Üzenjük Bukarestnek!
Több mint két évtizeden keresztül az RMDSZ egyik legfőbb hiányosságai közé tartozott, hogy nem volt külpolitikája.
Az anyaország több-kevesebb sikerrel (és persze elánnal, az épp hatalmon lévők nemzeti elkötelezettségétől függően) képviselte ugyan a külhoni, ezen belül az erdélyi magyarok érdekeit nemzetközi szinten, ez azonban nem pótolhatta maguknak az érintetteknek a diplomáciai tevékenységét. Sokan amondóak: elsősorban ez az oka annak, hogy szerte Európában még mindig kevésbé ismert, miszerint Romániában számottevő lélekszámban élnek magyarok, akik történetesen kisebbségi jogaik kiterjesztésére, autonómiára törekszenek.
E téren jelentős előrelépésként könyvelhető el, hogy éppen egy éve erdélyi magyar politikus tölti be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöki tisztségét, az EU lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségeket képviselő ernyőszervezet pedig – 1996 után másodszor – Erdélyben, ezúttal Kolozsváron rendezte kongresszusát a hétvégén. Az is fontos, hogy szintén Erdély, a bonchidai Bánffy-kastély nevéhez fűződik a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés keretében indult aláírásgyűjtés, amelynek célja EU-s szabályozás kidolgozása és elfogadtatása kisebbségi ügyben.
Korai lenne azonban előre inni a medve bőrére, és abban a hitben ringatni magunkat, hogy most már csak idő kérdése a kisebbségi problémakör megoldása. Borítékolható például, hogy Románia – amely mindent elkövetett a kincses városi FUEN-közgyűlés diplomáciai ellehetetlenítése, jelentéktelenítése érdekében – teljes erőbedobással lobbizik majd azellen, hogy uniós jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. Ez ugyanis leradírozná azt a hivatalos, hosszú évtizedek óta hangoztatott bukaresti alapállást, miszerint a kisebbségi kérdés minden ország belügye.
A kérdés nemzetköziesítésén túlmenően viszont épp olyan lényeges az is, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok ugyanazt kommunikálják befelé, Bukarestnek is, mint Európának. E téren rossz példát mutatott az RMDSZ, amikor nemrég rendezett zilahi kongresszusán még csak érintőlegesen, a felszólalások szintjén sem foglalkozott az autonómia kérdésével, holott kiváló alkalom adódott volna arra, hogy Románia egyik legbefolyásosabb embere, Liviu Dragnea PSD-elnök előtt nyilvánvalóvá tegyék az erdélyi magyarok igényeit.
Miközben a területi önrendelkezés témája a nagygyűlésen megszavazott stratégiai dokumentumban sem kapott helyet, a kérdést egyedül Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes forszírozta. Ami egyrészt jól fog, másrészt viszont azt üzeni Bukarestnek, hogy az autonómia ügye nem is fontos a romániai magyarok legnagyobb politikai alakulata számára, azt egyedül Budapestről próbálják erőltetni.
Ez a kihagyás is arra int, hogy nem árt előbb itthon, mindenki előtt egyértelművé tenni az elvárásokat, célokat és törekvéseket, e nélkül ugyanis kétséges a nemzetközi téren folytatott küzdelem sikere.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Páskándi-darabot mutatott be az egri színház a Festum Varadinum zárónapján
A Páskándi Géza Vendégség című darabjából készült produkciót láthatta a nagyváradi közönség az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, a május 7. és 21. között szervezett Festum Varadinum zárónapján.
Az emberi természetnek a legkülönfélébb kapcsolatai és nem utolsósorban a hatalommal szembeni viselkedésében semmi olyan nem történhet, amire ne találhatnánk előzményt a történelemben. Ezért számít ma már közhelynek a megállapítás, hogy a múlt nemcsak megihleti, de igazolja is az alkotó szándékait, illetve, hogy ordas időkben a történelemből vett példa az allegória legmegfelelőbb kifejezésmódja: mindenki érti, az éber cenzúra mégsem tilthatja le a múltra való hivatkozást.
A vasárnap zárult nagyváradi Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozat második hetében két idevágó eseményt is szerveztek: Varga Gábor Az üres tér dicsérete című drámakötete a Kriterion Kiadónál jelent meg, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője pedig érdekes beszélgetést folytatott a kötet szerzőjével és H. Szabó Gyulával, a kiadó igazgatójával. A jelenlevők megtudták, hogy a kötet darabjai közt vannak régebbi és újabb keletkezésű írások, melyek apropóját épp a már említett múlt-jelen analógia kínálta, de Varga Gábor azt is elmondta, hogy élt ugyan ezzel a „kínálattal”, ennek ellenére nem tartja magát igazi drámaírónak. A történelmet megjelenítő másik esemény az egri színház előadása volt, amely Páskándi Géza Vendégség című drámájából készült. Páskándi darabjának főhőse Dávid Ferenc, az erdélyi unitáriusok mártír püspöke, aki mellé szintén hőssé nő fel a mellé kirendelt besúgó, Socino.
Kettejük vitája, illetve barátsága kétirányú példázata a hit fegyverének erejéről a hatalommal és a hatalmasokkal szembeni kiállásban. Dávid Ferenc „bűne” mindössze annyi, hogy rendíthetetlen hite képes új és új híveket szerezni az unitárius egyháznak, sőt az ugyancsak unitárius János Zsigmond fejedelemsége idején, az 1557-es tordai országgyűlésen Dávid Ferenc hirdette ki a vallásszabadságot, amit törvénybe iktattak, és a protestáns felekezetek összeegyeztetésére nemzeti zsinatok tartását határozták el.
A János Zsigmondot követő Báthory István katolikus fejedelemnek viszont kényelmetlen lesz a karizmatikus és megingathatatlan unitárius hitű Dávid Ferenc, és ezért hallgat Blandrata udvari orvos javaslatára – aki szintén unitárius, de szolgalelkű alattvaló is – hogy a hontalan Socinót vegyék rá a püspök megfigyelésére, gondolatainak olyan irányú magyarázatára, hogy nyilvánosan el lehessen ítélni a kényelmetlen hitújítót.
Socinót lenyűgözi Dávid Ferenc lénye, konok hite, embersége, és elvállalja ugyan a fejedelemtől kapott feladatot, de egyben megpróbálja kijátszani a túl rövid és csak gondolattöredékeket idéző jelentéseiben. Hiába győzködi Blandrata, Socino már Dávid Ferenc oldalán áll, ezért „állítják rá” mindkettőjükre Máriát, a tudatlan cselédlányt, aki tulajdonképpen nem is érti a két férfi vitáját, de teljesíti a feladatot úgy, ahogy tőle kitelik, vagyis ahogy nem az ész, hanem ahogy a hús súg be. Mindkét férfi Mária szeretője, ezért a nőnek „kinyílik a szeme”, terrorizálja őket, zsarolja, megalázza – Dávid Ferenc szavaival – ugyancsak a hús jogán.
Dávid Ferenc nem remél semmiféle kegyelmet, s amikor Blandrata megüzeni Máriával, hogy másnap jönnek érte a fejedelem katonái, ám mintha csak véletlen volna, az ajtót nyitva hagyják, Dávid Ferenc nem is gondol a szökésre. Érvelése logikus: ezzel csak azt bizonyítaná, hogy bűnös, márpedig ő nem az. És elmagyarázza Socinónak, mi a különbség a bűnös és a kényelmetlen ember között: Azok kényelmetlenek az emberek számára, akiktől nem azt a választ kapják, amit ők szeretnének, amit ők már a lelkükben jó előre eldöntöttek. Azok kényelmetlenek az emberek számára, akik nem adnak nyugalmat, nem nyújtanak pihenőt a lelkiismeretnek, akik mindig kérdeznek, még akkor is, amidőn mindenki minden választ mindenre már megadott. Ezek a kényelmetlen emberek. Ezek sose ölnek, ezeket mindig megölik.”
A Gárdonyi Géza Színház művészei Blaskó Balázs rendező irányításával a katarzis iskolapéldájával örvendeztették meg a kéthetes eseménysor zárónapján a nagyváradi közönséget. Dávid Ferencet Kelemen Csaba alakította, egyetlen percig sem zökkenve ki a tudós püspök szerepéből, ugyanolyan meggyőző volt Nagy András is a meghasonlott lelkű Socinóként, a Blandratát alakító Reiter Zoltán, Várhelyi Dénes a püspök vejének szerepében és nem utolsósorban a nehéz feladatot vállaló Nagy Adrienn mint Mária.
A megrázó finálé előtt pedig Dávid Ferenc – útravalóul – a közönség számára megmagyarázza a címet is, tulajdonképpen Socinóhoz intézve szavait: „Vendég voltál – a tudatomban. Én is vendég voltam a tiédben. És mindketten vendégek Isten tudatában. Egyetlen vendégségünk ez.” Az egri társulat kedden Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban, szerdán a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban is bemutatja az előadást.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)

Uniós támogatásból újul meg a szászkézdi evangélikus erődtemplom
Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleményében.
Az Agerpres által idézett forrás szerint a 2,32 millió lej értékű (ebből 2,16 millió lej vissza nem térítendő) támogatásról szóló dokumentumot hétfőn írta alá Johannes Halmen, a Maros megyei Szászkézd evangélikus parókiájának képviselője és Simona Creţu, a fejlesztési régió igazgatója. A szászkézdi és a másik hat, a központi fejlesztési régió területén (Berethalmon, Nagybaromlakon, Prázsmáron, Szászfehéregyházán, Kelneken és Székelyderzsen) lévő templom, amelyeket a világörökség részének nyilvánítottak, több mint ötszáz éve épültek, és a régió épített örökségének legreprezentatívabb darabjait képezik.
„A munkálatokkal teljesen felújítják (a falakat, a tetőzetet, a lépcsőket, a padlózatot, az elektromos hálózatot) a templom harangtornyát, amely az egyik legszebb középkori építmény Erdélyben” – áll a közleményben. Miután 2019-ben a felújítási munkálatokat befejezik, a turisták nemcsak a templomot, hanem a tornyot is látogathatják majd. Krónika (Kolozsvár)

Diaszpóra
A magyar többségű településeken élők mintha nem vennének tudomást arról, hogy miként, milyen körülmények között élnek, milyen áldozatok révén élhetik meg magyarságukat a számbeli kisebbségben élő nemzettársaik. Elképzelhetetlen számukra, hogy a magyar nyelv mint kommunikációs eszköz a közterekről a templom és az iskola falai közé szorul vissza, egyre kevesebb az a hivatal, bolt, vendéglátóhely – a nyelvhasználat megannyi tere –, ahol magyar nyelven tudna érvényesülni, ügyeit intézni, bevásárolni vagy enni-innivalót kérni. S nem feltétlenül amiatt, mert a román többség elutasító vagy rosszindulatú volna, hanem mert számbeli kisebbségéből fakadóan egyre kevesebb hivatalnokot, bolti eladót, vendéglátó-egységbeli alkalmazottat tud kitermelni magából a közösség. Pedig ilyen közösségek tőlünk karnyújtásnyi távolságra is élnek, nem kell értük a nagyvárosi szórványokba – Brassóba, Kolozsvárra, Temesvárra – vagy a mezőségi falvakba menni. Tanulságos beszélgetésen vehettem részt a hét végén Maroshévízen: helyi értelmiségiek – köztük a római katolikus és a református lelkész, valamint a magyar iskola igazgatója – hazai és magyarországi politikai döntéshozókat, szórványügyekben jártas, elkötelezett és egyházukban a témában illetékes tisztségeket betöltő lelkészeket, jó tapasztalatokról beszámoló pedagógusokat ültettek egy asztalhoz, hogy ki-ki elmondja véleményét a kérdésben és vázolja a megoldásokra vonatkozó elképzeléseit. Az elhangzott számokból az derült ki, hogy a Székelyföldre jellemző elvándorlási hullám – ami elsősorban a fiatalok körében dívik – rátevődik a gazdasági szempontból peremvidéknek számító térségre jellemző kilátástalanságra, kiúttalanság-érzetre, s együttes hatásként a közösség gyors fogyását eredményezte. Röpke tíz év alatt a hévízi magyar közösség egyharmadával csökkent – 3000 főről 2000-re –, s bár a helyi román közösséget is sújtotta a fogyatkozás, a magyarok elvándorlásának mértéke nagyobb volt, így a magyar közösség számaránya is a város lakosságának egynegyedéről egyötödrészére apadt. Még egy kicsi, s már a nyelvi jogokat szavatoló 20 százalékos küszöb alá kerül a magyarság számaránya. Nem veszünk erről tudomást, minthogy arról sem, hogy a Székelyföld városaiban is rohamosan csökken számarányunk. Pedig csak figyelni kellene egy kicsit arra is, hogy mi történik körülöttünk, a szomszédunkban – ha már nem vagyunk hajlandóak szemünket a szórványvidékekre, azok gondjaira, küzdelmeire vetni, ha már nem veszünk tudomást arról, hogy miként változott meg a délvidéki, felvidéki, korábban magyar többségű települések etnikai összetétele. Pedig észre kellene vennünk és tudatunkba vésnünk, hogy ami Marosvásárhelyen, Maros megye mezőségi részén történt, történik, hamarosan nálunk is bekövetkezik. Nem egy településen már eltemették az utolsó magyart, nincs már kinek szóljon az évszázados templom harangja, üresen tátong a visszaszolgáltatott iskolaépület. Tehát ne hagyjon hidegen senkit a szórványtelepülések kiürülése, ugyanis ezek a települések mintegy lakmuszként mutatják, mi vár önelégültségbe, érdektelenségbe és a magyarországi kereskedelmi adók sorozatainak álomvilágába merült közösségeinkre. De egyelőre azt tapasztalni, hogy a magyar többségű településeken élők mintha nem vennének tudomást arról, hogy miként, milyen körülmények között élnek, milyen áldozatok révén élhetik meg magyarságukat a számbeli kisebbségben élő nemzettársaik.
Sarány István / Hargita Népe (Csíkszereda)

Bálványos, az óriásszobrászat idei fővárosa
Monumentális munkák a hegyen
Május 5-15. között zajlott a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a Bálványos Resortban, ahol a Szarvadi házaspár első alkalommal látta vendégül a rendezvényt. A 13 képzőművész 11 országból érkezett Háromszékre, és tíz nap alatt faragták ki a nagyméretű tölgyfákból alkotásaikat. Minden munka nem készült el a határidőre, ugyanis az eső több ízben megzavarta az alkotó tevékenységet.
Május 10-én a hotel kalandparkja és a háziállatokat befogadó karámok között meghúzódó kövezett téren már javában sürögtek-forogtak a művészek, zúgtak a láncfűrészek, csattogtak a vésők és a fejszék. A kevésbé avatott szem is láthatta, hogy itt bizony valami csodálatos, mifelénk eddig nem látott alkotótevékenység zajlik. Elsőként a lengyel Piotr Zbrozek szobrászt kaptuk mikrofonvégre, aki elmondta: érdekesnek tartotta más országokból érkező kollégáival közösen dolgozni, emellett vonzotta Bálványos is, a vad természet.
„Lengyelországban is igyekszem minél többször a természetben lenni, horgászok, vadászok, sízek. De időm nagy részét a műhelyben töltöm, kis medálokat készítek bronzból, követ faragok, jégszobrászattal is foglalkozom. Ahogy az erdélyiek szívétől nem áll messze a fa, úgy a lengyelekétől sem: mifelénk is rengeteg a fából készített épület, sok a faragómester. Ezzel én is így vagyok: szeretem a múlttal tartani a kapcsolatot, hogy onnan ihletődve valami újat készítsek a jövő számára” – mesélte a hivatásos faragó, aki ezúttal a Természet temploma című munkát készítette el egy kettéhasított fatörzsből.
Vízcsepp fából
Szomszédságában a belga Christian Deman tevékenykedett, aki már a beszélgetés elején fontosnak tartotta hangsúlyozni: ő csak hagyományos eszközöket használ a munkájához, és ezt alátámasztandó, elő is halászott a szerszámok közül egy méretes fejszét. A románul érthetően beszélő képzőművész a közös munka élményét szereti, azt, hogy találkozhat más országokból származó kollégáival. Nagy meglepetésünkre magyarul is megszólalt, de mint mondotta, lehet, sosem tudja megtanulni ezt a gyönyörűen zenélő, de annál nehezebb nyelvet. „A víz szelleme címet adtam munkámnak. A fa egyébként kedvenc anyagom, mivel hiszek az élet körforgásában. Kivágunk egy fát, készül belőle valami szép, majd nő egy új fa” – vélekedett a művész, aki többször volt Romániában, és szereti Brâncuşi munkáit.
A japán Nakamura Kei a Vízcsepp – szellem nevet adta munkájának. „Kapcsolat a természet, az ember és egyben köztem, annak ellenére, hogy absztrakt, nem realisztikus formáról van szó” – magyarázta Kei, aki olyan országból érkezett, ahol kevés a fa, viszont ősrégi tradíciója van a famegmunkálás mesterségének. Ő általában márványba, homokkőbe és gránitba farag, fába kevésbé, a faanyagot inkább házak építéséhez használják.
A németországi Martina Kretmeier elmondta: kihívást jelentett számára, hogy modell nélkül kellett a női alakot megformáznia, mivel így az arányok betartása nem könnyű feladat. A szentpétervári Vasilisa Chugunova az Ember az esőben nevet adta munkájának, és úgy ítélte meg, hogy megfaragása által a fa egy második életlehetőséget kap.
Nagyváradról Bálványosra
Az alkotótábor úgy valósulhatott meg, hogy a szálloda tulajdonosai pozitívan válaszoltak Cosmin Hiristea szobrász, az olaszországi székhelyű Monumentális Szobrászati Események Nemzetközi Egyesülete romániai vezetőjének javaslatára egy, a tölgyfa monumentális szobrászati megmunkálására szakosodott nemzetközi szimpózium megszervezésére. A monumentális szobrászat iránti szenvedély mellett a Kolozsváron született, de pár éve Bukarestben élő Hiristea a hegyek szerelmese, 2007 óta Bálványos rendszeres vendége.
„Eddig négy kiadása volt a rendezvénynek Nagyváradon, és most Bálványoson szerveztük meg azt követően, hogy művészekből és építészekből álló szakmai zsűri több mint száz jelentkező közül választott ki 13 pályamunkát, szem előtt tartva a művészek eddigi életútját, munkásságát, és a fa megmunkálásának sokszínűségét is. Úgy vélem, ez a szimpózium azért is fontos, mert a nagyközönséget a szabadtéri munkák közelebb hozzák a művészethez” – mesélte a szervező, aki reményét fejezte ki, hogy máskor is jöhetnek Bálványosra.
Szarvadi Loránd, a szálloda tulajdonosa kifejtette: az Art-hotel tradíció folytatásaként egészítették ki az eddigi művésztáborok sorozatát ezzel az új tevékenységgel. „A munkák a hotel parkját fogják díszíteni, így bárki megtekintheti a szobrokat. Valószínű, hogy folytatjuk ezt a kezdeményezést, ami kiegészíti a nyolcadik alkalommal megszervezendő, idén június 9-17. között zajló művésztáborunkat” – részletezte.
A vidék értékei
A művészekkel folytatott beszélgetések végén mindannyian hangsúlyozták: elképesztőnek tartják a bálványosi levegő minőségét (ezt főleg a nagyon zsúfolt Japánból érkezett faragó hangsúlyozta), a természet szépségét, azt, hogy természetes környezetükben élő medvéket vehetnek szemügyre, továbbá a vendéglátás minőségét. Egybehangzó véleményük, hogy olyan körülményeket, mint amilyeneket a Szarvadi házaspár teremtett meg Bálványoson, kevés helyen találni, jóllehet a tábor résztvevői Kínától Svájcig és Németországtól az Egyesült Államokig mindenhol megfordultak már.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szórakozás minden korosztálynak
Polgári majális
Egész napos, minden korosztály elvárásait kielégítő polgári majálist szervezett vasárnap délután Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt, valamint a Magyar Erdélyért Egyesület, s mivel az időjárás is kedvezően alakult, késő estig több mint kétezren fordultak meg a sportcsarnok mögötti zöldövezetben.
A gyermekek különböző vetélkedőkön vehettek részt, de kipróbálhatták a gyöngyfűzést és arcfestést, valamint megismerkedhettek a néptánc elemeivel is. A felnőttek jó hangulatáról az étfalvi fúvósok és a megyeszékhelyi Spontán zenekar gondoskodott, a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola pedig a vívás tudományába engedett betekintést. Nagy sikere volt ugyanakkor a tokányfőző verseny során elkészült ínyencségeknek is. Az esti bulira a helyi Vezuvius és Insect, majd a magyarországi Cairó együttes fellépése teremtett alkalmat.
Újra bebizonyosodott tehát, hogy van igény az olyan rendezvényre, melyen családi vagy baráti körben, természetes környezetben lazíthatunk, szórakozhatunk. Melyen gyermek és felnőtt egyaránt talál magának való foglalatosságot, és az ügyességét is próbára teheti. És melyen a dolgaink állásáról is véleményt cserélhetünk.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Durvul a közélet
Amikor Szilágyi György jobbikos képviselő beígérte Dömötör Csaba államtitkárnak, hogy úgy nyakon… teremti, „hogy leszáll a feje”, akkor egyesek megpróbálták ezt szembeállítani a Jobbik „cukisodásával”, s úgy prezentálni, mint a Jobbik igazi arcát. Holott nyilván csak annyiról volt szó, hogy egy képviselőben elszakadt a cérna, amire volt már példa a politikai életben, és vélhetően lesz is; örömteli, hogy a mi parlamentünkben a rendszerváltás után csak verbális erőszakra került eddig sor, dulakodásra vagy verekedésre még nem.
Másrészt viszont kétségkívüli jelenség a közélet és a közbeszéd eldurvulása, ami több tényezőre vezethető vissza. Egyik oldalról arra, hogy az ellenzék tehetetlennek érzi magát, aminek persze fő oka az, hogy képtelen életképes és hiteles alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben. Vélhetően önreflexiójuk objektivitása nem terjed odáig, hogy ezt belássák, ezért hallani állandóan azt, hogy ezt a kormányt nem lehet demokratikusan leváltani, hogy Orbán diktatúrát épít, hogy Európa kell „megmentse” a magyar demokráciát stb.
A kormánypárt jellemzően magabiztosságot és erőt sugall (nem ritkán arroganciát is), de az tény, hogy egyik sztárpublicistája, Bayer Zsolt maga is elismeri, van felelőssége a közbeszéd durvulásában. Bayer indulatai érthetőek, hiszen annál perverzebb nincs, mint amikor az egész Európa elpusztításán ügyködő Soros-erők Magyarországon nekiállnak a kontinensünk fehér keresztény kultúráját védő miniszterelnököt ál-európai jelszavak árnyékában útszéli módon támadni. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a globális háttérhatalom mesterségesen és tervszerűen hozta létre a tízmilliókat migrációra késztető mai helyzetet, részben néppszichológiailag propaganda útján, részben társadalmi katasztrófák sorozatának előidézésével, és éppen ezen erők szítják az indulatokat a magyar kormány ellen, akkor nem csoda, hogy hevesebb vérmérsékletű ember keményebben fogalmaz.
Mindezen túl van egy mozgalom, mely eddigi stratégiáját és imázsát félredobva szintet lépett. Lefelé. Amikor a Momentum képviselői, beleértve annak elnökét, rátörtek az Origo szerkesztőségére, hogy kérdőre vonják az ott dolgozó újságírókat a róluk megjelent írás miatt, akkor olyat tettek, ami nemcsak jogtalan, de újkori demokráciánkban precedens nélküli.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Melyik út vezet itt Budára?
Az RMDSZ elmúlt huszonhét évét figyelemmel kísérve egyre inkább erősödhet az a benyomás, hogy ez egy magyar nyelven úgy-ahogy beszélő alibi párt, amelynek legkisebb gondja az, hogy a romániai magyarok megmaradjanak, netán gyarapodjanak lélekszámban, magyarságban, gazdasági erőben. Ezt a benyomást sokszor nem is a politikai szempontból fontosnak mondott események, hanem látszólag jelentéktelen, de sokatmondó történések erősítették.
zt már megszokhattuk, hogy az RMDSZ kommunikációjában az autonómia többnyire csak választási kampány során kerül elő, majd a kampány végeztével igyekeznek minél hamarabb megfeledkezni róla. Az autonómia, mely az európai tapasztalatok szerint egy kisebbségben élő nemzeti közösség megmaradásának, gyarapodásának egyetlen valódi békés útja (a népszavazásos területi revízión kívül), valahogy sosem időszerű a magát érdekvédelmi szövetségként aposztrofáló szervezet háza táján. Azt, hogy ez miért van így lehet találgatni. A legnépszerűbb válasz erre a kérdésre általában az szokott lenni, hogy az RMDSZ nem akarja veszélyeztetni gyümölcsöző kapcsolatait a román politikummal, ezért sem hozakodik elő a parlamentben holmi autonómiázással.
Autonómia helyett persze kínál nekünk az RMDSZ mást: kötelező női kvótát a politikában, a homoszexuálisok jogainak kiterjesztésén keresztül a hagyományos családkép rombolását, a kultúrában tinglitangli majálisokat, falunapokat és a kutyát sem érdeklő öntömjénező konferenciákat. Van ugyanakkor válaszuk azoknak is, akik holmi nemzetiségi, kisebbségi jogokat kérnek számon az érdekképviseleten: óriási hírverés mellett győzelemként tálalják, hogy sikerült elfogadtatni a magyar nyelvhasználatot a kórházakban (papíron), miközben az általuk uralt önkormányzatokban sem képesek a már meglevő jogokat betartatni, azokkal élni. Aláírásgyűjtést kínálnak az erdélyi magyarnak, mondván majd a FUEN és az Európai Unió megoldja azt, amire ők képtelenek voltak.
Az RMDSZ a közösség valós igényeire adott valós válaszok helyett hosszan sorolhatja, mibe bukott bele, illetve melyek azok az ügyek, melyekbe bele sem vágott, némi hangzatos szócséplést leszámítva. A vásárhelyi katolikus líceum ügye, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli harcok, a székely és magyar jelképek üldöztetése, a mai napig vissza nem szolgáltatott ingatlanok problémája ékesebben beszél minden pártprogramnál, választási ígéretnél és elnöki expozénál.
Nem hátrálunk meg – mondják ők, illetve hazudják, hiszen naponta meghátrálnak egészen kicsiny, de jelképes erejű dolgokban is. Az, hogy Kelemen Hunor a saját pártja kongresszusán nem énekli a magyar himnuszt, vegytiszta meghátrálás, mint ahogyan az is meghunyászkodás, hogy Nagyszalontán az első román soviniszta acsarkodásra azonnal átfestették egy játszótér oszlopait, nehogy véletlenül a magyar lobogó színei akár ebben a formában is bárkinek bántsák a szemét. Itt már nem a meghátrálás ténye a kérdés, hanem az, hogy a hátrálásból ki lehet-e jönni, és ha igen, hogyan, merre? Melyik út vezet itt Budára? Mert amit alternatívaként kínál az RMDSZ, az nem más, mint a nyugaton éppen bukófélben levő liberalizmus, az pedig az erdélyi magyarság számára egy sehová sem vezető zsákutca.
Barta Béla / http://itthon.ma/szerintunk

Iktatta az RMDSZ az anyanyelvi küszöböt 10 százalékra csökkentő javaslatát
„A 215-ös, helyi közigazgatásról szóló törvény ma iktatott módosításával jelentős változásokat akarunk elérni az anyanyelv-használat területén. Egyrészt 20 százalékról 10-re csökkentenénk az anyanyelv-használati küszöböt, és bevezetnénk egy újnak számító kedvezményes küszöböt is azért, hogy közösségünk még több tagja méltósággal élhessen magyarként településén. Ami szintén ennyire fontos, az az, hogy szankciókat is javasolunk azért, hogy pénzbírságot kelljen fizetniük a törvény be nem tartása esetén az önkormányzatoknak, valamint a települések közintézményeinek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ kedden iktatta módosító javaslatait. Az RMDSZ elnöke rámutatott: a törvényben egyértelművé tennék a félreérthető, illetve szándékosan és rosszindulatúan félreértelmezhető passzusokat, javaslataikat azokból a nemzetközi egyezményekből – Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája – vezetik le, és teszik a jogrend részévé, amelyeket Románia ratifikált, de a valóságban sosem érvényesített. Kelemen Hunor szerint a ratifikált szerződések be nem tartása miatt, valamint a hatóságok és bíróságok korlátozó jogértelmezése okán nem megfelelő a törvénykezés jelenleg. Ugyanakkor gond az is, hogy sokszor politikai, adott esetben pedig adminisztratív akarat sincs a törvények alkalmazására. „A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy országunk megoldotta a kisebbségi kérdést, hogy ilyen értelemben modellértékű Románia. Mi ezzel szemben azt mondjuk, koránt sincs minden rendben. Viszont, amennyiben elsőként a román parlamenti pártok nyitottságot tanúsítanak, viszonozzák az általunk kezdeményezett párbeszédet, akkor jó úton indulhatunk el a kisebbségi jogok kiszélesítésének szempontjából" – tette hozzá Kelemen Hunor. Jelenleg csak azokon a településeken kötelező a nyelvi jogok alkalmazása, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot. Így például nem kötelező az anyanyelv-használat Kolozsváron, Brassóban, Aradon, Nagybányán és Zilahon, ahol szintén jelentős számban élnek magyarok. „A 20 százalékos küszöb tízre való csökkentésével, illetve egy kedvezményes küszöb bevezetésével ezen akarunk változtatni a magyar közösség javára” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. A szövetség javaslata az, hogy a 10 ezer lakos alatti településeken a kedvezményes küszöb 300 legyen, a 10−25 ezer közötti lakosú településeken 500, a 25−50 ezer közötti lakosú településeken 1000, az 50−100 ezer közötti lakosú településeken 2000, és a 100 ezer lakos feletti települések esetében pedig 10 ezer legyen a kedvezményes küszöb, amely felett kötelezővé válna az anyanyelv-használat biztosítása. Az RMDSZ közleménye szerint a következőket biztosítaná a törvénymódosítás: "1. A kezdeményezés az anyanyelv-használat lehetőségét biztosítaná azokon a településeken is, ahol nem teljesül a számaránybeli feltétel, viszont az intézmény vagy a hatóság vezetősége az anyanyelv-használat alkalmazása mellett dönt – például legyen lehetséges a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezése azokban az esetekben is, ha nem éri el a közösség az egyik vagy másik küszöböt. 2. Az RMDSZ leszabályozná azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek lesznek az anyanyelv-használati jogok biztosítására. Tehát azokban a közigazgatási egységekben, ahol a kisebbségek számaránya eléri a 10 százalékot, vagy ahol jelentős számban élnek kisebbségi közösséghez tartozó személyek, kéri az anyanyelv-használat biztosítását minden közigazgatási intézményben, közérdekű szolgáltatásokat nyújtó helyi és megyei egységekben, prefektúrákon, illetve dekoncentrált intézményekben. Ilyen például a kataszteri hivatal, ahol telekkönyvi ügyeket intézhetnek a magyar emberek, a pénzügy, ahol adóikat fizethetik ki, a munkaügyi felügyelőség, ahol a munkanélküli segélyt kell kérvényezni, a tanfelügyelőség, az egészségügyi igazgatóság, a kulturális igazgatóság, de a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség is. 3. Azt akarjuk, hogy az anyanyelvet egyaránt lehessen használni írásban és szóban minden közintézménnyel folytatott kommunikációban. A formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok, közérdekű információk is legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén. 4. Ténylegesen történjen meg a települések névtáblájának, az utcanevek, útjelző táblák, a közterületek és intézmények magyar nyelvű feliratozása. 5. Az anyakönyvi kivonatok kibocsátása történjen meg kisebbségi nyelven is, a házasságkötés lebonyolítása anyanyelven is. Az ifjú pár mondhassa ki a boldogító igent magyarul, még akkor is, ha csak az egyik fél tartozik valamelyik kisebbségi közösséghez. 6. A szimbólumok használata ne ütközzön akadályokba. Senkit ne büntessenek meg azért, ha például a székely zászlót kitűzi egy hivatalra vagy közintézményre. 7. Anyanyelven is nyilvánosságra kelljen hozni a közérdekű információkat egyidejűleg a román nyelvű kommunikációval." rmdsz tájékoztató; Transindex.ro

Megfigyeltek országa
Sokat hangoztatott, ám nehézkesen követhető az úgynevezett Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (avagy SIPA, ahogy a hírműsorokban szerepel) ügye. Tény, hogy az intézmény vitatott irattárának titkosságát lépésekben feloldják, Tudorel Toader igazságügy-miniszter holnapra ígéri az első leleplezéseket.
A büntetés-végrehajtó intézetek egykori, 1991–2006 között működött titkosszolgálatának archívuma került a figyelem középpontjába, s a bírák és ügyészek szakmai testülete, a Legfelsőbb Bírói Tanács arra kérte Toadert, pontosítsa, mi történt az igazságügyi tárca titkosszolgálatának irattárával. Az ügy nagy port kavar, elemzők fel is vetették, ér-e egyáltalán ennyit ez a különös történet, noha szerintük az igazságszolgáltatásban ténykedő, kevésbé ismert hírszerzőszolgálatocska legfőbb rendeltetése a bírák zsarolása lett volna. Az irattár titkosságának feloldását ellenzők éppen a magánélet védelmére hivatkozva tartják veszélyesnek a várható leleplezést, hiszen a zsarolás legjobb eszköze időtlen idők óta a magánéleti információkkal való önkényes zsonglőrözés. Tudorel Toader egyelőre neveket ígér, azokét, akik be-bementek az irattárba, illetve azt mondja, az archívum szégyenfolt az igazságszolgáltatás arcán. Az is felmerült, hogy a dokumentumok – már amennyiben az emberi gyarlóságra alapozó, kompromittáló irathalmaz dokumentumnak tekinthető – egy részét már megsemmisítették, avagy kimenekítették. S bár erkölcsileg elvárható, hogy az igazság úgynevezett szolgáltatói ne legyenek lefizethetőek és zsarolhatóak, de lehetőség szerint gátlástalan bonvivánok, illetőleg a legközönségesebb gyarlók sem, úgy tűnik, e történetnek rendkívüli jelentőséget elég nehéz tulajdonítani. S ha e nagy leleplezésből annyit tudunk meg, hogy egy bíró, vagy bírónő módfelett és gátlástalanul szerette az életet, bulváros, de ettől még a jogállamiság erősebb nem lesz. Elgondolkodtató viszont az egész ügy háttere, gyökere. Még az EU-s csatlakozás előtt feszegették az „európai partnerek”, ugyan miért kell Bukarestnek egy átláthatatlan börtön-titkosszolgálat, ráadásul a testület állományának csaknem felét a szekuritátétól örökölte. Átvitt értelemben a szóban forgó titkosszolgálatocska is egy nyúlványa annak a bizonyos polipnak, melynek karjai egy-egy titkosszolgálatot jelképezhetnek. Ez a megfigyeltség 1990. utáni mértékét tükrözi. A sokoldalúan fejlett szocialista Románia a megfigyelőkre és a besúgókra alapozott, úgy látszik, e szemlélet nem tűnt el, csak átalakult, ennek továbbélését jelzi a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat másfél évtizedes léte is. És amíg a megfigyeltség, illetve a megfigyelhetőség mértéke számottevően nem csökken, a szekus-beidegződések sem tűnnek el. Éppen a napokban derült ki, hogy 2010 és 2015 között a bíróságok mintegy háromszázezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték – mi ez, ha nem a múlt kísértése? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sztrájkolnak a köztisztviselők
Háromszék is csatlakozik a közigazgatásban dolgozók szakszervezeteinek országos szövetsége által közzétett felhíváshoz, így mától a bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségüket tiltakozó megmozdulások révén nyomatékosítják az érintettek.
A háromszéki köztisztviselők csütörtökön japán sztrájkkal jelzik ezt – mondta el tegnap lapunknak Ferencz Tibor. A sepsiszentgyörgyi Nova Vita Szakszervezet elnöke hangsúlyozta, a hivatalok működnek holnap, ám megyeszerte mintegy hatszáz szakszervezeti tagjuk fehér karszalagot viselve látja el feladatait. Az országos szövetség egyébként jelezte: a tömörülés tagjai által választott tiltakozási formák – japán sztrájk, spontán munkabeszüntetés, hivatalok előtti tiltakozás – mindegyikét támogatja. Jövő héten utcai megmozdulások várhatók, a köztisztviselők Bukarestben tüntetnek a törvényi előírásoknak megfelelő bértáblát követelve. (dvk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővítenék a nyelvi jogokat (Közigazgatási törvény)
Benyújtotta tegnap az RMDSZ a parlamentbe a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amellyel az anyanyelvhasználati jogokat kívánja bővíteni. A tervezetbe foglalt módosítások két területet érintenek: a nyelvi jogokat és a szimbólumhasználatot.
A javasolt törvénymódosítás a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkentené azt a küszöbértéket, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban. A javaslat egy alternatív küszöböt is bevezetne, hogy a nyelvhasználati jogokat az arányukban kicsi, de létszámuk alapján mégis jelentős kisebbségi közösségek is élvezhessék. Az RMDSZ ugyanakkor szankciók törvénybe iktatását is javasolja, melyekkel azokat az önkormányzatokat lehetne sújtani, amelyek nem tartják tiszteletben a nyelvhasználati jogokat. A kezdeményezés azokon a településeken is biztosítaná a kisebbségi anyanyelvhasználat lehetőségét, ahol a kisebbségek a módosított küszöbértéket sem érik el, de az önkormányzat az anyanyelvhasználat alkalmazása mellett dönt. Az RMDSZ kiterjesztené azoknak az intézményeknek a körét, amelyekben érvényesíteni kellene a többnyelvűséget. Az önkormányzatok mellett a közszolgáltatásokat nyújtó helyi vagy megyei intézményekben, a prefektusi hivatalokban, illetve a kormánynak alárendelt intézmények kirendeltségeiben is érvényesíteni kellene a többnyelvűséget. Többek között a kataszteri hivatalban, az adóhivatalban, az egészségügyi igazgatóságnál és a mezőgazdasági támogatásokat kifizető ügynökségnél. A javaslat szerint a hivatalok képviselőinek nemcsak szóban kellene anyanyelven kommunikálniuk a kisebbségekkel, hanem írásban is. A közérdekű információkat, űrlapokat a kisebbségek nyelvén is biztosítani kellene. A módosított törvény hatálya alá eső településeken ugyanakkor nemcsak az intézményeket és a helységnévtáblákat, hanem az utcanévtáblákat és az útjelző táblákat is kétnyelvűvé kellene tenni. A szövetség azt is javasolta, hogy a kisebbség nyelvén is történjék meg az anyakönyvi kivonatok kibocsátása, és lehessen házasságot kötni. A tervezet a szimbólumok szabad használatát is kezdeményezi, hogy „senkit ne büntessenek meg azért, ha például a székely zászlót kitűzi egy hivatalra vagy közintézményre”. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: egyértelművé tennék a törvényben a félreérthető és a rosszindulatúan félreértelmezett passzusokat. Javaslataikat a kisebbségvédelmi keretegyezményből, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájából vezették le. Az Európa Tanács idézett dokumentumait Románia ratifikálta, de a bennük rögzített jogokat a valóságban sosem érvényesítette. Az elnök szerint a ratifikált szerződések be nem tartása, a hatóságok és bíróságok korlátozó jogértelmezése, valamint a többnyelvűség mögötti politikai vagy adminisztratív akarat hiánya teszi szükségessé a törvénymódosítást. „A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy országunk megoldotta a kisebbségi kérdést, hogy ilyen értelemben modellértékű Románia. Mi ezzel szemben azt mondjuk, koránt sincs minden rendben. Viszont, amennyiben elsőként a román parlamenti pártok nyitottságot tanúsítanak, viszonozzák az általunk kezdeményezett párbeszédet, akkor jó úton indulhatunk el a kisebbségi jogok kiszélesítése szempontjából” – idézte az RMDSZ-tájékoztató Kelemen Hunort. Benkő Erika képviselő, a tervezetet kidolgozó munkacsoport tagja korábban lapunknak azt nyilatkozta: „a nyelvi jogok az a terület, amely érinthetetlen, nem lehet belekötni. Akárhová megyünk nemzetközi fórumokon, már bebizonyosodott, hogy ez támadhatatlan, ezért azt javasoltam, hogy ezt vigyük fel a maximumig, azért is, mert lehet, hogy még le akarnak belőle faragni, de azért is, mert ha tényleg megvalósulna mindaz, ami a törvényben van, akkor de facto a magyar nyelv hivatalossá válna a régióban”. A képviselő ugyanakkor rámutatott, hogy reális keretek közé igyekeztek szorítani a kétnyelvűséget, a jelenlegi törvény arról rendelkezett, hogy mindent, ami megszületik magyarul, le kell fordítani románra. Javaslatuk szerint csak azt kell majd lefordítani, ami valóban közérdekű és fontos. „Az egésznek az lenne a lényege, hogy az állampolgárok minden szinten tudjanak élni nyelvi jogaikkal. Logikus keretet próbáltunk adni az egésznek. A továbbiak már az embereken múlnak” – részletezte Benkő Erika, hozzátéve: a tervezet – melyet még ebben az ülésszakban el szeretnének fogadtatni – sorsa a kormánykoalícióval való parlamenti együttműködés szakítópróbája is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megbénult a rendszer
Az utóbbi napok kibertámadásai óta nem működik az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásért felelős minisztérium informatikai rendszere – írja a Mediafax. Leállt a digitális kommunikáció az üzleti szférával – jelentette ki Mihai Ionescu, az Exportőrök és Importőrök Egyesületének főtitkára. Ionescu a Mediafaxnak azt nyilatkozta, ismét megpróbálta elérni a tárca speciális programjait, sikertelenül. Egyik sem működik, még emailt sem tudnak küldeni a minisztériumnak – mondta. Az információt minisztériumbéli források is megerősítették azzal a kiegészítéssel, hogy a rendszer részlegesen működik, és eltart még, amíg teljesen be tudják indítani. A minisztérium több finanszírozási programot is meghirdetett a vállalkozói szféra számára, például a Start Up Nationt, ahová kizárólag online lehet pályázni. (Főtér)
NÖVEKVŐ PESSZIMIZMUS. A romániaiak háromnegyede úgy gondolja, az ország rossz irányba tart – derül ki a Közpolitikai Intézet felméréséből, amelyet hétfőn ismertettek. Az elsősorban az érdekkonfliktusokhoz való viszonyulást vizsgáló felmérésben mindössze 20 százalék mondta azt, hogy jó irányba tart az ország. Ahhoz, hogy „jobban menjenek a dolgok”, a következők megoldását tartották prioritásnak a megkérdezettek: korrupció (72 százalék), munkahelyek hiánya (64 százalék), szegénység (62 százalék), alacsony jövedelmek (54 százalék), a közpénzek ellopásának problémája (54 százalék), az egészségügy problémái (46 százalék). A felmérésben résztvevők fele mondta azt, hogy érdekli vagy nagyon érdekli az érdekkonfliktus problémája. A válaszadók 78 százaléka tartotta korrupciónak az érdekkonfliktust, 48 százaléka úgy határozta ezt meg, mint a köztisztviselő személyes érdekei és a közérdek közötti konfliktus, 16–16 százalék, hogy az egyes köztisztviselők érdekei közötti, valamint egy köztisztviselő személyes érdekei közötti konfliktus. A válaszadók 86 százaléka mondta azt, hogy nem szavazna olyan polgármesterjelöltre, aki ellen érdekkonfliktus gyanúja miatt folyik vizsgálat, 43 százalék szerint az érdekkonfliktusba keveredett személynek le kell mondania tisztségéről, 36 százalék szerint pedig bíróság elé kell állítani. Transindex; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harosalján Haraly
A Haros-hegyről kapta a falu a nevét – ízlelgeti a település néveredetét a helybeli ember, de hogy mit is jelent a haros szó, arról már hallgatnak. Mintegy kétszázan lakunk itt jelenleg – mondták, katolikus székelyek, de sokan külföldön dolgoznak, még az egyházközség gondnoka is ott keresi kenyerét. Csak az maradt itthon, aki meg tud itt élni! – hangzott a vélemény. 1567-ben 13 család lakott itt. 1868-ban lakóinak száma meghaladta az 500 lelket, a 2011-es népszámlálás idejére 215-re esett ismét a lakosság lélekszáma.
,,Suli máskéntbe” cseppentünk
Miért lenne lesújtó a lélekszám drasztikusnak is mondható zuhanása, ha a nyárba hajló május végén gyermekricsaj fogad a felette csendes faluban. Sulimásként-tokány rotyogott az udvaron felállított üstben, s ezt különös eseményként élték meg és könyvelték el a kicsik, de az elemista nagyobbak is. Ugye, jól érzitek magatokat itt, az iskola udvarán? – kérdeztük. Igeeen – kiáltották hangosan, itt nem unalmas! A tanító néni süteményt is hozott, annyit, hogy mindenkinek jusson, és vendég is érkezett: a haralyiak régi óvó nénije, aki erre az eseményre látogatott ki régi munkahelyére. A tanítónő ma már meglett anya, de emlékezett e sorok írójára, aki egykori pro naturásként mutatta be a vidék érdekességeit. Én is emlékszem Önre, volt nálunk Torján. Édesapámmal, Barabás Imre családorvossal – mert márkosfalvi volt – a rokon, a festő Barabás Miklós családfáját bogozgatták – így Barabás Zita, a haralyi kicsinyek óvó nénije. Mi mindig közösen tartjuk az Iskola máskéntet az iskolásokkal. Meglátogattuk a gelencei könyvtárat, volt itt élmény-játék, kézművesség is, gyűjtöttünk gyógynövényeket, megmostuk, szárítottuk-csomagoltuk, ahogy azt kell, közösen készítettünk egy hatalmas gyümölcssalátát, részt vettünk a haralyi búcsún is, mert beleesett a másként-hétbe – folytatta Bartók Ibolya tanítónő. Hétvégén Sepsiszentgyörgyre kirándulunk, megnézzük a Székely Nemzeti és a Vadászmúzeumot. A tanítónő elmondta: Haralynak egyfajta létérdeke, hogy megmaradjon falusi iskolája még akkor is, ha itt is enyhén csökkenő a gyereklétszám, de ameddig ennek fenntartásában részt vállal a gelencei községi önkormányzat, addig a pedagógusok állása sincs veszélyben. Sajnos, nem valósult meg a helyi elképzelés, így egyelőre nincs neve az orbaiszéki település iskolájának. Gazda Ferenc (1920–1996) neve többször is felmerült, jeles szülötte volt a kis településnek, porai ott nyugszanak a falu temetőjében. Egyetemi tanár, nyelvész, tankönyvíró, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények munkatársa, az 1956 utáni megtorlás börtönviseltje volt. Élettragédiája könyvben is megjelent, volna, aminek alapján fenntartsák emlékét. Jeles néptanító volt a korán elhalt néhai Fejér Árpád is, de kiemelkedő szerepet töltött be a terjedelmes nemes székely család több tagja is. Fejér Mihály (1823–1893) földbirtokos volt, 1848–49-béli honvédszázados. A falu temetőjében áll Fejér Vilmos (1894–1937) néptanító, közéleti személyiség és dr. vitéz Fejér Árpád (1898–1949) műszaki vámtiszt, vámtanácsos, az asiagoi csata hősének síremléke. A helybeli Fejér-kúriában a család élő tagjaival, Fejér Leventével és Kézdivásárhelyen élő testvérhúgával beszélgettünk elődeikről, megszemléltük a családi ereklyéket, nemesi címerüket.
Templombúcsú a falu igazi ünnepe
Virág és zöld nyírfaágak díszítették a Nepomuki Szent János emlékére felszentelt helybeli műemlék templomot. Ha búcsú, akkor legyen a napján, döntött a gelencei atya. Így is történt – részletezte Kosztándi Botond kántor, aki elmondta, hogy pénz hiányában csak a külső felét sikerült megújítaniuk a templomnak, a belső rendbetétele elkövetkező gond. Az épület tömör gerendázatát javítani-erősíteni nem kis feladat – hangsúlyozta –, sajnos helyi erőből nem lehet megmenteni az építészeti emléket, a falfestmény-részletet, faragott késő gótikus kőelemet őrző templomot. Menteni kell a tetőzetet, mert egy helyen omlásveszély fenyegeti, de ilyen jellegű munkálatokat csak a műemlékvédelmesek felügyeletével-tudtával lehet kivitelezni. Az épület keleti része korábbi, de időközben alakított gótikus, a nyugati későbbi, XVIII. századi. Az egyhajós keleti maradvány két leszelt ívű faragott ajtókeret: egyik a sekrestye bejárata, a másikat befalazták a külső déli falban. Északi és déli falán freskótöredékeket találtak, feltárására és értékelésére még nem került sor. A templom lapos mennyezete stukkódíszes. Déli portikuszának szoborfülkéjében védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak kisméretű szobra látható. Az ő megdicsőülését ábrázolja a késő barokk oltárkép is. Az épület nyugati homlokzatán felirat szól a látogatóhoz: „Mikor s ki épített, egy élő sem tudja. / Kis kápolna voltam hajdan és őrbástya. / Templom ezer után 744-ben lettem s meg / Újultam 92-ben. Végre most 1865-ben / Feldíszített Haraly eképp költségén, / Mikor Ns. Fejér Mihály vala a főgondnok / Mit neked utókor emlékül átadok.” Egyedi jelenség Haralyban, hogy a haranglábat fenn, a falu közepén építették fel, „hogy jobban hallja a nép a harangok templomba hívó szavát”. Van ebben egy neves brassói harangműves által készített s utóbb meghegesztett emlékharang. Felirata: O Rex Gloriae Christe Veni cum Pace P. N. 1617. A PN-iniciálék Paulus Neidel nevét rejtik. (Kgy. Z. megj.)
De vannak ennek a falunak más – mondhatni turisztikai – érdekességei is. A mai templomtól keleti irányban emelkedő hegyet Vörösvárhegy vagy Barátok hegye néven emlegetik. Ide helyezik az írások és a szájhagyomány is „a veres barátok templomát”. Ma már csak egy épület helye látható, egy mélyedés – az ún. Kincses-gödör – amelyről azt tartják, hogy alagút kötötte össze a mai templommal. „Nem messze innen, Aratás pusztáján beszakadt egy hegyoldalon a talaj, s ott három tó keletkezett. A három víztükörnek három színe van, (amelynek magyarázata egyelőre még talány): barna, szürke és kék.”
Él az ősi mesterség, élénk a közélet
Haraly hagyományos mestersége a kádárság. A két világháború között itt több mint 30 mester tevékenykedett – emlékeznek vissza. Most csak Szőke Tibor és családja folytatja a hagyományt. Nemcsak vásárokon, kiállításokon láthatjuk munkáikat, hanem a világhálón is, ma már nem csoda, hogy egy kézművesnek is van honlapja. Az árnyékos udvari asztal mellett a mesterrel beszélgettünk a kádárság rejtelmeiről, akinél éppen boroshordó rendelés ügyében tette tiszteletét barátunk, Kátai István nyugalmazott mezőgazdasági mérnök. Tibortól, régi ismerősünktől tudjuk, hogy a haralyiak ragadványneve – a „vert tejesek” – is ehhez a régi mesterséghez kötődik, nem azért, mert máshol nem köpültek vert tejet, hanem azért, hogy annak nélkülözhetetlen kelléke volt a vert tejes dézsa, ami kádármunka. Tibor mester a székelyföldi városnapok meghívottjaként szokott bemutatókat tartani. Munkáit külföldön is ismerik, megrendelésben nem szűkölködik. A mesterség ma is megélhetést biztosít annak, aki becsülettel szolgálja piacát. Szőke Tibor műhelyében készülnek pálinkafélék tárolására alkalmas és manapság divatos, csapokkal ellátott kisebb-nagyobb hordók, újabban káposztás kádak is. Számunkra meglepetés volt egy óriási építmény: családi fürdőkád lesz, amit mérnök fiával készítenek. Akkora, hogy létrával lehet fel- és belemászni, egy család nyugodtan lubickolhat benne. A faluban három fajta Szőke nevű van – folytattuk a beszélgetést –, de nem rokonok – jelezte a mester, miként az sem valószínű, de lehetséges – mondjuk mi –, hogy ennek a Szőke családnak lehetett elődje az a Gelence történetében több alkalommal említett XVII. századi népköltő, Szőke Ambrus, akiről elismerő szavakkal emlékezik meg Orbán Balázs is. „Csak néhány verse maradt fenn, de azok oly szépek, miszerint megérdemli, hogy neve a magyar irodalom történetében örökítve legyen: ez Gelenczei Szőke Ambrus, Bethlen Gábor fejedelem hadakozásainak egyik hőse, ki a kard mellett, úgy látszik, a lantot is tudta használni. Csak egyes kis töredékeket bírunk a hős-költő nagybecsű műveiből, s ezek is egy régi bibliának hátulsó táblájára (...), a költőtől saját kezűleg beírva maradtak fenn, ahonnan azt gr. Kemény József, a hazai tudományosság e fáradhatatlan nagy érdemű munkása, kiírta és közölte.” Íme egy részlet: Ének Székely hazámra. „Székely feöld/ Mindég zeöld/ Hazám ot/ Szívem ot/ Jaj be szép/ Székely nép/ Székely vér/ Magyar ér.” „Ne szánjuk ezen néhány sort, melyet itt az ismeretlen lantos szent emlékének szentelénk. Azon töredékek, melyek az ő életéből fennmaradtak, nemzeti irodalmunknak valódi gyémántai, s ki kell emelnünk, hogy valódi fényökben ragyoghassanak fel” – fejezi be Orbán Balázs. Szőke Barna, aki ismeri édesapja mesterségének titkait, csak lopva tud kérdéseinkre felelni, hiszen útgyalu (a gréder kifejezés is ismert errefelé) és úthenger járja a haralyi utcákat, simítja a kövezett útburkolatot, amit ha elkap egy gyenge eső, megjárják a gumikerekű szekerek és személygépkocsik, „jobb lesz mint egy likatos aszfalt!” Az ifjabb Szőke ugyanis – egyfajta hagyományként édesapját követve – a gelencei testület tagja, amolyan falufelelős-féle, akinek ott kell lennie a gréderes munkálatnál. A mai Haralyról, az élő faluról beszélgettünk vele. Ő az, aki e település ütőerén tartja az ujját. Elmondta, hogy a községi költségvetésben szerepel a haralyi ravatalozóra előirányzott pénz, ami közigény a faluban. A terv már készen is van. Most jutottak az engedélyeztetések periódusába. Arra is remény van, hogy ebben az évben végre befejezik a birtokok maradéktalan tulajdonba való visszajuttatását, ezt a törvény is előírja, folynak a topográfiai felmérések.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik” – Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) – Jogtörténeti betekintés (I.)
A jelenlegi sajátos, a román–magyar együttélés jogi problémái által szabdalt erdélyi közéletben úgy gondoljuk, nem mellékes megjeleníteni egy olyan kettős identitású, román–magyar ügyvéd életútját, munkáját és tevékenységét, amelynek hatásai mind a múltban, mind a jelenben érintik mindkét nemzetet.
Gozsdu Manóról (Emanuil Gojdu) van szó. Kettős, román–magyar identitásáért mindkét részről sok kritikusa volt, pedig mindkét nemzetnek óriási szolgálatokat tett mind tevékenysége, mind a nevét viselő magánalapítványa által, amint azt az alábbiakban látni fogjuk.
Gozsdu Nagyváradon született 1802. február 9-én. Apja Atanasie Gozsdu, macedón eredetű román gazdag marhakereskedő, anyja a bihari Ana Poynar volt. Otthon románul, ügyfeleikkel görögül, magyarul és szerbül beszéltek. A középiskolát a nagyváradi premontrei gimnáziumban és az egri érseki gimnáziumban végezte, majd Nagyváradon és Pozsonyban szerzett jogi oklevelet. 1824-ben a pesti egyetemen szerzett diplomát, majd ugyanitt Vitkovics Mihály mellett volt ügyvédjelölt. Jellemző, hogy Vitkovics mind a magyar, mind a szerb irodalomban mint irodalmár is ismert, kettős kötődésű ember volt, irodája a pesti irodalmi élet egyik központja volt.
Budapesten ismerkedett meg a fővárosi macedoromán családokkal, valamint az erdélyi és magyarországi román értelmiséggel, és barátságot kötött Andrei Şagunával. 1826-ban magyar nyelvű versei jelentek meg a Szép-Literatúrai Ajándékban. Nagy vagyonát főleg bűnügyi perekből szerezte.
Nagyon érdekes, hogy 1827-ben, román–szerb kötődésű ügyvédként a pesti ügyvédek között elsőként vezette be a latin helyett a magyar ügykezelési nyelvet.
Erről Nyáry Krisztián az Index.hu-n 2016. 06. 04-én megjelent írásában így beszél: „Az ország történelmében először, 1826-ban magyar nyelven adott be ügyvédi keresetlevelet a törvényben előírt latin helyett. Szokatlanul hazafias tettnek számított ez, amely tíz évvel előzte meg magyar hivatalos nyelvvé nyilvánítását. A városi tanácsban helyet foglaló német ajkú polgárok nem is örültek neki, annál inkább a pesti magyar írók, a 24 éves jogász barátai. A magyar nyelvért kiálló ügyvédet Gozsdu Manónak hívták, és románnak született. Egyszerre tartotta magát jó magyarnak és jó románnak. Ő lett az erdélyi és magyarországi románság legfontosabb mecénása, akinek örökségén még halála után 140 évvel is pereskedett Magyarország és Románia. Életében a román nacionalisták a magyarokat kiszolgáló árulónak tartották, a magyar nacionalisták pedig román szeparatistának. Ő azt vallotta, hogy a két nép összefogásra van ítélve.”
Mindezt tette azért, mert érdekelte a közélet, amelynek formálásában részt is vett, ezen belül is kiemelt figyelmet fordított a nyelvhasználatra, amely törekvés jelenleg, fordított alapállásban a romániai magyar közösség jogos igénye. Érdekes és tanulságos paradoxon – a jelenlegi helyzetből visszatekintve –, hogy a magyar hivatalos és szakmai nyelv térhódításáért Magyarországon egy román származású jogász harcolt az – akkor még – német többségű Budapesten… Mellesleg az akkori törvények szerint a beadvány a magyar nyelv használata miatt törvényellenes volt.
1848 tavaszán egy ideig részt vett a magyarországi és erdélyi ortodox egyház egyesüléséért folyó küzdelemben. 1848. június 24-én, a képviselőházi választásokon vereséget szenvedett Eftimie Murguval szemben az oravicai kerületben. Ezután visszavonult az aktív politizálástól. Az Októberi diploma kibocsátása után, 1861 elején kinevezték Krassó vármegye főispánjává. Az első vármegyei közgyűlést 1861. február 27-én az ő elnökletével tartották meg, ezen a román többségű törvényhatósági bizottmány részletesen szabályozta a hivatali nyelvhasználatot. Az év nagyobb részét azonban az Országgyűlés felsőházának vitáin töltötte, amely az ülésszak kezdetén titkárává választotta. Novemberben, az Országgyűlés feloszlatása után lemondott a főispáni tisztségről. Politikai és főleg az 1848-as tevékenységéről később beszélünk.
1854-ben fölosztotta a budapesti Király utcai telket, amelyre később egy sor raktárépületet emelt, erre a telekre építette a nevét viselő alapítvány 1901-ben a ma Budapest egyik legfelkapottabb szórakozási (és nem csak) központjaként ismert Gozsdu-udvart.
Hangsúlyos közéleti, szakmai és jótékonysági tevékenysége során szép lassan a budapesti román szellemi elit vezetője lett, véleményének súlya volt az egész magyarországi románság körében. Tevékenységére jellemző, hogy mindkét nemzetet támogatta, megvásárolt például a Magyar Tudós Társaságnak egy ritka régi magyar okiratot, vagy finanszírozta a Budai Egyetemi Nyomda román nyelven kiadott műveit. Jelen anyag megírásakor Nyáry Krisztián hivatkozott műveit, valamint a Wikipedián fellelhető információkat használtuk fel.
(Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd / Népújság (Marosvásárhely)

Mondom a magamét, mert mondhatom
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Sebestyén Spielmann Mihály történésszel, íróval, ny. könyvtárossal
– A múlttal kezdeném, a gyökerekkel…
– Apám Spielmann József volt, orvos, ma lenne 100 éves (május 9-én készült az interjú – a szerk.). Egy mezőségi kis faluban született, Mezővelkéren, Rücs mellett. Ma, tudomásom szerint, egyetlen magyar sem él már abban a faluban. Nagyapám ott volt földbérlő az Ugron családnál. Ők Mezőméhesről származtak, ahol dédnagyapám szintén földbérlő volt ugyanannál az Ugron famíliánál. 1922-ben, a román földreform eredményeként, édesapám családja beköltözött Marosvásárhelyre. Innen deportálták őket 1944. május 3-án. Senki sem tért vissza nagyszüleim családjából. Anyám családja Parajdon élt, őket is deportálták. Szüleim 1945-ban házasodtak össze, övék volt az első zsidó esküvő a holokauszt után Vásárhelyen. Apám 1940-ben végezte a kolozsvári orvosi egyetemet, de ’45-ig gyakorlatilag munkanélküli volt. Hazatérte után Dóczy Pál professzor vette maga mellé a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem belgyógyászati klinikájára. Innen került át az Ideológiai Tanszékre, ahonnan ’53-ban kispolgári származása miatt kirúgták, és oda tették, ahová egész életében kívánkozott: az orvostörténeti katedrára. Itt dolgozott 1981-es nyugdíjazásáig. Az erdélyi magyar orvosi múlt érdekelte, a marosvásárhelyi orvoslás kezdetei, Mátyus István és körének a tevékenysége. De foglalkozott Semmelweis Ignác orvosi tevékenységével, a fertőző betegségek elleni küzdelemmel, közegészségtannal és szociológiával is. Éveken keresztül ő búcsúztatta a végzős orvostanhallgatókat. Anyám ’40-ben Kolozsváron végezte a tanítóképzőt, ’48-ig a vásárhelyi zsidó iskolában tanított. Közben tanítványaival együtt deportálták, de csak ő tért vissza, tanítványai nem. Egy Prága felé haladó gyalogos menetből szökött meg ’45 tavaszán, visszament a lipcsei lágerbe, ott szabadították fel az amerikaiak. ’48-tól magyar-történelem szakos tanárként a leánylíceumban tanított, miközben levelező tagozaton tanárképesítést szerzett a Bolyai Egyetemen.
– Milyen volt a gyermekkora?
– Az Albina téren laktunk. Egy szűk udvarra emlékszem, ahol kevés volt a mozgásterünk. Aztán ’53-ban felköltöztünk az orvosi egyetem melletti szolgálati lakásba. Felhőtlen, derűs gyermekkorom volt a város végén.
– 1965-ben került a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakára, 1970-ben pedig a bukaresti televízióhoz.
– Utolsó évesek voltunk, ’70-ben, amikor embereket kerestek a bukaresti televízió magyar adásához. Gáll Ernő, a Korunk főszerkesztője Rostás Zolit és engem javasolt. Jó volt ott, megismerkedtünk egy csomó emberrel, mindenki mindent csinált, mi a „szakmaiságot” képviseltük. Sokat lehetett tanulni Bartha Józseftől, Fischer Istvántól, Öllerer Józseftől. Együtt kezdtem a televíziózást Máthé Évával és Vári Attilával, ott dolgozott Birta József, Kabai Annamária, Aradics József, Tomcsányi Mária, Bisztricsányi Klára. Aki mindannyiunkat összefogott, az Bodor Pál főszerkesztő volt. Majtényi Erik nagy szalont működtetett, nagyszerű anekdotái és történetei voltak. Jóban voltam Szász Jancsival, Földes Lászlóval, Dankanits Ádámmal és Domokos Gézával. Bejártam A Héthez, a Petőfi Házba. 1972-ben Tonk Sándor a Teleki Tékából átment az Akadémiához, és engem hazahívtak. Azon év február elsején beléptem a Tékába, és onnan mentem nyugdíjba 2011. augusztus elsején. 40 évet töltöttem ott. A kéziratok és az okmányok feldolgozásánál kezdtem – így visszazökkentem a történelmi világba.
– Mivel foglalkozott könyvtárosi évei során?
– Régi könyvek feldolgozásával, katalógusok készítésével. Megjelent a XV. századi könyveink katalógusa, s most fejezték be kollégáim a XVIII. századit, ami 4-5000 tételt foglal magában. Óriási munka van benne! Ezenkívül több tanulmánykötetet adtunk ki, s részt vettünk ülésszakokon is. Kéréseket teljesítettünk, idegenvezetőt játszottunk, télen havat lapátoltunk, könyvet, folyóiratot cipeltünk ki és vissza tonnaszám. Végeztük a munkánkat, nem törődtünk a hatalommal. Igazi akadályokat senki sem gördített elénk. Az intézmény híre-neve kötelezett, még védett is. Ugyanakkor kellett a propagandamunka is, hogy ismerjék a könyvtárat, becsüljék, tudjanak róla. Leveleket váltottunk; nekem az angol nyelvű levelezés volt a feladatom, mindenki ismert egy-két világnyelvet. Fontos volt, hogy ennek a soknyelvű könyvtárnak a könyveit ki tudjuk aknázni, és információt szerezhessünk, adhassunk értékeinkről és -ből.
– Ha már itt tartunk, hány nyelvet ismer?
– A magyaron és a románon kívül a legjobban ismert nyelv az angol, utána a francia és a latin. Olvasásszinten a német, és ha nagyon muszáj, az olasznak is nekidurálom magamat.
– Jiddisül nem beszél?
– Már a szüleim sem beszéltek. A dédszüleim egymás közt jiddisül beszéltek, de magyar iskolába jártak. A nagyszüleim nemzedéke teljes egészében magyar iskolába járt, mert ők az Osztrák–Magyar Monarchiában szocializálódtak, városi környezetben éltek vagy ahhoz közel. A parajdi nagyapám az Országos Magyar Párt parajdi részlegének volt a tagja, asszimilált magyar zsidó, magyar könyvtárral, amit a csendőr csak úgy írt be, amikor nagyapámékat behozták a gettóba Vásárhelyre és vagyonzárlatot rendeltek el, hogy „valami könyvek”. Szinte látom, mérgesen nyálazta meg a tintaceruzáját. Sebestyén Áron nagyapám a magyar úri kaszinóba járt, s úgy viselkedett, úgy kártyázott, mint egy magyar úr – úgy is kártyázta el a vagyonát. Spielmann nagyapámnak olvastam a leveleit, az első szót vagy a címzést még héber betűkkel jiddisül írta, de már ő sem beszélt. Amikor a barátaim, a velem egykorúak kimentek Izraelbe, akkor mindenki alapszintről kezdte az újhéber tanulását. Meg kellett tanulni írni-olvasni.
– Térjünk át az irodalomra.
– Nagyon későn indultam, kortársaim már első kötetüket adták ki. Sosem készültem írói pályára. Kolozsvári egyetemista voltam, amikor az Echinoxban közöltem Sebestyén Mihály néven. Ez volt édesanyám leánykori neve, s azért vettem fel, hogy ne legyen az apámé, akiről azt mondták volna: biztos ő segítette be az irodalomba… A Gaál Gábor-körben Láng Gusztávtól tanultam rengeteget. Ezen a körön ismertem meg Király Lacit, Kenéz Ferit, gyakorlatilag a második Forrás-nemzedéket. Folyamatosan publikálni 1970-ben kezdtem, amikor a televízióhoz kerültem. A Hét főszerkesztője, Huszár Sándor megkért, hogy francia és angol lapokból szemlézzünk tudományos híreket, meg mindenféle szenzációt. Ez nagyon jó iskola volt, mert megtanultunk tömören fogalmazni, megtanultuk a közírást. A tévénél Bodor Pál tanított erre. Amikor hazakerültem, az Igaz Szó felkért, hogy frissen megjelent történelmi és irodalmi kiadványokat szemlézzek. Ezek mind jó ujjgyakorlatok voltak.
– Mikor jelent meg első kötete?
– 1981-ben a Kriterionnál, Bethlen Gábor levelei címmel. A Tékában találtam egy 1626-ból való, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium levéltárából származó, aláíratlan levélrészletet, amelyről sejteni kezdtem, hogy Bethlen Gábor kancelláriáján született. Elkezdtem nyomozni, végül feltevésem valósnak bizonyult. Akkor épp jó hátszelet kaptam: Bethlen Gábor születésének 400. évfordulóját az RKP itthon engedélyezte. A Kriterion jelentette meg. Salamon Anikó és Kiss András volt a szerkesztő, a szaklektor.
– Milyen emlékei vannak még könyvtárosi éveiből?
– Egy összejövetelen megismerkedtem egy Rothmann Liviu nevű fickóval, aki azt mondta, hogy a Bukaresti Nemzeti Könyvtárban dolgozik, de készül kivándorolni Izraelbe, s hagyna rám egy feladatot. Megmutatott egy könyvet, ami a romániai zsidók történeti okmánygyűjteménye II. kötetének készült. Mondta, hogy a középkorral kellene folytatnom. Néhány emberrel nekiálltunk és megcsináltuk. Román nyelven két kötetben jelent meg, ’84-ben és ’89-ben. Akkor ismerkedtem meg a főrabbival, Moses Rosennel, akinél ravaszabb politikussal aligha találkoztam életem során…
– Miért mondja ezt?
– Egyszer azt kérdeztem tőle: Excellenciás uram – mert így kommunikáltunk –, mit csináljak azokkal a dokumentumokkal, amelyekben a zsidók nem éppen a legpozitívabb színben tűnnek fel? Kérdően tekintett rám. Mondom, hogy Iorgának vannak olyan okmányközlései, amelyekben a zsidók váltót hamisítottak. Azt mondta: maga ne törődjön ezzel, fiatalember! Azt úgy kell beállítani, hogy a zsidók már akkor olyan jól tudtak írni, hogy váltót is hamisíthattak…
– Több évig tanított egyetemen és főiskolán...
– 1990 után többen felkértek, hogy tanítsak náluk. A Babeş–Bolyai egyetemen könyv- és írástörténetet, a színművészeti akadémián művelődéstörténetet, a Sapientián hasonló tantárgyat, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen pedig apám örökében még orvostörténelmet is oktattam. Közben meséltem, valami mást adtam, mint a szokott lexikális tudásanyag. A jövendő értelmiségi munkához adtam módszertani bölcsességet. A visszajelzések szerint nem volt teljességgel haszontalan…
– Kitől örökölte csodálatos humorérzékét?
– Apámtól és anyámtól. Mesélő emberek voltak, és számos történetük volt, amelyek csattanóra végződtek. Nem utolsósorban, ha akarja, etnikai vonás is. Azt mondják: az olyan kisebbségek számára, amelyek mögött nem áll erő, ott van a humor. A verbális erőszak a hatalommal szembeni ellenállást bizonyítja.
– Mennyire kell a humor a hétköznapi életben?
– Nagyon! Fegyver, túlélési lehetőség, életkedvcsináló és a szociális kapcsolatokhoz elengedhetetlen segédeszköz. Fontos az írásban, a közírásban, túl komor a közélet. A humor velejárója az emberi nemnek, ugyanis az ember az egyedüli lény a földön, amely tud nevetni. Egy jó poén nagyon sokat lendít az élet minőségén.
– Könyveit tekintve, az utolsó években a helytörténeti munkák vannak túlsúlyban.
– 2007 óta intenzíven foglalkozom helytörténettel. Szeretném rendezni azt az eseménytömeget, ami az idők kezdetétől 1989-ig történt Vásárhelyen. A nyomtatásban megjelent adatokat gyűjtögetem, rostálom, méregetem, ezeket kellene időrendbe szedni, beosztani és az olvasók asztalára tenni. Ez egyfajta kronológiai segédkönyv lenne, ami csomó embernek megkönnyítené a munkáját. Gondolok a művészettörténészekre, helytörténészekre, építésztörténészekre, életmódkutatókra, művészekre. Fontos, hogy az ember mindent tudjon a szülővárosáról. És azért ’89-ig, mert akkor véget ért a 20. század. Tehát egy rövidített 20. századról van szó.
– Hogy értsem?
– Mert sűrítve megtörténik benne minden, ami megtörténhet, a két világháborún kívül el a szocializmus bukásáig. 1989. december 31-én beköszöntött egy más rendszer. Politikailag és kulturálisan is egy új világ kezdődött, az emberek elkezdtek másként gondolkodni, másképp beszélni. Egymásról is beszélhetünk félelmek nélkül, mert megszűnt, ha úgy tetszik, öt évszázad félelme. Jártatom a pörös számat, mert jártathatom, mondom a magamét, mert mondhatom, hathatok másokra, mert hatni tudok, ötleteket adhatok és kaphatok, szabadon informálódhatok, utazhatok, kinyílt előttem a világ. És a XXI. században a történések még csak most kezdődtek el. Ami ’89-ig történt, arról többé-kevésbé tudjuk, hogy milyen kifutása van. Kell a perspektíva, amiben az ember az eseményeket szemléli.
– Ezt hogyan értelmezi Marosvásárhely esetében?
– Vásárhelynek nincs várostörténete. Egy modern várostörténete van, amit Pál-Antal Sándor írt, de az 1848 előtt megáll. Utána annyi a történés, hogy PAS is azon gondolkodik, hogy 1918-ig vinné a kötetet, mert akkor is volt egy jelentős paradigmaváltás. Akkor kezdett el többségi létünk sorvadni, s ez a sorvadás a mai napig tart. De ezt meg kell írni! Az én Időtáram ebben segít(het), mert megadja az összes mérföldkövet. A várostörténet nemcsak a nagy eseményeket jegyzi, hanem a kicsiket is. 1903-ban pl. a Singer varrógép képviselője lejön Marosvásárhelyre, s az összes boltot ellenőrzi, nem árulnak-e hamis portékát boltjukban. Az apróságok is érdekelnek, a köztisztaságtól a köztudatig. Kész van hat kötet, meg is jelentek, most állítjuk össze segítőtársammal, Diamantstein Györggyel a hetediket. Eddig összesen több mint 6000 oldalról van szó.
– Mi van a fiókban, mit szeretne megjelentetni?
– Makkai Sándornak a Bethlen Gábor lelki arca c. kötetét, amely 1929-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában, és azóta sem. Erre be is adtam a pályázatot, remélem, támogatják. Egy emlékirat, amit Berzenczey László, a szabadságharc kormánybiztosa hagyott az utókorra, ennek első része 1867-ben jelent meg Vásárhelyen. Bözödi György kutatta fel az eredeti változatot, ott maradt a Kriterionnál, sohasem adták ki. Van még egy fordításom, 600 oldalról van szó, amit Sorin Mitu kolozsvári történész írt: Transilvania mea. És közben felfedeztünk egy kis könyvecskét, amit egy unitárius lelkész írt az 1843-44-es bukaresti és óromániai utazásáról. Ebben a bukaresti és a havasalföldi magyarok sorsáról ír.
– A sok elfoglaltság mellett marad még idő a napi sajtóra is. Gondolok elsősorban a Csütörtöki kimenőre, amit szeretnek, várnak az olvasók.
– 2001-ben Makkai János főszerkesztő és Nagy Miklós Kund kért fel, hogy töltsek meg egy állandó rovatot. Én akkor a csütörtöki napot választottam, mondván, hogy volt nekünk egy idős házvezető nénink, aki 1929-től ’82-ig szolgált nálunk. Ágnes nevelte apámat, engem és az öcsémet is. Ő mondta, hogy Vásárhelyen kétféle cselédlány van: a szerdai cselédlányok és a csütörtöki kimenőben a „nájlonmarik”. Emezek nem szeretnék, ha cselédlánynak néznék, s ezért nem a szerdai kimenőnapot kérik a naccságától, hanem a csütörtökit. És nem a cselédoldalon sétálnak, hanem a másikon. A cselédoldal a főtérnek az Apolló előtti része, ők a másik oldalon sétáltak, a rendőrség oldalán. Ebből kifolyólag úgy gondoltam, hogy az enyém legyen a csütörtöki kimenő… Így született meg és így él tizenhetedik éve, sosem maradt ki; nemrég New Yorkból küldtem át a heti penzumot, ott voltam a feleségemmel.
– Egy fölöttébb aktuális téma: a migránsok érkezése és befogadása. Hogyan látja ezt történészként, európai magyarként?
– Az európai népek nagy többsége, akár a germánokat veszem, akár a latinokat, így vagy úgy egyszer bevándorolt erre a földrészre. Az más kérdés, hogy 1000 év alatt kialakítottak egy összefüggő, működő kultúrát. Most jön egy olyan társaság, amelyik minden formában különbözik tőlunk. Az nem baj, hogy különbözik, az jó dolog, az a baj, hogy ezek az emberek nem hajlandók, nem is akarnak hallani arról, hogy megváltozzanak, illetve valamit is elfogadjanak abból, ami számunkra fontos. Márpedig nemkívánatos az ellenség ittléte. Ezek az emberek Kelet felé imádkoznak, de Nyugatra vágynak, ma még ellenségesen viszonyulnak hozzánk, látjuk: hosszú ideje asszimilált hitemberek, akik nem találják meg a helyüket, egyszerre és hirtelen felfedezik gyökereiket, a nem európai gyökereiket, és egyetlen ideológia nevében hajlandók-képesek gyilkolni és öngyilkosok lenni. Ez a fajta magatartás nem Európára vall! A migránsok csak akkor számíthatnak az európaiak jóindulatára, ha hajlandók a minimális befogadásra, arra, hogy elfogadjanak bennünket úgy, ahogy vagyunk. Én nem azt mondom, hogy mi vagyunk a létező világok legjobbika, de valószínű, ez a fajta demokrácia, amit kitaláltunk magunknak, európaiaknak, ez még mindig a legjobban működő modell. Az összes többi modell előbb vagy utóbb felrobban. Itt ez a modell működik! Én romániai magyarként azt mondom, hogy nekünk az jó, hogyha itt demokrácia van, s abban bízom, hogy hamarabb fogunk megegyezni a románokkal, mint teszem azt, a migránsokkal.
– Díjak, elismerések...
– Kaptam egy Mikes Kelemen-díjat a hollandiai Mikes-körtől, kitüntetett a megyei tanács, EMKE-díjat kaptam, három Látó-nívódíjat, és havonta kapom a… vízdíjat.
– Most beszéltünk a humorról… Kedves Sebestyén-Spielman Mihály, Isten éltesse sokáig! Mit kérne a jó tündértől, ha találkozna vele Marosvásárhely utcáin?
– Elsősorban azt kérném a jó tündértől, hogy hosszabbítsa meg az életemet addig, ameddig a feladatomat be és el tudom végezni. És ehhez adjon annyi szellemi frissességet, mint ami akkor volt, amikor 40 éves voltam. S nem utolsósorban azt kívánnám: ne lássam szenvedni szeretteimet, ne okozzak nekik szomorúságot. Lássam a kis unokáimat az érettségi előtt elballagni. Idehaza. Nem az Antillákon.
– Úgy legyen!
Székely Ferenc / Népújság (Marosvásárhely)

Mesebeli megmérettetés
Cserkészek országos vetélkedője
Országos döntőn mérkőzhettek meg a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) és a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség (VMCSSZ) legkitartóbb őrsei. 34 őrs mérte össze bátorságát május 20-án Segesváron. De nézzük csak meg közelebbről, hogy milyen próbákat álltak ki. Figyelem, a cikk nyomokban mesei elemeket tartalmaz!
A MaKCseV – Szövetségi Vetélkedő Őrsöknek több részből álló, országos szintű verseny kiscserkész és cserkész korosztályú őrsök számára. (Az őrs a cserkészet működési egysége, amely 8-10 azonos korú és többnyire azonos nemű gyerekből áll.) Azok az őrsök, amelyek jól teljesítették a feladatokat, részt vehettek a körzeti döntőn, majd akik ott is ügyeskedtek, továbbjutottak a segesvári országos megmérettetésre. Az őrsök térképet kaptak, aminek segítségével az összes helyszínre el kellett jussanak megadott időn belül. A boszorkányok erdejében felvarrták a varázsgombokat a vasorrú bába kendőjére, így kedves öregasszonnyá változott, aki teával kedveskedett a versenyzőknek. Alighogy elhagyták az erdőt, az őrsök újabb próbatétellel találták szemben magukat: a rabul ejtett királykisasszonyt szabadították ki az ördög karmai közül. A tündérek kertjében sem pihenhettek, ugyanis segíteniük kellett nekik a rendrakásban és a vízhordásban – amire csak egy kiskanál állt a rendelkezésükre. A következő helyszínen is össze kellett dolgozniuk az őrstagoknak, hiszen a feladatot kommunikáció nélkül kellett megoldaniuk, nehogy a komor Kacor királyt felébresszék. Bár nem volt a legkönnyebb, egy kis kompromisszummal ezt is megoldották a versenyzők. A varázslépcsőn a memóriájukat ellenőriztük le, és a szőke herceg segítségével átkelhettek a virágos mezőre, ahol kirakósdarabkákat összeillesztve találták ki, hogy ki lopta el a királylány aranyszőrű bárányát. Az éléskamrában a kis gömböccel találkoztak, akinek levest főztek, és megtanították a mértéktartásra. A verseny díjazottai: Kiscserkész korosztály: I. díj: Kentaur őrs (a szilágysomlyói 16-os számú Báthory István cserkészcsapat), II. díj: Mogyorós pele őrs (a szászrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat), III. díj: Gyöngyvirág őrs (a brassói 105-ös számú Szemlér Ferenc cserkészcsapat). Cserkész korosztály: I. díj: Vöröshangya őrs (a szászrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat), II. díj: Galagonya őrs (a szászrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat), III. díj: Természetvédők őrs (a sepsiszentgyörgyi 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat). A nyertes őrsök ingyen táborozhatnak Budapesten, a Határtalanul programsorozat keretében. A vetélkedőt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Communitas Alapítvány támogatta. 263 cserkész viselte büszkén a nyakkendőjét ezen a rendezvényen, és bár az idei évben véget ért a verseny, jövőre megújult erővel vágunk bele újra, hogy az őrsökben erősödjön a csapatszellem, fejlődjön az őrstagok közti együttműködés, megtanuljanak kompromisszumot kötni, valamint a legfontosabb: mozgósítsuk a szövetségünket!
Görbe Helga (szatmárnémeti 44-es számú Dsida Jenő cserkészcsapat) / Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták a Kölcsey Egyesület újabb kötetét
Csiky Gergely írói életműve
Méltó környezetben, a Csiky Gergely Főgimnáziumban mutatták be hétfőn délután a Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának 36. kötetét. Nem véletlenül választották az iskolát helyszínként, hiszen a kötet a tanintézmény névadójának, a magyar dráma- és színműirodalom jelentős képviselőjének, Csiky Gergelynek az életművét ismerteti egy teljesen új, mindenki számára érthető megvilágításban. Földesdy Gabriella Csiky Gergely írói életműve c. könyvét kisszámú közönség előtt mutatták be, a szerzőről Berecz Gábor, a Kölcsey titkára mondott néhány szót, a kötetet Ruja Ildikó, az iskola tanára méltatta.
A könyv szerzője egyébként az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar–könyvtár szakon, 2005 óta tagja a Madách Irodalmi Társaságnak, ahol évente kétszer tart előadást Madách Imréhez kapcsolódó témakörökben. A hölgy tanár és színháztörténész, jelen kötete arról a Csiky Gergelyről szól, aki drámaíróként vált híressé. Az írónő 21. századi szemlélettel közelít Csiky Gergely műveihez, „keresve bennük mindazt, ami egy mai ember számára vonzó, érdekes, különleges lehet” – írja Berecz Gábor az előszóban.
A könnyen forgatható kötet, inkább összefoglaló, ismeretterjesztő értékelés, mint tudományos értekezés, mellyel Csiky Gergely születésének 175. és halálának 125. évfordulójára szeretnének emlékezni.
Ruja Ildikó beszédében emlékeztette a közönséget, hogy Csiky Gergely sokféle szállal kötődik régiónkhoz, majd elmondta: a könyv tartogat meglepetéseket azok számára, akik Csikyt csak a színpadról ismerik. (49 évéből 15-öt töltött írással és egész életében vonzotta a prózaírás.) A drámai alkotások és prózai művek bemutatásán túl a könyv felvázolja Csiky színháztörténeti munkásságának hátterét is, ami fontos ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk hagyatékát. „A színház szerelmeseinek kötelessége emlékezni rá, mert a magyar színháztörténet egyik fontos szereplője volt és az, amit ő technikailag, színpad-technikailag és a színdarabírás technikájában adott a magyar színműírásnak, meghatározta hosszú ideig még a 20. századi magyar drámairodalmat is” – mondta Ruja tanárnő, hangsúlyozva, hogy Csiky életműve a mai napig is jelen van a magyar színháztörténetben, és kötelességünk nem elfelejtkezni róla. Erre pedig a legjobb alkalom a könyv fellapozása.
A könyvbemutatót egy vetítéses prezentáció zárta, melyet maga a szerző, Földesdy Gabriella készített Csikyről.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Buday Árpád szülőföldjének szerepe munkásságában
A Buday-emlékév 2017 keretében, Szegeden, május 17–18-án Buday Árpád halálának 80., Buday György születésének 110. évfordulója előtti tisztelgésül az MTA Szegedi Akadémia Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, a Néprajzi és Kulturális Antropológia, valamint Régészeti Tanszék konferenciát rendezett. Az MTA SZAB székházának dísztermében hangzott el Sas Péter művelődéstörténész Erdélyre fókuszáló előadása, mely egyúttal főhajtás volt Buday Árpád leánya, Buday György húga, a 100. éve született, családja emlékének átörökítéséért sokat tett Dr. Buday Margit (Baba) tüdőgyógyász igazgató-főorvos emléke előtt is. Az alábbiakban Sas Péter előadását közöljük.
SAS PÉTER
Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, Pósta Béla régészeti iskolájában formálódott tanítványainak az a kis csoportja, mely a későbbiekben meghatározójává vált az erdélyi régészeti kutatásoknak és folytatta a professzoruk által az Erdélyi Múzeum alapítóinak szellemében elkezdett céltudatos feltáró, gyűjtő és feldolgozó munkáját. A szigorú feltételeknek megfeleltek körébe tartozott az önmagát „triász”-nak nevező társaság, mely Kovács István, Roska Márton és a fiatalon, az első világháborúban elhunyt, oroszlánkörmeit éppen csak felmutatni tudó Létay Balázs hármasát jelentette. Nekik szóló dedikációja alapján a hármas „negyedik” tagjának Buday Árpádot számlálhatjuk, aki gyakornokként, majd osztályarcheológusként, később egyetemi magántanárként két évtizedig dolgozott Pósta Béla keze alatt. Professzora könnyen alakítható és fejleszthető, rátermett tanítványt kapott Buday Árpádban, akinek személyiségét a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban Herepey Károly és Bodrogi János, a Ferenc József Tudományegyetemen Márki Sándor, Szádeczky Lajos és Vajda Gyula egyénisége alakította. Pósta Béla nyomdokában járva egész életében azt vallotta, hogy „Erdély magyar múltjának emlékeit minden erőnkből meg kell menteni”. A provinciális római régészetre, a klasszikai archeológiára és a római felirattanra szakosodott, melyek elengedhetetlenek voltak az életműnek is alkalmas erdélyi limes-kutatás megkezdéséhez.
A szerencsésen megindult munkálatokat az 1916-os román betörés megzavarta, Erdély 1918-as megszállása és annak hosszú távú következményei ellehetetlenítették. Karácsony vigíliáján Kolozsvárra is bevonultak a román csapatok. A VI. hadtest hadbírósága hamarosan az állam biztonságának veszélyeztetésével vádolta meg Buday Árpád és Roska Márton egyetemi magántanárokat, továbbá Mancz Albert múzeumi rajzolót. A szerencsésen végződött ügyben az ügyész halálos ítéletkérése ellenére mindhárom vádlottat felmentették. Ebben a történelmi helyzetben hunyt el mestere, aki az általa megteremtett és igazgatott intézet további vezetését egyedül Buday Árpád személyében látta megfelelőnek: három nappal Pósta Béla halála után meg is kapta kinevezését. Megbízatásának öt évig, 1924-ig tudott eleget tenni.
A szakmai lehetőségek további szűkülését jelentette, amikor a nagyszebeni székhelyű Erdélyi Kormányzó Tanács (Consiliul Dirigent al Transilvaniei) megbízottai átvették a Ferenc József Tudományegyetemet. Miután 1918 és 1930 között az Erdélyi Múzeum nem jelent meg – ahogyan Buday Árpád életrajzában megfogalmazta – „a tudomány népszerűsítésére adtam magam s nem lévén tudományos folyóiratunk, ott írok, ahol alkalom kínálkozik reá”. Cikkei a legkülönfélébb erdélyi magyar sajtótermékek – az Erdélyi Irodalmi Szemle tudományos és kritikai folyóirat, a Pásztortűz szépirodalmi és művészeti képes folyóirat, az Ellenzék független politikai napilap, az Ellenzék naptára, a Magyar Nép politikai, gazdasági, szépirodalmi képes hetilap, Az Újság független politikai napilap, A Hírnök keresztény társadalmi irodalmi és művészeti folyóirat, az Erdélyi Közgazdaság társadalmi, gazdasági és kritikai hetilap vagy a Cipészek Szaklapja – hasábjain jelentek meg. Az elvett magyar egyetem helyett az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári teológiai fakultása mellett működő és újjászervezett Tanárképző Intézetben, valamint a Marianum Római Katolikus Polgári Iskolai Tanárképzőjében tanította az egyetemes történetet. Ehhez saját tankönyvét használhatta, mely Egyetemes történelem a magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára. Első kötet: az ókor címen jelent meg. Másik tankönyve, a Románia története a középiskolák VIII. osztálya számára kéziratban maradt, a többszöri átdolgozás ellenére sem engedélyezték megjelentetését, az indoklás szerint „idegen szempontokból nézem az eseményeket”.
Tudományos ismeretterjesztésre szánt írásaiban a politikai jellegű témáktól sem riadt vissza. Az Ellenzék 1922. május 17-i számában Mi lesz Erdély műemlékeivel? címen Gróza Péter erdélyi ügyekért felelős miniszter nyilatkozatát idézve borzolta a kedélyeket, aki kijelentette, hogy fel fogják ajánlani az erdélyi magyar vonatkozású szobrokat és műemlékeket – köztük a kolozsvári Mátyás-szobrot – a magyar kormánynak. Mindebből merészen, de reálisan megfogalmazott következtetést vont le: „Mindez pompásan megfelel annak az ideológiának, mely a magyarságot másodrangú polgároknak tartja.”
Buday Árpád szakmai lehetőségei egyre jobban beszűkültek, ezért 1924-ben elfogadta a három évvel korábban Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetem „bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán megüresedett érem- és régiségtani tanszékre” való kinevezését. Repatriálásáról a kolozsvári lapok közül a Hétfői Újság így tudósított: „A kedvezőtlen körülmények miatt nagyon csenevészedő erdélyi magyar tudományosság egyik legkiválóbb képviselőjét veszíti el a közeli napokban.” A Gyallay Pap Domokos szerkesztette Magyar Nép képes hetilap olyan szerzőjétől búcsúzott, aki Erdély jeles szülöttei címen sorozatot indított, s kutatásai eredményeit „örömmel és boldogan közölte mindenkivel [...] s élvezte munkájának gyümölcsét az egész magyar társadalom”. Erre utalt Buday Árpád halála után Reményik Sándor, amikor 1937. április 13-án kelt részvétlevelében így fogalmazott: „Magamat pedig sok szál fűzött hozzá szintén, az uralomváltozás első idejéből, amikor az egészen megváltozott erdélyi élet erősebben kovácsolta össze a lelkeket.”
1924. július 23-án állították ki a Buday család fényképekkel ellátott hazatelepülési okmányát. A bélyegző lenyomatának tanúsága szerint augusztus 14-én lépték át a román–magyar határt. Szülőföldjétől való elválása természetesen csak testileg következett be, lélekben szinte mindig otthon járt. Ahogyan az Ellenzékújságírója találóan megírta: „viszi magával egy tiszta élet sok szép emlékével annak a földnek és múltnak szeretetével együtt, amelyektől soha elszakadni nem tudott”. A búcsúzó barátok között volt Kelemen Lajos, a katedra nélküli iskolateremtő levéltáros-történész. Naplójában megörökítette utolsó személyes találkozásukat. „Elindulásom napján búcsúztam el Buday Árpád kedves barátomtól. Huszonöt év szép emlékeitől, eddigi életem több mint fele oly sok kedves emlékétől búcsúztam, midőn utoljára voltam vele. Az utolsó napokban kerültem a találkozást is, mert valósággal fájt még beszélni is vele. Úgy jöttem le tőle, mintha az életem egy darabja szakadt volna tőlem el, s mintha betegség húzott volna le a lépcsőkön, midőn szomorúsággal tele lélekkel lassan igazán levánszorogtam a második emeletről, a Régiségtárból, lakásáról. Emlékeink magasságából jöttem én akkor le a jelen mélységébe. Egész úton ezzel volt tele a lelkem. Alig tudtam megírni a Pásztortűzben róla szóló búcsú-megemlékezésemet, melyet Dobokán fejeztem be, s onnan küldtem be György Lajosnak.”
A szülőföldjével való kapcsolattartást, lelki kontaktus fennmaradását elősegítették a barátok, elsősorban a legközelibbnek tartott Kelemen Lajos, aki 1924. november 17–18-án fogalmazott levelében írta: „Látom, hogy bővön van munkád. Annak nagyon örvendek, hogy a Munkásotthonban is előadást tartasz. Hadd sejtsék és tudják ők is a mi törekvéseinket. Igazán helyes és okos gondolat közéjük is oda állani, mívelni, irányítni, vezetni, emelni őket, hogy a nemzeti közösség érzése ne szakadjon meg velük. Végre a tudományt se csak kasztoknak mívelik…”
Buday Árpád Erdélyben töltött életideje cezurájaként az 1919–1924 között kolozsvári lapokban megjelent művelődéstörténeti jellegű cikkeiből és tanulmányaiból Tiszavirágok címen a Minerva kiadónál húszíves kötetet szeretett volna kiadni. A tervezett kötet hirdetéséből tudható, hogy előszavát Kristóf György fogalmazta volna. Személyének kiválasztása érthetőbb lesz, ha idézünk a Buday család áttelepülése előtti napokban, 1924. augusztus 10-én írt leveléből. „Köszönöm jó barátságod s áldom a sorsot, hogy hosszú éveken át egyek lehettünk. Bármennyire eltávolodunk k[ilo]méterek szerint, úgy-e lehetetlen, hogy ezután is egymásra nézve ne a régiek maradjunk.”
Buday Árpád 1926. szeptember 9-én keltezett levelében Kelemen Lajosnál érdeklődött: „Mi van a Tiszavirágok kéziratával?” A publicisztikai kötettel kapcsolatban a következő esztendő március 25-én fogalmazott levele adott további információt. „ATiszavirágok kézirata nálam van. Köszönet és hála a szíves fáradozásért. Nekem azért fáj, hogy nem jelenhetett meg, mert egy lustrumnak érdekes dokumentuma lett volna. Életem legnehezebb öt esztendeje volt az, de szerencsémnek tartom, hogy – ha már az Isten ilyen fordulatot adott nemzetünknek – legalább annyi ideig állhattam a magam kicsiny gátján! Sőt, éppen azt szeretem benne, hogy nemcsak azon a gáton, mely tulajdonképpen az enyém volt. Jól esik visszagondolnom és tudnom, hogy dolgaimban a Ti szerető aggódástok és támogatástok kísért, hogy éreznem volt okom, hogy egy nyomorgó, szerencsétlen, jobb sorsa érdemes náció szerves és méltányolt tagja vagyok. Ez hiányzik nekem itt, ahol mindenki az egyéni érvényesülést keresi.” Ráadásul a hazalátogatás lehetősége sem adatott meg számára. „Engem sajnos, aligha engednek haza, pedig nagyon szeretnék.” Ebből az következik, hogy a fél évvel korábban, 1926. október 30-án írt levele óta ebben az ügyben semmi nem változott. „Abból, hogy most mégis levelet írok, nem nehéz kitalálnod, hogy nem kaptam vízumot. […] nem tartom kormányotok részéről okos eljárásnak, hogy csekélységemet úgy megbecsüli, olyan fontosnak, pláné veszedelmesnek minősíti”. Kelemen Lajos Naplójában megörökítette, hogy barátja levelezését is figyelhették. „Tapasztaltam ugyanis, hogy nehányszor Budaytól jövő leveleim nagyon le vannak ragacsolva, tehát valószínűleg előzetesen felbontották.”
Hazavágyódásának kínjait ugyancsak Kelemen Lajosnak vallotta meg. „Milliószor gondoltam Reád. Amikor mentem újszegedi szállásomra, s a hídról láttam a jégtáblákat, amik a Tisza keleti oldalát ellepik, lelkemben Neked magyaráztam: Nézd, milyen kerekek a táblák, tudod-e mitől? Hát a Maros torkolatánál van egy csomó bolygó, azok addig forgatják, ütögetik egymáshoz a táblákat, amíg szép szabályos sokszögek, vagy köralakú lapok lesznek belőlük, s azután úsznak lefelé.” (1925. január 10.); Álmában Kelemen Lajossal professzortársához, Szádeczky Lajoshoz igyekeztek. „Ha mi ketten, egymást bizdítva az esetet megbeszélve sétálgatnánk délután a Kossuh Lajos vagy Deák Ferenc utcában, milyen egymást megnyugtatóan tudnók egymással versenyezve kidühöngeni magunkat, nem ártva közben senkinek, még magunknak sem! Tudod, ilyen tekintetekben, u[gyan] i[s] az egymást teljesen megértő lelkekben bizony nagy hiányosságban szenvedek itt.” (1925. május 3–4.); „A Pásztortűzben megjelent kis cikk igazán jól esett, mint annak bizonyítéka, hogy nemcsak én tartom magam Hozzátok, hanem Ti is így viselkedtek.” (1925. július 23.).
Honvágytól gyötört lelkének gyógyír lehetett Kelemen Lajos 1925. április 29-én írt levele: „arról akarlak megnyugtatni, még csak gondolni se merj affélét, hogy a szeretetünk fogyott volna meg irántad. Sok ágtól húzott, sokszor fáradt, elcsigázott szegény lelkünkben Te mindig ott vagy s ott maradsz.” Buday Árpád válaszlevelében boldogan igazolta vissza a rendíthetetlen lelki egymáshoz tartozást. „Köszönöm nagyon szép szavaidat, mellyel hozzám való jóságtokról biztosítasz. Bizonyos, hogy én lelkileg mindig Veletek vagyok, s minden dolgotokból kiveszem azt a részt, amihez nem okvetlenül kell a fizikai együttlét. Ezért itt az itteni társaságot is egészen jól nélkülözhetem, mert hiszen én tulajdonképpen az itteni eseményeket is az ottani szempontból ítélem meg.” (1925. május 3–4.) Nagy elfoglaltsága ellenére igyekezett minél gyakrabban levelet fogalmazni, mert „úgy vagyok vele, mikor Neked írok, mintha ép[p]en beszélgetnék Veled.” (1925. szeptember 30.)
1924–1937 között Buday Árpád a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen a régészet tanára és a Régészeti Tanszék vezetője volt, 1931–1932-ben a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 1932–1933-ban dékánhelyettese. Közben a Dolgozatok a Ferenc József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetébőlszerkesztője és az Acta Litteraria Szegediensis. Sectio Geographico–Historica társszerkesztője. Társadalmilag és szakmailag sikeres, megbecsült embernek tarthatta magát. Akkor mi késztethette az alábbi mondatoknak a megfogalmazására? „Egyébként megvagyunk, élünk, azaz úgy teszünk, mintha élnénk.” (1926. december 3.), továbbá „az én életem itten, ha nem is szomorú, s ha a folytonos munka eredményei itt-ott meg is látszanak, végkép[p]en nélkülözi azt a meleg, őszinte barátságot, ami ottan maradt Kolozsvárott.” (1928. április 18.) A szónokinak minősíthető kérdésre ugyancsak Kelemen Lajosnak írt levelében kaphatunk feleletet. „Mulatni fogsz rajta, hogy egy banketten a főispánunk – dr. Aigner Ká-roly »gyűtt-mentekként« aposztrofált bennünket. […] S Rupert úr nyíltan hirdeti, hogy az erdélyiek az oka minden bajnak…” (1928. április 18.)
Ellensúlyozás – ha ezt lehetett ellensúlyozni – ismét Erdélyből érkezett, György Lajos irodalomtörténész, a Pásztortűzfőszerkesztője levelében. „Válaszomat nem is kellene várnod, mert az egészen természetes, hogy bármilyen írást szívesen fogadok tőled. A Reinbold Ignácról szólót azonban inkább az E[rdélyi] I[rodalmi] Sz[emlé]-ben adnám, amelynek szerkesztését átvettem. Húsvétra készítem el az első számot. A Pásztortűz számára is legalább egy cikket várok tőled az év folyamán, hiszen minekünk is jól esik, ha hazagondoltok.”
A Pósta Béla szellemében folytatott szegedi munkálkodás nem mindenben növelte Buday Árpád népszerűségét. Az 1925. május 3–4-én keltezett levelében Kelemen Lajost egy ilyen esetről tudósította. „A most lebontott Szent Demeter-templom is kétszáz éves volt mindössze, pedig találtunk benne egy kis tornyot, ami XVIII. sz-i. Azt szét akarták robbantani, s úgy kellett interveniálnunk a polgármesternél. Nagy gondot okoztunk vele, mert ép[p]en útjába esik a kocsifeljárónak, melyet azért akartak és fognak csinálni, hogy a püspök egészen a főbejáratig hajthasson az új székesegyházhoz, amikor a templomba jön. Képzelheted, hogy ez a szempont engem nem győzött meg eléggé és a Műemlékbizottsággal letiltattam a lebontást.” (Jegyezzem meg, hogy a Dóm előtt álló, 12. századi alapokon nyugvó Dömötör-torony ma Szeged legidősebb ékessége.)
Nem hallgathatjuk el, hogy a magyarországi és az erdélyi magyarság egy nyelven beszél ugyan, de gondolkodásmódjuk és helyzetük különbözősége miatt az értelmezések eltolódhatnak. Ennek egyik fontos példája Trianonhoz és következményeihez való viszonyulás. 1926. február 6-án írt levelében Buday Árpád tájékoztatta Kelemen Lajost, hogy „Ő [Szádeczky Lajos] most összegyűjtötte a békerevízióra vonatkozó egész nyugati irodalmat és bő részletezéssel ismerteti. Érdekes olvasmány – nekünk. Ő tehát szerette volna az erdélyieket is ebben a gyönyörűségben részesíteni és rossz néven vette, hogy Te nem válaszoltál ezirányú ajánlatára. Alig tudtam neki megmagyarázni, hogy más az ilyen olvasmányok kritikája ott és más itt.” Egy másik, 1928. február 13-án keltezett levelében hozzátette: „Ahhoz a gondolkodásmódhoz, amely mindenben az egyéni szempontokat helyezi elsősorba, s amely egyszer a felekezet, máskor a faj jelszavával, de mindig önérdekből és a közért való felelősség érzése nélkül, gyűlöletet ordít és követel – nem tudok hozzászokni.”
El nem koptatható emblematikus szlogenünk: „Trianon.” Az 1920-ban eltépett film vetítője azóta is üresen kattogva forog. Az önsanyargató és másokat kárhoztató állapotnál nem tudunk tovább lépni. Megrághatatlanul, lenyelhetetlenül, kiköphetetlenül fulladozunk tőle, az egyszer mindenkire váró Nagy Átkelés sikerének reményében, Káron díjazására nemzeti obulusként ezt visszük magunkkal a nyelvünk alatt. A Trianon-szindróma kapcsán nem esik szó arról, hogy a gazdaságilag halálra ítélt „Csonka-Magyarországon” tovább élők voltak a szerencsésebbek, megmaradhattak egymás között, megmaradtak önmaguknak. A legerőteljesebb beleélési képesség sem elég ahhoz, hogy átérezhesse azoknak a lelkületét, akiknek nem egy kisebbé vált országban lehetett mégiscsak többségi magyarként léteznie tovább, hanem egy idegennek számító hatalom, egy újszerű, korábban soha meg nem tapasztalt uralom alatt kellett továbbélnie mindennapjait. A többségiből kisebbségivé válás traumáját adta vissza a legteljesebb nyelvi, szociológiai és mentális értelemben az 1920-as nyelvújító kifejezés: impériumváltás, vagyis hatalomváltás. Hűségeskü egy ismeretlen uralkodóra, az otthonosság érzetét keltő anyanyelv magától értetődő használata helyett idegen szavak és kifejezések magolása a mindennapi betevő kenyér reményében. (A korabeli lélek-lenyomatnak ma már nincs egykori átélője.)
Az országrészeket magukkal vitt nemzetiségek nélkül, a magára „maradt” magyar rezervátumban a továbbélési reflexeiket el nem veszített transzilvánok – Bethlen István miniszterelnöktől Bánffy Miklós külügyminiszteren keresztül Buday Árpád tanárig – Magyarországon élő erdélyikként lehetőségük szerint, meggyőződésük és hozzáértésük alapján próbáltak továbblépni, valamit tenni. Ahogyan 1925. szeptember 21-én Buday Árpád Kelemen Lajosnak írt levelében jelezte. „Azt hiszem, hogy nem teszek rossz szolgálatot, amikor kissé belevilágítok abba a történelembe, amelyről a magyar közönség olyan keveset hallott eddig, hogy bizony elég kár volt. Olyan keveset, mint amilyen keveset a romániai román közönség hallott a magyar történelemről, ami szintén kár volt, még ha egyelőre rajtunk bosszulódott is meg.” Későbbi, 1933. április 18-án kelt levelében a tárgyilagos történelmi ismeretek helyett, így könnyen manipulálhatókra panaszkodott Kelemen Lajos is: „itt a magyar ifjúság túlnyomó nagy része fajtája történetéről nem tud egyebet, mint amit az iskolákban tanult. E szerint a magyarok itt ezer évig nem csináltak egyebet, mint elnyomták a román nemzetet. Ez ment 1918-ig. A világháborúban azonban a dicső r[omán] nemzet 800.000 embere feláldozásával az egész világon példátlan hősiességgel a maga erejéből megcsinálta Nagy-Romániát. […] A háború alatt felnőtt féltanult és félig fegyelmezett ifjúság – mely még úgy, ahogy elhelyezkedett – az élet küzdelmeiben nem képezte tovább magát. Az pedig, amely azután nőtt fel, már 1922-től teljesen az állami tantervek történelem-emlőjét szívta, legfennebb jól-rosszul saját felekezete történetéből is kapott ízelítőt. Ezzel azonban olyan hatások is kerültek a legtöbbjük lelkébe, melyek a magyarságon belül az elválasztó öntudatot nevelték anélkül, hogy a felekezeteken felül álló összefogó nemzeti és faji öntudatot valaki beléjük nevelte volna.”
Eljött az ideje, hogy Buday Árpád a Pósta Bélától tanultakat a szegedi gyakorlatban is alkalmazza. Ahogyan 1927. június 20-én Kelemen Lajosnak megfogalmazta. „Nekünk most kizárólag a magunk bőrét kell konzerválnunk a legtökéletesebb szász önzéssel. Nem könnyű dolog, de muszáj, mert megmaradásunknak egyetlen lehetősége.” Írásainak, tanulmányainak „másságát”, nézőpontjának a magyarországitól való különbözőségét a szülőföldről hozott megközelítéssel magyarázta. Szerinte az anyaországiak megközelítése más, mert „nincs meg bennük az a lelkük mélyéig hatoló magyarság, vagy – mondjuk erdélyiség – ami akármilyen kis munkájukat értékessé tenné, legalább arra a kis darab földre nézve.” Ezt a módszertant alkalmazva fogalmazta meg egyetemi óráit, szabadelőadásait, valamint ismeretközlő cikkeit, tudománynépszerűsítő tanulmányait, vagy éppen rádiós szerepléseit, mint 1921-ben, az Erdélyi Estek műsor számára a Székely Himnusz szerzője, Csanády György rendező felkérésére A székely mívelődés története című írását. Kelemen Lajos nyári szünidejében, Dobokán, 1925. július 14-én fogalmazott levelében visszaigazolta, hogy az otthoniak szempontjából helyes úton jár. „Mind a két cikket azzal az érzéssel tettem le a kezemből, hogy egy nagy tartozásnak egy részlete legalább most mára törlesztődött. Finály méltatásának elmaradása az EME jubileumi emlékkönyvéből fájdalmas, dissonáns hiányosság volt. Most legalább itt a hiány pótlódott. Póstáról pedig igazán csak tanítványai írhatnak úgy, hogy működését megérthessék. Nehány rugóját az ő működésének és elhatározásának is csak mostani cikkedből értettem egészen meg. […] Ami a folyóiratod cikkeit illeti: én egyenesen helyeslem, hogy helyi és vidéki vonatkozású cikkeket adtok. Hiszen ez a nevelés és érdeklődéskeltés egyik módja és eszköze. […] Az Erdélyi Múzeumnak is ma majdnem azok a legbecsesebb cikkei, melyek Erdélyről s Erdélyből szólnak.” Szabadság (Kolozsvár)

Laczó Júlia „A színház jó házasság, a kés, vágódeszka őrült szerelem”
A Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki esti A mélyben című előadását követően a teátrum emeleti előcsarnokában az egyik legcsaládiasabb Livingroom zajlott: Laczó Júlia színésznőt férje, Orbán Attila és volt egyetemi csoporttársa, jelenlegi kollégája, Dimény Áron faggatta. Az est családias hangulatához hozzájárult, hogy a beszélgetésbe a színművésznő fia, Iván is bekapcsolódott. A rendezvény alatt fény derült arra, hogy a művésznő egy szerep miatt vágatta le a haját, így régi álma valósulhatott meg, illetve arra is, hogy terhessége alatt nem édességet, hanem sorozatot kívánt. Az est egyik legfontosabb, így legelsőként feltett kérdése az volt: ki szolgáltatja a szokásos, beszélgetés-végi vacsorát a Livingroomon, ha Laczó Júlia a meghívott. Mint köztudott, általában ő szokott lenni a beszélgetőestek „főszakácsa”.
Laczó Júlia, a 19. Livingroom meghívottja, és egyben az eddigi rendezvények „főszakácsa” viccesen megjegyezte: erre az estére legalább Gordon Ramsey-t vagy Jamie Olivert kellett volna meghívni, ha nem ez történt, akkor vagy kamillateát kap, vagy a Via étterem személyzete lepi meg. A színművésznő nem tévedett: a számára sokat jelentő Via étterem munkatársai készítették az est résztvevőinek a vacsorát.
– A ma esti menü összeállításakor figyelembe vettük Juli kedvenceit. Azt az ételt készítettük el, aminek a receptjét Juli először kérte el tőlünk. A desszert pedig épp ennek a fordítottja: az volt az első recept, amit mi kértünk el tőle, és ami idén nyáron fel fog kerülni az étlapunkra. Így lett a ma esti menü: palócleves és mojito mousse – árulta el az étterem munkatársa.
Amint a beszélgetés elején kiderült, Laczó Júlia színészgyerekként hamar eldöntötte, hogy nem akar szülei nyomdokaiba lépni, nem vonzotta a színészvilág, ám a jog annál inkább, ügyvéd szeretett volna lenni. Az érettségi előtt aztán megtanult egy Eminescu-verset, amely lenyűgözte, akkor érezte először, hogy ezt meg akarja osztani a világgal. A verset legelőször szüleinek adta elő, majd közölte: színész lesz belőle is.
– Édesapám erre azt mondta: legyél fiam inkább kritikus – mondta a színésznő. Persze, mint hozzáfűzte: a szülei azt mondták, ha ezt a pályát akarja választani, ők nem állnak az útjába, támogatják elhatározásában, ugyanakkor azt is pontosan tudták, hogy a lányuk tudatában van annak, milyen nehézségekkel jár ez a szakma.
Érettségi után nem vették fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, így egy évig Szatmárnémetiben volt segédszínész. A következő évben újra próbálkozott Marosvásárhelyen, szintén sikertelenül, majd elkezdett Kolozsváron felkészítőkre járni. Laczó Júlia elmondta: Szatmárnémetiben jó csapat volt, rengeteget tanult, viszont a kolozsvári felkészítők, a bemelegítő és levezető feladatok, a koncentrációs gyakorlatok számára addig ismeretlen szabadságot nyújtottak.
Végül sikerült a felvételi, és bekerült a kolozsvári főiskolára, ahol többek között az est kérdezői, Dimény Áron és Orbán Attila voltak a csoporttársai. Ami a házasságukat illeti, kiderült, hogy Laczó Juli utálta Attilát, pökhendi volt, idősebb, és mindenkinél okosabb. Mire Orbán Attila bevallotta, nem személy szerint Julival volt problémája, ő az egész csoportot utálta. Juli ellenszenvét látva egyik tanáruk „párosította össze” őket egy egyetemi feladathoz, konkrétan addig kellett gyakoroljanak egy jelenetet, amíg Juli szembe nem nevet társával. A közös gyakorlást végül sörözés követte, majd a titkos kézfogásokból házasság lett.
Nászajándékba kaptak egy lakást Tenkeszéplakon, amely településhez gyerekkori emlékek is kötik. Laczó Júlia a beszélgetés elején elárulta, nem lokálpatrióta, inkább a települések különböző helyszíneihez kötődik, nem tud ragaszkodni egy helyhez, ott szeret lenni, ahol fellélegezhet. Szüleivel rengeteget kirándult a Fekete-Körösnél, sátorban laktak, úsztak, horgásztak. Ezt a hagyományt folytatva Juli családjával évente egy hónapot tölt a Fekete-tenger partján.
Az egyetem befejezése után, 1997-ben csatlakozott a kolozsvári társulathoz, ám rövid idő múlva, 2000-ben Nagyváradra költözött férjével.
– Szerettünk volna változtatni valamit az akkori váradi színházi életen, meg szerettük volna váltani a világot és a színházat. Persze nem sikerült, három év után nem hosszabbították meg a szerződésünket. Parászka Miklós felajánlotta, hogy menjünk el Csíkszeredába. Akkoriban volt egy kicsi Seat Ibizánk, abba bepakoltunk: kislábos, nagylábos, kutya, minden. Mikor becsuktuk a kocsiajtót, szólt a telefon, hívott Tompa Gábor, hogy szálljunk ki Kolozsváron, és itt pakoljunk le – mesélte a színésznő.
Végül egy évadot töltöttek Csíkszeredában a Csíki Játékszín társulat tagjaiként, visszafelé jövet pedig Kolozsváron pakoltak ki.
„Szakmailag a legjobb periódusodat éled” – jegyezte meg Dimény Áron, aki szerint tapintható a változás, ez annak is köszönhető, hogy Juli megtalálta második, életre szóló szerelmét. A Via étteremmel az első Színház Világnapi vacsorán találkozott, akkor változott meg az élete, vallotta be a meghívott. Ott járt szakácsiskolába, az étterem munkatársai segítették, rengeteget tanult és mindig meg tudott újulni. Előd, a Via munkatársa szerint: „Juli a konyhában olyan, mint egy brazil focista, aki a grundon tanult meg focizni, mozdulataiban látszik az élet.” Laczó Júlia pedig bevallotta: a színház számára olyan, mint egy jó házasság, de a kés és vágódeszka, mint az őrült szerelem.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Orvosolhatatlan szakemberhiány
Egyelőre nincs megoldás a hiányszakmák pótlására az egészségügyi rendszerben. A Krónika által megkérdezett szakemberek szerint a rendszer újraszervezésével és pluszjuttatásokkal lehetne javítani a helyzeten.
Országszerte akut problémát jelent az egészségügyi intézményekben a hiányszakmák pótlása, s úgy tűnik, az illetékesek nem is fogják egyhamar megtalálni a megfelelő megoldást – hívta fel a figyelmet András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Fo-golyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója.
A szakember úgy véli, a teljes egészségügyi rendszert át kellene szervezni ahhoz, hogy a kórházakban, a mentőszolgálatoknál vagy éppen az alapellátásban a személyzethiányt „orvosolni” tudják. Se szakember, se pénz András-Nagy Róbert hozzátette, a hatályos törvények pontosan meghatározzák, hogy a betegellátásban milyen standardokat kell betartani – százezer lakosra hány orvost vagy szakápolót kell foglalkoztatni a különböző osztályokon –, ám sok esetben az optimális létszám 30–40 százalékát tudják csak biztosítani.
Az igazgató több sepsiszentgyörgyi példát is felsorolt szakorvoshiányra, ám tudomása szerint az országban több kórházban szembesülnek hasonló helyzettel. Sepsiszentgyörgyön jelenleg nincs hematológus szakorvos, bár ötszáz beteg szerepel a nyilvántartásban, közülük háromszázan kezelés alatt állnak.
A leszerződött rezidens legkorábban az év végén foglalja el a sepsiszentgyörgyi állást. Az onkológián félállásban dolgozik egy orvos, a sürgősségen pedig négyen teljesítenek szolgálatot, ám így is előfordul, hogy éjszaka nincs ügyeletes orvos, ha valaki éppen szabadságon van. Hasonló a helyzet a mentőszolgálatnál, ott sem tudja két orvos a folyamatos ügyeletet biztosítani. András-Nagy Róbert elmondta, például a tulceai sürgősségi kórházban egyetlen intenzív terápiás orvos dolgozik, így ha ő éppen egy beütemezett műtétnél altat, a sürgős beavatkozásokat nem tudják felügyelni.
A sepsiszentgyörgyi kórházban az intenzív terápiás osztályon asszisztenshiánnyal is küszködnek. Az igazgató hangsúlyozta, ezek a helyzetek meghaladják a kórházmenedzsment hatáskörét, hiszen sok esetben nem találnak szakorvost, másrészt az egészségbiztosító nem biztosít akkora arányú finanszírozást, hogy megfelelő számú alkalmazottat tudjanak foglalkoztatni.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

„Levizsgázott” a magyar nyelvű oktatás
A tanárképzést és a kisebb iskolák presztízsét is erősíteni kellene annak érdekében, hogy javuljon az erdélyi magyar nyelvű oktatás színvonala, vélik a szakemberek. A magyarul tanuló diákok eredménye ugyanis folyamatosan és konstans módon elmarad az országos átlagtól – derül ki az elmúlt öt év képesség- és érettségi vizsgáinak eredményét feldolgozó egyik kutatásból.
Öt évre visszamenőleg dolgozták fel a nyolcadikosok képességvizsgájának, illetve a végzősök érettségi vizsgájának az eredményeit a Kós Károly Akadémia Alapítvány felkérésére készült felmérés keretében. A Center For European Studies alapítvány által támogatott kutatás a 2012–2016 közötti eredményeket vizsgálta a diákok egyéni szintjén, 1,7 millió esetet dolgozva fel – közölte a Krónikával a kutatás vezetője, Barna Gergő szociológus.
„Arra fókuszáltunk, hogy milyen az eredménye a magyar nyelven tanuló diákoknak, ha az országos átlaghoz viszonyítjuk” – magyarázta a Krónikának a kutatás vezetője. Elmondta, egyrészt a sikerességi arányokat vizsgálták, és bár a képességvizsga esetében nem kell elérni az ötös átlagot, azt tekintették sikernek, de a különböző vizsgák eredményeit is összehasonlították.
Folyamatos és állandó lemaradás
„A legfontosabb következtetés, hogy a magyarul tanuló diákok eredménye folyamatos és állandó módon elmarad az országos átlagtól mind a vizsgált öt év során, mind a kisérettségi és az érettségi esetében. A különböző tárgyak átlagai is alacsonyabbak” – vonta le a következtetést a feldolgozott adatok fényében Barna Gergő. A szociológus elismerte, hogy ennek egyrészt etnikai oka van, a román nyelv és irodalom vizsga – melynek eredménye a magyarok körében gyengébb – jelentősen ront az átlagon, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a lemaradás más tárgyak esetében is kimutatható.
Bár magyar nyelv és irodalomból nagyon jól teljesítenek mind a nyolcadikosok, mind a tizenkettedikesek, a matematikajegyek vizsgán gyengébbek a magyarok körében, az érettséginél pedig a kötelező tantárgyból is elmaradnak a román diákok eredményeihez képest. „Itt is gyengébben szerepelnek a magyarok. És ezért mondtuk azt, hogy nemcsak az etnikai komponenssel van baj, hanem vannak olyan strukturális tényezők, melyek mind a romániai oktatási rendszer, mind az erdélyi magyar társadalom rétegződéséhez tartoznak, és amelyek miatt a magyar diákok teljesítménye gyengébb” – jelentette ki Barna Gergő. Hangsúlyozta, nem tudtak minden egyes szerkezeti elemet megvizsgálni, csak amelyeket hozzá tudtak kapcsolni a tanulók eredményeihez – más oka is lehet a magyarok gyengébb szereplésének – de így is fontos következtetéseket tudtak levonni.
Képzetlenebb tanárok, felkészületlenebb diákok
Az egyik tényező, mely hozzájárulhat a gyenge magyar eredményekhez, és amelyet a közoktatás minőségét vizsgáló ügynökség (ARACIP) adatai is alátámasztanak, hogy a magyar iskolákban tanító tanárok képesítése elmarad az országos átlagtól.
A második fokozati vizsgát a román oktatók 67 százaléka tette le, de a magyar pedagógusoknak csak 60 százaléka, mutatott rá a társadalomkutató, hozzátéve, hogy a tanárok képesítése összefügg a diákok teljesítményével. A szociológus szerint a következő strukturális ok az iskolák mérete, hiszen minél kisebb egy iskola, annál nagyobb a valószínűsége, hogy gyengébbek az eredmények. A magyar tanulók közül pedig többen járnak kisebb méretű iskolába, mutatott rá. A harmadik ok, ami gyengébb eredményekhez vezet, a roma diákok aránya. A kutatásból egyértelműen kiderül: gyengébb eredmények születnek azokban az iskolákban, ahol magasabb a roma nemzetiségű vagy rossz megélhetési körülmények közül jövő diákok aránya.
Lemarad a Partium, jól szerepel a szórvány
A kutatás szerint az erdélyi magyar oktatáson belül is jelentős regionális különbségek figyelhetők meg. A képességvizsga és az érettségi esetében Bihar és Szatmár megyében a leggyengébbek az eredmények. A középiskolás záróvizsgánál az utolsók között van Hargita és Kovászna megye is, de ennek strukturális oka van: az értettséginél meghatározó, hogy milyen szakon végeztek a tanulók. A szakiskolába járók teljesítenek a leggyengébben, és a két székely megyében nagy az arányuk, Hargita megyében ők adják a többséget, közölte Barna Gergő. Az erdélyi megyék közül Kolozs és Maros megyében születtek a legjobb eredmények, ami azzal is összefügg, hogy Kolozsváron például az elméleti képzésnek van nagyobb súlya. A szórványmegyék közül azok teljesítettek jól, melyek gazdaságilag prosperáló régióban vannak, Temes, Brassó, Szeben megyében jók a magyar diákok eredményei, míg Arad megyében a leggyengébbek, mutatott rá az illetékes.
Javítani kell a kritikus pontokon A jövőben a kritikus pontokon kellene változtatni, ahol a legnagyobb a törésvonal a román és magyar diákok eredményei között. Az érettségi kapcsán a szakoktatásnál figyelhető meg, de a vokacionális képzésre is igaz, a tanítóképzőt végzettek esetében is jelentős az elmaradás. De javítani kellene a tanárképzésen is, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a teljes tanári kart érintő képzésekre, sorolta a lehetséges megoldásokat Barna Gergő.
Kis településeken az iskolák presztízsét kellene növelni, főleg azon tanintézetekben, melyek fontosak ahhoz, hogy a magyar gyerekek anyanyelven tanulhassanak, vélte a szakember. Kifejtette, olyan lehetőségeket kell teremteni, hogy a szakképzett tanerőnek megérje kisebb iskolában dolgozni, minőséget biztosítani, hiszen a jövőben ez fogja eldönteni ezeknek az iskoláknak a létét.
A legfontosabb következtetés, mutatott rá a szociológus: akkora az eltérés a magyar és a román oktatás színvonala között, hogy az országos szintű beavatkozások, mint például a pedagógusok bérének a növelése nem elégséges a kiküszöböléséhez.
„Plusz erőfeszítés kell ahhoz, ha azt akarjuk, hogy a magyar oktatás fejlődjön a románhoz képest” – vélte a kutatásvezető. Mivel a magyar iskolában sok esetben szakképzetlen helyettesítő tanárok tanítanak, ami nyilván befolyásolja a gyerekek eredményeit, elsődleges megoldásként a pedagógusok számára kellene egy támogatási formát, plusz ösztöndíjrendszert kitalálni, szorgalmazta a szociológus az erdélyi magyar értelmiségiek által korábban felvetett megoldást. „Ahhoz, hogy a magyar pedagógusoknak megérje, egyáltalán vállalják, hogy elmennek kisebb iskolába, tovább tanulnak, felkészülnek és foglalkoznak a diákokkal” – jelentette ki a szociológus.
Az oktatók ösztöndíjszerű javadalmazására mint lehetőségre pár hónappal ezelőtt hívta fel a figyelmet egy húszfős értelmiségi csoport, akik online petícióban mutattak rá az elsősorban a természettudományok terén tapasztalható oktatóhiányra. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának akkor úgy nyilatkozott, a főként a reáltárgyak esetében érzékelhető oktatóutánpótlás-hiány oka abban is keresendő, hogy Romániában nem létezik igazi tanárképzés, ahogy igazi tanári életpályamodellt sem dolgoztak még ki. „Most a fiatalok egy része mondhatni véletlenszerűen kerül be az oktatási rendszerbe” – mutatott rá főtanfelügyelő. Úgy vélte, azt kellene elérni, hogy ahogy korábban, ma is tudatosan készüljenek a fiatalok a tanári pályára. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy míg ez korábban stabil munkahelyet és anyagi biztonságot jelentett, a mai globalizált világban már nem kihívás a fiatalok számára.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke akkor lapunknak kifejtette: az értelmiség által javasolt, az erdélyi magyar oktatásban jelentkező utánpótláshiányt orvosolni hivatott anyagi ösztönző program csak erős anyaországi, egyházi és különféle közösségi forrásokból lenne fenntartható. Úgy vélte, a téma „higgadt realitásérzéket” kíván meg.
Javaslatokat is várnak
Már a mostani kutatás léte, a kérdésfelvetés is nagyon fontos az erdélyi magyar oktatás jövője szempontjából, az a tény, hogy a magyar iskolai populáció teljesítményére irányítja a figyelmet – értékelte a kutatás eredményeit Tódor Erika, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. „Erről a kutatásról azt olvashatjuk, hogy 2012–2016 közötti eredményeket elemez, de azt hiszem hogy ezek az eredmények nem lennének ennyire meglepőek, hogyha az iskolakultúránkban természetessé válna, hogy évente vagy valamilyen rendszerességgel sor kerülne követéses vizsgálatokra, visszajelzésekre, és ha ezek valamilyen módon visszahatnának a minőségi fejlesztésekre” – jelentette ki a Krónikának az oktatási szakember. Emlékeztetett, évek óta a 2, 4. osztályos diákok teljesítményeit is felmérik, de nincs tudomása arról, hogy ennek eredményei alapján javítási-módosítási javaslatok fogalmazódtak volna meg a tanári, iskolai munkakultúra, tanulói teljesítmény kapcsán. „Azonban arról sem lehet megfeledkezni, hogy számos kutatás alátámasztja az anyanyelven szerzett tudás elsődlegességét, elmélyültségét, és például vannak adatok arra vonatkozóan is, hogy jobban teljesítenek a magyar tannyelvű iskolába járó magyar diákok, a román tannyelvű iskolákba járó magyar diákokhoz képest” – hívta fel a figyelmet az érem másik oldalára az egyetemi oktató.
Tódor Erika a pedagógusok felkészültsége kapcsán elmondta, mivel a magyar iskolák jellemzően falusi és kisvárosi iskolák, míg a román átlagban benne foglaltatnak a főváros és a nagyvárosok vezető iskoái is, „az összehasonlítás nem biztos, hogy szerencsés”. „Mindezek ellenére azt gondolom, sok a teendő a pedagógusképzésben, hogy csökkenteni lehessen a szakképzeltlen tanárok számát. Időszerűnek tartom a tanárképzés újragondolását is: kezdve a tanárok kiválasztásától, kompetencialapú szelekciójától, gyakorlatorientált, interdiszciplináris képzés biztosításáig, a tartalmi kínálat és társadalmi változások követéséig, a kezdő tanárok tutoriális rendszerének biztosításáig” – mutatott rá a lehetséges megoldásokra a szakember.
„Nem lehet eltekinteni attól az evidenciaként hangzó összefüggéstől sem, hogy a tanulási hatékonyság és társadalmi háttértényezők között szoros összefüggés van. Meglátásom szerint fontos a vidéki oktatás személyi, tárgyi feltételeinek biztosítása, az „okos” iskolák felszereltségének állandó fejlesztése” – jelentette ki Tódor Erika a helyi, sajátosan regionális vagy megyékre összpontosító oktatási stratégiák kidolgozásának fontosságát hangsúlyozva. A szegényebb települések esetében helyi igényekre alapuló afterschool program is sokat segíthetne, vélte a szakember, aki szerint a részben osztott oktatási formák előnyeinek nagyobb mértékű érvényesítése, a közös tanulás, a kölcsönös segítségadás közösségformáló ereje is sokat javíthatna a jelenlegi helyzeten.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Elfogadta a szenátus az egységes bértörvény tervezetét
Elfogadta kedden a szenátus az egységes bértörvény módosító javaslatokkal kiegészített tervezetét.
A szenátus első házként tárgyalta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) képviselő 205 honatya által benyújtott tervezetet, amelyet a keddi voksoláson 85 szenátor támogatott szavazatával, 10-en ellenezték azt, 12-en pedig tartózkodtak.
Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter felszólalásában hangsúlyozta, a törvény célja felszámolni a közalkalmazotti bérek közötti aránytalanságokat az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján.
A felsőház plénuma elfogadta a munkaügyi szakbizottság jelentését, miután a testület hétfőn módosító javaslatokkal kiegészítve kedvezően véleményezte a tervezetet. Ennek hétfői, plénumbeli vitáján a PSD, az ALDE és az RMDSZ támogatásáról biztosította a jogszabályt, míg a Nemzeti Liberális Párt, a Népi Mozgalom Párt és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség jelenlegi formájában ellenezte azt. Utóbbi alakulatok azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy szélesebb körű konzultáció kellene hogy megelőzze egy ehhez hasonló törvény elfogadását.
A szakbizottság által elfogadott módosítások közé tartozik többek között az adóhivatalban dolgozó köztisztviselők bértáblájának a módosítása, amely megegyezik a központi intézményekben dolgozók bértáblájával. Egy további módosítás értelmében az önkormányzat vezetője is részesülni fog a sikeres pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékban, egy másik előírás szerint 12 havi zsoldnak/bérnek megfelelő temetkezési segély járna a katonáknak és a rendőröknek és 15 százalék bérpótlék a fogyatékkal élő személyeknek.
A tervezet értelmében ugyanakkor a helyi közigazgatás szintjén a megyeközpontok és a megyei önkormányzati vezetők bére esetében lesz a legnagyobb az alkalmazott szorzószám, 9-es szorzóval számolják majd bérüket. A megyeközpontok alpolgármesterei és a megyei tanácsi alelnökök bérénél 7,5-ös szorzót alkalmaznak majd. Más városok polgármestereinek, alpolgármestereinek fizetése esetében az eddigihez képest 1 ponttal nő az alkalmazott szorzó, így a városi polgármesterek bére, a lakosság számának függvényében, 7.250 és 13.050 lej között lesz.
A bizottság ‘a munka összetettségére’ hivatkozva 15%-os a bérpótlékot határozott meg a munkaügyi, illetve a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények alkalmazottjainak.
10%-os pótlék jár a kormányfőtitkárság alkalmazásában álló, a törvényalkotási folyamat lezárásában részt vevő alkalmazottaknak, és 15%-os az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azon munkatársainak, akik a titkosított dokumentumokat kezelik.
Növelték az egyetemek igazgatóinak és főtitkárainak bérét úgy, hogy az adminisztratív vezető fizetése 2022-ben megegyezik majd a dékánok fizetésével, így a rektor és a helyettese után, a korábbi hatodik helyett, a harmadik pozíciót foglalja el a bértáblán. Ugyanakkor a bizottság javaslata szerint az egyetem szenátusának elnöke rektori, a főtitkár dékánhelyettesi szintű fizetést kap.
A tervezet kapcsán a képviselőháznak van ügydöntő hatásköre. erdon.ro

Átadják a Boldog Scheffler János Központot
Ünnepélyes keretek között szenteli meg Schönberger Jenő püspök és adják át a szatmári és régióbeli közösségnek a felújított és kibővített Boldog Scheffler János Központot.
A tavalyi év tavaszán kezdték meg a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egyesülete által működtetett Boldog Scheffler János Központ épületének, a Zárda épületegyüttes jobb szárnyának felújítását. A működését öt évvel ezelőtt megkezdett intézmény az idők során folyamatos fejlődést mutatott, egyre többen keresték meg — megkésett fejlődéssel élő gyermekek családjai, rehabilitációra szoruló gyermekek és felnőttek — és egyre többen vitték tovább jó hírét. A tevékenységek bővülését hozták azok a projektek is, amelyeket a Boldog Scheffler János Központ indított, a táborok, a terápiákon kívüli tevékenységek, képzések. Csakhamar kicsinek bizonyult az épület, újabb és újabb termeket kellett felújítani.
A The Velux Foundations sietett a Boldog Scheffler János Központ segítségére, az általa nyújtott támogatásnak köszönhetően újult meg az épület külsőleg és belső részeiben egyaránt, valamint bővült ki: a vendégszobákkal, a képzésekre szánt helyiségekkel, az épület alagsorának hasznosításával, az új pincerész kialakításával — ahol a terápiás medence is helyet kap…
A munkák befejezésével az ünnepélyes átadásra május 25-én kerül sor, amikor Schönberger Jenő püspök megáldja az épületet, beszédek hangzanak el, majd 15 órától nyílt napot tartanak — ez utóbbira szeretettel várnak minden érdeklődőt, akik kipróbálhatnak majd terápiás gyakorlatokat, elbeszélgethetnek a terapeutákkal és a szociális munkással, benézhetnek a felszerelt termekbe. Másnap a Boldog Scheffler János Központ már szakmai konferenciát rendez, amelyre nemzetközi szinten is elismert szakemberek érkeznek, akik a gyerekek fejlesztésével kapcsolatos témákat dolgoznak fel, kutatásokat és módszereket mutatnak be a szatmárnémeti és régióbeli szakembereknek, szülőknek, érdeklődőknek. Mindez tehát azért, hogy a Szatmár megyei és környékbeli gyerekeknek több esélyük legyen a sikeres, boldog életre. frissujsag.ro

BALÁZS FERENC-EMLÉKKONFERENCIA ÉS ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS
2017. május 26–27-én „Jövőnek magját hordozom” címmel emlékkonferenciára és ünnepi megemlékezésre kerül sor Balázs Ferenc halálának 80. évfordulóján.
A Magyar Unitárius Egyház, a Mészkői Unitárius Egyházközség, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet, valamint a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány szervezésében tartott kétnapos konferencia és ünnepség helyszínei Kolozsvár és Mészkő. A május 26-i emlékkonferencia előadásai Balázs Ferenc sokrétű munkásságát, illetve szellemi örökségének utóéletét kívánják felidézni. A kulturális műsorral és állófogadással záruló konferencia Kolozsváron zajlik.
Május 27-én, de. 10 órától kezdődik a mészkői program a helyi unitárius templomban. Az istentiszteleti és ünnepi megemlékezés után a helyi unitárius temetőben kopjafaavatásra kerül sor Balázs Ferenc sírjánál. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárul. kms.mtva.hu

Szinte Gábor-kiállítás a SZNM-ban
Kedvezmény az utódoknak
Ingyenes belépést biztosít a Székely Nemzeti Múzeum a sepsikőröspataki és kálnoki látogatóknak a Szinte Gábor-kiállításra. A budapesti Néprajzi Múzeum A székelykaputól a törülközőig című kiállítását „leszármazotti alapon” látogathatják a neves szakember utódai.
A kiállítás a sepsikőröspataki Szinte Gábor (1855–1914) rajztanár, gyűjtő, fényképész, rajzoló hagyatékát mutatja be. A neves szakember származására való tekintettel a múzeum ingyenes belépéssel kedveskedik minden sepsikőröspataki, illetve kálnoki lakosnak érvényes személyazonossági felmutatása esetén.
– Nagy megtiszteltetés ez számunkra, és igyekezni fogunk a falu apraját-nagyját elvinni a kiállításra, hiszen ennél jobb alkalom aligha kínálkozik neves elődünk munkájának megismerésére – nyilatkozta Kisgyörgy Sándor.
Sepsikőröspatak polgármestere azt mondja: az iskola pedagógusaitól kezdve a nőszövetségen keresztül az egyházakig mindenkit bevonnak a szervezésbe, az utazási költséget pedig megpróbálják legalább részben átvállalni. A Székely Nemzeti Múzeum a tiszteletjegyek tulajdonosai között július 21-én néprajzi vonatkozású kiadványokat sorsol ki. A tárlat július 20-ig látogatható.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarügyek Székelyföldön: valaki túloz, de ki?
Egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak a magyarokkal foglalkozó képviselőházi albizottság román ajkú tagjai a sepsiszentgyörgyi munkaülésen. Míg a szociáldemokrata tag túlzottnak tartja a magyarok által felvetett problémák egy részét, a roma párti kollégája éppen a prefektus támadásait tartja soknak.
Sepsiszentgyörgyön tartotta munkaülését szerdán a román képviselőház emberjogi, egyházi és kisebbségi bizottságának magyarokkal foglalkozó albizottsága, melynek tagjai a három székely megye vezetőivel, civil szervezetek és egyházak képviselőivel, polgármesterekkel találkoztak. Kulcsár-Terza József, az albizottság megalakulásának kezdeményezője, illetve annak az elnöke elmondta, fontos, hogy létrejöjjön a magyar–román párbeszéd, mert eddig legtöbb esetben a magyar kérések „süket fülekre” találtak Bukarestben. Kulcsár-Terza szerint most a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye az egyik legégetőbb kérdés, kezdeményezni fogja, hogy az emberjogi és az oktatási bizottságok együttes ülésén keressenek erre megoldást. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy kisebbségi ügyekben kialakult egy párhuzamos törvénykezés, a bírósági ítéletek rendszere, ezek gyakran felülírják a hatályos jogszabályokat. Kérte az albizottságot, hogy véleményezzék a hargitai önkormányzat által elfogadott, ám a prefektus által megtámadott román–magyar együttélési kódex törvényességét. Kocsis Róbert, Maros Megye Tanácsának képviselője kifejtette, ha a különböző intézmények közötti kilátástalan vitákat le lehetne zárni, több energia jutna például egy befektetőbarát környezet kialakítására. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, hivatalos nyelv kellene legyen a magyar is Székelyföldön, majd bemutatta a Vajdaságban kiállított szerb–román és szerb–magyar születési bizonyítványokat.
A sajtótájékoztató akkor vált igazán érdekessé, amikor újságírói kérdésre a két meghívott merőben ellentétesen értékelte a Sepsiszentgyörgyön tapasztaltakat. Mihăiță Vîrză szociáldemokrata párti képviselő úgy látta, a felvetett problémák egy része el van túlozva, például nem hiszi, hogy a prefektus visszaél a hatalmával, szerinte csak a törvényeket alkalmazza. Másrészt gyerekes frusztrációnak és irrelevánsnak nevezte, hogy zavarja a magyarokat, hogy a magyar felirat a román alá kell kerüljön. Ez nem jelenti azt, hogy a magyar „second hand” nyelv lenne – hangsúlyozta. Az sem diszkrimináció, ha az adóhatóság ellenőriz, az országban mindenhol megteszi. Vele ellentétben Daniel Vasile roma párti képviselő leszögezte, éppen azt tartja túlzásnak, hogy a prefektus megtámad egy magyar nyelven kiadott űrlapot, ezzel valójában megfosztja a lakosság egy részét a finanszírozás lehívásához való alapvető jogától, és hiábavaló konfliktusokat gerjeszt. Daniel Vasile rámutatott, tudomása volt a Székelyföld megnevezés, a székely zászló körüli vitákról, ám ezekről a vetületekről most értesült. Az albizottság tagjai a sajtótájékoztató után a nem RMDSZ-es Kovászna megyei polgármesterekkel találkoztak, majd csütörtökön Sebastian Cucu prefektus fogadja őket. A kétnapos munkaülés után jelentést készítenek.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

A magyar kormány Máramaros megyei egyházi intézmények felújítását támogatja
A kormány kilencvenöt millió forinttal támogatja a nagybányai Németh László-líceum leendő épületének felújítását és hétmillió forinttal a katolikus egyház máramarosszigeti közösségi házának felújítását – közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Az MTI-nek telefonon nyilatkozó államtitkár elmondta: Schönberger Jenő szatmári püspökkel végiglátogatja Erdélyben azokat a helyeket, ahol a többnyire kisebbségben élő magyarság megmaradását nagy mértékben tudják támogatni az egyházak az iskolarendszeren, a fogyatékkal élők fejlesztésén és hitéleti tevékenységükön keresztül.
Soltész Miklós kiemelte: Nagybányán összefogott a református egyház és az önkormányzat, így a jelenleg a város külső részén található Németh László-líceum alsó tagozata és óvodája beköltözhet a belvárosba, a református egyház ingatlanába. Ennek az ingatlannak a felújítását támogatja most a kormány.
Mint mondta, a katolikus egyház azt tervezi, hogy a líceum közelében létrehoz egy kollégiumot a Nagybányán tanuló, a környező településeken szórványban élő magyar diákoknak.
MTI; itthon.ma/erdelyorszag

Sepsiszentgyörgyön tájékozódott a román képviselőház magyarokkal foglalkozó albizottsága
Sepsiszentgyörgyön tartotta szerdán kihelyezett ülését a román képviselőház emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottsága, amely alaposan tájékozódott a helyi problémákról.
Az albizottság tagjai a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, valamint magyar civil szervezetek képviselőivel folytatott párbeszéd során ismerkedtek a székelyföldi magyar közösség problémáival.
A szerda esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József albizottsági elnök elmondta: a testület tagjai alapos tájékoztatást kaptak a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium működésének az ellehetetlenítéséről, amelyet a magyar közösség egyik legégetőbb kérdésének nevezett, terítékre került ugyanakkor a székely zászló üldözése és a székelyföldi autonómiatörekvések kérdése is. Kulcsár Terza József elmondta: a látogatás részleteiről jelentés készül a román parlament számára.
Mihaita Virza kormánypárti képviselő a sajtótájékoztatón a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Daniel Vasile, a roma közösség képviselője elmondta, mind a magyar albizottságnak, mind az általa vezetett roma albizottságnak az a célja, hogy a bukaresti törvényhozás elé vigye a kisebbségek ügyeit.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: Székelyföldön a magyar közösségi ügyekben hozott bírósági ítéletek lassan egy "törvény fölötti törvényt" rajzolnak ki. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa ugyanakkor pozitív példaként említette a román-magyar együttélés kódexét, amelynek a kidolgozásáról Hargita megye önkormányzata határozott.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kijelentette: Székelyföldön nap mind nap érzékelhető, hogy a román állam kettős mércét alkalmaz a magyar közösséggel szemben. Hozzátette: az RMDSZ a kettős nyelvhasználatot szeretné bevezetni a régióban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé való minősítése által. Az öttagú albizottságból egyébként a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Kulcsár Terza József elnök mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihaita Virza, valamint a roma kisebbség képviselője, Daniel Vasile vett részt a látogatáson. A testület tagjait csütörtökön fogadja Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, majd Csíkszeredában és Homoródalmáson folytatják a tájékozódást. Utóbbi helyszín azért fontos, mert a székelyföldi faluban roma-magyar konfliktus alakult ki, és a képviselőházi emberjogi bizottságon belüli roma és magyar albizottságok a roma és a magyar képviselők kölcsönös támogatásával alakulhattak meg. Gazda Árpád / MTI

Kiemelten figyelnek az otthoni beteggondozásra (Kihirdették a szociális pályázat eredményeit)
Meggondolatlan és felelőtlen döntést hozott a kormány, amikor megvonta a törvény szerinti februári támogatást a szociális ágazatban tevékenykedő civil szervezetek egy részétől, majd márciusban a korábbi összegeknél 25 százalékkal kevesebbet fordított e célra – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnap az idei szociális pályázatok elbírásálását ismertető tájékoztatón. A kialakult helyzet miatt a megyei önkormányzat a tavalyi összeg kétszeresét osztotta szét a pályázó szervezetek között, amelyek képviselői az alkalomból beszámoltak tevékenységükről.
A szociális szolgáltatások közül Tamás Sándor az otthoi idősgondozást nevezte a legfontosabbnak, a 800 ezer lejes pályázati keretből ez a tevékenységi terület 500 ezer lejt kapott. A megyevezető azzal indokolta a pályázat késői kiírását, hogy amíg nem volt megyei költségvetés, az önkormányzat nem dönthetett az összegről, bár az érintett szervezetek éppen az év elején voltak a legnagyobb bajban az állami támogatás megvonása miatt. Vass Mária, a szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője ismertette a 2007-ben indult megyei támogatási programot, és kiemelte, míg az első évben 110 ezer lejre pályázhattak a civil szervezetek, idén közel nyolcszorosa ez az összeg. A május 5-i határidőig nyolc szervezet tizenhárom pályázatot nyújtott be, mindeniket pozitívan ítélte meg az elbíráló bizottság. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány 203 ezer lejt kapott az otthoni beteggondozói szolgálatra, amelyet jelenleg tizenhét önkormányzat területén ötvenkét településen működtet a szervezet. Tóth Anna, az ágazat vezetője elmondta, havonta több mint kilencszáz idős embert gondoznak, közülük közel ötszázat hetente többször, a többieket alkalomszerűen, havonta kétszer-háromszor látogatják. Júliustól bővítik a tevékenységet, Málnás és Uzon kilenc településén indítják be a szolgáltatást. A terepmunkát huszonnégy főállású asszisztens és ápoló végzi, nyolcan a programszervezésben, szakmai koordinálásban dolgoznak. A megyevezetők közbenjárásával sikerült egységesíteni a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulását a szolgáltatás finanszírozásához, a pályázati úton elnyert támogatás mellett ez is biztonságot nyújt a tevékenységük folytatásához – hangsúlyozta Tóth Anna. A Diakónia fogyatékkal élő fiatalok számára létesített nappali integrációs központja 63 ezer lejt nyert a pályázaton, amit Makkai Péter, a program vezetője megköszönt, és némi iróniával azt mondta, a támogatások megvonásával a kormány megtanítja a civil szervezeteket önállóan boldogulni. Kiemelte, tíz évvel ezelőtt még jelentős volt a külföldi szervezetektől kapott segítség, jelenleg ez a támogatás egyre kevesebb, mert a külföldi partnerek belátták, korábbi kedvezményezettjeik képesek autonóm módon megszervezni és fenntartani a tevékenységüket. A legnagyobb pályázati összeget, 220 ezer lejt a Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezete otthoni beteggondozói szolgálata kapta. Hubbes Kinga területi képviselő elmondta, több mint harminc településen hétszáz idős beteget látnak el, mottójuk: a szükség közelről látszik. Ezt azért hangsúlyozta, mert szerinte a megyei önkormányzat is eszerint járt el, amikor az anyagiak hiányával küszködő civil szervezetek segítségére sietett, hogy folytathassák a közösség érdekében végzett munkájukat. Ezenkívül a Caritas 39 ezer lejt nyert a nehéz helyzetben lévő családból származó gyermekek őrkői nappali központja működtetésére és 48 ezer lejt komplex szociális szolgáltatásokra, amelyekkel gyermekeket és nehéz sorsú családokat segítenek falvakban. A baróti Laura Házban tizenkilenc helyi és erdővidéki fogyatékkal élő gyermekkel és fiatallal foglalkoznak, a létesítményt működtető egyesület folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Tevékenységüket idén 45 ezer lejjel támogatja a megyei önkormányzat. Cseresznyés Emília egyesületi elnök úgy véli, az iskolákban folytatott érzékenyítő programokkal és a különböző baróti eseményeken való részvétellel változtatni tudtak a helyiek viszonyulásán a fogyatékkal élő embertársaikhoz. Kiemelte a tavaly novemberi Fogadjunk, kibírod elnevezésű futóversenyüket, amelyen a Laura Ház javára gyűjtöttek, és a helyi közösség felkarolta akciójukat. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a sepsibükszádi, kovásznai, esztelneki és kézdiszentléleki nappali központok javára kapott 66 ezer lejes támogatást, hogy folytathassa áldásos tevékenységét az elhanyagolt gyermekek körében. A Kovászna Megyei Vöröskereszt az otthoni betegápolásra kapott 55 ezer lejes támogatást, mely szolgáltatás által havonta átlagban száz idős számára nyújtanak segítséget. A szociomedikális ellátásban olyan egyedül élő idősek is részesülnek, akiknek senkijük nincs, ágyhoz kötöttek, esetenként naponta háromszor is el kell menni hozzájuk megetetni, megmosdatni. Szintén otthoni beteggondozásra pályázott az Izabella Alapítvány, idén 22 ezer lejes támogatást nyújt számára a megyei önkormányzat. Pap Adolf, a Vöröskereszt megyei igazgatója visszatért egy több mint másfél évtizedes javaslatára, hogy alakítsanak egy megyei testületet a szociális ágazat tevékenységének stratégiai megtervezése céljából. Minden változás a mi fejünkben történik – ezt a gondolatot népszerűsíti a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis Egyesület, amely az általa létrehozott bölönpataki nappali központ működtetésére 39 ezer lejes támogatást nyert. Hetvenöt hátrányos helyzetű gyermek számára tavaly életvezetési tréninget tartottak, idén művészetterápiás foglalkozásokba vonják be a gyermekeket. Kernászt Huba, az egyesület ügyvezetője kiemelte, hogy programjukban nagy segítség a bölöni önkormányzat, és a helyi közösség is pozitívan fogadta a Pro Nobis jelenlétét. Az összegzésnél kiderült, az említett civil szervezetek több mint 1700 háromszéki beteget, idős embert ápolnak rendszeresen otthonaikban, és a más jellegű tevékenységeikkel együtt 340 alkalmazottat foglalkoztatnak. Többen hangsúlyozták, vannak nehéz időszakok a szervezetek életében, ilyen minden esztendő első néhány hónapja, amikor még nem tudják, miből fedezik a kiadásaikat, de bárhogy legyen, a rászoruló és a beteg ember megsegítését nem hagyják, nem hagyhatják abba.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)