Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. december 18.
Főhajtás Reiter Edit emléktáblájánál
A forradalom egyik magyar áldozatára emlékeztek
December 17-én, Temesvár Gyásznapján az 1989-es decemberi forradalom áldozatairól emlékeztek meg városszerte, a 24 évvel ezelőtt történt véres események helyszínein.
2013. december 17-én, a temesvári Bartók Béla Líceum falán helyezték el és avatták fel újból Reiter Edit, a temesvári magyar líceum egykori tanulójának emléktábláját, akinek gyilkos sortűz oltotta ki az életét 1989. december 19-én. Az emléktáblát 1990-ben helyezték el a gyilkosság helyszínén Reiter Edit szülei, tanárai és iskolatársai kezdemémyezésére az iskola akkori bejárata mellett, és március 15-én avatták fel, ugyanabban az esztendőben. A Bartók Béla Líceum szomszédságában álló épületet, amelynek a falára eredetileg az emléktábla felkerült időközben lebontották.
Az emléktábla avató ünnepség résztvevőit, tanárokat és diákokat Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte, aki ez alkalommal bejelentette: az idei évtől az iskola falán elhelyezett emléktáblánál fog fejet hajtani a magyar iskola diákjainak és tanárainak közössége a temesvári hősök emléke előtt. Az 1989-es decemberi eseményeket Halász Ferenc történész, helyettes főtanfelügyelő elevenítette fel a bartókos diákok számára: „24 évvel ezelőtt puskaropogástól volt hangos Temesvár, ekkor próbálták meg vérbe fojtani azt a kezdeményezést, amelynek az volt a célja, hogy Romániában változzon a világ, szabadok legyünk és jobban éljünk. Büszkén emlékszünk erre az eseményre, egyrészt azért, mert ez Temesvárról indult 1989 decemberében, másrészt azért is büszkék vagyunk, mert az eseménysorozatot egy magyar ember indította el, Tőkés László, aki akkor a belvárosi református egyházközségnek volt a lelkipásztora. 1989-ben Ő felvállalta, hogy a világ tudomására hozza, milyen viszonyok vannak Romániában. Vele kapcsolatban bírósági döntés szültetett arról, hogy 1989. december 15-én kilakoltatják a parókiáról, és ez volt az a szikra, amelyik elindította a forradalmat. December 16-án végül el kellett hagynia Temesvárt, de az ő tevékenysége következtében akkor már sok ezer ember volt az utcán, követelve, hogy a régi rendszert valami jobb váltsa fel. Ma azért van Gyásznap, mert december 17-én vezényelték ki a katonaságot a kaszárnyákból, és nyílt tűzparancsot adtak a hadseregnek, amit gyakorolt is. Több tucat ember halt meg ezen a napon, ami olyan felháborodást váltott ki az emberekből, hogy habár 18–19-én még lehetett puskaropogást hallani Temesváron, december 20-án a hadsereg visszavonult, a forradalmárok pártjára állt és Temesvár lett Románia első szabad városa! Ezután kezdődtek az események a többi városban és Bukarestben. Méltán állíthatjuk azt, hogy minden Temesvárról indult, egy magyar ember kezdeményezéséből indult el, és habár azóta sokan megpróbálják elvitatni Temesvárnak ezt a szerepét, mi mindig emlékezünk arra, hogy 1989-ben Temesváron kezdődött a forradalom. Ezekben a napokban sokan voltak rosszkor rossz helyen. A megfélemlítések során csak egy-egy sorozatot adtak le, tankból vagy kétéltű járművekből lőttek. Egy ilyen golyózápornak az áldozatára emlékezünk ma, Reiter Editre, aki itt halt meg, éppen régi iskolája előtt!”
Reiter Edit, a temesvári forradalom mártírja életrajzát Erdei Ildikó ismertette: a józsefvárosi magyar középiskolában, a Bartók Béla Líceum elődjében érettségizett, majd technikusként a Hegesztő Intézetben dolgozott. Hosszú évekig beteg szüleit gondozta, ezért családot sem alapított. A forradalom előtti időszakban súlyos betegségen esett át, amiből sikeresen felgyógyult. 1989. december 19-én munkából tartott hazafelé, amikor az utcán megjelent egy kétéltű jármű, amelyikből sortüzet adtak le a járókelőkre. Az akkor 39 éves Reiter Editnek nem sikerült idejében fedezékbe jutnia… Holttestét később a Gyiroki úton találták meg, senki sem tudja, hogy került oda.
Reiter Edit és a temesvári forradalom áldozatai lelki üdvösségéért Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános mondott imát, majd a Bartók Béla Elméleti Líceum
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hozzatok ki a Patarétről! – segélykiáltás egy élhetőbb életért
Oktatási központban tanulhatnak délután az iskolások
A kolozsvári Coastei utcából kitelepített romakolónia és az őket támogató civil szervezetek tagjaiból álló csoport emlékezett meg tegnap a lakótelep három évvel ezelőtti felszámolásáról a Pataréten, tegnap délután.
A Hozzatok ki a Patarétről! jeligéjű eseményen, a periférián élők a velük szembeni bánásmód miatt fogalmazták meg elégedetlenségüket, élhető körülményeket követelve. Többségük a túlzsúfolt lakásokat, a szélsőséges körülmények okozta megbetegedéseket, kilátástalan jövőképüket, alkalmazásuk ellehetetlenítését kifogásolta, és téglából kirakott SOS jelzéssel „kiáltotta” fájdalmát a nagyvilágba. Eckstein-Kovács Péter jogász a helyszínen hangsúlyozta: egy olyan város képviselete, amely az Európai Kulturális Fővárosi címre pályázik, nem engedheti meg magának, hogy ilyen körülmények között éljenek lakói. A számítógépekkel felszerelt nemrég felavatott oktatási központtal is jobb körülményeket próbálnak teremteni az iskolásoknak.
Szabadság (Kolozsvár)

Vekov: szabotálják a BBTE-n a magyarság történelmének oktatását
Szabotálja a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának magyar vezetősége – állítja Vekov Károly egyetemi tanár, aki emiatt óraadói tevékenységének megszüntetését is kilátásba helyezte.
A nyugdíjas oktató nyílt levélben fordult Rüsz-Fogarasi Enikőhöz, a kar dékánhelyetteséhez és Pál Judithoz, a Magyar Történeti Intézet igazgatójához, melyben a magyarság történelmének kötelező tantárgyként való akkreditálást kéri a történelem kar valamennyi szakán.
„Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését, és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán” – írja a szerkesztőségünkbe eljuttatott nyílt levelében Vekov Károly.
Az oktató elsősorban azt kifogásolja, hogy a különböző szakok akkreditációjának soron következő megújításakor a magyar tagozat vezetői a magyarság történetét nem kötelező tantárgyként terjesztik a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) elé. Kifejti: a magyarság története évek óta opcionális tantárgyként szerepel a tantervben, a szakok akkreditálásának megújítása ugyanakkor kiváló alkalom lenne arra, hogy a tárgyat az egyetemes történelemmel egyenrangúként oktassák.
„Most, amikor a szakok újraakkreditálásáról van szó, és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó” – áll a nyílt levélben.
A volt parlamenti képviselő levelében a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak hozzáállását is kifogásolja. Leszögezi: amennyiben nem igénylik, „hogy minden szakon legyen hivatalosan elfogadott, és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története, és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet”.
Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes a Krónikának elmondta: a karon a történelem, illetve levéltár szakon jelenleg is kötelező tantárgy a magyarság története, míg a többi szakon a kötelezően választatható tárgyak között szerepel. Mint magyarázta, hallgatólagos megállapodásuk van a diákokkal, miszerint ezek felveszik a tárgyat, és valamennyi magyar tagozatos diák tanulja a magyarság történelemét.
Kérdésünkre kifejtette, jelenleg technikailag kivitelezhetetlen, hogy a magyarság történelme valamennyi szakon kötelező tárgynak minősüljön. Mint részletezte, az egyes szakok akkreditációját négyévente meg kell újítani, a mintegy 6000 oldalas dokumentáció leadási határideje 2014. január 6. Jelen pillanatban azért jelent gondot valamennyi szakon a kötelező tárgyak közé felvenni a magyarság történelmét, mert az akkreditációs kérelmeket a jelenlegi tanterv szerint kell benyújtani. Ez alapján azonban a magyarság történelmével meghaladnák az uniós előírásokban is szereplő maximális kötelező óraszámot, így az ARACIS megtagadhatná a szakok akkreditációját.
Rüsz-Fogarasi Enikő szerint azonban a jövőben még lesz lehetőség arra, hogy valamennyi szakon kötelezővé tegyék a magyarság történelmének oktatását. Ezt úgy lehetne a legkönnyebben elérni, ha a magyar tagozat különleges státust kapna, és ennek köszönhetően a jelenleg megengedettnél nagyobb lenne a kötelező órák száma. Jelenleg ezen dolgoznak, de hosszú folyamatról van szó, nem megy egyik napról a másikra, magyarázta. „Úgy érezzük, mindent megtettünk, amit lehet az ügy érdekében” – hangsúlyozta lapunknak Rüsz-Fogarasi Enikő.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Készítik a terepet a Sapientiának Sepsiszentgyörgyön
Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre tervezett tagozatának székhelyéül szolgáló ingatlan külső területének rendezésére. Erre a munkálatra 100 ezer lejt különített el az önkormányzat.
A Sapientia befogadására kiszemelt épület 2011 óta üresen áll, akkor vonták össze az itt működő Gámán János Mezőgazdasági Iskolát a Puskás Tivadar Szakközépiskolával. A város rendezi a külső területet, a belső tereket majd a felsőoktatási intézmény fogja kialakítani az igényei szerint. Az önkormányzat még októberben jóváhagyta, hogy kérik az oktatási minisztérium jóváhagyását az épület rendeltetésének megváltoztatására.
Mint arról beszámoltunk, júliusban jelentették be, hogy Sepsiszentgyörgyön létrehozzák a Sapientia új tagozatát agrár- és erdőgazdálkodás szakokkal. Az ütemterv szerint a sepsiszentgyörgyi Sapientia jövő ősszel nyitja meg kapuit, addig az egyetem beszerzi az ideiglenes akkreditációt, a helyi önkormányzatok pedig gondoskodnak a székházról.
A szentgyörgyi tagozat beindításáért a helyi elöljárók lobbiztak, szintén ők ragaszkodtak a mező-, erdő- és vadgazdálkodási szakokhoz is, abban bízva, hogy a környéken versenyképes gazdálkodás jön létre.
Együttműködés Szerenccsel Együttműködési megállapodást írt alá kedden a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara a magyarországi Szerencs város német nemzetiségi önkormányzatával. Mint Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja elmondta, az új megállapodás része annak a Kárpát-medencei nemzetstratégiai együttműködésnek, amelyet az elmúlt időszakban – a magyar kormány határozott nemzetpolitikája szellemében –több intézménnyel, önkormányzattal is szorgalmaztak. A megállapodás szellemében közösen pályáznának, illetve a szerencsi fiatalok képzését is tervezik a Sapientia EMTE kolozsvári karán.
Bíró Blanka

Élményt ígérő Tusnádfürdő
Megnyitják a tusnádfürdői wellnessközpontot hétfőtől a látogatók előtt, amennyiben a próbaüzemelések pozitív eredménnyel zárulnak – tudtuk meg Albert Tibortól, Tusnádfürdő polgármesterétől.
Az elöljáró elmondása szerint az utolsó simításokat végzik a létesítményben, kezdetben húsz alkalmazottal állnak a vendégek rendelkezésére. „Jelenleg a medencék vizének a hőmérsékletét szabályozzák a munkások, pénteken pedig főpróbát tartunk, ha minden rendben lesz, akkor hétfőtől kinyitjuk a kapukat az érdeklődők előtt” – mondta Albert.
Meleg vizű medencék
Az épületben öt medencét alakítottak ki, egyet a gyermekek számára, ennek hőmérsékletét 32 Celsius-fok körülire állítják, további három medence vizét pedig – az épületen kívüli medencével együtt – 26-28 Celsius-fokra. Az ötödik, termálvizes medencében lesz a legmelegebb, közel 38 Celsius-fokos a víz hőmérséklete. A több mint 850 méter mélységből felhozott termálvíz ennél jóval forróbb, közel 63 Celsius-fokos, a fennmaradó hőből a többi medence vizét is felmelegítik – magyarázta a polgármester. Egyelőre az egyik benti medencével is összeköttetésben lévő kinti medence vizét is melegítik, de amennyiben nem lesz rá igény, lezárják.
Sokrétű szolgáltatás a turistáknak
A látogatókat nemcsak élményfürdő várja, emellett kipróbálhatják a sószoba, valamint a többféle szauna nyújtotta felfrissülést, ugyanakkor a létesítményben egy büfé is a vendégek rendelkezésére áll. „A gépek a lehető legmodernebbek, korszerű a vízkezelő, a kazánház, a páraelszívó” – sorolta Albert. A termálvíz gyógyhatását vizsgálják, ez azonban hosszú folyamat, legalább három évig fogják követni az eredményeket. A víz kémiai összetételét kifüggesztik a létesítményben.
Élményfürdés karácsonyra
A wellnessközpontba a belépés felnőtteknek három órára 25 lejbe, míg gyermekeknek 15 lejbe kerül, ugyanakkor csoportkedvezményeket és bérletvásárlási lehetőséget is biztosítanak a működtetők. A tusnádfürdői wellnessközpontot 2009-ben kezdték el építeni, megnyitóját tavaly nyárra tervezték, végül hosszas huzavona után elhozhatja az angyal a tusnádfürdőieknek és a turistáknak az élményfürdőt.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Borboly: irányváltásra van szükség
Polgármesterek jelenlétében értékelte a végéhez közeledő évet Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint vissza kell fordulni a hagyományos közösségi értékekhez.
A csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyőben szerdán megtartott évértékelő beszélgetésen az elnök azt mondta, az egyik gond az volt ebben az évben, hogy sok mindent elterveztek, de ezeket nem tudták mind véghezvinni. Szerinte nemcsak gazdasági válság van. „Egyes komoly emberi értékek háttérbe szorulásának lehetünk tanúi, és a helyben topogás megpróbáltatásainak” – fogalmazta meg. Úgy vélte, irányváltásra van szükség, és az év tanulsága, hogy vissza kell fordulni a hagyományos, bevált közösségi értékekhez. Hasonlóan fontosnak nevezte a továbbiakra nézve a politikusok irányában felgyűlt előítéletek megszüntetését, a közéleti munka tekintetében történő összefogást.
„Több polgármester jelezte, a jelenlegi körülmények között nem vállal következő mandátumot. Ha nem lesz, aki a közösségért dolgozzon, nehéz lesz” – hívta fel a figyelmet. Úgy vélte, a közösségeket megosztó ellentétek feloldásában az egyházaknak kell meghatározó szerepet vállalniuk. A vidéki kis iskolák megmentését is nagy feladatnak nevezte, hozzátéve, ahol nem megy másként, valódi felekezeti oktatást kell indítani. „Problémamegoldó önkormányzat kezdünk lenni, úgy lehet fejleszteni a megyét, ha a problémákat megoldjuk” – jellemezte a megyei önkormányzat tevékenységét, hozzátéve, jobban kell figyelni a szegényekre, a hátrányos helyzetűekre is.
A jelenlevő Tánczos Barna szenátor hangsúlyozta, akkor leszünk erősek, ha hosszú távra tervezünk. Kelemen Hunor képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke úgy értékelte, ez az év az utóbbi időszakban a legnehezebb volt a megye számára. Ő a bizalom helyreállítását nevezte a legfontosabbnak. „Vajon ki tudjuk-e kerülni azt, hogy mi, magunk egymást szétverjük, ahogy ezt sokan szeretnék?” – tette fel a kérdést a képiselő, aki szerint ez a nagy kihívás a jövőre nézve.
Kovács Attila

Kényelmességből románul
Az erdélyi magyar helységnevek keletkezéséről, elrománosításáról tartott előadást Nagy Endre földrajztanár hétfőn este a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegén, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) székelyudvarhelyi tagszervezetének meghívására.
A délután hat órakor kezdődött előadáson főként középiskolások vettek részt. A tanár értekezése során példaként nagyrészt olyan településneveket említett, ahol a lakosságnak már igen kis százaléka magyar. Az előadás nemcsak arra világított rá, hogy miként alakultak a magyar helységnevek románokká, de arra is, hogy némely földrajzi tájegység nevét román nyelvből olykor mi is hibásan fordítjuk magyarra.
Mint kiderült, a magyar nép a Kárpát-medencébe való bejövetelkor a már itt élő népektől vette át a meglévő helységek neveit. Saját településeiket egyebek mellett vizekről, folyókról (Oltszem, Küküllővár), növénynevekről (Somosd), erdőkről, állatokról, hegyekről, illetve szentekről nevezték el. A román nép a 13. században kezdett Havasalföldről Erdélybe is áttelepülni, s a magyar helyneveket hallás után fordította nyelvére (Újlak – Uilac, Kisfalud – Chişfalău).
A 18. században Erdélyben is többségbe került románság a 20. század elejéig ezeket a neveket használta, a trianoni békediktátum után azonban többféle koncepció szerint megváltoztatták ezeket, ugyanis nem volt értelmük. A népetimológia vagy szóértelmesítés elve alapján az eredetileg Apáthida (apátság), majd Apahida helységnévhez a „rossz víz” jelentést társították (apă – víz, hâdă – rossz), ám egy köztes időszakban Podul Tatălui névre is átkeresztelték. Megjelentek a magyar névhez igazított új nevek is (Szamosfalva – Someşfalău – Someşeni), valamint az „önkényesen adott, hagyomány nélküli nevek” (Várfalva – Varfalău – Moldoveneşti, Marosújvár – Uioara – Ocna Mureş).
Szóba került az 1920-as években bevezetett gyakorlat is: ekkor a történelemkönyvekben is átírták románra a helységneveket, ezeket magyarul egyáltalán nem volt szabad használni. E rendelkezés abszurd helyzeteket is szült: a „nincsen rózsa tövis nélkül” közmondás például így jelent meg nyomtatásban: „nincsen rózsa Teiuş nélkül”. Az előadó kiemelte a kommunista diktatúra idején alkalmazott névmódosítást is: ekkor a román helységnevek mellé történelmi elő- vagy utótagok kerültek – így lett Szörényvár Turnu-Severinből Drobeta-Turnu Severin, Kolozsvár pedig Clujból Cluj-Napoca.
Mint kiderült, a magyar helységnevek használata a rendszerváltás után is problémákba ütközik: bár a törvény szerint a települések nevét kötelező lenne a lakosság 20 százalékát meghaladó kisebbség nyelvén kiírni, ezzel néhol csalnak. A település nevében szereplő személyneveket ugyanis nem szabad magyarítani, így a Maros megyei Mezősámsond (Gheorghe) Şincai maradt.
Végezetül az előadó kitért arra, hogy a román és magyar helységnevek iskolai használata során rengeteg téves kifejezés épül be a diákok szókincsébe, az Erdélyi Szigethegységet például sokan tévesen Nyugati-Kárpátokként emlegetik (Carpaţii Occidentali). Gyakran kényelmesebb is Maroshévíz helyett „Toplicát” vagy Szentegyháza helyett „Vlahicát” mondani, ám Nagy Endre mégis szorgalmazta a valódi magyar nevek használatát, akkor is, ha hosszabbak vagy nehezebben kimondhatók.
Bálint Kinga Katalin

Kelemen Hunor cáfol: az RMDSZ nem tárgyalt a PSD-vel
Nem volt szerdán semmilyen tárgyalás a Szociáldemokrata Párt (PSD) és RMDSZ politikusai között a közös kormányzás lehetőségéről – jelentette ki a maszol.ro kérdésére Kelemen Hunor.
A szövetségi elnököt a HotNews portálnak arról az állítólagos értesüléséről kérdeztük, amely szerint a PSD vezetői szerdán megkeresték az RMDSZ-t, miután válságba került a Szociál-Liberális Szövbetség (USL), és a liberálisok már a kormányból való kilépést fontolgatják.
„Nem volt ilyen találkozónk sem a PSD-vel sem más párttal. Jómagam már kedd óta nem tartózkodom Bukarestben, és nem is hatalmaztam fel senkit az RMDSZ-ből arra, hogy bárkivel is tárgyaljon” – szögezte le lapunknak Kelemen Hunor.
Cs. P. T.
maszol.ro

2013. december 19.
Konferenciát tartottak Bánffy Miklós emlékére a budapesti Duna Palotában
Egész napos konferenciát rendezett Bánffy Miklós (1874–1950) író, politikus, rendező emlékére a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tegnap a budapesti Duna Palotában.
Bánffy Miklós magatartása és nézetei példaszerűen a közösség, a demokratikus életforma javát szolgálták, ennek ellenére évtizedeken át alig esett róla szó, nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nem is hallották a nevét – hangsúlyozta Ács Margit író, az MMA elnökségi tagja köszöntőbeszédében. Hozzátette, ezért is van kiemelkedő jelentősége a „felfedező-konferenciának”, amellyel törleszteni lehet ezt az adósságot.
Bánffy Miklós számára a prózaíráshoz nélkülözhetetlen életforma, a napirendbe iktatott írás, olvasás és kapcsolattartás az irodalmi élettel nem adatott meg – hangzott el Szász László irodalomtörténész előadásában. Véleménye szerint „az egyik leggazdagabb erdélyi arisztokrata család képviselőjét a származás kényszerítő hatalma, az örökségként kapott nemzeti és közéleti felelőssége akadályozta meg abban, hogy a több művészeti területen megmutatkozó képességei közül a legfontosabbnak érzett önkifejezési lehetőségre, a prózaírásra fordítsa ideje jelentős részét”. Ebből következik, hogy egy nagy ívű prózaírói életmű megteremtése szempontjából Bánffy Miklós polgári foglalkozású írótársaihoz képest hátrányos helyzetű főúr volt – fogalmazott Szász László.
Bánffy Miklós Erdélyi történet című regényciklusa olyan művek környezetében látott napvilágot többek között, mint Márai Sándor Egy polgár vallomásai, Németh László Bűn, Szerb Antal Utas és holdvilág vagy éppen József Attila Eszmélet című verse – ismertette a regény megjelenésének körülményeit Boka Gábor irodalomtörténész. Mint mondta, Babits Mihály és Szerb Antal sosem tartották szépírói tehetségnek Bánffy Miklóst, írói álnevén Kisbán Miklóst. Németh László is hallgatott a trilógiáról és annak szerzőjéről. Az irodalomtörténész szavai szerint „Bánffy viszolygott a sematikus, ideologikus gondolkodásmódtól, a fekete-fehér képletektől, s ez a jellembeli szilárdság az alkotó egyént és a politikust is meghatározta”.
Szinetár Miklós rendező a konferencián bemutatta A nagyúr – gróf Bánffy Miklós című film részleteit, amelyet három részben vetít a közmédia. A kétórás portréfilm eredeti dokumentumok, vallomások segítségével állít emléket Bánffy Miklósnak, akit a filmben Huszti Péter színművész alakít. A dokumentumfilm egyik része az operaházban töltött időszakot mutatja be: Bánffy Miklóst 1912-ben az dalszínház és a Nemzeti Színház kormánybiztosává nevezték ki. Az ő működése alatt mutatták be az operaházban Bartók Béla két művét, A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint. A film foglalkozik emellett Bánffy Miklós külügyminiszteri tevékenységével, bemutatja karikatúráinak születését és az Erdélyi Helikonhoz fűződő kapcsolatát is. Szinetár azt is hangsúlyozta, hogy Bánffy Miklós és Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik a Szegedi Szabadtéri Játékok terve is. Hozzátette: Bánffy Miklós talán azért nem kapta meg a neki járó elismerést, mert nem tartozott soha sehová. Regénye pedig olyan remekmű, amely a Háború és békéhez foghatóan ír le egy kort és környezetet – fűzte hozzá.
MTI
Erdély.ma

Schweighofer: a környezetvédelem félreseperte a civilek tiltakozását
Nem veszi figyelembe a rétyi fafeldolgozó üzem ellen tiltakozó több mint ezer elektronikus levelet a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal. Válasz nélkül lezárják azokat a beadványokat, melyeken nincs azonosító elem, így lakcím vagy telefonszám, mondta sajtótájékoztatón Gheorghe Neagu a hivatal igazgatója, miközben bemutatta a több vaskos dossziét, amelyekbe lefűzték a kinyomtatott tiltakozó leveleket.
Amint arról beszámoltunk, a Greenpeace természetvédelmi és környezetvédelmi szervezet romániai aktivistái fogalmazták meg a tiltakozó levelet, amelyet a honlapjukról lehetett a hivatal elektronikus postaládájába továbbítani, a tiltakozók a teljes nevüket és az email-címüket kellett megadják. A Greenpeace felhívására már első nap, vagyis december 12-én több százan válaszoltak, a rengeteg levéllel nem tudott megbirkózni a hivatal szervere, a rendszer több órára lebénult.
Gheorghe Neagu hangsúlyozta, ez egy megpróbáltatás volt számukra, amelyet megoldottak, és leszögezte a Holzindustrie Schweighofer ügyében sem a politikum, sem a gazdasági szféra részéről nem érkezett nyomás. Ugyanakkor a környezetvédelmi hivatal zöld utat adott az osztrák befektető a rétyi fafeldolgozó gyárának megépítésére. Ennek birtokában, több más véleményezéssel együtt kérheti Kovászna Megye Tanácsától az építkezési engedélyt, magyarázta Gheorghe Neagu. A környezetvédelmi hivatal igazgatója hozzátette, amikor az üzem megépül, kell kérjék a környezetvédelmi hivataltól a működési engedélyt.
Az igazgató felidézte, hogy április óta tart az engedélyeztetési folyamat, azóta több hatóság különböző elvárásokat fogalmazott meg, feltételeket szabott, például a Vízügy kérte a gyár területén átfolyó Besenyő patak szabályozását. Áprilistól augusztusig több hirdetés jelent meg ebben a témában a helyi és a központi újságokban, és nem tiltakozott senki. A közmeghallgatás előtt iktattak 68 hozzászólást, ám a rétyi közmeghallgatáson a 147 résztvevő többsége támogatta a projektet, idézte fel Neagu.
Az igazgató szerint, nem indulhatnak ki abból az engedélyeztetés során, hogy valaki törvénytelenséget követhet el, például engedély nélkül vágatja ki az erdőket: ha a törvényes feltételeket teljesíti, ki kell adják a pozitív véleményezést. Felidézte, hogy egyik kollégájuk egy lakossági panasz nyomán visszavont egy engedélyt, a cég perelt és nyert, a hivatal munkatársa azóta is törleszti a kártérítést.
Amint arról beszámoltunk, a civil környezetvédők, társadalmi csoportosulások szerint, mivel a Rétyre tervezett fafeldolgozó üzem évi 1.000.000 fát dolgoz fel, jelentősen hozzájárul az erdőirtáshoz, ezért követelik, a környezeti hatásvizsgálatot az engedélyek kiadása előtt.
Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro

Vekov Károly történelemtanár nyílt levelei a BBTE történelem karának illetékeseihez
NYÍLT LEVÉL
mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar
felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért
1989. óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények.
Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tennné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitiv vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
Adorjáni Dezső, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Máté János, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
Megjegyzés: szerkesztőségünknek a levelet Vekov Károly küldte, a fenti nevekkel együtt. A közlés másnapján az alábbi, „letisztázott változatot" juttatta el hozzánk:
NYÍLT LEVÉL
Kedves Jutka és Enikő! Kedves kollégák!
Nem kis keserűséggel értesültem a Magyar Történeti Intézet, illetve a kolozsvári egyetem történelem karának helyettes magyar vezetője között kirobbant konfliktusról. Nemrégiben nyugdíjba küldött, óraadó oktatóként, akit csak néha hívnak meg (ha egyáltalán!) a közös dolgok megtárgyalására, nem akartam beleszólni egy olyan vitába, amelyik elsősorban a két fél jobb belátására tartozik. Más kérdés, hogy ez a megromlott viszony, kihatással van kis közösségünk mindennapi tevékenységére. Ha most mégis erre való hivatkozással írom e sorokat, az azért történik, mert ez a megromlott viszony és a megosztottság következményei kihatással vannak az egész kolozsvári magyar nyelvű történész képzésre.
A rosszul értelmezett és leosztott kompetencia- és munkaköri hatáskörök eredményeként egész közösségünket érintő, alapvető fontosságú kérdések vagy kikerültek a közösen megvitatandó és eldöntendő kérdések közül (közép- és hosszútávú célkitűzések, stratégiák stb.) vagy szűk csoportok, illetve egyéni döntések hatáskörébe kerültek. Szinte érthetetlen, hogy felelős vezetők hogyan törődhettek bele ebbe, veszélyeztetve feladataink elvégzésének elemi feltételeit, hallgatóink megfelelő és alapos, magyar közösségünk által elvárt felkészítését.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a történelem karon belüli magyar oktatók egy része nem igényli és nem tartja szükségesnek a magyarság történelmének oktatását! (Évek óta ez nem rendes, hanem csak „opcionális" tantárgy lehetett.) A kar úgynevezett „magyar tagozatának" két vezetője nem volt képes elérni, hogy a történelem karon minden szakon hallgatóink tanulhassák a magyarság történelmét! Most amikor a szakok újra akkreditálásáról van szó és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, újra néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt (amit nem szeretnék most minősíteni) elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó. S történik ez akkor, amikor hallgatóink egy része az általános iskolában magyarság történetet kellene tanítson, amikor másik részük különböző magyar művelődési intézményeknél kíván elhelyezkedni, ahol éppen ezek az identitásunkkal szerves egységet alkotó ismeretek elengedhetetlenek.
Visszagondolva elődeink tartásos viselkedésére és tevékenységére összehasonlíthatatlanul súlyosabb körülmények között, az általuk meghonosított elkötelezett állásfoglalásra és ennek ma is elvárható folytatására, keserűséggel vegyes felháborodással tapasztaljuk közösségi érdekeink semmibe vételét egyes kollégák részéről. Mivel ilyen viszonyulással sem eddig, sem ezután nem tudunk egyetérteni, amennyiben nem kerül sor a helyzet gyökeres megváltoztatására, azaz a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak testülete nem igényli, hogy ott minden szakon legyen hivalosan elfogadott és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet.
Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán. Kolosvár, 2013. december 14.
Vekov Károly
* * * A Magyar Történeti Intézet válaszlevele
Vekov Károly nyugdíjas kollégánk nyílt levelét múlt héten már az intézet tagjainak is körbeküldte, és választ is kapott rá. Itt most csak a legsúlyosabb „vádra”, a magyarságtörténettel kapcsolatos állításokra válaszolunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Vekov kolléga – bár éppen ő tanítja mindmáig a középkori magyar történelmet −, úgy ír nyílt levelet, hogy nem ismeri sem a tanterveket (bár ezek mindenki számára elérhetők intézetünk honlapján: http://kmti.hiphi.ubbcluj.ro), sem az erre vonatkozó szabályozást. Az igazság ezzel szemben az, hogy amíg a ’90-es években erre nem volt lehetőség, már egy évtizede négy félévben oktatjuk a magyarságtörténetet és éppen a Magyar Történeti Intézet megalakulása nyomán vált kötelező tantárggyá mind a történelem, mind a levéltár szakos hallgatók számára. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi az intézet honlapján a tanterveket
s órarendeket.
A régészet és kulturális turizmus szakokon továbbra is választható tantárgy maradt a magyarságtörténet. Ennek oka részben a tantervi kötöttségekben, részben a szaktantárgyak iránti igényben keresendő (pl. az I. éves régészek alig tanulnak szaktantárgyakat), de tapasztalatunk szerint sokan közülük is tanulnak magyarságtörténetet. Szóban és írásban is próbáltuk már elmagyarázni Vekov kollégának, hogy a szakirányok újraakkreditálása, amely 2014 év elején esedékes, nem alkalmas arra, hogy a tanterveket megváltoztassuk. Januárig intézetünknek hat akkreditációs doszsziét (több ezer oldalas dokumentációt) kell elkészítenie, ezzel rengeteg munka van. Az előírásoknak megfelelően ezekben a dossziékban a múlt tanév tanterveinek kell szerepelnie, ezeket tehát nem lehet most – menet közben – megváltoztatni. Az akkreditáció ilyen szempontból nem jelent fordulópontot, utána is nyugodtan meg lehet változtatni a tantervet, tehát nincs „most vagy soha” szituáció. Reményeink szerint előbb-utóbb sikerül konszenzusra jutnunk a többi szakirányt illetően is.
Kedves Karcsi!
Nem hisszük, hogy azzal segítenéd a kérdés megoldását, hogy megszakítod óraadói tevékenységedet, sőt. Ha azonban sajnálatos módon ezt is tennéd, akkor sem látjuk indokoltnak a patetikus és támadó hangvételt. Az óraadás felfüggesztését amúgy már jelezted annak kapcsán, hogy karunk idén az óraadói díj felét tudta csak kifizetni, bár a tantervi előírásokon felül külön szemináriumot is tartottál a középkori magyar történelemből. Mivel Te időközben áttelepdtél Magyarországra és onnan ingázol, ez nem fedezi az útiköltségeidet. Ezt roppant sajnálatosnak találjuk, megértjük, hogy ilyen helyzetben nem vállalod tovább a tanítást, csak azt nem értjük, miért kell a helyzetet „átstilizálni”, és úgy beállítani, mintha itt egyedül Te képviselnéd az igazságot és a jó ügyet, mintha a Jó és Rossz harca zajlana. Képviselőként és karunk oktatójaként lett volna elég alkalmad, hogy az óraadáson túlmenően is tevőlegesen segítsd a magyar oktatás ügyét. Segíteni napi aprómunkával és nem újságcikkekkel lehet. Sajnáljuk, hogy így mondasz búcsút intézetünknek, azonban köszönetet mondunk eddigi munkádért!
A Magyar Történeti Intézet Vezetőtanácsa
* * *
Néhány pontosítás
Az általam írt nyílt levélre adott, látszólag „szakszerű” válaszhoz kénytelen vagyok néhány megjegyzést fűzni.
A nyílt levélben próbáltam nagyon árnyaltan fogalmazni. Nem hiszem, hogy helyes, hogy a magyar(!) tagozaton csak két szakirány esetében (történelem, levéltár) kötelező tantárgy a magyarság története és a többin (pl. régészet, kulturális turizmus stb. ) nem. Utóbbi szakokon miért nem fontos a magyarság történetének ismerete? Ilyen felkészültségű végzőseink döntenek majd műemlékeink sorsáról, kutatják és magyarázzák a honfoglalás korának emlékeit? Netán tanítani akarják majd „A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai” tantárgyat a VI. és VII. osztályban, ha egyáltalán ezt megengedik a hivatalosságok? Miért csak „választható” a magyar hallgatók esetében ez a tantárgy? Van olyan tananyag, ami ezt pótolja/pótolhatja? Hogyan lehet elfogadhatóan(?) ezt a hallgatók szaktantárgyi „igényével” (talán igénytelenségével) magyarázni? Amúgy megjegyzem, hogy évek óta tartok szemináriumot magyarságtörténetből, nem hivatalosan. És jön, akinek kedve van, mert én senkit sem kényszeríthetek erre, mivel ezt a szemináriumot nem tartalmazza a tanterv. Vajon az egytemi oktatás, főleg annak szükséges/kötelező része az a hallgatók kedvére van bízva és éppen a magyarság történetét illetően? Ha mi nem, ki fogja ezt nekik még valaha tanítani, a mi „szakembereinknek”? És milyen konszenzusra kell jutni, hogy mindenki a magyar tagozaton kötelező mód felvegye ezt a tantárgyat? Kik azok, akik ezt nem akarják? És ők a magyar tagozat oktatói?
A maximális óraszám elvének rugalmas kezelését, illetve a „magyarság története” teljeskörű akkreditációját éppen az egyetem multikulturális jellegére hivatkozva kellene és lehetne elérni. De erre csak akkor kerülhet sor, ha ezt valaki, azaz vezető tisztségben lévő képviselőink kérik. Ha nem most, amikor folyik az akkreditálás, ugyan bizony mikor? S ha nem ilyenkor, akkor eddig miért nem kérték? Ezt illető sorozatos kéréseimre a válasz mindig az volt, hogy”most nem lehet”. Újra megk

Év végi mérleg és tervek a MOGYE-n
A rektornak nem állt szándékában senkit megsérteni
Sajtótájékoztatón számolt be tegnap dr. Leonard Azamfirei professzor, a MOGYE rektora az idei eredményekről, de azokról a tervekről is, amelyeket jövőben próbál megvalósítani az egyetem vezetősége. A rektor sikeresnek, a munkamódszer konszolidálása évének minősítette 2013-at, de hozzátette: sok még a kihívás, a megoldatlan probléma és a feloldatlan feszültség, ugyanakkor "a legfőbb gond nem adminisztratív vagy oktatási jellegű, hanem az egymás iránti bizalom jelentős meggyengülése".
A MOGYE rektora röviden felsorolta azokat az eredményeket, amelyekkel büszkélkedhet az egyetem: sor került az EUA külföldi szervezet értékelésére, sikerült megszerezni az ISO 9000 minőségügyi tanúsítványt mind az oktatási tevékenységre, mind a klinikai, laboratóriumi, tudományos kutatási és menedzsmenttevékenységekre. Fontosnak nevezte, hogy sikerült befejezni a Gyógyszerészeti Kar új székhelyének megépítésével kapcsolatos eljárásokat, majd bejelentette: az építkezés ma kezdődik el, a beruházás értéke mintegy 18 millió lej. Kiemelt sikerként könyvelte el az egyetem által a müncheni Ludwig Maximilian Szimulációs Központtal való együttműködés eredményeként létrehozott, ősszel megnyílt hasonló központot, ahol már több mint 1000 hallgató vett részt gyakorlati képzésen. Nem hagyta ki a felsorolásból a felsőfokú oktatási intézeteket minősítő ARACIS értékelését sem az Orvosi Kar öt oktatási programja illetve négy mesterképzés esetében, az idei rezidensvizsgáról pedig azt mondta: "tökéletes szervezés volt, egyetlen kérdést sem kifogásoltak a résztvevők". Idén 800.000 lejt fordították tudományos pályázatokra, elsősorban az egyetem saját bevételeiből, e projektek finanszírozása jövőben folytatódik.
Minden betöltetlen állást meghirdettek
A MOGYE rektora közölte: 2014-ben számos előléptetésre kerül majd sor, ezért máris 96 állásra hirdettek meg versenyvizsgát: 61 állást meghatározatlan időre, 35-öt meghatározott időre. Leonard Azamfirei a sajtó kérdései elé menve gyorsan hozzátette: minden, a magyar tagozat vezetősége által igényelt állásra – ezek száma egyharmada az összesen meghirdetett posztoknak – megszervezhető a versenyvizsga.
A rektor hangsúlyozta, a 6000 hallgatóval rendelkező MOGYE helyzete stabil, az idén volt a legszorosabb a felvételi vizsga az orvosi illetve fogorvosi karokra az elmúlt húsz év alatt, az egyetem bázisfinanszírozása 2012- höz képest 13,9 %-kal nőtt, a saját bevételei 15,27 %-kal, anélkül, hogy emelték volna a tandíjat. "A többletbevételeket jövőben elsősorban a beruházásokra, a kutatási tevékenység finanszírozására fordítjuk" – ígérte a rektor. Megtudtuk, hogy 2014-től több hallgatói helyet hagyatnának jóvá az angol nyelvű képzések esetében, a román és magyar tagozatokon viszont nem várható a beiskolázási szám növelése, de csökkenése sem. Az is elhangzott, hogy megreformálnák a tantervet, amelyet a rektor helyenként elavultnak, túlságosan elméletcentrikusnak minősített, ugyanakkor azt is, hogy a MOGYE egy nyugat-európai országban a jövő tanévtől már kihelyezett karokat szeretne működtetni, ez irányban folynak az egyeztetések. Hogy melyik országról van szó, nem árulta el, de újságírói érdeklődésre kijelentette: nem Magyarországról van szó. "A kihelyezett karok a MOGYE égisze alatt működnének, a MOGYE oktatói tartanák az angol nyelvű képzéseket, a tandíj várhatóan magasabb lenne, mint a marosvásárhelyi egyetemen" – tette hozzá Azamfirei. A rektor hangsúlyozta, sok még a kihívás, a megoldatlan probléma és a feloldatlan feszültség, ugyanakkor "a legfőbb gond nem adminisztratív vagy oktatási jellegű, hanem az egymás iránti bizalom jelentős meggyengülése". Érdeklődésünkre, hogy hogyan szándékozik e bizalom erősítését elősegíteni, hiszen a magyar nyelvhasználatra vonatkozó legutóbbi kijelentései, amelyek miatt az RMOGYKE tegnap panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, nem szolgálják ezt a célt, Leonard Azamfirei azt mondta, nem egészen érti, hogy miről van szó, mert ő pozitív üzenetet fogalmazott meg akkor, amikor dicsérettel illette a magyar jelöltek szereplését a rezidensvizsgán. "A kulturális identitás megőrzéséről mondott szavaimat a sajtó kiemelte a kontextusból, hiszen én azt nyilatkoztam, hogy a kulturális identitás megőrzése és ápolása elsősorban – és nem kizárólag! – a családban/könyvtárban/színházban történik. Ugyanez érvényes a román nyelvre is. Ha mégsem így fejeztem volna ki magam, akkor helyesbítek, nem állt szándékomban senkit megsérteni" – közölte lapunkkal a rektor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Nyelvvédelem és nyelvújítás – megőrzés és megújulás (I.)
Egy aradi tapasztalat
A mögöttem maradt évtizedekben szinte teljesen bejártam a Kárpát-medencét, számos város akad, ahová időről-időre visszatérek, természetesen ilyen Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka, Újvidék és Alsólendva.
Nehéz kimondanom, mindenütt a magyar nyelv erőteljes hanyatlását kellett tapasztalnom. Két hete jártam Aradon közel tíz esztendő elmúltával az ottani Kölcsey Egyesület és az általa megjelentetett Havi Szemle című folyóirat meghívására. Ezt megelőzően akkor jártam a városban, amikor az aradi vár kazamatáiból kiszabadított, majd egy időre a Minoriták főtéri templomának udvarán elhelyezett Szabadságszobrot ismét felavatták, ha nem is eredeti helyén, a történelmi emlékeket hordozó Városháza előtt, hanem egy félreeső, kissé elhanyagolt téren, szemközt az 1849-es erdélyi háború román politikusait és harcosait megörökítő emlékművet. Ez akkor még csak egy diadalívre felfüggesztett molinón volt látható. Azóta létrejött a valóságos kőbe faragott és bronzba öntött román monumentum, s a két emlékmű: a nemzeti emlékezetbe mélyen beivódott magyar és az újabb, kissé esetlen román ott álldogál békésen egymással szemben, figyelvén a gondozatlan térségen sietősen átvágó aradiakat.
Midőn egy évtizede ott jártam, Aradon még gyakran hallottam magyar szót, két hete viszont csak abban a több épületre kiterjedő magyar kulturális létesítményben, amelyben az ottani két magyar szerkesztőség, a magyar kulturális egyesület és egy magyar vendéglő található. Máskülönben a város, amelynek lakossága az utolsó osztrák-magyar népszámlálás alkalmával, 1910-ben 77 542 főt számlált, ebből 48 761 fő magyarnak, 14 949 románnak, 11 320 németnek, 1 850 szerbnek vallotta magát, azaz a magyarok túlnyomó: 62,9 %-os többségben éltek, a románok aránya 19,2 %, a németeké 14,6 %, a szerbeké 2,4 % volt. Nos, mindez a rendelkezésre álló 1992-es román népszámlálás adatai szerint a következőkben változott: a város lakossága 190 114 főt tett ki, ebből 151 436 volt a román, 29 828 a magyar, 4 142 a német és mindössze 888 a szerb (viszont 2 138 a cigány). Azaz a magyarok aránya 15,7 %, a románoké 79,6 %, a németeké 2,18 %, a szerbeké 0,47 % (és a cigányoké 1,12 %). A legtöbb, korábban nagy (vagy relatív) többségben magyarok által lakott erdélyi, partiumi, bánsági város etnikai képe ehhez hasonlóan alakult át, és már csak a Székelyföld városai tekinthetők magyar településnek, Marosvásárhely nagyon kicsiny magyar többsége is felettébb ingatag. Mindez, amiről az imént beszéltem, arra utal, hogy az erdélyi (és általában a Kárpát-medencei) magyar kisebbségvédelmi stratégiát: a kisebbségi sorsban élő magyarság védelmének stratégiáját újra és újra át kell gondolnunk. A korábban követett megfontolások és eljárások (és főként az általánosságban érvényesített politikai retorika) ugyanis már régen csődöt mondtak, és ahogy magam látom, szinte minden téren nagy-nagy bizonytalanság tapasztalható.
Mára Arad talán a múlt század kilencvenes éveiben rögzített és az imént bemutatott adatsorhoz képest is radikálisan megváltozott. Tíz esztendeje a belvárosban még gyakran megütötte a fülemet a magyar szó (akárcsak Temesváron vagy éppen Brassóban), mára ezek a szavak jóformán eltűntek: Arad román nagyvárossá vált és csupán néhány kisebb nyelvszigeten – a magyar kulturális egyesületben, a magyar szerkesztőségekben, a római katolikus és református templomban és néhány magyar iskolában lehet magyar beszédet hallani. Aki ma nemzetstratégiáról beszél, annak erre a változásra: a magyar szó elnémulására mindenképpen fel kell figyelnie. Hiszen Aradot, Temesvárt és Brassót meglehetősen gyors ütemben követi Kolozsvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti, ott van nyomukban Marosvásárhely, amely néhány esztendeje még az erdélyi magyarság „fellegvárának” számított, s ugyancsak alaposan megfogyatkozott a magyarság létszáma, jóllehet ma még abszolút többséget alkot olyan városokban, mint a Székelyföld legendás központjai: Csikszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós.
Pomogáts Béla

Mátyás király és az utódok
Kötelékek – kézfogások
Adventi este Kolozsvár Főterén. Mátyás biztosan ül a lován. Ha zavarja, ha nem: a virágágyások végképp eltűntek az így jóval nagyobbnak látszó előtérből (télidőben amúgy sem gyönyörködhetne szabadtéri virágokban, ezt a kitartó hagyományőrzőknek is be kell látniuk). Akkora a Cs. Szabó László által úgy hetven éve megcsodált, páratlannak mondott tér, hogy elfér rajta a hidegek érkeztén összekovácsolt korcsolyapálya, az itt újdonságnak számító körhinta (csak gyerekeknek, lovacskákkal), no meg az alkalmanként vissza-visszatérő sok bódé – karácsony közeledtén elsősorban édességeket, csecsebecséket kínálnak a vásárlóknak. Ha pedig nagy királyunk egy kicsit jobbra néz, tekintélyes fedett pódiumot lát; és hogy a füle se maradjon kielégítetlenül, a katonazenekar a Csendes éjt játssza. (Amikor épp nincs élő zene, szól a gépi, ugyancsak karácsonyi dalokkal.)
Mátyás király tehát nem unatkozik, nem csak a vezéreit nézheti – gyönyörködhet akár az óriás, fényben úszó karácsonyfában, akár a fénykapukban –, miközben szegény Mihai Viteazulnak, egy szerényebb téren, szobor-magányát csupán néhány kisebb vagy termetesebb, pirosba öltöztetett fenyő oldja. Nem hiába, hogy a két lovasszobrot annyi minden választja el egymástól, többek között az, ami az autentikus művészet, Fadrusz János évszázados telitalálata és a kései pótlék között tátong.

Elutasították Tőkés Ponta elleni keresetét
Elutasította csütörtökön a bukaresti első kerületi bíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő Victor Ponta kormányfő ellen rágalmazás miatt beterjesztett keresetét. Kincses Előd ügyvéd a Krónikának elmondta, az alapfokú ítélet rossz fényt vet a romániai igazságszolgáltatásra, és fellebbezni fognak.
Tőkés László azért fordult bírósághoz, mert a miniszterelnök februárban azt állította róla és Monica Macovei néppárti EP-képviselőről, volt igazságügy-miniszterről, hogy románellenes érdekeket képviselnek, és külföldről pénzelik őket, hogy Romániát destabilizálják. Victor Ponta mindezt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke esetében azzal a váddal is megtoldotta, hogy horthysta nyelvezetet használ.
A kormányfő arra reagált, hogy Tőkés a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: még Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor is „nagyvonalúbb” volt a magyarokkal Pontához képest. „Miközben a kommunista rezsim egyfajta autonómiát biztosított a magyaroknak, a jelenlegi bukaresti hatalom a Székelyföld létét sem ismeri el, és elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától” – jelentette ki annak idején Tőkés.
Ponta későbbi reakcióját az EP-képviselő úgy értékelte, hogy Románia iránti lojalitásában, valamint magyar önazonosságában sérti, és a minősítések miatt rágalmazásért és becsületsértésért beperelte a miniszterelnököt. Az alapfokon eljáró bukaresti bíróság azonban csütörtökön kihirdetett ítéletében megalapozatlannak találta a keresetet.
Kincses Előd, Tőkés védőügyvédje azonban értetlenül áll a végzés előtt, hiszen értelmezése szerint Ponta gyakorlatilag hazaárulással vádolta védencét, és emiatt a hatályos Büntető törvénykönyv alapján életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki. „Victor Ponta ügyvédei azzal érveltek a tárgyaláson, hogy a kormányfő csupán egy politikai vita keretében tette kijelentéseit. Holott volt ügyészként a miniszterelnöknek nem lenne szabad összetéveszteni a politikai vitát a hazaárulás vádjával” – jelentette ki a Krónikának Kincses, emlékeztetve: Ponta ügyvédei arra is hivatkoztak, hogy Horthy Miklós a magyar történelem egy „kiemelkedő egyénisége” volt.
A marosvásárhelyi ügyvéd hozzátette, annak idején Traian Băsescu államfő is megállapította, hogy a miniszterelnök valótlanságot állít. „Az elnök tisztában volt vele, hogy az 1989-es forradalom idején vállalt szerepével Tőkés nem elárulta Romániát, hanem éppenséggel megmentette a kommunista rezsimtől. Ha hazaárulást követett volna el, Băsescu nem tünteti ki 2009-ben” – jegyezte meg Kincses, aki szerint az ítélet ellen fellebbezni fognak. Tőkés László egyébként Ponta elmarasztalásán kívül százezer lej erkölcsi kártérítés kifizettetését kérte a bíróságtól, a fájdalomdíjat pedig jótékonysági célra fordítaná.
Rostás Szabolcs

Gál Sándor-díjas a főkonzul és a publicista
Az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás által alapított Gál Sándor-díjat idén Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Ferencz Imre Székelyföld-díjas költő, publicista vehette át.
Gergely András, a Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke (jobbról) adta át a Gál Sándor-díjakat
Az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás csütörtöki évzáró ülésén, Csíkkozmáson átadták az egyesület által 2010-ben létrehozott Gál Sándor-díjakat. Ezen erkölcsi elismeréssel az egyesület kuratóriuma olyan személyeket tüntet ki, akiknek magatartásuk példaértékű a régió lakossága előtt, ugyanakkor munkásságukkal hozzájárultak a térség fejlődőséhez – fogalmazott Gergely András, a fejlesztési társulás elnöke.
Gergely elsőként Zsigmond Barna Pálnak, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának a közösségben betöltött szerepét méltatta, és átadta neki az erkölcsi elismerést. A főkonzul köszönő beszédében megerősítette az elnök azon gondolatát, miszerint a konzulátus egy hidat jelent Magyarország és Erdély között. Hozzátette, kollégái segítségével folyamatosan ezen dolgoznak, így ez az elismerés részben nekik is szól. Azt is elmondta, hogy munkássága alatt folyamatosan próbált mindenhol a közösséggel kapcsolatot tartani, Csíkban is erre törekszik.
Kömény Kamilla

A legfőbb ügyésznek sem tetszik a Btk. módosítása
Levélben kérte fel Románia legfőbb ügyésze az államfőt, hogy ne hirdesse ki a büntető törvénykönyv (Btk.) legfrissebb módosításait tartalmazó jogszabályt, amely az ellenzék és igazságszolgáltatás fontosabb intézményei szerint is mentesíti a büntetőjogi felelősség alól a honatyákat különböző korrupciós bűncselekmények esetén.
Tiberiu Niţu erről csütörtökön nyilatkozott a Mediafaxnak, ám nem kívánta részletezni a levél tartalmát. Csak annyit árult el, hogy már a múlt héten elküldte álláspontját az államfőnek. Levelében négy oldalon keresztül sorol fel érveket Traian Băsescunak arról, hogy miért lenne káros a jogszabály kihirdetése.
A román sajtó által botrányosnak nevezett Btk.-módosításokat a legfőbb ügyész nem kívánta kommentálni, miután a múlt héten a képviselőház szavazott róluk – emlékeztet a Mediafax. Niţu akkor csak annyit mondott, hogy az ügyészség álláspontját nem kérték ki a honatyák, de erre szerinte nem is volt szükség.
maszol.ro/mediafax

Földügyletek csak titkosszolgálati jóváhagyással?
Nagyvárad- A kormány egy olyan törvényt dolgozott ki és küldött aláírás végett az államfőhöz, mely szerint a határsávban csak titkosszolgálati beleegyezéssel lehetne földügyleteket lebonyolítani.
Erre Cseke Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő hívta fel a figyelmet csütörtöki Sas-palotabeli sajtótájékoztatóján. Kifejtette: Románia 2005-ben írta alá Luxemburgban az Európai Unióhoz történő csatlakozási szerződést, melynek egyik csatolmánya a tőke szabad áramlásáról is rendelkezik. Ténylegesen 2007. január 1-től lettünk EU-s tagállam, amikor életbe lépett a külföldi állampolgárok honi földvásárlását érintő moratórium is, mely hét évre szólt, tehát néhány nap múlva, 2014. január 1-től életbe kéne lépjen a földpiaci liberalizáció. Románia próbált halasztást kérni, azonban az Európai Bizottság nem egyezett ebbe bele, ezért a Ponta-kormány egy olyan törvény bocsátott ki, és ennek parlamenti elfogadása után küldött aláírásra az államfőhöz, mely a települések kültelkeinek adásvételére vonatkozna. Érdekes módon azonban ez a jogszabály nem csak a külföldi, hanem a román állampolgárokat is érintené, és azt írná elő, hogy a határsáv 20 kilométeres körzetében, illetve a speciális objektumoktól számítva 2400 méteren belül levő földterületeket nemzetbiztonsági kockázatok miatt csak úgy lehetnek eladni vagy megvenni, ha az ügyletben érintett felek előtte kötelező módon engedélyt kaptak erre a kompetens nemzetbiztonsági szervektől, vagyis a román titkosszolgálattól (SRI), a Külföldi Hírszerző Szolgálattól (SIE), az Őrző- és Védő Szolgálattól (SPP), valamint a honvédelmi, a külügy- és az igazságügyi minisztériumoktól.
Fugyivásárhelyig
A honatya megjegyezte: nem tudja, kinek az ötlete volt ez a törvény, de megítélésében a titkosszolgálatok tevékenységük jellegéből fakadóan sem örülnének annak, ha tényleg életbe lépne. Úgy fogalmazott: olyan mint egy rossz álom, demokratikus szempontból jelentős visszafejlődés, még az ötvenes években sem voltak ilyen típusú szigorítások. Az RMDSZ-es törvényhozók különben nem szavazták meg, mert alaptörvény-ellenesnek tartják, és ezért megpróbálták megtámadni az Alkotmánybíróságon a döntést, de nem tudtak összegyűjteni az ehhez szükséges elegendő aláírást a többi párt részéről. Maradt még a remény, hogy Traian Băsescu elnök nem írja alá a jogszabályt. Bihar megyében amúgy 101 helyiséget (12-öt közülük részben) érintene a törvény , a 20 kilométeres sáv például Várad esetében egészen Fugyivásárhelyig terjedne.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

S. Z.
ENNI MENTEK
Rendőri túlkapás áldozata lett két fiatal Kolozsváron?
Piroson mentek át a zebrán. A rendőri igazoltatás, majd pénzbüntetés után jócskán elszabadultak az indulatok.
Csak enni szeretett volna valamit M. Tamás és kollégája a múlt szombatra virradó hajnalon. A kolozsvári kihalt úton békésen átsétáló fiatalok nem is sejtették, micsoda galibába keverednek: rendőrök igazoltatták, majd bekísérték őket, miközben a legkevésbé sem bántak kesztyűs kézzel velük. A bilincs nyoma néhány nap múlva is ott látszik M. Tamás csuklóján. És bár sokan azt tanácsolják neki, eltökélt, hogy nem hagyja annyiban. M. Tamás egy húszas éveiben járó, Nagykárolyból származó srác, aki programozóként dolgozott egy ismert kolozsvári IT-cégnél. Reggel van, egy kolozsvári kávézóban ülünk, miután ismerős ismerősén keresztül megkeresett, azzal, hogy szeretne sajtónyilvánosságot az ügyének.
A történet pedig nem is kezdődhetett volna banálisabban. „Péntekről (december 6.) szombatra (december 7.) virradó éjszaka egy céges bulin voltunk az Euphoriában” – meséli. Mivel a helyszínen valamiért nem lehetett enni, éjszaka fél háromkor egy kollégájával úgy döntött, elsétál a Hasdeuba, az ún. „Hányinger” utcára enni valamit. „A bulin persze ittunk, azonban nem voltunk annyira részegek, hogy ne tudjuk, mi történik velünk” – meséli. „A Sörgyár és az Agronómia táján mentünk át az – amúgy teljesen kihalt – monostori úton, a zebrán. Az átjáró előtt és után, az út mindkét oldalán taxisok parkoltak tilosban, kuncsaftra várva.
Azt hittük, hogy éjszaka lévén a jelzőlámpák nem működnek már, de tévedtünk: azon a monostori gyalogátjárón mindig működik a jelzőlámpa, és éppen piros volt. Azt sem vettük észre, ahogy azt sem, hogy egy rendőrjárőr halad el éppen: az autó félrehúzott a zebra melletti, Agronómia kapujánál levő kis beugróba.” Az autóban három rendőr és egy csendőr ült, és az ilyenkor szokásos eljárás szerint elkérték a fiatalok személyi igazolványát. Mivel M. Tamás román kollégája amúgy hétköznapi, gyakran előforduló családnevét nem a megszokott módon írja, a rendőr pedig azt hitte, ugratja, máris szóváltásba keveredett.
Szó szót követett, a fiatalok szóvá tették, hogy a rendőrség járókelők igazoltatásával foglalkozik, ahelyett, hogy komolyabb ügyeket göngyölítene fel. Időközben felbukkant egy harmadik járókelő is, aki szintén átment volna piroson a szóban forgó gyalogátjárón. A fiatalok odaszóltak: nehogy!
Tamás kissé távolabb beszélt a rendőrökkel, és rákérdezett, azért tart-e ennyi ideig a jegyzőkönyv kitöltése, mert magyar? Román kollégája közben egyre feszültebb párbeszédet folytatott az egyik rendőrrel. És bár nem személyeskedett, a kollégája a rendőrség munkáját egyre élesebben bírálta – emlékezik vissza M. Tamás, hozzátéve: elismerték a kihágást, és hajlandóak voltak aláírni a jegyzőkönyveket. Időközben elkészültek a jegyzőkönyvek: 160 lejre büntették a piroson átkelő fiatalokat. „Hagyjuk, nincs kivel beszélni” – mondta románul M. Tamás kollégája, majd legyintett: úgy tűnik, ekkor elpattant a húr, a rendőr hátracsavarta a karját, és betuszkolta a rendőrautóba. M. Tamás ezen a ponton visszautasította a jegyzőkönyv aláírását, mire a rendőr hangosan kérdezte, hol lakik Kolozsváron? “Azt feleltem, nála van a személyim, olvassa le arról” – meséli. Ekkor visszacsúsztatták a zsebébe a személyijét, és ráordítottak: tűnj el (dispari)!
Ő azonban nem távozott: úgy érezte, nem hagyhatja ott kollégáját. Ekkor egy rendőr őt is leteperte: karját hátracsavarta, megbilincselte, és a rendőrautó csomagtartójára fektette. „Most megtanítalak, hogy tiszteld a román rendőrséget!” – kiabálta.
„Ekkor már én is ordítottam. A rendőr nevét, azonosító számát, felettese nevét kértem, és kilátásba helyeztem, hogy panaszt teszek” – emlékezik vissza. A rendőr válaszképp többször is felhúzta a hátrabilincselt karját (napokig tartó fájdalom), majd felrántotta és visszacsapta fejét a csomagtartóra. Az egyik, autóban ülő rendőr közben segítséget hívott: perceken belül megjelent egy újabb, szirénázó járőrkocsi. „Ebből az autóból négy vérszomjas vadállat szállt ki: látszott, még örülnek is annak, hogy megvan a napi delikvens, aki fiú, és ráadásul ivott is. Betuszkoltak az autóba, miután – viccből – az amerikai filmek mintájára figyelmeztettek, nehogy megbotoljam a küszöbben” – mesél. Bár az őket igazoltató rendőrökkel nem beszéltek, M. Tamást ez a legénység már eleve bűnözőként kezelte. Az ijedt fiatal megpróbált azzal védekezni, hogy ő magyar állampolgár – sikertelenül: mint kiderült, a szervek ezt nem veszik figyelembe, ha valaki román állampolgársággal is rendelkezik (ezt persze nem így közölték). „Közben a hátsó ülésen bele-belekönyököltek a hasamba, úgymond hogy üljek szépen” – mondja.
Az út 5-10 percig tartott, a Monostor végén, a Bucium utcában levő 4-es rendőrőrsig. Akkor még nem tudta: ez a rendőrőrs balhésnak számít, egy egyszerű Google-keresés több találatot is ad, szexbotránytól villamossal való ütközésig, hamis tanúzásig, okirat-hamisításig vagy épp verésig. „Két rendőr kirángatott az autóból, a főbejáraton bevittek: az őrsön kajánul vigyorgott az egyik rendőr, látva érkezésünk. Hamarosan a kollégámat is hozták”.
A fiataloktól elvették a mobiltelefonjukat (mint utólag kiderült, ez a standard eljárás, ha valakit ki készülnek hallgatni), majd M. Tamást a kihallgatószobába próbálták bevinni (kollégájával az előtérben tárgyaltak). Ez nem ment egyszerűen, ugyanis a rendőrök nem találták a mágneses kártyát, amivel ki lehetett volna nyitni az ajtót.
Miközben többedmagával állt az ajtó előtt, M. észrevette, hogy a mellette álló rendőr ugyanaz, aki lenn, a monostori úton igazoltatta, és akiről kiderült, hogy marosvásárhelyi származású, és tud magyarul. „Magyar rendőr velünk van” – súgta oda neki, mire fel az a kezében levő iratcsomóval egy hatalmas pofont kevert le neki.
Időközben bejutottak a kihallgatószobába, amely – mint meséli – leginkább bicikliraktárhoz hasonlított. A szoba egyik fele ugyanis tele volt (valószínűleg lopott és megtalált) biciklikkel. Leültették egy székre, levették a bilincset, majd egy rendőr arra próbálta rávenni, hogy vallomást tegyen.
M. Tamás erre csak annyit hajtogatott, hogy nem szólt be a rendőröknek, nem szidta őket, nem volt agresszív, nem ezt a bánásmódot érdemli. Egy idő után aztán belépett a szobába az egyik csendőr, aki lenn volt az Agronómiánál: ő szólt, hogy hozzák ki.
Az előtérbe visszajutott M. Tamásnak szóltak, most tűnjön el, majd az egyik rendőr a nyakánál fogva ki is tette az épületből.
Arra azonban senki nem számított, hogy háromszor is visszamegy.
„Visszamentem, és a telefonomat követeltem. A portán levő rendőr azt kérte, írjam alá az átvételi elismervényt. Elutasítottam, így ezúttal ez a rendőr dobott ki az őrsről, szintén a nyakamtól fogva”. Amikor M. Tamás másodszorra visszament az őrsre, megfenyegették, hogy előzetesbe teszik. Sokkos állapotban levő kollégáját épp azzal fenyegették, hogy 2 ezer lejre büntetik, ha a jegyzőkönyvet nem írja alá. A magyarul beszélő rendőr arra kérte M. Tamást, menjen el, ő azonban nemet mondott: a telefonját kérte vissza. Ekkor már kollégája is vele tartott. Újból kitették.
M. Tamás harmadszorra is visszafordult: ezúttal aláírta a portán levő nyilvántartást arról, hogy átvette a telefonját. Szóltak neki, hogy a jegyzőkönyvet majd hazaküldik a személyijében szereplő nagykárolyi lakcímre. „A kollégámmal együtt azonnal taxiba ültünk, és a megyei kórházba mentünk, a sürgősségire” – meséli. Amikor elmondtuk, hogy rendőrök bántalmazták, hirtelen mindenki távolságtartó lett a sürgősségin. A kollégája testén nem volt nyoma fizikai agressziónak; M. Tamás esetében néhány napon belül gyógyuló sérüléseket állapítottak meg.
Két napra rá, hétfőn törvényszéki orvosnál is járt M. Tamás: a válla, a testén látható karcolások, tompa tárgyak ütése nyomán keletkezett zúzódások a szakember szerint is 7-én, szombaton keletkeztek, és alátámasztják a bántalmazásról szóló történetet.
Kollégája személyes okokból nem kíván semmilyen lépést tenni emiatt az éjszaka miatt; M. azonban most ügyvédet keres, hogy jogi útra terelje az ügyet. A panaszt pedig a napokban szeretné iktatni a rendőrségen.
„Nem szeretném senkinek a karrierjét tönkretenni. Csak annyit várok el, hogy kérjenek bocsánatot, és tartsák be a törvényeket a rendőrök is, ne éljenek vissza a hatalommal” – mondta.
A 4-es rendőrőrsön a Kolozs megyei rendőrfelügyelőség szóvivőjéhez irányítottak; a szóvivő kérdésünkre elmondta, hivatalosan akkor indulhat belső vizsgálat az ügyben, amikor valaki panaszt tesz.
Transindex.ro

2013. december 20.
Mégsem építenek új Sapientiát
Mégsem épít új campust a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredában. A felsőoktatási intézménynek 2,5 millió eurója van beruházásra, ez az összeg viszont korántsem elegendő a tervek kivitelezésére, ezért visszatérnek a régi elképzeléshez.
Vissza a babaruhát: többszöri számolgatás után a felsőoktatási intézmény vezetői elálltak azon tervüktől, hogy a mostani campus felújítása helyett inkább új létesítményt építsenek. „Sajnos marad a régi elképzelés, arra viszont megvan a pénzünk” – tájékoztatta lapunkat Dávid László, a Sapientia egyetem rektora.
Kevés a pénz egy új campusra
A felsőoktatási intézmény vezetője részletekbe nem igazán akart belemenni, annyit azért még elmondott, hogy az új létesítmény helyszínéül kiszemelt terület (a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni, beépítetlen városrész) talaja nem bizonyult építkezésre megfelelőnek, ezért jelentős összeget emésztett volna fel a talajcsere.
Tudomásunk szerint a rendelkezésre álló összeg legalább kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy új campus és bentlakás épülhessen, ezért kellett elállniuk az ötlet megvalósításától. Ugyanakkor a mostanihoz képest kevesebb bentlakási szobát tudtak volna építeni, holott a Sapientia csíkszeredai campusának épp az az egyik előnye a többi romániai magyar felsőoktatás intézménnyel szemben, hogy olcsó és nagyszámú bentlakási szobával tudja kiszolgálni az ide felvételizőket. Télen nem látnak hozzá semmilyen felújítási munkálatnak, tavaszig a terveket, illetve a szükséges engedélyezéseket fogják beszerezni. Az építkezésre felhasználható 2,5 millió eurót – több mint 11 millió lejt – a magyar kormány biztosítja.
Új helyett inkább felújítás
Tavasszal írtunk először arról az elképzelésről, hogy jövőben új épületszárnyat akarnak építeni a Sapientia egyetem csíkszeredai karainak udvarára, azelőtt viszont leszigetelnék a felsőoktatási intézmény épületét, továbbá kicserélnék a külső ablakokat, illetve ajtókat. Tervezték a bentlakási szobák felújítását is. A nyáron elkészült egy látványterv is, amelyet a csíkszeredai építészek jelentős része nem tartott elfogadhatónak – többek között az egyetem görög-katolikus templomra gyakorolt hatását kifogásolták –, ezért azt javasolták a tervező cégnek, hogy az ő elképzeléseiket figyelembe véve rajzolja újra a megvalósíthatósági tervet. Közben felmérték, hogy a jelenleg használt épület felújítása óriási összeget emésztene fel, és még úgy sem tudná ugyanolyan jól kiszolgálni az oktatási igényeket, mint egy új építmény. Ekkor döntöttek úgy, hogy inkább újat építenének. Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán nem zárkózott el az új egyetem ötletétől, azt viszont jelezte az egyetem vezetőségének, elvárja, hogy a tervezett új campus felépítéséig ne hagyják leromlani a jelenlegi helyszínt.
Kozán István

Strasbourghoz fordulnak zászlóügyben
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be keresetet Kovászna Megye Tanácsa. A keresetben megfogalmazták, hogy a megye hivatalos zászlójának betiltásával Kovászna megye lakosságának szimbólumhasználathoz való jogát sértette meg a romániai igazságszolgáltatás – ez pedig ellentmond az ország által is ratifikált Európai Unió Alapjogi Chartájában megfogalmazott elveknek.
Tamás Sándor elnök szerint nem hagyhatják annyiban a szimbólumhasználat folyamatos akadályozását, ezért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához – tájékoztatott Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája.
„Az igazunk érdekében hajlandók vagyunk elmenni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is, hiszen meg vagyunk győződve, hogy Európában, ebben az országban bennünket, székelyeket is pont ugyanazok a jogok illetnek meg, mint az ország többi megyéjében lakó embereket. Úgy gondolom, hogy nekünk is lehet megyei és helyi zászlónk, hiszen a román többségű megyék javarésze is rendelkezik ilyennel. Úgy érezzük, hogy mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak azok a megyék, ahol a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, és van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint ezt megtiltották” – mondta Tamás Sándor.
A tanácselnök értetlenül áll az ősszel meghozott bírósági döntés előtt. „Helyi és megyei zászlókról beszélünk: ezek használata nem sérti a helyi román közösség érzékenységét, különösen azért, mert a megyezászlón lévő címer a 16-17. században több erdélyi román család címeréhez hasonló elemet tartalmaz”. A bíróság szerint azonban a megye zászlója túlzottan hasonlít a székely zászlóra, használatát ezért tiltották be. Tamás Sándor mindezt elfogadhatatlannak tartja. „Katalán példával élve létezik egy sor olyan jog, amelyet nemzeti minimumnak neveznek, és amelyről a közösség semmilyen körülmények közt nem mondhat le. Nálunk is van ilyen: az anyanyelvhasználat, szimbólumaink használata nem lehet vita tárgya. Az Európai Unióban Bretagne-tól kezdve Dél-Tirolon át egészen a finnországi svéd közösségig használnak saját szimbólumokat. Az EU tizenegy országában létezik valamilyen típusú területi, vagy kulturális autonómia, de még azokban az országokban is, ahol ilyen nincs, teljesen normális dolog, hogy helyi zászlókat használhasson egy adott közösség” – mutatott rá Tamás Sándor.
Szabó Enikő

Dr. Vass Levente: az átszervezés fényévekre állt a szakmaiságtól
December elsejével kezdődően a Maros Megyei Klinikai Kórház menedzserének döntése értelmében az urológiai osztály és az urológia- és kőtörő részleg összevont osztályként működik az Urológiai Klinika keretében. Az intézkedés következménye: dr. Vass Levente urológus főorvost felmentették részlegvezetői állásából, az összevont osztályt pedig dr. Mártha Orsolya egyetemi docens vezeti. A belső átszervezésre vonatkozó, már hónapokkal ezelőtt, dr. Konrád Judith menedzsersége alatt kiszivárogtatott kórházvezetői szándék ellen a MOGYE több magyar professzora nyílt levélben emelte fel szavát. Kelemen Márton, a kórházat ügykezelő megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője novemberben azt mondta, az összevonást szakmai alapon "kell és lehet" meghozni. Meghozták. Dr. Vass Leventét, aki az elmúlt három hét óta nem nyilatkozott e témáról a sajtónak, a történtek hátteréről, az okokról és a személyes szakmai hogyan továbbról kérdeztük.
– Ön szerint szakmai érv indokolta a kórházon belüli struktúrák összevonását, vagy politikai háttere volt az intézkedésnek? Politikai leszámolásról vagy átszervezésről szól a történet?
– Frunda György politikai ellenfelet lát bennem, ezért egy két éve tartó támadássorozat után elérték, hogy a 2011 óta általam vezetett, 19 éves múlttal rendelkező, jól működő urológia- és kőtörő részleget beolvasszák egy, a felesége által vezetett, gyengébb felszereltségű és gyengébb gazdasági mutatókkal rendelkező osztályba. Mesélhetnék arról, hogyan sétáltatta meg a minisztert az urológia–kőtörő részlegen, de akkor is és most is csak mosolyogni tudok. Nem akarom megkerülni a kérdés élét. Úgy vélem, felesége ambíciói miatt is hibás helyzetértékelésből indult, talán politikai pályáját féltette tőlem minden megalapozott ok nélkül. Kevesebb mint két hónappal az Urológiai Klinika osztályvezetői állásába történt kinevezését követően, 2012 márciusában a megyei tanácstól a sajtónyilvánosság előtt követelték az általam már 5 hónapja vezetett urológia–kőtörő részleg megszüntetését, aminek aláírását több urológus visszautasította, és egyértelmű visszautasító választ kapott az akkori megyei tanács elnök asszonyától is.
– A fentiekkel szemben sokan úgy vélekedtek, szakmai és politikai vonalon a történetben érintett "főszereplők" jó kommunikációval feloldhatták volna a konfliktust. Önök tényleg nem próbálták meg párbeszéddel elkerülni a dolgok elmérgesedését?
– Abban az időben közéleti értelemben új arcként mindent megtettem, hogy a marosvásárhelyi magyar pártok közös polgármesterjelöltjeként váltsam Dorin Floreát. Az akkori helyzetet ismerve, az RMDSZ tapasztalt politikusai azonban úgy döntöttek, hogy ezt a választást nem egy fiatal és ígéretes csapatnak kell elveszítenie, és nem lehet a marosvásárhelyi összefogást azzal kompromittálni, hogy már az első megméretkezést tőlünk független okok miatt elveszítsük. Azt hallottam, a legfőbb vád ellenem, hogy érdekelt voltam Frunda György szenátori helyében. Nem titkoltam eddig sem, hogy mit gondolok erről, de soha nem éreztem kényszert arra, hogy megcáfoljam a rosszindulatú híresztelést. Talán hiba volt, talán annak a bölcsessége, hogy nem kell mindent azonnal megcáfolni. Soha nem akartam szenátor lenni, hiszen az egészségpolitikai döntések végső helye a képviselőház és nem a szenátus. Ennyire egyértelmű.
– Kelemen Márton megyei RMDSZ-frakcióvezető szerint az urológiák összevonása egyszerűen szakmai kérdés.
– Ezzel Kelemen Márton azt állítja, hogy a MOGYE professzorai, akik kiálltak mellettem, nem értenek a szakmájukhoz. Sajnos, nem érti vagy félrenézi az egyértelmű tényeket. Ha Kelemen Mártonnak igaza lenne, és nem politikai nyomásra történt volna a részlegem káprázatosan gyors beolvasztása, akkor ma meglenne az összevont osztálynak és ezáltal a kórháznak a működési engedélye is.
Az egészségügyi menedzsmenttel és a gyors nyilatkozatokkal csínján kell bánni. Ahhoz, hogy jól urald a terepet, sok tapasztalatra van szükség, ennek megszerzéséhez pedig időre, az ezüstfenyő növekedéséhez hasonlóan. A "nem látok, nem hallok, nem szólok" típusú politizálás nem pusztán erodálja a tekintélyünket, de mindenkit kiszolgáltat a hasonló leszámolásoknak. Ezt már egyre többen érzik és jelzik is nekem.
– Emberileg hogyan éli meg, hogy úgymond összecsaptak a hullámok a feje fölött?
– Az utóbbi hetekben sok elméletet hallottam erről. Valószínűleg naiv voltam, azt hittem, hogy a teljesítmény megvéd. De akárhonnan is nézem, apróságokon kívül most is mindent ugyanúgy csinálnék. Elhittem, hogy polgármesterjelölt vagyok, mint ahogy Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök – aki a rövid ideig tartó kampányom során a csapatomban dolgozott – is elhitte. Elhittem azt, hogy az RMDSZ mindkét esetben meg tud védeni saját magától. Csak remélni tudom, hogy a helyi és a megyei RMDSZ felismeri, hogy minél inkább megfelel számára az, hogy megbélyegezzen és valamiféle rebellis szerepbe kényszerítse csapatomat, annál inkább megbélyegzi saját magát, mert kiszámított közönyével nemcsak engem lehetetlenít el, de saját politikai tőkéjét is elpazarolja. Nehéz helyzetben vagyok, de mindenkit arra biztatok, hogy a példám adjon bátorságot, késztessen tettre, szabadítson fel belső energiát!
– Nohát, Önt azért rebellis típusnak tartják, de valószínűleg éppen ez vitte időről időre előre a szakmában, közéleti tevékenységében, alapítványi megvalósításaiban.
– Egy idős professzor, tapasztalt támogatóm bölcsessége, hogy a szókimondó és okos munkatársak hűsége jobban terhelhető. Vele együtt hiszem én is.
– Egyébként milyen most a viszonya az RMDSZ-szel?
– Nemrég volt egy őszinte és értelmiségiekhez méltó beszélgetésem Kelemen Hunor szövetségi elnökkel. Ha az RMDSZ-en az országos vezetést érti, nem látok okot arra, hogy fenntartásaim legyenek. Ha a helyi és megyei szervezetekről van szó, nagyon is helye volna néhány hasonlóan őszinte és lényegretörő egyeztetésnek Marosvásárhely és a megye érdekében.
– Ön mit szeretne elérni a városi és megyei RMDSZ-nél?
– Azt, ami a kiszámított közöny, a hárítás ellentéte: felelősségvállalást. Ha egy magyar osztályvezetővel kevesebb lesz, az mindaddig politikai ügy, amíg szakmailag a dolog nem egyértelmű. Az általam vezetett urológiai részleg megszüntetésével kapcsolatban fényévekre voltunk a szakmai egyértelműségtől, és most nagyon enyhén fogalmazok.
– Esetleg részletesebben is kifejthetné.
– Azt hiszem, válaszoltam. A profi politikust az különbözteti meg a műkedvelőtől, hogy minden erejével képviseli közössége érdekeit, de tudja, mikor kell mosolyogva engedni, és ki tud alakítani konszenzusokat.
– Ha nem is részlegvezetőként, de főorvosként az urológiai osztályon marad?
– Paradox módon ezt nem én döntöm el. Egy szintén a leszámolási kampány részét képező ügy miatt úgy döntöttem, ott hagyom az egyetemet. Hiányozni fognak a diákjaim, nagyon szeretek tanítani, de ez marad az egyedüli eszközöm, hogy jelezzem, nem tartom becsületesnek, ami velem szemben történik. Ha nincs egyetemi munkám, ahhoz, hogy az osztályon maradjak, a fél normámat meg kell emelni teljes normájú állássá, amit szeretnék ugyan, de nem rajtam áll. Az osztály vezetése nehéz döntés előtt állhat, mert tevékeny szerepe volt abban, hogy ellehetetlenítsék a helyzetemet az egyetemen. Ha a normámat nem emelik teljes normává, akkor a jelenlegi szabályok szerint el kell mennem a kórházi állásomból is. A nem tiszta helyzet persze zavar is amiatt, hogy felelősséget érzek a betegeim iránt. A botrány kitörése után a Frunda házaspár többször is jó urológusnak nevezett, a volt szenátor rádiójában már annyit beszélt rólam, hogy félek, a rádió leszámlázza majd nekem reklámpercekként. Némi kajánsággal gondolok arra, hogy most adminisztratív döntést is kell hozatniuk arról, hogy jó orvos vagyok.

Anyanyelvhasználat félárnyékban
Bár a feltételek 2001 óta adottak, az anyanyelv-használati jog továbbra sem érvényesül maradéktalanul az állami intézményekben, még azokban a megyékben sem, ahol a lakosság magyar többségű, vagy magyar vezetésű intézmények működnek.
A magyar nyelv használata továbbra is esetleges marad a különböző állami intézményekben, az intézményvezetők önként dönthetnek, hogy gyakorlatba ülteti-e vagy sem a jogi rendelkezéseket – hívta fel a figyelmet Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) ügyvezető igazgatója.
Bár Romániának októberig kellett volna benyújtania második időszakos jelentését arról, hogy miként tett eleget az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartájának ratifikálásában vállalt kötelezettségeinek – melynek értelmében Romániának a hivatalos kapcsolattartás számtalan területén biztosítania kell a kisebbségi vagy regionális nyelvek használatát –, a kormány decemberig halasztást kért, és félő, hogy a dokumentum ezúttal sem fog tiszta képet nyújtani a jelenlegi helyzetről.
A nyelvi jogérvényesítéssel foglalkozó szervezet igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta, ahhoz képest, hogy naponta szembesülünk hiányosságokkal az anyanyelvhasználat terén, az országos jelentés kicsengése általában pozitív szokott lenni, ezért a Civil Elkötelezettség Mozgalom úgynevezett árnyékjelentést készít, amelyben rávilágít a reális problémákra.
„A három évvel ezelőtt készült hivatalos beszámolót – melyet Markó Attila, a kormány mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (EKH) akkori elnöke is aláírt – árnyékjelentéssel egészítettük ki, melyben konkrét esettanulmányokkal jeleztük, hogy a vegyes lakosságú területeken a hatóságok nem hajlandók magyarul levelezni, a közérdekű tájékoztatás is a legtöbb esetben román nyelvű, és sokhelyütt hiányzik a kétnyelvű feliratozás – magyarázta Szigeti Enikő. – Annak ellenére, hogy a jogi keret 2001 óta létezik, a mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy még a magyar közéleti szereplők, intézményvezetők sem tesznek konkrét lépéseket az anyanyelvi jogaink érvényesítése érdekében, még ott sem, ahol a magyar lakosság aránya elsöprő többségű.” „Az RMDSZ sem alkalmazza a nyelvi jogokat”
Rámutatott: a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája – amelyet Románia 2008-ban írt alá – szavatolja, hogy a közösséggel kapcsolatban álló tisztviselők a regionális vagy kisebbségi nyelveket használják, ha a hozzájuk fordulók ezt igénylik, továbbá gondoskodjanak arról, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelveket használók szóbeli és írásbeli kérelmeket ezeken a nyelveken nyújthassanak be, és választ is ezeken a nyelveken kapják meg. A 2001-ben elfogadott közigazgatási törvény kimondja: azokban a területi közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, az illető személyek – akár szóban, akár írásban – anyanyelvükön is a helyi közigazgatáshoz fordulhatnak.
Szigeti Enikő továbbá elmondta, nem ért egyet Markó Attila háromszéki képviselővel, aki legutóbbi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, Maros megye az egyetlen az országban, ahol az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának az összes cikkelye sérül. „Nagyon veszélyes ilyesmit kijelenteni, mivel ez úgy is értelmezhető, hogy a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében ilyen jellegű problémák nem merülnek fel. Nyilvánvaló, hogy ez nem így van. A CEMO által készített felmérések rámutatnak arra, hogy a magyar vezetésű intézményekben nem valamilyen felsőbb ellenállás működik, hanem az intézményvezetők maguk nem élnek a nyelvi jogokkal.
A legfeltűnőbb hiányosság a közérdekű tájékoztatás, amely minden állami – RMDSZ vezetésű és nemcsak – intézményben az állam nyelvén történik Kovászna, Hargita és Maros megyében egyaránt, azzal a különbséggel, hogy a magyar intézményvezetők aránya Kovászna és Hargita megyében jóval magasabb” – érvelt a CEMO-igazgató.
Diszkrimináció a Székelyföldön is
Példaként említette, hogy a jogérvényesítéssel foglalkozó szervezet feljelentette a Maros megyei tanfelügyelőséget az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mivel az intézmény homlokzatán csak románul szerepel az intézmény neve, az épületben kizárólag román nyelven teszik közzé a közérdekű információkat, és a tanfelügyelőség honlapja is egynyelvű.
A diszkriminációellenes tanács elmarasztalta a tanfelügyelőséget, megállapítva, hogy az állami intézmény hátrányos helyzetbe hozta a magyar nemzetiségűeket. „Sajnos hasonló módon működik a Hargita és Kovászna megyei tanfelügyelőség is, azzal a különbséggel, hogy ezeket az oktatási intézményeket magyar vezetők vezetik” – jegyezte meg Szigeti Enikő. „Hatékonyabb politikai fellépésre van szükség”
Kérdésünkre, hogy mi lett volna a szerepe az RMDSZ-nek a nyelvi jogok alkalmazása terén, Szigeti Enikő szerint semmiképp nem az, hogy saját árnyékjelentést készítsen a nyelvi charta érvényesülésének hiányosságairól. Amint arról beszámoltunk, Markó Attila a múlt héten jelentette be, hogy az RMDSZ égisze alatt működő Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetőjeként önálló felmérést készít a jogérvényesítésről. „A politikai szervezeteknek nem az a dolguk, hogy ezt az eszközt használják, főleg akkor, ha tagjai részt vesznek a hatalomgyakorlásban, önkormányzati szinttől egészen a törvényhozásig.
Felmerül a kérdés, hogy az RMDSZ készített-e felmérést valamennyi magyar vezetésű településen arról, hogy a nyelvi jogaink hogyan érvényesülnek. Tudomásunk szerint ez nem történt meg, és közben azt látjuk, hogy számos magyar többségű településen a hivatalnokok nem tudnak, vagy nem akarnak válaszolni egy magyar nyelvű beadványra, János bácsit pedig továbbra is hazaküldik, hogy kérvényét román nyelven fogalmazza meg, a közérdekű tájékoztatás pedig továbbra is román nyelvű” – mutatott rá a CEMO-igazgató.
Szigeti Enikő furcsállja, hogy Markó Attila, az RMDSZ képviselője a három évvel ezelőtt elkészült országos jelentést ma túl rózsaszínűnek találja, hiányosságokat keres egy olyan dokumentumban, melyet a szövetség politikusaként ő maga is aláírt. „Úgy gondolom, hogy hatékonynak álcázott nyilatkozatok helyett eredményes politikai és érdekvédelmi eszközöket kell bevetni annak érdekében, hogy az anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogainkat érvényesíteni tudjuk” – jegyezte meg a Szigeti Enikő.
Gyergyai Csaba

Diszkriminatívnak ítélt szatmári szentek
Városi tanácsi határozattal Szatmárnémeti védőszentjeivé választották csütörtökön Szent Konstantin és Ilona császárokat. A döntést némi vita előzte meg, Maskulik Csaba, a testület RMDSZ-frakciójának vezetője ugyanis kifogásokkal élt a Máramarosi és Szatmári Ortodox Püspökség javaslata alapján kidolgozott határozat-tervezet kapcsán.
Mint Maskulik Csaba kifejtette: a 215-ös helyi közigazgatási törvény nem ad felhatalmazást a városi önkormányzatoknak arra, hogy védőszentté nyilvánítsanak valakit. Érvelése szerint a határozat diszkriminatív is ugyanakkor, az alkotmány 29. cikkelye ugyanis kimondja: senkire sem erőltethető rá olyasmi, ami ellentmond meggyőződésének, hozzátéve, hogy a városban jelentős számban élnek katolikusok, akik az említett két szentet nem ünneplik, a szintén népes református közösségről nem is beszélve, akik egyáltalán nem ismernek el szenteket. Elmondta továbbá, hogy ha már városvédőkről van szó, talán nem ártott volna megfontolni annak lehetőségét, hogy olyat válasszanak, akinek köze is van a városhoz, rámutatva, hogy 2011-ben például boldoggá avatták Scheffler János vértanú püspököt, aki talán méltóbb lehetett volna a státusra.
Maskulik Csaba úgy vélte továbbá, hogy a védőszentté nyilvánítás bújtatott politikai fogás is egyben, a császárokhoz kötődő május 21-i ünnep ugyanis közvetlenül az általában nyár elején szervezett választások előtt van, így esélyt ad arra, hogy az ortodox ünnepen, némi támogatás fejében a jelöltek kampányoljanak. A tervezetet végül az RMDSZ-frakció ellenszavazatai mellett elfogadták.
A helyi védőszentek sorában nem a császárok az elsők, amint arról már beszámoltunk, nyár elején Szatmár megyének is lett védőszentje Keresztelő Szent János személyében. Erről a megyei önkormányzat vezetősége határozott.
Babos Krisztina

Közpénzből alapít lapot Székelyudvarhely polgármestere
A néppárti és polgári párti tanácsosok felháborodása közepette önkormányzati tulajdonban lévő napilap létrehozásáról döntött csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi tanács.
A Bunta Levente RMDSZ-es polgármester által láttamozott határozattervezetet csak a szövetség képviselői szavazták meg, miután a két ellenzéki frakció tagjai tiltakozásképpen kivonultak a teremből. Egyébként a médiavállalkozás elindításáról az elöljáró távollétében folyt parázs vita, Bunta Levente ugyanis immár sokadszor nem vett részt a tanácsülésen, amit többen szóvá is tettek.
A határozat értelmében 300 ezer lejes törzstőkével megalakul az önkormányzat napilapjának kiadásáért és terjesztéséért felelős Udvarhelyi Média Kft. A cég ügyvezetésével a polgármester Farkas György városmenedzsert bízta meg, a társaság tevékenységi körébe tartozik ugyanakkor a könyvforgalmazás, a honlapkészítés, a közvélemény-kutatás készítése és a hirdetészszervezés is.
Miközben a tervek szerint az újságot a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe székelyudvarhelyi kiadásából fejlesztenék napilappá, a kezdeményezésről az EMNP-ben és az MPP-ben, de szakmai körökben is úgy vélekednek, hogy egyértelműen politikai érdekeknek kívánják alávetni. Bunta Levente a napokban „közérdekűnek és mértéktartónak” nevezte a leendő napilapot, amely szerinte azáltal is a közösség érdekeit fogja szolgálni, hogy versenyhelyzetet teremt a jelenlegi médiapiacon. Holott a csütörtöki tanácsülésen is elhangzott: a médiavállalkozás ésszerűtlen lépés egy önkormányzat részéről, amelynek különben sem feladata szerepet vállalni, egyensúlyt teremteni az amúgy is telített sajtóprérin.
Az ellenzéki tanácsosok egybehangzó véleménye szerint a szándék nyilvánvalóan az, hogy közpénzből működtessen pártlapot az RMDSZ-es irányítású városvezetés. Különben a csütörtöki ülésen a többséget alkotó RMDSZ-frakció megszavazta azt is, hogy 2014-ben tíz százalékkal emelkedik a terület- és ingatlanadó a városban. A nemmel voksoló ellenzéki tanácsosok szerint az adóemelésből remélt 310 ezer lejt azáltal lehetett volna előteremteni, ha a polgármester eltekint a lapalapítástól.

Több a látogató az új székhelyen működő csíki könyvtárban
Látványosan megnőtt Csíkszeredában a Kájoni János Megyei Könyvtár látogatottsága, miután az intézményt új székházba költöztették.
A Hargita megyei könyvtár egy esztendővel ezelőtt, 2012. december 18-án költözött vadonatúj épületbe a korábbi, eléggé eldugott helyen lévő székházból. A forgalmasabb helyen lévő Stadion utcában érzékelhetően többen veszik igénybe a könyvtár szolgáltatásait: november végéig a könyvkölcsönzők száma 5381 volt, ami legalább huszonöt százalékkal több, mint például 2010-ben.
„Egy év alatt a látogatási arány is legalább negyven százalékkal emelkedett. A tapasztalat az, hogy az emberek gyakrabban térnek be a könyvtárba, mint előző esztendőkben, és bár statisztikailag ez nem mérhető – csak a könyvkölcsönzésekről vezetünk nyilvántartást –, tudjuk, látjuk, hogy több időt töltenek a látogatók a könyvtárban” – mondta Kopacz Katalin könyvtárigazgató. Emellett a 2010-es esztendőhöz képest mintegy 7–8 százalékkal nőtt az internethasználók aránya is.
Minden munkanapra egy rendezvény
A látogatószám-gyarapodás részben annak is köszönhető, hogy tavaly december óta ugrásszerűen megnőtt a könyvtári rendezvények száma: a múlt hónap végéig 239 különböző rendezvényt szerveztek, amelyeken összesen több mint tízezer érdeklődő vett részt. Az intézmény vezetője szerint háromszor annyi rendezvényt szerveztek idén, mint a 2010-es esztendőben. Meglátása szerint mindez annak köszönhető, hogy a könyvtár új székháza kiállító- és előadóteremmel is rendelkezik, a gyermekrészleg pedig megfelelő térrel, játszósarokkal, ahol gyermekfoglalkozásokat szervezhetnek.
Nyitott közösségi tér
Kopacz Katalin elmondta: az új székhelyre költözéskor eldöntötték, hogy nyitott közösségi térként működnek majd, helyet adva minden a különféle érdeklődési körű csoportnak és minden korosztálynak. „Ezt a szerepet megítélésem szerint kiválóan betölti a könyvtár. Sikerült megszólítanunk a nyugdíjasokat, akiknek számítógép-kezelési ismereteket oktatunk, a családok is szívesen térnek be hozzánk, a fiatalokat a filmklubbal szólítottuk meg, a kézművesség iránt érdeklődők számára gyöngyfűző tanfolyamokat szervezünk. A nálunk működő amatőr bábtársulat a legkisebbeket szórakoztatja, a diákok számára könyvtári kalandozásokat és változatos játékos foglalkozásokat szervezünk, a helytörténet iránt érdeklődőknek pedig honismereti esteket” – sorolta a könyvtárigazgató.
A Stadion utcában egyébként 1200 négyzetmétert bérel a megyei könyvtár, négyzetméterenként havi 6,3 euróért. Bérként havonta7560 eurót fizet a könyvtárat fenntartó megyei tanács, 1500 euróval többet, mint a régi székházért.

2013. december 21.
A szabadság pillanata
Ha 1989 őszére gondolok, köd, sötét, hideg jelenik meg emlékezetemben. Rovom Bukarest utcáit, alig néhány lámpa ég, sötétek a kirakatok, és minden ködbe burkolózik. Ha 1989 őszére gondolok, a félelem jut eszembe, ahogy kezdett mindent elborítani. A rettegés, hogy ki előtt mit mondhatok, ki a besúgó, ki barát.
Álmomban bevittek, vallattak, már nem tudom, hogy bírtam-e, vagy mondtam, amit hallani akartak... Folyamatosan szorongtam. Egyre növekedett az érzés, hogy senkiben sem bízhatom, gyanakodva figyeltem a környezetemben élőket, ha nem féltem, féltettem őket. Európa közép-keleti részén megkezdődtek a változások, sorra omlottak össze a kommunista tákolmányállamok, de novemberben, december első felében még úgy tűnt, Románia ez alól is kivétel lesz. A dominó-effektus, meglátjátok, minket sem kerül el – mondogatták az optimisták. Á, dehogynem, itt még húsz év múlva is Ceauşescu uralkodik – legyintettünk mi, borúlátóbbak. Bukarestben bentlakásban éltem, a temesvári történésekről semmi nem jutott el hozzánk. Rádión a hivatalos propaganda szólt – Szabad Európát ki mert hallgatni? Vakációra érkeztem haza, a sötétből, ködből szabadulás némi mámorával. Sepsiszentgyörgyön az állomáson tudtam meg, Temesvár fellázadt, több napja lövik őket. Ekkor már értettem, miért könyörgött szinte sírva édesanyám, hogy igyekezzem hazafelé. Újabb napok. A Temesváron történteket már nyíltan osztottuk, bomlott a félelem fala, éledezni kezdett a remény. Volt, aki nem hitte, hogy továbbterjedhet a lázadás, Ceauşescu inkább letörli a föld színéről Temesvárt, de nem lesz folytatás, mondogatták többen. Recsegő-ropogó rádión próbáltuk követni a történéseket, az ismétlődő szívszorító segélykiáltások növelték dühünket, elszántságunkat. December 22-én reggel már tudtunk az előző esti bukaresti tüntetésről, az aznapra összehívott nagygyűlésről. Végre nekiláttam ablakot pucolni, karácsony közeledett. Barátaim jöttek fel. Itt is utcára vonulnak a gyárak, kint van a katonaság. Oda kellene menni. Aztán jött a hír a szomszédból, hogy leállt a nagygyűlés tévés közvetítése. Valami történt. Rohanni kezdtünk, én egy ócska ablakpucolós tréningben, egy magamra kapott kabátban. Már a félelem sem számított, a fegyveres katonákkal sem törődtünk. Szaladtunk a központ felé. Mámorító, soha nem felejthető érzés kerített hatalmába. Hogy igen, most megtörténik, vége lesz: nincs többé rettegés, sötét, köd. Eljön a szabadság! És eljött. Sok minden nem úgy alakult, ahogy akkor elképzeltük. Ma sincs bőség, gazdagság, a nyugati jólét még mindig elérhetetlen álom sokunk számára, de szabadok vagyunk. Gondolatainkat, érzéseinket senki nem ellenőrizheti, véleményünk szárnyalhat, és kinyílt a világ előttünk. Maradt a hideg és a sötét is sokszor – de a köd legalább felszállt. Szabadok vagyunk, és ez számunkra, akik megéltük ama ádáz, lélekölő kort, mindennél fontosabb!
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Die Welt: forrong a romániai magyarság
A romániai Erdélyben a magyarság figyelemfelkeltő tettekkel is küzd területi autonómiájáért. A kormány közigazgatási reform formájában számolná fel az érintett megyéket.
Rézvörösen csillog a még épülő ortodox templom teteje a túlnyomóan magyarok lakta, de Romániában található Sepsiszentgyörgy egyik új lakótelepén. Az új lakótelephez tartozik az ugyancsak új kaszárnya is: a román állam Erdélyben, a magyarok lakta területeken megerősíti a csendőrséget. A helyi politikus szerint a fordulat óta ez az egyetlen állami „beruházás” ezen elszegényedett vidéken. „Így kapjuk vissza az adónkat” – zúgolódik Tamás Sándor, a Sepsiszentgyörgy székhelyű Kovászna megye tanácsának elnöke. És sorolni kezdi: az állam a megye adóbevételéből 90 százalékot szakít le. 2007 óta hatályos törvény értelmében a nagyvállalkozók az adójukat egyenesen Bukarestnek fizetik, így a megye hatalmas bevételtől esik el. „Ez a 14 vállalkozás az itteni gazdasági teljesítmény 25 százalékát jelenti”– mondja Tamás. Természetesen, végül az állam valamit visszaad. „De csak 78 százalékot, és azt is többnyire olyan formában, mint az új csendőrlaktanya.” A mindennapokban viszont a csendőrségnek semmi valós feladata nincs, egyetlen célt szolgál: gondoskodik az ország nyugalmáról. És most az ország ama vidéke, amelyet az erdélyi magyarok és németek Székelyföldnek neveznek, nyugtalanná lesz. A székelyek magyarul beszélnek, de saját, ősi kultúrájuk van, szívesen nevezik magukat a magyarok előhadának azon a területen. A székelyek hun eredetűeknek tartják magukat (habár lehet, hogy ez nem így van). A magyar királyság a 13. században telepítette őket fegyveres földművesekként a Kárpát-kanyarba, a határ védelmére. Ezért széles hatáskörű kiváltságokat kaptak. E szabadságért, az önrendelkezés jogáért fogukat összeszorítva harcoltak évszázadokon keresztül az egymást váltó magyar, török, osztrák és román fennhatóságok ellen.
Románia fel akarja számolni a székely megyéket
Románia közigazgatási területi reform formájában számolná fel a történelmi székely megyéket. Tiltakozása jeléül nemrégiben több mint 100 000 székely 53 km hosszú élőláncot alakított. Területi autonómiát követelt a három, egymással határos, többségben általuk lakott megye számára. Körülbelül 700 000 magyar ajkú ember él éppenséggel Románia földrajzi középpontjában. Székelyföld autonómiája az egyetlen téma, amelyet a politikailag reménytelenül bal- és jobboldalra polarizálódott Magyar(anya)országban majd minden párt támogat. És az ugyancsak szétveszekedett Romániában, párthatárokon túlmenően, ezt messzemenően elutasítják. A három székely megyében már 200 000 aláírást gyűjtöttek a közigazgatási újrafelosztásra vonatkozó népszavazás kiírására. December 8-án tartaná Kovászna és Hargita megye a népszavazást. A romániai központi hatalom allergiásan reagált erre: Tamás területi politikus szerint a harmadik székely megyében, Maros megyében – átlátszó ürüggyel (hamis fejléc az űrlapokon) – már eleve érvénytelennek minősítették az aláírásgyűjtést. „Most arra várunk, hogy az állam a népszavazást leállítja Kovászna és Hargita megyében is” – nyilatkozta. De erre a székely politikusok már felkészültek az illő válasszal, ám nem mondta meg, milyennel. „Félreértve fenyegetésnek fogható fel.”
Ez egy történelmileg robbanékony vidék. Már az első világháború után Székelyföldet – és az egész, sokkal nagyobb Erdélyt – leszakították Magyarországról, és Romániának ítélték oda. Majd 1940-ben, a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt és Székelyföldet Hitler újból visszaadta Magyarországnak, 1944-ig, amikor megjelent a Vörös Hadsereg.
Erőszak a magyar kisebbséggel szemben
A keleti tömb összeomlása után hajszálon múlott, hogy az első háború nem Jugoszláviában, hanem a Balkánon, 1990-ben Erdélyben robbanjon ki. Marosvásárhelyen a magyar kisebbséggel szemben pogromszerű, nyilvánvalóan az államvédelmiek által provokált zavargásokra került sor. A „magyar veszély” ördögét festve a falra, tulajdonképpen a hitelét vesztett titkosszolgálat fordulat utáni jelenléte jogosultságát próbálták bizonyítani. Ez nagyobb összecsapássá alakulhatott volna. Védekezésre kész székelyek százai indultak volna útra a marosvásárhelyi magyaroknak segíteni, már a román hadsereg is kivonult, hogy leállítsa őket. Egy férfi, Kincses Előd, a valamikori marosvásárhelyi szószóló hazatérítette a székelyeket, elhárítva ezzel a nagyobb bajt. A kiindulási helyzethez képest az elmúlt húsz év nem hozott jelentős javulást. A magyar párt, az RMDSZ többször játszotta a bukaresti kormányalakításkor a mérleg nyelvének szerepét, így átfogó kisebbségi jogokat érhettek el. Létezik anyanyelvi óvoda, elemi iskola, gimnázium, sőt, Kolozsvárt egy (magán)egyetem. Eközben Románia aláírt minden lehetséges, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló nemzetközi megállapodást.
Félelem mindkét oldalon
De ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ott egy komorabb hang is: a helyi, Kovászna megyei vezetés kimutatása szerint a 70 százalékos többségben magyarlakta vidéken „a bírók 98, az ügyészek 95 százaléka” román nemzetiségű. Mindenekelőtt, mondja Tamás, a megyében az „állami ellenőrző szervek” – rendőrség, csendőrség, adóhatóság, titkosszolgálat, államügyészek, bírók – 90 százaléka román nemzetiségű. Ezen a vidéken minden negyedik román ezekben a hatóságokban dolgozik. Ez nem véletlen, az állam akarja így.
Hogy jobban megértsük, mekkora a félelem mindkét – román és magyar – oldalon, ahhoz tudni kell, amikor uralmon volt, mindkét fél gyakran próbálkozott a történelmileg multikulturális Erdély nemzetállami térséggé alakításával. Az 1940–1944 közötti magyar uralmat Észak-Erdélyben az ottani románok tragédiaként élték meg (a zsidókról nem is szólva), és fordítva, az 1940–1944 közötti román uralom tragédiát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok számára. A Ceauşescu-rendszer folytatta ezt a hagyományt a kommunista időkben, célzott gyarmatosítással próbálta a demográfiai viszonyokat megváltoztatni.
Nos, a magyarok félnek, hogy ehhez hasonló fog történni ismét. A félelem kezdetét az EU egyik találmánya jelentette: a „fejlesztési régiók”, azaz csupán statisztikai szempontok végett megjelölt vidékek létrehozása, amelyek semmilyen tényleges közigazgatási jogkört nem kapnak, de amelyekbe fejlesztési pénzek áramolhatnak. Miután Románia belépett az EU-ba, Bukarest ezeket az „absztrakt fejlesztési régiókat” a történelmi tartományokat és a kisebbségi területeket is figyelmen kívül hagyva rajzolta meg. Az RMDSZ részvétele nélkül alakult jelenlegi kormány is e „szuperrégiókat” akarja tényleges közigazgatási egységekké alakítani – nyilatkozta Farcádi Botond, a helyi Háromszék főszerkesztője.
A történelmi határok tűnnek a legjobb megoldásnak
A reform egyik szószólója Klaus Johannis, maga is kisebbségi politikus, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum vezetője, aki az országos színtéren is jelen van, a kormányban részt vevő liberális párt alelnöke. Johannis elengedhetetlennek tartja a regionális reformot, „mert a jelenlegi 41 megye túl kicsi ahhoz, hogy tényleges gazdaságfejlesztés történjen”. A magyar vidékek egy nagyobb közigazgatási egységgé való összevonását egyáltalán nem tartja kívánatosnak: „A katalóniai fejlesztéshez hasonlítana, és az nem jó.” A Német Demokrata Fórumban viszont sokan nem így látják. A tagság körében jelentős személyiségek a reformot inkább Románia történelmi régiói határainak vonulatában látják. „Johannis alapjában nem a Német Demokrata Fórum, hanem a liberális párt álláspontját képviseli” – mondja az egyik ottani tisztségviselő.
Sok román értelmiségi a történelmi határokat tartja jobb megoldásnak. Sabin Gherman újságíró közigazgatásilag összefüggő Erdélyt kíván. De a tiszta román megyék is tiltakozásuknak adtak hangot. Dobrudzsa a Fekete-tenger mentén a bolgár határig szeretné saját történelmi határait megtartani. Csakhogy a jelenlegi, még nem végleges tervek szerint olyan közigazgatási területek alakulnának ki, amelyekben nem létezne többé magyar többség, s nem lenne semmilyen önrendelkezés. Ez viszont, véli Tamás, sértené a Románia által is aláírt, az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodását. Ezeket a romániai jogszabályokba is átvették, tehát a kisebbségi közigazgatási területek határainak demográfiai szempontból hátrányos megváltoztatását a törvény is tiltaná. Egy másik törvény pedig a módosítást célzó tervekre regionális népszavazást ír elő.
Hosszú az út a megújulásig
Egyébként is a tényleges reformhoz hosszú és nehézkes út vezet. Ugyanis a román alkotmány nem ismeri a „régió” (közigazgatási terület) kifejezést, így az alkotmányt meg kell változtatni, ehhez viszont népszavazás szükséges. De Romániában a népszavazások az alacsony részvétel miatt kudarcra ítéltettek. Egy új törvény az eddigi 50 százalékos minimális részvételi küszöb helyett csak 30 százalékot ír elő. A részvétel különben azért is ennyire alacsony, mert a fordulat után románok milliói hagyták el az országot, és ők nem vesznek részt a szavazáson. A 30 százalékos részvételi küszöböt viszont megtámadták az alkotmánybíróságon, amelynek salamoni ítélete így foglalható össze: a törvény jó, de csak egyévnyi késedelemmel léphet hatályba. Így múlik el hát még egy kis idő. De az világos: a területi-közigazgatási átszervezés miatti aggodalom nyomán a székelység autonómiakövetelése – melyet már a fordulat óta hangoztat – újabb lendületet kapott, és a románok a közigazgatási reformot valóban erőszakolni fogják. Erdélyben mindkét oldal összecsapásra készül.
KEREKES MÁRIA fordítása
(Megjelent a Die Welt országos német napilap 2013. november 14-i számában)

Bővülő kulturális kínálat
Folyamatosan bővül és jövőre még szerteágazóbb lesz a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kulturális központjának programkínálata, az elmúló évről és 2014 első negyedévi rendezvényeiről Lakatos Mihály intézményvezető számolt be.
A magyar nemzet történelme az egyik legfontosabb sorozata a kulturális központnak, tavaly négy, idén három előadást tartottak a különböző korokat legjobban ismerő történészek Székelyföld-szerte, a soron következő történelmi fordulópont az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, ennek bemutatására februárban kerül sor, és ugyancsak 2014 témája az 1914-ben kitört első világháború. A különböző rendezvények tételes felsorolása hosszadalmas lenne, csupán számadatokat említve: idén összesen 31 irodalmi jellegű programot szervezett a kulturális központ, hét képzőművészetit, emellett filmvetítés, élsportolók előadása színesítette kínálatukat. Idén először bekapcsolódtak a Szent György Napokba a csángó délutánnal, a sikeresnek bizonyult kezdeményezést folytatják. Ugyancsak először szervezett ünnepi műsort október 23-a tiszteletére a sepsiszentgyörgyi iroda, ennek is folytatása lesz, de jövőben már március 15-re is készülnek önálló rendezvénnyel. Október 23-hoz kapcsolódik a focibajnokság – ugyancsak a folytatás szándékával. Az idei újdonságokhoz tartozik még – de már jövő évi „eredménnyel” – a madéfalvi siculicidium témával meghirdetett képzőművészeti pályázatuk, ennek folytatásaként jövőben Gábor Áron-témájú irodalmi pályázatot írnak ki. És egyáltalán nem utolsósorban egy román nyelvű könyv kiadásának társfinanszírozása zárja az idei esztendő újdonságainak sorát, Hamvas Béla A bor filozófiája című művét a sepsiszentgyörgyi Hubbes László fordította le. Azonban nemcsak bővült a kulturális központ kínálata, hanem egy beígért rendezvénnyel szegényebb is lett:pénzügyi okok miatt nem tudták idén megszervezni a magyarországi borvidékeket bemutató sorozat második kiadását, Lakatos Mihály azonban reméli, a Tokaj-napokra 2014-ben sor kerül. Jövő év első negyedében a már bejáratott sorozatok mellett a Magyar Kultúra Napján szervez műsort a kulturális központ, az erdélyi magyar irodalom két meghatározó személyiségét, Szilágyi Istvánt és Király Lászlót hívták el Sepsiszentgyörgyre. Különlegesnek ígérkezik még a marosvásárhelyi Fekete Zsolt fotós kiállítása, aki ugyanazt ugyanolyan szögből fényképezte le, mint másfél évszázada Orbán Balázs, az egykori és mai felvételek párhuzamos bemutatásának a Lábas Ház ad otthont.
Váry O. Péter

Hírsaláta
TŐKÉS LÁSZLÓNAK FELAJÁNLOTTAK egy befutó helyet a Fidesz-listán – közölte egy Kolozsváron tartott sajtóreggelin csütörtökön Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Elmondta, Tőkésen múlik az, hogy elfogadja vagy sem az ajánlatot, egyelőre az EP-képviselő még nem döntött. (Krónika)
DISZKRIMINÁL A REKTOR. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) december 16-án panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, dr. Leonard Azamfirei professzor december 10-i nyilatkozatai miatt. Az egyetem vezetőjének kijelentéseit, miszerint a magyar nyelv, kultúra és identitás megőrzése elsősorban otthon, a színházban és a könyvtárban történik, nem pedig a román nyelvű szakmai képzés során, diszkriminatívnak nevezte. Az egyesület jogi képviselője, dr. Kincses Előd ügyvéd a panaszlevélben hangsúlyozza: a MOGYE rektora valóságos „dzsihádot” indított a magyarnyelv-használat ellen, és szűk látókörűnek nevezte a rektort, aki „nyilatkozatai alapján a magyar nyelvet alacsonyabb rendűnek tartja a román nyelvnél”, semmibe veszi az alkotmány azon előírásait, amelyek szavatolják az anyanyelvi oktatást, félretájékoztat akkor, amikor azt állítja, hogy a magyar hallgatók nem akarják a magyar nyelvű gyakorlati oktatás bevezetését. 1200 hallgató írta alá azt a petíciót, amelyben kérik az elméleti oktatás nyelvének (magyar) bevezetését a gyakorlati oktatásba – tette hozzá Kincses Előd. (Népújság) NEM KELL ENGEDÉLY. Mint minden esztendőben, idén is az 1989-es fordulat bukaresti résztvevői megemlékeztek a huszonnégy évvel ezelőtti eseményekről, s akárcsak korábban, idén is súlyos szemrehányásokkal illették Ion Iliescut. Dumitru Dincă, a bukaresti események egyik résztvevője kérvényt adott át Iliescunak, melyben a miniszterelnököt kérte, engedélyeztesse számára a „ kegyes halált”. Mire Iliescu nyersen szemébe vágta: az öngyilkossághoz semmiféle engedélyre nincs szüksége. Dehogy nincs – válaszolta Dincă –, a halálos injekció és annak szakszerű beadása pénzbe kerül. Később Iliescu mosta kezeit: csak ésszerű érvet kívánt az ideges beszélgetésbe bevonni, s megnyugtatni az anyagi nehézségekkel küzdő embereket. A forradalmárok kifejtették: a szocialista kormány rosszabb, mint a jobboldali volt. (Ziare.com) VISSZA MAROSVÁSÁRHELYRE. A kevésbé sikeresnek bizonyult 2013-as kolozsvári megrendezés után visszaköltözik Marosvásárhelyre a Félsziget Fesztivál – jelentette be csütörtökön Marosvásárhelyen Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kelemen Márton, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei önkormányzati frakciójának vezetője. A Kolozsvárra áthelyezett fesztivál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Míg a 2012-es marosvásárhelyi Félszigetre 79 ezren váltottak jegyet, idén július közepén csak 60 ezren látogattak ki a kolozsvári könnyűzenei koncertekre. (Erdély fm) PÉNZ ÁLLHAT A HÁZHOZ. Noha az adatok még nem hivatalosak, valószínű, hogy a 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban 18 százalékkal több uniós pénzforráshoz fog jutni Románia – közölte Winkler Gyula EP-képviselő, és megjegyezte: az elkövetkező évek olyan kihívások elé állítják a helyi önkormányzatokat, melyek eddig még nem fordultak elő, hiszen párhuzamosan kell gazdálkodniuk a már elnyert, de még felhasználható, valamint az új uniós költségvetési ciklusban sikerrel megpályázandó pénzösszegekkel. (ÚMSZ)