Emberek, életek, történések (Mentor-est Sepsiszentgyörgyön)
Erdély – emberek, életek, történések címmel szervezett kiadói, szerzői estet a Bod Péter Megyei Könyvtár. Szonda Szabolcs igazgató köszöntője után Káli Király István mutatta be az általa vezetett marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadót, legújabb köteteit és a jelen lévő szerzőket. A rendezvény címét magyarázva azt mondta: az valamennyi kötethez talál.
Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros, pecsétszakértő, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja A székelyek földje és népe című tanulmánykötetét ismertette. A közölt tanulmányok közül némelyet kiadtak már Magyarországon vagy itthon, mások most láttak először nyomdafestéket. A válogatás összetartó fonala az, hogy mindenik a székelységről szól, és nem haladja túl Székelyföld területét, mondotta a szerző. Könyvét a középkorral kezdte, mégpedig a legnagyobb időszakot felölelő székely önkormányzat-történettel, melyhez harminc éven át gyűjtötte az anyagot, amíg 2002-ben kiadta az átfogó munkát. Ebben az összegzésben végigvezet azon a folyamaton, mely során létrejött a székely autonómia. Az önkormányzatiság kialakulása mintegy 200 év alatt teljesedett ki, Mátyás király uralkodása idején tetőzött. A kötetben a székely székek, városok, köztük a négy háromszéki mezőváros történetével is foglalkozott, továbbá azzal az időszakkal, amikor Erdély népe a török faigából a Habsburg-vasigába kényszerült, bemutatja, milyen változásokon ment át a székely társadalom. Kitért a székelyföldi pestisjárványra is, s az 1956-os magyarországi forradalom itteni hatásaival zárta a kötetet. Szilágyi Sándor Hanyatló Erdély című tanulmánykötetéről a szerkesztő, Sebestyén Mihály szólt. A szerzőről elmondta, ő szerkesztette A magyar nemzet története című, tízkötetes sorozatot, az Erdélyi országgyűlési emlékek című forráskiadvány-sorozatot. Kolozsváriként megküzdött, hogy Magyarország első számú történésze, a Magyar Tudományos Akadémia tagja legyen. Az idén megjelent kötet anyagát a szerző Vértanúk a magyar történelemből című, 1867-ben megjelent kötetéből válogatta. A mostani könyv címének magyarázata, hogy Bethlen Gábor után az erdélyi szerencse csillaga leáldozott. A tanulmányok Bethlen Gábor fejedelmi trónfoglalásáról, Kemény János fejedelem végnapjairól, Haller Gábor megöletéséről (mely Apafi lelkén szárad, tette hozzá az előadó), Bánffy Dénes kivégzéséről (az első erdélyi koncepciós perek egyikeként említette a szerkesztő), Szász János szász királybíró haláláról (amit igencsak véres kriminek nevezett Sebestyén), a nevére méltatlan Rákóczi József, II. Rákóczi Ferenc fiának pályafutásáról, Mikes Kelemenről és Cserey Mihály történészről szólnak.
Sebestyén Mihály Midway-szigetek című novelláskötetéről szólva Káli Király István elmondta, mindenben ott vibrál a történelem. A szerzőről pedig, hogy a történelem pimasz módon nem elég neki, s hétköznapjaink történeteit novellistaként igyekszik feldolgozni. A Midway-szigetek valahol félúton a semmi és a minden között vannak. A szerző alattomos műfajt művel, mert az ember kénytelen egyfolytában derülni, hova visz el az író fantáziája, nem lehet megállapítani, álom vagy valóság, fantázia vagy tényleges történet, amit leír. Sebestyén Mihály felolvasta Albert bácsi játékai című novelláját.
Szerzőavatásra is sor került. A Mentor Kiadó házi szerzőjének számító B. Kovács András újságíró, közíró bemutatta a sepsikőröspataki származású, jelenleg Sepsiszentgyörgyön élő Bedő Bélát, akit évekkel ezelőtt riporterként fedezett fel, és ösztönzött arra, hogy írja meg emlékiratait. Így született a Magyar tiszt a román hadseregben című könyve, melyet ő mutatott be a Háromszék hasábjain (Egy magyar ezredes könyve – november 2.). Bedő Béla mesélt sepsikőröspataki gyermekkoráról, s arról, hogy akarata ellenére magyarként román katonák oktatójává vált, de megállta helyét. Káli Király István még egy könyvről szólt: Méliusz Anna: Nem hősökről beszélek. Méliusz József második felesége írja meg az első feleség, Klári Securitate általi meggyilkolását és a közös gyermek, Péter őrültségbe kergetését.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Farkas György megszünteti a diktatúrát
Képes-e politikai szempontból objektív lapot grundolni az, aki a kényes kérdésre azt válaszolja: ez politikai téma, ne menjünk bele? Kiderül.
Tehetetlenségükben felálltak, és tiltakozásul kivonultak az ellenzéki tanácsosok, amikor a polgármesteri hivatal által indítani kívánt napilap kérdése került sorra a csütörtöki tanácsülésen. A teremben többségi RMDSZ-es képviselők viszont maradtak, és egyöntetűen megszavazták, kész üzleti terv nélkül, a napilap létrehozásáról szóló határozattervezetet. Az ülés után Farkas György városmenedzsert, az induló médiaorgánum ügyvezetőjét kérdeztük.
Udvarhelyen több sajtóorgánum is működik, többféle felületen. Mivel indokolja, hogy a polgármesteri hivatal az adófizetők pénzén saját napilapot szándékozik működtetni?
A környékbeli polgármesterek találkozóin több alkalommal is megfogalmazódott az az ötlet, hogy jó lenne létrehozni egy helyi lapot, ami az udvarhelyszékieké. Amikor az idei év (2013) költségvetését tárgyalták, akkor már Székelyudvarhely önkormányzata ennek a költségét előtervezte.
Most október elején volt egy újabb polgármester találkozó, amikor a Hargita Népe helyzetéről is beszéltek, és akkor elhangzott, hogy jó lenne egy napilapot elindítani, hármas pillérrel: Székelyudvarhely önkormányzata, a Megyei Önkormányzat és az udvarhelyszéki vidéki önkormányzatok partnerségében. Mi az első lépést megtettük, jövő év folyamán a részletek fognak tisztázódni.
Az rendben van, hogy megfogalmazódott a napilap szükségessége, de mi volt, vagy mik voltak azok az okok, ami vagy amelyek miatt megfogalmazódott?
A fórumokon nem voltam jelen, viszont az az információ, ami eljutott hozzám az, hogy tulajdonképpen az objektív média nincs jelen Udvarhelyen, Udvarhelyszéken.
Valamilyen szinten mindegyik egy politikailag érdekelt személyhez, vagy valamelyik pártnak az alapítványához tartozik, esetleg valamelyik politikai tömörülésnek a közeli története. Ezért döntöttek így, hogy akkor ez egy önkormányzatai lap lesz, ami objektíven tudja tájékoztatni az embereket az udvarhelyszéki fejleményekről.
Konkrét példa az objektivitás szükséglete kapcsán: az adó emelésével kapcsolatban, nem jut el az adófizetőkhöz, hogy az ingatlanadók emelkedése összességében nem fogja meghaladni a havi 1 lejt családtagonként és ennek is közel fele inflációkövetés.
Mitől lesz ez a lap objektív? Ki dönti el, hogy milyen irányelvek mentén működjön, milyen szűrőn megy át, hogy valóban objektív lap legyen?
Ebben a határozatban az szerepel, hogy a tanács felhatalmazza a polgármestert az apparátusán keresztül, hogy készítsen ennek az újonnan létrehozandó cégnek egy üzleti tervet is. Ebben az üzleti tervben ezek a pontok is le lesznek szögezve valamilyen szinten.
Kezdve attól, hogy milyen példányszámban jelenik meg, egészen odáig, hogy a jelen piaci helyzetben ez hogyan tud majd működni. Nem hiszem, hogy attól kellene tartani, hogy a polgármester vagy a tanács meg fogja mondani, hogy most ez vagy az jelenjen meg. Lesz egy főszerkesztő, lesz egy csapat, aki az információt fogja szolgálni és ügyelni, a realitás talaján maradva.
A kérdés továbbra is érvényes: mitől lesz objektív a lap?
Szerintem pont ez a garancia, hogy önkormányzati kézben van, mert ha politikai kézben volna, vagy valamelyik párt alapítványa, egyesülete működtetné, akkor sokkal nehezebben lehetne kézben tartani.
Ha megnézzük, akkor Udvarhelyszéken nem csak RMDSZ-es önkormányzatok vannak. Én azt mondom, hogy azt fogjuk tudni garantálni, hogy egy objektív lapot hozunk létre, ami a mindenkori önkormányzatok tulajdonába fog tartozni politikai színezettől függetlenül, és a mindenkori önkormányzatokat a szavazók választják meg.
De így mindig az éppen hatalmon levő többségi önkormányzati képviselők lelkiismeretére van bízva az objektivitás, és azt most is láthatjuk, hogy miként szavazódnak meg a napirendi pontok.
Ez politikai téma, ne menjünk bele. A hatalmon lévők felhatalmazást kapnak, hogy végezzék a dolgukat. Innen kezdve a lakosságnak joga van tudni, hogy mi történik, a hatalmon lévőnek meg kötelessége pontosan tájékoztatni a lakosságot.
A polgármester és apparátusa által kidolgozott üzleti tervet és működési irányelveket kinek kell elfogadnia? Napirendi pontként szavazza majd meg az önkormányzat?
Szerintem ez egyeztetve lesz a többi vidéki polgármesterrel, és annak függvényében fogják ezt életbe léptetni.
Jakab Attila, EMNP-és tanácsos a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egy demokratikus berendezésű államban a média ötödik hatalmi ágként van jelen. Szerinte azzal, hogy Bunta Levente polgármester ezt is az irányítása alá akarja vonni, egyfajta udvarhelyi diktatúrát hoz létre.
Én azt mondanám, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a Magyar Polgári Párt uralták vagy uralják jelenleg a diktatúrát, és nekik ezzel van problémájuk. Én azt mondom, ha megnézzük a jelenlegi napilapokat, akkor az egymagában diktatúrát jelent.
Egy másik lap megjelenése pont a diktatúrának a megszüntetését fogja szolgálni. Ha viszont a Polgári Párt is a választás szabadságáról beszél, akkor innentől kezdve a választás szabadságát is megteremtjük úgy, hogy nem szélesítjük, hanem színesítjük a napilapok palettáját.
Az új napilap mennyire hivatott a kezdetben Dolgainknak nevezett, most Székelyudvarhely címen terjesztett havilapot kiváltani, fejleszteni?
Nem, a kettőt nem kell összekeverni, mert az tulajdonképpen a Polgármesteri Hivatalnak mint végrehajtó szervnek a tájékoztató kiadványa. A napilap a jelenlegi állás szerint a helyi önkormányzat tulajdona, de az elhangzottak alapján jövő évtől fognak csatlakozni a környékbeli önkormányzatok és a megyei tanács is ígéretet tett, hogy támogatja ennek a napilapnak a működését.
Többször szóba került ez a bizonyos 300 000 lej, ami az Udvarhelyi Média Kft. induló tőkéje és a most elfogadott adók és illetékek emeléséből befolyó összeg is 300 000 lej. Van összefüggés a kettő között?
Ez összetett dolog, de ugyanakkor egyszerű is, mert két külön költségvetési évről beszélünk. A 2013-as évi költségelfogadásnál hagyták jóvá, és foglalták bele az idei költségvetésbe ennek a létrehozandó kft.-nek a törzstőkéjét. Ekkor még adóemelésről nem esett szó, viszont a jelenlegi adóemelés, amiről döntöttünk a tanácsülésen, az a jövő évi költségvetést érinti. Két különböző évi költségvetésről beszélünk, a két összegnek semmi köze egymáshoz.
Mennyire elegendő ez a kezdő törzstőke?
Hogy mennyibe kerül a lap éves költségvetése, csak akkor fogjuk tudni biztosan, ha elkészült az üzleti terv. Az biztos, hogy ez a tőke nem lesz mindenre elégséges, de erről egyelőre nem tudok többet mondani.
Az adóból befolyó újabb 300 000 lej a folytatást biztosítja?
Nem, nem kell a kettőt összemosni. Ez az indulási tőke a jövő évi, 2014-es működéshez fog hozzájárulni, amit a 2013-as költségvetési tervben szavaztak meg, ahogy azt már említettem. Az adók emeléséből származó összeg viszont a jövő évi költségvetésben fog bevételt jelenteni, amiről majd később döntenek, hiszen az elkezdett beruházásokat folytatni kell és újakat elindítani. Sorolhatnám itt a pályázatok önrészének biztosítását, a civil szervezetek pályáztatását, a birkózó termet, a szombatfalvi ravatalozót, Farcádi utcát, Templom utcát, újabb körforgalmak kialakítását, stb.
Az üzleti terv milyen fázisban van?
Ezzel kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni, mert ennek a kidolgozása folyamatban van, mint ahogy a Hargita Népe Udvarhely átvétele is, aminek mikéntjét oly sokan kérdezik. Az üzleti terv részben attól függ majd, hogy milyen formában kerül átvételezésre a Hargita Népe Udvarhely és melyik periódusban. Ennek a részletei most vannak tárgyalás alatt, így korai lenne erről bármit is mondani.
Hogy kerül a Hargita Népe Udvarhely ebbe a projektbe?
Mivel a megyei tanácsnak is lesz hozzájárulása az újonnan induló napilaphoz, az a döntés született, hogy a Hargita Népe Udvarhely átalakulna, és annak a költségvetésének egy részét az új lap kapná meg. De ezek még nem konkrét tények, a tárgyalások jelenleg is tartanak.
Azt már lehet tudni, hogy mekkora példányszámban fog megjelenni? Ingyenes vagy fizetős lap lesz?
Amíg nincs meg az üzleti terv, lapszámról sem beszélhetünk, de szerintem fizetős lesz, mint minden más helyi napilap és az a cél, hogy a lehető leghamarabb önfenntartó legyen.
A cég tevékenységi köreinél több dolog is fel van sorolva, mint például a portálműködtetés, reklámozás, könyv- és magazin forgalmazás. Ezekkel is szeretne foglalkozni az Udvarhelyi Média Kft.?
Ezek szorosan kapcsolódnak és hozzájárulnak a lap kiadásához, tulajdonképpen a lap nyomtatott és webes felületének megjelentetéséhez szükséges feladatokat sorakoztattuk fel.
KAKASY BOTOND
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Az autonómia útjai
Az önrendelkezési törekvések iránt érdeklődő újságíróként sokáig úgy gondoltam: a Trianon óta Erdélyben regnáló román politikai főhatalom a kisebbségi jogokat legmélyebben elnyomó európai ország, ahol az impériumváltás óta csak a kormányok és a módszerek változtak, a kisebbségellenesség nem. Mióta viszont lehetőségem adódott eljutni autonómiával rendelkező néhány európai kisebbségi régióba, rádöbbentem, mennyire közös a sorsunk, mennyire párhuzamos módszerek alapján próbálta mindenhol földbe döngölni saját kisebbségét a többségi hatalom.
Ki hitte volna például, hogy a római kori kultúrával, a több ezer éves múlttal rendelkező Olaszország hatalmasai a két világháború között azt is megtiltották a dél-tiroli németeknek, hogy temetőikben német szöveg szerepeljen a fejfákon és sírköveken? A dél-tiroli főváros, Bozen-Bolzano egykori olasz köztéri freskója ma is fennen hirdeti, hogy olaszok hozták be az „elmaradott” németek számára a civilizációt. A példákat sorolni lehetne szerte Európából, hiszen Franco tábornok Nagy-Spanyolország őrülete legalább annyira megalázta Baszkföldet és Katalóniát, mint az olaszok Dél-Tirolt, vagy a moldovai románok Gagauziát. Nincs tehát új a Nap alatt. A többségi féltékenység talán annyiban érthető, hogy az időközben önrendelkezést kiharcolt európai autonóm területekről hamar kiderült: kivétel nélkül országuk leggazdagabb régiói.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári születésnapi gálaestjének egyik központi témája az erdélyi magyar autonómiaküzdelmek rendszerváltás utáni története volt. Kívülálló talán egy politikai tábor önfényezésének is tarthatná, hiszen minek gálaműsorral összekapcsolt ünnepi rendezvényt szervezni egy olyan fogalomról, amitől látszólag éppen olyan messze vagyunk, mint 1990-ben. Miközben a másik tábor azzal vág vissza, hogy ő nemcsak beszél az autonómiáról, hanem tesz is érte: például aszfaltoz és közművesít.
Volt azonban ennek az estének egy roppant érdekes momentuma, amikor Bakk Miklós – megköszönve az EMNT által neki ítélt Kós Károly-díjat – arról beszélt, hogy nem tudtuk ugyan közjogi vagy alkotmányjogi szintre emelni az autonómiát Erdélyben, de sikerült azt megőrizni az elértéktelenedéstől. Több utódállambeli régiótól eltérően valamennyi erdélyi magyar közszereplő számára sikerült a törekvést közös értékké, igazodási ponttá tenni. És ez az autonómiaküzdelem eddigi legnagyobb erdélyi eredménye. Innen kezdve pedig mellékes, hogy a mindenkori román főhatalom mit gondol róla: az autonómia ott kezdődik, amikor mi magunk hiszünk a megvalósításában.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felavatták Antall József első szobrát Erdélyben
Székelyhídon avatták fel december 22-én, vasárnap Antall József volt miniszter- elnök első szobrát Erdélyben – közölte az Antall József Alapítvány az MTI-vel.
A közlemény szerint a volt kormányfő halálának huszadik évfordulója alkalmából a székelyhídi református templom kertjében avatta fel az alapítvány a mellszobrot, amely bronzból készült, és egy fél tonnás süttői mészkő posztamensen áll. Az Antall József Alapítvány idézte Makay Zsoltnak, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség elnökének, az alapítvány kurátorának a szoboravatón elmondott szavait, miszerint az ott élőknek régi vágya volt, hogy a Partiumban is legyen szobra Antall Józsefnek, hiszen több évtized után ő volt az első magyar politikus, aki nyíltan felvállalta a nemzetegyesítés gondolatát.
A közlemény szerint Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, történelmi pillanatnak tekinti, hogy Antall Józsefnek e naptól kezdve Erdélyben is van szobra. A politikus kiemelte, a volt kormányfőt értékpártisága tette halhatatlanná, értéknek tartotta a nemzetet, a családot és a hitet. Mindezt pedig nem politikusi szerepként vállalta, hanem valóban így is gondolta, így is érezte.
A megemlékezés végén Babusa János szobrászművész alkotását Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg. Az Antall József Alapítvány tájékoztatása szerint a szoboravatón mintegy kétszázan vettek részt. Antall József történész, politikus, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el. MTI
Erdély.ma

Számvetés a pusztulással – Böszörményi Zoltán legújabb kötete
„Hercegem, a költők mind kihaltak!” – ezzel a felütéssel kezdődik Böszörményi Zoltán új kötete, a Katedrális az örök télnek, és kár tagadni, igaza van, legalábbis a versbeli logika szintjén, hiszen az utódok vagy utánzók felelőssége nem a múlt fölös csodálata, hanem mindig egy új világteremtés ígérete, amely irányt szabhat minden poétai erőfeszítésnek, legalább is a remek nyitó ballada szerint:
„Pedig itt elélhettek volna még, Az örök lugasban méla kedvvel, Hol rózsák hamvasztó tüze ég, tudás és sziporka ihlet leng el…” (Sorsunk délibábja) A szerző eddigi életművét nem lehet a szokásos irodalmi kategóriákba sorolni, mert más az indíttatás, a külső körülmények összhatása, és nem utolsó sorban másféle élményekből, versbeli kötőanyagokból építkezik ez a líra, mint a legtöbb kortárs költő esetében. A szerző messziről indult és hatalmas utat járt be, az életrajzi adatok szerint pályája kezdetén, Rejtővel szólva, egyszerre volt „kőfaragó és balett-táncos”, aztán filozófia szakos hallgató a Föld túloldalán, majd világjáró üzletember, és végül, de persze nem utolsó sorban számos regény és verseskötet szerzője. Ebből is következik, hogy ha látszólag ugyanolyan szavakat, motívumokat használ, mint bármelyik mai magyar költő, a háttér és az élményanyag horizontálisan kiterjedtebb, hiszen ő nem fantáziájából előbukkanó kellékként emlegeti a távoli egzotikus helyszíneket, a karibi estéket, a pálmafákat. A szinte cendrars-i kalandozások az „ötcsillagos luxusversek” esetében egy valóban megélt élményvilág realisztikus motívumai. A nyelvhasználat és a stíluskeveredések szintjein is felfedezhetőek nála azok a sajátosságok, amelyek még izgalmasabbá tehetik ezt a költészetet. Például akár Juhász Gyula vagy egy másik első világháború előtti költő is kezdhette volna így ezt a jelen felé indázó verset: „A dolgok költészete itt végtelen, Hallom, sír a parti fa, a búba font. A lélek bár átsegít még sok telen, Akácrügyet a tavasz ereje bont.” (De artis poeticae naturae) A parti fa „búba font” ─ a kifejezés archaikussága megütheti a mai olvasó fülét, de aztán hirtelen egy létértelmező, filozofikus, egzisztenciális problémákat felmutató költeményt kapunk: „Anima mundi a polifóniám, / Még sincs, ki értem a pokolra szállna. / Csak a líra, ha a sodrában állok…” Böszörményi jól játszik a beszédmódokkal, pályája kezdetén inkább az avantgárdhoz vonzódott, aztán kipróbált rengeteg műfajt és formát, írt szonettkoszorút, a jelen kötetben pedig találhatunk balladákat, hagyományos és modern hangszerelésű darabokat, és érdekes formai kísérletként egy hosszú, tercinákból álló verset is. Ebben a könyvében is megmaradt amolyan egykori-mai „disszidens költőnek”, akinek elege lett minden kelet-európai diktatúrából. Időzónák között otthonosan mozog, mégsem világpolgár, nagyon is magyar és lokálpatrióta egyszerre, a San Franciscó-i reggelekről, a Vörös tér turistakellékeiből összeállt benyomásokról, illetve aradi mindennapokról ír csevegő stílusban és enigmatikus mélyértelműséggel, és a Katedrálisban találhatunk politika feletti haza-verset is. A Katedrális az örök télnek négy részből áll (Délibáb, Ujjrács, Képeslap, Katedrális), köztük olyan motívumokkal, amelyeket a költő eddigi lírájából – például Majorana-verseiből – már ismerhetünk. A kötetadó cím pesszimisztikus, és a közéleti mondanivaló a trianoni tragédia máig nyomasztó utóhatásait vetíti elénk. Böszörményi sokat foglalkozik a magyar múlttal, a hazavesztéssel. A saját sors és az országos pusztulás szomorú és őszinte számvetésekre készteti. Megszólalásain nemcsak az aggodalom hallatszik át, hanem poétikailag szerencsés módon a nyolcvanas évek erdélyi költészete is: „A tömény éjben megfogan a félelem, a köd burkában nagyra nő, annyira, hogy már felejthető, kinek szavát őrzöm.” ( …) „azóta is szégyent gyűrünk egyre, s valami nosztalgiát keverünk…” (Katedrális az örök télnek) „Akik mindenüket feláldoznák egy órányi semmittevésért, ott sereglenek a lehetőségek homokhullámain…” (Márai ébresztése) Érdemes figyelni az ajánlásokra, hiszen Zalán Tibort, Jónás Tamást szólítják meg, az egyik Majorana-vers pedig Faludy Györgyöt. A Zalánnak ajánlott költemény szintén egy nem e tájon honos természeti képből kerekít metafizikai ihletettségű parabolát: „…Láttam kihunyni tüzet, vulkán láváját hason csúszni. éhes a fény, lángfű, bálvány, istenség. A láthatatlan hűség is szellem-én.” (Létem pora) A régies nyelvezetű tercinákban a szöveg tükrözései közt felsejlő témák és variációk ismételt hangütései izgalmas, sokértelmű költői anyaggá állnak össze: „…nincs menekvés, aki lázadt, halott ma. Marék porát széthordják vad telek, Vissza nem jő, ki a mának adózna. A szeretet lankáin pőre hegyek, Leselkedjen, ki álmot állít eléd A szórványban, a védtelen végeken.” (Kilenc oktáv) A kötet egyenletes színvonalát tekintve néha előfordulnak olyan megoldások, melyek megtorpanásra, újraolvasásra késztetik az embert, például a záróversben egy furcsa képet fedezhetünk fel: „most, hogy rád találtam, / ha kell, ringatlak / sok bajt látott karomban…” (Megtaláltalak) Továbbá szükségtelen túlzásnak tűnnek a Cérnára fűzve kezdősorai: „Csontomban még a folyékony idő. / (Mész lesz belőlem, és hahotázó köd.”) – pedig igazán jól folytatódik a vers: „tenger nyaldossa lábam. Próbám merő / gondolat, bennem sző. Szövetébe köt, / tétovázom. A szabadságom erő…” Sok érvényes felismerés gazdagítja a kötetet, amelyek a versekben megbújva azt bizonyítják, hogy érdemes figyelmesen, az apró mozzanatokra koncentrálva olvasni az egyes darabokat. Itt van például egy Ezra Pound által már idejekorán jelzett, találó hasonlat: „a pénz hatalmi tőke / nemi szerve van / virtusa az enyészet” (Majorana Moszkvában a Vörös téren). Vagy például a következő izgalmas, modern kép: „Aki az érvek hálójából szabadulni igyekszik, / irgalmat sugároz, / foghíjas térképet rajzol / a tudat merevlemezére.” (Márai ébresztése) Böszörményi Zoltán legújabb kötete kellemes és kalandos olvasmány, sokhúrú líra egyedi megoldásokkal, valamint Részegh Botond valóban ötcsillagos illusztrációival. Szép és tanulmányozásra érdemes könyv.
Böszörményi Zoltán: Katedrális az örök télnek. Kalligram, 2013.
Boldogh Dezső
irodalmijelen.hu
Erdély.ma

„Eltérített” forradalom
Miközben szombaton este egy bukaresti tüntetésen több mint ezren követelték a kormány lemondását, és Ion Iliescut, a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Nemzeti Megmentési Front (FSN) egykori vezetőjét, volt államfőt szidták, egy, a forradalom évfordulója alkalmából megrendezett délutáni bukaresti megemlékezésen forradalmárok egy csoportja azt üzente: az 1989-es forradalmat eltérítették, és Ion Iliescu tudja, ez hogyan történt.
Kormányellenes tüntetés a forradalom évfordulója alkalmából szombaton Bukarestben
Az Egyetem téren abból az alkalomból rendeztek koszorúzást, hogy 24 évvel ezelőtt december 21-én terjedt át a román fővárosra a Temesváron öt nappal korábban kirobbant kommunistaellenes népfelkelés, a karhatalom pedig Bukarestben és több erdélyi nagyvárosban a rendszer ellen tüntető tömegbe lőtt.
A védelmi minisztérium által rendezett hivatalos ünnepségen egy katonai díszszázad koszorúzott: ezt a megemlékezést zavarta meg az egykori forradalmárok száz fős tüntető csoportja. „Ne misztifikáljátok a történelmet, Iliescut kérdezzétek, ki térítette el a forradalmat, ki felelős az áldozatokért” – volt olvasható a megemlékezésen az egykori forradalmárok egyik molinóján. Egy másik felirat az 1989 óta színre lépett politikustársadalom átvilágítását sürgette.
Szombaton este mintegy ezren tüntettek a forradalom évfordulója alkalmából Bukarest belvárosában a kormány, a verespataki aranybányaprojekt és a palagáz-kitermelés ellen. Az egyik közösségi hálón szervezett, hatósági engedély nélküli megmozdulás szervezői az Egyetem téren gyülekeztek, majd miután megemlékeztek az 1989-es forradalom áldozatairól, a kormányszékház elé vonultak.
Közben a kormány és Ion Iliescu ellenes jelszavakat skandáltak. Az egyik tüntető szerint Victor Ponta Ion Iliescu gyermeke, akit Adrian Năstaséval nemzett. Egy nyilatkozat is kering az interneten, amelyen a szervezők a kormány és az államfő lemondását, valamint a büntető törvénykönyv azon módosításának eltörlését követelik, amely megnehezíti, hogy a korrupcióellenes szervek eljárjanak a honatyák ellen. A megmozduláson megjelent Mihail Neamţu, az ellenzéki Új Köztársaság párt elnöke is, a tüntetők azonban elkergették, mondván: politikusoknak nincs keresnivalójuk közöttük.
A forradalmárok elégedetlensége kedvezményeik eltörlésével is összefüggésbe hozható. Az illetékes államtitkárság szerint 22 ezer embernek van forradalmár-igazolványa Romániában, de 2011 óta közülük már csak hatezren kapnak állami juttatásokat: az áldozatok hozzátartozói, a sebesültek és azok, akiket Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor elmenekülése előtt bebörtönöztek. Korábban viszont minden olyan személynek anyagi természetű kiváltságokat biztosítottak, aki három tanúval igazolta a harcokban szerzett érdemeit.
Az Iliescu-rezsim politikai ellenfelei szerint a FSN azért adott haszonlesők ezreinek kedvezményeket, hogy a valódi rendszerváltókat lejárassa.
Mint ismeretes, 1989 decemberében 1100 embert lőttek agyon országszerte, közülük 940-et Ceausescu letartóztatása után. A diktátor kivégzését követően még napokig tartott a lövöldözés, több helyütt rejtélyes mesterlövészek rendeztek vérfürdőt, de kilétükre azóta sem derült fény. Ezért olyan városok is tele vannak hősökkel, ahol az emberek a diktátor menekülése után, a televízióból értesültek arról, hogy forradalom van.
Emil Constantinescu, a forradalom utáni Románia első jobboldali államfője (1996-2000) ezt az új hatalom diverziójának nevezte: szerinte a népfelkelést eltérítő új vezetőknek szükségük volt egy ellenségre, akinek legyőzésével igazolhatták a Nemzeti Megmentési Front legitimitását.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Tánc, közösség, karácsony
Amikor arról kérdezték, mi volt a szombat esti esemény célja, Both Aranka, a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptánccsoport vezetője a címben felsorolt három szóban ragadta meg a Székelyföldi Filharmónia koncerttermében tartott évzáró előadás lényegét. Szombaton ünnepelt a Kékiringó apraja-nagyja: a néptánccsoport fennállásának tizenhatodik évfordulóját, hálát adván annak a megtartó és közösségformáló erőnek, mely mindezt lehetővé tette.
Tűt sem lehetett volna leejteni a zsúfolásig megtelt teremben: a Kékiringó Néptánccsoport évzáró műsorának kezdetén Szabó Attila műsorvezető, házigazda üdvözölte a részvevőket. „A közös ünneplésről faggattam Both Arankát, aki úgy fogalmazott, hogy a táncban benne van minden gondolat, érzés, melyeket nehéz lenne szavakba önteni” – mesélte a házigazda.
Az udvarhelyszéki nyitótáncot követően felcsíkit jártak a kékiringósok: a színpadot betöltő székely ruhás forgatagban több korosztály, az ötévestől a huszonévesig ropta egyszerre. A tánccsoport hagyományosan minden decemberben évértékelő, évbúcsúztató előadást tart, az esemény egyfajta bemutatása az adott évben tanult új táncoknak, de a végzős, érettségi előtt álló kékiringósok búcsúztatója is egyben.
Idén a Gyimesekben tartották nyári edzőtáborukat, az eltanult táncokat nem koreográfiába zárt formában, hanem szabadon, ún. mulatságként mutatták be a közönségnek. „A szokás szerint előbb játszva tanulják meg a különböző táncok alaplépéseit, majd ezek elsajátítása után születik meg egyik-másik koreográfia. Ezúttal a koreográfia elmaradt, igazi önfeledt, gyimesi mulatságot ropnak a gyerekek, fiatalok” – magyarázta Szabó Attila.
Az est során a „pelenkagyanús” aprócskák is bemutatkoztak, kedvenc népi gyermekjátékaikat járva el. A Kékiringó kiforrott táncosai magukban is színpadra léptek: egyebek közt moldvai és bonchidai táncrendet jártak, illetve a csapat kedvencét, kalotaszegit. „A kalotaszentkirályi tánctábor a csapat kedvence, és tavaly, a néptánccsoport tizenötödik születésnapján egyik kívánsága is teljesült, hisz kalotaszegi viseletet sikerült szerezniük” – tolmácsolta a műsorvezető.
A Kékiringó Néptánccsoportnak nemcsak kis és nagyobbacska, hanem már leköszönt tagjai is vannak, akik azonban évről évre visszajárnak. „A közösség, az együttlét, a családias hangulat, ezért jó ide visszajönni” – árulta el Bence Balázs, aki párjával, Máté Saroltával az egyetemi évek alatt is visszajár a Kékiringó berkeibe.
Mint az már hagyományos, az ünnepi műsort az éjszakába nyúló táncház követte. A talpalávalót a Kékiringó kedvenc és a vidék legkedvesebb zenekara, a Kedves Zenekar – Forró István, Román Hunor, Kedves Botond és Bíró Imre – húzta.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Baba Novac: az önkormányzat helyezte vissza a magyarellenes feliratot
Az önkormányzat alkalmazottai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára – tájékoztatta lapunkat Iulia Perşă, a polgármesteri hivatal szóvivője. A felirat egy hete került vissza a helyére, a helyi román sajtó azonban arról számolt be, hogy ismeretlen tettesek helyezték vissza a korábban eltávolított „unguri” szót.
Az önkormányzat képviselői még novemberben úgy nyilatkoztak, hogy helyreállítják a magyarságot sértő feliratot, és meg is rendelték már a betűket ehhez.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári rendőrség minősített lopás gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Baba Novac-szobor feliratának „megcsonkítása” miatt. A magyarokat sértő feliratot – amelyet Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori, szélsőségesen magyarellenes polgármestere 1998 szeptemberében, a városi tanács engedélye nélkül helyeztetett el a szobor talapzatán – október másodikán rongálták meg.
A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én (Baba Novac – căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601)”. A feliratból ismeretlen tettesek az „unguri” szót eltávolították. Andriana Simona Vornicu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője akkor a Krónika kérdésére elmondta: műemlékgyalázásról nem lehet szó, hiszen a szoborhoz nem nyúltak, csupán betűk hiányoznak a talapzatáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete egyébként két éve kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz, hogy távolítsák el a törvénytelenül és alkotmányellenesen kihelyezett, diszkriminatív feliratot, azonban azt a választ kapták, hogy az a szobor felállításának eredeti, 1975-ös terve alapján készült. Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei elnöke korábban lapunknak elmondta, utánanéztek az eredeti terveknek a városháza archívumában, a polgármesteri hivatal által emlegetett ötoldalas mellékletből azonban csak négy oldalt találtak meg. „Érdekes módon épp az ötödik oldal hiányzott, amely a szobor eredeti műszaki tervét tartalmazza” – jegyezte meg Szász Péter
A kolozsvári Baba-Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron, a Főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Angyalok a Mezőségen
Szálljatok le, szálljatok le, betlehemi angyalok!
Zörgessetek ma este be minden kicsi ablakon.
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek:
Boldogságos ünnepet!
Angyaljárás ideje van, és közöttünk is járnak angyalok, akik bezörgetnek az ablakon. Pedig gyermekkorunk vége felé rájöhettünk, nem is angyalok díszítik fel a karácsonyfát, nem is ők járnak nálunk temérdek finomsággal, várva-várt ajándékkal. Pár évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, mégiscsak léteznek angyalok, ha nem is szárnyalnak, de két lábon járva, több száz kilométeren át gépkocsit vezetve érkeznek, bezörgetnek az ablakon, hogy mosolyt, melegséget, szeretetet vigyenek az otthonokba. Második éve népes angyalhad kelt útra, hogy a mezőségi falvak, az elhagyatott tanyák lakóit keressék fel, örömet, meglepetést, melegséget vigyenek a házakba. Oda, ahol idős, magukra hagyatott emberek laknak, vagy oda, ahol az elszigeteltség tengerében gyerekek élnek, s családjuk kínkeserves áldozatok révén próbálja magyarnak nevelni őket.
Mindenki kap, miközben ad
A mezőségi angyalok Magyarországról érkeztek, többek között Kőszegről, Debrecenből, Érdről, Szombathelyről, Budapestről, Kecskemétről, Tolna megyéből, a Duna-kanyarból. Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány a tavalyi szeretetszolgálat mély benyomásain felbuzdulva idén is nagyszabású gyűjtést szervezett.
– Tavaly mohikánként törtem az utat, idén mindenki velem akart jönni. Azért választottuk a Mezőséget – mondta Bálint László, az alapítvány képviselője – , mert ezt a tájegységet, az itteni embereket méltánytalanul elfelejtik, pedig a Mezőség sokat adott a magyar kultúrának. Kevesen figyelnek arra, hogy itt is élnek magyar emberek, hogy itt is vannak rászorulók. A Székelyfölddel ellentétben ezzel a tájegységgel nem igazán foglalkoznak. Tavaly olyan emberekkel találkoztunk, akiknek húsz éve nem nyitotta be senki a kapuját azért, hogy boldog karácsonyt kívánjon nekik! Mi ajándékot, szeretetet hozunk és szeretetet kapunk. Az alapítvány felhívására hihetetlenül nagy lelkesedéssel álltak mellénk az emberek, akik idejüket, pénzüket, energiájukat nem sajnálták. Tizennégy önkéntes jött el a Mezőségre, hét autóval érkeztünk, 3 kisbusszal és 4 combi személyautóval. Tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, tésztát, tisztítószereket, édességeket, játékokat, könyveket, ruhaneműt, pokrócokat, téli holmit hoztunk. Ha összeadjuk, az adományok értéke körülbelül 3 millió forint fölött van. Idén négyszer annyian adakoztak, mint tavaly, talán azért, mert akik tavaly itt jártak, elmondták, milyen lelkülettel fogadták őket itt. Úgy értékeljük, hogy egy évben egyszer szükség van egy olyan gesztusra, ami megérinti az embereket. Arra gondoltam, hogy hátha elérjük, hogy emberi kapcsolatok, családi barátságok alakulnak ki. Ha ez sikerül, akkor az angyalok teljesítették missziójukat. Sokan elmentünk Erdélyből, itt hagytuk szüleinket, nagyszüleinket. Legalább ilyenkor jöjjünk haza, gondoljunk rájuk, gondoljunk az egyedül, szerény körülmények között élő emberekre – mondta Bálint László, miközben az önkéntesek több száz csomagot állítottak össze a mezőbergenyei diakóniai ház termeiben, ahová alig lehetett belépni a nagy sürgés- forgástól, a sok ajándéktól.
A csomagokat mezőségi települések – Mezőmadaras, Mezőzáh, Mezőméhes, Báld, Nagysármás, Kissármás, Uzdiszentpéter, Aranylábú Tuson, Nagyölyves, Mezőörményes, Pusztakamarás, Feketelak, Melegföldvár, Szarvaskend, Esztény, Veresegyháza, Szászzsombor, Kisfülpös – lelkészeinek közreműködésével juttatják el a címzettekhez, általában névre szóló levél és jókívánságok kíséretében, amelyet az adományozók írtak.
– Az angyaljárás során nemcsak a mezőségiek kapnak ajándékot, hanem mi is, hiszen lélekben feltöltődve térünk haza. Kimondhatatlan, hogy milyen őszinteséggel, tisztasággal lehet emberekkel beszélgetni, hogy mennyire megőrizték tartásukat ezek az emberek! Célunk, hogy felrobbantsuk a fásultságot, a közönyt, és segítsünk embertársainkon azzal, hogy feléjük fordulunk, hogy kezet nyújtunk nekik, és boldog karácsonyt kívánunk nekik! – tette hozzá Bálint László.
Levél Tatáról
Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítványhoz nemcsak adományok, hanem kérések és vallomások is érkeznek. Íme egy a sok ezer lehetséges közül, melyet levélben fogalmaztak meg, s melyben sűrítve ott van a mezőségi sors.
"Tisztelt Alapítvány! Tegnap a Kossuth rádióban könnyes szemmel hallgattam a kezdeményezésükről – Angyalok a Mezőségen.
Eszembe jutott a 88 éves Tatám, aki egy gyönyörű kis tanyán, szegényesen lakik egyedül Ludas és Maroskece között a hegyekben. Mindennap gondolok rá. Sajnos tavaly váratlanul meghalt a nagybátyám, aki vele volt, s pár éve váratlanul anyukám, s a nagymamám is. Azóta igen megromlott az egészségi állapota, de rendíthetetlenül tart állatokat, s műveli a kis földjét, hogy meg tudjon élni. Két nagynéném s egy nagybátyám rendszeresen látogatja őt, de így is nagyrészt egyedül van. Nekem ő a példaképem! Soha nem láttam még embert, akiben ennyi erő volt, sosem adja fel! Nemrégiben azt mondták az orvosok, hogy nem tudni hány napja van még hátra, gyenge a szíve. A nagynénémék, hogy segítsenek rajta, eladták a lovát, hogy kevesebb munkája legyen, s pénzt a Tatámnak adták… A Tatám vett rajta egy lovat… Sosem adja fel!!!
Tavasszal született kisbabánk, autónk sajnos nincs, s nehézkes a közlekedés, így idén, s talán még jövőre sem tudom meglátogatni.
Biztosan sokan fordulnak Önökhöz ilyen kéréssel, s feltételezem, nem is mindegyik kivitelezhető, de nagyon szívesen küldenék neki Önökkel egy kis csomagot süteményekkel, kaláccsal, s egy fényképpel a dédunokájáról – amennyiben megoldható. Kisgyermekkorom óta az az álmom, hogy egyszer elmenjek a nagyszüleimhez karácsonykor. S ha nem is mehetnék el, de a Tatám megkapná a neki szánt ajándékomat, nagyon boldog lennék. Minden évben küldök karácsonykor s máskor is kis csomagot a Tatámnak, de a posta nem mindig ér oda. Elmondhatatlanul nagy öröm lenne számomra, ha a Gerendkeresztúrhoz tartozó Györgyedbe el tudnák vinni a Tatámnak szánt csomagot. Várom pozitív visszajelzésüket!
Amennyiben nem megoldható, akkor a honlapjukon megadott számlaszámon támogatom az Önök gyönyörű kezdeményezését, hogy sok magányos idős s szegény sorsú kisgyermek örvendhessen!
Üdvözlettel, Fóris Anna"
Az alapítvány angyalai szombaton keltek útra a mezőbergenyei diakóniai központtól, ahol a helyi lelkész, Domahidi Béla valamint a gyülekezet vendégszeretetét élvezték, és keresték fel a györgyedi nagytatát, a hozzá hasonló helyzetben lévő számtalan sorstársát és a mezőségi gyerekeket.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megemlékezések a forradalomról és áldozatairól
Tegnap és tegnapelőtt az ország több nagyvárosában emlékeztek meg az 1989-es forradalom évfordulójáról – többnyire persze ott, ahol valóban „történt valami”, az emberek kimentek az utcára, ahol lőttek, és áldozatok voltak.
Temesváron és Aradon, például, de Brassóban, Szebenben, a fővárosban is és több más helyen is. Ami azonban feltűnő volt: eléggé visszafogottnak látszottak az ünnepségek, amelyeken kevesen vettek részt, főleg az áldozatok családtagjai, rokonai, közeli ismerősei, akik természetesen nem felejtik el, hogy testvérük, férjük, szomszédjuk 1989 decemberében életét áldozta, nagyon gyakran félreértések, szervezetlenség, kommunikációhiány miatt.
Aradon a szombati, a forradalom egykori útvonalát csak kis részben bejáró felvonulás után tegnap kora délután tartották a legfontosabb megemlékezést. Az állami himnusz elhangzása után Timotei Seviciu ortodox érsek vezetésével misét celebráltak az elhunytak emlékére, ezután Doina Nan asszony szólt, akinek gyermeke halt meg a forradalomban. Ezután több közintézmény és politikai párt, a forradalmárok szervezetei koszorúzták meg az emlékművet, amelyet az ünnepség elkezdéséig a helyi rendőrség tagjai őriztek. Talán mégsem véletlenül, mert az elmúlt években eléggé furcsa támadások érték az emlékművet és környéket, főleg amíg nem volt videokamerás megfigyelés – de még azt követően is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Magyar Állandó Konferencia Déván
Barcsay Ákos-díjat alapítottak
Egyhangúlag fogadták el a Hunyad megyei Magyar Állandó Konferencia (MÁK) résztvevői a dr. Dézsi Attila, MÁK elnök által kezdeményezett, Barcsay Ákos-díj megalapításáról szóló határozatot.
A testület szombaton Déván, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában gyűlésezett. A díj alapító okiratát Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke és dr. Dézsi Attila, a MÁK elnöke látta el kézjegyével.
„Hunyad megyében a közösségi szolidaritás rendkívüli eredményeket ért el az elmúlt években, éppen ezért az RMDSZ Állandó Tanácsán fogalmaztam meg a díj megalapításának javaslatát, amelyet a Hunyad megyei magyar közösségért tevékenykedőknek adunk majd évente, azoknak a személyiségeknek, akik munkásságukkal szórványközösségünket szolgálják" – mondta el dr. Dézsi Attila.
A MÁK határozata szerint évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap Barcsay Ákos-díjat, egyet a történelmi egyházak és felekezetek képviselőjének, egyet-egyet a pedagógus társadalom és a civil szféra képviselőjének ítélnek meg. A díjak odaítélése a Magyar Állandó Konferencia hatásköre, melyet egy öttagú kuratórium gyakorol. A Barcsay Ákos-díjat a Hunyad Megyei Magyar Napokon adják át.
Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619–1661) erdélyi fejedelem, lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik meghatározó alakja. Uralkodásának legmaradandóbb emléke, hogy Erdély címerét az ő fejedelemsége idején, 1659. május 24-én a szászsebesi országgyűlés határozza meg. 2011-ben, az első alkalommal megtartott Magyar Szórvány Napján avatták fel a restaurált, XIX. századi Barcsay emlékművet, amely a Hunyad megyei prefektúra épülete, a hajdani vármegyeháza előtt kapott méltó helyet.
„2014 a Közösségépítés Éve Hunyad megyében, a 21. század kihívásaira akarunk válaszolni ezzel a kezdeményezéssel. Felvállalt célunk, hogy minél több fiatalt vonzzunk közösségépítő tevékenységeinkbe, ezzel egyidőben viszont azt is kötelességünknek is tartom, hogy megköszönjük azoknak az áldozatos munkáját, akik kezdeményező módon hozzájárulnak közösségünk megerősítéséhez. Ezt célt szolgálja a most alapított díj” – hangsúlyozta Winkler Gyula. Az egész napos konferencián az EP-képviselő összegezte az idei év politikai eseményeit, ugyanakkor vázolva a következő esztendő prioritásait, kiemelte a jövő május 25-én sorra kerülő európai parlamenti választásokat, valamint arra is emlékeztetett, hogy jövő decemberben megalakulásának 25 évfordulóját ünnepli az RMDSZ. Arra kérte a MÁK résztvevőit, hogy a következő év munkáját oly módon végezzék, hogy év végén Hunyad megyében is emelt fővel tudjon ünnepelni a magyarság.
Dr. Dézsi Attila bemutatta a Gáspár-Barra Réka „Hunyad megye épített öröksége” könyve alapján készült anyagot, melyet saját információkkal egészített ki, hangsúlyozva, mennyire fontos Hunyad megye páratlan épített örökségének védelme és ápolása. Gáspár-Barra Réka, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság alapító tagjának vezetésével kuratórium megalakításáról is döntött a MÁK, amelynek feladata az épített örökség kataszterének összeállítása, megyei örökségvédelmi stratégia elkészítése, az épített örökség turisztikai népszerűsítése. A Hunyad Megyei RMDSZ Nőszervezete tevékenységéről és jövőbeli terveiről Kun Gazda Kinga, az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezetének elnöke által tartott beszámoló nyomán többen is méltatták a fiatal szervezet sokrétű tevékenységét. A HUMMIT ifjúsági szervezet eredményei Kofity Zoltán nemrégiben megválasztott elnök ismertette. Továbbá felszólalt Kun Árpád nyugalmazott református lelkész, aki saját munkássága, tapasztalata és tudása alapján erősítette meg a műemlékvédelem fontosságát. Szintén e témához kapcsolódott Wersanszky Eduárd nemrégiben újraválasztott petrozsényi RMDSZ elnök felszólalása is. Zsargó János, Hunyad megyei református esperes a szórványgyülekezetek gondjairól beszélt, a megyét különösképpen érintő lelkészhiányról és ennek lehetséges orvoslásáról, melyben az RMDSZ is fontos szerep jut. Gáspár-Barra Réka és Takács Aranka, a korábban bemutatásra került „Hunyad megye épített öröksége” kötet kapcsán szólaltak fel. Takács Aranka továbbá bejelentette, hogy sokrétű egyeztetés nyomán, 2014-ben május 1. és 9. között kerülnek megrendezésre a Hunyad Megyei Magyar Napok. Ennek megszervezéséhez kérte a MÁK tagjainak aktív támogatását. A Fogadj örökbe egy műemléketprogram keretében a Vármegyeház őrei osztottak üdvözletet a rendezvény résztvevőinek.
A konferencián délután a Hunyad megyei magyar oktatási kérdések kerültek terítékre, előadást tartott Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelő és Kocsis Attila, a Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója.
(www.winklergyula.ronyomán)
Nyugati Jelen (Arad)

Indul? Nem indul? Hol indul?
Tőkés Lászlónak befutó helyet ajánlottak a Fidesz európai parlamenti listáján, jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Egyelőre nem tudni, hogy él-e Tőkés a lehetőséggel, vagy inkább az itthoni megmérettetést választja – ha egyáltalán vágyik még újabb brüsszeli mandátumra. Ha mégis, nyomós érvek szólnak amellett, hogy akkor már a biztos Fidesz-lista mellett kötelezze el magát az itthoni bizonytalanság helyett.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy kötetlen év végi sajtóbeszélgetés alkalmával megerősítette: a szövetség nem változtat elhatározásán, és egyedül indul a jövő májusi EP-választásokon. Közös lista állítása tehát – jelen pillanatban legalábbis – esélytelen. A 2009-es magyar összefogás listája, amelyen Tőkés listavezetőkén nyert mandátumot, a múlté. Az RMDSZ elsősorban azzal hárítja el az együttműködésre való felhívást, hogy nem kíván többé olyanokkal szövetkezni, akik céljuk elérése után hátba támadják. Tőkést azzal vádolják, hogy még le se csengett a nagy erdélyi magyar összeborulást szentesítő EP-választás, máris szembefordult az RMDSZ-szel, a néppárt létrehozásánál bábáskodott.
Szabadság (Kolozsvár)

Strasbourgi védelmet kérnek Kovászna megye zászlajának
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a megyezászló ügyében a Kovászna Megyei Tanács, miután megelégelte, hogy a román hatóságok folyamatosan akadályozzák a szimbólumhasználatot.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a keresetben arra mutatnak rá, hogy a megye hivatalos zászlajának betiltásával a lakosság szimbólumhasználathoz való jogát sértette meg az igazságszolgáltatás, holott ezt az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 12. kiegészítő jegyzőkönyve is előírja, amelyet Románia is ratifikált. A dokumentum rögzíti, hogy az egyezményben meghatározott jogok biztosításánál nem szabad valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján különbséget tenni.
Kifogásolják a kettős mércét
Tamás Sándor leszögezte, a helyi és megyei zászlók használata nem sérti a helyi román közösség érzékenységét, a Kovászna megye zászlaján levő címer olyan elemet is tartalmaz, melyet erdélyi román családok címereiben is szerepeltek a 16–17. században.
„Európában, ebben az országban, bennünket, székelyeket is ugyanazok a jogok illetnek meg, mint az ország többi megyéjében lakókat. Úgy gondolom, nekünk is lehet megyei és helyi zászlónk, hiszen a román többségű megyék javarésze is rendelkezik ilyennel. Úgy érezzük, mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás terén Romániát kétfelé osztották: vannak megyék, melyek a vonatkozó jogszabályok értelmében használhatják helyi szimbólumaikat, illetve van Hargita és Kovászna megye, ahol ugyanazon törvény szerint megtiltották ezt” – jelentette ki Tamás Sándor.
Rámutatott, az Európai Unióban, Bretagne-tól kezdve Dél-Tirolon át egészen a finnországi svéd közösségig használnak saját szimbólumokat. Az EU 11 országában létezik valamilyen típusú területi vagy kulturális autonómia, de még azokban az országokban is, ahol nincs ilyen, teljesen normális, hogy helyi zászlókat használhasson egy közösség”.
Mint ismeretes, a brassói táblabíróság idén ősszel hozott jogerős ítélete megsemmisítette azt a tanácsi határozatot, amellyel a megyei tanács öt évvel ezelőtt elfogadta Kovászna megye zászlaját. A lobogó ugyanis hasonlít a kék-arany színű székely zászlóra.
Súlyos bírság a székely zászló miatt Vásárhelyen
A bírósághoz fordulna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete is, miután a marosvásárhelyi rendőrség megbírságolta, amiért a felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámnak minősített székely zászlót.
A hatóságok október végén a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) is felszólították Marosvásárhelyen, hogy távolítsák el a jelképet. Valentin Bretfelean rendőrfőnök szerint az MPP időközben elköltözött, és új székhelyén semmilyen zászló nincs kitűzve, az EMNP és EMNT közös székhelyén viszont kint maradt a székely zászló, ezért az épület bérlőjére – az EMNT-re – 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.
„Ha nem veszik le a zászlót, újabb büntetést kapnak. A helyi közigazgatási törvényben nincs olyan területi egység, hogy „föld”, így ez nem lehet egy lobogó, hanem egyértelműen reklámzászló” – idézi a Mediafax hírügynökség az önkormányzat felügyelete alatt működő helyi rendőrség parancsnokát.
Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke elmondta: mindenképpen bírósághoz fordulnak, mert nem fogadják el, hogy a székely zászlót reklámnak minősítsék. Bár értesítést még nem kaptak, nem érte váratlanul a hír, tette hozzá. „Egy héttel ezelőtt egy rendezvényen összefutottunk a rendőrparancsnokkal, aki nagyon kedélyesen tájékoztatott bennünket, hogy Tőkés Lászlót (az EMNT elnökét) óhajtja megbüntetni ebben az ügyben. Egész biztos, a bíróságra fogunk menni az igazunkért” – mondta Portik Vilmos.
A figyelmeztetés kikézbesítésekor elmondta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik önkormányzati képviselője által benyújtott panasz alapján jártak el. „Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül” – hangoztatta korábban a rendőrparancsnok.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Akkor most hová is álljanak a balgák?
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon, december 22-én még a forradalom édes mámorában éltünk, majd a szabadság, testvériség, egyenlőség csodálatos érzése 1990 márciusában hirtelen elillant.
Katona Ádám, tanár, magyar irodalom- és művelődéstörténész már december 22-én megfogalmazott egy igen fontos kiáltványt, s azt meg is jelentette a Szabadság című független székelyudvarhelyi lap első számában. A tanár úr akkor, nagyon okosan és előrelátóan a SZÉKELYUDVARHELYI NEMZETI TANÁCS nevében tette közzé a következő szöveget:
Székelyudvarhely lakosaihoz!
Ma este, 1989. december 22-én este 6 órakor megalakult Székleyudvarhely Nemzeti Tanácsa. Örömmel vettük tudomásul népünk harcának sikerét. Az ország egészéhez csatlakozva kinyilvánítjuk e város lakosságának önrendelkezési jogát. Magyarok vagyunk és testvérkezet nyújtunk hazánk román, német, szerb, ukrán és valamennyi más népének.
Önrendelkezési jogunk alapján valamennyi honfitársunkkal együtt kiharcoltuk szabadságunkat.
Alapvető emberi jogainkat, emberekhez méltó életlehetőségeinket, demokráciánkat úgy tudjuk megvédeni, ha a székelység múltjához méltó módon öntudatosak vagyunk.
Európa népeihez megint csatlakozunk, az ezeréves történelmünk szabadságszerető hagyományait megőrizve és folytatva ezen a dicsőséges napon, végre fölemelt fővel járhatunk őseink földjén.
Hogy holnap se kelljen szégyenkezve egymás szemébe néznünk, ne romboljunk, ne gyújtogassunk!
Fékezzük meg a magukról megfeledkezett embertársainkat!
Hárítsunk el minden erőszakot!
A bűnösöket törvényes úton vonjuk majd felelősségre.
Tartózkodjunk a személyes bosszú minden formájától.
Csatlakozzunk országunk új demokratikus kormányához.
Holnaptól dolgozzunk!
Mert ezt magunk, a gyermekeink jövőjéért tesszük.
Világkatasztrófákat megjárt hazánkfia, Lukács Csaba írja, hogy a tragédiák helyszíneiről hazatérvén két dolog szokott járni a fejében. Az egyik az, hogy milyen jól választottak őseink, amikor letelepedtek ide, a Kárpát-medencébe, hiszen itt elkerülnek minket az erős, veszélyes viharok, és az igazán nagy földrengések sem érintenek. A másik dolog, hogy akár példásan, ha kell, de tudunk viselkedni váratlan, nagy baj idején is.
Amikor 2005 augusztusában tizenhat halálos áldozattal járó árvíz pusztított a Székelyföldön, a katasztrófa után önzetlenül segített mindenki – még Băsescu elnök is elismerően szólt a magyarok összefogásáról –, télire már minden áldozat háza újjáépült. Büszkék lehetünk rá.
Székelyudvarhelyen 1989-ben – hasonlóan Temesvárhoz, és ellentétben több romániai nagyvárossal – valóban forradalom volt. A székely anyaváros munkássága december 20-án a nagy üzemekben nem volt hajlandó végighallgatni a Temesvárról szóló hivatalos hazugságokat, a Matrica-gyárban még a szakszervezeti vezető, a kis törékeny hölgy, Korodi Vass Irma is visszaadta, megtagadta a szekusok által számára előre megírt felszólalást, s így Udvarhelyről – ellentétben más városokkal – nem küldtek a halálraítélt rendszert üdvözlő és a temesvári felkelést elítélő táviratot Ceauşescunak. Legyünk büszkék erre is!
Amikor a megtorlásra berendezkedett pártemberek és szekusok december 22-én elmenekültek, a város „magára maradt” – közben sajnálatos események, lincselések is történtek –, de néhány nap alatt Székelyudvarhely példásan, saját erejéből megszervezte, újraindította a maga életét. Vezetőket választott, sajtót, rendfenntartó erőt hozott létre, és békésen, fegyelmezetten kezdett el jövőt építeni.
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon még a forradalom édes mámorában éltünk, amíg a szabadság-testvériség-egyenlőség csodálatos érzése hirtelen el nem illant 1990 márciusában, amikor Marosvásárhelyen, a nacionalista gyűlölet felülkerekedett, és legyőzte a testvériséget. Az egyenlőség relatív fogalom, szinte értelmezhetetlen. A maradék szabadság főleg abban kapott hangsúlyt, hogy már el lehet menni az országból, ha nem tetszik, hogy a bukott rendszer emberei újra nyakunkra ültek, csak más jogcímen. Hogy a volt diktatórikus rezsim hatalmi struktúrái megmaradtak, hogy túléltek, de megint jól működnek, csak másként hívják őket.
Átélhettük a vadkapitalizmus időszakát, amikor régi elvtársakból dúsgazdag urak lettek. Neveztük ezt az időszakot privatizálásnak, piacgazdaságnak vagy eredeti tőkefelhalmozásnak.
Önjelölt tehetségtelenek szolgálták ki, szolgálják ma is elszánt klikkharcban a mindig háttérben megbúvó sötét erőket, a pénz hatalmasait.
„A bukott kommunista rendszer is az effélékre, a tehetségtelen törtetőkre építette terroruralmát. Vigyázzunk az egészséges értékrendre! Vigyázzunk tehát, hogy csak feddhetetlen erkölcsű, becsületes, dolgos, értelmes emberek kerülhessenek az új hatalom közelébe!”– írta Katona Ádám 1989-ben az általa alapított Szabadság című lapban.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1990-ben fogadta Tőkés Lászlót a Kongresszusban. Az erdélyi református lelkészt és román forradalmat ünnepelték. A Capitoliumban Tom Lantossal együtt még a Kossuth-nótát is énekeltek. Huszonnégy esztendő elteltével azonban méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga Érdemrend „becsületbírósága” az állami kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott az államfőtől az időközben második mandátumát töltő EP-képviselő.
Mi van? Akkor most hova is álljanak a belgák? Vagy a balgák? Hová legyen Dániel Ernő atya, aki a forradalomkor életét kockáztatva, a fölgyújtott rendőrség előtt, keresztény emberhez méltóan, békíteni próbálta a felbolydult tömeget? Vagy Mika Dezső és karatés tanítványai, akik az elszabadult indulatok közepette is életeket mentettek? És Kolumbán Gábor, aki kutatóként, káoszelméleti tudását felhasználva, „társadalom-kaológusként” próbálta szolgálni közösségét? Hová álljanak, mi legyen a régi tisztességes vezetőkkel?
Porzsolt István, Ubornyi Mihály, Fábián István vagy Incze Béla is balga volt Udvarhelyen? Vajon balga volt-e Imecs László, aki Brassóban sorkatonaként életét áldozta ezért az elvetélt forradalomért? És Katona Ádám is balga, aki ma kisnyugdíjasként ugyanabban a tömbház-lakásban él, mint huszonnégy éve? Aki most is magányosan, de még mindig ugyanazt mondja, mondaná, ha lenne kinek, mert az RMDSZ felszámolta platformját, az Erdélyi Magyar Kezdeményezést? Katona Ádámot meghívják ugyan időnként egy-egy összejövetelre, de már csak felszólalási jog nélkül, mint „díszpinty” jelenhet meg…
Akkor most hova is álljanak a balgák?
Karácsony közeleg, az év legszebb ünnepe.
Kedves belgák! Kedves balgák! Kedves balekok! Kedves reménykedők! Kedves társak a honfibúban! És a többiek! Barátok és felebarátok!
Áldott szent ünnepet mindenkinek!
Farkas Antal
Székelyhon.ro

Forgalomlassító megmozdulások Székelyföld autonómiájáért
A Brassót Bákóval összekötő 11-es országúton, öt helyszínen, a gyalogátjárón sétált fel s alá mintegy nyolcvan székelyföldi fiatal Székelyföld autonómiáját hirdető román és magyar nyelvű feliratokkal, hétfőn délután.
A „villámcsődület” ideje alatta fiatalok három kézdivásárhelyi, egy szentivánlaborfalvi és egy uzoni gyalogátkelőn sétálgattak, akadályozva a gépkocsik közlekedését az országúton. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke portálunknak elmondta, hogy a legutóbb három hete szerveztek hasonló megmozdulást Szentivánlaborfalván, akkor 15 személy sétált az átjárón, 60 csendőr felügyelete alatt.
Ezúttal valószínű, hogy a rendfenntartók nem szereztek idejében tudomást a szervezkedésről, mert csendőr egyáltalán nem volt, ráadásul a rendőrök is csak késve érkeztek meg, így háborítatlanul lassíthatták a forgalmat a fiatalok.
Gazda Zoltán beszámolója szerint az első negyedórában torlódások alakultak ki a tiltakozások környékén, ám valamennyi helyszínen megjelentek a közlekedésrendészet emberei, és a továbbiakban irányították a forgalmat, de ezenkívül nem avatkoztak be a tiltakozásba. Az előrehaladásban akadályozott autósok véleménye megoszlott: egyesek nekitolattak az átkelőknek, de voltak olyan sofőrök is akik a rokonszenvüket fejezték ki a megmozdulás iránt.
Gazda Zoltán leszögezte: a megmozdulással az ellen tiltakoztak, hogy a kormány mindeddig válasz nélkül hagyta a márciusi és októberi beadványaikat. Hozzátette, ha továbbra sem kezdődik meg a párbeszéd az autonómiáról, a mostaniaknál sokkal hatásosabb polgári engedetlenségi akciókkal próbálják felhívni a figyelmet a székelyföldi autonómiakövetelésre.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

A támogatással a szeretet zászlaját tűzték ki
Több mint félmillió forintnyi pénzbeli támogatást ajánlott fel a Tőkés László Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Marosvásárhelyen és környékén élő nehéz sorsú családoknak. Támogatásban részesült továbbá az Ady István vezette Szivárvány Alapítvány is.
„Rendkívüli ez a mai nap mindannyiunk életében. Egyrészt önöknek, akiket megajándékozunk, másrészt nekünk is, mert segíteni tudunk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte hétfőn az egybegyűlteket Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének elnöke. A pénzösszeg szétosztásában a történelmi egyházak vezetői segítettek, ugyanis arra kérték fel az elöljárókat, hogy válasszanak ki egy-egy (összesen öt) olyan családot, amely szerintük ezt a pénzösszeget – családonként 50.000 forintot – megérdemli.
A szeretetteljes segítési szándékra is emlékezzenek
Az EMNT Klastrom utcai székházába a családokat elkísérték az őket ajánló egyházi elöljárók, akik az összeg átadása előtt néhány szóban ismertették, hogy miért éppen a jelenlevőkre esett a választásuk.
Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese pártfogoltjai nevében megköszönte a támogatást. Utalt arra az utóbbi hónapokban egyre inkább terjedő felhívásra, hogy minél több helyen tűzzék ki a székely zászlót, majd hozzátette: „ezzel az segéllyel a szeretet zászlaját sikerült kitűzni”. Nagy László püspökhelyettes, a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkésze megköszönte a felajánlóknak azt, hogy odafigyelnek azokra, akiknek szükségük van a segítségre, majd kérte a megajándékozottakat, hogy arra a szeretetre emlékezzenek, amellyel az adományozók ezeket az ajándékokat adták. A római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperest kérték fel egy rászoruló család kiválasztására, ő azonban egyházi teendői miatt nem tudott részt venni az eseményen. A Magyarfülpösön és Szászrégenben szórványkollégiumot működtető Ady István református lelkipásztor három bentlakó gyerekkel és Bodor Vera tanítónővel érkezett. Az általa működtetett alapítvány 280.000 forintot kapott. Az alapítvány vezetője „az ige testté lett” bibliai idézetről osztott meg gondolatokat a jelenlevőkkel. Balázs László, az Erdélyi Magyar Néppárt mezőmadarasi elnöke is elkísérte az általa javasolt családot, aki felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Tőkés László a szegények pártfogója. Az ötödik családot Cseh Ágnes tanítónő ajánlotta.
Élelemre, villanyra, ballagásra, szemműtétre
Az adományok átadása után Bálint Barnit kérdeztük, tudja-e, hogy mi történt velük. A kisgyerek nemleges válaszát követően édesanyja vette át a szót, aki elmondta, hogy élelmet és ruhákat vásárol az adományból. A paniti Máthé család is nagyon örvendett a támogatásnak, terveik szerint ez az összeg új házuk villanyszerelési költségeinek egy részét fedezi majd. A tizenkettedikes Gábos Laura portálunknak azt nyilatkozta: „megtisztelőnek érzem, hogy engem választottak. Nem szándékozom azonnal elkölteni a pénzt, félreteszem a ballagásra.” Balázs László pártfogoltjainak is jól fog majd a támogatás: kisfiuk esedékes szemműtétére teszik félre.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Blogbejegyzésekből könyv
Az erdélyiség, erdélyi magyarság létkérdéséről újabb szempont látott napvilágot nyomtatásban. Lakó Péterfi Tünde legújabb könyvében az idei év marosvásárhelyi eseményeit summázza úgy, hogy közben minden erdélyi magyarnak üzenni szeretne. A szerzővel az Erdélyi magyarnak lenni című könyvének vasárnapi bemutatója előtt beszélgettünk.
„Azért Erdélyi magyarnak lenni, mert ez egyben kedvenc írásom címe is. Nemcsak az enyém, hanem sok olvasómé is” – válaszolta a szerző a könyv címválasztásával kapcsolatos kérdésünkre. „Tulajdonképpen a könyv arról szól, hogy milyen erdélyi magyarnak lenni, mik a vágyaink, mivel küzdünk meg nap mint nap. De ugyanilyen jelkép értékűnek érzem a kiadvány borítóját is, amelyre egy, a marosvásárhelyi Vársétányról készült fotót választottam.”
Rekordidő alatt
A szerző saját költségén megjelentetett könyvéről kiderült, hogy a kiadványszerkesztéssel járó munka mindössze három napig tartott – ennyi idő kellett ahhoz, hogy Lakó Attila, a blogger fia, megszerkessze a borítót, és segítsen az írások kronológiai osztályozásában.
Az eredetileg a Vanegypercem nevű blogon közölt írások egyike sem a könyvben megjelen(tet)és szándékával született. „Ezekre a publicisztikai jellegű írásokra dokumentumként tekintek. Szinte időrendi sorrendben rögzítik azokat a – magyar közösség számára – fontos eseményeket, amelyek 2013-ban történtek a városban” – mondta el Lakó Péterfi Tünde. Kérdésünkre, hogy kinek írta a könyvet, a blogger hangsúlyozta, hogy írásai nem kizárólag a marosvásárhelyi közönségnek szólnak, legalább annyira az erdélyi magyarságnak is. „Ami Vásárhelyen történik, az Erdély-szerte zajlik kisebb-nagyobb mértékben. Hangsúlyozni szeretném, hogy az erdélyi összmagyarságnak fontos a város. Mindezt szépen bizonyította az egybanisok gyűjtése is – egész Erdély szurkolt nekünk, és segített. Talán megérezték annak a súlyát, hogy ha az ügy mellé állnak, Vásárhely megmarad.”
Szeretetet vár
Ez a legnehezebb kérdés – válaszolja Tünde, amikor megkérdezzük, mit üzen az olvasóinak. „Először is hadd köszönjem meg, hogy olvasnak. Azért döntöttem az írásaim könyvben való megjelentetése mellett, mert a könyvnek semmihez sem fogható varázsa, lelke van. Szívem-lelkem beleadtam minden egyes írásba, remélem, hogy az olvasóim is nagy szeretettel forgatják majd a könyvet.”
Tünde a második könyve megjelenését követően sem érzékel égbekiáltó változásokat magán vagy környezetén: maradok mindig, aki voltam – vallja. Vagy, ahogy az Erdélyi magyarnak lenni című írása végén fogalmaz: „És a jövőben, ha megkérdik: ki vagy, honnan jöttél, elmondhassam: magyar nő vagyok. Erdélyországból, Marosvásárhelyről.”
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Hírsaláta
ELSZOCIALISTÁSODOTT AZ RMDSZ. Azonkívül, hogy néhány, már klasszikusnak tekinthető politikai célért harcol az RMDSZ – mint az anyanyelvhasználat, autonómia, kétnyelvű feliratok –, a szövetség nagy energiát fektet a Korrupcióellenes Hatóság és Ügyészség (ANI, DNA) tevékenységének akadályozásába. Ismert, hogy nem egy RMDSZ politikusnak gondja van: egyesek ellen kivizsgálás folyik, másokat már el is ítéltek.
Az RMDSZ céljai és a magyar lakosság szükséglete közel sem fedik egymást, s bizonyára a választók sem örülnek, hogy politikusaik egy része a nagy korrupciós botrányok szereplője. Ráadásul az RMDSZ egyre inkább a szocdemek felé csúszik. Kinek szeme van, látja, már-már köldökzsinórral kötődnek egymáshoz. Elképesztő, milyen mélyre jutott az elmúlt években az RMDSZ, s egész rendkívüli, hogy vezetői csapdába kényszerítették választóikat, kiknek, ha ebből ki szeretnének kerülni, le kell mondaniuk egyik karjukról. A Kelemen Hunor vezette RMDSZ ugyanis semmiben sem különbözik Ponta szociáldemokrata pártjától. Csakhogy, ha egy magyar úgy dönt, hogy többet nem szavaz a korruptak szövetségévé alakult RMDSZ-re, az a gondolat nyomasztja, hogy kisebbségi érdekeit a jövőben senki sem képviseli. A tehetetlenségi erő abból a romantikából is fakad, melyet a magyarok az RMDSZ politikai jelenlétébe fektettek. De a magyaroknak tudniuk kell – írja az ellenzéki România liberă szerzője –, csak a haladó román politikai erőkkel összefogva javíthatnak sorsukon.
BABA NOVAC ÉS A MAGYAROK. Az önkormányzat alkalmazottjai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára, erről már novemberben nyilatkoztak, és meg is rendelték a betűket. A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A kolozsvári Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron a főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták. (Krónika)
PALAGÁZKUTATÁS ÉS -KITERMELÉS ELLEN TÜNTETTEK. Váradszentmártonban, a Félixfürdőt és Püspökfürdőt közigazgatásilag magában foglaló településen a hétvégi tiltakozás alkalmával több száz helyi lakos, panziótulajdonos és Bihar megyei politikus feszítette ki a „Nem a hidraulikus repesztésre” feliratú transzparenseket. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy a kormány korábban rábólintott az Országos Ásványkincshatóság és az orosz Gazprom leányvállalatával, a szerb NIS Petrommal partnerségben álló kanadai East West Petroleum Corporation közötti megállapodásra, amelynek értelmében a kőolajipari társaság próbafúrásokat, talajkutatást és esetleges kitermelést is végezhet a térségben. „Le a prefektussal! Népszavazást akarunk!” – skandálta a tömeg, utalva arra, hogy Claudiu Pop, Bihar megye kormánymegbízottja megtámadta a bíróságon azokat a helyi tanácsi határozatokat, amelyekkel népszavazást írtak ki a témában. ( Ziare.com)

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Távol a családtól
Karácsonykor a felnőttből újra előbújik a hétköznapi forgatagban mellőzött gyermek-énünk, újra fontos lesz a fenyőfa és a frissen sütött kalács lakást betöltő illata, a szeretettel készített, körültekintő gondoskodással megvásárolt ajándék, a család közelsége, vágyjuk a meghittséget, a holnapra jó reménnyel gondolunk. Az élet viszont néha keresztülhúzza számításainkat, elszakít szeretteinktől; csak lélekben lehetünk egyek családtagjainkkal, csak gondolatban ölelhetjük meg kedveseinket, az ünnepi vacsora ízét csak régmúlt emlékekből idézhetjük fel. Két ember – az 1956-os forradalom egyik baróti meghurcoltja és a világégés poklát megjáró hadfi – története bizonyítja: kis csodák az embertelenség közepette is léteznek, és Krisztus születése napján olykor a kevés is elég, hogy ünnep legyen szívünkben.
A konstancai gondoskodás
Oláh János szinte még gyermekfejjel, tizenévesen lett rendszerellenes összeesküvő, s ítélték tíz év nehéz börtönre – ebből öt esztendőt és tíz hónapot le is töltött. Hogy mi volt a vétke? A brassói Steagul Roşu Szakiskola tanulója volt, amikor a mai Áprily Lajos Főgimnázium diákjai által alakított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) tagjai megkeresték őket, s mivel szimpatizált az anyaországi forradalmárokkal, s hitte, hogy az erdélyi magyarság érdekében közös erővel tenni lehet, hát csatlakozott hozzájuk. A fiatalok körében nagy érdeklődést váltottak ki akcióik – 1957-ben Fehéregyházán Petőfi Sándort huszonketten ünnepelték! –, ám mégsem ezek miatt buktak le: egy, a katolikus papoknak írt levelüket a címzettek provokációnak tekintették, s jelentették a Securitaténak. A hetvenhét vádlottat három rendben ítélték el. A marosvásárhelyi vizsgálati fogság ideje alatt hat hónapig a Securitate emberei vallatták, majd az ítélethirdetést követően a brăila-nagyszigeti Salcea, Grădina, Stoeneşti, végül Szamosújvár lett életének állomása, amíg 1964. június 22-én amnesztiával szabadult.
A salceai munkatáborban végzett gátépítés meglett embernek sem lett volna könnyű, nemhogy egy tizenkilenc évesnek, de bírni kellett, mint ahogy később a csatornakészítést vagy a kemény mezőgazdasági munkát is. Az is megesett, hogy a barakkokban ötszázan laktak, az intimitást meg az jelentette, hogy az emeletes ágyak alsó részén néhányan összekuporodtak, s kicsit hosszabb ideig csendben beszélgettek. Nehezen, körülményesen, de nem volt lehetetlen, hogy a húsvétot és a karácsonyt, ha röviden is, de megtartsák. Az őrök sokkal jobban odafigyeltek az értelmiségre – számos tanár, ügyvéd, orvos, lelkész és rengeteg egyetemista volt körükben, elég, ha csak a jövendőbeli református püspököt, Csiha Kálmánt vagy Páskándi Géza írót említjük – és a szektásoknak bélyegzett szombatistákra vagy jehovistákra. A munkássorból kikerült elítéltek parányival nagyobb szabadságot élveztek. Odahívtak egy-egy lelkészt vagy egykori teológiai hallgatót, aki igét mondott, összekulcsolták kezüket, s néhány percig közösen imádkoztak, majd hazagondoltak szüleikre és szeretteikre. Ritkán kisebb ünnepi ebédet is fogyaszthattak: a kezdeti szigort 1960–61-ben enyhítették, csomagot fogadhattak családjuktól, a kis csoportok kiadósabb, finomabb ételhez jutottak.
Grădinai fogva tartása idején, 1960 őszén hastífusz ütötte fel a fejét, amitől az elvtársak megijedtek, s a betegeket – köztük Oláh Jánost is – a konstancai kórház egy átrendezett osztályára vitték, így a karácsony és az újév is ott érte. Minden másabb, emberségesebb volt, mint amit az előző években tapasztaltak, ezért még a mások által megvetett kórházi kosztot is kiadósabbnak, élvezhetőbbnek érezték. A legtöbbet mégis az alkalmazottak embersége jelentette. Oláh János valóságos tündérként tekintett az egyik nővérkére, Sandára, aki hol ezzel, hol azzal kedveskedett neki. Karácsony estéjén egy narancsot és egy egész tábla csokit csúsztatott párnája alá.... Csak azért-e, mert megesett a szíve a legyengült betegen, együttérzésből, mert egy hozzátartozóját neki is mondvacsinált indokkal lecsukták, netalán, mert tetszett neki a fiatal legény – ez sosem derült ki, hiszen a hivatalos ügyintézésen kívül nem érintkezhettek. A kedvesség, az önzetlenség így is sokat számított a székely fogva tartottnak: visszaadta reményét, hogy vannak még jó emberek.
Szökés karácsonykor
Balogh Antal önkéntesnek jelentkezett, 1941-ben tizenkilenc éves fejjel rukkolt be a 27-es gyalogdandár székelyudvarhelyi határvadász zászlóaljhoz. A kiképzést követően 1942-ben az 59-es portyázó határőrökhöz került, Felsőrákoson teljesített szolgálatot, majd egy évre rá Kolozsvárra a 9. Hadtest parancsnokságához rendelték, ahol a magyarországi származású Benedek Elek hadbiztos-százados mellett látott el feladatokat, többek közt sofőrje is volt. – Egyszer egy reggeli kihallgatást követően szólt, hogy maradjak hátra. Amikor bementem irodájába, az asztal mellett állt, kezében egy-két papírral, hosszabb ideig nem szól semmit, csak nézett, nézett. „Tóni fiam, megjött a leszerelési papírod, de a SAS-behívód is. Kapsz öt nap szabadságot, hazamehetsz elbúcsúzni a szüleidtől, majd indulunk a frontra” – mondta. Nem telt el sok idő, már szovjet földön jártunk, karácsonykor és újévkor onnan küldtem levelezőlapot kedvesemnek. Januárban úgy befagyott a Don vize, hogy 12-én az oroszok könnyűszerrel átkelhettek rajta, s porig zúztak minket – meséli az egykori honvéd.
A visszavonulás nehéz volt, sok veszteséggel járt, amikor Németország területére, Linz-Leobenbe értek, ahol az oroszok elfogták őket. Hat hónapig a legkülönfélébb munkát kellett végezniük, a körülmények pedig igencsak keservesek voltak: egy kolhozistálló méretű épületbe ezerhétszázukat zsúfolták be, az étel pedig inkább állatnak, mintsem embernek való volt. Valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább – ötlött fel egyre többször Balogh Antalban. A karácsonyi ünnepek jó alkalomnak ígérkeztek, hiszen hideg is volt, az oroszok, ha tehették, a Jézuska születése napját itallal köszöntötték, kisebb volt az esélye, hogy észreveszik, esetleg üldözni fogják, ha szökéssel próbálkozna. Karácsony másod-, harmadnapjának estéjén odaszólt a mellette fekvő bajtársának: „Látod azt a kicsi ablakot? Na, én azon kimászom, megpróbálok átjutni a vashídon, s átmenni az amerikaiakhoz. Te, ha akarsz, velem jössz, de én mentem. Kicsi volt az ablak, de le voltunk fogyva, szinte gond nélkül jutottunk át, majd kúszva, araszolgatva közelítettünk a töltés felé. Láttuk a kuckójába behúzódott őrszemet – talán ő is minket, de nem mozdult –, majd elértük a hidat. Még jobban féltünk, nehogy most, nehogy éppen akkor jöjjenek utánunk, amikor a szabadulás kapujában vagyunk. Nem jöttek, el voltak foglalva magukkal. Az amerikaiak jól fogadtak, az éjjelt ott töltöttük, reggel meg bevittek a körzetükbe, ahol nagy nehezen előkerítettek egy magyar származású tisztet, aki biztosított arról, hogy jó sorsunk lesz. Az is volt, sokáig élveztük »karácsonyi ajándékunk«, talán május volt már, amikor eljöhettünk onnan” – idézi a közel hét évtizede történteket a néhány éve vitéznek avatott egykori honvéd. Az azóta eltelt időben számtalan emlékezetes családi ünnepet élt meg Balogh Antal, ám a legszebbek közt idézi fel a szabadulását lehetővé tevő karácsonyt: enélkül talán semmi sem lett volna abból, amit azóta megteremtett a levelezőlapjait váró – azóta végleg eltávozott – egykori leánykával.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsony Dezső karácsonya
A romániai karácsonyi népfölkelés, egyetlenként a keleti tömb országai közül, véres következményekkel járt, több mint ezer ember vesztette életét Ceauşescu futása után, a sebesültek száma több ezerre tehető. Pedig a hadsereg úgymond gyorsan és látványosan a forradalom mellé állt, a Securitatét és a milíciát lefegyverezték, mégis december 22-én késő délután előbb Bukarestben, majd az ország más városaiban is kezdetét vette a hatalomért folyó kíméletlen harc, melyet a fegyverek ezreinek szétosztása, majd használata kísért. Terroristákról szóltak a hírek mifelénk is azokban a napokban. Hivatalosan jelentették: Kökös felől terroristák tartanak Sepsiszentgyörgy felé. Azóta már tudjuk, szándékosan akartak zavart kelteni és vért ontani, de arra, hogy kik szervezték, irányították, mai napig sincs pontos magyarázat, s igen kétséges, hogy a következő években erre fény derülne.
Megszólaltak a fegyverek
Nos, ahol fegyverek szólnak, éles puskákkal lőnek, elkerülhetetlen, hogy áldozatok is hulljanak. A túlélők közül most Karácsony Dezsőt kerestük meg, huszonnégy évvel súlyos sebesülése után, melyet nem a barikádokon, nem a lázongó, forrongó utcán szerzett, hanem lakásának lépcsőházában. Rossz helyen lakott, a laktanyával szembeni tömbházban, melyet december 23-án szitává lőttek. Pár nap múlva, amikor az újságírói kíváncsiság arra vitt, döbbenten fedeztük fel, a kaszárnya épületein egyetlen lövedék nyomát sem látni, miközben a csetepaté alatt úgy tűnt, hogy golyók ezrei hulltak a katonaság épületeire. Ellenben szétlőtték a kaszárnyával szembeni tömbházat, lakások tucatja égett ki, emberek sebesültek meg. Ráadásul a mímelt terroristatámadás elhárítása ürügyén kiképzetlen férfiak százai lövöldöztek a várost körülölelő utakon, az állomás, a gyárak, a posta épülete előtt, a kórház környékén. Valójában utólag is csak gyanítjuk: ez a két-három napos időszak arra kellett, hogy az Iliescu-féle csoportosulás átvegye és biztosítsa hatalmát, a terroristák, kiknek identitása soha ki nem derült, a zavar- és félelemkeltés eszközei voltak, és nyomtalanul el is tűntek.
Jönnek a terroristák
Karácsony Dezső a villanymotorgyárban dolgozott, természetesen ő is a munkásőrség tagja volt, puskával kezében védte a forradalmat. A kaszárnyával szemben lakott két gyermekével és feleségével. December 23-án estefelé hazament szétnézni. Akkor még csend honolt a környéken, a tömbház is épen, érintetlenül állt. Ám megjelent egy hangszórós kocsi, melyből azt harsogták, Brassó felől terroristák közelednek, mindenki oltsa el a villanyt, senki ne mozduljon lakásából. Karácsony Dezső az ablakból figyelte a kinti mozgást, s észrevett két fegyveres embert, a tömbházuk felé igyekeztek. Gondolta, megnézi, kik azok, kilépett a sötét lépcsőházba, s egyikük tüzet nyitott rá. S el is találta. A golyózápor, mely rázúdult, vékony- és vastagbeleit, a máját, a forgója felső részét roncsolta szét. Lábán ment be a lakásba, felesége azonnal kilépett az ajtón, mert tudni akarta, ki lőtt rá. Kiderült, egyik szomszédjuk, de látva vérző és erejét vesztő férjét, Karácsony Éva a kórházba igyekezett vele, gyermekeiket hagyták volna valamelyik szomszéd gondjaira, de mindenki úgy meg volt ijedve a golyózáporoktól, a város felé tartó terroristáktól, meg a hivatalosan terjesztett rémhírektől, hogy ajtót is alig mertek nyitni. A tömbház előtt egy bátrabb autósra bukkantak, aki vállalkozott, hogy beviszi a kórházba, de mire indultak volna, nagy későre megérkezett a mentő. Azzal mentegetőztek, nem tudtak hamarabb jönni, mert a kórházat is pergőtűz alatt tartották a terroristák. Szerencsésen felértek a kórházba, s mert Karácsony Dezső rengeteg vért veszített, s meglehetősen rossz állapotban volt, azonnal megoperálták. Kint ropogtak a fegyverek, még a műtőbe is belőttek.
Napjai meg voltak számlálva
– Tele volt fegyverrel s kamasz fegyveresekkel a város hajnalban, amikor végre hazaindulhattam a kórházból – meséli Éva asszony. – Mi azt az embert, aki az uramat meglőtte, ismertük, meg is kérdeztem, miért lőtt a férjemre, azt válaszolta, mert azt parancsolta a főnöke, bizonyos Sós. Nem jelentettük fel, nagyon részeg volt, utóbb meg annyira szégyellte magát, hogy el is költözött Sepsiszentgyörgyről. – Műtét után – meséli Karácsony Dezső – kicsit javultam, három napra rá nagyon megehültem, s szóltam a nővérnek, hogy éhes vagyok. Hoztak a kórház konyhájáról marhahúst, megettem, s ettől szétszakadtak a beleim. Egyre rosszabbul voltam. Még egyszer megműtöttek, kiderült, hogy a beleim tele voltak puskaporral, ráadásul – ezt is elmondták – más vércsoportos vért kaptam, s az is bajt csinált. – Napjai meg voltak számlálva – veszi át a szót felesége. Nagy Vasilét, az akkori altatóorvost kérdeztem, mi lesz a férjemmel, s azt válaszolta, várunk még egy-két napot. Amikor láttam, milyen állapotban van, imádkozni kezdtem.
Uram, vagy elveszed most, vagy csodát teszel!
S ami ezt követően történt, Éva szerint maga volt a csoda. A kórházból hazamenet, a tervezőintézetnél, a kanyarban szembe jött vele egy nagy, fekete autó, oldalán vöröskereszttel, megállította. Franciák ültek az autóban, mukkanni is alig mert, de vele volt a fia, aki angolul elmondta, milyen állapotban hagyták édesapját a kórházban. A franciák a Medécines du Monde-tól voltak, és a kórházat keresték. Éva vállalkozott, hogy megmutatja nekik, hol találják, beült fiával együtt az autóba. Megvárta, míg elintézték hivatalos ügyeiket, s megkért egy fiatal orvost a kórházból, aki tudott angolul, hogy fordítson. Elmondta, a férje élet és halál között lebeg, itt már nem tudnak semmit tenni érte, segítsenek, vigyék el valahova, ahol meg tudják gyógyítani. Megígérték, hogy repülővel hamarosan átszállítják egy párizsi kórházba. Hitte is, nem is, de január 16-án értesítették – szombati nap volt –, hogy hétfőn indul a gép, mely Párizsba szállítja a férjét. – Útlevelet kellett csináltatnom az uramnak, pár óra alatt sikerült is, mert akkoriban minden hivatalban, még a rendőrségen is folyamatosan dolgoztak. Mentő vitte Bukarestig, de már nagyon rosszul volt, nem beszélgetett. Később Gocz Elvira elmesélte nekik, Otopeni-ből nem is akarták továbbküldeni magyar neve miatt, de végül csak felkerült a Herkules repülőgépre.
Tizenhárom műtéten esett át
Karácsony Dezső úgy emlékszik, este érkeztek meg Párizsba, a Pitié Salpetrière kórházban helyezték el hatvan román sebesülttel együtt. Vele a francia orvosoknak mindent elölről kellett kezdeniük: hasürege tele volt puskaporral, béltartalommal, gennyel, vérmérgezése volt. Másnap reggel már vitték is operálni. Több műtét után áthelyezték egy nagy szanatóriumba: Forcile-ba, ott erősítették fel. – Életben maradtam, mert bizonyára volt még valami dolgom a világban – szögezi le. Még Párizsban a reanimálóban megkereste Gocz Elvira, egy román pap, egy romániai kislány barátjával. Sokat segített rajta Forcile-ban Gheorghe Tatu, aki korábban szökött el Romániából, orvos volt, de asszisztensként dolgozott a szanatóriumban. S Gocz Elvira is szárnya alá vette, elintézte például, hogy minden hónapban kapjon francia frankot, hogy a szanatóriumban legyen valamennyi pénze, tetőtől talpig felöltöztette, bátorította.
– Elvitték, de hosszú ideig, majd három hónapig nem tudtam, hogy él-e vagy meghalt – veszi át a szót Éva asszony. – Elmentem Bukarestbe tiszta egyedül, ismeretlenül, megkerestem a Vöröskeresztet, akik elküldtek, mert nem tudtak semmiről, elmentem az egészségügyi minisztériumba, új miniszter volt, de ő sem ismerte a külföldre szállított betegek sorsát. Három napot és éjjelt álltam a követség kapujában, s amikor végre bejutottam, egy követségi tisztviselőhöz irányítottak, de tőle sem tudtam meg semmit. Végül az Intercontinental Szállóban kötöttem ki, hallottam, ott laknak és dolgoznak valami francia egészségügyiek. És mit ad isten, pont azokra az orvosokra bukkantam a Médecins du Monde-től, akikkel Sepsiszentgyörgyön korábban találkoztam, s akik vállalták, hogy elviszik gyógyulni az uramat Párizsba. Bár munkaidő után voltak, leültettek, meghallgattak, s az egyik orvos addig telefonált, míg meg nem találta az uramat. Akkor tudtam meg, hogy többször megműtötték, de él, akkor épp egy szanatóriumban kezelték. Elhatároztam, kimegyek utána Párizsba, még a fülbevalómat is eladtam, hogy meg tudjam venni a repülőjegyet, pénztárcámban azzal az ötven dollárral, amit a román egészségügyi miniszter postáztatott számomra. Május 30-án indultam el, csak azt tudtam, hogy Dezsőt Forcile-ben kell keresnem.
Minden lépésemet őrangyalom és a szerencse kísérte
Párizsban senkit nem ismert, pénze alig volt, franciául nem tudott. De az Isten megsegítette. A repülőn találkozott egy brassói cigány asszonnyal, ki a testvéréhez indult látogatóba Párizsba. Muzsikusok voltak. Évát – valami félreértés miatt – az Orlyn nem várta senki, odacsapódott hát a brassói muzsikusokhoz. Beszélgetés közben kiderült, egyikük valamikor énekelt a Sugás vendéglőben. Megtört a jég, a muzsikus hazavitte párizsi otthonába, s felhívta férjét, és elújságolta neki, hogy székely szilvapálinkát iszik a feleségével Párizsban. Másnap kivitték a szanatóriumba, s végre újra találkoztak.
– Rengeteget köszönhetünk a francia államnak, Elvirának, az egyszerű francia embereknek, kik engem szállásra sorra befogadtak, s bár beszélni nem tudtunk egymással, mindenben támogattak. Párizst valójában alig láttam, naponta azt az utat jártam, jórészt metróval, mely alkalmi szálláshelyeimről a kórházba vezetett.
Csak sejtésünk van, milyen töméntelen pénzbe került Karácsony Dezső talpra állítása. Egyszer valami adminisztrációs hiba miatt elküldtek címére egy kórházi számlát 6000 frankról. Megijedt, honnan vesz elő ennyi pénzt, de Şerban doktor, az egészségügy akkori megyei vezetője egy-két helyre telefonált, s csak annyit mondott: ni, ezzel nem lesz több baja.
Muszáj volt hazajönnöm
– Ha nehezen is, de meggyógyultam, és hazajöttem. Majdnem öt hónap után álltam talpra, mert a csípőcsontomat is megműtötték. A család közben elköltözött, új lakást kaptunk, előbb két-, majd háromszobásat. Felmentem a kórházba, az orvosok tátott szájjal néztek, csodálkoztak, hogy élek. Jól érzem magam, csak a bal lábam fáj időnként, mert főleg azt használom. A forradalom alakulásáról Franciaországban természetesen keveset tudtam, már a bányászjárásnál tartottak itthon, amikor figyelni kezdtem az eseményeket. Akkorra már megfordult a franciák viselkedése is Románia tekintetében, látták, hogy nem a legjobb irányba haladnak a dolgok. Kint maradhattam volna politikai menekültként, de nekem muszáj volt hazajönnöm. Mai napig hálásak vagyunk a sorsnak, hogy összehozott Elvirával, sokat köszönhetek neki. Amikor meghallottam, hogy hazajött, elmentem egy hatalmas csokorral, hogy megköszönjem, amit értem tett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: második rendszerváltást!
„Második rendszerváltozásra van szükségünk” – vallja Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki december 23-i, hétfői nagyváradi évértékelő sajtótájékoztatóján a temesvári népfelkelés évfordulójának apropóján az akkori eseményeket állította szembe jelenünkkel.
„A rendszerváltozást mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesítenünk – az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő (képünkön), aki szerint a temesvári nyilatkozat és a Tismăneanu-jelentés irányadók erre nézve.
Mint részletezte, magyar vonatkozásban a tényleges rendszerváltozást a nemzeti önrendelkezés – az autonómia – kivívása jelentheti, egyházi téren pedig a kisebbségi egyházak autonóm szabadságának és hatalomtól való függetlenségének elérése lehet a cél.
„Temesvár volt a román forradalom elindulásának a helyszíne, 1990 márciusában pedig Marosvásárhely lett az ellenforradalmi visszarendeződés kezdetének a legmarkánsabb színtere. A bukaresti Egyetem téren át vezető folytatást pedig már ismerjük. És közel egy negyedszázad után, ezen az útvonalon jutunk el a mostani posztkommunista Romániába” – fogalmaz Tőkés László, aki több párhuzamot is von nyilatkozatában a rendszerváltás előtti és a mai Románia között.
Egyebek mellett azt hozza fel, hogy akkor még Ceauşescu titkosrendőrsége féltette tőle Romániát – most viszont Victor Ponta pártja és Degeratu tábornok „becsületbírósága” óvja az ország területi épségét vele szemben.
„Akkor a Szekuritáte magyar irredenták elnevezésű ügyosztálya gondoskodott a magyarokról kialakított nacionalista-soviniszta ellenségkép »működéséről« – azóta viszont a mindenkori utódkommunista kormányzatok alkalmazzák az »Oszd meg és uralkodj« magyarellenes, kihatásaiban pedig mélységesen román- és országellenes politikáját” – tette hozzá.
Krónika (Kolozsvár)

Barabási Albert-László fizikus kapja idén a Kriterion-koszorút
A Kriterion Alapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a 2013. évi Kriterion-koszorút Barabási Albert-László fizikusnak adja.
„A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1996-tól Kriterion-koszorúval jutalmazza azokat a személyiségeket, akik nem csupán az erdélyi magyarság tudástárát gazdagítják és alkotókészségét bizonyítják, hanem értékteremtésüknél fogva Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget” – olvashatjuk a szervezet kuratóriumának közleményében.
Mint megjegyzik, a kitüntetést jelentős életművel vagy kimagasló alkotásokkal rendelkező történészeknek, nyelvészeknek, irodalomkritikusoknak, színházi rendezőknek, a művészeti életet szervező képzőművészeknek, társadalom- és természettudósoknak ítélték oda.
„Csíkszeredai középiskolai, majd bukaresti és budapesti egyetemi tanulmányok után Barabási Albert-László a komplex hálózatok elméletének területén elért eredményeivel szerzett magának világszerte ismert és elismert tudományos rangot. Magyar matematikusok eredményeit is felhasználó kutatásai lehetővé teszik, hogy közös matematikai modellekkel ne csupán vizsgálni lehessen a legkülönbözőbb tevékenységi területeket, hanem igen fontos, jövőt alapozó döntések is megszülethessenek. Barabási Albert-Lászlót szoros kapcsolatok fűzik a szülőföldjéhez, gyakran látogat haza. A díjat utólagos egyeztetések nyomán egy ilyen alkalommal adja át az alapítvány” – olvasható a Kriterion Alapítvány közleményében.
Krónika (Kolozsvár)

Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?
Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”?
A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál”
1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak.
1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem.
A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak).
Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal.
Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el.
A puccsisták vezére
1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt.
Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust.
A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne.
A „katonai vonulat”
Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett.
Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is.
A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt.
Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja.
A kerítésmászó kormányfő
Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját.
Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora.
A „forradalom” rendezője
A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat.
1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg.
Az ideológus és a vasököl
A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz
A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg.
A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált.
1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája.
A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó”
Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata.
1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával.
Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik.
B.T./ evz.ro
maszol. ro

Száva Enikő a karácsonyról: sajtóban nincs ünnep
Száva Enikőnek ítélték oda a múlt héten a néhai csíkszeredai publicista tiszteletére létesített Bálint András-emlékdíjat. A díjazott újságíró a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió szerkesztője, műsorvezetője, a Duna Televízióból ismerős a Kárpát-medencében élő magyarok számára. Karácsonyról beszélgettünk pályatársunkkal.
Mit jelent számodra a karácsony? Miért fontos, miről szól ez neked?
Kézenfekvő lenne, ha azt válaszolnám, hogy a karácsony az egyik legfontosabb ünnep az életemben, meg hogy az számomra a szeretetről szól. De nem mondhatom, mert vannak rossz emlékeim az ünneppel kapcsolatban, és a szeretet szót csak ritkán használom, hogy ne kopjon. De biztos vagyok abban, hogy egyszer megérek arra, hogy mindezt így érezzem. Egyelőre arra figyelek, hogy az ünnep előtti hajszában néha utolérjem magam, helyesebben igyekszem lassítani, hogy a lelkem utolérhessen. Ez általában karácsony másodnapján szokott bekövetkezni, akkor már csak a családra figyelek, és kikapcsolok minden mást.
Van-e időd főzni az ünnepi díszvacsorára, és ha igen, mit? Melyik a hagyományos karácsonyi étel a családotokban?
Nem minden karácsony előtt sikerül mindent elkészítenem, ami kell az ünnepi asztalunkra. De édesanyám csak örül, ha segíthet. A mézeskalácsot, a zserbót és a bejglit már hét éve a lányommal gyúrom, ez nem maradhat el, de a töltött káposztát szerintem anyu finomabbra főzi, mint én. Vagy ez csak a kibúvó, hogy ne kelljen vele bajlódnom?
Van-e olyan szokásotok, amit minden évben ugyanúgy tartotok? Például lakásdísz, amit ugyanoda tesztek ki mindig?
A szenteste most már tizedik éve a lányunk körül forog, a nagyszülőket is ő gyűjti egybe. Jó látni, érezni, ahogyan hinni akar a csodában, akkor is, amikor a reklámok, a felvilágosult barátnők, és mi, felnőttek, megpróbáljuk őt visszarángatni a földre. Szóval, az angyal mindig a párkányon találja az ezüstkulcsot, mert különben hogyan tudna bejönni, a gyerekkoromból átmenekített üveggömbök pedig – tudom, borzalmasan giccsesek – kivételesen értékes darabok, és mindig a fő helyet foglalják el a fán. Karácsony napja a gyerekeké. Reggel érkezik a szomszéd gyerekek hada, akikkel a lányunk körbenyargalja valamennyi barátnő otthonát, és osztoznak az ajándéközön örömében.
Nagyon sokat dolgozol. Az ünnep inkább pihenéssel telik, vagy vendégjárással, esetleg síeléssel, kirándulással?
Arra a két napra gondolsz, a szenteste után? Te is tudod, hogy a sajtóban nincs ünnep : ) Mire éppen ellazulnál, már indul is újra a munka. Elcsendesedésre csak úgy van idő, ha azt az egész Székelyföldi Stúdió, vagy ahogyan ismernek bennünket, a Duna Stúdió csapata úgy dönt, hogy szünetel. Szerencsém van azzal, hogy a stúdió egy másik otthon. Pátoszos, de így van. Tizenhárom éve majdnem ugyanaz a csapatfelállításunk, ismerjük egymást, tudjuk, ki miben erős, és elfogadjuk egymás nyavalyáit. És bár annyira kevesen vagyunk, hogy légvárként omlik össze egy-egy produkció, ha valaki épp nem ér rá dolgozni benne, addig egyeztetjük az időpontokat, míg megtaláljuk a megoldást. Apropó, sízés. A legjobb dolog az lenne, ha a stúdió csapata családostól lelépne a földgolyóról, mondjuk a Hargitára, olyan helyre, ahol nincs térerő. Megyek, és megbeszélem velük. Ha elbukik a kezdeményezésem, akkor azért lesz, mert nem tudtunk megegyezni, hogy a Madarasira vagy Hargitafürdőre menjünk. Különben nagy az egyetértés a csapatban : )
Sipos Betti
maszol. ro

Négy százalékot érő magyar vásárlók?
Annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi pékségek egytől egyig magyar tulajdonban vannak, nem mindenikük tesz eleget a kétnyelvűség igényének – derült ki a Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport felméréséből.
Arra buzdítja a magyar vásárlóközönséget a Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport, hogy lehetőleg olyan üzletekből vásároljanak, ahol tisztelik anyanyelvüket, és maradéktalanul eleget tesznek a kétnyelvűségi elvárásoknak. Mivel Marosvásárhelyen a lakosság csaknem fele magyar nemzetiségű, a tisztelet megköveteli, hogy a magyar vásárlóközönség hasonló bánásmódban részesüljön, mint román nemzetiségű honfitársaink – vélik az egyelőre csak a Facebook nyilvánosságát vállaló csoporttagok. A szervezet az elmúlt időszakban felmérte a városban működő legnagyobb péküzletláncokban tapasztalható kétnyelvűség helyzetét. Górcső alá vették a Timko, Kovács, Eldi, Bewami és Pâine pe vatră Sasu üzleteket. Annak ellenére, hogy ezekek egytől egyig magyar tulajdonban vannak, nem mindenikük tesz eleget a kétnyelvűség igényének. A felmérésből a legjobban a Timko és a Kovács pékségek jöttek ki, melyek szinte maradéktalanul (93 százalékban) megfelelnek a csoport által felállított követelményrendszernek, hiszen minden szinten kétnyelvű a kommunikációjuk, és a betérő vásárlónak nem kell gondolkodnia azon, hogy merjen-e magyarul megszólalni, és vajon kiszolgálják-e magyarul. Az Eldi pékség a ’90-es évek végén gyakorolt egynyelvű kommunikációjától, főleg a konkurencia hatására, eljutott a majdnem teljes körű kétnyelvűséghez, azonban a 2013-as évben a felmérést végzők jelentős visszafejlődést tapasztaltak, aminek következtében a kétnyelvűség aránya 53 százalékra csökkent. A visszaesés elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a kétnyelvű árucímkék helyét újból az egynyelvűek foglalták el, és gomba-módra megszaporodott azoknak az alkalmazottaknak a száma, akik nem szólnak magyarul is a vásárlóhoz, és nem is válaszolnak vissza a magyar vásárlók nyelvén.
Százszázalékért csak négy százalék jár?
A Bewami és a Pâine de casă Sasu üzletek szinte egyáltalán nem teljesítették a kritériumrendszert, a felmérés alapján a kétnyelvűség aránya ezekben az üzletekben 4 százalék körül mozog. „Ezek azok az üzletek, ahol a magyarul beszélő vásárló ugyanannyit fizet egy kenyérért, mint egy román anyanyelvű, pénzéért viszont nem jár neki azonos tisztelet és bánásmód, ugyanis a teljesen egynyelvű feliratok díszletében csak véletlenszerűen kaphat magyar kiszolgálást – szögezik le a felmérés készítői, akiknek Facebook-oldaluk borítóján fel is teszik a kérdést: 100 százalékot adunk, 4 százalékot kapunk? Szerintük a magyar vállalkozók által működtetett cégeknek még nagyobb a felelőssége abban, hogy milyen nyelveken kommunikálnak a vásárlóikkal. A Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport úgy véli, a magyar közösség szempontjából a tiszteletteljes kiszolgálás a magyar nyelv akadálymentes használatát jelenti, ennek következtében pedig jogosan elvárható, hogy az alkalmazottak mindkét nyelven beszélgessenek a vásárlókkal. A korrekt kiszolgálás továbbá magában foglalja az üzletben található feliratozást is. Ide tartoznak a termékek megnevezései (címkéi), a különböző leírások, reklámszövegek, biztonsági előírások, bármilyen nemű, a vásárlóközönségnek szánt, valamint a fogyasztók jogaira vonatkozó információk és a cég honlapja is. Ugyancsak ide sorolandók a különböző reklámfelületek, amelyeket a cég a köztérben megjelenít.
CEMO: Ahol nem tisztelnek, ott ne vásároljunk!
A Többnyelvű Marosvásárhely Civil Csoport kezdeményezését a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) is üdvözölte. Ha a közösség tagjai elkezdik előnyben részesíteni a kétnyelvűen feliratozott termékeket, vagy azokat az üzleteket, ahol anyanyelvén is kommunikálnak velük, akkor változást lehet elérni, és a berögzült vásárlási szokások megváltozhatnak, vélik a szintén kétnyelvűségért harcoló mozgalom vezetői. „Az emberek rájöhetnek, hogy vásárlóerejükkel befolyásolni tudják a dolgokat, hiszen, ha tudatosan nem vásárolnak olyan helyeken, ahol nem kezelik megfelelő tisztelettel, mint vásárlót, az már egyfajta bojkottot jelent” – nyilatkozta portálunknak Horváth Kovács Ádám, a szervezet elnöke.
Marosvásárhelyen egyébként egy törökországi vállalkozó, Abdullah Göktaş volt az első, aki még a ’90-es évek közepén kétnyelvű péküzleteket működtetett és magyar vásárlóit ő maga is anyanyelvükön köszöntötte. Ezzel szemben a Pâine de casă Sasu marosludasi tulajdonosa, Szász Balázs magát Sasuként reklámozza.
A felmérés eredményeit annak készítői jobbítási javaslataikkal együtt elküldték mind az öt cég tulajdonosának.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Az öregkor nem idillikus állapot
A bágyi dombok alatt csend üli meg a tájat. A mozdulatlanságban a fák csupasz ágaira ráfagyott a dér, de a kémények szürkés füstje életet sejtet. Az öregotthon lakói bentről kémlelik a fehérséget, a nappaliban halkan beszélgetnek, s amikor megérkezik a tiszteletes, mosoly szalad át az arcokon. Szükségük van társaságra, s örömmel fogadják az idegent is.
Tavaly ünnepelték a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon fennállásának huszadik évfordulóját. Az intézmény napjainkban negyvenöt idős embernek ad otthont. Vezetője, Zakariás Klára számos sürgős feladata ellenére készségesen fogad irodájában, ahol arra kérem, beszéljen a kezdetek kezdetéről.
A Jakab Lajos Alapítványt 1991-ben jegyezték be, és egy évvel később az öregotthon is megkezdte működését a paplak épületében. 1997-ben már tizenegy lakója volt a három szobának, az igény azt mutatta, hogy szükség van egy újabb épületre, amelyet fel is építettek 2000-re svájci és német szervezetek támogatásával. Itt már huszonnégy személyt tudtak elszállásolni, de a várólistán nagyon sokan szerepeltek, ezért ismét hozzátoldottak az épülethez, és 2007 májusában az új szárnyat is átadták rendeltetésének, így az otthon 45 férőhelyes lett. Az idősek nagy része környékbeli, de van néhány lakó távolabbi vidékről is, sőt egy idős hölgy egyenesen Floridából került Lókodba.
Klára éppen egy 2010-es uniós pályázat felújításán dolgozik, amelyről már kezdtek lemondani, hiszen benyújtása után három évig csend volt, most értesítették, hogy nagyon gyorsan aktualizálják és ismét nyújtsák be. Ebből az épület egyik régi szárnyát újították volna fel, de mivel arra már sor került, újabb kiegészítéseket kellett eszközölniük. „Eddig minden építkezés és nagyobb befektetés külföldi, javarészt egy svájci család, Gyarmati György és felesége összegyűjtött adományából valósult meg. Ezenkívül állami támogatást is kapunk, személyenként 250 lejt, amelyet a 34-es törvény alapján minden alapítvány igényelhet. Nyolc személy után a működési költségek felét az unitárius egyház fedezi, a másik felét még mindig a svájciak adják, a lakók többsége pedig a teljes költséget fizeti” – mondja a ház vezetője.
Karácsonyra hangolva
A karácsony mindenki lelkét megérinti. Az idősek is nyitottabbak a barátság, a közeledés, az elfogadás felé. Szenteste a karácsonyfa körül gyűlnek össze a ház lakói, Tódor Csaba tiszteletes és felesége minden évben elhozza a szentpáli iskolásokat, akik ünnepi műsorral kedveskednek. Az öregek is az alkalomhoz illő dalokat énekelnek, verseket szavalnak, együtt töltik a karácsonyestét. „Van, aki a szobájában is díszít fenyőágat, és jobban átérzi, megéli az ünnepet. Sokukban kettős érzés él a karácsonnyal kapcsolatosan: egyrészt az öröm, a béke, a szeretet ünnepe, másrészt pedig a szeretteik hiánya kerekedik felül. Szerencsére többségük elégedett helyzetével. Van, akinek éppen az öregotthon jelenti azt a biztonságot, ahonnan semmi pénzért nem menne el” – véli az unitárius lelkész.
Ugyanaz van itt is, mint a kinti világban, csak más körülmények közé helyezve – teszi hozzá Klára. Bár itt az álarcok egy idő után lehullnak, hiszen kint ha nem tetszik valaki, elkerüljük. Bent kisebb a tér, nem lehet elkerülni a találkozást. A tudomány, a pszichológia, az összes elmélet megbukik itt, sokan kísérleteztek már mindenfélével, és egyedül az emberség az, ami szükségeltetik. Aki emberségből megbukik, nincs mit keresnie az otthonban – vélik a vezetők.
Közösségben jobb, mint egyedül
A kilencvenéves Rózsika néni másfél éve lakója az otthonnak. Idős kora ellenére törődik magával, szép ruhákat vesz fel minden reggel, és hosszú, divatos nyakláncot hord. Élete nagy részét Csíkszeredában töltötte, kilenc testvére volt, egyetlen fiát, aki családjával Ausztriában él, egyedül nevelte. „Hozzáadtak egy olyan férfihoz, aki összepaktált a cigányokkal, alig tudtam tőlük megszabadulni. Felneveltem a gyerekemet, iskoláztattam, majd megnősült, és elment az országból. De gondoskodik rólam, ő rendez mai napig” – törnek felszínre az emlékfoszlányok.
Erzsébetnek három gyereke van, és Déván laktak harminc évet. Férje lókodi születésű volt, nyugdíjas korukra hazajöttek a faluba. „Egy alkalommal elhatároztuk az urammal, hogy amelyik marad, bejön az öregotthonba. Ezelőtt két évvel a férjem meghalt, s én egyedül maradtam. A bennvaló fent van a falu végén, rossz a világ, jobbnak láttam ideköltözni. Nagyon jól bánnak itt velünk, vannak barátaink, a tiszteletes úr mindig jön és foglalkozik velünk. Összetartás van, és jól érezzük magunkat, de az sem mellékes, hogy nagyon jól főznek. Közösségben lenni jobb, mint egyedül” – mondja Erzsébet, aki nagyon elégedett az otthonnal.
„2007-ben lettem beteg, lebénult az egyik felem egy pillanat alatt, aztán a leányomnál voltam egy évet s hét hónapot. Egy darabig gondozónő járt hozzám, de aztán beteg lett, a fiataloknak pedig munkába kellett menni, magamat nem tudtam rendezni. Huszonegy éve vagyok egyedül, innen, a hegyen túlról, Homoródalmásról származom” – szól közbe Emma néni, akit gyerekei, unokái minden hónapban meglátogatnak. „Azt sem mondhatom, hogy ide betettek engem, nem törődnek velem és itt nem jó. Nagyon meg vagyok elégedve mindennel. Jártam haza születésnapkor, de a korosztályom szinte mind kihalt már a szomszédságból, az se lenne, aki látogasson” – mondja az almási asszony.
„Engemet a fiam hozott ide Korondról, mert az uram hét esztendeje meghalt, s egyedül voltam. Másztam, mint a béka, fel nem tudtam állni, amikor a tűzre kellett tenni, pedig a menyem is, a fiam is gondoskodott rólam. Azt mondta a fiam, hogy hagyja el édesanyám, mert én olyan helyre viszem magát, ahol gondoskodnak magáról, naponta háromszor adnak enni, meg is fürösztik, szombaton, vasárnap meg is kávéztatják. El is hozott ide, de amikor jöttek látogatóba, azt mondták, otthon úgy mocskolják őket, hogy nem szégyellik magukat, hogy öregotthonba tettek engem. Mondtam, ne törődjetek semmivel, mert én nagyon jól érzem itt magam, haza se mennék, még látogatóba se. Nem vagyok kíváncsi a rágalmazókra” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Margit néni. A lánya is el akarta vinni Egerbe, de oda sem ment.
Zsuzsanna nénit szobájában keresem fel, komfortos foteljéből, amelyet Floridából hozott magával, éppen tévét néz. „Nagyváradról mentünk ki a fiammal Amerikába, mert az apja már ott volt. Ott végezte a fiam az egyetemet, és belgyógyász orvosként dolgozik. Pár év múlva, ha nyugdíjba megy, ő is haza akar jönni székely feleségével” – mondja a nyugdíjas óvónő, aki honvágya miatt települt vissza.
Többnyire a magatehetetlenek kerülnek az otthonba
Az időskor nem egy idillikus állapot, nem olyan, mint ahogyan az amerikai filmekben bemutatják – mondja Tódor Csaba unitárius lelkész, aki ideje java részét az öregotthon lakóival tölti. A reggeli és ebéd között naponta különböző foglalkozásokat végeznek azokkal, akiknek egészségi, azaz mentális és fizikai állapota megengedi, a leépült, súlyos betegekre az ápolók vigyáznak. Sajnos utóbbiak vannak többen, hiszen főleg a magatehetetlen időseket bízzák az otthon alkalmazottainak gondozására. A betegeket a szentmártoni családorvos látja el, napközben állandó felügyeletet biztosítanak az egészségügyi asszisztensek.
„Mi csak abban a ritmusban tudunk foglalkozni az itt lakókkal, amit ők igényelnek. Ez nem egy rehabilitációs központ vagy egy tíznapos szanatóriumi kezelés, melynek során látványos eredményeket lehet felmutatni. Igaz, volt olyan esetünk is, hogy annyira felépült egyik lakónk, hogy hazament.” A tiszteletes úgy véli, nagyon sokat jelent az időseknek, ha látogatják őket, kimozdítják a monotóniából. Gyakran jönnek a székelyudvarhelyi református kollégium önkéntes diákjai, akik műsorukkal mindig vidám hangulatot teremtenek.
Az időseket már nem lehet nevelni, alakítani, úgy kell elfogadni őket, amilyenek. Ez nem egy nagy család, hanem különböző emberek vannak egy helyen. Nyolcvanéves korban már nem nagyon megy az alkalmazkodás, de barátságok azért kialakulnak – véli Tódor Csaba.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro

Pálos karácsony Székelyföldön
Hiába várjuk a szeretet ünnepét, ha legbelül képtelenek vagyunk igazán megélni azt – fogalmazott Balla Barnabás pálos atya a karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatban. Rendhagyó és különleges ünnep ez a „fehér barátok” számára is, hiszen több száz év után első alkalom, hogy Székelyföldön, pontosabban Hargitafürdőn hirdethetik az Úr feltámadásának örömét.
„Kissé egyedi ez az időszak számunkra, mert Urunk születésének a megünneplése mellé még társul az is, hogy valamilyen szinten a rendünknek egy új fejezete kezdődik el” – említette a hargitafürdői, hivatalosan január végén felszentelendő pálos kolostorban szolgáló szerzetes. Bevallása szerint a kolostoralapítás öröme mellett talán egy kis félelem és izgatottság is lakozik bennük. „Arra törekszünk, hogy tökéletesen tudjuk végrehajtani mindazt, amit a Jóisten kér tőlünk. Másrészt hatalmas öröm van a szívünkben, mert jó látni, hogy van igény arra, hogy az emberek meghallgassák az Úr üzenetét” – magyarázta.
Az atya elmondta, tudomása szerint a hargitafürdői lakosok több évtizede imádkoznak azért, hogy legyen saját papjuk. „Néhány éven keresztül helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya, az ő munkásságának a gyümölcse ami itt van. A csíkszeredai esperes plébános, Darvas Kozma József atya által felújíttatott templom és felépíttetett új plébánia megtelt élettel, ugyan nem mindig látható, de azért gyakran megtapasztalható, életre való közösséggel” – nyomatékosított Barnabás testvér, hozzátéve, természetesen az azelőtti szolgálatot ellátók is hozzájárultak mindennek a kialakulásához. Bevallása szerint néhány héttel ezelőtt megtörtént letelepedésük óta nagyon kedveseknek, segítőkészeknek bizonyultak a helybéliek. „És ami nagyon fontos, hiányzik belőlük a közöny. Képesek arra, hogy önszántukból részt vegyenek a közösségi életben. Nagy várakozás van bennünk az itteni létünkkel kapcsolatban” – hangzott el a barát részéről.
Jézus a gyógyír sebeinkre
„Advent a várakozás időszaka, ami arról szól, hogy tudjuk szívünkbe fogadni a Jóistent” – jelentette ki az atya. Kiemelte, ha ennek során a családok is befogadják Jézus megtestesülését, teret engednek Neki saját életükben, akkor a múltnak az összes sebét az idők Ura képes gyógyítani. Mert ha sebekkel élünk, akkor az a jelenünkre és a jövőnkre is kihat. Ha például egy családban egy alkoholista apa vagy anya mellett nőnek fel a gyerekek, akkor azok konkrét sebeket kapnak. Vagy a válások, az erkölcstelenség, ami benne van a családokban, a házasságtörés, ezek mind létező, valós lelki sebek. „Ha ezeket nem tudják kezelni, ha nem kérik az idők Urát, hogy ezeket meggyógyítsa, akkor nagyon nehéz normálisan megélni egy családi életet. Ha az adventi várakozása egy családnak nem arra megy ki, hogy hagyja Jézust, hogy megjelenjen az életében, akkor nagyon nehéz lesz igazán megélni ezt az ünnepet” – említette a pálos szerzetes.
Tennünk is kell a lélekfelemelő ünnepért
„A roráték, a Szent Család-járás, a gyerekekkel a betlehemes betanítása és készítése, a különböző adventi ájtatosságok arra próbálják az embert ösztönözni, hozzon valami áldozatot azért, hogy a saját környezetében, a családjában jelen legyen az Üdvözítő, hogy meg tudjon születni a világ Ura” – hangsúlyozta Barnabás atya. Elmondása szerint például a betlehemes játékok éppen annak a megtestesülései, hogy mennyire várakozott kétezer évvel ezelőtt a nép az Üdvözítő megszületésére. „És valahol tükröt tartanak az ember elé, hogy ő maga várja-e Jézus megszületését. Mert ha így tesz, és Ő beköltözik a lelkébe, akkor biztos, hogy az említett sebeket felszaggatja és kitakarítja. Ha ezt megengedjük Neki, akkor utána biztos, hogy a karácsonynak a megünneplése békét és boldogságot fog tudni számunkra adni” – nyomatékosított a pálos testvér.
Barnabás atya szerint azonban ha ez csak egy akármilyen ünnep számunkra, ami rengeteg felkészüléssel, kiadással, rohanással jár, és ezáltal karácsony napjára elfáradunk, akkor hiába vár ránk a legtöbb, leggazdagabb ajándék. „Ha legbelül nincsen béke, nem érzem a nyugalmat, akkor hiába van minden tökéletesen meg, nem fogom megtalálni azt, amire vágyok, egyfajta űr marad az emberben. Hiába várjuk a szeretet ünnepét, nem fogjuk azt megtapasztalni. Ezt az űrt igazából csak a Jóisten tudja kitölteni számunkra” – zárta beszélgetésünket a pálos szerzetes.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Répás: 2013-ban fókuszban a külhoni magyar oktatás
A külhoni magyar oktatás területén megvalósított programokat és intézményfejlesztéseket emelte ki az elmúlt évet értékelve Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott interjújában. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a terület várhatóan jövőre is 16,5 milliárd forintból gazdálkodhat.
Répás Zsuzsanna elmondta: az eddig elkezdett programok 2013-ban folytatódtak, a megkezdett fejlesztéseknek pedig már látszanak az eredményei. Kiemelve az oktatás területén indított kezdeményezéseket, rámutatott: az a legfontosabb, hogy teljes vertikumú legyen a külhoni magyar oktatási struktúra. A szülők már óvodába, kisiskolába azzal a gondolattal íratják be a gyermeküket, hogy azután hogyan tudja később a tanulmányait folytatni - fogalmazott.
A helyettes államtitkár kiemelte: a jövő generáció magyar közösségben való megtartásának a kulcsa az oktatás. Felidézte, hogy a nemzetpolitikai stratégia alapján 2012-ben az óvodákra fókuszáltak, majd ezt követette a kisiskolásoknak indított program, mindkettőnek igen pozitív tapasztalatai voltak. Jövőre a felső tagozatosok körében a tehetséggondozásra és a pályaorientációra szeretnének összpontosítani, a jelenleg kidolgozás alatt lévő programokra várhatóan a tavalyinál nagyobb, mintegy 140 milliós összeg áll majd rendelkezésre.
Hangsúlyozta: a programok előkészítésébe az itthoni szakmai szervezetek mellett a külhoni magyar pedagógustömörüléseket is bevonták, hiszen ők látják "a terepen", hol és mi a probléma.
Répás Zsuzsanna kitért a felsőoktatási fejlesztésekre is, ezekkel a piacképes tudás megszerzését szeretnék segíteni. Példaként említette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, ahol több mint 4 milliárd forint értékben kezdődtek el fejlesztések tavaly, és jövőre is folytatódnak. Jelezte: Kolozsváron októberben új kampuszt adtak át, folyik az építkezés Marosvásárhelyen, és hamarosan kezdődnek a munkálatok Csíkszeredán és Nagyváradon is. Az infrastrukturális fejlesztések mellett új szakok, képzések indítását is tervezik, hogy úgy tudják a képzési kínálatot bővíteni, hogy az igazodjon a munkaerő-piaci kínálathoz, és lehetőséget adjon az erdélyi magyar fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulásra. Megemlítette a beregszászi főiskola fejlesztését, ahol az infrastrukturális beruházás mellett szintén indulnak új szakok, és kitért a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen indított délvidéki ösztöndíj-programra is.
A helyettes államtitkár a környező államokban élő magyarság helyzetét értékelve azt mondta, Felvidéken nagyon sok a probléma. Azt tapasztalják, hogy a szlovák kormány az utóbbi időben sorozatosan olyan intézkedéseket hozott, amelyek súlyosan sértik a magyar közösség jogait, érdekérvényesítési lehetőségeit, és ellentmondanak annak az ígéretnek, amit Robert Fico szlovák miniszterelnök korábban a status quo megőrzéséről mondott. A most elfogadott közoktatási törvény a felvidéki kisiskolák tömeges bezárásához vezethet - mondta Répás Zsuzsanna, aki arról, hogy ez a jogszabály célzottan a magyarság ellen irányul-e, azt mondta: nem lehet véletlen, hogy ez az intézkedés arányaiban sokkal jobban sújtaná a magyar kisiskolákat. A helyettes államtitkár azt mondta: azt kérik, hogy a jogszabályi háttér kialakítása során a szlovák fél figyeljen arra, hogy a nemzetiségi oktatás intézményrendszere és elérhetősége ne sérüljön.
Kitért arra is, hogy a kormány mellett működő kisebbségi bizottságban a magyarok eddigi öt szavazatát egyre csökkentették, így az összes nemzetiség 70 százalékát kitevő félmilliós magyarságnak ugyanannyi szavazata van, mint például a 682 főt számláló szerb kisebbségnek. Jövőre közel félmillió euróval csökken a magyar kultúrára szánt támogatások összege is - jegyezte meg. Kiemelte: Felvidéken olyan mértékű a magyarság fogyása, hogy a Fico miniszterelnök által ígért status quo megőrzése sem lenne elegendő, pozitív intézkedésekre lenne szükség. Arról, hogy milyen lehetőségei vannak a magyar kormánynak, úgy vélekedett: egyértelmű jelzés, hogy a kisebbségi vegyes bizottság legutóbbi ülésén a fenti problémák miatt a magyar fél nem volt hajlandó a közös jegyzőkönyv aláírására. Folytatni kívánják a tárgyalásokat, minden lehetséges fórumon és alkalommal felvetik a problémákat, és kérik, találjanak megoldást ezekre.
Mindenki látja, hogy Ukrajnában igen nehéz a helyzet - tért át egy másik régióra - hozzátéve: ez az ottani magyarság életét is meghatározza. Igyekeznek minden támogatást megadni, és példaként említette a közelmúltban a keleti partnerség folytatásáról szóló megállapodást. Ezzel újabb egymillió dolláros fejlesztés válik lehetővé kárpátaljai magyar intézményeknél.
Az erdélyi helyzetet úgy látja - a székelyek nagy menetelésére utalva -, pozitív jel, hogy az autonómia ügye körül összefogás alakult ki az egymással sok területen vitázó erdélyi magyar pártok között. Ez azért nagyon fontos, mert azt jelzi, hogy abban a legfontosabb ügyben, ami meghatározó az erdélyi magyarság megmaradása szempontjából, együttműködés alakult ki. Reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés folytatódni tud.
Hozzátette: őt nagyon nem lepte meg, hogy az európai polgári kezdeményezések nem végződtek sikerrel. Az unióban a kisebbségek jogvédelme mögött nincs olyan garanciarendszer, mint más területen, és ez probléma - mondta.
A helyettes államtitkár kiemelte: annak ellenére történt ez így, hogy olyan törekvéseket fogalmaztak meg, amelyekre a mostani uniós keretek között is lehetne pozitív válaszokat adni. Mi nem kérünk mást e téren sem, csak azt, legyen egyenlő elbánás a régi és az új uniós tagállamok között - mondta, megjegyezve: az autonómia működő gyakorlat a nyugat-európai országokban.
Mint mondta, emellett még számos problémával kell szembenéznie az erdélyi magyarságnak. Ezek közül első helyen emelte ki a régiós átszervezést.
Mint felidézte, olyan tervek láttak napvilágot, amelyek román többségű régióba sorolással egyértelműen beszűkítették volna a magyarok politikai részvételi lehetőségeit, érdekérvényesítését. Kitért az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása körüli rendezetlen helyzetre és a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre is, ahol a törvény ellenére megoldatlan a magyar tagozat helyzete. Tőkés László kitüntetéséről azt mondta: akik most ezt az elismerést el akarják tőle venni, nem ülnének a székükben, ha Tőkés László kiállásának köszönhetően nem indul el a forradalom 1989-ben Romániában.
A vajdasági magyarság életében nagyon sok pozitív változás történt - folytatta, és kiemelte azt a történelmi megbékélést, amit a két államfő II. világháborús áldozatok előtti közös főhajtása jelent. Fontos a kollektív bűnösség elítéléséről szóló szerb parlamenti határozat, ugyanakkor várnak még arra a kormányhatározatra, amely a Csurog, Zsablya és Mozsor lakosságát hátrányosan érintő dekrétumot feloldja.
Kiemelte annak fontosságát, hogy működik a Magyar Nemzeti Tanács és a magyarság kulturális autonómiája. Répás Zsuzsanna reményét fejezte ki, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvényt támadó alkotmánybírósági folyamatok végül nem a jogosítványok csorbulását eredményezik majd.
"Mindannyiunknak öröm" - mondta - hogy a honosítás eredményeként a félmilliomodik magyar állampolgár letette az esküt. Az érdeklődés tovább nőtt az állampolgárság iránt, az elmúlt évhez képest idén 25 százalékkal többen adtak be kérelmet. Látják, milyen hatalmas az igény, és milyen plusz lelki töltetet ad, ami nagyon fontos - mutatott rá, hozzátéve: a kormány végig azt vallotta, nincsen másodrendű magyar állampolgárság, és azzal a politikai jogok egésze is jár, így a szavazati jog is.
Szeretné, ha minél többen részt vennének a jövő évi választáson, de nehézséget jelent, hogy egy új rendszert kellett alakítani, amely mindenki számára ismeretlen, hiszen sem Magyarországon, sem a környező országokban nem volt eddig sem regisztráció, sem levélben szavazás. Ezzel együtt ő is kevesli a jövő évi választásra eddig beérkezett mintegy 90 ezer regisztrációt - mondta, hangsúlyozva: a magyar kormánynak és államigazgatásnak az a feladata, hogy mindenki számára lehetővé tegye, hogy részt vehessen a választáson. Erősíteni kell a tájékoztatást, és ebben számítanak a külhoni partnerek, érdekvédelmi szervezetek, egyházak segítségére is - jelezte. Hangsúlyozta: az egész rendszert úgy alakították ki, hogy biztosítja az anonimitást.
(MTI)

Karácsonyi esti ima
Karácsony van. Alázattal, szeretettel arra kérlek Istenem, hogy népem nagy Karácsonyfája alá ajándékként a Bátorság erényét tedd. Azt a bátorságot, mellyel kétezer évvel mint védtelen kis- gyerek közénk jöttél, s mellyel ránk mosolyogtál. Mint Isten tudtad, hogy mi lakik az emberek fiaiban, hogy mennyi háború, ke- gyetlenség, kapzsiság, önzés és gőg lakik a marék porból született ember szívében. Tudtad, és te mégis egyedül, üres kézzel eljöttél közénk, hogy egy új világot álmodjál velünk, a szeretet, a jóság, az irgalom világát. Mertél embereket megszólítani és hívni, hogy társaid legyenek e csodálatos új világ teremtésében. Csodálom ezt a hihetetlen bátorságot, mellyel szembe mentél minden gonddal, nyomorúsággal, emberi gyarlósággal. A kudarcok, árulások nem torpantottak meg, még a nagycsütörtök, nagypéntek sem törte meg bátorságodat, hisz húsvét hajnalán újból szeretettel szemünkbe mosolyogtál, és elkezdted bátran összegyűjteni nagycsaládodat, tovább építeni álmodat, a Te országodat köztünk.
Uram Istenem, tudom, hogy egy bátortalan, félénk lélek nem tudja megfogni a Te teremtő kezedet, az előtte álló szép pályát nem meri befutni, a teáltalad neki felkínált csodálatos ajándékokat nem meri kibontani. Ezért is kérem tőled Istenem, a bátorság ajándékát. Ragyogtasd fel gyermekeid arcán a Te isteni arcod egyik legszebb vonását, a bátorságot!
Szeretettel kérem a bátorság kegyelmét gyermekeinknek, hogy merjenek szembe menni az iskolában, de az élet minden percében a saját korlátaikkal, félelmeikkel. A nagyra nőtt fiataloknak is ugyanezt a bátorság erényét kérem, hogy merjenek otthont teremteni, családot alapítani, gyermeket vállalni, nevelni szeretettel. És magunk számára, a felnőtt korosztály számára is ugyancsak a mindennapok bátorságát kérem tőled Istenem. Azt az isteni bátorságot, mely felragyogott Árpád vezérben, mikor megálmodta itt a Kárpát-medencében a közös otthonunkat. Szent István bátorságát, mellyel hitet és hazát adott népünknek. Azt a bátorságodat, mely Szent László királynak erőt adott kiállni Erdély ostromlott népéért. Domokos Kázmérnak, 1661-ben a szörnyű törökdulás után te adtál bátorságot, hogy a romokon mindent újra kezdjen. Márton Áron szentéletű püspökünkben ugyancsak a te bátorságod lángolt fel, mikor egyedül is szembe mert menni a kommunizmus kegyetlen, mindent leőrlő gépezetével. Ragyogjon hát fel bennünk is, a huszonegyedik századi gyermekeidben, szép isteni tulajdonságod, a sötétséget legyőző Bátorság.
Alázattal kérem a bátorság kegyelmét népemnek, az emberiségnek, ennek a csodálatos szép nagy világnak. Soha ilyen lehetőségek nem voltak a tovább tanulásra, önmagunk képzésére, kibontakoztatására, közös álmaink megfogalmazására, és azoknak hittel, kemény munkával való megvalósítására! Adj bátorságot Istenünk, hogy ne torpanjunk meg! Emberi kishitűségünk, a félelmeink, végtelenre nyitott szárnyalásunkat ne törje meg. Ne álljunk ijedezve, egy – egy árnyék, a gonosz lélek torz, csalóka fintorai miatt elbizonytalanodva, remegve a félelem vakvágányára. Mindaz a tudományos, technikai vívmány melyet oly sok elme az évezredek alatt fáradhatatlanul létrehozott, s mely ma a kezünkben van, s melyekkel alázattal élhetünk, szolgálhatunk, csak arra vár, hogy bátran megfogalmazzuk álmainkat, azokat bizalommal egyeztessük, és a világot tovább teremteni akaró Istennek bátorságával elinduljunk. Olyan lehetőségeink vannak, melyről a történelem nagyjai nem is álmodhattak. Az egyetlen kérdés: merünk-e élni velük?
Istenünk, mi a te képedre és hasonlatosságodra születtünk, ragyogtasd fel a szeretet, a jóság, a világot tovább teremteni akaró szabad ember bátorságát gyermekeid arcán!
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér
Erdély.ma