„Tiszta” Romániát! - 19.
Látszatdemokrácia A látszatintézkedések – melyek célja a demokrácia bizonyítása – sorába tartoznak a második világháború után készült román alkotmányok. Ilyen az 1948-as, amelynek 24-es szakasza demagóg jellegű, „szépen hangzó kinyilatkoztatás”, miszerint a nemzeti kisebbségek az oktatás minden szintjén, valamint a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban is használhatják anyanyelvüket.
Az 1952-es alkotmány szinte szó szerint átveszi az 1948-ast, de a bíróság hivatalos nyelvhasználatát román nyelvűként határozza meg. A későbbi alkotmányok – köztük az 1965-ös, az 1991-es – deklarálják a kisebbségi jogokat.
A párizsi békeszerződés aláírása után kisebb-nagyobb intenzitással folyik a magyarság számára létrehozott iskolák, intézmények felszámolása, mert a román nacionalizmus megkapja Észak-Erdély magyar többségű területét, és így szabad kezet nyer a korábban kényszerűségből adott engedmények szűkítésére, megszüntetésére. Ezek átmeneti jellegét és felszámolásuk gyorsaságát az alábbi példa igazolja: a román kormányzat 1944. november derekán, épp aznap, amikor Észak-Erdélybe bevezetik a szovjet katonai igazgatást, létrehoz egy Nemzeti Kisebbségi Minisztériumot, de 1946-ban helyettesíti egy államtitkársággal, végül 1948-ban egy még alacsonyabb rangú, a miniszterelnökség mellett működő, az Együttélő Nemzetiségek Problémáival Foglalkozó Főigazgatósággal. Bár hangzatos címet viselnek, feladatkörük formális, javaslattevő, és nyilvántartják a nemzetiségi problémákat.
Hátrányos intézkedések
A háborús „bűncselekmények” kivizsgálása 1945 áprilisában kezdődik. Két ítélőtábla működik: egy Bukarestben és egy Kolozsváron. A kolozsvári 1946 márciusától 1946 júniusáig egy sor diszkriminatív ítéletet hoz, működési területe kizárólag Észak-Erdély és a magyar uralom idején történt „bűncselekmények” kivizsgálása. Ezt a román kormányzat propagandacélra használja fel, rámutatva arra, hogy az igazságtalan bécsi döntés eredményeképp a háború alatt a horthysta Magyarországon nagyszámú bűncselekményre került sor. A kolozsvári népbíróság elítéltjeinek nemzetiségi arányai is ezt mutatják. Jórészt koncepciós magyar- és németellenes perekre került sor. 372 magyar és 83 német mellett mindössze 26 román nemzetiségű bizonyult „bűnösnek”, azaz a 481 elítéltből a románok aránya mindössze 5,4 százalék. Érthető, hogy a diszkrimináció, a kiutasítások miatt 1946 decemberéig Erdélyből miért megy el 98 000 magyar.
A tudatos elszegényítés
Egy kisebbségi közösség tudatos elszegényítése mindig jó eszköz volt a nemzeti kisebbségek ellen, erről a gyakorlatról a „demokratikus” Groza-kormány sem mond le. E téren három intézkedését kell kiemelnünk: az egyik az 1945-ös földreform, a másik a CASBI-törvény, valamint a magyar szövetkezetek összeolvasztása a románokéval.
A köztudat szerint a CASBI-törvény gyökerei az 1944. szeptember 12-i orosz–román megegyezés 8. szakaszáig nyúlnak vissza, melynek célja az „ellenséges államok és polgáraik javainak zár alá” vétele. Azonban ilyen, illetve hasonló törvényt már az Antonescu-kormány is kiad 1942. július 3-án. Az 1945. február 10-én kiadott 91. sz. törvény alapján szervezik meg a CASBI intézményét (Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice – Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár rövidítése). Eszerint a magyar és a német állampolgárok – természetes és jogi személyek – vagyonát zárolják, ha nem tartózkodnak az országban. Ez már azért is igazságtalanság forrása, mert azok vagyona is zár alá kerül, akik deportálásuk, hadifogságba hurcolásuk miatt vannak távol. E kérdéskör alaposabb feldolgozása külön kötetet igényel, ezért az érdeklődők figyelmébe ajánlom Vincze Gábor szegedi történész e témában írt tanulmányát. A CASBI-törvény célját 1945. április 3-i végrehajtási utasítása mutatja, melynek lényege a burkolt vagyonelkobzás, a magyarság anyagi tönkretétele. A MNSZ-nek a CASBI-törvényről és annak végrehajtásáról ugyanez a véleménye. Az MNSZ az erdélyi magyarok, jogi és természetes személyek vagyonának a „felszabadításáért” harcol, de a magyar állam is érdekelt a magyarországi vállalatok, a Magyarországra költözött magyar állampolgárságú személyek ingatlanjai, ingóságai „felszabadításában” a CASBI zárolása alól. Az MNSZ választási kiáltványa sikerként emlegeti a Csíki Magánjavak visszaszerzését, szorgalmazza a földreform visszaéléseinek megszüntetését is: „a törvények becsületes alkalmazását”. A Csíki Magánjavak 60 ezer hold erdeje, nagyszámú üzem és ingatlan visszaadása végül is nem alakult át a községek vagyonává, ezek az 1948-as államosítással különböző állami cégek birtokába kerülnek. A magyarság anyagi helyzetét tovább rontják a magyar szövetkezeti vagyonra vonatkozó rendelkezések. 1944 őszén a magyar szövetkezetek egy részét a román állam a CASBI ellenőrzése alá helyezi. A következő évben, 1945-ben a Bukarestben tartott kongresszus határozatot hoz arról, hogy meg kell tiltani a szövetkezetek etnikai alapon való szervezését. 1946 áprilisában kerül sor a Kaláka és a Szövetség nevet viselő szövetkezeti mozgalom közös kongresszusára. A 200 ezres tagságú, mintegy 1200 magyar szövetkezeti mozgalom lényegében arra kényszerül, hogy belépjen a román megyei központokba. Az országos központ 1947 júniusában az ellenőrzése alá került 537, többnyire fogyasztási és értékesítési szövetkezetből 57-et megszüntet. A magyar szövetkezetek mint tagszövetkezetek megtarthatják különállásukat, autonómiájukat, és a korábbinál olcsóbban jutnak az iparcikkekhez.
Földreform 1945. március 23-án kiadják a földreformtörvényt, amelynek előírásai elsősorban a magyarokat sújtják. A földtörvény az 50 hektár fölötti kisajátítást írja elő, de lehetővé teszi a „határon kívül rekedtek”, a „kollaboránsok” és „menekültek” földjeinek elkobzását is. Hogy ki milyen kategóriába sorolható, azt diszkriminatív módon állapítják meg. Kollaboránsnak nyilvánítják például a szabályos sorozással a Székely Határvédelmi Erők keretében létrehozott, szervezett határőrzászlóaljakban szolgáló székelyeket is. A meghatározások pontatlansága lehetővé teszi, hogy azokat elsősorban a magyar és a német nemzetiségűekre alkalmazzák. Idézem Vincze Gábor történész összegzését: „Mindent összevetve elmondható tehát: a kisajátítást jórészt a magyarság (és természetesen az erdélyi németek) rovására hajtották végre.”
A föld elvételére elég egy egyszerű nyilatkozat, ezzel élnek is a vegyes népességű erdélyi települések románokból álló földosztási bizottságai, igyekeznek a magyarok földjeit kiosztani. Ezt jól mutatják az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megye statisztikai adatai: az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csupán 35 százalék. Ez általánosítható egész Észak-Erdélyre vonatkoztatva. A földreform hátrányos jellegét bizonyítja még az is, hogy a kisajátítás alá esők 94,6 százaléka erdélyi, és a kisajátított terület 49 százaléka is itt található.
Magyar Autonóm Tartomány (1952–1968)
Sztálin nyomására hozzák létre a történelmi Székelyföld területéből a Magyar Autonóm Tartományt, melynek központja Marosvásárhely. A MAT területét úgy alakítják ki, hogy a színromán Bodza-vidéket és a Felső-Maros-völgyet is hozzácsatolják, így 1956-ban a népességnek csak 77 százaléka magyar. A magyar lakosság kezdetben számarányának megfelelően vehet részt a tartomány vezetésében, szabadon használhatja a magyar nyelvet a közéletben is. Egyéb szempontból a tartomány úgy működik, mint Románia más régiói, csak a román pártpolitikát magyar nyelven hajtják végre. Jellemző, hogy a tartomány működési szabályzata sohasem készül el.
Az 1956-os magyar forradalommal való szimpátia kinyilvánítása miatt itt is megkezdődik a kulcspozíciók román kézbe juttatása. A forradalom leverése után Romániában mintegy 45 román és magyar nemzetiségűt végeznek ki. 3–4 ezer magyart zárnak börtönbe, a népesség arányaihoz mérve nagyobb számban a románoknál.
A MAT-ot 1960-ban átszervezik Maros-Magyar Autonóm Tartomány néven úgy, hogy a magyar többségű Háromszéket Brassóhoz csatolják, miközben román vidékek kerülnek a megmaradt részhez. Amikor 1968-ban sor kerül a megyésítésre, felszámolják a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is. A törvény 1968. február 16-ai hatállyal lép érvénybe, lényegében egy formailag 16 évig létező tartományt számol fel, amely helyét három megye foglalja el. Ceauşescu meghagyja Székelyföld egységét, bár három külön megyébe gyömöszöli.
A román kommunizmus áldásai
Az 1956-os magyar forradalom után a román kisebbségpolitika gyökeresen megváltozik. 1959-ben megszüntetik a kolozsvári Bolyai Egyetemet, és egyesítik a román Babeş-egyetemmel. 1960-tól hozzáfognak a magyar tannyelvű általános iskolák és középiskolák román iskolákkal való egyesítéséhez is, felszámolják a magyar tannyelvű szakképzést. 1971 után Nicolae Ceauşescu nyíltan felvállalja az etnikailag is homogén nemzetállam megteremtését. E változást tükrözi a kisebbségek megnevezése is. Az 1984-ig használt „együttélő nemzetiség” fogalma helyet megjelenik a „magyar származású román dolgozók” megnevezés. Törvényben foglalt diszkrimináció érvényesül az iskolai oktatásban az 1973. május 13-án kiadott 273. számú törvényrendelet által. Ez meghatározza az induló osztályok létszámát. Ennek alapján a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásban az ötödik osztály indításához legkevesebb 25 tanulót kell beíratni, míg a középfokú iskolákban 36-ot. A törvény előírja azt is, hogy mindazokon a településeken, ahol a nemzetiségek nyelvén iskola működik, kötelező román tagozatot is szervezni a tanulói létszámtól függetlenül. A nyolcvanas években rohamos ütemű az iskolák románosítása, a magyar középiskolai hálózat felszámolása. Csökkentik a felsőoktatási intézetekben a fenntartott magyar helyek számát. Folytatódik a felsőoktatást magyarul végzők román vidékre helyezése, a magyar iskolákat pedig feltöltik románokkal, így néhány év alatt a tantárgyak többségét románul oktatják. A kulturális intézmények fokozatos elsorvasztása mellett az 1980-as években a hatalom engedélyezi, sugallja a szélsőséges magyargyűlölő kiadványok megjelenését. Falurombolási tervek készülnek, serkentik az ország elhagyására az erdélyi magyarokat. A hivatalos nyilvántartás szerint az 1980-as években 63 427 magyar hagyja el Erdélyt. Az illegálisan menekülőkkel együtt számuk eléri a 100 000 főt. 1988-ban megtiltják a településneveknek a sajtóban a nemzeti kisebbségek nyelvén való használatát. 1989 után évekig magyarellenes hisztéria uralja a román médiát, mert a magyarság az új helyzetben követeli a saját iskolahálózat megteremtését. Ilyen körülmények közt, az 1990. február 10-i könyves-gyertyás magyar tiltakozások után, a magyarellenes szélsőséges erők március 19-én megszervezik a marosvásárhelyi, hat magyar ember halálát is okozó pogromot. Érdekes az, hogy az 1989. december 30-án megszüntetett Securitate helyébe március 26-án – a marosvásárhelyi eseményekre hivatkozva – szervezik újjá a titkosrendőrséget.
A demokráciában csalódott magyarok újabb százezrei veszik a vándorbotot. A magyarellenség az elmúlt negyedszáz év alatt kisebb-nagyobb intenzitással folytatódott. Nem véletlenül került sor 2013. október 27-én a székelyek nagy menetélésére.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely András Bertalan: Venczel József, az erdélyi magyarságkutató
Annak ellenére, hogy a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia, társadalom- és művelődéspolitika talán legkiemelkedőbb egyéniségeként tarthatjuk számon, hogy jó néhány – sajnos, többnyire posztumusz – kötetében az életmű legjavát immár kézbe vehetjük, mindmáig nem ismert kellőképp Venczel József munkássága sem szülőföldjén, sem az anyaországban.
Benkő Samu akadémikus 1980-ban úgy vélte, Venczelben „a hat évtizedes múltra visszatekintő romániai magyar művelődés egyik legmarkánsabb, ellentmondásosságában is jelentős életművet kigyöngyöző alkotóját” tisztelhetjük, aki egy éppen kialakulófélben lévő tudományágban képes volt túljutni a kísérletezés fázisán, és egyúttal a kutatásból új, elméleti-módszertani alapvetéssel hiteles, máig érvényes következtetéseket felmutatni. A pályatárs, Gáll Ernő az erdélyi szociológiai fogantatású önismeret atyjának nevezte, kiemelve, hogy „a matematikai látásmód és a korszerű demográfiai vizsgálatok úttörője volt.” Nagy Géza pedig – akivel a háború után együtt bővítették ki a magyar tannyelvű oktatás hálózatát az óvodától az egyetemig – a 30-as, 40-es évekbeli erdélyi magyar társadalomkutatás legképzettebb szaktudósának nevezte.
Az életút legfőbb állomásai
1913-ban Csíkszeredában született, középiskolai tanulmányait a ma Márton Áron nevét viselő katolikus főgimnáziumban végezte. Már tizenhét éves korában megnyerte A magyar falu XIX. századi irodalmunkban című dolgozatával az Erdélyi Helikon irodalomtörténeti pályázatát, amely tény egy életre meg is határozta elkötelezettségét a falvak népe mellett. 1930-tól a kolozsvári tudományegyetem joghallgatója, egyidejűleg a kincses város Lyceum Könyvtárában munkát vállalt. 1935 és 1940 között az Erdélyi Iskola című folyóirat műszaki szerkesztője meg ifjúságnevelési rovatvezetője. Az 1935-ben megindult és Makkai László Magyarországra távozása után a következő évben átalakított Hitel folyóirat, egyben a belőle kisarjadt mozgalom fő ideológusának és tényleges vezetőjének Venczel Józsefet tekinthetjük. A csaknem egy évtizedig fennállt Hitel az erdélyi magyarság gazdaságpolitikai, társadalomszerkezeti és művelődési viszonyainak feltárásában meghatározó jelentőségű volt. A valóságfeltárás mellett a fiatal értelmiség népnevelésre való felkészítését kívánták szolgálni.
Ellentétben a marxista kisebbségtörténet-írás állításaival, a mozgalom kulcsszerepet játszott az 1937. évi Vásárhelyi Találkozó megszervezésében és lebonyolításában, a közösség helyzet- és célmeghatározását szolgálandó. Jómaga „transzszilván diétaként” értelmezte a teendőket, amely később állandó testületté alakulhatott volna az időszerű sorskérdések mentén – szakosztályokkal, a feladatok számbavételével, cselekvési stratégia kidolgozásával, szolgálattevéssel. Az eszmecsere záródokumentumát többek között Tamási Áron és Venczel József öntötte végső formába. 1938–1945 között Venczel az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) statisztikai és birtokpolitikai ügyosztályvezetőjeként is dolgozott. Az önismereti, hungarológiai indíttatású kutatás szociális, művelődési és értelmiségnevelő programmal párosult egész tevékenységében. A tudomány tehát nála sohasem öncél volt, hanem a cselekvést megalapozó eszköz, amely mellé a nagyon tiszteletre méltó morális alapállás, hivatásetika, küldetéstudat adta a többletet. 1940–45-ig a Teleki Pál Intézet tagjaként az Erdélyi Tudományos Intézet tanára, később egyben ügyvezető igazgatója lehetett. A még el nem dőlt sorsú Erdély központi magyar felsőoktatási intézményének alapításakor, kiépítésekor a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán 1945–47 között a statisztikai tanszék élén találjuk. Szülőföldje ismételt elszakításának megakadályozása érdekében az áldott emlékű Márton Áron római katolikus püspök vezetésével az 1947. évi párizsi békekonferencia magyar küldöttsége számára memorandum született, amelynek etnikai térképét Venczel készítette. E „bűnét” az új hatalom sohasem felejtette el. Először a katedrájától fosztották meg: 1948-tól az Erdélyi Múzeum Egyesület történeti levéltárát rendezte, fő levéltárosi minőségben.
1950-ben a püspök elleni koncepciós perben őrizetbe vették, majd másokkal együtt elítélték. Tizenegy évet töltött embertelen körülmények között különböző börtönökben, ahonnan bizony megromlott egészségi állapotban szabadult. Ezután még további nyolc esztendeig csupán méltatlan kottamásolói és kerámiafestői munkát végezhetett. Élete utolsó időszakában lehetett módja csak visszakerülni a tudomány közelébe: az akkor már Babeş–Bolyai névre átkeresztelt egyetem szociológiai tanszékén alkalmazta Ion Aluaş professzor, mint egy falukutatási anyag rendszerezőjét, további terepmunkák megszervezőjét. Halála előtt még megadatott neki, hogy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztési módszerét kidolgozhassa, majd összeállítsa az abba bekerülő címszavak jegyzékét. 1972-ben visszaadta lelkét Teremtőjének.
Társadalomszemlélete Venczel társadalomszemléletében egy kétpólusú modell szerepelt, amelyben a dolgozó nép és az értelmiség alkotta az életképes társadalmi rétegeket. Az előbbihez tartoztak a földművesek, iparosok, kiskereskedők és munkások. Az értelmiség – mobilitás útján folyamatos utánpótlást nyerve a dolgozók soraiból – állandóan változik, így hivatott a népvezetésre. Ideáltípusában a népétől sohasem eltávolodó, hanem azért tenni képes és akaró értelmiség a műveltségét népi alapokra helyezve képes a dolgozók és a maga tudásszintjének folyamatos fejlesztésére, végső soron a kisebbségi érdekek megfogalmazására, azok képviseletére és a népszolgálatra. A közös kultúrára épülő, homogén népközösség e modellben konszenzusra talál, amelyben központi gondolat a társadalmi hivatás önkéntes vállalása.
A falumunka venczeli értelmezése
A korabeli erdélyi magyarság csaknem háromnegyed része falun élt, következésképp megkérdőjelezhetetlen Venczel ama megállapításának helyessége, miszerint „számbeli súlyánál fogva is a legerősebb réteg. Természetes tehát, hogy az erdélyi magyarság népi feladatkörében a legelső helyet foglalja el. Fenntartó erejét tekintve szerepe jól áttekinthető. Az erdélyi magyar társadalomban minden törekvésnek elindító és cél-oka.”
Gondolatrendszerében a „falumunka” kifejezés három, egymást kölcsönösen feltételező és egymásra épülő tennivalót takar: a tényfeltáró tárgyi-szellemi falukutatást, a falusi népnevelési, egészségügyi, népszervezési munkaszolgálatot és az értelmiségnevelést. A venczeli életmű egészén végigvonuló jellemző – a társadalomtudomány, a társadalompolitika és az etika hármas egysége – nyíltan vállalt rokonságot mutat Dimitrie Gusti szociológiaprofesszor felfogásával. A bukaresti szociológiai iskola rendszerének tengelyében az ún. sociologia militans, a cselekvő szociológia áll, amelyet Venczel József a maga népközössége szolgálatába állított. Amíg Gustit a román nemzettudomány, Venczelt az erdélyi magyarságtudomány megalkotójának tekinthetjük. A faluszemlélet jegyében, 1941-től kezdődően ő vezette a legnagyobb szabású, monografikus igényű táj- és népkutatást Erdélyben, de a korabeli Magyarországon is. A bálványosváraljai vizsgálat komplex módszere máig korszerű, interdiszciplináris módszereken nyugodott: a statisztika, a szociológia, a néprajz, más társadalom- és természettudományok vegyes metódusával kívánták feltárni a valóság minél teljesebb egészét. A következő években folytatták a terepmunkát, folyamatos konzultáció révén körvonalazódott a falumonográfia, de a front közeledtével teljesen befejezni nem tudták, csak részanyagok kerültek közlésre a Hitelben. Venczelnek egyetlen, életében megjelent kötete (Az erdélyi román földbirtokreform. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1942), de a megelőző résztanulmányai is a magyarság számára végtelenül diszkriminatív romániai földreformot elemzik. Az EMGE keretében harmincfős kutatócsoport dolgozott a keze alá, így valóban széles körű adatokkal tudta bizonyítani az impériumváltás utáni birtokszerkezet-átrendezés lefelé nivelláló és nemzetiségellenes voltát. A politikai és nemzeti elfogultság, és nem a gazdasági-társadalmi szükségszerűség, ami vezérelte az akkori döntéshozókat, amely sem a középbirtokosságot, sem az egyházi, községi, közbirtokossági, iskolai és alapítványi birtokot nem kímélte, ha az magyar volt. Székelyföld több évszázada nem volt képes minden ott lakót eltartani, az ott született agrárnépfelesleg kérdését a szülőföldje iránt elkötelezett Venczel József szintén több írásában vizsgálta. Nem csupán felmért, hanem javaslatokat is kidolgozott a föld eltartó erejének, népe vertikális és horizontális életterének a növelésére.
Nemzetvédelem Felfogásában a művelődéspolitika egyenértékű a gazdaságpolitikával, elsődleges célja pedig a nemzetvédelem. Nem véletlen, hiszen a korabeli román politika a nyílt beolvasztás, a személyek „visszarománosítása”, az ún. kultúrzónák kialakítása, különböző numerus claususok útján mindent megtett a magyarság gyöngítésére, számának apasztására. Venczel József látókörébe tartozott mind a tömbmagyarság, mind a szórványok és a nyelvszigetek védelme. Az evolúció, a lassú, de tudatos építkezés híve volt. A megőrizve haladás, a cselekvés és a hagyománytisztelet egyidejű megléte, a család, a faluközösség, az iskola, az egyház, a civil szerveződések, a nemzet, vagyis az elsődleges és másodlagos közösségek szerepének párhuzamossága, a társadalmi szolidaritás kereszténydemokrata alapelve mind-mind átszövi Venczel József gondolati és gyakorlati rendszerét.
Transzszilvanizmusa Transzszilvanizmusában mindez jól megfér az együtt élő népek és hitvallások tiszteletével. A toleranciát nem csak írásai tükrözik. Észak-Erdély visszatérése után memorandumot készített több magyar értelmiségi – közöttük Venczel –, és átnyújtotta 1940 szeptemberében Teleki Pál miniszterelnöknek. A dokumentumban egyfelől bizonyos magyar autonómiát javasoltak az anyaországon belül az erdélyi magyarságnak, másfelől különböző román nemzetiségi intézmények felállítását szorgalmazták. Ezen túlmenően kívánatosnak tartották, hogy minden középiskolában vezessék be a román nyelv és népismeret tanítását, s hogy a vegyes lakosságú vidékekre csak jó románnyelv-ismerettel rendelkező tisztviselőket nevezzenek ki.
A venczeli életmű zöme máig korszerű, hisz szaktudományos alapokra épül, elmélet és gyakorlat egységét valósította meg, s ott találjuk benne azt a morális többletet, ami, ha hiányzik egy társadalomkutatóból, öncélúvá válhatnak vizsgálatai. Eredményes társadalompolitika ma sem létezhet alapos kutatás és elemzés nélkül.
Amelyik kormányzat a népesség megtartását, a népegészségügyet, a szociálpolitikát, az oktatás-nevelést és a kultúrát nem stratégiai ágazatként kezeli, a maga jövőjét ássa alá.
(A szerző 2013. november 4-én Csíkszeredában a Venczel József születésének századik évfordulója alkalmából szervezett ülésszakon elhangzott, másnap Sepsiszentgyörgyön is bemutatott előadásának szerkesztett változata – SZ. A.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?
Bestsellernek mondható Lucian Boia történész Miért más Románia? című, a Koinónia Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Rostás-Péter István által fordított könyve – hangzott el a kötet bemutatóján a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.
Az, hogy a román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat képviselőjének tavaly a Humanitas kiadásában megjelent könyve a második román nyelvű kiadást is megérte, már elég sokat elárul arról, hogy történelmi esszéként sikert aratott. Mint Stefano Bottoni történész írja, Boia új könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát: miért és mitől lett „más" Románia? „A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás: kiáltó szó egy útvesztett országért".
A magyar fordítást ismertető Horváth István szociológus, a kincses városi kisebbségkutató intézet vezetője úgy fogalmazott, újszerű szemléletű történelmi szintézis olvasható az emészthető stílusban írt, nemcsak a szakmának szóló könyvben. „A megjelenést követő néhány hónapban negyvenezer példány fogyott el a könyből, így valószínűsíthető, hogy nem jut a romániai szakkönyvek sorsára, amelyek esetében általában legfeljebb kétezres példányszámra lehet számítani. A kötet egyfajta reklámfogásnak is tekinthető, amely a megkérdőjelezés, mítoszrombolás eszközével élve ráirányítja a figyelmet a historiográfiai kurzusváltásra" – mondta a szociológus.
Esszé és tudománynépszerűsítés határán
Horváth István Nyáry Krisztián nagy sikerű, Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvéhez hasonlította Boia munkáját: előbbi az irodalomtörténet és a bulvársajtó, utóbbi az esszé és a tudománynépszerűsítő munka határán mozog. „Rostás Péter István fordítása nagyon jól tükrözi ezt: egyszerre érzékelhető a szövegben a szakmaiság és az esszészerűség, ugyanakkor az az igényesség, amely révén túlmutat a tudománynépszerűsítés szintjén. A szöveg azonban kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot" – hangzott el a kötetbemutatón.
Horváth úgy fogalmazott: mint minden rendes bestseller, Boia könyve sem arról szól, mint amit a címe sejtet, hiszen szentenciaszerűen, egyértelműen nem mondja el, miért is más Románia. Különféleképpen értelmezi a másságot, elgondolkodik róla, új perspektívákat, új szempontokat vet fel – például a kommunizmus által dominált történelemszemlélethez képest. Érinti azt is, hogy Románia fejlődéstörténeti szempontból is sajátos: megkésett folyamatok, egyedi módon értelmezett történelmi helyzetek, ellentmondások, az elit sajátos reakciói jellemzik.
Annak ellenére azonban, hogy a szerző nem ad választ a címben feltett kérdésre, az olvasó nem marad a becsapottság érzésével. Boia azt a történelmi mítoszt kérdőjelezi meg, amit korábban több könyvében is: a Történelem és mítosz a román köztudatban, valamint a Románia Európa hátországa címűben már összefoglalta, szisztematikusan levezette, hogy miért is mítosz a román történelemszemlélet.
Új szemlélet a román történetírásban
Lucian Boia 1944. február 1-jén született Bukarestben. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem történelem szakán végezte. 1972-ben doktori címet szerzett Eugen Brote (1850–1912) erdélyi politikusról tartott disszertációjával. Oktatói karrierjét 1967-ben kezdte az egyetemen, 1990-től professzora, főtitkára (1980-1983) és alelnöke (1983–1990) a Történetírás Története Nemzetközi Bizottságának. Fő kutatási irányai: az erdélyi román nemzeti mozgalom viszonya a Habsburg Monarchia népeihez, egyetemes és román historiográfia, a történelmi képzetek kutatása, tudományos, politikai, és történelmi mítoszrendszerek. Külföldön jelenleg az egyik legismertebb román történész. Olyan új módszert és egyben új szemléletet próbál meghonosítani a mai román történetírásban, amely a nyugat-európai historiográfiában már régen használatos. Szívesen dolgozik a történelmi mítosz fogalmával, megmagyarázza egyes történelmi mítoszok keletkezését, fejlődését, rámutatva: sokszor a politika segít a mítoszok keletkezésében. Amikor pedig az egyik vagy másik mítosz már nem felel meg az éppen aktuális irányzatnak, úgynevezett ellen-mítoszok jönnek létre. A szerző szerint két fő típusa létezik a történelemnek: az egyik a reális történelem – a száraz tények és évszámok végtelen sora –, a másik a saját, egyénileg vagy kollektíven alakított képünk a történelemről. A „reális" történelem és a történelem mint „diskurzus" nem lehet azonos. Az első egy hatalmas és rendezetlen tár, ahonnan a történész – vagy általában aki történelemről beszél – adatokat gyűjt és rendez a saját belátása szerint, legtöbbször a felkészültsége és az érdeke függvényében. A mítosz a történelem vonzáskörében nem más, mint erőltetett egyszerűsítése a történelemnek, a funkciója pedig az, hogy mindig létrehoz egy vagy több „lényegbevágó igazságot". A mítoszok bevezetnek a történelemben egy bizonyos rend-elvet vagy irányt, amely összhangban van egy adott társadalom szükségleteivel és távlati céljaival.
Történelemírás igazságszolgáltatás nélkül
A kötetben mintegy kétezer éven „fut át" a szerző, 100 oldalon keresztül: „szöcskemódra" ugrál a különböző idősíkok között, miközben képes fenntartani az érvelés logikáját, a haladás kronológiáját. Ugyanakkor historiográfiai mítoszokat számol fel, különböző, asszimetrikus fejlődési folyamatokra mutat rá – ez pedig különleges teljesítmény, ezért sikerült bestsellerré válnia – fogalmazott Horváth István.
Szerinte Boia könyve a románok számára lehetőséget nyújt, hogy végre értelmezhessék önmagukat. „És mit mond nekünk, magyaroknak? Miért jó, hogy magyarul is olvasható?" – tette fel a kérdést a kötet ismertetője. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarok általában szeretik ezt a történelemértelmezési vonulatot, Lucian Boia munkáit, azokat az írásokat, amelyek megkérdőjelezik a létező historiográfiai mítoszokat.
A nacionalista történelemszemlélet egyik eleme például a feledés és a történelemhamisítás kohéziója, amelyet az erőszak kovácsolt össze – ez egy adott cél jegyében strukturálta ezt a történelemszemléletet. Az egzaktabb posztnacionalista történelemszemléletben pedig az összehasonlító történetiség, az alternatív történeti szemléletek dominálnak.
„Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk, mintha szeretnénk az egzaktitást. És amiként a románok számára a saját identitásuk szempontjából fontos, meghatározó, reflexiókra lehetőséget adó kérdés, hogy miért más Románia, ugyanúgy számunkra is reflexiókra ad lehetőséget" – mondta a szociológus. Úgy vélekedett, a magyar olvasók számára Boia könyvének az is lehet az olvasata, hogy „na végre, létezik egy történetírás, amely elmondja az igazságot".
„Az én olvasatomban azonban – és Boia három-négy, a témában írt könyvét ismerem – a szerző azt mondja: a történelem nem szolgáltat igazságot, a történelemírásnak nem az a feladata, hogy igazságot szolgáltasson. Boia szerint a történelem nem morálisan értelmezhető folyamat – úgy kell megragadnunk, hogy zárójelbe tesszük morális elvárásainkat, frusztrációinkat, és megpróbálunk arra reflektálni, hogy a nagy időfolyamban miként értelmezhetőek az egyes kísérletek, különböző intézmények, döntési helyzetek, amelyek az ember életét meghatározzák" – állapította meg Horváth. Mint mondta, a könyv jelentősége abban rejlik, hogy a történelemszemléletet nem úgy értelmezi, mint „A" bennünket meghatározó történelmet, hanem felkínálja az értelmezés és tévedés lehetőségét.
Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az úgynevezett sérelmi történelemolvasással kellene viszonyulni a múlthoz – és ez jellemző sok esetben a magyarokra –, hanem inkább reflexív módon. Elhangzott az is, hogy az 1989 utáni társadalmat megalapozó mítoszokat Boia könyve mintegy átviszi a jelenkorba, úgy, hogy versenyre kel a meglehetősen sekélyes (újságírói) elemzői perspektívákkal – itt azokról a megközelítésekről van szó, amelyek általában mindenről véleményt, mégpedig határozott véleményt formálnak –, ugyanakkor sikerül összekapcsolnia a jelenkor különböző történéseit a múltbeliekkel is.
Kíméletlen kritika szükséges
Rostás Péter István, a könyv fordítója rámutatott, Boia szövegének fordításakor figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy a magyarországi olvasók számára is érthető legyen, ezért lábjegyzetekkel látta el egyes helyeken. Azonban nem terhelte túl jegyzetapparátussal, hiszen az ártott volna a szöveg lendületének. Elhangzott, érdekes figyelni arra is, hogy milyen a könyv fogadtatása a román sajtóban, illetve milyen lesz a magyar médiában, hiszen sokféle értelmezési lehetőség kínálkozik, és a magyarok számára nyilván más az olvasata, mint a románok számára.
Lucian Boia így összegez a könyv fülszövegében: „mi lehet aggasztóbb annál, hogy a fiatalok közül sokan és egyre többen, köztük a legígéretesebbek, kizárólag Románián kívül képzelik el a révbejutásukat? Mindenekelőtt kritikai, és a lehető legkíméletlenebb szemléletre van szükségünk, hogy egyszer s mindenkorra elkülönítsük az értéket a középszertől és a csalástól. Moslékba velük! – kiáltott fel Titu Maiorescu 1889-ban. Olyan próbálkozás ez, amelyet időszerűvé kell avatni. Romániának vajon sikerül-e megtennie? "
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Könyv Nagyvárad békebeli kávéházi világáról
Új könyvében Nagyvárad kávéházainak világát eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből Péter I. Zoltán helytörténész. A kötetben az érdeklődők Ady Endre kedvenc kávéházáról és a gardedám nélkül látogatható női szeparékról is olvashatnak.
A szerző elmondta, hogy Főúr, fizetek! - Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében című könyvében virtuális sétára invitálja az olvasókat: a vasútállomástól indulva a belváros felé sorra veszi az egykori és máig működő kávéházakat, miközben a városképnek a dualizmus ideje alatt, vagyis 1867 és 1918 között végbement változásait is felvázolja.
Nagyváradon az 1800-as évek elején jelentek meg az első kávéházak, de szellemi központokká a század második harmadában, vagyis az után váltak, hogy az irodalmi élet is fellendült a városban. A törzsközönséget - a bécsi és budapesti kávéházakhoz hasonlóan - itt is az irodalmárok, írók, művészek, újságírók képezték. A kávéházak társadalomban betöltött szerepét jól mutatja, hogy a szerző eredetileg a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetét szerette volna feltárni, ám kutatásai során újra és újra felbukkantak a kávéházak, érdeklődése így fordult azok felé.
A korabeli, levéltárból összegyűjtött dokumentumok, visszaemlékezések, újságcikkek alapján összeállított kötetből kirajzolódik a kávéházak fejlődéstörténete. Míg az 1870-es években a Magyar Király afféle "gyűjtőkávéház" volt, ahol minden társaságnak, így a katonatiszteknek vagy a tanároknak saját asztaluk volt, addig a századforduló idejére ugyanezeknek a csoportoknak már külön kávéháza volt, a Pannónia például a kereskedők, vidéki emberek helye volt - mondta a helytörténész.
Szó esik a könyvben az EMKE kávéház irodalmi életben betöltött szerepéről is, hiszen amellett, hogy Ady Endre Lédával való első találkozása és így költői hangjának megtalálása is ehhez a kávéházhoz kötődik, a mások mellett Juhász Gyula pályakezdésének teret adó Holnap antológia ötlete is itt született meg - emlékeztetett a szerző.
Az is érdekes, hogy a bérlők hogyan próbálták a nőket is bevonni a kávéházak-cukrászdák világába. A Magyar Király kávéház az 1870-es években forradalmi újdonságként vezette be például a szeparéhelyiséget a hölgyeknek, ahová gardedám nélkül, egyedül is elmehettek, anélkül, hogy "rossz nőnek" nézték volna őket. Az 1900-as évek elején a bérlője után játékosan Müllereiként emlegetett kávéház délután a hölgyeké volt, majd estére átalakult a férfiak füstös birodalmává.
Péter I. Zoltán beszámolt arról, hogy eredetileg a vendéglőket és kerthelyiségeket is bemutatta volna a kötetben, de így túlságosan szerteágazó lett volna az anyag. Ezeket külön könyvben fogja tárgyalni, amely jövőre jelenik meg.
A nagyváradi Riport és a Noran Libro Kiadó gondozásában megjelenő kötetet kedden délután mutatja be Wilhelm Droste Magyarországon élő német irodalomtörténész a budapesti Örkény István Könyvesboltban.
maszol/MTI

Nemzetpolitika témában szervezett konferenciát a MIÉRT és a SZIT
Szilágycsehben szervezett Nemzetpolitikai Konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29. – december 1. között.
November 29-én, a rendezvény megnyitóján jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Varga András, Szilágycseh polgármestere, Szabó József MIÉRT elnök és Demyen István SZIT elnök.
Demyen István SZIT elnök házigazdaként köszöntötte az ifjúsági szervezetek képviselőit, majd kiemelve a rendezvény célját elmondta: „úgy a MIÉRT-nek, mind a SZIT-nek fontos olyan kérdésekre választ keresni, amelyek nem csak politikusainkat foglalkoztatják, hanem a fiatalokat is. A konferencia teret biztosít a Kárpát-medencei fiatalok találkozásának, lehetőséget adva a tapasztalatok megosztására, szempontrendszerek összehasonlítására”.
„Szilágycsehet sokszor a találkozások városának is nevezik. Szerintünk jogos a jelző használat, hisz városunk határában három megye: Szilágy, Szatmár és Máramaros szorít kezet”- vette át a szót Varga András. Szilágycseh polgármestere elmondta, nagy örömére szolgál, hogy éppen ez a kisváros ad otthont a konferenciának, reméli, hogy nemcsak a találkozások, hanem település-, a megye- és az országhatáron átnyúló együttműködések központja is lesz a város.
Szabó József MIÉRT elnök felszólalásában kifejtette: „mi fiatalok a magunk oldaláról közelítjük meg a nemzetpolitikai kérdéseket, és számos ifjúsági szervezet képviselőit látjuk vendégül a rendezvényen érdemi vitára. Azokban az ország határain átnyúló projektekben kell közösen részt vennünk és dolgoznunk, amelyek valódi eredményeket hoznak, ezért is döntöttünk néhány hónapja a nemzetpolitikai téma mellett”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferenciáján tartott előadásában elmondta: „a fiataloknak sokkal több kérdést kell feltenniük, mint amennyire választ tudunk adni jelen pillanatban. Olyan kérdéseket kell érintenetek, amelyekre a választ ti dolgozzátok ki a jövőben. Jelen pillanatban nehéz nemzetpolitikáról beszélni, mert egységes definícióját egyetlen politikus és szakértő sem tudná meghatározni”.
„Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít. Ugyanakkor mást jelent hazánkban, és mást jelent Magyarországon ez a fogalom. Mi sokkal tágabb terepen mozgunk, sokkal több mindent jelent számunkra a nemzetpolitika”- magyarázta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor előadásában hangsúlyozta: „a jövőben konszenzust kell teremtenünk a nemzetpolitikai kérdésekben, és látok jeleket, hogy elmozdulhatunk ennek irányába. Lassan mindannyian felnövünk ahhoz a feladathoz, ami egy hatékony stratégia kidolgozásához vezet. Szem előtt kell tartanunk, hogy partneri viszonyokra van szükség első sorban”.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke beszédében kifejtette: „csak együtt gondolkodva tudunk helytálló nemzetstratégiát kialakítani. Meg kell ismernünk egymás helyzetét, és mindehhez kiváló alkalmat teremtenek az ifjúságot érintő konferenciák. Együtt gondolkodva, egymást segítve, kölcsönös támogatással tudjuk biztosítani, hogy mi erdélyi magyarok itthon maradhassunk, ugyanakkor jó viszonyunk legyen az Anyaországgal, Felvidékkel, Kárpátaljával és Vajdasággal is.”
„A partiumi rendezvényünk idén nemzetpolitikai konferenciává nőtte ki magát, ahol lehetőség van megvitatni azokat a pontokat, amelyek összekötnek bennünket” – köszöntötte a jelenlévőket az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. Szilágyi Róbert elmondta: „Magyarországon nemzetpolitikai vonatkozásában rengeteg stratégiát dolgoznak ki nekünk, de ha a kidolgozás folyamatában nem tudjuk elmondani a véleményünket, akkor ezek a stratégiák hiábavalóak, viszont az igazi harcot itthon kell megvívnunk, megtalálva a körülöttünk élőkkel is a közös elképzeléseket, támogatást kapva céljaink megvalósításához”.
A MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencia programja a következő két napban:
November 30., szombat
10.00 Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese - Transsylvania Semper – Erdélyi Magyar Értéktár
11.00 Bárdi Nándor, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet – A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után
12.30 Kávészünet
13.00 Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet igazgató-helyettese - Kisebbségi lét és társadalmi (ön)szerveződés az erdélyi magyarság esetében 1918 és 1989 között
14.30 Ebéd
16.00 Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke – Szilágysági kisebbségpolitika
16.45 Kávészünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet képviselőjével
19.30 SZIT-logó bemutatása
20.00 Vacsora
December 1., vasárnap
10.00 Partiumi Ifjúsági Konferencia – fiatal vezetők a partiumi jövőképről
Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
Debreczeni Sándor, a Bihar Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
Demyen István, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
11.30 Kávészünet
12.00 Partiumi Önkormányzatiság – Erősödő önkormányzatok
Kovács Máté, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ frakcióvezető
Horváth Béla, Szalacs polgármestere
Bogya Miklós, Kraszna alpolgármestere
13.30 Zárás
A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát
maszol/közlemény

Meghitt hangulatban adták át a Székely sirató emlékművet
Közel háromszázan gyűltek össze november 30-án, szombat délben Székelykeresztúr központjában, ahol leleplezésre került az első és második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére állított Székely sirató emlékmű. Az eseményen a helyi politikusokon kívül többek közt Répás Zsuzsanna Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket.
Könnyes szemű rokonok, politikusok és városlakók jelenlétében leplezték le Keresztúron a világháborúkban hősként elesett 182 helybéli katona emlékére állított emlékművet. Az ünnepély a magyar himnusz eléneklésével indult, majd Rafai Emil, a település polgármestere szólalt fel. Elsősorban a száz év távlatában is gyászoló keresztúri családokhoz szólt, hangsúlyozva, az elesett katona a nemzet számára hős, de az anyának áldozat. A továbbiakban a keresztúri világháborús helyzetről Orbán János, akkori katolikus plébános feljegyzéseiből idézett. „Jól tettük, ha ma élő utódok 99 év elteltével hiányt pótolunk, és világháborús emlékművet állítunk és avatunk itt, Székelykeresztúr főterén. Adja Isten, hogy álljon még sokáig a Székely sirató városunkban, nemzeteket és nemzedékeket emlékeztetve a nagy világégések áldozataira” – hangsúlyozta a polgármester.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár beszédében kiemelte, a hősi halottak emlékéből merítkezve a székelységnek saját kezébe kell vennie a sorsát. „Nem várhatja, hogy Bukarest majd megoldást hoz, hiszen naponta tapasztaljuk a gáncsoskodást, a burkolt vagy nyílt elnyomást. Elég a székelyzászlós perekre, vagy a Székelyek Nagy Menetelése előtt, hirtelen meghibásodott vasúti szerelvényre gondolnunk” – fogalmazott.
A következőkben Keresztúr polgármestere és Györfi Sándor, a Székely sirató alkotója leleplezték az elesett katonát és az őt sirató anyát ábrázoló műalkotást, majd Bocskai Vince szobrászművész a szobor alkotóját és művét méltatta. Ezt követően Györfi András, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét adta elő.
Felszólalásában Verestóy Attila szenátor a túlélők leszármazottainak fájdalmáról beszélt, akik a mindennapokban is magukkal hordozzák a világégések veszteségeit. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba részvétet kívánt a háborúkban elesettek hozzátartozóinak, majd sajnálatát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Keresztúr polgármesterének többszöri kérése ellenére sem adhattak támogatást az emlékmű létrejöttéhez.
A szobor megáldására mindhárom történelmi egyház képviselőjét – Antal Zoltán, református lelkipásztort, Szombatfalvi József unitárius lelkipásztort és Kovács Péter katolikus plébánost – felkérték. Ezután az emlékmű körül álló székelyruhába öltözött lányok annyi szegfűszálat helyeztek el a talapzaton, ahány áldozat neve szerepel a táblán, majd az elöljárók és az elhunyt katonák hozzátartozói is letették kegyeletkoszorúikat. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és gyertyagyújtással zárult.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Hadnagy Jolán: Új közművelődési létesítmény a Székelyföldön. A Tamási Áron Alkotóházról
Tamási Áron szülőháza és az egykori elemi iskola mellett egy harmadik épület is őrzi nagy írónk emlékét Farkaslakán. Ez a ház az író húgáé, Ágnesé. Tamási Ábelét idézve – „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – elmondhatjuk, hogy mindannyian otthonkeresők vagyunk. Hiszen otthont keresünk a magunk számára, sokan a szavak számára, a kultúra számára; ahol otthon van, ott hon van, és ahova hazatérhetsz, ott haza épülhet. A ház, amely otthon lehet egy kis közösség számára, egy kis sziget, amely(b)en a nemzet legapróbb, legfontosabb láncszeme formálódik: a család. A ház emlékeket őriz, falaiba beivódik azoknak az embereknek a kisugárzása, akik hosszabb időt töltöttek benne. Ezeket az épületeket nem pénzért építették mesterek, hanem szeretettel a rokonság, az atyafiság, és amikor a háztetőre friss virágcsokor került, örömünnepet ültek az emberek. Az így épült és belakott háznak lelke volt és van. Farkaslakán ilyen az Ágnes néni háza.
De hol is van ez a ház, mitől olyan nagy a lelke? Tamási így vall szülőfalujáról: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Húgáról, Ágnes néniről azt írja Szülőföldem című könyvében Tamási: „Ágnessel csak az öröm gyarapodik, mert testvérem ő is, a középső húgom. Minden emlékemet csak jónak mondhatom, ami véle kapcsolatos. Sőt testileg és eszemben egyaránt fürgébb vagyok, ha csak a nevit is hallom. Mert a gyorsaságnak, észjárásban és mozdulatban mindig Ágnes volt a példaképem, amióta embereket ismerek.” Hazatérései alkalmával Tamási Áron nem a zsúfoltabb szülői háznál szállt meg, hanem többnyire Ágnes néninél, aki a „szilaj sógorral” mindig szeretettel fogadta őt; nem számított, hogy a „Szűzmáriás királyfi” kivel és mennyi időre érkezett a hajlékukba. „(…) Szűk volt a hely a szülői házban. Mindössze három szoba van itt: az egyikben Gáspár lakik a feleségével és két gyermekével. A másikban édesanyám, s nagyanyám a harmadikban. Miért nyomorítanám meg tehát akármelyiket is, amikor Ágnesnél kettőnket két szoba vár!” – írja Tamási, ugyancsak a Szülőföldemben. Az író harmadik felesége, Basilides Aliz Teréz így ír egyik levelében: „(…) Mindenki mondja, Édesapámék is, meg én is látom, hogy Áronnak milyen jót tett az otthonlét, ami elsősorban az Ágnes ángyom gondoskodásának érdeme.” Nos, a nagy „otthonkereső” ebbe a házba tért haza, itt talált otthonra, itt alkotott, itt pihent, itt gyűjtött a nappali és estéli beszélgetések alkalmával szógyöngyöket, amelyeket aztán szépen kifényesített, felfűzött és elénk tett igazgyöngyként.
Ez a ház a múlt század 20-as éveiben épült. Tamási társaságában sok ismert személyiség is járt és alkotott ebben a házban, köztük: Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Tímár Máté, Sütő András, Nagy Imre, Tompa László, Czine Mihály, Izsák József és még sokan mások. Ezt az ingatlant Ágnes néni halála után Tamási özvegye, negyedik felesége, Bokor Ágota segítségével, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) többségi tulajdonjoggal megvásárolta az örökösöktől. A házhoz tartozó csűrt már régen lebontották, a ház is az omladozás szélén állt, de a 2010-ben újraindult Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület egyik fontos célkitűzésének tekintette a megmentését. 2011-ben, az EMKE Országos Elnöksége átadományozta az ingatlan tulajdonjogát egyesületünknek, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesületnek és a helyi polgármesteri hivatalnak, abban bízva, hogy a helyi közösség hatékonyabban tud tenni a mentés érdekében. A felújítás kezdetekor nem volt elegendő pénz, de Istenben bízva hozzáfogtunk. Az aládúcolt faház alapjait megerősítettük, az eredeti boronafalat, mennyezetet, ajtókat és ablakokat felújítottuk, az új tetőszerkezetre pedig a farkaslaki templom régi cserepeit raktuk fel. A fedésnél az egyesületi tagok is részt vettek, ahogyan régen is szokták: kalákában segítettek. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor már a virágcsokor is felkerült az újrafedett házra: egy galamb repült be a nyitott ajtón. Ő volt az első látogató.
Ágnes néni felújított házát a múlt év őszén avattuk fel és szenteltük meg, a nagy írónk születésének 115. évfordulóján szervezett ünnepségen. Ezt a házat a jövőben mi is élettel szeretnénk megtölteni, a hajlékot elneveztük tehát Tamási Áron Alkotóháznak. A felújított ház mellé csűrt is álmodtunk, ez egy sikeres, ún. leader-pályázatnak köszönhetően hamarosan felépülhet, és helyet kaphat majd benne Váradi Péter Pál Székelyföld 1000 pillanata című állandó fényképkiállítása. Hiszen Tamási Áronunkat idézve: nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal.
Hadnagy Jolán
Művelődés (Kolozsvár),

A nemzeti ünnep – Trianon-koktél
December elseje van, Románia nemzeti ünnepe. Annak évfordulója, hogy 1918-ban Gyulafehérváron kimondatott, Erdélyt a Román Királysághoz csatolják. Meg is tették. Nemrég érkeztem haza, ma, ugyanis mint újságíró tudósítanom kellett a Nagyváradon megtartott szabadtéri ünneplésről, aztán pedig eleget téve a kormánybiztos meghívásának részt kellett vegyek azon a dísz- ebéden, melyet a prefektúra adott a román nemzeti ünnep alkalmából a megye és a megyeszékhely jeles személyiségeinek, vezetőinek.
Igaziból kíváncsi is voltam erre a díszebédre, mivel előre sejtettem, ha nem is lesz számomra felemelő, de mindenképpen tanulságos. Az is lett. Ami a főtéri ünneplést illeti be kellett látnom, a románok életképesebb fajta, mint mi. Nem haragszom rájuk ezért, hiszen ez a törvény, a természet örök körforgásának törvénye, hogy az életképes fajta fennmarad, aki pedig vét a természet törvénye ellen, az kipusztul. Nekem meg jó ideje meggyőződésem, hogy a magyarok azért pusztulnak ki, minden nagyszerűségük ellenére, mert nagyot vétettek, a turáni átokkal magukra vették a kannibalizmus bűnét, ugyanis nem ismerek még egy nemzetet, mely ilyen szakszerűen, radikálisan tudja művelni a testvérháborút, magára gyújtani a házat, felfalni saját fajtáját. Nincs ezen mit szépíteni, ez van, s ezt azok is jól tudják, akik most ezért a kijelentésemért pokolra kívánnak esetleg.
Szóval a Szent László téren legalább tizenkétezren nyüzsögtek, ünnepeltek. Fiatalok és öregek, sokan kihozták kisgyereküket is, és a nyertesek büszkeségével ünnepeltek. Pár éve lekoppintották tőlünk a kokárdaviselést, s ma is szinte mindenkin ott virított a tömegben a piros- sárga-kék nemzetiszín kokárda. Tanulékony nép.
Már mondtam, nem haragszom rájuk. Saját magunkra, saját fajtámra kell, kellene, haragudjak, azokra az áruló főurakra, akik már ezer évvel ezelőtt elkezdték eladni a Magyarok Lelkét. Ebből a fajtából ma is sokan élősködnek rajtunk, őket most patológiailag politikusoknak nevezzük, bár szerintem a nemzetkufár- parazita a legtöbbjükre inkább találóbb jelző. Szóval a románok ünnepeltek, koszorúzás, és katonai parádé, harckocsik bemutatója, katonazenekar… megadták a módját, majd a végén meg is etették a tömeget, meleg ebédre, ingyen babfőzelékre invitálva a népet.
Próbáltam kikeveredni a tömegből s indultam a Continental felé, mert ugye a díszebéd… az ünnepi fogadás… Előttem egy asszony és két férfi ment, rajtuk nem volt kokárda, ők magyarok voltak, ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik a foga között egyfolytában sistergett s motyogta, hogy így meg úgy, majd a székelyek egyszer csak megmutatják, kinek nagyobb… Lesz még buli Hargitában, majd ha a székelyek a sarkukra állnak. Úgy véltem ennyi időm nincs, hogy ezt kivárjam, ezért továbbmentem.
Az elegáns szállodában már várták a vendégeket. Szerencsére a hallban összetalálkoztam pár román kollégával s velük mentem fel az elegáns, üvegfalú vendéglőbe. A prefektus kedvesen mosolyogva fogadta a vendégeit, ő amúgy egy úriember, nekem meg valójában soha nem volt semmi bajom itt a román vezetőkkel, mindig szót értettünk. Úgy vélem, ez nemcsak az én erényem, vagy hibám. Az elegáns terítékek mellett puccba vágott ünneplők, színes koktélok, drága italok…
Hirtelen rájöttem, egyetlen magyar vagyok ezen a díszebéden. Egy idetévedt indián, a győztes honfoglalók között…És akkor ott a csillogó teremben, az elegáns úriemberek és magas rangú katonatisztek, főpapok társaságában annyira erősen éreztem Trianon szindrómáját, fájdalmát, mint még soha. Még a magyarellenes balhékban sem, mert ott legalább védekezhettem, védhettem, akiket bántottak. A csillogó teremben azonban csak egy lehetőség maradt, jó pofát vágni, sőt akár hálásnak is lenni, hiszen a hódító nemzet elfogad engem, meghív, kedvel, vagy legalábbis azt mutatja. „La mulț ani, România!”, hangzottak a köszöntések, azaz „Éljen soká Románia”. Kicsit meg is hatódtam a román kollégáktól, akik tudván, hogy magyar vagyok s valószínűleg átérezve, hogy ez a mai buli számomra azért nem tiszta hepi, nagyon kedvesek és figyelmesek akartak lenni velem. Mint egy beteggel, egy hendikeppel, akit kímélni kell, mert azért közéjük tartozik valahogy, meg aztán né, a vesztesek fajtája, a legyőzötteké.
A legszarabb az volt, hogy jöttek barátságosan az ünneplők, tábornokok, elöljárók a poharukkal, s sorba koccintottak. Megérkezett az ortodox püspök, a titokzatos Sofronie atya, aki erre az ünnepi alkalomra valami furcsa, pávakék selyem főpapi cuccot vett magára. Pont olyan volt a színe, mint az egyik flancos koktélnak. Én nem kértem italt, merthogy antialkoholista vagyok, s most protokollból sem akartam pezsgőspoharat a kezembe. Láttam, akik ismernek értik, miért.
A pohárköszöntőt a kormánybiztos mondta, s azt hiszem leltem benne némi üzenetet, ugyanis valami olyat mondott, hogy a románok ma azért ünnepelhetnek, mert minden baj, politikai szarkavarás ellenére, ha kellett, akkor a román összefogott a románnal, s míg legyőzték az ellenfelet, addig nem egymás seggét… mint például mi. Szóval ez volt az üzenet, amit én ilyen triviálisan vetitek most ki… És az elegáns teremben, miközben a bizánci püspök, a pávakék szerkójában megáldott ott mindent, éreztem egy régóta, ezer éve hordott ősi, pogánymagyar haragot és gyűlöletet magamban, haragudtam azokra a MAGYAR VAGY MAGUKAT MAGYARNAK MONDOTT ÁRULÓ VEZETŐKRE, akik miatt elvesztettük a hazát, Erdélyt és még ki tudja mi mindent! Nem a románokra haragudtam, hanem azokra a köcsög magyarokra, akik átjátszották a magyar lelkeket az idegeneknek, akik szégyellték keletről hozott felsőbbrendűségünket. Azokra, akik inkább a nyugati, korcs Európa tőlünk idegen eszméit nyalták el, akik eladtak minket a Habsburgoknak, akik korcs nemességükre hivatkozva jégre vitték a nemzetet. Azokra, akik még ma is azt hazudják, hogy magyarok, a magyarokért tesznek bármit, de közben nem jobbak az egykori áruló uraságoknál, akár a szabadkőművesek, akár a liberósok, akár a románok talpát nyalva… Haragot és gyűlöletet éreztem azok iránt az erdélyi magyar politikusok iránt, akik 1989 után sem váltak magyarokat védő vezetőkké, csak saját zsebükre játszó árulókká, s akik azt hazudták, hogy Erdély magyarjait képviselik. Pokolba kívántam ezeket mind, ott ahogy álltam az asztal mellett s hallgattam a monoton bizánci áldást a pávakék püspöktől…
Aki nem tudta ki vagyok, az bizonyára nem hitte volna, hogy nem is tartozom oda, nem tartozom az ünneplők táborába, bár elegáns vagyok és mosolygok, és mindenki ismer, de én csak egy szegény Pocahontas vagyok. Egy idefajult indián királylány, aki már érti és érzi, hogy Manitunak nem az ellenséget, hanem saját kannibál indiánjait kéne jól a falhoz verdesse. Amikor aztán egy tábornoki egyenruhába öltözött köszöntő állt meg mellettem, odakoccintottam a fantáspoharam az övéhez: gratulálok uram, ez esetben Önök győztek!
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma

Elutasított szélsőségesek
Csütörtökön Antal Árpád polgármester előbb sajtótájékoztatón, majd délután a városi tanács ülésén is kifejtette: a megyei kormányhivatalnak el kell határolódnia a Noua Dreaptă szélsőséges és magyarellenes szervezet Sepsiszentgyörgyre tervezett december elsejei részvételétől, ha ezt nem teszi meg, és bármiféle incidens történik, a prefektúra lesz a felelős.
A tanácsülésen némi vita után állásfoglalás is született: a város- atyák egyöntetűen nemet mondtak a szélsőséges megnyilvánulásokra, történjenek azok magyar vagy román részről. Az állás- foglalásból végül kivették a prefektúra felelősségéről szóló részt.
Ugyanakkor Antal Árpád közölte, nem fog részt venni a december elsejei ünnepségen, hiszen a románság nem tartotta be az 1918-ban tett ígéreteit. Álláspontja addig nem változik, amíg nem találnak egy olyan dátumot Románia nemzeti ünnepének, amin ő, mint magyar nemzetiségű román állampolgár is jelen tud lenni. Az elöljáró szerint különbséget kell tenni az ország ünnepe és a román nemzet ünnepe között, és egyetért azzal, hogy ez utóbbit december elsején tartsák.
Csütörtökön Antal Árpád polgármester előbb sajtótájékoztatón, majd délután a városi tanács ülésén is kifejtette: a megyei kormányhivatalnak el kell határolódnia a Noua Dreaptă szélsőséges és magyarellenes szervezet Sepsiszentgyörgyre tervezett december elsejei részvételétől, ha ezt nem teszi meg, és bármiféle incidens történik, a prefektúra lesz a felelős.
A tanácsülésen némi vita után állásfoglalás is született: a városatyák egyöntetűen nemet mondtak a szélsőséges megnyilvánulásokra, történjenek azok magyar vagy román részről. Az állás- foglalásból végül kivették a prefektúra felelősségéről szóló részt.
Tamás Sándor megyetanácselnök is nyilatkozott az ügyben: „Alkatilag nem szeretem a szélsőségeseket, ráadásul itt egy nagyfokú provokációval van dolgunk. Mindenki ünnepeljen otthon, aki ünnepnek érzi december elsejét. Senkinek nincs szüksége arra, hogy más megyeiek ellepjék a szentgyörgyi utcákat és itt provokáló jelszavakat skandáljanak. Igaz a magyar szélsőségesekre is: nincs mit keresniük itt sem a jobbikosoknak, sem a hatvannégy vármegyéseknek”.
Lévai Barna, Erdély András
Állásfoglalás Mély aggodalommal vettük tudomásul, hogy egy szélsőséges, antiszemita, magyargyűlölő mozgalom tagjai Sepsiszentgyörgyön kívánnak részt venni a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett ünnepségen. Tekintettel arra, hogy a mozgalom tagjai 2011-ben is jelen voltak ezen a rendezvényen, elmondhatjuk, nem az ünneplés a céljuk, hanem sértegetni, provokálni akarják a magyar közösséget.
Visszautasítunk mindennemű szélsőséges megnyilvánulást ennek eredetétől függetlenül és emlékezünk az emberellenes rendszerek áldozataira, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére tavaly létesített ’56-os emlékpark felavatásával, valamint a 2014-ben felavatandó Holokauszt-emlékparkkal.
Aggodalmunkat fejezzük ki a közbiztonság, a közrend és a különböző etnikumú polgárok békés együttélésének megzavarását illetően Sepsiszentgyörgyön. Meggyőződésünk, hogy a közös jövő érdekében közösségünknek kölcsönös bizalomra és a múlt hibáinak beismerésére van szüksége.
Ahhoz hogy egy egészséges társadalmat alakítsunk ki, egyetlen közösség – etnikai összetételétől függetlenül – sem azonosulhat a szélsőséges mozgalmak ideológiáival.
Felkérjük Kovászna Megye Kormánybiztosi Hivatalát és Románia Kormányát, hogy határolódjon el ezen szélsőséges alakulatoktól és sepsiszentgyörgyi jelenlétüktől.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2013. november 28-i ülésének résztvevői – négy román nemzetiségű tanácsos és tizennégy magyar nemzetiségű tanácsos – Antal Árpád polgármester kezdeményezésére, egyhangúan megszavazták a jelen állásfoglalást
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa
Tisztelt Háromszékiek, Székelyek!
Románia nemzeti ünnepét Sepsiszentgyörgyön is megtartja a prefektusi hivatal. Mint tudjuk, egy olyan eseményről van szó, melynek következményei nem voltak és nincsenek jó hatással az erdélyi magyarságra. Ennek ellenére, ha összeszorított foggal is, de megadjuk a tiszteletet a városban lakó románságnak, hogy megünnepeljék nemzeti ünnepüket. Ami viszont felborzolja a kedélyeket, az a román soviniszta csoportosulás, amely ismételten tiszteletét teszi Sepsiszentgyörgyön.
Egy olyan, leginkább fiatalokból álló csoportról van szó, melynek legfőbb célja a magyarság kiűzése Erdélyből. Tagjai legutóbb a Székelyek nagy menetelésén, hazafele tartva, erőszakkal elvettek egy székely zászlót, amit később elégettek. Ez egy olyan csoportosulás, amelyet a helyi románság sem lát szívesen! Ezen okokból kifolyólag a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), felkéri a város és a környék lakóit, hogy egy impozáns tömeg fogadja a soviniszta ifjakat Sepsiszentgyörgyön déli tizenkét órakor a központban.
Végezetül csak annyit, hogy mindez nem pusztán provokáció, hanem a magyar szimbólumok meggyalázása, népirtásra való felbujtás, és a helyi románság nem megvédése, ahogy ők fogalmaznak, hanem szemen köpése!
HVIM-vezetői tanács, Tóth Bálint szóvivő
hirmondo.ro
Erdély.ma

Felavatták Székelykeresztúron a Székely sirató emlékhelyet
Felavatták november 30-án, szombaton Székelykeresztúron a Székely sirató emlékhelyet, amellyel a két világháború helyi áldozatai előtt tiszteleg a közösség. A központi parkoló szomszédságában levő zöldövezeten elhelyezett emlékműre közel kétszáz keresztúri háborús hős neve került fel. Az ünnepségen Rafai Emil, Keresztúr polgármestere és számos elöljáró mellett jelen volt Borboly Csaba is, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Rafai Emil ünnepi beszédében úgy fogalmazott: azért gyűltek össze, hogy a keresztúri családok kebléről kiszakított ádozatokra, a nemzet hőseire emlékezzenek. Az elöljáró Orbán János plébános feljegyzései alapján idézte fel a háborús időket. A Székely sirató a következő nemzedékeket is emlékeztetni fogja a világ nagy égésének székely áldozataira, mondta. Végül megköszönte Györffy Sándor szobrászművész áldozatos munkáját, és a magyarországi támogatók, dr. Fazekas Sándor miniszter és Halász János államtitkár önzetlen segítségét.
- A felelőtlen vezetői döntések komoly károkat okozhatnak a társadalomban és végső soron a családokban! A német és cseh tábornokok is felelőtlenek voltak, akik az első világháborúban halálba küldtek több tízezer székely katonát, édesapákat, nagyapákat, az okafogyott, nyílt támadások parancsolásával. Nekünk felelősségünk van, hogy vezetőink rossz döntéseket ne hozzanak, mert azt nem ők szenvedik meg, hanem a székely családok, ma is! A rossz irányba mutató elhatározásokat nem kell folytatnuk – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba.
A megyeelnök sajnálatát és részvétét fejezte ki azoknak a családoknak, akik elvesztették a világégés alkalmával szeretteiket, családtagjaikat. – Csonka családban, veszteségben felnőni, nem könnyű. Mindenki számára fontos a család – tette hozzá.
Az elöljáró továbbá elégedetlenségének adott hangot, hogy a jogi háttér hiányosságai miatt Hargita Megye Tanácsa anyagilag nem járulhatott hozzá az emlékmű megépítéséhez.
Az anyát és halott fiát ábrázoló bronzszobor Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása. Az emlékművet a helyi önkormányzat állíttatta pályázati finanszírozással, illetve Magyarország Külügyminisztériuma, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Szombaton az ünnepi hangulatot kulturális műsor emelte: fúvószenekar, néptánccsoport lépett fel, zenedarabok, szavalatok hangzottak el.
Az emlékhely megáldása után a jelenlevők koszorúzással, gyertyagyújtással rótták le kegyeletük az áldozatok emléke előtt.
Közlemény
Erdély.ma

Csendőrök és vármegyések csaptak össze
Összecsapásba keveredtek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) háromszéki aktivistái a csendőrséggel december elsején Sepsiszentgyörgyön. Két fiatalt a hatóságok bekísértek, miközben az Új Jobboldal zavartalanul provokálva vonult ki a megyeszékhelyről.
Az incidensre a hivatalos ünnepség vége felé került sor, amikor a szélsőséges román szervezet tagjainak gépkocsija és az őket szállító Szatmár megyei busz mellett várakozó vármegyések nem tettek eleget a hatósági felkérésnek, hogy vonuljanak arrébb. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) mintegy nyolcvan tagja 2009 és 2011 után immár harmadik alkalommal vett részt a hivatalos sepsiszentgyörgyi ünnepségen, a csendőrök pedig a járműveikhez érkezésük előtt próbálták a HVIM tagokat arrébb tessékelni. Az egyenruhások többszöri felszólítás után elkezdték az Erzsébet park irányába tolni a vármegyés fiatalokat, valamint azt a pár személyt, akik szintén a román szervezet jelenléte ellen jöttek tiltakozni.
Az indulatok pár másodperc alatt felcsaptak, amely nyomán dulakodásra került sor, és két fiatalt – pár perces eltéréssel – a csendőrök kiemeltek a kavarodásból és elszállítottak, szemmel láthatóan erőszakot alkalmazva. A karhatalmi erők és a tiltakozók végül a park bejáratáig jutottak, itt újabb lökdösődés kezdődött, sértő, fenyegető szavak hangzottak el. Időközben az Új Jobboldal felvonulói is a járművekhez érkeztek, és újból elkezdték skandálni a délelőtt már elhangzott rigmusokat, provokálva többek között a média képviselőit is, majd lassan elindultak rendőrségi és csendőrségi felvezetéssel. A karhatalmi erők egyébként csak csitítani próbálták őket, tettlegességre nem került sor.
Tóth Bálint, a HVIM képviselője az incidens kapcsán elmondta, csak annyit szerettek volna, ha engedik, hogy a Székely Mikó Kollégium előtti útszakaszon maradhatnak – ott parkoltak az Új Jobboldal tagjait szállító gépkocsik, valamint az autóbusz. Az aktivista szerint a csendőrök kettős mércét alkalmaztak, amikor erőszakkal – kihasználva azt is, hogy rohamruházatban vannak –, rúgásokkal, ütésekkel eltávolították őket, de a román szervezet tagjaihoz nem nyúltak. A fiatal szerint közülük senki nem ütött meg egy csendőrt sem. Tóth Barna elismételte korábban a magyar tiltakozók által már elmondottakat, hogy nem a nemzeti ünnep hivatalos rendezvénye, hanem az Új Jobboldal jelenléte ellen tiltakoztak – mintegy negyvenen. A HVIM-képviselő hozzátette: a csendőri fellépésnek jogi következményei is lesznek, már felvették a kapcsolatot több ügyvéddel. A hatóság Papp Ferenc kolozsvári tagjukat, illetve Farkas Bálint erdővidéki aktivistájukat állította elő.
A délelőtt sem volt csendes
Noha úgy tűnt, incidensre nem kerül sor, a román szélsőségesek jelenléte az ünnepség előtt már borzolta a kedélyeket. Az Új Jobboldal mintegy nyolcvan tagja az előző két alkalomhoz – amikor ugyancsak Sepsiszentgyörgyön ünnepeltek – hasonlóan most is végigvonultak transzparenseikkel, zászlóikkal az ortodox katedrálistól a Mihai Viteazul térig, némileg lemaradva a hivatalos menettől. A legszembetűnőbb ez alkalommal is az egységes, oszthatatlan nemzetállamot hirdető transzparens volt. A skandált rigmusok is ismerősen hangzottak: Hargita, Kovászna román föld (ezt egyébként egy zászlóra felírva, az ünneplő tömeg láthatta a hivatalos események alatt is), A román nyelv az egyetlen úr, Székelyföld román föld, nemzeti egységet, és hasonlók.
A magyar tiltakozók – zömükben a vármegyések – először az Erzsébet park menti járdáról üzentek – egyrészt, hogy Vesszen Trianon, Székelyföld nem Románia, idegenek, menjetek haza, másrészt, hogy a felvonulók tanuljanak meg magyarul, illetve a második helyszínen már obszcén gesztusokkal is megnyilvánultak. Utóbbiak már a Szent György szobor előtti zöldövezetről „indultak” az Új Jobboldal felvonulói irányába, akik nem fukarkodtak a válasszal. Az idősebb magyar „ellentüntetők” részéről többször elhangzott, hogy szégyelljék magukat az Új Jobboldal tagjai, amiért Sepsiszentgyörgyre jönnek provokálni, sértegetni a helyieket.
A hivatalos ünnepség egyébként csendesen zajlott le, és öt kisebb repülőgép légi bemutatójával, feliratos konfetti szétszórásával ért véget. Némileg visszás volt ugyanakkor, hogy míg a vezérszónok románokat és magyarokat egyaránt köszöntött, Codrin Munteanu volt háromszéki prefektus a dákó-román elmélet köré építette egész beszédét. A kormányhivatal egyébként incidensmentesnek (a csendőrök és vármegyések közötti összecsapás a park másik végén történt) ítélte meg az ünnepséget, illetve 15 ezerre becsülte a megye szintjén három helyszínen zajló eseményeken résztvevők számát. Utóbbi adat azért érdekes, mert noha idén meglepően sokan tartották érdemesnek Sepsiszentgyörgyön, hogy részt vegyenek, ugyanez a szám szerepelt a Székelyek Nagy Menetelése hivatalos közleményében is. A magyar elöljárók, amint azt jelezték, nem vettek részt a megmozduláson.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

A hit fénye ragyogta be az ünneplőket
Kicsik és nagyok egyaránt tanúi kívántak lenni vasárnap annak a pillanatnak, amikor Csíkszereda karácsonyfáján kigyúltak a fények és az adventi koszorún meggyújtották az első szimbolikus gyertyát.
Évről-évre egyre többen látogatnak ki az adventi szent időben a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly térre, hogy részesei legyenek annak a közösségi élménynek, ami az adventi koszorú újabb gyertyáinak meggyújtásával jár együtt.
Advent első vasárnapján, december elsején 17 órától a csíksomlyói kegytemplom kórusa alkalomhoz illő dalokat énekelt, majd Tamás József római katolikus püspök és Szatmári Ingrid református lelkipásztor elmélkedett az ünnepi várakozás fontosságáról.
„Mi ma nem azt ünnepeljük, amit ez az ország, hisz az a mi számunkra gyászt jelent. Mi ma adventet kezdtünk el, és szeretnénk méltóképpen előkészülni karácsonyra. Ebben a gyertyagyújtásban is lelkünket felemeljük a jó Istenhez” – hangsúlyozta Tamás József püspök, aki röviden ismertette az adventi koszorú történetét. Több mint százötven évvel ezelőtt lett jelképe az adventi koszorú az adventi szent időnek. Ezen a koszorún négy gyertyát gyújtunk meg sorban, ami nemcsak a négy adventi vasárnapot idézi, hanem mindazt, amit a keresztény ember az adventi készületben meg kell, hogy tegyen. Ez a négy fény jelzi számunkra a hitet, a reményt, az örömet és a szeretetet.
„Az első fény a hitet jelképezi, azt a hitet, amelyet megkaptunk mindannyian a keresztség szentségében és amelyet féltve kell őriznünk. A hit nagyon fontos a mi emberi életünkben. Mint ahogy a fény megvilágosítja a sötétséget, úgy a hit megvilágítja a mi életutunkat. A hit erősít meg bennünket, hogy bírjuk a küzdelmet és a harcot, hogy a nehézségeket le tudjuk győzni” – bíztatta a jelenlévőket a püspök.
Szatmári Ingrid református lelkipásztor a hit győzelméről beszélt. „Jelen adventben elindulunk egy úton közösen, de egyenként is be kell járnunk a lelki utunkat, hogy úgy érkezzünk meg karácsonyhoz, mint akik megtisztultak, és gyakorolták a szeretetet. Bár adventben növekszik kívül a sötétség, napról-napra sötétebbek az éjszakák és rövidebbek a nappalok, de minden adventi vasárnap egy újabb gyertyát gyújtunk meg a koszorún. Ez is azt jelzi, hogy a hitet, a belső világosságot nem tudja legyőzni a külső sötétség” – nyomatékosította Szatmári Ingrid.
Az ünnepélyes gyertyagyújtást követően Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólt a jelenlévőkhöz. „Kilencvenöt éve várjuk, hogy a fogadalmat, az ígéretet, az őseinknek tett vállalást teljesítsék felénk. E helyett még mindig a várakozással maradtunk. A várakozás idejét éljük” – fogalmazott az elöljáró. Arra biztatta a hallgatóságot, hogy tegyenek maguknak fogadalmat: „fogadjuk meg, hogy amikor úgy látjuk már, hogy nincs kiút, akkor is megyünk tovább. Fogadjuk meg, hogy amikor már semmink sincsen, akkor is találunk magunkban olyat, amit másoknak adhatunk” – zárta szavait a polgármester.
Az elkövetkező három vasárnapon a város karácsonyfája körül kialakított óriási adventi koszorún sorra kigyúlnak a remény, az öröm és a szeretet lángjai. Az ünnepi közös gyertyagyújtásokra minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Az erdélyi románokat senki sem kérdezte meg
Az első világháború idején, 1916-ban, Románia azért írt alá szerződést az Antant-hatalmakkal, hogy oldalukon belép a háborúba, Erdélyért cserében. Az alku megkötésénél, de Erdély elcsatolásánál sem kérdezték meg az erdélyi románokat arról, hogy mi a véleményük minderről – írja egy bukaresti történész.
Erdélyben nem volt unionista mozgalom
„A román nacionalisták, a román történelem azt a hamis képet igyekezett mindeddig beállítani, hogy Erdélyben, már jóval 1918 előtt erő unionista mozgalom alakult ki. Csakhogy az első világháború előtti időkben az erdélyi románok gazdasági szempontból sokkal jobban éltek, mint a Román Regátban élő testvéreik” – fogalmaz Marius Diaconescu az Adevărul pénteki számában megjelent írásában.
A történész felidézi, hogy sok erdélyi román parasztnak földje volt, amiről regáti testvéreik még álmodni sem mertek. Számos román költözött be a városokba, többen közülük az 1867-es követő iparosítási folyamat során megnyílt gyárakban dolgoztak, mások egyenesen kisvállalkozásba kezdtek. Ekkor már jelentős számú román tisztségviselő dolgozott a magyarországi közigazgatás minden szintjén. Megnőtt a felsőoktatást végző románok száma. A románok lemondtak politikai passzivitásukról, cselekvően szorgalmazták a románság érdekeit a budapesti parlamentben.
„Az erdélyi románok nemzetiségi harca az asszimilációra törekvő magyar közigazgatás részéről érkező fenyegetések és nyomás közepette nehéz volt. Ám egyetlen erdélyi román politikus sem fogalmazta meg soha nyilvánosan azt, hogy az erdélyi románok politikai célja a Romániával való egyesülés” – írja Diaconescu.
A Regát – az más ország
A történész szerint az erdélyi románok számára Románia „más ország” volt. Igaz, olyan ország, amelyben románul beszéltek, románul tanulhattak az iskolában, de amely legfeljebb csak az álmodozók számára volt vonzó. Gazdaságilag a Román Regátban élő román nyomorult helyzetben volt, így Románia nem volt vonzó számukra.
Diaconescu emlékeztet: 1914 előtt nehéz volt elképzelni azt, hogy az Európát uraló nagyhatalmak eltűnnek, és nemzeti államok születnek majd. Az Osztrák-Magyar Monarchiában élő nemzetiségi politikusok tervei a Monarchia szövetségi állammá történő átszervezését tűzték ki célul, amelyben minden nemzet autonómiát kap. A nemzeti államra gondoló álmodozók csak kevesen voltak, hangjuk is jelentéktelen volt.
Cserében azonban a Román Regát sajtója, parlamentje már évtizedek óta nacionalista szövegekben szállt síkra Erdély és a többi, románok lakta terület Romániával való egyesüléséért. Az 1859-ben megalakult fiatal román állam 1877-ben vívta ki függetlenségét, a következő nemzeti terv pedig valamennyi román minél nagyobb államban történő egyesítése volt. „Az egyesülés vágya valós volt a Román Regátban, a Kárpátokon túl azonban csakis az álmodozók mertek ilyen messze tekinteni” – összegez a történész.
A háború – mint katalizátor
Szerinte a háború azonban valóban arra késztette az erdélyi románokat, tisztázzák érzéseiket a regáti románok iránt. Létezett a félelem bennük, hogy ne kelljen majd ellenük harcolniuk. Az osztrák katonai hatóságokban tudatosult a román katonák félelme, és – mert nem akarták kockáztatni hűségüket a kettős korona iránt – óvakodtak attól, hogy a Románia elleni frontra vigyék őket. „A háború gyakorlatilag katalizátorként hatott a nemzeti érzésre” – fogalmaz Diaconescu, aki szerint az 1916-os román katonai hadjárat Erdélyben katonai szempontból katasztrofálisan végződött.
A nemzeti ügy szempontjából azonban nagy nyereséget jelentett, mivel hozzájárult az erdélyi románok egyesülést szorgalmazó nemzeti érzésének fokozódásához. Jóllehet Románia katonai kudarca véget vetett a reményeknek, az egyesülés azonban megmaradt opciónak. Csupán 1918 őszén, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása idején vált az erdélyi románok elsődleges céljává a Romániával való egyesülés. A magyar veszély katalizátora volt az erdélyi románok unionista érzelmeinek – véli a szerző.
Felidézi azt is, hogy az erdélyi román politikusok kezdetben az Osztrák-Magyar Monarchia helyén konföderációra gondoltak. Amikor azonban megértették, hogy a magyarok nem egyeznek bele a konföderációban élő románok politikai törekvéseibe, csupán akkor hangoztatták az egyesülést. Az erdélyi románok számára Bécs garanciát jelentett a román nemzeti szellem megmaradására a magyar asszimilációval szemben.
„Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának körülményei között a nemzetek a nemzeti tervek eufóriáját élték át. A hadsereg kedvező körülményeket nyújtott a gondolatok megvitatásához, de az elégedetlenség, a frusztráció kirobbanásához is. A leszerelt katonák alkották az egyesülés kritikus tömegét, főként, hogy tisztjeik, szintén románok, az elsők között kapcsolódtak be a politikai vitákba” – állapítja meg a történész.
Băsescu: jó, vagy rossz játékos?
Diaconescu emlékeztet rá, hogy 1918 novemberében az egész monarchiát átfogták a nemzeti tervek és a bolsevik eszmék, amelyek gyorsan terjedtek. A románok számára a nemzeti eszme volt a döntő, amely néhány hét alatt eltöltötte őket. A románok fantasztikus lelkesedéssel küldték el képviselőiket Gyulafehévárra, hogy megszavazzák az egyesülést.
A bukaresti tervek ellenére, nem Románia döntött az Erdéllyel való egyesülésről, hanem az erdélyi románok választották azt – szögezi le.
„E rövid elemzést azért tartottam szükségesnek, mert Traian Băsescu bejelentette, Románia és Besszarábia egyesülésének kiemelt nemzeti céllá kell változnia. Nem vagyok hivatott arra, hogy eldöntsem, mennyire volt időszerű a nyilatkozat a vilniusi csúcstalálkozó előtt. Traian Băsescu ismét bebizonyította, hogy játékos. Hogy jó játékos-e vagy rossz, azt majd az utókor dönti el, nem az iránta érzett rokonszenv vagy ellenszenv” – zárja írását a szerző.
maszol.ro

Újraszentelték a belülről felújított kürtösi templomot
Hogy otthonra találhasson a katolikus magyarság
Msgr. Dirschl Johann püspöki helynök újraszentelte a belülről felújított templomot
Arad – Szombaton a Szentháromság jegyében felszentelt kürtösi katolikus templomban 11 órakor kezdődött a belső munkálatok utáni újraszentelési ünnepélyes szentmise, amelyiknek a bevezetőjében ft. Zilahi András plébános köszöntötte msgr. Dirschl Johann püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, a paptestvéreket, valamint a híveket. Köszönetet mondott a vikáriusnak, amiért eljött újraszentelni a kicsiny templomukat, aminek a belsejét a hívek munkájával, az adakozásukkal, a több helyről érkezett támogatással belülről sikerült felújítani. Msgr. Dirschl Johann magyarul, majd románul is tolmácsolta nm. és ft. Roos Márton főpásztor üdvözletét, amiben Isten iránti hálával kért áldást a belülről megújult templomban zajló hitéletre. Ezt követően közösen imádkoztak, majd a vikárius, ft. Király Árpád főesperes közreműködésével megszentelte a templomot, valamint a benne lévő híveket. Szentbeszédében a püspöki helynök a templomépítés isteni küldetését, parancsát méltatta, amit már az ószövetség is megemlít, amikor Dávid király úgy érezte, nem illik magának palotában laknia, miközben Isten háza az a sátor, amivel az egyiptomi vándorlásból tértek haza. Éppen ezért, hozzáfogott a templomépítéshez, de azt csak a fia, Salamon tudta végrehajtani. Amikor azonban később a zsidó nép fogságba került, tagjai mindig hazavágytak, látni a szép templomukat, ahol otthon érezték magukat. Amikor tehették, évente mindenki elment Jeruzsálembe, hogy a templomban áldozhasson. Az is meg van írva, milyen áldozatos harcot vívtak a makabeusok a templomukért. Ha nem tették volna, egyik rabbi szerint, ma másképp nézne ki a világ, mert talán elveszett volna az egy Istenbe vetett hit. A zsidók a múlt héten tartották a hanuka ünnepét, amelyen éppen a templomukért vívott harcra emlékeztek.
Nem csak az ószövetségben, hanem a mi életünkben is fontos szerepet játszik a templom, ahova a hívek rendszeresen eljárnak Istennel találkozni, itt megkeresztelik őket, elsőáldozásban, illetve bérmálásban részesülnek, tehát a templom sok kegyelemnek a forrása. Ezért fontos, hogy ne csak a magunk, de Isten háza is rendben legyen. Mindezek tudatában, a felszentelésen elégedetten, örömmel voltak együtt az 1772-ben épült, ezúttal belülről felújított templomban. Itt az anyáinktól tanult imákkal forduljunk Istenhez, hiszen amint egyik dokumentumból kiderül, a pápa is azt az imát szokta mondani, amit az anyjától tanult. Szent András ünnepe lévén, a románul elmondott prédikációjában a Dobrudzsában is missziós munkát végzett szent életéről tartott, történelmi adatokkal alátámasztott, érdekes történettel színezett, magvas beszédet.
A szertartás végén ft. Zilahi András miután szellemesen bemutatta a híveknek a vendégeket, a paptestvéreket, röviden ismertette a felújítási munkálatokat, a vele kapcsolatban adódott gondokat, nehézségeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a felújítást pénzzel, munkával vagy imádsággal támogatták. Név szerint csak Lucian Annának, a harangozó néninek köszönte meg a templomért, a közösségért kifejtett több évtizedes munkáját. A beszédre felkért ft. Király Árpád főesperes, aki a felújítás során többször a helyszínre látogatott, örömének adott hangot, amiért a felszentelési szertartáson is jelen lehet. Ugyanakkor köszönetet mondott a plébánosnak, amiért szívén viselte a templom sorsát, főként azonban a maroknyi kürtösi híveknek, akik hitének tükre ez a kicsiny templom.
Az egyháztanács nevében Piklor László kántor románul szólt a jelenlévőkhöz, akik közül név szerint köszönetet mondott a püspöki helynöknek, a főesperesnek, a kerületi papságnak a szentmise ünnepélyessé tételéért, Almás Vince kisiratosi polgármesternek és feleségének, a Nicolae Aniţei kürtösi polgármesternek, egyben az Ortodox Egyházat is képviselő, Mihai nevű személynek a részvételért. Szerinte nem véletlen, amiért a katolikus és az ortodox egyház nagyünnepén, Szent András napján ilyen sok András volt együtt ebben a templomocskában, amit 1772-ben Kászoni András építtetett. Bemutatta a maroknyi kürtösi katolikus közösséget, ami egy nagyobb család, és ebben a templomban találkozik, ahol egy kis létszámú kórus énekel, amelyikről azt mondják: kevesen vagytok, de úgy hangzik az éneketek, mintha negyvenen lennétek. Zárszavában a résztvevőket az egyházközség nevében agapére, a vendégeket ebédre hívta a közeli vendéglőbe.
Valóban felemelő érzés volt a Piklor László által felkészített piciny kórus magasztos énekeit, Piklor Larissza bársonyos, aláfestő fuvolajátékát hallgatni. Reméljük, a belülről felújított kürtösi katolikus templomban a Kisiratos önállósodása óta magára maradt helybeli magyarság, Isten segítségével, egy jó pap támogatásával újra otthonra, ugyanakkor magára is talál.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Lászlóffy Csaba ikerköteteit mutatták be a Minerva-házban
A rendezvény zenei aláfestéséről Oláh Mátyás (cselló) gondoskodott, Lászlóffy Csaba pedig több költeményét olvasta fel az ikerkötetekből, továbbá egy nemrég írt versét is meghallgathatták az egybegyűltek
Az elmúlt négy-öt évben írott verseket, valamint néhány régebbi költeményt is tartalmaznak Lászlóffy Csaba Pózok a sebezhetőn és Átörökített magány című iker-verseskötetei (Napkút Kiadó, Budapest), amelyeket szerdán délután ismerhettek meg az érdeklődők a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke hangsúlyozta: Lászlóffy Csaba „az az erdélyi magyar költő, akinek az életművében nem történt rendszerváltás 1989-ben. Azelőtt is ugyanazt írta és mondta, mint utána, úgyhogy ilyen értelemben folytonosság fedezhető fel nála”. Hozzáfűzte: amellett, hogy költő, drámaíró és közírói munkássága is jelentős, Lászlóffy Csaba a kezdetektől fogva külső munkatársa a Szabadságnak, az általa szerkesztett Tetőn oldalból az utókor megismerheti, hogy milyen típusú és minőségű irodalmat alkottak az erdélyi magyar írók, költők a ’90-es években és 2000 után. Tibori üdvözölte továbbá Ábrahám Jakab brassói grafikusművészt is, aki a köteteket illusztrálta, a bemutatóra pedig grafikáit hozta magával, amelyeket a Cs. Gyimesi Éva-teremben tekinthettek meg a résztvevők.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

EXKLUZÍV – Németh: a visszavonás jelentené a Románia csillaga meggyalázását
Az jelentené a Románia csillaga érdemrend meggyalázását, ha Tőkés Lászlót megfosztanák a kitüntetéstől – nyilatkozta vasárnap Németh Zsolt államtitkár a Krónikának a román külügyminisztérium felszólítása kapcsán, miszerint vizsgálja felül a kitüntetés lehetséges visszavonásáról kifejtett álláspontját.
Németh Zsolt semmi okát nem látja annak, hogy felülvizsgálja a Tőkés László román állami kitüntetésének tervezett visszavonásával kapcsolatosan a hét elején kifejtett álláspontját. A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mindezt azután jelentette ki a Krónikának, hogy a bukaresti szaktárca nevében Radu Podgorean államtitkár álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel a budapesti politikust.
Csütörtök este kibocsátott közleményében Podgorean „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként" értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak” minősítette Németh Zsolt napokban elhangzott parlamenti felszólalását. A külügy államtitkár november 26-án, kedden az Országgyűlésben egy napirend előtti kérdésre válaszolva egyebek mellett azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”.
Németh Zsolt vasárnap úgy vélekedett: éppen az jelentené a román állami kitüntetés meggyalázását, ha Tőkés Lászlót megfosztanák az érdemrendtől. A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára lapunknak elmondta, a román politika már eléggé messzire ment ezen az úton, hiszen a román miniszterelnök, a bukaresti képviselőház elnöke és mindazok a személyek, akik exponálták magukat a becsületbíróság keretei között, már elkötelezték magukat a kitüntetés visszavonása mellett.
Németh Zsolt szerint e téren a Románia csillaga érdemrend becsületbíróságának tagjai közül a testület – egyben a Román Akadémia – elnökét mindenféleképpen kivételként kell említeni. „A bizottság határozata mindezidáig nem minősül a román állam döntésének. A román állam döntése akkor fog bekövetkezni, amint a köztársasági elnök állást foglalt ebben a kérdésben. Ezért úgy gondolom, immár Traian Băsescu államfő kezében van, hogy megmenti-e ezt a román nemzeti szimbólumot attól, hogy meggyalázzák” – jelentette ki a Krónikának a külügyi államtitkár.
A fideszes politikus úgy vélekedett: ha Tőkés Lászlót valóban megfosztják a magas rangú kitüntetéstől, akkor az mindenféleképpen a posztkommunista erők győzelme lesz. „Márpedig mi az 1989-es demokratikus forradalmat nagyon komoly tényezőnek tekintjük a román demokrácia és a magyar–román kapcsolatok alakulása szempontjából. Úgy gondoljuk, hogy Temesvár útmutató, iránytű a román–magyar kapcsolatok számára. Továbbá a jogállam, az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, a népek közötti kölcsönös tisztelet és barátság lehet a jövő útja, ezért is bízunk abban, hogy a román köztársasági elnök végül nem fogja jóváhagyni, hogy Tőkés Lászlót megfosszák ettől a kitüntetéstől” – nyilatkozta Németh Zsolt, hozzátéve: éppen ezért semmi okát nem látja annak, hogy a román külügyminisztérium felszólítására felülvizsgálja a kitüntetést tervezett visszavonásával kapcsolatos álláspontját.
Az államtitkár közölte, abban bízik: éppen a román kormányzat fogja megérteni azt, hogy helyes lesz az a döntés, ha Traian Băsescu államfő végül megvétózza a becsületbíróság határozatának a végrehajtását. „Ezt sajnálatos módon már nagyon komoly politikai tényezők kezdeményezték Romániában, elkötelezve magukat mellette. De van remény, és én éppen egy jövőbeni döntés meghozatala reményében kértem a román államfőt, ne hagyja, hogy visszavörösödjön Románia csillaga” – jelentette ki Németh Zsolt.
Kérdésünkre, miszerint ronthatja-e a kétoldalú magyar–román kapcsolatokat, ha Băsescu elnök mégis úgy dönt, hogy visszavonja Tőkés érdemrendjét, a külügyi államtitkár közölte: a kérdés megválaszolásához meg kell várni a román államfő döntését.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Moldova nem kér az egyesülésből
Moldovai politikusok szerint a chişinăui politikai helyzet destabilizálására alkalmasak Traian Băsescunak a Románia és a volt szovjet tagköztársaság esetleges egyesüléséről tett kijelentései.
A román államfő a bukaresti közszolgálati televíziónak a napokban adott interjúban úgy vélekedett: a NATO- és EU-csatlakozás után Románia következő nagy célja az kell legyen, hogy egyesüljön a Moldovai Köztársasággal. „Amikor egy népnek lehetősége van az egyesülésre, nem fog lemondani erről, a vér nem válik vízzé. Senki nem mondja, hogy ennek azonnal meg kell történnie, de Romániának felkészülten kell várnia azt a pillanatot, amikor a moldovaiak is akarják az egyesülést” – jelentette ki Băsescu, akinek állásfoglalását Bukarestben is bírálatok érték. Victor Ponta kormányfő például közölte, ő is támogatná ezt a célt, ha Moldovában minden román egyesüléspárti lenne, de a dolgok szerinte nem így állnak, az államfő „értelmetlen és ésszerűtlen” nyilatkozata pedig a moldovai kommunisták politikai pozícióját erősíthetik.
Ugyanezt a véleményt osztják az Európa- és románbarát chişinăui kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői is. Dumitru Diacov, a moldovai Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke szerint az unió feszegetése az ellenzéki kommunisták malmára hajtja a vizet, egyúttal kényes helyzetbe sodorja a moldovai kormánypártokat. „A román elnök önzésről tett tanúbizonyságot, kijelentését ugyanis csak saját és politikai pártja érdekében tette. Közben viszont nyilatkozatával azt kockáztatta, hogy destabilizálódik a moldovai politikai helyzet, holott az európai integrációs folyamatban nekünk éppen stabilitásra van szükségünk” – állapította meg Diacov. Vlad Filat volt miniszterelnök, a kormányzó demokrata-liberális párt elnöke úgy vélekedett, Băsescu nyilatkozata a moldovai kommunistáknak és Oroszországnak kedvez.
Iurie Leancă moldovai kormányfő az Európai Unió vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóján ugyanakkor leszögezte: hazája számára az uniós integráció a prioritás, és a 4,5 millió lakosú Prut menti ország nem készült fel egy Romániával történő esetleges unióra. „Uniós csatlakozása után Moldova a közös európai gazdasági és kereskedelmi térség tagja lesz, ahol nincsenek belső határok. Számunkra ez a követendő célkitűzés, nem a Romániával történő egyesülés” – jelentette ki Leancă pénteken, miután a litván fővárosban – grúz kollégájához hasonlóan – aláírta az EU illetékeseivel a társulási és szabad kereskedelmi megállapodást. Különben a vilniusi csúcsról Bukarestbe jövet Traian Băsescu rövid kitérő erejéig látogatást tett Chişinăuban, gratulálva moldovai kollégájának, Nicolae Timoftinak ahhoz, hogy a Prut menti ország elindult az EU-ba vezető úton. Kettejük közös sajtótájékoztatóján azonban nem került szóba a két ország egyesülésének kérdése.
Közben a bukaresti IRES közvéleménykutató-intézet szombaton közétett felmérése szerint a román állampolgárok háromnegyede támogatja a román–moldovai uniót, 63 százalékuk pedig egyetért Băsescu ezt szorgalmazó kijelentéseivel. Mindemellett a megkérdezettek egyharmada úgy véli, hogy a Pruton túliak többsége nem híve az egyesülésnek. (A felmérés pénteken, 1132 felnőtt korú román állampolgár megkérdezésével készült).
Másrészt az ukrajnai Odesszából származó, a kilencvenes években Kolozsvárt letelepedett Vasile Ernu író, publicista a hét végén a Digi 24-nek elmondta, a moldovai állampolgárok túlnyomó többsége az önálló államiság híve. Ernu a hírtelevíziónak úgy vélekedett, a bukaresti vélekedéssel ellentétben a Pruton túli ország lakosságának kevesebb mint tíz százaléka támogatja a Romániával való egyesülést, és szerinte körülbelül ugyanennyien pártolják az Oroszországgal történő uniót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Unió hátulütőkkel
A becsületesség és saját vágyálmaink okán is úgy illik, hogy mi, magyarok kellő empátiával közelítsünk a Románia részéről a Moldovai Köztársasággal való egyesülés kapcsán megnyilvánuló törekvésekhez.
Ismerjük el, hogy a románok nem indokolatlanul szorgalmazzák a Prut által megtestesített határ felszámolását, részükről természetes az azonos gyökerű két nép uniójának igénye. Már csak amiatt is tiszteletben kell tartanunk ezeket a törekvéseket, mivel mi is fenntartjuk magunknak a jogot, hogy szabadon véleményt nyilvánítsunk arról, milyen jövőt képzelünk el Erdély számára. Viszont Traian Băsescu valószínűleg nem gondolta végig, amikor a napokban újfent román–moldovai uniót szorgalmazott, sőt ami a legfontosabb: az államfő nem számolt az egyesülés valamennyi lehetséges következményével.
Először is a román társadalommal, a bukaresti politikai elittel ellentétben a volt szovjet tagköztársaságban sem a lakosság, sem a politikum nem tart igényt Nagy-Romániára. Az erős orosz befolyás, a kommunista örökség és más történelmi okok miatt a Pruton túli ország nem akar változtatni az egy nép, két ország status quóján, és ragaszkodik Moldova önálló államiságához. Még olyan körülmények között is, hogy a társulási szerződés aláírásával Moldova elindult az európai integráció útján, és belátható időn belül csatlakozik ahhoz az EU-hoz, amelynek Románia 2007 óta a tagja.
Tehát az egyesülés úgymond érzelmi szempontból is problémás, és csupán egyoldalú igény mutatkozik rá. És akkor még nem beszéltünk a kérdés jogi vetületéről! Bukarest – de legalábbis a román államfő – gyakorlatilag a második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés felülvizsgálatát feszegeti, amely alapján visszaálltak a trianoni diktátumban rögzített határok. Márpedig ez lavinát indíthat el a térségben, hiszen Magyarország, sőt Ukrajna részéről is megfogalmazódhat ilyen-olyan igény.
Arról nem beszélve, hogy egyesülés esetén megváltoznának a romániai etnikai arányok, viszont Bukarest nem hunyhatna szemet például a Chişinău által a gagauzoknak biztosított széles körű autonómia fölött. Amit az új helyzetben nem lehetne megtagadni az erdélyi, székelyföldi magyaroktól sem. Márpedig kétséges, hogy Romániának ilyen áron is sietős...
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kétnyelvű táblák a marosvásárhelyi iskolákon
Több marosvásárhelyi tanintézet homlokzatára is felkerültek az oktatási intézmények nevét tartalmazó kétnyelvű táblák.
A román és magyar nyelvű feliratok kihelyezése a helyi civil szervezetek és az RMDSZ közös munkájának az eredménye – hívta fel a figyelmet Peti András alpolgármester. Hozzátette, tudja, bőven van még tennivaló ahhoz, hogy a valós kétnyelvűség érvényesüljön az iskolákban, de a régóta kért táblák kihelyezése mindenképp fontos előrelépés. Az erre vonatkozó határozatot az RMDSZ-frakció javaslatára január 31-i ülésén fogadta el a helyi tanács, a döntés 67 óvodát és iskolát érint.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Törvénytelenül vették őrizetbe Borbolyt?
Törvénytelenül vette őrizetbe az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét – állítja az RMDSZ-es elöljáró védőügyvédje, Sergiu Bogdan.
Sergiu Bogdan ügyvédA jogász közölte: a kézhez kapott jegyzőkönyvekből kiderül, Borboly őrizetbe vételét egy olyan lehallgatott telefonbeszélgetés alapján rendelte el a vádhatóság, melynek begépelése során a fordítást és gépelést végző személy összecserélte a beszélgetőtársakat. Minderről az ügyvédnek hétfőn nem volt alkalma meggyőzni a marosvásárhelyi táblabíróságot, mivel az érdembeli tárgyalás helyett Mihaela Ramona Creţu bíró újabb halasztást rendelt el, így a következő tárgyalásra január 6-án kerül sor.
„Kiforgatták Borboly szavait”
A vádlott és jogi képviselője a Krónikának elmondta: a DNA által lehallgatott beszélgetések jegyzőkönyvezésébe számos hibát tartalmaz, ami lényegesen befolyásolhatja az ítélethozatalt. „Egyrészt számos súlyos fordítási hibát észleltünk a lehallgatott beszélgetések legépelésében. Másrészt pedig több helyen a Borboly Csaba által mondottakat a beszélgetőtársának tulajdonítják és fordítva. Az ügyészek a letartóztatási javaslathoz is éppen egy ilyen kiforgatott mondatot idéztek” – nyilatkozta a Krónikának Sergiu Bogdan, aki határozottan cáfolta a vádhatóság képviselője által állítottakat, miszerint a védelem időhúzásra játszana.
A kolozsvári jogász elmondta továbbá, az első tárgyalás előtt is gyenge minőségben fénymásolt, alig olvasható jegyzőkönyveket kaptak kézhez, ami rendkívül megnehezítette munkájukat. „Sajnos másodjára is gyenge minőségű másolatokat kaptunk, ezért a bírónő elrendelte, hogy az összes eredeti dokumentumról készüljön új másolat” – tette hozzá az ügyvéd.
Kérdésünkre, hogy a személycserék kapcsán a puszta véletlenre vagy szándékosságra gyanakszik, Borboly Csaba leszögezte: senkit nem hibáztat. Az elöljáró szerint a fordítóknak és a jegyzőkönyvezőknek sietniük kellett, ez vezethetett a hibákhoz. „A nyaram nagy része azzal telt el, hogy a hang- és képfelvételekről próbáltam kideríteni, ki mit mondott. Már akkor rájöttem, hogy a párbeszédek egy részét az ügyészség tévesen jegyzőkönyvezte. Azzal a technikával, amivel lehallgattak, nem is csoda, hogy nem lehet tisztán kivenni, hogy amikor egyszerre három-négy személy is beszél, ki mit mond” – mutatott rá a korrupcióval vádolt elöljáró.
DNA-vád útjavítás miatt
Amint arról beszámoltunk, az ügyészség által összeállított vádirat szerint a tanácselnök indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött, és ezzel közel 1,8 millió lej kárt okoztak az államnak. A Gagyon bejegyzett Stravia Group Kft.-ről van szó, amely a megyei tanácsos érintettségi nyilatkozatában nem szerepel ugyan, ám a vádhatóság szerint Pálffy húgának cége, amellyel 2008–2012 között 25 millió lej összértékben negyvenszer szerződött a megyei önkormányzat útépítés és -javítás céljából. Ily módon Pálffy esetében fennáll az összeférhetetlenség gyanúja, hiszen tanácsosként megszavazta a számára anyagi hasznot hozó megrendeléseket.
A DNA arra is kitért, hogy a Stravia által kért útfelújítási díj magasabb volt, mint a versenytárgyalásról kizárt másik társaság tarifája, a munkálatok minőségét felügyelő szakértő ellenezte a céget megillető összeg kifizetését, továbbá a kivitelező a tervben rögzítetthez képest vékonyabb aszfaltréteget húzott fel. A DNA-dosszié szerint Borboly Csaba közvetítőn keresztül megkövetelte az önkormányzat által ugyancsak útjavítással megbízott borzonti Bridge Road Construct Kft.-től, hogy az önkormányzat által kifizetett 496 ezer lej tíz százalékával támogassa a Csíkért Egyesületet. A szervezetet a Borboly irányította Csík területi RMDSZ hozta létre 2007-ben, többnyire kulturális, ifjúsági programokat támogat.
Az ügyészség úgy véli, a tanácselnök – a közérdek elleni hivatali visszaélést leplezendő – a nyomok eltüntetése céljából követett el további törvénytelenségeket. 2011-ben hamis iratok kiállítására bujtotta fel többek között Csiszér Benedeket, az önkormányzatnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetőjét, hogy a számvevőszék előtt igazolja a kifizetéseket, tavaly pedig – amikor az ügyészség vizsgálni kezdte az ügyet – rendőrségi feljelentéssel próbálta álcázni az ügyet.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Az EMNP szerint az RMDSZ nem bújócskázhat tovább
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát a 2014 májusában tartandó európai parlamenti választásokon.
Toró T. Tibor EMNP-elnök hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, mindennél fontosabb, hogy az erdélyi magyarság 2014-ben is megszerezze azt a három brüsszeli mandátumot, amellyel jelenleg rendelkezik, ez pedig csakis a magyar pártok összefogásával érhető el.
Az elnök szerint az összefogásnak nincsen technikai akadálya, csupán a politikai szereplők ellenérzései hiúsíthatják azt meg. Az EMNP az összefogás pártján van – nyomatékosította Toró T. Tibor, aki azt is elmondta, az elmúlt hetekben kétszer is tanácskozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. Az MTI kérdésére elmondta, e megbeszélések magánjellegűek voltak, ezért nem kívántak sajtónyilvánosságot adni ezeknek. „A közösség megérezte a katarzist október 27-én, a székelyek nagy menetelésén, ezt a katarzist szeretnénk nyújtani számára az EP-választáson is” – tette hozzá az elnök.
Arra az újságírói kérdésére, hogy lehetséges-e a koalíciós lista állítása azok után, hogy az RMDSZ döntéshozó testülete kizárta ennek a lehetőségét, Papp Előd, az EMNP alelnöke válaszolt. Elmondta, nem ez lenne az első eset, hogy a szövetség megváltoztatja az álláspontját. Toró T. Tibor azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor csak ideig-óráig tudja elodázni a tárgyalásokat a közös listaállításról. „Elegendő társadalmi nyomás lesz az RMDSZ-en, hogy ezt a bújócskát tovább ne játszhassa” – jelentette ki Toró.
Papp Előd székelyföldi alelnök kampánycélokat szolgáló politikai blöffnek nyilvánította az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók átalakítását szorgalmazó aláírásgyűjtését. Hozzátette, Hargita és Kovászna megyében nem polgári kezdeményezésként, hanem az RMDSZ egyes önkormányzati képviselőinek a kezdeményezéseként nyújtották be a népszavazás kiírására vonatkozó tervezetét.
Zatykó Gyula partiumi alelnök szerint a polgárok bizalmával való visszaélésnek tekinthető, hogy a partiumi Szatmár és Bihar megyében az RMDSZ még csak napirendre sem tűzette a megyei önkormányzatban a fejlesztési régióról szóló népszavazás kiírásának a kérdését, amelyre aláírások tízezreit gyűjtötte össze. „Milyen háttéralku köttetett azért, hogy ne nyújtsák be?” – tette fel a kérdést az alelnök. Hozzáfűzte, az RMDSZ Bihar megyei szervezete mindig is a kormányra lépést szorgalmazta.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

A harmadik ág – magyarnak lenni…
Csak akkor tudunk megmaradni, ha akarunk, és ha teszünk is érte – mondta Ady Endrével A harmadik ág című kötet szerzője, Gazda József Tamás Áron-díjas székely író, szociográfus, a Marosszéki Székely Tanács december 2-i ülésének díszvendége.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében mutatta be A harmadik ág című kiadványát Gazda József író. „Gazda József olyan művelődéstörténész, aki Székelyföld történelmét a legeredetibb módon dokumentálta, rengeteg hangfelvételt készített történelmi vonatkozású dolgokról. Ez a munka szinte egyedülálló dokumentum, rendkívül fontos a székelység számára. Az oral history műfajt gyakorolta, ezzel pedig hiteles történelmi képet festett Székelyföldről” – méltatta a szerzőt a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs.
Gazda József saját munkáit szociográfiáknak nevezte, azaz olyan dokumentumértékű irodalomnak, amely szépirodalmi igényeknek is meg akar felelni, vagyis hogy érzelmeket váltson ki az olvasóból, „az élet benne sűrűsödjék”, s maga az élet – még ha fájdalmas is – szép legyen.
Megtudtuk, a nemzet fájának harmadik ágáról szóló kötet tíz hónap alatt készült el, tizenöt éves anyaggyűjtő munka előzte meg, amit két évig tartó rendszerezés követett. Az idős szerző Argentínában, Venezuelában, Új-Zélandon, Németországban, Kanadában, Törökországban és még sokfelé keresett fel magyarokat. „Három millióra teszik a világban szétszórtan élő magyarok számát. Az 54 országból származó ezer emberrel folytatott beszélgetés során felelősen kijelenthetem: nem igaz, hogy bennünket a világ nem szeret” – fogalmazott, majd konkrét példákkal támasztotta alá, hogy milyen becsülete van a magyar nemzetnek a nagyvilágban (arról is beszélt, hogy svájci újságban Románia fizetett hirdetésben dicsőítette az országot és a népet). Gazda József szerint a magyarok tehetséges, szorgos nép, amelyet munkájáért és eszéért megbecsülnek a nagyvilágban, de nem vagyunk összetartóak, és nem szeretjük eléggé a nyelvünket.
Izsák Balázs SZNT-elnök a jövő évi tervekről elmondta, január 7-én lesz a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója, amely alkalomból a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is nagyméretű rendezvénnyel készülnek. Továbbá elmondta, a Székelyek Nagy Menetelésének alátámasztásaként aláírásokat gyűjtenek a kiáltvány támogatására. „Legalább annyi aláírásnak kell összegyűlnie, ahányan ott voltunk, azaz több mint 150 ezernek, mert így tudjuk megüzenni Bukarestnek, hogy ha nem válaszolnak a beadványunkra, akkor nem elfáradunk, hanem megerősödünk. A székely vértanúk kivégzésének szomorú pillanata jövőre 160 éves, ezért 2014. március 10-én a Postaréten is legalább 150 ezren kell összegyűlnünk” – mondta a nemrég Bethlen Gábor-díjjal kitüntetett Izsák Balázs.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

A romániai magyar nyelvű történelem tankönyvekről
A Babeş -Bolyai Tudományegyetem, a Magyar Történeti Intézet- KAB Történettudományi Szakbizottsága „A romániai magyar nyelvű történelem tankönyvek főbb problémái – címmel kerek-asztal megbeszélést szervezett. Helyszín: a Francisc Pall terem. A moderátor szerepét dr. Rüsz- Fogarasi Enikő docens, a BBTE Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese töltötte be.
A 19 meghívott egyetemi és középiskolás tanár több órán keresztül megbeszélte: A „székely tankönyv” és egy új magyar kisebbség története tankönyv, valamint a magyar nyelvű történelmi atlaszok szükségességének kérdését.
A találkozónak az volt a célja, hogy a tenni akaró és jó képességű történelem tanárokat bevonja abba a kollektívába, amely fel tudja vállalni a tankönyvírással járó nehézségek leküzdését és meg is, tudja írni. Ugyanakkor képviseljen egy olyan gondolkodást, mely képes olyan történelmi üzenetet megfogalmazni, melyet ez esetben az VI.- VII. osztályosok megértenek, és érdeklődést mutatnak a tankönyv iránt. Ami nem kis feladat. Mert nem csak a puszta tények, felsorolásáról lenne szó, hanem egy olyan gondolkodás kialakulásáról is, mely bizonyos területeken, ha rendelkezel ezzel az ismerettel, akkor számodra is értékes. A tankönyvet az országban élő és tanulni vágyók is szellemi haszonnal forgatnák.
Maga a beszélgetés, egészen a frusztrációk felszínre törésével együtt, nagyon építő jellegű volt.
A tankönyveket egy ember nem tudja megírni. Olyan csoportban kell dolgozni, amely pontosan eleget tud tenni a tankönyvkiadás feltételeinek.
Ugyanakkor olyan tankönyvet kell szerkeszteni, hogy a tanulók kedvvel vegyék kezükbe a könyvet, mert mind formában, mind tartalomban olyan nyelvezettel, küllemmel, szól hozzájuk, mely „megfogja” őket és az érdeklődésüket kiváltja.
A Babeş- Bolyai Tudományegyetem célja az volt, hogy partnert lássanak bennük a tanárok, kérjék ki a szakvéleményüket, és vitassák meg a tankönyvek tudományos tartalmát és mondanivalóját. Keressék meg őket akkor, amikor az új kutatási eredményekre kíváncsiak. Mert azért bizonyítottan lépést tartanak a tudomány egyre gyorsabban haladó iramával, amelyről lemaradni nem lenne ildomos, akkor, amikor erre meg van az egyetemi infrastruktúra. Ami nagy eredmény. Most már sok múlik mindazokon, akik a tanügyi rendszerben tevékenykednek.
Ők azok, akik a jövő nemzedékének gondolkodását modellálják. Ezért nem mindegy, milyen anyagiakat fordít az állam az oktatás számára. Az sem mindegy, a kisebbségi oktatásra mennyi jut, melyek a prioritások.
A kerek-asztal beszélgetés során néhány javaslat fogalmazódott meg, miszerint hasznos lenne egy tankönyvelbíráló bizottság létrehozása, rendes lektorálás és nyilvános vita minden tankönyv kiadása előtt.
Rendkívül fontos volt A SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE című kézikönyv és tankönyv bemutatása, mely az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára készült, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Hargita Megye Tanácsa és Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából. A nagy formátumú (20x26cm) 176 oldalas könyv szerzői Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József.
Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János.
A térképeket készítették: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka- Zita.
Az igen értékes könyv előszavából idéznék egy gondolatsort: „… a szerzők, noha természetesen ismerik a világtörténelem korszakolását, úgy döntöttek, a székelység történetének határköveit a székely rendi társadalom sajátos fejlődése függvényében helyezik el. Ennek megfelelően azok a társadalmi folyamatok és állapotok, amelyek a székelyek végleges letelepedéstől fogva érvényesültek a székely közösség soraiban, a nagy törést 1562-ben, a székely szabadságjogok kíméletlen korlátozásának évében szenvedték el. Következésképpen ezt tekintettük a korszakokat elválasztó időhatárnak. Másik fontos határkő 1848, amikor a székelység önként mondott le rendi kiváltságairól.” A szerzők figyelembe vették a diákok életkori sajátosságait. A könyv hátsó lapján olvasható a szerzők sajátos szempontja, amelyet szerintük egy székely történelemkönyvnél figyelembe kell, venni: „ …egy székely történelemtankönyvnek tartalmaznia kell azokat a hagyományokat, mondákat, mítoszokat, amelyeknek történeti hitele ugyan kétes, sőt olykor egyértelműen cáfolható, de élnek a székelység emlékezetében.”
A Székelység története című kézikönyv és tankönyv 6 fejezet 22 leckéjében mutatja be a Székelyföld és a székely társadalom történetét. „A leckék végén található irodalmi fogódzó nem bibliográfia, hanem szépirodalmi ajánlás az illető korszak jobb megismerésére… És természetesen vannak olyan alkotások, melyek a szépirodalom eszközeivel keltik többé-kevésbé hitelesen életre egy-egy kor hangulatát. A korhangulat felidézése a célja a filmajánlónak is.” Időtáblázat és a Fogalomtár gazdagítja, pontosítja a diákok történelmi ismeretét.
A kötet gazdag illusztrációs anyaggal rendelkezik. Esztétikai kivitelezése figyelemre méltó.
Nem lenne érdektelen a történelem tanárok számára módszertani útmutató füzetet is összeállítani a kisebbségi történelem-tanítással kapcsolatban.
Szerintem megszületett egy olyan kiadvány, melyet nem csak a „gyermek” tanuló, hanem saját önazonosságunk szempontjából is érdemes elolvasni, mint a hajdani Kincses Kalendáriumokat.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Velünk élő tudomány
Kolozsváron A Magyar Tudomány Napja Erdélyben- rendezvénysorozat plenárisát a Protestáns Teológia dísztermében tartották. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Sípos Gábor, az EME elnöke felvezető beszédében kiemelte, számba veszik az elmúlt év eredményeit és a több évre kiterjedő kutatási eredményeket is, melyeket főleg a szakosztályokba mutatnak be.
A 2013-as évi Magyar Tudomány napjának jelmondata „Velünk élő tudomány”. E címszó alatt a magyar tudományosság egysége fejezhető ki- mondta Sípos Gábor.
Kocsis Károly, a MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy megvalósult az Akadémia határokon túli bővítése. Ennek a tisztelt társaságnak 1800 határon túli tagja van, melyből 18 akadémikus.
Magdó János kolozsvári főkonzul gratulált a 12. alkalommal megtartott fórumnak. A tudomány területén megtörtént a nemzet egyesítése. Együttműködés valósult meg a tudomány és a felsőoktatás területén is. Az utóbbi időben sok magyarországi vendégtanárral volt alkalma találkozni, és jó lenne, ha ezek a vendégtanárok hosszabb időt tudnának maradni. Mert a tanár- diák kapcsolata így lehetne gyümölcsözőbb. Az is jó lenne, ha erdélyi tanároknak több lehetőséget biztosítanának, hogy vendégtanárként működjenek az anyaországban. Az is elképzelhető, kialakulhatna egy olyan réteg Erdélyben, amely ezt a szükségletet fedezni tudja. A magyar kormányzati támogatásról is beszélt, kiemelte például a Sapientia EMTE fejlesztését. Problémásnak tekinti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét. Miért nem sikerült ezt megoldani- fogalmazta meg a kérdést.
A rendezvény előadásai
Kocsis Károly, akadémikus, a MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója „Területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát- medencében” című előadásában nyomon követi a XII. századtól a XX. századig a Kárpát- medencében, milyen autonómia típusok léteztek. Ez a helyzet a második világháború után, hogyan alakult. Hol jelentkeznek, az utóbbi időben, területi autonómia lehetőségek. Szerinte a területi autonómia megvalósítása lényegében a kisebbségvédelem legfőbb eszköze.
A XIX. századi nemzetállamok építőinek ideálja az „egy állam – egy nemzet” elve az elmúlt évszázadban egyetlen európai államban sem valósult meg. Európa 703 millió lakója közül 85% az államalkotó nemzetnek tagja, a többi 10% etnikai kisebbséget alkot. 5% állampolgársággal nem rendelkező bevándorló.
A második világháború után világszerte nőtt az etnikai konfliktusok száma és intenzitása. Az esetek többségében a konfliktus hátterében a kisebbségek jogainak merev elutasítása, megszorítása állt, melynek eredménye az elszakadási törekvés megerősödése.
Egyes nyugati országokban a kormányok különböző intézkedéseket hoztak. A konfliktusok csökkentésére a decentralizációt vagy regionális önkormányzatiság felé való elmozdulást alkalmaztak. Kocsis Károly megkülönbözteti a területi, regionális autonómiát az etnikai jellegű autonómiától.
„A területi autonómia földrajzilag meghatározott térség, amely az adott ország egyéb területi egységétől eltér”. Törvényhozó és közigazgatási hatalommal felruházott státussal rendelkezik. Úgy véli, hogy a területi autonómia a kisebbségvédelem legfejlettebb eszköze. Biztosítja a kisebbség számára az alapvető emberjogok közül az autonómiát, másrészt az illető ország területi integritásának megőrzését.
Bemutatta, térképek alapján szemléltette, Magyarországon, illetve Európában, milyen autonómia-formák voltak. Milyen területi autonómiával rendelkezett például Szlavónia, Horvátország, Szepesség, a török hódoltság idején Székelyföld vagy Szászország. A második világháború után milyen önrendelkezést biztosítottak Jugoszláviában (Vajdaság) vagy Romániában a Maros Magyar Autonóm Tartomány formájában.
Lényegében a középkor végétől, a nemzeti kisebbségek aránya a XVIII. század végére, Magyarországra vonatkozólag, jelentősen megváltozott. 1850-től a kisebbségek etnikai alapú területi autonómiát követeltek.
Elmondta, hol valósítható meg az etnikai alapú autonómia: a litván- belorusz- lengyel határvidéken, a Kárpát-medencében, a Balkánon. Az etnikai területi autonómia megvalósításához a többségi akarat meggyőzése szükséges.
Fodor Pál „A török hagyaték a magyar történelemben” című előadásában kifejtette, a magyar nép története, milyen változásokon ment keresztül, miután letelepszik a Kárpát- medencében, teljesen európaivá válik. Az oszmán-hódítás következtében változás következik be Európában. Ez kihat Magyarország életére is. A török hódítás mentalitástörést okozott Magyarország számára. Lerombolta a magyar politikai, kulturális elit önbizalmát. Egyfajta bűntudatot, önvádat okozott. Nem tudván maguknak megbocsátani, hogy elvesztették a birodalmat.
A közép- kelet európai népeknél kialakult az egyedülvalóság gondolata. Ilyen körülmények között hogyan reagál a magyar gondolkodás? Elsősorban a dicső múlthoz menekül, illetve áldozat szerepben feszít. Kialakul egy bizonyos kisebbségi érzés a magyar elitben és köznépben is, melyet sokan nem is képesek megfelelő módon kezelni. A politikai életben felveti a fejét a kapkodás, következetlenség, ugyanakkor vallási megosztottság is.
A XVIII. század végétől kettősség jellemezte a török hódoltság megítélését. Egyrészt az áldozat szerepében jelentek meg, melynek következtében számos, negatív gondolat fogalmazódott meg. Másrészt pedig a XIX. században kialakult egy bizonyos fajta törökökhöz való közeledés. A magyar nép keleti rokonságának az eszméje. Hangoztatták, a magyarság keleti eredetű. A XIX. század második felében előtérbe kerül a kultúrnemzet koncepció, mely egyre nagyobb teret hódít. Fontos szerepet kap a népi kultúra is, mely kíváncsisággal fordul Kelet fele.
Az értelmiség felteszi a kérdést: Ki a magyar? Mi a magyar? Mi a török? Kelethez vagy Nyugathoz tartozunk?
Ha megnézzük az irodalmat, a törökökkel való kapcsolatról Jókai Mór regényei vagy Gárdonyi Egri csillagok-című könyve alapján érdekes képet nyerhetünk.
1905-ben Ady Endre fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy Magyarország Komp- ország. Ide- oda hányódik. Így írja az „Ismeretlen Korvin-kódex margójára” című publicisztikájában: „Komp- ország, Komp- ország, Komp- ország: legtisztességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől – Nyugatig, de szívesebben vissza.”
Ezt a komp- ország gondolatot megtalálhatjuk Orhan Pamuk Nobel- díjas török író munkájában is, amelyben a komp- ország mentalitást, a két part közötti csónakázásban megmutatkozó identitás- zavart elemzi.
A rendezvényen gróf Mikó Imre emlékplakettet adtak át
Kocsis Károly akadémikusnak és Vincze Zoltán nyugalmazott történelem tanárnak, az EME támogatásának elismeréseként.
A plenáris ülésen még 7 előadás hangzott el. Az EME munkálatait a szakosztályokban folytatta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

EP-választás – Az EMNP továbbra is erdélyi magyar koalíciós listát állítana
- Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát a 2014 májusában tartandó európai parlamenti választásokon.
Toró T. Tibor EMNP-elnök hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, mindennél fontosabb, hogy az erdélyi magyarság 2014-ben is megszerezze azt a három brüsszeli mandátumot, amellyel jelenleg rendelkezik, ez pedig csakis a magyar pártok összefogásával érhető el. Az elnök szerint az összefogásnak nincsen technikai akadálya, csupán a politikai szereplők ellenérzései hiúsíthatják azt meg.
Az EMNP az összefogás pártján van - nyomatékosította Toró T. Tibor, aki azt is elmondta, az elmúlt hetekben kétszer is tanácskozott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. Az MTI kérdésére elmondta, e megbeszélések magánjellegűek voltak, ezért nem kívántak sajtónyilvánosságot adni ezeknek. "A közösség megérezte a katarzist október 27-én, a Székelyek nagy menetelésén, ezt a katarzist szeretnénk nyújtani számára az EP-választáson is" - tette hozzá az elnök.
Az MTI kérdésére, hogy lehetséges-e a koalíciós lista állítása az után, hogy az RMDSZ döntéshozó testülete kizárta ennek a lehetőségét, Papp Előd, az EMNP alelnöke válaszolt. Elmondta, nem ez lenne az első eset, hogy a szövetség megváltoztatja az álláspontját. Toró T. Tibor azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor csak ideig-óráig tudja elodázni a tárgyalásokat a közös listaállításról. "Elegendő társadalmi nyomás lesz az RMDSZ-en, hogy ezt a bújócskát tovább ne játszhassa" - jelentette ki Toró.
Papp Előd székelyföldi alelnök kampánycélokat szolgáló politikai blöffnek nyilvánította az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók átalakítását szorgalmazó aláírásgyűjtését. Hozzátette, sem Hargita, sem Kovászna megyében nem polgári kezdeményezésként, hanem az RMDSZ egyes önkormányzati képviselőinek a kezdeményezéseként nyújtották be a népszavazás kiírására vonatkozó tervezetét.
Zatykó Gyula partiumi alelnök szerint a polgárok bizalmával való visszaélésnek tekinthető, hogy a partiumi Szatmár és Bihar megyében az RMDSZ még csak napirendre sem tűzette a megyei önkormányzatban a fejlesztési régióról szóló népszavazás kiírásának a kérdését, amelyre aláírások tízezreit gyűjtötte össze. "Milyen háttéralku köttetett azért, hogy ne nyújtsák be?" - tette fel a kérdést az alelnök. Hozzáfűzte, az RMDSZ Bihar megyei szervezete mindig is a kormányra lépést szorgalmazta.
(Gazda Árpád, MTI)

Kettős mércével méri a szélsőségeket a háromszéki prefektúra
Nem lehetett megtiltani az Új Jobboldal – Nouă Dreapta román szélsőséges szervezet tagjainak, hogy Sepsiszentgyörgyön ün- nepeljenek, ám a magyar szélsőségeseknek nem volt mit keres- niük a téren, hiszen ők nem ünnepelni akartak, gyalázták a csendőröket, állapította meg hétfői, értékelő sajtótájékoztatón Kovászna megye prefektusa. Dumitru Marinescu szerint mind- össze apró incidens zavarta meg a román nemzeti ünnepet Sep- siszentgyörgyön, egyébként csodálatos volt az esemény, ame- lyen 15.000-en vettek részt. Kovászna megye prefektusa rámu- tatott: elégedett az idei ünnepséggel, és főként a kormányhivatal és a brassói repülős klub közös akcióját, a repülős parádét és konfetti szórást emelte ki.
Elmondta: ezt a programot a prefektúra szervezte, a repülőből kidobott 21.000 három színű – piros, sárga és kék – szórólapot is ők rendelték. Dumitru Marinescu úgy tapasztalta nem történt szemetelés, hiszen a szórólapokat azonnal elkapkodták az ünneplők. Az újságírói felvetésre, hogy még hétfőn is fújta a szél a papírokat, a prefektus azt mondta, valószínű a tömbházak tetejéről hulltak le. A prefektus elmondta: azért nem hozták korábban nyilvánosságra a repülős parádét, mert havazás esetén arra nem kerülhetett volna sor, és nem akartak csalódást okozni az embereknek.
Dumitru Marinescu szerint Kovászna megyében tizenötezer résztvevője volt December 1-én, a román nemzeti ünnepségeknek, ebből tízezer ember Sepsiszentgyörgy központjában ünnepelt. Újságírói kérdésre válaszolva, hogy a Kovászna megyei csendőrök miért becsülték 2500-ra a sepsiszentgyörgyi ünneplők számát, a prefektus kifejtette: szerinte a csendőrök nem tudták jól megszámolni a tömeget. Hozzátette: vasárnap nem tudták használni a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával bevetett „tömegszámláló készüléket”, mivel az azt szállító autó nem tudott behajtani az ünnepség helyszínére, magyarázta Dumitru Marinescu.
A háromszéki prefektus apró incidensnek minősítette azt, hogy Sepsiszentgyörgyön csendőrök dulakodtak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjaival. Mint arról beszámoltunk az Új Jobboldal – Nouă Dreapta sepsiszentgyörgyi felvonulása ellen tüntető magyar fiatalok közül kettőt kiragadtak és megbírságoltak, amikor el akarták őket terelni a román nemzeti ünnepen részt vevők útjából.
Kovászna megye prefektusa, Dumitru Marinescu hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette: erre az incidensre nem kellett volna sor kerüljön, a magyar fiatalok is tiszteletben kellett volna tartsák a románok ünneplését, és nem volt amit ott keressenek, hiszen nem ünnepelni mentek utcára. A prefektus emlékeztetett, hogy októberben a székelyek menetelésén azért nem történt incidens, mert a románok nem zavarták meg a tüntetést. A két magyar fiatalt azért állították elé, és büntették meg, mert szidalmazták a csendőröket, mondta a prefektus. Hozzátette: az Új Jobboldalt – Nouă Dreaptat nem volt ahogy leállítani, mert nem mondhatták nekik, hogy ne jöjjenek Sepsiszentgyörgyre ünnepelni. Az esemény előtt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat minden tanácstagja, – magyarok és románok – közös állásfoglalásban határolódtak el a szélsőséges megnyilvánulásoktól, így az Új Jobboldal – Nouă Dreapta és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom akciójától egyaránt.
Sepsiszentgyörgyön vasárnap az Új Jobboldal tagjai egyebek között azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!", „Székelyföld nem létezik!", a mintegy 30 magyar fiatal pedig a „Székelyföld nem Románia!", „Az idegenek menjenek haza!" üzenettel válaszoltak.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro
Erdély.ma

Elszámolás vagy leszámolás Arad megyében?
Elszámolás vagy leszámolás? Utóbbit sejtik az Arad megyei magyar polgármesterek ama rendőrségi vizsgálat mögött, amelyet ellenük folytat a rendőrség bizonyos közpénzek felhasználása miatt. Az ellenzékben politizáló párt színeiben megválasztott elöl- járók szerint a szociálliberális kormány nyomására próbálják lejáratni őket.
2012-ben a csupán egy hónapig regnáló jobbközép Ungureanu-kormány egyik utolsó döntésével költségvetési támogatást adott több településnek. A pénzt infrastrukturális fejlesztésekre, javításokra fordíthatták. Utólag azonban rendőrségi nyomozás indult az érintett települések polgármesterei ellen a kapott összegek felhasználása miatt.
„Természetesen a közösségre költöttük (a pénzt), utakat, épületeket javítottunk fel belőle” – jelentette ki hétfőn az egyik érintett, Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos polgármestere a Kossuth Rádióban. A Határok nélkül című műsorban hozzátette: a törvények betartásával jártak el, és akkor az illetékes hatóságok sem találtak kivetnivalót a pénzek felhasználásában.
Erdély.ma

Sepsiszentgyörgy két arca
Két arcát mutatta vasárnap Sepsiszentgyörgy. Délelőtt, kora délután idegenből érkezett provokátorok és hőbörgők uralták a teret, ordítva vonultak végig a központon, viszolygást, undort hagyva maguk után. Este adventi gyertyát gyújtottunk, a Szent György-szobornál felállított színpad előtt gyermekek százaitól volt hangos a tér. Két köztéri rendezvény zajlott vasárnap Sepsiszentgyörgyön: az egyik zajos volt, ideges, hívatlan idegengyűlölőkkel, rendfenntartók százaival – a másik csendes, barátságos, szerethető.
Egyelőre talán nem is kérdés, hogy melyik a város igazi arca, hisz jól tudjuk: az ország legkülönbözőbb szegleteiből verbuválódott az a néhány tucat, magyarellenességgel beoltott tüntető, aki rendőrök és csendőrök gyűrűjében masírozott a városban. De bizony, tennünk kell ahhoz, hogy ez így maradjon, és ama visszataszító arcot végleg levetkőzhessük – az Új Jobboldal idei látogatása után legalábbis ezt a keserű tanulságot vonhatjuk le. Megtapasztalhattuk ugyanis, milyen az, amikor kettős mércét alkalmaznak a karhatalmi erők, amikor a rendfenntartók nem ugyanolyan szigorral viszonyulnak az idegenből érkezett provokátorokhoz, mint az ellentüntetést kezdeményező magyar fiatalokhoz, akik közül kettőt bekísértek és meg is bírságoltak. Igaz, arra számítani lehetett, hogy bármi történjék, mindent a mi nyakunkba varrnak, s hiába a mi oldalunkon az igazság, hiába jogos a felháborodásunk a román szervezet akciója ellen – ha beszállunk a játékba, onnantól kezdve övék, a román államhatalomé, a provokátoroké és a szekusoké az irányítás, hiba tehát lealacsonyodni az Új Jobboldal szintjére. Aztán láthattuk azt is: Sepsiszentgyörgy tanácsa hiába fogadott el állásfoglalást – a román választott önkormányzati képviselők támogatásával is – arról, hogy nemkívánatos vendégek az Új Jobboldal tagjai, sem a prefektúra, sem az ortodox egyház, sem a románok civil fóruma nem határolódott el a szélsőséges szervezet látogatásától, sőt, a kormánybiztos ódákat zeng a rendezvényről, és tagadja, hogy magyarellenes jelszavakat skandáltak volna. Márpedig mindez eléggé egyértelműen jelzi: létezik egy rendkívül erős államhatalmi réteg, amely feszültségszításban, zavargások előidézésében, gyűlöletkeltésben érdekelt. Ez ellen kellene fölvennünk a harcot – lehetőleg a helyi románsággal közösen.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háborút nem, de országot vesztettünk (December elsejére emlékezve)
A háborút az osztrák–magyar hadsereg nem a négy évig tartó csaták idején, nem a frontokon, hanem a háború végén veszti el. Nem a magyar katona hősiességén múlt az ezeréves földrajzi, történelmi, gazdasági, kulturális, politikai egység széthullása, ebek harmincadjára jutása.
Dr. Nagy Miklóst idézem: „a frontról hazatérő katonatömegeknek ugyan elegük volt a végtelennek tűnő háborúból, de a történelmi határok védelmére készek voltak fegyvert fogni.” A Károlyi Mihály (1875–1955) vezette kormány 1918 végén nem élt ezzel a lehetőséggel. Károlyi és politikustársai „vakon hittek a parttalan pacifizmusban”. Nem hittek a fegyveres erőkben. Ez hiba volt, mert 1919 márciusában, amikor a kommunisták fegyveres önvédelemre szólítják az ország népét, több tízezren önként jelentkeznek a haza védelmére. A Székely Hadosztály szintén önként jelentkezőkből alakul. Amikor Budapesten és az ország más pontjain a legnagyobb határozottsággal folyik a frontról hazatérő hadsereg leszerelése, akkor az utódállamok fegyverkeznek, és csapataik betörnek az országba. Julier Ferenc (1878–1944) évtizedekkel később írt könyvében, mint az események alapos ismerője, ezt írja: „Bőven lett volna katonai erő az ország védelmére”. Mint szemtanú számol be „arról is, hogy a nemzeti érzés, főleg az olasz frontról visszatérő alakulatok jelentős részében nem hiányzott”. Tehát nem igaz, hogy az ország területét nem lehetett volna megvédeni, bár nem tagadható az sem, hogy az orosz frontokról hazaérkező hadsereg egy részét valóban le kellett szerelni. Mindezek mellett úgy tűnik, hogy némely politikusok tudatosan járultak hozzá az ütőképes haderő szétzüllesztéséhez. Közülük fő szerepet játszik a szociáldemokratából kommunistává vedlett Pogány (Schwartz) József (1886–1938), aki 1918 októberétől a katonatanács vezetőjeként buzgólkodott a tisztikar tekintélyének lerombolásán.
A másik jelentős politikus, aki a háború végén folytatott pacifista politikai nézeteivel rombolja a magyar fegyveres erőket, Linder Béla (1876–1962) hadügyminiszter. A budapesti helyőrség tisztikarának a magyar parlament előtt tartott eskütételén – 1918. november 2-án – mondott beszéde tükrözi gondolkodásmódját: „Nem kell hadsereg többé!”, mert elérkezett az „emberi haladás, az emberi kultúra korszaka. (…) az emberiség ügye győzött, az emberiség került ki győztesen ebből a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval fogunk győzni a béketárgyalásokon is, ez a mi hatalmas fegyverünk.” Ő mondja a később híressé vált mondatot: „Soha többé katonát nem akarok látni.”
A világháború Magyarország számára 1918. november 3-án ért véget, amikor Ausztria–Magyarország megköti az antanttal a padovai fegyverszünetet. Ezt az osztrák–magyar részről Victor Weber tábornok írja alá, míg az antant részéről Adamo Diaz olasz tábornok, vezérkari főnök. Külön magyar fegyverszünet megkötésére 1918. november 13-án Belgrádban kerül sor. Itt székel az antant-csapatok keleti frontjának parancsnoksága, melynek élén Frenchet d’Esperey tábornok áll. Kezdetben Károlyiék is elfogadhatatlannak tartják a feltételeket, végül e katonai egyezményt Magyarország nevében Linder Béla, Károlyi Mihály első hadügyminisztere írja alá. A megegyezés utolsó, XVIII. pontja kimondja: „A szövetségesek és Magyarország között az ellenségeskedés megszűnt.” Korábban az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Padovában aláírt fegyverszüneti szerződése is kimondta ezt; és éppen egy nappal korábban az első román katonai egységek átlépik az ezeréves magyar határt. A román határőrök első 35 fős csoportja Gyergyótölgyesnél Gyergyóholló és Borszék térségébe vonul. Egy román százados a gyergyótölgyesi szolgabírónak kijelenti, hogy a határszélen gyülekező román hadsereg Németország ellen készül. Mondja ezt akkor, amikor az általa osztogatott röplapok azt hirdetik, hogy Románia birtokba veszi Erdélyt. Még aznap román bírót neveznek ki a gyergyóhollói zsidó bíró helyébe. Ez volt az első román beavatkozás a magyar állam belügyeibe. Ebből következik, hogy már az első katonai egységek megszállóként érkeznek. Másnap újabb csapategységek lépik át a határt. Bár e napon Belgrádban a magyar kormány aláírja a katonai egyezményt, ahelyett, hogy tiltakozna, illetve az ország határait megsértők elleni harcra adna ki parancsot, ennek ellenkezőjét teszi. A magyar határőrségnek megtiltják az ellenállást.
Megállapítható: a román katonai egységek kilenc nappal a padovai fegyverszünet aláírása után lépik át magyar határt, amikor a magyar kormány már nagy ütemben felszámolta a frontokról hazatérő ütőképes csapatait. Bár már november 12-én egyértelmű, hogy a román haderő megszállóként érkezik, a pacifista Károlyi Mihály és politikustársai naivan hitelt adnak annak a híresztelésnek, miszerint a román haderő antant-, azaz rendfenntartó erőként érkezik. Elkövetik még azt a hibát is, hogy a belgrádi szerződés aláírása, a románok betörése után is teljes lendülettel folytatják a megmaradt magyar haderő lefegyverezését. Ilyen politikai és katonai vezetés mellett veszítjük el ezeréves magyar hazánkat, és a magyarság egyharmada ekkor kerül idegen uralom alá. Mindez akkor történik, amikor Erdélyből sikerrel ki lehetett volna verni az idegen megszállókat. (Részlet Kádár Gyula Prés alatt a magyarság. Nemzeti elnyomás Romániában című könyvéből. Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó. Csíkszereda, 2013.)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ablakok a múltra
Tizennégy történész, egyháztörténész, történelemmel foglalkozó kutató nyitogatta a város, a megye régmúlt, középkori és újkori történelmére nyíló ablakokat szombaton a Kultúrpalota kistermében tartott tudományos ülésszakon. Ezzel köszöntötték a magyar tudomány napját Erdélyben, amelynek a 12. fórumát a százéves Kultúrpalota kisterme látta vendégül. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete által szervezett ülésszakon 14 előadás hangzott el, amelyből 12 Marosvásárhelyről szólt, kettő pedig a megyére való kitekintés volt – hangzott el Pál-Antal Sándor akadémikus, megyei főlevéltáros összegzőjében. Elégedetten nyilatkozott a szakhallgatóság elvárásainak megfelelő előadásokról, s ígéretet tett, hogy – a korábbi szokásnak megfelelően – az elhangzottakat könyv formájában is kiadják, természetesen, ha találnak hozzá támogatókat. Ezt hangsúlyozta bevezetőjében Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegységének titkára is, aki köszönetet mondott a történészeknek az összefogásért és a támogatóknak (megyei tanács, megyei múzeum, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Evoline) a segítségért.
Az ólmozott üvegablakokon besütő napfényben mintha Bethlen Gábor tudósai is megelevenedtek volna a teremben történtekre figyelve, ahol egy akadémikus, kolozsvári egyetemi professzorok s az idősebbek mellett a szárnyaikat bontogató tehetséges fiatal történésznemzedék tagjai avattak be egy-egy jól meghatározott témába.
Az ókori történelem emlékeinek mai célokra való felhasználásáról beszélt Pánczél Szilamér Péter, a megyei múzeum régésze, aki bemutatta, hogy milyen mértékben sikerült feltárni a római birodalom megyénk néhány településén húzódó határait, a római limeseket az őrtornyokkal, parancsnoksági épületekkel, fürdőkkel stb., s ezt milyen rendezvények keretében népszerűsítik a közönség körében.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a marosvásárhelyi vár kutatása során elért eredményekről számolt be, a ferenceseknek a várdombon épített kolostoráról, amely 1400- ban kapott búcsújáró engedélyt, a bronzfeldolgozó műhely feltárásáról, amely egyedi a maga nemében. Beszélt az ostromokról, s arról is, hogy a bástyák változatos formája és stílusa annak tulajdonítható, hogy a városnak nem volt pénze hadmérnököt fogadni.
Simon Zsolt, a megyei múzeum történésze az egyik legelterjedtebb kézműves iparág, a kovácscéh legényeinek 1565-től 1781-ig érvényes szabályzatát ismertette, ami a legények vallásos és világi élete mellett a vásárhelyi kézművesség és írásbeliség fejlettségét is tükrözi.
Weisz Szidónia, a Teleki-téka könyvtárosa egy erdélyi főúr, Somkereki Erdélyi István 1638-ban kelt végrendeletét mutatta be. A szamosújvári kapitányi, Torda megyei főispáni, fejedelmi tanácsosi, országgyűlési elnöki tisztséget betöltő főúr tulajdonában volt a somkereki és a zsuki udvarházak mellett a gernyeszegi kastély is, amelyeket harmadik feleségére hagyott.
Érdekes színfoltot jelentett az egyháztörténeti részleg, amelyben Buzogány Dezső protestáns teológiai professzort hallgattuk az 1559. november 1-jén szerkesztett marosvásárhelyi hitvallásról, amely az úrvacsoráról szólva, a református és az evangélikus egyház megegyező dogmái közül az egyetlen kivételt jelentve, előkészítette a két egyház szétválását. Kolumbán Vilmos, szintén a kolozsvári protestáns teológia tanára Christian Wolff hallei filozófus, tanár eszméinek a marosvásárhelyi Református Kollégiumban való elterjedéséről szólt. Tamási Zsolt egyháztörténész, iskolaigazgató Msgr. Léstyán Ferenc római katolikus plébános-főesperes titkos szerepét mutatta be, aki Márton Áron püspök bizalmasaként vállalt fontos, de veszélyes feladatot abban, hogy késleltesse az állami szervek által kiválasztott személynek a püspök székébe való kinevezését.
Érdekes története Marosvásárhelynek, hogy miképpen létesült az 1700-as évek kezdetén a szegények és betegek számára épített, sövényből font, tapasztott falú ispotály körül templom, lelkész és gyülekezet a Szent Miklós utca lakóiból. Az ispotály helyére pedig a mai Gecse utcai Kistemplom épült – hangzott el Berekméri Róbert egyházi levéltáros előadásában.
Három előadó beszélt dr. Bernády Györgyről. László Lóránt, a Teleki könyvtár történésze, Marosvásárhely legnevesebb polgármesterének életét és politikai pályafutásának kezdeteit mutatta be. Bernády 1894-ben adta bérbe Hints Elemérnek a gyógyszertárát, amikor a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották. 1890- től törvényhatósági tag, majd 1900. december 24- től 1902. április 10-ig a város rendőrfőkapitánya. A 19.000 lakosú Marosvásárhelyen 28-30 rendőr dolgozott irányítása alatt, s megreformálta a rendőrség és a bíróságát működését is. A rend fenntartása mellett gondoskodott a város tisztaságáról és a rendőrök ruhájáról. Tevékenysége alapján a rendőrség udvarán ő is szobrot érdemelne.
Jól ismerte tehát a város helyzetét és a tennivalókat, amikor 1902-ben – hosszú torzsalkodások után – meglepő módon egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választották meg polgármesternek a városi törvényhozási bizottság közgyűlésén – kezdte előadását Pál-Antal Sándor. Bernády legfőbb célja a modern Vásárhely megteremtése, s erről szóló elképzeléseit székfoglaló beszédében hozta nyilvánosságra. Ígéretet tett a városi közigazgatás rendbetételére, a törvényes formáknak az anyagi ügyekben való szigorú betartására, a nagy megterhelés alatt álló polgárok megkímélésére, a közegészségügyi viszonyok javítására (egészséges ivóvíz biztosítására), a városi iskolaügy fejlesztésére, a város jövedelemforrásainak gyarapítására stb. Mivel tudta, hogy a reformok legnagyobb akadálya a pénztelenség, a fővárosi körökkel kiépített kapcsolatait, a szabadkőművesekhez tartozását használta fel az anyagiak megteremtésére – hangzott el többek között az előadásban. Pál-Antal Sándor szóvá tette, hogy írott programot nem találtak, csak a székfoglaló beszéde jelent meg a korabeli sajtóban, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények eredménye volt, hogy 1902-ben ellenszavazat nélkül választották polgármesterré. Az előadó azt is szóvá tette, hogy továbbra sem készült egy átfogó monográfia a tevékenységéről, s még mindig az első lépes előtti topogásnál tartanak.
Fodor János történész doktorandus mutatta be a Bernády-kultusz egy jelentős eseményét, a 70 éves Bernády megünneplését a marosvásárhelyi Transilvania étteremben, amely a polgármester kedvenc helye volt. Az ünnepséget 1934. április 23-án tartották 400 személy részvételével. Előzetesen a Református Kollégiumban ünnepelték, amelynek főgondnoki tisztségét betöltötte, s a vidéki főúri nemesek a marosszentgyörgyi kastélyban köszöntötték. A városi ünnepségen 70 szál szegfűt 70 szépasszony, széplány adott át Bernádynak, akit minden idők legnagyobb koponyájának neveztek.
1786-ban, viszonylag későn létesült az első nyomda Marosvásárhelyen, amely Kapronczai Nyerges Ádám nyomdász és betűmetsző korai halála után több kézen át került a Református Kollégium tulajdonába. A tulajdonosokról, a Marosvásárhelyen megfordult nyomdászokról Spielmann Mihály történész számolt be.
Marosvásárhely fényképészetének történetébe kalauzolt el Oniga Erika, a megyei múzeum művészettörténésze, aki Csonka Géza fotográfus életét és lakóházának történetét ismertette. A megyei múzeum 40 fotóját őrzi a Marosvásárhelyen több műtermet működtető, kitűnően képzett fényképésznek, aki a város jeles személyiségeit, és magát a várost is megörökítette fényképein. Rendkívül aktív volt társadalmi téren, tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, megalapította és vezette a kerékpározók egyesületét. 1904-ben anyagi gyarapodása lehetővé tette, hogy a Sándor János utcában villát építsen, ami nagyon hasonló egy budapesti városligeti villához, s nem lehet biztosan tudni, hogy ki kitől ihletődött. A szecessziós stílusban épült villában a szocializmus éveiben pionírház működött, s mai tulajdonosai korhűen restaurálták és szállodát építettek mögéje.
A tanácskozás záró előadásaként Tófalvi Zoltán ismertette Dudás József, a kádári hatóságok első kivégzettje ellentmondásokkal teli életének sok érdekes részletét.
A reggeltől estig tartó ülésszak előadásai, ahogy a címben is jeleztem, sok érdekes ablakot nyitottak elsősorban Marosvásárhely történetére, s valóban hasznos volna a kötet, amely lehetővé tenné, hogy alaposan is el lehessen mélyedni a részletekben. Ahogy a vásárhelyi történészeket ismerem, a következő tanácskozásig a könyvbemutatón is tapsolhatunk nekik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)