Magyargyűlölő tervezet
„Idegennek” (székelynek) nem jár himnusz vagy zászló 
A székelység közösségi jelképeinek betiltását akarja az a törvénymódosítási tervezet, amelyet 58, a legnagyobb parlamenti pártokat képviselő törvényhozó terjesztett be. A PSD, PNL és UNPR szerint a székely himnusz és a székely zászló nem tűzhető ki a sportrendezvényeken, valamint nyakra-főre énekelni kell a román himnuszt.
Ötvennyolc parlamenti képviselő látta el kézjegyével azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint az összes hazai sportrendezvényt, a napi tévéadásokat, valamint az iskolai tanórákat kötelező módon a román himnusz lejátszásával vagy eléneklésével kell elkezdeni. A módosítás ugyanakkor kitiltaná a sportrendezvényekről a „regionális himnuszokat és zászlókat”, így a székely himnuszt és a székely zászlót is.
A székely lealacsonyítja a románt
A tervezet benyújtását a képviselőház oktatási bizottságának keddi ülésén jelentették be, a sportminiszter jelenlétében. Előzménye, hogy a Sepsi SIC–Kolozsvári U női kosárlabda-mérkőzésen történtek után Elisabeta Lipă sportminiszter körlevélben utasította arra a sportklubokat, hogy az összecsapások előtt ne játsszák le a román himnuszt. Ezt sok helyen figyelmen kívül hagyták, a férfi és női kosárlabda-mérkőzések azóta is a román himnusz lejátszásával kezdődnek. A news.ro portálon ismertetett törvénymódosító tervezet előírná, hogy valamennyi – helyi, országos vagy nemzetközi – sporteseményen kötelező módon ki kell tűzni a román zászlót. A jelenlegi jogszabály csak stadionok és sportcsarnokok esetében rendelkezik így. Továbbá tiltanák a „regionális zászlók” kifeszítését a román lobogó társaságában.
„Tilos a Románia által el nem ismert államok zászlajának kitűzése a román zászló mellé az ország területén. Emellett tilos olyan hazai vagy külföldi régiók zászlójának kitűzése a román zászló mellé, amelyek területi szegregációért és az alkotmányos rend ellen küzdenek” – olvasható a tervezetben. A himnuszokra vonatkozóan a kezdeményezők hasonló tiltást vezetnének be: törvényen kívül helyeznék minden hivatalosan el nem ismert állam vagy régió himnuszát, miközben valamennyi sporteseményen kötelezővé tennék a román himnusz lejátszását.
Párhuzamos tervezetek
A Maszol.ro portál Szabó Ödön RMDSZ-es képviselőt kérdezte meg, mi is történt az oktatási bizottság keddi ülésén, ahol a tervezetet bemutatták. Szabó elmondta, a törvénymódosítás kezdeményezői csak a tervezet beterjesztését jelentették be, részleteket nem ismertettek belőle. „Nem tudjuk még, mit tartalmaz ez a tervezet, amely egyelőre csak a sajtóba juthatott el. Azt viszont tudom, hogy kezdeményezői már egyeztettek róla a sportminiszterrel. Elisabeta Lipă egyébként az ülésen nem kommentálta a tervezetet”.
A képviselő elmondta, Elisabeta Lipă a román himnusznak a sportrendezvényeken történő lejátszását szabályozó tervezetet ismertette az ülésen. Ezt a minisztérium dolgozta ki a sepsiszentgyörgyi mérkőzésen történtek után, és a kormány terjeszti majd be a parlamentbe. A jogszabály a belföldi sportrendezvényeken csak a kupadöntőkön tenné kötelezővé a román himnusz lejátszását. Ugyanakkor büntetéssel sújtaná azokat a szurkolókat, akik a román himnusz eléneklése közben tiszteletlen magatartást tanúsítanak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lezárult a konzultáció
Mit akar az erdélyi magyar nemzet? 
Lezárult az RMDSZ által indított városi konzultáció, amelynek során 4 hónapon keresztül 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek.
Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke így összegezte az eredményeket: a konzultáció során a magyar emberek egyértelműen megfogalmazták, alapvetően gazdasági és egészségügyi kérdésekre vonatkoznak az RMDSZ-szel szemben támasztott általános elvárásaik. A munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az erdélyi utak feljavítása a legfontosabb négy feladat. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van kiemelkedő igény. A 36 erdélyi városban ugyanakkor a megkérdezett magyar emberek azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon, és megvédje jogaikat.
A jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett, magyar nemzetiségű polgármesterek esetében ugyanez az arány 69, a román városvezetők esetében 40 százalékos. A legkedveltebb magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely városgazdái kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti elöljárója a leginkább elutasított.
Az RMDSZ megítélése az egyes városok szintjén nagyon differenciált. Átlag felett Szilágycseh, Nagykároly, Szováta, Beszterce, Arad, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Erdőszentgyörgy, Szászrégen, Bethlen, Nagybánya, Kisjenő, Nagyszalonta, Vajdahunyad, Zilah, Pécska, Csíkszereda válaszadói értékelik pozitívnak az RMDSZ tevékenységét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

EP: a magyarellenes törvénytervezetről tájékoztatta kollégáit Winkler Gyula
Az anyanyelv nemzetközi napját ünnepeltük február 21-én, emlékeztetett szerda esti európai parlamenti felszólalásában Winkler Gyula, kiemelve, hogy a romániai magyarok ünnepét beárnyékolta egy szélsőségesen nacionalista, magyar- és kisebbségellenes törvénytervezet hallgatólagos elfogadása Bukarestben, a képviselőházban.
Az RMDSZ EP-képviselője az Európai Parlament Brüsszelben ülésező plénuma előtt beszélt erről a politikai felszólalásoknak fenntartott időben.
„Ez a törvény megtiltaná a kisebbségek anyanyelvhasználatát a közigazgatásban. A tervezet magyarellenes, alkotmányellenes, és a teljes magyar közösség felháborodását váltotta ki, mivel kitételei Románia alkotmányába ütköznek, és az Európai Unió alapértékeivel ellentétesek" – számolt be képviselőtársainak Winkler Gyula a romániai törvényhozásban történtekről, ugyanakkor meggyőződésének is hangot adott, hogy az RMDSZ eléri, hogy a tervezetet a szenátus visszautasítsa. "Egy demokratikus jogállam érdekei ellen szól az, hogy egy alkotmányellenes, kirekesztő, szélsőségesen nacionalista törvényt elfogadjon. Országunk európai uniós tagságával összeegyeztethetetlen tervezet, amelynek helye a kukában van" – hangsúlyozta felszólalásában az RMDSZ európai parlamenti képviselője. maszol.ro

Besúgótörténeteket is feltár a Kényszerek - tanúságtevők című kötet
A napokban megjelent Kényszerek – tanúságtevők című könyvét mutatták be kedd este Csíkszeredában a szerző, Oláh Sándor jelenlétében. A helyi Pro Print Könyvkiadónál megjelent kötet élettörténeteket gyűjt egybe, többek között a Szekuritáténak beszervezett személyek ténykedését, életútját is feltárja.
„Történetek a legrosszabb évszázadból” alcímet viseli Oláh Sándor Tanúságtevők címmel, a csíkszeredai Pro Print Kiadónál megjelent könyve, melyet népes hallgatóság jelenlétében mutattak be kedd este a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában. A könyv néhány olyan egyéni történetet idéz fel, amelyek a század társadalmi változásainak sodrában formálódtak, és miként az előszóból is kiderül: a társadalomkutató a letűnt életformák, életvilágok tapasztalattörténeteit kötetbe szerkesztve, a könyvet emlékezet-könyvnek nevezi.
Mint a szerző előbocsájtotta: azért fontos, hogy ezek a 20. századi történetek ne merüljenek feledésbe, mert „ha a meggyötörtek, megkínzottak, üldözöttek, a diktatórikus uralom áldozatainak történetei nem tűnnek el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, az a későbbi nemzedéknek is tanulságul szolgál”. Mint mondta: célja „alulnézeti” rálátást nyújtani az évszázad felkavaró történéseinek: háborúk, gyász, kényszermunka, menekülések és a források révén azt igyekezett megérteni, hogyan értették a saját helyzetüket az érintettek.
Társadalmilag reprezentatív élethelyzetek
Beszélgetőtársként, Molnár Vilmos író, a könyv szerkesztője idézte a szaktudományi vélekedést, miszerint az emlékezet az egyetlen olyan közeg, amiben az identitás kialakul. Mint jelezte: hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az emlékezet egyfajta tárház, ám az érintettség folytán különféle emlékezés jön létre, illetve ugyanazon történésről különféleképpen is emlékezhetnek a résztvevők. Így a kötetben összegyűjtött élettörténetek emlékezői is rácáfolnak helyenként a közemlékezetre. Például, amikor a Brassóban szolgáló falubéliek emlékeznek vissza, milyen vágyakozva várták a városba kerülést – semmiképpen nem volt szégyenletes „szolgálni menni”.
Oláh Sándor elmondta, a kötet élettörténeteit az köti össze, hogy társadalmilag érvényes, reprezentatív élethelyzeteket emel ki.  Molnár Vilmos felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben két „típusú” besúgó élettörténete is rögzül: egy erdélyi teológus professzoré, aki „lojálisan”, évtizedekig jelentett, de a szerző feltárta az „áldozat” minőségében beszervezettek történeteit is, aki kínzatásaik ellenére alig pár év után megtagadta a kollaborálást.
Oláh Sándor többek között elmondta, a könyvben szereplő teológus professzor, unitárius lelkész besúgó-történetének anyagát könnyű volt beszereznie: az érintett szekus dossziéja anyagai eleve egybe voltak gyűjtve a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnál (CNSAS). Ez az esetelemző tanulmány egyébként az Unitárius Egyház Közelmúltkutatás programja keretében készült, és ő is a hat fős kutatócsoport tagja volt.
Ez a feltárás részleteiben közlésre is került a Székelyföld kulturális folyóiratban. A kötetben szereplő, kínzásoknak alávetett, mégis kilépésével „erkölcsi győzelmet arató” cipészmester történetéhez az irattári adatok mellett a személyes megélés, a retorziók adataihoz a hozzátartozók segítségét is köszöni, akik még a 70-es évek végén is diszkriminálva voltak a kilépés miatt. A kutató szerint fontos tudni, hogy lehetett nemet mondani a beszervezetteknek.
A könyv az emlékezetkultúrának is szentel tanulmányt zárófejezetében. Mint Molnár Vilmos fogalmazott: a kötet által nyújtott társadalmi-emlékezeti leletegyüttes annál inkább aktuális, mivel ma „szervezett emlékezés korában élünk”.
Gellért Edit
maszol.ro

A magyar lányt megalázó orvos menesztését kéri László Attila szenátor
Kerekes Károly képviselő után szerdán László Attila kolozsvári szenátor is írásban interpellált a felsőházban az egészségügyi miniszternél a hiányos román nyelvtudása miatt megalázott székelyföldi lány ügyében. A politikus a vétkes orvos menesztését kérte a tárcavezetőtől. 
Interpellációja után László Attila elmondta, az RMDSZ valamennyi parlamenti eszközt felhasznál azért, hogy az olaszteleki lány esetére felhívja a román hatóságok figyelmét. Ezzel egy időben azt is számon kérik, amit tettek ez ügyben az állam illetékes intézményei.
„A páciensek megalázása, diszkriminálása az illető intézmény működését is veszélyeztetik. Ezért úgy gondolom, hogy a szaktárcának is érdeke egy olyan jogi keret megalkotása, amely biztosítékot jelent az ilyen helyzetek ellen” – idézte a szenátort az RMDSZ csütörtöki hírlevele.
László Attila gyermekorvosi minőségében is elfogadhatatlannak, felháborítónak nevezte azt, hogy egy beteg, szenvedő gyermekkel egy szakorvos úgy viselkedjen, ahogy a kolozsvári gyerekkórház orvosa tette. „Az interpelláció kitér arra is, hogy az illető orvos még mindig egy kolozsvári egészségügyi intézmény alkalmazottja, és annak ellenére is megőrizhette ezt a minőségét, még mindig tevékenykedhet orvosként, hogy korábban számtalan panasz érkezett szakmai kihágásairól, szabályszerűen ezekről vált híressé” – magyarázta.
László Attila azt is elmondta: az állam illetékes hatóságainak és intézményeinek konkrét intézkedéseket kell hozniuk ez ügyben, nem halogathatják a végtelenségig a szankciókat. Mint az ismert, az RMDSZ annak a jogszabálytervezetnek a mielőbbi elfogadását szorgalmazza, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítja a magyar embereknek. maszol.ro

Felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről az RMDSZ
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) döntése értelmében az RMDSZ Ügyvezető Elnökség teljességre törekvő felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről. A felmérés első részében a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálja a szövetség. 
A monitorizálás során a felmérést készítők a 2002-es népszámlálás adataiból a 2007-ben módosított törvényt figyelembe véve dolgoznak, amely szerint a 20 százalékos kisebbségi arányt képviselő települések esetében az anyanyelvhasználat szerzett jog. Amennyiben az ezt követő időszakban valamely kisebbség aránya a nyelvhasználati küszöb alá csökken, az említett nyelvi jogok továbbra is érvényben maradnak.
A tapasztalt szabálysértéseket az önkormányzatok, valamint az illetékes intézmények tudomására hozzák- olvasható a szövetség közleményében. Ismertetik a nyelvi jogokra vonatkozó előírásokat, felhívják az intézmények figyelmét a helyes névhasználatra, és kérik a törvényesség helyreállítását. „Településneveink kulturális örökségünk része, az intézménynevek magyar feltűntetése nyelvi komfortérzetünk elengedhetetlen feltétele. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szabálysértések esetében – ha más eljárás nem célravezető – bírósági úton szerzünk érvényt a törvényi előírásoknakˮ – erősítette meg Székely István, a KAT elnöke.
Az elmúlt hónapokban az ország számos megyéjéből érkeztek a KAT-hoz helységnévtáblákat, illetve különböző intézmények feliratait rögzítő fotók. Eddig a Hunyad, Szeben és Kovászna megyei települések adatait dolgozták fel. 
"Az eddigi adatok alapján a településtáblák döntő többségükben kétnyelvűek, és helyesen tüntetik fel a település magyar megnevezését, méretük is megfelel az előírásoknak. Több típusú szabálysértést is tapasztaltunk: hiányzik a helységnévtábla például Fotosmartonoson és Kispatakon, csak románul szerepel a helységnév Küküllőalmás bejáratánál. Sepsibesenyő esetében a településtáblán helytelenül csak Besenyő szerepel, előtag nélkül. Van olyan település is, például Papolc, ahol az üdvözlőtáblákon szerepel ugyan a magyar településnév, de a településtáblán már csak a román megnevezés olvasható. Több településtábla elhanyagolt, vagy megrongált, mint például Rákosdon, ahol a magyar megnevezést lefestették" - tájékoztatnak. 
A KAT rendelkezésére álló adatok szerint Kovászna megyében van olyan vasútállomás is, ahol az állomástáblán a településnév csak román nyelven van feltüntetve, mint például Angyaloson. A vasútállomások esetében az adatgyűjtést még folytatják.
Az önkormányzati intézmények döntő többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román intézménytábla van. Van olyan község is, ahol az intézménytáblán helytelenül szerepel a magyar településnév: például Nagyajta helyett Nagy Ajta szerepel a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel, Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel szerepel a település neve.
Az eddigi adatok szerint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozása megfelelő, itt azonban pontosítaniuk kell azon intézmények körét, amelyek a nyelvhasználattal kapcsolatos törvények hatálya alá esnek. maszol.ro

A „megakasztott” zsibói szórványosodás
A 16. századtól a Wesselényi család uradalmi székhelyeként ismertté vált Zsibó két történelmi jelképe, az 1810-ben befejezett Wesselényi-kastély és az 1749-ben átépített középkori református templom ma is a mintegy tízezer fős szilágysági városka fő turisztikai vonzereje lehetne. Mindez azonban feltételes módban: a néhány évtizede még fontos vásáros helynek és a környék magyar centrumának számító településen mára nemcsak a szocialista ipar csődje miatt állt meg az idő, hanem a rendszerváltás óta vészesen felgyorsuló szórványosodás is perifériára szorította a szebb napokat megélt egykori magyar kisvárost.
Zsibó tükre mindannak, ami az utóbbi negyedszázad romániai kisvárosait jellemzi: rohamos elszegényedés, tömeges elvándorlás, az oktatás visszaszorulása, a gondozatlan környezet és a város központi részének történelmi értékeit és hangulatát semmibe vevő új ortodox katedrális. Magyar szempontból ezt a látványt tetőzi a Szilágyság legjobban szórványosodó közössége, amelynek mára egyetlen menedéke és találkozóhelye maradt az egyház. A mintegy hétszáz lelket számláló református és 70–80 lelkes katolikus közösség tíz év alatt szinte a felére és a rendszerváltás óta az egyharmadára esett vissza. Szilágysági viszonylatban is egyedi jelenség az ilyen mérvű népességfogyás. Nyilván ennek több oka van, a legfontosabb talán mégis az elzártság, a környékbeli magyar falvak hiánya, ahonnan vérfrissítés, utánpótlás érkezhetne.
Zsibó magyar közösségének elszigeteltsége nem új keletű, hiszen már a 19. században román falvak vették körül. Ennek történelmi előzményei egyrészt a tatárjárásra, másrészt a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc sereg 18. század eleji vereségére vezethető vissza: a császári hadak és az azokat kiszolgáló szerb határőrök felégették a vidéket, így az elüldözött vagy legyilkolt magyarság kicserélődött. Az újabb kori, kommunista betelepítés az 1960-as és hetvenes években a még többségben élő magyar közösséget két évtized alatt kisebbségbe szorította: a hat–hétezres román közösség tagjai a környező falvakból, de a Kárpátokon-túlról is érkeztek.
A Wesselényiek népe ma megfogyatkozva és jórészt kiöregedve keresi boldogulásának lehetőségeit. Annak próbáltunk utánajárni, hogy ebbéli törekvésében kire, kikre számíthat.
Utánpótlás nélkül
A város főterének körbekerített templomkertje a zsibói magyarság megmaradt közösségi vagyonának a magvát jelenti: a restaurálásra váró református templom, egy régi, lerobbant parókia és a kisebb-nagyobb egyházi épületek, illetve az előző egyházvezetés által papilaknak szánt, de a műemlékkörnyezetbe bele nem illő új emeletes ház jelenti a magyar szigetet. A három éve a gyülekezetbe kerülő Högye Gál Roberto református lelkész fiatalos lendülettel látott hozzá nemcsak a helyi magyarság lelki felrázásához, hanem az anyagi örökség számbavételéhez és a templom körüli környezet újratervezéséhez is.
Az előzményekről nem szívesen beszél, mert sok az elvarratlan szál, a gyülekezetet megosztó belső viszály, amelynek éppen a rendezésére jött, hívták ide. Szórványban közösségmentő próbálkozás ez. Ma már a munka nehezének a vége fele tart, a templomi istentiszteletek hosszú idő után újra „teltházasak”, az emberekben sikerült felébreszteni a közösségi együvé tartozás érzetét. E nélkül ugyanis a szórványsors többszörösen romboló hatású, és még közelebb kerülhetne ahhoz a végzetes pillanathoz, amikor már nemcsak az iskola vész el, de a templom is teljesen kiürülhet. Zsibón szerencsére ezt a végzetes folyamatot sikerült megakasztani. „Nincsenek illúzióim: azt tartom a legfontosabbnak, hogy számbelileg ne fogyatkozzunk túl gyors ütemben, és a meglévő közösség visszanyerje önbizalmát” – fogalmaz a lelkész. A feladat nem könnyű, hiszen a többi szilágysági kisvárostól eltérően Zsibót a kommunista rendszer a magyar közösség gyors elrománosításának egyféle kísérleti telepévé változtatta. A célt szolgálta nemcsak a betelepítés, hanem a magyar oktatás teljes elsorvasztása is. Azon ritka, magyarok lakta erdélyi kisvárosok közé tartozik Zsibó, ahol a kommunista rendszerben sem engedtek líceumi magyar oktatást. Hiába volt évtizedekkel ezelőtt egész osztálynyi magyar nyolcadik, helyben csak román líceumba iratkozhattak a fiatalok, így csak elvétve mentek Zilahra vagy Kolozsvárra tovább tanulni magyarul. A lelkész szerint ma már jól látható, hogy a román líceumi és szakiskolai osztályokban végzett magyar gyerekek többsége ösztönösen vonzódik a vegyes házasságok iránt. A tavaly esketett 12 zsibói fiatal párból 11 volt vegyes, román–magyar házasság... A trend hosszú évek óta megállíthatatlan, így nem véletlen, hogy az elemi magyar oktatás kevés gyerekkel, egyetlen összevont osztályban bukdácsol.
Högye Gál Roberto nem a vegyes házasságok ellen hadakozik, hiszen úgysem tudná megváltoztatni a trendet. Inkább arra törekszik, hogy a születő gyerekek közül, akit lehet, becsábítson a református egyház portájára. Örül, hogy ezen a téren is sikerei vannak.
A listáról levett műemléktemplom
Miközben körbejárjuk a teljes felújításra szoruló templomot – amelynek becsült költségei mintegy 150 ezer euróra rúgnak – kiderül, eleve hátrányos helyzetben vannak, mert az épület nincs a műemléktemplomok listáján, így kormányforrásból származó támogatásra nem számíthatnak. Egy középkori épületrészeken álló erdélyi magyar templom esetében eléggé furcsa kivétel ez, a zsibóiak azonban arra gyanakszanak, templomuk azért került le a műemléklistáról, hogy az ortodoxok gond nélkül felépíthessék a szomszédos telekre a maguk katedrálisát. Másként az ilyen társítást a törvény tiltja. De nemcsak a templom felújítását tartja prioritásnak Högye, hanem a Wesselényi-örökség ápolását is. Miután hosszas pereskedés után a botanikus kert felügyelete alatt álló Wesselényi-kastélyt az örökösök visszakapták és 1,5 millió euróért árulják, az egyetlen látogatható Wesselényi-emlék a templom maradt. Amelynek tartozékaként ide menekítették a kastély egykori kertjében, a kilencvenes években ismeretlenek által földig rombolt Wesselényi-kriptanéhány kőmaradványát. A Wesselényiek családi sírboltjából kiszórt csontokról ma sem tudni közelebbit, pedig nem az átkosban történt az eset, hanem két évtizede. A lelkész azt szeretné elérni, hogy a templomkertben egy olyan hely legyen, ahol az ide látogató turisták a „zsibói bölény”, a jeles Wesselényi Miklós emlékének adózhatnak.
A jövő ígérete
A megpezsdült gyülekezeti élet nemcsak a reformátusokra, hanem az apró közösségé zsugorodott római katolikusokra is jótékony hatással van. A ökuménia jegyében nemcsak velük, hanem az ortodoxokkal is keresik a párbeszéd lehetőségeit. A nagyon sok negatív előzmény ellenére vendéglátóm nagy előrelépésnek tartja, hogy híveivel megtörte a jeget, és az ökumenikus imahetek keretében az ortodox templomban is megszólalt magyarul. Zsibón erre még nem volt példa. Az ortodoxok parókus lelkésze a zsúfolásig megtelt templomban meleg szavakkal szólt a román és magyar egybegyűltekhez, arra buzdítva őket, hogy fogadják el a más felekezetűeket is, akik más rítus szerint imádkoznak ugyan, de legalább olyan jó keresztények, mint ők. Tettével Högyének sikerült némi csendet és megnyugvást hoznia abba a zsibói román–magyar kapcsolatrendszerbe, amelyben a magyarok hosszú idő óta vesztesnek érzik magukat. „Be van kódolva a magyarokba a másodrendű állampolgárszerep. Ha ezen változtatni tudunk, a közösségi önbizalom növelésével életterünket is mássá alakíthatjuk és a teljes közösség megújulhatna” – magyarázza a lelkipásztor. Ezt segíti elő az egyház gazdasági hátterének megerősítése is. Holland támogatással használtruha-kereskedést tartanak fenn, a befolyó pénzből pedig szociális munkát végeznek: a legszegényebb családok gyerekei hetente kétszer kapnak meleg ételt, a szegény családoknak havi élelmiszercsomagot juttatnak, és az anyagi lehetőségek függvényében évente egy-két daganatos beteg gyógykezelését támogatják.
A vallásórás fiatalok számára felújított és korszerűen berendezett terem a magyar gyerekek állandó találkahelye számos foglalkozással. A fiatalokkal történő kapcsolattartás hozománya, hogy mind a zilahi, mind a kolozsvári református kollégiumba eljutnak már a tovább tanulni akaró nyolcadikos magyar diákok. A lelkész meggyőzte a szülőket, hogy a magyar nyelvű tovább tanulás elsősorban nem anyagiak, hanem akarat kérdése. Miután az első diákok eljutottak Kolozsvárra, és az új környezet megváltoztatta őket, a kitörés lehetősége egyre több magyar szülőt foglalkoztat: ma már hatan tanulnak a Kolozsvári Református Kollégiumban.
(befejező része következik)
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A fehér holló beszéde
Közhelyszámba megy, hogy az Egyesült Államokban – és általában a nyugati demokráciákban – a haláltól és az adóhivataltól nem szabadulsz. Lehetsz államelnök, miniszter vagy a világ leggazdagabb polgára, ha hibáztál, fizetsz. A törvények mindenkire érvényesek, és nem képezik alku tárgyát.
Nem így keleten, ahol a helyzet negyedszázada változatlan. Ahol még mindig csak mankóval vánszorgunk a jogállamiság felé. És ahol nagyon sokan úgy gondolják, hogy a törvények betartása opcionális. A fehér hollónál is ritkábban megszólaló román államelnöknek – egy mondvacsinált politikai és médiahisztéria közepette – egyetlen beszólásával sikerült lenulláznia mindazt, amit magáról kiépített: a hitelességét. Olyan módon mondott ellen mindannak, amit a választási kampányban hirdetett, hogy az ember csak hüledezik. Aki azt hitte, valamiféle elegáns szemérmességből hallgat az elnök az év nagyobbik felében, most rájöhetett, hogy téved. Azért van csendben, mert nem mer beszélni. Nehogy megsértse azokat, akik a minap még mocskolták, sárba tiporták, megalázták. Az ország első embere azok mellett állt ki, akik – akárcsak egy hazaárulónak – az elnökválasztási kampányban ki sem ejtették a nevét. És azokat sajnálja le, akik naivan bedőltek, hogy eljött a „jól elvégzett munka” ideje.
Az államfő kijelentései, miszerint egy állami hatóság intézkedései egy magánvállalkozás ellen „hejruppista” módon történtek, és hogy nem szabad a sajtószabadságot „banális adminisztratív okokra hivatkozva” korlátozni, valamint a szenátusban történt felhördülés a törvényesség betartása ellen annak bizonyítéka, hogy a legfelsőbb román hatalom magasról tesz a saját maga által alkotott törvényekre, a jogállamiságra. A parlamentben lebzselőktől – mély tisztelet a kivételnek – csak ennyire telik. Dehogy mögéjük beáll a sorba Nagyszeben, az ország, a világ, a kozmosz nagy reménysége? Ez már szégyen.
Amit a napokban művelnek azon a bizonyos tévéadón, azt az újságírói egyetemeken kellene tanítani, mint a legmocskosabb manipuláció, a félrevezetés, a hazugság, az önimádat és önsajnálat, a felbujtás és a megalázás fényes példáját. Ezt védeni: nagy hiba.
Értsük meg: az egész ízléstelen botránynak semmi köze sincs a sajtószabadsághoz. Az országos adóhatóság egy 2014-es jogerős bírósági ítéletnek akar érvényt szerezni az Antena 3 kilakoltatásával, ugyanis a televízió székhelyéül szolgáló ingatlan másfél éve az állam tulajdonába került. Magyarán: az okozott kárt meg kell téríteni, az ellopott pénzt vissza kell fizetni. A cirkuszra az államelnök is felébredt téli álmából.
Bár ne tette volna.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Moldvában nem lehet keveset ülni
Az újtusnádi származású Petres László hat éve él és tanít magyar nyelvet a moldvai Lujzikalagorban. S bár elsősorban tudományos céllal költözött Moldvába, ottléte alatt mesemondó versenyt szervezett, csángó népviseletek gyűjtésébe kezdett. Az egyelőre vándorkiállítás formájában működő tárlatnak igazi helye Moldvában lenne, mondja, ahol egy tájházban nemcsak a turisták nyerhetnének bepillantást a csángók mindennapjaiba, de talán a helyiek is ráébredhetnének: a réginek, avíttasnak képzelt kultúrájuk olyan érték, amelyhez tudatosabban kellene viszonyulniuk.
– A kolozsvári Apáczai Gimnáziumban január második felében nyílt meg a Kalagori nagy hegy alatt… című kiállítása. Hogyan jött létre ez a tárlat?
– Az Apáczai Gimnázium képzőművész-rajztanárának, Székely Gézának van egy rendezvénysorozata, amelyben különböző erdélyi régiókat mutat be a diákoknak. Tavaly Székelyföld volt a téma, idén Testvéreink a csángómagyarok címmel a moldvai csángók kerültek a középpontba. Ez ügyben Székely Géza megkereste Tánczos Vilmos néprajzkutatót, javasoljon neki témákat. Tánczos tudta, hogy Moldvában viseleteket is gyűjtök, beajánlott hát az Apáczai tanárának. Így került a gyűjtemény egy része Kolozsvárra. Többnyire női viseleteket hoztam el, fele részben Lujzikalagorból, fele részben a környező falvakból. Moldvában, Csángóföldön ez a viselet még élő hagyomány, az idősebb nemzedék a katrincának nevezett szoknyát, házi szőttes inget még a mindennapokban is hordja. A fiatalabb nemzedék pedig valamilyen szinten el akar határolódni ettől az örökségtől – ezért a nagyszülők halála után a ládákban őrzött hozományokat nagyon sok esetben eltüzelik, szemétre dobják.
– A fiatalabb nemzedék elhatárolódása minek köszönhető?
– Egyértelműen az életmódváltással függ össze ez a fajta szemlélet. Ami a fiatalabb generációnak ma értékes, abban a régiségnek nincs helye, hiszen az az elmaradottság szimbóluma. Így az egész kultúra, a nyelv, amelyért a néprajzkutatók gyakran bejárnak Moldvába, és ami egy letűnt világ része, az nagyon sokszor a szegénységgel, nélkülözéssel kapcsolódik össze – ők is egy modern, új világban szeretnének élni.
– Egy gyűjtőnek szívesebben odaadják a tárgyaikat, ha tudják, hogy megőrzésre kerülnek?
– Nem, ez nem így működik. A legtöbb esetben könyörögni kell az idősebbeknek, hogy eladják a ruhadarabokat, hiszen sok-sok éjszakát töltöttek a petróleumlámpa mellett, amíg megvarrták ezeket a ruhákat, amíg megtanulták a hímeket, a mintákat, amíg megtermelték a lent, kendert, megszőtték a vásznakat – benne van fiatalságuk egy része. Azt szoktam mondani nekik, hogy nem azért kérem, hogy üzletet indítsak a tárgyaikból, hanem egy múzeum számára gyűjtöm. Ami persze nekik sokszor felfoghatatlan, hiszen a viselet még a mindennapjaik része.
– Van helyben is egy múzeum, ahol meg is nézhetik, valóban jó helyre kerültek a viseletek?
– Volt egy tájház Kalagorban, amit egy darabig működtettünk, egy 150 éves boronaház. Ebben állítottuk ki a tárgyak egy részét – de végül a tulajdonosnak más szándékai voltak az épülettel, ezért ki kellett abból költözzünk. Így a gyűjtemény, melyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége finanszírozott kezdetben a Kovászna megyei tanács támogatásával, és amit majd saját pénzemből folytattam – egyelőre vándorkiállítás formájában tekinthető meg, Kolozsvár után április közepétől Csíkszeredában lesz látható. Erdélyben két nagyobb csángóviselet-gyűjtemény van, az egyik Kallós Zoltáné Válaszúton, a másik Pozsony Ferenc gyűjteménye Zabolán, tehát egyik sem az eredeti közegében. Pedig fontosnak tartom, hogy Moldvában is megtekinthető legyen egy ilyen reprezentatív gyűjtemény, hiszen minden, ami a csángó örökség része, többnyire Erdélyben, de leginkább Magyarországon található. Egy élő tájházat álmodtam meg, ahol ez a letűnőben lévő fantasztikus és titokzatos világ vitalitásában mutatkozhat meg táborozó gyerekeknek, látogató felnőtteknek.
– Ha jól értem, a legnagyobb probléma, hogy saját kulturális hagyományaikat nem tekintik értékként. Lehet ezen változtatni?
– Moldvában ezek a dolgok sokkal bonyolultabbak és mélyebben gyökereznek. Mindegyik falunak megvoltak a saját jellemzőik: színhasználatban, motívumhasználatban, viselési módban különböztek egymástól, amelyekről meg tudták állapítani, ki honnan származik, milyen életkorú stb. Az utóbbi időben ezek a régi hímek felhígultak – megváltoztatták őket, nagy, virágos mintákat használnak, a len és kendervászon is egyre nehezebben beszerezhető. Lassan a finom kis különbségek eltűnnek. Ezzel együtt érdekes módon nagyon sok helyen a katolikus papok karolják fel a viseleteket. A helyi hatalom, a polgármester arra ösztönzi a helybélieket, hordják a viseleteiket, alapítsanak táncegyütteseket – s ezeket román viseletként, táncként definiálják. Az idősebb nemzedék már nem tiltakozik ez ellen, a középnemzedék számára már nem életbe vágó. Például a bákói televízió egy műsort készített decemberben guzsalyaskodó kalagori gyerekekkel – román viseletről, román szokásokról beszéltek mindvégig. Miután az iskolában elfogadott lesz, hogy ezek a román népi kultúra részei, akkor nyilvánvaló, hogy az ősök is románok voltak. S ekkor nyilván felteszik a kérdést, hogy miért is van szükség magyarórára, miért beszélünk itt magyar múltról, ha mindenki román volt.
– Ha már szóba kerültek az iskolai magyarórák – hogyan került Moldvába? Filozófia szakot végzett Kolozsváron, majd doktori tanulmányai során a 19. századi emlékiratokkal foglalkozott...
– Egyfajta tudományos érdeklődés miatt mentem Moldvába: érdekelt az a nyelv, amit ott beszélnek – a 18–19. századi emlékiratok nyelvezetének élő formája. De Moldvában nem lehet keveset ülni: egy kis idő elteltével óhatatlanul részese leszel ennek a világnak. Sok mindent elterveztem, elkezdtem, aminek hosszabb kifutása volt, mint egy év. Elindítottam a Baka András csángó mesemondó találkozót. Baka diószéni kántor, „diák” volt, háromszéki származású, tudatosan gyűjtötte a csángó meséket. Kitűnő mesemondóként szórakoztatta az egész falu népét. Az ő szellemi örökségéhez akartam visszanyúlni. Ezekre eljönnek a helyi mesemondók is – egyébként ők tréfás beszédeknek is hívják ezeket a történeteket, s még mindig a mindennapjaik részét képezik, bele-beleszövik a beszélgetéseikbe. A zsűribe helyi mesemondó asszonyokat, csíkszeredai színészeket, zenészeket, tanárokat is vendégül láttunk már. Zsigmond Emese főszerkesztő asszonnyal – aki nagyon lelkén viseli a moldvai csángó magyar gyerekek sorsát – állandó kapcsolatban vagyunk, a szerkesztőségNapsugár-különdíjjal jutalmazza a legjobbakat, akik részt vehetnek a Kriza János Ballada- és Mesemondó Versenyen Sepsiszentgyörgyön.
– A gyerekek hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a tanárok jönnek-mennek?
– A kalagori gyerekek egy részével én kezdtem el foglalkozni, ezért ők azt látják, hogy én odaköltöztem hozzájuk. De sokszor megkérdezik, nem vagyok valakinek a rokona Kalagorban? Persze, kialakul egy erős kötődés – azok, akik belekezdenek a csángóföldi oktatásba, előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy sok olyan dolog hárul rájuk, amely az iskolai oktatásban nem szokványos. Más világot képviselsz, több vagy számukra, mint egy pedagógus. Sokszor elmennek a házam előtt, „berikojtanak”, egy-két szót váltunk, a gyerekek megmutatják új ruhájukat, elmondják, milyen volt az iskolában, adnak egy szem cukorkát. A szülők pedig, mikor befogadnak, akkor majdnem családtagként kezelnek. Az elején, ha elmentem hozzájuk, „kirikojtottam” őket, kijöttek a kapuba s ott eldiskuráltunk. Ez nem távolságtartás a részükről, hanem így működnek, ezek a szokások. Utána már behívnak a ház elé, a harmadik-negyedik alkalommal már beinvitálnak a házba, aztán már természetes, hogy te bemész hozzájuk. Sokszor hívnak, menjek hozzájuk, „járjam meg” őket, s részükről ez természetes kérés: ha családtagként kezelnek, miért nem akarnál elmenni hozzájuk?
– Hat év után hogyan látja, milyen kifutása van a magyar nyelvű oktatásnak Moldvában?
– Ezt nagyon nehéz megítélni. Moldvából nagyon sokan elmentek a kilencvenes évek végétől Nyugat-Európába. A gyerekek előtt majdnem egyetlen alternatíva áll: elmenni innen. Nagyon él bennük az a meggyőződés, hogy pénzt csak külföldön lehet keresni. Az első nemzedék, amely elment, még azt tervezte, hazajön, minden falu szélén van egy ún. „új negyed”, amely üresen áll, mert nem jöttek haza. Kiürültek a falvak – eltűnik lassan az a nyelvi világ, ami a moldvai csángóknak nagy értéke, s amely generációról generációra öröklődött. Az elvándorlással pedig épp azok a generációk estek ki, amelyek tovább tudták volna adni, éltetni ezt az örökséget, amelyek példamutatók lehettek volna a közösség számára. Abban bízom, hogy a magyarórák kapcsán a gyerekek pozitív élménnyel maradnak, s a saját gyerekeiket már olyan irányba tudják terelni, hogy már tudatosabban vállalják identitásukat.
– Beilleszkedés szempontjából mi volt a legnehezebb?
– Amikor először odakerültem, füleltem, ki beszél magyarul. Mindenki románul beszélt – aztán rájöttem, magyarul beszélnek, csak amikor valaki idegen közeledik feléjük, akkor váltanak át románra, mert hát nem lehet tudni, ki az az idegen. Most már csak a magyar beszédet hallom, a titokzatos kalagori nyelvjárást. Elfogadtak, befogadtak, most már kalagori vagyok, annak ellenére, hogy „magyarkának” is neveznek, aki ott szolgál tanárként. Hihetetlen hitük, vallásosságuk mai napig meglep – az a mély meggyőződésük, hogy Jézuska és Szűz Mária a mindennapjaikban tevékenykedik, közöttük van. Ez nem bigottság, hanem egy nagyon mélyből jövő vallásosság, ami hihetetlenül szép és felkavaró. Meg hát a nyelvük is lenyűgöző – Varga Mihály volt a szomszédom, most decemberben halt meg, vele sokat beszélgettem, azaz inkább csak hallgattam, milyen tömören és kifejezően beszél. Amit én több mondatban elmondtam, azt ő pár szóban ki tudta fejezni, így azt éreztem, fecsegek mellette. Olyan kifejezéseket, mondatokat, szófordulatokat használnak, ami valóságos nyelvi kincs. Így sokat hallgatok és gyönyörködöm a beszédükben. Szép nehézség ez!
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Stratégiai partnerként segíti a magyarság megmaradását a Rákóczi Szövetség
Hiánypótló az az önzetlen civil munka, amelyet a Rákóczi Szövetség az anyanyelv megőrzése érdekében a Felvidéken végzett az elmúlt több mint 20 évben - jelentette ki Soltész Miklós. 
A közösségek megerősítésében és a magyarság megtartásában szerzett tapasztalataikkal a jövőben stratégiai partnerként segítik a kormány munkáját – tette hozzá az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, amikor Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség főtitkárával és dr. Ugron Gáspár Gábor alelnökkel stratégiai partneri megállapodást írt alá.
A főtitkár elmondta: a stratégiai partnerségi megállapodás annak érdekében jött létre, hogy az együttműködés eredményeként a Rákóczi Szövetség szakmai tapasztalataival, Kárpát-medencei ifjúsági és társadalmi munkát végző, kimagasló tudású szakembereivel hozzájáruljon a civil szervezeteket érintő jogszabályok előkészítéséhez. Az együttműködés keretében a Szövetség részt vesz a jogi környezetet biztosító jogszabályok kimunkálásában, folyamatosan egyeztet az EMMI-vel.
EMMI. orientpress.hu

Surján: ne kelljen naponta bizonyítanunk, hogy nem vagyunk revizionisták
Mint arról beszámoltunk, a Charta XXI civil mozgalom Jean Monet-emlékérmet adományozott Gheorghe Falcă aradi polgármesternek, és a kitüntetést Surján László, a mozgalom alapítója és elnöke, az Európai Parlament volt fideszes alelnöke nyújtotta át szerdán az aradi városházán.
Az ünnepség után Surján László kifejtette: a mozgalom ember-ember közti baráti kapcsolatok révén próbál egy politikailag is fajsúlyos erőt is megjeleníteni. 
A Duna-menti és Kárpát-medencei népek közti megbékélésben és együttműködésben látja Kelet-Közép-Európa jövőjének a zálogát, de ehhez az kell – fogalmazott –, hogy félretegyük a rossz beidegződéseket és az egymás elleni előítéleteket.
aradihirek.ro. Erdély.ma

Érdemrend nélkül maradhat Tőkés László
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnapi közlése szerint a testület megalapozatlannak minősítette és jogerősen visszautasította Tőkés László EP-képviselő fellebbezését a Románia Csillaga Érdemrend visszavonása ügyében. Ez azt jelenti, hogy a végső döntést most Klaus Johannisnak kell meghoznia: a Tőkés Lászlónak megítélt állami kitüntetés esetleges visszavonásáról ugyanis csak az államelnök határozhat.
Tőkés László még 2009-ben az akkori államfőtől, Traian Băsescutól vehetett át a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozata állami kitüntetést a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Négy év múlva Victor Ponta kormányfő kezdeményezte az érdemrend megvonását, miután Tőkés László 2013 nyarán Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. 
Az akkori miniszterelnök Traian Băsescuhoz fordult a kéréssel, mivel úgy értékelte, Tőkés László méltatlanná vált az érdemrend viselésére, ugyanis Románia érdekeivel ellentétes megnyilvánulásokra ragadtatta magát. Kezdeményezésre az államfői hivatal keretében működő becsületbíróság meg is alakult, és méltatlannak minősítette az EP-képviselőt az állami kitüntetés viselésére. Utólag viszont kiderült, hogy csak olyan személy kérheti egy érdemrend visszavonását, aki maga is birtokol hasonlót.
Ez nem akadályozta meg a Victor Ponta által elindított folyamatot, több akkori kormánypárti – már kitüntetett – politikus újból kérte a megvonást, az újonnan felállított becsületbíróság pedig 2013. november 20-án kimondta az ítéletét: Tőkés László méltatlan az elismerésre. Az indoklásban a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet. Ezt követően Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.
Kincses akkor egyebek mellett felvetette: a testület szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, illetve tagjai kizárólag baloldali politikusok voltak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének elvét. A bukaresti táblabíróság elutasította, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, mivel az szerintük nem tartozik a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Tőkés Lászlóék 2014-ben ez ellen az elutasító döntés ellen nyújtották be a fellebbezést, amit most a legfelsőbb bíróság is elutasított.
A döntés nyomán most már Klaus Johannis államfőn múlik, hogy eleget tesz-e a becsületbíróság 2013-ban megfogalmazott kérésének, és visszavonja-e Tőkés László kitüntetését. MTI. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ötszáz vezető ellen emeltek vádat
Ötszáz vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tegnapi évelemző beszámolójából az is kiderült: máris túlterhelt a vádhatóság, több ezer ügyben kell még vádiratokat összeállítaniuk.
A hatóság vezetője szerint a 2015-ös év viszonylag sűrű volt, hiszen ötször több kormánytag és törvényhozó ellen emeltek vádat 2013-hoz képest. Egy volt miniszterelnököt – Victor Pontát –, öt minisztert, tizenhat képviselőt és öt szenátort állítottak bíróság elé. Tavaly az ügyészség összesen 1250 olyan személy ellen emelt vádat, akik nagy és közepes korrupciós ügyekben voltak érintettek. Megháromszorozódott azon bíróság elé állított személyek száma, akik közpénzeket kezelnek, továbbá több mint száz polgármester és megyei tanácselnök ellen emeltek vádat. Kövesi rámutatott: az általa vezetett intézmény által indított eljárások nyomán tavaly 970 személyt ítéltek el jogerősen, a felmentések aránya 7,63 százalékra csökkent, míg korábban mintegy 10 százalék volt. A korrupciós cselekmények nyomán keletkező károk megtérítésében is jól alakult az év, hiszen az ügyészség csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendelt el. A tavaly született jogerős bírósági ítéletek alapján elrendelt vagyonelkobzások nyomán kétszáz millió eurónak kell az állam kasszájába kerülnie.  A főügyész kifogásolta, hogy a feltételes szabadlábra helyezések esetében a bíróságok ítéletei nem egységesek, és szóvá tette, hogy a vagyonelkobzási intézkedéseknek az adóhatóság sokszor nem szerez érvényt, így az elítélt személyek szabadulásuk után tovább élvezhetik a jogtalanul szerzett vagyont. Kövesi a kedvező eredmények közé sorolta, hogy rövidült a perek időtartama, tavaly ugyanis hatvan százalékkal nőtt azon ügyek száma, amelyekben kevesebb mint egy év alatt jogerős ítélet született.
Ami a továbbiakat illeti, Kövesi arról is beszámolt, hogy 7100 ügyet kell még megoldaniuk, ami kétszer több, mint amennyit egy év alatt kapacitásuk lehetővé tesz. Egy ügyész évente átlagban 110 aktával foglalkozik. Úgy vélte, hogy az ügyészek és a rendőrök számának növelése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrupció megelőzésére.
A tájékoztatón jelenlévő Klaus Johannis államelnök beszédében kifejtette: a korrupció meglehetősen káros jelenség a társadalom számára, és ő is szorgalmazta a hatékonyabb megelőzést. Rámutatott: az igazságügyi minisztériumnál levő, kidolgozás alatt álló 2016–2020-as korrupcióellenes stratégia már ennek a követelménynek is eleget fog tenni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bizalom zarándoklatán
Margitta, Kolozsvár és Nagyvárad után a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia volt a negyedik helyszín, ahol a Verbum Kiadó – Ozsváth Judit szerkesztő és Szőcs Csaba igazgató jelenlétében – bemutatta a Keresztény Szó Könyvek sorozat 4. kötetét, a Taizé, a közös út. Huszonöt éve együtt a bizalom zarándoklatán című könyvet. A kötet szerkesztését Roger testvér, a taizéi közösség alapítója születésének 100., halálának 10. és a szerzetescsalád életre hívásának 75., valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója motiválta.
A megjelent írások arra keresik a választ, hogy hol van Taizé helye a világban, az egyházban. A burgundiai faluban háromnegyed évszázada él a svájci születésű Roger (Schutz) testvér által alapított ökumenikus szerzetesközösség, amely a második világháború idején azért jött létre, hogy segítse az üldözötteket. „Taizé mellett elhaladni olyan, mint egy forrás mellett haladni el” – mondta a közösségről II. János Pál pápa, aki 1986-ban meglátogatta őket. Évente nagyszámú fiatal látogat el oda a világ minden részéből. 
A sepsiszentgyörgyi Benedek család: József, Judit és Bernadett is évek óta visszajáró zarándok, és havonta találkozókat tartanak a Krisztus Király-plébánián, hogy éltessék a taizéi lelkiséget.  A könyvbemutatón rajtuk kívül Fazakas Misivel, az Osonó Színházműhely vezetőjével is elbeszélgettek, aki szintén évről évre visszajár csapatával a franciaországi faluba. Élménybeszámolójukkal a könyvet is gazdagították, amelyben tizennégyen vallanak a bizalom zarándoklatán megélt történésekről. Különös a könyv befejező része egy önkéntes lány, Bodor Emőke migránsokkal megélt tapasztalatairól és Hölvényi Kristóf képekben megörökített emlékeiből – nekünk szegezi a kérdést, a lelkiismeretet moccantva: hogyan is állunk mi ezzel...
Külön élményt jelentett a Roger testvérrel készített beszélgetések rövid bejátszása, melynek konklúziója: elsősorban a meghallgatás nyitja meg a bizalom útját; a kiengesztelődésről nem beszélni, hanem megélni kell. Ozsváth Judit szerkesztő és a jelenlevők, a könyvben szereplők tanúsága szerint: „Taizé hangja nemcsak egy erőteljes, de egy rendkívüli hiteles hang a világban.”
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hajtóvadászat
A korrupcióellenes ügyészség vezetője hivatalban levő közjogi méltóságok jelenlétében tartotta meg 2015. évi beszámolóját. Dicsekedett rekorddöntögető eredményeivel. A bíróságok elé terelt trófeák közt volt egy miniszterelnök, öt miniszter, öt szenátor és 16 képviselő. A megyei tanácselnökök egyharmada és közel száz polgármester került az igazságszolgáltatás elé. Megdöbbentő számok. Az általuk eltérített közpénz a vádiratok szerint 431 millió euró. Kétséges, hogy ezt majd be lehet rajtuk hajtani. Ugyanis az eddig meghozott végleges döntésekben szereplő feleennyi összegnek csak a töredéke került vissza az államkasszába. Ráadásul a dörzsölt fehér galléros bűnözők mindig megtalálják a kiskapukat, hogy miként helyezzék biztonságba csalárd módon összeharácsolt vagyonukat. Most is szóba került az adóhatóság "ítéletvégrehajtó" szerepe. Az igazságügyi miniszter ígérete szerint az év közepére akcióképes lesz egy behajtóügynökség is. Vannak eredményei a Kövesi-csapatnak, melyet talán a nemzetközi intézmények és külföldi diplomáciai testületek némelykor túlértékelnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy érezhetően visszaszorult volna a korrupció. Egyfelől azért, mert a bűnüldöző rendszer sem mentes a megvesztegethető egyénektől. Tavaly például 19 ügyész bukott le és számos rendőr, néhány bíró. Ilyen a társadalom értékrendje. Szóban mindenki elítéli a korrupciót, de a neki juttatott csúszópénzre könnyen talál mentséget. Ezért vándorol boríték a fehér köpenyek zsebébe, az ügyintézőknek átadott iratok közé. Mert meg kell kenni a bürokrácia kerekeit. Kicsit jobban, amikor számunkra előnyös, de jogtalan bánásmódot szeretnénk. Ügyeskedőké a világ, szokták mondani, és azt is, hogy aki dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni. A legkönnyebb vagyonszerzés a közpénzek megcsapolása. Ezért is oly népszerű a DNA hajtóvadászata. Csak egy a bökkenő. Sok esetben mellélőnek. A nagy igyekezet miatt pitiáner ügyekből csinálnak hét határra szóló szenzációt. És a szenzáción van a lényeg. A látványos médiaszereplésen. A kiszivárogtatott lehallgatástöredékeken. Bulvárosodott a bűnüldözés. Lehet így népszerűséget nyerni, de sérül a tisztességes jogszolgáltatás elve. Az ártatlanul gyanúba fogott meghurcoltak családja soha nem heveri ki a rajtaütések rémségét. Sok esetben a politikai leszámolás gyanúja is felmerül. Talán ennek áldozata Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós polgármestere is. De az is lehet, hogy a túlterhelt ügyészek – jelenleg több mint hétezer ügyön dolgoznak, a főügyész szerint a kapacitásuk dupláján – látványmegoldásokhoz folyamodnak, hogy főnökeik előtt jó színben tüntessék fel magukat. Reméljük, kiderül majd az igazság. De addig is, nem tudunk felhőtlenül örülni ennek az egyébként szükséges hajtóvadászatnak.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)

Puskaporos hangulat a tanácsülésen
A helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is.
Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.)
A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is.
Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani.
A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában.
Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet...
A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva.
A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé.
Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Pécskai Hit és Fény találkozó, a farsangolás jegyében
Letörölni a szenvedők könnyeit, kiteljesíteni az örömeit
Vasárnap a pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség februári találkozóján, Hajas Erzsébet csoportfelelős köszöntötte a szép számú egybegyűltet. Ez követően Jean Vanier szavaival nyitotta meg az ülést, a Hit és Fény lelkiségének a lényegére utalva: „Az elesettek, a szegények, a magányosok és a szenvedők szívében rejtőző Jézussal való találkozás”. Ezen lelkiség célja a szeretet, a szeretetben való növekedés, az együttérzésen alapul. Arra ösztönöz bennünket, hogy leereszkedjünk a létrán, közel legyünk a kitaszítottakhoz. Ez ellentétes a hatalomvággyal, annál inkább szolgálat, a lábmosás szépségének a felfedezése. Arra kapunk meghívást, hogy növekedjünk a mások iránti elköteleződésben, hogy adjunk és kapjunk, hogy szeretet-szövetségünk jel legyen. Lényegében, a világ összes Hit és Fény Közösségében örömünnep a nap, amelyen Jézust bemutatták a templomban. Ennek a napnak a kiválasztásán nem sokat töprengtek 1972-ben, amikor egy franciaországi közösségben eldöntötték, hogy a Hit és Fény napja a jelzett ünnepnap legyen.
Ebben a hónapban a Hit és Fény nagycsaládjában megélt életöröm értékével foglalkozunk. A fénynek köszönhetően, kitárhatjuk lelkünket, hatalmas örömmel tölt el az, hogy egymást szeretjük, minden ember értékes és szeretetre méltó. Éppen ezért, mindenkit megkértek, hogy életének egy fájdalmas pillanatát, égő gyertyával a kézben, az Úrnak ajánlja fel: az égő gyertyával együtt, mindenki megkapta a hit vigasztaló erejét és örömét.
„És az Úr letörli könnyeinket, és örömünk kiteljesedik.”
(Ap. csel. 21, 4, 7–17.)
Ezen a találkozón is a gyerekek megérthették az öröm kiteljesedését, hiszen Mos Andrea Tímea segítő vezetésével, Halasi Krisztina és Hauca Erzsébet közreműködésével jelmezekbe öltözve, vidám, színes programban gazdag délután várt rájuk. Programjuk végén minden jelmezbe öltözött gyermek és felnőtt ajándékot és oklevelet kapott.
Gál Melinda, az aradi Bárka Keresztény Gyülekezet képviseletében ajándékcsomagokat osztott ki a gyermekek között. Az ajándékokért ezúton is köszönetet mondanak.
A vasárnapi találkozó szeretetvendégséggel, családias hangulatú beszélgetéssel, szeretetben gazdagodva zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Forró Ágnes képírott vallomásai
A kiállított munkák hangulatához illő, meghitt, baráti légkör jellemezte Forró Ágnes Világom, világa című pasztellkiállításának szerda esti megnyitóját a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az egybegyűlteket Kós Katalin, az intézmény vezetője köszöntötte, aki bevezetőjében ismertette a művész életútját és pályájának sajátos alakulását, amelyben a művészi alkotómunka mellett a képzőművész művészetterápiás tevékenysége is fontos szerepet játszott. Ugyanakkor Forró Ágnes sokoldalúságára is felhívta a figyelmet.
A kiállítást méltató Németh Júlia műkritikus hasonló megállapításra jutott, hangsúlyozva, hogy a művész kerámiában, grafikában és festészetben egyaránt otthonosan mozog. Szerinte Forró Ágnes olyan totális művész, aki a térből úgy lép át a síkba, hogy sajátos szobrászi-keramikusi látását is magával viszi. Innen adódnak pasztelljeinek határozott, olykor egyenesen szoborszerűen vágott felületei, amelyek mintegy ellentételezik azt a családiasan barátságos légkört, amit egy gőzölgő teával, száradó ruhákkal, tyúkokkal, kakasokkal, macskákkal, libával, kecskével benépesített falusi porta jelent. A könnyed, naiv egyszerűségükben megkapó munkák mellett ott vannak a lét értelmét kutató, súlyosabb problematikát megjelenítők is: a zöld széken nyugvó, már senkinek sem kellő kék cipők a látvány és a szimbólum erejével hatnak. A kék szemű házak pedig a játékos gyermeki ötlet és a fenntartó isteni erő szimbólumának a festői egybeolvasztásaként értelmezhetők – vélte a méltató, aki a közvetlen hangvételű képi vallomások sokaságát, egyfajta, sajátos, tábori naplóként értékelte. Szabadság (Kolozsvár)

Üzenethordozók egy letűnt korból
Erdélyi arisztokraták portrékiállítása a Bánffy-palotában
Többféle kíváncsiságot elégíthet ki a Bánffy-palotában szerdán megnyílt tárlat: olyan festmények kerültek körülbelül száz év után közszemlére a Kolozsvári Művészeti Múzeum raktárából, amelyeken főleg erdélyi nemesek portréi láthatók. A festmények egyik érdekessége, hogy Kolozsvár egyik első civil egyesületének, a Kolozsvári Casino – az erdélyi nemesek klubja – termeinek falait díszítették a 19. században. De nem csak a képeket lehet megcsodálni, hanem tájékozódni is lehet a restaurálás egyes folyamatairól, amelyről ismertető anyagot helyeztek el a festmények mellé.
A kiállítást megnyitó Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató az esemény hármas fontosságát emelte ki: egyrészt a festmények sajátosságára utalt, amelyek a 19. század festészetének stílusában készültek, másrészt a történelmi szempontot említette, hiszen a képek mind olyan fontos személyiségeket ábrázolnak, akik lényegesen hozzájárultak Kolozsvár mai arculatának kialakításához, általában környékünk fejlődéséhez, például a vasúthálózat kiépítése, állomás létesítése, egyetem alapítása és fejlesztése révén. Ezek mellett a kiállítás a morális jóvátétel szempontjából is fontos – hangsúlyozta az igazgató –, lévén, hogy a most látható festmények 80 éve „nem látták a napvilágot”, és szinte száz éve nem voltak közszemlére bocsátva. Arról is szólt, milyen nehezen találtak olyan hozzáértő restaurátort, aki ismerje a festészeti stílust, és ne módosítson a munkálatokkal a képek ábrázolásán, hanem csak egyszerűen a javítással foglalkozzon. Felhívta a figyelmet a festmények mellett kifüggesztett restaurálási tájékoztatóra is, ami a kiállítást egy időigényesebb tárlatlátogatássá változtatja. Lucian Nastasă-Kovács megköszönte Vákár Istvánnak, a Kolozs Megyei Tanács alelnökének a segítségét, hiszen – mint hangsúlyozta – erkölcsileg és anyagilag mindvégig igyekezett fenntartani a kiállítás létrejöttét.
Ú. I. Szabadság (Kolozsvár)

Zöld fogas Potápi Árpád államtitkárnak
Két tanintézmény két műhelyét avatta fel tegnap délután Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár: előbb a Kolozsvári Református Kollégium keretében működő szakiskolában az asztalos-, másfél órával később pedig a Báthory-líceumban a könyvkötő műhelyt. Beszédében Potápi Árpád a szakiskola 2014-es megnyitása óta látható eredményekről beszélt, a jól felszerelt műhelyekről, a megfelelő oktatásról, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ott tanuló fiatalok elismert, megbecsült szakemberekké váljanak.
– A kinti Cluj-Napoca mellett mi itt bent Kolozsvárt is tudjuk építeni – hangoztatta az államtitkár. A két iskola tanműhelyeinek megvalósulását – amiről részletesen olvashattak a Szabadság tegnapi számában – a magyar kormány többmillió forinttal támogatta, hogy az erdélyi fiatalok szülőföldjükön érvényesülhessenek. Szabadság (Kolozsvár)

Az Enyedszentkirályi Református Egyházközség történetéből
Győrfi Dénes könyvéről
Úgy tűnik, hogy az Enyedszentkirályra vonatkozó első monográfiát a nagyenyedi Socaciu Oliviu írta román nyelven (Monografia localităţii Sâncrai, 2009). Rövid fejezetekben tárgyalja a település nevének eredetét, földrajzi elhelyezkedését, hely- és dűlőneveit, történelmi vonatkozásait, lakosságát, természeti viszonyait, néprajzát, felekezeti viszonyait. Ugyan nem mellőzi a magyar vonatkozású eseményeket, de „természetesen” román szemmel láttatja azokat.
Socaciu előszavából, illetve személyes beszélgetésekből tudtam, hogy Győrfi Dénes, a Bethlen Dokumentációs Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa is könyvet ír, gyűjti az anyagot szülőfalujáról. 2015-ben jelent meg, Enyedszentkirályi Emlékkönyv – A református egyházközség történetéből címmel. A munka megjelenése a Fehér Megyei Önkormányzat támogatásával, és a Gyulafehérvári Lucian Blaga Megyei Könyvtár közreműködésével valósult meg.
A szülőfalu múltjának feldolgozását célzó indíttatás elsősorban a Nagyenyedi Református Egyházmegye irattárának kezeléséből, illetve az Enyedszentkirályra vonatkozó iratanyag gazdagságából ered. További lényeges forrásanyagot biztosított az Enyedszentkirályi Református Egyházközség irattára, a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár, valamint a Gyulafehérvári Állami Levéltár is.
RÁCZ LEVENTE. Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.  – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Családfa
Nagyon fontosnak tartom, hogy kötetlen magyar nyelvű beszélgetésre is rávegyem a csángó tanítványaimat. Gyakorlatban ezek a beszélgetős órák nehezek, mert egyenként hallgatom meg őket, figyelem, hogy mennyit bővült a szókincsük, mennyire formálódnak könnyedén a szavaik.
A csoportban három 6. osztályos, nyolc 7. osztályos és hét 8. osztályos gyerek van jelen. Csütörtök van, este öt óra, a helyszín a helyi iskola. Magyaróra.
Arra kérem a diákokat, hogy készítsenek jegyzetet a füzetükben a családjukról, rajzolják fel a családfájukat, annyi ősük nevét feltüntetve, amennyit csak tudnak. Második kérésem, hogy egy számukra érdekes családtagjukról írjanak egy pár sort.
Egyenként hívom őket az osztály elé, bátran, hangosan beszélnek, mesélnek. Andrea érkezik legelőször.
– Márisról fogok beszélni! – néz rám sokatmondó tekintettel. S jön is a bátor beszéd, Marisról, a nagymamáról, aki akkora, mint egy ember, nagy, széles vállakkal, óriási tenyérrel. Ha nem viselne fejkendőt, azt hinném férfiember. De ha a szemébe nézek, mindig szíven üt az a ritkakékségének mosolygós mivolta.
Közben az unokáját hallgatom, hogy mit mesél róla, hogy mennyire szeretett régebb szőni meg fonni, mennyire szorgos egy asszonyság az ő nagymamája.
Tudom, egyedül nevelte fel az unokáit egész pici koruktól, szigorúan, következetesen, nagy szeretettel.
Andrea még a két dédanyja nevét is fel tudja sorolni, büszkén, egyenes háttal állva az osztály előtt. A magyar beszéd nem esik nehezére, nem is csoda, hisz Maris mindig magyarul beszél velük.
Andreát Gabi követi. Nem tud egy szót magyarul, így kezdi beszédét. – Nagybátyád! – segítem meg.
Ő meg elkezd beszélni a nagybátyjáról, végig bátyámként. Végtelen büszkeséggel. Az emberről, aki csobán, a juhokat őrzi fenn a dombokon. 25 juhra vigyáz, sajtot es csiál, ilyenek. – De mitől olyan erőst jó a dolga, szerinted? – kérdem leplezetlen csodálkozással. – Me’ hát a bátyám a saját juhait őrzi, nem másít! – jön a büszke válasz.
Szerre érkeznek az osztály elé a gyerekek. Szívemnek balzsam a sok régi magyar név, az őseik nevei, a sok Mária, Máris, Maris, Kata, Kató, Anna, Pistu, Anti, Lőrinc, Péter, Gyuri. Idézik sorra őket a gyerekek, mesélnek róluk unokáik.
Utoljára Péter kerül sorra. Még a nagyszüleinek a nevét sem tudja.
– De meg vannak hóva! – magyarázkodik.
– Azért, kérlek szépen, ma menj haza, kérd meg édesanyádat, hogy meséljen róluk. Jó? Bólint.
Annyira szépen zárul az óra, hogy kivételesen csendben mennek ki mindahányan az ajtón. A szembejövő kolléga meg is jegyzi, hogy csoda történt.
Másnap kimegyek a pályára, mert beszédem van az ötödikesekkel. Az iskola majd minden gyereke kint üldögél a napon. Egyesek fociznak, mások beszélgetnek, kergetőznek. Meglátom a keresett osztályt, átsétálok a pályán, elérek hozzuk, beszélgetünk, tervezünk.
Lassacskán szállingózni kezdenek felém a gyerekek más osztályokból is. Jönnek, köszönnek, kicsit megállnak, tovább mennek.
Dani, nagy már, csak kiált és int a másik oldalról.
Indulok. Hamarosan becsengetnek, elkerülném a diákbejárat előtti tumultust...
Sétálok befele.
– Tónár nini! – kiált utánam valaki.
Megállok, fordulok, majd összekoccanunk, Péter torpan meg előttem.
– Anna és Anti – mondja.
– Köszönöm, Péter!
Felnőttesen, komolyan bólint. Így készen áll az ő családfája is.
(2016. február 23.)
MÁTHÉ KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)

Akkor élő a város, ha ismerjük meséit: Urániáról az Urániában
Mozi, cukrászda, üzletek, filmgyár – százéves „bevásárlóközpont”
Az RMDSZ által 2012-ben indított „Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket” programhoz ősszel a kolozsvári magyar iskolák is csatlakoztak.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum 10., 11., 12. osztályos diákokból álló egyik csapata Szász Enikő matematikatanár irányításával az Uránia-palota és a mozi történetének felkutatását, népszerűsítését tűzte ki célul, és erről be is számoltak a jelenleg alternatív kulturális rendezvények helyszínéül szolgáló moziteremben. Zágoni Bálint filmtörténész és Guttmann Szabolcs műépítész, a területi műemlékvédő bizottság elnöke tartott érdekfeszítő előadást a kolozsvári mozihálózat kiépüléséről, a helyi filmgyártás történetéről és a városrendészeti elvekről, amelyek a város történetére, és nem mindennapi örökségének értékeire alapozva tehetnék valamennyi polgára számára jobb és szebb élettérré Kolozsvárt.
A kolozsvári mozizás hajnalától
Az Uránia-palota története a múlt század eleji kolozsvári mozihálózat terjeszkedésével kezdődik.
A mozizás szokása viszonylag nehézkesen honosodott meg Kolozsváron. Az első nyilvános vetítés 1897. január 2-án volt, de amint a korabeli Kolozsvár című lap is írta, akkor még kevesen érdeklődtek az 1896 tavaszától hódító új találmány, a kinematográph iránt. 1898-ban Gyulafehérváron, Kézdivásárhelyen, Balázsfalván és Erzsébetvárosban már rendszeres mozivetítések folytak, de Kolozsváron ezeket csak hosszas kihagyásokkal rendezték meg. Ennek a magyarázata az volt, hogy a nagy tömegeket vonzó színház mellett számos cirkusz, orfeum csalogatta különféle színes programokkal a város közönségét, amely kezdetben kevésbé mutatkozott fogékonynak a gyorsan váltakozó mozgóképek nyújtotta élmény iránt, többen vásári mutatványnak tekintették. A vetítéseket egyébként megnehezítette az is, hogy a városban viszonylag későn, 1905-ben vezették csak be az áramot – fejtette ki előadásában Zágoni Bálint filmtörténész.
1899 nyarán mégis elnyerte a nagyközönség érdeklődését egy német vándormozis vállalkozó, Narten György, aki a Nemzeti Színház helyén húzta fel vetítősátrát, és háromnegyed órás vetítéseket tartott, egyfelvonásos darabokból. A vetítőgép működtetéséhez gőzgép segítségével fejlesztett áramot. Az Ellenzék beszámolt arról, hogy már az első előadások alatt olyan tolongás alakult ki, hogy a hivatalból kiküldött rendőrök számát meg kellett kétszerezni.
A vetítések körülményei nyilván nem voltak a legjobbak, nem voltak mosdók, feltehetőleg a sátor légköre sem lehetett túl kellemes, illetve nem volt még kialakulva a megfelelő etikett sem arra vonatkozóan, hogy egy vetítés alatt hogyan kell viselkedni – mondta Zágoni Bálint. A mozizás etikettje lehet még ma sem egyértelmű, de a kezdeti időszakban erőteljes nézeteltéréseket okozott például az is, hogy az urak, hölgyek a kalapjaikat nem vették le, így nem látták jól egymástól a vásznat – tette hozzá.
A következő alkalommal 1900. december 29-én tartottak vándormozis filmvetítést a New York szálloda emeleti dísztermében. A vetítőgépet Párizsból hozták, és az előadások fő témája a párizsi világkiállítás volt.
Az állandó mozik kialakulásáig fontos szerepe volt a budapesti Uránia Tudományos Színház vetítéseinek; az intézmény vezetősége 1900 elején határozta el, hogy minden nagyobb vidéki városban turnékat szervez. A kolozsvári fellépés problémás volt a villanyáram hiánya miatt, de a lakosság többszörös kérésére végül 1901. január 22-én Kolozsvárra is ellátogatott az Uránia. A színházban vetítették a Spanyolország című filmet, amely álló- és mozgóképek egyvelegéből állt. Az Újság beszámolója szerint „a fellépés nagyon jól sikerült, a Bikaviadal ciklus kivételével, amikor a fényhatás nem volt a legtökéletesebb. E hiányosság oka a színház elektromos akkumulátorának a gyengesége volt, amely nem volt képes megfelelő erősségű áramot produkálni.” (Kápolnási Zsolt, filmtett.ro)
Egy bizonyos Benkő professzor 1903-ban a Redut halljában is vetítette a Mesterséges ember című filmet. A vándormozisok képsoraiban szerepeltek például az Amerikai bokszolók, Egy nő a trapézon, Pisztolypárbaj a Fontainebleau-i erdőben – részletezte Zágoni Bálint.
A kolozsvári mozizás történetében igen jelentős nap volt 1906. április 6-a: ekkor nyílt meg az első kolozsvári állandó filmszínház, az Apolló a Wesselényi utca 17. szám alatt, az akkori Mezei-szálló földszintjén. A tudósítások szerint a terem minden nap zsúfolásig tele volt. Üzemeltetője, Nagy Udvari András kiváló üzleti érzékkel megáldott kocsigyártó és kovácsmester, egy évvel később második mozit is alapított a Hunyadi-téren, majd 1908-ban a Wesselényi úti mozit átköltöztette a Főtér 26. szám alá (az Udvari által megvásárolt épületben korábban a Párizsi Színház működött) – magyarázta Zágoni Bálint.
Egy ideig párhuzamosan működtek az állandó mozik a vándormozikkal, de a közvélemény egyre inkább az előbbiek pártjára állt, hiszen a vándormozisoknak utazási költségeiket is ki kellett hozniuk a jegyárakból, másrészt számtalanszor levetített, sokfelé szállított filmjeik hamar megkoptak.
Egy tóbapottyanás érdekfeszítő jelenete
Udvari volt egyébként az első kolozsvári filmgyáros, filmvállalkozó is – emelte ki Zágoni Bálint. 1908-ban több felvételt is készíttetett a belvárosban, és ezek levetítésével odavonzotta filmszínházaiba a közönséget. Meghirdette a sajtóban például azt, hogy operatőreinek sikerült lefilmezniük, amint a sétatéren egy fiatalember befordult a tóba – mesélte. Mint mondta, azt sem tartja kizártnak, hogy az illetőt meggyőzték, pottyanjon bele a tóba, hogy lehessen egy ilyen jelenetet lefilmezni.
Az Apolló helyiségei azonban kicsinek bizonyulhattak, mivel Udvari telket vásárolt a Ferenc József út elején, hogy egy új filmszínházat építsen. A polgármesteri hivatal elutasította kérelmét azzal az indoklással, hogy ott csak emeletes házak építésére adnak engedélyt. Egy mozipavilont működtethetett itt 60 napig, de ezt tűzrendészeti kifogások miatt a tűzoltóparancsnok rövidesen bezáratta, az Apollót pedig Udvari eladta sógorának.
Az új filmszínház építésének tervéről azonban a merész vállalkozó nem mondott le: a Ferenc József úton vásárolt telkén háromemeletes szecessziós bérházat épített, amelynek tervezésével a budapesti Kappéter Gézát és az aradi Steiner Józsefet bízta meg, és amelynek földszinti, legreprezentatívabb részét foglalta el a mozi. A palota elkészülésének pontos időpontja nem ismert, de 1910 októberében már feljelentés érkezett a városi tanácshoz, amelyben azt kérték, hogy távolítsák el a homlokzatról a két meztelen férfialakot ábrázoló faldíszt. A városvezetés ezért felszólította Udvarit, hogy a közszemérmet sértő részleteket takarja el: így került a megfelelő helyekre fügefalevél.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Peti András megtörte a frakciófegyelmet
Rácáfolva az egy nappal korábban tett kijelentésére megszavazta a városmenedzseri állás létrehozására vonatkozó határozattervezetet Peti András marosvásárhelyi alpolgármester.
Az elöljáró ezzel megtörte a frakciófegyelmet, hiszen az RMDSZ a városmenedzseri állásról és a szoborállításról szóló határozatok halasztását kérte a csütörtöki soros tanácsülésen. Azonban sikertelenül, hiszen kollégája, Claudiu Maior alpolgármester tanácsára Peti igennel szavazott a polgármester jobbkezének szánt menedzserre.
Az ülésen elsőként a városmenedzseri állás létrehozásáról szóló tervezet került napirendre. Bakos Levente szóvá tette, hogy bár fontosnak tartja az állást, a választások előtt pár hónappal nem időszerű a Dorin Florea polgármester jobbkezének is tartott személy kiválasztása.
A teremben lévő Dorin Florea azt mondta, hogy hét éve kéri már a „citymenedzser” kinevezését, és semmiképp nem arról van szó, hogy neki kell egy ember, hanem arról, hogy a városnak van szüksége egy hozzáértő személyre. A menedzsernek fő feladata, hogy kövesse, és életbe ültesse a városi tanács döntéseit, mutatott rá. Józsa Tibor a határozatban szereplő kritériumokkal volt elégedetlen, és kérte a tervezet elhalasztását. Benedek István szerint fontos lett volna már nyolc éve egy ilyen állást létrehozni és betölteni, de úgy vélte, most már késő.
Claudiu Maior ülésvezető először a tervezet elhalasztását bocsátotta szavazásra, de az RMDSZ-nek nem volt elegendő szavazata ahhoz, hogy ez átmenjen. A második szavazás előtt Claudiu Maior rászólt a bizonytalankodó Peti Andrásra, kijelentve: „Peti, te a végrehajtók tagja vagy alpolgármesterként, s nem a párt utasítására kell hallgass”. Ennek hatására, vagy sem, de Peti szerdai nyilatkozataival és a frakció döntésével ellentétben megszavazta a tervezetet, és Benedek István is igennel szavazott.
A szerdai sajtótájékoztatón, amelyet Peti András Soós Zoltán frakcióvezetővel közösen tartott, az alpolgármester azt furcsállta, hogy Florea miért nem hirdette meg a tisztséget rögtön a 2012-es választások után. „Szükség van egy városmenedzser szaktudására, de ahogy eddig vártunk, még várhatunk pár hónapot, hogy majd az új városvezetés nevesítse azt, akit erre érdemesnek talál, és akiben megbízik” – szögezte le az RMDSZ-es alpolgármester.
A csütörtöki tanácsülésen fontos kérdés volt az Erdélyi Iskola Mozgalom képviselőinek állítandó szoborcsoport kérdése is. Az RMDSZ javaslatára a határozathoz hozzácsatolták, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek is emlékművet állítanak. Peti András még az ülés előtt kérte a város főépítészétől, hogy készítsen egy jegyzéket azokról a határozatokról, amelyek az elmúlt években szoborállításról születtek és nem valósultak meg.
Karácsony Erdei Etel azt kérte, hogy a szoborállításról szóló határozatot halasszák el, s kérjék ki a lakosság véleményét arról, milyen szobrokat szeretnének látni a városban. Soós Zoltán elmondta: azért kérték a halasztást, hogy a következő ülésig határozzák meg a szoborcsoport és az erdélyi fejdelem szobrának pontos helyszínét. Míg az Erdélyi Iskola Mozgalomnak emléket állító alkotást a vár mellé szeretnék elhelyezni, és ezt senki nem ellenzi, az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy Bethlen Gábor szobra a főtéren álljon.
Soós Zoltán szerint azonban ebbe Dorin Florea polgármester nem fog beleegyezni. A szoborállításról szóló határozattervezetet végül nem halasztották el, mert nem volt meg az ehhez szükséges szavazatszám. Így elvi döntés született a szoborcsoport és a Bethlen Gábor-szobor állításáról, de egyikhez sincs konkrét helyszín rendelve. Várhatóan a következő ülésen fognak erről vitázni a vásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)

Nem kér Toró Tamásból a Brassó megyei RMDSZ
Támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összefogást sürgető javaslatát az RMDSZ Brassó megyében, „eleget téve a helyi közösség által több ízben is megfogalmazott igénynek”.
A szövetség megyei szervezetének elnöke, Kovács Attila által aláírt csütörtöki közlemény szerint felkészült, felelősségteljes és hiteles személyeket akarnak jelölni a helyhatósági választásokon, ezért a néppárttól „tisztességes és a közösségi feladatnak megfelelő személyek” nevesítését várják, akikkel „valós eredményekért lehet dolgozni, és érdemben tudják képviselni magyar közösséget”.
A közlemény egyértelműen utal arra, hogy a négy évvel ezelőtti közös brassói jelöltlistán tanácsosi mandátumhoz jutott néppárti képviselő, Toró Tamás – akinek a nevéhez az RMDSZ szerint több olyan incidens fűződik, melyek megkérdőjelezik a hitelességét – nem tartozik azok közé, akiket szívesen látnának az összefogás listáján. Megjegyzik azt is, hogy az EMNP a 2012-es önkormányzati választásokon „a megegyezés ellenére” több településen is jelöltet állított, a parlamenti választásokon pedig „a néppárt miatt maradt parlamenti képviselő nélkül a Brassó megyei magyarság”.
„Mindezek ellenére (…) készek vagyunk megtenni a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése felé. Nyitottak vagyunk akár arra is, hogy bármelyik településen bármilyen formában döntsünk a jelöltekről, akár szélesebb körű konzultáció eredményeképp, bevonva egyházakat, a civil szervezeteket” – olvasható továbbá a közleményben.
Sándor Levente, a néppárt brassói szervezetének elnöke a Krónika érdeklődésére példaértékűnek nevezte, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete is készen áll arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése érdekében. „Örülünk annak, hogy vannak még olyan megyék az országban, ahol nyíltan és őszintén lehet beszélni a magyar összefogásról – jegyezte meg Sándor Levente, aki nem kívánta részletesen kommentálni az RMDSZ-közleményt. – Én a párbeszédben hiszek. Majd leülünk és megbeszéljük, hogy egészen pontosan mi az, amit kifogásolnak, milyen hitelességet megkérdőjelező incidensekre gondolnak.”
A néppárti politikus azonban megjegyezte, nem szegték meg a korábbi megegyezést azzal, hogy önálló tanácsosi listát állítottak két olyan településen – Hétfaluban és Apácán –, ahol a versenyhelyzet egyáltalán nem veszélyeztette a magyar képviseletet. A parlamenti választásokkal kapcsolatban megjegyezte: az EMNP nem hibáztatható a képviselői mandátum elvesztése miatt, mivel a néppárt nem méretkezett meg abban a választókerületben, ahol az RMDSZ jelöltje esélyesnek számított.
Amint arról beszámoltunk, négy évvel ezelőtt az RMDSZ listáján Szente László és a néppártos Toró Tamás jutott tanácsosi mandátumhoz Brassóban, a két alakulat közti helyi szintű együttműködés azonban korántsem volt felhőtlen. 2013-ban az EMNP azt rótta fel a szövetség helyi szervezetének, hogy meg akarja fosztani mandátumától Torót, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. A szövetség végül nem vonta meg a politikai támogatást Torótól.
A néppárt azt is etikátlannak tartotta, hogy 2013-ban az RMDSZ minden előzetes egyeztetés nélkül bejelentette, hogy megszervezi a Brassó Megyei Magyar Napokat annak ellenére, hogy Brassóban már 2011 óta tartanak magyar napokat a néppárt kezdeményezésére. Az együttműködésnek az sem tett jót, hogy Toró egy tettlegességig fajuló sepsiszentgyörgyi kocsmai összeszólalkozás főszereplője volt tavaly decemberben, ezt követően pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete elhatárolódott Toró Tamástól, és közleményben jelezte: a városi tanácsos nem méltó arra, hogy a brassói magyarságot képviselje, és elvárják tőle, hogy mondjon le a tisztségéről.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Brüsszel: Tőkés felszólalt a melegházasság ellen
A házasság és a család védelmében, illetve az azonos neműek házasságának elismerése ellen foglalt állást Tőkés László az Európai Parlamentben.
Az erdélyi EP-képviselő szerdai brüsszeli felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy tartós válságba kerültek a „teremtés isteni rendjébe illeszkedő házasság és család ősi közösségei". Az európai identitásvesztés és értékválság kirívó példái között említette a házasság és a család válságát, valamint a gyermekvállalás megtagadását.
„Ezeknek egyik velejárója a hagyományos keresztény házassági és családmodell, valamint a nemi szerepek – egyáltalán: a nemi identitás – megkérdőjelezése és viszonylagossá tétele. Az EU számos országában a házasság rangjára emelték az azonos neműek élettársi viszonyát, sőt még a gyermekek örökbefogadási jogát is biztosítják számukra" – állapította meg a volt királyhágómelléki református püspök.
A képviselő emlékeztetett, hogy Romániában a Koalíció a családért elnevezésű – ortodox hátterű – civil mozgalom alkotmányos védelmet kíván biztosítani a házasság és a család intézményeinek. Tőkés támogatásáról biztosította az alkotmánymódosító indítvány azon megfogalmazását, mely szerint „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”. Szerinte eme európai alapértékek széles körű társadalmi támogatottságára vall az alkotmánymódosító kezdeményezés aláíróinak nagy száma, valamint az egyházak szinte kivétel nélküli egyetértése ebben az ügyben.
„Nem szabad hagynunk, hogy az emberi jogokra, a nemek közötti egyenlőségre vagy az emberi méltóságra való hamis hivatkozás demagógiájával a társadalmi és az emberi lét alapját képező házasság és család természetes rendjét aláaknázzák" – idézte Tőkés László sajtóirodája az EP-képviselőt.
Romániai civil szervezetek tavaly kezdeményezték az alkotmány 48. cikkelyének módosítását, amit az ortodox egyház is felkarolt. A kezdeményezők azt akarják, hogy a szóban forgó cikkely rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A román alaptörvény jelenleg úgy fogalmaz, hogy a házasság a házastársak szabad akaratából jön létre.
A kezdeményezők által indított, népszavazás kiírását célzó aláírásgyűjtés keretében eddig több mint egymillióan támogatták a javaslatot. Korábban az erdélyi római katolikus és református egyházak is csatlakoztak az akcióhoz. Krónika (Kolozsvár)

Erőszakos „igazság”
Kíváncsian várjuk, mit lép a román igazságszolgáltatás, miután az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel szemben a korrupcióellenes ügyészség által egy, a vádhatóság, illetve a számvevőszék által gyanúsnak vélt hitelfelhasználási ügy kapcsán indított eljárás állítólagos sértettje közölte: nem igazán hisz abban, hogy kár érte volna.
Az elöljárót azzal gyanúsították meg, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használta fel az Európai Beruházási és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt, amivel 549 ezer eurós kárt okozott az önkormányzatnak. A gond – már persze csak a korrupcióellenes ügyészség szempontjából gond – csak az, hogy az EBRD jelezte: gyakorlatához híven szorosan figyelemmel követte az általa nyújtott hitel felhasználását, és ennek alapján nincs oka azt hinni, hogy a hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel.
Ez meglehetősen világos beszéd: ha az EBRD úgy értékeli, hogy nem érte kár, akkor egy jogállamban az ügyészség és a számvevőszék előbb-utóbb ejti az ügyet. Majd miután elnézést kér a polgármestertől és a város közösségétől az okozott kellemetlenségek miatt, további jó munkát kíván, elköszön, a továbbiakban pedig mindenki végezheti a maga dolgát, oszoljunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló.
Csakhogy ez Románia, ahol épp Sepsiszentgyörgy kapcsán tapasztalhattuk meg, hogy az igazságszolgáltatás bizonyos magyar vonatkozású ügyekben akkor is mindenáron igazságot akar tenni, ha az összes érintett kézzel-lábbal jelzi, hogy nem történt igazságtalanság.
A Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, amelyben a bíróság annak ellenére is a korrupcióellenes ügyészségnek adott igazat, és az iskola újraállamosításáról döntött, hogy az ítélet „kedvezményezettje”, a város önkormányzata jelezte: nem érte kár a restitúció során, és a református egyházat tekinti az ingatlan jogos tulajdonosának. Nagyon nem szeretjük, amikor a DNA célkeresztjébe került magyar elöljárók azzal próbálnak védekezni, hogy csak a magyarságuk miatt támadják őket. Itt is óvatosan bánnánk a következtetések levonásával.
Annyit mégis megjegyeznénk, hogy ez az ügy mostantól meglehetősen hajánál fogva előrángatottnak tűnik, és attól is nehéz elvonatkoztatni, hogy „véletlenül” éppen közvetlenül az önkormányzati választás előttre időzítették, amelyen a sikeres, közkedvelt és nem utolsósorban a magyar jogkövetelések és önrendelkezés mellett is kiálló elöljáró újabb biztos mandátum elé nézett. De egyelőre ennyit a gyanús elemekről – inkább várjuk a DNA reakcióját.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Tánc legendás székelyekről
Az Üveghegy ösvénye című táncmisztérium lesz az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első bemutatója. Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegnek az előadással, amelyet csütörtökön este 19 órától mutatnak be a székelyudvarhelyi művelődési ház nagytermében. 
Orza Călin koreográfus-rendező a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, majdnem lehetetlen feladatot vállaltak, amikor elkezdtek egy hegymászó és egy nyelvtudós életéből táncjátékot „gyúrni”.
A koreográfus Mihályi Gáborral, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével közösen Kőrösi Csoma Sándor „kacskaringós” életútját igyekezett az általa bejárt vidékek folklórján keresztül színpadra vinni. Mint mondta, Erőss Zsolt életútja kétszáz év különbséggel közös végpontban érintkezik Kőrösi Csoma Sándoréval, hiszen előbbi a Himalája egyik csúcsán halt meg, utóbbi pedig a Himalája lábánál van eltemetve. „A hegy, valamint szülőföldjük, a Székelyföld köti össze kettejüket. Egyébként sok közös nem volt életútjukban, csupán az, hogy önmegvalósító életet éltek, hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy megéljék álmaikat” – mondta Orza Călin.
Magát Kőrösi Csoma Sándort és Erőss Zsoltot nem jelenítik meg a műsorban, csak a hozzájuk fűződő érzéséket és eseményeket. „Nem dokumentarista előadás lesz ez, hanem balladai és szürreális képekből összeállt érzelmi folyamat, ami a tánc és a zene nyelvén szólítja meg a nézőt” – tisztázta Orza Călin. A magyar táncelemekkel párhuzamban a tibeti szarvastánc is megjelenik az előadásban, valamint magyarra fordított tibeti dalszövegek is.
A táncosok egyébként egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló mesét is elmondanak, emellett Orza Călin egy Erőss Zsolt-interjúkból, a hegymászó utolsó rádióbeszélgetéseiből összeállított prózai jelenetet is belefoglalt az előadásba. A koreográfus elárulta, a halál motívuma többször is megjelenik, ennek ellenére mégsem negatív a végszó.
„Régi-új ismerősöm a társulat. Örvendek, hogy a közelmúlt mélypontja után sikerült talpra állítani az együttest. Fontos, hogy egy táncműhely nyitott legyen mindarra, amit pozitívumként tud belefoglalni” – mondta a koreográfus. Orendi István, az intézmény vezetője hozzátette, hogy gyakran kényszeres a nyitottság. „Ha nem egy ötpáros táncegyüttes lennénk, akkor valószínűleg nem volnánk ennyire ráutalva” – magyarázta. Az új produkcióhoz is sok bedolgozót kellett fogadniuk, amit saját költségvetésből nem tudtak volna megoldani, ám pályázati forrásokból mégis sikerült.
Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)

Erő-e a szórvány?
Nem első eset, hogy egyetértek a legfelső román hatóságokkal. Akkor is egyetértettem, amikor – ki tudja, hányadszor – meghirdették, hogy sikkasztani, lopni nem szabad. Most a közeli napokban arról tárgyaltak, hogy mit is jelent Románia számára a nyugaton dolgozó román állampolgárok szakmai ismereteinek, új kapcsolatrendszerüknek a bővülése, mit a hazaküldött vagy hazahozott sok pénz. Ők ezt diaszpórának nevezik, én elvándorlásnak. Nem lehet itt megélni munka és kereset nélkül, ezt bevallották mindketten, Johannis és Dacian Cioloș is. 
Azon már gondolkodom, mennyiben lehet ezt a milliós tömeget egyszerűen gazdasági erőnek nevezni Románia számára. Johannis elnök szerint az odafigyelés a határon túli románok számára „nemzeti prioritás”, magyarán pedig nemzeti elsőbbségi, fontossági dolog. A fejlett nyugati országokban dolgozók tapasztalatot, szakértelmet hoznak, mondták ők ketten. Ha egyáltalán még visszajönnek – mondom én.
A milliókba beleértem természetesen a Romániából kivándorló magyarságot is. És itt meg kell állnunk, mert visszaint a diaszpóra, a szórványosodás az idegenségben dolgozók révén. És itt arra gondolok óhatatlanul, hogy amikor a románok tömegesen telepednek a fejlettebb erdélyi, bánsági vidékekre, kevésbé, sőt egyáltalán nem számít a magyar szórványosodás, sőt! Ajánlott az „államalkotó román népesség” számára.
Amikor Magyarország „nemzeti prioritásnak” nevezi a határon túli magyarságra való odafigyelést, akkor sem a román államelnök, sem a kormányfő nem tud, nem mer, nem akar figyelni a magyarság szórványosodására. Mert ez román belügy. Erős, jóléti államról beszélnek a nyugati román szórvány esetében is, ahonnan haza kell jönni az erős, jóléti államba majd. Ha lesz olyan és ahová.
A romániai magyar lakosság tömeges szórványosodása nem lehet téma odafenn, Bukarestben. Nekünk nincs nemzeti prioritásunk, mint az idegen munkaerőként számon tartott románok ügyében. És éppen erről akartam ismét szólni. Ha az anyaországunk csak egy percre is, ha egy napra is leveszi gondját a felvidéki, erdélyi, délvidéki, ukrajnai magyarságról, már végveszélyben érzi magát az idegenségbéli magyarság. Nem képzelődés, valós állapot. És ez az állapot minden képzeletet fölülmúl esetenként. Gondoljunk csak bele – a saját sorsunkba. Hány millió emberünk tántorgott ki innen, onnan, amonnan?
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szétesett az RMDSZ?
Ráduly Róbert: az autonómia mögül kihulltak az emberek 
Ráduly Róbert a Csíki Hírlapnak adott interjúban nem fogalmazott egyértelműen arról, hogy kíván-e indulni újabb polgármesteri mandátumért Csíkszeredában, azonban jócskán beszólt az RMDSZ vezetőségének. Egy másik, a DNA által elvitt polgármester, Mezei János már nem indul újra a székért.
A polgármester a lapnak elmondta, senki sem számított arra, hogy őt és helyettesét, Szőke Domokost egyszerre viszik el, ezért a város azóta „automata vezérlésre” állt. Példának azt hozta fel, hogy a tanács nyolc rendőrnek ingyenes úszóbérletet szavazott meg. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írt az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezze: érti ő, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ugyanis még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti baleset óta, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva, s amiért a megyei rendőrparancsnok mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől.
Nem kemények: keménykednek
Szerinte látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani „választási keménykedésen” túl nem is létezik a szövetség. „Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben legyen ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – mondta Ráduly, aki szerint lassan már csak rajta, Antal Árpádon és Mezei Jánoson, Gyergyószentmiklós polgármesterén áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája. Szerinte erre szükség lenne, hiszen az elmúlt időszakban a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a magyar közösség.
Mezei nem indul
A Ráduly által említett egyik autonomistával, Mezei Jánossal kapcsolatban pártja, az MPP gyergyószentmiklósi szervezete adott ki közleményt, miszerint nem indul a júniusi helyhatósági választásokon. „Mezei döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben.
Az ellene indított eljárás évfordulóján Mezei János a Gyergyói Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a törvényes feltételek adottak az indulásához. Hozzátette: szerinte a város érdeke a legfontosabb ebben a kérdésben. „Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont, ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért” – jelentette ki a lapnak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)