Esztergom önkormányzata megvásárolta a vargyasi Daniel-kastélyt. Együtt sem tudták volna fenntartani a kastélyt és a visszakapott 30 hektárnyi földet – ezzel magyarázzák az ősi családi fészek eladását a vargyasi Daniel bárók örökösei. A patinás háromszéki kastélyt Esztergom üdülőtelep létesítése céljából vásárolta meg. A Münchenben élő báró Daniel Mihály elmondta, a műemléképület-együttes iránt több vásárló is érdeklődött, ráadásul az esztergomiaknál magasabb árat is ígértek, de mégis az utóbbiak mellett döntöttek, mert számukra „nem az adásvételi ár, hanem a vásárló volt a fontos”. Vargyas község polgármestere, Ilkei Ferenc szerint a Daniel-kastély jó kezekbe került. /Benkő Levente: Magyar kézben az örökség. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./

Augusztus 1-án második alkalommal szerveztek falunapot a kalotaszegi Magyarvistán. „A mai naptól nemcsak papíron, hanem ténylegesen is az egyházé az ősi iskola és a művelődési ház, használják egészséggel és tartalommal” – adta át a magyarvistai református gyülekezetnek a két ingatlan visszaszolgáltatásáról szóló okmányokat Kovács István, a Kolozs megyei Magyargorbó község polgármestere. Az iskola teljesen felújított dísztermét birtokba vették a vistaiak, énekeltek, szavaltak, táncoltak a gyerekek. /Benkő Levente: Visszatért az iskola és a művelődési ház. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

A Romániai Magyar Szó hosszabb ideje anyagi gondokkal küszködik, néhány évvel ezelőtt RMDSZ-es politikusok tulajdonába került, a részvények 70 százaléka Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének RMDSZ-es elnöke nevén szerepel. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke közölte Gyarmath János főszerkesztővel, nincs több pénz a lap finanszírozására. Gyarmath leszögezte, már tavaly le akart mondani, de a kampányra hivatkozva marasztalták, és reményforrásként emlegették, ha az RMDSZ kormányra kerül, több pénz jut majd a magyar újságok finanszírozására. A lapot sokan az RMDSZ szócsövének tartották, és ezzel magyarázták, hogy a szövetség tulajdonosi szinten is belefolyt a lap kiadásába. ,,Példányszámunk jelenleg 6500, és alig 150–180 újság érkezik vissza eladatlanul. Nagyobb baj, hogy ebben az évben reklámbevételünk nulla lej körül mozgott” – közölte a főszerkesztő. A lapnak harminc belső és jó néhány külső munkatársa maradt jövedelem nélkül. /(-kas): Megszűnt a Romániai Magyar Szó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./ Gyarmath János főszerkesztő szerint az RMSZ-t továbbra is ki kellene adni, hiszen az egyetlen magyar nyelvű országos napilap, mely minden megyét lefed az országban. A Krónika, amely félig-meddig országos magyar napilap, nem jut el az ország minden régiójába. „Nem áll szóba velem senki, nem tudom, mi van a háttérben” – mondta a főszerkesztő. – Az RMDSZ-nek nemcsak egy újság, hanem valamennyi magyar sajtótermék érdekeit kell védenie – jelentette ki az Udvarhelyi Híradónak Birtalan József, a köztisztviselők ügynökségének országos elnöke. /Bágyi Bencze Jakab: Elhallgat-e az RMSZ? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 2./ Gyarmath János megerősítette: szakmai berkekben új lap megjelenéséről folynak egyeztetések. A svájci érdekeltségű Ringier médiabirodalom érdekelt lenne egy olyan lap kiadásában, amely egybevonná a most megszűnő RMSZ-t és az Erdélyi Riport hetilapot, és ebben a Magyarországon megjelenő Népszabadság is szerepet kapna. Szűcs László, az Erdélyi Riport felelős szerkesztője szerint nem feltétlenül Bukarestben kiadott lap jelenne meg, ez viszont nem jelentené az Erdélyi Riport megszüntetését. /Benkő Levente: Mától megszűnik a Romániai Magyar Szó. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./

Ötmillió lejes bírságot róttak ki diszkriminációért Ráduly Róbertre, Csíkszereda polgármesterére. „Nem volna szabad ilyen kényes kérdéseket hozzá nem értő emberekre bízni” – reagált Ráduly Róbert az Országos Diszkriminációellenes Tanács őt elmarasztaló döntésére. A Krónikától értesült az ötmillió régi lejes bírságról, amiért a városháza egyik álláshirdetésében a magyar nyelvismeret is szerepelt a feltételek között. Ráduly Róbert szerint teljesen normális követelmény, hogy magyarlakta vidéken, illetve városban az önkormányzat alkalmazottai a román mellett a magyar nyelvet is értsék, és beszéljék. Ezzel a diszkriminációellenes tanács elnöke, Asztalos Csaba is egyetért. Véleménye szerint azonban külön kell választani azokat az állásokat, amelyek közvetlen kapcsolattartást feltételeznek a polgárokkal, és azokat, amelyek nem tesznek szükségessé közvetlen érintkezést a lakossággal, illetve ügyfelekkel. Asztalos Csaba szerint a csíkszeredai városháza által meghirdetett állások közül a kapusi poszt valóban megkívánja a nyelvtudást, a gépésznek, mezőgazdásznak, illetve traktorvezetőnek viszont nem kell feltétlenül ismernie a magyar nyelvet. „Bár a tanács kifogásai jogosak voltak, indokolatlanul rótt ki bírságot Csíkszereda polgármesterére. Máskor is előfordult, hogy valamely hivatal álláshirdetését azért tartottuk megkülönböztetőnek, mert a magyar vagy a tatár nyelv ismeretétől tette függővé annak a betöltését, de egyetlen esetben sem róttunk ki pénzbírságot, hanem beértük a figyelmeztetéssel” – fejtette ki a Krónikának Asztalos, akinek távollétében született meg a Ráduly Róbertet elmarasztaló döntés. Csíkszereda polgármestere ellen a Hargita Megye Erdőgazdálkodási Igazgatósága tett feljelentést. Ráduly nehezményezte, hogy őt sem a kivizsgálásról, sem annak eredményéről nem értesítették. /Benkő Levente: Ráduly: rólam döntöttek nélkülem. = Krónika (Kolozsvár), aug. 9./

„Tulajdonképpen nem voltam különösebben kíváncsi Markó Béla múltjára, csak feltűnt, hogy Csendes László minden eszközzel akadályozni akarja az RMDSZ-elnök szekusdossziéjának tanulmányozását” – jelentette ki a Krónikának Mirela Corlatan. A Cotidianul című napilap azt követően nyilatkozott, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) magyar tagja, Csendes László – az újságíró megfogalmazása szerint – több mint két hónapja fiókjában őrzi a Markó Béla szekusdossziéjáról kért fénymásolatokat. Az újságíró a Cotidianul augusztus 30-án számában írt minderről, és megemlítette, hogy Markó Bélát az 1980-as években a hírhedt politikai titkosrendőrség megfigyelte, emellett nyilatkozatot is kért tőle, amelyben az RMDSZ mai elnöke ígéretet tett: amennyiben bármely törvényellenes cselekedetről vagy olyan dologról szerez tudomást, amely „nem megfelelő közhangulathoz” vezetne, erről azonnal értesíteni fogja az állambiztonsági hatóságot. A cikkíró megírta, hogy 1988-ban a Szekuritáté megtagadta Markótól útlevele kiadását. Csendes László, a CNSAS magyar tagja és egyben titkára leszögezte: a Cotidianul újságírójának kutatási engedélyét nem ő, hanem a teljes bizottság egyhangú szavazással azért vonta vissza, mert a kutató nem tartotta be a szabályokat. Ráadásul Mirela Corlatan arra utalt, hogy Markó Béla jó viszonyban volt a Szekuritáté egyes embereivel. Ez ugyanis nem igaz, egyetlen dokumentumból sem derül ki, „de a jelek szerint pártérdekek megkövetelik, hogy egyes lapok újabb magyarellenes rágalomhadjáratot indítsanak” – foglalta össze Csendes László. /Benkő Levente: Csendes: magyarellenes hadjárat indult. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

A gyulafehérvári táblabíróság másodfokon is a nagyszebeni Magyar Ház visszaszolgáltatását hatálytalanító álláspontra helyezkedett. A Nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület ugyan visszakapta a helyi polgármesteri hivataltól egykori ingatlanját, de a városháza per útján hatálytalanítaná saját restitúciós határozatát. A kommunista diktatúra idején úgy szüntették meg a Nagyszebeni Magyar Polgári Kört, hogy erről nem született írás. 1952-ben a kommunisták kizsuppolták a házból az oda 1944 őszén beköltözött Magyar Népi Szövetség helyi szervezetét, az utcára dobált magyar könyvtárból máglyát raktak. /Benkő Levente, Fám Erika: A visszaállamosítás második állomása? A gyulafehérvári táblabíróság is törölné a nagyszebeni Magyar Ház restitúcióját. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

Szabó Csongor kérői református lelkész a hívekkel létrehozta a munkahelyeket is teremtő, Élő Forrásnak nevezett központot. A Szamosújvárral összenőtt, alig 350 lelkes Kérő 150 fős református gyülekezetének lelkésze szerint fékezni lehet a magyarság elvándorlását és fogyását. Amerikai és holland gyülekezet segítette őket, a romos parókia helyébe újat építettek, majd a gyülekezeti ház következett, ez lett az Élő Forrásnak nevezett központ. A templomot is felújították, majd berendeztek egy kis asztalosműhelyt, mára már tizenhatan dolgoznak a műhelyben. Van köztük Magyarországról hazatelepült fiatal, és van özvegyasszony is. /Benkő Levente: Életet adó forrás a mezőségi Kérőn. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./

Az Astra egyesület Hargita megyei fiókszervezete keresztet állított a cegei áldozatok emlékére. „Megrökönyödve látjuk, hogy honfitársaink egyre-másra állítanak emlékműveket mondvacsinált hősöknek. Éppen ezért úgy gondoltuk, ideje megtennünk az ellenlépéseket, és emléket állítsunk a mi saját igazi hőseinknek is” – ezekkel a szavakkal indokolta Constantin Costea csíkszeredai történelemtanár azt, hogy 65 évvel a történtek után a Kolozs megyei Cegén két keresztet szenteltek fel a második bécsi döntést követő „négy év áldozatainak emlékére”. Costea arról beszélt, hogy az 1940. augusztus 30-i, második bécsi döntés nyomán Észak-Erdélybe románokat kínzó „horthysta bandák és terroristák” érkeztek. Constantin Costea kifogásolta, hogy Erdélyben „iskolát neveznek el arról a Wass Albertről, akiről köztudott, hogy háborús bűnös”. A Krónika felvetette, hogy Cegén és Vasasszentgothárdon élő románok szerint Wass Albert nem felelős azért, amiért magyar katonák 1940 szeptemberében a cegei tó partján négy polgári személyt agyonlőttek, Constantin Costea erre azt válaszolta: „Lehet, hogy valóban így van, ezt feltétlenül tisztázni kell, de ettől függetlenül Wass Albert háborús bűnös, és románellenes cselekedetei közismertek”. Cegén katonai tiszteletadással helyeztek el koszorút, és mondtak imát az elhunytak emlékéért. /Benkő Levente: A gyűlölet egyre nagyobb gyűlöletet szül. = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./

A szülőföldön való megélhetés példáit mutatták fel a besztercei szórványtalálkozón. Szabó Julianna és Bloj Anna a szeptember 17-én Besztercén ötödik alkalommal, megtartott Szórványtengelyek-találkozón elmondták: betekintést nyújtanak Csernakeresztúr, az 1911-ben idetelepített bukovinai székely falu életébe. A Szórványtengelyek-találkozókat Szabó Csaba kolozsvári újságíró, valamint Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni mérnök több mint egy éve indította el. Vajda Dániel református lelkész közölte: a Beszterce-Naszód megyei Tacson a megyei múzeum nem volt hajlandó felvállalni a tájház létrehozására használatba adott régi parókia felújítását. Azonban nem adják fel, más forrásokat keresnek tervük megvalósításához. A besztercei Mayla Júlia, a Máltai Szeretetszolgálat megyei vezetője arról tájékoztatott, hogy az 1943-ban a magyar állam által a városba telepített 32 székely család lassan beolvad, annak ellenére, hogy a jelenleg 90 ezres megyeszékhelyen, Besztercén 4–5000 magyar él ma is. A Szeben megyei Balázstelke 261 fős gyülekezetének pásztora, Kiss Csaba református lelkész arra panaszkodott, hogy a Németországba kitelepedett szászok fiai lassan mind elviszik a férjhez adandó leányokat, miközben Ambrus András kidei református pap szerint a Kolozs megyei, majdnem színmagyar településen az a baj, hogy rengeteg a legényember, ugyanis 30–40 kilométeres körzetben nincs, akit feleségül vehetnének. Ezért is jók a találkozók, hátha egymásra talál egy legényes és egy leányos falu. A mostani találkozón Benkő Leventét, a Krónika újságíróját, valamint Antal-Tövissy Ildikót, a kolozsvári televízió szerkesztőjét a szórványban élőkről készített riportjaikért Szórványhűség-díjjal jutalmazták a szervezők. /Lányos falvak keresnek legényeket. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

Úgy tűnik, nincs kellően átgondolva a dél-erdélyi szórványmagyarság oktatási rendszere. Míg például Déván a Magyarok Nagyasszonya Kollégium mellett nemrég a Geszthy Ferenc Társaság is indított egy iskolát, mely az óvodától az érettségiig oktatja a diákokat, Vajdahunyadon éppen hogy „megél” a magyar elemi oktatás. Felső tagozatos iskola tehát Déván kettő is van, de a megyében másutt sehol sem találni olyan tanintézetet, amely érettségi oklevelet is adna diákjainak. Vajdahunyadról számos diák ingázik Dévára, akik részben Csaba atya intézetében, részben a Téglás-iskolában tanulnak. Az apadó gyermeklétszámot tekintve kérdéses, ki fogja megtölteni néhány év múlva például a dévai Téglás-iskola padjait. Csaba atya iskolái ezzel szemben mindig megtelnek, mert a szerzetes azokból a nyomornegyedekből is összegyűjti a diákokat, ahonnan esetleg évek óta senki nem érettségizett – sem magyarul, sem románul. /Benkő Levente: Ellentmondások a Hunyad megyei magyar oktatásban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

,,Kegyetlenül meg lesz torolva a magyaroknak a múltban elkövetett minden gyilkossága és bűne… csak a halál és a vérontás jelenthetnek igazságos elszámolást köztünk és a puszták barbárjai között; most tudjuk, hogyan kell megfizetni az ezer éve ellenünk elkövetett minden gyilkosságért és rablásért. Végső megoldásként a magyarokat vagy meg kell semmisíteni, vagy vissza kell küldeni Ázsiába” – mondotta Gavrila Olteanu, a Iuliu Maniu önkéntes zászlóalj parancsnoka 1944. szeptember 26-án. Szárazajta népe most a 61 esztendeje történt vérfürdőre és a tizenhárom, mártírhalált halt áldozatra emlékezett Bartalis Sz. Pál református lelkipásztor így fogalmazott: ,,Sajnos, akadtak olyanok, akik odáig süllyedtek, hogy saját falustársaikat keverték bajba, vagy küldték a halálba. Mégis keresztényi kötelességünk, hogy megbocsássunk, hogy a jót keressük, hiszen ha Isten akkor nincs velünk, az áldozatok száma nagyobb is lehetett volna. Mindezek ellenére ne feledjük, hanem keressük, s mondjuk el a világnak a való igazságot”. Az Ajtai Abod Mihály Általános Iskola igazgatója, Péter Attila a történteket gyászos pillanatnak, a tizenhárom ártatlan áldozat nevét pedig kiáltó szónak nevezte, s reményét fejezte ki, hogy ilyen soha többé nem történik meg. A szárazajtai iskola volt növendékeinek versből és énekből összeállított rövid műsora után a Bardoc-miklósvárszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szabó Miklós kifejtette: a székely nép kész megharcolni az évszázados hagyományokra visszatekintő autonómiáért, s kész a nemzetközi fórumok segítségét is kérni e tekintetben. Hoffmann István, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke a mártírok – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – életének utolsó pillanatait elevenítette fel, majd kijelentette: ,,Az igazság elhallgatása vagy kimondása nélkül itt, Székelyföldön, a Kárpát-medencében soha nem rendeződhet a magyarság sorsa, hiszen napjainkban is folynak a magyarverések, a magyarölések, például Délvidéken. A politikusok a parlamentben ma is elutasítják a székely szabadságot szavatoló autonómiát, a Csonka-Magyarország szocialista vezetői pedig megtagadják a határon kívül rekesztett nemzettársaikat.” Az 1944 szeptemberében történteket Benkő Emőke Benkő Levente Szárazajta című, készülő bővített és javított kötete egy részletének felolvasásával idézte fel. /Hecser László: A szárazajtai ártatlan áldozatokra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./

Azonnali kivizsgálást rendelt el Borbély László miniszter, miután kiderült, hogy a Temes megyei Fény községben az újraépítendők jegyzékében több olyan lakóház is szerepelt, amelyet nem is öntött el a tavaszi árvíz. Az idei árvizek országszerte több mint 9000 lakást tettek tönkre, Temes megyében eddig 269-et adtak át az építők. Borbély bízik abban, hogy Temes megyében november végéig sikerül újraépíteni az árvízben lakhatatlanná vált 905 lakóházat, mert az árvízkárosultak egy része még mindig sátorban lakik. /Benkő Levente: Épen maradt házakat is fel akartak újíttatni Fényen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./

A jelek szerint különféleképpen rögzült Emil Boc polgármesterben és bennem a gödrök betemetésével kapcsolatos beszélgetésünk – jelentette ki Boros János, Kolozsvár alpolgármestere azt követően, hogy román hírügynökségek jelezték: az Egyesült Államokban tartózkodó Emil Boc cáfolta Boros korábbi közlését, miszerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelzésére hivatkozva ő kérte volna az alpolgármestert, állítsa le a főtéri gödör keddi betemetését. Emil Boc kijelentette, csak annyit közölt Borossal, hogy állítsa le a gödörtemetést, nehogy nacionalista erők ezt rosszhiszeműen értelmezzék. /Benkő Levente: Óvatoskodott a kolozsvári polgármester? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Ótelek Temes megyei faluban az árvízkárosultak egy része, akiknek a tavaszi áradat elvitte a házát, még mindig ólakban és sátrakban kénytelen meghúzódni. Jánosföldén, Torontálkeresztesen és Fényen is hasonló a helyzet. Óteleken eddig 86 új lakóház készült el, a héten további 15-öt adnak át, Jánosföldén pedig a 25 készen álló otthon mellé további 15–18-at vehetnek át a tulajdonosok. /Benkő Levente: Ólakban és sátrakban fagyoskodik bánsági árvízkárosultak egy része. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Október 23-án Kolozsváron a Farkas utcai református templomban tartott istentiszteleten folytatódtak az 1956-os magyarországi forradalomra való erdélyi megemlékezések. Az istentisztelet után a kolozsváriak a templom előtt felállított színpadon szervezett és a Duna Televízió által élőben közvetített ünnepségen vehettek részt. A forradalom erdélyi megtorlásának egyik áldozata, Mózes Árpád nyugalmazott erdélyi evangélikus püspök felszólalásában úgy értékelte: az 1956-os magyarországi forradalom világtörténelmi esemény volt, hitelét az adja, hogy egy maroknyi népnek volt bátorsága kibontani a szabadság zászlaját a zsarnok világbirodalommal szemben. Emlékeztetett: Erdélyben is megteltek a börtönök, sokan a fogságban elszenvedett kínzások miatt pusztultak el, de voltak olyanok is, akik például a Duna-deltában kényszermunkába fogva kínlódtak évekig embertelen körülmények között. Felléptek többek között a Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának hallgatói is, akik Sebők Anna Kolozsvári perek 1956 /Hamvas Intézet, Budapest/ című munkájából olvastak fel. Ebben Páskándi Géza felesége levéltári kutatások és túlélők vallomásai alapján állította össze az 56-os forradalom erdélyi történéseit, a megtorlásokat, áldozatokat. Délután a Kolozsvár Társaság szervezésében az Operában került sor az 1956 – Moszkvától Kolozsvárig című emlékünnepségre. /B. T. : Ötvenhatra emlékeztek Erdélyben is a magyar forradalom 49. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./ Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök az október 23-án Kolozsváron, tartott megemlékezésen szólt a Farkas utcai református templom előtti téren összesereglett közel ötszáz főnyi hallgatósághoz. Kolozsváron első ízben tartott nagyobb szabású, szabadtéri 56-os megemlékezésre a város 60 ezres magyarságához képest kevesen jöttek el. Bozóki András kulturális miniszter október 22-én Budapesten, a Műegyetemen mondott beszédet egyetemisták és határon túlról érkezett magyar fiatalok előtt. Felszólalásába többször is belefütyültek, az idősebb meghívott vendégek pedig hangos, folyamatos tapssal adtak hangot nemtetszésüknek. /Benkő Levente: 1956 mindenkor erőt adó forrás. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

Önerőből éledt újjá a kommunizmusban halálra ítélt Fehér megyei Lőrincréve. A Tompaháza községhez tartozó, kétharmad részt magyarok, egyharmad részt románok lakta 270 lelkes mindenki itthon van. A falut a Ceausescu-diktatúra el akarta tüntetni a térképről. A hírhedt faluromboló program szerint nemcsak Lőrincréve, hanem a községhez tartozó Magyarkapud, Pacalka, Meggykerék és Kissolymos is eltűnt volna a föld színéről. Lakóikat a Tompaházára tervezett tömbházakba költöztették volna. Közvetlenül a rendszerváltozás után Lőrincrévén nem voltak túl fényesek a kilátások. Akkor jött a változás, amikor Bárdi János rövid vendégmunka után hazajött Magyarországról. Ő volt családjával az első nagybani zöldségtermesztő. Lőrincrévén ragadósnak bizonyult a jó példa, s ma már gyakorlatilag az egész falu megélhetése a zöldségtermesztéshez kötődik. Horhát Miklós református lelkészt 1983-ban a teológia padjaiból egyenesen Moldvába küldték missziós lelkésznek. A bákói gyülekezet kilencven százaléka Erdélyből „száműzött” magyar orvosokból állt. A Szekuritáté állandóan arra volt kíváncsi: mikor és hol találkoznak, mivel foglalkoznak. Távollétünkben a szekusok hetente dúlták fel a lakásukat. A hívek névjegyzékét akarták mindenáron megszerezni, de azt ő a kabátzsebében hordta, így soha nem jártak sikerrel. Az eredetileg képzőművésznek indult lelkész ma is festeget. Patakfalván is szolgált, ott eltanulta a székelyektől az asztalosmesterséget, bútorait maga készíti. A lelkész patakfalvi kapcsolatai azóta is élnek: a két, nagyjából egyformán 180-180 lelkes gyülekezet összejár, családi barátságok alakultak ki. Ennek hozadéka, hogy a lőrincréviek a székelyektől tanulgatják a lakberendezést, amazok pedig a zöldségtermesztés titkaiba nyernek betekintést. Lőrincrévén szolgált egykor a kolozsvári protestáns teológia rektora, Juhász Tamás. E kapcsolat alapján alakult ki az a szokás, hogy a faluban rendszeresen gyűjtenek zöldséget a teológushallgatók javára. A lőrincrévi református gyülekezet nemrég visszakapta a felekezeti iskolát. A faluban arra alapoznak, hogy a fiatal házasok otthonmaradásával a közeljövőben megáll a népességfogyás. /Benkő Levente: Ahol mindenki otthon van. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

Segélykoncertet rendeztek Budapesten a Sportarénában a székelyföldi árvízkárosultakért. Tizenegyezer nézős telt ház, órákkal a kezdés előtt már 40 millió forintot megközelítő adomány, ez az Erdély Klub rendezésében az Egy csepp emberség Székelyföldért címmel lezajlott gálakoncert gyorsmérlege. Akkora volt az érdeklődés, hogy sokan be sem fértek. A koncerten egyetlen erdélyi meghívottként a baróti TransylMania etno-rock együttes lépett színpadra. Valamennyien ingyen vállalták a szereplést. „Ilyen élményben még nem volt részünk, álmodni sem mertünk volna arról, hogy valaha ilyen koncerten felléphetünk” – nyilatkozta a TransylMania alapítója és baszszusgitárosa, Cseresznyés Szilamér Csönye. A közönség nagy része velük együtt énekelte az első albumukról már Magyarország-szerte is ismert címadó dalt, a Legyen úgy, mint régen volt című nótát. A Budapest Sportarénában tartott segélykoncert zenei anyagából közös albumot terveznek kiadni. /Benkő Levente: Magyar rockzenével Erdélyért. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

A magyar kormánytól kapott 300 millió forintos keretből nem lehet létrehozni az erdélyi magyar televíziót, ezért a médium létrehozásával megbízott Janovics Jenő Alapítvány az összeg rendeltetésének megváltoztatását szeretné elérni –mondta Nagy Zsolt kuratóriumi elnök, kommunikációs és távközlési miniszter. Ezt az összeget – a Szülőföld Program kiegészítéseként – a romániai magyar elektronikus média rendelkezésére bocsátják. Nagy Zsolt annyit árult el: digitális, műholdas televíziózásra szeretnék fordítani a pénzt, ehhez kérték a magyar kormány novemberben várható beleegyezését. /Benkő Levente: Jegelték az erdélyi tévé tervét. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

Ungvári Barna András uzoni református lelkész tartott beszédet a földvári haláltábor felszámolásának 60. évfordulóján a diplomáciai tiszteletadással lezajlott megemlékezésen. A Brassó megyei Barcaföldvár mellett 1942 és 1945 között működött haláltábor utolsó fennmaradt közös sírdombján álló emlékműnél emlékeztek arra, hogy 1945 novembere elején felszámolták a lágert. 1942–44-ben szovjet katonák százait, majd Románia átállása után 1944–45-ben magyar és német hadifoglyok, de nagyrészt Erdélyből internált civil magyarok és német ajkúak ezreit tartották fogva embertelen körülmények között a több tucat láger egyikeként számon tartott Földváron. Az éheztetés és a különféle járványok során eddig feltárt források szerint legkevesebb 350 fogoly halt meg Földváron, a haláltáborból kiszabadult túlélők visszaemlékezése szerint viszont az áldozatok száma ezernél is többre tehető. Valamennyien jeltelen és ismeretlen közös sírokban nyugszanak. A kegyhely megjelölését még 1998-ban, a hagyományossá vált november eleji megemlékezéseket pedig 2000-ben kezdeményező volt hídvégi, jelenleg uzoni lelkész elismerően szólt mindazon történészek és újságírók munkájáról, akik a haláltábor történetének feltárásán fáradoznak. /Benkő Levente: Hatvan éve számolták fel a földvári haláltábort. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

Kevés a magyar szakember a kolozsvári levéltárban, múzeumokban, könyvtárakban. Az nem lehet, hogy akkora magyar hagyatékot, mint amekkorát a kolozsvári székhelyű könyv- és levéltárak őriznek, magyar szakemberek jelenléte nélkül használjanak, illetve hagyjanak feldolgozatlanul, mondta Csetri Elek történész, akadémikus. Az Állami Levéltárban a magyar szövegeket is román kutatók vizsgálják, más intézményekben is kevés a magyar alkalmazott. Csetri szerint az RMDSZ-nek segítenie kell a tudományos szférát abban, hogy a magyarság ezekben az intézményekben is számarányának megfelelően legyen jelen, főleg a fiatal szakértők révén. A magyar fiatalok szívesen dolgoznának ezekben az intézményekben, ha engednék őket. A 2002. évi népszámlálás adatai szerint Erdély 7,7 millió lakójának közel 19 százaléka magyar. Ezt a számarányt azonban a magyarság egyik megvizsgált intézményben sem éri el. Az Országos Levéltár kolozsvári részlege a második legnagyobb az országban. Itt őrzik az Erdélyi Múzeum-Egyesülettől egykor elvett teljes levéltári gyűjteményt. Az intézmény 25 alkalmazottja közül azonban egy sem magyar nemzetiségű. A tizenegy felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltáros közül heten tudják kezelni a magyar nyelven írt dokumentumokat, négyen pedig beszélik is a magyar nyelvet. Közülük három kutatónak van szakképesítése magyar írástudományból, illetve családi archívumokból. A történelmi állomány feldolgozása egyre késik. Az Erdélyi Történelmi Múzeum 78 alkalmazottja közül nyolcan magyarok. Ioan Piso igazgató szerint a szaktudásra kell helyezni a hangsúlyt az új munkatársak alkalmazásánál. A középkori történelem részlegén – ahol nagyon sok magyar nyelvű dokumentummal kell foglalkozni – két magyar fiatallal dolgoznak, és a részlegvezető is beszél magyarul. Az Erdélyi Néprajzi Múzeum 58 fős személyzetéből hatan magyar nemzetiségűek. Simona Munteanu igazgató szerint pozitív elmozdulást jelent, hogy sokévi szünet után az intézménynek megint vannak magyar muzeológusai. Dr. Kós Károly 1979. évi nyugdíjba vonulását követően ugyanis már csak Szabó Tamás kolozsvári fényképész maradt hírmondónak, 1990-ben azonban őt is nyugdíjazták. Ma a múzeum 40 612 tárgyat, 10 ezer könyvet és folyóiratot őriz. A tárgyak között több mint 10 ezer magyar vonatkozású. A múzeum 1957-ben indult évkönyvsorozata utóbbi éveinek termésében Gazda Klára kolozsvári néprajzkutatót leszámítva nincs magyar közlő. Ioan Tosa történész-muzeológus szerint mindig volt együttműködés a múzeum és a magyar szakemberek között. A Kolozs megyei Octavian Goga Könyvtár több mint 720 ezer dokumentumot összesítő állományának több mint 10 százaléka magyar, a 88 alkalmazott között a feldolgozó osztály személyzetében két könyvtáros, a kolozsmonostori fiókkönyvtár vezetője és egy informatikus magyar. Az évi könyvállomány-gyarapodásnak 80–85 százalékát teszik ki a román, valamivel több, mint 5 százalékát a magyar, és 10–15 százalékát a más nyelvű könyvek. Doina Popa igazgató szerint a kolozsvári magyar könyvkiadókat leszámítva máshonnan alig jön magyar olvasnivaló. A kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) 225 alkalmazottjából 42 magyar. A 2004 végén 3 723 492 darab dokumentumot számláló gyűjtemény 20–30 százalékát teszik ki a magyar nyelvű könyvek. Poráczky Rozália főigazgató-helyettes szerint a pozitív elmozdulás annak köszönhető, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem tanszékén 1995-ben főiskolai, majd 1998-tól egyetemi szinten beindult a magyar nyelvű könyvtárosképzés. Az intézményben az 1980-as években vezető beosztásban nem volt magyar személy, és a rendszerváltás után is három év múlva nevezték ki az első magyar csoportvezetőt. 1997-ben az állományfejlesztési osztály élére került magyar szakember, majd Poráczky Rozália személyében 1998-ban hosszú évtizedek után lett ismét magyar főigazgató-helyettese a BCU-nak. A 171 könyvtáros közül 37 magyar (mellettük van még egy-egy informatikus és közgazdász, valamint három munkás), akik a főigazgató-helyettes szerint nagyjából lefedik a magyar nyelvű állománnyal kapcsolatos teendőket. Azonban a kölcsönzőben és a katalógusteremben nincs magyar szakember, ezért tervezik, hogy mindkét helyen napi 3-4 órát egy-egy magyar könyvtáros teljesítsen szolgálatot. A Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Besztercén, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagyváradon, Máramarosszigeten és Naszódon is fiókkönyvtárat működtető BCU kolozsvári tékáját 18 613 román, 2926 magyar, 54 németajkú és 271 más nemzetiségű diák, továbbá 1742 román, 395 magyar, 16 németajkú és 415 egyéb nemzetiségű egyetemi oktató látogatja. /Benkő Levente, Lázár Lehel: Magyar hagyaték – román kutatók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./

Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter a vele készült beszélgetésben kifejtette, az árvíz utáni helyreállítás, újraépítés során az állami pénzek kezelésében, a szerződések megkötésében nem volt semmi gond. Az a legnagyobb baj, hogy a kormánynak nincsenek igazából prioritásai. Borbély elmondta, a kormányprogramunkban arra törekednek, hogy végre sikerüljön logikusan, koherens elképzelésen belül tervezni. Ez azt jelenti, hogy Erdélynek, és ezen belül a Székelyföldnek az eddiginél több pénzt kell kapnia. Az elmúlt tizenöt évben nem tudták megváltoztatni azt felfogást, miszerint Erdély amúgy is fejlett, ide nem kell annyi pénz, mint máshova. Csakhogy Erdélyben, különösen a Székelyföldön tönkrementek például az utak. Borbély eddigi legnagyobb sikerélményének a Bucsin-tetőn áthaladó, valamint a Balavásártól Csíkszeredáig tartó két székelyföldi út helyrehozatalát tartja. /Benkő Levente: Több pénz Erdélynek: mert megérdemli. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./

Fejér Ákos a céltudatosság és a törhetetlen akarat múlhatatlan példája. Hetvennégy esztendőt élt, s ebből legalább fél századot építéssel, építkezéssel töltött. Gyimesbükkön született 1928 szeptemberében. A csíkszeredai líceum elvégzése után a hányattatás évei következtek: Csíkszereda, Zsil-völgy, Brassó, újra Gyimes, majd Háromszék, ahol élete végéig teljesítette önként vállalt hivatását, a nevelést. 1953-ban lett Lisznyópatak igazgatótanítója, majd Mikóújfalu és Sepsiszentgyörgy következett. 1988-ban vonult nyugdíjba. Elvégezte a testnevelési tanárképzőt, s úgy lett alkotó mindenese a mikóújfalusi iskolának, hogy tanulóinak meg akarta mutatni a világot. Elsősorban a szülőföldet, aztán Európát, majd egy kicsit a keleti végeket is, ahová zágoni Mikes Kelemen és II. Rákóczi Ferenc került száműzetésbe. Kerékpározó diákjaival egyre messzebb merészkedett: a honi tájak után következett Magyarország, majd Szlovákia, Ausztria, Németország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Oroszország, Lengyelország és Törökország. Két kiadvány őrzi nevét és emlékét, számos közlemény, okirat, emléktábla mellet: Csak akarni kell. Fejér Ákos, 1928–2002. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, Benkő Levente előszavával. Fejér Ákos, Megnyitottam előttetek Európa kapuját. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2005. /Magyari Lajos: Közöttünk éltek: Csak akarni kell. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./

A Kolozs megyei Kérőben azóta építenek, mióta Szabó Csongort a református gyülekezet lelkészévé nevezték ki: már van megélhetést biztosító asztalosműhely is. Szabó Csongor tizenhárom éve érkezett Kérőre. Az asztalosműhely termékeit idén a Budapesti Nemzetközi Vásáron is sikerrel mutatták be. Közel húszan dolgoznak a műhelyben, amely a szolgáltatásokkal együtt a gyülekezet ötven emberének nyújt megélhetési lehetőséget. Az önépítkezéshez tartozik a nemzeti öntudatot erősítő Élő Forrás Alapítvány, ezen belül az idén hetedik ízben, több mint 500 fiatal részvételével megszervezett Kérői Szórvány Ifjúsági Tábor. Mindezt munkával, imádsággal tudták megteremteni. Minden tábor megszervezésekor szembesültünk azzal, hogy nem fog menni, nincs már hozzá erő. De a fiatalokkal való találkozás, a szeretetük, a ragaszkodásuk átbillentik őket a mélypontokon. /Benkő Levente: Szemben az árral a megmaradásért. Beszélgetés Szabó Csongor kérői református lelkésszel. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./

Az Illyés Közalapítvány (IKA) 113 millió forintos támogatást nem folyósított még a 2005. évi 190 milliós keretből az erdélyi pályázóknak. A közalapítvány kevesebb mint a felét kapta meg a magyar költségvetésben erre a célra előirányzott 1 milliárd forintos keretnek. „A pályázati támogatások folyósítását mi szerződésben vállaltuk. Ezt a szerződést azonban érzésem szerint a magyar kormány egyoldalúan megszegte” – fejtette ki Laborczi Géza, az IKA kuratóriumi titkára. Hozzátette, hogy amennyiben az IKA megkapja a még hátralevő pénzt, azonnal folyósítja a nyertes pályázóknak. Az IKA romániai alkuratóriumának titkára, Tibád Zoltán közölte, szeptemberben már elakadtak az átutalások, az októberi néhány tétel kifizetése után egyetlen fillér sem érkezett Erdélybe. Pénzfolyósítás annak dacára sem történt, hogy több pályázó véglegesítette az elszámolást. Egyre többen sürgetik a pénz folyósítását, az oktatási, illetve művelődési intézmények a késés miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A késés miatt a pályázók egy része kölcsönökhöz folyamodott, amelyet a magyarországi támogatás megszerzése után törleszt. 2003-ban a romániai alkuratórium 209 millió forintot oszthatott szét, 2004-ben már csak 167 millió forint felett rendelkezhetett. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke szerint ha februárban, de legkésőbb márciusban nem kapják meg az IKA-támogatást, az erdélyi magyar tudományosság egyik alapintézete, az EME működésében komoly zavarok keletkezhetnek. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára szerint a támogatások kifizetését költségvetési és takarékossági tényezők késleltetik, a még fennmaradt összegeket azonban 2006 elején valamennyi sikeres pályázó megkapja. /Benkő Levente: Kilincselésre ítélt határon túli műhelyek. A tavalyi támogatások felét sem kapták meg az Illyés közalapítvány erdélyi pályázatainak nyertesei. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./

Végre átutalták az Illyés Közalapítvány számlájára a határon túli magyar egyházak és civil szervezetek elmúlt évi támogatásának még nem folyósított teljes összegét, azaz 537 millió forintot. Laborczi Géza, az IKA kuratóriumi titkára szerint a támogatások továbbküldése a kincstár munkatempóját ismerve a jövő hétre átcsúszhat. A 2005. évre tervezett 1,02 milliárd forintos keretből eddig csak 483 milliót fizethetett ki az IKA a határon túli nyertes pályázóknak amiatt, hogy az állami költségvetésből nem kapta meg az előirányzott teljes összeget. Laborczi Géza közlése szerint az 1990-ben alapított IKA történetében eleddig példátlan helyzetről még 2005 októberében levélben tájékoztatták Szabó Vilmos államtitkárt, majd november elején Pomogáts Béla, az IKA kuratóriumi elnöke levélben hívta fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök figyelmét a kialakult helyzetre. Szabó Vilmos szerint a késést költségvetési és takarékossági tényezők okozták. Az IKA romániai alkuratóriumának titkára, Tibád Zoltán szerint a legjobb esetben is legalább tíz nap, míg a támogatás eljut a pályázóhoz. Az Illyés Közalapítvány 2005. évi kerete (millió forint) Alkuratóriumi keret: 455 Ebből: Románia 209 Szlovákia 104 Vajdaság 73,4 Ukrajna 32,6 Horvátország 19 Szlovénia 8,5 Ausztria 8,5. Központi keret: 328,46 Szülőföld Alapból: 100 Működési költségek: 136,54 ÖSSZESEN: 1020 /Benkő Levente: A HTMH kifizette adósságát. Kimozdult a holtpontról a határon túli magyar intézmények támogatása. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./

A Román Tudományos Akadémia február 6-án megünnepelte Gabriel Tepelea születésének 90. évfordulóját. A román lapok azonosan írtak életútjáról. Gabriel Tepelea tizenhét évesen lépett be a Nemzeti Parasztpártba, ahol csakhamar Iuliu Maniu elnök közeli munkatársa lett. “A kommunista diktatúra kezdetén, politikai tevékenysége miatt nehézbörtönre és vagyona elkobzására ítélték.” Innen az életrajzírók 1990-be vezérlik az olvasót, amikor Gabriel Tepelea akadémikus, számos egyetem díszdoktora, könyvtárnyi filológiai értekezés szerzője, parasztpárti parlamenti képviselő lett. A Maniu-bandák 1944 őszén Észak-Erdélyben mintegy 1500 magyart mészároltak le. A háromszéki Szárazajtáról, ahol fejszével fejezték le áldozataikat, Benkő Levente részletes dokumentumriportot közölt /Szárazajta, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1995/, de annak idején a román sajtó is írt erről: a Scanteia 1944. októberi lapszámaiban (a bandák bukaresti pere), valamint Mihai Fatu Sfarsit fara glorie (Dicstelen vég) című, a Parasztpárt történetéről szóló könyvében (Bukarest, 1972.). Úgyszintén könyvet írt Petre Turlea, a PUNR volt parlamenti képviselője, Vatra-ideológus, jelenleg a Nagy-Románia Párt házi történésze is. Ebben – Monumente non grata cím alatt (Bukarest, 1996.) – igyekezett tisztára mosni a Maniu-bandákat, mondván, hogy ezek a hazafias zászlóaljak valójában a rendet állították helyre Erdélyben. Bemutatta vezérüket, Gavrila Olteanut, aki a korabeli vádiratokban mint szadista pribék szerepelt. A vérszomjas különítményeket egy bukaresti agytröszt irányította. Ma is élő tagjainak nevét Petre Turlea gondosan elhallgatta. Azonban könyvének 26. lapján elszólta magát: a magyar vérre szomjas haditanács alelnöke Gabriel Tepelea volt. Mihai Pelin levéltári kutatásai alapján készült munkájában (Cartea alba a Securitatii) szintén fel-felbukkan Gabriel Tepelea neve. Gavrila Olteanu “parancsnok” 1946-ban öngyilkos lett a börtönben, Telepelát pedig most ünnepelte a Román Tudományos Akadémia. /Barabás István: Foltos történelmi dicsfény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

Az alig kétszáz lelkes faluban a Szentimrei Alapítvány és a sztánai református egyházközség által hatodik alkalommal szervezett farsangolás sikeres volt. A sztánai farsangolást 2001-ben újraélesztő Papp Hunor református lelkész üdvözölte az idesereglő magyarországi és helyi vendégeket. A Sztánai Műhely kezdeményezésére kistérségi megbeszélésen zsoboki, sárvásári, nyárszói, kalotaszentkirályi és helyi részvevők elhatározták: terveik megvalósulása érdekében egyesületet alapítanak. Bemutatták Janitsek Jenő Sztána története és névanyaga című tanulmányát és a Rókaszemű menyecske című kalotaszegi mesegyűjteményt, amelyet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ajánlott az olvasóknak. Emellett kiállítás nyílt sztánai és kolozsvári, Kós Károly által tervezett házakról, a helybéli gyermekek pedig Tamási Áron A búbos vitéz című mesejátékát adták elő. Fellépett a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes és az inaktelki fiatalokkal kiegészülő, budapesti Kertész Táncegylet. /Benkő Levente: Határtalan mulatozás Kalotaszegen. Kós Károly nyomán Sztánán. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

Lelkész, presbiterek, egyháztagok, konzul, erdélyi és magyarországi vállalkozók – valamennyien munkaruhában. Ez a kép fogadta a Kolozs megyei Magyarvistára látogatókat: a helyi református egyházközség hozzáfogott visszakapott kántori lakának felújításához. A ma még romos állapotban levő volt kántori lakban létrehozandó Kalotavár Kulturális Központ alapkövét fogják letenni július végén. Ezzel a munkával kezdi a 820 fős gyülekezet az újraépítést. A teljes beruházást 72 millió forintra becsülik, a terveket Makovecz Imre erdélyi tanítványa, Müller Csaba készítette el. A magyarvistai gyülekezet az elmúlt évi falunapot megelőzően tatarozta visszakapott hajdani felekezeti iskoláját, amelyben az úgynevezett kicsikultúrt újra felavatták. /Benkő Levente: Kalotaszeg várát építik a reformátusok a Kolozs megyei Magyarvistán. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

Két felújított református templomot is újraszenteltek a hétvégén Erdélyben. Szilágycsehben az 1519-ben épült műemlék-templom helyreállításának befejezését ünnepelték, a Beszterce-Naszód megyei Vicében a nyolcvan lelket számláló gyülekezet temploma mellett a parókiát is újjáépítette. A szilágycsehi gyülekezetnek háromévi megfeszített munkával sikerült helyreállítania műemlék templomát, hangoztatta Tőkés László július 16-án Szilágycsehben. A kilencezer fős szilágysági kisváros háromezer lelkes református gyülekezete ünnepelte a templom helyreállításának a befejezését. Tőkés László kiemelte: Erdély-szerte a Szilágyságban a legnagyobb a templomlátogatottság. „Mindenekelőtt a bennünk lakozó félelmet kell leküzdenünk, és sohasem szabad kihagynunk számításainkból Istent, mert az eljövendőben is nagy szükségünk lesz az Úr szövetségére” – szögezte le Tőkés László. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke szóvá tette: az Európai Unió a nemzetiségek védelmét illetően nem sok jóval kecsegtet, hiszen az EU-tag Szlovákiában olyan kormánykoalíció állhatott fel, amelynek egyes tagjai nyíltan hirdetik a magyarellenességet; és a Kárpát-medencében sehol sem akarnak hallani a magyarok önrendelkezéséről. „Nemcsak az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági, hanem a magyarországi magyarság is bajban van” – mondta a fideszes politikus. Utalt arra, hogy a magyarságot „a merjünk nagyok lenni felfogás helyett a tanuljunk meg kicsik lenni alapállásra tanítják”. Kövér László a magyarság együvé tartozásának a biztató jeleként értékelte a szilágycsehi templomjavítást, és leszögezte: a huszonegyedik században nincs már határon túli magyar ügy, csak magyar ügy. Balogh Zoltán református lelkész, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője az új kihívások vállalására, de az elődöktől örökölt hagyaték megőrzésére hívta fel a figyelmet. A millecentenáriumi kopjafánál koszorúzás zárta az ünnepnapot. /Benkő Levente: Új szövetség Istennel – Helyreállították az 1519-ben épült szilágycsehi református templomot. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

Gyurcsány Ferencnek egyetlen négyzetméternyi föld sem kell Erdélyből. A Verespatak megmentéséért küzdő civil tömörülés olyan embereket kíván a mentőakció mellé állítani, akiknek a neve szépen és jól cseng a világon. Gyurcsány Ferenc a jelek szerint nem ilyen ember, s ezt a civil kezdeményezés – tulajdonképpen segélykérés – elutasítása is tanúsítja. Pedig ha ezúttal igennel válaszol, minden bizonnyal javít valamelyest a róla Erdélyben kialakult képen. /Benkő Levente: Más négyzetméteren. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./