Erdély-zászló Horváth Anna irodájában is
Tegnap Horváth Anna is kitűzte irodájában azt az Erdély-zászlót, amelyet a rendőrség nem engedélyezett a március 15-i felvonuláson – tette közzé az RMDSZ-es alpolgármester a Facebookon.
„Ezzel is fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a Kolozs megyei rendőrség félretájékoztatta a közvéleményt. Az ünnepséget szervező RMDSZ-re próbálja hárítani azt a rendőri túlkapást, amely során a március 15-én felvonuló tömegből eltávolították az Erdély-zászlót. Közismert, hogy az Erdély-zászló több mint három éve díszíti Vákár István kollégám irodáját a Kolozs Megyei Tanács épületében, és ezzel kapcsolatban soha, semmilyen törvényességi aggály nem merült fel. Nagyon aggasztó, hogy az igazságszolgáltatáson keresztül csorbítják rendre megszerzett jogainkat, és már a rendfenntartó intézményeket is erre a célra használják. Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Beolvadhat a hunyadi, tordai református egyházmegye
Missziós terv készül a városi gyülekezetek gondjairól
Az egyházmegyei határok átrajzolódását helyezte kilátásba Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke az év első igazgatótanácsi ülésén. Érintette a vallástanárképző gyengélkedését, a református nyomda sikerét, és elmondta, hogy az idei generális vizitációk során az egyházmegyék legnagyobb városait látogatják meg. 
Megszülethet a ludasi egyházmegye
Számbavétel és a napirend elfogadása után Kató Béla püspök elmondta, hogy a közeljövőben valószínűleg átrajzolódnak az egyházmegyei határok – írja Kiss Gábor a reformatus.ro-n. A lélekszám drasztikus csökkenése miatt van erre szükség, várhatóan egyházmegyéket egyesíteni is fognak. A püspök szerint törekedni kell arra, hogy az egyes egyházmegyékben kiegyensúlyozott legyen a lélekszám, hiszen, ha ez nem megfelelő, akkor kisebb egyházmegyékre olyan terheket rónak, amelyeket azok nem tudnak teljesíteni. A módosítások elsősorban a hunyadi és a tordai egyházmegyét érintenék. Az évek óta lelkészhiánnyal is küzdő hunyadit az enyedi egyházmegyéhez csatolnák. Elképzelések szerint a két marosvásárhelyi egyházmegyét egyesítenék, egy részét lecsípnék, és ez a tordaival együtt alkotná majd a ludasi egyházmegyét. A tordai egyházmegye nagyobb gyülekezetei a harasztosi, a tordai, illetve néhány Aranyos menti.
Kató Béla a Protestáns Teológiai Intézetben zajlott rektorválasztásról is beszámolt. Rezi Elek rektori mandátumának lejártával ketten pályáztak a tisztségre, Kolumbán Vilmos docens és Kállay Dezső adjunktus. Bár korábban csak docens vagy professzor lehetett egy intézmény rektora, az új törvények szerint az intézmény bármelyik oktatója elnyerheti ezt a tisztséget. 10-8 arányban a teológia rektorává Kállay Dezsőt választották meg. A püspök szerint a következő időszakban folytatni kell az elkezdett munkát, eddig sikerült akkreditáltatni az alap- és a mesterképzést, a cél az, hogy a doktori képzést is beindítsák az intézetben. Szabadság (Kolozsvár)

Fogadjuk örökbe a 700 éves Kolozsvárt!
Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulóján (Károly Róbert 1316. augusztus 19-én kibocsátott oklevelére és az azóta eltelt történelmi időre emlékezve), egyúttal bekapcsolódva a város romló állapotú műemlék épületeinek sorsáért aggódó és a jelenlegi helyzeten javítani akaró intézmények kezdeményezéseibe, a Kolozsvár Társaság két pályázatot ír ki általános és középiskolás diákok, illetve egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek számára.
A 6–13 év közötti gyermekek, illetve 14–19 év közötti iskolások bármilyen írott formában (mese, vers, novella, publicisztika, riport, tanulmány) vagy fényképen, rajzban, festményben fejezhetik ki élményeiket (szüleiktől, nagyszüleiktől hallott történeteket, megőrzött dokumentumokat felhasználva) a mai Kolozsvár egy-egy régi épülete vagy utcája kapcsán – leadási határidő 2016. június 10. Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Kelet-kanadai összefogás a frumószai csángó gyerekekért
– Van egy jó hírem! – ennyit üzent Krisztián. 
Majd hamarosan hozzátette:
– Összegyűjtöttünk nektek 500 000 forintot. 
Ennyi volt. 
Később Kovács Kata írt, a gyakorlati részletek kerültek egyeztetésre, hogy miként jusson el hozzánk, a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft. számlájára a támogatás.
Frumósza három éve önálló moldvai magyar helyszín, sem politikai, sem semmiféle más nézet szerint nem részesül támogatásban. Egyedül a keresztszülők támogatnak minket anyagilag, azok a civil emberek, akik hisznek a munkánk fontosságában. 
A mindennapi megélhetőségünket az egyetlen bejövő, a román államtól kapott tanári fizetésem biztosítja. 
Tíz éve élünk és tanítunk Moldvában. Jómagam a helyi iskola szakképzett magyartanára vagyok, heti 18 órában tanítom hivatalosan a magyar nyelvet a csángó gyerekeknek. 
A párom, Neagu Adrián, a magyar házban tanít az iskolán kívüli magyarórákon. Kétségtelen, hogy ezek az órák a színesebbek. Csak a nagy érdeklődésre való tekintettel nem volt helyünk a sok gyerek számára. Így szépen, lassan Adrián felépített egy termet, egy nagy magyar termet a kert végében. A terem épült, kezdetben színpad volt, majd lett teteje, lassan az egyik oldala lett meg, végül a többi, a tető befedése nagydolog volt, majd lettek ablakok, ajtó. Karácsony tájékán gyűjtést szerveztünk, abból lett kész a padló és a kályha. Minden egyes lépéskor egyszerű emberek támogattak. Akkora kitartással és mindig a legjobbkor érkezve. Mikor meglett a terem, s be kellene rendezni egy kicsit, akkor ír Kovács Krisztián (Feraru Cristian), hogy van egy jó híre! 
Így, aprókán kinyílik egy terem, egy nagy belterű helyiség a frumószai magyarul tanuló csángó gyerekek részére. 
Az iskolai magyarórák számának fenntartása, a teljes magyar nyelvű katedra megmaradása évente nagy harcba kerül itt Moldvában, hiszen amint végeznek a nyolcadik osztályos gyerekek, kiesnek a rendszerből, máshol folytatják tanulmányaikat, így annyi kicsi, előkészítő osztályos és elsős gyerekecske kell érkezzen, amennyi nyolcadikos kirepült. 
Ehhez kell nagyon az iskolán kívüli foglalkozás, a nagy terem, a sok és színes foglalkozás, az óvodások rendszeres oktatása, hogy legyen akikből jövőre kezdő legyen. A következő tanévben Frumószán 77 szülő kérte a heti négy magyarórát a gyereke számára. Tudom, biztos vagyok benne, hogy amint megnyílik az új terem, ez a létszám stabilizálódik és még nőni is fog. Ez pedig egy kimondottan nagy megkönnyebbülés számunkra. 
Krisztián, mit is írhatnék egyebet, minthogy nagyon köszönjük! Neked és mindenkinek, aki támogatott téged, s veled minket, s így a frumószai gyerekek magyar nyelvű oktatását.
Feraru Cristian Facebook-bejegyzése: Hálás köszönet Kovács Katának és Szilágyi Szabolcsnak, hogy összejött ez a gyűjtés, és ugyanakkor hálásak vagyunk az ottawai, torontói és montreali közösségeknek az adományokért.
(2016. 03.02).
MÁTHÉ KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)

Amikor a Bánság beüzen Kolozsvárra
Temesvári művészeti körkép
Az új idők új szelei sohasem kímélték a Bánságot. Arad, Temesvár a múlt század elejétől az avantgárd melegágyának számított. Ide mindig is könnyebben tört be az a bizonyos európai fuvallat, hogy aztán nem ritkán valóságos orkánná terebélyesedve fejtse ki hatását a térség művészeti életében.
Leglátványosabban természetszerűleg a vizuális művészetek terén. Csöppet sem véletlen például, hogy a tágabb értelmezésben vett Erdély vonatkozásában premierként éppen itt látott napvilágot Szántó György festő-író szerkesztésében az akkor még éppen csak hogy születőben levő avantgárd törekvéseknek helyet adó és azokat propagáló Periszkóp című irodalmi-művészeti folyóirat. Amely rövid életű volt ugyan, de hatásában annál tartósabb. Szellemisége tovább élt, hiszen valós gyökerekből táplálkozott, s a térség mai napig megtartotta a mindenkori új iránti különleges fogékonyságát.
Ennek nyújtották most látványosan beszédes bizonyítékát a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári fiókjának tagjai, Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban, immár második alkalommal. Bár eléggé benne kell lennie a korban annak, aki még egyáltalán emlékezhet előző csoportos jelentkezésükre, hiszen azóta jó három évtized is eltelt.
NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár)

Ifjúság – Debreceni csokonaisok a kincses városban
Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Úgy döntöttem, hogy nem hagyom tovább halványulni az emlékeket, igaz, bennem, szerencsére nehezen kopnak. Visszagondolván arra az együtt töltött négy napra, igazából úgy érzem, csak nagyon kevés az az esemény, amire nem tudok eléggé tisztán visszaemlékezni. És úgy gondolom, hogy ez volt a találkozásban a legcsodásabb dolog. No, de ne szaladjunk annyira előre.
A debreceni csokonaisok megérkezését hosszú készülődés előzte meg, mind az ő, mind a mi részünkről. Pócsai Sándor tanár úr több megbeszélést is tartott, hogy szombat–vasárnap mi a program, hogy csütörtökön, hol és miként várjuk őket. A szokásos dolgok történtek, mégis volt bennük egy kis szokatlanság. Számomra ez volt az első cserekapcsolat magyarországi diákokkal, és hihetelenül vártam, hogy megismerjek mindenkit. (Sajnos kellőképpen nem sikerült, de a jó hír az, hogy majdnem mindenkivel fel tudok idézni egy szép közös emléket.) Az érkezés előtt nem sokkal találtunk rá a Halott Pénz Helló lányok című zeneszámra, a fiúkkal sokat énekelgettük, mégsem volt „Sárikának kiszőkülve a haja...”. Szóval mostanság, ha meghallom (és eléggé sokszor hallom) a számot, rögtön Ti, debreceni társaim juttok eszembe. Csütörtökön már alig tudtunk figyelni órákon (ez nem jobban szól, mint az egyáltalán nem tudtunk figyelni órákon?) hiszen már csak órák választottak el minket a találkozástól. Aztán végre az óra délután hármat ütött és kis késéssel be is robogott a régi, ám narancssárga busz, élén Éles Búlcsú tanár úrral. Már a járdáról próbálta mindenki kiszúrni a saját cserediákját. Visszagondolva, úgy gondolom, hogy mindenki hálás (részünkről mindenképp) nagyon elégedett volt azzal a személlyel, akit kapott. Szilvi lett az én cserediákom, és vasárnap, amikor a csoport visszatért Debrecenbe, eléggé nagy űrt éreztem magamban. De tudtam, hogy nem tart sokáig, hiszen már fejben a debreceni utat tervezem, ami legalább ekkora móka lesz, úgy érzem.
Tamás Endre, 11. A. Szabadság (Kolozsvár)

Százezer szavazatra számít az RMDSZ Maros megyei szervezete
Százezer szavazatot gyűjtene a június 5-ei helyhatósági választásokon az RMDSZ Maros megyei szervezete, mintegy tízezerrel többet, mint 2012-ben, és a megyei önkormányzat élére is elnököt állítana.
Brassai Zsombor megyei elnök szerint a merész célkitűzést csak abban az esetben tudja teljesíteni a szervezet, ha megtartva saját szavazóbázisát, azoknak a támogatását is megnyeri, akik négy évvel ezelőtt a Magyar Polgári Pártra voksoltak. Akkor az RMDSZ mintegy 90 ezer szavazatot szerzett, az MPP pedig 10 ezret vitt el.
A közös lista állítása érdekében az RMDSZ továbbra is hajlik a párbeszédre, hangsúlyozta a megyei elnök. A jelen állás szerint úgy tűnik, a polgáriakkal nemsokára egyezség születik, az Erdélyi Magyar Néppárttal viszont elakadt a párbeszéd. „Mivel a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek koalíciójának megkötését, felajánlottuk, hogy az RMDSZ ernyője alatt indítsunk közös listát. Az ajánlat áll és a listák lezárásáig állni fog. Csakhogy az idő is vészesen fogy. Tény, hogy a döntés a kisebb magyar pártok kezében van” – ecsetelte a helyzetet csütörtökön Brassai Zsombor.
Az RMDSZ vezetője beszámolt arról is, hogy szervezete miként látja a megyei önkormányzati lista elméletileg befutónak számító első tizenhárom helyét. Elmondta, a Területi Képviselők Tanácsa döntése értelmében a megyét három részre osztották: a keletiben a történelmi Marosszék – Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és környéke – kapott helyet, a nyugatiba Szászrégen, Dicsőszentmárton, Segesvár, Radnót, Marosludas, Nyárádtő, Nagysármás és környékét sorolták be, míg a harmadikat Marosvásárhely alkotja.
A demográfiai mutatók és a korábbi választási eredmények alapján az első kistérséget négy befutóhely illetné, a másodikat és harmadikat három-három. Ugyanakkor a szövetség országos szabályzata szerint a listán a lehetséges bejutók között helyet kapna a szervezet megyei elnöke, valamint a nőszövetség és az ifjúsági szervezet egy-egy jelöltje. Arra a kérdésre, hogy ezek után miként fér meg a 13-as listán az MPP vagy az EMNP esetleges jelöltje, Brassai elmondta: „ezen még lehet változtatni”. Egyelőre arra sincs pontos válasz, ki lenne az RMDSZ megyeelnökjelöltje, bár egyre többet hallani Péter Ferenc szovátai polgármester, illetve Brassai Zsombor nevét. A vidéki jelöléseket a kistérségi szervezetek teszik meg.
Veszélyes lehet Vasile Gliga terve
Veszélyesnek tartja Brassai Zsombor Vasile Gliga szociáldemokrata parlamenti képviselő minapi nyilatkozatát, amelyben a nacionalizmusáról elhíresült szászrégeni vállalkozó-politikus magyarellenes egységre szólítja fel az összes román pártot. „Megértem, hogy az etnikai kártya sokszor hasznosnak bizonyult, de úgy vélem, a kor szelleme meghaladta. Maros megyében nem a magyarok elleni szövetségre van szükség, hanem olyan politikai projektekre és együttműködésre, amely változást idéz elő” – szögezte le Brassai. Vasile Gliga március 10-e után felhívással fordult az összes román párthoz, mondván, hogy csak román–román összefogással lehet elkerülni a magyar veszélyt. A PSD megyei elnöke két évvel ezelőtt azt is kijelentette, hogy Maros megyében bárki lehet prefektus, csak magyar nemzetiségű személy nem.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Borboly Csaba szerint szükség van Ráduly Róbertre
Március 26-án kezdődik a csíkszeredai előválasztási kampány, az állóurnás voksolást április 10-én tartják tíz körzetben.
Minden szabályos a jelentkezett személyek esetében, mondta Füleki Zoltán csíkszeredai RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy a húsz nevet tartalmazó szavazólapon tizenhármat lehet megjelölni. Az eseményen Borboly Csaba megyei tanácselnök is jelen volt, ezúttal az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltjeként. Fontosnak tartotta ismét hangsúlyozni, meglátása szerint Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszereda lemondott polgármesterének helye van a székelyföldi közéletben. 
Egyébként lehetséges forgatókönyv lehetne egy esetleges Borboly–Ráduly-helycsere, ehhez viszont Csíkszereda volt polgármesterének jelöltetnie kellene magát megyei önkormányzati képviselőnek. Amennyiben ez megtörténik, és bejut a megyei tanácsba, a harminctagú képviselő-testületen múlik, kit választ Borboly utódjául.
Borboly kitért arra is, hogy az utóbbi napokban néhányan rákérdeztek az ellene zajló bűnvádi perre. „Ezzel kapcsolatban a következőt válaszoltam: ha nem lennék biztos az igazamban és az ártatlanságomban, nem indulnék polgármesterjelöltnek” – hangsúlyozta. Füleki Zoltánt arra kértük, kommentálja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tavaly novemberi kijelentését, miszerint olyan személyt nem jelölnek tisztségre, aki ellen bűnvádi eljárás zajlik.
„Kelemen Hunortól én is megkérdeztem, hogy ezt így mondta-e, mire azt válaszolta, majdnem, csak még ki is bővítette. Hangsúlyozta, a hasonló helyzetben lévő személyeket – például Antal Árpádot és Ráduly Róbert Kálmánt – nem tartja korrupcióval vádolt személynek, mivel nem azzal vádolják” – válaszolta a csíkszeredai elnök, hozzátéve, amíg nincs visszavonhatatlan bírósági ítélet, előtte minden polgár ártatlan.
Kozán István. Krónika (Kolozsvár)

Hírek és szerzők
Vita alakult ki az elmúlt hetekben annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság kimondta: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem nyomozó szerv, ezért nem jogosult lehallgatásokat folytatni a bűnügyi nyomozások során, ez ugyanis a nyomozást végző ügyészségek hatásköre.
Ez egy jogállamban elvileg evidencia lenne, csakhogy Romániában a hírszerző szolgálatok hagyományosan kiváltságos intézmények – ezt a gyakorlatot szinte maradéktalanul sikerült átmenteni az 1989 előtti időszakból. A rendszerváltás előtt működő politikai rendőrség, a Szekuritáté egykori illetékesei és besúgói amúgy is sikeresen átmentették az ott szerzett kapcsolati és politikai (egyes esetekben anyagi) tőkét, és jelenleg vagy befolyásos üzletemberek, vagy politikusok – vagy mindkettők.
De hogy a hírszerzés ma is mennyire fontos, az is jól jelzi, hogy Klaus Johannis államfő egyik első teendője volt, hogy saját emberét ültesse a SRI élére, ugyanakkor az előző igazgató sem panaszkodhat, hiszen vigaszdíjként washingtoni nagyköveti tisztséggel kárpótolták. A kormány – azt követően, hogy Eduard Hellvig jelenlegi SRI-igazgató siránkozni kezdett, miszerint az Ab döntése nyomán immár a nemzetbiztonsági ügyekben sem nyomozhatnak, holott erről szó sincs – azonnal reagált: sürgősségi rendeletben rögzítették, hogy lehallgatni csak az ügyészeknek szabad, de a SRI nyomozhat a nemzetbiztonsági ügyekben.
Emiatt robbant ki a vita, mivel ezzel egyesek szerint ugyanolyan jogosítványokat kapott, mint a Szekuritáté. Ami talán túlzás – nemzetbiztonsági ügyekben eddig is a SRI volt a fő illetékes. Azt pedig, hogy mi számít nemzetbiztonsági ügynek – például a magyar jogkövetelések, budapesti illetékesek erdélyi látogatásai vagy néhány katonásdit játszó szerencsétlen petárdás poénjai –, eddig is a SRI mondta meg, ha valós veszélyt kellett elhárítani, ha az információ köszönő viszonyban sem volt a valósággal, csak saját legitimitásának megalapozását szolgálta.
Vagyis nem változik semmi: a SRI kiváltságai továbbra sem csorbulnak, legfeljebb kevesebbet lesz szem előtt. Viszont ugyanolyan – ha nem nagyobb – intenzitással leplezi majd le a potenciális terroristákat. Függetlenül attól, hogy léteznek, vagy sem.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Segítik a gazdákat: fórumokat tartanak Hargita megyében
Tájékoztató fórumokat szervez a gazdáknak a támogatási, illetve pályázási lehetőségekről a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE), az RMDSZ és a Hargita Megyei Mezőgazdasági  Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).
„A Székelyföldön nem volt könnyű a gazdaembereknek sosem. A megtermelt javak gyakran alig, vagy nem is fedik azt az erőfeszítést (anyagiakban vagy munkában), amit meg kell tenni a megélhetésért” – magyarázta Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor csütörtökön, miért fontos segíteni a gazdáknak az európai uniós vagy egyéb támogatások megszerzésében. Véleménye szerint így olyan értéket tudnak adni a világnak, amely máshol „már csak brosúrákban létezik” a vegyipar miatt. „Az itteni termékek minőségét kell értékelnie a fogyasztónak. Sajnos még a világ ezt nem értékeli” – fogalmazott.
„Nemcsak gazdasági jellegűek lesznek a tájékoztatások, hiszen a gazdák nemcsak mezőgazdasági terméket állítanak elő, hanem rengeteg közjót is: a tájat, a környezetet és a hagyományaik őrzését” – hangsúlyozta eközben Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke. Szerinte nem a gazdák dolga, hogy figyeljék az európai uniós pályázatokat, vagy hosszú nyomtatványokat töltsenek ki, nekik a termeléssel kell foglalkozniuk. Éppen ezért próbálják tanácsokkal segíteni őket a megrendezendő fórumokon.
Elmondta, a szaktárcák nem rendelkeznek elég szakemberrel, illetve megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudják látni. „Olyan szempontból jó csapat az RMDSZ, az RMGE és az APIA, hogy nemcsak a gazdáknak a szakmai érdekvédelme valósul meg, hanem a politikai képviselete is” – fejtette ki Sebestyén. Hozzátette, a politikumnak is kell látnia a gazdák helyzetét, a támogatási rendszert, hogy annak hibáit kijavíthassák.
„Olyan is van, hogy befektetések terén a gazda hozzájuthat kilencvenszázalékos támogatáshoz, csak van egy csomó szabály, amit be kell tartania. Erre meg kell őket tanítani, illetve fel kell hívni a figyelmet a lehetőségekre, és el kell mondani, hogy milyen intézményeknél érdeklődhetnek, kik segíthetnek a pályázatok megírásában” – hangsúlyozta az RMGE elnöke, hozzátéve, hogy ebben nagyon fontos a polgármesteri hivatalok közreműködése is. Az első tájékoztatót az oklándi kultúrotthonban tartják péntek délelőtt tíz órakor, ugyanazon a napon délután egykor a szentábrahámi kultúrotthonban találkoznak a gazdákkal. Az oroszhegyi fórumot vasárnap délben tartják, szintén a kultúrotthonban.
Haschi András, a mezőgazdasági ügynökség Hargita megyei vezetője eközben azt emelte ki, hogy a gazdák nem az APIA-tól, hanem az államtól kapják a támogatásokat, intézményük csak az erre szolgáló eszköz szerepét tölti be.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)

Fekete március
Marosvásárhely 1990-es fekete márciusáról – az események közeli követőjeként, olykor aktív résztvevőjeként – sem sok újat mondhatok. Ennek ellenére kötelességemnek érzem minden adódó alkalommal rögzíteni: akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az, amit romániai forradalomnak neveznek, egy előre kitervelt forgatókönyv szerint zajlott. A romániai magyarok követeléseinek teljesítése pedig nem állt a „szerzők” szándékában. 
A diktátor házaspár karácsonyi ajándékként tálalt agyonlövetése után alig két hónappal, veszélyben érezve kiváltságaikat, előjogaikat, a román sovénnacionalisták heves ellentámadásba lendültek. Az események hátterében ott volt a kezdeti elbizonytalanodása után magához tért, intenzíven dolgozó Szekuritáte. Az ideiglenesen háttérbe vonult titkosszolgálati erők átszervezésének, törvényesítésének igazolásaként szükség volt az etnikai konfliktusra. A két szándék találkozása szülte – a szászrégeni és szatmárnémeti főpróba után – Marosvásárhely fekete márciusát, a magyarellenes pogromot.
Huszonhat esztendő telt el azóta, hogy március 19-én a félrevezetett, leitatott fejszés-dorongos Görgény-völgyi román parasztok rátörtek a városra. Az RMDSZ székházának megostromlása, felgyújtása, a Sütő András elleni gyilkossági kísérlet után a „szövetség” helyi vezetői gyakorlatilag „illegalitásba” vonultak, irányítás nélkül hagyták a vásárhelyi magyarságot. Másnap, az előző napon átélt borzalmak miatt, a város főterén tüntető-tiltakozó magyar tömeg előbb a maga erejére szorítkozva, majd a környékbeli falvak lakosságának és a helyi cigányságnak a segítségével visszaverte a vasvillákkal, fejszékkel, dorongokkal felfegyverkezett román agresszorok újabb támadását. 
Az utcán nyertünk, később, a tárgyalóasztalok mellett viszont veszítettünk. Ezt követően, a román hatóságok megtorló intézkedéseitől, a szélsőséges nacionalisták bosszújától tartva, vásárhelyiek ezrei hagyták el az országot. Hiányuk ma érződik a leginkább, s nem csak Vásárhelyen. Azóta is hiába várjuk a történtek kivizsgálását, a bűnösök – szervezők és végrehajtók – megnevezését és felelősségre vonását.
Szentgyörgyi László. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyarság állami elnyomása
Egyediek és megismételhetetlenek vagyunk 
Egymást érve jönnek a magyarellenes állami intézkedések, amelyek Tőkés László kitüntetésének visszavonásával folytatódtak a korábbi afférok (Mezei, Ráduly, Antal, Bekéék letartóztatása) után: a csendőrség 84 személyt bírságolt meg a székely szabadság napján való részvételért. Az sem kifejezetten magyarbarát gesztus, hogy március 15-én Kolozsváron belekötöttek az Erdély-zászlóba.
A csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége közleményben tudatta csütörtökön, hogy a székely szabadság napján zajlott megemlékezés és tüntetés videofelvételeinek tanulmányozása után 84 személyt bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben. 
Bírság 84 személynek
A közlemény szerint 50 résztvevőt azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej értékben, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedeteket tapasztaltak”.
A csendőrség tájékoztatása szerint 34 személyt csendháborításért büntettek összesen 9800 lej értékben. Ciprian Călușer, a csendőrség szóvivője szerint a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre, a prefektusi hivatal elé. Arra a kérdésre, hogy március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen és december elsején, a román nemzeti ünnepen is hasonlóképpen járnak-e el, a szóvivő kijelentette, nem hasonlíthatók össze ezek az események a székely szabadság napjával.
Izsák Balázs elmondta, a csendőrség vezetőivel való egyeztetések egyikén személyesen adta át a csendőrség parancsnokának a városházán bejelentett forgatókönyvet és a bírósági határozatot, amely a bejelentés tudomásul vételére kötelezi a polgármestert. Hozzátette, mindezt a csendőrséggel folytatott megbeszélés jegyzőkönyvében is rögzítették. László György, az SZNT jegyzője az MTI-nek elmondta, egyértelmű megfélemlítési akciónak tartja a bírságot, amelyet maga is peres úton készül kifogásolni: „Így próbálják befogni a szájunkat!” – magyarázta.
A megbírságoltak között szerepel a bélafalvi Boldizsár Béla is, akire 500 lejes büntetést sóztak, amiért – a tanú által alá sem írt jegyzőkönyv szerint – „hangoskodott”. Lapunknak elmondta, nemcsak megfellebbezi a bírságot, hanem zaklatásért be is pereli a marosvásárhelyi csendőrséget. (Mi több, olyanokra is bírságot róttak ki, akik jelen sem voltak Marosvásárhelyen. Lásd írásunkat a 2. oldalon.)
Tiltakozások: Sabin Gherman, RMDSZ
Már beszámoltunk arról, Kolozsváron civil ruhás rendőrök akadályozták meg, hogy a március 15-ei ünnepi felvonuláson többen Erdély zászlójával vonuljanak. Az esetről felháborodottan beszélt Sabin Gherman autonomista a tévéműsorában, szerinte a csendőrök csak végrehajtják, amit fent kigondolnak, a román nacionalizmus és magyarellenesség legfentebbről, az országot vezető SRI felől fúj.
Állásfoglalásban ítélte el a tömeges megbírságolást Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. „Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk, hogy magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozzák a hatóság képviselői Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A szabadságjogainkat sértő intézményi túlkapások folytán a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete még inkább csökken” – áll a szövetségi elnök által aláírt állásfoglalásban. 
Az RMDSZ mindkét fent említett esetben kéri a hatósági eljárások pontos indoklását, hiszen az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Élő kastély 1680–2016
Konferencia Olaszteleken 
Olaszteleken a Daniel-kastélyban március 17–20. között kiállítással egybekötött konferenciasorozatot tartanak.
A mai program: 10. 00 Kastélylátogatás Rácz Lilla házigazda vezetésével. 11.00 Dekorátorok a 17. századi Erdélyben – dr. Kovács András érdemes egyetemi tanár. 11.30 Erdélyi késő reneszánsz falfestmények – Kiss Loránd restaurátor. 12.00 Az altorjai Apor-kúria reneszánsz falképei – Tüzes István, restaurátor. 12.45 A Daniel-kastély XVII. századi falképeinek restaurálása – Czimbalmos Attila restaurátor. 13.15 Az olaszteleki Daniel-kastély falképeinek grafikai rekonstrukciói – Gyöngyössy János és Fehér János. 15.00 Kirándulás: A bibarcfalvi és magyarhermányi református templomok falfestményei. 17.00 A Kájoni Consort régizene együttes koncertje. 17.20 A restaurálás művészete – a Magyar Restaurátorok Egyesületének vándorkiállítása. 18.00 Könyvbemutató: Fehér János Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című kötetét bemutatja dr. P. Kovács Klára művészettörténész, adjunktus.
Március 19. 10.00 Megnyitó – Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. 10.15 A Daniel-kastély Egyesület Élő kastély programjának szintézise – Rácz Lilla. 10.35 Újjáélesztett kastélyok és kúriák – Raluca Bărbulescu építész. 11.00 Kastély Erdélyben mozgalom: stratégia és ennek gyakorlati alkalmazásai – Farkas András, a PONT csoport alapító tagja. 12.00 Épített örökség gondozása – Ferenczi Sámuel építőmérnök. 12.30 Kortárs dizájn százados épületekben – Damokos Csaba belsőépítész. 14.30 Az olaszteleki Cygnini furulya és reneszánsz tánccsoport előadása. 15.00 Újjáélesztett kastélyok és kúriák – az ARCHE egyesület Monumente Uitate programjának kiállításmegnyitója. 15.45 A műemlék mint lehetőség – kerekasztal-beszélgetés. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Etnikai háborúra hívják a román pártokat?
Soós Zoltán független jelöltként az egyetlen esélyes, aki képes leváltani a jelenlegi városvezetést – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, aki a Szociál-Demokrata Párt (PSD) maros megyei elnökének, Vasile Gligának a nyilatkozatára reagált.
A román politikus arra szólította fel a román pártokat, hogy fogjanak össze, mert csak közös erővel győzhetnek a magyarokkal szemben. Veszélyes politikai felhívásnak tartja ezt Brassai, aki szerint Gliga etnikai jellegű választási háborúra hívja a román pártokat. „Nagyon óvatos kell lenni az ilyen kijelentésekkel” – hangsúlyozta az RMDSZ megyei elnöke.
Brassai Zsombor úgy véli, néhány nap választ el az 1990-es márciusi események évfordulójától, a politikai pártoknak nem az a feladata, hogy etnikai alapon szálljanak szembe egymással, hanem valós változásokat kellene zászlajukra tűzniük. Ezért is jelentős az üzenete annak, hogy Soós Zoltán független jelöltként indul Marosvásárhelyen a polgármesteri tisztségért. Mert az igaz ugyan, hogy a magyarok jelöltje, de az etnikai negatív sablonok, előítéletek lebontása is ott van a célkitűzései között. Éppen ezért, nem csak a magyaroknak, de a románoknak is érdekükben áll, hogy Soósra szavazzanak, hiszen jelenleg ő az egyetlen esélyes jelölt, aki megváltoztathatja a jelenlegi helyzetet, leválthatja a mostani városvezetést.
Mind Marosásárhely önkormányzatában, mind a megyei tanácsban szükség van olyan politikai projektekre, amelyek valódi változást hoznak társadalmi, gazdasági szinten. Ezért is fontos tudni, hogy az RMDSZ nyitott minden olyan politikai vagy társadalmi szervezet előtt, amely elkötelezte magát a politikai változások iránt – mutatott rá Brassai. Éppen ezért Soós Zoltán mögé felsorakozhatnak mindazok, akik változást akarnak. maszol.ro

Kelemen Hunor: Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja azt, hogy az igazság kiderüljön 1990 fekete márciusáról, hiszen erre a történelmi igazságra kell alapozni a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét – írja a 26 évvel ezelőtti marosvásárhelyi eseményekről emlékező pénteki állásfoglalásában Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke felidézi, hogy 26 évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz a városban.  Sütő András írónak, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
Kelemen Hunor szerint 1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthető: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Az RMDSZ benyújtotta a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel azonban 2005 óta adós a romániai törvénykezés.
„Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén és ebben még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy gyakorta a jogállamiságot számon kérve ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből” – állapítja meg az RMDSZ elnöke.
A politikus szerint Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában. „Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk. Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás” – zárul a közlemény. maszol.ro

Sófalvi András: Udvarhelyszék településtörténete a középkorban
Előadások Székelyföld településtörténetéről
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya tisztelettel meghívja az Előadások Székelyföld településtörténetéről című sorozat harmadik előadására, melynek címe: Udvarhelyszék településtörténete a középkorban 
Előadó: Sófalvi András (régész, Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely) 
Az előadó az utóbbi évtizedek régészeti eredményei alapján értelmezi újra mindazt, amit a hajdani Udvarhelyszék településhálózatának és egyházszervezetének kialakulásáról, a vármegyei előzményekről, a székelyek itteni megtelepedésének időpontjáról és körülményeiről eddig tudni véltünk.  Előadás időpontja: 2016. március 21., hétfő 18 óra.
Előadás helyszíne: EME-előadóterem (Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 2. sz.) eme.ro

Állami múzeumokat a terrornak
Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Viszont sokak szerint kellene. Nem is egy, hanem annyi, ahány nagyobb bv-intézet volt.
Már nem az első ilyen volt: tavaly és tavalyelőtt is megtartotta a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Disszidensek Elmékét Ápoló Intézet (IICCMER) azt a nemzetközi konferenciát, amelyen a kommunizmus rémtetteit bemutató romániai múzeumok létrehozását sürgetik, ugyanakkor a korszakot tanulmányozó szakemberek egyeztetnek. Az idei konferencia Nagyváradon volt, pénteken, a várban. A megbeszélések zárt körűek voltak, előadásokat hallgattak meg a témakörről, esettanulmányokat vizsgáltak, ugyanakkor mesterkurzusokon részt vevő egyetemistákat is bevontak a tevékenységekbe.
Az IICCMER a közvélekedéssel ellentétben nem civil szervezet, hanem kormányzati: 2005-ben hozták létre, és a miniszterelnök, valamint a kormány alárendeltségében tevékenykedik. Az általuk szervezett váradi konferencián Radu Preda, a szervezet elnöke elmondta: ”Intézetünk egyik fő célja, hogy múzeumot hozzon létre a kommunizmus bűneinek és áldozatainak, Bukarestben. Ugyanakkor az ország többi fontosabb városában is kellenek emlékhelyek. Most próbálunk egyfajta informális hálózatot létrehozni, azokból, akik benne lennének ebben.” Hozzátette: az összes olyan büntetés-végrehajtó intézet esetében felmerül, hogy ilyen múzeumokat hozzanak létre, ahol politikai foglyokat is őriztek – márpedig sok ilyen volt.
Huszár István váradi alpolgármester és más hivatalosságok köszöntője után láttak hozzá az említett hálózatépítés váradi részéhez. Ötletadók egyébként bőven lesznek, még külföldről is: a megbeszéléseken ugyanis részt vett a nyugati mintára kialakított budapesti Terror Háza múzeum képviselője is.
Romániában még mindig hiányosság tapasztalható a kommunizmussal való elszámolás terén, és a vonatkozó múzeumok léte is megoldatlan. Tavaly ugyan például Temesváron megnyílt A Kommunista Fogyasztó Múzeuma, de az jellegében más. Ovidiu Mihăiță, annak a múzeumnak alétrehozója akkor el is mondta, hogy a múzeumnak nincs politikai vagy ideológiai jellege, pusztán azzal a céllal hozták létre, hogy segítsen visszahozni a feledésből a kommunista kor tárgyait, hangulatát.
Nem új ötlet
Egy egészen más kezdeményezés, de annak is már egy éve, hogy törvénytervezetet terjesztett be a PNL a kommunizmus múzeumának létrehozásáról. A múzeum a bukaresti parlament épületében kapna helyet. A kezdeményezők szerint a múzeum a kommunizmus borzalmait mutatná be, és ezáltal emléket állítanak a korszak áldozatainak. Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Máramarosszigeten létezik egy ilyen intézmény, amely civil kezdeményezésre jött létre. A tervezet szerint azért éppen a parlament épületében kapna méltó helyet a múzeum, mert a Pentagon után a világ második legnagyobb építményének számító monstrumot “Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának” számító Ceaușescu álmodta meg. A betonkolosszus emberéletek, valamint egy egész nemzet áldozatvállalása árán épült meg – érveltek a kezdeményezők. Romániában nem új keletű egy ilyen múzeum alapításának a gondolata. Már Traian Băsescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy történészek által készített jelentés alapján elítélte a kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért tavalyelőtt decemberben Temesváron az 1989-es rendszerváltozás negyed évszázados évfordulója alkalmából  is szorgalmazta az alapítást. A jelenlegi államfő állásfoglalása azt követően született meg, hogy tavaly a parlament elutasított egy erről szóló törvénytervezetet, miután a Ponta-kormány nem támogatta az ötletet.
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Megmentenék a síremléket 
Évekkel ezelőtt elevenítette fel a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi csapata azt a kezdeményezést, mely során honvédek sírját keresik fel.
Nemcsak nemzetünk nagyjait illeti meg a dicső főhajtás, hanem azokat is, akik a mieink, Nagykároly szülöttei voltak, s tetteikkel fontos szerepet játszottak az 1848–49-es forradalomban, vallják a nagykárolyi MIK szervezetének tagjai. Ezen indíttatástól vezérelve szervezik meg évek óta azt a főhajtást, mely során felkeresik a Mesterrészi római katolikus és a református temetőben nyugvó egykori honvédek sírját.
A ’90-es évek elején Hevele Imre atya, a nagykárolyi Szentlélek templom plébánosa kezdeményezte azt, hogy a világháborús és az 1848-as katonai sírokat koszorúzzák meg. Egy lelkes csapattal éveken keresztül meg is tette, azonban halálát követően mindez feledésbe merült. Romát Sándor nagykárolyi régész-történész, a MIK titkára, aki maga is a csapat tagja volt anno, szerette volna, ha a MIK felvállalja ezt a feladatot.
„Bár úgy gondolom, nem elsősorban a MIK, sokkal inkább a helyi önkormányzat, érdekvédelmi szervezet feladata lenne mindez, vagy éppen azé az egyházé, amelynek temetőjében az illetők nyugszanak, de ha más nem teszi meg, akkor nekünk kötelességünk cselekedni” — mondta Romát.
A nagykárolyi Mesterrészi római katolikus temetőben nyugszik Kovrig Artúr egykori 1848-as tábori lelkész. Korának megbecsült alakja volt ő, aki a forradalmat követően politikai pályát is befutott helyi szinten. Síremléke ma omladozik, repedések barázdálják. A MIK tagjai, együttműködve a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Székének tagjaival, szeretnék az illetékesek figyelmét erre felhívni, hogy történjen valami a megmentése érdekében.
Kovrig sírján kívül még két nagykárolyi szabadságharcos sírjáról tudnak a szakemberek. Sütő Mihály és Tóth Lajos honvéd huszárhadnagy a református temetőben nyugszanak, az ő sírjaik lényegesen jobb állapotban vannak.
Tőtős Tímea. frissujsag.ro

A gazdaszervezetek bevonásával készül a Földművelésügyi Minisztérium az erdélyi gazdák segítségére
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége bevonásával próbálja feltérképezni a magyar Földművelésügyi Minisztérium (FM), hogy miképpen segítheti az erdélyi magyar gazdálkodókat - mondta a tárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Kolozsvárott.
Tóth Katalin elmondta: a januárban bejegyzett Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségével való kapcsolatteremtés céljával jött Kolozsvárra. Hozzátette, hogy különböző erdélyi gazdaszervezetekkel eddig is kapcsolatban állt a minisztérium, az új partnertől azt remélik, hogy integráló szerepet tölt majd be, elvégzi az erdélyi magyar gazdatársadalom felmérését, szintetizálni tudja a gazdálkodók gondjait, és fel tudja állítani a gondok fontossági sorrendjét.
Ezt azért tartotta fontosnak a helyettes államtitkár, mert a Vajdaságnak nyújtott idei több milliárd forintos gazdasági fejlesztési csomag után hamarosan Kárpátaljára, és Erdélyre is sor kerül. Hozzátette, a Vajdaságnak nyújtott támogatások nagyobb része is a mezőgazdasági vállalkozásokat segíti.
Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége felkészülhet erre az időszakra a helyi kapacitások felmérésével és a programok előkészítésével - jegyezte meg.
"Nincsenek pontos információink a mezőgazdasági vállalkozásokról. Arról, hogy milyen profillal működnek, mekkora földterületet kezelnek, alapanyagot, vagy feldolgozott terméket állítanak elő, mennyire piacképesek, hogy néz ki az akkreditációjuk, képesek-e arra, hogy Románián kívül is megjelenjenek, hogy nagyobb piacokat célozzanak meg" - sorolta Tóth Katalin az MTI-nek azokat a kérdéseket, amelyekre választ várnak.
Csomortányi István, a gazdaszövetség partiumi alelnöke hangsúlyozta, már neki is láttak az erdélyi magyar gazdakataszter összeállításának, amely révén pontos képet alakítanak majd ki a gazdatársadalom helyzetéről. Az alelnök úgy vélte, a kialakuló kataszter lehet a hosszú távú tervezés alapja. MTI

Március fekete napjai
Huszonhat év. Azóta már egyetemet is végzett az 1990-ben született ifjúság, és túlnyomó többségüket a pályakezdés nehézségei és reménységei között egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy mi történt a kommunista diktatúra utáni első szabad március 15-ei ünnepséget követően Marosvásárhelyen. A helybeliek valószínűleg tudják, hogy volt valami zűr a magyarokkal, de hát az egyik fél így meséli, a másik úgy, nem lehet tudni az igazságot. Nagyobb gond manapság, hogy az áhított jólét megteremtésére csak a nyugati országokban kínálkozik lehetőség.
A kivándorlás ijesztő méreteket öltött, és nemcsak az anyagi érdek hajtja el Romániából az embereket, hanem az a megrekedt, befülledt, bénító hangulat is, amely a közéletet uralja. Az állam alig-alig működik – a független kormányfő szerint az intézményvezetők közel kilencven százalékát politikai alapon, szakértelem nélkül nevezték ki az elmúlt években, és ez meg is látszik a dolgok menetén –, és változásnak semmi jele, még mindig nem a rendteremtésen, hanem a feszültségkeltésen és a zavaros állapotok fenntartásán dolgoznak az illetékes szervek. Hitele már semminek sincs, a korrupcióellenes harc is átláthatatlanná vált, gyanús elemek keveredtek bele, néhány ügyből több lóláb is kilóg, miközben világos törvénysértések maradnak büntetlenül.  Itt tartunk most, a hat ember halálát – és százak sebesülését, ezrek meghurcoltatását – követelő 1990-es etnikai összecsapás, Marosvásárhely fekete márciusa után huszonhat évvel. Az idő nem gyógyított ezen a sérülésen, csak elmélyítette, és most újra piszkálják, mérgezik a lelkeket ugyanazok az okos fiúk. Tudjuk, hogy akkor a volt Securitate rendezte a véres előadást, amelynek eddig csak néhány magyar szereplőjét ítélték el. Azóta Erdély legnagyobb magyar többségű városa román többségűvé vált, de úgy tűnik, ez sem elég, most is zaklatni kell a szabadságot, anyanyelv-használatot, önrendelkezést, lényegében 98 éve megígért jogokat követelő magyarokat. A parasztokat, bányászokat már nem lehet felültetni ellenük, de a karhatalom mindig kéznél van, jobb híján a bírság is megteszi...
Semmi kétség: lényeges, gyökeres változás nem történt a látszólag fejlődő román demokráciában, ma is sötét erők feketítik be a magyarok napjait. A legrosszabb mégis az, hogy nincs védelem: noha az RMDSZ legismertebb vezetőiből többen is Marosvásárhelyen élnek, milliméternyi előrelépést sem tudtak elérni a közösségi jogokban, sem a magyar feliratok, sem az orvos- és gyógyszerészképzés, sem a történelmi rehabilitáció terén. Sőt! A csütörtöki bírságözön után Kelemen Hunor boszorkányüldözést emlegetett, és megállapította, hogy „tovább csökkent a magyarok biztonságérzete”. Úgy tűnik, hátrálunk. És ez nagy baj.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régészeti kutatások Zabolán
A zabolai Tatárdombon feltárt 218 és a petőfalvi Alsóhatárban kiásott 238 sír értelmezése kapcsán két elmélet született arról, ki is volt ott előbb. A témához kapcsolhatóan csütörtök este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Székely Zsolt Régészeti kutatások az orbaiszéki Zabolán című könyvét.
Házigazdaként Sztáncsuj Sándor József régész, főmuzeológus tartott bevezetőt az őskori és Árpád-kori kultúrákról, lelőhelyekről. A bemutatandó könyvet lelőhely-monográfiaként határozta meg. Székely Zsolt felelevenítette, a Tatárdombon apja, Székely Zoltán, a múzeum volt igazgatója végzett ásatásokat 1969-ben és 1970-ben. Tény, hogy 1196 előtti település temetőjéről van szó, és az is, hogy keresztényeket hantoltak el oda. A leletek kapcsán két elmélet körvonalazódott arról, kik is nyugodtak ott. Egyik szerint ősi székely település temetkezési helye. A másik, melyet elemzések, DNS-vizsgálatok is megerősítenek, hogy honfoglalás utáni, még a székelyek betelepedése előtti magyarokról van szó, akik majd a székelyek érkezésének következtében a Keleti-Kárpátokon túlra költöztek. Karácsonykő környékén feltártak a következő évtizedekre jellemző magyar települést. Ezek alapján Székely Zsolt arra következtetett, a székelyek nem őshonosak Székelyföldön, előttük már voltak itt magyarok. Párhuzamot is vont néhány nyugat-magyarországi leletanyag üzenetével. A székelyeket az Őrségben, Zalában, Szombathely vidékén is kimutatták. Az antropológiai és DNS-vizsgálatok szerint a székelyekben hatodik századig visszanyúló avar, besenyő, kun gének is megtalálhatóak, viszont hun vagy török nem. Nyugat-Magyarország térségéből Közép-Erdélyen délkeletre telepítették át a székelyeket.
Az anyag úgy született, hogy a szerzőt felkérték a készülő Zabola-monográfia régészeti fejezetének összeállítására. Ő a feladatot elvégezte, mondotta Székely Zsolt, de közben kiderült, hogy Pozsony Ferenc akadémikus tíz éve dolgozik saját településmonográfiáján, amely meg is jelent. Így az általa összeállított tanulmány most önállóan, a zabolai Csángó Múzeum és a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság közös kiadásában látott napvilágot.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kezdődik Ponta pere
Megkezdődött tegnap Victor Ponta volt kormányfő korrupciós ügyének érdemi tárgyalása a legfelsőbb bíróságon. A politikus ártatlannak vallotta magát, és nem járult hozzá, hogy ügyét az esetleges börtönbüntetés időtartamát egyharmaddal csökkentő, egyszerűsített eljárásban tárgyalják. Ezt az ajánlatot az ügy másik vádlottja, Dan Şova szenátor is elhárította.
Az úgynevezett Turceni–Rovinari-ügyben a korrupcióellenes ügyészség többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával tavaly szeptemberben küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. A per eddig előzetes szakaszában volt: a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrizte a vádirat törvényességét. Victor Ponta továbbra is mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő, akit csak azért állíthattak bíróság elé, mert olyan bűncselekményekkel vádolják, amelyeket ügyvédi minőségében követett el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cristian Câmpeanu: Tőkés, a székely terror és a hírszerzők
Amikor a forradalom győzelmében játszott „meghatározó szerepéért” kitünteted a román Eugen Nicoliceát, ugyanakkor visszavonod a magyar Tőkés Lászlótól az ugyanezekért az érdemekért kapott kitüntetését, akkor nagy gondod van a valósághoz való igazodásban, és tökéletesen hiányzik a nevetségességet érzékelő szerved.
Iohannis mandátuma alatt – nem világos, milyen okokból – az idegengyűlölő nacionalizmus felkorbácsolásának vagyunk tanúi, melynek a demokratikus intézmények és a jogállamiság aláásása az egyetlen célja. A nacionalizmus felerősödése kifinomult kapcsolatban áll a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megerősödésével, ezért üdvözölendő az Alkotmánybíróság az RHSZ hatalmát csökkentő – talán váratlan – legutóbbi döntése. Felvethetik, hogy milyen kapcsolat lehet a nacionalizmus és a lehallgatásokra vonatkozó döntés között, mellyel a hírszerző szolgálatot kizárták a büntetőügyek bizonyítási eljárásából. Látszólag semmilyen, de szerintük mégis. Íme:
Az RHSZ-nek gyakorlatilag monopóliuma van Románia területén, ami a nemzetbiztonságot illeti. Máris óriási hatalma van egy olyan intézménynek, amely bizonyos nagyon tág határok között gyakorlatilag bármit megtehet a nemzetbiztonság védelmében. Ezt a korlátlan hatalmat a valódi civil ellenőrzés hiánya erősíti fel végletesen, tekintettel arra, hogy a parlamenti ellenőrző bizottságok inkább a hírszerző szolgálat ügyvédjeiből és befolyásolási ügynökeiből állnak, semmint a civil ellenőrzés szerepének tudatában lévő felelős személyekből. A NATO és a partner államok sokkal hatékonyabb korlátozást képviselnek, mint a román demokratikus intézmények. Az RHSZ civil ellenőrzésének radarját elkerülő működési mód oda vezet, hogy ez az intézmény könnyen áldozatául eshet a visszaélés és túlkapás csábításának. Ilyenfajta lehetséges túlkapás annak a magyar fiatalnak az ügye, akit terrorizmussal vádolnak, mert egy tűzijátékos „bombát” akart robbantani a nemzeti ünnepkor tartott katonai parádén. A kérdéses fiatalt meg lehet vádolni szélsőségességgel, egy magyar idegengyűlölő csoportosuláshoz való tartozással, huliganizmussal és más, talán még súlyosabb dolgokkal is, melyek veszélyes anyagok kezelésével kapcsolatosak, de nem terrorizmussal. A világon sehol, soha nem került sor terrorista merényletre vagy merényletkísérletre tűzijátékkal, a kérdéses fiatal viselkedése és lehallgatott beszélgetései nagyon távol állnak annak az összeesküvésnek az igazolásától, melyet a Román Hírszerző Szolgálat sugallt nekünk.
Ez a példa önmagáért beszél. A hírszerző szolgálatnak monopóliuma van a nemzetbiztonság védelme terén, de egy jogállamban nem rendelkezhet és nem is szabad monopóliummal rendelkeznie a „nemzetbiztonság” kifejezési határai vagy értelmezési keretei felett. Az említett esetben minden okunk megvan azt hinni, köztörvényes bűncselekményekről van szó, márpedig akkor az RHSZ-nek ki kell szállnia ebből. Tekintettel, hogy az RHSZ-nek eddig a nemzetbiztonsági és a büntetőügyi esetekkel kapcsolatos lehallgatásokban is monopóliuma volt, az ügyészek fenntartották a terrorizmus vádját, holott nyilvánvalóan túlzás. Ezért állítjuk, hogy egyetlen hatalmi monopólium gyakorlása a jogállamiság egészsége és az RHSZ egészsége szempontjából is elegendő. Káros, ha túl nagy hatalom összpontosul egyetlen intézmény kezében
Akárhogy is lenne, visszaélés esetén az ügyészek szigorúbb ellenőrzés alatt állnak, mint az RHSZ, így hát – elvileg – üdvözölendő, ha ők veszik át a lehallgatások feladatkörét. Persze, az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatosan vannak tisztázatlan dolgok, melyek súlyos korrupciós vagy akár szervezett bűnözési ügyeket kompromittálhatnak. Ugyanakkor semmi kétségünk afelől, hogy egy rakás bűnöző és védelmezőik (akik közé nemrég, szégyenletes és megbocsáthatatlan módon, Traian Băsescu is feliratkozott) megpróbálják majd ezt kihasználni. De ha az igazságszolgáltatási és a korrupció elleni harcon belüli reformok visszafordíthatatlanok, akkor a rendszer végül behangolja magát, még akkor is, ha ez idő alatt néhány cápa is átjut a háló szemein. Végül is bízunk abban, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság megfelelőbben kezeli majd a lehallgatásokat, mint ahogy azt az RHSZ bármikor is tette.
És van még egy ok. A kézdivásárhelyi epizód csak egy az RHSZ által ápolt nacionalizmus  megnyilvánulásai közül. Rendszeresen lehet továbbiakat is találni a szolgálat folyóirata, az Intelligence által túlságosan is nagylelkűen befogadott idegengyűlölő és primitív cikkekben. A jelenlegi RHSZ-igazgató „újságíró” barátai olyan tévéműsorokat készítenek, melyek nem állnak túl messze a România Mare (a néhai Corneliu Vadim Tudor magyarellenes és antiszemita hetilapja – a szerk.) erőszakos nyelvezetétől és uszításaitól. A parlamenti képviselők tavaly börtönnel akarták büntetni a zászlóégetést, holott Románia legfontosabb stratégiai partnerénél, az Egyesült Államokban ezt a szólásszabadság kifejezésének tartják. Újabban a himnusz kötelező éneklését és Székelyföld zászlajának betiltását akarják elérni. És mindezek tetejében került sor Iohannis szégyenletes gesztusára is, mellyel visszavonta Tőkés László kitüntetését, akit sok mindennel meg lehet vádolni, de azzal nem, hogy ne lett volna meghatározó szerepe a forradalomban. A kisebbségi Iohannis mandátuma alatt és az RHSZ gyámkodása mellett a primitív román nacionalizmus rendkívül bizarr feltámadásának vagyunk tanúi. És, ha netán elfelejtette, az RHSZ-nek minél távolabb kell tartania magát ettől a jelenségtől, mert intézményként az 1990. márciusi, marosvásárhelyi iszonyatos etnikumok közötti konfliktusból született, és ezt az eredendő bűnt nem lehet semmissé tenni. Könnyű megzakkanni és azt hinni, hogy ha monopóliummal rendelkezel a nemzetbiztonság fölött, akkor ez a hazafiságra és a románizmusra is érvényes, és akkor már csak egy lépés a demokratikus intézmények aláásása. Mert, apropó, tudják, hogy ki válhat még az új nyugatellenes nacionalizmus áldozatává? Éppen a korrupcióellenes igazgatóság, melyről egyre több vadromán állítja burkoltan, a parlamentben vagy sokkal érzékelhetőbben, a közéletben, hogy egy brüsszeli és washingtoni imperialisták által ránk kényszerített „idegen” intézmény.
(Főtér/România liberă) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó lehallgatást! 
Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke március 15-én Sepsiszentgyörgyön imigyen szólott: „Fenséges Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz és nem lehallgatsz minket…” Szerencsére azt is tudjuk, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) kell megköszönnünk, hogy gondunkat viseli, vigyáz ránk, és ennek érdekében lehallgat bennünket, nehogy mind hazaárulóvá vagy terroristává váljunk. Eddig temérdek volt a dolguk, az összes bűnözőt, a korruptakat, politikusokat nekik kellett megfigyelniük, lehallgatniuk vagy lenézniük.
Az alkotmánybíróság eldöntötte, hogy csak a terrorizmussal kapcsolatos vagy az ország biztonságát érintő tettek gyanúsítottjait figyelhetik meg. Így a romániai magyarokra – akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – több idejük jut majd. A rács mögé zártak egyelőre még csak repesnek a boldogságtól, mert abban reménykednek, hogy mivel legtöbbjüket az RHSZ lehallgatásai és megfigyelései alapján ítélték börtönre, most kiszabadulnak. Sokan, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, fellélegezhetnek, és vidáman intézhetik sötét ügyeiket, amíg pontosan el nem dől, hogy kik is fogják ismét lefülelni őket. Abban bíznak, hogy az ország javainak szétlopása nem számít majd nemzetbiztonsági kockázatnak, így megfigyelésük nem tartozik az RHSZ hatáskörébe. Az eddigi bizonyítékokat törvénytelenül gyűjtötték, és így semmisnek kell tekinteni azokat.
Most, hogy az RHSZ megszabadul a köztörvényes bűnözők megfigyelésének nyűgétől, vigyázó szemeit és füleit még jobban a magyarokra irányíthatja. A bűnüldöző szervek sokkal hatékonyabban tudnak fellépni és megelőzni olyan kellemetlenségeket, mint amilyenek a székely szabadság napján is történtek a Marosvásárhelyre tartókkal. Mint ismeretes, a törvény emberei az utolsó percben léptek fel a bajok megelőzése érdekében az autóbuszokra, és akkor derült ki, hogy az ünnepelni készülőknél olyan zászlók vannak, amelyek nyele a megengedettnél hosszabb, vastagabb vagy hegyesebb. Ha  a hírszerzők nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az ilyen ünnepségeken részt venni szándékozók megfigyelésére (amire – reméljük –  ettől arrafelé lesz lehetőségük), akkor a zászlónyélgyártás folyamatába is idejében beavatkozhatnak, hogy azok rövidebbek, vékonyabbak és tompábbak legyenek. A vásárhelyi ünnepségek szervezőit is idejében le lehetett volna fülelni és begyűjteni 29 napra, s nem került volna sor a törvénytelen felvonulás megszervezésére és lebonyolítására. Kolozsváron is el lehetett volna érni néhány házkutatás elrendelésével és az Erdély-zászlók lefoglalásával, hogy ne az ünnepségen kelljen törvénytelenül intézkedni. A magukkal bicskát vinni akarókat még odahaza, a konyhában fel tudták volna tartóztatni, amikor éppen zsebükbe akarták rejteni zsebkésüket. S a székely terroristákat is még idejében meg lehet akadályozni, hogy tűzijátékot vásároljanak bombagyártás céljából.
Ha elegendő szakember szabadul fel, az is megoldható, hogy az ünnepelni érkezőket ugyanolyan kapukon át engedjék az események helyszínére, amilyenek a repülőtereken vannak. Így ki lehetne szúrni azokat, akik különféle vágó- vagy szúrószerszámmal érkeznek. El kell kobozni a kisollókat, körömvágókat, körömreszelőket. Csomagjaikat meg ugyanúgy át lehet világítani, akár a reptereken, és az egy decinél több folyadékot is el kell konfiskálni, mert előfordulhat, hogy az nem víz vagy hűsítő, hanem folyékony robbanóanyag, például nitroglicerin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek 1.)
Mikor, hogyan kerültek a magyarok a román fővárosba? Hagytak-e százados nyomot maguk után, sikerült-e összetartó közösséggé verődniük? Az ott maradók számára létezett-e más út, mint a beolvadás? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve, mely mindeddig csak románul jelent meg, Lucian Boia ajánlásával. Érdekes részletekben gazdag, sok dokumentumra alapozott munka, mely bemutatja, miként találtak otthont, megélhetést a levert szabadságharcok utáni megtorlások elől, illetve a gazdasági válságok szorításából menekülő székelyek, magyarok, hogyan próbálták megvetni lábukat, templomot, iskolát, közművelődési egyesületeket alapítva miként hagytak nyomot a főváros építészetében, iparában, tudományos, művészeti életében. Megtudhatjuk, hogyan alakult, fokozódott a magyarellenesség, miként kellett megküzdeniük a vezető szerepet vállalóknak minden tégláért, minden magyar betűért. Betekintést nyerünk a hajdani, soknemzetiségű, balkáni habzású Bukarest ellentmondásoktól terhes életébe magyar szemszögből, és az itt átmenetileg vagy végleg letelepedettek román megítélésébe. A nemzetiségi létünket hosszú időszakokon át, s így ma is meghatározó, a román főváros több évszázados történelmének magyar vonatkozásait számba vevő, júniusban végre magyar nyelven is napvilágot látó könyvből nyújtunk ízelítőt a következő hetekben.
Az 1848/49-es forradalmi megmozdulások majdnem egész Európát érintették. A magyar forradalom leverését követően indult el az egyik legnagyobb magyar kivándorlási hullám. A Törökországba menekülteknek az iszlámra való áttérés nyújtott volna nagyobb védelmet; ezt a tanácsot Bem tábornok is megfogadta. Mások inkább a Kárpátokon túli román vidékre vonultak vissza, elsősorban Erdély földrajzi közelsége miatt, stratégiai szempontból ezt a területet tartották legjobbnak a szabadságharc folytatása szempontjából. Az integráció a román társadalomba egyszerűbbnek tűnt, figyelembe véve a társadalom minden rétegében fellelhető nagyszámú külföldit és a vegyes házasságok gyakoriságát. Az osztrákellenes magyar emigráció, az oroszellenes lengyel emigráció, valamint Garibaldi és Mazzini aspirációi 1850–1860 között a Habsburg és az orosz birodalmak gyengítésében érdekelt Franciaország támogatását élvezték.
1850-ben, nem sokkal a forradalom leverése után, az erdélyi református konzisztórium Dimény Józsefet nevezte ki a bukaresti hitközséghez. Dimény nem vett részt a forradalomban, de szimpatizánsa volt, és menedéket nyújtott a megtorlások elől menekülő honfitársainak. Ez elég kockázatos volt, mivel az osztrák ügynökök szoros megfigyelés alatt tartották, még a presbiteri gyűléseken is részt vettek. Egyik ilyen menekültet, Váradi Józsefet, aki a bukaresti papi lakban rejtőzködött, el is fogták, Sepsiszentgyörgyre vitték és 1854-ben kivégezték. Dimény sem úszta meg büntetlenül; bebörtönözték, és rövidesen meghalt a gyulafehérvári börtönben, de halála előtt még sikerült Koós Ferencnek, utódjának megüzennie, hogy nagyon ügyeljen, mert saját hívei is elárulhatják. Dimény azt gyanította, hogy őt Szőllősy József, a hitközség pénztárosa jelentette föl, aki megtagadta az elszámolást az egyház pénzügyi helyzetéről, úgyhogy előbb az osztrák konzulátusnak, később a kolozsvári főkonzisztóriumnak is közbe kellett lépnie, hogy az 1000 piaszter visszaszolgáltatására kényszerítsék. A konfliktusnak csak 1857-ben, Koós idejében lett vége.
A bukaresti magyar bevándorlási hullám késve tetőzött, csak miután a forradalmárok visszatértek törökországi vagy európai vándorútjukról. Ekkor azonban olyan sokan találnak a helybeli lakosságnál menedékre, hogy 1852-ben a rendőrparancsnok kötelezővé teszi az itt tartózkodó idegenek bejelentését; ez a rendelet még 1856-ban is életben volt. Az újonnan bevándorló magyarok között meglehetősen sok az értelmiségi: papok, tanítók, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, műépítészek vagy újságírók, akik csatlakoztak a már itt élőkhöz, és alig pár év alatt virágzó kulturális és társasági életet hoztak létre, megteremtve egyúttal a magyar nyelvű sajtó létfeltételeit is. Sokan közülük közvetlenül is hozzájárultak Románia fejlődéséhez. Kirívó Udvarhelyi Karácsonyi Károly (Udvarhely, 1809–?) esete, aki bányamérnökként érkezett Bukarestbe 1852-ben, Barbu Ştirbei fejedelem osztrák udvarhoz intézett felkérésére. 19 évig dolgozott román állami alkalmazottként a slănici, telegai, Ocnele Mari-i stb. sóbánya megszervezésénél, üzemeltetésénél, és egyúttal földtani méréseket is végzett. Minderről könyve is megjelent (Carol Karatşioni, Istoricul salineloru din România, Bucuresci, 1870). 
Neve gyakran előfordul korabeli román kiadványokban. Van, hogy magasztalják, például a Naţionalul, Ilustraţiunea vagy a Reforma, máshol egyenesen rágalmazzák. A Reforma folyóirat (1863. évf., 14. sz.) őt idézi: „Sokat szenvedtem, rágalmaztak, szidalmaztak, kitámadtak, számos nehézséggel kellett megküzdenem, számos akadályt legyőznöm, de célom sikerült elérnem; megtettem minden tőlem telhetőt fogadott testvéreimért, a románokért...”. Egy 1865-ös levelében Titu Maiorescu is megemlítette, hogy attól fél, a mérnök esetleg nem fizet vissza bizonyos kölcsönt a szüleinek. Itt nevét többféle helyesírással írta: Coraczony, Koratsoni, Coracioni, Koraczony.  Karácsonyi, mivel nem jogosult állami nyugdíjra, 1871-ben életjáradékot kért, azzal érvelvén, hogy vagyontalan, beteg, és képtelen családját fenntartani (betegesen félt a szegénységtől). Végső érvként anyai ági román származását hozta fel: „bánsági román eredetű családba születtem...”. Ez a beadvány csak a támogatói által 1871-ben kiadott könyvben lelhető fel. Származására utaló kijelentése a körülmények nyomására születhetett, csakis az egyébként kiérdemelt román állami nyugdíj reményében. A Reforma folyóirat (1863. évf. 24. szám) is úgy véli, az idegen származású, de románbarát mérnök méltó a román állam hálájára: ,,Habár idegen származású, Caracioni úr filoromán érzelmeivel és pátriánknak nyújtott szolgálataival tagadhatatlanul méltóvá vált országunk hálájára, és teljességgel jogosult arra, hogy hazánk azon legyen, hogy román állampolgársággal ruházza őt fel.” A parlament mégis elutasította nyugdíjkérését, úgyhogy végül felszámolta több mint 30 ezer lejes befektetéseit, és 1873-ban elhagyta Romániát, annak ellenére, hogy egy évtizeddel korábban még úgy hagyatkozott, hogy a slănici sóbánya, „szellemem alkotása, életem fő műve” elé temessék.
Máskülönben egyáltalán nem volt szegény: mérnöki fizetése havi 2227 lej volt (egy állami alkalmazott orvos 800 lejt kapott), és elég sok pénzt fektetett ingatlanokba. A kertész Pákozdi János házát is megvette a Cişmigiu déli felén, a Schitu Măgureanu utca 20. szám alatt, ahol Ianoş magyar báljait tartották. 1867-ben a Hunnia Egyesület is tőle bérelte székházát egy évre. Mikor elhagyta az országot, házát honfitársainak adta el, így előbb egy szabó (Nagy József), később egy kőműves lett a tulajdonos.  Karácsonyi életéről és tevékenységéről dr. Nicolae Leonăchescu mérnök, a termotechnika szakértője írt monográfiát, 2005-ben ő alapította meg a Carol Crăciun Sószövetséget; Slănic egyik utcája ma ezt a románosított nevet viseli. A Nagyrománia Párt képviselőjeként (három mandátumon keresztül), Leonăchescu Karácsonyit erőszakosan elmagyarosított románként állítja be, és mint megfogalmazza, célja helyreállítani az igazságot etnikai származásával kapcsolatban. Ennek érdekében fantaszta családnév-etimológiába bocsátkozik, önkényesen átkeresztelve őt Crăciunra, a Karácsonyi név román megfelelőjére, annak ellenére, hogy a mérnök román nevet soha nem használt, soha sem kért román állampolgárságot és románnak sem vallotta soha magát, a fent említett beadvány lenne az egyetlen kivétel. (...) 1854 és 1856 között a Román Fejedelemségek az osztrák monarchia protektorátusa alatt állottak, az itt szolgáló osztrák tiszteknek feladata volt a román közhangulat, valamint az osztrákokkal és oroszokkal szembeni magatartás megfigyelése is. Az egykori honvédeknek ez időben tanácsos volt az életüket is félteni. Feltehetően nagy számban tartózkodtak itt osztrák tisztek, hogyha a román fejedelem egy palotát is rendelkezésükre bocsátott, hogy tiszti kaszinót rendezhessenek be. Bukarest legérdekesebb leírásai – amelyek utalnak a magyarokra és a román arisztokrácia klubjának helyet adó Török házra – osztrák tisztek, Stefan Dietrich kapitány (1855), illetve Wilhelm Derblich katonai orvos (1857) tollából származnak. A magyarok nagy számát megemlíti az amerikai sebész, James Oscar Noyes is, aki szerint sok köztük a szolgaként vagy kocsisként alkalmazott egykori honvéd. Ezeket a megfigyeléseket kiegészítik olyan reprezentatív bevándorlók, akik 1855–1860 között érkeztek: Koós Ferenc lelkipásztor, Veress Sándor mérnök, Fialla Lajos és Oroszhegyi (Szabó) Józsa orvosok. A XIX. század vége felé és a XX. század elején Kertész József tanító gyűjtötte össze és egészítette ki a negyvennyolcasok bukaresti írásait, könyve Kolozsváron jelent meg 1913-ban Tíz év a romániai magyar misszióban címmel.
Dietrich kapitány feljegyezte, hogy a fejedelemségek feltűnően gazdagok természeti kincsekben, még a mezítlábas cigány lányok is aranypénzekből készült nyakláncot hordanak. „Az Édenkert darabjai” lehetnének egy olyan „szorgos és bölcs kultúra” számára, mint Ausztria, a főváros „nagy értékű gyémánt a legkezdetlegesebb foglalatban”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Hilda Hencz: Bucureştul maghiar /Editura Biblioteca Bucureştilor/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dunántúli ugrós rockzenére (Novák Ferenc „Tata”, a táncanyanyelvi szótár újraértelmezője)
Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat.
– Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek?
– Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására.
– Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni.
– Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra.
– Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült? 
– Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény.
– A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett?
– A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket.
– A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte?
– Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet.
– Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére?
A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle.
– Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny.
– A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát?
– Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel.  – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak?
– Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani.
Novák Ferenc „Tata”
A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető.
 Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 27. ünnepi tárlat Kézdivásárhelyen
A  közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban.
Albert Levente Végtelen tervek munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik meg.  Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja. 
Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő kitölti a teret és súrolja a felső határt. 
Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ. Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált középpont vágyképeként jelenik meg.
Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre ingerli. 
Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá.  Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség, csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás szabadságát.  Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre.
Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát.  Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi. 
Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan rend keresését mutatja fel. 
Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult alkotó transzcendens élményét közvetíti.
Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a hangulatok intenzitását. 
Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez. 
Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált, értékevesztett állapotot emeli ki. 
Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot.
Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad átvitt jelentést. 
Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg.  Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat, és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen. 
Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet. 
Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt személyiséget ábrázol.
Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt felülemelkedést. Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső terünk is. 
Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban. 
Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott könnyedség jellemző. 
Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én határain keresik a személyiség megragadhatóságát. 
Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang életre hívását mutatja fel. 
Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi létezés leképzésére.
Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő meghitt kapcsolatteremtését. 
Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből teremt értelemadó rendet. 
Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel. 
Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző részéről egyaránt.
DEÁK FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Soós Zoltán szolidarizál a megbírságoltakkal
A szolidaritás mindennél erősebb, ha baj van. Lehetőségeket keresek a március 10-i esemény után jogtalanul megbüntetett több mint 80 magyar ember megsegítésére. Bízom benne, hogy sokan mások is csatlakoznak, akik elítélik a hatósági túlkapásokat, és egyetértenek azzal, hogy a kisebbségek gyülekezési és szimbólumaihoz való jogát korlátozni nem lehet. Ezt a jogot Románia alkotmánya szavatolja!
A Florea-féle multikulturalitás Marosvásárhelyen újból csődöt mondott. Az alaptalan szankciók kirovása pedig ellentmond a jogállamiság elveinek.
Véget kell vetnünk a szándékosan szított etnikai konfliktusoknak, véget kell vetnünk a magyarság ellen indított hadjáratnak. Marosvásárhely mindannyiunk otthona. A város lakói egyenlő jogúak. Nem tűrhetjük tovább, hogy olyan polgármester vezesse, aki mindezt nem tartja tiszteletben – olvasható Soós Zoltán polgármesterjelölt közleményében. Népújság (Marosvásárhely)

Ott él, ahol szeretik és meg is becsülik
Kovrig Magdolna köszöntése
"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol, S magát megemésztve másoknak világol..." Batsányi Jánosnak A magyar író című verse érvényes a népnevelőre, a tanítóra is, akiről később Gárdonyi Géza, mintegy a felvilágosodás nagy költőjének magasztos gondolatát folytatva, azt írta, hogy olyan lámpás, mely minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát. Azt is tőle idézem, hogy a néptanító szívét vasból alkotta az Isten, hogy elbírja azt a sok kegyetlen lábat, amivel a sorsa meggázolja.
Kovrig Magdolna szíve valamiféle rendkívüli, nagyon időtálló nemesacélból lehet. A szó legnemesebb értelmében népe nevelője – talán mostohán indult gyermek- és ifjúkora is erre a nehéz feladatra jelölte, a nem kevés szenvedés fokozott beleérzőképességgel gazdagította lelkét, kitűnő pedagógiai érzéke a mesterség iránti kellő szakmai alázattal párosult, személyisége pedig sajátos vonzerőt sugárzott; tanítványai, a gyermekek, a tanulók, a diákok: felnőtt korukra is tisztelettel és szeretettel emlegetik, számosan rajongva köszöntik, valahányszor alkalom nyílik rá. Most alkalom nyílhat, hiszen a kedves tanárnő élete újabb fordulóhoz jutott, március 20-án, születésnapján köszönthetjük.
Környezetét, mint jó kertész a gyümölcsöst, szorgalmas és hűséges munkával gyarapította; közösségépítő és - összefogó, -megtartó volt és maradt pályájának mindenik stációján, különösen pedig Erdőszentgyörgyön.
Személyében a Kis-Küküllő menti városka művelődési életének kiemelkedő alakját, a műkedvelő színjátszó mozgalom örökmozgó szervezőjét, a térség egyik legismertebb és legmegbecsültebb tanárát tiszteljük és szeretjük.
Közíróként, újságíróként pedig a szűkebb pátria 2002-ben indult kulturális és közéleti lapjának, a kéthavonta megjelenő Erdőszentgyörgyi Figyelőnek egyik alapítóját, mindmáig szorgos és kitartó főszerkesztőjét is ünnepeljük. (A lap közelesen eljut a 160. számához.)
Mindkét szakma teljes joggal tarthatja magáénak a tanárt és az újságszerkesztőt-újságírót.
Öt éve, a hetvenedik születésnapon többek között így summázta életét a századik számához érkezett kiadványnak adott interjújában: "Én úgy érzem, örömöt leltem abban, amit végeztem. Ha újrakezdeném, akkor is tanár lennék. Lehet, ha ép, egészséges vagyok, talán a színészi vagy rendezői pálya csábított volna, de ezek szóba se jöhettek az én esetemben. Viszont a tanári hivatás is adott annyi elégtételt és örömet, mint az előzőek, ha nem többet".
Bongárdon született, Jobbágyfalván, Nyárádszeredában, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön járt iskolába. Kolozsvárhoz kapcsolták egyetemi évei, mondja Székely Ferenc, a riporter. Majd ezt kérdi: "A te szülőfölded hol van?"
"Nem egyszerű eldöntenem – válaszolja a kérdezett. – Mégis azt hiszem, a szülőföld ott van, ahol az ember leéli életét, szeret, szeretik és ..."
Kedves Tanárnő, drága Magdika, Isten éltessen sokáig!
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

EMME-premier a fény jegyében
Marosvásárhelyen is bemutatkozott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A Bernády Házban nyílt kiállításukra sokan voltak kíváncsiak. Híre már megelőzte a fennállása 16. évébe lépett alakulatot, az pedig, amit a március 11-én nyílt tárlaton a vásárhelyi közönség elé vittek, nem okozott csalódást. Sokféleségében is színvonalas, érdekes anyaggal nyújtanak betekintést az EMME-tagok alkotói világába. A vizuális művészetek megannyi válfaja képviselteti magát a kiállításon, nemzedéki, területi hovatartozás tekintetében is átfogó a jelenlét. A legidősebb kiállító, a kolozsvári Gedeon Zoltán 94, a legifjabb, a marosvásárhelyi Kentelki Gábor18 éves. A tömörü-lést 2000-ben hozták létre Csíkszeredában, Kolozsváron talált igazán otthonra, rendezvényeit legtöbb esetben a vele egyidős Apáczai Galéria látja vendégül. A kincses városban lakik, dolgozik a tagság legnépesebb csoportja, de máshonnan is egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A mostani kiállításon nyolc marosvásárhelyi művész munkái láthatók. Mellettük brassói, sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, felvinci, szegedi, debreceni, budapesti, bajai, miskolci művészpedagógusok küldték el műveiket a tárlatra, és a Felvidék, Délvidék egy- két reprezentánsa se maradt ki a bemutatkozásból, sőt még a távoli Montreal is hallat magáról Sipos Sándor digitális nyomatai által. Mintegy félszáz névvel találkozhatnak a művészetkedvelők, nincs módunk valamennyiüket felsorolni. Azt viszont el kell mondanunk, hogy az EMME évente két nagy seregszemlét rendez, tavasszal és ősszel, és tárlataik egységét mindig a közös tematika biztosítja. A tavalyi őszi tárlatot a Fény és talaj címmel hirdették meg, három rendkívüli jelentőségű alkotóegyéniségre, Johann Sebastian Bachra, Orbán Balázsra és Moholy Nagy Lászlóra összpontosítva, akiket 2015-ben kerek évforduló állított a közérdeklődés előterébe. Hármuk életműve ihlette meg a benevezőket, s hogy miképpen, azt a művészetkedvelők immár Marosvásárhelyen is megtapasztalhatják.
A kiállítást a megnyitón házigazdaként méltató Nagy Miklós Kund művészeti író a fentieken kívül arra is felhívta a figyelmet, hogy az EMME a műalkotásokban megidézettek révén akárha hazaérkezett volna, hiszen a barokk muzsika óriása, Bach a vásárhelyi zenebarátoknak is nagyrabecsült kedvence, s a d-moll toccata és fúga című szerzemény mindegyre felcsendül a Kultúrpalota orgonáján. A fotográfia hőskorában a fényképezést Victor Hugótól tanuló legnagyobb székely, Orbán Balázs kivételes jelentőségű fényképeit vásárhelyiek – a hagyatékot felfedező Mészáros József s a "fényíró" anyagát feldolgozó, könyvben megjelentető Erdélyi Lajos – mentették meg az utókor számára. A XX. század első felének sokoldalú avantgárd művésze, a híres Bauhaus egyik alapembere, Moholy Nagy László pedig a Marosvásárhelyről indult, hasonlóan újító szellemű művész, Bortnyik Sándor személyében talált olyan követőre, aki a Bauhaus elvei szerint tanított Műhely elnevezésű budapesti grafikai magániskolájában. A hármas főhajtáson túl azonban, amint a cím is sugallja, a tárlat fő jellemzője a fény, amely földtől az égig, álomtól a valóságig valamiképpen meghatározza, beragyogja az életünket. A kiállított munkák is fényben fogantak, fényt árasztanak, a lét, a lélek árnyékos oldalát felmutató művek is a fénynek köszönhetően képesek igazán "életre kelni".
"Csak a derű óráit számolom" – hangzott el a továbbiakban költői megfogalmazásban. A kiállítás főszervezője, az EMME kolozsvári irányítója, Székely Géza képzőművész versmondással lepte meg a hallgatóságot. Annak a szellemnek a jellemzésére, amelyben a tárlat született, Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versét érezte a legtalálóbbnak. A fényt s a zenét, a lélek muzsikáját magasztalja az is. Másképp persze, mint a műtárgyak, de hasonló indíttatásból, ugyanolyan érzékenységgel. Székely Géza festménnyel, grafikával is kapcsolódott a kiállítás témájához. Van még példa a kettős megközelítésre. De nem csak ez adja a tárlat egyik fő sajátosságát: a változatosságot. Ez főleg a műfaji sokszínűségből fakad. Festészet (olaj, akril, akvarell, pasztell, tempera), szobrászat, egyedi és sokszorosított grafika, számítógépes, kísérleti grafika, kerámia- és textilművészet, fotográfia, digitális művészet egyaránt fellelhető a galériában, és mégsem zavaró az ilyenkor elkerülhetetlen eklektika, a Bernády Házban harmóniát érzékelünk. Egyéntől, szemlélőtől függően mindez színekből, ritmusokból, formákból összeálló egységes dallammá is összeállhat. Ki lehet próbálni a kiállítótermek csendjében, ha egy újabb látogatás során több időt tudnak szentelni rá.
Azt még tegyük hozzá, hogy a közönség személyesen is köszönthette a megnyitón a vásárhelyieket: az EMME-tagokhoz ezúttal társult Kákonyi Csilla festőművészt, Bálint Zsigmond fotóművészt, a város művészközösségébe nemrég beilleszkedett Eperjesi Noémi grafikust, valamint a korábbi résztvevőket, Hunyadi László szobrászművészt, a festő Gergely Erikát, Czirjék Lajost és Kentelki Gábort, a textilművész Kozma Rozáliát. A kolozsváriak közül Székely Géza mellett a korábban itt egyéni kiállításon is bemutatkozott Horváth Gyöngyvér grafikus és Palkó Ernő keramikus is részese volt a jó hangulatú, baráti találkozásnak. A következő években talán még sor kerülhet a folytatásra is.
(N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)