Felavatták szeptember 14-én Csíkszeredában a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumnak otthont adó új épületet. A rendezvény egyben tanévnyitónak is számított, hiszen az iskola hatszáz diákja és tanáraik mától az új épületben kezdhetik el a tanulást, és nem kell többé a város különböző részeibe rohangálniuk órákra. /Benkő Levente, Túros Eszter: Romokból európai iskola. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./

1992-ben azzal az elképzeléssel indult a kolozsvári Polis Kiadó, hogy széles fronton folytatnak mindent, amit annak idején a Kriterion elkezdett – ugyanis 22 évig a Kriterionnál volt szerkesztő, emlékezett a kezdetre Dávid Gyula irodalomtörténész. Elmondta, hogy inkább olyan könyveket adott ki, amelyek valamilyen formában Erdély irodalom- és művelődéstörténetével összefüggtek, eredeti irodalmat kevésbé. Demény Péter kezdeményezésére indították a Prospero Könyvek színészinterjú-sorozatot és a Kettős tükörben sorozatot, amelyben a magyar irodalmi monográfiák szerepeltek. A kilencvenes évek elején indították a Remekírók diákkönyvtára címmel sorozatot, melyben 50-60 kötet jelent meg. Két nagy teljesítménye van a kiadónak az utóbbi időkben, az egyik Bánffy Miklós életműve, 1997-ben jelent meg az első kötet Válogatott novellák címmel, a másik ilyen a Reményik-életmű kiadása. A magyarországi Luther és Kálvin egyházi kiadókkal indították el az Összes versek kiadását, majd a Reményik irodalmi vonatkozású cikkeit és kritikáit. Két irodalomtörténeti dokumentumkötetük is napvilágot látott – Benkő Levente 1956 szeptember 29-30. és a Kriterion-táborokról. Az első azoknak az 56-os gyűléseknek a jegyzőkönyve, ahol az írók a kisebbségi magyarság kérdésében szólaltak meg. A másik a szárhegyi írótalálkozók története, azért érdekes, mert – 1980-ban Domokos Géza kezdeményezésére olyanszerű fórum szeretett volna létrejönni, mint az erdélyi Helikon íróinak találkozója volt Marosvécsen – a megvalósult három Kriterion-találkozó jegyzőkönyvét, felszólalásait, előadásait tartalmazza a kötet. /Varga Réka: Mindenevő könyvkiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

A Kolozsváron megjelenő Krónika napilap vezető szerkesztője, Gazda Árpád belefáradt a vezetői munkába, ezért újságíróként folytatja a munkáját. – Kilenc éve vagyok a lap egyik vezetői székében, mondhatni belefásultam a munkába – nyilatkozta Gazda Árpád, hozzátette, továbbra is a lap főmunkatársa marad. A Krónika rovatvezetője, Benkő Levente is váltásra adta a fejét, ugyancsak a fáradság számlájára írta döntését, más munkahelyben gondolkodik. /Belefáradtak, elfásultak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./

„Iskolánk megmentése érdekében mindent megteszünk, ami az erkölcs és a szeretet keretében megtehető” – jelentette ki a kolozsvári Báthory István Gimnáziumba beolvasztott Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Pázmány Péter Általános Iskola tiltakozó szülői közössége nevében Bazsó-Dombi Attila. „Így akarjuk megerősíteni Kolozsváron a római katolikus felekezeti oktatást” – magyarázta Kovács Sándor kolozsvári főesperes. Kifejtette: ezzel a döntésükkel azt akarják előkészíteni, hogy amikor majd az oktatási törvényben is rögzítik a felekezeti oktatás mikéntjét, a Báthory-gimnázium azonnal visszavegye az 1948-as államosítás előtti felekezeti tanintézet-szerepét. „Nem rombolni, hanem építeni akarunk. Remélem, hogy az idő majd minket igazol” – mondta a főesperes. Schuller Hajnal, a katolikus gimnázium igazgatója szerint ez kétséges. Bár felajánlották, de nem fogadja el a felekezeti oktatásért felelős aligazgatói tisztséget a Báthory-gimnáziumban, mert ezzel a katolikus gimnázium megszűnését legitimálná. Kovács Sándor elismerte, hogy döntésükről nem tájékoztatták előzetesen Jakubinyi György érseket sem, mert mindennek, ami itt történik, ő, Kovács Sándor a felelőse. /Benkő Levente: Azonos tartalom, más forma. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./

Jövő év január elsejétől veszi át jogilag saját hatáskörébe a Kolozsváron megjelenő Művelődés című folyóiratot Kolozs megye tanácsa. A testület 2007. szeptember 19-én egyszer már meghozta ezt a döntést, a minisztérium hatáskörébe tartozó folyóirat átállásához szükséges kormányhatározat viszont mindmáig nem született meg. Reméli, most már megtörténik az átállás, mondta az anyagiak hiányában majdnem működésképtelenné vált Művelődés főszerkesztője, Szabó Zsolt. /Benkő Levente: Januártól a megyei tanácsé a Művelődés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./

1944 őszén a bosszú és a gyűlölet uralkodott el Erdélyen. A déli országrészbe tömegesen hurcolták internálótáborokba az akkori román hatóságok a magyarok ezreit: lelkészeket, tanárokat, tanítókat, ügyvédeket, vállalkozókat, tollforgatókat, de gyermekeket és asszonyokat is. Észak-Erdélyben tömeggyilkosságok sorozatáig menő véres leszámolásokkal kellett szembesülnie a magyaroknak. Ebbe a magyarellenes atrocitássorozatba illeszkedett az 1944. szeptember 26-ai szárazajtai mészárlás. 1944. szeptember közepén Sepsiszentgyörgyön Gavrila Olteanu, a Maniu-gárda parancsnoka beszédében a magyarokról szólva így fogalmazott: ,,E gyilkos banditák által kiontott vér nem marad megbosszulatlanul, a visszavágás kegyetlen és kemény lesz. " Az akkori háromszéki román megyevezetés támogatásával a Maniu-gárdák szócsöveként megjelenő Desrobirea című lap a magyarokkal szembeni teljes és végleges leszámolást célzó törekvéseket világosan megfogalmazva hirdette, hogy "kegyetlenül meg lesz torolva a magyarok által a múltban elkövetett minden gyilkosság és bűn, akárcsak az 1940 óta megölt 50 000 román élete. (…) A vihar pillanatai keménységet és hússzaggatást követelnek, nem pedig bocsánatot és sajnálatot. (…) Csak a halál és a vérontás jelenthet igazságos elszámolást köztünk és a puszták barbárjai között. (…) Most tudjuk, hogyan kell megfizetni az ezer éve ellenünk elkövetett minden gyilkosságért és rablásért", következésképpen a magyarokat "vagy meg kell semmisíteni, vagy vissza kell üldözni Ázsiába". A szárazajtai tragédiához "természetesen" az is kellett, hogy a korabeli közigazgatás – vagy annak egyes képviselői – áldásukat adják a gyűlöletre. A Maniu-gárda sepsiszentgyörgyi parádéján a Nemzeti Parasztpárt háromszéki elnöke, a prefektusi tisztséget 1944 szeptemberének derekán átvevő dr. Victor Cerghi Pop gyógyszerész azt hangoztatta, hogy "a rossz megsemmisítése létszükségletté vált", s hogy "meg kell semmisítenünk minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja". Ebben a hangulatban már csak ürügy kellett a leszámoláshoz, ami Szárazajta esetében adott volt: a román–német katonai, emberveszteséget is követelő csetepaté a falu határában 1944. szeptember 4-én. Amelyről a legújabban előkerült román törvényszéki és katonai források is megerősíteni látszanak azt, amit az emberek már akkor tudtak: a szárazajtai magyar civileknek nem lehet a számlájára írni a katona-halottakat. Akkor mi másként lehetne értelmezni a kihullt vért s a könnyeket, ha nem a gyűlölet gyümölcseként? /Benkő Levente: Gyűlölet és gyümölcse. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./

Tanár és hallgató számára egyaránt nagyobb jövedelmet ígér a megkezdődött tanév. A képviselőház elfogadta a tanári fizetések 50 százalékos emelését, az ösztöndíjak tízszázalékos emelését ígérte január elsejétől a tanügyminiszter. Kevesebb óraszámot és gyakorlatiasabb oktatást ígérnek az idei egyetemi tanévben a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetői. Csökken az órák száma, ami más munkamódszer kidolgozását követeli, tájékoztatott Magyari Tivadar, az intézmény rektor-helyettese a szeptember 29-i kolozsvári tanévnyitón, mely háromezer elsőéves diák számára jelentette az egyetemi év kezdetét. A rektor-helyettes elmondta, idén tavasszal kapták meg a magyar karok a tantervi önállóságot, ami azt jelenti, hogy ők dolgozzák ki a saját munkaprogramjukat. Ugyanakkor élhetnek az önálló pénzügyi gazdálkodás nyújtotta lehetőségekkel is. Nagy László, a BBTE akadémiai tanácsának elnöke kiemelte: az elméleti szakképesítés európai szintű az egyetemen, a gyakorlati tanulásra az idei tanévben nagyobb figyelmet fordítanak. Alapképzésben a magyar tagozat 61 szakon működik, idén területfejlesztés, televízió és film szak, földméréstan, mérnöki geológia szakok indulnak új képzésekként a BBTE-n. Cristian Adomnitei tanügymiszter az ösztöndíjak tízszázalékos emelését ígérte, az egyetemista szervezetek viszont százszázalékos növelést követelnek, és amennyiben ez nem történik meg, tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba. /Varga Melinda: Önállóság karnak és diáknak. Egyetemkezdés béremeléssel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./ Magyari rektor-helyettes közölte, az elmúlt tanévben az egyetem diákjai sikeres Tudományos Diákkonferenciát szerveztek a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel együtt, amelyhez hasonló a ’90-es években volt utoljára. Sikernek könyvelte el, hogy tavasszal kiemelkedő számú, többségében fiatal szakember pályázott meg egyetemi oktatói állást. Tavaly ilyenkor nyolc új magyar tagozatos oktatót köszönthettek, idén 27-tel bővült a tanári csapat. Ugyanakkor nyárára sikerült engedélyeztetni az összes tervezett mesteri programot. Az idei tanév első előadását Szabó Levente, a magyar irodalmi tanszék adjunktusa tartotta az ünnepélyes megnyitó keretén belül. Ugyancsak szeptember 29-én volt a BBTE magyar közgazdasági karának tanévnyitója, amelyen Pete István adjunktus elmondta: az elmúlt 8 év bebizonyította, hogy minőségi oktatás folyik a karon képzett szakemberekkel. – Öt szakirány működik a karon. /D. I. : Közel 3000 magyar elsőéves kezdi a tanévet a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ Közel állunk ahhoz a pillanathoz, amikor egy összetettebb egyetemi autonómiatervezet benyújtása előtt a magyar tagozatnak el kell döntenie minden tanszéken, hogy élni kíván-e az önálló pénzügyi gazdálkodásnak már a tavasszal felkínált lehetőségével. Vannak már helyi, azaz kari szintű tagozatok, ahol ezt kipróbálták, és működik – jelentette ki szeptember 29-én a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának ünnepélyes tanévnyitóján Magyari Tivadar rektor-helyettes. Közölte: a magyar diákok több mint ötven százaléka tandíjmentesen tanulhat, az arány viszont csalóka, mert az érdeklődők inkább csak a tandíjmentes helyeket töltik be. A legfájdalmasabb fejleménynek tartotta, hogy az egyetem nem tudott kettős képzést igazoló oklevelet adni a teológia–idegen nyelv és a néprajz–idegen nyelv szakos hallgatóknak, bár ezt beiratkozáskor megígérték. /Benkő Levente: Magyar tagozati autonómia? = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./

„A tényállás nem változott: a római katolikus iskola teljes személyzetével beolvadt a Báthory-gimnáziumba” – nyilatkozta Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes annak kapcsán, hogy a Kolozs megyei tanfelügyelőség visszavonta a kolozsvári Pázmány Péter Gimnázium igazgatója, Schuller Hajnal iskolaigazgatói kinevezését. Kolozsváron az érintett diákok és szüleik körében nyugtalanságot váltott ki, hogy a kolozsvári római katolikus egyházmegye augusztusban kérvényezte, az oktatási tárca pedig jogerőre emelte a gimnázium beolvasztását a kolozsvári Báthory István Gimnáziumba. A Báthory-gimnáziumban címzetes tanári állását elfoglaló Schuller Hajnal még semmilyen értesítést nem kapott az oktatási tárcától felmentésével kapcsolatban. /Benkő Levente: Nem engednek a tanodából. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./

A Máramaros megyei Majszin, valamint a Beszterce-Naszód megyei Borgóprund helység mártírtelepüléssé nyilvánításáról fogadott el törvényt október 8-án a képviselőház. Az alsóház nem vetette el annak gondolatát, hogy a második világháborúban véráldozatot adó más, magyar és német helységek is hasonló megtiszteltetésben részesüljenek. A nacionalista hangvételű vitában a felszólalók többsége támogatta a két észak-erdélyi helység, Majszin, illetve Borgóprund mártírrangra emelését. „Nemcsak az 1940. szeptemberi magyar bevonulás, illetve az 1944. őszi visszavonulás során különféle atrocitásokban szenvedett román falvak, hanem olyan magyar és német lakosságú helységek előtt is lehet és kell tisztelegni, amelyeknek ártatlan és kiszolgáltatott lakói ugyanúgy megszenvedték az atrocitásokat. Ide tartozik például Szárazajta, Csíkszentdomokos, Gyergyóremete, Gyanta és Egeres is” – mondta el a Krónikának a vitán felszólaló Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Emlékeztetett: az RMDSZ összeállított egy erre vonatkozó törvénytervezetet, amelyet azonban már nem lehet előterjeszteni, a közelgő választási kampányra való tekintettel a parlament bő egy héten belül befejezi munkáját. Az RMDSZ elképzelése összhangban áll a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője és a jogi bizottság elnöke, Florin Iordache javaslatával, miszerint átfogó törvényben minden olyan helységet mártírtelepüléssé kellene nyilvánítani, ahol az 1940 és 1944 közötti időszak háborús eseményei vagy utóeseményei során a bevonuló fegyveresek polgári személyeket öltek meg. 1944. október 10-én a Beszterce-Naszód megyei Borgóprundon a visszavonuló magyar csapatok hét polgári személyt lőttek agyon. Október 14-én a visszavonuló magyar katonák Majszinban 39 román és három zsidó munkaszolgálatost lőttek le, akikről azt feltételezték, hogy partizánakciót terveznek. Traian Basescu államfőnek kell még ellenjegyeznie a Majszint és Borgóprundot vértanúhelységgé nyilvánító törvényt, a jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után a két falu kifüggesztheti a „Mártírtelepülés” – feliratú táblát. 1944 őszén többtucatnyi észak-erdélyi helységben történt magyarellenes atrocitás. A leghírhedtebb vérengzések közé tartozik az 1944. szeptember 26-i szárazajtai mészárlás, amelynek során tizenegy helybéli magyar lakost agyonlőtt, kettőt pedig lefejezett a Maniu-gárda. Ugyanez a szabadcsapat október 8-án Csíkszentdomokoson tizenhárom magyar személyt lőtt agyon. A magyarellenes atrocitások során a Tudor Vladimirescu hadosztály a Bihar megyei Gyantán 47, a szomszédos Kishalmágyon hat magyar civilt, köztük nőket és gyermekeket lőtt agyon. Magyarremetén 35 magyar polgári személyt gyilkoltak meg a román csapatok, a Kolozs megyei Egeresen pedig a Maniu-gárda 13 magyar munkást lőtt agyon. Az RMDSZ 1995 októberében már előterjesztett egy törvénytervezetet Egeres, Csíkszentdomokos, Szárazajta, Gyanta és Magyarremete mártírtelepüléssé nyilvánítására, ezt azonban elutasították. /Benkő Levente: A magyaroknak is gyógyír kell. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

Sem a magyarországi közjogi méltóságok, sem a romániai magyar politikusok nem tettek annak érdekében, hogy megszülessen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtását követő megtorlás romániai politikai foglyait rehabilitáló törvény – erre hívta fel a magyarországi közjogi méltóságok, valamint az RMDSZ-politikusok figyelmét Varga Andrea. Az 1956 romániai hatásait kutató, Bukarestben élő magyar történész a magyarországi közjogi méltóságokhoz intézett levelében szóvá tette, hogy az október 23-i megemlékezésekből éppen „a magyarországi ’56-os drámák romániai folytatódásával kapcsolatos minimális rokonszenv, a beleérzés legcsekélyebb megnyilvánulása” marad ki. Varga Andrea szerint bár az egykoron meghurcoltak kitüntetéseivel, romániai ’56-os emléktáblák avatásával, illetve koszorúzásokkal történtek gesztusok, a magyar diplomáciának a kirakatperek sorozatában elítélt egykori politikai foglyok rehabilitálását célzó kezdeményezései „messze elmaradtak a szükségestől”, ráadásul „Románia politikai vezetése a legkisebb jelét sem mutatja annak, hogy az európaizálódási folyamatban el kívánna számolni morális tartozásaival a rendszerváltozásokat előkészítő szereplők irányában”. Varga Andrea ugyanakkor az RMDSZ-es politikusokhoz intézett levelében szóvá teszi, hogy ők sem tettek a jóvátétel érdekében. „Történtek lépések, a folyamatot elindítottam” – nyilatkozta a kérdés kapcsán Frunda György, aki 2007 novemberében Kolozsváron jelentette be: kérni fogja az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtását követő megtorlásban kivégzettek rehabilitálását. Az RMDSZ-es szenátor – akinek édesapjára a hírhedt Faliboga-perben mondtak ki halálos büntetést, majd változtatták meg az ítéletet életfogytiglanra – megerősítette: kezdeményezése csak a Szoboszlai-, valamint az érmihályfalvi perben, illetve más csoportok esetében kimondott és végrehajtott halálos ítéletek áldozataira vonatkozik. Arra a felvetésre, miszerint Romániában nincs a politikai ítéletek semmisségét kimondó törvény, Frunda szenátor azt mondta: a politikai bűncselekmény fogalmát meghatározó jogszabály már létezik, s bár rehabilitációs törvénytervezet is készült, ennek elfogadására nincs politikai akarat. Eckstein-Kovács Péter szenátor, a szenátus jogi bizottsága volt elnöke elmondta: a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) kezdeményezésére benyújtott semmisségi törvénytervezetet a képviselőház visszaküldte az alsóház jogi szakbizottságához, a készülő jogszabály azonban több mint egy éve a fiók mélyén hever. Varga Andrea történész összeállított egy törvénytervezetet, amely egyebek mellett kimondja, hogy a Groza-kormány szovjet nyomásra 1945. március 6-án történt hatalomra jutásától a politikai perek de iure 1964 augusztusában történt megszüntetéséig terjedő időszakban kimondott ítéletek semmisek. Leszámítva a háborús, illetve a lakosság elleni bűncselekményeket, illetve a népirtást. /Benkő Levente: A mulasztásért mindenki felelős. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

A tapsviharral fogadott Sólyom László köztársasági elnök Baróton előbb a középiskola számítógéptermét, majd a névadó Baróti Szabó Dávid emlékszobáját tekintette meg. Sólyom László erdélyi látogatásáról szólva kijelentette: azért fontos, hogy bejárja a magyar megyéket, mert az újságokból, a tévé híradójából nem derül ki, miként gondolkodnak az anyaországtól elszakítottak.,,Látni kell az emberek arcát, kezet kell fogni velük, így érezni a magyar nemzet egységét” – fogalmazott. A kommunista diktatúra ellen magányosan tiltakozó cseh, magyar és székelymagyarnak közös emléket állító alkotást Moyses Márton testvére, Moyses Éva leplezte le, majd Sólyom László koszorút helyezett el. Az avatásra előkészített 1956-os emlékműnél az ötvenkét esztendővel ezelőtt történteket Józsa Árpád Csaba elevenítette fel. Sólyom László elmondta, kérte a román államfőtől, hogy rehabilitálják az 1956-os romániai elítélteket. Az új emlékművet Puskás Attila volt politikai fogoly és az alkotó, Éltes Barna képzőművész leplezte le. Sólyom László néma főhajtással adózott a forradalom hősei és a kommunista hatalom által bitófára küldöttek emléke előtt. Benkő Levente újságíró, történész 1956 erdélyi vetületeinek néhány mozzanatát ismertette, majd részletesebben szólt az erdővidéki bebörtönzöttekről. Kutatásai szerint a régióból származó 58 politikai elítéltre összesen 383 év börtönt róttak. A magyarországi Politikai Foglyok Szövetségét képviselő Mádi Jenő kijelentette: azért lázadt fel a fiatalság, mert világossá vált számára, hogy lelket, hitet és hagyományt felemésztő kommunista rezsim került hatalomra, s ebbe nem akart belenyugodni. A Kovászna megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, Török József az emlékmű elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönte meg a kereskedelmi társaságoknak, egyházaknak és alapítványoknak. /Hecser László: Sólyom László és a barótiak 1956 hőseire emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./

„Tudja meg ezt a jövő nemzedék, és ha felnőnek, beszéljék el ezt az ő fiaiknak. Hogy ne felejtsék Isten nagy tetteit” – idézte a 78. zsoltárt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján a kolozsvári unitárius templomban tartott ökumenikus istentiszteleten Szabó Árpád unitárius püspök. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a bukásában is győzedelmes magyar forradalom megmutatta a nagyvilágnak: kis nép is képes felkelni a zsarnokság ellen – ha van elegendő hite hozzá. Pap Géza erdélyi református püspök azt emelte ki, hogy „diktatúra volt, diktatúra lesz, mert azok egymást követik a történelemben. Isten pedig azért épít diktatúrákat is, hogy próbára tegye az embert”. Kolozsvár alpolgármestere, László Attila elmondta, hogy a megtorlás során a súlyos ítéletekből Erdélynek, ezen belül Kolozsvárnak is bőven kijutott, de ezért és a forradalom idején vállalt rokonszenvért akkor sem kellett, és most sem kell senkinek lehajtott fővel járnia. A résztvevők megkoszorúzták a templom előcsarnokában, az 1956-os forradalom emlékére felállított márványtáblát. /Benkő Levente: Senkinek nem kell lehajtott fővel járnia. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./

Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

A baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében megvalósuló 16. Erdővidéki Közművelődési Napok tizenhat településen kínál koncerteket, kiállítást, tudományos előadásokat, könyvbemutatókat, kézműves-foglalkozást és huszonnégy órás olvasómaratont. Biblia-kiállítás nyílik a baróti Erdővidék Múzeumában, majd Györgypál Lajos néhai tanár festményeiből összeállított tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők. Illésfalvi Péter budapesti hadtörténész Erdély 1944-ben címmel, Berekméri Róbert marosvásárhelyi levéltáros a 27. székely könnyű hadosztály címmel tart majd előadást, Fehér János művészettörténész évszázados erdővidéki kőfaragványokról értekezik. Csikány Tamás budapesti hadtörténész Háromszéki határőrök Magyarországon 1848-ban, Kedves Gyula budapesti hadtörténész Székely huszárok 1848-ban címmel tart előadást. A rendezvénysorozat keretében könyveket is ajánlanak: Antal Jenő Vadászemlékeim és Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró Háromszéki vártúra kalauz című könyveit mutatják be Bölönben, utóbbit pedig Nagybaconban is. Baróton Nagybaczoni Molnár Ferenc budapesti történész Tábornokok földje, Erdővidék, valamint Benkő Levente – Papp Annamária Magyar fogolysors a második világháborúban című köteteit ismerhetik meg az érdeklődők. /A régió ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), nov. 18./

December 14-étől Hargita néven új nemzetközi gyorsvonat közlekedik Brassó és Budapest között, jelentette be Tánczos Barna szállításügyi államtitkár. Ezt a lakossági igények tették indokolttá, hogy a Brassó és Budapest között az erdélyi szakaszon éjszaka közlekedő Korona nemzetközi gyorsvonatnak legyen Erdélyen nappal áthaladó párja. /Benkő Levente: Indul a Hargita. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./

December végéig jogilag is bejegyeztetik a Kolozsvár Metropolisövezet Fejlesztési Egyesületet. A tervezet már elfogadott tizennégy község elöljáróit meghívják arra a kolozsvári tanácskozásra, amelynek célja a további tennivalók egyeztetése. Kolozs megye fejlesztési terve szerint Kolozsvár metropolisövezetté, nagyvárosi zónává alakul át. Az eredeti elképzelés szerint a kincses város közvetlen szomszédságában levő községek csatlakoztak volna ehhez, de mivel a kör bővült, tizenkilenc helység alkotná a leendő metropolist. Kolozsvár mellett Apahida, Erdőfelek, Csürülye, Szászfenes, Gyalu, Kisbács, Kajántó, Egeres, Magyargorbó, Magyarszentpál, Kolozsborsa, Bonchida, Nemeszsuk, Kolozs, Ajtony, Magyarkályán, Tordatúr, Járabánya és Tordaszentlászló 3750 négyzetkilométeren elterjedő övezetet alkotna, amelynek lakossága 400 ezer fő lenne. Az övezet létrehozását az teszi indokolttá, hogy ilyen módon a metropolis könnyebben hozzájuthatna a 2007–2013-as időszak európai uniós költségvetésből lehívható fejlesztési forrásokhoz, ráadásul ez vonzaná a nagy beruházókat is. A metropolisövezet létrehozása nyomán a Kolozsvár körüli 30 kilométeres körzetben lehetne újabb földterületekkel számolni. /Benkő Levente: Mamutváros születik. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./

Egyház- és iskolaépítő püspökként tartják számon a leköszönő Szabó Árpád erdélyi unitárius püspököt. Senkinek sem szabad elkallódnia, ebből indult ki, amikor végigjárta az Egyesült Államokat, hogy az iskolákhoz, a tervek megvalósításához pénzt gyűjtsön. Szabó Árpád /sz. Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15./ vegyészmérnök szeretett volna lenni, végül mégis a teológiára ment. 1957-ben szerzett lelkészi oklevelet. 1958–65-ig Kiss Elek püspök titkára, 1965–76-ig kolozsvári lelkész, közben 1968-tól teológiai óraadó, 1976-tól egyetemi tanár. 1977–78-ban a chicagói Meadville-Lombard Teológiai Főiskolán tanult. 1990–94-ig a kolozsvári teológiai intézet rektora. 1996 januárjától főjegyzője, 1996. július végétől megbízott, 1996. december 13-ától pedig 30. megválasztott püspöke az erdélyi unitárius egyháznak. Ő volt az első, akit az 1996-ban módosított alaptörvény szerint meghatározott időre választottak püspökké. Azelőtt életfogytiglan választottak püspököt. 1989 az újrakezdés volt az unitáriusoknak is, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön és Fehéregyházán építettek templomot, Nyárádszeredában most épül egy templom. Aztán épületeket vásároltak Nagyváradon, Csíkszeredában, Kőhalomban, ezeket átalakították templommá. Az udvarhelyszéki Lókodon ötven férőhelyes öregotthont hoztak létre. Az egyház célja, hogy iskolaépületeit úgy használja ki, ahogyan az építők eltervezték. Kolozsváron és Székelykeresztúron is tárgyaltak a világi iskolák vezetőivel, és Szabó Árpád felajánlotta: próbáljanak egyesülni. A gyermeklétszám csökken, ez komoly gondot okoz, valósággal kihúzzák egymás kezéből a gyermekeket. Az az iskola lesz életképes, amelyik minőségi oktatást tud biztosítani. Keresztúron megállapodtak, hogy a két iskola egyesülni fog, és kidolgozták az unitárius felekezeti oktatás középtávú stratégiáját, amelynek egyik fontos elve: egy épület, egy iskola. Hosszú távon a vita okafogyottá válik, mert nem lesz elég gyermek. A restitúció vontatottan valósul meg. Visszakapták az unitárius püspökség épületét, a székelykeresztúri iskolákat, és visszakapták, de még nem vehették át a régi kolozsvári kollégium épületét, amelyben ma a Victor Babes Iskolacsoport működik. – A nagyvárosi gyülekezetekből kisebb egyházközségeket hoztak létre. /Benkő Levente: Senkinek sem szabad elkallódnia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

Már csomagolnak az RMDSZ kormányzati tisztségviselői. „Napokon belül bekövetkezik a váltás” – mondta Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) elnöke. Ő egyike annak a mintegy ezer RMDSZ-es tisztségviselőnek, akinek a szövetség ellenzékbe vonulásával meg kell válnia munkahelyétől. Egy részük a miniszteri, illetve államtitkári kabinetekben dolgozik, és az RMDSZ javaslatára került a posztjára, más részük versenyvizsgával jutott tisztségébe. „Az utóbbiak szerződése tulajdonképpen meghatározatlan időre szól, és törvényesen nehéz őket elmozdítani, de nem lehetetlen” – magyarázta Kovács. Az RMDSZ szerint a szakértői gárda sorsának nem kellene kormányoktól függnie, és figyelembe kellene venni az etnikai arányokat. A kormányváltás által érintett ezer személyből körülbelül százhetvenen dolgoznak Bukarestben, a többiek megyei intézményeknél tevékenykednek. /Benedek Sándor: RMDSZ-telenítés Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./ Tárcavezetőket, államtitkárokat és helyettes államtitkárokat, illetve a miniszteri és államtitkári kabinetek szakértőit is beleszámítva közel százhetven munkatársat foglalkoztatott a központi kormányhivatalokban az RMDSZ. Közülük egyelőre mintegy húsznak a tisztségét érinti a kormányváltás. A távozó tisztségviselők egy része visszatér korábbi munkahelyére, mások új foglalkozás után néznek. Kovács Péter is érintett, az általa vezetett intézmény beleolvad a leendő ifjúsági és sportminisztériumba, 2009. januárjában tehát a Kovács Péter ANT-elnöki mandátuma megszűnik. „Az RMDSZ országos ügyvezető elnökségén betöltött, területi szervezetekért felelős alelnöki tisztségemet a központi megbízatás idejére sem adtam fel, úgyhogy Kolozsvárra visszatérve azt a munkát folytatom tovább” – mondta Kovács Péter. Horváth Anna, a Középítkezési, Területfejlesztési és Lakásügyi Minisztérium államtitkára a családdal szembeni adósságainak törlesztését tartja az elkövetkező hetek legfontosabb teendőinek. Horváth Anna december 22-én nyújtotta be tisztségéről való lemondását, ezzel egyidejűleg viszont aktiválódott a kormány főtitkársága keretén belül működő kisebbségvédelmi hivatalban tíz éve versenyvizsgával elnyert állása. A közlekedési minisztérium leköszönt államtitkára, Tánczos Barna közgazdászként magánvállalkozóként fog dolgozni. Pásztor Gabriella oktatási államtitkár eredeti munkahelyére tér vissza. A magyar nyelv és irodalom szakos tanár a magyar, illetve roma oktatásért felelős tanfelügyelőként a Bihar megyei tanfelügyelőségen fog újra dolgozni. Székely Ervin egészségügyi államtitkár újságíróként folytatná. A Bihar megyei politikus az 1989-es rendszerváltozás az Ifjúmunkás című hetilap rovatvezetője, majd ennek jogutódja, a Fiatal Fórum, illetve az Ifi Fórum főszerkesztő-helyettese volt. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a most hazatérők teljes mértékben számíthatnak a szövetség támogatására. Borbély László szerint küzdeni kell az RMDSZ-tisztségviselőkért, mivel nagy többségük a román közvélemény előtt is bebizonyította szakmai hozzáértését. „Paktumot kell kötni a románsággal, hogy a többségiek is értsék meg: ezeknek az embereknek nem azért kell funkcióban maradniuk, mert az RMDSZ tette oda őket, hanem azért, mert valóban jók” – hangsúlyozta. Frunda György kifejtette, hogy a cél eléréséért mindent be kell vetni a parlamenti felszólalásoktól, a lobbimunkán keresztül egészen a személyes kapcsolatok kiaknázásáig. Verestóy Attila megígérte: mindenütt, ahol csak lehet, szavát emeli a magyar tisztségviselők érdekében. Eltérő Eckstein-Kovács Péter álláspontja, kijelentette, hogy „nem hullat könnyeket azokért, akik havi három órás tevékenységért annyit kerestek, mint más egy egész hónapos munkájáért”. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, a Liberális Demokrata Párt országos vezetőségi tagja egyetért azzal, hogy a magyaroknak helye van a megyei intézmények vezetőségében. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem feltétlenül „az RMDSZ által odatett” személyekre gondol. Marosvásárhelyen ki fog nevezni tisztségekbe magyarokat, de olyanokat, akiket ő tart megfelelőnek, szögezte le Florea. /Szucher Ervin, Benkő Levente: Csomagol az RMDSZ-es tisztségviselők egy része. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./

Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./

A barcaföldvári megsemmisítőtábor történetét ismertette a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság rendezvényén Benkő Levente történész. A kolozsvári meghívott felidézte a túlélők visszaemlékezéseit, amelyekből Székely Golgota címmel 2003-ban kötetet jelentetett meg. Benkő beszélt az internáltak embertelen életkörülményeiről, nem engedték meg a családtagoknak, barátoknak, hogy élelmiszerrel és gyógyszerrel segítsék őket. A civil társadalom több fórumon megfogalmazott felháborodását követően a hatalom engedélyezte segélyszállítmány küldését. /Antal Erika: Emlékezni és emlékeztetni. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./ Benkő Levente beszélt a romániai internálótáborok létrejöttének előzményeiről, történelmi hátteréről és a korabeli társadalmi viszonyokról is. Az internálások időpontja négy nagyobb hullámra tehető: 1941-ben az Ukrajnában elfogottakat, ‘42-’43-ban a második magyar hadsereg tragédiájának túlélőit, ‘44-’45-ben a román átállást követően a Kárpát-medencében élő kisebbségeket szállították a táborokba. A negyedik hullám áldozatait a polgári személyek teszik ki, akiket szintén az átállást követően hurcoltak el. 1943 júniusában Sztálin levelet írt a brit kormánynak, amelyben kifejtette, hogy a háborús politika következményeit nemcsak a magyar kormánynak, hanem a magyar népnek is viselnie kell. Molotov szerint „a magyarokat meg kell büntetni”, a kollektív bűnösség kimondatott. A Sanatescu-kormány rögtön teljes amnesztiát hirdetett és megígérte az internálótáborok felszámolását. Elengedték a szovjet hadifoglyokat, helyükbe viszont a magyarokat és a németeket hoztak. A korabeli, magyarokhoz való viszonyt az uszító hadjáratok jellemezték, amelyek következményeként történtek meg többek között a szárazajtai, csíkszentdomokosi vérengzések. A negatív magyarságkép nem volt új keletű. A Trianon utáni, önszervező, politikai úton jogaiért harcoló magyar és német kisebbségi egyesületeket revizionista szervezeteknek tekintették. Ennek következményeként jöttek létre Kelet-Európában az első, háború utáni internálótáborok is. A Sanatescu-kormány a táborok feloszlatása után egy nappal adta parancsba, hogy le kell tartóztatni a német és a magyar kisebbség vezetőit. A korabeli román hatóságok saját akaratukból döntöttek. Parancsba adták, hogy az észak-erdélyi magyar és német nemzetiségű embereket internálni kell, a fegyverszüneti egyezménytől függetlenül. 1944. október 19-én határozták meg, hogy a háborúból hazatérő magyar és német nemzetiségű szökevények hadifoglyoknak tekintendők és internálandók. A földvári tábor nyolcvan százaléka ilyen foglyokból állt. Átmeneti tábor volt, az erősebbeket, munkabíróbbakat onnan vitték a focsani-i munkatáborba vagy a Szovjetunió különböző haláltáboraiba. /Nagy Botond: Kisebbségi fogolysors és munkatáborok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./

Temetésének 39. évfordulóján a zaklatása ellen tűzhalállal tiltakozó Moyses Mártonra emlékeztek május 17-én Nagyajtán. A háromszéki községben koszorúkat helyeztek el az 1970 februárjában a brassói pártszékház előtt magát felgyújtó néhai egyetemi hallgató sírján, illetve a szülői ház falán álló emléktáblánál. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész beszélt Moyses Mártonról. Az 1960 novemberében letartóztatott és kétévi politikai börtönre ítélt elsőéves egyetemi hallgatót a lelkész ahhoz a budapesti Bauer Sándorhoz, illetve a cseh Jan Palachhoz hasonlította, akik 1969-ben az elnyomó kommunista diktatúra ellen tiltakozva életüket adták, felgyújtva önmagukat. A lelkész átadta Moyses Márton húgának, Moyses Évának a Sólyom László magyar köztársasági elnök által adományozott 1956-os ezüst emlékérmet, valamint a Baróti Szabó Dávid Középiskola Moyses-plakettjét. Az istentiszteletet követően az emlékezők Moyses Márton sírján, valamint a szülői ház falán álló emléktáblán helyeztek el virágokat. /Benkő Levente: Moyses Mártonra emlékeztek Nagyajtán. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén mutatták be május 18-án Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston fiatal történészek Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953 /Pro Print Kiadó, Csíkszereda/ című munkájukat. Egyed Ákos EME-elnök rámutatott, annak idején a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) érezhetően alakította a romániai magyar közvéleményt. Kezdetben az MNSZ reményeket fűzött a kiépülő új hatalomhoz, tárgyalási pozíciót keresett a hazai magyarság számára, aztán következett a leépülés, a többségi ígéretek be nem tartása. A kötet célja a valóság megismerése. Kiderült, hogy helyi szinten az MNSZ determináltabb volt, mint az országos vezetés. Az 1990 utáni román történetírás megfeledkezett a magyar kisebbségről, amelyhez legfeljebb azt a sémát csatlakoztatja, hogy a kommunizmust a magyarok és a zsidók hozták be az országba, és ezt még „megspékelik” a magyar irredentizmus nyomaival. Vitatható, hogy az MNSZ keretében milyen mértékben valósultak meg a Moszkvából és Bukarestből diktált pártérdekek. /Ö. I. B. : Érdekképviseletünk múltjáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./ „A Magyar Népi Szövetség története rendkívül összetett. Ebbe a bonyolult belső életbe nyújtanak betekintést a most nyilvánosságra hozott iratok” – jelezte Lönhárt Tamás egyetemi adjunktus az Érdekképviselet vagy pártpolitika? című forráskötetről. – Az MNSZ történetéből nemrég szintén könyvet író Lönhárt elmondta: tagadhatatlan, hogy a szövetségnek az illúziók és elvárások, illetve az elért eredmények közötti mérlege negatív. Az MNSZ az évek során, 1953-ban bekövetkezett megszűnéséig a Román Munkáspárt magyar tagozatává, azaz a kommunista hatalom magyar hivatalos szervévé vált. Olti Ágoston szavai szerint sokáig nem tudták, hogy az MNSZ iratanyaga egyáltalán megmaradt-e. „A véletlennek köszönhető, hogy ezek a források a birtokunkba kerültek, és arra törekedtünk, hogy a szervezet életét tükröző iratokat tegyük közzé” – mondta a Tismaneanu-jelentés összeállításában is tevékenykedő kutató. Nagy Mihály Zoltán elsősorban az EME-ének köszönte meg, hogy lehetővé tette a kutatást, és sajnálatát fejezte ki, hogy a mai „divat” a kutatóknak legfeljebb egy-másfél éves „projektek” keretében nyújt munkalehetőséget, holott „ennyi idő legfeljebb arra elegendő, hogy a kutató feltérképezze a keresett iratokat őrző levéltárakat és gyűjteményeket”. Elhangzott: az erdélyi magyar kutatók munkáit román nyelven is ki kell adni. /Benkő Levente: Tisztító források. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./ Megjegyzés: Lönhárt Tamás említett könyve: Uniunea Populara Maghiara in perioada instaurarii regimului comunist in Romania, Argonaut, Kolozsvár, 2008.

„Kétszáz esztendeje annak, hogy Kazinczy Ferenc elindította azt a mozgalmat, amelynek köszönhetően ma egységes magyar nyelvet beszélünk, s amelynek köszönhetően ma itt magyar nyelvű könyvtárban lehetünk” – így köszöntötte Szilágysomlyón a Báthory István Alapítvány könyvtára fennállásának tizenegyedik évfordulóján rendezett ünnepségen a hallgatóságot Szabó Zsolt egyetemi tanár. A Művelődés folyóirat főszerkesztője a magyar nyelvújítóról tartott előadást. Szilágysomlyón 1998. május 16-án felavatták az önálló magyar könyvtárat. „Négyezer kötettel indultunk, ma már tízezer címnél tartunk, ebből természetesen a magyar tannyelvű Báthory István Általános Iskolának is bőven jutott olvasnivaló” –mondta Nagy Andrea könyvtáros. Széman Péter, a Báthory-alapítvány elnöke szerint a tizenhatezres szilágysági városban a magyarok aránya közel huszonhárom százalék, valamennyien büszkék lehetnek a közös erővel létrehozott tékára. Széman Péter átnyújtotta a helyi kisközösség önszervező tevékenységében kifejtett eredményes munkája elismeréseként kijáró EMKE-oklevelet Szőke Annának, a zilahi népi alkotások háza szakirányítójának, valamint Gáspár Attilának, a zilahi művészeti líceum zenetanárának. A szilágysomlyói ünnepnapot a kolozsvári Alterego irodalmi csoport Szilágyi Domokos-esttel koronázta meg. /Benkő Levente: Könyvtári jubileum Szilágysomlyón. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

A Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) 1956. február 14-25-e között Moszkvában lezajlott, XX. kongresszusa mérföldkőként vonult be a kommunizmus történetébe. Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkárnak a kongresszus utolsó napján elhangzott, addig titkos jelentése feltárta a sztálini korszak egyik szakaszát és a volt diktátor törvénytelenségeit. A Hruscsov-jelentés távolról sem tárta fel a terrort, az összes törvénytelenséget, a szovjet befolyás alatt álló közép-kelet-európai államokban addig lezajlott kommunista terrort meg sem említette, mégis hatalmas fegyvertény, hogy egy kommunista ország kommunista vezetője hivatalosan ítélte el a kommunizmus egyes túlkapásait. A jelentés csak a szovjet kommunista káderekkel szemben az 1934–37-ig terjedő időszakban elkövetett visszaélésekre, gyilkosságokra, meghurcolásokra tért ki, és teljes mértékben mellőzte azt az 1917–1934 közötti időszakot, amelyért a pártvezetést, ezzel együtt magát Hruscsovot is felelősség terhelte. A titkos jelentést Hruscsov 2500 kongresszusi küldött jelenlétében zárt ajtók mögött olvasta fel, ennek ellenére a dokumentum tartalmáról viszonylag hamar értesült a nemzetközi közvélemény. Hiányosságai ellenére a huszadik század egyik legfontosabb dokumentumai közé sorolt Hruscsov-jelentés vádiratnak bizonyult, amely gyökeresen megváltoztatta a világon a kommunizmussal szembeni szemléletet. Romániában – legalábbis hivatalosan – nem volt ismert a Hruscsov-jelentés. Az SZKP XX. kongresszusán részt vett RMP-küldöttség – Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, Miron Constantinescu, Iosif Chisinevschi és Petre Borila – vezetője, Dej az RMP központi vezetése tájékoztatásával is kivárt, és csak egy hónappal később, a párt 1956. március 23–25-i plenáris ülésén tájékoztatta azt a moszkvai kongresszus történéseiről. Az RMP 1956. március 23–25-i plenáris ülésén Dej jelentést tett a Politikai Bizottság előtt, bírálta Sztálint, és főleg személyi kultuszát, azonban a Hruscsov-jelentésről szó szerint nem tett említést. Nevek említése nélkül, de Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu 1952-beli félreállítására utalva Dej azt állította, hogy a romániai sztálinizmust és a személyi kultuszt az RMP még 1952-ben felszámolta, ő maga, Dej pedig még az SZKP XX. kongresszusa előtt végrehajtotta a desztálinizálást. Dej vezetése alatt zajlott le Romániában az államosítás, a „kulákság” felszámolása, ekkor kezdték néhol – például 1950. szeptember 22-én a háromszéki Gidófalván és Maksán – szekuritátés katonák sortűzzel átszervezni szovjet kolhozos mintára a mezőgazdaságot, ebben az időben hurcolták a kulákoknak kinevezett földművesek tízezreit a Duna-csatorna kényszermunkatáboraiba és Dobrudzsába. Mindezekről 1956 áprilisában–májusában már vidéki pártgyűléseken is szó esett. /Benkő Levente: „Versenyeztünk az emberek meghurcolásában” (1.) = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./

Immár nyolcvanadik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Ünnepi Könyvhetet, mely Európa legnagyobb hagyományra visszatekintő ilyen rendezvénye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős könyvanyaggal vesznek részt a könyvhéten az erdélyi magyar kiadók. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat. Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben adták ki. Az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete közel 150 verset tartalmaz, ott lesz Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye is. Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteivel lesz jelen, továbbá a Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetével, Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkájával. A Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatában van Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyve, a kiadó Ariadné Könyvek című sorozatának ötvenedik darabja Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve. A kolozsvári Koinónia Kiadó széles kínálattal érkezett a könyvhétre, a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. Máté Angi első kötetes szerző Mamó című könyvével „berobbant az irodalmi életbe”. A szintén kolozsvári Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását. A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A könyvhéten két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. /Erdélyi kiadók a magyarországi könyvhéten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./

Aradi román mutatta büszkén a Magyarországon megvett kertes házának fényképét. Mi az a félórányi út? Most már útlevél sem kell, akármikor mehetnek palántákat locsolni, gyomlálni. Itthon nem tudtak volna lakást venni, Magyarországon viszont kettőezer ötszáz euróért vettek. Másik román barátjuk mindössze ezerötszáz euróért. A fél falut meg lehet venni a határ túlsó oldalán. /Benkő Levente: Rendezik (végre) közös dolgainkat. = Krónika (Kolozsvár), jún. 12./

Erdélynek azokon a vidékein, ahol a magyarság többségben él, az utakon egymást követik a gödrök és a foltok. A mindenkori kormányoknak általában csak a székelyföldi, az érmelléki, a szilágysági magyarlakta részek útjaira nem jut soha pénze. Az Udvarhelyszéket Erdővidékkel összekötő, lassan hírhedté váló 131-es országútról egy szót se, mert annak bizonyos szakaszait a legutóbbi magyar világban újították fel rendesen. Az úthálózat tekintetében a mindenkori államvezetés tudatosan zülleszti ezeket a vidékeket. Mert el lehet képzelni, hogy mekkora lendületet, gazdasági pezsgést, tehát gazdagodást, tehát némi önállósulást is eredményezne, ha ezeken a – többségében magyarlakta – vidékeken nyugodtan járnának-kelnének, üzletelnének a tőkét behozó külföldi vállalkozók és turisták. /Benkő Levente: Tudatos züllesztés. = Krónika (Kolozsvár), jún. 24./

Molnár János, a református lelkészek szekus dossziéit kutató, jelenleg Szegeden élő egyháztörténész Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének első kötetét mutatták be június 25-én a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteményének székházában. A kötet Tőkés László EP-képviselő, valamint a Zöldek/Európai Szabad Szövetség EP-frakciójának támogatásával készült, és a nagyváradi Partium Kiadó gondozásában a napokban jelent meg. Tőkés László rámutatott: „A kommunista rendszer besúgói továbbra is ott settenkednek egyházi struktúráinkban, közéletünkben, és mindaddig a pillanatig, amíg ez így van, az egyház sem újulhat meg igazán”. /Ferencz Zsolt: Megtisztulást az erkölcsi válságból. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ „Ha az 1990-es évek elején kiiktatjuk sorainkból őket, bizonyosan nem így alakultak volna a dolgaink, ahogyan alakultak. Az egyház, de még az RMDSZ is más lenne, ha az egykori kollaboránsok és besúgók ma nincsenek ott a sorainkban, hogy gátoljanak bennünket az előrehaladásban. Nem fejvadászatot akarunk, hanem megtisztulást” – fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő a könyv bemutatóján. Tőkés László adatai szerint az erdélyi református egyház kereteiben dolgozók kétharmada meghurcolt, meggyötört, egyharmad viszont „cinkos, besúgó volt, aki 1989 után is folytatta vagy folytatja káros tevékenységét”. Tőkés elmondta: bár már 2008 decemberében biztosan tudták, hogy egykori sógora, a ma Magyarországon élő Bartha Tibor ortopéd orvos a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, ezt akkor mégsem tudták bizonyítani; a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács azóta sem fedte fel Stelian nevű ügynökét, annak ellenére, hogy rendelkeznek olyan dokumentumokkal, amelyek alapján egyértelmű: Bartha azonos Steliannal. „Nem a bosszú, vagy az egyoldalú elégtétel vezérel, de gondoljuk csak el, hogy Bartha Tibor még mindig az erdélyi kapcsolatokat meghatározó magas körökben, a nemzeti oldalon dolgozik. ” – tette hozzá. /Benkő Levente: Királyhágómelléki besúgókról mutattak be könyvet Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

Egymás elfogadása, a segítőkészség erősítése, a bocsánatkérés vállalása és gyakorlása – egyebek mellett ezekben a témákban tartottak előadásokat a Diakónia Keresztyén Alapítvány mérai szociális programja keretében a máramarosi Rónaszéken tartott tábor résztvevőinek. Első alkalommal szerveztek többnemzedékes nyári tábort. Sebestyén Mária programvezető elmondta, a református diakóniai szolgálat szociális programját Rónaszék katolikus plébániája fogadta be, ami „újabb bizonyítéka az ökumenikus keresztyén kapcsolatnak”. /Benkő Levente: Többnemzedékes táborozás Rónaszéken. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./

A Magyar Tudományos Akadémia ülésszaka óta aligha kerülhető meg a határon túli, szülőföldjén élő nemzetrész feletti felelősségvállalás kötelezettsége, valamint az utódállamokban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé tételének felvállalása; Sólyom László mindezt Magyarország elnökeként, az ország legfőbb közméltóságaként jelölte meg. Az államfő gondolatmenete világos: a mindenkori Magyarország csak akkor válhat igazán anyaországgá, ha mindenkori államférfiúi, politikusai, lakossága az egységes kulturális nemzetben gondolkodik és tesz. Főleg olyan körülmények között, hogy az utódállamok szinte kivétel nélkül nemzetállami eszmék valóra váltásán munkálkodnak. Sólyom László szavai ilyen szempontból mérföldkőként értékelhetők, és a magát lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének valló Antall József néhai kormányfő híres kijelentésén is túlmutatnak. Sólyom László feladatot fogalmaz meg. Csak Erdélyben ezrével lehetne sorjázni példákat arra, hogy milyen szörnyű a beolvadás üteme ott, ahol nem használható, nem él a magyar nyelv, és ehhez nem kell a lassan eltűnő szórványszigetekre menni, elég a magyarok által sűrűbben lakott vidékeken is szétnézni. Ahol például a közigazgatásban, a pénzügyi vagy üzleti életben majdnem teljesen ismeretlen a magyar szaknyelv. A kérdés az, hogy a Sólyom László által megjelölt feladathoz fel tud-e nőni a kádári agymosástól és a gazdasági válságtól meggyötört magyarországi társadalom. Másfelől a Magyarországgal szomszédos államok meg tudják-e érteni, hogy Közép-Kelet-Európában nemzetállami eszmék megvalósításán fáradozni egyszerűen utópia. /Benkő Levente: A feladat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./