Megjelent Benkő Levente–Papp Annamária: Magyar fogolysors a második világháborúban /I–II. kötet, Bibliotheca Transsylvanica 56. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007/ című könyv. A történelmi szociográfiának és oral historynak is nevezhető munka abban különbözik az eddig megjelent fogolysors-könyvektől, hogy tudományos igénnyel közelíti meg a témát. A történész-szerzők nemcsak a szovjet fogságba esett magyar katonák szenvedéseire, hanem a nyugati fogolytáborokra és Erdélyből csupán nemzetiségi hovatartozásuk miatt elhurcolt civilek romániai táborokba való internálására is kiterjesztik vizsgálódásukat. /Benkő Levente–Papp Annamária: Magyar fogolysors a második világháborúban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./

Az esélyegyenlőség elvét semmibe vevő jogi előírást szorgalmaz az RMDSZ és a liberális párt alkotta Tariceanu-kormány. A választási törvény diszkriminatív előírását az RMDSZ-nek először a 2004. évi helyhatósági választásokat megelőzően sikerült érvényre juttatnia, megakadályozandó, hogy az Magyar Polgári Szövetség indulhasson a mandátumokért. A kísérlet akkor bevált. Most ez annyi változással ismétlődik, hogy az új választási törvénytervezetet benyújtó kormány csökkentené az indulni szándékozó nemzetiségi tömörülések által begyűjtendő támogató aláírások számát. Ebben a kiszorítósdiban az RMDSZ-csúcsvezetés vállal főszerepet, szeretné nehéz helyzetbe hozni az erdélyi megközelítésből különösebb választási lehetőséget nem jelentő, szintén „pártosodó” MPSZ-t. A felmérések szerint az EP-választásokon az előzetes felmérések szerint négy százalék alatt teljesítő, bukástól tartó RMDSZ csúcsvezetése ugyanis látja: ekkora „támogatottság” a jövő évi parlamenti választásokon is előfordulhat, ezért az RMDSZ-oligarchia parlamenti jelenlétét kockáztató bármely magyar kísérletet el kell fojtani. /Benkő Levente: Kiszorítósdi. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

Baróton, az Erdővidék Múzeumban tartott előadást a forradalomról az 1956-os magyarországi és erdélyi események jó ismerője, Benkő Levente. A 20. kongresszuson Hruscsov nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyben nyíltan szólt Sztálin cselekedeteitől, a tömeges kivégzésekről, a Gulagról és az éhezés többmilliós áldozatáról. E jelentés hatására Magyarországon és Lengyelországban ún.,,olvadás” következett be, azaz néhány dologról nyíltan mertek beszélni az emberek. Az erdélyi magyarság körében is olyan kényesnek számító témákban indult párbeszéd, mint a magyar nyelvű oktatás, a kolozsvári magyar színház és opera helyzete. Ehhez az időszakhoz köthető, hogy Kolozsváron a mezőgazdasági egyetemen újraindult a magyar nyelvű képzés. Az ‘56-os események kutatásáért a Szabadság Hőse elnevezésű, tavaly nyert kitüntetését és oklevelét Benkő az 1970-ben mártírhalált vállaló Moyses Mártonnak a múzeumban kiállított zakójára tűzte. Tettét azzal magyarázta: ő semmit sem tett a forradalomért, mégis kitüntetést kapott, viszont az, aki kész volt akár az életét is áldozni, még késői elismerésben sem részesült. /Hecser László: Vihar után – vihar előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 27./

A meghurcoltak máig nem kaptak sem elégtételt, sem kárpótlást, az egykori verőlegények pedig parlamenti képviselők vagy jól menő vállalkozók – hangzott el azon a kolozsvári találkozón, amelyen az 1987. november 15-i brassói zendülésre emlékeztek a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem kara Oral History Intézete, valamint a Memoria Alapítvány kincses városi fiókja szervezésében. A zendülés két szereplője, Florin Postolachi – a brassói 1987. November 15-e Egyesület elnöke – és Dan Iacob elmondták: Romániában nincs politikai akarat arra, hogy a húsz évvel ezelőtti spontán lázadás utáni brutális megtorlás verőlegényeit, illetve a 61 elítélt munkás iratcsomóját összeállító ügyészeket és bírákat nevükön nevezzék. „Előfordult, hogy a nyilvánosság előtt kimondtuk az egyik szekus nevét, és háromévi rágalmazási per lett a következménye. Amíg az egykori, vadállatoknak sem nevezhető szekusok és pártaktivisták a parlament padsoraiban ülnek, vagy jól menő üzletemberek, addig nem is számíthatunk a társadalom megtisztulására. Ez van, ilyen országban élünk” – részletezte Florin Postolachi. Példaként említette: az őket egykor heteken át vallató szekus, Ristea Priboi a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője lett, és Adrian Nastase volt kormányfő egyik legközelebbi munkatársává vált, majd az elszámoltatás elől külföldön eltűnt. Dan Iacob hozzátette: „A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság birtokában semmilyen dokumentum nincs a brassói zendülésre vonatkozóan. ”1987. november 15-én Brassóban tízezrek tüntettek a Román Kommunista Párt székháza előtt. A munkások elindultak a pártszékház felé. Dél körül már harmincezres tömeg tüntetett. A tömeg rohammal bevette a pártszékházat, ahol –nemzetgyűlési választási nap lévén – soha nem látott finomságokkal gazdagon terített asztalokat találtak, ezen felbőszülve pedig Ceausescu-portrékat és pártzászlókat dobáltak ki az ablakon, és égettek el. „Egy alig tizennyolc éves munkatársunkat később velünk együtt azért ítéltek el, mert evett a főelvtársak kenyeréből, és megivott egy üveg Pepsit” – ecsetelte az embertelen időket Florin Postolachi. A kolozsvári megemlékezésen jelen volt az akkor egyetemi hallgató, Catalin Bia mérnök, valamint Leontin Iuhas mérnök, aki édesanyjával, Doina Cornea emberjogi harcossal néhány nappal a Brassóban történtek után nyilvánosan tiltakozott a brassói zendülés utáni tömeges letartóztatások és kínzások ellen. /Benkő Levente: A megtorlók köztünk élnek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./; Előzmény: Ristea Priboi képviselőt nemrég a Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) ellenőrző parlamenti bizottság elnökévé választották, de ezt követően olyan sajtóhírek jelentek meg, miszerint Priboi a ‘89 előtti kémelhárító egység kollaboránsa volt, akinek a Szabad Európa Rádió munkatársainak megfigyelése volt a feladata. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság újraindítja a vizsgálatot Ristea Priboi ügyében. A Legfelsőbb Védelmi Tanács február 12-én határozott: Gheorghe Fulga lesz a Külföldi Hírszerző Szolgálat /SIE/ igazgatója. /Priboi, a pribék? = Szabadság (Kolozsvár), 2001. febr. 14.

A kormány október 31-én technikai okokból elhalasztotta a politikai ítéletek hatálytalanításáról szóló törvénytervezet vitáját. A Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Vizsgáló Intézet (IICCR), a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az Igazságügyi Minisztérium volt vezetője, Monica Macovei kezdeményezésére létrejött közös tervezet augusztusban került a kormány asztalára. Ekkor Macovei utóda, Tudor Chiuariu kijelentette: „A volt politikai foglyok rehabilitálása és a kommunista diktatúrával szembenállók elleni bűntetteket elkövetők felelősségre vonása a sürgős teendők közé tartozik”. Az 1989. decemberi rendszerváltozás óta Romániában ez az első kísérlet arra, hogy a politikai alapon elítéltek az anyagi kárpótlás mellett az ítéletek megsemmisítése révén erkölcsi jóvátételt is kapjanak. A kormány törvénytervezete szerint az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között kihirdetett valamennyi politikai ítélet alanyi jogon semmis, továbbá megsemmisül minden olyan politikai jellegű hatósági eljárás, amelynek során embereket telepítettek ki, utaltak kényszerlakhelyre, internáltak munkatáborokba vagy más intézményekbe. A törvénytervezet azok morális és anyagi jóvátételét is célozza, akiket politikai megfontolásból, de közbűntények elkövetése vádjával ítéltek el. Az ilyen esetek közé tartozik például az 1980-as évek elején a rendszert nyíltan bíráló sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színművész politikai indíttatású, de az ítélet szerint közjogi elítélése; és idetartozik a 1987. november 15-i brassói zendülés résztvevői közül az a 61 személy is, akiket rendszerellenességük miatt politikai okokból ugyan, de az ítélet szerint közjogi vád, azaz huliganizmus miatt ítéltek el. /Benkő Levente: Késik, de nem múlik a jóvátétel. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

Az erdélyi magyar táncház-mozgalmat elindító kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Ezt maga a kolozsvári filharmónia igazgatója közölte Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett írásában. Tabacu szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról jelentéseket író Bíró Ferencen kívül más ügynökök is jelentettek. Marius Tabacu elmondta: 1983-tól kezdődően az 1989. december 22-i rendszerváltásig három vaskos kötetbe foglalt, több ezer oldalnyi jelentést írtak róla. Azért irányult Tabacura a Szekuritáté figyelme, mert 1980-ban beadványt intézett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. „Azt sérelmeztem, hogy Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című kötete sovén. Bár azelőtt is érezhető volt a nacionalista-kommunista vonulat, ez a Lancranjan-kiadvány volt az első, nyíltan nemzetiségellenes és magyarellenes megnyilvánulás, amely ellen tiltakoztam” – elevenítette fel Marius Tabacu. A Szőcs Géza költővel közösen megírt beadványt olyan kolozsvári értelmiségiek is aláírták, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi Júlia, Gáll Ernő, Fodor Sándor és Kántor Lajos. Tabacu emlékei szerint az RKP KB soha nem válaszolt, de 1983-ban szekusok házkutatást tartottak, majd a Szekuritátén kihallgatások következtek. „Az akkori belügyminiszter belső körrendeletet adott ki, hogy a szeku különösen figyelje »a román nevű magyar irredentákat«. A dossziémban bukkantam rá erre a rendeletre, gondolom, ezért is figyeltek rám” – mondta Tabacu. – Tabacu szerint Bíró Ferenc nem azonos Xantus Gáborral. /Benkő Levente: Titokzatos zenebesúgó. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

Budapesten árverezi el a Jancsó Elemér-téka egy részét az irodalomtörténész fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. A budapesti Studio Antikvárium árverés alá bocsátja Jancsó Elemér irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, szerkesztő és gyűjtő hagyatékának egy részét. „A budapesti könyvkereskedés által áruba bocsátott könyveket magam vittem ki, én adom el őket” – szögezte le Jancsó Miklós. Jancsó Miklós éveken át hiába kereste-kutatta édesapja hagyatékának közel húsz éve Magyarországra küldött részét, mivel szerinte budapesti megbízottja, Barabás Béla történész nem adott pontos választ arra, hogy a rábízott könyvritkaságokat miért nem juttatta el az Országos Széchényi Könyvtárba. Barabás akkor a Krónikának azt mondta: tisztességesen elszámolt. Jancsó Miklós elmondta, nehéz szívvel válik meg ezektől a könyvektől is, de nincs más választásuk, mert maholnap ki kell költözniük az államtól megvásárolt lakásukból. /Benkő Levente: Könyvet lakásért. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./

Az EP-jelöltségtől való visszalépést kéri Sógor Csaba szenátortól a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészi értekezlete nyilatkozatában. „Annak utána, hogy Tőkés Lászlónak a választásokon való indulását egyházkerületünk határozati úton támogatta, Sógor Csaba rendelkezési állományban lévő lelkésznek – külügyi előadó-tanácsosnak – szolgálati kötelessége lett volna felettes egyházi hatóságának engedélyét kérnie az EP-képviselőjelöltség elfogadásához. Lelkészértekezlet felkéri Sógor Csaba rendelkezési állományban lévő lelkészt, hogy minden további nélkül lépjen vissza a jelöltetéstől” – áll a testület nyilatkozatában. Sógor Csaba elmondta, most már nem lehet visszalépni az EP-jelöltségtől. Sógor Csaba a 2000. őszi parlamenti választásokon szerzett először, majd 2004-ben másodszor szenátori mandátumot az RMDSZ jelöltlistáján. Ezt megelőzően a Hargita megyei Csíkcsicsó református egyházközségének volt a lelkésze. /Benkő Levente: Sógor: késő visszalépni. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

A táncház Magyarországon alakult ki széki mintára. 1977-ben onnan származott vissza Erdélybe: először Kolozsváron indult be, majd rövid időn belül Csíkszeredában, Vásárhelyen és más városokban, emlékezett Könczei Csilla a vele készült interjúban. Olyan korszakban jött létre, amikor nem létezett gyülekezési szabadság, ezért felértékelődött a társadalmi szerepe. A szeku különösen figyelte a magyarságot, a kisebbségieket, nem tudta eltűrni a táncház létét, ezért dolgozott ki stratégiákat arra, hogy az alulról építkező jellegét megszüntesse. Könczei Csilla elmondta, édesapja soha nem beszélt otthon arról, hogy bevitték a szekura, megfenyegették, kihallgatták, talán azért, hogy óvja családját. A suttogások szintjén lehetett tudni, hogy táncházasokat is bevittek. A táncházról sokan jelenthettek, ezt mutatják azok az iratok, amelyeket Könczei Csilla nyilvánosságra hoz a Transindexen közzétett „szekus-blogján”. A szekusok nem egyszerűen a táncház betiltását, hanem az emberi kapcsolatok megmérgezését és a közösségek szétverését célozták meg. Végül a kolozsvári táncházat azért szüntették be 1984-ben, mert rájöttek: a hivatalosan elfogadott vonulatba való bevonási kísérlet kudarcba fulladt. Azonban a szekusok elérték, hogy az akkori táncházasok az 1980-as években szinte mind kimentek Magyarországra. A Tranzit Alapítvány és a Láthatatlan Kollégium által kezdeményezett „Az emberi piramis” elnevezésű projektben nyilvános beszélgetésekbe kezdtek: a diktatúra piramisjellegét, és az azon belül kialakult szerepeket akarják értelmezni. Nem egyformán oszlanak meg a bűnrészességek, a felelősségek. Könczei Csilla mikroszkopikus látleletet szeretne nyújtani a kisebbségi társadalom egy korszakáról. Számára visszatetsző volt, hogy a Szilágyi Domokos-ügyben csak Szilágyi Domokost nevezték meg besúgóként, mert ő halott, nem tud reagálni. Könczei Csilla /sz. Kolozsvár, 1963. júl. 14./ adjunktus a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészkarának magyar néprajz és antropológia tanszékén. 1986-ban végzett a BBTE magyar–angol szakán, 2004-ben doktorált ugyanott néprajzból és etnológiából. Kutatási területei: táncelmélet, nem verbális kommunikáció, vizuális kommunikáció, reprezentációelmélet, kulturális és nembeli kisebbségek, újabban szekusdossziék. /Benkő Levente: A diktatúra emberi piramisa. Interjú Könczei Csilla néprajz- és szekusdosszié-kutatóval. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

November 11-én véget ért 13. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az egyik magyarországi vendég, Závada Pál író, a Jadviga párnája szerzője készülő, a 20. századi magyar történelem fontosabb pillanatait megrajzoló regényéből olvasott fel részletet. Az irodalmi esten jelen volt még Szabó T. Anna kolozsvári származású költő, valamint Várady Szabolcs, aki a 60. születésnapjára összegyűjtött írásait tartalmazó kötetéről beszélt. A könyvvásáron a Pallas Akadémia idei terméséből mutatták be Mircea Dinescu Szegek, ebek és szúró darazsak című politikai szatíra-kötetét Váli Éva fordításában. Ugyanott jelent meg Benkő Levente és Papp Annamária Magyar fogolysors a második világháborúban című nagyszabású munkája. A Kriterionnál látott napvilágot Szász István Tas Beszédes hallgatás című kötete, az egykori kolozsvári Hitel folyóiratról. A Mentor Kiadó többek közt Kincses Elemér Soha című regényével, Nagy Attila Café Flamingo és Fazakas Attila Őszi halrajok című versesköteteivel mutatkozott be. A Tamási Áron születésének 110. évfordulójára szervezett felolvasó maraton már az első napon érdektelenségbe fulladt. /Antal Erika: Könyvek és szerzőik. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

„Amikor majd megírják Románia igazi történelmét, abban méltó helyet kell kapnia 1987. november 15-ének. Mély tiszteletem mindazoknak, akik fellázadtak, akik meghaltak, és akik emiatt szenvedtek” – jelentette ki november 12-én Brassóban Emil Constantinescu volt államfő a brassói zendülés huszadik évfordulója alkalmából a megyei tanács – 1989 előtt a Román Kommunista Párt és a néptanács Brassó megyei székháza – falán elhelyezett emléktábla leleplezésén. Constantinescu szerint a főhajtással az állam is adós. November 12-én a Brassó Megyei Tanács székházában tartott ünnepi gyűlésen a megyei önkormányzat díszoklevéllel és fejenként 1500 lejes prémiummal ajándékozta meg a brassói November 15. Egyesület 84 tagját. 1987. november 15-én Brassóban tízezrek tüntettek a pártszékház előtt. Dél körül már harmincezres tömeg tüntetett Nicolae Ceausescu pártfőtitkár és a kommunizmus ellen, Ceausescu-portrékat és pártzászlókat égettek el. A megtorlás során a milícia és a szekuritáté verőlegényei több száz embert kínoztak meg. A zendülésben résztvevők közül 61 személyt ítéltek el, akiket más megyékbe deportáltak, 27 főre pedig kényszerlakhelyet róttak ki. A vallatásokon megkínzott emberek közül 14-en haltak meg a zendülés óta eltelt években. „A megtorlás azonban másokat is érintett, hiszen a kommunista hatóságok húsz társunknak a feleségét is arra kényszerítették, hogy férjével együtt száműzetésbe vonuljon, vagy váljon el” – egészítette ki Florin Postolachi, a zendülés egyik résztvevője, a brassói November 15. Egyesület elnöke. Brassóban november 15-csütörtökön nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen méltatják a húsz évvel ezelőtti eseményt, és bemutatják a visszaemlékezéseket tartalmazó November 15-e című emlékkötetet. /Benkő Levente: Emlékezés a zendülésre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

A moldvai csángómagyarok története, néprajza és élete központi témája a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében november 13-án kezdődő XV. Erdővidéki Közművelődési Napoknak. A nyitónapon Halász Péter budapesti néprajzkutató Erdőfülében Szeret vize martján… A moldvai csángómagyarok múltja, jelene és jövője címmel tart vetítettképes-előadást, amelyet a napok során több helyszínen is megismétel. A csángómagyarok megismerését szolgálja a Képek a moldvai csángók kultúrájából című kiállítás is, az Erdővidék Múzeumában, továbbá Zakariás Erzsébet kolozsvári néprajzkutató Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok című könyvének Baróton esedékes bemutatója, valamint Ségercz Ferenc és barátai péntek esti táncháza a baróti Művelődési Házban. Az idei napok rendezvényei Erdővidék tizennégy helységére terjednek ki. /Benkő Levente: Középpontban a csángók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Közel háromhetes halasztás után a kormány november 19-én elfogadta a politikai ítéletek semmissé nyilvánításáról szóló törvénytervezetet. A Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Vizsgáló Intézet, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint a Monica Macovei volt igazságügyi tárcavezető kezdeményezésére létrejött és a kormányhoz benyújtott tervezet a rendszerváltozás óta az első kísérlet arra, hogy a politikai alapon elítéltek az anyagi kárpótlás mellett az ítéletek megsemmisítése révén erkölcsi jóvátételt is kapjanak. Eszerint alanyi jogon semmis, és hatályát, valamint jogi következményeit veszti az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között hozott minden olyan végleges bírósági vagy törvényszéki határozat, amelyet a kommunista rezsimmel való szembenállás miatt mondtak ki; egyben megsemmisül minden olyan politikai jellegű hatósági eljárás, amelynek során embereket telepítettek ki, utaltak kényszerlakhelyre, internáltak munkatáborokba vagy más intézményekbe. Eckstein-Kovács Péter jogász, RMDSZ-szenátor jelezte: módosító indítványt nyújt be, hogy „a politikai hátterű, de közjogi perekben elítéltek esetében ne az érintetteknek kelljen kezdeményezniük a jogorvoslatot, hanem az egykori vétkes állam jogutódjaként a mai kormányzat hivatalból kezdeményezze, és vállalja magára ezeknek a pereknek az ügyintézését”. /Benkő Levente: Körvonalazódik a jogorvoslat. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./

„Semmiképpen sem mondhatunk le az anyanyelvű tudományosság műveléséről, de elzárkóznunk sem szabad. Éppen ezért támogatjuk a nyitást, a más nyelven történő közléseket is” – fogalmazott Egyed Ákos akadémikus, történészprofesszor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a hét végi A magyar tudomány napja Erdélyben című kolozsvári konferencián. Románia uniós csatlakozásával a romániai magyar tudományosságnak is szembe kell néznie az olyan kihívásokkal, mint a globalizáció – amelyben meg kell őrizni a nemzeti sajátosságokat, fejtette ki. Az anyanyelvű tudományosság fontosságát támasztotta alá előadásában Péntek János nyelvészprofesszor, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság /KAB/ elnöke. Elmondta: egy 2001-ben végzett felmérés szerint a Kárpát-medence legelterjedtebb nyelve a magyar, a lakosság 39,7 százaléka beszéli, s bár az egyetemi oktatásban a magyar nyelv még mindig háttérbe szorul – lassan fél évszázada, hogy Magyarország határain kívül nincsenek állami magyar egyetemek –, mind a mai helyzet, mind a kilátások jobbak, mint 1989 előtt. /Benkő Levente: Hagyomány, nyitás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./

Legalább tízéves vitára adott választ Székelyföldön az EP-választás. Az 1996-os helyhatósági választások óta leárulózták azokat az embereket, akik független jelöltként indultak a helyhatósági választáson. Az RMDSZ nem értette meg, hogy ott, ahol a magyar önkormányzati mandátumokat nem fenyegeti veszély, hagyni kell, hogy verseny rostálja ki az alkalmatlan jelölteket. Most a versenyhelyzet legitimitást nyert Erdély-szerte. Erdélyi léptékben az RMDSZ és Tőkés László támogatottsági aránya 60:40 százalék, Székelyföldön pedig közel azonos mértékű. A polgári oldalnak nem árt tudni, hogy a sikert elsősorban nem önmagának, hanem Tőkés Lászlónak köszönheti. /Benkő Levente: Legitimált esély. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Tucatnyi felső-háromszéki besúgó álnevének jutott birtokába a Krónika napilap. Egy 1984. augusztus 28-i, kézdivásárhelyi keltezésű, egyetlen gépelt oldalnyi jegyzőkönyvről van szó, amelynek kíséretében az 1989. december 22-én Kézdivásárhely főterén népharag áldozatává lett Aurel Agache, a helyi milícia gazdasági osztályának őrnagya tizenkét besúgó álnevét és dossziéját, valamint tizenhárom nyomozati iratcsomót adott át kollégáinak, Ioan Banciu főhadnagynak és Aurel Grama hadnagynak. Egyelőre talány, hogy kik lehetnek azok a személyek, akik Agache őrnagynak embertársaikról jelentettek. Erről a dokumentumot a laphoz eljuttató Aurel Dionisie Agache, az elhunyt őrnagy nagyobbik fia sem tudott beszámolni. Szerinte ez aligha tudódik ki, miután 1989. december 22-én, a romániai rendszerváltozás kirobbanása napján a tömeg a városi milícia épületéből és lakásukból is kidobálta és megsemmisítette az iratokat, a Krónikának átadott irat pedig a lakásukban megmaradt egyetlen dokumentum. A jegyzék szerint a besúgók közül Dumitru, Lipinka és Vasile az akkori állami kereskedelmi vállalatról (ICS) jelentettek. Csernáton községért egy Koday Z. fedőnevű személy „felelt”, a Munka Szövetkezetről Tibi, a városgazdálkodási vállalatról Torok (Török?), az egykori kereskedelmi lerakatról (ICRA) Cojoaca, a kórházról pedig Jenő jelentett. A besúgók között szerepel Deák Sándor, Peri Ion, Orban és Andrei fedőnév is, ezekről nem derül ki, hogy milyen intézményekről kellett jelentéseket tenniük. /Bartos Lóránt, Benkő Levente: Ki fújt Agachénak? = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./

Karácsonyi megbékélésért imádkoznak a vitázók a 6200 lelkes, román többségű, Kolozs megyei Aranyosegerbegy 1100 lelkes református gyülekezetében. A heves szócsatáktól terhes perpatvarban a hívek egy része a lelkészt és az egyházközség presbitériumát, utóbbiak és a gyülekezet másik része az előbbieket teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Többen Gede Sándor lelkészt teszik felelőssé a kialakult helyzetért, mert a lelkész nem látogatja a betegeket, a presbitérium jóváhagyása nélkül vásárolt és rendelt bútordarabokat az egyházközségi irodába, és egyéves halogatás után helyezte el a bankban azt a 42 millió lejnyi összeget, amelyet a holland hittestvérek hoztak az egerbegyi gyülekezetnek. Amikor a presbiterek felszólították a lelkészt a pénz bankbeli elhelyezésére, a lelkész kihívta az egyházi pénzügyi ellenőröket, akik megrovásban részesítették a presbitériumot, amiért nem az egyházközség nevére helyezték el a pénzt a bankban. A viták miatt a presbiterek egymás után mondtak le, 2003 januárjában pedig szabálytalanul kellett tisztújító közgyűlést tartani, miután senki sem vállalta a presbiteri megbízatást. A lelkész szerint a felsorolt állítások nem fedik a valóságot. /Benkő Levente: Gonosz szóra jót várnak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./

Nagy Mihály Zoltán történész mutatta be Kolozsváron Benkő Levente – Papp Annamária szerzőpáros Magyar fogolysors a második világháborúban /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ c. kötetet. Nehéz hadifoglyokról, internáltakról írni, derékba tört emberi sorsokról, szétszakított családokról van szó, ezeknek a történeteknek a feltárásában a történész túlzottan objektív lehet, másrészt vannak a témával foglalkozó könyvek, amelyekben a túlzott szubjektivizmus háttérbe szorítja vagy mellőzi a kontextus, a történelmi környezet ismertetését. Ebben a kötetben azonban a szerzők szépen elegyítik mindkettőt, hiszen a fogolytáborokról csak mint statisztikákról nem elég írni. A két kötetes könyv hosszú bevezető tanulmánnyal indít, valamint részletes forrásgyűjteményt tartalmaz, amelyben román és magyarországi hadtörténeti levéltárak anyagait közlik. Ezeket az anyagokat visszaemlékezésekkel, interjúkkal egészítik ki a fogolytáborokról szóló leírásokkal. Kiderül, hogy a közhittel ellentétben az amerikai, angol és francia fogolytáborok nem nevezhetők „barátságosnak”, gyakran élelmet, orvosi ellátást, sőt szállást nélkülözve tengődtek a foglyok, az elhurcolt hadifoglyokban és civilekben a táborokba jutott lelkészek és papok próbálták tartani a lelket. 300 000–350 000 főre tehető azoknak a száma, akik nyugati hadifogolytáborokba kerültek, ők 1945 őszétől 1947-ig kerültek haza, a szovjet táborok foglyainak hazajutása 1956-ig is elhúzódott. 400 000–450 000 magyar hadifogoly volt ezekben a táborokban, akiknek csak fele tért haza. Papp Annamária közölte, személyes okokból foglalkozik ezzel a nem kimondottan nőies témával, ugyanis nagyapja több éves szibériai fogság után mesélt élményeiről. /F. I. : Magyar fogolysors a második világháborúban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Megjelent a Székelyföld folyóirat 2008-as, első Évkönyve. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális folyóirat legújabb vállalkozásában, a bő négyszáz oldalas kötetben az 1997-ben indult havilap számaiban közölt irodalmi termés legjavát tették közzé. Hatvankilenc szerző tollából, gondolataiból a mai erdélyi lét keresztmetszete rajzolódik ki, a székelyföldiek mellett belső-erdélyi, partiumi, illetve magyarországi szerzők is szerepelnek. Ezzel az évkönyvvel és Erdélyről nyújtott képpel kíván ünnepelni a tizedik évét megért Székelyföld. /Benkő Levente: Irodalmi tükör magunkról. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

A sorkatonai szolgálat megszüntetésével Magyarországon is, Romániában is megszakad a bakaélethez, a férfivá avatáshoz kapcsolódó évszázados hagyományok és rítusok sorozata. De ez nem jelenti azt, hogy szellemi, illetve tárgyi vonatkozásban nincs feltárni és megőrizni való – hangzott el a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT), valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke szervezésében a hét végén Kolozsváron lezajlott ülésszakon. Az eltűnt katona című kétnapos konferencián magyarországi és erdélyi néprajzkutatók tudományos közlései, könyv- és folyóirat-bemutatói, filmvetítései azt támasztották alá: a katonai szolgálat, a velejáró mindenkori harci események és a hadifogság a kutató számára rengeteg titkot rejt még. A budapesti Honismeret folyóirat katonai hagyományokkal foglalkozó különszámát bemutató Halász Péter főszerkesztő és folklórkutató megjegyezte, hogy a magyarországi önkéntes néprajzi gyűjtők legutóbbi tanácskozásán meglepően nagy érdeklődés mutatkozott a közel százötven éves magyar sorkatonaság tárgyi és szellemi öröksége iránt. Két könyvet mutattak be a tanácskozáson. A második világháborús hadifogolytáborok és a sztálini lágerek folklórjából ízelítőt nyújtó – Vasvári Zoltán társszerzővel írt, és 2006-ban kiadott – Áldozatok című könyvét Küllős Imola budapesti egyetemi tanár, kutató ismertette. Benkő Levente és Papp Annamária bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia gondozásában néhány hete megjelent Magyar fogolysors a második világháborúban című kétkötetes munkájukat, az első olyan erdélyi kísérletet, amely élő visszaemlékezések, naplófeljegyzések és levéltári források összevetésével próbált képet nyújtani a fogolytáborokról. /Szolgálat nincs, emlék van. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Doina Cornea a vele készült beszélgetésben elmondta, azért állt ki a kommunizmus idején, hogy az írók, az értelmiség magatartását ostorozza. Ana Blandiana, Gabriel Andreescu, Dan Desliu, Mircea Dinescu – maréknyi emberen kívül mindenki hallgatott. Doina Cornea a Szabad Európa Rádión keresztül nyilvánosságra hozott leveleiben a romániai értelmiség passzív magatartását bírálta, az emberekhez szólt, hogy győzzék le magukban a félelmet és a kishitűséget. Nagy kérdés, hogy az 1989-es forradalmat ki idézte elő. Doina Cornea szerint a Szekuritáté egy része és a hadsereg belső hírszerző szolgálatai készítették elő. És Gorbacsov is, mert meg akart már szabadulni Ceausescutól. A Szekuritáté kihasználta a Papp László volt református püspök és Tőkés László akkori temesvári lelkész közötti konfliktust. Amikor egyre több román és szerb nemzetiségű ember is kiállt Tőkés László mellett, őbenne még nem volt semmi remény. 1989. december 21-én Kolozsvár tele volt katonákkal, milicistákkal, szekusokkal. Azután Doina Cornea elindulta a főtér felé. A járdákon páncélosok álltak, feléjük irányított fegyverekkel. Másnap, 22-én egy fekete esőköpenyes fiatalember kopogott be hozzá, kérte őt, jöjjön az ortodox katedrális előtti térre, nagygyűlés lesz. Ceausescu megfutamodása után az ortodox katedrálisban megint találkozott azzal a fekete köpenyes fiatalemberrel. 22-én délután értesült arról, hogy a Nemzeti Megmentési Front (FSN) listáján ő az első, Ana Blandiana a második, Mircea Dinescu a harmadik, Ion Iliescu az utolsó. Közleményt adtak ki demokratikus elveket, magántulajdont, politikai pluralizmust hirdető programról Amikor később újra közölték a programot, már szó sem volt benne ezekről az elvekről. Most már látja, tévedett, amikor televízión keresztül lebeszélte a bukaresti fiatalokat a további tüntetésekről. Azt hazudták ugyanis neki, hogy terroristák leselkednek rájuk, tehát azt mondta: Édes gyermekeim, ne kockáztassátok az életeteket, menjetek haza, a FSN programja demokratikus, amelyet ha nem tart be, én leszek az első, aki ellenzékbe vonul. Doina Cornea /sz. Brassó, 1929. márc. 30./ a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának francia szakos tanársegéde volt, fordító, publicista, kommunistaellenes ellenzéki. 1980-ban írta meg első szamizdatkönyvét (Incercarea labirintului), majd négy, szintén szamizdatfordítást készített. 1982 és 1989 között 31 levelet tett közzé a Szabad Európa Rádió révén Ceausescu Romániájáról. Állásából eltávolították, 1989. december 22-éig megfigyelés alatt tartották. /Benkő Levente: Gyávaságunk árát fizetjük. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

„Tizenkét éve soha semmilyen problémám nem volt, újabban úgy látszik már terroristának néznek, amiért egy erdélyi magyar nyelvű történelmi folyóiratot szerkesztek és terjesztek” – fakadt ki Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész azt követően, hogy az utóbbi két hónapban már kétszer találta Történelmi Magazin példányait tartalmazó csomagokon a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét. Nem először fordult elő, hogy a Sepsiszentgyörgyön postázott folyóiratcsomagok feltépve érkeznek meg a címzetthez, annak egyik sarkán pedig a „SC G4S Security Services SRL Controlat Antitero 10” feliratot tartalmazó pecsét szerepelt. Egy hónap múlva, december 5-én Kádár újabb folyóiratcsomagot küldött, ezúttal Kolozsvárra, azonban ezt a küldeményt is felbontották, és erre is ráütötték a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét. Elmondta, az is előfordult, hogy a Dicsőszentmártonba küldött csomagját huszonöt nap múlva kapta vissza, teljesen újracsomagolva. Kádár Gyula történész gyanúsnak tartja, hogy az általa kiadott és terjesztett Történelmi Magazin című folyóiratot tartalmazó csomagokon az utóbbi időben terroristaelhárító cég bélyegzője díszeleg. Szerinte csak az lehet erre a magyarázat, hogy az általa 1996-ban alapított Történelmi Magazinban, valamint más lapok hasábjain nyíltan foglalkozik a romániai magyarság kérdéseivel, ezek között felvállalja és népszerűsíti az autonómia gondolatát. „Vajon nem zaklatással, a Történelmi Magazin olvasóinak megfélemlítésével állunk szemben? Mert elképzelni sem tudom, hogy én valamilyen módon gyanús terrorista lehetnék” – foglalta össze Kádár. A történész „a helyes magyarságtudat erősítését szolgáló független erdélyi folyóiratként” határozza meg lapját. Nem a csomag tartalmát, hanem az esetleges veszélyforrásokat, netán robbanóanyagok, mérgező anyagok létét vizsgálja a Román Posta által szerződéses alapon megbízott SC G4S Security Services Kft. – tudta meg a Krónika a kolozsvári területi postaigazgatóságtól. „A csomagokat nem bontják fel. Kizárólag biztonsági okokból történő, teljesen törvényes eljárásról van szó” – magyarázta a szakember. Hozzátette: a küldemények csomagolásának megrongálását csak akkor kérhetik számon bárkitől, miután az ügyfél kérésére kivizsgálják annak panaszát. A posta Kovászna megyei igazgatója, Vajda András elmondta: a nagy elosztókban bizony gyakran dobálják a csomagokat, nem ritka, hogy az egy-egy autónyi rakomány aljára kerülő küldemények a hatalmas teher alatt megrongálódnak. Ilyenkor újracsomagolják azokat. A G4S Security Services Kft. bélyegzőjének feltűnése azonban Vajda Andrást is meglepte. A G4S Security Services Románia-szerte integrált biztonsági feladatokat lát el több mint tíz éve. /Benkő Levente: Gáncs vagy óvatosság? = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./

„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

Az RMDSZ továbbra is az arányos képviselet elvét szorgalmazza az új választási rendszerben – hangoztatta Kelemen Hunor ügyvezető elnök kolozsvári sajtóértekezletén. A politikus elmondta, hogy az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt együtt vett részt a Pro Democratia szervezet által, e kérdés kapcsán szervezett vitafórumon, ahol azonban a jelenlévők nem tudtak egységes álláspontot kialakítani. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az RMDSZ számára a legfontosabb cél a romániai magyarság parlamenti képviseletének biztosítása. /D. B. : RMDSZ: kell az arányosság. Tőkés tárgyalásokat sürget. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./ „Sem a párbeszédtől, sem az együttműködéstől nem zárkózunk el, de szeretnénk látni a Magyar Polgári Párt programját és ajánlatát” – válaszolt Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke arra a kérdésre, hogy az RMDSZ hajlandó-e tárgyalni a nemrég bejegyzett MPP-vel. /Benkő Levente: Kelemen Hunor: várjuk a Magyar Polgári Párt ajánlatát. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

Az RMDSZ Bihar megyei vezetősége és a Magyar Polgári Egyesület /MPE/ elnöksége a sajtón keresztül üzenget egymásnak a helyhatósági választások előtt megrendezendő összmagyar előválasztások kapcsán, ugyanakkor Kolozsváron sem lehet még tudni, melyik politikai alakulattal lépne koalícióra az RMDSZ. Az RMDSZ Bihar megyei választmánya február elsejei ülésén úgy döntött, közös előválasztást szorgalmaz Bihar megyében, amelyen a szövetség és a polgári alakulat jelöltjei megméretkeznek egymással. Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök felszólította az MPE vezetőségét, reagáljon nyíltan a felkérésre. Közben az MPE tagjai, szimpatizánsai négy településén jelentkeztek önkormányzati képviselőjelöltnek. Egy-két napon belül dől el, hogy az MPE hogyan reagál az RMDSZ ajánlatára – nyilatkozta Kóródi László, az MPE elnöke. Kolozsváron Emil Boc jelenlegi polgármestert, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnökét tartják a legesélyesebbnek a tisztség megszerzésére. Emil Boc még nem jelentette be, hogy indul-e a polgármesteri székért. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke jelezte, el akarják érni, hogy Kolozsvár vezetése továbbra se legyen egyszínű, azaz, ha Emil Boc helyén marad, a két alpolgármestert az RMDSZ és a PNL, esetleg utóbbi helyett a PSD adná. A jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, Boros János a megyei tanács egyik alelnöki székére pályázik, ezért László Attila vállalná az alpolgármesteri megbízatást. A huszonhét tagú kolozsvári tanácsban a PD-L nyolc, az RMDSZ és a PNL hat-hat, a PSD öt, a PRM pedig két képviselői mandátummal bír. /Benkő Levente, Pap Melinda: Nincs együttműködés? = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkara az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt években is indított néprajz–magyar szakot, azonban az idén végző hallgatók csak a jelenlegi tanév kezdetén szembesültek a ténnyel, hogy a bolognai rendszer bevezetésével, a három tanév lejártakor nem jutnak úgynevezett „szakpáros” diplomához. Ennek oka, hogy – a bolognai követelmények szerint – a néprajz és a magyar két külön tudományághoz, a társadalomtudományhoz, illetve az irodalomtudományhoz tartozik, így a bölcsészkar nem adhat oklevelet a társadalomtudományi karhoz tartozó néprajz, valamint az irodalomtudományhoz tartozó nyelv és irodalom szak elvégzéséről is. Emellett az is gond, hogy a néprajz főszakos hallgatók a magyar nyelvet csak másodszakként tanulták. Ez azt jelenti, hogy a néprajz főszakosok az idei tanév végén magyar nyelvből sem kaphatnak oklevelet. Elterjedt információk szerint az egyetem vezetősége megígérte, a minisztérium tervei szerint egy negyedik, szintén államilag támogatott tanévet írnak ki az érintett évfolyam részére, így a néprajz főszakosok felvehetik a magyar főszakon kötelező tantárgyakat, és ezekből levizsgázva magyar szakos diplomához is juthatnak. A diákok úgy tudják, a pótévet nem a következő, 2008/2009-es tanévben indítanák be, ugyanis az elképzelés szerint megvárnák a most másodéves, és a bolognai rendszerben csak néprajz szakot hallgató diákokat is. A felajánlás viszont nem elégítette ki az idén végzős, néprajz–magyar szakra jelentkezett hallgatókat, akik szerződésszegésnek nevezik az egyetem ígéretét. Nem értik, miért kellett a magyar főszak tárgyaiból is vizsgázniuk, ha diplomájukra nem kerülhet rá, hogy magyar nyelv és irodalom szakot is végeztek. Magyari Tivadar, a BBTE rektor-helyettese elmondta: a tisztázatlan helyzet a hallgatók két csoportját érinti. Az elsőbe a mostani első- és másodévesek tartoznak. Magyari szerint mire ők végzősök lesznek, a most tapasztalható bonyodalom minden bizonnyal tisztázódik. A másik csoport esetében azonban sürget az idő, mert a 2006-ban és 2007-ben végzettek, valamint a 2008-ban végzők még mindig nem tudják, hogy milyen szakképesítés kerül a diplomájukra. A BBTE néprajz és antropológia tanszékének vezetője, Keszeg Vilmos nem részletezte az előállt helyzettel kapcsolatos álláspontját. Jelezte: az üggyel kapcsolatosan az oktatási tárcához fordultak. Magyari Tivadar cáfolta azokat az értesüléseket, hogy az egyetem egy negyedik, ingyenes tanév felajánlásával próbálná jóvátenni a hibáját. /Benkő Levente, Páva Adorján: Dupla vizsga, sima oklevél? = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./

A nyolcvanadik életévét betöltött Bálint Lajos könyvtervezőt köszöntötték Kolozsváron, akit a kolozsvári Szabédi-házban kis ajándékokkal leptek meg, Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, az est házigazdája pedig bejelentette, hogy a közművelődési egyesület életműdíjjal jutalmazza az ünnepeltet. Bálint Lajos egyetemet akart végezni. Nagy István rektor azt vágta a fejéhez: »Magának nem azért adtunk tandíjat, hogy tanuljon, hanem azért, hogy eltűnjön innen«. Tudniillik Bálint Lajos édesapját kulákká nyilvánították, akinek a fiát el kellett tiltani a képzéstől” – emlékezett Dávid Gyula. Bálint Lajos több évtizedes munkájának eredménye az a több mint ötezer könyv, amelyet megtervezett, és aki ezekből a kötetekből építi tovább várát. /Benkő Levente: Kötetekből épülő vár. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./

Előfordulhat, hogy a minisztérium által 2007 decemberében jóváhagyott tordai Jósika Miklós magyar tannyelvű iskolában idén ősszel nem lesz tizenegyedik, illetve tizenkettedik osztály. A Mihai Viteazul Gimnázium magyar tagozatán tanuló 10-ikes és 11-ikes diákok többségének a szülei beadványban kérték az iskola vezetőségétől, hogy e két osztály a 2008–2009-es tanévben ne költözzék át az új Jósika Miklós Iskolába. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes értetlenül áll a tordai szülők kezdeményezése előtt. /Benkő Levente: Tordai iskola: kell is, nem is. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./ Tordán egyes magyar szülők nem kérnek a nagy erőfeszítések árán kiharcolt, ősszel induló magyar gimnáziumból, és azt kérvényezték, hogy gyermekeik a Mihai Viteazul Gimnázium magyar tagozatán fejezhessék be tanulmányaikat. E kérvények megkérdőjelezik az önálló magyar intézményrendszer kialakításáért vívott harc létjogosultságát. Sokan szintén mérlegelik, nem kockáztatják-e egy-egy kérvény pozitív elbírálását, ha azt magyarul megfogalmazva nyújtják be? Ez bizonyítja, hogy nincs teljes jogegyenlőség. Aki a magyar nyelvet, a magyar intézményt választja, az kockázatot vállal. A nyelvhasználati jogok, a kicsikart intézmények csak tüneti kezelést nyújthatnak a valódi problémára. Tényleges megoldás csak az lehetne, ha a finnországi svédek mintájára a romániai magyarokat is államalkotó társnemzetként, a magyar nyelvet pedig az állam második, az elsővel egyenrangú hivatalos nyelveként ismernék el. /Gazda Árpád: A félmegoldások bosszúja. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) több mint négyszáz címből álló könyvadományt adott át Erdővidék Múzeumának. A Baróton működő intézmény azt követően gyarapodott szakkönyvekkel, hogy az EME a könyvtárában több példányban is megtalálható könyveinek egy részét átadta. Az alakuló baróti dokumentációs könyvtár a napokban újabb, több száz kötetes budapesti adománnyal fog gazdagodni. „Könyvállományunk lassan eléri a kétezer, a tárgygyűjtemény pedig a háromezer darabot. Nagyon remélem, hogy idén ténylegesen is elkezdhetjük a múzeum bővítését” – tájékoztatott Demeter László történész, az Erdővidék Múzeuma vezetője. Anthony Gall ír származású, Ausztráliában élő Kós Károly-kutató díjmentesen készítette el Erdővidék Múzeuma bővítési látványtervét, a kivitelezési rajzok elkészítéséhez azonban már pénz kell. Uniós fejlesztési forrásokból a pénz jelentős részét lehetne megszerezni. A jelenlegi épületben Erdővidék nagyjainak, köztük Baróti Szabó Dávidnak hoznak létre emlékszobát. Erdővidék Múzeuma ugyanis azon a telken működik, amelyen Baróti Szabó Dávid, a 18–19. században élt jezsuita pap, költő és nyelvújító szülőháza állt egykoron. Erdővidék Múzeumát 2006 novemberében avatták fel. /Benkő Levente: Kis helyen nagy remények. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./