Lemondásra szólította fel az RMDSZ Bretfelean rendőrfőnököt
Lemondásra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezete és a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciója csütörtökön Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnokot – írja a Maszol.ro portál.
Az RMDSZ-szervezet szerint a rendőrfőnök megszegte a hivatali esküjét, és elvesztette a marosvásárhelyiek bizalmát, amikor a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének a megakadályozásával dicsekedett egy székelyföldi románokat tömörítő egyesület hét végi marosvásárhelyi rendezvényén.
Az RMDSZ-szervezet hangsúlyozta: Valentin Bretfeleannak mint a helyi rendőrfőnöki funkciót betöltő hivatalnoknak nem az etnikai többséget, hanem minden marosvásárhelyi polgárt kell képviselnie, ám a napokban nyilvánosságra került hang- és videofelvétel arról tanúskodik, hogy a köztisztviselői esküjét megszegve méltatlanná vált tisztsége betöltésére.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Peti András RMDSZ-es alpolgármester javasolta a rendőrfőnök lemondását, és ezzel egyórás vitát váltott ki.
Dorin Florea polgármester kijelentette, büntetést szabott ki a rendőrfőnökre a hét végi kijelentései miatt, és megtiltotta neki, hogy politikai rendezvényekre járjon. A városvezető nem részletezte, hogy miben áll a büntetés.
A rendőrfőnök beszédének videofelvétele az interneten került nyilvánosságra. „Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. (.)
Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek" – jelentette ki a rendezvényen a rendőrfőnök.
Valentin Bretfeleant korábban súlyos fegyelmi vétségek miatt mentették fel a Román Hírszerző Szolgálat Máramaros megyei részlege éléről. A Máramaros megyei sajtó arról is cikkezett, hogy hírszerzői pályafutása előtt Bretfelean a Securitate kommunista politikai rendőrség szolgálatában állt.
MTI
Erdély.ma

A restitúciós bizottság elutasította a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását
A kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság elutasította a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének. Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános helynöke az MTI-nek pénteken elmondta, a bizottság szeptemberben tárgyalta a Batthyáneum ügyét, és egy bő héttel ezelőtt értesítette a főegyházmegyét a kedvezőtlen döntésről.
A Batthyányi Ignác püspök által alapított könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek, ősnyomtatványok mintegy háromnegyedét.
"Arra hivatkoztak, hogy a visszaigénylő nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal. A könyvtárat és a csillagvizsgálót ugyanis az érsekség kérte vissza, a telekkönyvben viszont tulajdonosként a Csillagda bejegyzés szerepel" – magyarázta az általános helynök. Hozzátette, általános gyakorlat volt egykor, hogy nem magát az egyházat, hanem az egyház valamely belső egységét tüntették fel tulajdonosként. Elmagyarázta, ma is az érsekség tulajdonában van a Csillagda nevű szőlős, ennek a bevételeiből fedezték egykor a könyvtár és a csillagvizsgáló fenntartási költségeit.
A román államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A strasbourgi bíróság azért marasztalta el a román államot, mert 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatta vissza a Batthyáneum épületét az egyháznak, de a tényleges visszaszolgáltatásra nem került sor.
A restitúciót a Szociáldemokrata Párt Fehér megyei szervezete támadta meg peres úton. A Gyulafehérvári Táblabíróság 2003 októberében jogerős ítéletben utasította el a visszaszolgáltatást arra hivatkozva, hogy Batthyány Ignác püspök az egyházára és Erdélyre hagyta az értékes könyvtárat, Erdély pedig jelenleg Románia része.
Az 1998-ban elindított visszaszolgáltatás csak az ingatlanra terjedt ki. A 2002-ben elfogadott restitúciós törvény immár az ingatlanokkal együtt államosított ingóságok visszaszolgáltatásáról is szólt. Az e törvény alapján benyújtott újabb visszaigénylési kérvényére adott most elutasító választ a bizottság.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek elmondta, az egyház fellebbez a bizottsági döntés ellen, és soha nem mond le arról a könyvtárról, amelyet egykori püspöke hozott létre, és amely a kommunista államosításig az egyház tulajdonában volt.
A Batthyáneum esetében a könyvtárban őrzött kódexek, ősnyomtatványok felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Ezek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
MTI
Erdély.ma

Főpróba volt a marosvásárhelyi véres zavargás
Az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitása után indokolt, jogilag pedig lehetséges lenne a márciusi marosvásárhelyi véres zavargások ismételt kivizsgálása is – véli Kincses Előd ügyvéd, az akkori események emblematikus alakja.
Mint a Népszabadságnak elmondta: ebben az esetben is érvényes az indoklás, amelyre hivatkozva az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy 25 év után végre folytassa le a nyomozást az ellenzék bukaresti tüntetéssorozatának vérbe fojtása ügyében.
Ennek kapcsán a múlt héten vádlottként idézték be a rendszerváltás utáni ideiglenes kormányzótanács vezetőit, élükön Ion Iliescu volt államelnökkel és Petre Roman exkormányfővel. Emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket, ami nem évül el.
Hasonló besorolás alá esnek Kincses szerint az 1990. március 19–21. közötti marosvásárhelyi események is. – Pogromkísérlet volt, ami szintén nem évül el – hangsúlyozta. Az ügyvéd úgy látja, hogy Marosvásárhely volt a főpróbája a demokratikus ellenzék elleni, több halálos áldozattal járó 1990. júniusi atrocitásoknak.
Márciusban ugyanúgy vonatokkal szállították a bányászokat Marosvásárhely felé, csak végül a székelykocsárdi (Razboieni) vasútállomásról visszafordították a szerelvényeket, miután kiderült, hogy a székelyudvarhelyi gyárak feltüzelt munkásai mégsem mennek az erdélyi városba – idézte fel Kincses, aki személyesen beszélte le a székelyeket a marosvásárhelyi bevonulásról.
Így már a készültségbe helyezett zalatnai mócok sem indultak el Marosvásárhelyre. Őket Kincses szerint – a bányászjárás kapcsán szintén vád alá helyezett – Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes értesítette, hogy már nincs szükség rájuk.
Az egykori hatalom által a magyarok „provokációinak” számlájára írt konfliktus esetleges irányítottságát soha nem vizsgálta romániai hatóság. Magánszemélyek ellen folyt eljárás, de elmarasztaló ítéletet kizárólag magyarok ellen hoztak.
Legutóbb 2010-ben élt panasszal az ügyben Kincses Előd és Smaranda Enache emberi jogi aktivista, de a legfőbb ügyészség válaszra sem méltatta őket.
Pedig az utóbbi években rengeteg tanúvallomás és egyéb bizonyíték került elő, amelyek arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen nem helyi konfliktus volt, hanem egy Bukarestből irányított eseménysor, amely ürügyként szolgált a Ceausescu-rezsim bukása után felszámolt titkosrendőrség újraalakításához. Ez meg is történt 1990. március 26-án, Román Hírszerző Szolgálat néven.
Az új hatalom viszonya a hírhedt Securitatéval kezdettől fogva ellentmondásos volt. A diktatúra legrettegettebb és leggyűlöltebb intézményét 1989. december 26-án a védelmi minisztérium alá rendelték, majd 30-án elnöki rendelettel feloszlatták. Az ügynököket azonban nem eresztették szélnek, hanem csak három hónapos fizetett szabadságra küldték.
– A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy a „magyar veszély” miatt szükség van a titkosszolgálatra – emlékezik vissza Kincses Előd. Az ügyvéd szerint az áldozatok örökösei, özvegyei kérhetnék, hogy a román ügyészség vizsgálja ki az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó, a köztudatban „fekete márciusként” élő eseményeket.
nol.hu
Erdély.ma

A prefektus szemét Erdővidék is szúrja
Fejlesztési stratégiájának visszavonására, illetve új elfogadására kényszerül Vargyas, mert a kormánymegbízotti hivatal kifogást talált: szemüket leginkább az szúrta, hogy az okiratban magyar kifejezés is szerepelt.
„Comuna se situeaza in partea Felvidék a regiunii Erdővidék” (A község az erdővidéki Felvidéken fekszik.) – fogalmaztak a stratégia készítői, mire a prefektúra Kerberosszai nyomban jelezték, a helységneveket csakis az állam hivatalos nyelvén szabad leírni, idegen nyelven nem. A vargyasiak az inkriminált részt módosították („în partea nordică a zonei Baraolt”, Barót vidékének északi részén), ám az Erdővidék kifejezés – némi kiegészítéssel – maradt, mert arra mint történelmi régióra utaltak. A Sebastian Cucu által vezetett intézmény kifogásolta azt is, hogy az erdővidéki község a fejlesztési stratégiát nem elég átlátható módon fogadta el, ám végül sikerült meggyőzni a hivatalnokokat, hogy a megyei magyar, illetve román újságban való meg nem hirdetés ellenére is tudomást szereztek arról a vargyasiak, hiszen közmeghallgatást tartottak az ügyről, a polgármesteri hivatalban is kifüggesztették a határozattervezet, s a helyi újságokban is írtak róla.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A miniszter bosszúja
Nem engedélyezi az oktatási szaktárca a Kovászna megyei tehetséggondozó központ működését mindaddig, amíg a megye nem teljesíti a kirótt mértékű álláscsökkentést – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő, aki szerint már minden lehetséges átszervezést megtettek, de mert muszáj, további összevonásokra lesz szükség.
Egy október eleji rendeletben hagyta jóvá az oktatási minisztérium a kiválósági központ létrehozását Háromszéken, de máris megakadályozza annak valós elindulását, mert még mindig túllépi a megye az engedélyezett álláskeretet. Októberben ötvenhárommal lépték túl a kvótát, ha novemberben is hasonló létszámmal dolgoznak, még az alkalmazottak fizetése is veszélybe kerülhet – közölte a főtanfelügyelő, aki elmondta, a minisztériumi engedélyre várva sem ülnek tétlenül, a Pető Mária vezette tehetséggondozó központot eközben már szervezik, a diákok körében kérdőíves felmérést végeznek, és összeállítják a csoportokat fizika, matematika, magyar, illetve román nyelv és irodalom tárgykörben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

’56-os emlékkirándulás
A Székely Mikó Kollégium társadalomtudományi osztályainak egy csoportja immár második alkalommal vett részt az anyaországi Rákóczi Szövetség október 23-ai diákutaztatási programjában. Október 22–24. között 44 diák és kísérőtanáraik – Kiss Mária, Szép Helga, Tókos Ibolya, Kinda Eleonóra és Erőss Botond – Hajdúnánásra, a Csiha Győző szakképző iskolába látogatott. Ezzel az intézménnyel már évek óta testvériskolai kapcsolatban állunk.
Október 23-án az 1956-os forradalom 59. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen vettünk részt, amelyre a Kéky Lajos Városi Művelődési Központban került sor. A mikós diákok alkalomhoz illő, színvonalas és felemelő hangulatú előadást mutattak be Tókos Ibolya magyar szakos tanárnő irányításával, amelyben a véres forradalom legfontosabb momentumait keltették életre. Ezt követően a város elöljáróival és a különböző intézmények képviselőivel, valamint a civil szervezetekkel együtt megkoszorúztuk a hajdúnánási 1956-os emlékművet. Később az egyedi famennyezetű református templomot és a városi múzeumot tekintettük meg, ahol az állandó kiállítások mellett a magyar olimpikonokról és az 1956-os forradalomról is volt egy-egy tárlat. Megismerkedhettünk a hajdúsági kopjafaállítási szokásokkal és a szalmakalap készítésének fortélyaival, egy kiadós séta után pedig a gyógyfürdőben lazítottunk.
Október 24-én Debrecenbe látogattunk, ahol a Nagytemplom előtt megkoszorúztuk a Kossuth-szoborcsoportot, meglátogattuk a Református Kollégiumot, benne az iskola- és az egyháztörténeti kiállítást, a patinás könyvtárat. A díszteremben beülhettünk Kossuth Lajos fapadjába is. Megható élmény volt az ódon folyosókon, Nyilas Misi nyomán sétálni, pihenni a több száz éves padokban, belekóstolni a korabeli diákok életébe. Lenyűgöző volt a 3000 férőhelyes Nagytemplom, és élményteljes a Nagyerdő is, az újonnan épült stadionnal és a Székely utcával, a magyar történelem és irodalom nagyjainak szobraival. Elsétáltunk a Kossuth Egyetemre, leróttuk kegyeletünket az ’56-os emlékhelynél, és feltöltődtünk egyetemi levegővel. Átszellemülve tértünk vissza Hajdúnánásra, ahol nagyon ízletes disznótoros vacsorával fogadtak.
Hazafelé leperegtek előttünk az elmúlt napok felemelő és lelket melengető eseményei, hálával gondoltunk testvériskolánkra és a Rákóczi Szövetségre: nekik köszönhetjük, hogy együtt emlékezhettünk közös történelmünk egy-egy szomorú, de összekovácsoló eseményére.
Kinda Eleonóra
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint hétszáz nyárádmenti gyereket tanítanak táncolni
Saját korszerű próbaterem a Bekecsnek
Pár hét múlva birtokba veheti a Bekecs néptáncegyüttes az új, jól felszerelt saját próbatermet, amit a nyárádszeredai művelődési ház emeleti részén alakítottak ki számukra.
Benő Barna, a nemzetközi szinten is elismerésnek örvendő néptáncegyüttes vezetője elégedetten közölte a jó hírt, hogy végre lesz saját próbatermük. Eddig is a művelődési házban zajlottak a próbák, viszont gyakran fordult elő, hogy az ott megtartott kulturális rendezvényekkel ütköztek a próbák.
– Ezt a termet kizárólag mi fogjuk használni. Valójában stúdiókörülményeket teremtünk itt, különleges színpadi fényekkel, megfelelő hangtechnikával, és óriási előny, hogy a felszerelésünket nyugodtan itt hagyhatjuk, nem kell próbák után mindent leszerelni. Saját fűtésrendszerünk is lesz, amit mi szabályozhatunk – sorolta a saját próbaterem előnyeit Benő Barna. Megtudtuk, hogy a Bekecs néptáncegyüttes egy Leader- pályázat keretében vásárolt magának fény-, illetve hangtechnikai felszereléseket: fény-, és hangkeverő berendezést, hangfalakat, színpadi lámpákat és mikroportokat. Az új próbatermet a nyárádszeredai önkormányzat tíz évre adta haszonbérbe a Bekecs néptáncegyüttesnek, ugyanakkor harmincezer lejjel, azaz a szükséges összeg felével hozzá is járult a próbaterem kialakításához. A felújítási munkálatokkal várhatóan egy-két héten belül elkészülnek, így a táncosok hamarosan birtokba vehetik.
A Bekecs nemrég Budapesten, a Hagyományok Házában vitte színre a Hagyatékok, valamint a Hamupipőke című táncszínházi előadásokat, a hét végén pedig a Kolozsvári Magyar Opera színpadán lépnek fel. A színvonalas előadások előkészítése és számos fellépés mellett a Nagy Bekecs táncosai egy nemes célt is felvállaltak, tizenöten, párban a Nyárádmentén több mint hétszáz gyereknek oktatnak néptáncot, hetente harminc csoporttal foglalkoznak. Benő Barna elmondta, mindez 2012-ben kezdődött, amikor úgy érezte, az elmúlt húsz évben a Nyárádmentén nagyon megcsappantak az ilyen jellegű hagyományos tevékenységek, és köztudott, hogy a tradicionális társadalomban egy helyi tánccsoportnak mozgósító hatása volt a közösségi életre. A tanterv nem engedi meg, hogy az iskolákban bevezessék a néptáncot, így más megoldás után kellett nézni, és első lépésben a nyárádmenti polgármestereket kellett a nemes cél mellé felsorakoztatni. Ez a legtöbb helyszínen sikerült is, a költséget az önkormányzatok fedezik, és arról is gondoskodnak, hogy iskolabuszokkal arra a településre szállítsák a gyerekeket, ahol az adott községben a néptáncoktatás zajlik. Mivel nem kötelező tevékenységről van szó, kizárólag olyan gyerekek járnak, akik elkötelezettek a néptánc iránt, így könnyebb a velük való munka. Vannak csoportjaik Dózsa György, Nyárádkarácson, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Csíkfalva, Székelybere, Nyárádremete és Koronka községekben, valamint Szentháromságon és Nyárádszeredában. A települések egy részén felnőtt-, kisiskolás, középiskolás csoportok is működnek, tehát valójában minden korosztályt lefednek.
– A felnőttoktatás igazából nem arról szól, hogy hivatásos táncosokat neveljünk ki, az elsődleges cél a közösségépítés. Talán Nyárádszeredában a legváltozatosabb a kínálat, nemrég felnőtteknek salsa-, a Deák Farkas iskola diákjainak pedig moderntánc-csoport indult, valamint népihangszer-oktatás kisiskolások számára is Bartis Zoltán prímás, zenepedagógus vezetésével.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Florea megrótta, de nem meneszti a városi rendőrfőnököt
RMDSZ-bojkott a városi tanácsülésen
A tegnapi marosvásárhelyi közgyűlést nem tartották meg, mivel az RMDSZ-frakció testületileg kivonult a teremből a napirend megszavazása előtt. A bojkott mindaddig tart, amíg a kétnyelvű utcanévtáblákra kiírt közbeszerzés kapcsán tisztázzák a nézőpontokat, amíg a kombinátügyben szorgalmazott referendum esetében a jegyző alá nem írja az RMDSZ javaslatát, illetve amíg a frakció nem látja a "jövőképet" az évekkel ezelőtt jóváhagyott, de gyakorlatba nem ültetett tanácsi határozatok alkalmazásáról. Marosvásárhely polgármestere tegnap a közgyűlést megelőző vita során kijelentette: Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője túllépte hatáskörét, emiatt felelősségre vonta.
Majdnem kétórás veszekedés előzte meg tegnap a marosvásárhelyi tanács soros ülését, amire végül is nem került sor, mert az RMDSZ-frakció kivonult a teremből. Ezt megelőzően Peti András alpolgármester azzal vádolta meg Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség igazgatóját, hogy megszegte közalkalmazotti esküjét, a helyi rendőrség működésére vonatkozó törvény, illetve a helyhatósági törvény egyes előírásait, és kérte a rendőrfőnök becsületbeli lemondását, kilátásba helyezve, hogy amennyiben ez nem történik meg, az RMDSZ-frakció kérni fogja Dorin Florea polgármestert, hogy vonja vissza Bretfelean megbízatását. Ugyanakkor Peti András közölte, a gazdasági és közterületkezelési igazgatóságoktól kérik, hogy indokolják meg, milyen jogszabályok alapján indították el a közbeszerzést a kétnyelvű utcanév-táblák elkészítésére. Soós Zoltán azt kifogásolta, hogy az RMDSZ-nek az Azomures-ügyben kért népszavazási javaslata még mindig nem került a tanács elé, és kijelentette: a frakció addig nem vesz részt a tanácsüléseken, amíg nem rendeződik ez az ügy. Soós Zoltán felvetésével kapcsolatban Andrei Muresan, a polgármesteri hivatal jegyzője hangsúlyozta: pontosításokra van szüksége, de szerinte nem a helyi tanácsnak kell ebben a kérdésben állást foglalnia, hanem a környezetvédelmi minisztériumnál kell elérni a kombinát integrált környezetvédelmi engedélyének visszavonását. Bretfelean Valentin röviden felszólalt, mondanivalójának lényege az volt, hogy a törvényeket eddig is betartotta és ezután is be fogja tartani. Beszéde alatt érkezett a terembe Dorin Florea polgármester, aki rövidre zárta a Bretfelean-ügyet: "A helyi rendőrség igazgatóját már Önök előtt leszidtam, és elfogadtam bocsánatkérését. Brassai Zsombor aggodalma jogos volt, Bretfelean túllépte hatáskörét, én pedig polgármesterként felelősségre vontam". A rendőrfőnökről áttért a kétnyelvű táblákra és a referendumra, ingerülten tiltakozva az ellen, hogy az RMDSZ-képviselők "tör-vénytelenségre akarják rávenni", majd hosszasan méltatlankodott a szerinte az RMDSZ által elgáncsolt nagy projektek miatt, úgymint a Kultúrpalota mögötti parkoló, a digitális város stb., felróva, hogy ezek helyett a képviselők inkább a kutyákkal és a fákkal foglalkoztak. Claudiu Maior békítő hangvételű beszólása elsikkadt a feszült hangulatban, dr. Benedek István pedig közölte: jó lenne, ha mindenki ismerné a tanács szervezési-működési szabályzatát, a szakbizottságok munkáját és ezek után döntene.
A felszólalásokat követően az RMDSZ-frakció elhagyta a tanácstermet, a bent maradt 12 képviselő közül pedig csupán 8-an szavaztak az ülés megtartására, illetve a napirendi pontok elfogadására, így a szükséges tanácsosi létszám híján nem tartották meg a tanácsülést. Várhatóan jövő keddre ismét összehívják a testületet, az RMDSZ-bojkott viszont valószínűleg folytatódni fog.
Dorin Florea ezután a Népújságnak nyilatkozva elmondta: polgármesteri minőségében megtiltotta Valentin Bretfeleannak, hogy a jövőben részt vegyen olyan rendezvényen, aminek esetleg nemzetiségi jelleget lehet tulajdonítani, felszólította, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a tanácsülés keretében a testület előtt (amire a közgyűlés bojkottja miatt nem került sor tegnap – szerk. megj.), és kezdeményezzen személyes beszélgetést azokkal, akik a sajtóban megtámadták a történtek miatt. További adminisztratív jellegű szankciókat is foganatosított ellene a munkatörvénykönyv értelmében, nyilvánosan megrótta a tanács előtt, de nem mentette fel funkciójából.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

A családregénytől a családfakutatásig
Ki gondolná, hogy a mai világban, amikor a családok létrehozása, összetartása olyan nehézkessé válik, sőt sokak számára közömbös dolog, sokszor nemcsak konfliktushelyzet, irigység, gyűlölködés választja szét és távolítja el őket egymástól, számos családregény is születik, családfakutatásba fognak sokan, őseik, rokonaik után kutatnak, ezért messzi földre is elutaznak. Ellentétes előjelű tények, de mindkét irányzat jelen van korunk társadalmában. A családfakutatás mindenképpen az összetartozás óhaja felé mutat, és már remélhetően nem a kivagyiságot, a minél rangosabb, híresebb ősök felmutatását ösztönzi, hanem inkább honismereti kérdéseket vet fel, nemzedékek törekvéseit, kitartását, hasznos munkásságát igazolja. – Vajon melyik ősömben ismerem fel magam, esetleg gyermekeim tulajdonságát, tehetségét, hol tévedtek, hova rendelte őket hivatásuk? A kérdésekre válaszolni főleg bizonyítékokkal lehet, a családfakutató, akárcsak egy zarándok, messzi utakat jár be, megszállottként keresi és fedezi fel a levéltárakban, anyakönyvi hivatalokban, falusi parókiák anyakönyveiben, megsárgult iratcsomókban családjának múltját. Mindez rengeteg időbe telik, felkészülésre, türelemre, anyagi háttérre van szüksége, és ha letért a célhoz vezető útról, ha tévedett, újból és újból vissza kell térnie a jelzett útra. Ha vannak "útjelző táblái", dokumentumok, feljegyzések, régi házakon kőbe vésett jelek, rég nem gondozott sírok feliratai, ki nem hagyhatja a szóbeli közléseket, legendáriumokat.
A családfakutató esetünkben egy nagyvárossá, kétnyelvű várossá nőtt erdélyi kisváros megbecsült orvosa, aki hosszú idei praktizálása folytán az egyik legnagyobb iparvállalat dolgozóit kezelte, orvosolta, éjjelente ügyeletet, mentőszolgálatot biztosított. Nyugdíjas éveiből sokat szánt arra, hogy egy szerteágazó családfát a Felvidéktől Erdélyig, a történelmi Magyarországon és határain túl felidézzen, tudományos keretbe foglalva összeírjon. A kutató közben feltámasztja a régen porladó embereket, fényképekről, emlékezésekről rokoni szálakkal kapcsolja össze őket, nagy tisztelettel adózik munkájuknak, nem hagyja feledésbe merülni tetteiket. A kutató méltányos, jó emberismerő, egy cérnaszálat sem hagy elveszni abból, ami kötődést, összetartozást igazol. Számára minden adat megvilágítást, összeillesztést követel, egy hatalmas puzzle előtt állunk, hogy magunk is a megfejtés részesei legyünk az összerakásban. A kutató az ilyen jellegű munkának megfelelően összeállított, egyben mesélő könyvben teszi közzé munkáját:
A GENERSICHEK és utódaik
Szépréthy Lilla emlékének
Dr. Zsigmond Károly 375 oldalon (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2015) hófehér borítójú könyvében megmutatja, hogy mit jelent egy hatalmas családfa tagjainak lenni a történelmi Magyarországon, a Trianon szétszabdalta határok közt, a szocialista térséggé vált településeken vagy éppen az emigrációban. Kézen fogva vezeti elő a Felvidékről származó cipszer ősök sokaságát. Lőcséről, Késmárkról, Iglóról Brassóba, a szászok, románok és magyarok közé jönnek, a legjelesebbek bemutatása mellett megállapodik, például Kolozsváron, a Ferenc József Tudományegyetem kórbonctani tanszékén, a Brassói Főreáliskola katedráján, régi és új európai vagy tengerentúli egyetem kutatóközpontjában.
Teszi ezt Marosvásárhelyről, és munkája olyan eredményes, hogy 2011-ben már láthatjuk mosolygós arcát, amint a Genersich Alapítvány különdíjával jutalmazzák a Semmelweis Egyetem Dies Academius ünnepségén. Munkásságát elismerték.
2015-ben megjelent könyve a pontos adatgyűjtés, a rendszerezés, a családfakutatás mintája marad. Olvasmánynak is kitűnő, de mindenképpen ismernie kell az olvasónak a Genersichek kutatásához vezető Szépréthyek életét is, mert ezzel kezdődik Zsigmond doktor kutatássá váló hobbijának említése.
Szépréti Lilla: Család-regény
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1996
A regényt az 1978–1986 közötti években írja a vásárhelyi Új Élet szerkesztője, riportere, az pedig közel egy évtizeden át várja kéziratban, hogy megjelenhessen. Szépréti Lilla ezt nem érhette meg, 1992-ben autóbalesetben meghalt. A cipszer Szépréthyek története ez a családregény, ez indítja el a Genersichek családfájának kutatásában az írónő férjét, Zsigmond doktort. A regény az írónő gyermekéveit, a két világháború közti koronavárost, a szászok ősi, erdélyi fellegvárát, egyben az idetelepülő, meghonosodó felvidéki értelmiségi és itt honos magyar felemelkedő polgárság történetét szemlélteti három generáció során. A Szépréthy család férfiágon Lőcséről származik, a dédapa, Schönwisner Aba Otto Maldino a bécsi Császári és Királyi Mérnöki Akadémián tanult, földmérő mérnök lett, fia, Béla Gusztáv Brassóba kerül, tanára és igazgatója másfél évszázaddal ezelőtt a brassói magyar főreáliskolának, az ő fia pedig, az írónő apja, a grazi egyetemen szerez mérnöki diplomát, nevét Schönvisnerről már magyarosítva kapja dédapjától Szépréthyre. Cipszer eredetét, szepességi német, ún. ungar-deutsch és felvidéki rokonságát mindig számon tartja, gyermekeire örökíti. A történelmi Magyarországon a Szepesség – németül Zips – egy közepes nagyságú megye területe, ahonnan századokon át nagy személyiségek emelkednek ki – köztük a Genersich család, innen származik az írónő –, tudósok, neves kutatók, közéleti emberek vannak a sorban, immár A Genersichek és utódaik című könyvben érdekesebbnél érdekesebb életúttal, munkássággal felsorolva.
A regény, amelyet vélhetően az erdélyi olvasók jól ismernek, egyik fejezetében előrevetíti a húsz évvel később megjelent munkát. A rokon rokont tapos az utakon c. fejezetből láthatóan már eldőlt, hogy dr. Zsigmond Károly messzemenő kutatásba kezd, immár nemcsak "kiszámolva", hanem felkutatva a rengeteg Genersich rokont, kitűnően összerakja a puzzle-t évszázadról évszázadra. A rokoni látogatásra Grazba utazó házaspár útitársáról kiderül, hogy volt valaha egy kolozsvári nagynénje, emlékszik arra is, hogy hol lakott, de többet már nem tud róla. Így vesznek el a rokonok az idő múlásával és messzire költözésükkel egymástól. Megtudjuk azonban egyszerű számítással, hogy "egyetlen embernek nyolc ükanyja, tizenhat szépanyja van és így tovább". Ez regényrészlet, de a családfakönyv szerint a számítások oda vezetnek, hogy "nem is tudjuk, hányféle ember génjeiből származunk". Tovább nem idézem az említett fejezet címének bizonyítását, nagy számok jönnek ki, számtalan rokoni kapcsolat jöhet létre néhány emberöltő alatt.
A szerző mindent bebizonyít és mindent elmagyaráz. Ritkán történik meg, hogy egy tudományos munka ilyen olvasmányos legyen, hogy az olvasó többször visszatérjen egy-egy részletre, a roppant apró betűs nyomtatás ellenére.
A másik érdekes vonulat, hogy a Szepességből miként kerültek Erdélybe vagy Magyarországra a Genersichek. Az életrajzok Genersich Melchiortól (1500-as évek) napjainkig, a ma élő Genersich utódokig terjednek. Ki-ki az érdeklődése szerint meríthet ezekből. Mivel alapítványa is van a családnak, Budapesten és Kolozsváron ünnepi ülésszakokat tartottak az utóbbi években, kitüntettjei is vannak. A leggazdagabb XX. századi Genersich-életműről meg kell jegyezni, hogy a magyar kórbonctani iskola nagy egyénisége a kolozsvári orvosi egyetem tanára, ahova Késmárkról, illetve Pestről kerül Lenhossek József tanítványaként. Minden tekintélyes klinikai várost végigjárt. Ausztriában és Németországban ösztöndíjakat megnyerve az orvostudomány sok területén, neves professzorok mellett folytat tanulmányi gyakorlatot. A király 1891-ben nemesi rangra emeli, és ettől fogva dr. Genersich Antal Károly Miksa Szilárd a szepesszombati előnév viselésére jogosult. 25 évig dolgozik Kolozsváron, "a tanítás művésze" volt az orvosi egyetemen. Ezután Budapesten rektori évei alatt is kutatási és gyakorlati eredményeit rögzítve, több mint nyolcvan dolgozatot közöl a patológia, a kórbonctan, illetve a közegészségügyi viszonyok, a cornea nedvkeringései és az inak nyirokkeringése kutatási területéről. Annyira közismert volt, hogy Füst Milán, Németh László és Szabó Dezső is említette műveiben. 1918-ban végakarata szerint a Házsongárdi temetőben temetik el.
Dr. Zsigmond Károly adatai alapján 149 utódja volt, ezek közül 119 él. Az EME (Erdélyi Múzeum- Egyesület) székházában Kolozsváron felavatták mellszobrát.
Az életrajzok anyaga sok száz adatot tartalmaz az ősökről és utódokról. A családfakönyv, dr. Zsigmond Károly könyve napjaink egyik genealógiai lexikonja lehetne, a Szepesség (Késmárk) és Erdély vidékeinek olykor irodalmi értékű leírásaival. Jellemzése, arcképcsarnoka régi leírások, életrajzok, kortársak emlékezései alapján kitűnő emberismeretét, leírókészségét dicséri, azon kívül, hogy 2006-ban hasonló témában német nyelvű könyve is megjelent.
A családfákat, ősöket és utódokat rendszám szerint osztályozza, eszerint megállapítható, hogy valamely személy hányadik generációhoz tartozik. A tizedes osztályozási rendszám megmutatja, hogy egy utód a családfából milyen rokoni viszonyban van másokkal, például hányad fokon unokatestvér. Ez elég bonyolult képlet, de a genealógusnak ez is megoldható. A Szepességből indult Genersichek rendszerint tudományos pályát járnak be, küzdő, roppant nagy tudású emberek, a Monarchiában szétszóródtak. Az ősök kézművesek, iparosok, aztán bírók, tanácsosok.
A nyomon követés egyik érdekes momentuma, amikor a kutató a Teleki Tékában talál rá egy Bécsben tanuló Genersich (Gnersich) diák nevére, vagy Lőcsén alkalma van olvasni az 1523-ból származó Genersich Melchior diáriumát. Ebbe jegyezte fel emlékezéseit a család régmúltbeli őse.
Hogy és miként jut ezekhez a dokumentumokhoz Zsigmond dr., ez könyvének részletesen megírt fejezete.
A szászok és a magyarok közé került felvidéki cipszerek gyökereiket a magyarok közösségében felemelkedésük során megmaradásukért erősítették, tehetségükkel, munkásságukkal ungar-deutschként szellemi nagyjaivá lehettek.
A cipszereknek himnuszuk is volt, ezt is közli a Genersichek krónikája: "Wie schön bist du, oh Zipserland!" – az isteni vezérléstől, a Szepesség szépségeiről szól, az ősök építette székesegyházról, az Istennek adott háláról, aki hazájukat, honukat adta.
Ne hagyjuk ki, hogy abból a "szeretett honból" a második világháború után kitoloncolták őket. A csehszlovák hatalom valahogy nem értette meg, nem akarta elismerni őshonosságukat, hogy ez megilleti őket.
Az utódok nem felejtenek.
Rózsa Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Hitélet – Tettekre váltotta a szeretet fogalmát
Kitüntették Bakó Béla-Pál ferences papot
Orbán Balázs-díjat kapott többek között Bakó Béla (Pál atya), a kolozsvári rendház közösségéhez tartozó ferences szerzetespap.
A díjat azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, az egységes Székelyföld-kép kialakításáért. Méltatásában Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója elmondotta: Pál atya Székelyföld nehéz helyzetbe kerülő társadalmi rétegeit, csoportjait segíti folyamatosan a méltó emberi élethez.
Bakó Béla 1954. július 23-án Marossárpatakon született.
– Asztalosmester nagyapám sok földet művelt és műveltetett. A földeken gyakran találkoztam cigány származású munkásokkal, és láttam, miként viszonyultak hozzájuk a nagyszüleim és a szüleim. Édesapám sokszor hangsúlyozta, hogy ha van valamink, próbáljuk azt megosztani a rászorulókkal. Gyakran hallottam tőle: Ne edd meg egyedül az ételedet! Az otthon csírázni kezdett szociális érzékenység az iskolában fejlődött tovább. Érdekes szokás volt Sárpatakon, hogy tízórainkat megosztottuk az éhező cigány gyermekekkel – mondta.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Leveleket írnak a gyerekek. Írásokat a keresztszüleiknek, azoknak, akik támogatják őket a magyar nyelv tanulásában, akik válaszaikkal mesés, büszke mosolyokat csalnak a tanítványaink arcára.
Két részecskét az eszemben, pontosabban a szívemben hordok vagy egy hónapja. Most szeretettel megosztom.
Kicsike leánka, mindig csacsog, kérdez, mesél, beszél, csiripel. Levelében ezt írja: ,,Nyárba mennék a hegyekre vaj (vagy) a tengerre. Még nem voltam egyszer es itt sem, ottajan sem. A tengerben úsznék, mert úgy gondolnám, hogy tudnék úszni es. Még nem úsztam egyszeres.”
Magas, nyúlánk fiú. „Immán leszedtük a szőlőt es, csiáltunk bort...”
Bort-e? S mán meg is lett? – kérdem meglepetten.
Nem, nem lett még meg.
Előbbször nem mustot ittatok?
Én a mustot nem iszom meg!
Eszen a sárméreg tőle?
– Há’!
– S tán már bort iszol?
– Nem, bort csak csiálok...
(Az eszen a sárméreg jelentése: sava van tőle.)
(2015. október 21.)
Kérdezgetek én is
– Magad vagy a képen?
– Nem.
– Andrea?
– Nem.
– Mámád? Édesanyád?
– Nem.
– Anyukád? Nagymamád?
– Nem.
– Akkor ki?
– Hát kend!
(2015. október 16.)
Hétköznapi hátradőléseim
Könyvtári napjuk van a kicsiknek a magyar házban. Figyelem őket, ahogy helyükre rakják a könyveiket, ahogy tanácskoznak, ahogy cserélgetnek, ajánlgatják egymásnak a már olvasottakat, a magyar nyelvű könyveket.
Életre kelt álmom előtt hálásan dőlök az ajtófélfának.
(2015. október 16.)
Bétérés
– Az én kapumat es megnyithatná, magyar né’! – szól át az úton csak úgy egykedvűen.
– Csak vártam a hideget, hogy húzódjanak bé a házecskájukba – mosolygok vissza rá.
– Imán bé vagyunk húzózkodval... – int.
– Akkor bétérek. Egiszséget! – hagyom meg az utolsó szó jogát.
– Adjon a jó Máriecska kendeknek es!
(2015. október 15.)
Máthé Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain – Házsongárdi könyvben az EKE elődei
Adósság törlesztésére törekszik ez a kis 34 oldalas könyv, melynek bemutatására a november másodikai hagyományos halottak napi közös EKE-megemlékezésen kerül sor. Mert egyesületünk megbecsülését jelenti, amikor turista elődeinket megbecsüljük.
A Lőrinczi István és Sáska Pál szerkesztőpáros jelen könyvecskéje amellett, hogy a kolozsvári EKE kiadványainak számát növeli, egyúttal újdonság is. Nem a turistáktól elvárható „egyszerű” túrakalauz, hanem folytatja Gyurka László és Máthé Gyula néhai elnökeink kezdeményezését, akik a Házsongárdi temetőben nyugvó elődeink lajstromozását és sírjaik gyopáros fémjelvénnyel való megjelölését indítványozták. Sajnos korai haláluk megakadályozta a kivitelezést. A továbbiakban elődeinkről jobbára kerek évfordulóikon egy-egy rendezvénnyel, emléküket méltató írással emlékeztünk meg, vagy a halottak napi kegyeletes gyertyagyújtással. Sáska Pál aztán mintegy két éve felvállalta, hogy ennél többet tesz, rövidesen csatlakozott hozzá Lőrinczi István is. Együtt nagy és dicséretes munkát végeztek. Csokorba fogták egyelőre tizenhat elöljáró EKE-tisztségviselőnk életrajzi adatait, lefényképezték sírjaikat, GPS-koordinátákkal lokalizálva térképre vezették nyughelyeiket, a kiadvány így az erdélyi turistairodalom – nem túlzás, ha ezt állítjuk – jelentős darabjává vált
TÓTHPÁL TAMÁS
A Házsongárdi temetőben nyugvó EKE-személyiségek. Szerkeszette Lőrinczi István Sáska Pál
Szabadság (Kolozsvár)

SZNT: szítja a tüzet a hatóság
Pénzügyi ellenőrzést tartottak a hatóságok annál a két székelyföldi egyesületnél, amelyek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) legutóbbi tömegmegmozdulásának szervezésében vállaltak szerepet, az egyiket meg is bírságolták – közölte szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az SZNT sajtószolgálata.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) csalás elleni főosztályának Nagyszebenből kivezényelt ellenőrei szerdán ellenőrizték az Izsák Balázs SZNT-elnök képviselte marosvásárhelyi Siculitas Egyesületet és a Gazda Zoltán által képviselt sepsiszentgyörgyi Sepsireform Egyesületet. A Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre büntették meg, a Sepsireform Egyesület gazdálkodásában nem találtak hibát.
Amint az SZNT közölte, a Siculitas Egyesületet azért büntették az ellenőrök, mert nem jelentett be a pénzmosás elleni hatóságoknál egy júniusban kapott magyarországi támogatást. A szervezet álljtja: a pénzösszeg átlátható és ellenőrizhető módon, banki átutalással érkezett az egyesület bankszámlájára. A Siculitas Egyesület – az SZNT közleménye szerint – élni fog a jogorvoslat lehetőségével.
Izsák Balázs SZNT-elnök a Krónikának elmondta, meglehetősen furcsának találja, hogy négy nappal a Székelyföld határainak kivilágítása után egyazon órában végeztek ellenőrzést az SZNT háttérszervezeteiként működő egyesületeknél. „Ezt egy kis valószínűségű véletlennek, a székelyföldi szervezetek, vállalkozók ellen irányuló megfélemlítő folyamat részének nevezném, függetlenül attól, hogy épp az adóhatóságról, a korrupcióellenes ügyosztályról vagy a fogyasztóvédelmi hatóságról van szó” – fogalmazott Izsák Balázs.
Eközben Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján indokolatlannak és bizonyos szempontból törvénytelennek nevezte azt a szombati rendőrségi eljárást, melynek nyomán lefoglalták a tűzifát, amit a gyergyószentmiklósi lovas pályára tervezett őrtűzhöz szállítottak a helyi szervezők.
Árus Zsolt elmondta, egy nyitott rakterű gépkocsival szállíttatott szombaton délután a háza udvaráról a saját tüzelőjéből mintegy húsz hasáb tűzifát a tiltakozás gyergyószentmiklósi őrtűzéhez, amikor rendőri intézkedés történt vele szemben. Elmondta, hazament a fa eredetét igazoló iratokért, de a rendőrség olyan szállítási iratot kért tőle, amivel nem rendelkezik.
„A 2000 lejes büntetés kétségkívül nem a fuvart vállaló személynek szól, hanem a Székelyföld oszthatatlanságát hirdető rendezvény és annak szervezői ellen irányult – szögezte le Árus. – Az illető csak annyiban érintett az ügyben, hogy elvállalta a fa fuvarozását a lakásomtól a rendezvény helyszínéig. Mivel a büntetés neki szólt, nyilván neki kellett fellebbeznie ellene, de ehhez az SZNT biztosít támogatást”.
A fellebbezésben megemlítik, hogy a rendőrségi eljárás a törvényekkel ellentétes volt, hiszen magánterületen történt az intézkedés, amihez a rendőröknek ebben a formában nem lett volna joguk. A másik ok, amiért támadható a büntetési jegyzőkönyv, hogy abban az áll, az elkobzott famennyiség 0,12 köbmétert tesz ki.
Ez azért lényeges, mert a fát a senki nem mérte meg, azaz találomra írták be ezt a számot. Éppen akkora értéket, amekkora miatt büntetést lehetett kiróni, a törvény szerint ugyanis 0,1 köbméternél kisebb famennyiség szállításánál nem szükséges fuvarlevél. A büntetést pedig arra hivatkozva rótták ki, hogy a szállító nem rendelkezett fuvarlevéllel. Árus Zsolt hiába mutatta be a fa vásárlásakor kapott bizonylatokat, a rendőrök csak aznapi, október 24-ei fuvarlevelet fogadtak volna el. Árus megjegyezte, az elkobzott fát a helyi erdészet udvarára szállították, és ott tárolják.
„Ha kiderül, hogy ez kevesebb, mint 0,1 köbméter, akkor eleve tárgytalanná válik a büntetés, ha pedig valamivel mégis többnek bizonyul a határértéknél, akkor a büntetés mértékének indokolatlansága merül fel, hiszen öszszesen mintegy 80 lej értékű faanyag szállításáért róttak ki 2000 lejes büntetést” – magyarázta Árus Zsolt.
Az SZNT-s tisztségviselő leszögezte, meglátása szerint egyértelmű rendőrségi túlkapásról van szó, amelynek célja, hogy az emberek legközelebb távol maradjanak a jogos követeléseik kifejezését lehetővé tevő rendezvényektől. Hozzátette, valószínű, hogy különböző hatóságokkal szemben korábban indított perei miatt különösen is figyelték őt, hiszen a közel 200, Székelyföld-szerte meggyújtott máglya mindegyikéhez szállított fát valahonnan valaki, és a rendőrök sehol nem igazoltatták őket. Árus elmondta, a fa vétlen szállítóját az SZNT minden jogi eszközt bevetve meg fogja védeni.
Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács a székelység közképviseleti testületeként határozza meg magát, ezért nem is rendelkezik jogi személyiséggel. Azokban az esetekben, amikor az állam intézményeiben kell hivatalos iratokat letennie, a háttérszervezeteiként működő egyesületek járnak el a nevében.
A Székelyföld határainak október 24-ei kivilágítása előtt ez a két szervezet fordult a közel 60 határ menti önkormányzathoz, illetve a megyei csendőrségekhez és rendőrségekhez, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően bejelentse a tiltakozó akciót. A szervezet becslése szerint több tízezren vettek részt múlt szombaton a tömegrendezvényen.
Bíró Blanka, Gergely Imre, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Új magyar nyelvű programmagazint indított az Igen, tessék!
Megjelent Kolozsvár legújabb magyar nyelvű programmagazinja, a Ma Este, amelyet az Igen, tessék! Egyesület ad ki havonta. Az ingyenes programmagazin célja láthatóbbá tenni Kolozsvár szórakoztató programjait és kulturális kínálatát.
„Az új kiadvánnyal egyesületünk a kultúrát szolgáltató intézményeket, szervezeteket kapcsolná össze a közönséggel. A Ma Estét az Igen, tessék! terjesztői hálózata juttatja el a kolozsvári és Kolozsvár környéki háztartásokba, de megtalálható lesz a leglátogatottabb művelődési intézményekben, vendéglátó-ipari egységekben is” – olvasható az egyesület lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Az eseménytár kolozsvári lapbemutató sajtótájékoztatóján Talpas Botond, az egyesület elnöke elmondta, hogy az eseménytár kiadásával szeretnék megkönnyíteni a magyar anyanyelvű lakosság számára a kolozsvári szórakoztatóipari, illetve kulturális programok közötti eligazodást. A havilapba a magyar nyelven is elérhető programok mellett a román, illetve más nyelveken megszervezett események is bekerülnek.
Bethlendi András a lap arculatát és tartalmát ismertette. „A 16 oldalas eseménytárban a kolozsvári és Kolozsvár környéki magyar közösséget megszólító kulturális, szabadidős, szórakoztató rendezvények, események beharangozói kapnak helyet, valamint különböző állandó programok, mint például a színház vagy az ecsetgyár havi műsora” – mondta az Igen, tessék! egyesület ügyvezetője.
A programmagazin az eseménytár rovat mellett a hónap legizgalmasabbnak ígérkező eseményeivel kapcsolatos háttéranyagokat, interjúkat, recenziókat is közöl. Az első lapszámban Györgyjakab Enikő színésznővel készült interjú jelent meg arról, hogy idén miért lesz érdemes betérni a Kolozsvári Állami Magyar Színházba.
A 8. és 9. oldalon az Ecsetgyár novemberi eseményeinek hátteréről olvashatnak részletes összefoglalót az érdeklődők. A lapban előzetest jelent meg a közelgő Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóról, valamint a Puck Bábszínház és a ZUG kultúrtér által újraindított Lugosi Béla filmklubról is. A Ma Este szerkesztői minden hónap 10-éig a maeste@igentessek.ro címre várják a következő hónapra vonatkozó programajánlókat.
Krónika (Kolozsvár)

Címertörténeti előadás
250 éves Erdély nagyfejedelemségi címere
250 évvel ezelőtt, 1765. november 2-án Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt, ami a – mai szóval élve – régió címerének bővítésével együtt járt. Az évforduló alkalmából – napra pontosan – dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke tart vetített képes címertörténeti előadást.
A szervezők, azaz az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület és a Székely Nemzeti Múzeum hétfőn 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében várják az érdeklődőket. A belépés díjtalan. Dr. Szekeres a címer történetéről előzetesként elmondta:
Címertani értekezésekben Erdély címerének kialakulási folyamatát, azaz az alkotóelemek együttes megjelenését Báthori Zsigmond uralkodása idejére teszik, sok esetben évszámot is közölnek, mégpedig 1590-et. Báthory Zsigmond szóban forgó pecsétje csak 1595-ből származik. Erdély címerének alkotóelemei mellett Moldva és Havasalföld címerét, valamint a »nova plantatio« jelenetet összesítő címer korábbi nem lehetett, mivel ebben az évben vált a két román fejedelemség Báthori Zsigmond vazallusává. Továbbá a pecsétábra Báthorinak a szent római birodalmi hercegi címerét is tartalmazza, a rangemelés is ebben az esztendőben történt. A növekvő sas, nap és holdsarló, valamint a hét bástya együttes alkalmazása korábban kezdődött. Báthori Kristóf vajda 1580-ban készült ólom emlékérmén az előlapon a helytartó arcképe látható a következő felirattal: CHRIST[oforus] BATH[ori] DE SOMLIO, a hátlapon a Báthori-címer pajzsából növekvően a jobbra néző, kiterjesztett szárnyú sas, a pajzsot jobbról sugaras naparc, balról megszemélyesített, csökkenő holdsarló veszi közre, alatta félkörívben hét, csúcsán bástyával ellátott hegy helyezkedik el, s folytatódik a felirat: PRINCEPS TRANSYLV[aniae] 1580.
A sas és a hét bástya, pontosabban hét hegy már korábban is megjelent. Egy német címerkönyvben 1531 és 1556 közötti időszakban, majd egy 1567-ben kiadott térképen.
250 évvel ezelőtt Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt, s címerét nagyfejedelemségi süveggel látta el. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. Az 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert: a sas az erdélyi vármegyéket, a nap és holdsarló párosa a székely rendi nemzetet, a hét bástya a szász közösséget jelképezi.
Erdély címerét beszerkesztették az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe, negyedik mezőként. A királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Porladó történelem kőbe vésve
Temetőink értékmentése a 24. órában
Megszoktuk már, hogy temetőinkről legfeljebb csak halottak napja körül ejtünk néhány szót, majd ismét elfeledkezünk a témáról, pedig ezek nem csak az ősök tiszteletéről szólnak, hanem történelmünk kőbe vésett dokumentumai is egyben. Nemrég Kinda István és Fehér János előadást tartott Bölönben és Erdőfülén, Temetőrendezési programok Székelyföldön címmel. Temetőink jelentőségéről, a tennivalókról Kinda István néprajzkutatóval beszélgettünk.
– Milyen jelentőséggel bír temetőink vizsgálata, az önök által elkezdett kutatások milyen kérdéseket vetnek fel?
– Az utóbbi években a Kis-Küküllő menti Havadtőn egy elhanyagolt állapotban lévő, 19. századi temetőre összpontosítottunk. Közel 450 kidőlt, elsüllyedt, homokkőből faragott sírkövet ástunk ki és állítottunk újra megtalálásuk helyén. A munkálatokkal Székelyföld egyik legszebb sírköves temetkezési helye és annak díszesen faragott sírjelei váltak láthatóvá. A Székely Nemzeti Múzeum keretében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával, Szőcsné Gazda Enikő és Dimény Attila néprajzos kollégáimmal második éve végzünk más-más helyszínre fókuszáló temetőkutatást. A háromszéki és erdővidéki régi temetők állapotát látva Fehér Jánossal már egy ideje azon gondolkozunk, hogy a havadtői temetőrendezési modellt más térségekre is ki kellene terjeszteni. Előadásainkban egyrészt a temetkezési helyek történeti kialakulásával, előzményeivel foglalkoztunk, másrészt több székelyföldi közösség temetőrendezési megoldását ismertettük.
– Mi a véleménye a háromszéki temetők állapotáról?
–Szinte általánosan elmondható, hogy a temetők régóta felhagyott övezetei és a régi sírok elhanyagoltak, ami azt jelenti, hogy ezek kitakarításához ma már nem elegendő a kasza, hanem fejszére, láncfűrészre is szükség van. Az állandó nedvességet tartó bozótban lévő fa vagy kő sírjelek gyorsan mohásodnak, hamar tönkremennek.
– Mit lehet tenni a régi sírkövek konzerválása, megmentése érdekében?
– A régi sírjelek nem csak az elhunytról hordoznak információkat megmunkálásuk vagy felirataik által, hanem az adott kor művészeti irányzatairól is, a divatot, világszemléletet, halálképet is tükrözik, tanúskodnak a mesterek felkészültségéről. Éppen ezért hely- és kultúratörténeti jelentőséggel bírnak, továbbörökítésük minden közösségnek érdeke kellene legyen. Elsősorban ezek értékként történő tudatosítása a lényeges, majd be kell azonosítani a legfontosabbakat. A felmérés eredményének függvényében lehet dönteni a beavatkozás mikéntjét illetően. Nem minden megoldás költségigényes, egy-egy közösség önerőből is sokat tud tenni eltűnésük megakadályozása érdekében.
A háromszéki hírességek esetében, akiknek ismert a sírja, érdemese védetté nyilvánítani?
– A védetté nyilvánítás azt jelentheti, hogy azt követően a helyi emberek számára tilos lesz minden olyan gyakorlati beavatkozás elvégzése, amely sokat segítene az adott síremlék környezetének, állagának a védelmében. Például ha sikerülne is előteremteni egy állagmegóvás vagy restaurálás költségeit, az engedélyeztetési eljárások miatt könnyen ki lehetne futni egy pályázati elszámolási határidőből. Ezért úgy gondolom, mindaddig, míg a védetté nyilvánításhoz nem társul valamilyen gyakorlati előny, például költségvetés, csak hátráltatja a munkát. Akkor lenne értelme, ha már egy rendezett, állagvédett síremlék védelmét és közismertté tételét szolgálná.
– Viszont tudunk olyat is, hogy ilyen sírokat eladtak, mert az illetőnek nem volt fogalma, ki fekszik alatta.
– Minden ilyen kezdeményezéshez szakmai segítséget kell kérni, érdemes például a területileg illetékes múzeum szakembereivel egyeztetni, így nem fordulnának elő ilyen sajnálatos esetek.
– Van példa arra is, hogy mentő szándékkal néhány önkormányzat egy helyre összegyűjti a régi sírköveket, amelyeket már nem gondoznak kiemelve eredeti helyükről. Ez jó megoldás?
–Az ideális az, amikor a régi sírjelek azon a helyen maradnak, ahová eredetileg állították, eltávolítani onnan nem a legkegyesebb megoldás. A leszármazottaknak, rokonságnak gondoskodnia kellene arról, hogy környezetük rendben legyen tartva. Amennyiben ez különböző okok miatt nem történik meg, a kövek önkormányzat vagy egyház általi kiemelése, összegyűjtése, kisebb számú régi sírkőállomány esetében, vállalható lépés, ha helyben nem biztosítható azok védelme, ha fennáll a veszély, hogy a régi kövekre „betonpótló” anyagként tekintenek a sírkeretet öntő szomszédok. Fontos azonban, hogy minden ilyen beavatkozást megelőzzön egy szakszerű helyszíni fényképes és szöveges dokumentálás: milyen állapotban, milyen helyzetben találták meg a sírjeleket. Ma már az okostelefonok révén is nagyon elterjedt a helymeghatározó rendszerek (GPS) használata. Ajánlott bemérni a sírjel pontos pozícióját, hogy tudni lehessen, hol állt eredetileg, illetve hol nyugszik a kő felirata által megörökített nevű elhunyt. Az új helyszínnel kapcsolatos elvárások közé tartozik, hogy ne betontalapzatba foglalják a porózus, nagyfokú vízáteresztő képességű homokköveket, hanem földbe vagy kavicságyba helyezzék, ezáltal biztosítva a kövön átfolyó esővíz elvezetését. A tapasztalatok szerint a fedél alá helyezett homokkövek romlása megáll, ez tehát a legjobb védelem számukra.
– Reménykedhetünk-e a sírkertek felleltározásában?
–Fontos lenne, hogy a helyi közösségek maguk gondoskodjanak elődeik emlékének ápolásáról, ne kívülről érkező szakember mondja meg, hogy nem szép dolog elhanyagolni a nagyszülők, dédszülők sírját. A nemrég elindult Erdélyi értéktár program célja éppen az, hogy a közösségek maguk nevezzék meg azokat a helyi kulturális, történelmi, természeti, gasztronómiai stb. értékeket, melyek által a településükhöz kötődő azonosságtudatuk erősebb, mint a szomszéd falu esetében. A temető az élő falu tükörképe, felleltározását ebben a keretben szintén a helyi közösségnek kellene elvégeznie: tudjuk például, hogy az erdővidéki fejfás vagy koporsó alakú fekvő sírköves (tumbás) temetők különlegesek és értékesek, de hogy még hány darab áll ezekből a sírokon, rögzíteni kellene. Ezáltal lehetne bevinni a helyi, regionális köztudatba, hogy a település, régió különleges értékét éppen ezek megléte, illetve az ilyen temetkezés hagyományának a továbbvitele jelenti.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az előttünk járókra emlékezünk
Már benépesülnek a temetők, a kegyelettevők virágokat visznek a sírokra. Idén is megemlékezünk eltávozott szeretteinkről, rokonainkról, gyertyát gyújtunk a városi és falusi temetőkben a feldíszített sírokon.
Marosvásárhelyen az új kórház mögötti és a Jeddi úti köztemetőben, a Kálvária utcai katolikus temetőben két-három bejárat is könnyíti a gyertyát gyújtani akarók áramlását. Nem így a református temetőben. Itt egyetlen bejárati kapu van, ezen kell ki- és beáramolnia a tömegnek a város legrégebbi, négyszáz éves sírkertjébe. Már nagyon sokan tették szóvá a korábbi években is ezt a helyzetet. A református temető gondnokát, Bende Sándort kérdeztük erről.
„A temetőnek régen volt egy felső kapuja is. Ám a hatvanas években ide építették a kereskedelmi szakközépiskolát, a bentlakásokat, s akkor megszűnt a kapu. Igaz, hogy később is be és ki lehetett járni – pontosabban mászni – a szomszédos tömbházak közötti kerítésrész nyílásán, de a kerítés újjáépítésével ez megszűnt” – mondta el a gondnok.
Bende Sándor szerint az egykori rés helyére már nem lehet kaput nyitni, mert a kerítés mellett újabban sírok vannak. Ezért az időseknek – különösen a Tudor lakótelepről érkezőknek – igen nehéz a helyzetük. Leereszkednek a Kálvária utcán, hogy aztán az egyetlen kapun bemenve újból fel kelljen mászniuk a hegyen, ha a sír a temető felső részében van. A gondnok együttérez ezekkel az emberekkel, de megoldást a jobbulásra nemigen lát. Szerinte a kereskedelmi iskola vezetőségének és a polgármesteri hivatalnak kellene beleegyeznie abba, hogy a régi, felső kaput újra nyissák. Ha ez megtörténne, akkor még az egyházi kuratóriumnak is rá kellene bólintania – bár szerinte ez volna a legkönnyebb.
A szombat-vasárnapi programot illetően Bende úr elmondta: a temetőiroda 13 óráig áll nyitva, de a sírokat illető információkkal este 6 óráig szolgálnak. Hivatalosan mindkét napon este tízig lehet bemenni a temetőbe, de a sok évi tapasztalat azt mutatja, hogy még tíz után is sokan tartózkodnak a sírkertben.irá
Virágkavalkád Marosvásárhelyen
Marosvásárhely főterén csütörtökön megnyitották az őszi virágvásárt, s a piacokon is igen nagy felhozatallal várják a vásárlókat.
A helyi virágtermesztők mellett szép számban voltak udvarfalviak, szentannaiak, mezőcsávásiak is. A legnagyobb felhozatal krizantémból volt, a legkisebb cserépért 3, a nagyon nagy átmérőjűekért 20–30 lejt kellett fizetni. Idén visszaszorult az árvácska, sem a főtéri vásáron, sem a piacokon nem túl nagy a felhozatal. Aki szeretné, hogy egész télen dísz legyen szerettei emlékhelyén, szép száraz virágcsokrok és koszorúk közül válogathat, a csokrokat 3–5 lejért, a koszorút 15–20 lejért kínálják. Az óriási sárga krizantém szálja két lej. Cserepes erika is kapható, amely kitünően bírja a telet, s a hidegben is képes lila, fehér virágával elkápráztatni mindenkit.
Bakó Zoltán, Simon Virág
Székelyhon.ro

Céljait népszerűsíti a foglalkoztató központ
Gyergyószentmiklóson a június végétől működő Fiatalok a jövőért – támogatott foglalkoztatás elnevezésű program keretében ez idáig két személynek sikerült munkahelyet keresni, egy személy alkalmazása pedig folyamatban van.
A projekt működtetői a célkitűzések népszerűsítése érdekében beszélgetésre hívták a vállalkozásokat. A csütörtöki találkozó résztvevői kinyilvánították: nyitottak arra, hogy hátrányos helyzetű fiatalokat foglalkoztassanak.
Fogyatékos, illetve a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiataloknak nyújt segítséget a munkahelykeresésben, az elhelyezkedésben a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság programja, aminek keretében Gyergyószentmiklóson is központ működik. Az itt dolgozó szakemberek számos tényező feltérképezésével és betartásával segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, másfelől pedig a munkaadóknak nyújtanak segítséget az alkalmazással járó esetleges nehézségek leküzdésében.
A központ megnyitásától eltelt idő alatt 39 hátrányos helyzetű fiatalt jegyeztek a rendszerbe, két személy elhelyezkedésében nyújtottak segítséget az itt dolgozó szakemberek, és jelenleg egy újabb alkalmazás folyamatát követik.
Ebben a munkaközvetítői folyamatban az álláskereső fiatalok önbizalmának megerősítése legalább annyira szükségszerű, mint a munkaadók esetleges kételyeinek eloszlatása – többek között ezekben nyújt segítséget a központ. Az itt dolgozók személyesen veszik fel a kapcsolatot a potenciális munkaadókkal, de a program népszerűsítése érdekében csütörtökön egy közös találkozóra hívták a gyergyói cégeket. A szép számban megjelent vállalkozók mellett a városháza szociális osztályának munkatársai, illetve a megyei munkaerő-elhelyező központ vezetője is részt vett a megbeszélésen.
Itt kerültek bemutatásra annak a felmérésnek az eredményei, amelyet hátrányos helyzetű és normál körülmények között élő fiatalok, illetve vállalkozók körében végeztetett a gyermekvédelmi vezérigazgatóság. Ugyanakkor azokról a támogatásformákról is részletes tájékoztatás hangzott el, amelyeket bizonyos kategóriájú alkalmazások esetén igényelhetnek az alkalmazó cégek, intézmények.
A megjelent cégvezetők között voltak, akik már tapasztalatokról tudtak beszámolni a témában, azaz a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatalok foglalkoztatását illetően. Ezeket megosztva, nehézségekre, sikerekre egyaránt rámutattak, kiemelve, hogy értékes emberek veszhetnek el, ha nem kapnak munkahelyet. A beszélgetés végkövetkeztetéseként elhangzott: a cégek nyitottak arra, hogy hátrányos helyzetű fiatalokat foglalkoztassanak. Az elvi beleegyezésen túl javaslatokat is tettek a program működtetőinek. Például azt, hogy az érdeklődő fiatalok számára szervezzenek munkahely-látogatásokat. Ezek az alkalmak segíthetnének ugyanis eldönteni, hogy egyáltalán milyen munkát tud biztosítani egy-egy vállalat, illetve a munka tulajdonképpeni menetére is rálátást kaphatnának az érdeklődők.
A megbeszélésen részt vett az a két személy is, aki a gyergyószentmiklósi támogatott foglalkoztató központ segítségével jutott munkához. Mindketten a gyermekvédelmi rendszerből kerültek ki, jelenleg a város hajléktalan szállóján laknak, és már elmúlt három hete, hogy az egyik helyi bútorgyártó cégnél dolgoznak. „Három hete dolgozunk. A munkát ki lehet bírni, csak az embernek ehhez akarat kell és lendület. A lendület az, ami belőlünk hiányzott, ezt kaptuk segítségként” – szólalt fel a maga és sorstársa nevében Varga Ilona. Úgy fogalmazott, eddig háttérbe szorítottan éltek, ezért is különösen jó érzés számukra, hogy segítséget kaptak az elhelyezkedésben. Anyaként tette hozzá, hogy a munkavállalás, a kereset segít neki a jövőtervezésben is. Ősszel napközibe szeretné íratni két és fél éves gyerekét.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

A nyelv mint eszköz
Ha azt hitted, hogy elméleti líceumba jársz és férfiú létedre kosztümöt viselsz, nagyon tévedsz. Komoróczy György nyelvművelő elmagyarázza, miért.
„Az egészség nem ragályos, de ragályos a betegség". Újból és újból eszembe jut a múlt század jeles nyelvművelőjének, Halász Gyulának ez a mondata, mert számos kórokozókat hordozó szó, kifejezés, intézménynév háttérbe szorítja egészséges társait szerte a magyar nyelvterületen, olykor-olykor még a magyarországi közszolgálati médiumokban is.
A Kossuth Rádióban például az iskolanevek használatában azért alakulhatott ki egy bizonyos fokú összevisszaság, mert a határon túli tudósítók szóhasználata nem egységes, az elnevezések idehaza is eltérnek a normatív változattól, és a rádiónál – úgy tűnik – nincs nyelvi szűrő, ezért az adásba kerülő elnevezések nem egészen világosak minden hallgató számára. Valós példával élve: az említett rádió csíkszeredai tudósítója Márton Áron Gimnáziumról beszél (így jó, ma így helyes!), a marosvásárhelyi munkatárs Bolyai Farkas Elméleti Líceumot említ, a temesvári a Bartók Béla Líceum eseményeiről beszél, a brassói pedig az Áprily Lajos Főgimnázium gondjairól számol be... Egy és ugyanazon típusú iskola esetében. Ilyen szempontból nem jobb a helyzet Kolozsváron, Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben sem.
A fő baj a román nyelvi dominanciában keresendő, abban gyökerezik a fordítói hozzá nem értés, amelyet Erdély-szerte bátorít a román oktatási minisztérium iskolanevekről készült listája is. Abban sok rossz – rendszerváltás után született! – magyar iskolanév található (ezért volna jó a listát átdolgozni a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékének közreműködésével). Eligazító általános szabályként kellene elfogadnunk a normatív változat egységének kialakítását és megőrzését (kivételekkel természetesen számolnunk kell). Nálunk a román iskolanév helyes magyar megfelelőjét kell megkeresnünk, azt a formát, amely megfelel ma az egységes normatív változatnak.
Az általános iskola nem gimnázium
Például a román liceul teoretic normatív magyar megfelelője a gimnázium, nem az elméleti líceum. A szaklíceum helyes megfelelője a szakközépiskola, a műszaki kollégiumé (colegiu tehnic): műszaki szakközépiskola. A magyar nyelvben a líceum csak 1945 előtt volt használatos, akkor egy bizonyos 'felekezeti leányközépiskolá'-t jelentett, ma azonban nincs ilyen iskolatípus sem Magyarországon, sem Romániában. Magyarországon a mai iskolanevek egyikében sincs benne a líceum. Az elméleti líceumot (és általában a líceumot), a szaklíceumot, a műszaki kollégiumot ma talán csak az erdélyi magyarok értik, ha értik.
Ma főgimnázium sincs az iskolanevek normatív változatai közt! Valakik úgy gondolták évekkel ezelőtt, hogy a román colegiul naţional legyen főgimnázium magyarul. Valójában rangsorolt, elit gimnáziumokról van szó, amelyek közt van 6 vagy 8 osztályos (azaz évfolyamú) iskola is, de az elnevezése gimnázium. Régen a 8 osztályos gimnáziumot valóban főgimnáziumnak nevezték, abban az időben volt algimnázium is (a 4 osztályosok), ezek azonban 1934-ben megszűntek.
Más példa: Şcoala gimnazială Petőfi Sándor Gimnázium. A magyar rész helyesen: Petőfi Sándor Általános Iskola, ugyanis a román gimnaziu nem azt a középiskolát jelenti, mint a magyar gimnázium.
Az iskolaneveken kívül még számos olyan elnevezés, kifejezés van nálunk forgalomban, amelyek a rossz fordítások miatt eltérnek a csaknem egységes normatív változattól. Ez pedig megnehezíti a magyarok közti szóértést. Nem kellene megfeledkeznünk a nyelvek közti különbözőségékről, és sokszor tévedés azt gondolnunk, hogy a román és a magyar szó alakra, külső formára is kell, hogy hasonlítson egymásra (liceu – líceum, gimnaziu – gimnázium, colegiu – kollégium stb.) Ilyenkor arra is gondolnunk kell, hogy
óriási különbség van a magyar nyelvi határ és országhatár közt!
Regionális közszolgálati rádióban többször is hallottam mostanában egyetem előtti oktatásról. Magyarul ezt egyszerűen közoktatásnak nevezzük. Ugyancsak a rádióban hallottam (többször is): akik a vizsgán elestek... Aztán kiderült a mondottak alapján: azokról volt szó, akik a vizsgán megbuktak ('elégtelen osztályzatot kaptak'), nem pedig azokról, akik mondjuk megbotlottak vagy elszédültek és elterültek a földön.
Még mindig a rádió: Bikinihez hasonló fürdőkosztüm volt rajta. Helyesen: fürdőruha. Noha az erdélyi magyarban román hatásra széltében-hosszában elterjedt a kosztüm szó helytelen használata (férfikosztüm, síkosztüm), az egységes irodalmi és köznyelvben két jelentése ismert: 1. Ugyanabból az anyagból készült rövid kabátból és szoknyából álló női öltözék. 2. Jelmez (a színházi életben). Nyelvünk szokása szerint tehát kosztümöt csak a nők viselnek, ők vehetnek magukra bikinihez hasonló fürdőruhát, a férfiak viszont fürdőnadrágban strandolnak, öltönyt viselnek, és mindkét nem síruhában sízik.
A szó szerinti fordítás miatt csaknem teljesen kiszorította a használatból a küldőpapír a beutalót, az igazságügyi bélyeg az illetékbélyeget, a perfúzió az infúziót, a reanimáló az intenzív osztályt, a gripa vagy grippa az influenzát. És még lehetne sorolni a megértést nehezítő példákat (tanács – önkormányzat, municípium – megyei jogú város stb.).
Leginkább mégis azon csodálkozom, hogy közszolgálati televízió főszerkesztője néptanácsot (!) emlegetett 2015 szeptemberében egy székelyföldi rádióműsorban (a táncosok a néptanács elől indulnak...). Számára talán fordítás közben az idő is megállt?! A fentiek tükrében talán egyre többen igazat adunk a neves írónak és nyelvművelőnek, Kolozsvári Grandpierre Emilnek:„A nyelv elsősorban az emberi érintkezés eszköze, és csak századsorban a tudomány tárgya".
KOMORÓCZY GYÖRGY
uh.ro

Marosvásárhelyi utcanévtáblák – A helyi rendőrség újabb bírságát érvénytelenítette a bíróság
A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet is, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Barabás Miklósnak, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség.
A szerdán hozott ítéletet a honlapján tette közzé a bíróság. Kincses Előd, a megbírságolt Barabás Miklós ügyvédje az MTI-nek elmondta, ugyanaz az ítélet született, mint egy hónappal ezelőtt, a másik megbírságolt önkéntes, Benedek Lehel Csaba ügyében. Hozzátette, a korábbi ítéletnek immár az indoklását is megkapták, és abban a bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tekinthető reklámtáblának a kétnyelvű utcanévtábla, ezért nem vonatkoztatható rá a reklámtörvény. Barabás Miklós az MTI-nek elmondta, számított a kedvező ítéletre. Hozzátette, megítélése szerint az efféle bírságokkal csupán fárasztani próbálják a román hatóságok azokat, akik jogokat kérnek számon vagy jogkövetelésekkel lépnek fel.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
A bírság eltörlésére indított bírósági eljárásban az önkéntesek ügyvédje a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar “utca” szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
erdon.ro

Izsák: tudatosan zaklatnak a román hatóságok
Naná, majd teljesen véletlenül szállt ki az SZNT háttérintézményeihez pont a lármafagyújtás után az adóhivatal.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint az utóbbi időben megsokasodtak a román hatóságok által magyar szervezetek ellen indított eljárások Székelyföldön. Izsák Balázs csütörtök délután Marosvásárhelyen az M1 aktuális csatornának azt mondta: a magyarság közéleti szereplőin keresztül akarják megfélemlíteni az ottani magyar közösséget.
Kijelentette: az SZNT azt üzeni a magyar közösségnek, hogy ne féljenek, mert ők harcolni fognak, s - ahogy korábban, úgy most is - jogorvoslattal fognak élni a háttérszervezeteiknél tartott pénzügyi ellenőrzések miatt.
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön közölte, hogy pénzügyi ellenőrzést tartottak a román hatóságok annál a két székelyföldi egyesületnél, amelyek legutóbbi tömegmegmozdulásaik szervezésében szerepet vállaltak. Az egyiket megbírságolták. A Székelyföld határainak október 24-i kivilágítása előtt ez a két szervezet fordult a közel 60 határ menti önkormányzathoz, illetve a megyei csendőrségekhez és rendőrségekhez, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően bejelentse a tiltakozó akciót.
Izsák Balázs az M1-nek azt mondta: kicsi a valószínűsége, hogy véletlen az, hogy négy nappal Székelyföld határának kivilágítása után rendelték el az ellenőrzést. Az SZNT vezetője kifejtette: nonprofit szervezeteknél ritkán tartanak ellenőrzést; a román államtól semmilyen támogatást nem kapnak, nem fizetnek áfát, ezért sem érti, hogy a román állam milyen érdekből indította a vizsgálatot. Hozzátette ugyanakkor: a hatóságok által kifogásolt pénzügyi támogatás idén júniusban, jól látható, ellenőrizhető módon érkezett romániai bankszámlájukra.
foter.ro

Czegő Zoltán „himnuszíróval” tartottak közönségtalálkozót Csíkszeredában
A sepsiszentgyörgyi Czegő Zoltán költő, író volt a meghívottja a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár csütörtök délutáni közönségtalálkozójának. A pár éve Magyarországról visszatelepült szerzőt a Székely Mikó Kollégium himnusza szerzőjeként is megismerhette a hallgatóság.
Élettörténetébe engedett betekintést Czegő Zoltán költő, író, csütörtök délután Csíkszeredában, a Kájoni János megyei könyvtár közönségtalálkozóján. Az utóbbi években megjelent köteteit elhozó meghívott Cseke Gábor szerkesztő-újságíróval beszélgetve számos olyan eseményről mesélt a résztvevőknek, amelyek az 1989 előtti, erdélyi irodalmi-kultúrtörténeti emlékezet részévé vált. A most 77 éves, 1988-ban Magyarországra kitelepült, majd 2006-ban újból Sepsiszentgyörgyre hazatelepült szerző például részletesen beavatta a közönséget annak részleteibe, hogyan is született meg a Székely Mikó Kollégium Himnusza.
Mint kiderült, az 1969-ben kapott megrendelésre Dancs Árpád zongoristával együtt mondtak igent, s az összehangolás estéjén az ihletet az asztalra tett – kibontatlan maradt – barackpálinka címkéje sarkán levő piros-fehér-zöld csík erősítette. A Székely Mikó Kollégium ócska pianínóján legelőször fölcsendült Himnusz azonban nem maradhatott Himnusz néven, hiszen az állambiztonsági szervek megtorlásával számoltak volna, ezért az egykori rektor és iskolaalapító, „Csutak Vilmos emlékére” címet viselte nyomtatásban.
A legendás Himnuszért Czegő Zoltán ma is aggódik – mint bevallotta. Ezért a tavaly nyomtatásban „Igazat vallani” címmel megjelent költemény lábjegyzeteként jelölte meg: „Ki tudja, mikor tiltják ki Romániából?”
A meghívottat, korábbi közös interjúik fonalán vezetve a beszélgetést Cseke Gábor, pályája állomásain vezette végig: Székelyudvarhely, Marosvásárhelyt, Kolozsvár, Korond, Sepsibükszád, Uzon, Sepsiszentgyörgy, Budapest.
Czegő Zoltán a hivatkozott művekből is felolvasott, beszélt a Medrében él, az Időrianás és a Katonabogár regényeinek keletkezéséről is. Az est dedikálással zárult a könyvtár társalgójában helyet kapó találkozón.
Gellért Edit
maszol.ro

Magyar állami támogatás miatt büntetett az ANAF a Székelyföld határának kivilágítását szervezőknél
Magyar állami támogatás miatt tartottak vizsgálatot a Székelyföld határának kivilágítását szervező, Izsák Balázs által képviselt Siculitas és a Gazda Zoltán által képviselt Sepsireform Egyesületnél. A magyar miniszterelnökséggel kötött támogatási szerződést a Siculitas Egyesület, ezt nem jelentette be külön az egyesület a pénzmosás elleni hatóságoknál - nyilatkozta a Transindexnek Iszák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy júniusban, banki átutalással, átlátható és ellenőrizhető módon érkezett az egyesület romániai számlájára a pénz, ezt a számlavezető bank bejelentette az illetékes hatóságoknál, így azok tudtak a támogatásról. Ugyanakkor Izsák azt is elmondta, hogy az általa vezetett Siculitas Egyesületnek soha semmilyen pénzügyi kihágása nem volt, ezért méltányosnak tartotta volna, ha a hatóságok ezt figyelembe véve figyelmeztették volna az egyesületet a vizsgálat előtt.
Izsák úgy látja, hogy az Adó- és Pénzügyi Hivatal Csalás Elleni Főosztálya (ANAF) “lesben állt” és “levadászni akarta az egyesületet”, mindenképpen büntetni akartak és találtak is egy formai hibát.
Az SZNT elnöke azt is elmondta, hogy az Egyesület élni fog a jogorvoslat lehetőségével, és kérni fogják a bíróságot, hogy vegye figyelembe, hogy a bank már bejelentette a pénz beérkezését az illetékes szerveknél, így a törvény betöltötte a szerepét.
Mint ismeretes, szerdán az Adó- és Pénzügyi Hivatal Csalás Elleni Főosztályának (ANAF) szebeni ellenőrei célzott vizsgálatot tartottak a Siculitas és a Sepsireform Egyesületnél. A Siculitas Egyesület esetében az ellenőrök a 656/2002-es törvényre hivatkozva 10 ezer lejes büntetést állítottak ki, azzal az indoklással, hogy egy Magyarországról érkező támogatást az egyesület külön nem jelentett be a pénzmosás elleni hatóságoknál.
(hírszerk.)
Transindex.ro

A diktatúrára emlékezteti az EMNP-t a hatósági zaklatás
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a letűnt diktatúra módszereire emlékeztetnek azok a pénzügyi ellenőrzések, amelyeket a román hatóságok a múlt szombati székelyföldi őrtűzgyújtás szervezőinél tartottak.
A párt elnöksége egy pénteken közzétett nyilatkozatban megállapította: „Romániában egyre inkább bevett gyakorlatnak számít az autonómia ügye mellett kiálló vezetők és szervezetek hatósági zaklatása, hiszen nem először történik meg, hogy rendőri vagy egyéb ellenőrző szerv fellépésével próbálják megfélemlíteni az önrendelkezésért – egyébként törvényes módon – küzdőket".
Az EMNP titkosszolgálati koordinációt sejt a pénzügyi hatóság fellépése mögött. „Felkérjük a román hatóságokat, hogy a célirányosan megtervezett, etnikai hátterű zaklatásoknak vessenek véget!" – áll az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatban. A párt ismételten felhívta a román hatóságok figyelmét arra, hogy a nyugaton működő autonómiaformák romániai meghonosítása a többség és kisebbség viszonyának normalizálását segítené elő, és tűrhetetlen, hogy Romániában továbbra is nemzetbiztonsági kockázatként tekintsenek a magyarság jogos autonómiaigényére.
„Ez úton is a zaklatottak melletti szolidaritásvállalásra kérünk mindenkit, és az Erdélyi Magyar Néppárt nevében támogatásunkról biztosítjuk a meghurcoltakat" – közölte az EMNP. A párt azt is kinyilvánította, hogy a magyar közösséget semmilyen megfélemlítő akció nem tántorítja el Székelyföld autonómiájának békés megvalósításától.
A román adóhivatal (ANAF) csalás elleni főosztályának Nagyszebenből kivezényelt ellenőrei szerdán ellenőrizték az Izsák Balázs SZNT-elnök által képviselt marosvásárhelyi Siculitas Egyesületet, és a Gazda Zoltán által képviselt sepsiszentgyörgyi Sepsireform Egyesületet. A Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre (700 ezer forint) büntették, a Sepsireform Egyesület gazdálkodásában nem találtak hibát.
Székelyföld határainak az október 24-i kivilágítása előtt ez a két szervezet fordult a közel 60 határmenti önkormányzathoz, illetve a megyei csendőrségekhez és rendőrségekhez, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően bejelentse a tiltakozó akciót.
MTI
Erdély.ma

Apor-konferenciára került sor Csíkszeredában
Csíkszeredában az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara megemlékező Tudományos Konferenciát szervezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat alkalmából „Apor Károly, a kiváló erdélyi jogász, közgazdász, születésének 200., Apor Vilmos, az első székely boldog halálának 70. évfordulója” címmel.
Apor Károly Apor Lázár erdélyi kancellár fia volt. Iskoláit Nagybányán kezdte, középiskolai és jogi tanulmányait 1835–1836-ban a pozsonyi jogakadémián, majd Bécsben végezte.
1837-ben az erdélyi udvari kancelláriánál gyakornokoskodott; a következő évben már Kolozsvárra, az erdélyi főkormányszékhez tették át és még azon évben Marosvásárhelyre, a királyi táblához joggyakornokul, 1842-ben pedig számfeletti táblai ülnökül kineveztetvén, az erdélyi országgyűlésnek is hivatalból tagja volt. Itt a konzervatív párthoz csatlakozott.
Az 1848–1849-es szabadságharcban mint nemzetőr vett részt, majd Bécsbe menekült. 1849 végén visszatért Erdélybe s törvényszéki szolgálatot vállalt. 1853-ban elnök lett a fogarasi törvényszéknél; 1854-ben a nagyszebeni törvényszékhez került előadónak, majd a marosvásárhelyi törvényszék elnökévé nevezték ki; 1857-ben az úrbéri törvényszéknek, 1860. július elején pedig a főtörvényszéknek lett elnöke. 1861. június 17-én az erdélyi törvényes királyi tábla elnökévé; végül 1869. május elején az újonnan fölállított marosvásárhelyi királyi ítélőtábla elnökévé nevezték ki.
Egyike volt Erdély legkitűnőbb gazdáinak, különösen a gyümölcs- és bortermelés terén. Az ország egyik első amatőr fényképésze volt.
Jelentős szerepe volt 1879-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság alakulásánál, amelynek első elnökévé választották.
Apor Vilmos boldoggá avatott magyar vértanú püspök Segesváron született, 1915-ben Nagyváradon szentelték pappá. 26 évesen nagy tekintélyre tett szert, amikor a román katonák túszszedő akciója után, az elfogott gyulai polgárok ügyében Bukarestbe utazott, s román királynénál kieszközölte a túszok szabadon bocsátását. 1918-ban nevezték ki plébánosnak. Kiemelten foglalkozott az egyház szociális felelősségével, gyermek-ínségkonyhát működtetett, számos közösséget hozott létre, templomot újított föl. 49 éves korában Gyulán szentelték püspökké.
A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben.
1945. március 28-án megkezdődött Győr ostroma. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Április 2-án, húsvét hétfőn, hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Holttestét a győri kármelita templom kriptájában temették el. 1986. május 23-án a székesegyházban helyezték végső nyughelyére.
1997-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta.
Az eme.ro és a hu.wikipedia.org nyomán
Erdély.ma

Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Bethlen Gábor szobránál Szatmárnémetiben
A reformáció emléknapján ünnepi istentiszteletet tartottak a Szamosnegyedi református templomban. Ennek keretében sor került a presbiterek fogadalomtételére, majd megkoszorúzták a templomkertben található Bethlen Gábor szobrot.
Szombat délelőtt Bogya Kis Ferenc lelkipásztor hirdetett igét a Szamosnegyedi református templomban, a reformáció emléknapja alkalmából. A választás lehetőségéről beszélt, amit Isten biztosít nekünk: hogy őt, vagy bálványokat imádjunk, hogy a Krisztus példabeszédében emlegetett keskeny vagy széles utat válasszuk – hogy csak néhányat említsünk a választási lehetőségek közül. Ezek között ott van a választás a templom, ima, Isten és a hitetlen világ között is. Ha a keskeny utat választjuk, nem tartunk a többséggel, de csak azon az úton találkozhatunk Krisztussal. Elmondta: Isten megteremtett egy alapot, rajtunk múlik, hogy mit építünk rá.
Az ünnepi istentisztelet keretében tettek fogadalmat azok, akik a következő hat évben az egyházközség presbiterei lesznek. Tatár Miklós a főgondnoki, Hajdú Sándor a gondnoki feladatokat látja majd el.
Az istentiszteletet követően a résztvevők a templomudvarban található Bethlen Gábor szoborhoz vonultak, ahol Póti Eduárd történelemtanár tartott rövid előadást. Emlékeztetett rá, hogy 425 éve annak, hogy anyanyelvünkön olvashatjuk a biblia igéit. Felelevenítette a magyar nyelvű bibliát megelőző időszakot, amikor a latin nyelvű misékből a hívek egy szót sem értettek – emiatt pedig voltak, akik félrevezették őket.
Beszédében megemlékezett Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről is, aki korának remek politikusa és diplomatája volt. A vallási háborúk korában birodalmában vallásszabadság volt. Egyetemet alapított Gyulafehérváron, pénzzel és könyvekkel támogatta a Szatmári Református Gimnáziumot. Hithű reformátusként többször is végigolvasta a bibliát.
A beszédet követően megkoszorúzták az erdélyi fejedelem szobrát, az ünnepség pedig nemzeti imánk eléneklésével zárult.
szatmar.ro
Erdély.ma

Marosvásárhely esélye
Közelednek a választások, így végre keményebb hangot ütött meg a marosvásárhelyi RMDSZ a hatalmával már több ízben visszaélő Valentin Bretfeleannal, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjével szemben.
A szövetség színeiben megválasztott alpolgármester, Peti András a hét elején még mintaintézménynek nevezte a Bretfelean által irányított rendőrséget, csütörtökön azonban már ő is kérte menesztését. Sőt, az RMDSZ-frakció a testületi ülést is elhagyta, bejelentették, addig nem vesznek részt a tanácskozásokon, amíg a városháza nem ülteti életbe a testület által is elfogadott, kétnyelvű táblákra vonatkozó határozatokat.
Bretfelean múlt hétvégi nyilatkozatával ütötte ki a biztosítékot, a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok Marosvásárhelyen megrendezett civil fórumán dicsekedett azzal, hogy megakadályozta a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Csakhogy a bíróság immár második esetben mondta ki, törvénytelenül rótt ki bírságot azokra a civilekre, akik házukra magyarul is kifüggesztették utcájuk elnevezését. Az ítélet nyomán az is egyértelmű, hogy az utcák feliratai nem tekinthetőek reklámtáblának, így törvénytelen reklámozás ürügyén nem büntethetőek meg a polgárok. Bretfelean a jelek szerint ez ügyben bakot lőtt, ám mégis eredményes volt: sikeresen elodázta a magyar feliratok kikerülését. Újabb botrányával pedig a polgármester ténykedéseiről is eltereli a figyelmet, mindenki az ő leváltásával foglalkozik, és nem azzal, hogy Dorin Florea alig egy hete nyilatkozta: nem lesznek magyar táblák, csupán a román elnevezés mellé biggyesztik oda magyarul, hogy utca vagy tér. Hiába teremt jogot a törvény a magyar utcanevek kiírására, fölöslegesen fogadott el erről határozatot a helyi tanács, Marosvásárhelyen ez huszonöt évvel a rendszerváltás után is megvalósíthatatlannak látszik. Jó, hogy végre felébredt az RMDSZ, és erősebb lépésekre szánta el magát, túl sokáig hallgatott, nyelte a békát a rosszul értelmezett békesség jegyében. Ha jövő évben választásokat akarnak nyerni, és valóban szeretnék, hogy ismét magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, nagyon fontos lenne megmutatniuk, hogy mernek és tudnak tenni az általuk képviselt közösségért. Ha nem így lesz, marad Florea és Bretfelean, az egykori szekustisztből lett rendőrségi vezető, maradnak a tiltások, az értelmetlen perek, és mindinkább fogy, háttérbe szorul az egykori Székelyvásárhely magyarsága. Ha nem állnak most a sarkukra, amikor még van erejük, és a Florea által óhajtott utcanévtáblák kikerülnek, harminc-negyven év múlva már nem is lesz, akinek feltűnjék, hogy a Paul Chinezu utca tulajdonképpen a magyar hős Kinizsi Pálról kapta egykor nevét. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély: haza, otthon és család (Bemutató a Háromszék Táncegyüttesnél)
Folklórszínházi produkcióval lép közönség elé november 6-án a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, amelyben két organikus világ, Erdély és az erdélyiség, valamint a házasságkötés és a személyes átváltozás szövődik egymásba. Az Erdély-menyegző című produkció rendező-koreográfusa Mihályi Gábor érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
A meghívott alkotó első alkalommal rendez Erdélyben, de jól ismeri az erdélyi hivatásos táncegyütteseket, azokat az irányokat, amelyeket követnek, ezért vállalta a Háromszék Táncegyüttes felkérését. Foglalkoztatta, hogy az erdélyiséget és a hagyományos menyegzői szertartást mint a közös emlékezet részét hogyan lehet végigvinni egy előadásban úgy, hogy nem révednek misztikus, valóságos vagy elképzelt aranykorokba, hanem azt próbálják elhitetni a nézőkkel, hogy ez ma itt megteremtődik. Erről Mihályi Gábor az együttes tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt, kiemelve, hogy olyan alkotói csapattal dolgozott, akikkel már korábban is együttműködött, akik jól ismerik a Háromszék Táncegyüttest, és a jelen produkcióban egyenlő társként vettek részt. A forgatókönyv és a dramaturgiai elemek Prezsmer Boglárkát dicsérik, a rendezésben Orza Călin volt a társalkotó, zenei szerkesztő Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója, jelmez Furik Rita. A vendégalkotó szerint „a sepsiszentgyörgyi társulat rendelkezik azzal a sokszínű előadói képességgel, amely szükséges a témából eredő sokrétű művészi feladathoz, adottak táncosképességeik, de mindazok a színészi, emberi tulajdonságok is, amelyek a produkciót segítik”. Hol a menyegzőnek bújnak elő a legjellemzőbb pillanatai, hol Erdély ezeréves történetének mozzanatai, ehhez az univerzális világhoz igazodik a zene, amely döntően népzene, de megjelenik a historizáló hangzás is egy négytagú madrigálkórus előadásában. A rendező hangsúlyozza: fontos szerepe van a háttéranimációnak, hisz ez nem verbális színház, hanem szimbólumokra, asszociációkra és mozdulatokra épül, és ennek a témának a gazdagsága és bonyolultsága miatt szükséges, hogy ne terhelje meg a mozdulatokat az erdélyiség kifejezése.
Orza Călin elmondta, az alkotócsapatnak nem szándéka végigvonultatni egy paraszti menyegző minden momentumán, sem Erdély ezeréves történetét górcső alá venni, de szándéka megidézni az erdélyiséget, a paraszti lét ünnepét, a nemesi udvarok hangulatát. Nem volt könnyű dolguk, mert a kiforrott női tánckarral ellentétben a férfikarnak sok az új, még tapasztalatlan tagja, de hangsúlyozták, senkit nem kíméltek, a kezdőkre is ráruháztak nehéz feladatokat, mert szerintük ezt megköveteli a művésszé érlelés folyamata.
Deák Gyula együttesigazgató úgy véli, sokszínűsége révén az Erdély-menyegző továbblépést jelent eddigi művészi tevékenységükben, amelyről Mihályi Gábor azt mondta, „ízig vérig XXI. századi előadás, használva a színház, a táncszínház minden olyan kellékét és eszközét, amely szükséges a nézőknek a beleélésre és megértésre”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az őshonos nemzeti közösségek autonómiájáért (Interjú Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjével, 4.)
Találkozások Iliescuval
– Ion Iliescuval háromszor találkoztam. Először az Országgyűlés külügyi bizottsági delegációjának tagjaként, melyet az elnök, Horn Gyula vezetett. A román elnök elég gyorsan rátért a dákoromán elméletre. Elképesztő durvasággal ecsetelte, népe mit szenvedett a keletről beözönlő magyaroktól. Horn hallgatása miatt én adtam neki megfelelő választ. Gyula, aki mellettem ült, először rugdosni kezdte a lábam, hogy hagyjam már abba. Végül csak elmondhattam, amit akartam.
Másodszor szintén delegációban, az Európai Demokrata Unió Politikai bizottságában találkoztam a kommunistából áldemokratává vedlett államfővel. A német Klaus Francke vezette a csoportot, mely tényfeltáró úton járt délkeleti szomszédunknál. Francke megkérdezte Ceauşescu egykori ellenlábasát: igaz-e, hogy egyesülni akarnak Moldovával? Vendéglátónk elkezdte hosszan mesélni a dákoromán elméletet, majd rátért a barbár magyarok gaztetteire, kimerítően ecsetelve a román nép szenvedéseit a magyar uralom alatt. Moldováról egy szót sem szólt. A delegáció tagjai döbbenten hallgatták. Nem kellett megszólalnom.
Harmadszor egy athéni konferencián találkoztam vele. Mazochista bátorsággal megkértem a helyi nagykövetségünk diplomatáját, Jánosi Györgyöt, hozzon össze egy négyszemközti megbeszélést Ion Iliescuval. Egy óra múlva megkaptam az időpontot és a helyszínt! Igaz, nem ketten voltunk, ott ült mellette egyik samesza is. Iliescu megint a dákoromán elmélet fejtegetésébe bonyolódott. Nekem is elmondta, mennyit szenvedtek a „magyar megszállás alatt”. Süketek párbeszéde lett ez is. Arról vitatkoztunk, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés belügy-e Európában. Azt állította, a magyar kisebbség több jogot élvez Romániában, mint bármelyik más kisebbség a kontinensen. Az ezt követő sajtóértekezleten – melyre engem nem hívtak meg, és csak utólag értesültem róla – Iliescu kijelentette, hogy „a román–magyar kapcsolatok javításának kinyilvánított óhaja és egyes magyar személyiségek megnyilvánulása között eltérések vannak”.
Jogsegélyszolgálatok – 2014-ben már nem került be a jelentősen, mintegy felére csökkentett létszámú parlamentbe, bár ott volt a Fidesz–KDNP országos listáján, de nem befutó helyen. Jobb pozícióban várta az európai parlamenti választásokat, de ott sem szerzett mandátumot. Mivel foglalkozik most?
– Igen, 2015 elején felkérést kaptam a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) vezetésére. Kissé meglepett ez a kérés, mert korábban más feladatról volt szó, de azért megnéztem, mit kell ott tenni. Negyedszázados autonómiaharc után rájöttem, itt a helyem! Mert a két és fél évtized alatt nem jutottunk egyről a kettőre. Sehol nincs tényleges autonómia, nemhogy teljes körű. Közben meg félelmetesen fogy a magyarság az elcsatolt területeken. Tízéves távlatokban több százezres nagyságrendben. Mire kiharcoljuk az autonómiát, nem lesz számottevő magyar az érintett térségben. Tehát most tűzoltó munkára van szükség! Elvállaltam a feladatot, melyet április eleje óta töltök be. Védelmet kell biztosítani azon személyeknek, csoportoknak és intézményeknek, akiket és amelyeket magyarságuk miatt ért jogsérelem. Emelt fejjel és jogbiztonságban élhessen a magyar a szülőföldjén. Amíg nem érjük el a tényleges és teljes körű autonómiát az egyes régiókban, addig szükség van a mindenkori budapesti kormány, a magyar politikai pártok és a civil szervezetek hatékony támogatására. A támogatási rendszernek négy területen kell működnie: az anyanyelvi oktatás, a jogvédelem, a megélhetés és a magyar kultúra ápolása, fejlesztése területén. A megélhetési támogatás alatt gazdasági együttműködést, fejlesztési támogatást és európai uniós pénzekért való közös pályázást (határokon átnyúló regionális fejlesztések!) kell érteni. A jogvédelem biztosítása szintén négy pilléren nyugszik: erkölcsi, politikai, szakmai és anyagi. Az első kettőt a hivatalos politika hivatott biztosítani, a másik kettőt a kormányzat és a civil szféra együtt. Mi ez utóbbiban tevékenykedünk. Az intézet három éve alakult kormányzati kezdeményezésre, és egyelőre csak költségvetési pénzből gazdálkodunk. Alapítványi struktúrában működünk, a KJI a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány végrehajtó szerve, de mint ilyen, önálló jogi személyiség. Tevékenységünk két pilléren nyugszik: határon túli fiatal magyar jogászok, ügyvédek szakmai továbbképzése nyári egyetemek és konferenciák formájában, valamint ügyvédek, ügyvédi irodák anyagi támogatása. Ez utóbbi megint két területre terjed ki: állandó jogsegélyi helyek biztosítása mindenki számára, akit magyarsága miatt ért jogsérelem, valamint konkrét bírósági ügyek finanszírozása. A jogsegélyszolgálati helyeken mindenki térítésmentesen kap tanácsot, kisebb ügyekben védelmet is. A Kárpát-medence elcsatolt területein tizennyolc helyen működik jogsegélyszolgálat, és húsz konkrét bírósági pert támogatunk. Magyarverések, kettős állampolgársági problémák, magyar feliratok, zászlóhasználat és himnuszéneklés – ezek a legáltalánosabb esetek. Nagyszabású terveim vannak a hálózat bővítésére és nemzetközi együttműködés kialakításához. Mindehhez azonban pénzre, sok pénzre van szükség.
– Az új-liberális fősodor – amely rázúdult az életvilágunkra – a szocialistákkal szimbiózisban 1994-től többször is kormányra került. Antropológiai képletük szerint az egyén a forrása minden értéknek, és időrendben is megelőzi a közösséget, amely csak halmaza az önérdekeit követő, haszonmaximalizáló lényeknek. Közösségi köteléke tetszés szerint változtatható. A magyar nemzeti kisebbség nekik csak ballaszt volt, amelyet az első alkalommal kidobtak progressziójuk léghajójából. Ön nemzetére büszke, konzervatív politikus. Hogyan határozná meg a konzervatív politika lényegét? – A konzervatív politika szövetség a holtak, az élők és a megszületendők között, a világ szellemi és anyagi javainak megőrzésére, ápolására és továbbfejlesztésére. Ezzel szemben minden más politikai irányzat szövetség az élők között a világ szellemi és anyagi javainak felosztására és felélésére.
S. KIRÁLY BÉLA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (3.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (II.)
A kolozsvári diákszervezkedési kísérletek a diákszövetség megalakulásához vezethetőek vissza. Története az 1956 júniusában megtartott prágai értekezlethez kapcsolódik, ahol Románia kérte, hogy beléphessen a nemzetközi diákszövetségbe: jelentkezését nem fogadták el, mert az országban akkor még nem léteztek diákszövetségek, az egyetemi ifjúság, akár a gyári munkások, az RMP által irányított és pórázon tartott szakszervezetekbe tömörült. A nemzetközi diákszövetségbe való belépés feltétele a demokratikus úton megszervezett román diákszövetség létrehozása volt. Ezért jöttek létre az 1956 őszén induló tanévben a romániai diákszövetségek.
Az 1956. november 5-én megtartott gyűlésen Miron Constantinescu oktatásügyi miniszter, miután értékelte a magyarországi eseményeket, rátért, hogy a diákszövetségek vezetői mérjék fel és tárják írásban a legfelsőbb párt- és államvezetés elé az egyetemi hallgatók szakmai, tudományos és szociális gondjait. „Tárgyalni akartak az ifjúsággal – emlékezik Várhegyi István –, hogy az elégedetlenség talaján kialakult politikai helyzet nehogy a varsói, budapesti eseményekhez hasonlóan alakuljon. Az egyetemi élet, a diákság problémái Leningrádtól Budapestig élő eleven sebként léteztek... A Bolyai Egyetem diákszövetségi programtervezete is, amely később ellenforradalmi tettnek minősült, erre a hivatalos ösztönzésre született.”
Az egyetemi hallgatók súlyos szociális gondjai országszerte valóban robbanásveszélyt jelentettek. Bukarestben, Kolozsváron, Jászvásáron, Brassóban, Marosvásárhelyen több ezer, illetve több száz diáknak nem jutott hely a kollégiumokban, a diákmenzán az étel igen gyakran ehetetlen volt, az ösztöndíjakat a szülők havi jövedelmének függvényében állapították meg, s nem vették figyelembe, ha a családban egyszerre több gyermek tanult.
A Várhegyi István által összeállított programtervezet jóval túlmutat e sérelmeken. Felvetette az értelmiségi hivatás, a tudományos kutatómunka kérdését is. Ehhez először a tanároknak kellett megszabadulniuk a merev, dogmatikus, a sztálinizmus minden sajátosságát magán viselő ideológiai kötöttségektől. A programtervezet ezért tartalmazta a tanári normarendszer felszámolását. Az orosz nyelv kötelező és minden karon egyenlő óraszámban történő tanítása természetesen a kolozsvári programtervezetben is külön pontként szerepelt.
A magyar forradalom és szabadságharc 1956. november 4-én történt leverése után a romániai magyarságot s ezen belül az egyetemi ifjúságot gyakran illették nemcsak az irredentizmus, revizionizmus, ellenforradalmiság vádjával, hanem antiszemitizmussal, szeparatizmussal is. A gyűlésen tételesen is megfogalmazta Miron Constantinescu a jól bevált diverziós vádat. 1956. november 17-én este letartóztatták Várhegyi Istvánt, 18-án pedig Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Nagy Benedeket. A Ioan Cameniţă hadbíró alezredesből, Lazăr Tudorache hadbíró őrnagyból, Gherciciu hadbíró századosból és Nicolae Iscrulescu katonai ügyészből álló bírói testület a programtervezet szövegét a koncepciós céloknak megfelelően átírta, „kiegészítette”, egyes részeket kihagyott, másokat felnagyított. Bár a programtervezetet Várhegyi István az Utunk szerkesztőségében két példányban gépelte – a Securitate mindkét példányt elkobozta! –, a vádiratban és az ítéletben mégis az szerepel, hogy Kelemen Kálmán terjesztette is. Az ítélet szerint Várhegyi Istvánt 1952-ben azért zárták ki a Bolyai Tudományegyetemről és az Ifjúmunkás Szövetségből, mert az „ellenforradalmi tevékenységéért” börtönben ülő Erős Lajos római katolikus plébános befolyása alatt állt. A diákszövetség 1956. október 24-én alakult meg, amelynek vezetésébe – az ítélet szövege szerint – a „vádlottak befurakodtak”, s „ahol Várhegyi István vádlott egy egész sor javaslatot terjesztett elő, amelyeket a bizottság tagjai minden további nélkül megvitattak és elfogadtak. Így Várhegyi István vádlottat bízzák meg, hogy szerkessze meg és iktassa a munkatervbe az általa javasolt gondolatokat. Ezzel valójában az RMP Központi Vezetősége Politikai Bürója utasításaival ellentétben ahelyett, hogy elkészítették volna a diákszövetség munkatervét, programjavaslatot készítettek, amely egész sor antidemokratikus, a diákszövetség céljaival és érdekeivel ellentétes, teljesen idegen követelést tartalmazott.”
Ilyen „teljesen idegen követelés” volt – a kommunista hatalom szemében –: „A magyar ifjúság nemcsak nyelvében és irodalmában egy, hanem élethivatásában is. Meg kell teremteni a testvéri országok: Felvidék, Délvidék, valamint erdélyi ifjúságunk baráti, testvéri összefogását: Erdély Bukarest felé, Délvidék Belgrád felé, a Felvidék pedig Prága felé...” Mindez az oly gyakran hangoztatott proletár nemzetköziség szellemében akár dicséretes kezdeményezésnek is tekinthető. A vádiratban azonban a koncepciós perek szellemében teljesen átírták a fenti mondatot: „közvetlen külföldi kapcsolat az összes országgal, a felettes szervek ellenőrzésének mellőzésével”. A „felettes szervek” fogalmán nyilvánvalóan az egyetemi, tartományi, központi pártbizottságot, egészen pontosan a Securitatét értették.
A Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak pere, a vádirat és ítélet szövege iskolapéldája annak, hogy a Securitate – a KGB módszereit követve – minden reformkísérletnek, próbálkozásnak összeesküvés-jelleget kölcsönzött, rendkívül szigorú büntetésekkel próbálták elejét venni bármilyen megmozdulásnak. A vádlottak fellebbezési kérését elutasították, Várhegyi Istvánt 7, Nagy Benedeket 5, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt 3–3 évi börtönbüntetéssel sújtották felbujtás bűntettének elkövetéséért. Kelemen Kálmánt a büntetés letöltése után még négyévi kényszerlakhelyre is ítélték, amelyet Fundatán, egy világtól elzárt bărăgani faluban töltött le.
A négy bolyais egyetemi hallgató peréhez szorosan kapcsolódik a három tanársegéd, Dávid Gyula, Lakó Elemér, Varró János és az akkor már befutott és elismert írónak számító Páskándi Géza pere. Dávid Gyula 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Budapesten tartózkodott, doktori disszertációjához gyűjtötte az anyagot. Visszaemlékezése híven tükrözi azt a hangulatot, amely az erdélyi magyarság nagy részének magatartását jellemezte: „Október 23-a a döbbenet erejével hatott rám. Nemcsak az elemi erővel feltörő tiltakozás a természetét levetkezni képtelen párthatalom ellen, hanem az is, hogy azokban, akik Rákosit felváltották, szintén nem volt politikai bölcsesség az erőszak eszközeinek félretevésére. Nem voltam egyedül azok között, akik a forradalom küszöbén még hittek egy békés kibontakozás lehetőségében, amely »megmenthette« volna a szocializmus eszméit, amelynek megvalósíthatóságában – oly sok figyelmeztető jel ellenére akkor még én is hittem. Következett tíz nap, amely alatt az összes lehetséges rádióadó sugározta hírekre tapadva szorongtunk azért, hogy »odaát« sikerüljön...”
A három tanársegédet és Páskándi Gézát „nyilvános fölbujtás” vádjával állították bíróság elé és ítélték el. A vádirat szerint Dávid Gyula már 1953 nyarán, amikor a Bolyai Tudományegyetemen megkezdte az aspirantúrát, „bírálta a kormány azon intézkedéseit, amelyek révén csökkentették a magyar tannyelvű iskolák és fakultások számát”, „ellenségesen és tendenciózusan állította különböző körökben, hogy a román állam nem gondoskodik az RNK-beli magyar tudományos élet fejlődéséről”, „nacionalista szellemben széles körű propagandát fejtett ki az egyetemi oktatók körében, hogy minden középfokú és egyetemi oktatási szinten vezessék be a magyarok történetének oktatását”. 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Magyarországon „befeketítette és rágalmazta az RNK-beli népi demokratikus rendszert, azt állítva, hogy az országunkbeli rendszer nem biztosít lehetőséget a magyar klasszikusok műveinek kiadására, hogy a középiskolák tanulói anyanyelvükön nem jutnak hozzá a könyvészethez”. „A magyarországi események idején – olvasható az ítéletben – a vádlott nyilvános felbujtó tevékenységet folytatott, a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban lévő népi demokratikus erők ellen lázított. Ebből az alkalomból kifejezte együttérzését a magyarországi ellenforradalmár elemekkel, Nagy Imre reakciós kormányával, annak programjával. (...) A vádlott 1956. október 26-án 20–25 egyetemi hallgatóval kiment a kolozsvári városi temetőbe, ahol megkezdték egyes magyar burzsoá-nacionalista írók sírjának megtisztítását. (A koncepciós per során így minősült burzsoá-nacionalista írónak Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Brassai Sámuel, Kriza János.) Ekkor határozta el, hogy 1956. november elsején, halottak napján újból kijönnek a temetőbe, és a Magyarországon elesett ellenforradalmár elemekkel való szolidaritás jeleként ezekre a sírokra virágokat helyeznek el és gyertyát gyújtanak. Ugyanakkor az elesett ellenforradalmár elemek emlékére egyperces néma tiszteletadással adóztak, a ruhájuk hajtókáján gyászszalagot viseltek, nacionalista verseket szavaltak, s végül elénekelték a magyar himnuszt.” Mindezek – így az ítélet – „zavargásokat idéztek elő Kolozsváron, amelyek szorosan kapcsolódtak a magyarországi eseményekhez.” Egy halottak napi megemlékezésből így kreáltak hazaárulással egyenértékű vádat, rendeztek kirakatpert. Dávid Gyulát hétévi börtönbüntetéssel sújtották, mind a hét évet letöltötte. Páskándi Géza egyik „fő bűne” a Várhegyi Istvánnal fenntartott kapcsolat volt. A vádirat szerint Várhegyi megmutatta a programtervezetet Páskándi Gézának is, aki „együttérzését fejezte ki a nacionalista és ellenséges programtervezettel kapcsolatosan (...), ráadásul uszító módon jegyzéket is írt, s kérte a programtervezethez való csatolását, valamint annak felolvasását az összes egyetemi hallgató előtt. Ebben a jegyzékben azt írta, hogy ezt a programtervezetet a »szabadság nevében« fogják megvalósítani, azt a látszatot sugallva, hogy az RNK-beli népi demokratikus rendszer nem biztosít elég szabadságot...”
Mit tartalmazott Páskándi Géza kiegészítő jegyzéke? A tanári normarendszer felülvizsgálását, az embertelen tandíjak és megalázó ösztöndíjak eltörlését, az előadások szabad hallgatását, s kérte, hogy a történelmi materializmus mellett iktassák tantervbe az egyetemes filozófiatörténetet, „vagyis a burzsoá ideológia maradványait, mivel a vádlott véleménye szerint a dialektikus materializmus nem nyújt megfelelő lehetőséget a magyar fiatalok számára az objektív valóság megismerésére”. Az ítélet meghozatalánál további terhelő „bizonyítékként” emlegették: a programkiegészítésben javasolta bizonyos pénzalap létrehozását, amelyet „a felsőbb szervek által nem ellenőrzött kapitalista országokba tervezett kirándulásokra használtak volna fel”. Letartóztatásakor – 1957. március 19. – találták meg az Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő kéziratot, amelyben – a vádirat szerint – „alattomosan, demagóg mondatok közé rejtve lázította a tanuló ifjúságot az orosz nyelv, a marxizmus és politikai gazdaságtan kötelező tantárgy jellegének megszüntetésére...” Az egyetemes magyar irodalomtörténet talán egyedülálló fejezete, hogy valakinek az írói minősége, írói besorolása a legsúlyosabb terhelő „bizonyítékok” egyike. Páskándi Géza és Dávid Gyula esetében ez történt: „Páskándi Géza vádlott, amellett, hogy a történelem–bölcsész kar hallgatója volt, elismert író, újságíró, költő, akivel nagyon sok egyetemi hallgató szimpatizált, s benne egy felkészült kollégát láttak, tehát az ő szavainak nagy súlya volt a becsületes egyetemi hallgatók körében is.” Dávid Gyulánál tanársegéd mivoltát hozták fel terhelő bizonyítékként. Mindezek alapján a Macskási Pál elnökből, Szilágyi Dezső és Grigore Iancu népi ülnökökből álló bírói testület úgy döntött, hogy Dávid Gyula és Páskándi Géza „nyilvános bujtogatás” bűntettével vádolható, ami súlyosan veszélyezteti az ország biztonságát. Dávid Gyulát és Páskándi Gézát a büntető törvénykönyv III. fejezetének 327. paragrafusa alapján ítélték el 7, illetve 6 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)