Sajátos hozzájárulás Márton Áron boldoggá avatási peréhez
Hetvenöt éve szentelték püspökké Márton Áront. Ennek tiszteletére szülőfalujában, Csíkszentdomokoson vasárnap 16 óra 30 perctől évfordulós ünnepséget tartanak a helyi kultúrotthonban, melynek keretében két könyvet mutatnak be, illetve levetítik Maksay Ágnes kolozsvári rendező, szerkesztő Márton Áron boldoggá avatási pere című dokumentumfilmjét. A film rendezőjével beszélgettünk.
– Miért tartotta fontosnak, hogy Márton Áron boldoggá avatási peréről filmet készítsen?
– A dokumentumfilm ötlete úgy született, hogy egyszer egy rádióműsorban hallottam, amint Jakubinyi György érsek beszámol a 2010-ben Rómában tett közbenjárásának sikerességéről. A gyulafehérvári érsek a Szentek Ügyei Kongregációnak bíboros prefektusához, Angelo Amatohoz folyamodott Márton Áron boldoggá avatási eljárásának ügyében. Az összes rendszerváltás utáni beindított boldoggá avatási eljárás ugyanis vértanúügy, egyedül a Márton Ároné hitvalló per, az utóbbi továbbviteléhez szükséges lett volna egy hivatalos iratokkal, orvosok által is kivizsgált csodára. Ettől tekintett el a bíboros prefektus az ügy előmenetele érdekében, kijelentvén, hogy az elkövetkezőkben a híveknek a feladatuk, hogy hassanak oda: csoda történjen. Jakubinyi érsek – tolmácsolván Amato bíboros szavait – hangsúlyozta, hogy „munkára fel, mert hitvalló boldoggá avatásához mindenképp csoda kell”.
Bevallom, nagyon keveset értettem ebből az üzenetből, így kérdezősködni kezdtem. Laikusokat és egyházi személyeket egyaránt faggattam, mert meg szerettem volna tudni, hogy Márton Áron boldoggá avatási ügyében mit kell nekünk, egyszerű híveknek tennünk. Kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül, aki nincs tisztában ezzel a boldoggá avatási eljárással. Ekkor döntöttem úgy, hogy ennek utánajárok, és egy dokumentumfilm segítségével közérthetővé teszem ezt a folyamatot. Én ennyivel tudok ehhez az ügyhöz hozzájárulni.
– A film három, egyenként 26 perces részből áll. Szándékos ez a szimmetrikus felosztás, vagy a véletlen műve?
– A 26 percnek megvan az egyszerű magyarázata, általában a dokumentumfilm-pályázatok kiírói meg szokták szabni az alkotás terjedelmét is, inkább a háromrészes felosztásra térnék ki, mert ez a rendezői koncepcióm eredménye. A film szerkezetével is követni kívántam a boldoggá avatási folyamat fontosabb momentumait.
Az első fázisban zajlik a pozíció elkészítése, melyben ismertetni kell a boldoggá avatandó személy életrajzát munkássága alapján és különböző tanúságtevők visszaemlékezéseit felhasználva. Ezt tettem a film első harmadában, a Szülőföldi tanúságtevők című részben, melyben olyan tanúkat kerestem, akik kortársai, paptársai voltak a néhai Márton Áronnak.
A második rész inkább egy olyan történelmi-társadalmi korrajz, amelynek középpontjában a néhai püspök áll, mivel a szentté avatási per anyagának tartalmaznia kell egy életrajzot, s ezt a készítők a megfelelő korban helyezik el. Szóval, az Amikor a tanúságtevő maga a történelem címet viselő részben a Szekuritáté irattárában és különböző levéltárakban Márton Áronra vonatkozó megfigyelési és egyháztörténeti anyagok filmes feldolgozását valósítottam meg.
A harmadik részben, amely a Várva a csodát címet kapta, a Vatikánban élő posztulátorral és a Szentek Ügyei Kongregáció szakembereivel járjuk körbe, hogy jelenleg hol tart a boldoggá avatás pere. Ezen túl bemutatjuk azt is, hogy milyen módon szokták a csodát bizonyítani, hogy mikor van szükség a csodára, és mi ennek a szerepe a boldoggá avatás folyamatában.
Évfordulós ünnepség
Böjte Csongor szervezőtől, a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet tagjától megtudtuk, hogy a rendezvényen jelen lesz Maksay Ágnes is, akivel a filmvetítést követően beszélgetni lehet. Böjte kitért a könyvbemutatókra is, részletezve, hogy a tavaly a domokosi Márton Áron Múzeumban tartott konferencia anyagát adták ki könyv formájában, melyet Lázár Csilla ismertet, valamint a Székely Könyvtár sorozatban az egykori püspök beszédeiből megjelent kötetet ismertetik. Az utóbbiról Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője beszél.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro,

Elismerés a munkájáért
A moldvai magyar oktatás megalapozásában vállalt szerepéért Borbáth Erzsébet nyugalomba vonult csíkszeredai magyar szakos tanárnak, volt iskolaigazgatónak adományozta A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) az idén első alkalommal kiosztott Petrás Incze János-díjat.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a fővédnöke az idei, szombaton megrendezendő budapesti csángó bálnak, amelyen A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) által alapított Petrás Incze János-díjat is átadják. A díjat idén először osztják ki, és azok kaphatják, akik sokat tettek a moldvai magyar oktatás érdekében. A kitüntetést Petrás Incze János (Forrófalva, 1813. − Klézse, 1886. szept. 6.) moldvai csángó katolikus pap, folklórgyűjtő, nyelvész után nevezték el.
Csíkszeredai az első kitüntetett
A csángó gyerekeket támogató, az AMMOA-val szoros együttműködésben dolgozó, Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke, Pákozdi Judit elmondta, a Petrás Mária-kerámiát, oklevelet és pénzjutalmat tartalmazó díj idei kitüntetettje Borbáth Erzsébet, akinek a moldvai magyar nyelvű oktatás megalapozásában, az első generációs értelmiség kinevelésében vállalt szerepéért adományozzák azt.
Alázattal kell szolgálni
A jelenleg Csíkszentmártonban élő Borbáth Erzsébet nyugalomba vonult magyar szakos tanár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola volt igazgatója a tőle megszokott szerénységgel fogadta a kitüntetés hírét. Mint portálunknak mondta, egészségi állapota miatt nem tudja személyesen átvenni azt, de nagy megtiszteltetésként értékeli, hogy őt jelölték a díjra. Megfogalmazta, ha Széchenyi a legnagyobb magyar, és Orbán Balázs a legnagyobb székely, akkor Petrás Incze János a legnagyobb moldvai magyar. „Hogy lehet kiérdemelni egy olyan díjat, amelyet az ő neve fémjelez? Egyetlen módon: alázattal szolgálni, cselekedni a moldvai csángómagyarok ügyéért, amelyért ő életével, áldozatos munkájával küzdött, dolgozott, és példát mutatott az utána jövők számára, hogy »vérei ne maradjanak az értelem míveletlenségében«” – foglalta össze gondolatait Borbáth Erzsébet.
Munka a csángó gyerekekért
A pedagógus munkája 1990 óta fonódik össze a csángó gyerekek oktatásával, akkor érkeztek Csíkszeredába, a József Attila Általános Iskolába moldvai csángómagyar gyerekek, hogy magyar nyelvű oktatásban részesülhessenek. Az iskola akkori munkaközössége felvállalta a programot, melynek keretében 2000-ig, a szakszerű moldvai magyar oktatás beindulásáig az iskola felső tagozatán minden évben egy osztálynyi csángó fiatal kezdhette el a magyarul tanulást. A fakultatív magyarórák moldvai elindítása után 2000-től a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) megbízásából Borbáth Erzsébet szakirányítója volt a programnak, amelyből egy évvel az RMPSZ előtt, 2004-ben lépett ki. 2011-től, amikor ismét az RMPSZ-t bízták meg a csángómagyar oktatási program irányításával, a felügyelőbiztosság munkájában vesz részt.
„Szakmai hozzáértésre van szükség”
Borbáth Erzsébet véleménye szerint a fakultatív magyarórák mellett a középiskolában magyarul továbbtanulni kívánó moldvai csángó gyerekek számára jó lenne egy átmeneti időszak magyar tannyelvű általános iskolában, mielőtt kilencedik osztályba kerülnek. Az óvodától nyolcadik osztályig tartó román tannyelvű oktatásról hirtelen magyarra váltani ugyanis nehézséget és hátrányt is jelent a diákok számára – mutatott rá. A csángómagyar oktatási program jelenlegi helyzete kapcsán azt mondta, a szakmai hozzáértés nagyon fontos. A Moldvában tanító pedagógusok jó szándéka vitathatatlan, a munkát pedig ki-ki képességei és felelősségérzete szerint végzi – értékelte.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Az űrlap alja
Eseménydús évet zárt az EKE ’91
Nemcsak évértékelőt tartott szombaton az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar, hanem díjazták a legjobb túrázókat, túravezetőket és Ujvárosi Tibor alapító tagot, aki tavaly múlt 90 éves, és az egyesület örökös tagjává választották.
Az Ady Endre Líceum dísztermében megtartott közgyűlésre igen kevesen érkeztek, alig félszázan, ahhoz képest, hogy jelenleg 193 fizető tagjuk van. Egyébként Tiponuţ Tibor, az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar elnöke beszámolójában meg is jegyezte, hogy bár tavaly szerencsére senki nem hunyt el a tagságból, 2012-höz képest mégis 30 fővel kevesebben vannak. Az ismeretterjesztő, honismereti, nevelő tevékenységgel kapcsolatban elhangzott, hogy egyre több olyan rendezvényük van, amit helyhiány miatt nem tudnak megtartani. Példa erre a 2013/2014 telén, januártól április végéig vetítéssel egybekötött honismereti és ismeretterjesztő előadás-sorozat. Ennek eddig az Ady-líceum adott otthont, de ezzel a hagyománnyal az idén szakítottak, mert egyre nehezebb volt megoldani a teremgondokat, és többször probléma volt a részvevők nem feltétlenül civilizált viselkedésével. Ezért idén a keddi találkozók végén alkalomszerűen, zárt körben tartanak egy-egy vetítést, ha éppen akad önkéntes előadó. Az elnök szerint ennek az az előnye, hogy az EKE-tagokat nem szorítják ki idegenek az előadásokról, és így a legelszántabb természetjárók is részt tudnak venni a vetítéseken. Hátránya, hogy nincs előre megírt program, tehát aki kíváncsi a vetítésekre, ott kell legyen a keddi találkozókon. Sikeres akcióként emelte ki Tiponuţ a Nagyváradon megszervezett Nagy EKE ’91 Olajgyűjtést, amelyet önerőből oldottak meg, mert tavaly nem kaptak rá támogatást. Említést tett a farsangi bálról, a Somló-hegyen megtartott hagyományos Föld napi tagavató túrájukról, amikor is kilenc új tag tette le a fogadalmat. Vízitúrák és egyéb kirándulások tarkították a tavalyi esztendőt, de a sok örömbe üröm is vegyült: Erőss Zsolt és Kis Péter tragikus eltűnése és halálhíre komoly érzelmeket váltott ki mindenkiből. Ezért május 28-án minden városban, ahol EKE-osztály van, 21 órakor gyertyát gyújtottak az emlékükre. A Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentő Szolgálattal kötött protokollum alapján pedig júniusban Biharfüred környékén 30 kilométeres szakaszon felújították a turistajelzéseket. Ismét, immár ötödjére teljesítménytúrát is szerveztek. A Medveles elnevezésű teljesítménytúrában társszervezők voltak, és a résztvevők választhattak a 20, 40, 60 km-es távok között, de 2013-ban első alkalommal a 80 és 100 km-en is kipróbálhatták magukat a vállalkozó kedvűek. A vetítések, előadások és túrázások közül említésre méltó, hogy novemberben Kollár Lajos és Mécs László, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció-sorozat alapítói az EKE meghívására erdélyi előadó-körútra indultak, illetve a Mikulás kirándulást emelte ki, amikor meglátogatták a Farkas-hegyi kristálybarlangot, melyet 2012. augusztus 18-án nyitottak meg a látogatók számára. A barlangot véletlenül fedezték fel 1987-ben, a bauxitbányába robbantottak szellőzőnyílást, amikor feltárult a járat. A barlang újdonsága egy kis bányamúzeum, amely bemutatja az érdeklődőnek a föld alatti munka eszközeit. Idén támogatás hiányában a városismereti vetélkedőt nem tudták megtartani, viszont a megyei önkormányzatnak köszönhetően újra egy szép kivitelezésű éves túratervet sikerült letenni az asztalra.
Torma József alelnök túrabeszámolójából megtudhattuk, hogy tavaly az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar összesen 83 túrát szervezett. Ezek közül 74 volt egynapos és kilenc többnapos. A túrákon összesen 1376 személy vett részt, ebből 699 EKE-tag. Közúton összesen 11 680 km-t, vasúton 6 329 km-t és gyalogosan 1 955 km-t tettek meg. A gyalogtúrák alkalmával 72 700 méteres szintkülönbséget küzdöttek le.
A pénzügyi beszámolót sokan örömmel fogadták, ugyanis ebből kiderült, hogy tavaly jól gazdálkodott az egyesület, ugyanis év végére az egyesület összértéke (leltári tárgyakkal és nyereséggel együtt) elérte a 35 428,33 lejt. A közgyűlés a cenzori beszámolóval, majd a túrázók és túravezetők díjazásával zárult. A 2013-as év túravezetője díjat Fábián György érdemelte ki, a tavalyi év turistái pedig Torma József és Danicska János lettek.
Sükösd T. Krisztina
EKE= Erdélyi Kárpát Egyesület
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Az RMDSZ autonómiatervezetének közvitára bocsátását sürgeti az EMNP- A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szakértői műhelyében készülő, a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezet közvitára bocsátását sürgetik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székelyföldi területi szervezetei.
Az EMNP székelyföldi vezetői az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben emlékeztettek: az RMDSZ a 2013 májusában tartott kongresszusán határozott arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról a bukaresti törvényhozásban. Az ellenzéki párt felrótta, hogy RMDSZ vezető politikusai azt ígérték, 2013 végén közvitára bocsátják a tervezetet, ám "előbb januárra, majd februárra, végül májusra tolták a határidőt".
Az EMNP székelyföldi vezetői szerint az RMDSZ egy egész sor kérdés megválaszolásával maradt adós a törvénytervezettel kapcsolatban. Ezek között említették, hogy az erdélyi magyar közösség nem tudhatta meg, kik dolgoznak a tervezeten, mikor kezdődik az ígért széles körű konzultáció, véleményt nyilváníthatnak-e ebben az erdélyi magyar pártok és szervezetek, a téma szakértői, és véleményüket beépítik-e majd a törvénytervezetbe.
"Ha nem születnek kielégítő válaszok, az RMDSZ kezdeményezéséről kiderül, hogy nem több annál, aminek sokan gyanítják: látszatcselekvés, amellyel a szövetség egyes vezetői – újabb kétes értékű kormányzati szerepre készülve – megpróbálják leszerelni azt a fajta közösségi fellépést, amely a Székelyek Nagy Menetelésekor is megmutatta igazi erejét" - fogalmaztak a közleményben.
Az EMNP székelyföldi politikusai felszólították az RMDSZ vezetőit, tegyék átláthatóvá és a közösség érdeklődő tagjai által is követhetővé a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatát, és vonják be a folyamatba mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, amelyek az utóbbi két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították. Hozzátették: széleskörű egyeztetés nélkül semmiféle autonómiatervezet nem lehet sikeres.
(MTI) 2014

Szétkommentálni vagy elhallgatni, ez itt a kérdés
A látomásos zseni Jorge Luis Borges, lassan háromnegyed évszázada egy elképzelt, de mára a (cyber)valóságnak nagyban megfelelő bábeli könyvtárról írta: "Ma már tudjuk, hogy egy értelmes sor vagy egy pontos hír körül mérföld hosszúságú esztelen kakofónia, verbális limlom és összefüggéstelenség található" (Bábeli könyvtár – 1941). A közéleti diskurzusokat figyelve, igen gyakran egy ilyen könyvtár képzete – és mi más a cyber, a virtuális valóság, és a médiák termelte dimenzió mint állandó megfejtésre váró “összefüggéstelenség” – ötlik az eszembe, és meggyőződésem, hogy sokan vagyunk így még ezzel. Meglátásom szerint, az a helyzet van kialakulóban, amikor egyre kevésbé vagyunk képesek “rendet vágni” a ránk zuduló információs limlom között, eligazodni a világ dolgaiban, legyen szó akár legközvetlenebb környezetünkről, vagy tágabb, sőt globális összefüggésekről. És ez nem arra ösztönöz, hogy kellő türrelemmel és némiképp alázattal közelítsünk a dolgokhoz, hogy kis szellemi, gondolkodásbeli erőfeszítéssel próbáljuk meg megérteni a valóságot, hanem ez helyett lazán szétkommenteljük azt. Olyasféle barlangképekből teremtünk “való világot” (jut az eszembe a reality show, mintegy allegóriája lehetne Platón barlang-hasonlatának, a fiúk-lányok a bekamerázott barlangban ripacskodnak naphosszat, szinte mindenestől elszigetelve a valóságtól, párhuzamos valóságot játszanak), melyek nem is kommunikálnak a valósággal, a köldökzsinor, mely ez utóbbihoz köthetné a töredezett és értelmét vesztett diszkurzív világot, rég el lett vágva. A szavak inflálódása, jelentéstartalmuk kiürülése egyben a társadalmi valóságra épülő világunk kiürítése, sőt leértékelése: minél inkább szétkommentáljuk vagy éppen ellenkezőleg elhallgatjuk a leglényegesebb dolgokat a valóságról, annál értéktelenebbé tesszük azt, és persze benne sajátmagunkat. És még az sem vigasztalhat, hogy közben – valamiféle összeesküvés-elméletnek megfelelően, mint valami árnyékvilágban – vannak/lennének “illetékesek”, akik ismerik a forgatókönyvet, tudják mi a dürgés, és a maguk hasznára gerjesztik a szavak inflációját, parasztvakításként, képmutatásként, hogy közben “titokban a maguk hasznára válthassák meg a világot”. Nem, egyre nyilvánvalóbb, hogy az “illetékesnek” gondolt vezérek is kotta nélkül játszanak, képmutatásuk, manipulatív gesztusaik, politikusi paranóia következménye: nincs rejtett és következetesen megvalósítandó terv, inflálódott, megkopott szavak vannak, egyre üresebben kongó puszta kifejezések.
Kiemelni is nehéz a politikai diskurzusok folyásából egyiket vagy másikat, hiszen akárhol is kezdenénk a merítést, lényegében ugyanazokat az üres szavakat és kifejezéseket találjuk. Ha a magyarországi alkotmány (megengedem, nem is alkotmány, nehogy hasonlítson egy “normális” jogrendszerre, amit létrehoztak, hanem “csak" alaptörvény /kisbetű szándékos/) preambuluma arra való, hogy giccses emlékművek felállítását és történelemhamisítást alapozzon meg, a rohammunkában tákolódó román alkotmánymódosítás egyenesen EP-választási kampánytéma, és semmivel sem több. Ahogy Magyarországon dúl-fúl a “rezsiharc” (pfujj, mecsoda egy kifejezés, normális embernek a hátán feláll a szőr hallatán), nálunk autonómia-harc folyik (ajánlom, hogy az autonómia kifejezést nyilvánítsák az arra “illetékesek”, a legeredetibb székely kifejezésnek, alkalmazásának sűrűsége indokoltá teszi ezt, csak ne hangzana olyan “ó-görögösen”). Szóval harc az van, autonómia még tervezetekben sincs, mert huszonöt év után még készül a “nagy és precíz, mindent felölelő” ötszázvalahányadik tervezet, amit aztán le lehet tenni a parlament asztalára, hogy csak úgy porzik az majd tőle, és utána repül is a kosárba, jó esetben a fiók mélyére. De közben persze, szétkommentelik és elátkozzák a cikket és íróját, aki azt a sarkalatos kérdést fogalmazta meg a minap, hogy vajon lenne-e pénz az autonómia intézményeire? Vagy van-e elég öntudatos és tág bugyelárissal autonómiázó székely atyafi, aki hajlandó, és képes lenne pluszban adózni azért? Márpedig az autonómia óhajtását, azt, hogy akik, ki- meg felvonulnak zászlaja alatt komoly a szándékuk, az árának megfizetése jelez(het)né, ugyanis ingyen autonómiának roppant híg (lenne) a leve!
A leginkább inflálódott és kiürült kifejezések közt a nemzet, nemzeti kifejezés lehetne a másik zászlóvívő, hiszen nincs már az az összefüggéstelenség, amiben fel ne merülne, amiben ne jelezné, hogy itt biza valami olyanról lesz/van szó, amiből egyesek kirekesztetnek, és a nemzet ezáltal fog fényeskedni, legalábbis a cigit áruló trafik-hálózat homlokzatán. A gyakori kontextus, amivel e kifejezést hozzánk, hatumákhoz (határon kívül rekedt magyarokhoz) asszociálják az a senki által át nem látott “nagy nemzetegyesítő” rendszer (NER), mely egyszercsak áldásával fogja elárasztani a “Kárpát-hazát”, csak nem tudni mikor, és nem tudni hogyan. Vannak szent dolgok, amiket soha nem szabad kimondani, azért nem t.i, mert kimondásukkal rontjuk annak esélyét, hogy tartalmuk megvalósuljon (vigyázz mit kívánsz, mert még megvalósul – mondja a Dél-dakota közmondás is); ezért elég, ha (másod)percenként elmakogjuk: nemzet, nemzeti, és minden egyébről hallgatunk – sugallja Szász Jenő egy nemrég mondott tévés (ál)interjúban. Hogy t.i. az ő fantom intézete (mi más, mint a második Nemzetstratégiai sóhivatal) éjt nappá téve dolgozik, csakhát az eredményeik titkosak, hiszen ők közpénzen (a nemlétező intézményre és vezetőjére csak az idén 1.2 milliárdot költ közpénzből a kormány) csupán a kormánynak, még pontosabban a miniszterelnöknek tartoznak beszámolni. Ezért aztán mindenki másnak (fideszesen: coki) kuss, még honlap sem értesít a megváltásunkról szóló munka fényes eredményeiről: Szászjenőt szőröstül-bőrőstül titkosították (jó kis /horror/filmet lehetne készíteni angolul ezzel a címmel: The first covert politician – lenne kasszasikere; magyarul meg lehetne a címe mondjuk: “A bennünk rejlő titkosított szászjenő”). Ugye értik, hogy nem értik? Közhivatal, mely nem is létezik, afféle kísértethajó, melynek csak a fölfuvalkodott kapitánya rémlik fel olykor-olykor, leginkább rémálmokban; igazi és hamisítatlan hungarikum, nosza nyilvánítsuk nemzetinek a szászjenőt is íziben (copyright legyen rajta).
A szétkommentált, illetve elhallgatott világ hámozott lufi, mögötte csak a nihil, a semmi van, az „esztelen kakofónia”.
Bejegyezte: Nándor László Magyari
Emlékeztető: Magyari László Nándor az önálló magyar egyetem ellen foglalt állást:
Magyari Nándor László a Szabadelvű Kör 1997. jan. 31-i ülésén elhangzott előadásában arról szólt, hogy eddig senki sem vállalkozott a Bolyai Egyetem tevékenységének kritikai feldolgozására. Szerinte kritizálni tilos, így azután "az egész egyetem-tradíció: mítosz és szent tehén". Ironikusan megjegyezte, hogy a Bolyai Társaság hozzánőtt a "megemésztetlen tradícióhoz", ténykedése pedig felszívódik a sűrű ködben. Magyari László Nándor szerint az egyetem ügyével foglalkozó kultúrpolitikusok "nem bírnak kiszabadulni egy rosszul felfogott tradíció fogságából", ez akadálya a korszerű intézmény tervének kidolgozásának. Anakronisztikus a hagyományba merevedés. "A nemzeti hagyományba, a múltba való bezárkózás" járhatatlan. Elitcserére van szükség, állapította meg. Olyan elit kell, amely "mer a korral haladni". - "Az egyetemreform főáramától eltérő törekvésnek tűnik" hangsúlyozta, "az etnikai alapon elkülönített egyetem létrehozásának kizárólagossága is." /Magyari Nándor László: Universitas és környezete. A magyar egyetem-eszme beágyazottsága a kisebbségi elitek diszkurzusába. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 10./
http://systemcritic.blogspot.ro,

Másfélszáz székely önkormányzat nyilvánítsa ki akaratát! – Nyílt levél a székely önkormányzatokhoz
Az elmúlt években Székelyföld közössége többször kifejezte akaratát, hogy legfontosabb nemzetpolitikai törekvését a demokrácia legmagasabb szintű intézményének gyakorlásával, népszavazással erősítse meg. A Székely Nemzeti Tanács több alkalommal szorgalmazta, írjanak ki helyi népszavazást Székelyföld autonómiájáról.
Ennek jegyében megszervezte és lebonyolította azt a népszavazást, amely során 210.000 székelyföldi polgár (a válaszadók 99%-a) mondott igent az autonómiára. Legutóbb Hargita és Kovászna megye önkormányzati testülete fogadott el egy népszavazásra vonatkozó határozatot, ám a kormánybiztosok megakadályozták a döntések végrehajtását. Mindez annak ellenére, hogy a népszavazás intézményének alkalmazását minden, Románia által is elfogadott nemzetközi egyezmény szorgalmazza, sőt, kötelezővé teszi.
Most Románia közigazgatási átszervezésének időszakában még hangsúlyosabban érvényesítenünk kell az Európai Unióban széles körben alkalmazott elvet, miszerint egy (közigazgatási hatáskörökkel is felruházott) régiót nem kijelölni, hanem elismerni kell. Egy ország bármilyen közigazgatási átalakítását elsősorban a lakosság hosszú távú érdekeinek, a demokrácia elveinek és az adott ország nemzetközi kötelezettségeinek figyelembevételével kell végrehajtani. Egy közigazgatási egység hatékony működésének fontos feltétele, hogy ne pillanatnyi politikai konjunktúra mentén alakítsák ki határait, szerkezetét, határozzák meg hatásköreit, hanem az illető régióra jellemző természeti, társadalmi és kulturális ismérvek, a régióban élő közösségek hagyományainak legmesszemenőbb figyelembe vételével.
A Székely Nemzeti Tanács ezúttal kéri fel Székelyföld százötvenhárom önkormányzatát, hogy a fenti elvek figyelembevételével, jelen nyílt levélhez csatolt határozattervezetet elfogadva egységesen nyilvánítsa ki az általa képviselt közösség autonómia iránti igényét, és tegye láthatóvá a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Marosvásárhely, 2014. február 12.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

RMDSZ–MPP-tárgyalások – Feltétel az autonómia
Folytatja a tárgyalásokat az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Párt (MPP) az Európai Parlamenti választásokon való közös indulásról, továbbra is a „nemzeti válogatott” felállítását tartanák az erdélyi magyarság számára a legésszerűbb döntésnek – jelentette ki Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
A polgári párt megyei elnökei (nyolc ilyen szervezetük van) a hét végén a Szatmár megyei Kaplonyban tanácskoztak az országos vezetőséggel. Teljes volt az egyetértés, mindannyian azt mondták, a megkezdett tárgyalásokat, a tavaly október 27-én elindított „közös menetelést” folytatni kell, nemzeti ügyekben szükséges az összefogás, és „aki ennek nem tesz eleget, az magára vessen” – mondta el Kulcsár-Terza. Kifejtette, azért tárgyalnak az RMDSZ-szel, mert a szövetség vezetői kezdeményezték ezt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről azonban nem kaptak ilyen felkérést. Az RMDSZ-szel folytatott egyeztetéseken egyetlen, ám kizáró jellegű feltételük van: Székelyföld területi autonómiájának ügye, elvárják, hogy a végleges EP-lista kialakítása előtt, még a közvitára bocsátást megelőzően kézhez kapják az RMDSZ által kidolgozott autonómiastatútumot, és azt is, hogy figyelembe vegyék majd jobbító észrevételeiket – hangsúlyozta a háromszéki MPP-elnök.
„Ha ez nem történik meg, akkor nem lesz megállapodás, nem lesz közös lista” – mondotta. Minden egyéb kérdéshez hajlandóak rugalmasan viszonyulni, de el kell kezdeni a tárgyalásokat (időpontról egyelőre nem nyilatkozott senki), hogy felelős döntést hozhassanak – mondotta. A kaplonyi találkozón számba vették az elkövetkező időszak teendőit is, eldöntötték, teljes leltárt készítenek. 2014 október elsejéig minden helyi és megyei szervezetnél tisztújítást tartanak, majd elkezdődik a munka, hogy felkészüljenek a 2016-os önkormányzati választásokra. A nyolc megyei elnök beszámolójából egyöntetűen kitetszett, hogy az EMNP megszületése „megtörte a jobboldalt”, nincs az az erejük már, mint 2008-ban volt. „Azok hagyták el a pártot, akiket nem csak a nemzeti érdek, de az önérdek is vezérelt. De nem állunk olyan rosszul, mint sokan szeretnék” – fejtette ki Kulcsár-Terza. Farkas Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szembesítés a múlttal
Lassan őrölnek Isten malmai Romániában. Majd’ 25 évnek kellett eltelnie a kommunista rendszer bukása óta, hogy nyilvánosságra kerüljön néhány egykori, igen kegyetlen és sok ember haláláért felelős börtönigazgató, munkatábor-parancsnok neve, s hivatalosan is vádat emeljenek ellenük. Mindannyian nyolcvan év fölöttiek, jellemzőjük, hogy nem tartják felelősnek magukat a történtekért, tagadják az elkövetett és immár rájuk bizonyított szörnyűségeket. Nincs lelkiismeret-furdalásuk.
Szörnyű dolgok történtek a kommunizmus évtizedei alatt Romániában is. Kevesebb szó esett erről, mint a fasiszta vagy szovjet lágerekről, de bizony itt is volt halálra dolgoztatás, éheztetés, kínzás, munkatáborokba, börtönökbe gyűjtötték a „rendszerellenes elemeket”, s aki túlélte, szabadult, testi, lelki roncsként próbált fennmaradni. Voltak áldozatok – és voltak elkövetők is. Nemcsak azok, akik a parancsokat osztogatták legmagasabb szintről, hanem olyanok, akik szolgalelkűen, sőt, túlbuzgóan teljesítették azokat, sokuknak perverz örömöt szerzett a mások fölötti uralom, a testi, lelki szenvedés okozása. Nemcsak végrehajtották a fentről érkező utasításokat, de saját „ötletekkel” egészítették ki a foglyok megalázásának, megsemmisítésének amúgy is igen széles skáláját, és soha senki nem kérte ezt számon tőlük, kényelmesen élnek, tekintélyes nyugdíjat kapnak havonta. Békés öregkor jutott nekik, olyan, amilyen áldozataiknak nem adatott meg. Nem véletlen az sem, hogy oly nehezen haladt a leleplezés. A kilencvenes évek elején az egykori kommunista elit tagjainak, jó pozícióba került utódaiknak gondjuk volt a bizonyítékok eltüntetésére, így az ugyancsak későn létrehozott, a feltárással megbízott intézetnek évekre van szüksége, míg felkutatja, összeszedi egy-egy eset bizonyítékait. Tavaly harmincöt olyan, még életben lévő személyt azonosítottak, aki a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartozott, és bizonyíthatóan emberiesség elleni bűncselekményeket követett el. Azóta az ügyészség bíróság elé állított két volt börtönparancsnokot, egy harmadik a vádemelés előtt meghalt, a negyedik az elmúlt napokban szembesült múltjával. Mindannyian – és az ezután sorra kerülők is – előrehaladott korban lévén, valószínű, meg sem érik az ítélethirdetést. S mint láthatjuk, a leleplezés a megbánás legkisebb rezdülését sem idézi elő bennük.
És akkor mégis, mi értelme van mindennek – merülhet fel a kérdés –, ha nem hoz vezeklést a hóhéroknak és megnyugvást az áldozatoknak? Legfőbb haszna talán, hogy nem enged feledni. Szembesít bennünket, gyermekeinket a múlttal, azzal, hogy mire voltak képesek a totalitárius rendszerek. Ha ismerjük, tudjuk ezeket a szörnyűségeket, talán teszünk azért is, hogy ne ismétlődhessenek meg soha.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad és Gyula – húsz éve partnerek
Pénteken és szombaton Arad és Gyula önkormányzati képviselői kétnapos testvérvárosi konferencián vesznek részt. Az esemény megrendezését a húszéves évforduló fémjelzi. Húsz esztendővel ezelőtt vette kezdetét a két határ menti település testvérkapcsolata, akkor írták alá az első együttműködési egyezményt.
Pénteken 10 órakor a Városháza Ferdinand Termében Gheorghe Falcă aradi és dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester aláírja az idei testvérvárosi együttműködési megállapodást, majd ismertetik a két város húszéves partnerkapcsolatának rendezvényeit. 11 és 16 óra között a Continental Hotel konferenciatermében A munka és a családi élet harmonizálása témával tartanak előadásokat. Szó lesz a munka, a család és önkormányzatok kapcsolatáról, a család és a munka összehangolásáról aradi és gyulai viszonylatokban, az aradi és gyulai nagycsaládosok helyzetéről.
Szombaton a Gyulahús Kft. tart termékbemutatót, majd sikeres gyulai projekteket – Gyulai Várfürdő, AquaPalota, Göndöcs kert, Almásy kastély – mutatnak be a vendégek, bepillantást nyújtva a város életébe, mindennapjaiba, szociális és gazdasági tevékenységébe.
Balázs Katalin
Nyugati Jelen (Arad),

Kolozsvár kérdezett, Mátyás király és a lova pedig válaszolt
A többnyelvűséget kívánta népszerűsíteni az Igen, tessék! mozgalom
Hűséges alattvalóként járulhatott Mátyás király – illetve annak szobra – elé Kolozsvár apraja-nagyja tegnap délután, amikor az Igen, tessék! mozgalom által a Főtéren szervezett performansz keretében feltehették kérdéseiket nagy királyunknak.
A feleletre nem kellett sokat várni, Mátyás és lova pillanatok alatt megfogalmazta többnyire diplomatikus, helyenként tréfás válaszát, éppen azon a nyelven, amelyen a kérdések elhangzottak: magyarul, románul, angolul, németül, olaszul és franciául. Így derült fény egyebek mellett arra is, hogy Mátyás és lova rendszeresen hallgatja Kolozsvár rádióit, arra a kérdésre pedig, hogy milyen egyetemre iratkozna be, kijelentette: a világegyetem iránt érdeklődik. Bajtársa, az eseményen Rocinante névre keresztelt ló is hősiesen állta a sarat, és elárulta: gazdájának főként az szerez örömöt, hogy immár száztizenkét éve az ő hátán ülhet. A mozgalom a többnyelvűséget kívánta erősíteni a rendezvénnyel.
Szabadság (Kolozsvár),

Tanuljuk el Márton Árontól a szentté válás titkát
Márton Áron életét bemutató, eklektikus zeneművet hallgathattunk meg a Szent Mihály-templomban hétfő este. A szépen kidolgozott énekhangok, a drámai szituációt kifejtő narratíva méltán aratott sikert. A főszerepet a mű egyik zeneszerzője, Csiszér László tolmácsolta.
A Szent Mihály Római Katolikus Plébánia által, Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából szervezett négynapos rendezvény keretében, Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási ügye posztulátora tartott előadást hétfő délután, a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén: Szentnek lenni nem kevesek előjoga, hanem mindenki hivatása címmel. Ugyanaznap este a Szent Mihály-templomban a marosvásárhelyi Mustármag énekegyüttes előadta a Népemért vállalom című, Márton Áron tiszteletére pár évvel ezelőtt komponált zeneművet, Papp László plébános előszavával.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Cormoș-ügyek
Közel negyedszázad alatt néhány név. A Romániában közel fél évszázadon keresztül uralkodó s embermilliókat megnyomorító kommunista diktatúra pribékjei közül ennyit sikerült eddig jogi számonkérésre is előteremteni.
Csekélység ez ahhoz képest, hogy az 1946 novembere és 1989 decembere közötti évtizedek hány, de hány egykori teljhatalmú börtöndiktátorát és verőlegényét, nem kevésbé népnyomorító pártaktivistáját, milicistáját és szekusát kellene elszámoltatni.
Jogilag. Az adott helyzetért aligha vonható kérdőre a kommunizmus bűneit vizsgáló intézmény, a kérdés nyitja minden kétséget kizáróan az egész társadalmat tükröző mindenkori – főleg a Ion Iliescu nevével fémjelzett rejtett kommunista – hatalom, összességében és egyszerűbben: az egész ország magatartásában keresendő.
Nincs mit szépíteni, a jelek szerint ennyit volt képes kiadni magából és adni magára 1989 óta ez a társadalom: néhány nevet, amelyeknek hallatán ma már sokan legyintenek. Mert a fiatalok túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék, mi történ(hetet)t a kommunizmus idején, másokat a mindennapi megélhetés szerzése, netán a vagyongyarapítás hajszája foglalkoztat, s mások úgy vélik: minek elszámoltatni eleven múmiákat?
Egyszóval: a kommunizmus rettenetes bűnei nem érintik meg a társadalom elsöprően nagy részének az ingerküszöbét. Ez a baj. Valóban korábban, még az 1990-es években el kellett volna kezdeni a kommunizmusnak azt a jogi értelemben is vett perét, amelynek erkölcsi vonatkozású elszámoltatását néhány emlékíró, megszállott történész és újságíró papíron, illetve hang-, és képanyagon több-kevesebb sikerrel megtette.
És teszi, hogy legalább ennyi elégtételt kapjanak a nem is olyan régen a román gulágon megkínzottak, meghurcoltak és halálba űzöttek. Az olyan nevek, mint a Cormoșé, a Ficioré, a Goiciué, a Sebestyéné, a Vișinescué örökké kísértetiesen csengenek, s bizony kár az eltelt időért, mert a ma aggastyán pribékek húsz évvel ezelőtt még olyan hatvanas-hetvenes, köszönik szépen, jól megvannak nyugdíjasfélék lehettek. De remélem, hogy ha lassan is, őrölnek Isten malmai.
Benkő Levente |
Krónika (Kolozsvár),

Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Új erdélyi magyar szemleportál indult
Új erdélyi magyar szemleportál indult a napokban: a kolozsvári szerkesztőséggel működő Főtér.ro célja, hogy közéletformáló eszközzé váljon, és lehetőséget teremtsen az erdélyi közösségnek a véleményközlésre, véleményütköztetésre.
Az Erdélyi Médiatér Egyesület által működtetett portál szerkesztői kedden kolozsvári sajtótájékoztatójukon elmondták: a statisztikák szerint Romániában más országokhoz képest rendkívül alacsony mértékű az internetfogyasztás, így a piac még messze nem telített, „van hely újabb kezdeményezéseknek”.
A lapindítók ugyanakkor főként társadalmi megfontolásból tartották fontosnak egy új hírportál megalapítását, véleményük szerint ugyanis nem elég információkat közölni a hírfogyasztókkal, hanem azt is meg kell fogalmazni, hogy egy adott esemény miért fontos a közösségnek, illetve a közösség hogyan vélekedik az őt érintő történésekről.
A Főtér.ro elsősorban az erdélyi magyar napilapok, portálok cikkeit, véleményanyagait szemlézi, de az oldalra saját tartalom is felkerül, emellett külön rovatot szánnak a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport írásainak. A szemléző portált pályázat nyomán indították: a budapesti Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány 40 millió forintot biztosított, amely a lapindítók elmondása szerint elegendő ahhoz, hogy egy évig önfenntartóan, reklámok nélkül működtessék az oldalt.
A Helikon irodalmi folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedő Papp Attila Zsolt, a Főtér.ro főszerkesztője úgy fogalmazott: a portál legfőbb célja az Erdély-centrikusság, azt pedig, hogy mit fedhet az erdélyiség fogalma, az olvasókkal közösen szeretnék megfogalmazni. A szerkesztőség fontosnak tartja a román nyelvű médiatér ebből a szempontból történő figyelését is, ugyanakkor a román közvéleményt is igyekeznek megszólítani, meglátásuk szerint ez lehet a Főtér.ro egyik erőssége.
Amint a sajtótájékoztatón elhangzott: a Főtér.ro-nak nem célja olyan módon részt venni a hírversenyben, mint más hírportáloknak, sokkal inkább az egyének, a közösség megszólítása a céljuk, a hozzászólások nyomán így aktív közösségi élet bontakozhat ki a portálon.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Tetemes kár érte a közbirtokosságokat
Több millió lejre rúghat az állami erdészet által az erdőtulajdonosoknak okozott kár – hangzott el a Brassói Regionális Erdészeti-Vadászati Felügyelőség illetékeseinek, illetve a magánerdészetek és a közbirtokosságok vezetőinek szerdán megtartott csíkszeredai megbeszélésén. Azokról a területekről van szó, amelyeket úgy szolgáltattak vissza a tulajdonosoknak, hogy nem végezték el rajta a törvény által előírt faültetéseket.
A brassói felügyelőség képviseletében Ion Munteanu a találkozón elmondta, a tulajdonosok nem várhatnak tovább arra, hogy bármilyen finanszírozást kapjanak a szóban forgó, erdészeti alapban levő földterületek újraültetésére, hiszen erre nem sok remény van. Éppen ezért mindenki saját maga kell elvégezze ezeket a műveleteket az általa adminisztrált erdős részeken. Az illetékes elmondása szerint ez azért is fontos, mert az ültetések elódázása további veszteségeket okoz a közbirtokosságoknak.
„A történetben egészen 1998-ig is visszamehetünk. Az állami erdészet, azokon a területeken, amelyeket vissza kellett szolgáltasson a tulajdonosoknak, nem végezte el az újraültetéseket, noha erre vonatkozólag visszatartotta a pénzt” – fogalmazott Rafain Zoltán. A Csíki Közbirtokosságok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, a vonatkozó jogszabályok kimondják, hogy azokat a területeket, amelyekről kitermelték a fát, két éven belül újra kell ültetni. Erre a célra az értékesített famennyiség árából 15-25 százalék közötti összeget vissza kell tartani.
„Ezt a pénzt az állami erdészet annak idején vissza is tartotta, csak nem fektették be a törvény szerint. Véleményem szerint, és ezt ezen a megbeszélésen is elmondtam, ezt a pénzt valaki ellopta. Másnak nem lehet ezt minősíteni, hiszen az összegeket levonták, de a pénz sehol nem jelenik meg. Át sem adták a tulajdonosoknak, el sem végezték a munkát” – nyomatékosított az elnök. Elmondása szerint évekig kérték az állami erdészetet, adja át a pénzt, vagy végezze el a munkát. Bűnügyi feljelentést is tettek ebben az ügyben, ám az ügyészség lezárta a nyomozást, nem indított bűnvádi eljárást.
„A veszteség az újraültetések elmulasztásából és az el nem végzett gondozásból több millió lejre rúg. Mivel sem az államtól, sem az állami erdészettől nem várhatunk pénzt, nincs, amit mást tegyünk, magunk kell elvégezzük a beültetést” – magyarázta Rafain. Hozzátette, noha a nyilvántartások szerint a csíki régióban mintegy 120 hektárt érint ez, valójában jóval nagyobb területekről van szó. Az egyesületi vezető szerint öröm az ürömben, hogy ettől az évtől új perspektíva nyílt az uniós pénzek lehívásában, hiszen most már a közbirtokosságok is hozzáférhetnek ilyen jellegű alapokhoz. Így több mint valószínű, hogy a csíki közbirtokosságok pályázni fognak a szóban forgó területek újraerdősítésére.
Rédai Botond
Székelyhon.ro,

Lehetőségekre van szüksége a kereső gyülekezeteknek
A peregrinációnak, azaz a külföldi egyetemeken való tanulásnak hagyománya van Erdélyben. A középkortól kezdve időszakosan erdélyi lelkészek, tanítók, humanisták járták a nyugat-európai híres egyetemeket, Svájctól, Németországon keresztül Hollandiáig sok helyen megfordulva, majd egy vagy több évi tanulás után visszatértek szülőföldjükre, és nemzedékeket tanítva adták át tudásukat. Ez a gyakorlat ma is működik, jóllehet a háttérintézmények, az egyes tanulmányi programok már sokkal tudatosabban készítik elő és támogatják ezt – állítja Kovács Szabolcs nyárádszentimrei-seprődi református lelkész, aki tavaly tért haza hollandiai tanulmányútjáról.
– Milyen céllal utaztak Hollandiába és mennyi időt töltöttek ott?
– Lelkészként mindig kihívás elé állított a gyülekezetépítés gyakorlati munkája, az emberekkel való törődés, az élethelyzetek valós felismerésének feladata, a szakszerű segítségnyújtás, amely végső soron arra ösztönzött, hogy tovább tanuljak, képezzem magam, és a magam helyén, küldetésemben helytálljak. Így adódott, hogy a holland-magyar Fundament/Iránytű Alapítvány tanulmányi programját megpályázva egy éves lehetőséget kaptunk családostól, hogy a hollandiai Kampenben tanulhassunk. A Kampeni Református Teológia népszerű munkája ismert Európa-szerte. Főleg hollandul és angolul folyik az oktatás, ezért nem ritka, hogy külföldi vendégdiákok tanulhatnak itt. Miután a szentimrei gyülekezet presbitériuma beleegyezését adta eltávozásunkra, 2012 augusztusában családostól kiutaztunk Kampenbe.
– Mi tanultak ott ez idő alatt?
– Az ösztöndíj jó lehetőség volt mindnyájunk számára, és ezt igyekeztünk is kihasználni. Hollandiában első kihívásunk a nyelvtanulás volt. Ez alapfeltétele az ottani beilleszkedésnek, jóllehet sok holland jól beszéli az angolt és más idegen nyelvet is, tehát a kapcsolatteremtés könnyen, hamar lehetséges. Bennünket rögtön közösségi tagként fogadott a helyi református gyülekezet, bemutattak mint távolról érkező vendégeket, és mindvégig figyelemmel kísértek az egy év alatt. Többször meglátogattak, sokan felajánlották segítségüket és sok kérdésben eligazítottak, amely könnyebbé tette ottlétünket. Egy öntudatos, jól szervezett református közösséget ismerhettünk meg Kampenben, jóllehet ott még számos más református egyház működik.
A teológiai tanulmány egy éves időtartamú mesterképzésre vonatkozott a gyülekezeti missziológia szakterületén. A jól strukturált tananyagot hét témaspecifikus modul és egy záródolgozat foglalja magába. A teológiának jól felszerelt és egyszerűen kezelhető könyvtárrendszere van, amely akár otthonról is látogatható interneten keresztül. A teológiai tanulmányokkal párhuzamosan intenzív nyelvkurzuson vettünk részt feleségemmel. Szükség volt erre, mert alapját képezte ottlétünknek és tanulmányainknak. A gyerekek, hét és nyolc évesen egy közeli iskolába lettek beírva, a legkisebbik még túl kicsi volt ahhoz, hogy oviba járjon. Ők gyorsan beilleszkedtek, barátokra tettek szert, hamarosan összejártak a közös szülinapozásra vagy játszani. Látnunk kellett, hogy a gyerekek sokkal könnyebben veszik a nyelvi akadályokat, mint mi, felnőttek. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy gyerekeink jól be tudtak illeszkedni az oktatási rendszerbe, amely sokkal inkább az egyénre szabott fejlődésre alapozott, mint a teljesítményre és versenyre.
– Milyennek ismerték meg Hollandiát?
– Hollandiai ottlétünk alatt megismerhettünk egy érdekes világszemléletet, láthattunk egy kultúrát, mely élni akarásról és tudásról tanúskodott. Láttuk az emberi ész és kéz vívmányait, a hatalmas védőgátakat és támfalakat, a csatornarendszereket, amelyek visszaszorították a belvizeket, láttuk a hatalmas földterületeket, amelyeken városok, műutak, gyárak létesültek csupán az elmúlt ötven év alatt. Láttuk az emberek hazafias lelkesedését, amint királyuk trónra lépését ünnepelték, láttuk felvonulásaikat, díszes viseleteiket, zenekarokat, városi forgatagot, amely elkápráztatott. Láttuk a régi korok zászlóvivő háromárbócos kereskedőhajóit és a modern technika vívmányaiként számon tartott szélturbina-erdőket. Hallottuk a gyülekezetek énekét, mely betöltött templomot, fület és szívet egyaránt. Jó volt látni a gondozott és tisztán tartott természetet, a végtelen tulipánmezőket, a régi szélmalmokat és a szabadon legelésző ménest, gulyát vagy juhnyájat. Mindezt öntudatosan, jól szervezett és kivitelezett központi vezetéssel sikerült elérni.
– Milyen területen, hogyan hasznosíthatja itthon a tanultakat, a tapasztalatokat?
– Egy év hamar eltelt, és már pakolhattunk is, hogy hazatérjünk. Idehaza már várt a szentimrei és seprődi gyülekezet. Örömmel jöttünk, mint akiknek küldetésünk van még hátra. Olykor elgondolkodom magamban: vajon szükségszerű-e, hogy külföldre menjen az ember, hogy meglássa az otthon megoldásra váró gondokat? Úgy tűnik, igen. Hazatértünk és sok dolgot hoztunk magunkkal. Emlékeket, baráti kapcsolatokat, jó benyomást és élményeket egy távoli kultúráról és népről. Ismereteket, nyelv- és szakismeretet, amelyet jó haszonnal tudunk idehaza a gyülekezet javára fordítani. Lelkesedést, missziói gondolatokat és válaszlehetőségeket hoztunk, amelyre hiszem, nagy szüksége van minden időben a kereső gyülekezeteknek. És nem utolsósorban hálával tértünk haza Isten iránt, hogy egy tartalmas évet tudhatunk magunk mögött, amelyre szívesen emlékezünk családunk és gyülekezetünk közösségében. Kérem Isten áldását mindazok életére, akiknek adománya és háttérmunkája e tanulmányi program létét és működését eredményezte. Hiszem, hogy hasznos és nemes célt szolgál, s kívánom Isten áldását azok életére, akik tanulmányaik rendjén ezután lépnek a peregrinusok nyomába.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

Borboly: Orbán Viktor betartotta az ígéretét
Esélyt kell adni a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására, mondja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki ezért arra biztatja a honosított polgárokat, hogy az április hatodikai magyar országgyűlési választásokon éljenek szavazati jogukkal.
– Elsők között volt, aki Székelyföldről igényelte a magyar állampolgárságot. A regisztráció kapcsán is ilyen aktív volt?
– Az állampolgárság igénylésekor két tanácselnök kollégámmal úgy gondoltuk, hogy a jó példával elöl kell járnunk, ez a magyarázata az akkori aktivitásnak. A regisztráció megtörtént részemről, de itt már nem voltam ilyen aktív. Arra biztatok mindenkit, hogy regisztráljon. A Nemzeti Választási Iroda honlapján elég sok információ van, azt javasolnám a Székelyhon.ro-nak, hogy a regisztráció netes verzióját lehetővé tevő linket tegyék ki jó nagyban a honlapjukra, ne kelljen keresgélni a Választási Iroda honlapján az érdeklődő határon túli magyar állampolgároknak.
– Jelzem kollégáimnak. Milyen lehetőséget lát abban, hogy a regisztrált határon túli magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon?
– A határon túli magyar szavazati jog kapcsán sokszor elhangzik, hogy az szimbolikus, és hogy nem is igazán tudunk beleszólni a magyarországi választásokba. Én erre politikusi tapasztalattal a hátam mögött azt tudom mondani, ezek az állítások nem igazak. A 2002-es, 2006-os magyarországi parlamenti választások 50 ezer szavazaton múltak, és ha belegondolunk, hogy a kettős állampolgárok száma csak Hargita megyében eléri ezt a számot, látható, hogy van szavunk és súlyunk. 2004. december 5. után nálunkfelé nagy divat volt szidni a magyarországiakat, hogy így meg úgy, mert hogy nem lett sikeres a népszavazás. A 2010-ben hatalomra került kormány és annak vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök betartotta az ígéretét, megkaptuk az állampolgárságot. Tehát remélem, hogy akik akkor dohogtak, azok már mind túl vannak a regisztráción, mert a szavazati jog fontos részét képezi az állampolgárságnak. Ha csak a Sapientia egyetem, illetve a szórványkollégiumok támogatására, valamint a minden erdélyi magyar tanulónak járó diáktámogatásokra gondolunk, látható, hogy konkrét, számunkra fontos kérdések sorsa dőlhet el az április 6-i választáson.
– Kiterjedt kapcsolathálóval rendelkezik. Tapasztalatai szerint környezete hogyan viszonyul a regisztráció lehetőségéhez? Kell biztatnia őket?
– Januárt az idei évi költségvetés előkészítési munkálataival, egyeztetéseivel kapcsolatos teendők foglalták le, és hetente egyszer tárgyalásra is kellett mennem Marosvásárhelyre. Tehát nem volt időm érdeklődni, biztatni a regisztráció kapcsán, de az elkövetkező hetekben erre időt fogok szánni. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete segítségével az elmúlt években közel 16 ezer embert szolgáltunk ki ingyenesen, ami éves szinten közel ötvenezer lej megtakarítást jelentett, hisz ingyenesen történt mindeddig nemcsak a honosítási csomag kitöltése, hanem a dokumentumok lefordítása, a fényképek készítése stb. A 25-ből 17 csíki községben és városban helyi csapatunk segíti a folyamatot, és lelkiismeretes munkát végez. Eddig negatív visszajelzést nem kaptunk, és a regisztráció is folyik párhuzamosan.
– Az április hatodikai választás alkalmával élni fog állampolgári jogával?
– Természetesen élni fogok a szavazati jogommal. Ugyanakkor arra biztatok mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával még április 6-a előtt, hogy ne fusson ki a határidőből, és adjunk esélyt a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására. De ahhoz, hogy lehessen szavazni, előtte regisztrálni kell, és ennek van itt az ideje, tehát most a regisztráció fontosságáról kell minél többet beszéljünk, segítsük azokat, akiknek ez nehézséget okoz. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy április 6-án is el kell mennünk szavazni, de a magyarság érdeke akkor érvényesülhet teljességében, ha május 25-én az európai parlamenti választáson is részt veszünk. Hisz a magyar-magyar együttműködés egyik színtere az Európai Parlament, ahol akár ugyanabba a frakcióba ülve lehet saját jogainkért harcolni, vállvetve.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: sok az akadály a román alkotmány módosítása előtt- A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul a román alkotmány tervezett módosítása, a kormánykoalíciónak még sok akadályt kell legyőznie és a parlamenti vitában is változhat még a tervezet szövege.
Az intézet az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésében hangsúlyozza azt is: az alkotmány módosításához mindenekelőtt elengedhetetlen, hogy a parlamenti szavazásig fennmaradjon a kormányzó szövetség. Emlékeztetnek, hogy az utóbbi hónapokban nagyon kiéleződött a feszültség a szociáldemokrata PSD és a liberális PNL között.
A román alkotmánymódosítás első szövegváltozata tavaly júniusban készült el. Az alaptörvény módosításához kétharmados parlamenti többség szükséges, a parlament által elfogadott tervezetet pedig érvényes népszavazásnak is meg kell erősítenie. A referendumot a május 25-i európai parlamenti választásokkal egy időben készül megrendezni a román kormánykoalíció.
Az elemzés szerint ha marad a koalíció, három fő akadályt kell leküzdeniük azoknak az erőknek, amelyek végig szeretnék vinni az alkotmánymódosítást.
Az első akadály a feszes határidők betartása, összefüggésben a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete) véleményével.
A második akadály az Alkotmánybíróság vizsgálata lehet. A testülettől sokan azt várják, hogy egy 2009-es véleménynyilvánító népszavazás eredményét kéri majd számon az alkotmánymódosító tervezeten. Akkor érvényes referendumot rendeztek, amelyen a többség arra szavazott, hogy a jövőben legyen egykamarás a román törvényhozás, és a képviselők száma ne haladja meg a 300-at. Ezeket a változtatásokat nem tartalmazza a jelenlegi tervezet (csak a képviselőház létszámát csökkentené 300-ra) - olvasható az elemzésben.
A harmadik akadály a népszavazás érvényességi küszöbének elérése lesz. A különböző felmérések és a jelenlegi trend figyelembevételével nagyon nehéznek ígérkezik az 50 százalékos részvétel elérése, még akkor is, ha a referendumot összekapcsolják az európai parlamenti választásokkal.
Kifejtik, a hatályos alkotmány 12. szakasza a román állam nemzeti jelképeiről szól, ez egészülne ki a tervezet szerint egy újabb bekezdéssel: "a nemzeti kisebbségek köz- és magánterületen szabadon használhatják saját szimbólumaikat, amelyek kifejezik etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukat". A rendelkezés így garantálja a szimbólumok szabad használatát a nemzeti kisebbségek számára, ám nem szól arról, hogy ezen szimbólumoknak milyen feltételeknek kell megfelelniük.
Ez azért fontos, mert a Közigazgatási és Regionális Fejlesztési Minisztérium február 7-én bocsátott közvitára egy a helyhatóságok által elfogadható zászlókról szóló törvénytervezetet, és e szerint csak a címerrel rendelkező közigazgatási egységeknek lehet zászlójuk. A zászlón pedig csak a címer és a közigazgatási egység neve szerepelhet. A szabad szimbólumhasználat tehát nem vonatkozna a helyhatóságokra, csak a nemzeti kisebbségekre, azaz gyakorlatilag a székely zászló nem lehetne például Hargita vagy Kovászna megye szimbóluma, csak a romániai magyar kisebbségé.
Kitérnek arra is: a jelenlegi alkotmány hatodik szakasza az identitáshoz való jogról szól, az első bekezdés értelmében "az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez". A tervezet szerint ezt követné egy bekezdés, amely kimondaná, hogy a nemzeti kisebbségek törvényes képviselői a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényen alapulva létrehozhatnak saját döntéshozói és végrehajtó szerveket. Ezeknek az intézményeknek az identitásuk kifejezésére, megőrzésére és fejlesztésére lenne hatáskörük. Az említett jogszabály az a nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet, amelynek elfogadásához a parlamentben évek óta nem volt meg a politikai akarat. Ha elfogadnák, a kulturális autonómia intézményrendszeréhez - amelyet ma a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által megalapított Kulturális Autonómia Tanács jelent - rendelnének bizonyos közhatalmi jogosítványokat.
Mint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzésében olvasható, a jelenlegi alkotmánynak az ország közigazgatási felosztására vonatkozó bekezdése úgy módosulna, hogy a közigazgatási egységek sorában megjelenne a régió is: "az ország területe közigazgatási szempontból községekre, városokra, megyékre és régiókra oszlik". Ez egy jövőbeni közigazgatási átszervezést feltételezne, sőt tulajdonképpen előírná a régiók megalakítását - állapítja meg az elemzés.
Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének múlt szerdai nyilatkozata szerint a dél-tiroli autonómiamodell alkalmazásához viheti közelebb Romániát a román alkotmánytervezetnek az az előírása, amely lehetővé tenné, hogy hagyományos térségek (alrégiók) közigazgatási egységekbe szerveződjenek az új közigazgatási régiókon belül.
(MTI)

Márton Áron 75 év távlatából is összegyűjtötte híveit
Egyházi és világi elöljárók, katolikus és protestáns hívek töltötték meg február 12-én, szerda este a kolozsvári Szent Mihály templomot, hogy megemlékezzenek a legnagyobb erdélyi püspök, Márton Áron felszenteléséről, a történelmi nap 75. évfordulóján.
Doberdónál katona, Brassóban vasesztergályos, Gyulafehérváron papnövendék, 18 évvel később pedig már ugyanott püspök. Ez volt Márton Áron, a Világ Igaza, akinek a boldoggá avatását egész Erdély keresztény közössége szorgalmazza felekezeti hovatartozásától függetlenül, hisz ő sem különböztette meg az embereket hitük szerint: 1938-ban éppen amiatt utasították ki Kolozsvárról, mert felemelte szavát a háború és a zsidók deportálása ellen.
1939. február 12-én, kereken 75 évvel ezelőtt szentelték püspökké a kolozsvári Szent Mihály templomban, noha gyulafehérvári püspök lett. Felszentelése helyszínéül azért választotta a kincses várost – mondta az ünnepi megemlékezésen Jakubinyi György érsek -, mert 1939-ben Kolozsvár még magyar többségű település volt, Márton Áron itt érezte magát otthon.
A szabad vallásgyakorlás ügyében tett lépései, karizmatikus személyisége, a kisebbségben élők iránti mély elkötelezettsége a kommunista hatalom szemében egyes számú ellenséggé tették. A hívek tömegeinek rajongása tovább növelte a román kormány félelmét a püspökkel szemben, akiről tudni lehetett, hogy egy szavára százezrek mozdulnának. Végül 1949-ben csellel letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték. 1955-ben mégis szabadlábra helyezték, de a tömegek olyan látványosan ünnepelték, hogy még veszélyesebbnek tűnt, mint korábban. Így 1956 és 1967 között, 11 éven át fogságban tartotta a román államhatalom a püspöki palotában, amelyet nem hagyhatott el. Szabadulása után, 1969-ben mehetett el csak Rómába. Hosszas szenvedés után, 1980-ban hunyt el, temetése felért egy tüntetéssel, ahol több mint tízezer ember dacolt csendesen az elnyomással.
A kolozsvári ünnepi szentmisén elhangzott: Márton Áron élete végéig hű maradt választott jelmondatához: Non recuso laborem – azaz: „Nem hátrálok meg a munkával járó szenvedéstől.” A Szent Mihály templomban kőbe vésve emlékeztetnek ezek a szavak a legnagyobb és legigazabb székely püspökre.
Koós Imola
maszol.ro,

Nemes Elődöt kirúgták a Néppártból – Pereskedéssel őrizné meg tagságát
Nemes Előd nem mond le sepsiszentgyörgyi tanácsbeli mandátumáról, bár az EMNP megvonta tőle a bizalmat majd ki rúgták a pártból. Perelni fog, hogy megtarthassa néppárti tagságát és ezzel együtt önkormányzati mandátumát is, jelentette be Nemes Előd sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy a tanácsbeli mandátuma megőrzéséért egyfajta bizalmi szavazást is kér, vagyis aláírást gyűjt a néppárt tagságától, hogy támogatják-e vagy sem, hogy megőrizze tisztségét.
Indoklása szerint az önkormányzati munka nem pártpolitikai tevékenység, sokan kérnek tőle segítséget napi problémáik megoldásához, ezért szeretné letölteni 2016-ig szóló mandátumát. Mint beszámoltunk Nemes Előd, az EMNP alapító tagja, háromszéki-, majd sepsiszentgyörgyi elnöke azzal veszítette el párttársai bizalmát, hogy néhány hete az RMDSZ regisztrációs szolgálatánál kezdett el dolgozni. Nemes Előd szerint az EMNP mindkét polgármestere és alpolgármestereinek fele Háromszéken nyert mandátumot, itt van a legtöbb megyei tanácsosuk. A háromszéki eredményeinket egyetlen más megye Néppárt szervezete sem tudta felülmúlni. „Nem véletlenül. Sokat dolgoztam rajta”, mondta.
A háromszéki tagság lemorzsolódott
Nemes Előd szerint saját autójával és saját költségére 9000 kilométert tett meg, és 27 tagszervezetet hozott létre néhány társával, akik közül ma már senki nem aktív, miközben a mai vezetők közül sokan nem voltak még a pártban. Nemes Előd szerint a néppárt jelenlegi háromszéki elnöke Benedek Erika, „kakukként beült a fészekbe”. Ezt követően az EMNP ezerfős háromszéki tagságának 60 százaléka lemorzsolódott. A legutóbbi sepsiszentgyörgyi közgyűlésen 200 tagból alig 22-en vettek részt, mutatott rá Nemes Előd, aki kifogásolta, hogy a párt vezetői magukra hagyták választott önkormányzati tisztségviselőiket is, nem tartják velük a kapcsolatot, nem segítik munkájukat. Benedek Erika: Nemes Előd erkölcsileg összeegyeztethetetlen a Néppárttal
Az EMNP Kovászna megyei elnöke Benedek Erika a Sláger Rádió megkeresésére kifejtette: úgy értékeli Nemes Előd távolodott el a Néppárttól, és nem a párt tőle. Rámutatott, hogy a Néppárt háromszéki elnöksége januárban megvonta tőle a politikai bizalmat, és arra kérték, hogy mindenféle tisztségéből mondjon le, mert erkölcsileg összeegyeztethetetlenné vált az EMNP értékrendjével. Benedek Erika szerint úgy gondolták, ezzel újabb esélyt adnak Nemes Elődnek arra, hogy visszavonuljon és újraértékelje dolgait. Mivel nem tartotta tiszteletben az elnökségi döntést, és továbbra is a Néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjeként tevékenykedett, kizárták a pártból.
Az EMNP háromszéki elnöke kifejtette: megköszönik Nemes Előd eddigi munkáját, sajnálattal veszik tudomásul, hogy eltávolodott a Néppárt értékrendjétől, de tiszteletbe tartják döntését, és jó munkát kívánnak neki, bármilyen alakulatban is kívánja folytatni tevékenységét.
Kovács Zsolt / Kovács Blanka
slagerradio.ro
Erdély.ma,

Marius Pascan ügyészségi vizsgálatot kér az SZNT ellen
Ügyészségi vizsgálatot sürgetett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ellen Marius Pascan ellenzéki, demokrata liberális párti (PDL) szenátor, Maros megye volt prefektusa csütörtökön, aki hazaárulásnak tartja, hogy az SZNT autonómiapárti határozatok elfogadására szólította fel a székelyföldi települések önkormányzati testületeit.
Az SZNT szerdán nyílt levélben kérte fel a 153 székelyföldi önkormányzati testületet: határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket, és azt, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
„Ez már hazaárulás, amikor összehangolt akciókkal Románia szuverenitása, függetlensége és egységes nemzetállam jellege ellen irányuló területi autonómiát követelnek. Akcióikat Budapestről pénzelik: a magyar állam nyíltan támogatja az úgynevezett székelyek akcióit" – idézték Pascant a román hírforrások.
Csütörtöki sajtóértekezletén a volt prefektus ironikusan jegyezte meg, hogy a 2002-es népszámlálás alkalmával alig félezer ember vallotta magát székelynek Romániában. Úgy vélekedett: az SZNT egy etnikai alapú, ilyenként alkotmányellenes autonómiát szorgalamazva nyomást próbál gyakorolni a helyi tanácsokra.
Pascan a március tizedikére második alkalommal meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű demonstrációt is kifogásolta, és a közrend elleni felbujtásnak minősítette a Marosvásárhelyre tervezett megemlékezést és felvonulást.
MTI
Erdély.ma,

Benyújtották az aláírásokat – Civil petíció emlékhelyeink védelmében
A Civilek Háromszékért Szövetség és a Vitézi Rend tegnap iktatta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban azt a közel ezerkétszáz aláírást tartalmazó beadványt, amelyet emlékhelyeink, különösképpen a helyi köztemetőben lévő első világháborús emlékmű (felvételünk) védelmében fogalmaztak meg. Ezt követően Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke sajtótájékoztatón ismertette a szervezet álláspontját.
A petíciót aláírók közel fele sepsiszentgyörgyi, de nagyon nagy számban írták alá Magyarországról, Ausztráliából, Kanadából, Amerikából, Németországból, Ausztriából és más országokból is, érezhető az összefogás, mindenki természetesnek vette, hogy történelmünkhöz, hagyományunkhoz ragaszkodnunk kell, és ha ez veszélybe kerül, az már egyetemes nemzeti ügyet jelent – hangsúlyozta a CIVEK elnöke, aki szerint az a tény, hogy a sepsiszentgyörgyi aláírók száma is nagy, üzenet a városnak: állítsák meg az emlékmű rombolását.
Bereczki Kinga leszögezte: „Továbbra is hangsúlyozom, hogy itt nem felújításról, restaurálásról, egy korábbi állapot konzerválásáról van szó, hanem romba döntötték, teljesen átalakították az emlékművet, új anyagokkal, új tartalommal, egy számunkra teljesen idegen emlékművet hoztak létre. Ez a fajta restaurálás nagyon hasonlít ahhoz az eljáráshoz, amire Szentgyörgyön, sajnos, már van példa, amikor átalakították a volt cigányiskolát, és most első román iskolaként ismerjük. Egy régi épületről van szó, amit az ortodox egyház megkapott, és földig rombolta, teljesen újjáépítette olténiai építészeti jegyekkel és stílusban, és kinevezte első román iskolának.”
A CIVEK vezetője közölte: bíznak abban, hogy a város nem támogatja emlékeink rombolását, képviseli az őshonos lakosság érdekeit, és fontosnak tartja, hogy a város megőrizze sajátosságait. Berecki hangsúlyozta: „Bízunk abban, hogy a továbbiakban, ha felújításra, restaurálásra kerül sor, akkor igaz szakemberekre támaszkodik, nem pancserekre, nem dilettáns embereket von be az ilyen nagyon fontos munkálatokba, hanem valóban igazi szakembereket szólít meg, ami biztosítja a felújítás szakszerűségét. Az a Demeter Lajos, aki ennek az emlékműrombolásnak a szakmai irányítását végezte, ugyanaz a Demeter Lajos, aki ma este (tegnap – szerk. megj.) könyvet dedikál a sepsiszentgyörgyieknek a sepsiszentgyörgyi neves személyiségekről. Felháborító és nagyon méltánytalannak tartjuk, hogy egy olyan ember, aki nem tiszteli az őseink emlékét, aki meggyalázza az őseink emlékét, és részt vesz ebben a gyalázatban, az beszéljen a szentgyörgyi neves személyiségekről.” A beadvány kezdeményezője elmondta, várják a választ, a város reagálását, és bíznak abban, olyan döntést hoznak, amely megerősíti őket abban, hogy valóban méltán képviselik Sepsiszentgyörgy város lakóit. Kérik, hogy az első világháborús emlékműre kerüljön vissza minden korábbi szimbólum, a Horthy István kormányzóhelyettesnek emléket állító felirat, a magyar korona, A hazáért felirat, és ne költöztessék el a temetőkertben található többi emlékművet, ugyanakkor külön parcellát igényelnek, amelynek hagyományőrző civil egyesületek felvállalják a gondozását.
A tájékoztatót követően megkerestük Demeter Lajost, és arra kértük, reagáljon az őt ért vádakra. A helytörténész elmondta: „Számomra nem Bereczki Kinga a mérvadó, minősítése őt magát minősíti. Legyen mérvadó dr. Egyed Ákos történész, akadémikus, dr. Szakály Sándor és Süli Attila hadtörténész, és sorolhatnánk még a neveket. Legyen mérvadó a Hadtörténeti Múzeum évkönyve, valamint az a munkásság, amit letettem eddig, és amiért elismerésben részesültem magyar történészek részéről.
Megjegyzem: amíg a cirkusz folyt a város és az úgynevezett kegyeleti bizottság között, addig természetesen a másik oldal tendenciózusan nacionalistának nevezett. Nekem is fáj, ami gyalázat történt ott, az is fáj, hogy nem került vissza a címer, de ne feledje senki, 1918-ban autonómiát és szabadságot ígértek, amit sosem váltottak be. A polgármesteri hivatalnak ennyi volt, amit megengedtek. Én, mint helytörténész, levéltári kutatásokra alapozva megírtam a száraz valóságot. Javaslataimat a kegyeleti bizottság nem fogadta el, kompromisszumokba kellett bocsátkozni, ez lett a végeredmény.”
„Én nem voltam a munkálatok irányítója – folytatta Demeter –, de a névsorokat, amelyek ma olvashatóak az obeliszken anyakönyvi és levéltári források alapján, Ravasz István hadtörténész útbaigazításaival én egészítettem ki. Jobb lenne, amíg még van a »német emlék« mellett üres terület és néhány katonasír, vigyázzanak arra, mert ott második világháborús német és magyar bakák nyugszanak, és van közöttük – nevük még kiolvasható – olyan is, aki 1944 szeptemberének elején Sepsiszentgyörgy védelmében esett el. Miért is nem érdekli őket az a »német obeliszk«, hiszen eredetileg akörül nyugodtak azok a katonák, akiket 1931-ben az új Hősök temetőjébe temettek újra? Miért nem kérik, hogy arra véssék vissza mindazt, amit levakart róla az 1944 utáni demokrácia? Szomorú, hogy mindkét fél »fenségjele« alatt szeretné látni az új Hősök temetőjének obeliszkjét. Pedig sem az egyik sírgyalázó, sem a másik magyarosító cselekedete nem volt szép és dicséretre méltó. Az obeliszk körül és alatta nyugvó katonák, sajnos, 1931-ben összekavart csontjai végre békére vágynak, nekik már nem számít a rendfokozat, nem számít a nemzetiség.”
Fekete Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Arccal és szívvel Budapest felé – interjú Tamás Sándorral
Az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot és regisztrált az idei választásokra Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint fontos, hogy bele tudjunk szólni a nemzetpolitikát alakító döntésekbe, és szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez tartozást, a szavazati jogot.
– Miért tartotta fontosnak, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot?
– 1990 és 1995 között Budapesten éltem a feleségemmel. Ott végeztem az egyetemet, és meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországon maradjak. Mindketten tudatosan készültünk arra, hogy a tanulmányaink befejezése után hazajövünk, és itthon dolgozunk. Amikor azonban lehetőség nyílt arra, hogy a szülőföldön maradással lehetett kérni a magyar állampolgárságot a már meglévő román mellé, akkor az elsők között megtettem.
Meggyőződésem, hogy itthon, a Székelyföldön kell élni és dolgozni, viszont ezt lehet úgy is, hogy közben magyar állampolgárok vagyunk. Az erdélyi magyarság, a székelyek eddig is arccal és szívvel Budapest felé éltünk, a magyar állampolgárság a szavazati joggal egy nagyon erős kötelék, a nemzeti összetartozást erősíti. Az, hogy elsők között kértem a magyar állampolgárságot, részemről jelzés is volt azok számára, akik odafigyelnek arra, hogy mit tesznek az erdélyi magyar önkormányzati vezetők.
– Mi a véleménye a külhoni állampolgárok szavazati jogáról, és az ezzel kapcsolatban megfogalmazódott ellenvéleményekről?
– Azt hiszem, szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez való tartozást és a szavazati jogot. Meg kell nézni az európai példákat, többek között a horvátok, de a románok is szabályozzák a választási törvényben, hogy a külföldön élő állampolgárok számára is legyen lehetséges a parlamenti választásokon a listára való szavazás. Nincs szó arról, hogy bele akarnánk szólni abba, hogy Magyarországon melyik település melyik utcájában csatornázzanak, vagy vezessenek be vizet, tehát az önkormányzati választásokon, sőt az egyéni kerületes választáson sem voksolunk, de egy országos lista esetén jogos, hogy legyen lehetőségünk választani.
Úgy érzem, ha a magyar nemzethez tartozunk, mint ahogy azt a magyar Alkotmány írja – de nemcsak ezért tartozunk egy nemzethez, hanem azért mert ez így a normális –, olyan kérdésekben, mint a nemzetpolitika alakítása kell hogy legyen beleszólási lehetőségünk. Az idei választáson arra nyílik lehetőségünk nekünk, külhoni magyar állampolgároknak, hogy szavazzunk egyik vagy másik magyarországi pártra, attól függően, hogy az adott párt miként viszonyul a nemzetpolitikai kérdésekhez.
A mindenkori magyar kormánytól azt várjuk, hogy olyan konkrét, gyakorlatias programokat indítson, melyek lehetővé teszik a szülőföldön maradást. Tudom, hogy a határon túli magyar szavazatok egy-másfél, de legtöbb két mandátumot tudnak befolyásolni az öszszes 199-ből. Ez elhanyagolható apróságnak tűnhet, de rendkívül fontos az érzés, hogy egyazon nemzethez tartozunk.
– Regisztrált-e a magyarországi választásokon való részvételre?
– A regisztrációban is első voltam. Augusztus elsején nyílt meg erre a lehetőség, azonnal jelentkeztünk a nyilvántartásba, én is, a feleségem is. Mindketten fogunk élni a szavazati jogunkkal. A választási kampányban pedig azt is el fogom mondani, hogy kire szavazok.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Egyesületből „aszocsiáció”
Kizárták a magyar tagozat képviselőit azon egyesület létrehozásából, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola szülőbizottsága és tanári kara tervezett. A bejegyzett szervezetet bemutatták a tanári karnak, felajánlva, hogy bárki csatlakozhat. A csatlakozási szándékot február végén tárgyalja meg a magyar szülők bizottsága.
Iskolai szintű egyesületet tervezett az általános iskola vezetősége, amely első pillanattól fogva közös projektje lett volna a román és a magyar tagozatnak. Horváth Kovács Ádám szülőbizottsági tagtól megtudtuk, együtt tervezték az Iskola a Dombon egyesületet, amely természetesen kétnyelvű szervezet lett volna. „Az aligazgatónő javasolta ezt a nevet, és mindenki elégedett volt vele. Végül ez megváltozott, Asociaţia Viitorul prin Cultură și Educaţie nevet viseli a két tagozat egyesülete, amelyet készen mutattak be a román kollégák az egyik gyűlésen. Aki akar nyugodtan csatlakozhat, támogató tagként is, ez esetben tagsági díjat kell fizetnie. Mindez meglepetésszerűen ért bennünket, ugyanis nem avattak be a tervekbe, még a magyar aligazgatónő sem tudott róla” – magyarázta Horváth Kovács Ádám.
A magyar tagozat szülőbizottságának két alternatívája van, vagy csatlakoznak a már meglévő szervezethez, vagy létrehoznak egy újabb egyesületet. Erről február végén tartanak megbeszélést a szülőbizottsági tagok. Horváth Kovács Ádám hangsúlyozta, amennyiben csatlakoznak, azt szeretnék, hogy a magyar tagozatnak is legyen egy bizottsága, amely döntéseket hozhat. „Nem értünk egyet azzal, hogy kihagytak a szervezet előkészítéséből. Nem akarjuk, hogy a fejünk fölött döntsenek, s ragaszkodunk ahhoz, hogy beleszólásunk legyen a gyermekeinket érintő dolgokba” – mondta a szülőbizottság tagja.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

Tamási darabbal készülnek
Egyéves a Pokolsár Egyesület
Januárban egyéves lett a kovásznai Pokolsár Egyesület, ennek kapcsán Berecki Árpád, az egyesület elnöke, Ambarus Gábor titkár és Benedek Aladár programvezető értékelték tavalyi tevékenységüket, és ismertették terveiket.
Az egyesület vezetői eredményes évet tudnak maguk mögött, a „nagy álmot”, amellyel útnak indultak, sikerült megvalósítaniuk. Induláskor azt tűzték ki célul, hogy mindenféle kulturális, gasztronómiai és sportkezdeményezést felkaroljanak vagy bekapcsolódjanak ezekbe. Legnagyobb eredménynek Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjának sok év utáni színpadra vitelét tartják, az előadást a helyi önkormányzat támogatta. A színművet javarészt azok a felnőtt műkedvelők adták elő, akik egykoron diákként még a Diákszínpaddal arattak babérokat. A rendező szerepét ezúttal is Gazda József nyugalmazott tanár, a Diákszínpad egykori vezetője vállalta. A darab nagy sikert aratott, a fürdővárosban háromszor is bemutatták, de előadták több orbai- és kézdiszéki faluban is.
Az egyesület tagjai részt vettek a szörcsei és kovásznai főzőversenyeken, valamint a békéscsabai kolbásztöltő fesztiválon, mely megmérettetéseken saját kolbászspecialitásukkal kitűnő eredményeket értek el.
Mindezek mellett részt vettek a településre látogató németországi diákok fogadásában; a külföldi tanulókat Becsek Éva iskolaigazgató és Sarkadi Tünde tanárnő kezdeményezésére az önkormányzat és a Pro Csoma Sándor Egyesület hívta meg.
Idén februárban első alkalommal rendeztek Pokolsár-kupa címmel teremfoci-bajnokságot Kovásznán, a tornán a helyiek mellett részt vettek kézdivásárhelyi, kézdiszentléleki és sepsiszentgyörgyi csapatok is.
Idén egy békéscsabai egyesülettel szeretnék felvenni a kapcsolatot, melynek tagjait elhívnák a fürdővárosba, hogy a turisztikai vonzótényezők bemutatásával népszerűsítsék a települést.
Nagy tervük egy újabb színdarab, Tamási Áron Vitéz lélek című művének színpadra vitele, amelyben a régi Diákszínjátszókból hárman szerepelnének. Hangsúlyozták, ez is nosztalgikus előadás lesz, a darabot utoljára 1982-ben mutatták be a fürdővárosi közönségnek.
Ambarus Gábor titkár kifejtette, az egyesület pénzügyileg is jó évet zárt, két pályázatot nyertek az önkormányzattól, és többen támogatták adójuk két százalékával. Idén is pályáznak Kovászna Megye Tanácsától a kolbásztöltő fesztiválon való részvételhez, a helyi önkormányzattól pedig a Tamási-darab színpadra állításához kérnek támogatást.
A tagok száma tízre bővült, de kívülálló személyek is segítik munkájukban.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Autonómiánk pergő homokszemcséi
Hiteles forrásokból származó információ bátorít arra, hogy leírjam: a székely autonómiakérdés csak akkor lesz téma például Nagy-Britanniában, ha konfliktus jellegű történés állítja reflektorfénybe. Cinikus, de minimum nem túl szívderítő perspektíva, főleg azon elvárások fényében, amelyek a közelgő skót függetlenségi népszavazást övezik mifelénk.
Kétségtelen ugyan, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezési esélyein sokat lendítene egy nyugat-európai hátszél, ám időnként nem árt felmérni az ügy alakuló mozgásterét a dél-tiroli modelltől az anyaország védhatalmi státusának érvényesítési lehetőségéig. De még inkább azokat a korlátokat, amelyeket a hazai belpolitika állít, s amelyeknek távolabb költöztetésére csepegtetett hiú reményt Klaus Johannis nagyszebeni polgármester belügyminiszteri tárcával való „megkínálása”. Hajlamosak vagyunk ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a szebeni elöljáró szűnni nem akaró bravúrja – harmadik mandátumát tölti a hajdani szász metropolis élén – sokkal inkább tulajdonítható a Nemzeti Liberális Párt helyi és országos támogatásának, mintsem a szebeniek átlagot kétségkívül jóval meghaladó toleranciájának. Ez magyarázza a Johannis tekintetében megkérdőjelezhetetlen összromán bizalmi tőke felhalmozódását is, nem pedig a bizalmi gátszakadás a kisebbségek irányába. Ne feledjük: hiába szolgált 1996-tól 2012 decemberéig hűen kormánykiegészítő tényezőként az RMDSZ, „minisztergyanús” képviselőit a stratégiai fontosságú tárcák közelébe sem engedték.
Johannis esete, illetve a vele kapcsolatos remények azonban a kisebbségi érdekképviselet másik fájdalmas mulasztását is a figyelmünkbe „ajánlják”. Az önrendelkezés sokak szerint járhatóbb útjának tekintett erdélyi eszme kiteljesítésének nem annyira számszerűségében, mint érdekérvényesítésben jelentős komponense, a romániai németek és a magyarok között gyakorlatilag helyi közös akciókra korlátozódik a kapcsolat. Pedig a tömegtámogatottság mellett legalább annyira fontos, hogy megfelelő hátországú partnerek támogassák a közös ügyet. Az évszázadok során folyamatosan alakuló közös sors ellenére ugyanis egy sor kulturális különbség is „talpon maradt”, ami esetenként oda vezethet, hogy idegenkedve tekintgetünk egymás szimbolikus gesztusaira. A nyelvi akadályok, az esetenként széttartó érdekegyüttesek pedig oda vezetnek, hogy ujjaink között peregnek ki a közös múlt és közös jövő esélyének homokszemcséi.
És nem marad más, mint esetenként – az első világháború előestéjén egy vidéki magyar lapocska vezércikkírójához hasonlatosan – óva inteni Angliát.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Házasságról kezdőknek és haladóknak
Napsütötte és árnyoldalaival együtt megélt házastársi kapcsolat részeseiként három éve úgy csöppentünk bele feleségemmel egy házasságról szóló ökumenikus rendezvénybe, hogy indulás előtt tanácstalanul álltunk programfüzettel a kezünkben: egy maholnap húsz éve egybekelt házaspárnak milyen újdonsággal szolgálhat a több napos, lelki tréningekkel tűzdelt családkonferencia? A kérdést nyilván nem csak mi tettük fel: a festői környezetben megszervezett római találkozó több száz európai résztvevője között sok hozzánk hasonló pár akadt, akik számára a napi taposómalomban megélt együttlétről lelkészeknek, keresztény pszichológusoknak, családterapeutáknak kellett fellebbenteni a hétköznapok leplét. Azaz kimondani azt az aranyigazságot, amit ugyan sejt az ember, de mégsem tesz a magáévá: a házasság olyan, mint egy kert, amit ha magára hagynak, ellepi a gaz. Szellemiségében a római találkozó ugyanaz volt számunkra, mint szerte a nagyvilágban megszervezett Házasság hete rendezvénysorozat sok-sok házaspár számára: szembenézés a múlttal és jelennel, újrakezdés és újbóli elköteleződés a közösen vállalt értékek mentén.
A kétezres években lassan és nehézkesen induló angliai kezdeményezés évről-évre egyre több közösséget és házaspárt mozgat meg, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen pedig a 2010-es családbarát budapesti kormányváltás óta kapott lendületet. Mikor, ha nem most van igazán szükség a Házasság hetére, családsegítő programokra, családokat védő jogi szabályozásra? A család intézményét alapjaiban kikezdő mai világi gyakorlat nemcsak összefogásra serkenti az egészséges társadalom alapsejtje, a család iránt elkötelezett embereket, hanem közös front kialakítására késztet legfontosabb emberi értékeink megóvása érdekében.
A Házasság hetét 2008 óta szervező Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa mellé a 2010-től felsorakozó magyarországi közmédia évente felkér egy ismert házaspárt, amely a február derekán megszervezett országos, és immár Kárpát-medencei rendezvénysorozat közös arca lesz. Kiderült: a szervezők számára nem a rendezvények tető alá hozása a legnagyobb kihívás,hanem olyan házaspárt találni, amely ország világ előtt vállalja házasságát szép és árnyoldalaival együtt. Ez jól jelzi a házasság intézménye iránti közfelfogás változásait, azokat a csapdákat, amelyek egyre jobban „aláaknázzák” a boldog házasságba vetett hitet és bizalmat.
„A házasság hete olyan széleskörű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét” – olvasom az ezen a héten zajló Házasság hete rendezvény ajánlójában, amelyet Erdélyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye szervez immár harmadszor, és amelyben sok településen a református, az evangélikus és az unitárius egyház mellett a helyi önkormányzat is partner.
A világ számára küldött pozitív üzenetén túl a Házasság hete lényegében ugyanazt a célt szolgálja, amiért elindítója megálmodta. Az angliai keresztény fiatalembert egy hétköznapi történet ihlette meg: barátja neki jelentette be, hogy válni készül, mert nem tud szót érteni feleségével. Újdonsült mediátorként nem tett többet, mint leült velük társalogni. Ekkor derült ki, hogy elhidegülésük oka pusztán kommunikációs rövidzárlat. Barátja megmentett házassága lett a világot meghódító későbbi rendezvénysorozat alapja. Amelyről immár bebizonyosodott: nemcsak kezdőknek, hanem haladóknak is szól.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Gendertánc
Másfél éves kora körül végképp bebizonyosodott a fiamról, hogy hímnemű. Dacára annak, hogy a családban pacifista eszmék uralkodnak, mondókákból is kerültem a csapkodósakat, de még furulyázáskor is kihagytam mind az Internacionálét, mind a Gábor Áron rézágyúját, a fiam igazi harcos. Vagyis normális fiúcska, csak ez nekem néha túl sok.
Amikor megtudtam, hogy a második gyermekem lány lesz, eszeveszett örömöt éreztem. Mára ebből főként az eszeveszettség maradt. Öröm is, persze, de bevallom, hatalmas plusz munka fakad abból, hogy különböző neműek. Az „egyformán szeretem a gyermekeimet” jól hangzik, de nem több mítosznál. Időnként részrehajlónak kell lennem, sőt, mást sem teszek, mint egész nap hajladozom. Részre. Amúgy is különbözőek a gyerekek, de minderre még rátesz egy lapáttal az a fránya gender. A reggelnek nevezett szükséges rosszat például másként éli meg a fiam és a lányom. Fiam frissen kipattan az ágyból, a létrán lefelé jövet elvégez néhány nyújtógyakorlatot, azzal már masírozik is a konyhába. Közben a népszerű gyermekdalt skandálja, saját képére és hasonlatosságára formálva: Üssünk, üssünk valamit! Azt is megmondom, hogy mit... Nem kell kifejtenie, hogy mire, vagyis kire gondol, mert már jön is kifele a kiszemelt áldozat. Visít, pereg a könnye, s nem tudom semmivel sem megnyugtatni. Én elhiszem, hogy trauma a felkelés, de ennyire? Ha ölbe veszem, ficánkol, ha leteszem, nyávog, végül az az öt perc old meg mindent, amit a frissen mosott szőnyeg csigacsíkosításával tölt. Amikor anyakedvesen megkérem, hogy húzzon papucsot, már a boci-boci tarka dallamára fuvolázza nekem, hogy: nem nem nem nem neeem neeem! (Na most nyújtsa fel a kezét, aki erre azt gondolná: juhhé, a gyermekemnek abszolút hallása van!)
Reggelizni kellene. A gender zászlaja alatt már nehogy egyfélét akarnának fogyasztani. Fiam ropogós tojást, lányom túrógombócot. Gyorsan túrót főzök aludttejből, keverem a gombócmasszát. Forr az olaj, beleütöm a tojást, fő a víz, görgetem a gombócokat. A két sarj orr-húzva kijön. Fiam turkál a tojásban, lányom visításhoz veszi a levegőt, hogy nem gombócot, tejbegrízt akart. Pókerarccal veszem a gombócokat, megtöröm, kis mézet rá, forró tejet. Megvan. Tessék, tejbegríz. Hohó, lányomnak rossz napja van. De mégiscsak gombóc legyen. Nincs. Ez nem igaz, van. A torkomban. Lenyelem. Fagyi-kanállal csinos gombócokat szedek ki a grízből. Kis mosollyal, tejföllel tálalom. (Nesze!) Később nyammogom a száraz tükörtojást, s tejbetúró-kásagombóccal nyomtatom. Azon töprengek, vajon mit szólnának ehhez a menühöz a gyermekjogvédők.
Sétálni kellene. A szabadban valahogy jobban eloszlik a rosszaság, mint a négy fal között. Az öltözés türelempróba. Fiam nem tud elszakadni a tükörtől: szép fiam, jó fiam, bazsalyog bele fején egy női bugyival. Lányommal kergetőzünk, rimánkodok neki, térdre kényszerítem, bőgetem, majd vigasztalom, s íme máris feladtam a szvetterét.
El sem hiszem, de elindultunk! Hogy fiam minden pocsolyába beletrappol, nem lep meg. Lányom azonban kínosan vigyáz rózsaszín prémes csizmácskájára, mégis, amikor felszólítom, hogy „és most nagyot léééép!” akkor ő valóban nagyot lép, épp a közepébe. Máris elkámpicsorodik. Jaj, szívem, ne szomorkodj, majd megmossuk. Könnyei között ingatja a fejét, hogy nem a csizma a baj. Eltörött, ragasszuk vissza! – és orrom alá dug egy szép kerek kekszet (!). Találkozunk egy régi ismerőssel. Régen nem szerettük egymást. Most sem. Mégis megállít a kölcsönös irigység. Hogy te milyen sokat fogytál! Mennyit? Tíz kilót vagy egy húszast? – kérdezi kíváncsian. Válasz helyett csak szerényen vállat vonok, hogy nem számoltam (sose volt rajtam húsz kiló fölösleg, te dög, gondolom magamban). De tényleg, mit használtál? Mesélni kezdem neki, hogy a három gyermek megstb, látom, hogy nem érdekli, és amúgy sem hiszi egy szavamat sem. Taktikát váltok. Kistran-kúra, súgom a fülébe bizalmasan. Kistran, kistran, ismételgeti, mint egy mantrát. Köszipuszi, utánanézek.
Eltűnik a sarkon, amikor nevetni kezdek. Arra gondolok, milyen fancsali képet vág majd ismerősöm, amikor a huszadik keresővel próbálkozik hasztalan, jaj, vajon nem jól jegyeztem meg? De jól kisanyám, csak azt nem tudod, hogy a ki(alvatlanság) és a stra(pa) a módszer lényege. A fő összetevőről nem is beszélve. N, mint nevetés. Nevetés jobb híján és nevetés, mert a nevelésben is ez a legjobb feszültségoldó.
Sikó-Barabási Eszter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Tusványos: kapocs a nemzetek között
Negyed évszázada, a kommunista rendszer bukása után kezdett körvonalazódni egy olyan fórum létrehozásának gondolata, amelynek elsődleges célja a románok, az erdélyi, illetve a magyarországi magyarok egymásra találása lett volna. Az 1989-ben útjára indított folyamat ma is tart, egyik látványos eredménye a külhoni magyarok közjogi integrációja az anyaországba.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konferenciatermében idézte fel a Bálványosi Szabadegyetem, majd a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor történetét a rendezvény szenátusának két tagja, Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A beszélgetés moderátora Bodó Barna egyetemi oktató, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke volt.
Németh Zsolt már az 1970-es évektől diákként járta Erdélyt, mígnem – a moldvai csángóknál tett egyik látogatása után – a román hatóságok 1985-ben kitiltották az országból. A Ceaușescu-rendszer bukása után közvetlenül, 1989 decemberében már százával jöttek a magyarországi fiatalok Erdélybe, pártszínektől és politikai nézetektől függetlenül. Németh Zsolt az elsők között érkezett Erdélybe, egy angol újságíró, David Campanella, és egy fiatal orvos barátja kíséretében. Kézdivásárhelyen, egy panellakásban született meg a gondolat, hogy a kommunizmus romjain a Kárpát-medence magyarjainak egymásra kell találniuk. December 30-án nyilatkozatot adtak közre a helyi Székely Újságban, amelyben kifejtették egy erdélyi szabadegyetem megalapításának szükségességét. 1990 nyarán került sor az I.Bálványosi Szabadegyetem megszervezésére, melynek elsődleges szándéka a magyar–román párbeszéd kialakítása volt. A kezdeti táborozásoknak rangos résztvevői voltak, román részről pedig hangos politikai visszhangja is. Az első szabadegyetem után néhány évvel azonban kiderült, hogy a kommunista múlt elutasítása nem elégséges alap ahhoz, hogy létre lehessen hozni a megálmodott erdélyi közösséget. Ám a kommunista visszarendeződés miatti illúzióvesztés nyomán sikerült Magyarországon a Fidesznek megfogalmaznia a posztkommunizmussal szembeni stratégia kulcspontjait, Erdélyben pedig az RMDSZ-fősodorral egyre markánsabban szembehelyezkedő Reform Tömörülés is ebbe az irányba indult el – fejtette ki az államtitkár.
Toró T. Tibor szerint Romániában az első szabadegyetem megrendezésének idején demokratának lenni még „pikáns dolog volt.” A néppárt elnöke emlékeztetett, hogy kezdetben igen rangos román politikai és közéleti személyiségek is eleget tettek a meghívásnak, és a bálványosi, majd tusványosi folyamat a román–magyar, de elsősorban a magyar–magyar párbeszéd műhelye lett.
Szabadegyetemtől fesztiválig
Toró T. Tibor megemlítette, hogy a rendezvény kétszer esett át szemléletváltáson: első alkalommal akkor, amikor a szabadegyetem 1992-ben Bálványosról Tusnádra költözött, majd amikor 2001-ben bevonták a szervezésbe az egyetemistákat is. Toró úgy véli, Bálványos hangulata elveszett, amikor a nyári egyetemet összeházasították a diáktáborral. „Bár a régi dolgokat nem lehet visszahozni, ismét kell egy olyan műhely, mint amilyen a 90-es évek elején volt” – mondta a néppárt elnöke. Emlékeztetett, hogy a kettős állampolgárság, a szavazati jog megadásának ötlete a külhoni magyarok számára szintén egy háttérműhelyben született meg. Németh Zsolt szerint Tusványoson szerteágazó foglakozások zajlanak: a hagyományőrzés és a nyári egyetem mellett ma már fontos helyet foglalnak el a koncertek és egyéb szórakozási lehetőségek is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Tusványosnak határozott szerepe volt abban, hogy a Kárpát-medencei magyarság egymásra talált, ugyanakkor „olvasztótégely, ahol nagy számban keverednek erdélyi és magyarországi magyarok.” Az államtitkár hozzátette: Magyarország és Románia kapcsolatának tekintetében is nagy jelentősége van a tábornak, mivel Tusványoson indult be egy olyan demokratikus magyar–román párbeszéd, amelytől elindulva meg lehet fogalmazni, hogy melyek a román állam kötelezettségei az erdélyi magyarokkal szemben. A teendőket a román állam, az erdélyi magyarok és Magyarország háromszöge mentén kell behatárolni – fogalmazott.
Integráció a szülőföldön
„Ma már nem kell elhagyjuk a szülőföldünket ahhoz, hogy magyarok legyünk” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a kettős állampolgárság előnyeire Toró T. Tibor. Az összmagyar integráció állomásai: a státustörvény, a magyar igazolvány, a kedvezményes honosítás mind tusványosi fogantatásúak – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Ez az integráció egy hosszú távú nemzetpolitikai feladat, amelyben a Bálványos-Tusványos folyamat erdélyi magyar szereplőinek segíteniük kell a magyarországi vezetést.
A nemzeti integráció útjában álló falakat az erdélyi magyar közösség tudatában is le kell bontani, ehhez erősíteni kell az elszámoltathatóság elvének érvényesülését, amely jelenleg Erdélyben gyerekcipőben jár, és amely ugyanolyan fontos, mint a politikai pluralizmus – mondta Toró. Az erdélyi magyar közösségnek számon kell kérnie politikai képviseletén ígéreteit, és kontrollt kell gyakorolnia a képviselet fölött. Nem kellene engednie például azt, hogy politikai képviselete önmaga sérthetetlenségét fokozza a büntető törvénykönyv erre vonatkozó cikkelyeinek megszavazásával, vagy úgy nyújtson be autonómiatervezetet a parlamentben, hogy erről semmiféle konzultációt nem tart fontosnak a közösségen belül – hangsúlyozta a néppárt elnöke. Németh Zsolt kijelentette: „A román állam és az erdélyi magyarok között még rengeteg tennivaló akad.” Az államtitkár arra utalt, hogy az erdélyi magyarok hiányosságainak listája még hosszú, de ezt a román államnak és a romániai magyaroknak kell megoldaniuk. A külügyi államtitkár rámutatott: a világ magyarsága sok irányból indult el egymás felé, és a magyar állampolgárságban végre összeértek útjaik. „Az áprilisi választásokat követően nemzeti parlamentünk lesz, amely a világmagyarságot fogja megjeleníteni” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a külhoni magyarok részvétele a magyarországi választásokon, hiszen ők fogják legitimálni a nemzeti kormányt.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Funar szelleme lengi be Kolozsvárt
Kós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek.
A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar.
Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek.
Rossz beidegződések, régi frusztrációk
„A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos.
Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond.
A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen.
Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma.
Ellenállnak a lakók
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos.
Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított.
Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet.
Táblára váró híres kolozsvári magyarok
Abodi Nagy Béla festő (1918–2012)
Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659)
Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002)
Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950)
Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897)
Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579)
Harag György rendező (1925–1985)
Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945)
Karácsony Benő író (1888–1944)
Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931)
Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876)
Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702)
Pákey Lajos építész (1853–1921)
Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007)
Ruha István hegedűművész (1931–2004)
Senkálszky Endre színész (1914–2014)
Szabó Dezső író (1879–1945)
Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634)
Székely Bertalan festő (1835–1910)
Szolnay Sándor festő (1893–1950)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),