A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága átiratot fogalmazott meg Olli Rehn bővítési biztosnak, amelyben tájékoztatja a Székely Nemzetgyűlés határozatáról és felkéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa a székely nép jogát az önrendelkezésre, Székelyföld önkormányzására, népszuverenitásának gyakorlására. Az SZNT Állandó Bizottsága ugyanakkor jóváhagyta a Románia államelnökének, kormányának és parlamentjének címzett megkereséseket a Székelyföld autonóm státusának garantálására vonatkozó tárgyalások megkezdéséről, tájékoztatott az SZNT elnöke, Csapó József közleményében. Az ÁB átiratot küld Magyarország kormányának, arra kérve a magyar államot, hogy gyakoroljon védőhatalmi státust Székelyföld autonómia-törekvései felett. Összeállt egy tárgyalóbizottság is, amelynek hatásköre képviselni az illetékes romániai hatóságokkal folytatott megbeszéléseken a székelyföldi autonómia-törekvéseket. A tárgyalóbizottság tagjai: dr. Csapó I. József, Andrássy Árpád, Ferencz Csaba, Izsák Balázs és Tulit Attila. Az ÁB tiltakozó átiratban tájékoztatta az illetékes hatóságokat, az emberjogi szervezeteket és a nemzetközi közvéleményt a Székely Nemzetgyűlés előestéjén Gyergyószentmiklóson elkövetett, súlyos etnikai konfliktus veszélyét magában hordozó csendőri atrocitásról. /Az SZNT tájékoztatja Ollie Rehnt. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Magyarország feladata az, hogy kétéves uniós tagságának tapasztalatait felhasználva újrafogalmazza külpolitikai stratégiáját – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az ellenzék a nemzeti érdekek képviseletét kérte számon a miniszterelnökön, míg a kormányoldal pártjai az új külpolitika szükségességére hívták fel a figyelmet. Navracsics Tibor (Fidesz) kijelentette: a nemzeti érdekeket kell képviselni a külpolitikában, elsősorban az Európai Unióban is. Semjén Zsolt (KDNP) szerint az állampolgárságról szóló népszavazás óta Gyurcsány Ferenc az utolsó a parlament üléstermében, aki a magyar nemzet vonatkozásában a történelmi felelősség szót kiejtheti a száján. Dávid Ibolya (MDF) sikeresnek nevezte Gyurcsány Ferenc külpolitikáját, ugyanakkor megjegyezte: az mindaddig kirakatpolitizálásnak minősül, amíg nem párosul a magyar nemzet előnyökhöz jutásával. Kuncze Gábor (SZDSZ) kifejtette: az euroatlanti csatlakozáshoz kell hozzásegíteni azokat az országokat, amelyekben határon túli magyarok élnek, s ezáltal javítani helyzetükön. /Vita a magyar külpolitikai stratégiáról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Erdély-szerte tiltakozó megmozdulásokat fog rendezni a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Sepsi széki szervezete, ha a magyar kormány nem változtat a határon túli magyarság iránti politikáján.  Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a Határon Túli Magyarok Hivatalának felszámolásával a magyar kormány úgy döntött: a magyar nemzet egyharmada elhanyagolható tényező.  Gazda Zoltán hozzátette: határozottan visszautasítják a magyar miniszterelnök azon kijelentését, hogy a határon túli magyarságnak semmi köze a magyarországi átalakításhoz, így a hivatal felszámolásához. „Egy nemzet fogalma a miniszterelnök szűkös látószögén is túlterjed, tagjai a határokon túl is élnek, s ezt még a román sajtó is jobban tudja, mint a kommunista és sikkasztásokkal gyanúsított magyar miniszterelnök” – szögezte le az MPSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. /Gyurcsány-ellenes tüntetések várhatók. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 27./

Cs. Gyimesi Éva úgy látja, hogy újra nagyra nyílt az olló a médiában forgalmazott valóságkép és a civilnek tekinthető magyarság tagoltságának és rétegzettségének megfelelő valóságképek között. Hol vannak a civil magyarok? Ahhoz, hogy ilyen (civil) személyekkel találkozzon, ki kell lépnie az elitnek nevezett mai magyar értelmiségből. Az egyesületek, testületek, alapítványok stb. „felülről” szervezettek. Anyaországi pénzekből élvén, szükségszerűen alakultak pártcsatolmánnyá. Cs. Gyimesi Éva szerint az igazi civilek túlnyomó többsége nem tagja az egyesületeknek, hanem elszegényedett proletár, kiöregedett falusi ember, kisiparos, cégvezető, munkanélküli lumpen. Ők a létszám-magyarok, akikre képviselők hivatkoznak. Aztán vannak többé-kevésbé gazdag polgárok is, sikeres vállalkozók, akiknek gazdagodása jó alap lenne arra, hogy az erdélyi magyar társadalom saját eltartsa önmagát. Ám ők, maga a társadalom, annak egyedi arcai az írott és elektronikus sajtóban úgyszólván soha nincsenek jelen. /Cs. Gyimesi Éva: Háttérben a civil. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

Együttműködési megállapodást kötött a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Kara. Az erről szóló dokumentumot június 26-án írta alá Nagyváradon Geréb Zsolt, a PKE rektora és Horváth Béla, a szekszárdi főiskola főigazgatója. Ez a tizennegyedik egyetem, amellyel együttműködési egyezményt kötött a PKE. A program fő célja a diák- és oktatócsere, az oktatás, a kultúra, a tudományok, a kutatások területén való együttműködés, továbbá közös pályázatok készítése, a különféle európai projektekben való részvétel, konferenciák szervezése stb. /T. H.: Tartalmas kapcsolatban reménykednek. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 27./

Az Illyés Közalapítványnak (IKA) írt nyílt levélben tiltakozik az erdélyi országos ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) az IKA Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági szaktestületében történt pályázati elbírálások módszere és eredménye miatt. Mint írják, közismert tény, hogy a hazai alkuratórium, illetve a szaktestületek többségében az RMDSZ iránt elkötelezett személyekből állnak. Aki jártas a hazai magyar köz- és politikai életben, arról is tud, hogy a MIT és az RMDSZ országos vezetősége között kialakult lehetetlen állapot immár több mint öt éve tart. Az RMDSZ vezetése az elhallgatás és a gazdasági ellehetetlenítés minden eszközét kihasználva továbbra is ellenségesen viszonyul a MIT-hez, és ez tükröződik a szaktestület döntésében is. Az Ifjúsági Szaktestületben hozott döntések módszertana minden szakmaiságot nélkülöz. A beérkezett 531 pályázatból 124 nyert, ebből a MIT és tagszervezetei (hét országos ifjúsági szervezet, valamint azok helyi fiókjai, illetve szervezetei) a leadott 99 pályázatra összesen 2 250 000 forintot, míg az RMDSZ-szel együttműködő MIÉRT és tagszervezetei a leadott 85 pályázatra 5 365 000 forintot kaptak. Az egyik csoportosuláshoz sem sorolható szervezetek kb. 3 165 000 forintban részelültek. (Százalékban kifejezve a MIT 21, a MIÉRT 50 százalékot kapott.) A szaktestületi ülésen 50 perc alatt döntöttek, a tagok többsége ugyanis előre egyeztetett döntéssel érkezett, így csak felsorolásszerűen vették át a pályázatok listáját. E döntés alapján a MIT két országos ifjúsági szervezete, a MISZSZ és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) egyetlen pályázatára sem kapott támogatást, ezzel szemben a MIÉRT-nek ernyőszervezetként 700 ezer forintot ítéltek meg. A kép teljességéhez hozzátartozik az is, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem különböző karain működő hallgatói önkormányzatok támogatását sem tartotta szükségesnek az Ifjúsági Szaktestület. A MIT június 17-i küldöttgyűlésén több országos tagszervezet szorgalmazta a tanács két szaktestületi tagjának azonnali visszahívását, mivel értelmetlennek látják a szaktestület ülésein folytatott szélmalomharcot. Ezek ismeretében a Magyar Ifjúsági Tanács elnöksége nevében Sándor Krisztina, a MIT elnöke, Somogyi Attila, a MISZSZ elnöke, Nagy Tibor, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke, Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke, Kis Zoltán, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetségének elnöke kéri a kuratóriumot, hogy: ,,1. Vizsgálják felül a Romániai Alkuratórium Ifjúsági Szaktestületében hozott döntéseket, és adjanak nyilvános magyarázatot a szaktestületi döntésekre és annak módszertanára. 2. Az őszre tervezett szaktestületi tisztújítások során vegyék figyelembe mindenekelőtt az Illyés Közalapítvány vonatkozó okiratát. Idézet a 21. fejezetből: A Kuratórium a határon túli magyar közösségek demokratikusan megválasztott vezetőséggel rendelkező, országos hatáskörű képviseleti és szakmai szerveit a Kuratórium munkáját segítő testületek (alkurató­riumok) létrehozásával bízhatja meg. Az elmúlt években többször is kértük, hogy a pénzalapok szétosztásában a politikai tényezők mellett a civil szervezetek és egyházaink is beleszólási joggal rendelkezzenek. Az erdélyi magyar civilszférában az elmúlt években az IKA Romániai Alkuratóriuma igen sokat veszített hiteléből. Immár az RMDSZ elnöke részéről is érkeztek olyan jelzések, miszerint a jelenlegi támogatási rendszer nem működhet így tovább. Bízunk abban, hogy a közeljövőben a politikum részéről valóban lesz kellő akarat arra, hogy a jelenlegi rendszert közösen megváltoztassuk.” /Meg kell változtatni a jelenlegi rendszert (Nyílt levél az Illyés Közalapítvány kuratóriumához). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./

„Arra kell gondolnunk: mi lesz öt, tíz, vagy akár negyven év múlva” – szólította fel a közös jövőbe tekintésre a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja hogyan továbbjáról vitázókat egy erdélyi színidirektor. A tervezés – rövid, közép- és hosszú távon is – egészséges dolog. Azonban a tervezgetés és változtatás rugalmasságához szükséges, hogy ne csupán azért változtassunk, mert illik. A színházi vezetők közül néhányan nemcsak hogy az utánuk következő nemzedékek esetleges opcióira, hanem az általuk vezetett jelenlegi társulatokra sem gondolnak tervezgetés közben. Ellenben ők azok, akik szívesen meghatároznák, mi történjen a fesztivállal. /Bartha Réka: Felekirályságok felelőssége. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

A múlt héten, a Szatmári Magyar Hírlap megjelenésének egy éves évfordulója alkalmából emléklappal jutalmazták a jobbára már nyugdíjas újságíró kollégákat és nyomdászokat. Örömmel köszönte meg ezt a figyelmességet Mandula Tibor, jó volt újra találkozni az egykori harcostársakkal, írta. Több mint harminc év telt el, s azóta nem csak a világ, hanem az egykori kollégák is sokat változtak, emlékezett. Az áttelepült kollégák ottani életükről ejtettek szót, mindig szívesen térnek vissza. /Mandula Tibor: Köszönet az emléklapért! = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 27./

Előzetes letartóztatásban van a terrorizmussal vádolt Florin Les, akinek két állítólagos cinkostársát is elfogták. Lest azzal gyanúsítják, hogy autóban elhelyezett bombát akart robbantani Temesvár forgalmas belvárosában, amiért a román állam szövetkezett az amerikaiakkal Irak ellen. /Terrorizmussal vádolt férfit fogtak el. Florin Les Temesváron akart robbantani. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

A szlovákiai, csehországi, magyarországi, azt megelőzően pedig a lengyelországi választások és azok kampányai arról tanúskodtak, hogy a gazdaságilag prosperáló közép-európai társadalmak elfáradtak a liberális politikától – véli Jacques Rupnik, a párizsi Politikai Tudományok Nemzetközi Kutatóintézetének (CERI-Sciences Po) szakértője a Le Monde című francia napilapnak adott interjújában. A választások azt bizonyították, hogy a választók szeretnék megváltoztatni az elmúlt évtized liberális politikáját. Ez Lengyelországban a leginkább egyértelmű. A szociáldemokrata Smer-párt is a liberális reformok kritizálásával nyerte meg a múlt hétvégén a választásokat Szlovákiában. Magyarországon áprilisban a jobbközép Orbán Viktor hasonló vonalat követett, amelyet egy sokáig bizonytalan kimenetelű, a költségvetési hiányt növelő, erősen szociális hangvételű kampánnyal végül legyőzött Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. /Közép-Európa választásai antiliberális fordulat iránti igényt fejeznek ki? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Varga Andrea tíz évi levéltári kutatásai során, főképpen az elmúlt három évben olyan okiratokra bukkant, amelyek a romániai katolicizmus történetét új adalékokkal gazdagítják. A moldvai katolicizmust három különböző szakaszra osztható. Az első időszak a Vatikán itteni hittérítőinek megjelenésével kezdődött, és tartott az 1848-as forradalomig. Nehéz, küzdelmes szakasz volt ez, az oszmán és egyéb birodalmak fennhatósága alatt álló Moldva trónján egymást sűrűn váltó uralkodók tovább nehezítették a missziós tevékenységet. A második időszak kezdete az 1848-at követő évtizedekre tehető, és a romániai kommunizmus hatalomra jutásával ért véget. Ebben az időszakban a moldvai misszió minorita rendje volt meghatározó tényező. A csángókat sokan azonosítják a katolikusokkal. A valóság az, hogy Moldvában létezik ugyan egy katolikus misszió, de a csángó hívősereg ennek csak egyik összetevője. Több mint kétszáz évvel ezelőtt Románia mai területén megtelepedett egy vallási közösség, amely elszakadt az orosz ortodox egyháztól, a lipovánokról van szó. A román ortodox nem kísérelte meg asszimilálni a lipovánokat. Mikor ide menekültek, 15 200-an voltak, jelenleg pedig csaknem 50 000-re tehető a számuk. Ezzel szemben a csángók, akik egy régi magyar nyelvjárást beszélnek, a XIX. század elején 18 ezren voltak az akkor Moldvában élő 32-33 ezer katolikus között. A moldvai katolikus közösség jelenleg több mint 250 ezer főt számlál, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint ebből mintegy 1500 a csángó. Ennek ellenére, a katolikus egyház nyilatkozatai szerint Moldvában 250 ezer katolikus él és valamennyien románok. Tanúi lehetünk a csángók elrománosításának. A moldvai katolikusok történetének második szakaszát a romániai felekezeteknek a második helyért vívott szüntelen vetélkedése határozta meg. Az 1918. évi egyesülés, majd különösen az 1929. évi konkordátum aláírása után a katolikus egyház beilleszkedett a két világháború közötti korszak román ultranacionalista áramlataiba, amit egész sor okirat, valamint a Presa Buna Kiadó (1928) könyvei tanúsítanak. A harmadik szakasz meghatározó volt az asszimilációs folyamatban, amelynek célja a magyar nyelvet beszélők elszigetelése volt. Tíz-tizenkét nehéz éven át a moldvai katolikusok felekezeti üldöztetésnek voltak kitéve, utána valamelyes javulás állt be a kommunista hatóságokkal kialakult kapcsolataikban. A harmadik szakasz dokumentumaiból kiderül, hogy a katolikus egyház jelenlegi helyzetét három körülmény befolyásolta: a Vatikán, általában a romániai, ezen belül különösképpen a moldvai katolikus klérus, valamint a Securitatetól támogatott kommunista hatóságok. Romániában, miután Bukarest egyoldalúan felmondta a konkordátumot, törvényen kívül helyezték a görög katolikus egyházat és több száz katolikus papot börtönbe vetettek. A Vatikán, hogy a feszültségen enyhítsen, kénytelen volt engedményeket tenni Románia és a szovjet befolyás alatt álló többi ország számára. Fenyegetően lépett fel az ortodox egyház is, mert zavarónak érezte a „katolikus enklávét”. Miután a Román Ortodox Egyház megkaparintott több mint 800 görög katolikus templomot, doktrínájában újraéledt a katolikusok elleni harc, amiben segítséget kapott a hatóságoktól is. A Securitate szemmel tartotta az egész klérust, úgyszintén a hívő közösségeket is. A megfigyelés kiterjedt az egyház egész tevékenységére, kezdve a vallási szertartásoktól, egészen a Vatikánnal fenntartott kapcsolatokig. A Securitate aktív, jól szervezett hálózatot épített ki besúgókból, akik közül többet a klérus soraiból toborozott. Ez a rendszer behálózta mind az ortodox mind a katolikus klérust, beleértve az erdélyi magyar vagy román papokat is. Varga Andrea kutatásai során a moldvai csángók eltűnését vizsgálta. A moldvai katolikus egyház, amely az utóbbi 150 év alatt a csángók közösségének is pásztora volt, hibás ezért. A moldvai katolikus egyháznak a csángók eredetére vonatkozó alapmunkáit könnyen lehet cáfolni. Érvényes ez Palra a moldvai katolicizmus főművére (Iosif M. Pal: A moldvai katolikusok eredete) épp úgy, mint Dumitru Martinasra is. Martinas csángó monográfiája /román nyelvű, címe magyarul: A moldvai csángók eredete, Bukarest, 1985/, a Securitate műve (UM 0544 és D – dezinformáló – ügyosztály). Egy „forrás” besúgói jelentése szerint Gherghel (iasi-i püspök) azt állította Martinas könyvének egyik kiadójáról, hogy ezredes. A Securitate tevékenysége kiterjedt a belső helyzetre, de a külsőre is, ami főképpen a Nyugat és a Vatikán félretájékoztatására összpontosult, például a „montázs” akcióban közreműködött a Securitate minden ügyosztálya, a kultusz-főigazgatóság, valamint 15 magas rangú egyházi személyiség. Egy különösképpen kétes, ugyanakkor rejtélyes alak az ultranacionalista Josif Constantin Dragan: beleavatkozott a Vatikán, a romániai katolikus klérus és a kultusz-főigazgatóság (Securitate) kapcsolataiba. Az 1970-es évektől kezdődően lépett fel mint közvetítő, ettől kezdődően a Securitate jobban be tudott épülni a romániai katolikus egyház életébe. A Securitate-jelentésekből megállapítható: 1. Azért, hogy megmenthesse romániai enklávéját, a Vatikán sorsára hagyta a görög katolikus egyházat és a moldvai csángókat, ez utóbbiakat a magyar nyelvű istentiszteletekre vonatkozó óhajukkal együtt. 2. A kommunista hatóságok a Securitate segítségével, különösen 1976 után új nacionál-kommunista vonalat követve, megtagadták a csángók minden kérését, és határozottan visszautasították, hogy a görög katolikus felekezet elismeréséről a Vatikánnal tárgyalásokat folytassanak. 3. Bukarest és Moldva érseksége továbbra is asszimilálja a csángókat épp úgy, ahogy tette a kommunista rendszert megelőzően is, a kommunista rendszer idején pedig új jelenség volt: a klérus jelentős része a Securitate kollaboránsa lett, sokan közülük ma is aktívak. Sajnálatos, hogy ez a mentalitás 1989 után sem változott, annak ellenére sem, hogy hatályos az 1521/2001. sz. Ajánlás, a Tytti Maria Isohookane-Asuma, az Európai Parlament finn tagjának abszolút semleges jelentése, amelyet 2001. május 4-én 9078-as számmal a csángók helyzetével kapcsolatban terjesztett elő. /Fordította: Barabás István./ /Varga Andrea: Egyedüli vesztes a csángók közössége? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

A moldvai csángókról értekeztek a hónap elején, magyarországiak, romániaiak – Teleki Alapítvány, Pro Európa és a moldvai csángómagyarok szervezetei. Az értekezlet színhelye a nemrég épült csángómagyar közösségi ház volt Pusztinában. A házat az értekezlet alkalmával felszentelte egy katolikus püspök, a munkácsi Majnek Antal. Ez már újdonság: Csángóföldön értekezlet a csángómagyarokról, nacionalista izgatás és ellentüntetés nélkül. És Csángóföldön házszentelés magyarul. A moldvai csángók legnagyobb kincse, az általuk megőrzött, ma már máshol sehol sem beszélt régi magyar nyelv rohamosan apad, akárcsak a beszélőinek száma. A moldvai csángók ma már román-magyar kétnyelvű közösséget alkotnak, amelyben az öregek beszélik még az egyedülálló nyelvi és kulturális kincseket őrző régi magyar nyelvjárást, a közép generációból is még néhányan értik és esetleg beszélik apáik nyelvét, a fiatalok viszont már szinte kivétel nélkül „román egynyelvűként szocializálódnak” – állapította meg az egyik tudós hozzászóló. Zsehránszky István szerint a kétnyelvűség többet ér az egynyelvű elszigeteltségnél – nyelvi szigetállapotnál. Amikor a csángók nyelvi életbentartásáért küzdünk, lényegében a kétnyelvűséget kell erősítenünk, hangsúlyozta. Ez a bákói-pusztinai értekezlet első nagy tanulsága, amit a jelenlévők hallgatólagosan elfogadtak. Csupán az egyik egyházi személy, a moldvai katolikus püspök küldötte berzenkedett, mondván, hogy ő csak románul tud, és mint vívmányt állította ezt. Pedig, mint kiderült, maga is a Csángóföld szülöttje... Ő elítéli azokat, akik más nyelvet is használnak, mindenekelőtt azokat, akik a csángómagyar nyelvjárást beszélik. Az értekezleten megfogalmazott igényt, miszerint „harmonikus és kölcsönös kétnyelvűséget kell teremteni”- nem fogadja el. Ez mutatja, hogy Iasi-ban és Bukarestben semmi sem változott a csángók – a leghűségesebb moldvai katolikus hívek! – megítélésében. A iasi-i püspök továbbra sem hajlandó engedélyezni azt, hogy a csángók anyanyelvén – tehát magyar nyelven – is tartsanak istentiszteletet az általuk lakott moldvai falvakban. Annak ellenére sem, hogy a csángók számtalanszor kérték ezt. Még a legutóbbi egyházmegyei zsinatra is elvitték a kérésüket, de mindhiába. Iasi és Bukarest hajthatatlan. A pápai nuncius is ismeri a csángók kérését, de nem szólhat bele a helyiek dolgába. Ezért ők a nacionalista kurzust megvalósító hatóságok cinkosai. Továbbra is kitartóan kell kérni a csángók számára és a csángók által a magyar nyelvű istentiszteletet minden lehetséges fórumon. A kérés megoldása érdekében segítséget kell kérni a romániai kisebbségi hivataltól, a diszkrimináció elleni tanácstól, a nép ügyvédjétől, az egyházügyi hivataltól, az emberi jogok érvényesítéséért küzdő hazai és külföldi civil szervezetektől, akár az Európa Tanácstól is stb. /Zsehránszky István: Hajtani kell a malmot! = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) vezetői által a Magyar Televízió határon túli műsoridejének lerövidítése és a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése kapcsán megfogalmazott állásfoglalására írt válaszlevelet a romániai újságírók egy csoportja. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke a lapnak elküldött levelében megjegyezte: a MÚRE vezetői, az újságírók csoportjának nyilatkozatában állítottakkal ellentétben, a maguk nevében fogalmazták meg korábbi levelüket, amelyben nem tiltakoztak, csupán annyit mondtak, „aggodalommal értesültünk a HTMH megszüntetéséről”. Ambrus kérdése: „akik meg sem fogalmazott tiltakozásunk ellen tiltakoztak, vajon milyen célt szolgáltak?” /Replika a MÚRÉ-tól. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

A ditrói székely nemzetgyűlésen is megfogalmazott autonómia-törekvések újabb helyszíne a csíksomlyói Hármashalom-oltár lesz. Helyeslést és tiltakozást egyaránt kivált ez az esemény. A július 1-jei hagyományőrző és népi értékeket éltető rendezvény, az Ezer Székely Leány Napja programtervezetében ugyanis nem szerepelt az autonómia kérdésének felvetése. – Az autonómia kérdését hangsúlyozni soha nem elég. Minden nép és nemzet arra törekszik, hogy mindenáron megőrizze és kifejezésre juttassa népi-nemzeti identitását, persze a kultúra, a nyelv, a népi tánc támogatásával, de a kulturális és közigazgatási autonómia kínálta eszközzel is – érvelt Süket Levente, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1931-ben a népi értékek megőrzésének és felújításának céljával kelt életre az ezer székely leány napi kezdeményezés, Domokos Pál Péter és a szociális testvérek közreműködésével. Akkor született meg az a jelmondat: Hitében erős, erkölcsében tiszta és hagyományaihoz hűséges lányokat és édesanyákat akarunk. – Ez ad értéket az egésznek, enélkül ugyanis jellegtelen, látványos, színdarabos műsorsorozat volna ez a nap – hangsúlyozta az Ezer Székely Leány Napjának lelki töltetét Boros Károly főesperes. – Az egyház is felkarolja a népi jelleget és a népi értéket. A hagyományokat is igyekszik tisztítani és őrizni, ilyen szempontból örömmel állt melléje, mert ez az ő feladata is. De tovább már nem – húzza meg a határt Boros Károly. /Antal Ildikó: Autonómia-fórum az Ezer Székely Leány Napján. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 28./

Kisvárdán Nyakó Béla fesztiváligazgató kifejtette: minden, ami előrevinné ezt a lassan huszadik évfordulójához közeledő rendezvényt – az infrastruktúra javítása, a szálláshelyek korszerűsítése, az új színház megépítése –, nem szándék, hanem pénz kérdése. A vita a rendezvényt jó egy hónappal megelőző időszakban pattant ki, amikor Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója fogalmazott meg sérelmeket, előbb a szervezőkhöz intézett levélben, majd A Hét című hetilapban megjelent interjúban. Parászka végül egyedül maradt ebben a vitában. A versenyjelleg megszüntetése ellen berzenkedtek legtöbben, hiszen a színházak számára fontos lenne a megmérettetés. – Fontosnak tartom, hogy legyen egy ilyen találkozó, mert pillanatnyilag egyedüli alkalom, ahol sor kerül az erdélyi színházak találkozására, a szakmával való szembesülésre – vélte Béres András, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem rektora. Dr. Kötő József színháztörténész ugyancsak a határon túli színházak versenyét látja helyénvalónak, és véleménye szerint a különböző fejlesztési elképzeléseket végrehajtva Kisvárda valóban fesztiválvárossá válhatna. /Köllő Katalin: Merre tovább kisvárdai fesztivál? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Június 25-én, vasárnap búcsúzott el 49 évig szolgált egyetlen gyülekezetétől Kolozsváron Kiss Béla evangélikus lutheránus lelkipásztor. Reményik Sándor „fehér temploma” zsúfolásig telt, a magyar és a német ajkú hívek egyaránt ragaszkodtak ahhoz, hogy jelen lehessenek. A lelkész életéből nem hiányoztak a megpróbáltatások sem: koncepciós per áldozataként hat évig sínylődött a Duna-delta mocsaraiban. A hit ott is megtartotta, sorsát isteni rendelésnek fogta fel. Sorstársaival együtt a rabság körülményei között is szolgált istentiszteletet tartottak, máléval és erjesztett marmaládéval osztottak úrvacsorát. Visszatérésekor, 1964-ben lelkésztársai befogadták. Kiss Bélának Kolozsváron kellett hirdetnie az evangéliumot, méghozzá „alkalmas és alkalmatlan időben” egyaránt. A nyugdíjba vonuló lelkipásztor továbbra is itt marad. Gyülekezete és lelkésztársai is jelezték: segítségére, szolgálatára továbbra is szükség lesz. /E.-R. F.: „Elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál” Elbúcsúzott Kiss Béla evangélikus lelkipásztor. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Június 28-án a parlament két háza elutasította a Szociáldemokrata Párt (SZDP) által benyújtott, „Tariceanu-kormány – Tettek és Hazugságok” című bizalmatlansági indítványt. A fő ellenzéki párt elégedetlen azzal, ahogyan a kormány kezeli a mezőgazdasági, egészségügyi, pénzügyi, oktatási és környezetvédelmi problémákat. Puskás Bálint, az RMDSZ szenátora úgy értékelte: az SZDP által benyújtott indítvány demagóg, pontatlan és becsületsértő megfogalmazásokkal telített. /Megbukott az SZDP bizalmatlansági indítványa. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

A Szekuritáté megmaradt az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerzésében. A rabokat is törvénytelenül kihallgató, nagyrészt a szeku embereiből álló szolgálat felszámolás alatt áll, de a személyzet a rendszerben marad. Munkamódszereik sem igazán különböztek sokkal a szekusokétól – emlékezett vissza az Igazságügyi Minisztérium keretén belül működő SIPA (Belső Korrupcióellenes Szolgálat) embereivel való találkozására a marosvásárhelyi börtönben raboskodott egykori elítélt. A SIPA fő feladata a börtönökben büntetéseket töltőktől való információgyűjtés volt, az igazságszolgáltatásban elkövetett korrupciós esetek feltárása érdekében. Aki ismeri egy börtön belső viszonyait, az nagyon jól tudja, hogy mennyire lehet megbízható az olyan információ, amit a raboktól őrzőik gyűjtenek össze” – mesélte egy neve elhallgatását kérő volt rab. A fogoly egy csomag cigiért szinte bármit elmond, amit hallani akarnak tőle. A „besúgó osztályként” emlegetett ügynökség felszámolás alatt áll. Ennek ellenére a marosvásárhelyi börtönben még fenntartanak egy irodát is. A SIPA emberei továbbra is bejárnak a börtönbe. A Börtönigazgatóságon megerősítették: az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerző szolgálataként emlegetett SIPA ügyosztály még mindig létezik. A SIPA felszámolásának már le kellett volna zárulnia, de a minisztérium halasztást kért. A „besúgó osztály” felszámolásában a tét az archívumok megszerzése. A SIPA-t 1997-ben hozta létre az akkori igazságügyi miniszter, Valeriu Stoica. Létrehozása eleve alkotmányellenes volt, mert egy ilyen szolgálatot nem lett volna szabad létrehozni és működtetni miniszteri határozat alapján. A szociáldemokrata kormányzás alatt sem helyezték törvényes alapokra a működését, csupán átkeresztelték. Cristian Diaconescu PSD-s igazságügyi miniszter a DGPA (Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály) nevet adta neki, a működését azonban nem törvényben szabályozzák, hanem kormányhatározatban. A 637/2004-es kormányhatározat alapján a DGPA országos börtönigazgatóságot, valamint a bíróságokat érintő, a nemzetbiztonságra vonatkozó információkat megszerezheti, feldolgozhatja és felhasználhatja. Ezzel az átkereszteléssel a szolgálat nemcsak más nevet, hanem kiterjesztett hatásköröket nyert. A „besúgó osztály” közvetlenül a miniszternek számolt be tevékenységéről. A DGPA alkalmazottai hatvan százalékban a volt Szekuritáté reaktivált embereiből kerültek ki. A szolgálat egyik parancsnokáról a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) ki is mutatta, hogy politikai rendőrségi feladatokat látott el 1989 előtt. Marian Ureche parancsnoksága alatt a DGPA nem mutatott be tevékenységéről egyetlen jelentést sem a parlament védelmi bizottságának. A börtönöket felügyelő igazgatóság többször is jelezte, hogy a DGPA tudtuk nélkül folytat információszerző tevékenységet a börtönökben. A szolgálat emberei speciális igazolvánnyal vagy titkosügynökök és informátorok beszerzésével behálózták a börtönöket. A szolgálatnak irodái voltak a börtönökben, kihallgattak embereket, nyomást gyakoroltak rájuk, hírszerző tevékenységekhez használták fel őket. A civil szervezetek képviselőjeként akkor a jelenlegi igazságügyi miniszter, Monica Macovei is követelte ennek a szolgálatnak a beszüntetését. A kihágások sora nagyon hosszú, a DGPA a javítóintézetekben is folytatott tevékenységet. Kiskorúaktól csikartak ki a szüleikre, rokonaikra vonatkozó információkat. De bírák és ügyészek megfigyelésével is foglalkoztak. Az eddigi titkosügynökökből egyszerű börtönőrök válhatnak. Azért csak válhatnak, mert Alexandru Serban, az országos börtönigazgatóság vezetője a közelmúltban javasolta egy, a SIPA-hoz hasonló hírszerzési szolgálat létrehozását az igazgatóságon belül, csak „más működési elvek mentén.” Amennyiben a miniszter elfogadja ezt a javaslatot, akkor a börtönkápók újra akcióba lendülhetnek. /Felszámolás alatt van a SIPA, de az ügynökök a rendszerben maradnak. Aktívak maradtak a szeku börtönkápói. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

A HTMH átalakításáról kétfajtaképpen lehet beszélni. Az első a hivatalos kormánynyilatkozatok nyelve. Mindenkit megnyugtathatnak, hogy funkciók maradnak, és hogy azok ellátásához a maradék másfél tucat ember biztos, hogy elégnek bizonyul. A néhány hónapja kijelölt új elnök a strukturális adottságokon nem tudott változtatni. Tamás Pál /Budapest/ megmagyarázta: a gyors cselekvés programjából következően nem maradhatott idő külső konzultációra a határon túli magyar politikai elitekkel. Ők a HTMH jóindulatától fontos részkérdésben erősen függenek. Végül is a magyar államigazgatás paternalista. Tamás Pál szerint a magyarországi politikai közvéleményben szinte egyöntetű az a hit, hogy a HTMH egyfajta nemzeti segélyelosztási hálózat. A cikkíró szerint olyan jelentős apparátust működtető hivatal EU-tagállamban nincsen, „amely bármilyen okból kiterjedt támogató és elosztó rendszert működtetne más tagállamok területén.” Tamás Pál romániai vagy vajdasági barátaitól hallott a HTMH lassúságáról, esetenként nehezen kiszámíthatóságáról. Magyarországon nem volt az államnak gyakorlata abban, hogy milyen kritériumok alapján, és milyen ellenőrzéssel vihet ki korrektül adóforintokat az államhatárokon kívülre. A határon túli magyar közösségek támogatása igen speciális helyi ismereteket igényel. A kilencvenes évek első felében a magyarországi társadalom keveset tudott a határon túli magyar társadalmakról. Fontosnak tűnt, hogy a határon túli szellemi kezdeményezések számára külön platformok alakuljanak. Nem ismerték Magyarországon a kinti magyar színházakat. Hát akkor hozzunk létre számukra egy külön fesztivált, ahol megmutathatják magukat – írta Tamás Pál. A „határon túli magyar kultúra ügye szakralizálódott”. Hasonló jó szándékú, „ma azonban nehezen indokolható ötletekkel tele van a padlás”. Értelmesebb lenne nagyobb blokkokat kialakítani és a blokkokon belül az érdekeltekre bízni az összegek feldarabolását. Lehet, hogy ezt valaki HTMH-nekrológként olvassa. Tamás Pál a kényszerből inkább erényt kovácsolna. /Tamás Pál. Szükségből erényt. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jún. 29./

Ha egyáltalán igaz, hát gesztusnak igen rossz a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése és maradékának beépítése a Miniszterelnöki Hivatalba. A HTMH-nak szimbolikus szerepe is van. Mint a Szent Koronának az Országház kupolatermében, írta Bodor Pál egy internetes portálon /klubhalo.hu/ rendszeresen jelentkező rovatában. Megértené, ha a HTMH személyzeti állományát csökkentenék. Azt is megértené, ha a csökkent létszámú hivatalt máshová költöztetnék, és a Bérc utcai, gyönyörű kis palotát eladnák. Föltéve, hogy a HTMH-t olyan helyre költöztetnék, ahol könnyen meglátogathatnák a határon túliak. A Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése – merő takarékosságból! – érthetetlen. „Kik a kormány tanácsadói a nemzeti érzelmek, a trianoni határokon túli magyarok, a hazai és a külmagyar hangulatok tekintetében? Valóban azt hiszik, hogy akiknek mindez fontos, azok kemény, elvakult nacionalisták?” – kérdezte. /Diurnus (Bodor Pál): A kormány testbeszéde. = Klubháló.hu/ Bodor Pálnak ez az írása megjelent a Klubhálón és a Népszabadság Online-on. Az utóbbin Bodor a következő választ kapta egy Morvax szignójú blogostól: „Amíg a határon túliaknak szánt pénz informális utakon pártemberek folyószámlájára fut, én még sóval is behinteném az összes ilyen irányú hivatalt. Miért csak a mi kisnyugdíjasainkon, nagycsaládosainkon spóroljunk? Spóroljunk a határon túliakon is, hiszen eddig is csak hitelből tudtuk folyósítani azt, amit ott aztán jól szétloptak. A só, az jó módszer most. Aztán később, ha e két párt megszűnik, vagy átalakul, lehet a nulláról kezdeni a támogatást. Addig a só jó. S ha az ország rendben lesz újra, hát istenem, jöjjön a Fidesz. Akkor már talán azt is kibírjuk gazdaságilag. Meg lelkileg is. Addig felkészülünk rá.” Bodor válasza: a spórolás megtörtént, az anyaországi összmagyar politizálás szimbolikáján hülyeség és baromság spórolni. A HTMH százhúsz alkalmazott helyett hússzal is létezhet egy ideig, aztán ha jobban megy sorunk, az akkori szükség szerint megerősíthető. Ami most történt, az csak príma ziccer a szocialista-liberális koalíció ellenében. Éppen amikor a miniszterelnök kimondta: tízmillió nevében, tizenöt érdekében politizálunk. Morvax írásában az általánosító, korrupciós vádaskodás zavaró. Morvaxnak nem sok fogalma lehet, milyen volt magyarnak lenni ott, Trianontól talán máig. /Diurnus (Bodor Pál): Válasz Morvaxnak HTMH-ügyben. = Klubháló.hu, jún. 29./

1945 telén Kolozsváron az Agronómia Monostor úti falkerítésén megjelent egy román felirat (magyarul: „Eddig tart a demokrácia és itt kezdődik a Monostor”). A Monostoron lakó magyarokat terrorizálták, a magyarul beszélő vagy közismerten baloldali beállítottságú személyeket is megverték. Nagy Károlynak ez jut eszébe, 61 év után, amikor a sajtóban a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai ellen indított hadjáratról olvas. Nagy bűnük, az, hogy a nagy nyilvánosság előtt is szóvá tették, amit majd mindenki tud. A minden tantárgyra kiterjedő magyar nyelvű oktatás jelene és jövője a „multikulturális” Babes–Bolyai Egyetemen nem biztosított. Az efféle mesterséges egyetemi képződmények helyett önálló állami magyar egyetemre, vagy legalább magyar tagozatra, illetve fakultásokra van szükség! Nagy Károly az egyetemen pedagógiát adott elő, láthatta a „multikulturálitást”. A 45 év tapasztalatai egyértelműen bizonyították azt, ami már az erőszakos egyetem-egyesítéskor előre látható volt: az egybeolvasztásnak egyetlen be nem vallott célja a magyar nyelvű egyetemi oktatás felszámolása, távlatilag pedig a magyar nemzeti tudattal rendelkező értelmiség elsorvasztása. Olyan közismert magyar értelmiségiek mint Balogh Edgár, Demeter János, Gáll Ernő, Jordáki Lajos, Márton Gyula, Nagy István, s ha megkésve is Takács Lajos, követelték Gheorghiu-Dej jelenlétében az akkori közoktatási minisztertől, hogy ha az okmány a korábbi ígéretek ellenére nem tartalmazza a magyar egyetemi tagozat létrehozását, legalább sorolja fel azokat a fakultásokat, amelyek keretében magyar nyelvű oktatás is folyik, valamint azokat a tantárgyakat, amelyek magyarul taníthatók. Ez megtörtént. (Ennek nyomán a magyar nyelven oktatható tantárgyak köre lényegesen kibővült, és mintegy tíz tantárgyat ölelt fel. Mindennek ellenére már 1961-ben kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás további korlátozása. A Bolyain több karon úgynevezett kettős szakok léteztek, olyanok például mint matematika-fizika, földrajz-geológia, román-magyar, pedagógia-magyar. Az új egyetemen ezeket a kettős szakokat megszüntették (szétválasztották), s azzal az ürüggyel, hogy az egyetem működési szabályzatában nem szerepelnek egyszakos karok, kísérletet tettek a magyar nyelvű oktatás teljes felszámolására. Ameddig Demeter János volt a magyar prorektor, ezt a támadást sikerült elhárítani. Később azonban az olyan funkciókba, mint a prorektori, prodékáni, tanszékvezetői, eleve csak olyan magyarokat neveztek ki, akik mindenben beleegyeztek. Egy másik a 70-es évektől alkalmazott gyakorlat a magyarul tanítható tantárgyak pénzügyi fedezetének az elvonása volt. Igaz több katedrán került olyan magyar tanár, aki önként vállalta, hogy az illető órákat ingyenesen megtartja, a pszichológián pedig egy tantárgy anyanyelvű tanításának költségeit Nagy István író fedezte titokban, egészen haláláig. Sokszor úgy akadályozták a magyar nyelvű tanítást, hogy az illető órát kifelejtették az órarendből, vagy olymódon, hogy nem volt terem. Az emlékező Nagy Károly például évekig a lakásán volt kénytelen órákat tartani. A főveszélyt a magyar tanári kar fokozatos elsorvasztása jelentette. Már az egyetemek egyesítésekor több magyar tanári állás megszűnt. Később, amikor egy-egy tanár nyugdíjba ment, meghalt vagy kivándorolt, a helyébe nem vettek fel mást, hanem az óráit másodállásban plusz óránként fizették. Ami a Bolyai Kezdeményező Bizottság körül folyik, a különböző szintű fenyegetések és esetleges büntetések, nem más, mint egy megfélemlítési kampány. /Nagy Károly: Meddig tart a demokrácia? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

A falunapra színes fotókkal és a község címerével ellátott programfüzetet adtak ki Árkos napja címmel. Árkos, szülőfaluja históriáját Kisgyörgy Zoltán mondta el. A község erejéből, lehetőségeiből állt össze ez a népünnepély, amelyre a magyarországi testvértelepülés, Mezőtúr önkormányzatának küldöttsége is eljött. Mezőtúr tartalmas, de jelképes értékű segélyszállítmánnyal lepte meg Árkost a december 5-i népszavazást követő napokban. Ezt köszönte meg az árkosi polgármester.  A létszámában megcsappant helybeli dr. Gelei József nevét viselő iskola tanulói szolgáltatták az ünnepség színpadi műsorát. Bálint Zoltán, a Bástyamúzeum mindenese az erdélyi üveg- és porcelánipar termékeiből rendezett kiállítást. Nyersvasból öntött vasalókból is volt kiállítás a Végh Béniám Unitárius Kultúrotthon előtt. Rendhagyó képzőművészeti kiállítást is rendeztek: az Árkoshoz valamiféle szállal kötődő képzőművészek – Ütő Gusztáv, Péter Alpár, Máthé Veronika és mások – alkotásait Élthes Barna képzőművész mutatta be.  /Kisgyörgy Zoltán: Népünnepély Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 29./

A szenátusban megszavazták a helyi közigazgatásról szóló 215-ös törvényre vonatkozó módosításokat. A jogszabály a korábban elfogadott rendelkezések mellett újabb anyanyelv-használati jogokat biztosít a nemzeti kisebbségek számára. Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a kisebbség számaránya időközben 20 százalék alá csökken, az elnyert jog elve alapján továbbra is biztosított az illető közösség anyanyelvhasználati joga a közigazgatásban, és a kétnyelvű feliratok is megmaradnak. Továbbá, azokon a településeken, ahol a lakosság számaránya eléri a 20 százalékot, nemcsak a polgármesteri hivatalokban, hanem az ezeknek alárendelt intézményekben is akár szóban, akár írásban anyanyelvükön értekezhetnek az állampolgárok. A törvény egyik legfontosabb rendelkezése szerint egyharmadról egyötödre csökkentették azt a küszöböt, amely lehetővé teszi az anyanyelv használatát a tanácsüléseken. A módosított törvény értelmében a polgármesterek úgynevezett város menedzsert alkalmazhatnak, akinek átutalhatnak bizonyos, a város- vagy községgazdálkodással kapcsolatos feladatköröket. Az RMDSZ kezdeményezésére külön fejezetben szabályozzák a kistérségi társulások létrehozását, ami újabb lehetőséget biztosít a határokon átívelő együttműködésére. /Kedvezőbb közigazgatási jogszabály. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

Majdnem tettlegességig fajultak a nézeteltérések a szenátusban a román-magyar közeledést célzó Gozsdu-egyezmény vitáján. Június 29-én úgy döntöttek, hogy a tervezetet újra kell vizsgálniuk a bizottságoknak. A szenátorok egy órát vitatkoztak a napirenden, végül a frakciók vezetői félrevonultak egyeztetés céljából. A csoportot követte négy nagy-romániás szenátor is. Körülvették Verestóy Attilát, az RMDSZ frakcióvezetőjét, aki távozásra szólította fel Nicolae Iorgát. Utóbbit – annak elmondása szerint – az RMDSZ-szenátor meglökte. Verestóy ezt nem tagadja, viszont azt állítja, a PRM szenátora súlyosan megfenyegette. Majd hozzátette: az eset nem lényeges, a sajtó nagyította fel. „A lényeg az, hogy még mindig ülnek olyan személyek a törvényhozásban, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy feszültséget keltsenek Magyarország és Románia viszonyában. Ezek közé tartozik a Gozsdu-ügy is, ezért halasztódik folyton a megoldása” – hangsúlyozta Verestóy. /Gozsdu-vita: majdnem tettlegesség. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

Románia Legfelső Védelmi Tanácsa (LVT) június 30-i ülésén elutasította Teodor Atanasiu védelmi miniszternek a liberális párt felhatalmazására tett javaslatát, hogy vonják vissza az Irakban állomásozó román katonákat. Traian Basescu államfő elsősorban a NATO-szövetségesi hűséggel indokolta a testület elutasító álláspontját. A liberális pártelnök, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök ugyanis az előző napon azzal magyarázta a katonák hazahívásának fontosságát, hogy szerinte Romániának saját belső ügyeire kellene összpontosítania figyelmét. Calin Popescu Tariceanu az LVT-ülés után bejelentette: Románia miniszterelnökeként és az NLP elnökeként továbbra is fenntartja a román katonák visszavonására vonatkozó javaslatát. /Maradnak Irakban a román csapatok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Kónya-Hamar Sándor europarlamenti megfigyelő Románia integrációs törekvéseiről nyilatkozott. Azt hangoztatják, hogy a legutóbbi országjelentésben mindössze 4 piros és 44 sárga zászló volt. Kónya-Hamar Sándort ez a 44 aggasztja, mert a sárga zászlóból bármikor lehet piros. Először történik meg az, hogy felvétel utáni védőzáradékot alkalmaznak, hároméves megfigyelési idővel. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Fel kell készülnünk az integráció negatív oldalaira. Interjú Kónya-Hamar Sándor europarlamenti megfigyelővel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Nem kívánja „drasztikusan csonkolni” a Magyar Televízió (Mtv) a határon túli műsorokat, jelentette ki Rudi Zoltán, az Mtv igazgatója a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetői által írt nyílt levélre reagálva. A romániai magyar szakmai szervezet Sólyom László köztársasági elnöknek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett levelében aggodalmát fejezte ki egyebek között a határon túli műsorok idejének csökkentéséért. Rudi emlékeztetett: jelenleg 270 perc adásidőt biztosítanak ilyen jellegű műsoroknak, ősszel pedig 250 percben sugároznak a jelenlegi öt helyett három műsorban a határon túliaknak. /Nem csonkol az mtv. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület (KCSSKE) Fábián Ernő Népfőiskolája és Ignácz Rózsa Irodalmi Klubja megtartotta évadzáró rendezvényét, amelyen az 1956-os forradalomról értekezett Tófalvi Zoltán (Marosvásárhely), Tatár Etelka (Chicago) és Gazda József, a KCSSKE elnöke. Gazda József a világtörténelmi jelentőségű tizenkét napról beszélt. Tatár Etelka, aki Aradról disszidált Chicagóba, arról tartott előadást, hogy miként tükröződik 1956 a nyugati magyarság irodalmában. Tófalvi Zoltán újságíró rengeteg dokumentum, levéltári kutatás alapján, tényszerűen ismertette az erdélyi ’56-ot és a megtorlásokat. Az előadó arra is rávilágított, hogy az erdélyi 1956 jó alkalom volt az akkori hatalomnak a magyar értékek megsemmisítésére, és sok tekintetben az erdélyi megtorlás túlhaladta a magyarországit. /(bodor): Évadzárás Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

Többéves hagyománya immár az Árkosi Művelődési Központnak az irodalmi fordítótábor, mely a héten zajlott. A fordítótáborban öt-öt román és magyar költő-író vesz részt, az együttlét során egymás műveit ültetik át anyanyelvükre, az eredeti és a fordított alkotásokból kötet készül. Az idei táborban Fekete Vince, Bogdán László, Lövétei Lázár László, Sántha Attila és László Noémi, illetve Caius Dobrescu, Alexandru Musina, Doina Ioanid, Romulus Bucur és Razvan Tupa vett részt. Fekete Vince felvetette a kortárs román irodalmat bemutató antológia elkészítésének tervét. /(vop): Kortárs román irodalom magyarul. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

A magyar honfoglalást a Kárpát-medencében kisszámú idegen történeti forrás említi, s ezek is időrendi pontatlansággal.   Lehet-e biztosan a honfoglalás időpontjának a 895-ös vagy a 896-os évet tekinteni? Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a legújabb történeti kutatás állapítja meg, hogy ,,895–900 között szállták meg a magyarok a Kárpát-medencét egy vagy két fázisban” (Tóth Sándor László: A honfoglalás időpontja, Acta Universitatis Szege­diensis de Attila József Nominatae Acta Historica, Tomus. CII. Szeged, 1995.). Történeti tény, hogy a Bizánccal szövetséges magyarok 894-ben megtámadták Simeon bolgár kánt, aki a Bizánc ellen indított hadjáratának irányát megváltoztatva a magyarok ellen fordult, de vereséget szenvedett. A Bizánccal kibékült bolgárok megverték az Árpád fia, Levente által vezetett magyar sereget, s ugyanakkor a bolgárok új szövetségesei, a besenyők is megtámadták a magyarok etelközi szállásait. Emiatt az etelközi magyarok s Levente seregének maradványai a Keleti-Kárpátok szorosain ke­resztül Erdélybe jöttek.  A honfoglalásnak ezt az útvonalát a honfoglalás kori régészeti leletek is bizonyítják. Ezek a Tusnádi- és az Ojtozi-szoroson keresztül vezető utak mentén kerültek elő Háromszék területén. A legjelentősebb honfoglalás kori lovas sírt Sepsiszentgyörgyön, az Olt bal oldali partján, az Epres­tetőn 1943-ban találták meg. A csontváz mellett egy kard, egy lándzsacsúcs, vasdarabok, (valószínű, vaskengyel maradványai), lóko­ponya s lólábszárcsontok voltak.   Egy másik lovas sír Köpecen, ugyancsak az Olt völgyében került felszínre, s leletei a budapesti Földtani Intézetbe kerültek. Egy lovas sírt pedig Kőcsukkon a két világháború között, kőrobbantás alkalmával találtak.  A Feketeügy völgyéből ismeretes a Réty–Eresztevény közelében – jelenleg Maksa községhez tartozik – levő Zádogostető nevű magaslaton egy lovas sírból előkerült vaskengyel és vaslándzsa­csúcs. Ugyancsak lovas sír melléklete lehet az a szablya is, amelyet magyar honfoglalás kori edénnyel együtt találtak 1907-ben Kézdi­vásárhely és Bereck között. Feltehetőleg lovas sír tartozékai Za­lánban a Sasos-völgyben, valamint Kézdi­már­kos­falván a Kismart nevű helyen előkerült vaszablák is. A Gesta Hungaro­rum a magyarok útvonalát jelöli meg, mégpedig a Kárpátok szorosain keresztül, s megpihenésüket, vagyis letelepedésüket Erdélyben. Az Olt, valamint a Feketeügy völgyében talált honfoglalás kori régészeti leletek alátámasztják a Gesta Hungaro­rum adatait. Nem hihető el, hogy a tusnádi Olt-szorost, valamint az ojtozit a magyarok őrizetlenül hagyták volna. Ezt bizonyítja, hogy a megszilárdult magyar királyi hatalom már a XII. században a Keleti-Kárpátok külső lejtőjére helyezi a magyar állam határát, amit a Piatra Neamt melletti Batca Doamnei-en feltárt magyar erődítmény, település és temető bizonyít. /Székely Zsolt: A honfoglalás Délkelet-Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./