Domborművet kapott az iskola névadója
Ünnepélyesen felavatták nemrég Kézdiszentkereszten az iskola névadója, páter Trefán Leonárd (1875–1945) domborművét, Vetró András kézdivásárhelyi szobrász alkotását. Pál-Varga Ilona iskolaigazgató kifejtette: Trefán Leonárd atya a falu jeles szülöttje, akinek nevét 2010 óta viseli az I–VIII. osztályos iskola. A domborműavatással hármas eseményt ünnepeltek: az iskolakeresztelő ötödik, a névadó halálának 70. és születésének 140. évfordulóját. A szentmisét Szilveszter testvér, az esztelneki ferences kolostor elöljárója celebrálta, majd az iskola tanulói az alkalomhoz illő műsort adtak elő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Út a lélek kapujához
Érdekes, izgalmas, tanulságos élményt ígér a ma esti Lélekhez a kulcs című rendezvény, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme lesz. A 19 órakor kezdődő párbeszédet Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Jezsuita Róma Szakkollégium rektora, ismert közgazdász, televízió- és rádióműsorok gyakori szereplője vezeti. Beszélgetőpartnere a marosvásárhelyi származású Tolvaly Ferenc író, filmrendező, vállalkozó, aki szerdán és csütörtökön este mutatta be öt lélekkalandregényből álló sorozatát szülővárosában is. Az öt világvallást felölelő regényfolyam egy keresztény zarándokúton (Szent Jakab útján – El Camino) indul, és Granadában a célba érés regényével zárul. A köztes állomások a Kailásza, a keleti vallások szent hegye Tibetben, az iszlám szent helyei, a Gangesz partja, ahol a lélek kapujában érzi magát a szerző, akinek útja szefárd őseinek földjén ér véget. A főhős mindenik regényben más, és mégis a szerző különböző énjeit testesíti meg. Az út pedig a világ szent helyein át önmagához vezet vissza, a megtalált csenden, a lélek eszmélésén át a célba érkezéshez. Erről a magánemberként, filmesként, producerként átélt és regényekben megfogalmazott folyamatról szól a ma esti beszélgetés, amelyet érdekfeszítő lesz végigkövetni.
(b.) Népújság (Marosvásárhely)

Román–francia egyetértés Schengen-ügyben
A migrációs válság miatt nyomás alá került, belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet jövője érdekében emelt szót szerdán Francois Hollande francia államfő és Dacian Ciolos miniszterelnök a párizsi megbeszélést követően.
"Biztosítani akarjuk Schengen jövőjét, mert annak szétesése nagyon súlyos következményekkel járna az Európai Unióra nézve" – mondta a francia államfő a román kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján az Elysée-palotában. "Javítanunk kell Schengenen, és időnként felül kell vizsgálni egyes alkalmazási szabályozásokat, de meg kell őriznünk Schengent, azaz (az uniós polgárok) szabad mozgását" – tette hozzá.
"Üdvözöljük, amit Románia tesz, azt, hogy ugyanolyan irányba halad, mint Franciaország, azaz biztosítja Európa külső határainak tényleges biztonságát" – hangsúlyozta Francois Hollande, aki jelezte, hogy még idén ellátogat Romániába. "Támogatjuk az Európai Bizottságot abban, hogy határellenőrzési pontokat állítson fel, annak érdekében, hogy a lehető legemberségesebben bánjunk az érkező menekültekkel és ne legyünk kiszolgáltatva olyan emberek mozgásának, akik, mint tudjuk, nagyon fájdalmas helyzeteket teremtenek" – tette hozzá.
Dacian Ciolos megerősítette, hogy Románia támogatja az európai határok megerősítésére szolgáló uniós elképzeléseket.
"Azt reméljük, hogy Románia ezen hozzájárulása az egyik elismert kritérium lesz ahhoz, hogy csatlakozhasson a schengeni övezethez" – mondta a román kormányfő. Népújság (Marosvásárhely)

A Caritas vásárolta meg Sütő András házát
December végén új gazdára talált Sütő András író marosvásárhelyi háza. Amint az író fia, dr. Sütő András kérdésünkre elmondta, a volt Vörösmarty utcai házat a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritasnak adták el. Örülnek, hogy jó kezekbe került, és jó célt fog szolgálni az épület. Amint Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta, szociális, egészségügyi tevékenységük bővítésére és képzési központként szeretnék használni, ha sikerül megteremteni az anyagi alapokat. Ugyanakkor mindig büszkék lesznek arra, hogy egy olyan épületben láthatják el segítő tevékenységüket, amelyen emléktábla őrzi Sütő András emlékét. Az író gazdag könyvtára több új tulajdonoshoz került. A család által megőrzött könyveken kívül a kéziratokat, az írónak dedikált könyveket dr. Sütő András és Cselényiné Sütő Ágnes a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak adta át, néhány könyv (főleg az író művei), a személyes tárgyak és bútorok a puszta- kamarási Sütő-emlékházba kerültek, 3050 könyvet a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceumnak adományoztak.
(b) Népújság (Marosvásárhely)

Iskolaigazgatókkal egyeztetett a polgármester
Ígéretekkel indul az új esztendő
Valamennyi dévai tanintézmény vezetője hivatalos volt a napokban a Petru Mărginean polgármester által összehívott tanácskozásra.  
A városvezető mindenekelőtt bemutatta az önkormányzat új tanügyi megbízottját, Marcel Morar független városi tanácsost, aki ígérete szerint havi rendszerességgel tartja majd a kapcsolatot a tanintézményekkel, igyekszik orvosolni az év közben felvetődő gondokat. Utóbbiakból már így év elején is bőséggel tálaltak a tanintézmények vezetői, hiszen sokfelé van szükség javítási munkálatokra, sportpályák kialakítására, sőt kiderült: a Gojdu negyedben új óvoda beindítását kérik. A nagyobb horderejű problémák közt került említésre a Dévai Művészti Líceum új épülete is, melyet minisztériumi finanszírozással kezdtek el , immár közel egy évtizede, és amit sürgősen folytatni kellene ahhoz, hogy az eddigi építkezés még alapul szolgáhasson. A polgármester ígértet tett, hogy igyekszik kormányhatározat formájában  kieszközölni az épület befejezéséhez szükséges anyagi támogatást. Elmondta továbbá az idei iskolai finanszírozások terén prioritást élvez a négy, EU-s támogatásban részesülő projekt: az Andrei Şaguna (volt 4-es számú), az Andrei Mureşanu (volt 5-ös) , az Octavian Goga (volt 6-os) általános iskolák, valamint a Regina Maria Pedagógiai Líceum felújítása. Emellett igyekeznek majd valamennyi pénzt szánni a többi tanintézmény szükségleteire is.
Ami a megye egyetlen magyar tannyelvű iskoláját illeti: egyelőre csak ígéret született a tavaly elvégzett fejlesztések kifizetésére. – Tavaly sajnos egyetlen fityinget sem kaptunk az önkormányzattól fejlesztésre, felújításra. E találkozás alkalmával újra megemlítettem, hogy az elmúlt évben elvégeztünk bizonyos munkálatokat, amelyek végre lehetővé tennék az épület tűzoltósági engedélyének megszerzését. Ez azonban közel 60 ezer lejbe került, melyből az önkormányzat, mint résztulajdonos 20 ezer lej kifizetését vállalta fel. Ezúttal ígéretet kaptunk, hogy februárban átutalják a pénzt – közölte Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kilenc esztendeje próbál napirendre kerülni a tűzoltósági engedéllyel. 2007-ben, az épület átadásakor ugyanis kiderült, hogy a tetőrész végső kialakítása eltér az eredeti tervtől. A későbbi ellenőrzések során a szakemberek úgy vélekedtek: a kivitelezés biztonsági szempontból rendben volna, de egyeztetni kell a tervvel. Ez azonban jelentős kiadást feltételezett, így az utóbbi négy évben e mulasztás miatt az iskola kénytelen volt kifizetni az ISU által kirótt borsos büntetéseket.  Tavaly végre az önkormányzat hajlandóságot mutatott, hogy egyharmad arányban, a Communitas Alapítvány és a Geszti Ferenc Társaság mellett felvállalja az említett költségeket. – Ennek tudatában sorra vettünk minden olyan problémát, ami a tűzoltósági engedély megszerzésében akadályt jelentett: a terv és a valós tények egyeztetését, néhány nyílászáró akadálymenetesítését, a biztonsági világítás felújítását, és igyekeztünk valamennyit megoldani. A költségek térítésében azonban eddig csupán a Communitas Alapítvány állta a részét: 2015. december 31-én átutalta a közel 19 ezer lejes támogatást.  Az önkormányzat részéről azonban csak most érkezett konkrét ígéret, miszerint február közepén átutalják a pénzt – közölte az iskolaigazgató.
Elmondta továbbá: a hét eleji tanácskozáson önkormányzati támogatást kért az esedékes belső felújításra is (meszelés, falak kijavítása), az aula szigetelésére, az osztályok bútorzatának részbeni lecserélésére, javítására. Konkrét ígéret azonban egyelőre csupán a számítógépes programok licenszének megvásárlására született, ezt ugyanis semmiképp sem lehet halogatni. – Reméljük, év közben jut majd pénz további gondjainknak az orvoslására, illetve a sportpályánk műfüves burkának lecserélésére is – fogalmazott Kocsis Attila Levente, annak tudatában, hogy az utóbbi években az önkormányzat jelentős mértékben támogatta szinte valamennyi dévai iskola sportpályájának felújítását. 
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Magyar Kultúra Napja különszám életműdíjjal, irodalommal, operával, színházzal
Nyolcoldalas különszám a Magyar Kultúra Napján, olvasható pdf-ben: életműdíjat kap ma Egyed Ákos történész, akadémikus; Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nemcsak az őr szerepét kívánja betölteni az erdélyi magyar kultúrában; interjú Tompa Andreával Kolozsvárhoz kötődő könyveiről és nemcsak; Kovács Kinga programigazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház járulékos programjairól beszélt, Szép Gyula igazgató arról: mintegy ezren jöttek operába a kedvezményes utaztatási programnak köszönhetően. Szabadság (Kolozsvár)

„Mindig nagy izgalommal vártam a kurucok győzelmét” Beszélgetés az életműdíjjal kitüntetett Egyed Ákos történésszel, akadémikussal
Életműdíjjal tünteti ki Egyed Ákos történészt, akadémikust a Magyar Kultúra Napja alkalmával az RMDSZ. Az 1929. november 25-én Erdővidéken, Bodosban született Egyed Ákos – vagy egyszerűen Ákos bácsi, ahogyan a legnagyobb tisztelet mellett mindannyian szólítjuk – több évtizedes történészi pályája során hiánypótló forrásmunkákkal gyarapította az erdélyi tudományos életet, és hozzájárult történelmünk számos homályos foltjának a tisztázásához, avagy tisztábban láttatásához. A kolozsvári Történeti Intézet kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, hosszú ideig az újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták az évek során. Beszélgetésünk a ma este, ünnepélyes keretek között Kolozsváron átadandó legfrissebb elismerés kapcsán készült, amelyben Egyed Ákos életpályájáról mesél, illetve az ezt meghatározó legfontosabb mozzanatokat eleveníti fel.
- Rendkívül értékes forrásmunkák egésze sora fűződik Ákos bácsi nevéhez. Ha szabad így fogalmaznom, igazi vérbeli történésszel állunk szemben. Valójában honnan ered a történelem iránti érdeklődése?
– A történelem iránti vonzódásom fokozatosan alakult ki, és több forrásból eredt. Egyike volt a mese. Mint a legtöbb gyermek, én is nagyon szerettem mesét hallgatni, amire volt is lehetőségem a családban és az óvodában. Bodosban, Erdővidéken, ahol születtem, nagy mesélőkben nem volt hiány. Benedek Elek meséskönyvei akkor közkézen forogtak, és nem volt nehéz a polcról levenni s belőle néhányat felolvasni, amikor kértem. Édesapám tanító volt a szülőfalumban, aki nemcsak szívesen olvasott mesét, de maga is mondott, főként történeteket – meseszerűen. Jól emlékszem, hogy gyermekkoromban, főleg télen többször feküdnöm kellett, mert tüdőgyulladásban voltam. Persze unalmas volt az ágy, és ennek ellensúlyozására valósággal követeltem a mesemondást. Édesapám sok kis történetet rögtönzött nekem II. Rákóczi Ferencről, a kurucok és labancok csatáiról, s mindig nagy izgalommal vártam a kurucok győzelmét. Talán innen ered az a későbbi tervem, hogy foglalkozzam a Rákóczi-korral, ami azonban mégis elmaradt, mert erősebb hatás ért az 1848-49-es évi forradalom és szabadságharc felől. De ez már a sepsiszentgyörgyi élmény a diákkoromból. Ugyanis 1940-ben beírattak a Székely Mikó Kollégiumba, ahol tanáraink sokszor beszéltek a háromszékiek szabadságharcáról, különösen Gábor Áronról. De ami élesen megmaradt tudatomban az egy március 15-i ünnepség képe a város főterén. Valószínű, azért vésődött annyira az emlékezetembe ez az 1941-es évi esemény, mert az ünnepségen a szülőfalumból is többen voltak, köztük Édesapám is, aki egyúttal természetesen csomagot, „pakkot” is hozott nekem. A szülőfaluból hoztam egy másik maradandó emléket is, nevezetesen a székely falu mindennapi és ünnepnapi életéről, amelyben a gyermeksereg is olyan jól megtalálta a maga helyét. Teljes szabadságot élveztünk, úgy jártunk-keltünk egymáshoz játszani, mintha mindig haza mentünk volna. És ösztönösen benne éltünk a földművelő-állattenyésztő közösség ritmikus szabályos gazdálkodási életében. Élményként maradt meg bennem a falu népének tavaszi kirajzása a mezei munkára, az állatok első kihajtása a legelőre tavasszal, s hazatérése este a faluba, amikor a fürgébb állatok nyakán már a pásztor harangja csilingelt. Amikor már kutatóként kezdtem foglalkozni az öneltartó családi gazdasági rendszer történetével, sokszor gondoltam a gyermek és ifjúkorom idején ezekre a tudatomban elraktározódott emlékeimre. Többször említettem interjúk során, hogy számomra a szülőfalum valósággal „laboratórium” szerepét tölti be. Jó volt a vidék, nevezetesen Erdővidék életébe is betekinteni, például a vidék központjában, Baróton tartott vásárok alkalmával, ahova rendszeresen elvittek szüleim. Évszázadok folyamán az egyes falvak megtalálták a sajátos szerepüket, Magyarhermány a „kádározó”, Kisbacon a „kenyérsütő”, Nagybacon a „cserépvető” jelzőt ki- érdemelte, Bodosban olyan szekereket készítettek, amelyekben egyetlen vasszeg sem volt, majd kőművességről volt nevezetes a szülőfalum. Mindez most mind többször jut eszembe, mert némi nosztalgiával figyelem a régi életmódok teljes felbomlását, amire felhívja a figyelmet a bevetetlen szántóföldek, felhagyott legelők látványa, elfelejtett foglalkozások, mesterségek megtapasztalása, holott ezek helyett nem alakult ki tömegeket foglalkoztató ipar, sőt a bányászat is megszűnt, de megnőtt a munkanélküliség, ami pusztítja a közösségeket. – Ezek szerint Bodosnak, tágabb értelemben pedig Erdővidéknek döntő szerepe volt a pályaválasztásban. Nem beszélve a családi háttérről, a szülői házról, ahol mondhatni, alaposan feltarisznyálták, és nem mindennapi útravalóval látták el már kisgyermekként.
- A távolság ellenére igazából soha nem szakadt el a gyökerektől, és Erdővidékhez való ragaszkodása folyamatosan visszaköszönt történészi munkásságában. Vajon jó érzékelem ezt?
– Ez így van. Nemrég monográfiát közöltem szülőfalum történetéről, amelyet kedvezően fogadott a falu lakossága. Ebben visszatekintettem a falu társadalmának, intézményeinek a történetére, különös tekintettel arra, hogy Bodos szabad falu volt, ahol a jobbágyrendszer sohasem verhetett tartósan gyökeret. Viszont a kezdetektől az 1848-as forradalomig a férfi lakosság a székely hadrendszer keretében katonai szolgálatot teljesített és részt vett azokban a hatalmas harcokban, amelyeket a magyar királyság, illetve az erdélyi fejedelemség, majd a Habsburghatalom idején vívott az erdélyi haderő. A falu alapfoglalkozása a földművelés volt, de a lakosság megszaporodása után szükség volt mellékfoglalkozások vállalására is, amint már említettük, szekérgyártással, vándorkőművességgel keresték kenyerüket a szegényebb rendűek. Ne maradjon említés nélkül az se, hogy néhány napja jelent meg falunk egyik papjának, Lukács Istvánnak a verskötete Egyed Emese gondozásában, amely eszünkbe juttatja, hogy falunk szülöttje volt a messze földön ismert Budai József pomológus, aki a Budai Domokos almát nemesítette. Ennek az ősfáját ma is megnézhetik a Bodosba látogatók.
– Bodos és Sepsiszentgyörgy után következett életének másik fő állomása, Kolozsvár, ahol gyakorlatilag Ákos bácsi élt és alkotott…
– 1948-ban érettségiztem Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban, és számomra nem okozott nagy fejtörést, hogy milyen szakra iratkozzam be a Bolyai Tudományegyetemen Kolozsvárt. Ez meg is történt még abban az évben, felvételemet kértem a történelem–földrajz karra (egy év múltán szétvált a két szak). Nem mondom: egy székely kisvárosból Erdély fővárosába érkezve, kezdtem büszke egyetemi polgárnak érezni magamat. De az egyetem megnyitása késett, mert készült a tanügyi reform az akkor zajló szocialista rendszerváltás keretében. Késő ősszel végre megkezdődött az egyetemi év, de a változásokat nem fogadtuk kedvezően. Sok óránk volt, amelyeken marxizmus-leninizmust kellett hallgatnunk, miközben nem tanítottak magyar történelmet. De azért az egyetem magyar volt. Örvendtünk annak, hogy László Gyula régészprofesszor és Entz Géza művészettörténész előadásait hallgathattuk. Igaz, örömünk rövid életű volt, mert a román kormány az ország elhagyására kényszerítette mindkettőt, mint magyar állampolgárokat. Szerencsénkre olyan professzorokat, tanárokat hallgathattunk, mint Jakó Zsigmond, Bodor András, aztán Pataki József és Imreh István. Rám Imreh István volt nagyobb hatással, mert falutörténeti szemináriumot hirdetett meg, s igen színesen adott elő, amelyhez a székely falvakból merítette példáit. Valószínű ez is hozzájárult később ahhoz, hogy az agrártörténet területén is szívesen keressek kutatási témákat. Azonban negyedéves egyetemi hallgatóként mégis az egyetemes történeti tanszékre neveztek ki gyakornoknak, mert ott volt üres hely. Úgy nézett ki, hogy esetleg egyetemi karrier előtt állok, csakhogy 1952- ben a kommunista párt az osztályharc erősítésére foganatosított drasztikus intézkedéseket, ami lesodort engemet is erről a pályáról: kitettek az egyetemről, mert Édesapám kuláklistára került, amelyről ugyan a faluközösség fellépésére hamarosan levették, de ez már nem segített az én helyzetemen. Az egyetemre nem kerültem viszsza, de Kolozsvárt maradhattam, mert kinevezést kaptam a kolozsvári Történeti Intézetbe, ahol 1953-tól nyugdíjazásomig (1997) mint tudományos kutató dolgoztam. Itt, néhány átmeneti év után abba a munkaközösségbe osztottak be, amelynek a feladata az 1848-as erdélyi forradalom levéltári forrásainak feltárása és kiadása volt. Nos, ez nekem való munka volt, mert hatalmas forrásanyagot sikerült átnéznem és gyűjtenem nemcsak az intézetnek, de magamnak is. Így hozzáfoghattam Erdély 1848–1849-i történetének feldolgozásához. – Valójában tehát három nagy téma köré csoportosítható történészi munkássága: mindenekelőtt az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, valamint a dualizmuskori Erdély, 1867–1914 közötti történelmének feltárása, ezen belül gazdasági és ipartörténete, nem utolsósorban pedig a székelység történetének kutatása.
- Az adott témákban íródott, korábban megjelent tudományos munkákhoz képest milyen újdonságokat sikerült feltárni kutatásai során?
– A témaválasztás eléggé bonyolult kérdés. Befolyásolja a kor, amelyben a történész dolgozik, a szakmai közösség, a társadalmi megrendelés, nem egyszer pedig a létfenntartás kényszere, a világesemények és még sok minden. Ezért egyet kell értenünk Georges Duby neves francia történész megállapításával, hogy a kutató a téma kiválasztásában sohasem teljesen szabad, mert az említett korlátok behatárolják a tevékenységét. Az a kutató tudhatja magát szerencsésnek, aki minél nagyobb mértékben képes leküzdeni a korlátokat, ami tudatos cselekvést tételez fel. Saját tapasztalatom a tanú rá: a diktatúra évtizedeiben csakis a folyamatos és körültekintő kutatómunka tette lehetővé, hogy olyan forrásokat tárjunk fel, adatokat gyűjtsünk olyan „kényes” kérdésekhez, amelyeket a hatalom akkor voltaképpen ellenzett. Így fogtam én is hozzá az 1848-as események kutatásához és sikerült megírnom 1978-ban Háromszék önvédelmi harcának a történetét. Azért említem éppen Háromszék önvédelmi harcát, mert már az 1950-es években is, amikor a kutatópályám elkezdtem, ez a téma érdekelt a legjobban. Ez a kötet, amelyet Domokos Géza segítségével sikerült a cenzúrán átvinni, nagy sikert aratott, ami természetesen hozzájárult ahhoz, hogy folytassam a témát, és már a harmadik kiadása is napvilágot látott. A siker egyik meghatározója volt, hogy a korábbi szakirodalomhoz képest, amelyet természetesen felhasználtam, sikerült új szempontok szerint bemutatnom Háromszék bátor küzdelmét, amikor már – tudniillik 1848 őszén – Erdélyt a Habsburg hatalmi erők és a hozzájuk csatlakozott román és szász népfelkelés kerítette hatalmába. Hogy mivel sikerült továbblépnem? Az egyik forrásban többször előfordul az a kifejezés, hogy „Kiskomité”. Sokáig törtem a fejemet, mit is jelenthet ez, míg újabb adatok feltárása által rájöttem, hogy a legbátrabb háromszéki vezetők összefogásáról van szó, amelyben többek között benne volt Gábor Áron is. A „Kiskomité” reménytelen helyzetekben is képes volt mozgósítani a népet, amikor a 120 tagú „Nagykomité” hajlamosabb lett volna kompromisszumot kötni az ellenséggel. Örvendek, hogy ezt a meglátásomat azóta a Háromszékkel foglalkozó kutatók szívesen veszik át. Természetesen nem maradtam Háromszéknél 1848-49 kapcsán, hanem kiterjesztettem kutatásaimat egész Erdélyre. Ennek során született meg Erdély 1848–1849 c. kötetem, amelyet 1998-ban adott ki a Pallas Akadémia Könyvkiadó. Mivel a könyvpiacról ez a kétkötetes munkám is hamar elfogyott, 2010-ben kiadásra került, most már egy kötetben, a második bővített kiadás. Mindkettőben Erdély helyzetéből indultam ki, és külön hangsúlyt próbáltam fektetni a március 15. események leírására. Arra a megállapításra jutottam – amire azért már egy-két korábbi kutató is felhívta a figyelmet –, hogy március 15. programja meghirdette a magyar polgári nemzet megszületésének jogi kereteit és maga az 1848-as törvényhozás rendszerváltást idézett elő: felszámolta a feudalizmust és eltörölte a rendi törvényeket, illetve lefektette a polgári rendszer alapjait. Tehát nemcsak azért ünnepelünk március 15-én, mert igen szép össznemzeti ünnepről van szó, hanem azért is, mivel ez az esemény alapvető társadalmi változásokat idézett elő. Ide kívánkozik az a megjegyzésem is, hogy milyen nehéz az új meglátásokat bevinni a történetírásba, ugyanis 1848– 49 hatalmas irodalmában ez a rendszerváltó motívum egyáltalán nem, vagy csak áttételesen jelenik meg. Közismert, hogy a magyar, békés forradalom 1848 őszén szabadságharccá alakult át, amennyiben meg kellett védeni a forradalom vívmányait a Habsburg hatalom által szervezett fegyveres támadással szemben. Ez a változás Erdélyben is hasonló jelenséget idézett elő, következésképpen 1848 őszén a békésen kezdődött átalakulás helyét erős román–magyar, magyar–román fegyveres konfliktus foglalta el. Mivel ebben a kérdésben a román, illetve a magyar történetírás ellentétes álláspontot fejez ki, megpróbáltam a rendelkezésre álló adatok alapján lehetőleg objektív képet rajzolni ezekről a szomorú eseményekről, amelyek egész vidékek magyarságának pusztulását idézték elő. De a románságot is nem kis veszteség érte. Mivel 1848–49 története nagy hatással van mind a magyar, mind a román történelmi tudat alakulására és szélesebb körben a nemzeti tudat megnyilvánulásaira, szükséges volna a két történetírás képviselőinek folyamatos tanácskozására, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az ellentétes nézetek. Ebben a vonatkozásban a francia és német történetkutatás jó példát szolgáltat. És itt legyen szabad egy kis kitérőt tennem. Amint már említettem, a kolozsvári Történeti Intézetben abban a munkaközösségben dolgoztam, amelynek feladata volt az 1848–49-es levéltári forrásanyag feltárása, publikálásra való előkészítése. A munkaközösségben többen vettünk részt és valóban hatalmas forrásanyagot sikerült előkeríteni, azonban az akkori cenzúra szigora sokáig késleltette a kötetek publikálását. Így az első kötet csak 1977-ben jelent meg, amikor a főszerkesztést Ştefan Pascu vette át Victor Cheresteşiu professzortól, aki valójában éveken keresztül vezette a kutatásokat. A forráskötetek közzététele lelassult, de így is immár hét kötet jelent meg, amelyek nagy segítségére vannak az 1848–49-es erdélyi események kutatóinak. Kutatásaim nem rekedtek meg 1848–49-nél, hanem kiterjedtek a dualizmus korára is, különösen az agrártörténet és az ipartörténet területén végeztem feltárásokat, publikáltam tanulmányokat, A falu, város, civilizáció című kötetben (1987), majd A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély c. tanulmánykötetemben ( 1997). A székelység története mindig is foglalkoztatott, de tanulmányok és könyvek írására a diktatúra idején nem kerülhetett sor. Viszont az 1989-es fordulat után, amikor a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen meghívott előadóként A székelység története című kurzust meghirdettem, megszületett az elhatározásom is, hogy ebből könyvet fogok írni. Ez később megvalósult, amennyiben két kötetem jelent meg, nevezetesen A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig (2009), illetve ennek a második, bővített kiadása A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig (2013). Célul tűztem ki, hogy megpró- bálom nyomon követni a forrásokban azt a kérdést: milyen tényezőknek volt nagy szerepe abban, hogy a székelység meg tudta őrizni az ősi szállásterületét az egész történelem folyamán. Meggyőződtem a korábbi kiváló történészek munkái s az általam feltárt adatok alapján arról, hogy a székely történelem értelmező kulcsa a katonai funkció, mert ezáltal őrizhette meg hosszú időn át archaikus nemzetségi társadalmát, juthatott belső autonómiához és szabadságjogokhoz. Ennek során figyeltem fel arra, hogy a sajátos székely történelemben milyen fontos, majdnem meghatározó jelentősége volt a különálló székely jognak és annak a sajátos földtulajdonnak, amelyet „székely örökség” néven tart számon a történelem. Ugyanis ez a tulajdonforma nem állt függésben a királyi joggal, tehát nem volt adományozható és elkobozható sem. Ezért a feudalizmus csak későn, 1562 után terjedt el, s a székelység többsége megőrizhette személyi szabadságát.
– Több évtizedes történészi pályafutása alatt voltak-e nehéz pillanatok, szembesült-e kilátástalan helyzetekkel? Emlékszik-e valamilyen különösebb, maradandóbb szakmai elégtételre?
- Nehéz éveket éltünk át, különösen a diktatúra idején. Eszembe jut az egyik különösen kínos és nehéz eset, amikor az intézet igazgatója magához kéretett és bejelentette, hogy felsőbb pártutasításra írásban kell állást foglalnom az akkor Magyarországon megjelent három kötetes Erdély története ellen. Ezt már az első pillanatra elfogadhatatlannak tartottam, de nem volt könnyű visszautasítani a felszólítást, hiszen az esetleg az állásomba kerülhetett volna. Volt akkor egy orvos-pszichológus barátom, akitől tanácsot és segítséget kértem. Ő elkísért az egyetemi poliklinikára és elintézte azt, hogy egy időre beutaljanak ide. Ezzel tulajdonképpen megoldottam a kérdést. De ehhez még hozzátartozik – és érdekes is –, hogy amikor visszamentem az intézetbe, a folyosón találkoztam az igazgatóval, aki mintegy tudomásul véve a „megoldásomat”, azt mondta: „Ai rezolvat problema.” És nem lett következménye. Hogy nagy örömeim mikor voltak, erre több alkalom is akadt a családi örömökön túl. Talán az egyik legnagyobb elégtételt akkor éreztem, amikor 1978-ban megjelent a Háromszék önvédelmi harca c. kötetem, amelynek megjelenését nem is remélhettem volna. Mind szakmai, mind közönségsikere is volt több kötetemnek, így az 1848-ról írt munkáimnak, valamint a Falu, város, civilizáció c. kötetemnek. És igen jól fogadta a szélesebb olvasóközönség A székelység rövid története c. két kiadást megért munkámat is. Sokszor találkoztam olvasóimmal a kötetek bemutatása alkalmával, amelyek mindig nagy örömet szereztek. – Ha visszatekint eddigi életművére, a Rákóczi-korszak kutatásán kívül volt-e esetleg olyan téma, amivel nagyon szeretett volna foglalkozni, de az sehogy nem jött össze…?
– A székelység történetét kutatva rá kellett jönnöm, mint másoknak is, hogy számos alapkérdése a székely múltnak még feltáratlan, megoldatlan. Ilyen például az eredetkérdés mellett a letelepedés története. Utóbbi kérdéssel kapcsolatban, Erdővidék történetét kutatva hipotézisként felvetettem, hogy a Telegdi, illetve Sepsi székely nemzetség közt a megtelepedés idején a határt a Bacon–Barót patak folyása mentén jelölték ki. Ezzel tovább léptem elődeink azon nézeténél, hogy a két patak a Sepsi, illetve Udvarhelyszék határát képezte, azért keletkezett két kis szék az amúgy is kis medencében. Tehát nem a későbbi két szék közti határt képezte a két patak, hanem már korábban a két nemzetségi szervezet így telepedett le. Ez ugyan nem talált még általánosan elfogadásra, de valószínű, hogy további és elmélyültebb kutatással pontosítani lehetne-kellene ezt a kérdést, amely hozzájárulhatna az egész Székelyföld településtörténetének tisztázásához.
– Végezetül milyen tanácsokkal „tarisznyálná fel” a pályakezdő történészeket, a szakma fiatalabb képviselőit, az ifjú nemzedéket?
– Általában nem szokás konkrét tanácsokat adni az utánunk következő nemzedékeknek, de kérdésedre mégis azt tudnám ajánlani a fiataloknak, hogy vezessenek naplót, mert később nagy hasznára válhat mindenkinek, elsősorban magának a napló vezetőjének. Emellett szíves figyelmükbe ajánlanám azt is, hogy ne csak a szakmának írjanak, hanem gondoljanak a szélesebb olvasóközönségre is, és ne vessék meg a népszerűsítő műfajokat se.
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)

Valós reformok ellenében támogatja Románia Moldovát
Románia „határozott támogatója” marad Moldova Köztársaság európai integrációs törekvéseinek, de ennek a hozzáállásnak a feltétele az is, hogy a kisinyovi hatóságok valós politikai akaratot tanúsítsanak a jogállam alapelveinek betartására és az európai uniós egyezményeknek megfelelő reformok folytatására – jelentette ki tegnap Klaus Johannis államfő a Bukarestbe akkreditált nagykövetek éves értekezletén. Moldova parlamentje szerdán bizalmat szavazott az EU-barát pártszövetséghez tartó Pavel Filip miniszterelnök új kormányának, és elfogadta annak programját. A szavazás előtt az oroszbarát ellenzéki pártok szervezésében tüntetés kezdődött a parlament előtt, amelynek résztvevői megpróbálták megakadályozni a voksolást.
Az európai partnereknek be kell tartaniuk a Moldovával szemben felvállalt kötelezettségeket, illetve a jogállamiság megalapozásában elért eredmények függvényében ki kell majd terjeszteniük ezeket – hangsúlyozta csütörtöki beszédében Klaus Johannis, kijelentve azt is, hogy Románia támogatja Moldovát a demokratikus fejlődés útján. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar Kultúra Napja: „Jó nekünk a régi himnusz…”
Teltházas rendezvénnyel ünnepelték szerdán este a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség dísztermében a Magyar Kultúra Napját. Köszöntőjében Fábián Mária elnök rámutatott arra, hogy az ilyen rendezvények által sikerül nagyobb figyelmet szentelni hagyományainknak, gyökereinknek, megerősítjük nemzeti tudatunkat és továbbadjuk értékeinket.
Kovács Sándor főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy január 22-e nemzeti imánk, a Himnusz születésnapja, így a rendezvénnyel egyben Kölcsey Ferenc előtt is tisztelgünk, aki 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz szövegének megírását. Ez Kölcsey hazafias költészetének legnagyobb remeke, amelyet 1844-ben zenésítettek meg pályázat keretében – azt a Nemzeti Színház akkori karmestere, Erkel Ferenc nyerte meg. Az idén 193 éves Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Oktatás – Hangtechnikusi képzés 15 milliós befektetéssel
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári Kara közel 15 millió forintos befektetést eszközölt azért, hogy a Romániában hiányszakmának minősülő hangtechnikusi képzést elindíthassa – hangzott el tegnap, az egyetem Tordai úti épületében megtartott sajtóbeszélgetésen.
Érdekesség, hogy a jelentkezőket a jövő héten várják, a képzés pedig – amely 580 tanórát jelent, s azokat tömbösítve, hétvégén tartják magyarországi és belföldi szakemberek – februárban kezdődik, és a továbbiakban is a naptári évhez igazodik, tehát jövőre is télen indul. Összesen 12 térítéses helyet hirdetnek meg, a közeljövőben pedig egy hangmérnöki szak létrehozását is tervezik.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)

Több előkészítő osztály, kevesebb kilencedik
Valentin Cuibus főtanfelügyelő tegnap bejelentette: a 2016/2017-es tanévben Kolozs megyében 261 előkészítő osztály fog működni 5950 gyerekkel, ez 3 osztállyal több, mint tavaly. A gyereklétszám Dés és Szamosújvár környékén nőtt, míg Kolozsváron csökkent. A főtanfelügyelő elmondta: a február végén kezdődő beiratkozás nem hoz jelentős változást, ami a kritériumokat illeti, így ismét megismétlődhet az a tavalyi helyzet, amikor a szülők ideiglenes tartózkodási engedélye („flotant”) – amelynek köszönhetően gyereküket belvárosi iskolába írathatták – egyben egy élelmiszerüzlet székhelye volt…
A jelenlegi nyolcadikosok száma viszont majdnem 200-zal kevesebb a tavalyinál – emiatt 196 helyett csak 187 kilencedik osztályt hirdetnek meg: 83 elméleti (46%), 81 technológiai (43,31%) és 23 másféle (művészeti, sport, tanítóképző stb.) kilencedik osztály lesz. Másfelől, megyeszerte több mint ötven esetben a tanügyi törvény által előírt minimális létszám (12 fő) alatt indítanak osztályt, ezek közül 34 magyar.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)

Kész a tervlajstrom a Sapientián
Hangtechnikusképzést indít február 12-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara, ugyanakkor az egyetem elkészítette a 2016/2017-es tanévre szóló felvételi tájékoztatóját, és a tervek szerint mintegy ötezer diáknak mutatják be a felsőoktatási intézmény kínálatát – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a kolozsvári kar vezetői.
Tonk Márton dékán elmondta: a következő tanévben négy helyszínen – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön –, összesen ezer helyet hirdetnek meg alapképzésre és további háromszázat mesterképzőre jelentkezők számára.
Ami az oktatási kínálatot illeti, a felhozatal nem sokat változik: ugyanazok a szakok indulnak a következő tanévben is, az újdonságot a környezetvédelem és monitoring mesterképző jelenti. A dékán ugyanakkor elmondta, megemelik az ösztöndíjak összegét, ezt a lépést az infláció indokolja. Az érdemösztöndíj havi 230 lejről 300-ra, a tanulmányi ösztöndíj 170-ről 220-ra, míg a szociális ösztöndíj 140-ről 180 lejre emelkedik. A tandíjak mértéke ugyanakkor változatlan marad. A részletekről az egyetem honlapján is lehet tájékozódni. A dékán bejelentette: az egyetem részt vesz a hétvégi budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol oktatási kínálatát népszerűsítik. 
Tonk Márton hozzáfűzte, a hangtechnikusképzés régi terve az egyetemnek, hiszen ezt a területet eddig nem fedte le a romániai oktatási kínálat. Mint mondta, a felnőttképzést annak köszönhetően tudják elindítani, hogy pályázati úton támogatást nyertek el erre a célra a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványa (PADOC) révén.
Az egyetem médiakarát képviselő Fazekas Áron elmondta: a két féléves képzésre összesen 12 főt várnak, a tandíj 580 euróba kerül. Mint részletezte, szeretnének minőségi oktatást biztosítani, ezért meghívták Takács Lászlót, a Hobo Blues Band, illetve Dézsi László a Beatrice zenekar hangmérnökét és Varga Tibort az MTVA-tól, aki két nyári olimpia helyszíniközvetítő-stúdióját tervezte.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

DNA-razzia a marosvásárhelyi városházán
Házkutatást tartottak a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai csütörtök délelőtt, korrupciós ügyek bizonyítékai után keresve.
Városházi forrásokból kiderült, a reggeli órákban jelentek meg a DNA marosvásárhelyi ügyészei, és a városi főépítész, illetve a műszaki igazgatóság beruházási szolgálatának irodáitól kértek el ügyiratcsomókat, olyanokat, amelyek a Contrascom Benţa, a Romgaz és a Gascop kereskedelmi társaságokat érintő tevékenységet jóváhagyó iratokat tartalmaztak.
Az Agerpres hírügynökség arról számolt be, hogy házkutatásokat tartottak más kereskedelmi társaságoknál és magánszemélyek lakásain is. Ugyancsak hírügynökségi értesülés, miszerint a kutatást végzőket az érdekelte, hogy a Romgaz milyen alapon végzett munkálatot a Belvedere lakótelepen vezetékek átirányítása, nyomvonalának megváltoztatása érdekében. Az Agerpres szerint fennáll a gyanú, hogy a Romgaz Országos Földgáztársaság beruházási tervében nem szerepeltek ezek a munkálatok.
A polgármesteri hivatal csütörtökön délelőtt kibocsátott közleményében igazolja, hogy a már említett irodáktól kérték ki azokat az iratokat, amelyek a fenti társaságok tevékenységével kapcsolatosak.
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)

Magyar jogi harc
Dicséretes és példaértékű a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) kezdeményezése, amellyel jogi síkra tereli a kétnyelvűségért folytatott küzdelmet.
És pert indít Nagyvárad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti román többségű önkormányzata ellen, amiért azok figyelmen kívül hagyják a kisebbségi jogokat rögzítő román törvényeket, illetve a Bukarest által ratifikált nemzetközi egyezményeket is, és nem hajlandóak a magyar közösség anyanyelvén is feltüntetni az utcaneveket.
Hiszen a feliratok a konkrét haszon mellett szimbolikus jelentőséggel is bírnak, azt jelzik, hogy egyenrangú félként ismerik el az illető települések magyar közösségét. Nem véletlen, hogy sok román önkormányzati illetékes ódzkodik ettől – hiszen úgy értékeli, hogy a magyar feliratok kétségbe vonnák az amúgy fiktív nemzetállamiságot, amelyet a magyar nyelvi jogok ellenzői úgy értelmeznek, hogy csakis a román anyanyelvűeknek áll jogában az anyanyelvhasználat, másnak nem, függetlenül attól, hogy olyan közösségről van szó, amelynek tagjai ezer éve az adott vidéken élnek.
Ugyanakkor arra is oda kell figyelni, hogy egyes településeken kihelyeznek ugyan magyar feliratokat is – ezek célja azonban éppen hogy a valós kétnyelvűség hiányának elkendőzése. Mert hiába írja ékes magyar nyelven a különböző intézményekben például Nagyváradon, hogy Anyakönyvi hivatal vagy – amúgy hibásan – hogy Személyi adat és lakcím nyilvántartó, ha amúgy az illető hivatalokban még nagyítóval sem igazán találni olyan hivatalnokot, aki legalább alapfokon beszélné a magyar nyelvet, vagy azt tudná, hogy egy magyarnak melyik a kereszt- és melyik a családneve.
A kétnyelvű utcatáblák miatti, szimbolikusnak is tekinthető küzdelem mellett tehát arra is oda kellene figyelni, hogy az illető önkormányzatok ne bújhassanak ki a gyakorlati anyanyelvhasználat biztosításának kötelezettsége alól sem. Ehhez persze az is szükséges, hogy a magyarokban is fölkeltsék, illetve ébren tartsák az igényt arra, hogy öntudatos polgárként fellépve kiköveteljék, hogy az anyanyelvhasználat terén biztosítsák számukra a románokéval azonos elbánást.
Hiszen csak az a jog ér valamit, amivel rendszeresen és következetesen élünk is.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Védtelenek a csecsemők
Oltóanyagot ígért a minisztérium 
Háromszéken is feszülten várják, hogy az egészségügyi minisztérium beváltsa a honlapján nemrég közzétett ígéretet, ugyanis már november óta komoly hiányosságok vannak babaoltások terén. A tájékoztatás szerint ennek a szükségállapotnak – országos szinten – a jövő hét folyamán véget vetnek.
Az egészségügyi minisztérium honlapján arról biztosít, hogy sikerült az oltásokat forgalmazó cég képviselőivel egyezséget kötni, és tervek szerint egy hét múlva már több mint 100 ezer dózist – egyéves korig beadandó oltóanyagot – juttatnak el a megyei egészségügyi igazgatóságokhoz.
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szakemberei egyelőre még nem kaptak hivatalos átiratot ez ügyben, és véleményük szerint a leosztás sokkal időigényesebb, így tarthatatlan az egy hét, ám a bepótlás szempontjából az is megfelelő lenne, ha legalább január végéig sikerülne szétosztani a dózisokat.
– Országos hiányról beszélünk. Nálunk november óta tart a hiányállapot a kettő-, négy- és a tizenegy hónapos babáknál. Mi is értesültünk az importról. Végre bepótolhatjuk az elmaradt hónapokat. A védőoltás hatféle betegség ellen nyújt védelmet (diftéria, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, agyhártyagyulladás és sárgaság) – magyarázta dr. Şereş Lucia, a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke.
Elmondása szerint egyes szülők fel sem fogják a veszélyt, mi több, akadnak, akik abban az esetben is ellenzik az oltást, ha van dózis.
– Arra hivatkoznak, hogy ezek a betegségek nem aktuálisak, nincs ilyen járvány. Mifelénk éppen azért nem gyakoriak ezek a nyavalyák, mert a lakosság be van oltva. Ennek ellenére külföldről (Ukrajnából, Törökországból) bejöhet például a gyermekbénulást okozó vírus. Ha legalább február elejéig megjönnének az előbb említett dózisok, akkor még időben bepótolhatnánk, beadhatnánk annak a pár ezer gyermeknek, akik ez idő tájt születtek – összegezett. 
(tt) Krónika (Kolozsvár)

A Magyar Kultúra Napjára
Otthon és úton levés közepette zajlik az ember élete. Jó esetben belső döntések eredménye ez is, az is, minthogy belső szükséglet az otthonra találás, de az elindulás és az ismeretlennel való találkozás is. Jómagam az ismerős ismeretlent szoktam keresni, éreznem kell ugyanis – bárhol legyek is – az otthonosság bizonyos fokát. Ha például a nyelvi közeg idegen is, az épített környezet s egy ismerős emberi mentalitás az otthonosság érzését képes kelteni bennem. Ezt pedig az európai keresztény kultúrtáj térségeit járva érzékelem. Az égre kiáltó kevélység modernkori Bábel-tornyai helyett katedrálisok, templomok és -tornyok – mindenekelőtt a gótika és reneszánsz – megszabta városkép köti le figyelmem, kissé régies terek és utcák, valamint kávéházi hangulat, könyvesüzletek és galériák teszik, hogy otthonosan érezzem magam.
Bizonyos mértékben ez számomra is – hogy Arany Jánost idézzem – mind tükör; saját magát, illetve saját kulturális örökségét jobban megértheti az ember ilyen találkozások által. Érezheti, közös gyökerekből táplálkozott a magyar és európai kultúra, s kölcsönös volt a hatás közöttük. De egy egészen friss élménnyel napjaink hasonló folyamataira is utalhatnék. Mondhatni lázba hozott, mikor a tavalyi év októberében a kis tárlatlátogató „csoporttal”, feleségemmel és lányommal San Marinóban találkozhattam egy Párizsban élő kortárs magyar képzőművész, Molnár Antal/Anton Molnár festményeivel. A Nyugaton és Távol-Keleten egyaránt elismert alkotó a magyar örökségét, sőt erdélyi jegyeket és karaktereket is bőséggel közvetíti új-realistának mondható stílusú, eredeti látásmódot tükröző, rendkívüli hatású képein.
Bizonyítva érezhettem e tárlaton, egy ilyen karriert befutott művész sem egyoldalúan – úgymond – „világ-festő.” Arany János, aki maga is a világirodalom klasszikusait szólaltatta meg anyanyelvünkön, határozottan foglalt állást – mintegy a kozmopolita eszméket valló művésztípussal vitázva – minden érték mellett, mi magyarságához kapcsolta, s kimondta azt is, hogy a nagy művész nemzeti hovatartozását vállalva alkothat jelentős értékeket az egyetemes kultúra számára. Másrészt meg újabb bizonyság volt ez az őszi találkozás számomra arra, hogy az otthonosság érzésének időtálló alapját kinek-kinek a saját kultúrája jelentheti.
Borcsa János. Krónika (Kolozsvár)

Péter Kinga, az édesanya
Kötelesség, felelősség, bizalom 
Péter Kinga tanítónő neve az évek során összefonódott a Gyermekszínjátszó Találkozóval, hiszen az ő ötlete és kitartó munkája nyomán jött létre a rendezvény, amelyet immár nemcsak megyei, hanem országos szinten is megszerveznek. Az oktatás mellett önkéntes munkát végez, és neveli két gyerekét: a 8 éves Ábelt és a 12 éves Bíborkát. A pedagógussal a gyereknevelésről és a családról beszélgettünk.
– Szívesen vállaltam gyerekeim születése előtt is sokoldalú tevékenységeket, mindig pörgött körülöttem az élet. A gyerekvállalással tartalmasabb lett az életem, akkor már az vezérelt, hogy velük és értük tegyek mindent. Ha olyan tevékenység volt, hogy gyerekeim nem vehettek részt benne, akkor volt segítségem. Szerető családot tudhatok magam mellett, akik segítsége nélkül sokszor nem boldogultam volna. Feleségként csak úgy lehetett helytállni, hogy magam mellett tudhattam a férjemet, egy közös cél vezérelt. A Máltai Szeretetszolgálat tevékenységeibe 5 éve kapcsolódtunk be, mert szívesen részt vettünk a szükségben élők, öregek, betegek megsegítésében. Tanítóként örömöm lelem a mindennapi munkámban, mert a tanítványaimmal sikeresen dolgozom, nap mint nap sok szeretetet kapok tőlük – magyarázza Péter Kinga.
Gyerekeit olyan pedagógusok tanították és tanítják, akikkel nem megterhelő a tanulás. 
– A kisfiam tanító nénije rendszeresen tájékoztat a fejlődéséről, nehézségekről, felmerülő problémákról, de a sikereiről is. Ábel érdeklődő, kísérleteket végző kisfiú, és ezek bemutatására az osztályban is teret kap. A lányom osztályfőnöke nagy figyelemmel kíséri az ötödikeseit, és rendszeresen megbeszéljük, hogyan élik meg az ötödikes kihívásokat – tette hozzá.
Nem a jegy a legfontosabb
– Számomra az fontos, hogy a gyerekem tegyen meg minden tőle telhetőt a feladat elvégzésében. A pillanatnyi minősítés nem az ő értékét minősíti, hanem az adott tananyag elsajátított szintjét. Nem a minősítés a legfontosabb, de megbeszéljük, mit tehetett volna, hogy jobban teljesítsen – mondta az édesanya.
A gyerekek lassan kamaszodó, lázadó korba érnek, így a nézeteltérések is kialakulnak. A felmerülő gondokat megbeszélik, és igyekeznek mindenki számára megfelelő megoldást találni. 
– Mindennek a beszélgetés az alapja. Vannak nézeteltérések, de leülünk, és olyan döntést hozunk, amely az én nevelési elveimnek is megfelel, de az ő kéréseik is teljesülnek a helyzettől függően. Büntetést nem alkalmazok, általában megbeszéljük, mit kellett volna tegyenek, hogy elkerüljék az adott  helyzetet. 
Vannak íratlan szabályok
– Az étkezéshez mindig együtt ülünk asztalhoz, a hétköznapokon is. Tiszteljük a családtagok jeles napjait (szülinap, névnap), és együtt ünnepelünk nagy családi körben szüleinkkel és testvérem családjával, barátainkkal. Iskolaidőben van egy mindennapi ritmusunk, amikor mindenki tudja, mi a dolga, szünidőben pedig sok időt töltünk együtt, táborozunk, kirándulunk. Mindenben közösen hozzuk meg a döntést, a gyerekek is részt vesznek a szabadidő megtervezésében.
– Alapvető a bátorítás és a biztatás, a dicséret, az odafigyelés, valamint az, hogy pozitívan támogassuk a problémáikban. Fontos számomra, hogy meghallgassam, mi történt vele aznap, mi tetszett, vagy mi volt a legjobb. Szeretek velük együtt lenni szabadidejükben, együtt játszani, bár iskolaidőben ez sokszor lehetetlen időhiány miatt. Fontos számomra a család, pontosság, becsületesség, az udvarias viselkedés és a vallásos nevelés is. Lényeges, hogy segítsünk másoknak, ahelyett hogy törtetünk. 
– Útravaló a gyerekeim számára a kötelesség, felelősség, tisztelet, bizalom. Az értékek felismerése és megbecsülése, az önfegyelem és annak tudatos megőrzése. Mindenekelőtt a család fontossága, ahol bármilyen helyzetben támogatásra, megértésre találnak. Úgy gondolom, hogy Isten áldása a mai világban, hogy feleség és anya lehetek, szerető család vesz körül, ahol békességben élhetek – összegzett Péter Kinga. 
Némethi Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyek csatasorban
Történelmi előadás az első világháborúról 
Vasszékelyek, a császári és királyi 82. gyalogezred az első világháborúban címmel tartott izgalmas előadást Baróton Nagy József gyergyóremetei történész. Csaknem kétórás előadásában részletesen taglalta az előzményeket, vázolta a csatába vonuló seregek szerkezeti felépítését, egy-egy nagy csata lefolyását, végül a háború utolsó fejezetének történéseit.
Térképek segítségével mutatta be az Osztrák-Magyar Monarchia katonai kerületeit, részletezve a XII. katonai kerület szerkezetét, amelyhez a történelmi Erdély is tartozott. Bővebben beszélt a híres 82. gyalogezredről, amelynek tulajdonosa báró Ludwig Schwitzer von Bayersheim gyalogsági tábornok volt, parancsnoka pedig Fülekkelecsényi Szende Ferenc, s amely az egyetlen, többségében magyarokból, vagyis székelyekből álló ezred volt. Ugyanis Csík és Udvarhely vármegyék tartoztak kiegészítési területéhez, azaz innen verbuválták bele a bakákat.
A történész szerint ez az ezred egészen a háború végéig derekasan helytállt, egyike volt a legmegbízhatóbbaknak, katonái gyakorlatilag a végletekig harcoltak. Hogy az Osztrák-Magyar Monarchia végül is vesztesen került ki a háborúból, nem rajtuk múlott – mondta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tarol az Előretolt Helyőrség
Díj OJD-nek és György Attilának 
Több irodalmi díj átadását is január 22-ére, a Magyar Kultúra Napjára rögzítették, így ma két erdélyi szerző is fontos kitüntetést vehet át. Mindketten az Előretolt Helyőrség nevű csoportosulás oszlopos tagjai.
Orbán János Dénes költő, író veheti át jövő pénteken a Bárka irodalmi folyóirat Bárka-díját a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházban. A jelenleg Budapesten élő Orbán János Dénes nemcsak humoros gyerekverseket, felnőtteknek szóló, humoros elbeszélést, regényrészletet közölt a lapban, de a békéscsabai Jókai Színház és a Bárka által meghirdetett drámapályázat egyik nyertese is volt Szabadság, kolbász, szerelem című munkájával, amelyet októberben felolvasó-színházi keretek között be is mutattak a teátrumban.
György Attila írónak, a Székelyföld szerkesztőjének adják át ma a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton. Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bolyongás és siker
Rövidfilm az Osonóról 
A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány és az E.R.SZ.I. Egyesület támogatásával készült el tavaly decemberben az a rövidfilm, ami a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyről szól. Részletekről érdeklődtünk.
Nagy Krisztina, a rövidfilm kezdeményezője, szerkesztője érdeklődésünkre kifejtette, elsősorban a társulat iránti tisztelet vezérelte abban, hogy előrukkoljon a filmalkotással.
– A Bolyongás egy, az Osonó által játszott darab címe, ami jellemző a társulatra is, hiszen folyton úton vannak, a nagyvilágban bolyonganak, ugyanakkor pályájukat sikerek övezik. A rövidfilm bepillantást enged a sikerek mögé is, kulisszatitokként lepleződik le például a támogatások hiánya (ezt Fazakas Misi rendező, társulatvezető a riportban ki is fejti, hogy fenntartásuknak csupán 3%-át fedezik a megyei, városi önkormányzatok). Az Osonó fiatal tehetségeket karol fel (akik utólag, az iskolai tanulmányok befejezésével elkerülnek a társulattól), így folyamatosan toborozzák az „új erőket”. Örömben üröm – erre a rövidfilm is utal –, hogy a fiatalokban (nagy általánosságban) egyre kevesebb a kitartás, a munkabírás – részletezte Nagy Krisztina.
Az operatőri és vágási munkálatokat Mucha Oszkár, a társulat oszlopos tagja végezte (aki autodidakta módon sajátította el ezt a szakmát). Az alkotók igyekeztek Fazakas Misi és néhány színtársulati tag nyilatkozatából a leglényegesebb mondatokat kiemelni. Az inkább portréfilm kategóriába sorolható alkotásnak színházi előadás hangulata van.
– A film bizonyítja, hogy vannak még olyan emberek, csoportok, akik nem csupán a hirtelen bizonyítási kényszer miatt alkotnak, hanem hosszú évek folyamán, munkával újulnak, mindig aktuális, a kedélyeket borzoló témákat feszegetnek, illetve sikeresek – összegezett a film szerkesztője.
Az alkotás megtekinthető a Youtube-on „Bolyongás és siker” címszó alatt.
Tinca Teddy. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA - RENDHAGYÓ TÁRLATVEZETÉS
Marosvásárhely - Kultúrpalota
A Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó Szépirodalmi Folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Színművészeti egyetem közös ünnepi eseményt szervez A magyar kultúra napja alkalmából. A rendezvényre 2016. január 22-én 14 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Kultúrpalota III. emeletén található Klasszikus Magyar Művészeti Galériában. Az ünnepi beszédeket követően a legjobb magyar festők hagyatéka ezúttal rendhagyó tárlatvezetésen kerül bemutatásra a képzőművészet, zene-, irodalom- és táncművészetekkel összekapcsolva. A szervezők szeretettel várják a kedves közönséget, a kulturális intézmények és szervezetek képviselőit, képzőművészeket és előadóművészeket egyaránt.
(Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy A magyar kultúra napján a Maros Művészegyüttes délután 18 órától nyitja meg a „ KIBÉDI FARSANGI JÁTÉKOK” – Bálint Zsigmond és Barabási Attila Csaba fotókiállítását, amelyet a Maros Művészegyüttes „ ITT A FARSANG, ÁLL A BÁL „ című előadásának bemutatója követ.) Transindex.ro

Felemás királyhágómelléki részvét
A Kolozsváron tegnap örök nyugalomra helyezett Tőkés István a romániai magyar református egyház kiemelkedő személyisége volt, végtisztességben mégis némileg felemás módon részesült.
A temetési szertartáson részt vevőknek feltűnhetett, hogy az egy évszázados gazdag életút végén elbúcsúztatott teológus koporsója körül jobbára csak az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) képviselői álltak, a másik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) vezetősége testületileg távol maradt. 
Annak ellenére, hogy a két kerület közös protestáns teológiai intézetének tíz esztendőn át volt tanára a megboldogult, 1983-as kényszernyugdíjazásáig az újszövetségi tanszéken tanított. Dr. Tőkés István teológiai professzor több mint négy évtizeden át volt egyik elöljárója az EREK-nek, egy évtizeden át a főjegyzői (püspökhelyettesi) tisztséget is betöltötte az egyházkerületben, püspök csak politikai megfontolásból nem lehetett a nacionálkommunista diktatúrában. Fia, Tőkés László két évtizeden át állt a KREK élén választott püspökként. Helyettese, Csűry István az ő utódaként tölti be jelenleg a püspöki tisztséget Nagyváradon.
A magyar miniszterelnök mellett jeles egyházi vezetők és személyiségek vettek részt Tőkés István temetésén, a Farkas utcai református templomban Pap Géza előző erdélyi püspök hirdetett igét, több búcsúbeszéd is elhangzott, köztük a római katolikus egyház képviselőjéé is. A Királyhágó-melléken szolgáló vagy szolgált lelkipásztorok közül többen magánemberekként vettek részt a szertartáson, az egyházkerület vezetőségét csupán egy világi személy (Antal János külügyi előadótanácsos) és egy koszorú képviselte. itthon.ma//erdelyorszag

Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt
Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt pénteken, a magyar kultúra napján. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez.
Fórizs Zoltán főszervező, a Nemzeti Kreatív Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: 1028 iskola csatlakozott a felhíváshoz, így az interneten keresztül több tízezren szavaltak közösen.
A szavalatot Jordán Tamás színész, színházigazgató vezényelte, a szarvasi Cervinus Teátrumban 440 gyerek zengte a verseket. Az általános iskolások a Himnusz első versszakát és a Nemzeti dalt mondták el. Idén a legkisebbek, az óvodások is csatlakoztak a rendezvényhez, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét adták elő.
A nemzeti szavalás után mások mellett Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára átadta a díjakat a tavalyi rendezvényhez csatlakozó, s a versmondásról készült videókat a YouTube portálra feltöltő iskoláknak.
A legnézettebb felvétel 2015-ben az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumé volt, az ő videójukat 1900-an tekintették meg. A legnézettebb határon túli szavalatot a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium töltötte fel (1300 megtekintés).
Kreatív alkotás díjat kapott a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, a Balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola és a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum. Kreatív alkotások különdíjban részesültek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola, valamint a pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola diákjai.
A támogatók felajánlásai révén az iskolák könyvcsomagokat, táblagépeket, digitális kamerákat és digitális filmvágó programokat kaptak, egy felajánlás révén pedig a nyertes osztálykirándulás keretében részt vehet a Samsung üzemében egy gyárlátogatáson. A programhoz az interneten keresztül csatlakozó iskolák szavalataikat idén is feltölthetik a portálra, a videókra január 23-tól lehet szavazni – hívta fel a figyelmet Fórizs Zoltán.
Az Együtt szaval a nemzet elnevezésű programot 2014. január 22-én indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányítása mellett. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A kezdeményezés ezen túl azt is célozza, hogy egyre több iskola építse ki saját iskolai márkacsatornáját, amelyet a diákok rendszeresen különböző művészeti témák feldolgozására, saját kreatív filmtartalmak létrehozására használnak.
MTI. Székelyhon.ro

Látványos zenés-táncos barangolás a Kárpát-medencében
Hágókon innen és túl - Megidézett Kárpátalja című előadásával lépett fel Szatmárémetiben, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében a budapesti Magyar Állami Népi Együttes. Dinamikus és magával ragadó produkciójuk sokak számára emlékezetes marad - a közönség tátott szájjal nézte a színpadi színes, ritmusra lépő és pördülő forgatagot.
Kovács Emil Lajos festészeti kiállítását követően pénteken 19 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében folytatódott a Magyar Kultúra Hete programsorozat.
A közönséget a főszervező Ady Endre Társaság elnöke, Tóth-Páll Miklós köszöntötte. A folytatásban Sárándi Annamária szavalta el Fényi István Egycsillagú égbolt című költeményét, melynek címe egyben a rendezvénysorozat mottója is.
Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület néptáncának és népzenéjének mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása. A MÁNE színpadi formában jeleníti meg a hagyományokhoz kötődő valamennyi műfajt: a historikus zenét, az autentikus népzenét és néptáncot, a dramatikus játékot, a hagyományos elemekből építkező világzenét és látványszínházat, valamint a táncházmozgalom valamennyi kortárs művészeti értékét. A színpompás, gazdag repertoár az együttest a világ legtöbbet utazó együtteseinek rangjára emelte: hat évtizedes fennállása alatt  a világ 50 országának színpadain lépett fel, és több mint 8 millió néző elismerését vívta ki.
Pénteken pedig a szatmári közönséget bűvölték el, a nézők pedig állva tapsolva köszönték meg a táncosoknak és zenészeknek a remek előadát.
A Magyar Állami Népi Együttes péntek esti előadásában a magyar színpadi néptáncművészet történetében rendhagyó módon egy antológia keretében mutatták be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók, sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság. szatmar.ro

Kovács Emil Lajos kiállításával kezdődött a Magyar Kultúra Hete
Péntek délután a Szakszervezetek Művelődési Házának előterében megkezdődött a Magyar Kultúra Hete programsorozat, méghozzá Kovács Emil Lajos kiállításával. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is.
A Szatmárnémetiben 1967-ben született festőművész pályáját Laczkó Tekla színművész mutatta be és méltatta. Ebből megtudhattuk, hogy a művész az Északi Színház díszletfestőjeként is emlékezeteset alkotott az elmúlt években, sokszínűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megyei kórházban művészetterapeutaként autista gyerekekkel is foglalkozik.
Kovács Emil Lajos elmondta, elsősorban Szatmárral kapcsolatos alkotásait állította ki a tárlaton, „amelyek realistáknak tűnnek, ám szimbólumokkal vannak teli". A művész a hagyomány, a kultúra és a civilizáció kapcsolatát boncolgatva a Tízparancsolat negyedik parancsát hívta segítségül. „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad te néked. Atyánk és anyánk és őseink egyben saját hagyományaikat is jelentik, tehát ahhoz, hogy meg tudjunk maradni a földön, tisztelnünk kell hagyományainkat", fogalmazott. Szerinte a civilizáció azt jelenti, hogy meg tudjuk élni kultúránkat.
Tóth-Pál Miklós, a Magyar Kultúra Hetének atyja, főszervezője korunk legnagyobb betegségének a közönyt nevezve arra figyelmeztetett, hogy nemzeti kultúránkról való lemondás Istentagadással ér fel. Beszédében Kossuth Lajost és Antoine de Saint-Exupéry-t idézte. Előbbi szerint döntéseinket ésszel kell meghoznunk, de csak miután azt átszűrte a szívünk, utóbbi meggyőződése szerint pedig csakis szívével lát igazán az ember. „Éppen ezért azt kívánom mindenkinek, hogy a Magyar Kultúra Hete alatt próbáljon meg megtisztulni, szórakozva és sírva áldozzon csodálatos kultúránknak. szatmar.ro

Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat
Átadták az irodalom, képzőművészet és előadóművészet kategóriákban az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat pénteken, Kolozsváron. Az idei életműdíjjal Egyed Ákos történész több évtizedes munkásságát méltatták a Sétatéri Kaszinóban tartott gálán, a magyar kultúra napján.
Az erdélyi magyarság számára kultúrája megőrzése és gyarapítása létkérdés, ha el akarnák venni magyarságunkat, elég volna elvenni kultúránkat – fogalmazott beszédében Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint fel kell tenni a kérdést, egészen pontosan mi az erdélyi magyar kultúra? A választ egy végtelen oldalszámú katalógus adná, amelyben íróink, festőink, táncaink, sajátos szavaink mind benne volnának, de még akkor sem biztos, hogy teljes lenne a katalógus. Mindezt azonban összeköti a magyar nyelv, amely kultúránk alapja, tette hozzá.
Az erdélyi magyar kultúra sajátos, mert a helyzetünk is az. A kisebbségi lét alapvetően védekező lét, ha nem védekezünk, elveszünk, mondta a politikus. "Természetesen nem az ajtót kell magunkra zárnunk, és nem beengedni másokat. Csak védekeznünk sem elégséges, mert a kultúra nemcsak az őt hordozó közösség kihalásával szűnhet meg, hanem azáltal is, hogy elfelejt kérdezni, kísérletezni, vagyis minden szentenciát elfogad" – fogalmazott Kelemen.
Az erdélyi magyar kultúrát mindig is a nyitottság teremtette, ennek a mai feltételeit is meg kell teremteni, különben skanzen, múzeum lesz a kultúránkból – szögezte le. A kérdezés fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy nem a vagy-vagy, hanem az is-is kérdéseket kell megfogalmazni abban a kultúrában, ahol a sokszínűség mindig jellemző volt.
Az író, a képzőművész, az előadóművész
Az RMDSZ által létrehozott díjakat egy író, egy képzőművész és egy előadóművész kapta meg. Előbbit Fekete Vincze költő vehette át, a másodikat Onucsán Miklós nagyváradi vizuális művész. Az előadóművésznek járó díjat Molnár Levente színművész, a Golden Globe-díjat elnyerő Saul fia című dráma egyik szereplője kapta. Egyed Ákos történész életműdíjat vehetett át.
Az Egyed Ákost méltató beszédében Markó Béla azt a kérdést tette fel: mit is jelent az életmű? Látszólag egyszerű a válasz, egy bizonyos kor után az embernek nem csak művei vannak, hanem életműve, de ennél több és sajtosabb jelentésről kell beszélnünk. Mint kifejtette, életet és művet nem választhatunk szét, ez kultúránk sajátossága, a mű mellett jelentős élet van, jelentős közéleti tevékenység. Az életműdíjat is olyan embereknek szánták, akiknél az élet és a mű egymásra támaszkodik – fogalmazott.
„Azt hiszem, a történetkutatásnak is szól a figyelem, amiben részesítették szerény személyem. Most már azt is tudom hogy mi az az életmű. Először meg kell jól öregedni, hogy az ember et megkaphassa” – jelentette ki a díj átvétele után Egyed Ákos.
Az elismerést megköszönte az átadóknak, feleségének és családjának. „Ilyen hosszú időn keresztül a családi háttér nélkül nem tudtam volna dolgozni, de hát kényelemben részesítettek, a mai napig azt mondja, hogy egyél, mert sovány vagy” – magyarázta a 87 éves történész.
Egyed Ákos történész Bodoson született 1929. november 25-én. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a Bolyai Tudományegyetem hallgatója, 1951-től itt kezdi pályafutását gyakornokként. 1953-tól a kolozsvári Történeti Intézet kutatója, majd főkutatója.
Első írását a kolozsvári Igazság közölte 1953-ban, azóta számos szaktanulmánya és tájékoztató cikke jelent meg a Korunk, A Hét, Brassói Lapok, Anuarul Institutului de Istorie Cluj, Acta Musei Napocensis, Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Studii, Utunk folyóiratokban, valamint a napilapok hasábjain.
Tudományos munkáiban főleg az 1848-as erdélyi forradalommal és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetével foglalkozik. A gazdaságtörténeten belül különösen az ipartörténet érdekli, a társadalmi mozgalmak keretében elsősorban a munkás- és parasztmozgalmak, az utóbbi években pedig a székelység sajátos gazdasági és társadalmi újkori problémáinak kutatásában és értékelésében ér el eredményeket.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Marosvásárhely: a festmények voltak középpontban a magyar kultúra napján
A magyar klasszikusokat bemutató képzőművészeti galéria adott otthont pénteken Marosvásárhelyen a magyar kultúra napi rendezvénynek, amelyet közösen szervezett a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem.
Annak ellenére, hogy az aktív lakosság szempontjából nem a legmegfelelőbb időpontban, délután kettőre szervezték az ünnepséget, sokan részt ellátogattak a Kultúrpalota harmadik emeleti termeibe, ahol a zene, a kézpőművészet, az irodalom, a színház és a tánc találkozott az ünneoségn.
a Látó főszerkesztője arról beszélt, hogy a legnagyobb ellensége a kultúrának, a kultúrára nem fogékonyság. „A kultúra sokféleségében, nyitottságában hiszek” – mondta, hozzátéve, hogy az irányított kultúra nem tesz jót a kultúrának.
Markó Béla, majd Demény Péter osztotta meg gondolatait egy-egy festmény kapcsán, illetve a képzőművészeti alkotásokhoz kapcsolódtak a Tiberius Vonósnégyes által előadott zeneművek is, ahogy a színművészetis hallgatók performanszai, vagy az András Lóránt Társulat táncosainak a bemutatója is.
A bemutatott festmények között szerepelt többek közt: Bordi András Bernádyról festett portréja, Pataky László Krumpliszedők című festménye, Ferenczy Károly Krisztus sírbatétele és Szinyei-Merse Pál portréja, Vaszary János Ádám és Éva című alkotása, Páczka Ferenc Guggoló asszony, Kardos Gyula Az istenfélő nép című festményei.
Antal Erika. maszol.ro

Pavilon 420: ifjú költők és írók a megújult Helikonban
A fiatal magyar irodalomról folyt beszélgetés csütörtök este Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán. Ifjú költők – André Ferenc, Kali Ágnes, Horváth Benji, Gothár Tamás és Serestély Zalán – a magyar kultúra napjának apropóján, Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője és Mile Lajos főkonzul kérdéseire válaszolva igyekeztek körüljárni a fogalmat, amellyel leggyakrabban jellemzik őket: mi az, hogy fiatal költő, fiatal író? Az irodalmi lap megújult arculatú, idei első száma is ezt a kérdést járja körül.
Mit jelent a fiatal író fogalma? A pályakezdőt kívánja jelölni? Akiről a szakma tudja, hogy tehetséges, de még ilyen mondatok veszik körül: „bizonyítson az ifjú”, „az első kötetet megírja bárki”, „a harmadik, az aztán…” – dobja fel a labdát Karácsonyi Zsolt főszerkesztő Nem lehet eltakarni című vitaindító cikkében, amellyel Lászlóffy Aladár kijelentésére utal: „Az igazi tehetséget nem lehet eltakarni, újratermeli önmagát.”
A januári lapszámban erdélyi, magyarországi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági irodalmárok reflektálnak a „fiatal irodalom” kapcsán felmerülő kérdésekre, a terjedelmes ankétot pedig ifjú költők, írók sorai követik a lapban. Ezekből (is) olvastak fel a csütörtöki rendezvényen a meghívottak.
Karácsonyi Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a Helikon ifjúsági, a „bemutatkozó” szerzőknek fenntartott melléklete (amely eddig a Serény Múmia, majd A nagy Kilometrik címet viselte) ezentúl Pavilon 420 cím alatt jelenik meg. A megújult, megfiatalodott külsejű folyóirat egyébként egy (szintén) ifjú képzőművész, Árkossy István munkája.
A magyar kultúra napjának előestéjén szervezett beszélgetésen felmerült a rendszerváltás előtt és a rendszerváltás után felnőtt nemzedékek közti „szakadék” kérdése, a lázadás szükségessége a bevett formákkal szemben, a fiatalok által követett (és elutasított) tendenciák, a huszadik század öröksége, valamint a verselés viszonylag új műfaja is, a slam poetry, ami egyszerre költészet, előadóművészet és közösségi élmény.  A találkozó végén a fiatalok saját műveikből olvastak fel, majd megpróbáltak válaszolni az idősebb generáció jelenlévő képviselőinek (néha kötekedő, máskor kioktató) felvetéseire. 
T. Koós Imola. maszol.ro

Román-magyar kerekasztal megszervezését kérte a bukaresti amerikai nagykövetétől Tamás Sándor
A román-magyar etnikumközi viszonyokról szóló kerekasztal-beszélgetés megszervezésére kérte fel Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke Hans Klemmet, az Egyesült Államok romániai nagykövetét pénteken. 
A székelyföldi önkormányzati vezető a háromszéki Árapatakon találkozott az amerikai diplomatával, aki több székelyföldi roma közösséget látogatott meg egy civil szervezet meghívására. Tamás Sándor a megbeszélést követően elmondta: tájékoztatta a diplomatát a romániai magyar közösség helyzetéről, és ismertette a székelyföldi beruházási lehetőségeket - írta az Agerpres hírügynökség. 
Tamás Sándor elmondta: Románia NATO- és EU-csatlakozása után a romániai magyar közösség azt érzi, hogy naponta visszalépések történnek a közösségi jogaiban. Felhívta vendége figyelmét, hogy Romániában a hatóságok kettős mércét alkalmaznak a romániai magyarság és a többségi lakosság jogai tekintetében. 
Ezért arra kérte a diplomatát, hogy a védnöksége alatt szervezzenek egy román-magyar kerekasztal-beszélgetést. Az önkormányzati vezető meghívta a diplomatát, látogasson ismét Kovászna megyébe, hogy jobban megismerje a helyi magyar közösséget. 
A múlt hét elején Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy nyilatkozott egy romániai magyar lapnak, hogy az erdélyi magyar közösség ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt. A polgármester szerint az állami intézmények viszonya a székelyföldi önkormányzatokhoz azóta változott meg, amióta mind a belügyminisztérium, mind a titkosszolgálatok szintjén dokumentumokba foglalták a magyar veszélyt, és azt, hogy az autonómia kérdése nemzetbiztonsági kockázatot jelent. (mti) Transindex.ro

Kultúrák ütközése
Megdöbbenést és felháborodást váltott ki Románia-szerte az úgynevezett Bodnariu-ügy, az, hogy néhány atyai pofon miatt egy Norvégiában élő román családnak elvették öt gyermekét. Az elmúlt napokban sokan sokféle módon elemezték az esetet, megszólalt az államelnök, kormányfő, véleményt mondott minden jelentősebb politikus, a parlament pedig egyenesen küldöttséget menesztett az észak-európai országba, hogy kioktassák az ottani hatóságokat arról, mi jó és mi nem a kiskorúaknak.
Innen, Közép-Kelet-Európából szemlélve valóban túlzónak tűnik a norvég gyermekjogvédelmi rendszer, nehéz elképzelnünk, hogy nemhogy kezünket, de még hangunkat sem emelhetjük fel csemeténk nevelésekor, s ha rájön a kamaszos dac, akár börtönbe is juttathatja őseit. S hogy mennyire érthetetlen mindez Romániában, jól tükrözik az elmúlt időszak vitái. Az a nép, amelynek egyik alapmondása szentesíti a gyermek testi fenyítését, nehezen tudja elfogadni az ezzel ellentétes mentalitást. Bizonyára tágabb pátriánkban is sokan élnek, kik nem hisznek az erőszakkal nevelésben, de túl sokan vannak még olyanok, kik ebben látják a fegyelmezés eszközét. Döbbenetes, hogy tavaly az első fél évben több mint 6700 gyermekbántalmazási esetet jegyeztek országszerte. S ha figyelembe vesszük, hogy mindez csak töredéke a valóban megtörtént kiskorú-veréseknek – hisz hányan említésre sem méltatják, nemhogy bejelentenék, ha ilyet tapasztalnak –, elkeserítő a kép. Hányszor láttunk képsorokat a verés miatt kórházba került, éheztetett, kutyaéletre kényszerített apróságokról, kikötött sérült gyermekről, megerőszakolt kislányokról, kisfiúkról. A legszélsőségesebb esetek kerülnek nyilvánosságra és minden bizonnyal bejelentésre is. Így még riasztóbb a helyzet. Háromszék ugyan az előkelő utolsó helyen áll – alig nyolc esetet jegyeztek –, de elgondolkodhatunk azon, ennyire gyermekszeretőek vagyunk, vagy a védelmi rendszer nem végzi rendesen a dolgát? Különböző kultúrák különféle módon viszonyulnak a gyermekekhez, nevelésükhöz, országonként változnak a jogszabályok, a végletes szigortól a teljes nemtörődömségig. Mi egy dolgot tartunk jónak, mások szerint egészen más szolgálja a kiskorúak érdekeit. Nálunk szinte elképzelhetetlen, hogy egy puszi és simogatás már szexuális zaklatásnak minősülhet, ám kicsit északnyugatabbra mindezt egészen másképp látják. És ha valaki új hazát választ, igazodnia kell annak szokásaihoz, törvényeihez. Ez most, hogy a migránsáradat ellepte Európát, különösen időszerű. Nem fogadhatjuk el, hogy a betelepülők ránk kényszerítenék szokásaikat, hitüket, megváltoztatnák kétezer éves keresztyén kultúránkat, de akkor mi sem követelhetjük, hogy Norvégia módosítson az általa jónak és beváltnak vélt gyermekvédelmi eljárásán. Ha valami nem tetszik, elfogadhatatlannak tűnik, annak ne akarjunk részévé válni. Lehet csomagolni és hazatérni.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)