Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. október 4.
Igen, tessék! – Da, poftiţi! – Ja, bitte!
Civil mozgalom az anyanyelvhasználat bátorításáért
Temesvár – Molnár Zsolt parlamenti képviselő kezdeményezésére Temesváron is beindulhat az anyanyelvű kiszolgálást és ezáltal az anyanyelvhasználatot bátorító Igen, tessék! – Da, poftiţi! civil mozgalom. A mozgalom célját és előnyeit Vincze Róbert, az Igen, tessék! Alapítvány marketingfelelőse mutatta be a temesvári sajtónak a Magyar Ház Bolyai Termében.
Az Igen, tessék! mozgalom célja a különböző nyelvi közösségek anyanyelvű kiszolgálásának és tájékoztatásának bátorítása a gazdaságban és a kereskedelemben. „A mozgalom három éve indult el Kolozsváron – mondta Vincze Róbert –, azóta 213 kereskedő és szolgáltató lett az Igen, tessék! mozgalom partnere. Az anyanyelven is kiszolgáló kereskedelmi egységekben kiragasztják az Igen tessék! – Da, poftiţi! feliratú matricákat. A partnereink 97%-a elégedett az eredménnyel, 20%-uk arról számolt be, hogy nőtt a forgalmuk az Igen, tessék! mozgalomban való részvételüknek köszönhetően.” Az Igen, tessék! mozgalom kérésre kisplakátokat és kitűzőket is biztosít partnereinek, illetve ingyenes reklámfelületet kínál a számukra. A mozgalomnak honlapja és 18 000-res példányszámban havonta kétszer megjelenő ingyenes kiadványa van, a mozgalomhoz csatlakozott cégekről ingyenes telefonos tudakozó tájékoztatja az érdeklődőket.
Újságírói kérdésre válaszolva, Vincze Róbert azt is elmondta: a mozgalom elindításához nem szükséges külön engedélyt kérni a polgármesteri hivataltól, ez a fajta értékesítői hozzáállás nem képezi jogi szabályozások tárgyát. Az Igen, tessék! mozgalom azt szorgalmazza, hogy az eladók és a szolgáltatók ismerjék fel: ha a vásárlók anyanyelvén próbálnak tevékenykedni – illetve figyelembe veszik az eltérő kultúrájú vidékek eltérő igényeit –, akkor bevételben is kifejezhető sikerekre számíthatnak.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón azt is elmondta: tájékoztatta az Igen, tessék! mozgalom temesvári meghonosításának lehetőségéről a többi bánsági kisebbség parlamenti képviselőjét. „A fogadtatás egyértelműen pozitív volt – mondta Molnár Zsolt. – Azt szeretnénk, ha Temesváron nem csak a magyar nyelv használatát bátorítanánk a kereskedelemben és a gazdaságban, hanem a többi bánsági kisebbség anyanyelvének a használatát is. A mozgalomnak köszönhetően a temesvári üzletekben megjelenhetnek az Igen, tessék! – Da, poftiţi! – Ja, bitte! feliratok, de ahol több nyelvet tudnak az eladók, szolgáltatók, ott szerbül, bolgárul, ukránul stb. is beszélhetnének a vásárlók. Nem szeretnénk a helyi nyelvekre korlátozni az Igen, tessék! mozgalmat, a feliratok világnyelveken, így angolul is megjelenhetnének, ezáltal növelve Temesvár turisztikai potenciálját.”
A sajtótájékoztatón részt vett Sütő-Udvari Magda RMDSZ TKT-elnök is, aki szerint az Igen, tessék! mozgalom temesvári meghonosítása növelné a város esélyeit az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésére.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Civil mozgalom az anyanyelvhasználat bátorításáért
Temesvár – Molnár Zsolt parlamenti képviselő kezdeményezésére Temesváron is beindulhat az anyanyelvű kiszolgálást és ezáltal az anyanyelvhasználatot bátorító Igen, tessék! – Da, poftiţi! civil mozgalom. A mozgalom célját és előnyeit Vincze Róbert, az Igen, tessék! Alapítvány marketingfelelőse mutatta be a temesvári sajtónak a Magyar Ház Bolyai Termében.
Az Igen, tessék! mozgalom célja a különböző nyelvi közösségek anyanyelvű kiszolgálásának és tájékoztatásának bátorítása a gazdaságban és a kereskedelemben. „A mozgalom három éve indult el Kolozsváron – mondta Vincze Róbert –, azóta 213 kereskedő és szolgáltató lett az Igen, tessék! mozgalom partnere. Az anyanyelven is kiszolgáló kereskedelmi egységekben kiragasztják az Igen tessék! – Da, poftiţi! feliratú matricákat. A partnereink 97%-a elégedett az eredménnyel, 20%-uk arról számolt be, hogy nőtt a forgalmuk az Igen, tessék! mozgalomban való részvételüknek köszönhetően.” Az Igen, tessék! mozgalom kérésre kisplakátokat és kitűzőket is biztosít partnereinek, illetve ingyenes reklámfelületet kínál a számukra. A mozgalomnak honlapja és 18 000-res példányszámban havonta kétszer megjelenő ingyenes kiadványa van, a mozgalomhoz csatlakozott cégekről ingyenes telefonos tudakozó tájékoztatja az érdeklődőket.
Újságírói kérdésre válaszolva, Vincze Róbert azt is elmondta: a mozgalom elindításához nem szükséges külön engedélyt kérni a polgármesteri hivataltól, ez a fajta értékesítői hozzáállás nem képezi jogi szabályozások tárgyát. Az Igen, tessék! mozgalom azt szorgalmazza, hogy az eladók és a szolgáltatók ismerjék fel: ha a vásárlók anyanyelvén próbálnak tevékenykedni – illetve figyelembe veszik az eltérő kultúrájú vidékek eltérő igényeit –, akkor bevételben is kifejezhető sikerekre számíthatnak.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón azt is elmondta: tájékoztatta az Igen, tessék! mozgalom temesvári meghonosításának lehetőségéről a többi bánsági kisebbség parlamenti képviselőjét. „A fogadtatás egyértelműen pozitív volt – mondta Molnár Zsolt. – Azt szeretnénk, ha Temesváron nem csak a magyar nyelv használatát bátorítanánk a kereskedelemben és a gazdaságban, hanem a többi bánsági kisebbség anyanyelvének a használatát is. A mozgalomnak köszönhetően a temesvári üzletekben megjelenhetnek az Igen, tessék! – Da, poftiţi! – Ja, bitte! feliratok, de ahol több nyelvet tudnak az eladók, szolgáltatók, ott szerbül, bolgárul, ukránul stb. is beszélhetnének a vásárlók. Nem szeretnénk a helyi nyelvekre korlátozni az Igen, tessék! mozgalmat, a feliratok világnyelveken, így angolul is megjelenhetnének, ezáltal növelve Temesvár turisztikai potenciálját.”
A sajtótájékoztatón részt vett Sütő-Udvari Magda RMDSZ TKT-elnök is, aki szerint az Igen, tessék! mozgalom temesvári meghonosítása növelné a város esélyeit az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésére.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 4.
Toró üdvözli is, meg nem is a decentralizációs tervet
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) üdvözli a napokban nyilvánosságra hozott, az ország közigazgatási decentralizációjára vonatkozó tervet, amelyről az elöljárók nyilatkozataiból és a sajtóból értesültek – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elnök. Hozzátette: tulajdonképpen ez az első komoly terv, amely a román közigazgatási átalakításról szól, és látszik, hogy átgondolt koncepció alapján készült. Az RMDSZ által júniusban benyújtott törvénytervezetnek csak szándéknyilatkozat jellege volt, nem gondolták végig alaposan, és nem álltak hatástanulmányok mögötte. Ezen azonban látszik, hogy munka van benne – magyarázta Toró –, a térkép-rajzolgatási szakaszon túllépve ez most végre az intézményekről, a hatáskörökről, a feladatokról szól. Az EMNP elnöke ugyanakkor rávilágított a törvénytervezet gyenge pontjaira is.
A decentralizációs törvénytervezetnek egyik gyenge pontja, hogy nem a kormány dolgozta ki azt – mondta Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke szerint ez abból látszik, hogy a különböző kormánytisztviselők milyen ellentmondásosan nyilatkoznak róla. A tervezet főleg a megyékre, és részben az önkormányzatokra akar központi hatásköröket átruházni – magyarázta a politikus, és ez akár ellent is mondhat a közigazgatási régiók létrehozásának, hiszen éppen a megyék elavult és tökéletlen rendszerét kellene felülvizsgálni.
További gyenge pontja a tervezetnek, hogy egyáltalán nem érinti az állami pénzosztó rendszert, amely továbbra is a központi hatalomnál maradna. Amennyiben csak a munkát és a felelősséget hárítják át, de a tervezet mellé nem társul a pénzügy- és az adórendszer reformja, az elképzelés halálra van ítélve – jelentette ki Toró. A tervezet nem érinti a magyarság számára fontos területeket, így az oktatás decentralizációját, nem tér ki a levéltárak kérdésére, valamint a Székelyföldet különösen érintő erdészet, vadászat és állategészségügy is centralizált maradna. Amellett, hogy elismerik a tervezet fontosságát és forradalmi jellegét, az EMNP álláspontja továbbra is az, hogy a megoldás az ország történelmi régiók mentén való közigazgatási átalakítása, azaz két sajátos jogállású régióra – a Székelyföldre és a Partiumra – van szükség.
Az EMNP elnöke kitért a fejlesztési- és a közigazgatási régiók kérdésére is. Elmondta: két hasonló kezdeményezés, az EMNP, illetve az RMDSZ által indított aláírásgyűjtés a közigazgatási, valamint a fejlesztési régiókért nem használ az erdélyi magyar közösségnek, ezért inkább a közös aláírásgyűjtést szorgalmazná. Az általuk júliusban indított aláírásgyűjtés az elején nehézkesen haladt, de ez idáig közel tízezer erdélyi magyar támogatta aláírásával azon kezdeményezésüket, hogy Székelyföld és Partium egységes, autonóm közigazgatási régió legyen, s erről helyi népszavazást írjanak ki.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, egy nem hivatalos felmérés szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok hetven százaléka élne szavazati jogával, de gondot jelenthet számukra a regisztrációs formanyomtatványok kitöltése. Ezért az EMNP minden eszközével segíteni kívánja az embereket a regisztráció folyamatában és a választásokkal kapcsolatos tájékoztatásban. Szerinte az, hogy kire voksolnak az erdélyiek, csak másodlagos jelentőségű, hiszen csak néhány mandátumról fognak dönteni, a fontosabb, hogy visszajelzést kapjon a magyar kormány nemzetpolitikájának az értékeléséről.
Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének visszavonásával kapcsolatban az EMNP elnöke elmondta: félretéve pártpolitikai szimpátiákat, mindent meg kell tenni az ártó folyamat leállításáért.
TŐKÉS TOVÁBBRA SEM JELENIK MEG
Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják. Tőkés emlékeztetett: korábbi ülésén a testület elutasította az általa meghatalmazott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés bepanaszoltként személyesen védje meg magát. „Hivatalos megkereséssel fordultam az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, (...) melyben ismételten kértem a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédem által” – közölte Tőkés László, hozzátéve, nem kíván asszisztálni egy „koncepciós perhez”. „Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
(háromszéki)
Szabadság (Kolozsvár)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) üdvözli a napokban nyilvánosságra hozott, az ország közigazgatási decentralizációjára vonatkozó tervet, amelyről az elöljárók nyilatkozataiból és a sajtóból értesültek – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elnök. Hozzátette: tulajdonképpen ez az első komoly terv, amely a román közigazgatási átalakításról szól, és látszik, hogy átgondolt koncepció alapján készült. Az RMDSZ által júniusban benyújtott törvénytervezetnek csak szándéknyilatkozat jellege volt, nem gondolták végig alaposan, és nem álltak hatástanulmányok mögötte. Ezen azonban látszik, hogy munka van benne – magyarázta Toró –, a térkép-rajzolgatási szakaszon túllépve ez most végre az intézményekről, a hatáskörökről, a feladatokról szól. Az EMNP elnöke ugyanakkor rávilágított a törvénytervezet gyenge pontjaira is.
A decentralizációs törvénytervezetnek egyik gyenge pontja, hogy nem a kormány dolgozta ki azt – mondta Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke szerint ez abból látszik, hogy a különböző kormánytisztviselők milyen ellentmondásosan nyilatkoznak róla. A tervezet főleg a megyékre, és részben az önkormányzatokra akar központi hatásköröket átruházni – magyarázta a politikus, és ez akár ellent is mondhat a közigazgatási régiók létrehozásának, hiszen éppen a megyék elavult és tökéletlen rendszerét kellene felülvizsgálni.
További gyenge pontja a tervezetnek, hogy egyáltalán nem érinti az állami pénzosztó rendszert, amely továbbra is a központi hatalomnál maradna. Amennyiben csak a munkát és a felelősséget hárítják át, de a tervezet mellé nem társul a pénzügy- és az adórendszer reformja, az elképzelés halálra van ítélve – jelentette ki Toró. A tervezet nem érinti a magyarság számára fontos területeket, így az oktatás decentralizációját, nem tér ki a levéltárak kérdésére, valamint a Székelyföldet különösen érintő erdészet, vadászat és állategészségügy is centralizált maradna. Amellett, hogy elismerik a tervezet fontosságát és forradalmi jellegét, az EMNP álláspontja továbbra is az, hogy a megoldás az ország történelmi régiók mentén való közigazgatási átalakítása, azaz két sajátos jogállású régióra – a Székelyföldre és a Partiumra – van szükség.
Az EMNP elnöke kitért a fejlesztési- és a közigazgatási régiók kérdésére is. Elmondta: két hasonló kezdeményezés, az EMNP, illetve az RMDSZ által indított aláírásgyűjtés a közigazgatási, valamint a fejlesztési régiókért nem használ az erdélyi magyar közösségnek, ezért inkább a közös aláírásgyűjtést szorgalmazná. Az általuk júliusban indított aláírásgyűjtés az elején nehézkesen haladt, de ez idáig közel tízezer erdélyi magyar támogatta aláírásával azon kezdeményezésüket, hogy Székelyföld és Partium egységes, autonóm közigazgatási régió legyen, s erről helyi népszavazást írjanak ki.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, egy nem hivatalos felmérés szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok hetven százaléka élne szavazati jogával, de gondot jelenthet számukra a regisztrációs formanyomtatványok kitöltése. Ezért az EMNP minden eszközével segíteni kívánja az embereket a regisztráció folyamatában és a választásokkal kapcsolatos tájékoztatásban. Szerinte az, hogy kire voksolnak az erdélyiek, csak másodlagos jelentőségű, hiszen csak néhány mandátumról fognak dönteni, a fontosabb, hogy visszajelzést kapjon a magyar kormány nemzetpolitikájának az értékeléséről.
Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének visszavonásával kapcsolatban az EMNP elnöke elmondta: félretéve pártpolitikai szimpátiákat, mindent meg kell tenni az ártó folyamat leállításáért.
TŐKÉS TOVÁBBRA SEM JELENIK MEG
Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják. Tőkés emlékeztetett: korábbi ülésén a testület elutasította az általa meghatalmazott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés bepanaszoltként személyesen védje meg magát. „Hivatalos megkereséssel fordultam az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, (...) melyben ismételten kértem a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédem által” – közölte Tőkés László, hozzátéve, nem kíván asszisztálni egy „koncepciós perhez”. „Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
(háromszéki)
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 4.
Bemutatták Murádin Jenő új kötetét
Murádin Jenő Függőhidak című, válogatott művészettörténeti tanulmányokat és kritikákat tartalmazó könyvét mutatták be szerdán délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében. A szerző elmondta, hogy a kötet az elmúlt negyven év azon írásait tartalmazza, amelyek folyóiratokban, szaklapokban, évkönyvekben és katalógusokban jelentek meg. Címnek pedig azért választotta a Függőhidakat, hogy érzékeltesse: a magyar kultúra csak úgy érthető a gyökereitől kezdve, ha az egész Kárpát-medencei térségre koncentrálunk.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke kifejtette: néhány évvel ezelőtt ő javasolta Murádin Jenőnek, hogy foglalja össze, és írja meg Kolozsvár XIX–XX. századi összefüggő képzőművészet-történetét, egy másik kötetbe pedig kritikai munkáit gyűjtse össze. Harmadik feladatot is ajánlott, mégpedig azoknak az anekdotáknak a leírását, amelyeket a művészettörténész ismer a különböző művészekről és „házuk köréről”. Tibori utalt ugyanakkor arra is, hogy a most bemutatott könyv számos írása korábban a Szabadság hasábjain jelent meg.
A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész méltatta, hangsúlyozva: a Függőhidak kézikönyvként is hasznosan forgatható, hiszen tekintélyes válogatást ad közre Murádin Jenő művészettörténeti és kultúrtörténeti írásaiból. Erdélyi művészetünket illetően szokatlanul széles időhatárokat fog át a biedermeier kortól a historizmuson át egészen az avantgárdig. Kiemelte: a kötet első tanulmánya tekinthető akár a kiadvány művészettörténeti gerincének is, amely olyan lényegi összefoglalását adja Erdély XIX–XX. századi művészetének, amelyhez hasonló eddig nem jelent meg. Ilyen tekintetben művészettörténetünk elsajátításának és oktatásának alapköveként is használható. A művészettörténész hozzáfűzte: az írások közlésének helye utal arra a szakmai igényességre és változatos kulturális közegre, amelyet a szövegek szolgálnak. A könyv értékes részét képezik továbbá az ismert művészekről, mecénásokról és műgyűjtőkről közölt, eddig ismeretlen tények és hiteles történetek, valamint egy sor elfeledett, vagy háttérbe szorított alkotói életmű, egy-egy műalkotás vagy gyűjtemény szellemi feltámasztása.
Kopacz Attila, a sepsiszentgyörgyi ARTprinter kiadó vezetője felelevenítette a Murádin Jenővel való közös munka kezdetét. Elmesélte, hogy tőle tanulta meg, hogyan néz ki egy tökéletesen megszerkesztett és előkészített kézirat, amiből egy nyomdász vagy egy tördelőszerkesztő könnyedén tud dolgozni, ezután már a többi szerzőtől is elvárta ugyanezt a színvonalat.
Murádin Jenő köszönetet mondott feleségének, aki heteken át segített összeállítani az 1500 nevet tartalmazó névmutatót, majd levetítette a kötet illusztrációs anyagát. Mint mondta, kezdetben úgy tervezte, hogy a tanulmányok után közli a kapcsolódó illusztrációkat, hely szűke miatt viszont erre nem volt lehetőség. Ezért döntött úgy, hogy két tömbben, harminckét ritkasággal és képzőművészeti csemegével illusztrálja a kötetet.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)
Murádin Jenő Függőhidak című, válogatott művészettörténeti tanulmányokat és kritikákat tartalmazó könyvét mutatták be szerdán délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében. A szerző elmondta, hogy a kötet az elmúlt negyven év azon írásait tartalmazza, amelyek folyóiratokban, szaklapokban, évkönyvekben és katalógusokban jelentek meg. Címnek pedig azért választotta a Függőhidakat, hogy érzékeltesse: a magyar kultúra csak úgy érthető a gyökereitől kezdve, ha az egész Kárpát-medencei térségre koncentrálunk.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke kifejtette: néhány évvel ezelőtt ő javasolta Murádin Jenőnek, hogy foglalja össze, és írja meg Kolozsvár XIX–XX. századi összefüggő képzőművészet-történetét, egy másik kötetbe pedig kritikai munkáit gyűjtse össze. Harmadik feladatot is ajánlott, mégpedig azoknak az anekdotáknak a leírását, amelyeket a művészettörténész ismer a különböző művészekről és „házuk köréről”. Tibori utalt ugyanakkor arra is, hogy a most bemutatott könyv számos írása korábban a Szabadság hasábjain jelent meg.
A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész méltatta, hangsúlyozva: a Függőhidak kézikönyvként is hasznosan forgatható, hiszen tekintélyes válogatást ad közre Murádin Jenő művészettörténeti és kultúrtörténeti írásaiból. Erdélyi művészetünket illetően szokatlanul széles időhatárokat fog át a biedermeier kortól a historizmuson át egészen az avantgárdig. Kiemelte: a kötet első tanulmánya tekinthető akár a kiadvány művészettörténeti gerincének is, amely olyan lényegi összefoglalását adja Erdély XIX–XX. századi művészetének, amelyhez hasonló eddig nem jelent meg. Ilyen tekintetben művészettörténetünk elsajátításának és oktatásának alapköveként is használható. A művészettörténész hozzáfűzte: az írások közlésének helye utal arra a szakmai igényességre és változatos kulturális közegre, amelyet a szövegek szolgálnak. A könyv értékes részét képezik továbbá az ismert művészekről, mecénásokról és műgyűjtőkről közölt, eddig ismeretlen tények és hiteles történetek, valamint egy sor elfeledett, vagy háttérbe szorított alkotói életmű, egy-egy műalkotás vagy gyűjtemény szellemi feltámasztása.
Kopacz Attila, a sepsiszentgyörgyi ARTprinter kiadó vezetője felelevenítette a Murádin Jenővel való közös munka kezdetét. Elmesélte, hogy tőle tanulta meg, hogyan néz ki egy tökéletesen megszerkesztett és előkészített kézirat, amiből egy nyomdász vagy egy tördelőszerkesztő könnyedén tud dolgozni, ezután már a többi szerzőtől is elvárta ugyanezt a színvonalat.
Murádin Jenő köszönetet mondott feleségének, aki heteken át segített összeállítani az 1500 nevet tartalmazó névmutatót, majd levetítette a kötet illusztrációs anyagát. Mint mondta, kezdetben úgy tervezte, hogy a tanulmányok után közli a kapcsolódó illusztrációkat, hely szűke miatt viszont erre nem volt lehetőség. Ezért döntött úgy, hogy két tömbben, harminckét ritkasággal és képzőművészeti csemegével illusztrálja a kötetet.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 4.
Lábra áll az Udvarhely Táncműhely
Több hónapos tetszhalál után ismét életre kelt az Udvarhely Táncműhely: Miklós Levente tavaly őszi felmondása után Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója vállalta el a kulturális intézmény ideiglenes menedzselését, az elmúlt közel egy évben azonban a táncműhely két hagyományos rendezvénye, az Össztánc ősszel és a Tánc tavasza fesztiválok is elmaradtak. Az egyelőre üresen kongó próbaterem jövő héttől benépesül, hisz az új évadra készülve a Táncműhelynél táncostoborzásba kezdenek.
Az Udvarhely Táncműhely 1998 őszén jött létre, az akkoriban még a Művelődési Ház égisze alatt működő intézmény tánckarának zömét a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes tagjai alkották. A 2005 után önállósuló intézmény Miklós Levente igazgató vezetésével folklór előadások mellett számtalan kortárs tánc- és mozgásszínházi produkciót vitt színre. A székelyudvarhelyi kultúrmenedzserek tavaly novemberi kiértékelője, illetve az így megüresedett állások betöltésének hercehurcája azonban az Udvarhely Táncműhely tevékenységében közel egyéves kiesést okozott. Az intézmény tánckara jelenleg öttagú – Faluvégi Erzsébet, Antal Katalin, Osváth Ildikó, Sipos Réka és Györfi Csaba táncosokból áll –, Elekes Gyula igazgatót leszámítva a munkaközösség egy titkárnőből, valamint Antal József koreográfusból áll.
A Táncműhely október 7-étől Műhelymunka címmel néptánc- és általános tánctechnikai képzést indít, a cél 16-25 év közötti udvarhelyszéki táncosok felkutatása, képzése és bevonása az intézmény munkájába. A felhívásra eddig több mint húszan jelentkeztek – zömében nők. „Mindenek előtt a tánckar bővítésére van szükség, hisz a jelenlegi létszámmal folklórelőadásokat egyáltalán, de kortárs darabokat is nehéz színre vinni” – magyarázta Antal József. Mint elmondta, az intézmény több hivatásos és fiatal tehetséges táncossal is tartja a kapcsolatot, az állások „befagyasztása” miatt azonban alkalmazni egyelőre nem tudnak senkit. „Bár a Táncműhelynek mindig is kamaraegyüttes jellege volt, a jelenlegi létszám nem elegendő ahhoz, hogy kivitelezzük a terveinket. A műhelymunka nem titkolt célja ezen a helyzeten javítani, az arra alkalmas táncosokat egyelőre bedolgozói szerződéssel tudnánk foglalkoztatni” – tette hozzá.
Későn ugyan, de elkészült az intézmény 2013/2014-es évadterve is, decemberig a programokat rögzítették, a távolabbi jövő azonban még bizonytalan. „Az intézmény hagyományos rendezvényeit sem kellene elhalasztani, arra törekszünk, hogy az Össztánc ősszel fesztivált is megrendezzük, bár erről konkrétumokat még nem tudunk mondani” – árulta el az intézmény munkatársa. A Tündér Erzsébet című táncos mesejátékot szeptemberben már kétszer műsorra tűzték, a felújított előadást turnéra is vinné a tánckar. Az év elején elfogadott városi költségvetés értelmében az intézmény költségvetése – az előző évek összegeihez hasonlóan – 46 ezer lej.
Elekes Gyula korábban elmondta lapunknak: a Táncműhely vezetését csupán ideiglenesen vállalta, hisz két intézmény igazgatása hosszú távon valamelyik kárára menne. „Elekes Gyula kinevezése addig tart, míg a Táncműhely élére megtaláljuk a megfelelő embert” – hangsúlyozta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. A megüresedett menedzseri állásra a tavasszal írt ki versenyvizsgát az intézmény fenntartója, az akkori pályázó, Antal József benyújtott dokumentációját elfogadta az értékelő bizottság, viszont a jelentkező végzettségével kapcsolatosan emelt kifogást. „A tavasszal az a döntés született, hogy ősszel újabb versenyvizsgát ír ki a hivatal, az ezzel kapcsolatos egyeztetések még folynak” – tette hozzá a sajtóreferens. Ugyancsak az egyeztetések szintjén rekedt meg egy, a város közművelődési intézményeit összefogó bizottság létrehozásának terve: az ötletet maguk az intézményvezetők vetették fel néhány hónapja, a bizottság célja az intézmények közötti koordináció és a kommunikáció javítása lett volna. Krónika (Kolozsvár)
Több hónapos tetszhalál után ismét életre kelt az Udvarhely Táncműhely: Miklós Levente tavaly őszi felmondása után Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója vállalta el a kulturális intézmény ideiglenes menedzselését, az elmúlt közel egy évben azonban a táncműhely két hagyományos rendezvénye, az Össztánc ősszel és a Tánc tavasza fesztiválok is elmaradtak. Az egyelőre üresen kongó próbaterem jövő héttől benépesül, hisz az új évadra készülve a Táncműhelynél táncostoborzásba kezdenek.
Az Udvarhely Táncműhely 1998 őszén jött létre, az akkoriban még a Művelődési Ház égisze alatt működő intézmény tánckarának zömét a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes tagjai alkották. A 2005 után önállósuló intézmény Miklós Levente igazgató vezetésével folklór előadások mellett számtalan kortárs tánc- és mozgásszínházi produkciót vitt színre. A székelyudvarhelyi kultúrmenedzserek tavaly novemberi kiértékelője, illetve az így megüresedett állások betöltésének hercehurcája azonban az Udvarhely Táncműhely tevékenységében közel egyéves kiesést okozott. Az intézmény tánckara jelenleg öttagú – Faluvégi Erzsébet, Antal Katalin, Osváth Ildikó, Sipos Réka és Györfi Csaba táncosokból áll –, Elekes Gyula igazgatót leszámítva a munkaközösség egy titkárnőből, valamint Antal József koreográfusból áll.
A Táncműhely október 7-étől Műhelymunka címmel néptánc- és általános tánctechnikai képzést indít, a cél 16-25 év közötti udvarhelyszéki táncosok felkutatása, képzése és bevonása az intézmény munkájába. A felhívásra eddig több mint húszan jelentkeztek – zömében nők. „Mindenek előtt a tánckar bővítésére van szükség, hisz a jelenlegi létszámmal folklórelőadásokat egyáltalán, de kortárs darabokat is nehéz színre vinni” – magyarázta Antal József. Mint elmondta, az intézmény több hivatásos és fiatal tehetséges táncossal is tartja a kapcsolatot, az állások „befagyasztása” miatt azonban alkalmazni egyelőre nem tudnak senkit. „Bár a Táncműhelynek mindig is kamaraegyüttes jellege volt, a jelenlegi létszám nem elegendő ahhoz, hogy kivitelezzük a terveinket. A műhelymunka nem titkolt célja ezen a helyzeten javítani, az arra alkalmas táncosokat egyelőre bedolgozói szerződéssel tudnánk foglalkoztatni” – tette hozzá.
Későn ugyan, de elkészült az intézmény 2013/2014-es évadterve is, decemberig a programokat rögzítették, a távolabbi jövő azonban még bizonytalan. „Az intézmény hagyományos rendezvényeit sem kellene elhalasztani, arra törekszünk, hogy az Össztánc ősszel fesztivált is megrendezzük, bár erről konkrétumokat még nem tudunk mondani” – árulta el az intézmény munkatársa. A Tündér Erzsébet című táncos mesejátékot szeptemberben már kétszer műsorra tűzték, a felújított előadást turnéra is vinné a tánckar. Az év elején elfogadott városi költségvetés értelmében az intézmény költségvetése – az előző évek összegeihez hasonlóan – 46 ezer lej.
Elekes Gyula korábban elmondta lapunknak: a Táncműhely vezetését csupán ideiglenesen vállalta, hisz két intézmény igazgatása hosszú távon valamelyik kárára menne. „Elekes Gyula kinevezése addig tart, míg a Táncműhely élére megtaláljuk a megfelelő embert” – hangsúlyozta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. A megüresedett menedzseri állásra a tavasszal írt ki versenyvizsgát az intézmény fenntartója, az akkori pályázó, Antal József benyújtott dokumentációját elfogadta az értékelő bizottság, viszont a jelentkező végzettségével kapcsolatosan emelt kifogást. „A tavasszal az a döntés született, hogy ősszel újabb versenyvizsgát ír ki a hivatal, az ezzel kapcsolatos egyeztetések még folynak” – tette hozzá a sajtóreferens. Ugyancsak az egyeztetések szintjén rekedt meg egy, a város közművelődési intézményeit összefogó bizottság létrehozásának terve: az ötletet maguk az intézményvezetők vetették fel néhány hónapja, a bizottság célja az intézmények közötti koordináció és a kommunikáció javítása lett volna. Krónika (Kolozsvár)
2013. október 4.
Borboly Csaba
TÜKÖRBE NÉZVE
Az összefogás a kulcs
Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Borboly Csaba szerint ez nyerő összeállítás lehetne az EP-választásokra.
Áprilisban azt írtam, hogy ötszázezer magyar szavazat kell ahhoz, hogy komoly politikai szereplő maradhasson az RMDSZ. Írásom legfontosabb megállapítása az volt, hogy az RMDSZ-nek be kell látnia: a megalapítása óta folyamatos szavazói lemorzsolódás megállításának egyedüli módja, ha fontos kérdéseket újragondol.
Az a megállapítás, hogy bizonyos dolgokat újra kell gondolni, az adott helyzetben enyhe, tapintatos megfogalmazás. A szervezet folyamatosan távolodik el választóitól, azok is tőle, és ezt a folyamatot meg kell állítani, a távolodást közeledéssé kell alakítani.
Közeledni nemcsak a választókhoz kell, hanem a történelmi egyházakhoz, a civil szférához, a politikai riválisokhoz, a román és magyar sajtóhoz, mindenkihez. Egyre magányosabb az RMDSZ, egyre több az ellensége, egyre többen várják, hogy mikor bukik orra, és ez nagyon nem jó.
Tükörbe kell nézni
Az RMDSZ az egyetlen szereplője a romániai politikának, amely 24 éve változatlanul talpon áll, és amelyben nem voltak törések. Ez önmagában üdvözlendő, és erre büszkék lehetünk, ugyanakkor ez természetes is egy nemzeti kisebbség politikai képviselete esetében.
Az viszont már nem természetes, hogy a szövetség szavazóinak lemorzsolódása folyamatos – ez egyáltalán nem törvényszerű folyamat, ugyanis a kisebbségi, lokális érdekérvényesítés fontossága, mint például a nemzetállami beolvasztási kísérletekre vagy a globalizációra és számos más folyamatra adott válasz egyre erősebb szerte Európában. A kisebbségi pártok reneszánszukat élik máshol, nálunk pedig folyamatos az erózió.
Az, hogy hasonló folyamatok vannak Felvidéken, Vajdaságban, illetve Kárpátalján a magyar érdekképviseletek háza táján, nem lehet magyarázat semmire, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert 2008 óta Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ szavazatvesztési folyamata megállt, megfordult, a versenytársak megjelenése, a gazdasági válság, kivándorlás, népességfogyás és minden egyéb ellenére.
Egy dolgot ehhez még hozzátennék: meggyőződésem, hogy az RMDSZ erősödése e két megyében még látványosabb lehetett volna az elmúlt öt esztendőben, ha nem alkalmazzák a szervezetben oly jól bevált technikákat, mint például: „nehogy már kinője magát, gáncsoljuk már egy kicsit”, vagy „nagy nulla ez a fickó, nem tett le semmit az asztalra, de van egy érdeme, utálja Borbolyt, meg tudná fojtani egy kanál vízben, tehát RMDSZ-es jelöltnek tökéletes”.
Ha nincs a lakossági támogatás, ha nincs 2012-ben a 92 500 szavazat, e technikák alkalmazásába belepusztultam volna, és ezt nemcsak én, hanem más önkormányzati politikusok is elmondhatják. Mindenkinek megvan a maga sztorija, és ezek meglehetősen egy kaptafára készültek.
Mégis elmondhatjuk, hogy megcsináltuk. Nem estünk hasra, nem rinyálunk, fenn a zászló, és megyünk előre. De haladhatnánk jobban is. Emelkedhetne jobban is a léghajó, ha az RMDSZ képes lenne megszabadulni azoktól a hatalomtechnikai ballasztoktól, beidegződésektől, zsigeri reakcióktól, amelyek visszafogják növekedését, és amelyek az erdélyi magyar emberek egyre nagyobb táborát tartják távol a szövetségtől. Ha ballasztokról beszélünk, ezek közül a legnagyobbnak és legsúlyosabbnak azt a felfogást tartom, amely szerint, ami működött az elmúlt 20 esztendőben, az működni fog a következő húszban is. A választási eredmények semmivel nem igazolják ezt a felfogást.
Nincs mese, tükörbe kell nézni. Emlékezzünk csak a december 9-e utáni napokra! Nagy volt a fogadkozás, hogy eddig és ne tovább, és most aztán tényleg alaposan kielemezzük és kivesézzük a dolgokat, és lesz felelősségre vonás meg minden. Az lett, ami a korábbi hasonló fogadkozásokból is, mert hát ugye, az RMDSZ-es megyei szervezetek döntő többségénél, az igazi, a jó RMDSZ-eseknél a bukással felérő kopás esetenként elérte a 20 százalékot a parlamenti választáson, szemben a renitensekkel, akik 2008-hoz képest növelték a szavazatszámot. Ilyen körülmények között emberileg érthető a hallgatás, a visszafogottság, de egy mondást parafrazálva, a bukás felé vezető út jóindulattal van kikövezve.
A problémák szőnyeg alá söprése, a sikertelenségeket követő félrenézés ideig-óráig érthető, mert hát, ugye, mi lenne, ha minden családi veszekedésből válás lenne, de ettől még a problémákat ki kell beszélni, mert ha mindig csak az van a családban, hogy az egyik fél nyel, a másik meg osztja a szitkokat, és mindenben meg akarja mondani, hogy mi legyen, ott biza az, aki tűr, vagy agyvérzést, vagy infarktust kap, vagy világgá fut. Így szokott ez történni. Tehát ha családmodellben gondolkodunk, és elvárjuk egymástól a szolidaritást, akkor várjuk el a kölcsönös tiszteletet és korrektséget is.
Ám, ugye, minden családban az van, hogy ha legalább az egyik fél nem tűr, akkor abból baj lesz, ezért lennie kell egy félnek, aki nyel, és mi, a renitensek, nyelünk és nyelünk, ahogy mondani szokták, mint a torkos borz, és nyelni fogunk továbbra is, de azért szólnánk, hogy most már tényleg ideje lenne odafigyelni arra, amit mondunk.
Meg kellene nézni, mi az, amit mi jól csinálunk, és mások nem, mert ha tovább folytatódnak a 10-20 százalékos szavazatvesztések Maros megyében, Közép-Erdélyben, a Partiumban, azt mi, ha megszakadunk, sem fogjuk tudni kompenzálni. Azt mondjuk, egyre hangosabban, hogy magyar összefogás kell.
Szűkülő érdekérvényesítési képesség
Mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát visszaállítsuk, elengedhetetlen a magyar összefogás megvalósítása. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei tanácsokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évi egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta az e céltól való eltávolodás folyamatos. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül a polgáriak 2008-ban, a néppártiak pedig 2012-ben próbáltak alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában.
Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és ennek a megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a két fontos jövő évi választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítani, hogy a 2012-es választási év sikeres volt. Ezért ahelyett, hogy a maga csendességében mindenki nyalogatná a sebeit, és meg akarná magyarázni, hogy a dolgokon miért nem lehet változtatni, szerintem azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
A múlt év nyarán azt javasoltam az RMDSZ-ben, hogy Hargita megyében az egyik, Kovászna megyében pedig a másik kisebbik magyar párt indítson jelöltet, és a bizonytalan, tehát a kiosztásra kerülő helyeken az önkormányzati választáson kialakult aránynak megfelelően jelölhessenek. Ma 2-4 magyar képviselővel biztosan több ülne a román törvényhozásban, és az RMDSZ-es befutó jelöltek száma sem csökkent volna. Bőven 6 százalék feletti eredményt értünk volna el, szemben a vért izzadva elért öt egész valamennyi százalékkal. Az európai parlamenti választásra készülve most ugyanott állunk, mint múlt év nyarán, a dilemma változatlan, és az előjeleket nézve annak az esélye, hogy az RMDSZ önállóan indulva eléri az ötszázalékos küszöböt, csökkent múlt év december 9-éhez képest is.
Tőkés László bejelentette, hogy közös listán szívesen indulna, akár csak két évre is. Erre a javaslatra nem érkezett érdemi reakció az RMDSZ részéről, amit én nagyon sajnálok. Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt – szerintem ez nyerő összeállítás lehetne jövő tavaszra, reális esélyt biztosítana minden egyes szereplőnek a mandátumra.
Fontos, hogy minél nagyobb számban jelen legyünk az Európai Parlamentben, hiszen láthatjuk, hogy uniós szinten milyen nehéz képviselni az őshonos, számbeli kisebbségben élő közösségek ügyét.
A Régiók Bizottsága keretében elvégzett eddigi munkám, tapasztalataim azt mutatják, hogy a katalóniai népszavazás, a bevándorlók kérdése, a vendégmunkásokkal való problémák mind egybefolynak, amikor kisebbségi kérdésről beszélnek Brüsszelben, és ezeregy érdek az oka annak, hogy a befolyásos, meghatározó tagok nem akarnak hallani rólunk, és nem akarnak foglalkozni velünk.
Az EP-kampány üzenetét tekintve pedig az a véleményem, hogy kampányolni eredményekkel érdemes, és ami a legfontosabb, az embereket érintő kérdésekkel.
Inkább hangzavar legyen!
Nem kétséges számomra, hogy a 2016. évi önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megye kivételével mindenhol közös tanácsosi listákkal, polgármesterjelöltekkel és megyeitanácselnök-jelöltekkel kell indulni. Amelyik politikai szereplőnek polgármestere van, ott minden bizonnyal az lesz a közös jelölt. A tanácsosi listák összeállításánál jó kiindulási alap lehet a 2012-es évben elért választási eredmény. Az ezen elvek mentén megalkotott listával kellene nekiindulni a 2016. évi parlamenti választásoknak is.
Tudom, az RMDSZ-ben egyesek felvetik, hogy jó-jó, az összefogás által elhárul a „küszöbfrász”, de ezáltal néppárti, polgári párti jelöltek juthatnak be olyan döntéshozói fórumokba, amelyek munkáját eddig csak a tévéből követhették, és majd lesz akkora hangzavar, szereplés meg egymásra licitálás, hogy csak na. Ennek a veszélye valós.
Mint megyeelnök, 2008-ban megtapasztaltam ennek a tanulási, alkalmazkodási folyamatnak a jó és rossz oldalát egyaránt, de el kell mondanom, hogy a ciklus felére meg tudtuk szokni egymást az MPP-vel, és abban a háromnegyed évben sem adódott probléma, amelyet az új ciklusban mandátumomból elnökként kitölthettem a másik szereplő, az EMNP társaságában.
Én azt mondom, hogy inkább hangzavar legyen az erdélyi magyar politikában, mint az egyre fogyó RMDSZ-es támogatottságból adódóan előbb-utóbb bekövetkező öt százalék alatti szereplést követő mély csend. Ami ma hangzavarnak ígérkezik, az akár néhány éven belül szolid egységgé válhat. Biztos vagyok benne, hogy az új egység létre fog jönni, mert ez a választói elvárás, és a jelen helyzetben ez a racionális. A kérdés nem ez, hanem az, hogy mikor.
A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke
Transindex.ro
TÜKÖRBE NÉZVE
Az összefogás a kulcs
Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Borboly Csaba szerint ez nyerő összeállítás lehetne az EP-választásokra.
Áprilisban azt írtam, hogy ötszázezer magyar szavazat kell ahhoz, hogy komoly politikai szereplő maradhasson az RMDSZ. Írásom legfontosabb megállapítása az volt, hogy az RMDSZ-nek be kell látnia: a megalapítása óta folyamatos szavazói lemorzsolódás megállításának egyedüli módja, ha fontos kérdéseket újragondol.
Az a megállapítás, hogy bizonyos dolgokat újra kell gondolni, az adott helyzetben enyhe, tapintatos megfogalmazás. A szervezet folyamatosan távolodik el választóitól, azok is tőle, és ezt a folyamatot meg kell állítani, a távolodást közeledéssé kell alakítani.
Közeledni nemcsak a választókhoz kell, hanem a történelmi egyházakhoz, a civil szférához, a politikai riválisokhoz, a román és magyar sajtóhoz, mindenkihez. Egyre magányosabb az RMDSZ, egyre több az ellensége, egyre többen várják, hogy mikor bukik orra, és ez nagyon nem jó.
Tükörbe kell nézni
Az RMDSZ az egyetlen szereplője a romániai politikának, amely 24 éve változatlanul talpon áll, és amelyben nem voltak törések. Ez önmagában üdvözlendő, és erre büszkék lehetünk, ugyanakkor ez természetes is egy nemzeti kisebbség politikai képviselete esetében.
Az viszont már nem természetes, hogy a szövetség szavazóinak lemorzsolódása folyamatos – ez egyáltalán nem törvényszerű folyamat, ugyanis a kisebbségi, lokális érdekérvényesítés fontossága, mint például a nemzetállami beolvasztási kísérletekre vagy a globalizációra és számos más folyamatra adott válasz egyre erősebb szerte Európában. A kisebbségi pártok reneszánszukat élik máshol, nálunk pedig folyamatos az erózió.
Az, hogy hasonló folyamatok vannak Felvidéken, Vajdaságban, illetve Kárpátalján a magyar érdekképviseletek háza táján, nem lehet magyarázat semmire, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert 2008 óta Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ szavazatvesztési folyamata megállt, megfordult, a versenytársak megjelenése, a gazdasági válság, kivándorlás, népességfogyás és minden egyéb ellenére.
Egy dolgot ehhez még hozzátennék: meggyőződésem, hogy az RMDSZ erősödése e két megyében még látványosabb lehetett volna az elmúlt öt esztendőben, ha nem alkalmazzák a szervezetben oly jól bevált technikákat, mint például: „nehogy már kinője magát, gáncsoljuk már egy kicsit”, vagy „nagy nulla ez a fickó, nem tett le semmit az asztalra, de van egy érdeme, utálja Borbolyt, meg tudná fojtani egy kanál vízben, tehát RMDSZ-es jelöltnek tökéletes”.
Ha nincs a lakossági támogatás, ha nincs 2012-ben a 92 500 szavazat, e technikák alkalmazásába belepusztultam volna, és ezt nemcsak én, hanem más önkormányzati politikusok is elmondhatják. Mindenkinek megvan a maga sztorija, és ezek meglehetősen egy kaptafára készültek.
Mégis elmondhatjuk, hogy megcsináltuk. Nem estünk hasra, nem rinyálunk, fenn a zászló, és megyünk előre. De haladhatnánk jobban is. Emelkedhetne jobban is a léghajó, ha az RMDSZ képes lenne megszabadulni azoktól a hatalomtechnikai ballasztoktól, beidegződésektől, zsigeri reakcióktól, amelyek visszafogják növekedését, és amelyek az erdélyi magyar emberek egyre nagyobb táborát tartják távol a szövetségtől. Ha ballasztokról beszélünk, ezek közül a legnagyobbnak és legsúlyosabbnak azt a felfogást tartom, amely szerint, ami működött az elmúlt 20 esztendőben, az működni fog a következő húszban is. A választási eredmények semmivel nem igazolják ezt a felfogást.
Nincs mese, tükörbe kell nézni. Emlékezzünk csak a december 9-e utáni napokra! Nagy volt a fogadkozás, hogy eddig és ne tovább, és most aztán tényleg alaposan kielemezzük és kivesézzük a dolgokat, és lesz felelősségre vonás meg minden. Az lett, ami a korábbi hasonló fogadkozásokból is, mert hát ugye, az RMDSZ-es megyei szervezetek döntő többségénél, az igazi, a jó RMDSZ-eseknél a bukással felérő kopás esetenként elérte a 20 százalékot a parlamenti választáson, szemben a renitensekkel, akik 2008-hoz képest növelték a szavazatszámot. Ilyen körülmények között emberileg érthető a hallgatás, a visszafogottság, de egy mondást parafrazálva, a bukás felé vezető út jóindulattal van kikövezve.
A problémák szőnyeg alá söprése, a sikertelenségeket követő félrenézés ideig-óráig érthető, mert hát, ugye, mi lenne, ha minden családi veszekedésből válás lenne, de ettől még a problémákat ki kell beszélni, mert ha mindig csak az van a családban, hogy az egyik fél nyel, a másik meg osztja a szitkokat, és mindenben meg akarja mondani, hogy mi legyen, ott biza az, aki tűr, vagy agyvérzést, vagy infarktust kap, vagy világgá fut. Így szokott ez történni. Tehát ha családmodellben gondolkodunk, és elvárjuk egymástól a szolidaritást, akkor várjuk el a kölcsönös tiszteletet és korrektséget is.
Ám, ugye, minden családban az van, hogy ha legalább az egyik fél nem tűr, akkor abból baj lesz, ezért lennie kell egy félnek, aki nyel, és mi, a renitensek, nyelünk és nyelünk, ahogy mondani szokták, mint a torkos borz, és nyelni fogunk továbbra is, de azért szólnánk, hogy most már tényleg ideje lenne odafigyelni arra, amit mondunk.
Meg kellene nézni, mi az, amit mi jól csinálunk, és mások nem, mert ha tovább folytatódnak a 10-20 százalékos szavazatvesztések Maros megyében, Közép-Erdélyben, a Partiumban, azt mi, ha megszakadunk, sem fogjuk tudni kompenzálni. Azt mondjuk, egyre hangosabban, hogy magyar összefogás kell.
Szűkülő érdekérvényesítési képesség
Mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát visszaállítsuk, elengedhetetlen a magyar összefogás megvalósítása. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei tanácsokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évi egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta az e céltól való eltávolodás folyamatos. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül a polgáriak 2008-ban, a néppártiak pedig 2012-ben próbáltak alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában.
Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és ennek a megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a két fontos jövő évi választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítani, hogy a 2012-es választási év sikeres volt. Ezért ahelyett, hogy a maga csendességében mindenki nyalogatná a sebeit, és meg akarná magyarázni, hogy a dolgokon miért nem lehet változtatni, szerintem azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
A múlt év nyarán azt javasoltam az RMDSZ-ben, hogy Hargita megyében az egyik, Kovászna megyében pedig a másik kisebbik magyar párt indítson jelöltet, és a bizonytalan, tehát a kiosztásra kerülő helyeken az önkormányzati választáson kialakult aránynak megfelelően jelölhessenek. Ma 2-4 magyar képviselővel biztosan több ülne a román törvényhozásban, és az RMDSZ-es befutó jelöltek száma sem csökkent volna. Bőven 6 százalék feletti eredményt értünk volna el, szemben a vért izzadva elért öt egész valamennyi százalékkal. Az európai parlamenti választásra készülve most ugyanott állunk, mint múlt év nyarán, a dilemma változatlan, és az előjeleket nézve annak az esélye, hogy az RMDSZ önállóan indulva eléri az ötszázalékos küszöböt, csökkent múlt év december 9-éhez képest is.
Tőkés László bejelentette, hogy közös listán szívesen indulna, akár csak két évre is. Erre a javaslatra nem érkezett érdemi reakció az RMDSZ részéről, amit én nagyon sajnálok. Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt – szerintem ez nyerő összeállítás lehetne jövő tavaszra, reális esélyt biztosítana minden egyes szereplőnek a mandátumra.
Fontos, hogy minél nagyobb számban jelen legyünk az Európai Parlamentben, hiszen láthatjuk, hogy uniós szinten milyen nehéz képviselni az őshonos, számbeli kisebbségben élő közösségek ügyét.
A Régiók Bizottsága keretében elvégzett eddigi munkám, tapasztalataim azt mutatják, hogy a katalóniai népszavazás, a bevándorlók kérdése, a vendégmunkásokkal való problémák mind egybefolynak, amikor kisebbségi kérdésről beszélnek Brüsszelben, és ezeregy érdek az oka annak, hogy a befolyásos, meghatározó tagok nem akarnak hallani rólunk, és nem akarnak foglalkozni velünk.
Az EP-kampány üzenetét tekintve pedig az a véleményem, hogy kampányolni eredményekkel érdemes, és ami a legfontosabb, az embereket érintő kérdésekkel.
Inkább hangzavar legyen!
Nem kétséges számomra, hogy a 2016. évi önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megye kivételével mindenhol közös tanácsosi listákkal, polgármesterjelöltekkel és megyeitanácselnök-jelöltekkel kell indulni. Amelyik politikai szereplőnek polgármestere van, ott minden bizonnyal az lesz a közös jelölt. A tanácsosi listák összeállításánál jó kiindulási alap lehet a 2012-es évben elért választási eredmény. Az ezen elvek mentén megalkotott listával kellene nekiindulni a 2016. évi parlamenti választásoknak is.
Tudom, az RMDSZ-ben egyesek felvetik, hogy jó-jó, az összefogás által elhárul a „küszöbfrász”, de ezáltal néppárti, polgári párti jelöltek juthatnak be olyan döntéshozói fórumokba, amelyek munkáját eddig csak a tévéből követhették, és majd lesz akkora hangzavar, szereplés meg egymásra licitálás, hogy csak na. Ennek a veszélye valós.
Mint megyeelnök, 2008-ban megtapasztaltam ennek a tanulási, alkalmazkodási folyamatnak a jó és rossz oldalát egyaránt, de el kell mondanom, hogy a ciklus felére meg tudtuk szokni egymást az MPP-vel, és abban a háromnegyed évben sem adódott probléma, amelyet az új ciklusban mandátumomból elnökként kitölthettem a másik szereplő, az EMNP társaságában.
Én azt mondom, hogy inkább hangzavar legyen az erdélyi magyar politikában, mint az egyre fogyó RMDSZ-es támogatottságból adódóan előbb-utóbb bekövetkező öt százalék alatti szereplést követő mély csend. Ami ma hangzavarnak ígérkezik, az akár néhány éven belül szolid egységgé válhat. Biztos vagyok benne, hogy az új egység létre fog jönni, mert ez a választói elvárás, és a jelen helyzetben ez a racionális. A kérdés nem ez, hanem az, hogy mikor.
A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke
Transindex.ro
2013. október 4.
Hivatásos néptáncosok találkozója Vásárhelyen
Október 3-6. között Marosvásárhely ad otthont a 9-ik Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának. Az előadások helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyterme, ahol csütörtök este a Maros Művészegyüttes Fekete piros című előadásával vette kezdetét a találkozó.
Az előadást és a hivatalos megnyitót egy fotókiállítás előzte meg a színház emeleti előcsarnokában, ahol négy fotós: dr. Boda Gábor, Nemes Attila, Bartus Levente és Barabási Attila Csaba fényképeit méltatta dr. Barabás László néprajzkutató. A száznál is több kiállított felvétel a Maros Művészegyüttes 2007 és 2013 között bemutatott produkcióiról készült. A megörökített előadások: A víz szalad, a kő marad, Mátyás király álruhái, Fehérlófia, Édes kicsi Jézusunk, Kőműves Kelemen, János Vitéz, Szem látta, szív szerette, Vannak vidékek és a nemrég bemutatott Fekete piros.
Barabás László tárlatnyitó beszédében elmondta, a Maros Művészegyüttes Erdély legkorábban megalakult néptáncegyüttese: 1956 őszén jött létre. A falvakon ünnepre készültek, amikor a Székely Népi Együttes előadásait várták. A ’70-es években váltás állt be a néptánc koreografálása, színpadra vitele tekintetében, ez befolyásolta a marosvásárhelyi társulat koncepcióját is. A rendszerváltást követő években nehézségekkel küzdött, 2007 óta pedig egy folyamatosan felfele ívelő időszak kezdődött, ami ma is tart. „Megfigyelhető, hogy egyrészt ragaszkodnak ahhoz, hogy a néptáncot kevés változtatással állítsák színpadra, ugyanakkor a táncszínház felé is irányulnak” – mondta a néprajzkutató.
A felvételeket készítő Boda Gábor Budapestről jár Marosvásárhelyre, mint mondta, öröm volt számára megismerkedni a Maros Művészegyüttessel és betekintést nyerni annak műhelymunkáiba is. Bartus Levente arról beszélt, nem is tudja, mi volt előbb: a kíváncsiság vagy a fényképezés utáni vágy. Ahogy fogalmazott, a közönségnek egy előadás, ha véget ért, már csak emlék, a fotós számára viszont munka, hiszen még otthon dolgozik a felvételeken. Barabási Attila Csaba, az együttes igazgatója készítette a legtöbb fotót, hiszen ő van a legtöbbet a táncosok között.
A nagyszínpadon Kilyén Ilka műsorvezető ismertette a négynapos találkozó programját, az öt erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttest. Köszöntötte a vendégeket és a közönséget Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat alelnöke és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke.
A találkozó ideje alatt műhelybeszélgetésekre, közönségtalálkozóra és táncházra is várják a szervezők az érdeklődőket.
Pénteken 13 órától az Udvarhely Táncműhely Tündér Erzsébet táncos mesejátékkal lép színpadra, 20 órától a Nagyvárad Táncműhely a Nagyvárosi bujdosók című előadását mutatja be. Szombaton 17 órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a János Vitézt, 20 órakor a Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú sorsjátékot viszi színpadra.
Vasárnap a 19 órakor gálaműsort a szervezők és vendégeik az október 6-i megemlékezésnek, az aradi vértanúk emlékének szentelik.
Antal Erika
Maszol.ro
Október 3-6. között Marosvásárhely ad otthont a 9-ik Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának. Az előadások helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyterme, ahol csütörtök este a Maros Művészegyüttes Fekete piros című előadásával vette kezdetét a találkozó.
Az előadást és a hivatalos megnyitót egy fotókiállítás előzte meg a színház emeleti előcsarnokában, ahol négy fotós: dr. Boda Gábor, Nemes Attila, Bartus Levente és Barabási Attila Csaba fényképeit méltatta dr. Barabás László néprajzkutató. A száznál is több kiállított felvétel a Maros Művészegyüttes 2007 és 2013 között bemutatott produkcióiról készült. A megörökített előadások: A víz szalad, a kő marad, Mátyás király álruhái, Fehérlófia, Édes kicsi Jézusunk, Kőműves Kelemen, János Vitéz, Szem látta, szív szerette, Vannak vidékek és a nemrég bemutatott Fekete piros.
Barabás László tárlatnyitó beszédében elmondta, a Maros Művészegyüttes Erdély legkorábban megalakult néptáncegyüttese: 1956 őszén jött létre. A falvakon ünnepre készültek, amikor a Székely Népi Együttes előadásait várták. A ’70-es években váltás állt be a néptánc koreografálása, színpadra vitele tekintetében, ez befolyásolta a marosvásárhelyi társulat koncepcióját is. A rendszerváltást követő években nehézségekkel küzdött, 2007 óta pedig egy folyamatosan felfele ívelő időszak kezdődött, ami ma is tart. „Megfigyelhető, hogy egyrészt ragaszkodnak ahhoz, hogy a néptáncot kevés változtatással állítsák színpadra, ugyanakkor a táncszínház felé is irányulnak” – mondta a néprajzkutató.
A felvételeket készítő Boda Gábor Budapestről jár Marosvásárhelyre, mint mondta, öröm volt számára megismerkedni a Maros Művészegyüttessel és betekintést nyerni annak műhelymunkáiba is. Bartus Levente arról beszélt, nem is tudja, mi volt előbb: a kíváncsiság vagy a fényképezés utáni vágy. Ahogy fogalmazott, a közönségnek egy előadás, ha véget ért, már csak emlék, a fotós számára viszont munka, hiszen még otthon dolgozik a felvételeken. Barabási Attila Csaba, az együttes igazgatója készítette a legtöbb fotót, hiszen ő van a legtöbbet a táncosok között.
A nagyszínpadon Kilyén Ilka műsorvezető ismertette a négynapos találkozó programját, az öt erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttest. Köszöntötte a vendégeket és a közönséget Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat alelnöke és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke.
A találkozó ideje alatt műhelybeszélgetésekre, közönségtalálkozóra és táncházra is várják a szervezők az érdeklődőket.
Pénteken 13 órától az Udvarhely Táncműhely Tündér Erzsébet táncos mesejátékkal lép színpadra, 20 órától a Nagyvárad Táncműhely a Nagyvárosi bujdosók című előadását mutatja be. Szombaton 17 órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a János Vitézt, 20 órakor a Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú sorsjátékot viszi színpadra.
Vasárnap a 19 órakor gálaműsort a szervezők és vendégeik az október 6-i megemlékezésnek, az aradi vértanúk emlékének szentelik.
Antal Erika
Maszol.ro
2013. október 4.
Egyházvagyont megtartó kisantant
Fokozott politikai érdeklődés övezte azt a közmeghallgatást, amelyet szeptember 24-én tartottak Brüsszelben a kommunizmus idején Romániában és Szlovákiában elkobzott magyar egyházi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről. Az érintett egyházak számára a megoldás csakis a restitutio in integrum lehet.
A romániai és szlovákiai restitúciós gyakorlat közös vonása, hogy a magyar vagyonok visszaszolgáltatását a legkörmönfontabb jogi praktikák bevetésével próbálják ellehetetleníteni. Szlovákiában a katolikus és lutheránus egyház, hasonlóan a romániai ortodox egyházhoz, aránylag zökkenőmentesen kapta vissza a kommunizmus alatt elkobzott javait, míg a magyar egyházként számon tartott kálvinista protestánsok és a szlovák és magyar görögkatolikusok vagyonának egy részét az állam visszatartja. A felvidéki protestáns egyházakat továbbra is nyíltan diszkriminatív módon ítéli meg, a Beneš-dekrétumok értelmében etnikai alapon elkobzott vagyont nem hajlandó visszaszolgáltatni, így a kérelmek 30 százaléka továbbra is rendezetlen.
A helyzet ismeretében az amerikai kongresszus húsz képviselője 2013. június 14-én felkérte John Kerry külügyminisztert, hogy interpelláljon a román kormánynál az 1945 után elkobzott egyházi vagyonok visszaszolgáltatása ügyében. Az akció eredményeként júliusban a román restitúciós bizottság újabb javak visszaadásáról döntött.
A szabadon bocsátott rab
A „házigazda” Tőkés László azzal nyitott, hogy hangsúlyozta az európai intézmények felelősségét az ügyben, illetve a felelősség hiányát Romániával szemben. Az egyházak helyzetét ahhoz a szabadon bocsátott rabéhoz hasonlította, akit igazságtalan fogva tartás után szabadon bocsátanak, de közben elvesztette hajlékát, megélhetését, családját és magatehetetlen. Vagyonuk nélkül az egyházak is működésképtelenek, pusztulásra ítéltettek. Mire szolgál az ilyen szabadság? – tette fel a kérdést a képviselő.
Hasonlóan vélekedett Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is, aki szerint biztos vagyoni háttér nélkül a szabad vallásgyakorlathoz szükséges működési feltételek súlyos kárt szenvednek, az egyházak szociális és oktatási tevékenysége ellehetetlenül. Jelezte, hogy Sándor Krisztina EMNT-alelnökkel és Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspökkel közösen petíciót nyújtottak be 2012. novemberében az EP-hez, amelynek szakbizottsága ugyan befogadhatónak ítélte a beadványt, de politikai okokra való tekintettel nem kívánja bizottsági vitára bocsátani. Erminia Mazzoni, a Petíciós Bizottság elnöke válaszlevelében kitér arra, hogy az ügyet jogilag megvizsgálták, és dacára annak, hogy tárgya az EU tevékenységi körébe tartozik, mégis lezárták. Azzal a válasszal adós maradt, hogy milyen megfontolások alapján döntöttek így a román állam nyilvánvaló jogtiprásai tekintetében. Lomniczi kilátásba helyezte, hogy az EU luxemburgi bíróságához fordulnak.
Háborús bűnösök
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a meghallgatáson arra figyelmeztetett, hogy egyháza helyzetét súlyosbítja az egyre csökkenő szaporulat okozta elöregedés, a hívők létszámának csökkenése, ami a lelkészek megélhetési körülményeit is nehezíti. A 850 visszakövetelt egyházi birtokból alig 350 került vissza, számos esetben a legnehezebb körülmények között, mert a törvény felhatalmazza a polgármestereket a bírósági döntések megfellebbezésére, az elöljárók pedig gyakran vissza is élnek ezzel. Kató szerint önálló oktatási rendszer nélkül maga a protestáns hit került veszélybe. Márpedig a román állam akadályozza az iskolai épületek visszaszolgáltatását, példa erre a Református Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” tíz évvel a restitúció után.
Hasonló szellemben nyilatkozott Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök is. Megerősítette: egyháza a történelem folyamán vagyonának köszönhetően volt képes a túlélésre. Az 1948-as kommunista hatalom egyetlen tollvonással fosztotta meg ingatlanjaitól, földjeitől, erdeitől. A 86 visszaigénylési kérelemből 36-ra eddig még választ sem kaptak, hármat pedig elutasítottak. A visszakapott kolozsvári épületet az önkormányzat visszatartja. Egyháza számára nagy veszteség levéltáraik, köztük 16–17. századi Európában egyedülálló értéket képviselő könyvtáraik visszatartása is, a román állam nemzetbiztonsági okokra és a dokumentumok történelemhamisításra való alkalmazásának meggátolására hivatkozva tart továbbra is igényt ezekre. Márpedig a könyvtáraknak az egyházi nevelés érdekében vissza kell kerülniük az egyházi iskolákhoz, amelyek fenntartásáért pedig az egykori egyházi alapítványok vagyonának visszaszolgáltatása is elengedhetetlen.
A felvidéki helyzet sem sokban különbözik az erdélyitől – állapította meg Fazekas László református püspök, aki a brüsszeli hallgatóság előtt felsorolta az 1993 óta hozott, szlovák egyházi vagyont érintő törvényeket. Ezek felemás, diszkriminatív jellegét jól példázza az a gyakorlat, miszerint a lutheránus egyház azokból a javakból is visszakapott, amelyeket a Beneš-dekrétumok alapján német és magyar lutheránusoktól koboztak el. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945/104-es határozata – amely a református egyházat magyarnak nyilvánítja, és ezen az alapon rendeli el vagyonának az elkobzását – a mai napig érvényben van. Ennek értelmében nem került sor 800 hektárnyi földtulajdon és erdő visszaadására, és 65 ingatlan is az állam birtokában maradt. A peres úton való visszaigénylés a magas költségek miatt nem kivitelezhető. Elődje, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök érdeme, hogy egyházuk következetesen, húsz éve követeli jogos tulajdonaikat. Bevezetőjében ő is kitért a dekrétumokra, melyek értelmében „két háborús bűnös ül most itt maguk előtt.” Erdélyi Géza elmondta: negyedszer jár már az EP-ben ebben az ügyben, az előző alkalmakkor flamand, katalán, baszk képviselők meghívására jött tájékoztatni az egyházát ért sérelmekről. Szóba került az is, hogy annak idején a két felvidéki magyar EP-képviselő elhatárolódott a püspök követeléseitől, aki méltán sérelmezte, hogy senkit sem képviselnek.
Mindent vissza!
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői memorandumot fogalmaztak meg – aláírói: Jakubinyi György katolikus érsek, Kató Béla református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök –, amelyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding EU-biztoshoz, egyben az EP Petíciós Bizottságához. A memorandum kitér arra, hogy Romániát az Európai Tanács, az Egyesült Államok képviselőháza és az EP a múltban, a csatlakozási folyamat idején felszólította a romániai kisebbségi egyházak vagyonának visszaszolgáltatására. A román hatóságok eljárása ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartájának, sérti annak a vallásszabadságra vonatkozó 10., és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét, és kéri a vagyon visszajuttatását a restitutio in integrum elve alapján.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Fokozott politikai érdeklődés övezte azt a közmeghallgatást, amelyet szeptember 24-én tartottak Brüsszelben a kommunizmus idején Romániában és Szlovákiában elkobzott magyar egyházi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről. Az érintett egyházak számára a megoldás csakis a restitutio in integrum lehet.
A romániai és szlovákiai restitúciós gyakorlat közös vonása, hogy a magyar vagyonok visszaszolgáltatását a legkörmönfontabb jogi praktikák bevetésével próbálják ellehetetleníteni. Szlovákiában a katolikus és lutheránus egyház, hasonlóan a romániai ortodox egyházhoz, aránylag zökkenőmentesen kapta vissza a kommunizmus alatt elkobzott javait, míg a magyar egyházként számon tartott kálvinista protestánsok és a szlovák és magyar görögkatolikusok vagyonának egy részét az állam visszatartja. A felvidéki protestáns egyházakat továbbra is nyíltan diszkriminatív módon ítéli meg, a Beneš-dekrétumok értelmében etnikai alapon elkobzott vagyont nem hajlandó visszaszolgáltatni, így a kérelmek 30 százaléka továbbra is rendezetlen.
A helyzet ismeretében az amerikai kongresszus húsz képviselője 2013. június 14-én felkérte John Kerry külügyminisztert, hogy interpelláljon a román kormánynál az 1945 után elkobzott egyházi vagyonok visszaszolgáltatása ügyében. Az akció eredményeként júliusban a román restitúciós bizottság újabb javak visszaadásáról döntött.
A szabadon bocsátott rab
A „házigazda” Tőkés László azzal nyitott, hogy hangsúlyozta az európai intézmények felelősségét az ügyben, illetve a felelősség hiányát Romániával szemben. Az egyházak helyzetét ahhoz a szabadon bocsátott rabéhoz hasonlította, akit igazságtalan fogva tartás után szabadon bocsátanak, de közben elvesztette hajlékát, megélhetését, családját és magatehetetlen. Vagyonuk nélkül az egyházak is működésképtelenek, pusztulásra ítéltettek. Mire szolgál az ilyen szabadság? – tette fel a kérdést a képviselő.
Hasonlóan vélekedett Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is, aki szerint biztos vagyoni háttér nélkül a szabad vallásgyakorlathoz szükséges működési feltételek súlyos kárt szenvednek, az egyházak szociális és oktatási tevékenysége ellehetetlenül. Jelezte, hogy Sándor Krisztina EMNT-alelnökkel és Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspökkel közösen petíciót nyújtottak be 2012. novemberében az EP-hez, amelynek szakbizottsága ugyan befogadhatónak ítélte a beadványt, de politikai okokra való tekintettel nem kívánja bizottsági vitára bocsátani. Erminia Mazzoni, a Petíciós Bizottság elnöke válaszlevelében kitér arra, hogy az ügyet jogilag megvizsgálták, és dacára annak, hogy tárgya az EU tevékenységi körébe tartozik, mégis lezárták. Azzal a válasszal adós maradt, hogy milyen megfontolások alapján döntöttek így a román állam nyilvánvaló jogtiprásai tekintetében. Lomniczi kilátásba helyezte, hogy az EU luxemburgi bíróságához fordulnak.
Háborús bűnösök
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a meghallgatáson arra figyelmeztetett, hogy egyháza helyzetét súlyosbítja az egyre csökkenő szaporulat okozta elöregedés, a hívők létszámának csökkenése, ami a lelkészek megélhetési körülményeit is nehezíti. A 850 visszakövetelt egyházi birtokból alig 350 került vissza, számos esetben a legnehezebb körülmények között, mert a törvény felhatalmazza a polgármestereket a bírósági döntések megfellebbezésére, az elöljárók pedig gyakran vissza is élnek ezzel. Kató szerint önálló oktatási rendszer nélkül maga a protestáns hit került veszélybe. Márpedig a román állam akadályozza az iskolai épületek visszaszolgáltatását, példa erre a Református Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” tíz évvel a restitúció után.
Hasonló szellemben nyilatkozott Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök is. Megerősítette: egyháza a történelem folyamán vagyonának köszönhetően volt képes a túlélésre. Az 1948-as kommunista hatalom egyetlen tollvonással fosztotta meg ingatlanjaitól, földjeitől, erdeitől. A 86 visszaigénylési kérelemből 36-ra eddig még választ sem kaptak, hármat pedig elutasítottak. A visszakapott kolozsvári épületet az önkormányzat visszatartja. Egyháza számára nagy veszteség levéltáraik, köztük 16–17. századi Európában egyedülálló értéket képviselő könyvtáraik visszatartása is, a román állam nemzetbiztonsági okokra és a dokumentumok történelemhamisításra való alkalmazásának meggátolására hivatkozva tart továbbra is igényt ezekre. Márpedig a könyvtáraknak az egyházi nevelés érdekében vissza kell kerülniük az egyházi iskolákhoz, amelyek fenntartásáért pedig az egykori egyházi alapítványok vagyonának visszaszolgáltatása is elengedhetetlen.
A felvidéki helyzet sem sokban különbözik az erdélyitől – állapította meg Fazekas László református püspök, aki a brüsszeli hallgatóság előtt felsorolta az 1993 óta hozott, szlovák egyházi vagyont érintő törvényeket. Ezek felemás, diszkriminatív jellegét jól példázza az a gyakorlat, miszerint a lutheránus egyház azokból a javakból is visszakapott, amelyeket a Beneš-dekrétumok alapján német és magyar lutheránusoktól koboztak el. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945/104-es határozata – amely a református egyházat magyarnak nyilvánítja, és ezen az alapon rendeli el vagyonának az elkobzását – a mai napig érvényben van. Ennek értelmében nem került sor 800 hektárnyi földtulajdon és erdő visszaadására, és 65 ingatlan is az állam birtokában maradt. A peres úton való visszaigénylés a magas költségek miatt nem kivitelezhető. Elődje, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök érdeme, hogy egyházuk következetesen, húsz éve követeli jogos tulajdonaikat. Bevezetőjében ő is kitért a dekrétumokra, melyek értelmében „két háborús bűnös ül most itt maguk előtt.” Erdélyi Géza elmondta: negyedszer jár már az EP-ben ebben az ügyben, az előző alkalmakkor flamand, katalán, baszk képviselők meghívására jött tájékoztatni az egyházát ért sérelmekről. Szóba került az is, hogy annak idején a két felvidéki magyar EP-képviselő elhatárolódott a püspök követeléseitől, aki méltán sérelmezte, hogy senkit sem képviselnek.
Mindent vissza!
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői memorandumot fogalmaztak meg – aláírói: Jakubinyi György katolikus érsek, Kató Béla református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök –, amelyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding EU-biztoshoz, egyben az EP Petíciós Bizottságához. A memorandum kitér arra, hogy Romániát az Európai Tanács, az Egyesült Államok képviselőháza és az EP a múltban, a csatlakozási folyamat idején felszólította a romániai kisebbségi egyházak vagyonának visszaszolgáltatására. A román hatóságok eljárása ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartájának, sérti annak a vallásszabadságra vonatkozó 10., és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét, és kéri a vagyon visszajuttatását a restitutio in integrum elve alapján.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. október 5.
Magyarok oltyán szemmel
Az utóbbi időben egymást követik az autonomista törekvéseket támogató akciók. Amióta elveszítette vélt hatalmi pozícióját, azaz kiesett a kormányból, az RMDSZ is mintha elkötelezettebb lenne a kérdés iránt. Legyek jóhiszemű: tegyem fel, hogy egyetértés van az erdélyi magyar politikai alakulatok, társadalmi és civil szervezetek között a célt illetően, s csupán az ahhoz vezető utat képzelik el más és másként. Kényes helyzet, de nem reménytelen. A hasonló ellentétek feloldásának legkézenfekvőbb módja az egyeztetés.
Hosszú évek bűnös tétlensége után, mára látványosan felgyorsultak az események. Egyelőre nem tudni, mi kényszerítette a politikumot a cselekvés mezejére: a belső meggyőződés, annak felismerése, hogy az idő nem nekünk dolgozik, s ha sokáig halogatják, tárgytalan lesz a követelés, merthogy nem lesz, aki élvezze az autonómia előnyeit, avagy a külső hatás, az a makacsság, amellyel a kormányzat igyekszik tűzzel-vassal átvinni az ország területi-közigazgatási átszervezésére vonatkozó, számunkra semmi jóval nem kecsegtető elképzeléseit. Feltételezésem szerint mindkettő.
Az utóbbi fél esztendő akciói – tüntetések, aláírásgyűjtések stb. – kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés – legalábbis a szervezők részéről –: kitől származik az ötlet, kié az elsőbbség? A jelek szerint presztízskérdésként kezelik az ügyet, s természetesen egyúttal politikai tőkét is próbálnak kovácsolni saját maguk számára. Pillanatnyilag azon vitatkoznak a különböző akciók kezdeményezői, hogy a székelyföldi autonómiáért, vagy a három megyét – Maros, Hargita, Kovászna – magába foglaló fejlesztési régióért kell és érdemes küzdeni. Véleményem szerint, ha nem tévesztik szem elől, hogy a végső cél csakis az autonómia lehet, s ha futja az erőből, szervezettségből, akkor minden arra érdemes célért ki kell állni. Csakhogy az a szomorú helyzet, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködő erdélyi gyalogmagyar egyre közönyösebb a politika, a közélet iránt. A sorozatos kudarcélmények hatásaként ma már nehezen mozgósítható bármire, főleg közösségi célokért való kiállásra nem.
Ismétlem, a közember egyre nehezebben igazodik el a tüntetések, aláírásgyűjtések, európai polgári kezdeményezések között, különösen azok szervezőit, illetve céljait, célszerűségét illetően. Egyelőre a bőség zavarával kell megküzdenie, de – figyelem! –, ha belátható időn belül nem jár valamiféle konkrét eredménnyel az akciózás, akkor könnyen oda juthatunk, hogy kimondja: neki aztán többet ne trombitáljanak! Mi lenne a megoldás? Egyértelmű: össze kell hangolni a cselekvést. Ehhez tárgyalóasztalhoz kellene ülniük a főbb szereplőknek, s ha a cél közös, akkor közösen kidolgozott stratégiát követve, taktikát alkalmazva folytatni a küzdelmet. Valahogy úgy, ahogyan még a 90-es évek derekán egy oltyán ismerősöm vizionálta, aki csodálattal nyilatkozott a magyar érdekképviseletről, s aki szerint csak látszólagos (volt) a radikális-mérsékelt, vagy ha úgy tetszik kuruc-labanc ellentét a magyarok között, akik jó politikai érzékkel, a helyzet függvényében tudatosan váltogatják a két harcmodort, de sohasem szem elől veszítve a közös célt, a közösség érdekeinek szolgálatát.
Bevallom, akkor nem vitt rá a lelkiismeret, hogy cáfoljam állítását. Arra azért kíváncsi lennék, ma miként lát bennünket.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma
Az utóbbi időben egymást követik az autonomista törekvéseket támogató akciók. Amióta elveszítette vélt hatalmi pozícióját, azaz kiesett a kormányból, az RMDSZ is mintha elkötelezettebb lenne a kérdés iránt. Legyek jóhiszemű: tegyem fel, hogy egyetértés van az erdélyi magyar politikai alakulatok, társadalmi és civil szervezetek között a célt illetően, s csupán az ahhoz vezető utat képzelik el más és másként. Kényes helyzet, de nem reménytelen. A hasonló ellentétek feloldásának legkézenfekvőbb módja az egyeztetés.
Hosszú évek bűnös tétlensége után, mára látványosan felgyorsultak az események. Egyelőre nem tudni, mi kényszerítette a politikumot a cselekvés mezejére: a belső meggyőződés, annak felismerése, hogy az idő nem nekünk dolgozik, s ha sokáig halogatják, tárgytalan lesz a követelés, merthogy nem lesz, aki élvezze az autonómia előnyeit, avagy a külső hatás, az a makacsság, amellyel a kormányzat igyekszik tűzzel-vassal átvinni az ország területi-közigazgatási átszervezésére vonatkozó, számunkra semmi jóval nem kecsegtető elképzeléseit. Feltételezésem szerint mindkettő.
Az utóbbi fél esztendő akciói – tüntetések, aláírásgyűjtések stb. – kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés – legalábbis a szervezők részéről –: kitől származik az ötlet, kié az elsőbbség? A jelek szerint presztízskérdésként kezelik az ügyet, s természetesen egyúttal politikai tőkét is próbálnak kovácsolni saját maguk számára. Pillanatnyilag azon vitatkoznak a különböző akciók kezdeményezői, hogy a székelyföldi autonómiáért, vagy a három megyét – Maros, Hargita, Kovászna – magába foglaló fejlesztési régióért kell és érdemes küzdeni. Véleményem szerint, ha nem tévesztik szem elől, hogy a végső cél csakis az autonómia lehet, s ha futja az erőből, szervezettségből, akkor minden arra érdemes célért ki kell állni. Csakhogy az a szomorú helyzet, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködő erdélyi gyalogmagyar egyre közönyösebb a politika, a közélet iránt. A sorozatos kudarcélmények hatásaként ma már nehezen mozgósítható bármire, főleg közösségi célokért való kiállásra nem.
Ismétlem, a közember egyre nehezebben igazodik el a tüntetések, aláírásgyűjtések, európai polgári kezdeményezések között, különösen azok szervezőit, illetve céljait, célszerűségét illetően. Egyelőre a bőség zavarával kell megküzdenie, de – figyelem! –, ha belátható időn belül nem jár valamiféle konkrét eredménnyel az akciózás, akkor könnyen oda juthatunk, hogy kimondja: neki aztán többet ne trombitáljanak! Mi lenne a megoldás? Egyértelmű: össze kell hangolni a cselekvést. Ehhez tárgyalóasztalhoz kellene ülniük a főbb szereplőknek, s ha a cél közös, akkor közösen kidolgozott stratégiát követve, taktikát alkalmazva folytatni a küzdelmet. Valahogy úgy, ahogyan még a 90-es évek derekán egy oltyán ismerősöm vizionálta, aki csodálattal nyilatkozott a magyar érdekképviseletről, s aki szerint csak látszólagos (volt) a radikális-mérsékelt, vagy ha úgy tetszik kuruc-labanc ellentét a magyarok között, akik jó politikai érzékkel, a helyzet függvényében tudatosan váltogatják a két harcmodort, de sohasem szem elől veszítve a közös célt, a közösség érdekeinek szolgálatát.
Bevallom, akkor nem vitt rá a lelkiismeret, hogy cáfoljam állítását. Arra azért kíváncsi lennék, ma miként lát bennünket.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma
2013. október 5.
„Tiszta” Romániát! (11.) – Megtorlások Észak-Erdélyben
Nem szabad felejteni
Az ördögkúti, az ippi, a szárazajtai, a csíkszentdomokosi, az egeresi vérfürdőket nem szabad egybemosni. Köztük nincs ok-okozati összefüggés. Az ördögkúti és az ippi katonai megtorlások nem a magyar társadalom által tervezett és támogatott románellenes pogromok voltak, ezeket a katonai egységek parancsnokainak helytelen döntései és a vasgárdisták provokációi okozták.
A Maniu-gárdák, az önkéntes félkatonai alakulatok, a voluntárok megszervezését viszont a román társadalom egy jelentős része támogatta. Az 1944. őszi magyarellenesség szításában, szervezésében nemcsak deklasszált elemek – vasgárdisták, köztörvényes bűnözők, illetve kalandorok – vesznek részt, de jelentős szerepet vállalnak az értelmiségiek is. A megfélemlítést, a „magyartalanítást” előre megtervezik, számítanak arra, hogy a „politikailag jól nevelt” fiatalemberek hajlandóak részt venni ártatlan magyarok legyilkolásában. Nem véletlenül olvashatjuk a Népi Egység 1944. november 19-i számában, hogy még békés románok bottal, fegyverrel és gránáttal a kezükben törtek rá magyar polgártársaikra. Felfegyverzett és fajgyűlölettől telített ifjak a legkönyörtelenebb módon végeztek ki ártatlan székely családapákat és asszonyokat. (…) Majd a megrémült lakosság soraiban megjelentek a »mentők«, és kilátásba helyezték, ha átkeresztelkednek, vallást változtatnak, nem lesz bántódásuk.” Annak ellenére, hogy Benkő Levente újságíró a Szárazajtáról írt monográfiájában történészi alapossággal mutatja be az Olteanu irányította szabadcsapatok szervezését, a véres pogromokat, az olvasók többsége még ma sem ismeri azok mozgató rugóit. E félkatonai alakulatok vérgőzös tevékenységét elrettentő példaként lehetne tanítani, amit a meghamisított történelem oktatása és az idegengyűlölet eszmeisége tett lehetővé. Sajnos, Romániában a fiatal nemzedék magyarellenes nevelése ma is élő gyakorlat. Gondoljunk csak a kovásznai kokárdás együtt ünneplésre! A román történelemkönyveken, a tévécsatornákon, az írott sajtón keresztül a románság tömegei nem a világ legtermészetesebb dolgaként értelmezik az erdélyi magyarság, köztük a székelyek autonómiaigényét, a megmaradást biztosító közösségi jogok követelését. Annak ellenére, hogy egyre több józan gondolkodású román történész és politikus európai szinten szól e kérdéshez, még mindig túl kevesen vannak ahhoz, hogy hangjukat hallassák, mert azt elnyomja a szélsőséges nacionalista tobzódás. Évtizedek után sem csökken a román államnacionalizmus idegengyűlöletre ösztönzése. Az imaginárius történelmi múltra alapozva hirdetik a románok előjogait az erdélyi magyarokkal szemben. 69 év távlatában is cél a román népet abban a hitben ringatni, hogy az állítólagos történelmi múlt sérelmei miatt jogos a magyarság autonómiajogától való megfosztása. Jogos az etnikai arányokat megváltoztató régiósítás, hogy lehetővé váljon a székely-magyar tömb gyors ütemű felszámolása. A magyarellenes propaganda, az erőszakos beolvasztásra törekvés ellenére kijelenthetjük: nincs szükségünk hőzöngő román, illetve magyar gyűlöletkeltőkre. Ez utóbbiakra azért, mert hiteltelenítik a közösségi jogok kivívására indított küzdelmünket. Nekünk nem nagyotmondó hőbörgőkre van szükségünk, hanem olyanokra, akik következetesen és egyenes gerinccel, nyíltan, őszinte szókimondással harcolnak a közösségi jogokért. Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos és Egeres arra int, hogy nem szabad felejteni, de túl kell lépni a történelem során elszenvedett sérelmeken. Meg kell érteni: Erdély két nép hazája. Nincs román Erdély, mint hogy nincs magyar Erdély. Van a románok és a magyarok közös Erdélye, van Székelyföld, amely a székelyeké és az itt élő románoké is.
Maniu-gárdák A Maniu-gárdisták, a voluntárok olyan félkatonai szervezetek tagjai, amelyek Erdély történetébe gyilkossággal, rablással írták be nevüket. Az uszító jellegű bukaresti Ardealul lap Észak-Erdély felszabadításának ürügyén már 1940. augusztus 27-én megkezdi az önkéntesek toborzását. Teszi mindezt akkor, amikor erre nincs szükség, mert Észak-Erdély megszállására épp ekkor kezdi sikeres offenzíváját a nagyszámú, állig felfegyverzett szovjet és a román hadsereg.
A Maniu-gárdák szervezésének gyökerei korábbra nyúlnak vissza. 1929-ben az akkori kormánypárt, Iuliu Maniu Nemzeti Parasztpártja hozza létre az első levente típusú félkatonai alakulatokat, ami parázs vitát vált ki a román parlamentben. Az 1944 őszén szervezett és Maniu nevét viselő önkéntes alakulatok eszmei megalapozói: dr. Anton Ionel Mureşeanu, az észak-erdélyi román menekültek Bukarestben székelő egyesületének elnöke, a kéthetente megjelenő Ardeaulul kiadója, valamint a brassói Tribuna napilap kiadó-szerkesztője, Gavril Pop. Az önkéntesek toborzásának szükségességét a magyarokkal való leszámolásban látják. Úgy gondolják, hogy Erdély kérdésében csak a fegyverek dönthetnek. Gavrilă Olteanu, a brassói önkéntesek parancsnoka, tartalékos kapitány szeptember 8-i kiáltványában a voluntárok előtt álló szent célt így fogalmazza meg. „A győzelemre vezető fegyverek meg fogják tisztítani [a magyaroktól] a felszabadított Erdély földjét” a Tiszáig. A „dák buzogány” lesz a magyarokkal való leszámolás eszköze, és ami a leglényegesebb: véglegesen lezárják az Erdéllyel kapcsolatos területi vitát. A toborzás 1940. szeptember 5-én a brassói városházán működő turisztikai irodában kezdődik. A brassói voluntárok vezetője Olteanu lesz. Az ő neve később a leggaládabb gyilkosság szinonimájává vált. A brassói alakulat szervezésénél – a szeptember 6-i jegyzőkönyv szerint – figyelembe veszik „Iuliu Maniu úrnak a megszállt Erdélyt felszabadító önkéntes ezredek megalapítására vonatkozó utasításait, valamint a Nagyvezérkar 1944. szeptember 2-i, 64974. számú jóváhagyását”. Olteanu és az önkéntesek toborzásának támogatói közt találjuk Brassó megye alprefektusát, ügyvédeket, tanárokat, újságírókat, újságszerkesztőket. Olteanu, miután hiába várja a bukaresti főparancsnokság utasításait, szeptember 3-án bejelenti: „elhatároztam, hogy lépünk, és önállóan szervezkedünk az észak-erdélyi testvérek felszabadítására”. Kijelenti, hogy az általa vezetett voluntárok az önálló tevékenység minden eszközével rendelkeznek, ezért nem csatlakoznak a reguláris katonai alakulatokhoz, önállóan fognak harcolni. Az önkénteseket két csoportra tagolja. Egy 300 fős alakulat feladata lesz a front mögötti fegyveres bandák felszámolása, a rendfenntartó hatóságok támogatása. Egy 250 fős csoport, amely katonailag képzetlen elemekből áll, műszaki és egészségügyi feladatokat kap. A brassói Maniu-gárdával egy időben Bukarestben hét önkéntes alakulat jön létre. Az Ardealul szerint a Bukarestből elindult önkéntesek száma ekkor 5400, míg a román nagyvezérkar nyilvántartása szerint 1700. Később az Észak-Erdély területén tevékenykedő önkéntesek összlétszáma – az Ardealul végleges adatai szerint – eléri a 17 ezret. A román nagyvezérkar engedélye nélkül indul Székelyföldre a Gavrilă Olteanu parancsnoksága alatt álló brassói voluntárok 600 fős csapata. Olteanu az önkéntesekhez intézett szeptember 12-i beszédében a „hóhér szomszédokkal”, azaz a magyarokkal való leszámolást hirdeti. Az önkéntesek tudatában voltak annak, hogy Olteanu és eszmetársai pogromok végrehajtására és a székelység megfélemlítésére vezetik őket. Olteanu, hogy törvényesítse a vezetése alatt álló félkatonai alakulat létét, 1944. szeptember 13-án engedélyt kér a brassói orosz katonai parancsnokságtól, hogy megkezdje a székelyföldi „partizánok” kiirtását, a „front háta mögött a csend” biztosítását. Utóbb hazugságok garmadáját sorolja fel, hogy miért volt fontos gyors hadba szállása. Arcátlanul hazudik, 30–40 ezer fegyveres székelyt és lőszerraktárakat, komoly katonai összecsapásokat emleget, megjegyzi, hogy több ezer fegyvert és nagy mennyiségű lőszert zsákmányolt és adott át a reguláris csapatoknak. Alakulata szeptember 15-én indul Sepsiszentgyörgyre. Útközben fosztogatnak, bántalmazzák a székely lakosságot. Szeptember 25-én Sepsiszentgyörgyről Szárazajtára mennek. Erre ürügyként szolgált néhány helyi román torzsalkodása, sérelme székely szomszédjával, falustársával.
Szárazajta Az 1614-es katonai összeírás szerint Szárazajta 400 fős, jelentősebb lélekszámú település. Lakosságának 70 százaléka szabad székely, 30 jobbágy és zsellér. Orbán Balázs nem tud románokról, Szárazajtát színmagyar településnek mutatja be. Szerinte Szárazajtán nemcsak mindenki magyar, de mindenki magyar vallású is. Adatai szerint (1869-ben) Szárazajtán 1489 református, 29 unitárius, 18 katolikus, 2 lutheránus él. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a románság nagyobb számú letelepedése 1869-től számítható. Berecz Gyula 1893-as könyvében, Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek történetében írja, hogy Szárazajtán a népesség 3,5 százaléka, azaz 56 személy román nemzetiségű. A mintegy tíz román család letelepedése az 1869 utáni negyedszázadban elképzelhető, de a jelentősebb lélekszámú román vallásúaké aligha. A görög katolikusok és a görögkeleti vallásúak betelepedésének kezdetét a 18. századra tehetjük. Mivel Berecz Gyula nem tud arról, hogy a faluban létezett volna görög katolikus vagy görögkeleti iskola, ez azt bizonyítja, hogy a teljesen magyar környezetbe szórványosan érkező román családok hamar elszékelyesedtek. Nyelvileg nem alkotnak akkora lélekszámú közösséget, amely vállalhatná az önálló román iskola és tanító fenntartását. Szárazajtán 1890 táján 198 görög katolikus és 93 görögkeleti, azaz 291 román vallású személy él, de 81 százalékuk nem vallja magát románnak, mert anyanyelve magyar. Az 1910-es magyar népszámláláskor – a nemzetiség meghatározásánál az anyanyelvet veszik alapul – mindenki magyarnak számít.
Tény: Szárazajtán 1920-ig nincs nyelvi és vallási kérdés, mindenki békességben él, de a román uralom kezdetén – az Alszegben élő más vallású kis közösség kétharmada – a népességi összeírásban románként jelenik meg. Ez nem köpönyegforgatást jelent! Arról van szó, hogy az összeírók már 1920-ban alkalmazzák a visszarománosítási program előírásait, amely a vallás és a származás alapján állapítja meg a nemzetiséget. Románnak írják tehát azokat is, akik egyébként magyar anyanyelvűek és magyarok. A románok száma 217, arányuk az összlakosság keretében 12,9 százalék. Hogy ezek közül hányan románok, illetve hányan beszélik a román nyelvet, nem tudhatjuk. Szárazajta monográfiájában azt olvassuk, hogy a román népszámlások még azokat a magyarokat is románnak írják, akik „magyar vallásról az ortodox vallásra tértek/téríttettek át”. Számukra 1928-ban templomot építenek. A román uralom berendezkedése után kezdetben még működhet a magyar felekezeti iskola, de 1933 után a tankötelesek csak román állami iskolába járhatnak. Mivel a románok száma jelentéktelen, a diákok közt nem alakul ki román–magyar ellentét. A görög katolikus egyház betiltása után (1948-ban) a görög katolikusok egy része a görögkeleti (ortodox) vallás híve lesz. 1992-ben a népesség 7,88 százaléka, 2002-ben 33 személy, a lakosság 4,2 százaléka vallja magát román nemzetiségűnek.
Szárazajta rövid falu- és népességtörténetét azért mutattuk be, mert Miklósvárszék e székely faluja az 1944. szeptember 26-i mészárlás után a köztudatban mint román–magyar település jelenik meg.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem szabad felejteni
Az ördögkúti, az ippi, a szárazajtai, a csíkszentdomokosi, az egeresi vérfürdőket nem szabad egybemosni. Köztük nincs ok-okozati összefüggés. Az ördögkúti és az ippi katonai megtorlások nem a magyar társadalom által tervezett és támogatott románellenes pogromok voltak, ezeket a katonai egységek parancsnokainak helytelen döntései és a vasgárdisták provokációi okozták.
A Maniu-gárdák, az önkéntes félkatonai alakulatok, a voluntárok megszervezését viszont a román társadalom egy jelentős része támogatta. Az 1944. őszi magyarellenesség szításában, szervezésében nemcsak deklasszált elemek – vasgárdisták, köztörvényes bűnözők, illetve kalandorok – vesznek részt, de jelentős szerepet vállalnak az értelmiségiek is. A megfélemlítést, a „magyartalanítást” előre megtervezik, számítanak arra, hogy a „politikailag jól nevelt” fiatalemberek hajlandóak részt venni ártatlan magyarok legyilkolásában. Nem véletlenül olvashatjuk a Népi Egység 1944. november 19-i számában, hogy még békés románok bottal, fegyverrel és gránáttal a kezükben törtek rá magyar polgártársaikra. Felfegyverzett és fajgyűlölettől telített ifjak a legkönyörtelenebb módon végeztek ki ártatlan székely családapákat és asszonyokat. (…) Majd a megrémült lakosság soraiban megjelentek a »mentők«, és kilátásba helyezték, ha átkeresztelkednek, vallást változtatnak, nem lesz bántódásuk.” Annak ellenére, hogy Benkő Levente újságíró a Szárazajtáról írt monográfiájában történészi alapossággal mutatja be az Olteanu irányította szabadcsapatok szervezését, a véres pogromokat, az olvasók többsége még ma sem ismeri azok mozgató rugóit. E félkatonai alakulatok vérgőzös tevékenységét elrettentő példaként lehetne tanítani, amit a meghamisított történelem oktatása és az idegengyűlölet eszmeisége tett lehetővé. Sajnos, Romániában a fiatal nemzedék magyarellenes nevelése ma is élő gyakorlat. Gondoljunk csak a kovásznai kokárdás együtt ünneplésre! A román történelemkönyveken, a tévécsatornákon, az írott sajtón keresztül a románság tömegei nem a világ legtermészetesebb dolgaként értelmezik az erdélyi magyarság, köztük a székelyek autonómiaigényét, a megmaradást biztosító közösségi jogok követelését. Annak ellenére, hogy egyre több józan gondolkodású román történész és politikus európai szinten szól e kérdéshez, még mindig túl kevesen vannak ahhoz, hogy hangjukat hallassák, mert azt elnyomja a szélsőséges nacionalista tobzódás. Évtizedek után sem csökken a román államnacionalizmus idegengyűlöletre ösztönzése. Az imaginárius történelmi múltra alapozva hirdetik a románok előjogait az erdélyi magyarokkal szemben. 69 év távlatában is cél a román népet abban a hitben ringatni, hogy az állítólagos történelmi múlt sérelmei miatt jogos a magyarság autonómiajogától való megfosztása. Jogos az etnikai arányokat megváltoztató régiósítás, hogy lehetővé váljon a székely-magyar tömb gyors ütemű felszámolása. A magyarellenes propaganda, az erőszakos beolvasztásra törekvés ellenére kijelenthetjük: nincs szükségünk hőzöngő román, illetve magyar gyűlöletkeltőkre. Ez utóbbiakra azért, mert hiteltelenítik a közösségi jogok kivívására indított küzdelmünket. Nekünk nem nagyotmondó hőbörgőkre van szükségünk, hanem olyanokra, akik következetesen és egyenes gerinccel, nyíltan, őszinte szókimondással harcolnak a közösségi jogokért. Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos és Egeres arra int, hogy nem szabad felejteni, de túl kell lépni a történelem során elszenvedett sérelmeken. Meg kell érteni: Erdély két nép hazája. Nincs román Erdély, mint hogy nincs magyar Erdély. Van a románok és a magyarok közös Erdélye, van Székelyföld, amely a székelyeké és az itt élő románoké is.
Maniu-gárdák A Maniu-gárdisták, a voluntárok olyan félkatonai szervezetek tagjai, amelyek Erdély történetébe gyilkossággal, rablással írták be nevüket. Az uszító jellegű bukaresti Ardealul lap Észak-Erdély felszabadításának ürügyén már 1940. augusztus 27-én megkezdi az önkéntesek toborzását. Teszi mindezt akkor, amikor erre nincs szükség, mert Észak-Erdély megszállására épp ekkor kezdi sikeres offenzíváját a nagyszámú, állig felfegyverzett szovjet és a román hadsereg.
A Maniu-gárdák szervezésének gyökerei korábbra nyúlnak vissza. 1929-ben az akkori kormánypárt, Iuliu Maniu Nemzeti Parasztpártja hozza létre az első levente típusú félkatonai alakulatokat, ami parázs vitát vált ki a román parlamentben. Az 1944 őszén szervezett és Maniu nevét viselő önkéntes alakulatok eszmei megalapozói: dr. Anton Ionel Mureşeanu, az észak-erdélyi román menekültek Bukarestben székelő egyesületének elnöke, a kéthetente megjelenő Ardeaulul kiadója, valamint a brassói Tribuna napilap kiadó-szerkesztője, Gavril Pop. Az önkéntesek toborzásának szükségességét a magyarokkal való leszámolásban látják. Úgy gondolják, hogy Erdély kérdésében csak a fegyverek dönthetnek. Gavrilă Olteanu, a brassói önkéntesek parancsnoka, tartalékos kapitány szeptember 8-i kiáltványában a voluntárok előtt álló szent célt így fogalmazza meg. „A győzelemre vezető fegyverek meg fogják tisztítani [a magyaroktól] a felszabadított Erdély földjét” a Tiszáig. A „dák buzogány” lesz a magyarokkal való leszámolás eszköze, és ami a leglényegesebb: véglegesen lezárják az Erdéllyel kapcsolatos területi vitát. A toborzás 1940. szeptember 5-én a brassói városházán működő turisztikai irodában kezdődik. A brassói voluntárok vezetője Olteanu lesz. Az ő neve később a leggaládabb gyilkosság szinonimájává vált. A brassói alakulat szervezésénél – a szeptember 6-i jegyzőkönyv szerint – figyelembe veszik „Iuliu Maniu úrnak a megszállt Erdélyt felszabadító önkéntes ezredek megalapítására vonatkozó utasításait, valamint a Nagyvezérkar 1944. szeptember 2-i, 64974. számú jóváhagyását”. Olteanu és az önkéntesek toborzásának támogatói közt találjuk Brassó megye alprefektusát, ügyvédeket, tanárokat, újságírókat, újságszerkesztőket. Olteanu, miután hiába várja a bukaresti főparancsnokság utasításait, szeptember 3-án bejelenti: „elhatároztam, hogy lépünk, és önállóan szervezkedünk az észak-erdélyi testvérek felszabadítására”. Kijelenti, hogy az általa vezetett voluntárok az önálló tevékenység minden eszközével rendelkeznek, ezért nem csatlakoznak a reguláris katonai alakulatokhoz, önállóan fognak harcolni. Az önkénteseket két csoportra tagolja. Egy 300 fős alakulat feladata lesz a front mögötti fegyveres bandák felszámolása, a rendfenntartó hatóságok támogatása. Egy 250 fős csoport, amely katonailag képzetlen elemekből áll, műszaki és egészségügyi feladatokat kap. A brassói Maniu-gárdával egy időben Bukarestben hét önkéntes alakulat jön létre. Az Ardealul szerint a Bukarestből elindult önkéntesek száma ekkor 5400, míg a román nagyvezérkar nyilvántartása szerint 1700. Később az Észak-Erdély területén tevékenykedő önkéntesek összlétszáma – az Ardealul végleges adatai szerint – eléri a 17 ezret. A román nagyvezérkar engedélye nélkül indul Székelyföldre a Gavrilă Olteanu parancsnoksága alatt álló brassói voluntárok 600 fős csapata. Olteanu az önkéntesekhez intézett szeptember 12-i beszédében a „hóhér szomszédokkal”, azaz a magyarokkal való leszámolást hirdeti. Az önkéntesek tudatában voltak annak, hogy Olteanu és eszmetársai pogromok végrehajtására és a székelység megfélemlítésére vezetik őket. Olteanu, hogy törvényesítse a vezetése alatt álló félkatonai alakulat létét, 1944. szeptember 13-án engedélyt kér a brassói orosz katonai parancsnokságtól, hogy megkezdje a székelyföldi „partizánok” kiirtását, a „front háta mögött a csend” biztosítását. Utóbb hazugságok garmadáját sorolja fel, hogy miért volt fontos gyors hadba szállása. Arcátlanul hazudik, 30–40 ezer fegyveres székelyt és lőszerraktárakat, komoly katonai összecsapásokat emleget, megjegyzi, hogy több ezer fegyvert és nagy mennyiségű lőszert zsákmányolt és adott át a reguláris csapatoknak. Alakulata szeptember 15-én indul Sepsiszentgyörgyre. Útközben fosztogatnak, bántalmazzák a székely lakosságot. Szeptember 25-én Sepsiszentgyörgyről Szárazajtára mennek. Erre ürügyként szolgált néhány helyi román torzsalkodása, sérelme székely szomszédjával, falustársával.
Szárazajta Az 1614-es katonai összeírás szerint Szárazajta 400 fős, jelentősebb lélekszámú település. Lakosságának 70 százaléka szabad székely, 30 jobbágy és zsellér. Orbán Balázs nem tud románokról, Szárazajtát színmagyar településnek mutatja be. Szerinte Szárazajtán nemcsak mindenki magyar, de mindenki magyar vallású is. Adatai szerint (1869-ben) Szárazajtán 1489 református, 29 unitárius, 18 katolikus, 2 lutheránus él. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a románság nagyobb számú letelepedése 1869-től számítható. Berecz Gyula 1893-as könyvében, Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek történetében írja, hogy Szárazajtán a népesség 3,5 százaléka, azaz 56 személy román nemzetiségű. A mintegy tíz román család letelepedése az 1869 utáni negyedszázadban elképzelhető, de a jelentősebb lélekszámú román vallásúaké aligha. A görög katolikusok és a görögkeleti vallásúak betelepedésének kezdetét a 18. századra tehetjük. Mivel Berecz Gyula nem tud arról, hogy a faluban létezett volna görög katolikus vagy görögkeleti iskola, ez azt bizonyítja, hogy a teljesen magyar környezetbe szórványosan érkező román családok hamar elszékelyesedtek. Nyelvileg nem alkotnak akkora lélekszámú közösséget, amely vállalhatná az önálló román iskola és tanító fenntartását. Szárazajtán 1890 táján 198 görög katolikus és 93 görögkeleti, azaz 291 román vallású személy él, de 81 százalékuk nem vallja magát románnak, mert anyanyelve magyar. Az 1910-es magyar népszámláláskor – a nemzetiség meghatározásánál az anyanyelvet veszik alapul – mindenki magyarnak számít.
Tény: Szárazajtán 1920-ig nincs nyelvi és vallási kérdés, mindenki békességben él, de a román uralom kezdetén – az Alszegben élő más vallású kis közösség kétharmada – a népességi összeírásban románként jelenik meg. Ez nem köpönyegforgatást jelent! Arról van szó, hogy az összeírók már 1920-ban alkalmazzák a visszarománosítási program előírásait, amely a vallás és a származás alapján állapítja meg a nemzetiséget. Románnak írják tehát azokat is, akik egyébként magyar anyanyelvűek és magyarok. A románok száma 217, arányuk az összlakosság keretében 12,9 százalék. Hogy ezek közül hányan románok, illetve hányan beszélik a román nyelvet, nem tudhatjuk. Szárazajta monográfiájában azt olvassuk, hogy a román népszámlások még azokat a magyarokat is románnak írják, akik „magyar vallásról az ortodox vallásra tértek/téríttettek át”. Számukra 1928-ban templomot építenek. A román uralom berendezkedése után kezdetben még működhet a magyar felekezeti iskola, de 1933 után a tankötelesek csak román állami iskolába járhatnak. Mivel a románok száma jelentéktelen, a diákok közt nem alakul ki román–magyar ellentét. A görög katolikus egyház betiltása után (1948-ban) a görög katolikusok egy része a görögkeleti (ortodox) vallás híve lesz. 1992-ben a népesség 7,88 százaléka, 2002-ben 33 személy, a lakosság 4,2 százaléka vallja magát román nemzetiségűnek.
Szárazajta rövid falu- és népességtörténetét azért mutattuk be, mert Miklósvárszék e székely faluja az 1944. szeptember 26-i mészárlás után a köztudatban mint román–magyar település jelenik meg.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 5.
Marosvásárhelyen gáncsolják (Aláírásgyűjtés a Székelyföld régióért)
Hétezer aláírás gyűlt össze egy hét alatt a régiósítás témájában kiírandó népszavazás érdekében Háromszéken, Maros megyében azonban még az aláírásgyűjtő ívek kibocsátásától is elzárkózott a megyeháza. A gyűjtés ennek ellenére folytatódik, október 14-én összesen százezer aláírást kíván asztalra tenni az RMDSZ.
Háromszéken elsőként Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester írta alá az íveket, azóta pedig naponta ezren csatlakoznak a kezdeményezéshez, amelyet az RMDSZ az SZNT-vel és az MPP-vel közösen szervez, és a megye független polgármesterei is támogatnak. Az akció célja egy olyan helyi népszavazás kiírása, amelyben a Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló fejlesztési régióról kérik ki a térségben élők véleményét. Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetősége úgy véli: a szolidaritás sikerességét bizonyítja az a 7000 személy, aki már aláírta a listát Kovászna megyében. „Látni lehet, hogy kezdeményezésünk összhangban van az emberek véleményével. Mind azt akarjuk, amit az Európai Unióban világosan megértenek az emberek: mi kell legyünk azok, akik kifejtjük véleményünket jövőnket illetően” – fogalmaz Tamás Sándor tegnapi közleményében.
Maros megyében 25 000 aláírás begyűjtését tűzte maga elé az RMDSZ, ez az ott élő választók öt százalékát teszi ki. Már tízezernél több nevet jegyeztek fel, ám a fejléces ívek kibocsátásától a marosvásárhelyi megyeháza jegyzője elzárkózott. Hivatalos elutasító választ azonban nem adott, ezért a megyei RMDSZ-elnök közölte, hogy október 13-án benyújtják a 25 ezer kézjegyet. Brassai Zsombor elmondta: „Ha hivatalos el-utasító választ kapunk, akkor egyértelműen bíróságon támadjuk meg azt. Mindemellett szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy megtagadják a kezdeményezésünket, ám ha mégsem fogadják el a polgári kezdeményezést, akkor a törvény értelmében a megyei önkormányzati képviselők egyharmadának a kérésére napirendre kell tűzni az ügyet. Mint ismeretes, Maros megye tanácsában az RMDSZ-frakció biztosítja az egyharmadot, így teljesen biztos, hogy az október 14-i tanácsülésen napirendi pontként fog szerepelni az aláírásgyűjtés ügye.” Brassai szerint „nincs semmilyen jogi kifogás, amely alapján elutasíthatják a kérésünket, mert az minden részletében eleget tesz a népszavazási törvény előírásainak. A jegyző által tanúsított fölösleges »óvatosság« pedig annak tudható be, hogy sajnos az elmúlt 23 évben nem gyakoroltuk a demokrácia alapintézményét, a népszavazást, és ettől mint ismeretlentől tart a megyei tanács jegyzője”. Végül úgy vélekedett, hogy óriási politikai oktalanság lenne, ha nem vennék figyelembe a népszavazást kérő százezer aláírást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hétezer aláírás gyűlt össze egy hét alatt a régiósítás témájában kiírandó népszavazás érdekében Háromszéken, Maros megyében azonban még az aláírásgyűjtő ívek kibocsátásától is elzárkózott a megyeháza. A gyűjtés ennek ellenére folytatódik, október 14-én összesen százezer aláírást kíván asztalra tenni az RMDSZ.
Háromszéken elsőként Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester írta alá az íveket, azóta pedig naponta ezren csatlakoznak a kezdeményezéshez, amelyet az RMDSZ az SZNT-vel és az MPP-vel közösen szervez, és a megye független polgármesterei is támogatnak. Az akció célja egy olyan helyi népszavazás kiírása, amelyben a Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló fejlesztési régióról kérik ki a térségben élők véleményét. Az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetősége úgy véli: a szolidaritás sikerességét bizonyítja az a 7000 személy, aki már aláírta a listát Kovászna megyében. „Látni lehet, hogy kezdeményezésünk összhangban van az emberek véleményével. Mind azt akarjuk, amit az Európai Unióban világosan megértenek az emberek: mi kell legyünk azok, akik kifejtjük véleményünket jövőnket illetően” – fogalmaz Tamás Sándor tegnapi közleményében.
Maros megyében 25 000 aláírás begyűjtését tűzte maga elé az RMDSZ, ez az ott élő választók öt százalékát teszi ki. Már tízezernél több nevet jegyeztek fel, ám a fejléces ívek kibocsátásától a marosvásárhelyi megyeháza jegyzője elzárkózott. Hivatalos elutasító választ azonban nem adott, ezért a megyei RMDSZ-elnök közölte, hogy október 13-án benyújtják a 25 ezer kézjegyet. Brassai Zsombor elmondta: „Ha hivatalos el-utasító választ kapunk, akkor egyértelműen bíróságon támadjuk meg azt. Mindemellett szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy megtagadják a kezdeményezésünket, ám ha mégsem fogadják el a polgári kezdeményezést, akkor a törvény értelmében a megyei önkormányzati képviselők egyharmadának a kérésére napirendre kell tűzni az ügyet. Mint ismeretes, Maros megye tanácsában az RMDSZ-frakció biztosítja az egyharmadot, így teljesen biztos, hogy az október 14-i tanácsülésen napirendi pontként fog szerepelni az aláírásgyűjtés ügye.” Brassai szerint „nincs semmilyen jogi kifogás, amely alapján elutasíthatják a kérésünket, mert az minden részletében eleget tesz a népszavazási törvény előírásainak. A jegyző által tanúsított fölösleges »óvatosság« pedig annak tudható be, hogy sajnos az elmúlt 23 évben nem gyakoroltuk a demokrácia alapintézményét, a népszavazást, és ettől mint ismeretlentől tart a megyei tanács jegyzője”. Végül úgy vélekedett, hogy óriási politikai oktalanság lenne, ha nem vennék figyelembe a népszavazást kérő százezer aláírást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 5.
Hírsaláta
NEM ASSZISZTÁLOK A SZOCIALISTA-LIBERÁLIS PÁRTBÍRÓSÁG KONCEPCIÓS PERÉHEZ – jelentette ki Tőkés László, és tiltakozik, hogy a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbírósága 2013. szeptember 26-i alakuló ülésén nem volt hajlandó meghallgatni a meghatalmazott Kincses Előd ügyvédet, hanem ragaszkodott, hogy személyesen védje meg magát.
Tőkés hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, és ismételten kéri a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvéd által (lásd Románia Alkotmányának 44. cikkelyét). Kincses Előd is állásfoglalást kért a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületétől a becsületbíróság „megengedhetetlen és törvénytelen magatartása” ügyében. Tőkés ragaszkodik a törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához, mert nem hajlandó jelenlétével asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le”. (Szabadság) MÉG A KÉTNYELVŰ ÁRCÉDULA IS USZÍTÁS MAROSVÁSÁRHELYEN. Ezerötszáz lejes büntetést róttak ki csütörtök délelőtt Lakó-Péterfi Tündére, aki társaival immár másodjára osztogatott kétnyelvű ártáblákat Marosvásárhelyen a volt November 7. lakótelep piacán. A helyi rendőrség parancsnoka szerint uszítás a célja a kétnyelvűsítésnek, és amúgy „sem szabad engedély nélkül szórólapozni”. Lakó-Péterfi Tünde néhány marosvásárhelyi lakossal együtt olyan táblákat készített, amelyeken román és magyar nyelven szerepelt a termékek neve, és ezeket osztogatta szombaton a volt November 7. lakótelep piacán, de azokat később a piacigazgatóság levétette. (Székelyhon) HOLLANDIA MÁR MEGSZÓLALT. A Bukarestbe akkreditált nyugati diplomaták sem hagyták válasz nélkül Lucian Papici ügyész Victor Ponta által is felvállalt leváltását a korrupcióellenes ügyészség (DNA) legfontosabb részlegének éléről. Mattheus van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete csütörtökön a Gandul.info-nak kijelentette: a politikusoknak tartózkodniuk kell az ügyészek tevékenységének kommentálásától, és még inkább a vádhatóság tevékenységébe történő beavatkozástól. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az ügyészség függetlensége létfontosságú egy jogállamban, Románia pedig vállalta, hogy tiszteletben tartja az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus előírásait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
NEM ASSZISZTÁLOK A SZOCIALISTA-LIBERÁLIS PÁRTBÍRÓSÁG KONCEPCIÓS PERÉHEZ – jelentette ki Tőkés László, és tiltakozik, hogy a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbírósága 2013. szeptember 26-i alakuló ülésén nem volt hajlandó meghallgatni a meghatalmazott Kincses Előd ügyvédet, hanem ragaszkodott, hogy személyesen védje meg magát.
Tőkés hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, és ismételten kéri a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvéd által (lásd Románia Alkotmányának 44. cikkelyét). Kincses Előd is állásfoglalást kért a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületétől a becsületbíróság „megengedhetetlen és törvénytelen magatartása” ügyében. Tőkés ragaszkodik a törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához, mert nem hajlandó jelenlétével asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le”. (Szabadság) MÉG A KÉTNYELVŰ ÁRCÉDULA IS USZÍTÁS MAROSVÁSÁRHELYEN. Ezerötszáz lejes büntetést róttak ki csütörtök délelőtt Lakó-Péterfi Tündére, aki társaival immár másodjára osztogatott kétnyelvű ártáblákat Marosvásárhelyen a volt November 7. lakótelep piacán. A helyi rendőrség parancsnoka szerint uszítás a célja a kétnyelvűsítésnek, és amúgy „sem szabad engedély nélkül szórólapozni”. Lakó-Péterfi Tünde néhány marosvásárhelyi lakossal együtt olyan táblákat készített, amelyeken román és magyar nyelven szerepelt a termékek neve, és ezeket osztogatta szombaton a volt November 7. lakótelep piacán, de azokat később a piacigazgatóság levétette. (Székelyhon) HOLLANDIA MÁR MEGSZÓLALT. A Bukarestbe akkreditált nyugati diplomaták sem hagyták válasz nélkül Lucian Papici ügyész Victor Ponta által is felvállalt leváltását a korrupcióellenes ügyészség (DNA) legfontosabb részlegének éléről. Mattheus van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete csütörtökön a Gandul.info-nak kijelentette: a politikusoknak tartózkodniuk kell az ügyészek tevékenységének kommentálásától, és még inkább a vádhatóság tevékenységébe történő beavatkozástól. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az ügyészség függetlensége létfontosságú egy jogállamban, Románia pedig vállalta, hogy tiszteletben tartja az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus előírásait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 5.
György Attila bestiáriuma
A bestiárium a középkorban volt divatban, tulajdonképpen mesés állatkönyv, amelyben valóságos és képzeletbeli állatok fantasztikus tulajdonságairól van szó. A huszadik században sokan kísérleteztek a bestiáriummal, legizgalmasabban Jorge Luis Borges A képzelt lények könyvében, amely bizarr dokumentuma az emberi művelődéstörténetben és az ettől elválaszthatatlan legendákban, mitológiákban feltűnő képzelt állatoknak, szörnyetegeknek.
Az erdélyi művelődéstörténet is számon tartott néhány izgalmas középkori bestiáriumot. Az utóbbi időben Láng Zsolt regénytrilógiája, a Bestiarium Transsylvaniae kísérletezett a képzelt lények regénybe emelésével, az ég madaraitól a föld, a víz és a tűz állataiig. A képzelt lények allegorikus tulajdonságai erősödnek fel a szerteágazó történetben. György Attila nem egy összefüggő epikus történet keretében dolgozta fel a székely bestiárium bizarr szörnyeit, ő Borges művéhez hasonlóan „szabályszerű” bestiáriumot adott közre, lexikonszerűen sorolva a székely hiedelemvilág különös lényeit a rézfaszú bagolytól a fába szorult féregig! Huszonnégy, a mai székely életben és álomvilágban különös szerepet betöltő lény ismertetését olvashatjuk, leitmotívumszerűen mindenik lexikoncikk a baljós „ne tudd meg soha” figyelmeztetéssel kezdődik, de megtudjuk, sajnos, megtudjuk mégis! Ezek a borzalmas, bizarr, különös, ijesztő vagy komikus lények, a káromkodástól a fohászkodásig, sok ismert székely szófordulatban, szófacsarintásban feltűnve kiiktathatatlan részei életünknek. György Attila szarkasztikusan, történetükből ki-kiszólva, illetve történetük fragmentumait, elképesztő tulajdonságaikat aktualizálva a mai székely valóságról is vibrálóan izgalmas képet rajzol, idegen tőle az öntömjénezés, igyekszik helyükre rakni a dolgokat, ami nem könnyű, már a lények természetfölötti, félelmet keltő tulajdonságai miatt sem. E hihetetlen tulajdonságokat sok nyelvi humorral jeleníti meg, miközben a valóságról is képet kapunk, noha mese és realitás állandóan egymásba játszik, az egyik cáfolja vagy éppen szavatolja (?) a másikat, így soha nem dönthető el világosan, hogy most állatmese-e, amit olvasunk, vagy szarkasztikus szösszenet, elrajzolt közelkép különben boldog életünkről. „Ne tudd meg, mi az.” Az olvasó érdeklődésének felkeltése érdekében közöljük a reprezentatív folytatást valósággal kikövetelő kis kötet egyik legfurcsább írását.
György Attila: Bestiarium Siculorum.
Könczey Elemér – különben ihletett, szellemes, gonoszkodó – rajzaival.
Sétatér Könyvkiadó, Kolozsvár, 2013
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A bestiárium a középkorban volt divatban, tulajdonképpen mesés állatkönyv, amelyben valóságos és képzeletbeli állatok fantasztikus tulajdonságairól van szó. A huszadik században sokan kísérleteztek a bestiáriummal, legizgalmasabban Jorge Luis Borges A képzelt lények könyvében, amely bizarr dokumentuma az emberi művelődéstörténetben és az ettől elválaszthatatlan legendákban, mitológiákban feltűnő képzelt állatoknak, szörnyetegeknek.
Az erdélyi művelődéstörténet is számon tartott néhány izgalmas középkori bestiáriumot. Az utóbbi időben Láng Zsolt regénytrilógiája, a Bestiarium Transsylvaniae kísérletezett a képzelt lények regénybe emelésével, az ég madaraitól a föld, a víz és a tűz állataiig. A képzelt lények allegorikus tulajdonságai erősödnek fel a szerteágazó történetben. György Attila nem egy összefüggő epikus történet keretében dolgozta fel a székely bestiárium bizarr szörnyeit, ő Borges művéhez hasonlóan „szabályszerű” bestiáriumot adott közre, lexikonszerűen sorolva a székely hiedelemvilág különös lényeit a rézfaszú bagolytól a fába szorult féregig! Huszonnégy, a mai székely életben és álomvilágban különös szerepet betöltő lény ismertetését olvashatjuk, leitmotívumszerűen mindenik lexikoncikk a baljós „ne tudd meg soha” figyelmeztetéssel kezdődik, de megtudjuk, sajnos, megtudjuk mégis! Ezek a borzalmas, bizarr, különös, ijesztő vagy komikus lények, a káromkodástól a fohászkodásig, sok ismert székely szófordulatban, szófacsarintásban feltűnve kiiktathatatlan részei életünknek. György Attila szarkasztikusan, történetükből ki-kiszólva, illetve történetük fragmentumait, elképesztő tulajdonságaikat aktualizálva a mai székely valóságról is vibrálóan izgalmas képet rajzol, idegen tőle az öntömjénezés, igyekszik helyükre rakni a dolgokat, ami nem könnyű, már a lények természetfölötti, félelmet keltő tulajdonságai miatt sem. E hihetetlen tulajdonságokat sok nyelvi humorral jeleníti meg, miközben a valóságról is képet kapunk, noha mese és realitás állandóan egymásba játszik, az egyik cáfolja vagy éppen szavatolja (?) a másikat, így soha nem dönthető el világosan, hogy most állatmese-e, amit olvasunk, vagy szarkasztikus szösszenet, elrajzolt közelkép különben boldog életünkről. „Ne tudd meg, mi az.” Az olvasó érdeklődésének felkeltése érdekében közöljük a reprezentatív folytatást valósággal kikövetelő kis kötet egyik legfurcsább írását.
György Attila: Bestiarium Siculorum.
Könczey Elemér – különben ihletett, szellemes, gonoszkodó – rajzaival.
Sétatér Könyvkiadó, Kolozsvár, 2013
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 5.
A kisebbségeknek joguk van anyanyelvük használatához!
A kisebbségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, hiszen a hatályos törvények biztosítják számunkra ezt a jogot, amelynek alkalmazása Marosvásárhelyen, tekintettel a nemzetiségi arányokra, kötelező!
Ennek következtében a November 7. negyedi piacon történt incidens, melynek során Lakó Péterfi Tündét 1.500 lejjel bírságolták meg jogtalanul és indokolatlanul, valamint megakadályozták őt, hogy a kétnyelvű árufeliratokat odaajándékozza az erre igényt tartó árusoknak, törvénytelen.
A kétnyelvűség büntetése nemcsak a 215/2001. számú helyi közigazgatásra vonatkozó törvény, valamint az ezt kiegészítő több törvénycikkelyt sérti (19. cikk, 76. cikk, Alkotmány 6. szakasz 2. cikk), hanem ellentmond a 282/2007. számú törvénynek is, mely az 1992. november 5-én Strasbourgban elfogadott regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálására vonatkozik.
Semmiképp sem fogadható el, hogy Marosvásárhelyen intézményvezetők nem értik a nyelvi jogok alkalmazásának szükségszerűségét, fontosságát és törvényességét, és hatáskörüket túllépve, valamint a törvényt megsértve nyelvi jogaikat gyakorló polgárokat büntetnek.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete határozottan fellép az ilyen jellegű megnyilvánulások ellen, és hasonlóképpen fog eljárni ezután is, valahányszor korlátozzák a magyar közösség nyelvhasználati jogait. Ennek szellemében minden törvényes eszközt és lehetőséget igénybe veszünk törvényes jogaink érvényesítésére és anyanyelvünk használata érdekében.
1. Elfogadhatatlan a piacigazgató diszkriminatív hozzáállása, emiatt kezdeményezzük munkajogi fegyelmi eljárás beindítását és felelősségre vonását.
2. A helyi rendőrség egyértelműen visszaélt hatalmával, és törvénytelenül járt el, ezért vezetőségétől kérjük az ügy kivizsgálását, és a szabálysértést megállapító rendőrök felelősségre vonását kezdeményezzük.
3. Felajánljuk Lakó Péterfi Tündének az RMDSZ által működtetett Mikó Imre- jogsegélyszolgálat ingyenes jogi képviseletét, amennyiben ezt ő is igényli.
4. Az ügyet érdemesnek tartjuk felterjeszteni az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé is, hiszen kisebbségi nyelvhasználati jogát csorbították marosvásárhelyi magyar nemzetiségű polgároknak.
5. Kezdeményezzük a kétnyelvű feliratok kötelező szabványozását, valamint a kétnyelvűség biztosítását minden közintézmény, illetve alárendeltségben működő minden szervezet keretén belül, valamint a közterületeken.
Mindezt csak együtt tehetjük, az RMDSZ mint érdekvédelmi szervezet, a civil szervezetek és a közösség összefogása révén szerezhetjük vissza a döntés jogát is Marosvásárhelyen.
Peti András elnök
Népújság (Marosvásárhely)
A kisebbségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, hiszen a hatályos törvények biztosítják számunkra ezt a jogot, amelynek alkalmazása Marosvásárhelyen, tekintettel a nemzetiségi arányokra, kötelező!
Ennek következtében a November 7. negyedi piacon történt incidens, melynek során Lakó Péterfi Tündét 1.500 lejjel bírságolták meg jogtalanul és indokolatlanul, valamint megakadályozták őt, hogy a kétnyelvű árufeliratokat odaajándékozza az erre igényt tartó árusoknak, törvénytelen.
A kétnyelvűség büntetése nemcsak a 215/2001. számú helyi közigazgatásra vonatkozó törvény, valamint az ezt kiegészítő több törvénycikkelyt sérti (19. cikk, 76. cikk, Alkotmány 6. szakasz 2. cikk), hanem ellentmond a 282/2007. számú törvénynek is, mely az 1992. november 5-én Strasbourgban elfogadott regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálására vonatkozik.
Semmiképp sem fogadható el, hogy Marosvásárhelyen intézményvezetők nem értik a nyelvi jogok alkalmazásának szükségszerűségét, fontosságát és törvényességét, és hatáskörüket túllépve, valamint a törvényt megsértve nyelvi jogaikat gyakorló polgárokat büntetnek.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete határozottan fellép az ilyen jellegű megnyilvánulások ellen, és hasonlóképpen fog eljárni ezután is, valahányszor korlátozzák a magyar közösség nyelvhasználati jogait. Ennek szellemében minden törvényes eszközt és lehetőséget igénybe veszünk törvényes jogaink érvényesítésére és anyanyelvünk használata érdekében.
1. Elfogadhatatlan a piacigazgató diszkriminatív hozzáállása, emiatt kezdeményezzük munkajogi fegyelmi eljárás beindítását és felelősségre vonását.
2. A helyi rendőrség egyértelműen visszaélt hatalmával, és törvénytelenül járt el, ezért vezetőségétől kérjük az ügy kivizsgálását, és a szabálysértést megállapító rendőrök felelősségre vonását kezdeményezzük.
3. Felajánljuk Lakó Péterfi Tündének az RMDSZ által működtetett Mikó Imre- jogsegélyszolgálat ingyenes jogi képviseletét, amennyiben ezt ő is igényli.
4. Az ügyet érdemesnek tartjuk felterjeszteni az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé is, hiszen kisebbségi nyelvhasználati jogát csorbították marosvásárhelyi magyar nemzetiségű polgároknak.
5. Kezdeményezzük a kétnyelvű feliratok kötelező szabványozását, valamint a kétnyelvűség biztosítását minden közintézmény, illetve alárendeltségben működő minden szervezet keretén belül, valamint a közterületeken.
Mindezt csak együtt tehetjük, az RMDSZ mint érdekvédelmi szervezet, a civil szervezetek és a közösség összefogása révén szerezhetjük vissza a döntés jogát is Marosvásárhelyen.
Peti András elnök
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 5.
"Ez a kar volt, van és lesz"
Gyógyszerészek emlékeznek
Az idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Kara. A kerek évforduló emlékére dr. Gyéresi Árpád gyógyszerészprofesszor több hónapos gyűjtőmunkával egy közel 500 oldalas könyvet szerkesztett Azok a szép diákévek címmel, amelynek bemutatóját csütörtökön este tartották a Dr. Bernády György Művelődési Házban. A kötetet, amelyben 58 gyógyszerésznemzedék képviselője emlékezik az egyetemen töltött évekre, a városra, és számol be pályájáról, életéről, dr. Jung János egyetemi tanárkolléga ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvény befejezéseként Gyéresi Júlia színművésznő, a Művészeti Egyetem tanára, a szerkesztő lánya a salermói orvosi iskola egészségmegőrző tanácsaival oldotta humorosra a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség nosztalgiázó hangulatát.
A könyv szerkesztője ballagási-kártya- gyűjteményének a kiadására készülve – gyógyszerész felesége tanácsára – fogott abba a szerteágazó levelezésbe, amelynek során minden évfolyamról talált egy lelkes gyógyszerészt, aki a megadott szempontok szerint megírta emlékeit. Az Albert Attila vezette marosvásárhelyi Bioeel gyógyszercég vállalta a támogatást, s a kötetet a FarmaMedia Könyvkiadó jelentette meg szép kivitelezésben. Gyógyszerész munkatársai mellett mindnyájuknak köszönetet mondott a szerző. A László Réka Imola tervezte címlapon jelképesen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemhez vezető égig érő sárga kockaköveket láthatjuk, a hátlapon a gyógyszerészek címerét.
Jung János professzor, aki a szerzővel együtt járta végig az egyetemi pályát, s "volt tanúja a sztálini, majd a Ceausescu-féle diktatúra oktatáspolitikájának, az 1989-es eseményeknek és az azt követő, sokszor érthetetlen, ún. demokratikus intézkedéseknek", a vallomások mellett a gazdag képanyagot is értékelte, amely a volt hallgatókról, tanárokról, találkozókról, tudományos és szórakoztató összejövetelekről, kirándulásokról, az egyetemen folyó művelődési és sportéletről szól. A ballagási kártyák, diplomák, leckekönyv mellett láthatjuk Mihály király 1945. évi 407-es rendeletét, valamint Stefan Voitecnek a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem megalapítására vonatkozó, 1945 decemberében kiadott alapító levelét is.
A kötet az anyanyelvű erdélyi gyógyszerészképzés tükre, gazdag, változatos összkép-elismeréssel és később bírálattal is. Tartalmazza az alapító tanárok és a dékánok képét, beszélgetést olvashatunk a 95 éves dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzorral, aki az 1953–56 közötti években állt a kar élén. Pályájáról vall dr. Tőkés Béla egyetemi tanár, volt dékán, aki Négymenetes spirális erőtér című művében részletesen megírta emlékeit, s mivel tantárgya, a fizikai kémia a hallgatók számára nehéznek tűnt, neve gyakran olvasható a megemlékezésekben.
Az 58 évfolyamról szóló beszámolókat Jung professzor három csoportba sorolta. Az ötvenes-hatvanas években végzett idős nemzedék napokig felvételizett, a szaktantárgyak mellett román, magyar és orosz nyelvből is, szalmazsákon aludva járta ki a felkészítőt, dialektikus materializmus és tudományos szocializmus előadásokat hallgatott, pártfeladatként vasárnaponként részt kellett vennie a szocialista-ateista nevelésben. A nehézségek és kellemetlenségek ellenére a diákéveket megszépítette az egyetemen folyó színvonalas oktatás, a művelődési élet, a színházi előadások és hangversenyek, s az egykori Vásárhely hangulata, amelyet maga a szerző idéz fel lírai visszaemlékezésében.
A középnemzedék már csak a szaktantárgyakból felvételizett, de marxizmust továbbra is tanult, s a kötelezővé vált mezőgazdasági munkán, menzaszolgálaton vett rész, katonáskodni kellett a lányoknak is, tiltották a templomba járást, s e "szűkített felfogású társadalomban" kevésbé volt mozgalmas a diákélet, de a mozi, színház, hangverseny, a gólyabálok emléke gyakran visszatér. Ennek a nemzedéknek kellett megélni a kar felszámolását 1986-tól kezdődően, amiről a jelenlegi dékánhelyettes, Dr. Sipos Emese előadótanár számol be, az 1990-es újraindítást dr. Balázsi József vallomásában olvashatjuk.
A harmadik nemzedék már tesztek alapján felvételizett, a tanrendből elmaradt az ideológiai nevelés, megalakult a diákszövetség, amely megszervezte a tudományos diákköri konferenciákat neves külföldi professzorok részvételével, kihasználták a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket, s rész vettek az újraalakult Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának évi közgyűlésein. Gyakoribbá váltak a diákbulik, megváltozott a tanár–diák kapcsolat, s megjelentek az oktatás színvonalát, korszerűségét bíráló kritikai megjegyzések, az álláskeresés gondjai, a külföldi munkalehetőség, a magánosítás, a gyógyszerészszakma átalakulása.
Ebben a színes összképben gyakran hangzik el a hála az iskolateremtők áldozatáért, a nagy tanáregyéniségek nyújtotta szakmai színvonalnak, emberi tartásnak, műveltségnek az elismeréseként. Az 58 évfolyam során 2270 gyógyszerészt indított útnak az egyetem. Ballagáskor, találkozókon elhangzott beszédek is bekerültek a könyvbe, illetve beszámolók az egyetem életében jelentős tudományos eseményekről, a külföldi kapcsolatokról, a hajdani művelődési és sportéletről. Elismerés, nosztalgia, az idők sodrásában megszépült emlékek, a vissza nem térő fiatalság varázsa érezhető a végzettek mondataiban, arról a Gyógyszerészeti Karról, amelyet az erdélyi magyar fiatalok számára alapítottak, s ahol a mai elburjánzott demokráciában mindenért sokszorosan újra meg kell küzdeni.
Gyéresi Árpád professzor olyan könyvet szerkesztett, amelynek ott van a helye minden Marosvásárhelyen végzett gyógyszerész könyvtárában, hogy ebben a digitális világban is emlékeztessen arra, ami a miénk volt, és az is kellene maradjon, ahogy Péter László Hajnalka a címben idézett mondatában fogalmazott.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Gyógyszerészek emlékeznek
Az idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Kara. A kerek évforduló emlékére dr. Gyéresi Árpád gyógyszerészprofesszor több hónapos gyűjtőmunkával egy közel 500 oldalas könyvet szerkesztett Azok a szép diákévek címmel, amelynek bemutatóját csütörtökön este tartották a Dr. Bernády György Művelődési Házban. A kötetet, amelyben 58 gyógyszerésznemzedék képviselője emlékezik az egyetemen töltött évekre, a városra, és számol be pályájáról, életéről, dr. Jung János egyetemi tanárkolléga ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvény befejezéseként Gyéresi Júlia színművésznő, a Művészeti Egyetem tanára, a szerkesztő lánya a salermói orvosi iskola egészségmegőrző tanácsaival oldotta humorosra a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség nosztalgiázó hangulatát.
A könyv szerkesztője ballagási-kártya- gyűjteményének a kiadására készülve – gyógyszerész felesége tanácsára – fogott abba a szerteágazó levelezésbe, amelynek során minden évfolyamról talált egy lelkes gyógyszerészt, aki a megadott szempontok szerint megírta emlékeit. Az Albert Attila vezette marosvásárhelyi Bioeel gyógyszercég vállalta a támogatást, s a kötetet a FarmaMedia Könyvkiadó jelentette meg szép kivitelezésben. Gyógyszerész munkatársai mellett mindnyájuknak köszönetet mondott a szerző. A László Réka Imola tervezte címlapon jelképesen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemhez vezető égig érő sárga kockaköveket láthatjuk, a hátlapon a gyógyszerészek címerét.
Jung János professzor, aki a szerzővel együtt járta végig az egyetemi pályát, s "volt tanúja a sztálini, majd a Ceausescu-féle diktatúra oktatáspolitikájának, az 1989-es eseményeknek és az azt követő, sokszor érthetetlen, ún. demokratikus intézkedéseknek", a vallomások mellett a gazdag képanyagot is értékelte, amely a volt hallgatókról, tanárokról, találkozókról, tudományos és szórakoztató összejövetelekről, kirándulásokról, az egyetemen folyó művelődési és sportéletről szól. A ballagási kártyák, diplomák, leckekönyv mellett láthatjuk Mihály király 1945. évi 407-es rendeletét, valamint Stefan Voitecnek a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem megalapítására vonatkozó, 1945 decemberében kiadott alapító levelét is.
A kötet az anyanyelvű erdélyi gyógyszerészképzés tükre, gazdag, változatos összkép-elismeréssel és később bírálattal is. Tartalmazza az alapító tanárok és a dékánok képét, beszélgetést olvashatunk a 95 éves dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzorral, aki az 1953–56 közötti években állt a kar élén. Pályájáról vall dr. Tőkés Béla egyetemi tanár, volt dékán, aki Négymenetes spirális erőtér című művében részletesen megírta emlékeit, s mivel tantárgya, a fizikai kémia a hallgatók számára nehéznek tűnt, neve gyakran olvasható a megemlékezésekben.
Az 58 évfolyamról szóló beszámolókat Jung professzor három csoportba sorolta. Az ötvenes-hatvanas években végzett idős nemzedék napokig felvételizett, a szaktantárgyak mellett román, magyar és orosz nyelvből is, szalmazsákon aludva járta ki a felkészítőt, dialektikus materializmus és tudományos szocializmus előadásokat hallgatott, pártfeladatként vasárnaponként részt kellett vennie a szocialista-ateista nevelésben. A nehézségek és kellemetlenségek ellenére a diákéveket megszépítette az egyetemen folyó színvonalas oktatás, a művelődési élet, a színházi előadások és hangversenyek, s az egykori Vásárhely hangulata, amelyet maga a szerző idéz fel lírai visszaemlékezésében.
A középnemzedék már csak a szaktantárgyakból felvételizett, de marxizmust továbbra is tanult, s a kötelezővé vált mezőgazdasági munkán, menzaszolgálaton vett rész, katonáskodni kellett a lányoknak is, tiltották a templomba járást, s e "szűkített felfogású társadalomban" kevésbé volt mozgalmas a diákélet, de a mozi, színház, hangverseny, a gólyabálok emléke gyakran visszatér. Ennek a nemzedéknek kellett megélni a kar felszámolását 1986-tól kezdődően, amiről a jelenlegi dékánhelyettes, Dr. Sipos Emese előadótanár számol be, az 1990-es újraindítást dr. Balázsi József vallomásában olvashatjuk.
A harmadik nemzedék már tesztek alapján felvételizett, a tanrendből elmaradt az ideológiai nevelés, megalakult a diákszövetség, amely megszervezte a tudományos diákköri konferenciákat neves külföldi professzorok részvételével, kihasználták a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket, s rész vettek az újraalakult Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának évi közgyűlésein. Gyakoribbá váltak a diákbulik, megváltozott a tanár–diák kapcsolat, s megjelentek az oktatás színvonalát, korszerűségét bíráló kritikai megjegyzések, az álláskeresés gondjai, a külföldi munkalehetőség, a magánosítás, a gyógyszerészszakma átalakulása.
Ebben a színes összképben gyakran hangzik el a hála az iskolateremtők áldozatáért, a nagy tanáregyéniségek nyújtotta szakmai színvonalnak, emberi tartásnak, műveltségnek az elismeréseként. Az 58 évfolyam során 2270 gyógyszerészt indított útnak az egyetem. Ballagáskor, találkozókon elhangzott beszédek is bekerültek a könyvbe, illetve beszámolók az egyetem életében jelentős tudományos eseményekről, a külföldi kapcsolatokról, a hajdani művelődési és sportéletről. Elismerés, nosztalgia, az idők sodrásában megszépült emlékek, a vissza nem térő fiatalság varázsa érezhető a végzettek mondataiban, arról a Gyógyszerészeti Karról, amelyet az erdélyi magyar fiatalok számára alapítottak, s ahol a mai elburjánzott demokráciában mindenért sokszorosan újra meg kell küzdeni.
Gyéresi Árpád professzor olyan könyvet szerkesztett, amelynek ott van a helye minden Marosvásárhelyen végzett gyógyszerész könyvtárában, hogy ebben a digitális világban is emlékeztessen arra, ami a miénk volt, és az is kellene maradjon, ahogy Péter László Hajnalka a címben idézett mondatában fogalmazott.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 5.
Regionális oktatási terv elkészítésén dolgozik az RMDSZ
Beszélgetés Magyari Tivadarral, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettesével
– A tanév végéig Erdély különböző régióiban kidolgozzák az oktatás helyi, rövid- és középtávú cselekvési terveit – jelentette be tanévkezdéskor. Elmondta: a helyi iskolarendszer pontos helyzetének végső leírására, illetve az azonnali és későbbi szükséges tennivalók összegzésére, a változtatások konkrét meghatározására, a helyi szereplők jogainak és hivatásának a rögzítésére vállalkoznak. „Helyben is vállalt pontos feladatok sorára van szükség, nem pedig másoknak átpasszolt kívánságlistákra. Tudjuk, hogy esetenként nem lesz könnyű: van ahol akár fájni is fog” – jelentette ki. Mit értett ez alatt?
– Az RMDSZ-nek van egy programja, amit a tavaszi kongresszusra aktualizáltunk, de lényegében a korábbi ismert tételek szerepelnek benne: a teljes skálájú, a lehető legönállóbb, javuló minőségű, több pilléren álló oktatás fejlesztése, védelme, nyitás a kevésbé kifejlett oktatási formák felé, jellemzően a szakoktatás felé. Ez tehát megvan. Az elmúlt években született egy olyan oktatási törvény, aminek a végrehajtása ugyan sok szempontból átmeneti zavart okoz, de aminek a megszületésekor az RMDSZ szempontjait elég jól sikerül érvényesíteni, és a kisebbségi oktatás érdekei jól érvényesülnek benne. Ez is megvan. Ami ezek után szükségessé vált, az a helyi, regionális elképzelések papírra vetése. A magyar közösség nagyon eltérő helyzetekben él Erdély különböző részein, más és más demográfiai súllyal, más és más öröklött iskolarendszerrel. Ezért van szükség immár helyi és nem csak központi tervezésre. Az oktatás helybeli szervezését, a gondok kezelését pedig valóban a helyieknek kell vállalni, tehát főleg az ők kezükbe kell lennie a megoldásoknak. Ezért is van szükség a helybeliek kiemelt szerepére, de úgy, hogy a kezüket ne engedjük el, minden segítséget megadjunk nekik.
– Mi a forgatókönyve a cselekvési tervek elkészítésének?
– Első szakaszban egy átfogó helyzetleírás történik. Ezt kutatók készítik, rengeteg adat, mérés, számítás van benne, ez most folyik éppen, megyéről megyére, településről településre, az RMDSZ főtitkárságával partnerségben. Ezenkívül szintén szakértőkkel népesség-előreszámítást végeztetünk: ez felbecsüli, hogy a következő évtizedben hol, mennyi, mekkora iskolás gyermek lesz. Ez az RMDSZ oktatási főosztályának a dolga, nem kis munka és költséges is egyben. A különböző megyék a helyi ismereteket, nyilvántartásokat használva kiegészítik ezt az adatbázist. Egy második szakaszban helyi szereplők, pedagógusok és szakmai szervezeteik bevonásával, illetve ott, ahol iskolafenntartó – márpedig gyakorlatilag mindenhol az –, az egyház bevonásával, széles körű konzultáció révén jövő nyárig kialakítják azt, amit regionális oktatási tervnek nevezünk.
– Milyen eredményt vár a program révén?
– Az eredmény egy olyan helyi dokumentumcsomag, amit a következők jellemeznek: alaposan összegyűjtött információkra épül, helyiek készítik el széles körű, gondos szakmai konzultáció révén, és konkrét tennivalókat tartalmaz kétféle távlatban: azonnali (pár éven belüli) tennivalókat, illetve hosszabb távú tennivalókat.
– A fájdalmas alulfinanszírozáson kívül Ö n szerint melyek a romániai magyar oktatás legsúlyosabb problémái, és mennyiben orvosolhatók ezek a közösségen belül, ha országos szinten nem történnek elmozdulások?
– Sorolom: az egyes iskolák állagának romlása vidéken, az iskoláskorú népesség fogyása révén változó iskolaszerkezet és ennek következményei (veszélyeztetett iskolák, potenciális konfliktushelyzetek, immár a magyar közösségen belül), a magyar nyelvű taníttatás olyan lakossági rétegekben kerül veszélybe, ahol amúgy a kultúra része volt a magyar iskola választása, mert „elfogy” a magyar iskola, vagy mert a magyar iskolába nagyon szegény családok gyermekei mennek, és emiatt felsőbb rétegekbe tartozó gyermeket nem akarják már oda íratni, inkább a helyi román iskolába viszik (az érintettek ezt a magyar iskola „elcigányosodásának” hívják, tehát egyfajta romaszegregáció helyzetében találjuk egyes megyékben az iskolákat). Ezek kis részét tudják helyi erőből megoldani, de mindenképpen helyi elképzelésekre, konkrét tennivalók megállapítására van először szükség, hogy bármi segítséget lehessen nyújtani nekik.
Szabadság (Kolozsvár)
Beszélgetés Magyari Tivadarral, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettesével
– A tanév végéig Erdély különböző régióiban kidolgozzák az oktatás helyi, rövid- és középtávú cselekvési terveit – jelentette be tanévkezdéskor. Elmondta: a helyi iskolarendszer pontos helyzetének végső leírására, illetve az azonnali és későbbi szükséges tennivalók összegzésére, a változtatások konkrét meghatározására, a helyi szereplők jogainak és hivatásának a rögzítésére vállalkoznak. „Helyben is vállalt pontos feladatok sorára van szükség, nem pedig másoknak átpasszolt kívánságlistákra. Tudjuk, hogy esetenként nem lesz könnyű: van ahol akár fájni is fog” – jelentette ki. Mit értett ez alatt?
– Az RMDSZ-nek van egy programja, amit a tavaszi kongresszusra aktualizáltunk, de lényegében a korábbi ismert tételek szerepelnek benne: a teljes skálájú, a lehető legönállóbb, javuló minőségű, több pilléren álló oktatás fejlesztése, védelme, nyitás a kevésbé kifejlett oktatási formák felé, jellemzően a szakoktatás felé. Ez tehát megvan. Az elmúlt években született egy olyan oktatási törvény, aminek a végrehajtása ugyan sok szempontból átmeneti zavart okoz, de aminek a megszületésekor az RMDSZ szempontjait elég jól sikerül érvényesíteni, és a kisebbségi oktatás érdekei jól érvényesülnek benne. Ez is megvan. Ami ezek után szükségessé vált, az a helyi, regionális elképzelések papírra vetése. A magyar közösség nagyon eltérő helyzetekben él Erdély különböző részein, más és más demográfiai súllyal, más és más öröklött iskolarendszerrel. Ezért van szükség immár helyi és nem csak központi tervezésre. Az oktatás helybeli szervezését, a gondok kezelését pedig valóban a helyieknek kell vállalni, tehát főleg az ők kezükbe kell lennie a megoldásoknak. Ezért is van szükség a helybeliek kiemelt szerepére, de úgy, hogy a kezüket ne engedjük el, minden segítséget megadjunk nekik.
– Mi a forgatókönyve a cselekvési tervek elkészítésének?
– Első szakaszban egy átfogó helyzetleírás történik. Ezt kutatók készítik, rengeteg adat, mérés, számítás van benne, ez most folyik éppen, megyéről megyére, településről településre, az RMDSZ főtitkárságával partnerségben. Ezenkívül szintén szakértőkkel népesség-előreszámítást végeztetünk: ez felbecsüli, hogy a következő évtizedben hol, mennyi, mekkora iskolás gyermek lesz. Ez az RMDSZ oktatási főosztályának a dolga, nem kis munka és költséges is egyben. A különböző megyék a helyi ismereteket, nyilvántartásokat használva kiegészítik ezt az adatbázist. Egy második szakaszban helyi szereplők, pedagógusok és szakmai szervezeteik bevonásával, illetve ott, ahol iskolafenntartó – márpedig gyakorlatilag mindenhol az –, az egyház bevonásával, széles körű konzultáció révén jövő nyárig kialakítják azt, amit regionális oktatási tervnek nevezünk.
– Milyen eredményt vár a program révén?
– Az eredmény egy olyan helyi dokumentumcsomag, amit a következők jellemeznek: alaposan összegyűjtött információkra épül, helyiek készítik el széles körű, gondos szakmai konzultáció révén, és konkrét tennivalókat tartalmaz kétféle távlatban: azonnali (pár éven belüli) tennivalókat, illetve hosszabb távú tennivalókat.
– A fájdalmas alulfinanszírozáson kívül Ö n szerint melyek a romániai magyar oktatás legsúlyosabb problémái, és mennyiben orvosolhatók ezek a közösségen belül, ha országos szinten nem történnek elmozdulások?
– Sorolom: az egyes iskolák állagának romlása vidéken, az iskoláskorú népesség fogyása révén változó iskolaszerkezet és ennek következményei (veszélyeztetett iskolák, potenciális konfliktushelyzetek, immár a magyar közösségen belül), a magyar nyelvű taníttatás olyan lakossági rétegekben kerül veszélybe, ahol amúgy a kultúra része volt a magyar iskola választása, mert „elfogy” a magyar iskola, vagy mert a magyar iskolába nagyon szegény családok gyermekei mennek, és emiatt felsőbb rétegekbe tartozó gyermeket nem akarják már oda íratni, inkább a helyi román iskolába viszik (az érintettek ezt a magyar iskola „elcigányosodásának” hívják, tehát egyfajta romaszegregáció helyzetében találjuk egyes megyékben az iskolákat). Ezek kis részét tudják helyi erőből megoldani, de mindenképpen helyi elképzelésekre, konkrét tennivalók megállapítására van először szükség, hogy bármi segítséget lehessen nyújtani nekik.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 5.
Sapientiás egyetemünnep Kolozsváron
A magyar kormány képviselői és az erdélyi magyar történelmi egyházfők jelenlétében avatták fel október 4-én, pénteken reggel Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületét.
A tordai úti ingatlan avatószalagját Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti Kar dékánja vágta át. Az eseményen részt vett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, valamint számos anyaországi felsőoktatási intézmény rektora. A korábbi tervekkel ellentétben – lábsérülése miatt – a magyar kormányfő nem tudott részt venni a Sapientia által az Egyetem Napjává nyilvánított kincses városi ünnepségen.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői által megáldott épületegyüttes a működését 2001-ben megkezdő, a végleges akkreditációt tavaly megszerző Sapientia–EMTE Természettudományi és Művészeti Karának székhelyéül szolgál. Az 5000 négyzetméter hasznos területű épület mintegy ötmillió euróba került: a tervezés költségeit az egyetem saját forrásokból biztosította, az építés költségeit (az összköltségek mintegy 90 százalékát) a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. A Tordai út aljában, a Szabók bástyájától mintegy száz, a Farkas utcai templomtól mintegy 250 méterre felépített épület egy ötemeletes és egy hatemeletes tömbből áll, amelyeket a közbülső udvar fölött átívelő híd köt össze. A hátsó, magasabb torony első emeletén rendezték be az egyetem 200 férőhelyes auláját, a legfelső szintjén pedig a könyvtárat. A két toronyban tantermek, laboratóriumok és tanári irodák kaptak helyet. Az egyik tantermet a jogászhallgatók számára rendezték be a bírósági tárgyalótermek megszokott bútorzatával. Az épület két szintjét a föld alá építették, itt alakították ki azt a 230 négyzetméteres televíziós stúdiót, amely a média szakos hallgatók oktatása mellett nagy teret igénylő, magas műszaki színvonalú televíziós műsorok elkészítésére is alkalmas.
A pénteki avatóünnepségnek otthont adó aulát is úgy rendezték be, hogy filmvetítésekre, de akár tolmácsolást igénylő rendezvények megtartására is alkalmas legyen. Mint arról Tonk Márton dékán korábban a Krónikának beszámolt, arra törekedtek, hogy az oktatási célokon túl olyan funkciókat kapjon az épület, amelyek a későbbiekben bevételeket is hozhatnak az intézménynek. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) kötött együttműködési megállapodás keretében – az oktatáson túlmenően – a Sapientia kolozsvári karának épületében olyan televíziós stúdiót rendeznek be, amely nagyobb szabású kolozsvári élő adások közvetítésére is alkalmas.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
A magyar kormány képviselői és az erdélyi magyar történelmi egyházfők jelenlétében avatták fel október 4-én, pénteken reggel Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületét.
A tordai úti ingatlan avatószalagját Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Tonk Márton, a Természettudományi és Művészeti Kar dékánja vágta át. Az eseményen részt vett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, valamint számos anyaországi felsőoktatási intézmény rektora. A korábbi tervekkel ellentétben – lábsérülése miatt – a magyar kormányfő nem tudott részt venni a Sapientia által az Egyetem Napjává nyilvánított kincses városi ünnepségen.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői által megáldott épületegyüttes a működését 2001-ben megkezdő, a végleges akkreditációt tavaly megszerző Sapientia–EMTE Természettudományi és Művészeti Karának székhelyéül szolgál. Az 5000 négyzetméter hasznos területű épület mintegy ötmillió euróba került: a tervezés költségeit az egyetem saját forrásokból biztosította, az építés költségeit (az összköltségek mintegy 90 százalékát) a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. A Tordai út aljában, a Szabók bástyájától mintegy száz, a Farkas utcai templomtól mintegy 250 méterre felépített épület egy ötemeletes és egy hatemeletes tömbből áll, amelyeket a közbülső udvar fölött átívelő híd köt össze. A hátsó, magasabb torony első emeletén rendezték be az egyetem 200 férőhelyes auláját, a legfelső szintjén pedig a könyvtárat. A két toronyban tantermek, laboratóriumok és tanári irodák kaptak helyet. Az egyik tantermet a jogászhallgatók számára rendezték be a bírósági tárgyalótermek megszokott bútorzatával. Az épület két szintjét a föld alá építették, itt alakították ki azt a 230 négyzetméteres televíziós stúdiót, amely a média szakos hallgatók oktatása mellett nagy teret igénylő, magas műszaki színvonalú televíziós műsorok elkészítésére is alkalmas.
A pénteki avatóünnepségnek otthont adó aulát is úgy rendezték be, hogy filmvetítésekre, de akár tolmácsolást igénylő rendezvények megtartására is alkalmas legyen. Mint arról Tonk Márton dékán korábban a Krónikának beszámolt, arra törekedtek, hogy az oktatási célokon túl olyan funkciókat kapjon az épület, amelyek a későbbiekben bevételeket is hozhatnak az intézménynek. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) kötött együttműködési megállapodás keretében – az oktatáson túlmenően – a Sapientia kolozsvári karának épületében olyan televíziós stúdiót rendeznek be, amely nagyobb szabású kolozsvári élő adások közvetítésére is alkalmas.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 5.
;;;?Az érmihályfalvi csoportra emlékeztek Váradon
Az 1956-os forradalmat követő koncepciós per során ártatlanul halálra, illetve hosszú börtönbüntetésre ítélt 31 áldozatáról emlékeztek meg szerdán a Nagyvárad-Velencén.
A megemlékezés első mozzanataként a velencei református templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet, ahol Bogdán István érmihályfalvi kanonok-esperes hirdetett igét Curaliuc Demeter római katolikus plébános és Farkas Antal református lelkipásztor közreműködésével. Bogdán István Máté evangéliumának Krisztus elítélésére vonatkozó része kapcsán az összetartás és az egyetemes értékek mellett való közös kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Az esemény második mozzanataként a maroknyi egybegyűlt emlékező a váradvelencei kultúrházba vonult, ahol az áldozatok leszármazottai, illetve az RMDSZ és a mihályfalvi önkormányzat képviselői megkoszorúzták az érmihályfalvi csoport emléktábláját. Itt Cseke Attila parlamenti képviselő elevenítette fel az ítélethozatal körülményeit, felsorolva azokat a „bűnjeleket”, amelyek alapján a csoport tagjait kemény börtönévekre, hármukat pedig halálbüntetésre ítélték. Ilyenek voltak például bizonyos otthoni házkutatások során előkerült régi levelek vagy valuta. Mint Cseke Attila hangsúlyozta, 1956 a köztudatban Magyarországhoz kapcsolódik, de ’56-nak Erdélyben és Partiumban is súlyos következményei, hősei és áldozatai is voltak mind a magyarság, mind pedig a románság körében. „Ötvenöt évvel az itteni ítélet után arra kell emlékeznünk, amikor ezt a 31 nevet végignézzük, hogy voltak és maradnak mindnyájan becsületes, tisztelettel kiálló magyar közösségi tagok” – tette hozzá Cseke Attila. A megemlékezés a himnusz közös eléneklésével végződött.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az 1956-os forradalmat követő koncepciós per során ártatlanul halálra, illetve hosszú börtönbüntetésre ítélt 31 áldozatáról emlékeztek meg szerdán a Nagyvárad-Velencén.
A megemlékezés első mozzanataként a velencei református templomban tartottak ökumenikus istentiszteletet, ahol Bogdán István érmihályfalvi kanonok-esperes hirdetett igét Curaliuc Demeter római katolikus plébános és Farkas Antal református lelkipásztor közreműködésével. Bogdán István Máté evangéliumának Krisztus elítélésére vonatkozó része kapcsán az összetartás és az egyetemes értékek mellett való közös kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Az esemény második mozzanataként a maroknyi egybegyűlt emlékező a váradvelencei kultúrházba vonult, ahol az áldozatok leszármazottai, illetve az RMDSZ és a mihályfalvi önkormányzat képviselői megkoszorúzták az érmihályfalvi csoport emléktábláját. Itt Cseke Attila parlamenti képviselő elevenítette fel az ítélethozatal körülményeit, felsorolva azokat a „bűnjeleket”, amelyek alapján a csoport tagjait kemény börtönévekre, hármukat pedig halálbüntetésre ítélték. Ilyenek voltak például bizonyos otthoni házkutatások során előkerült régi levelek vagy valuta. Mint Cseke Attila hangsúlyozta, 1956 a köztudatban Magyarországhoz kapcsolódik, de ’56-nak Erdélyben és Partiumban is súlyos következményei, hősei és áldozatai is voltak mind a magyarság, mind pedig a románság körében. „Ötvenöt évvel az itteni ítélet után arra kell emlékeznünk, amikor ezt a 31 nevet végignézzük, hogy voltak és maradnak mindnyájan becsületes, tisztelettel kiálló magyar közösségi tagok” – tette hozzá Cseke Attila. A megemlékezés a himnusz közös eléneklésével végződött.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. október 6.
Medgyessy nem bánja a koccintást
Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.
A volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban elmondta, 2002 májusa és 2004 szeptembere között betöltött mandátuma idején a magyar–román viszony vonatkozásában nagyon tudatosan építkezett, hiszen maga is erdélyi származású (apja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán – szerk. megj.), és a gyerekeit is ebben a szellemben nevelte. Medgyessy közölte, kormánya megbékélést keresett minden szomszédos országgal, minden magyarországi kisebbséget tisztelt, de elvárta, hogy a határon túli magyar kisebbségeket is tiszteljék. „Akkor ez nagyon helyénvaló volt, és én ma sem cselekednék másként, mint akkor. (…) Politikám része volt, hogy amikor először kint voltam Bukarestben, akkor az első mondatokat románul mondtam el. Ilyen gesztusokkal lehet szerintem megalapozni, hogy az ottani magyarokat tiszteljék, és békésen éljenek együtt. Amikor nemzeti ünnepük volt, és a román kormányfő gesztust gyakorolva Magyarország felé, Budapesten ünnepelt, akkor én meglátogattam. Nem az 1920-as döntést ünnepeltem vele, hanem én is gesztust gyakoroltam” – jelentette ki a szocialista politikus.
Mint ismeretes, annak idején jelentős felzúdulást keltett, hogy Medgyessy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. Az ünneplők között volt többek között Göncz Árpád volt államfő és Kovács László külügyminiszter, valamint az RMDSZ több magas rangú politikusa, köztük Verestóy Attila szenátor és Kelemen Atilla képviselő. Napra pontosan nyolc évvel később Tőkés László EP-képviselő „korszakzáró sajtófogadást” tartott ugyanebben a budapesti szállodában, ahol koccintás helyett gyászharang csendült fel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pedig bocsánatkérésre szólította fel „a magyar nemzet rovására koccintgatókat”.
Medgyessy Péter azonban a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt: szerinte a romániai magyarokat nem érintette rosszul a 2002-es gesztus, mert azóta járt már Erdélyben, és soha nem kapott szemrehányást emiatt. „A következő év márciusában Adrian Năstase elment a magyar nemzeti ünnepre a bukaresti nagykövetségre március 15-én. Pedig tudta, hogy 1848-ban a kisebbségek ügyével az akkori magyar vezetés sem foglalkozott sokat, de ő összeszorította a fogát, és elment erre az eseményre, hogy gratuláljon a magyaroknak. A gesztuspolitika csak akkor működik, ha kölcsönös” – fogalmazott az exkormányfő az interjúban.
A politikus különben azt sem bánta meg, hogy D–209-es azonosító számmal szigorúan titkos ügynökként is tevékenykedett a Kádár-rendszerben. 2002 júniusában, hivatalba lépése után alig három héttel éppen a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tiszti (szigorúan titkos tiszt) lapját, akiről kiderítette azt is, hogy valójában Medgyessy Péter. A kormányfő először még tagadta a róla megjelent adatok hitelességét, később azonban elismerte múltját, azt állítva, hogy csak kémelhárító volt a gazdasági hírszerzés területén 1977 és 1982 között, és akkori motivációjaként a haza szolgálatát jelölte meg. „Azt sajnálom, hogy amikor ez napfényre került, volt pár óra, amikor nem fogalmaztam egyértelműen hírszerzői múltam vonatkozásában. Amikor viszont kiálltam a nyilvánosság elé, a népszerűségem, meglepetésre, nőni kezdett. Tehát a hezitálásom indokolatlan volt” – idézte fel a történteket most Medgyessy, beismerve: nem cselekedett helyesen, jobb lett volna, ha már a választási kampányban kiáll az emberek elé.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro
Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.
A volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban elmondta, 2002 májusa és 2004 szeptembere között betöltött mandátuma idején a magyar–román viszony vonatkozásában nagyon tudatosan építkezett, hiszen maga is erdélyi származású (apja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán – szerk. megj.), és a gyerekeit is ebben a szellemben nevelte. Medgyessy közölte, kormánya megbékélést keresett minden szomszédos országgal, minden magyarországi kisebbséget tisztelt, de elvárta, hogy a határon túli magyar kisebbségeket is tiszteljék. „Akkor ez nagyon helyénvaló volt, és én ma sem cselekednék másként, mint akkor. (…) Politikám része volt, hogy amikor először kint voltam Bukarestben, akkor az első mondatokat románul mondtam el. Ilyen gesztusokkal lehet szerintem megalapozni, hogy az ottani magyarokat tiszteljék, és békésen éljenek együtt. Amikor nemzeti ünnepük volt, és a román kormányfő gesztust gyakorolva Magyarország felé, Budapesten ünnepelt, akkor én meglátogattam. Nem az 1920-as döntést ünnepeltem vele, hanem én is gesztust gyakoroltam” – jelentette ki a szocialista politikus.
Mint ismeretes, annak idején jelentős felzúdulást keltett, hogy Medgyessy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. Az ünneplők között volt többek között Göncz Árpád volt államfő és Kovács László külügyminiszter, valamint az RMDSZ több magas rangú politikusa, köztük Verestóy Attila szenátor és Kelemen Atilla képviselő. Napra pontosan nyolc évvel később Tőkés László EP-képviselő „korszakzáró sajtófogadást” tartott ugyanebben a budapesti szállodában, ahol koccintás helyett gyászharang csendült fel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pedig bocsánatkérésre szólította fel „a magyar nemzet rovására koccintgatókat”.
Medgyessy Péter azonban a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt: szerinte a romániai magyarokat nem érintette rosszul a 2002-es gesztus, mert azóta járt már Erdélyben, és soha nem kapott szemrehányást emiatt. „A következő év márciusában Adrian Năstase elment a magyar nemzeti ünnepre a bukaresti nagykövetségre március 15-én. Pedig tudta, hogy 1848-ban a kisebbségek ügyével az akkori magyar vezetés sem foglalkozott sokat, de ő összeszorította a fogát, és elment erre az eseményre, hogy gratuláljon a magyaroknak. A gesztuspolitika csak akkor működik, ha kölcsönös” – fogalmazott az exkormányfő az interjúban.
A politikus különben azt sem bánta meg, hogy D–209-es azonosító számmal szigorúan titkos ügynökként is tevékenykedett a Kádár-rendszerben. 2002 júniusában, hivatalba lépése után alig három héttel éppen a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tiszti (szigorúan titkos tiszt) lapját, akiről kiderítette azt is, hogy valójában Medgyessy Péter. A kormányfő először még tagadta a róla megjelent adatok hitelességét, később azonban elismerte múltját, azt állítva, hogy csak kémelhárító volt a gazdasági hírszerzés területén 1977 és 1982 között, és akkori motivációjaként a haza szolgálatát jelölte meg. „Azt sajnálom, hogy amikor ez napfényre került, volt pár óra, amikor nem fogalmaztam egyértelműen hírszerzői múltam vonatkozásában. Amikor viszont kiálltam a nyilvánosság elé, a népszerűségem, meglepetésre, nőni kezdett. Tehát a hezitálásom indokolatlan volt” – idézte fel a történteket most Medgyessy, beismerve: nem cselekedett helyesen, jobb lett volna, ha már a választási kampányban kiáll az emberek elé.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro
2013. október 6.
Aradi vértanúk – A külhoni magyarok számos településen tartottak megemlékezéseket
A központi megemlékezések mellett számos más helyen is tartottak a külhoni magyarok rendezvényeket vasárnap, az aradi vértanúk emléknapján.
Erdélyben, Székelyudvarhelyen a helyi polgármesteri hivatal szervezésében a Vasszékely szobránál helyeztek el koszorúkat. Sepsiszentgyörgyön a helyi polgármesteri hivatal és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál emlékeztek az 1849-ben kivégzettekre. Marosvásárhelyen a postaréti Székely Vértanúk emlékművénél tartottak megemlékezést az RMDSZ szervezésében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is megemlékezéseket szervezett Erdély több városában. Marosvásárhelyen emlékműsor volt a Deus Providebit Házban, ahol kiállítás nyílt az október 6. alkalmából meghirdetett gyermekrajz-versenyre beérkezett rajzokból. Szatmárnémetiben történelmi előadást és versműsort tartottak, majd a résztvevők megkoszorúzták Kossuth Lajos emléksírját, Petőfi Sándor szobrát és Gonzeczky Jenő mártír emléktábláját.
Csíkszeredában a városháza dísztermében tartottak megemlékezést. Brassóban a település közkedvelt turisztikai látványosságának számító Cenken idézték fel a szabadságharc hőseinek a tetteit, és ebből az alkalomból hagyományos túrát is tartottak. Zilahon a református templom kertjében koszorúzták meg az 1848-49-es obeliszket.
Az aradi vértanúk tiszteletére tartott rendezvények a Vajdaságban már szombaton megkezdődtek.
Kishegyesen a forradalom utolsó győztes csatájára emlékeztek, amely 1849. július 14-én volt az akkori Kishegyes-Szeghegy-Feketehegy háromszögben. Nagybecskereken hangversennyel és koszorúzással rótta le tiszteletét a helyi magyarság Lázár Vilmos, a település szülötte előtt.
Zomborban, az egykori Bács-Bodrog megye központjában Schweidel József emléke előtt rótták le tiszteletüket a vajdasági magyarság képviselői. A helyi Szent Rókus temetőben számos szabadságharcos honvédet temettek el, néhány évtizeddel ezelőtt azonban ezeket a sírokat megsemmisítették. Az egykori katonák most közös sírban fekszenek, az emléküket őrző obeliszket koszorúzták meg a helyiek.
Adán Damjanich János emlékművénél rendeztek koszorúzási ünnepséget az aradi vértanúk emlékére, ahol beszédet mondott Tarnai Richárd, a KDNP országgyűlési képviselője.
Csehországban a magyarok Görgey Artúr, az 1848-49-es magyar szabadságharc hadseregparancsnoka prágai emléktáblájának megkoszorúzásával emlékeztek meg az aradi vértanúkról.
A megemlékezést, amelyen a résztvevők meghallgatták a 13 aradi vértanú történetét, az Együttélés politikai mozgalom magyar nemzeti tagozata kezdeményezte, és több helyi magyar szervezet is csatlakozott hozzá.
Görgey emléktáblája arra emlékeztet, hogy a szabadságharc hadvezére 1845-1848 között a prágai egyetemen folytatott vegyészeti tanulmányokat, s a városban nősült meg.
MTI
Erdély.ma
A központi megemlékezések mellett számos más helyen is tartottak a külhoni magyarok rendezvényeket vasárnap, az aradi vértanúk emléknapján.
Erdélyben, Székelyudvarhelyen a helyi polgármesteri hivatal szervezésében a Vasszékely szobránál helyeztek el koszorúkat. Sepsiszentgyörgyön a helyi polgármesteri hivatal és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál emlékeztek az 1849-ben kivégzettekre. Marosvásárhelyen a postaréti Székely Vértanúk emlékművénél tartottak megemlékezést az RMDSZ szervezésében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is megemlékezéseket szervezett Erdély több városában. Marosvásárhelyen emlékműsor volt a Deus Providebit Házban, ahol kiállítás nyílt az október 6. alkalmából meghirdetett gyermekrajz-versenyre beérkezett rajzokból. Szatmárnémetiben történelmi előadást és versműsort tartottak, majd a résztvevők megkoszorúzták Kossuth Lajos emléksírját, Petőfi Sándor szobrát és Gonzeczky Jenő mártír emléktábláját.
Csíkszeredában a városháza dísztermében tartottak megemlékezést. Brassóban a település közkedvelt turisztikai látványosságának számító Cenken idézték fel a szabadságharc hőseinek a tetteit, és ebből az alkalomból hagyományos túrát is tartottak. Zilahon a református templom kertjében koszorúzták meg az 1848-49-es obeliszket.
Az aradi vértanúk tiszteletére tartott rendezvények a Vajdaságban már szombaton megkezdődtek.
Kishegyesen a forradalom utolsó győztes csatájára emlékeztek, amely 1849. július 14-én volt az akkori Kishegyes-Szeghegy-Feketehegy háromszögben. Nagybecskereken hangversennyel és koszorúzással rótta le tiszteletét a helyi magyarság Lázár Vilmos, a település szülötte előtt.
Zomborban, az egykori Bács-Bodrog megye központjában Schweidel József emléke előtt rótták le tiszteletüket a vajdasági magyarság képviselői. A helyi Szent Rókus temetőben számos szabadságharcos honvédet temettek el, néhány évtizeddel ezelőtt azonban ezeket a sírokat megsemmisítették. Az egykori katonák most közös sírban fekszenek, az emléküket őrző obeliszket koszorúzták meg a helyiek.
Adán Damjanich János emlékművénél rendeztek koszorúzási ünnepséget az aradi vértanúk emlékére, ahol beszédet mondott Tarnai Richárd, a KDNP országgyűlési képviselője.
Csehországban a magyarok Görgey Artúr, az 1848-49-es magyar szabadságharc hadseregparancsnoka prágai emléktáblájának megkoszorúzásával emlékeztek meg az aradi vértanúkról.
A megemlékezést, amelyen a résztvevők meghallgatták a 13 aradi vértanú történetét, az Együttélés politikai mozgalom magyar nemzeti tagozata kezdeményezte, és több helyi magyar szervezet is csatlakozott hozzá.
Görgey emléktáblája arra emlékeztet, hogy a szabadságharc hadvezére 1845-1848 között a prágai egyetemen folytatott vegyészeti tanulmányokat, s a városban nősült meg.
MTI
Erdély.ma
2013. október 6.
Tőkés László: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről
Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozat- hozatalt szorgalmazta vasárnap Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő az aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen – derült ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményéből.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a nagyvárad-olaszi református templomban tartott istentiszteleten mondott beszédében felidézte: 210 évvel ezelőtt született Nagyváradon Nagysándor József honvédtábornok, Damjanich János harcostársa, aki az aradi vesztőhelyen társaival együtt életét áldozta a szabadságért.
Az EMNT elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek egy korábbi nagyváradi látogatásán mondott beszédére utalva kifejtette: a magyarok számára a szabadság sohasem csak annyit jelentett, hogy fellázadnak valami ellen, hanem főképpen azt, hogy kiállnak valami mellett.
„Most annak jött el az ideje, hogy kiálljunk a magyar történelmi régiók felszabdalása, Erdély altalajkincsének elrablása, folyóink megmérgezése ellen" – fogalmazott Tőkés László utalva a verespataki vitatott ciántechnológiás aranybánya-beruházásra.
Hozzátette: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről, és áldozatokat kell hozniuk az önrendelkezésért, valamint az őket megillető kisebbségi jogokért.
Az istentiszteleten Nagy István teológiai professzor, a nagykőrösi tanítóképző nyugalmazott dékánja hirdetett igét. A résztvevők megkoszorúzták Nagysándor József honvédtábornok emléktábláját.
MTI
Erdély.ma
Az önrendelkezésért és a kisebbségi jogokért való áldozat- hozatalt szorgalmazta vasárnap Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő az aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen – derült ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményéből.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a nagyvárad-olaszi református templomban tartott istentiszteleten mondott beszédében felidézte: 210 évvel ezelőtt született Nagyváradon Nagysándor József honvédtábornok, Damjanich János harcostársa, aki az aradi vesztőhelyen társaival együtt életét áldozta a szabadságért.
Az EMNT elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek egy korábbi nagyváradi látogatásán mondott beszédére utalva kifejtette: a magyarok számára a szabadság sohasem csak annyit jelentett, hogy fellázadnak valami ellen, hanem főképpen azt, hogy kiállnak valami mellett.
„Most annak jött el az ideje, hogy kiálljunk a magyar történelmi régiók felszabdalása, Erdély altalajkincsének elrablása, folyóink megmérgezése ellen" – fogalmazott Tőkés László utalva a verespataki vitatott ciántechnológiás aranybánya-beruházásra.
Hozzátette: az erdélyi magyaroknak példát kell venniük hőseikről, és áldozatokat kell hozniuk az önrendelkezésért, valamint az őket megillető kisebbségi jogokért.
Az istentiszteleten Nagy István teológiai professzor, a nagykőrösi tanítóképző nyugalmazott dékánja hirdetett igét. A résztvevők megkoszorúzták Nagysándor József honvédtábornok emléktábláját.
MTI
Erdély.ma
2013. október 6.
Biró Zsolt: ki kell mondani, hogy az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
A politikus a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen vett részt és mondott beszédet. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél".
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget.
„Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel" – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni".
Emlékeztetett arra, hogy október 27-én a székelyek „nagy menetelésével" akarnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. Mint mondta, ezen a megmozduláson mindenkinek ott a helye, mert „gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért" – mondta az MPP elnöke. MTI
Erdély.ma
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
A politikus a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen vett részt és mondott beszédet. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél".
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget.
„Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel" – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni".
Emlékeztetett arra, hogy október 27-én a székelyek „nagy menetelésével" akarnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. Mint mondta, ezen a megmozduláson mindenkinek ott a helye, mert „gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért" – mondta az MPP elnöke. MTI
Erdély.ma
2013. október 6.
Évadkezdés a Csillagocska Gyermektáncházban
Ahogy az már több mint tíz éve szokás, október elején évadkezdést hirdetnek a nagyváradi Csillagocska Alapítvány szárnyai alatt működő Csillagocska Gyermektáncházban.
A Gyermektáncháznak otthont adó Nagyvárad-Réti Református Egyházi és Művelődési Központ alagsorában heti rendszerességgel minden kedden újra várja az érdeklődő gyermekeket, szülőket és nagyszülőket a Csillagocska Gyermektáncház, délután négy órától az óvodásokat, öt órától pedig a kisiskolásokat. Az idei évad első táncháza október 8-án lesz.
Kettős pillér
A táncház az idei évadban is több korosztályt, köztük az óvodás, illetve kisiskolásokat magába foglaló csoportokat oktat. A bihari régióban egyedi módon történő oktatás kettős pilléren nyugszik. Az első a táncház rendszeressége: minden hét keddjének délutánján négy órától az óvodások, míg öt órai kezdettel a kisiskolások sajátíthatták el a néptánc lépeseit, ismerkedhettek magyar hagyományainkkal. Második pillérként az élő népzenei kíséret szolgál, mely egész év során végigkíséri majd az összejöveteleket, így nemcsak a néptánc mozgásvilágával ismerkedhettek a gyermekek, hanem a népi hangszerek is karnyújtásnyi távolságra kerültek tőlük. Az élő népzenei kíséretet a Csillagocska Zenekar biztosítja, mely az idén nyáron megalakult, legkisebbekből álló zenekarral egészül ki.
Fontos az, hogy a gyermekek minél hamarabb találkozzanak a népi zenével, szokásokkal, énekekkel és hagyományokkal. Ez okból kifolyólag a táncházban sokszor előfordul, hogy a szülők a még önálló járásra nem képes gyermekeket is elhozzák nagyobb testvéreik mellett, hogy idejekorán, még ölben ülve ismerkedjenek a ritmikus mozgással, népzenével, mely később elősegíti az egészséges mozgáskultúra és egyéniség fejlődését.
Társadalmunkban egyre inkább feledésbe merül az a tény, hogy népi szokásaink az egyháziakkal szorosan összekapcsolódnak, illetve egymást kiegészítik. A Gyermektáncház egyik hivatása ezen elfeledett népi szokásoknak a felelevenítése és a gyermekekkel való megismertetése. A népi szokások megismerése által azok nem vesznek el, illetve átmentődnek a következő generációk számára.
Az évad folyamán a táncházi tevékenység folyamatosan párhuzamban van a népszokásokkal és az egyházi ünnepekkel, ünnepkörökkel. A Gyermektáncház tematikája az évad folyamán összhangban van az őszi Kisfarsang időszaka alatt jellemző szüreti bálok, vásárok, esküvők és mulatságok hangulatával, az adventi időszak várakozásával, majd a karácsonnyal, a frsanggal, azt követően a nagyböjttel és a pünkösdi kiteljesedéssel.
Ezúton is hívunk és várunk minden érdeklődőt a fenti alkalmakra.
Benedek Árpád
erdon.ro
Ahogy az már több mint tíz éve szokás, október elején évadkezdést hirdetnek a nagyváradi Csillagocska Alapítvány szárnyai alatt működő Csillagocska Gyermektáncházban.
A Gyermektáncháznak otthont adó Nagyvárad-Réti Református Egyházi és Művelődési Központ alagsorában heti rendszerességgel minden kedden újra várja az érdeklődő gyermekeket, szülőket és nagyszülőket a Csillagocska Gyermektáncház, délután négy órától az óvodásokat, öt órától pedig a kisiskolásokat. Az idei évad első táncháza október 8-án lesz.
Kettős pillér
A táncház az idei évadban is több korosztályt, köztük az óvodás, illetve kisiskolásokat magába foglaló csoportokat oktat. A bihari régióban egyedi módon történő oktatás kettős pilléren nyugszik. Az első a táncház rendszeressége: minden hét keddjének délutánján négy órától az óvodások, míg öt órai kezdettel a kisiskolások sajátíthatták el a néptánc lépeseit, ismerkedhettek magyar hagyományainkkal. Második pillérként az élő népzenei kíséret szolgál, mely egész év során végigkíséri majd az összejöveteleket, így nemcsak a néptánc mozgásvilágával ismerkedhettek a gyermekek, hanem a népi hangszerek is karnyújtásnyi távolságra kerültek tőlük. Az élő népzenei kíséretet a Csillagocska Zenekar biztosítja, mely az idén nyáron megalakult, legkisebbekből álló zenekarral egészül ki.
Fontos az, hogy a gyermekek minél hamarabb találkozzanak a népi zenével, szokásokkal, énekekkel és hagyományokkal. Ez okból kifolyólag a táncházban sokszor előfordul, hogy a szülők a még önálló járásra nem képes gyermekeket is elhozzák nagyobb testvéreik mellett, hogy idejekorán, még ölben ülve ismerkedjenek a ritmikus mozgással, népzenével, mely később elősegíti az egészséges mozgáskultúra és egyéniség fejlődését.
Társadalmunkban egyre inkább feledésbe merül az a tény, hogy népi szokásaink az egyháziakkal szorosan összekapcsolódnak, illetve egymást kiegészítik. A Gyermektáncház egyik hivatása ezen elfeledett népi szokásoknak a felelevenítése és a gyermekekkel való megismertetése. A népi szokások megismerése által azok nem vesznek el, illetve átmentődnek a következő generációk számára.
Az évad folyamán a táncházi tevékenység folyamatosan párhuzamban van a népszokásokkal és az egyházi ünnepekkel, ünnepkörökkel. A Gyermektáncház tematikája az évad folyamán összhangban van az őszi Kisfarsang időszaka alatt jellemző szüreti bálok, vásárok, esküvők és mulatságok hangulatával, az adventi időszak várakozásával, majd a karácsonnyal, a frsanggal, azt követően a nagyböjttel és a pünkösdi kiteljesedéssel.
Ezúton is hívunk és várunk minden érdeklődőt a fenti alkalmakra.
Benedek Árpád
erdon.ro
2013. október 7.
Küküllőszög díszbe öltözött
700 éves Tür
A Fehér megyei, Balázsfalva melletti szórványtelepülésről, Türről nem sokat tudtak az Erdély-szerte még tömbben élő vagy az anyaországi magyarok. Neve az utóbbi években vált ismertté, s a köztudatban Kémenes Lóránt atya ottani jelenlétéhez kapcsolódik, aki plébánosként próbálja felrázni a magyarok hitét, identitástudatát, nemzetiségükhöz, nyelvükhöz való hűségét és ragaszkodását. A település idén 700 éves, a helybeliek közül az atyán kívül senki sem gondolt arra, hogy ez olyan évforduló, amit legalább egy rendezvény keretében meg kellene említeni. Kezdeményezésére mégis méltó ünnepet, háromnapos gazdag rendezvénysorozatot szerveztek, amelyen nemcsak a helyi és küküllőszögi – balázsfalvi, magyarpéterfalvi, búzásbocsárdi, bethlenszentmiklósi, boldogfalvi, küküllővári –, hanem a szórványban élőket hitben és anyagiakban támogató magyarok – székelyföldiek, magyarországiak – is részt vettek. A türi ünnepségen száz marosvásárhelyi is jelen volt, akik főként az alsóvárosi református egyházközség tagjai, s akiket ez alkalommal is Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő mozgósított. "Erősítésként" indultak Türre, hiszen régi szálak – többszöri látogatások, közös istentiszteleti alkalmak, adománygyűjtés – fűzik őket Lóri atyához, s a harcot, amelyet az atya felvállalt, mindig is támogatták.
Ennyi magyar rég nem volt Türben!
A rendezvénysorozatot nem lehet elválasztani attól a küzdelemtől, amelyet Kémenes Lóránt Zoltán atya vív a türi magyarságért. Hat év küzdelmes munkája után sikerült felújítania a romos templomot és a parókiát, amelyek mostani pompájukban lenyűgözik a látogatót. Sikerült visszaperelnie a magyar iskola volt épületét, s a Magyar Házért fáradozik, amely az itteni elrománosodott magyarság ébresztésének és megmaradásának utolsó esélye lehet. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a magyar közösség nem tud szabadulni a kisebbségi komplexustól, az idős embereken kívül nem szólalnak meg magyarul. A gyerekek illedelmesen köszönnek, de a következő szót már románul ejtik. A nagymama hiába szól magyarul hozzájuk, nevetve elhallgattatják, s nem szólalnak meg. Román iskolába járnak, elszakadtak a magyar kultúrától. Ilyen körülmények között kell dolgoznia az atyának, akinek meggyőződése volt, hogy egy nagyszabású rendezvény egészséges büszkeséggel tölti el az ott lakó magyarokat. Ebben nem csalódott, hiszen a helybeliek mondták: nem is gondoltuk volna, hogy ennyi magyar ember valaha is megfordul Türben! Annyit, mint Lóri atya, senki sem tett értünk! Imádkozik értünk, segít, a gyermekeknek beindította a magyar nyelv oktatását. Mindent vállal, ha kell, cserepet rak a templomtetőre, ha kell, villanyt szerel. Ilyen embert küldött nekünk az Úr! – mondták a türi asszonyok.
Nóta, magyar bál, fényképkiállítás
A rendezvények pénteken kezdődtek a Magyar Házban, ahol előadások hangzottak el, a közönség magyar nótákat hallhatott Gyárfás János, Szilágyi Sándor, Tóth Sámuel és cigányzenekara előadásában. Ekkor nyitották meg Kémenes Lóránt fényképkiállítását is, majd a Halhatatlan élet című színházi ősbemutató következett Kulcsár-Székely Attila színművész előadásában. Az új kultúrházban – amilyen elegánst Maros megyében nem látni! – nótázást, majd hajnalig tartó kosaras bált tartottak, az XYZ marosvásárhelyi zenekar húzta a talpalávalót.
Huszárok, kézműves- foglalkozások
Szombaton – amikor a vásárhelyiek is ott voltak – a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái járták körbe a település főutcáit. Tofán András mentéjét, zekéjét mindenki megcsodálta. Miközben a parókia udvarán gulyást főztek az asszonyok, a kultúrházban a gyermeksereg szórakozott. Mi is csodálkoztunk, milyen jó hangulatot teremtett a Folker sepsiszentgyörgyi együttes, táncházba hívta a gyermekeket, s nem csak. Élő zenére jókedvvel járta a táncot a balázsfalvi óvodásoktól kezdve a gyulafehérvári gimnazista diákokig mindenki. A marosvásárhelyiek is bekapcsolódtak, s egy-egy kis óvodással ropták a forgatóst. Az alsócsernátoni Csiporkázó játszóház "mesterei" kézműves- foglalkozáson tanították a gyerekeket. Kötelet, ostort fontak, szalmadíszeket, hengerzsinórt készítettek. A balázsfalvi Furus Jutka a mézeskalácskészítés csínját-bínját osztotta meg a gyermekekkel. Volt ruhabörze, könyvvásár, és íjászkodni is lehetett Török Lehellel.
Balázsfalvi óvodások, miskolciak meglepetése
Délután a nagyajtai Áfonya citeraegyüttes, Ilkei Loránd vargyasi népdalénekes szórakoztatta a közönséget. Legnagyobb sikere mégis a kis balázsfalvi óvodásoknak volt, akik néptánccal lepték meg a közönséget. Itt tesszük hozzá, hogy Balázsfalván megszűnt az elemi oktatás, csak V–VIII. (összevont) osztályban tanulnak magyarul. Az óvoda beindítása ad reményt az elemi oktatás visszaállítására. Nagyon szépen táncolt a magyarpéterfalvi Hanga tánccsoport is.
A rendezvény a templomban a vargyasi unitárius Dávid Ferenc Egylet előadásával folytatódott, majd szentmise következett. A miskolci irodalmi kör Éltető haza című zenés-verses előadással mintegy megkoronázta a rendezvénysorozat második napját. Olyan magyarságtudatot ébresztő verseket, énekeket hoztak, amelyek könnyeket csaltak nemcsak az előadók, hanem a hallgatóság szemébe is. A miskolciak egyébként adományt is hoztak, melyet a Magyar Ház javára ajánlottak fel.
Az est borkóstolással és koncerttel, jó hangulatú bulival ért véget.
Tegnap, a rendezvények zárónapján, a szentmise után emléktáblát lepleztek le a plébániatemplomban, és a Gyergyószentmiklósi Ipartestület férfikarának koncertjét hallhatták az ünneplők.
Magyar állami kitüntetés Lóri atyának
Tür ünnepén Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánost is ünnepelhettük, amikor a Balázsfalva környéki magyarokért kitartó, odaadó és önzetlen munkájáért átvette a magyar állam magas kitüntetését, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Az eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője.
– Hogy itt lehetünk ennyien ezen a kitüntetésen, számunkra kitüntetés. Kémenes Lóránt Zoltánt szeretnénk megünnepelni ezzel, amiért annyit tett a magyarokért. Fáradságos utat vállalva sokan eljöttek, hogy megtiszteljék a türieket jelenlétükkel, programjaikkal – mondta Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője, majd ismertette dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének határozatát. Füzes Oszkár nagykövet büszke arra, hogy Lóri pap ismerőse és barátja lehet. Örül annak, hogy Balázsfalva környékének következő hétszáz esztendejét kezdték el ünnepelni. Amíg építkezünk, amíg magyar iskoláink és óvodáink vannak, addig nem csak fogyunk, hanem gyarapodunk. A történelem hullámzik, vannak közepes és rosszabb idősza-kok, ezeken túl vagyunk, most a jobb időszak következik – mondta Füzes Oszkár.
Kémenes Lóránt a kitüntetést átvéve elmondta, semmi mással nem dicsekszik, csak Jézus Krisztus keresztjével, az Arany Érdemkereszt számára további feladatot ad, és nem is keveset. Az aranykeresztbe pedig beleírja minden küküllőszögi magyar ember nevét!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
700 éves Tür
A Fehér megyei, Balázsfalva melletti szórványtelepülésről, Türről nem sokat tudtak az Erdély-szerte még tömbben élő vagy az anyaországi magyarok. Neve az utóbbi években vált ismertté, s a köztudatban Kémenes Lóránt atya ottani jelenlétéhez kapcsolódik, aki plébánosként próbálja felrázni a magyarok hitét, identitástudatát, nemzetiségükhöz, nyelvükhöz való hűségét és ragaszkodását. A település idén 700 éves, a helybeliek közül az atyán kívül senki sem gondolt arra, hogy ez olyan évforduló, amit legalább egy rendezvény keretében meg kellene említeni. Kezdeményezésére mégis méltó ünnepet, háromnapos gazdag rendezvénysorozatot szerveztek, amelyen nemcsak a helyi és küküllőszögi – balázsfalvi, magyarpéterfalvi, búzásbocsárdi, bethlenszentmiklósi, boldogfalvi, küküllővári –, hanem a szórványban élőket hitben és anyagiakban támogató magyarok – székelyföldiek, magyarországiak – is részt vettek. A türi ünnepségen száz marosvásárhelyi is jelen volt, akik főként az alsóvárosi református egyházközség tagjai, s akiket ez alkalommal is Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő mozgósított. "Erősítésként" indultak Türre, hiszen régi szálak – többszöri látogatások, közös istentiszteleti alkalmak, adománygyűjtés – fűzik őket Lóri atyához, s a harcot, amelyet az atya felvállalt, mindig is támogatták.
Ennyi magyar rég nem volt Türben!
A rendezvénysorozatot nem lehet elválasztani attól a küzdelemtől, amelyet Kémenes Lóránt Zoltán atya vív a türi magyarságért. Hat év küzdelmes munkája után sikerült felújítania a romos templomot és a parókiát, amelyek mostani pompájukban lenyűgözik a látogatót. Sikerült visszaperelnie a magyar iskola volt épületét, s a Magyar Házért fáradozik, amely az itteni elrománosodott magyarság ébresztésének és megmaradásának utolsó esélye lehet. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a magyar közösség nem tud szabadulni a kisebbségi komplexustól, az idős embereken kívül nem szólalnak meg magyarul. A gyerekek illedelmesen köszönnek, de a következő szót már románul ejtik. A nagymama hiába szól magyarul hozzájuk, nevetve elhallgattatják, s nem szólalnak meg. Román iskolába járnak, elszakadtak a magyar kultúrától. Ilyen körülmények között kell dolgoznia az atyának, akinek meggyőződése volt, hogy egy nagyszabású rendezvény egészséges büszkeséggel tölti el az ott lakó magyarokat. Ebben nem csalódott, hiszen a helybeliek mondták: nem is gondoltuk volna, hogy ennyi magyar ember valaha is megfordul Türben! Annyit, mint Lóri atya, senki sem tett értünk! Imádkozik értünk, segít, a gyermekeknek beindította a magyar nyelv oktatását. Mindent vállal, ha kell, cserepet rak a templomtetőre, ha kell, villanyt szerel. Ilyen embert küldött nekünk az Úr! – mondták a türi asszonyok.
Nóta, magyar bál, fényképkiállítás
A rendezvények pénteken kezdődtek a Magyar Házban, ahol előadások hangzottak el, a közönség magyar nótákat hallhatott Gyárfás János, Szilágyi Sándor, Tóth Sámuel és cigányzenekara előadásában. Ekkor nyitották meg Kémenes Lóránt fényképkiállítását is, majd a Halhatatlan élet című színházi ősbemutató következett Kulcsár-Székely Attila színművész előadásában. Az új kultúrházban – amilyen elegánst Maros megyében nem látni! – nótázást, majd hajnalig tartó kosaras bált tartottak, az XYZ marosvásárhelyi zenekar húzta a talpalávalót.
Huszárok, kézműves- foglalkozások
Szombaton – amikor a vásárhelyiek is ott voltak – a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái járták körbe a település főutcáit. Tofán András mentéjét, zekéjét mindenki megcsodálta. Miközben a parókia udvarán gulyást főztek az asszonyok, a kultúrházban a gyermeksereg szórakozott. Mi is csodálkoztunk, milyen jó hangulatot teremtett a Folker sepsiszentgyörgyi együttes, táncházba hívta a gyermekeket, s nem csak. Élő zenére jókedvvel járta a táncot a balázsfalvi óvodásoktól kezdve a gyulafehérvári gimnazista diákokig mindenki. A marosvásárhelyiek is bekapcsolódtak, s egy-egy kis óvodással ropták a forgatóst. Az alsócsernátoni Csiporkázó játszóház "mesterei" kézműves- foglalkozáson tanították a gyerekeket. Kötelet, ostort fontak, szalmadíszeket, hengerzsinórt készítettek. A balázsfalvi Furus Jutka a mézeskalácskészítés csínját-bínját osztotta meg a gyermekekkel. Volt ruhabörze, könyvvásár, és íjászkodni is lehetett Török Lehellel.
Balázsfalvi óvodások, miskolciak meglepetése
Délután a nagyajtai Áfonya citeraegyüttes, Ilkei Loránd vargyasi népdalénekes szórakoztatta a közönséget. Legnagyobb sikere mégis a kis balázsfalvi óvodásoknak volt, akik néptánccal lepték meg a közönséget. Itt tesszük hozzá, hogy Balázsfalván megszűnt az elemi oktatás, csak V–VIII. (összevont) osztályban tanulnak magyarul. Az óvoda beindítása ad reményt az elemi oktatás visszaállítására. Nagyon szépen táncolt a magyarpéterfalvi Hanga tánccsoport is.
A rendezvény a templomban a vargyasi unitárius Dávid Ferenc Egylet előadásával folytatódott, majd szentmise következett. A miskolci irodalmi kör Éltető haza című zenés-verses előadással mintegy megkoronázta a rendezvénysorozat második napját. Olyan magyarságtudatot ébresztő verseket, énekeket hoztak, amelyek könnyeket csaltak nemcsak az előadók, hanem a hallgatóság szemébe is. A miskolciak egyébként adományt is hoztak, melyet a Magyar Ház javára ajánlottak fel.
Az est borkóstolással és koncerttel, jó hangulatú bulival ért véget.
Tegnap, a rendezvények zárónapján, a szentmise után emléktáblát lepleztek le a plébániatemplomban, és a Gyergyószentmiklósi Ipartestület férfikarának koncertjét hallhatták az ünneplők.
Magyar állami kitüntetés Lóri atyának
Tür ünnepén Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánost is ünnepelhettük, amikor a Balázsfalva környéki magyarokért kitartó, odaadó és önzetlen munkájáért átvette a magyar állam magas kitüntetését, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Az eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője.
– Hogy itt lehetünk ennyien ezen a kitüntetésen, számunkra kitüntetés. Kémenes Lóránt Zoltánt szeretnénk megünnepelni ezzel, amiért annyit tett a magyarokért. Fáradságos utat vállalva sokan eljöttek, hogy megtiszteljék a türieket jelenlétükkel, programjaikkal – mondta Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője, majd ismertette dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének határozatát. Füzes Oszkár nagykövet büszke arra, hogy Lóri pap ismerőse és barátja lehet. Örül annak, hogy Balázsfalva környékének következő hétszáz esztendejét kezdték el ünnepelni. Amíg építkezünk, amíg magyar iskoláink és óvodáink vannak, addig nem csak fogyunk, hanem gyarapodunk. A történelem hullámzik, vannak közepes és rosszabb idősza-kok, ezeken túl vagyunk, most a jobb időszak következik – mondta Füzes Oszkár.
Kémenes Lóránt a kitüntetést átvéve elmondta, semmi mással nem dicsekszik, csak Jézus Krisztus keresztjével, az Arany Érdemkereszt számára további feladatot ad, és nem is keveset. Az aranykeresztbe pedig beleírja minden küküllőszögi magyar ember nevét!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 7.
Az emlékezés virágait elhelyezték a Megbékélés Parkjában
Az elmúlt napok zord és hideg időjárása után napos október 6-ára virradtunk. A Megbékélés Parkjában sok száz ember összegyűlt, hogy lerója kegyeletét a 13 aradi vértanú előtt, és méltósággal ünnepeljen ezen a napon.
A megemlékezésre érkezett civileket leszámítva jelen voltak Arad megye és város elöljárói, Kelemen Hunor, az országos RMDSZ elnöke, Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke és felesége, dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Bognár Levente aradi alpolgármester, az Arad megyei RMDSZ elnöke, Cosmin Pribac Arad megye prefektusa, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Adrian Ţolea, Arad megye tanácsának alelnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Király András tanügyi államtitkár, Traian Cresta, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, a 13 vértanú leszármazottai, európai parlamenti, országgyűlési és parlamenti képviselők, önkormányzati vezetők.
Az ünnepi beszédek sorát Gheorghe Falcă polgármester nyitotta meg, akit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalása követett. Mindkét politikus beszédét időnként fel-feltörő taps szakította félbe. Miközben Falcă a nemzetiségek békés együttéléséről, a toleranciáról beszélt, Kelemen Hunor a MOGYE-ügyet is felhozta megemlékező szónoklatában.
„A legjobb meghatározás a mi számunkra a tolerancia megértésére azt jelenti, hogy tiszteljük egymás szabadságát. (…) Arad példaértékű lehet helybéliek, tartományok, vagy akár államok számára” – zárta beszédét Gheorghe Falcă polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szabadság égő szeretetét emelte ki, melynek elérése érdekében egy nép elutasítja az elnyomást, ki akar törni a rákényszerített igából.
Az 1848–49-es visszaemlékezéssel kezdte beszédét dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere: „Kevés olyan pont van a magyar történelemben, ami ennyire összefogná, ennyire összekötné azt a közösséget, amiben élünk. Kevés olyan hős van történelmünkben, mint az aradi 13 honvédtábornok, akik ennyire osztatlanul és ennyire méltóan, ennyire igaz módon birtokolják tiszteletünket és megbecsülésünket, rokonszenvünket és együttérzésünket.”
Az aradi hősökre emlékezve minden túlzás nélkül kijelentette, hogy katonaemberek voltak valahányan, méghozzá a legnagyobbak közül valók. Említette azt az elkésett jóakaratot, ami a testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én következett be, csak ekkor tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal.
„Örök tanulság: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat szabadon, ha nem álmodhat szabadon, ha nem dönthet a sorsa felett szabadon. Nem élhetünk szabadon, ha nem fogunk össze, ha nem dolgozunk össze. Különösen igaz a világnak ezen a pontján” – fejtette ki dr. Hende Csaba, majd befejezésül hozzátette: „Tisztelettel hajtunk fejet az aradi magyarság előtt. Köszönjük mindazt, amit egymásért és a magyarság egészéért tettek. (…) Méltónak kell lennünk az aradi hősök életéhez és áldozatához”.
Arad Megye prefektusa, Cosmin Pribac is mikrofonhoz lépett, majd Bognár Levente alpolgármester beszéde után kezdetét vette a megemlékező koszorúzás.
A Szabadság-szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit helyezték el a helyi, megyei és országos RMDSZ képviselői, önkormányzati képviselők, Magyarország képviseletében érkezett közéleti szereplők, az aradi vértanúk leszármazottai, valamint szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői.
A napfényes megemlékezés „hátterében”, a román hősök emlékműve előtt a Noua Dreaptă képviselői kitartóan, csendben végig ülték az eseményt román nemzeti zászlókat lobogtatva.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
Az elmúlt napok zord és hideg időjárása után napos október 6-ára virradtunk. A Megbékélés Parkjában sok száz ember összegyűlt, hogy lerója kegyeletét a 13 aradi vértanú előtt, és méltósággal ünnepeljen ezen a napon.
A megemlékezésre érkezett civileket leszámítva jelen voltak Arad megye és város elöljárói, Kelemen Hunor, az országos RMDSZ elnöke, Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke és felesége, dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Bognár Levente aradi alpolgármester, az Arad megyei RMDSZ elnöke, Cosmin Pribac Arad megye prefektusa, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Adrian Ţolea, Arad megye tanácsának alelnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Király András tanügyi államtitkár, Traian Cresta, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, a 13 vértanú leszármazottai, európai parlamenti, országgyűlési és parlamenti képviselők, önkormányzati vezetők.
Az ünnepi beszédek sorát Gheorghe Falcă polgármester nyitotta meg, akit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalása követett. Mindkét politikus beszédét időnként fel-feltörő taps szakította félbe. Miközben Falcă a nemzetiségek békés együttéléséről, a toleranciáról beszélt, Kelemen Hunor a MOGYE-ügyet is felhozta megemlékező szónoklatában.
„A legjobb meghatározás a mi számunkra a tolerancia megértésére azt jelenti, hogy tiszteljük egymás szabadságát. (…) Arad példaértékű lehet helybéliek, tartományok, vagy akár államok számára” – zárta beszédét Gheorghe Falcă polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szabadság égő szeretetét emelte ki, melynek elérése érdekében egy nép elutasítja az elnyomást, ki akar törni a rákényszerített igából.
Az 1848–49-es visszaemlékezéssel kezdte beszédét dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere: „Kevés olyan pont van a magyar történelemben, ami ennyire összefogná, ennyire összekötné azt a közösséget, amiben élünk. Kevés olyan hős van történelmünkben, mint az aradi 13 honvédtábornok, akik ennyire osztatlanul és ennyire méltóan, ennyire igaz módon birtokolják tiszteletünket és megbecsülésünket, rokonszenvünket és együttérzésünket.”
Az aradi hősökre emlékezve minden túlzás nélkül kijelentette, hogy katonaemberek voltak valahányan, méghozzá a legnagyobbak közül valók. Említette azt az elkésett jóakaratot, ami a testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én következett be, csak ekkor tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal.
„Örök tanulság: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat szabadon, ha nem álmodhat szabadon, ha nem dönthet a sorsa felett szabadon. Nem élhetünk szabadon, ha nem fogunk össze, ha nem dolgozunk össze. Különösen igaz a világnak ezen a pontján” – fejtette ki dr. Hende Csaba, majd befejezésül hozzátette: „Tisztelettel hajtunk fejet az aradi magyarság előtt. Köszönjük mindazt, amit egymásért és a magyarság egészéért tettek. (…) Méltónak kell lennünk az aradi hősök életéhez és áldozatához”.
Arad Megye prefektusa, Cosmin Pribac is mikrofonhoz lépett, majd Bognár Levente alpolgármester beszéde után kezdetét vette a megemlékező koszorúzás.
A Szabadság-szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit helyezték el a helyi, megyei és országos RMDSZ képviselői, önkormányzati képviselők, Magyarország képviseletében érkezett közéleti szereplők, az aradi vértanúk leszármazottai, valamint szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői.
A napfényes megemlékezés „hátterében”, a román hősök emlékműve előtt a Noua Dreaptă képviselői kitartóan, csendben végig ülték az eseményt román nemzeti zászlókat lobogtatva.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 7.
„A csatavesztés tanulságait győzelemmé kell formálni”
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 7.
Kétnyelvű terméktáblák: nem hagyják annyiban
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé terjeszti a kétnyelvű piaci terméknévtáblák ügyét az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete, az EMNP ugyanakkor a marosvásárhelyi piacigazgatóság vezetőjének menesztését is követeli.
Peti András, az RMDSZ helyi alakulatának vezetője hétvégén közleményben jelezte: indokolatlannak és jogtalannak tartják, hogy a rendőrség a kétnyelvű táblák odaajándékozása miatt bírságolta meg Lakó Péterfi Tündét. A szervezet a közeljövőben a kétnyelvű feliratok kötelező szabványozását fogja kezdeményezni, ugyanakkor követeli a kétnyelvűség biztosítását a közterületeken, a közintézményekben és az ezekhez tartozó szervezetek keretén belül.
Peti szerint elfogadhatatlan, hogy „a marosvásárhelyi intézményvezetők nem értik a nyelvi jogok alkalmazásának szükségszerűségét, fontosságát és törvényességét, és hatáskörüket túllépve, valamint a törvényt megsértve nyelvi jogaikat gyakorló polgárokat büntetnek.” Az RMDSZ vásárhelyi szervezete felhívta a figyelmet, hogy a piacigazgató hozzáállása diszkriminatív volt, ezért munkajogi fegyelmi eljárás beindítását kezdeményezik. Az ügy kivizsgálását kérik a helyi rendőrség vezetőségétől is, meggyőződésük szerint ugyanis a hatóság visszaélt hatalmával, és törvénytelenül járt el. Az alakulat ugyanakkor a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ingyenes jogi képviseletét is felajánlotta Lakó Péterfi Tündének.
A piacigazgató leváltását kérik
Jakab István, az EMNP vásárhelyi szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy magánszemélyként csütörtökön ő is jelen volt, amikor Lakó Péterfi Tünde a November 7 lakónegyed piacán kétnyelvű terméknévtáblákat ajándékozott a piaci árusoknak. Jakab segített a táblák kiosztásában, majd ezek betiltása után személyesen beszélt Vasile Filimonnal, a piacigazgatóság vezetőjével. „Az igazgató azt állította, hogy a kétnyelvű táblák törvénytelenek, majd mutatott egy általa legálisnak vélt mintát. Beismerte azonban, hogy ezeket sehol nem használják. Ez a magatartás diszkriminációnak minősül, véleményünk szerint csak a magyar nyelv megjelenése zavarta az igazgatót. Filimon úgy beszélt a piacokról, mint a saját tulajdonáról, így egyértelmű, hogy nem ő a megfelelő vezető” – fogalmazott Jakab István. Hozzátette: túlkapás volt, hogy a rendőrség szórólapozás jogcímen 1500 lejes bírságot rótt ki Lakó Péterfi Tündére, ezért a szervezet minden támogatást megad, hogy az érintett törvényes úton elérje a büntetés semmissé nyilvánítását, ha pedig ez nem sikerül, átvállalják a szankció kifizetését.
Kirsch Attila, a marosvásárhelyi demokráciaközpont irodavezetője azt is elmondta: a piacok a helyi tanács hatáskörébe tartoznak, a testület által jóváhagyott működési szabályzatban pedig nem szerepel, hogy a termékneveket nem szabad magyarul is kiírni. Vasile Filimon és Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője ezzel szemben azt állítja: mindössze a törvény betartását kérték Lakó Péterfi Tündétől, az általa elkövetett kihágásért pedig 1500 lej a minimális bírság.
A főkonzul is ellátogatott a piacra
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja eközben elismerését fejezte ki Lakó Péterfi Tünde kétnyelvűség érdekében végzett munkájáért. A főkonzul hétvégén felkereste a kezdeményezőt, és arra kérte, hogy közösen vásároljanak a November 7 lakónegyed piacán. Magyar és román árusoktól egyaránt vásároltak, Zsigmond Barna Pál pedig megköszönte a román nemzetiségű termelőknek, hogy használják a kétnyelvű táblákat. Lakó Péterfi Tünde szerint ez jelentős gesztus volt a marosvásárhelyi magyarság felé, és jó példa az ígéretek helyetti cselekvésre. Elmondása szerint az elmúlt napokban magánszemélyek, szervezetek és politikai pártok is támogatásukról biztosították, segítséget azonban kizárólag civilektől fogad el. „Rendkívül nagy esélyünk van arra ezekben a napokban, hetekben, hogy a magyarság pártállástól függetlenül összefogjon, és végre egy nemzetként követeljük, és talán meg is kapjuk a jogainkat” – indokolta döntését a kezdeményező.
Mint ismeretes, csütörtökön 1500 lejre bírságolta a rendőrség engedély nélküli szórólap-osztogatás miatt Lakó Péterfi Tündét, aki a November 7 lakónegyed piacán kétnyelvű terméknévtáblákat ajándékozott a piaci árusoknak. Noha a termelők örömmel fogadták a táblákat, a Valentin Bretfelean úgy vélte: a kezdeményező tettével egymás ellen uszítja a megyeszékhely magyar és román közösségét. Az ügyben Szőke László, a Magyar Nemzet újságírója feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Krónika (Kolozsvár)
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé terjeszti a kétnyelvű piaci terméknévtáblák ügyét az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete, az EMNP ugyanakkor a marosvásárhelyi piacigazgatóság vezetőjének menesztését is követeli.
Peti András, az RMDSZ helyi alakulatának vezetője hétvégén közleményben jelezte: indokolatlannak és jogtalannak tartják, hogy a rendőrség a kétnyelvű táblák odaajándékozása miatt bírságolta meg Lakó Péterfi Tündét. A szervezet a közeljövőben a kétnyelvű feliratok kötelező szabványozását fogja kezdeményezni, ugyanakkor követeli a kétnyelvűség biztosítását a közterületeken, a közintézményekben és az ezekhez tartozó szervezetek keretén belül.
Peti szerint elfogadhatatlan, hogy „a marosvásárhelyi intézményvezetők nem értik a nyelvi jogok alkalmazásának szükségszerűségét, fontosságát és törvényességét, és hatáskörüket túllépve, valamint a törvényt megsértve nyelvi jogaikat gyakorló polgárokat büntetnek.” Az RMDSZ vásárhelyi szervezete felhívta a figyelmet, hogy a piacigazgató hozzáállása diszkriminatív volt, ezért munkajogi fegyelmi eljárás beindítását kezdeményezik. Az ügy kivizsgálását kérik a helyi rendőrség vezetőségétől is, meggyőződésük szerint ugyanis a hatóság visszaélt hatalmával, és törvénytelenül járt el. Az alakulat ugyanakkor a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ingyenes jogi képviseletét is felajánlotta Lakó Péterfi Tündének.
A piacigazgató leváltását kérik
Jakab István, az EMNP vásárhelyi szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy magánszemélyként csütörtökön ő is jelen volt, amikor Lakó Péterfi Tünde a November 7 lakónegyed piacán kétnyelvű terméknévtáblákat ajándékozott a piaci árusoknak. Jakab segített a táblák kiosztásában, majd ezek betiltása után személyesen beszélt Vasile Filimonnal, a piacigazgatóság vezetőjével. „Az igazgató azt állította, hogy a kétnyelvű táblák törvénytelenek, majd mutatott egy általa legálisnak vélt mintát. Beismerte azonban, hogy ezeket sehol nem használják. Ez a magatartás diszkriminációnak minősül, véleményünk szerint csak a magyar nyelv megjelenése zavarta az igazgatót. Filimon úgy beszélt a piacokról, mint a saját tulajdonáról, így egyértelmű, hogy nem ő a megfelelő vezető” – fogalmazott Jakab István. Hozzátette: túlkapás volt, hogy a rendőrség szórólapozás jogcímen 1500 lejes bírságot rótt ki Lakó Péterfi Tündére, ezért a szervezet minden támogatást megad, hogy az érintett törvényes úton elérje a büntetés semmissé nyilvánítását, ha pedig ez nem sikerül, átvállalják a szankció kifizetését.
Kirsch Attila, a marosvásárhelyi demokráciaközpont irodavezetője azt is elmondta: a piacok a helyi tanács hatáskörébe tartoznak, a testület által jóváhagyott működési szabályzatban pedig nem szerepel, hogy a termékneveket nem szabad magyarul is kiírni. Vasile Filimon és Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője ezzel szemben azt állítja: mindössze a törvény betartását kérték Lakó Péterfi Tündétől, az általa elkövetett kihágásért pedig 1500 lej a minimális bírság.
A főkonzul is ellátogatott a piacra
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja eközben elismerését fejezte ki Lakó Péterfi Tünde kétnyelvűség érdekében végzett munkájáért. A főkonzul hétvégén felkereste a kezdeményezőt, és arra kérte, hogy közösen vásároljanak a November 7 lakónegyed piacán. Magyar és román árusoktól egyaránt vásároltak, Zsigmond Barna Pál pedig megköszönte a román nemzetiségű termelőknek, hogy használják a kétnyelvű táblákat. Lakó Péterfi Tünde szerint ez jelentős gesztus volt a marosvásárhelyi magyarság felé, és jó példa az ígéretek helyetti cselekvésre. Elmondása szerint az elmúlt napokban magánszemélyek, szervezetek és politikai pártok is támogatásukról biztosították, segítséget azonban kizárólag civilektől fogad el. „Rendkívül nagy esélyünk van arra ezekben a napokban, hetekben, hogy a magyarság pártállástól függetlenül összefogjon, és végre egy nemzetként követeljük, és talán meg is kapjuk a jogainkat” – indokolta döntését a kezdeményező.
Mint ismeretes, csütörtökön 1500 lejre bírságolta a rendőrség engedély nélküli szórólap-osztogatás miatt Lakó Péterfi Tündét, aki a November 7 lakónegyed piacán kétnyelvű terméknévtáblákat ajándékozott a piaci árusoknak. Noha a termelők örömmel fogadták a táblákat, a Valentin Bretfelean úgy vélte: a kezdeményező tettével egymás ellen uszítja a megyeszékhely magyar és román közösségét. Az ügyben Szőke László, a Magyar Nemzet újságírója feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 7.
Szórványközpont Élesden
Szórványközpontként a Sebes Körös-völgyi magyarság fontos közösségépítő helyszíne lehet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton felavatott élesdi székháza.
Itt ugyanakkor az egyszerűsített honosítással kapcsolatos ügyintézésben segítenek az érdeklődőknek. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az avatón hangsúlyozta: a számbeli kisebbségben élő közösségek ugyanolyan fontos részei a magyar nemzetrésznek, mint amilyenek a tömbben élő közösségek, számukra azonban nagyobb segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy magyarként megmaradjanak. Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke beszédében felhívta a figyelmet, hogy a szórványvidéken nap mint nap érezhetőek a számbeli kisebbségből fakadó hiányosságok, ezt jól szemlélteti, hogy Élesden idén először nem indult magyar nyelvű első osztály. „Rengeteg a munka, ugyanis ez az utolsó pillanat, amikor valamit még tenni lehet fogyatkozásunk megállításáért” – fogalmazott Csomortányi. Kálmán Gabriella, az EMNP élesdi szervezetének elnöke ugyanakkor hozzátette: a helyi magyarság megmaradásáért, az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásáért, a keresztény-demokrata értékek megtartásáért, illetve a jogállam teljesüléséért küzdenek a jövőben.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
Szórványközpontként a Sebes Körös-völgyi magyarság fontos közösségépítő helyszíne lehet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton felavatott élesdi székháza.
Itt ugyanakkor az egyszerűsített honosítással kapcsolatos ügyintézésben segítenek az érdeklődőknek. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az avatón hangsúlyozta: a számbeli kisebbségben élő közösségek ugyanolyan fontos részei a magyar nemzetrésznek, mint amilyenek a tömbben élő közösségek, számukra azonban nagyobb segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy magyarként megmaradjanak. Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke beszédében felhívta a figyelmet, hogy a szórványvidéken nap mint nap érezhetőek a számbeli kisebbségből fakadó hiányosságok, ezt jól szemlélteti, hogy Élesden idén először nem indult magyar nyelvű első osztály. „Rengeteg a munka, ugyanis ez az utolsó pillanat, amikor valamit még tenni lehet fogyatkozásunk megállításáért” – fogalmazott Csomortányi. Kálmán Gabriella, az EMNP élesdi szervezetének elnöke ugyanakkor hozzátette: a helyi magyarság megmaradásáért, az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásáért, a keresztény-demokrata értékek megtartásáért, illetve a jogállam teljesüléséért küzdenek a jövőben.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 7.
Elhunyt Tőzsér József
Életének 69. évében október 7-én, hétfőn elhunyt Tőzsér József könyvkiadó.
A Pallas-Akadémia alapítója Gyergyóalfaluban született 1945. január 19-én. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Gyergyószentmiklóson végezte. Több éven keresztül tanított Borzonton és Gyergyóalfaluban, majd a Szövetkezetek Hargita Megyei Szövetségénél könyvterjesztési szakértőként dolgozott. 1976 és 1993 között a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegvezetője, majd kereskedelmi igazgatója volt. Magyarországi partnerével 1993-ben alapította meg a Pallas-Akadémia Könyvkiadót. Később a Pallas-Akadémia különvált, de megmaradt a legnagyobb erdélyi magyar könyvkiadónak.
Tőzser József négy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, de a kiadó munkájában továbbra is aktív maradt. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 1998-ban pedig Csíkszereda önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2005-ben az Erdélyi Riport folyóirat Aranyalma-díját kapta meg. 2010-ben az EMKE Szolnay Sándor-díját adták át neki a művészeti könyvek kiadásáért.
székelyhon.ro
Életének 69. évében október 7-én, hétfőn elhunyt Tőzsér József könyvkiadó.
A Pallas-Akadémia alapítója Gyergyóalfaluban született 1945. január 19-én. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Gyergyószentmiklóson végezte. Több éven keresztül tanított Borzonton és Gyergyóalfaluban, majd a Szövetkezetek Hargita Megyei Szövetségénél könyvterjesztési szakértőként dolgozott. 1976 és 1993 között a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegvezetője, majd kereskedelmi igazgatója volt. Magyarországi partnerével 1993-ben alapította meg a Pallas-Akadémia Könyvkiadót. Később a Pallas-Akadémia különvált, de megmaradt a legnagyobb erdélyi magyar könyvkiadónak.
Tőzser József négy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, de a kiadó munkájában továbbra is aktív maradt. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 1998-ban pedig Csíkszereda önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2005-ben az Erdélyi Riport folyóirat Aranyalma-díját kapta meg. 2010-ben az EMKE Szolnay Sándor-díját adták át neki a művészeti könyvek kiadásáért.
székelyhon.ro
2013. október 8.
Decentralizálástól fél a románok fóruma
Félnek a decentralizálástól a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának tagjai. A magyarellenes szervezet nyílt levélben fordult a kormányhoz és a parlamenthez, kérve, hogy a rendőrség ne kerüljön a helyi önkormányzatok hatáskörébe, mert szerintük „ennek súlyos következményei lehetnek Kovászna és Hargita megyékben, ahol a helyi önkormányzat a nyíltan területi autonómiáért harcoló RMDSZ kezében van”.
A fórum igazgatói bizottsága által elfogadott nyílt levélben úgy fogalmaznak, hogy ez az intézkedés a két megyében etnikai tisztogatást eredményezhet, a románokat elüldözik, a helyi döntéshozásból kirekesztik, állam valósulhat meg az államban, az „úgynevezett Székelyföld területi autonómiájával, a román állam fennhatósága alóli kivonásával”.
A román civil szervezet vezetői arra figyelmeztetnek, hogy ha a rendőrség a városi és a megyei jogú városok tanácsának lesz alárendelve, a két megyébe etnikai kritériumok szerint vesznek majd fel új rendőröket, kötelezővé teszik a magyar nyelv ismeretét, a rendőri egyenruhán kétnyelvű feliratok és autonómista szimbólumok lesznek, és fennáll a kockázata, hogy a helyi önkormányzatoknak alárendelt rendőröket választási vagy politikai célokra használják. A fórum tiszteletbeli elnöke Ioan Selejan Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
Félnek a decentralizálástól a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának tagjai. A magyarellenes szervezet nyílt levélben fordult a kormányhoz és a parlamenthez, kérve, hogy a rendőrség ne kerüljön a helyi önkormányzatok hatáskörébe, mert szerintük „ennek súlyos következményei lehetnek Kovászna és Hargita megyékben, ahol a helyi önkormányzat a nyíltan területi autonómiáért harcoló RMDSZ kezében van”.
A fórum igazgatói bizottsága által elfogadott nyílt levélben úgy fogalmaznak, hogy ez az intézkedés a két megyében etnikai tisztogatást eredményezhet, a románokat elüldözik, a helyi döntéshozásból kirekesztik, állam valósulhat meg az államban, az „úgynevezett Székelyföld területi autonómiájával, a román állam fennhatósága alóli kivonásával”.
A román civil szervezet vezetői arra figyelmeztetnek, hogy ha a rendőrség a városi és a megyei jogú városok tanácsának lesz alárendelve, a két megyébe etnikai kritériumok szerint vesznek majd fel új rendőröket, kötelezővé teszik a magyar nyelv ismeretét, a rendőri egyenruhán kétnyelvű feliratok és autonómista szimbólumok lesznek, és fennáll a kockázata, hogy a helyi önkormányzatoknak alárendelt rendőröket választási vagy politikai célokra használják. A fórum tiszteletbeli elnöke Ioan Selejan Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
2013. október 8.
Vak az igazságszolgáltatás?
Amikor nemrég egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról adott hírt a hazai sajtó, sokan gondolhattak arra, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának intése, miszerint Románia igen lemaradt az egyházak ellopott vagyonának visszaszolgáltatásával, lépéskényszerbe hozta a bukaresti hatalmat, s fukar kezekkel ugyan, de a történelmi magyar egyházaknak vissza- szolgáltatott egy-két ingatlant, igaz, olyannyira óvatosan, hogy máig sem publikus, kik voltak a szerencsések.
Biztatónak tetszik az is, hogy a bizottság felébredt tetszhalálából, melyet egykori munkatársainak, Markó Attilának, Marosán Tamásnak elítélése okozott.
Markó Attilának e hónap közepe táján – fellebbezése nyomán – ismét bíróság elé kell állnia. Jusson eszünkbe: a Mikó-kollégium körüli cirkuszt két önző, ebül szerzett vagyonának kis részéhez, a Mikó tanári lakásaihoz foggal-körömmel ragaszkodó polgártársunk bosszúja indított el. Markó Attila lelkiismeretes köztisztviselőként, a visszaszolgáltatási bizottság vezetőjeként azt tette, amit a rendelkezésére álló dokumentumok alapján tennie kellett: aláírta a Székely Mikó Kollégium református egyháznak való visszaszolgáltatását elrendelő határozatot. S mert e vagyon részei az egykori tanári lakások is, a benne élő két lakó kivagyiságból, bosszúból, Isten a megmondhatója, miért is, hatalommal való visszaélés címén feljelentést tett Markó Attila és munkatársai ellen.
Sok vesztes per után 2012-ben a két atyafinak sikerült Buzăuban olyan bíróra szert tennie, aki három év börtönre és 1,2 millió lejes kártérítésre ítélte a visszaszolgáltatást aláíró köztisztviselőket. Marosán Tamás, látva a román igazságszolgáltatás licsi-locsi voltát, áttelepedett Magyarországra. Markó maradt, s igazsága tudatában igyekszik vesszőfuttatását méltósággal viselni. Ő maga írja: közössége mindig is kiállt mellette, tüntetést is szerveztek Sepsiszentgyörgyön, bűntelenségének tudata is erősíti. De a két tisztes korú sepsiszentgyörgyi magyar férfiú mégis pokollá tette az elmúlt éveit, s a román igazságszolgáltatás képlékeny volta miatt a jövő, akár egy nagy ismeretlen, úgy tornyosul előtte.
A feljelentők meg nyugodtan élnek, sétáltatják unokáikat, gazdálkodnak Zalánban, s bizonyára örülnek, hogy – eddig legalábbis – célt ért bosszújuk. Az igazságszolgáltatás bekötött szemmel ítélkezett. Nem semlegessége, hanem vaksága jeleként. Vagy ami még elszomorítóbb: pénzért? Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Amikor nemrég egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról adott hírt a hazai sajtó, sokan gondolhattak arra, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának intése, miszerint Románia igen lemaradt az egyházak ellopott vagyonának visszaszolgáltatásával, lépéskényszerbe hozta a bukaresti hatalmat, s fukar kezekkel ugyan, de a történelmi magyar egyházaknak vissza- szolgáltatott egy-két ingatlant, igaz, olyannyira óvatosan, hogy máig sem publikus, kik voltak a szerencsések.
Biztatónak tetszik az is, hogy a bizottság felébredt tetszhalálából, melyet egykori munkatársainak, Markó Attilának, Marosán Tamásnak elítélése okozott.
Markó Attilának e hónap közepe táján – fellebbezése nyomán – ismét bíróság elé kell állnia. Jusson eszünkbe: a Mikó-kollégium körüli cirkuszt két önző, ebül szerzett vagyonának kis részéhez, a Mikó tanári lakásaihoz foggal-körömmel ragaszkodó polgártársunk bosszúja indított el. Markó Attila lelkiismeretes köztisztviselőként, a visszaszolgáltatási bizottság vezetőjeként azt tette, amit a rendelkezésére álló dokumentumok alapján tennie kellett: aláírta a Székely Mikó Kollégium református egyháznak való visszaszolgáltatását elrendelő határozatot. S mert e vagyon részei az egykori tanári lakások is, a benne élő két lakó kivagyiságból, bosszúból, Isten a megmondhatója, miért is, hatalommal való visszaélés címén feljelentést tett Markó Attila és munkatársai ellen.
Sok vesztes per után 2012-ben a két atyafinak sikerült Buzăuban olyan bíróra szert tennie, aki három év börtönre és 1,2 millió lejes kártérítésre ítélte a visszaszolgáltatást aláíró köztisztviselőket. Marosán Tamás, látva a román igazságszolgáltatás licsi-locsi voltát, áttelepedett Magyarországra. Markó maradt, s igazsága tudatában igyekszik vesszőfuttatását méltósággal viselni. Ő maga írja: közössége mindig is kiállt mellette, tüntetést is szerveztek Sepsiszentgyörgyön, bűntelenségének tudata is erősíti. De a két tisztes korú sepsiszentgyörgyi magyar férfiú mégis pokollá tette az elmúlt éveit, s a román igazságszolgáltatás képlékeny volta miatt a jövő, akár egy nagy ismeretlen, úgy tornyosul előtte.
A feljelentők meg nyugodtan élnek, sétáltatják unokáikat, gazdálkodnak Zalánban, s bizonyára örülnek, hogy – eddig legalábbis – célt ért bosszújuk. Az igazságszolgáltatás bekötött szemmel ítélkezett. Nem semlegessége, hanem vaksága jeleként. Vagy ami még elszomorítóbb: pénzért? Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)