Rozsnyai Sándor, a sepsiszentgyörgyi ügyvédi kamara dékánja elmondta, vita folyt nemrég a kérdésről: szabad-e magyar bírónak magyarul megszólalnia a tárgyalóteremben. Korábban egy marosvásárhelyi román bíró, aki jól beszél magyarul, amolyan utolsó mohikánként időnként a peres felek érdekében látva, hogy nem tudnak jól románul, engedte a magyar beszédet. A bírót feljelentették, és az Igazságügyi Minisztérium által lefolytatott vizsgálat végül a bírónak adott igazat. Elismerték, nem jogsértő, ha a bíró magyarul kérdez. Ennek ellenére a magyarul megszólaló bíró fehér holló Romániában, ahol nemrég egy magyar bírónőt jelentettek fel hasonló okokból, s ahol a kevés magyar szakember többnyire óvakodik anyanyelven fordulni a peres félhez. Pár évtized alatt hihetetlen változás következett be még a Székelyföldön is. Rozsnyai Sándor, a sepsiszentgyörgyi ügyvédi kamara dékánja emlékezett, 1971-ben került ide, a belépett az ügyvédi kamarába. Akkor az első dolga volt megtanulni magyarul perbeszédet mondani, mert azt a jogon nem tanulták meg. Az igazságszolgáltatásban itt dolgozók döntő többsége akkor magyar volt. A törvényszék elnöke akkor Csákány András volt, a bírák is magyarok voltak. Akkor még a román bírókkal is lehetett magyarul szót váltani. A jegyzőkönyveket viszont románul vezették. Akkoriban a bírói kar mellett az ügyészségen is többségben voltak a magyarok, sőt, a rendőrségen is sokan azok voltak. Azután lassan áttértek a bíróságokon a román nyelvre, egyre több román bírót neveztek ki. A bírói kar elrománosítása a nyolcvanas években következett be, és azóta sem történt fordulat. Az utóbbi időben van némi haladás. Ha valaki ma azt mondja, nem tud románul, akkor ezt már minden bíró elfogadja, és megadja a tolmácshasználati jogot. A kilencvenes években a bírák száma is megnőtt, a magyar utánpótlás akadozik, az arányok tovább torzultak. Kovászna megyében a kommunizmus idején sosem mondták, hogy magyarul nem lehet beadni kérvényeket. Gondoskodni kellene arról, hogy magyarul is folyjék a jogászképzés. /B. Kovács András: Anyanyelven a törvényszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

Megjelent B. Kovács András sepsiszentgyörgyi szerző Szétszabadalt Székelyföld című műve. A könyv három részre tagolódik, az első Sepsiszentgyörgy történetét mutatja be, elsősorban az impériumváltástól napjainkig, a közigazgatás átszervezését az elmúlt százhúsz esztendőben, a népesedési viszonyok alakulását a 20. század elejétől napjainkig. A visszarománosítás vitája címet viseli a második rész. A harmadik rész címe A székely önrendelkezés körül – az autonómia témáját járja körül a hajdani Maros Magyar Autonóm Tartományról, a székely autonómiáról szóló beszélgetésekben. – Háromszék története a könyv témája, és ez fogja egységbe. /Kuti Márta: Szétszabdalt Székelyföld. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

Ralf-Ro Projektről maga a tervezet spiritus rectora, Komlóssy József kultúrmérnök, az Európa Tanács parlamenti szaktanácsadója számolt be Sepsiszentgyörgyön a megye mezőgazdasági szakemberei előtt a megyeházán. A Svájcban élő mérnök személyes indíttatásáról elmondotta, hogy ez irányú svájci tapasztalatát, ,,szellemi zsákmány”-át (Sütő András) kívánja közössége javára kamatoztatni. Bár egy községi tagosítás tíz-húsz évet is igénybe vehet, a kantonok országában túl vannak már az 1300. település határának átszervezésén, további 200 helységben pedig most folyik a parcellák átcsoportosítása. A hazai fülnek és szemléletnek még szokatlan eljárást ott sikerrel alkalmazták. Az uniós csatlakozás lehetőséget teremt arra, hogy a strukturális alapokból lehessen rá pénzt lehívni. Az embereket meg kell győzni afelől: nem földet, hanem értéket kapnak vissza a rendezés után. /B. Kovács András: A gazda értéket kap vissza. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 12./

Megjelent Balázs Lajos néprajzkutató A vágy rítusai – rítusstratégiák. A születés, házasság, halál szokásvilágának lelki hátteréről /Scientia Kiadó, Kolozsvár/ című kötete. Negyedik, Csíkszentdomokosról szóló kötetében a kutató a néprajztudomány alapjaira kérdezett rá. Eddigi három kötete után az elméleti újítás igényével írta a negyediket, csíkszentdomokosi kutatásaira, az emberi élet három fordulójához kapcsolódó szokásokra alapozva. Úgy érzi, szerencsésen választotta 1972-ben Csíkszentdomokost, ezt a nagy székely falut kutatásai helyszínéül. Szentdomokos faluközösségének kollektív memóriája a székelység, de az egész magyarság műveltségéből sok mindent megőrzött. /B. Kovács András: Emberek, sorsfordulók. = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./

Pár évvel ezelőtt a román kormány honlapján utolsó rubrikaként szerepelt a ,,romániai magyar sajtó” rovat. Legalább két éve üresen tátong a rovat, magyarán, ha olvassa valaki a magyar sajtókivonatot, nem töltik fel ezt a rovatot. Lesújtó, miként az is, hogy legalább két év óta nincs mivel dicsekedni a kisebbségpolitikában! /B. Kovács András: A kormányt nem érdekeljük. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 1./

A világ legnagyobb ifjúsági mozgalma, a cserkészet százéves fennállását ünnepli az idén, az évfordulót illő módon üli meg a 17 évvel ezelőtt feltámadt erdélyi magyar ága is a mozgalomnak. A Romániai Magyar Cserkészszövetség jogilag bejegyzett 1990-től – mondta el Gaál Sándor, az RMCSSZ elnöke. Az első évek zaklatott időszaka lejárt, ma nyugodtan lehet dolgozni, széles körű kapcsolatokat építhettek ki Európa cserkészmozgalmával és az óceánon túli cserkészekkel is. Azonban anyagi támogatásban az állam nem részesítik őket. A legszervezettebben a háromszéki cserkészek dolgoznak, jelenleg is két új csapatuk alakul, Kézdialmáson meg Gelencén. Más régiókban kiemelkedőek Szamosújvár rovásírásos versenyei, amely már a Kárpát-medencei magyar csapatok találkozóhelye lett. Harmadik éve rangos esemény Marosszentgyörgyön a Dalos pacsirta vetélkedő, amelynek anyaga már CD-n is megjelent, és egy kis cserkész daloskönyvben is ki fogják adni. Sajnos több csapat megszűnt Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron. Nincs, aki kézbe vegye a szervezést. /B. Kovács András: Százéves a cserkészmozgalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./

,,Házi szerzőkként” köszöntötte február 6-án Sepsiszentgyörgyön, a Képtárban a Háromszék két munkatársát Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó igazgatója, kiknek könyvei szinte egy időben jelentek meg. Bogdán László A démon női alakot ölt című verseskötetéről, illetve B. Kovács András Szétszabdalt Székelyföld, helytörténeti írásokat tartalmazó kiadványáról Káli azt mondta, műfajilag különböznek egymástól, abban mégis hasonlítanak, hogy mindkettő ,,vala­miféle krónika”, részei az erdélyi lét kultúrtörténeti vonalának. B. Kovács András Sepsiszentgyörgy ,,várostörténeti vázlataként”, kisebbségi élettapasztalatot továbbadó könyvként beszélt kötetéről. /Mózes László: Krónikák a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./

Románok a magyar, magyarok a román irodalomban címmel szervezett konferenciát a csíkszeredai Sapientia Egyetem bölcsészkara nemrégiben. A szimpóziumot követő rádióműsorban többek közt Stefan Borbely kolozsvári professzor szóvá tette: a kölcsönös megismerést nehezíti, hogy sok többségi úgyszólván semmit nem tud Erdély valós történetéről. A többségi oktatásról elmondható, valósággal terjeszti a tudatlanságot, azt a benyomást kelti, hogy a nem román kultúrák ismeretének elhanyagolása megengedhető, az ún. kisebbségi népek hozzájárulása nem emelkedik a jelentőségteljes teljesítmények szintjére. A magyar és a szász közösségek évezredes munkája zárójelbe tehető az oktatás alapján, holott jórészt ezeknek köszönhető például az országrész településhálózatának létrejötte, s történelmi szerepét ezek alakították meghatározó módon sok-sok évszázadon át. A többségi oktatási rendszer még mindig a többi erdélyi kultúra lebecsülésére buzdít, ezáltal a régi előítéletek terjedését elősegíti. A nemzetállami szemlélet a többségi iskolákban potenciális sovinisztákat termel, s a legjobb esetben is nemtudomkák jönnek ki kapuján. A szimmetria szembeszökő hiánya nem egyéb a közvetett beolvasztás eszközénél. /B. Kovács András: Legjobb esetben nemtudomkák. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./

Dr. Garda Dezső gyergyói RMDSZ-képviselő július 21-én tárta nyilvánosság elé Famaffia a Székelyföldön címmel a kivizsgálássorozat összefoglalóját. Garda kifejtette, a kitermelési kvóták rendszerének fenntartását sérelmezik az erdészetek, azok országos szövetsége, leginkább maguk a tulajdonosok, akik emiatt jogos jövedelemtől esnek el. Garda törvénytervezetébe annak idején bevette a kvótakiosztás megszüntetését is. Itt korrupcióról van szó, a kvótákat eurókért vásárolták, mégpedig három-öt euró csúszópénzt adtak egy köbméter kivágható fáért. Amikor a törvényt meg kellett szavazni, egyes RMDSZ-es honatyák is Garda tervezete ellen voltak. Nem első eset, sajnos, állapította meg. Garda Dezső szerint a székelyföldi erdőirtás legalább akkora figyelmet érdemlő vészhelyzetet idézhet elő, mint a verespataki ciántechnológián alapuló aranykitermelési terv. Garda emlékeztetett, az 1995-ös rendkívüli széltörés kapcsán indult meg a székely erdőségek hatalmas kifosztása, ezt vizsgálóbizottsági tagként alaposan dokumentálni tudja. Hargita megyében négymillió köbméter fát döntött ki a viharos szél, s ebből csak 1,6 milliót jelentettek a minisztériumnak és az Országos Erdőügynökségnek, a többit elhallgatták. A nagyfokú elégedetlenség miatt a parlamentben megalakult vizsgálóbizottság, a szakemberek kiderítették, hogy Hargita megyében 2,4 millió köbméternyi faanyagot elhallgattak. El lehet képzelni, mekkora hasznot hajtott ez azoknak a hegyen túli vállalkozóknak, akik szinte ingyen jutottak akkor hozzá, de árán adtak túl rajta. Megvannak a nevek is, akik felelősek e rablásért. Az akkori megyeitanács-elnök és a prefektus akkor jelentette be, hogy Hargita megyében nincs korrupció, amikor Garda képviselő a Hargita Népében kezdte közölni az ellenkezőjét bizonyító aktákat. Ezek a személyek azonban politikai védettséget élveztek, és miután a Szociáldemokrata Párt hatalomra került 2000-ben, ezeket az ügyeket ,,megoldották” úgy, hogy nyomást gyakoroltak az ügyészségre, bíróságokra, és a kártevőket nem vonták felelősségre. Még nagyobb kárt okoztak a nehezebben megfogható törvénytelen árverések. Garda a két megyében /Háromszéken és Hargita/ négymillió köbméter fa elhallgatását látja bizonyítottnak. Garda Dezső szerint a törvénytelen kitermelés, az eddig soha nem tapasztalt mértékű fa-, sőt, erdőlopás összefüggésben van az erdővisszaadásért kezdődő harccal. 1997 őszén, kezdődött, de csak 2000. január 12-én fogadták el a törvényt. Ezután is mindent elkövettek, hogy a visszaadást hátráltassák. Garda számára fájdalmas volt, hogy akik ellen kivizsgálás indult, azok azzal vádolták őt, hogy magyar ember támad magyar embert. Arról viszont hallgattak, hogy ezek az emberek akadályozták azt, hogy a magyar közösségek visszakapják jussukat. Hargita megyében csak azoknak akarták kiadni jussukat, akik az állami erdészettel kötnek szerződést. A megyében már 2000-ben létrehozták a Csíki Közbirtokossági Uniót és a Libán Uniót, mely Udvarhely és Gyergyó vidékét foglalta magában, ezek tagjai magánerdészeteket állítottak fel, a többiek az államnál maradtak. Azt a három erdészt, akik az erdőket visszaadták – Fodor Györgyről, Sanduly Tamásról és Mező Józsefről van szó –, állásaikból kitették. Sanduly és Mező végül kegyelmet kapott, de Fodor nem. Ő volt az, aki Zetelakán vállalta a magánerdészet alapítását, Csíkban pedig Rafain Zoltán és Tőke István voltak azok, akik e harcot vállalták a közbirtokossági unió, illetve a magánerdészet szintjén. /B. Kovács András: A kvótarendszer kulcsa (Vágják a fát). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./

Felülről irányított terv húzódik meg a Moldvába szakadt erdők eltulajdonítása, a székelység kifosztása mögött ― véli Gábor Imre, a gelencei közbirtokosság elnöke, a brassói városi tanács tagja, egyúttal az erdőtulajdonosok Orbai Egyesületének elnöke. – Amikor 2000-ben az 1-es törvény megjelent, megalakították a Nagycsoport közbirtokosságot, s benyújtották igényünket, telekkönyvi kivonatokkal alátámasztva 3488 hektárra. Gelencén négy közbirtokosság, illetve egyesület van, az övék a legnagyobb. A gelenceiek, ha mindent visszakapnának, a leggazdagabbak lennének a megyében. A visszaszolgáltatás során derült ki, hogy Vrancea megyében van a vagyon jó 2400 hektáros része, szinte háromnegyede. Letették a papírokat a tulnici-i bizottság asztalára is. Az ozsdolaiak kérelmét szintén ez a bizottság utasította el. Tamás Sándor és Garda Dezső képviselő mondta el: a választásokon azzal kampányolt a győztes jelölt, hogy ,,magyaroknak semmit vissza nem adunk”, s hogy ehhez bírták a SZDP-s megyei tanácselnök, Oprisan támogatását is. A telekkönyvet korábban csak az Osztrák―Magyar Monarchia területén használták. Nem vette figyelembe a gelenceiek telekkönyvi bizonyítékát a focsani-i bíróság sem. Azok nem érnek semmit ― mondották ―, ők azt az erdőt Stefan cel Marétól kapták. A közbirtokosság száz évre visszamenőleg minden irattal rendelkezik. Hiába, politikai döntés született. Az RMDSZ vezetősége tudott erről, többször voltak náluk, de úgy látszik, nem tudtak közbelépni. Ezt bizonyítja Tamás Sándor képviselő kudarca is. Miután a Legfelsőbb Bíróság is elutasította őket, a közbirtokosság Strasbourghoz fordult. A moldvaiak nem érték be azzal, hogy kisajátították a másét, hanem igyekeztek bebiztosítani magukat afelől is, hogy ott az erdőt semmiképpen se lehessen visszaszolgáltatni. A közbirtokosság eddig visszakapott 800 hektárt helyben, Ozsdoláról 150 hektárt. Az erdőket kiosztották ottani románoknak. A székelységnek mindenképpen veszteség, sok ezer hektár. Azért nem adják vissza, mert magyar tulajdonról van szó. Elvették egy magyar közösségtől, és odaadták egy románnak. /B. Kovács András: Kifosztott közbirtokosságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

Dr. Garda Dezső képviselő, erdőügyi szakpolitikus és történész elégedetlen. Kemény szavakkal marasztalta el a Hargita megyei állami erdészetet, amiért ,,formálisan” tesz csupán eleget a törvény előírásainak.,,Akinek erdeje volt, annak a csutakos területeket adják vissza, akinek legelője volt, az erdőt kap vissza, ráadásul nem, miként kellene, a régi helyén, hanem másutt. ” A zűrzavar nem csökken, mindez hatalmas népi elégedetlenséget szül. Jórészt a közbirtokosságokon belül is klikkek kezébe kerül a hatalom, azok önző módon bánnak a közössel. A legbotrányosabbnak: a tulajdonosok jó része azért esik el a visszaszolgáltatástól, mert nem egy helye „eltüntették az aktákat. Az 1946-os gyergyói erdészeti regiszter például szőrén-szálán eltűnt. Szabályos bűntényről van szó, ellopták. A lopást kinyomozta a rendőrség, de a tettesek felelősségre vonása elmaradt. ” Másik visszaélés az, hogy ,az épületeket, erdészházakat, székházakat nem akarja visszaszármaztatni az állami erdészet. Garda Dezsőnek tudomása van arról, hogy tavaly három ellenőrzést is folytattak a központi szervek, mindhárom esetben ,,hatalmas visszaélésekre derült fény – állítja. – Azoknak adtak úgymond vissza erdőt, akiknek semmi nem járt volna. Az illetők gyorsan kitermelték a fát, és maradt hektárak tucatjain a csutak. A korrupció felmérhetetlen! Ez visszaüt az RMDSZ-re is!” Senki nem vonja felelősségre a famaffia tagjai, védettséget élveznek a rendőrségen, a bíróságokon, a közigazgatásban. A múltat idézi fel A székely közbirtokosság /Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002/ című kétkötetes monográfiája.,,Az 1921-es földreform, bármennyire is demokratikusnak tekinti a román történelemtudomány, a romániai magyarság számára a földbirtokok elvesztését, a mintagazdaságok tönkretételét jelentette. Ugyanakkor az erdélyi földreform kétharmad részben a legelő és erdőterület, hangsúlyosabban az erdőterület reformját jelentette, vagyis abban a művelési ágban tördelte szét a nagyobb egységeket, amelyben a kis birtoktípusok gazdaságilag nem életképesek” írta könyvében. /B. Kovács András: A famaffia védettséget élvez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

Csutak István bírálata Románia jelenlegi regionális felosztásáról alaposan elveri a port. Kijelentette, a megyék mai csoportosítása megváltoztatható, a régiók átgyúrhatók. A székely megyék a Központi Fejlesztési Régióban eleve hátrányosabb helyzetben vannak olyan jóval nagyobb vonzerővel rendelkező központokkal szemben, mint Brassó és Szeben. Az egész központi régió összetákolásának egyik fő célja pontosan a székely kölönrégió-képzés megtorpedózása volt. Az erdélyi régiókat mindenütt a magyarlakta területek gúzsbakötésére találták ki. /B. Kovács András: A régiók átgyúrhatók. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./ Előzmény: Csutak István miniszteri tanácsos, volt integrációs államtitkár: Székek földje – Székelyföld? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8.

Kötelező és díjmentes lesz a tolmácsolás a polgári perekben ezentúl – adta hírül a sajtó a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája Románia általi ratifikációja kapcsán. A tizenkét évi huzavona után végre hatályba lépett jogszabály óriási változást hozhat bíróságok tájékán. A bíróságnak ezentúl ugyanis el kell fogadnia a nem román nyelven írott szerződéseket, azonban a sepsiszentgyörgyi bíróságon a bírók zöme nem tud vagy nem ért magyarul, a segédszemélyzet körében sem mindenki. De az ingyenes tolmács megléte a polgári perekben önmagában is óriási változás előidézője lehet. Az új szakmai elvárások közé végre bekerülhet az, hogy vegyes lakosságú vidékeken a bírák, ügyvédek ismerjék a kisebbségi nyelveket is. /B. Kovács András: Perdöntő magyar szó 2008-tól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 30./

Nevetségesnek minősítette a román elnök nemrég Brüsszelben a kisebbségek kollektív jogok iránti igényét. /B. Kovács András: Úgy látszik, komoly. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./

Nagy horderejű kezdeményezés, hogy a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács a bukaresti csúcs alkalmából a NATO-tagországokhoz és a szervezethez fordul: tegyék megfontolás tárgyává az autonómiatörekvések támogatását. Tőkés László már ezzel az indítványával megszolgálta a bizalmat, vele ezentúl a nemzetközi színtéren is számolni kell, írta B. Kovács András, a lap munkatársa. /B. Kovács András: Ki a nemzetközi színtérre! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 26./

A vita eszmecserévé mélyítésére hívott fel a minap Csutak István, akinek a Székelyföld modernizációja kapcsán közzétett provokatív írása termékenynek bizonyult. Csutak István azt javasolta, a fejlesztési régió fogalmából kiindulva folytatódjék a székely jövőkép felvázolása. B. Kovács András hozzászólásában felvetette, a székely lakta területek és települések összevonása révén olyan, viszonylag homogén közeg és közigazgatási keret alakítható ki, mely kihúzná a méregfogát az etnikumközi konfliktusnak. A mai három megyén kívüli székely és magyar lakta települések csatlakozásával sok mesterségesen szórványhelyzetbe juttatott néptöredék jogi-nyelvi emancipációja is elősegíthető. /B. Kovács András: Nyelv és fejlesztés (Vita a Székelyföldről). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 2./ Az eddigi vitát összefoglalta Csutak István: Székelyföld-vita: Miért „hogyan tovább?” = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 18. folyt. 19./

Tisztségéről való leköszönése küszöbén osztotta meg egyik legfőbb gondját Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere a nyilvánossággal. Négy mandátumán végighúzódó célja volt, hogy a fejlesztés elfogadható útjait kutassa fel szülővárosa számára. El kellett kerülni az erőszakos betelepítés folytatását, ez megváltoztatta a település arculatát a hetvenes és nyolcvanas években. Az integráció jelenleg előrehaladott, sok háromszéki kis- és közepes vállalkozó kimondottan a brassói piacra, megrendelésre termel. A választott helyhatóságnak nem kell a kezdeményező szerepkörtől idegenkednie, állapította meg a cikkíró. Egyetemet végzett fiataloknak kellene munkahelyet teremteni itthon. /B. Kovács András: Ne titkolózzunk, ha nem muszáj. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./

Jelentős lépés volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke részéről, hogy a román házelnökkel Csángóföldön kívánt találkozni, hogy együtt látogatták meg a lészpedi iskolát. A cikkíró, B. Kovács András annak tudott volna igazából örülni, ha a Moldvában elkezdett történelmi látogatást egy felsőoktatási fogadás követi, mondjuk, a kolozsvári állami magyar egyetemen. Legutóbb a magyar ,,vonal” egyik vezetője mondott ,,köszönetet” azért, hogy a magyar tanszemélyzet tizenkilenc tanársegédeddel bővülhet. Magyarán: alapszükségleteit sem tudja a ,,vonal” kielégíteni, önálló fejlesztésről, oktatáspolitikai és tudományos kibontakozásról pedig szó sem lehet... Megbírna Kolozsvár ma is két egyetemet. Az erdélyi magyarságot alanyi jogon megilleti az állami magyar egyetem. /B. Kovács András: Az Országgyűlés elnöke a magyar egyetemen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

Háromszéken ma legalább három rádióadó és külön újság sulykolja hetek óta, hogy az RMDSZ-jelöltek (mellesleg médiatulajdonosok és -bérlők) az igaziak, ők ragadják majd ki a megyét a tespedésből. Tizennyolc évi önkormányzati szereplésnek ez radikális önkritikája. A másik oldalnak nincs rádiója, sem saját helyi sajtóterméke, kevésbé ismert jelöltjei és programja bemutatására jóval szűkösebbek a lehetőségei. Az ellenfél dörzsölt. Az a felhívás például, hogy ezt vagy azt az ünnepet ne használják kampánycélokra, mosolyogni való. Ahol sok ember összegyűl, ott lehet a választó figyelmét felhívni. /B. Kovács András: Általános érdek az MPP jó szereplése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 7./

Sepsiszentgyörgy történetével kapcsolatos kiállítást nyitottak meg a Nicolae Colan Dokumentációs Központban. Többek között ott volt Gödri Ferenc 1899-es polgármesteri jelentése, a szentgyörgyi céhek, egyházak, kultúrintézmények működését illusztráló dokumentumok, a helyi magyar és román sajtóéletre fényt vető kópiák és régi várostérképet. A kiállítás mindenütt kellő teret szentelt a várostörténet román vonatkozásainak, így megemlékeztek a szentgyörgyi ortodox katedrális felszentelésének 25. évfordulójáról. /B. Kovács András: Várostörténeti dokumentumok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./

A napokban az Erdélyi Magyar Tudományegyetem körül zajló rossz ízű vitával kapcsolatban szükséges ismételten megvilágítani a kérdéskör átfogóbb összefüggéseit. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetése és az utána történtek nyomán természetes vágy volt 1990-ben, hogy legalább az 1959 előtti szintre vissza kellene állítani a magyar felsőoktatást. A politikum folyamatosan játszadozott a dologgal, a Petőfi–Schiller Egyetem és minden variáció előkerült, de haladás nem történt. Akkor a magyar kormány a magyar parlamenttel úgy döntött, nem vár tovább, magánegyetemként kell az egészet elindítani. Megszavazta az Országgyűlés, hogy évi kétmilliárd forintot ad erre a célra. Egy egyetemi épületet Csíkszeredában kell felépíteni. A törvény nem engedte, hogy az egyetem jogi személyként létezzen, kellett egy alapítvány, amelyiknek a tevékenységében benne van, hogy egyetemmel foglalkozhat. Először a kuratórium elnöke volt például a rektor, és a kuratórium maga a szenátus is. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar részlege egy kalodában tartott, kibontakozásában gátolt intézménycsökevény. Nem véletlenül hívják magyar vonalnak, és nem tagozatnak, mert valóban nem tagozat. Az egyetem önállósága a tét ma is. A baj a Babes–Bolyaival az, hogy akik abban a rendszerben élnek, nem nézik jó szemmel egymást. Féltik a tudományos előmenetelüket. Bántó, hogy spekulációval vádolják az alapítványt. /B. Kovács András: Az önállóság a tét (Interjú Kató Bélával, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./

Emelkedik a felsőoktatás támogatása, olvasható a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján (www.okm.gov.hu).,,Jövőre a jelenlegi 223 milliárdról több mint 230 milliárdra, 2010-re pedig 241 milliárdra nő a terület támogatása”. Ezek után hihetetlen, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek 2000-ben megszavazott kétmilliárd forintot az utóbbi pár évben a magyar költségvetés 1,2 milliárdra csökkentette. Másfél milliós nemzetrész saját adminisztrálású tudományegyeteméről lévén szó, megkérdezhető: hogyan választotta meg a kormány ,,nemzetstratégiai főosztályának főigazgatósága” az általa kezdeményezett vita időpontját, számolt-e azzal, az egyetem nyolcéves működésének legkényesebb időszakába érkezett? Most zajlik az intézmény akkreditálása, mely egyebek mellett a román állami társfinanszírozás előtt is megnyitná az utat, az egyetemnek viszont bevételeiből csak szűkös fenntartásra futja, holott akkreditációs követelmény, hogy annak harmadát fejlesztésre beruházza. Mennyire van az intézmény nemzetstratégiai jelentőségével pontosan tisztában az, aki most farag le a magyar állami juttatásokból? Ezzel ,,nemzetstratégiailag” hátba döfi a Sapientiát. Elsorvasztására létezik egy másik tervezet is: olyan hasonló profilú ellenszakokat készül indítani a kolozsvári BBTE Erdély-szerte és a Székelyföldön, melyek elszívnák hallgatóit. Akkor valóban bebizonyosodna, hogy a Sapientiára semmi szükség, s a támogató megspórolhatná maradék 1,2 milliárd forintját is. /B. Kovács András: Vizsgázik a Sapientia – de más is. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./

Két szervezet mérkőzik a magyar szavazók bizalmáért, egyik pártnak /MPP/, másik szövetségnek /RMDSZ/ nevezi magát. A párt szövetséget szeretne kötni minél többekkel, lehetőleg az egész népcsoporttal, de csak pártként tudta üggyel-bajjal bejegyeztetni magát, ráadásul azt is négyéves vesszőfutás után. A szövetség verejtékes ígérgetéssel valamikori szavazói és hitele visszahódításán munkálkodik. 1989 végén nem pártként, hanem a romániai magyarság önigazgatási óhajának talaján született meg a Szövetség, egy teljes társnemzeti társadalomalkotás igényével. Rendes alsó- és felsőházzal, jogszabály-alkotói felhatalmazással, lentről felfelé építkezéssel és egységes irányítással. A teljes rabságból kilépő erdélyi magyarság és nemzetrész kötött akkor szövetséget, s kezdte építeni a maga különlétét. Az állam újjáépítésében ugyanis elképzelhető volt – és ma is az – egy belső magyar önrendelkezés. Azonban a Szövetségre és népére rossz napok vártak. A magyarság számára megállt az idő, az 1995-ös tanügyi törvény például (de nem csupán az) gyalázatosabb volt a réginél. Még mindig a kezdeteknél tartanak. A közvetlen elnyomást felszámolták, azonban a polgári másodrendűséget generáló rendszer fennáll, az asszimilációs nyomás kivédésére elégtelenek az eszközök. Sem egyetem, sem kulturális autonómia, sem kisebbségi törvény. A Szövetséggel nemhiába bontották fel sokan a szövetséget. A pártszerűvé szűkült Szövetség és a pártformában jelentkező, korlátokat levető önépítés igénye közötti választás napja közeledik, írta B. Kovács András. /B. Kovács András: A Párt és a Szövetség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./

A Maros megyei törvényszék véglegesen visszaítélt kilencezer hektár erdőt a történelmi Bánffy család egyik ágának. Eddig egyforma megítélésben részesültek a Moldvához csatolt székely közbirtokossági erdők a valamikori grófi birtokokkal. A Maros megyei prefektus, a földosztó bizottság elnöke a mostani választásokon képes volt „A grófoknak erdő vissza nem jár” jelszóval kampányolni. Háromszéken nem titok: Vrancea megyében polgármesteri székeket lehetett nyerni több cikluson át annak hangoztatásával, hogy márpedig a magyarok erdőt vissza nem kapnak. A háromszéki Gelence és Lemhény károsultjai Strasbourghoz voltak kénytelenek fordulni, miután az országban amolyan vándorpereskedés nyomán fél tucat bíróság és törvényszék kisemmizte őket, és a legfelső fórumhoz is hiába fellebbeztek igazukért. Most Maros megyében a megyei bizottság nem volt hajlandó magyar tagjai józan érvelésére hallgatni, ennek ellenére a törvényszék végre megtette az első lépést. Bethlen grófnő szerint a birtokba helyezés újabb vesszőfutást fog jelenteni, az ítélet mégis precedens értékű nem csupán a magyar történelmi családok, hanem a székelység szempontjából is. A székely közbirtokossági erdők visszajuttatását eddig a nacionalista elfogultságú igazságszolgáltatás utasította el. /B. Kovács András: Jó hír az erdőigénylőknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 14./

Szeben és Brassó közt fekvő dél-erdélyi szülőfalujában járt nemrég egy Nürnbergbe kitelepedett ember, a döbbenet hangján tudott szólni arról, amit látott. Az egykori szászságnak írmagja sem maradt az ősi földön, ez nem volt számára újdonság, végleg felszámolódtak a nyolcszáz éves közösségek, csak az épületek, templomok, erődítmények, romok maradnak. Az eltávozottak a németországi szász egyletekben, könyvekbe menekítik a siebenbürgeni tapasztalatok emlékét. A dél-erdélyi kultúrtájat valamikor szántók, kertészetek, gyümölcsösök jelentették, a helyükön ma már legelővé és kaszálóvá változott a korábban jól megművelt dűlők jó része. A szorgos nép eltűnése a határban ezer évvel vetette vissza a civilizációt: mintha a valamikori pásztorkodó életmód támadt volna fel ezeréves sírjából. Közben Szatmár–Nagykároly környékén magyar földműves közösségek hagyják fel szántóikat a juhászkodók javára... /B. Kovács András: Ezer év után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./

Markó Béla, az RMDSZ elnöke a tordai magyar iskola avatóján a megmaradás biztosítékának nevezte az önálló magyar oktatási intézményeket. A tordai magyar középiskolát annak idején a kommunista diktatúra számolta fel, s feltámasztása a szórványba szorult népcsoport fokozott erőfeszítését tanúsítja. A legfontosabb az állami magyar egyetem létrehozása marad, e nélkül nem lehet előrelépni az oktatáspolitikai egyenjogúsítás útján. Az erdélyi magyar állami felsőoktatás mai szétforgácsoltságában nem teszi lehetővé a magyar iskolahálózat ellátását megfelelően képzett pedagógusokkal, a magyar tudományosság egyenlő feltételek melletti kibontakozásáról pedig szó sem lehet. Emiatt érthetetlen az érdektelenség, melyet az RMDSZ az állami magyar egyetem iránt tanúsít. /B. Kovács András: Legnagyobb adósságunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 24./

Elégedetlen létfeltételeivel és jogállapotával a magyarországi románság, s a kisebbségvédelemnek kötelessége melléje állni. Ez Erdélyre is vonatkozik, még akkor is, ha az ember tisztában van azzal a manipulatív politikai célzatossággal, amivel a témát éppen a román–magyar közös kormányülés előtt karolta fel oly nagy előszeretettel a román sajtó. A tizenötezres és a másfél milliós kisebbségi népcsoport azonban nemcsak lélekszámában különbözik, hanem igényszintjében is, hiszen esélyei a megmaradásra ebből fakadnak. /B. Kovács András: Ködösítések évadán: más az igényszintünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./

Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke adta át a Háromszék szerkesztőségének az Árpád fejedelem díjat. Laudációjában hangsúlyozta, a Háromszék olyan magyar szellemi műhely, mely „romániai-erdélyi viszonylatban a legnagyobb példányszámban, legnépesebb olvasóközönség számára sugároz a Kárpát-medencéből világmagyarságig kihajló nemzeti megmaradást és jövőépítést célzó eszmeiséget anélkül, hogy bármely politikai vagy hatalmi szférával szembeni függetlenségét feladta volna. Ezért ma már nagyon sokan a Háromszéket a magyar nyelvterület hatalmi szféra által legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. ”Történelmi nemzettudat-építését értékfelmutatás jellemzi. Népszerű összefoglalókat közölt a magyar nép történetéről (Nemeskürty Istvántól), s még tudományosabbat Székelyföld históriájáról (Egyed Ákostól) több mint ötven-nyolcvanezer olvasója ébresztésére. Rendszeresen megemlékezik nemzetünk történelmének, irodalmának, művészetének nagyjairól, figyeli a magyar diaszpóra szellemi világát is. A Háromszék a napilapok közül legkövetkezetesebb elkötelezettje az autonómia eszméjének. A lap újságírói: Sylvester Lajos, Kisgyörgy Zoltán, Bogdán László, B. Kovács András, Simó Erzsébet, Magyari Lajos, Ferencz Csaba, Fekete Réka, Áros Károly, Váry O. Péter, Farkas Réka, Farcádi Botond, Szekeres Attila, Mózes László. /Gubcsi Lajos: Árpád fejedelem-díj a Háromszék szerkesztőségének. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./

Románból fordított magyar űrlapokat készítettek a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársai, ezekre azért van szükség, mert hét éve hatályos a törvényes előírás, hogy ahol a kisebbségiek lélekszáma eléri a húsz százalékot, anyanyelvüket használhatják a hivatalos ügyintézésben, azonban ez nem érvényesült. A Székelyföldön kívüli régiókban e két- vagy többnyelvűség még az élőbeszédben sem lelhető fel a hivatalokban, nincsenek ugyanis a nyelvet ismerő vagy azt szolgálatkészen használó tisztviselők a megfelelő állásokban. A magyar kérvények elfogadását vagy magyar hivatalos közlemények kiadását illetően a törvény amolyan élettelen, ,,írott malasztnak” minősíthető. Baj van az állampolgári mentalitással is, ezt mutatja, hogy Székelyföldön elfogadják a magyarul írt kérvényeket, és nem szenved hátrányt az ügyintézésben az, aki anyanyelvén szólítja meg őket, mégsem él mindenki ezzel a jogával. Erdély többi régiójában nagyobb azonban a baj, ott több évszázados többnyelvűségi hagyomány indult pusztulásnak. A törvényt megszavaztatni évtizedes küzdelembe került. Legalább annyi erőfeszítést kellene szentelni annak, hogy érvényt szerezzenek neki a mindennapi ügyintézésben is. Ennek a feladatnak nincs gazdája. A magyar képviselőknek el kellene érniük, hogy mindenhová magyarul is beszélő tisztviselők kerüljenek. /B. Kovács András: Anyanyelven a hivatalokban kiírását. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./

Magyar miniszter, szenátor járta végig a kampány során Marosvásárhely intézményeit, s kiderült, kétnyelvű feliratok még ott sincsenek mindenütt, ahonnan az RMDSZ vezérkara származik, s ahol a húsz százalékot jóval meghaladja a magyarság aránya. Még kevesebb helyen áll magyarul is tudó alkalmazott az ügyfél rendelkezésére, magyar űrlapokat pedig úgyszólván sehol nem tartanak. A nyelvhasználatra vonatkozó jogi előírások tehát amolyan írott malasztnál nem egyebek. Jóval kritikusabb a helyzet szórványvidékeken, vagy ahol a magyarságot – több tízezres nagyságrendje ellenére – hivatalos és nem hivatalos nyomásgyakorlással amolyan szigetlétre szorították vissza, mint Kolozsváron vagy Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy Aradon, Brassóban vagy Zilahon. A kilenc évtizedes nemzeti elnyomás sajátos mentalitásváltozást idézett elő a kisebbségi polgárok jó részében, a lemondás és konfliktuskerülés, tetten érhető sokak viselkedésében. Egy kilencvenéves antidemokratikus hagyomány él tovább mindhárom székely megye hivatali struktúráiban. Ezeket a struktúrákat annak idején a nemzetállami homogenizálás, a beolvasztás céljával hozták létre, és részben ma is így működnek. A kizárólagos nyelvi uralom eszközei voltak, és ma sem egyebek. /B. Kovács András: Közintézmény vagy a nyelvi uralom eszköze? = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./