Átadták a Pro Ecclesia, a Pro Partium és az M. Nagy Ottó díjakat
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület december 4-én megtartott közgyűlésén a délelőtti ünnepség utolsó momentuma az egyházkerület hagyományosan kiosztott díjainak az átadási ceremóniája volt.
A díjak átadását megelőzően Vinczéné Pálfi Judit csillagvárosi lelkész olvasott fel a hét kitüntetett református gyülekezet vezetőit méltató laudációkból. A Pro Ecclesia díjat a magyar református egyházközösségek önazonosság-tudatának ápolásáért végzett áldozatos munkájáért hét gyülekezet, illetve lelkipásztor és főgondnok kapta meg: Illyés Zsuzsanna, a szolnokházi gyülekezet lelkésze; Hagymáslápos gyülekezete; Farkas Antal, Nagyvárad-Velence gyülekezetének lelkipásztora; Illyés Tamás, az érszőllősi gyülekezet lelkipásztora; Barabás Imre, a magyarkakucsi egyházközség főgondnoka, valamint Lukács Sándor, a tasnádszántói gyülekezet főgondnoka. Pro Partium díjban részesült Jan és Heintje Bakker holland házaspár, akik a Királyhágómelléki Gyermekmisszió elhivatott támogatóiként fejtenek ki áldozatos munkát. Végezetül Szűcs Éva tanügyi előadó tanácsos adta át immár ötödik alkalommal az M. Nagy Ottó díjat kiemelkedő egyházi szolgálatának jutalmáért Módi Kinga ágyai vallástanárnak (Arad megye).
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az elbizonytalanodott politikum
Talán nem mondok újat azzal, hogy mára meglehetősen elbizonytalanodott a román és a romániai magyar politikai osztály egyaránt. Elég, ha csak a múlt esztendő végén történt államfőválasztáson meglepetésszerűen bekövetkezett fordulatra, az erőviszonyok mindenkit váratlanul ért felborulására utalok. Mindez elképzelhetetlen lett volna az utca emberének váratlanul bekövetkezett aktivizálása nélkül. Hogy ebben mennyi szerepe volt a tömegek elégedetlenségének, s mennyi a kétségtelenül tetten érhető manipulálási szándéknak, azt egyelőre nehéz eldönteni. Ami azóta történt, elsősorban a korrupcióellenes küzdelemben napi rendszerességgel „eleső” politikusok, az állammal annak kárára üzletelő újgazdagok lebukása, mind-mind azt bizonyítják: megérett a helyzet a politikai osztály lecserélésére.
Aztán következett a diszkótűz, ami a kormány bukásával járt. Azokban a napokban fehér hollónak számított a nyilvánosság elé merészkedő politikus, beleértve az erdélyi magyart is. Feltételezhetően érezték, érzik a mai napig, hogy eljátszották a mundér becsületét, méghozzá jó hosszú időre. A helyzet meglehetősen kényelmetlen, a probléma megoldására nincsenek kipróbált módszerek. Ezért kísérleteznek ezzel-azzal, ki-ki a maga képessége, találékonysága szerint.
Ide sorolhatók azok az RMDSZ-beli próbálkozások is, amelyek egyike a marosvásárhelyi polgármesterjelölt kiválasztására tartott előválasztás. Az előzmények ismeretében az lehet a benyomásunk, hogy az egészet arra találták ki, amikor a soron következő választási vereség után eljön a felelősség áthárításának ideje, legyen, akikre mutogatniuk. Hasonlóan gyanús az a kolozsvári ötlet is, hogy az egyházak válasszák ki a tanácsosi listavezető személyét. Ezek szerint a „szövetségben” nem találni politikust, aki a döntést felvállalná, természetesen annak következményeivel együtt.
Mindez azt jelzi, hogy a teljes erdélyi magyar politikai felépítmény változásért kiált. Ha a politikum ezt nem ismeri fel, akkor könnyen eljöhet a rendszeridegen függetlenek ideje. Nem állítom, hogy jobb lesz majd, de mindenképpen más.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Csütörtök délben az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott ünnepség keretében átadták a Beöthy Ödön-díjakat. Az érmihályfalvi és a borsi önkormányzatok, illetve polgármesterek kapták.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Borsi Lóránt ügyvezető alelnök arra hívták fel a figyelmet: előterjesztések, illetve jelölések alapján az ügyvezető elnökség a tavalyi évtől kezdve két szempont alapján díjazza az önkormányzatokat és ezek vezetőit: az elmúlt tizenkét hónapban végzett tevékenységükért, valamint a kezdeményező készségükért. Teszi ezt azzal a céllal, hogy egyrészt emléket állítson a névadó Bihar megyei főispán emlékének, másfelől pedig amiatt, hogy sikeres, követendő példát mutasson a több helyhatóságnak, polgármesteri hivatalnak is. Az idén ötletgazdag tevékenységéért, illetve a Részek viadala kezdeményezésért Érmihályfalva önkormányzatát, illetve Nyakó József polgármestert illette az egyik elismerés, a másik díjban pedig Bors község önkormányzata, illetve Bátori Géza polgármester részesült, tulajdonképpen nem csupán az elmúlt egy esztendőben, hanem közel 26 éve kifejtett munkásságáért. Mindkét elöljáróról elmondható ugyanakkor, hogy azok az eseményekkel, melyeket munkatársaikkal, csapatmunkában megvalósítottak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi közösségek jobban összekovácsolódjanak, otthonosan érezzék magukat a településeiken. Elhangzott az is, hogy ötleteik még vannak, s ezek gyakorlatba ültetésében a helyiek támogatását is élvezik.
Részek viadala
Nyakó József érmihályfalvai polgármester elmondta: 2013-ban szervezték meg először a Részek viadala vetélkedőt, melyen a közel 10 ezer lélekszámú érmelléki városnak a szavazókörzetek alapján kijelölt hét „negyede” vesz részt. A megmérettetésen szerinte politikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenki örömmel vesz részt, a mihályfalvaiak engedik szabadon szárnyalni a fantáziájukat, ezért a kétnapos rendezvénynek az önkéntes vállalásokon túl közösségépítő, együtt gondolkodásra serkentő szerepe is van. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy tulajdonképpen ezzel egy magyar ügyet támogatnak állami pénzből. A magyar emberek jól érzik magukat egymás társaságában, úgymond elmosódnak köztük a határok, és ha győznek, az összetartozásuk fokozódik, hiszen együtt kirándulhatnak, vagy arra számíthatnak, hogy újabb pozitív változások történnek a környékükön.
Emlékezés
Bátori Géza borsi polgármester felidézte, hogy a rendszerváltozáshoz a most 4 ezer lakosú községben nem voltak leaszfaltozott utcák, hiányzott a korszerű vízellátás, szennyezett volt az ivóvíz. Ezzel szemben napjainkban önkormányzati tulajdonban van a vízmű és a szemétbegyűjtő cég, napelem park csatornázza be a zöld energiát, 25 hektáros ipari park működik. Kiépült a vízhálózat, az utolsó utcában is teljes a gázellátás. Bővítették az iskolákat, rendbe tették a történelmi épületeket és közösségi házakat, sportcsarnok épült. Az elöljáró ugyanakkor a közelmúltban elhunyt Lőrincz Lajos alpolgármesterről is megemlékezett, aki tizenöt éven keresztül volt a közeli munkatársa, s akire mindenben számíthatott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Akadozik a csángómagyar oktatási program – a helyszínen jártunk
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) optimista éves jelentéseivel ellentétben akadozik a magyar állami támogatással működtetett Moldvai Csángómagyar Oktatási Program. Már van olyan helyszín, ahol megszűnt az éveken keresztül működő magyar oktatás Csángóföldön, több településen pedig a megfelelő helyiség hiánya akadályozza az iskolán kívüli magyarnyelv-tanítást. Indult azonban magyar nyelvoktatás olyan faluban is, ahol pár évvel korábban ez még elképzelhetetlennek tűnt. A helyszínen jártunk.
Az RMPSZ a magyar parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának november 23-án tartott ülésén bemutatott jelentése szerint az oktatási program az idei tanévben már szinte mindenhol a román tannyelvű intézetekben, ennek már szerves, vagy még csak most megfoganó, megtűrt részeként működik Csángóföldön. „Az iskolai magyar anyanyelv oktatásának beindítására Ferdinándújfalu, valamint Bahána, Szitás és Újfalu községekben még nem nyílt meg a lehetőség, így ezeken az oktatási helyszíneken továbbra is délutáni foglalkozások keretében sajátítják el a gyermekek a helyi dialektus beszélt és írott formáját” – olvasható a dokumentumban.
Ezzel szemben a helyszíni tapasztalatok már mást mutatnak: Ferdinándújfaluban az idei tanévben gyakorlatilag megszűnt a magyar nyelvoktatás. Az iskolába még nem sikerült bevinni a magyar órákat, sőt a faluban már az iskolán kívüli magyar nyelvoktatás sem működik. Bahánán sem iskolai, sem délutáni magyar oktatás nincs, a gyerekeknek a harmadik faluig kell gyalogolni, ha az iskola utáni magyar órákon részt akarnak venni.
Az idén már többször is cserélődtek az oktatók Dioszénen – ahol emiatt az idei tanévben december elejéig gyakorlatilag alig volt magyartanítás. Egyelőre az iskolai heti néhány órára hagyatkoznak Nagypatakon is, itt ugyanis máig nem találtak megfelelő ingatlant a délutáni magyar oktatásnak, amire a gyerekeknek a szomszédos faluba kell járniuk. Folyamatos gondot jelent az oktatók fluktuációja, de sok helyen az állami hivatalok is igyekeznek akadályozni a magyar nyelv tanítását.
Ezek a problémák az oktatás minőségére is kihatnak. Akadnak helyszínek, ahol alaposan megcsappant a magyar oktatásra járó gyerekek száma. Ez azonban az egész programot jellemzi, a növekvő támogatások és egyre több oktatási helyszín ellenére a gyerekek létszáma az utóbbi években jelentősen csökkent.
Ferdinándújfalu: iskolában még nem, iskolán kívül már nem tanulnak magyarul
Idén már nem indult a gyerekek délutáni elfoglaltságával egybekötött magyar nyelvtanítás a Bákó melletti Ferdinándfaluban (a község román neve Nicolae Bălcescu). A tanítás itt egy iskolához közeli, jó állapotban levő emeletes ingatlanban zajlott éveken keresztül, amit 300 lejért bérelt az RMPSZ egy helyi lakostól. A nevét elmondani nem akaró tulajdonos szerint az ingatlanját bérlő oktató már hónapok óta elutazott, de a lakást még mindig nem tudja ismét birtokba venni az ott maradt felszerelést és a bútorzat miatt.
Emellett egyhavi bérrel és ugyancsak egyhavi költséggel el is vannak maradva, amit a tulajdonos szeretne megkapni, de azt sem tudja, kihez forduljon. „Már a tavaly fel akartam bontani a bérleti szerződést, de a tanító nagyon kért, hogy hagyjam még egy évet, utána úgyis hazautazik. Iskolakezdés után ki kellett írnom a kapura, hogy nincs már magyar oktatás, mivel folyamatosan jöttek a gyerekek” – magyarázta az elmaradt lakbér miatt meglehetősen ingerült hölgy, aki azzal fenyegetőzött, hogy kidobja az utcára és felgyújtja a nála maradt felszerelést, ha nem kapja meg a pénzét, és nem veheti ismét birtokba ingatlanját.
Az oktatás helyszínének ügye itt annak ellenére nem rendeződött, hogy a helybéliek közül sokan járatnák a korábban negyvennél több gyereket is foglalkoztató magyar oktatásra a gyereküket. A diákok magyar nyelvtudása elégé eltérő, a falut jól ismerők szerint van ugyan olyan gyerek, aki szépen beszél magyarul, de nagyon sokan gyakorlatilag csak köszönni tudnak.
Egy csángó nyelvjárásban beszélő helybéli férfi 12 éves kislánya évek óta járt az oktatásra és tovább is tanulna – ha volna hol. A kislány elmondása szerint szinte mindennap jártak az oktatásra, de magyarul sokat nem tanult. „Küldeném a fiam, mert így nem csak a megfelelő délutáni programja van biztosítva, hanem magyarul is megtanulhat, ami majd hasznára lehet” – mondja egy másik helybéli férfi, aki hozzá is teszi: maga ugyan ortodox vallású, de jónak tartja a magyartanítást, annak ellenére, hogy már a rendőrségtől többször is megkeresték. A hatóságok arra kérték, folyamatosan tájékoztatassa őket is arról, ami a magyar tanításon történik.
Dioszén – kimaradnak a gyerekek a gyakori oktatócsere miatt
Problémásan indult az iskolakezdés Dioszénen is. Itt már az iskolában anyanyelvként is tanítják heti néhány órában a magyar nyelvet, azonban a nyelvtanítás és a hagyományápolás legfontosabb részét kitevő délutáni oktatást idén csak decemberben tudták elkezdeni. A helységben 2002-től volt magyar oktatás, az órákra annyi gyerek járt, hogy folyamatosan két tanárra volt szükség.
A múlt tanévet már új oktatóval kezdték a diákok, az idei tanévben pedig ismét új pedagógust kellett megismerni, mivel a korábban kinevezett személy nem vállalta többet a tanítást. Az új oktatónak sem volt nagyobb sikere, pár héttel az tanítás megkezdése után már betegszabadságra hivatkozva hazautazott, onnan üzenve, hogy nem szeretne visszajönni. A magyar oktatás így egy hónapig szünetelt, míg néhány napja két székelyföldi tanító költözött be az elfogadható körülményeket nem biztosító, magyar házként ismert ingatlanba.
Az oktatók folyamatos cserélődése az oktatási programra is rányomja a bélyegét. Az új tanárokat fogadó 29 éves Bálint mondta el: a tavalyi tanítócserét követően már kevesebb gyerek jött a magyar órákra, ez a szám még jobban lecsökkent, miután az alig pár hetet maradó tanár vette át a tanítást. Mindezek következtében a korábbi 120-as gyereklétszám körülbelül felére csökkent.
Az új oktatóknak azonban örülnek a gyerekek. Alig pár nappal az érkezésük után már kórusban kiabálták a kapuban: „Tónitónéééniiii!”. A Gyergyóalfaluból érkezett Nagy Annamária pedig „Gyertek be, gyertek be” felkiáltással boldogan szaladt ki, és terelte be a 10-14 éves lányokat a még csomagokkal tele nagyszobán keresztül a belső, egyelőre még hűvös helyiségbe, ahol máris leült velük foglalkozni.
A két tanítón látszik a lelkesedés, pedig a körülmények ezt nem teszik indokolttá. Diószéni életük azzal kezdték, hogy első éjszaka szinte megfulladtak a fatüzelésű kályhából kiáramlott füstben. Ezt másnap egy helybéli kitisztította ugyan, de az elhanyagolt helyiség sürgős és alapos felújítást igényel. Ráadásul fürdőszoba sincs, az oktatók lakhatása mellett a délutáni tanításnak is helyet biztosító ház tulajdonosa nem egyezett bele, hogy akár egy kisebb fürdő költségeit apránként leszámolja a 300 lejes házbérből.
A lakbért minden esetben abból a 700 lejből kell fedezni, amit az RMPSZ oktatási helyszínenként biztosít. Habár a legtöbb helyen alig 300 lej körüli összegekről van szó, a 700 lejes keret meglehetősen szűknek bizonyul. Ebből ugyanis a lakbéren kívül a különböző költségeket is fizetni kell, mint áramfogyasztás és a tűzifa, e mellett pedig a gyerekek foglalkoztatásához szükséges kellékeket is meg kell vásárolni.
Rejtély, hogy a téli időszakban ezt ki miként gazdálkodja ki, hiszen a 300 lejes havi bér és az egy szekérnyi, 450-500 lejbe kerülő tűzifa megvásárlásával már ki is futottak a rendelkezésükre álló keretből. Ennyi tűzifa azonban minden téli hónapban szükséges, mivel a tanítási helyiséget és a tanár többnyire egyszobás lakását is ki kell fűteni. „Hogy gazdálkodunk ebből? Azt még nem tudjuk, de valahogy megoldjuk” – mondta bizakodva a másik oktató, a Gyergyóból érkezett Ugron József.
Nagypatak: nincs pénz, nincs iskolán kívüli magyar nyelvoktatás
Rendkívül lecsökkent a gyerekek létszáma az elmúlt években Nagypatakon is. A Maszolnak nyilatkozó oktatók szerint itt a szülők sorra vették ki a magyar oktatásról a gyerekeket, egyebek között az egyik oktató meglehetősen problémás viselkedése miatt. A tavaly ide érkező tanítónő alig 13 gyerekkel vette át a tanítást, ezt a számot sikerült húszra feltornásznia.
Nincs megoldva azonban a délutáni oktatás ügye. A korábban bérelt és időközben felmondott ingatlan helyébe ugyanis nem találtak újat, a tanítónőnek szállást biztosító gazda pedig már nem szeretné az oktatási tevékenységnek is átengedni az ingatlanját. Habár az új tanítónő az iskola mellett igyekszik minél több közös tevékenységet szervezni, az iskolán kívüli magyar oktatás Nagypatakon gyakorlatilag felszámolódott. A délutáni magyar foglalkoztatásra járni kívánó gyerekeknek nincs más választásuk, mint a közvetlen közel fekvő Forrófalvára menni, ahol Antal János foglalkozik velük. A népművelőként alkalmazott férfi eseményeket, kirándulásokat szervez, helyi hagyományokat oktat, a hozzá járóktól azonban elvárja, hogy aktívan vegyenek részt a foglalkozásokon, ezért akik nem teljesítettek, azokat eltanácsolta.
A forrófalvi férfi a nagypataki gyerekek sorsát is szívén viseli, ennek érdekében ott is bérelni akar egy ingatlant – erre azonban nincs pénz. Mint mondta, az RMPSZ nem tudja vállalni még egy lakás bérlésének költségeit. „Ház van elég, pénz azonban annál kevesebb. Legalább 400 lejre van szükség havonta ingatlanbérlésre. Abban reménykedem, hogy ezt a pénzt a saját kulturális egyesületem pályázatával elő tudjuk teremteni” – magyarázta Antal János. Megtudtuk, hogy Nagypatakról egyre többen járnának hozzá, s habár a két falu meglehetősen közel van egymáshoz, egy gyereknek ez mégis nagy távolságot jelent, télen pedig már el sem engedik a szülők, csak ha haza is tudja kísérni.
Bahána: messze még a magyar iskola
Bahánán sem rózsás a helyzet. A gyerekek iskolába is a szomszédos településre, Szitásra járnak – magyar oktatás azonban még nincs ebben a tanintézményben. Az iskolán kívüli magyar tanításra ugyanakkor még egy faluval távolabb, Újfaluig kell elgyalogolniuk. Ezek a települések közvetlenül egymás mellett vannak, ez mégis 20-30 perces mindennapos gyaloglást jelent, télen pedig rendszeresen a sötétben kell megtenni ezt a távot.
Bahánán a korábbi években működött a helyszíni magyar oktatás, de a bérelt ingatlant felmondták, újat pedig máig nem találtak. Az RMPSZ a polgármesteri hivatalt felkérte ugyan, hogy az óvoda épületében termet biztosítson a magyar nyelv tanításának, választ azonban még nem kaptak erre.
A helybéliek legfőbb kifogása a magyar oktatás kapcsán az, hogy a gyerekeknek a harmadik faluba kell gyalogolniuk, ha az iskolán kívüli magyar tanításon akarnak részt venni. „Messze van. Most még nincs hó, de amikor az is lesz … elmegy reggel és este hat után jön haza” - sorolta a kifogásait Lăcătuș Ionela, akinek egyik lánya mindezek ellenére jár a magyar oktatásra. Kisebbik fiát is küldené, de csak abban az esetben, ha a faluban újraindítanák a tanítást.
Hasonlóan érvelt Imre Agneza, akinek hat gyereke közül csak egyik jár a magyar órákra. „A kisebbek is be vannak íratva, mert azt mondták, hogy itt is csinálnak magyar iskolát, de még semmi nincs” – mondta. Hozzátette: „így nem tudom küldeni, mert messze van. Sok neki, hogy a harmadik faluba elmenjen.”
Folyamatos az oktatók fluktuációja és csökken a gyereklétszám
AZ RMPSZ a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának november23-i ülésén ismertetett összesítése szerint 2012-ben – amikor átvette a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől az oktatási program irányítását – 25 helyszínen zajlott magyar oktatás, összesen 42 oktatóval. Mindegyik helyszínen volt iskolán kívüli, ugyanakkor 18-ban iskolai oktatás is. Az idei tanévre az oktatási helyszínek száma 28-ra, az oktatók száma pedig 46-ra emelkedett.
Ezeken a helyszíneken van iskolán kívüli oktatás, ugyanakkor 24-ben iskolai magyartanítás is. 2012-ben a csángómagyar oktatási programra 85,6 millió forintot költő RMPSZ-nek a költségvetése is emelkedett: 2015-ben már 127,3 millió forintból gazdálkodhatott. Az évről évre növekvő költségvetés és a lejelentett iskolai helyszínek emelkedő száma ellenére feltűnő, hogy a foglalkoztatott gyerekek száma a 2012-es adatként feltüntetett „közel 2200” gyerekről a 2015/2016-os tanévre 1658-ra csökkent – ebből 1187 van beiratkozva az iskolai magyar oktatásba.
A jelentés három kategóriába sorolja az oktatási helyszíneket a lakhatási és az oktatási feltételek szerint. E szerint „megfelelő körülmények” között alig tíz helyszínen zajlik az oktatás, „elfogadható körülmények” tizenegy, „szerény körülmények”pedig kilenc helyszínt jellemeznek. Hogy érteni lehessen, mit jelentenek ezek a besorolások, az RMPSZ megmagyarázta: „ha a víz már be van vezetve, elfogadható körülmények közé soroltuk az ingatlant”.
Az RMPSZ reménykedik abban, hogy a továbbiakban nem az oktatók eddigi folyamatos fluktuációja fogja a legsúlyosabb problémát jelenteni. „A jelenlegi finanszírozás motiválja az oktatókat a hosszú távú maradásra és nem csak szorgalmazza, hanem lehetőséget is ad a közösségbe való behonosodásra.” Mint írják: ez már szinte szórványstratégia, hisz nem kitelepíteni kell a közösséget, hanem behonosítani egy-egy közösségszervező pedagógust, aki igyekszik a szórvány jelenlegi állapotát megtartani, a jelenlegi nyelvi állapotokat megőrizni.
A szervezet sikerként könyveli el, hogy „Lujzikalagorban sikerült az iskolán kívüli tevékenységeket, foglalkozásokat is bevinni a helyi hivatalos szervek fennhatósága alá, a lujzikalagori magyar oktatást a romén tannyelvű iskolához tartozó, a polgármesteri hivataltól szerződéses viszony alapján birtokolt bérleményben bonyolítottuk”. Hasonló megoldással Magyarfaluban is sikerrel próbálkoztak, ugyanis mint mondják, a román állami iskola igazgatója könnyebben el tudja fogadni a magyar anyanyelvi órák bevezetését, amennyiben meggyőződik ennek reális igényéről és létjogosultságáról.
Márton Attila: el kell dönteni, mit vállalunk fel
Márton Attila, az oktatási program RMPSZ-es koordinátora a Maszolnak megerősítette: valóban az oktatók fluktuációja jelenti a legnagyobb problémát. „Jó volna, ha mindenhol olyan tanítónk volna, akik minden körülmények között megállják a helyüket, az oktatók azonban időnként cserélődnek” – jelentette ki.
A programkoordinátor Ferdinándújfalu kapcsán azt mondta: hét év után már elérkezett az idő, hogy a szülők kérjék az állami iskolától a magyar anyanyelvi oktatás beindítását. „Nem mondanám, hogy itt megszűnt a magyar oktatás, ezt az időszakot kivárásnak nevezném. Ferdinéndújfaluban ugyanis ma már nem egy külső nyomás miatt kell magyar nyelvet oktatni, hanem azért, mert a szülők is ezt szeretnék. Ezért most már nekik kell kérni annak bevezetését az állami iskolától” – fogalmazott.
Mint mondta: hét év elteltével a ferdinándújfalui gyerekek azt sem tudják elmondani magyarul, hogy hány évesek vagy mi a nevük. „El kell dönteni: akarják-e a szülők az iskolai magyar oktatást vagy pedig mindössze egy délutánra küldenék be a gyerekeket románul beszélgetni – utóbbit az RMPSZ nem vállalja fel” – szögezte le. Hozzátette: Bahánán a polgármesteri hivatal folyamatosan tologatja annak a kérésüknek a megtárgyalását, hogy a már nem működő állami iskola egyik termét adják ki a magyar oktatásnak, habár itt annyiban jobb a helyzet, hogy a szülők korábban kérték, hogy a közeli Szitáson működő iskolában beinduljon a magyar oktatás – azonban valakik „rábeszélésére” már többször is meggondolták magukat.
„Már tanárt is kinevezett ide a tanfelügyelőség, de mire az igazgató asztalára letettem a dokumentumot, a szülők visszavonták kérésüket” – mesélte Márton Attila, aki a reméli, hogy nemsokára ismét lesz elegendő igénylés a magyar nyelvet oktató pedagógus kinevezésére.
A programkoordinátor a dioszéni és nagypataki jelentős létszámcsökkentésre is kitért. Mint mondta, valóban érezhető a gyereklétszám csökkenése, azonban az adatok pontatlanok és elnagyoltak, ugyanis mielőtt átvették volna az oktatási programot, nem volt pontos kimutatás a gyerekek számáról. Ez magyarázza a hivatalos jelentésükből is kitűnő, mintegy 400 fős létszámcsökkenést is, mivel szerinte a 2012 évi 2200 gyerek lejelentése még pontatlan adatokra támaszkodik.
„Korábban karácsony előtt szokták összesíteni a gyerekeket, ekkor rendszerint sokan jártak a délutáni magyar oktatásra, de például februárban már sokkal kevesebben voltak” – magyarázta Márton. A programkoordinátor szerint az iskolai oktatás tekinthető a stabil alapnak, ha a gyereket oda beíratják, az már a tanulóban is felelősséget ébreszt. Ezért tehát a magyar nyelvnek az állami iskolában anyanyelvként való oktatására igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a következő évben is. Az iskolában zajló magyar tanításnak legitimitása és társadalmi elfogadottsága ugyanis megkérdőjelezhetetlen. Ez emeli a program presztízsét is és elfogadottá teszi a magyar nyelvoktatás iránti igényt.
Lázár Lehel, Oborocea Mónika
maszol.ro

Kelemen a kézdivásárhelyi ügy manipulatív beállításáról beszélt Johannisszal, Cioloșsal és nagykövetekkel
A kézdivásárhelyi történések manipulatív beállítása kapcsán tájékoztatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hazai döntéshozókat és az uniós tagállamok nagyköveteit.
Kelemen a Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloș kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetését követően az Európai Unió tagállamai bukaresti nagyköveteinek címzett levelében ismertette a kézdivásárhelyi történésekkel kapcsolatos álláspontját. „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom. Aggodalmainkról az elmúlt napokban alkalmam volt tájékoztatni az államfőt és a miniszterelnököt is, akik egyaránt osztották aggályainkat, azonban megnyugtattak abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik”– hangsúlyozta Kelemen Hunor abban az angol nyelvű tájékoztató levélben, amelyet december 9-én, szerdán juttatott el az Európai Unió tagországai bukaresti nagyköveteinek a kézdivásárhelyi történések kapcsán.
Az RMDSZ elnöke a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak azt, hogy személyesen tájékoztassa az ügyről az uniós diplomáciai kirendeltségek vezetői. A tájékoztató levélben részletesen ismertette a december 1-jén kirobbant ügy eddig ismert adatait és a közvélemény által továbbértelmezett vonatkozásait. Kelemen Hunor nyomatékosan kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát.
A szövetségi elnök ugyanakkor nehezményezte azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsoltak a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele. „A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését, így a hazai társadalom továbbra sem engedhet az ilyen jellegű hangulatkeltésnek.
„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői egy egész közösséget bélyegezzenek meg, hogy a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor. (közlemény)
Transindex.ro

Kutatóközpont nyílt a MOGYE-n
A 70 éves fennállását ünneplő Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egész éves rendezvénysorozattal ünnepli a kerek évfordulót. A december 7. és 11. közötti egyetemi napok keretében csütörtökön tartott Magas szintű orvosi és gyógyszerészeti kutatási központ avatóját az ünnepi év fénypontjaként tartják számon.
Romániában ez az első ilyen jellegű kutatóközpont, a beruházást európai uniós alapokból valósították meg. Ahogy a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón Leonard Azamfirei rektor egy újságírót idézve értékelt: „egy tíz hónap alatt, tízmillió euróból elkészült, tízes minőségű projekt”. Az egyetem vezetője úgy fogalmazott: egy régi álmuk valósult meg, a következő kihívás pedig az, hogy a központban a munka ténylegesen elkezdődjön.
A következő felszólaló a központ igazgatója, Minodora Dobreanu professzor volt, aki kifejtette: egy ilyen projekt megvalósítása nem egyszemélyes feladat, és méltatta a kutatókból álló csoport, de a tervezők, kivitelezők, továbbá az orvosi felszereléseket biztosító cégek munkáját, hozzájárulását a projekt véghezviteléhez.
Az alagsorból és négy szintből álló korszerű új épületben kapnak majd helyet a páciensek vizsgálatára, a mintavételre, kutatásra szolgáló termek és egyéb helyiségek. A 4000 négyzetméteren elterülő központ felszerelése több mint 400 különböző kutatásokhoz szükséges eszközt foglal magába. Az ingatlan beosztását, felszereltségét Dobreanu részletesen bemutatta. A leginkább szívérrendszeri rendellenességekre odafigyelő kutatóközpontban korszerű, non-invazív mérőeszközök teszik lehetővé a vizsgálatokat, de van immunonológiai, citológiai, molekuláris biológiai laboratórium is, ugyanakkor egy sejt- és plazmabank is segíti a kutatók jövőbeni munkáját.
Az avatáson részt vett Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter, aki örömét fejezte ki, hogy jelen lehet az eseményen, és üdvözölte a projekt megvalósulását. Az egészségügyi szaktárcát Corina Pop államtitkár képviselte, és reményét fejezte ki, hogy a kutatások kivitelezésére az egyetem megkapja a szükséges anyagi támogatásokat. Képviseltette magát a pénzügyi menedzseri és ellenőri feladatokat ellátó „félelmetes” Országos Tudományos Kutatási és Innovációs Hatóság is, amely intézmény képviselője szintén gratulált a projekt befejezéséhez. Lucian Goga prefektus azt a következtetést vonta le, hogy ha van egy komoly csapat, amely tudja, hogy mit akar, és összpontosítja erőit, akkor véghez is viszi a tervét. A kormánybiztos úgy vélte, a központnak köszönhetően Marosvásárhely még elismertebb lesz országos és nemzetközi viszonylatban, és reményét fejezte ki, hogy kutatásaikhoz partnerekre is lelnek. Az ünnepi beszédek után szalagvágás következett, majd a résztvevők körbejárták az épületet.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását szorgalmazza az EMNT
A bevándorlási kvóták ellen megfogalmazott tiltakozási ívek aláírási folyamatáról, a honosítás eredményeiről és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásának kezdeményezéséről számoltak be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői Marosvásárhelyen, az EMNT Klastrom utcai székházában.
Az ügyvezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a tanács valamennyi irodájában alá lehet írni a kötelező bevándorlási kvóták elleni tiltakozó íveket. Sándor Krisztina elmondta – az eltelt három hét alatt már ötezer aláírást sikerült gyűjteniük. Az irodákon kívül a következő napokban utcákra, terekre is kimennek az EMNT önkéntesei, hogy aláírásokat gyűjtsenek. Az országos ügyvezető elnök a november 27. – december 7. közötti időszakban megnövekedett magyarellenes antidemokratikus és alkotmányt, valamint kisebbségi jogokat sértő akciókra is felhívta a figyelmet (a csíkkozmási községháza eltávolított felirata, a csíkmadarasi zászlóügy, a Bihar megyei törvényszék zászlóügyben hozott döntése, a Csibi Barna és a Kárpátia zenekar énekesével kapcsolatos vádaskodások, és a kézdivásárhelyi Beke István-ügy). Ezek ellen határozott és közös, az egész erdélyi magyarság képviseletét felvállaló szervezeteknek, pártoknak össze kell fogniuk – hangsúlyozta.
Tiboldi László alelnök a honosítási eljárás eddigi eredményeiről számolt be. A 2011 óta tartó, 31 irodában zajló eljárás során több mint 231 ezer személynek segítettek a honosítási eljárásban, az utóbbi egy év alatt több mint 28 ezer személynek az anyakönyvi iratok beszerzésében, a Nemzeti Választási Iroda által kiküldött kérdőívek kitöltésében – az esetleg változott személyi adatok kiigazításában – is segédkeznek. Nagy könnyebbséget jelent, hogy a nagyobb irodákban konzuli napot tartanak, így már nem kell az igénylőknek Csíkszeredába vagy Kolozsvárra utazniuk.
Sándor Krisztina szerint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását szorgalmazza a tanács, december 10-i dátummal levelet küldött Kelemen Hunornak és Bíró Zsoltnak, azt remélve, hogy még az idén sikerül egy asztal mellé ültetni a magyar pártok vezetőit a soron kívüli kérdések megbeszélésére.
Cseh Gábor elmondta – nyílt levelet szándékoznak küldeni Kelemen Hunornak a marosvásárhelyieket sértő kijelentése ügyében. Elmondta: Marosvásárhely nem a bársonyszékek alkujának tárgya kell hogy legyen. És ne Bukarestből vagy Kolozsvárról mondják meg, hogy mi a jó nekünk. „Ebben a levélben felkérjük Kelemen Hunor országos RMDSZ elnököt, hogy kérjen bocsánatot a marosvásárhelyiektől, s amennyiben ezt nem teszi meg, nemkívánatos személynek nyilvánítja az EMNT Marosvásárhelyen” – jelentette ki Cseh Gábor. „Mi szeretjük a lecsót, még akkor is, ha Kelemen Hunor nem kedveli” – zárta a tárgyban tett felszólalását az EMNT alelnöke.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Bizonyítékot és a kettős mérce felszámolását kérték a Beke-ügyben
Megközelítőleg százan vonultak utcára csütörtökön ismét a karácsonyát már biztos előzetes letartóztatásban töltő, terrorizmussal gyanúsított Beke Istvánért Sepsiszentgyörgyön. A december elsejei incidensek a megyei önkormányzat ülésén is szóba kerültek.
„Itt nem pártpolitikáról, propagandáról, vagy kampányról van szó, hanem egy nemes ügy melletti kiállásáról” – mondta el Bedő Zoltán közíró, az esemény kezdeményezője, hozzátéve: az első naphoz képest ismét kevesebben jelentek meg a tüntetésen, de mindig kellett egy mag, amely majd idővel nagyobb tömegeket is megmozdíthat, csak türelemre és kitartásra van szükség. A tömeg ezúttal is a „Beke Isti ártatlan”, a „Hazug román hatalom, engedjétek szabadon”, a „Hol a bomba?”, a „Hazug prefektus” jelszavakat skandálták. A tiltakozó akció pénteken is folytatódik, ugyancsak 16 órától találkoznak a résztvevők a sepsiszentgyörgyi főtéren.
Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki soros ülése is a román nemzeti ünnep körüli történések kielemzésével kezdődött Sepsiszentgyörgyön. Kulcsár Terza József önkormányzati képviselő rámutatott: a közrendészeti hatóság (ATOP) ülésén az alprefektus nem kívánta napirendre tűzni a két Kovászna megyei incidens megtárgyalását, így a sepsiszentgyörgyi román katona emlékműve mellett felhúzott zászló ügyét és Beke István esetét. Az ATOP ülésén történtekről Sabin Calinic megyei önkormányzati képviselő elmondta: a rendőrség állítása szerint a katona szobrának környékén történt eseményekről léteznek felvételek, ezek azonban nem nyilvánosak – így a testületnek sem mutatták be.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felszólalásában elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy közszereplők vagy a sajtó egy része, egy feltételezett cselekvésre hivatkozva kollektíven terroristának bélyegezze meg Székelyföld lakóit. „Az sem normális, hogy ezeknek az eseteknek a felderítése kettős mércével történik: illegálisnak minősítik a székely zászlót, ugyanakkor Bukovina zászlóját, ami ugyanúgy történelmi régió és nem adminisztratív terület, szabad használni. Az igazságszolgáltatás újra részrehajló, a rendőrség például nem derítette ki, hogy ki volt az a személy, aki festéket öntött Sepsiszentgyörgyön a székely zászlós pannóra” – magyarázta Tamás Sándor, aki azt kérte: vessenek véget az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a kettős mérce alkalmazásának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Tankó Gyula és a gyimesi szokásvilág
A gyimesfelsőloki Tankó Gyula nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzi író egész életútját meghatározta a gyimesi csángók sajátos kultúrája. Beleszületett abba a szokásvilágba, amelyből később avatott ismerőként igyekezett minél többet meríteni, és megismertetni írásai, könyvei segítségével.
1939-ben született Gyimesfelsőlokon, édesapja kisbíró, apja bíró volt a „kis magyar világban”. „Az oroszok bevonulása után apám volt az első bíró, amíg néptanács alakult, akkor kitették, és elment erdésznek” – elevenítette fel. Alig két éves korában gyermektelen nagynénje és nagybátyja vette örökbe, ez volt a szokás, ha „gyakran jöttek a gyermekek” a családban, de a földet sem akarták idegen kézre juttatni.
„Nevelőapám arra is gondolt, hogy lesz mellette valaki, aki őt felváltja. Vakációimban segítettem nekik a mezőgazdaságban, de a tanítóim arra ösztökélték őket is, hogy adjanak tovább iskolába. Saját gyermeküknek tekintettek, és egész egyetemig iskoláztattak. A nevelőanyám, aki csak négy osztályt végzett, gyönyörűen olvasott fel, emlékszem most is a versekre. Akkor kezdtem én is olvasni, megszeretni a verseket, és ez elkísért mostanig” – emlékezett.
Mint elmondta, Gyimesközéplokon a háború után olyan tantestület volt, akik közül sokakat büntetésből helyezett oda a rendszer. Nevelőanyját – aki nem engedte, hogy pionír legyen, mert akkor, a koreai háború idején valahonnan úgy értesültek, hogy a koreai gyermekeket a nyakkendőjüknél fogva akasztják fel – egy alkalommal elhívták a pedagógiai tanács elé. „Győzködték, hogy engedje meg, legyek pionír. Anyám tiltakozott. Az igazgató azt mondta, ha nem egyezik bele, akkor megállapítjuk, hogy maga egy reakciós. Anyám összehúzta a szemöldökét, s azt válaszolta, az lehet, de én nem tudom, az mi. Mint később megtudtam, alig bírták ki nevetés nélkül, s mikor kiment, az egyik jelenlévő megjegyezte, na, igazgató kartárs, jól megijesztette” – mondta el.
A középiskola elvégzése után az első felvételi vizsgája nem sikerült, most azt mondja, „hála Istennek”, mert akkor a jogra készült. Következett a katonai szolgálat, és a szocializmusból való kiábrándulás. „Elvittek Bukarestbe, majd a Duna-deltába. Akkor láttam meg én, hogy mit jelent a proletárdiktatúra” – emlékezett a politikai foglyokkal való találkozásra, akik több kényszermunka-táborban vágták a nádat.
Hazajött, elhelyezkedett, Csíkszentmihályon kultúrigazgató lett, és közben tanított. „Így jutottam el a tanügybe, mert a régi tanáraim is biztattak. Elvégeztem a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola magyar-román szakát, majd Kolozsváron, a Babes-Bolyai egyetemen szereztem diplomát. Amikor államvizsgáztunk, jött az itteni főtanfelügyelő, Becze Antal, megkérdezte, a csíkiak közül ki szeretne haza menni tanítani – akkor még nem volt kényszerű elhelyezés. Azt monda nekem: fiúka, te jössz haza, én elintézem” – emlékezett. Legelőször a gyimesközéploki központi iskolában tanított, Hidegségre kinevezték iskolaigazgatónak, két év múlva pedig a központi iskola igazgatója lett. „Iskolát építettünk, és úgy kezdtük az építkezést, hogy senki sem tudott róla, az iskolánál mindenki segített, gyűjtöttek egy bizonyos összeget, egy építésztechnikus elkészítette a rajzot, és a tanácsot kész tények elé állítottuk, a pénzt is átadtuk. Akkor építették a középloki nagy bútorgyárat, onnan is kaptunk építkezési anyagot, a fát a szülők hozták, elkészült az iskola és hozzá a műhely. Utána megfenyegették az néptanácselnököt és engem is, hogy bezárnak, de 1975-ben ezt csak így lehetett megvalósítani” – elevenítette fel. Több mint negyven évet tanított, és közel harminc évig volt iskolaigazgató.
Tankó Gyula életét meghatározta a gyimesi szokásvilág, a tánc és az ének. „Én ebbe beleszülettem, mert úgy szervezték a közösséget, hogy mindene volt a tánc és a népdal. A szórakozás is erről szólt, ez megmaradt, és beleivódott a gyermekekbe. Nekünk külön mulatságot rendeztek, akár gyermeklakodalom, akár serketánc, minden olyan természetes volt, hogy nem kellett tanítani. Egy-két ember megmutatta, a lakodalomba is elvittek, a táncban is ott lehettünk. Ha jó szeme és ritmusérzéke volt valakinek, elsajátította azt, ha nem, a nagyobb testvérek tanították, még az istállóban is gyakorolták. Természetes volt, mint a népdalok éneklése is. Én közben szerelmese lettem a keserveseknek. Jött Kallós Zoltán bácsi, énekeltem neki, a táncokat végigfilmezték” – emlékezett.
Tankó Gyula szerint a több mint ötven keservesből fel lehet építeni az emberek sorsát. Néprajzi gyűjtéseinek alapját a megélt hagyományok jelentik. Írásaiban, köteteiben ez az egykor virágkorát élő szokásvilágot igyekezett felvillantani, amely, mint mondja, időközben lassan megváltozott, a táncok, énekek a mindennapokból felkerültek a színpadra. „Az én gyermekkoromban a tánc úgy kezdődött, hogy a zenész felült az őt megillető helyre, húzni kezdte a lassú magyarost, vagy ő vagy a felesége elkezdte az éneket, s akkor mindenki énekelt, és mindenki a saját sorsára gondolt azzal a keservessel, s ez egy közösséget összeölelt” – emlékezett.
Számos dolgozata, tanulmánya jelent meg különböző kiadványokban, könyveiben a gyimesi csángók életvitelét, szokásai örökítette meg, de gyűjtött népi humort, és társszerzője Gyimesközéplok monográfiájának is. Több alkalommal díjat nyert a Kriza János Néprajzi Társaság és a Budapesti Néprajzi Múzeum, valamint intézmények néprajzi gyűjtő pályázatain.
A Kriza János Néprajzi Társaságnál került kapcsolatba Nagy Olga folklórkutatóval, aki – miután elolvasta első könyvét – azt írta róla, hogy látszik az, hogy nem idegen jött gyűjteni a vidékre, hanem a szerző magától kérdezi azt, amit leír. Legújabb, megjelenés előtt levő könyvében azt igyekszik bemutatni, hogy a régi táncok, énekek, szokások által meghatározott csángó életforma miképpen változott, alakult át. „Nagyon szerencsés korban születtem, akkor amikor még a csúcson volt mindez. Azt éltem meg, ahogy minden lassan kimarad, megváltozik, és a színpadra kerülnek a táncok, énekek. Ott is gyönyörűek, a világ csodálja, de tanítani kell. S nekünk nem kellett, mert belénk ivódott” – zárta a beszélgetést Tankó Gyula.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Kiértékelték a Szent Miklós Napokat
Négy nap, több mint ötven programszám, huszonnyolc helyszín, rengeteg résztvevő, jó hangulat – „húztak vonalat” a Szent Miklós Napok zárultával a szervezők.
Összességében sikeresnek értékelik a 2015-ös Szent Miklós Napokat a szervezők, a látogatottság tekintetében legalábbis arra következtetnek, hogy a programokkal sikerült minden korosztályt megszólítani és bevonni az ünneplésbe. „Telt házas volt a városnapok” – fogalmazott Nagy Zoltán alpolgármester a szerdán tartott értékelő sajtótájékoztatón. Hozzátette, javítani való azért még akad, a nagyobb siker érdekében programszámokat, helyszíneket kell újragondolni, és a szervezési bakik kiküszöbölésén is dolgozni kell.
Az évek óta tartó mozgalom, a szentmiklósi lelkület erősítése is egyre inkább érvényt nyer – helyiek és a vendégek is a jótékony szellemiség jegyében ajándékoztak. A somorjaiak a gyergyói fúvószenekar számára hoztak adományt, a békésiek a Szent Anna Otthonba vittek ajándékot, és szintén a Böjte atya pártfogolt gyermekeit segítették a szigetszentmiklósiak is, 100 ezer forint értékű adományt juttatva az otthonba. A gyergyóiak részéről is ismételten megmutatkozott a segítő szándék: adakozásuk révén közel 3800 lej gyűlt az egyik somorjai szociális szervezet javára.
Egy olyan akcióról is említést tettek a városnapok szervezői, amely gyergyói fiatalok kezdeményezésére és lebonyolításában valósult meg, és szintén a szentmiklósi lelkület jegyében zajlott. A fiatalok nevük elhallgatását kérik, ezzel is jelezve, hogy Szent Miklós példáját szeretnék követni cselekedetükkel. Közel kétszáz rászoruló és nagycsalád gyermekeinek juttattak el Mikulás-ajándékot az ünnep éjszakáján. A házak kilincsére akasztották a saját kezűleg készített ajándéktasakokba csomagolt figyelmességeket. „Ez az a lelkület, amely Szent Miklós által be kellene lengje városunkat, és meg kellene különböztessen minket más településektől” – értékelte a fiatalok akcióját az alpolgármester.
Bár még zajlik a városnapok elszámolása, a szervezők számítása szerint a rendezvénysorozatnak 250 ezer lej körüli a költségvetése. Az összeg nagy része, mintegy 150 ezer lej pályázat és támogatások révén érkezett. A pályázati összeg fedezte a protokoll-költségeket, közöttük az önkormányzat vendégeinek elszállásolását, ellátását is – tájékoztatott Nagy. „Visszaosztva a költségvetést, 15 lejbe kóstál egy gyergyószentmiklósi lakosnak a városnapok rendezvénysorozata. Ebből 8 lej a támogatás, 7 lejt pedig a helyi költségvetésből fordítottunk a programokra” – ismertette a számítást az alpolgármester.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Magyarnyelv-használat: megalázó döntések
Még kisebb vihart sem kavart a romániai magyarság körében a Hargita Megyei Törvényszék döntése, miszerint el kell távolítani a Községháza feliratot a Csíkkozmás Polgármesteri Hivatal homlokzatáról. A megfellebbezhető döntést a polgármester szó nélkül végre is hajtotta.
Az összes ujját megnyalhatta a feljelentő Dan Tănasă, hiszen azt még ő sem gondolhatta komolyan, hogy ennyire könnyen térdre kényszerítheti Bodó Dávidot, az „emberemlékezet óta” községvezetőként regnáló csíkkozmási elöljárót.
A csíkkozmási történet röviden: törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak épületeiről eltűnjenek a Községháza feliratok. Ezt különösebb ellenállás nélkül Csíkkozmás polgármestere meg is tette, november végén létrára rendelte a hivatal egyik alkalmazottját és leszedette a magyar feliratot. Dan Tănasă érvelése szerint a romániai közigazgatásban a Községháza megnevezésnek nincs megfelelője, ezt meglátása szerint Magyarországról vették át és törvénytelenül használják. Őt egyébként már évek óta foglalkoztatja a kérdés. Először a prefektusi hivatalhoz fordult írásban, de mivel lépések nem történtek, ezért idén a Hargita Megyei Törvényszéken nyújtott be keresetet, amelynek eredményeként a csíkkozmási polgármesteri hivatalnak, közbirtokosságnak és óvodának is otthont adó, a közbirtokosság által 1943-ban épített közösségi házról el kellett távolítani az eredeti formájában helyreállított Községháza feliratot.
Bodó: nincs amiért
A felirat eltávolítása után két héttel arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen visszajelzéseket kapott Bodó Dávid a település lakóitól, illetve polgármesterkollégáitól. „Különösebben semmilyent” – érkezett a rövid válasz telefonon. Annyit azért még hozzátett, hogy a helybéliek sajnálják. Na de miért adta fel ilyen könnyen? – kérdeztük. „A törvény azt mondja, hogy így nem lehet kitenni. Nincs amiért továbbmenni, a törvényszék kimondta, hogy nincs rendjén, ezért nem is fellebbeztem. Nincs amiért.” Az elöljárót érezhetően zavarta a téma, ezért minél hamarabb túl szeretett volna lenni a rövid beszélgetésen. Azt azért még megkérdeztük: tervez-e más feliratot kihelyezni a községházára? „Én oda semmit nem fogok kitenni. A helyi képviselő-testületben is meg volt beszélve, hogy tovább nincs, amiért folytassuk a pert.”
Korodi: emberileg megértem
Az világos, hogy a polgármesteri hivatalnak ez a történet púp a hátára. De hol van ilyen esetben az érdekképviselet? Korodi Attilát, az RMDSZ csíki parlamenti képviselőjét szólaltattuk meg. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy miben tudja segíteni az RMDSZ-színekben megválasztott polgármestert a szövetség? „Szakmailag kell támogatnunk a magyar önkormányzatokat, hogy az ilyen perekből ne jöhessenek ki vesztesként. Az ilyen típusú perek – mivel egy társaság rákapott ezekre az eljárásokra – a következő időszakban szaporodni fognak” – vezette fel Korodi, aki szerint a végleges bírói döntések esetében meg kell nézni, hogy a végzések pontosan mit tartalmaznak, és azt jogszabályilag lehet-e tisztázni. „Amúgy a személyes véleményem, hogy nem szabadna törvényekbe foglalni minden nyelvhasználati részletet, mert akkor a józan emberi mértékletesség és a társadalmi elfogadottság megszűnik, és mindent jogi szavak köré építünk fel, ami nem szolgálja a demokráciát. De ez a tendencia sajnos beindult.”
„Jól döntött a polgármester, hogy nem fellebbezett?” – szegeztük a kérdést a képviselőnek. „Mivel az önkormányzat két lépcsőfokot már végigjárt – a bíróságot és a törvényszéket –, ezért lehet egy olyan típusú keserűség az igazságszolgáltatás vaklátásában, amit emberileg megértek. Viszont volt nemrég egy polgármester-találkozónk, ahol ez a kozmási keserűség megerősítette a többi polgármestert, hogy azért se hagyják magukat.” Ezt az elhatározottságot erősíti az ugyancsak beperelt madéfalvi polgármester, Szentes Csaba minapi kijelentése is, hogy amennyiben elvesztik a kozmásihoz hasonló perüket, akkor sem távolítják el a feliratot, inkább románul is feliratozzák a madéfalvi községházát.
Segítség az RMDSZ részéről
Korodi Attila szerint az RMDSZ politikai szervezetként abban tud segíteni, hogy nem hagyja helyi történetként elhamvadni az ilyen eseteket. „El kell juttatnunk azokhoz a döntéshozókhoz, akik itthon vagy bárhol Európában demokratikus rendszerekben döntenek. A kozmási esetben már nem tudunk a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni (ezt abban az esetben tehették volna meg, ha a polgármester nem távolítja el a feliratot és végigmegy a teljes jogi eljáráson – szerk. megj.), viszont az Európai Unió intézményein belül szólni tudunk. Nekünk most az a legfontosabb, hogy a kozmási eset kapjon megfelelő visszhangot, és az igazságszolgáltatás lássa, a bekötött szemmel hozott döntések nyilvánosságot kapnak, tehát nem maradnak rejtve az asztalfiókokban. Mindenképp lépni fogunk” – húzta alá a csíki politikus.
Kozán István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyomot hagyni az időben
A háromszéki ember számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választ, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ezért is jár ma Sepsiszentgyörgy jó úton, hogy kulturális nagyhatalom legyen Erdélyben – mondja Lakatos Mihály, aki idén szeptemberig a sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központnak volt az igazgatója.
– 2011 szeptemberétől 2015 őszéig a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője volt. 2011 őszén azt nyilatkozta, hogy kis pénzből nagy focit szeretne játszani. Sikerült Szentgyörgyöt kulturális nagyhatalommá varázsolni?
– Szögezzük le először is, hogy a Puskás Öcsi-féle szállóige mögött nagy életbölcsesség lapul. Azt azonban rendszerint szem elől tévesztik, hogy ebben a szállóigében nem a „nagy pénz” a kulcsfogalom, hanem az, amelyik meg sem jelenik benne: a tehetség. Tehetség híján nagy pénzért sem tud senki nagy focit produkálni. Puskás ezt nyugodtan kijelenthette, de őutána bizony már elég kevesen… De mielőtt még az a benyomás keletkezne, hogy szerénytelenül az intézetvezetés Puskás Öcsijének képzelem magam, gyorsan pontosítanék: 2011-ben is arra gondoltam, hogy ha van elegendő kreativitás és merészség az emberben, akkor szerényebb eszközökkel is képes maradandót vagy legalább emlékezeteset alkotni. Más szóval: bíztam magamban, ami nem elítélendő tulajdonság, ha vezetői beosztást vállal az ember. Az önbizalom egyik pillére az volt, hogy a rendezvényszervezést húsz évvel korábban kezdtem, így már voltak némi ismereteim e téren, a másik meg, hogy a munkámból kifolyólag már korábban igen jó kapcsolatom alakult ki mind az anyaországi, mind a határon túli (nemcsak erdélyi) kulturális élet számos meghatározó szereplőjével. E kapcsolatrendszerben aztán nem is kellett csalódnom. Mindazonáltal Sepsiszentgyörgyöt nem én varázsoltam kulturális nagyhatalommá, s ha ma mutat efféle jeleket, akkor azt önmagának köszönheti. Ez nem udvariaskodás, semmi okom rá, nem akarok indulni a polgármesteri székért. Ez egy vegytiszta képlet eredménye: a szentgyörgyi, a háromszéki emberek számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választottak, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ettől kezdve az út ki volt kövezve. A kultúra szerencsés csillagzatát csak erősítette az, hogy a helyi kulturális intézmények élére olyan fiatal, ambiciózus vezetők kerültek, akik akartak, mertek és tudtak tenni a térség kultúrájáért. És ehhez ötleteik is voltak. Egyszer mondtam is viccesen Antal Árpádnak, hogy valamikor úgy fogják számon tartani ezt az időszakot, mint Sepsiszentgyörgy fénykorát. De azt hiszem, ez nem vicc. Ennek a pezsgő életnek az én intézményem, mint az anyaország képviselője, egy sajátos színfoltja volt. Előzetes terveimnek mintegy nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. S ha a hátrahagyott, de már többé-kevésbé előkészített programok is megvalósulnak, ez a mutató fennebb is kúszhat. De számomra nem is a mennyiségi mutatók számítanak, hanem az, hogy sikerült-e nyomot hagynunk az időben. Bármilyen jó is egy rendezvény, a következő héten jön egy másik, és gyorsan feledteti az előzőt. Ez természetes. Ám ha sikerül olyat alkotnunk, ami átível az időn és összeköt bennünket az utánunk következő generációkkal, az már valami. Az egy olyan üzenet, ami a jövőben is visszhangzik. A négy évnyi programkavalkádban van néhány, amit mérföldkőként tartok számon: pl. a Siculicidium 250. című képzőművészeti pályázatunk nyomán keletkezett tematikus tárlat, hagyományos és digitális műalkotásokkal. Ez megmarad, és ötven–száz év múlva is tudni fogja az utókor, hogy korunk művészei hogyan vélekedtek a Siculicidiumról. De ilyen a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázatunkra született egyfelvonásos színmű is, illetve az, hogy szívós munkával és némi anyagi támogatással sikerült áttörést elérnünk a Hamvas Béla-életmű tekintetében is: 2013 decemberében megjelent az első román nyelvű Hamvas-kötet, a Filosofia vinului. Amint az várható volt, a román értelmiség körében nagy sikert aratott a mű (külön öröm, hogy a Sepsiszentgyörgyön élő Hubbes László a fordítója!), és megnyitotta a kaput az életmű további darabjai számára is.
– A szentgyörgyi központ a bukaresti Balassi Intézet fiókjaként működik – hogyan kell elképzelni a két intézet közötti együttműködést?
– Az együttműködés a lehető legegyszerűbb módon történik: közös programokat tervezünk, „kölcsönadunk” egymásnak produkciókat (a költségek is megoszlanak így, és az előadók érdeke is az, hogy ha kiutaznak Romániába, minél több helyen tudjanak fellépni), minden úton-módon segítjük egymást. Az érdekek és a központi előírások is ezt diktálták számunkra. Az már csak ráadás, hogy Kósa Andrással emberileg is jó, baráti kapcsolatot ápoltunk. A munkamegosztás szerint a bukaresti intézet elsődleges célcsoportja a román nagyközönség és a román kulturális élet szereplői, míg a sepsiszentgyörgyi fiókintézeté az erdélyi magyar közösség és kultúrája. Ez természetesen nem jelent merev elhatárolást, ha lehetőség nyílt rá (márpedig nyílt), mindketten bekalandoztunk egymás „felségvizeire”. A bukaresti intézet számos programot bonyolított Erdélyben, mi román nyelvű Hamvas-művet jelentettünk meg, vagy román–magyar írótábort szerveztünk Árkoson. Sőt, kezdeményeztük, hogy közel fél évszázados kihagyás után kétkötetes román nyelvű antológiában juttassuk el a kortárs magyar irodalom értékeit a román olvasókhoz. Egy vers- és egy prózakötetről van szó. Az ehhez szükséges pénzt is elnyertük az NKA-tól, de a teljes körű megvalósításra már nem maradt időm. Bízom benne, hogy a bukarestiek valóra váltják ezt az álmomat… Úgy hiszem, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokat is sikerült fejleszteni, hiszen számos olyan előadót hívtunk meg, aki korábban egyáltalán nem járt Erdélyben. Arra is hangsúlyt fektettem, hogy olyan műhelyek, alkotók is eljöjjenek, akik annak ellenére, hogy valódi értékeket alkottak, nem feltétlenül tartoztak a kánonalkotók preferáltjai közé, mint pl. a Hitel, a Kortárs, a Műút című folyóiratok, vagy Temesi Ferenc, Ács Margit, Hász Róbert, Ferdinándy György és mások. Úgy vélem, sikerült ezáltal némileg árnyalni pl. a kortárs magyar irodalomról kialakult összképet. De először járt a Székelyföldön az egri Gárdonyi Géza Színház vagy a Harlekin Bábszínház társulata is. A magyar nemzet története című, három éven át bonyolított előadássorozat folyamán pedig jeles kortárs történészek egész sora fordult meg a Székelyföld középiskoláiban, és e fellépéseknek feltehetőleg még lesz hasznos utóélete.
– Szentgyörgy is pályázik az Európai Kulturális Főváros címre – mennyiben növelheti az esélyeit az a tény, hogy a városban működik egy ilyen kulturális intézet?
– Az biztos, hogy az intézet létét nem fogják a negatívumok közé sorolni… Amiként az is biztos, hogy nem ez lesz a döntő tényező. Ez év elején fordítottam le Klaus Johannis Pas cu pas című könyvét, amiből az derült ki számomra, hogy a komoly munka, a vonzó programkínálat és a jó kapcsolatok együttesen segíthetnek hozzá egy várost a cím elnyeréséhez. Mindhárom tényező egyformán nyom a latban, és együtt kilencven százaléknyi esélyt biztosítanak a sikerre. A fennmaradó tízet jelenti a csillagok szerencsés együttállása… Szerencsére, egy ilyen munka eredményei nem mennek veszendőbe akkor sem, ha a végső siker elmarad. A kapcsolat a várossal élő volt a korábbi években is, a szervezők rendszeresen megkerestek bennünket, akkor is, ha ezek nem mindig materializálódtak konkrét programokban. Ám azt elmondhatom, hogy egyetlen olyan programunk sem volt a négy év alatt, mely során ne működtünk volna együtt valamely városi vagy megyei intézménnyel. Azt hiszem, ezt nevezik szerves kapcsolatnak…
– S ha már Szentgyörgy – mennyire volt szerencsés Szentgyörgyön létrehozni ezt az intézményt? Miért nem Vásárhely vagy Kolozsvár?
– Az, hogy Szentgyörgyre került, nem szerencse kérdése. A viccbeli négy pszichológus állítólag csak úgy tud becsavarni egy villanykörtét, ha a körte is akarja. Nos, a háromszékiek nagyon akarták ezt az intézményt, így lett az övék, és nem másé. Azt tapasztaltam, hogy a háromszékiek – és itt döntően a polgárosult, az effajta jó hagyományokat továbbéltető rétegről van szó – kultúraszerető, igényes és öntudatos emberek. Nem tudom, máshol előfordult-e már, hogy a közönség a szünetben faképnél hagyja egy budapesti társulat „szórakoztató” előadását csak azért, mert nem felel meg az igényszintjének…? Világos, hogy az évtizedek alatt a Tamási Áron Színház igényes előadásain, a Gyárfás Jenő Képtár, a Magma, a Székely Nemzeti Múzeum, újabban az Erdélyi Művészeti Központ stb. tárlatain nevelődött közönségnek bármit nem lehet „lenyomni a torkán”. És ez jó jel. Azt jelenti, hogy Szentgyörgynek felnőtt közönsége van. Ezek után nem lehet kérdés, hogy jó helyen van-e az intézet ebben a városban. Ami Vásárhelyt és Kolozsvárt illeti, ott nemcsak a rendezvények hatása, hanem maguk a rendezvények is gyakran „látszottak”. A helyi (városi, megyei) kulturális intézményektől eltérően mi mindig is Székelyföldben, Erdélyben gondolkodtunk. Fehér hollónak számít az a program, amelyet csak egy helyszínen mutattunk be. A magunk ereje szerint tehát bővítettük a Kárpát-medencei magyar kulturális teret, ha teljessé tenni nem is tudtuk. A Székelyföldön kívül voltak programjaink Brassóban, Nagyszebenben, Zilahon, de még Szilágycsehben is. Egy kétszemélyes intézmény esetében ez sem elhanyagolható teljesítmény.
– Négy év intézményvezetőként, de mégis a kultúra, az irodalom közelében: mennyire volt inspiráló saját alkotói énjére, sikerült-e Szentgyörgyön a prózának, a drámának is teret szentelni?
– Ez a munka a kreativitásról szól. Itt nincs rutin, nincs sorozatgyártás. Minden program, minden előadó más, mint az előző vagy a rákövetkező, egyéniséged más-más oldalát veszi igénybe, s neked rá kell hangolódnod, valamennyire bele kell ásnod magad minden témába, legyen az irodalom, sport, gasztronómia vagy építészet. Nem ültetheted ki a vendégedet a közönség elé, azzal, hogy mondja el, mit csinál, mert te nem értesz hozzá. Előtanulmányokat kell folytatni, szövegeket kell írni, kérdéssorokat összeállítani, úgy, hogy a színvonal se szenvedjen csorbát. Aztán le kell vezetni a műsort. Igen gyakran én láttam el a moderátori, műsorvezetői szerepkört is, de nem ritkán egész műsorok forgató- és szövegkönyvét magam írtam meg. És ez – hadd mondjam „pestiesen” – „leszívja az energiáidat”. Talán ennek is tudható be, hogy a négy év alatt mindössze három-négy vers, néhány műfordítás és nyolc-tíz tanulmány született a tollamból.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újrajátszási kísérlet
December 1., Románia nemzeti ünnepe. Két székelyföldi városban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen román tömegek vonulnak fel, amelyek magatartása, viselkedése nem annyira ünnepi. Inkább kihívó, provokatív.
A történet azonban valójában nem is itt kezdődik. November 30-án hajnalban „ismeretlenek” székely zászlóra cserélték a román zászlót Sepsiszentgyörgyön az ismeretlen katona szobránál. Látni ugyan nem látta senki az esetet, s fénykép vagy semmiféle más bizonyíték sem támasztja alá, de az Agerpres állami hírügynökség állítja, hogy így történt, a rendőrkapitány megerősítette, a román prefektus elítélte az esetet, és a zászlót kicserélte. November 24-én tette közzé „meglátásait” a mostanig totális ismeretlenségben leledző Ninel Peia nevezetű PSD-s képviselő arról, hogy szerinte a Colectiv Klubban történt tragédiát szándékosan okozták azért, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Szintén november 30. az a nap, amikor ez az eszement gondolat végigsöpri a román sajtót.
A román nemzeti ünnep kellős közepén aztán robban a „médiabomba”: hatósági bejelentés arról, hogy magyar etnikumúak igazi bombát akartak volna robbantani a kézdiszéki város főterén. Az ezt követő médiacirkusz és uszító hadjárat már szinte törvényszerű. Az ettől eltérő, disszonáns román hangok azok, amitől ez a történet különlegessé válik.
Romániában a titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a belpolitikai eseményeket. Éves jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékes vezetője mindig kitér arra, hogy milyen veszélyek leselkednek az országra. A székelyföldi autonómiatörekvések, bár sok román szerint is jogszerű követelések, mégis szerepelnek e veszélyek között. A SRI nyilvánosság előtt leszögezett célja – fogalmazott korábbi igazgatója, George Maior –, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”.
Ebben a kontextusban is érdemes értelmezni a kézdivásárhelyi „meghiúsított merénylet” ügyét. Amelynek utóhangjai esetében is megfelelő szelektálással észrevehető egy tervezői szellem.
Gondolok arra, hogy december 2-án, tehát a médiacirkusz másnapján a Voiculescu-féle Antena 3-hoz köthető Radu Tudor „újságíró, politikai elemző és katona” blogján egy olyan írás jelent meg az 1984-es sepsiszentgyörgyi „magyar szoborrobbantásról”, amelyet, ahogy ő fogalmazott, „a titkosszolgálatok” archív felvételeivel illusztrált. Ezeken az eddig még soha nem látott felvételeken jól látszanak a robbantás következményei: Mihály vajda szobrának megrongált alapzata és a robbantás áldozatának, a 12 éves, egyébként magyar Vaszi Jánosnak a darabokra szaggatott holtteste. 1984-ben, mint tudjuk, a „titkosszolgálatokat”, amelyeknek az „archívumához” ily könnyedén és éppen ekkor hozzáfért Radu Tudor, Szekuritáténak hívták. Az „elemző” tényként állapítja meg, hogy a hatóságok akkor „beazonosították” a robbantás elkövetőjét, egy „magyar szélsőségest”, akit azonban nem fogtak el, mert „Magyarországra menekült”.
De vannak még érdekességek. Az állítólagos december 1-jei merénylő, Beke István elleni ügyben úgy tűnik, túl sok az elvarratlan szál, amelyet feltűnően sok román értelmiségi vett észre. A közismert román gazdasági újságíró, Moise Guran például figyelmeztette a SRI-t: a honi „terroristák” elleni „nagy hajszában” nehogy eltévesszék szem elől az igazi, Romániát fenyegető veszélyt, a korrupciót. De még mélyebbre hatolt a Cotidianul jegyzetírója, Lucian Gheorghiu. Neki többek között az tűnt fel, hogy a kézdivásárhelyi december 1-jei ünnepségen a katonai díszszemlén az egyenruhásokat egy 800–1000 fős román civil tömeg követte, amelynek tagjait az ország több részéből autóbuszokkal szállították a városba. Ezt a gesztust, mármint a „katonaság–felvonulók” párosítást provokatívnak értelmezi az író, aki szerint az esemény Mircea Duºa leköszönt nemzetvédelmi miniszter, egy, „az indulatait jól leplező ultranacionalista” hagyatéka lehetett. A szerző megállapítja, hogy a hatóságok által a Beke István-ügyben bemutatott részletek, bármennyire lebilincselőek, teljesen híján vannak a bizonyítékoknak, márpedig hasonló ügyekben ezek nem szoktak titokban maradni, lehallgatási jegyzőkönyvek szoktak bő lére engedve kiszivárogni, ezúttal azonban napok elteltével sincs semmi. Lucian Gheorghiu azonban még ennél is többet vél látni: egy igencsak aggasztó hasonlatosságot az 1990-es véres márciusi események felvezetése és lebonyolítása, illetve a mostani december 1-jei történések között. „Felmerülhet a gyanú, hogy december 1-jén 1990 márciusát akarták újrajátszani. Akkor a cél világos volt: a szekusok újrarendezése egy új intézménybe. És rögtön létrehozták a SRI-t. December 1-jén ismét előállították a puskaport: az »István-merényletet«. A többi hozzávalóval. De mi volt a mostani cél? Ezúttal a SRI-é” – fogalmaz Gheorghiu.
Kérdésére, gyanítom, sokáig várhatjuk a választ.
Rédai Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ellenünk dolgozó államapparátus
Ha emlékezetem nem csal, 1986 nyarán történt, miután Magyarországon, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Erdély története három kötetben. A Bukarest melletti kaszárnya klubtermébe tereltek össze mindenkit egy hosszú agytágítóra, aminek előzményeiről akkor még semmit nem lehetett tudni. A tisztek körül ügyködő egyik román katonatársunk súgta oda a kisebb csoportba verődött magyaroknak, hogy titeket most kinyírnak. A szokásos bozgorozáson és egyéb megaláztatásokon edződött elsőéves erdélyi magyar sorkatonáknak nehéz volt elképzelniük, mi lehet még ennél is rosszabb. Nos, a következő két órában kiderült, hogy a szellemi terrornak olyan fokozatai vannak, amit erdélyi magyar fiatalemberek még nem tapasztaltak meg. A magyarság és a magyar nemzet történelme iránti gyűlölet fröcsögött a szólásra emelkedő ezredesek, politikai tisztek és egyéb ügynökök szájából. Röpködtek a súlyos szavak, miközben néhány székelyföldi katonatársammal döbbenten álltunk, mert a Ceauşescu-éra általunk megtapasztalt stílusához képest is elképesztők és fájdalmasak voltak az Erdély történelméről magyarul megjelent könyv margójára elhangzó vádak. Az országszerte megtartott elhatárolódó gyűlések nyílt magyarellenes uszításai hamar beivódtak a hétköznapokba, és a még normálisnak mondható magyar–román emberi kapcsolatokat is megmérgezték.
Én akkor, húszévesen ismertem meg a román nemzeti sovinizmus igazi arcát, és valamiért úgy gondoltam, ez lehet a mélypont. Sok idő azonban nem telt el, hogy rájöjjek: ennél van lejjebb is, az ízelítőt pedig meghozta 1990 véres marosvásárhelyi márciusa és az azt követő évek. Már nem zártkörű, belső gyűléseken folyt az uszítás, hanem milliós nagyságrendű nyilvánosság, a tv- és rádió-kerekasztalok nagyközönsége előtt.
A kilencvenes évek Har-Kov jelentése kapcsán csúcsra járatott magyarellenesség köszöntött vissza a napokban a román nemzeti ünnep táján hasonló intenzitással és alapos előkészítéssel. Ugyanazok a belügyi szervek és embereik, akik a nyolcvanas években ügyködtek, folytatják ott és ugyanazt, amit 1989 decemberében abbahagytak. A magyarellenesség színpadán csak a díszlet változott: a szereplők és a betanult szöveg ugyanaz.
Az ellenünk felhergelt közvélemény megvezetéséhez mindig elegendő egy könyv, egy magánterületen felállított szobor, egy bombának tűnő petárda, a székely zászló, a kétnyelvű felirat, de bármi, ami köré beteges képzelődéssel Erdély elszakadását lehet vizionálni. Egész államapparátus, hatalmas gépezet dolgozik ezen.
Csak mi bírjuk szusszal.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Maszatol és kekeckedik a magyarországi sajtó
Két napja köszörüli a nyelvét Tőkés László és Orbán Viktor viszonyán a magyarországi sajtó, megpróbálván ismét összeugrasztani őket. Aligha fog sikerülni.
Előbb a balliberális média kezdett el hisztizni szint egy héttel a Magyar Állandó Értekezlet december 4-i ülése után, amikor árgus szemek felfedezték, hogy a tanácskozás után kiadott zárónyilatkozat végén szereplő aláírások között nem szerepel a Tőkés Lászlóé. A dokumentum felsorolja a MÁÉRT-on részt vevő 26 szervezetet és azok képviselőit, akik szignálták azt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Tőkés László elnök kellett volna aláírja a zárónyilatkozatot, ám a neve fölött valóban nem szerepelt a saját kezű szignója. Aminek nagyon egyszerű magyarázata van: akkor éppen nem tartózkodott a teremben, amikor a szervezők körbeadták a dokumentumot aláírás végett.
Elsőre a szocialista Népszabadság harapott rá a szenzációra, aztán az egész balliberális média fölsorakozott a képzeletbeli botrány mögé, mi több, a Simicska-birodalom médiája is elkezdte verni a tamtamot. A Magyar Nemzet például ilyen épületes felvezető mondattal indította Tőkés kínos pillanatokat okozott Orbánnak című „leleplező’ írását: „Az erdélyi püspök nem írta alá a határon túli vezetők nyilatkozatát, beszédet sem mondott, és elviharzott a szünetben.” Ebben az egy mondatban több pontatlanság is van, a legdurvább az, hogy a nyilatkozatot nemcsak határon túli magyar vezetők írták alá, hanem elsődlegesen a magyar kormány feje és annak helyettese. Az „elviharzott a szünetben” hangulatfestő kifejezés pedig merő újságírói kitaláció, sőt blöff.
Amúgy a MÁÉRT-ülésnek csak az elején, Orbán Viktor nyitóbeszéd elhangzásakor volt jelen a sajtó, azt követően kitessékelték az újságírókat, napokkal később kerültek elő az „értesülések, híresztelések, jól értesült források”. A sajtópletykák és hírlapi kacsák közé gusztustalan spekulációk is vegyültek, a pesti média viszont még ahhoz sem vette a fáradságot, hogy tisztességesen leírja, ki és milyen minőségében vett részt a tanácskozáson. A Magyar Nemzet például „Tőkés László pártjának” nevezi a civil szervezetként létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a képviselőt pedig pártelnöknek.
Annak sem jártak utána, hogy miért nem szólalt fel a tanácskozáson a volt püspök, egyből Orbán-Tőkés-konfliktust próbáltak kreálni. Holott csak annyi történt, hogy a szervezők hibájából és a szónokok fegyelmezetlenség folytán csúszást szenvedett a program, emiatt aztán Semjén Zsolt csapata megpróbálta menet közben behozni a lemaradást, mégpedig úgy, hogy azt sugallták az Orbán Viktor és Kelemen Hunor után következő felszólalóknak, hogy rövidítsék le mondanivalójukat vagy álljanak el a hozzászólástól. Nem először próbálkoztak összemosni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az Erdélyi Magyar Néppárttal, miközben ugyanezt nem tették meg az RMDSZ-szel és csatlósával, a Magyar Polgári Párttal. Orbán is és Kelemen is kicsúszott a saját időkeretéből, az RMDSZ-elnök például húsz percen át nyomta a szöveget, ennek láttán Tőkés László a számára fenntartott időt átengedte az utána következő Néppárt-elnök Szilágyi Zsoltnak.
A bulvársajtó heccelődése láttán az EP-képviselő sajtóirodája rövid közleményben pontosított ma: „A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) legutóbbi, december 3-i ülésén elfogadott záródokumentum kapcsán megindult sajtóspekulációkra vonatkozóan mindenki szíves figyelmébe ajánljuk, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kezdettől fogva egyetértett a zárónyilatkozatban foglaltakkal, támogatva annak elfogadását. Tekintettel arra, hogy a sajtóhoz a dokumentum aláíráslistájának egy korábbi, nem végleges változata jutott el, ezúton mellékeljük a Tőkés László szignóját is tartalmazó listát.”
Vagyis nincs semmilyen konfliktus Tőkés László és a magyar kormány vagy annak feje között, a MÁÉRT zárónyilatkozatának végleges változatán pedig mindenkinek ott szerepel az aláírása, akit felkértek aláírni azt, mondhatni „teljes nemzeti egységben”.
R. B. M.
itthon.ma//erdelyorszag

Márton Áron-emlékév indul december 24-én
Márton Áron-emlékévet hirdet a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság, az idén december 24-én induló és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők egyaránt szerepelnek.
Márton Áron erdélyi püspök személye nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember példaképe lehet – nyilatkozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Az emlékév azért indul december 24-én, mert akkor nevezték ki 1938-ban Márton Áront Erdély püspökévé.
A programok közül kiemelte: szeretnék, ha augusztus 28-án, a püspök születésének 120. évfordulóján a világ összes magyar templomában megemlékeznének Márton Áronról és a déli harangszó neki is szólna.
Az emlékév világi fővédnökének Áder János köztársasági elnököt, egyházi fővédnökének Jakubinyi György gyulafehérvári érseket kérték fel. Az emlékév finanszírozására 80 millió forintot különítettek el – tette hozzá.
A rendezvények koordinálására létrejött egy programbizottság, amelynek elnöke, Gaal Gergely kiemelte: Márton Áron olyan személyiség, aki az egész keresztény gyökerű európai civilizáció elé példaképként állítható. Az erdélyi püspök minden lehetséges alkalommal felemelte szavát a 20. századi diktatúrák ellen, a fiatalok számára is ikon volt, és a közösségépítést is fontosnak tartotta. Szeretnék életútját, alakját minél több emberhez és kiemelten a fiatalokhoz eljuttatni – jelezte.
Kifejtette: az emlékév keretében a konferenciákon, emlékhangversenyeken túl a legmodernebb informatikai és kommunikációs eszközöket is szeretnék használni, például fiataloknak okostelefonokon követhető vetélkedőket szerveznének.
A programokat ismertetve kitért arra, hogy augusztus 28-án Csíkszentdomokoson az ottani egyesülettel együttműködve emlékkonferenciát tartanak, és szeptember 29-én – Márton Áron halálának évfordulóján – Gyulafehérváron szintén lesz egy tanácskozás. Szeretnék a Kárpát-medencei ifjúsági fesztiválokon is megjeleníteni az emlékévet, így jelen lesznek a tervek szerint Tusnádfürdőn is.
Erdély.ma

Bizonyítékot kért a zászlócserére a Kovászna megyei önkormányzat elnöke
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke felszólította a megye rendőrparancsnokát és prefektusát: bizonyítsák be, hogy valóban székely zászlóra cseréltek a román nemzeti ünnep előtt egy sepsiszentgyörgyi köztéri román lobogót – írja a Maszol.ro portál.
A megyei önkormányzat csütörtöki ülése elején Kulcsár Terza József a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselője jelezte, hogy a Megyei Közrendészeti Hatóság ülésén az alprefektus nem kívánta napirendre tűzni a sepsiszentgyörgyi zászlócsere és a kézdivásárhelyi terrorvád megtárgyalását.
Tamás Sándor kifejtette: nemcsak ő, hanem a sajtó és a közösség egy része is kétségbe vonja, hogy valóban megtörtént volna a zászlócsere, ahogyan a megyei rendőrparancsnok és a prefektúra állítja. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa emlékeztetett arra, hogy az állítólagos incidens napján azt jelentették be, hogy Sebastian Cucu prefektus személyesen vitt új román lobogót az eltulajdonított helyett, de jelenleg is az a szakadt lobogó van kitűzve, amely az ünnep előtt volt. A politikus a román hatóságok által alkalmazott kettős mércét is kifogásolta. „Illegálisnak minősítik a székely zászlót, ugyanakkor Bukovina zászlóját, ami ugyanúgy történelmi régió és nem adminisztratív terület, szabad használni" – idézte a Maszol.ro Tamás Sándort. Az Agerpres hírügynökség Ioan Popa megyei rendőrparancsnokra hivatkozva írta meg, hogy november 30-án hajnalban ismeretlenek levették a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról a román lobogót, és a székely lobogót vonták fel helyette. A prefektus hivatala közleményben tudatta, hogy a történteket a román nemzeti lobogó, és a román nemzeti ünnep meggyalázásának tekinti.
MTI
Erdély.ma

Megérkezett Marosvásárhelyre az Ökumenikus Segélyszervezet karácsonyi adománya. Megérkezett Marosvásárhelyre az Ökumenikus Segélyszervezet több mint négy tonna karácsonyi ajándékából és tartós élelmiszerből álló adománya pénteken – közölte az MTI-vel a közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója.
Az Ökumenikus Segélyszervezet szállítmánya a Lazarenum Alapítvány által felkarolt 150 Maros megyei nehéz sorsú családot támogatja, és az alapítvány által működtetett Lídia gyermekotthon, az utcagyerekekkel foglalkozó Pici ház, valamint az idősek otthona lakói is részesülnek az ajándékokból, tartós élelmiszerekből. A két és fél millió forint értékű adományból mintegy 1100 rászoruló részesül.
A teherautókon érkezett szállítmányban társasjáték, plüss állatok, csokoládé, kakaó, müzliszelet, szaloncukor és gyümölcs mellett több tonna tartós élelmiszer, higiénés szer, továbbá intézményenként egy-egy kombinált hűtőszekrény is található. Az ajándékokat az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei és a Lazarenum Alapítvány munkatársai közösen viszik el a családokhoz. „Most 157 nagycsalád van a nyilvántartásunkban, nekik visszük a karácsonyi ajándékcsomagokat. Ennek nagyobb a lelki hatása, mint maga az anyagi segítség, amivel támogatjuk őket. Az a lényeg benne, hogy van, aki benyitja az ajtót, van, aki megkérdezi, hogy vannak, és ők tudják, hogy valahol, valaki a szemét ott tartja, és hogyha nagy baj van, akkor megy és segít” – magyarázta a közmédia munkatársának az ajándékozás lélektani hatásait Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány elnöke.
Hozzátette: a tartós élelmiszerek – liszt, cukor, olaj – az alapítvány által működtetett idősotthon és gyermekotthon félévi szükségletét fedezi. Mint mondta: nagyon hálás az Ökumenikus Segélyszervezetnek és minden adakozónak, mert ők is csak úgy tudnak segíteni a rászorulókon, ha nekik is segítenek.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a teherautó indulásakor elmondta, hogy határon túli adományprogramjaik keretében az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátaljára is gondol, így az előző évhez hasonlóan, szombaton Beregszászon Adventi várakozás címmel játszóházat szerveznek, amelynek keretében kétmillió forint értékben kap ajándékot 126 gyermek és családja. A rendezvény kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. elnevezésű
országos adventi adománygyűjtéséhez.
A segélyszervezet ünnepi segélyakcióit és a rászorulókért végzett egész évi munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni.
MTI
Erdély.ma

Kevesebb mint egy hónap alatt 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba
84 értéket terjesztettek fel kevesebb mint egy hónap alatt az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a bizottság – számolt be december 10-én, csütörtökön Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság november 17-én megválasztott elnöke. A bizottság kolozsvári ülésére a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől, a Nyárádmente Kistérségi Társulás Értéktár Bizottságától, a Szentimrei Alapítványtól és magánszemélyektől érkeztek a javaslatok, a szervezetek az értékek kiválasztásakor a teljes térség területi lefedésére törekedtek.
„Ha csupán ezeket a számadatokat nézzük, már most bebizonyosodni látszik: az elmúlt ezer évben számos olyan kiemelkedő és egyedi értéket teremtettek az erdélyi magyar emberek, amelyek térségünk elismert jellegzetességei. Az RMDSZ által létrehozott bizottság kiemelt feladata ezek beazonosítása, átörökítése, megfelelő hasznosítása a szórványban és a tömbmagyarság lakta vidékeken, hiszen ezek megannyi biztosítékot jelentenek kultúránk továbbadására, nemzeti önazonosságunk megőrzésére” – fogalmazott Hegedüs Csilla.
A Szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az ülést követően kiemelte: a beérkezett javaslatok között, a teljesség igénye nélkül, a csíkszeredai Mikó-várral kezdődően a magos Déva várán, a gyulafehérvári székesegyházon keresztül olyan értékek szerepelnek, mint a nyárádszentsimoni középkori templom és harangláb, a szentgericei unitárius templom, a szentháromsági középkori templom és harangláb, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, a nagyváradi vár, Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor vagy Tordai-hasadék. „Az értékfeltáró munkával a továbbiakban is hangsúlyosan foglalkozunk, ugyanakkor a civil szervezetek által delegált, szakemberekből álló bizottsággal közösen egy olyan rendszert is kidolgozunk, amely alapján kiválasztjuk azokat az erdélyi jellegzetességeket, amelyeket a Hungarikumok listájára is felterjesztünk” – tette hozzá Hegedüs Csilla.
Az Erdélyi Magyar Értéktár értéklistája itt érhető el.
Az ülésen további civil szervezeti képviselővel bővült a bizottság, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság is javasolt egy szakembert az RMDSZ által kezdeményezett, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) erdélyi tagszervezeteivel közösen végzett értékfeltáró munkálatokhoz.
Közlemény
Erdély.ma

Ki az utcán, ki a tárgyalóasztalnál
Olyan önkéntelen munkamegosztás kezd kibontakozni az erdélyi magyar társadalomban a kézdivásárhelyi Beke István Attila letartóztatása nyomán kialakult, igencsak kedvezőtlen helyzetben, amelyre bizony máskor is szükség volna, és amelyet jó volna tervezetten, előre leszögezett és mindenki által elfogadott stratégia mentén folytatni.
Kézdivásárhelyen és immár Sepsiszentgyörgyön is naponta tüntetnek Beke István Attila szabadon engedéséért és a példátlan manipulációs, magyarellenes kampány ellen. Felrázta az eset a közösséget, és újult erővel irányítja rá mindannyiunk figyelmét a titkosszolgálati diverziók veszélyére, az állami hatóságok túlkapásaira, a központilag vezényelt magyarellenes kampányokra – jó volna, ha minderre nem visszavonulás, beletörődés, félelem volna a válaszunk, hanem közösen keresnénk azokat a megoldásokat, amelyekkel semlegesíteni tudjuk ezeket.
De lám, felmerült a téma önkormányzati testületekben, például Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén, helyi képviselőink, vezetőink felszólalása olyan tekintetben is hasznos lehet, hogy talán csökkentheti az elmúlt időszakban csak növekvő szakadékot választó és választott között. Igen fontos mozzanata a történetnek az, amiről tegnap tájékoztatott hírlevelében az RMDSZ: Kelemen Hunor Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloş miniszterelnökkel tárgyalt a kézdivásárhelyi terroristavádról, de az uniós államok bukaresti nagyköveteivel is levélben ismertette a helyzetet, kifogásolva a magyarság kollektív megbélyegzését. Ráadásul pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az államfő és a miniszterelnök egyaránt úgy nyilatkozott: a történtek nem jelentenek irányváltást a magyar közösséghez való viszonyulásban. Egyébként az is beszédes, hogy az elmúlt másfél hét során sem a kormány, sem az államelnöki hivatal nem reagált a terrorvádra – a szociáldemokraták uralma alatt ilyen visszafogottságra aligha számíthattunk volna, sokkal valószínűbb, hogy Ponta és csapata tovább hergelte volna a közvéleményt a magyarság ellen. Úgy tűnik tehát, mindenki teszi a maga dolgát – a román véleményformálók egy része is szövetségesünkké vált, de elférnének még a sorban a más esetekben oly bősz erdélyi magyar emberijog-védők is, elvégre mégiscsak rendőrállamot idéző intézkedéseknek vagyunk szemtanúi, és az például ez idáig nem sokakban merült fel, hogy milyen alapon hallgatják le magánszemélyek telefonbeszélgetéseit, kiket, miért és miként követ figyelemmel a titkosszolgálat 26 évvel azon rendszer bukása után, amelyben az állampolgárok megfigyelése az elnyomó hatalom egyik legfőbb eszköze volt.
A legfontosabb azonban talán most az volna, hogy energiáinkat ne egymás elleni civódásra, viszályra pazaroljuk. Ki az utcán tüntet, ne a tárgyalóteremben levőket hiányolja vagy szidja, ki pedig az ország vezetőivel beszélget vagy a nyugati államok nagyköveteit tájékoztatja a helyzetről, ne feledkezzék meg az igazságért tüntetőkről.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vessenek véget Székelyföld megbélyegzésének
Vessenek véget Székelyföld és az erdélyi magyarság megbélyegzésének! – fakadt ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a közgyűlés tegnapi soros ülésén. Előzőleg Kulcsár-Terza József figyelmeztetett arra, hogy nem normális az a folyamat, ami az utóbbi időszakban a megyében zajlik. Kulcsár-Terza József a december 1-je előtti történéseket elevenítette fel: Sepsiszentgyörgyön a román katona szobra mellől állítólag eltűnt a román zászló, és azt székely zászlóra cserélték, de nincs rá bizonyíték. Kézdivásárhelyen csillagszóró birtoklása miatt robbant ki a cirkusz. Ha ez így folytatódik, újból ki lehet nyitni a politikai börtönöket – mondotta. Elmesélte, a Területi Közrendészeti Hatóság szerdai ülésén kérte, hogy tűzzék napirendre a kedélyeket borzoló kérdéseket, de az alprefektus azzal hárított, hogy majd januárban. Ezt most kellett volna, amikor feszültség van a megyében. Sabin Calinic ügyvéd, szociáldemokrata tanácstag, a hatóság elnöke elmondta, hivatalos információkat kértek a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságtól, ha megjön a válasz, akkor megtárgyalhatják az ügyet, másként csupán pletykák, sajtóhíresztelések alapján beszélhetnek, aminek nincs értelme.
Tamás Sándor tanácselnök nem tartja normálisnak, hogy a közrendészeti hatóság arról tárgyal, hogy egyik tagjának a parkolójegyét kifizessék-e vagy sem, miközben olyan események történnek a megyében, amelyektől az utóbbi időben hangos a sajtó. Mindez korábban kezdődött, már a román nemzeti ünnep előtt egy magyarországi együttes koncertjén erődemonstrációt tartott a hatalom. Nem természetes, hogy közel két hete kollektív megbélyegzésben részesül Székelyföld és az erdélyi magyarság. Az jelenik meg a központi sajtóban, hogy a székelyek génjeikben hordozzák a terrorizmust. Amennyiben Kézdivásárhelyen terrorveszély gyanúja állt fenn, miért nem léptek idejében, miért kellett azt a nemzeti ünnep előtti napra időzíteni? Ki látta, hogy Sepsiszentgyörgyön a román lobogót székely zászlóra cserélték? Hol vannak a bizonyítékok? – tette fel a szónoki kérdéseket. Ha vannak, mutassák be, mert megmételyezték a közhangulatot, egyre fokozódnak a Székelyföld-, valamint magyarellenes megnyilvánulások. A Regátban a bukaresti Dinamo és Iaşi csapata közötti futballmérkőzésen azt ordítja a közönség, hogy kifelé a magyarokkal az országból! Ez nem természetes. Megengedhetetlen, hogyan manipulálják a közvéleményt, elfogadhatatlan, hogy kollektív megbélyegzést alkalmaznak. Az elnök kikelt a román hatóságok által alkalmazott kettős mérce ellen is. Amikor székelyföld-zászlót vontak fel itteni településeken, pereket varrtak a nyakunkba, ám Gura Humorului városban ünnepélyes keretek között fel lehetett vonni egy történelmi régió, nevezetesen Bukovina – mely ugyanúgy nem közigazgatási egység, mint Székelyföld – lobogóját. Ezt filmbejátszással is illusztrálta. Még két kisfilmet mutatott be. Az elnök elmondta, három éve a prefektúra előtt kifeszített román zászlót valaki elhasította. Ki volt az, miért nincs meg a tettes, amikor a teret nyolc kamera figyeli? Tavaly, amikor festékkel öntötték le a Székelyföld-táblát, másnap letették a rendőrségen az egyik kamera felvételét, amelyen látszik, amint a tettes odamegy, ráloccsantja a festéket, majd elszalad. (Ezt is bemutatta.) A rendőrség miért nem azonosította azóta sem az elkövetőt? Az elnök elítélte a csíkszeredai Csibi Barna cselekedetét, hogy elégette az Avram Iancu román nemzeti hőst ábrázoló szalmabábut. Eljárást indítottak ellene, jól tették, megérdemelte – mondta. Ám amikor román fiatalok a székely nemzeti hős, Gábor Áron kökösi emlékművét levizelték, arra végezték dolgukat, s tettüket le is filmezték, és megosztották a világhálón, mi történt? Tamás Sándor elmondta, mindhárom elkövetőt azonosították, névvel, lakcímmel együtt átadták az ügyészségnek. Azt a választ kapták, hogy nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Az elnök ismételten kijelentette, ő személy szerint és az RMDSZ is elítél mindennemű terrorista jellegű cselekedetet, nemzeti jelképek elleni merényletet, bármely oldalról történnének. De elutasít minden kollektív megbélyegzést, a közvélemény 25 éve történő manipulálását.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővül a gyűjtemény
Partiumi zászlóval gyarapodik a nagyváradi Tőkés-iroda erkélyén kiállított „gyűjtemény”. A székely, magyar, román és európai uniós zászló mellé holnap elhelyezik a partiumi lobogót is Tőkés László EP-képviselő nagyváradi irodájának erkélyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Partiumi Autonómia Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében december 11-én, pénteken 18 órakor sorra kerülő eseményen ott lesz Tőkés László is.
„A zászló kitűzésével nemcsak Partium zászlaja mellett állunk ki, hanem a romániai, állami túlkapások ellen is tiltakozunk. Az utóbbi időszakban elszaporodtak az állam különböző szervei által végrehajtott magyarellenes megnyilvánulások. Ne engedjük, hogy szimbólumainkat, nyelvünket támadják, hogy újra teret hódítson a magyarellenesség!” – fogalmaznak a kezdeményezők. (Főtér)
TÉRKÉPPEL AZ EGYESÜLÉS ELLEN Botrány tört ki a moldovai parlamentben TEGNAP, amikor az oroszbarát, ellenzéki szocialista párt (PSRM) képviselői széttéptek egy, szerintük az ország oktatási minisztériuma által terjesztett térképet, amelyen Moldova Románia részét képezi. Az ellenzéki képviselők megvádolták az ország oktatási minisztériumát, és különösen Corina Fusu oktatási minisztert, hogy olyan oktatási anyagokat terjeszt, amelyekben a román állammal való egységet hirdetik. Fusu az ellenzék szerint az unionisták, azaz a Romániával való egységet hirdető moldovai politikai erők egyik ismert figurájának számít. A kormánykoalíció részét képző liberális párti miniszter mellett a párt vezetője, Mihai Gimpu is kiállt a parlamentben, kijelentve: „A Romániával való egység mindenképpen létre fog jönni”. (Maszol)
SIRALMAS KÉP. Corina Creţu román EU-biztos csapatának fele felmondott az elmúlt egy évben (18-ból kilencen távoztak), mivel elégedetlenek a regionális politikákért felelős európai biztos viselkedésével, stílusával, munkavégzési szokásaival. A helyzetről a politico.eu. számolt be, a portál 11 volt és jelenlegi alkalmazottat szólaltatott meg. A legtöbben azt rótták fel, hogy a magánéletet összekeveri a munkával. Rendetlennek, lustának mutatják be főnöküket, aki egyebek mellett dohányzik is a munkahelyén, ami tilos, illetve azt is elmondták, hogy olyan személyes elintéznivalókat bíz rájuk, mint a bevásárlás, a rokonai szállítása. A politico cikkéből az is kiderül, hogy a európai biztos egy héten csak két napot van az irodában, állítása szerint hétfőn, csütörtökön és pénteken a dokumentumok tanulmányozásával foglalkozik. A 28 biztos közül ő hiányzott a legtöbbet az Európai Bizottság heti szokványos üléseiről – nagyjából egyharmadán nem volt jelen. Creţu 350 milliárd euró felett rendelkezik, amit fejlesztési projektek finanszírozására kell felhasználni, de egy év alatt alig volt kezdeményezése ezen a téren – állítja a politico. (Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lesz új pártunk
Az utóbbi időben csökkent a románok ortodox egyházba vetett hite, valószínűleg, mert a sajtó sok mindent megszellőztetett többmilliós üzleteiről, főpapjaik viselt dolgairól. Többek közt a konstancai Tomis érsekéről, Teodosieről is kiderült (akárcsak másokról), hogy besúgó volt. El is ismerte, hogy aláírt erről szóló kötelezvényt, mert ha nem teszi, nem engedték volna külföldre (?!)
Az egyház életében turkálók azt is állítják, hogy sok millió eurós pénzügyi birodalmat épített fel. A jászvásári főszékesegyház csak a Szent Paraszkéva-napi zarándoklatkor legkevesebb 2,5 millió eurót zsebelt be. Az érvényben levő szabályozás szerint akkor kell adót fizetniük, ha bevallják, hogy gazdasági tevékenységet folytatnak. No, de ki látott már olyant, hogy az egyházfiknak eskü alatt kellene gyónniuk a fiskusnak?
Ezért gondolta az új technokrata kormány, van nekik elég pénzük, és nem szánt újabb lóvét a beruházásokra. S mert a haza állandóan veszélyben a külső ellenségek miatt, a honvédelem negyvennyolc százalékkal kap többet, mint tavaly. Ugyanakkor a belső ellenségek, mint a székely terroristák vagy az oltyán dzsihadisták is egyre nyilvánvalóbban tevékenykednek, ezért a belügynek is több dukál mintegy 20 százalékkal. Az egészségügynek és tanügynek is vetettek valami potom pénzt, szemkiszúrásból. Ha nem támogatják az egyházat, akkor leáll például olyan nagy beruházások folytatása, mint a kétszázmillió euróba kerülő Nemzet Megváltása Katedrális építése, amely 120 méter hosszú, ugyanilyen magas, 70 méter széles, és – gondolom –, a kínai nagy fal, a New York-i szeméttelep és Nép Háza mellett az űrből, akarom mondani, még a mennyből is látható lesz. Mindezt látván Őigenszentsége Daniel pátriárka bizonyosan felmérgelődött, egyet szentségelt, leszedte a keresztvizet a kormányról és a miniszterelnökről. Vasárnap reggeliben telefonon felelősségre vonta Cioloşt, hogy ünnepnap lévén miért nincs a templomban. Ne csak a földiekre figyeljen, mert a gyehenna tüzére kerül, ha az ortodox egyházra nem gondol! Cioloş megijedhetett, mert ezek után rögtön jöttek a pontosítások. Pénzt szándékoztak adni, és nem is keveset, az egyházi emberek és alkalmazottak fizetésére. A pátriárka azt mondta, hogy nem is kell fizetés nekik, csak adják vissza, amit elvett az állam. Ez az Ókirályság területének mintegy egynegyedét jelentené, amit még Cuza Vodă idején kezdtek tulajdonba venni. Így a vendégházak, hotelek, nyomdák, fűrésztelepek, gyertyamártó műhelyek és sok ezer hektár erdő és mező mellé még hatalmas értékű ingatlanok kerülnének. (Ahol nem voltak javaik – mint Kovászna megyében –, ott ajándékozzon majd az állam, miként a Fenyő Szállóval tette.)
A miniszterelnök megígérte, megoldást keresnek az egyház megkezdett beruházásainak finanszírozására. Közösen állapították meg, hogy folytatódik a kollaborálás az állam és klérus (mint régen a szeku és egyház) között. A parlament bizonyosan megszavaz minden újabb költségvetés-módosítást, mert ők is istenfélők, és abban reménykednek, hogy így lekenyerezvén annak földi helytartóit, jó bizonyítványt kapnak, amivel esetleg bejutnak az égi parlamentbe, és így előjogokat tudnak kikövetelni maguknak ott is. Mindent viszont nem lehet a média orrára kötni. Arról sem számoltak be, hogy mindezért majd a pópák azt is meg fogják mondani, hogy kire kell szavazni. Aztán ha nem teljesül az egyház minden kívánsága, akkor színre lép a börtönből szabadult igazhitű ortodox, Gigi Becali, aki kijelentette ugyan, hogy többé soha nem politizál, de látván e szemtelenséget, miszerint egyházát nulla lej illeti, elhatározza, mégis feláldozza magát a haza oltárán. Megbeszéli Daniel pátriárkával, hogy megalapítja az Ortodox Család nevű pártot. Elegyházasítják Romániát, úgyhogy a magas rangú egyházi emberek képviselők és szenátorok is lesznek, a papok meg polgármesterek. Ezek után nincs az a pénz, amit mostani képviselőink ijedtükben meg ne szavaznának az ortodox egyháznak.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Örökség-díjas a Sütő család
Magyar Örökség-díjjal tüntetik ki a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő családot.
Az elismerést december 19-én adják át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, értesített Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki az ünnepségen a Sütő család művészetét méltatja. Úgy értékeli, a Sütő család fél évezredes munkássága összmagyar sikertörténet. Az elismerést Sütő Levente Lehel néprajzkutató és Sütő István faipari mérnök, a népművészet mesterei veszik át. (szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Árpád túrakönyve a Bucsecsről
Igen értékes kötet, sok munkával a háttérben – mondotta Bereczki Barna kézdivásárhelyi túravezető Székely Árpád székelyudvarhelyi geográfus legújabb könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A fotókkal bőségesen illusztrált Bucsecs – Erdély délkeleti bástyája című művet, a szerző negyedik túrakönyvét szerda este ismertették a Székelyföldi Vadászati Múzeumban.
A kis előadótermet zsúfolásig töltő közönséget köszöntve Demeter János, a Vadon Egyesület igazgatója megjegyezte, a Bucsecs igazán híres hegy Európa végén. A vadászati múzeum azért fogadja be az efféle rendezvényeket, mert – miként Széchenyi Zsigmond megfogalmazta – a vadászok a vad űzése mellett a lombzúgást is szeretik, így ez utóbbihoz kapcsolódó természetvédelmi programoknak is szívesen otthont adnak. Bereczki Barna néhány Bucsecs-túra alkalmával elkísérte a szerzőt, s elmondta róla, igazi hegyi ember, akivel hosszú túrákat lehet megtenni, mielőtt megérkezne egy hegyre, alaposan dokumentálódik, s mindent tud a térségről, jól ismeri a növényeket, illetve szeret és tud fotózni. Könyve nemcsak azok számára igazán hasznos, akik először mennek a Bucsecsbe, hanem azoknak is, akik azt már ismerik, illetve, a kiadvány talán arra is kedvet teremt, hogy akik lapozzák, elinduljanak a hegyekbe.
Négykötetes túrakalauz-sorozatának ez a befejező része – mondotta Székely Árpád földrajztanár, a Bucsecs hegység ismertetésével ér véget a 2500 méter feletti, Déli-Kárpátok-beli térség bemutatása, túrakalauzt írt és jelentetett meg a Retyezátról, a Paring-hegységről és a Fogarasi-havasokról is. A Bucsecs-hegységet idén márciustól novemberig, huszonegy túrán járta be társaival, s a kötet öt fejezetében nemcsak a hegyvidéket, annak szerkezetmorfológiáját mutatja be, hanem egy fejezetet szentelt Barcaság épített örökségének is, illetve összegzésében kifejti, miként látja ezt a négy Déli-Kárpátok-beli hegyvidéket. Könyvét, illetve a Bucsecs látványos turistaútjait vetített képes előadásán ismertette, számos védett növényfajra hívta fel a figyelmet. A nagy turistaözön, illetve a Transzbucsecs aszfaltút miatt (nyári hétvégeken a Bucsecs-platón akár 6–700 személygépkocsi is torlódik) szkeptikus a Déli-Kárpátok jövőjét illetően, s mint említette, tervezik az Omu-csúcsig vezető Transzkárpáti út megépítését, ezért szerinte a térség magashegységeinek sorsa meg van pecsételve, a nagy mértékű turizmus, erdőirtás miatt pusztulás vár azokra.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős színházi esemény
Ajándékozás és bemutató
Kettős eseményre kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében december 17- én. Egyrészt ismét előadnak egy nagy sikerrel játszott előadást, és a rászorulókon segítenek, másrészt aznap este új bemutatóval is jelentkeznek.
Ami az előbbit illeti, az intézmény magyar kara ez évben is karitatív eseményre várja nézőit a Levél utcai Stúdió 2-ben. Az adakozók ezúttal hajléktalanoknak szánt ajándékkal válthatnak jegyet a 17 órakor kezdődő Liselotte és a május című előadásra. Az immár hagyományossá vált karácsonyi ajándékozáson az adakozni vágyók meleg ruhával, édességgel vagy játékokkal segíthetnek nehéz sorsú polgártársaikon: az adományok, akárcsak a tavalyi évben, a marosvásárhelyi székhelyű Coming Home Egyesület segítségével jutnak el a rászorulókhoz. Az utóbbi produkcióval kapcsolatosan pedig megtudtuk: Füst Milán legismertebb drámáját mutatja be december 17-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. A huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő, Nobel-díjra is jelölt szerzőjének alkotását ezúttal Harsányi Zsolt rendezte, akárcsak a fentebb említett Liselotte és a május című előadást. Mindezekkel kapcsolatosan csütörtök délelőtt szerveztek sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában.
– Sikeres naptári évet zár az intézmény, több mint ötven előadásunkon 2500 néző vett részt – fogadta a sajtó képviselőit Cracea Ádám irodalmi titkár. – A december 17-i nap ezen siker méltó megkoronázása kíván lenni, az adománygyűjtés, a Liselotte és a soron következő premier közötti összekötő kapocs Harsányi Zsolt, mindkét produkció rendezője.
Mint azt dr. Balási András rektorhelyettes hozzátette, második éve segítenek a marosvásárhelyi rászorulókon, ehhez az idén az intézmény Akadémiai Műhelye által színre vitt Liselotte és a május című előadást hívták segítségül. A műhely lényege, hogy annak keretében az egyetemi oktatók mutathatják meg tudásukat – immár nemcsak a színház, hanem a képzőművészet területén is.
Harsányi Zsolt elárulta, nagy örömöt jelent számára a Liselotte és a május sikere, szinte mindegyik előadást telt ház előtt játszták. – Pedig a siker nem volt egyértelmű, hiszen egy groteszkbe hajló társkeresésről van szó, abszurd pechsorozatról, amely bővelkedik a humorban. Azt szeretnénk, ha a szóban forgó előadást is minél többen megnéznék és adományoznának. Ami a Füst Milán művét illeti, a Boldogtalanok számomra a magyar irodalom egyik legszebb szövege, méltó párja Molnár Ferenc Liliomának, mégis igen kevésszer adják elő. Komor hangulatú dráma, amelyben mégis felfedezhetünk egy nagyon különleges humort. Valós eseményen alapszik, egy végzetes szerelmi háromszögből indul ki a mű, a történetről a szerző egy 1913-ban megjelent újságcikkből értesült. A cím ne riasszon el senkit, a dráma olyan, örök emberi problémákkal foglalkozik, mint a nyughatatlanság, az összeférhetetlenség – és ezek mindannyiunkban ott motoszkálnak. De a tragédiával a humor is kéz a kézben jár (ennek Shakespeare volt a nagymestere), és a Füst Milán humora igencsak emlékezetes – sírva nevetős groteszkség jellemzi a művet és az előadást is. Utóbbit minimalista díszletek között és játéktérben láthatja a közönség, a produkció díszlet- és jelmeztervezője Székedi Ágota látványtervező szakos hallgató, a fellépő színészek is az intézmény hallgatói. A bemutatóra december 17-én este 7 órától kerül sor a Köteles utcai Stúdió Színházban.
A karitatív akcióval kapcsolatosan felszólalt Daan de Grott, a Coming Home Egyesület holland származású alapítója és elnöke, aki elmondta: a tavalyi, közösen szervezett eseményük igen sikeresnek bizonyult, többen telefonáltak, hogy az akkori előadásra nem tudnak elmenni, de át szeretnék adni adományaikat.
– Egyesületünk az utcán élőket, a szegényeket próbálja felkarolni, segíteni. A csapatunk keményen dolgozik, nyílt programot, szociális munkahelyet, bibliatanulmányokat, oktatást, gyerekprogramokat, evangelizációs estéket, táborokat biztosítunk és szervezünk. Nagyon sok adományt kaptunk, így meg tudtuk mutatni az általunk segítetteknek, hogy a társadalom is segíti őket, nem közömbös a sorsuk iránt – mi próbálunk híd lenni közöttük és a társadalom között. Köszönjük, hogy ismét itt lehetünk, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem felkarolta az ügyünket, hogy közösen segíthetünk és rajtunk keresztül mások is segíthetnek – mondta Daan de Grott.
A fent említett előadásokra a jegyeik kiválthatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14 és 18 óra között, illetve a helyszínen, kezdés előtt egy órával. Jegyfoglalás a 0736-350-686-os telefonszámon lehetséges.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Felejthetetlen adventi esemény a minorita templomban!
Könyv készült a Vox Juventutis Gyermekkarról
Felejthetetlen esttel ajándékozta meg az aradi magyarokat a Kölcsey Egyesület december 9-én, szerdán délután a minorita templomban.Ó jöjjetek, hívek… címmel adventi kórustalálkozóra és hangversenyre gyűlt össze a népes közönség, a meghitt, szeretetteljes eseményen ugyanakkor bemutatták az egyesület Kórusaink III. című kiadványát, Horváth Tünde ny. zenepedagógus által az egykori hírneves aradi Vox Juventutis Gyermekkarról írt könyvét.
Az egybegyűlteket a mintegy kétórás, gondosan megszervezett rendezvény ötletgazdája, Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a már évek óta hagyományként, Advent jegyében sorra kerülő esemény ezúttal is a keresztény magyar kultúra ápolását kívánja szolgálni. A nyitóbeszédet követően jól felkészült énekkarok és művészek melegítették fel csodálatos karácsonyi dallamokkal a templom hideg falait. Almási Gábor karnagy vezetésével fellépett a Kisiratosi Szalbek Vegyeskórus, dr. Garai Zsolt orgonaművész, Szabó Csilla énekművész, a Vox Angelicus vonósnégyes (Tóthpál Béla – első hegedű, Miskovits Tibor – második hegedű, Kászoni László – mélyhegedű, Pataky Károly – cselló), a Csiky Gergely Főgimnázium Énekkara (karvezető Szabó Csilla), Duffner Melinda, a Kolozsvári Filharmónia szólistája és nem utolsósorban az Arad-belvárosi Baptista Gyülekezet Kórusa. Az énekkarok műsora után Németh Éva volt csikys és egykori kórustag Székely János Zene c. versét szavalta el.
A kórusművek közé ékelve az Aradi Kölcsey Egyesületnek, a minorita templom kórusának és az In memoriam 1956 Egyesületnek a képviselői koszorúkat helyeztek el P. Karácsonyi István mártír minorita rendi atya (a templom egykori karnagyának) emléktáblájánál.
A rendezvény második részében megható pillanatok következtek. Az egykori neves Vox Juventutis Gyermekkar említésekor bizony sokak szeme megtelt könnyel, hiszen az 1991–2001 között működött kórus értékes gyöngyszeme volt az aradi magyar kulturális életnek. A legmeghatottabb, érthetően, maga a könyv szerzője volt, aki szívét-lelkét beletette munkájába. Az Arad Municípiumi Kulturális Központ által támogatott kötetet Matekovits Mihály mutatta be, hiszen ő volt az, aki a kórus minden lépését végigkövette, úgymond menedzselte azt, megalakulásától a feloszlásáig. „Szükség volt erre a könyvre! Kell ez a könyv! Mert ez rólunk szól, aradiakról, erdélyiekről, az éneklés szeretetéről” – mondta, hangsúlyozva, a magyar kórus nem csak Erdélyben, hanem Európa több városában is fellépett, öregbítve városának hírnevét. „A Vox Juventutis egyedüli volt, mely saját magát adta minden alkalommal!”
A 130 oldalas könyvben a szerző az összes egykori kórustag nevét felsorolja, továbbá az olvasó megtudhatja, hol és milyen alkalmakkor lépett fel az énekkar, és milyen kitűntetéseket szerzett az évek során. A kórus életének különböző mozzanatait felelevenítő fényképekkel illusztrált kötet borítótervét Ódry Mária készítette. A kötetben továbbá a kórusból kirepült tagok gondolatait, illetve neves embereknek az emlékalbumokból egy csokorba gyűjtött elismerő szavait is felleli az olvasó.
Horváth Tünde elcsukló hanggal beszélt a könyvről. „Köszönöm a Vox Juventutis Gyermekkar menedzserének, kedves barátomnak a melegséggel teli méltatást és az elismerő szavakat, a könyv lektorizálását! Köszönöm a Kölcsey Egyesületnek és vezetőségének, az RMDSZ aradi szervezetének, az Arad Municípiumi Kulturális Központnak, a város magyar vezetőinek, az aradi egyházaknak, külön az aradi minorita rendháznak, iskoláimnak és vezetőiknek az anyagi és erkölcsi hozzájárulást, támogatást! Köszönöm családom, barátaim, kollégáim mellémállását, bíztatását és szeretetét! Köszönöm szeretett kórusom, a Vox Juventutis Gyermekkar több mint 150 tagjának szárnyaló hangját, csillogó szemét és az együtt elért sikereket! Csak így tudtuk folytatni elődeink oltárt építő munkásságát a magyar dal ápolásáért, mert nyelvében és dalában érez a nemzet!” A szerző beszédében nem feledkezett meg az énekkar barátjának tartott Csergő Ervin atyáról sem, akinek tolmácsolta adventi gondolatait, továbbá megköszönte a mentorának, példaképének tartott Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség volt tiszteletbeli elnökének bizalmát és jóságos irányítását.
Bognár Levente aradi alpolgármester a műsorral kapcsolatban hangsúlyozta: ezek azok a rendezvények, melyek meghatározóak a magyar kultúra ápolása és fenntartása szempontjából.
A rendezvényt egy egyedi momentummal zárták: az előadóművészek, kórusok közös énekléssel búcsúztak. Szász Károly Dalárok éneke c. versének Horváth Tünde által megzenésített változatát adták elő, Duffner Melinda előéneklése mellett. (Ezt a dalt zengte a kórus sok-sok éven keresztül.) Horváth Tünde vezényletével a kórustagokkal együtt énekelt az egész közönség, majd a magyar himnusszal zárták az élményteli programot. Emlékezetes est volt!
Népújság (Marosvásárhely)

Huszonöt év színház
Az ünneplés helyett inkább az emlékezést tűzi ki célul az az igényesen kivitelezett album, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház 1990 és 2015 közötti időszakába nyújt betekintést.
Tompa Gábor igazgató megfogalmazása szerint „azoknak a pillanatoknak a felidézése, amelyek értelmet adnak a visszatekintésnek, egy művészi csapat számára világosabbá teszik, mi az, amiért érdemes volt megtenni ekkora utat”. Ezt a kötet bevezetőjében írja, hozzáfűzve, hogy főhajtásnak is szánják, egy olyan társulat előtt, „amely bátran vállalta a kockázatot, hogy új irányba induljon 1989 után, és a gyakran kishitűségből fakadó ellenállás akadályait is legyőzve megőrizze nyitottságát és kíváncsisáságát, s képes legyen az állandó megújulásra”. Ezen felül pedig köszönetnyilvánításként is funkcionál a kiadvány, azoknak a nagyszerű művészeknek, „akik emlékezetes alkotásaikkal lehetővé tették, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház ezekben az években Európa egyik legelismertebb társulatává váljon”, jegyzi meg Tompa Gábor.
George Banu, Simon Judit, Mircea Morariu és Crenguţa Manea vezeti be az olvasót abba a csodába, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház kínált és kínál számukra, jól sikerült előadásoktól és tehetséges színészektől kezdve egészen a remek találkozásokig.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Törökvágási ajándék: vetítőrendszer a harmadikos kollégistáknak
Videoprojektort, vetítővásznat és kellékeit adományozta a Református Kollégium harmadik osztályának a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség. Képviselői – Bibza Gábor lelkipásztor-esperes, Cseh János gondnok és Darabont Eduárd presbiter – személyesen adták át ajándékukat Máté Margit tanítónőnek és a kisdiákoknak.
Az egyházközség már régóta támogatja a kollégiumot, ám az adományok eddig az iskola közös pénztárába vándoroltak. A presbitérium úgy döntött: idéntől célirányos adománnyal próbálják segíteni az oktatási intézményt.
Szabadság (Kolozsvár)

„Otthonról jöttek... és hazaérkeztek”
A Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkarának adventi hangversenye
Habár ismét több zenei esemény zajlott múlt szombaton Kolozsváron, számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a kórusmuzsikát választom, ugyanis a kodályi szellemben én is vallom: „Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.”
Választásomban az is sarkallt, hogy a köztudottan komolyzenét kedvelő Balázs Attila lelkésznek sikerült megszerveznie a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkarával ezt a nagyszabású adventi találkozót, és az európai kórusok egyik magyar legjobbjával élő hangversenyen találkozni, nem mindennapi alkalom. A harminc éves jubileumát ünneplő énekkar élén álló Bartók-Pásztory díjas Antal Mátyás karigazgató pedig, sajnálatunkra, nyugdíjba készül, így ki tudja, sikerül-e még valaha az együttest ebben a felállásban hallanom? Döntésemben az is vezérelt, hogy az evangélikus templomban megtartott kóruskoncerttől, az adventi öröm-hangulat kiteljesedését reméltem. Reményem teljes mértékben valóra vált, hisz a zenetörténet „nagyjainak” szebbnél szebb, jórészt vallásos énekkari műveinek angyali tisztasággal megszólaltatott, szívet melengető, millió színben tündöklő harmóniái a kívánt adventi befelefordulást, a katarzis élményét eredményezték.
A műsor első számaként Liszt Ferenc (1811–1886) Inno a Maria Vergine (Himnusz Szűz Máriához) című vegyeskari műve hangzott el, Balázs Ágnes orgonakíséretével. A himnusz magasztosságát az orgonaszóval kísért énekkar telt, tömör, homogén hangzásvilága, a hittől és erőtől sugárzó homofon, és a polifon részek áhítatos dialógusai éltették.
Szabadság (Kolozsvár)