Akik a szabadságért harcoltak
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum dísztermében megnyitották az Akik a szabadságért harcoltak 1848–1956 című, Plohn József ’48-as honvédeket és Dömötör Mihály ’56-os szabadságharcosokat megörökítő fotókiállítását.
A kiállítás törzsanyagát azok a portrék képezik, amelyeket Kossuth Lajos századik születésnapja alkalmából készített egy korabeli fényképész, aki több mint százötven ’48-as szabadságharcost örökített meg. A vándorkiállítást Kozma Huba, az 1956-os Történelmi Alapítvány elnöke nyitotta meg pénteken, és február 20-ig hétfőtől péntekig 8 és 15 óra között tekinthető meg. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

.
Brüsszeli aggodalmak az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően
A hét közepén látott napvilágot az Európai Bizottság igazságszolgáltatásra vonatkozó országjelentése. A dokumentum szerint az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, azonban komoly aggodalomra adnak okot az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, illetve a politikusoknak a korrupcióellenes küzdelemmel szembeni ellenállása.
Az EB szóvivője, Mark Gray szerint Brüsszelt főként a büntető törvénykönyv módosítására tett decemberi kísérlet aggasztja, amellyel a román parlament megnehezítette a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségre vonását, ami megkérdőjelezi a korrupció visszaszorításának és felszámolásának a sikerét.
A jelentés elemzi a Románia által az Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) két fő területén véghezvitt előrehaladásokat: az igazságszolgáltatás reformját és a korrupció elleni harcot. Kiemeli, hogy az Európai Bizottság MCV keretében készített legutóbbi jelentésének megjelenése óta eltelt időben Románia számos területen tett előrelépést. Az időnként nehéz körülmények ellenére, az igazságszolgáltatási rendszer kulcsfontosságú intézményeinek és az integritásért felelős intézmények mérlege pozitív maradt. Románia folytatta a régen várt és rendkívül fontos törvénymódosítások elfogadását, az igazságszolgáltatási intézmények és az igazságügyi tárca közötti együttműködés hozzájárul a menedzsmentproblémák megoldásához.
Biztosítani kell az igazságszolgáltatás függetlenségét!
Mark Grey szerint a képviselőház által 2013 decemberében a büntető törvénykönyvhöz hozott módosítások "aggodalmakat szültek azzal kapcsolatban, hogy Románia képes-e felszámolni a korrupciót és támogatni az integritást", még akkor is, ha az Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek minősítve a módosítást, bebizonyította, hogy az ellenőrzési rendszer működik.
Az Európai Bizottság azt javasolja Romániának, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexébe vezessen be olyan előírásokat, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét. A hatóságoknak ugyanakkor biztosítaniuk kell magukat arról, hogy az összeférhetetlenségre, érdekellentétre és tisztességtelen vagyonokra vonatkozó törvényes előírások alól senki sem mentesülhet, a korrupcióellenes törvények mindenkire egyenlő módon kell vonatkozzanak.
Értelmezések – pártállás szerint
Ahogy ilyenkor szokás, mindenkinek van véleménye az országjelentésről, és mindenki pártállásának, illetve hatalmi helyzetének megfelelően értelmezi a dokumentumot.
Victor Ponta miniszterelnök például úgy véli, Romániának a schengeni csatlakozásra való felkészültségét igazolja az Európai Bizottság igazságügyi ország-jelentése. Ezzel szemben Catalin Predoiu volt igazságügy-miniszter, a Demokrata Liberális Párt államfőjelöltje úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel jelentése szerint a Szociálliberális Szövetség a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti Romániában.
"A korrupció elleni harc akadályokba ütközik"
Nemcsak a politikusok, de az érintett intézmények sem akarnak lemaradni a sorból.
A Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA), de a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) is nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítják, hogy a brüsszeli országjelentés a korrupció elleni küzdelem példaképeinek nevezi ezeket az intézményeket.
A DNA közleménye szerint ez az intézmény az egyik legfontosabb jele annak, ahogyan Románia teljesíti az MCV által vázolt célokat. A DNA szerint a brüsszeli dokumentum hangsúlyozza: a DNA a korrupcióellenes harcot a legmagasabb szintre emelte, bizonyos nehéz körülmények ellenére bizonyította a romániai igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát mind a nyomozások, mind az ítéletek esetében.
Az európai szakértők értékelik a DNA ügyészeinek igyekezetét, amellyel intézményük hírnevét szeretnék öregbíteni.
Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy "a korrupcióellenes harc akadályokba ütközik", a példák egyikének a Btk. tavaly év végi átláthatatlan és elfuserált módosítását említve.
Az MDRAP szerint a legfontosabb a megelőzés
Az MDRAP kommünikéje felhívja a figyelmet, hogy az országjelentés a megelőző intézkedések fontosságát emeli ki, hangsúlyozva a köztisztviselők felkészítését a minisztérium által koordinált korrupcióellenes projektek esetében. "Az MCV-jelentésben első alkalommal esik szó kormányprojektekről, és követendő példának állít be néhány oktatási, egészségügyi, igazságügyi, regionális fejlesztési és közigazgatási programot, amelyet a tárca a nemkormányzati szervezetekkel és az európai intézményekkel közösen indított el és folytat az elkövetkezendőkben".
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szerint az országjelentés pozitívan véleményezte a 2012- 2015-ös országos korrupcióellenes stratégiát (SNA), illetve azt, hogy egyre nagyobb számban csatlakoznak a projekthez a helyhatóságok. Jelenleg 2.532 hatóság vesz részt az SNA-projekt kivitelezésében.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Isten hajlékának felújítása: megmaradásunk szándéka
Két évtizedes munkáért adott hálát február 26-án, vasárnap délben a ketesdi gyülekezet.
Az ünnepi istentiszteleten Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdette az igét, amelyen az Óbudai testvérgyülekezet képviselői és a Szilágy megyei RMDSZ küldöttei is részt vettek. Az elmúlt húsz esztendőben a ketesdi gyülekezet nagyszabású felújításokat végzett az egyház épületein. Restaurálták a templomot, korszerűsítették a parókia épületét, és új gyülekezeti házat építettek, ahol a bibliaórákat, ifjúsági alkalmakat és vallásórákat tartják. A fáradtságos, de eredményes munkálatokért adott hálát a gyülekezet a vasárnap délelőtti ünnepi istentisztelet keretén belül. Kántor Csaba püspökhelyettes a 84. Zsoltár kapcsán elmondta, hogy a választott nép számára minden időben a jeruzsálemi templom jelentette a biztos pontot.
(Hover Zsolt)
Szabadság (Kolozsvár),

Népszerű a székely diákigazolvány
Több mint kétezren használják és a tervek szerint minden diákhoz eljut majd a jövőben a Székelyföldi Diákigazolvány (Sic Card) – jelentette be hétfőn Zsigmond József ötletgazda. Mint ecsetelte, a fogadtatást nagyon pozitívnak értékelik, de van még tennivaló, mivel sok helyen, főleg vidéken nem értették a diákigazolvány lényegét és hasznát.
Megtudtuk, tavaly 70 ezer háztartásba juttatták el a tudnivalókat a kártyáról, így mára már szinte mindenhol ismerik az igazolványt. Szintén tavaly hat partnerirodát is nyitottak a különböző szervezetek segítségével, így megkönnyítették az online regisztrációt. „Összességében azt hiszem, hogy a kitűzött cél fele haladunk, az előre eltervezett úton, csak kissé lassabban a bürokrácia és az anyagi lehetőségek miatt, ettől függetlenül optimisták vagyunk” – fogalmazott az ötletgazda.
Hozzátette: jelenleg a kártyát szolgáltatások terén használják leginkább, legkevésbé pedig a vásárláskor, ugyanakkor a hírleveleiknek is sokan örülnek, hiszen rendszeresen közölnek pályázati, tanulmányi, oktatási lehetőségeket. „Szeretnénk elérni, hogy év végére egy kártyatulajdonos akár havi 100 lejt is meg tudjon spórolni, ez már szép eredmény lenne” – vallja Zsigmond József.
Jelen pillanatban 2016 kártya van forgalomban, de februárban a sepsiszentgyörgyi gimnáziumok diákjai is kapnak igazolványt. A tervek szerint különböző oktatási és önkormányzati intézményekkel működnének együtt, mivel segítségükkel gyorsabban készülnek el a kártyák.
Bús Ildikó
Krónika (Kolozsvár),

Életben tartani a magyar kultúrát
A magyar kultúra napjához (január 22.) legközelebb eső vasárnapon, vagyis tegnap délelőtt kulturális rendezvénnyel kapcsolták össze a délelőtti istentiszteletet a nagyvárad-rogériuszi református gyülekezetben.
Kerekes József, a gyülekezet parókus lelkésze az igehirdetés előtt röviden szólt arról, hogy a magyar közösség jövője csak akkor biztosított, ha kulturális értékeinket meg tudjuk tartani a jövő generációinak. A lelkipásztor köszöntötte az istentiszteletre, illetve a kulturális programra érkezett vendégeket, így többek között Bába Szilviát, a Budapesti Duna-palota kulturális felelősét, Derzsi Ákos könyvkiadót, Szűcs László és Gittai István irodalmárokat, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselőt. Az istentiszteleten elhangzó prédikációban a lelkész rámutatott a közösség fontosságára, a szeretet egybetartó erejére. Kedves, felemelő momentum volt egy keresztelő is, melyre az istentisztelet elején került sor, majd a gyülekezet lelkésze bemutatta a közösségnek a legifjabb tagot, a tegnap keresztelt Alexandra Zoét. A rogériuszi gyülekezet énekkarának szolgálata emelte az esemény színvonalát.
Az igehirdetés után következett a kulturális program. Elsőként Bába Szilvia mondta el köszöntőbeszédét. A magyarországi vendég örömét fejezte ki amiatt, hogy Nagyváradon beszélhet a magyar kultúra fontosságáról, hangsúlyozva, hogy a „kelet Párizsának” is nevezett Váradon milyen jelentős múltja van mind az irodalomnak, mind a többi művészeti ágnak. Azok a kulturális értékek, melyeket minden magyar ismer, legalábbis ismernie illik és kell is, hatalmas erővel tartják össze a nemzetet, s ez segít a megmaradásban mindenhol, ahol magyarok élnek.
A találkozón több kötetet is ismertettek. Derzsi Ákos könyvkiadó Murádin Jenő Udvardy Ignác című kötetéről beszélt. Udvardy Ignác (1877–1961) ugyanis egy olyan alakja a váradi művészetnek, akit méltatlanul felejtettek el az utóbbi időben, s ezt szeretnék jóvátenni azok, akik az életét bemutató kötetet most megjelentették. Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője a kortárs váradi irodalom legújabb kiadványaiból mutatott be párat. Tóth Ágnes gyermekverseinek gyűjteménye (Macskadombi versek), a pár hete elhunyt Kinde Annamária utolsó verskötete (Húzódhatsz közelebb), az ismert helytörténész, Péter I. Zoltán legújabb sikerkönyve, a monarchia korabeli váradi kávéházi életébe betekintést engedő Főúr, fizetek!, című tanulmánykötete, illetve Gittai István, Utu Rea című verseskönyve és a Csordultig lebegésselcímű rövidpróza-kötete került ismertetésre. Gittai István kis ízelítőként fel is olvasott műveiből a rendezvényen. A bemutatott köteteket a helyszínen meg lehetett vásárolni.
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Főműsoridőben a Duna Tévében
Márciusban érdemes figyelni a Duna Televízióban a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt, ugyanis a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes is szerepel az élő műsorban – egyedüliként Maros megyéből. Az együttes vezetője, Benő Barna szerint hatalmas lehetőség ez a táncosoknak, de egész Nyárádmentének is, hiszen nem sokszor látjuk Nyárádszeredát és a nyárádszeredaiakat főműsoridőben a Duna Tévében.
Benő Barna szerint egyre nagyobb igény van a néptáncra– Fölszállott a páva. A Bekecs táncegyüttesnek most először? Vagy már az elsőre is jelentkeztek?
– A tavalyi műsornak 2012 májusában voltak a válogatói. Mi azért nem jelentkeztünk, mert a Csongor és Tünde előadás bemutatója is ugyanakkorra esett, s egyszerre nem tudtuk mind a kettőt bevállalni. Ez a műsor amúgy premier, s az is, hogy egy ilyen jellegű versenyt a közszolgálati televízió főműsoridőben közvetítsen. Szerintem ez egy hosszú folyamat beérése, ami a hetvenes években a táncházmozgalommal indult, és ide fejlődött. Eljutottunk oda, hogy Magyarországon igény van a néptáncra. A néptánc mindig sáros volt, nem volt esztétikus. Itt a fiatalok körében még most is vannak ilyen vélemények. Magyarországon azonban már nem így van. Nekünk még sokat kell fejlődnünk, hogy eljussunk arra a szintre, ami ott van. Magyarországon iskolákban, intézményesített oktatási rendszerben tanítják már több mint harminc éve. Tánctagozatok vannak, s egyáltalán van néptánctagozat, néptáncegyetem, népi énekkar. Hogy a néptánc és népzene ilyen szintet ért el, az ennek is köszönhető.
– Ehhez képest hol állunk mi Erdélyben?
– Majdnem sehol. Intézményesített formák nem léteznek, a profi együttesek is úgy oldják meg, hogy saját utánpótláscsapatokat nevelnek ki maguknak, mivelhogy iskola nem létezik. Most Nyárádszeredában elindítottunk egy tagozatot, szerepel az órarendben a néptánc. Ez lenne a kezdet. Igaz, ilyen próbálkozás volt ezelőtt pár évvel Sepsiszentgyörgyön, ott végigment egy tagozat, elsőtől tizenkettedikig, s utána megszüntették, mert nem volt rá jelentkező. Ehhez képest Maros megyében rengeteg néptáncegyüttes van. Csak a Bekecs Táncegyesületnek 19 tánccsoportja van a Nyárádmentén. Összesen szerintem a százat súrolja a megye együtteseinek a száma. Úgyhogy itt is elindult valami, már a kilencvenes években is, de a kétezres évek derekán még inkább. S erre a nagy igényre kellene hallgassanak a döntéshozó szervek, hogy itt is kezdődjön el a néptánctanítás intézményes formában. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen volt már változás, koreográfia tagozat létesült, csak hiányzik a néptánc. Magyarországon van például külön néptánc-koreográfus.
– Mit jelent a néptáncegyüttesnek ez a műsor? Gondolom, nagyon sokan megismerik a Bekecs nevét, olyanok is, akik eddig nem hallottak róla.
– Nagyon reméljük, hogy így lesz, mert végül is a versenynek ez a tétje, hogy minél tovább jusson az ember, minél többször felléphessen a Duna Tévében, mert pénzbeli nyeremény nem származik, hanem maga a reklám. Nagyon sokat jelentene az, hogy ha még továbbjutnánk, Nyárádszeredának meg a Nyárádmentének a népszerűsítését is jelenti.
– Már vannak visszajelzések, hogy na, láttuk a tévében?
– Igen vannak, de gondoltunk arra is, hogy közösségi oldalakon kampányt indítsunk, amelyben népszerűsítsük, hogy mi is fellépünk a műsorban. Mert, ugye, a szavazatok is számítanak. Az első továbbjutót a szakmai zsűri dönti el, a második a szavazatok alapján jut tovább. Ahol fellépünk ezután, mondjuk is, hogy lehet szavazni ránk.
– Mivel készülnek az élő műsorra és hogyan? Valami hagyományossal, vagy meglepik a közönséget és a zsűrit?
– Mi úgy gondoljuk, hogy Nyárádmentét, Erdélyt képviselő együttesként olyant fogunk táncolni, ami jellemző a mi tájainkra. Biztos, hogy nem dunántúlival vagy gyimesivel megyünk. Ez amúgy nem egy koreográfusverseny, az együtteseknek a néptánctudásukat kell megmutatniuk, azt, hogy milyen viszonyban vannak az eredeti néptánccal. Éppen ezért azt gondolom, nem valami nagyon kitalált koreográfiák lesznek a Páván.
– Nyárádszeredában hagyománya van a néptáncmozgalomnak. Ebből alakult a Bekecs is?
– Nyárádszeredában már a kommunizmus idején létezett néptáncegyüttes. A kilencvenes évek végén a munkások helyét a Bocskai István Iskolaközpont diákjai veszik át, és 1998-tól Bekecs Néptáncegyüttes néven működik tovább. MI 2007-ben alakítottuk újra Bekecs néven a megszűnt együttest. Nyárádmenti fiatalokból állt, majd jelentkeztek távolabbról is. Olyan egyetemisták is vannak benne, akik Székelyföldről származnak, s Vásárhelyre járnak főiskolára.
– Hányan vannak most az együttesben?
– Harmincan a nagy csapatban, 26 táncos, négy zenész, így jelentkeztünk a műsorra is. A zenekar az Üver zenekar.
– Mikor lehet látni majd az együttest a műsorban legközelebb?
– Most még tartanak a selejtezők, március 8-ától kezdődik az élő adás, onnan már lehet figyelni, hogy mikor jelenünk meg.
– A csapat izgul?
– Persze. Ilyenkor az van, hogy semmi se jó, szőrszálhasogatás zajlik: akkor én most hogy álljak ide, hogy csináljuk ezt a figurát, és merre forduljak. A műsorban amúgy négy és fél perc lehet a maximális idő, amit táncolunk. Nagyon nehezen lehet egy táncrendet négy és fél percben bemutatni, egy kivonat lesz igazából, úgyhogy nagyon oda kell figyelni, hogy azért csonka se legyen, hiányos se legyen, és ne is haladjuk meg az időt.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

Băsescu védnökségével alakult jobbközép pártot jegyeztek be
Bejegyezték a Traian Băsescu államfő védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártot (PMP), miután a bukaresti táblabíróság szerdán jogerősen elutasította a pártbejegyzés ellen emelt óvásokat.
A magát jobbközép alakulatként meghatározó új pártot 2013-ben kezdték szervezni az államfőhöz közel álló politikusok, miután az addig elnöki pártként emlegetett Demokrata Liberális Párt (PDL) nem a Băsescu által nyíltan támogatott Elena Udreanak, hanem Vasile Blaga korábbi pártelnöknek szavazott bizalmat a párt tisztújító értekezletén.
Kedden Băsescu egyszerre nyolc tanácsadóját mentette fel tisztségéből, a média szerint azért, hogy beléphessenek az új pártba. Egyikük, Daniel Funeriu volt oktatási miniszter meg is erősítette blogján, hogy a PMP színeiben kíván indulni az európai parlamenti választásokon.
Erdély.ma,

Történészek Erdély sorsáról
Erdélyről, pontosabban a magyar kormányzat két világháború közötti Erdély-politikájáról, illetve a második bécsi döntésről beszélt hétfő este Sepsiszentgyörgyön Bárdi Nándor és L. Balogh Béni budapesti történész. A Székely Nemzeti Múzeumban alapos, ok-okozatot taglaló előadásokat hallhattak az érdeklődők, ugyanakkor szó esett a szerzők legújabb, Csíkszeredában kiadott köteteiről is.
Bárdi Nándor Erdély és a magyar kormánypolitika a két világháború között címmel tartott előadást, mondván, döntően az érdekli, a magyar kormányzat mit kezdett Erdéllyel, hogyan jutott a második bécsi döntésig. Mint mondta, Erdély problematikája 1910 után egy Budapest–Bukarest–Bécs játszma függvénye, olyan külpolitikai kérdés, melynek kezelésére a miniszterelnökségen külön osztályt hoztak létre. Trianon után, a húszas évektől kezdődően a romániai magyarság kényszerkisebbségként említhető, mely a magyar nemzet részének tekinti magát, miközben a romániai magyarság Erdélyben szociológiai értelemben nem volt kisebbség, mert jobbak voltak a pozíciói a romániai társadalmi átlagnál.
A magyar kormányzat Trianontól kezdve békés revízióban érdekelt, Magyarország mindvégig ragaszkodott a határon túli magyar kisebbséghez. Bárdi Nándor egyébként javasolta, nemzetpolitika helyett érdemes magyarságpolitikában gondolkodni, illetve ez utóbbi fogalmat használni. A kor revíziós politikája kapcsán megjegyezte, területi integritásunkat elveszítettük, de megőriztük a kulturális integritásunkat, ugyanakkor a budapesti kormány szándéka szerint segíteni próbálta a kisebbségi eliteket, 1920-tól a katonai lehetőséget elvetették. Magyarországot az olaszok támogatták revíziós elképzeléseiben, a német külpolitika viszont nem volt partnerük, ugyanakkor olyan elképzelések is felmerültek, mint például a Rothermere angol sajtómágnás visszacsatolási javaslata. A magyar revíziós terveket mindig lebegtették, a magyar közvélemény nem fogadta volna el csak az etnikai visszacsatolást, azaz az etnikai határok alapján történő visszacsatolást.
Felmerültek „korridoros” elképzelések is, Székelyföld korridoros kapcsolása. Szakértők több változatot dolgoztak ki a revízióra, a magyar kormány Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején, 1933-ban titokban átadott Mussolininak egy tervet, mely a gazdasági előnyökre helyezte a fő hangsúlyt – Székelyföld például nem volt lényeges –, viszont kulcsfontosságú volt a Zsil völgyének megszerzése. Az 1920 utáni erdélyi politikáról elhangzott: annak sajátossága, hogy nagyon jól tudták, mennyire fontos a politikai egység. Ebben az időszakban az erdélyi történelmi egyházaknak közel 700 iskolát kellett létrehozniuk, ugyanakkor Erdélyben 1920 végétől elkezdődött a közösségi önszerveződés német mintára, ezt a budapesti kormány támogatta, kiépítették a magyarság revíziós politikájának intézményrendszerét, az mindvégig a miniszterelnökség hatáskörébe tartozott, 1921–1944 között Pataky Tibor irányította, háttérintézményként pedig különböző szervezeteket hoztak létre. 1926 után például a Magyarországról Romániába küldött támogatások 90 százalékát kulturális célokra fordították, pontosabban a magyar oktatási rendszer fenntartására, a négy történelmi magyar egyház kezelte a pénzt.
A budapesti kormányzati célok között 1928-tól kezdődően szerepelt egy új kisebbségi elit kinevelése, a legtehetségesebb fiatalokat magyar kormányzati ösztöndíjjal Franciaországba küldték tanulni. Mindezt azért tették, mert a magyar kormányzat úgy tekintett erre a területre, mint amit ideiglenesen csatoltak el.
L. Balogh Béni a második bécsi döntésről (1940. augusztus 30.) beszélt. Mint mondta, a történeti Magyarország megszüntetését jogosan érezték igazságtalannak, Trianon egy vesztett háború következménye. A két világháború között a magyar politikusok tudták, hogy Nagy-Magyarország nem állítható vissza, csak egy részleges, magyarlakta területeket érintő revíziónak lenne realitása. Bethlen István, Gömbös Gyula és Teleki Pál történelmi bűne, hogy nem próbálták reálisan befolyásolni a magyar közvéleményt, hogy ne a mindent vissza elve harsogjon a korabeli sajtóból – mondta. A revíziós törekvésekhez Mussolini támogatása nem volt elég, ám Németországot csak 1940 nyarán sikerült a célnak megnyerni.
Ugyanakkor utalt Barcza György 1938-ban Teleki Pállal folytatott beszélgetésére, amikor Teleki keserűen azt említette, a „magyar közvélemény meg van őrülve”, csak az hallható, mindent vissza, bármi áron. Ennek oka, hogy a korabeli magyar propaganda egész Erdély visszaszerzéséről harsogott, közben a román féllel erről a kérdésről nem tudtak megegyezni, felmerült például a lakosságcsere gondolata is, ám ezt az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek nem fogadták volna el.
A történész személyes véleménye szerint Teleki komolyan gondolta, végső elkeseredésében fegyverhez nyúl, és megtámadja Romániát, bár tudta, a román haderő felkészültebb a magyarnál. Teleki Pálnak volt ugyanis egy olyan elképzelése, hogy a revíziót vérrel kell megpecsételni, kemény áldozatot kell hozni annak érdekében, hogy a magyar közvélemény jobban becsülje meg. Végül Hitler megosztó szándékkal és taktikázva, saját érdekeit szem előtt tartva hozta meg a második bécsi döntést azzal a szándékkal, hogy Magyarországot és Romániát egyaránt lekötelezze.
A szerződést román részről Mihail Manoilescu külügyminiszter írta alá, aki látva országa veszteségeit, annyira meglepődött Észak-Erdély elvesztésén, hogy fel kellett locsolni. A magyarok számára etnikailag viszonylag igazságos döntés született, de a román közvéleménynek nagy sokkot okozott, elindult a menekülthullám. Miközben az észak-erdélyi magyarok ujjongtak, a második bécsi döntés legnagyobb vesztesei a dél-erdélyi magyarok, számukra ez újabb Trianonnal ért fel. Mások mellett Márton Áron is Dél-Erdélyben maradt, és kilátástalannak érezte az ottani magyarság sorsát. A déliek számára a kölcsönösségi kisebbségpolitika jelentett némi esélyt, ám a lakosság fogyása megindult, például a Zsil-völgyi magyarok száma 70–80 százalékkal csökkent. Az észak-erdélyi magyarság megerősödve került ki a második világháborúból, megszabadultak az idegen elnyomástól. A két történész a csíkszeredai Pro Print Kiadónál megjelent köteteit is ismertette. Bárdi Nándor Otthon és haza, tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről című monográfiájáról, míg L. Balogh Béni Kiszolgáltatva, a dél-erdélyi magyar kisebbség 1940–1944 között című könyvéről beszélt. Mózes László

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

.
Későn ébredtek?
Lakótársulat ellenzi az ortodox terjeszkedést Vajdahunyadon
Megállíthatatlannak tűnik az ortodox terjeszkedés Vajdahunyadon. Holott egy lakótársulat írásbeli panaszt nyújtott be az önkormányzatnál egy iskola udvarán, a sportpálya helyén épülő ortodox templom ellen.
Dorel Brândușa, a 33-as lakótársulat nevében nyújtotta be a tiltakozó levelet a tavalyi év végén. A környékbeli lakók által aláírt petíció szerint a tömbházaik tőszomszédságában épülő ortodox templom harangjai megzavarják a lakók nyugalmát.
A városvezetés azonban nem hajlandó figyelembe venni a lakossági panaszlevelet, mivel azt túl későn adták le. A helyi tanács még 2013 áprilisában fogadta el a részletes urbanisztikai tervet, mely szerint a Micro 3-as lakónegyedben, a 8-as számú általános iskola egykori sportpályája helyén ortodox templom épülhet. Akkor semmilyen panasz sem érkezett a lakosság részéről. Sőt, az önkormányzat 2012. február 6. és 20. között közvitát is szervezett 6 új ortodox templom építéséről, s akkor sem érkezett semmilyen lakossági panasz, ismertette a helyzetet Geanina Mantarangiu, az önkormányzat kommunikációs osztályának munkatársa.
2012 májusának végén, még a régi városvezetés idején a vajdahunyadi helyi tanács határozatot fogadott el a 6 ortodox templom építéséről, melyek számára az önkormányzat ingyenes jelleggel biztosít 800 és 1500 négyzetméter közötti telket a dévai és vajdahunyadi ortodox püspökségnek.
Valamennyi templomnak elvileg 2014-ig kellett volna felépülnie az eredeti elképzelés szerint, azonban eddig csupán egynél indult be az építkezés, éppen a Micro 3-asnál.
Egyelőre Vajdahunyad a jelenleg is működő 5 ortodox templommal marad.
Az ortodox terjeszkedést azonban megkérdőjelezik a kohászváros demográfiai adatai. Kétségtelen, amikor a szocializmus idején keletkeztek, a tömbháznegyedekbe nem épültek templomok, hiszen a vallás nem fért be a kommunisták tervébe, akik ateista, agymosott „új embereket” akartak. Csakhogy a kohászváros lakossága folyamatosan csökken: a rendszerváltás idején 89 000 volt, a 2002-es népszámlálásnál már csak 71 000, a 2011-es népszámlálás viszont már csak 60 000 lakost regisztrált, s a csökkenő tendencia minden bizonnyal folytatódik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Fáj
Nem vagyok egyedül, aki többször is beleütközött, beleütközik az anyaországiak elutasító viselkedésébe. Azokéba, akik az erőszakosan agitáló balliberális média hatására kinézik az országból a határon túli magyarokat. Mint egyik okozóit anyagi helyzetük romlásának.
Ők még most is „beveszik” a 23 millió román munkavállaló, avagy az ingyenes szociális-egészségügyi ellátás megszűntetőinek meséjét. Korábban tiltakoztam, igyekeztem magyarázkodni nekik. Most már nem, felállok az asztaltól. Belefáradtam ennyi ellenséges rövidlátóval hadakozni.
Viszont fáj az innen elszármazottak egy részének pálfordulása. Konkrét esetek. Egykori pedagóguskollégám 2004-ben, a népszavazáskor nem-mel szavazott a kettős állampolgárság megadására. Még dicsekedett is vele. A határ innenső oldalán maradt egykori kártyapartnerének magyarázta: ne gyertek ide elvenni a nyugdíjamat!
Más. Volt osztálytársam családját annak idején (itt) minden vagyonuktól megfosztották a kommunisták. Ennek ellenére most (odaát) meggyőződéses szocialista szavazó, a posztkommunista párt lelkes híve.
Más. Tíz éve áttelepedett fiatalasszony magyarázza miért nem ért egyet a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal: ne Ti (!) mondjátok meg, kik üljenek a Mi (!) parlamentünkben.
Mondják nekünk a néhány éve még velünk együtt itt lebozgorozottak.
Ez a rövid emlékezet számomra fájdalmasabb minden visszautasításnál.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Létminimum alatt él a dolgozók 20 százaléka
A romániai alkalmazottak közel 20 százalékának nincs annyi alapjövedelme, hogy biztosítani tudja létfenntartását.
Az Európai Bizottság felmérése szerint az EU tagállamai közül hazánkban a legmagasabb ez az arány. Romániát Görögország, Olaszország és Spanyolország követi, és míg Spanyolországban és Olaszországban a gazdasági válság eredményezett ilyen magas létminimum alatt élő lakossági arányt, hazánkban és Görögországban ez a jelenség szerkezeti természetű, mert már a válságot megelőzően is magas volt az alacsony jövedelemmel rendelkezők száma. A 2008–2012-es időszakra érvényes 17%-os arány 2%-os növekedését a munkaajánlatok számának csökkenése, az alacsony bérezés és a családi szerkezet eredményezte. A felmérés rámutat: a részmunkaidőben dolgozók esetében magasabb a létminimum alatt élők száma, mint a teljes munkaidős állással rendelkezőknél, és jellemző az is, hogy átlagban kevesebb munkaórát dolgoznak.
Szabadság (Kolozsvár),

Fókuszban a magyar oktatás – Szatmáron járt Hoffmann Rózsa
A romániai magyar pedagógusok képviselőivel tanácskozott kedden Szatmárnémetiben Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.
Sajtótájékoztatóján elmondta: szeretne alaposabban tájékozódni az erdélyi magyar nyelvű oktatás helyzetéről, a fennálló problémákról, mivel az általa képviselt, 2010 óta regnáló magyar kormány kiemelten kezeli a nemzetpolitikát, ezen belül pedig az oktatást, és céljának tekinti olyan intézkedések foganatosítását, melyek hozzásegítik identitásuk megőrzéséhez a magyar nemzet tagjait a világ bármely pontján.
A szatmárnémeti RMDSZ-székházban megtartott találkozón Kereskényi Gábor, a szövetség városi szervezetének elnöke köszöntötte az államtitkárt, aki kifejtette: örömére szolgál, hogy a magyar kormány egyre nagyobb hangsúlyt helyez a nevelési tevékenységre, mely nemcsak az anyaországra, de az egész Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatásra kiterjed. Kereskényi fontosnak nevezte azt az anyagi támogatást, melyet az elmúlt hónapok során a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Iskolaközpont épületének felújításához nyújtottak.
Hoffmann Rózsa röviden vázolta a magyarországi oktatási rendszer újjászervezésére irányuló munkásságukat, melynek révén bizonyos mértékben visszatértek a hagyományokhoz, azaz ismét a gyerekek szeretetén, valamint a pedagógusok tekintélyén nyugvó, ezeréves múltra visszatekintő magyar oktatás főbb elemeit keltették életre.
Rámutatott: négy évvel ezelőtt olyan oktatási rendszert vettek át, mely idegen volt az említett bevált módszerektől, és bár egyes szűk csoportok kemény kritikákat fogalmaznak meg tevékenységükkel kapcsolatban, elmondható, hogy mára a magyarországi pedagógustársadalom zöme belátta a bevezetett intézkedések hasznosságát, sőt Európa-szerte egyre nagyobb érdeklődés övezi a régi-új magyar oktatási rendszert.
Hoffmann Rózsa elmondta: céljuk a kötelességtudat kialakítása, valamint a munka becsületének megerősítése volt. Az államtitkár ismertette a köznevelési törvény, illetve a nemzeti alaptanterv főbb elemeit, valamint az elmúlt négy évben kidolgozott pedagógusi életpályamodellt, melynek fő célja az, hogy a tanárok ismét a társadalom elismert tagjaivá válhassanak.
A kormány gazdaságpolitikájának egyik nagy sikereként értékelte, hogy tavaly ősszel lehetőség nyílt az oktatásügyben dolgozók bérének emelésére, illetve azt, hogy évente egyre nagyobb összeg jut a nevelésügyi kezdeményezések támogatására, például a Határtalanul osztálykirándulási programra, illetve a különféle határon átívelő vetélkedőkre, tehetségkutatókra.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Vádalku
Nem kell kifizetnie Ráduly Istvánnak azt a 15 ezer lej körüli bírságot, amelyet a brassói táblabíróság rótt ki Uzon polgármesterére, aki első felszólításra nem távolíttatta el az általa vezetett intézmény homlokzatáról a székely zászlót. Másodikra levetette, jobb a békesség, s amúgy is: kinek van manapság 15 ezer lejnyi kidobni való pénze?
Aki azonban mindjárt Ráduly István jellemszilárdságán kezdené élezni a nyelvét, annak figyelmébe ajánlom Dumitru Marinescu okfejtését. Kovászna megye prefektusa ugyanis úgy fogalmazott, hogy ő nem üldözi a székely szimbólumokat, ezt az akciót is feljelentésre volt kénytelen kezdeményezni. És nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a feljelentő egy uzoni magyar ember volt.
Állítását semmi okunk megkérdőjelezni, mint ahogy azt a változatot sem érdemes elvetni, hogy akadnak olyan magyarok, akiknek a feljelentés erejéig sérti a szemét a kék-arany színkombináció. Az érvelés sokkal inkább azt üzeni, hogy új stratégia mentén folytatja irtóhadjáratát a román államhatalom. Eddig a törvények – ha mégoly sokféleképpen értelmezhetők is – védelme, érvényük biztosítása volt a prefektus bibliája. Mostantól neki személy szerint semmi baja a zászlókkal, de mit tehet, ha mások nem ennyire toleránsak a székely szimbólumrendszerrel? Feljelentők pedig mindig teremnek, ha máshol nem, valamelyik intézményi irodában.
Kulcskérdés hát, mennyire lágyulunk el ilyetén empátiát tapasztalva. Az elsődleges veszély ugyanis abban áll: megőrizzük-e elvi szilárdságunkat, vagy hallgatólagosan belemegyünk a ki nem mondott alkuba? Képesek leszünk-e elkergetni a fejünkben óhatatlanul átsuhanó gondolatot – még jó, hogy nem rosszabb... –, vagy megriaszt a felismerés: tulajdonképpen egyfajta kényszeruralmi rendszert jellemez és legitimál egy ilyen önkéntelen reakció.
Az uzoni községháza előtti zászlós tüntetés e „vádalku" elutasítását jelenti. A helyzet azonban a módszerek esetenkénti finomítása ellenére is fokozódik. Egy friss rendőrségi állásfoglalás szerint a székely szabadság napjának idei megünneplése sem tűnik egyelőre automatizmusnak. Viszont elég lesz, ha „csak" a rendszeresség és törvényszerűség szintjére emeljük.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár),

Székedi Ferenc: Palackposta
Nem túl hosszú, de azért néhány hetes adósságot cipelek magammal. Már akkor szerettem volna írni Borbély Ernő több mint négyszáz oldalas, posztumusz kötetéről (Az Enyedi Politikai Főiskola. Politikai foglyok a 80-as évek Romániájában, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2013), amikor Szőcs Géza Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán bemutatta, csakhogy a napi médiában túlságosan is gyorsan kavarognak a témák, és ideig-óráig elfödik azt, amit nem kellene elfödniük.
Márpedig amiről Borbély Ernő ír, azt soha nem szabadna eltakarniuk, sőt nem szabadna feledniük a kortársaknak sem, és még inkább meg kellene ismertetni a fiatalokkal, akiknek a szabadság, a bárhová utazás, a bármit elolvasás, a bármit meghallgatás és megnézés annyira természetes, hogy el sem tudják képzelni, mindez, még alig negyedszázada elérhetetlen álomnak tűnt.
A fiatal csíkszeredai filozófiatanárt, Borbély Ernőt 1982-ben tartóztatták le, 1983-ban ítélték el államellenes összeesküvés vádjával, Rahova után 1984-ben került a még az osztrák-magyar monarchia által létrehozott nagyenyedi börtönbe, ahonnan 1987 júniusában szabadult. 1989-ben az őt továbbra is megfigyelés alatt tartó állambiztonságiak “sugallatára” áttelepedett Magyarországra, de az 1989-es romániai változások után azonnal hazatért, és az RMDSZ színeiben parlamenti képviselőként, majd csíki RMDSZ-elnökként és több éven át a Hargita megyei tanács tagjaként vívta küzdelmét a demokratikus átalakulásokért.
Jómagam Borbély Ernővel az 1990-es évek elején találkoztam, ugyancsak RMDSZ-berkekben, és ha jellemzését egyetlen szóban kellene összefoglalnom, akkor biztosan ezt írnám le: ő volt a politikus.
Miközben nagyon sokan a legkülönbözőbb életutak nyomán, ugyancsak változatos gondolkodásmóddal és érzelemvilággal érkeztek a szövetségbe, Borbély Ernő az első pillanattól kezdve olyan politikai és társadalmi fogalomrendszerben beszélt és írt, amelyet mindaddig csak ritkán lehetett hallani. Soha nem volt populista, és soha nem volt érzelgős: minden mondatát a ráció, a logikus érvelés hatotta át, és ezt még akkor sem lehetett megcáfolni, amikor elsősorban nemzeti liberális eszmerendszerét egyesek szerint túlságosan is radikális megoldások kierőszakolása felé fordította.
Jónéhány, ma önmagát polititikusnak nevező tisztségviselőtől eltérően, Borbély Ernő soha nem beszélt úgy, hogy ne mondjon valamit. Amiről ő beszélt, az gondolatilag is, nyelvileg is, mindig kerek egész volt, és nem csupán meg lehetett hallgatni, hanem utána minden szókapcsolatán el lehetett gondolkodni.
Parlamenti képviselőségét követően, de még a közéleti pályán, Borbély Ernő úgy gondolta, tartozik azzal a társadalomnak, hogy mementóként összegyűjtse mindazt, ami vele és nagyenyedi börtöntársaival, a Ceaușescu-korszak politikai ellenállóival történt. “Volt-e értelme, miért csináltuk, mi értelme volt? (…) Évek alatt, sok idő alatt, sok vajúdás alatt a választ megszületett. Ha nem is tettünk többet, de egy társadalom tudatának az ébren tartásához és erkölcsi tartásához hozzájárultunk.(…) Ennyi a tettünk, nem több. Nem hősiesség, nem nagy dolog. De feltehető a költői kérdés: ezek nélkül a tettek nélkül vajon lett volna 89 decembere?” – így fogalmaz a kötetben utolsó helyen szereplő vallomásában. Persze szerzőként is, hiszen az előző interjúk jelentős részét is ő készítette, mikrofonnal, videokamerával, mert nagyobb lélegzetvételű dokumentumfilmben akarta megörökíteni egykori román és magyar politikai fogolytársainak életét, nézeteit, sőt azt is, miként tekintenek az 1989-et követő társadalmi változásokra.
Szándékában felesége, barátai, tévések, szerkesztők, barátok kis csapata segítette, ennek köszönhető, hogy a videószalagra került interjúk, nem kevés munka, szöveges átírások, szakavatott szerkesztés árán hiteles kordokumentumként egy nagy formátumú és ugyancsak olvasmányos kötetbe szerveződtek.
Borbély Ernő nincs már körünkben, az erdélyi magyarság egyik leghitelesebb, mindig szókimondó politikusával túlságosan korán elbánt a könyörtelen betegség. Könyve így amolyan palackposta, a benne rejtőző üzeneteken pedig továbbra is mindannyiunknak és különösképpen a fiataloknak érdemes elgondolkodniuk. Hiszen a diktatúra és a demokrácia küzdelme a legkülönbözőbb formákban tovább tart, és előbb-utóbb azok is szembesülnek vele, akik úgy gondolják, hogy közélettől mentesen is lehet élni.
maszol.ro,

Népfőiskola épülhet Szovátán
Szinte biztosra vehető, hogy a Lakiteleki Népfőiskola terjedő hálózatának egyik új állomása Szováta lesz, miután annak egyik fő eszmei képviselője, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor már látogatást tett a leendő helyszínen.
Czakó Gabriella és Nagy Éva Vera iskolanővérek 2005 óta oktatnak gyerekeket a Felső-Nyárádmente és Sóvidék hét településén. Mivel nincs saját ingatlanjuk és folyton be kell kérezkedniük valamelyik iskolába vagy kultúrotthonba, felvetődött egy saját otthon létesítésének gondolata. A Lakiteleki Népfőiskola nagyobb hálózatot szeretne kiépíteni a Kárpát-medencében, így Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján kulturális és lelkiségi központokat hozna létre. A szovátai központú iskolanővéri szolgálat és az általa létrehozott Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is intézményesedni szeretne, így a Kodály Zoltán nevét viselő majdani szovátai intézmény ennek a hálózatnak egyik láncszeme lehetne. Ezekben a központokban meghatározó a keresztény alap és a nemzeti kultúra. A népfőiskolákhoz mindig valamilyen szakmai oktatás is kapcsolódik. A szovátai központban a szakmaiság a zenekultúra irányában teljesedne ki, a két nővér a zenepedagógusoknak, kántoroknak, karnagyoknak segítene közeledni a Kodály-módszerhez, de a vidék egyéb intenzív szakmai képzési szükségleteire is reagálna majd.
Mindenki összefogásával valósul meg
A népfőiskola Szovátán a helyiek által Pap dombjának nevezett helyen épülne meg, ezt Köllő Tibor plébános felajánlásával és a Gyulafehérvári Érsekség segítségével kapták meg az alapítók. A több mint egy hektáros területet egy szovátai útja alkalmával Lezsák Sándor is meglátogatta, és megfelelőnek találta a leendő intézmény helyszíneként. A politikus örömét fejezte ki, hogy itt is megfogalmazódott a népfőiskola ötlete, amelyet felkaroltak az iskolanővérek, az egyházak, egyesületek és az önkormányzat, így olyan központ jöhet létre, amelynek van hatókörnyezete és támogatási rendszert is tudnak biztosítani melléje. „Jó ritmusérzékkel készülődik ez a népfőiskola itt Szovátán, mert együtt gondolkodik ebben a politika, egyház, közösség, és minden adott ahhoz, hogy két-három év múlva hírneve legyen a Kodály Zoltán népfőiskolának” – fejtette ki a Magyar Országgyűlés alelnöke.
A pénz lesz a meghatározó tényező
A népfőiskola létrehozása többnyire magyarországi pályázati támogatások révén valósul majd meg, többek között a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is ott van a támogatók sorában, és az egyházak is hozzájárulnak a kivitelezéséhez. Az alapítóknak Böjte Csaba atya saját kapcsolati hálózatát ajánlotta fel, amely szintén nagy segítségnek számít. Az intézmény felépítésének üteme csupán az anyagi forrásokon múlik.
Megéri támogatni
Péter Ferenc polgármester csupa elismerő szavakkal nyilatkozott a Kodály Zoltán Marosszéki Gyermekkórusról és az iskolanővérek munkájáról. Egyrészt mert igen magas szintre jutottak el a gyerekekkel, másrészt mert a nővérek olyan gyerekekkel foglalkoznak, akiket falusi környezetükben soha senki nem fedezett volna fel, de ők olyan közegből hozták elő ezeket a tehetségeket, ahonnan különben sosem indulhattak volna el. És lehetőséget teremtettek ezeknek a gyermekeknek, hogy megmutassák képességeiket nemcsak itthon, hanem a nagyvilágnak is. Már most sok külföldi meghívásuk van, kinyílik előttük a világ – mondta el lapunknak Péter Ferenc, aki szerint ez olyan cél, amely megéri hogy támogassák.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro,

Ambrus Attila: Nagy hágó a küszöb
Sokan felkapták a fejüket a hír olvastán, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulna az Európai Parlamenti választásokon. Pedig nincs ebben semmi meglepő. Az lenne a furcsa, ha ezúttal sem mérettetné meg magát. A politikai párt létezésének értelme ugyanis a hatalom megszerzése a választók szavazatai révén a konkurens politikai alakulatokkal való versenyben. Ezt sem az EMNP nem tekintheti, sem az RMDSZ nem tarthatja kamikaze-akciónak. Politikai merényletnek is csak akkor, ha az EMNP titkolt vagy bevallott célja mindössze annyi lenne, hogy a riválisát kiüsse a nyeregből, azaz lenyomja a választási küszöb alá.
Az EMNP válaszút elé érkezett. Vagy végleg lemond a politikai küzdelemről, vagy szorítóba lép. Ha már sportnyelven szólunk, meg kell jegyeznünk, hogy a küzdés leginkább pankrációra hasonlít: szerepet kapnak az előre megírt forgatókönyvek, sok a kamu ütés, rúgás és hátraszaltó, a bírók sem pártatlanok, s a közönség egyre nagyobb része is fanatizált.
Elvileg a pankrációban az ellenfelek hirtelen összejátszhatnak. Az EMNP hétvégi torockói találkozóján éppen azt nehezményezték, hogy az RMDSZ a jelek szerint nem hajlandó koalícióra lépni velük. Az igazság ennél is kegyetlenebb. Az RMDSZ szóba sem akar állni az EMNP-vel. Egyrészt azért nem, mert a legutóbbi két választáson ugyancsak elverte az erdélyi magyar kispártokat. Másrészt mert a múlt EP-választáson RMDSZ színekben mandátumot szerzett Tőkés László mindent megtett azért, hogy rontsa az RMDSZ hitelét. Csak részben sikerült. Viszont magánéleti problémái az ő nimbuszát is kissé megtépázták.
Annyira, hogy a jelek szerint a magyarországi kormánykoalíció sem tartja szerencsésnek indítását Fidesz-listán. A keresztény erkölcsöt gyakran nemzetpolitikai szintre emelő jobboldali erők már nem vállalhatják, hogy a politikus lelkész újranősülése, feleségének korai gyerekvárása „senkineksemmiköze” magánügyből „jólelcsámcsogható” támadási felületté váljon. Így aztán szertefoszlani látszik az a jó megoldás, amit néhány politikai orákulum jósolgatott.
Tőkés László azonban nem maradhat EP-mandátum nélkül. Ezért az EMNP ismét alkalmasnak látta tematizálni az EGYSÉGET. Az egységnek a megvalósulása – az eddigi tapasztalatok alapján – kétséges. Az EGYSÉG nem jelent már hívószót sem. Az erdélyi magyar választót ugyanazzal a maszlaggal nem lehet kétszer megetetni.
Ráadásul rosszul taktikázik az EMNP, amikor ultimátummal akarja rávenni az RMDSZ-t a kiegyezésre. Induljunk együtt – mondja az erdélyi magyar szavazók 15 százalékának támogatását elnyert párt a 85 százalékos szavazói bázisú szövetségnek –, és a lista élén legyen a mi jelöltünk! (Aki aztán a mandátuma megszerzése után azonnal folytatja ellenzéki munkáját ellenünk – gondolja az RMDSZ ) Ha nem így lesz, akkor önállóan is indulunk – ijesztgeti az RMDSZ-t az EMNP. Ám a zsarolás nem a kompromisszumkötés katalizátora. Ellenkezőleg.
Alkudni kell annak, aki megegyezésre akar jutni. Például: legyen Tőkés László az összefogás listájának harmadik helyén. Fogadja el, hogy tévedett. Amikor az RMDSZ EP-képviselőjeként az RMDSZ ellen dolgozott. Aztán következzen a mozgósítás, legyünk legalább 419 094-en, mint 2009-ben, jöjjön össze a 8,65 százalék s a három mandátum.
Egy ilyen közös választási ajánlatra rá tudnék bólintani: korrekt!
De elfogadható ez tárgyalási alapnak? Az RMDSZ-nek? Tőkés Lászlónak?
Ha nem, két lehetősége marad az EMNP-nek. Az egyik, hogy saját jelöltlistát indít. Ehhez meg kell szereznie a kétszázezer támogatói aláírást. Ez nem egyszerű, ugyanis a legutóbbi választáson alig valamivel több mint ötvenezer szavazatot gyűjtött. Kétszázezernél is több szavazatra lesz szüksége az 5 százalékhoz.
Nagy hágó ez a küszöb! Egyszerűbb lenne, ha Tőkés László függetlenként indulna, így „mindössze” százezer támogatói aláírásra és mintegy százharmincezer szavazatra lenne szüksége. Alacsonyabb a hágó: 3 százalék. Ám józanul elemezve, ezt is rendkívül nehéz elérni. Egyszer sikerült ugyan, de már Tőkés László sem a régi…
Én arra kaptam fel a fejem, hogy az EMNP-hez közel álló politikai elemző csoport is úgy látja, hogy „az EMNP listájának el kellene érnie az öt százalékos támogatottságot, ami abban az esetben, ha az RMDSZ átlépi a parlamenti küszöböt, szinte teljes bizonyossággal kizárható.”
Nem irigylem az EMNP vezetőit, tanácsadóikat és stratégiai partnereiket! Törököt fogtak, s az most nem enged!
maszol.ro,

Jó vagy rossz?
Szombaton lép hatályba az új Btk.
Február elsején lép hatályba az új büntető törvénykönyv, amely, a hírek szerint, több ezer elítéltnek hoz idő előtti szabadulást. Az új Btk. enyhébb büntetési tételeteket ír elő egy sor bűncselekménynél, emiatt sok olyan elítélt szabadul hamarabb, aki már letöltötte az adott bűncselekményre kiszabható maximális büntetést, mások pedig a reméltnél hamarabb kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket.
– Melyek a legfontosabb változások az új büntető törvénykönyvben? – kérdeztük Márton Árpád képviselőt, a Btk.-t módosító bizottság tagját.
– Az egyik legfontosabb változás az, hogy egynéhány bűncselekmény kivételével kisebb-nagyobb arányban csökken a börtönbüntetés maximális kiszabható előírása. A másik nagyon fontos változás, hogy a kiskorúak büntetésekor kevés esetben, csupáncsak nagyon súlyos bűncselekmény esetében maradt fenn a zárt intézményben letöltendő börtönbüntetés. Alternatív büntetések vannak, amelyeket részben vagy teljesen szabadlábon kell letöltenie az elítéltnek.
Nagyon fontos, hogy a büntető törvénykönyv és a büntető-eljárási törvénykönyv együtt lép hatályba, ezért a büntetőeljárásban is egy sor új intézkedés van, mert a kettő szorosan összefügg. Ebből kifolyólag például a kiszabható börtönbüntetésekkel kapcsolatban az ideiglenesen szabadlábra helyezett, felfüggesztéses börtönbüntetések alternatívája mellett megjelenik még több más, ilyen félig-meddig szabadlábon letölthető büntetési eljárás vagy azoknak az elhalasztása. Ezekben az esetekben van egy tanácsadói, követői testület, amely eddig is létezett, csak lévén, hogy sokkal kevesebb felfüggesztett ítélet volt, ahol követni kellett az illető személyt, kisebb létszámú volt.
– Bevezettek egy olyan előírást, amely szerint egyes, eddig bűncselekménynek minősülő tettek nem számítanak majd annak. Például a prostituáltak esetében.
– Valóban van néhány lényeges módosulás, hogy bizonyos, eddig bűncselekménynek minősített cselekedetek nem lesznek bűncselekmények. Van olyan, hogy csak a szervezett formája számít annak. Épp most is razzia van az útszéleken, de pár nap múlva már nem lehet bűncselekményért elítélni ezeket a hölgyeket, csak kimondottan a szervezett formáját és azokat, akik tulajdonképpen erre kényszerítik őket, vagy megszervezik az immár úgymond csak erkölcsileg kifogásolható tevékenységeket.
Röviden, kapásból talán ennyit tudok mondani, mert amúgy nagyon sok a módosulás, amely az új büntető törvénykönyvben megjelenik. Még csak egyet említenék: az alkotmány értelmében az államelnököt csupán hazaárulásért (înalta tradare) lehet kivizsgálni, más szempontból szuperimmunitást élvez. Ez a bűncselekmény eddig így nem volt leírva. Most megjelenik a Btk.-ban.
– Ha jól tudom, törölték azt a kitételt, hogy társadalmi veszély.
– Megszűnik az az előírás, amely szerint ahhoz, hogy egy cselekedet bűncselekménynek minősülhessen, kell egy bizonyos társadalmi veszély. Ez eddig így volt, most ez az előírás eltűnt. Eltűnt ugyanakkor az indokolatlan vagyonosodás. Már korábban is megjelent, és megmaradt az érdekütközés, a megvesztegetés, megvesztegetettség intézménye. Az indokolatlan vagyonosodás fogalma, és az, amikor nem lehetett bizonyítani, hogy valaki bűncselekményt követett el, úgy lett átfogalmazva megvesztegetettséggé, hogy minden bőven belefér, az érdekütközés meg pláne.
– Van-e ebben a törvénycsomagban olyan előírás, ami a kisebbségekre vonatkozik, és ami a magyarság szempontjából is érdekes lehet?
– Magyar vonatkozása a büntető törvénykönyvnek nincs. Viszont a büntető- eljárási törvénykönyvnek egynéhány cikkelyébe sikerült bevinni az anyanyelvhasználatot, és a fordítók használatát is egyértelműbben megfogalmazza. Nem sikerült minden, de a módosító javaslatok kb. felét, kétharmadát elfogadták.
Számomra érthetetlen módon nem fogadtak el bizonyos dolgokat: volt például olyan is, amikor elismerték, hogy el kellene fogadni például azt, hogy ahol 20 százalék körüli a nemzeti kisebbség, alkalmazzanak olyan személyeket is ebben a tanácsadói testületben, akik beszélik az illető kisebbség nyelvét. Hiszen a kiskorú bűnözők általában olyan körülmények között élnek, hogy nemigen járnak iskolába. És sokuk nem is tud románul. Ha valóban követni, oktatni, nevelni akarják őket, akkor a követőnek beszélnie kell az illető kiskorú nyelvét. Elismerték, hogy van ebben ráció, de azt mondták, nincs rá pénz.
Tehát a február elsejével hatályba lépő valamit nemcsak büntető törvénykönyvnek kell tekinteni, mert egy törvénycsomagról van szó, kezdve a büntető törvénykönyvtől a büntető- eljárási törvénykönyvig, a büntetés végrehajtásának a törvényéig, egy intézmény létrehozásáig, amely a bíróságok mellett működő kisebb testületből országos testületté alakul, és a szabadlábon letöltendő büntetések különböző formáit követi, irányítja, oktatja a fiataloktól az idősekig mindazokat, akik éppen ilyen helyzetben vannak.
– A büntető-eljárási törvénykönyvben van egy olyan kitétel is, amely bevezeti az emberjogi bíró intézményét. Mi ez pontosabban?
– Ez az a bíró, aki a lehallgatásról, előzetes letartóztatásról, házkutatásról, levélfelbontásról stb. dönt. A törvénykönyv bevezet még egy intézményt, az előzetes törvényességi ellenőrzést elvégző bírót, aki, amikor benyújtják a bűnvádi keresetet valaki ellen, még mielőtt a tárgyaló bírók asztalára kerül az iratcsomó, ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, és ha nincs elég bizonyíték vagy másfajta hiányosságot talál, akkor visszaküldi az ügyészségre, hogy komolyabban készítsék elő az anyagot.
– Mindent egybevetve, ez a büntető törvénykönyv rosszabb vagy jobb lesz-e a réginél?
– Mindent egybevetve, ez a törvénykönyv, leszámítva néhány rossz megfogalmazást, pontatlanságot, amit később gyömöszöltek bele, több szempontból is jobb. Azért például, mert egyértelműbb a súlyos és kevésbé súlyos bűncselekmények közötti lényeges büntetéseltérés.
– Kérdés, hogyan fog majd működni…
– Ez valóban kérdés. De például a kiskorúak esetében nem kerül a kiskorú eleve be egy olyan közösségbe, ahol, ahelyett, hogy megjavulna, tulajdonképpen "kioktatják" a bűnözésre. Ha ezek az intézmények valóban működni fognak, és eredményesebbek lesznek, akkor talán a kiskorúbűnözésnek a nagykorú foglalkozásszerű bűnözéssé alakulását vissza tudná szorítani. És nyilvánvalóan a zárt helyen letöltendő büntetések ilyetén alakulása a börtönök túlterheltségét is csökkenti.
Mózes Edith

Népújság (Marosvásárhely)

Románosított magyar iskolanévtáblák Vásárhelyen
A többszörös figyelmeztetés ellenére Marosvásárhelyen továbbra is hemzsegnek a helyesírási hibáktól az újdonságszámba menő magyar iskolanévtáblák feliratai.
A polgármesteri hivatal az Országos Diszkriminációellenes Tanács és a civil társadalom nyomására jelentős késéssel, tavaly novemberben kezdte el az addig csak román nyelvű táblákat két kisebb, román és magyar nyelvűre cserélni.
Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője elmondta, a magyar táblákon az intézmény neve a román helyesírási szabályok szerint, idézőjelben jelenik meg. Horváth már írásban és személyesen is jelezte, hogy a két nyelv helyesírási szabályai különböznek, és arra kérte a városházi illetékeseket, hogy ne rendeljenek több idézőjeles magyar táblát.
„Tavaly emiatt a Bernády Györgyről elnevezett iskola homlokzatán is ki kellett cserélni az első kétnyelvű táblát, de úgy látszik, sem a megrendelőt, sem a táblák készítőjét, aki mellesleg egy magyar nemzetiségű vállalkozó, ez nem érdekli. A Cemo egy listát is benyújtott a polgármesteri hivatalba arról, hogy melyik tanintézmény nevét miként kell lefordítani. Ennek alapján készült el a tanácsi határozat módosított melléklete is" – nyilatkozta a Krónikának Horváth Kovács Ádám.
A korábbi külső beavatkozásra azért volt szükség, mert tavaly ilyenkor egy RMDSZ-es határozattervezet alapján olyan – egyszerre siralmas és nevetséges – tükörfordítások jelentek meg, mint például „Electromureș" Technológiai Líceum, „Mihai Eminescu" Vokacionális Líceum vagy „Piţigoi" Rövid Programú Óvoda.
Miután lapunk is szóvá tette a mostani tévedéseket, Gabriela Oșan, a városháza iskolákért felelős igazgatója megígérte, hogy a táblákat hamarosan kicserélik. „Ezek szerint tényleg nem helyes idézőjelbe tenni a magyar neveket, mert másvalaki is szólt – reagált az igazgató, aki egyben meg is köszönte az észrevételünket. – A helyzet nem tragikus, az összes helyesírási hibát belátható időn belül kijavítjuk."
Kérdésünkre, hogy mikorra kétnyelvűsítik az összes marosvásárhelyi tanintézet homlokzati feliratait, Oșan elmondta, hogy legtöbb tíz nap, két héten belül be szeretnék fejezni a tavaly késő ősszel elkezdett akciót. Egy kis fennakadást okoz annak a négy, műemlék épületben működő gimnáziumnak az esete, melyek homlokzatára nem két egyszerű, de kirívónak számító kék színű táblát, hanem egy odaillő pannót szeretnének kihelyezni. Ennek mérete és alakja mind a négy iskolaépület esetében különbözik.
A megoldást szakemberekkel és a tanintézmények vezetőivel közösen keresik. A városházi igazgató azt is megígérte, hogy a közeljövőben a sportcsarnokokra is új, kétnyelvű feliratot helyeznek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Formatervezés
Magyarország innen nézve kicsit mindig más volt, mint amit visszatükröz a Duna az Országház előtt.
Más volt '89 előtt is, amikor csak keveseknek adatott meg, hogy bármikor átugorjon a szomszédba, de még a televízión keresztül is csak a határ mentén élők tanulhattak el egy-két új szófordulatot. A kilencvenes évek legelején a kilométeres gépkocsisorokban veszteglőknek végül csak-csak összejött, hogy lélegzet-visszafojtva beguruljanak a magyar világba, ahol a fű tényleg zöldebben virított. És lassacskán mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy személyes tapasztalatokból formázza meg magában a saját Magyarországját.
Ma megszámlálhatatlan Magyarország létezik a fejekben – de már nemcsak innen nézve, hanem itt megélve is. Az anyaország, a haza szívdobbantóan távoli, mély fogalma ezernyi színnel összepingált köntöst kapott. Ma már itt is ki-ki a maga krikszkrakszából olvassa ki, hogy számára mit is jelent Magyarország. Anyaország? Haza? Vagy inkább otthon, rokonok, munkahely, iskola, színház, koncert, meccs, piac, bevásárlás? Netalántán a valóvilágvilla?
Ma több százezer határon túli magyar mondhatja el magáról, hogy immár állampolgárság révén is kötődik Magyarországhoz. Kinek történelmi jóvátétel, kinek pedig eszköz a boldoguláshoz, a két véglet között pedig tágas a bejárható tér – ahány honosult, annyi történet. Egy dolog viszont közös bennük: mindegyik kapcsolódik valamilyen formában egy olyan magyar világhoz, amelyről csak a családi legendák ismerői vagy a történelemkönyvek regélnek.
A mai Magyarország abban különbözik a tegnapitól, hogy hoszszú idő után végre megpróbálja azt az arcát mutatni nekünk, amelyet látni szeretnénk. A kereskedőnek piacot, a diáknak iskolát, az orvosnak munkahelyet, a plázacicának valóvilágvillát, a hazafinak hazát ad – ha úgy tetszik. És mindemellett azt is felkínálja, hogy innen, itthonról is formálható legyen az a kép, amelyet visszatükröz a Duna az Országház előtt.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Titkosszolgák a határon
Románia ismét bekeményít: miközben karnyújtásnyira vagyunk a schengeni határ feloldásától, az elfogadás előtt álló földtörvényben a titkosszolgálatokra bíznák a határ menti földek adásvételének felügyeletét. Szakemberekkel folytatott beszélgetésünkből kiderül: nincs új a Nap alatt, a hasonló román praktikák Trianon utánig nyúlnak vissza.
A törvénytervezetben semmiféle előírás nem szól arról, hogy a hazai vagy külföldi földvásárlónak milyen speciális feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne találják gyanúsnak. A nagyváradi képviselő szerint ilyen előírásokat a legsötétebb kommunista rendszerben sem foglaltak törvénybe, ez minden demokratikus országban alkotmányellenesnek minősülne. Az államelnök által újratárgyalásra visszaküldött törvényben a kitétel nem képezi felülvizsgálat tárgyát, a következő hetekben elfogadandó végleges változatban minden bizonnyal benne marad a titkosszolgálati megkötés.
A 2007-es EU-csatlakozáskor Románia hétéves felkészülési időt kapott arra, hogy 2014. január elsejétől megnyissa földpiacát az uniós állampolgárok előtt. Tavaly a román kormány újabb halasztást kért, amit Brüsszel elutasított, azzal a kiegészítéssel, hogy az új jogszabályba az unió többi országaiban működő feltételeket is belefoglalhatja. A leggyakoribb feltétel a megfelelő mezőgazdasági képesítés, azaz lehetőleg szakmai befektetőkhöz kerüljön a földtulajdon- és a földhasználati jog.
Cseke Attila szerint más lehetőségek is adódnak a földvásárlók megrostálására, Románia azonban senki más által nem alkalmazott megszorítást vezetett be. „Miközben immár a negyedik esztendeje harcolunk a brüsszeli törvénykezés szerint is jogtalan schengeni határ feloldásáért, az országhatárok mentén – a titkosszolgálatok vadászterületeként – 20 kilométeres szélességben belső határzárat hoznánk létre. Ez ellehetetlenítené az itteni földtulajdonosok életét” – állítja Cseke.
„Szent” elrománosítás
A Trianon utáni Románia Erdély-politikáját ismerő szakemberek számára a román kormány döntése nem véletlenszerű. Annak a sorozatnak a szerves része, amely a múlt század húszas-harmincas éveiben elsősorban a színromán falvaknak a magyar határ térségébe való betelepítésével kezdődött. Ugyanezt a politikát most modern köntösbe burkolva a titkosszolgálatok révén akarják tökélyre vinni. A rendelkezésnek hosszabb távon egyetlen célja lehet: kihúzni a még szép számban jelen levő határ menti magyar földtulajdonosok talpa alól a birtokokat, és azt román tulajdonosoknak játszani át.
A Partiumi Keresztény Egyetemen gazdasági és regionális földrajzot oktató Szilágyi Ferenc, az Erdélyi Magyar Néppárt érmihályfalvi önkormányzati képviselője szerint az elmúlt száz évben mind a határ menti zónák, mind pedig a beljebb fekvő erdélyi régiók az elrománosítás hosszú távú koncepciójának estek áldozatul. Trianon után azonnal nekiláttak a határ menti régiók nemzetiségi összetételének megváltoztatásához. E hullám első áldozata Szatmár megye. „Bukarest számára nagyon kedvezőtlen volt a régió nemzetiségi összetétele: nem voltak ortodox románok, csak görög katolikusok, a megye többségét pedig magyarok lakták. A harmincas években kezdődött el a masszív ortodox román lakosság betelepítése ahatársávba.”
A szakember térképen mutatja a tucatnyi új román települést: Scărișoara Nouă, Horea, Viișoara, Marna, Ianculești (Szentjánosmajor), Urziceni Pădure, Lucăceni, Dacia, Paulian, Traian, Decebal, Drăgușeni, Mesteacăn, Dumbrava. Többségüknek nincs sem magyar neve, sem magyar lakója. A betelepítés nem állt meg a határszélen, hanem a megye belső területeire is jutott néhány új ortodox telep, sőt magyar falvak kültelkein is létrehoztak román telepeket, például Mikolán. A „zöldmezős beruházásban” létrehozott román falvakban azonnal ortodox templomokat emeltek a határ menti sávban. A masszív betelepítést Bihar megye csak azért kerülhette el, mert ott jobb volt a románság aránya, miután az országhatár levágta róla a magyarok lakta alföldet. Ide is jutott azonban néhány román falu mutatóba, mint Avram Iancu vagy Mihai Bravu. A határ menti „egészséges” arányok kialakítását célozta az a harmincas évekbeli törvény is, amely kimondta, hogy népszámláláskor a görög katolikus és az izraelita vallású magyarok csakis románnak vallhatják magukat.
Elrabolt beruházások
A kommunizmus éveiben az elrománosítás más taktikát követett. Amíg a királyi Románia román falvak formájában fektetett be tetemes összegeket a régióba, az ország új kommunista urai a befektetéseket elvitték Erdély belső zónáiba, a határszélre évtizedeken át alig jutott pénz. Az új vidékfejlesztési anomáliákat példázandó Szilágyi Ferenc a határ menti Érmihályfalvát említi, amely a környék legjelentősebb településeként hosszú ideig városi rangot sem kaphatott. Helyette a fele annyi lakossággal rendelkező Margittát nevezték ki rajonközpontnak, ide építettek kórházat, bíróságot, adminisztratív központot. Ugyanez történt az ötvenezres lakosú Szatmárnémetivel: tartományi központnak az akkor 15 ezres lélekszámú Nagybányát jelölték ki, amelyet néhány évtized alatt felduzzasztottak 150 ezerre. Mindeközben Szatmárnémeti lakossága csupán megduplázódott az 1968-as megyeszékhellyé történő előléptetése utáni időszakban.
„A közhiedelemmel ellentétben Erdély partiumi határsávja az egyik legszegényebb vidék. A két-három nagyvárost leszámítva a környékre jelentősebb ipart nem telepítettek, az emberek a mezőgazdaságból éltek, ahogy tudtak.” Szilágyi szerint az elmúlt évtizedek hátrányos megkülönböztetésének következményei ma is érződnek a településeken. Az egyetlen adottság, a jó minőségű termőföld, a legtöbb helyen néhány család kezében összpontosul. A gyenge minőségű homok parlagon hever, a kiváló minőségű fekete földek kisebb-nagyobb agrárüzemek, mezőgazdasági társulások formájában kerültek szakemberek felügyelete alá. Jellemző módon színmagyar falvakban is a nagyobb parcellákba összegyűjtött termőföldeket fele-fele arányban dolgozzák magyar és román agrárvállalkozók, a román falvakban azonban elvétve sem találni magyar agrárvállalkozót. Jó minőségű földet szinte lehetetlen vásárolni a környéken, ma még senki nem adja el.
Élet Schengen után
„Ha sikerül feloldani a schengeni határzárat, az olyan hatással lesz a határ menti településekre, sőt, Belső-Erdélyre is, mint a 2007-es EU-s csatlakozás” – magyarázza Cseke Attila. A román-magyar határ szabad átjárhatósága óriási lendületet adhat a határ mindkét oldalán fekvő településeknek. Elképesztően demagóg vélemények is elhangzanak román kormánypárti politikusok részéről, hogy mi megvagyunk Schengen nélkül miközben megfeledkeznek arról: a határ szabad átjárhatósága esetén például bármilyen romlandó áru legalább fél nappal hamarabb eljuthatna az európai célállomásokra.
„A kistelepülés halála, ha zsáktelepülés. A román-magyar határ közelében több tucat ilyen falu létezik, amelyet Trianonban elvágtak az érvényesülés lehetőségétől” – magyarázza Szilágyi Ferenc. A szakember szerint a mintegy száz éves kényszerpihenő után a régi rendszer visszaállítása vélhetően nem megy majd egyik napról a másikra, főleg, ha a határ menti erdélyi városok nem válnak igazából kétnyelvűvé. Szatmárnémeti például képes lenne becsatornázni a határtól száz kilométerre levő Nyíregyháza és Szatmár közötti magyar települések jó részét, hiszen sok magyarországinak könnyebb lenne itt bevásárolni, és az itteni szolgáltatásokat igénybe venni. „Ha viszont ezekben a városokban leordítják a fejét, mert magyarul beszél, minden maradhat a régiben.” Az államnak csak úthálózatról, infrastruktúráról kellene gondoskodnia, a többit kialakítja magának az élet. Csak éppen engedjék!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Szegénység és slumosodás
Bár első pillantásra úgy tűnhet, a nagyvárosok homogén masszává olvasztják lakosságukat, ez távolról sincs így: különböző társadalmi rétegek lakják, mégpedig sokszor egymástól jelentősen elkülönülve. Pásztor Gyöngyi szociológussal Kolozsvár kapcsán beszélgettünk a szegények szegregációjáról.
Pásztor Gyöngyi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munkásképző Intézetének oktatója kolozsvári születésű, így számára a városszociológia, azon belül szülővárosának vizsgálata különös jelentőségű. „A városi szegregáció, szegénység, slumosodás – egy városrész elszegényedésének, gettósodásának – kérdése már sokkal inkább szakmai típusú érdeklődés, mint személyes jellegű” – teszi hozzá a szociológus.
A szegregáció fogalma a társadalomtudományban értéksemleges, jelentése, hogy bizonyos társadalmi csoportok térben elkülönülnek egymástól. A szegregációvizsgálat kiindulópontja, hogy a település nem homogén, hanem különböző társadalmi kategóriák, csoportok osztják meg egymás között különböző mechanizmusok révén. Elsősorban azért, mert az emberek szeretnek magukhoz hasonlók között élni. Ugyanakkor nem tekinthető egy kétértekű – azaz van vagy nincs – állapotnak, sokkal inkább egy skála, amelynek mentén megállapítható, hogy egy közösség kisebb vagy nagyobb mértékben szegregált.
Az elkülönülés több változó mentén is megvalósulhat, választóvonal lehet az etnikai hovatartozás vagy az anyagi helyzet. Alapvetően két típusú szegregációs folyamatot ismerünk. Az első önkéntes jellegű, és általában a kedvező helyzetben lévő társadalmi csoportokat érinti, a második típusú szegregáció már kényszerű: ennek során a többségi társadalom teszi elérhetetlenné az integrációt. Pásztor Gyöngyi kutatásaiban Kolozsvárt vizsgálva keresi a választ arra, hol lokalizálhatók a hátrányos helyzetűeket érintő kényszerű szegregációs folyamatok, milyen mechanizmusok, milyen életmód-sajátosságok jellemzik azokat. Kérdéseit a rendszerváltást követő átmenet kontextusában tárgyalja.
Magyarok mindenütt
De ha már szegregációról és Kolozsvárról beszélünk, megkerülhetetlen a kérdés: mi a helyzet a város magyar ajkú lakosságával? Pásztor Gyöngyi szerint a magyar lakosság szegregációjának mértéke alacsony, nincsenek ugyanis olyan városrészek, ahol egyáltalán ne laknának magyarok, vagy ahol kizárólag magyarok élnének. Vannak ugyanakkor a városnak olyan részei, ahol az átlagosnál nagyobb arányban élnek magyarok, elsősorban történelmi okokból: ahol korábban is élt magyar népesség, továbbra is megtalálhatók, az újabb városrészekben ezekhez képest alulreprezentáltak.
Az 1930-as népszámlálás adatai még Kolozsvár magyar többségéről tanúskodtak. Az akkor is létező városrészek a kommunista átalakítások ellenére az átlagosnak számító 14 százaléknál ma is több magyarnak adnak otthont. Ilyen a Bulgária- és Írisztelep, valamint a Kővári-telep, ahol 30-40 százaléknyi a magyarság aránya, míg a tömbházas részeken az átlagnál alacsonyabb, csupán 10 százalék körüli. A városközpontban például a kilencvenes évek elején még magyar ajkú túlsúly volt érzékelhető, ám a rendszerváltást követő piaci folyamatok megváltoztatták az erőviszonyokat. A Főtér és környéke gazdaságilag felértékelt területté vált, sokan eladták központi fekvésű lakásukat, vagy elhunytak, a kolozsvári magyarság átlagéletkora ugyanis magasabb az összlakosságénál.
NATO és Dallas szomszédsága
Kolozsvár szegények lakta szegregátumai közül a Byron utca és „vidéke” az egyik legrégebbi. Létrejötte összetett társadalmi folyamatok eredménye: a korai iparosítás helyszíne – a régi téglagyár közvetlen környéke – szomszédságában szegényes cigánytelep alakult ki, amit Bufniþának (Bagoly) neveztek. A hatvanas években átépítették a gyárat, a „Bufniþa-negyed” nagy részét lebontották, helyére kétszintes társasházakat építettek. Így alakult ki a mai Byron utca első házsora. A környéken elég összetett az ott élők életmódja: nyugdíjas munkáscsaládok, fiatalok, sokgyerekes családok, roma közösség alkotott rendkívül népes közösséget a 2007–2008-as évekig, amikor is változás állt be az épp feltörekvő ingatlanpiac miatt. Befektetők lakásfelújításért cserébe manzárdot és újabb emeletet húztak az egyszintes épületekre, megváltoztatva a hely térszerkezetét, hiszen megszüntették például a földszinti lakások előtti kis udvarokat. Utóbbiak sokat számítottak az egyszoba-konyhás lakrészekben élőknek. A telkek elvesztésén túl további sajátos konfliktusok helyszíne lett a környék, hisz az újonnan épített lakásokba valamivel jobb társadalmi helyzetűek költöztek, ami sorozatos összetűzésekhez vezetett a korábbi és az új lakók közt. A konfliktusok következtében a rendőrségi razziák száma is növekedett, a szociális lakások esetében pedig az önkormányzat a szerződések ellenőrzése után kilakoltatott minden olyan lakót, akinek nem volt szerződése. „Innen a következő »állomás« a Patarét, vagyis a szemétdomb környéke” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A kommunista ipar fejlődésével további gyárak létesültek a városban, így azok számára munkásszállókat építettek szerte a városba és a Byron utcába is. A ma is működő Mucart tömbházának sorsa valamivel kedvezőbb, mint a hasonló épületeké, hisz az 1872-ben alapított, papírtermékeket készítő gyár ma is működik, a dolgozók meg tudták vásárolni lakásukat, olykor kettőt is, így akár már szoba-konyhás lakrészt is kialakíthattak. Sokkal rosszabb a NATO „becenevet” viselő egykori Clujana-munkásszálló lakóinak sorsa: a csődeljárás után a dolgozók közül csak kevesen voltak képesek megvásárolni lakásukat, mivel ez akkor vált aktuálissá, amikor épp munkanélkülivé váltak.
Bontatlan múlt
Pásztor Gyöngyi a kolozsvári Kétvízköz múltját és helyzetét tartja talán a legizgalmasabbnak és legsajátosabbnak. A Szamos jobb oldalán fekvő, a sportcsarnok és a stadion közötti, házakkal beépített, viszonylag eldugott rész hagyományos munkástelepnek számított, és furcsamód átvészelte a kommunista évtizedeket is. Maradt tehát egy szűk utcákkal, rossz állapotú és apró házakkal beépített kis telep, egy, esetleg kétszobás, de mindenképp kis alapterületű lakásokkal.
Az ottani apró házak a hetvenes évek végén nyertek különös jelentőséget, amikor is Kolozsvár zárt várossá való nyilvánítása következtében nehéz volt a városba költözni, a kiskaput pedig az ingatlantulajdonlás jelentette. Az elérhető tulajdonszerzés útja a Kétvízközbe vezetett, sokak elmondása szerint azzal is számolva, hogy hamarosan tömbházlakást kapnak majd helyette, hisz köztudott volt, hogy a környéket bontásra szánják. A Kétvízköz lakóinak sem csatornázás, sem víz nem jutott, ehhez az állapothoz képest a tömbházlakás összkomfortnak számított. A lakók viszont maradtak a kis és leromlott házaikban a rendszerváltás után is. Aki tehette, elköltözött, aki nem, még szegényebb lett, mások igyekeztek felújítani ingatlanjukat, így a környék jellemzően kettős társadalmi összetételt mutat. Élnek ott alsó-középosztálybeli, ma is kétkezi munkából élő emberek és nagyon szegény családok is, így a belső konfliktusok elkerülhetetlenek.
Minderre „rátesz egy lapáttal” a Kétvízköz szomszédságát jelentő tömbházak lakóival való ellentét is. Ide a hatvanas években értelmiségieket költöztetett az akkori rendszer, ez is bonyolítja a társadalmi kapcsolatok hálóját. „Az utcák eredetileg hosszabbak voltak, a sportcsarnok és a főút építése miatt az utcák Szamos felöli részét lebontották. Érdekes történeteket is őriz a közösség emlékezete. Amikor Ceaușescu Kolozsvárra látogatott az újonnan felépült sportcsarnok hivatalos megnyitójára, a tömbházak mögött húzódó, szegényes látványt nyújtó házakat elrejtették. Az erre a célra kitalált megoldás mai szemmel nézve döbbenetes: a tömbházak mögé magas falat húztak, elzárva ezzel az utcák látványát, és természetesen a kijáratát. Az utcakijáratokat a lakók tiltakozása nyomán lebontották, de a fal bizonyos részei ma is léteznek, garázsok falait képezik” – vázolta a bizarr „városrendezési” eljárást a szakember.
Szebb jövő reménye
Mit látunk ma a múlthoz viszonyítva? A szociológus szerint a korábban létező szegregátumok továbbra is léteznek, sőt, a szegregáció mértéke felerősödött, hisz a rendszerváltás utáni piaci folyamatok maguk is szegregáló hatásúak – ha ezeket nem ellensúlyozzák közpolitikákkal, intenzívebbé válnak. „Tudatos tervezés és politika kellene, a mindenkori kolozsvári városvezetést nézve sajnos az elkülönítést generáló politikát látjuk. A szegregációs jelenségek inkább felerősödtek, mintsem eltűntek volna: a periférián inkább, a központban kevésbé. A központtól nem túl távoli Kétvízközben például az utóbbi években próbálták a szegénység látható jeleit elfedni, bevezették a vizet és a csatornázást, utcákat aszfaltoztak. Az ott élők anyagi helyzete ugyan semmit sem változott, a szennylé azonban nem folyik már az utcán. A perifériákon, sajnos, még ennyire sem szerencsés a helyzet” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A szociológus szerint a város történelme során öröklött szegénynegyedek létezésén túl újfajta veszélyek is fenyegethetik Kolozsvárt. „Nagy kérdés, hogy mi történik, illetve milyen folyamatok elé nézünk. A város térszerkezetében a kétezres évek jelentős változást hoztak, óriási területek kerültek a város belterületébe, ennek következtében új negyedek jelentek meg. Ilyenek az Európa vagy a Jó napot (Bună ziua) nevűek, vagy a legnagyobb új lakónegyedek, amelyek a város határában vagy szomszédságában, Szászfenesen és Kisbácson épültek. A gazdasági válság kockázatossá teheti e negyedek helyzetét, az itt található lakások jelentős részét ugyanis banki kölcsönből vásárolták. Sok az üresen álló ingatlan is, a kölcsönpolitikák megváltozása miatt azokat nem sikerült eladni. Ezért elszegényedési folyamatok helyszínei lehetnek ezek a környékek, ami azért is sajátos és sajnálatos, mert elszegényedő középosztályról beszélhetünk” – összegzett Pásztor Gyöngyi.
Szegénynegyedek: hol és hogyan?
Szegénynegyedek a romániai városok különböző területein alakultak ki eltérő okok miatt. Úgynevezett hagyományos szegénynegyedek azok, amelyek már a kommunizmus előtti időkben is elmaradott területnek számítottak. A második típus is országszerte megtalálható: az ipari negyedek, amelyek lakói a nehézipar rendszerváltás utáni leépülése következtében elvesztették munkahelyüket. Tipikusnak számítanak továbbá a tömbháznegyedekben létrejövő szegénységszigetek is. Ezek általában garzonblokkok, vagy volt munkásszállások környékén létrejövő szegénynegyedek. A munkásszállók lakóit a lakásprivatizáció arra kényszerítette, hogy megvásárolják a hajdanán kiutalt lakrészüket. Ám a lakások közt óriásiak a különbségek: volt, aki négyszobás tömbház-lakásban „ragadt” a rendszerváltás után, és akadt, aki 16 négyzetméteren konyha nélkül, fürdőszobával a folyosó végén. A hagyományos és újfajta szegénynegyedeken, szegregátumokon túl léteznek az úgynevezett informális telepek, amelyek nem a város adminisztratív beosztását követik. Szomorú kolozsvári példa erre a pataréti szeméttelep környékén kialakult közösség.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Galuska és magyar mise
Neve elválaszthatatlanul összenőtt a csángók magyar miséért való küzdelmével. Pedig nemcsak ezért érdemel elismerést, hanem tudományos munkásságáért is. Nyisztor Tinkával nevekről, választott utakról és étkezési hagyományokról is beszélgettünk.
– Az újságolvasók, tévénézők számára bizonyára ismerős a neve. De azt tudja esetleg, hogy miért nevezték épp Tinkának?
– Az ötvenes években divat volt ez a név, azt hiszem román hatásra, mert például Ioan Creangă szerelmét hívták Tincának. Kutakodtam a nevem után, sokáig nem szerettem, mivel román névnek tartottam. De a papnál például Katalin vagyok: Szent Katalint tartom ősszel, miután Szent Tinka nem létezik. Akárhogy is, hozzám nőtt a név, nincs mit cserélgetni rajta. A vezetéknevemmel pedig az iskolában szembesültem először, addig engem Dani Péter lányaként tartottak számon. Régen előfordult, hogy Dani Katalin néven írtam cikket, de a Dani családnevet csak Pusztinában használom, ezért az idegen volt nekem. Otthon ugyanis mindenkinek két neve van: egy, amit használtunk a faluban – magyar és nincs leírva – és a román hivatalos név. Van olyan szerencsés család, amelyik Bálintból csak Balint lett, vagy Lászlóból Laslău, de olyan is van, aki Elekesből Ciobotaru lett. Mindez a menekültfalu Pusztinában, amelynek létrejötte a madéfalvi veszedelemhez kötődik. Nem vagyok meggyőződve, hogy az emberek románosították volna a neveiket, afelől viszont igen, hogy a román hivatalnok azt írt le, amit tudott vagy akart. Budapesten pedig megelégeltem, hogy „Nistor Tincának” szólítanak, ezért átírtam Nyisztor Tinkára. Szóval én ma hivatalosan Nyisztor Tinka vagyok. És boldog vagyok így.
– Ismerve későbbi tanulmányait, feltételezhetnénk, hogy Csíkszeredában járt középiskolába. Pedig nem.
– Nem bizony, én Moinești-en érettségiztem, románul végeztem a középiskolát. Egy évig helyettesítő tanárként franciát tanítottam, de aztán nem kaptam helyet, mert minden tanár román volt a faluban, én meg kilógtam a sorból. Ezért aztán Erdélybe mentem, onnan 1989-ben Budapestre. Nem tudtam belenyugodni, mindig tanulni szerettem volna. Erdélyben tizenkét évet töltöttem, darukezelőként kezdtem, a sepsiszentgyörgyi gépgyárban épp arra lehetett szakképesítést szerezni, otthon meg nem volt miből megélni. De aztán elvégeztem még egy csomó tanfolyamot a gyárban, úgyhogy amikor ’89-ben eljöttem, segédprogramozói állást ajánlottak, mert erre is szereztem Bukarestben képesítést. Életemben mindent becsületesen, szorgalmasan végeztem, még a takarítást is diákkoromban. Sepsiszentgyörgyön végig matematikát tanultam, mert közgazdász szerettem volna lenni, ugyanis számítóközpontban dolgoztam, és az passzolt volna nekem. De a saját kultúrám is érdekelt mindig, azért mentem később Magyarországra néprajzot tanulni. Harminchárom évesen kezdtem el az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Sokan mondták, ha tanulni akartam, miért nem mentem orvosira, az legalább pénzt is hozott volna a konyhára, de engem az nem érdekel. Előtte is volt azért közöm a népi kultúrához, hisz Sepsiszentgyörgyön végeztem hagyományápolással kapcsolatos tanfolyamot is.
– Nagy tudásszomj hajthatta végül Budapestre.
– Igen, ott aztán eléggé „megragadtam”, és addig tanultam, amíg csak jól esett. Külföldi tanulmányokkal, Svájccal és Bukaresttel együtt nagyjából tíz éven át. 2001-ben utaztam haza, mert édesanyám agyvérzést kapott, aztán 2008-ban mentem vissza Budapestre, hogy megvédjem a doktori disszertációmat.
– Sőt: summa cum laude minősítéssel. A kiemelkedő teljesítményen túl ön az első doktori címet szerzett csángó?
– Vannak olyan csángók, akik románul, tehát nem anyanyelvükön szereztek doktori címet, de rajtam kívül nincs más, aki előttem anyanyelvén doktorált volna. Egyébként volt már olyan, hogy azt mondták: biztos nagyon jó dolog, de injekciózni tudsz-e? Persze nem ez a jellemző.
– Rendszerint arról értesülünk, hogy minden követ megmozgat a magyar mise érdekében. Mi a helyzet ma Pusztinában, lesz-e magyar mise?
– Meghaladja az én jövendölésemet, hogy lesz-e. Most nincs. A probléma nagyon összetett. Azt érzem – bár nehéz ezt kimondani –, mintha kicsit lemondtak volna a csángókról, és itt a nagy testvérre, a magyarságra gondolok. Rögtön a rendszerváltás után elég naivan kértük a magyar misét, de az a mai napig nem lett meg. Nem vettem számításba, hogy Jászvásáron van egy román nyelvű római katolikus teológia, amelynek román nyelvű hívők kellenek. Amikor létrejött, még nagyon kevés románul beszelő római katolikus élt, ezért a papok szerepe az volt, hogy asszimilálják a hívőket. Soha nem gondoltam volna, hogy a papok csak magukra, a saját keresetükre és a lehetőleg románul beszélő fizető hívekre gondolnak. Már az elején megmondták nekem magas rangú papok, mit akarok én, megfordítani a történelem kerekét?! Kis csoport vagyunk, nekünk nagyon fontos a magyar mise, de a hatalmaknak nem. A Vatikánnak is csak az a fontos, hogy Romániában román hívők legyenek.
– Elég nagy csalódás lehetett...
– Sok hideg zuhany ért már, a legutóbbi egy magyarországi politikus részéről, aki szerint nem éri meg magyar papokat küldeni Moldvába, mert a moldvai püspökség sokkal több román papot tud küldeni Erdélybe. Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Ha eltűnik, kihal a mostani papok generációja Moldvából, talán enyhül a magyarellenes oktatás Jászvásáron, az új papok esetleg nem lesznek ennnyire magyarellenesek.
– Ennyire távoli a változás?
– Bizonyos szempontból igen, bár most új helyzet adódott Pusztinában, sokan kértek magyar állampolgárságot, és ezzel Magyarországnak is szembe kell néznie. Néhány dolgot sikerült azért elérnünk az évek folyamán. Nincs ugyan magyar mise, de imádkozhatunk magyarul, ha előre egyeztetünk a pappal. Így már második éve minden pénteken háromtól négyig van imaóránk, ahol mindig részt veszek. Sokáig féltek, ma már nem. És nem óriási lépés ugyan, de van rendelkezés arra is, hogy ha magyarországi vagy magyarul beszélő csoport jön a faluba, és van magyarul beszélő papjuk, misét hallgathatnak magyarul a templomban. Nehéz bármit is elérni, mert a jászvásári püspökséggel nem lehet egy hullámhosszon beszélni, márpedig mi hozzájuk tartozunk. Mi imádkozunk házaknál is, kielégítjük a magyar imára vonatkozó szükségletünket. Ám mindig az jut eszembe, hogy II. János Pál pápa valamikor azt mondta, hogy a katolikus egyház jövője a kis közösségekben van. Jó kérdés, hogy ilyen hozzáállással mit lehet remélni.
– A doktori dolgozata a csángó étkezési szokásokról szól. Miért épp a táplálkozáskultúrát választotta témának? A csángó népi kultúra számos más alternatívát is szolgáltathatott volna.
– Azt hiszem, a témavezetőm, dr. Kisbán Eszter választott engem. Nekem ugyanis tényleg mindegy lett volna, hogy miben „utazom”. Úgy gondolom, hogy engem a tanáraim meg akartak óvni minden rázós témától, és ez szép lassan kezdett is belémivódni. De nem eléggé, mert mai napig nem hagyom nyugodni a vallási kérdéseket, amit felvállaltam Moldvában. Mások nem is nagyon mertek ebben a témában „labdába rúgni”: oktatással sokan foglalkoznak, de vallással senki. Azt hiszem, a táplálkozáskutatás nagyon semleges terület, nem fűződik az identitáshoz, ami például kényes téma lett volna, és nagyon hiányos a kutatása.
– Kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel jelent meg. Mit fed ez az átfogó cím?
– A szokásokhoz hasonlóan a táplálkozáskultúrát legkönnyebb az ünnepek által megfogni. De az élet nem csak erről szól, ezért vizsgálom a heti étrendet. Van a kötetben olyan lakodalomleírás, ahol a változás is érezhető, mert arra az alkalomra a városból hoztak szakácsokat, és ez nagyon meg tudta bolygatni a helyi szokásokat. Mert ugye a szokás nagy pozitívuma, hogy nem kell gondolkodni, csak be kell állni a kitaposott sávba. Változtatni nagyon nehéz.
– Nagy általánosságban mi jellemzi a csángó ételeket és étkezéseket?
– Jellemző volt például a napi kétszeri étkezés: nálunk nem volt reggeli. A másik jellemző a savanyú ízvilág: a levesek 99 százaléka savanyú leves. És jellemző a levesek jelenléte. Svájcban például ma már alig van leves, eltűnt. Az európai kutatásban általában a szegények táplálékaként tartják számon a leveseket, de itt, Kelet-Európában ez nem egészen igaz, hisz gondoljunk csak az ünnepi ebédek alkalmával a húslevesre vagy gombóclevesre. Sütemények, tészták pedig nem nagyon vannak. Korábban ez Erdélyben is így volt.
– Mit jelent a galuska egy csángó asztalon?
– Nem egészen ugyanazt, mint Erdélyben, mert nálunk az a töltött káposzta „testvére”, egyfajta töltike. Van húsos és böjtös, azaz húsmentes is, de mindkettőben nagyon sok a zöldség.
– Pusztinán ma a helyi közösséget szervezi és vendégfogadással foglalkozik. Nem jelentett ez nagy életmódváltást?
– Életmódváltásban volt már részem, hisz első-generációs értelmiségiként kellett érvényesülnöm. Ez nagyon szépen hangzik, de nem könnyű járatlan úton haladni. Én nem könyvtárban nőttem fel, a könyvek használatát is meg kellett tanulnom. Nehéz volt elfogadnom, hogy az írás is hasznos, nem csak a kemény fizikai munka. Hogy európai összefüggésben is el tudjam helyezni a csángó étkezést, sokat kellett „mászkálnom”, utazásaim során pedig nemcsak térben, hanem időben is távolságokat tettem meg. Mikor vakációra hazajöttem, egy hétig minden bajom volt, s nem tudtam miért. Aztán rájöttem, nehezen fogadom el az otthoni körülményeket, hogy nem volt fürdőszobánk. Amióta van, nyugodtabban tudok tálban is mosakodni. Mostanában sok minden vagyok egyszerre, nem csak értelmiségi, de minden szerepemet szeretem, és odaadással végzem.
Nyisztor Tinka
Néprajzkutató, közösségszervező, 1957-ben született a mai Bákó megyéhez tartozó Pusztinában. 1976-ban Moinești-en érettségizett, majd éveken át Erdélyben élt. 1996-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán, de tanult Bukarestben és a svájci Neuchatelben is. 2001 óta újra a szülőfalujában él. 2008-ban védte meg a doktori disszertációját az ELTE-n. Kötetei: Pákozdi Judit, Nyisztor Tinka: Csángó galuska – Moldvai magyar étkezési hagyományok és receptek (2009) és önálló kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel tavaly jelent meg.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Forrong a tanügy, bojkottálnák a félévet
A tanfelügyelőket, iskolaigazgatókat és általános iskolai tanítókat egyaránt hátrányosan érintő intézkedések lépnek, illetve léphetnek életbe – ez egyesek számára több száz lejes bércsökkenést eredményez, mások számára több munkát. A tanfelügyelőség minisztériumi állásfoglalásra vár, az igazgatók petíciót nyújtanak be a szaktárcához, a szakszervezet pedig a tagok felhatalmazásával bojkottálná a tanév második félévét.
Elképzelhető, hogy nem kezdik el a pénteken induló egyhetes vakációt követően a tanév második félévét a Hargita megyei pedagógusok, ugyanis érdekvédelmi szervezetük tiltakozást tervez három intézkedés miatt, amely hátrányosan érint sok pedagógust. A tervezett bojkott okai között szerepel az iskolaigazgatók és aligazgatók kötelező óraszámának jelentős növelése, a tanfelügyelőktől történő pótlékmegvonás, valamint egy olyan törvényértelmezés, amely miatt több száz lejes bércsökkenést szenvedhetnek el a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók.
Ráadásul – szakszervezeti vélekedés szerint – az utóbbi intézkedést egyes iskolaigazgatók saját javukra ki is használhatják, így az a különösen zavaros helyzet állt elő, hogy még a tiltakozók táborán belül is lehetnek érdekellentétek. A területi szakszervezet az érdekvédelem fővárosi központjától kérte a tiltakozás egész országra történő kiterjesztését, a pedagógusok aláírásukkal támogatják a megmozdulást, a tanintézetek igazgatói petíciót nyújtanak be a szakminisztériumhoz és tömeges felmondásokat helyeztek kilátásba, a megyei tanfelügyelőség pedig hivatalos állásfoglalást kért az oktatási tárcától.
Kocs Ilona: ismét megalázták a pedagógusokat
Olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel még jobban megalázzák az oktatásban dolgozókat, ezért a szakszervezet arról döntött, hogy nem kezdik el a következő tanévet, hacsak az oktatási minisztérium ki nem vizsgálja a helyzetet – mondta el Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek területi képviselője a megyei oktatási rendszerben dolgozó pedagógusok többségének nevében. Azért, hogy a tanintézetek beleférjenek az éves költségkeretbe, az iskolaigazgatókat az eddiginél heti tízzel több tanóra megtartására kötelezi a szaktárca, ám emiatt lehet, hogy az iskolák egy részében pedagógusokat kell majd elbocsátani.
Egy új törvény értelmében a tanfelügyelők és igazgatók elveszítik bérpótlékuk tíz százalékát, ami több száz lejes bércsökkenést jelent – sorolta a tiltakozás okait a szakszervezeti vezető. Tovább folytatva elmondta, az országos szintű intézkedések mellett Hargita megye esetében csak ráadás, hogy Kovászna megyében lezajlott egy bírósági per, amelyen az az ítélet született, hogy a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítóknak nem kell kifizetni az általuk megtartott heti három-négy plusz tanórát, és sok Hargita megyei magyar tannyelvű iskolában is hasonlóan kívánnak eljárni az igazgatók.
A kisebbségi oktatásban azért vannak többletórák, mert az anyanyelvet és az ország hivatalos nyelvét is heti három-négy órában oktatják. A precedens értékűnek vélt bírósági peren született ítélet azonban még jól is jöhet az iskolaigazgatóknak, ugyanis amennyiben arra hivatkozva megvonják a többletórák értékét a tanítóktól, akkor megtakaríthatnak annyi pénzt, hogy az igazgatóként rájuk kényszerített többletórákat valaki mással végeztessék el – figyelmeztetett az intézkedések közti lehetséges összefüggésekre Kocs Ilona.
Nyugtalanságot keltett a hír
Noha értelmezés kérdése, hogy a kisebbségi oktatásban a magyar- vagy a románórák számítanak többletórának, a bércsökkentés voltaképpen mégis azt jelentené, hogy a magyar tannyelvű iskolák magyar nemzetiségű igazgatói éppen az anyanyelvi oktatásért járó javadalmazást vonnák meg önként a magyar tanítóktól. A pedagógusok régiségétől függően ezek az összegek száztól akár négyszáz lejig terjedhetnek.
Mivel a tanintézetek vezetői ebben a kérdésben önállóan dönthetnek, és éppen most kell kidolgozniuk saját költségcsökkentési terveiket, Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy vannak olyan igazgatók, akik így kívánnak majd takarékoskodni. A tanügyi törvényt mostanáig mindenütt úgy értelmezték, hogy a román tannyelvű iskolákban tanító pedagógusokhoz képest több tanórát megtartó magyar oktatásban ki kell fizetni a többletórákat a pedagógusoknak, ám az említett per során egy új, zavaros törvényértelmezés született, amelynek értelmében nem a román tanítók óraszámához kell viszonyítani a magyar tanítókét, hanem a kerettanterv alapján kell megállapítani az órabért – magyarázta Bartolf Hedvig, aki szerint a bírósági ítélet híre nyugtalanságot keltett a megyében dolgozó tanítók körében.
A tanfelügyelőség álláspontja az, hogy maradjon minden a régiben, kapják meg órabéreiket a tanítók, de az ügyben és a törvény értelmezésével kapcsolatban hivatalos állásfoglalást kért az oktatási minisztériumtól a tanfelügyelőség. Hargita megyében az általános iskolák elemi tagozatain – az előkészítő osztályoktól a negyedik osztályokig – dolgozó összes pedagógust, legalább 700–800 tanítót érinthet az intézkedés.
„Eltűntek” a szaktanfelügyelők
Bartolf Hedvig megerősítette a tanügyi szakszervezet tiltakozásának másik két okát is, azzal kiegészítve, hogy a költségvetési törvény azon tanintézetek igazgatói és aligazgatói esetében rendeli el februártól legalább heti tizennégy tanóra megtartását, amelyek túllépik éves költségkeretüket. Hargita megyében a tanintézetek nyolcvan százaléka hasonló helyzetben van. Ezzel az intézkedéssel kapcsolatban megerősítést és pontosítást vár a tanfelügyelőség a szaktárcától.
A tanfelügyelők bérpótlékcsökkentésének okaival kapcsolatban a főtanfelügyelő azt mondta, ennek az az oka, hogy az új tanügyi törvényből a jogszabály megalkotói kihagyták a „szaktanfelügyelő” meghatározást, ennek következtében a bérezés tekintetében minden szakos tanfelügyelőből egyszerű tanfelügyelő vált, így a régiségtől függően 200–300 lejjel csökkent a bérük.
Asztalos Ferenc: érthetetlen és minősíthetetlen
A kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók többletórájának bérezését garantáló törvénykezdeményezést Asztalos Ferenc korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő dolgozta ki, és nyolc hónapnyi munkájába telt kiharcolni a tervezet elfogadását. Ez egyébként egyaránt része volt az ő képviselői és a szövetség 2004–2008-as választási programjának. A jogszabálytervezet a képviselőház oktatási bizottságán, a képviselőház plénumán, majd a szenátus munkaügyi, oktatási és emberjogi bizottságain keresztül került 2008-ban a szenátus elé, amely végül elfogadta azt – emlékezett vissza a törvény kidolgozója.
Azt is hozzátette, hogy a Trianon óta eltelt időszakban egészen 2007-ig senkinek, még az érintetteknek a fejében sem fordult meg az, hogy egy törvénytelenségről van szó, és nem természetes az, hogy a magyar tanítók ugyanakkora bérért heti négy órával többet dolgozzanak román kollégáiknál. A jogszabály azóta sem változott, így érthetetlennek és minősíthetetlennek tartja azt, hogy olyan bírósági ítélet születhet egy perben, ami teljesen ellentmond a törvény által garantált jogoknak – mondta az említett bírósági ítélettel kapcsolatban Asztalos Ferenc.
A minisztérium sincs különvéleményen
Király András oktatási államtitkárt sokan keresték már az utóbbi időben Hargita és Kovászna megyéből az említett ügy miatt. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy a kérdés valójában nem is kérdés, hiszen a vonatkozó törvény nem változott, tehát továbbra is kimondja, hogy a kisebbségi nyelveken folyó oktatásban a román, illetve a kisebbségi tantervhez viszonyított többlet tanórákat ki kell fizetni a tanítóknak. „A törvény tehát továbbra is egyértelmű kellene legyen. Az más kérdés, hogy sok iskola túllépi költségkeretét, de nem hiszem, hogy ez volna az egyetlen lehetősége annak, hogy hiányukat csökkentsék” – fogalmazott az államtitkár. A minisztérium álláspontja továbbra is az, hogy ki kell fizetni a többletórákat, és a szaktárca erről fogja értesíteni válaszlevelében a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget is – mondta el kérdésünkre Király András.
Miniszteri meghallgatást kérnek az iskolaigazgatók
Petíciót készülnek benyújtani a Hargita megyei tanintézetek vezetői az oktatási minisztériumhoz amiatt, hogy az új tanügyi törvényben a szaktárca a korábbi négyről tizennégyre emelte az igazgatók és aligazgatók által megtartandó kötelező tanórák számát. A tanintézet-vezetők amiatt is aláírásgyűjtéssel tiltakoznak, hogy a fejkvóta alapján kiutalt költségkeretek csak 85–86 százalékban fedezik kiadásaikat, így októberre valószínűleg kimerülnek béralapjaik – tudtuk meg Szakács-Paál Istvántól, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola vezetőjétől. Az igazgató azt mondta, a napokban benyújtják a petíciót, illetve miniszteri meghallgatást kérnek, és ha nem teljesítik kéréseiket, tömeges felmondásokkal tiltakoznak majd az intézkedések ellen.
Széchely István
Székelyhon.ro,

Sorbán Attila megunta
Önkormányzati képviselői mandátumáról való lemondását fontolgatja Sorbán Attila néppártos megyei tanácsos, aki úgy érzi, hogy a megyei önkormányzati képviselő-testületben kifejtett munkája „teljesen fölösleges, pótcselekvés”, mert a határozatokkal szemben felhozott észrevételeit a szőnyeg alá söprik.
Megválasztása, azaz 2012 nyara óta most először érezte úgy Sorbán Attila, hogy sajtótájékoztató keretében szólnia kell a Hargita megye önkormányzati képviselő-testületében zajló munkáról, illetve az őt ért sérelmekről.
„A tevékenységem pótcselekvés”
„Úgy érzem, hogy a megyei önkormányzatnál a tevékenységem teljesen fölösleges munka, pótcselekvés, mert a tanácshatározatokkal szemben felhozott észrevételeimet egyszerűen a szőnyeg alá söprik, nevetségessé teszik. Az utolsó cseppet a pohárban a minap tartott agyagfalvi megyei tanácsülésen történtek jelentették: a gyűlés előtt nem sokkal kaptam meg azt a listát, amely az általános forgalmi adóból és személyi jövedelemadóból a megyei településeknek visszaosztott pénzeket tartalmazta. A leosztás nagyon gyanús, átláthatatlan, úgynevezett belső pályázattal került a megyei tanács elnökének és a testületnek az asztalára, a tavalyi beruházásokról viszont nem készült elszámolás” – fakadt ki Sorbán. Szerinte a beruházások esetében a megyei tanácsnak szem előtt kell tartania a megye rövid, közép és hosszú távú céljait, és ennek függvényében kellene kiutalnia a pénzeket.
Sorbán Attila problémái
A megyei önkormányzati képviselő ezt követően tételesen felsorolta, hogy tulajdonképpen mivel nem ért egyet. „Hargita Megye Tanácsának nincsen pénze adott község iskoláinak fűtéshálózatára és az illemhelyek rendbetételére, de van pénze egy másik településen térfigyelő kamerákra. Nincs pénze, hogy befejezzék egy településen a vízhálózatot, de van pénze ravatalozó építésére. Nincs pénze elektromos hálózat kiépítésére vagy hidak építésére, de van pénze sportlétesítmények felújítására. Nincs pénze piac kiépítésére, de van pénze nagyon szép park feljavítására.”
Újságírói reakciók
Mivel több jelen lévő újságíró számára sem volt teljesen világos az önkormányzati képviselő kifakadásának oka, ezért rákérdeztünk: ha autonómiáról beszél több politikai alakulat – beleértve a Néppártot is –, akkor miért jelent gondot az, ha az adott települések vezetői maguk döntik el, hogy mire kérnek pénzt a megyei tanácstól. Sorbán erre a következőt válaszolta: „nem az a probléma, hogy aki térfigyelő kamerára kér pénzt, arra meg is kapja, hanem az, hogy ezt a megyei tanácsnak mérlegelnie kellene. Azt kellene megnéznie, hogy mire van szükség. A költségvetés egy eszköz, mert megvannak a céljaink, ehhez kell rendelni a pénzt. Az a problémám, hogy az egyik településen térkamerát szerelnek, a másik településen viszont a gyerekek fáznak.”
Csodálkozik, hogy működik a megye
A sajtóeseményen Sorbán kifejtette: csodálkozik, hogy egyáltalán működik ez a megye. „Értsék meg, hogy meguntam, és lehet, hogy be kell fejezzem (...) Oda jutottunk, hogy egy politikus, ha valamit csinál, rögtön sajtótájékoztatót hív össze a népszerűsége növeléséért. Ezen az alapon ha a kovács megpatkolja a lovat, vagy a tanár megtartja az órát, utána hívhatna össze sajtótájékoztatót. Tegyük végre helyükre a dolgokat.”
Kozán István
Székelyhon.ro,

Tóth Endre: a régészeti leletek nem a kontinuitást igazolják
A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett, januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magában foglaló történelmi előadássorozat keretében a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják majd be a jelenkori történelem-kutatás jeles magyarországi és erdélyi képviselői, a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig.
A történelmi előadássorozat megnyitójaként csütörtökön 17 órától Tóth Endre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartott előadást A dákó-román kontinuitás címmel a marosvásárhelyi Bernády Házban.
„A kontinuitás nem csak történelmi elmélet, hanem ideológia is. A román történetírás szerint a mai értelemben vett Erdély területén is élő dákok a Római birodalom idején »romanizálódtak«, átvették a latin nyelvet és kultúrát. A birodalom megszűnése után pedig helyben maradtak és tulajdonképpen Erdély területe a román nép kialakulásának a helye” – ismertette az előadó.
A kontinuitás gondolata a 15. században merült fel először, amikor a Mátyás király udvarában tartózkodó Antonio Bonfini itáliai utazó megfigyelte, hogy a helyi parasztok nyelve nagyban hasonlít a latinra. Ő volt az első aki arra gondolt, hogy ez talán azért van mert ezek az emberek a hajdani római megszállás alatt élő dákok romanizálódott leszármazottjai. „Ennek az elméletnek azonban ma is csak annyi az alapja, mint amit a 15. századi történetírók leírtak. A régészeti leletek azonban nem a kontinuitást igazolják” – folytatta Tóth.
A nagyon jól megszervezett, több évszázad alatt kialakuló Római birodalom igyekezett jó kapcsolatot ápolni a szomszédos népekkel. Ez azonban a dákokkal nem sikerült. Burebistának sikerült egyesíteni a dák törzseket és egy erős hadsereget verbuválni. Sok alkalommal átkeltek a Dunán és betörtek Római birodalomba. Úgyszintén Decebal idején a dákok leverték Domicianus hadseregét, ami igen nagy ellenszenvet generált irántuk Romában. A drobetai híd megépítése után aztán a római hadtest átkelt a Dunán és a dákok ellen vonult. Eusebius szerint a római-dák háborúk során a lakosság férfi része igen megfogyatkozott, és a tartomány megalapítása után a rómaiak más helyekről telepítettek ide törzseket. A Daciának nevezett provincia azonban 271-ben megszűnt, a rómaiak nem látták értelmét fenntartani. Marcus Aurelianus békés helyzetben adta fel a tartományt és vonult a Dunától délre, úgy a hadsereggel, mint a lakosság túlnyomó részével, megalapítva az új provinciát, Dacia Novát.
„Semmi jel nem mutat arra, hogy a tartomány feladása és a katonaság kivonulása után a lakosság helyben maradt volna. Sem régészetileg, sem történelmileg nem lehet bizonyítani ezt. Az őslakósok romanizálódása is más területeken 350–400 év alatt történt meg, míg Dácia területét mindössze 160 évig tartották hatalmuk alatt a rómaiak. A hajdani provincia területén talált háromezer római felirat is csak körülbelül 2,5 százalékban tartalmaz trák-dák személyneveket. A románság kialakulásának a helye tehát a Dunától délre található. Ma Romániában a kontinuitás elmélete ideológiai meggyőző erő vagy kötelező hitvallás” – zárta előadását a régész professzor.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro,

Több területen is értéket teremt a Sóvidék
A Sóvidék meghatározó tényezőnek tartja meg magát Szováta közművelődési életében, mint a város és környéke egyetlen kulturális folyóirata. A kiadvány évi két számmal örvendezteti az olvasókat, egyre több szerző küld anyagokat, így válogatni tudnak az igényes tartalomhoz – tudtuk meg Szolláth Hunor főszerkesztőtől.
Az előző évektől eltérően az utolsó számokat nem helyi képzőművészek munkáinak fotóival illusztrálták, hanem helyi képeslapokkal vagy családi fotókkal. Ugyanis egyik projektje keretében a Sóvidék különös hangsúlyt fektet arra, hogy a vidéken ezt felgyűjtse és digitalizálja.
Tavaly elkezdték a sóvidéki temetők bebarangolását, a régi sírkövek fotózását, elemzését és egy tanulmány készítését is Nemes Gyula segítségével. Bandi Dezső hagyatéka után most a nemrég elhunyt Gub Jenő szovátai tanár hagyatékát szeretnék digitalizálni, meg is szerezték a család hozzájárulását a meg nem jelent írások, egy bibliográfia és életmű kiadásához.
Az ősz folyamán szervezték meg a második sóvidéki helytörténeti konferenciát. Ezen Szováta kutatásának távlatairól is tárgyaltak, amelyet a város monográfiájának újraírására hegyeztek ki. Ugyanis az 1998-ban kiadott anyagot újra kell gondolni, kiegészíteni és több kötetben kiadni. Első lépésben megkeresik a különböző szakterületek szerzőit, összeállítják a bibliográfiát, majd elindítják a munkát, amelynek irányításával Szolláthot bízták meg.
Ugyancsak Szolláth Hunor nevéhez fűződik a szovátai képeslapkutatás és -gyűjtés is. A fiatalember másfél éve kezdett el ezzel foglalkozni, s nagy anyagi ráfordítás árán már kétezer képes levelezőlap van a birtokában. Ezeket hazai és magyarországi kiállításokon, antikváriumokban, aukciós házakban vagy magángyűjtőknél kutatják fel és vásárolják meg, ehhez természetesen egy harminc fős gyűjtői körrel is rendelkezik. A gyűjteményből válogatva jelent meg az ősz folyamán az Üdvözlet Szovátáról című album, amelyet tulajdonképpen sorozatnak képzelt el Szolláth, de egyelőre még csak terv szintjén állnak, mert a minőségi kiadás költségei igencsak borsosak.
Gyűjteményében vannak képes levelezőlapok az első világháború előtti, a két világháború közötti időszakból, a „kis magyar világ” és a szocializmus éveiből. Nemcsak a Medve-tó képeit gyűjti, hiszen az lassan tömeglap, hanem szép számban vannak lapjai a település más részeiről: az egykori falu és a fürdőtelep épületeiről, értékeiről, közülük nem egy igen ritka darab is. A helytörténeti konferencia alkalmából megjelent negyven oldalas kiadvány csupán egy rápillantás az egykori Szováta kevésbé ismert arcára.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Szakmai vita: merre tart a magyar közoktatás?
„Amíg nem tudjuk közüggyé tenni az erdélyi magyar oktatást, hogy mindenki magáénak érezze a fontosságát, addig aligha lesz javulás a minőségben” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Király András. Az oktatási államtitkárt Péntek János nyílt levelére reagáltattuk.
Hogyan kommentálja Péntek János nyílt levelét, amelyben a kolozsvári professzor a romániai magyar közoktatás minőségét bírálja és az oktatásért felelős személyeket vonja felelősségre az erdélyi magyar közoktatás színvonalának, eredményességének és versenyképességének a folyamatos romlásáért?
Péntek János professzor elismert személyisége tudományos- és közéletünknek. Ha nem venném figyelembe ezt a tényt, akkor megkérdezném, hogy két év múlva kihez ír majd nyílt levelet? Két évvel ezelőtt ugyanis a szülőkhöz írt, most az oktatásért felelősökhöz. Semmiképp nem akarok vitába keveredni a levélíróval. Egyetértek a felvetett kérdésekkel, eredményes, színvonalas, versenyképes oktatásra van szükség, ami vonzóbbá tegye az anyanyelvi oktatást a szülők és a tanulók számára is.
Viszont nem tudjuk elkülöníteni a magyar oktatást a romántól, attól, hogy az erdélyi magyar oktatás része a romániai oktatásnak, így ugyanazok a törvények, szabályok és módszertanok érvényesek, ugyanazok irányítják ezt az oktatást is jól vagy rosszul. Ebben az adott keretben vagyunk mi is része a romániai oktatásnak.
A következő kérdéskör, amit felvet a levél, az alacsony színvonal és az egyenlőtlenségek – amelyek viszont nem abból következnek, hogy ennek a nagy oktatási egésznek vagyunk a részesei. A professzor úr is rámutat, hogy a pedagógus autonóm személy, aki ha becsukta maga mögött az osztályterem ajtaját, egyedül van, és a legjobb tudása szerint oktat és nevel. A magyar oktatás feltételezett gyenge színvonala nem annak a következménye, hogy a román oktatás része vagyunk. Hogy mégis miért kevésbé színvonalas a romániai magyar oktatás?
Ha ez egyáltalán így van, mert ilyen szerű méréseket nem tudom, hogy végzett-e valaki, azt csak a helyszínen tudhatjuk meg. A felvételi vagy az érettségi eredményeink nem rosszabbak, mint az országos átlag.
Mihez képest gyengült az oktatási szint?
Nem lehet a 30-40 évvel ezelőttihez viszonyítani, hiszen megváltozott a közeg, megváltozott a társadalom és hála istennek megváltozott a rendszer is. És még valami. Sajnos kevesebben vagyunk, mint abban az időben. Akkor más struktúrája volt az oktatáspolitikának: kötelező hét- illetve nyolc osztály, azt követte a szakiskola és a középiskola azoknak, akik képesek voltak a középiskolában helytállni. Szelektív oktatás folyt. Szigorú szűrők biztosították a minőséget.
Ma 10 osztály a kötelező, sőt, ha az előkészítő oktatást is ide számítjuk, 11 osztály, de a VIII. osztály elvégzése után egy hiátus létezik, amelyben sok tanulónk vész el. A középiskolai szakasz erősen felhígult. Aki elvégzi a 10. osztályt, az automatikusan arra gondol, máris jön a líceumi oktatás befejező két éve. Ne feledjük azt sem, hogy a középiskolai oktatás ma már a tömegoktatás része lett, márpedig tömegoktatásban jól tudjuk, a minőség gyengébb. Iskoláink számára ma az a legfontosabb, hogy teljesítsék a beiskolázási tervet, azaz megtartsák osztályaiknak a számát.
A következő lépcső a felsőoktatás, ami ugyancsak nyitottá vált Romániában bárki számára: csak az nem iratkozik be egyetemre, aki nem akar. Mindebből az következik: nincs folyamatos és korrekt minősége a bejutók tudásának, nincs komoly szűrő, tehát ebből ez a színvonal következik, ami van.
Ez tehát a jelenlegi oktatáspolitika eredménye?
Igen, így is nevezhetjük. Számunkra, akik más rendszerben jártunk iskolába, mint ahogy Péntek professzor úr és jómagam is, furcsa, hogy szűrés nélkül lehet továbbmenni a magasabb szintű képzésre. Amikor mi érettségiztünk, az elbukás aránya 10-15 százalékos volt. Ma ez az arány 50 százalékos. Itt adódnak azok a problémák, amelyek akkor következnek be, amikor a pedagógus becsukja maga mögött az osztályterem ajtaját. Tehát valahol ezek az ajtók mindig kicsit nyitva maradnak, és engedékenyebb lett a rendszer.
Ebben a szűrőrendszer nélküli helyzetben pedig az a legnagyobb baj, hogy a pedagógusok is engedékenyebbek lettek. Számunkra ma az a cél, hogy közüggyé tegyük oktatásunkat. Ebből adódott az is, hogy 2011-ben szigorított a minisztérium az érettségi vizsgákon, mint egy első lépésként a színvonal emelésére. Ebben a vonatkozásban kerültek felszínre a mi oktatásunk elégtelenségei is, hiszen vannak olyan iskoláink, amelyek 90% feletti átmenési eredményt mutattak fel, vannak olyanok is, amelyek 20-25%-ot vagy annál is kevesebbet. Mint általában, ezen a téren sem jó általánosítani.
Viszont amíg mi nem tudjuk közüggyé tenni az erdélyi magyar oktatást, hogy mindenki magáénak érezze ennek a fontosságát, addig aligha lesz javulás a minőségben. Lehet, hogy egyhelyben fogunk topogni, sőt talán egy kicsit visszafelé is haladunk. A klasszikus iskola három pillére a diák, a pedagógus és a szülő. Ha bármelyikük – akár a szülő vagy a diák - kivonja magát, vagy nem teljesít a maga maximális szintjén, felelősen, akkor a rendszer és a minőség romlik.
Ma az iskolázásban a három alap: a diák, a tanár és a szülő mellett ugyanekkora szerep jut a közösség valamennyi összetevőjének: az érdekvédelemnek, az egyháznak, a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak. A jól megszervezett oktatás és oktatáshálózat elengedhetetlen a hosszú távú fejlesztéshez. Péntek János levelének zárómondata, mely szerint Európa cselédpiacát gazdagítjuk, erős megfogalmazás, de igazság van benne.
Miért jutott ide az erdélyi magyar oktatás?
Kezdjük azzal, hogy az új tanügyi törvény nemzetiségi fejezetének kidolgozása illetve elfogadtatása rengeteg energiánkba került nekünk is és az RMDSZ csúcsvezetésének, parlamenti frakciójának, civil szervezeteinknek egyaránt. A törvény előírásainak alkalmazása körül viszont már akadozik a gépezet. Új helyzetek jöttek létre, új összefüggésekkel találkozunk nap, mint nap. Ezeket nem is olyan könnyű kezelni. Ha belülről veszem górcső alá a rendszert azt mondhatom, hogy az egyik ok az lehet, hogy elvesztettük a kapcsolatot a romániai oktatás egészével.
A ’90-es évek elején azt mondtuk, mi majd bebizonyítjuk és megmutatjuk, mire vagyunk képesek. Specifikus versenyeket szerveztünk, amelyeknek során lehetővé tettük, hogy különböző elzárt vidékek egymással találkozhassanak, a székelyföldiek a partiumiakkal, a szórványvidékeken élőkkel. Ez nagyon jó elgondolás volt. Viszont azt nem vettük észre, hogy ma már ezeket a versenyeket magunknak szervezzük és kimaradunk az országos tantárgyolimpiákból. Szép eredményeket érünk el ezeken a versenyeken, de csak egymás közt versenyeztetjük a magyar iskolák magyar tanulóit. Előttem vannak az adatok és szomorúan tapasztalom, hogy országos olimpián csak magyar nyelv és irodalomból vagyunk ott, illetve a művészeti olimpiákon szerepelnek szép számban és sikeresen magyar líceumok tanulói is, de máshol sehol: e két eseten kívül nincsenek magyar eredmények az országos tantárgyversenyeken, és úgy tűnik, ezzel megelégszünk.
A kisebbségi államtitkárságon belül létezik a minisztériumnak egy kisebbségi oktatással foglalkozó főosztálya, ami több mint 60 versenyt szervez minisztériumi szinten, állami pénzeken, a magyar gyerekek számára. Lassan nem értem és nem látom a színvonalát, hogy mire is adjuk ezeket a díjakat. Pedig a versenyek színes palettája biztosíthatná, példának okáért, a tehetséggondozást minden oktatási szinten.
Csak egy példát mondjak: ha valaki kiválóan teljesít a magyar tannyelvű iskola matematika versenyén, annak hasonló szinten kellene szerepelnie az országos, román megmérettetésen is. De ezek a gyerekek valószínűleg nem jelentkeznek a romániai gimnáziumok matematika versenyén, megelégszenek a magyar sikerrel, ám az országos megmérettetés elmarad. Ha tovább vizsgáljuk a helyzetet: ugyanez érhető tetten az egyetemi felvételin is, ahol a középiskolai ismeretek mutatkoznak meg: magyar nagyon ritkán szerepel az első tíz között. Ezek figyelmeztető jelek: valahol elmaradunk attól az elvtől, amit nekünk fiatal korunkban mondtak, hogy mindig többet kell teljesítenünk az érvényesüléshez. Megelégszünk azzal, amit teszünk, de az eredmények azt mutatják, hogy ez nem elég.
Ott van például a sokáig vitatott MOGYE-kérdés: nézze meg valaki az ottani felvételi eredményeket és hasonlítsa össze a románok eredményét a magyarokéval: gyengébb. Valahol tényleg úgy érzem, hogy bár vannak nagyon jó líceumaink és vannak nagyon jó diákjaink is, a minőség, egészét tekintve elmarad az elvárt szinttől.
Magára veszi-e Péntek Jánosnak azt a kijelentését, miszerint azok a magyar pedagógusok, akik az oktatási hatósági intézményekben kaptak megbízást, „gyakran elfeledkeznek arról, hogy ők a magyar oktatás érdekeinek képviselőiként kerültek oda, nem a központi utasítások egyszerű közvetítőiként, végrehajtóiként"?
Azt a részét a kérdésnek, hogy annyit teszek, amennyit engednek vagy amennyit lehet, vagy azt, hogy tájba simulok, kapásból visszautasítom, mert ennél én is és a kollégáim is sokkal többet teszünk. Azonban a minisztériumban dolgozni teljesen más terület. A kérdések másképp tevődnek föl. A minisztériumban nem csupán azt tesszük, amit a lehetőségek megengednek, nem csak végrehajtásról szól a munkánk. A megadott lehetőségeknél sokkal többet teszünk: kiállunk iskolákért, osztályokért, kiállunk helyzetekért, újra és újra érvényesítenünk kell azokat a jogokat, amiket a törvény szavatol, de néha elmulasztják az alkalmazását. Nemcsak a törvények végrehajtásával foglalkozunk, ennél sokkal többet teszünk, hogy a kisebbségi oktatás, ezen belül a magyar oktatás – ami a romániai oktatási rendszer 5 százalékát teszi ki - ne csorbuljon.
Ami a minisztérium irányítása alatt álló intézményeket, tanfelügyelőségeket, iskolaigazgatókat, pedagógusokat illeti, valós szükség van arra, hogy mindenki vegye komolyan a munkahelyi leírását és az általa vállalt felelősséget. A minisztérium nem fordít elég energiát arra, hogy a kihelyezett intézmények az oktatás minőségére tegyék a hangsúlyt. Sok esetben rosszul alkalmazott kollegialitás viszi el a minőséget, főleg ott, ahol egy igazgató kiáll egy olyan tanáráért, akire amúgy egész évben panasz van.
Visszatérve Péntek professzor úr levelére. Helyénvalóak a felvetések, bírálatok, ám sajnos a professzor úr sem lát megoldásokat, mert ő maga sem fogalmaz meg javaslatokat a színvonal emelésére, a felvetett kérdések megoldására.
Önnek vannak elképzelései erről?
Ami a létező lehetőségeket illeti, kidolgoztuk annak az intézménynek a tervét, amelyet a törvény biztosít, és amely háttérintézményként a szakmai minőségi fejlődést és az állandó minőségellenőrzést biztosítaná az oktatásban. A kormányhatározat tervezet benyújtása óta már három minisztercsere történt, ami eddig meggátolta annak elfogadását. Remélem, ez az intézmény hamarosan megalakul, és pluszt fog jelenteni, még akkor is, ha nem old meg minden problémát.
Jó megoldás lehetne ugyanakkor a magyar nyelvű magánoktatás megerősítése az erdélyi közösségben, ami jelenleg majdnem teljességgel hiányzik. A törvény erre lehetőséget ad, de hátulütője, hogy nagyfokú állami támogatást von ki a magániskoláktól. Ez azt jelenti, hogy az egy főre eső diákpénzt megadja a minisztérium valamennyi magániskolának, ebből a pedagógusok fizetését lehet fedezni. Ám minden további állami juttatástól elmarad a magániskola, ezt magának kell megteremtenie. Az oktatás létrehozója kell hogy fedezze az oktatás körülményeit, és a rendszerben kell maradnia. A rendszerben maradás az, hogy mindenben követni kell az aktuális oktatási terveket, törvényeket, módszertanokat – csak jóval szabadabban, mert szabadon tud alkalmazkodni a diákok és az oktatók igényeihez. Jó példa erre Törökország, ahol rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a magánoktatásra, és az ország ezáltal behozta nemzetközi szinten a lemaradásait, sőt élvonalba került.
Egyetért azzal, hogy az év elejétől szigorúan érvényesített kvótarendszer súlyosan diszkriminálja és korlátozza a magyar oktatást, veszélyezteti a magyar közösség jövőjét?
Nincs elég pénz az oktatásban és a kvótarendszer diáklétszámhoz köti az osztályokat. A tanügyre fordított pénz a többségi iskolák számára sem elég. A kisebbségi oktatás bizonyos szintű pozitív diszkriminációja a magyar oktatás javára így nehezen emészthető. Arról nem beszélek, hogy iskolaévenként legalább negyven osztályt menekítünk meg a felszámolás elől, különösen a szórványban. Nehezebb a helyzet a nagyvárosokban, mint például Kolozsváron, ahol valamikor 15 iskola volt, ma már nem tudunk 8-10-et fenntartani a csökkent diáklétszám miatt, legyen az akár tagozat is. Sajnos van egy beidegződés a szülők körében, ami nem teszi közüggyé az oktatást, és saját magunkat építjük le vele. A szülők jórésze a nagy múltú iskolákba akarja járatni a gyerekét, ami oda vezet, hogy a kerületi iskolákat sorvasztjuk el, hisz alig marad 8-10 gyerek egy osztályban. Márpedig nagyvárosban nem lehet 8 gyerekkel fenntartani egy osztályt, pedig lehetett volna több gyerek is, ha nem iratják őket „elit” iskolákba. A belvárosi iskolák akarva-akaratlan a kisebb iskoláink felszámolását segítik elő.
Az sem véletlen, hogy az érdekvédelem oktatási főtitkársága minden évben lefuttat egy olyan programot, amelynek az a célja, hogy minden magyar gyerek magyar iskolába kerüljön. Ezt én személy szerint is igen fontosnak tartom. Olyan intézkedés, amely iskoláink fenntartásában, és implicite azok minőségi munkájában segít. Így válik, válhat igazán közüggyé oktatásunk.
Pásztor Krisztina
maszol.ro,

Amerikai képviselők álltak ki Tőkés kitüntetéséért
Levélben tiltakozott csütörtökön Tőkés László kitüntetésének visszavonása ellen Traian Basescu román elnöknél Frank R. Wolf republikánus és James P. McGovern demokrata képviselő, az amerikai kongresszus Tom Lantos Emberi Jogi Bizottságának két társelnöke.
A két képviselő hangsúlyozta, hogy megkérdőjelezhetetlen Tőkés László püspöknek a Nicolae Ceusescu diktatúrájának véget vető 1989-es forradalom idején tanúsított hősiessége és vezető szerepe. Emlékeztettek arra, hogy Tőkés püspök temesvári lelkészi hivatalából minden román állampolgár emberi jogaiért síkraszállt, gyakran átnyúlva az etnikai és vallási határokon annak érdekében, hogy segítsen Romániát megszabadítani a kommunizmus terhétől.
„Ennélfogva meglepett és mély csalódottsággal töltött el bennünket, amikor arról értesültünk, hogy a Románia Csillaga Rend etikai bizottsága visszavonta kitüntetését Tőkés tiszteletestől" – hangoztatta levelében Wolf és McGovern képviselő.
Emlékeztettek rá, hogy a testület döntésének indoklásában Tőkés tiszteletes „alkotmányellenes" cselekedeteire hivatkoztak, miközben a politikusok értelmezése szerint ő az alkotmányos jogait, beleértve a szólás szabadságához való jogát gyakorolta azáltal, hogy békésen szót emelt egy romániai kisebbség nevében.
„Ez a Tőkés püspökkel kapcsolatos fejlemény több vonatkozásában is aggasztó, nem utolsósorban abban, hogy a látszat szerint a demokratikus tér egy bezáródását jelzi Romániában" – írta a két amerikai politikus.
„Elnök úr, azt sürgetjük öntől, hogy tegyen meg mindent, ami a hatalmában áll, hogy megkérje az etikai bizottságot a Tőkés tiszteletes elleni igazságtalan lépésének visszavonására" – írta a két képviselő, kifejezve kívánságát, hogy választ kapjon a román államfőtől.
MTI
Erdély.ma,

Basescu: Ponta a korruptakat védi, ha nem módosítja a lehallgatások szabályozását
Az elnök egyúttal elismerte, hibát követett el, amikor 2010-ben kihirdette az új büntetőeljárási törvénykönyvet. Victor Ponta miniszterelnök a korrupció védelmezőjévé válik, ha nem módosítja sürgősségi kormányrendelettel a lehallgatásokra vonatkozó rendelkezést még az új büntetőeljárás február 1-jei hatályba lépése előtt – jelentette ki csütörtökön Traian Basescu államfő. Az elnök elismerte: hibát követett el, amikor 2010-ben kihirdette az új büntetőeljárási törvénykönyvet és nem értette meg, mi az „igazi" értelme a lehallgatásokat szabályozó 140-es cikkelynek.
Basescu ezzel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által nehezményezett újításra utalt, amely csak a bűnvádi eljárás megkezdése, vagyis a gyanúsítottak beidézése után engedélyezi a lehallgatásokat. A vádhatóság szerint a lehallgatások feleslegessé válnak, ha beidézésükkel már előre figyelmeztetik a gyanúsítottakat, hogy megfigyelhetik őket.
Az államfő kifejtette: a rendelkezés eszköztelenül hagyja az államot olyan bűncselekmények felderítésében, mint a hatalommal való visszaélés, befolyással való üzérkedés, adócsalás, emberkereskedelem és kábítószer-csempészés. A DNA és a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) ugyanis a legtöbb esetben lehallgatási jegyzőkönyvekre támaszkodik a bizonyítási eljárás során. Basescu szerint az ő tévedése nem menti fel Pontát a felelősség alól, akinek még módjában áll kijavítani a hibát.
A jobboldali államfő és a szociáldemokrata miniszterelnök között csütörtökön levélváltás is történt az ügyben. Miután az elnök sürgősségi kormányrendelet kibocsátására szólította fel Pontát, a kormányfő válaszában arra hivatkozott, hogy az új törvénykönyveket még a – jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) által támogatott – Boc-kormány dolgozta ki.
A DNA csütörtökön közleményben hívta fel a kormány figyelmét, hogy a korrupciós esetek felderítésének hatékonyságát veszélyeztetik a február elsején hatályba lépő új törvénykönyvek, a Be. és a Büntető törvénykönyv (Btk.). A vádhatóság mellett a legfelső bíróság elnöke is a két jogszabály sürgős módosítását szorgalmazta. Ponta korábban kijelentette: a bírák és ügyészek szakmai szervezetétől, a Legfelső Bírói Tanácstól (CSM) vár jobbítási javaslatokat, a módosításokat pedig majd a parlament fogadja el. A parlament tavaszi ülésszaka jövő héten, az új Btk. és Be. hatályba lépése után kezdődik.
MTI
Erdély.ma,

Születésnapi jókívánságok
Mai nap töltöm be 89. életévemet és lépek be a 90.-be. Ezelőtt egy évvel megjelent könyvemben sok mindent leírtam, nemcsak a múlt emlékeit, hanem a jelenhez is szóltam. Említettem, hogy a Kárpát-medencében nagy magyarellenesség dúl, Székelyföldön nem tudjuk elérni, hogy magyar nyelvünk legalább itt hivatalos legyen, nem lépünk fel határozottan jogainkért, emlékműveinkért, utcáink elnevezéséért, autonómiánkért, a bukaresti irányítás ellen.
Most, amikor pénzügyeinket és az elektromos áramot Brassóból, a telefont Bákóból, a gázszolgáltatást Bukarestből irányítják, kőbányánkat Ploiești-re, erdeink fáját ki tudja, hová viszik, zászlóinkat levetetik, reálbéreink alacsonyak, munkanélküliségünk magas, most, amikor egy tévútra terelődött, elüzletiesedett világban, elidegenített emberi környezetben, globalizált, képmutató, balliberális-szocialista, kommunizmust, nacionalizmust tápláló társadalomban élünk – félre kell tennem eddigi ars poeticámat: „politikai aktivizmus helyett intellektuális cselekvést gyakorolni!” Valóban mindent meg kell tennünk, hogy minden magyar szülő magyar iskolába járassa gyermekét. Minden magyar tanárnak és tanítónak erejét, tehetségét arra kell fordítania, hogy minél kevesebb diák bukjon meg a vizsgákon, és ne hagyják, hogy oktatási hálózatunk fokozatosan felszámolódjék. Sok értékes polgármesterünk van – például a sepsiszentgyörgyi, uzoni, mikóújfalusi –, de mindegyik városunkban és községünkben nekik kell kierőszakolniuk, hogy helységeink minden intézményében magyar feliratok is legyenek, magyarul is szolgáljanak ki, szabadon használhassuk köz- és magánterületen a nyelvi, etnikai, kulturális és felekezeti identitásunkat megjelenítő nemzeti szimbólumainkat. Fokozni kell a Székelyföld feldarabolása, a beolvasztás minden formája elleni és az erdélyi magyarság autonómiája melletti harcot.
Nem tűnik fel senkinek, hogy Kovászna város legfőbb útja, a több kilométer hosszú út Ștefan cel Mare és Mihai Eminescu nevét viseli? Sepsiszentgyörgyön a három leghosszabb, legforgalmasabb utca az 1 Decembrie 1918, Grigore Bălan és Nicolae Iorga – ugyanakkor Arany János egy zsákutcában, Orbán Balázs, Irinyi János, Márton Áron, Jókai Mór, Bolyai János valahol a város peremén található?
Figyelemmel kell lenni a sepsiszentgyörgyi hősök temetője rendezésével. Tudjuk, hogy egy Romániában felállított emlékművel nem lehet bármit tenni, csak azt, amit a törvény megenged. Azt is tudjuk, hogy az I. világháborús emlékmű nemcsak Sepsiszentgyörgy város magyar hőseinek emlékműve, hanem az I. világháborúban harcoló magyar, román, orosz, német, olasz és osztrák–magyar hadseregben harcoló elesettek emlékét őrzi. Azt is tudjuk, hogy akkor a város és a megye nagyobb része magyar volt, az itt élő azon családok is magyarnak vallották magukat, akiknek nevei nem magyar eredetűek: Opra, Lepedus, Nyáguly, Urszuly, Váncsa, Ráduly, Sztolyka, Krausz – mai leszármazottaik is becsületes jó magyar emberek! Látjuk azt is, hogy Kisből Chișu, Keresztesből Cheresteșiu, Szabóból Sabău, Lakatosból Lăcătușu stb. lett.
Az egykori írások szerint az első emlékművet 1921-ben a román hatóságok állították fel, egyszerűen, felírás nélkül állt (Szekeres Attila: Évtizedek viharaiban – Háromszék, 2014. január 23.). Ma a felújított mű is hasonló, sivár, hibás felirattal. Reméljük, lesz erő, mely ellentmond a bukaresti kegyeleti hivatal előírásainak. Kíváncsian várjuk, hogy fog „kinézni” a német, 1917-ben felállított emlékoszlop, az átszállított „szovjet emlékoszlop” (eredetijén vörös csillag állt), valamint a rendezésre kerülő sírkert. E sírkert rendezésében, vagyis a hősök temetőjének széppé alakításában ki kell kérni a város polgárainak véleményét is. Itt kell elhelyezni a belvárosi református templom kertjében a II. világháború történelmi hűséggel összeírt sepsiszentgyörgyi áldozatainak nevét feltüntető, 2008-ban felszentelt emlékművet. Szomszédságában lesz helye a II. világháború mikóújfalusi andezitsziklájának és a három székely kopjafának, melyeket a szőrösdombi, Úz-völgyi és görgényüvegcsűri harcokban elesett sepsiszentgyörgyi hősök emlékére állítottak. Bízom abban, hogy a sepsiszentgyörgyi hősök temetője az itt élők és idelátogatók kegyeleti helye lesz. A születésnapi jókívánságokat nem kell megköszönni – de elfogadni és megszívlelni igen.
Dr. Szőts Dániel
A Háromszék szerkesztősége egészséget, további tevékeny éveket kíván Szőts Dánielnek születésnapja alkalmából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),