Legyőznék a szövetkezésfóbiát
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei vezetői végigjárják azokat a falvakat, ahol gazdakörök működnek, hogy részt vegyenek a beszámoló közgyűléseken.
Amint Csomós Attila elnök beszámolt róla, fontos momentuma ez a szervezeti életnek, hiszen így kapják meg a visszajelzéseket arról, hogy mennyire volt eredményes a mezőgazdasági év, hogyan valósultak meg az elképzelések, hogyan alakult a bevételek-kiadások mérlege, hol kell erősíteni a gazdakörökben a felvilágosító tevékenységet.
Csomós szerint azt szeretnék, ha ezeken a találkozókon egyre többet beszélgethetnének a szövetkezés előnyeiről, ha sikerülne teljesen legyőzni azt a szövetkezetfóbiát, amely a kommunista időszakból maradt az emberek tudatában. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak a szakembereknek, hogy újból elsorolják a tagságnak azokat a támogatási lehetőségeket, amelyet a soron következő gazdasági év folyamán igényelhetők.
„Különösen ebben az évben fontos ez, mivel véget ért a 2015-ös átmeneti év, idénre már több minden változik ezen a téren, s ezeket a változásokat a gazdáknak is meg kell ismerniük” – magyarázta Csomós Attila. Az egyesület rendezi meg idén is a mikházi gazdanapokat. Azt szeretnék, hogy a nemrégiben megalakult Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGESZ) testvéralakulatai is részt vegyenek a rendezvényen, s erősödjön a nemzetközi részvétel a Kárpát-medence térségéből érkező vendégekkel, legalább 3-4 magyarországi együttessel is. 
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)

Nekik áll a bál
Jobb házaknál – úgy tűnik – érdemes vidéki intézetnek, intézménynek közvetlenül a fővároshoz tartozni. Több ott a pénz, és kevesebb a bürokrácia, míg az intézkedések a csigalépcsőn a földszintre, a munkálat színhelyére jutnak. Nálunk, Székelyföldön más a munkálatok elfektetése. 
Sepsiszentgyörgyön a híres Gyárfás Jenő Képtár évek óta zárva, ugyanis Bukarest és ott is ki tudja, ki mindenki gátolja az épület felújítását. Az élet megy tovább állítólag, mert az élet élni akar. Viszont AZ az élet, amely ott lobogott, ma halott. Se élő, se holt képzőművész ott ki nem állíthat, író és látogató oda nem, csak a kapuig juthat.
Műemlék épület a százvalahány éves egykori szálloda is. Ma a Balkán legrondább postaépülete; a városban már a mostani kor szemléltető példája, ahol már szorongani is nehéz. Az alkalmi deszkafalon ott dísztelenkedik a papírplakát, román nyelven, hogy a korrupció veszélyezteti stb. Ez nagy igazság másutt is, csakhogy nálunk labodaként növekedik.
A Szemerja negyedi postából butikot csináltak. A megyeszékhelynek, a városnak nincs beleszólása még abba sem, mikor szakad a központban a mennyezet a tömött két sorra. Ugyanis csak két ablak mögött van élet, és előttük dermedt emberek, asszonyok. Szellőztetés nulla. A mennyezetről, falakról hulldogál a vakolat, mintha már mindegy lenne. Utolsó festés talán 1943-ban.
Posta ma kettő van a városban. Hihetetlen, de abszolút balkáni – a fővároshoz tartozik ez is. Mintha igazolni akarná Bukarest a megállapítást minden bélyeggel, átokkal, hogy Erdélyt nemcsak az Isten, de a 95 éves jelen ugyanvalóst magára hagyta.
Bukarest nem is akar tenni, amíg a száztíz éves épület ránk nem omlik. Láttam én már karón varjút, varjún is karót, láttam éjjeliőrt nappal meghalni, de még mindig tartogat Székelyföld számomra meglepetéseket. Ahol a medve védett állat a falun belül is, ki védi meg ott a bennszülötteket?
Az országos politikában kitartottak kitartóan védik ezt az állapotot. Nekik áll a bál.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Párban és Erdélyben szép az élet…
Erdély-menyegző című előadását mutatta be szerda este a nagyváradi színházban a Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor rendezésében. A szimbolikus elemekben bővelkedő táncszínházi előadás emlékezetes művészi élményt nyújtott.
A háromszékiek előadásának felütése zseniális: a lassan induló, majd egyre fokozódó zenei ritmus, hangerő és tánc már-már révületbe sodor előadót, nézőt egyaránt, a blokk végén a nézőkből kitör a taps, és ez meg is teremti az alapközérzetet, sikerült azonnal ráhangolni a nézőket a produkcióra. Egyfajta Erdély történelmet pörget le az előadás a tánc, a zene, a látvány, a szépirodalmi fragmentumok és a szimbólumok nyelvén, kezdve Erdély aranykorával, amikor maga a fejedelem indul a menyegzőre, majd a különböző korok megidézésében eljutva a mai, vagy a mainak tűnő időkig, amit a rövid, román és roma zenei betétek jeleznek. A történelmi változásokat azonban nem a múlt iránti nosztalgiázó vágyakozás, illetve a jelen feletti ítélkezés regiszterében jeleníti meg az alkotás, hanem ötvözi a történelem objektív folyamatként való bemutatását az Erdélyben élő emberek mondhatni legszubjektívabb világával, elvégre a Háromszék Táncegyüttes által érzékeltetett időutazásnak a menyegző az összekötő eleme.
Kiemelkedő teljesítmény
Az Erdély-menyegző rövid, táncos, zenei etűdökből épül fel, melyek egy csiszolt drágakő különböző oldalaihoz hasonlóan mindig egy kicsit más szemszögből láttatják az életet, és ahogy követik egymást a jelenetek – ahogy a drágakövet forgatjuk a kezünkben – úgy kapunk egyre teljesebb képet arról a varázslatos világról, aminek neve Erdély. A hús-vér emberek mulatoznak, vitatkoznak, isznak, táncolnak, szeretnek, meghalnak, és közöttük időről időre felbukkan egy szimbolikus alak: Bajkó László táncos különböző szerepekben, vőfélyként, megfeszített Krisztusként, a halál megtestesítőjeként stb. jelenik meg a színpadon, mindig a közösség, az emberek egy-egy sorsfordító pillanatára is figyelmeztetve egyúttal. A táncosok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, nem csak a táncokban, hanem Mihályi Gábor koreográfus-rendező és Orza Călin koreográfus szándékainak megfelelően, akik széles érzelmi skálán mozgatták az előadást, a drámai részek gesztusoktól kezdve a humoros beszólásokon át a kacagtató paródiáig mindenben kifejezőek voltak.
Teljesség
Voltak olykor momentumok, amikor egy kissé leült az előadás, amikor, gondolok itt egy-két kevéssé eltalált ötletre, például a táncosok teátrális nézésére a nézők felé az előadás elején, vagy az asszociációs játékra, amikor a táncosok egymás után mondták el egy-egy szóban, mi jut eszükbe Erdélyről. Ezek lassították az előadás tempóját, anélkül, hogy valami pluszt nyújtottak volna helyette, de mindvégig megőrződött az előadás esztétikája. Ugyanis egy rendkívül szép, esztétikai értelemben teljességre törekvő alkotást láthattunk: a látványos, ízléses jelmezek, a mozgalmas és kifejező koreográfia, a változatos, és mindig szemet gyönyörködtető táncok, ugyanakkor a háttérben kivetített mozgóképek, és nem utolsósorban a Kelemen László komponálta, reneszánsz, barokk, klasszikus zenei elemekből és népzenei motívumokból táplálkozó, ráadásul a legmeggyőzőbb profizmussal megszólaltatott gyönyörű zene (a zenekarvezető Fazakas Levente volt) olyan teljességbe szövődött össze, ami csak a nagy művészi erejű produkciók sajátja. Köszönettel adózott ezért a Háromszék Táncegyüttesnek Nagyvárad közönsége, mely hosszan tapsolta, ünnepelte a művészeket az előadás végén.
Pap István. erdon.ro

Készülnek és bírálnak: megvan, kiket indít az EMNP
Zatykó Gyulát indítja Várad polgármesteri tisztségéért az Erdélyi Magyar Néppárt a június 5-i önkormányzati választásokon. A Megyei Tanács elnöki tisztségéért Csomortányi István fog indulni, ugyanakkor minden magyarok lakta Bihar megyei településen lesznek helyi jelöltjeik.
A június 5-i önkormányzati választásokon az EMNP Zatykó Gyulát indítja Nagyvárad polgármesteri tisztségéért, a Megyei Tanács elnöki tisztségéért pedig Csomortányi Istvánt – jelentették be csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi sajtótájékoztatóján. Közölték azt is: minden magyarok lakta Bihar megyei településen lesznek helyi jelöltjeik, azaz a megyében 40–45 helyen indulnak EMNP-s jelöltek is a helyhatóságin.
Zatykó Gyula nagyváradi polgármesterjelölt, aki egyben az EMNP országos alelnöke is, elmondta: „Négy évvel ezelőtt is engem jelölt polgármesternek Nagyváradon az EMNP, akkor ötödik lettem, ami az itteni magyarság arányára kivetítve jó eredmény. Van bőven megoldanivaló gond Váradon. 206 ezerről 183 ezerre csökkent a lakosság száma, aztán népszámlálási trükkökkel ezt sikerült 196 ezerre felvinniük, de tény, hogy 20 ezer ember hiányzik innen. Ennek okai többrétűek, az alacsony bérektől a sokszor szennyezett környezeten át a nehezülő megélhetésig. Például Bihar megye immár negyedik, de hátulról a negyedik a bérszínvonal országos listáján – magyarán: túl keveset keresnek az emberek. Aztán ott van például a volt Alumina hulladéktárolója, ami ökológiai időzített bomba, vagy a CET, ami olyan porral teríti be a várost, ami az erőmű bezárása után is itt lesz még sokáig, de sok más is rombolja a váradiak egészségét. De az is oka az elvándorlásnak, hogy indokolatlanul nagyok itt a helyi adók.” A jelölt mindezen változtatna, ha sikerülne elnyernie a polgármesteri tisztséget. A helyi tanácsosi jelöltjeik listáink egyébként most dolgoznak, hogy a települések tanácsaiba kiket jelölnek a választásokra, azt később tudatják majd.
Zatykó gyanúja
Az EMNP két vezetője kitért arra is, hogy a képviselőház hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította a kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használatát betiltó törvénykezdeményezést, miután a házszabályban megszabott határidőn belül a tervezetet nem tűzték napirendre. A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban, és betiltaná az intézményneveknek a kisebbségek nyelvén való használatát és a magyar feliratok használatát is. Ahhoz, hogy hatályba lépjen, a tervezetet még a szenátusnak is el kell fogadnia. Csomortányi István szerint „Ott van a parlamentben sok RMDSZ-es képviselő is, köztük amúgy Bihar megyeiek is. És lám, ilyen fontos ügyekben mégis hallgatnak, átengedték ezt is. Pedig minimum lett volna, hogy a kezdeményezés miatt az alkotmánybírósághoz forduljanak. Semmit sem tettek azonban, bezzeg amikor olyan ügyekről van szó, mint a saját maguknak járó kiemelt járandóságok megemelése, akkor a Bihar megyei képviselők is élen járnak, megszavazzák, vagy akkor is nagyon aktívak, amikor egyes kollégáik mentelmi jogát kell megvédeniük, vagyis azt, hogy ne indulhasson igazságszolgáltatási ellenük eljárás.”
Zatykó Gyula úgy látja, nem véletlenül csúszott át a magyar nyelv használatát is korlátozó tervezet. Szerinte „Az RMDSZ tudta, mi készül, és szándékosan hagyták átmenni a javaslatot a képviselőházban, ami most a szenátushoz kerül. Így akartak ugyanis újabb kampánytémát generálni. A recept egyszerű: szándékosan létrehoznak problémát, hogy aztán sokat beszélhessenek róla, legyen miről nyilatkozni, és amikor amúgy is megoldódik, akkor sztárolni magukat”.
Nincs visszajelzés
Összefügg a hivatali ügyintézésbeli anyanyelvhasználatot korlátozó mostani törvénytervezet ügyével: mint ismeretes, nemrégiben épp az EMNP állította össze a magyar nyelvű formanyomtatványokat, amelyek révén a lakosság magyar nyelven tarthatja a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és intézheti az ügyeit magyarul. Akkor pont Csomortányi István jelentette be, hogy a formanyomtatványokat kiküldték az összes magyar településvezetőnek a megyében, mert szerintük az RMDSZ-es vezetők hanyagolják az anyanyelven történő ügyintézés lehetőségét, pedig a most hatályos törvények ezt megengedik. Kérdésünkre, hogy azóta kaptak-e visszajelzést bármelyik érintett településvezetőtől, hogy használják a formanyomtatványokat, és elősegítik a magyar lakosság magyar nyelven való ügyintézést a magyar helyhatóságokkal, Csomortányi azt mondta: „Nulla helyről jelezték, hogy megkapták, nulla helyről válaszoltak, vagy számoltak be pozitív változásról”.
Saját maguk ellen
A sajtótájékoztató egy másik témájával kapcsolatosan Csomortányi István elmondta: „Egészen hihetetlen és abszurd, hogy előbb megemelik az adókat, van, ahol maximálisra, aztán meg aláírásgyűjtést indítanak ellene a lakosság körében. Ezzel gyakorlatilag most saját maga ellen gyűjt aláírásokat az RMDSZ”. A több településen nemrég indult aláírásgyűjtési kampányokra reagált. Szerinte a következő történik: „Egyes RMDSZ-vezette településeken az elöljárók a lehető legmagasabbra emelték a helyi adókat és illetékeket, pedig a törvény szerint lehetőségük lett volna rá, hogy ne maximális mértékű emelést léptessenek életbe. Ennek ellenére például Nagyszalontán, Érmihályfalván, Székelyhídon előbb jól megemelték a lakosság anyagi terheit, aztán később épp ők álltak elő azzal, hogy aláírásokat gyűjtenek az adóemelések ellen. A nevezett településeken kívül még máshol is hasonlóan járnak el, de ezek a kiemelkedő példák. Ráadásul a lakosság mellett a cégek helyi adóit és illetékeit is felturbózták, pedig a törvény itt is megengedőbb lett volna.” Csomortányi István hozzátette: „Felszólítjuk tehát az érintett vezetőket, hogy elég legyen a hazugságokból, a félrevezető kampányokból és nyilatkozatokból, hiszen ők maguk emelték meg azokat az összegeket, amelyek emelése ellen most meg aláírásgyűjtési kampányokat indítottak. Ráadásul épp most kampányolnak ilyen abszurd módon, amikor közelednek a helyhatósági választások, jön a választási kampány. Egyébként a választási hadjárat is sok pénzükbe kerül majd – nem szeretnénk azt látni, hogy az emelt adók és illetékekből befolyó pénz egy része, akár áttételes úton is, de a pártkasszában landol.”
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Buntát leváltották, Arros lesz az RMDSZ jelöltje Székelyudvarhelyen
Arros Orsolyát nevezte meg székelyudvarhelyi polgármesterjelöltjének az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöksége február 19-i határozatában, Bunta Leventét pedig leváltották a szövetség udvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéből, őt Birtalan József váltja.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöksége pénteken leváltotta a szövetség városi elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mivel úgy gondolják szembe fordult a párt elveivel. Ezentúl Birtalan József tölti be megbízottként a tisztséget.
Az RMDSZ területi szervezetének feladata orvosolni az előválasztással kapcsolatos problémákat annak érdekében, hogy a párt sikereket érhessen el a június 5-i helyhatósági választásokon – nyilatkozta a Szövetség pénteki udvarhelyi sajtótájékoztatóján Verestóy Attila, széki elnök. „Egy olyan városi elnöknek a működésével, ügyködésével, aki szembe fordul a saját szervezeti szabályzatával, illetve az RMDSZ területi szervezet és az országos szabályzatfelügyelő bizottság döntésével nem tartjuk kivitelezhetőnek” – magyarázta miért hívta össze az elnökségi tagokat, hogy szavazzanak Bunta Levente a helyi szervezet elnöki tisztségéből való felfüggesztéséről. Kezdeményezését elsöprő többséggel megszavazták a jelenlévők: egy tartózkodás volt és egyvalaki érintettség jogán nem szavazott. Bunta ígérete ellenére nem jött el a gyűlésre. „Igazolatlanul hiányzik sorozatosan az elnökségi ülésekről. Már ez önmagában egy olyan tény, ami aggályossá teszi az RMDSZ városi elnöki tisztségének betöltését. (…) A mostani fájdalmas, de szükséges volt” – fogalmazott Verestóy.
Kovács: elég volt a cirkuszból
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: „Székelyudvarhelynek nem cirkuszra van szüksége.” Úgy látja, hogy a város egy helyben topog, kihasználatlanul hagyva azokat a pénzügyi lehetőségeket is, amivel nagyon sok környékbeli település vezetősége él. „Nem az kell, hogy teregessük a szennyest, hanem hogy sorakozzunk fel egy jelölt mögött, aki képes jó irányba fordítani a városnak és a közösségnek a sorsát” – véli. Rámutatott, az RMDSZ elvek és szabályok alapján működik: míg a szabályok értelmezhetők és módosíthatók, addig az elvek nem. „Az nem elv, és nem megoldás, hogy elbújunk a 6. cikkely 2. bekezdésének a harmadik mondatában egy vessző mögé, vagy kezdjük értelmezgetni a szabályunkat újra és újra” – magyarázta az ügyvezető elnök Bunta Leventére utalva, aki szerinte ki kellett volna álljon a lakók elé és hagyja, hogy ők döntsenek a jelöléséről. A polgármester legsúlyosabb hibájának azt tartotta, hogy akarata érvényesítés érdekében a román igazságszolgáltatással fenyegetőzött a sajtóban.
„Azzal az igazságszolgáltatással, amely (...) sorozatosan veszi le a községháza feliratokat a magyar önkormányzatok épületéről, azokhoz, akik azt mondták Székelyföld nem létezik” – fogalmazott.
Új elnök, kitolt határidő
Az udvarhelyszéki elnökség egyhangú döntéssel jelölte ki a helyi szervezet ideiglenes vezetőjét, akinek Birtalan Józsefet választották – jelentette be Verestóy Attila. Mint mondta, neki lesz a feladata rendet teremteni Udvarhelyen – ebben támogatni fogják a környező települések polgármesterei, illetve az RMDSZ ifjúsági szervezete. „Én valóban egy feladatot kaptam: nem ajándékot, nem kitüntetést. De úgy gondolom, hogy ez a feladat kötelező számomra, ha a kollégák megszavazták és mindenki biztosított a támogatásáról” – értékelt Birtalan. Kifejtette, nem először van ebben a helyzetben, 2008-ban is hasonló megbízást kapott, akkor széki elnöki széket kellett betöltenie egy rövid ideig. Lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy az udvarhelyiek beleszólhassanak az RMDSZ politikájába, amit zárt ajtók mögött nem lehet. Úgy gondolja, hogy meg kell állítani, az utóbbi időben kirobbant „nyilatkozat-háborút,” inkább az embereket kell meghallgatni.
Verestóy Attila elmondta, mivel február végéig kitolták a tanácsosjelöltek dossziéjának leadási határidejét, de „az RMDSZ városi szervezetének kulcsa” még nincs a területi szervezetnél, a jelentkezők a széki irodánál adhatják le a dokumentációt.
Tárgytalan az előválasztás
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, csak Arros Orsolya adta le a polgármester-jelöltséghez szükséges dossziét, így értelmét veszti az udvarhelyi előválasztás. Kovács bízik benne, hogy napokon belül összehívhatják a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsot, hogy megerősítsék Arros jelölését, és terjesszék elő a Szövetség Állandó Tanácsának. „Akkor félre tudjuk tenni ezt a cirkuszt, ezt a huzavonát, amelyikbe magunkat kergettük bele helyi szinten” – szögezte le.
Bíró Barna Botond, a székiek ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a városi szervezet 120 tagjának közel egyharmada írta alá azt a Buntának címzett petíciót, amelyben egyebek mellett felkérték: tevékenyen álljon a szervezet élére, álljon ki a döntései mellett. Az aláírók a nyílt előválasztás mellett tették le a voksukat, amely mostanra okafogyottá vált. Elmondta, több mint 1200-an regisztráltak az előválasztásra. A bizalmukat megköszönve kijelentette, a szövetség a továbbiakban is számít a véleményükre.
Mi lesz Buntával?
Verestóy szerint Bunta az új törvényt kihasználva – miszerint három ember is beírhat egy pártot – beírat egy pártot és annak színeiben vagy függetlenként fog indulni a polgármesteri címért, az RMDSZ-szel szemben. „Tegye, az ő dolga, az ő elképzelése. Szerintem ez egy kudarcra ítélt vállalkozás, mert ha valaki azt hiszi, hogy Udvarhelynek még egy Szász Jenőre van szüksége, akit úgy hívnak, hogy Bunta Levente az téved” – véli a területi elnök. Hangsúlyozta, Bunta még RMDSZ tag, amíg szembe nem fordul a szövetséggel, addig részt vehet az érdekképviselet politikai életében. „Ha még ezt is megteszi, akkor az RMDSZ-en kívül is van élet – mondta néhány ember és azóta is próbál megkapaszkodni a politikai színtéren. Nem nagyon sikerül” – tette hozzá. Kétségesnek tartotta, hogy Buntának sikerült összegyűjtenie a jelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat, ahogyan azt is, hogy a „két híve” további 900-900 szignót kapott. „Jelen pillanatban a 98 százalékos ismertségű polgármester támogatottsága 1 százalékkal kisebb, mint az – a még hatvan százalékot sem elérő ismertségű – jelölt támogatottsága. Ez lehet hogy megtudta, és ezért állt egy ilyen kerülő útra” – részletezte Verestóy, hozzátéve, hogy a felmérések még nem teljesek.
Bunta korábban személyeskedett Verestóyval
A területi elnök sajnálatát fejezte ki, amiért Bunta folyamatosan, a román sajtó cikkeit idézve (amelyek az erdőirtásokkal kapcsolatos vádakról szólnak) támadja őt – ezt már személyeskedésnek veszi. „Soha semmilyen erdőtulajdonom, sem fakitermelési cégem nincs, nem volt és nem is lesz. Ezt a polgármesterek, az illetékesek nagyon jól tudják” – szögezte le. „Ezt ne vegye már át az RMDSZ hű katonája, harcostárs és egykori mentoráltam is. (…) S ha már a meggazdagodásról beszélünk, arról beszélhetünk sokat. Arról inkább kéne beszélni, hogy mit tesz az ember, ha lehetősége van: hogyan segíti a közösséget, hogyan áll a közösségi érdekek mögé azzal a forrással, amivel rendelkezik. Ezt megtehetné az a polgármester is, aki imitt-amott épít házakat – hangsúlyozta.
Arros: versenyre készültem
„Én hónapok óta egy tisztességes versenyre készültem, ahol nem szűk körben döntenek, hanem minden udvarhelyi ember beleszólhat abba, hogy ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje a városban. Vállaltam a nyílt versenyt, Bunta Levente viszont kihátrált. Köszönöm az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének bizalmát” – fogalmazott Arros Orsolya a döntés kapcsán az RMDSZ közleménye szerint. Üdvözölte, hogy ez a döntés megszületett, mert így véget lehet vetni a találgatásoknak és annak a folyamatos huzavonának, amely az elmúlt hetekben elbizonytalanította az udvarhelyi embereket.
Arros Orsolya hozzátette: a megmérettetés így sem marad el, hiszen a június 5-i választásokat senki nem tudja majd időhúzással és taktikázással kikerülni, kizárólag a székelyudvarhelyi emberek döntenek arról, hogy kit választanak városvezetőnek.
Mi vezetett idáig?
Három településen döntött úgy a helyi szervezet, hogy urnás előválasztást tart: Homoródszentmárton(két jelölt), Máréfalva (három jelölt) és Székelyudvarhely – magyarázta Verestóy Attila az RMDSZ területi elnöke, hozzátéve, hogy a székiek ezt minden esetben jóváhagyták. Ezután Bunta Levente udvarhely polgármester többször bírálta a szövetséget, majd bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni az előválasztáson, ahogyan másik két jelölt sem – Jakab Áron Csaba és Benedek Árpád Csaba –, akik állításuk szerint szintén megszerezték az ehhez szükséges támogatást.
Folynak a jelöltállítások
Kovács Péter elmondta, Erdély mind a 16 megyéjében dolgoznak a jelöltállításon – evvel április 17-ig kell elkészülniük –, amivel párhuzamosan megtartják a tevékenységi beszámolókat is: nyíltan, a közösség előtt. Megerősítette a szövetség összefogását az MPP-vel, hozzátéve, hogy ez versenyt is jelent azon közösségek esetében, ahol a magyar képviseletet nem veszélyeztetik. Mint mondta, a törvény nem engedi meg, hogy koalícióra lépjenek az EMNP-vel, hogy részt vegyek egy új választási párt megalakításában. Ennek ellenére nyitottak a tanácsosjelölt listáik – ahogyan Marosvásárhelyen is –, amelyeken befutó helyeket is ajánlanak a néppártiaknak. A párt stratégiai célja közelebb kerülni a közösségekhez – „amin még van javítanivaló” –, megerősíteni politikai helyzetüket, a modernizálás és biztonságot nyújtani a magyar közösségek számára.
Fülöp-Székely Botond . Székelyhon.ro

Sztakics Éva helyettesíti Antal Árpádot
Rendkívüli tanácsülésen döntött Sepsiszentgyörgy önkormányzatának képviselő-testülete pénteken arról, hogy Sztakics Éva, a kovásznai megyeszékhely alpolgármestere helyettesíti Antal Árpád polgármestert, aki hatvannapos hatósági felügyelet alatt áll, és nem töltheti be hivatalát.
Amennyiben egy település polgármestere valamilyen okból kifolyólag – így például Antal Árpád a hatósági felügyelet miatt – nem tudja ellátni hivatalát, a testület szavazással nevesíti meg azt az alpolgármestert, aki helyettesíti – mondta el Miklós Zoltán képviselő-testületi tag. Sztakics Évát, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterét jelölték ki a feladatkör betöltésére, akit egyhangúan megszavaztak.
Mint közöltük, a korrupcióellenes ügyészség Antalt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által 2009-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítja a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. „A szerződésmodellt az önkormányzat képviselő-testülete, valamint a romániai pénzügyminisztérium is elfogadta, láttamozta, így nem volt, ahogy nem rendeltetésszerűen használják fel az összeget. A legfontosabb ugyanakkor az, hogy a DNA részéről is visszaigazolták, az ügyben nincs korrupciós vád” – jelentette ki Miklós Zoltán. Az RMDSZ-frakció üzenetét tolmácsolva Miklós még elmondta, hogy Antal Árpád elhivatottságát, ambícióját példaértékűnek tekintik, s bíznak benne, hogy az ügy lezárását követően megújult erővel érkezik vissza a hivatal élére.
Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosa is Antal Árpád mellett szólalt fel. Míg előbbi az elöljáró munkáját és jövőképét méltatta, addig utóbbi pozitív emberi jellemvonásaira hívta fel a figyelmet, s mindketten kifejtették: visszavárják Antal Árpádot a hivatal élére.
Czegő Zoltán néppárti tanácsos is támogatását fejezte ki, mint fogalmazott, tapasztalatai alapján az elmúlt napokban „egy emberként állt a város Antal Árpád mellé”.
Sztakics Éva elmondta, csak a tisztség törvényes hatáskörének gyakorlása érdekében fogadta el a jelölést, nem vágyik polgármesteri székre, az idei választásokon sem indul az elöljárói mandátumért.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Proetnica fesztivál Segesváron: ne csak táncoljanak, beszélgessenek is!
A fellépések mellett idéntől a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a segesvári Proetnica Fesztivál szervezői. A rendezvénysorozat tizennegyedik kiadása augusztus közepén kezdődik az UNESCO világörökség részét képező szász városban.
Eddig úgy volt, hogy akik eljöttek Segesvárra, hogy részt vegyenek a Proetnica Internetnikus Fesztiválon, megérkeztek, énekeltek, vagy táncoltak és azzal mentek is haza. Ez az idéntől másként lesz, a résztvevőket arra kérik, maradjanak és tekintsék meg egymás előadását, vegyenek részt egymás workshopjain, beszélgessenek, ismerkedjenek, vitázzanak – mondta az augusztus 18. és 21. között 14. alkalommal sorra kerülő fesztivál igazgatója, Volker Reiter.
Ruténokat, romákat, szerbeket, bolgárokat, ukránokat, cseheket, lengyeleket, szlovákokat, törököket, tatárokat, örményeket, zsidókat, olaszokat, horvátokat, németeket, albánokat, macedónokat, lipovánokat, oroszokat, görögöket, magyarokat és arománokat várnak a segesvári Proetnica Interetnikus Fesztiválra, amelyet tizennegyedik alkalommal szerveznek meg Segesváron augusztus 18. és 21. között. A Romániában élő nemzeti kisebbségek közösségeit bemutató rendezvény célja a társadalommal elfogadtatni azt, hogy sokféle nemzet él egymás mellett, szokásaik hasonlóak, vagy különböznek egymástól, hagyományaik is lehetnek mások, érdemes megismerni egymást – mondta Volker Reiter, az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
Volker Reiter a beharangozó sajtótájékoztatón bemutatta azt az albumot is, amely a tavalyi fesztivált ismerteti. Ebből megtudható, hogy 2015-ben nyolcszáznál is többen vettek az eseményen, húsz romániai nemzeti kisebbség képviseltette magát, a látogatók száma pedig meghaladta a 15 ezret. 
A Proetnica Fesztivált az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ Egyesület szervezi a segesvári önkormányzattal közösen. Reiter úgy fogalmazott, hogy ez csupán egy csepp a tengerben, ami az etnikumközi egyetértés erősítését illeti, de azt is eredménynek értékeli, hogy más, hasonló jellegű, regionális fesztiválok megszervezéséhez nyújtott ötletet. Hasonlót tartanak már Tulceán, Medgyesen, vagy készülnek szervezni Szászrégenben is – mondta.
Antal Erika. maszol.ro

A Mezőség kulturális örökségének megóvásáról tartottak konferenciát Budapesten
MTI - A Mezőség középkori szakrális építészetének feltárása érdekében folytatott kutatások eredményeiről és terveiről számoltak be szakemberek a budapesti FUGA Építészeti Központban rendezett konferencián és műhelytalálkozón csütörtökön.
A Mezőség településein a magyarság aránya egyre csekélyebb, azonban a jelentős részben szórványnak számító vagy teljesen kihalt gyülekezetek templomai nagyon sok kincset rejtenek. A területeken folyó kutatások elsődleges célja, hogy az ott végzett munkák eredményei széles körben ismertté váljanak, ezek segíthetik, hogy az emlékek fennmaradjanak annak ellenére, hogy a létüket befolyásoló körülmények egyre romlanak - hangsúlyozta Kollár Tibor a rendezvényt szervező Möller István Alapítvány képviseletében. A konferencia apropóját az a felfedezés adta, hogy Giotto di Bondone egy elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az alapítvány örökségvédői az erdélyi Kiszsolna romos középkori templomának falán.
Kollár Tibor hangsúlyozta: az alapítvány célja a műemlékek kutatása, megóvása és ismertté tétele, hiszen az ismertség az egyik legfontosabb eszköze annak a folyamatnak, amellyel megakadályozható, hogy a kiszsolnai templomhoz hasonló épületek teljesen megsemmisüljenek.
Papp Szilárd művészettörténész elmondta, hogy az eredeti Giotto-mozaik a 17. században semmisült meg, így a róla készült másolatok különleges értékkel bírnak. A Giotto-mű elkészülte utáni száz évből eddig csak három ilyet másolatot ismertek: egyet Firenzéből, egy másikat Pistoiából a harmadikat Strasbourgból. Közülük egyedül a firenzei az, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a most előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős kiszsolnai falfestmény is. A művészettörténész beszámolt arról is, hogy a templom évtizedek óta használaton kívül, romosan áll, boltozatai részben már beomlottak és mára a teljes összedőlés fenyegeti annak ellenére, hogy a templom még ma is jelentős értékekkel bír.
A program további részében Szakács Béla Zsolt Északkelet-Erdély Árpád-kori szakrális építészetéről tartott előadást, Weisz Attila a Mezőség műemlékeinek kutatásairól értekezett, Marosi Ernő pedig Egy új feliratos kő Kercen címmel tartott előadást. A programot a pusztuló mezőségi emlékek sorsáról és megmentési lehetőségeiről szóló kerekasztal-beszélgetés zárja. maszol.ro

A mi osztályunkkal vendégszerepel Szatmáron a Szigligeti Színház
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának meghívására a szakszervezetek művelődési házának nagytermében vendégszerepel a nagyváradi Szigligeti Színház társulata Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk című előadásával.
A produkciót a szatmári társulat azon bérletesei tekinthetik meg, akik az ősszel megváltott bérletcsomagjukban ezt az előadást jelölték meg választható vendégelőadásként. A 2016. február 20. - szombat 19 órától és a 21. - vasárnap szintén 19 órától kezdődő előadásokra korlátozott számban még belépőjegyek is kaphatók.
Egy szűk osztályközösség találkozik, hogy az érettségi évfordulóját megünnepelje, lengyel és zsidó diákok vegyesen. Annak a generációnak a képviselői, akiknek sorsát megpecsételték a második világháború borzalmai. S bár maga a találkozás ünnepi esemény, a háború traumatikus emlékei felkavaróak, és drámai felismeréseket idéznek elő. A dráma a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozza. A különbségek, a másság elfogadásának védelmét, az agresszív impulzusok meghaladását, a történelmi sorsszerűség elfogadását, egy felvilágosult, kiegyensúlyozott, az igazra nyitott nézőpontból.
Az előadás rendezője a nagyváradi születésű Anca Bradu, aki a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett 1994-ben. Az 1992/93-as színházi évadban a Casandra stúdióban debütált Massimo Dursi: Bertoldo az udvarnál című előadással, amelyet a marosvásárhelyi Európai Színházi Iskolák Találkozóján díjaztak. Frank Wedekind: A tavasz ébredése című előadása 2000-ben a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat kapott. Több magyar társulatnál dolgozott, többek között a veszprémi Petőfi Sándor Színházban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, az Újvidéki Színházban, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.
Az előadás szereplői: Csatlós Lóránt, Dimény Levente, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tóth Tünde. maszol.ro

Madéfalván tiszteleg a Román Haditengerészet a székely mártírok előtt
Csíkszeredában zajló rendezvénysorozata keretében a Román Haditengerészet Madéfalván is koszorúzni fog a székely mártírok emlékművénél.
Előzmény nélküli gesztusokkal népszerűsíti magát Hargita megyében a Román Haditengerészet. Első lépésként Csíkszeredában kiállítást szerveztek: a tárlaton szerdától péntekig a Román Tengerészeti Múzeum gyűjteményébe tartozó hajó-maketteket, tengerről szóló festményeket, valamint két amatőr festő-tengerész műveit tekinthették meg az érdeklődők.
A Kájoni János megyei könyvtárban tartott kiállítás szerda esti megnyitóján közvetlen hangulatban beszélgetett az érdeklődőkkel Marius Rohart múzeumigazgató, Andreea Croitoru főmuzeológus, Liana Naum, a mangáliai tisztikaszinó vezetője, valamint Alexandru Ghinea és Nicolae Găgeanu festő. A fregattok, vitorlások, tengeralattjáró, vagy szappanból faragott képet bemutató tárlat abszolút premier az intézményben – mondta el Bedő Melinda osztályvezető. Tájékoztatása szerint a kapcsolatfölvétel gyakorlatilag úgy történt, hogy egy nap az irodájában termett a haditengerészet képviselője, és felkérte az intézményt a kiállítás társszervezésére.
A kiállítás-megnyitón elhangzott: azért esett Hargita megyére a választás a haditengerészet rendezvénysorozatához, mert tudomást szereztek arról,  hogy itt példásan gondozzák – a hősök etnikumától függetlenül – a haditemetőket, az értesülésük szerint mintegy ezer világháborús hős emlékét. A Román Haditengerészet programsorozata pedig az Első világháborús hősök emlékének tiszteleg, ugyanakkor a szervezők célja a hadtengerészet bemutatása, ismertetése Hargita megyében. Továbbá szeretnék megismertetni a tengerészek életmódját-világát, és szeretnének tengerészeket is vonzani Hargita megyéből. maszol.ro

A korrupció ellen harcol Bukarest vagy az autonómia ellen?
A román hatalom, de mondhatjuk azt is, hogy a román politikum évek óta, lényegében Victor Ponta 2012-es, választások előtti hatalomra kerülésétől magyarellenes offenzívában van. Hosszan sorolhatók a példák az anyanyelvhasználati jogaink gyakorlásának akadályozásától a szimbólumaink elleni háborún keresztül Beke István ügyéig, melyet egyszerre használ a román politikai- és média-„elit” magyarellenes hangulatkeltésre, a románok idegeinek felborzolására és a magyar nemzeti közösség megfélemlítésére.
S most itt van a két legújabb ügy, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester DNA-s vegzálása, valamint egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvény hallgatólagos képviselőházi elfogadása, mely egyetlen tollvonással visszavonná mindannak a nagy részét, amit az RMDSZ állítólagosan kiküzdött a nyelvi jogok terén.
Lám, itt üt vissza kőkeményen az apró lépések politikájának nevezett antitaktika. 
Két évtizede már tisztán látni lehetett, hogy Magyarország hamarabb lesz az EU és a NATO tagja, mint Románia. Azt is tudni lehetett, hogy egyhamar nem áll elő olyan kedvező nemzetközi kontextus, amikor Magyarország nyomás alá helyezheti a nála nagyobb, gazdagabb és katonailag erősebb Romániát. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar támogatásnak meg kellene kérni az árát. 
Ehelyett mi történt? A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség 1994-es hatalomra kerülése után egyfajta negatív licitet indított: ki tud inkább jóban lenni a (szembeötlően magyarellenes) szomszédokkal? Ki tudja jobban feladni a magyar érdekeket? A felvidéki illetőleg erdélyi legitim magyar szervezetek kinyilvánított ellenkezése dacára kötötték meg a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződést,  benne az emlékezetes határklauzulával, mely a békés határmódosítás lehetőségét is kizárja, rögzítve, hogy Magyarországnak nincs és nem is lesz területi követelése a szomszédaival szemben. Mindezt úgy, hogy ellentételezésként a magyar fél nem kapott lényegében semmit.
Az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány, ha nem is szállt be a licitbe, de elfogadta az új paradigmát, a konfliktusmentességre való törekvést. Erre az indíthatta, hogy amennyiben visszatér az Antalli hűvös szomszédságpolitikához, a baloldali média messzemenően kihasználta volna azt ellene. Ezzel együtt, ha kisebb is a felelősség, de azért megáll abban a tekintetben, hogy Orbánék nem készítették elő hangulatilag azt, hogy bizony Magyarország csak akkor támogatja Románia euroatlanti csatlakozását, ha Bukarest intézményesíti a háromszintű magyar autonómiát. 
A módszeres önfeladásban az RMDSZ-elit is partner volt 1996. november 28-tól kezdve. Az év őszén Markóék még határozottan ellenálltak az alapszerződés ügyében, viszont miután ’96 végén koalíció szerződés nélkül, később be nem tartott szóbeli ígéretekért cserébe a kormányra lépéssel feladták a legfőbb politikai eszközt, a külpolitikai nyomásgyakorlást, s a végrehajtó hatalomban való részvételükkel legitimálták kifelé a román kormányt, lényegében még többet tettek a nemzetpolitikai lehetőségek kihasználatlanul hagyásáért, mint a magyar álbaloldal.
Most isszuk a levét annak az önfeladó politikának, melyet elsősorban a szocialista-szabad demokrata politika, valamint az RMDSZ folytatott 1995 és 2005 között elegészen a gyászos dátumig, 2005. szeptember 26-ig, amikoris Gyurcsányék elfogadtatták a magyar parlamenttel Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatását.
Még ezután is lett volna lehetőség a politikai váltásra. 
2009-ben, miután az RMDSZ kikerült kormányból, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés egy új start lehetőségét hordozta magban, amivel azonban az RMDSZ nem kívánt élni. Mint ahogy porhintés volt a Székelyek Nagy Menetelésének RMDSZ-es támogatása, valamint az RMDSZ és az MPP által szignált, Izsák Balázs által méltán közvitára alkalmatlannak nyilvánított, a történelmi Székelyföld helyett három, 1968-ban megrajzolt román megyére vonatkozó ál-statútum is. Mi sem árulkodóbb, mint az a tény, hogy még ezt a több sebből vérző tervezetet sem nyújtották be a parlamentbe? Annak csupán az volt a funkciója, hogy erősítse Kelemen Hunor államelnöki kampányát Szilágyi Zsolttal szemben. 
Most ismét itt lenne az alkalom, hogy visszatérjünk közösen a brassói útra, hogy húsz elvesztegetett év után sarkára álljon az RMDSZ vezetése és kezet fogjon az autonómia lángját őrzőkkel, s közösen megfogalmazzanak egy határozott arcélű, következetes autonómiapolitikát. Ezt a lehetőséget azonban a zsákmányszerzésre szakosodott, önmagából kifordult szervezet vezetői borítékolható módon nem fogják kihasználni. 
S hiába szorul a hurok egyre több RMDSZ-es politikus nyaka körül, a megmaradtak bíznak abban, hogy rájuk nem kerül sor. 
Vélhetően nem is kerül. 
Kelemenék is veszik Bukarest üzenetét: azok a közismert és népszerű polgármesterek kerültek elsősorban célkeresztbe, akik mindig is autonomisták voltak, legyen szó akár az MPP, akár az RMDSZ prominenseiről. Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád meghurcolása nyilvánvalóan nem a korrupció elleni harc része, hanem a magyar autonómiapolitika elleni nyílt támadás. 
Célja a megfélemlítés, üzenete egyértelmű: lapítani kell, engedelmes bábként kell viselkedni, nem okozni kényelmetlenséget a bukaresti hatalomnak. Az a legnagyobb baj, hogy mindezek teljesítése nem esik majd nehezére az idén kerek húsz esztendeje önfeladó, neptuni ihletettségű, a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikát folytató RMDSZ vezetésnek. Sőt, nagyon is otthonosan mozognak ebben a szerepkörben. Nem látni a fényt az alagút végén. Amíg az erdélyi magyar politikát a Bukarestből irányított RMDSZ dominálja, nem is lesz változás.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

„Románia folyamatosan sérti az őshonos magyar kisebbség jogait”
Az Európai Parlament elfogadta a Romániában elkobzott magyar egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló petíciót, és arra szólította fel a román hatóságokat, hogy tegyék meg a restitúcióhoz szükséges lépéseket – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Lomnici Zoltán. 
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról is beszélt: uniós közmeghallgatás lesz annak érdekében, hogy napirenden tartsák az ügyet, nehogy kibújhasson Románia a válaszadás alól. Emlékeztetett arra is, Romániát törvény kötelezi a visszaszolgáltatásra, ám ez mindössze 30 százalékban teljesült, pedig az amerikai képviselőház és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) elnöke is felszólította erre az országot.
„A múlt héten kaptam meg a levelet az Európai Parlamenttől, hogy elfogadták a petíciót, és felszólították Romániát, hogy az illetékes hatóságok bevonásával végezze el a probléma különböző szempontjainak előzetes vizsgálatát. Tehát azt szeretném érzékeltetni, hogy folyamatosan sértik az őshonos magyar kisebbség jogait” – hangsúlyozta Lomnici Zoltán.
Hír TV. tiszanews.org.ua

Sárdobálással kezdte kampányát az RMDSZ Biharban
Bár az önkormányzati választásokig még jó esetben is van három hónap, a bihari RMDSZ már belefogott a potenciális riválisai elleni sárdobálásba.
A helyi sajtóban százával közölt vívmányriportok, sikerbeszámolók, hurrátudósítások, dicshimnuszok és magasztaló olvasói levelek nemcsak az RMDSZ saját politikusainak és aktivistáinak felmagasztalását és önfényezését szolgálják, hanem azt is hivatottak sugalmazni, hogy a magyar közösség fölött egyeduralkodó párt kezdeményezése, tudta és beleegyezése nélkül egy madár sem repülhet át Bihar megye egén. E kizárólagosság a kritikus hangok elhallgattatását is magában hordozza. Valahányszor az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a civil szféra képviselői feszegetni kezdik a korrupcióval gyanúsított RMDSZ-esek – pártaktivisták, parlamenti fennforgók és önkormányzati vezetők – viselt dolgait, megindul a zsarolás, fenyegetőzés, félelemkeltés. Szabó Ödön ügyvezető elnök a helyi sajtóban főhelyen megjelenő közleményekben és megrendelt interjúkban intéz személyeskedő támadásokat a kritikusok és miden rendű-rangú „egységbontók” ellen. S amikor nem ő, akkor protezsáltja, Szabó József nagyváradi önkormányzati képviselő ront neki a „megátalkodott ellenzéknek”.
A forgatókönyv általában ez: a néppártosok egy-egy sajtótájékoztatójukon prezentálják a megyei és települési szinten regnálók viselt dolgait, s mivel az RMDSZ számos helyen többségben vagy a román pártokkal szövetségben gyakorolja a hatalmat, minimum kérdéseket kap. Válaszok nem érkeznek, vagy ha igen, a tárgyhoz nem illők. Legutóbb erre utalt a Krónika Bagoly mondja című vezércikke is, látván, hogy az Ady-központ botrányos felszámolása ügyében felvetett felelősségét Szabó Ödön gyűlölködve személyeskedő sajtónyilatkozatban próbálta megkerülni, mellébeszéléssel és porhintéssel. A korrupciógyanút felvető és törvényességet követelő, a hatalmi-pénzügyi machinációkra – és nem csak ebben az ügyben – rendszeresen rámutató Csomortányi István megyei Néppárt-elnök elvi szinten próbálta tartani reagálásában a diskurzust , de várható, hogy a tulipános propaganda nem hagyja ennyiben. 
A sárdobálás vélhetően párhuzamosan fog zajlani a választási kampánnyal, amely már gőzerővel zajlik… a médiában. Az RMDSZ a bihari sajtóban teszi közzé a saját belső pártdokumentumait (pl. a jelölési szabályzatát és jelölttoborzó felhívásait), és ugyanott számol be napi rendszerességgel azokról a „népgyűlésekről”, amelyeken többnyire csak a párt fizetett aktivistái és alkalmazottai, illetve azok családtagjai vesznek részt.
Egy másik furcsaság: miközben a szövetség vezetői és a velük együttműködő egyházi elöljárók a húsvéti böjt idején kötelező keresztényi alázatról, önmegtartóztatásról és elcsendesedésről papolnak, a zenés-zajos bálok, mulatságok és ivászatok egymást érik a magyarlakta településeken, többnyire a tulipán jele alatt. itthon.ma//erdelyorszag

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: egyre erőteljesebb a civil jogvédelem
A civil jogvédelem egyre erőteljesebben vesz részt a jogsértések és a közösségi jogtiprások tematizálásában Erdélyben - állapította meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet legújabb, az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében.
A kutatóintézet elemzése szerint a civil jogvédelem jogosan tölti ki sokszor azt az űrt is, amit a politikai érdekképviselet hagy maga mögött ilyen téren, valójában azonban az lenne a kívánatos, hogy ezek a civil jogvédő és -kiterjesztő kezdeményezések - a konstruktív kritikán túl - a politikai érdekképviselettel együttműködve, azt kiegészítve és egymást erősítve fejtsék ki tevékenységüket. Azaz közösen, ki-ki a maga eszköztárával élve érjenek el eredményeket.
Az összegzésben, amely 1989-től tekinti át a civil jogvédelem helyzetét, kiemelték: az RMDSZ 1989 végétől viszonylag hosszú ideig komoly közösségi jogvédő szerepet vállalt. Olyan jelentős akciókat szervezett, mint például az 1990. február 10-i gyertyás-könyves tüntetés, amelyen országszerte százezrek vettek részt a Bolyai Egyetem visszaállításáért és általában a magyar nyelvű oktatás védelmében. Kitértek arra is, hogy egy egyszerű nyelvi jog védelmében (egy gyógyszertár magyar nyelvű felirata) tartották a márciusi marosvásárhelyi tüntetést is, amely "Marosvásárhely fekete márciusa" néven közismert magyarellenes pogrommá változott. Szintén jelentős aktivista-mozgalmár hangulat hívta életre az RMDSZ-nek 1993-ban az Európa Tanácshoz intézett és híressé vált Memorandumát, amelyben először (és azóta is egyedülálló módon) foglalja össze a romániai magyar közösség elvárásait az Európa Tanácshoz való csatlakozás előtt. Az RMDSZ 1996 végén bekövetkezett kormányzati szerepvállalásával egyidejűleg fokozatosan beszűkült annak mozgalmár jellege - állapították meg.
Kitértek arra is, hogy a magyar civil jogvédelem területén számos civil szervezet, közösség és lelkes magánszemélyek is fejtenek ki jelentős munkát. Olyan területet fednek le, amelyben a politikai érdekképviseletnek alig vagy egyáltalán nincs mozgástere, illetve amit az különböző okoknál fogva elhanyagol.
Ilyen az anyanyelvi jogok érvényesítése a gyakorlatban vagy a különböző közösségi jogsérelmek monitorizálása.
Az elemzés a jogvédő, jogkiterjesztő tevékenységeket időrendben is két csoportra osztja, az egyik a 2001-2012 közötti korszak, amikor a civil szervezetek leginkább a jogalkalmazás fontosságára, proaktív tevékenységre fókuszáltak, a másik a 2012 utáni időszak, amikor a jogalkalmazás kikényszerítésére összpontosított tevékenység fokozatosan kiterjedt a jogsértések és a jogfosztások körére, az azok ellen való fellépésre.
A választóvonal a két korszak között a buzau-i bíróságnak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó alapfokú ítélete lehet, illetve erre a 2012. szeptember 1-jei sepsiszentgyörgyi Igazság Napja néven adott közösségi válasz, amely rádöbbentette az erdélyi magyar társadalmat a jogfosztások intézményesülő dimenziójára - olvasható az anyagban.
Az elemzés az első időszak szervezetei között említi a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, a Nyelvi Jogok Portált, a Civil Elkötelezettség Mozgalmat. Megállapították, hogy a 2012 utáni korszakot a sokkal intenzívebb, erőteljesebb civil tevékenység jellemzi. Ekkorra már - írták - nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon nehéz jogbővítésről beszélni, miközben nem csupán a létező jogok alkalmazása ütközik számtalan akadályba, de az is külön harc tárgya, hogy a már megszerzett jogokat ne vegyék vissza.
A kétnyelvűség érdekében aktiváló szervezet az "Igen, tessék!" Mozgalom, amely abból az ötletből indult el, hogy "Igen, tessék" matricákat helyeztek el olyan cégek, kereskedelmi egységek bejáratánál, ahol magyarul is kiszolgálják az ügyfeleket, és ezt azok nyilvánosan fel is vállalják. Mára a mozgalom két nyelven működő céges regisztrációra alkalmas online felületet hozott létre, emellett az anyanyelvű szolgáltatásokat keresők számára telefonos tudakozót működtet, ingyenes közösségi havilapot juttat el 18 ezer kolozsvári és környéki háztartásba.
Kifejezetten jogsegélyre épül a Jogaink Egyesület, majd 2013 elején alakult meg és hamar ismertté vált a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, amelyet az RMDSZ hozott létre azzal a céllal, hogy egy országos közösségi jogvédelmi civil hálózatot építsen ki. MTI

Székelyföld lefejezése
Régóta kereshettek, kutathattak a korrupcióellenes hatóságok, hogy végre Háromszéken is felmutassanak valamit, és megyénket is felhelyezzék az ország egyre pirosodóbb térképére. Hogy mit találtak? Egyelőre úgy tűnik, üres lufit, csak mondvacsinált ügyet sikerült összetákolniuk, jelzi ezt az is, hogy többórás kihallgatás után polgármesterünk többé-kevésbé szabadon távozhatott. Ritka ez manapság, mikor oly nagy előszeretettel tartanak fogva legalább 48 óráig minden gyanúsítottat...
A hét közepén történtek azonban túlmutatnak a vehemens korrupcióellenes harcon, és üzenetük is több ennél. Székelyföldet, nehezen, de végre fejlődésnek indult városait igyekeznek lefejezni, eltávolítani azokat, akik mozdítani, tenni mertek valamit, akik kinyitották a szájukat. Egy évvel ezelőtt Hargita megyében hasonlóan jártak el Csíkszereda és Gyergyószentmiklós polgármesterével. Ügyük azóta is függőben, bár az első vádak szépen, lassan semmivé silányulnak az igazságszolgáltatás lassan őrlő malmaiban, talán évek múlva majd kimondják, hogy tévedés volt meghurcolásuk. Addig azonban lebénult a két város, leálltak a fejlesztések, senki nem mer semmit mozdítani. Felmentés hiányában pedig a választásokon sem indulhatnak a meghurcoltak. Jól irányzottan emeli ki a titkosszolgálatokkal és a háttérből irányító sötét erőkkel összefonódott korrupcióellenes hatóság a székelyföldi magyar közösség legelismertebb szószólóit. Azokat, akik nemcsak városgazdaként igyekeztek tenni valamit, de az autonómiaharcban is élen jártak, megfogalmazták, kimondták, mire lenne szükségünk, hogy megmaradhassunk, azokat, akik saját szervezetük vezetőivel is szembementek, ha úgy látták, nem a magyarság érdekeit szolgálják. Az üzenet egyértelmű: így jár, aki pofázni mer – aki hallgat és meghúzza magát, annak nem esik bántódása.  Régóta nem titok, vannak, kiknek érdekük, hogy Székelyföld ne fejlődjék, ne mozgolódjon. Maradjon szegény, sötét vidék, kiszolgáltatott és minden szempontból alárendelt. Ne nőhessenek ki azok a vezetők, kik kiemelhetik, hitet, reményt adhatnak az itt élőknek. Erőre kaptak, kik már nem is csak a kilencvenes évek magyarellenes hangulatát, de a nyolcvanas évek félelemmel teli légkörét költöztetnék vissza lelkeinkbe, fejeinkbe. 
Minden szempontból vízválasztóhoz érkeztünk, most derül ki, a ránk nehezedő, egyre erőteljesebb nyomás összeroppant, vagy megerősíti megmaradni, élni akarásunkat. Beletörődünk a sorsba, melyet egyesek nekünk szántak, vagy képesek vagyunk kiállni egymásért, magunkért, gyermekeink jövőjéért. Ha félünk, akkor legyőznek bennünket!
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelem és jövőkép
Hogyan kapcsolódott be Háromszék a magyarországi, erdélyi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe, milyen jövőképet képzeltek el a helyi vezetők és értelmiségiek és ezt a változó történelmi időszakokban hogyan próbálták kivitelezni – erről szól az Elitek Háromszéken a 19–20. században. A politikai, gazdasági, egyházi és kulturális élet szereplői című, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap bemutatott tanulmánykötet.
A Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Kulturális Központ által támogatott kutatás eredménye a gyökereink hiteles történetét bemutató könyvsorozat legújabb darabja; hiszen a megye vezetősége – ellentétben más régiókkal, ahol régi „szakmunkák” újrakiadásával foglalkoznak – fontosnak tartja a forrásfeltárást, fontosnak tartja, hogy saját történelmünk megismertetésére olyan könyvek megjelenését támogassa, melyek akadémiai magasságokban is megállják helyüket – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. 
Tamás Sándor hozzátette, mindaddig, amíg hagyják – bár egyre szembetűnőbb, sokaknak nem tetszik, hogy ésszel tervezünk jövőt –, a hasonló kutatásokat finanszírozzák, és tervezik egyre több kiadvány megjelentetését román és angol nyelven is, hogy minél többen lássák, miért fontos nekünk Székelyföld. A kötetet Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze mutatta be, a benne foglalt tizenkét tanulmány mindenikét röviden összefoglalva, és kiemelve, e kötet esetében a hiánypótló jelző valóban nem közhely. Mint fogalmazott, a tanulmányok mélyfúrásszerű kutatások, elemzések összegzései, a székelyföldi modern elitről a Székelyföld jelenkori elit történészei által feldolgozva. A kötet szerkesztője, illetve a kutatói program irányítója, Novák Csaba Zoltán történész megjegyezte, a kötet, bár a tematikai sokszínűség jellemzi (politika, gazdaság, szellemi, egyházi élet), rávilágít, Székelyföldet az elmúlt százötven év során ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint manapság is, az egyes tanulmányok azt vizsgálják, a mindenkori kihívásokra milyen válaszokat fogalmazott meg, a közösség jövőképének alakításában milyen szerepet játszott az elit.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyre költözött az Árkosi Kulturális Központ
Az Olt utcai Bástya vendéglő egy részében rendezkedett be a Szenkereszty-kastélyból kilakoltatott Árkosi Kulturális Központ: újabb rendezvényeit – zömmel hangversenyeket – már ott tartja. Az új székhely átmeneti jellegű, az intézmény vezetőjének, Kopacz Attilának hosszú távra más tervei vannak.
 Árkoson érdekes a helyzet, az egykori tulajdonos leszármazottainak a kastélyt, a kápolnát és a régi istállót adták vissza, a terület az egyéb felépítményekkel, létesítményekkel továbbra is az állam tulajdonában, az Árkosi Kulturális Központ vagyonkezelésében maradt. Ideális az lett volna, ha az intézmény kibéreli a kastélyt, tevékenységét Árkoson folytatva, de a visszaszolgáltatott Szentkereszty-kastély tulajdonosával nem tudtak megegyezni, a végrehajtó pedig kilakoltatást helyezett kilátásba, így inkább önszántukból költöztek ki – mondta el megkeresésünkre Kopacz Attila. A helyszínkeresésben több lehetőség is felmerült, legjobb választásnak az egykori Dózsa-klub bizonyult volna: igazi koncerttermet lehetett volna kialakítani, a Baász-hagyaték elhelyezésére állandó kiállítóteret lehetett volna kiképezni, s nem mellékesen a város egy sajátos épületét lehetett volna visszavonni a kulturális körforgásba – ám bonyolult jogi helyzete miatt „nem jött össze a dolog” – magyarázta Kopacz Attila. A volt dohánygyár adminisztratív épülete is felmerült a lehetséges helyszínek között, ott infrastrukturális gondok adódtak, azonkívül koncertteremmé átalakítható helyiséggel sem rendelkezik – az Árkosi Kulturális Központ számára viszont rendkívül fontosak a jól bejáratott hangversenyek, a zenészek is szívesen jönnek, és az évtizedek során kialakult közönség is igényli. Így hát kényszerűségből került sor a Bástya vendéglő egy részének kibérlésére: a környék egyetlen jó koncertzongorája ott megfelelő környezetben szólhat, a hangversenyek számára elegendő tér áll rendelkezésre.
Ami az intézményt illeti, szűkösebb programkínálattal fog egyelőre működni, hiszen jelenlegi székhelye nem a legmegfelelőbb kiállítások szervezésére, a rezidensprogramok lebonyolítására meg végképp alkalmatlan. Hosszú távon mégis a Dózsa-klubba való berendezkedést tartaná a legjobb megoldásnak Kopacz Attila.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyv a perkői Szent István-kápolnáról
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban Jánó Mihály művészettörténész A kézdiszentléleki Szent István-kápolna című legújabb könyvét.
A hiánypótló, fotókkal illusztrált kiadvány Hegedüs Ferenc kultúrmecénás támogatásával jelent meg a Kalauz sorozat második köteteként, az elsőt a gelencei Szent Imre műemlék templomról ugyancsak Jánó Mihály írta 2013-ban. 
Borcsa János irodalomkritikus, a kötetet megjelentető Ambrózia Könyvkiadó vezetője arról szólt, hogy a könyv szerzője évtizedekkel ezelőtt kezdett foglalkozni székelyföldi középkori falfestészettel. Ezt tanulmányozta, mellette kötelezte el magát, és a hosszú évtizedek során alapos, kimerítő kutatásokat végzett, melyeket témáról szóló írásai követtek. Az irodalomkritikus azt is elmondta, másfél évtizede, amikor megkereste Jánó Mihályt azzal a tervével, hogy kötetben szeretné bemutatni a kézdiszentléleki műemlékeket – köztük a perkői kápolnát –, akkor ez a terve dugába dőlt, de most úgy hozta a sors, hogy szerző és kiadó ismét egymásra talált. Ez az Ambrózia Könyvkiadó tizenharmadik kötete. 
Jánó Mihály vetített képes előadáson mutatta be a kötet fotóit, mindegyiknél kimerítő magyarázattal szolgált. A Perkőn álló kis kápolna szerény épület, sok kutató, anélkül, hogy látta volna, román kori, XI–XII. századi építménynek minősítette, mert csak az alaprajzát nézték meg. A ma látható Szent István-kápolnát valószínű, egy régebbi alapra építette 1686-ban Kálnoki Sámuel gróf – hangsúlyozta a könyv szerzője, aki szerint nem kell ősinek lennie ahhoz, hogy maradandó legyen kisugárzása. A művészettörténész azt is cáfolta, hogy a Perkőn hajdanán vár állt volna.  A vetítést követően a házigazda Hegedüs Ferenc bejelentette: a Kalauz sorozatban Jánó Mihállyal közösen újabb kötetek kiadását tervezik.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
HÁZKUTATÁSOK VÁLLALKOZÓKNÁL. Öt erdélyi megyében összesen húsz házkutatást tartottak a rendőrök adócsalással gyanúsított személyeknél: tizenhatot Fehér, egyet-egyet Kolozs, Maros, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében. Tíz személy ellen felmerül a gyanú, hogy 2013-ban hamis könyvelési dokumentumok alapján fiktív költségeket könyveltek el cégüknek, később pedig felvették a kiírt összegeket.
A hamis dokumentumokat fantomcégek nevében állították ki, s hogy azok törvényesnek tűnjenek, a kifizetések banki átutalással történtek. Az okozott kár 2,5 millió lej. Az érintetteket a Fehér megyei rendőrség székhelyén hallgatják ki. (Mediafax)
KÉSNI FOG AZ AUTÓPÁLYA. 2021 végére készülhet csak el a Nagyszeben–Piteşti autópálya, amelyre a múlt hónapban az útügyi hatóság 2020-as határidőt szabott meg. Cătălin Homor, az országos közút- és autópálya-kezelő társaság decemberben kinevezett vezérigazgatója elmondta: a 116 kilométeres pályán az idén kezdenek dolgozni az útépítők. A 2008-ban elkészült megvalósíthatósági tanulmányok közben lejártak, ezeket újra el kell készíteni. (Ziarul financiar).
MEGÚJUL A TEMESVÁRI OPERA. Még idén helyreállítják a temesvári operaház főhomlokzatát, a munkálatokat hat hónap alatt kell elvégezni. A jelenleg Kultúrpalotaként ismert épületet 1872 és 1875 között emelték Fellner és Helmer építészek tervei alapján. 1880-ban leégett, és ugyanabban a stílusban épült újjá. 1920-ban újból leégett, és 1923–28 között épült fel ismét. Jelenlegi homlokzatát 1934 és 1936 között Duliu Marcu építész tervezte és építette meg. A helyiek szerint a régi homlokzatot két szobor díszítette, amelyeket később csak eltakartak. A mostani felújítással kiderül, hogy megvan-e még a két szobor. Az épület arról is ismert, hogy 1989 decemberében a temesvári forradalom vezetői itt tartották meg beszédeiket.  (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Játszadozás a kisebbségekkel: húzd meg-ereszd meg (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában (2.)
Új elemként 1971 decemberében a minisztertanács – nyilvánosságra nem hozott – határozatával megszigorítja a külföldiekkel való kapcsolattartást: széles körű jelentési kötelezettséget ír elő a külföldi állampolgárokkal folytatott beszélgetésekről.
1972 nyarán az MNDT bürójának egyik tagja levelet ír Nicolae Ceauşescunak, melyben a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva ismerteti a nemzetiségi szakoktatás gondjait. A levél adatai szerint a magyar nyelven oktató technikumok és szakmunkásképzők száma elenyésző (a 16 erdélyi megyében 269 technikum van, a magyar nyelvű tagozatok száma pedig csupán 11; a 180 szakiskolából 4-ben lesznek magyar tagozatok), gyakorlatilag szinte a nullára csökkent ez az oktatási forma magyar nyelven. A felvetett problémákra nem kap választ, de a KB propagandatitkára válaszol, megjegyezvén, hogy „Ceauşescu elvtárs csodálkozik a beadvány tartalma miatt”. Azért ősszel hat magyar tannyelvű szaklíceum indul.
Szeptemberben aztán elkezdődik a nemzetiségi tanügyi reform finomhangolása. Egy miniszteri (belső) rendelkezés szerint, amely nem semmisíti meg az 1969-es tanszemélyzeti törvényt, a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a készségtárgyakat (ének, torna, rajz, s közéjük valamiképpen becsúszik a számtan is) román tanerő is oktathatja, sőt, a román történelem is tanítható románul. Ehhez román tanárok kellenek a magyar iskolákba, ők az osztályfőnöki órákat is románul vezethetik. Fokozatosan az egész tanórán kívüli tevékenység románul folyik. A tanévkezdés előtt a szakminisztérium nem engedélyezi, hogy az „értékesebb” szakmák (optikus, műszerész, finommechanikus stb.) esetében nemzetiségi osztályokat is indítsanak. Hol van már az 1969/311-es minisztertanácsi rendelet, amely büntette volna, aki nemzetiségi iskolában nem a nemzetiség nyelvén tanít?  Másik színtér: 1972. november 27-én elmarad a magyar–román kulturális munkaterv keretében rendezendő bukaresti magyar könyvkiállítás megnyitója. A megnyitó előtt néhány nappal a román fél közli, hogy a kiállításra küldött könyvek közül 30-at nem engednek kiállítani, tehát csak ezek nélkül lehet megnyitó, vagy sehogy! A kiemelendő könyvek: például Ady Endre: Versek; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Kádár János (az MSZMP első titkára): Hazafiság és internacionalizmus; Kállai Gyula (az MSZMP PB tagja): Szocializmus, népfront, demokrácia. A magyar fél ezért lemondja a kiállítást. A történet nem előzmény nélküli: már az 1970-es kiállításon is kivették a kiállított anyagból többek közt a Hatvany Lajos: Így élt Petőfi, Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz, Juhász Gyula összes versei, Magyar Mártír Írók Antológiája, Kis Világatlasz című könyveket, de akkor a magyar fél – hiszen politikus nem szerepelt a listán – engedékenyebbnek bizonyult. Az ok: semmi olyan művet nem engedélyeznek Romániába hozni, mely a magyar nacionalizmust erősíti, ezáltal a román–magyar barátságot gyengíti. 
Az 1973. májusi államtanácsi törvényrendelet értelmében az általános iskolákban a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásban az ötödik osztály indításához minimum 25, a középfokú oktatásban pedig 36 jelentkezőre van szükség. Eddig 20 tanuló volt a minimum, de minisztériumi engedéllyel már 8–10 fővel is indíthattak nemzetiségi osztályt. Ugyanakkor ott, ahol az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén működő iskolák léteznek, függetlenül a tanulók létszámától, román nyelvű tagozatokat vagy osztályokat kötelező létesíteni: ezzel a magyar tannyelvű iskola elnevezés okafogyottá is válik. 
A módszer a továbbiakban is ugyanez, egy megengedő gesztus mellé egy megszorító: például megnyílik (1973. július 28-án) a zsögödi Nagy Imre csíkszeredai állandó kiállítóterme (Sütő András mondja az avatóbeszédet), de 1974. április 1-jén új sajtótörvény születik, benne a cenzúra pontos feladatköre.  Az MNDT 1974. április 4–5-én megtartott országos gyűlésén többek között elhangzik, hogy a főtitkár 1971-es oktatási utasításait nem hajtják végre; hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző; a magyar feliratok pedig végleg eltűntek, s hogy a hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő bármilyen használatát. 
A pártfőtitkár reakciója: a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Az anyanyelven való oktatás egyébként sem olyan fontos, mondja, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét”, ezért tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. 1974. május első hetében papírtakarékosságra hivatkozva csökkentik a napilapok és folyóiratok terjedelmét és példányszámait. 1974. június 16-án Kolozsváron letartóztatják Kallós Zoltánt, a moldvai csángó magyarság folklórjának egyik legismertebb kutatóját. (A tiltakozások hatására 1975 tavaszán csendben hazaengedik.) 1974 novemberében megjelenik a „Románia Szocialista Köztársaság nemzeti kulturális vagyonának oltalmazásáról” intézkedő törvény. A törvény államosít minden egyházi és magántulajdonban lévő műkincset, kulturális hagyatékot. 
1974. december 9-én megjelenik az államtanács törvényerejű rendelete, melynek értelmében – az első fokú rokonok kivételével – tilos magánszemélynek külföldit elszállásolnia. A rendelet megszegőit 5000–15 000 lejre büntethetik. 1976. november 9-én az államtanács ezt rendeletileg úgy módosítja, hogy a külföldi személyek elszállásolásának tilalma nem vonatkozik a román származású külföldi állampolgárokra. Az 1975. májusi törvényrendelet szabályozza a végzős egyetemi hallgatók munkába állását. A „kihelyezés” központilag szabályozott és kötelező. A diplomások legtöbbször három évet kötelesek letölteni a kijelölt munkahelyen. Ettől kezdve szisztematikusan román vidékekre helyezik a végzős magyar egyetemisták többségét. Akik nem hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek megtéríteni az oktatás költségeit, továbbá a tanügyben sem kaphatnak többé állást.   Ceauşescu 1976. október 5-ei munkalátogatásán (Hargita megyében), a Csíkszeredában tartott beszédében bejelenti, hogy az ötéves tervben hatezer lakást építenek, a város az egyik traktorgyártó központ lesz. Az ezt követő években a település belső városmagját ledózerolják, és új, beton városközpontot építenek. A város iparosítása pedig együtt jár a románosítással. Míg az 1966-os népszámlálás idején 807 román nemzetiségű lakos élt a székely városban, addig 1977-ben már 4818. Nem szeg nemzetközi törvényt a főtitkár: nincs erőszakos etnikai átrendezés, csupán olyan megoldásokat talál ki, amelyek etnikai átrendeződést jelentenek.
(Történeti-társadalmi háttérrajz
a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!” (2)
Még mindig tabu, mi történt 1944–45-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. Oroszország álláspontját egy, az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és a magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait. A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944–45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16-a és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944 októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet szállítanak a Szovjetunióba kényszermunkára. Sokáig nem beszéltünk a történtekről, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója. 
– Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait? 
– Nyilván nem akarta érteni, miként bagoly mondja verébnek, nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ezzel a témával nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Hetven évvel a történtek után oda jutottunk, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal ujjal lehet mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.
– Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben?
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni, és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Ezért hamarabb léptek, mint Magyarország, így 1944. augusztus 23-tól Románia már nem ellensége volt a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben, miközben Magyarország még ellenség maradt.  Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Úz völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére. 
Itt szembesülnek tehát először konkrét ellenállással úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Az idegen területen a lakosság fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába. Ezt a félelmet játssza ki a román fél, amely a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, s az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amelyet nagyon gyorsan meg kellett oldani. Már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdik a begyűjtést: ekkor csak magyarokat. 
A magyarok elhurcolása rögtön a frontátvonulás után zajlik, sőt, vannak olyan esetek is, ahogy átment a front a falun, már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomra vezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul, valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat. 
A listákat Bukarestben állították össze, figyelve az észak-erdélyi magyarság azon értelmiségi rétegére, amely az 1940–44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt. Így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángókutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségiek is, akik meghatározóak lehettek a következő  generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is. 
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével, elősegítve azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon és a szétbomlás felé haladjon. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, persze sokkal több volt ennél. 
– Hogyan viszonyult a román hatóság, illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához?
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy „casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudta volna ezt megtenni, mint a magyarságon? 
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli román sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe ott a magyarok ellen.
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy gondolta, eljött a bosszú ideje. Sajnos, nagyon kevés toleráns ember volt, aki arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják. 
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. „ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó románság élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondván, a magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Többen úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, s 1944-ben, amikor ismét fordult a kocka, akkor a románok viszonozták ugyanazt. 
– Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el?  – A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt élt a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el. A város összlakossága a frontátvonulás után 73 000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondanunk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt. 
Más okai is voltak a deportálásoknak: szovjet tekintetben az egyik ilyen a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal ért a háborús győzelemhez, így a nyugati területei holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kézre volt szükség. Tehát munkaerőként is számítottak erre a több ezer emberre.
SIMON MÁRIA TÍMEA
(Transindex) (folytatjuk)
Előző: Transindex.ro, 2016. február 16.
"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!" Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múzsák érintése Üvegcsűrön
Művész diák és táncosok faluja
Szórványban észrevétlenek maradnak a fények, ha nincs kéz, amely magasra emelje a lámpást, melyből életre kelnek. Görgényüvegcsűrön más a helyzet. Az önállóságát két éve elvesztett helyi iskola, amelyről keddi lapszámunkban írtunk, olyan értékeket rejt magában, melyeknek híre már a határon is túljutott. Ilyen a nyolcadik osztályos Fleischer Balázs. Az üvegcsűri tanintézetért felelő Szász Teréztől, a községközponti erdészeti líceum aligazgatójától tudtuk meg, hogy tavaly Üvegcsűrön szervezték meg a III. osztályosok regemondó versenyének megyei szakaszát, és mivel a verseny tematikája a görgényi várhoz kapcsolódott, az akkor hetedikes Balázs kartonból és poliészterből elkészítette a vár makettjét. Munkáját később egy Kárpát-medencei képzőművészeti versenyre is benevezték. A görgényi vár makettjét II. díjjal jutalmazta Budapesten a zsűri, és ki is állították a budai várban. A tehetséges tinédzsert többször is megihlette az otthoni táj, ötletes grafikákon és rajzokon fogalmazta, fogalmazza meg azóta is mindegyre ragaszkodását a helyhez, ahonnan származik. Szász Teréz azt is elmondta, hogy Balázs kilencediktől Marosvásárhelyen szeretne továbbtanulni a Művészeti Líceumban vagy a Bolyaiban. A pedagógus szerint inkább az utóbbi felé hajlik, de rajztudása fejlesztéséről sem szeretne lemondani.
Üvegcsűr másik büszkesége a 130-as létszámú Csalogány néptánccsoport. Életkor szerint négy csoportra oszlanak a táncosok, akik közül a legnagyobbak már középiskolások, de hétvégén hazajárnak próbákra. A Csalogányt a vidék tánccsoportjainak vezetését felvállalt Simon Szabolcs szászrégeni tanár irányítja. A pedagógus korábban helyettesítő tanárként Üvegcsűrön testnevelést tanított, de az idei tanévtől megszűnt a posztja. Ennek ellenére a Csalogányért minden hétvégén elmegy a faluba. A gyerekek számos néptánctalálkozón vettek részt, és minden évben jelen vannak a vajdaszentiványi tánctáborban is, ahonnan rendszerint valamilyen új tánccal térnek haza. Most éppen a március 15-i ünnepségre készítenek elő táncjátékot, amelyet a magyar szabadság ünnepén Régenben mutatnak be. Természetesen Üvegcsűrön is megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharcról, de mivel a kultúrotthon felújítás alatt áll, az ünnepséget az iskolában tartják meg – tette hozá Szász Teréz.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Erdő mellett estvéledtem
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Olosz Katalin folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Kovásznán született, abban az évben, amikor Észak-Erdély – rövid időre bár – visszakerült az anyaországhoz.
– Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai végigélték a második világháború éveitől kezdve a 20. század kelet-európai történéseit, a vörös diktatúrát, a tradicionális társadalmi szerkezet és életforma szétzilálódását, az 1989-es fordulatot és a nyomában kibontakozó lehetőségeket. Édesapám a Brassó megyei Keresztváron volt közmegbecsülésnek örvendő felekezeti kántortanító. Szüleim a második bécsi döntés hírére hazaköltöztek Kovásznára, hiszen országhatár választotta volna el mindkettőjüket háromszéki szüleiktől, rokonaiktól. Így születtem Kovásznán 1940 decemberében. Családom és tágabb környezetem – a székely nagyközség – életvitele döntő módon meghatározta életszemléletem alakulását. Gyermekéveim idején még működtek a hagyományos társadalmi-gazdasági struktúrák, még a polgárosultabb Kovászna élete is a rendtartó székely faluközösség normáihoz igazodott. Beleszülettem egy olyan közösségbe, melynek élete és tevékenysége a tradíciók mentén szerveződött. Ennek alapvető jellemzője az önellátásra való berendezkedés volt. Csak ritkán és indokolt esetben fordultak specialistához, a ház és a gazdaság minden más ügyes-bajos dolgát a családtagok oldották meg, a természet adta és a megtermelt javakat az utolsó morzsáig hasznosították. A falusi értelmiségiek életvitele kisebb-nagyobb mértékben különbözött ugyan a paraszti társadalom hagyományos normáitól, de alapvetően azt is az önellátó tradicionális társadalom elvárásai igazgatták. Az én családom esetében már csak azért is hangsúlyos szerepet kapott az önellátás és a takarékosság elve, mert egyetlen tanítói fizetésből kellett megélnie az öttagú családnak. Olyan családban nőttem fel, ahol a könyv szeretete mellett a kétkezi munkának is becsülete volt, és hangsúlyos szerep jutott neki. Édesapám értett földműves ősei mesterségéhez csakúgy, mint az asztalosmunkához, foglalkozott gyümölcs- és rózsanemesítéssel, az önkéntes tűzoltótestület parancsnokaként pedig részt vett a tűzoltás veszélyes munkájában. Édesanyám a háztartás vezetése, a kert gondozása, a szövés-varrás mellett mindenféle kézimunkához értett. Különösen kedvelte és tökélyre vitte a csipkeverést, melynek Kovászna környékén egyedüli művelője volt. Ilyen szülők mellett tanultam meg, hogy a munka nemcsak a létfenntartás biztosítéka, de örömforrás is lehet. Kovásznai iskolás éveim furcsa kettősségben, mondhatnám úgy is, állandó "vigyázzállásban" teltek. Külön kellett választanom az otthoni diskurzust az iskolaitól, figyelnem arra, hogy mit lehet elmondani az iskolában és miről tanácsos hallgatni. Édesapám állását veszélyeztette volna bármilyen elszólásom. Akkoriban, a kiélezett osztályharc idején, a tanítók csak egy kicsivel voltak "jobbak", elfogadhatóbbak a papoknál és a kulákoknál. Csak azért tűrték meg őket, mert nagy volt a tanerőhiány – egyáltalán, az értelmiségiek hiánya.
– Sepsiszentgyörgyön járta ki a középiskolát, amely akkor még 10 osztályos volt. Mit jelentett a nagy múltú iskolában tanulni az '50-es évek derekán, Sztálin halála után, az ’56-os események idején?
– Szüleim a sepsiszentgyörgyi leánylíceumba írattak be. Szigorú házirendet tartó bentlakásba kerültem, csupa falusi lány közé. A zömében Háromszékről összesereglett gyerekek kiváló bizonyítói voltak annak, hogy még egy olyan kis területen is, mint amilyen Háromszék, hányféle árnyalata lehetséges a nyelvjárásnak, a szokásoknak. De ott tapasztalhattam meg a kiélezett osztályharc gyerekekre kiterjesztett súlyos kardcsapásait is. Csendes, jó magaviseletű, jó képességű és szorgalmas lányokat távolítottak el az iskolából származásuk vagy szüleik társadalmi helyzete miatt. Voltak közöttünk olyanok, akiket örökbe adtak kuláknak vagy osztályidegennek nyilvánított szüleik azért, hogy gyermeküket más néven beírathassák a középiskolába. Mégis jó volt tágasabb gyermekközösségben élni, megtanulni alkalmazkodni szabályokhoz, tanulótársakhoz, tanári elvárásokhoz.
– Magyar nyelv és irodalom szakot választott a kolozsvári Bolyai Egyetemen, amely közben ’59-ben egyesült a Babessel. Milyen emlékeket őriz az egyetemről, a tanárokról, évfolyamtársairól, az "egyesülésről"?
– Vegyes érzelmek és emlékek társulnak egyetemi éveimhez. 1958 őszén jutottam be az egyetemre, az első szemesztert a Bolyain végeztük. E félév tele volt lidércnyomásos történésekkel: egymást érték az éjszakába nyúló kari gyűlések, melyeken az '56-os magyar forradalom eseményeivel "kompro-mittálódott" diákokat zárták ki az egyetemről, tanársegédeket távolítottak el a tanszékről, aztán valamennyit perbe fogták, és súlyos fogházbüntetéseket szabtak ki rájuk. Nyomott hangulat uralkodott a karon. Féltek a tanárok, féltek a diákok, s ez a félelem és rossz hangulat csak fokozódott a második félévben, mikor bekövetkezett a két kolozsvári egyetem "egyesítése", ami a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem felszámolását jelentette. Kötelező módon betereltek arra a nagygyűlésre, amelyen Szabédi László professzornak, aki korábban az egyesítés ellen szólt, nyilvános "önkritikát" kellett gyakorolnia, s aki ezek után öngyilkos lett. És láttam felsőbb éves magyar diákokat, akiket kivezényeltek a pódiumra, hogy "lelkesen" kérjék a két egyetem egyesítését. Ilyen légkörben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Tanáraink az erdélyi tudományosság nagynevű professzorai voltak: Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Antal Árpád, Márton Gyula, Gálffy Mózes, Virgil Vatasianu, akiktől sokat lehetett tanulni – ámbár azt is hozzá kell tennem, hogy nem föltétlenül szaktudományukból. A nyelvészet például nem vonzott különösebben, de Szabó T. Attilától nagyon sokat tanultam: emberi és tudósi magatartása, alázata, ahogyan egyszemélyes intézményként kitartóan folytatta levéltári kutatásait, előadásainak, írásainak nyelvi kimunkáltsága, szabatossága és eleganciája példaként állt és áll mind a mai napig előttem. Virgil Vatasianut, a művészettörténet professzorát is emberi magatartása, kulturáltsága, hatalmas tudása, toleranciája miatt tartottam meg jó emlékezetemben. Román nyelvű előadásait együtt hallgattuk a román filológusokkal, de jó előre közölte velünk, hogy nála tetszés szerint öt nyelven – románul, magyarul, németül, franciául vagy olaszul – lehet vizsgázni, nem az számít, hogy milyen nyelven beszélünk, hanem a felkészültség. Igen sokat köszönhetek Antal Árpádnak, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzorának, a reformkor kiváló kutatójának. Részben neki tulajdonítható, hogy érdeklődésem a népköltészet felé fordult. Harmadéves koromban osztotta ki a feladatot, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak szemináriumi dolgozatot. E dolgozat elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a szájhagyományozó költészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam.
– Hogyan történt az egyetem utáni kihelyezés?
– A dékánátus kifüggesztette azoknak a helységeknek a nevét, amelyekben a magyartanári állás megüresedett. Városi hely nem volt, falvak között válogathattunk. Nagyon nehezemre esett megválni Kolozsvártól, holott tudtam, hogy semmi esélyem nincs az ott maradásra. A vizsgaeredmények sorrendje szerint elsőnek választhattam. Akkor derült ki, hogy a vásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszéke frissen végzett diplomást keres gyakornoki állás betöltésére. Helyzeti előnyömet kihasználva így kerültem Marosvásárhelyre.
– Pedagógusi munkakörét rövidesen kutatói állásra cserélte: 1967. január elsején átment a Román Akadémia Társadalomtudományi Központjának fiókjához.
– A ’60-as évek közepe táján felbukkantak olyan hangok, hogy a Pedagógiai Főiskola beiskolázási kereteit szűkíteni fogják, és ez a tanszemélyzet számának csökkentését is jelentette. Tudtam, ha a tanszékről valakit elbocsátanak, az én leszek, a legutolsónak érkezett, legfiatalabb és legkisebb rangú munkatárs. Kocziány László figyelmeztetett, hogy az akadémiai kutatóintézet hamarosan meghirdet egy kutatói állást, ha gondolom, pályázzam meg. Vegyes intézmény volt nyelvi tekintetben és a szakmai megoszlás szempontjából is. Főleg történészek dolgoztak benne, néhány szociológus, két irodalomtörténész, én a folklórkutatásra szakosodtam. Néhány évig folkloristaként dolgoztam, és magyarul írtam az intézeti munkáimat. Ekkor készítettem elő kiadásra a magyar-gyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének/kutatásának dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A ’70-es évek közepe táján valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, s ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, román nyelven írtam meg az éves penzumot. A népköltészet már csak "úri passzió"-ként kapott helyet az életemben.
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, hogy felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, mely egy Kádár Kata-balladát mutatott be. Túlzás volna azt mondani, hogy ez volt a szakmai belépőm, de észrevették, hiszen egy ritka, jobbára már csak régi gyűjtésekből ismert klasszikus népballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt Romániában, Magyarországon. Szakmai fórumokon, irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban méltatták a kötetet, mely egyetlen kalotaszegi falu akkori folklórtudását mutatta be.
– Hogyan alakult pályája a könyv megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, mely mára már könyvritkaságnak számít, elismerő és lelkes fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában sikerült csatolni Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Rádöbbentem, hogy nem folytathatom a terepmunkát, holott a legsürgetőbb folklorisztikai feladatnak tekintettem a szájhagyományban még fellelhető költészet darabjainak összegyűjtését. Olyan szakterületet kellett keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel műszaki felszerelést. Mivel a kutatóintézetben sajtó- és irodalomtörténeti munkák kerültek terítékre, érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada- katalógushoz is. Menet közben alakult ki és állandósult a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, kijegyeztem magamnak minden olyan adatot, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Évek múltával így hatalmas adatanyag gyűlt össze észrevétlenül, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de az is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Rájöttem, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírrra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói. A források vallatása révén fogalmazódott meg a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek nagy szerepe van a kutatásban, nem kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is.
– Munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság, s mint aktív tag, annak szinte mindegyik eseményén jelen van.
– A fordulatig keveset publikáltam, jóllehet folyamatosan dolgoztam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy egy sor tanulmány megírására nem kerülhetett sor, mert a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy a határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályba ütközött. A félbemaradt anyaggyűjtésekből csak félmunkák születhettek volna. Hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkenthetett volna, mely biztos hátteréül kínálkozhatott volna a tudományos műhelymunkának. Ezt hozta el 1990. Újraéledtek régi tudományos és közművelődési egyesületeink, újak születtek, melyek intézményes keretet és közlési lehetőséget biztosítottak a tudományok legkülönbözőbb ágait művelő, addig magányosan dolgozó kutatóknak. A ’90-es években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik megszületésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, mely intézményes hátterével, kutatói ösztöndíj biztosításával támogatta munkámat. Azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság. Ennek a társaságnak köszönhetem nagyon sok írásom születését. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Négy kötetem kiadásának gondját- baját vállalta magára a Kriza Társaság, azt hiszem, nem kell külön magyarázat ahhoz, hogy mit köszönhetek neki.
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzgyűjtő tevékenységével és életével, amely gazdagabbá és teljesebbé tette a Kriza-életművet. Milyen anyag állt az ön rendelkezésére?
– Kriza János életével és tevékenységével egyetlen vonatkozásban foglalkoztam: törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra eredeti elgondolását. A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat, jóllehet közel nyolcszáz oldalas könyv lett belőle.
– Több műfajban több kötete jelent meg az elmúlt 50 év során.
– Köteteim többségéről már esett szó, itt csak azokat említem, amelyek kimaradtak. 2003-ban jelent meg a Mentor Kiadónál válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként. Van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben, Brassóban, a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül (297–452. lap).
– Min dolgozik jelenleg?
– Nyugdíjas éveimben irgalmatlanul feszes munkatempóban igyekszem lezárni megkezdett kutatásaimat, közreadni tudományos eredményeimet, hogy ne maradjon utánam feldolgozatlan anyag. 2009-ben hagyta el a nyomdát a Szabó Sámuel-kötet, ugyancsak 2009-ben jelent meg a Ne mondd, anyám, főd átkának című kötet, mely egy szabédi napszámosasszony 1895-96-ban rögzített ballada- és dalrepertoárját öleli fel. Ezt követte 2011-ben a Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából című tanulmánykötet, majd 2013-ban a Vadrózsák második kötete. Idén jelenik meg Kanyaró Ferenc kolozsvári tanár és tanítványainak 19. század végi – 20. század eleji, négyszáz darabot meghaladó ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban.
– Díjak, elismerések…
– A Magyar Néprajzi Társaság külföldi levelező tagja – 2007. Az Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékérme és oklevele – 2010. EMKE Bányai János-díj – 2010.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Evangélikus gyülekezeti központot avattak
Megújult az evangélikus-lutheránus egyház kolozsvári egyházközsége által működtetett Argay György Gyülekezeti Központ, amelynek átadását tegnap délelőtt hálaadó ünnepség keretében ejtették meg.
A magyar állami támogatásból korszerűsített épület felújítási munkálatai 2014-ben kezdődtek, és mára sikerült közösségi rendezvények befogadására is alkalmas helyszínné tenni. Az egyházi épületben szolgálati lakások találhatók, a pincéjében kialakított közösségi térben pedig többek között a népzenészképzésnek biztosítanak helyet. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta. Horváth Anna alpolgármester is a fiataloknak szóló közösségi terek fontosságát emelte ki, ezek ugyanis letelepedésre ösztönzik a jövő nemzedékét.
(dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvárra érkezik a Bocskai-zarándoklat
Minden évben megszervezik 2007 óta a Bocskai-zarándoklat körutat, a Magyarországról érkező küldöttség és a vendéglátók rendszeresen megemlékeznek, leróják tiszteletüket a fejedelem előtt, megkoszorúzva a fejedelem emlékműveit. Szabadság (Kolozsvár) 

Paralimpia Kolozsváron, templomfeljáró Erkeden
Olyan gyülekezetek és gyülekezetek mellett működő szervezetek (egyesületek, alapítványok stb.) jelentkezését várja a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókja, amelyek készek megtalálni a környezetükben élő fogyatékos embereket, nyitottságot mutatnak irányukba, és szeretnék bevonni őket a gyülekezeti életbe. Amint az a Vajon az ember van a templomért, vagy a templom az emberért? elnevezésű pályázati felhívásból kiderül, a gyülekezetek fizikai, szellemi és lelki akadálymentesítését szolgáló projektekre számítanak, hogy megvalósításuk révén „fogyatékos testvéreink otthon érezzék magukat gyülekezeteinkben”. Széles lehet a skála, hogy miként járulnak ehhez hozzá: fizikai akadálymentesítést szolgáló templomfeljárótól kezdve nyári táboron át statisztikai felmérésig, istentisztelet jelbeszéddel való tolmácsolásáig, speciális bibliaóra, kézműves foglalkozás, zenei tevékenység, paralimpia és sok más hasonló tevékenység belefér.
Akárcsak tavaly, ezúttal is 10 ezer svájci franknak megfelelő összeget osztanak szét a pályázók között, a legmagasabb megítélhető összeg 3500 lej. Jövőre külön díjazzák a három év nyertes pályázatainak legjobbjait, a legeredményesebbnek ítélt projektről bemutató füzet és kisfilm készül majd.
Családias, fiatalos hangulat Szilágyerkeden
A pályázat segítségével Szilágyerkeden akadálymentes feljárót létesítettek a református templom egyik bejáratához, a főbejárat feljárójára kétoldalt korlátot szereltek fel, június első vasárnapján pedig megszervezték az idősek és mozgáskorlátozottak napját.
– Mindenki számára megközelíthetővé vált mostanra a templom, betegek, mozgássérültek is könnyebben eljöhetnek – nyilatkozta lapunknak Balázs Zoltán református lelkipásztor. Már tavaly örömmel nyugtázta, hogy támogatást nyertek, de el is gondolkodott azon: vajon miért pályáztak ilyen kevesen, holott máshol is bőven szükség lenne a segítségre.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Megzsarolták a V4-eket
A fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfő, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében – közölte újságírókkal az Európai Unió állam –, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerő brüsszeli forrás péntek hajnalban.
Az uniós vezetők csúcstalálkozóján a migrációs válság lehetséges megoldásairól folytatott vitán Matteo Renzi azzal fenyegette meg Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát, ha nem vesznek részt a menedékkérők tagországok közötti elosztásának rendszerében, csökkenthetik a fejlesztésekre szánt kohéziós alapból származó uniós pénzeket. 
„A migrációs krízis minden európai országot érintő közös európai probléma” – hangsúlyozta az olasz kormányfő. Ha ezek az országok nem mutatnak szolidaritást, akkor az unió költségvetése is kevesebb szolidaritást fog mutatni irányukban – tette hozzá. Szabadság (Kolozsvár)

Titkos diplomácia, gazdasági autarchia és „filozófiai tetemrehívás”
Polis-kötetek Bánffy Miklósról, Vita Sándorról, Sztranyiczki Gábortól(ról)
A Polis könyvkiadó három új kötetét mutatták be szerdán délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében. A Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet szerzője Csapody Miklós író, politikus, aki többek között a magyar Külügyminisztérium levéltárában őrzött iratokat dolgozott fel, és azok alapján ismertette Bánffy 1943-as bukaresti titkos diplomáciai útjának eseményeit és hátterét. A Vita Sándor: Erdélyi gazdaság – erdélyi politika című kötetet Sárándi Tamás történész rendezte sajtó alá. Ez többek között a Hitel egykori szerkesztőjének a folyóiratban megjelent tanulmányait és a készülőfélben lévő párizsi békeszerződéshez kapcsolódó, kiadatlan előterjesztéseit is tartalmazza. Sztranyiczki Gábor filozófus Párbeszéd másmagammal című könyvét O. Bogáthy Zoltán pszichológus, a temesvári Nyugati Egyetem professzora méltatta.
Bánffy Miklós 1943-as bukaresti útját és tárgyalásait Csapody Miklós életrajzi keretekbe illesztette kötetében. Elmondta, kevesen jártak utána, hogy a kérdéses időszakban melyik diplomata mit és hogyan intézett, így ez egy ismert és mégis ismeretlen történet.
1940-ben Bánffy Miklós behívott erdélyi felsőházi tagja lett az országgyűlésnek. – 1943 júniusában a tartalmas élettapasztalattal rendelkező, a világpolitikában és diplomáciában jártas Bánffy titkos megbízást kapott, amelyet lenyűgöző fatalizmussal végre is hajtott: vonatra ült, megpróbált tárgyalni a teljesen ellenérdekű féllel, Iuliu Maniu volt miniszterelnökkel, a román konzervatív ellenzéki pártvezérrel arról, hogy Magyarország és Románia együtt, legalábbis összehangolt módon ugorjon ki a háborúból – összegezte Csapody Miklós.
Bánffy Miklós megkísérelte a tárgyalást, bár kívülről-belülről ismerte a román külpolitika összetevőit és fő célját: Erdély megszerzését és megtartását. Megpróbált Maniuval a közös érdeket illetően megállapodni, de kísérletét semmissé tette, hogy Románia akkor már a saját érdekeinek megfelelő jobb tárgyalási pozícióban volt.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Szodoray Parádi Hajnalkát köszöntötték
A megyei tanács galériájában megnyitott tárlattal köszöntötték a születésnapos képzőművészt.
Szodoray Parádi Hajnalka festményeiből és grafikáiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Szatmár Megyei Tanács képzőművészeti galériájában. Azonban a kiállításmegnyitó sokkal ünnepibb hangulatú volt, hiszen ez alkalommal köszöntötték a Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjai a 70. születésnapját ünneplő alkotót.
Szodoray Parádi Aurora Hajnalka Désen született 1946. február 15-én. Gyermekkorában édesapján kívül Piskolti Béla, Angyalossy György és a Dési Incze János oktatgatta a tájképfestészet titkaira. Kolozsvárra került a Képzőművészeti Középiskolába, csoportvezető tanára a festőművész Ion Mitrea mester volt, szobrászatra Elas Doina és Markos Albert, szatmárnémeti művész-tanárok tanították. A sikeres egyetemi felvételi után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola - ma Vizuális Művészetek Akadémia - hallgatója lett, ahol szobrászat-szakon az egyetem egyik alapító tanárának, Romul Ladeanak lett a tanítványa. 1970-ben kinevezték rajztanárnak a Felsőbányai Elméleti Líceumba. 1971-ben a szatmárnémeti Művészeti Líceum szaktanára lett. Párhuzamosan tanított a Népművészetiben is, mai nevén a Művészeti Iskolában.
A most megnyitott kiállításon grafikáit, festményeit mutatja be a közönségnek. A tárlat március 6-ig látogatható. szatmar.ro

Összedőlt a szászveresmarti evangélikus vártemplom tornya
A Brassótól 24 kilométerre levő szász erődtemplom tornya és a templomhajó egy része péntek este kilenc órakor omlott össze. Helyi lakosok elmondása szerint a toronyóra a kilenc helyett csak kétszer kondította meg a harangot, a harmadik kondítás helyett az óriási robaj hallatszott. 
A közvetlenül az E60-as európai út mellett álló erődtemplom a mintegy negyven méter magas tornyával jellegzetes látványosság volt a Brassóba utazó autósok számára. 
A Monitorul Express beszámolója és képriportja szerint a torony az erőd belső udvara felé dőlt el, romjai a várfalakon belül maradtak. 
A katasztrófavédelem illetékese a brassói lapnak elmondta: az omlásnak nincsenek áldozatai. A katasztrófavédelem szombaton azt vizsgálta, hogy omlásveszély fenyegeti-e az épület megmaradt részeit.  A szászveresmarti templom egyike a legrégebbi barcasági szász templomoknak. Építése 1250-ben kezdődött. A templomot a 15. században erősítették meg és vették körül erődfallal. A templomtornyot lőrései és látványos szuroköntő nyílásai tették alkalmassá a védelmi feladatokra. (mediafax, mti) Transindex.ro