Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. október 8.
A tékozló fiú négy díja
A Marosvásárhelyen tartott IX. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának vasárnapi gáláján a zsűri díjakkal értékelte az öt együttes produkcióját.
A seregszemlének nem célja a rangsorolás, csupán arra ad választ, hol tartanak ma a hivatásos táncegyüttesek. A találkozón a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az Ivácson László rendezte, A tékozló fiú című sorsjátékkal mutatkozott be, amely négy díjat hozott a társulatnak. Az előadás „az erdélyi sorskérdések művészi megfogalmazásáért” nyerte el a szakmai zsűri elismerését, Tőkés Csaba Zsoltot a legjobb férfi táncos díjával tüntette ki a Magyar Táncszövetség, Erőss Juditot énekeskülöndíjjal jutalmazta a zsűri, a Heveder zenekar a legjobb zenekarnak járó különdíjat kapta. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bethlen István-szobrot avattak
Bethlen István (1874–1945) egykori miniszterelnök (1921–1931) születésének 139. évfordulóján egész alakos szobrot avattak a budavári Szent György téren tegnap. Stremeny Géza alkotásának leleplezése előtt Bethlen István munkásságát méltatta Orbán Viktor kormányfő. Párhuzamot vonva Bethlen kormányzásával úgy fogalmazott: Magyarország mára ismét visszanyerte életerejét, ma már újra erősödik, és egyre jobb teljesítményre képes.
Bethlen István hivatalba lépésekor az ország minden fronton vesztésre állt, külpolitikailag elszigetelt, a gazdasági összeomlás szélén álló, megalázott ország volt, az akkori miniszterelnöknek azonban meggyőződése volt, hogy a magyar emberek alkotó munkája képes lesz új életet lehelni a világháború, forradalmak és az európai összeomlást lezáró béke poklát megjárt országba – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Bethlen tisztában volt a bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági stabilizáció fontosságával, ahogyan azzal is, hogy a külföldről érkező hitelt nem jóléti intézkedésekre, hanem munkahelyteremtő beruházásokra kell költeni. E politikával az ország egy évtized alatt talpra állt, helyreállt a rend, a gazdaság megerősödött, a széthúzás helyébe pedig az összefogás lépett – emelte ki a miniszterelnök.
A megfontolt reálpolitikus Bethlen István egyszerre tudta kivívni a bal- és a jobboldal ellenszenvét, ami irigységből fakadt, mert mindkét oldalon tudták, hogy akinek sikerül megszereznie Bethlen támogatását, annak nyert ügye van. Bethlen István nem kötelezte el magát egyetlen divatos eszmerendszer mellett sem – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a néhai miniszterelnök mindig azt kereste, ami épít, és ellenállt annak, ami rombol, ezért nem mondott igent az antiszemitizmusra és a zsidótörvényekre, a háborúra, a nemzetiszocializmusra és a kommunizmusra. A kormányfő szerint „mi, magyarok 1990-ben nagyjából ott vettük ismét a saját kezünkbe sorsunk irányítását, ahol Bethlen István 1921-ben”. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: erős Magyarországra van szükség, mert mi már tudjuk, az erősek összefognak, a gyengék széthullnak. Hozzáfűzte, hogy Bethlen Istvánnak ma nemcsak egy szoborral, hanem tanácsai megfontolásával is tartozik az ország. Ezzel kapcsolatban idézte a volt miniszterelnök egyik választási programbeszédét, amelyben arra hívta fel a figyelmet: gazdasági válság idején minden nemzetnek kötelessége, hogy felvértezze magát, mert az a nemzet, amely ebből az időből meg tudja menteni az anyagi és erkölcsi javait egy jobb idő számára – mégpedig függetlensége feláldozása nélkül és a szociális összhang fenntartásával –, az nagy előnyökre tesz szert a nemzetközi versenyfutásban. Orbán Viktor végül emlékeztetett a Bethlen-beszéd azon részére is, amely szerint mindig vannak, akik a gazdasági válságot más célokra is ki akarják használni. Bethlen ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy kormányát is sokszor próbálták külföldön befeketíteni, mert azt remélték, hogy ennek révén olyan külső reformokat diktálnak majd Magyarországnak, amelyek segítségével hatalomra juthatnak – zárta az idézetet Orbán Viktor.

Táncírók társasága
Véget ért a IX. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója
Vasárnap este telt házas közönség jelenlétében ért véget a IX. hivatásos magyar táncegyüttesek találkozója. Az idén Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes szervezésében sorra került vándortalálkozó igen sikeresnek mondható – szép számú publikum előtt mutatta be táncszínházi előadásait a részt vevő öt hazai hivatásos néptáncegyüttes: az Udvarhely Táncműhely, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes valamint a szervező Maros Művészegyüttes.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, a vasárnap esti gálaműsoron ceremóniamesterként Kilyén Ilka színművésznő üdvözölte a megjelenteket, kezdésképpen pedig elmondta: ma (október 6-án) az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk. – Október a tisztelgés hava: ekkor emlékezünk az aradi vértanúkra, az agyagfalvi gyűlésre, 23-án az '56-os forradalomra. Fáy Ferenc költeményével köszöntöm az október hónapot – mondta Kilyén Ilka, majd a Jeremiás siralmai című verset szavalta el és a színpadra szólította a Maros Művészegyüttes igazgatóját.
– Búcsút mondunk, elköszönünk egymástól mi, táncosok, kollégák – kezdte beszédét Barabási Attila Csaba. – Az első estén azt mondtam, rendezvényünk célja az, hogy találkozó maradjon. A találkozó mindig szép dolgokat jelent. Ezt elértük: találkoztunk, ismerkedtünk, véleményt formáltunk. Ez az a díj, amelynek mindenki nyertese. A lehetőség, hogy az idén itt, jövőre pedig valószínűleg Csíkszeredában találkozzunk. Erre büszkék vagyunk. Mint házigazda, úgy érzem, a kollégák jól érezték magukat. Teljes odaadással próbáltak és a maximumot nyújtották egymásnak és a közönségnek. Köszönöm mindenkinek. Köszönöm a művészegyüttes román tagozatának, hogy mellettünk álltak és köszönöm a zsűri értékelését. Nem volt könnyű dolguk, de becsületes, őszinte munkát végeztek.
Peti András alpolgármester hozzátette: október hatodika szomorú emlék. Ekkor emlékezünk az aradi tizenháromra és Bathyány Lajosra, Magyarország első független miniszterelnökére. És azokra a székely földbirtokosokra is, akik a forradalom bukása után is tovább hittek az eszmében, majd életükkel fizettek érte. Ők hozták a legfőbb áldozatot a magyarságért, a magyar kultúráért. A táncegyüttesek találkozója és a hasonló rendezvények láttán meggyőződésem, hogy Marosvásárhely nemcsak a Székelyföld fővárosa, hanem az Európa kulturális fővárosa címre is méltó.
A Háromszék Táncegyüttes rövid, gyimesi és moldvai táncokból álló műsorát követően Novák Ferenc, a mindenki által csak Tataként ismert Kossuth-díjas rendező- koreográfus lépett a színpadra és adta át a zsűri nevében a találkozó díjait.
– Ez a kilencedik erdélyi találkozó. Néhányan részt vettem már, hol egyszerű nézőként, hol szakértőként, hol zsűritagként. Az eltelt évek alatt nagyon nagy előrelépés tapasztalható az előadások, táncegyüttesek esetében. Az idei rendezvény hallatlanul izgalmas volt. Magyarországon régebben zajlik, Erdélyben frissebb a vita arról, hogy tiszta forrás, avagy tiszta forrásból? Mindkettő nagyon fontos! Óriási szellemi vagyonnal rendelkezünk, és ez a tánc. Nagyon fontos megőrizni és bemutatni. Ugyanakkor a táncszínház is kiemelkedő jelentőséggel bír. Mi, rendező-koreográfusok, avagy táncírók nem maradhatunk ki abból a folyamatból, amit az írók, avagy a filmszakma képvisel – nekünk is el kell mondanunk a véleményünket a világról. De táncszínházat tiszta forrásból kell csinálni. És amikor a táncszínházi előadások mellett bemutatjuk a tiszta forrást, az érintetlen néptáncot, akkor az robbanásszerűen fog előtörni. Az idei találkozó előadásai között színvonalbeli szempontból nincs különbség. Ezeket bármelyik nemzetközi befogadó színház meghívhatja és büszkék lehetnek rá – mondta Novák Ferenc Tata, majd a díjátadó ceremónia következett.
A zsűri az Udvarhely Táncműhelyt a kreatív szcenikai megoldásokért, a Hargita népi együttest a vásári komédia táncszínházi megjelenítéséért, a Maros Művészegyüttest Kányádi Sándor versének egyedi, táncos megjelenítéséért, a Nagyvárad Táncegyüttest a városi életérzések kortárs megjelenítéséért, a Háromszék Táncegyüttest az erdélyi sorskérdések művészi megfogalmazásáért díjazta. Énekesi különdíjat kapott Kásler Magda és Erőss Judit, Brugós Sándort és Kerekes Dalmát a Nagyvárad Táncegyüttes produkciójában nyújtott táncukért díjazták és különdíjjal térhetett haza a Heveder együttes, a Háromszék produkcióját kísérő formáció is. A legjobb férfitáncos díjat ezúttal Tőkés Csaba Zsoltnak, a Háromszék táncosának ítélte a grémium A tékozló fiú című előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért.
A díjátadót követően a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, majd a Maros Művészegyüttes rövid műsorai zárták a gálaestet és a 2006 óta először ismét Marosvásárhelyen szervezett, négynapos, nagyszerű előadásokban gazdag találkozót.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarbükkös és környéke
Az egykori gazdag faluból mára szegényebb lett
Magyarbükkös szegény község. Mindössze 850 lelket számlál, azaz ennyi a községközpont, Magyarózd, Gombostelke és Lándor lakossága együttvéve. A magyar előnevet viselő falvakban többnyire magyarok, Gombostelkén románok, Lándorban fele-fele arányban románok és romák élnek. A magyar falvakban a lakosság túlnyomó része idős, a fiatalok elköltöztek. Az a kevés fiatal, aki maradt, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik. Nyáron mindenki elmegy, külföldön keresnek szezonmunkát – mondta Mihály Ferencz polgármester abban az önkormányzati épületben, amely hajdanán a Kemény családé volt. Kemény János erdélyi fejedelem 1607-ben itt látta meg a napvilágot. Az épület már 1740-ben középületként, községházaként szerepelt a hivatalos iratokban. Az ingatlant nem igényelték vissza, a Kemények Bükkösről megfeledkeztek.
A községben folyó munkáról szólva a polgármester elmondta, hogy a tavalyi év végére felújítottak két kultúrházat, az ózdit és a gombostelkit, sikerült lekövezni a községi utakat s további három kilométer megyei úton végezték el a kövezést. Az aszfaltút csak Magyarbükkös központjáig tart, Ózdra köves úton lehet eljutni, annak ellenére, hogy a terv elkészült. Pénz viszont nincs hozzá.
Idén mind a négy faluban kialakítottak egy-egy játszóteret, amit a helyi költségvetésből finanszíroztak. Tervbe vették, hogy a régi bükkösi könyvtárat kultúrházzá alakítják, hiszen a jelenlegi, ami a kastélyban működik, nem felel meg a követelményeknek.
A birtoklevelek 70 százalékát kiosztották a községben. A közelmúltban 250 hektáron mérték fel a parcellákat, hogy további birtokleveleket oszthassanak ki. A mérést hektáronként száz lejért végzik, ami eléggé megterheli a költségvetést – számolt be a polgármester.
Négy-öt év múlva nem lesz aki konfirmáljon
Urbán Rudolf tiszteletes úr 2009-től szolgál a magyarbükkösi református egyházban. Pályafutása során megfordult Kebelében, Újszékelyen, a Bonus Pastor Alapítványnál is. Amikor a faluba került a gyülekezet 220 lelket számlált. Azóta a hívek száma 197-re csökkent, de valójában csak 150-160-an aktív tagok. Több mint fele ennek 60 év fölötti. – A fiatalok, általában a jó képességűek, elmennek tanulni, s többé nem jönnek vissza a faluba. Nincs amit csinálni itt, munka és megélhetőségi lehetőség nincs. A gyülekezeti életről elmondhatom, hogy vasárnap délelőttönként 40-50 ember jön el a templomba, főként idősek. A gyerekek vallásórára járnak, alkalmanként körülbelül 25-en. Kétévente tartunk konfirmációt, idén négy fiatal konfirmált. Úgy néz ki, hogy 4-5 év múlva nem lesz aki konfirmáljon. Három óvodásunk van. Tömbmagyar falvaink rohamosan leépülnek, a jelek szerint felére csökken a lakosság. Az a kevés fiatal, aki itt maradt, mert ragaszkodik a szülőföldjéhez, nehezen boldogul, a gazdálkodáson kívül semmilyen más lehetősége nincs. Próbáljuk felrázni a fiatalságot, rendezvényeken veszünk részt, például az Alsó-Maros menti egyházközségek közös ifjúsági istentiszteletein. A konfirmandusokkal Németországban voltunk – mondta a lelkész abban a gyülekezeti teremben, ahol az egyházi összejöveteleket szokták tartani. S miközben erről beszélünk, elővesz egy tablót, olyan fényképekkel, amelyeken nagyszámú csoportok láthatók. Mind bükkösiek, a felvételek a Hangya Szövetkezet 1933. évi ünnepségén készültek. Akkor, nyolcvan évvel ezelőtt még volt életerő a közösségben. Ha az elvándorlási folyamatot nem sikerül megállítani, a jelenlegi közösség is csak emlék marad.
Nyolc gyermek a magyar tagozaton
Bükkösön járva az iskolát sem kerülhettük el. Egy szép osztályterembe kopogtunk be, ahol éppen Balog Erzsébet igazgató tartott órát az V-VIII. osztályosoknak. Öt magyar gyermeknek. Annak az ötnek, akik még Magyarbükkösön maradtak. Ebből ketten ötödikesek, hárman hatodikosok. Hetedik és nyolcadik osztályos nincs. Ugyanez, sőt rosszabb a helyzet az elemi iskolában, ott csak három gyermek van. Egy elsős és két harmadik osztályos. A nyolcosztályos iskola tehát nyolc gyerekkel működik! Ha átlagot számolnak, osztályonként egy jönne ki!
Magyarózdon az elemibe 11 gyerek jár, van nulladik, második és harmadik osztályos. Az V-VIII.-ba szintén 11 gyerek jár, van ötödikes, hatodikos és nyolcadikos tanuló.
– Húsz gyermek ment el a magyarbükkösi iskolából, Ludasra ingáznak. A szülők úgy döntöttek, inkább ingáztatják a gyerekeket, holott itt az iskola. A folyamat évekkel ezelőtt megkezdődött, akkor is összevont osztályok működtek, az ötödikesek a hetedikesekkel és a hatodikosok a nyolcadikosokkal jártak. Jelenleg hat tanár tanít a községben. Úgy osztottuk be az órarendet, hogy egyik iskolából a másikba menve váltjuk egymást – mondta az igazgató.
Több mint húsz éve előfizetőnk
Magyarózdon Korodi Jolánhoz látogattunk el, aki túl a nyolcvanon, közelebb a kilencvenhez özvegyen él. Több mint húsz évig volt előfizetőnk és hűséges olvasónk. Bekopogtunk hozzá, az ágyról felkelve örömmel fogadott, pedig egyre nehezebb számára a mozgás, járni csak járókerettel tud. – Mindig szerettem olvasni, szeretem a Népújságot, mindig megrendeltük. Amióta a férjem meghalt, és én alig járok, elmaradt az újságrendelés. Az unokám, az Udvarhelyen élő Már István megígérte, három hónapra megrendeli nekem, mert tudja, hogy szeretek olvasni. Szokott hozni nekem a székelyföldi lapokból, de én inkább a helyi újsághoz ragaszkodom – mondta Jolán néni, akinek átadtunk a legfrissebb lapszámokból. Majd tisztáztuk, hogy unokája nem más, mint az Erdély-szerte híressé vált Székelygyümölcs projekt vezetője.
A Népújság jó egészséget és, lapszámjainkat olvasva, tartalmas időtöltést kíván!
120 szarvasmarha, 750 juh az ózdi farmon
A gyönyörű fekvésű települések lehangoló hírei – az öregedő lakosság, elnéptelenedő óvodák, iskolák – után olyan pozitívumot kerestünk, amely reményt adhat a jövőre nézve. Kisüzemekre, feldolgozóegységekre nem találtunk. Egy farmra látogattunk el, ahol hét embernek adnak munkát.
– Magyarózdon 2009-ben vásároltuk meg az állattenyésztési farmot két sógorommal, Gilyén Józseffel és Gilyén Istvánnal. A feleségem, Mihály Erzsébet Ildikó, a farm adminisztrátora. 120 szarvasmarhát és 750 juhot tartunk. A szarvasmarhából 62 fejős, a többi növendék vagy borjú. Napi 1200-1400 liter tejet termelünk, amit kétnaponta a Friesland tejfeldolgozó vállalat szállít el. A szarvasmarha-állomány többnyire Holstein fajtájú, de van körülbelül húsz erdélyi piros tarkánk is. A farmon hét alkalmazott dolgozik, de segédkeznek a Bonus Pastor terápiás otthon lakói is. A vállalkozáson belül 170 hektár szántót művelünk, emellett megdolgozzuk az alkalmazottak földjeit is. A termény nagy részét takarmányozásra használjuk. Juhaink a községi legelőn vannak. Magyarbükkösön három családnak van még nagyobb farmja, ők is húsz fölötti állatállománnyal gazdálkodnak. Gombostelkén egy gazdának van 30 fejőstehene – mondta Mihály Ferencz, aki agrármérnökként számolt be a farmon folyó munkáról, arról a vállalkozásról, amely több helybeli családnak ad megélhetést.
Még nem szedték le a kukoricát
Múlt héten, amikor a községben jártunk, esős, hideg, zord volt az időjárás. A kukoricatáblák szinte zölden szedetlenül maradtak. A mezőgazdasággal foglalkozók kétségbeesetten mondták el, hogy a gépek sem tudnak a földekre menni, annyira nedves minden.
Várták, hogy jóra forduljon az idő, ami be is következett, és így neki lehet fogni a kukoricaszedésnek. A termelők amiatt aggódnak, hogy nagyon visszaesett a kukorica felvásárlói ára, egy kilogramm kukoricáért csupán 40-50 banit fizetnek, holott tavaly 1 lejért lehetett értékesíteni. Ugyanez a helyzet a búzával is, amelynek kilójáért csupán 60 banit fizetnének, ennyiért azonban nem érdemes odaadni, hiszen így még a befektetett költség sem térül meg. Bíró Sándor alpolgármester a felvételen a kukoricatermést veszi számba.
Mezey Sarolta

Helytörténet – A két kolozsvári honvéd vértanú
Október 6-án az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezünk. A korabeli, országszerte tomboló véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. 1849. október 18-án városunk határában két honvédtisztet végeztek ki. Tamás Andrást és Sándor Lászlót. Emlékoszlopuk mostani helyreállítása újabb alkalom arra, hogy ezen a napon ismét kegyeletünket rójuk előttük, a nemzet szabadságáért hozott, soha el nem homályosuló áldozatuk előtt.
1893-ban a Kolozsvárt megjelenő 1848–49. Történelmi Lapok a kivégzés körülményeinek tisztázását, s a két vértanú tiszteletére emlékmű állítását kezdeményezte. A két áldozat családja, egykori harcostársak, ismerősök, szemtanúk segítségével sikerült számos részletet kideríteni.
Tamás András
1784. október 16-án született Csíkmadéfalván. Határőr katona, majd tiszt volt a 11. Székely huszár határőrezredben. Később első osztályú százados lett, majd címzetes őrnagyként ment nyugállományba. A forradalom kitörésekor Gál Sándor ezredes kérésére elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. Ugyancsak Gál Sándor ajánlatára 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazaindult. Egy Péterfi nevű katolikus pap figyelmeztette, ne menjen Csíkba, mert életét veszély fenyegeti. Nincs miért félnie, mondta Tamás András, nem követett el semmit, amiért halállal büntethetnék. Hazatérte után Csíkszépvízre ment, ahol Gelygely István falusbíró – úgymond a rémuralom kényszere alatt – vasvillás legényekkel letartóztatta, Csíkszeredába kísértette, s az osztrák katonaságnak átadatta.
Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt – „a pártütő sereg szolgálatába lépett, előléptetéseit attól elfogadta, a pártütők érdekében proclamátiókat bocsátott és terjesztett, a csíkszéki nemzeti őrséget rendezte, s azt mint fővezér a cs(ászári). kir(ályi). seregek elleni csatára vezérelte” –, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor László
Születésének csak évét – 1796 – ismerjük. Az emlékoszlop egykori szövege szerint Csíktaplócán született. Egyik unokája, Szőrtsey Antal viszont azt mondta, hogy ott lakott ugyan, de Csíkszentmihályon született. A szabadságharc előtt és alatt semmiféle hivatalt nem viselt. Birtokosként a megyei gyűléseken heves ellenzéki beszédeket tartott, ezért „nagyszájú Sándor László”-nak nevezték.
Nem sikerült tisztázni, volt-e rangja vagy sem. Egyes vélemények szerint ugyanis őrnagy volt, mások szerint táblabíró és nemzetőr-százados. Sógornője meglátogatta Kolozsvárt, a Farkas utcai kegyesrendi gimnázium épületében létesített fogdában, de izgatottságában nem figyelte meg, hogy egyen- vagy polgári ruha volt-e rajta. Azért jött, hogy tudassa vele: bujdosó fia, János, kész érette kiszolgáltatni magát az osztráknak. Sándor László ezt elutasította: „...én már törődött agg vagyok, az élet rám nézve már semmi beccsel sem bír..., fiam meneküljön, míg a fergeteg elmúlik..., s akkor éljen boldogul”.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint ugyanis 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. A valóságban ezek hadifoglyok voltak, s útban Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek valójában kegyetlen gyilkosok voltak, akik többek között nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Kivégzés
Tamás Andrást és Sándor Lászlót a Kolozsvárt székelő, Urban tábornok által elnökölt császári haditörvényszék „akasztófán kötél általi kivégzésre” ítélte. Az ítéletet 1849. október 18-án hajtották végre. Haynaut utánozva, az ítélethozatal után Urban a Kolozsvár fölött magasodó Fellegvárban fölvonatta, és a városra irányíttatta az ágyúkat, az egész helyőrséget fegyverbe állította, a város lakosságát pedig kiáltványban fenyegette meg, hogy halál fia, aki a foglyok kiszabadítását megkísérli. Ezek után a kivégzésen alig volt jelen polgári személy.
Az elítélteket László Márton Ferenc-rendi szerzetes kísérte utolsó útjára, akit egyébként Marci bácsinak neveztek, s aki 1863-ban halt meg. Az ítéletet egy Szabó nevű székely hadbíró fogalmazta meg, s olvasta fel a kivégzés helyén. A kivégzéskor ködös, csúnya idő volt.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak véleménye szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. 2011 nyarán, Lénárd Dénes szamosfalvi, egy Bali nevű tóközi és Parajdi József ugyancsak tóközi lakosnak köszönhetően sikerült kideríteni valószínű helyét – a Tóköze keleti szélén, a mai Zsilvölgyi utca (Jiului) végén.
A sír
Másnap, 1849. október 19-én Sántha István és László Márton lelkész meg akarta tekinteni a kivégzettek sírját. Pál Mihály szamosfalvi birtokos azonban figyelmeztette őket, hogy ne menjenek oda, mert Urban tábornok a közelben kémeket tart, akik a látogatókat lesik. A következő évben Sántha Istvánnak feleségével és fiával sikerült ellátogatnia a kivégzés helyére, és az 1870-es évekig minden évben fölkereste a két vértanú sírját.
Sikertelen Házsongárdba temetés
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. Az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
Asztalos Lajos
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Nem belügy biztosítani az emberi jogokat
A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a román belpolitika viharos hullámveréseinek tudja be Traian Băsescu államfő ama kijelentését is miszerint Magyarország „tűzfészek” nemzetiségi kérdésben.
A Fidesszel kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Tirol példája alapján sem precedens nélküli a Tőkés László által szorgalmazott védőhatalmi státus, a magyar kormány azonban ilyet nem vet fel. Semjén lapunknak elmondta, az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, az emberi jogok biztosítása pedig nem fakultatív az adott országok részéről, hanem kötelesség. A közelgő EP-választások kapcsán Budapest minél szorosabb összefogásra biztatja az erdélyi magyar pártokat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Románia schengeni csatlakozásának várható újabb halasztása különösen az ország nyugati felében élő, jelentős számban magyarok alkotta lakosság mozgását korlátozza. Magyarország a korábbi álláspontjához hasonlóan ezúttal is felemeli a szavát Bukarest érdekében?
Romániának teljesen igaza van Schengen-ügyben, amit a brüsszeli bürokraták művelnek, az elfogadhatatlan és minősíthetetlen. Egyszer már meghatároztak egy kritériumrendszert, amit Románia és Bulgária teljesített, ezek után újabb és újabb lehetetlen kifogásokat találnak ki, hogy elszabotálják a két ország schengeni csatlakozását. Beszéljünk őszintén: bizonyos nyugat-európai országok, amelyeknél belpolitikai problémát okozott a romániai cigányok megjelenése, belpolitikiai okokból akadályozzák az integrációt. Ez két szempontból elfogadhatatlan és értelmetlen. Az egyik, hogy a leszögezett kritériumokat Románia és Bulgária teljesítette. Másrészt a romániai cigánysággal kapcsolatos, Rómában, Párizsban és más városokban tapasztalható probléma semmilyen összefüggésben nincs a schengeni határral. Ezek az emberek akkor is mennek, ha nincs Schengen, ha pedig van, akkor sem fognak jobban menni, mint eddig; ha visszatoloncolják őket, ugyanúgy visszatérnek. A megoldás az lenne, hogy Brüsszelnek több pénzt kellene fordítania Románia, Bulgária, Szlovákia vagy Magyarország olyan programjaira, amely a romák felemelésére irányul. Magyarország ezt előtérbe helyezte uniós elnöksége során. Ha arányosan megkapnánk az uniós pénzeket, akkor sokkal több eredményt tudnánk elérni. Mi mindig is támogattuk, és ezután is támogatni fogjuk Románia schengeni csatlakozását, már csak azért is, hogy a magyarok nehézség nélkül tudjanak jönni-menni.
Nem az ország Schengen-tagságán múlik, viszont Erdélybe jövet nem tartott attól, hogy az államhatár román oldalán megkérdezik, mi járatban Romániában? Hónapokkal ezelőtt Traian Băsescu elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy magyarországi politikusok „szabadon lófrálnak” az ország területén, a kirohanás pedig mélyítette a két ország közötti feszültséget.
Traian Băsescu elnök eme nyilatkozatát tekintsük a viharos román belpolitika eseményének. Amúgy nem tartozik a román politikára, hogy egy magyar állampolgár hova megy vagy nem megy. Oda megyünk, ahová akarunk, tekintve, hogy uniós polgárok vagyunk, Románia pedig aláírta az európai uniós szerződést. A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok. Ezt a Gibraltártól a Fekete-tengerig nyugodtan megtehetem, nem függhet egy kormány tetszésétől vagy nemtetszésétől. Aki nem fogadja el ezeket a játékszabályokat, az ne akarjon az EU tagja lenni. Ezek inkább retorikai kijelentések, amelyeket a helyükön kell kezelni. Másrészt mi nagy szeretettel látjuk a román politikusokat Magyarországon, ahol olyan román közösséget látogatnak meg, amilyet akarnak, kedvük szerint tarthatnak rendezvényeket, gyűléseket. Ahogy ezt én nem tekintem problémának, elvárom, hogy ők se tekintsék Erdély vonatkozásában annak.
A román államfő fogalmazott ennél durvábban is, nemzetiségi kérdésben tűzfészeknek nevezve Magyarországot, amelynek rendreutasítása terén Bukarest élharcos kíván lenni. Ezt a támadást miként könyveli el Budapest?
Ezt is tudjuk be a román belpolitika viharos hullámveréseinek. Egyébként ezek a mondatok elsősorban nem Magyarországnak szólnak, és nem is a magyarságnak, hanem bizonyos román választói csoportoknak. Ezért mindenkinek jobb, ha a súlyán kezeljük. Más kérdés, hogy a magyar kisebbség, a magyar nemzetrész helyzetére van egy nagyszerű megoldás, amit úgy hívnak, hogy autonómia, valamint a kisebbségi jogok százszázalékos megadása. Amennyiben ez megtörténik, akkor ez mindenkinek a javára válik. A mostani problémák abból adódnak, hogy a magyar nemzetrészt Erdélyben nem illetik meg olyan jogok, mint amelyek más országok nemzetrészeit Európában. Az autonómia nem magyar találmány, nem valamilyen soha nem látott vagy hallott extrém magyar ötlet, hanem megvalósult gyakorlat a kontinensen. Mármost ha másoknak lehet, akkor nekünk is. Román barátaink figyelmébe ajánlom, hogy nem vagyunk alábbvalóbbak egyetlen más népnél sem: ha más népeknek lehet autonómiája, akkor nekünk is. Az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, vagyis emberi jogok a közösség szintjén. Márpedig az emberi jogok nem egy ország belügye, amelyet ha kedve van, megad, ha nincs, akkor nem. Az emberi jogok olyan valóság, amivel születünk, az egész EU arra épül, hogy ezeket biztosítani kell, ami nem fakultatív dolog az adott országok részéről, hanem kötelességük. Természetes, hogy a magyar kisebbség harcol ezekért a jogokért, és a legtermészetesebb, ahogy Magyarország ezt támogatja. Mi teljesen helyesnek tartjuk, hogy Románia törődik a területén kívüli nemzetrészeivel. Ha Bukarest ezt megteheti a Moldovai Köztársaságban, mi miért ne tehetnénk Erdélyben?
És mi a magyar kormány álláspontja Tőkés László kezdeményezése kapcsán, miszerint Magyarország gyakoroljon védhatalmi státust Erdély fölött?
Mindenekelőtt tegyünk egy fontos distinkciót: a védhatalmi státus kérdése nem a magyar kormány álláspontja, ezt Tőkés László fogalmazta meg. Ám a püspök úrnak román állampolgárként miért ne lehetne olyan politikai elképzelése, amilyet akar? Hangsúlyozom, ez nem a magyar kormány álláspontja, viszont nem precedens nélküli, nem ördögtől való, amit a püspök úr mondott, hiszen létezett Ausztria és Olaszország vonatkozásában, Tirol tekintetében. Nem beszélve arról, hogy a román sajtó – tévedésből vagy szándékosan – félrefordította a terminus technicust, ugyanis Tőkés mondandójának a román megfelelője az állami garantőr, ő nem a „protektorátus” szót használta. Látható, hogy saját konfliktusaira felhasználva a román belpolitika méltatlan és inkorrekt támadást intézett Tőkés László személye ellen. Lehet a javaslatával egyet nem érteni, lehet a felvetését elfogadni vagy kritizálni, de abszurd és elfogadhatatlan az ellene folytatott hajsza. A kitüntetése visszavonását célzó kezdeményezések kapcsán érdemes megfontolni, hogy ha Tőkés László nem lett volna, és nincs a temesvári forradalom, akkor jelenlegi bírálói közül jó páran ma is a Román Kommunista Pártban vagy a Szekuritátéban üldögélnének, a jobbik része pedig valahol illegalitásban vagy a szamizdat ellenzékiség állapotában lenne. Hogy Romániában mégiscsak elindult egy demokratizálódási folyamat, és kommunistából uniós országgá vált, nem történt volna meg – legalábbis nem akkor és nem úgy –, ha nincs temesvári forradalom, utóbbi pedig nem lett volna Tőkés László nélkül. Akármit csinálnak, őt nem lehet kiírni sem a magyarság, sem Románia történelméből, a politikai élet szereplőinek el kellene ismerniük a rendszerváltásban betöltött szerepét. Annyi tolerancia pedig elvárható, hogy egy román állampolgárnak lehet a többségitől különböző véleménye saját országának, és nemzeti közösségének a sorsát illetően.
Tehát a magyar kormány nem kíván reagálni Tőkés László javaslatára?
Ez nem a magyar kormány álláspontja, mi ilyet nem vetettünk föl, tehát a magyar kormány ilyen kérdéshez nem viszonyul. Ez a püspök úrnak mint a magyar nemzetrészhez tartozó román állampolgárnak volt a felvetése, amihez joga van.
Román állami kitüntetését épp emiatt kívánják megvonni a napokban. Ha ez megtörténik, a magyar kormány szóvá teszi?
Szerencsétlen dolognak tartom egy kitüntetés visszavonását általában is. Magyarországon én dolgoztam ki a kitüntetési törvényt, és eleve ellenzem, hogy bárkinek a kitüntetését vissza lehessen vonni, hiszen végtelen aktuálpolitikai vitát indítana el. A magyar jogszabályok nem is teszik lehetővé az állami kitüntetések, díjak visszavonását. Tőkés László teljes joggal azért kapta ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, ezáltal Románia szabadságának a kivívásában. Ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni. A magyar állam természetesen semmilyen módon nem viszonyul ahhoz, hogy egy román kitüntetést adnak vagy sem. Ennek a lehetetlen dolognak az erkölcsi felelőssége azokat terheli, akik belpolitikai haszonszerzés céljából igyekeznek felhasználni ezt az ügyet.
A Sapientia EMTE új, Ön által is felavatott kolozsvári épületének átadásán is elhangzott, hogy az oktatásnak jelentős szerepe van a külhoni magyarság megmaradásában. Számíthat az erdélyi magyarság az anyaország további támogatására e téren?
Természetes kötelessége a magyar államnak biztosítani a külhoni magyarság oktatását. Különösen fontos ez a Sapientia tekintetében, hiszen az egyetem az adott nemzeti közösség megmaradását szolgálja. Ha egy közösségnek nincs elit értelmisége, akkor a megmaradása sokkal nehezebb, mert nincsenek sikeres, erős emberei. Márpedig ők azok, akik ki tudják kényszeríteni a többségi társadalomból a nemzeti kisebbséget megillető jogokat. Egy elit értelmiség szerepe mindig húzóerőt, annak megélését és tudatosulását jelenti, hogy érdemes, büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. Az Orbán Viktor miniszterelnök úr által tavaly a Sapientia vezetőivel aláírt megállapodás értelmében megvan a működéshez és fejlesztéshez szükséges pénz, amit tartalmaz az idei költségvetés is. Nemcsak arról van szó, hogy megőrizzük az egyetem működését és folytatjuk a megkezdett építkezéseket, hanem hogy növekedni fog az intézmény szerepe az erdélyi magyarságon belül, például a székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági és erdészeti képzés beindulásával. A magyar kormány kulcsfontosságúnak tartja a Sapientiát, amely a magyar megmaradás szimbóluma.
A jövő évi országgyűlési választásokon először élhetnek szavazati jogukkal a külhoni magyar állampolgárok. Milyen szerepe van ennek a nemzetegyesítés folyamatában?
Mindenképpen mérföldkő. Az asszimiláció megállításához és megfordításához nagyon erős impulzus kell, ez pedig a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által. Nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon zajlik a honosítás, a Kőrösi Csoma Sándor program keretében éppen most küldtünk ki a nagyvilágba ötven népművelőt és ötven konzult, hogy fölszítsák a magyar identitást és segítsék az állampolgársági kérvények beadását. Egy külhoni magyar kétféleképpen éli meg, hogy a magyar nemzethez tartozik közjogilag is: magyar útlevéllel a zsebében és a szavazati jog gyakorlása által. Ez azért fontos, mert 2014-től a magyar Országgyűlés már az egyetemes magyarság országgyűlése lesz. Ezért arra biztatok minden magyart, hogy ha még nem nyújtotta be állampolgársági kérelmét, tegye meg, mert bőven megkapja még a választások előtt. Aki már letette az esküt, arra kérem, hogy regisztráljon, jelezze e-mailben vagy levélben, hogy részt kíván venni a választáson. Szavazatát postai úton is eljuttathatja, nem kell befáradnia a nagykövetségre, konzulátusra.
És mit javasol a három erdélyi magyar politikai alakulatnak a jövő évi európai választások tekintetében?
A magyar kormánynak minden magyar egyformán fontos, függetlenül attól, hogy mi a politikai beállítottsága, felekezeti hovatartozása, mit gondol a világról. Mi arra biztatunk mindenkit – hiszen ez a nemzeti érdek –, hogy minél szorosabb összefogás legyen és a magyarság olyan hatékonysággal tudja megjeleníteni politikai akaratát, hogy megkerülhetetlen erő legyen Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Ugyanakkor fontos az is, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Ismét a nemzetállamokról
A Krónika szeptember 30-ai számának hasábjain Borbély László, az RMDSZ alelnöke reagált Kettős játék című írásomra. A nemzetállam elavultságáról vagy aktualitásáról szóló téma összetettsége, fontossága és a felvetett gondolatok ellentmondásossága miatt szükségesnek tartok néhány kérdést tisztázni.
Ennek jegyében szeretnék Borbély László kritikáira válaszolni. Rögtön egy személyemet érintő tévedéssel kezdeném: nem vagyok újságíró. Stratégaként és tudományos alapkutatóként szoktam időnként küldeni egy-egy írást a Krónikába. Így született a nemzetállam elavultságát cáfoló cikkem is.
Hatalmi arrogancia
1989 után az erdélyi magyarság az „egységes román nemzetállam” ellen lépett fel, jogosan. Jómagam is támogattam ezt a fellépést, mert úgy gondoltam, arroganciára vall egy történelmi idők óta itt élő és építkező, tekintélyes részt képező nemzetiséget figyelmen kívül hagyni. És ezt gondolom ma is. A román nemzetállam kifejezés használata az alkotmányban történelmi, partikuláris és mennyiségi okokból egyaránt komoly kiegészítésekre szorul. Egyetértek Borbély Lászlóval abban is, hogy 1918-tól kezdve a románság nemzetállami berendezkedés alatt sorvasztotta a magyar közösséget. De ettől még nem hinném, hogy a nemzetállam elavultságát megkérdőjelező szemléletem „veszélyt” jelentene bárkire. Értelmetlen az elavultság megkérdőjelezését egyenértékűvé tenni azzal, hogy Romániában az eddigi út folytatása lenne a kívánatos! Ezt szükségesnek tartottam tisztázni, mert félre lett értve.
Ugyanakkor megértem a visszatetszést, amit Borbély László és a legtöbb erdélyi magyar számára a nemzetállam fogalma okoz. Biztos vagyok benne, hogy ő is jobb körülményeket szeretne a magyaroknak, akárcsak valamennyien. És minden aggódót szeretnék megnyugtatni, hogy ez a szemlélet nem zárja ki a transzszilvanizmus megerősítésére, az RMDSZ decentralizálásra és az erdélyi magyarság önszerveződésére irányuló törekvéseket. Sőt! Teljes mértékben támogatja ezeket. De nem a „kicsit másként” politikát, mert afelett itt és most már eljárt az idő. Azt is megértem, hogy Borbély László tart a szélsőjobb térnyerésétől. Támogatom, és biztosítom arról, hogy egy csapatban vagyunk ebben a küzdelemben. Azt viszont nem értem, miért állítja rólam, hogy „a cikk írója elnézően beszél a szélsőségesekről”, majd rögtön a Jobbik példáját hozza fel, amely „egyérteműen kisebbségellenes politikát folytat”. Tőlem teljesen idegen sejtetés és asszociáció ez, amit nem tartok konstruktívnak. Ezért megkérem, olvassa el még egyszer a múltkori cikkemet, ahol külön bekezdésben értékeltem Orbán Viktor zsidópárti politikáját, idéztem Köves Slomó vezető rabbi és Ilan Mor izraeli nagykövet baráti elismerését, valamint üdvözöltem, hogy a magyar kormány jövőre holokausztévet hirdetett, és a holokauszt gyerekáldozatairól emlékező múzeum felállítását tervezi. Jobbikos nézetre vall ez, kedves Borbély László? És ha már a szélsőségnél tartunk, a korrektség megkívánná, hogy a szélsőjobb mellett a szélsőballal is foglalkozzunk. Mert ha „csak a szélsőjobb gonosz” szemüvegen át értelmezzük a világot, akkor az álszentségre vall. Egy ilyen stratégiának pedig nincs helye egy természetes Európában.
Nem emlékszem, hogy az RMDSZ valaha is felhívta volna a magyar közösség figyelmét az Unióban terjedő szélsőbal veszélyeire. Vasárnap például Bajnai Gordon jelenlétében az Együtt–PM szövetség hívei egy káromkodásokkal megtöltött magyar himnuszt énekeltek gúnyosan, saját készítésű „B... meg az Orbánt, b... meg a kormányt” darabot adtak elő, és egy hungarocell Orbán-szobrot állítottak fel, amelynek elfűrészelték a lábát, majd földre döntötték, és a fejét levágták. Ezt követően rugdosták, és ököllel ütötték a ledöntött szobor fejét, és késsel darabokat hasítottak belőle. A levágott fejjel pedig ordenáré megnyilvánulások kíséretében végigvonultak Budapesten. Erdélyi magyarként felteszem a kérdést: hogyan lehet ezekkel a gátlástalan internacionalista opportunistákkal elnézőnek lenni, sőt összefogni? Ezekkel, akik ócskának nevezték Istent, a külhoni magyarok elleni szavazásra kampányoltak, csődbe vitték Magyarországot, és gyűlölik a magyar népet. Ez aztán a tudathasadás! Következtetésként idézek a múltkori cikkemből: a nemzeti és szekuláris szélsőségesség közt nincs alapvető különbség; mindkettő hiábavaló.
Nemzetállamiság és Európa
Abból, hogy a románság közel száz éve a „nemzetállam” égisze alatt sorvasztja a magyarságot, én – Borbély Lászlótól eltérően – nem tudom azt a következtetést levonni, hogy a nemzetállam „elavult” lenne.1 Nem a berendezkedési forma avult el, hanem a románok éltek vissza a rendszerrel. Ha egy jó autó gazdája hetente balesetet okoz, akkor szerintem nem az autóval van a baj. Új autó helyett inkább sofőrcserére lenne szükség, a gazda pedig járjon biciklivel.
Az autóra való mutogatás csak politikai lehetőséget kínál az opportunista elit számára (a hibáit el nem ismerő sofőrnek), hogy tükörbe nézés nélkül áthárítson egy történelmi felelősséget, becsapva ezzel magát és a népet. A jó orvos az okot orvosolja, nem a szimptómát. Az igazi ok pedig a lehetőséggel való visszaélés. A felelős gazda fejet hajt a képességei előtt, majd az Audi vezetése helyett jókedvűen elkezd biciklizni.
Hatalmi pozícióhoz jutva a román elit a 19. század óta sorozatosan visszaélt a nemzeti öntudattal. Ezt támasztják alá azok a tanulmányok, melyek szerint a románság még a tudományos fejlődést követő európai értékkavalkád hatására sem nyitott a regionális, kulturális, nyelvi vagy vallási jellegű másság irányába. A mássággal való együttműködés helyett expanzív jellegű regionális burokpolitikát folytatott, és egy abszolutizált organikus nemzetállam építésén fáradozott. Ezt szolgálták a vitrintörvények és a kifelé rugalmas, ám a megegyezések betartása tekintetében kiszámíthatatlan szűk román elit. Hiba lenne ezért elítélni őket. És még nagyobb hiba lenne magunkat isteníteni, még ha a magyarságnak ezen a téren van is mit felmutatnia. Mert a magyar múltban is vannak visszaélések. Aki ezt nem fogadja el, az illúziókban él. Szent István kiváló példa a nemzetben gondolkodáshoz. Ő az igazság előtti alázat jegyében bátorította a magyarokat és tisztelte a másságot, az együtt élő népeket és nemzeteket.
Szintén nagyszerű példa a vallástoleranciát Európában elsőként (!) meghirdető 1568-os tordai országgyűlés. Vagy a magyar időkben, magyar városokban, magyar iskolákban, magyar osztályokban, magyar diákoknak való kötelező románnyelv-oktatás (1940-es évek Zilah, Szatmárnémeti stb.). Ezek a példák egytől egyig nagyszerűek, és konstruktív attitűdöt tükröznek. Nem hinném, hogy a magyar közösség bármelyik tagja komolyan venné a nemzetállami keret megkérdőjelezését, ha mondjuk az erdélyi román palánták magyarul is tanultak volna, és a történelmi fantáziákkal spékelt magyarellenes propagandák helyett a másság iránti tiszteletre tanították volna őket. Ha a magyar adófizetők pénzéből is gazdálkodó román rendszer a magyar egyetemek létrehozását is támogatná, a magyar lakosság számarányának megfelelő javakat és műsoridőt biztosítana, stb. Ezek természetes dolgok.
Tanuljunk Szent Istvántól!
Rövid összefoglalóként tehát a nemzetállam egy tartalom nélküli természetes berendezkedési forma, amellyel lehet élni és visszaélni. Előbbire lehet példa a Szent István-i szellemiség jegyében fogant nemzetállam, utóbbira a román nemzetállam. A történelmi felelősség áthárítása a nemzetállamra akaratlanul is a valós okok kendőzését segíti elő. A rozsdás vasra kent új festékréteg az uralkodó eliteknek nyújt kényelmes megoldást (pl. posztkommunisták), a népeknek meg új mesét. Ami butaság, mert kikerülhetetlenül eljön az idő, mikor az új festékréteg is felfeslik, és mindenkinek a gyermekei, unokái szemébe kell majd néznie.
A téma jóval összetettebb annál, semmint annak minden részletét ki lehessen itt fejteni. Azt viszont még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a fogalmak mesterséges kisajátítása nem egy bölcs dolog. Amire a nemzetállam kapcsán is vigyázni kell, az az önistenítés. Akad elég példa az európai történelemben, mikor a nacionalista (és nem csak) eszmény jegyében a hatalmon lévők kisajátították a fogalmakat, mint ahogy teszik ma a demokráciával is. Aki ismeri a történelmet, tudja, mekkora borzalmak történtek ennek jegyében. Mert a természetesség kizárattatott, és a mesterkéltségbe fektetett ambíciók minden gondolatot beleptek.2 Nem csoda hát, hogy a nyugati államok zöme kivonta az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, saját szégyenét. És nem azért tette, mert az idejétmúlt lett volna, hanem mert visszaéltek a rendszerrel, és a valós okok elől az áthárító mechanizmusokhoz fordultak. A fények kigyulladtak, a szellemi whiskyvel táplálkozó élősködők pedig előremenekültek az új keretekbe és az új mesékbe. A szimptómát doboljuk, a tükröt elássuk. Ez az igazi veszély, ami ma az Uniót veszélyezteti. A tükörbe nézésre képtelen mesterséges ember, a pozícióival visszaélő régi-új dominancia.
Korábbi cikkemben felhívtam a figyelmet arra, hogy az EU-t domináló szekulárisok (ez nem jelent „minden” szekulárist) a nemzetállamok szövetsége helyett egy mesterséges formába öntött, globális méretű individualista társadalmat akarnak építeni. Egy Münchausen bárói képességekkel rendelkező meseimádó piramist, mely a spanyol viasz mielőbbi feltalálásában és a saját hatalmában bízva objektív hazugságokkal igazolja meritokratikus önmagát. Borbély László ezt teljesen tévesnek tartja, mert szerinte az Unió alapvető morális, polgári értékeken nyugszik. Hogyisne... A nézeteink közti különbség valószínűleg abból a deltából fakad, ami a vitrinpapír és a gyakorlati folyamat közt van.
David Cameron brit kormányfő öt napja jelentette be, hogy az EU átalakításra szorul, Nagy-Britanniának pedig nincs helye egy mind szorosabbra vont EU-ban, mely mára túl bürokratikussá vált. Nigel Farage brit politikus, a Függetlenségi Párt vezetője, EP-képviselő szabadabban fogalmaz: „A politikai osztály olyan erős pozícióban van Brüsszelben, hogy egyre szélsőségesebb taktikákat engednek meg maguknak… A végjáték számukra az összes európai nemzetállam és a nemzeti demokrácia fogalmának eltörlését jelenti, átadva minden hatalmat, amivel a mi értelmezésünk szerint egy normális ország rendelkezik, tehát minden hatalmat ennek az új európai politikai osztálynak. … Ez már borzalom.” Jegyzetek: 1 Ez nem vonatkozik az abszolutizált nemzetállamra, mely egy halva született eszmény. 2 Ez a veszély körvonalazódik ma is az Európai Unióban.
Lőrinczi Loránd

Collegium Talentum a külhoni tehetségekért
A Collegium Talentum a határon túl felnövekvő magyar értelmiség bástyája. Egy olyan erő, amely öt országban köti össze a kibontakozó fiatal magyar tehetségeket és az egyes tudományterületek ismert kutatóit, professzorait.
Céluk a külhoni magyar értelmiség-utánpótlást segíteni, és erősíteni a határon túli tudományos, oktatói elitet a kutatói pályát lendületbe hozó távlatok megnyitásával.
A határon túli közel harmincezer magyar egyetemista közül évente a legjobb harmincat kiválasztva, támogatják azokat féléven keresztül átfogó szakmai és pénzügyi támogatással. A doktoranduszok közül belső pályáztatás útján a legjobbak versenyezve vesznek részt, majd a győztes tudósjelöltek egy nyugat-európai tanulmányútra mehetnek el. Támogatási rendszer különlegességét és szakmai erejét a tutorok biztosítják, akik a kollégista által kutatott szakterület tudományos fokozattal bíró elismert képviselői, többségükben egyetemi tanárok Magyarországról és a határon túlról. A 2010-ben indult kollégiumba a 2013. őszi tanévkezdésig kereken száz határon túli mesterképzős vagy doktorandusz nyert felvételt a most beiratkozó 30 új felvettel együtt. A kollégisták közül 53 PhD-hallgató vagy doktorjelölt. A támogatottak tudományterülete a mikrobiológiától az orvostudományig, az atomenergiától az informatikáig, a politikatudománytól a teológiáig számos diszciplínát felölel. Tanulmányaikat a Kárpát-medence 15 városának egyetemein végzik. 2013 első félévében az akkori 49 kollégista 74 tanulmányt, 92 szakcikket és absztraktot jegyzett, továbbá 84 előadást tartott hazai vagy magyarországi szakági konferenciákon. Kilenc kollégista nemzetközi konferencián szerepelt előadóként többek között Rómában, Lisszabonban, Heildelbergben, Kijevben és a törökországi Boluban.
2013. október 12-én a Magyarság Házában (Budapest I. Szentháromság tér 6.) a 2013/2014-es tanév ünnepélyes évnyitóját követően tartják a korábbi évfolyamok kollégistáinak poszter-bemutatóját, valamint az MTA DOMUS Hungarica programja támogatásával megvalósult Aranymetszés 2013 kutatás eredményeinek szakmai fórumát a külhoni magyar tudományos utánpótlás kárpát-medencei helyzetéről. A 2010 és 2013 között támogatott kollégisták közül a legjobbak kutatási eredményeit jelenítjük meg 46 poszteren. A kiállított posztereket szakmai zsűri értékeli két kategóriában. A háromtagú zsűri a tudományos kommunikáció szempontjai, valamint a téma iránti figyelemfelkeltés elérése alapján értékeli a munkákat. A zsűri elnöke Dr. Szendrő Péter egyetemi tanár, az OTDT elnöke, Gózon Ákos az Élet és Tudomány főszerkesztője és Kárpáti Andrea az ELTE TTK Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógia Központ vezetője. A díjak a humán- és a reáltudományok kategóriában kerülnek kiosztásra. Az 1. helyezettek 50.000 Ft, a 2. helyezettek 30.000 Ft, a 3. helyezettek 20.000 Ft értékű könyvvásárlási utalványban részesülnek. A Collegium Talentum Alumni Klubja mindkét kategóriában 25.000 Ft-os különdíjjal értékeli az általa legjobbnak ítélt posztereket.
Az Aranymetszés 2013 kutatás a Collegium Talentum célterületét jelentő négy szomszédos országban született magyar doktoranduszokat és fiatal kutatók tudományos életbe való integrálódásának irányát és szakmai jövőképüket vizsgálta. A szakmai fórum keretében a kutatás általánosítható, és régiónként specifikus eredményeit mutatják be a vizsgálatot lebonyolító határon túli doktorandusz szervezetek.
A Collegium Talentum működése
A tatabányai székhelyű Edutus Főiskola részeként működő tehetséggondozó program kiemelt feladata a Magyar nemzetpolitikai stratégia eleme című dokumentum alapján olyan speciális minőségi tudást nyújtani a határon túli egyetemisták és doktoranduszok részére, amellyel megállják a helyüket a nemzetközi tudományos életben (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Magyar Nemzetpolitika 3.2.4. pontja).
A Collegium Talentum ösztöndíjat, konferencia-részvételi támogatást, nyelvvizsga-támogatást és félévenként két alkalommal háromnapos továbbképzéseket biztosít (személyiségfejlesztő tréningek, műveltségi előadások, kulturális programok, közösségépítés) a felvett határon túli fiatal egyetemisták és kutatók részére. A kötelező képzési programok megszervezése a kollégium működtetésének egyik legfontosabb és legnehezebb feladata. A szakterületek sokfélesége miatt csak olyan szakmai előadásokat és tréningeket lehet programba állítani, amelyek nem valamely tudományághoz kötődnek, hanem a Collegium Talentum alapértékeinek megvalósítását szolgálják vagy általános módszertani készségfejlesztést biztosítanak. Így az előadások és vitafórumok többsége a magyarságtudattal, a nemzetfejlesztéssel, a közös történelmi és kulturális témákkal foglalkozik.
A képzések másik része készségfejlesztési tréning, amely a fiatal értelmiségiek számára olyan gyakorlati kérdéseket tárgyalt, mint a hatékony kommunikáció, a célra vezető tárgyalástechnika, az önismeret vagy a helyes stressz-kezelés.
A Collegium Talentum küldetése a határon túli magyarság helyben maradása érdekében a magyar anyanyelvű, európai szemléletű értelmiségi utánpótlás biztosítása. A tutor a helyi magyar értékek megőrzésének és átadásának szellemében, illetve az Európára nyitottság jegyében végzi támogató, fejlesztő munkáját. A Collegium Talentum tutor rendszere az ösztöndíjas rendes tanulmányait kiegészítő személyre szabott foglalkozásokra épül. Az ösztöndíjas kötelezettséget vállal, hogy tanulmányi átlageredményével és szakmai-tudományos előrehaladásával folyamatosan bizonyítja rátermettségét.
A Collegium Talentum 2013. évi támogatási rendszere Ösztöndíj tíz hónapon keresztül, amely összeg a kötelező képzési programokon készpénzben kerül kifizetésre és csak személyesen vehető át.
Konferencia-részvételi támogatás egyedi kérvény és elbírálás alapján. A kérvénynek a részletes költségvetést, tutori ajánlást és indoklást is kell tartalmaznia. Csak azokat a kollégistákat támogatjuk, akik előadással vagy poszterrel szerepelnek az adott konferencián. Nyelvvizsga költsége: csak sikeres vizsga esetén kerül kifizetésre. Cél, hogy a kollégiumi támogatás végére legalább egy nyelvből felsőfokú tudásra tegyenek szert a támogatottak. A tutorok a kollégista támogatásáért tiszteletdíjban részesülnek.
A Collegium Talentum működését és támogatásait a Bethlen Gábor Alap biztosítja.
Felvidék.ma

Nemzethalál, megmaradás, önrendelkezés
Le tudunk-e számolni a ránk, magyarokra oly jellemző nemzethalál-vízióval, vagy ez egyfajta sajátosság, a magyar néplélekből kiszakíthatatlan valóság? Van-e jövőnk, vagy beteljesítő jóslattá válnak legnagyobb költőink szavai? Gútán, Bayer Zsolt előadásán jártunk.
Rövid időn belül másodszor járt a Felvidéken Bayer Zsolt író, publicista, dokumentumfilm-rendező. A somorjai Templomkerti Napokon való – filmvetítéssel egybekötött – szereplése után október 7-én Gútán Önrendelkezés a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Ám, aki arra számított, hogy ENSZ-alapokmányokról, uniós cikkelyekről, kollektív és egyéni jogokról, európaiságról és hasonlókról hallhat, annak csalódnia kellett... Csalódnia, méghozzá kellemesen. Ehelyett ugyanis (bár ígérte nem teszi) Bayer rendhagyó irodalomórát tartott, ahol legnagyobb váteszeinkről: Illyésről, Vörösmartyról és Berzsenyiről volt szó, a bevezetőben feltett kérdésekről, meg persze önrendelkezésről. Vajon mi, magyarok, hogyan gondolunk saját magunkra, saját történelmünkre, és mindenekelőtt hogyan gondolunk saját jövőnkre? Vannak-e világos képzeteink ez utóbbiról, vagy valóban sötét e kép és halálra vagyunk ítélve, ahogyan nagyjaink fájdalmasan – e gondolattól rettegve – látták. Akárhogy is legyen: elképzelések nélkül lehetetlen gondolkodni a jövőről, ha pedig nincs jövőkép – nemcsak az önrendelkezésről nem fogunk beszélni... Mit tehetünk? Egyet biztosan nem: nemzeti váteszeinket kitagadni a közös nemzeti emlékezetből, hiszen ők, mi magunk vagyunk, de mégis: le kell számolnunk velük, és az évszázadok óta tartó nemzethalál-vízióval – hangsúlyozta Bayer.
Elhagytak szellemeid
llyés Gyula Koszorú című versében a magyar nyelv megszűnését kétségbeesett felkiáltással jövendölte meg: „Elhagytak szellemeid." De nem volt igaza, hiszen „túléltük azt a negyven évet, amelyről mindenki azt gondolta, hogy túlélhetetlen", és negyven évvel később is beszéljük és értjük a magyart. Álljon azonban az illyési mondat imperatívuszban, hiszen „minden nyelvnek van egy alapszókincse, amely ha elvész, megszűnik maga a nyelv. Ehhez az alaphoz tartoznak többek között a földrajzi megnevezéseink is. Ha tehát több mint ezer éve, erre a helyre, ahol most vagyunk, azt mondjuk: Felvidék, akkor nem lehetséges e megnevezést anélkül kiiktatni, hogy ne hagynák el e nyelvet szellemei."
Most tél van, és hó, és csend, és halál
Csupán a legnagyobb váteszünk, Vörösmarty Mihály tudta ilyen – a korát meghazudtoló – modernséggel és tömörséggel érzékeltetni legnagyobb félelmét: nemzetének halálát, a végső pusztulást. „Beleőrült abba gondolatba, hogy elvesztettük a szabadságharcot és egészen biztos, hogy egy vesztes szabadságharc után a magyar nemzetet el fogják törölni. Vörösmarty elborult elmével írta legfantasztikusabb és legnagyobb költeményeit, abban a biztos tudatban, hogy az ő népe halálra van ítélve" – fogalmazott Bayer. De Vörösmartynak sem volt igaza (ezzel együtt le- és megtagadhatatlan), hiszen „1100 éve vagyunk itt, de nem tudtak minket elpusztítani."
Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat
„Miképpen nagy erők mozdulnak meg azért, hogy ne legyen a magyaroknak önrendelkezése a Kárpát-medencében, azonképpen nagy erők mozdulnak meg az egész nyugati civilizációban, hogy az emberek sokasággá álljanak össze, de lélekké és néppé soha" – véli Bayer és Berzsenyit idézi: nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat. „Az a kérdés mindössze, hogy mi most sokasággá válunk-e, vagy megmarad a lelkünk, s lesz belőle szabad nép."
Miközben tehát több száz év távolából olvassuk legnagyobbjainkat, akik sorra megjövendölték nekünk, hogy el fogunk pusztulni, s miközben "imádjuk őket és zokogunk rajtuk és a leghalálosabb verssoraikat beválogatjuk legszebb verseink közé", a feladat az lenne: nézzünk úgy egyszer a mi 1100 éves történelmünkre, mint egy "sikersztorira". Lássuk meg: "elképesztő munkát végeztünk, kiirthatatlanok vagyunk."

Önkormányzati hatáskörbe utalnak több központi intézményt Romániában
Az önkormányzati hatáskörbe kerülő központi intézmények listájáról döntött kedden a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL).
Egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok, folyami kikötők kerülnek megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe - közölte Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes, miután négy órán át egyeztetett a liberális koalíciós partner Klaus Johannis elnökhelyettes vezette küldöttségével.
Az érintett tárcavezetők ellenállása miatt vélhetően központi irányítás alatt marad a közlekedési rendőrség és a mentőszolgálat. A román hírtelevíziók szerint az USL-n belül feszült vitákat szült az erőforrások feletti központi, illetve helyi szintű ellenőrzésen való osztozkodás.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban jelezte, elvileg támogatja a kormánykoalíció által meghirdetett decentralizációt, ha a feladatok mellé költségvetési forrásokat is biztosítanak az önkormányzatoknak.
Az RMDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi autonómiát erősíti - mutatott rá legutóbbi sajtóértekezletén Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
A székelyföldi román civil szervezetek fóruma ellenzi a decentralizációt. A fórum igazgatótanácsa pénteken nyílt levélben figyelmeztette a kormányt, hogy az intézkedés kivonná az "úgynevezett Székelyföldet" a román állam fennhatósága alól, és lehetővé tenné, hogy az önkormányzati hatáskörbe kerülő rendőrségen magyar nyelvtudást követeljenek meg az alkalmazottaktól, az egyenruhákon a "hivatalos nyelvtől eltérő" nyelvű feliratok jelenjenek meg, mindezzel "szeparatista és autonómiapárti" törekvéseket szolgálva.
Baranyi László, MTI

2013. október 9.
Marosvásárhelyen kiakasztották a román polgármestert a magyar képviselők
Egy kétnyelvű feliratokat osztogató nő megbírságolása miatti tiltakozásként magyarul szólaltak fel a marosvásárhelyi városi önkormányzat keddi ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői. A polgármester szerint „tíz nyelvet is beszélhetnek" a magyar képviselők, ezzel csak a „képmutatásukat és a demagógiájukat" bizonyítják.
Valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán tolmács hiányában románul is összefoglalta az elmondottakat – mondta Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere. Hozzátette, gesztusukkal az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség csütörtökön megbírságolt egy marosvásárhelyi nőt, aki kétnyelvű árucímkéket osztogatott a város egyik zöldségpiacán.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét is vezető politikus elmondta, már több mint négy éve kezdeményezte, hogy az önkormányzat vásároljon tolmácsgépet, és biztosítsa annak a műszaki feltételeit, hogy magyar képviselők anyanyelvükön szólalhassanak fel.
Hozzátette, a mostani akcióval azt szerették volna szorgalmazni, hogy a többséghez tartozó kollégák is sajátítsák el és beszéljék a kisebbség nyelvét. „Ez biztosíthatja a tényleges tiszteletet egymás kultúrája iránt" – magyarázta az alpolgármester.
Arra a kérdésre, nem tartja-e visszásnak, hogy tiltakozásképpen folyamodtak az anyanyelvhasználathoz, Peti András az RMDSZ korábbi helyi vezetőit hibáztatta. „2008-ig a marosvásárhelyi tanácsban többségi RMDSZ-frakció működött, és soha nem éltek a 2001 óta törvényben szavatolt joggal" – magyarázta az alpolgármester. Hozzátette, elvesznek azok a jogok, amelyeket a közösség nem gyakorol.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti.
A polgármester hozzátette, „tíz nyelvet is beszélhetnek" a magyar képviselők, ezzel csak a „képmutatásukat és a demagógiájukat" bizonyítják. Florea szerint a konfliktusos Marosvásárhely már nem pályázhat eséllyel az Európa kulturális fővárosa címre.
Pénteken mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tiltakozott amiatt, hogy a marosvásárhelyi rendőrség 1500 lejes (mintegy százezer forintos) bírságot rótt ki Lakó Péterffy Tündére, mert kétnyelvű – román és magyar feliratú – árucímkéket osztogatott egy marosvásárhelyi zöldségpiac árusainak. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a nő nem kért előzetesen engedélyt a polgármesteri hivataltól a címkék szétosztására.
A romániai közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken használható valamely kisebbségi nyelv az önkormányzatban, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. Marosvásárhelyen 1989 után csökkent 50 százalék alá a magyarok aránya.
MTI
Erdély.ma

Vincze Loránt: Ki kell mozdítani a holtpontról a székelyföldi autonómia és az európai kisebbségek ügyét
Kiegészítik egymást Székelyföld önigazgatását követelő erdélyi törekvések és az európai kisebbségvédelmi erőfeszítések – fogalmazott Vincze Loránt a Magyar Országgyűlés autonómia albizottságának kedd délutáni budapesti ülésén. Az RMDSZ külügyi titkára szerint az október végére tervezett, autonómiát követelő nagy székely menetelést és a három székely megyét egyesítő fejlesztési régió létrehozását célzó aláírásgyűjtést kiegészíti és megerősíti a kisebbségi keretszabályozást sürgető brüsszeli érdekérvényesítés.
Mostani erőfeszítéseink legfontosabb jellemzője, hogy erős közösségi támogatás, számos civil és politikai szervezet áll mögöttük. Európában hasonló értéket jelent a tizennégy tagállamra kiterjedt kisebbségi szolidaritás. Célunk, hogy a Székelyföldi autonómia kérdése és az európai kisebbségek védelme egyaránt kimozduljanak a holtpontról – fogalmazott Vincze Loránt.
Az ülésen az RMDSZ munkatársa elmondta, hogy a Szövetség, a FUEN és a többi partner az európai nyomásgyakorlás lehetőségeit keresik. Kérdésre válaszolva közölte: az RMDSZ európai partnereivel közösen tervezi a következő időszak tennivalóit, nyitott az erdélyi magyar szervezetek javaslataira, és megismételte a meghívást, hogy valamennyien csatlakozzanak az európai kisebbségi szolidaritáshoz. érdekérvényesítés. Résen kell lennünk, ha a következő európai mandátum során lehetőség lesz az európai szerződések módosítására. Befogadó közeget kell teremtenünk a velünk szövetséges, de a kisebbségi kérdést elutasító tagállamokban is. A kezdeményezés visszapattant az Európai Bizottságtól, mint labda a falról, idén ráadásul több alkalommal is. De nem adjuk fel a próbálkozást, új lehetőségeket, új eszközöket keresünk – mondta Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára, egyben a FUEN alelnöke.
Az autonómia albizottság ülésén megvitatták a magyar indíttatású polgári kezdeményezések elutasítása nyomán kialakult helyzetet, tájékoztatást hallgattak meg a Székelyek nagy menetelésének előkészületeiről, valamint a kárpátaljai autonómiatörekvésekről.
RMDSZ közlemény

Múltam emlékei
Bemutatták Szőts Dániel önéletírását
Minden településnek, így Sepsiszentgyörgynek is megvannak azon személyiségei, akiknek emberi tartása példamutató, tetteikről anekdoták keringenek, egy-egy kijelentésüket szájról szájra adják, és a közélet is elképzelhetetlen nélkülük, hiszen megfontolt véleményük és tanácsaik nélkülözhetetlenek a jó döntések meghozatalánál. Közéjük tartozik dr. Szőts Dániel nyugalmazott orvos is, akinek hétvégén mutatták be Múltam emlékei címet viselő önéletrajzi könyvét.
A szerző így vall a kötet születéséről: „Életem nyolcadik évtizedének végén elővettem házi könyvszekrényemből írásaimat, és önmagam is elcsodálkoztam azon, hogy 25 folyóiratban, napilapban, emlékkönyvben több mint 110 írásom jelent meg. Nem óhajtok curriculum vitae-t írni, de egyik nevezetesebb latin-deák idézet és szólás szerint verba volant, scripta manent (magyarul: a szó elszáll, az írás megmarad – szerk.). Kiválasztottam pályafutásom egyes szakaszait, melyekben saját írásaimat és a rólam írottakat összekötve megörökíteni kívánom a gyermekkoromat, iskolás éveimet, katonaéletemet, egyetemi tanulmányaimat, közegészségügyi, megelőző orvostudományi működésemet, egyházi szolgálatomat, művelődési közéletben folytatott fél évszázados, szülőföldem hírnevének öregbítése érdekében kifejtett tevékenységemet.”
Belelapozva és beleolvasva a Kopacz Attila által tervezett és kiadott, fényképekkel gazdagon illusztrált vaskos kötetbe, összeszorul a torkunk arra gondolva, mekkora veszteség lett volna az utókor számára, ha mindez nem jelenik meg újra nyomtatásban. Hiszen a Szőts család és Dániel fiának életútján túl az I. és II. világháború történései, valamint két letűnt világ korrajza mellett a nagy összeomlások és a még nagyobb újrakezdések krónikája is a könyv, illetve a helytállás és tenni akarás példatára.
A szerző szemmel láthatóan meghatódottan és talán éppen ezért tömören beszélt a keze közül kikerült hatalmas munkáról és annak tartalmáról, annyit viszont elárult, hogy életét hét szakaszra osztva foglalta össze a vele történteket. Korát meghazudtoló mozgékonysággal, a rá jellemző derűvel és humorral viszonyult a tiszteletére összegyűlt hallgatósághoz, melynek szívébe és tudatába újfent belopta magát. A rövid ismertető után kiszólította Bálint Csaba barátját, hogy hegedű kísérete mellett énekelje ki a visszaemlékezés hatására benne kavargó furcsa érzelmeket, később pedig Bartha Mihály egykori katonatársát is maga mellé szólította, hogy együtt keseregjenek, nevessenek a hegedűszóra.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Marosvásárhelyi tanácsülés
Szócsata a kétnyelvűségről és a városfejlesztésről
Igazi piaci hangulat volt a tegnapi tanácsülésen, ahogy már eddig is megszokhattuk, azonban a vitát ezúttal valóban egy piaci ügy váltotta ki. Peti András szóvá tette az elmúlt napokban történteket. Kérte, hogy kezdeményezzenek fegyelmi eljárást a piacigazgatóság és a helyi rendőrség ellen, amiért megtiltották egy állampolgárnak, Lakó Péterfi Tündének, hogy éljen az anyanyelvhasználat jogával, ugyanis a November 7. negyedbeli piacon magyar feliratot is tartalmazó címkéket adott át az árusoknak. Az alpolgármester elmondta, ezért ő is él ezzel a joggal, és magyarul is beszél a tanácsülésen.
Aztán felkérte a polgármesteri hivatalt, hogy az ilyen ügyekkel ne tereljék el a figyelmet a lényegről, vagyis arról, hogy Marosvásárhely lassan lekerül a régió fejlesztési övezetének térképéről, ugyanis október 25-étől a Tarom légitársaság felmondja járatait, továbbra sincs pénz az erdélyi, illetve az innen Moldva felé induló autópályák építésére, mi több, friss információval is szolgált Peti András, és elmondta, a Román Vasúttársaság működtetésképtelennek (neoperabil) nyilvánította a Székelykocsárd – Déda közötti vasúti szakaszt, ezért ezt sem fejlesztik többet. Haller Béla mindezt megtoldotta azzal, hogy számon kérte: a polgármesteri hivatal – ígérete és a költségvetésben megszavazott tétel ellenére – miért nem helyezte ki a tanévkezdésig (a Bernády iskola kivételével) az oktatási intézményekre a kétnyelvű táblát.
Mielőtt más napirend előtti felszólalás is elhangzott volna, a gyűlésen jelen levő Dorin Florea polgármester, szokásos stílusában, igen élesen bírálta az RMDSZ-tanácsosokat. Elmondta, két év után (sz.m.: az új tanács mandátumára célzott) most fedezik fel, hogy mi hasznos a városnak, holott ő évekig dolgozott a hivatallal együtt a városfejlesztési terveken, amelyeket az RMDSZ elutasított. Florea szerint nem elég, hogy szavazat alá bocsátják, Marosvásárhely legyen a régióközpont, hiszen az RMDSZ-politikusok nem fogadták el építő jellegű javaslatait. Ezek között megemlítette a nagyvárosi övezet kialakítását, azt, hogy már rég jelezte, hogy a repülőtér csődhelyzetbe jut, a városközpont átalakítási tervét elvetették, a terelő- utak megépítését nem támogatják, "megfúrták" a digitális város tervet. Mi több, az RMDSZ utasította el a regionális sürgősségi kórház megépítését. Florea szerint mindezek mellett az RMDSZ volt az a szervezet, amely folytonosan szította a konfliktust, akár az említett példával is. S különben – tette hozzá – nincsenek a kétnyelvű feliratok ellen, csak járjanak el törvényesen.
Erre dr. Benedek István kifejtette, hogy van, amikor igaza van Dorin Floreának, de most nem volt igazságos. "Beszéltünk a repülőtérről, az autópályáról is – senki nem mozgatta a füle botját sem, pedig jó lett volna komolyabban venni ezeket a kérdéseket. Ha eredményt akarunk elérni, nemcsak a tanács, hanem a város lakossága is egységesen kell fellépjen azért, hogy Marosvásárhely központtal alakuljon meg a régió" – mondta a frakció korábbi vezetője. Ehhez Soós Zoltán hozzáfűzte, a párbeszéd hiánya mérgezte meg ezt a kapcsolatot, és azt is javasolta, hogy konzultáljanak ebben az ügyben a peremtelepülések polgármestereivel. "Sok esetben kész tények elé állítanak tanácsosokként, a polgármesteri hivatal nem von be a döntéshozatalba a konzultációban. Ezért is alakult ki az évek folyamán ez a helyzet, ami immár bevett szokás lett a hivatal és a tanácsosok közötti viszonyban.
A politikai szócsata után néhány fontos döntés is született. A város megvásárolja az Energomur Rt. volt székházát, amelyet oktatási célra használnak majd. A városi park (Liget) felújításának és az általános városrendezési terv (PUG) költségtételein kívül elfogadták a költségvetés- kiegészítést. Egyelőre a város megőrzi a polgármesteri hivatal székházával szembeni ingatlant (a volt fodrászüzletet), amelyben valószínű, hogy könyvesboltot működtetnek majd. Három évre bérbe adják a Mihai Eminescu művelődési központban levő helyiségeket a Diákháznak. Manzárdosítják a sportakadémiát. Az Izorep Rt. lakóparkot építhet Bodon felé. Végül bérleti szerződést kötnek a református egyházzal az Egyesülés negyedbeli óvoda működtetése érdekében.
Vajda György

’56 izzó ősze volt
"56 izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol" – énekli az EAST együttes. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt valóban eksztázis és agónia jellemezte Magyarországot és a Kárpát-medencei magyarságot. Az 56-os forradalom a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Magyarország megmutatta a világnak, hogy a magyar népet nem lehet büntetlenül diktatúrába hajtani. 1956 októberében munkások, diákok, értelmiségiek egyöntetűen jelezték, hogy nem tekintik magukénak a szovjet típusú elnyomó rendszert, hogy szabadságot, emberhez méltó életet szeretnének. A szabadságvágytól átfűtött magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, kitüntetett figyelemmel, izgalommal követték, és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat. Az ifjúság, a diákság, mint minden sorsdöntő eseményben, ezúttal is fontos szerepet játszott határon innen és túl. A pesti ifjak a szovjet tankokkal harcoltak, a határokon túl pedig a legkülönbözőbb szimpátia-megmozdulásokkal, szervezkedési kísérletekkel próbálkoztak.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, a marosvásárhelyi történelem szakos tanárokkal együttműködve, csoportos vetélkedőt hirdet általános iskolások számára 1956 emlékének méltó megünneplésére. A vetélkedőre iskolánként egy, maximum két, három-három tagból álló csapat nevezhet be, és október 23-án kerül rá sor. A versenyre való felkészülést biztosító háttéranyag a következő linken érhető el: http://tortenelem-maros.blogspot.ro/2013/09/a-forradalom.html
Jelentkezni az adott iskola történelem szakos tanáránál lehet.
Esszéíró pályázatunkkal ennek a küzdelemnek és az összetartozásnak szeretnénk méltó emléket állítani. 9-12.-es, középiskolás tanulók írásos munkáit várjuk. A pályamunkákat esszé formában kérjük, külön értékelve a tényeken alapuló, de önálló megközelítéseket, értelmezéseket, címalkotásokat. A pályamunka terjedelme 3-5 oldal között váltakozhat, másfeles sorközzel, 12-es betűmérettel.
A pályázat javasolt témái
1. Családok ötvenhatja
2. 1956 és a magyar összetartozás
3. Ifjúság és ’56
4. A sokarcú ’56
A dolgozatok nyomtatott változatát tanáraitok gyűjtik be, elektronikus formában pedig a következő e- mail címre várjuk: novakzozo@hotmail.com
A szakmai mércének megfelelő dolgozatokat a vasarhely.ro oldalon leközöljük. A pályázati munkákat szakmai zsűri értékeli ki. A díjazás két kategóriában történik. A vasarhely.ro-n megjelenő dolgozatok közönségszavazáson vesznek részt. Az online versenyben kizárólag a honlapon megjelent cikk oldalán leadott "like"-ok számítanak. Ugyanakkor a szakmai zsűri is kiválaszt egy nyertes munkát. A két győztes jutalma egy-egy táblagép, és dolgozataikat felolvashatják az október 23-án tartandó megemlékező rendezvényen. Szakmai tanácsokért, útbaigazításért forduljatok tanáraitokhoz, és a szervezőknél is érdeklődhettek a fent megadott e-mail címen.
Beadási határidő 2013. október 13.
Ajánlott könyvészet:
http://www.rev.hu/sulinet56/online/naviga/index.htm
http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/aktualitasok
1956 és az erdélyi magyarság. Főszerk. Stefano Bottoni. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=564
Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Pro- Print, Csíkszereda. http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=981
http://www.adatbank.ro/adatbankuj/ro/cedula.php?kod=564
http://adatbank.ro/adatbankuj/indextermeszet.php?k=26
http://www.magtudin.org/TofalviZoltanAz1956-oserdelyimartirokrokrol.pdf
http://www.hunsor.se/dosszie/az1956forradalomvisszhangjaerdelyben.pdf
http://home.hu.inter.net/kortars/0112/tofalvi.htm

A könyvkiadó halála
– Emlékezés Tőzsér Józsefre –
Az irodalom, a magyar irodalom is, nem csak az írók és az olvasók ügye. Ott vannak azok a szorgos, nemegyszer személyes áldozatokat vállaló intézmények és személyiségek is, akik testet adnak annak a lelki összeköttetésnek, amely az író és az olvasó között létrejön. Nélkülük nincs irodalmi élet és nyilvánosság – nélkülük nem lehetséges az a párbeszéd, amely a nemzeti kultúra rendszerét szabályozza. A könyvkiadóról mint nagyon is gyakorlatias, mégis szinte legendába illő személyiségről beszélek, és a magyar művelődés történetében, hála Istennek, nem egy ilyen akad. Tőzsér Józsefről beszélek, aki a magyar végeken, történetesen Csíkszeredában szolgálta az erdélyi magyar irodalom, a magyar kultúra ügyét. Versesköteteket, regényeket, irodalmi és történelmi szakmunkákat, művészeti albumokat juttatott el nemcsak Erdély magyar olvasóihoz, hanem mindannyiunkhoz, akik számára a magyar nyelv és művelődés szakrális fogalmat jelent, nem ritkán életük értelmét jelenti.
Mint erdélyi (és magyarországi) könyvek terjesztője kezdte pályáját, nem ritkán a romániai zsarnokság rendelkezéseivel szembefordulva, ez kétségtelenül emberi bátorságot és nem ritkán székely találékonyságot kívánt. A nagy történelmi átalakulások után hozta létre kiadóját, a mára legendássá vált csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadót. Nemcsak erdélyi írók és tudósok műveit kínálta fel az olvasónak, hanem magyarországiakét is, nem jelszavakban, hanem a köznapi gyakorlatban képviselve a "nemzetegyesítés" szellemi stratégiáját. Igaz, különösen az utóbbi néhány esztendőben mind kedvetlenebbül segítette ebben a budapesti művelődéspolitika. Ő mindazonáltal töretlen bizalommal, fáradhatatlanul szolgálta az erdélyi magyar könyv ügyét és tett eleget annak az íratlan erkölcsi követelménynek, amelyet kultúránk, irodalmunk nemzeti egysége jelent.
Halála korai volt és váratlan: vasárnap este kellett volna Budapestre érkeznie, útközben érte a halál. Naplója, jegyzetfüzete tele volt tervekkel, súlyos betegséggel küzdve is mindig vállalta és végezte az önkéntes szolgálatot. Mintha manapság már nem a dísztribünöknek, a politikai ünnepélyeknek, hanem elsősorban a köznapoknak volnának hősei.
Pomogáts Béla
(Megjelent a Hargita Népe 2013. október 8-i számában)

Exkluzív interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével
Célunkat EU-szinten is látni, láttatni
Megragadva az alkalmat, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor vasárnap részt vett az aradi megemlékezésen, exkluzív interjúban próbáltuk áttekinteni a romániai magyarságot jelenleg foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.
– Elnök úr, hogyan képzelik az EP-vel elfogadtatni az Európai Nemzeti Kisebbségek Szövetségének (FUEN) a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozó indítványát, miközben minden nyugati ország a bevándorló kisebbségek által okozott gondokkal, társadalmi feszültségekkel küszködik? Ha az őshonos kisebbségek jogainak a bővítésére irányuló indítványt elfogadnák, a bevándorlóknak is hasonló jogokat kellene biztosítaniuk.
– Nem lesz könnyű, hiszen az EU nem azért jött létre, hogy az őshonos kisebbségeket védje, hanem, gazdasági érdek vezette az elődjének, az Európai Közösségnek a megalapítását. Ha az őshonos kisebbségek jogairól szó esik, az tulajdonképpen 2007-óta történik, amióta mi az Európai Parlamentben vagyunk. Amikor mi a jogaink bővítésének a tervezetét elkészítettük, eleve hosszú menetelésre számítottunk. Tehát ez nem egy villámháború, amit néhány nap vagy néhány hét alatt meg lehet nyerni, mert sok olyan erős gazdasággal rendelkező uniós tagállamot kell meggyőznünk arról, hogy az EU-ban nem csak a jelentések, a retorika szintjén kell elismerni a sokszínűséget, több kultúrának az egymás mellett élését, a nyelvi sokszínűségnek az értékét, hanem mindezt a gyakorlatban is meg kell valósítani. Noha nem lesz könnyű megvalósítani, úgy érzem, jó úton járunk, hiszen EU-szinten megteremtettük az őshonos kisebbségeknek az összefogását, a szolidaritását, ami az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól egészen a Földközti-tengerig terjed. Nekünk a megszületett összefogást kell kamatoztatnunk. Másképp viszont, legalább ilyen nehéz megértetni, elfogadtatni, hogy az EU tagállamai tegyenek különbséget az őshonos közösségek, nemzeti kisebbségek között, akik évszázadokon, sőt évezredeken keresztül a különböző országokban, régiókban értékalkotók voltak a többségi nemzetekkel együtt, illetve a munkát kereső bevándorlók között. Utóbbiak azért érkeznek egy-egy országba, hogy ott munkát találjanak, megélhetést biztosítsanak a maguk, illetve a családjuk számára. Az őseink, illetve mi nem munkát keresni érkeztünk ide, hanem a történelmünk úgy alakult a XX. században, hogy a nemzet- és az államhatárok Európában nem esnek egybe. A tény, hogy a Bizottság visszautasította a kezdeményezésünket, bizonyára sokunknak hidegzuhanyként hathat, de a megteremtett szolidaritást tovább kell vinnünk. Mert a következő ciklusban módosulni fog a Lisszaboni Szerződés, aminek a módosításakor viszont ott kell lennünk, hogy a Szerződésbe bekerüljön az őshonos nemzeti közösségekkel kapcsolatos kompetencia, mint a Bizottságnak és a Parlamentnek a kompetenciája. Ezt rajtunk kívül más nem fogja felvállalni, csakis a nemzeti kisebbségeknek, az őshonos közösségeknek a képviselői. Ezért létfontosságú, hogy a 2014-es EP-választások után, amikor a Lisszaboni Szerződés amúgy is módosításra kerül, mi is hallathassuk a hangunkat. Ez olyasmi, mint a maratoni futás, ahol nem az a kérdés, milyen volt a start, hogy az első 100 métert gyorsan le tudod-e futni, hanem, hogy a több mint 40 kilométert végig tudod-e futni türelmesen, kitartással, tehát célba tudod-e juttatni az akaratodat.
– Mekkora erőt képviselnek az EP-ben az őshonos nemzeti kisebbségek?
– Sokan vannak, közülük egyesek nemzeti közösségek képviselőiként, mások viszont valamilyen ideológiai vonal képviselőiként szereztek mandátumot. Ott vannak a szlovákiai magyar barátaink, ott vagyunk mi, a dél-tiroli németeknek a képviselői, a németországi dánok képviselői, a dániai németek képviselői, az Európai Néppárton belül olyan képviselők, akik franciák ugyan, de valamelyik kisebbséghez tartoznak. Végül pedig ott vannak a katalánok, akik a spanyolországi viszonyokat nézve talán a legfontosabbak. Ha jól összeszámolnánk, már a felsoroltak is erős csoportot képviselnének, de még az Intergrup működése is azt bizonyítja, hogyan működtethető egy munkacsoport az EP kebelében. Természetesen, a felsoroltak nem igazán befolyásolhatják az ideológiai táborok közötti erőviszonyokat, de rettenetesen fontos, hogy amikor az EP-ben a nemzeti közösségekről beszélünk, ne ideológiák mentén beszéljünk erről, hanem legyenek a Néppártban is, a Szocialistáknál is, a Zöldeknél is, a Liberálisoknál is olyan emberek, akik ezt az elvet, ezt a célt fenntartják és követik. Ilyen szempontból nekünk az a fontos, hogy 2014-ben erősítsük egymást az EU tagállamaiban. Nem vagyok a híve annak, hogy az elzárkózásból egy jobb megoldást lehet kihozni, mint az együttműködésből.
– Szórvány-magyarként viszont magam attól tartok, hogy mikorra ezt a maratoni harcot sikerül megvívni, annyira megfogyatkozunk, hogy értelmét veszítik a kiharcolt jogok. Ebből kiindulva, nem gondolja-e, hogy radikálisabb eszközökkel kellene próbálkozni a szórványmagyarság számára kulturális, míg a tömbmagyarság számára a területi autonómia megszerzéséért?
– Hadd kérdezzek vissza: mi lenne az a radikális eszköz?
– Azt hiszem, éppen ön állította, hogy szeptemberben nagy tüntetés-sorozatot szerveznek a fejlesztési régióknak a hatalom elképzelései szerint történő kialakítása miatt.
– Így is lesz: október 27-én nagy menetelés következik Székelyföldön, amit összefogással szervezünk. Tehát ezeket az eszközöket használjuk, de azt is látni kell, hogy példának okáért, a március 10-i tüntetés nyomán nem lett autonómia. Bizonyára az október 27-re tervezett tüntetés után sem lesz autonómia. Ismétlem, ezeket az eszközöket használjuk, tehát a kérdés jogos. A parlamenti eszközöket, illetve a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket használva tudunk olyan kényszerhelyzeteket teremteni, hogy az épülő házunkhoz még egy téglát, még egy falat hozzátehessünk. Nincsenek csodák. Minden nap meg kell oldani egy-egy problémát, miközben a távlati célt nem szabad szem elöl veszíteni. A politikában egy kicsit ez is művészet, hogy a kettőt össze lehessen hangolni.
– Nem a Néppárt szájíze szerint beszélek, de nem gondolja, hogy csak akkor érhető el komolyabb eredmény, ha az erdélyi kérdés európai kérdéssé válik?
– Illúzió. Mi is megtapasztaltuk az EU-ban, hogy mihelyt magyar kérdésről beszélünk, az lepattan róluk, mint a falról. Éppen ezért teremtettük meg az EU-ban a kisebbségek szolidaritását. Mert ha a mi gondjaink fontosak a Szlovákiában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy máshol élő kisebbségek számára, akkor a mi ügyünk európai üggyé válik. Mert a mi szempontunkból a mi, erdélyi ügyünk a legfontosabb, de mihelyt erről beszélünk, abban a pillanatban lepörög róluk. Éppen ezért fontos, hogy az előttünk álló célokat EU-szinten próbáljuk látni és láttatni. Máskülönben kudarcot kudarcra halmoznánk, noha a jó ügyet szolgálnánk.
– A megemlékező ünnepségen elmondott beszédében többször bírálta a hatalmat. Kormányzati tényezőként ezt nem igazán lehetett tenni?
– Dehogy nem, hát éppen ezért, nevezetesen a MOGYE-ügy miatt bukott meg a kormánykoalíció. Éppen azért buktunk meg, mert kormányzati pozícióból próbáltuk keresztülvinni az akaratunkat.
– Ellenzékből radikálisabban kifejezésre lehet-e juttatni az ellenvéleményt, mint kormányzati tényezőként?
– Kimondani bármit lehet, kérdés viszont, hogy mikor, mit mondasz ki, kinek mondod, hogyan lehet ebből cselekvési tervet készíteni, hogyan lehet eredményt elérni? Nem a mondatokkal van a probléma, hiszen csípős, radikális beszédet bármikor tudunk mondani. Amikor viszont kormányon vagy, adott a helyzet, hogy kormányzati eszközöket használhass a célok eléréséhez, tehát eredményeket lehet felmutatni. Amikor viszont nem vagyunk kormányon, ezek az eszközök nem léteznek, ezért a retorika mindig másképpen hangzik. Lényeg, hogy akár ellenzékben, akár kormányon vagyunk, és számomra ez a vezérfonal, a célt nem szabad szem elől veszíteni, eltéveszteni. Tudni kell, mi a közösség érdeke, a célja. Szerintem ez a jó, mert a közösségi céloknak alá lehet rendelni a politikai eszközöket. Hogy milyen eredménnyel lehet használni őket, más kérdés.
– Ön bízik-e abban, hogy a 6 megyében tervezett referendum az ottani magyarság szempontjából pozitívan befolyásolja majd a fejlesztési régiók kialakítását?
– Ha egy hatalom komolyan gondolja, hogy az adófizetők érdekeit, óhaját, sóhaját figyelembe kell venni, akkor szerintem nem hagyhatják figyelmen kívül a mi közösségünk akaratát, véleményét sem. Tehát ha egy demokratikus hatalom ad a szavára, a lakosság véleményét nem seperheti le az asztalról.
– Hogyan értékeli a tényt, hogy a Ponta-kormány tisztségében hagyott néhány magas rangú magyart?
– Szerintem az elmúlt 23–24 évben nehezen, de sikerült megértetnünk velük, hogy vannak olyan területek, mint az oktatás, ahol a legnehezebb időkben is volt magyar tisztségviselő államtitkár, helyettes államtitkár, fő osztályvezető vagy osztályvezető. Mert a kisebbségi, illetve a magyar nyelvű oktatás kérdését csakis magyar ember tudja képviselni. Ez nem egy többlet-gesztus, hanem egy lassan megteremtett hagyománynak a folytatása, jogos elvárás. Ez viszont azért van, mert több mint 20 éve folyamatosan ezt mondtuk nekik. Azt képviseltük, hogy a kisebbségi, nevezetesen a magyar nyelvű oktatást nem lehet román emberre bízni, mert az még soha nem működött. A hatalmi körökben megteremtett hagyomány, a bennük megérlelődött felismerés is azt bizonyítja, hogy a képviselőinknek feltétlenül a törvényhozásban kell lenniük, ha lehetőség nyílik rá, a hatalommal járó előnyöket, felelősséget is vállalnunk kell. Mert ahogy a MOGYE-ügyben kifejtett szilárd álláspontunk is bizonyítja, hatalmi tényezőként is ki lehet, ki kell nyilvánítani az ellenvéleményt.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Mikó-per: imádságra szólít fel a tárgyalás napjára Kató Béla
Markó Attila az egyedüli igazságos döntést várja
Imádságra szólítja fel az „Erdélyi Református Egyházkerület hívő népét, és a világ öt kontinensén élő magyar nemzettársait” október 10-re a Mikó-per következő tárgyalási napjára Kató Béla püspök. A bukaresti Legfelsőbb Bíróság csütörtökön tárgyalja a Mikó-pert, és lehetséges, hogy még aznap jogerős ítéletet is hirdet az ügyben.
Szerkesztőségünkbe eljuttatott keddi felhívásában az erdélyi református püspök arra buzdít, hogy a világ magyarsága imádságban sorakozzék fel „a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében igazságtalanul meghurcolt” három vádlott mellett.
„Kiáltsunk együtt a Mindenható Istenhez a gyalázatos jogfosztás miatt, amit református anyaszentegyházunk és a székely nép ellen a fennálló világi hatalom elkövetett és véglegesíteni kíván” – áll Kató Béla felhívásában. „Hisszük azt, hogy van Isten az égben, aki hathatósan gyakorol jogosságot igaz ügyünkben, és megszabadítja az ártatlanul meghurcoltakat és megalázottakat!” – fogalmazott a püspök.
A Mikó-perben tavaly június végén született elsőfokú döntés a buzăui törvényszéken, amely Markó Attilát, az RMDSZ jelenlegi képviselőjét, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climét, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre.
Az ügyészség magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyi érintettek feljelentése alapján emelt vádat a visszaszolgáltatás ügyében. A vád szerint az iskola soha nem volt tulajdonjogilag a református egyházé, azt a székelyek építették közadakozásból, és az egyház csak felügyelte az iskolában zajló oktatást.
2012. szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek szerint a Mikó-per alapját képezheti egy esetleges újraállamosítási folyamatnak. A magyar kormány értetlenségét fejezte ki a bírósági döntéssel kapcsolatban.
Markó Attila a csütörtökre várható végső, immár fellebbezhetetlen döntést megelőzően a Szabadságnak elmondta: „Az egyedüli igazságos döntést várom. Nincs kétféle igazság, egy igazság van csupán, az pedig az enyém, a miénk”. Az RMDSZ szenátora szerint ügyvédeik mindent megtettek az ügy érdekében, a várható ítélet nem rajtuk fog múlni.

S a finnországi svédeknél?
Politikusokból, kutatókból és újságírókból álló jeles küldöttség érkezett hétfőn a Szabadság szerkesztőségének is otthont adó Minerva Művelődési Egyesület székhelyére. A vizit során a vendégek elsősorban a romániai magyar kisebbség helyzetéről érdeklődtek, több politikussal, civil aktivistával és újságíróval találkoztak.
A Minerva-házban tartott kötetlen beszélgetésen Tibori Szabó Zoltán, a művelődési civil szervezet vezetője a Szabadság napilap sajátosságairól, egyedülálló helyzetéről tájékoztatta a vendégeket. Szólt az erdélyi magyarságot foglalkoztató kérdésekről, politikai, társadalmi és szociális törekvéseiről, célkitűzéseiről. Természetesen szó esett a kommunista rendszer által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának buktatóiról, az etnikumközi kapcsolatokról, az autonómiatörekvésekről, s a romániai magyar sajtó helyzetéről.
Az interetnikus kapcsolatok alakulásáról szólva a vendégek együttérzően csóválták a fejüket, amikor az 1990-es évek konfliktusairól, feszültségekről, a magyar–román viszonyt hosszú távon megmérgező szélsőségesen nacionalista kolozsvári expolgármester, Gheorghe Funar ténykedéseiről számoltunk be. Nem lepődtek meg nagyon, amikor arról tájékoztattuk őket, hogy nemrég fiatal lányt köptek le a trolibuszon, mert magyarul beszélt telefonon. Elmondták: Finnországban még ma is előfordul, hogy svéd fiatalok arról számolnak be, nemigen mernek megszólalni szombat késő este anyanyelvükön, mert nem lehet tudni, melyik finn társukat találják „virágos” hangulatban, és milyen következményekkel járhat, ha meghallják a svéd beszédet. Ez viszont minket lepett meg, mégpedig nagyon, hiszen a finnországi svéd közösség mint az egyik leginkább megbecsült kisebbség példaként állt mindig is előttünk.
A Finnországban élő svédek arányukat tekintve 5,46 százalékát teszik ki az összlakosságnak, ami alig kevesebb, mint a romániai magyar lakosság számaránya (6,5 százalék), és mégis mekkora különbségek mutatkoznak a két nemzeti közösség helyzetét tekintve.
„Finnország volt az európai államok körében az első, amelyik biztosította állampolgárai számára az általános és egyenlő választójogot. A finnek demokratikus értékek iránti elkötelezettsége más területeken is megmutatkozott, mindenekelőtt a kisebbségvédelem területén. Az első világháborút követő években a fiatal finn állam az egész kontinens számára példaadó módon rendezte a területén élő svéd kisebbség helyzetét, a szinte kizárólag svédek lakta Åland-szigetek számára biztosított széles körű területi autonómia pedig napjainkig a kisebbségvédelemmel foglalkozó kutatók kedvenc, legtöbbször idézett példája. A finnországi svédek kedvező – a többi finnországi kisebbséghez képest megkülönböztetett – helyzetét az 1919-ben elfogadott finn alkotmány garantálja, amely kimondja a finn és a svéd nyelv Finnországon belüli egyenjogúságát, társnemzeti státuszba emelve ezzel az államlakosságának akkor mintegy 12, ma 6%-át kitevő svédeket. A svéd kisebbség helyzetére adott finn megoldás európai szinten egyedülálló, az etnikailag homogénnek tekinthető nemzetállamok közül ugyanis Finnország az egyetlen, amelyben a legnagyobb kisebbség ténylegesen államalkotó, vagyis nyelve és kultúrája egyenrangú a többségével. – összegzi A finnországi svédek mint államalkotók című dolgozatában Bander Katalin.
Románia is Gyulafehérvári Nyilatkozatában széles körű jogok biztosítását ígérte az „együtt élő népeknek”, az 1923-as román alkotmány azonban egységes nemzetállammá nyilvánította Romániát, és nem szerzett érvényt a kilátásba helyezett kisebbségi jogoknak.
Az idézett tanulmány szerint a svédek Finnországon belüli sajátos státusza a két nép közös történelmi múltjában, és a finn területeken élő svédek finn nemzeti ébredésben betöltött szerepében gyökerezik. A finnországi svédek jogi értelemben nem tekinthetők kisebbségnek, hanem a többségben lévő finnekkel egyenrangú államalkotók. Mindez széles körű politikai és kulturális jogok élvezetét jelenti. A tanulmány szerzője megállapítja: a finn jogi szabályozás és az ennek alapján meghonosodott gyakorlat, még ha a finn–svéd viszony speciális jellege miatt más országok, népcsoportok relációjában módosítások nélkül nem is alkalmazható, mindenképpen hasznos és megfontolandó például szolgálhat a jelen és a jövő európai kisebbségvédelmi gyakorlata számára. „A finn alkotmány a svéd nyelv egyenjogúsítása révén megteremtette a lehetőségét annak, hogy a finnországi svédek a közélet valamennyi területén szabadon gyakorolhassák nyelvi jogaikat”, állapítja meg Bander Katalin.
Ezzel szemben Romániában évtizedek óta harc folyik az államilag finanszírozott önálló magyar egyetem létrehozásáért, a kisebbségi, illetve a nyelvhasználattal kapcsolatos jogok tiszteletben tartásáért, a romániai magyar politikusok autonómia-kezdeményezései gyanút, ellenérzéseket ébresztenek a román többségben, szeparatizmussal, irredentizmussal vádolva a magyar közösséget.
A dolgozat kitér a finnországi svédek politikai szerveződésére is. Eszerint „a finnországi svédek legfontosabb politikai érdekképviseleti intézménye, a Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet, SFP), amely a többi, döntően osztályérdekeket megjelenítő politikai alakulatokkal ellentétben elsősorban nyelvi és etnikai alapon szerveződik, s társadalmi helyzetre való tekintet nélkül a svéd nyelvű lakosság érdekeinek képviseletét célozza.”
A tömegtájékoztatási eszközök vonatkozásában is összehasonlíthatatlanul jobban állnak a finnországi svédek. Skandináviai utam alkalmával jó néhány svéddel és finnel is beszélgettem: egyáltalán nem zavarja őket egymás jelenléte, természetesként élik meg a nyelvi és kulturális sokszínűséget, a példaértékű kisebbségi jogrendszert, míg nálunk... Talán a finnországi svédeknek kellene közvetlen módon meggyőzniük a román politikusokat széles jogkörű státusuk működőképességéről, európaiságáról, s arról, hogy ez nálunk is működne, mi több, a román állam javára válna azáltal, hogy kisebbségi polgárai otthon érzik magukat e földön.
KISS OLIVÉR

Szilágyi István születésnapjára (Hetvenötödik születésnapját ünnepli holnap, október 10-én Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője, az Üllő, dobszó, harang (Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1969), a Kő hull apadó kútba (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975), az Agancsbozót (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990) és a Hollóidő (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001) című regények szerzője. Őt köszöntjük.)
„A regények valahogy kikényszerítették magukat”
Szilágyi Istvánt ritkán van alkalma látni és hallani a magyarországi olvasónak, interjút ugyanis szinte sosem ad, és nyilvános eseményen sem jelenik meg gyakran. Ezért is volt különleges az a beszélgetés, amely július 20-án, a Fiatal Írók Szövetségének I. Nemzetközi Irodalmi Táborában zajlott Visegrádon. Szilágyi Istvánt minden irodalomrajongónak egyszer fel kell fedeznie.
A 2001-ben Kossuth-díjjal kitüntetett prózaíró nem hagyja magát sürgetni a külvilág és nem kis számú rajongója elvárásaitól, életműve négy novelláskönyvből és négy regényből áll. Legutóbb 2009-ben jelentkezett a Magvetőnél, Bolygó tüzek című elbeszéléskötetével. Nagyregényeinek régimódi monumentalitása, világ(újjá)teremtő képzelete és nyelve, máshoz nem hasonlítható eredetisége a nem túlzottan terjedelmes életmű ellenére is a kortárs magyar próza egyik legelismertebb és legkedveltebb alkotójává avatja.
A beszélgetést az író lefegyverző életvidámsága és humora tette a programsorozat egyik legélvezetesebb eseményévé. A beszélgetőtárs, Molnár Gábor Tamás egy átlagos írói munkanapjáról faggatta elsőként Szilágyit, aki töredelmesen bevallotta: esetében nincs ilyen, hogy átlagos munkanap, hónapok, akár évek is eltelhetnek nála írás nélkül, ám eljön a pillanat, amikor érzi, sürgeti az idő. Mostanában egyre gyakrabban érez így, elsőként pedig a Hollóidőnél merült fel benne, amikor még naponta száz cigarettát szívott el, hogy ha valami miatt megütné a guta, az olvasók sohasem tudnák meg, hogyan fejeződik be a mű. Ilyen esetleges munkatempó mellett aztán maga is meglepődik, hogyan gyűlt össze egy kupac kézirat már megint. Ekkor jön a kérdés, miként is lesz ezekből a darabokból regény. Ha kiadója sürgetőleg rákérdez, hogy áll jelenlegi – Szilágyi István szerint feltehetőleg utolsó – regényével, mindig tréfával üti el az érdeklődést: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a regény befejeződjék, de én nem.”
Szép lassan vált novellistából regényíróvá. „Mindig szerettem volna jó novellát írni, ez sehogyse sikerült” – kezdi válaszát megint csak szokatlan őszinteséggel Szilágyi, akivel persze nem kell feltétlenül egyetértenünk e ponton. Majd így folytatja: „Igen ám, de ha ezeket megnézem, akkor azt látom, hogy többségük valamiféle regénytorzó, regényvázlat. A métermázsás, tégla nagy könyvek, a regények azok, amelyeken érzem, hogy fel lehetne szabdalni novellákra, még inkább novellafüzérekre. A regények meg valahogy kikényszerítették magukat. Nem tudtam félreállni, azokat meg kellett írni, mintha tartoztam volna velük.”
Írói módszerének öntörvényűségére, esetlegességére rávilágít az is, hogy általában nem tudja előre, hogyan alakul regénnyé az anyag, amin éppen dolgozik, és hogyan végződik majd a mű. Van egy rejtély, egy megválaszolandó kérdés, amely őt magát személyesen izgatja, és a válasz kutatása viszi előre a regényírást. Ahogy fogalmazott: „Aminek tudom a finalitását, azon nincs mit leírni. Nekem valamit meg kell oldanom, ki kell derítenem a magam számára. Valamit tisztáznom kell, valaminek a végére kell járnom.”
A Kő hull apadó kútba című regényénél, amely talán legismertebb kötete, ez a valami a bűnös, de le nem leplezett elkövető lelkiismeretének kérdése volt, ami egyébként Szilágyi szerint észrevétlen maradt kritikusai előtt. Hogyan alakul a pszichéje annak az embernek, aki főbenjáró bűnt, például gyilkosságot követ el, de nem lepleződik le, nem jut törvény elé, tette büntetlen marad. A Hollóidőben más megfejtenivaló inspirálta az írót. Nevezetesen arra volt kíváncsi, hogy a magyar történelem válságos, vérzivataros koráról lehet-e nemzeti önsajnálat nélkül írni.
De készülő regényében is van egy olyan mozzanat, amelynek a végére akar járni. A hóhér könnyei című kisregényéről van szó, amely a nyolcvanas évek elején jelent meg az Alföld folyóiratban, és amelyet most dolgoz át nagyregénnyé. Témája a boszorkányüldözés, a vajákosság, Molnár Gábor Tamás pedig azt firtatta, honnan az érdeklődés ezen obskúrus témák iránt. „Onnan, hogy én nem hiszek benne, és meg akartam érteni, hogy mi is történik itt” – mondta.
A legproblematikusabb szereplő a történetben a bíró, akit Szilágyi István jórészt saját magáról mintázott, és akinek el kell járnia boszorkányok ügyeiben, jóllehet maga nem hisz a boszorkányságban. Nem a bűnözés teóriája, filozófiája érdekli, hanem „belső, motorikus ügyei”.
Molnár szóba hozta még a Kő hull apadó kútba 2000-es kiadását, amely jelentősen átdolgozott változat a korábbi kiadásokhoz képest. Főként a főhős kommentárjainál, gondolatfutamainál vehető észre változás, amelyek az átírás során letisztultabbak, tömörebbek, követhetőbbek lettek. A beszélgetőtárs összefüggést feltételez a kritika korábbi, jóindulatú kifogásai és az átdolgozás ténye és mikéntje között, amelynek nyomán felmerült benne a kérdés, hogy milyen a szépirodalom viszonya a kritikához. Szilágyi nem szívesen beszél erről a kérdésről, mert, mint mondja, a kritika elkényeztettjének érzi magát, legalábbis pályatársaihoz képest, terjedelmileg már-már annyi kritika jelent meg róla, mint amennyi szöveget ő maga írt. „Valószínű, hogy én belső gőggel megvert lélek vagyok, tehát igazából engem csak az érdekel, hogy azt érezzem, hogy annyit érjek, mint az a történet vagy helyzet, amiről írok vagy beszélek” – hangsúlyozta.

Mit tesznek érted a magyar diákszenátorok?
Talpas Botond alprefektussal eredményekről és tervekről
Jóval a vizsgaidőszak lejárta után vettem észre, hogy a sikeres vizsgajegyem nem került be az egyetemi nyilvántartásba. A kreditszámok hiánya miatt nem kaptam ösztöndíjat. Mindezek felett még újra is kellett vizsgáznom. Mit tehettem volna? A fenti, pár soros történet nem a sajátom, de akár velem is megtörténhetett volna. Hogyan kell eljárnunk hasonló esetben? Kihez fordulhat a problémáival a diák, ha nem egészen érthető a bizony sokszor bonyolult egyetemi rendszer? Habár a román sajtó többször is beszámolt a 2012-es rektor- és diákszenátor-választásokról, a magyar tagozat résztvevői úgy gondolták, nem állítják sajtónyilvánosság elé jelöltjeiket. Ez lehet az egyik, talán mostanra már elenyésző oka annak, hogy keveset tudunk a diákszenátus értünk végzett munkájáról. Pedig mint az a magyar tagozat diák alprefektusával, Talpas Botonddal készült interjúból kiderül, jeles eredményekről számolhatnak be a magyar tagozat tavalyi munkásságáról.
– Kicsit visszatekintve, hogyan zajlottak a tavalyi diákszenátusi választások?
– Kezdjük talán a legelején azzal, hogy a 2011-es oktatási törvénymódosítás révén létrejöhetett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozat, ami saját belső szabályzattal rendelkezik, így külön választási szabályzattal is. Legelőször a jogos helyünket kellett kiharcolnunk a szenátusban. Mivel ez viszonylag új intézmény, ezért csak a minisztérium által végzett második ellenőrző körben sikerült elérni, hogy jóváhagyják a kérésünket, miszerint a magyar tagozat rendelkezzen a szenátusban kilenc, míg a német tagozat három fenntartott hellyel. A megmaradt helyek a román tagozat képviselői között oszlottak el, olyan elrendezésben, hogy többnyire fedjék a karokon tapasztalható arányokat. Nagy lépés volt ez részünkről, ugyanis feltételezhető, hogy ha a közel hétezer diák egy tömbben szavaz, akkor a magyar képviselet kevésbé valósul meg és az idő múlásával lemorzsolódik.
– Melyek voltak a szenátusi tevékenység első lépései?
– Egy nagyon hosszú tervezési folyamat után elfogadtuk a szenátus kartáját, ami olyan az egyetem számára, mint egyfajta alkotmány. Ezenkívül kidolgoztuk a diákstatútumot, amely tartalmazza a diákok jogait és kötelezettségeit. A statútumba bekerült az is, hogy az egyetemen három tagozat van, amelyek saját kultúrájuk és értékeik alapján szerveződhetnek, saját szabályzat mellett. Minden tagozat külön alprefektussal rendelkezik, és tagja az egyetem igazgatótanácsának, így a magyar diákokért nem csak a magyar tagozat tanárvezetője állhat ki. A szabályzatokon való vitatkozás nem egy látványos tevékenység, de szükséges.
– Kezdeti alapozás után jöhettek a nagyobb lépések. Milyen eredményeket sikerült elérnetek?
– Az egyetemnek volt egy eléggé átláthatatlan költségvetési rendszere, melyben meghatározott keretet tart fenn diákszervezeteknek, diákrendezvényeknek, konferenciáknak stb. Sose tudtuk, hogy mi az összkeret, és hogy abból mikor mennyit osztottak el. A télen az egyetem új vezetősége nyilvánossá tette ezt az összeget, és nyilvános pályázatok útján lehetett igényelni, formanyomtatványt kitöltve. Bár nem olyan óriási ez az összeg, nem is gondoltuk volna, hogy korábban mi ilyen kis szeletet kaptunk abból a bizonyos tortából. A nyáron kiírt elosztásnak most a 21,5 százalékát szereztük meg, míg eddig az összérték néhány százalékát kaptuk csak. Ha nem került volna be a magyar diáktagozat is a hivatalos egyetemi vezetésbe, akkor ez nem valósulhatott volna meg.
– Mire használtátok fel ezt a pénzt?
– Ez az összeg persze csak egy bizonyos százalékát teszi ki a KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) összköltségvetésének. A kolozsvári magyar diákvezetők munkáját dicséri, hogy a szükséges pénzt külső források lehívásával elő tudják teremteni. Sok román diákszervezet van, ami csak ebből a keretből él. A kapott támogatásból a Karrier iroda Útravaló füzeteit nyomtattuk ki, kapott belőle a KMDSZ Sportiroda, és az ETDK szervezésére is jutott a pénzből. A látványtevékenységek mellett, mint például a Diáknapok, nehéz támogatáshoz jutnia egy olyan tudományos típusú rendezvénynek, mint a diákköri konferencia.
– Milyen tervekkel vágtok neki az új tanévnek?
– A nyáron több diákszenátor munkája révén létrejött a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen egy szakkollégium, amely különböző karok kiemelkedően jó diákjainak ad otthont, lehetővé téve, hogy kapcsolatokat alakíthassanak ki, így idővel létrejöhet egyfajta értelmiségi elit. Ebben az esetben nem tömegoktatásról, hanem elsőrendű tehetséggondozásról is beszélünk, itt értékeljük azokat a diákokat, akik kicsit többet nyújtanak az egyetemi közösségnek, mint a tízes média. Az idei tanév feladata, hogy tartalommal töltse meg ezt a szakkollégiumot. Azzal, hogy sikerült kivitelezni ezt az ötletet, ismertté tettük a román vezetés számára az intézmény fogalmát, ami már hallatott magáról más országok révén, ám itthon nem volt átlátható a vezetők számára, hogyan is működik. A szakkollégium bekerült az egyetemi vezetés fogalomtárába, ez olyan pénzügyi kereteket nyit meg az eddig is működő szakkollégiumoknak, amelyeket eddig nem tudtak lekérni. Nagy kihívás erre az évre nézve, hogyan alakítja a KMDSZ-szakkollégium az életét, valamint hogy hogyan tudja a többi, hasonló intézményt becsatornázni. Reméljük, hogy segíteni fogják egymás tevékenységét, együttműködve, kiegészítve egymás munkáját. Ez a szakkollégium kapcsolódási pont kellene legyen a különböző szakok és karok között.
A diákképviselet magyar tagozatának másik tervezete: bővíteni anyagi forrásainkat. Ugyanakkor szeretnénk eredményesebben kapcsolatot teremteni a diákokkal.
– Milyen utakon fordulhat egy diák probléma esetén a diákképviselőjéhez?
– Ami nincs meg a román és a német tagozaton, az a naponta működő irodaszolgálatunk, a KMDSZ-iroda. Nem a legkényelmesebb elvándorolni a belvárosba, de itt reggeltől estig a rendelkezésedre állnak, bármilyen kérdésed van. Hivatalos úton is elérhető a diákképviselő, akár az évfolyamvezetőn vagy a titkárságon keresztül. Még dolgoznunk kell azon, hogy meglegyen a megfelelő kapcsolódási pont diák és diákképviselő között, és kölcsönös kapcsolat alakuljon ki a két fél között. De vannak eredményeink, és ezeket láttatnunk kell.
Kristály Beáta

Közel 14 milliárdból gazdálkodott a BGA
A tavalyi évben a külhoni magyarság támogatását célzó Bethlen Gábor Alap (BGA) bevételi előirányzata 13,94 milliárd forint volt - mondta Rétvári Bence, a budapesti közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót ismertetve kedden az Országgyűlésben.
A költségvetési törvény szerint az alap kiadási előirányzata 11,67 milliárd forint volt, amelyből 10,8 milliárd forint támogatási célra, 810 millió forint pedig az alapkezelő működtetésére szolgált. Az egyes támogatási tételeket részletezve az államtitkár elmondta: a 2011/2012. tanévre vonatkozóan 248 715-an kaptak oktatási-nevelési támogatást. A nemzeti jelentőségű intézmények egyedi támogatásként 5,5 milliárdos forráshoz jutottak. A Határtalanul! program keretében a nyertes pályázatokból megvalósult 370 projektben több mint 14 ezer magyarországi és külhoni diák vett részt. Kiemelte: 2012-ben továbbra is Erdély állt az első helyen. Az oktatási intézmények mintegy 30 ezer diák utazásához igényeltek támogatást, közülük a két, együttműködés jellegű programban 6 417 külhoni fiatallal, akik viszonossági alapon Magyarországra látogatnak. A 2012/2013-as tanévben meghirdetett nyertes tanulmányi kirándulások zöme 2013-ban valósul meg. Szólt arról is, hogy az alapkezelő a "Dr. Szász Pál ösztöndíj" program keretében tanulmányi ösztöndíjat hirdetett a 2012/2013-as tanévben szülőföldjükön felsőoktatási jogászképzésben résztvevő, nappali tagozatos román, szlovák, szerb, ukrán, horvát és szlovén állampolgárságú magyar nemzetiségű hallgatók számára. Évente 25 új ösztöndíjat osztanak ki, ennek összege havi 50 ezer forint. Elmondta: a központi és regionális nyílt pályázati eljárásrendben nyújtott támogatások a határon túli magyar közösségek civil társadalmának, kulturális, oktatási és egyházi programjainak megtartását szolgálták. 2012-ben a támogatások keretösszegét 600 millió forintban állapították meg. Ezt követően a kormánypártok támogatták az alap 2012-es tevékenységéről és működéséről szóló jelentés elfogadását, az ellenzékiek viszont elutasították azt.
A jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot előterjesztő Potápi Árpád János, a nemzeti összetartozás bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy a 2010-ben létrejött kormány új irányt szabott és nagyobb hangsúlyt helyezett a nemzetpolitikára. Ennek részeként jött létre Bethlen Gábor Alapkezelő, amelynek élén egy szakmailag is hozzáértő vezetés kezdte el működését - tette hozzá. Szabó Vilmos (MSZP) szerint terjengős kormányzati sikerpropagandáról van szó, a jelentés nem szól a tényleges támogatáspolitikai gyakorlatról, ami a magyar közösségek további megosztását jelenti. Úgy vélte, a Szülőföld Alap utódjaként létrejött Bethlen Gábor Alap nem hozott korszakváltást a támogatáspolitikában, nem fordítanak több pénzt a határon túli magyarság támogatására. Kifogásolta, hogy a kollégium a 13 milliárd forintos költségvetés 4,5 százalékáról dönt, de a döntéshozatalban nem vehetnek részt a helyzet- és terepismerettel rendelkező külhoni magyar szakértők.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)|
2013. október 9.
Emlékév a Siculicidiumnak
Történelmi, turisztikai és nevelési céllal szervezik meg a Siculicidium Emlékévet Madéfalván. Mint Szentes Csaba, a Hargita megyei település polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a Madéfalvi Veszedelem 250. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat október 11-én kezdődik, és jövő év október 7-ig tart.
Az év folyamán négy többnapos eseményre és számos kisebb megemlékezésre kerül majd sor, amelyek szervezéséből a helyi önkormányzat mellett, a falu valamennyi civil szervezete kiveszi a részét. Az október 11-12-re szervezett nyitórendezvény Határőrség és székelység – Látvány és történelem címet viseli, ennek keretében pénteken történelmi konferenciát tartanak, szombaton pedig a huszárok kapják a főszerepet, huszártoborzó, csatajelenetek és vetélkedők révén mutatják be a 1764 körüli besorozást. Az emlékév fő rendezvénye, a január 7-i megemlékezés lesz. A jövő évi pünkösdi búcsú alkalmával Madéfalvi Világtalálkozót szerveznek, amelynek célja, az elszármazott helybéliekkel való találkozás. A negyedik nagyobb rendezvény, az eddig is évente megszervezett Hagymafesztivál lesz. A több napos programok mellett számos kisebb rendezvényre is sor kerül az év folyamán. Szerveznek majd egyebek mellett motoros emléktúrát, iskolai vetélkedőket, s reményeik szerint felavatják a restaurált emlékművet, illetve átadják a felújított Siculicidium kápolnát. Ezek mellett egész évben várja az érdeklődőket az idén elkészült tanösvény, a Siculicidium útja
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 9.
Szatmár: az erdélyi színjátszás mítosza
Kötő József kolozsvári színháztörténész volt a moderátora annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet vasárnap, az Ács Alajos Játékszínben rendeztek, s amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt.
A szatmárnémeti magyar színtársulat megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hétvége egyik érdekes eseménye volt az a kerekasztal-megbeszélés, amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. Az Ács Alajos Játékszínben vasárnap délután tartott beszélgetésen a szatmárnémeti színház múltjáról és a szatmári színházkultúráról esett szó, belülről nézve. A beszélgetést moderáló Kötő József kolozsvári színháztörténész kihangsúlyozta, hogy lassan egy mítosz részei lesznek a Harag György Társulat alapító tagjai, közülük sokan már nem élnek. A szatmárnémeti színház maga is az erdélyi magyar színjátszás mítoszaként van jelen a köztudatban, hiszen megalakulásával indult el az erdélyi szellemi megújulás. A Harag György Társulat alapító tagjai voltak az elsők, akik magas szintű irodalmi és teatrológiai képzésben részesültek, így úttörő szerepet játszottak a színházi élet megújításában, abban, hogy a színház valóban a szellemi élet jó értelemben vett befolyásolója legyen. A szatmárnémeti színház a szellemi körforgás része lett, ahol egy alapvetően másoktól különböző szellemi műhely alakult ki. Harag György, a társulat rendezője azt vallotta, hogy a művészet mindig harcot jelent a korszerűség eléréséért. S amint az a beszélgetésen is elhangzott: a feltételek megvannak, hogy a szatmárnémeti színház továbbra is meghatározó szerepet játsszon az erdélyi magyar színjátszás formálásában.
Múlt, jelen, jövő
A kerekasztal-beszélgetésen terítékre kerültek az elmúlt hatvan év fontosabb eseményei. A másfél órás beszélgetés nagyobb részét az alapítás és a kezdés fényes korának körüljárása töltötte ki, hiszen ma is ebből kell erőt meríteni. Megszólalt: Elekes Emma, Soós Angéla (mint alapító tag), a későbbi korokból Boér Ferenc, András Gyula, Czintos József és Bessenyei István, az elmúlt huszonöt év gondjait Szabó Ágnes, Kulcsár Edit és Kereskényi Sándor foglalta össze. Bessenyei István a múlt és jelen kapcsolatait, Bessenyei Gedő István pedig a jövőbeli távlatokat vázolta fel. A beszélgetés legfőbb következtetése az volt, hogy a társulati különválás elkerülhetetlen, mert a jövő legfőbb záloga az önálló színházi struktúra kialakítása. Ennek keretében majd tisztább körvonalú lesz a közösségi színházi eszmény, és csak ennek a keretében működtethető az a műfaji sokszínűség, amelynek révén a Harag György Társulat megtarthatja elkötelezett és lelkes közönségét, valamint újra szert tehet a szakma legteljesebb elismerésére. Elhangzott a katarzis-központú színháznak a szükségessége is, valamint az, hogy egy valamirevaló színháznak — még ha vidéki is — szüksége van egy igazi menedzserre, egy-két saját rendezőre, akik megszabhatják a színház művészeti profilját.
Elek György
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

EMNP: európai állásfoglalást kérhetnek a külhoni magyar pártok az autonómiáról
Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az EU intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében - jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta, október 18-án Lendván tárgyalnak erről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, ahol minden, a kérdésben illetékes határon túli magyar szervezet jelen lesz, és minden bizonnyal kidolgoznak egy közös stratégiát.
Az EMNP elnöke a kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy szeretnék elérni a Partiumban és Székelyföldön a magyarok számára az autonómiát, ennek érdekében politikai érdekérvényesítési eszközként tekintenek a háromszéki településekre október 27-re meghirdetett nagy székely menetelésre.
Hozzátette, van olyan magyar politikai erő Erdélyben, amely nem a magyar autonómiapolitikát képviseli, ezért nem érti az EU, hogy voltaképpen mit akarnak elérni a magyarok.
Szólt arról is, hogy áttörést jelent a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok számára, ezzel a lehetőséggel mind a tömbben, mind a szórványban lakók igyekeznek is élni. Úgy vélte, az év végére elérik Romániában az állampolgársági igények száma a 350 ezret.
Az erdélyi magyarságból véleménye szerint 100-200 ezren szavaznak majd a jövő évi magyar parlamenti választásokon. Mint mondta, az erdélyi magyaroknak új lesz a levélben való szavazás intézménye és a külhoni magyarok számára előírt választói névjegyzékbe való feliratkozás is.
Toró T. Tibor utalt arra, hogy "kőkemény nagyhatalmi érdekek érvényesülnek az EU-ban, Magyarország pedig nem nagyhatalom", emiatt nem elég erős, hogy érdekeit érvényesítse egyes nagyhatalmakkal szemben.
Csáky Pál azt mondta, sok idő telt el Trianon óta, és a 20. században "nem igazán sáfárkodtunk jól az idővel". Ellenpéldaként hozta fel Ausztriát, ahol mindvégig konszenzus volt a külhonban rekedt osztrák állampolgárokat illetően, ezért lett sikeres Dél-Tirol autonómiája.
Szerinte a szlovákiai nacionalizmus és magyarellenesség az egyik, a felvidéki magyarok meghasonlása pedig a másik oka annak, hogy Szlovákiában jóval kevesebben kérik a magyar állampolgárságot, mint máshol.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, a kettős állampolgárság a nemzeti integráció keretébe tartozik, a magyarságot pedig több szinten kell integrálni. Az alaptörvény ezt elvi síkon teszi. Az egyének integrálása a státustörvénnyel kezdődött, s a magyar állampolgárság intézményével teljesedett ki.
Meglátása szerint helyi szinten a népesedéspolitikát és a migrációt nem tudják befolyásolni, ugyanakkor pozitívnak ítélte meg azt, hogy létezik a kisebbségben élő magyarságot kiszolgáló, "kialakuló" intézményrendszer és van nemzeti politikát valló kormány.
Megemlítette, hogy nemzetközi konferenciákon folyamatosan előadásokat tartanak, amelyeken elmagyarázzák "az európaiak által értett keretek között" a magyar autonómiatörekvéseket is. Hangsúlyozta: 2014-től bármi is lesz a parlamenti választás eredménye, minden politikai erőnek számolnia kell a külhoni magyarok politikai akaratával.
Vári Fábián László kárpátaljai költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja elmondta, hogy a kárpátaljai családoknak minden esetben negatívak az emlékei Trianonnal kapcsolatban, de a rossz emlékeken túl most új korszak kezdődött - fűzte hozzá.
Mint mondta, a rendszerváltáskor ébredtek rá arra a kisebbségi magyarok, hogy társadalmilag is szerveződniük kell, később azonban az egységes érdekvédelmi szervezet több irányzatra szakadt. A mostani vezetők céltudatosan készülnek arra, hogy megszervezzék a kárpátaljai magyarságot - állapította meg.
A kerekasztal-beszélgetést Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese vezette. Elmondta, október 27-én élő körkapcsolásban közvetíti a magyar közmédia a székelyek nagy menetelését.
(MTI)

2013. október 10.
Böjte Csaba: meg kell tanítsuk őket becsületes kétkezi munkával megélni
Az elmúlt héten itthon voltam Déván és számba vettem a múltat, és elámultam azon, hogy az árva gyerekek jóvoltából, milyen sok nagyszerű embert ismertem meg, hány életreszóló barátság született az emúlt két évtizedben csak azért, mert próbáltam megoldani a gyermekek gondjait, nehézségeit. Sok, nagyon sok jó ember van ezen a világon és közülük a legtöbbel, talán veled sem találkozhattam volna, ha nem mondok igent az ajtónkon kopogtató bajban lévő életekre!!
Az ünnepi svédasztalos vacsorán, melyen közel ötszázan vettünk részt. A két részből álló ebédlőnkben úgy álltunk egymás mellett mint a heringek a dobozban. Ott volt velünk, az asztalunkat megtisztelő Schmitt Pál elnök úr az ő kedves feleségével Katalin asszonnyal, de ott voltak a mi gyerekeink mellett az évek alatt felnőtt, és kirepült fiataljaink, régi és új munkatársaink, sok sok támogatónk, idősek, fiatalok a világ minden részéről békében és szeretetben! Néztem a nagy ünnepi sokadalmat, és arra gondoltam, hogy Krisztuson kívül ki tudná ezt a sokféle embert egy asztalhoz ültetni? A szeretet erején kívül még milyen erő lenne képes a társadalmunk ilyen sok irányából összegyűlt tagját békében, szeretetben, örömmel együtt tartani?!
Hála és öröm van a szívemben, amiért Isten a szeretet és a jóság útjára vezette lépteim! Istenen kívül hálás szívvel köszönöm azoknak a jóságát is akik az elmúlt húsz évben a ferences nagycsaládunknak részesévé váltak, számukra hálából küldöm a Szent Ferenc ünnepén tartott elmélkedésemet! Ebben a beszédben nem csak visszanéztem az elmúlt évekre, de megfogalmaztam néhány gondolatot a jövővel kapcsolatosan is! Hálás szeretettel, Csaba t.

A kisebbségi kérdésben merev és érzéketlen az Európai Bizottság
A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit.
A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban". Véleménye szerint az EB-nek bátorítani és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezetek, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a Bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is" – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen.
Winkler Gyula, a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása". Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a Szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek vagy támogatják ügyüket, valamint reményeink szerint az Európai Bizottsággal is.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: az elutasítást követő lépések eldöntése a polgári bizottság hét tagjának előjoga. „Meg vagyunk győződve arról, hogy döntésüket egyöntetűen fogják meghozni egy minél alaposabb és szélesebb körű konzultáció alapján" – hangsúlyozta. Winkler Gyula külön üdvözölte az Európai Bizottság képviseletében jelen levő Jens Nymand Christensent, akit a polgári kezdeményezés visszautasításának alaposabb indoklására kért.
A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök tájékoztatta a jelenlévőket regionális kezdeményezésük tartalmáról valamint annak visszautasítási körülményeikről. Bejelentette, hogy az elutasítást már megfellebbezték a luxemburgi bírói testületnél.
Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság igazgatója válaszában lényegében megismételte az elutasító dokumentumban foglaltakat. Véleménye szerint az Európai Bizottság jogi értelmezésen alapuló elutasító döntés hozott. Állítása szerint az EB apparátusa nem a polgári kezdeményezés témáját és tartalmát elemezte, hanem kizárólag a polgári kezdeményezés szabályzatának előírásaihoz ragaszkodott.
A megbeszélésen részt vevő számos európai parlamenti képviselő felszólalásaikban csalódottságukat fejezték ki a bizottság merev és szigorúan a szerződés betűjéhez ragaszkodó magatartása miatt. A képviselők szerint az Európai Unió szerződéseinek szellemisége lehetővé kell tegye a nemzeti kisebbségi közösségek aktív védelmezését és támogatását.
A megbeszélésen az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Loránt, a FUEN alelnöke képviselték. A tanácskozás résztvevői eltökéltségüket fejezték ki, hogy a civil szervezetek szintjén és politikai úton is folytatni kell az európai kisebbségvédelmi keret megalkotása érdekében tett erőfeszítéseket.
Winkler Gyula sajtóirodájának sajtóközleménye

Anyanyelvünk sorvadása ellen
Nyelvhasználati furcsaságokra hívja fel a figyelmemet ismerősöm, aki annak idején Kolozsváron megélte már egyszer, hogy ott a magyar nyelv alól úgyszólván kifutott a talaj. Nem kell magyaráznia, tudom, miről van szó.
Gyermekkoromat a kincses városban még kimondottan kétnyelvű környezetben töltöttem. Aztán a román fokozatosan fölénybe került a hivatali nyelvhasználat egyoldalúsága miatt az utcán és a mindennapi érintkezésben is, s mire a hatvanas években a románság számbeli bevándorlása, szaporodása révén utolérte, majd meghaladta a magyarság lélekszámát, nyelvünk használatának visszaszorulása már feltartóztathatatlanná vált, amit az állampárti elnyomás abszurditásig felfokozott. Másik ismerősöm a mai „polgári” Marosvásárhelyen tapasztalta megdöbbenten, hogy ott már eleve románul szólnak egymáshoz az idegenek, és csak akkor váltanak át, ha hangsúlyból, más jelekből kiderül, hogy partnerük szintén magyar. Az illető meséli, hogy amolyan utcai tesztnek vetette alá a szembejövőket, és magyarul köszönt rájuk. Tízből öt-hat magyarul viszonozta, tehát az utcán még mindig fele-fele az arány, miként azt különben a népszámlálási adatok is tükrözik, de a köztereken már egyértelmű az egyik nyelv fölénye, és a másik használati köre folyamatosan szűkül. Hogy meddig, azt a vegyes vidékekről már alaposan leírták, az anyanyelv visszaszorul a családba, ezt követően amolyan konyhanyelvi elsilányosodáson esik át, és fokozatosan elsorvad, míg a vegyes házasságokban, iskolákban stb. végleg ki nem huny.
Mindezt azért bocsátottam előre, mert téved, aki azt gondolja, hogy a Székelyföldnek eme általunk többségben lakott vidékein nem figyelhetők meg hasonló jelenségek, noha a lakossági arányszámok egyelőre nekünk kedveznek. Nagyáruházban, bárban, telefonos üzletekben tapasztalhatjuk, hogy sajátos hangsúlyú „poftim!”-mal kérik ki maguknak némely alkalmazottak, hogy hozzájuk magyarul szóljunk, máskor a magyar szóra románul felel az illető, holott nem egy esetben beigazolódott már, hogy akár magyarul is válaszolhatna, mert ismeri nyelvünket.
Az „Igen, tessék!” mozgalomra pontosan Marosvásárhelyen az Auchan Áruházban láttam követendő példát, Kolozsváron is kísérleteznek vele, s nem véletlenül épp ezekben a városokban. Én úgy gondolom, nálunk is szükség lenne rá. És még valamire, ami szintén rajtunk, fogyasztókon, vásárlókon, ügyes-bajos dolgainkat hivatalokban intézőkön múlik: hozzáállásunkon. Szóljunk mindenütt magyarul, és éreztessük, hogy ez természetes ebben a környezetben. A nyelv csak ha használják, nem sorvad el, e nyelvi komfort minket megillet saját környezetünkben, s az udvarias átváltást a másik nyelvre is csak az érdemli meg, aki alkalmazottként az ügyféllel szembeni udvariasságot – a nyelvi udvariasságot is – munkahelyi kötelességének tekinti.
B. Kovács András

Beszélgetés Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével
Gazdag, színes programokat terveznek
Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni.
– Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére.
– Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi.
Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek.
Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre.
Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt.
– Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között?
– Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk.
– Köszönöm a tájékoztatót.

Korondiak uralják az országos fazekasvásárt
Az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Nemzetközi Kerámia Biennálé fontos eseménye a Főtéren tegnap megnyitott, és ma estig tartó Fazekasok Országos Vására.
A színpompás kínálmánynak szinte a felét korondi népművészeti tárgyak teszik ki, de más vidékek is képviseltetik magukat. Sőt, a népi fazekasság alkotásai mellett egyéb árukat is felsorakoztatnak: fafaragványok, szőttesek, ikonok, házi édességek, méz és az elmaradhatatlan, kétes értékű bóvliféleség sem hiányzik. Illik a vásárhoz az éppen zajló TiMAF erdélyi összművészeti fesztivál falemezekből elkészített labirintusa: az 1001 méter román mese elnevezésű kiállításon a konkrét szerzők, helységek és dátumok megjelölésével román népi bölcselkedések olvashatók, naiv festészeti művek láthatók. Némely árus a helyszínen bemutatót tart a népi agyagmegmunkálás rejtelmeiről, az egyik standnál pedig a gyermekek rajzképességüket is próbára tehetik.