Áldást, békességet, gyarapodást
Áldás, népesség! – Letelepedés-elvándorlás a Bánságban címmel szerveztek konferenciát Temesváron szeptember 24–25-én. A rendezvény keretében levetítették a Népesség Istentől! című dokumentumfilmet, amelynek főmunkatársa az a néhai Csép Sándor volt, akinek a neve összeforrott az Áldás, népesség! mozgalommal.
A televíziós szerkesztő, újságíró, író ötletgazdája volt a 2004-ben megindított mozgalomnak, 2007-ben jogi személyként is bejegyeztették az Áldás, Népesség – Binecuvăntare társaságot, amelynek célkitűzése volt egyebek mellett a népesedés drámai állapotának a közbeszédbe való bevitele, a családbarát életfilozófia terjesztése, a gyermekvállalás fontosságának hirdetése, a közvélemény ráirányítása eme fontos nemzeti sorskérdésre.
A konferencia elsősorban a bánsági nemzeti kisebbségek demográfiai helyzetével kívánt foglalkozni, de az előadók az Európára zúduló migránsáradatra is kitértek, mint napjaink egyik legégetőbb problémájára, legsúlyosabb kihívására. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint fontos lenne megértetni a világgal, hogy nem a migránsokkal van bajunk, hanem azzal, aki küldi, aki csábítja és aki csempészi őket. Arra biztatta a részvevőket, hogy személyes kapcsolataikon keresztül próbálják a románokkal is megértetni, hogy a menekültáradat közös ügy, amely őket is ugyanúgy érinti, és a zsidó-keresztény kultúrkörben kialakult értékeket veszélyezteti. Úgy vélte: azért van nagy baj, mert Európa egyes vezetői nem fogják fel, hogy mekkora a gond. Ráadásul a migránsáradat olyan népek, országok között kelt feszültségeket, amelyek eddig békében éltek egymás mellett, bár eme feszültségek nagyrészt szintén a migrációs hullám veszélyeit nem látó politikusok miatt keletkeztek. Tőkés László EP-képviselő elmondta, Európa történelmének újkori hullámverésében nagyon megingott a mi kis magyar világunk is, hiszen a migránsáradat kontinentális instabilitást és elbizonytalanodást okozott. Aggodalommal tölti el az egyént éppúgy, mint a családi, baráti, nemzeti közösséget az, ami most történik, és aminek korántsem sejtjük a végét. Pláne, hogy azt látjuk: e modernkori népvándorlás, világmozgás, nyugtalanság, a gyökérszakadás és dizlokáció nem most kezdődött, hiszen például a kommunizmus bukása után is magyar emberek százezrei éltek a szabadság új lehetőségeivel anélkül, hogy belegondoltak volna a távlati következményekbe. Így válik nemzeti lét- és sorskérdéssé a helytállás ügye, ami túlmutat a puszta népesedéspolitikán. Áldást, békességet, gyarapodást óhajtunk és remélünk a magyar népnek – mondotta az EP-képviselő, megemlítve: a nemzeti együttműködés rendszerében való összefogás a magyarországi és külhoni nemzetrészek között elengedhetetlen ahhoz, hogy a megmaradást és felemelkedést célként kitűző nemzetpolitikai stratégia sikeres legyen, és hogy a ránk leselkedő pusztító változásokat fel tudjuk tartóztatni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kollektivizálás Háromszéken
Hatvanöt éve, szeptember 23-áról 24-ére virradó éjszaka hurcolták el a bő egy évvel korábban sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre szállított háromszéki földbirtokosokat a még távolabbi kényszerlakhelyre, a Duna-csatornához. Részleteket közlünk Márton László történész készülő könyvéből, amely korabeli dokumentumok alapján faluról falura rekonstruálja a háromszéki kollektivizálás történetét.
Lázongás és megtorlás
A szervezés
Románia más megyéihez hasonlóan 1949-ben Háromszéken is megkezdődött a kollektív gazdaságok megszervezése. A megyei párttitkár Tóth Géza, Luka László féltestvére helyismerettel rendelkezett, az iratok tanúsága szerint az ő kezében volt a megye vezetése, a közös gazdaságok szervezését is gyakorlatilag ő irányította. (...)
Az első kollektív gazdaságot Torján avatták fel 1949. augusztus 14-én; a szervezés folyamán az ottani állami gazdaság alkalmazottjainak egy részét átterelték a leendő gazdaságba. Ezt követően Angyaloson (1950. május 28.), s az ottanival párhuzamosan Lemhényben is közös gazdaságot alakítottak, ami presztízskérdés is volt: innen származott Luka László/Vasile Luca, akkor Központi Bizottság-tag és pénzügyminiszter – 1950. június 11-én avatták fel, stílszerűen róla nevezve el.
1950. júniusában megváltozott az addigi, a kollektivizálással szembeni viszonylag mérsékelt irányvonal, 14-én megyei pártaktívaülésen kritizálták a Kovásza és az Uzon járásbeli pártbizottság tagjait, mert nem avattak fel még egyetlen kollektív gazdaságot sem.
Tóth Géza és Tóth Ernő felkereste a kézdivásárhelyi járási pártbizottság titkárát, Ábrahám Sándort, aki elmondta, hogy Kézdi járásban miként szervezik a kollektív gazdaságokat: nyomásgyakorlást alkalmaznak, ha pedig ez nem használ, az ellenszegülőket a Milíciára vagy a Securitatéra hívatják, ahol odaadnak a fogvatartottnak egy alapszabályzatot tanulmányozni, és mindennap megkérdik, hogy mit tanult, egész addig, míg alá nem írja a belépési nyilatkozatot. Ha gyereke van az iskolában, hazaküldik, elmagyarázva, hogy addig nem mehet vissza, míg az édesapja be nem lép. Ha valakinek valamilyen múltbeli kihágása volt, hívatják a Milíciára vagy a Securitatéra, és addig fenyegetik, míg kollektivista lesz belőle.
Ezután Tóth Ernő utasította Zsigmond János és Csákány Géza járási pártaktivistákat a komolyabb szervezőmunkára: „a szervezésnek mennie kell, csupán vér ne folyjék”, mondta nekik, ettől kezdve a Kovászna járási szervezés is nyomásgyakorló és erőszakos módszerekkel folyt.
Ennek eredményeképp az addig nehéz terepnek számító Háromszék megyében 1950. július 23-án egyszerre hét közös gazdaságot is sikerült avatni, elérvén – határidő előtt – a kitűzött tervet, a 14 kollektív létrehozását. Nagy Mihály megyei pártelsőtitkár közlése szerint megpróbáltak túlteljesíteni, ezért elkezdték további tíz szervezését, s a feszített munka nyomán augusztus végéig még hat kollektív gazdaságot avattak fel a megyében. (…)
Időközben azonban a robbanáspontig fokozódott a feszültség az erőszakos kollektivizálás miatt.
Feszültség Törvénytelenség, erőszak már az 1950. június 16-ai ülés előtt is történt. A kollektivizálás során a vidéki társadalomból elsősorban a nincstelenek és kis földterülettel rendelkezők álltak be legkönnyebben az új gazdaságba, mivel számukra új, felemelkedéssel kecsegtető lehetőség nyílott: a nincstelenek az alapszabályzatnak megfelelően 25–50 ár területet kaphattak saját használatra, és a kevés földterülettel vagy a megfelelő mezőgazdasági felszerelés hiányával küszködőknek pedig a gépesítés lehetősége és az állami támogatás ígérete jelenthetett előrelépést. De csak ezeknek a rétegeknek a belépése a leendő közös gazdaságba annak fenntarthatóságát is veszélyeztette a túl kevés földterületre jutó túl sok tag miatt. Így az az abszurd helyzet is előállt, hogy a propaganda szintjén a rendszer által vidéki szövetségesnek kikiáltott nincstelenek („agrárproletárok”) felvételét szórványosan akadályozták.
A gazdasági működőképesség biztosításáért valamikor 1950 tavaszán a Központi Bizottság mezőgazdasági ügyosztálya egy tervszámot is kitűzött: három hektár mezőgazdasági területnek kellett jutnia minden családra a kollektív gazdaság földjéből. A célszám eléréséért viszont a falu néhány tehetősebb gazdájának a földjét is meg kellett szerezniük. E gazdálkodók persze ellenálltak a beszervezésnek, hiszen nekik volt veszítenivalójuk, de a párthatározatok is tiltották ezt, mert e tehetős gazdálkodók a pártideológia szerint „kulákoknak”, tehát osztályellenségnek minősültek – ilyenkor kidobták a „befurakodót” a közösből.
Meg lehetett szerezni más módon is a kiszemelt gazda földterületét: gazdasági szabotázs vádjával bíróság elé állítani, majd mindenét, közte a földterületét is elkobozni – hiszen már a bíróságok is a pártutasítások végrehajtói voltak. És hogy ne zavarhassa meg az új gazdasági rend megvalósítását, az adott gazdát vagy pár hónap/év börtönbüntetésre ítélték, vagy megfenyegették, így az családostul, mindenét hátrahagyva elhagyta a kollektivizálandó falut.
Nem volt ez másként Háromszék megyében sem, de nem a falvankénti pár ember sorsa miatt vált robbanékonnyá a kollektivizálás miatt feszült hangulat – hiszen ugyanez történt a másik négy székely megyében is – a beszámolókból és pártvizsgálati anyagokból úgy tűnik, a Háromszék megyei pártvezetés és személyesen Tóth Géza téves helyzetértékelés és félreértelmezett/túlságosan fontosnak ítélt központi utasítás miatt rossz döntést hozott: az illető község teljes lakosságának kollektivizálása mellett döntöttek, és ezzel maguk ellen fordították az adott települések nagy részét adó kis- és középbirtokosokat. (...)
Megmozdulások, megtorlás
A feszült helyzet még kiélezettebbé vált az erőszakos – és Háromszék megyében tömeges – kollektivizálás júliusi bein­dulásával. Az első, a sepsikilyéni július 24–25./augusztus 1-jei tüntetés akkor robbant ki, amikor kollektivizálással kap­csolatos megszorító intézkedés bevezetésére tömeg gyűlt össze, és még egy félreértelmezett hír is fokozta a rendszerellenes hangulatot. A második tüntetés Rétyen, 1950. augusztus 18./25-én szintén a kollektív gazdaság szervezése során történt, ezek – eddigi ismereteink alapján – egy-egy napig tartottak, és csak tüntetésre került sor. De a mikóújfalusi, 1950. augusztus 27-én kezdődött megmozdulás során már az erőszak határát súroló események zajlottak, és öt napig tartott.
Források tanúsága szerint a mikóújfalusi eseményt követően majdnem egy hónapon keresztül – a szeptember 22-ei megtorlásig – 18 helységben, majdnem mindenütt, ahol kollektív gazdaság alakult, kisebb-nagyobb lázongások törtek ki. Érdekesség, hogy még a hatalmi megtorlás után is kitört egy megmozdulás Fotosmartonoson szeptember 28-án.
A hatalom végül is egy központi akcióval 1950. szeptember 22-re virradó éjszaka csapott le ezekre a falvakra. Felbujtóknak a kulák minősítésű gazdákat tekintették, függetlenül attól, hogy részt vettek-e vagy sem a megmozdulásokban, így falvanként névjegyzéket állítottak össze róluk, és őket hurcolták el családjukkal együtt ezen az éjszakán.
Több helységben összecsapásra került sor a karhatalmi erők (Milícia, Securitate, hadsereg) és a gazdák elhurcolá­sát megakadályozni akaró helybeliek között, ennek során két helységben halálos áldozatai is voltak az összecsapásnak, Sepsi­gidófalván és Maksán két-két személyt lőtt le a karhatalom. László Márton
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen: erősebb Európai Unióra van szükség
Kelemen Hunor szerint senki nem fogja komolyan venni az Európai Uniót (EU), ha nem képes megvédeni a saját határait.
Az RMDSZ elnökének egy csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón tett kijelentéseit a szövetség hírlevele foglalta össze pénteken. Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy nem a menekültektől, hanem az illegális bevándorlóktól kell megvédeni az EU határait.
"Nagyobb koordinációra, erősebb Európai Unióra van szükség, mert ha ez a politikai konstrukció hosszú távon nem képes létrehozni az Európai Egyesült Államokat, akkor nem tudja felvenni a versenyt a nagyhatalmakkal" – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor azt is hozzátette, újra meg kell nyitni a tárgyalásokat a tagállami szuverenitásról, arról, hogy az államok milyen hatásköröket engednek át az uniónak.
A menekültelosztási kvótával kapcsolatban kijelentette: nem a számok jelentik a gondot, hanem az, hogy nem gondolták és beszélték végig a befogadás teljes stratégiáját országonként. "Milyen konkrét számokról beszélhetünk akkor, amikor folyamatosan érkeznek a menekülők?" – tette fel a kérdést. Kelemen Hunor azt is aggasztónak tartotta, hogy nincs idő, sem fogékonyság az árnyalt vélemény kialakítására, és a közvélemény "könnyen ítélkezik". Úgy vélte, hosszú távon is problémát jelent majd a most megerősödő idegengyűlölet egész Európában, és félő, hogy a felhalmozódott indulatok a nemzeti kisebbségeket is elérik.
Az RMDSZ elnöke azt is megemlítette, hogy nem határozhatja meg hosszú távon a román–magyar viszonyt a (két ország vezetői közötti) mostani csörte. "Ennél sokkal fontosabb ügyekben kell a két államnak együtt dolgoznia, a jelenlegi nézetkülönbségnél sokkal fontosabb az együttműködés" – jelentette ki Kelemen Hunor, aki szerint a továbbiakban higgadtságra van szükség a konfliktus rendezése érdekében.
"Arra kértem a román politikuskollégákat, hogy nagyobb nyugalommal és empátiával közelítsék meg a magyar álláspontot, mert ha Románia szembesült volna hasonló kihívással, kétséges, hogy sokkal jobb megoldást talált volna" – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség hírlevele.
Népújság (Marosvásárhely)

Ahol Erdély védőhálóját fonják
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt
Új kiadvány, az Önkéntes Kisokos
Az RMDSZ fontosnak tartja a társadalmi részvételt, mostani kiadványunk, az Önkéntes Kisokos pontosan azzal a céllal jött létre, hogy olyan információkat rendszerezzen és összesítsen, amelyek elősegítik az erdélyi magyar fiatalok szerepvállalását a közszféra különböző területein– indította beszédét Bodor László programokért felelős ügyvezető alelnök a Szövetség új kiadványának bemutatóján, szombaton, szeptember 26-án.
A Szövetség ügyvezető alelnöke az érvényben lévő önkéntességi törvény előnyeit hangsúlyozva rámutatott: „2014-ig nem létezett olyan jogszabály Romániában, amely szabályozta volna az önkéntességet. Széll Lőrincz kollégámmal, az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság akkori államtitkár-helyettesével közösen számos civil szervezetet felkerestünk az új törvénytervezet előkészítésekor, amelyekkel közösen tettünk javaslatot a fiatalok társadalmi szerepvállalásának előmozdítására. A konzultációt követően a legfontosabb kiegészítésünk az volt, hogy az önkéntességnek törvényes keretei legyenek, ismerjék el szakmai tapasztalatként, hiszen ez állásinterjúkkor előnyben részesíti a tenni akaró, közösségükért dolgozó fiatalokat.” A közigazgatásban mára már az önkormányzatoknak is muszáj konzultálniuk azokkal a szervezetekkel, amelyek önkéntességgel foglalkoznak – tette hozzá Bodor László.
„Az Önkéntes Kisokos összeállításakor az az elv vezérelt bennünket, hogy minél szélesebb skálán, minél változatosabb módon mutassuk be azokat a tevékenységeket, amelyeket a mi korosztályunknak érdemes bevállalni a közszféra különböző területein. Nyolc társszerzővel számolunk, akik különböző szemszögből ismertetik a társadalmi részvétel formáit – új kiadványunkban részletezzük az önkéntességi törvényt, azokról a szabályozásokról beszélünk, amelyeket az önkormányzatoknak kötelezően be kell tartaniuk, de kolozsvári ifjúsági kezdeményezéseket is bemutatunk, továbbá élménybeszámolók is olvashatók” – részletezte a kiadvány szerepét Kovács Zsolt főszerkesztő. Az Ügyvezető Elnökség munkatársa arról is beszámolt, az első kiadás ezer példányban jelent meg, amely hétfőtől a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának titkárságain, a Szövetség területi szervezeteinek székházában, illetve elektronikusan is elérhető lesz.
A sajtótájékoztatót követően a Debreceni Hősök csapat alapítói, Szabó György és Kiss Ákos Innovatív önkéntes alternatíva: az adaptálható Hősváros címmel tartottak előadást.
Nyugati Jelen (Arad)

Klaus Johannis „lépései” Amerikában
ELSŐ BESZÉDÉT MONDTA AZ ENSZ-BEN vasárnap Klaus Johannis. A migrációról, a szegénységről, azok okairól és a megoldások fontosságáról beszélt. Bejelentette: Románia módosítja fenntartható fejlődési stratégiáját, hogy integrálja az ENSZ fejlesztési célkitűzéseit. Az új stratégia a fiatalok, a nők és a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának támogatására fókuszál majd – mondta. A JAPÁN KORMÁNYFŐ VACSORÁJÁN vett részt Klaus Johannis szombaton. A vacsora célja a Impact 10x10x10 for Women’s Empowerment című projekt keretében összegyűjteni a nők jogait népszerűsítő kampány támogatóit, tíz vezető politikust, tíz vállalatvezetőt és tíz akadémikust. A HeForShe kampány résztvevői – állam- és kormányfők – nemi diszkrimináció elleni felszólítást tettek közzé.
Szabadság (Kolozsvár)

Alakulóban a városi szervezet
Megalakul októberben a városi RMDSZ-szervezet Kolozsváron – jelentették be pénteken, a Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) ülésén. Bár az erre vonatkozó döntés első hallásra kis lépésnek tűnhet a Kolozs megyei magyarság vergődés-történetében, nagy lépés (lehet) az RMDSZ területi szervezetének életében.
A városi szervezet létrehozásával régóta adós a Kolozs megyei RMDSZ mindenkori vezetősége – elsősorban önmagának –, a témáról évek óta folyik a vita ilyen-olyan intenzitással, politikai akarat azonban csak most mutatkozott megvalósítására. De hogy erre mégis sor kerül, annak több üzenete van. Egyrészt Kolozsvár jelentőségének, szerepének hangsúlyozása, a kolozsvári magyar közösségnek, mint külön entitásnak a megjelenítése önmagában is jelzésértékű. Ugyanakkor érezhetően nőtt az RMDSZ-szel szembeni elvárás az egyre inkább lemorzsolódó, elszórványosodó Kolozsvárra való még nagyobb odafigyelésre, a városi szervezet erre lehet, erre kell hogy legyen a válasz.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Ejtett elöljáró
A belső kihívó felbukkanása nyilvánvalóvá tette azt, amit eddig a szövetség több politikusának nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: az RMDSZ levette a kezét Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterről.
Az alakulat – vélhetően elsősorban a lakosság részéről érkező impulzusok alapján – belátta, hogy a második mandátumát taposó elöljáró nem képes jelentős eredményre a közigazgatásban, ennek nyomán fennáll a veszélye, hogy az ellenzék nyolc év elteltével visszahódítja a városházát az RMDSZ-től.
Amúgy nem kell reprezentatív közvélemény-kutatást elvégezni ahhoz, hogy választ kapjunk arra, miért tartják sokan alkalmatlannak Buntát Székelyudvarhely irányítására, hiszen elég kritikát kapott házon belül. Az RMDSZ-ben ma jobbára azt tartják a politikus legnagyobb érdemének, hogy 2008-ban megtörte a jeget, és a rendszerváltás után először megszerezte a polgármesteri széket a szövetség számára, négy évvel ezelőtt pedig a nagy ellenféllel, Szász Jenővel szemben sikerült újráznia.
A kör azonban ezzel le is zárul, két választás között ugyanis nemigen történt olyan megvalósítás, amelyet Bunta Levente neve mellé vésnek fel a város történetét jegyző könyvekben. „Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel” – hangzott még júniusban Udvarhelyszék és az RMDSZ egyik erős emberének, Verestóy Attila szenátornak az üzenete, amely felért az egykori pártfogoltjának küldött politikai selyemzsinórral.
Ha a jövő évi helyhatósági választásokra szóló udvarhelyi összefogást komolyan gondolja az RMDSZ ellenzéke, elég, ha a szövetség kritikáiból mazsoláz: a város gazdasági lendülete megtorpant, a polgármester elvesztette a kapcsolatot a lakossággal, szinte teljesen eltűnt a közéletből.
Vélhetően Bunta is megérezte már, hogy elfogyott körülötte a levegő, és noha most még úgy nyilatkozott, hogy készül a 2016-os megmérettetésre, nem csodálkoznánk rajta, ha végül az RMDSZ-es előválasztáson sem indulna el. Az alakulaton belül ugyanis az az úzus, hogy ilyenkor megüzenik: ha nem akarja, hogy teljes politikai vakvágányra tereljék, álljon félre önszántából, ez esetben pedig a kapitulációját honorálni fogják egy szimbolikus állással.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (1.)
Románia közigazgatási átszervezése, melynek során a területi szervezés új szintjét – a közigazgatási régiókat – is be akarják vezetni, évek óta napirenden van.
Előzmények, a jelenlegi helyzet
Románia közigazgatási átszervezése, melynek során a területi szervezés új szintjét – a közigazgatási régiókat – is be akarják vezetni, évek óta napirenden van, ráadásul az egyes politikai pártok között gyakorlatilag egyetértés van azt illetően, hogy a már évekkel korábban létrehozott fejlesztési régiókat ruházzák fel közigazgatási hatáskörökkel.
Ennek ellenére még mindig csak beszélnek róla, konkrét lépés mindössze annyi történt, hogy elkészült egy alkotmánymódosító törvénytervezet, illetve lezajlott néhány közvitának nevezett rendezvény. Ahol a megnevezéssel ellentétben mindössze az történt, hogy a miniszterelnök-helyettes lényegében kész tényként ismertette a kormány elképzelését (ami szinte kizárólag a régiók behatárolásáról szólt, azok kompetenciáiról, működéséről kevés szó esett), s maximum meghallgatta a jelenlévők véleményét, de fel sem merült, hogy azokat valaki figyelembe vegye, netán módosítsa a kormány elképzelését.
Egy lehetséges magyarázat erre a lassú előrehaladásra az, hogy a 2003-as alkotmány több ponton is módosításra szorul, ráadásul az egyes pártok – a jelek szerint nem értve egy alkotmány szerepét – napi politikai érdekeik alapján fogalmazták meg módosító indítványok tömkelegét. Tekintettel ezek számára is, nem véletlenül merült fel többször az, hogy módosítás helyett célszerűbb lenne egy új alkotmányt kidolgozni. Ennek ellenére ilyen irányú konkrét lépések nem történtek, a módosítás folyamata pedig jó ideje be van fagyasztva.
Azt hogy gyökeresebb módosításokra van szükség, az alkotmányjogi szakértőkből álló Stanomir-bi­zottság is megfogalmazta 2009-ben közzétett jelentésében. A bizottság – amelynek elnöke a jelentés közzétételekor fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy mindenféle politikai nyomástól és elvárástól mentesen, kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével készítették el a 86 oldalas, igen részletes dokumentumot – nem­csak az ország közigazgatási átszervezése kapcsán, hanem más összefüggésben is említést tesz az Európa Tanács több dokumentumáról, kritizálva a jelenlegi alkotmányt azért is, ahogyan a nemzeti kisebbségek kérdését kezeli.
Rámutat, hogy túl kell lépni a kilencvenes éveken, amikor az egyes cikkelyek megfogalmazását jelentős mértékben befolyásolták a „szeparatizmustól” való félelem és egyéb irracionális elgondolások. A területi-közigazgatási szervezés kapcsán pedig a jelentés egyértelműen kimondja, hogy azon változtatni kell, ugyanakkor nem kerüli meg – sőt kiemeli – azt a sokak számára kényes tényt, hogy ebben a folyamatban sajátos szerep hárul a nemzeti kisebbségekre, illetve az általuk lakott területekre, ugyanis Románia be kell tartsa a vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Márpedig ilyen téren három is van, amiket mind figyelembe kell venni.
Tekintettel arra, hogy a jelentés részletes áttekintést nyújt az 1989 utáni alkotmányos helyzetről, összevetve azt nemcsak a hazai valósággal, de más európai országok gyakorlatával, alkotmányainak alakulásával, s mindezek alapján fogalmaz meg részletes szakmai javaslatokat egy kidolgozandó új alkotmányra vonatkozóan, ezek a nemzeti kisebbségekre vonatkozó megállapítások jellemző módon inkább csak utalások, nincsenek részletesen kifejtve. Jelen írás célja ellenben kizárólag az, hogy a közigazgatási átszervezésnek a székelyföldi vonatkozásait tárgyalja, ilyen értelemben nemcsak lehetősége, de kötelessége is a téma részletes elemzése, a vonatkozó dokumentumok minél teljesebb körének, illetve a közöttük lévő összefüggéseknek a bemutatása.
Az Európa Tanács vonatkozó dokumentumai
Tudatában annak, hogy egyéb nemzetközi szervezeteknek is léteznek releváns dokumentumai, alább csak az Európa Tanács által kibocsátottak kerülnek bemutatásra. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ezek meggyőző és kellőképpen átfogó módon szabályozzák ezt a területet. Az Európa Tanács egy meglehetősen bonyolult intézményrendszer, mely az elmúlt évtizedekben számos, a témához kapcsolódó dokumentumot dolgozott ki. Ezek két nagy csoportba sorolhatóak: vannak olyanok, amelyek betartása a dokumentumot ratifikáló tagálla­mok számára kötelező, és vannak olyanok, amelyek iránymutatóak, csak kifejezik az Európa Tanács álláspontját. Az összes releváns dokumentumot még listázni sem volna könnyű feladat, ezért a következőkben mindkét csoportból a jelentősebbeket ismertetem.
1. Kötelező érvényű dokumentumok
1.1. A Helyi Autonómia Európai Chartája
Az 1985-ben született chartát Románia 1997-ben ratifikálta, s az 1997/199-es számú törvényként lett a hazai jogrend része. Ez nem kisebbségvédelmi dokumentum, ellenben van két előírása is, ami jelen írás tárgya szempontjából releváns. Egyrészt ott van a negyedik cikkely hatodik bekezdése, ami kimondja, hogy a helyi hatóságokkal időben és érdemben konzultálni kell minden őket közvetlenül érintő kérdésben. Márpedig az nem kétséges, hogy adott település szempontjából igen lényeges kérdés az, hogy milyen közigazgatási régióba kerül, illetve még pontosabban az, hogy mely településekkel együtt fog majd egy régiót alkotni.
Nyilvánvaló, hogy minden településnek léteznek hagyományos kapcsolatai, illetve hogy a közös múlt, a kultúra, a lakosság identitása (legyen az nemzeti vagy regionális) ilyen téren meghatározó tényezők. Másrészt releváns még az ötödik cikkely, ami ugyan a településhatárok megváltoztatására vonatkozik (s azt mondja ki, hogy azokat csak a helyi közösség megkérdezése után szabad módosítani), ám – mutatis mutandis – az elv jóhiszeműen kiterjesztendő a régióra is, s egyaránt betartandó azok határainak kijelölésekor, illetve esetleges módosításakor.
Ha tehát a régiók létrehozása során Románia parlamentje és kormánya tiszteletben fogja tartani a charta előírásait, akkor az egyik létrejövő régió várhatóan pontosan azokat a településeket fogja tartalmazni, amelyek a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútum mellékletében fel vannak sorolva, kizárt annak a lehetősége, hogy székelyföldi települések más régiókba kerüljenek, vagy hogy a Székelyföldet mindenestől beolvasszák egy nagyobb régióba.
1.2. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája
Ezt hét évvel az önkormányzati charta elfogadása után, 1992-ben fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Románia azonban nem siette el a ratifikálását, kerek 15 évig kellett várni arra (2007/282-es törvény). Ez a dokumentum elsősorban – mint a címe is mutatja – nyelvi jogokról és azok gyakorlásáról szól, ellenben ezek közül nem egy esetében óhatatlanul felmerül azon terület, ahol valamely kisebbségi vagy regionális nyelvet beszélik.
Maga a charta egyfajta menü, amely a közélet területei (oktatás, kultúra, igazságszolgáltatás, közigazgatás, stb.) szerint csoportosítva felsorol számos, a nyelvhasználattal kapcsolatos jogot (például az anyanyelv használata a hivatali ügyintézésben), s minden egyes ratifikáló ország maga döntheti el, hogy mely nyelv beszélői számára melyiket biztosítja ezen jogok közül, figyelembe véve az adott országban lévő konkrét helyzetet.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Románia lényegesen több és „erősebb” jogot biztosít a területén élő magyaroknak, mint például a tatároknak. A charta kidolgozói arra is odafigyeltek, hogy ne lehessen azt csak „szemkiszúrásból” ratifikálni (értsd: egy tagország ratifikálja, de a jogok közül szinte semmit nem garantál), ezért feltételként szerepel, hogy az adott ország területén elismert minden nyelv esetében minimum 35 jogot kell garantálni, s ezen belül még az is meg van szabva, hogy minden egyes terület esetén minimum hányat (például minimum három jogot az oktatás és a kultúra területén).
Amint már említettem, a nyelvi charta tipikusan a nyelvhasználati jogokról szól, ellenben a hetedik cikkely – mely a célokról és elvekről szól – kimondja, hogy a dokumentumot ratifikáló államok jogalkotásukat és gyakorlatukat arra a célra és elvre alapozzák, hogy minden egyes regionális vagy kisebbségi nyelv körzetét oly módon tartják tiszteletben, hogy a fennálló vagy később létesítendő közigazgatási határvonalak ne jelentsék e kisebbségi vagy regionális nyelv támogatásának az akadályát (kiemelések tőlem).
A charta olyan területekről beszél, ahol az adott nyelvet beszélők jelentős számban élnek, ez Románia esetében úgy néz ki, hogy számos nyelvi jogot konkrét (20 százalékos, 1/3-os, stb.) küszöb eléréséhez kötöttek. Ebből egyenesen következik, hogy a leendő régiók kialakításánál – szöges ellentétben azzal, amit a román politikusok hangoztatnak folyamatosan – kötelezően figyelembe kell venni a nyelvi határokat, tilos szándékosan olyan határokat meghúzni, amelyek jelentős számban magyarok lakta településeket túlnyomóan román többségű régióba sorolnának, illetve tilos a Székelyföld egészét egy olyan régióba olvasztani, mint a közép fejlesztési régió, ahol a magyarok részaránya mindössze 30 százalék körüli. Ha az ország jóhiszeműen tartja tiszteletben a 2007/282-es törvény előírásait, akkor akár az érintett települések megkérdezése nélkül is – pusztán a hetedik cikkely értelmében – létre kell hozza azt a régiót, ami pontosan lefedi a Székelyföldet.
1.3. Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről
A nemzeti kisebbségek jogai azonban nem korlátozhatóak kizárólag a nyelvhasználatra, ezek ki kell terjedjenek az élet minden területére. Ezt tükrözi a nyelvi charta után három évvel, 1995-ben elfogadott (Románia által még az elfogadás évében, az 1995/33-as számú törvény révén ratifikált) kisebbségi keretegyezmény. Ez már a harmadik cikkelyben leszögezi, hogy a kisebbségi jogok nemcsak egyéniek (amint azt előszeretettel állítják román politikusok, illetve hatóságok), azok jelentős része csak közösségként gyakorolható.
A témánk szempontjából releváns cikkelyek a 10. és a 16. Az első azt mondja ki, hogy a kisebbségek által lakott területeken a hatóságoknak azon kell lenniük, hogy tegyék lehetővé a kisebbség nyelvének használatát a közhivatalokban. A szöveg közhivatalokat említ, ez tehát egyértelműen vonatkozik nemcsak a helyi hivatalokra, hanem az összesre, ideértve a központi hatóságok helyi kirendeltségeit. Ez egy újabb olyan előírás, ami a nyelvi jogok gyakorlását területhez, nevezetesen a kisebbségek által jelentős létszámban lakott területhez köti. A 16. cikkely megtiltja a keretegyezményt aláíró országoknak, hogy módosítsák a lakosság nemzetiségi összetételét azon területeken, ahol kisebbségek élnek azzal a céllal, hogy ily módon korlátozzák ezeket a keretegyezményben rögzített jogok gyakorlásában.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Faluval lenne főváros Marosvásárhely
A tervek szerint a jelenleg mindössze 12 lakossal rendelkező Vajdakuta is része lesz az Európa Kulturális Fővárosa pályázatnak, amelyet Marosvásárhely Szovátával és Segesvárral közösen nyújt be a 2021-es cím elnyerésére. Ottjártunkkor az elszigetelt kis település lakói még nem sokat tudtak erről, de Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea és Ciprian Dobre megyei tanácselnök jelentősen „bővítené” az apró települést.
„A Marosvásárhelytől 24 kilométerre lévő településen egy hagyományos erdélyi falut szeretnénk kialakítani. Művésztelepet hoznánk létre a csodaszép környezetben lévő településen, lehetőséget biztosítva a festőknek, szobrászoknak, hogy oda kiköltözzenek, ott alkossanak. Helyet adnánk a hagyományos termelőknek, hogy ott állítsák elő a tejből, gyümölcsből készülő termékeiket, amelyeket az oda érkező turistáknak kínálhatnának. Vajdakutához jelenleg nyolcszáz hektárnyi terület tartozik, ebből mintegy négyszáz hektárt laknánk be" – fejtette ki érdeklődésünkre Florea, hozzátéve, hogy uniós forrásokból fedeznék a nagyszabású terv költségeit. A projektre egyébként a marosvásárhelyi és megyei önkormányzat is „rábólintott".
A pópa is csak ünnepekkor jön
Vajdakutára – melynek első írásos említése egyébként 1530-ból való – ma is csak kövezett út vezet. Elsőként két szépen rendbe tett házat pillantunk meg, majd az útkereszteződés után újabb kettőt, ezek már inkább nyaralóként szolgálnak. Gyorsan elérkezünk a falu központjába, ahol impozáns ortodox templom és szép parókia áll, gazdátlanul, hiszen, mint később megtudjuk, csak nagy ünnepekkor jár ki ide a küküllőszéplaki pópa. A templommal szemben egy kis takaros ház áll, amely jelenleg múzeumként működik – ám ide is csak nagyobb ünnepeken jön haza az épület volt tulajdonosa. Kicsit arrébb a volt iskola romjait is megtaláljuk.
Vajdakután ma már nincsenek hagyományos értelemben vett utcák, csak elszórtan lehet találni egy-két házat. A határban találkozunk Laurenţiu Mureşannal, aki pár éve Nagyteremiből költözött ide, mert szereti a csendet és a nyugalmat. Hol románul, hol magyarul mesél, közben szedi a földre hullott szilvát, amelyből szíverősítőt főz magának és arra tévedő vendégeinek.
Zsebéből előkerül a tavalyi körtepálinka, amit udvariasan visszautasítunk. Mint mondja, békésen él egymás mellett az az egytucatnyi állandó lakó, aki egész évben itt marad, ha kell, segítenek egymásnak. „Nyáron és hétvégén megkétszereződik, megháromszorozódik a falu lakossága, mert többen hazajönnek. Hallottuk, hogy be akarják népesíteni Vajdakutát. Attól félünk, nehogy cigányokat hozzanak ide, mert jelenleg egy sem él itt" – mondja a férfi, akitől megtudjuk, hogy az egykori település életéről Rozália néni tud mesélni, hiszen ő itt született, soha nem hagyta el szülőfaluját.
Csak a szarvasok zavarják meg a csendet
A 87 éves Chirila Rozália nénit az udvaron találjuk, de máris kedvesen betessékel. A derűs néni elmeséli, hogy gyermekkorában 185 család élt Vajdakután, iskola is működött, mindenki elégedett volt. Aztán lassan elköltöztek az emberek, ki a városba, ki a főúthoz közelebbi falvakba.
Most 12 állandó lakója van a településnek, Rozália néni név szerint fel is sorolja őket. Egyikük, aki fiatalabb, és kocsija is van, havonta egyszer elmegy a küküllőszéplaki háziorvoshoz, felíratja a gyógyszereket, ki is váltja a patikában, hetente egyszer bevásárol nekik, ők pedig megfizetik.
„Hallottuk, hogy valamit akarnak ide, de nem tudjuk, hogy pontosan mit, ezért kicsit aggódunk. Olyan szépen élünk most, csend és nyugalom van. Csak a szarvasok zavarnak meg néha, amelyek a kertek alatt legelnek. Nem akarjuk, hogy cigányokat hozzanak ide" – mondja az idős asszony, aki azt is elmeséli, hogy két gyermeke, négy unokája és nyolc dédunokája van, de egyikük sem él a faluban.
Tőle azt is megtudjuk, hogy egy magyar család is van a faluban, Lőrinczék. Mintha nevét hallotta volna, épp Rozália néni felé tart Melinda, aki beteg férjének szeretne valamilyen gyógyszert kérni. 1990-ben költöztek ide, amikor férjét csordapásztornak fogadták meg. Nyolc gyermekük van, ebből négy saját családot alapított, három Böjte Csaba szovátai otthonában él, a legkisebbik pedig hol itthon, hol valamelyik nagyobb testvérénél van.
A község nyitott az ötletre
Vajdakuta 1971-ben került Küküllőszéplakhoz, addig Nagyteremihez tartozott. A nagyközség polgármestere, Szakács Béla érdeklődésünkre elmondta, hogy már tárgyalt Marosvásárhely polgármesterével és a pályázatírókkal a Vajdakutára vonatkozó tervekről, de helyi szinten egyelőre nem született erre vonatkozó döntés.
„A tanácsosokkal is ismertettem a kulturális főváros projekthez tartozó hagyományos falu kialakításának tervét, és pozitívan fogadták. Még nem tudjuk, hogy egy egyesületet kell létrehozni, vagy partnerségi szerződést kell aláírnunk a várossal és a megyével, ezért egyelőre helyi tanácsi határozat ez ügyben nem született. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, örülünk a kezdeményezésnek, várjuk a konkrét lépéseket" – mondta a községvezető.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

A Vatikán elárulta a magyarokat
Márton Áronról szóló konferencia a parlamentben
Márton Áron egykori erdélyi püspök emlékére tartottak konferenciát a magyar parlament felsőházi üléstermében szombaton, ezen Jakubinyi György érsek egy példátlanul súlyos jogsértésre hívta fel a figyelmet: a román állam fenyegetőzésére a Vatikán is belement abba, hogy az erdélyi magyarságot erővel elmagyarosított románoknak és németeknek tekintse.
Az ülést vezető Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy Márton Áron már egyetemi lelkészként hatalmas népszerűségnek örvendett. Kolozsváron az egyetemi ifjúság hitszónokának szentbeszédeire özönlött a nép, olyannyira, hogy a korabeli lapok arról írtak, „Erdélynek új apostola támadt”.
Hozzátette: prédikációit nemcsak a katolikus diákok hallgatták, hanem a református és unitárius teológia növendékei is. Erdély püspöke szilárdan védelmezte az „emberi méltóság és a magyarság érdekeit”, és „szembeszállt mind a barna, mind pedig a vörös diktatúrával”. Lezsák felidézte, hogy hívei féltették életét, ezért 1949 pünkösdjén a csíksomlyói búcsú előtt fehér lóra ültették, és „a csángó-magyarok tízsoros védőgyűrűvel oltalmazták”.
„A magyarok románok”
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szólt arról is, hogy a trianoni békediktátum után a román állam tíz évig tárgyalt a Szentszékkel, amely a 22 román követelésből hármat végül kénytelen volt elfogadni. Ezek közül a legsúlyosabb az, hogy az erdélyi magyarságot „erővel elmagyarosított románoknak és németeknek kellett tekinteni”, és mivel a „visszarománosításuk” úgymond nem lehetséges, temesvári német kanonokokat lehet csak kinevezni az egyházmegyéik élére.
Hogy 1938-ban Márton Áron mégis püspök lehetett, nagyban köszönhető a bukaresti pápai nunciusnak, Andrea Cassulonak, aki a korábbi politikával szembemenve ezután gyorsan kineveztette Márton Áront apostoli kormányzóvá, ahhoz ugyanis nem kellett a román kormány engedélye. Az pedig már nemzetközi diplomáciai bonyodalmat okozott volna, ha a román állam nem fogadja el egy apostoli kormányzó megyés püspöki kinevezését. Így történhetett, hogy 1938 karácsonyán ismét székely püspöke lett Erdélynek – idézte fel az érsek.
Őt és 2200 emberét figyelték meg
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Kulturális Intézet alelnöke elmondta, a püspöknek a börtönből való szabadulása után „jozefinista” egyházpolitikai modellel kellett szembesülnie. Az állam 1955 után már nem az egyházak felszámolására törekedett, hanem arra, hogy érvényesítse akaratát az egyházak fölött. Éppen ezért Márton Áront folyamatosan szemmel tartották, 1964-ben például a Securitate ügynökeinek közel 2200 embert kellett megfigyelniük csak azért, hogy az ő működését nyomon követhessék.
Az emlékülésen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Emberkatedrális címmel méltatta Márton Áront, Denisa Bodeanu történész a román titkosszolgálat Márton Áronra vonatkozó dokumentumait mutatta be, felszólalt továbbá Kányádi Sándor költő, valamint Kovács Gergely vatikáni posztulátor és Nagy Zoltán hittantanár.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyarapodó nemzetért
Rönkkápolna-szentelés Csinódon
Tapasztalataim szerint, amikor Csinódról beszélünk, a legtöbb ember rákérdez: az hol van? Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató (több Székelyföldről írt könyv szerzője) megtalálta, megszerette és megvetette ott a lábát. Amint arról korábban is beszámoltunk, a kertjük végében Balázs és felesége szinte saját kezűleg építette fel azt a Mária szíve ökomenikus rönkkápolnát, amelyet szombaton szenteltek fel, több száz barát és ismerős jelenlétében.
Csíkszentmártonból felkapaszkodva az Úz völgyébe vezető erdei úton, a hegy gerincén ott fogad Csinód, a maga sajátos látványosságával. A félórai autózás után úgy tűnhet, mintha időutazást tettünk volna. A festői szépségű, kis székely település még őrzi az őseinktől elsajátítható létformák hangulatát. A központba érve, egy épület falára rögzített deszka igazít útba a kápolna irányába, amelyen egy pólyát tartó gólya ábrázolása mellett sejtető üzenet is áll: „Ketten jösztök, hárman mentek.”
Egy kilométernyi gyaloglás után érkeztünk meg Balázsék portájára, ahol a házigazdák szívélyes üdvözlése után még gyönyörködünk kicsit a haranglábas kapun, a székely motívumokkal festett, régi, tornácos parasztházon, a különleges melléképületeken, valamint a völgyben békésen legelésző lovak és tehenek sokaságán. A kert távolabbi végében látszott a kör alakú kápolna, szív formájú ablakával, s éppen megkondult a harangja, hívó hangja a szertatás kezdését jelezvén.
A hálaadás hozzávetőleg hétszáz ember közös imádkozásával kezdődött, szentmisét celebrált nm. Tamás József segédpüspök, valamint áldását adta nt. Szövérffy István református és nt. Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész is. Böjte Csaba ferences szerzetes szentbeszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos a székelymagyarság gyarapodása, majd rátért Balázs balesetének körülményeire, ahol a feleség a férje kórházi ágya mellett fogadalmat tett, hogy ha a jó Isten élni hagyja férjét, megszüli neki a harmadik gyermekét is. Az érte mondott imák, Mária kegyelmének és a feléje özönlő szeretetnek köszönhetően Balázs rendbe jött, s gyógyulásának emlékére, hálából megépítették a kápolnát a Boldogságos Szűzanya tiszteletére.
Nagy Balázs köszönetet mondott mindenkinek, aki imádkozott érte, és támogatta a kápolna megépítését. Kitért arra is, hogy Csinódon több a születés, mint az elhalálozás, és reményét fejezte ki, hogy nemzeti szintre vihető ez a gyarapodás, amennyiben hiszünk benne. A kápolna belsejében áll egy Mária-szobor, amely áldott állapotban mutatja a mosolygó Szűz­anyát, üzenve, hogy nemzetünk jövője a magyar anyáktól függ. Ennek tekintetében nemcsak saját célra készült a kápolna, hanem vallástól függetlenül, minden keresztényt szeretettel vár a Nagy család.
A magyar és az ősi székely himnusz eléneklésével zárták az ünneplést, de a vendégsereg megebédeltetése után még felszentelték a Csinód központjában felállított kőfeszületet, amelyet Urszuly Sámuel mikóújfalusi kőfaragó adományozott.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A körmére néz a Partiumi Keresztény Egyetemnek a Sapientia Alapítvány
Részben „gazdálkodási problémák” miatt ettől a tanévtől csak a Sapientia Alapítvány jóváhagyásával rendelkezhet a magyar állami támogatás elköltéséről a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem – tudta meg lapunk. A Maszol értesülését a PKE és az alapítvány illetékesei is megerősítették.
Alaposan megnézi ettől a tanévtől a Sapientia Alapítvány, hogy mire költi a magyar államtól kapott támogatást a Partiumi Keresztény Egyetem. A finanszírozót képviselő, kolozsvári székhelyű alapítvány azt kéri a Tőkés László Fideszes EP-képviselő által elnökölt PKE-től, hogy láthassa az intézmény pénzforgalmát, számlamozgását. Emellett abban állapodtak meg, hogy a nagyváradi egyetem ettől a tanévtől csak az alapítvány munkatársának jóváhagyásával költhet el összegeket a magyar állami pénzekből.
Mindezt a PKE rektorától tudtuk meg, amikor arról az értesülésünkről faggattuk, miszerint a Sapientia Alapítvány a „gondnoksága alá vette” a nagyváradi egyetemet. János Szabolcs a „gondnokság” kifejezést elutasította, ám azt megerősítette, hogy az alapítványnak ettől a tanévtől sokkal nagyobb beleszólási joga van a költekezésükbe.
Pénzügyi gondjaik vannak
A szigorítás előzménye, hogy a PKE hosszú évek óta a Sapientia Alapítvány révén kapja meg a magyar államtól a normatív finanszírozást. Ez az összeg a múlt tanévben 621 millió forint volt, és Kolozsvárról utalták át a nagyváradiak OTP-s számlájára. Arra azonban az alapítványnak nemigen volt rálátása, hogy az összeget a PKE pontosan mire költi.
Az ellenőrzési jogköröket a rektor tájékoztatása szerint azért kérték Kolozsvárról, mert a nagyváradi egyetemnek pénzügyi gondjai vannak. „Bele kell férnünk a magyar állami finanszírozásba. Ez nem mindig sikerült, mert váratlan tételek is adódnak az akkreditálási folyamatból, oktatók alkalmazásából, emellett a tandíjas hallgatók száma is csökken” – magyarázta János Szabolcs. Hozzátette, a megállapodás értelmében saját bevételét a PKE arra költi, amire jónak látja: konszolidációra, fejlesztésre, „amire éppen szükség van”.
Az ellenőrzési szándék már korábban megvolt
A Sapientia Alapítvány irodavezetőjétől, Farkas Emődtől megtudtuk: mindig is volt egy erős szándék az alapítvány részéről arra, hogy a nagyváradi egyetem gazdálkodását a Sapientia EMTE költekezéséhez hasonlóan ellenőrizni tudja. Ezt azonban nem tudta megtenni, mert míg az EMTE-t maga a Sapientia Alapítvány hozta létre, a PKE különálló intézmény.
„Míg az EMTE chartájába egyértelműen be tudott kerülni, hogy a Sapientia Alapítványnak milyen felügyeleti és ellenőrzési jogkörei vannak az egyetem működésében, addig a PKE – mivel különálló jogi személy – chartája ezt nem tartalmazza” – fogalmazott az irodavezető.
Farkas Emőd elmondta, az EMTE rendszerint belefért a magyar állam által biztosított működési keretbe, míg a PKE nem. Ennek szerinte az oka részben az, hogy a nagyváradi egyetem kisebb, mindössze három karral működő felsőoktatási intézmény. „Ha egy egyetemnek mondjuk csak egy diákja van, az egy hallgatóra eső költségei nyilván magasabbak, mint ha ezer diákja lenne" – magyarázta. Másfelől „érezhető volt régóta, hogy gazdálkodási problémák lehetnek a háttérben” – tette hozzá.
Farkas Emőd hangsúlyozta, hogy kizárólag a magyar költségvetésből származó, a Sapientia Alapítványon keresztül továbbított támogatások sorsát követik figyelemmel. „Az alapítvány gazdasági munkatársai ellenőrzik, hogy a PKE költekezései összhangban vannak-e azzal a költségvetéssel, amit a Sapientia Alapítvány kuratórium jóváhagyott számukra. Ezt úgy láttuk a legkönnyebben megvalósíthatónak, hogy ha harmadik aláíróként a kifizetéseket az alapítvány egyik munkatársa is hitelesíti” – magyarázta az irodavezető.
Mint ismert, a PKE a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által létrehozott Sulyok István Református Főiskola utódja. Az egyetemet a Pro Universitate Partium Alapítvány hozta létre 1999-ben, és 2008-tól az első, államilag elismert, önálló magyar felsőoktatási intézmény Romániában. A PKE-n három kar működik, összesen 11 tanszékkel, és ezeken belül 15 alapképzési szakkal.
maszol.ro

Nőtt az elsőévesek száma a kolozsvári Babeș-Bolyain
Változatlan a középiskolát befejező diákok érdeklődése a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) iránt – derült ki a felsőoktatási intézmény magyar tagozatának hétfői ünnepélyes tanévnyitóján.
Soós Anna rektorhelyettes az eseményt megelőző sajtótájékoztatón közölte: az új tanévet alapképzésen 1650, magiszteri szakon pedig ötszáz fiatal kezdi meg. Mint rámutatott: tavalyhoz képest ebben az évben 13 százalékkal többen iratkoztak be a BBTE-re, az arány pedig a magyar tagozaton is hasonló.
„Az is örömre ad okot, hogy az egyetem olyan szakokat kínál, amelyek iránt kereslet mutatkozik a munkaerőpiacon, ugyanakkor 31 különböző szakterületen biztosítunk doktori képzést. A magyar tagozat szempontjából igazán lényeges, hogy az alapképzéstől a doktori fokozatig tud gazdag magyar tannyelvű kínálatot nyújtani az egyetem” – fogalmazott Soós Anna.
Hozzátette: a BBTE előrelépett a nemzetközi ranglistákon, két héttel ezelőtt ugyanis egy 25 ezer egyetemet rangsoroló listán a legjobb ezer közé sorolták a felsőoktatási intézményt. Az összeállításban a matematikaképzést az első száz között jegyzik, ugyanakkor az idegennyelv-oktatás és a pszichológia szak is előkelő helyen végzett a nemzetközi mezőnyben. A rektorhelyettes szerint ennek is köszönhető, hogy az EU tagállamaiból sok diák választja a kolozsvári egyetemet.
Idén 197 uniós diák jelentkezett a BBTE-re, közülük 108-an érkeztek Magyarországról. Az új tanév megnyitásakor azt is megünnepelték, hogy 20 éves a BBTE-n a német tannyelvű oktatás, ez alkalomból a felsőoktatási intézmény vezetősége és több multinacionális cég létrehozta a Német Tagozat Konzultatív Tanácsát. Soós ennek kapcsán elmondta: sok magyar diák tanul német tagozaton, közgazdaság és informatika szakon sokan választják a német nyelvű képzést, hiszen így könnyebben elhelyezkedhetnek német cégeknél.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Tanévnyitót tartottak a Csiky-kertben
Összesen 130 hallgató kezdi az új tanévet a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán alap- és mesteri képzés keretében. A Csiky-kertben található tanintézményben hétfőn délelőtt tartották az ünnepélyes nyitórendezvényt.
Tizenkilenc esztendeje, hogy létrejött Gyergyószentmiklóson a kihelyezett tagozat, akkor két tanár rendelkezett doktori címmel. A jelenlegi tanári kar tagjai mind doktori címmel rendelkeznek – összegeztek az egyetemi tanévnyitón.
Dr. Dombay István intézményigazgató azon lehetőségekről szólt, melyek az idegenforgalom-földrajz szakos hallgatók rendelkezésére állnak: a jól képzett tanárok és intézmény mellett szakmai gyakorlatok, csereprogramok, tudásbővítő pályázati lehetőségek. „Szeptember 27-én a Turizmus Világnapja volt, és mottója: Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség. Ez a szám bizonyítja, hogy a turizmus egy nagyon fontos gazdasági ágazat. Nőtt a turisták száma, és hogy még jobban nőjön a hazai turizmus, akik ide jöttetek, nem egy olyan szakmát választottatok magatoknak, amelyből már Dunát lehet gátolni. Bele kell vágni a szakmáma, dolgozni kell, fejleszteni ezt a nagyon szép ágazatot” – fogalmazott Dombay.
Az alapképzésben részt vevők idegenforgalom-földrajz szakon, magyar és román tagozaton szerezhetnek képesítést, így a kétnyelvű tanévnyitón dr. Niţă Adrian a román tagozaton kezdőket köszöntötte, majd dr. Dézsi Zoltán a kihelyezett tagozat alakulásáról, tizenkilenc éves történelméről szólt, és ő is a lehetőségek kihasználására hívta fel a fiatalok figyelmét.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Uniós projekt keretében segítettek az írástudatlanoknak
Meglepően sok az írástudatlan Romániában – erre a következtetésre jutottak a felnőttek beiskolázását elősegítő program lebonyolítói.
Sepsiszentgyörgyön zárták le a másfél éves, Reintegrációt elősegítő nevelési-oktatási szolgáltatások című uniós projektet hétfőn . Az eredményekről a kezdeményező Junior Business Club (JBC) és partnerei, a Kovászna, Neamţ és Botoşani megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, valamint a Kovászna és Vrancea megyei tanfelügyelőség szakemberei számoltak be.
A négy megyében több mint ötszáz felnőtt tanulta meg az írást és az olvasást. Bokor Attila Kovászna megyei tanfelügyelő a háromszéki tapasztalatokról elmondta, meglepően sok írástudatlant azonosítottak, a projektben részt vevő 11 háromszéki településen több mint 600 személyről derült ki, hogy kimaradt az iskolából, nem tud írni-olvasni, sőt közülük 150-en soha nem ültek iskolapadban. Végül Háromszéken 486 felnőttet sikerült bevonni a programba, közülük 386-an el is végezték az öt hónapos képzést.
A projekt során gondot jelentett, hogy a beiskolázottak többségének nem voltak irataik, lejárt a személyazonossági igazolványuk, vagy közben külföldön vállaltak munkát, de hasonlóképpen nehéz volt naponta iskolában tartani őket. Végül ötvenen a négy osztályt is elvégezték, ők akár folytathatják is a tanulmányaikat, de a többiek is ki tudnak már tölteni egy típusnyomtatványt.
Bokor Attila hangsúlyozta, a programnak két hozadéka is van. Egyrészt kialakult egy negyvenfős pedagóguscsapat, amely hasonló képzésekre bevethető, másrészt abban bíznak, hogy a tanfolyamon részt vevők már jobban odafigyelnek, saját gyerekeiket rendszeresen küldik iskolába, mert ráébredtek az oktatás fontosságára.
Karácsony Zsolt, a programot kezdeményező JBC elnöke kifejtette, az ország még mindig szociális gondokkal küzd, ezért maradnak ki sokan az iskolából, és mutatkozik igény hasonló programokra. Sorin Iuga projektkoordinátor elmondta, nehéz, bürokratikus pályázat volt, mert az állami intézmények rendszere nem elég rugalmas, nehéz a tevékenységüket összeegyeztetni.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Külhoni köznevelési programokat támogat az EMMI
Mintegy nyolcvan millió forintot fordít a külhoni magyar nyelvű köznevelés megerősítését célzó programokra ebben a tanévben a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), amely ugyanakkor sajátos nevelési igényű határon túli diákok számára is kiírt pályázatot.
A tárca köznevelésért felelős államtitkára a napokban hozott döntést öt, az EMMI és a Balassi Intézet által közösen meghirdetett pályázatról; a 78,5 millió forintos összkeret csaknem harmadát, közel 25 millió forintot erdélyi magyar szervezetek, oktatási intézmények nyerték el.
Az EMMI tájékoztatása szerint a szülőföldön megrendezésre kerülő évközi pedagógus továbbképzések megszervezésének támogatására kiírt meghívásos pályázaton 13 szervezet kapott összesen 21 millió forintos támogatást, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 7,1 milliót.
A Kárpát-medencében és a nyugati szórványban a helyi igények szerint megírt tankönyvek, kiegészítő kiadványok, szakfolyóiratok, online folyóiratok, tantervek előkészítésére, kiadására kiírt meghívásos pályázaton kilenc szervezet részesült összesen 20, közülük az RMPSZ 5,7 millió forintban.
A Magyarországgal szomszédos államok területén a magyar anyanyelv fejlesztése céljából megrendezendő anyanyelvi szaktáborok támogatására kiírt nyílt közoktatási pályázatra 68 pályázat érkezett, ebből 58 pályázó részesült összesen 16 millió forintos támogatásban, míg az úgynevezett nyugati – kizárólag európai – szórványterületen szervezett táborok költségeire három szervezet osztozott a 2 millió forintos támogatásban. Ebben a kategóriában 24 erdélyi szervezet, alapítvány kapott finanszírozást, köztük például a Teleki-Szováta Alapítvány történelmi, környezetvédelmi, helyismereti, valamint faragótábora összesen 1,2 milliót.
Az anyanyelven zajló tanulmányi versenyek lebonyolítására meghirdetett pályázatra a 97 pályázó közül 74 szervezet kapott támogatást a rendelkezésre álló 19,5 millió forintos keretből a programok megvalósításához. A sikeresen pályázó 19 erdélyi szervezet közül a vágási Márton Áron Egyesület fizikaverseny, a temesvári Bartók Béla Alapítvány az Erdélyi Magyar Matematikaverseny temesvári országos döntőjének, míg a kolozsvári EmpirX Egyesület a Mindennapok Fizikája csapatverseny megszervezésésre kapott egyenként 400 ezer forintot.
Ezzel egy időben az EMMI a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet magyarországi közoktatási intézményekben tanuló, sajátos nevelési igényű külhoni magyar diákok ösztöndíjának biztosítására a 2015/2016-os tanévre. (Sajátos nevelési igényű a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos gyermek). Az iskolások és óvodások havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak, a nyertesek a tanév végéig fejenként összesen 100 ezer forinthoz juthatnak. Az érdeklődők október 25-ig jelentkezhetnek, részletek a www.kormany.hu oldalon.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

15. Filmtettfeszt
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro

Legyen minden kétnyelvű! – Szimultán feliratozást kérnek a rádióban
Elutasította az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) azt a törvénytervezetet, amely szerint minden kisebbségi nyelvű rádió- és tv-műsor esetében kötelező lenne a szimultán román fordítás. Még elképzelni is rossz: kedvenc műsorvezetőnk, Kelemen Gábor a reggeli adásban süti el a sült vagy sületlen poénokat, a háttérben meg megy egy monoton felirat, amely kapásból fordítja azt, hogy „tü münköt, vagy mü tüktököt”.
A 2004-es nyelvtörvény módosítását Daniel Oajdea képviselő akarja módosítani, azzal indokolván, hogy az elmúlt években több, kizárólag magyar nyelven sugárzó rádió- és tévéadót hoztak létre Romániában, és egyetlen intézmény sem ellenőrzi, hogy ezeken az adókon milyen tartalmakat sugároznak.
A képviselő szerint elképzelhető, hogy a kisebbségi nyelvű tévéadók Európa- illetve románellenes elveket, nézeteket népszerűsítenek, és gyűlöletre szítanak. Túrós Loránd, az Országos Audiovizuális Tanács tagja az Erdély FM-nek azt mondta, az indoklás is mutatja, hogy a kezdeményezés célja a magyar kisebbség nyelvén sugárzó tv-adók ellehetetlenítése. „Ez természetesen pluszköltséget jelentene, és nem indokolt semmilyen szempontból. A CNA tagjainak pártállástól függetlenül az volt a véleménye, hogy ez elfogadhatatlan, és többek között ellentmond a Románia által is ratifikált Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartájának” – szögezte le.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Együtt cimboráltak Kisbaconban
A kisbaconi Bodvaj Egyesület meghívására hétvégén magyarhermányi, bardoci, erdőfülei, miklósvári és az anyaországi, pontosabban sólyi gyermekek és fiatalok vettek részt a magyar népmese napján tartott „cimboráláson”. Néztek bábelőadást, kiállták a hét próbát, játszottak és táncoltak is – mulatság volt a javából.
Az ünneplés szombat délelőtt a Benedek Elek Emlékház udvarán vette kezdetét. A gyermekhadat köszöntötte Elek apó dédunokája, Szabó Réka, aki a nagy mesemondó életének néhány fontosabb momentumát is felelevenítette. A gyermekek meglátogatták és virággal borították be Elek apó és neje, Fischer Mária sírját. A kultúrotthonban a Cimborák Bábszínház A szegény ember királysága című előadása nagy sikernek örvendett, hasonló lelkesedés fogadta a Mit hoztam a vándortarisznyámban? címet viselő programpontot is, amelyben a gyermekcsoportok általuk választott Benedek Elek-mesét vagy verset adtak elő társaik örömére.
A közös ebéd után a cimborálók hétpróbás mesebarangolásra indultak. A tájházban az öreganyót keresték fel, akinek igencsak nagy tisztelettel kellett köszönni, s érdeklődni afelől, miként is szolgál egészsége. Fizetségképp pedig a rég nem használatos eszközökről – osztovátáról, köpűről, máktörőről, kenyérvető kasról, tekenőről, tulipános ládáról s számos, a régi paraszti világot idéző tárgyról – mesélt nekik. A csengő-bongó rézerdőn magukat átvágók a malomházhoz jutottak, ahol a malom kövén táncot járhattak, a mesefalutábla mellett a szerencsekőre lefestethették azt a mesehőst, akit szerettek volna barangolásuk közben maguk mellett társként látni... A mesebeli esemény záróakkordjaként a nagybaconi Pásztortűz néptánccsoport lépett fel, majd a Folker együttes közreműködésével táncházat tartottak.
:Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanévnyitó Kézdivásárhelyen
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi tagozatán tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tizenegyedik alkalommal nyitották meg az új egyetemi tanévet.
A tagozat új vezetője, Zoller Katalin megbízott tanulmányi igazgató elmondta: a három évfolyamon negyvenöt hallgató kezd, közülük tizenöt elsőéves. A három év elvégzése után egyetemi szintű óvónői és tanítónői képesítést kapnak. Az oktatók zöme kézdivásárhelyi, a hiányt kolozsvári tanárok pótolják. „Együtt tegyünk meg mindent képzéseink sikeréért és ezen keresztül régiónk felemelkedéséért, a magyar nyelvű minőségi oktatás biztosításáért, a kézdivásárhelyi tagozat fejlődéséért és jövőjéért” – mondotta a tanulmányi igazgató.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amikor a láncszem megszakadt
Tetszetős külsejű, tartalmát illetően is érdekes, tanulságos könyv bemutatójára gyűlt össze a szépszámú közönség szeptember 23-án a Bernády Házban. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által 1961-ben útra bocsátott orvosok és gyógyszerészek emlékkönyve az évfolyam végzettjeinek életét, pályáját mutatja be önvallomások és a családtagok vallomása alapján. Szerkesztője dr. Bérczes Judit nyugalmazott laboratóriumi szakorvos, tudományos főkutató, aki segítőtársaival együtt sziszifuszi munkával gyűjtötte össze az életrajzokat, szerkesztette kötetbe és tervezte meg a címlapot is.
A könyv igazi kordokumentum, bizonyíték arra, hogy mennyi értékes ember került ki az egyetemről a gyógyítás nemes, de az olvasottak alapján többé-kevésbé göröngyös talajára. Az alapszakmán kívül van közöttük író, képzőművész, fotóművész, sportoló és politikus is. 2011 szeptemberében, az ötvenéves találkozón született meg az elhatározás, hogy számba veszik a buktatókkal és eredményekkel teli utat, s egy trilógia harmadik köteteként (az előttük járó két évfolyam ugyanis már összeállította a magáét) kiadják, mondta Bérczes Judit, aki ismertette a könyv szerkezetét. A kötetbe bekerültek az aranytalálkozón elhangzott beszédek, Ötvös József esperes méltató-biztató imádságos szavai, dr. Fazakas Béla professzornak a magyar tagozat helyzetéről írt értékelője is többek között.
A könyv gerincét a számbavétel és az emlékezés teszi ki. 156 végzős, élők és elhunytak neve szerepel ábécésorrendben. Az általános orvosi szakon 108-an, a gyermekgyógyászaton 22-en, a gyógyszerészeti karon 26-an végeztek 1961-ben. A 156-ból 57-en már nincsenek az élők sorában, s a felkérésre 51-en számoltak be életük, pályájuk eseményeiről.
A címlapot betöltő fotón egy mélyen a földbe gyökerező fa vastagabb, vékonyabb, sőt letört ágaival az egy tőről eredő szerteágazó erőt jelképezi, amire egyébként a cím is utal: Sok szálból erős kötelék. Ez a fél mondat Nagy (László) Margit Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott laboratóriumi orvos megható visszaemlékezéséből származik.
A szócikkekben az életrajz, a szakmai beosztások, munkahelyek, a családdal kapcsolatos adatok szerepelnek, majd hosszabb- rövidebb korrajz a diákévekről, életük aktív szakaszáról.
A bemutatón elhangzott, hogy többségében 16 éves fiatalok kezdték meg 1955-ben tanulmányaikat, mivel a szocializmus építésének éveiben az volt az elv, hogy minél hamarabb új típusú értelmiséget neveljenek. Fiatalságuk ellenére valamennyien komolyan vették az egyetemet, céltudatosan tanultak, készültek, műveltek akartak lenni, amihez a tanáraik is hozzájárultak – mondta Bérczes Judit, aki megjegyezte, hogy Kótay professzornál az urológiavizsgán például általános műveltségből is bizonyítani kellett. A szakmát és különösen a belgyógyászatot valósággal beléjük sulykolták, az elmélet mellett a gyakorlatot és a kezelést is – emlékezett Málnási Géza tanárra a szerkesztő. Majd hozzátette, hogy 22 évesen kerültek ki egyesek nagyon nehéz, több településből álló körbe, ahol sikerült helytállniuk.
Azért tarthatjuk nagyon fontosnak ezt a könyvet, mert az 1961-ben végzett évfolyammal szakadt meg a magyar tagozat oktató- utánpótlásának a természetes lánca, a végzésük utáni években ugyanis elkezdődött az egyetem két-nyelvűsítése. Bár 14-en tettek internvizsgát, elkötelezve magukat a választott szak oktatása mellett is, 1962-ben mind a 14-üket a jászvásári egyetemre helyezték gyakornoknak, amit mindössze ketten fogadtak el ideig-óráig. A vásárhelyi egyetemen megüresedett helyekre más egyetemi központokból és vidéki körzetekből toboroztak többségieket, majd az 1962-63-as tanévben megalakult a román tagozat. Ha a 14 kiváló végzős az egyetemen marad, azt a szemléletet, a beteghez való viszonyulást adták volna tovább, amit ki- váló tanáraiktól elsajátítottak.
Nemcsak az internvizsgásokat, a végzősök közül is jó néhányat Moldvába, Olténiába helyeztek, tehát színmagyar képzés után színromán környezetben kellett helytállniuk. A vallomásokból az derül ki, hogy ez mindenkinek sikerült, megcáfolva azt az állítást, hogy a magyar nyelvű gyakorlati oktatás nem teszi lehetővé a szaknyelv elsajátítását.
Olyan nemzedék tagjai szólalnak meg a könyv hasábjain, akiket arra tanítottak, hogy választott mesterségüket, a gyógyítást ne monológnak, hanem két ember közötti párbeszédnek, művészetnek tekintsék, elkísérve a szenvedő beteget a gyógyulás vagy akár az elmúlás útján is.
– Használjátok ki, amíg még itt vagyunk, és átadhatjuk sokévi tudásunkat, tapasztalatunkat – szólt a teremben levő fiatalokhoz Bérczes doktornő, aki továbbra is rendkívül fontosnak tartja a nemzedékek közötti párbeszédet.
Az 1961-ben végzett évfolyam képviselőire az 1956 utáni megtorlás, majd a politikai életet jellemző erőszak, szemfényvesztés, hazugság is rányomta bélyegét, ami kényszerpályára térítette őket, de erről a vallomásukban kevesen mertek beszélni. Bár több mint 200-an kezdték el az egyetemet, 70-80-an a megtorlások miatt tűntek el, néhányan közülük nyomtalanul, mások későbbi évfolyamon kapták meg az oklevelet. Bár olvashatunk megdöbbentően nehéz sorsokról, elsősorban a szakmai előrehaladás, egy nagyobb városra, településre való bejutás küzdelméről számoltak be a legtöbben, s arról, hogy adott helyzetben a külföldre távozást látták az egyetlen megoldásnak.
A bemutató végén dr. Bérczes Judit köszönetet mondott Csekme Mártának és Öllerer Erikának az adatgyűjtésben, továbbá Bölöni Máriának, Bölöni Csillának, Cosma Istvánnak, Varga Katának és Varga Pálnak a számítógépes feldolgozásban nyújtott segítségért. A bemutató végén Kacsó Erika pszichológus a sokoldalú művészi tehetséggel is megáldott egykori végzősök közül Fábián Sándor Kétségben borongok című versét mondta el.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Barabás László új könyvének bemutatója
Otthon lenni önmagunkban
Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel.
– Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén.
– Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba?
– Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen".
A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben".
A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató.
A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele.
A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett.
– Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve.
– Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató.
A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben.
– Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvajánló
A marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál megjelent Varró Domokos Reszket a bokor, mert… (drámai színjáték) című kötete, amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia tragikusan rövid szerelméről szól. A könyv második felében a Riporter című színdarabot olvashatják, melyet az EMKE 1996-ban dicsérő oklevélben részesített – közölte a szerző, lapunk hűséges levelezője.
Népújság (Marosvásárhely)

Partnervárosi rangra emelik Arad és Lendva kapcsolatát
Partnervárosi rangra emelnék Arad és a szlovéniai Lendva község közötti együttműködést, tudta meg lapunk hétfőn Bognár Levente aradi alpolgármestertől, akinek a vezetésével a déli órákban a szlovén település magyar küldöttsége megkoszorúzta az aradi Szabadság-szobrot.
A küldöttség részéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, illetve Lendva község alpolgármestere a Nyugati Jelennek elmondta, több mint tíz éve ápolják a kapcsolatot Araddal. Együttműködésük gondolata a Zala-emlékév kapcsán születetett, mint köztudott ugyanis a Szabadság-szobrot elkészítő Zala György szobrászművész Lendván született. A lendvai alpolgármester szeretné újraéleszteni a kapcsolatot Araddal, hisz a szobor alkotója egyszer s mindenkorra összeköti a két települést. Bognár Levente alpolgármesterrel folytatott tárgyalásaik során eldöntötték, amilyen hamar csak lehet, partnerségi megállapodást kötnek a két önkormányzat között.
Bognár Levente aradi alpolgármester hozzátette: a partnerségi kapcsolat gondolata idén talán még aktuálisabbnak számít, hiszen most 125 éves Zala György remekműve.
A koszorúzáson részt vett még Vida Törnar Judit, Lendva város magyar önkormányzatának elnöke, illetve Göncz László szlovéniai magyar költő, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője. Egyébként Göncz László Olvadó jégcsapokcímű regényének színpadi változatát az aradiak is láthatták vasárnap a Bábszínházban, az Aradi Magyar Napok keretében, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és az Egy&Más Vándorszínház előadásában.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Az Aradi Magyar Napok színházi rendezvényeinek nyitánya
Olvadó jégcsapok – a Kárpát-medencei magyarság sorsáról
Vasárnap (az ősz bekövetkeztével immáron) késő délután, 18 órakor az Aradi Bábszínházban kivételes színházi produkcióra került sor az Aradi Magyar Napok keretében. A „kivételes” jelző pedig egyrészt az egyfelvonásos (jó egyórás) darab témájára vonatkozik, másrészt arra, hogy (tudomásom szerint) először szerepelt lendvai színházi produkció aradi színpadon.
Őszintén szólva nem csodálkoznék nagyon, ha a bábszínház nézőterét úgy jó háromnegyedig megtöltő (és a végén a fellépőket, a lendvai Egy & Más Vándorszínház – teljesen amatőr, azaz fellépéseiket semmivel sem honoráló – tagjait megérdemelt vastapssal köszöntő) közönség egy része feltette volna magának – másoknak talán kevésbé, tájékozatlanságát palástolandó – a kérdést: hol is van Lendva? Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban? Szlovénia – az Ausztriával, Olaszországgal, Szerbiával határos – kicsiny EU-s ország, mondhatni a magyarság nyugati végvára, szerintem csak a legtájékozottabbak körében merült volna fel. (Zárójelben: őszinte elégtételemre szolgálna, ha az előző mondatot az olvasók zöme, legalább jelentős része a szerző tudatlanságból eredő eszmefuttatásának értékelné.)
A vasárnap esti eseményre visszatérve: az Olvadó jégcsapok a 2003-ban egy pécsi (magyarországi) kiadónál azonos címmel megjelent Göncz László- regény színpadi adaptációja. Az adaptáció önmagában nem újdonság, hisz sikeres prózai írásokat számolatlanul alkalmaztak színpadra. Esetünkben ami érdekes: a szlovéniai író regényét magyarországi dramaturg (Gyarmati Kata) alkalmazta, zentai rendező (Újvidék, Szerbia) születésű, a szabadkai, újvidéki színház tagja, Puskás Zoltán vitte színpadra. Mindez – a különböző országokból származó alkotók összefogása – lehetne akár a véletlen műve is (egy kiváló irodalmi alkotást, általában, előbb-utóbb felfedeznek), de ez esetben arról van szó, hogy a darab körül bábáskodók rájöttek: itt egy, a kisebbség számára megkülönböztetett fontosságú ügyről, a Kárpát-medencei magyarság utóbbi százéves sorsának megjelenítéséről és problémáiról van szó.
Ha a darabban, egy adott pillanatban, nem történik (röpke) utalás Szlovéniára, nem tudnánk, hol játszódik a cselekmény. Játszódhatna bárhol a Kárpát-medencében, ahol a száz éve bekövetkezett világégés elszakította a magyarságot anyanemzetétől, anyaországától, egyéni és kollektív tragédiákat okozva. A konkrétumok, valamelyest, talán – egy-két árnyalatban – különböznek, a lényeg azonban változatlan. Az alapjául szolgáló regényből kiinduló darab érdeme, hogy ezt a folyamatot művészi eszközökkel, meggyőzően állítja a néző elé.
A magam részéről nagyon érdekelne, mit szólnának a többségi – szlovák, szerb, horvát, román, szlovén stb. – nézők ehhez a darabhoz, felvetéseihez, amelyek, alapvetően, a népek, nemzetiségiek közötti megbékélés eszméit hirdetik.
Aligha fogom megtudni, bár valóban kíváncsi lennék rá.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

BBTE: alapképzésen 13 százalékkal nőtt az elsőévesek száma
Egyezményt írtak alá a német tagozat támogatása céljából
Alapképzésen 13 százalékkal nőtt az elsőéves hallgatók száma, és ez az arány a magyar tagozatra is érvényes – jelentette ki Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes a 2015/2016-os tanév megnyitásakor.
A BBTE-n jelenleg magyar alapképzésen 1650, míg mesterképzésen 500 elsőéves hallgató tanul. Az egyetemen összesen 15 500 elsőévest tartanak nyilván, ebből közel 11 000 alapképzéses. Werner Hans Lauk, Németország romániai nagykövete jelenlété­ben a BBTE rektora, Ioan Aurel Pop és német üzletemberek aláírták a Német Tagozat Konzultatív Tanácsának létrehozásáról szóló egyezményt. A dokumentumot aláíró cégek hozzájárulnak a BBTE-n oktató németországi vendégprofesszorok költségeinek, illetve néhány laboratórium felszerelésének a fedezésére. Ugyanakkor a német tagozat most ünnepli létesítésének huszadik évfordulóját.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Johannis: nem válhat többé a gyűlölet áldozatává világunk
Meglátogatta a lerombolt ikertornyok helyén emelt emlékművet New York-ban Klaus Johannis államfő és felesége, Carmen Johannis.
Az államelnök az ENSZ közgyűlés alkalmából tartózkodik New Yorkban. A terrortámadás helyszínén tett látogatását követően egy Facebook-bejegyzésében Johannis kiemelte: „a világunknak többé nem szabad áldozatául esnie az emberi életeket kioltó és sorsokat megnyomorító gyűlöletnek”. Mint írta, nagyon megrendítő élmény volt a 2001. szeptember 11-i merénylet ezen helyszínét megtekinteni. „Azon a napon valamennyien egy fájdalmas igazsággal szembesültünk, és kategorikus leckét kaptunk arról, hogy a tolerancia hiánya gyilkosságot eredményez, és hogy a terrorizmus ellen naponta küzdeni kell” – fogalmazott közösségi oldalán az államfő.
Szabadság (Kolozsvár)

Degeratu: Diverzió ez az egész menekültáradat
A közel-keleti menekültáradat Oroszország expanzionista törekvéseiről hivatott elvonni a világ figyelmét – jelentette ki Constantin Degeratu tábornok a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
Degeratu nem érti, hogy ha az országhatár illegális átlépése, az embercsempészet bűncselekménynek számít, a rendfenntartó erőktől pedig a törvény tiszteletét várják el, akkor az erre vonatkozó jogszabályok miért nem alkalmazhatók a menekültáradat esetében?
„Ahelyett, hogy határainak megerősítésével foglalkozott volna, Románia a szomszédos országot kezdte támadni. Sokkal jobb lett volna, ha bírálatok helyett vele együttműködve igyekezett volna feltartóztatni a menekültáradatot, ami köztudottan a terrorizmus fő forrása, Amerikában is azért épült 4000 km-es kerítés”, fogalmazott a tábornok.
Szabadság (Kolozsvár)

Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemével
Tóth György, Magyarszovát: … a kecske átment Magyarországra, az erdőn keresztül. A román katona ment utána …
z 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés 75. évfordulója alkalmával az Agnus Rádió interjúsorozatot indított. A Szabadság és az Agnus Rádió együttműködése révén az újságban is közöljük az interjúk szerkesztett, rövidített változatát. A sorozat negyedik részében a 87 esztendős magyarszováti Tóth Györggyel beszélgetünk arról, hogyan élték meg a Mezőségen a II. bécsi döntés időszakát. Az interjút Szegedi Csaba készítette.
– Amikor Ön gyerek volt, hogy éltek itt Magyarszováton?
– Elég nehezen. Mert nekünk nem volt semmi jogunk, mi át voltunk ide lökve! Aztán csináltuk, ahogy csináltuk, de sikerült túlélni! Nem volt meg az a jogunk, hogy valamit beszéljünk, vagy kérjünk valamit, hogy ez vagy az kellene nekünk, ezt vagy azt intézzék el. Nem intézték el! Azt mondták, hogy majd mikor lesz rá idejük, mert most nagyon foglaltak. Egyszóval el voltunk nyomva.
Én a „major”-ral jóba estem
Bejöttek a magyarok egészen Kájánig, a románok pedig itt maradtak. Nem mondhatom, hogy rosszul bántak velünk. Volt egy tiszt, nem tudom, hogy milyen rang lehet magyarul, de románul „domnu’ majornak” mondták. Vele nagyon jól egyeztünk. Az ide kirendelt határőrök itt szálltak meg a mi udvarunkon, és vele összebarátkoztunk. Már annyira jóba voltunk, hogy mikor megnyílt a konyha itt a faluban, hozták neki az ételt, s neki külön kosztot hoztak, mivel ő tiszt volt. Drága jó húst kaptak. Jó finom volt! Hívott engem is, hogy „hai băiete, stai la masă!” Odamentem, nem ellenkeztem, mert nem akartam megsérteni. Ettünk, meg minden, egyszer csak azt mondja, hogy „hai să mergem afară.” Kijöttünk, az udvar közepén volt egy boglya szénánk, a katonák pedig lovakkal jöttek, egyik katona tépte a szénánkat. Mondom, hogy „domnu’ major, ni ăla mulge fân!” Odament hozzá és egy jó nagyot a seggébe rúgott! Többet tőlünk semmi-semmi el nem tűnt, amíg ők itt voltak! A szomszédságban folyton tűntek el dolgok, de nálunk soha semmi. A szomszédok folyton jártak panaszt tenni, hogy tőlük ezt vittek el, hogy náluk ezt csináltak. Mondták nekünk is, de én mondtam, hogy tőlünk semmit nem vittek el. Meg voltak lepődve. Mondom, hogy én a „major”-ral jóba estem, és semmi-semmi nem veszett el. Ilyen téren nagyon jól voltunk.
– Nem szomorkodtak, hogy Magyarszovátot nem csatolták vissza az anyaországhoz?
– Nem voltunk elkeseredve, mert élt bennünk a remény, hogy jönnek előre. Nekünk nem voltak nagyobb problémáink, mi tűrhető módon éltünk, mivel ahogy már említettem, sokat segített rajtunk a „major”. De más helyt csináltak gazságokat. Csináltak. Egyszer hoztak ide hozzánk egy nagy borjút, már jó érett volt. Levágták, mikorra tegyék oda főni, jött a parancs, hogy „előre”. Jöttek a román katonák két nagy lóval, olyat még nem is láttam, felderítők voltak, nagyon fájin lovak voltak. Mikor hozzám értek, kérdezték, hogy „Măi băiete! Tu eşti român sau ungur?!” Mondom „Român! Să trăiţi!” Elhaladtak… Édesanyám itt állt a tornácban, elkezdett kiabálni utánam, hogy „Gyere be, hagyd a nyavalyába, mert csak megjárod velük!” Elmentek, túl a szomszédban összeszedtek egy csomó mindent, pokrócokat, lepedőket az ágyról, minden félét. Aztán mentek tovább. Úgyhogy én így lettem román! Román iskolába jártam, így hát jól tudtam románul, akármerre mentem. Hogy mit tanultunk? Hát olvastunk, írtunk, tanultunk földrajzot, történelmet és számtant. Más nem volt. De mindent románul tanultunk. Nálunk úgy volt, hogy az unitáriusoknak meg volt engedve egy magyar iskola, de csak négy osztályig. Utána pedig át kellett jöjjenek a román osztályba. De bár négy osztályig volt magyar iskolájuk. Mikor átkerültek hozzánk a román osztályba, mi csúfságoltunk velük, mert nem tudtak románul. Még verték is őket az osztályba, mert kérdeztek tőlük valamit, és nem tudtak rá felelni. Nálunk verték a gyerekeket a tanítók. Bizony. Vagy a vesszővel, vagy csaklizták.
– Csak a magyar, vagy a román diákokat is megverték?
– Hát csak a magyarokat, mert ők nem tudtak románul! Egy román kapott, amíg én kijártam a 6 osztályt, mikor hetedikes voltam, kitört a háború. Az iskolába beterelték a sebesülteket, nem jártunk többet, csak hat osztályt jártunk. Egy román kapott, amíg én jártam azt a hat osztályt! Egy román. Mocan Mitrunak hívták, történelemből kellett elmondjunk egy leckét, könyv nélkül. Az fel volt adva nekünk, hogy másnap abból felelünk. Én nagyon szerettem a történelmet, és szeretem ma is, elég volt elolvasnom a leckét, már tudtam is. Nagyon sok történelmi regényt is olvastam: Egri Csillagok, Sándor Mátyás, Rejtelmes sziget. Ettől a Mocan Mitrutól is kérdezték a leckét, de nem tudta elmondani. Ezért jól elfenekelte a tanító, hogy román létére nem tudja a történelem leckét, s mi magyarok tudtuk.
Szabadság (Kolozsvár)