Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. január 18.
Tízéves a háromszéki EMI
Tíz év sok és kevés is. Ha egy emberi élethez viszonyítjuk, akkor nem olyan sok, sőt, talán még kevésnek is tűnhet. Ha viszont az abban az évtizedben átvirrasztott éjszakákhoz vagy megőszült hajszálakhoz mérjük – akkor igenis, sok. Tízéves a háromszéki EMI abban az esztendőben, amelyben a 22. téli olimpiát és a 20. foci-világbajnokságot is szervezik, jómagam meg érettségizem: vagyis idén, 2014-ben.
Szerintem nagy dolog ez a tíz év, és én büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek. Egy évtized töretlen aktivitással és lelkesedéssel. Voltak kisebb rendezvények, és voltak nagyok is, melyek tényleg megmozgatták a közönséget. Kiélhette mindenki művészi hajlamait is a hét alkalommal megszervezett, idővel kibővült fotóversenyünkön. Az EMI segített megismerni Wass Albert személyiségét és írásait, ebben az Ismerős Arcok zenekar volt partnerünk. Levetítettük a Trianon-filmet, amely akkoriban még tabunak számító témát dolgoz fel. Ott voltak a diáktalálkozók, ahol lehetett bulizni és alkotni is egyaránt. Mi, háromszékiek is kivettük részünket Erdély legnagyobb nemzeti tábora, az EMI-tábor szervezéséből. Van a háromszéki EMI-nek ifjúsági újságja, a Kavics, és lehet hallani a szervezetről meg az ifjúságról minden szerdán a Mandulában, a Sepsi Rádio ifjúsági műsorában. Játszótereket újítottunk fel, és segítettünk a kórház gyermekosztályának otthonosabbá tételében is. Kiosztottunk közel 3000 kétnyelvű kaputáblát. Többször is kiálltunk a diákság mellett, ha a szükség úgy kívánta. Évről évre kerestük Sepsiszentgyörgy daliás lovagját, szerveztünk képzéseket, rendhagyó történelemórákat, Pro Historia-előadásokat, kiállítottuk március 15-én az ifjúság szónokát. Harmadik alkalommal zajlott le a városi gólyabál, amely ismét megtöltötte a színházat. Idén bekapcsolódtunk a Magyarországért fénylánc akcióba is. Hosszú volt a felsorolás – de nem tudtam válogatni, így is rengeteg minden maradt ki. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki tett valamit a szervezetért. Tüntettünk, aláírattunk, szemetet szedtünk, szerveztünk, vittük a fáklyát (vagy épp zászlót). Nem hátráltunk meg senki előtt, kitartottunk, és így lesz ez ezután is! Célunk a magyar kultúra népszerűsítése, a fiatalok érdekvédelme. Találkozzunk idén is egy nagyszerű, tartalmas és meglepetésekkel teli évben. Figyeld a tízéves Háromszéki EMI rendezvényeit! Nem fogsz csalódni.
KONDOR ÁDÁM
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Újdonságok a MOGYE által meghirdetett felvételi vizsgán
Amerikai tankönyv biológiából
Biológiából megváltozik a könyvjegyzék a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi és fogorvosi karára felvételiző diákok számára. A szenátus január 15-i ülésén megszavazták, hogy a 2014-es felvételi vizsgára az Egyesült Államokban használt könyv anyagát kérik biológiából. A MOGYE megvásárolta a Barron’s Kiadónál megjelent Anatómia és Élettan az orvosi szakokra való felvételi vizsgához című könyv szerzői jogát, s ebből fogják összeállítani a tesztvizsga kérdéseit. A szóban forgó könyvet az Editura University Press kiadásában februártól az egyetem könyvesboltjában vagy online lehet megvásárolni. A vizsgán 100 kérdésre kell választ adniuk a felvételizőknek, amelyekből 90-et az egyes fejezetek végén levő ellenőrző kérdésekből választanak ki (csak egy megoldásos és igaz/hamis típusú kérdések). A többi tíz kérdést a bizottság közvetlenül a vizsgát megelőzően állítja össze a könyv tíz fejezetéből. Azon diákok számára, akik fizikából vagy kémiából készülnek, változatlan marad a felvételi anyag. Kémiából 100 kérdés lesz a már meglévő tesztfüzetből, 25-öt helyben állítanak össze. Fizikából 57 kérdésre kell válaszolni, amelyekből 25-öt szintén helyben fogalmaznak meg. A többi három- illetve négyéves szakokra a könyvészet és a felvételi megszervezésének módja változatlan marad.
Új szakok indulnak
A szenátus szavazott arról is, hogy ha megkapják az engedélyt, a fogorvosi karon hároméves megelőző fogászat és szájhigiénia-képzés indul 30 hallgatóval, évi 3.000 lejes tandíjjal, a gyógyszerészeti karon a gyógyszerészasszisztens szak helyett egészségügyi kozmetikára hirdettek meg 40 fizetéses helyet, évi 3.000 lejes tandíjjal.
Az általános orvosi karon az idén is 135-135 államilag támogatott helyre hirdetnek meg felvételit, s a fizetéses helyek száma 80. A tandíj évi 8.000 lej. A katonaorvosi szakra 10 hallgatót vesznek fel. Megduplázódott az angol szakon meghirdetett helyek száma, ahova ősszel 100 hallgatót vesznek fel 5.000 eurós tandíj ellenében.
Az egészségügyi asszisztensi szakra 15-15 államilag támogatott helyre lehet felvételizni, a fizetéses helyek száma 70, a tandíj 4.000 lej. Ötven tandíjas helyet hirdettek meg fizioterápia és rehabilitáció, s ugyanannyit a táplálkozás, diéta szakra, a sporttanárira pedig 40 hely lesz. A tandíj mindhárom szak esetében 4.000 lej.
A fogorvosi karon 35-35 tandíjmentes fogorvosi hely lesz, ami a 30 tandíjköteles hellyel egészül ki, a tandíj 8.000 lej. Az angol nyelvű képzésre 40 hallgatót vesznek fel 5.000 eurós tandíjjal. A gyógyszerészeti karon 35-35 tandíjmentes és 80 tandíjas helyre hirdetnek felvételit, a tandíj 8.000 lej. Az egyetemen több szakon indítanak mesterképzést és 36 tandíjmentes és 30 tandíjköteles helyre vesznek fel doktoranduszokat – olvasható az egyetem honlapján.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt
A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt volt a címe annak az előadásnak, amelyet Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott csütörtökön délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Az előadás a Kós Károly Akadémia 2014-es történelmi előadás-sorozatának első, nyitórendezvénye volt. Az előadó a nép fogalmát boncolgatva próbálta tisztázni, hogy általában kik voltak a népek, miért fontos erről beszélni és tudni, hogyan hasznosítható, illetve gyarapítható ezáltal mai tudásunk. Az előadó beszélt a török-görög konfliktusokról, illetve a konfliktusok lezárását célzó lakosságcseréről a két ország között, amikor a törökországi görögöket Görögországba, a görögországi törököket Törökországba költöztették, ami azonban az elköltöztetett népek számára nem jelentett megoldást.
Beszélt ugyanakkor a hódító gótokról, az avarok feltételezett származásáról, a népek (ki)ala-kulásáról. Ehhez az elmélethez példának a Szent István megkoronázását követő századot hozta fel, amely során a régészek olyan leleteket tártak fel, amelyek mintha egy egészen más népre vonatkoztak volna. Felhívta a figyelmet a tudományos kutatások fontosságára, nehézségeire és buktatóira, amikor nem kellőképpen megalapozott vagy elhamarkodott következtetések nyomán tévhitek alakulhatnak ki, amelyeket szinte lehetetlen utólag eloszlatni. A történelmi előadás-sorozat következő előadását Tóth Endre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartja január 30-án, A dákó-román kontinuitás elmélete címmel.
Mózes Edith

800 év Isten kezében
Kiállítás és könyvbemutató a Bernády Házban
Gyergyóalfalu tavaly októberben ünnepelte nyolc évszázados római katolikus templomát. A jubileumi rendezvénysorozat egyik jelentős eseménye a 800 év Isten kezében címmel megjelentetett kötet bemutatója volt. A szép, színes album, amelyben reprezentatív válogatás látható a Vadárvácska művésztelep alkotásaiból, a Sövér Elek Alapítvány kiadványa, sokan összefogtak érdekében, kiadását számos helybeli és távolabb élő, lelkes ember támogatta. A könyvről akkor frissiben szóltunk mellékletünkben, most a marosvásárhelyi közönség is kézbe veheti, alaposabban megismerheti. Január 21-én délután 5 órai kezdettel a Bernády Házban a magyar kultúra napját köszöntve, a bucsini alkotótábor utóbbi éveinek terméséből tallózó kötetet ismertetik, kiállítást is nyitnak az ott megfordult 32 festő, grafikus, szobrász, díszítőművész műveiből. Több mint hetven reprodukciót tartalmaz az album műmelléklete. A rendezvényen jelen lesz a művésztelep létrehozója, Gál Mihály, az alapítvány elnöke és Gyergyóalfalu más képviselői mellett a Vadárvácska alkotótábor törzsgárdájának több vásárhelyi jelese. A vendégek, akik az idén tizedszerre hívják az erdei szállásra és műterembe a képzőművészeket, meglepetést is ígértek az ünnepi estre.

Életre szóló vonzódás
„Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –”
– írta 1936-ban József Attila A Dunánál című verses vallomásában, vállalva a szűkebb és a tágabb családhoz, azaz a nemzethez tartozó ősöket is.
A költő vállalásával ellentétben manapság összezsugorodott a család, hiszen gyakran a nagyszülők is távol élnek, s esetleg a dédszülőkig tartják számon az elődöket. Azon túl – a nemesi famíliák kivételével – elfelejtődik, ködbe vész az ősök emléke. Gyengül az oldalági rokonokkal, unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal való kapcsolattartás is, különösen városi környezetben. Erejét veszítette a hajdani nagy család szerepe, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődtek a családi hagyományok, az értékrend, a tudás, a tapasztalat. Pedig mindezekre fogyatkozó erdélyi közösségünkben egyre nagyobb szükség lenne, hisz évtizedek óta igyekeznek kiradírozni, átfesteni a múltunkat. Ezt mi magunk is megkönnyítjük azzal, hogy sok erdélyi család nem ismeri a saját történetét, azokat a vidám és tragikus eseményeket, amelyek a család tagjaival megestek, s feledésbe merül a felhalmozódott tapasztalat, életbölcsesség is. Ezért kellene minden kis közösségnek megörökítenie a saját történetét, amíg még van akit faggatni a régmúlt időkről. Mert csak akkor tudunk szembenézni a jövőbeli kihívásokkal és lehetőségekkel, ha képesek vagyunk megmenteni, megőrizni a múltat – idéztem Veress László marosszentkirályi református lelkész prédikációjából a Veress család őszi rigmányi találkozójáról írt beszámolóban. Családok nyomában
Akkor volt alkalmam megismerni Buksa Ferenc helybeli református lelkészt (képünkön), aki sokat tett a 235 tagot számláló gyülekezet összekovácsolásáért. A szentgericei születésű lelkész valamennyi rigmányi család történetét felkutatta, s a holland segítséggel épült gyülekezeti teremben a családfákból, ősfákból, képes albumokból látványos családtörténeti múzeumot rendezett be. Hasonlóképpen, a nyárádszentsimoni gyülekezeti teremben is létrehozott egy családtörténeti múzeumot. A történelem során az ókori görögök egy istenségig vezették vissza származásukat, majd a későbbi korokban az uralkodók, uralkodó osztályok történetét, leszármazási rendjét kutatták elsősorban. A történelem segédtudományaként számon tartott genealógia (származástan) iránti érdeklődés, amely „a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozza”, a középkorban terjedt el. Magyarországon a második világháború után betiltották, s a rendszerváltás után éledt fel újra – olvashatjuk az e témáról szóló szócikkelyekben.
Mint egy film, tele érdekes történetekkel
– Hogyan szerette meg ezt a tudományágat, amelyhez kíváncsiság, kiváló memória, a történelem iránti érdeklődés és óriási türelem szükséges? – kérdeztem Buksa Ferenc lelkésztől, aki immár nemcsak egy érdekes hobbinak, egy értékes második mesterségnek is a birtokában van. – 2005-ben kezdődött – emlékezik vissza a kívül-belül szépen berendezett emeletes papilakban. – Először a saját és a feleségem, Kirizsán Júlia Izabella ősfáját készítettem el, s ezáltal kutatásaim szülőfalunk, Szentgerice mellett már kiterjedtek más falvak családjaira is. A szentgericeiek után az apai ágon közelebbről kapcsolódó nyárádszentbenedeki, harasztkeréki, backamadarasi családok történetét kutattam fel, majd kutatásaim lassan átterjedtek több nyárádmenti, illetve marosszéki család történetére is. Mindkettőnk ősfája jelenleg 16-16 méter hosszúságú. Amikor Rigmányba kerültem, akkor kezdtem el felgöngyölíteni a tíz helybeli, és a szintén hozzám tartozó Nyárádszentsimon nyolc, ma még élő családjának a történetét, emellett rokonok, ismerősök családfáit is örömmel kutattam, s így ma már több mint 50 családfánál és ősfánál tartok. Olyan tudományág ez, amely iránt, ha hozzáfog az ember, egy életre szóló vonzódás alakul ki. A kutatás annyira izgalmas, akár egy film, tele érdekes történetekkel, nagyon meg lehet szeretni. Én mindezt ma már lelkipásztori hivatásom részeként fogom fel. Erdélyben mindenki atyafi egymással
– Azt is mondhatjuk, hogy a kettő jól kiegészíti egymást, s olyan közösségformáló ereje van, ami arra ösztönzi a gyülekezetet, hogy legyenek büszkék családjukra, gondoljanak hűséggel, szeretettel elődeikre. Ezt erősítette meg Veress László, a Küküllői Református Egyházmegye főgondnoka, aki „erőn felüli gyönyörű munkának” nevezte azt, amit Buksa Ferenc a múlt, gyökereink felkutatásáért tesz. Milyen tanulságokra, következtetésekre jutott?
– Egy régi genealógus említi valahol, hogy „Erdélyben mindenki atyafi egymással”. Amint mondtam, saját ősfám Marosszék szinte minden faluján átvezet, sok település családjainak története elkezdett érdekelni. Ezek múltjába is betekintettem, és közben segítettem olyan személyeknek, akiket érdekelt a saját családjuk története, így újabb és újabb családok történetével ismerkedtem meg. Tavaly elkészítettem Baczkamadarasi Kis Gergely családfáját is, nemrég pedig alaposabban elmélyülhettem a történelmi Marosszék egyes Kis-Küküllő völgyi falvainak, illetve a mezőségi székely falvak genealógiájában, s kutatásaim során rájöttem, hogy ez valóban így van. – Mielőtt továbbmennénk, megkérem, pontosítsa a családfa és az ősfa közötti különbséget. – Az ősfa elkészítésekor az egyéntől, önmagamtól elindulva, időben visszafelé haladva keresem az egyenes ágú felmenőimet. A családfánál fordítva, egy régen élt személytől kezdve érünk el az utódokig, egyetlen ős több leszármazottját térképezzük fel az ágrajzban. – Itt, Erdélyben mikor kezdődnek az írott dokumentumok?
– Az állami anyakönyveket csak 1895-től vezetik, az egyházi anyakönyvek a XVIII. századtól kezdődően maradtak fenn. Marosszéken nagyrészt az 1700-as évek második felétől, Rigmányban például 1766-tól. Az anyakönyvekből kikeresni az adatokat nem annyira bonyolult dolog. A korábbi időkről a történelmi Marosszék több tízezer oldalt kitevő törvénykezési jegyzőkönyveiből, birtokperekből, a nemességet igazoló anyagokból, végrendeletekből, a katonai jegyzékekből stb. lehet dokumentálódni, ami már körülményesebb.
Ágrajzok, ősfák, fényképes albumok
– Ha minden dokumentumot figyelembe veszünk, egy köznépi család esetében meddig lehet visszamenni az időben?
– Körülbelül 300-400 évre lehet visszatekinteni a székely származású családok esetében, ami általában 10-12 nemzedéket jelent. Az elődök száma nemzedékről nemzedékre duplázódik, hisz két szülővel, négy nagyszülővel, nyolc dédszülővel, 16 ükszülővel, 32 szépszülővel számolunk, és az utolsó számot mindig megkettőzve, folytathatjuk visszafelé a sort. Egy falun belül azonban már négy-öt nemzedék után sokszor ugyanazt az őst találjuk, ilyenkor ősvesztésről beszélünk. Rigmányban például 300 évvel ezelőtt mintegy 12-15 család élt, az ő leszármazottaik a falu mai lakói, de mivel a férfiak más falvakból is vettek feleségül lányokat, így a települések között is keveredtek a családok. A tíz, ma is élő rigmányi családból öt már az 1600-as évek elejétől a faluban élt, a másik öt később telepedett be. A periratokból sok minden kiderül ezeknek a falvaknak a múltjáról, a családok történetéről, az egymás közötti konfliktusokról. Mindez nem látszik a falakat betöltő rendkívül bonyolult táblázatokon, ágrajzokon, amelyeket a tiszteletes asszony, aki a rigmányi óvodában a kicsikkel foglalkozik, szép magyaros motívumokkal díszített. Példás rendben sorakoznak egymás mellett az ősfák, a régi fényképeket tartalmazó albumok is a gyülekezeti teremben, ez utóbbiak a holland testvérgyülekezetek (Mastenbroek, s’Heerenbroek) támogatásával készültek el. A holland gyülekezetek tagjai szívesen látogatnak el Rigmányba, őszi ottjártunkkor is éppen erdei túrára készültek. Amikor a terveiről érdeklődöm, Buksa Ferenc lelkész elmondja, hogy kutatásainak eredményeit könyv alakban is szeretné megjelentetni, ami az erdélyi családfakutatás számára fontos forrásanyag lenne, s bízunk benne, hogy sikerül. Ezenkívül sok érdekes történetre, eseményre, folyamatra derülne fény, amit az utókor már elfelejtett.

Szórványban élni
Amikor már két magyar is románul köszön egymásnak
Az elmúlt őszön, 2013 novemberében harmadszor tartottak hivatalos rendezvényt, megemlékezést Erdélyben a szórványról. Az elmúlt évtizedekben sokan kerültek a nagy munkásvárosokba a tömbmagyar vidékről, ezeknek a családoknak a gyermekei még beszélik nyelvüket, de unokáik már alig.
A második világháború után, amikor az ipar elindult a fejlődés útján, egyre többen hagyták el lakóhelyüket. Eleinte magukkal hozták közösségük szokásait, és ezt egy ideig megtartották. A múlt század hatvanas éveiben kezdődtek a vegyes házasságok.
Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor, Vajdahunyad
Szabadság (Kolozsvár),

Mikó-per: imára kéri a híveket a református püspök
Imára kérte január 18-i, szombati felhívásában az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mikó-per keddi tárgyalása előtt.
„Január 21-én újabb, lehet, hogy végső fordulópontjához érkezik a „Mikó per”. Együtt imádkoztunk az előző bírósági tárgyalás előtt (és azóta is folyamatosan) ügyünknek az egyedül igazságos Bíró általi megítéléséért” – fogalmaz Kató Béla.
Közlése szerint az egyház keserű elégedetlenséggel veszi tudomásul, hogy a romániai igazságszolgáltatás és a fennálló politikai hatalom azzal kívánja fényezni megkopott tekintélyét, hogy féligazságokra, hamis tanúskodásokra alapozva elvenné azt, amit egyszer jogosan visszaszolgáltatott, és becstelenül meghurcolja azokat, akik az ügyben akkor a munkájukat végezték.
„Megköszönöm Testvéreimnek, éljenek bárhol a nagyvilágban, az elmondott imádságokat és az Anyaszentegyházunk ügyéért tanúsított kitartó közbenjárást, ugyanakkor felkérek mindenkit, imádkozzon velünk és értünk továbbra is” – olvasható a felhívásban.
A bírák eddig kétszer halasztották el a tárgyalást a vádlottak védőügyvédeinek kérésére. Az alapfokon három év börtönbüntetésre Markó Attila képviselő a maszol.ro-nak szokatlannak nevezte, hogy a táblabíróság nagyon szoros határidőket szab meg a tárgyalásokra. „Az a gyanúm, hogy minél hamarabb börtönben szeretnék látni a vádlottakat” – jelentette ki.
maszol/MTI/közlemény,

Csíki kisreptérről tárgyalt a magyar nagykövettel Borboly Csaba
A magyar–magyar kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt pénteken Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Zákonyi Botond, Magyarország új bukaresti nagykövete, akit elkísért Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A csíkszeredai találkozón Borboly Csaba beszámolt a megyei tanács szerteágazó tevékenységéről, megemlítve a magyarországi megyékkel ápolt testvérkapcsolatokat is, amelyek élő kapcsolatok különböző programokon vagy EU-s pályázatokon keresztül.
A Hargita megyei elöljáró felvázolta elképzelését egy Csíkszereda melletti kisrepülőtér fejlesztéséről, ami által könnyebben elérhető lenne Budapest és Bukarest is, és ezáltal fellendülne a turizmus, hiszen a Székelyföldre látogatóknak nem kellene sok órán keresztül közúton vagy vasúton zötykölődniük, ez pedig az üzleti szférának és a turistáknak egyaránt kedvező lenne. A megyeelnök szerint meg kell vizsgálni, mekkora igény lenne kisgépes járatokra, és érdemes-e az ezek fogadására alkalmas füves pálya fejlesztésében gondolkodni.
„Hargita megye lehet a magyar-magyar kapcsolatok egyik bástyája tekintve, hogy Romániában itt élnek a legnagyobb arányban a magyarok” – jelentette ki Borboly Csaba.
Zákonyi Botond egyetértett abban, hogy fel kell mérni, van-e igény kisrepteres járatok működtetésére. A nagykövet egyebek mellett érdeklődött a Székely termék mozgalomról, és felvetette, hogy a bukaresti magyar nagykövetség is bekapcsolódhatna ebbe, rendezvényein népszerűsíthetné a termékeket. A felek beszélgettek még a térség népszerűsítésének egyéb lehetőségeiről is, a megye északi térségének fejlesztése érdekében létrehozott társulásról, az egyházak támogatásáról, valamint a termelők szövetkezésének szükségességéről. Az itt felmerült ötletekről még egyeztetnek, továbbgondolják, megvizsgálva a konkrét együttműködések lehetőségeit.
Hargita Megye Tanácsa részéről jelen volt Szabó Barna megyemenedzser is, aki felkérte a nagykövetet, segítsen abban, hogy minél több magyarországi vállalkozás jelentkezzen a megyei tanács közbeszerzési pályázatain, hiszen évente rengeteg a kiírás, számos lehetőség van. Sokan jelentkeznek más megyékből, így az anyaországi cégek is jöhetnek ajánlataikkal, a magyar-magyar partnerség jegyében, hangzott el.
maszol.ro,

Új művészeti igazgató vezeti a Harag György Társulatot
Egészségügyi okok miatt nem vállalja a jövőben a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatását Bessenyei István színész. Bessenyei 2012. július 1-től vette át a társulat igazgatását az akkor Marosvásárhelyre szerződött Keresztes Attilától.
„Mindig is nagyon szerettem és most is szeretek ezzel a társulattal dolgozni, éppen ezért a jövőben sokkal inkább a színészi munkára, és ha lehetőségem adódik rá, a rendezésre koncentrálnék. Úgy érzem, már nem az én koromnak és egészségi állapotomnak való a színházigazgatás, az egyre szövevényesebbé váló adminisztráció és ügyintézés. A jövőben meghagyom a fiatalabbaknak ezeket a feladatokat, de természetesen bármikor kész vagyok tanácsaimmal, tapasztalataimmal segíteni az engem követő generációt. Azt hiszem, még hasznos évek állnak előttem színészként, alkotóként, és talán a tanácsaimra is szükség lehet. Most tehát kifújom magam, kihagyok egy, esetleg egy-két próbafolyamatot is talán, de addig is segítek, ahol tudok. Nem félek különösebben a jövőtől, mert elfogultság nélkül mondhatom, szerintem a legjobb kezekbe kerül a társulat” – fogalmazott a leköszönő művészeti igazgató.
Bessenyei Istvántól a társulat irányítását fia, Bessenyei Gedő István veszi át, aki korábban PR-vezetőként, művészeti tanácsosként és dramaturgként tevékenykedett a szatmárnémeti színházban, és aki jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktorandusza. „Fontosnak tartom az elődeim által elkezdett színházpolitika erényeinek megőrzését, és nem kívánok szakítani a társulat legfontosabb hagyományaival sem. Személy szerint és igazgatóként is előnyben részesítem a művészszínházi törekvéseket, a színházról, mint művészetről, nem pedig mint szórakoztatóiparról való gondolkodást, ugyanakkor a közönséggel is megfelelő párbeszédet szeretnék kialakítani, megtalálni a jó egyensúlyt a nézők igényeinek kielégítése és az ízlésformálás feladata, kötelessége között. A mérleget úgy lehet egyensúlyban tartani, hogy miközben a társulat művészeivel, illetve a meghívott, szakmailag elismert alkotókkal korszerű, élő színházi műhelyt építünk, nem feledkezünk meg a hagyományos, közönségbarát programokról sem. Utóbbiak tekintetében van néhány fontos, rögzült momentum egy évadban, mint például a szilveszter, vagy az évadzáró gála, amiket nem lehet és nem is kell megkerülni” – véli a frissen kinevezett művészeti igazgató, aki továbbra is számít az édesapja által visszahívott örökös tagok munkájára, ugyanakkor folytatni kívánja a társulat fiatalítását is.
„Ahogy azt a társulatnak is elmondtam, számos fontos vívmányt meg szeretnék őrizni az elődeim eredményeiből. Sokszor nagyon káros tud lenni, ha egy-egy új vezető mindent kidob az ablakon, amit nem ő talált ki, ilyenkor könnyen megtörténhet, hogy a fürdővízzel kiöntik a gyermeket is. Nekem szerencsém volt két, egymást követő elődöm munkáját figyelemmel követni az elmúlt évadok során, és azt hiszem, látni vélem azokat az eredményeket, amikre építeni lehet a jövőben, mint ahogy persze azokat a hibákat is, amiket el szeretnék kerülni. Fiatal koromnál fogva főként az elődeim munkájából indulhatok ki, és mindkettejüktől sokat tanulhattam. Keresztes Attilától egyfajta művészszínházi felfogást, és azt a hitet, hogy színházba nem csupán szórakozni, de gondolkodni, vagy avíttabb kifejezéssel élve „művelődni” is jár az ember. Édesapámtól pedig a nyitás politikáját, ha úgy tetszik: a közönséggel való aktívabb párbeszéd igényét, a kollégákra való fokozottabb odafigyelést, a fiatalítás fontosságát és az örökös tagok megbecsülését. Mindezeket az eredményeket megtartva és továbbgondolva fogom a magam vezetői elképzeléseit megvalósítani” – fogalmazott az új társulatigazgató, hozzátéve, hogy az elsődleges feladatnak természetesen a már futó évad zavartalan lebonyolítását tekinti.
Bessenyei Gedő István, mint mondta, kötelességének tartja továbbá az önálló szatmári magyar színház megalakulásának elősegítését, és minden tudásával és erejével elő kívánja mozdítani az Északi Színház két társulatának önállósulását, különálló jogi személyként működő intézményekké alakulását. „Régi álom válna valóra az önálló Harag György Színház létrehozása által, és én valóban abban bízom, hogy most végre elérkezett az idő, hogy erről ne csak beszélni és álmodozni tudjunk, hanem konkrét lépéseket is tegyünk érte. Keveset beszélünk erről, de ki kell mondanunk, hogy már eddig is túl sok értékes intézményvezető és színházi alkotó ment el innen azért, mert rádöbbent, hogy ebben a helyzetben a hosszú távú fejlődés meglehetősen behatárolttá vált, kvázi plafonálódott a társulat: ez a struktúra ennél többet már nem tud nyújtani. Én szatmári lévén, nem mentem el, és nem is szándékozom egyhamar, inkább itthon szeretnék tenni azért, hogy a dolgok jó irányba mozduljanak el. Ha eddig nem tettem, ezután sem fogom egykönnyen feladni azt a meggyőződésemet, hogy itt, Szatmáron igenis lehet értékes színházi műhelyt teremteni, hosszú távon is. Tény, de talán nem is baj, hogy ma már jónéhány illúzióval szegényebb vagyok, mint pályakezdésem idején. Nehéz pillanatoknak voltam tanúja az elmúlt néhány évadban, amikből ugyanakkor tanultam is. Ez végülis jó, mert ennek köszönhetően mostmár nem egy lánglelkű nagykamasz veszi át a társulat vezetését a személyemben. A realitásokból indulok ki, de biztos vagyok benne, hogy az áldatlan állapotokat és körülményeket is meg lehet és kell haladni. Azt hiszem, ha az illúzióimból veszítettem is, az elszántságom szerencsére nem kopott. Ha valamit elhatározok, azt végig szoktam vinni, és ez esetben szerencsére nem is egyedül kell ezt megtennem: a társulat egyöntetűen támogatja ezt a kezdeményezést, ahogy igazgatótársam, Stier Péter is, akinek komoly és elszánt aknamunkája van abban, hogy ma erről egyáltalán szó lehet, méghozzá reális esélyek mellett. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy ma már a politikai közélet szereplői közül is többen felismerték a célkitűzés fontosságát, és vannak, akik feladatuknak tekintik, hogy előmozdítsák ezt az ügyet. Azt hiszem, egy város életében kevés ilyen lehetőség adatik, és ezt minden közéleti szereplőnek és minden felelős értelmiséginek fel kell ismernie. Egyszerű példával élve mondjuk az útburkolás vagy a közszállítás is fontos dolog, egy város életében adott esetben nélkülözhetetlen lehet. De egy színház, sőt, mindjárt két színház megalapítása valóban történelmi tett, amire méltán emlékezhet meg a színház- és helytörténet. Meggyőződésem, hogy ezzel a lépéssel mindenki csak nyerhet, hiszen az önrendelkezés és a felelős, hosszú távú tervezés előmozdítja a fejlődést. Erre a legjobb példa a nagyváradi színház esete, ahol mindkét új intézmény megerősödött az önállósulást követően” – érvelt a kezdeményezés mellett az új igazgató.
Bessenyei Gedő István január 16-i hatállyal vette át a társulat igazgatását. Leköszönő elődje a művészeti tanács tagjaként és a társulatot támogató Proscenium Alapítvány elnökeként segíti tovább a Harag György Társulat munkáját.

2014. január 19.
Ezer évre építjük! – Jótékonysági koncert Budapesten a széphavasi kápolna építésének támogatásáért
A Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, a Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol évszázadokon keresztül intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók a csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. Itt találkoztak az egymástól elszakított magyar testvérek, hogy biztosítsák egymást az összetartozásról a hit erejében. Az idők folyamán azonban a kegyhely egyre inkább lepusztult, s a múlt század harmincas éveire a falai már csak mellmagasságig értek, majd azok is a földre hulltak.
Orbán Balázs így ír e helyről: „Ennyi maradvány van e szent romokból, melyek még alig egy század előtt bucsujárók áhitatos énekeit viszhangozták, melyek a honkivüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésének, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyülpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével füzé e hazához künn levő, idegen földre települt testvéreinket; mert ezen – a Szent Lélek tiszteletére szentelt kápolnához gyült össze pünköstkor minden évben a kilencz moldovai székely (csángó) falu lakossága, fehér öltönyben, arany himzett fehér zászlókkal, s énekelve: „Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére" jöttek ide, hol a csíki testvérekkel találkozva, zászlóikat összeérintve, mentek Csík-Somlyóra bucsura, visszatértökkor pedig az egész nép és deákság elkisérte idáig, hol miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen bucsuztak el a távozó rokonoktól.”
A tárgyi pusztulás ellenére az eszme megmaradt a szívekben. A kilencvenes évek eleje óta Berszán Lajos, Gyimesfelsőlök plébánosa, a táltoskirály napján a kápolnaromnál évente szentmisét celebrál. A kétezres évek elejétől pedig a Magyar Hagyomány Műhelye és a csatlakozó zarándokok minden Pünkösd hétfőn litániát tartanak, a Szent Lélekhez, Szent Istvánhoz, Szent Lászlóhoz, és a Boldogasszonyhoz könyörögve a nemzet sorsának jobbulásáért.
Az első, legrégibb építmény is körtemplom volt, az új is az lesz
Az imák és az összefogás gyümölcseként 2009-ben megtörténtek az első lépések egy új kápolna létrehozásának érdekében. Az engedély megszerzése azonban 2012-ig húzódott, mikor is elkészült a régészeti ásatás a Hargita Megye Tanácsa költségére. A munka azóta is folyik a környékbeli vállalkozók támogatásával, felajánlásaival és a Széphavas Egyesülethez érkező adományokból. A helyszínre időről-időre önkéntesek is érkeznek, hogy segítsék Esztány Zsolt, az emlékhely megépítésével megbízott csíki építész munkáját. 2012. novemberére a kápolna falai elkészültek. 2013. nyarán a Nyíregyházáról és Debrecenből érkező kalákás csapatok segítségével megépült a tetőszerkezet és megkezdődött a kupola építése.
Zsolt lelkiismeretességét és elkötelezettségét mutatja, hogy családjával 2013. nyarán folyamatosan kint tartózkodott a hegytetőn. Akkor a következőket nyilatkozta: „...nem hagytuk a frontot, tartottuk mi a család. Erika rakja a kupolát (lehet a kápolna kívánja a női erőt!). Lassabban haladunk, nekem nehéz ezt elfogadni, Erika még szoptat is, ebédet is készít... Ezért halad lassan, de tartósabb, ezer évre építjük!”
Nagy szükség van a segítségre, hogy a magyarság újraegyesülésének és egységének szimbóluma felépüljön. Az építkezésről bővebb információt Szabó Mihály, az egyesület titkára ad a 30/2308-560-as telefonszámon, ugyanitt csekk küldésére is lehetőség van. Önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban Erdélyben Esztány Zsolt (+40/724/241-311, esztanyzsolt@gmail.com), Magyarországon Andrikó László (30/3830-038) ad tájékoztatást.
Azoknak, akiknek a lehetőségeik korlátozottak, de mégis segítenének, alkalmuk nyílik rá február 1-jén Budapesten. A Széphavas Egyesület ugyanis 17 órai kezdettel jótékonysági koncertet szervez a Szent Margit Gimnázium Dísztermében (1114, Budapest, Villányi út 5-7.) a szép-havasi kápolna építésének támogatására. Az előzetes részvételi regisztráció Szabó Mihálynál történik a 30/2308-560-as telefonszámon, vagy a szabo_misi@freemail.hu címen. A 3500 Ft-os belépőjegyet a helyszínen vehetik át a vendégek.
Szükség van a támogatásra, hiszen födés után is, sokféle munkálat lesz – szögezi le Esztány Zsolt. „Az ablakkávák alsó kiépítése, a falak átcsiszolása, fugázás, padlóburkolat, oltár, ajtó. Lábazati kőburkolat külső oltár, régi falak rendbetétele (ráfalazása). Viszont még anyagi forrásokat kell keresni rá, hogy ne váljék a kápolna építésének kiteljesedésének rovására. A kápolna Égi csatornán kapott engedélyt, hogy megépülhessen, s elindítója sok kegyelmi jónak, a magyarság egyesülésének, s egyben a Világ javára.”
Zana Diána
polgarportal.hu
Erdély.ma,

Winkler Gyula: példaértékű a lupényi magyar közösség helytállása
„A dél-erdélyi szórványközösségek számára példaértékű a lupényi magyar közösség helytállása, konok küzdelme a megmaradás érdekében. Ez a közösség azért dolgozik, hogy a fontos magyar intézményeket, az iskolát, az egyházakat, a civil szervezeteket megtartsa abban az egységben, szolidaritásban, amely mindig is jellemezte a Zsil-völgyi bányavidéket” – fogalmazott Winkler Gyula szombaton délután Lupényban, ahol az RMDSZ helyi szervezetének tisztújító közgyűlését tartották. Az RMDSZ megyei elnöke kitért a térség gazdasági helyzetére, rámutatva arra, hogy a nagy parlamenti többséggel rendelkező, kormányzó Szociál-Liberális Szövetség nem tudott olyan intézkedéseket meghozni, amely új munkahelyeket teremtve, javítva az infrastruktúrát, stabilizálta volna Zsil-völgyének gazdaságát. Folytatva ezt a gondolatmenetet, Dézsi Attila, Hunyad megye volt prefektusa megerősítette, nemcsak hogy érdektelen a Zsil-völgyének gondjai iránt a jelenlegi kormány, de az előző kabinetek kezdeményezéseit is vakvágányra terelte, annak ellenére, hogy ezek a tervek segítették volna a térséget, hogy korszerű, 21. századi technológiával folytatni lehessen a szénbányászatot. Winkler Gyula beszélt az aktuális politikai kérdésekről, valamint ismertette a május 25-én sorra kerülő Európai Parlamenti választás célkitűzését. „2012-ben a helyi választások alkalmával a lupényi magyarságnak sikerült visszaszerezni a nyolc évvel korábban elvesztett önkormányzati képviseletet, viszont később a parlamenti választásokon sokkal gyengébben eredményt mutattunk fel itt Lupényban, de általában Hunyad megyében is. Célkitűzésünk, hogy Lupényban és az egész megyében a legutóbbi önkormányzati választás eredményét érjük el májusban, bizonyítva ezáltal közösségünk erejét” – fogalmazott Winkler Gyula. A közgyűlést Dezméri István ügyvezető elnök vezette, meghívottként részt vett és beszédet mondott Széll Lőrinc, a Megyei Képviselők Tanácsának elnöke. Benedekfi Dávid önkormányzati képviselő, a lupényi RMDSZ szervezet elnökének tevékenységi beszámolóját egyöntetűen fogadta el a közgyűlés és újabb két év bizalmat szavazott meg a régi-új elnöknek. Az új választmány fiatalodott, ugyanakkor a közgyűlés módosította a városi szervezet működési szabályzatát. Ennek értelmében négy körzetet hoznak létre, amelyeknek felelőse lesz, a körzetesítés célja, hogy elősegítse a kapcsolattartást minden egyes magyar családdal, nagyobb támogatást szerezve ezáltal a közösségépítő kezdeményezéseknek.
Közlemény

Zákonyi: átláthatónak kell lennie a választásnak
Székelyföldi körútjának részeként Székelyudvarhelyre látogatott Zákonyi Botond, Magyarország új bukaresti nagykövete. A diplomata elmondta: megbízása történelmi jelentőségű pillanattal függ össze, hisz az erdélyi magyarok először vehetnek részt a magyarországi választásokon. Zákonyi kiemelt feladatának tartja a szavazás átláthatóságának biztosítását, illetve a román fél megfelelő tájékoztatását.
Az október végén leköszönt Füzes Oszkár után Zákonyi Botond vette át Magyarország bukaresti nagykövetségének vezetését, a diplomata január 15-én adta át megbízólevelét Traian Băsescu államfőnek. Székelyföldi „udvariassági” körútjának utolsó állomása – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Maroshévíz után – Székelyudvarhely volt szombaton, ahol a város elöljáróival találkozott. „Két megyeszékhelyen és a fontos székelyföldi városokba tettünk látogatást, tanácselnökökkel, polgármesterekkel, a magyar politikai élet képviselőivel, illetve amennyire időm engedte, az akadémiai és tudományos élet képviselőivel találkoztunk. Egyelőre ezek a találkozók nem tárgyalások, céljuk inkább a kapcsolatfelvétel, ismerkedés, illetve kérések és kívánságok kölcsönös megfogalmazása” – magyarázta Zákonyi a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának vezetőségével folytatott beszélgetést követően.
A határon túli és az anyaországi magyarság számára 2014-et a magyar országgyűlési választások határozzák meg és ennek kiterjesztése a határon túli állampolgárokra. „Nagyon fontos az, hogy átlátható, a román hivatalosságok felé megnyugtatóan kommunikálható procedúra legyen a választás, illetve hogy annak demokratikus voltához semmiféle kétség ne férhessen. Erről is beszéltünk a székelyföldi magyar politikusokkal, illetve a technikai részletekről, az állampolgárság igénylésének elősegítéséről, a regisztrációs folyamatban való részvételről és magának a szavazásnak a folyamatáról” – sorolta a nagykövet.
Bőven lesz alkalom demokratikus jogainkkal élni
A regisztrációs folyamat apropóján hozzátette: a határon túli magyarság részvétele a tavaszi választásokon nem mennyiségi, inkább minőségi megközelítést igényel. „Ez egy különös helyzet a romániai magyar állampolgárok számára, hisz idén háromszor is szavazhatnak, a magyarországi, az Európai Parlamenti és az elnökválasztáson is. Ez demokratikus jogaik és lehetőségeik elég jelentős kiterjesztésének bizonyítéka, ami szerintem jó dolog. Én például szeretek szavazni, és arra biztatom az erdélyi magyarokat is, hogy éljenek a lehetőséggel, hogy a közeljövőt és a közéletet befolyásolni tudják” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a politikától való elfordulás nemcsak a romániai magyar nemzeti közösségre jellemző, hanem egész Kelet-Közép-Európában érezhető. Zákonyi folytatásként elmondta: megbízatásának első tapasztalata, hogy jelentős változáson ment át a román társadalom és a román közbeszéd az elmúlt tíz évben, ezen „modernizálódással” a román politikai elitnek is lépést kellene tartania.
Fókuszban a határ menti magyarok
Az elkövetkező időszak terveivel kapcsolatosan a nagykövet megosztotta, a székelyföldi körút után a határ menti megyék meglátogatása szerepel a prioritási lista élén. „Az Európai Unió most elkezdődött következő költségvetési ciklusában nagy kérdés, hogy a határ menti magyarok lakta településeknek mennyi fog jutni. Ez a két ország együttműködésének keretében zajlik, de itt a megyéknek lesz nagy szerepük a pályázatokat összeállító szakírók mellett. Emiatt és az ott élő magyar közösségek miatt a határ menti megyék meglátogatása is nagyon fontos. Ugyanakkor reméljük, hogy Magyarországnak egyéb területeken is komoly lehetőségei vannak, lesznek, ha kereskedelemre, szállításra gondolok, akkor Konstancát sem lehet kihagyni, de ugyanígy fontos egyebek mellett a Bánság, Temesvár és Moldva. Ez egy soha véget nem érő kör, ahol az egyensúlyra is kell figyelni. Attól függetlenül, hogy az ember Székelyföldön érzi jól magát, dolgozni kell az ország többi részén is” – árulta el.
A MÜTF mint a Sapientia-rendszer része
A találkozás részeként Geréb László, a MÜTF gazdasági igazgatója, valamint Ilyés Ferenc tanulmányi és marketingigazgató az intézmény múltjáról és jelenéről, illetve a tervekről számolt be. „A munkaerőpiaci igényeknek megfelelően dolgozunk, most egy újabb képzést próbálunk indítani. Továbbá folyik az iskolának a Sapientia-rendszerbe való integrációja, elmondtuk ennek előnyeit és hátrányait is, reméljük, hogy az előnyök kihasználásában és a hátrányok elkerülésében támogatásra számíthatunk a nagykövetség részéről” – summázta a beszélgetést Geréb.
A találkozón részt vett Orbán Balázs, a Magyar Polgári Párt udvarhelyi önkormányzati képviselője is, aki a frakció tevékenysége mellett a pártnak a választásokra való regisztrációban nyújtott tanácsadási tevékenységéről is beszámolt.
A felsőfokú oktatást bővítenék
Zákonyi Botond szombaton Bunta Levente polgármesterrel is találkozott, mint a polgármesteri hivatal sajtóosztályának közleményéből kiderült: a városvezető gazdasági és kulturális városbemutatóját követően szó esett az együttműködési lehetőségekről az anyaországgal, európai uniós projektekről, a kettős állampolgárság és az autonómia kérdéséről, a helyi gazdaság fejlesztéséről, valamint a felsőfokú, egyetemi szintű oktatás bővítéséről Székelyudvarhelyen.
Kovács Eszter |
Székelyhon.ro,

Németh Géza-emlékdíj népdalokért
A székelykeresztúri Simó Margit zenetanárnőt és tanítványát, Orbán Emőkét jutalmazták Németh Géza-emlékdíjjal vasárnap a csíkszeredai református templomban elismerésül, hogy kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra megőrzéséhez és megmaradásához.
„Legyen áldás Simó Margit hangján, mikor énekel és mikor énekelni tanít” – ezekkel a szavakkal zárta laudációját Márton Magda, nyugalmazott székelykeresztúri pedagógus, miután ismertette volt kollégája életpályáját. Mint mondta, Simó Margit alapította a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola Gyermeklánc kórusát, amely 22 év után is aktív, és számos fellépést, előadást tudhatnak maguk mögött itthon és külföldön egyaránt. Méltatásában ugyanakkor szó esett arról a sok díjról is, amelyekben a közösségéért tevékenykedő zenetanárnő részesült, többek között Pro Urbe-díjjal és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki munkásságát.
A tanítványt is díjazták
Simó Margit közös népdaléneklésre szólította fel a díjátadó ünnepség résztvevőit, akikkel így közösen énekelte el az Aki egymást tiszta szívből szereti című népdalt. Ezt követően a zenetanárnő az általa Németh Géza-emlékdíjra javasolt tanítványának, Orbán Emőkének munkásságát méltatta. „Nem elégedik meg azzal, ami adva van, ami épp csak arra elég, hogy létezzen, hanem mindig is arra törekedett, törekszik, hogy életminőséget biztosítson úgy a körülötte lévő kisebb, mint nagyobb közössége számára” – így jellemezte volt tanárnője Orbán Emőkét, akiről elmondta, hogy jelenleg angol szakos tanárnőként tanít a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Orbán Emőke az ünnepségen nem tudott részt venni, így helyette édesanyja, Fülöp Helén vette át az elismerést.
Tizennégy éve alapították az emlékdíjat
„Simó Margit a tizennegyedik pedagógus azok sorából, akik Németh Géza-emlékdíjat kaptak eddig, és ugyanennyi tanítvány is díjat kapott az évek során. A díjazottak között szerepelt néptánc oktató, néprajzos, több könyv szerzője, kórusvezető és még sokan mások” – sorolta a díjazottak listáját Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke. Többek között csíkszeredai, brassói, székelyudvarhelyi, csíkmadarasi, korondi, gyergyóalfalui és gyímesközéploki pedagógusok részesültek Németh Géza-emlékdíjban. Ezt az elismerést a magyar millennium évében alapították, azzal a céllal, hogy a magyar kultúra megőrzéséért tevékenykedő pedagógusok munkáját kitüntessék. Azóta minden évben a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnap megszervezik a díjátadó ünnepséget a csíkszeredai református templomban, az istentiszteletet követően. Az emlékdíjjal járó festményt Xantus Géza csíkszeredai képzőművész, kisebb ajándékokat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, valamint a pénzjutalmat Sógor Csaba EP-képviselő ajánlotta fel.
A magyar kultúra összetart
A Magyar Kultúra Napját január 22-én ünnepeljük, hiszen 1823-ban ezen a napon született meg a Himnusz Kölcsey Ferenc tollából. Sógor Csaba felszólalásában elmondta, nem véletlen, hogy ezen a napon a nemzet napszámosairól, a pedagógusokról emlékezünk meg, „rájuk próbáljuk terelni figyelmünket, hálánkat, szeretetünket” – fogalmazott. Ünnepi beszédében a Magyar Kultúra Napjáról beszélt Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is. „Ez a nap egyaránt szól a múlt örökségről, a jelen kincseiről, a jövőbeli nemzedékekért, gyermekekért vállalt felelősségről” – emelte ki a főkonzul. Felszólalásban ugyanakkor még elmondta, hogy már három éve folyamatos és töretlen az az érdeklődés, ami a honosítást övezi. „Nekünk azt kell követnünk, ami összeköt bennünket. Több mint száz év után a külhoni magyar állampolgárok először vehetnek rész magyarországi választásokon és ez ünnep az egész magyarság számára” – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál. Mint mondta, fontos, hogy a kultúránkra, hagyományainkra büszke nemzet maradjunk.
Barabás Hajnal

Jékely Zoltán emlékezete
A PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének KéPKEret irodalmi beszélgetéssorozat január 17-i alkalmának központi témája Jékely Zoltán, és a most záruló Jékely-centenárium volt.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat, a KéPKEret január 17-i beszélgetésének témája a most záruló Jékely-centenárium, a Jékely 100 verseskötet, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) tavaly októberben nyílt emlékkiállítás, és nem utolsó sorban maga a költő alakja, élete és munkássága volt. A KéPKEret meghívott vendége Péterfy Sarolt, irodalomtörténész, Jékely Zoltán unokája volt, aki a költő Jékely mellett a magánemberről is sok mindent elárult. Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója a beszélgetés vezetője a 2013 áprilisában induló gazdag centenáriumi évet, az ezen belül megszervezett magyarországi és erdélyi rendezvényeket ismertette röviden. Az OSZK Kézirattárának kiállítótermében nyílt Én már rég a harangoké vagyok című kiállítás Jékely Zoltánnak a költőnek, prózaírónak, műfordítónak, könyvtárosnak és szerkesztőnek alakját és gazdag életművét kívánja megidézni. A kiállítás mellett számos kerekasztal beszélgetést, előadást, konferenciát szerveztek az elmúlt évben.
Kolozsvári évek
Péterfy Sarolt a beszélgetés során mesélt Áprily Lajos és Jékely Zoltán közti apa-fiú viszonyról, és saját emlékeiről is: „személyes emlékem csupán egy pár van, sokkal inkább szüleim és idősebb testvéreim elbeszéléseiből ismertem meg, hogy milyen ember volt a nagyapám. A középiskolában kezdett el foglalkoztatni költészete is”. Emellett mesélt Jékely Kolozsváron töltött éveiről is. A nemzeti könyvtár megbízásából Jékely 1940-ben utazott vissza diákkéveinek helyszínére, Kolozsvárra, hogy felmérje a visszacsatolt Észak-Erdély egyetemi könyvtár állományának állapotát. Itt a Termés című folyóirat, majd a Világosságirodalmi rovatának szerkesztője lesz. 1946-ban Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása, és más családi tragédiák hatására másodszor is elhagyja Kolozsvárt, és visszaköltözik Budapestre, ahol újra a Széchényi Könyvtárban kezd el dolgozni. Nemsokára tíz éves szilenciumra ítélték és az Írószövetségből is kizárták. A Baumgarten-díjas, kétszeresJózsef Attila-díjas és posztumusz Kossuth-díjas költő hagyatéka a család jóvoltából az OSZK Kézirattárában, tárgyi hagyatéka pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.
Jékely 100
A beszélgetés során a hallgatóság megismerkedhetett a szenvedélyes napló és levélíró Jékely Zoltánnal is, aki álmait is folyamatosan lejegyezte, ezek a kis álomjegyzetek verscsírákat, vagy már szinte kész verseket hordoztak magukban. A költő Jékely kapcsán Péterfy Sarolt a Jékely 100 kötetről és annak keletkezéséről is beszélt. A Holnap Kiadó gondozásában és Péterfy Sarolt szerkesztésében megjelent kötet nem mindennapi, hiszen benne tíz kortárs író – Borbély Szilárd, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kovács András Ferenc, Mesterházi Mónika, Schein Gábor, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Térey János és Tóth Krisztina – tíz választott Jékely-verse, valamint a hozzájuk írt miniesszék találhatóak.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Kós Károly és a Kiáltó szó
Január 14-én a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban megtartották az Irodalmi estek sorozat idei első alkalámát, amelyen Kós Károlyra emlékeztek a szervezők.
Kós Károly és a Kiáltó szó címmel tartották meg az Irodalmi estek sorozat idei első alkalmát. Kós Károlyról a Kiss Stúdió állandó vendége Molnár Judit magyartanár, közíró beszélt. Az irodalmi esten közreműködtek Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek.Molnár Judit Kós Károllyal kapcsolatban elmondta, „nyugodtan állíthatjuk, hogy a transzilvanizmust, ha nem is ő találta ki, de ő töltötte meg lényeggel. Ha nem lett volna egy olyan ember, mint Kós Károly, akkor most biztos nem beszélhetnénk erdélyi irodalomról”. Mint Molnár Judit elmondta, Kós Károly építő személyiség volt, és nem csak szakmáját tekintve. Nevéhez fűződik többek között a budapesti állatkert épületeinek, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak, és a sztánai Varjúvárnak a tervezése.
Építő ember
Kós Károlyt különös kapcsolat kötötte a kalotaszegi vidékhez és az ott élőkhöz. Kalotaszegen ismerte meg azt az erdélyi sajátosságot, szellemet, amelyet beépített munkásságába is. A Kiáltó szó kapcsán Molnár Judit elmondta, hogy Kós Károly volt az az ember, aki érezte, hogy telik az idő, és nem történik semmi. „Egy olyan ember, akinek minden sejtje épít, nem tud semmittevésbe merülni, így születhetett meg a Kiáltó szó röpirat is 1921 januárjában”. Az est során Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos részleteket olvastak fel a Kiáltó szóból, Kós Károly Varjúnemzetség és Budai Nagy Antal históriája című műveiből, valamint egyéb írásaiból.

Dénes László: a MÚRE indokolatlanul állt ki Szucher Ervin mellett
Indokolatlannak tartja Dénes László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesület (MÚRE) Becsületbíróságának tagja az etikai testület állásfoglalását Szucher Ervin szakmai hitelének védelmében.
Mint ismert, a MÚRE pénteken azért állt ki a marosvásárhelyi újságíró mellett, mert Zákonyi Botond bukaresti nagykövet nem létezőnek nyilvánította a Szabó József Andor mezőgazdásági attaséval készített interjúját. Ebben a diplomata a magyar kormány erdélyi földvásárlási programjáról beszélt, és nagy visszhangja volt a román sajtóban, illetve bukaresti politikai körökben.
Dénes László szerint azért volt fölösleges a MÚRE eljárása, mert az interjú ügyét nem sajtóetikai, hanem politikai ügynek tartja. Ezért az aradihirek.ro által idézett álláspontja szerint tartózkodott, amikor a Becsületbíróság tagjai az állásfoglalásról szavaztak.
Dénes szerint az etikai testület csúsztat, amikor a pénteki közleményben azt állítja: a Becsületbíróság megkereste Szucher Ervint, és kérte, hogy az interjúra vonatkozóan mutasson be bizonyítékot. „Velem ugyanis, mint a BB teljes, a többiekkel azonos státusú és jogú tagjával senki nem egyeztetett arról, hogy „megkeressük” SZ. E.-t és „bizonyítékok bemutatására kérjük”, ergo a BB az én nevemben, tudtommal és felhatalmazásommal nem járt, nem járhatott el a szóban forgó ügyben, azaz egyetértés, konszenzus sem az eljárás, sem az állásfoglalás megszövegezése és elfogadása terén nem volt” – állapítja meg Dénes László.
maszol/aradihirek.ro,

2014. január 20.
Izsák: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!
A Székely Szabadság Napjának idei előkészítése során több olyan javaslat is érkezett, hogy azt ne március tizedikén szervezzük meg az idén, hanem egy másik napon. A javaslattevők egy része azt szerette volna elérni, hogy március tizenötödikével vonjuk össze, ezzel fáradságot, szervezési munkát takarítanánk meg, és „egységesen” léphetnénk fel. Mások előbbre hoznák, március kilencedikére, mert vasárnap várhatóan nagyobb lenne a részvétel.
Minden javaslattal szemben, amelyek jó szándékát nem vonjuk kétségbe, le kell szögeznünk: a Székely Szabadság Napja egy nép múltjához kötődik, amelynek minden tagjától elvárható, hogy ünnepeit azzal a méltósággal becsülje, mint a saját államaikban élő szerencsésebb népek az állami ünnepeket. Nem fogja soha elköltöztetni Franciaország július tizennegyedikét, vagy az Amerikai Egyesült Államok július negyedikét, de egyetlen ország, egyetlen nép sem a nemzeti ünnepét! Mert ez az ünnep és az emlékezés méltóságával, a közösség méltóságával összeegyeztethetetlen! És mi – Zrínyivel szólva – egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók! Az autonómia azzal kezdődik, hogy az érintett közösség tagjait nem az alkalmazkodás változékonysága, hanem a saját méltóságának tudata, annak szilárdsága és állandósága vezeti.
Figyelemre méltó, hogy hosszú évek során, amíg pár százan gyűltünk össze március tizedikén, a Postaréten, addig nem is fogalmazódott meg ilyen kérés. Amikor tavaly kiderült, hogy van rá közösségi igény, most sokan szeretnék költöztetni, vagy éppen eltörölni, hiszen az összevonás március tizenötödikével, lényegében a Székely Szabadság Napjának eltörlését jelentené.
A Székely Nemzeti Tanács 2013. június 23-án tartott gyűlése egyhangúan elfogadott határozatban mondta ki:
– Március tizedikét, a Székely Vértanúk kivégzésének napját a Székely Szabadság Napjává nyilvánítja. – Felkéri Marosvásárhely Székely Tanácsát és Marosszék Székely Tanácsát, hogy minden évben ezen a napon szervezzenek egész Székelyföldre kiterjedő megemlékezést a Székely Vártanúk emlékművénél, mely alkalommal az egybegyűltek tiszteleghetnek a vértanúk emléke előtt, de ugyanakkor hitet tehetnek a székelység szabadságszeretetéről, Székelyföld autonómiája, a székely szabadság melletti elkötelezettségükről is.
Ezt a határozatot végre fogjuk hajtani. A rendezvény előzetes bejelentése megtörtént, a szervezés elkezdődött. Ismételten arra kérünk minden székely embert, az erdélyi magyarokat, történelmi egyházainkat, pártokat és civilszervezeteket: tegyenek meg mindent, hogy legalább százezeren legyünk március tizedikén, hétfőn, 17,00 órakor a Marosvásárhelyi Postaréten. Tegyünk közös erőfeszítést, hogy a Székely Szabadság Napjának üzenete visszhangot keltsen a magyarság egyetemes ünnepének, március 15-ének minden helyi megemlékezésén a székelyek körében és szerte a nagyvilágban.
Marosvásárhely, 2014. január 20.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Miért utasították vissza a decentralizációs törvényt? (Megkérdeztük Puskás Bálint alkotmánybírót)
Puskás Bálint alkotmánybíró szerint nem a decentralizációt magát utasította el az alkotmánybíróság, amikor testületük egyetlen ellenszavazat nélkül visszautalta a törvényt a parlamentbe, és alaptörvény-ellenesnek minősítette azt.
A 4000 oldalas dokumentum áttanulmányozása után mind a kilencen arra a következtetésre jutottak, a jogszabály oly súlyos hibákkal terhelt, oly felületes, következetlen, ellentmondásokkal teli, hogy ebben a formában alkalmazhatatlan. Fontos – hangsúlyozta –, hogy a törvény elutasítása kapcsán sikerült kollégáival tisztázniuk: a törvény és az alkotmányban rögzített egységes állam elve között nincs ellentmondás, azaz jó törvénnyel a központosított államvezetést is le lehet bontani, a feladatok jelentős részét át lehet utalni megyei, illetve önkormányzati hatáskörbe. Jól példázza ezt Németország is, mely föderatív államszervezése dacára jól átgondolt decentralizációval egységes állam maradt. Liviu Dragnea, a tervezet kidolgozásáért felelős fejlesztési és közigazgatási miniszter, bár korábban számtalanszor elmondta, hogy európai elvek és modellek vezérelték a decentralizációs törvény kidolgozásakor, végül kiderül, óriási hibát követett el társaival együtt a kormányzásban, amikor uniós vagy Isten a megmondhatója, milyen nyomásra, erőltetett menetben gereblyézte össze a törvényt, és a miniszterelnök parlamenti vita nélkül, az ellenzék megkerülésével, felelősségvállalással akarta lenyomni az ország torkán. Nagy hibája a törvénynek: ahelyett, hogy minél több szolgáltatói funkciót engedett volna át a megyei és helyi önkormányzatoknak, megőrizve magának az ellenőrzés jogát, meglehetősen ziláltan, átláthatatlanul, a különböző szolgáltatói és ellenőrzési feladatokat összekeverve olyan összevisszaságot alkotott, mely alkalmazása esetén erősen kaotikus állapotokat eredményezett volna. A visszautasított törvényt ráadásul nemcsak belső ellentmondások terhelik, de számtalan élő jogszabálynak is ellentmond. Nevetséges, de jellemző példaként említi Puskás Bálint, hogy a bukaresti központ például fenntartotta magának a helyi turistautak kijelölésének jogát. Az alkotmánybírák úgy látták, hogy a decentralizációs törvény nem szolgálta volna a döntéshozatal tisztaságát, a közigazgatás hatékonyságát, emberközeliségét, mi több, hatására a rossz bukaresti gyakorlat átköltözött volna a Dâmboviţa-partjáról a megyeszékhelyekre. Az RMDSZ is hónapokon keresztül azt sulykolta tagságába és a törvényhozási folyamatokat figyelőkbe, hogy még ez a félig-meddig decentralizáció is igen sok előnyt jelent majd a magyar és vegyes lakosságú erdélyi megyéknek, holott Puskás Bálint szerint minden bizonnyal egyetlen magyar képviselő vagy szenátor sem olvasta végig a testes törvényt, nem figyelt fel annak lomposságára, ellentmondásosságára és végső soron alkalmazhatatlanságára. Csak örvendtek, hogy javaslataik egy részét a szocdemek elfogadták, s nem vették észre, amit jó néhány jól képzett politológus oly rég hangoztatott: ez a decentralizációs törvény csak a rendszerszintű eredménytelenséghez és a helyi korrupció megerősödéséhez vezet. A törvény elutasítása semmiképp sem jelenti a decentralizáció elvetését – hangsúlyozta az alkotmánybíróság magyar tagja. Ha a parlament hajlandó az általuk jelzett hibák kijavítására – a törvény alapos újragondolására és újraszövegezésére –, akár a tavasz folyamán elfogadhatják azt, s ha a kormánykoalíció pártjainak sikerül az ellenzékkel is egyezségre jutniuk, még az sem kötelező, hogy az ismét a taláros testület elé kerüljön. Összegezzük mi: most, amikor a szocdemliberális kabinet sorra bukja el nagy terveit, a Btk.-módosítást, a régiósítást, az alkotmány átírását, s gyakori tévészerepléseikben majdhogynem egyetlen kormányzási célként Traian Băsescu mihamarabbi menesztését jelölik meg, kitetszik, nincs igazán felkészült közigazgatási szakemberük, nincsenek jól képzett jogászaik, fogalmuk sincs, miként lehetne működőképessé tenni az országot, megkönnyíteni az itt élők életét.

Újabb fordulóponthoz érkezett a Mikó-per
Január 21-én újabb tárgyalásra kerül sor a Mikó-perben, az sem kizárt, hogy végleges ítélet születik. Kató Béla református püspök nyílt levelében közös imádkozásra szólít fel.
A buzăui bíróság alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Markó Attila parlamenti képviselőt, a restitúciós bizottság volt RMDSZ-es tagját, és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori jogi tanácsadóját, a vád szerint jogtalanul juttatták vissza a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a református egyháznak, hiszen az közadakozásból épült. Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadója három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. „Tudatában vagyunk annak, egyfelől az igazságszolgáltatás példátlanul gyáva megalkuvásait szemlélve, másfelől a mi kegyelmes Istenünk végtelen szeretetét tapasztalva, hogy a pereskedési folyamat végkimenetele bármi lehet!”, fogalmaz Kató Béla.

Van igény a kétnyelvű árcímkékre
Szombat reggel valóban helyreállt a rend a Forradalom (volt November 7.) utcai piacon. Lakó Péterfi Tünde és segítőtársai az Itthon vagyunk csoporttól a törvényes előírásoknak minden szempontból megfelelő árcímkét osztottak ki az árusoknak. A címke a termék megnevezése mellett minden szükséges információt tartalmaz a termékről mind román, mind pedig magyar nyelven, szerepel az áru származási helye és az ár szó is. A támogatóik által összeadott banisokból megmaradt összegből nyomtatták a címkéket, és fóliázták mindkét oldalon, ami erősebbé és tartósabbá teszi őket. Amit a hivatalosságok osztottak ki, nem nyerte meg az árusok tetszését, mert könnyen gyűrődik, és azonnal felcsavarodik. A termelők szívesen fogadták el az új címkéket, s volt, aki rögtön feliratozta, és ki is tette, s mindössze ketten utasították vissza. Lakó Péterfi Tünde elmondta, hogy ezennel megszűnt az a hátrányos megkülönböztetés is, hogy a román nyelvű feliratokat ingyen kapták, a kétnyelvűekért pedig darabonként 70-80 banit kellett fizessenek az eladók. A szombati akcióval azt szerették volna bizonyítani, hogy igenis van igény a terméknévfeliratokra, ha azokat a körülményeknek megfelelő minőségben és ingyenesen osztják ki az eladóknak, akik kérték, hogy a kimaradt termékekre is készítsenek címkét. Az akciót ezúttal nem zavarta meg senki.
(b.)

A Magyar Kultúra Napja Petrozsényban
Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében
Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében zajlott a hétvégén Petrozsényban a Magyar Kultúra Napjának ünnepe. A Szent Borbála templomban tartott rendezvényt kolozsvári előadóművészek szavalata, helyi és vendégkórusok előadása tette igen tartalmassá.
Az ünnepi szentmisével kezdődő rendezvényen Msgr. Szász János pápai káplán, kanonok, petrozsényi plébános a rendkívül gazdag magyar kultúrára, ennek ápolására irányította a résztvevők figyelmét. Kultúra nélkül egy közösség halott. A szórványban is fontos tudatosítani magunkban, környezetünkben, hogy milyen fejlett, gazdag kultúrát örököltünk. És nekünk is tennünk kell azért, hogy ez tovább fejlődjön és átöröklődjön a következő nemzedékekre. Hiszen ha a szórványban gyengülnek, megfogyatkoznak közösségeink, az a tömb zsugorodásához vezet. Ezért itt fokozottan helyt kell állnunk, ápolnunk kell kultúránkat a tömbmagyarság és a magunk védelmére – fogalmazott Szász János.
Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere ezúttal is részt vett a magyar közösség ünnepségén, kiemelve köszöntőjében a magyar kultúra szerepét e térség fejlődésében. „Öröm és megtiszteltetés számomra itt lenni, együtt ünnepelni azzal a magyar közösséggel, amely másfél százada folyamatosan hozzájárul a Zsil völgyének fejlődéséhez mind a kultúra, mind az oktatás, felsőoktatás, illetve a bányászat terén. A mai zűrös világban, mely e vidéket sem kíméli, példaértékű a Petrozsényban élő számos nemzetiség békés együttélése és munkálkodása, amely szintén bő másfél évszázada tart. Úgy gondolom, ez adja e város erejét és ebben fontos szerepet játszik a magyar közösség élni akarása, kultúra iránti elkötelezettsége” – fogalmazott a polgármester.
Ridzi külön üdvözölte az ünneplők soraiban ülő gyermekeket, a Jézus Szíve Kollégium diákjait, akik Dénes Ernő karvezető irányításával népdalokat adtak elő. Márton Anna Rózsa, Jenei Erika és Vladu Mónika pedig Sík Sándor-szavalatokkal idézte meg a 20. század jelentős magyar költőjének emlékét. A 125 éve született piarista költőt, műfordítót, irodalomtörténészt és egyházi írót Msgr. Jakab Gábor pápai káplán, kolozsvári plébános méltatta, kiemelve Sík Sándor egész életét és munkásságát meghatározó rendületlen hitét. Verseinek minden sorában ott rejlik az Istenbe vetett bizalom, és ez jellemezte csodálatos nevelői munkásságát is, melynek részeként 1912–13-ban irányadója és egyik alapítója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnáziumcserkészcsapatának. Ft. Jakab Gábor egy huszadik század első felében zajló irodalmi vita kapcsán mutatta be a költőt, idézve Reményik Sándor sorait, melyben az erdélyi protestáns költőtárs rendkívül nagyra értékeli Sík Sándor hittel átszőtt irodalmi munkásságát.
A rendezvényen fontos helyet kapott a 75 éve született és 25 esztendeje elhunyt Vermesy Péter erdélyi magyar zeneszerző emléke is. Dr. Angi István zeneesztétának Vermesyre való emlékezését Jancsó Hajnal olvasta fel, kiemelve az alkotó és a kiváló zenepedagógus emberi nagyságát, a népzene, az anyanyelv és a maradandó értékek iránti elkötelezettségét, melyet nagyszerűen ötvözött kora modern törekvéseivel, és egész lényét átható könnyed humorával. Ez utóbbi vonása szövi át a híres Pimpimpáré című alkotását is, melyben jó barátjának, Szilágyi Domokosnak verseit zenésítette meg egészen egyedi stílusban.
A petrozsényi ünnepségen fellépő Magyarfenesi Vegyeskar, illetve a Guttmann Mihály Magyar Pedagóguskórus Gárdonyi Zoltán, Kocsár Miklós, Halmos László és Bárdos Lajos művei mellett több Vermesy-kórusművet is előadott. Záróakkordként pedig Sík Sándornak a Kodály által megzenésített Te Deum című művét hallhatta az ünneplő közönség. Utóbbit prózai formában is előadta Rekita Rozália kolozsvári színművész. Külön színfoltja volt a rendezvénynek az Eisler Márta karnagy által vezényelt petrozsényi Szent Borbála Kórus előadása. És természetesen nem maradt ki az ünnepi műsorból Kölcsey Ferenc Himnusza sem. Dr. Jancsó Miklós színművész maradandó élményt nyújtva szavalta el a magyar nép zivataros századait felelevenítő költeményt, illetve Kölcsey Huszt című versének egy részletét.
A rendezvény egészét mélyen áthatotta a petrozsényi születésű Guttmann Mihály zenetanár, karnagy és zenepedagógus szelleme, melyet mindenekelőtt leánya, Tóth Guttmann Emese, a Románia Magyar Dalosszövetség elnöke éltet tovább. A magyarfenesi vegyeskar karnagyaként, illetve a rendezvény kezdeményezőjeként ő köszöntötte az egybegyűlteket, külön oklevéllel és apró ajándékkal köszönve meg mindazok munkáját, akik szervezéssel, előadásukkal hozzájárultak a Magyar Kultúra Napjának petrozsényi rendezvényéhez. – Az 1994-ben újraalakult Romániai Magyar Dalosszövetség immár hetedik éve minden januárban Kolozsvár szívében ünnepli meg a Magyar Kultúra Napját és három éve annak, hogy a szórványba is ellátogatunk. Két évvel ezelőtt Déván és Vajdahunyadon szerveztünk kórustalálkozót, tavaly Nagybányán és Máramarosszigeten, idén pedig itt vagyunk Petrozsényban. Ez régi álma volt a Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttmann Mihálynak is, hiszen itt született és mindig nagy szeretettel gondolt e vidékre. Ő sajnos már nem lehet közöttünk, de áldozatos munkáját tovább folytatva, a kórusok összefogásával, a szórványban és tömbvidéken egyaránt vállalt fellépésekkel arra törekszünk, hogy megteremtsük az éneklő Erdélyt – fogalmazott a Dalosszövetség elnök asszonya.
A házigazdák részéről Wersászky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte a meghívottakat és helyi fellépőket, rámutatva: az egységes, de oly színgazdag európai kultúra csak a nemzeti kultúrákból táplálkozva tud megmaradni, tovább erősödni és ebben a magyarságnak itt, a dél-erdélyi szórványban is igen fontos szerep jut.
A rendezvény a petrozsényi római katolikus egyházközség által szervezett szeretetvendégséggel zárult, ahol kórustagok és vendéglátók immár együtt énekeltek asztali áldást, pohárköszöntőt, és hosszan egymásba fonódó búcsúdalokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Energiatávlat
A napokban került nyilvánosságra: 2019-ig hét romániai hőerőművet zárnak be, mert túlságosan környezetszennyezők. Köztük szerepel a dévai (marosnémeti) erőmű egy 210 MW-os blokkja 2017-ben. A hét erőmű összkapacitása több mint 1200 MW.
Az ország azonban, mondja a kormányhatározat, nem marad fedezetlen, hisz 2020-ig, az elképzelések szerint, 29 erőmű – új vagy a meglévőkben korszerűsített blokokkal – lép működésbe. Ezek között található a Hunyadi Energetikai komplexum parosényi és dévai energiatermelője, de az aradi CET is – az új erőművek, illetve termelőegysége összkapacitása mintegy 4800 MW lesz.
Az energiakérdésekben járatlan embernek ezek a számok keveset mondanak, ezért hozzátesszük: az ország energetikai ellátását valamivel javítják, de távolról sem oldják meg. Románia jelenleg erős energiaéhségben szenved, és nem rendelkezik életképes energetikai stratégiával, amely hosszú távra megszabná e terület (a gazdasággal összhangban lévő) fejlesztési elképzeléseit. Stratégia ugyan van, de szakmabeliek évek óta hangoztatják, hogy újra van szükség, mert a mostani alkalmatlan a jelenlegi, de főleg a jövőbeli problémák kezelésére. Ami biztos: a következő évtizedben az ország ismert kőolaj- és gáztartalékai a felükre csökkennek, és hosszú távon egyre kevésbé lehet rájuk számítani. Vannak azonban nagyon optimista hangok is, egyesek odáig mennek, hogy 2030 tájára Románia nemcsak független lesz az energia szempontjából, hanem nagy exportőrré nőheti ki magát. Optimizmusukat főleg a fekete-tengeri, állítólag hatalmas gáz- és kőolajkészletre alapozzák. A jelenleg egyetlen fúrótorony eredményei „ígéretesek”, de biztosnak aligha lehet elkönyvelni őket. Ezért is kellene az új stratégiában, amely az energiaügyekkel megbízott miniszter szerint idén nyárára készül el, több lábra állítani az ország energiatermelését. Az egyik láb éppen a hőerőművek lennének, köztük a szénnel működők, mert a szénből van a legnagyobb tartalék. A tervekben szerepel a cernavodai atomerőmű újabb két blokkjának megépítése, és egy igen érdekes, pumpáláson alapuló vízerőmű megépítése Kolozsvár közelében, a Meleg Szamoson, amely drága nappali, csúcsfogyasztásban használt villanyenergiát termelne és olcsó éjszakai áramot fogyasztana. Egyelőre azonban sem az atomerőmű bővítésére, sem a vízerőmű megépítésére vonatkozólag nincs biztos határozat. Biztos viszont, hogy az új stratégiát a napi politikától mentesen kellene kidolgozni, amihez aztán bármilyen színezetű jövőbeli kormány tartaná magát.
Jámbor Gyula

Gagauz vezető bírálta Băsescut
Az autonóm Gagauziának jogában áll népszavazást kiírni arról, hogy álláspontja szerint Moldovának az EU-hoz vagy Moszkvához kellene csatlakoznia, illetve arról, hogy a Moldovai Köztársaság esetleges megszűnte nyomán függetlenedni szeretne-e – szögezte le Mihail Formuzal, a moldovai autonóm terület vezetője szombaton többek között Traian Băsescu román államfő azon csütörtöki kijelentésére reagálva, miszerint a szakadár Transznisztria mellett Gagauzia is veszélyforrás lehet Moldovában.
Kijelentette: alkotmányosan járnak el, és jogukban áll referendumot kiírni. „Moldova államiságának megőrzését támogatjuk" – jelentette ki a mintegy 155 ezer lelkes, török eredetű, de pravoszláv népcsoport által lakott terület vezetője.
Formuzal (képünkön) egyúttal elítélte, hogy a moldovai főügyészség bűnvádi vizsgálatot indított a népszavazás előkészítői ellen, és úgy vélte, helyettük inkább azok ellen kellene eljárást indítani, akik Moldova felszámolása mellett kampányolnak. Ezért szerinte nem kívánatos személlyé kellene nyilvánítani Moldovában Traian Băsescut, aki több ízben is azt szorgalmazta, hogy Románia kebelezze be a Pruton túli országot.
A tervek szerint február másodikán megtartandó népszavazáson Gagauzia polgárait arról kérdezik meg, hogy az Európai Unióhoz vagy az Oroszország által létrehozott Vámunióhoz való csatlakozást szeretnék-e inkább, illetve hogy Moldova és Románia egyesülése esetén a függetlenséget választanák-e.
A transznisztriai külügy szintén szombaton közleményben reagált azon román panaszokra, hogy a tiraszpoli hatóságok zárolták a helyi, román tannyelvű Lucian Blaga Gimnázium számláit. Rámutattak: a tiraszpoli és a chișinăui hatóságok még tavaly megállapodtak arról, hogy közösen hajtanak végre ellenőrzéseket az iskolákban, ezt azonban a moldovai fél nem tartotta be. A közlemény szerint Chișinău politikai konfliktus szítására használja eszközként a diákokat. Az ügy miatt Traian Băsescu az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől kért védelmet a román iskolák számára.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Bőven vannak kifogások a hivatali lapkiadás terén
A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület MPP- és EMNP-frakciója közösen nyújt be óvást a Hargita Megyei Prefektusi Hivatalhoz a tavaly elfogadott, az Udvarhelyi Média Kft. létrehozására vonatkozó tanácsi határozat ellen. A korlátolt felelősségű társaság feladatkörébe az udvarhelyi, valamint udvarhelyszéki polgármesteri hivatalok saját napilapjának kiadása és terjesztése tartozik, a lapkiadással kapcsolatosan az ellenzékiek elvi és gyakorlati kifogásokat is megfogalmaztak.
A tavalyi évzáró önkormányzati ülésről kivonultak az ellenzéki frakciók, az Udvarhelyi Média Kft. létrehozására vonatkozó 132. tanácsi határozatot a tizenegy tagú RMDSZ-frakció fogadta el. „A néppárti és az MPP-frakció elejétől fogva ellenezte a tervezet elfogadását, ezért nem meglepő, hogy partnerség született a két frakció között, hiszen úgy gondoljuk, hogy bizonyos helyi ügyek nem pártfüggők” – mondta el a Gálfi Árpáddal, az MPP frakcióvezetőjével tartott közös sajtótájékoztató apropóján Zakariás Zoltán, az EMNP-frakció vezetője.
A napokban benyújtandó óvást mindkét ellenzéki frakció minden tagja ellátta kézjegyével, benne a 132-es tanácsi határozattal kapcsolatos elvi és gyakorlati kifogásaikat fogalmazzák meg. „Nem helyes, hogy a sajtó a végrehajtó és döntéshozó hatalom hatáskörébe tartozzon, hisz ennek függetlennek kellene lennie, hogy gyakorolhassa civil kontroll feladatát” – magyarázta Zakariás, kiemelve: nem elfogadható érv vagy indok, hogy Udvarhelyen már van politikai szervezet által fenntartott sajtótermék.
Az ellenzékiek ugyanakkor kifogásolják, hogy semmiféle konkrét elképzelés nem született arra vonatkozóan, hogy a létrehozandó napilap hosszú távon hogyan lenne fenntartható. „A tavalyi költségvetésben 300 ezer lejes összeg volt elkülönítve erre a célra, viszont arról semmit nem tudni, hogy a lap fenntartása ezen felül mennyi pénzt fog felemészteni” – fejtette ki. Zakariás szerint nem véletlen egybeesés, hogy egyazon önkormányzati ülésen döntött a többség a helyi adók és illetékek megemeléséről, illetve az Udvarhelyi Média Kft. létrehozásáról. Hozzátette: ha a kezdőtőke összegét nem különítik el a kft. számára, el lehetett volna kerülni a helyi adók idei emelését.
„Nincs fölösleges pénz, amit napilapra lehetne kidobni”
Gálfi Árpád felelevenítette: a decemberi ülésről azért vonultak ki az ellenzéki frakciók, mert az adóemelést követő újabb, az udvarhelyieket terhelő határozat elfogadásában nem kívántak részt venni. „Udvarhelyen nincs szükség egy napilapra, melyben a polgármester önmagát fényezi. Mint azt már megszoktuk, az ügyben nem volt érdemi tárgyalás a frakciók között. Meggyőződésünk, hogy Udvarhelyen egyáltalán nincs szükség még egy napilapra, melynek fenntartása az udvarhelyiek zsebét terhelné. Nincs fölösleges pénz, amit ilyen célra lehetne kidobni” – mondta a polgáriak frakciójának vezetője. Az ellenzékiek törvénytelennek tartják a tanácsi határozatot, mondván: önkormányzati tulajdonról lévén szó, a kft. létrehozásának megszavazásához kétharmados többségre lett volna szükség.
Kovács Eszter

Igazságügyi csörte Năstase és Băsescu között – Frunda Pontát védi
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (CSM) tett panaszt a január hatodikán korrupció miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt volt miniszterelnök, Adrian Năstase Traian Băsescu államfő ellen, mivel az szerinte egy, az ítélet kihirdetése előtt tett kijelentésével megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Az azóta börtönbüntetését töltő Năstase szerint az államfő január hatodikán délelőtt a B1 hírtelevízióban azt mondta: „Năstase olyan klientúrarendszert hozott létre, amelyet nehéz volt és mai is nehéz felszámolni.” Néhány órával ezt követően őt szabadságvesztésre ítélték.
Az exkormányfő szerint mivel az ügy még folyamatban volt, Băsescu megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ezt annak analógiájára állította, hogy Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke csütörtökön azt mondta: Victor Ponta kormányfő megsérthette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor az ítélethirdetés előtt azt mondta: George Becali, a korrupció miatt elítélt volt PNL-szenátor és a korrupció miatt alapfokon szintén elítélt volt közlekedési miniszter, Relu Fenechiu jó ember.
Frunda megvédi Pontát
Eközben Frunda György volt RMDSZ-es szenátor, Victor Ponta miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa szembe ment a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) álláspontjával: Frunda szerint a kormányfőnek jogában állt bírálni az igazságszolgáltatást. Úgy vélte, más európai politikusokhoz hasonlóan Pontát is megilleti a jog, hogy kritizálja a bírákat.
Frunda György„Victor Pontának jogában áll az igazságügyet bírálni, ugyanúgy, ahogy Orbán Viktor magyar kormányfő is tette, aki két héttel ezelőtt a budapesti igazságszolgáltatást bírálta, mivel az helyt adott a bankok egy csoportja által benyújtott fellebbezésnek egy kormányrendelet ellen, és ezt jogában is állt megtenni. Ugyanúgy, ahogy Hollande francia elnöknek vagy Chirac volt államfőnek, akik nem egyszer véleményt nyilvánítottak a jogerős ítéletek kapcsán. Rendelkeznünk kell annyi méltósággal és gerincességgel, hogy kiköveteljük: bennünket is ugyanazon mércék és szabályok alapján kezeljenek, és a jogállamiság alapelveit Romániában is ugyanúgy alkalmazzák, mint Brüsszelben vagy más európai fővárosokban” – jelentette ki Frunda.
Az igazságszolgáltatás túlhatalma?
Ennek fényében leszögezte: nem ért egyet a CSM által elfogadott nyilatkozattal, miszerint a kormányfő megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Szerinte az ilyen hozzáállás azt eredményezi, hogy az igazságszolgáltatás egy jogállamban elfogadhatatlan befolyásra tesz szert. Hozzátette: ahogy az igazságügy megnyilvánul a miniszterek vagy honatyák ügyeiben, a másik két hatalmi ágnak, a törvényhozó és a végrehajtó intézménynek is jogában áll véleményt nyilvánítani a jogerős ítéletekről, azzal a megkötéssel, hogy nem befolyásolhatják az ítéletet, és nem sérthetik meg egy becsületes bíró jó hírnevét.
A CSM csütörtökön határozott úgy, hogy Victor Ponta megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, és rontotta annak hitelét, amikor azt mondta: az Adrian Năstase volt miniszterelnök elleni, négyéves szabadságvesztésről szóló ítélet politikai alapon született.

A magyar himnuszról és a jövőről
1989-től a Magyar Kultúra Napjává nyilvánították január 22-ét, annak tiszteletére, hogy Kölcsey Ferenc – 1823-ban – ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Csíkszeredában, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában már hétfőn megünnepelték a Himnusz születésnapját.
Az eseményen a Himnusz eléneklése után elhangzott: a Magyar Kultúra Napja egy kiváló alkalom, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk kultúránknak, nemzeti öntudatunk erősítésének és hagyományainknak. „A rendhagyó kulturális örökségünk továbbadásában hivatástudattal részt vállaló pedagógusoknak fölbecsülhetetlen szerepük van, hiszen ők mutatják az értékes követendő mintát kulturális értékeink megbecsülésében és tanulságainak érvényesítésében” – véli Burus Siklódi Botond, a pedagógusok házának vezetője.
Hídverés a külhoni és anyaországi magyarok között
Zsigmond Barna Pál főkonzul megjegyezte, nemcsak a Himnusz kezdődik az „Isten, áldd meg a magyart!” imádkozással, hanem ugyanez az új magyar alkotmány kezdősora is. „Ez az egyetlen olyan alkotmány Európában, amely Istenhez való fohásszal indul. Alaptörvényünk azonban a múlt öröksége mellett a jövő felelősségére is utal” – hangsúlyozta a főkonzul, és idézett az alkotmányból: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.” Ezek a sorok szerinte a jelképes nemzetegyesítést szorgalmazzák, amely irányban az utóbbi három évben már meg is történtek az első lépések. „Az anyaországi és a külhoni magyarok közti hídverés első pillére a honosítás volt, amely Székelyföldön és Erdélyben százezreket csatolt be közjogi értelemben is a nemzet vérkeringésébe” – hangsúlyozta Zsigmond Barna. Hozzátette, ahhoz, hogy e híd tovább épüljön, szükséges a következő pilléreket is felépíteni, nevezetesen a magyarországi választási névjegyzékbe történő regisztráció, hisz szerinte „ezáltal lehet akaratunkat kinyilvánítani az összmagyar sorskérdésekben való tevékeny részvételre”.
Gálaműsorral is ünnepeltek
A beszédeket követően ünnepi gálaműsort láthattak a jelenlevők, közreműködtek a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont diákjai, illetve a csíkszentmártoni Labdarózsa Gyermektánccsoport tagjai és a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Mágamaszk Színjátszó Csoportja. A székely-magyar kultúra megőrzése érdekében létrehozott Székely Könyvtár sorozatot Lövétei Lázár László, József Attila-díjas író, szerkesztő ismertette. Végül Dáné Szilárd magyar nyelv és irodalom szakos tanfelügyelő, illetve Boldizsár Ágoston, a Márton Áron Gimnázium magyar szakos tanára irányításával a jelenlévők arról tárgyaltak, hogy mi a szerepe a magyar irodalomnak, a diákszínjátszásnak, a klasszikus és népi zenének a kultúra népszerűsítésében, valamint a hagyomány és az identitástudat megőrzésében.
Szőcs Lóránt

A térség kulturális hagyatéka
Nagyvárad- Január 20-25. közt az RMDSZ Bihar megyei szervezete együttműködve Berettyóújfalu önkormányzatával s civil szervezetekkel újra megrendezi A magyar kultúra ünnepét. Hétfőn tájékoztattak.
Hétfői sajtótájékoztatóján Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a térség kulturális hagyatékának nevezte a 2000 óta hagyományosan, Berettyóújfalu önkormányzatával közösen és megszakítás nélkül megrendezett A magyar kultúra ünnepe eseménysorozatot. Hangsúlyozta: a több mint tíz éves múltra visszatekintő kezdeményezés annyira jónak bizonyult, hogy a két település nem csupán kulturális téren került közelebb egymáshoz, hanem közös infrastrukturális jellegű fejlesztések is kibontakoztak, például a tavasszal várhatóan átadott Berettyóújfalu- Nagyvárad kerékpárút.
Az idén is a fő esemény január 22-én, A Magyar Kultúra Napján zajlik, szerda este 7 órától a Szigligeti Színházban. A gálaünnepségen beszédet mond Biró Rozália szenátor és dr. Vitányi István magyarországi országgyűlési képviselő, majd átadásra kerül az RMDSZ által alapított két életműdíj, három Magyar Kultúráért-díj és négy emlékplakett, valamint a tavaly első alkalommal kiosztott Jakobovits Miklós-díj. Ezután a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében több mint száz váradi magyar középiskolás és egyetemista mutatja be a Liliomfi-remix című előadást, a jubileumi Szigligeti-évad részeként. A politikus úgy fogalmazott: ennek köszönhetően lehetőség nyílik felmutatni a fiataloknak, hogy a kultúra a modern világban is egy érték, nem számít elveszett területnek. Meghívókért a színház jegypénztáránál lehet érdeklődni.
A politikus megjegyezte: voltak olyan idők is, amikor a programok színesebbek voltak annak köszönhetően, hogy a Várad lakosságának egynegyedét kitevő magyarság képviselve volt alpolgármesteri szinten, de remélhetőleg a mostani csak egy ideiglenes állapot, hullámvölgy, s a közeljövőben ismét kedvezőbb közigazgatási helyzet teremtődik majd.
Ami az idei kulturális programokat illeti, Váradon január 21-én, kedd délután 17 órától zajlik az első rendezvény, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében, ahol a BINCISZ és a Nagyváradi Civil Kerekasztal szervezésében dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást. Ugyanakkor ekkor kerül sor A Bihar kultúrájáért civil érem ünnepélyes átadására. Koncertet adnak a berettyóújfalui Városi Zeneiskola művész-tanárai és közreműködik Meleg Vilmos színművész.
Január 22-én, szerdán 13 órakor a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, Kurucz Imre alkotását, majd 17 órakor a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola alkotói munkatársainak műveiből nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A kiállítást megnyitja Holló Barna grafikusművész, közreműködik Balogh László és Kovács Lajos. Január 24-én, pénteken 16 órától az Ady Endre Középiskolában bemutatják V. Szilágyi István A lelkiismeret örvényei című könyvét. A kötetet ismerteti Tuduka Oszkár ny. irodalomtanár, zenekritikus, közreműködnek a PMNYE kórusának tagjai, illetve szavalói. 18 órától a Lorántffy Központban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében Dukrét Géza PBMET-elnök, a Partiumi Füzetek sorozat szerkesztője bemutatja az Emődi János- Wilhelm Sándor- Sándor Mária szerzőtrió A margittai fazekasság története című könyvét.
Berettyóújfaluban
Muraközi István polgármester a Berettyóújfaluban lebonyolított eseményekről tájékoztatott. Megtudtuk tőle, hogy helyi idő szerint kedden 14 órától dr. Fazakas Gergely egyetemi adjunktus tart előadást a Városi Könyvtár olvasótermében Siralmas imádság és nemzeti önszemlélet címmel. Január 23-án, csütörtökön az említett szerzőtrió kötetét ismertetik a Bihari Múzeum előadótermében, majd 17 órakor a Tibor Ernő Galéria közösségének alkotásaiból nyílik tárlat a Nadányi Zoltán Művelődési Központ Bihar Vármegye Képgalériában, beszédet mond Márton Katalin rajztanárnő, képzőművész. 18 órától rendezik meg A magyar kultúra ünnepének helyi gálaestjét, melynek helyszíne a Művelődési Központ díszterme. Felszólalnak: Biró Rozália RMDSZ-es szenátor és dr. Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő, majd átadják az Erdélyi Gábor-díjat és fellép a Wass Albert-műsorával a Kiss Stúdió Színház. Január 25-én, szombaton 15 órától Hagyományőrző családi napot tartanak a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. Lesznek kézműves-játszóházak, és sor kerül a Holló Együttes Vándormuzsikusok című gyermekkoncertjére.
A kultúra-heti rendezvények egyik médiatámogatója a Bihari Napló.
Ciucur Losonczi Antonius
edon.ro,

2014. január 21.
Hogy ledöntsük a hallgatás falát
Újabb nagyszabású autonómiatüntetésre hív a Székely Nemzeti Tanács, március 10-én, a Székely Szabadság Napján ismét Marosvásárhelyen nyomatékosíthatjuk önrendelkezés iránti igényünket. A tavalyi, sokak számításait messze felülmúló részvétel mellett lezajlott akció, majd a székelyek nagy menetelése immár egyszer s mindenkorra egyértelművé tette, hogy az autonómia közösségi támogatottsága igen erős, olyan társadalmi igény, amelyet egyetlen magyar párt sem kerülhet meg.
Mindez azért is fontos, mert egy évvel korábban még nem minden magyar szervezet hozzáállása volt pozitív. Az EMNP és az MPP kezdetektől támogatta az SZNT kezdeményezését, de az RMDSZ viszonyulása nem volt teljesen egyértelmű: ugyan nem ment szembe az akcióval, de központi vezetése távol maradt, csak a székelyföldi szervezetek vettek részt a mozgósításban és az eseményen. Ennek ellenére is 30 ezerre becsülhető a tavalyi megmozdulás résztvevőinek száma, és ez már elég volt ahhoz, hogy a következő tömeges demonstrációt, az október 27-i nagy menetelést immár az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogassa. Idén tehát remélhetőleg még csak fel sem merül a kérdés, hogy a magyar pártok aktívan részt vesznek-e a szervezésben – a belső vitákra szánt energiákat így a mozgósításra és az ügy nemzetközi népszerűsítésére lehet fordítani. Annál is inkább, mert arra fel lehetünk készülve: a román államhatalom ezúttal is megpróbálja majd bagatellizálni, elhallgatni az eseményt. Meg kell tehát találnunk az ellenszert az elhallgatás, hazudozás szekus módszereire – és ehhez a tömeges részvétel mellett erőteljes külföldi médiaérdeklődés, határozott anyaországi kiállás, nemzetközi szövetségeseink támogatása is szükséges. A kormány jogállamiságot veszélybe sodró intézkedései, az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megszerzéséért indított küzdelem miatt egyre több európai ország és Amerika is fokozott figyelemmel követi a romániai fejleményeket – ha ezt az aggodalmat javunkra tudjuk fordítani, ha világosan el tudjuk magyarázni a bennünket ért jogsérelmeket, akkor sikerrel járhatunk, és Bukarest nem teheti meg többé, hogy semmibe veszi beadványainkat, követeléseinket. De ehhez előbb összehangolt cselekvési tervre, munkamegosztásra lenne szükség az erdélyi magyar politikai szervezetek között.
Farcádi Botond

Tanügyiek nyílt levele Victor Ponta miniszterelnökhöz
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) nyílt levélben közli a román kormányfővel, hogy sürgősen változtatni kell a tanügyi törvényen, hiszen Romániában az elmúlt 24 évben alulfinanszírozott ez a terület, szerintük – többek között – a rendszertelen rendszernek és a pedagógusok alulfizetettségének következménye a bukaresti 10-es iskolában történt korrupciós eset.
„A román állam kötelessége, hogy minden tanintézménynek biztosítsa a színvonalas működéshez elengedhetetlenül szükséges pénzösszeget mind a vidéki, mind a városi iskolák esetében. Az ország bruttó nemzeti össztermékének minimum 6%-át kellene az oktatásra fordítani” – áll a FSLI levelében.
Ugyanakkor tiltakozásukat fejezik ki az ellen, hogy a diákok osztálypénzt gyűjtsenek, és a szülők beleszóljanak az osztály ügyeibe. Továbbá azt szeretnék, ha törvény által szabályoznák a tanügyi alkalmazottak számára szükséges védelmet, ugyanis sok esetben a diákok és szülők erőszakos cselekedeteinek áldozataivá válnak a pedagógusok.
„Nem utolsósorban pedig növelni kellene a tanárok bérét, hogy ez a szakma vonzó legyen a jövő generáció számára, hogy legyen majd méltó utánpótlás” – áll a Simion Hancescu FSLI elnök által aláírt levélben.
Demény Ágnes

21 éves a dévai cserkészcsapat
Tedd a jót!
21. születésnapját ünnepelte a hétvégén a dévai 55. Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. A Szent Antal közösségi házban megtartott vidám együttlétről ezúttal többen lemaradtak, a sokféle hétvégi program miatt.
Aki azonban eljött, igazi cserkészmódra ünnepelhetett. Volt bőven játék, zene, saját készítésű finomságok. No, meg birokra kelés is – amolyan cserkészmódra.
A Fehér farkasok őrsbe tartozó Forrai Antalt épp egy döntetlen birkózásból kellett „kimenteni”, hogy mesélhessen pár szót cserkészélményeiről. Kiderült, hogy alig öt éve kapcsolódott be a csapatba, és mindenekelőtt az együttlétek jó hangulatának, az élménydús csapat-tárboroknak és a cserkészet természetbarát mivoltának köszönhetően tart ki a mozgalom mellett. – Szívesen tanultam meg a cserkésztörvényeket is, és sokat jelent nekem, hogy olyan közösségben lehetek, ahol tisztelik a természetet, az állatokat. Én nagyon szeretem a vadállatokat is, van egy egyéves sólymom, gondozom, nevelem, és ha lehetőség van rá, elhozom ide a cserkészek körébe is, hogy minél több társam megismerje a ragadozó madarakat, és megtudja, hogy mennyire hasznos állatok. A természet szeretete már bennem volt, amikor cserkészkedni kezdtem, de emellett nagyon sok jó dolgot tanultam, úgy érzem, hogy ez a közösség embert farag belőlem – állapította meg felnőttes komolysággal a tizenéves cserkészlegény.
Közben társai már gyülekeztek a két cserkésztiszt, Daradics János és László Attila körül, hogy az idei országos programokról tájékozódjanak. – Az idei szülinapunk rögtönzött jelszava: ne feledjük, hogy cserkészek vagyunk. Úgy gondolom, néha mindenki eszébe kell jutassa saját magának, hogy hová is tartozik. Nekünk életünk részévé vált a cserkészet, és a megtapasztalt értékeket próbáljuk átadni az újabb és újabb nemzedéknek. Fontosnak tartom a csapat közösségi memóriáját, ezért most is jó sok fényképpel, újságcikkel, emlékezéssel elevenítettük fel az elmúlt években zajlott táborokat, a nevelő célzatú közös játékokat, portyázásokat. Ezek mind beépülnek egyéni és közösségi tudatunkba, szebbé, jobbá, gazdagabbá teszik az életünket – fogalmazott László Attila.
A birkózások, oszlopdöntés meg egyéb mozgalmas játék közé ezúttal is befért egy kis szellemi táplálék. Daradics János csapatparancsnok, a magyar cserkészmozgalom alapítójaként tisztelt Sík Sándor versét olvasta fel a születésnapozó csapatnak, arra biztatva őket, hogy bármi körülmény között is, tegyék a jót, ott ahol vannak, úgy ahogy lehet!