Meghalt Sike Lajos szatmári újságíró
77 éves korában elhunyt Sike Lajos szatmári újságíró, a Maszol és az Erdélyi Riport munkatársa.
Sike Lajos 1938-ban született a Szatmár megyei Kőszegremetén. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Faipari Műszaki Középiskolában végezte (1955), majd Nagyváradon a bútorgyárban, mint bútoripari technikus dolgozott.
1965-ben egy tehetségkutató pályázat nyerteseként került az Előre című országos napilaphoz. A rendszerváltozás után is megmaradt a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál, később pedig a Maszolnál. Rendszeresen publikált az Erdélyi Riportban, egy időben a Szatmári Friss Újságban is. Ötven évig dolgozott újságíróként. 1991 óta aktív tagja és rendszeres előadója volt a szatmárnémeti Szent István Körnek, ügyvivője a Széchenyi Emlékbizottságnak. Több kötete is megjelent.
Temetése szeptember 25-én 12 órától lesz Szatmárnémetiben, a vasút melletti református temetőben.
Sike Lajos /Kőszegremete, 1938. jún. 25. – Szatmárnémeti, 2015. szept. 22./
foter.ro/cikk

Riportkönyv a szórvány szórványáról
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro

Lélekben gazdag közösség
Huszonötödik születésnapját ünnepelte szerdán a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A szentmisével kezdődött rendezvényen felszólaltak a szervezet elöljárói és tagjai is.
Az ünneplés szentmisével kezdődött a csíksomlyói kegytemplomban, Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálásával. Ezt követően a Szent István háznál folytatódott a rendezvény.
Az alapítvány negyed évszázadának főbb állomásait, fejlődésének történetét és jövőbeli terveit idézték fel a felkonferáló beszédben. „A szervezet arra hívatott, hogy a több mint 2500 tagjának életét könnyebbé tegye, nehéz pillanataikban segítő kezet nyújtson. Az alapítvány további tevékenységének gördülékeny működése érdekében egy olyan épület elkészítése van tervben, ahol a fogyatékkal élő személyek otthon érezhetik magukat” – hangzott el.
A köszöntő után Fikó Csaba, a szervezet vezetője szólalt fel, megköszönve a vállalkozóknak, magánszemélyeknek és önkormányzatoknak, amiért támogatták az alapítvány tevékenységét, majd a közönség soraiból Szőcs József alapító tagot szólította. „Mi, mozgássérültek lélekben vagyunk gazdagok. A jó Isten megadta nekünk azt az ajándékot, hogy mi lélekben tudunk fejlődni” – mondta Szőcs.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Javítottak a Nagy Testvér törvényen
Romániában is bírói felhatalmazáshoz kötötték a távközlési cégek által kezelt személyes adatokhoz való hatósági hozzáférést: az erre vonatkozó törvénymódosítást nagy szavazattöbbséggel fogadta el képviselőház. Az adatvédelmi szabályozás módosításáról Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére májusban alakult ki politikai konszenzus, amelynek nyomán a koalíció és az ellenzéki pártok vezetői közösen terjesztettek törvénymódosítási javaslatot a parlament elé.
A kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok – amelyeket a román sajtó „Nagy Testvér" törvényekként emlegetett – alkotmányellenesnek bizonyultak. A januári párizsi terrortámadás után a Román Hírszerző Szolgálat és a legfőbb ügyész nemzetbiztonsági érvekre hivatkozva sürgette a joghézag felszámolását.
A szerdán elfogadott törvény szerint a telefon- és internetszolgáltatóknak kizárólag bírói felhatalmazás esetén kell kiadniuk 48 órán belül valamely felhasználó személyi adatait, a hívás helyét és az adatforgalom többi paraméterét az azokat igénylő nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző szerveknek. A korábbi, 2006-ban elfogadott adatvédelmi törvény nem korlátozta ezek hozzáférését a távközlési szolgáltatók által kezelt személyes adatokhoz.
A szolgáltatóknak három évig kell tárolniuk és igény esetén a hatóságok rendelkezésére bocsátaniuk előfizetőik hívásainak, illetve levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A törvénymódosítást a szenátus már korábban megszavazta, hatályba lépéséhez így már csak az államfő aláírására van szükség.
MTI
Erdély.ma

Védelmi felkészültség – Tartalékosokat hívnak be a román fegyveres erők
Mozgósítási gyakorlatot tart a román hadsereg Hargita megyében – közölte csütörtökön a Székelyhon portál. A portál tájékoztatása szerint az elmúlt napokban sok Hargita megyei férfi kapott behívót Csíkszereda laktanyáiba, s feltűnően sok katonai és csendőri egyenruhást látni a városban. Korábban a megye prefektusa arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium közös mozgósítási gyakorlata keretében ellenőrzik a lakosság védelmi felkészültségét.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívják, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőkre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására kerül sor – idézte a portál a prefektust. Azt is hozzátette, hogy az ehhez hasonló gyakorlatok a Legfelsőbb Védelmi Tanács legalább egy évvel korábban hozott döntése alapján történnek.
Egy tartalékos tiszt a portálnak elmondta, kérdőívet kellett kitöltenie, amelyen a személyes adatokra, magasságra, testsúlyra, cipő- és ruhaméretekre vonatkozó kérdések mellett arra kellett válaszolnia, hogy vannak-e olyan egészségügyi problémái, amelyek kizárják az esetleges katonai szolgálatot.
A Székelyhonnak név nélkül nyilatkozó hivatásos altiszt szerint az adatok ellenőrzésén túl a tartalékosokat arról is tájékoztatják, hogy mozgósítás esetén milyen teendőik vannak.
Romániában 2007-ben szűnt meg a kötelező sorkatonai szolgálat, azóta hivatásos katonák látják el az ország védelmét. Az elmúlt években a sajtó nem adott hírt hasonló mozgósítási gyakorlatokról.
MTI
Erdély.ma

Öröklő Kisborosnyó
Bizonyára, Háromszék minden kisebb települése legalább annyi helytörténeti értékkel rendelkezik, mint Kisborosnyó, de ha nem rendelt minden faluba a Fennvaló egy-egy olyan néptanítót, lelkészt, tollforgató falutudóst vagy krónikást, mint oda, homályba vesznek az események, csirájában maradnak a jobbnál jobb ötletek, s ember legyen az később a talpán, aki megírja-összegyűjti a helyi értékeket, s megmenti az utánunk következőknek.
A kisborosnyóiaknak volt, amit örökölni, de ebben a közösségben nemcsak a múlt, hanem közelmúlt, s a jelen is értéket teremt. Újságcikkek és tudósítások, a média minden csatornája rögzítette azt, amit az itt működő Nyíres Lokálpatrióta Kör megteremtett nemzedékek nevelői, Damó Gyula néptanító és őt mindenben segítő felesége, Damó Irma tanítónő, irányításával. Ha nem támogatta volna őket a mindenkori faluközösség, a lelkészek, a presbiterek, falufelelősök, községi tanácsosok és a borosnyói önkormányzat, terméketlen talajra hintett próbálkozások maradtak volna kezdeményezéseik, amelyekről jelenleg nemcsak egy történelmi emlékpark, emlékfák sora, hanem emlékjelek, emlékkopják és emléktáblák tanúskodnak.
Élettel teli iskola és templom
Kisborosnyón az iskolának és az óvodának is van neve. Az itt született Nagy Károly erdélyi református püspök és Tompa Klára örökös jótevő unokáinak van, amit örökölniük. Éppen szüneten voltak látogatásunk idején, s mi azon örvendeztünk, hogy ebben a faluban három pedagógus összesen ötvenhárom gyereket nevel és oktat, s ha nem is gyarapodik jelentős mértékben a tanulósereg, de nem is apad. Zsigmond Réka tanítónő tizenkilenc előkészítőst és másodikos gyereket tanít, Kónya Enikő tizenhárom elsőst, másodikost és negyedikest, Magyarósi Noémi Szidónia óvó néninek pedig huszonegy óvodása van! Éreztük, hogy a csevegő-csirikáló gyereksereg Kisborosnyó élő csemetekertje! Nem üres a paplak
Annak ellenére, hogy gyakran változtak itt a falu lelkészei, mindig teremtettek értékes hagyatékot. A nemrég távozott Rátoni Botond tiszteletes Kisborosnyói útjelző című gyülekezeti lapja a helyi események valóságos jegyzőkönyve volt. Tavaly szeptember elsejétől Székely Róbert Imre kovásznai gyakorló segédlelkész vette át a zömében református kisborosnyóiak lelki gondozását, felújított templomot és gyülekezeti házat kapott, s új lelkészi lakban kezdte meg munkáját. Folytatja elődje gyülekezeti lapját, megszervezte a faluban az internet-szolgáltatást, s a parókia udvarán állandó szabadtéri néprajzi kiállítást rendezett. Nyáron a Vitézi rend illyefalvi ünnepségén vitézzé avatták. A falu temploma valóságos emlékhely. Nagy Károly erdélyi református püspök emléktáblája mellett más értékeket is őriz a kálvinista templom, ugyanis ebben az esztendőben új beltéri kopjafával gazdagodott a kisborosnyói Tompa és Herszényi család emlékére. Az emlékkopját Bartha Árpád gondnok faragta a helybeli Tompa-kripta előtti évszázados hársfa vihar döntötte ágából. Kisborosnyón nemcsak a gondnok, hanem több férfiember is birkózik már a kopjafaragás mesterségével. – Fémplakettet szándékszunk elhelyezni Székelyföld sport-csillagainak emlékére faragott templomi kopjánkra – sorolta újabb ötleteit Damó tanító –, amit a nemrég tragikus hirtelenség­gel elhalt Áros Károllyal, a Háromszék napilap sportújságírójával közösen terveztünk el.
Mályvafa és trombitafa
Ötletekben nincsen hiány a Damó családban, ugyanis a történelmi emlékparkban számtalan jeles személyiség által ültetett emlékfa ékeskedik-virul és emlékeztet ültetőjére is. Utóbb dr. Jeszenszky Géza budapesti történész-egyetemi tanár és magyar közéleti személyiség ültetett egy mályvafát, s miként megtudtuk, majd ősszel Dálnoki Lajos rétyi polgármesterrel a zenekultúra mesterének, Kelemen Antal tanár-karnagynak az emlékére szándékoznak gyökereztetni egy trombitafát! – Milyen más változásra számíthatunk az emlékparkban? – kérdeztük. – A nagyborosnyói községi tanács jóváhagyta a park új kerítésének költségeit, s az ahhoz szükséges nyersanyag már a faluban. A közmunkában főleg a helybeli fiatalokat fogjuk bevonni. Még idén felavatásra kerül két emlékkopja: egyik a magyar honfoglalás, a másik pedig néhai Mustafa Kemal Atatürk török köztársasági elnök emlékére, aki uralkodása idején számtalan jelét adta a magyarok és történelmünk jeles személyiségei iránt érzett tiszteletének.
Gólyabarát tanító bácsi
Damó tanító nem szűnt meg madárbarát lenni. Saját maga nevelt fel két, táplálék nélkül maradt gólyafiókát, amelyek a falu utcáján sétáltak, s annyira szelídek voltak, hogy a gyermekek simogatását is eltűrték. Kétévi távollét után visszatértek születési helyükre, s a temető évszázados fáinak száraz ágaira telepedve szemlélték, majd körberepülték a helyet. Amint azt a tanító kihangsúlyozta, a visszatérő gólyák viselkedésének metaforikus töltete, példaértéke van. A nagy magyar költő, Tompa Mihály is holtig kereste elődeinek származási helyét, s azok közé Kisborosnyót is beszámította, ahol valóban a népes kisnemesi Tompa família évszázadokon át a falu meghatározó családjai és személyiségei közé tartozott. A Tompák omladozó kriptája ezt ma is tanúsítja a kisborosnyói temetőben. – Minden esztendőben, így a jelenlegiben is, estefelé 10–15 kelepelő gólya telepedik a temető fenyőinek ágaira – maradt a gólyatörténeteknél a tanító. Ilyenkor a fenyők, mintha fel lennének díszítve. Gábor György, a nagyborosnyói borjúhizlalda mészárosa még most is emlékszik arra, amikor Székely igazgató engedélyével hetente két-három alkalommal vágóhídi maradványokat, faggyúcafatokat szállított kerékpárján Damó tanító úr a kis gólyák etetésére.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több ezret osztottak Romániára (Migránskvóták)
Egyelőre 4837 menekültet kell fogadnia Romániának, a következő elosztás után azonban számuk 6351-re emelkedhet. Az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én 2362, szeptember 22-én pedig 2475 migránst osztottak ki Bukarestnek az Olaszországban és Görögországban tartózkodó bevándorlók közül. A Bel- és Igazságügyi Tanács a múlt héten 40, két napja 60 ezer menekült szétosztásáról döntött, a következő alkalommal várhatóan 54 ezer személy sorsáról tárgyalnak.
Az elosztással Klaus Johannis államfő és Victor Ponta kormányfő is elégedetlen, ugyanakkor az Európai Bizottság (EB) szabálysértési eljárást indított 18 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a menedékjogi szabályzatot. Az Európai Tanács (ET) tegnapi rendkívüli ülésen is a migránsokról tárgyaltak. Romániát Klaus Johannis államelnök képviselte, aki indulása előtt elmondta: a belügyminiszterek kedd esti döntéséről nem szavaznak újra ezen a fórumon. Közben Temes megyében nagy erővel bővítik a múlt héten kiépített sátortábort. Johannis elégedetlen
„Sajnáljuk és sajnálom”, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács döntése, amellyel Romániának 2475 menekültet osztottak ki, nem konszenzus alapján, tárgyalások útján született, hanem többségi szavazattal. „Nem hiszem, hogy a menekültkvóták voksokkal történő kiosztása megoldaná a helyzetet. Ez a matematikai elosztás nem vesz figyelembe egy sor fontos tényezőt” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő, aki szerint Románia tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de az ET-ben március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy szétosztásuk csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet. Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, és végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét, hiszen az országnak leosztott migránsok száma valójában „nem nagy”, és nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban – közölte.
Ponta még remél
Victor Ponta miniszterelnök tegnap még reménykedett abban, hogy az ET ülésén lehetnek változások a menekültkvótákat illetően. Elmondta: Gabriel Oprea kormányfőhelyettes „korrekt módon és természetesen” teljesítette mandátumát a Bel- és Igazságügyi Tanács ülésén, „azonban kisebbségben voltunk, és a szavazás másként döntött”. Ponta szerint a menekültek ellátása nem pénzkérdés: „a problémát a logisztikai kapacitásunk és a társadalomba való integrálási képességünk jelenti. (...) Ma, amikor erről beszélünk, nincs meg a szükséges tapasztalatunk (...), ellenkezőleg”. Hozzátette: Románia már az első tárgyalásokon késznek mutatkozott 1705 menekült befogadására Olaszországból és Görögországból, és további 80 személy befogadására az Európai Unión kívülről, de a kötelező kvóták nem jelentenek életképes megoldást a menekültkérdésre. Így csak a tüneteket kezelik, nem pedig a jelenség okát. Az illegális bevándorlás megfékezésére van szükség a származási és tranzitországokban, ugyanakkor nagyobb beavatkozásra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, civil szervezetektől.
Vita a képviseletről
Élesen támadta tegnap Victor Ponta kormányfő Klaus Johannis államelnököt, akinek szerinte semmi keresnivalója nincs az ET tegnapi csúcstalálkozóján, hiszen ott főleg kormányfők lesznek jelen, és olyan kérdésekről tárgyalnak, amelyek megoldása a kormányokra tartozik. „Elmehet, ha akar, kiadjuk neki a dokumentumokat, de a munkát nekünk kell elvégezni” – jelentette ki Ponta a kormányülésen. Johannis röviden válaszolt: alapvetően elhibázottnak minősítette ezt a hozzáállást, és közölte: „a kormányfő, ez a kormányfő soha nem fog részt venni az ET csúcstalálkozóján”. Románia legmagasabb szintű képviseletéről már Traian Băsescu volt államfővel is vitába keveredett Victor Ponta, aki egyszer el is utazott Brüsszelbe anélkül, hogy az akkori államelnökkel egyeztetett volna; ezután mondta ki az alkotmánybíróság, hogy az ET-ben az államfő képviseli az országot, aki alkalmanként (nem véglegesen) átruházhatja ezt a hatáskört a kormányfőre.
Elmarasztalás Brüsszelből
Negyven szabálysértési eljárást indított tegnap az Európai Bizottság 19 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a közösség menedékjogi szabályzatát. Az EB felerősítette erőfeszítéseit az EU migrációról és menedékjogról szóló törvénykezésének teljes alkalmazása céljából: 18 tagállamnak azért küldött hivatalos értesítést, mert azok nem nyújtottak tájékoztatást azokról az intézkedésekről, amelyeket a menedékjogi eljárásról szóló új direktívák teljes átvétele érdekében hoztak, 19 államnak pedig azért, mert nem nyújtottak tájékoztatást a befogadás feltételeiről szóló direktíva átvételére hozott intézkedésekről. A szabálysértő országok listáin Ausztria egyszer szerepel, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Málta, Lengyelország, Románia, Svédország és Szlovénia kétszer. Spanyolország és Görögország egy-egy külön figyelmeztetést is kapott.
Bővítik a sátortábort
Nagy lendülettel dolgoztak tegnap a Temes megyei menekülttáborok bővítésén. Habár a belügyminisztérium fenntartja, hogy egyszerű gyakorlatozásról van szó, a múlt héten felépített kunszőlősi és temesmórai sátortáborokban a napokban megduplázták a több család befogadására alkalmas sátrak számát – Temesmórán már 80 fölött vannak –, elsősegélynyújtásra alkalmas sátrakat is felállítottak, és külön sátrakat a katonai, csendőri alakulatoknak. Közvilágítást és hirdetőtáblát szereltek fel, közlekedési folyosókat jelöltek ki, áramfejlesztőket és üzemanyagokat, élelmiszeres és higiéniai csomagokat, valamint szemetes kukákat szállítottak a kerítéssel körülvett táborokba.
A kivándorlók érdekében
Jóváhagyta tegnap a kormány azt a memorandumot, amely a külügyminisztérium és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodás aláírásáról szól. A megállapodás elsősorban a nehéz helyzetben lévő románok ellátására vonatkozik, a sebezhető helyzetben levő román állampolgárok repatriálásának segítésével kapcsolatos tevékenységeket szabályozza, ugyanakkor tartalmazza azokat a lépéseket is, amelyek a külügyminisztériumra tartoznak (a konzuli szolgálatokon keresztül): az információcserét és a dokumentumok küldését az ilyen helyzetekben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés egy őszi éjszakára
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. szeptember 23-án éjjel zörgettek, verték a sepsiszentgyörgyi Kulcsos Ház vaskapuját. Áldott emlékű Gecse Laci bácsi, apám ifjú barátja, aki befogadott ‘49-ben, kinyitotta. Három marcona milicista ordítva felrohant az emeletre, ahol a Laci bácsi konyhájában laktunk. Beugrottak a nyitott ablakon, egyenesen a szüleim lábára: Gyorsan, gyorsan, repede, öltözni, a gyermekek is!
„Én hét, a nővérem tizenegy éves volt, csomag nélkül kellett indulnunk. Felraktak egy teherautóra (már megint), és Brassóba vittek a Triajba, hogy ne lássák az emberek Háromszék színe-java új utazását. 76 személyt – 7 hónapostól 60 évesig – begyúrtak a marhavagonba, amit jól bezártak, se ételünk, se italunk nem volt, csak két katona őrködött puskával, nehogy a díszes-szerencsétlen társaság megdöntse a szocializmust. A vagont bizonyos idő után egy mozdony után kötötték, de nem lehetett tudni, hová visz. Amikor a vonat a cernavodai hídon zakatolt, vagy Dobrudzsára, vagy Szibériára gondoltunk. Két nap után a vonat letette a társaságot elcsigázva, étlen, szomjan, síró gyermekekkel Cataloi állomásán, ahonnan újból teherautóval vittek a Măcin rajonban levő Pecineaga és Traian falu közötti farmra, ahol rizsgyomlálás lett a munkánk.
13 évet tartott ez a kényszermunka, kényszer-élet, de mindnyájan becsülettel, munkával, alázattal helytálltunk. A 76 személyből még nyolcan élünk.
Emlékezzünk, imádkozzunk szüleinkért, sorstársainkért, magunkért.
Beczásy Tatjána
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két keréken az erdélyi autonómiáért
Ferkó Zoltán magyarországi fiatalember, Marosvásárhelyről származó felesége és saját meggyőződése révén is szoros szálakkal kötődik Erdélyhez, az itteni emberekhez és természethez.
Sok kerékpáros zarándokút fűződik nevéhez. Kedden este egy erdélyi körútról érkezett a Mátyás-szobor elé, miután négy napon keresztül ötszáz kilométert tekert le Nagyvárad, Szatmárnémeti, Dés, Gyergyószentmiklós, Brassó érintésével Kolozsvárig, hogy a biciklijére erősített zászlóval Erdély kívánt autonómiáját hirdesse, amely szerinte is teljesen jogos és törvényes óhaj, mert Európa sok vidékén sikerrel „virágzik”. Útja során bebizonyosodott, hogy sem a civil emberek, sem a rendőrök részéről nem tapasztalt rosszallást vagy atrocitást, sőt, sokan biztatták a folytatásra. Szerinte Kolozsváron a leghatásosabban úgy lehetne elérni, hogy minél szélesebb körben terjesszék az általa népszerűsített gondolatokat, ha minél több kerékpáros kitűzné járgányára a zászló kicsinyített mását (a YouTube-on videófelvétel ismerteti a tartószerkezet elkészítésének módját).
Szabadság (Kolozsvár)

Fides et ratio
Lehetne etnikai kérdésként tárgyalni a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templom építéséről szóló elképzelést, de teljesen fölösleges.
A felvetés, úgy ahogy van, a józan ész elleni merénylet. Akkor is ez lenne a tényállás, ha katolikus vagy protestáns templomot álmodnának egy román többségű településre hasonló körülmények között. Tehát ha egy 98 százalékban románok lakta településre (merthogy Tordaszentlászló 98 százalékban magyar lakta település) 30 magyar katolikus/protestáns (Tordaszentlászló polgármestere szerint mindössze 30 bejegyzett ortodox lakos szerepel a nyilvántartásokban) akarna templomot építtetni, miközben a tervezett templom helyétől egy kilométerre lenne egy azonos felekezetű templom (Kisfenesen, a Tordaszentlászló melletti román többségű faluban áll már egy ortodox templom, ami alkalmas lenne a környék ortodox híveinek kiszolgálására), akkor is észszerűtlen, a racionalitást nyomaiban sem tartalmazó elképzelésről lenne szó.Ez a probléma tehát elsősorban nem etnikai jellegű (bár szó se róla, sok mindenkinek valóban érdeke lehet így beállítani), hanem a hit és értelem párharca. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által „román nemzeti projektnek” tekintett templomépítésről szóló elképzelés megvalósulása esetén tovább erősítené azt az uniós jelentésben foglalt megállapítást, miszerint Romániában a legnagyobb az egy főre jutó templomok száma. Örvendetes, hogy az Istent egyre inkább elveszítő 21. században egy maroknyi kis közösség templom építésével akar hitéről tanúságot tenni Isten és világ előtt – gondolhatnánk. Figyelembe véve a fentebb vázolt körülményeket azonban ez ostobaság, és jól példázza a romániai fonák helyzetet. Aki figyelmesen elolvasta a tegnapi Szabadság címlapját, az tudja, hogy a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templomról szóló hír fölött, vezető anyagban számoltunk be arról, hogy Désen létszámhiány miatt összevonták (egyelőre legalábbis mindenképp) az ötödik és hatodik osztályt. Míg tehát egy osztálynyi méretű közösség építhetne templomot, addig egy osztálynak harcolnia kell, hogy olyan körülmények között működhessen, ami minimumfeltétele lenne a hatékony oktatásnak. Beszédes az a tény is, hogy Romániában a rendszerváltást követően ötször annyi új templom épült, mint iskola. Úgy tűnik, mintha a hit és értelem között feszülő – nagy eszmetörténeti múlttal rendelkező – vitát eldöntöttük volna, amelyben kiütéssel győzött a hit. De jó ez nekünk? Vagy Isten ezt várná tőlünk?
Szász István Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)

Ellenzik a dési szülők a magyar osztályok összevonását
Felháborodást váltott ki a szülők körében a dési 1-es Számú Általános Iskola vezetőségének döntése, melynek értelmében létszámhiány miatt összevonták a magyar tagozatos 5. és 6. osztályt anélkül, hogy a diákok hozzátartozóit korábban értesítették volna a lépésről – adta hírül szerdai számában a Szabadság napilap. Az ötödik osztályba egyébként 13, míg a hatodikba 10 gyerek jár.
A szülők elképzelhetetlennek tartják, hogy az osztályok összevonása miatt az ötödik osztályosoknak ezentúl 25 perces tanórát tartsanak, mint mondják, a gyerekek már arról panaszkodtak, hogy nem értik a leckét.
A kolozsvári napilapnak nyilatkozó egyik szülő, Müller Lenke azt mondta, tiltakozásképpen úgy döntöttek, hogy nem engedik iskolába a gyerekeket. A szülők közölték továbbá, az oktatási tárcához fordulnak, hogy engedélyezzék a két osztály önálló működését.
Tárkány Margit aligazgató a lapnak azt mondta, vállalja a felelősséget a döntésért, az összevonás elhallgatásával a magyar oktatást próbálta megmenteni. Az aligazgató elmondta, már februárban kézhez kapták a 2015/2016-os tanévre szóló beiskolázási tervet, mely szerint a két magyar osztálynak összevontan kell működnie.
„Ezt a döntést azt követően hoztam meg, hogy kollégáimmal együtt végigjártam több mezőségi kistelepülést, és több helyről ígéretet kaptam, hogy sikerül még két gyereket beiratni a hatodikba, hogy az is önálló osztályként működjön. Sajnos azok a szülők, akik megígérték nekem, hogy a dési iskolába iratják gyereküket, számomra ismeretlen okból meggondolták magukat, és a hatodik osztály tíz tanulóval maradt szeptemberre” – indokolta a döntést Tárkány Margit.
A Szabadság megszólaltatta Király András oktatási államtitkárt is, aki azt mondta, bízik abban, hogy a minisztérium elfogadja a szülők kérését. A tanügyi törvény alapján legkevesebb 12 gyerekkel indulhat önálló osztály az általános iskolában, a nemzeti kisebbségek esetében azonban minisztériumi jóváhagyással a megengedettnél kisebb létszámú osztály is működhet.
Krónika (Kolozsvár)

Földet vásárol a Sapientia, hogy bérbe adja leendő agrármérnökeinek
Erdőket és mezőgazdasági területeket vásárol a Sapientia Alapítvány, majd kedvezményesen bérbe adja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében Sepsiszentgyörgyön idén induló agrármérnöki szakon végzett fiataloknak – adta hírül a Háromszék napilap.
Kató Béla református püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) a lapnak arról beszélt, segítik a fiatalokat, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, felhasználva a négy év alatt szerzett elméleti és gyakorlati tudást.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke úgy fogalmazott, aki a sepsiszentgyörgyi egyetemet elvégzi, „olyan gazdaságot kell tudjon vezetni, amiből megél, és még néhány ember számára megélhetést biztosít”. Mint mondta, a földeket és az erdőket az alapítvány nevében vásárolják, azokat nem lehet eladni, de a frissen végzett agrármérnököknek kedvezményesen bérbe adják, tehát mire elvégzik az egyetemet, várja őket egy lehetőség, amit ki kell tudjanak használni.
Kató Béla kifejtette, azt szeretnék, ha több faluban elindulna két-három hasonló jellegű mintagazdaság, amiből a fiatalok megélnek, és jó példát mutatnak másoknak is a szakszerű gazdálkodásra. Az alapítvány elvárása szerint az agrárképzésnek gyakorlatközpontúnak kell lennie, az itt végzett fiataloknak, az erdők és földek bérbeadásán kívül további támogatást is biztosítanak, például hitelrendszert vagy mezőgazdasági gépek kölcsönzését is megoldanák.
Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy adományokból is gyarapítani tudják a föld- és erdőtulajdont, hiszen amint a Háromszékben idézett püspök megfogalmazta, „a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból”. Erdélyben sok egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz a vagyonával, nagy eredmény lenne, ha ezek a földek megmaradnának a közösség tulajdonában, nem válnának eladókká – magyarázta Kató Béla.
Az idén újraalakult erdélyi magyar nyelvű agrárképzés hallgatói négy év múlva végeznek, az alapítvány kuratóriuma pedig abban bízik, hogy addig sikerül megalapozni az erdő- és földvagyont. Az első húsz hektár már megvan, azt a bikfalvi származású, Kolozsváron élő Simon Katalin nyugdíjas tanár ajánlotta fel a Sapientia Alapítványnak. Kató Béla reméli, hogy mecénások is támogatják a Sapientia Alapítvány kezdeményezését, és a jól felkészült szakemberek jövedelmező gazdaságokat hozhatnak létre a Székelyföldön.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Mégsem ülhet vissza Mezei János a polgármesteri székbe
Hatálytalanította a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Hargita Megyei Törvényszék szeptember 17-i döntését: mégsem gyakorolhatja polgármesteri hatáskörét Gyergyószentmiklós polgármestere, Mezei János.
Részben megsemmisítette a szeptember 17-i csíkszeredai törvényszéki ítéletet csütörtökön a Marosvásárhelyi Táblabíróság: többek között azt a döntést, amely szerint 3 napos fellebbezési idő elteltével újból gyakorolhatja városvezetői hatáskörét Gyergyószentmiklós polgármestere.
A tisztségéből közel kilenc hónapja felfüggesztett Mezei János bűnvádi perének előzetes tárgyalásán hozott ítéletet a korrupcióellenes ügyészség fellebbezte meg. A DNA érvei szerint úgy mentették fel Csíkszeredában Mezei Jánost szeptember 17-én a korlátozás alól, hogy közben még érvényben volt a Marosvásárhelyi Táblabíróság korábbi jogerős ítélete a polgármester tisztségének felfüggesztéséről, illetve az a tiltás is, hogy a hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsított Mezei János több mint két tucat érintettel, illetve tanúval kommunikáljon.
Gyakorlatilag csütörtöki ítéletében a táblabíróság visszaállított minden olyan korábbi kényszerintézkedést, amelyet Mezei ügyében elrendelt, és amelyeket nem lett volna jogosult fölülbírálni a csíkszeredai törvényszék.
Amint arról tájékoztattunk: az elöljáró ellen egy Gyilkostó üdülőtelepen eladott olyan terület miatt zajlik bűnvádi per, amely a gyergyószentmiklós önkormányzata és Budapest V. Kerülete közös cége, a Monturist Rt. tőkéjét képezte.
A bűnvádi per előzetes tárgyalása lejárt. A törvényszék honlapja szerint a per első érdemi tárgyalását november 2-án tartják.
Székelyhon.ro

Az RMDSZ-től függhet, hogy ki alakít jövőre kormányt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) múlhat, hogy a jobb- vagy baloldal alakít kormányt a jövő évi parlamenti választások után Bukarestben – derült ki egy friss felmérésből, amelyet csütörtökön ismertetett az Adevărul hírportál.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet szeptemberi felmérése szerint a jobbközép ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) 42 százalékkal megnyerné a parlamenti választásokat, ha azokat most vasárnap tartanák meg. Ugyanakkor a jelenlegi baloldali kormánykoalíció is csaknem ugyanennyi voksot összesítene, így az 5 százalékos parlamenti súlyra esélyes RMDSZ és a kedvezményesen képviselethez jutó kisebbségek dönthetnének arról, hogy a PNL vagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányozzon Romániában a következő parlamenti ciklusban.
A koalíciós pártok esetében az INSCOP első ízben mérte külön a PSD-t és Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártját, a Románia Haladásáért Országos Szövetséget (UNPR), amely még nem indult önállóan a választásokon, hanem a PSD választási szövetségeseként szerzett parlamenti képviseletet. A szeptember közepén készült felmérés szerint az UNPR önállóan is bejutna a parlamentbe a voksok 5,1 százalékával. Az Adevărul ezt főleg annak tulajdonítja, hogy a nyár folyamán – a júliusban ideiglenes kormányfői tisztséget is betöltő – Oprea a román politikai élet meghatározó szereplőjévé vált és nagyobb ismertségre tett szert.
A PSD-re a választók 35 százaléka voksolna. Ez a párt idei legrosszabb eredményének tűnhet, de figyelembe véve, hogy eddig az UNPR-vel együtt ért el 37-38 százalékos támogatottságot, a mostani eredmény az idei legjobbnak tekinthető. A román jobboldal – Klaus Johannis tavalyi államfővé választása nyomán szerzett – előnyének csökkenését jelzi az is, hogy a PNL 44-45 százalékról csúszott vissza a mostani 42 százalékra.
Az Adevărul szerint az utóbbi időben alakult pártok vagy már csalódást okoztak a választóknak, vagy még nem volt alkalmuk ismertté válni, és ezzel magyarázható, hogy egyikük támogatottsága sem közelíti meg a parlamenti bejutási küszöböt.
Románia visszatért a megyei pártlistás arányos választási rendszerhez ötszázalékos küszöbbel. A bejutási küszöbhöz közel álló két párt közül csak az RMDSZ lehet biztos abban, hogy bejut a parlamentbe, mivel a választási törvény a regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöbbel könnyíti: azok az – országos szinten öt százalék alatt teljesítő – politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát.
MTI
Székelyhon.ro

Építik az agyagfalvi múzeumot
Egy év kihagyás után folytatják az Agyagfalvára tervezett székely múzeum építését – noha a pénz most sem elég a befejezéshez, a település polgármestere azt reméli, ha látható lesz a haladás, a támogatók is szívesebben segítenek. Az elkészült emlékházban egyebek mellett székelyföldi régészeti leleteket állítanának ki, illetve időszakos művészeti tárlatokat is szerveznének.
Jelenleg az agyagfalvi múzeum – már 2013-ban lefektetett – alapjának magasítása van folyamatban, majd a téglákat fogják felrakni, illetve a faszerkezetű előteret alakítják ki – magyarázta portálunknak Bögöz község polgármestere, hozzátéve, hogy az említett munkálatokat október 18-áig szeretnék befejezni, hiszen akkor tartják az 1848-as székely nagygyűlés emlékünnepét, amelyre több vendéget is várnak. Utóbbi azért is fontos, mert Farkas Mózes meg szeretné mutatni az akkor összegyűlő embereknek, hogy nem elfeledett projektről van szó, hanem egy folyamatban lévő kivitelezésről. „Ha az emberek látják a haladást, talán megértik, hogy az emlékház megvalósításához összefogásra van szükség, mindenki hozzájárulása számít. Nemcsak a helyieké lesz a múzeum, hanem az egész székelységé. Ha ’48-ban hatvanezer székely gyűlt itt össze, akkor érdemes az ő emlékük előtt tisztelegni” – jelentette ki az elöljáró. Farkas rámutatott, a jelenleg rendelkezésükre álló összegből csak a múzeum előtere, valamint az egyik terem – lefedés nélkül – tud elkészülni. Noha kevés a pénz, fontos volt, hogy mielőbb folytassák az építkezést, hiszen az emlékház két évvel ezelőtt lefektetett betonalapja romlani kezdett.
Az elöljáró kifejtette, a bögözi önkormányzat az építkezési anyagok ellenértékét próbálja előteremteni, míg az Antal István parlamenti képviselő által létrehozott Agyagfalva 1848 Alapítvány a munkadíjakat finanszírozza. Mint mondta, a költségek előteremtése érdekében úgynevezett téglajegyeket is kibocsátottak, amelyeket öt-tíz lejért bárki bármely székelyföldi település polgármesteri hivatalánál megvásárolhat, ezzel támogatva a megvalósítást. Aki nem engedheti meg magának az anyagi hozzájárulást, munkával is részt vehet a kivitelezésben. „Régebben falvak épültek fel kalákában, talán ma is ez lehet a megoldást. Ha valaki eljön és néhány órát segédkezik, az már erősebben fog kötődni a múzeumhoz, tudván, hogy az ő munkája is benne van” – fogalmazott Farkas Mózes, hozzátéve, ilyen jellegű felajánlásokat a bögözi polgármesteri hivatalnál lehet jelezni.
A készülő múzeumban két terem – illetve egy előtér – lesz, egyikbe állandó, míg a másikba időszakos kiállításokat terveznek. Most azt a részt építik, amelyben bármikor meg lehet majd tekinteni az Agyagfalva környékén, illetve a tágabb székelyföldi régióban talált régészeti leleteket és más, a nemzethez kapcsolható ereklyéket. A második terembe időszakos, tematikus festészeti, fotó- és kézművestárlatokat terveznek. Például arra is gondoltak, hogy egymás utáni tárlatokon mutassák be az egyes székely székek jellemzőit, ugyanakkor több székelyföldi múzeum is felajánlásokat tett kiállítási tárgyak terén – tette hozzá Farkas Mózes.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Kész a Sas-palota homlokzata
Lebontották az állványokat a nagyváradi Fekete Sas-palota Szent László (ma Unirii) téri homlokzatáról is, miután az építő cég elkészült a helyreállítási és restaurálási munkálatokkal. Tegnaptól ismét teljes pompájában megtekinthető a múlt századeleji szecessziós építészet eme keletközép-európai gyöngyszeme.
A Nagyváradi Ingatlankezelőség tavaly újíttatta fel a Sas-palota Kossuth (Independenţei) utcai homlokzatát, mostanra pedig elkészültek a Szent László tér felőli homlokzattal is. A munka végeztével és az állványok elbontása után zavartalanul folytatódhat a főtér átépítése a keleti oldalon is, a palota szomszédságában.
Jelenleg a Fekete Sas passzázsának belső munkálatai zajlanak. Egyebek mellett megerősítik a tetőszerkezetet, újjáépítik az üvegtetőt, lecserélik az ablakokat, továbbá a teljes átjáróban restaurálják az eredeti, múlt század eleji falfestést. A felújításhoz még tavaly januárban fogtak hozzá.
A közel 8 millió lej (áfával) összértékű beruházás határideje 24 hónap, azaz 2016 január vége. Jelenleg a munkálatok 86 százalékával készültek el, melyre a teljes összegből 6,54 millió lej lett eddig átutalva. A munkálatokat a Constructorul Sălard Kft. végzi.
Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a passzázs kőburkolatának, az úgynevezett mozaik ismételt felújítására kiírt második versenytárgyalásra egyetlen cég sem jelentkezett.
S. T. K.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Brüsszelben énekeltek a Váradi Dalnokok
Tőkés László EP-képviselő meghívására szeptember 21-én háromnapos látogatásra Brüsszelbe érkeztek a Váradi Dalnokok. Erdélyi képviselőnk több mint fél évtizedes áldásos tevékenységük elismeréseként hívta meg a férfikórus tagjait az Európai Parlament székhelyére.
A parlament épületében, a hivatalos szeminárium keretében a magyar látogatócsoportok felelőse, Láng Péter tartott kedden szakavatott bemutatót az EP működéséről.
Tőkés László a meghívottak köszöntésekor kifejtette, hogy a dalnokok éppen azt képviselik a maguk sajátos módján, amit védelmezni kell Európa elidegenítésének körülményei között: önazonosságunkat, nemzeti értékeinket, kultúránkat, anyanyelvünket. Az EP migrációról szóló közvitáján a megszólalók túlnyomó többsége számára nem az volt a kérdés, hogy miként képviselhetjük Európa, az EU értékeit és érdekeit, hanem sokkal inkább a migránsok jogainak és érdekeinek a gondja foglalkoztatta őket. Ez önmagában még dicséretes is lenne, de Európa a saját választóinak szempontjából végletesen egyoldalú.
Gál Kinga Fideszes néppárti képviselő az alapjogi bizottság üléséről jőve beszámolt a legforróbb kérdés, a menekültügy kapcsán felmerülő nagyon összetett vitákról. Mint mondta, „olyan ez az eset, mint azé a bizonyos állatorvosi lóé”. Az európai érdek- és értékellentétekre, valamint a Magyarországot ért méltatlan támadásokra vonatkozóan pedig kifejtette, egyre többen vannak azok, akik azt mondják, a konfliktus magyar kezelése nem kritikát, hanem pont ellenkezőleg, elismerést érdemelne.
Az énekkar ezután a parlament előtti, a lengyel Szolidaritás mozgalomról elnevezett téren találkozott Andrej Plenkovichorvát és Sandra Kalniete lettországi néppárti képviselőkkel. Utóbbi, országa egykori külügyminisztere és európai biztosa, meleg szavakkal köszönte meg a meghívást, különösképpen azért, mert tiszteli és harcostársának tartja Tőkés Lászlót. Elmondta, hogy Lettországban 1873 óta minden öt évben kórusfesztivált tartanak, a legutóbbi alkalommal több mint ötvenezren vettek ezen részt. „Jöjjenek önök is legközelebb, meghívom önöket hazámba, a soron következő kórustalálkozóra” – mondta a képviselőnő. A balti országokban egyébként nagy hagyománya van a közösségi éneklésnek, nemhiába nevezték a szomszédos Észtországban „énekes forradalomnak” az 1989-as megmozdulásokat.
A Váradi Dalnokok ezután alkalmi koncertet adott, amelyet a téren összesereglettek élénk és lelkes érdeklődése kísért. A kórustagok a továbbiakban megtekintették az európai demokrácia történetét bemutató Parlamentáriumot, meglátogatták Bartók Béla brüsszeli szobrát, és a híres főtér, a Grand Place megtekintése után, a mai hazaindulás előtt az Atomium felkeresésére is jutott idő – írta Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ-es autonómiaharc színe és fonákja
Az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak a múlt héten egy kisebbségi szemináriumon az autonómia témájában megtartott beszédét olvasva kettős érzései támadnak az embernek. Egyik oldalról örvendetes, helyes alapállás, hogy akkor is beszélnünk kell sajátos problémáinkról, önállósodási törekvéseinkről, ha most az Európai Unió a menekültkérdésre figyel. Az is nagyon helyes és értékelendő törekvés, hogy minden fórumon tisztázzuk: másként kezelendő az őshonos kisebbségek és másként a bevándorlók problémája. Rossz szájízt hagy azonban az emberben egy olyan kitétel, hogy „térségünk országaiban a legnagyobb gondot jelenleg a felkorbácsolt faj- és idegengyűlölet és az egyre elharapózó nacionalizmus jelenti, és ez lassan nemcsak Kelet-Európában, hanem Nyugaton is egyre nagyobb méretet ölt.”
Ebben a kérdésben éppen olyan differenciált megközelítésre lenne szükség, mint az őshonos és a frissen érkezett kisebbségek ügyének megkülönböztetésében. „Térségünk országaiban” a magyarellenesség és a nacionalizmus a politikai kultúra részévé vált, lassan történelmi hagyománnyá. Ez igaz. S az is igaz, hogy ez az általános, ellenünk irányuló nemzeti felbuzdulás nagyban akadályozza, hogy sorsunk irányítását saját kezünkbe vegyük, azaz elérjük az autonómia valamilyen formáját.
A rasszimzus retorikája
„Felkorbácsolt faj- és idegengyűlöletről” beszélni manapság, annak kapcsán, hogy a „menekültkérdés” felébreszti sokak önvédelmi reflexét a nemzeti radikális pártoktól Konrád Györgyig vagy Kertész Imréig, tömény demagógia. Nem lenne rasszizmus és idegengyűlölet kijelenteni, hogy Európa nem fogad többé idegen kultúrájú menekültet, különösen azután, hogy közülük egyesek nyíltan megüzenik nekünk: gyerekeink vagy Allahhoz fognak imádkozni vagy megölik őket. Sajnos, semmi nem utal arra, hogy a ma már történelminek mondható tapasztalat megváltozna: sem a muszlimok általános viszonyuláskultúrája, sem a muszlim országok politikája. Akik most hozzánk érkeznek, éppúgy nem mutatnak asszimilációs hajlandóságot arra, hogy ugyanazt a kölcsönösségi, méltányossági kultúrát képviselnék, mint mi. Nem látjuk azt, hogy magukénak éreznék az emberi együttélés ama általános, a kereszténység által is népszerűsített alapelvét, hogy ne tedd mással azt, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Első dolguk a követelőzés: rá akarják erőltetni saját valláserkölcsi normáikat a befogadó országokra, mintha legalábbis ők teremtettek volna itt maguknak kulturális-társadalmi-gazdasági otthont az elmúlt két évezredben.
Van nekünk, magyaroknak egy politikailag cseppet sem korrekt, de fájdalmasan bölcs, a történelem által makroméretekben visszaigazolt közmondásunk: „engedd be a tótot a házadba, hogy majd kiverjen onnan.” Ez kontinentális méretekben érvényes a muszlimokra. Nem rasszizmus megállapítani, hogy a mohamedán vallást követők nem Európa kulturális palettáját színesítik, hanem annak megmaradását veszélyeztetik. S nem hosszú, hanem rövid távon...
Közjogi kompetenciák nélküli autonómia
A tapasztalatok fényében tehát keserű szájízzel hallgatjuk Kelemen Hunor autonomista retorikáját is, és kétkedéssel fogadjuk a pártnak Szili Katalin nevével fémjelzett autonómiaegyeztetésen való részvételét. Az RMDSZ labanc szárnya ezt a politikát folytatja negyed évszázada. A később neptunistának nevezett irányzat 1991-ben sem azt mondta, hogy Szőcs Géza törvénytervezetét nem vállaljuk, nincs rá szükségünk, hogy elvesztünk általa néhány jó pontot a román hatalom szemében, hogy akadályozza a kisstílű, s mára már személyes érdekek által mozgatott alkupolitikát, hanem átadták a jogszabálytervezetet egy „meghalasztó” bizottságnak.
Nem került be explicit módon az autonómia az RMDSZ emlékezetes memorandumába sem, amit az Európa Tanácshoz intézett a szövetség 1993-ban Románia ET-felvétele előtt. Kevesen figyeltek fel rá, de a félmillió aláírással megerősített 1994-es RMDSZ-es oktatási törvénytervezet sem épült a kulturális autonómia elvére. 1996 és 2004 között az autonómia problémája még a szólamok szintjén sem jelent meg. Az autonomista erők saját szervezeteinek megalakulása és a 2004-es választás rákényszerítették az RMDSZ-t az autonómia ismételt szólamszintű felvállalására. A 2005-ös kisebbségi törvénytervezetbe bekerült ugyan a „kulturális autonómia” kifejezés, de a jogszabálytervezet – amit teljesen irracionális módon a román fél nem fogadott el – semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a kulturális autonómiatanácsot, hanem kitolta annak tényleges közhatalmi körülbástyázását a bizonytalan jövőbe. 2009-ben Szőcs Géza törvénytervezetének sorsára jutott a Székely Önkormányzati Nagygyűlésnek a területi autonómiáról szóló határozata, amit az RMDSZ ismételt fogadkozása dacára sem szignáltatott polgármestereivel és tanácsosaival. A 2014-es elnökválasztási kampányban nyilvánosságra hozott, ezer sebből vérző RMDSZ-es alibistatútum még csaknem is Székelyföldre vonatkozik, hanem három, a Ceauşescu-kor elején, 1968-ban megrajzolt megyére. Mindezzel együtt az autonomista oldalnak úgy kell tenni, mintha elhinnénk, hogy van esély a közös autonómiaharcra. A megfogalmazás kissé ironikus, de azért a tétel sajnos komoly: valóban úgy kell tennünk, mert amíg az RMDSZ az urnához járuló erdélyi magyarok 85 százalékának bizalmát élvezi, addig meg kell ragadni minden lehetőséget a közös autonomista program kialakítására és képviseletére.
Az RMDSZ és annak egyelőre még formálisan különálló polgári platformja tényleges hozzáállását az autonómiához híven ábrázolja az a tény, hogy a mindkét szervezet távol tartotta magát a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésétől, nem delegáltak küldötteket a polgári bizottságba, amely abból a célból alakult, hogy Székelyföldnek az SZNT által elfogadott autonómiastatútumát, megtámogatva százezer aláírással, benyújtsa a román parlamentbe.
Az RMDSZ „autonómiaharcának” (fel)színe a szólamszint, retorika, valós fonákja az érdektelenség, kényszeredettség és a közömbösség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagyváradi ötvenhatosok emlékjele
Összesen 550 év börtönre ítélték 1961-ben azt az 58 nagyváradi magyar diákot és tanárt, akiket mintegy 400 kihallgatott személy közül emeltek ki az 56-os forradalom erdélyi megtorlásaként. Meghurcoltatásukra Nagyváradon emlékművel emlékeztek a hétvégén.
Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot követő erdélyi megtorlásokból a nagyváradi Szekuritáté és a kommunista bíróság is „derekasan” kivette a részét: 1961 őszén 58 személyt ítéltek el összesen 550 év börtönre. Nagyváradon az egykori premontrei főgimnáziumban tanuló 13–16 éves diákok 1956. október 25-én megalakították a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. A román államvédelmi hatóság nagy erőkkel fogott hozzá a szervezkedés legapróbb részleteinek a felderítésére: mintegy négyszáz diákot, tanárt és szülőt hurcolt meg, de végül „csak” 58 személyt ítélt el hosszú börtönévekre. Rájuk emlékeztek 2015. szeptember 20-án a nagyváradi 56-os emlékparkban. A Deák Árpád szobrászművész által készített emlékmű mind az 58 elítélt nevét tartalmazza.
Az ünnepséget megnyitó vasárnap délelőtti istentisztelet keretében idézték fel a jó hatvan évvel ezelőtt történteket. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében emlékeztetett: Magyarországon a forradalmat torolták meg, Romániában nem is volt forradalom 1956-ban, mégis megtorolták! A magyar 56-tal való romániai szolidaritás durva megbüntetésével a kommunista rezsim azt célozta, hogy megfélemlítse az erdélyi magyarságot és mindenkit, aki a szabadságról egyáltalán álmodozni mert. „A múltba nézés azt is megköveteli, hogy felleltározzuk: mivel rendelkeztünk a trianoni sorscsapás előtt, illetve után, mit vettek el tőlünk a diktatúrák, mit sikerült visszaszereznünk, visszaépítenünk. Vannak eredményeink, de nem lehetünk elégedettek, ráadásul az európai és világpolitikai fejlemények is aggodalomra adnak okot. Hitünk és nemzetünk hőseinek szabadságszeretete, bizonyságtétele, bátorsága, kitartása és kiállása, tettrekészsége és elszántsága kell lebegjen szemünk előtt kétségeink közepette” – mondotta Tőkés László.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, az erdélyi ’56 kutatója és történésze maga is kiemelte: a forradalom leverését követő romániai perek kimondottan azt szolgálták, hogy a nacionalista diktatúra szétverje, felszámolja, ellehetetlenítse a magyar intézményeket, szervezeteket, közösségeket. A történelmi magyar egyházak mellett a román értelmiséget is megérintette a megtorlás jeges szele. Felsorolta a legdrasztikusabb eseteket, emlékeztetve: a brassói központú Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége után a nagyváradi SZVISZ volt a legnagyobb szervezkedés, amely 1956 után is próbált országos hálózattá terebélyesedni. Ezeket a rezsim titkosszolgálata fokozatosan göngyölítette fel, hogy aztán „a népi demokratikus rendszer megdöntése és Erdély visszacsatolása egy burzsoá Magyarországhoz” vádjával 1960 októberében – a diákok nagykorúvá válásával – megkezdje letartóztatásukat. Az egy év múlva meghozott ítéletekben 3-tól 25 évig tartó, börtönben letöltendő kényszermunkára ítélte a katonai törvényszék a SZVISZ-perben szereplőket, köztük két olyan ismert magyartanárt is, akik nem is tudtak tanítványaik szervezkedéséről. Az elítéltek megjárták a poklok poklát, az 1964-es amnesztiával szabadulhattak végül. Tófalvi Zoltán azt is elmondta: tíz vaskos kötetben tervezi megjelentetni a romániai ’56 dokumentumait, ezek közül öt már meg is jelent.
Pálfi József váradréti lelkipásztor az emlékműállítás előzményeiről is beszélt. Amikor a kezdeményező, az érmihályfalvi Török László megkereste azzal, hogy emlékjelet kívánnak állítani az egykori ifjaknak, természetesnek vette, hogy az egyházközség melléjük áll, már csak azért is, mert mintha kikopott volna a köztudatból, hogy „Nagyváradon is volt ’56”.
Az 1961-ben börtönbüntetésre ítélt partiumi ötvenhatosok egy csoportja a nagyváradi emlékműnél
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közszolgálat és sajtószabadság
Előre megmondta a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatója, hogy le fogják váltani, és így is történt: a parlament visszautasította a tavalyi jelentést, és ideiglenes jelleggel új vezetőséget nevezett ki az egyik fontos állami intézmény élére.
A távozó Stelian Tănase politikai befolyásról beszélt: részletesen elmondta, hogy Gabriel Oprea tábornok hányszor és milyen módon – újságírókon, párttagokon, ismerősökön keresztül, telefonon, munkahelyen, még lakásán is – próbálta rábírni arra, hogy a számára kínos plágiumügyről ne beszéljenek az állami tévécsatornán. Oprea nem reagált e vádakra, a megkeresésekre sem válaszolt, de Victor Ponta kormányfő kiállt volt tanára és helyettese mellett, és kijelentette, hogy a tévéigazgató hazudik, mégpedig nem először.
És itt helyben is vagyunk. Egy olyan ember állítja ezt, akiről már hívei sem tudják, hogy mikor mond igazat, hiszen akkor is félrevezette őket, amikor nem volt tétje, hazudott pusztán megszokásból is, szemrebbenés nélkül, vidoran, a legkisebb szégyenérzetet sem mutatva, amikor újra meg újra rajtakapták. Nem is lenne érdemes figyelni rá, csakhogy még mindig övé a hatalom, és gyakorlásában, cselekedeteiben épp olyan gátlástalan, mint szavaiban: a kényelmetlenné vált igazgatónak – akit a volt szövetséges, ma ellenzéki liberális párt javaslatára neveztek ki – mennie kellett, az SZDP által irányított többség mukk nélkül megszavazta. A sajtószabadság nem fontos, vannak magasabb érdekek. Nem kell a választónak tudnia az adójából fizetett vezetők szennyeséről... Az RTV élére hirtelen kinevezett utód, Irina Radu ugyan azt ígérte, hogy ő sem fog beavatkozni a műsorokba, de ezt majd meglátjuk; amúgy is rövid időre szól a megbízatása. A sűrű vezetőcsere nem tesz jót az évek során egyre jobban eladósodott és egyre gyérebb nézettségű tévétársaságnak, de ennél sokkal többet árt, hogy a legfontosabb hírközlő és műsorszóró csatorna máig nem nyerte vissza szavahihetőségét, és még mindig a hatalom hivatalos szócsövének számít, mint 1989 előtt. Szépen hangzik, hogy a parlament felügyelete alatt működik, csakhogy ez azt jelenti, az uralkodó pártok embere ülhet a vezérigazgatói székben, akitől nem a közérdek tiszteletben tartását várják el és nem az elfogulatlan tájékoztatást követelik meg, hanem épp ellenkezőleg: a valóság bizonyos kozmetikázását, az egyéni és pártpolitikai ambíciók nyaklótlan kiszolgálását. Jól mutatja a törvényhozók véleményét a közszolgálatról az is, hogy a kereskedelmi csatornákhoz hasonló műsorokat és reklámbevételeket kérik számon, nem a tartásos és hiteles tartalmakat.
Természetesen fontosak az anyagiak, bizonyára lehet költségeket lefaragni és észszerűbben felhasználni a tévénél is, de valódi minőségi változást azt hozna, ha az alkotmányban garantált sajtószabadság nem írott malaszt, hanem napi valóság lenne.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terra Siculorum egyesület alakul (Európa Kulturális fővárosa-terv)
Terra Siculorum (Székelyföld latin megnevezése, szó szerinti fordításban a székelyek földje – szerk. megj.) névvel alakul civil szervezet, melynek célja a Sepsiszentgyörgy – Európa kulturális fővárosa 2021 terv támogatása. A Terra Siculorum 2021 Egyesület tagjai Sepsiszentgyörgy önkormányzata, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A két utóbbi csatlakozásáról tegnap döntöttek, Sepsiszentgyörgy tanácsa szeptember 30-i ülésén hoz határozatot.
Kovászna Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán. A napirenden egyetlen téma szerepelt, az alárendelt Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozása, és sikeres terv esetén a megye hozzájárulásának mértéke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere napirend előtti felszólalásában elmondta, komoly sikerélménnyel érkezett Hargita Megye Tanácsának szintén tegnap tartott üléséről, melyen a jelen lévő 30 tanácstag egyöntetűen megszavazta a Hargita Megyei Kulturális Központ csatlakozását. A polgármester elmondta, 2021-ben egy romániai és egy görögországi város lehet Európa kulturális fővárosa. Sokan mondták, hogy túl nagy fába vágták fejszéjüket, de ez nem így van, s kifejtette: európai tendencia a 100 ezer lakos alatti városok felkarolása. Sepsiszentgyörgy partnereivel – Csíkszeredával, Szé­kelyudvar­hellyel, Kézdivásárhellyel és Csíkszeredá­val, valamint Kovász­na és Hargita megye tanácsával – együtt pályázik Székelyföld nevében. Antal Árpád közölte, van példa arra is, hogy valamely város többedmagával pályázott és nyert, s arra is, hogy egy nemzeti kisebbségi térség nevében pályáztak. Utóbbihoz példaként említette, hogy Hollandiát a frízföldi Leeuwarden, Spanyolozrszágot a baszkföldi San Sebastian képviselte, s nem hinné, hogy Madrid ennek nagyon örvendett volna, de a nemzeti kormányoknak ebben nincs felülbírálati joga. Sepsiszentgyörgy pályázatának célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése. Hiszen a különbözőségek meg nem értése, el nem fogadása feszültségeket szül egész Európában. Éppen ezért a kultúrát szeretnék felhasználni e feszültségek helyi csökkentésére. Antal Árpád arra kér mindenkit, hogy higgyen a tervben, és csatlakozzék hozzá. Meggyőződése, hogy ezzel, azon túlmenően, hogy erősítik a székelyföldi önkormányzatok közötti együttműködést, és elkészítik Székelyföld kulturális stratégiáját, mindenképp hozzájárulnak a különböző csoportok közötti párbeszéd elősegítéséhez.
A bemutató után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szavazásra bocsátotta a Kovászna Megyei Kulturális Központnak az egyesülethez való csatlakozásáról szóló tervet és nyertes pályázat esetén a tervnek hat év alatt 1,75 millió euróval való támogatását. A 30-ból jelen levő 21 tanácstag egyöntetű szavazattal bátorította a megvalósulást.
Szekeres Attila
Erdély.ma

Székelyföldi informatikai konferencia
Tegnap reggel kezdődött és ma este ér véget a bálványosfürdői négycsillagos Grand Hotelben immár harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia. A székelyföldi, erdélyi régiót érintő számítástechnikai és információtechnológiai tematikájú szakmai konferencia szervezésében jelentős szerepet vállal a térségben működő IT&C vállalkozásokat tömörítő IT Plus Klaszter, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztálya.
A szakmai konferencia célja a régióban, illetve a nemzetközi piacon működő IT&C vállalkozások, szakemberek, oktatók közötti kapcsolati háló kiépítése és ápolása, a legújabb ágazati trendek, sikeresen működő innovatív modellek bemutatása, az IT-oktatás, önkormányzati, valamint a vállalkozói szféra találkozása és nem utolsósorban üzleti kapcsolatok kialakítása. Emellett fontos szerepet kap az e-egészségügyi, valamint a mezőgazdasági IT-projektek bemutatása és fejlesztési lehetőségeinek a mikéntje. Az idei rendezvénysorozat az eddigi legnépesebb tömeget mozgatja meg, ugyanis a szervezők több mint kétszáz hazai és magyarországi résztvevőre, illetve negyvennyolc szakember jelenlétére számítanak, az utóbbiak többnyire kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt különböző szekciókba tömörülve.
A kétnapos rendezvény hivatalos megnyitójára a szálloda nagy konferenciatermében került sor, ahol a moderátor szerepét Rácz Attila, a Magic Solutions Kft. ügyvezető igazgatója látta el. Elsőként Bihari Béla, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztályának elnöke köszöntötte a meghívottakat és résztvevőket. Elmondása szerint sikerült megyei és városi szinten, Kovászna és Hargita megyében egyaránt elérni az IT beiktatását mint fejlesztési pillért a 2014–2020-as stratégiába. „Ebben a szakmában az erőforrások aranyat érnek, ki kell jelenteni, hogy nem titkolt szándékunk e konferenciával is felhívni az elszármazott tehetségek figyelmét arra, hogy szükségünk van rájuk és a nagyvilágban szerzett tudásukra, hiszen itthon is lehet világklasszis méretű projektekben dolgozni” – hangsúlyozta Bihari Béla. Kozma István, az IT Plus Klaszter elnöke arról szólt, hogy az idei, harmadik konferencián a résztvevők összetétele nagyon sokszínű, hiszen vállalatvezetők, tanácsadók, IT-menedzserek, egyetemi oktatók, egyetemisták, önkormányzati és intézményvezetők vannak jelen Székelyföldről, Magyarországról, Bukarestből, Kolozsvárról, Temesvárról és Brassóból. Azt is közölte, hogy az általa vezetett és csíkszeredai székhelyű klaszterhez eddig harminc Hargita, Kovászna, Kolozs és Maros megyei vállalkozás csatlakozott. „Az a célunk, hogy minél több szakembert tudjunk itthon tartani és hazavonzani, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy itthon kamatoztassák tudásukat” – mondotta végezetül a klaszter elnöke. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az elvándorlás ellen szólva arra kérte a szakembereket, hogy legyenek a megyei önkormányzat partnerei olyan európai uniós projektek kivitelezésében, amelyek itthon biztosítanának munkahelyet a fiatalok számára. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke arról szólt, hogy a megyei önkormányzat partner lesz minden olyan elképzelés kivitelezésében, amey meghonosítja az IT-t Székelyföldön. Merjünk nagyot álmodni – hangsúlyozta az alelnök –, merjük azt álmodni, hogy a Székelyföld az IT völgye lehet, ha megteszünk mindent ennek érdekében. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője rangos eseménynek nevezte a kétnapos rendezvényt, azt emelve ki: a jelenlevők és a szülők közös felelőssége, hogy az informatika ne nyomja el a művészeteket, az irodalmat, ne vesszen ki a könyv a számítógép miatt. A köszöntőbeszédek elhangzása után a konferencia részlegenként folytatódott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szép piros hajnalban
A Maros Művészegyüttes új évadának első bemutatójáról
Sajtótájékoztatót tartott szerdán, a déli órákban a Maros Művészegyüttes vezetősége. A vásárhelyi hivatásos néptáncegyüttes kövesdombi székházában szervezett találkozón az intézmény számos tevékenységéről szó esett – többek között Barabási Attila Csaba vezérigazgató, illetve Füzesi Albert, az együttes új művészeti vezetője szólt a nyári programokról, sikeres turnékról, az együttes életében bekövetkezett változásokról, az anyagi helyzetről, volt és leendő munkatársakról, valamint jövőbeli terveikről, az általuk megszervezendő Székelyföld Napokról, valamint bemutatandó előadásaikról egyaránt. Utóbbiak közé tartozik a Maros Művészegyüttes 2015/2016-os évadának soron következő, első bemutatója is, amelyre szeptember 30- án, jövő szerdán kerül sor. Helyhiány miatt most erről tudósítunk, a további részletekre a későbbiekben visszatérünk.
– A Szép piros hajnalban című előadásunk autentikus népi összeállítás. A táncszínházi produkcióink mellett fontos számunkra az ilyen jellegű műsorok színpadra vitele is, a közönségünk várja és elvárja ezt – mondta Barabási Attila Csaba, majd Varga János koreográfus, a produkció rendezője szólt. – 1998-ban kapcsolódtam be a Maros Művészegyüttes munkájába, azóta számos előadást rendeztem Marosvásárhelyen. Bátran kijelenthetem, hogy a társulat alapvetően az autentikus folklór útját járja, ezt gazdagítják a táncszínház világába vezető kalandozások. Ez azért nagyon fontos, mert más hivatásos együtteseknél az autentikus folklórhoz való ragaszkodás gyakran nem olyan erős, mint amilyennek lennie kéne. Ez nem könnyű műfaj, és nem könnyű minőségi módon tálalni sem. A soron következő előadásunk is ezen hagyományt ápolja. Vannak benne ugyan táncszínházi elemek, de ezeket néptánci technikákra alapoztuk, e jelenetek tematikáját is a folklórból merítettük. A címadó jelenet is népi imafeldolgozás. A műsort lezáró jelenet pedig egy román kolinda feldolgozása, azon kolindáé, amelyből Bartók írta a világhírű Cantata profana című szerzeményét. A magyar fordítást Bartóktól ismeri a közönség, ennek lezáró sorai tartalmazzák a "csak tiszta forrásból", immár szállóigét. Egy erdélyi román kolindát magyar zeneszerző tett világhírűvé – és ez is jelzi, hogy e kolinda, csakúgy, mint számos erdélyi román népdal, közös kincsünk. A mi előadásunk egyik kérdése, hogy miként tud egy világsikert befutott darab eredeti voltában megjelenni és működni? Hogyan értékelik ezt a táncosok és hogyan a közönség? A produkció alapvetően magyar folklór, de éppen az említettek miatt román elemeket is tartalmaz. Az erdélyi román néptánc szoros kapcsolatban áll a magyar néptánccal. Mint azt Martin György is megfogalmazta, Erdélyben a néptáncban nincs jelentősége az etnikai hovatartozásnak. Sokan nem tudják, a szakma azonban igen, hogy az erdélyi román néptánc sokkal távolabb áll az Erdélyen kívüli román néptánctól, mint a magyartól! Ezért nekünk is dolgunk van vele. A román népi együttesek nem foglalkoznak túl sokat az erdélyi román néptánccal, így ez a feladat reánk hárul – mondta a rendező-koreográfus a jövő szerdán, este 7 órakor bemutatandó előadással kapcsolatosan.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A kommunista totalitarizmus múzeuma
Megszavazta kedden a szenátus Sorin Ilieşiu SZDP-szenátor a Kommunista Totalitarizmus Nemzeti Múzeumának és az áldozatok emlékművének létrehozására vonatkozó törvénykezdeményezését. Az új intézményt 2016 elején, bukaresti székhellyel hozzák létre, és kilenc hónapon belül megnyitják a közönség számára, az emlékművet – egy román zászlóval díszített, 20–25 méter magas inoxkeresztet – az Egyetem tér közepén, „a kommunistaellenes harc jelképes területén” helyezik el.
A jogszabály egyik cikkelye a Román Akadémiát arra kötelezi, hogy – a kommunizmus bűneit, a román száműzötteket és a totalitarizmust vizsgáló intézetekkel együtt – készítsen 150 nap alatt „tudományos és objektív” jelentést a kommunizmus elítélésére és a nemzeti emlékezet részére. Ennek terjedelmét is előírták: legyen egy nagyjából 300 oldalas jelentés, egy 10–15 oldalas összefoglaló és egy háromoldalas tartalomjegyzék. A jelentést a fontosabb állami intézmények honlapján is közlik, és 2017-ben több nyelvre, köztük magyarra is lefordítják. A törvénytervezetet – amelynek a szenátusban csak négy ellenzője volt, nyolcan pedig tartózkodtak a szavazástól – még a képviselőháznak is el kell fogadnia. (Agerpres)
ÁTVENNÉK A MÓDSZERT ÉS A HATALMAT. Az NLP időpontokat egyeztet a pártvezetőkkel, hogy a bizalmatlansági indítványról tárgyaljanak – jelentette be Alina Gorghiu liberális társelnök. „Mindenkit emlékeztetek a most kormányon lévők közül, hogy ők hasznot húztak egy másik kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, és akkor ezt nem gondolták árulásnak. Két kormány is megbukott. A Boc- és az Ungureanu-kormányról beszélek, és akkor sem Tăriceanu, sem más vezetők nem tekintették ezt árulásnak, sőt, dicsérték azokat a képviselőket, akik a leváltásra szavaztak. Az idő telik, a helyzetek változnak, akár 180 fokban is” – fejtegette, hozzátéve: arra nem számít, hogy Liviu Dragnea ideiglenes SZDP-elnöknél is megértésre talál. (Mediafax)
MA NEKEM, HOLNAP NEKED. Megfeddte Victor Ponta kormányfő az SZDP bukaresti szervezetének elnökét. Robert Negoiţă kedden mindenki számára váratlanul jelentette be, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget, mert pártja „kényes” helyzetben van: az ügyvivő elnököt alapfokon elítélték, a kormányfő ellen pedig vádat emeltek. Ponta szerint kockázatos így beszélni, mert lehet, hogy „holnap ő következik”. Negoiţă egy nap után a visszavonulását is bejelentette: meggondolta magát, miután Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök közölte, hogy ő is versenybe száll. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ma mutatják be Hatházi András Mankáját Szatmáron
Startolt a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson – ott is látható a szatmári társulat előadása
Valós, életrajzi mintákból ihletődött Hatházi András színművész, rendező Manka című drámája, egy pályázati kiírás apropóján született – hangzott el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának évadnyitó előadását beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Az ősbemutatóként műsorra kerülő produkció rendezője maga a szerző, aki a 2014/2015-ös évadban egy többnapos szakmai workshopot tartott a társulat tagjainak.
A társulat történetében eddig összesen 14 ősbemutatót tartottak, ebből 11 a ’89-es változást megelőző időszakban – derült ki a színház által szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményből. – Mindenképpen folytatni szeretnénk a társulat azon, az utóbbi évadokban meghonosított műsorpolitikáját, hogy helyt adunk az ősbemutatóknak. Ezzel az új produkcióval jelenleg két ősbemutató is a társulatunk műsorán van, ugyanis a tavalyi évadban bemutatott Spiró-darabot, a Helló, doktor Mengelé!-t idén is tovább játsszuk – mondta a sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
Hatházi András kifejtette: a Székely János Határon Túli Magyar Drámaírói Ösztöndíj felhívására írta a darabot, amely aztán nyertes is lett. – Az előadás nem egészen ugyanazon szövegkönyv mentén készült el, hiszen az irodalom és a színpadon megszólaló szöveg a legtöbb esetben eltér, a próbafolyamat során szükségszerűen átalakul – fűzte hozzá a rendező. Gaál Gyula, a Manka egyik szereplője arról beszélt, hogy a mostani próbafolyamat bizonyos tekintetben egyenes folytatása volt a korábban elkezdett munkának. – Sajnáltam volna, ha csak magunknak tartottuk volna meg a tavaly összegyűjtött tapasztalatokat, és csupán a szakmai műhelymunka maradt volna. Nagyon örültem, hogy a nézők előtt is meg tudjuk mutatni, miként dolgoztunk, és a rendező idén egy teljes előadást vitt velünk színre – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)

Demeter Zsuzsa kapta az EME Debüt-díját
Demeter Zsuzsának ítélte oda a bíráló bizottság (Gábor Csilla és Keszeg Vilmos) az Erdélyi Múzeum-Egyesület Debüt-díját, az elismerést Sipos Gábor EME-elnök adta át kedden a Jókai/Napoca utcai székházban. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály által első tudományos teljesítményekre kiírt díjat Keszeg Vilmos szakosztályi elnök javaslatára 2006-ban hozták létre. Azóta több mint negyven pályázat érkezett be elbírálásra, és megszakítás nélkül minden évben gazdára is talált a kitüntetés.
Idén hárman nyújtottak be egy-egy művet: Demeter Zsuzsa (Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája), Zabán Márta (Salamon Ferenc szakmai életútja. Hivatástörténeti esettanulmány) és Zörgő Ildikó Noémi (erdélyi #magyar #fiatalok #szavazás. A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása).
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Kolozsvári reformátusok Gyimesben
Egy-kétnapos erdélyi kirándulásokat szervezett közösségének tagjai számára a Kolozsvári Református Egyházmegye. A közösségépítő barangolások igen népszerűek, a gyimesvölgyit a túljelentkezés miatt meg is kellett ismételni.
Székelyföld után szeptember első felében a Gyimesek következtek, annyian jelentkeztek a kirándulásra, hogy egy hét múlva egy második csoporttal is megszervezte Floriska István, Erdély csodálatos tájainak nagyon jó ismerője, aki olyan útvonalakat választ, amelyek ámulatba ejtik a résztvevőket. Mindig sok földrajzi, történelmi és irodalmi tudnivalóval is gazdagodunk.
Hideg, borongós, esős időben indultunk, de Torda fölött már felvirradt a nap és végig szikrázó napsütésben, melegben volt részünk. Átutaztunk a vadregényes Felső-Maros völgyén, Wass Albert regényeinek és vadászhelyeinek területén, majd a Gyergyói és Csíki medencén áthaladva jutottunk el Csíksomlyóra. Felsétáltunk a Nagysomlyóra is, majd Csíkszeredán istentiszteleten vettünk részt.
Szabadság (Kolozsvár)

Megosztott fődíj Csibi László alkotásának
Csibi László székelyudvarhelyi születésű, Kolozsváron élő rendező Édes Erdély, itt voltunk című alkotása, valamint a sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente és Kinda István Szenesek című filmje kapta a XV. Lakiteleki Filmszemle megosztott fődíját.
Az emberi erőforrások minisztere által felajánlott 1 millió forintos fődíj mellett Csibi László alkotása a Petőfi Népe és a Bolyai Filmműhely különdíját is elnyerte. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 500 ezer forintos különdíját és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szintén 500 ezer forintos különdíját a Szenesek című alkotásnak ítélték oda. A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület tizenötödik alkalommal hirdette meg a Lakiteleki Filmszemlét, ezúttal Gaál István Kossuth-díjas magyar filmrendező, fényképész, operatőr emlékére. A szerdán véget ért háromnapos szemlének a Lakitelek Népfőiskola adott otthont. Krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok, valamint híradós tudósítás és internetes kategóriákban lehetett nevezni.
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Megcsókolt talpacskák
Mindig megtiszteltük egymást a köszönésünkkel és egy pár jó szóval, ahogy időnk engedte épp. Aztán a lányaink összebarátkoztak, egymáshoz kezdtek el járni, olyan váratlanul, ahogy a szemünk láttára kezdenek felnőni. S jöttek a változások, s mi igazodtunk hozzájuk.
Az enyém megy szívesebben, az okát nem keresem. Elkényezteti annyira, amennyire csak lehetséges, a szó jelentésének teljes pozitívumával élve. Figyelem, amint az első hetekben tiszta ragtapasz a lábacskája. Nem játékból, valódi ütések, botladozások, csípések bújnak meg a pólyák alatt. Egyszer tanúja leszek épp, amint elesik. Nem hozzám fordul, hanem hozzá, Ő meg szalad a ragtapasszal, előtte lemossa, megpuszilja. Én állok ott, s megérzem a kimondhatatlant, a végtelen, alázattal teli, mindent befedő szeretetet, a kisgyerek előtti mélységes, leírhatatlan tiszteletet.
Eltelik a nyár, és ahogy őszbe fordulunk, egyszercsak beszélni kezdi a korát. 52 esztendős. És megáll a lélegzetem. Következőkor már jobban viselem.
Ma korábban megyek a lányecskám után. Otthonosan dőlök az istálló ajtajához. Már nem próbál a szemembe nézni fejés közben, megszokta a jelenlétemet. Várom, hogy teljen a kondér, etetném üvegből a borjút a gyöngyöző, habos, meleg tejjel. Közben megsimogatom a kitörő szarvacskáit, meg is ölelem, mert olyan szépecske, jámbor állat. Az anyja felém tekint, mosolyogni látszik, majd egykedvűen kérődzik tovább.
Úgy esik, hogy bemegyek a házba, az éles fényben észreveszem, hogy mennyire fáradt és szomorú ma, talán egyszer sem láttam ilyennek még. Előveszem a mindig bevált módszerem és könnyesre nevettetem, közben figyelem, amint visszatér arcának szép színe. Nevetünk, az embereinkről beszélünk, de leginkább nevetünk. – 52 esztendőm... – kezdi a mondatot, de már annyira késő van, annyira fárasztó, nehéz nap volt a mai... Nem tudom, mi volt a folytatás.
Eszembe jutsz ismételten. 52 esztendős voltál, amikor utoljára láttalak, a napokban lennél 65, ha az Isten éltett volna, de nem így volt megírva Neked, Nekem, Nekünk... Csendben állunk egymással szemben. Nem Anya, tonár néni, hanem egy apróka, kicsi lányként állok az 52 esztendő előtt. Minden áldott este tenyerembe fogtam a lányaim lábecskáit, amikor kicsikék voltak. De mennyit csókolgattam őket. Mert nem tudni, milyen földet járnak meg azok a talpecskák, mikor felnőnek, hova kerülnek. De azt tudtam, hogy lesz, mit menjenek, járjanak minden áldott nap, ha már lánynak, asszonynak születtek. Már nem nevetünk. Két Anya néz egymás szemébe. Mondatai visszaadták a jelenben levő felelősségem fontosságát. Tudtam, ezután is minden áldott este megcsókolom a leányecskám talpacskáit... Halkan köszönöm meg beszédét, és kívánok jó éjszakát.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)