Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. január 10.
A magyarok ágyúitól
Ismét csak elismerésünknek kell hangot adnunk a román állami szervek ébersége kapcsán, hiszen újfent sikerült egy olyan magyar tevékenységet leleplezniük, amely alapjaiban rengette volna meg a román nemzetállam területi épségét, és akár polgárháború veszélyét is magában rejtette.
A Hargita megyei rendőrség egy ágyút foglalt le Székelyszenterzsébeten. Igaz ugyan, hogy egy hatvan centiméteres, hagyományőrző játékok során használt, kizárólag hangeffektusok keltésére alkalmas makettről van szó, de hát egy öntudatos román rendészeti hatóság sohasem lehet eléggé elővigyázatos, amikor a magyarokról van szó. Elvégre a középkorban nem voltak ágyúk, mégis mindenki a magyarokat rettegte Európa-szerte, még imába is foglalták, hogy A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket. Márpedig egy ágyú még akkor is veszélyesebb lehet, mint a nyilak, ha csupán egy alig több, mint fél méteres makett, elvégre azzal is maradandó károsodást lehet okozni, ha elég keményen fejbe vágnak vele valakit.
Ha viszont már ennyire óvatosak az állami szervek, ilyen alapon elkobozhatnák a 15 centiméteresnél nagyobb pengehosszúságú késeket és a húsvágó bárdokat is minden magyar háztartásból, elvégre bármikor szúró- és vágófegyverként lehetne őket használni.
Meg kell jegyeznünk mindazonáltal, hogy az ágyúmakett lefoglalása nem fest túl pozitív képet a román állami szervek, főleg pedig a fegyveres erők felkészültségéről. Mert gondoljunk csak bele: itt van egy egész állam, amelynek rendelkezésére áll egy komplett hadsereg, gyalogsággal, páncélos egységekkel, haditengerészettel és légierővel. Ehhez képest patáliát csapnak egy olyan makett miatt, aminél még egy csúzli is veszélyesebb fegyvernek minősül.
Kíváncsian várom, mi lesz, ha a román közvélemény tudomására jut, hogy magyarok ezrei vesznek részt olyan hagyományőrző egyesületekben, amelyek tagjai korhű ruhában, íjakkal, illetve életlen kardokkal felfegyverkezve honfoglaló magyar, illetve huszárhagyományokat ápolnak. A mostani reakció alapján a hatósági és médiafelhajtás olyan képet festene, mint ha egy lovashuszár-regiment alkalmas lenne egész harckocsizó egységek ártalmatlanítására, a légi célpontok megsemmisítésére is képes íjászok pedig a légierőt tartanák rettegésben.
Az ágyúaffér elég sovány és nevetséges ürügy ahhoz, hogy úgy tűnjön: a magyarok fegyverkeznek. De azért ki tudja, bármi megtörténhet még itt. Úgyhogy mindenki tartsa üzemképesen és kézügyben a pisztoly formájú öngyújtóját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
Ismét csak elismerésünknek kell hangot adnunk a román állami szervek ébersége kapcsán, hiszen újfent sikerült egy olyan magyar tevékenységet leleplezniük, amely alapjaiban rengette volna meg a román nemzetállam területi épségét, és akár polgárháború veszélyét is magában rejtette.
A Hargita megyei rendőrség egy ágyút foglalt le Székelyszenterzsébeten. Igaz ugyan, hogy egy hatvan centiméteres, hagyományőrző játékok során használt, kizárólag hangeffektusok keltésére alkalmas makettről van szó, de hát egy öntudatos román rendészeti hatóság sohasem lehet eléggé elővigyázatos, amikor a magyarokról van szó. Elvégre a középkorban nem voltak ágyúk, mégis mindenki a magyarokat rettegte Európa-szerte, még imába is foglalták, hogy A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket. Márpedig egy ágyú még akkor is veszélyesebb lehet, mint a nyilak, ha csupán egy alig több, mint fél méteres makett, elvégre azzal is maradandó károsodást lehet okozni, ha elég keményen fejbe vágnak vele valakit.
Ha viszont már ennyire óvatosak az állami szervek, ilyen alapon elkobozhatnák a 15 centiméteresnél nagyobb pengehosszúságú késeket és a húsvágó bárdokat is minden magyar háztartásból, elvégre bármikor szúró- és vágófegyverként lehetne őket használni.
Meg kell jegyeznünk mindazonáltal, hogy az ágyúmakett lefoglalása nem fest túl pozitív képet a román állami szervek, főleg pedig a fegyveres erők felkészültségéről. Mert gondoljunk csak bele: itt van egy egész állam, amelynek rendelkezésére áll egy komplett hadsereg, gyalogsággal, páncélos egységekkel, haditengerészettel és légierővel. Ehhez képest patáliát csapnak egy olyan makett miatt, aminél még egy csúzli is veszélyesebb fegyvernek minősül.
Kíváncsian várom, mi lesz, ha a román közvélemény tudomására jut, hogy magyarok ezrei vesznek részt olyan hagyományőrző egyesületekben, amelyek tagjai korhű ruhában, íjakkal, illetve életlen kardokkal felfegyverkezve honfoglaló magyar, illetve huszárhagyományokat ápolnak. A mostani reakció alapján a hatósági és médiafelhajtás olyan képet festene, mint ha egy lovashuszár-regiment alkalmas lenne egész harckocsizó egységek ártalmatlanítására, a légi célpontok megsemmisítésére is képes íjászok pedig a légierőt tartanák rettegésben.
Az ágyúaffér elég sovány és nevetséges ürügy ahhoz, hogy úgy tűnjön: a magyarok fegyverkeznek. De azért ki tudja, bármi megtörténhet még itt. Úgyhogy mindenki tartsa üzemképesen és kézügyben a pisztoly formájú öngyújtóját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 10.
Borboly: román autonómiát!
Sajátos, példaértékű önrendelkezési formát szeretnének kialakítani Hargita megye északi részén, amelynek révén az ott 15 kisebbségben élő százalékos románság saját ügyeiről dönthetne, és amelyet majd később fordítottan országosan is követni lehet – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
„Próbáljuk fellendíteni a régió életét, ennek érdekében pedig egy olyan fejlesztési társulást hoznánk létre, mely alapul szolgálhat a térség miniautonómiájának" – fogalmazott az elöljáró (képünkön), aki már tavaly februárban, a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjújában is beszélt ötletéről, mondván, azt reméli, hogy az ott élő románok fogják majd meggyőzni nemzettársaikat, hogy az autonómia nem jelent veszélyt az ország egységére.
„Szeretnénk kicsiben kipróbálni azt, amit mi szeretnénk nagyban a Székelyföldön, hogy a kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi téren a szükséges tevékenységeket ilyen közhasznú társulás révén támogassa a megyei önkormányzat. Ez a miniautonómia példaértékű lehet más megyék számára is, ahol szórványban él a magyarság" – mondta el Borboly Csaba.
A Hargita Megyei Tanács elnöke továbbá az önkormányzat egyházakkal való együttműködési programját is bemutatta a sajtó képviselőinek. Mint mondta, a tájékoztató apropóját az adta, hogy az utóbbi időben több helyi politikus is sajátos módon értelmezte az egyházzal való kooperációt. Borboly aljas, embertelen rágalmazásnak nevezte azokat a híreszteléseket, melyek szerint „lepaktált" az ortodox püspökkel, hogy megszabaduljon a börtönbüntetéstől.
Hozzáfűzte, tudja, kik állnak a lejáratás mögött, nevüket azonban nem kívánta felfedni. Elmondta továbbá, Hargita megye önkormányzata több közös programot is egyházi együttműködéssel bonyolít le, melyek keretében templomokat újítottak fel, ravatalozókat építettek és több műemléket is tataroztak. Borboly Csaba rámutatott: tekintettel arra, hogy az egyházak képviselői, a papok befolyással bírnak a közösség gazdasági, kulturális, szociális életére is, többek közt emiatt is fontosnak tartja a folyamatos kapcsolattartást.
Tájékoztatása szerint a megyei önkormányzat tavaly 3,1 millió lejjel támogatta az egyházakat, az ortodox egyház az összeg 13 százalékát kapta. Hargita megyében egyébként a 2002-es népszámlálás adatai szerint 65 százaléka a népességnek római katolikus vallású, 13 százaléka ortodox, további 13 százalék református és 7 százalék unitárius vallású volt.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár),
Sajátos, példaértékű önrendelkezési formát szeretnének kialakítani Hargita megye északi részén, amelynek révén az ott 15 kisebbségben élő százalékos románság saját ügyeiről dönthetne, és amelyet majd később fordítottan országosan is követni lehet – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
„Próbáljuk fellendíteni a régió életét, ennek érdekében pedig egy olyan fejlesztési társulást hoznánk létre, mely alapul szolgálhat a térség miniautonómiájának" – fogalmazott az elöljáró (képünkön), aki már tavaly februárban, a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjújában is beszélt ötletéről, mondván, azt reméli, hogy az ott élő románok fogják majd meggyőzni nemzettársaikat, hogy az autonómia nem jelent veszélyt az ország egységére.
„Szeretnénk kicsiben kipróbálni azt, amit mi szeretnénk nagyban a Székelyföldön, hogy a kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi téren a szükséges tevékenységeket ilyen közhasznú társulás révén támogassa a megyei önkormányzat. Ez a miniautonómia példaértékű lehet más megyék számára is, ahol szórványban él a magyarság" – mondta el Borboly Csaba.
A Hargita Megyei Tanács elnöke továbbá az önkormányzat egyházakkal való együttműködési programját is bemutatta a sajtó képviselőinek. Mint mondta, a tájékoztató apropóját az adta, hogy az utóbbi időben több helyi politikus is sajátos módon értelmezte az egyházzal való kooperációt. Borboly aljas, embertelen rágalmazásnak nevezte azokat a híreszteléseket, melyek szerint „lepaktált" az ortodox püspökkel, hogy megszabaduljon a börtönbüntetéstől.
Hozzáfűzte, tudja, kik állnak a lejáratás mögött, nevüket azonban nem kívánta felfedni. Elmondta továbbá, Hargita megye önkormányzata több közös programot is egyházi együttműködéssel bonyolít le, melyek keretében templomokat újítottak fel, ravatalozókat építettek és több műemléket is tataroztak. Borboly Csaba rámutatott: tekintettel arra, hogy az egyházak képviselői, a papok befolyással bírnak a közösség gazdasági, kulturális, szociális életére is, többek közt emiatt is fontosnak tartja a folyamatos kapcsolattartást.
Tájékoztatása szerint a megyei önkormányzat tavaly 3,1 millió lejjel támogatta az egyházakat, az ortodox egyház az összeg 13 százalékát kapta. Hargita megyében egyébként a 2002-es népszámlálás adatai szerint 65 százaléka a népességnek római katolikus vallású, 13 százaléka ortodox, további 13 százalék református és 7 százalék unitárius vallású volt.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 10.
Nincs változás
Sok mindennek kellett 2010 óta változnia, hogy gyakorlatilag semmi se változzon 2010-hez képest – ezzel a paradoxonnal jellemezhető talán a leginkább a helyzet, ami azt követően alakult ki, hogy Budapesten a balliberális pártok – az MSZP és az Együtt – PM – a jelek szerint megállapodtak a választási összefogásról, és kifejezték a hajlandóságukat a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval való együttműködésre is.
Ezzel ugyanis azt követően, hogy a 2010 után felaprózódott baloldal erői a kezdeti kölcsönös bizalmatlanság és a megegyezésre való képtelenség után mégiscsak együtt indulnak, sőt a Gyurcsány-rajongók voksaira is igényt tartanak, miközben a Bajnai-párt és a kivált LMP-sek az egykori SZDSZ szellemiségét is tovább viszik, összeállni látszik ugyanaz a csapat, amelyet 2010 áprilisában a választók kétharmados többséggel zavartak ellenzékbe. Az LMP magára maradt – a Schiffer-szárny nem hajlott a kompromisszumokra, és ez végzetes lehet a számára, hacsak Gyurcsány nem „üldözi” vissza elpártolt szavazói egy részét.
Eközben a Fidesz ma kormányról várja a voksolást, és bár a felmérések szerint jelentős az előnye, a kormányzás, a furcsa gazdaságpolitika és a gyakran indokolatlan, a saját oldalról érkező ellenvetéseket is figyelmen kívül hagyó autoriter stílus megkoptathatta a renoméját. Ezt most egyetlen „szuperfegyverrel” igyekszik kompenzálni: a rezsicsökkentéssel, amelynek hatásait a polgárok közvetlenül a zsebükön érzik, és egyelőre sikeresnek tűnik.
A balliberális oldalon akkor is Mesterházy Attila a győztes, ha végül kikapnak, hiszen a belső csatákat megnyerte, és végül ő lesz a miniszterelnök-jelölt. Eközben határon túli magyar szempontból is érdekes a mostani balliberális összeborulás. A jelek szerint az ellentétek dacára egy dologban mindegyikük egyetért: hogy Orbánnak mennie kell. Ennek érdekében hajlanak a Gyurcsány-párttal is együttműködni, ami azt jelzi: Mesterházy kolozsvári bocsánatkérése és Bajnai erdélyi turnéja ellenére sem bíznak a határon túliak támogatásában.
Ami persze szívük joga, de ez öngerjesztő folyamat is, hiszen így biztosan minimális lesz azok száma, akik a határon túliak ellen uszító Gyurcsány pártjával összefogó erőkre szavaznak majd.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
Sok mindennek kellett 2010 óta változnia, hogy gyakorlatilag semmi se változzon 2010-hez képest – ezzel a paradoxonnal jellemezhető talán a leginkább a helyzet, ami azt követően alakult ki, hogy Budapesten a balliberális pártok – az MSZP és az Együtt – PM – a jelek szerint megállapodtak a választási összefogásról, és kifejezték a hajlandóságukat a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval való együttműködésre is.
Ezzel ugyanis azt követően, hogy a 2010 után felaprózódott baloldal erői a kezdeti kölcsönös bizalmatlanság és a megegyezésre való képtelenség után mégiscsak együtt indulnak, sőt a Gyurcsány-rajongók voksaira is igényt tartanak, miközben a Bajnai-párt és a kivált LMP-sek az egykori SZDSZ szellemiségét is tovább viszik, összeállni látszik ugyanaz a csapat, amelyet 2010 áprilisában a választók kétharmados többséggel zavartak ellenzékbe. Az LMP magára maradt – a Schiffer-szárny nem hajlott a kompromisszumokra, és ez végzetes lehet a számára, hacsak Gyurcsány nem „üldözi” vissza elpártolt szavazói egy részét.
Eközben a Fidesz ma kormányról várja a voksolást, és bár a felmérések szerint jelentős az előnye, a kormányzás, a furcsa gazdaságpolitika és a gyakran indokolatlan, a saját oldalról érkező ellenvetéseket is figyelmen kívül hagyó autoriter stílus megkoptathatta a renoméját. Ezt most egyetlen „szuperfegyverrel” igyekszik kompenzálni: a rezsicsökkentéssel, amelynek hatásait a polgárok közvetlenül a zsebükön érzik, és egyelőre sikeresnek tűnik.
A balliberális oldalon akkor is Mesterházy Attila a győztes, ha végül kikapnak, hiszen a belső csatákat megnyerte, és végül ő lesz a miniszterelnök-jelölt. Eközben határon túli magyar szempontból is érdekes a mostani balliberális összeborulás. A jelek szerint az ellentétek dacára egy dologban mindegyikük egyetért: hogy Orbánnak mennie kell. Ennek érdekében hajlanak a Gyurcsány-párttal is együttműködni, ami azt jelzi: Mesterházy kolozsvári bocsánatkérése és Bajnai erdélyi turnéja ellenére sem bíznak a határon túliak támogatásában.
Ami persze szívük joga, de ez öngerjesztő folyamat is, hiszen így biztosan minimális lesz azok száma, akik a határon túliak ellen uszító Gyurcsány pártjával összefogó erőkre szavaznak majd.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 10.
Bíróságon küzdenek a váradi magyar iskoláért
A Bihar megyei törvényszék közigazgatási osztályán próbálják meg érvényteleníttetni az RMDSZ-es tanácsosok azt a helyi tanácsi határozatot, amellyel a nagyváradi önkormányzat tavaly decemberben megvonta a Juhász Gyula Általános Iskola jogi személyiségét.
A Szabó József, Ritli Csongor és Sárközi Zoltán aláírásával ellátott keresetet csütörtökön délelőtt iktatták, beadványukban többek között érdek-összeférhetetlenségre hivatkoznak.
Mint arról már beszámoltunk, a múlt hónapi rendkívüli tanácsülésen heves vitát váltott ki a 2014–2015-ös nagyváradi iskolahálózatra vonatkozó terv, amely pusztán gazdasági szempontokra hivatkozva a Biharpüspökiben lévő tanintézetet a szintén magyar nyelvű Szacsvay Imre Általános Iskola hatáskörébe rendelte, óvodai csoportjait pedig egy román óvodához sorolta. Az RMDSZ-frakció már akkor több formai problémát jelzett az ügy kapcsán, a többségi szociálliberális tanácsosok azonban jóváhagyták Ilie Bolojan polgármester javaslatát.
Még Daniel Negrean, a Bihar megyei főtanfelügyelő is megszavazta ezt a tanácsosi székből, holott oktatást érintő kérdésben tartózkodnia kellett volna. Erre az öszszeférhetetlenségre Ritli már akkor rámutatott, és először az önkormányzattól kérte az érvénytelenítést. Csakhogy ez nem történt meg, és egy hónap elteltével a határozat hatályba lépett, így a magyar tanácsosok most már peres úton küzdenek a szerintük diszkriminatív döntés ellen.
„Nem igaz, hogy Nagyváradon csak a Juhász Gyula Általános Iskola veszteséges, ahogyan azt Bolojan állítja. Ott van például a Gojdu gimnázium, az is ugyanabban a helyzetben van" – példálózott csütörtökön Szabó József, aki szerint a püspöki iskolában megvan a kellő diáklétszám a működéshez. Úgy vélte, a főtanfelügyelő tevékenysége aggályos és diszkriminatív.
Például miután Margittán létrejött a magyar nyelvű Horváth János Iskolacsoport, kérték, hogy a magyar óvodai csoportokat is rendeljék hozzá, a román óvoda pedig kapjon külön jogi személyiséget. Erre a kérésre Negrean még mindig nem válaszolt, a Juhász Gyula Iskola ügyében viszont gyorsan – rendkívüli tanácsülésen – hoztak szakmai döntést.
Sárközi Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a határozattervezet előzetes megvitatása összevont szakbizottsági ülésen történt, és voltaképpen nem is szavazták meg, 2–2-es döntetlennel tűzték napirendre.
„Püspöki esetében konzultáltunk a helyi szülőkkel – magyarokkal és románokkal egyaránt – és pedagógusokkal, akik támogatják a tanintézet jogi személyiségének megőrzését" – mutatott rá Szabó József.
A per sikerével kapcsolatban Ritli Csongor bizakodó, lapunknak elmondta: ilyen jellegű összeférhetetlenségből adódó határozat-visszavonásra van precedens. A döntés felfüggesztését még nem kérték, hiszen a jövő tanévre vonatkozik, és úgy gondolják, júliusig döntés születhet az ügyben. Ha viszont elhúzódik a tárgyalás, a későbbiekben kérni fogják a határozat ideiglenes felfüggesztését, és akkor az idei tanévben alkalmazott iskolahálózat maradna érvényben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),
A Bihar megyei törvényszék közigazgatási osztályán próbálják meg érvényteleníttetni az RMDSZ-es tanácsosok azt a helyi tanácsi határozatot, amellyel a nagyváradi önkormányzat tavaly decemberben megvonta a Juhász Gyula Általános Iskola jogi személyiségét.
A Szabó József, Ritli Csongor és Sárközi Zoltán aláírásával ellátott keresetet csütörtökön délelőtt iktatták, beadványukban többek között érdek-összeférhetetlenségre hivatkoznak.
Mint arról már beszámoltunk, a múlt hónapi rendkívüli tanácsülésen heves vitát váltott ki a 2014–2015-ös nagyváradi iskolahálózatra vonatkozó terv, amely pusztán gazdasági szempontokra hivatkozva a Biharpüspökiben lévő tanintézetet a szintén magyar nyelvű Szacsvay Imre Általános Iskola hatáskörébe rendelte, óvodai csoportjait pedig egy román óvodához sorolta. Az RMDSZ-frakció már akkor több formai problémát jelzett az ügy kapcsán, a többségi szociálliberális tanácsosok azonban jóváhagyták Ilie Bolojan polgármester javaslatát.
Még Daniel Negrean, a Bihar megyei főtanfelügyelő is megszavazta ezt a tanácsosi székből, holott oktatást érintő kérdésben tartózkodnia kellett volna. Erre az öszszeférhetetlenségre Ritli már akkor rámutatott, és először az önkormányzattól kérte az érvénytelenítést. Csakhogy ez nem történt meg, és egy hónap elteltével a határozat hatályba lépett, így a magyar tanácsosok most már peres úton küzdenek a szerintük diszkriminatív döntés ellen.
„Nem igaz, hogy Nagyváradon csak a Juhász Gyula Általános Iskola veszteséges, ahogyan azt Bolojan állítja. Ott van például a Gojdu gimnázium, az is ugyanabban a helyzetben van" – példálózott csütörtökön Szabó József, aki szerint a püspöki iskolában megvan a kellő diáklétszám a működéshez. Úgy vélte, a főtanfelügyelő tevékenysége aggályos és diszkriminatív.
Például miután Margittán létrejött a magyar nyelvű Horváth János Iskolacsoport, kérték, hogy a magyar óvodai csoportokat is rendeljék hozzá, a román óvoda pedig kapjon külön jogi személyiséget. Erre a kérésre Negrean még mindig nem válaszolt, a Juhász Gyula Iskola ügyében viszont gyorsan – rendkívüli tanácsülésen – hoztak szakmai döntést.
Sárközi Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a határozattervezet előzetes megvitatása összevont szakbizottsági ülésen történt, és voltaképpen nem is szavazták meg, 2–2-es döntetlennel tűzték napirendre.
„Püspöki esetében konzultáltunk a helyi szülőkkel – magyarokkal és románokkal egyaránt – és pedagógusokkal, akik támogatják a tanintézet jogi személyiségének megőrzését" – mutatott rá Szabó József.
A per sikerével kapcsolatban Ritli Csongor bizakodó, lapunknak elmondta: ilyen jellegű összeférhetetlenségből adódó határozat-visszavonásra van precedens. A döntés felfüggesztését még nem kérték, hiszen a jövő tanévre vonatkozik, és úgy gondolják, júliusig döntés születhet az ügyben. Ha viszont elhúzódik a tárgyalás, a későbbiekben kérni fogják a határozat ideiglenes felfüggesztését, és akkor az idei tanévben alkalmazott iskolahálózat maradna érvényben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 10.
.
Hamis mítoszok
Minden nemzetnek megvannak a maga mitologikus figurái. Ezeket az illető közösség nagyobbik része jellemzően olyan erényekkel ruházza fel, amelyekkel az illető nem rendelkezett, párhuzamosan a hibáinak elhalványításával vagy akár azok nyílt tagadásával. Ha akad olyan történész, aki vállalja az igazság érdekében a mítoszrombolást, az akár egyfajta közösségi skizofréniát is előidézhet.
A sajátos igazság és a haza
Szép, erre vonatkozó példákat láthatunk napjainkban a román közéletben, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi másfél évszázad román történelemírásának és -oktatásának több köze volt az ideológiai szférához, mint a tudományhoz. Kezdve a hipotézisnek is gyenge, régészetileg alá nem támasztott dáko-román kontinuitáselmélettel, el egészen a „Vitéz” eposzi jelzővel ellátott Mihály vajdáig, akit úgy ábrázolnak, mint a„román” országok első egyesítőjét, fittyet hányva e prezentáció teljes történelmietlenségére és megalapozatlanságára. Hogy ismondta Nicolae Iorga? „Mihez kezdjek az igazsággal, mikor a hazámról van szó?”
E hozzáállás jellemző mindmáig a román közgondolkodásra, a politikum, a sajtó és az értelmiség fősodrára. A vélt nemzeti érdek szolgálatában a napot is le lehet tagadni az égről, lehet középkorinak vagy akár sztálininak nevezni a megannyi modellértékű jelenkori európai példával illusztrálható autonómiát. Lehet képzelegni 1848-ban a magyarok által elpusztított 40 ezer románról és több száz felégetett faluról, elegánsan figyelmen kívül hagyva a magyar revansnál sokkal több áldozattal járó, ürügy és ok nélküli román vérengzéseket, amelyek fő felelőse a románok által a legfőbb hősök egyikévé emelt Avram Iancu.
Mítoszaink De seperjünk inkább a magunk portája előtt!
Számunkra a legérdekesebbek az utóbbi száz év magyar történelmének azon figurái, akiknek esélyük van mítosszá válni, akiknek a nemzeti köztudaton belül elfoglalt helye tőlünk is függ. Ezen belül is azok a legfontosabbak, akik – ha netán bekerülnek a nemzeti pantheonba – méltatlanul kerülnek oda. Érzékeny kérdés: kit szabad demitizálni, s ki az, akinek árnyalt, tabumentes bemutatása akkora sérülést okozhat a kollektív nemzeti öntudatban, hogy jobb hozzá sem nyúlni. Az utóbbira példa Szent István, az előbbire Károlyi Mihály, Ady Endre és Antall József. Károlyi esete egyértelmű, ő az ismert, kutatott magyar történelem leggyászosabb figurája. Azt a kárt, amit a nevével fémjelzett kurzus okozott a magyar haderő leszerelésével épp akkor, amikor a magyar katona négy éven át idegen érdekért folytatott háború után a saját hazájáért küzdhetett volna, méghozzá eredménnyel, aligha lehet felülmúlni. Károlyi sztárolásával lényegében a magyar baloldal is leleplezi önmagát, hiszen világosan következik belőle: a nemzeti megmaradásnál, a nemzeti érdekérvényesítésnél fontosabbak számára az importált absztrakt elképzelések, a polgári radikális „társadalommérnökség”. Károlyi demitizálása, bűneinek minél szélesebb körben való ismertté tétele nemcsak megengedett, de kifejezetten kívánatos, a nemzeti ébredésnek, a megalapozott történelmi öntudat megteremtésének épp annyira elmaradhatatlan feladata, mint Kun Béla, Szamuelly, Rákosi vagy Kádár történelmi bűneinek tisztázása.
Adyval bizonyos fokig más a helyzet. A zseniális költő sajátos nemzeti szemléletmódja sokak nemzeti szocializációjához hozzájárulhatott, mindazonáltal aligha tagadható publicisztikájának szabadkőműves ihletettsége, s a tény, hogy szekértolója volt a történelmi Magyarországot szétprédáló Jászi-Károlyi-féle polgári radikális társaságnak. Zseniális líra, szociális érzékenység – amit olyan nemzeti próféták is igen sokra tartottak, mint Szabó Dezső – és végzetes politikai vakságból fakadó, tartalmában-következményeiben tragikus közírói tevékenység.
Antall helyzetkihagyásai
Végül itt van Antall József, akinek szobrot emelnek, akire sokan úgy tekintenek, mint a modern nemzeti politizálás etalonjára, holott a retorikán túl leginkább helyzetkihagyásban jeleskedett. Átvállalta az előző rendszerben felvett államadósságot, nem tudunk arról, hogy legalább megpróbálta volna azt mérsékelni vagy átütemezni. Miniszterelnöksége alatt folytatódott a legenyhébb kifejezéssel is visszásnak nevezhető privatizáció, asszisztált a magyar ipar és mezőgazdaság szétveréséhez, Magyarország az elsők között ismerte el Szlovákiát ahelyett, hogy kérje a magyar–szlovák határ megállapítását az etnikai határok mentén – elvégre a párizsi békeszerződés Csehszlovákia és nem Szlovákia határait rögzítette. A „kárpótlással” lényegében megcsúfolta a kommunisták által megrabolt gazdákat és ingatlantulajdonosokat, és miként a minap sugárzott Az igazság soha nem késő című, a lényegről szóló és a lényeget láttató filmben elhangzott, rajta is múlt, hogy nem történt semmiféle történelmi igazságtétel. Hogy az 1956 után sortüzeket vezénylők, a forradalmat vérbefojtók, a megtorlásban jeleskedők, a pufajkás véreskezű kegyetlenkedők nem nyerték el méltó büntetésüket, sőt, kiemelt nyugdíjban részesültek, míg áldozataik tengődhettek a demokrácia nagyobb dicsőségére. Antall József akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet birodalom által feladott Magyarország zavartalanul cseréljen gazdát, az új urak, az euroatlanti globalizmus képviselői pedig kényelmesen berendezkedhessenek. Nem meglepő, hogy a globalizmus helytartó elitjének emblematikus figuráját, Bokros Lajost Brüsszelbe küldő MDF-elnök, Dávid Ibolya előszeretettel hivatkozik az „antalli örökségre”. Aligha indokolt azonban, hogy ezt azok tegyék, akik tisztában vannak globalista erők gyarmatosítási törekvéseivel, akik megpróbálnak önálló magyar gazdaságpolitikát folytatni, s tágítani a bel- és külpolitikai mozgásteret.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Hamis mítoszok
Minden nemzetnek megvannak a maga mitologikus figurái. Ezeket az illető közösség nagyobbik része jellemzően olyan erényekkel ruházza fel, amelyekkel az illető nem rendelkezett, párhuzamosan a hibáinak elhalványításával vagy akár azok nyílt tagadásával. Ha akad olyan történész, aki vállalja az igazság érdekében a mítoszrombolást, az akár egyfajta közösségi skizofréniát is előidézhet.
A sajátos igazság és a haza
Szép, erre vonatkozó példákat láthatunk napjainkban a román közéletben, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi másfél évszázad román történelemírásának és -oktatásának több köze volt az ideológiai szférához, mint a tudományhoz. Kezdve a hipotézisnek is gyenge, régészetileg alá nem támasztott dáko-román kontinuitáselmélettel, el egészen a „Vitéz” eposzi jelzővel ellátott Mihály vajdáig, akit úgy ábrázolnak, mint a„román” országok első egyesítőjét, fittyet hányva e prezentáció teljes történelmietlenségére és megalapozatlanságára. Hogy ismondta Nicolae Iorga? „Mihez kezdjek az igazsággal, mikor a hazámról van szó?”
E hozzáállás jellemző mindmáig a román közgondolkodásra, a politikum, a sajtó és az értelmiség fősodrára. A vélt nemzeti érdek szolgálatában a napot is le lehet tagadni az égről, lehet középkorinak vagy akár sztálininak nevezni a megannyi modellértékű jelenkori európai példával illusztrálható autonómiát. Lehet képzelegni 1848-ban a magyarok által elpusztított 40 ezer románról és több száz felégetett faluról, elegánsan figyelmen kívül hagyva a magyar revansnál sokkal több áldozattal járó, ürügy és ok nélküli román vérengzéseket, amelyek fő felelőse a románok által a legfőbb hősök egyikévé emelt Avram Iancu.
Mítoszaink De seperjünk inkább a magunk portája előtt!
Számunkra a legérdekesebbek az utóbbi száz év magyar történelmének azon figurái, akiknek esélyük van mítosszá válni, akiknek a nemzeti köztudaton belül elfoglalt helye tőlünk is függ. Ezen belül is azok a legfontosabbak, akik – ha netán bekerülnek a nemzeti pantheonba – méltatlanul kerülnek oda. Érzékeny kérdés: kit szabad demitizálni, s ki az, akinek árnyalt, tabumentes bemutatása akkora sérülést okozhat a kollektív nemzeti öntudatban, hogy jobb hozzá sem nyúlni. Az utóbbira példa Szent István, az előbbire Károlyi Mihály, Ady Endre és Antall József. Károlyi esete egyértelmű, ő az ismert, kutatott magyar történelem leggyászosabb figurája. Azt a kárt, amit a nevével fémjelzett kurzus okozott a magyar haderő leszerelésével épp akkor, amikor a magyar katona négy éven át idegen érdekért folytatott háború után a saját hazájáért küzdhetett volna, méghozzá eredménnyel, aligha lehet felülmúlni. Károlyi sztárolásával lényegében a magyar baloldal is leleplezi önmagát, hiszen világosan következik belőle: a nemzeti megmaradásnál, a nemzeti érdekérvényesítésnél fontosabbak számára az importált absztrakt elképzelések, a polgári radikális „társadalommérnökség”. Károlyi demitizálása, bűneinek minél szélesebb körben való ismertté tétele nemcsak megengedett, de kifejezetten kívánatos, a nemzeti ébredésnek, a megalapozott történelmi öntudat megteremtésének épp annyira elmaradhatatlan feladata, mint Kun Béla, Szamuelly, Rákosi vagy Kádár történelmi bűneinek tisztázása.
Adyval bizonyos fokig más a helyzet. A zseniális költő sajátos nemzeti szemléletmódja sokak nemzeti szocializációjához hozzájárulhatott, mindazonáltal aligha tagadható publicisztikájának szabadkőműves ihletettsége, s a tény, hogy szekértolója volt a történelmi Magyarországot szétprédáló Jászi-Károlyi-féle polgári radikális társaságnak. Zseniális líra, szociális érzékenység – amit olyan nemzeti próféták is igen sokra tartottak, mint Szabó Dezső – és végzetes politikai vakságból fakadó, tartalmában-következményeiben tragikus közírói tevékenység.
Antall helyzetkihagyásai
Végül itt van Antall József, akinek szobrot emelnek, akire sokan úgy tekintenek, mint a modern nemzeti politizálás etalonjára, holott a retorikán túl leginkább helyzetkihagyásban jeleskedett. Átvállalta az előző rendszerben felvett államadósságot, nem tudunk arról, hogy legalább megpróbálta volna azt mérsékelni vagy átütemezni. Miniszterelnöksége alatt folytatódott a legenyhébb kifejezéssel is visszásnak nevezhető privatizáció, asszisztált a magyar ipar és mezőgazdaság szétveréséhez, Magyarország az elsők között ismerte el Szlovákiát ahelyett, hogy kérje a magyar–szlovák határ megállapítását az etnikai határok mentén – elvégre a párizsi békeszerződés Csehszlovákia és nem Szlovákia határait rögzítette. A „kárpótlással” lényegében megcsúfolta a kommunisták által megrabolt gazdákat és ingatlantulajdonosokat, és miként a minap sugárzott Az igazság soha nem késő című, a lényegről szóló és a lényeget láttató filmben elhangzott, rajta is múlt, hogy nem történt semmiféle történelmi igazságtétel. Hogy az 1956 után sortüzeket vezénylők, a forradalmat vérbefojtók, a megtorlásban jeleskedők, a pufajkás véreskezű kegyetlenkedők nem nyerték el méltó büntetésüket, sőt, kiemelt nyugdíjban részesültek, míg áldozataik tengődhettek a demokrácia nagyobb dicsőségére. Antall József akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet birodalom által feladott Magyarország zavartalanul cseréljen gazdát, az új urak, az euroatlanti globalizmus képviselői pedig kényelmesen berendezkedhessenek. Nem meglepő, hogy a globalizmus helytartó elitjének emblematikus figuráját, Bokros Lajost Brüsszelbe küldő MDF-elnök, Dávid Ibolya előszeretettel hivatkozik az „antalli örökségre”. Aligha indokolt azonban, hogy ezt azok tegyék, akik tisztában vannak globalista erők gyarmatosítási törekvéseivel, akik megpróbálnak önálló magyar gazdaságpolitikát folytatni, s tágítani a bel- és külpolitikai mozgásteret.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. január 10.
A Királyföld megújuló élete
Szászfehéregyháza tájékára (a Brassó megyei Szászbuda, románul Bunești, német nevén Bodendorf Segesvár felöli végében, amikor gyorsítanánk Marosvásárhely irányába, van egy balra mutató, Viscri feliratú tábla, azt kell követni), a valamikori Deutschweißkirch irányába indulni elhatározás kell, oda nem téved csak úgy, véletlenül az ember. Hacsak ténylegesen el nem téved a kőhalmi bekötőúton Dacia – a valamikori német Stein, magyar nevén Garat – felé, mert onnan is megközelíthető. Bárhogy is történjen, az ismeretlen Viscri meglepő, új világot villant fel a látogatónak. Nyolcszáz év hagyatéka
A szászok földjének bejárására már 2005 végén megszületett bennem az elhatározás, csak idő híján halogattam az expedíciókat. Pedig sürgetett az idő, hiszen 2005 novemberében Homoród akkor 79 éves egyházi gondnoka könnyekkel a szemében búcsúzott tőlem: „Ne feledj el!”. Tizenhárman éltek még akkor a „flandrenses” leszármazottak közül, egy-kettő élhet még az erődtemplom igazi tulajdonosai közül – ha él még egyáltalán – azon a földön, amelyet nem alaptalanul neveztek el Királyföldnek (Fundus Regiusnak). A II. András Mátyás által is megerősített arany szabadságlevelével létezhettek ott a szászok mintegy nyolcszáz esztendőig, hogy a múlt század hetvenes éveitől kezdve két-három évtized alatt tömegesen itthagyják e vidéket és az 1989-es változások pontot tegyenek a szász falvak kiürülésének fájdalmas folyamatára. A látható végeredmény a Homoród, a Küküllők völgyeiben, vagy Beszterce környékén portyázók számára az itt-ott felhagyott bennvalók, a felénk községházának is beillő romos épületek látványa. Mi lesz a szászok földjével, a valamikori ragyogó Királyfölddel, amely magába foglalja a valamikori Kőhalomszéket,Nagysinkszéket, Segesvárszéket, Szászsebesszéket, Szászvárosszéket, Szebenszéket, Szerdahelyszéket, Újegyházszéket, majd később Medgyesszéket és Selykszéket is. Nyolcszáz év folyamán hatalmas gazdagságot voltak képesek kitermelni, nemcsak az összes erődített templom mellett kötelező módon felhúzott iskolaépületeket, hanem pompázó, rendezett falvakat és városokat. Mi lesz ezzel a gazdagsággal?
A választ a királyi udvarokban érdemes keresni, hiszen a Fundus Regius 20. századvégi elnéptelenedése után ismét egy királyi sarj, a brit trónörökös, Károly foglalkozik a vidék sorsával. Rhédey Klaudia magyar grófnő szépunokája nem bizottságok kinevezésével, hanem hatékony stratégiákkal próbálja segíteni a Királyföld értékeinek megőrzését a Mihai Eminescu Trust fővédnökeként. Örökmozgó szervező
Caroline Fernolend leginkább egy csomag élesített dinamitra emlékeztető hölgy, a Mihai Eminescu Trust brit–román alapítvány vezetőjeként 73 helységben kommunikál a többnyire roma közösségekkel, és együtt próbálják kitalálni, mitől lehet könnyebb az életük, miközben megmentik a szász örökséget is.
„Valamennyi ősöm Weißkirchben született, jómagam és a férjem is odavalósiak vagyunk” – meséli Caroline. Magyarázatként közbeszúrja: a szászok egymás között házasodtak, nem utolsó sorban azért, hogy el ne veszítsék az előjogaikat, és ez a „zab földjén” is így volt: Szászfehéregyháza környékén nem volt igazán jó termékeny föld, ezért többnyire állattenyésztésből éltek az emberek. Az önálló falu gondolata (a Mihai Eminescu Trust projektje) ebből a szükségből fakadt, valamint a létező hagyományokra épült – részletezi az elnök. Valamennyi szász falunak saját szabályrendszere volt, benne a szomszédságok intézményével, a szászfehéregyházai szabályok dokumentáltan 1623-ban már léteztek. Ez a rendszer magába foglalta a szomszédságok szabályait a maguk külön rendelkezéseivel, amelyek nem teljes mértékben ugyan, de 1990-ig is megmaradtak. Egy ilyen, ma viccesnek hangzó, de szigorú szabályt említ: ha úgy alszol el a mise idején, hogy a második szomszéd is meghallja, büntetést kell fizetned! – nos, a múlt század végén ezt már nem alkalmazták, de a káposztalopásra vonatkozót ma is megszívlelhetőnek tartanánk: ha látod, hogy a szomszédasszony elemel egy fej káposztát, és nem szólsz a tulajdonosnak, ugyanolyan büntetést kaphatsz, mintha te loptál volna.
Család, közösség
Caroline és a férje nem is próbálkoztak a kivándorlással Németországba. A húga élt odakinn, de tizenhárom év után hazajött, a lányuk is dolgozott Berlinben, a német parlamentben öt éven keresztül, ma már ő is itthon van, fiuk Segesváron vezet egy gyárat, Caroline szülei is itt maradtak. Mindannyian azért, hogy megmentsék az utódok számára a szász örökséget. Velük együtt 15 szász él ma Weißkirchben.
A szász falvak faluközösségeiben ma a romák vannak többségben – mondja Caroline – csak Almakeréken (németül Malmkrog, románul Mălâncrav), ahol az alapítványuk megvásárolta az Apafi-kastélyt, van szász közösség, a legnagyobb az országban. Almakerék nem volt szabad falu, ott van az egyetlen festett szász templom, mert ott katolikusok maradtak az emberek, nem tértek át a reformáció idején, mint a többi faluban. Ott él még egy közösségben 130 szász ember, egy nagy, 1100 lelkes faluban. „Mi, Szászfehéregyházán tizenöten vagyunk szászok a négyszázhúsz lakosból, de vannak olyan helyek, ahol már nem élnek szászok, például Szászfenesen (Florești) vagy Szászalmádon (Alma Vii). És ott van Erked is (Archita), ahol még él két szász!”
Átvállalt felelősség
Az Önálló falvak nevet viselő projekttel megpróbálnak néhányat megoldani a közösségek szociális, gazdasági, kulturális gondjai közül. Az egykori szász falvakban élő többségi roma közösségnek képzési lehetőségeket ajánlanak fel, hogy hagyományos mesterségeket tanulhassanak. Kőműves, ács, asztalos, téglavető vagy cserépkészítő lehet belőlük, és hozzásegítik őket ahhoz is, hogy magánvállalkozókká válhassanak, felelősséget vállaljanak. „A képzés után jövedelemre tehetnek szert, jobban élhetnek, és a találkozókon, amelyeket ezekkel a közösségekkel bonyolítunk le, ők jönnek különböző ötletekkel – meséli Caroline. – Elmondják, mire van szükségük, mit szeretnének tenni, ezeket a szükségleteket mi projektekbe öltöztetjük, gyakorlati alkalmazásokat keresünk számukra, és hozzálátunk, hogy megvalósíthatósági alapokat szerezzünk hozzájuk.” Riomfalván (Richiș) például elmondták, hogy tatarozni kellene a kultúrházat, erre alapítványi ács- meg kőművestanfolyamokat szerveztek, aztán megkérdezték, lenne-e önkéntes az építkezéshez, mert ők adnak téglát, cserepet, de dolgozniuk kell. Találtak is tizenöt roma és román fiút, akik a tatarozás végeztével jogot nyertek, hogy három alkalommal ingyenesen használhassák a kultúrházat. „Meg kell érteniük, hogy ha van önkéntes egy-egy munkához, könnyebben jutok pénzhez is, mert az ilyen jellegű munkákat támogató szervezetek is látják: a közösség motivált, tenni akar.” Egy-egy ilyen akció révén megmentenek egy, az örökségünk részét képező épületet, az emberek pedig szinte öntudatlanul átvállalják a felelősséget egy olyan örökségért, ami nem az övék volt! De most hozzájuk került, dolgoztak rajta, büszkék rá, és vélhetően nem fogják megrongálni vagy elpusztítani – az övék lett, felelősek érte. Talán ez a legszebb a Mihai Eminescu Trust alapítvány munkájában – mondja Caroline.
Turistaszétszórási projekt
„Az a munkánk, hogy ezekben a falvakban létező közösségeket rávegyük: ismerjék fel ennek a kulturális-természeti örökségnek a jelentőségét, amely ott még létezik körülöttük, segítsük hozzá őket egy emberibb élethez, és ők vállalják át ennek az örökségnek felelősségét.” Az alapítványnak összesen 11 féle projektje van: a 13 éves működése alatt összesen több mint ezret futtatott a közösségekkel együtt, és ez a 11 eközben kristályosodott ki. Caroline Fernolend szerint nagyon fontos, hogy ők a gyakorlatban végzik ezt. 13 év munkájának a tapasztalatai alapján leszűrték, hogy a legfontosabb projektek a magánszemélyek örökségéhez kapcsolódtak: házak, csűrök, gazdasági épületek helyreállításához. Ezen túl pedig logikusan következett, hogy a kulturális turizmusban kaphatnak helyet a helyreállított házak, ahol hagyományos étkeket szolgáltak fel, amelyekhez az alapanyagot ugyanott termelték meg. Így nőtt egy keveset a létfenntartó gazdaságok színvonala.
A valaha létező 240 erődített templomból mára talán 150 maradt meg, legalább azokat meg kellene, meg lehetne még menteni, csak az egyházakat kell még meggyőzni, hogy a helyiek segítségével végeztessék el a helyreállítási munkálatokat – mutat rá Caroline. Aki egyébként „szétszórná” Weißkirchből a turistákat más szász falvak felé, mert ott túl sok van.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Szászfehéregyháza tájékára (a Brassó megyei Szászbuda, románul Bunești, német nevén Bodendorf Segesvár felöli végében, amikor gyorsítanánk Marosvásárhely irányába, van egy balra mutató, Viscri feliratú tábla, azt kell követni), a valamikori Deutschweißkirch irányába indulni elhatározás kell, oda nem téved csak úgy, véletlenül az ember. Hacsak ténylegesen el nem téved a kőhalmi bekötőúton Dacia – a valamikori német Stein, magyar nevén Garat – felé, mert onnan is megközelíthető. Bárhogy is történjen, az ismeretlen Viscri meglepő, új világot villant fel a látogatónak. Nyolcszáz év hagyatéka
A szászok földjének bejárására már 2005 végén megszületett bennem az elhatározás, csak idő híján halogattam az expedíciókat. Pedig sürgetett az idő, hiszen 2005 novemberében Homoród akkor 79 éves egyházi gondnoka könnyekkel a szemében búcsúzott tőlem: „Ne feledj el!”. Tizenhárman éltek még akkor a „flandrenses” leszármazottak közül, egy-kettő élhet még az erődtemplom igazi tulajdonosai közül – ha él még egyáltalán – azon a földön, amelyet nem alaptalanul neveztek el Királyföldnek (Fundus Regiusnak). A II. András Mátyás által is megerősített arany szabadságlevelével létezhettek ott a szászok mintegy nyolcszáz esztendőig, hogy a múlt század hetvenes éveitől kezdve két-három évtized alatt tömegesen itthagyják e vidéket és az 1989-es változások pontot tegyenek a szász falvak kiürülésének fájdalmas folyamatára. A látható végeredmény a Homoród, a Küküllők völgyeiben, vagy Beszterce környékén portyázók számára az itt-ott felhagyott bennvalók, a felénk községházának is beillő romos épületek látványa. Mi lesz a szászok földjével, a valamikori ragyogó Királyfölddel, amely magába foglalja a valamikori Kőhalomszéket,Nagysinkszéket, Segesvárszéket, Szászsebesszéket, Szászvárosszéket, Szebenszéket, Szerdahelyszéket, Újegyházszéket, majd később Medgyesszéket és Selykszéket is. Nyolcszáz év folyamán hatalmas gazdagságot voltak képesek kitermelni, nemcsak az összes erődített templom mellett kötelező módon felhúzott iskolaépületeket, hanem pompázó, rendezett falvakat és városokat. Mi lesz ezzel a gazdagsággal?
A választ a királyi udvarokban érdemes keresni, hiszen a Fundus Regius 20. századvégi elnéptelenedése után ismét egy királyi sarj, a brit trónörökös, Károly foglalkozik a vidék sorsával. Rhédey Klaudia magyar grófnő szépunokája nem bizottságok kinevezésével, hanem hatékony stratégiákkal próbálja segíteni a Királyföld értékeinek megőrzését a Mihai Eminescu Trust fővédnökeként. Örökmozgó szervező
Caroline Fernolend leginkább egy csomag élesített dinamitra emlékeztető hölgy, a Mihai Eminescu Trust brit–román alapítvány vezetőjeként 73 helységben kommunikál a többnyire roma közösségekkel, és együtt próbálják kitalálni, mitől lehet könnyebb az életük, miközben megmentik a szász örökséget is.
„Valamennyi ősöm Weißkirchben született, jómagam és a férjem is odavalósiak vagyunk” – meséli Caroline. Magyarázatként közbeszúrja: a szászok egymás között házasodtak, nem utolsó sorban azért, hogy el ne veszítsék az előjogaikat, és ez a „zab földjén” is így volt: Szászfehéregyháza környékén nem volt igazán jó termékeny föld, ezért többnyire állattenyésztésből éltek az emberek. Az önálló falu gondolata (a Mihai Eminescu Trust projektje) ebből a szükségből fakadt, valamint a létező hagyományokra épült – részletezi az elnök. Valamennyi szász falunak saját szabályrendszere volt, benne a szomszédságok intézményével, a szászfehéregyházai szabályok dokumentáltan 1623-ban már léteztek. Ez a rendszer magába foglalta a szomszédságok szabályait a maguk külön rendelkezéseivel, amelyek nem teljes mértékben ugyan, de 1990-ig is megmaradtak. Egy ilyen, ma viccesnek hangzó, de szigorú szabályt említ: ha úgy alszol el a mise idején, hogy a második szomszéd is meghallja, büntetést kell fizetned! – nos, a múlt század végén ezt már nem alkalmazták, de a káposztalopásra vonatkozót ma is megszívlelhetőnek tartanánk: ha látod, hogy a szomszédasszony elemel egy fej káposztát, és nem szólsz a tulajdonosnak, ugyanolyan büntetést kaphatsz, mintha te loptál volna.
Család, közösség
Caroline és a férje nem is próbálkoztak a kivándorlással Németországba. A húga élt odakinn, de tizenhárom év után hazajött, a lányuk is dolgozott Berlinben, a német parlamentben öt éven keresztül, ma már ő is itthon van, fiuk Segesváron vezet egy gyárat, Caroline szülei is itt maradtak. Mindannyian azért, hogy megmentsék az utódok számára a szász örökséget. Velük együtt 15 szász él ma Weißkirchben.
A szász falvak faluközösségeiben ma a romák vannak többségben – mondja Caroline – csak Almakeréken (németül Malmkrog, románul Mălâncrav), ahol az alapítványuk megvásárolta az Apafi-kastélyt, van szász közösség, a legnagyobb az országban. Almakerék nem volt szabad falu, ott van az egyetlen festett szász templom, mert ott katolikusok maradtak az emberek, nem tértek át a reformáció idején, mint a többi faluban. Ott él még egy közösségben 130 szász ember, egy nagy, 1100 lelkes faluban. „Mi, Szászfehéregyházán tizenöten vagyunk szászok a négyszázhúsz lakosból, de vannak olyan helyek, ahol már nem élnek szászok, például Szászfenesen (Florești) vagy Szászalmádon (Alma Vii). És ott van Erked is (Archita), ahol még él két szász!”
Átvállalt felelősség
Az Önálló falvak nevet viselő projekttel megpróbálnak néhányat megoldani a közösségek szociális, gazdasági, kulturális gondjai közül. Az egykori szász falvakban élő többségi roma közösségnek képzési lehetőségeket ajánlanak fel, hogy hagyományos mesterségeket tanulhassanak. Kőműves, ács, asztalos, téglavető vagy cserépkészítő lehet belőlük, és hozzásegítik őket ahhoz is, hogy magánvállalkozókká válhassanak, felelősséget vállaljanak. „A képzés után jövedelemre tehetnek szert, jobban élhetnek, és a találkozókon, amelyeket ezekkel a közösségekkel bonyolítunk le, ők jönnek különböző ötletekkel – meséli Caroline. – Elmondják, mire van szükségük, mit szeretnének tenni, ezeket a szükségleteket mi projektekbe öltöztetjük, gyakorlati alkalmazásokat keresünk számukra, és hozzálátunk, hogy megvalósíthatósági alapokat szerezzünk hozzájuk.” Riomfalván (Richiș) például elmondták, hogy tatarozni kellene a kultúrházat, erre alapítványi ács- meg kőművestanfolyamokat szerveztek, aztán megkérdezték, lenne-e önkéntes az építkezéshez, mert ők adnak téglát, cserepet, de dolgozniuk kell. Találtak is tizenöt roma és román fiút, akik a tatarozás végeztével jogot nyertek, hogy három alkalommal ingyenesen használhassák a kultúrházat. „Meg kell érteniük, hogy ha van önkéntes egy-egy munkához, könnyebben jutok pénzhez is, mert az ilyen jellegű munkákat támogató szervezetek is látják: a közösség motivált, tenni akar.” Egy-egy ilyen akció révén megmentenek egy, az örökségünk részét képező épületet, az emberek pedig szinte öntudatlanul átvállalják a felelősséget egy olyan örökségért, ami nem az övék volt! De most hozzájuk került, dolgoztak rajta, büszkék rá, és vélhetően nem fogják megrongálni vagy elpusztítani – az övék lett, felelősek érte. Talán ez a legszebb a Mihai Eminescu Trust alapítvány munkájában – mondja Caroline.
Turistaszétszórási projekt
„Az a munkánk, hogy ezekben a falvakban létező közösségeket rávegyük: ismerjék fel ennek a kulturális-természeti örökségnek a jelentőségét, amely ott még létezik körülöttük, segítsük hozzá őket egy emberibb élethez, és ők vállalják át ennek az örökségnek felelősségét.” Az alapítványnak összesen 11 féle projektje van: a 13 éves működése alatt összesen több mint ezret futtatott a közösségekkel együtt, és ez a 11 eközben kristályosodott ki. Caroline Fernolend szerint nagyon fontos, hogy ők a gyakorlatban végzik ezt. 13 év munkájának a tapasztalatai alapján leszűrték, hogy a legfontosabb projektek a magánszemélyek örökségéhez kapcsolódtak: házak, csűrök, gazdasági épületek helyreállításához. Ezen túl pedig logikusan következett, hogy a kulturális turizmusban kaphatnak helyet a helyreállított házak, ahol hagyományos étkeket szolgáltak fel, amelyekhez az alapanyagot ugyanott termelték meg. Így nőtt egy keveset a létfenntartó gazdaságok színvonala.
A valaha létező 240 erődített templomból mára talán 150 maradt meg, legalább azokat meg kellene, meg lehetne még menteni, csak az egyházakat kell még meggyőzni, hogy a helyiek segítségével végeztessék el a helyreállítási munkálatokat – mutat rá Caroline. Aki egyébként „szétszórná” Weißkirchből a turistákat más szász falvak felé, mert ott túl sok van.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. január 10.
Matlap, akár a borókafenyő
Fontos pillanat volt a Bolyai Egyetem életében, amikor az egyetem magyar állampolgárságú tanárait 1949-ben felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Az érintettek – néhány kivételtől eltekintve – vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akik azonban többnyire nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal a tudományos munkában. A Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a tanárképzésre helyeződött át a hangsúly. Nem véletlen hát, hogy a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából itt kezdeményezték először egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Kezdetben csak a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică și Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok címen, 1957 januárjától azonban sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább.
A lap csak ezt követően vált igazán hatékonnyá, érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldók rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanulók érdeklődését egyaránt, sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez járulva hozzá. Fénykora azonban hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, csak a román nyelvű folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. A lap iránti érdeklődés ismét megcsappant, főleg miután 1964-től kezdődően a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordításaként csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egyszemélyben volt felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes. A társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően 1974-től némileg javult a helyzet, engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók nevének külön közlését. A lap tartalma egy-egy önálló rovattal fokozatosan bővült, szaporodtak a feladatmegoldók, és évről-évre haladt az önállósodás felé, míg 1997-ben végre sikerült függetleníteni. Az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével Matlap néven folytatta életét a lap. Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a népszerűsége, egyre több tanár és diák kapcsolódott be a munkába, és a feladatmegoldók rovata is gyarapodott. Az egyetemisták is részt vettek a szerkesztésben a beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lap munkatársai évente jelen vannak a Magyar Tudomány Napja alkalmával rendszeresített konferencia szervezésében, amelyet tavaly november 8-10-én tartottak. Ezeken a didaktika szekció keretében a matematika tanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és a lap szerepét a tanításban, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülésben a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor adják át a Farkas Gyula Emlékérmet is, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő tanárok kapnak. Bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít a díj, amelyet legutóbb a székelyudvarhelyi Dávid Géza, a nagybányai Longáver Lajos és a sepsiszentgyörgyi Simon Ilona kapott.
A hatvanadik születésnap jó alkalmat szolgáltatott az emlékezésre: a küzdelmes évtizedekre, a tanárok és diákok részéről érkező sok önzetlen segítségre. ők tették lehetővé, hogy a lap a legnehezebb időket is túlélje.
Kolumbán József
(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Matlap főszerkesztője.)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Fontos pillanat volt a Bolyai Egyetem életében, amikor az egyetem magyar állampolgárságú tanárait 1949-ben felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Az érintettek – néhány kivételtől eltekintve – vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akik azonban többnyire nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal a tudományos munkában. A Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a tanárképzésre helyeződött át a hangsúly. Nem véletlen hát, hogy a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából itt kezdeményezték először egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Kezdetben csak a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică și Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok címen, 1957 januárjától azonban sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább.
A lap csak ezt követően vált igazán hatékonnyá, érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldók rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanulók érdeklődését egyaránt, sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez járulva hozzá. Fénykora azonban hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, csak a román nyelvű folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. A lap iránti érdeklődés ismét megcsappant, főleg miután 1964-től kezdődően a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordításaként csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egyszemélyben volt felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes. A társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően 1974-től némileg javult a helyzet, engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók nevének külön közlését. A lap tartalma egy-egy önálló rovattal fokozatosan bővült, szaporodtak a feladatmegoldók, és évről-évre haladt az önállósodás felé, míg 1997-ben végre sikerült függetleníteni. Az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével Matlap néven folytatta életét a lap. Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a népszerűsége, egyre több tanár és diák kapcsolódott be a munkába, és a feladatmegoldók rovata is gyarapodott. Az egyetemisták is részt vettek a szerkesztésben a beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lap munkatársai évente jelen vannak a Magyar Tudomány Napja alkalmával rendszeresített konferencia szervezésében, amelyet tavaly november 8-10-én tartottak. Ezeken a didaktika szekció keretében a matematika tanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és a lap szerepét a tanításban, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülésben a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor adják át a Farkas Gyula Emlékérmet is, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő tanárok kapnak. Bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít a díj, amelyet legutóbb a székelyudvarhelyi Dávid Géza, a nagybányai Longáver Lajos és a sepsiszentgyörgyi Simon Ilona kapott.
A hatvanadik születésnap jó alkalmat szolgáltatott az emlékezésre: a küzdelmes évtizedekre, a tanárok és diákok részéről érkező sok önzetlen segítségre. ők tették lehetővé, hogy a lap a legnehezebb időket is túlélje.
Kolumbán József
(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Matlap főszerkesztője.)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. január 10.
Moldován: meg kell állítani a szervezet bomlasztását (x)
Egy nehéz év áll mögöttünk, 2013 rengeteg akadályt görgetett elénk. Az RMDSZ politikailag is egy nagyon nehéz évet tudhat maga mögött.
Egy nehéz év áll mögöttünk, 2013 rengeteg akadályt görgetett elénk. Az RMDSZ politikailag is egy nagyon nehéz évet tudhat maga mögött, ellenzékbe került a parlamentben, kiszorult a kormányzásból, ezért nem is élhettünk a kormányzási eszközökkel. A román politikai pártok megpróbálták bizonyítani, hogy nélkülünk is folyik a munka az ország vezetésében, de mindezek ellenére mégis sikerült beleszólnunk több kérdésbe, ami a magyar érdekeket helyezte előtérbe (példa erre az alkotmánymódosítás halasztása, regionalizáció törvény halasztása és a decentralizációs törvény módosítása). Múlt évben több elöljáró ellen indult bűnvádi eljárás, köztük az RMDSZ színeiben volt miniszteri, államtitkári avagy parlamenti képviselői tisztséget betöltő, a magyar érdekeket szem előtt tartó politikus ellen, mint Markó Attila, Nagy Zsolt. Emellett Hargita megyei elöljárókat is támadnak, akiket bizonyított vagy koholt vádakkal citáltak bíróság elé, többek között Borboly Csaba és Bende Sándor. A folyamat pedig még nem állt le.
Tiszta lappal kezdeni a megyében
2014-ben az RMDSZ felelős politikusainak az az elsődleges dolga, hogy Hargita megyében megoldja mindazon nehéz kérdéseket, amelyek az elmúlt időszakban rányomták a bélyeget a szervezet munkájára. Felül kell vizsgálni mindazon személyeket, akik feladatokat látnak el a szervezetben, vagy a szervezet színeiben töltenek be tisztséget, odafigyelni arra, hogy kik azok, akik nem tudják ellátni feladataikat, akik gátolva vannak, megfélemlítve, vagy képtelenek ellátni feladatkörüket. Mindezen személyeket meg kell erősíteni, vagy megfelelő személyeket kell állítani a helyükbe, és elhatárolódni azoktól, akik az RMDSZ-t leépítik, gyanúba keverik, és ezáltal hitetlenné teszik.
Nehéz politikai év következik, partnereket, társakat kell keresnünk a politikában mind országos viszonyban mind a magyar–magyar viszonyban. 2014-ben újból választások elé nézünk, helyt kell állnunk, amit csak úgy lehet, ha erős, aktív tagokkal dolgozunk együtt.
Gyergyószentmiklós, a térség súlypontja
Annak ellenére, hogy ma a gyergyószentmiklósi városi szervezet mondhatni a „gócpontja” az RMDSZ-nek, 2012 decemberében, a parlamenti választások alkalmával bizonyította, hogy a térség legerősebb része, és ezt kamatoztatni kell. Bár a városban az MPP-s többséggel szemben nehéz az emberek érdekét érvényre juttatni, tovább kell építkezni, és bizonyítani az EP és államelnöki leadott szavazatokkal, hogy a szervezet erősödik, szerepe van a gyergyószentmiklósi emberek életében. Gazdaságilag, politikailag a térségben súlypontot képvisel, és nem mellékesen az Gyergyó területi RMDSZ-ben a legnagyobb szervezet szerepét tölti be. Mindezek érdekében 2014-ben meg kell állítani a szervezet bomlasztását, a megosztottságnak már nem lehet helye. Mindazon személyek, akik a szervezeten belül generálnak ellentéteket, meg kell értsék, hogy nincs helyük a szervezetben, mindazoknak, akik kívülről próbálják bomlasztani, el kell mondani, hogy Gyergyószentmiklóson az RMDSZ-nek minderre nincs szüksége. Új szellem kell vezéreljen a városi munkánkban, munkahelyekre, befektetésekre és csapatmunkára van szükség. Emberközeli, nyitott és dinamikus szervezetet kell építeni és készülni arra, hogy 2016 nyarán egy felépített, erős szervezetként az RMDSZ Gyergyószentmiklós lakosságával együtt egy hatékony polgármestert ad az épülő városnak az elkövetkező évekre.
Moldován József parlamenti képviselő nyilatkozata a gyergyószentmiklósi RMDSZ-közgyűlésen (X - fizetett hirdetés)
Székelyhon.ro,
Egy nehéz év áll mögöttünk, 2013 rengeteg akadályt görgetett elénk. Az RMDSZ politikailag is egy nagyon nehéz évet tudhat maga mögött.
Egy nehéz év áll mögöttünk, 2013 rengeteg akadályt görgetett elénk. Az RMDSZ politikailag is egy nagyon nehéz évet tudhat maga mögött, ellenzékbe került a parlamentben, kiszorult a kormányzásból, ezért nem is élhettünk a kormányzási eszközökkel. A román politikai pártok megpróbálták bizonyítani, hogy nélkülünk is folyik a munka az ország vezetésében, de mindezek ellenére mégis sikerült beleszólnunk több kérdésbe, ami a magyar érdekeket helyezte előtérbe (példa erre az alkotmánymódosítás halasztása, regionalizáció törvény halasztása és a decentralizációs törvény módosítása). Múlt évben több elöljáró ellen indult bűnvádi eljárás, köztük az RMDSZ színeiben volt miniszteri, államtitkári avagy parlamenti képviselői tisztséget betöltő, a magyar érdekeket szem előtt tartó politikus ellen, mint Markó Attila, Nagy Zsolt. Emellett Hargita megyei elöljárókat is támadnak, akiket bizonyított vagy koholt vádakkal citáltak bíróság elé, többek között Borboly Csaba és Bende Sándor. A folyamat pedig még nem állt le.
Tiszta lappal kezdeni a megyében
2014-ben az RMDSZ felelős politikusainak az az elsődleges dolga, hogy Hargita megyében megoldja mindazon nehéz kérdéseket, amelyek az elmúlt időszakban rányomták a bélyeget a szervezet munkájára. Felül kell vizsgálni mindazon személyeket, akik feladatokat látnak el a szervezetben, vagy a szervezet színeiben töltenek be tisztséget, odafigyelni arra, hogy kik azok, akik nem tudják ellátni feladataikat, akik gátolva vannak, megfélemlítve, vagy képtelenek ellátni feladatkörüket. Mindezen személyeket meg kell erősíteni, vagy megfelelő személyeket kell állítani a helyükbe, és elhatárolódni azoktól, akik az RMDSZ-t leépítik, gyanúba keverik, és ezáltal hitetlenné teszik.
Nehéz politikai év következik, partnereket, társakat kell keresnünk a politikában mind országos viszonyban mind a magyar–magyar viszonyban. 2014-ben újból választások elé nézünk, helyt kell állnunk, amit csak úgy lehet, ha erős, aktív tagokkal dolgozunk együtt.
Gyergyószentmiklós, a térség súlypontja
Annak ellenére, hogy ma a gyergyószentmiklósi városi szervezet mondhatni a „gócpontja” az RMDSZ-nek, 2012 decemberében, a parlamenti választások alkalmával bizonyította, hogy a térség legerősebb része, és ezt kamatoztatni kell. Bár a városban az MPP-s többséggel szemben nehéz az emberek érdekét érvényre juttatni, tovább kell építkezni, és bizonyítani az EP és államelnöki leadott szavazatokkal, hogy a szervezet erősödik, szerepe van a gyergyószentmiklósi emberek életében. Gazdaságilag, politikailag a térségben súlypontot képvisel, és nem mellékesen az Gyergyó területi RMDSZ-ben a legnagyobb szervezet szerepét tölti be. Mindezek érdekében 2014-ben meg kell állítani a szervezet bomlasztását, a megosztottságnak már nem lehet helye. Mindazon személyek, akik a szervezeten belül generálnak ellentéteket, meg kell értsék, hogy nincs helyük a szervezetben, mindazoknak, akik kívülről próbálják bomlasztani, el kell mondani, hogy Gyergyószentmiklóson az RMDSZ-nek minderre nincs szüksége. Új szellem kell vezéreljen a városi munkánkban, munkahelyekre, befektetésekre és csapatmunkára van szükség. Emberközeli, nyitott és dinamikus szervezetet kell építeni és készülni arra, hogy 2016 nyarán egy felépített, erős szervezetként az RMDSZ Gyergyószentmiklós lakosságával együtt egy hatékony polgármestert ad az épülő városnak az elkövetkező évekre.
Moldován József parlamenti képviselő nyilatkozata a gyergyószentmiklósi RMDSZ-közgyűlésen (X - fizetett hirdetés)
Székelyhon.ro,
2014. január 10.
Elítélik a kovásznai Fenyő Szálloda átadását
Az egyházak arányosság elve alapján történő támogatásának figyelmen kívül hagyásának tekinti Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, hogy az ortodox egyház kapta a kovásznai Fenyő Szálloda tulajdonjogát.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor csütörtökön kifejtette, hogy mind Kelemen Hunor, mind a magyar történelmi egyházak igen markáns véleményt fogalmaztak meg annak kapcsán, hogy a kormány az év végén gyakorlatilag ajándékként átadta a kovásznai Fenyő szálloda tulajdonjogát az ortodox egyháznak. Sem az egyházak, sem az RMDSZ nem fogadja el, hogy ilyen jellegű tulajdonátadásokra kerüljön sor, olyan körülmények között, hogy az egyházakra vonatkozó törvény világosan kimondja, hogy a különböző felekezetek az arányosság elve alapján kellene részesüljenek állami támogatásban. Tamás Sándor szerint ennek az arányosságnak máig nyoma sincs, ami a Román Ortodox Egyház és a többi felekezet támogatását illeti. Erre számtalan példa felhozható mind országos, mind helyi szinten – tette hozzá.
Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy mivel állami köztulajdonban lévő ingatlanról van szó, a kormánynak joga van saját belátása szerint dönteni, hogy mit kezd a szálloda épületével, de ennek ellenére a szövetség elfogadhatatlannak tartja a döntést. Ezzel az állásponttal pedig teljes egészében azonosul az RMDSZ háromszéki szervezete is. Nemtetszésüket egyébként írásba is foglalták, és az már a román kormány asztalára került – magyarázta Tamás Sándor.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,
Az egyházak arányosság elve alapján történő támogatásának figyelmen kívül hagyásának tekinti Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, hogy az ortodox egyház kapta a kovásznai Fenyő Szálloda tulajdonjogát.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor csütörtökön kifejtette, hogy mind Kelemen Hunor, mind a magyar történelmi egyházak igen markáns véleményt fogalmaztak meg annak kapcsán, hogy a kormány az év végén gyakorlatilag ajándékként átadta a kovásznai Fenyő szálloda tulajdonjogát az ortodox egyháznak. Sem az egyházak, sem az RMDSZ nem fogadja el, hogy ilyen jellegű tulajdonátadásokra kerüljön sor, olyan körülmények között, hogy az egyházakra vonatkozó törvény világosan kimondja, hogy a különböző felekezetek az arányosság elve alapján kellene részesüljenek állami támogatásban. Tamás Sándor szerint ennek az arányosságnak máig nyoma sincs, ami a Román Ortodox Egyház és a többi felekezet támogatását illeti. Erre számtalan példa felhozható mind országos, mind helyi szinten – tette hozzá.
Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy mivel állami köztulajdonban lévő ingatlanról van szó, a kormánynak joga van saját belátása szerint dönteni, hogy mit kezd a szálloda épületével, de ennek ellenére a szövetség elfogadhatatlannak tartja a döntést. Ezzel az állásponttal pedig teljes egészében azonosul az RMDSZ háromszéki szervezete is. Nemtetszésüket egyébként írásba is foglalták, és az már a román kormány asztalára került – magyarázta Tamás Sándor.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,
2014. január 10.
Tőke Ervin: kifosztják Erdélyt
Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep – hívta fel a figyelmet Tőke Ervin, a Minta elnöke pénteken, a rétyi fűrésztelep építése és annak következményeiről tartott sajtótájékoztatójában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta a rétyi fűrésztelep építése, illetve annak következményeiről tartott sajtótájékoztatót pénteken délelőtt Csíkszeredában. Ennek előzménye, hogy karácsony napján Kovászna Megye Tanácsa kiállította a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének építkezési engedélyét, amely által gyakorlatilag minden akadály elhárult az osztrák beruházó elől, elkezdődhet a gyár építése.
Felelősséget kell vállalni
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, a sajtótájékoztató által arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy azok az emberek, akiknek ez a beruházás most jó üzletet jelent, azoknak később a felelősséget is vállalniuk kell az bekövetkező rombolásért. Belátta, nem állt módjukban megakadályozni az engedélyek kiadását, azonban tavaly, május 6-án a Minta számos erdélyi településen 10 ezer mécses meggyújtásával próbálta felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. Tőke hozzátette, azt követően belépett a küzdelembe a Zöld Erdély Egyesület és a Zöld Székelyföld Egyesület, valamint az Indigó csoport, akik figyelemreméltó munkát végeztek.
Lehetséges következmények
A Minta elnöke ismertette a fűrésztelep megépítésének véleményük szerinti következményeit, hogy a Rétyen építendő üzem évi 800 ezer köbméter fenyőfa rönköt fog feldolgozni – kérdés hogy honnan fedezik majd ezt a mennyiséget. Meglátásuk szerint „ha megépül a rétyi megafűrésztelep, akkor a szállítási költségek jelentősen csökkenni fognak, így a Holzindustrie még többet tud ajánlani a fáért, így újabb drágulások várhatóak a piacon.” Ez magával vonja majd a helyi fafeldolgozók tönkremenetelét, azáltal pedig számos családapa maradhat munka nélkül – véli Tőke.
A Minta újra tiltakozik ezen természeti és helyi gazdaságromboló veszély miatt. Meglátásuk szerint az emberi mohóság miatt olyan befektetőket hoztak térségünkbe, amelyek képesek mindenkit lekenyerezni. „Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep” – fogalmazta meg.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro,
Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep – hívta fel a figyelmet Tőke Ervin, a Minta elnöke pénteken, a rétyi fűrésztelep építése és annak következményeiről tartott sajtótájékoztatójában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta a rétyi fűrésztelep építése, illetve annak következményeiről tartott sajtótájékoztatót pénteken délelőtt Csíkszeredában. Ennek előzménye, hogy karácsony napján Kovászna Megye Tanácsa kiállította a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének építkezési engedélyét, amely által gyakorlatilag minden akadály elhárult az osztrák beruházó elől, elkezdődhet a gyár építése.
Felelősséget kell vállalni
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, a sajtótájékoztató által arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy azok az emberek, akiknek ez a beruházás most jó üzletet jelent, azoknak később a felelősséget is vállalniuk kell az bekövetkező rombolásért. Belátta, nem állt módjukban megakadályozni az engedélyek kiadását, azonban tavaly, május 6-án a Minta számos erdélyi településen 10 ezer mécses meggyújtásával próbálta felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. Tőke hozzátette, azt követően belépett a küzdelembe a Zöld Erdély Egyesület és a Zöld Székelyföld Egyesület, valamint az Indigó csoport, akik figyelemreméltó munkát végeztek.
Lehetséges következmények
A Minta elnöke ismertette a fűrésztelep megépítésének véleményük szerinti következményeit, hogy a Rétyen építendő üzem évi 800 ezer köbméter fenyőfa rönköt fog feldolgozni – kérdés hogy honnan fedezik majd ezt a mennyiséget. Meglátásuk szerint „ha megépül a rétyi megafűrésztelep, akkor a szállítási költségek jelentősen csökkenni fognak, így a Holzindustrie még többet tud ajánlani a fáért, így újabb drágulások várhatóak a piacon.” Ez magával vonja majd a helyi fafeldolgozók tönkremenetelét, azáltal pedig számos családapa maradhat munka nélkül – véli Tőke.
A Minta újra tiltakozik ezen természeti és helyi gazdaságromboló veszély miatt. Meglátásuk szerint az emberi mohóság miatt olyan befektetőket hoztak térségünkbe, amelyek képesek mindenkit lekenyerezni. „Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep” – fogalmazta meg.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro,
2014. január 10.
A Kárpát-medence népeiről a Kós Károly Akadémián
Az idén is folytatja nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásait a Kós Károly Akadémia Alapítvány Marosvásárhelyen. Az „Erdély a huszadik században” elnevezésű 2013-as előadássorozat után, ez évben a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló sorozat keretében a jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Tóth Endre, Fodor István, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
A sorozat első előadására január 16-án, csütörtökön 5 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz.), amelyen Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja „A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt” címmel tart előadást.
maszol.ro,
Az idén is folytatja nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásait a Kós Károly Akadémia Alapítvány Marosvásárhelyen. Az „Erdély a huszadik században” elnevezésű 2013-as előadássorozat után, ez évben a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló sorozat keretében a jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Tóth Endre, Fodor István, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
A sorozat első előadására január 16-án, csütörtökön 5 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz.), amelyen Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja „A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt” címmel tart előadást.
maszol.ro,
2014. január 10.
Székely Nemzeti Tanács: idén is folytatjuk a küzdelmet - Idén is folytatja a küzdelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely tovább harcol azért, hogy törvény szavatolja a székelyek autonómiáját - mondta Izsák Balázs, a szervezet elnöke, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott pénteken az MTI-nek, hogy délután nyitják meg a Halásztelekre érkező, Az Autonómia anatómiája című, a Székelyföld önrendelkezéséről szóló vándorkiállítást.
Az SZNT vezetője kiemelte: idén sem mondanak le az európai polgári kezdeményezésükről. A luxemburgi Európai Bíróság december 20-án terjesztette az első tanács elé a keresetüket, amelyben az Európai Bizottság elutasító határozatának a megsemmisítését kérik. "Mi ezt a pert szeretnénk megnyerni, nem mondtunk le erről a lehetőségről" - mondta.
Az erdélyi magyar szervezetek tavaly három párhuzamos kisebbségvédelmi tervezetet készítettek, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével akartak az uniós jogba illeszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind az SZNT, mind pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszeli megítélés szerint a kisebbségi jog nem uniós kompetencia, így az aláírásgyűjtést egyik kezdeményezésről sem lehetett elkezdeni.
Izsák Balázs beszélt arról is, hogy ismét a román parlament elé kerül az autonómiára vonatkozó törvénytervezet. "Szinte másodlagos", hogy ezt az RMDSZ nyújtja be, vagy állampolgári kezdeményezésre foglalkozik vele a törvényhozás - vélekedett. Hozzátette: ez nagyon fontos kérdés, hiszen a cél az, hogy törvény szavatolja Székelyföld területi autonómiáját.
Emellett folytatják a korábban megkezdett ügyeket, és készülnek a székely szabadság napjára - jegyezte meg a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet munkájáról.
Izsák Balázs a kiállítással kapcsolatban elmondta: központi eleme a székely zászló. Tudatosítani kell a magyarországi önkormányzatokban, hatalmas segítséget nyújtottak a székelyeknek azzal, hogy megerősítették a székely zászló szimbólumértékét - tette hozzá. Emlékeztetett: "amikor a hadjárat elindult Romániában" (a székely zászló kitűzése ellen), a magyar önkormányzatok szolidaritása nagyon sok székelyföldi önkormányzatot ösztönzött a határozottabb kiállásra, így a magyar önkormányzatok gesztusa a közösség "belső elszántságát is erősítette". Hozzátette: a magyarok fellépése a kérdés nemzetközivé tételében is segített.
Hangsúlyozta: az anyaországi közösségek együttérzése és szolidaritása rendkívül fontos.
Az Autonómia anatómiája kiállítást Budapesten volt látható december 5-től, oda Sepsiszentgyörgyből érkezett a tárlat, amely hét ország 31 művészének 50 alkotását mutatja be a székelyek autonómiatörekvésével kapcsolatban. A vándorkiállítás képeit Halásztelek után Mányban, Alcsútdobozon és Siófokon állítják ki egy-egy hónapig.
(MTI)
Az SZNT vezetője kiemelte: idén sem mondanak le az európai polgári kezdeményezésükről. A luxemburgi Európai Bíróság december 20-án terjesztette az első tanács elé a keresetüket, amelyben az Európai Bizottság elutasító határozatának a megsemmisítését kérik. "Mi ezt a pert szeretnénk megnyerni, nem mondtunk le erről a lehetőségről" - mondta.
Az erdélyi magyar szervezetek tavaly három párhuzamos kisebbségvédelmi tervezetet készítettek, amelyeket az európai polgári kezdeményezés eszközével akartak az uniós jogba illeszteni. Az Európai Bizottság azonban mind az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind az SZNT, mind pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésének a bejegyzését elutasította. Brüsszeli megítélés szerint a kisebbségi jog nem uniós kompetencia, így az aláírásgyűjtést egyik kezdeményezésről sem lehetett elkezdeni.
Izsák Balázs beszélt arról is, hogy ismét a román parlament elé kerül az autonómiára vonatkozó törvénytervezet. "Szinte másodlagos", hogy ezt az RMDSZ nyújtja be, vagy állampolgári kezdeményezésre foglalkozik vele a törvényhozás - vélekedett. Hozzátette: ez nagyon fontos kérdés, hiszen a cél az, hogy törvény szavatolja Székelyföld területi autonómiáját.
Emellett folytatják a korábban megkezdett ügyeket, és készülnek a székely szabadság napjára - jegyezte meg a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet munkájáról.
Izsák Balázs a kiállítással kapcsolatban elmondta: központi eleme a székely zászló. Tudatosítani kell a magyarországi önkormányzatokban, hatalmas segítséget nyújtottak a székelyeknek azzal, hogy megerősítették a székely zászló szimbólumértékét - tette hozzá. Emlékeztetett: "amikor a hadjárat elindult Romániában" (a székely zászló kitűzése ellen), a magyar önkormányzatok szolidaritása nagyon sok székelyföldi önkormányzatot ösztönzött a határozottabb kiállásra, így a magyar önkormányzatok gesztusa a közösség "belső elszántságát is erősítette". Hozzátette: a magyarok fellépése a kérdés nemzetközivé tételében is segített.
Hangsúlyozta: az anyaországi közösségek együttérzése és szolidaritása rendkívül fontos.
Az Autonómia anatómiája kiállítást Budapesten volt látható december 5-től, oda Sepsiszentgyörgyből érkezett a tárlat, amely hét ország 31 művészének 50 alkotását mutatja be a székelyek autonómiatörekvésével kapcsolatban. A vándorkiállítás képeit Halásztelek után Mányban, Alcsútdobozon és Siófokon állítják ki egy-egy hónapig.
(MTI)
2014. január 10.
Legyen a mi összetartozásunk erősebb
Összenő, ami összetartozik – Willy Brandt kancellár 1989-ben, a német újraegyesüléskor elhangzott, azóta szállóigévé vált szavai többszörösen találónak bizonyulnak a közelgő magyar országgyűlési választások előtti helyzetben is.
Illő e jelige a magyar baloldal napokban kiteljesedő újraegyesülésének leírására – de ennél talán fontosabb az a jelentése, amely arról szól, hogy a közelgő választások végre nemcsak Magyarországról, hanem a magyar nemzet egészéről, mindannyiunkról szólnak, és mindannyian részt is vehetünk a döntéshozatalban.
Lássuk előbb, mi történik a budapesti baloldali ellenzék háza táján. A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között a héten lezajlott egyeztetés, illetve a megállapodás kiterjesztéséről született döntés világosan jelzi: színjáték volt a Gyurcsány Ferenc-féle nemzetellenes politikával való leszámolási kísérlet. A számtalan pártocskára és mozgalomra szakadt baloldalon voltaképpen ocsmány hatalmi harcok dúltak – mígnem a helyzet olybá súlyosbodott, hogy a nem is oly régen még mindenki által került és kényelmetlen tehernek tartott Gyurcsány előtt hajbókol Bajnai és Mesterházy egyaránt –, régi korok régi emberei szövetkeznek hát újra, hogy együtt próbálják átvenni a hatalmat. S hogy milyen következményekkel járhat az ilyesfajta posztkommunista restauráció, azt a magunk bőrén tapasztaljuk nap mint nap: a Victor Ponta és Crin Antonescu nevével fémjelzett szocialista-liberális kormány vezette Romániában majdhogynem klánháború dúl az állami intézmények fölötti ellenőrzés megkaparintásáért, a magyarellenességet pedig a legfelsőbb szintekről gerjesztik.
Reménytelibb azonban ennél az összetartozás ama élménye, mely hosszú évtizedek után adatik meg a Magyarország határain kívülre szakadt magyaroknak: tavasszal magunk is részt vehetünk az országgyűlési választásokon, és szavazatunkkal dönthetünk, milyen vezetőket szeretnénk. Ráadásul úgy tűnik, e kérdésben is konszenzus alakult ki az erdélyi magyar társadalomban: az országgyűlési választásokon való részvételt minden hazai magyar párt és szervezet fontosnak tartja, olyasfajta akcióegység alakulhat ki tehát, amilyent tapasztaltunk például a székelyek nagy menetelésén.
Az pedig már a választásokon, illetve az azokat megelőző regisztrációs folyamatban való részvételi arányon is múlik, hogy a mi összetartozásunk erősebb lesz-e a múlt embereinek érdekszövetségénél, és sikerül-e a magyar újraegyesülés ünnepévé tenni a voksolás napját.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Összenő, ami összetartozik – Willy Brandt kancellár 1989-ben, a német újraegyesüléskor elhangzott, azóta szállóigévé vált szavai többszörösen találónak bizonyulnak a közelgő magyar országgyűlési választások előtti helyzetben is.
Illő e jelige a magyar baloldal napokban kiteljesedő újraegyesülésének leírására – de ennél talán fontosabb az a jelentése, amely arról szól, hogy a közelgő választások végre nemcsak Magyarországról, hanem a magyar nemzet egészéről, mindannyiunkról szólnak, és mindannyian részt is vehetünk a döntéshozatalban.
Lássuk előbb, mi történik a budapesti baloldali ellenzék háza táján. A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között a héten lezajlott egyeztetés, illetve a megállapodás kiterjesztéséről született döntés világosan jelzi: színjáték volt a Gyurcsány Ferenc-féle nemzetellenes politikával való leszámolási kísérlet. A számtalan pártocskára és mozgalomra szakadt baloldalon voltaképpen ocsmány hatalmi harcok dúltak – mígnem a helyzet olybá súlyosbodott, hogy a nem is oly régen még mindenki által került és kényelmetlen tehernek tartott Gyurcsány előtt hajbókol Bajnai és Mesterházy egyaránt –, régi korok régi emberei szövetkeznek hát újra, hogy együtt próbálják átvenni a hatalmat. S hogy milyen következményekkel járhat az ilyesfajta posztkommunista restauráció, azt a magunk bőrén tapasztaljuk nap mint nap: a Victor Ponta és Crin Antonescu nevével fémjelzett szocialista-liberális kormány vezette Romániában majdhogynem klánháború dúl az állami intézmények fölötti ellenőrzés megkaparintásáért, a magyarellenességet pedig a legfelsőbb szintekről gerjesztik.
Reménytelibb azonban ennél az összetartozás ama élménye, mely hosszú évtizedek után adatik meg a Magyarország határain kívülre szakadt magyaroknak: tavasszal magunk is részt vehetünk az országgyűlési választásokon, és szavazatunkkal dönthetünk, milyen vezetőket szeretnénk. Ráadásul úgy tűnik, e kérdésben is konszenzus alakult ki az erdélyi magyar társadalomban: az országgyűlési választásokon való részvételt minden hazai magyar párt és szervezet fontosnak tartja, olyasfajta akcióegység alakulhat ki tehát, amilyent tapasztaltunk például a székelyek nagy menetelésén.
Az pedig már a választásokon, illetve az azokat megelőző regisztrációs folyamatban való részvételi arányon is múlik, hogy a mi összetartozásunk erősebb lesz-e a múlt embereinek érdekszövetségénél, és sikerül-e a magyar újraegyesülés ünnepévé tenni a voksolás napját.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 10.
Nekiment Frunda Györgynek a kormányfő egyik bizalmasa
Bírálta Frunda György miniszterelnöki tanácsost Sebastian Ghiță szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta bizalmasaként számon tartott üzletember az RMDSZ volt szenátorának az Egyesült Államokról tett kijelentései miatt.
Frunda György az amerikai külügyminiszter európai ügyekért felelős beosztottjának romániai látogatása kapcsán nyilatkozott csütörtökön a sajtónak. Victoria Nuland pénteken és szombaton tartózkodik Bukarestben, ahol a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódik.
„Mi lenne, ha mi is tájékozódnák az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?” – jelentette ki Frunda. Victor Ponta tanácsosa szerint Nuland romániai látogatása az Egyesült Államok „felsőbbrendűségi érzéséről” árulkodik.
A volt szenátor hangsúlyozta, Románia nem gyarmat, ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására. „Természetesen nagyon fontos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, de a dialógusnak majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania” – tette hozzá.
Frunda: ki az a Ghiță?
Sebastian Ghiță szerint Frunda György félrebeszél. „Nem akarom azzal megsérteni, hogy idiótának nevezzem a kijelentéseit, de túl enyhe lenne, ha szerencsétlen megfogalmazásnak minősíteném a szavait. Az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnerei. Frunda György nem fogta fel, hogy szavait a román kormány elleni propagandára lehet felhasználni” – mondta a képviselő.
Frunda György a maszol.ro megkeresésére elmondta, fenntartja a kijelentéseit. Arra a kérésünkre, hogyan kommentálja Sebastian Ghiță bírálatait, a volt szenátor visszakérdezett: „Ki az a Sebastian Ghiță?”
Cs. P. T.
maszol.ro,
Bírálta Frunda György miniszterelnöki tanácsost Sebastian Ghiță szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta bizalmasaként számon tartott üzletember az RMDSZ volt szenátorának az Egyesült Államokról tett kijelentései miatt.
Frunda György az amerikai külügyminiszter európai ügyekért felelős beosztottjának romániai látogatása kapcsán nyilatkozott csütörtökön a sajtónak. Victoria Nuland pénteken és szombaton tartózkodik Bukarestben, ahol a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódik.
„Mi lenne, ha mi is tájékozódnák az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?” – jelentette ki Frunda. Victor Ponta tanácsosa szerint Nuland romániai látogatása az Egyesült Államok „felsőbbrendűségi érzéséről” árulkodik.
A volt szenátor hangsúlyozta, Románia nem gyarmat, ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására. „Természetesen nagyon fontos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, de a dialógusnak majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania” – tette hozzá.
Frunda: ki az a Ghiță?
Sebastian Ghiță szerint Frunda György félrebeszél. „Nem akarom azzal megsérteni, hogy idiótának nevezzem a kijelentéseit, de túl enyhe lenne, ha szerencsétlen megfogalmazásnak minősíteném a szavait. Az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnerei. Frunda György nem fogta fel, hogy szavait a román kormány elleni propagandára lehet felhasználni” – mondta a képviselő.
Frunda György a maszol.ro megkeresésére elmondta, fenntartja a kijelentéseit. Arra a kérésünkre, hogyan kommentálja Sebastian Ghiță bírálatait, a volt szenátor visszakérdezett: „Ki az a Sebastian Ghiță?”
Cs. P. T.
maszol.ro,
2014. január 11.
Többnyelvű magyar őstörténet és származás (1.)
Részigazságok A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régészeti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alapján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”
A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot. Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel. A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igazság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is. Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.
Többnyelvű őstörténet
Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelvrokonaink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.
Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”. Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben. Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Náluk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.” 2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyelvekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”
Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as években még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brentjest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek. Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkotják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a mandzsu-tunguzok.” Rásonyi László turkológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Részigazságok A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régészeti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alapján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”
A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot. Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel. A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igazság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is. Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.
Többnyelvű őstörténet
Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelvrokonaink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.
Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”. Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben. Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Náluk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.” 2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyelvekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”
Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as években még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brentjest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek. Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkotják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a mandzsu-tunguzok.” Rásonyi László turkológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 11.
Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2014. január 11.
Magyarpárti
Amikor először hallottam az anyaországi baloldalnak a választási szövetség körüli civakodásáról, bármire mertem volna fogadni, hogy az egész csupán porhintés, a parlamenti választásokon mindnyájan egy emberként fognak csatasorba állni a hatalomért, vagyis a húsosfazékért.
Mert a rendszerváltás utáni választási kampányoknak szinte mindegyikében hátránnyal indultak kormányaik gyenge teljesítményei miatt, mégis a legtöbbször, szinte vert helyzetből elő tudták venni az adut, amivel sikerre jutottak. Először, az akkor éppen miniszterelnök Orbánnak a külön géppel történt utazását lovagolták meg sikerrel, másodszor Gyurcsány „beszélte ki számukra a tehénből a borjút”, noha szinte semmi elképzelésük nem volt.
Most éppen az ingyenes választási kampányuknak lehetünk a szem- és fültanúik, hiszen az anyaországi sajtó figyelmének a középpontjába sikerült hozniuk magukat a mímelt vagy éppen időleges civakodásaikkal. A híradók törzsanyagát, a lapok címoldalát velük töltik meg, naponta számos alkalommal viszik be a köztudatba a kialakulóban lévő baloldali koalícióval kapcsolatos híreket, kérik ki az egykor bukott, a közeljövőben ugyanarról a választási hirdetésről együtt mosolygó pártvezérek véleményét. Azokban nem titkolják, hogy az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne a módosított választási törvény, ami a kettős állampolgárság jóvoltából választójogot adott a határon túli magyaroknak. Nyíltan kijelentik: hatalomra kerülésük esetében, mindent megtesznek a tarthatatlan állapotok helyreállításáért. A jelenlegi hatalmat teljes meggyőződéssel bírálják, feledve, hogy négy évvel ezelőtt katasztrofális gazdasági helyzetben adták át az országot, megosztott, tudatában meghasonult lelki állapotban hagyták a nemzetet.
Tévedés ne essék, ez nem a reklám helye, mert jól ismerem az anyaországi hatalom hibáit. Éppen ezért nem Orbán-, hanem magyar párti vagyok. Nem érdekel ki az, aki bennünket, az elszakított területek megtagadott, kisemmizett, számtalanszor becsapott magyarságát emberszámba veszi. Bárhogy is hívják, én mindenképp azt támogatom, és örömmel hallom, hogy immár több mint 100 ezren regisztráltunk a választásokra, amelyeken feltétlenül részt kell vennünk, minél nagyobb számban. Reméljük, ott mi fogjuk pótolni a huszadik megyét, közel félmillióan. Ha nem tesszük, megérdemeljük a most látszatra, egymásra acsarkodók által nekünk szánt újabb megtagadást, kirekesztést, megosztást. Annak az itthoni hatalmaink fognak a legjobban örülni, hiszen újra feledésbe merülhet az önrendelkezés, az autonómia, a kisebbségi jogok rémálma.
Éppen ezért kell mindnyájunknak mindenféle ideológiai befolyástól függetlenül, magyarpártiaknak lennünk, és szavaznunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
Amikor először hallottam az anyaországi baloldalnak a választási szövetség körüli civakodásáról, bármire mertem volna fogadni, hogy az egész csupán porhintés, a parlamenti választásokon mindnyájan egy emberként fognak csatasorba állni a hatalomért, vagyis a húsosfazékért.
Mert a rendszerváltás utáni választási kampányoknak szinte mindegyikében hátránnyal indultak kormányaik gyenge teljesítményei miatt, mégis a legtöbbször, szinte vert helyzetből elő tudták venni az adut, amivel sikerre jutottak. Először, az akkor éppen miniszterelnök Orbánnak a külön géppel történt utazását lovagolták meg sikerrel, másodszor Gyurcsány „beszélte ki számukra a tehénből a borjút”, noha szinte semmi elképzelésük nem volt.
Most éppen az ingyenes választási kampányuknak lehetünk a szem- és fültanúik, hiszen az anyaországi sajtó figyelmének a középpontjába sikerült hozniuk magukat a mímelt vagy éppen időleges civakodásaikkal. A híradók törzsanyagát, a lapok címoldalát velük töltik meg, naponta számos alkalommal viszik be a köztudatba a kialakulóban lévő baloldali koalícióval kapcsolatos híreket, kérik ki az egykor bukott, a közeljövőben ugyanarról a választási hirdetésről együtt mosolygó pártvezérek véleményét. Azokban nem titkolják, hogy az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne a módosított választási törvény, ami a kettős állampolgárság jóvoltából választójogot adott a határon túli magyaroknak. Nyíltan kijelentik: hatalomra kerülésük esetében, mindent megtesznek a tarthatatlan állapotok helyreállításáért. A jelenlegi hatalmat teljes meggyőződéssel bírálják, feledve, hogy négy évvel ezelőtt katasztrofális gazdasági helyzetben adták át az országot, megosztott, tudatában meghasonult lelki állapotban hagyták a nemzetet.
Tévedés ne essék, ez nem a reklám helye, mert jól ismerem az anyaországi hatalom hibáit. Éppen ezért nem Orbán-, hanem magyar párti vagyok. Nem érdekel ki az, aki bennünket, az elszakított területek megtagadott, kisemmizett, számtalanszor becsapott magyarságát emberszámba veszi. Bárhogy is hívják, én mindenképp azt támogatom, és örömmel hallom, hogy immár több mint 100 ezren regisztráltunk a választásokra, amelyeken feltétlenül részt kell vennünk, minél nagyobb számban. Reméljük, ott mi fogjuk pótolni a huszadik megyét, közel félmillióan. Ha nem tesszük, megérdemeljük a most látszatra, egymásra acsarkodók által nekünk szánt újabb megtagadást, kirekesztést, megosztást. Annak az itthoni hatalmaink fognak a legjobban örülni, hiszen újra feledésbe merülhet az önrendelkezés, az autonómia, a kisebbségi jogok rémálma.
Éppen ezért kell mindnyájunknak mindenféle ideológiai befolyástól függetlenül, magyarpártiaknak lennünk, és szavaznunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2014. január 11.
Illúziók és valóság. Az Antall-kormány és a cseh-szlovák föderáció
Az alábbiakban Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövetének gondolatait közöljük a 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásai meghiúsulásával összefüggésben. Erről szól készülő könyve, a „Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" is.
A szlovák-magyar viták hátteréről a Magyar Szemle 2007. decemberi számában megjelent esszémben meggyőző érveket hoztam fel amellett, hogy azok két fő oka az 1920-ban az önrendelkezési és az etnikai elvvel szöges ellentétben álló, igazságtalan határ megvonása, valamint a magyar kisebbséggel szemben azóta követett diszkriminatív politika. A rendszerváltozáskor széles kör hitte, hogy az utóbbit fel fogja váltani a Nyugat-Európában a II. világháború után kialakult nagyvonalú, a kisebbségeket valóban egyenjogúsító, államalkotónak tekintő politika, hogy a közép-európai magyar kisebbségek helyzete Dél-Tirol mintáját fogja követni. Be kívánom mutatni, hogy mi volt ennek az illúziónak az alapja, mi volt az Antall-kormány nemzetpolitikájának a kiinduló pontja. A választások után összeülő országgyűlés egyik első lépése volt Tamás Gáspár Miklós (az erdélyi születésű, ellenzéki tevékenységéről ismert SZDSZ-es képviselő) által előterjesztett határozat („a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről") elfogadása május 15-én. Figyelemre méltó, hogy a magyar Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte a magyar kisebbségek helyzetét: „A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Orvoslásul kétoldalú tárgyalásokat javasolt a szomszédos országok kormányaival a nemzeti kisebbségek jogait biztosító szerződések kidolgozása céljából. „Alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek identitásának védelme és fejlesztése, a térségben élő nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak törvényes biztosítása, a közéletben és saját ügyeik eldöntésében való részvételük, önszerveződésük és önkormányzatuk keretei – így kulturális autonómiájuk – törvényes garantálása, a nemzetiségi igények kielégítése az anyanyelv használata, az oktatás, a kulturális élet, a vallásgyakorlás és a tájékoztatás terén. [...] A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azt a meggyőződését, hogy az említett célok megvalósítása hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok regionális és egyetemes érvényesüléséhez, a Magyar Köztársaság és valamennyi szomszédja közötti jó viszony megteremtéséhez, a kelet-közép-európai térség békés együttműködésen alapuló demokratikus fejlődéséhez, az európai biztonság és stabilitás erősítéséhez." A határozat zárószavazásakor az előterjesztő lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint amelyekért a későbbiekben az Antall-kormány dolgozott: „Aggodalmunkat mérsékelt és józan formában kifejezi ez a határozati javaslat, ugyanakkor elébe megyünk olyan igényeknek és aggályoknak, amelyek a szomszéd országokban okkal vagy oktalanul Magyarországgal szemben megfogalmazódnak. [...] Ugyanakkor természetesen jottányit sem engedhetünk azokból a jogokból, amelyeknek a megadását a határainkon túli magyarság részére a magyar közvélemény elvárja [...] Mi szeretnénk – lehetőleg hosszú időre előrenézve – egy igazi, komoly történelmi ajánlatot nyújtani szomszédjainknak, és mi kinyújtva fogjuk tartani – reméljük – a kezünket akkor is, ha egyelőre még nem fogadják el." A határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással fogadta el. Tehát a szomszédi kapcsolatokban és a kisebbségi jogok széles körű érvényesítéséért folytatott erőfeszítéseinkben számíthattunk az ellenzék lojális magatartására, sőt támogatására. Ebből semmi sem lett.
A „dunai gondolat", a közép-európai szolidaritás megkerülhetetlen eleme és egyben feltétele volt ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. E cél megvalósításához nyilvánvalóan jobb esélyt kínál(t) a térség államainak jó egymásközti viszonya. Mindkettőhöz ösztönzést, sőt nyomást reméltünk a nyugati kormányok és közvéleményük magatartásától. Illúzióinkat a kormányfő expozéja is kifejezte: „Új fejezetet kell nyitni történelmünkben, a megértés és a türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. [...] A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. [...] Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési joga mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban."
Szoktak beszélni egy hallgatólagos (mert szóban vagy írásban soha ki nem fejtett) „Antall-doktríná"-ról, amely szerint Magyarország szomszédjaihoz fűződő viszonyát az adott országnak az ott élő magyar kisebbséggel szemben követett magatartásától teszi függővé, a magyar kisebbségek legális képviselőit bevonja a szomszédpolitikai döntésekbe, és önhatalmúlag a határon túli magyarok védőhatalmának deklarálja magát. Véleményem szerint a fenti tételeket merev dogmaként ugyan hiba volna követni a külpolitikában, de vezérelvként helyesek, és minden magyar kormány által követendők. Rosszhiszemű tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy a titkon határrevízióról ábrándozó Antall-kormány csak a nyugati demokráciák tiltó szavától megijedve tért volna át az európai intézményekre építő kisebbségi jogvédelem politikájára.
Antall miniszterelnök 1990 júniusában az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott mondata, hogy „lélekben, érzésben 15 millió miniszterelnöke" a kormányprogram tömör összefoglalása volt. Azt üzente a határokon kívül rekedt magyar közösségeknek, hogy vége annak az időszaknak, azaz a kommunizmusnak, amikor a magyar haza látszólag leírta őket, amikor sem erkölcsi, sem gyakorlati segítséget nem nyújtott nekik, s amikor a fejük fölött barátkozott, iszogatott és vadászgatott elvtársi egyetértésben az őket elnyomó vezetőkkel. Románia, valamint az akkor még létező Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió magyarsága azonnal meghallotta e mondatot, erőt merített belőle, a szomszédos fővárosokban ugyanakkor sokan felkapták a fejüket, s az újjáéledő magyar területi követelések rémével kezdték riogatni saját közvéleményüket és a világ kormányait. Márpedig az anyaország ilyen felelősségvállalása általános. Valamennyi határain kívül élő, de származásuknál fogva hozzá kötődő személyekkel rendelkező nyugat-európai országról (kivált az egykor gyarmatbirodalommal rendelkezőkről, vagy a jelentős német diaszpórával rendelkező Németországról) elmondható ez, nem is említve Izrael Államot. Az elmúlt húsz évben az ilyen törődés általánossá vált Európa keleti felében is, beleértve az állampolgárság felvételének a lehetőségét. Az etnikai arányok 1945 utáni – a magyarság hátrányára történt – radikális megváltozása, a nemzetközi közösség határozott álláspontja, nem utolsó sorban pedig valamennyi szomszédunk eltökéltsége folytán a határváltozásra nem volt semmilyen reális lehetőség – ezt készülő könyvem is bizonyítani fogja. Viszont 1990-ben úgy gondoltuk, hogy miközben a nemzetközi fórumokon megszületik a kisebbségi jogok kodifikálása, kétoldalú szinten azok gyakorlati érvényesülését fogjuk letárgyalni és biztosítani. Szomszédjaink fogadják el, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik részei a magyarok kulturális közösségének, az anyaország törődik velük, és ez nem minősül belügyeikbe történő beavatkozásnak. Ugyan Magyarország széles körű jogokat, kulturális autonómiát biztosít a saját területén élő nemzeti kisebbségeknek, ezt nem valamiféle reciprocitási megfontolás, hanem saját elvei alapján teszi. Nagyságrendjük és történelmük alapján ugyanis nem lehet egyenlőségjelet tenni Magyarország és szomszédjai kölcsönös kisebbségei közé. Miközben megengedhetetlen a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, minden nemzeti kisebbséget megillet a pozitív diszkrimináció, mert csak ez biztosíthatja a tényleges egyenjogúságot. Azonnal meg kell kezdeni a határokon átnyúló sokoldalú együttműködést, és ennek érdekében utakat, vasútvonalakat és határátkelőket kell helyreállítani. A kommunista diktatúra alól felszabadult országokban is meg kell honosítani azokat a pozitív példákat és megoldásokat, az autonómiát is beleértve, amelyek Nyugat-Európában már meghonosodtak. Ehhez meg kell változnia a kisebbségellenes mentalitásnak, és ennek alapjait az iskolai oktatásban és a tankönyvekben kell megteremteni. A magyar kormány a kisebbségi jogok teljes körű biztosításában látta valamennyi etnikai jellegű konfliktus ellenszerét, összhangban a nemzetközi közösség kinyilatkoztatott elveivel. Akkoriban még nagyon komolyan vettük a nemzetközi ajánlások jelentőségét, s erősen bíztunk az Európa Tanács normáiban és jogi mechanizmusaiban.
1990. június 5-6-án Koppenhágában került sor a 34 európai és észak-amerikai állam együttműködési kerete, az EBEÉ külügyminiszteri szinten „az emberi dimenzióról" tartott értekezletére. A hidegháborúnak véget vető világtörténelmi jelentőségű változások után ez volt az első jelentős nemzetközi találkozó. Indokolt volt, hogy most, az emberi jogok keleti irányú kiterjedésekor a nemzeti kisebbségek ügye előtérbe kerüljön, hiszen „az új Európa" országaiban jelentős volt ezek aránya. E tényben lehetett ugyan potenciális feszültségforrást látni, valójában inkább a diktatúrát felváltó demokratikus rendszer egyik próbája volt, mind az egyes államokon belül, mind az államközi viszonyban. Saját felszólalásomnak mintegy harmada szólt a kisebbségi problematikáról. „Olyan nemzetközi politikai és jogi szabályozó rendszer kimunkálása a célunk, amely gyakorlati lehetőségeket tartalmaz a nemzetiségek identitásának megőrzésére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére, valamint hatékony mechanizmusokat hoz létre a jogérvényesítés végrehajtásának ellenőrzéséhez" – összegeztem álláspontunkat. Nagy örömömre gyakorlatilag az összes külügyminiszteri beszédben szerepelt a kisebbségek ügye, mint amit a demokrácia szellemében rendezni kell. A Koppenhágában elfogadott ajánlások (ezek alapjául szolgált öt közép-európai ország, Ausztria, Csehszlovákia [!], Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország közös javaslata) a mai napig a legmesszebbre menő nemzetközi dokumentumot jelentik ezen a területen. A legfontosabb pontok: a nemzeti kisebbségeket a valódi egyenlőség biztosítása érdekében különleges intézkedések illetik meg; tilos az asszimiláció erőltetése; saját, közpénzből támogatott oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre; jogaikat egyénileg, valamint csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolhatják. Kiemelkedő jelentőséggel bír a 35. paragrafus, amely szerint a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk előmozdítására helyi vagy autonóm igazgatási intézményeket hozhatnak létre. Szomszédi kapcsolataink szempontjából is nagy jelentősége volt ezeknek az ajánlásoknak, ekkor még komolyan bíztam megvalósulásukban, hiszen megállapodás született, hogy a következő év derekára Genfbe összehívott szakértői értekezletnek lesz a feladata a koppenhágai ajánlások gyakorlati megvalósítása, kötelező konvencióvá alakítása.
Ma is az a véleményem, hogy ha a Nyugat ebben a kérdésben határozottabb politikát folytatott volna, azt, amit tárgyalásaiban és beszédeiben Antall és én is állandóan sürgettünk, akkor a délszláv válság nem vezetett volna többéves vérontáshoz, a nemzeti-etnikai ellentétek pedig erősödés helyett csillapodtak volna. Persze nagyvonalúbb és távlatosabb nyugati politika esetén az egész közép-európai átmenet gyorsabb és kevésbé fájdalmas lett volna.
Jeszenszky Géza, Felvidék.ma
(Az elemző írás a 2014. január 10-én megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában I. című szakmai konferencia előadásaként készült.)
Felvidék.ma,
Az alábbiakban Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövetének gondolatait közöljük a 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásai meghiúsulásával összefüggésben. Erről szól készülő könyve, a „Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" is.
A szlovák-magyar viták hátteréről a Magyar Szemle 2007. decemberi számában megjelent esszémben meggyőző érveket hoztam fel amellett, hogy azok két fő oka az 1920-ban az önrendelkezési és az etnikai elvvel szöges ellentétben álló, igazságtalan határ megvonása, valamint a magyar kisebbséggel szemben azóta követett diszkriminatív politika. A rendszerváltozáskor széles kör hitte, hogy az utóbbit fel fogja váltani a Nyugat-Európában a II. világháború után kialakult nagyvonalú, a kisebbségeket valóban egyenjogúsító, államalkotónak tekintő politika, hogy a közép-európai magyar kisebbségek helyzete Dél-Tirol mintáját fogja követni. Be kívánom mutatni, hogy mi volt ennek az illúziónak az alapja, mi volt az Antall-kormány nemzetpolitikájának a kiinduló pontja. A választások után összeülő országgyűlés egyik első lépése volt Tamás Gáspár Miklós (az erdélyi születésű, ellenzéki tevékenységéről ismert SZDSZ-es képviselő) által előterjesztett határozat („a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről") elfogadása május 15-én. Figyelemre méltó, hogy a magyar Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte a magyar kisebbségek helyzetét: „A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Orvoslásul kétoldalú tárgyalásokat javasolt a szomszédos országok kormányaival a nemzeti kisebbségek jogait biztosító szerződések kidolgozása céljából. „Alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek identitásának védelme és fejlesztése, a térségben élő nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak törvényes biztosítása, a közéletben és saját ügyeik eldöntésében való részvételük, önszerveződésük és önkormányzatuk keretei – így kulturális autonómiájuk – törvényes garantálása, a nemzetiségi igények kielégítése az anyanyelv használata, az oktatás, a kulturális élet, a vallásgyakorlás és a tájékoztatás terén. [...] A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azt a meggyőződését, hogy az említett célok megvalósítása hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok regionális és egyetemes érvényesüléséhez, a Magyar Köztársaság és valamennyi szomszédja közötti jó viszony megteremtéséhez, a kelet-közép-európai térség békés együttműködésen alapuló demokratikus fejlődéséhez, az európai biztonság és stabilitás erősítéséhez." A határozat zárószavazásakor az előterjesztő lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint amelyekért a későbbiekben az Antall-kormány dolgozott: „Aggodalmunkat mérsékelt és józan formában kifejezi ez a határozati javaslat, ugyanakkor elébe megyünk olyan igényeknek és aggályoknak, amelyek a szomszéd országokban okkal vagy oktalanul Magyarországgal szemben megfogalmazódnak. [...] Ugyanakkor természetesen jottányit sem engedhetünk azokból a jogokból, amelyeknek a megadását a határainkon túli magyarság részére a magyar közvélemény elvárja [...] Mi szeretnénk – lehetőleg hosszú időre előrenézve – egy igazi, komoly történelmi ajánlatot nyújtani szomszédjainknak, és mi kinyújtva fogjuk tartani – reméljük – a kezünket akkor is, ha egyelőre még nem fogadják el." A határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással fogadta el. Tehát a szomszédi kapcsolatokban és a kisebbségi jogok széles körű érvényesítéséért folytatott erőfeszítéseinkben számíthattunk az ellenzék lojális magatartására, sőt támogatására. Ebből semmi sem lett.
A „dunai gondolat", a közép-európai szolidaritás megkerülhetetlen eleme és egyben feltétele volt ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. E cél megvalósításához nyilvánvalóan jobb esélyt kínál(t) a térség államainak jó egymásközti viszonya. Mindkettőhöz ösztönzést, sőt nyomást reméltünk a nyugati kormányok és közvéleményük magatartásától. Illúzióinkat a kormányfő expozéja is kifejezte: „Új fejezetet kell nyitni történelmünkben, a megértés és a türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. [...] A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. [...] Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési joga mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban."
Szoktak beszélni egy hallgatólagos (mert szóban vagy írásban soha ki nem fejtett) „Antall-doktríná"-ról, amely szerint Magyarország szomszédjaihoz fűződő viszonyát az adott országnak az ott élő magyar kisebbséggel szemben követett magatartásától teszi függővé, a magyar kisebbségek legális képviselőit bevonja a szomszédpolitikai döntésekbe, és önhatalmúlag a határon túli magyarok védőhatalmának deklarálja magát. Véleményem szerint a fenti tételeket merev dogmaként ugyan hiba volna követni a külpolitikában, de vezérelvként helyesek, és minden magyar kormány által követendők. Rosszhiszemű tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy a titkon határrevízióról ábrándozó Antall-kormány csak a nyugati demokráciák tiltó szavától megijedve tért volna át az európai intézményekre építő kisebbségi jogvédelem politikájára.
Antall miniszterelnök 1990 júniusában az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott mondata, hogy „lélekben, érzésben 15 millió miniszterelnöke" a kormányprogram tömör összefoglalása volt. Azt üzente a határokon kívül rekedt magyar közösségeknek, hogy vége annak az időszaknak, azaz a kommunizmusnak, amikor a magyar haza látszólag leírta őket, amikor sem erkölcsi, sem gyakorlati segítséget nem nyújtott nekik, s amikor a fejük fölött barátkozott, iszogatott és vadászgatott elvtársi egyetértésben az őket elnyomó vezetőkkel. Románia, valamint az akkor még létező Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió magyarsága azonnal meghallotta e mondatot, erőt merített belőle, a szomszédos fővárosokban ugyanakkor sokan felkapták a fejüket, s az újjáéledő magyar területi követelések rémével kezdték riogatni saját közvéleményüket és a világ kormányait. Márpedig az anyaország ilyen felelősségvállalása általános. Valamennyi határain kívül élő, de származásuknál fogva hozzá kötődő személyekkel rendelkező nyugat-európai országról (kivált az egykor gyarmatbirodalommal rendelkezőkről, vagy a jelentős német diaszpórával rendelkező Németországról) elmondható ez, nem is említve Izrael Államot. Az elmúlt húsz évben az ilyen törődés általánossá vált Európa keleti felében is, beleértve az állampolgárság felvételének a lehetőségét. Az etnikai arányok 1945 utáni – a magyarság hátrányára történt – radikális megváltozása, a nemzetközi közösség határozott álláspontja, nem utolsó sorban pedig valamennyi szomszédunk eltökéltsége folytán a határváltozásra nem volt semmilyen reális lehetőség – ezt készülő könyvem is bizonyítani fogja. Viszont 1990-ben úgy gondoltuk, hogy miközben a nemzetközi fórumokon megszületik a kisebbségi jogok kodifikálása, kétoldalú szinten azok gyakorlati érvényesülését fogjuk letárgyalni és biztosítani. Szomszédjaink fogadják el, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik részei a magyarok kulturális közösségének, az anyaország törődik velük, és ez nem minősül belügyeikbe történő beavatkozásnak. Ugyan Magyarország széles körű jogokat, kulturális autonómiát biztosít a saját területén élő nemzeti kisebbségeknek, ezt nem valamiféle reciprocitási megfontolás, hanem saját elvei alapján teszi. Nagyságrendjük és történelmük alapján ugyanis nem lehet egyenlőségjelet tenni Magyarország és szomszédjai kölcsönös kisebbségei közé. Miközben megengedhetetlen a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, minden nemzeti kisebbséget megillet a pozitív diszkrimináció, mert csak ez biztosíthatja a tényleges egyenjogúságot. Azonnal meg kell kezdeni a határokon átnyúló sokoldalú együttműködést, és ennek érdekében utakat, vasútvonalakat és határátkelőket kell helyreállítani. A kommunista diktatúra alól felszabadult országokban is meg kell honosítani azokat a pozitív példákat és megoldásokat, az autonómiát is beleértve, amelyek Nyugat-Európában már meghonosodtak. Ehhez meg kell változnia a kisebbségellenes mentalitásnak, és ennek alapjait az iskolai oktatásban és a tankönyvekben kell megteremteni. A magyar kormány a kisebbségi jogok teljes körű biztosításában látta valamennyi etnikai jellegű konfliktus ellenszerét, összhangban a nemzetközi közösség kinyilatkoztatott elveivel. Akkoriban még nagyon komolyan vettük a nemzetközi ajánlások jelentőségét, s erősen bíztunk az Európa Tanács normáiban és jogi mechanizmusaiban.
1990. június 5-6-án Koppenhágában került sor a 34 európai és észak-amerikai állam együttműködési kerete, az EBEÉ külügyminiszteri szinten „az emberi dimenzióról" tartott értekezletére. A hidegháborúnak véget vető világtörténelmi jelentőségű változások után ez volt az első jelentős nemzetközi találkozó. Indokolt volt, hogy most, az emberi jogok keleti irányú kiterjedésekor a nemzeti kisebbségek ügye előtérbe kerüljön, hiszen „az új Európa" országaiban jelentős volt ezek aránya. E tényben lehetett ugyan potenciális feszültségforrást látni, valójában inkább a diktatúrát felváltó demokratikus rendszer egyik próbája volt, mind az egyes államokon belül, mind az államközi viszonyban. Saját felszólalásomnak mintegy harmada szólt a kisebbségi problematikáról. „Olyan nemzetközi politikai és jogi szabályozó rendszer kimunkálása a célunk, amely gyakorlati lehetőségeket tartalmaz a nemzetiségek identitásának megőrzésére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére, valamint hatékony mechanizmusokat hoz létre a jogérvényesítés végrehajtásának ellenőrzéséhez" – összegeztem álláspontunkat. Nagy örömömre gyakorlatilag az összes külügyminiszteri beszédben szerepelt a kisebbségek ügye, mint amit a demokrácia szellemében rendezni kell. A Koppenhágában elfogadott ajánlások (ezek alapjául szolgált öt közép-európai ország, Ausztria, Csehszlovákia [!], Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország közös javaslata) a mai napig a legmesszebbre menő nemzetközi dokumentumot jelentik ezen a területen. A legfontosabb pontok: a nemzeti kisebbségeket a valódi egyenlőség biztosítása érdekében különleges intézkedések illetik meg; tilos az asszimiláció erőltetése; saját, közpénzből támogatott oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre; jogaikat egyénileg, valamint csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolhatják. Kiemelkedő jelentőséggel bír a 35. paragrafus, amely szerint a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk előmozdítására helyi vagy autonóm igazgatási intézményeket hozhatnak létre. Szomszédi kapcsolataink szempontjából is nagy jelentősége volt ezeknek az ajánlásoknak, ekkor még komolyan bíztam megvalósulásukban, hiszen megállapodás született, hogy a következő év derekára Genfbe összehívott szakértői értekezletnek lesz a feladata a koppenhágai ajánlások gyakorlati megvalósítása, kötelező konvencióvá alakítása.
Ma is az a véleményem, hogy ha a Nyugat ebben a kérdésben határozottabb politikát folytatott volna, azt, amit tárgyalásaiban és beszédeiben Antall és én is állandóan sürgettünk, akkor a délszláv válság nem vezetett volna többéves vérontáshoz, a nemzeti-etnikai ellentétek pedig erősödés helyett csillapodtak volna. Persze nagyvonalúbb és távlatosabb nyugati politika esetén az egész közép-európai átmenet gyorsabb és kevésbé fájdalmas lett volna.
Jeszenszky Géza, Felvidék.ma
(Az elemző írás a 2014. január 10-én megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában I. című szakmai konferencia előadásaként készült.)
Felvidék.ma,
2014. január 12.
A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,
2014. január 12.
Erdély a „fejőstehén”
Bizonyára mindenki ismeri George Orwell „Állatfarm” című regényét, vagy legalábbis annak rajzfilmre vitt változatát. Sokak számára ismerős kép lehet amikor a farmon dolgozó állatok, egyik napról a másikra, a fejadag töredékét kapják meg, míg az általuk beadott termékek mennyisége nem változott. Az állatok jogosan érzik becsapva magukat, hiszen ugyanúgy megdolgoztak a fejadagért, mégsem kapták meg. Ugyanebben a helyzetben van a mi Erdélyünk is. Hiába küldi el rendszeresen az adót Bukarestbe, annak csak töredéke tér vissza az eredeti helyére. Ugyanebben a történetben, a vezetők (a disznók) dupla, sőt tripla fejadagot kapnak, mert „megérdemlik”.
Itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Az ország vezetői önkényesen garázdálkodnak a régió által megtermelt értékekkel. Míg Erdélyt kiszipolyozzák, addig a jóval fejletlenebb régiókat próbálják elindítani az emelkedés útján, sikertelenül. Bizonyára nem véletlen ez, nem is várhatnánk mást a kárpátokon túli régió politikusaitól, akik csak azt viszik tovább amit a balkánon szocializálódott elődeiktől tanultak. Csak egy a bökkenő, mi is delegálunk képviselőket , de ők nem konfrontálódnak régiónk kiszipolyozóival, hanem inkább üzletelnek.
Nekünk nem „dealerek” kellenek, hanem „leaderek”. Vezetőhiányban szenvedünk. Kevés olyan politikusunk van aki szembe merne szállni ezzel a központosított monstrummal, és egy sincs olyan, aki mögé egyként felsorakozna a teljes erdélyi magyarság, vagy Erdély minden lakosa. Van egy-két székelyföldi „harcos” akik úgy tűnik csak a trendet lovagolva próbálnak szavazatot szerezni. Van aki székelyföld kormányzójának tisztére jelölte magát.
Közben meg nem vesszük észre, hogy Székelyföld ebben a történetben csak széljegyzet. Nem ez a háromnegyed-milliós régió fogja térdre kényszeríteni ezt a majdnem-államot. Ebben a történetben Erdélyé a főszerep és ezt a szerepet a történelem szabta rá, nem holmi önjelöltségről van szó. De nehogy azt higgye valaki, hogy egy homogén magyar lakosságú Erdélyről van szó, mert az csak az álomszinten létezik. Egy olyan Erdélyről amelyben a magyarság megközelítőleg 19%-ot tesz ki. Nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon, tehát ebben az Erdélyben is a románoké a döntő szerep.
Gyakran emlegetjük, hogy mi tartjuk el Romániát, nahát ez is csak Erdélyre igaz, Székelyföldre nem. A jövőben lehet, de ma erről mint realitás értelmetlen vitatkozni. Ilyen alapon követelni az autonómiát, értelmetlen. Hiszen nem elég, hogy megkapjuk Bukarestből a kisebbségeknek járó pénzt, ehhez jön még a magyar állam hathatós támogatása is. A skótok és katalánok nem kapnak „gyarmattartóiktól”, sőt anyaországaiktól sem hisz nincs ilyen. Ezt helyzetet saját maguk harcolták ki, és ehhez nem kellett külföldi támogatás, vagy saját identitásának átformálása, de még nemzettestvéreiket sem hagyták az út szélén, mint ahogy ezt a székely autonómia megvalósulása jelentené. Lehet ezt másképp is, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A két világháború közötti magyar kisebbségi vezetőink, nem üzletként fogták fel az érdekképviseletet, legalábbis nem személyes üzletként. Program alapú megegyezéseket kötöttek az erdélyi román erőkkel, hogy Bukaresttel szemben eredményt érjenek el. Nagyobb mozgalmak, elképzelések részeként fogták fel a magyar ügy képviseletét.
Ugyanilyen nagyobb ügy Erdély autonómiája, amely nem zárja ki Székelyföld autonómiáját. A kettő szerves része, kiegészítője lehet egymásnak. De e kettő, ha egymással szembemegy ki is olthatja egymást. Ez mindkét oldal felelőssége. Az Erdély autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogy a Székelyföldnek külön jogállás kell a régión belül. A Székelyföld autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogyha azt akarják, hogy a „fejőstehén” ne Bukarest, hanem a saját hasznára termelje a tejet, akkor az erdélyi románokkal karöltve kell ezt kiharcolni. Mert egyedül nem fog menni!
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma,
Bizonyára mindenki ismeri George Orwell „Állatfarm” című regényét, vagy legalábbis annak rajzfilmre vitt változatát. Sokak számára ismerős kép lehet amikor a farmon dolgozó állatok, egyik napról a másikra, a fejadag töredékét kapják meg, míg az általuk beadott termékek mennyisége nem változott. Az állatok jogosan érzik becsapva magukat, hiszen ugyanúgy megdolgoztak a fejadagért, mégsem kapták meg. Ugyanebben a helyzetben van a mi Erdélyünk is. Hiába küldi el rendszeresen az adót Bukarestbe, annak csak töredéke tér vissza az eredeti helyére. Ugyanebben a történetben, a vezetők (a disznók) dupla, sőt tripla fejadagot kapnak, mert „megérdemlik”.
Itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Az ország vezetői önkényesen garázdálkodnak a régió által megtermelt értékekkel. Míg Erdélyt kiszipolyozzák, addig a jóval fejletlenebb régiókat próbálják elindítani az emelkedés útján, sikertelenül. Bizonyára nem véletlen ez, nem is várhatnánk mást a kárpátokon túli régió politikusaitól, akik csak azt viszik tovább amit a balkánon szocializálódott elődeiktől tanultak. Csak egy a bökkenő, mi is delegálunk képviselőket , de ők nem konfrontálódnak régiónk kiszipolyozóival, hanem inkább üzletelnek.
Nekünk nem „dealerek” kellenek, hanem „leaderek”. Vezetőhiányban szenvedünk. Kevés olyan politikusunk van aki szembe merne szállni ezzel a központosított monstrummal, és egy sincs olyan, aki mögé egyként felsorakozna a teljes erdélyi magyarság, vagy Erdély minden lakosa. Van egy-két székelyföldi „harcos” akik úgy tűnik csak a trendet lovagolva próbálnak szavazatot szerezni. Van aki székelyföld kormányzójának tisztére jelölte magát.
Közben meg nem vesszük észre, hogy Székelyföld ebben a történetben csak széljegyzet. Nem ez a háromnegyed-milliós régió fogja térdre kényszeríteni ezt a majdnem-államot. Ebben a történetben Erdélyé a főszerep és ezt a szerepet a történelem szabta rá, nem holmi önjelöltségről van szó. De nehogy azt higgye valaki, hogy egy homogén magyar lakosságú Erdélyről van szó, mert az csak az álomszinten létezik. Egy olyan Erdélyről amelyben a magyarság megközelítőleg 19%-ot tesz ki. Nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon, tehát ebben az Erdélyben is a románoké a döntő szerep.
Gyakran emlegetjük, hogy mi tartjuk el Romániát, nahát ez is csak Erdélyre igaz, Székelyföldre nem. A jövőben lehet, de ma erről mint realitás értelmetlen vitatkozni. Ilyen alapon követelni az autonómiát, értelmetlen. Hiszen nem elég, hogy megkapjuk Bukarestből a kisebbségeknek járó pénzt, ehhez jön még a magyar állam hathatós támogatása is. A skótok és katalánok nem kapnak „gyarmattartóiktól”, sőt anyaországaiktól sem hisz nincs ilyen. Ezt helyzetet saját maguk harcolták ki, és ehhez nem kellett külföldi támogatás, vagy saját identitásának átformálása, de még nemzettestvéreiket sem hagyták az út szélén, mint ahogy ezt a székely autonómia megvalósulása jelentené. Lehet ezt másképp is, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A két világháború közötti magyar kisebbségi vezetőink, nem üzletként fogták fel az érdekképviseletet, legalábbis nem személyes üzletként. Program alapú megegyezéseket kötöttek az erdélyi román erőkkel, hogy Bukaresttel szemben eredményt érjenek el. Nagyobb mozgalmak, elképzelések részeként fogták fel a magyar ügy képviseletét.
Ugyanilyen nagyobb ügy Erdély autonómiája, amely nem zárja ki Székelyföld autonómiáját. A kettő szerves része, kiegészítője lehet egymásnak. De e kettő, ha egymással szembemegy ki is olthatja egymást. Ez mindkét oldal felelőssége. Az Erdély autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogy a Székelyföldnek külön jogállás kell a régión belül. A Székelyföld autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogyha azt akarják, hogy a „fejőstehén” ne Bukarest, hanem a saját hasznára termelje a tejet, akkor az erdélyi románokkal karöltve kell ezt kiharcolni. Mert egyedül nem fog menni!
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma,
2014. január 12.
Erőt adott az összefogás
Nemcsak az adományok, az összefogás és a sok bátorítás is rengeteget segített neki – mondta a csíkszeredai Pop Éva, akit decemberben műtöttek meg Budapesten. Ahhoz, hogy a csípőjében kialakult daganatot eltávolíthassák, egyik lábát is amputálni kellett, a lehetőségekhez képest azonban jól van, hazatért és derűs mosollyal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a műtéte érdekében.
Végigkövettük portálunkon a Pop Éva javára szervezett gyűjtést, a 48 éves, korábban elárusítóként dolgozott csíkszeredai asszony érdekében nagyon sokan adományoztak, cégek, magánszemélyek, ismerősök és ismeretlenek segítettek neki. Pop Éva a csípője forgójában kialakult rosszindulatú daganat miatt szorult műtétre, ezt Budapesten a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végezték el. A műtét tavaly december 18-án történt meg, a héten pedig haza is térhetett az asszony, akit otthonában kerestünk fel. Egyik lábát csípőből amputálni kellett, a daganat ugyanis hatalmasnak bizonyult, a húgyhólyagot, az ülőideget is elnyomta, azonban – mint fogalmazott – a körülményekhez képest jól van, nem panaszkodik.
A megerősödésre koncentrál
Pop Éva mosolyogva fogadott és elmesélte, a budapesti orvosok szerint hihetetlen, hogy milyen gyorsasággal épült fel. A műtét előtt egy héttel tudta meg, hogy a lába is menthetetlen, akkor „kisírták, amit ki kellett”, de mivel más lehetőség nem volt a gyógyulásra, azután már igyekezett a műtétre és a felépülésre koncentrálni. A családja sokat segített, a férje, a lánya mellette volt a műtét előtt és után, de az ismerősök, ismeretlenek támogatása is nagyon jólesett neki. „Nagyon nagy erőt adott nekem az összefogás, valósággal lebegtetett, fenntartott ennek az ereje, a sok ima” – mesélte. A műtétet végző orvos szerint a daganatot sikerült olyan jól eltávolítani, hogy sem kemo- sem sugárterápiára nincs szüksége. Vitaminokat, erősítő készítményeket szed csak és gyógytornára fog menni, hogy eléggé megerősödhessen a protézis viselésére. Egy hónap múlva megy vissza ellenőrzésre, három hónap múlva pedig már szó lehet protézis elkészíttetéséről, viseléséről.
Köszönet az adományokért
A műtét végül nem a várt 1,5 millió forintba, hanem 1,3 millió forintba került, így az adományozóktól összegyűlt 23 497 lejből és a műtétre való kiutazás után is folytatódott gyűjtésből maradt még pénz, amit a protézis megvásárlására fognak fordítani. Nem tudják, ez mennyibe fog kerülni, de a gyűjtés most már lezárul – mondta Pop Éva, aki mindenkinek nagyon szépen köszöni az adományát. A hála szavainak elmondása közben könnyekkel telt meg a szeme. Megosztotta, nemcsak a pénz segített, hanem az összefogás megtapasztalása is hihetetlen érzést nyújtott és sokat jelentett számára az a nagy érdeklődés is, amit az elmúlt időszakban megtapasztalt. „Mikor elkezdődött a gyűjtés, nem hittem volna, hogy ennyi ember megmozdul és, hogy ez milyen hatalmas módon segít. Enélkül nem lehetett volna” – hangsúlyozta ki. Elmesélte, most is meghatódik ettől, el-el sírja magát, de igyekszik nem könnyezni sokat, és próbál derűsnek maradni. Hazatérése után már találkozott nemcsak családtagokkal, hanem ismerősökkel is, emellett volt kollégái, akik lebonyolították a műtét érdekében a gyűjtést, érkezésekor a vonatállomáson várták, kellemes meglepetést szerezve neki.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,
Nemcsak az adományok, az összefogás és a sok bátorítás is rengeteget segített neki – mondta a csíkszeredai Pop Éva, akit decemberben műtöttek meg Budapesten. Ahhoz, hogy a csípőjében kialakult daganatot eltávolíthassák, egyik lábát is amputálni kellett, a lehetőségekhez képest azonban jól van, hazatért és derűs mosollyal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a műtéte érdekében.
Végigkövettük portálunkon a Pop Éva javára szervezett gyűjtést, a 48 éves, korábban elárusítóként dolgozott csíkszeredai asszony érdekében nagyon sokan adományoztak, cégek, magánszemélyek, ismerősök és ismeretlenek segítettek neki. Pop Éva a csípője forgójában kialakult rosszindulatú daganat miatt szorult műtétre, ezt Budapesten a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végezték el. A műtét tavaly december 18-án történt meg, a héten pedig haza is térhetett az asszony, akit otthonában kerestünk fel. Egyik lábát csípőből amputálni kellett, a daganat ugyanis hatalmasnak bizonyult, a húgyhólyagot, az ülőideget is elnyomta, azonban – mint fogalmazott – a körülményekhez képest jól van, nem panaszkodik.
A megerősödésre koncentrál
Pop Éva mosolyogva fogadott és elmesélte, a budapesti orvosok szerint hihetetlen, hogy milyen gyorsasággal épült fel. A műtét előtt egy héttel tudta meg, hogy a lába is menthetetlen, akkor „kisírták, amit ki kellett”, de mivel más lehetőség nem volt a gyógyulásra, azután már igyekezett a műtétre és a felépülésre koncentrálni. A családja sokat segített, a férje, a lánya mellette volt a műtét előtt és után, de az ismerősök, ismeretlenek támogatása is nagyon jólesett neki. „Nagyon nagy erőt adott nekem az összefogás, valósággal lebegtetett, fenntartott ennek az ereje, a sok ima” – mesélte. A műtétet végző orvos szerint a daganatot sikerült olyan jól eltávolítani, hogy sem kemo- sem sugárterápiára nincs szüksége. Vitaminokat, erősítő készítményeket szed csak és gyógytornára fog menni, hogy eléggé megerősödhessen a protézis viselésére. Egy hónap múlva megy vissza ellenőrzésre, három hónap múlva pedig már szó lehet protézis elkészíttetéséről, viseléséről.
Köszönet az adományokért
A műtét végül nem a várt 1,5 millió forintba, hanem 1,3 millió forintba került, így az adományozóktól összegyűlt 23 497 lejből és a műtétre való kiutazás után is folytatódott gyűjtésből maradt még pénz, amit a protézis megvásárlására fognak fordítani. Nem tudják, ez mennyibe fog kerülni, de a gyűjtés most már lezárul – mondta Pop Éva, aki mindenkinek nagyon szépen köszöni az adományát. A hála szavainak elmondása közben könnyekkel telt meg a szeme. Megosztotta, nemcsak a pénz segített, hanem az összefogás megtapasztalása is hihetetlen érzést nyújtott és sokat jelentett számára az a nagy érdeklődés is, amit az elmúlt időszakban megtapasztalt. „Mikor elkezdődött a gyűjtés, nem hittem volna, hogy ennyi ember megmozdul és, hogy ez milyen hatalmas módon segít. Enélkül nem lehetett volna” – hangsúlyozta ki. Elmesélte, most is meghatódik ettől, el-el sírja magát, de igyekszik nem könnyezni sokat, és próbál derűsnek maradni. Hazatérése után már találkozott nemcsak családtagokkal, hanem ismerősökkel is, emellett volt kollégái, akik lebonyolították a műtét érdekében a gyűjtést, érkezésekor a vonatállomáson várták, kellemes meglepetést szerezve neki.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,
2014. január 12.
Mítoszokat romboló polgármester
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere cáfolja a csíki jégkorongsport első mérkőzésének eddig ismert időpontját, a polgármester szerint Csíkszereda hokicsapata nem 1929-ben, hanem 1931-ben játszotta első mérkőzését.
Veres Dávid, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt kérte fel az első idei, összességében 117., pénteken, január 10-én este lezajlott előadás megtartására.
Csíkszereda 1969-ben, 1979-ben és 2009-ben is hokiünnepséget szervezett, a város megemlékezett a harmincadik, a negyvenedik és a 80. évfordulóról. Bár eddig minden forrás arra utalt, hogy 1929 januárjában játszotta első mérkőzését a csíkszeredai hokicsapat, Ráduly szerint erre csak 1931. január 4-én került sor. Ráduly Róbert Kálmán elsősorban egy 1931-ben megjelent újságcikkre alapozza állítását, 83 évvel ezelőtt a Dimineaţa (Reggel) című lap ugyanis arról számolt be, hogy az 1931. január 4-én lejátszott Bukaresti Tenis Club – Csíkszereda találkozó a bukarestiek 6:0-s sikerével zárult. A szinajai teniszpályákon kialakított természetes jégen a csíki csapat színeiben azon a mérkőzésen Dóczy János kapus, illetve Löffler Aurél, Schmidt Béla, Vákár Lajos, Czáka István és György Antal, valamint tartalékként Sprencz György és Császár Jenő lépett jégre. Három héttel később, 1931. január 24-én és 25-én Csíkszeredában újra megmérkőzött a két csapat, erről annak idején a Csíki Lapok is beszámolt. Pár nappal később, 1931 februárjában Románia jégkorong-válogatottja részt vett a lengyelországi Krynicában megrendezett világbajnokságon, és ebbe a válogatottba a csíkiak közül egyedül a kapus Dóczy kapott behívót, így ő volt az első csíki válogatott jégkorongozó.
Az előadáson többször elhangzott, hogy az úttörők, az első csíki csapat játékosai közül már senki sem él, de többször és több helyen is Vákár Lajos és Löffler Aurél is azt nyilatkozta, hogy 1929-ben volt az első mérkőzés. Ráduly szerint többek között azért is mondhatták az 1929-et, hogy az 1969-es évforduló után jogosultsága legyen az ország pártvezetősége elé terjesztett műjégpálya-építési kérelemnek. Természetesen lehetnek más érdekek is, de a polgármester szerint rengeteg legenda terjeng a csíki hoki körül, az elmúlt évtizedekben és most is hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetek szállnak szájról szájra. Elhangzott, hogy fontos szerepe volt az első csíki hokicsapat megalakulásában a kézdivásárhelyi származású, az 1920-as években Csíkszeredában élt Balogh János ügyvédnek, aki román, majd magyar színekben sakkozóként vált világhírűvé. Balogh volt az, aki – többek között – lefordította magyarra a jégkorong szabályait. (Balogh János életútjáról a Csíki Hírlap 2008 májusában egy teljes oldalnyi terjedelemben számolt be.) Az előadás végén Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy szívesen vesz bárminemű észrevételt a csíki hokisport megalakulásával kapcsolatban.
Székelyhon.ro,
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere cáfolja a csíki jégkorongsport első mérkőzésének eddig ismert időpontját, a polgármester szerint Csíkszereda hokicsapata nem 1929-ben, hanem 1931-ben játszotta első mérkőzését.
Veres Dávid, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt kérte fel az első idei, összességében 117., pénteken, január 10-én este lezajlott előadás megtartására.
Csíkszereda 1969-ben, 1979-ben és 2009-ben is hokiünnepséget szervezett, a város megemlékezett a harmincadik, a negyvenedik és a 80. évfordulóról. Bár eddig minden forrás arra utalt, hogy 1929 januárjában játszotta első mérkőzését a csíkszeredai hokicsapat, Ráduly szerint erre csak 1931. január 4-én került sor. Ráduly Róbert Kálmán elsősorban egy 1931-ben megjelent újságcikkre alapozza állítását, 83 évvel ezelőtt a Dimineaţa (Reggel) című lap ugyanis arról számolt be, hogy az 1931. január 4-én lejátszott Bukaresti Tenis Club – Csíkszereda találkozó a bukarestiek 6:0-s sikerével zárult. A szinajai teniszpályákon kialakított természetes jégen a csíki csapat színeiben azon a mérkőzésen Dóczy János kapus, illetve Löffler Aurél, Schmidt Béla, Vákár Lajos, Czáka István és György Antal, valamint tartalékként Sprencz György és Császár Jenő lépett jégre. Három héttel később, 1931. január 24-én és 25-én Csíkszeredában újra megmérkőzött a két csapat, erről annak idején a Csíki Lapok is beszámolt. Pár nappal később, 1931 februárjában Románia jégkorong-válogatottja részt vett a lengyelországi Krynicában megrendezett világbajnokságon, és ebbe a válogatottba a csíkiak közül egyedül a kapus Dóczy kapott behívót, így ő volt az első csíki válogatott jégkorongozó.
Az előadáson többször elhangzott, hogy az úttörők, az első csíki csapat játékosai közül már senki sem él, de többször és több helyen is Vákár Lajos és Löffler Aurél is azt nyilatkozta, hogy 1929-ben volt az első mérkőzés. Ráduly szerint többek között azért is mondhatták az 1929-et, hogy az 1969-es évforduló után jogosultsága legyen az ország pártvezetősége elé terjesztett műjégpálya-építési kérelemnek. Természetesen lehetnek más érdekek is, de a polgármester szerint rengeteg legenda terjeng a csíki hoki körül, az elmúlt évtizedekben és most is hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetek szállnak szájról szájra. Elhangzott, hogy fontos szerepe volt az első csíki hokicsapat megalakulásában a kézdivásárhelyi származású, az 1920-as években Csíkszeredában élt Balogh János ügyvédnek, aki román, majd magyar színekben sakkozóként vált világhírűvé. Balogh volt az, aki – többek között – lefordította magyarra a jégkorong szabályait. (Balogh János életútjáról a Csíki Hírlap 2008 májusában egy teljes oldalnyi terjedelemben számolt be.) Az előadás végén Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy szívesen vesz bárminemű észrevételt a csíki hokisport megalakulásával kapcsolatban.
Székelyhon.ro,
2014. január 13.
A védjegyhivatal elutasította a Szent László-napok levédési kérelmét
A romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) elutasította a nagyváradi Szent László Napok programsorozat nevének és logójának azt a levédési kérelmét, amelyet a rendezvény főszervezője, a Szent László Egyesület nyújtott be.
A Krónika napilap internetes oldalán hétfőn ismertetett döntés annak a jogvitának vethet véget, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete és a rendezvény szervezői között alakult ki. Tavaly júliusban Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a Szent László Napok főszervezője „szellemi tulajdon ellopásával" vádolta az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amely a saját nevére próbált jogi védelmet szerezni az ellenzéke által szervezett Szent László Napok elnevezésre és rendezvénysorozat logójára.
A hivatal most azt a kérelmet utasította el, amelyet a Szent László Napok szervezői nyújtottak be, amikor nyilvánosságra került az RMDSZ-szervezet jogi folyamodványa. A felsorolt okok azonban minden bizonnyal az RMDSZ kérésére is érvényesek. Az OSIM arra hivatkozott, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet bejegyeztetni. A hivatal képviselője a Krónikának elmondta, a vallási szimbólumokat jelölő elnevezések – jogi védelem hiányában – szabadon használhatók.
Zatykó Gyula valószínűnek tartotta, hogy azonos tartalmú elutasító határozatot kapott az RMDSZ Bihar megyei szervezete is. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke folyamatban lévő ügyről nem kívánt a Krónikának nyilatkozni, de hozzátette, nincs tudomása arról, hogy az OSIM az ő kérelmüket is elutasította volna.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) és az EMNP-hez közel álló civil szervezetek 2013 júniusában szervezték meg először a Szent László Napok rendezvénysorozatot, amellyel – a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan – a város magyar közösségének próbáltak kulturális élményeket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. A szervezők felháborodását váltotta ki az a tény, hogy az RMDSZ megyei szervezete egy olyan rendezvény elnevezését és logóját próbálta a saját nevére bejegyeztetni, amelynek szervezésében nem vett részt.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a konfliktus kirobbanásakor azt közölte, ha megkapják a védjegyet, azt ingyenesen átadják a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének. Úgy tekintik ugyanis, hogy Szent László király kultuszának az egyház az első számú ápolója.
MTI
Erdély.ma,
A romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) elutasította a nagyváradi Szent László Napok programsorozat nevének és logójának azt a levédési kérelmét, amelyet a rendezvény főszervezője, a Szent László Egyesület nyújtott be.
A Krónika napilap internetes oldalán hétfőn ismertetett döntés annak a jogvitának vethet véget, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete és a rendezvény szervezői között alakult ki. Tavaly júliusban Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a Szent László Napok főszervezője „szellemi tulajdon ellopásával" vádolta az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amely a saját nevére próbált jogi védelmet szerezni az ellenzéke által szervezett Szent László Napok elnevezésre és rendezvénysorozat logójára.
A hivatal most azt a kérelmet utasította el, amelyet a Szent László Napok szervezői nyújtottak be, amikor nyilvánosságra került az RMDSZ-szervezet jogi folyamodványa. A felsorolt okok azonban minden bizonnyal az RMDSZ kérésére is érvényesek. Az OSIM arra hivatkozott, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet bejegyeztetni. A hivatal képviselője a Krónikának elmondta, a vallási szimbólumokat jelölő elnevezések – jogi védelem hiányában – szabadon használhatók.
Zatykó Gyula valószínűnek tartotta, hogy azonos tartalmú elutasító határozatot kapott az RMDSZ Bihar megyei szervezete is. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke folyamatban lévő ügyről nem kívánt a Krónikának nyilatkozni, de hozzátette, nincs tudomása arról, hogy az OSIM az ő kérelmüket is elutasította volna.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) és az EMNP-hez közel álló civil szervezetek 2013 júniusában szervezték meg először a Szent László Napok rendezvénysorozatot, amellyel – a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan – a város magyar közösségének próbáltak kulturális élményeket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. A szervezők felháborodását váltotta ki az a tény, hogy az RMDSZ megyei szervezete egy olyan rendezvény elnevezését és logóját próbálta a saját nevére bejegyeztetni, amelynek szervezésében nem vett részt.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a konfliktus kirobbanásakor azt közölte, ha megkapják a védjegyet, azt ingyenesen átadják a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének. Úgy tekintik ugyanis, hogy Szent László király kultuszának az egyház az első számú ápolója.
MTI
Erdély.ma,
2014. január 13.
Don-kanyar: a magyar sereg a szomszédokkal való harcra készült
Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Mondta el Szabó Péter hadtörténész, a Don-kanyar című kötet szerzője hétfőn az MTI-nek.
Közülük 49-50 ezren estek el, s csaknem ugyanennyien is sebesültek meg. Javarészt a szovjet rádió hivatalos jelentését alapul véve 27-28 ezerre tehető a hadifoglyok száma, közülük kevesen térhettek vissza – állapította meg a történész.
A hősi halottak – akik számát javarészt az eltűntté nyilvánításokból lehet kikövetkeztetni – és a sebesültek aránya a hadsereg 1943. januári, februári visszavonulása során s az azt követő újjászervezése alatt vált megközelítően egyenlővé, az ebben az időszakban a megfagyottak magas száma, illetve a sebesültek gyors és biztonságos hazaszállításának lehetetlensége miatt. Az 1943. januári szovjet offenzíva megindulását követően a munkaszolgálatosok szenvedték el arányában a legnagyobb veszteségeket – jegyezte meg.
A történész hangsúlyozta: nem lehet pontosan tudni, hogy a sebesülten hazatérők közül hányan haltak meg itthon, mint ahogy azt sem, hogy a 27-28 ezer hadifogolyból hányan tértek haza. Utóbbiak közül legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat.
Szabó Péter rámutatott: „a sajtóban általában túlzott, 150-200 ezer főben meghatározott veszteségi adatok ismétlődnek", amit nem támaszt alá a hadsereg 1943. május 21-i veszteségkimutatása.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942 tavaszán küldtek ki mintegy 200 ezer katonát a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni, ami pedig a 2. hadsereg veszteségeinek arányait csökkenti.
Szabó Péter közölte: Magyarország csak 1938-tól kezdhetett el fegyverkezni a bledi egyezmény értelmében, az visszaadta az ország fegyverkezési önállóságát, s ennek anyagi alapját a szintén 1938-as Darányi Kálmán-féle győri program adta meg. A világszerte zajló háborús készülődés miatt azonban a magyar hadsereg nemigen tudott fejlesztésekbe kezdeni, mivel a fegyvergyártás egyes technológiai eljárásait értelemszerűen nem akarták megosztani a különböző államok Magyarországgal. Kiemelte: a magyar hadsereg a revízió megvalósítására készült, ennek értelmében a szomszédos államokkal való harcokra, de semmiképpen nem távoli hadszíntereken zajló, nagyhatalmakat felvonultató háborúra készült. A legfontosabb tehát akkoriban az ország határainak védelme volt, ennélfogva a magyar honvédalakulatok fegyverzetét és felszerelését egy esetleges közép-európai hadszíntér viszonyaihoz igazították. A 2. magyar hadsereget az ország lehetőségeihez képest a legjobban igyekeztek felszerelni – állapította meg.
Beszámolt arról, a legénység mindvégig hitt abban, hogy felváltják őket és hazatérhetnek, az azonban már 1942 nyarán világossá vált, hogy a 2. magyar hadseregnek az 1942-1943-as telet is a Don-kanyarban kell töltenie. Emiatt már nyáron megkezdődtek a téli ruhagyűjtések, erre szólított fel Horthy Miklósné rádiófelhívása is 1942. augusztus közepén. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mennyi szállítmány jutott el a magyar katonákhoz, mert szállítási nehézségekkel küzdött a magyar hadsereg, ezért rengeteg bakancs, nemezcsizma és egyéb téli felszerelés maradt kiosztatlanul. A raktárakat a visszavonuláskor felgyújtották, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére.
A Don-kanyarban zajló harcokhoz az ország gépjárműállományának felét mozgósították, amelybe beletartoztak a polgári személyektől bevonultatott gépjárművek és országos járművek (szekerek). A 2. magyar hadsereg létszáma egyebek mellett azért is volt viszonylag nagy, mert a tüzérség fegyvereit javarészt fogatolt járművekkel szállították – fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra: a pártállami időkben, 1959-ben Münnich Ferenc kormányfő előszavával jelent meg dokumentumgyűjtemény a 2. hadseregről, s akkoriban „nem a történészek foglalkoztak ezzel a témával". Nemeskürty Istvánnak 1972-ben jelent meg a sok kiadást megért Requiem egy hadseregért című könyve, a szerző pedig „azóta sem tágít egyetlen egy hipotézisétől sem". Ezek között szerepel, hogy a 2. hadsereget „halálba szánták rossz fegyverzettel és felszereléssel", emiatt eleve elrendeltetett a sorsa. Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmje és az ez alapján készült Pergőtűz című mozifilmje az egykori szemtanúk elmondása alapján mutatta be az eseményeket – tette hozzá.
A hadtörténész elmondása szerint az első hiteles feldolgozások között kell megemlíteni a nyolcvanas évek második feléből Szakály Sándor forrásközlését a Hadtörténelmi Közlemények, illetve Kornis Pál Don-kanyart megjárt munkaszolgálatos két tanulmányát, de a téma új szemléletű feldolgozása a rendszerváltás után gyorsult fel igazán. A ma még élő visszaemlékezők, akik megjárták a Don-kanyart, 90-95 évesek, és egyre kevesebben vannak, így az oral historyn alapuló kutatás jelentős akadályokba ütközik.
MTI
Erdély.ma,
Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Mondta el Szabó Péter hadtörténész, a Don-kanyar című kötet szerzője hétfőn az MTI-nek.
Közülük 49-50 ezren estek el, s csaknem ugyanennyien is sebesültek meg. Javarészt a szovjet rádió hivatalos jelentését alapul véve 27-28 ezerre tehető a hadifoglyok száma, közülük kevesen térhettek vissza – állapította meg a történész.
A hősi halottak – akik számát javarészt az eltűntté nyilvánításokból lehet kikövetkeztetni – és a sebesültek aránya a hadsereg 1943. januári, februári visszavonulása során s az azt követő újjászervezése alatt vált megközelítően egyenlővé, az ebben az időszakban a megfagyottak magas száma, illetve a sebesültek gyors és biztonságos hazaszállításának lehetetlensége miatt. Az 1943. januári szovjet offenzíva megindulását követően a munkaszolgálatosok szenvedték el arányában a legnagyobb veszteségeket – jegyezte meg.
A történész hangsúlyozta: nem lehet pontosan tudni, hogy a sebesülten hazatérők közül hányan haltak meg itthon, mint ahogy azt sem, hogy a 27-28 ezer hadifogolyból hányan tértek haza. Utóbbiak közül legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat.
Szabó Péter rámutatott: „a sajtóban általában túlzott, 150-200 ezer főben meghatározott veszteségi adatok ismétlődnek", amit nem támaszt alá a hadsereg 1943. május 21-i veszteségkimutatása.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942 tavaszán küldtek ki mintegy 200 ezer katonát a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni, ami pedig a 2. hadsereg veszteségeinek arányait csökkenti.
Szabó Péter közölte: Magyarország csak 1938-tól kezdhetett el fegyverkezni a bledi egyezmény értelmében, az visszaadta az ország fegyverkezési önállóságát, s ennek anyagi alapját a szintén 1938-as Darányi Kálmán-féle győri program adta meg. A világszerte zajló háborús készülődés miatt azonban a magyar hadsereg nemigen tudott fejlesztésekbe kezdeni, mivel a fegyvergyártás egyes technológiai eljárásait értelemszerűen nem akarták megosztani a különböző államok Magyarországgal. Kiemelte: a magyar hadsereg a revízió megvalósítására készült, ennek értelmében a szomszédos államokkal való harcokra, de semmiképpen nem távoli hadszíntereken zajló, nagyhatalmakat felvonultató háborúra készült. A legfontosabb tehát akkoriban az ország határainak védelme volt, ennélfogva a magyar honvédalakulatok fegyverzetét és felszerelését egy esetleges közép-európai hadszíntér viszonyaihoz igazították. A 2. magyar hadsereget az ország lehetőségeihez képest a legjobban igyekeztek felszerelni – állapította meg.
Beszámolt arról, a legénység mindvégig hitt abban, hogy felváltják őket és hazatérhetnek, az azonban már 1942 nyarán világossá vált, hogy a 2. magyar hadseregnek az 1942-1943-as telet is a Don-kanyarban kell töltenie. Emiatt már nyáron megkezdődtek a téli ruhagyűjtések, erre szólított fel Horthy Miklósné rádiófelhívása is 1942. augusztus közepén. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mennyi szállítmány jutott el a magyar katonákhoz, mert szállítási nehézségekkel küzdött a magyar hadsereg, ezért rengeteg bakancs, nemezcsizma és egyéb téli felszerelés maradt kiosztatlanul. A raktárakat a visszavonuláskor felgyújtották, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére.
A Don-kanyarban zajló harcokhoz az ország gépjárműállományának felét mozgósították, amelybe beletartoztak a polgári személyektől bevonultatott gépjárművek és országos járművek (szekerek). A 2. magyar hadsereg létszáma egyebek mellett azért is volt viszonylag nagy, mert a tüzérség fegyvereit javarészt fogatolt járművekkel szállították – fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra: a pártállami időkben, 1959-ben Münnich Ferenc kormányfő előszavával jelent meg dokumentumgyűjtemény a 2. hadseregről, s akkoriban „nem a történészek foglalkoztak ezzel a témával". Nemeskürty Istvánnak 1972-ben jelent meg a sok kiadást megért Requiem egy hadseregért című könyve, a szerző pedig „azóta sem tágít egyetlen egy hipotézisétől sem". Ezek között szerepel, hogy a 2. hadsereget „halálba szánták rossz fegyverzettel és felszereléssel", emiatt eleve elrendeltetett a sorsa. Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmje és az ez alapján készült Pergőtűz című mozifilmje az egykori szemtanúk elmondása alapján mutatta be az eseményeket – tette hozzá.
A hadtörténész elmondása szerint az első hiteles feldolgozások között kell megemlíteni a nyolcvanas évek második feléből Szakály Sándor forrásközlését a Hadtörténelmi Közlemények, illetve Kornis Pál Don-kanyart megjárt munkaszolgálatos két tanulmányát, de a téma új szemléletű feldolgozása a rendszerváltás után gyorsult fel igazán. A ma még élő visszaemlékezők, akik megjárták a Don-kanyart, 90-95 évesek, és egyre kevesebben vannak, így az oral historyn alapuló kutatás jelentős akadályokba ütközik.
MTI
Erdély.ma,
2014. január 13.
Amerika aggódik a román jogállamiságért
Aggasztónak nevezte a román igazságszolgáltatás függetlensége ellen irányuló politikusi támadásokat Bukarestben Victoria Nuland.
Az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szombaton a civil társadalom képviselőivel folytatott megbeszélésen leszögezte: Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és az ország demokratikus fejlődésében.
Bár konkrét bírósági ítéleteket nem kívánt kommentálni, Nuland egyértelműen Victor Ponta kormányfő múlt heti kijelentésére utalt. A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanis politikai elítéltnek nevezte a korrupció miatt másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. Titus Corlăţean külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az amerikai illetékes ugyancsak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
A romániai jogállamiság helyzetét feltérképezni hivatott látogatása befejeztével Victoria Nuland úgy nyilatkozott: bukaresti tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy megértették a román kormány és parlament intézkedéseire érkezett nemzetközi reakciókat. A legtöbb kritikát a büntető törvénykönyvnek a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő módosítása kapta, akárcsak a balliberális koalíció amnesztiatervezete. Ennek kapcsán Nuland megjegyezte: nem világos számára, mi Bukarest célja az indítvánnyal.
„Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" – szögezte le Nuland, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok.
Corlăţean azt hangsúlyozta: örül a helyettes államtitkár látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Victoria Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült „apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait.
Elemzők egyébként a balliberális kormány elmúlt időszakban hozott ellentmondásos intézkedéseinek számonkéréseként értelmezik az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos bukaresti vizitjét. Nuland látogatását tulajdonképpen már decemberben „előkészítette" az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége, amely élesen bírálta, hogy a kétharmados többséggel bíró szociálliberális koalíció (USL) kiiktatta a honatyákat a közhivatalnokok köréből a büntető törvénykönyv módosítása során.
Erre tett rá egy lapáttal Victor Ponta, amikor Năstase-ügyében megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. Sokatmondó, hogy Nuland Băsescun és civil szervezetek képviselőin kívül csak a külügyminiszterrel találkozott, Ponta ugyanis elutazott az országból, ám arra még helyettese, Liviu Dragnea sem tudott válaszolni a hétvégén, hogy főnöke hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik.
A szociáldemokrata miniszterelnök gesztusa azzal is összefüggésbe hozható, hogy kormánya alapos fejmosást kapott Washingtontól, amikor 2012 nyarán másodszor is megpróbálta felfüggeszteni tisztségéből az államelnököt.
Ilyen kontextusban jelentős feltűnést keltett Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a kijelentése, miszerint az amerikai külügyi illetékes látogatása a „legjobb és leghatalmasabb Sam bácsi felsőbbrendűségi érzéséről" árulkodik. Az RMDSZ volt szenátora a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva fontosnak nevezte a Washingtonnal folytatott párbeszédet, aminek azonban szerinte majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania. Hozzátette: Románia nem gyarmat, „ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására".
„Globalizált világban élünk, ugyanazon stratégiai védelmi rendszert erősítjük, de mi lenne, ha mi is tájékozódnánk az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?" – tette fel a kérdést a politikus.
Miközben a jobboldali ellenzék szerint az amerikai vizsgálódás újabb „blamázst" jelent a balliberális kormány számára, Ponta másik tanácsadója, Radu Popa úgy vélekedett: szó sincs arról, hogy Washington a bukaresti hatalom „körmére nézne". „Egyetértek Frunda Györggyel: Románia nem gyarmat" – szögezte le a szociáldemokrata képviselő.
Krónika (Kolozsvár),
Aggasztónak nevezte a román igazságszolgáltatás függetlensége ellen irányuló politikusi támadásokat Bukarestben Victoria Nuland.
Az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szombaton a civil társadalom képviselőivel folytatott megbeszélésen leszögezte: Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és az ország demokratikus fejlődésében.
Bár konkrét bírósági ítéleteket nem kívánt kommentálni, Nuland egyértelműen Victor Ponta kormányfő múlt heti kijelentésére utalt. A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanis politikai elítéltnek nevezte a korrupció miatt másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. Titus Corlăţean külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az amerikai illetékes ugyancsak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
A romániai jogállamiság helyzetét feltérképezni hivatott látogatása befejeztével Victoria Nuland úgy nyilatkozott: bukaresti tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy megértették a román kormány és parlament intézkedéseire érkezett nemzetközi reakciókat. A legtöbb kritikát a büntető törvénykönyvnek a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő módosítása kapta, akárcsak a balliberális koalíció amnesztiatervezete. Ennek kapcsán Nuland megjegyezte: nem világos számára, mi Bukarest célja az indítvánnyal.
„Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" – szögezte le Nuland, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok.
Corlăţean azt hangsúlyozta: örül a helyettes államtitkár látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Victoria Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült „apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait.
Elemzők egyébként a balliberális kormány elmúlt időszakban hozott ellentmondásos intézkedéseinek számonkéréseként értelmezik az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos bukaresti vizitjét. Nuland látogatását tulajdonképpen már decemberben „előkészítette" az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége, amely élesen bírálta, hogy a kétharmados többséggel bíró szociálliberális koalíció (USL) kiiktatta a honatyákat a közhivatalnokok köréből a büntető törvénykönyv módosítása során.
Erre tett rá egy lapáttal Victor Ponta, amikor Năstase-ügyében megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. Sokatmondó, hogy Nuland Băsescun és civil szervezetek képviselőin kívül csak a külügyminiszterrel találkozott, Ponta ugyanis elutazott az országból, ám arra még helyettese, Liviu Dragnea sem tudott válaszolni a hétvégén, hogy főnöke hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik.
A szociáldemokrata miniszterelnök gesztusa azzal is összefüggésbe hozható, hogy kormánya alapos fejmosást kapott Washingtontól, amikor 2012 nyarán másodszor is megpróbálta felfüggeszteni tisztségéből az államelnököt.
Ilyen kontextusban jelentős feltűnést keltett Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a kijelentése, miszerint az amerikai külügyi illetékes látogatása a „legjobb és leghatalmasabb Sam bácsi felsőbbrendűségi érzéséről" árulkodik. Az RMDSZ volt szenátora a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva fontosnak nevezte a Washingtonnal folytatott párbeszédet, aminek azonban szerinte majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania. Hozzátette: Románia nem gyarmat, „ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására".
„Globalizált világban élünk, ugyanazon stratégiai védelmi rendszert erősítjük, de mi lenne, ha mi is tájékozódnánk az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?" – tette fel a kérdést a politikus.
Miközben a jobboldali ellenzék szerint az amerikai vizsgálódás újabb „blamázst" jelent a balliberális kormány számára, Ponta másik tanácsadója, Radu Popa úgy vélekedett: szó sincs arról, hogy Washington a bukaresti hatalom „körmére nézne". „Egyetértek Frunda Györggyel: Románia nem gyarmat" – szögezte le a szociáldemokrata képviselő.
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 13.
„Túl kell lépni a nemzeti romantikán”
„Ajándéknak tartom, hogy a darabjaimat színházban játsszák, de igazából engem addig érdekel a drámám, amíg megírom” – árulta el Egressy Zoltán Szép Ernő- és József Attila-díjas író, műfordító, költő és újságíró Nagyváradon, a Törzsasztal elnevezésű, immár hagyománnyá vált pénteki irodalmi beszélgető-délután alkalmával kérdezőjének, Kőrössi P. Józsefnek.
A magyarországi szerző a Portugál című, 1997-ben napvilágot látott drámájával vált ismertté, amelyet megjelenése óta folyamatosan és párhuzamosan több színház is műsorra tűzött – Szirtes Ági főszereplésével pedig filmet forgattak a mű alapján –,külföldön is játsszák, több más alkotásával egyetemben. „Nagyon ritka, hogy kortárs szerző darabjait játsszák a magyar színházak: túl konzervatívak, nem mernek kortárs magyar szerzőt választani" – mutatott rá Mészáros Zoltán, a mintegy 320 tagot számláló Szépírók Társaságának elnöke és Egressy jelenlegi kiadójának, a Kalligramnak a főszerkesztője.
Mint vélekedett, túl kell lépni a nemzeti romantikán – ahogy az Egressynek például sikerült. Kiadóként vallja: a szerzőt abban kell erősíteni, amiben jó, ugyanakkor új távlatokat kell nyitni előtte, hogy az írásai egy idő után ne váljanak rutinná. Voltaképp ennek szellemében állt össze Egressy 2011-ben megjelent Szaggatott vonal című regénye is, vagy az előtte két évvel kiadott Most érsz mellém című novelláskötete. „A színdarabírás sok korlátot szab, amikor prózaírásba fogtam, kinyílt előttem a világ" – emlékezett vissza Egressy, aki azonban még így is saját szabályokat alkotott magának.
Elképzeléseit eleve fejezetekre osztotta, s mintegy napi penzumot osztott be magának. Merthogy bevallása szerint számára az írás gyorsan megy, az azt megelőző előkészület az időigényes. Tragikomédiáinak szereplői írás közben szinte életre kelnek, olyan erős és behatárolt személyiséget kapnak, hogy gyakran az határozza meg az események végkifejletét is. A több alkalommal is díjjal elismert Mészáros elmondta, hisz abban, hogy egy kiadó lehet gazdaságilag is sikeres, a kihívást a magas színtű kultúra életképessé tétele jelenti. A Szépírók Társaságának elnökeként törekszik az újításra, szorgalmazza a fiatalok belépését.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),
„Ajándéknak tartom, hogy a darabjaimat színházban játsszák, de igazából engem addig érdekel a drámám, amíg megírom” – árulta el Egressy Zoltán Szép Ernő- és József Attila-díjas író, műfordító, költő és újságíró Nagyváradon, a Törzsasztal elnevezésű, immár hagyománnyá vált pénteki irodalmi beszélgető-délután alkalmával kérdezőjének, Kőrössi P. Józsefnek.
A magyarországi szerző a Portugál című, 1997-ben napvilágot látott drámájával vált ismertté, amelyet megjelenése óta folyamatosan és párhuzamosan több színház is műsorra tűzött – Szirtes Ági főszereplésével pedig filmet forgattak a mű alapján –,külföldön is játsszák, több más alkotásával egyetemben. „Nagyon ritka, hogy kortárs szerző darabjait játsszák a magyar színházak: túl konzervatívak, nem mernek kortárs magyar szerzőt választani" – mutatott rá Mészáros Zoltán, a mintegy 320 tagot számláló Szépírók Társaságának elnöke és Egressy jelenlegi kiadójának, a Kalligramnak a főszerkesztője.
Mint vélekedett, túl kell lépni a nemzeti romantikán – ahogy az Egressynek például sikerült. Kiadóként vallja: a szerzőt abban kell erősíteni, amiben jó, ugyanakkor új távlatokat kell nyitni előtte, hogy az írásai egy idő után ne váljanak rutinná. Voltaképp ennek szellemében állt össze Egressy 2011-ben megjelent Szaggatott vonal című regénye is, vagy az előtte két évvel kiadott Most érsz mellém című novelláskötete. „A színdarabírás sok korlátot szab, amikor prózaírásba fogtam, kinyílt előttem a világ" – emlékezett vissza Egressy, aki azonban még így is saját szabályokat alkotott magának.
Elképzeléseit eleve fejezetekre osztotta, s mintegy napi penzumot osztott be magának. Merthogy bevallása szerint számára az írás gyorsan megy, az azt megelőző előkészület az időigényes. Tragikomédiáinak szereplői írás közben szinte életre kelnek, olyan erős és behatárolt személyiséget kapnak, hogy gyakran az határozza meg az események végkifejletét is. A több alkalommal is díjjal elismert Mészáros elmondta, hisz abban, hogy egy kiadó lehet gazdaságilag is sikeres, a kihívást a magas színtű kultúra életképessé tétele jelenti. A Szépírók Társaságának elnökeként törekszik az újításra, szorgalmazza a fiatalok belépését.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 13.
Bagoly mondja
Jogosan „szolgálta fel" a feketelevest a román kormánynak kétnapos bukaresti látogatása során az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese.
Nem véletlen, hogy Victoria Nuland vizitje idejére Victor Ponta kormányfő hirtelen eltűnt a térképről, így nem kellett személyesen meghallgatnia a román igazságszolgáltatást ért támadások miatt megfogalmazott tengeren túli aggodalmakat. Amelyek természetesen megalapozottak, hiszen Ponta gyakorlatilag a teljes hazai bírói és ügyészi kar pártatlanságát kérdőjelezte meg, amikor élesen bírálta az elődje és mentora, Adrian Năstase ellen másodjára kimondott elmarasztaló ítéletet. (Beszédes kontraszt: amikor a napokban vádat emeltek I. János Károly spanyol király egyik lánya, Krisztina hercegnő ellen csalás és pénzmosás címén, az ibériai uralkodói ház csak annyit kommentált, hogy tiszteletben tartja a nyomozó hatóság döntését).
Holott a kormányfőnek már csak volt ügyészként is tudnia kellene, hogy az ország egyik legnagyobb közméltósága nem engedhet meg magának az igazságszolgáltatás tevékenységébe való durva beavatkozásnak minősülő kijelentést.
Amerika rögtön meg is feddte emiatt a román miniszterelnököt. Washington reakciójával azonban csak az a bökkenő, hogy nem hiteles. Az önmagát a demokrácia őshazájaként hirdető Egyesült Államokról emberi jogi szervezetek évente kiadott jelentéseikben rendre megállapítják, hogy jogsértéseivel a világ minden térségében visszaélésekre bátorítja a kormányokat. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás óta Amerika a terrorizmus elleni globális harc ürügyén nem egyszer lábbal tiporta az emberi jogokat. Az Edward Snowden egykori CIA-alkalmazott által tavaly feltárt túlkapások azonban arra is rávilágítottak, hogy Sam bácsi számára a cél minden esetben szentesíti az eszközt.
Tevékenysége során az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) még saját szövetséges országainak vezetőit is megfigyeli, lehallgatja, sőt az internet fölötti gyakorolt kontrollal egyszerű polgárok millióinak magánéletébe bekukucskál. Adhat egy ilyen eszközökkel élő nagyhatalom bárkinek leckét az emberi jogok tiszteletben tartásáról, az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásáról?
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
Jogosan „szolgálta fel" a feketelevest a román kormánynak kétnapos bukaresti látogatása során az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese.
Nem véletlen, hogy Victoria Nuland vizitje idejére Victor Ponta kormányfő hirtelen eltűnt a térképről, így nem kellett személyesen meghallgatnia a román igazságszolgáltatást ért támadások miatt megfogalmazott tengeren túli aggodalmakat. Amelyek természetesen megalapozottak, hiszen Ponta gyakorlatilag a teljes hazai bírói és ügyészi kar pártatlanságát kérdőjelezte meg, amikor élesen bírálta az elődje és mentora, Adrian Năstase ellen másodjára kimondott elmarasztaló ítéletet. (Beszédes kontraszt: amikor a napokban vádat emeltek I. János Károly spanyol király egyik lánya, Krisztina hercegnő ellen csalás és pénzmosás címén, az ibériai uralkodói ház csak annyit kommentált, hogy tiszteletben tartja a nyomozó hatóság döntését).
Holott a kormányfőnek már csak volt ügyészként is tudnia kellene, hogy az ország egyik legnagyobb közméltósága nem engedhet meg magának az igazságszolgáltatás tevékenységébe való durva beavatkozásnak minősülő kijelentést.
Amerika rögtön meg is feddte emiatt a román miniszterelnököt. Washington reakciójával azonban csak az a bökkenő, hogy nem hiteles. Az önmagát a demokrácia őshazájaként hirdető Egyesült Államokról emberi jogi szervezetek évente kiadott jelentéseikben rendre megállapítják, hogy jogsértéseivel a világ minden térségében visszaélésekre bátorítja a kormányokat. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás óta Amerika a terrorizmus elleni globális harc ürügyén nem egyszer lábbal tiporta az emberi jogokat. Az Edward Snowden egykori CIA-alkalmazott által tavaly feltárt túlkapások azonban arra is rávilágítottak, hogy Sam bácsi számára a cél minden esetben szentesíti az eszközt.
Tevékenysége során az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) még saját szövetséges országainak vezetőit is megfigyeli, lehallgatja, sőt az internet fölötti gyakorolt kontrollal egyszerű polgárok millióinak magánéletébe bekukucskál. Adhat egy ilyen eszközökkel élő nagyhatalom bárkinek leckét az emberi jogok tiszteletben tartásáról, az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásáról?
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 13.
Politikai üzenete lehet a román autonómiának
Elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része. Mint ismeretes, a nyolc település összefogásával létrejövő Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás küszöbön álló bejegyzését Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke jelentette be.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, a társulás révén létrejövő döntéshozatali keret azt üzenheti, hogy „a kisebbségi kérdés kezelését nem kell kötelezően a többségi döntéshozatali logikában látni”. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – „egy kisebbségi közösségnek soha nem tesz jót a többségi döntéshozatal”.
Horváth István nem tartotta valószínűnek, hogy a kölcsönösség elve alapján Erdély magyar többségű kistérségei is olyan önállóságra tegyenek szert, amilyent a Hargita Megyei Tanács szán a társulásnak. Példaként említette, hogy a kölcsönösség elve Székelyföldön sem működik. Míg Erdély megannyi román többségű településén magyar alpolgármestert választanak, a székelyföldi városokban ezt a tisztséget nem szokás átengedni a román közösség választottainak.
Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi román többségű települések kistérségi társulása megnyithatná az utat a magyar többségű települések kistérségi társulásainak a bejegyzése felé. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusok akadályozták meg a székelyföldi magyar kistérségi társulások megalakulását.
Úgy vélte, a székelyföldi román társulás létrehozásának a megakadályozása azt jelezné, hogy Bukarest nem akar megegyezést a székelyföldi magyar többség és a helyi román kisebbség között, és arra törekszik, hogy a Székelyföld autonómiájának semmilyen előfeltétele ne jöjjön létre. A politológus hangsúlyozta, a társulást még akkor sem lehet közjogi autonómiának tekinteni, ha a megyei önkormányzat át kívánja erre ruházni egyes kompetenciáit. A kompetenciák tervezett átruházását politikai gesztusnak nevezte, amelyet a politikai marketing eszközeivel lehet ahhoz a kérdéshez kapcsolni, hogy mi történjék a székelyföldi románokkal Székelyföld területi autonómiája esetében.
Darie Cristea szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem tanára az Adevărul napilapnak nyilatkozva úgy vélte, a társulás létrehozásával voltaképpen a székelyföldi magyarok próbálják elfogadtatni a román társadalommal az általuk áhított autonómia gondolatát. Hozzátette azonban, hogy az autonómia kérdésköre nem tartozik a megyei önkormányzatokra. „Ez az állam berendezkedési formája, a román állam pedig sem a területi, sem az etnikai alapú autonómiát nem fogadja el” – vélte a szociológus. A Konstancán megjelenő Telegraf napilap „a pofátlanság netovábbjának” titulálta, hogy a magyarok akarnak autonómiát adni a románoknak Romániában.
Mint arról beszámoltunk, Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy már januárban bejegyezhetik a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást, mely többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi, és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. A társulás települései afféle román szigetet képeznek a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.
Székelyhon.ro,
Elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része. Mint ismeretes, a nyolc település összefogásával létrejövő Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás küszöbön álló bejegyzését Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke jelentette be.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, a társulás révén létrejövő döntéshozatali keret azt üzenheti, hogy „a kisebbségi kérdés kezelését nem kell kötelezően a többségi döntéshozatali logikában látni”. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – „egy kisebbségi közösségnek soha nem tesz jót a többségi döntéshozatal”.
Horváth István nem tartotta valószínűnek, hogy a kölcsönösség elve alapján Erdély magyar többségű kistérségei is olyan önállóságra tegyenek szert, amilyent a Hargita Megyei Tanács szán a társulásnak. Példaként említette, hogy a kölcsönösség elve Székelyföldön sem működik. Míg Erdély megannyi román többségű településén magyar alpolgármestert választanak, a székelyföldi városokban ezt a tisztséget nem szokás átengedni a román közösség választottainak.
Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi román többségű települések kistérségi társulása megnyithatná az utat a magyar többségű települések kistérségi társulásainak a bejegyzése felé. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusok akadályozták meg a székelyföldi magyar kistérségi társulások megalakulását.
Úgy vélte, a székelyföldi román társulás létrehozásának a megakadályozása azt jelezné, hogy Bukarest nem akar megegyezést a székelyföldi magyar többség és a helyi román kisebbség között, és arra törekszik, hogy a Székelyföld autonómiájának semmilyen előfeltétele ne jöjjön létre. A politológus hangsúlyozta, a társulást még akkor sem lehet közjogi autonómiának tekinteni, ha a megyei önkormányzat át kívánja erre ruházni egyes kompetenciáit. A kompetenciák tervezett átruházását politikai gesztusnak nevezte, amelyet a politikai marketing eszközeivel lehet ahhoz a kérdéshez kapcsolni, hogy mi történjék a székelyföldi románokkal Székelyföld területi autonómiája esetében.
Darie Cristea szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem tanára az Adevărul napilapnak nyilatkozva úgy vélte, a társulás létrehozásával voltaképpen a székelyföldi magyarok próbálják elfogadtatni a román társadalommal az általuk áhított autonómia gondolatát. Hozzátette azonban, hogy az autonómia kérdésköre nem tartozik a megyei önkormányzatokra. „Ez az állam berendezkedési formája, a román állam pedig sem a területi, sem az etnikai alapú autonómiát nem fogadja el” – vélte a szociológus. A Konstancán megjelenő Telegraf napilap „a pofátlanság netovábbjának” titulálta, hogy a magyarok akarnak autonómiát adni a románoknak Romániában.
Mint arról beszámoltunk, Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy már januárban bejegyezhetik a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást, mely többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi, és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. A társulás települései afféle román szigetet képeznek a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.
Székelyhon.ro,
2014. január 13.
A békéé legyen a főhatalom…
Vasárnap az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a néhai hősök tiszteletére szervezett túrát a nagyváradi Tanoda Egyesület a püspökfürdői erdőben, másodízben.
A Don-kanyari offenzíva 71. évfordulója alkalmából szervezett túra résztvevői a püspökfürdői buszvégállomásnál gyülekeztek. Talán a jobb időnek is bemutathatóan, sokkal többen jöttek, mint tavaly, és a kirándulókhoz kiscserkészek is csatlakoztak a váradi Rákóczi György-csapatból, hétvégi portyájuk részeként. Igazoltan hiányzott idén az az öregúr, Józsi bácsi, akinek az édesapja éppen a püspökfürdői erdő lövészárkaiban vesztette az életét, de a múltkori túráig azt sem tudta, hogy hol helyezkednek el ezek.
A gyülekező helytől egy rövidebb utat tettek meg az egybegyűltek, egészen az erdészházig, ahol meleg tea és pogácsa várta őket. Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmüket: a hagyományőrzés szándékával, az ifjabb korosztály bevonásával és természetesen a szépkorúakra mindig számítva szervezik meg az emléktúrát. 1943. január 12-én, tehát 71 évvel ezelőtt történt az a bizonyos doni offenzíva, mely a magyar hadtörténelem során a legnagyobb, legesztelenebb és legembertelenebb áldozatot követelte. A 250 ezer fős 2. magyar hadtestből 125 ezer honvédet hiába várt haza a családja. Ezek az emberek 2 ezer kilométerre a szülőföldjüktől harcoltak, akiknek vannak olvasmányélményeik erről, azok is tudják, hogy milyen szörnyű körülmények közt: nyári ruházatban, időnként fegyvertelenül várták a halált tudatosan, elszántan és becsülettel. A magyar történelemben ugyan voltak mélypontok – Muhi, Mohács, Világos, Arad vagy Trianon -, de talán éppen ennyire értelmetlen sorsot kevés szereplőnek szánt a végzet.
– Azért kell emlékezni, és tanítani a Don-kanyarban történtektől a diákok is, mert minden kornak van egy sajátos feladata. Manapság szerencsére a térségünkben nincsenek háborúk, és a mi feladatunk az, hogy soha ne is legyen, soha többé ne forduljon elő, hogy idegen érdekek miatt a fiaink az életünket áldozzák, hangsúlyozta a pedagógus, aki zárógondolatként egy doni túlélő szavait idézte. „Legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, tegyen boldoggá minden embert és országot, és mély tisztességgel takarja be a koporsókat.”
Útvonal
Kecse Attila túravezető hangsúlyozta: a teljes túra útvonala körülbelül 7,5 kilométer addig a pontig vissza, ahonnan elindulnak. Egy kicsit feljebb, másfél-két kilométernyi erdei séta után fölmennek azokhoz a második világháborús állásokhoz, amelyeknél a magyar és a német katonák próbálták védeni a várost, a domboldal felől ugyanis be tudták lőni a Kolozsvár felől érkező II. szovjet-ukrán frontot, azért számított ez stratégiailag fontos domboldalnak. Utána megnézik azokat a több kilométer hosszan húzódó árkokat is, melyeket váradi munkaszolgálatosok ástak ki.
A körülbelül két-két és fél óra, ameddig a túra tartott, gyorsan eltelt, menet közben az emlékezők néha megálltak egy-egy jelentősebb helyszínnél, melyeknél a szakember további magyarázatokkal szolgált. Két fáklyát is meggyújtottak az elesettek előtt tisztelegve, miközben Kecse Ákos elénekelt egy korabeli katonadalt. Örvendetes, hogy az idősebbek érdeklődését tapasztalva, a gyermekek is felbátorodtak, és különféle kérdéseket tettek fel a több mint hét évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
Vasárnap az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a néhai hősök tiszteletére szervezett túrát a nagyváradi Tanoda Egyesület a püspökfürdői erdőben, másodízben.
A Don-kanyari offenzíva 71. évfordulója alkalmából szervezett túra résztvevői a püspökfürdői buszvégállomásnál gyülekeztek. Talán a jobb időnek is bemutathatóan, sokkal többen jöttek, mint tavaly, és a kirándulókhoz kiscserkészek is csatlakoztak a váradi Rákóczi György-csapatból, hétvégi portyájuk részeként. Igazoltan hiányzott idén az az öregúr, Józsi bácsi, akinek az édesapja éppen a püspökfürdői erdő lövészárkaiban vesztette az életét, de a múltkori túráig azt sem tudta, hogy hol helyezkednek el ezek.
A gyülekező helytől egy rövidebb utat tettek meg az egybegyűltek, egészen az erdészházig, ahol meleg tea és pogácsa várta őket. Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmüket: a hagyományőrzés szándékával, az ifjabb korosztály bevonásával és természetesen a szépkorúakra mindig számítva szervezik meg az emléktúrát. 1943. január 12-én, tehát 71 évvel ezelőtt történt az a bizonyos doni offenzíva, mely a magyar hadtörténelem során a legnagyobb, legesztelenebb és legembertelenebb áldozatot követelte. A 250 ezer fős 2. magyar hadtestből 125 ezer honvédet hiába várt haza a családja. Ezek az emberek 2 ezer kilométerre a szülőföldjüktől harcoltak, akiknek vannak olvasmányélményeik erről, azok is tudják, hogy milyen szörnyű körülmények közt: nyári ruházatban, időnként fegyvertelenül várták a halált tudatosan, elszántan és becsülettel. A magyar történelemben ugyan voltak mélypontok – Muhi, Mohács, Világos, Arad vagy Trianon -, de talán éppen ennyire értelmetlen sorsot kevés szereplőnek szánt a végzet.
– Azért kell emlékezni, és tanítani a Don-kanyarban történtektől a diákok is, mert minden kornak van egy sajátos feladata. Manapság szerencsére a térségünkben nincsenek háborúk, és a mi feladatunk az, hogy soha ne is legyen, soha többé ne forduljon elő, hogy idegen érdekek miatt a fiaink az életünket áldozzák, hangsúlyozta a pedagógus, aki zárógondolatként egy doni túlélő szavait idézte. „Legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, tegyen boldoggá minden embert és országot, és mély tisztességgel takarja be a koporsókat.”
Útvonal
Kecse Attila túravezető hangsúlyozta: a teljes túra útvonala körülbelül 7,5 kilométer addig a pontig vissza, ahonnan elindulnak. Egy kicsit feljebb, másfél-két kilométernyi erdei séta után fölmennek azokhoz a második világháborús állásokhoz, amelyeknél a magyar és a német katonák próbálták védeni a várost, a domboldal felől ugyanis be tudták lőni a Kolozsvár felől érkező II. szovjet-ukrán frontot, azért számított ez stratégiailag fontos domboldalnak. Utána megnézik azokat a több kilométer hosszan húzódó árkokat is, melyeket váradi munkaszolgálatosok ástak ki.
A körülbelül két-két és fél óra, ameddig a túra tartott, gyorsan eltelt, menet közben az emlékezők néha megálltak egy-egy jelentősebb helyszínnél, melyeknél a szakember további magyarázatokkal szolgált. Két fáklyát is meggyújtottak az elesettek előtt tisztelegve, miközben Kecse Ákos elénekelt egy korabeli katonadalt. Örvendetes, hogy az idősebbek érdeklődését tapasztalva, a gyermekek is felbátorodtak, és különféle kérdéseket tettek fel a több mint hét évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
2014. január 13.
Tőkés László a partiumi autonómia évének nyilvánította 2014-et - A Partiumi autonómia évének nyilvánította 2014-et Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EP-képviselő sajtóirodája által jegyzett hétfői közlemény szerint Tőkés László Nagyváradon beszélt a Partiumi autonómia évéről a vasárnap tartott újévköszöntő fogadásán. Arra kérte a jelenlévőket, hogy a maguk eszközeivel járuljanak hozzá a Partiumi autonómia évéhez, mert - mint fogalmazott - „minden autonómia alapsejtje az autonóm, öntudatos ember önálló cselekvése".
Az új év feladatai között Tőkés László a népszavazásra irányuló aláírásgyűjtés előkészítését, a partiumi zászló és címer elkészítését, a minél szélesebb körű mozgósítást és a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló tömeges partiumi megmozdulások szervezését említette. Hozzátette: az EMNT egy kiegyensúlyozott, integrált autonómiakoncepcióban gondolkodik, melynek lehetséges változatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a tavaly alakult Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alelnöke egy kiadványban foglalta össze.
Tőkés László hangsúlyozta, nem elég az ügy mellé állítani a mintegy 400 ezer partiumi magyart, hanem az itt élő románság támogatását is meg kell nyerni. Az EMNT elnöke a kishitűség legyőzésére buzdított.
Szilágyi Ferenc szerint a Partiumi Autonómia Tanács tavalyi megalakulása is jelzi, szükség van a partiumi autonómia ügyének a szervezett képviseletére. "Az idei évben a Partiumban is át kell lépnünk a saját árnyékunkon" - jelentette ki Szilágyi Ferenc, aki azt is elmondta, hogy egész évre kiterjedő eseménysorozat tervét állították össze. Ennek megvalósításában a civil, egyházi és politikai szervezetek és intézmények hozzájárulására, támogatására is számítanak.
(MTI)
Az EP-képviselő sajtóirodája által jegyzett hétfői közlemény szerint Tőkés László Nagyváradon beszélt a Partiumi autonómia évéről a vasárnap tartott újévköszöntő fogadásán. Arra kérte a jelenlévőket, hogy a maguk eszközeivel járuljanak hozzá a Partiumi autonómia évéhez, mert - mint fogalmazott - „minden autonómia alapsejtje az autonóm, öntudatos ember önálló cselekvése".
Az új év feladatai között Tőkés László a népszavazásra irányuló aláírásgyűjtés előkészítését, a partiumi zászló és címer elkészítését, a minél szélesebb körű mozgósítást és a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló tömeges partiumi megmozdulások szervezését említette. Hozzátette: az EMNT egy kiegyensúlyozott, integrált autonómiakoncepcióban gondolkodik, melynek lehetséges változatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a tavaly alakult Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alelnöke egy kiadványban foglalta össze.
Tőkés László hangsúlyozta, nem elég az ügy mellé állítani a mintegy 400 ezer partiumi magyart, hanem az itt élő románság támogatását is meg kell nyerni. Az EMNT elnöke a kishitűség legyőzésére buzdított.
Szilágyi Ferenc szerint a Partiumi Autonómia Tanács tavalyi megalakulása is jelzi, szükség van a partiumi autonómia ügyének a szervezett képviseletére. "Az idei évben a Partiumban is át kell lépnünk a saját árnyékunkon" - jelentette ki Szilágyi Ferenc, aki azt is elmondta, hogy egész évre kiterjedő eseménysorozat tervét állították össze. Ennek megvalósításában a civil, egyházi és politikai szervezetek és intézmények hozzájárulására, támogatására is számítanak.
(MTI)