Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. október 27.
A kétnyelvűsítés gátolásával dicsekszik Bretfelean
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 27.
Ha családról van szó, mindenki érintett
Tízéves születésnapját ünnepelte a hétvégén a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület. A jubiláló szervezet célkitűzéseiről, szerteágazó tevékenységéről, rendezvényeiről, a kincses városbéli magyar közösségben vállalt szerepéről Adorjáni Katalint, az egyesület alelnökét kérdeztük.
– Tízéves jubileumát ünnepelte a hét végén a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület. Hogyan összegezné az elmúlt tíz évet? Mi volt a kezdeményezés elindításakor az alapítók elképzelése, az egyesület célja?
– Pont pénteken, a születésnapi Életfa-kávézóban idéztük fel a kezdeteket. Az első találkozásom azzal, amit az Életfa előéletének is nevezhetnénk, még a Herédi Zsolt szociológus által kezdeményezett kismamaklub egyik alkalma volt, amikor rádiósként interjúztam vele a Kolozsvár-belvárosi református egyházközség termében, ha jól emlékszem, 2003-ban. Aztán rá egy évre Osváth Enikő pszichológus meghívott az unitárius óvodába, ahol már arról tárgyaltunk, hogy eljött az ideje egy egyesület létrehozásának, amelyben többek kezdeményezése is háttérszervezetre lel.
Osváth Enikőnek régebbi vágya volt, hogy szakmai tanácsadóközpont jöjjön létre a kolozsvári magyar családok számára, és nyilvánvaló volt, hogy a kismamaklub is az új egyesület keretében fog működni.
Kilenc alapító taggal indítottuk el az egyesületet, célunk az volt, amit az alapító okiratban megfogalmaztunk, és ami a megújult honlapunkon is olvasható: támogassuk és segítsük a családokat kultúrájukban, anyagi létükben, mellettük álljunk életük minden szakaszában. Továbbá az, hogy erősítsük és megőrizzük a családot mint társadalmunk alapját, mellette legyünk a krízishelyzetekben is, valamint felmutassuk a gyermek jelentőségét, illetve az apa és anya szerepének fontosságát a nevelésben.
– Ünnepi fesztiváljaikon, a Kolozsvári Magyar Napokon, és megannyi rendezvény keretében évek óta népszerűek a tevékenységeik. Mit tekintenek az egyesület legnagyobb sikerének?
– Azt hiszem, hogy az Életfa Családsegítő Egyesület létrejötte már önmagában siker, hiszen választ adott arra a társadalmi igényre, amit ha nem is fogalmaztak meg a kolozsvári családok, de ott volt a lelkük mélyén: igen, pont erre van szükségük. A legcsodálatosabb az, hogy olyan csapat került össze, amely nem az egyéni siker lehetőségét látta az egyesületben, hanem mindig a közösségért akart tenni, jobbá akarta tenni a körülötte levő világot, az anyák, a gyermekek és a család javára. Persze ez egy kicsit idealisztikusan hangzik, de minden emberi gyarlóság és hiba ellenére a csapat mégis mindig előre vitte az ügyet.
Siker az is, hogy a kolozsvári magyar közösség felismerte, hogy érdemes befektetni ezekbe a tevékenységekbe, mert a közösség javát szolgálják. Itt gondolok a támogatóinkra, akik nagy empátiával kezelték mindig a családos programjainkat. Ez szerintem azért van, mert amikor családról beszélünk, akkor mindenki érintett. Mindezeken túl azt is sikerként könyvelem el, hogy nagy örömünkre, példánkon felbuzdulva sok hasonló kezdeményezés, szervezet született az évek során Erdélyszerte, amelyekkel többnyire partnerként is együttműködünk.
– Mi az, amit tapasztalata és meglátása szerint a leginkább kedvelnek az emberek az Életfa tevékenységében? Hogyan sikerül a sok érdeklődőt bevonzani az egyesület holdudvarába?
– Ha tömegben gondolkodunk, akkor egy nap egyszerre a fesztiváljainkon vannak a legtöbben, például a gyermeknapi fesztiválon, az adventi gyermekfesztivál és -sokadalmon, valamint nyilván a Kolozsvári Magyar Napokon, ahol mi szervezzük a családos programokat. De nagy népszerűségnek örvend Nyári játszóház, ahova egyre több gyermek jelentkezik. Táboraink, kézműves foglalkozásaink, alkotó tevékenységeink is kedveltek.
A heti rendszerességgel megszervezett programokon már kisebb a létszám, hiszen a program jellege osztja a résztvevőket, de a péntek esti születésnapi Életfa-kávéházban, és a szombati beszélgetések során kiderült, hogy milyen nagy támaszt jelentenek sokak számára az olyan kis közösségek, mint a Kismamaklub vagy az Egyszülősök Klubja. A különféle tornák pedig nemcsak a testi épség szemponjából kedveltek, de a közös tevékenység és a társaság is idehódítja az anyákat.
Lassacskán szinte minden tevékenységet megnevezek, és nehéz is bármelyiket is kiemelnem, hiszen a gazdag kínálat pontosan azt a célt szolgálja, hogy mindenki kiválaszthassa azt, amire a leginkább szüksége van. Lehet, hogy így valaki az egyéni vagy csoportos pszichológiai és gyógypedagógiai szolgáltatásaink mellett tenné le a voksát.
– Hogyan ünnepeltek a hét végén, kik csatlakoztak a jubileumi születésnaphoz?
– Az ünneplésünk mindenki számára nyitott volt. A munkatársak mellett örvendtünk, hogy a partnerek, támogatók és a programjainkon részt vevő családok is velünk ünnepeltek. Minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes tevékenységet, és nyilván nem maradt el a nap végétől a közös vendégség sem, amelynek fénypontja, mint minden szülinapon, a tíz torta volt. A kolozsváriakon kívül Csíkszeredából, Segesvárról, Marosvásárhelyről, Gyulafehérvárról és Budapestről jöttek partnerszervezetink képviselői, barátaink.
– Arculatot váltottak nemrég. Mi indokolta a megújulást, és mik a jövőbeni terveik?
– Az eltelt tíz év határán „új ruhába” öltöztünk, arculatot is váltottunk. Tudatosult bennünk az, hogy a világ gyorsan változik körülöttünk. Nem biztos, hogy ugyanazokkal az eszközökkel, módszerekkel kell megközelítenünk a családokat, mint ahogy azt az elmúlt években tettük. Nyilván, ami bevált és jó eredményt hoz, azt megtartjuk.
De szükség van ,,friss fuvallatra”, új látásmódra is. Céljaink nem változnak, továbbra is az erdélyi magyar családokat szolgáljuk. Fontos, hogy jobban odafigyeljünk kamaszainkra, fiataljainkra, a kétnyelvű családokra. Nyitottak vagyunk új partnerségekre, hogy együtt gondolkozzunk azon, hogy mire van szüksége közösségünknek és a segítésben nekünk hol a helyünk. Közös szakmai projekteket tervezünk.
És mivel tagja vagyunk a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetségének is, illetve az erdélyi régió családokkal foglalkozó magyar szervezeteit a szövetség megbízásából szintén az Életfa kapcsolja össze, nemcsak kolozsvári, hanem akár erdélyi és Kárpátmedencei szinten is tudunk együtt gondolkozni és együttműködni. Nem utolsó sorban magunkat is szeretnénk fejleszteni, munkatársainkat megerősíteni. Csapatépítő tevékenységeket, képzéseket szervezni, hogy a közösségért végzett munka öröm legyen mindenki számára, aki be szeretne kapcsolódni ebbe a nem könnyű, de szép szolgálatba.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 27.
Tíznapos magyar ünnepet zártak le Medgyesen
Kulturális programokban gazdag tíz napot zárt a 17. Szeben Megyei Magyar Napok. A szervezők a medgyesi rendezvénysorozattal a magyar kultúra megőrzését, valamint a szórványban élő közösség nemzeti identitásának megerősítését tűzték ki célul – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.
Október 23-án, pénteken az 1956-os hősök emlékére helyezett el emléktáblát a református templom udvarán a helyi magyar közösség. A református egyházközösség nevében Orosz András és Turzai György presbiter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezetének képviseletében Csifó Levente, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének részéről pedig Dr. Balázs Béla koszorúztak tiszteletük jeléül.
A megemlékezésen Székely Zoltán református lelkész köszöntötte a jelenlévőket, és beszédet mondott Orosz Csaba, az RMDSZ medgyesi szervezetének elnöke. „Olyan értékrend szerint kell élnünk, amely életünk és történelmünk bármely pillanatában vállalható. A felavatásra kerülő tábla emlékeztessen mindenkit, főleg a holnap generációját, a fiatalokat arra, hogy a tiszta és magasztos eszmék szolgálatában mindig becsülettel kell helytállni” – fogalmazott Orosz Csaba. Hangsúlyozta: október 23-a hitéből, üzenetéből erőt kell meríteni a mindennapok nehézségeinek leküzdésére, közösségünk megmaradása érdekében.
Az ünnepséget követően Dr. Jitianu Liviu Az autónómiáról címmel tartott előadást, a fiatalabb generáció pedig slam poetry-esten vehetett részt. Szombaton a kicsik Póra Zoltán és a Stone Hill gyermekműsorát tekinthették meg, a felnőttek pedig a Cserebere vásár keretében megszabadulhattak régi ruhadarabjaiktól. A rendezvénysorozat vasárnap ért véget a Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Koszika and the HotShots zenekar fellépésével.
Kulturális programokban gazdag tíz napot zárt a 17. Szeben Megyei Magyar Napok. A szervezők a medgyesi rendezvénysorozattal a magyar kultúra megőrzését, valamint a szórványban élő közösség nemzeti identitásának megerősítését tűzték ki célul – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.
Október 23-án, pénteken az 1956-os hősök emlékére helyezett el emléktáblát a református templom udvarán a helyi magyar közösség. A református egyházközösség nevében Orosz András és Turzai György presbiter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezetének képviseletében Csifó Levente, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének részéről pedig Dr. Balázs Béla koszorúztak tiszteletük jeléül.
A megemlékezésen Székely Zoltán református lelkész köszöntötte a jelenlévőket, és beszédet mondott Orosz Csaba, az RMDSZ medgyesi szervezetének elnöke. „Olyan értékrend szerint kell élnünk, amely életünk és történelmünk bármely pillanatában vállalható. A felavatásra kerülő tábla emlékeztessen mindenkit, főleg a holnap generációját, a fiatalokat arra, hogy a tiszta és magasztos eszmék szolgálatában mindig becsülettel kell helytállni” – fogalmazott Orosz Csaba. Hangsúlyozta: október 23-a hitéből, üzenetéből erőt kell meríteni a mindennapok nehézségeinek leküzdésére, közösségünk megmaradása érdekében.
Az ünnepséget követően Dr. Jitianu Liviu Az autónómiáról címmel tartott előadást, a fiatalabb generáció pedig slam poetry-esten vehetett részt. Szombaton a kicsik Póra Zoltán és a Stone Hill gyermekműsorát tekinthették meg, a felnőttek pedig a Cserebere vásár keretében megszabadulhattak régi ruhadarabjaiktól. A rendezvénysorozat vasárnap ért véget a Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Koszika and the HotShots zenekar fellépésével.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 27.
Idős Haszmann Pál megidézése
Nemcsak a család, a közösség filmje is
A Székelyföldi Dokumentumszemlére benevezett alkotások között a nagyközönség nemrég tekinthette meg a 2012-ben készült, Szelíd mosolyod immáron örök címet viselő filmet, amely idős Haszmann Pál múzeumalapító személyiségét tárja fel unokája, Dimény-Haszmann Orsolya és Kerekes Zoltán közös munkájának köszönhetően. A szerzőkkel a Jazz Bisztróban történt első kézdivásárhelyi nyilvános vetítés alkalmával beszélgettünk.
Orsolya elmondta, a filmezéseket követően szembesültek a ténnyel, hogy le kell majd rövidíteni a felvett anyagot. Szíve szerint a megkérdezettek minden szavát megtartotta volna, egyfelől, mert érdemben beszéltek a nagyapjáról, másrészt, mert személyes ismerősei is egyben, akikkel jó volt együtt emlékezni élete első rendezői filmje forgatása közben. Zoltánnak viszont nem ez az első alkotása, így ő szigorúbban mérlegelt a szövegek vágását illetően.
A forgatások óta eltelt időben a szereplők közül már többen eltávoztak az élők sorából, így a múzeumalapítón kívül nekik is emléket állítottak a dokumentumfilmmel. Említésre méltóak a hetvenes éveket bemutató archív filmrészletek. A filmszalagok évek óta egy szekrény tetején porosodtak, valószínű, valamelyik családi barát hagyta ott észrevétlenül, mert senki sem tudta, mit tartalmaznak, míg csak egyszer meg nem nézték azokat.
Kerekes Zoltán operatőri munkásságáról beszélgetve megtudtuk, a több száz általa rögzített eseményt az évek során megőrizte, hogy a majdani csernátoni polgárok ezekből is láthassák majd elődeik törekvéseit. A múzeumalapítóról szóló film megtekintését követően megfogalmazódott egy új kérdés: lesz-e folytatása ennek a dokumentálási munkának, például a Haszmann fivérek életéről, az általuk továbbvitt életműről, amelynek mondanivalóját ki más fogalmazhatná meg a leghitelesebben, mint azok, akik nap mint nap találkoznak velük.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. október 27.
kisebbsegkutato.tk.mta.hu/adatbazis/a-kisebbsegkutato-intezet-kiadvanyai
Már elektronikusan is elérhetőek az MTA TK Kisebbségkutató Intézet kiadványai a Digitális Olvasószobán keresztül - Az MTA TK Kisebbségkutató Intézet korábban indult kezdeményezésének részeként újabb gyűjtemény vált elérhetővé a Digitális Olvasószobában. Ezúttal az 1998 óta megjelent intézeti kiadványaink váltak elektronikusan is elérhetővé, olvasható és letölthetővé - Intézeti kiadványok (http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/)
2015. október 27.
Három vádlott kért egyszerűsített eljárást Borbolyék perében
A Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper keddi tárgyalásán három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását, elismerve a vádiratban foglaltakat. Az ügyész börtönbüntetést kért számukra, jövő héten lesz ítélethirdetés.
A Hargita Megyei Törvényszéken kedden a per három vádlottja számára gyakorlatilag befejeződött a bírósági eljárás, miután azt kérték, hogy ügyüket egyszerűsített formában tárgyalják – erre az új büntetőjogi perrendtartás ad lehetőséget. A három személy egyike a korábbi többszörös hiányzó, Daniel Cristian Mandache, aki megjelent a törvényszéken, és kérdésünkre azt mondta, pénzt kért kölcsön, így tudott ideutazni Botoşani megyei lakhelyéről. Ugyanakkor két másik vádlott, Imre Madarász Attila és Imre Madarász Júlia is egyszerűsített eljárás alkalmazását kérte.
Elismerték a vádiratban foglaltakat
A három vádlott nyilatkozatban ismerte el a bíró előtt a vádiratban foglaltakat, vállalva az esetleges büntetést, illetve ha szükség, a közérdekű munkát is. 2013-ban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Imre Madarász Júliát, a Bridge Road Construct Kft. ügyvezetőjét közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással és azzal való folyamatos visszaéléssel, Imre Madarász Attilát, az említett kft. igazgatóját pedig közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással való folyamatos visszaéléssel vádolta meg. Az említett cég azon két vállalkozás egyike, amelyeknek a vádhatóság szerint a Hargita Megyei Önkormányzat indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket. Mandachet, aki egy erre szakosodott cég alkalmazottja volt, egyes megyei utakon végzett technikai mérések eredményének meghamisításával vádolják.
Börtönbüntetést kért az ügyész
Az ügyész egyetértett az egyszerűsített eljárás lefolytatásával, és börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra, valamint állampolgári jogaik megvonását. Egyúttal kérte a cég által kibocsátott számlák, illetve a technikai mérések jegyzőkönyveinek megsemmisítését is. A vádlottak ügyvédjei enyhébb, felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve szabadságelvonással nem járó büntetésért folyamodtak, hangsúlyozva, egyik személy sem büntetett előéletű, és hajlandók vállalni a közérdekű munkát is. A bíró az ítélethirdetést esetükben a jövő hétre halasztotta, a többi vádlott számára a per folytatódik, decemberben lesz a következő tárgyalás.
„Az egyszerűsített eljárás során a vádlottak vállalják, hogy a vádemelésig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján tárgyalják az ügyüket, és a törvény szerint a büntetésük egyharmad résszel csökken, amennyiben vétkesnek találják őket” – nyilatkozta Emil Moldovan. Mandache hivatalból kirendelt védőügyvédje elmondta, védence számára büntetlen előéletére való tekintettel kérte a várható büntetés további egyharmad résszel történő csökkentését. Hozzátette, az egyszerűsített eljárás során hozott ítélet ellen nincs fellebbezési lehetőség.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. október 27.
Hősökre mindig szüksége van a népnek
A csíkszeredai városháza dísztermében hétfőn este mutatta be A Kárpátok őrei című kötetét Babucs Zoltán magyarországi hadtörténész, aki könyvében a székely vitézségnek kívánt emléket állítani.
A 2013-ban az anyaországban megjelent kötet nagy sikernek örvendett és csakhamar elfogyott, így akkor nem juthatott el a székelyföldiekhez, akikről íródott. A szerző örömét fejezte ki, hogy idén a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozásában megjelent a második bővített tudományos ismeretterjesztő igénnyel megírt kötet. „Munkámat ajánlom mindazon székelyeknek, akik ragaszkodnak székely-magyar gyökereikhez, történelmükhöz, kultúrájukhoz és szívügyüknek érzik szülőföldjük, a Székelyföld boldogulását” – fogalmaz a könyv előszavában a szerző.
Babucs megítélése szerint a történelemírásnak az olvasmányosságra is törekednie kell, hogy bárkinek érthetővé válhassanak a tények, és arra kell törekedni, hogy azokat ne csak félszavakkal mondjuk ki. A könyv a szélesebb körben ismert történések – úgymint a kora újkori erdélyi fejedelemség, az 1764-es madéfalvi Siculicidium, vagy az 1848-1849-es szabadságharc – mellett kevésbé ismert korszakok hősies helytállására is rávilágít. Babucs feltárja az Árpádok korszakát, a hosszú XIX. századot, továbbá a XX. század két világháborúját is.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. október 27.
Peti András lemondott frakcióelnöki tisztségéről Soós Zoltán javára
Lemondott a marosvásárhelyi önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-frakció elnöki tisztségéről Peti András marosvásárhelyi alpolgármester, aki Soós Zoltánt javasolja maga helyett. Peti részben azért mondott le, mert megvádolták, hogy halmozza a tisztségeket, részben pedig azt szeretné, ha Soós Zoltán lenne a frakcióelnök, és ezzel ismertebbé válna, megerősödne a marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje.
Sajtótájékoztatón jelentette be kedden Peti András, hogy lemondott a frakcióelnöki tisztségről, és a szerdai frakcióülésen javasolni fogja, hogy Soós Zoltánt válasszák meg. Bár az RMDSZ alapszabályzata kimondja, hogy az önkormányzatban a frakcióvezető mindig a városi RMDSZ elnöke, Peti András ettől eltekint, s lehetőséget akar biztosítani a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelöltnek, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon.
„Visszajelzésekből tudom, hogy vannak, akik úgy vélték, hogy nem jó és hatékony, ha alpolgármester, a marosvásárhelyi szervezet elnöke és frakcióelnök is vagyok. Én nem ragaszkodom a tisztségekhez, mindig fontosabbak voltak számomra a közösség érdekei, így lemondok a frakcióelnöki tisztségről. Az alpolgármesteri megbízásom jövő júniusig tart, míg a marosvásárhelyi RMDSZ-elnöki tisztségem 2017 februárjáig” – mondta Peti András. Az alpolgármestertől megtudtuk, hogy a frakcióelnöknek kötelessége egyeztetni és átbeszélni az önkormányzati képviselőkkel a napirendre kerülő tervezeteket, ő kell egyeztessen a többi politikai párt képviselőjével is. Ami a frakciófegyelmet illeti, Peti kifejtette, hogy a közös üléseken mindenki elmondhatja véleményét, érvelhet elképzelései mellett, de a tanácsüléseken alá kell vetnie magát a többség döntésének, s azt kell megszavaznia, amit a többség jónak tart.
Az alpolgármester újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy idén tavasszal már volt egy frakcióelnök-választási kísérlet, akkor két jelölt volt, az egyik Soós Zoltán, aki akkor nem kapta meg a tanácsos társai döntő többségének támogatását. Most a frakcióelnök személyéről a városi RMDSZ választmánya dönt majd.
Vass Levente lett a választmány elnöke
Múlt csütörtökön választmányi ülést tartott a vásárhelyi RMDSZ, amelyen megválasztották a választmányi tagokat, szám szerint 54-et, és az elnököt is Vass Levente személyében. A városi választmány kilenc tagot küldhet a Területi Képviselők Tanácsába, őket is kijelölték. A kilencben nincs benne Soós Zoltán, de Peti András szerint csak azért nem, mert őt a magasabb fórumba, a Szövetségi Képviselők Tanácsába szeretnék delegálni.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2015. október 27.
Beismerte a Schweighofer, hogy dolgozik
Több mint két hónapos késéssel jelentette be a Holzindustrie Schweighofer, hogy elkezdte a termelést a rétyi fűrészüzemében.
A vállalat keddi keltezésű sajtóközleménye ezt friss információként tálalja annak ellenére, hogy a fafeldolgozás már augusztus óta hivatalosan zajlik – az osztrák cég honlapján is ez a dátum szerepel –, mi több, a környezetvédők már áprilisban jelezték, hogy a háromszéki üzemben már tavasszal is dolgoztak, amikor még engedélyük sem volt a működésre.
A hírverés hatására, mint ismeretes, aztán májusban leállították a termelést, és augusztusban az engedélyek birtokában indították újra. A sokat bírált osztrák cég keddi sajtóközleménye azonban tartalmaz új információkat is: például azt, hogy jelenleg 300 személyt foglalkoztatnak, később azonban 650-re növelnék a foglalkoztatottak számát. A közlemény kitér arra is, hogy a rétyi feldolgozó 150 millió eurós befektetésből valósult meg, de közvetve a beszállítók révén összesen 2000 munkavállalót foglalkoztatna a térségben.
A gyár építését 2013 decemberében kezdték el 70 hektáros területen, az üzem évi kapacitása 800 ezer köbméter rönk. Aláhúzzák, a nyersanyag kizárólag olyan erdőkből származik, ahol fenntartható gazdálkodást folytatnak, de Lengyelországból, Magyarországról, Ausztriából, Horvátországból és Szlovéniából is vásárolnak fát. A rétyi gyár az egyik legnagyobb Kovászna megyei adófizető lesz, évi 6,8 millió eurót fizetnek be az államkasszába.
A közleményben arra is kitérnek, hogy a rétyi beruházás a helyi közösség számára is fontos, hiszen több oktatási és egészségügyi projektet támogatnak. Emlékeztetnek, hogy az első romániai gyárat 2003-ban nyitották meg Szászsebesen, jelenleg négy gyárukban több mint 3000 munkahelyet teremtettek, 778 ezer eurót fektettek be, és az elmúlt négy év alatt több mint 100 millió euró adót fizettek.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a nyereséget befektették, ugyanakkor több mint egymillió köbméter rönköt importálnak a szomszédos országokból, ami után több mint 40 millió lej vámilletéket fizettek, miközben Romániából évente 400 ezer köbméter feldolgozatlan rönk megy exportra, elsősorban Távol-Keletre.
Amint arról beszámoltunk, a múlt héten nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, köztük az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) Bécsben tartottak sajtótájékoztatót, arra kérve az osztrák hatóságokat, hogy vizsgálják ki a HS tevékenységét, mint mondták, bizonyítani tudják, hogy a vállalat illegálisan kivágott fát is felvásárol.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. október 27.
Időszeletek, relikviák – magunk tükre
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. október 27.
Küldöttgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)
Gyergyószentmiklóson tartotta meg éves tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezete október 24. és 25. között. A szavazás eredményeként Sorbán Attila Örs az elnöki, Szűcs Péter az alelnöki, továbbá Kis Gyopár a titkári feladatokat látja el az elkövetkező egy évben.
A tisztújító küldöttgyűlés kezdetén az országos elnökség beszámolt az elmúlt egy évről, majd az egyesület tevékenységét, hiányosságait és sikereit elemezték ki. Az ezt követő tisztújításon a küldöttek újraválasztották Sorbán Attila Örsöt országos elnöknek és Szűcs Pétert országos alelnöknek, míg Kis Gyopár Farkas Zsuzsa korábbi titkárt váltja tisztségében.
A régi-új elnökség bemutatta a következő évre vonatkozó program tervezetét, amely három fő pillérre épül: az elmúlt években megerősített alapokon bővíteni és építeni a szervezetet, a kommunikációs eszközök hatékonyabb felhasználását szorgalmazni, illetve olyan rendezvényeket, akciókat megvalósítani, amelyek az erdélyi magyarság nemzetpolitikai céljait erősítve, új utakat keresnek. ,,Új mentalitást kell bevezetnünk tevékenységeinkkel, mivel nem engedhetjük meg, hogy még több erdélyi magyar fiatal hitét veszítse a nemzeti ügyben. A meggondolatlan, tartalom nélküli, minőségtelen megmozdulások miatt nem engedhetjük meg, hogy közös céljaink és álmaink csak üres kampányszólamok maradjanak” – jelentette ki Sorbán Attila Örs. A küldöttgyűlés során a 11. EMI-tábor lebonyolítását is kielemezték, a levont tanulságok alapján pedig elkezdődött a 2016. augusztus 10–14. között megrendezésre kerülő 12. EMI-tábor szervezése.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóközleménye
2015. október 26., Gyergyószentmiklós
erdon.ro
2015. október 27.
Politizálás helyett érdekvédelmet várnak a romániai magyarok
Az elvándorlás globális probléma, melyre ugyanilyen szinten kell megoldást találni, hangzott el azon a konferencián, melyet az elmúlt szombaton tartottak Érmihályfalván.
Az Érmihályfalván meghirdetett “A kő marad”-év zárásaként egész napos program volt szombaton Érmihályfalván, melynek keretében a Gödör rendezvényházban konferenciát tartottak az elvándorlás lehetséges megakadályozásának témakörében. Nyakó József polgármester köszöntötte a vendégeket, közöttük Petneházy Attila Fidesz-es országgyűlési képviselőt, Forró Lászlót, a KREK püspökhelyettesét, Ilyés Gyulát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, Szabó Ödön és Cseke Attila képviselőket, Dérer Ferencet, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettesét, továbbá helyi tanácsosokat, pedagógusokat. A polgármester megfogalmazta a konferencia létrejöttének céljait, például összehozni azokat a magyarországi és romániai törvényhozókat, kiknek módjukban áll az elvándorlást magállító döntéseket hozni. Boros Emőke tanárnő a témához igazodva egy Reményik Sándor- és egy Boros József-verset mondott el, majd dr.Pásztor Gyöngyi, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai karának adjunktusa tartott előadást, melynek címe “Népesség és elvándorlás Érmihályfalván” volt, ám témába vágó adatokat hallhattunk egész Erdélyre, Bihar megyére vonatkozóan is.
Stratégiák
A város tekintetében úgy fogalmazott, hogy első látásra az erdélyi magyarsághoz viszonyítva kiegyensúlyozott a helyzet, 5-8 % a migrációs potenciál, elsősorban fiatalokat és magasabban iskolázottakat érint, ami már gond. Az elvándorlás egy globális probléma, melyre ennek megfelelően globális megoldás kell, kisebb közösségek önmagukban nem sokat tehetnek, fogalmazott a szociológus. Forró László püspökhelyettes az Egyházkerület pontos adataira alapozott stratégiájáról beszélt, mely (sorrendben) a nemzeti identitás megőrzésére, az oktatásra és az egészségügyre alapul. Szabó Ödön szerint az elvándorlást “biztonsági” kérdésként kell kezelni: jogi-, gazdasági- és kisebbség-biztonságról van szó, illetve arról, hogy van-e esély ezek jobbítására. Utóbbihoz országos és közösségi szintű együttműködésre van szükség, továbbá az erdélyi magyar és a magyarországi politika “összehangolására”. Ilyés Gyula tapasztalatai alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen falvakon sok az egyedülálló idős ember, többnyire férfi.
Együtt dönteni
Cseke Attila úgy vélte, hogy hogy a romániai magyarság 80%-a nem politizálást, hanem érdekvédelmet vár vezetőitől, miközben érzi a veszélyt, hogy ebben az országban még minden visszafordítható. Petneházy Attila – aki az addigi hozzászólások alatt szorgalmasan jegyzetelt – úgy értékelte, hogy sok mindent hallott, amiből magyarországi törvényhozókét okulhat, például azt, hogy a határ két oldalán élő magyar politikusoknak együtt kellene eldönteni, hogy az ottani kormány mihez/kinek és milyen formában nyújtson támogatást. A helyi születésű Balogh Csaba igen érdekes előadást tartott arról, hogy a dévai Téglás Gábor Líceumban, melynek aligazgatója, s mely Hunyad megyében az egyetlen állami tanintézmény, mely az óvodától az érettségiig biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását, milyen gondokkal szembesülnek, mint az úgynevezett szórványban élők. Az elhangzottakkal kapcsolatban többen is elmondták saját véleményeiket, miközben a házigazdák ebéddel is megkínálták vendégeiket, melynek elfogyasztása után együtt vettek részt a Hazaváró Édesanya szobrának felavatásán.
Rencz Csaba
erdon.ro
2015. október 27.
Négy éve vizsgálják, hogyan került a magyarokat sértő tábla a kolozsvári Mátyás-szobor elé
Négy éve vizsgálja eredménytelenül a román ügyészség, hogyan került a magyarokat sértő bronztábla a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé – írta keddi számában a Szabadság című napilap.
A Kolozs megyei ügyészség szóvivője azt közölte a napilappal, hogy az ügyben a megyei rendőrkapitányság nyomoz egy ügyész irányítása alatt. Hozzátette: a nyomozóknak több bizonyítékot is sikerült begyűjteniük, de a nyomozás érdekeire hivatkozva elutasította a részletesebb tájékoztatást. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel. A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori kolozsvári polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.
Amint a Szabadság emlékeztetett rá, a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt alelnöke is feljelentést tett. Gergely Balázst 2012 szeptemberében kihallgatta az ügyészség, Kelemen Hunort azóta sem idézték be meghallgatásra.
A Nicolae Iorga román történésznek tulajdonított “A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult” idézetet először 1932-ben helyezték el a szobor talapzatára. A feliratot 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után eltávolították, de Gheorghe Funar, Kolozsvár szélsőségesen nacionalista polgármestere 1992-ben ismét feltetette. A restaurálás során a talapzatra Fadrusz János által tervezett eredeti Mathias Rex felirat került.
A Iorga-idézetet tartalmazó feliratot ismeretlenek a szoborcsoport előtti gyepszőnyegre tették ki.
erdon.ro
2015. október 27.
Több mint ezer határon túli magyar hallgató kap ösztöndíjat a 2015/2016-os tanévre
Több mint ezer határon túli magyar hallgató kap ösztöndíjat a 2015/2016-os tanévre - közölte a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkársága kedden az MTI-vel.
Mint írták, a tárca és a Balassi Intézet közös pályázatán 25 pályázati kiírásra jelentkezhettek a határon túli magyar hallgatók. Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének döntésével az ösztöndíjat elnyerők teljes állami ösztöndíjas képzéseken, részképzéseken, doktori-, illetve felsőoktatási felzárkóztató képzéseken folytatott tanulmányaikhoz kapnak támogatást.
A nyertesek közül 535-en nappali tagozatos alap-, osztatlan és mesterképzésen vesznek részt, míg részképzéses ösztöndíjat 385 hallgató vehet át. Az állami ösztöndíjjal támogatott magyarországi PhD/DLA képzésre 30 doktorandusz jogosult, illetve felsőoktatási előkészítő képzési támogatásában 106 hallgató vehet részt.
A külhoni hallgatók legnagyobb része műszaki és informatikai, valamint bölcsésztudományi és társadalomtudományi képzéseken vesz részt, a legnépszerűbb felsőoktatási intézmények pedig: a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem.
A közleményben kitértek arra, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a határon túl élő magyarok támogatására, és kiemelten kezeli azon programterveket, amelyek a külhoni magyar hallgatók sikerességét segítik. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere folytatta azt a 2000-ben végrehajtott ösztöndíjazási reform szerinti támogatási politikát, amely segítségével a határon túli felsőoktatásban tanulók számára is elérhetővé válnak a felsőoktatási ösztöndíjprogramok. Ennek eredménye az a pályázat, amelynek keretében a felsőoktatási államtitkárság idén összesen mintegy 250 millió forint összeget fordított több mint ezer külhoni fiatalt támogatására.
A pályázat benyújtására romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai, horvátországi és más, diaszpóra területen élő magyar hallgatók és doktoranduszok voltak jogosultak. A magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató külhoni magyar hallgatók pályázatainak értékelése, a határon túli magyar szervezetekkel közösen, augusztus-szeptember hónapokban zajlott le - közölte az államtitkárság.
maszol.ro
2015. október 27.
Sikert aratott a Dömdödöm
Kiváló eredménnyel tértek haza a színjátszók a PADIF-ról.
A nagykárolyi művelődési ház magyar szakos amatőr színjátszócsoportja, más néven a Dömik először vehetett részt az immáron tizenhetedik alkalommal megrendezett országos diákszínjátszó versenyen, a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon. A hagyományosan Szilágycsehben megrendezett megmérettetésen idén összesen tizenkét általános iskolás csoport mérte össze tudását, felkészültségét a műkedvelő színjátszás terén. A nagykárolyi csapatot Szolomájer Tímea csoportvezető készítette fel, lelkes tagjai pedig: Bakó Blanka, Bartha Máté, Hauler Hannelore, László István, Maier Tamara, Majer Blanka, Mester Anna Boglárka, Nagy Dóra, Ónódi Bianca, Ónódi Blanka és Szabó Bence.
A csapat dicséretben részesült, a Négyszögletű kerek erdő meséi című művet játszották el, előadásuk nagy sikert aratott. A Dömdödöm tagjai pozitív élményekkel tértek haza, a fesztivál alatt alkalmuk volt kortársaik előadásaiból ötleteket meríteni, és kellemes ismeretségeket kötni.
Tímea, a csoportvezető nagyon elégedett az eredménnyel és a csoport munkájával, és nagy erőbedobással folytatják a közös munkát, bár ő ezt elmondása szerint inkább szenvedélynek fogja fel. A következő időszakban a karácsony témájába vetik bele magukat.
szatmar.ro
2015. október 27.
Négy befutó képviselői helyet kér az RMDSZ-től az MPP
Három székelyföldi és egy partiumi megyében kér befutó képviselői helyet a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon az RMDSZ listáján az MPP - mondta a Maszol.ro-nak adott interjúban Biró Zsolt, az MPP elnöke.
A két párt vezetői hétfőn tárgyaltak a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésről. "Az önkormányzati választások vonatkozásában jogi szempontból több együttműködési lehetőséget is beazonosítottak, a parlamenti választások esetében a partnerség kizárólag az RMDSZ listáján történhet meg" - idézte az RMDSZ hétfői hírlevele a tárgyalás következtetését. Biró Zsolt a Maszol.ro portálnak kedden elmondta, a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokra nem kötnek országos szövetséget. "Régiónként, településenként eltérő formája lesz majd az együttműködésnek" - jelentette ki a pártelnök. Hozzátette, azokon a településeken szeretnének együttműködni, ahol az MPP-nek vagy az RMDSZ-nek jól teljesítő polgármestere van. Példaként Gyergyószentmiklóst és Csíkszeredát említette.
Biró Zsolt elmondta, pártja célnak tekinti, hogy a 2016-os parlamenti választást követően az MPP a törvényhozásban is jelen legyen. Hozzátette, a párt politikájának parlamenti megjelenítéséhez egy saját arculatú "mini frakcióra" van szükségük. "Jövőre visszatérünk a pártlistás választásokhoz, ezért nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy-egy bejutó helyére mindenképp igényt tartunk, és miért ne beszélhetnénk a Partiumban is egy helyről. Ha a politikai erőviszonyokat figyelembe vesszük, ez egy reális kérés" - fogalmazott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Az RMDSZ jelenleg a képviselőházban 18, a szenátusban nyolc tagú frakcióval van jelen. A 2012-es önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira adott voksok 85%-át az RMDSZ kapta, a fennmaradó 15%-on pedig az MPP és az EMNP, illetve a két párt koalíciós listája osztozott. Az RMDSZ és az MPP 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást. (maszol/mti)
Transindex.ro
2015. október 28.
Már nem kell erőszakkal románosítani, beindult a passzív asszimiláció –
Erdélyi szórványlét egy csángó magyar szemével.
Az idén augusztusban elindult Petőfi Sándor programnak az a célja, hogy segítse a kárpát-medencei szórványmagyarságot, támogassa a közösségek identitását, azokat a fiatalokat, akiknek fontos a hagyományok életben tartása.
Milyen az erdélyi szórványlét egy csángó magyar szemével? Nos, sokkal nehezebb, mint Moldvában, ahol századok óta tart az erőszakos beolvasztás, de ahol önként mondanak le a magyarságukról, ott még szomorúbb a helyzet – derült ki a Bogdán Tibor ösztöndíjassal készült beszélgetésből.
Bogdán Tibort, aki a Bákó megyei Magyarfaluból indult, Budapesten élt, dolgozott, tanulta meg a magyar betűvetést, és a Petőfi program ösztöndíjasaként visszatért Erdélybe, Oláh-Gál Elvira kérdezte. Bogdán elmondta: szeptember elsején érkezett Máramaros megyébe, Nagybányára, ahol a Teleki Ház vállalta a mentorálását, és máris felvázoltak egy feladatsort, amelyhez a Főtér Fesztivál megszervezése is hozzátartozott.
Az ösztöndíjas szomorúan tapasztalta, hogy Máramaros megyében, ahol van lehetőség magyar papokra, magyar misékre, magyar iskolákra és tanárokra, mégis rohamosabban fogy a magyarság, mint Moldvában. Hozzátette: ennek oka az, hogy Máramaros megyében a gyermekeket egyre többen íratják román iskolába, a megoldás pedig néhány iskola és óvoda elhelyezése, illetve összevonása lenne. Az erdélyi szórványban már nem erőszakkal románosítanak, mert beindult az úgynevezett passzív asszimiláció, önként mondanak le a magyarságukról – magyarázta Bogdán Tibor, aki arról is beszélt, hogy nagyon nehéz a fiatalok „befogása” a magyar programokba.
A beszélgetés végén szó esett egy úgynevezett értékleltár elvégzéséről is a megyében, illetve a Magyar Szórvány napjának megrendezéséről Máramarosszigeten.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
2015. október 28.
Leépülő Románia
Romániának sikerült az a teljesítmény, ami a világon még senkinek: békeidőben, dübörgő gazdasággal ez év végére kevesebb autópályája lesz, mint tavaly ilyenkor. Lebontják azt is, amit kínkeservesen felépítettek, s ha minden igaz, az Európai Uniónak is vissza kell majd fizetniük pár tízmillió – ha jövő év végéig sem fejezik be: félmilliárd – eurót.
A tavalyi elnökválasztási kampányhajrában előrehozott sztrádaátadásnak meglett a következménye, s most mutogathat egymásra az építő és a megbízó, tény: út nincs, ha egyáltalán valaha lesz, azt már a mi zsebünk bánja, csak jobb sorsra érdemes adólejeinkből épülhet fel a Nagyszeben–Szászváros közötti autópálya.
Ez az eset is jól tükrözi a nyers valóságot: nem épül, de leépül Románia. Miniszterelnökünk papírokat lobogtat, statisztikákat szajkóz, melyek azt igazolják, mily lendületesen fejlődik szép hazánk, hogyan nőnek a bevételek, nagyvonalúan fizetéseket emel és adókat csökkent – ám beruházásokra, infrastruktúra-fejlesztésre továbbra sem futja. A legutóbbi, múlt heti költségvetés-kiigazításnál éppen a szállításügyi minisztériumtól vettek el 2,75 milliárd lejt, autópálya-, út- és terelőút-építésektől vonták meg a pénzt, jutott ellenben a polgármestereknek több mint négymilliárd, választások küszöbén szükségük van anyagi alapokra. Hogy mire költik majd? – lehet találgatni, hiszen éppen Ponta nyilatkozta ama pénzosztogató kormányülésen, hogy ők szívesen adnának, de senkinek nem kell pénz fejlesztésekre, nem merik vállalni, hogy nyakukba száll a számvevőszék, a korrupcióellenes ügyészség. Szinte teljesen leálltak a nagy beruházások Romániában, ami készül, az EU-s alapokból épül az elszámolás előtti véghajrában. Pedig egy egészségesen fejlődő gazdaság nem alapozható kizárólag a fogyasztásra és az exportra – hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság romániai megbízottja is. Kiderült, a külföldi szakemberek korántsem olyan derűlátóak, mint Victor Ponta és csapata, nem hisznek az építkezés nélküli fejlődésben, de kétlik azt is, hogy hatékonyabb adóbegyűjtéssel képes lesz a kormány fedezni a béremelések és adócsökkentések költségeit.
Victor Ponta azonban nem sokat ad a külföldi figyelmeztetésekre, már a következő esztendei választásokra gyúr, tegnap újabb adókönnyítésekről fogadott el kormányrendeletet kabinetje. Gazdasági szakértők szerint nem rossz ez a lépés, lélegzethez juttathatja a magánvállalkozókat, ám itt ismét bezárul ama ördögi kör: autópályák, jó utak nélkül a kisebb-nagyobb cégek is nehezen fejlődhetnek. Az autópálya-kilométerek pedig nem szaporodnak, de fogynak. Egy majdani jólét légvárát építgeti Victor Ponta és kormánya, félő azonban, minél nagyobbra fújják, annál gyorsabban kipukkad a lufi. Aztán ismét évekig nyöghetjük a felelőtlen kormányzás áldatlan következményeit.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 28.
Amerikai segítséget kérnek a székelyek
Az amerikaiak nem félnek felemelni a székely zászlót – írta tegnapi bejegyzésében Facebook-profilján Tamás Sándor megyeitanács-elnök annak kapcsán, hogy kedden a megyeházán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterével fogadták Matthew B. Jonest, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai attaséját.
Mint írja, „tájékoztattuk őt a székely szimbólumokkal és a magyar anyanyelvhasználattal kapcsolatos problémákról, a székelyföldi autonómia kérdésköréről, valamint a régió gazdasági helyzetéről. Kifejtettük azt, hogy a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év, azonban a nyelvi jogok elfogadtatásán túl nem történt előrelépés a magyar közösség helyzetének rendezése tekintetében. Ismertettük az államot képviselő prefektusok túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának elakadását, ezen belül a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásával kapcsolatos jogi visszaéléseket, illetve kértük az Egyesült Államok támogatását ahhoz, hogy létrejöhessen egy újabb román–magyar párbeszéd, mely elősegítheti az erdélyi magyar ügyek megnyugtató rendezését”
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 28.
Újabb adóenyhítések
Már jövőre a jelenlegi tizenhatról öt százalékra csökken az osztalékadó – döntött sürgősségi rendeletben tegnap a kormány. Ugyanez a rendelet a vezetékes ivóvízre és az öntözőrendszerek által használt vízre is már 2016-tól kezdődően kiterjeszti az élelmiszerekre érvényes kilencszázalékos kedvezményes áfát.
A jogszabály egy másik rendelkezése bővíti azon vállalatok körét, amelyek mikrovállalkozásként könnyített adózási módszert vehetnek igénybe. A rendelet 65 ezer euróról 100 ezer euróra emelte a mikrovállalkozások árbevételre vonatkozó felső határát. E cégek a 16 százalékos nyereségadó helyett, forgalmuk legfeljebb három százalékát fizethetik be adóként az államkasszába. A kormány differenciált adózással is bátorítja a munkahelyteremtést.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 28.
Páll Sámuel kilencvenedik születésnapján
Több kettős találkozónál a mai – fejtette ki pénteken a gyülekezeti teremben összegyűlteket köszöntő tiszteletes Balla Barna, Málnás református lelkipásztora: október 23-án méltóságteljesen emlékezik a magyarság az 1956-os forradalom eseményeire, mi pedig október 23-a estéjén a 90. életévét betöltő Páll Sámuel világháborús veteránt, nyugalmazott igazgató-tanítót köszöntjük, s falunk lakója, Kisgyörgy Tamás, a Charta Könyvkiadó vezetője bemutatja T 1224 – Úz völgye című dokumentumkötetének második, átdolgozott és bővített kiadását.
Egyre ritkulnak sorai azoknak, akik részesei voltak a második világégésnek, túlélték azt, s kiváló emlékezőtehetségükkel figyelmeztetik a ma élőket, a fiatalokat nemzetünk vesztett háborújának egyik legszomorúbb időszakára.
A Charta igazgatója kiadójának köteteivel bizonyította nemzetszolgálatát, a saját maga szerkesztette, kibővített könyve túlmutat a képzőművész személyén, édesapja naplójegyzeteire hajszálpontossággal ráépítette a Csíkon, Háromszéken és Gyergyó vidékén is áthaladó országos székelyföldi belső védvonal egy-egy sarkalatos eseményét.
A könyvbemutatók során előbukkant újabb adatok kényszere sürgette a kötet második kiadását – mondta Kisgyörgy Tamás málnási bemutatóján. Szabó József János magyar hadtörténész szerint, mivel a napló pontosítja a korabeli hivatalos harci események egy-egy momentumát, ennek a műfajnak ez az eddig legsikeresebb dokumentuma.
A sepsibesenyői családi gyökerekkel rendelkező Páll Sámuel tanító úr – akit számos málnási tanítványa köszöntött virággal – korát meghaladó éleslátással ragadta ki beszédében életének, katonaéveinek érdekfeszítő történéseit, az akkor 17 évesen besorolt Úz-völgyi tüzér katona emlékfoszlányait. Nagy volt a székely határőrség áldozata – olvassuk gondolatait a bemutatott kötetben –, mert semmi sem sikerült. Elveszítettük a háborút, elveszítettük hazánkat, elveszett a dicsőség, s odaveszett a sok székely katona.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 28.
„A települések felébredtek Csipkerózsika álmukból”
A Temesvári Szórvány Alapítvány és az Integratio Alapítvány az elmúlt egy évben közösen valósította meg a Civil gondnok szolgálat a multietnikus közösségek fejlődéséért nevű projektet, a SEE 2009–2014 Norvég Alap támogatásával. A projektzáró sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke és Tasi Ottilia, az Integratio Alapítvány képviselője mutatták be a pályázat kézzelfogható eredményeit.
A projekt célkitűzése volt felhívni a helyi hatóságok figyelmét az interetnikus kommunikáció kérdésére, illetve olyan civil gondnokok képzése, akik meg tudják mozgatni a helyi közösséget a veszélyeztetett csoportok befogadásának irányába. A „civil gondnok” pályázat három Temes (Nagybodófalva, Szapáryfalva, Újmosnica) és három Arad megyei (Majláthfalva, Simonyifalva, Zimándújfalu) települést vett célba, ahol legalább két kisebbségi nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a nemzeti közösségek többszörösen hátrányos helyzetűnek számítanak legalább két okból: vidéki közösségből jönnek, illetve valamelyik kisebbséghez tartoznak.
A projekt keretében mindegyik résztvevő településen kiképeztek egy háromfős civilgondnok csapatot, tagjaik két intenzív képzésen és hat gyakorlati szakmai műhelymunkában vettek részt. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosított a Szórvány Alapítvány, mely idő alatt közösségi programok elindítását és működtetését szorgalmazták.
Tasi Ottilia, a civil gondnokok koordinátora beszámolt a sajtónak a pályázati tevékenységekről: mindegyik településen kérdőívezéssel mérték fel a helybéliek igényeit, majd közösen kiértékelték az eredményeket és a SWOT analíziseket is elvégezték településekre lebontva. Ezután meghatározták a civil gondnokok feladatait, akik egy év alatt 12 tevékenységet szerveztek a gyerekek számára, illetve legalább két nagy tevékenységet (bál, falunap) a felnőttek számára. Összeállították az ún. Tankatalógusokat is, amelyekből kiderül, hogy ki milyen (hagyományos) tevékenységekhez ért a faluban, illetve hogy ki mit szeretne megtanulni a többiektől. „Sikerült ezeket a településeket felébreszteni a Csipkerózsika álmukból, olyan tevékenységeket szerveztek, amelyekre az utóbbi években nem volt példa a faluban” – mondta Tasi Ottilia. A projekt keretében elkészült a települések leírása, településenként egy-egy web-es és facebook-oldal. A civil gondnokok és csapattársaik olyan kompetenciákat szereztek, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak.
Valdman Kinga projektasszisztens arról számolt be, hogy különösen látványos eredményeket értek el a Temes megyei szórványtelepüléseken, elsősorban Szapáryfalván, ahol az egész települést megmozgató Falunapot szerveztek, volt falubál és megalakult a nyugdíjasklub, sok-sok gyerekrendezvényt tartottak az utóbbi egy évben. Ezeken a szórványtelepüléseken a magyar iskola hiányát is pótolni kellett a civilgondnok program tevékenységeivel. A programba bekapcsolódott Arad megyei településeken sokkal élénkebb a közösségi élet, ott inkább a tevékenységek körének bővítését, eszközökkel való támogatásukat tűzték ki célul a civil gondnokok.
Hogy lesz-e folytatása a civil gondnok projektnek, az még a jövő zenéje. „Mi úgy dolgozzuk ki ezeket a programokat, hogy a tevékenységeket folytatni lehessen a pályázatok lezárása után is” – nyilatkozta dr. Bodó Barna, aki szerint nem biztos, hogy a jövőben is sikerül támogatást szerezni a civil gondok program folytatására.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 28.
Az európai polgári kezdeményezés csalódást jelent az európai polgárok számára
Az Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) gyakorlatba ültetésével kapcsolatos nyilatkozatot fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság e kérdésben tanúsított bürokratikus, akadékoskodó megközelítése, az európai polgárok uniótól való eltávolodásához vezethet.
„Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés sikereként könyvelték el, mert úgy vélték, új lehetőséget nyújt az európai polgárok számára, hogy aktívan részt vehessenek az európai jogalkotási folyamatban és a szakpolitikák kidolgozásában. Három évvel a hatálybalépést követően, a meghirdetett eszköz sajnos inkább csalódást jelent az európai polgárok számára. Az EB bürokratikus, akadékoskodó hozzáállása éppen ellenkező hatást vált ki és jelentős mértében hozzájárul az európai polgárok kiábrándulásához” – fogalmazott az RMDSZ EP-képviselője az EP Strasbourgi plénumához intézett írásbeli nyilatkozatában. Az EP hétfő esti gyűlésének napirendjén szerepelt a polgári kezdeményezésről szóló jelentés megvitatása. Winkler ugyanakkor azt is hozzátette: az EP fontos szerepet játszott az EPK jogszabályainak a promoválásában, most pedig a jogrendelet módosítását kezdeményezi.
„Az Európai Uniónak politikai konstrukcióként kell tovább működnie, ezért nyitottnak kell lennie a polgárok javaslatai és kezdeményezései iránt. Ezt egyaránt rendkívül fontos megérteni az EU bürokratáknak, de a tagállamoknak is, amelyeknek inkább könnyíteni kellene és nem tovább akadályozni a polgári kezdeményezés eljárását” – hangsúlyozta az RMDSZ EP-képviselője, aki reményét fejezte ki az iránt, hogy az EPK-jelentést nagy többséggel fogadja el az Európai Parlament.
„Remélem, hogy a Schöpflin jelentést, amely az EPK-Szabályozás javítására vonatkozó konkrét javaslatokat tartalmaz, nagy többséggel fogadja majd el az EP plénuma. A Bizottság által rövidesen kidolgozandó módosításnak bizonyítania kell azt is, hogy megértette: az Európai Unió válaszút előtt áll. Vagy megtanuljuk meghallgatni polgáraink hangját és akkor sikeresek leszünk, vagy tovább távolodunk az európai polgároktól, és ezáltal kudarcra ítéltetünk.” – fogalmazott Winkler.
Schöpflin György európai parlamenti képviselő jelentéséről szerdán szavaz az EP plénuma.
Az európai polgári kezdeményezés 2012. április 1-jén lépett hatályba, az EB által javasolt, valamint az EP és az Európai Tanács által elfogadott együttdöntési eljárás alapján.
Az azóta eltelt időszakban 49 kezdeményezést nyújtottak be az Európai Bizottsághoz, ebből 20-at elutasítottak, mivel az EB szerint nem tartoztak az Unió hatáskörébe.
Hat EPK kezdeményezői az Európai Bírósághoz fordultak annak érdekében, hogy az Európai Bizottságot kötelezzék a javaslataik regisztrálására. A Bíróság még egyik esetben sem hirdetett ítéletet. Ezek között van aMinority Safepack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért, az RMDSZ és a FUEN által indított kezdeményezés is.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Strasbourg, 2015. október 27.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 28.
Elkezdődhet volt kormánytagok ellen a kivizsgálás
Katonai ügyészek szerint Iliescu hozatta a bányászokat
Elkezdődhet a bűnvádi eljárás három volt kormánytag, közöttük Petre Roman egykori miniszterelnök ellen, miután Klaus Johannis elnök jóváhagyta a legfőbb ügyész erre vonatkozó kérését.
A legfőbb ügyész csütörtökön fordult az elnökhöz, hogy engedélyezze Petre Roman, Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes ellen a bűnvádi eljárást. Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Johannis ezt megtette.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 28.
XLIX. Kolozsvári Zenei Ősz
Sokszínű ősz, sokszínű fesztiválzáró hangverseny
Vajon miért ér mindig hamar véget, ami szép és felemelő? Talán éppen a szép és felemelő pillanatok gyorsítják fel a múló perceket. Ilyen, szinte észrevétlen gyorsasággal jött el a negyvenkilencedik Zenei Őszt záró szimfonikus hangverseny is, amelyen a zenekarnak, Oliver Diaz tehetséges spanyol karmesternek és a világhírű Remus Azoiţei hegedűművésznek köszönhetően, szép és felemelő pillanatok részesei lehettünk.
A fesztiválzáró hangverseny ürügyén, a szervezők nem szomorú hangulatú „búcsúkoncertet” szerveztek, hanem javarészt zenekari táncokból álló, több kultúra gyöngyszemeire alapozott „Isten véled” negyvenkilencedik Kolozsvári Zenei Őszre voksoltak. Ami a jövőt illeti, talán ez a jó hangulatú fesztiválzáró hangverseny egyfajta bizakodást, reményt is kódolt, hisz 2016-ban, a Zenei Ősz félévszázados születésnapjára készülődhet!
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 28.
Kristóf Györgyről – fél század múltán
A két világháború közötti években nem élt Kolozsvárt, de talán Erdélyben sem olyan magyar értelmiségi, aki ne ismerte volna Kristóf György (Tófalva, 1878. október 2. – Kolozsvár, 1965. október 15.) nevét.
Ő volt az egyetlen magyar egyetemi tanár, a kolozsvári román egyetem egyetlen professzora, aki a magyar nyelv és irodalom szakos diákokat e tárgy minden tudományágára oktatta. Ráadásul nem volt szobatudós, aki csak szaktanulmányokat írt volna, hanem nagyon is benne forgott a közéletben, hozzászólt a művelődési élet kérdéseihez, felfigyelt az új kötetekre, követte tanítványai pályáját. Alig volt olyan napilap és folyóirat Erdélyben, amelyben ne közölt volna.
Kristóf György bebizonyította, hogy középúton is lehet járni
GAAL GYÖRGY
/A Szabadság interneten a cikkeknek csak egy részét hozza/
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 28.
Szamos-part: elkezdődött a tarolás
Hiába reménykedtek az utolsó percig a civil aktivisták, tegnap már kotrógép ásta az Ifjúsági Sétány/Splaiul Independenţei utca melletti keskeny, az utat a Kis-Szamos medrétől elválasztó zöldövezetet.
A többtonnás gép nem kímélte az évtizedes fákat sem – hiszen nem állhatnak ilyen akadályok a leendő forgalmi sáv kellős közepén –, így most már csak az a kérdés, hogy a kiszélesített út kizárólag az autóké lesz, vagy pedig helyet kap rajta bár egy kerékpárút is. Tény viszont, hogy a civil aktivisták újabb tiltakozó akciót szerveznek holnap délután 5 órától az Erzsébet hídnál, mely akciónak azonban már nem sok értelme lesz: a zöldövezetnek már annyi, tehát legfeljebb az új aszfaltcsík hivatását tudják befolyásolni. Ehhez azonban mindenképpen nagyobb közösségi részvétel kell, mint a legutóbbi hasonló akción, hiszen az önkormányzat nagyon határozott: az új sávval egyirányú forgalmat foganatosítana a Monostor irányába, ezzel párhuzamosan pedig a Mócok útját tenné egyirányúvá a belváros felé.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 28.
Johannis lemondásra szólította fel Opreát
Lemondásra szólította fel Klaus Johannis államfő Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettest a hivatalos konvojában történt, egy motoros rendőr halálával végződött múlt keddi baleset miatt, a belügyi tárcát is vezető Oprea azonban leszögezte: nem hajlandó távozni.
Az államfő hétfőn este sajtónyilatkozatban közölte: találkozóra hívta Opreát, és azt tanácsolta neki, mondjon le, mivel nagyon rosszul kezelte a válsághelyzetet, amelynek katasztrofális volt a kommunikációja.
„Egy ilyen válsághelyzetben nagyon sok érzelem merül föl, a közvéleménynek pedig joga van a tájékoztatáshoz, az érintettek, illetve az érintettek felettesei részéről történő állásfoglalásokhoz” – mutatott rá az államfő a lemondásra vonatkozó tanács okaira.
Oprea közleményben reagált Johannis nyilatkozatára, és közölte: nem hajlandó lemondani, az államfő lemondásra vonatkozó javaslatát pedig annak tudta be, hogy Johannis kormányváltást akar. Leszögezte: a lemondás a bűnössége beismerése lenne, márpedig ő ártatlannak tartja magát.
Kedden azt állította: nincs semmi rejtegetni valója, és ismét arról beszélt: „szolgálatban” volt a baleset idején. A pártja, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) sürgősségi elnökségi ülésére tartó miniszter azt ugyanakkor továbbra sem volt hajlandó elárulni, milyen sürgősségi szolgálati ügy indokolta a rendőri felvezetést, csak annyit mondott: ezt majd az ügyészség megállapítja, és azt állította: a román állam intézményeiben járt. Egyben azt álljtotta, bármely belügyminiszter igénybe vehetett rendőri kíséretet.
Victor Ponta miniszterelnök is megszólalt az ügy kapcsán, azt a hivatalos kommunikációs panelt megismételve, miszerint az államfő „politikai tőkét akar kovácsolni egy fiatalember halálából.”
Megszólalt az ügyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki kedden azt mondta: ő Oprea helyében „tett volna egy lépést hátrafelé”, legalábbis a nyomozás korrekt lebonyolítása érdekében. „Ez nem jelenti azt, hogy az ember vétkes is” – jegyezte meg Kelemen. A politikus nem bízik abban, hogy a liberális ellenzék által kért parlamenti vizsgálóbizottság képes lenne felderíteni az ügyet, és úgy véli: a két kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Oprea vezette UNPR előbb-utóbb „megkapja majd a számlát” azért, ahogy az ügyet kezeli.
Eközben kiderült: a belügyi tárca keddig nem közölte az ügyészséggel Oprea útvonalát. Az ügyészség ugyanakkor kihallgatta a miniszter sofőrjét.
Mint arról beszámoltunk, Oprea csupán hétfőn, hat nappal a halálos balesetet követően állt ki a nyilvánosság elé, de arról továbbra sem volt hajlandó nyilatkozni, pontosan hol járt, és hova tartott rendőri kísérettel. Ahhoz ugyanis kizárólag az államfőnek és a miniszterelnöknek van joga, más kormánytagok csupán rendkívüli helyzetekben igényelhetik.
Meg nem erősített értesülések szerint Oprea vendéglőből tartott hazafelé, amikor a halálos baleset bekövetkezett. Névtelenséget kérő rendőrségi források szerint a kormányfőhelyettes-belügyminiszter – annak ellenére, hogy nem jogosult rá – szinte mindenhova rendőrségi konvojjal jár, még a fodrászhoz is.
Azt egyelőre még mindig nem tudni, volt-e valaki még az autóban Opreával, és ha igen, ki – egyes értesülések szerint egyik asszisztensnőjével utazott együtt.
A halálos baleset akkor következett be, amikor a konvoj élén száguldó, 28 éves motoros rendőr belehajtott egy gödörbe, amelyet a gázművek karbantartást végző munkásai ástak az egyik bukaresti sugárút közepén.
Egyébként a vasárnap estéhez hasonlóan hétfőn este is néhány százan tüntettek Bukarestben Oprea lemondását követelve.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 28.
Johannis és Ponta „békülős” találkozója
Teljes nyitottság a párbeszédre, kölcsönös tisztelet a kormány és az elnök között, hogy a dolgok jól menjenek Romániában – ezt írta a Twitterre Victor Ponta miniszterelnök azt követően, hogy az előző napok szópárbajait követően kedd délután az államfői hivatalban tárgyalt Klaus Johannis államfővel.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a nyugat-balkáni migrációs helyzettel kapcsolatos román álláspont, valamint a menekültek befogadása volt a fő téma. Emellett a regionális együttműködésről és információcseréről is egyeztettek.
A miniszterelnököt az elnök hívta párbeszédre még hétfőn, megjegyezve: a miniszterelnökkel való együttműködés „bonyolult”, hiszen az ellene fölmerült korrupciós vádak miatt lemondásra szólította fel Pontát.
A találkozó előzménye, hogy az államfő és Ponta között a hét elején éles nyilatkozatpárbaj robbant ki Románia migránsokkal kapcsolatos politikája miatt. A miniszterelnök ugyanis a hétvégén szerb és bolgár kollégájával találkozott, a találkozót követően pedig közölte: amennyiben Németország és Ausztria lezárja a határait a migránsok előtt, úgy Románia, Szerbia és Bulgária is így tesz.
Erre reagálva az államfő közölte: Pontának nem volt felhatalmazása arra, hogy Románia nevében ilyen vállalásokat tegyen. A miniszterelnök viszont azt mondta: az alkotmány 102. cikkelye értelmében joga volt részt venni a szófiai találkozón, és azzal vádolta meg Johannist, hogy csupán passzívan ül az EU állam- és kormányfőinek migránsválsággal kapcsolatos csúcstalálkozóján, „mint süket lány a táncban.”
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 28.
Mit tettetek?
Ép ésszel felfoghatatlan, mi a rosseb vitte rá Peti András marosvásárhelyi alpolgármestert arra, hogy védelmébe vegye az erdélyi magyar jogkövetelések egyik leghírhedtebb, illusztris jelenkori ellenlábasát, Valentin Bretfeleant.
Azt a helyi rendőrfőnököt, aki a székelyföldi románok hétvégi találkozóján büszkén sorolta a kétnyelvűsítés megakadályozása érdekében hozott intézkedéseit, és vastapsot kiváltó hazafiassággal közölte: sohasem engedi meg, hogy Paul Chinezuból (vagy Pavel, vagy Cneazul?) Kinizsi Pált kreáljanak a magyarok.
Peti úgy véli, hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni – szerinte a tetteket kell mérlegelni, és nem a beszédeket, márpedig a vásárhelyi helyi rendőrség bizony egy mintaintézmény, amelytől magyarországi és székelyföldi kollégák is tanulnak.
Fogadjuk meg Peti András tanácsát, és csak az alpolgármester úr tetteit mérlegeljük, miközben soha többé nem vesszük komolyan azt, amit mond. Halkan bevalljuk: már 2014 júliusában sem hittünk neki, amikor három (éppen Kinizsi Pál magyar nevét is feltüntető) kétnyelvű utcanévtábla kihelyezése után bejelentette, végre megoldódott a még 2001-ben hozott tanácshatározat gyakorlatba ültetése, és szeptemberig további 500, magyar elnevezést is tartalmazó táblácskát helyeznek ki a városban.
Nem hittünk neki idén áprilisban sem, amikor közölte, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás meghirdetésével végre lezárulhat a rendkívül kényes ügy. És nem hittünk neki alig három hete sem, amikor sikerként, a valós kétnyelvűség felé tett nagy lépésként értékelte, hogy a polgármesteri hivatal végül harmadik nekifutásra közzétette a pályázatot.
Aztán persze megint kiderült, hogy mégsem. Petiék mentegetőznek. Nem tudták. Nem látták. Nem volt beleszólásuk. Nem erről volt szó. S a totális inkompetenciát tetézve, az erdélyi magyar érdekképviselet egyik leghiteltelenebb, politikai csődspirálban keringő tisztségviselője gondol egy nagyot, és védelmébe veszi Bretfeleant.
Elfogadjuk, hogy nem a beszédeket kell mérlegelni, hanem a tetteket. Csakhogy itt már egyszerűen nincs mit tenni. Ez a legnagyobb számú erdélyi magyar közösség önkormányzati képviselete. Ez van
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)