BKE-tisztújítás, a fiatalítás jegyében
A temesvári Magyar Ház Bolyai János termében tartotta meg február 22-én, szombaton tisztújító közgyűlését a Bánsági Kárpát Egyesület.
A bánsági természetbarátokat tömörítő civilszervezet elnöksége megújult és megfiatalodott: az egyesület új elnökévé Milka Zsolt aradi földrajztanárt, tapasztalt hegymászót választotta a BKE közgyűlése.
A közgyűlés bevezetőjében Illés Mihály leköszönő elnök bemutatta az egyesület 2013 évi tevékenységét. A bánsági természetbarátok 5 hegyi- és 5 gyalogtúrán, 4 kerékpáros, 2 autós és egy kenus kiránduláson, valamint a hagyományos EKE Vándortáborban vettek részt. A BKE rendezvényei közül különösen sikeres volt a természetfotó kiállítás, ahol 12 egyesületi tag mutatta be legjobb természetfotóit és az Erőss Zsolt-emlékest, Török Zsolt aradi és Horia Colibășanu temesvári alpinisták részvételével. A túrákon és a rendezvényeken összesen több mint 220 BKE-tag és szimpatizáns vett részt 2013-ban. Az egyesületnek 49 tagja van, közülük 22-en a 40 évesnél fiatalabb, 27-en a 40 év feletti korosztályhoz tartoznak.
Előzetes egyeztetések nyomán a leköszönő elnökség helyébe új, megfiatalított vezetőséget választott a közgyűlés: az új elnök, Milka Zsolt munkáját Bereczki Csongor technikai, Tóth Kinga ifjúsági és Balázs István rendezvényszervezési alelnök segíti. Illés Mihály elvállalta az adminisztrációs alelnöki tisztséget, alulírott pedig az egyesület médiafelelőse.
Megköszönve a tagság bizalmát, az új BKE-elnök Milka Zsolt székfoglaló beszédében elmondta: tudatában van az elnöki tisztség súlyának, hiszen 120 éves múltra visszatekintő szervezet irányításáról van szó, amelynek tagjai hatalmas mennyiségű tudást halmoztak fel a túraszervezés, a honismeret, a természetfotózás, az értékek megőrzése és átadása területén. Fontos cél lesz továbbra is a fiatalság bevonása az egyesület munkájába, a következő természetbarát nemzedék kinevelése. Az egyesület tevékenységéről, 2014 évi túratervéről a www.ekaban.ro honlapon és újdonságként a Bánsági Kárpát Egyesület facebook oldaláról kaphatók részletes és friss információk
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Magas választási részvétel várható
Az erdélyi magyarok túlnyomó többsége támogatja Magyarország állampolgársági politikáját, a könnyített honosítás lehetőségével élő erdélyiek közt viszonylag magas részvétel várható az áprilisi országgyűlési választásokon – hangzott el a Kolozsváron harmadik alkalommal megszervezett Erdélyi Politikatudományi Konferencián.
Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa előadásában kifejtette: az erdélyi magyarok egyharmada már igényelte a magyar állampolgárságot, negyedük már meg is kapta, további egyharmaduk pedig ezután fogja kérni.
Mint részletezte, az egyszerűsített honosítást igénylők közt felülreprezentált az iskolázottabb, felsőfokú végzettséggel rendelkező réteg, a többség pedig jellemzően két okból kéri a magyar állampolgárságot: egyrészt identitása megőrzése érdekében, másrészt sokan a pragmatikus indokot is fontosnak tartják – kivándorlás céljával váltak kettős állampolgárrá.
„Magyarország lakosságának a kettős állampolgársághoz való viszonya szociológiai szempontból semmit sem változott a 2004. december 5-i népszavazáshoz képest” – hívta fel ugyanakkor a figyelmet Kiss Tamás. Elmondása szerint a magyarországi társadalom többsége noha támogatja a kettős állampolgárságot, és abban is többnyire konszenzus van, hogy az anyaország anyagi támogatást nyújtson a kisebbségben élőknek, a tanulmányi ösztöndíjak biztosítását és a munkavállalási engedély biztosítását azonban már ellenzi a többség.
„Ebben a tekintetben a legnagyobb az eltérés a románok és magyarok közt a határon túli nemzetrészekhez fűződő viszonyban. Egy felmérés szerint a román nemzetiségűek 71 százaléka még az ingyenes egészségügyi ellátást is biztosítaná a külhoni román állampolgároknak, míg ugyanez a magyarországiaknak csak harmadára igaz” – magyarázta.
A szociológus szerint nem arról van szó, hogy a románok szolidárisabbak lennének egymással, inkább azt kell figyelembe venni, hogy a nemzet fogalma másképp strukturált a két csoport számára. Mint rámutatott: a magyar közbeszédben az állampolgársági patriotizmus szemben áll az etnikai alapú patriotizmussal, hiszen előbbi a kommunista rendszer alatt alakult ki.
A kisebbségkutató intézet munkatársa szerint az etnikai alapú állampolgárság megadása a magyar bevándorláspolitika konzervatív válasza a globalizáció kihívására. Mint részletezte, már a kilencvenes évek közepén tudott volt, hogy Magyarország népessége belső termelékenységgel nem fenntartható, a hiányzó munkaerőt így bevándorlással kell pótolni.
„Az erdélyi magyarok társadalmi integrációja kerül a legkevesebbe a magyar államnak. A kivándorlást választó erdélyieknek ugyanakkor egyre kevésbé vonzó célpont Magyarország, inkább Németországot és az Egyesült Királyságot választják” – magyarázta a szociológus.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Hasznot hozó anyanyelv – Az Igen, tessék!-ről Váradon
Bár a nyelvhasználati jogok adottak, hiányzik az ezek kihasználásához szükséges civil polgári mentalitás. Ehhez nyújt bátorítást a Kolozsváron indult Igen, tessék! mozgalom – hangzott el a nagyváradi konferencián.
Az anyanyelvhasználat bátorítása nem pusztán annak értékét növeli, hanem gazdasági szempontból is kifizetődő – derült ki az Igen, tessék! kereskedelmi többnyelvűséget bátorító mozgalom Nagyváradon rendezett pénteki konferenciáján.
Az anyanyelv napja alkalmával tartott értekezésen Szabó-Györke Zsombor, a civil szervezet tájékoztatási felelőse emlékeztetett arra, hogy kezdeményezésük 2011 augusztusában egy baráti társaság ötletéből indult. Az Igen, tessék! feliratú matricáik ma már Románia hat városában fellelhetőek, Kolozsváron 259 partnerük van, és immár egyesületi háttérrel, mintegy félszáz önkéntes segítségével próbálják „elhinteni a multikulturalitást".
„Már az is gyakori, hogy a vállalkozók keresnek meg azzal, hogy csatlakozni szeretnének a mozgalomhoz" – mutatott rá a szervezet munkatársa. Mint magyarázta, gazdasági filozófiájuk magja a kulturálisan érzékeny marketing, hiszen két, nagyjából azonos szolgáltatás közül épp ezzel a kis plusszal, az anyanyelvhasználat biztosításával lehet kitűnni a piacon.
A mozgalom a partnerek népszerűsítésében is segédkezik, a történelmi magyar utcaneveket is tartalmazó zsebtérképet nyomtattak, reklámlehetőséget kínáló ingyenes havilapot jelentetnek meg, weboldaluk adatbázisként szolgál, hamarosan pedig egy mobilalkalmazás is segít majd eligazodni az okostelefonokon szocializálódó fiatalságnak. „A gazdasági háló bővítése mellett olyan akciókat is szervezünk, amelyek a többnyelvűség és multikulturalitás fontosságára mutatnak rá" – magyarázta Szabó-Györke.
Igények és lehetőségek
Az igények és lehetőségek központi témája köré szervezett konferencián Bethlendi András jogász, a mozgalom ügyvezetője mutatott rá arra, hogy a nyelvhasználati törvényeknek a szabadpiachoz hasonlóan folyamatosan igazodniuk kellene a közösség igényeihez.
Péntek János nyelvészprofesszor, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke szerint a romániai magyarok számára a nyelvhasználati jogok adottak, de hiányzik a civil, polgári mentalitás, ahhoz kell a bátorítás. „Tudatosítani kell minden vállalkozóban: ha biztosítja a betérők anyanyelvét, azáltal ő is több lesz" – szögezte le Bitay Levente, Magyarország kolozsvári vezető konzulja, aki szerint fontos, hogy a közösség ne csak a templomokban és az oktatási intézményekben, hanem a mindennapokban is használhassa az anyanyelvét.
Hajdúszoboszló, a követendő példa
A kereskedelmi többnyelvűség gazdasági hasznára pozitív példa a határ menti Hajdúszoboszló, ahol a román nyelvre átültetett Da, poftiţi! kezdeményezés gyakorlati hasznot hozott. Erről Lévay Enikő, a magyarországi fürdőváros önkormányzatának nemzetközi referense számolt be, rámutatva, hogy az üdülőhelyen legutóbb 800 romániai szilveszterezett, és a vendéglátó egységekben tapasztalt figyelmesség sokak mentalitását befolyásolta pozitívan.
„Tulajdonképpen nincs hivatalos határozat arról, hogy átvettük ezt a kezdeményezést, de már a kezdetekkor találkoztunk az elképzeléssel, és 2012 óta alkalmazzuk. A szemléletet azonban jóval azelőtt elkezdtük követni Hajdúszoboszlón, már 2007-ben nyitottunk a román vendégek felé. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak nyelvi hozzáállás, hanem odafigyelés a vendégre" – magyarázta a szatmárnémeti származású referens.
Tájékoztatása szerint a magyarországi üdülővárosban százszázalékos a fogadókészség a Da, poftiţi! mozgalomra, még a legkisebb vendéglátó egységek kínálata is megjelenik román nyelven. Ehhez segítséget is nyújtanak, tavaly például az adatbázisukban szereplő összes magánszállás bemutatóját ingyen lefordították. „Hiszek abban, hogy a mozgalom Romániában is el fogja érni a célját. Igaz, hogy itt nehezebb és rögösebb az út, de talán épp a szoboszlói példát kell említeni azoknak, akik nem akarják elfogadni" – szögezte le Lévay Enikő.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Marosvécsi kastély: Kemény-kiállás a kultúra mellett
A marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia – vallják Kemény János unokái, akik az ősz folyamán kaphatják vissza a Helikon-találkozók egykori színhelyét.
Hosszas pereskedés, majd várakozás után az ígéretek szerint az ősszel, csúszás esetén legkésőbb karácsony előtt birtokba veheti marosvécsi várkastélyát a Kemény család. A tervek szerint néhány hónapon belül minden körülmény adott lesz az évszázados épületet használó neuropszichiátriai kórházotthon teljes kiköltözéséhez. Az elkövetkezendő időszakban az intézet a kastélyban maradt több mint száz kezeltjét is átcsoportosítja az épület szomszédságában bővülő pavilonrendszerbe.
A hétvégén báró Kemény János örökösei Az Erdélyi Helikon múltja és jövője címmel szerveztek háromnapos kastélykonferenciát Galonyán, ahol az épület jövőjére keresték a választ. Annak ellenére, hogy léteznek bizonyos véleménykülönbségek, abban mindenki egyetértett, hogy a pezsgő művelődési életnek és főként az irodalomnak ismét vissza kell térnie a marosvécsi várkastély falai közé.
Több forgatókönyv – előnyökkel és hátrányokkal
Wittek Krisztina témafelelős és Zelenai Tamás építész konzulens vezetésével a Budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós építészettudományi karának 22 diákja felmérést és SWOT-elemzést készített a kastélyról, annak erősségeiről és gyengeségeiről, fejlesztési lehetőségeiről és az esetleges veszélyekről. A tíznapos nyári gyakorlat célja az épületegyüttes felmérése és a hasznosítási koncepció elkészítése volt.
Amint a 2012-ben lezajlott munkát irányító szakemberek elmondták, a kastély egyidejűleg több funkciót is betölthet. Azon túl, hogy segítheti a térség fejlődését, munkahelyek teremtését, a környékbeli fiatalok helyben maradását, fontos szerepet játszhat a hagyományok felelevenítésében, a kulturális kincsek megőrzésében és a római Castrum feltárásában, felújításában.
A szakemberi vélemény szerint kastélyszállót, de művésztelepet, egészségügyi, rekreációs központot is ki lehetne itt alakítani. A budapesti egyetem tanárai és hallgatói viszont arra is figyelmeztettek, hogy a tetemes befektetésen túl az udvarra költöztetett kórházotthon közelsége, az instabil politikai háttér, a projektek beindításának hosszas folyamata mind-mind gondot jelenthetnek.
A tanulmány készítői három különböző forgatókönyvet is készítettek a várkastély hasznosítására. Az elsőben az idegenforgalmi lehetőségekre hívják fel a figyelmet, a másodikban az erdélyi művelődési élet egyik központjának a megteremtését helyezik kilátásba, míg a harmadik változatban egészségügyi funkció betöltését javasolják.
A park jövőjét is többféleképpen látják: visszaállíthatnák az arborétumot, szolgálhat egy szabadtéri színház helyszíneként, de ki lehetne alakítani itt játszóteret is. A Szent István Egyetem illetékesei arra is kitérnek, hogy valamennyi változatnak előnyei, ugyanakkor hátrányai is vannak.
Az önkormányzatnak – mely a román állam képviselőjeként hosszú évekig próbálta megakadályozni, majd késleltetni a restitúciót – most az az érdeke, hogy bármilyen rendeltetést kap a kastély, az nagyot lendítsen a településen.
„Úgy is, mint polgármester, úgy is, mint magyar ember, remélem, hogy itt egy fontos turisztikai központ alakul ki” – hangoztatta a tanácskozáson részt vevő helyi polgármester. Ördög Ferenc elmondta, hogy az eddigi súrlódások és konfliktusok dacára az önkormányzat jó kapcsolatot szeretne ápolni a Kemény családdal és a kastélyban létesítendő intézménnyel.
Az erdélyi magyar kultúra központjává tennék
Az író és művészetpárti Kemény János unokái elsősorban nagyapjuk mecénási szellemiségében hasznosítanák a marosvécsi kastélyt. A Magyarországról hazatelepedett és a közeli Galonyán élő Nagy Kemény Géza például el sem tudja képzelni, hogy az anyaországi divat szerint wellness-szállóvá alakítsa az Erdélyi Helikon színhelyét. Sokkal inkább egy, a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakiteleki Népfőiskola modelljére létrehozott kulturális központot működtetne az épületben.
„Lenne itt helye művésztelepnek, alkotótábornak, konferenciáknak és összmagyar találkozóknak is” – sorolta elképzeléseit a Kemény unoka. Bátyja, a szintén hazatelepedett Vécsi Nagy Zoltán művészetkritikus is hasonló álmokat dédelget. Kemény János legidősebb unokája felelevenítette, hogy nagyapját sem a vagyonszerzés vezényelte, és nem is a pénze, hanem az irodalom és színház iránti határtalan szeretete tette mecénássá.
A Budakeszi melletti Pátyon élő unoka, Kemény Endre úgy vélekedett, amennyiben szállodaként is működtetnék az épületet, akkor is megférne falai között a kultúra. „Nagy vonalakban hasonlítanak az elképzeléseink, abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy a marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia” – szögezte le lapunknak az örökös.
Az elődök öröksége
A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János káprázatos és megismételhetetlen irodalom- és kultúrtörténeti pillanatnak nevezte 1926 nyarát, amikor a mindössze 23 esztendős báró hívására az erdélyi irodalom legkiválóbb alakjai sereglettek össze Kemény János birtokán. A helikoni találkozók jelentőségét az is növelte, hogy egy percig sem voltak provinciális rendezvények, jegyezte meg Szentmártoni.
„A legjobb magyar irodalmi hagyományokra építve eleven kapcsolatot ápolt az anyaországi műhelyekkel. Nemzetközi beágyazottsága már helyzetéből adódóan is természetes volt, a román, és a szászok révén a német kultúrával való együttélését értem ez alatt elsősorban – de nyelveket beszélő és külföldi irodalmat fordító kiválóságai révén világirodalmi távlatokat is nyitott. Azzal, hogy a transzszilvanizmus eszméjét az írott szó művészetében gyakorlattá emelték, nem csupán a két Trianon közötti erdélyi magyarság önbecsülését, önismeretét, jövőképét erősítették, de perspektívát nyitottak az előtt is, hogy ez a nép elhelyezhesse magát Európa drámaian átrendezett térképén” – méltatta a vécsi irodalmi találkozók fontosságát a Magyar Írószövetség elnöke.
Szentmártoni János abbéli reményének adott hangot, miszerint a hétvégi találkozó az elődök örökségéhez méltó kulturális pezsgést indít majd el. Ehhez viszont sem a Kemény család tagjai, sem a vagyonuk nem elegendő. „Mi hétköznapi emberekként élünk és közel negyed évszázada harcolunk birtokaink visszaszerzéséért. Magunkra voltunk és vagyunk hagyva. Viszont úgy tekintünk erre a kastélyügyre, mint az összmagyarság ügyére” – fejtette ki a Krónikának Kemény Endre.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Bedarál, kiszorít
Háborút még nem, de fontos csatát nyert az RMDSZ azáltal, hogy az európai parlamenti választásokra maga mögé állította az MPP-t, Tőkés László körvonalazódó Fidesz-listára kerülése nyomán pedig az EMNP nem indul a májusi megmérettetésen.
Ezt a pillanatnyi sikert az oszd meg és uralkodj elvének hatékony gyakorlati alkalmazásával érte el a szövetség, amely mindent elkövetett, hogy kijátssza egymás ellen politikai ellenfeleit. 2009-ben az EMNT-vel fogott össze, Tőkés László felkerült az összefogás listájának élére, az akkor még Szász Jenő vezette polgáriak pedig duzzogva visszautasították a negyedik helyet. Ezúttal a fő politikai ellenfélként előlépett néppártot mellőzte látványosan az RMDSZ, amely a jelek szerint elsősorban azért készül megállapodást kötni az MPP-vel, hogy politikai értelemben lehetetlen helyzetbe sodorja a Toró T. Tibor vezette alakulatot.
Ami sikerült is: ezek után, no meg Tőkés magyarországi indulása miatt a néppárt kénytelen volt a legrosszabb megoldást választani, a passzív tétlenséget. Mindössze két éve létrejött pártként az EMNP számára presztízsveszteséget jelent nem indulni az EP-megmérettetésen, ennek üzenete – főleg szimpatizánsai szemében – szinte felér egy esetleges gyenge választási eredménnyel.
Pláne, hogy az RMDSZ nem értékeli Toróék gesztusát: a kudarc elkerülésével magyarázza a távolmaradásról szóló döntést, és kicsit sem hálás, hogy a néppárt nem fogja veszélyeztetni a brüsszeli képviseletet.
Aminek megőrzéséhez ellenzéke bedarálása, illetve kényszerpályára állítása ellenére sem került sokkal közelebb az RMDSZ. Az erdélyi magyar választók többsége még az MPP-nek átengedett harmadik hely ellenére sem fog összmagyar választási koalícióként tekinteni a tulipános listára. Nem beszélve a polgári párt híveiről, akiket joggal tölt el a félelem, hogy az EMNP fúziós ajánlatának visszautasítása után Biró Zsolt azon munkálkodik, hogy éppenséggel az RMDSZ szatellitpártjává tegye az MPP-t.
Az RMDSZ nem kívánt újítani, és jelenlegi két EP-képviselője közül legalább az egyik helyett markánsabb húzónevet tenni a befutónak tartott első két hely valamelyikére. Három hónap múlva a szövetség hűséges szavazói eldöntik, valóban befutnak-e.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Értékmentés a dél-bihari szórványban
„Amikor felépült a kerti ház, Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonnak neveztük el, ezzel tisztelegve a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik magyarországi megteremtője előtt, aki 1911-ben negyvenöt napig tartózkodott a vidéken, mintegy feltérképezve a Fekete-Körös völgyét” – beszélgetés Vura Ferenc nagyváradi vállalkozóval.
– Mondhatjuk-e sorsszerűnek, hogy már az 1989-es változás után diplomázott, más szóval volt-e olyan érzése: milyen szerencse, hogy pályáját a maga uraként kezdheti, és nem kényszerül az állami alkalmazottak ranglétrájának legalsó fokáról indulni? Mert azért a 90-es évek elején sokan érezték/éreztük úgy, hogy végre kinyílt a lehetőségek varázskapuja.
– Inkább úgy mondanám, hogy az élet kényszerített rá 1996-ban, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Akkorra már ugyanis kezdett visszafejlődni a fémipar nálunk, mára pedig már gyakorlatilag meg is szűnt. Nem kapkodtak a gépészmérnökök után, ezért mondom, hogy kényszerből léptem a magánvállalkozás útjára. S hogy miért választottam éppen az árnyékolástechnikát? Egyrészt mert körülbelül egy fél éven át egy hasonló profilú magyarországi cégnek voltam a területi képviselője, másrészt pedig mert Nagyváradon komoly hagyománya van a redőnyiparnak, aminek újabb keletű „fedőszava" az árnyékolástechnika. Nem szükséges az emberekkel megértetni a redőnyök előnyét, az egyre erősebb nyári melegekben mindenki a saját bőrén érzi.
Vura Ferenc
1969. július 30-án született a Bihar megyei Belényesen, szülővárosában érettségizett, majd a Temesvári Műszaki Egyetem gépészmérnök szakán végzett. A 90-es évek közepe óta Nagyváradon él árnyékolástechnikával foglalkozó vállalkozóként.
Elkezdődött a régi faredőnyök könnyebb, ugyanakkor sokkal kevésbé időtálló műanyagra cserélése, ezeket viszont a modern lakásokban nehezebb felszerelni, mert a vasbeton falakban nem alakították ki az építkezéskor a redőnydobozokat, kivésni-feltörni pedig nem könnyű.
A legjobb volna új faredőnyre cserélni a régieket, bár már alig-alig van olyan szakember, aki ezek készítéséhez értene. De nem szeretnék szigorúan szakmai kérdésekbe bonyolódni, végső soron számomra a leglényegesebb az öröm, hogy erre a pályára léptem, és nem ragaszkodtam görcsösen egy gyárban elhelyezkedni. Úgy is mondhatnám: az élet igazolta a tizennyolc évvel ezelőtti döntésemet, ahogy remélem, igazolni fogja a hobbiból indult újabb vállalkozást is.
– Profilváltásra készül?
– Nem, dehogy, csak párhuzamos profilra. Már amennyire a redőny- és a borkereskedés párhuzamosnak mondható. De ez is egy kellemes kényszerrel indult, és ehelyt inkább a kellemest szeretném hangsúlyozni és nem a kényszert. Még a gazdasági válság elhatalmasodása előtt befektetés céljából vettünk egy belvárosi házat, aminek a pincéjében már működött azelőtt vendéglátó-ipari egység. Attól eltekintve, hogy a mondás szerint a magyar ember szereti a bort, gyakran hallottam, hogy az igazi borkultúra hiányzik mifelénk.
Egy véletlen aztán hozzásegített a döntéshez. A Zichy Ferenc borlovagok klubja meghívott egy borkóstolóra, ahol az egyik előadó, Kalló Imre, az egri borvidék talán legismertebb borásza volt, és engem szinte azonnal „megfertőzött" mindazzal, amit mondott, illetve amit Benke Ildikó egy riportkönyvben írt róla. Úgyhogy elhatároztam: minőségi, palackozott borok népszerűsítésére és árusítására fogom a házam pincéjét használni.
Tehát nem váltottam át a borászkodásra, abba úgysem lehet egyszerűen csak belevágni, hisz minden más szakmához hasonlóan nagyon komoly szakértelmet igényel, hanem csak a borkereskedésre. Egyelőre még nagyon az elején járunk, igyekszünk különböző témakörökre építeni, és kellemes műsorokkal köríteni a borvacsoráinkat és -estjeinket, s majd kiderül, mennyire lesz foganatja. Úgy néz ki, hogy érdeklődnek a váradiak, de mondom, még korai volna bármiféle eredményről beszélni.
– A megélhetést biztosító vállalkozás és kellemesen kényszerű borkereskedés mellett Vura Ferenc nevéhez egy harmadik, már néhány éve tartó eseménysor is fűződik. Jómagam két vagy három éve olvastam a helyi sajtóban egy csoport tanerő nyilvános köszönőlevelét az általuk irányított gyerekek számára lehetővé tett Fekete-Körös-völgyi táborozásért. A részletekről nem sokat írtak, a levél szerzőit nem ismertem, de nagyon erősen megmaradt bennem az egész kezdeményezés, mivel – számomra legalábbis – hasonló cselekedetek jelentik az igazi karitatív akciókat. Kérem, beszéljen arról, hogyan is kezdődött és manapság hol tart a világ szemének ráirányítása a dél-bihari szórványszigetre.
– Bár nem szeretném ismét azzal kezdeni, hogy ez is egy kellemes kényszerűség volt, de így igaz. Ugyancsak befektetésként vettük meg a régi várasfenesi házat, amit nem újjávarázsoltunk, hanem olyannak újítottunk fel, amilyen régen volt, s amilyenek a környék házai általában, a családunkban pedig sok hagyományos bútordarab és háztartási eszköz gyűlt össze az idők folyamán, úgyhogy azt gondoltuk, nyitunk egy tájházat. A házhoz jókora udvar is tartozik, ott építettünk egy nagy helyiségből és konyhából álló házat, ahol a legkülönfélébb rendezvényeket lehet tartani. De az első táborozás hét vagy nyolc éve volt először, még a tájház megnyitása előtt, a helyi és a karcagi református lelkészek közös kezdeményezésére.
Körülbelül ötven fenesi és nyégerfalvi gyerek jött el a mi nyaralónkba, de jöttek Karcagról a vasárnapi iskolások is, lévén nagyon jó kapcsolatuk a helyi lelkésszel. Az első közös táborozásban a tanerők és lelkészek egyaránt részt vettek, délelőtt különböző kulturális, történelmi előadásokat, versenyeket, délután pedig szabadidős foglalkozásokat rendezve. Az első alkalommal együtt voltak az 1–8. osztályos gyerekek, azóta úgy oldjuk meg, hogy külön egy-egy hetet töltenek el az elemisták és az általános iskolások nálunk.
Ha lenne magyar középiskola, a nagyobbak számára is jutna hely az egyre népszerűbb táborban, de sajnos ez nem jön össze már évek óta. Pedig Belényesből, Fenesről, Köröstárkányból, Belényesújlakról, Magyarremetéről, Kisnyégerfalváról, Körösjánosfalváról és Belényessonkolyosról összegyűlne annyi gyerek, amennyi egy középiskola indításához kellene. Épület is van, de úgy látszik, nem ezen múlik.
– Bocsásson meg a pillanatnyi ötletért, de lehetne akár a régebbi és újabb árnyékolástechnikát tanító szakosztályt is indítani.
– Lehetne, persze, talán még szakembert is találnánk, aki a képzést elindítaná, bár a mai tizenéveseket kevésbé érdeklik a gyakorlati szakmák. Meg hát nem is erről van szó, nem rajtunk múlik, kár is beszélni róla. Majd talán egyszer.
– Térjünk vissza a tájházhoz és a táborokhoz! A felnőtt felügyeletet hogyan oldják meg?
– Az egész akció „magjai" a karcagiak, ők indították el, ahogy azt is, hogy három-háromnaponként váltják egymást a helyi és a karcagi tanerők, lelkészek. Már említettem, hogy nagyon pozitív a visszajelzés, bár meggyőződésem, hogy a városi gyerekeket még jobban érdekelné, mivel ők kevesebbet vannak kint a természetben.
– A táborfelügyelet világos, de a tájházban ki az, aki a látogatókat bevezeti-eligazítja a helyi szokásokban? Alkalmaztak képzett néprajzost vagy ötletszerűen, aki épp a közelben van, az fogadja a látogatókat?
– Sem, sem: édesanyám a tájház „úrnője". Nemcsak azért, mert a hely szakértője, hanem mert nyugdíjasként minden idejét a tájháznak szentelheti, beleéli magát a tájházzal kapcsolatos munkába, nagyon élvezi. Egyébként, amikor befejeztük a berendezést, készítettünk egy nagy műsort, s máris kezdtek minket megismerni. Amikor pedig felépült a kerti ház, Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonnak neveztük el, ezzel tisztelegve a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik magyarországi megteremtője előtt, aki 1911-ben negyvenöt napig tartózkodott a vidéken, mintegy feltérképezve a Fekete-Körös völgyét. Egy alapítvány keretében működik, folyamatosan rendezünk kulturális akciókat, 2012-ben például nagyszabású kiállításunk volt Győrffy István fotóiból, aminek akkora sikere lett, hogy a budapesti Néprajzi Múzeum is bemutatta, a Szentendrei Skanzenben pedig tájházunk lesz. De jó kapcsolataink vannak a kolozsvári néprajzosokkal is, egyre többen látogatnak el hozzánk.
– Ha egy mondatban kellene összefoglalnia a háromosztatú tevékenységét, mi volna a legfontosabb, amit kiemelne?
– Főfoglalkozásom a redőny, az hozza a pénzt, a fenesi tájház és közösségi munka inkább karitatív, a bort pedig fel kell még futtatni.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár),

Lefednék a Kárpát-medencét – Interjú Kiss Gáborral, az Agnus Rádió főszerkesztőjével
Egész Erdélyt, illetve hosszú távon a teljes Kárpát-medencét lefedő református rádió létrehozása a távlati célja a kolozsvári Agnus Rádiónak, amely egyelőre a folyamatos, 24 órás internetes műsor beindításán munkálkodik – tudtuk meg Kiss Gábor főszerkesztőtől.
– A közelmúltban ünnepelte az Agnus Rádió a tizenegyedik születésnapját, ennek alkalmával a rádió egész napos rendezvénysorozatot szervezett. Hogyan zajlott a születésnap?
– Biztosan emlékeznek, akik az Agnus Rádió tavalyi születésnapján részt vettek, hogy nagyobb rendezvénnyel készültünk a korábbi évekhez képest, így már nemcsak gálaestre vártuk a hallgatókat, hanem több eseményt szerveztünk, ezt a szintet mindenképpen tartani akartuk továbbra is.
Az idei születésnap központi témája a család volt, ez onnan indult, hogy az ENSZ a 2014-es évet a család és a munka összehangolása évének nyilvánította, és arra gondoltunk, hogy ezt a témát mi is adaptáljuk, e köré szervezzük az eseményeket.
Mindenek előtt számba vettük azokat a rovatokat, amelyek kihelyezett műsorként is működnek. Arra jutottunk, hogy elsősorban az irodalom az, amit ki lehet vinni a stúdióból, Kolozsváron rengeteg irodalmár él, akiket meg lehet szólaltatni, ugyanakkor az irodalmárok egymást is faggathatják. Az irodalmi beszélgetésünk keretében így Demény Péter kérdezte Vallasek Júliát és Balázs Imre Józsefet, sőt a gyermekeiket is.
Egy másik fontos programpont volt a rádió 24 órás internetes műsorának beindítása: szombaton megvolt az első próbaadás, ezt a gyakorlatot a folyamatban lévő technikai újítás miatt egyelőre nem folytatjuk, de egy-két héten belül beindul a projekt. Az egész napos műsor rendkívül sikeres volt, a honlapunk látogatottsága aznap kétszeresére nőtt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól. A 24 órás műsor eleinte nem fog pluszműsorokat jelenteni számunkra, ez most még azért sem kerül szóba, mert ha a református egyházkerület beindítja a médiaközpontot, akkor először is le kell költöztetni a stúdiót.
A születésnapon emellett stúdióbeszélgetéseket is tartottunk, az egyikre a magyarbikali gyermekzenekart hívtuk meg, fantasztikus volt, ahogy egyszerre 25 gyermek szaladgált a stúdióban. Ezenkívül játéksarkot rendeztünk be az evangélikus-lutheránus püspökségen, este pedig sor került a hagyományos gálára a törökvágási református templomban, ahol a gyermekzenekar közel negyvenperces koncerttel örvendeztette meg a közönséget, emellett családos vetélkedőn is részt vettek a jelenlévők.
– Majdnem egy évtizedes pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület januárban kapta vissza a kolozsvári Eötvös (Konstanca) utcában álló egykori épületét. Mi lesz az ingatlan sorsa?
– Az épület elég romos állapotban van, így egyelőre az egyházkerület igazgatótanácsa által jóváhagyott 100 ezer euróból renoválni kell, a felújítás néhány hete el is kezdődött. Ezt követően fogjuk kialakítani azokat a helyiségeket, ahol az egyházkerülethez tartozó sajtóorgánumok, egyéb intézmények helyet kapnak: a Misztótfalusi Kis Miklós-nyomda, az egyházkerület iratterjesztése, az Agnus Rádió, az Üzenet folyóirat, a Református Szemle és az Igehirdető szakkiadványok, a nőszövetség által szerkesztett Református Család, valamint a Református Rádió szerkesztősége.
Az egyes szerkesztőségeket egy igazgatóság alá fogják vonni, így kialakul egy közös stratégia, de mindegyik megtartja a jellegzetességét, saját karakterét. Nem szeretnénk, hogy egy tudósító mindegyik sajtóorgánumnak anyagokat készítsen, ezt nem lehet megoldani, viszont optimalizálni tudjuk a tevékenységet, például egy egyetemista, aki jelenleg részmunkaidőben dolgozik az Agnus Rádiónál, a jövőben kaphat még egy részidős munkát valamelyik másik szerkesztőségnél, és így teljes állást tudunk neki biztosítani.
Beindult egyébként már a párbeszéd a helyiségek kialakításáról, és abban mindenki egyetért, hogy szükség lesz közösségi terekre, ahol majd le lehet ülni egymással kávézni, átbeszélni bizonyos kérdéseket, akár megegyezni, hogy egyes eseményekre ki megy el tudósítani.
– Az Agnus Rádió közösségi rádióként határozza meg magát. Mit takar pontosan ez a kifejezés?
– Egy hasonlattal élve: olyan ez, mint a levesfőzés. A rádió a fazék, amibe belekerülnek a hozzávalók, vagyis az adott közösséghez tartozó egyének, családok. A műsor létrejöttéhez az embereknek kell biztosítaniuk a hozzávalókat, és minél több van ezekből, annál színesebb a műsor. Külön kell említeni a fűszereket, amitől az egésznek még jobb íze lesz, ezt a pluszt az önkéntesek jelentik.
A közösségi rádió modellje Hollandiában és Dél-Amerikában indult nagyjából egyszerre, a kezdeményezők az otthon ülő asszonyok voltak, akiknek szükségük volt egy szócsőre, amelynek révén beszélhettek arról, ami őket foglalkoztatta, ami a közösséget is érintette. Magyarországon ennek a megfelelője a civil rádió, amit viszont törvényileg is elismernek, Romániában viszont a jogszabályok nem különítik el a közösségi rádiózást, nálunk csak a közszolgálati és a kereskedelmi kategória létezik.
Mivel közszolgálati rádió csak állami lehet, mi kereskedelmi rádióként vagyunk bejegyezve, ami rendkívül hátrányos adózás szempontjából, hiszen nem vagyunk profitorientáltak. A közösségi rádió másik két fontos tulajdonsága, hogy egyrészt a közösség tartja el – ez nálunk egyelőre nem működik teljes mértékben –, másrészt a szerkesztőség rendszeresen meglátogatja a közösséget, kimegy az emberek, a hallgatók közé. Mi évente párszor tartunk szakmai hétvégét, ami azzal zárul, hogy meglátogatjuk valamelyik gyülekezetet, bemutatkozunk azoknak, akik nap mint nap hallgatnak bennünket.
– Milyen további tervei vannak az Agnus Rádiónak?
– Mindenekelőtt szeretnénk folyamatossá tenni a 24 órás internetes műsort. Hosszú távon más városokba terjesztenénk ki a műsorainkat, alapvető cél egy egész Erdélyt lefedő református rádió működtetése, de valójában Kárpát-medencében gondolkozunk. A közös Kárpát-medencei rádió alapja tulajdonképpen már megvan: rendszeresen anyagokat cserélünk más szerkesztőségekkel, így heti négyszer negyvenöt percben a magyarországi, felvidéki és kárpátaljai rádiókkal jelentkezünk közös műsorral, amelyhez mindenki hozzájárul, de emellett sokszor kész magazinokat is átadunk egymásnak.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Szőcs Géza: nem a politikusok elfogultak, hanem a szakma
Szőcs Géza kormánybiztost, kulturális főtanácsadót – erdélyi magyar költőt, írót, politikust, 2010–2012 között az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkárát – kérdeztük arról, milyen művekre milyen hatásfokkal szokta felhívni Orbán Viktor figyelmét, miért szorgalmazza már régen a „keleti nyitást” és a magyarság genetikai vizsgálatát, miért büszke máig is a József Attila-díjakkal kapcsolatos döntéseire.
- Mivel foglalkozik tulajdonképpen a miniszterelnök főtanácsadójaként?
- Háromféle feladatom van. Először is a távlati kulturális stratégiával kapcsolatosan mondok véleményt. Ezt különben – nem hivatalosan – évtizedek óta csinálom, eléggé sok mindent javasoltam a miniszterelnöknek, ilyen volt például a keleti nyitás ötlete, amely meg is valósult. Van olyan eset, hogy egy-egy konkrét kérdésben fordul hozzám, helyzetek, személyek megítéléséről konzultálunk, ilyen volt például a Cseh Tamás-archívum kérdése. A néhai Zumbok Ferenc kormánybiztos úrral, Hanák Gáborral és Cseh Tamás özvegyével folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg az álláspontomat miniszterelnök úrnak a hagyatékkal kapcsolatban, nem állítanám, hogy én győztem meg, de talán megerősítettem az álláspontját, mert alapvetően ő is így gondolta. Nem fogadja meg minden tanácsomat, de ha mindet megfogadná, akkor lényegében én hoznám a döntéseket. Dolgom továbbá a kapcsolattartás a magyar kulturális élet fontos szereplőivel és helyszíneivel. Nem valamilyen elvont kapcsolattartásról van szó, nem úgy jelenek meg itt vagy ott – a Bábszínháztól az Operán keresztül a Fesztiválzenekarig –, mint a miniszterelnök emisszáriusa, hanem mint akit az éppen felvetődő problémák érdekelnek. Persze a jelenlétem azt is üzeni, hogy ezek a problémák előbb vagy utóbb rá fognak kerülni Orbán Viktor íróasztalára.
- A kulturális intézmények vezetőivel miért ön, miért nem a kulturális államtitkárság tartja a kapcsolatot? Nem nekik, nem a fenntartó minisztériumnak kellene kezelnie a problémáikat?
- Ők adminisztratív problémákkal foglalkoznak, és nem biztos, hogy van idejük arra, hogy egészleges rálátást nyerjenek. Ők menedzserként közelítik meg a kérdéseket, ez is a dolguk, én pedig inkább a néző, a kultúrafogyasztó oldaláról. Bennem a miniszterelnök, azt gondolom, a művészembert látja, és más az én beszámolóm, mondjuk, egy színielőadásról, mint amit az államtitkárság ezzel megbízott hivatalnoka fogalmazna meg.
- Készít színházi előadásokról beszámolókat Orbán Viktornak?
- Nem, de alkalomadtán felhívom a figyelmét, ha valamelyik színházra, rendezőre, eseményre különösen érdemes odafigyelni, neki is és általában is mindannyiunknak. Ő nyilván nem tud minden bemutatóra, koncertre elmenni, de amit én kiválasztok, amiről referálok neki összefoglaló jelleggel, abból hasznos információkhoz juthat. Amiről jelzem, hogy szerintem érdemes, arra többnyire odafigyel. A Kossuth-díj Bizottság döntéseiben is játszik némi szerepet egy-egy ilyen ajánlásom.
- Markó Iván miniszterelnöki támogatását is ön javasolta?
- Nem, de én is azt gondolom, hogy Markó Iván a magyar kultúra olyan büszkesége, aki akkor is megérdemli a támogatásunkat, figyelmünket, ha már túl van azon az életkoron, amikor újabb bravúrokkal jelenhet meg a színpadon. Akkor is megérdemli, ha ezt a támogatást mintegy utólag, életpályája ismeretében kapja meg, és nem feltétlenül azért, hogy csináljon valamit. De ha csinál is valamit, még szerencsésebb a helyzet. A konkrét döntésben nem volt szerepem, de én is sűrűn hangsúlyoztam hivatalos és nem hivatalos tanácsadóként, milyen jelentős művész Markó.
- Említette a Kossuth-díj Bizottságot, amelynek szakmai albizottságait a jelenlegi kormány megszüntette. Mi indokolja, hogy a művészek és műkritikusok, esztéták ki vannak zárva ezekből a döntésekből?
- Az a tapasztalat, hogy a szakma nem igazán jó gazdája a szakmának. Az egyes művészeti ágakban kialakulnak pólusok, és elrendeződnek körülöttük az irigységek, féltékenységek. A szakmai grémiumok nagyon gyakran inkább a középszer díjazásában egyeznek ki, mintsem hogy az ellentétes pólus fontos figuráit elfogadják. Tudnék olyan jeles magyar filmrendezőt megnevezni, aki a másik kiváló magyar filmrendezőnek egy fillért sem juttatott volna csak azért, mert az illető a riválisa. De mondhatnék festőt vagy építészt is stb. Valahányszor a szakma által felterjesztett neveket láttam, mindig ezzel szembesültem, aztán folyton arra ébredünk, hogy ez is meghalt, az is meghalt fontos díjak nélkül, bár egyértelműen megérdemelte volna. Tehát a szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult.
- A politikusok viszont teljes mértékben mentesek minden efféle kicsinyességtől?
- A politikusnak az a munkája, hogy tisztában legyen a területe értékeivel. Ha nem jó politikus, és nincs vele tisztában, akkor számolnia kell a következményekkel. Ezt akkor is elmondtam, amikor megkérdezték, honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy a díjak vagy a forgatókönyvek ügyében döntsek, hogy melyik érdemel támogatást. Arra választottak ki, hogy felismerjem, mi az érték. És azok a filmek, amelyeket én támogattam, ilyen-olyan apparátus, bizottság, forgatókönyv-fejlesztés nélkül, csak és kizárólag a saját fejemre, ismereteimre és értékrendemre támaszkodva, nagyon sok díjat kaptak. Én önérzetesen és büszkén vállalom, hogy igen, jól választottam, és hogy egyedül is tényleg el tudom dönteni, melyik filmterv kapjon állami pénzt, melyik zeneszerző érdemel kitüntetést, melyik képzőművész szolgált rá, hogy elvigyük Pekingbe a munkáit, melyik költő kaphatja meg a József Attila-díjat.
- Nem a kulturális közigazgatás átlátása, az ágazati jogalkotási munka stb. az államtitkárság és a minisztérium feladata, hanem a József Attila-díjak kiosztása? Utóbbit nem bölcsebb több különböző ízlésű, eltérő tapasztalatokkal rendelkező, a területen tájékozott ember belátására bízni?
- Az első számú feladat, az, amiről ön beszél, de nem kevésbé fontos, hogy a magyar kultúra egészére is megfelelő rálátással rendelkezzen a kulturális ügyek irányítója, hogy a jövő értékeit észrevegye és segítse megszületni. A gyakorlat pedig, mondom, azt mutatja, hogy ez a sokféle ízlésű ember nem tud megegyezni és valakinek valahol döntenie kell, mégpedig az illetékes államtitkárnak, akire rábízták átmenetileg ezeket az értékeket. Ezt a részét a munkámnak jól elvégeztem, nem érheti szó a ház elejét, ezt utólag sokan mások is belátták.
- Ezen a területen példásan aktív volt, ugyanakkor a nagy ágazati törvényeket, a színházi, az örökségvédelmi stb. inkább a kulturális bizottság kezdeményezte.
- Ez egész biztosan így volt, és ennek oka az is, hogy ezek a kollégák már olyan rutinnal rendelkeztek és olyan hozzáértéssel, amilyennel én nem, én csak tanultam a törvényhozói szakmát. Volt ugyan törvényhozói tapasztalatom, voltam szenátor, de több évtizede és a bukaresti parlamentben.
- Ha a művészek nem jó gazdái a nekik szánt állami pénzeknek és díjaknak, mi indokolja, hogy egy értékrendjében is jól körülhatárolható művészszervezetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) komoly hatalmat és közpénzosztó jogosultságokat adjunk?
- Hogy ez jó döntés volt-e, csak az idő tudja eldönteni. Nem hiszem, hogy ma ez megjövendölhető volna bármekkora szakértelemmel is. Sokan hajlamosak leszűkíteni ezt a folyamatot két-három ember befolyásszerzésére, de ha valamit az alkotmányban rögzítenek, az nem egy-egy elnök személyére szól, több annál. Ez a szakma esélye, hogy a dolgait saját kezébe vegye. Meglátjuk, mennyire tudnak vele élni, ez egyfajta életképességi teszt is. Ha a józanság és nyitottság felülkerekedik az önérdeken, akkor 15 éven belül nagyon hasznossá válik ez a szervezet.
- Mégis hisz ebben?
- Ha az, ami az akadémián történik, szembemegy majd a magyar kultúra érdekivel, akkor az élet úgyis kikényszeríti a politikától a korrekciót.
- Kerényi Imre kormánymegbízott szerint ki kell egyensúlyozni a baloldali dominanciájú kánont. Ön szerint?
- A pártállam és a ma ellenzékben lévő politikai erők kormányzása idején sok művész úgy érezte, hogy perifériára szorult. Sokaknak van ilyen frusztrációja, nekem is régóta van íróként ilyen kiszorítottság-érzésem, hogy jóformán senki sem foglalkozik a műveimmel. Minden kormányzat számon tart olyan művészeket, akik közelebb állnak hozzá, természetes tehát, hogy kormányváltás esetén mindig másokat juttatnak esélyhez. Ilyen a politika a világon mindenhol. De nem szabad, hogy ez a kiegyenlítés kiszorítássá váljon, a nemzeti kultúra rovására menjen.
- Nincs ilyen veszély?
- Nekem a saját tevékenységemmel kell elszámolnom, és én az érték megszállottja vagyok.
- Államtitkári programját felvázolva tett egy megjegyzést a magyarság genetikai adatbankjának elkészítéséről, amely meglehetősen nagy megütközést keltett.
- Amekkora megütközést keltett ez a terv, én is éppen annyira megütköztem ezen a megütközésen. A világról megszerezhető tudás soha nem lehet tabu. Természetesen nem akartam, mint egy jó nevű német intézet kutatója a nekem írt levelében feltételezte, genetikai állományuk szerint osztályozni a magyarokat, híg- vagy mélymagyarokat kijelölni. A világon sok helyen folynak ilyen genetikai kutatások, és jó lenne tudni, hogy a mai magyar népesség átlagában mennyi a kun, a jász, a finnugor, a germán, a szláv, török stb. Az ember olvas mindenféle délibábos feltevéseket, hogy a mi rokonaink a baszkok, de nem, mert az eszkimók vagy az észak-amerikai indiánok. Erre mondom, hogy ha adható erre válasz, akkor lássuk. Tényleg élnek Svájcban a hunoknak leszármazottai, van ott a magyarokkal, a sztyeppei népekkel kapcsolatba hozható genetikai enklávé, vagy nincsen? Hogyan lehet a székelyeket elhelyezni ebben az őstörténeti világban? Létezhet-e magyar–japán rokonság? Nem vitatom a finnugor elméletet, tudom, hogy a nyelvrokonság nem igazolja a genetikai rokonságot, de ezek mindenesetre nagyon izgalmas kérdések.
- A keleti nyitás mint kulturális stratégia mit jelent pontosan?
- Elég megnézni a napokban lezajlott berlini filmfesztivál eredményeit, hogy lássuk, milyen értékteremtő potenciál van keleten. Nemcsak gazdasági, geostratégiai partnerkeresés szempontjából fontos ez a kérdés, hanem kulturális tekintetben is van mit tanulni tőlük. Mi vagyunk az egyetlen európai nép, amelyet ázsiainak tekintetnek, a legnyugatibb ázsiai és a legkeletibb európai nemzet. Tehát igenis kompszerepet kell betöltenünk, kompországnak kell lennünk nyugat és kelet között. Értékek átrakodásának szabadkikötőjévé kell válnunk, hiszen a legnagyobb tőkénk a fekvésünk, hogy tranzitország vagyunk.
- Nem először vált 2010-ben politikussá, szóba is került, hogy a romániai rendszerváltás után RMDSZ-szenátor volt Bukarestben egy darabig és a szövetség főtitkára. Mi vesz rá egy, ahogy némelyek mondják, csavargó alkatú, kötöttségeket rosszul tűrő írót-költőt, hogy szenátor, főtitkár, majd húsz évvel később államtitkár, kormánybiztos és főtanácsadó legyen?
- Nem vonzalomról, hanem hívásról, hivatásról, feladatról van szó. Világéletemben igyekeztem távol tartani magam a hivatalnoki típusú fegyelmezettséget, pláne pártfegyelmet igénylő pályáktól, a nyolcvanas évek Romániája nem tette számomra vonzóvá az ilyen elvárásokat. Amikor svájci emigrációmból visszaérkeztem Budapestre, majdnem egy évig a Szabad Európa Rádió itteni irodájának vezetője voltam. Ez életem egyik legszebb időszaka volt, részt vehettem a rendszerváltásban, beszélgethettem a rendszerváltó elit tagjaival, sokan – minden politikai oldalról – azóta is a barátaim. A Páneurópai Piknik szervezésében is közreműködtem tanácsadóként. Akkoriban alakult meg az RMDSZ, amelyben két irányvonal birkózott. Némelyek kuruc–labanc-vonalnak, bukaresti–erdélyi-ellentétnek, esetleg idősebb, a pártállami tapasztalatokon edződött és az ifjú politikusok tábora szembenállásaként írták ezt le. Mivel akkor szükség volt olyan emberre, akit hitelesít az ellenzéki múltja, nyelveket beszél, vannak nemzetközi kapcsolatai, így lettem a párt egyik vezetője a „fiatalok” kívánságára. Elhittem, hogy tényleg szükség van rám. Erkölcsi kötelességnek fogtam fel a dolgot és korábbi ellenzéki politikai szerepvállalásom logikus folytatásaként. A kezdet kezdetén, Ceausescu Romániájában ez nem sok földi jóval kecsegtetett, nem hatalomvágyból és nem Audi-slusszkulcsok reményében kezdtem mindenesetre politizálni. Minimum a szabadságunkat, ha nem az életünket kockáztattuk. Aztán nem sokkal később be kellett látnom, hogy ezt a politikai missziót az RMDSZ-ben nem lehet, nincs már értelme tovább folytatni. A mostani, 20 évvel későbbi politikai tevékenységemet, bár nagyon mások a körülmények, szintén missziónak tekintem.
Vári György
Népszabadság,

Hajdú Áron
VITAINDÍTÓ STRATÉGIA-TERVEZETHEZ
Az erdélyi magyar könyvkiadás és terjesztés kérdésköre
Téves az az elmélet, miszerint az emberek, főként a fiatalok nem olvasnak könyvet. A könyvolvasók táborának folyamatos az utánpótlása - hangsúlyozza szakpolitikai vitaindítójában
1. Bevezető
A könyvkiadás és könyvterjesztés jelenlegi helyzetének elemzése és támogatási stratégiájának kidolgozása előtt fontosnak tartom néhány fogalom egyértelmű meghatározását és értelmezését.
2. A jelenlegi helyzet
Az erdélyi magyar könyvkiadók az 1989-es változás után a korlátlan lehetőségek és a kiadói szabadság tengerén próbálnak minél sikeresebben vitorlázni. Egymás után alakultak újabb kiadók, könyvkiadással is foglalkozó alapítványok, egyesületek, de az önkormányzatok által működtetett kulturális intézmények is rengeteg kiadvánnyal jelentkeznek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az erdélyi könyvpiacot egyszerre két irányból árasztották el a könyvek, egyrészt az itthoni kiadványok számának növekedése, másrészt a Magyarországról behozottak teremtették meg a bőség zavarát. Ennek ellenére, manapság a könyvkiadás jövőjét illetően a pesszimista vélemények az általános nézetformálók. Ezek ugyan nem alaptalanok, mert a televízió és internet egyre több időt von el az úgyis kevés szabadidővel rendelkező könyvolvasótól, de ezek a vélemények mesterkéltek és nem általános érvényűek.
Mára az erdélyi kiadók nagy többsége az olvasók alacsony jövedelmével, ezáltal a vásárlók lehetőségeinek csökkenésével magyarázza a forgalom már-már katasztrofális csökkenését. Ez legtöbbjüket nehéz anyagi helyzetbe sodorta, így kizárólag a könyvkiadásra szánt állami vagy önkormányzati támogatások nagyságától és annak elosztási rendszerétől függ létezésük. Nagy többségük már rég csődbe ment volna, ha nem jutott volna közpénzekhez. Sajnos nem tudnak szabadulni a Kriterion korszakban megszokott „olcsó könyvet a dolgozó népnek” állampolitika (akkor ugyan nagyszerűen működő) sémáitól, és nem tudnak alkalmazkodni a konkurencia szabályaihoz. Levonható tehát a következtetés, hogy a nyolcvankilences változások után a kiadók a piacgazdaság könyörtelen valóságával kellett szembenézzenek, és ismételten aktuálissá vált a kérdés: része-e az erdélyi könyvkiadás a magyar könyvkiadásnak? Mert a határok átjárhatósága kedvező lehetőségeket jelentett, hiszen a magyar olvasók lakhelytől függetlenül magyar nyelvű könyveket olvasnak, tehát a piac az erdélyi kiadók számára is bővült. Az uniós csatlakozás után ők is szabadon kereskedhetnek Magyarországon. Ennek következtében azok az erdélyi kiadók látszanak életképesnek, melyek alkalmazkodni tudtak az új helyzethez és nem feltétlenül az állami támogatásokra építenek, hanem képesek voltak felvenni a verseny a magyarországi kiadókkal. Mint azt bármilyen termék esetében, a könyv piaci életét is döntően befolyásolja az ára. Itt is tapasztalható egy igazi „erdélyi” tévhit, miszerint az olcsó könyvek kelendőbbek. A tapasztalat ellentmond ennek a feltevésnek, mert új minőségében a könyvet tartalma és kivitelezése adja el a könyvolvasónak. A tartalmat elemezve megállapíthatjuk, hogy átalakultak az olvasók igényei, lecsengett a szocializmus alatt letiltott könyvek kiadásának üzleti opportunitása, az olvasók új, minőségi kiadások iránt érdeklődnek. Ugyancsak fontos szerepet kapnak az igényes műfordítások is, melyek újabb üzleti lehetőséget jelentenek, és egyre keresettebbek.
Itt egy fontos megállapítást kell tennünk, ami az erdélyi szerzők és erdélyi kiadók viszonyát illeti, mert az itteni kiadók egyértelműen hátrányos helyzetben vannak a magyarországiakhoz képest, ami a szerzői jogdíj értékét, a szerző láthatóságát és könyvek terjesztését illeti. A szerzők nagy része magyarországi kiadóknál próbálkozik előbb kéziratával, a nagyobb honorárium, a reklám és siker reményében. Erdélyi kiadóknak általában csak a többszörösen elutasított kéziratok maradnak, tehát a siker esélye és mértéke is eleve kisebb. Ezt az űrt aztán az általuk úgynevezett „hiánypótló” kéziratokkal próbálják betölteni, melyek nagy része eleve vesztes próbálkozás, mert gyenge, érdektelen és túlhaladott.
Ugyancsak hátrányosan érinti az erdélyi kiadókat az is, hogy a szakmai rendezvények egyre inkább népünnepély jelleget nyernek és inkább a könyvkereskedők rendezvényeivé alakulnak át. Kulturális programok és koncertek helyettesítik a könyvbemutatókat, nyílt szakmai megbeszéléseket.
A kivitelezést elemezve megállapíthatjuk hogy a gazdaságosság kérdése itt árnyaltabb, mintha bármilyen más termékről vagy szolgáltatásról beszélnénk, mert a kiadók egyik fontos bevétele az állami vagy mecénási támogatás, tehát a várt gazdasági eredmény nem feltétlenül arányos a kiadó által befektetett forrásokkal, de még így is a kiadó életképes működését csakis egy tervezett gazdaságosság biztosíthatja. Fontos kérdés az is, hogy társadalmuk még nem jutott addig a fejlődési szintig, hogy a magán-mecenatúra intézménye is valósan működni tudjon és a vállalkozók ezt a támogatást ne valamilyen alamizsna-osztásként érzékeljék, illetve a közösség ezt ne azzal értékelje, hogy „adhat, mert van neki”. Sok kiadó görgeti maga előtt saját csődjét, mert időnként pályázatokon forrásokhoz jut, ám ez az elkerülhetetlen végeredményen nem változtat. A szükséges források, de talán az igényesség hiánya silány és szakszerűtlen kivitelezéseket eredményez.
Az erdélyi magyar könyvterjesztést elemezve, egyértelmű következtetés vonható le: a kezdeti fellendülést eredményező átalakult piaci helyzet, mely az állami könyvelosztó felbomlását követően több üzletet működtető vállalkozások létrejöttét eredményezte, mára teljesen szétesett. A könyvkereskedők kevésbé tudták felvenni a versenyt a piacgazdaság meghonosodása által teremtett versenyhelyzet kihívásaival, bár néhány állami intézkedés, mint például a tanügyben dolgozók könyvvásárlási támogatása, fellendülést is hozott forgalmukban. Többségében magyarlakta települések maradtak kizárólag magyar vagy magyar nyelvű könyveket is forgalmazó könyvüzletek nélkül. Mára egyetlen vállalkozás ismert, mely három helységben működtet üzletet, tehát mennyiségi forgalmazás-képessége számottevő. A forgalom csökkenése és az internetes kereskedés legtöbb vállalkozás sorsát megpecsételte. Azt nem állítható, hogy nincs könyvterjesztés, azaz nincsenek könyvkereskedések, de ezek forgalma a napi megélhetés szintjén mozog. Ennek következtében az alacsony bérezéssel magyarázható az is, hogy elhanyagolható kivétellel szakszerűtlen személyzet legtöbbször még kommunikálni sem kíván a betévedt vásárlóval.
3. Kitűzött célok
- olyan támogatási rendszer kiépítése, mely az életképes és minőségi könyvek gondozását biztosító kiadók versenyképességét növeli, biztosítva ezzel a rendelkezésre álló források leghatékonyabb felhasználását - hazai intézményrendszer kiépítése, mely lehetővé teszi az itthoni alkotók tisztességes megélhetését, ha műveiket hazai kiadóknál adják ki
- az irodalmi lapok célirányos támogatása, hogy irodalomkritikai rovataikat erősítsék
- szakmai rendezvények szervezése és támogatása, melyek szakítva a maradi szokásokkal, megfelelnek az európai mércének
- idegen nyelvű művek fordításának és kiadásának kiemelt támogatása
- pályázati rendszer kidolgozása és anyagi források biztosítása, külföldi kiadók számára, mely az erdélyi magyar írók munkáinak idegen nyelvű fordítását célozzák
- célirányos programok kidolgozása, mely a községi, városi és iskolai könyvtárak ellátását szorgalmazza az erdélyi kiadók terméséből
- támogatási rendszer kiépítése és intézményi háttér létrehozása, mely lehetővé teszi irodalmi rendezvények, író-olvasó találkozók szervezését
4. Alternatívák
A lehetséges alternatívák kultúrpolitikai program
A) A létező támogatási rendszer átszervezése, az irányba, hogy a források legnagyobb részét irodalmi művek kiadásának támogatására kell fordítani, ösztönözve ezzel az erdélyi alkotókat is, mellőzve az eddig támogatott egyéb kiadványokat, jegyzeteket, hiánypótlónak kikiáltott, de szűk olvasótábort érdeklő alkotásokat, melyek közzététele gazdaságosabb elektronikus formában.
B) Abból kiindulva, hogy a támogatási rendszerek kiépítéséhez szükséges anyagi források korlátozottak, ezek nagysága politikai döntések függvénye, létre kell hozni egy szakmai testületet, mely az alkotók, a kiadók képviselőiből, döntéshozó politikusokból és külföldi szaktekintélyekből áll, hogy az elosztás kritériumrendszerét megállapítsák, véleményezzék.
C) Munkacsoport létrehozása, mely az európai országok, különös figyelemmel a számottevő kisebbségi csoportokkal rendelkező országok esetében, tanulmányozza az ottani támogatási rendszereket és javaslatot tesz az itteni kialakítására.
D) Irodalmi portál létrehozása és közpénzekből való működtetése, mely kizárólag szerzőknek, kiadóknak, könyveknek, recenzióknak, könyvtáraknak és rendezvényeknek ad helyet, ha azok minőségileg megfelelnek egy előzetesen lefektetett szakmai kritériumrendszernek.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Hajdú Áron
Az írás szerzője a csíkszeredai BookArt kiadó igazgatója.
Transindex.ro,

Az SZNT perel a felvonulásért
A Székely Nemzeti Tanács bíróságon támadta meg Marosvásárhely polgármesterének döntését, miszerint betiltotta a Székely Szabadság Napja, a március 10-ei rendezvény második részét, azaz a felvonulást. Az első tárgyalást csütörtökre tűzték ki.
„Áldás, békesség a székely népnek” – nyitotta meg a Marosszéki Székely Tanács hétfő esti ülését a szervezet elnöke, Csíki Sándor, majd a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ismertette a március 10-ei Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett eseménysorozatot.
„Tavaly májusban tettük le a gyülekezési bejelentést, de akkor azt a választ kaptuk a városházától, hogy még nem tudnak a következő évre vonatkozóan dönteni. Ezt megértettük, ezért december 8-án ismét beadtuk a bejelentést. A polgármesternek bizonyos törvényes feltételek mellett jogában áll betiltani egy rendezvényt, de ezek ebben az esetben nem állnak fenn, és a törvény tartalmazza a 48 órás határidőt, amíg a betiltást el lehet rendelni, ami december 10-én letelt. Hangsúlyozom, a gyülekezési jog nem engedélyhez kötött, ennek ellenére a polgármester úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napjának második részét nem engedélyezi. Meggyőződésük, hogy ez a rendelkezés törvénytelen, ezért megtámadtuk a bíróságon, ma (február 24-én – szerk. megj.) kaptuk az idézést, miszerint február 27-ére, csütörtökre tűzték ki a tárgyalást. Már önmagában az, hogy bírósággal állapíttatjuk meg, hogy ez törvénytelen, bizonyítja, hogy az SZNT jogkövető, a törvény tiszteletben tartásával lépünk fel mindig és a jövőben is ezt tesszük” – mondta Izsák Balázs. A perben Kincses Előd ügyvéd képviseli az SZNT-t.
Hozzátette, 15 és 17 óra között, a gyülekezés alatt „legyünk nagyon bátrak”, mert a nagyszámú jelenlét egyértelmű tiltakozás lehet, kifejezheti a gyülekezési jog korlátozására tett kísérlet elleni fellépést, azt, hogy az alkotmányos, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását várják a hatóságoktól.
Csíki Sándor szerint azt tehát még nem lehet tudni, hogy 18 és 20 óra között merre tart majd a tömeg, azt viszont megemlítette, hogy tavaly három sikeres esemény történt az SZNT életében: március 10-én több mint 30 ezren vettek részt Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, a Székelyek Nagy Menetelésén 150 ezren vettek részt, Izsák Balázs pedig Bethlen Gábor-díjat vehetett át. Az idei Gábor Áron-díjat nagy valószínűséggel a Kultúrpalota kistermében adják át 20 órától, a kitüntetést idén a Csíki Székely Múzeum kapja.
A hétfő esti ülésen többen hangsúlyozták, óriási nagy a különbség aközött, hogy a tömeg hazamegy, és aközött, hogy felvonul, valamint kiemelték a marosvásárhelyiek fontos szerepét: érezzék úgy a helyiek és a környékbeliek, hogy otthon vannak a településen, jöjjenek tömegesen a nyárádmentiek, a küküllőmentiek, a székely-mezőségiek.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Élni akar az egyházközség
A szórványmisszió másfajta evangelizációt kér – vallja munkájáról Bakcsy Gábor. Az alcsíki református gyülekezet lelkipásztora szerint az egyházközség a lélekszám drasztikus csökkenése mellett is életképes, híveinek pedig fontos az önálló státus fenntartása.
A gyergyói gyülekezet után az alcsíki szórványmisszió volt a második, amely kivált a csíki körlelkészségtől és önállósult – mondta bevezetőként Bakcsy Gábor. A Csíkszentmártoni Református Szórvány Misszió Egyházközség lelkésze közölte, kezdetben 534 lélek alkotta az alcsíki gyülekezetet, amelyhez Úz-völgye is tartozott mintegy százötven hívővel. A lelkipásztor magyarázata szerint az utóbbi régióban a sok felső-háromszéki vendégmunkásnak köszönhetően volt olyan sok protestáns, ám az ott működött fűrésztelepek felszámolásával az emberek zöme hazatelepedett, így ott már nem tartanak nyilván reformátust.
Egyre apadó lélekszám
Az alcsíkiak lelkésze 1987-ben érkezett a gyülekezetbe. Bevallása szerint akkor még 348 lelket tartottak nyilván, a kilencvenes évek elejére ez a szám már 331-re csökkent. „Sajnos a gyülekezetünk egyre csak apad. 2012-ben kerültünk először 200 lélek alá, az idei januári adatok szerint 187-en vagyunk, ez 138 családot jelent mintegy tizenöt településen” – osztotta meg a statisztikai adatokat Bakcsy. A lelkész úgy vélte, esetenként változik az, hogy mekkora lélekszám szükséges egy egyházközség fenntartásához. Alcsík viszonylatában külső segítségre is szükség van az életben maradáshoz.
„Én már évek óta nem tudom felvenni a fizetésemet. Az emberek év végén fizetik az egyházadót, azokból az összegekből kisebb dolgokat meg tudunk valósítani, ám támaszra és segítségre szorul az egyházközségünk. A püspökségtől kapunk missziós segélyt, emellett a magyarországi emberi erőforrások minisztériumától is támogatást a szórvány egyházközségeknek fenntartott keretből” – írta le a jelenlegi helyzetet a lelkipásztor. Elmondása szerint az egyházközségben mintegy három éve nem volt keresztelő. Konfirmálás tavaly volt ugyan, nyolc fiatal vált egyházilag felnőttkorúvá, a következő két-három évben viszont ez sem lesz.
A végvárak a legfontosabbak
„Sajnálatos, hogy megszűnt a felcsíki szórványmisszió, főleg, hogy a miénknél nagyobb lélekszámú volt. Meg vagyok győződve, hogy lett volna valami megoldás az ottani helyzetre is” – említette Bakcsy. Hozzátette, az egyházi vezetők felelőssége a szórvány egyházközségek életben tartása. A lelkész elmondta, a brassói egyházmegye esperese szerint is az egyház felelőséggel tartozik azokkal szemben, akik kevesen vannak. „Megtizedelődtek a gyülekezetek, több a kisebb egyházközség, ám meg lehet találni a megoldásokat a fenntartásra, hiszen minden ember egyaránt fontos” – fogalmazott Bakcsy.
Másfajta evangelizáció kell
Az alcsíki lelkész elmondta, a szórvány egy kicsit másfajta evangelizációt igényel, hiszen hagyományos istentiszteletet ritkán lehet tartani, inkább a személyes találkozás az, ami jellemzi a mindennapokat. „Ez a személyes találkozás talán sokszor többet ér, mint egy istentisztelet, amelyből esetenként nem sok marad meg az embernek” – véli, kiemelve, a hívők tulajdonképpen el is várják, tőle, hogy rendszeresen felkeresse a családokat, még akkor is, ha vegyes felekezetűekről van szó.
Nehéz helyzetben is fejlődő infrastruktúra
A lelkipásztortól megtudtuk, az alcsíki szórványmissziónak egy-egy imaháza van Tusnádfürdőn és Csíkszentmártonban, utóbbi településen lelkészi lakással együtt. Az elmúlt években komoly javításokat sikerült eszközölni, mind a két ingatlan tetőszerkezetét felújították, ehhez a megyei önkormányzat, a püspökség, a közbirtokosságok, illetve a csíkszentmártoni községvezetőség nyújtott támogatást. Bakcsy azt is elmondta, a hétvégi szolgálatok évtizedek óta kialakult rend szerint zajlanak, minden vasárnap Alcsík két-három, egymás mellett fekvő településére látogat el. Ahol nincs imaház, ott a helyi tanintézetekben zajlanak az együttlétek. A legnépesebbek a tusnádfürdői istentiszteletek, ahol tavasszal és nyáron számos turista is ellátogat az imaházba. A nyári hónapokban a büdösfürdői vendégeknek is megadatik a lehetőség, hogy a katolikus kápolnában református istentiszteleten vegyenek részt.
Van élet az egyházközségben
„Hiszem azt, hogy lesz egy kis erősödés” – osztotta meg reményeit az alcsíki lelkész. Elmondta, ugyan szükségük van az egyházkerület segítségére, illetve más forrásokra is a fennmaradás érdekében, a szórvány kérdését azonban nem szabad anyagi kérdéssé tenni. „Azért dolgozunk, azért vannak az imaházaink, hogy azokat megtöltsük élettel és lelkekkel” – nyomatékosított Bakcsy. Leszögezte, az a tény, hogy az egyes települések istentiszteletein majdnem a teljes helyi közösség részt vesz, azt mutatja, hogy a kis alcsíki gyülekezet élni akar. „Ahogy annak idején a babiloni fogságból hazatért egy mag és az megerősödött, úgy remélem, itt is lesz erősödés és lesz élet továbbra is. Szeretném, ha valakinek át tudnám adni a hivatalt, amikor nyugdíjba megyek” – zárta a beszélgetést a református lelkész.
Rédai Botond
Székelyhon.ro,

Nyilatkozat – A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján az úrvacsora szereztetési igéjét idézzük. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondja tanítványainak Jézus (1.Kor.11,24), akiknek azt is meghagyja, hogy: „ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (Mt.16,24).
Kegyelettel és hálaadással emlékezzünk azokra, akik Mesterük szavát meghallgatva és cselekedve, keresztjét magukra vették, és úgy követték Őt. Ezen a napon, az istentelen kommunista diktatúra valamennyi áldozatára emlékezzünk, köztük is pedig azokra, akik krisztusi áldozatvállalásuk révén hitünk hőseivé váltak.
Márton Áron gyulafehérvári püspök nemcsak a katolikusok, hanem egész Erdély és valamennyi elnyomott védelmében viselt börtönt és szállt szembe a zsarnoksággal.
Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztor az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása következtében szenvedett vértanúságot, hívei és népe szolgálatában.
Újvárossy Ernő építész a temesvári református gyülekezeti ellenállás oszlopos tagjaként, az 1989-es népi felkelés első áldozataként adta életét a szabadságért.
A kegyeletes emlékezésen túlmenően, személyes hitbeli példájuk arra kötelez bennünket, hogy az általuk mutatott úton tovább haladjunk, és a 25 éve elkezdődött rendszerváltozást győzelemre vigyük. A totalitárius hatalmak elleni küzdelemben nincs helye meghátrálásnak és megalkuvásnak.
Az ukrajnai hatalomváltozás intő figyelmeztetés arra nézve, hogy mindenfajta kommunista restaurációnak véget kell vetnünk. A magyar példa is a második, a végleges rendszerváltozásra indít bennünket. A kétharmados többséggel hatalomra került romániai posztkommunista kormányzattal az 1989-es temesvári forradalom örököseinek sem szabad kiegyezniük.
A Ceaușescu-diktatúra bukásának negyedszázados évfordulója mindnyájunkat szembenézésre és önvizsgálatra kötelez. Amikor „a kommunizmus áldozatairól” beszélünk, nem csupán az egykori üldözöttekre, bebörtönzöttekre és halálos áldozatokra emlékezünk – hanem valójában egész mai posztkommunista társadalmunkat a kommunista elnyomás áldozatának kell tekintenünk. Ennek megfelelően, a Tismăneanu-jelentés értelmében, egész megszenvedett társadalmunknak, ennek részeként pedig az erdélyi magyarságnak és kisebbségi egyházainknak is igazságot kell szolgáltatni. Igazság- és szabadságharcunkat tehát következetesen tovább kell folytatnunk.
Mindezeket figyelembe véve, A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja nem is annyira a múltról, hanem sokkal inkább a jelenről és a jövőről szól. Egész polgári társadalmunknak, valamint egyházainknak, kiváltképpen pedig a demokratikus politikai erőknek közös felelősségük és hivatásuk, hogy mindennapi szinten fölvegyék a harcot a kommunista visszarendeződés rendszerével, és az előttünk járók példáját követve, szembeszálljanak a hazugsággal, a gyűlölettel és a korrupcióval, és végre megvalósítsák a társadalmi igazságosság és megbékélés demokratikus – európai – rendszerét.
Nagyvárad, 2014. február 24.
Tőkés László, EP-képviselő és az EMNT elnöke
Erdély.ma,

Rangsorolták az RMDSZ EP- képviselőjelöltjeit
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelenlegi európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerepelnek a befutónak számító első két helyen a szövetség Európai Parlamenti jelöltlistáján – jelentette be szombaton Kolozsváron a szövetség állandó tanácsának ülése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Az állandó tanács rangsorolta a befutó helyekre pályázó hat jelöltet, a rangsorban Winkler Gyulát és Sógor Csabát Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt követi. Az eredetileg negyedik helyre sorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy kerüljön a lista utolsó helyére. Kelemen Hunor elmondta, a rangsor szoros versenyben alakult ki, olyan is volt, hogy az állandó tanácsnak szavazategyenlőség miatt kellett megismételnie a voksolást.
Az RMDSZ elnöke közölte, az állandó tanács arról is döntött, hogy az RMDSZ folytatja tárgyalásait a Magyar Polgári Párttal (MPP) az együttműködési megállapodásról. A testület felhatalmazta az elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen Hunor hozzátette, a lista két első helyét mindenképpen az RMDSZ jelöltjei töltik be, és a listát az RMDSZ neve és jele alatt indítják el a választási versenyben. A szövetség jelöltlistáját a március elsejére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kell még jóváhagynia.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön. Hozzátette, ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Mivel az RMDSZ civil szervezetként, az MPP pártként van bejegyezve Romániában, nem ütközik törvénybe, hogy valaki mindkettőnek a tagja legyen.
Kelemen Hunor arra is kitért, az RMDSZ-MPP-megállapodás az európai parlamenti választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról is szól majd. Az RMDSZ nem várja el, hogy az MPP feladja identitását.
Nem nyújtottak be óvást
A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) szombati rangsoroló ülését követő 48 óra – a hivatalos határidő – lejártával senki nem nyújtott be óvást az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájával kapcsolatban – jelentette be hétfőn Kolozsváron Kovács Péter főtitkár, a Szövetségi Választási Bizottság (SZVB) tagja, hozzátéve: a Szövetségi Képviselők Tanácsának novemberben elfogadott határozata értelmében a SZÁT döntését a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottságnál lehet megóvni a döntés meghozatalától számított 48 órán belül.
,,A szombati rangsoroló ülésen a SZÁT titkos szavazással felállította az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeinek sorrendjét, e szerint az első öt helyen Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Loránt áll, őket további jelöltek követik, a listán ösz-szesen 32 személy szerepel (http://rmdsz.ro/uploads/fileok/dok/szatlistaEPjeloltek.pdf)" – tájékoztatott Kovács Péter.
Az SZVB tagjaként Kovács Péter hangsúlyozta, a jelenleg 32 személyből álló lista a törvény adta keretek szerint újabb tíz névvel bővül ki. A végső döntést az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájáról a március elsején, Marosvásárhelyen ülésező SZKT hozza meg.
Népújság (Marosvásárhely),

Kilátástalannak tűnik a volt Palocsay-kert visszaszolgáltatása
Ma a per újabb tárgyalására kerül sor, szerdán gyűlést tartanak
Körülbelül két év után készült el a bíróság által a Palocsay-kert visszaszolgáltatása ügyében kért szakértői véleményezés, és ez sajnos lesújtó megállapítást tartalmaz: a Feleki-tető közelében levő, rendkívül értékes, jelenleg a kutatóállomás által használt telkek állami köztulajdonban vannak.
Sztranyiczki Szilárd, a hóstátiak érdekeit védő ügyvéd kifogásokat fogalmazott meg a dokumentummal kapcsolatban, amelyeket a per mai tárgyalásán ismertet. A szakember elmondása szerint sajnos egyáltalán nem pozitívak a kilátások, ugyanis a hatalmas földterületeknek az állam köztulajdonából magántulajdonba történő visszahelyezését szintén törvény által lehet csak elérni, erre pedig halvány a remény. – Ördögi körről beszélhetünk. Azt próbáljuk bebizonyítani, hogy akkora hatalmas telek nem feltétlenül szükséges a kertészeti kísérleti kutatóállomás által végzett szaktevékenység számára – érvelt a hóstátiak jogi képviselője.
Szabadság (Kolozsvár),

Az űrlap alja
Új korok új problémákat hoznak
Filozófiai estnek adott otthont csütörtök este a nagyváradi Silent kávézó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének szervezésében. A meghívott előadó, PÁSZTOR RITA szociálpolitikus tartott értekezést a Szociális gondolkodás, gondoskodás – a segítés történeti aspektusai címmel, melyet kötetlen beszélgetés követett, és bár alig tucatnyian érkeztek az eseményre, mindenkinek volt egy-két megjegyzése, hozzászólása, kérdése az elhangzottakkal kapcsolatban.
Mivel az előadó kutatási területe a szegénység és munkanélküliség, előadásában elsősorban erre a témakörre fókuszált. Négy, a szegénységet és munkanélküliséget befolyásoló tényezőt – a gazdasági, társadalmi változásokat, a diszkrimináció kérdését, a társadalmi egyenlőtlenséget és a szolidaritást – határozott meg, és ezek köré építette gondolatmenetét. Mint hangsúlyozta, mindezek a kérdések más-más történelmi korszakban különbözőképpen jelennek meg, és az új korok új problémákat, de új megoldásokat is hoznak.
Kifejtette, hogy a köztudatban a szegénység kezelésének kérdése akkor merült fel, amikor a jelenség tömegessé vált, e helyzet kezelését pedig a hatalmon lévők szorgalmazták azért, hogy saját magukat és a tehetősek érdekeit védjék, mivel a tömeges társadalmi elégedetlenség az ő pozícióikat is veszélyeztette. Mint hozzáfűzte, a társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehet eltüntetni, viszont lehet csökkenteni, méghozzá a lehetőségek és a feltételek összeegyeztetése révén. Arra is rámutatott, hogy az egyenlőtlenség egyfajta motivációs tényező is, mert a szegénységtől, a lecsúszástól való félelem, vagy a magasabb társadalmi pozícióra való törekvés arra ösztönzi az embereket, hogy aktív cselekvői legyenek a társadalomnak, hogy képezzék magukat, iskolázottak legyenek. Ezzel szemben egy eleve biztosított társadalmi státusz és anyagi biztonság állapotában az embert tulajdonképpen semmi nem ösztönzi arra, hogy saját és környezete helyzetének jobbítása érdekében tevékenykedjen.
Előadása záró részében Pásztor Rita a mai nyugati társadalom legsúlyosabb problémáiról, a munkanélküliségről és az elöregedő társadalomról beszélt. Mindemellett elkeserítőnek tartja például azt a tényt, hogy a Romániában bevezetett szigorú érettségi miatt 2012-ben és 2013-ban kialakult egy olyan „tömeg”, amely fiatal tagjainak nem sikerült leérettségizniük, ezért – bár lehet tehetségesek – nem tudták folytatni tanulmányaikat, de munkahelyet sem találtak. Az előadó statisztikai adatai szerint az országban e két év alatt 250 ezer fiatalból 50 ezer eltűnt az iskolai rendszerből, és legalább a felük nem képes befejezni a tanulmányait.
„Kihívása a mai rendszernek, hogy mit fognak kezdeni ezekkel a tanulmányaikat be nem fejezett, munkanélküli fiatalokkal. De az öregedő társadalom is sok problémát vet fel. Például azt, hogy hogyan fogunk róluk gondoskodni. Mert a jelenlegi nyugdíjrendszerrel képtelenség” – fogalmazott Pásztor Rita, hozzátéve, ha így haladunk, Romániában 20 év múlva a lakosságnak csak a 20 százaléka lesz foglalkoztatott.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Vége az USL-nek
A miniszterelnök lemondását követeli a PNL, amely kedd este eldöntötte, kilép a kormánykoalícióból. Victor Ponta kormányfő a délutáni órákban még a tévéképernyőkön keresztül üzente a liberális partnereinek, hogy minden nézeteltérés elsimítható. De közben miniszteri tárcákkal kínálta meg az RMDSZ-t.
Megszavazta a kormányból való kilépést szeptember 25-ém, kedden este a Nemzeti Liberális Párt (PNL). A politikai alakulat vezetősége négy pontban fogalmazta meg a napok óta tartó kormányválsággal kapcsolatos álláspontját, kimondva, hogy a koalíció működésképtelen, ezért az alakulat kilép belőle. A PNL egyben lemondásra szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt. A lapzártakor kapott hírek szerint kedd folyamán az összes liberális miniszter és államtitkár távozik tisztségéből. Az értesülések szerint a PNL azt fontolgatja, hogy az ellenzéki pártokkal lép szövetségre a továbbiakban.
A délutáni órákban Victor Ponta még a koalíció fenntartásáról győzködte a liberálisokat. A kormányfő a tévékamerák előtt közölte, hogy minden vitás kérdésben van lehetőség a megoldásra, a nézeteltérések áthidalhatók. Beszédét a liberálisok úgy jellemezték: az nem nekik, hanem a médiának szólt, és nem vehető komolyan.
A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Victor Ponta apósa, Ilie Sârbu egyébként kedden arról nyilatkozott, hogy noha annak idején nem ültették gyakorlatba, de még ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012 decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomban való részvételéről szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
Székelyhon.ro,

Késhet a Sapientia udvarhelyi szakjainak elindítása
Valószínűleg nem indul el idén a Sapientia Székelyudvarhelyre tervezett két képzése. Az engedélyek megszerzése, a helyszín alkalmassá tétele és a helyi tantestület megszervezése lassítja a folyamatot – tájékoztatott Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége két felsőoktatási szak elindítását tervezi Székelyudvarhelyen, a volt Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttesében. Ezek kiválasztása során irányadó volt, hogy más városokban még nem működő szakokat létesítsenek, hogy ne fedjék egymást az egyes oktatási központok kínálatai – közölte Dávid László rektor, hozzáfűzve, első körben a legesélyesebbnek egy textilmérnöki és nyomdászképzés, illetve egy kereskedelem és turizmus szak létrehozását látja. A korábbi tervek szerint már idén nyáron meghirdették volna az új, nappali tagozatos képzéseket, ám a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara – melynek kihelyezett tagozataként működne kezdetben az udvarhelyi oktatási központ – egyik képzésének akkreditálása, az induláshoz szükséges engedélyek megszerzése, illetve a tantestület átszervezése miatt valószínűleg egy évvel elhalasztják az indítást.
Mint kiderült, a tervezett helyszín alkalmasságával kapcsolatban is kérdések merültek fel: ahhoz, hogy a Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttese felsőoktatási központtá válhasson, bizonyos átalakítások, azok kivitelezéséhez pedig további beruházások szükségesek – világított rá Dávid László. Hozzátette, folyamatosan egyeztetnek a városvezetéssel és a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központtal.
A tárgyalások során felmerült az is, hogy az új szakok kezdetben a MÜTF épületében működjenek. Az épület állapota kifogástalan, ám a Sapientia képzéseinek elindításához műhelyeket is létre kellene hozni – hangsúlyozta a rektor. Megtudtuk, e kérdésben a döntés még nem végleges, azt ugyanis a többi érintettel közösen kell meghozniuk.
Bálint Kinga Katalin |
Székelyhon.ro,

Kezdenek hazatérni a fiatalok
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros megyei szervezete ebben a hónapban két méhészeti tanfolyamot is szervezett. Csomós Attila mérnököt, a szervezet elnökét kérdeztük a gazdatársadalomnak nyújtott segítő akciókról, a vidéki emberek felkészültségéről.
Arra a kérdésre, hogy: miért jó az, ha a méhészettel foglalkozni kívánók elvégzik a tanfolyamot, elvégre sokan vannak, akik minden elméleti felkészülés nélkül méhészkednek, kizárólag a tapasztalataikra és az ismerőseiktől kapott információikra alapozva, az elnök kifejtette a kezdeményezés lényegét. „Arról van szó, hogy a napokban megjelent a méhészeti törvény, amely farmerré lépteti elő – vagyis jogaikba helyezi – a méhészkedőket, ezt a lehetőséget pedig ki kell használni. Annál is inkább, mert farmerként jogosultak a támogatások megpályázására” – magyarázta. Ilyen körülmények között pedig csak úgy érdemes ezzel foglalkozni, ha kellő ismeretekkel is rendelkezik a méhész. Ez így már nem hobbi-tevékenység, hanem szakma. Az emberek pedig igénylik a felkészítést. Ez abból is látszik, hogy egy hónap alatt két tanfolyamot is kellett indítani. Az elsőre ugyanis beteltek a helyek, igénylő pedig jócskán volt – magyarázta.
Húsz gazdakör hívta
De nem csak méhészetről szól a felkészítés, sőt, alapvetően nem arról. A tejtermeléssel, a földeladással kapcsolatos újdonságok, a legeltetési törvény, a polgári törvénykönyv haszonbérleti szerződésről szóló újdonságai nagyon érdeklik a falu emberét. Végülis ők ebből élnek, érdekük, hogy ismerjék az újdonságokat. De legalább ugyanennyire érdekli őket a támogatási rendszer, a családi gazdaságok és a farmok által lehívható pályázatok skálája. Az érdekérvényesítés és érdekképviselet vonatkozásai is fontosak számukra. Az elnök elmondta: „Csak az idén több mint húsz településről hívtak meg a gazdakörök felkészítőket, előadásokat tartani az említett témákban. Szervezetünk a gazdakörökkel áll szoros kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy olyan helyre nem megyünk, ahol nincsenek gazdakörök, vagy olyan gazdakörök működnek, amelyek nem a mi szervezetünkhöz csatlakoztak. Mindenhova megyünk, ahova hívnak. Legutóbb például Nyárádszeredában, Csejden, Dózsagyörgy községben voltunk.” Csomós Attila szervezeti elnök, Bocz István állatorvos, Szász Zoltán szakmai előadó képezik a falujáró csoport kemény magját. Hozzájuk csatlakoznak alkalmanként APIA-vezetők, vidékfejlesztési igazgatósági szakemberek, mezőgazdász-mérnökök, állattenyésztők, egy olyan lelkes csapat, akiknek szívügye a magyar gazdáknak segítséget nyújtani.
Jönnek a fiatalok
A szervezet elnöke szerint az utóbbi időben kezdenek komolyabban érdeklődni a falusi emberek a szakmai kérdések iránt, akarat tehát van. A baj az, hogy gyenge a felkészültségük, hiányoznak az alapok. Az uniós csatlakozás előtt és közvetlenül utána elintézték egy kézlegyintéssel azt, aki figyelmeztette őket a későbbi buktatókra. Most már rájöttek, hogy hiba volt, hogy „a tudás hatalom” elv érvényesült. Csakhogy, most azt is be kell pótolni amit akkor elmulasztottak, ami dupla munkával jár.
Az elnököt bizakodással tölti el a fiatalok viszonyulása. „Egyre több fiatal, faluról elszármazott ember tér haza, hogy megpróbáljon a mezőgazdaságból megélni. Olyannal is találkoztam – többel is – aki külföldön kereste a boldogulást, nem jött össze neki, s most itthon, falusi környezetben próbál talpon maradni. Ők a legérdeklődőbbek. Azért is, mert egyszer már befuccsoltak, most megpróbálják elkerülni a csődhelyzetet. Látszik rajtuk az őszinte érdeklődés, a tenni akarás vágya. Mi pedig, amennyiben tőlünk telik, segítünk nekik” – zárta az elnök.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

A liberálisok visszahívták minisztereiket a Ponta-kormányból - A Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszahívta minisztereit a román kormányból, és megvonta a bizalmat Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnöktől. A kormányból való kilépésről szóló döntést a PNL állandó tanácsa nagy többséggel hozta meg kedd esti ülésén - jelentette be Crin Antonescu pártelnök.
Antonescu közölte, hogy a liberális miniszterek és államtitkárok szerdán hivatalosan is beadják lemondásukat. A párt Victor Ponta kormányfőt is felszólította a lemondásra, arra hivatkozva, hogy a 2012-es parlamenti választásokon a Szociálliberális Szövetség (USL) szerzett kétharmados támogatást, amely a liberálisok nélkül nem létezik többé.
Victor Ponta még a liberálisok várható döntése előtt kijelentette, hogy nem mond le, amíg politikai ellenfele, Traian Basescu tölti be az elnöki tisztséget. A román alkotmány ugyanis tág mozgásteret biztosít az államfőnek arra, hogy kit bíz meg kormányalakítással, ezért a szociáldemokrata (PSD) pártelnök nem akar kockáztatni.
A Victor Ponta vezette szociáldemokraták, több kisebb párttal együtt, törékeny többséggel rendelkeznek a bukaresti parlamentben. A kormányfő azt is előre bejelentette, hogy szívesen meghívná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is a kormányba, nemcsak egy kényelmesebb parlamenti többség reményében, hanem azért is, hogy a magyar kisebbség "radikalizálódását" megelőzze.
Az USL három hete vitázó pártjai nem tudtak megegyezni a kormány szerkezetének átalakításáról és a megüresedett miniszteri tisztségek elosztásáról. A liberálisok úgy értékelték: valójában kiszorították őket a hatalomból, mert nem voltak hajlandók elfogadni azt a - szerintük másodrangú - szerepet, amelyet a szociáldemokraták szántak nekik Victor Ponta kormányában.
A liberálisok kormányzati súlyuk megerősítése érdekében a párt legnépszerűbb politikusát, Klaus Johannis elnökhelyettest akarták a kormányba küldeni a megüresedett belügyminiszteri posztra, és kormányfőhelyettesi tisztséget is követeltek számára. Ezt Ponta nem fogadta el, de megvárta, amíg a PNL dönt a koalíció felbontásáról. A miniszterelnök még kedd este is azt hangoztatta, hogy együtt akar kormányozni a liberálisokkal.
A szociáldemokraták azt vetik a liberálisok szemére, hogy eddig is úgy bírálták a kormányt, mintha ellenzékben lettek volna és személyes ambícióik miatt feláldozták a koalíciót. Ponta szerint a szakítást Antonescu provokálta ki, azért, hogy ellenzékből indulhasson az őszi államfőválasztáson.
A román média úgy tudja: a PSD szerdán tárgyalásokat kezd az RMDSZ-szel az esetleges együttműködésről, és Victor Ponta jövő héten járul a parlament elé, hogy bizalmat kérjen új kormánya számára.
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
(MTI)

Román koalíciós válság – A hatalmi vitába bukott bele a nagykoalíció
Romániában nemcsak bizalmatlansági indítványba, vagy választói elégedetlenségbe bukhat bele egy kormánykoalíció: a 2012-es választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) látszólag komolyabb ok nélkül, egy belső hatalmi vita miatt esett szét. Romániában azonban az igazi hatalom az államfőnél van, és az USL-n belüli feszültségeket is valójában az őszi elnökválasztás közeledése táplálta. Magának az USL-nek a létrehozása is az államfői tisztséggel állt összefüggésben. 2011-ben Victor Ponta, az akkor még ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és Crin Antonescu, az akkor szintén ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke egy pillanatig sem titkolta, hogy a jobboldali Traian Basescu államfő és a hozzá közel álló akkori kormánypárt, a Demokrata Liberális Párt (PDL) ellen fogott össze. A két pártelnök megegyezett abban, hogy az USL miniszterelnökét a szociáldemokraták, államfőjét a liberálisok adják. Úgy tűnik azonban, hogy a közös ellenség volt az egyedüli, ami összetartotta őket. Az USL nagyon jól teljesítő politikai projektnek bizonyult, amíg a népszerűtlen intézkedéseket hozó PDL-kormányt, vagy azt védő Basescut kellett leváltani. A kormányváltás sikerült is, de az államfő túlélte a felfüggesztést.
Erdély.ma,

Belföldi hírek
Helyén marad a kilencedik osztály
A 9. osztály a középiskolai oktatás keretében marad: a képviselőház tegnap nagy többséggel fogadta el az erre vonatkozó rendeletet, amely azt is kimondja, hogy megmarad az általános iskolai, illetve a gimnáziumi oktatás négyéves időtartama, a kötelező oktatás időtartama pedig 10 évről 11 évre emelkedik (az előkészítő osztállyal együtt).
A tervezetet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A kilencedik osztálynak az általános iskolához való csatolását a 2011/1-es, az oktatást szabályozó törvény mondta ki, ezzel a középiskolai oktatás időtartama három évre csökkent volna; a kiigazítás megtartja a közoktatás jelenlegi felépítését.
Bekerült az RMDSZ azon javaslata is, amely szerint ismét kormányhatározattal lehet önálló karokat létrehozni az egyetemeken. Emelik a településvezetők bérét
Július 1-jétől nő a településvezetők fizetése: a parlament tegnap megszavazta a közigazgatási és regionális fejlesztési tárca erre vonatkozó javaslatát. A megyevezetők bére nem változik, a községi vezetők bérei azonban 44,4–50,1 százalékkal emelkednek (a legkisebb községi alpolgármesteri fizetés 2300-ról 3300 lejre, a polgármesteré 2600-ól 3800 lejre). A városi elöljárók 16,6, a municípiumok vezetői 7,2 százalékos fizetésemelést kapnak, a lakosság létszámától függően (a kisvárosokban 4–5 ezer lej körüli összegeket vihetnek haza). Bukarest polgármesterének bére 5,5 százalékkal nő (8000 lejre).
Őrizetben a pénzügyi felügyelet elnöke
Őrizetbe vették tegnap Dan Radu Rușanut, az országos pénzügyi felügyelet elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy biztosító érdekeit védte törvénytelenül. A korrupcióellenes ügyészség Daniel Chiţoiu volt pénzügyminiszter ellen is bűnvádi eljárást kíván indítani hatalommal való visszaélés miatt, és ehhez kérni fogja mentelmi jogának megvonását a képviselőháztól. Az ügyészek szerint Rușanu és Chiţoiu – mindketten NLP-sek – a Carpatica biztosító védelme érdekében dolgozott ki egy sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette egy olyan személy – Marian Marzac – kinevezését a felügyelet vezetőtanácsába, aki hajlandó lett volna szemet hunyni a biztosító működésével kapcsolatos rendellenességek fölött. Az Ilie Carabulea üzletember által birtokolt Carpatica biztosító miatt az ügyészek korábban Chiţoiu felesége ellen is bűnvádi eljárást indítottak. A többrendbeli befolyás vásárlásával gyanúsított Carabulea, valamint Marzac január végétől előzetes letartóztatásban van. Őket bűnszövetkezet létrehozásával is gyanúsítják.
Ellenzéki indítványok
Elutasította tegnap a képviselőház a DLP által a hóeltakarítás ügyében benyújtott egyszerű indítványt. A DLP rögtön újabb egyszerű indítványt nyújtott be a nem megfelelően előkészített decentralizáció miatt. Ezzel nem a reformot sürgetik, hanem azt követelik, hogy a kormány mondjon le „az alkotmányba ütköző decentralizálásról”. A kormány által felelősségvállalással elfogadott decentralizációs törvényt a DLP az alkotmánybíróságon is megtámadta, és a taláros testület helyt adott az óvásnak. Az erre alapozott indítványt a képviselőház Állandó Bizottsága átfogalmazás végett visszaküldte. A DLP azonban már a harmadik, ezúttal nem egy miniszter vagy törvény, hanem az egész kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány kidolgozásába kezdett, amelyhez az NLP támogatását is meg akarják szerezni. A kezdeményezés címe: Az SZLSZ-kormányzás fekete könyve: két év hazugság. Az SZLSZ után az özönvíz. A DLP első alelnöke, Andreea Paul szerint Victor Ponta hazudott a románoknak, egyetlen ígéretét sem tartotta be. Fel is sorolta a legfontosabbakat: nem hozott létre egymillió új munkahelyet, nem tartja tiszteletben a jogállamot, nem csökkentette öt százalékkal a tb-járulékot, nem csökkentette 24-ről 19 százalékra az általános, és 9 százalékra a mezőgazdasági termelőkre kiszabott áfát, nem adott kedvezményeket a kisnyugdíjasoknak. Hozzátette: Ponta ott hibázott súlyosan, hogy „mind az SZDP, mind az NLP teljes erőből, folyamatosan támadta a jogállamot, és ennek a támadásnak a csúcspontja a parlamentben végbement fekete keddre esett”, emellett az SZDP lemondott arról, hogy több mint 400 millió dolláros adósságot behajtson a Rompetrol vállalattól, nem sikerült az országot bejuttatnia a schengeni övezetbe, nem sikerült a decentralizációs törekvése, a közigazgatás hatékonnyá tételére tett erőfeszítése sem, és az alkotmánymódosítás tervezetével is hibázott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Megtűrik az önkényuralmi jelképeket
2013 decemberében Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő Schöpflin György magyarországi, Sandra Kalniete és Inese Vaidere lettországi, Laima Liucija Andrikiené és Vytautas Landsbergis litván, valamint Milan Zver szlovén EP-képviselővel közösen intézett levelet az Európai Parlament elnökéhez, melyben az önkényuralmi rendszerek jelképeinek betiltását kezdeményezte. Beadványukra múlt hét végén érkezett válasz.
A néppárti képviselők arra emlékeztették a parlament szocialista elnökét, hogy Európa csakis akkor lehet egységes, ha közös álláspontot képes kialakítani a történelemről, ha a múlt közös örökségeként tudja elismerni a fasiszta és kommunista diktatúrák múlt századi bűntetteit. Ennek vonatkozásában arra is felhívták Martin Schulz figyelmét, hogy míg az Európai Unió egyes tagállamaiban tilos és büntetendő az önkényuralmi rendszerek jelképeinek használata, rémtetteik tagadása vagy lekicsinylése, más tagországokban ugyanez napi szinten fordulhat elő. A horogkereszt, a sarló-kalapács és a vörös csillag használatának általános tilalmát szorgalmazták az Európai Parlamentben és az intézményhez köthető nyilvános terekben. Létrejötte óta az Európai Parlament világszerte a szabadság, a demokrácia, a diszkrimináció-ellenesség és a jogállamiság szilárd bástyája – szögezi le válaszlevelében Martin Schulz elnök. Ennek ellenére mégsem tartja szükségesnek a tömeggyilkos önkényuralmi rezsimek hírhedt szimbólumainak a betiltását. Az EP elnöke kifejti, a kiállításokra és kulturális eseményekre vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alapot szolgáltatnak arra, hogy az unió alapértékeivel ellentétes vagy a sértő jellegű eseményekhez hasonlóan a totalitarizmus jelképeinek népszerűsítését is korlátozzák.
Tőkés László a kommunizmus áldozatainak tegnapi emléknapja összefüggésében különösképpen beszédesnek és fájdalmasnak tartja, hogy negyedszázaddal a szovjet-kommunista diktatúrák összeomlása után még mindig kettős mérce érvényesül az Európai Unióban, és a kommunista önkényuralom jelképeinek hallgatólagos megtűrésével sértik meg áldozatai millióinak az emlékét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Erről jut eszembe
Kastélysors Romániában… Egyiket kirakják, másikat belaknák. Csak két aktuális helyzet vagy tényállás lényegét vontam tőmondatos párhuzamba, de oldalakon át tehetném a többivel is. Erdélyben jelenleg 141 kastélyt és kúriát tartanak nyilván a szakemberek, mindenik állapota más és más, és helytől, gazdától, önkormányzattól, egyéni és közösségi hozzáállástól függően másképp foglalkoznak vagy nem foglalkoznak velük. Inkább nem, mint igen. A jelek szerint sajnos úgy néz ki, hogy ebben az ügyben még hosszú ideig nem lesz kedvező megoldás tájainkon. Nagy érték megy emiatt veszendőbe, sokféleképp kamatoztatható potenciál marad kihasználatlanul. A konkrét utalás első fele Gyergyószárhegyre vonatkozik, ahol a hírek szerint a jól beágyazott szobrokat is kiásták, kimenekítették a Lázár-kastély udvaráról, nehogy csonkuljon a kiköltöztetett művésztelep értékes műgyűjteménye, miután a tulajdonosokkal nem sikerült egyezségre jutni. Fenti mondatom második része a marosvécsi Kemény-kastély szintén időszerű problémáját érinti. Az eltelt hét utolsó napjaiban érdekes konferencia tárta nyilvánosság elé az erdélyi reneszánsz építészet e nagybecsű remekének múltjával és jövőjével kapcsolatos tudnivalókat, vázolta azokat a lehetőségeket, amelyek révén közhasznú célokat szolgálhat a továbbiakban az épület. A rendezvényt a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület, illetve annak alapítója, Nagy Kemény Géza szervezte Galonyán és Marosvécsen, sok támogató állt mellé, mindenekelőtt a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul fel is szólalt a sokrétű eszmecserén.
Jegyzet ez, nem tudósítás, nem szándékom valamennyi résztvevőt, előadót, közreműködőt és megnyilatkozást ismertetni. A legfontosabbakról tömören annyit, hogy a kastély jogilag már újra a Kemény családé. Egyelőre azonban, mint köztudott, még egészségügyi rendeltetést tölt be, évtizedek óta számos beteget, fogyatékost gondoznak ott. Dr. Pokorny László intézményvezető és Ördög Ferenc marosvécsi polgármester kijelentette a mostani találkozón, hogy őszig, legkésőbb karácsonyig a neuropszichiátriai és rehabilitációs központot kiköltöztetik a kastélyből, a közelben kialakított új épületekbe kerülnek a gondozottak. A műemlék kastélyt, a létesítményhez tartozó többi építményt és a szépséges parkot teljes egészében visszaadják az örökösöknek. A helikoni írók sok írásában oly megkapóan bemutatott háromszintes épület éppen eddigi felhasználásának köszönhetően van jó állapotban. Ezt az az alapos tanulmány is tanúsítja, ami Wittek Krisztina és Zelenai Tamás vezetésével a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara diákjainak nyári gyakorlata nyomán született. A felmérést és következtetéseit a konferencián is bemutatták. Ez is segítheti a családot abban, hogy miképpen tegye minél hasznosabbá a nagyon komoly értéket jelentő, de fenntartásában rengeteg pénzt is igénylő, felelősségteljes örökséget. Változatos idegenforgalmi, egészségügyi lehetőségek rejlenek a kastélyban és környékében, de az erdélyi kultúra egyik reprezentatív központjává is lehetne alakítani. A család jelen levő képviselői az utóbbi megoldást pártolnák. Ezért is vált központi témává a konferencián az Erdélyi Helikon és a marosvécsi találkozók kérdésköre. Emiatt volt mindvégig elevenen jelen a tanácskozáson báró Kemény János szelleme, és került szóba példás egyénisége, mecénási magatartása, még mindig népszerűsítésre váró írói hagyatéka. Az ő örökségét ápoló alapítványok vezetői, írók, irodalomtörténészek méltatták mindazt, amit megvalósított. Örvendetes, hogy a fiatal irodalmárok közül is többen aktívan kapcsolódtak a rendezvény munkálataiba. Elmondta gondolatait Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is. De sokat kell még iparkodni, ügyködni számos lelkes embernek, hogy a legkedvezőbb megoldások megszülessenek. Persze, mint mindig, ezúttal is döntő tényezőnek bizonyulhat a pénz, amiből soha nincs elég. Ide igazán illik a jelszó: Mecénások ne kíméljenek!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),

Böjte Csaba nem lesz az RMDSZ EP-jelöltje
A Krónika értesülései szerint többek között Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István katolikus papot is felkérte a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy induljon az európai parlamenti választáson az RMDSZ jelöltlistájának harmadik helyén. A római katolikus egyház mindkét képviselője megerősítette portálunknak a megkeresést, hozzátéve: nem fogadták el az ajánlatot.
A Krónika a napokban feltárta, a polgári alakulat az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának harmadik helyére tart igényt a két alakulat között körvonalazódó megállapodás keretében. Az MPP és az RMDSZ várhatóan a napokban véglegesíti hetekkel ezelőtt megkezdett tárgyalásait.
Az RMDSZ-nek a múlt héten átnyújtott megállapodástervezetben Biró Zsolt MPP-elnök egy párton kívüli, erdélyi és székelyföldi közösségépítési tapasztalatokkal rendelkező, európai parlamenti jelöltségre alkalmas személyt javasolt az RMDSZ listájára.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) az alakulat jelöltjeinek rangsorolásával egy időben a hétvégén felhatalmazta Kelemen Hunor elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen akkor leszögezte, a polgári párt jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön, majd hozzátette: ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Az Erdélyben Tisztiként közismert, korábban Csíksomlyón és a Kolozs megyei Jegenyén szolgáló, 2011-ben betegállományba vonult Gergely István katolikus pap kedden portálunk érdeklődésére közölte: nem lesz harmadik jelölt az EP-listán. Az erről szóló felkérést firtató kérdésünkre a Csibész Alapítvány vezetője hozzátette, nem kíván bővebben nyilatkozni, mivel a témában „diszkrét beszélgetés” zajlott.
Eközben Böjte Csaba a Krónikának elmondta, nemcsak az MPP, hanem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felkérte, induljon a májusi európai megmérettetésen. „Én nagyra tartom a politikusok, a pártok tevékenységét, de számomra Isten más feladatot szabott. Szó sincs arról, hogy lenézném vagy leértékelném a politikusok munkáját, de mi, katolikus papok nem szoktunk politizálni” – nyilatkozta portálunknak a ferences szerzetes.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője hozzátette, neki az árva gyerekek nevelésével kell foglalkoznia, továbbá munkával, imával kívánja szolgálni népét. „Sokszor azt tapasztalom, hogy a közéleti személyiségek túl sok lovat ülnek meg egyszerre. Tisztelem a politikusokat, fontosnak tartom az európai képviseletet is, de nagyon sok rátermett fiatalember van, aki el tudja látni ezt a feladatot” – jelentette ki a Krónikának Böjte Csaba.
Emlékezetes, az RMDSZ jelöltlistáját Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi képviselők vezetik. Miután a szövetség elutasította a hárompárti koalíció létrehozását, az EMNP úgy döntött, hogy nem kívánja kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét, így nem indul a választáson, Tőkés Lászlónak pedig azt ajánlotta: fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a magyar kormánypárt színeiben újabb mandátumért.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Nincs közös művészeti agora – László Noémi a kortárs erdélyi magyar irodalom problémáiról
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),

Illúziókat kergetünk?
– interjú Bárdi Nándor történésszel
Kézdivásárhelyen a Vigadó Akadémia első előadását követően beszélgettünk dr. Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával. Az Otthon és haza – tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéből című kötet szerzőjének előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy Erdély jelenlegi társadalmi helyzete nem választható el a történelmi tényektől és folyamatoktól. Még akkor sem, ha a hétköznapok megélése során alig jut idő ezek vizsgálatára.
– Gyakran túlértékeljük történelmi múltunkat, ám hosszú távon károsnak is bizonyulhat a torzító önszemlélet. Mi ennek a jelenségnek az oka?
– Alapkérdés, hogy mennyiben bírunk egy érvényes önszemlélettel, milyen valóságképletekben gondolkodunk, hogyan érzékeljük a politikai erőviszonyokat, arányokat. Be kell látni, hogy 1910-től már nem pusztán Budapesttől függött Erdély sorsa, hanem a Bukarest–Bécs–Budapest játszma része lett. De a meghatározó egy ennél fontosabb esemény: Magyarország elveszítette az első világháborút, minden Trianont magyarázó ok csak ez után következik. A romániai magyarság szempontjából így kulcskérdés, hogy ez a közösség egy politikai döntés és nem társadalomtörténeti folyamat révén jött létre, tehát egy kényszerkisebbség. Olyan kényszerközösség, amely 90 év alatt a nemzetállami kihívásokra folyamatosan válaszolva és a saját modernizációs törekvései révén regionális nemzetkisebbségi közösséggé vált. Ebben a folyamatban a két világháború közötti helyzet sajátossága, hogy a romániai magyarság Erdélyben akkor szociológiai értelemben nem volt kisebbség, hiszen a társadalmi, gazdasági, kulturális pozíciói jobbak voltak, mint az erdélyi átlag, s az erdélyi polgári életet a német, zsidó, magyar középosztályi kultúra határozta meg. Ez igazából az államszocializmus alatt, a ‘60-70-es években változott meg (Dél-Erdélyben már a ‘40-es évek végétől), de a magyar önszemléletben mégis jelen van ennek az emléke.
– Magyarországon is éltették az illúziókat?
– Igen, már a két világháború között nyilvánvaló vált a magyarországi politikai döntéshozók számára, hogy a Magyar Királyság határait az etnikai és nagypolitikai viszonyok miatt nem lehet visszaállítani, és csak etnikai alapú revízióra van lehetőség, tehát a magyarok lakta területek visszacsatolására. Ahhoz azonban nem volt egyetlen politikai erőnek sem mersze, hogy ezt világossá tegye a közvélemény előtt.
– Az autonómia eszméjével szemben nagyok az elvárások. Ezzel kapcsolatban mik a történelmi tapasztalatok?
– Már a húszas évektől folyamatosan azt hangsúlyozták egyes politikusok, hogy ezt nem „kívülről” kell várni, hanem „sorsunkat saját kezünkbe véve” kell kiharcolni. S ezt a helyi társadalom alulról építkező, demokratikus megszervezésével lehet elkezdeni. Az önigazgatás, a nemzetstratégia nem pusztán egy krédó. A romániai magyar kisebbség történetében öt olyan generációs csoport követte egymást, amely egyszerre szervezte a saját társadalmát, pozícionálta közösségét Bukarest és Budapest között, illetve a nemzetközi erőtérben.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Deviszont
Hülyülünk. Intézményesen, nemzeti egységben. A magyar nyelvtudósok is meghülyülnek, vagy – ahogy az egyik magyar hírportálon megjelent cikkben fogalmaztak – meghajolnak a népnyelvi hibák előtt.
Legalábbis erről tanúskodik a magyar nyelv nagyszótára összeállításának elve: az alapként szolgáló nagykönyvbe ugyanis – amelynek tervezett tizennyolc kötete közül eddig öt jelent meg, és amely az 1772–2000 között keletkezett szövegek szavait tartalmazza – bekerülhetett helyes kifejezésként a deviszont kötőszóhalmozás, melyet még a számítógép helyesírás-ellenőrzője is aláhúz pirossal. Azért, mert gyakran használt kifejezés.
A szótár főszerkesztője egy, a napokban az egyik magyar hírportálon megjelent interjújában azt vallja, intézetüknek nincsenek népnevelő hajlamai. Akkor mégis milyen szerepet tulajdonítanak maguknak? Mi értelme akkor a legnagyobb magyar nyelvtudományi intézet működésének, ha nem tekintik feladatuknak a szép és helyes magyar kifejezések éltetését? Belőlünk még általános iskolás korunkban kinevelték a deviszont használatát, sőt a füzetcímkéinken pirossal áthúzták a „VI. A” utáni pontot. S most mindazok a lelkiismeretes nyelvápolók, akik a helyesírási és nyelvszótárra hivatkozva követelték annyi gyerektől a helyes kifejezések elsajátítását, befoghatják a szájukat? Csupán azért, mert – mint az interjúból kiderül – a kutatómunka során a nagyszótár készítői úgy látták, hogy gyakori a deviszont használata az elemzett szövegekben?
Ha a nyelvtudományi nagykönyv készítőit a legkevésbé sem a népnevelő szándék vezérli, mi értelme van az eddig több mint másfél évszázados erőfeszítésnek, amit a szakemberek a nagyszótár összeállítása érdekében tettek? Kinek készül az a magyar nagyszótár, amely nem a helyes kifejezéseket gyűjti egybe, hanem a gyakran használtakat, bármilyen pongyolák legyenek is? A sok igénytelen beszélő bizonyára örül, hogy szótárukkal a nyelvtudósok is igazat adnak nekik.
A főszerkesztő véleménye szerint intézetük a nagyszótár összeállítása által csupán a nyelv aktuális állapotát méri fel és jellemzi tudományos szempontok szerint. Annak meg mi értelme? A deviszont nap mint nap szembevigyorog velünk a világhálón, akárcsak még rengeteg hasonló kifejezés – így ahhoz, hogy a magyar nyelv állapotát felmérjük, mostanság elég a közösségi oldalakon vagy a kommentek között szétnézni? Egy tudományos intézettől én többet várnék, várok el. Valóban értékelendő a több évszázados szövegek vizsgálata, alapos elemzése és felsorakoztatása. A deviszont szótárba kerülése után azonban kíváncsi leszek a többi kötetre, különösen a 2000 és 2010 közötti szövegek szavait ismertető kiadványra. Ezekkel kapcsolatban leginkább talán arra, hogy például egy kisiskolás, aki helyesen szeretne írni vagy beszélni magyarul, használni tudja-e majd azt, vagy elég lesz figyelnie a közösségi oldalakat és példát vennie a legkevésbé művelt, legigénytelenebb stílusban megnyilvánuló ismerőséről ahhoz, hogy a tudósok által is elfogadott nyelvet beszélje.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,

Szabó Ödön: Nagyváradnak Váradszentmárton pénze kell
Nagyvárad és Váradszentmárton tervezett közigazgatási egyesítése felduzzasztaná a bihari megyeszékhely lakosságát is, de a városvezetés sokkal inkább a község vagyonára pályáz – véli Szabó Ödön.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint egyelőre nem kell félni attól, hogy a nyelvi jogok alkalmazása szempontjából fontos húsz százalék alá kerül a váradi magyarság . „Ez a csatlakozás még nem nyomja húsz százalék alá a magyarságot" – mondta a maszol.ro-nak a parlamenti képviselő. Szerinte az egyesítés nyilván ront az etnikai arányokon, mivel a magyarság számaránya Váradszentmártonon nem haladja meg az öt százalékot, de ebben a pillanatban még nem tolja a nyelvi jogokon kívülre Nagyváradot.
Szabó szerint most nem is ez a kérdés a két település egybeolvadásánál, hanem az, hogy „a szentmártoniak akarnak-e várni ötven évet, ameddig Nagyvárad minden településükön minden utcát leaszfaltoz, amit ötven év után sem tudtunk elérni egy sokkal kisebb területen: Biharpüspökin”. A képviselő szerint egy rosszabb, mostoha adminisztrációt jelent Váradszentmárton számára a Nagyváradhoz való csatlakozás.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint Nagyvárad stabil lakossága 196367 fő volt, ebből 46444 személy magyar. Ezzel szemben a 2002-es népszámláláskor a Bihar megyei megyeszékhelyen 206527 lakost számláltak, köztük 56830 magyart. Váradszentmárton lakossága 2011-ben 9572 fő volt, közülük 281 magyar. A 2002-es népszámláláshoz képest növekedett a község lakossága, akkor ugyanis 7924 főt számláltak, köztük 375 magyart.
Az ügyvezető elnök szerint egyrészt a rossz adópolitika vezetett ahhoz, hogy csökkent Nagyvárad város lakossága, de a város egyetemeinek támogatása sem volt megfelelő mértékű, ez pedig oda vezetett, hogy Nagyvárad lakossága az elmúlt tíz évben annyira lecsökkent, hogy nem tudja eltartani magát a város. Erre lenne áthidaló megoldás a Váradszentmártonnal való egyesülés, ahol viszont a népesség jelentősen megnövekedett ugyanebben az időszakban.
Szabó szerint egy fejlődő város általában vonzza a lakosságot, nem véletlenül növekedett a nagyvárosok többsége az elmúlt években. Folyamatosan tudtak új lakókat odavonzani, mert egyrészt munkahelyeket, másrészt olyan életkörülményeket teremtettek, amiért az emberek, főleg a fiatalok oda kívántak menni, és ott akartak letelepedni.
„Nagyvárad esetében az az adópolitika, amit az elmúlt években többször kritizáltunk, oda vezetett, hogy a középréteg egy része elmenekült Nagyváradról, és ugyanolyan életminőséget, ugyanolyan életkörülményeket talált a szomszédos településeken. Nyilvánvalóan jelen pillanatban Nagyváradnak ez a réteg adózás szempontjából is, de humán erőforrás szempontjából is hiányzik” – magyarázta a politikus, aki szerint „a polgármester ahelyett, hogy vonzóvá tenné a várost magát, úgy gondolta, hogy utánuk megy és ott is megadóztatja őket.”
Szabó szerint jelemezni kellene az okokat, hogy miért mennek el a városból az emberek, és ezeken kellene változtatni, többek között a felsőoktatási intézmények támogatásával annak érdekében, hogy sem a középosztályhoz tartozók, sem a fiatalok ne költözzenek el. A példaként felhozott városokban: Kolozsváron, Temesváron és Debrecenben támogatták a felsőoktatást, amellett, hogy vonzó életkörülményeket is biztosítottak az oda kölötözők számára.
„Az önkormányzat ezeken a településeken óriási befektetéseket eszközölt és támogatást nyújtott az egyetemnek, az egyetemi városnak. Az említettek olyan egyetemi várossá fejlődtek, ahova szívesen mennek a fiatalok, és ahol ott is maradnak” – világított rá Szabó, aki úgy véli, Nagyváradon az elmúlt évben „a polgámester semmi mást nem csinált, csak az egyetemmel háborúzott”.
Emelkednek az adók
Oktatási támogatáspolitikája sem volt Nagyváradnak az elmúlt esztendőben, hiszen az önkormányzat nem csak, hogy egyik egyetemet sem támogatta, de nyárára megszüntette a diákbérleteket is. Így a tanév idején benépesült város nyárára kiürül, a diákoknak pedig nincs alkalmuk kötődni ehhez a városhoz –véli a politikus. Továbbá szerinte az is nehezíti a helyzetet, hogy az ipartelepeken minimálbérért dolgoznak a munkavállalók, amiből az ott dolgozók nem engedhetik meg maguknak egy albérlet fenntartását.
Szabó szerint kevésbé érthető az, hogy milyen érdek fűzhet egy szentmártoni lakost a megyeszékhelyhez való csatlakozáshoz. Elsősorban azért nem, mert ezáltal a községben emelkednek a helyi adók és illetékek. „A törvény nem ad rá lehetőséget, hogy egy városon belül bizonyos részek lakói másként adózzanak. Vannak adózónák, de a törvény nagyon világosan megmondja, hogy ahol vezetékes víz, szennyvízhálózat, aszfalt és intézmény van, ott milyen kategóriába kell besoroloni a települést” – fogalmazott.
Biharpüspöki példája
Nagyváradon van már példa arra, Biharpüspöki esetében, hogy milyen következményekkel jár az egybeolvadás. „Püspökiben ötven év után is vannak még leaszfaltozatlan utcák, és most szüntették meg az utolsó önálló jogi személyiségű iskoláját is. Nincs külön adózóna sem, ami nyilvánvalóan azt mutatja, hogy ennek a településnek valószínűleg sokkal jobb lenne, ha nem tartozna Nagyváradhoz” – szemléltette Szabó, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a közel tízezer lakosú Váradszentmárton község önkormányzatának - melyhez hat falu és a két gyógyfürdő is hozzátartozik – jelenleg 15 képviselője van, ám beolvadás után csak egyetlen képviselőt tarthatna meg a városi tanácsban. Márpedig ez oda vezethet, hogy a falvak jövőjéről helységtől idegen személyek döntsenek.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro,

Dáné Tibor Kálmán
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
A magyar házak szerepvállalása a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában
Az identitástudat erősítésében, a nemzeti hagyományok ápolásában vállalnak felbecsülhetetlen szerepet ezek az intézmények - szögezi le szakpolitikai vitaindítójában Dáné Tibor Kálmán.
A Magyar Ház fogalma
Magyar Háznak tekinthető az az épület, mely egy civil szervezetnek vagy valamelyik történelmi magyar egyháznak a tulajdonában van, s melyben kultúrát közvetítő tevékenység folyik magyar nyelven, a szakrális gyülekezeti közösségeknél szélesebb csoportokat is elérni szándékozó művelődési rendszerben. A Magyar Ház fogalom egyértelműen jelzi az intézmény magyar jellegét egy magyar szempontból etnikailag alulképviselt közegben. Ilyen intézmények Romániában ott jöttek létre, ahol magyar közösségünk kisebbségben vagy szórványban él. Az előbbi feltételeket kielégítő intézmény Magyar Háznak tekinthető még akkor is, ha ezt a hivatalos intézményi megnevezésében nem tünteti fel, vagy az épület a működése során nem került be ilyen elnevezéssel a közösségi tudatba.
I.2. Történelmi háttér
Az elmúlt közel huszonöt esztendőben az önerőből intézményesülő romániai magyar közösségünk egyik legjelentősebb megvalósítása a Magyar Házak intézményeinek a létrehozása volt. Ezek ma amolyan független magyar kulturális autonómia szigetek, hisz egyrészt a településbeli és a régióbeli magyar közösségek működtetik és tartják fenn, másrészt semmilyen szempontból nincsenek helyi vagy országos, azaz önkormányzati vagy állami, szerv(ek)nek alárendelve. Cselekvési szabadság, de korlátozott anyagi lehetőség jellemzi a hazai magyar házak működését. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a megalakulásától kezdve cselekvési programjába iktatta és kiemelten kezelte a hazai magyar házak alapítását, és jelenleg is számtalan ilyen intézmény működéséhez szükséges anyagi források előteremtésében vállal szerepet. Az elmúlt negyed évszázadban ugyancsak jelentős szerepe volt a hazai Magyar Házak létrejöttében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE). A romániai Magyar Házak létrejöttének anyagi feltételeit a magyar állam (főleg az egykori Illyés Közalapítványon és a Szülőföld Alapon keresztül), az RMDSZ, a Kisebbségi Tanács pénzalapjaiból, valamint a történelmi egyházak és a helyi közösségek saját adományaikból teremtették elő. Fontos megjegyezni, hogy néhány ilyen intézmény a kommunista rendszer idején eltulajdonított (államosított) épületeknek, az egykor működött és az elmúlt időszakban újraalapított társadalmi szervezeteknek a jogfolytonosság révén visszaszolgáltatott ingatlanaként vált a közelmúltban újra magyar közösségi tulajdonná.
A hazai Magyar Házak jelenleg meghatározó szerepet töltenek be egy-egy helyi vagy kistérségi romániai szórványmagyar közösség életében, mind kulturális, mind közösségszervező és fejlesztő, de akár vidékfejlesztő szempontból is. Az identitástudat erősítésében, a nemzeti hagyományok ápolásában vállalnak felbecsülhetetlen szerepet ezek az intézmények, hazai viszonylatban a több mint ötven százalékban szórványban vagy kisebbségben élő magyar közösségeink körében. Beszélhetünk tehát egy kiépült Magyar Ház láncolatról Romániában, de sajnos nem beszélhetünk ezeknek az intézményeknek a hálózatáról. Ugyanis ezen intézmények jelenleg egymástól függetlenül, elszigetelten tevékenykednek (nagyon kevés között jött létre valamilyen intézményi kapcsolat), s ennek okát egyértelműen nem a Magyar Házak közötti földrajzi távolságban kell keresni. Bár a Magyar Házak főleg az erdélyi szórványvidékek jellegzetes társadalomszervező intézményei, mégis romániai Magyar Házakról beszélünk a stratégia-tervezetben, hisz ehhez az intézmény rendszerhez hozzátartózik Moldovában a Bákó-megyei Pusztinán működő Közösségi Magyar Ház, valamint a bukaresti magyar közösség székháza, a Petőfi Ház is.
II. A cél megfogalmazása
A magyar identitás megőrzésében, ápolásában és továbbadásában a Magyar Házak szerepvállalása jelenleg főleg lokális, vagy kistérségi szintén működik. Ahhoz, hogy ezek a nemzetstratégia szempontból nagyon jelentős, de egyelőre egyedi feladatokat felvállaló intézményeink a hazai magyar közösség összkulturális értékeit is képviselhessék, szükséges a romániai Magyar Házak hálózatba szervezése. Ezzel egy olyan kapcsolati rendszert lehetne kiépíteni ezen intézmények között, mely lehetővé tenné az egyedi, a partikuláris tapasztalatok egymás közötti gyors átadását, a rugalmasan működő kulturális értékcserét. De ugyanakkor a közös cselekvések megtervezésére egy jó koordinációs és logisztikai rendszer felállítására és működtetésére is szükség lenne. egy közös érdekvédelem és érdekképviselet megteremtése. Vagyis az intézmények közötti hálózat leghatásosabb működtetését egy önálló jogi személyiséggel rendelkező Magyar Ház Szövetség (MaHáSz) tudná megvalósítani, mely a közös érdekvédelem és érdekképviselet feladatkörét is ellátná, s melynek kulturális stratégiájának a kidolgozásában és működtetésében az EMKE közel harmadfél évtizedes közösségi szolgálata is segíthet.
III. Környezetelemzés
III.1. Makrokörnyezet
III.1.1. Politikai környezet
Tudomásul kell venni, hogy ahol kisebbségi közösség él, ott a társadalomban politikai erőtér jön létre, amely gyakran nem feszültség mentes. Az eltelt közel huszonöt évben a hazai Magyar Házak létrejöttét is gyakran politikai tényezők idézték elő, nevezetesen: a szórványban vagy kisebbségben élő magyar közösségek kiszorultak a helybéli kulturális (például művelődési otthon), vagy adminisztratív (például polgármesteri hivatal) színterekről. Ez vagy annak köszönhetően alakult így, mert a többségi nemzet képviselői figyelmen kívül hagyták a magyar közösség sajátos társadalomszervező igényeit, vagy pedig - kulturális szempontból még azért is - mert a művelődési ház más, nem a helyi közösség kulturális életét támogató, rendeltetést kapott. Vagyis nem túl barátságos, gyakran feszültségektől sem mentes társadalmi hangulatban jöttek létre ezek az intézmények, melyek azóta a legtöbb településen ahol működnek, a szolid és kitartó közösségszervező tevékenységükkel, kivívták a többségi nemzet elismerését, sőt helyenként az együttműködő szimpátiáját is. A politikai érdekvédő egyesületünk, az RMDSZ, társadalomszervező programjában is szerepel a Magyar Házak támogatása, nem is beszélve arról, hogy számtalan ilyen intézményben a Szövetség helyi irodája is ott működik. Az elmúlt időszakban a mindenkori magyarországi kormányok támogató szándékkal viszonyultak a Magyar Házak intézményes hazai kiépítéséhez, hisz számtalan ilyen létesítmény az anyaország anyagi hozzájárulásával jött létre. Romániában a Magyar Házak láncolatát hungarikumnak lehet tekintetni. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy számszerűen a hazánkban létező Magyar Házak hozzávetőleg a világ magyar diaszpórájában működő ilyen intézmények számával közel azonos.
III.1.2. Gazdasági környezet
Romániában a szórvány és kisebbségben élő magyar közösségek általában az országos átlaghoz viszonyítva alacsonyabb gazdasági mutatókkal rendelkező környezetben élnek. Ez egyértelműen kihat a Magyar Házak működésére is. Az eddigi gyakorlat alapján, hazai viszonylatban, ezek az intézmények működésükhöz főleg a Romániai Nemzetiségek Kisebbségi Tanácsa pénzalapjaira számíthatnak, melynek hazai kezelője az RMDSZ, valamint különböző programjaikra még támogatást nyerhetnek a helyi tanácsok pénzalapjaiból is. Magyarországi viszonylatban - bár az utóbbi időben megszorító intézkedések léptek életbe az állami költségvetés szintjén - a határon kívüli régiókban élő magyar nemzeti közösségek identitás megőrző tevékenységére, a szülőföldön való boldogulásra elkülönített pénzalapok vannak. Jelenleg ebből részesülnek – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közvetítésével - az eddig is nemzeti értékeket hordozó hazai Magyar Házak intézményeinek egy csoportja, s reméljük, hogy a jövőbeni normatív támogatások figyelme további ilyen intézményre is kiterjed. Hisz egyértelmű, hogy a kifejezetten identitásmegőrző tevékenységet végző kulturális intézményeket – mint amilyenek a Magyar Házak is – csakis magyar illetve román állami költségvetésből lehet fenntartani. Mert az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy egy kisebbségi művelődési intézmény csakis multikulturális programokra kérhet és esetleg kaphat támogatást az EU pénzalapjaiból, mely programoktól egyértelműen nem kell elzárkóznia ezeknek az intézményeknek, de fő tevékenységi körükben, éppen sajátságos helyzetük miatt, nem az ilyen típusú programok kell, hogy domináljanak.
III.1.3. Technológiai környezet
A romániai Magyar Házak technológiai felszereltsége ugyancsak heterogén. Kitűnik ez az RMDSZ Társadalom Szervező Főosztálya és az EMKE által 2013-ban ezen intézményekről készített részletes felmérésből is.(Megjegyezzük, hogy még vannak olyan Magyar Házak, amelyek kimaradtak ebből a felmérésből, például a Tűri Magyar Ház Fehér-megyéből, a Tranzit Ház Kolozsvárról, a Petőfi Ház Bukarestből, stb, melyekkel tovább folytatva a felmérést még árnyaltabbá lehet tenni a hazai Magyar Házakról alkotott összképet.) A kiépített technológiai környezete, infrastruktúrája döntő módon befolyásolja egy Magyar Ház életét. Megjegyezzük, hogy azokban az intézményekben, amelyekben a művelődésszervezés és a különböző helyi magyar civil szervezetek tágabb értelemben vett társadalomszervezése közösen folyik, infrastrukturális szempontból sokkal jobban felszereltek, mint csak a kultúraközvetítéssel foglalkozó Magyar Házak.
III.1.4. Társadalmi környezet
1989 karácsonya után a romániai magyar társadalomban gombamód kezdtek elszaporodni a civil szervezetek, országos, régiós, vagy helyi működési lefedettséggel. Ez természetes, hisz a kisebbségi létben, különösen a kultúra területén, a szakmai intézményesülés támogatását az állam vagy egyáltalán nem vállalta fel, vagy csak részben biztosított hozzá anyagi feltételeket, s így közösségünknek a belső energiáinak a mozgósításával magának kellett megoldania civil társadalmán keresztül ezeket a feladatokat. Ugyanakkor ezek a társadalmi szervezetek a demokrácia gyakorlásának az intézményei lettek, az önkormányzati eszme iskoláivá váltak. A hazai magyar civil szervezeteknek jelentős hányada, jóval több, mint a fele, kulturális profillal jöttek létre, ezen belül is számtalan olyan tevékenységi körökkel, amelyek a különböző magyar közösségek helyi és kollektív identitástudatának az ápolását és továbbadását mozdítják elő. Szórvány területen, ahol Magyar Házak működnek, egy-egy ilyen intézmény gyűjtő központja lett a régióban tevékenykedő társadalmi szervezeteknek, vagy éppen civil kezdeményezéseknek. Nem is beszélve arról, hogy ezek az intézmények helyenként hagyatéki könyvtárakat, képtárakat, levéltárakat gondoznak, néprajzi múzeumot működtetnek, vagy más jellegű tárgyi kulturális értékmegőrző tevékenységet folytatnak. Ily módon a civil szervezetek kollektív fellépése egy Magyar Ház életében, nemcsak a működéshez szükséges anyagi feltételek megteremtésében jelentenek előnyt és biztonságot, de nagyobb társadalmi elismertséget is hoznak az intézménynek, nem is beszélve a politikai védettségről. Ezzel ellentétben csak egy szűk helybéli elit, grémium által igazgatott ilyen intézmény nagyon sok támadásnak lehet kitéve, különösen a magukat kirekesztettnek érzett csoportok részéről. Továbbá számtalan hazai Magyar Ház társadalomszervező tevékenysége túllépett az intézménynek otthont adó település határain, hatáskörzete régiós szintre emelkedett, s ez hatalmas társadalmi tőkét jelent az intézmény részére.
III.2. Mikrokörnyezet - Szervezeti kultúra elemzése
III.2.1. Szervezés:
Jelenleg a magyar házak működésének szervezése ugyancsak heterogén. Egyrészt személyfüggő, másrészt az épület jellegétől: méretétől, közművesítésétől, infrastrukturális felszereltségétől is függ. Azok a Magyar Házak működnek hatékonyan ahol a kulturális szolgáltatáson túl más jellegű társadalomszervező szolgáltatásokat is tudnak nyújtani. Ahol a magyar közösség tagjai nem csak szórakozni járnak, hanem az ügyes-bajos intézendő dolgaikra is megoldást találnak. Vagyis az intézmény partnere tud lenni a magyar közösség minden tagjának, vagy bárkinek, akinek a személyes problémáit, adminisztratív gondjait orvosolni tudják. Szervezés szempontjából minél szélesebb körű partneri kapcsolatot alakított ki a Magyar Ház személyekkel, civil szervezetekkel, helybéli intézményekkel, annál hatékonyabban tudja társadalomszervező feladatait betölteni a településen, vagy akár a régióban. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a szervezési hatékonysághoz nélkülözhetetlen az intézmény megválasztott tisztségviselőinek, irányítóinak a cselekvési szabadsága, de ugyanakkor fontos a vezetőség közösségi számonkérhetőségi fórumainak a megteremtése is.
III.2.2. Menedzsment:
Azok a Magyar Házak tudnak jelentős eredményeket felmutatni, ahol egyrészt a művelődés szervezésben jártas, másrészt a modern forrásteremtésben (pályázatírás, lebonyolítás, elszámolás) otthonosan mozgó, az információs rendszereket jól kihasználni tudó szakember gárda működik. Továbbá az intézeten belül van csapatmunka, olyan, ami nem vezetett az egyes munkakörök felelősségének, vagy az egyéni felelősségeknek a rovására. Egy-egy ház eredményes tevékenységéhez a hatékony belső kommunikáció is hozzájárul, olyan, amelyik lehetővé teszi az új eredmények egymás közötti gyors kicserélését és beépülését az intézet munkába. A rendszeresség, az eredményesség és a hatékonyság hármas kritériuma működik ezekben a Magyar Házakban.
III.2.3. Adminisztráció, finanszírozás
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Magyar Ház működtetéséhez mindenekelőtt legalább egy jó szervezőkészséggel megáldott, a településen köztiszteletben álló, munkabírással rendelkező személy kell hogy álljon, mint alkalmazott. Ugyanakkor azok a Magyar Házak tudnak a közösségszervezés terén jelentős eredményeket felmutatni, amelyek az alaptevékenységük ellátásához szükséges anyagiakkal valamilyen forrásból rendelkeznek. Mert a működéshez szükséges bizonytalan, pályázatfüggő pénzügyvitel elszívja az Intézet vezetőségének az energiáját az érdemi kulturális szervező munkától. Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az intézeti munka hatékonyságának, a menedzsmentnek, az egyik fokmérője a pályázati úton szerzett pénzeknek a mennyisége és ésszerű elköltése. Ezen az úton azt is ellenőrizni lehet, hogy az állandóan változó gazdasági mozgástérhez milyen hatékonysággal tud alkalmazkodni a Magyar Ház. Ugyanakkor egy ilyen intézet elismertségét az egyes tevékenységekre mozgósítható önkéntesek száma is igazolja, különös tekintettel ha azok a fiatalok köréből kerülnek ki.
III.2.4. Szolgáltatások
Azok a Magyar Házak tudnak kielégítő szolgáltatást nyújtani az őket fenntartó közösségnek, amelyek megfelelő infrastruktúrával rendelkeznek. Mint arról már szó esett, legnagyobb elismertségnek azok az intézmények örvendenek, amelyek szolgáltatásai a kulturális programok megrendezésén túlmutatnak. A széles sávú internet használata például lehetővé teszi, hogy a számítógéppel nem rendelkező idős személyek is a Magyar Ház szolgáltatása révén kapcsolatba léphessenek a távolban élő családtagjaikkal. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy vannak intézmények, amelyekben a magyar közösség gazdasági életének a fellendítését szolgáló felnőttképző tevékenységek is folynak. Továbbá azok a Magyar Házak amelyek a fiataloktól kezdve a középgeneráción át az idősekig, vagyis korosztályok szerint is, képesek minőségi szolgáltatásokat nyújtani, tudják társadalomszervező feladatukat a leghatékonyabban ellátni.
III.2.5. Személyzeti feltételek
Jelenleg azok a Magyar Házak tudnak kimagasló teljesítmény nyújtani, ahol a különböző munkakörben önállóan cselekvő, döntéseit nem csak vállalni, de kivitelezni is tudó, munkatársak tevékenykednek. És ahol létezik legalább egy, teljes munkakörben dolgozó személy, aki összehangolja a ház sokrétű tevékenységét. Jelenleg a Magyar Házak tevékenysége elképzelhetetlen bedolgozói státusok nélkül (leggyakoribb a gazdasági felelős), de az intézmény igazi fenntartói az önkéntesek, akik szakmai tudásukkal, vagy fizikai munkájukkal végeznek el felbecsülhetetlen értékű feladatokat. Számtalan esetben az önkéntesek látják el a ház rendezvényei számára a PR feladatokat is, például plakátolás, vagy szórólapoknak az érdekeltekhez való eljuttatását, stb. Hisz ne feledjük, kis létszámú szórványközösségekről van szó, ahol hatékonyan lehet alkalmazni rendezvények szervezésekor meghívások esetében a személyes megszólítást.
III.2.6. Tervezés:
Amikor a Magyar Házak több mint húsz évvel ezelőtt kezdtek megjelenni, akkor az intézményesülés folyamatában egy addig ismeretlen, járatlan úton kellett elindulni, hisz ilyen jellegű intézmények addig még nem működtek Romániában. Az intézménytervezésben gyakran egyszerre kellett ötvözni a civil szervezeti adminisztrációt, az állami jellegűvel, és létrehozni a kettő között az optimális egyensúlyt. Hisz mindig meg kellett találni azt a jogi hátteret, amely biztonságosan tudta működtetni a Magyar Házat, különösen az állandóan változó, alakuló hazai jogrendszerben. Az elmúlt esztendőben azok a Magyar Házak tudtak a leghatékonyabban működni, amelyek önálló jogi személyiséget szereztek, vagy az épületet fenntartó, a tulajdonjogot gyakoroló civil szervezet házvásárláskor már rendelkezett ezzel a státussal. Egyértelmű, hogy egy nyugodt bel- és külpolitikai háttérrel ezen Intézetek tevékenységeinek a tervezése eredményesebben folyik, például a kapcsolattartás a hazai román és kisebbségi kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel, nemzetközi téren együttműködés a magyarországi és az anyaországon kívüli régiók hasonló intézményeivel, valamint a világ magyar diaszpórájában tevékenykedő Magyar Házakkal.
IV. Stratégiai elképzelések
Romániai magyar nemzetstratégiában a szórványkérdés prioritást kell hogy élvezzen. Az elmúlt közel negyed évszázadban a szórványkollégiumok kiépítése mellett a Magyar Házak intézményeinek a megjelenése és fenntartása a hazai magyar közösségünk legnagyobb megvalósításai közé tartóznak. A szórványosodás problémáját nem csak nálunk, de a Kárpát-medence egész területén, csak úgy lehet csökkenteni, ha összmagyar kérdésként kezeljük. Nem elég nemzettudat erősítő programok kitalálása és levezetése a szórványközösségek számára (ezeknek inkább szimbolikus hatásaik vannak), hanem: egyrészt magyar (kulturális) intézményeket kell ezeken a területeken felállítani és a hosszútávú működésüket összmagyar összefogással biztosítani, másrészt az ezekben a közösségekben megjelenő magyar vállalkozó rétegnek a munkáját kell erősíteni és támogatni. Kultúra és gazdaság egyszerre történő felélesztése tud életképessé tenni egy közösséget, így a szórványban is pozitív demográfiai változást hozni. A szórványban az intézményesülés folyamatára számos mai hazai példát is hozhatunk, mint a Kallós Zoltán Alapítvány tevékenysége Válaszúton, a Téka Alapítvány munkája Szamosújváron, Böjte Csaba atya áldásos országos lefedettségű ügyködése a magyar hátrányos helyzetű gyerekek megmentése érdekében és még folytathatnánk a sort. Történeti visszatekintésben pedig ott van Kún Kocsárd gróf által az EMKE-nek adományozott és 1892-ben Algyógyon, (Hunyad Vármegyében) a nagyon elszórványosodott magyarság körében létrehozott Székely Mezőgazdasági Iskola. Ennek az intézménynek a megjelenése mint mezőgazdasági tanintézet abban az időben rövid időn belül jelentős pozitív demográfiai változást hozott az egész vármegye magyar közössége számára. Igaz, az iskola működtetésében és fenntartásában az EMKE mellett a Magyar Állam is jelentősen kivette a részét.
A romániai Magyar Házak tevékenységének erősítése - főleg a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában, mint célkitűzés - érdekében ezeket az intézményeket hálózatba kell szervezni. Véleményünk szerint az EMKE által 2009-ben elkezdett hálózatépítő folyamatot kell továbbépíteni. A hálózattal a hazai szórványon belül egy élő kulturális szövetet lehetne létrehozni, melynek minden egyede öntevékeny és önálló intézmény, együtt viszont a tömbmagyarság kulturális erejével bíró magyar entitássá válhat. A hálózat lehetővé teszi ezen intézmények közös fellépését a saját kultúrpolitikájuk megvalósítása érdekében, vagy adott esetben éppen a politikával szembeni érdekérvényesítést tudják így jobban képviselni. A hálózat működtetésére egy önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményt kell létrehozni (a már említett Magyar Házak Szövetsége - MaHáSz), mely az EMKE égisze alatt működve, az ernyőszervezetnek az eddigi hálózatépítő tevékenységét használná ki. A MaHáSz hálózatépítő tevékenysége pedig a jövőben kiterjedhetne a Kárpát-medence Románián kívüli térségében működő Magyar Házaira, vagy akár a nyugati magyar diaszpóra ilyen intézményeire is.
Az EMKE által elkezdett Magyar Házak hálózatépítő tevékenységének következő lépése a III. Romániai Magyar Házak találkozójának a megszervezése kell hogy legyen. Ennek a tanácskozásnak a programpontjai:1. Az EMKE –RMDSZ által 2013-ban elkészített felmérés bemutatása, kiértékelése az érdekeltekkel közösen a kiegészítése. 2. Újabb kulturális börze, a Magyar Házak, tapasztalatcsere az intézményvezetők között. 3. A Magyar Házak Szövetségének, a MaHáSz-nak a létrehozása (az alapszabály-tervezet bemutatása, a közös célkitűzések kidolgozása, a vezetőség megválasztása).
A hálózatmenedzsernek vagy a MaHáSz működtetőnek lehetséges feladatkörei:
- a hálózat működtetése a tagintézmények működési autonómiájának a tiszteletben tartásával - az intézmények problémáinak az állandó ismerete, közös megoldások keresése - a hazai Magyar Házak érdekképviseletének a felvállalása - kulturális értékcsere irányítása a hálózaton belül (például valamelyik intézmény jó programjának a tájolása a hálózaton belül) - közös programok menedzselése a hálózaton belül - a hálózati tevékenységhez források teremtése - állandó információcsere
- MaHáSz honlap működtetése, a hálózat és tagjainak a világhálón történő megismertetése, az egyes intézményi honlapok autonómiájának a tiszteltben tartásával - kapcsolattartás (akár a hálózatba való bevonás) a Kárpát-medence és a nyugati diaszpóra Magyar Házaival - a közös problémákat érintő tanfolyamok megszervezése (például a fiatal magyar vállalkozói réteg képzése) - a tanuló társadalom fogalomkörének a megismertetése, felnőttképzés megszervezése - a Magyar Házak intézményeit a kulturális turizmus tevékenységi körébe bevonni (folytatni az EMKE és az EMKE Sárospatakon működő Észak-magyarországi képviselete által elindított programot). - a hálózati munka keretében segíteni és serkenti a kevésbé aktív magyar házak kultúra közvetítő munkáját. V. A hálózat (MaHáSz) SWOT analízise. Belső erőforrások és külső környezet viszonyának elemzése V.1. Erősségek
- Már létező és működő magyar érdekeket képviselő vagyon kezelése (Magyar Házak épületei) - A magyar identitás megőrzésében és továbbadásában vállalt erős elkötelezettség. Motiváció a jó értelemben vett másság felmutatása a többségi nemzet fele. - A magyar kultúra iránti állandó igény, érdeklődés. - A közös alapértékek állandó keresése, amely a közösségi érzést is erősíti és nemzetmegtartó erővel bír. - A helyi szórványmagyar történelmi értékek felkutatása, megőrzése és közkinccsé tétele. Erdély történelmének legjelentősebb mozzanatai a szórványhoz kötődnek. - Intézményi sok lábon állás, az egyéni tapasztalok közkinccsé tétele. - Az EMKE eddig szerzett koordinációs tevékenységének a beépítése a hálózatépítő és fenntartó munkában. - A túlélésben szerzett kisebbségi rutin. A taktikai érzék kialakulása a többségi nemzettel való együttélésben. Kisebbségi képviseletben szerzett tapasztalatok az önkormányzatok különböző szintjén. - Multikulturális és interkulturális tapasztalatok.
V.2. Gyengeségek
- Viszonylag kevés intézmény rendelkezik a fenntartáshoz szükséges kellő szakmaisággal.
- Kevés és esetleges a pénzügyi támogatás. Néhol az alapműködéshez szükséges anyagi feltételek sincsenek meg.
- Anyagi támogatást csak az RMDSZ kisebbségi tanácsi alapjaitól és Magyarországtól várnak. Nincsenek kellő képen kialakulva a forrásteremtésnek más módozatai. - Nem egységes és végiggondolt a kommunikáció egyrészt a romániai magyarság fele, illetve az anyaország fele, a nyugati magyar diaszpóra fele még kevésbé. - Projektalapú gondolkodás hiánya. Hiányoznak a helyi hosszutávú stratégiák, amelyek hozzásegítenének hálózati közös tervek készítéséhez. - Sekélyesebb, csak érzelmeket keltő kulturális tevékenységek előnybe részesítése (látványosabb ezeknek a szervezése, hatékonysága nagy lehet, eredményessége annál gyengébb.) - Jelenleg a Magyar Házak jórészt még egymásról is keveset tudnak. A kommunikáció hiányában a tömbmagyar területek sem ismerik eléggé ezen intézmények munkáját. - Gyakori a zárványosodás jelensége, hiányzik a többségi nemzet fele való kellő nyitottság.
V.3. Lehetőségek
- Hálózatosodás megteremtése, fejlesztése. - Szakmaiság fejlesztése. - Közös képzések megszervezése. - Egységes kommunikáció megjelenése. - Egységes alapértékek, alapüzenetek megfogalmazása és közös képviselete. - Közös arculat kialakítása és felmutatása, az egység és egyediség összhangjának a megteremtésével. - Közös fellépés az anyagi alapok megteremtésében. - Az intézmények közötti kapcsolati tőke erősítése. A világhálón való közös megjelenés. - Közös tudásbázis megteremtése és kihasználása. V.4. Veszélyek - Kitettség a román és a magyar politikai élet széljárásainak. - Kitettség a szélsőségek megjelenésének (mind magyar, mind pedig román vonalon). - Romló gazdasági helyzet. - Értelmiség elvándorlása. - A közös érdekvédelem megszervezése, a koordináció hiánya. - A sekélyesebb magyar kulturális értékek terjedése. - Helytelen magyarországi megközelítés, a tömbmagyarság előnyben részesítése. - Új eszközök hiányában nem képesek megszólítani a fiatalokat.
Dáné Tibor Kálmán
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Transindex.ro,

Testvériskolák: határon átívelő barátságok
Számos erdélyi és magyarországi tanintézettel ápolnak testvériskolai kapcsolatot a székelyudvarhelyi iskolák – derült ki az intézmények vezetőivel folytatott beszélgetésből. A kapcsolatok jó része a kilencvenes évek óta tart – az itthoni gyerekek leveleznek más vidékeken élő társaikkal, de legalább évente el is látogatnak egymáshoz.
Székelyudvarhelyi általános és középiskolás diákok is ápolják a kapcsolatot más, magyar nyelvterületen élő társaikkal: rendszeres oda-vissza történő látogatások, közös kirándulások, vetélkedők és táncprodukciók is szerepelnek a programban. Ráadásul akad olyan iskola is, amely felekezeti szempontból közelíti meg a testvériskolai viszony kérdését. Az egyik legrégibb testvériskolai viszony bizonyára a Tompa László Általános Iskolának az egri Lenkey János Általános Iskolával való szoros kapcsolata: 1990 óta tart, és minden évben találkoznak az iskolák diákjai – tájékoztatott Tikosi Éva igazgató. Mint elmondta, egyik évben ők mennek Egerbe, a következőben a magyarországiak látogatnak Udvarhelyre – ebben az évben a tompások utaznak. A kirándulásra egy nagy busznyi gyereket visznek, a látogatók a III–VIII. osztályosok közül kerülnek ki. A gyerekek ilyenkor testvériskolás társaiknál szállnak meg, számos barátság szövődött már ilyenformán. A Lenkey János-iskolában jelenleg kadicsfalvi származású pedagógus is tanít, ez is szorosabbá teszi a kapcsolatot a két tanintézet között – fejtette ki Tikosi.
Határon túli református kötelék
A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium közössége nyolc erdélyi és több magyarországi református iskolával, illetve a budapesti Veres Péter Gimnáziummal ápol szorosabb kapcsolatot – az ilyen típusú partnerségi viszony a kilencvenes évek közepén kezdődött. Az iskolák évente szerveznek többnapos református kollégiumi találkozót, diákjaik közös vetélkedőkön mérik össze tudásukat, de egymás tanévnyitóira is eljárnak küldöttségeik – tájékoztatott Tőkés Zsolt igazgató. Hozzátette, csereprogramokat is szerveznek a középiskolás diákoknak, a budapesti iskolával és a miskolci református gimnáziummal együttműködve, egymás ellátásáról gondoskodva. A látogatások ősszel és tavasszal zajlanak – a legközelebbi, Budapestre történő látogatás a tavaszi vakációban esedékes. Mint az igazgató kifejtette, a programokba igyekeznek alkalmanként más-más diákokat bevonni, a kirándulások jutalmul szolgálnak a szorgalmasabb fiataloknak.
Tárgyi emlékek a kirándulásokról
A Bányai János Műszaki Szakközépiskola magyarországi szakközépiskolákkal alakított ki testvérkapcsolatokat: a kilencvenes évek óta partnereik közé tartozik a miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola, a fertődi Porpáczy Aladár Mezőgazdasági Iskola, illetve a bajai Jelky András Szakképző Iskola, újabb testvérintézményeik a ceglédi textilipari szakközépiskola, illetve a keszthelyi Asbóth Sándor-középiskola. Mint Szakács-Paál István, a tanintézet igazgatója elmondta, a régebbi partneriskolák képviselői rendszeresen részt vesznek a bányaisok által szervezett, illetve a Székelyudvarhely főterén zajló március 15-ei ünnepségen, az udvarhelyi diákok pedig az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja alkalmából látogatnak el Magyarországra. A látogatások nem csak a szórakozásról szólnak: közös műhelymunkát is szerveznek a diákok számára, a profilnak megfelelően. Tartottak például fodrászbemutatót, melyen a régi korok frizuráit kellett elkészíteniük, de a famegmunkálást tanulók faragtak már kopjafát és székely kaput is – utóbbi a fertődi iskola ékévé vált.
Megosztják kultúrájukat
A Móra Ferenc Általános Iskola közössége is nagy hangsúlyt fektet a kulturális programokra: anyaországi és szórványbeli testvériskoláikkal karöltve anyanyelvápoló és néptáncrendezvényeket szerveznek, elsősorban V–VIII. osztályos tanulóiknak – számolt be Szallós-Kis Judit aligazgató. A Temes megyei Végvárról, Esztergomból és Kiskunfélegyházáról fogadnak diákokat minden ősszel, a Móra-hét elnevezésű rendezvénysorozatra, de a testvérintézmények ünnepeire ők is ellátogatnak. A kisebb diákok leveleznek is esztergomi és bajai társaikkal.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,