Msgr. Borbély Gábor emlékére
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok

Kató Béla: amit egy tollvonással elvettek, azért az unokáink is perelhetnek
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői egy Memorandumot fogalmaztak meg és írtak alá, melyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding illetékes biztoshoz, valamint az EP Petíciós Bizottságához. Az Európa Parlamentbe a memorandumot befogadták ugyan, de nem akarják politikai vitára bocsátani, ezért került sor a Tőkés László EP képviselő által szervezett brüsszeli közmeghallgatásra ez erdélyi és a felvidéki vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében.
A református püspök elmondta: azért volt szükség erre a memorandumra, mert a román kormány a törvényváltoztatás után sem tartja a visszaszolgáltatásokra vonatkozó határidőket. Hozzáfűzte, hogy a memorandumban ismételten felhozták a Székely Mikó Kollégium ügyét is, hiszen börtönbüntetés van kilátásban ártatlan emberekre.
Kató Béla arról is beszélt, hogy az Erdélyi Református Egyház közel 800 ingatlanját kért vissza, ebből pedig mintegy 300 kéréssel foglalkoztak, de ennek is egy részét törvényszéki úton megtámadták a helyi polgármesterek. A püspök szerint az áprilisban elfogadott román restitúciós törvény diszkriminatív, mert most már az úgynevezett kuponokat kapnák meg, amelyeket nem valószínű, hogy hasznosan feltudnának használni.
Nem igazságos az, hogy amit annak idején egy tollvonással elvettek, azért majd még az unokáink is kell pereljenek – jelentette ki Kató Béla.
Duna Tv
Erdély.ma

Kövessétek álmaitokat! (Tanévnyitó a helyi egyetemen)
Tizenhatodik tanévnyitóját tartotta tegnap a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata, amelynek három karán idén százhúsz elsőéves hallgató és huszonkilenc mesteri fokozatra jelentkező fiatal kezdi tanulmányait. Közel ötszázötvenen tanulnak a helyi főiskolán.
Nagy Attila, a kihelyezett tagozat igazgatója akadémiai kötelezettségeire hivatkozva, amelyek Budapestre szólították, levélben köszöntötte az egybegyűlteket. Georgeta Georgiu alprefektus arra hívta fel a hallgatók figyelmét: a tanulás mellett használják ki az egyetem más jellegű szolgáltatásait, kutassanak, szórakozzanak, Antal Árpád polgármester pedig saját példáját említve vázolta, hogy akinek vannak álmai és kitartása azok megvalósításához, az sikerrel jár. Merjetek álmodni, és kövessétek álmaitokat – hangsúlyozta a városvezető. A közgazdaság és gazdálkodástudományi kar részéről Bogdan Laura oktató, a politika, közigazgatás és kommunikációtudományi kar képviseletében Székely Zsolt tanszékvezető köszöntötte az elsőéveseket, a környezettudományi kar vezetője, Bartalis Ildikó pedig elmondta, bár idén nem tartottak felvételit a környezetmérnöki szakon, megkezdik a környezettudományi szak engedélyeztetését. Éljetek egymással békességben, és keressétek itthon a boldogulást – szólt a hallgatókhoz Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Ioan Cucu ortodox lelkész pedig megáldotta a kezdődő tanévet. Közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő két énekkel és Szilágyi Zsolt Herbert zongorán, az ünnepség Beethoven Örömódájával végződött.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Másfélezer magyar elsőéves kezdte el tanulmányait a BBTE-n
Soós Anna: békés körülmények között fejleszthetjük a magyar tagozatot
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata hétfő délután, az egyetem főépületében tartotta meg tanévnyitóját. Az egyetemen 14 000 elsőéves kezdte meg tanulmányait, közülük 1521 magyar. Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az elért eredményekről, az új képzésekről, a mesteris hallgatók létszámának növekedéséről, a különböző egyetemekkel való együttműködésről beszélt. A rektorhelyettes örömmel nyugtázta, hogy a BBTE-n sikerült megteremteni a munkához szükséges feltételeket, és békés körülmények között fejleszthetik a BBTE magyar tagozatát. Talpas Botond diák-alprefektus is köszöntötte az elsőéveseket, figyelmeztetve őket a rájuk váró munkára, a felelősségvállalásra. Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE egyetemi professzora Metaforák és elmevírusok címen tartott tartalmas előadást. Az ünnepség elején közreműködött a Visszhang kórus Molnár Botond karnagy vezényletével.
Szabadság (Kolozsvár)

Építeni jött ebbe a világba
Százharminc évvel ezelőtt született Kós Károly
Betűjelük, a közismert építészmonogramm ugyanaz: K. K. – Kós Károly mégis alapvetően különbözik Kőműves Kelementől. Hogy a balladába merevített hajdani várépítő miért is lett kőműves, nem tudni, Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16.–Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) pályaválasztása viszont egyértelmű: sejtjeibe kódolva hozta magával. Egész élete bizonyítja. Elsorolni is sok, mi mindenhez értett, mi mindent tudott: építészmérnöki szakmája mellett író volt, grafikus, betűmetsző, nyomdász, néprajzkutató, újságíró, lapkiadó, politikus, egyetemi tanár, eseményszervező...
Ezermester? Polihisztor? Nem: Kós Károly „egyszerűen csak” ÉPÍTŐ volt. Közösségépítő. Bármibe fogott, bármihez is nyúlt, minden efelé konvergált. Temesváron született, de választott, lelki szülőföldje hamar Kalotaszeg lett: 1912-ben Sztánán, a maga építette Varjúvárban Kalotaszeg címen lapot ad ki. Itt ismeri fel és szereti meg életreszólóan az erdélyiség lényegét, a transzszilván szellemet. Amiről a trianoni döntés után hamar kiderül, hogy hiába létezik ezer esztendeje, az idők folyamán elvásott, megroggyant, düledezőben a vára. Építő után kiált, várja a szakavatott eszet-kezet. Ez a történelmi szükséglet oldja ki Kós Károly sejtjeiből a közösségépítő géneket, és lendíti cselekvésre: 1921 januárjában írja meg Kiáltó Szó című röpiratát, a pontosság kedvéért Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen, de az alapgondolat és a megfogalmazás minden bizonnyal a Kósé lehetett, mivel nagyon hamar, (máig tartóan) az ő nevével forrt össze mindaz, ami a röpiratban szerepel. Valahol aláírtak valamit...
Kilencvenkét esztendő nagyon nagy idő, még a mindig napsütésben, változatlan partok közt csordogáló patakok számára is, nemhogy az aszállyal és áradással küszködő, földcsuszamlásnak és mederrendezésnek kitett folyók térségének – magyarán a huszadik század viharos hullámai közt hánykódó Kelet-Közép-Európának. Ennek ellenére mindabból, amit Kós Károlyék kilencvenkét éve kimondtak, ma is nagyon sok gondolat tökéletesen helytálló. Számomra elsősorban a tehetetlen csodavárást elvető, munkára mozgósító felhívás: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. (...) És két esztendeje, hogy nem dolgoztunk. De vártunk. Vártuk reménykedve, hívő hittel, hogy felkeljen számunkra a nap: nap-nyugaton! Két esztendeig álmodtunk, és nem akartunk tudni az Életről, aki körülöttünk tusakodva robogott. Nem akartunk látni és hallani, nem akartunk érezni és élni, csak hinni akartunk és bízni és álmodni és csodákat várni, amik majd felébresztenek. (…) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Transzszilvanizmus, fundamentumok
Megérne külön tanulmányt szentelni annak összevetésére, hogyan ötvözi az építészet ősrégi alapszabályait Kós a szónoklattan ugyanolyan nagy múltú szabályaival, ilyesmit viszont olyasvalakitől lehet elvárni, aki egyformán jártas az építészet és a retorika labirintusaiban, jómagam ugyanis csak ez utóbbihoz konyítok valamicskét, előbbihez legfeljebb csodálatom kifejezésével tudok hozzászólni. Az viszont minden Kiáltó Szót olvasó számára világos, hogy Kós nem kártya- vagy légvárakat épít, nem kápráztat el virágfüggönnyel észrevétlenné álcázott romokkal, nem hiteget, nem ígérget, nem pufogtat üres szólamokat: olyan alapokra húzza fel érveinek építményét, ahogy a középkori kőművesek a gótikus falakat rakták. Kós székesegyházának alapja az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott transzszilvanizmus, ami aztán kősziklaként tartja a gyulafehérvári határozat megígérte autonómia falait, legvégül kerülnek fel rá a díszítőtornyok is, a magyarázat, hogy az újonnan kibővült állam számára mit is jelent az imigyen megszervezett kétmilliós kisebbség. „A régi Magyarország nincs többé a számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökkön-örökké! (...) A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhetünk: kétmillió magyar. (...) Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges gyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának. Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. (...) Kétmillió magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásból ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása. (...) Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk – bár ez nem valószínű –, és eltűnhetik Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.”
A magunk bajait magunknak kell megoldanunk
Igen, kilencvenkét esztendő nagy idő, az 1921-es bizalom azóta már többször csalatkozott, s bár mindig újra feltámadt, mindig arcul csapták. Közben pedig a szászok „elfogytak” Erdélyből, mutatóban ha van még néhány. Meddő kísérlet volna azzal eljátszani, hogy vajon ma, az 1921-eshez sokban hasonló, de nagyon sokban egészen más körülmények között Kós Károly, vagy egy hozzá hasonlóan nagy építő miként vélekedne. Az ilyenfajta feltevések nem vezetnek sehová. És éppen manapság nem is olyan az erdélyi közhangulat, hogy vidáman el lehessen játszadozni különféle feltevésekkel. De akárhonnan is nézzük, bármennyire is lássuk és átlássuk a helyzet rózsáktól teljesen mentes kopár voltát, az kétségtelen, hogy meg sem közelíti az 1921-es tragikumot. Szóvirágok helyetti szorgalmas építkezésre viszont épp azért (vagy annál inkább?!) szükség van. Érdemes hát egy kicsit újraolvasni Kós Károly gondolatait. Bárhogy számolom, kimondottan szépirodalmi műve aránylag kevés: a Gálok kisregény inkább előtanulmány a Varju-nemzetséghez, még aránylag kiforratlan, nem véletlen, hogy a legkevésbé népszerű Kós-mű. A Budai Nagy Antal históriája viszont már ízig-vérig transzszilvanista írás: erdélyi történet, az 1437-es bábolnai felkelés rövid előzményei és tragikusan rövid lefolyása. Mintha csak a Kiáltó Szóban elmondottakat akarta volna illusztrálni Kós, csak mindenféle szájbarágást, didakticizmust mellőzve. Van a kisregénynek egy nagyon fontos, nagyon elgondolkodtató mondata: amikor a felkelők vezetői rádöbbennek, hogy esélyeik alig vannak a püspöki seregekkel szemben, egyikük felveti, hogy talán segítségül kellene hívni a királyt. A válasz gyors és egyhangúlag mondott: a király messze van! Kós építő szellemű transzszilvanizmusának ez a lényege: a magunk bajait magunknak kell megoldanunk. Nem siránkozni és kéregetni senkitől, aki nem érti, mert nem is értheti igazán az adott helyzetet. Ez a meggyőződés vezérelte, amikor 1924-ben az elzárt határok miatt kiadó(k) nélkül maradt erdélyi írók élére állva megalakította az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd két év múlva a helikoni közösség alakításában is oroszlánrészt vállalt, illetve Áprily Lajos 1929-es távozása és Kuncz Aladár 1931-ben bekövetkezett halála után felvállalta az Erdélyi Helikon szerkesztését is. Közben megírja a székely népballadák világát idéző, gyönyörű regényét, a Varju-nemzetséget, a Magyar Néppárt színeiben képviselő, 1938-ban a második világégés küszöbén megírja a Szent István uralkodásáról szóló Az országépítő című regényt, 1940-től 1953-ig a mezőgazdasági főiskolán mezőgazdasági építészetet tanít, majd aktív részt vállal a Kolozsvári Református Egyházkerület presbiteri testületében – egyszóval épít. Mindig minden területen.
Lehet, hogy mások másképpen fognak tisztelegni a nagy Építő előtt, születésének 130. évfordulóján, én író- és eszmetársához, Áprily Lajoshoz fordulok segítségül. Annál is inkább, mivel Tetőn című versét már a megjelenésekor Kós Károlynak, a transzszilvanizmus megfogalmazójának ajánlotta. Nem véletlenül: „Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. / Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor. // És békességes szót ejtett a szája, / és békességgel várt az esztenája. // Távol, hol már a hó király hódít, / az ég lengette örök lobogóit. // Tekintetem szárnyat repesve bontott, / átöleltem a hullám-horizontot,// s tetőit, többet száznál és ezernél – / s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...”
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Sike Lajos: Mátyáshoz mérhető?!
Hát kaptam a pofámra az elmúlt napokban, mert nem tudtam hallgatni! Jóllehet személyes és családi érdekem azt kívánta volna, hogy fogjam be a bagólesőmet – ahogy mifelénk mondják –, vagy ha szólok, akkor dicsérjem a partnereimet, hogy milyen okosak és milyen zseniális meglátásaik vannak... Ám, én lüke, inkább ellentmondtam nekik és tűrtem, hogy lekomcsizzanak, -horngyulázzanak, -gyurcsányozzanak, -bajnaizzanak, pedig ezeket a neveket ki sem ejtettem.
Már elnézést, de mégsem állhattam meg őszinte szó nélkül, hogy az anyaország mai miniszterelnökét, a Fidesz napokban újraválasztott elnökét egyesek nem csak Szatmárban, de Háromszéken is a Mátyás királyunk utáni századok legnagyobb nemzetvezetőjének tartják! Már csak azért sem, mert mérete is kisebb, mint például Bethlen Gáboré, Bocskai Istváné, Kossuth Lajosé, Tisza Istváné, Horthy Miklósé, Nagy Imréé, Antall Józsefé. De akár Kádár Jánost is említhetném, aki ugyan nem szabad választással került hatalomra, hanem a szovjet fegyverek segítségével, de végül olyan gulyáskommunizmust teremtett, hogy a közvélemény-kutatások szerint ma is ő a huszadik század Magyarországának legnépszerűbb politikusa.
A mostani Győző méretben inkább Horn Gyulára hasonlít, de kezet rá, hogy róla nem fognak utcát elnevezni a nyugati országokban, mint az utóbbiról. Gyula pufajkás volt ugyan fiatalabb éveiben, de reformkommunista vezetőként, amikor eljött a pillanat, nem habozott azt cselekedni, ami a magyar nemzetnek és vele a szabadságnak és a demokráciának legjobb volt: megnyitni a nyugati határokat, elvágni a két világot egymástól elzáró szögesdrótot. Volt erre bátorsága még akkor is, ha a megszálló szovjet csapatok bent voltak az országban. Mert nagy tetteket nem azért hajt végre az ember, mert ilyen vagy olyan ideológiát, eszmerendszert képvisel, hanem azért, mert felismeri, hogy alkalmas pillanatban mit kell cselekednie országáért, nemzetéért.
Egyébként vitapartnereimnek abban igazat adtam, hogy Viktor csakugyan egyféle nemzetvezető, méghozzá teljes mellel, de azt, hogy mennyire nagy, a jövő évek döntik el. Alkalmasint az ellenzékéhez tartozó magyar komcsik győzték meg azokat a nyugati lapokat, amelyek azt írták róla, hogy egyelőre méreténél is kisebb vezető. Mikor ezt kimondtam egyik vitapartnerem kis híján leköpött. Szerencsére még a hetedik X-nél is jól tudok ugrani.
Szóval, a bajokat elfedni próbáló nemzetieskedés és az olcsó populizmus sok erdélyi magyart is elaltat. Olyannyira, hogy szerintük csak az számit igaz magyarnak, aki immár kettős állampolgár és természetesen a Fideszre fog szavazni. Ezer bocsánat a legnagyobb magyaroktól (no nem a Széchenyihez hasonlóktól, azoktól nincs miért), de több százezer erdélyi magyarhoz hasonlóan nem kértem és kérek kettős állampolgárságot, s szavazni sem fogok ottani pártokra. Mert sok-sok erdélyi magyarral vallom: nekünk itt van dolgunk és nem a kettős állampolgárság a magyarság ismérve – már csak azért sem, mert több ezer szlováknak, románnak, szerbnek, ukránnak, sőt már kinainak is van magyar állampolgársága, sokkal inkább, hogy ki minek vallja és érzi magát, s főleg mit tesz a nemzetéért. Egyébként nagy írónk, Illyés Gyula szerint ennél is egyszerűbb a meghatározás: magyar az, aki annak vallja magát! Amikor megtudtam, hogy a regnáló pesti kormány újabban, elég furcsa módon, pénzért is árulja a magyar állampolgárságot (például az a kínai személy, aki legalább 250 ezer eurót fektet be az anyaországban egyből megkapja a magyar állampolgárságot!), még jobban megerősödött bennem az erdélyi-magyar tudat.
Erről vitázó partnereimet azzal szoktam leszerelni, hogy normális ésszel ítélve, mi nem magyarországi pártokhoz, hanem a magyar nemzethez tartozunk, már azért is, mert a pártok gyakran buknak! Mint ahogy a mostani kormánypárt is előbb-utóbb bukni fog. Hacsak vezetője, a miniszterelnök már a jövő tavaszi választásokig nem bizonyítja be (például komoly gazdasági fejlődéssel, s széles összmagyarsági és nemzetközi elismertséggel), hogy Mátyás óta ő a legsikeresebb magyar vezető!
Ám sokakkal együtt attól tartok, hogy ő nemhogy Bécset, de még Avasfelsőfalut sem tudná meghódítani.
Megjegyzés: Az Új Magyar Szó és utóda, az interneten megjelenő maszol.ro hasonlít a balliberrális Népszavához. Dühödten támadja a magyar kormányt, különösen Orbán Viktort.
Maszol.ro

Tánczos: véletlen egybeesések sorozata Székelyföldön?
Vélhetően közvetlen kapcsolat van a székelyföldi politikusok nyilatkozatai, politikai megnyilvánulásai és az ellenük elindított bűnvádi eljárások között – mondta kedden a szenátusban napirend előtti felszólalásában Tánczos Barna.
Az RMDSZ szenátora úgy fogalmazott: próbál hinni abban, hogy nincs összefüggés Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének a székely szimbólumok és a székely zászló megvédése érdekében kifejtett tevékenysége és 24 órás letartóztatása között. "Próbálok elutasítani minden összeesküvés-elméletet, még akkor is, ha a letartóztatás az RMDSZ kongresszusa előtt pontosan öt nappal történt, és utólag bíróság elé is állították Borboly Csabát” – jelentette ki.
A szenátor Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esetére utalva azt mondta, „Romániában jogunk van a magánélethez, még akkor is, ha néha szókimondóbbak - egyesek szerint radikálisabbak - is vagyunk”. Szerinte a polgároknak joguk van ahhoz, hogy ne zaklassák, ne kövessék, ne fényképezzék őket a nap 24 óráján át. "De ha ez mégis megtörténik, és az életünket megkeserítőt, a minket heteken keresztül zaklatót elkapjuk és átadjuk a rendőrségnek, ne találjuk magunkat másnap egy bűnvádi eljárás kellős közepén, még akkor se, ha a "fényképész" a titkosszolgálat aktív tisztje" – tette hozzá.
„Próbálom azt hinni, hogy véletlen egybeesésekről, a véletlen egybeesések hosszú soráról beszélünk. De beismerem, egyre nehezebben tudom erről meggyőzni azokat, akik szerint a magyarságért való kiállás az oka a bűnvádi eljárások elindításának!” – mondta a politikus. Hozzátette: reméli, hogy a bűnvádi eljárásokat, az állami intézmények által végzett ellenőrzéseket, valamint az igazságszolgáltatást nem befolyásolhatják sem politikai utasítások, sem pedig a titkosszolgálati "javaslatok" vagy "ajánlások".
Maszol.ro

Hogyan mentették meg a román állami kincstárat?
A román közmondás igaza szerint – amelynek megfelelően, ha valaki már megégette magát, az legközelebb a joghurtot is megfújja – járt el a Románia 1944-ben, a második világháború idején a román kincstár esetében, okulva az első világháború tanúságából, amikor az Oroszországba menekített, 93 tonna aranyat tartalmazó kincstár Moszkva birtokában maradt.
Titkos aranyszállítmányok
A Román Nemzeti Bank a háború utolsó előtti éveiben a hadsereggel, a román államvasutakkal és Olténia érsekségével közösen úgy határozott, hogy a jegybank 240 tonna aranykészletét, a Romániába átmeneti jelleggel átmenekített Lengyelország kincsestárának 3 tonna aranyával együtt elrejtik a tismanai kolostor közelében levő barlangban.
Románia kincstárát két oldalról is veszély fenyegette, egyrészt a román területen tartózkodó német hadsereg, másrész pedig az ország keleti határihoz rohamosan közeledő szovjet csapatok részéről. Ilyen körülmények között a Román Nemzeti Bank megegyezett az ország kormányával az arany biztonságos helyre történő menekítéséről. A kincstárat így a legnagyobb titokban elszállították a Gorj megyei tismanai barlangba. Az aranyat néhány évig ott tartották, majd a barlangból Bukarestbe, ugyancsak titokban szállították vissza, 1947-ben.
Kolostor helyett barlangba
A Román Nemzeti Bank akkori kormányzója, Constantin Angelescu 1944 áprilisában engedélyt kapott a kormánytól arra, hogy a tismanai kolostorban biztonságos védőhelyet építsenek ki a 242 tonna arany számára. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa 1944 júniusában jóváhagyta az akciót. A szállítások elleplezése érdekében kidolgozták a megfelelő tervet is: ennek értelmében a Román Nemzeti Bank pénzalapokat biztosított volna az 1942. évi tűzvész által komoly károkat elszenvedett tismanai kolostor felújítására. A „tatarozás” látszata alatt építették ki a barlangbeli rejtekhelyet.
1944 júliusában pedig megérkezett a kincstár jelentős része: 1944. július 11-e és 22-e között több mint 4000 ládában 215 tonna aranyat szállítottak a barlanghoz, így 212 tonna aranyat, ebből 1641 láda aranypénzt, 1372 láda nemzetközi és 1022 láda standard szabványú aranyrudat. A 3 tonnányi lengyel arany 51 ládában érkezett a helyszínre.
Védeni –a „friss szövetségesektől” is
Az olténiai román csapatok akkoriban Titus Gârbea tábornok vezénylete alá tartoztak, akit Constantin Sănătescu miniszterelnök elsősorban a kincstár védelmével bízott meg. Gârbea naplója szerint a miniszterelnök és közte a következő párbeszéd zajlott le, a feladat átvételekor:
Titus Gârbea: Ki ellen kell megvédenünk a kincstárat?
Constantin Sănătescu: Rablók, visszavonuló németek, partizánok ellen.
Titus Gârbea: előző kincstárunkat éppen friss szövetségeseink vették el tőlünk. Ellenük is szól a védelem?
Constantin Sănătescu: Mindenki ellen. Mi már korábban Olténiába vittük minden értékünket, dokumentumokat, adományleveleket, ikonokat, ezekre Tismanában, Baia de Fierben, Sacelben vigyáznak. A rablások, a gyilkosságok, a náci szökevények rövidesen mindennaposak lesznek Olténiában is, és ha nem vigyázunk, mindezt elveszíthetjük. Átveszed az észak-olténiai csapatok és a csendőrség, a határőrség, a Târgu Jiu-i helyőrség, a cărbunesti-i 2. hadosztály parancsnokságát, feladatotok ezeknek az értékeknek a megvédése. Ha szükség lesz rá, erősítést is kapsz. További utasításokat, technikai eszközöket a Román Nemzeti Bank kormányzójától, Constantin Angelescutól kapsz, aki az ügyben járt a Minisztertanácsnál is”.
A Neptun akció
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a kormány engedélyével 1944. szeptember 6-án úgy határozott, az értéket a kolostor melletti barlangba szállítják át, ahol nagyobb biztonságban lenne. Tíz nappal később a Ştefan Dohoneanu százados által vezetett 123 katona elhelyezte az aranyat a barlang üregébe, amely 18 méter hosszú volt, 4 és 7 méter közötti szélességgel és 1,5-6 méter közötti magassággal. Az üreget egy méter vastag betonfallal zárták le, a barlangot 280, Târgu Jiuból érkezett katona őrizte, akik parancsot kaptak a fegyveres gyilkosok, tolvajok azonnali lelövésére.
1945. január 16-án a Román Nemzeti Bank képviselői a barlangból 11 kiló színtiszta aranyat vittek el, ebből egymillió emlékérmét verettek, „Erdély a mienk” felirattal.
1945 után a Román Nemzeti Bank megbízott alkalmazottja arról tájékoztatta a kormányzót, hogy gyanús külsejű idegen személyek ólálkodnak a barlang körül. Ezt követően a katonákat civilbe öltöztették, a barlangot elzáró betonlapot pedig sziklákkal torlaszolták el, a hegyomlás látszatát keltve.
Gârbea beszámolója szerint 1945-ben a kommunisták a kincstár átadását követelték tőle, turistáknak álcázott agresszív csoportokat alakítottak, amelyek a „csodálatos pravoszláv kolostor megtekintése” céljából érkeztek a helyszínre. A barlanghoz közelítő „turistákat” a levegőbe leadott lövésekkel riasztották el.
Érintetlen maradt
1947 januárjában a helyszínre érkeztek a Román Nemzeti Bank képviselői egy csapat petrozsényi bányásszal együtt, akiknek a betonfalat kellett felrobbantaniuk. Január 24-én a Román Nemzeti Bank képviselői bejutottak a barlangba, és megállapították: a kincstár érintetlen maradt, a ládákban azonban kárt tett a barlangot több alkalommal is elöntő víz. 1947. januárjának végén és februárjának elején elindultak Bukarestbe az arannyal megrakott vonatok.
2007-ben a kormány és a Román Nemzeti Bank úgy határozott, múzeumban állítanak emléket be a nemzeti kincstár megmentését szolgáló Neptun vagy más néven Tismana akciónak. A Román Kincsestár Múzeumának alapjait most rakták le, Mugur Isărescu jegybanki kormányzó jelenlétében Tismanában.
Maszol.ro, 2013

.
Újabb egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntött az Országos Restitúciós Bizottság
2013. október 1-én ülésezett az Országos Restitúciós Bizottság. A bizottság alelnöke Laczikó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára, az ülés eseményeiről beszámolva elmondta, hogy a bizottság újabb döntéseket hozott több egyházi ingatlan visszaszolgáltatását illetően.
„Az Országos Restitúciós Bizottság 30 napon belül, a döntések alapján megszerkeszti a visszaszolgáltatásra vonatkozó határozatokat, amelyeket majd az illetékes állami szerveknek, valamint az érintett települések polgármesteri hivatalainak, illetve parókiáinak hivatalosan szétküldenek” – nyilatkozta az államtitkár, majd hozzátette: a bizottsági ülés alkalmával összesen 34 egyházi ingatlan visszaszolgáltatási kérelméről született döntés.
A tegnapi ülésen négy természetbeni visszaszolgáltatásról született döntés, egy Orthodox egyház, egy Erdélyi Refomátus Egyházkerület, egy Római Katolikus Érsekség és egy Unitárius egyház kérelme alapján. Ugyanakkor három kártérítési döntés is született, két római katolikus és egy református tulajdont illetően.
Erdély.ma

A világ, amely előhozta magát megírásra
Máté Angi íróval találkozhattak az érdeklődők a Minerva-házban
„A gyermekek számára is az a jó irodalom, amit nem hagynak faképnél, amire rányit a szemük és a fülük. Odaköti őket, és elkezdenek benne lenni a történetben” – magyarázta Máté Angi hétfőn délután, a Korunk Akadémia író-olvasó találkozóján a Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva-termében. Az est folyamán az íráshoz való viszonyáról és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásával kapcsolatos élményeiről is mesélt az Aranyvackor-, Bródy Sándor- és IBBY-díjas író, a Mamó (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009.), a Volt egyszer egy (Pozsonyi Pagony, Budapest, 2010.), az Ez egy susogó levél (Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2011.), a Kapitány és Narancshal (Magvető, Budapest, 2012.) és Az emlékfoltozók (Magvető, Budapest, 2012.) című kötetek szerzője, akivel Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Itthon és külföldön egyaránt felfigyeltek Máté Angira, amikor 2009-ben napvilágot látott önéletrajzi indíttatású regénye: nem sokkal később megkapta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debüt díját, a Látó Nívó díját, a Transindex Év könyve díját, majd a Bródy Sándor-díjat is. Felnőttek és gyerekek egyaránt nagy szeretettel és kíváncsisággal forgatták a Mamót, hogy a nagymamájával élő árva kislány mellé szegődve egy egészen különleges világ részesei legyenek. Amint az a mostani rendezvényen kiderült, a regény indulása a dokk.hu portálon közölt, „kicsit svéd gyermekversekhez hasonlító” írásaihoz kapcsolódik. A versek apropóján elkezdett beszélgetni a virtuális térben bizonyos Szabó Bertolddal – később a Mamót is neki ajánlotta –, akinek elmesélte a halottak napjához fűződő egyik gyermekkori élményét. – Így kezdődött a Mamó: elindultak ezek a nagyon messziről és furcsa helyről jövő történetek, amelyek aztán felbomlottak, felfoszlottak… Attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a pici, halottak napi történetet előhozta bennem az emlékezés, két hét alatt íródott meg a regény. Sok olyan írásom volt később, amelyekben utólag javítottam, változtattam, a Mamóban viszont nem volt ilyesmi. Úgy jött elő, és úgy adta magát, azon a nyelven, azzal a képiséggel és erővel, amivel végül meg is maradt ilyennek. Nem tudom a helyét, hogy honnan jött és miként, de ezzé vált – részletezte Máté Angi.
Versírással korábban is próbálkozott, Fekete Vince közreműködésével már 1994–95 környékén jelentek meg költeményei az Előretolt Helyőrségben. Több mint tíz év „elcsendesedés” után aztán ismét előtérbe került az írás az életében, úgymond „megtörténte magát”, ehhez az is hozzájárult, hogy óvónőként úgy érezte, „a gyerekek feje-lelke az én fejem-lelkem is tud lenni”. Már a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásának ötlete előtt gondolkodott azon, hogy milyen lenne a Mamó másként megmutatva: Deák Krisztina két évvel ezelőtt vetette fel, hogy filmet készítene a regény alapján. – Nagyon nehezen tudtam elképzelni azt, hogy ez a csendes és lassú valami miként tud megjelenítődni olyan történetekben, amelyek megragadhatják a figyelmet. Ami pedig a színdarabot illeti, ez a dramaturg munkáját is dicséri, hiszen ő vitte a hátán a szöveggel való dolgozás nagy részét, hogy ezt a csendes, lassú történetet így meg lehetett mozdítani – mondta az író. Azt is elárulta, hogy élőben még nem látta ugyan az előadást, a dvd-felvételt viszont már igen, és tetszettek neki a látottak. – Féltem megnézni. Nem attól féltem, hogy milyenné válik, hanem inkább magamtól, nem tudtam, hogy végig tudom-e nézni. Végül aztán laptopon láttam, otthon, de úgy sem volt könnyű. Azt láttam, hogy jó lett – fűzte hozzá Máté Angi.
S hogy lesz-e folytatás? Úgy tűnik, nem, hiszen „az a világ, amely utána következett, már egy rendjén való világ volt: teljes volt, nem hozta elő magát megírásra. Nagyanyám halála után egy nagy családba kerültem, ahol volt anya, apa, testvérek, ott már kifele történtek a dolgok, és nem megíródásra.”
Különösen jó élményt jelentett számára a Mamó írása, ezt az utat próbálta a továbbiakban is keresni: az első meséje akkortájt született, amikor idős barátja, az azóta is titokzatos Szabó Bertold nehéz, betegségekkel teli időszakot élt át. – Erősítőként, vigaszul írtam egy nagyon rövid mesét egy egérről, aki elveszíti a hangját. Nem kifele mese volt, és nem újságba való, csak később lépett ki ebből az állapotból – hangsúlyozta. Aztán sok mese következett, köztük a Volt egyszer egy város is, amelyért Szulyovszky Sarolta illusztrátorral közösen Aranyvackor-díjat kaptak a Pozsonyi Pagony Kiadótól. A Napsugár és a Szivárvány hasábjain közölt írásai mellett sorra jelentek meg kötetei, kellemes pillanatokat, órákat szerezve sokunknak. Több meséjét az óvodásain „tesztelte le”: miközben olvasta, már akkor kiderült, hogy egyik-másik történet helyénvaló-e vagy sem; „ha nem kezdték el piszkálni egymást, vagy nem másztak el, akkor azt jelentette, hogy jó a mese”.
A kör pedig, amely a Mamóval elindult, úgy tűnik, Az emlékfoltozókkal bezárult, két éve nem született új írása. – Ha nincs, hát nincs, ez van, ha pedig valami lesz, akkor lesz… Ráhagyom ezt az időkre és a történésekre – jegyezte meg Máté Angi. A Mamó népszerűségét pedig az is bizonyítja, hogy időnként feltűnik egy-egy személy, és jelzi, hogy lefordította a regényt, a francia változatot például a Le Ver à Soie kiadó adta közre, a sepsiszentgyörgyi származású, Franciaországban élő Kosza Zsuzsa fordításában.
Vajdahunyad, Bögöz, Székelyudvarhely, és Kolozsvár után jelenleg Budapesten él, továbbra is óvónőként tevékenykedik, és úgy érzi, otthon van, „benti” értelemben mindenképp.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Fejlődik a magyar oktatás a BBTE-n
Derűs hangulatban nyitották meg az új tanévet hétfőn a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A magyar tagozaton növekvőben van a diáklétszám, beindult az egyetem szakkollégiuma, a tanári kar fiatal kollégákkal bővült, illetve számos oktató előre tudott lépni az egyetemi ranglétrán – sorolta a Krónika kérdésére az újdonságokat Soós Anna rektor-helyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője. „Ez azt jelenti, hogy a felvételi rendszer, amelyet alkalmaztunk még vonzóbbá tette az egyetemet. Nem ijedtek meg a diákok, komolyan gondolták, és reméljük, hogy miután sikeresen felvételiztek, megbecsülik a helyüket és kisebb lesz a lemorzsolódás” – értékelte a felvételi eredményét Soós Anna.
Fontos fejleményként említette, hogy beindult a szakkollégium, amelynek szerepe, hogy összefogja a kutatásban részt vevő diákokat. Mint részletezte, ebbe szaktól függetlenül a legjobb diákok kerülhetnek be, akik egy bizonyos, általuk választott témát kutatnak. Erre eddig is volt lehetőség, de most már együtt is lakhatnak, hiszen idéntől használhatják a számukra fenntartott bentlakást. Egyelőre nem fér be ide valamennyi kutató diák, de a jövőben bővülhet a férőhelyek száma.
A szálláshelyekre másodévtől kezdve valamennyi diák pályázhat. Az elöljáró szintén az idei eredmények közé sorolta, hogy a BBTE magyar tagozata meghívást kapott a Magyar Rektori Konferenciára, ahol a határon túli bizottságban képviselhetik a felsőoktatási intézményt. Kérdésünkre Soós Anna arról is beszámolt, hogy az egyetem ingatlanfejlesztésre és -karbantartásra is készül. A legnagyobb beruházás idén a sportpark renoválása lesz, az elhanyagolt sportpályákat újítják fel. Ezen kívül a Farkas utcai főépület pincéjében található laboratóriumokat is korszerűsítik, a munkálatokat pályázati pénzekből finanszírozza az egyetem.
A magyar tagozat tanévnyitóján Szilágyi N. Sándor nyelvész tartott nagysikerű előadást Metaforák és elmevírusok címmel, mely, mint kiderült, egyben búcsúelőadása is volt a nyugalomba vonult egyetemi professzornak. Soós Anna rektor-helyettes beszédében úgy fogalmazott: olyan egyetemre jöttek a hallgatók, ahol megtanítják őket gondolkodni. „Figyelembe véve, hogy gondolkodni csak gondolkodó tanárok taníthatják meg a diákokat, büszkék vagyunk arra, hogy ezt a kritériumot messzemenően teljesítjük. Ahogy Eötvös Loránd fogalmazott: ez annak a feltétele, hogy egy egyetem egyetemnek nevezhesse magát” – summázta diákoknak szán üzenetét Soós Anna.
A diploma nem elegendő
Kevésbé derűs hangot ütött meg a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara magyar tagozatának kari tanévnyitóján Salat Levente dékán-helyettes, aki beszédében rossz hírként említette azt az egyre inkább érvényesülő tendenciát, miszerint a felsőoktatás a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség egyik jelentős forrása. „Szembe kell nézniük azzal a realitással, hogy nehezen tudnak majd munkát találni” – készítette fel a hallgatókat a jövőre a magyar tagozatért felelős dékán-helyettes, rámutatva: a diploma önmagában semmit sem jelent. Jó hírként értékelte azonban, hogy a probléma megoldásának kulcsa jórészt a diákok kezében van, hiszen, mint fogalmazott, a tudás természete, hogy megtalálja az önérvényesítés módját.
Rámutatott: a karon tanulók a társadalom számára legfontosabb szakmákat választották, hiszen egy társadalomban hiába vannak felkészült orvosok, mérnökök, ha nincsenek a közügyeknek jól képzett intézői: előbbiek elmennek Nyugatra, ahol könnyebben tudnak érvényesülni, ahogy ez Romániában, az erdélyi magyar társadalomban is tapasztalható. „Semmilyen más kiút nincs egy térség számára, mint a közügyek intézőinek megfelelő felkészítése, versenyképes tudással való felruházása” – vonta le a következtetést Salat Levente.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szekus módszerekkel ijesztgetik az egyházakat?
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfoki premontrei rend és a váradi önkormányzat között az egykori premontrei gimnázium visszaigénylése kapcsán - tudtuk meg tegnap Fejes Rudolf Anzelm prépostprelátustól.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező szerzetesrend hosszú évek óta harcol saját, a kommunizmusban elkobozott, államosított vagyonáért, és mint megtudtuk, mostanában egyre több furcsa, a bolsevik terror módszereire emlékeztető kellemetlenség éri mind a rend tagjait, mind azokat, akik mellettük állnak a pereskedésben. A premontrei szerzetesrendnek amúgy több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdőn, Püspökfürdőn és Váradszentmártonban), amelynek tulajdonjogát érvényes dokumentumokkal tudják is bizonyítani, azonban az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, az egykori tulajdonosok bizonyítékát a román törvényhozók nem akarják figyelembe venni. A váradhegyfoki premontrei rendnek jelenleg tizenkét visszaigénylési pere van folyamatban.
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
Az egyik ilyen, évek óta húzódó visszaszolgáltatási ügy az Úri (ma Roman Ciorogariu) utcában levő egykori híres premontrei gimnázium, a mai Mihai Eminescu Főgimnázium épületének visszaigénylése. Az impozáns iskolát az önkormányzat nem akarja visszaszolgáltatni, s beletekintve a hosszas pereskedés kétségtelenül meghökkentő részleteibe, kiderül, hogy a történelemhamisítástól kezdve, a kommunista diktatúrában hozott szabályokra való hivatkozásig, semmitől sem riadtak eddig vissza, hogy a magyar szerzetesrendtől elrabolt épületet megtartsák. A helyi román bulvármédia pedig sajtóetikát és emberi jóérzést mellőzve gusztustalan és valótlanságoktól hemzsegő cikkekben támadja magát a rendet, a magyarokat, a főapátot, illetve azokat a jogi szakértőket, akik a gimnázium visszaszerzésében kollaborálnak az egyházzal.
Úgy tűnik, jogilag elfogadható érvek híján a megfélemlítés és lejáratás kommunista örökségét sem vetik meg az önkormányzat Szociálliberális Szövetséghez ( USL) tartozó vezetői, így eshet meg egy EU-tagállamban, hogy a rend megbízott jogászát megtámadták a nyílt utcán, amikor az levéltári kutatásokat akart végezni, majd ordenáré hangvételű cikkeket írtak róla az egyik helyi bulvárlapban. Tegnap megtudtuk, a váradhegyfoki premontrei szerzetesrend feljelentést tett a Bihoreanul nevű hetilap ellen, melyben olyan cikkek jelentek meg a közelmúltban a rendről, illetve a folyamatban levő perekről, melyek nemhogy kimerítik a becsületsértés fogalmát, de köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Többek között olvasható a lapban, hogy a rend végérvényesen elvesztette a félixfürdői ingatlanokat tárgyaló perét, és ez - mint a főapát elmondta - azért is hamis állítás, mert még csak nem is volt tárgyalás erről. Hogy honnan szedte a cikk írója ezt az állítását, esetleg előre közölték vele a majdani per előre meghozott döntését valami titkos(szolgálati) fülesek, egyelőre nem derült ki. De az is előfordult már, hogy egy-egy tárgyalás közeledtével sötétített ablakú autók kezdtek el ácsorogni a váradi premontrei rendház mellett, valakik árgus szemekkel figyelték, figyelik a főapátot, illetve a hozzá betérőket.
Feltámasztott kommunista paktumra hivatkoznak
Erről a perről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt a szerzetesrend a bíróság elé terjesztett olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni, mivel a rektifikáció jogi fogalma kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyházéból állami tulajdonba (kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül) egyszerűen törvénybeütköző. A per során kiderült, a váradi önkormányzat végül is semmivel nem tudta megcáfolni azt, hogy a gimnáziumépület a premontrei rendé, csupán azzal a gyanús kiadvánnyal, amelyet az egykori, szélsőségesen nacionalista-vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu írt, aki több magyarellenes megnyilvánulása mellett különösen hírhedtté vált azáltal, hogy a magyar történelmi egyházak vagyonait gátlástalanul átjátszotta a román kommunista pártnak. Az Ilie Bolojan vezette váradi önkormányzat ezt az irományt akarta eleinte dokumentumértékű bizonyítékként állítani a bíróság elé, azonban a pereskedés során kiderült, a vasgárdista víziókat felsorakoztató "remekművet" még a román törvényhozás sem tekinthette hitelesnek, hiszen azt annak idején pont a román királyság egykori jogászai nyilvánították semmisnek. Bolojanék ezt követően újabb hajmeresztő érvelésekkel álltak elő, többek között azzal, hogy a premontrei gimnázium sosem volt a váradi premontreieké, ugyanis az a francia forradalom idején csehszlovák (!) tulajdonba került, s mivel a kommunista érában, 1961-ben Románia és Csehszlovákia kommunista vezetői megállapodtak, hogy egymással szemben semmilyen követelésük nincsen, így a gimnáziumot sem lehet visszakérni. A több mint bizarr érvelés kiókumulálóit, úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy azóta nemcsak a kommunista párt szűnt meg hivatalosan, de Csehszlovákia is felbomlott. Ezzel a laikus szemmel is nevetséges érveléssel azonban egyből kiviláglott, hogy a Ghibu-féle telekkönyv-átírásoknak soha semmi jogosultságuk nem volt, noha eddig az önkormányzat erre hivatkozott. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló lett az is, hogy a premontreiek már 1937-ben fellebbeztek Ghibu telekkönyv-módosítása, azaz hamisítása ellen, és ennek az ügynek a tárgyalása azóta sem ért véget, noha 1958-ig rendszeresen küldtek idézést a rendnek, amely akkor éppen be volt tiltva Romániában, így semmiképpen nem jelenhetett meg a bíróság előtt. Az 1937-es fellebbezés tehát nem évült el, mivel Románia csatlakozott az EU-hoz, a hasonló eseteket szabályozó jogharmonizáció szerint folytatni kell a pert, Európa legrégebb óta húzódó perét. Ha minden jól megy, nem történik újabb halasztás, november elején folytatódik Európa legrégebben húzódó pere. Hogy addig - titokzatos megrendelésre - hány magyarellenes és egyházgyalázó cikk jelenik még meg, és hány sötét ablakú "nosztalgiaautó" fog álldogálni "véletlenül" az Úri utcai rendház előtt, nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy a nemzetközi fórumok előtt is ismeretes furcsa romániai egyházi ingatlanügyek mikor fognak végre megoldódni, hiszen vitathatatlan, hogy amíg a kommunisták által elrabolt vagyonok nem kerülnek vissza egykori jogos tulajdonosaikhoz, addig nem beszélhetünk arról, hogy Romániában megszűnt az egykori vörös diktatúra és demokrácia van.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bírálják az EB-t a kisebbségi polgári kezdeményezés elutasítása miatt
„A Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés elindítói valamennyien egyetértenek abban, hogy az Európai Bizottság elutasítása elfogadhatatlan, ezért jogi és politikai eszközök bevetését egyaránt fontolgatják. A kisebbségi közösségek mindegyike folytatni kívánja közös vállalkozásunkat”‒ közölte Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára. „Még nem sürget határidő, érdemes alaposan előkészített döntéseket hozni. Ebben az időszakban dél-tiroli szö- vetségeseink, például, éppen a tartományi választási kampány kellős közepén vannak. Luis Durnwalder, a tartomány kormányzója tegnap tette közzé az Európai Bizottság elutasításáról szóló álláspontját” ‒ fogalmazott Vincze Loránt.
Luis Durnwalder szerint, sajnos, úgy tűnik, Brüsszelben és egyes tagállamokban még nem értették meg, hogy Európa etnikai közösségei nem fenyegetést, hanem meghatározó értéket jelentenek. A kormányzó álláspontja szerint érthetetlen az Európai Bizottság elutasítása. „Az európai etnikai közösségek szinte egyedülálló koalícióját hoztuk létre, elismert kisebbségügyi szakértők dolgoztak és tényeken alapuló, kiegyensúlyozott javaslatot készítettek el‒ fogalmazott a dél-tiroli kormány vezetője. „Nem tudjuk elfogadni a Bizottság döntését, minden jogi és politikai eszközzel szembeszállunk vele” ‒ mondta Luis Durnwalder.
„Mi, európai kisebbségi közösségek tudjuk, hogy minden sikerért meg kell harcolni. A továbbiakban is erős szövetségre van szükség ügyünk támogatásához” ‒ tette hozzá a kormányzó. „Ragaszkodunk közösségeink jogbiztonságához és európai szintű elismertetéséhez, azokhoz a célokhoz, amelyeket – közösen európai partnereinkkel – a polgári kezdeményezésben fogalmaztunk meg” ‒ összegzett Luis Durnwalder, Dél-Tirol tartomány kormányzója.
rmdsz.ro
Erdély.ma

Még szavazhat Magyarországon az, aki most kér honosítást
Aki nem kér a következő egy-két hétben magyar állampolgárságot, az nem lehet biztos abban, hogy tud szavazni jövő tavasszal, a magyar országgyűlési választásokon – hívják fel a figyelmet a szakemberek. A választás előtt regisztrációt is kell kérni.
– Ugyan már, kire vagy mire szavazzak – mondja egy marosvásárhelyi egyetemista. Estig sem tudok felsorolni tíz magyarországi politikust, fogalmam sincs, mi történik a magyar országgyűlésben, akkor most menjek el, s tegyek találomra egy pecsétet? – teszi fel a költői kérdést.
Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszerdai főkonzulja az ügyintézési határidőkre hívja fel a figyelmet. – Természetesen mindenki maga dönti el, él-e a törvény által szabályozott körülmények között az egyszerűsített honosítási eljárással és, ha igen, akkor mikor. Azt tudom elmondani, hogy jelenleg körülbelül hat hónapot vesz igénybe, hogy az egyszerűsített honosítást kérelmező megkapja az állampolgárságot, és letehesse a magyar állampolgári esküt. A Magyar Köztársaság elnöke ugyan nem írta még ki a jövő évi országgyűlési választások időpontját, de ez 2014. április–májusra várható. Addig még éppen egy fél év van, és még regisztrálni is kell. Tehát, aki élni kíván szavazati jogával, az ne késlekedjen kérni az egyszerűsített eljárással a honosítást – mondja a főkonzul.
Fontos tudni, hogy a határon túl élő magyar állampolgároknak regisztrálniuk kell a Nemzeti Választási Irodánál (NVI). Azoknak, akik letették a magyar állampolgári esküt és elmúltak 17 esztendősek, levélben, a megadott értesítési címre már küldik a regisztrációs íveket, amelyeket kitöltve postán kell visszajuttatni a NVI-nek. Akik ezután teszik le az esküt, azoknak ott helyben kézbesítik a regisztrációs kérelmet, és akár ott kitölthetik, és le is adhatják. Regisztrációs ív igényelhető a külképviseleteken, az egyoldalas nyomtatvány szabadon sokszorosítható. A választások előtti 15. napig lehet regisztrálni.
A választási lehetőséggel kapcsolatban Székely István Gergő, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója kifejtette: bár mindenki az első- és másodrangú polgárok közötti különbségek eltörléséről beszél, a külhoni magyarok mégiscsak „fél szavazatot” kapnak. Egy olyan listára szavazhatnak, amelynek összeállítása a magyar pártok kizárólagos joga. Magyarországi lakóhely hiányában, egyéni választókerületben nem lehet szavazni.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke szerint korrekt a magyar választási törvény.
– Ezer éve ehhez a nemzethez tartozunk, és most önhibánkon kívül vagyunk határon túliak. A nemzetet most jogszabályokkal (alkotmány, választási törvény) is megerősítették. Helyénvaló tehát az, hogy beleszólhassunk a parlament összetételébe, és ezzel élni is fogunk – mondja Tamás Sándor. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontja szerint „csonka állampolgárság” lenne, ha nem szavazhatnánk.
– A legtöbbünk nagyapja magyar honvédként tette kockára, vagy éppen veszítette életét a világháborúkban. Azt gondolom, hogy nem kegyeltjei vagyunk a törvénynek, hanem visszakaptunk valamit, ami jár nekünk. Ez a kormány nemzetben gondolkodik, állampolgárságot adott nekünk, aminek természetes velejárója a szavazati jog – szögezte le Sánta Imre, az EMNT sepsiszéki szervezetének elnöke.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Hírsaláta
GYARAPODOTT A BABEŞ–BOLYAI. A felvételi bevezetése, az érettségivel kapcsolatos rémhírek és a demográfiai csökkenés ellenére is gyarapodott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata – nyilatkozta Soós Anna tagozatvezető rektorhelyettes. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen alapképzésen 79, mesterin 40 program során biztosítják a magyar képzést, emellett 25 doktori iskola működik. (Paprika Rádió)
HÁRMAN TÖBBET TUDNAK EGY MINISZTÉRIUMNÁL? Chiţoiu pénzügyminiszter 140 000 euróért olyan céget készül alkalmazni, mely megtanítja a pénzügyminisztérium alkalmazottjait, miként kell odaadóan, eredményesen dolgozni, azaz munkahelyi feladataikat ellátni. A Cotidianul szerint a miniszter elégedett volna, ha a tanácsadó cégnek mindössze három alkalmazottja lenne. Igaz, azoktól teljes elkötelezettséget és odaadást vár.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Melyik előbb: fejlesztési régió vagy autonómia?
Eltérések az SZNT és az RMDSZ álláspontja között
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kedden este, a Marosszéki Tanács ülését követően kijelentette, hogy egyetértenek az aláírásgyűjtéssel és támogatják azt, de az SZNT nem fejlesztési régióban, hanem Székelyföld autonómiájában gondolkodik. Mint mondta, az RMDSZ- szel számos kérdésben közös az álláspontjuk, de a népszavazáson megfogalmazott kérdésben nem egyezik. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint realistának kell lenni, mert egyelőre nincs szó közigazgatási régiókról, az alkotmányban sem szerepel, ellenben a fejlesztési régiók átszervezése napirenden van.
Az alábbiakban a két nyilatkozatot olvashatják:
Mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul
Izsák Balázs: – A mi célunk nem egy fejlesztési régiónak a létrehozása, hanem az autonóm Székelyföldé. Ez 153 székely önkormányzatot jelent, amelynek a jegyzéke megtalálható a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetének a függelékében. Ezek tulajdonképpen nyolc széket alkotnak. Többször hangsúlyoztuk, hogy számunkra Székelyföld nem három megyét jelent, hanem nyolc széket. Ez nemcsak Maros megyében tér el tulajdonképpen a jelenlegi közigazgatási felosztástól, hanem Hargita és Kovászna megyében is. Bodzaforduló például soha nem tartozott a Székelyföldhöz, viszont a Brassó megyében található Apáca, Alsórákos tulajdonképpen Háromszékhez, Erdővidékhez tartozik. De beszélhetünk akár a Brassóhoz csatolt Homoródjánosfalváról is vagy Gyimesbükkről, amely jelenleg Bákó megyéhez tartozik.
Tehát mi az autonóm Székelyföld megteremtését tűztük ki célul, és nem helyes az, hogy elsőként a fejlesztési régiók kialakítását fogalmazzuk meg célkitűzésként, ugyanis az 1059/2003-as rendelete az Európai Uniónak kimondja, hogy a fejlesztési vagy sta- tisztikai régiókat közigazgatási egységek fogják kialakítani. Előbb kell tehát a közigazgatási határokat módosítani, a közigazgatási egységeket létrehozni, s utána gondolkozni azon, hogy hogyan alakítják a fejlesztési régiókat.
Ha most sikerülne keresztülvinni azt, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy fejlesztési régió legyen, sokkal nehezebb lenne utána megváltoztatni a közigazgatási határokat, különösen, ha fölmutatják mellette éppen az érintett magyar székely lakosság akaratát.
Mi ezt nem tartjuk jó dolognak, ettől függetlenül folytatjuk az együttműködést az RMDSZ-szel is minden más területen, további egyeztetéseken próbáljuk meggyőzni, hogy ne ezen az úton haladjanak.
A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben
Brassai Zsombor: – Azt gondolom, hogy a realitások mentén kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kezdeményezzük a népszavazást a régióátszervezés ügyében. Továbbra is fenntartjuk, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyének ebben a hármas egységben kell fejlesztési régióvá átszerveződnie, hogy érvényesüljenek a regionalizációnak a célkitűzései, vagyis hogy megszűnjenek a különböző területek, megyék közti különbségek, illetve erősödjenek a helyi sajátosságok. Pillanatnyilag ennek van politikai aktualitása, és erre kell erős véleményt megfogalmazzon a térségben érintett lakosság.
Ami a közigazgatási hatáskört illeti, regionalizációs összefüggésben az RMDSZ nagyon világosan kifejezte az álláspontját, mely szerint nem támogatja egy újabb közigazgatási szint beiktatását az országos kormányzás és a megyei kormányzás közé, hiszen ez tovább bonyolítaná a bürokráciát, ami egyáltalán nem szolgálja a lakosság érdekeit. Tehát nem hiszünk egy olyan közigazgatási hatáskörrel felvértezett régióban, amelyik tovább fokozná az adminisztrációs bürokráciát. Ennek megfelelően mi a fejlesztési régiókat támogatjuk, amelyeknek realitásuk és aktualitásuk van ebben a pillanatban. Kifejezzük, hogy elfogadhatatlannak tartjuk ennek az egységességnek a beolvasztását olyan fejlesztési régió keretébe, amelyben tulajdonképpen elhalványodna a térségnek a jelentősége. A fejlesztési régiók racionális átrajzolása fontos lépés az autonómiatörekvésekben. Az RMDSZ nem mondott le az autonómiatörekvésekről, köztudomású, hogy a következő hetekben napvilágra kerül egy autonómiatervezet, melynek mentén a szövetség tovább küzd annak érdekében, hogy ez a cél megvalósuljon. Fontos jelzés a népszavazás mellett az október 27-ére tervezett székely nagy menetelés is, ezért támogatjuk ezt a kezdeményezést és csatlakozunk a rendezvényhez.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Senkálszky Endre születésnapjára
Senkálszky Endre 1939. szeptember 1-jétől tagja a kolozsvári magyar teátrumnak, amelynek igazgatója is volt a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, azaz a Színművészeti Főiskolán. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Tanulmányait 1935–1937 között végezte Hetényi Elemér színiiskolájában. Szabadkai József, majd Jódy Kámly színtársulatában játszik (1937–1939), 1939-től a kolozsvári Thália, a Magyar Színház, a Nemzeti Színház, az Állami Magyar Színház tagja. 1948–1949 között a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóhelyettese. Vendégként Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen szerepel, Szatmáron és Nagyváradon rendez is. 1949–1954 között a Kolozsvári Színművészeti Főiskola előadótanára, 1964–1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. 1977. július 1-jén nyugdíjba ment, de megszakítás nélkül tovább játszott 2010-ig, kilencvenhat éves koráig, így hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt.
Senkálszky Endre, mindenki Bandi bácsija nyolcvankét éve lépett először színpadra. 1992-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház Örökös tagja. Együtt dolgozott többek között Janovics Jenővel, Harag Györggyel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral. A Kolozsvári Állami Magyar Színház több mint hatvanöt előadásában játszott.
Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Magyar Játékszíni Társaság Életműdíjának átadásakor a következőket mondta: „Én hiszek abban a szigorú felelősségben, amivel az életnek, a közösségemnek tartozom. Én a színházat nem kellemes dolognak látom, hanem kemény, éber, fájdalmas keresésnek, a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért. Ránk az a nemes feladat hárul, hogy kimagasló művészi tettekkel tiltakozzunk minden megalkuvás ellen. Csak az lehet vesztes, aki feladja a harcot, hiszen felejthetetlen elődeinktől útmutató szilárd erkölcsi meggyőződést, hitet és biztatást kaptunk. Ők adták át stafétaként a gondolat, a lélek és a szó fáklyáját, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk át az utánunk jövőknek. Mert ennek a lángnak, a lélekbe öltözött hitnek, a gondolatba öltözött felelősségnek, a szóban, az édes anyanyelvben született lángnak soha nem szabad kialudnia.“
Nagyon boldog születésnapot kívánunk!
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyvárad: szecessziós-múzeumot terveznek a Darvas-házba
Kulturális központot, azon belül is egy kortörténeti múzeumot alakítana ki a nagyváradi önkormányzat a város egyik reprezentatív századfordulós épületében, a Darvas–La Roche házban.
A volt Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utcán, a megyeszékhely központjában lévő szecessziós épület ugyanis igen értékes műemléknek számít, hiszen azt még a Vágó-fivérek, László és József közösen tervezte, munkájuk pedig jól tükrözi sajátos építészeti stílusukat, amely a bécsi szecesszió geometrikus vonulatából inspirálódott.
A háromszintes (alagsor, földszínt, emelet) villa megrendelői Darvas Imre, helyi faipari nagyvállalkozó és felesége, Schutz Margit voltak, akik 1909. április 8-án kapták meg az építési engedélyt. Mai közismert nevét voltaképp a hátsó bejárat kapuja felett szereplő cégtábla adja, amelynek felirata – La Roche és Darvas Faipari Vállalat – alapján kiderül, hogy ez a letisztult homlokzatú, elegáns és korszerű ingatlan nem csak magánházként szolgált, hanem a váradi vállalkozó és a svájci bankár társa, Alfred La Roche közös részvénytársaságának irodái is ott működtek. Az épület kettős funkciója napjainkban is érvényes: a több lakásra osztott épület önkormányzati tulajdonban lévő felében 2001 óta a Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub székhelye működik, míg a ház többi részében civilek élnek.
Az elmúlt évtizedek során az épület komoly hanyatlásnak indult, de most a polgármesteri hivatal szeretné kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, hogy uniós támogatásból renoválva ismét idegenforgalmi látványosság legyen. Ennek érdekében már szakvéleményt kért a jövőbeli beruházások feltérképezésére, a helyi tanácsosok pedig már az idén tavasszal rábólintottak a magántulajdonban lévő lakások felvásárlására. Az erre vonatkozó tárgyalások ugyan előrehaladott állapotban vannak, de még nem zárultak le. Lapunk érdeklődésére az önkormányzat illetékes osztálya jelezte: „ez egy szép terv, de a kivitelezése hosszadalmas”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nem bontják le a nagybányai falat
Nem bontják le a romanegyedet a főúttól elválasztó, a bíróság által is diszkriminatívnak ítélt falat Nagybányán – jelentette be Cătălin Cherecheş polgármester.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a polgármester a vitatott fal mellett tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság múlt pénteken jogerős ítéletben marasztalta el a téglakerítés felépítése miatt. A bíróság döntésével az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztaló határozatát erősítette meg. A testület ugyanis 2011-ben 6000 lejes bírságot rótt ki az elöljáróra a diszkriminatívnak ítélt falépítés miatt, de csak javasolta annak lebontását. Cătălin Cherecheş az újságíróknak kijelentette: az ítélet csupán azt jelenti, hogy nem kapják vissza a már két évvel ezelőtt kifizetett bírságot. „Legyen boldog a diszkriminációellenes tanács a 6000 lejével. (...) Mi úgy folytatjuk a roma közösség integrálására vonatkozó terveinket, ahogy jónak látjuk” – idézte az elöljárót az Agerpres. A hírügynökség jelentése szerint a sajtótájékoztató végén a nyomornegyed néhány roma lakója is véleményt nyilvánított az ügyben. Kijelentették: nem érzik, hogy hátrányosan megkülönböztették volna őket a másfél méter magas fal felépítésével. Hasznosnak találták a falat, mert így a gyermekeik nem juthatnak ki a nyomornegyed melletti forgalmas útra.
Mint ismeretes, Nagybánya polgármestere 2011 nyarán emeltetett százméternyi falat a város egyik nyomornegyede köré. Azzal indokolta a fal megépítését, hogy az ottani néhány panelházban élő cigánycsaládok rendszeresen zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, és a környéken magas a bűncselekmények száma. Az intézkedés számos, az emberi jogokért küzdő civil szervezet tiltakozását váltotta ki, és több per tárgyát is képezte. Június elején a Bukaresti Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el a Romani Criss roma jogvédő szervezet keresetét, és a fal felállításának a törvényessége mellett foglalt állást.
Krónika (Kolozsvár)

Rogozin: Bukarest „Anschlussra” készül
Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szerint Románia be akarja kebelezni Moldovát.
Az orosz kormányfő-helyettes ezt tegnap írta Twitter-oldalán annak kapcsán, hogy Traian Băsescu román államfő előző nap Igor Cormannal, a moldovai parlament elnökével találkozott. Rogozin szerint Băsescu két lépcsőben képzeli el a Pruton túli ország annektálását: először az európai uniós integrációját szeretné tető alá hozni, „ezt követően jönne az Anschluss” – fogalmazott Rogozin, Ausztria 1938-as, Németország általi bekebelezésére utalva.
A Cormannal folytatott találkozón Băsescu aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Moldovában is megismétlődhet az örmény forgatókönyv, miután Jereván inkább az Orosz-Fehérorosz-kazah Vámunióval írt alá társulási szerződést az Európai Unió helyett. „Az a hazafias feladatuk, hogy 2014-ben és 2015-ben is hatalmon maradjanak, hogy ratifikálhassák az európai megállapodásokat” – mondta a román államfő kedden.
Băsescu tegnap reagált Rogozin vádjaira, cáfolva az orosz kormányfő-helyettes állításait. „Románia sosem nyilatkozott úgy, hogy annektálni akar bármilyen országot, célunk Moldova európai uniós integrációjának megvalósítása” – jelentette ki a román államfő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Újabb halasztás a 77 éves perben
Újabb halasztást rendelt el szerdán a bukaresti legfelsőbb bíróság a nagyváradi székhelyű Várhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság immár 77 éve zajló, jogerősen soha be nem fejezett telekkönyvi törlési perének felülvizsgálati kérelmében.
A prépostság, mint beszámoltunk, az elveszett ügydosszié pótlását, vagy amennyiben az nem lehetséges, úgy a 1936-ban kezdődött per alapfokon történő újratárgyalását kéri, hiszen az annak tárgyát képező területek és ingatlanok tulajdonjogának tisztázása kulcsfontosságú a szerzetesrend restitúciós pereiben. 1936-ban ugyanis, az akkori tanügyminisztériumi megbízott, Onisifor Ghibu önkényesen átíratta a tanítással foglalkozó premontreiek több váradi, szentmártoni és félixfürdői tulajdonának telekkönyvi papírjait a román államra. Bár az egyházi rend már akkor megtámadta a váradi bíróság erre vonatkozó jóváhagyását, az ügy végül 1938-ban akadt el a legfelsőbb bíróságon. A most hatályon lévő törvények pedig csak az 1945 után államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkoznak, a joghatóságok pedig figyelmen kívül hagyják, hogy a kommunizmus idején a premontreiek vagyonát gyakorlatilag újraállamosították. Az ingatlanok visszaszolgáltatását megtagadják a premontreiektől, mivel az említett telekkönyvi papírokon az állam szerepel tulajdonosként.
Csakhogy Ghibu annak idején a ’34-es levéltári kutatásokra kapott engedély alapján írta alá a telekkönyvi rektifikációt, holott erre nem terjedt ki a felhatalmazása. Varga Andrea, a premontreiek jogi képviselője szerint ilyen körülmények között a vitatott dokumentum eleve érvénytelen, ám ennek tisztázása érdekében most kedden az igazságügyi minisztériumhoz fordult jogértelmezési kérelemmel. A szaktárcának harminc nap áll a rendelkezésére, de addig is jövő csütörtökön a legfelsőbb bíróság újra napirendre tűzi a telekkönyvi törlési per felülvizsgálati kérelmét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Felmérték az Őrkőt: mélyszegénység, analfabetizmus, színmagyar cigányok
Átfogó háztartás- és népesség-összeírást végzett augusztus elején a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a sepsiszentgyörgyi Őrkő romatelepen a városháza felkérésére. Az eredmény több mint elgondolkodtató.
A felmérésről, amelynek terepmunkája augusztus 6–9. között zajlott, Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok számoltak be csütörtökön Antal Árpád polgármester jelenlétében. Mint kiderült, az összeírás a megyeszékhely szociális politikájának fő irányvonalai megrajzolásában hivatott segítséget nyújtani, információt szolgáltatva azon kritikus pontokról, ahol közpolitikai beavatkozások szükségesek. Kiss Tamás ismertetőjében kiemelte, hogy teljes nyitottságot tapasztaltak az őrkői romák részéről, és elég jelentős segítséget kaptak a több mint 1800 személyt számláló közösség vezetőitől az adatgyűjtés során. Mindössze egy háztartás maradt ki a felmérésből, mivel annak tagjai nem egyeztek bele az információk felvételébe.
Ami a begyűjtött adatokat illeti, a közösség tagjainak száma bír kiemelt jelentőséggel, hiszen eloszlatja azt a – mások mellett a sajtóban is megszellőztetett – tévhitet, mely szerint öt, vagy akár hatezren is élnek a telepen. Mint kiderült, a valós adat 432 háztartás, 1828 személlyel, tehát a megyeszékhelyi közvélekedés messze eltúlozza az őrkői romák létszámát. Antal Árpád ennek kapcsán megjegyezte, hogy a legutóbbi országos népszámlálás eredményei alapján következtetni lehetett arra, hogy a valósághoz leginkább a kétezer körüli lélekszám állt, és ezzel az összeírással sikerült megerősíteni ezt a feltételezést.
Lesújtó, de várható eredmények
Az intézet vizsgálódása hat területre terjedt ki, ezek a lakáskörülmények, vagyoni és jövedelmi helyzet, nyelvtudás, iskolai végzettség, iskoláztatás, munkaerő-piaci helyzet, és végül a demográfiai szerkezet és folyamatok. Az első két terület, amint az a helyzetet ismerők számára eddig is világos volt, elsősorban arra világít rá, hogy a telepen élők jelentős része mélyszegénységben tengeti mindennapjait. Így, noha az egy személyre eső lakófelület nagyobb, mint a megyeszékhelyi átlag, a háztartások 95 százalékában nincs vezetékes víz, 97 százalékában mellékhelyiség és 22 százalékában elektromos áram, és mindössze 3,2 százalék azok aránya, akik gépkocsival rendelkeznek. Az alapvető háztartási gépek terén sem túl fényes az arány, alig éri el a húsz százalékot például a mosógépek esetében – részletezte Kiss Tamás. Lovat ezzel szemben a háztartások 23 százalékában tartanak, ami összesen 108 állatot jelent.
Noha húsz éve létezik a Néri Szent Fülöp iskola, sokan arra sem mennek, vagy idő előtt otthagyják az intézményt.
A fentieknél is súlyosabb az iskolázottságra vonatkozó adatcsomag, mely szerint 12 százalék azon tíz év felettiek aránya, akik elvégezték a kötelező nyolc osztályt, az írástudatlanság viszont 42 százalékos – ugyancsak a 10 év felettiek körében. Ezen belül is a legmagasabb arány a 30-39 és az 50-54 éves korosztályban jellemző. Az iskolás gyerekek is alkotta háztartásokban élők több mint fele a magas költségekkel magyarázza az iskoláztatás elmulasztását. Ehhez kapcsolódóan a román nyelv ismerete is húsz százalék alatti, illetve a közösség több mint kilencven százaléka magyar cigánynak vallja magát. Antal Árpád utóbbi kapcsán konkrét adatokkal is szolgált, melyek szerint a Néri Szent Fülöp iskolában – noha több mint hatvan gyerek kezdte az első osztályt – nyolcadikban már csak tízen vannak. A legtöbben 12-13 évesen hagyják abba tanulmányaikat. A polgármester rámutatott: az oktatás terén kell komoly változásokat elérni, ugyanis a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez legalább egy szakközépiskola elvégzésére rá kellene venni a közösség tagjait.
Az iskolázottsághoz hasonlóan a foglalkoztatottság tekintetében siralmas az összeírás eredménye. Eszerint a foglalkoztatottak száma 91, ami a teljes népesség 5, a 15 év fölöttiek 8 százalékát teszi ki, és bár utóbbi csoport esetében a munkanélküli kategóriába 47 százalék, azaz 519 személy sorolható, gyakorlatilag 76 százalékot is meghaladja azok aránya, akiknek ténylegesen nincs munkájuk. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a fő jövedelmi forrásként a szociális segély, illetve a gyermekek után igényelhető juttatások szerepelnek.
Végül a demográfiai szerkezet kapcsán említésre méltó még, hogy Sepsiszentgyörgy más részeihez képest az Őrkő sokkal fiatalabb korszerkezettel bír, viszonylag közepes szaporulati mutatókkal, valamint az is bebizonyosodott, hogy egy igen zárt közösségről van szó, a betelepülés elenyésző, a közösség tagjainak 95 százaléka helyi születésű, illetve a külföldre történő migráció sem jellemző.
Antal Árpád szerint első látásra egy harmadik világbeli ország lakóinak helyzetképét mutatja az őrkői közösség, ezen pedig csak drasztikus szociális politika módosításokkal lehet segíteni, amíg nem késő.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

Büntetésbe torkollott a kétnyelvűsítési akció
Ezerötszáz lejes büntetést róttak ki csütörtök délelőtt Lakó Péterfi Tündére, aki társaival immár másodjára osztogatott kétnyelvű ártáblákat Marosvásárhelyen a volt November 7. lakótelep piacán. A helyi rendőrség parancsnoka szerint uszítás a célja a kétnyelvűsítésnek, és amúgy „sem szabad engedély nélkül szórólapozni”.
Lakó Péterfi Tünde néhány marosvásárhelyi lakossal együtt olyan táblákat készített, amelyeken román és magyar nyelven szerepelt a termékek neve, és ezeket osztogatta szombaton a volt November 7. lakótelep piacán. A napokban mi is ellátogattunk a szóban forgó piacra, és megkérdeztük a termelőket, mit szólnak a táblákhoz. Mindannyian örültek a kezdeményezésnek, többen igényeltek újabb táblákat. Az aktivisták ezeket akarták pótolni csütörtökön, ám ottjártukkor a szombati táblák hűlt helyét találták. A termelők sajnálkozva vonogatták a vállukat, s mondták, hogy a piacigazgatóság levétette velük azokat.
A táblák hiánya mellett a rendőrség is „meglepte” Lakó Péterfi Tündét, 1500 lejes büntetést szabott ki rá, amiért nem volt engedélye „szórólapok” osztogatására. A hölgy nem írta alá a rendőrségi jegyzőkönyvet, és nem áll szándékában kifizetni a büntetést. Jelen pillanatban azon gondolkodik, hogy ügyvédet fogad, és úgy viszi, ha kell, egyre magasabb és magasabb szintre az ügyet. „Nem az én személyen a lényeg itt, hanem az ügy. Én ismerős árusoknak, akiktől nap mint nap vásárolok, adtam ajándékot, amelyet ők szívesen elfogadtak, a rendőrség meg szórólapozásként értékeli ezt az egészet, és pénzbüntetéssel sújt” – mondta felháborodottan az akció kezdeményezője, aki nem hiszi, hogy bárkinek is ártott volna a kétnyelvű terméktáblákkal.
A Székelyhon.ro megkeresésére a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean először úgy nyilatkozott: a büntetésnek nincs etnikai indítéka, részéről lehetnének akár oroszul is azok a táblák. Később azonban idegesebbé vált a hangja, s úgy értékelt: azzal, hogy a magyar volt a két nyelv egyike, etnikai feszültséget gerjesztett az aktivista. „Tudta nagyon jól, hogy engedélyre van szüksége ahhoz, hogy szórólapokat és egyéb reklámanyagokat osztogasson. Ha a hölgy megpróbál nemzetek közötti problémákat előidézni Vásárhelyen, semmi esélye, mert a marosvásárhelyi románok és magyarok értelmes emberek” – mondta kurtán a rendőrfőkapitány, majd elköszönt és letette a telefont.
Az ügyben a Magyar Nemzet újságírója, Szőke László már feljelentést is tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ugyanis a Magyarországon dolgozó újságíró szerint is jogtalanul tiltották be Marosvásárhelyen a kétnyelvű táblákat, ugyanakkor mondvacsinált okokra hivatkozva meg is büntették a kezdeményezőket.
A Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba megkeresünkre elmondta, a regionális nyelvek chartája alapján (amelyet Románia is ratifikált, azaz jóváhagyott és beépített saját törvénykezésébe) a piaci árusnak, magáneladónak kötelessége, hogy termékeit több nyelven (az ország hivatalos nyelvén és az adott régióban használatos nyelveken) feliratozza, a romániai közigazgatási törvény szerint azonban – amely kimondja, hogy minden olyan településen, ahol egy adott kisebbség számaránya eléri a 20%-ot, az adott kisebbség nyelvén is közzé kell tenni a közérdekű információkat – nem, mivel a piaci árulásra nem vonatkozik. „A 137-es törvény értelmében senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy esélyegyenlőséget kér. Senkit nem lehet megbírságolni azért, mert jogait kérte. Márpedig a jogok betartásának bárminemű követelése beletartozik a szólásszabadságba, és mint ilyen, a kétnyelvű táblák kihelyezése is a jogok gyakorlatba ültetésére, ez esetben a kétnyelvű feliratok szükségességére hívta fel a figyelmet” – mondta Asztalos Csaba.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

A magyar nép szolgálatában – Beszélgetés Böjte Csaba szerzetessel
Ki ne ismerné Böjte Csabát? A ferences szerzetes nemrég Strasbourgba látogatott, ahol az Európai Parlament elnökével is találkozott. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az említett parlamentben. Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni? Erről és egyebekről beszélgettünk vele.
– Csaba testvér, úgy tudom, civilként évekkel ezelőtt autó- villamossági szerelőnek tanult. Meggyőződésem, hogy hosszú és göröngyös volt az út a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáig… – Ha ennyire visszanyúlunk az időben, a válaszomat azzal kezdeném, hogy mint sok más munkatársam, én is a kommunizmus évei alatt nőttem fel. Már gyermekkoromban megtanultam, hogy mi a munka. A Hargitán például bányászként is dolgoztam. Mi tagadás, az ember fiatalkorában sok mindennek készül. Számomra nem jött össze az autóvillamossági szakma. A bányászélet hónapjai igencsak próbára tették az akaraterőmet. Úgy hiszem, ekkor kezdtem konkrétan készülni a papi pályára.
– Évtizedekkel ezelőtt a hatalom akkori képviselői nem nézték jó szemmel azokat, akik a papi pályát választották… – Ez így igaz. Az életemet a kommunizmus igencsak meghatározta. Ha példával kell élnem, azt mondanám el, hogy édesapám is írogatott. Sajnos egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte. Innen szűk öt év után szabadult, de a börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Számomra ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik.
– Válaszaiból az tűnik ki, hogy az akkori fiataloknak távolról sem volt annyi esélyük, mint a mostaniaknak. – Ez egyértelműen így van. Ha jól meggondolom, gyermekkoromban három lehetőség közül választhattam. Az első, hogy pakolok és elvándorlok valahova: külföldre, „Nyugatra”, más országba vagy kontinensre. A második lehetőség: mint a strucc, bedugom a fejem a homokba, és a saját elefántcsonttornyomban élem a mindennapi szürke életemet úgy, mintha minden rendben lenne. Én nem az említett két lehetőség közül akartam választani. Nekifogtam takarítani, rendet teremteni, és arra törekedtem, hogy magam körül olyan világot hozzak létre, ami minden szemszögből nézve emberhez méltó. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy tanulni fogok, képzem magam, és megteszek mindent annak érdekében, hogy a szülőföldem, Erdély lakható, szép és rendezett legyen.
– Ön Erdélyben több mint ezerötszáz nehéz sorsú gyermekről gondoskodik. Ez egy nem akármilyen feladat. E nemes célhoz honnan merít állandóan erőt, kitartást, szeretetet, odaadást? – Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, megint vissza kell lépjünk az időben. A Szent Ferenc Alapítvány pont húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Jelen pillanatban 78 helyiségben folytatunk gyermekvédelmi tevékenységet. Külön meg szeretném említeni, hogy az elmúlt két évtized alatt több mint ötezer szegény sorsú gyermeket fogadtunk be. Igaz, figyelembe kell venni, hogy az említettek fele már végzett, vagyis kirepült a segítő szárnyaink alól. Az állandó erőről, a kitartásról, a szeretetről és az odaadásról pedig csak annyit, hogy ha valaki azt teszi, amit szeret, ha azt végzi, amit Isten kér tőle, akkor mindehhez megvan, vagyis megadatik a kellő erő is. Én ebben a munkában örömömet lelem, és biztos vagyok abban, hogy ez a megfogalmazhatatlan elégtétel ad nekem erőt ahhoz, hogy tovább dolgozhassak.
Hogyan lehet átlátni egy ekkora rendszert, miként lehet mindenütt ott lenni, ahol problémák adódnak, ahol szükség van Csaba testvér jelenlétére?
– Nagyon egyszerű a válaszom. Mi, erdélyi magyarok nem másért, hanem az autonómiáért küzdünk. Hasonlóképpen gondolkodom én is. A mi feladatkörünkben az a legfontosabb, hogy mindegyik ház, mindegyik nevelő szakszerűen és felelősséggel végezze a munkáját. Minden egyes munkatársamnak, kollégámnak én is autonómiát szeretnék adni, mégpedig a tevékenységében és a munkájában, hiszen én nem más helyett akarok dolgozni, hanem olyan embereket akarok bevonni ebbe a munkába, akik a tevékenységen belül megállják a helyüket. Abszolút hiszek abban, hogy aki tud segíteni a gyermekeken, az az én munkámat segíti. És persze vegyük figyelembe azt is, hogy e nemes munkát nem egyedül végzem, hanem több mint háromszáz munkatársammal.
– Az Ön által létrehozott gyermekmentő szervezet célja tehát az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Sok városban találni hasonló sorsú gyermekeket. Mi tagadás, ők is szívesen lennének az ön oltalma alatt… Mit lehet tenni ennek érdekében? – Ez a kérdés nagyon sokszor elhangzik. A szerencse az, hogy mindenre megvan a lehetőség. Úgy érzem, most pont Maros megyére, és ezen belül is Vásárhelyre gondol. Arra törekszünk, hogy minél több helyen jelen lehessünk. Elég, ha azt mondom, hogy Segesvár, vagy azt, hogy most Szovátán akarunk beindítani egy kis házat. Ott is nagyon szükségszerű. A folyamat, hogy miként kerülnek hozzánk a gyermekek, egyáltalán nem bonyolult. Ha például egy családban egy gyermek bajban van, úgy a vérszerinti rokon, vagy ha ilyen nincs, akkor a gyám kell megkeressen minket. Írásban és Isten nevében kell kérje, hogy a gyermeken segítsünk. Ezután mi ellátogatunk a helyszínre, felmérjük a gondokat, és a helyi szociális munkással egyeztetve megtesszük a kellő lépéseket annak érdekében, hogy befogadhassuk a rászorulót. Tudni kell, hogy több típusú befogadás létezik. A leggyakoribb „a kollégium típusú befogadás”, amikor a gyermek ösztöndíjat és szociális jellegű elhelyezést kap. Azonban beszélni kell a súlyosabb esetekről is. Sok esetben a román állam gyámhatósági törvényei kerülnek előtérbe. Ez az eljárás egy kicsit lassabb, de természetesen ezek is megoldódnak.
Tudni kell, hogy mindkét elhelyezési mód mellett lehet a gyermekeket látogatni, hétvégenként hazavinni, és majd, amikor a család talpra áll, a gyermek véglegesen hazakerülhet.
Igazából olyanok szeretnénk lenni, mint az állomás melletti csomagmegőrzők. Nálunk a szülők bizalommal elhelyezhetik a gyermekeket, persze, annyi különbséggel, hogy mi a gyermeket neveljük, iskolába járatjuk, tehát gazdagítjuk, és nem csak megőrizzük.
– A rászoruló gyermekek befogadásán kívül tud-e valamit tenni a mélyszegénységbe süllyedt családjaikért, otthonmaradt testvéreiért?
– Beszélhetek olyan családokról is, ahonnan nyolc vagy akár tíz gyermek van nálunk… Biztos léteznek olyanok, akik nem hiszik, de igen, ha nem is naponta, de kapcsolatban vagyunk ezekkel a családokkal. Ha jól belegondolok, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy reálisan tudunk rajtuk segíteni.
– Sok adományt kapnak belföldről, külföldről. Hogyan lehet a javakat, pénzt méltányosan, igazságosan elosztani a házak között, egyáltalán tisztán, becsületesen kezelni, az utolsó fityinggel is elszámolni az adományozók felé?
– Nem gondolom, hanem állítom, hogy abszolút nincs igazságos elszámolás a Földön. És aki ezzel nem ért egyet, annak üzenem, hogy Isten sem ad mindenkinek egyformán. Én arra törekszem, hogy minden háznak adjak és gondoskodjak a rám bízott gyermekek szükségleteiről. És hogy mi van azzal, ami marad? A mi jelszónk a következő: ami marad, azt odaadjuk a nálunknál is szegényebbeknek.
– Sokat szerepel a médiában, sokat utazik, ami biztos sok idejét rabolja el. Közben a hálózat olajozottan működik, tulajdonképpen folyamatosan jelen van az oktatók, nevelők életében. Milyen lelki kötelékek tartják össze a hálózatot?
– Erről órákat tudnék beszélni. De megpróbálom magam visszafogni. Szent Ferenc nevét viseljük. Akárcsak a mostani pápa. A ferences lelkület a maga egyszerűségével, a vidám életigénylésével és a becsületes munkájával számunkra olyan iránytű, ami teljes mértékben segít eligazodni a 21. században. Ami pedig a hálózatot illeti, Istennek hála, létezik a telefon, az internet és a közösségi oldalak, melyek lehetőséget adnak arra, hogy akkor is tudjuk tartani a kapcsolatot, ha Erdély szétszórt területein is élünk.
– Meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét. Mit kíván tenni az elkövetkezőkben, hogy a tolerancia, a megbocsátás, a kiengesztelődés kegyelme eljusson minden egyes erdélyi családba, közösségbe, de a politikusok fülébe is?
– El sem hinnék, hogy mi mindent láttam-hallottam. Sok esetben a családok legféltettebben őrzött titkait is ismerem. Az van, hogy hozzánk a gyermekeket nem a földrengés, nem az árvíz és nem a háborúk hozzák. Akik idekerülnek azok sajnos (!) az emberi tévedések, a felelőtlenségek, a naivságok és a Tízparancsolat be nem tartásának a következményei! Úgy gondolom, hogy a társadalmunk akkor újulna meg, ha alázattal visszatérnénk Isten parancsaihoz, és kibékülnénk egymással. Vegyük figyelembe azt, hogy Jézus Krisztus sem hozott politikai és gazdasági reformokat. Ő az embereket belülről akarta megreformálni. Nekünk is ezt kell szem előtt tartani, figyelembe venni és véghezvinni, mert csakis így születhet meg egy új és tökéletesebb világ körülöttünk.
– Hogyan tudja a szegénységet hirdető, „kéregető” ferences lelkiség, a rend szabályait összeegyeztetni azzal az életformával, ami a rendszer fenntartása érdekében folyamatos „szereplésekre”, utazásokra kényszerítik? – A ferences lelkület lényege a legkisebbek és a legelesettebbek becsületes szolgálata. Ha koldusokkal beszélek, bizonyos értelemben ugyanazt érzem, mintha egy miniszterrel társalognék. Engem mindig az a cél vezet, amelyért évtizedek óta dolgozom. Megéri, és jó, ha mindenki tudja, csak így lehet a lelkiismeretünk teljesen tiszta és nyugodt. Hát ezért vagyok én boldog.
– Száz éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota. Erre az ünnepségre önt is meghívták. Miként fogadták, hogyan látja a palota centenáriumát?
– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívtak az említett centenáriumra. Arra gondoltam, hogy a vásárhelyieket nem egy köteg virággal, hanem egy csokornyi gyermekkel lepem meg. Az ünnepségre a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kórussal látogatottam el. Fontosnak tartottam, hogy azokkal a népdalokkal jelentkezzünk, melyeket az önök vidékén énekelnek. Jó volt ott lenni.
– Nemrég Strasbourgba látogatott, ahol találkozott az Európai Parlament elnökével is. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az Európai Parlamentben. Mindezt miként véli? Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni?
– Engem már sok mindenre felkértek. Voltak érdekesebbnél érdekesebb ajánlatok, megkeresések. Néha vakartam a fejem, de sokszor kacagtam magamban. Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és innen kiindulva soha sem álltam kötélnek, és nem is fogok.
Egyértelműen szeretném kijelenteni, hogy én mint ferences szerzetes pap a legkisebbek, a legrászorultabbak, a legelesettebbek szolgálatával szeretném a népemet szolgálni.
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Semjén Zsolt: a Sapientia egyetem a megmaradás fundamentuma és szimbóluma –
A magyar megmaradás fundamentumának és szimbólumának nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az intézmény új, kolozsvári épületének avatóünnepségén. Semjén Zsolt a magyarság megőrzését, kimunkálását és felmutatását kiemelt feladatnak nevezte. „Ez az a gazdagság, amit csak mi magyarok adhatunk az emberiségnek. Ezért kell a magyar egyetem, a magyar oktatás" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
A miniszterelnök-helyettes keresztény megközelítéssel mind a kozmopolitizmust, mind a sovinizmust antropológiai tévedésként mutatta be. Úgy vélte, kinek-kinek nemcsak a családja, a rokonai, a szomszédjai felé vannak „állapotbeli kötelezettségei", hanem a nemzete felé is, és az „égi hazához is hűtlen, aki a földi haza sorskérdései elől dezertál".
Elmondta, amiként csak az oroszság adhatta a világirodalomnak Dosztojevszkijt, és csak a németség adhatta a világ zenekultúrájának Wagnert, ugyanúgy csak a magyarság adhatta Arany Jánost, Ady Endrét vagy Bolyai Jánost.
Semjén Zsolt a magyar nyelv zsenialitásának tulajdonította, hogy a magyarság számarányán felül adott Nobel-díjas tudósokat. Ezért rendkívül fontosnak tartotta, hogy magyar nyelven folyjon a magyar fiatalok oktatása. Mint elmondta, ez a tudomány érdekét is szolgálja, hiszen a magyar nyelvű gondolkozás olyan távlatokat nyit, amelyek más nyelveken nem látszanak.
Az egyetemépítés nemzetpolitikai fontosságára is kitért beszédében a miniszterelnök-helyettes. Kijelentette, óriási szerep hárul az intézményre a közösséget képviselni tudó értelmiség kinevelésében. Úgy vélekedett, a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon. A nemzet megmaradásához azonban mind a magyarországi magyarság, mind az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra magyarsága fennmaradását szükségesnek tartotta.
„Az erdélyi magyarság legyen biztos abban, hogy számíthat Magyarországra, a magyar kormányra, és mi is számítunk önökre" – fogalmazott Semjén Zsolt. Az egyetem szenátusa Bocskai-díjban részesítette az egyetem két korábbi rektorát, Tonk Sándort és Szilágyi Pált. Tonk Sándor posztumusz kapta meg az elismerést, amelyet korábban Orbán Viktornak és Németh Zsoltnak is megítéltek.
Az egyetemépület ünnepélyes átadásán Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is részt vett. A felavatott épületet az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői áldották meg.
A magyarországi vendégeket Emil Boc és Horváth Anna, Kolozsvár polgármestere és alpolgármestere fogadta a repülőtéren.
A magyar állami támogatással felépített 5000 négyzetméteres hasznos területű kolozsvári egyetemépület mintegy ötmillió euróba (1,5 milliárd forintba) került.
MTI
Erdély.ma

Naponta ezer aláírás Székelyföldért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt közreműködésével már egy hete gyűjti az aláírásokat a fejlesztési régiókról szóló népsza-vazáshoz.
Az összefogás sikerességét bizonyítja az a 7000 támogató, aki Kovászna megyében már ellátta kézjegyével a szövetség által megfogalmazott kérdőívet. „A megyében naponta ezer aláírás gyűl össze. Látszik, hogy kezdeményezésünk megegyezik az emberek véleményével. Mi mindannyian azt szeretnénk, amit az Európai Unióban pontosan értenek: mi mondjunk véleményt saját jövőnkről” – nyilatkozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A december 8-ra tervezett népszavazáson azt kérdezik majd: akarják-e, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye, Marosvásárhely központtal, közös fejlesztési régiót alkosson? Az RMDSZ kezdeményezésére indult népszavazáson a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad-központú régióra fog vonatkozni.
Erdély.ma

Csonka egyeztetés
A kormánypártok nem válaszoltak az RMDSZ megkeresésére
Az RMDSZ helyi népszavazások kiírását kezdeményezte azzal kapcsolatosan, hogy Maros, Hargita és Kovászna megyét egy fejlesztési régióba sorolja a kormány, illetve hogy a régió központja Marosvásárhely legyen. Tekintettel az ügy fontosságára, hisz nem kizárólag a Maros megyei magyar lakosság érdekeiről van szó, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke egyeztetésre hívta a román parlamenti pártok Maros megyei vezetőit. Szerdán délután került sor erre a találkozóra.
A részletekről Brassai Zsombort kérdeztük:
– Kik vettek részt a találkozón?
– Sajnos, csak a Demokrata-liberális párt képviselője jelent meg Mihai Porutiu marosvásárhelyi elnök személyében. A Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke korábban már ismertette álláspontját. Véleménye szerint Maros megye jövője nem tartozik a Maros megyei közvéleményre. Úgy tűnik, lévén, hogy hiányoztak a tegnapi találkozóról, ezt az álláspontot továbbra is fenntartja. Ez nem túl bölcs álláspont, véleményem szerint huszonhárom év alatt el kellett volna jussunk a demokráciának egy olyan szintjére, amikor egy népszavazást és a népszavazás eredményét komolyan vesszük, főleg ha egy olyan rangú kérdésről van szó, ami a térség jövőjét hosszú időre meghatározza. Ebből a kérdésből a közvéleményt nem lehet kihagyni. Sőt, azt mondani, hogy Maros megye jövője nem tartozik a megye közvéleményére, enyhén szólva felelőtlenség.
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei vezetőinek álláspontját nem ismerjük. Ellenben a Kovászna megyei PSD képviselőjének a véleményét ismerve, azt gondolom, hogy sajnálatos módon egy olyan irányba torzítják a szóban forgó kérdéskör körüli véleményeket, vitát, ami nem túl üdvös Maros megyére nézve, hiszen nem etnikai kérdésről van szó.
– Mit mondott a háromszéki szociáldemokrata képviselő?
– Véleménye szerint a referendum fölösleges pénzkidobás, és tulajdonképpen nem szolgál egyebet, mint az RMDSZ érdekeit. Nem hiszem, hogy túl bölcs lenne Maros megyében a magyar autonóm tartománnyal riogatni a Felső-Maros menti románságot, hiszen nem erről van szó. Az, hogy a nagyobbik kormányzó párt mindmostanáig nyilatkozatokon kívül tulajdonképpen nem fogalmazott meg egy olyan szakmai elemzésen alapuló tervet, amiről vitatkozni lehetne – köztudott, hogy csak az RMDSZ tett le a kormány asztalára egy átfogó, a kérdést lényegében taglaló szakmai véleményt – , azt jelenti, hogy a kormányzó pártiak, és különösen a szociáldemokraták, politikai kérdésnek minősítenek egy olyan ügyet, ami hosszú évtizedeken keresztül befolyásolja majd a lakosság életét.
Éppen ebből a tapasztalatból kiindulva gondolom azt, hogy rendkívül nagy a felelőssége most a közvéleménynek abban, hogy felkarolja ezt az aláírásgyűjtést. A lehető legnagyobb számban és arányban ki kell fejeznünk álláspontunkat, meg kell erősítsük Maros megyével és Marosvásárhellyel kapcsolatos érdekeinket.
– Hogyan értékeli a PDL viszonyulását?
– A Demokrata-Liberális Párt nyitása mindenképpen üdvözlendő. A tegnapi beszélgetés során több kérdést próbáltunk tisztázni. A tárgyalásokat nem zártuk le, véleményem szerint a következő napokban folytatjuk, közeledni fog az álláspontunk, s majd ebben a várható együttműködésben sikerül dűlőre vinni a Maros megyeiek közös ügyét.
– Mivel indokolták a kormánypártok a távolmaradást?
– Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem válaszoltak a meghívásunkra, nem jeleztek vissza.
– Elkezdődött az aláírásgyűjtés. Hogyan haladnak?
– Több önkormányzattól kaptunk visszajelzést. A tegnap estig már több ezer aláírás gyűlt össze.
A törvény értelmében október 13-ig kell összegyűjteni a Maros megyében választásra jogosult polgárok legkevesebb öt százalékának az aláírását. Ezzel a támogató aláírással a polgári kezdeményezést beterjesztjük a megye jegyzőjéhez, aki 30 napra közvitára függeszti ki. November 14-re rendkívüli tanácsülést kezdeményez az RMDSZ-frakció, amelyen napirendre kerül az a javaslat, hogy december 8-ára írjon ki a megyei tanács népszavazást.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László továbbra sem jelenik meg az érdemrend becsületbírósága előtt
Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják.
Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László emlékeztetett: korábbi ülésén a testület elutasította az általa meghatalmazott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés bepanaszoltként személyesen védje meg magát.
"Hivatalos megkereséssel fordultam az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, (...) melyben ismételten kértem a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédem által" – közölte Tőkés László, hozzátéve, nem kíván asszisztálni egy "koncepciós perhez".
"Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a koncepciós perhez, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le" – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta miniszterelnök kérte Traian Basescu elnöktől. Tőkést azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét, amikor azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai, nyolc kitüntetett kormánypárti politikus fordult azonos szövegű beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Az azóta megválasztott héttagú becsületbíróságba is többnyire kormánypárti politikusok kerültek, ketten közülük a Tőkés elleni panasz benyújtói. Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének 20. évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv Szántay Lajos palotáiról
Tízéves a Szabadság-szobor Egyesület
Arad – Tízéves az aradi Szabadság-szobor Egyesület. Amikor létrejött, még a gyönyörű szobor visszaállítása volt a fő cél, mára, mondta a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében megtartott tegnapi megemlékezésen Király András, az Egyesület elnöke, rég túlteljesítettük a szobor újraállítását, azóta a közösség összefogásán, szervezésén, erősítésén munkálkodik az Egyesület. És, tehetnénk hozzá, szép és értékes könyvek kiadásán. Idén, az aradi Kultúrpalota százéves évfordulóján megépítőjének munkássága előtti tisztelgésként jelentették meg Ujj János Szántay Lajos palotái c. könyvét, s a nyomdából tegnap kikerült, nagyon szép kivitelezésű munka még azon frissiben került a közönség elé – úgy, hogy szerzője jószerével átlapozni sem tudta. (Ismertetésére visszatérünk.)
Ujj János elmondta: kellemetlen meglepetés számára, hogy a címlapon eredetileg társszerzőként szerepelt Cziszter Kálmán neve lemaradt (az ismert aradi műépítész „lekönyörögte magát”). A végül egyedül maradt szerző elmondta: Gheorghe Lanevski aradi muzeológus nemrégiben két könyvet is megjelentett Szántayról, megírásukkor a megyei múzeumban található iratokra, dokumentumokra támaszkodott. Szántay, a kiváló építész, többek között a Kultúrpalota és a Bohus-palota tervezője öreg korában mélyszegénységben élt, halála után leánya kénytelen volt apjának iratait eladni (mintegy két közepes fizetésnyi összegért). Ujj János nem teljesen biztos abban, hogy a könyvének megírásakor rendelkezésére bocsátott múzeumi anyag a teljes Szántay-irattár, de az biztos, hogy könyvében több olyan vonatkozás is szerepel, amely az előző, Szántayról szóló könyvekben nem.
Cziszter Kálmán személyes emlékeket is felelevenítve beszélt az építészről, akit személyesen ugyan nem ismert, de temetésén részt vett. Később – mesélte –, immár építészként, több Szántay-épület restaurálásakor közelebbről is megismerkedett munkáival, s akkor győződött meg róla, hogy remekei épületszerkezeti szempontból is kiválóak.
Horváth Levente, aki szintén közreműködött a könyv megjelentetésében, Szántay Lajosról, a két világháború közötti Arad „igazi közéleti személyiségéről”, a filharmónia hegedűséről és támogatójáról szólt, Bognár Levente alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök arról a felelősségről, amely örökségünk megőrzésében és továbbvitelében ránk hárul. Tudatosítani kell a nem magyar aradiakban is, mondta, hogy mekkora értékek vannak ebben a városban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)