XIII. Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok
Gazdag, sokszínű kínálat
A Zsil-völgyi magyar közösség idén szeptember 19. és 27. között XIII. alkalommal szervezi meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysor nyitóünnepségére szombaton, szeptember 19-én 12 órakor kerül sor a Lupényi Szakszervezeti Házban.
Szintén szombaton, délután 4 órakor kezdődik a kulturális hét egyik legrangosabb eseménye, a Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója. A polgármesteri hivatal márványtermében berendezett kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult építészeti örökséget mutatja be. A vándorkiállítás eddigi helyszínei között szerepelt Budapest, Beregszász, Munkács, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda. A petrozsényi megnyitón köszöntőt mond Zákonyi Balázs nagykövet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és Szász János plébános. A tárlatot bemutatja dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
Szombaton este 19 órától a Mustármag együttes lép fel Romokon című műsorával a petrozsényi római katolikus templomban.
Vasárnap délelőtt 10 órától szintén a petrozsényi Szent Borbála templomban kerül sor tanévnyitó szentmisére, melyet Fodor Balázs várpalotai plébános celebrál.
Kedden, szeptember 22-én Szórványélet Petrillán és Lónyatelepen címmel tartanak előadást a petrillai római katolikus templomban.
Csütörtökön, szeptember 24-én, a petrozsényi magyar estek keretében a helyi római katolikus templomban bemutatásra kerül a Márton Áron püspökről készült dokumentumfilm.
Szeptember 25-én a várpalotai Gyermekkórus tart előadást a petrozsényi Jézus Szíve Iskolában.
Szintén 25-én délután 5 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket Lupényban, a Cinci Sud étteremben.
Szeptember 26-án délután 6 órától a vulkáni római katolikus templomban lép fel a várpalotai gyermekkórus, 27-én, vasárnap pedig a petrozsényi Szent Borbála templomban énekelnek a 10 órától kezdődő szentmisén.
A rendezvénysort szintén rangos esemény zárja: szeptember 27-én, délután 16 órától Székely Árpád és Gazda József könyveinek bemutatására kerül sor a szerzők jelenlétében a lupényi Szakszervezeti Házban.
A Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének és Winkler Gyula EP-képviselőnek védnöksége alatt zajló rendezvénysort a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetei és a helyi magyar civilszervezetek (Eben Haezer Egyesület és Carbo Grémium Humanitárius Egyesület) támogatják.
Nyugati Jelen (Arad)

Ponta távozását szorgalmazza Johannis
Klaus Johannis államfő szerint nagy kárt okoz Románia megítélésének, hogy miniszterelnökét vád alá helyezték, és továbbra is Victor Ponta lemondását látja a legjobb megoldásnak. Johannis tegnap rövid sajtónyilatkozattal reagált arra, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt Ponta ellen. Úgy vélte „egyre problematikusabb” nemcsak Victor Ponta, hanem az általa vezetett kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyzete is, és kifejezte reményét, hogy „akiknek vannak eszközeik rá, azok megteszik a szükséges lépéseket.”
Az államfő csütörtökön már nem szólította fel nyilvánosan Pontát a lemondásra, miként tette ezt június 5-én, amikor a DNA bejelentette, bűnvádi eljárást kezdeményezett ellene. Ezúttal annyit mondott, hogy a „legjobb megoldást illetően” nem változott a véleménye június óta. 
A magát ártatlannak mondó miniszterelnök a vádemelés bejelentése óta nem lépett a nyilvánosság elé, de több ízben azt hangoztatta, nem fog lemondani tisztségéről, amíg a parlamentben a PSD körül kialakult koalíció támogatását élvezi.
Szabadság (Kolozsvár)

Évadkezdés Szerelmi tilalommal
Vígoperával indítja 2015/2016-os évadát a Kolozsvári Magyar Opera: Richard Wagner Szerelmi tilalom című művét Szabó Máté magyarországi rendező viszi színre, az országos bemutatót szeptember 24-én, csütörtökön este fél 7 órától tartják. Szép Gyula, az intézmény igazgatója arról beszélt elsőként a tegnapi sajtótájékoztatón, hogy Kelet-Európában és Magyarországon sem játszották korábban a német zeneszerző fiatalkori operáját.
A darabot a budapesti Operaházzal közösen választották ki, szem előtt tartva azt is, hogy jövőre lesz Shakespeare halálának négyszázadik évfordulója – akinek a Szeget szeggel című színműve alapján készült a librettó.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

„Béke a belépőre, áldás a kimenőre!”
Több mint százéves, az idők folyamán sokat látott-hallott, kitartó szolgálatában megrepedt és elgörbült, jókora bejárati kaput váltott fel tegnap frissen született társa a Jókai utca 16. szám alatt, azaz a Minerva-háznál, annál az épületnél, amely a Szabadság szerkesztőségének is otthont nyújt.
A farkaslaki Kecer Kft. emberei lendületes munka- és életkedvvel, rutinnal szerelték össze, tették helyére a szinte székelykapu méretű nyílászárót. Miklós Dénes cégvezető szerint tölgyfából készült munkájukkal az ősi kolozsvári kapu-stílust keltették életre – Guttmann Szabolcs tervei alapján –, ami főként a betétes díszítőelemekben nyilvánul meg. Ezeket a betéteket a kapuelemekkel együtt egy darabból kellett kifaragni, az egész kapu megalkotása így több mint másfél hónapi munkát vett igénybe. Ezzel párhuzamosan szerkesztőségi postaládánk is újjászületett, illetve visszakerült régi, megszokott „kapu alatti” helyére.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Szerzetesek restaurálják a Lorettói kápolnát Kolozsváron
270 éve szentelték fel a ferences templom Mária-házát
Pénz híján maguk a szerzetesek tatarozzák a Karolina téri Barátok templomának Lorettói kápolnáját, amelyet 270 évvel ezelőtt szenteltek fel. Hogyan is született a Mária házának különleges hagyománya?
Átfogó restaurálási, felújítási munkálatok folynak a kolozsvári ferences templom Lorettói kápolnájában. Anyagi támogatás hiányában a rendházban élő szerzetesek végzik el az immár időszerű festési, kőműves-, illetve asztalosmunkát – tájékoztatott Sebestyén Antal Albert ferences atya, templomigazgató. A kápolna Karolina-tér felőli ajtója már eredeti díszében látható.
Az úgynevezett Lorettói Házat ugyanakkor „téli kápolnának” rendezik be – ott celebrálják a szentmiséket és szertartásokat –, mert a hideg évszakban csak óriási anyagi áldozattal lehetne kifűteni a templomot, amire nincs fedezet – mondta Albert páter.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Családias légkör, sokszínűség, lelkesedés – húszéves a Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor
Hosszasan lehetne beszélgetni azokkal a művészekkel, akik az évek során részt vettek a július elején zajló Zsoboki Nemzetközi Alkotótáborban, az élményeikből bizonyára vaskos kötet állna össze; már, ha kerülne egy bátor vállalkozó, aki a szükséges kíváncsisággal, energiával és idővel „felvértezve” az Erdély különböző szegleteiben élők után a külföldiekhez is bekopogna, és néhány órán át faggatná őket.
De talán mégsem ez a legjobb megoldás: a művészek többsége nem nagyon szeret diskurálni, amikor a felvevőgép a közelben van, vagy legalábbis jobban kedvelik, ha hagyják őket dolgozni, úgy könnyebben kifejezik magukat… Amíg egy reprezentatív, monográfiaszerű kiadvány megjelenésére várunk, jó tudni, hogy az érdeklődők maguk is megtapasztalhatják mindazt, amit a Szilágy megyei település évente kínál a művészek számára. A legjobb az, ha ellátogatnak a kalotaszegi Alszegen, a Riszeg-hegy lábánál fekvő Zsobokra – amelyet úgy is emlegetnek: falu a gödörben –, a Molnár lelkészházaspár által működtetett Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központhoz; itt akár az alkotókkal is szóba elegyedhetnek, s ha szerencséjük van, a műtermekké alakított osztálytermekbe is bepillanthatnak. Érdemes betérni a táborban készült munkákból szervezett kolozsvári tárlatokra is, amelyeknek 2012 óta a Farkas utcai Stars Galéria az állandó helyszíne, csipetnyi kalotaszegi életérzéssel távozhatnak onnan a látogatók. A pincegalériában, amelyet a tábort szervező Essig házaspár működtet, magam is több alkalommal megfordultam, ezúttal viszont egy-két szinttel úgymond fentebb jártam: előbb Essig Kacsó Klárával beszélgettem a nappaliban, majd férjével a padlásra kíváncsiskodtam, hadd lássuk, mi mindent rejt az elmúlt húsz évben létrejött gyűjtemény. Így esett, hogy térben és időben is jártunk-keltünk…
Az egyik tényező, amiért a művészek szívesen jönnek Zsobokra, a falu vendég- és kultúraszeretete, az emberek nyitottsága, kedvessége – mondja a főszervező, Essig Klára, és a körülményekről is szót ejt; különleges hangulatot kölcsönöz, hogy az ember átszólhat a másik szobába: mi a helyzet, te ezt hogy csinálod, mivel foglalatoskodsz éppen? Eddig összesen 130 személy alkotott itt, közülük 82 erdélyi, 35 magyarországi, 5 kárpátaljai, de érkeztek Felvidékről, Dániából, Németországból, Svájcból és Amerikából is; nyolcan költöztek el a földi életből: Molnár Dénes, Veress Pál, Szabó Vilmos, Tóth László, Botár Edit, Miklós János, Jenei Lám Erzsébet és Szabó Bokor Márta.
A családias légkör is fontos jellemzője a tábornak, például minden évben megünneplik a művészeti irányító, Banner Zoltán születésnapját. Megható pillanatokat idéz fel Essig Klára, tortával, népviseletbe öltözött gyerekekkel, fiatalokkal és idősebbekkel, versmondással tarkított eseményt, amely a művészettörténész mellett a résztvevők és a falubeliek számára is ünnep. A tábori „hétköznapokon” pedig a résztvevők kedvükre dolgozhatnak: nem kell főzniük, mosogatniuk, bevásárolniuk, hanem mindenki nyugodtan oda tud figyelni, gondolkodni, vázlatokat készíteni; a Bethesda személyzete rendkívül figyelmes, kedves, ez is nagyban hozzájárul a dolgok zökkenőmentes működéséhez. A szállásért és ez ellátásért nem kell fizetniük, cserébe otthagynak két-két munkát: az egyik a Bethesda tulajdonába kerül, a másikat pedig a tábor gyűjteményébe adományozzák a résztvevők.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

„Nagyírásos” (ön)vallomás
„Földünk köves és sovány és hegyes-völgyes, mintha egyszer valami óriásekével összevissza szántották volna. Kurta a nyár itt, hosszú és hideg a tél, és a vénséges Vlegyásza gyakran küld a völgyekre metsző, fagyos szelet és nehéz ködöt. De harcolunk kővel, széllel, faggyal és acélos a búzánk, édes a gyümölcsünk. Ez Kalotaszeg.” (Kós Károly)
Kolozsváriként Kalotaszegre mindig mint otthonomra tekintettem. Ha meg kellene nevezni egy tájegységet, ahová tartozom, Kalotaszeg lenne az, gondolkodás nélkül. Hogy mi alakította ezt így? Az a mérhetetlenül gazdag népművészeti kincs vonzott-e, amivel a térség rendelkezik? A táj szépsége? A Kós Károly-i Kalotaszegi Köztársaság gondolata? Valószínűleg mindezek együttesen, mégis megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. És Marosán Csabának, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészének épp ezt a megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan érzést sikerült megragadnia „Nagyírásos” írók, költők vallomásai Kalotaszegről című egyéni műsorával az idei Kalotaszegi Napokon Bánffyhunyadon.
SZÉMAN E. RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Hordómese
– Menj bennebb, mert elcsap a kamion! – förmedt rám románul egy apróka idős ember. Bennebb is léptem, s így álltunk egymással szembe, míg elviharzott a jármű. Tudtam, ha lépek még egyet, akkor behengergőzök a sáncba, kinnebb lépni nem mertem, hát megálltam, nem mozdultam.
Szigorúan nézett rám, majd kikerült. Én morcosan és sértetten léptem végül tovább.
Egy év múlva beleszerettem a házába. A magyar ház és az iskola közti utamon az övé volt a legrendezettebb porta. Akkor nem tudtam, hogy ki ül, lakik benne. Egyszer épp a kapujuk előtt álltam, mikor kilépett, pont elém. Szúrós tekintetünk találkozott, lelkünk messze járt még. Én köszöntem, ő is morgott valamit.
A hétköznapi köszönéseink és a házuk iránti végtelen csodálatom végül mégiscsak egymás felé fordított minket. Lányommal a szívem alatt mendegéltem hazafele azon az őszön, mikor a háza előtt találtam.
Mosolygott. Megfordultam, hadd lássam, ki kedves ennyire ennek az embernek, hogy ilyen szépen és kedvesen mosolyog rá. Mögöttem nem volt senki.
Innentől fogva karunkat nagy ívben lengetve üdvözöltük egymást mindig. Keveset és nagyon ritkán beszéltünk, de mindig úgy ragyogott a szeme, ha meglátott.
Egyik esztendőben megláttam az asszonyát. Nem is tudtam, hogy van.
– Kendeké a legszebb ház ebben az utcában! – kiáltottam be boldogan.
Öregesen, hajlott derékkal jövögetett kifele az asszonyság, megdicsérte a román tudásomat, alázatval fogadva az otthonukkal kapcsolatos lelkesedésem áradatát.
Azon az őszön láttam először az embert, amint a boroshordóját reperálta. Ez egyszer történik egy ősszel és én már három esztendőn által épp akkor pillantottam be az udvarukra. Mindig megálltam és néztem, ahogy dolgozik. Amint egyenletesen, egyazon tempóban ütögeti a hordó fenekét, veregeti béfelé.
Ma negyedszerre adta meg a jó Isten, hogy láthattam dolgozni. Átalkiáltottam a kerítésen, hogy lefényképezhetem-e? Öregesen felém sétált, szeme ragyogott, mint mindig.
– Mit adhatok? – kérdezte.
Majd megértvén a kérdést, bólintott, s ment vissza dolgozni. Letérdelt, kezébe vette a hordó fenekét, majd megmerevedett. Mozdulatlanná vált, hogy jó legyen a póza. Meglepetésemben beremegett a kezem. De úgy maradt ő, várván a jelet, hogy megvan a kép. A második kattintás jó lett.
Intettem, köszöntem.
Intett, majd helyére rakta a dolgokat.
Én még figyeltem egy darabig. Néha felnézett, mosolygott. Már a kutyája sem ugatott. Hálám kitörölte lelkem összes bántó hordalékát.
(2015. 09. 16.)
Szabadság (Kolozsvár)

Király: kihívás a román nyelv idegenként való tanítása
Az új tanterv értelmében a románt idegen nyelvként kell oktatni a magyar gyermekeknek, ez pedig a tanárok számára is kihívást jelent, hiszen az új módszertani követelményeknek kell megfelelniük az oktatás során – jelentette ki Király András oktatási államtitkár.
Mint mondta, az oktatási minisztérium szerdán véglegesítette azoknak a tankönyveknek a jegyzékét, amelykre a megváltozott tanterv nyomán szükség lesz. Királyi András rámutatott, a jegyzék azért is kulcsfontosságú, mert a szaktárca a soron következő tankönyvlicit alkalmával ezt veszi alapul.
A minisztériumi irat tételesen felsorolja a magyar történelmi egyházak vallástankönyveit 1–3. osztályosok számára, zene és mozgás tankönyveket listáz 2. és 3. osztályosok részére, továbbá román nyelv és irodalom tankönyveket 3. osztályosoknak. A 2016/2017-es tanévtől kezdődően új tankönyveket kapnak az 1–3. osztályosok, ezeket a 2014 decemberében jóváhagyott tantervek alapján készítik el. „Jelentős előrelépésről beszélhetünk, hiszen a régi tankönyvek használhatatlanná váltak, ami az időközben megváltozott tantervek megjelenésével is magyarázható” – mondta Király.
Krónika (Kolozsvár)

Megszállás több szakaszban
Lucian Boia történész méltán vívta ki elismerésünket. Valamennyi történelmi vonatkozású könyvét (és nem kevés ilyen fűződik a nevéhez) könnyed előadásmódban, beszélgető stílusban, a tudós elme szerénységével írta meg, ugyanakkor azzal a legfőbb erénnyel tisztelhető, hogy ragaszkodik a történelem objektív megközelítéséhez. Ami a mindmáig tetten érhető mítoszalkotó román történelemírást figyelembe véve nem is olyan természetes.
Legfrissebb könyvét (Cum s-a românizat România, Hogyan románosodott el Románia, Humanitas Könyvkiadó, Bukarest, 2015) a Volt Politikai Foglyok Szövetsége éves országos közgyűlésének könyvstandján vásároltam meg.
A címet én úgy fordítanám (bár lehet más fordítása is): Hogyan vált románná Románia. A magyar küldöttek számára érdekesnek tűnő könyv vásárlása alkalmával jegyezte meg lebecsülően egy román bajtársunk: „ostobaság”. Bizony nem az, mert valamennyi megállapítását számokkal dokumentálja. S ezek a számok nemcsak az „elfogult” magyar forrásokból származnak, hanem a mindenkori román statisztikai adattárakból, hivatalos népszámlálási kiadványokból.
A nem terjedelmes kötet címe pontosan jelzi a könyv mondanivalóját. A két – a Kárpátok ívén túli – fejedelemségből előbb Romániává váló, majd kiterjedésében, népességében mindössze alig fél évszázad alatt egyre gyarapodó állam, minden ellenszenvünk ellenére csodálatra késztethet. Persze minket kevésbé érdekel Dobrudzsa vagy Bukovina, Besszarábia a maga török, tatár, bolgár vagy szláv, zsidó népességével, akiket – akárcsak az erdélyi magyarságot az 1923-es román alkotmány szellemében, az „egységes, nemzeti” államként meghatározott Romániában – többé-kevésbé erőszakosan megfosztottak identitásuktól, mégis együtt érezhetünk a vallásukat, nemzeti hagyományaikat addig békésen ápoló nem románokkal.
A királyi Románia számára az első világháború hozta meg azt az egyedüli lehetőséget, hogy a győztes nagyhatalmak ki nem mondott hátsó (gazdasági) szándékaival egyetértésben, a magyar állam rovására megszerezze Erdélyt és a Bánságot. A népesség helyzete ekkor az 1910-es magyar népszámlálás adatai ismeretében úgy festett, hogy az erdélyi románság kis többséget (az összlakosság 53,5 százalékát) alkotott a Romániának ítélt magyarországi területen. Ehhez képest a magyarság 31,6 százalékot, a magukat magyarnak valló zsidók 3,5 százalékot, a német ajkú lakosság 10,7 százalékot képviselt.
Lucian Boia elismeri, hogy az erdélyi románok egy része szintén nem lelkesedett az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések miatt. Nyilvánvaló volt ugyanis a Regát és Erdély közötti óriási civilizációs és gazdasági különbség. A háború győztes, brit és amerikai döntőbírái fel is vetették a független Erdély létrehozásának a lehetőségét. Erre azonban nem került sor, és amint azt előre lehetett látni, Erdélyt ellepték a regáti román tisztviselők, állami alkalmazottak, tanítók, tanárok, kiszorítva állásukból a román nyelvet nem ismerő alkalmazottakat.
A reménytelen helyzet miatt ekkor kezdett csökkeni létszámában az erdélyi magyarság, akik közül sokan Magyarországra menekültek, emiatt az erdélyi magyar városok nyelvi képe hamarosan változni kezdett. Ekkor például Kolozsvár 60 808 lakosa közül mindössze 7 562 volt román, sőt az 1930-as népszámláláskor a 100 844 lelkes kincses városban 47 689 magyart, 34 895 románt és 13 062 zsidót számoltak össze (utóbbiak tulajdonképpen a magyar műveltség és beszéd révén magyarnak számítottak).
Az 1940-es, második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély valamennyire megállította a magyarság elmenekülését és beolvadását. Az ezt követő párizsi szerződés azonban visszaállította a román közigazgatást, és ennek nyomán immár megállíthatatlanul, előbb lassan, majd egyre gyorsabban – különösen az 1989-es fordulat után – évente több tízezerrel csökkent a magyarság népessége Romániában. Amelynek aránya ma már csak 6,5 százalékos, és sajnos egyre fogy, megállíthatatlanul.
Ma már kiterjedt világunk is vonzza fiataljainkat, időseink pedig követik őket vagy kihalnak. Így a valamikori Erdély egyre inkább kezdett a régi Regát színvona­lára süllyedni: a magyarellenes akciók hol nyíltan, hol lappangva egyre gyakoribbak, a korrupció és a folyamatos hazugság állami szintű lett. A gazdasági elesettség és a tehetetlenség mondatja Boiával a könyv zárószavaiban: „Miközben bővült ismeretük a világról, a forradalom utáni, új nemzedék, akárcsak a románok milliói, képesek lesznek összehasonlítani és megítélni Romániát, és ez által alkalmasakká válhatnak arra, hogy az ország társadalmát rendezettebbé, tisztességesebbé és hatékonyabbá tegyék.”
Ez persze nem biztos. Mégis van rá remény.
Lucian Boia: Hogyan románosodott el Románia, Humanitas Könyvkiadó, Bukarest, 2015
Krónika (Kolozsvár)

Párbeszéddel és empátiával
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester személyesen tárgyalt Mircea Dușa honvédelmi miniszterrel, miután Sebastian Cucu prefektus az ügyészséghez fordult amiatt, hogy a városháza tornyára nem kerülhetett fel a román zászló. Újságírói kérdésre a városvezető nem kívánt részleteket közölni a találkozóról, csupán csak ennyit mondott: „Megegyeztünk abban, hogy párbeszéddel és empátiával minden problémát meg lehet oldani”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A befogadó Székelyföld
Nem festjük az ördögöt a falra, mert megjelenik. Ugyanis az ördög nem alszik. És ami az emberi társadalmakban egyes ártatlan népcsoportok ellen lavinaként elindul, az az ördögtől való. Szóltam arról, hogy a következő Nagy-Románia-egyesítés – Bukovina, Moldávia, vagy amit akartok – óhatatlanul Székelyföld újbóli és erőszakos átnépesítését jelentené. Most meghozták félig titkos hatalmak Európa ázsiai beözönlőkkel való „felfrissítésének” katasztrófáját. Előbb Băsescu, volt román államelnök óvta Romániát az idegen áradattól, igen helyesen. Minap Johannis mostani államelnök tagadta az Európai Unió elosztási rendszerének teljesítését, igen mérsékelten. Lesz kvóta, vagy nem lesz kvóta? Ez a kód. Ám a kormány bekérte a három székelyföldi megyétől – Maros, Hargita, Kovászna – a szír vagy nem szír, baskír vagy afgán, pakisztáni és másmilyen sok ezer menekült elszállásolására szolgáló székelyföldi lehetőségeket. Mondom, mi sem alszunk nyugton, de az ördög röhögve virraszt. És mentek a szállásolási lehetőségek Székelyföldről, kivéve Kovászna megyét! Elképesztő, hogy több ezer helyet jelentett Marosvásárhely és Csíkszereda. És itt is, újból is megkérdezhetem: állva alszanak azok a székelyföldi vezetők?
És máris követhetjük a hatványozást, Bukarest szellemében. Ha ennyi helyet vallanak be amott meg amott, akkor lehet több hely is ám!
Akkor pedig tereljük az ázsiai turista, idegen pénzen átriasztott emberáradatot Székelyföldre, Erdély más területeire! Minek szennyeznének a bangladesi vendégek (onnan jöttek a romák, más néven cigányok ezelőtt sok évszázaddal) levegőt Moldvában, Havasalföldön, Bukarestben?!
Aki akkor is térdet s fejet hajt itt nálunk, amikor nem éppen kötelező, attól jót nem várhatunk. Hogy mindig is voltak zsebelő fajtársaink? Igaz, talán igaz. De ez nem turáni átok. A széthúzás mellett többen voltak, akik kardot ragadtak, nem bocskortalpnyalók voltak.
Apológiával, szóbeli önvédelemmel nem megyünk sokra. Az ördög pedig nem alszik, röhögve virraszt.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sikeres volt a Nyári Színházi Fesztivál
A július 17. és augusztus 30. között a nagyváradi várban negyedik alkalommal megrendezett Nyári Színházi Fesztivál kiértékelő sajtótájékoztatóját tartották meg a szervezők szeptember 17-én.
„Az eddigi legsikeresebb Nyári Színházi Fesztivál volt az idei, hét előadással, amelyek többségére a jegyek már napokkal az előadások előtt elkeltek, és összesen több mint hatezer látogatóval” – értékelte a IV. Nyári Színházi Fesztivált Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, hozzátéve, hogy a fesztivál sikere elhallgattatja a szkeptikus hangokat, amelyek kételkedtek abban, hogy lehet Váradon, nyáron egy ilyen jellegű fesztivált szervezni, ilyen létszámú (átlagosan 900 ember/ előadás) közönséggel. „A nagyváradiak szeretik ezt a műfajt, és támogatják azt, hogy ilyen jellegű fesztivál legyen. Amennyiben nem lett volna két esős nap, amelyeken az előadásokat a Szakszervezetek Művelődési Házában kellett megtartani, ami plusz költséget jelentett, akkor ilyen alacsony jegy és bérletárakkal is, a fesztivál szinte önfenntartatóvá válhatna. Ennek ellenére jövőre is szorgalmazni fogom, hogy a jegyárak továbbra is alacsonyak maradjanak” – hangzott el. Egy felkérés is elhangzott a sajtótájékoztatón: ha van olyan jellegű színvonalas produkció az erdélyi színházaknál, amelyekkel eljönnének a fesztiválra, a szervezők örülnének annak, ha nem csak az anyaországból, hanem az itteni színházak repertoárjából is választhatnának majd. A következő évben is a vár marad a fesztivál helyszíne, hiszen, mint elhangzott „mi vagyunk a vár úttörői, a nyári színpad kialakítását mi kezdeményeztük, energiát, pénzt és humán erőforrást fektettünk abba, hogy működjön” – fogalmazott Szabó Ödön.
Értékelés
A váradiak körében nagyon nagy sikere volt a musicaleknek és zenés daraboknak, ezen belül a Légy jó mindhalálig és a Mágnás Miskának is. Mivel a Légy jó mindhalálig ilyen nagy sikernek örvendett, a szervezők gondolkodnak azon, hogy diákelőadásként is elhozzák a darabot. Végezetül Szabó Ödön megköszönte a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) munkáját, valamint a Mandala Dalszínháznak a partnerséget, akikkel már több éve együttműködnek, a jövőben pedig szeretnék Déva váránál bemutatni a dalszínház Kőműves Kelemen című darabját, amit akár Váradon, és máshol is bemutathatnának. Nyíri Tamás az NMD elnöke elmondta, hogy az NMD már az első alkalomtól társszervezője az eseménynek. Az idei fesztiválon 30 önkéntes segédkezett, ez jó tapasztalat volt, ami felkészítette őket arra, hogy a jövőben egy nagyobb eseményt is zökkenőmentesen meg tudják szervezni. Dobos László, a nyíregyházi Mandala Dalszínház vezetője telefonon mondta el értékelését és a jövőbeni terveket. Mint elhangzott, jövőre kettős évfordulót is ünnepelnek majd, hiszen a Mandala Dalszínház 25., a Nyári Színházi Fesztivál pedig 5. évfordulója lesz, ezért a 2016-os fesztivál programja még az eddigieknél is színvonalasabb lesz, meglepetésekkel készülnek.
Megoldandó problémák
Az idei fesztivál során két fő probléma lépett fel, amelyeket orvosolni fognak, pontosan úgy, ahogy a korábbi fesztiválokon észlelt problémákat is kiküszöbölték. Idén a büfékínálattal volt gond, valamint azzal, hogy az előadások szünetében és a végén a lejáratok nem voltak megvilágítva, ezért nehézkes volt a lejutás. Utóbbit két, a lejáratokra irányított reflektorokkal oldják majd meg.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

A plébános, aki összefogja a petrozsényi magyarságot
A Zsil völgyében is szórványban él a magyarság. A folyó völgyében gyöngyfüzérszerűen sorakoznak a bányászvárosok, amelyek közül a legnagyobb Petrozsény.
A Székelyföldről idehelyezett Szász János plébános szolgál Petrozsényben, de ő nem csak a katolikusok lelki gondjaival foglalkozik, hanem a maroknyi magyarság közösségi életét is szervezi. Tavasszal a plébánost Barcsai Ákos-díjjal tüntették ki.
Szász János plébánossal Bartha Csaba beszélgetett.
Ő az itteni katolikusok, a kevés számú petrozsényi magyarság életét próbálja egy kicsit felrázni, és egy új szint hozni a letargikus, letört hangulatú völgybe – mondta a plébános.
A bányákat bezárták, ide senki nem jön, a fiatalok szinte mind elmennek, és neki kötelessége mindent megtenni azért, hogy azok, akik itt maradtak, jól érezzék magukat az egyházukban, a magyarságukban, a közösségükben – magyarázta Szász János. Hozzátette: havonta két csütörtökön magyar estet szerveznek, amire rendszerint szép számmal gyűl össze a magyarság, itt ismerkednek, beszélnek gondjaikról, örömeikről, vagy akár terveznek a jövő szempontjából.
A plébános a templom látogatottságával is elégedett. Viszont azt is elmondta, hogy a román ajkú katolikusok is hozzátartoznak, a román nyelvű szentmisék résztvevői pedig átlagosan 20-30 évvel fiatalabbak, mint a magyar nyelvű szentmisék résztvevői.
Szász János szerint Petrozsényben mintegy 3500 magyar él, igaz, hogy a népszámlálási adatok ennél nagyobb számot mutatnak, de ezekben azok is megjelennek, akik nem tartózkodnak itthon.
A magyar iskolai élet most egy kicsit felpezsdült, mert Böjte Csaba testvér itt is kollégiumot hozott létre a szegény sorsú, vagy az ára gyermekeknek, ahonnan a magyar iskolába is kerültek – fejtette ki a petrzsozsényi plébános.
Akkor van értelme az egésznek, ha az ember valami jót, szépet tud tenni az emberekért – fogalmazott a beszélgetés végén Szász János.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Hírsaláta
ROMÁNAK ÁLCÁZOTT MIGRÁNSOK. Pénzért cigány népviseletbe öltöztetnek migránsokat, így segítik őket eljutni Ausztriába az erdélyi romák. Egy kolozsvári roma vezető legalábbis azt állítja, több erdélyi cigány szervezet tájékoztatása szerint a közösség tagjainak egy része ember­kereskedelemmel foglalkozik Magyarországon. Az illegális bevándorlókat úgy segítik átjutni Ausztria és Németország területére, hogy romának álcázzák őket. Arra számítanak, hogy a magyar hatóságok nem ellenőrzik a román rendszámú járműveket, így regisztráció nélkül, könnyen eljuthatnak Bécsig. (Mediafax)
FULDOKLUNK AZ ADÓSSÁGBAN. A romániai háztartások több mint egyharmada tartozik a közműveknek, a mobilszolgáltatóknak vagy a bankoknak. Hiába nőtt az átlagbér és a minimálbér, hiába kedvezőek a makrogazdasági mutatók, tavaly több romániai maradt el fontos költségek fizetésével, mint egy évvel korábban. Az Országos Statisztikai Hivatal által összeállított, Románia lakosságának életkörülményei című kiadvány adatai szerint 2014-ben a hazai háztartások 37,6 százalékának volt tartozása a közművek, a bankok vagy a bérelt ingatlan tulajdonosa felé. Legtöbben az áramszolgáltatónak (53,6 százalék) tartoztak, de szinte ugyanannyi háztartás (53,3 százalék) van legalább egy hónappal elmaradva a közköltségek fizetésével. Egyetlen év leforgása alatt az adósok aránya több mint hat százalékkal nőtt, 2013-ban ugyanis még csak a háztartások 31 százalékának voltak egy hónapnál régebbi kifizetetlen számlái. Nemzetközi viszonylatban kifejezetten rosszul állunk: 2013-ban csupán három EU-tagállamban, Görögországban, Bulgáriában és Cipruson volt magasabb az adósok aránya. (Maszol)
HA NAGY LESZEK, BANKÁR LESZEK. Lehet irigykedni: Romániában két olyan bankár is van, aki egyenként egymillió eurót visz haza évente. Mindezt törvényesen, jövedelemként. A két szerencsés bankár egyike a banki csúcsvezetés tagja, a másik pedig befektetési szolgáltatásokat nyújtó intézmény élén állhat – közölte az Európai Bankhatóság adataira hivatkozva a Ziarul financiar. A két bankár havi keresete tehát 83 ezer eurónak felel meg, vagyis naponta négyezer euróval növekedik a számlájukon levő összeg. Ez a romániai nettó átlagkereset kétszázszorosa. Az Európai Bankhatóság sem a bankárok, sem a pénzintézetek nevét nem közölte, azonban gyanítható, hogy ekkora jövedelemmel csakis az öt legnagyobb romániai bank vezetői közül kerülnek ki, ahol a havibérek megközelítőleg 30 ezer eurós összegnél kezdődnek. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új ősbemutató a magyar dráma napján
Szeptember 21-én, Az ember tragédiájának egykori ősbemutatója apropóján, idén 31. alkalommal ünneplik a magyar színházak a magyar dráma napját.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata immár hagyományos módon felolvasó-színházi ősbemutatóval ünnepli és kívánja népszerűsíteni a magyar drámairodalmat. Idén is egy kortárs szerző új darabja, a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című drámája kerül műsorra Gáspárik Attila rendezésében.
A magyar dráma napi ünnepséget szeptember 21-én, hétfőn 17.30-kor Aranka György szobrának megkoszorúzásával nyitja meg, ahol elhangzik Demény Péter író erre az alkalomra, a színház felkérésére írt köszöntőbeszéde. Varga Gábor drámájának felolvasó-színházi ősbemutatójára 18 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Az előadás után a szerzővel Demény Péter beszélget.
Varga Gábor nagyváradi vegyészmérnök, publicista, író. Végzettségének megfelelően vegyészmérnökként dolgozott a '70-es és '80-as években, emellett azonban prózaírással is próbálkozott. Több ízben jelentek meg mind publikációi, mind prózai művei az országos magyar sajtóban, így a Szabad Szó, Fáklya, Utunk, Igaz Szó, Kelet-Nyugat, de a Bihari Napló és a Látó című folyóiratokban is. Közéleti és kulturális szerepvállalásához tartozott irodalmi körök, társaságok működtetése, megszervezése. Az ő nevéhez fűződik a nagyváradi Ady Endre Társaság létrehozása is 1992-ben.
Drámái a ’70-es évek végén az Igaz Szóban, majd önálló kötetben is megjelentek. A Tábornokok című történelmi drámáját 1999-ben a nagyváradi színház Szigligeti Társulata mutatta be.
A Kályhabúcsúztató tulajdonképpen rekviem a régen letűnt erdélyi magyar polgári lét emlékéért. A drámai szituáció tétje egy köznapinak tűnő konfliktus: a napjainkban eladósodott értelmiségi család jutányos áron meg kellene váljon a "lakás díszétől", a már régen nem használt, "csak porfogó" csempekályhától. A valódi problémát nyilván a csempekályha eszmei értéke jelenti. Egy paradigmaváltás nyomait viselő nappaliban vagyunk, ahol az "Aranykor" lázongásait őrző újságkötegek, roskadásig pakolt könyvespolcok közé már belopta magát a televízió, a laptop fénye, a wireless internet. Ám a technika egyszer csak felmondja a szolgálatot... A pusztán emlékeket őrző, de funkciójukat vesztett tárgyak egy csapásra szerephez jutnak, a nappaliban ráadásul feltűnik egy idegen… A döntés nem egyszerű. A történet azonban már régen nem (csak) a kályháról szól…
Szereplők: dr. Novák Sándor, nyugalmazott kutatómérnök: NAGY ISTVÁN; Piroska, a felesége: LŐRINCZ ÁGNES; Anikó, Novákék lánya: SIMON BOGLÁRKA; Arnold Feldmann, régiségkereskedő: KORPOS ANDRÁS; Dumitru, Novákék szomszédja: TOLLAS GÁBOR; Rendőr: GALLÓ ERNŐ. Rendező: GÁSPÁRIK ATTILA. Térberendezés: HUSZÁR GÁBOR. Dramaturg: KERESZTES FRANCISKA.
Az előadásra szimbolikus áron, 1 lejért lehet jegyet váltani a kultúrpalotai jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
Népújság (Marosvásárhely)

"Az irodalomban nincsen cél…"
Markó Béla a Látó Irodalmi Játékokon
"Nem szabadna elhinnünk, hogy olyan törésvonalak választanak el minket, amelyek lehetetlenné teszik az egymással folytatott párbeszédet. Még elkeserítőbb, ha ugyanazon a kultúrán belül mélyülnek egyre ezek a törésvonalak. Nem tudom, lehet-e még gyógyítani közéletünk súlyosbodó skizofréniáját, hogy külön keresi boldogulását baloldal és jobboldal, mi több, saját bőrömön tapasztalom, hogy íróként már-már le kellene tagadnom politikusi mivoltomat, politikusként pedig pironkodva kellene félretolnom asztalomról, mondjuk, verskezdeményeimet. Most is, ebben az esszé- és publicisztikakötetben, amely a napi politikától való fokozatos visszavonulásom négy esztendejének az írásait tartalmazza, a mulandó publicisztika talán szégyelli a mellette páváskodó szépirodalmi esszét, és fordítva. Én viszont nemhogy nem szégyellem, de a magam számára kötelezőnek is tartom ezt a műfaji eklektikát, amelyet reményeim szerint a körülöttünk viharzó szenvedély és szenvedés megértésének szándéka mégis egységbe kovácsol. Mert minden ellenkező híresztelés dacára egy a világ, Európa is egy, a Kárpát-medence is." (Markó Béla)
Teljes telt házas irodalmi esttel vette kezdetét a Látó folyóirat Irodalmi Játékok című rendezvénysorozatának őszi évada. A szép hagyománnyá vált irodalmi eseménysorozat keretében, annak szeptemberi meghívottjaként Markó Bélát látták vendégül a lap szerkesztői: a Rekviem egy macskáért című esszékötet kapcsán Láng Zsolt beszélgetett a szerzővel a marosvásárhelyi G. Caféban.
A megjelenteket Kovács András Ferenc, a szépirodalmi folyóirat főszerkesztője üdvözölte, majd elkezdődött a beszélgetés – többek között esszéről és versről, irodalmi pályáról és politikáról, nagy elődökről és menekültválságról.
– Már Karinthy is azt álmodta, hogy két kismacska volt és egymással verekedett. Mi itt, ebben a térségben is gyakran ezt álmodjuk – válaszolta Láng Zsolt macskákkal és kötetcímmel kapcsolatos kérdésére Markó Béla. – A macska számomra azért is fontos szimbólum, mert azt mondják, nem a gazdához, hanem a házhoz hűséges. Mi ennek a hűségnek itt híjában vagyunk.
Ami a további jelképeket illeti, gyakran előfordul a kötetben Sütő András, Székely János, Bánffy Miklós, Kós Károly neve. Sütőt és Székely Jánost nagyon sokszor szembeállították, hiszen egyikük közéleti szerepet vállalt 1989 előtt is, másikuk minden ilyesmit visszautasított, a kitüntetéseket, díjakat is. De amikor drámát írnak, mindketten tandrámát írnak. Ez nem minősítés, a tandráma lehet jó is, rossz is, de mindenképpen didaktikus szöveg, amely közvetíteni akar. A tanító szándék nem idegen az irodalomban, az erdélyi művekben a didaxis szándéka az átlagnál hangsúlyosabb. Ezt hajlamosak vagyunk kisebbségi létparancsnak tekinteni. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az erdélyi irodalom évszázadaira az esszé és az emlékirat a leginkább jellemző. És ezzel szövegről szövegre meg kell küzdenünk.
Ugyanide tartozik, hogy 1989 előtt elsajátítottunk számos nyelvi klisét. Továbbélésük érthető volna, számomra a döbbenet éppen azonnali eltűnésük volt. Például azelőtt mindenkit kötelezően elvtársnak kellett szólítani, amit a társadalom 1989 után egyik napról a másikra elfojtott. A klisé az író halála, és ezért engem a politikai nyelvhasználat rendkívül meggyötört. Nem is sikerült teljesen védekeznem ellene, holott megpróbáltam: a megszokott módtól eltérően soha nem írattam mással beszédet. Így legalább én csináltam rosszul.
Ami a jelenlegi menekültügyre vonatkozó kérdést illeti, remélem, nem nyilatkoznék másképpen íróként és politikusként. A határ menti kerítés miatt írtam egy dühös verset – a kerítésnek ebben a közegben sok értelme van. Úgy gondolom, hogy a szenvedőket be kell fogadni és segíteni kell nekik. Politikusként ezt kiegészíteném: egy fejlett nyugati világnak képesnek kell lennie arra, hogy ezt a dolgot szervezetten végigvigye és meghozza a szükséges döntéseket. Ilyen szempontból az Európai Unió válsághelyzetben nem működik. Paródia az is, ami ebben az országban zajlik. Amikor kijelentik, hogy Románia pontosan 1785 menekültet fogad be. Annyi nyelvérzékük sincs, hogy ezret vagy kétezret mondjanak. Ez arra utal, hogy álmatematikai pontossággal számoltak, mert a populista, hozzá nem értő politikusok úgy gondolják, így János bácsi vagy Mari néni inkább elhiszi, amit mondanak.
Ugyanakkor minden mindennel összefügg. Én azért nem szeretem a nyugati liberális demokráciákat szidni, mert ezeknél jobb rendszer jelenleg nincs. A Nyugat rendkívül toleráns, de addig ez nem jelent kiegyensúlyozottságot, ameddig nem értik meg a kollektív jogok kérdését. Az etnikai problémákra például teljesen botfülűek. Pedig a kollektív jogok nincsenek ellentétben az egyéni jogokkal. Az is igaz, hogy a menekültek nem fognak integrálódni. Jogokat kérnek majd. Ezért le kell ülni és ezeket a dolgokat meg kell beszélni.
Szó esett Bánffy Miklósról és Kós Károlyról. Egyikük sem volt csak író, polihisztorok és politikusok is voltak mindketten. Kós Károly inkább baloldali, Bánffy határozottan jobboldali monarchista. De ő volt az, aki elérte a trianoni döntés bizonyos módosításait. Hadd ne higgyem el legalább én, hogy a baloldal jó, a jobboldal rossz vagy fordítva. Az úton van a lényeg, azon, amely mentén meghozunk bizonyos döntéseket. Nem a jobb- és baloldal között van a törésvonal, hanem az eszköztár kiválasztásában.
Az irodalomban is az út a lényeg. Az irodalomban nincsen cél. Elindítok egy verset, és nem biztos hogy jó, ha tudom, merre kell mennem. Ezért is csodálkozom a prózaírókon: ha a regényírók eleve tudják, hogy végződik majd a mű, hol marad az izgalom? A verset nem kell megtervezni, nem mindig nekünk kell írni a nyelvet. A didaxissal is ez a probléma: ha csak végig akarom vezetni az olvasót, az nem gond – a probléma akkor jelentkezik, ha eleve kitűztem az erkölcsi konklúziót – válaszolta Láng Zsolt kérdéseire Markó Béla.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Kézfogások
Élet, irodalom, egyéb apróságok – ezt az alcímet adta Nagy Pál a nyolcadik évtizedén túl megjelent reprezentatív kötetének. Az ironikus- önironikus fogalmazás, mondandójával és jellegével egyaránt, találóan jellemzi a tartalmasan sokszínű, összetett életutat és művet. Ez az életút egy évtized híján egy évszázadot ível át – most ne minősítsük, hogy milyent. Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az "élet, az irodalom és egyéb apróságok." Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban.
Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz. Nagy Pál hosszú pályafutása során a szellemi, művészeti, művelődési közélet (a szó legjobb értelmében vett) mindeneseként működött. A széles ölelésű figyelem, a sokoldalúság a mi változatos alakzatú vidékünkön nélkülözhetetlen hagyományait folytatta hatékonyan és termékenyítően. Ezt a kötelező gyakorlatot éltette tovább azzal is, hogy tevékeny részese volt a zord időket élő város mindennapjainak, szellemi légkörének, különböző törekvéseinek és áramlatainak, ismerte és ösztönözte azokat, akik tollforgatóként, művészként, a művelődés pártolóiként, a kultúra és az értelem híveiként igyekeznek cselekedeni.
A sokoldalú és sokgondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó gondja: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk. Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban. Magától értetődik, hogy Nagy Pált anyanyelvünk kimagasló védelmezőjeként és ápolójaként a nyelvi egyenjogúság vitázó, hozzáértő és következetes képviselőjeként is tisztelhetjük.
Nagy Pál ahhoz az írástudó nemzedékhez tartozik, amelynek alkotói közös gondokkal küszködve, gyakran munkatársi közelségből ismerték az erdélyi magyar írás és irodalmi élet megalapozóit, úttörőit, köztük mindenekelőtt az Erdélyi Helikon, majd a Korunk és a Termés szerzőit. Sokan közülük találkozhattak a múlt század magyar irodalmának több klasszikusával is. A különböző nemzedékeket egymáshoz közelítő szálak a magyar írás folyamatosságát indázzák körül, és az összetartozás letéteményesei. A kézfogások tényleges és virtuális csillagláncolata irodalmunk létének és szellemi teremtő erejének, megmaradásunknak termékenyítő forrása.
Gyásztisztességtevő Gyülekezet!
Engedjék meg, hogy megbízatásomnak eleget téve a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében meghajtsam a fejem Nagy Pál ravatala előtt.
Búcsúzóul szeretném elmondani, hogy a küzdelmes életű Nagy Pált én láttam vidámnak, talán boldognak is. Akkor például, amikor a szürke felhős hatvanas években egyszer estétől reggelig együtt múlattuk az időt a hazalátogató Tamási Áronnal. Egyebek között a kézfogásokról beszélgettünk – abban reménykedve, hogy minden vészterhes fenyegetés ellenére megmaradhatunk és megőrizhetjük szavainkat, ha az értelmes és felelős szóértés, gondolkodás nem lesz hiánycikk szűkebb és tágabb világunkban.
Gálfalvi Zsolt
Népújság (Marosvásárhely)

Egyelőre támogatja Pontát a PSD
A Szociáldemokrata Pártban (PSD) nincs jele annak, hogy megvonnák a támogatást Victor Ponta miniszterelnöktől, aki ellen vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Erről Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök nyilatkozott.
Dragnea elismerte, nehéz, de nem váratlan helyzetbe hozta a pártot Ponta bíróság elé küldése, és egyelőre nem tudja megmondani, milyen következtetésre fognak jutni a folytatást illetően a párt vezető testületei. Az ideiglenes elnök megerősítette: a PSD kormányon akar maradni. Kifejezte reményét, hogy Ponta nem mond le, mert ha távozna a kormány éléről, semmi garancia nincs arra, hogy Klaus Johannis a PSD egy másik politikusát bízná meg kormányalakítással.
Dragnea leszögezte: lehet, hogy Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes jó kormányfő lenne, de a PSD számára elfogadhatatlan egy olyan kormányban való részvétel, amelyben nem a párt adja a miniszterelnököt. Oprea a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke, amely jelenleg a mérleg nyelvét képezi a parlamentben.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyűlöletkísértetek?
Halottakról jót, vagy semmit, tartja a mondás. Úgyhogy inkább hallgatnunk kellene a szívelégtelenségben 65 éves korában hétfőn elhunyt, és csütörtökön eltemetett Corneliu Vadim Tudorról.
Mi, magyarok biztosan nem tudunk empátiával viszonyulni ahhoz az emberhez, aki negyedszázados politikai ámokfutása során egyebet sem tett, mint rágalmazott és uszított, és valósággal fröcsögött belőle az irántunk érzett mélységes gyűlölet. Minősíthetetlenül ellenséges módon nyilvánult meg a magyar kisebbséggel szemben, állandóan Erdély elszakításával riogatott, törvényen kívül akarta helyezni az RMDSZ-t, és az az elképzelés sem állt tőle távol, hogy kitoloncolja az országból az úgynevezett „illojális magyarokat”. Mindezekért – bocsássa meg nekünk a jó Isten, amiért nem tűnik túlságosan humánusnak sokak reagálása – egyáltalán nem meglepő, ha C. V. Tudornak a földi életből való távozását inkább megnyugvással, mint sajnálkozással nyugtázzuk.
Hiszen nemzetiségtől függetlenül, valamelyest normálisan gondolkodó, józan ítélőképességgel rendelkező személy elvileg nem azonosulhat azzal a fajta ultranacionalista, rasszista és xenofób értékrenddel, amelyet a kommunista rezsim kiváltságosaként, a néhai diktátor, Nicolae Ceauşescu „udvari költőjeként”, majd 1990 után a România Mare hetilap főszerkesztőjeként és az általa alapított Nagy-Románia (PRM) párt elnökeként C. V. Tudor képviselt. Ugyanis nemcsak a magyarok szerepeltek a „fekete listáján”, hanem sovinizmusa kiterjedt a zsidókra és a cigányokra is, de a saját, általa „illojálisnak” tartott nemzettársaitól is szívesen „megszabadította” volna az országot.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Összeomlott a egészségügyi kártyás rendszer
Meghibásodás miatt mintegy öt órára leállt tegnap a kártyás egészségügyi rendszer, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) szerint az ilyen helyzeteknek nem kellene érinteniük a betegeket, ha mindenki a kártya használati szabályzata szerint járna el.
Az egészségügyi kártya elektronikus rendszerében 6.55-kor történt a meghibásodás, amelyet a deli órákra sikerült elhárítani.
– Az egészségügyi kártyák rendszerének működését 12 óra körül állították helyre, így az egészségügyi szolgáltatók már gond nélkül használhatják a kártyát. A CNAS azt javasolja az egészségügyi szolgáltatóknak, hogy valahányszor problémák adódnak a rendszerben, ne essenek pánikba, hanem kövessék lépésről lépésre az egészségügyi kártyára vonatkozó használati utasítást – mondta Mihaela Tănase, a CNAS szóvivője.
A CNAS elnöke, Vasile Ciurchea, azt nyilatkozta, a betegellátást nem kellene befolyásolnia a rendszer meghibásodásának, ugyanis a betegeknek ilyen esetekben is törvényes joguk van az ellátáshoz. – Az egészségbiztosítóval szerződéses viszonyban álló szolgáltatóknak kötelessége betartani az egészségügyi kártya használati szabályzatát, hogy egyetlen pácienst se érintsen negatívan egy ilyen helyzet – mondta Vasile Ciurchea.
Szabadság (Kolozsvár)

Az autonómiáról beszélt Vincze Loránt a Bernády-konferencián
A Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett Autonómia: elmélet és gyakorlat elnevezésű konferencián Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az európai autonómia-modelleket mutatta be, kitérve azok létrehozásának körülményeire, majd az erdélyi magyar önrendelkezési törekvések jelenéről beszélt.
„Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, mindannyian tapasztaljuk, hogy a román többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országban sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is nagyon lassan fejlődik. Elég, hogyha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára” – fogalmazott Vincze Loránt. Elmondta, szeretné, ha egy következő konferencián az autonómia-modellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna és az autonóm területek zászlói között a székely zászlót is feltüntethetné.
A FUEN alelnöke szerint az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: „érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását” – mondta el Vincze Loránt a marosvásárhelyi Bernády-konferencián.
maszol.ro

Thália újabb otthonra talált Nagyváradon
Ünnepeltek a nagyváradi Szigligeti Színház társulatai pénteken délután – másfél év munka után hivatalosan is átadták a Sonnenfeld-palota udvarán kialakított Szigligeti Stúdiót.
A hivatalos megnyitó és szalagvágás előtt és után is lehetőség nyílt a közel ezer négyzetméteressé bővített stúdió bejárására. Az úgynevezett fekete stúdióteret már jól ismeri a közönség, hiszen ott már több előadást is tartottak. Közösségi összefogással és támogatásoknak köszönhetően jelentősen bővült a stúdió. Elkészültek a mosdók, a díszlet- és a jelmezraktár, a kelléktár és az úgynevezett fehér stúdiótér, amelyet próbateremnek, esetleg játéktérnek, de akár kiállítások, könyvbemutatók megtartására is használhatnak majd. Az udvaron léggömb-csokrok fogadták az érkezőket, a fekete stúdióba vezető folyóson pedig alkalmi fényképkiállítás mutatta be a felújítás menetét. A kisebbeket arcfestéssel, léggömb-hajtogatással szórakoztatták a Lilliput Társulat tagjai, a Nagyvárad Táncegyüttes zenekara és a felnőttek pezsgővel koccinthattak a megnyitó után, és bográcsgulyással is megvendégelték a megnyitóra érkezőket. A jó hangulatú, estébe nyúló ünnepségen többen táncra perdültek, és egy emeletes tortával is kedveskedtek a vendégeknek.
„Nagyvárad színházkedvelő közönsége, önkormányzata, valamint vállalkozók, művészek, alkotók, színházunk munkatársai fogtak össze, így lett kész másfél év alatt a Szigligeti Stúdió” – kezdte rövid beszédét Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója, aki elmondta: egy közösség életében mindig nyitva áll a lehetőség a cselekvésre. A színház közössége cselekedett, és erre pozitívan reagáltak a körülöttük lévők. Ipari létesítményt alakítottak át kulturális térré, ahogy teszik ezt Európa-szerte, és rendeltetésének megfelelően átadják a Szigligeti Stúdiót, mondta Czvikker Katalin, aki azzal zárta beszédét: „A Szigligeti Stúdió a tiétek.”
Ezt követően a Szigligeti Társulat művészei kisebb emléket adtak át azoknak, akik segítették a stúdió kialakítását, majd Biró Rozália szenátor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „ha mindegyikünk vállalja a ráeső terhet, mindazt, amit el tud vinni, és annál talán egy kicsivel többet is, akkor meg tudjuk valósítani, és akkor van terünk, van helyünk, van lehetőségünk, van életünk, és van jövőnk”.
Huszár István alpolgármester maga mellé invitálta Kis Gábort, a színház gazdasági-műszaki igazgatóját, ő volt az, aki két évvel ezelőtt meglátta a potenciált a stúdiónak ma otthont adó épületben. Az alpolgármester elismerését fejezte ki a szép eredményért, és támogatásáról biztosította a színházat, még akkor is, ha – mint mondta – most csak az építési engedélyek kibocsátásával járult a váradi önkormányzat a stúdió létrejöttéhez. Végezetül Csíky Ibolya színművész olvasta fel Petőfi Sándor Levél egy színészbarátomhoz című versét, majd Czvikker Katalin menedzserigazgató, Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes igazgatója és Nagy Károly, a Sonnenfeld palota tulajdonosainak jogi képviselője vágta át a stúdió bejárata előtt a szalagot.
A stúdió felújítására és berendezésére összesen 267 ezer lejt fordítottak, tudtuk meg Czvikker Katalintól. Az összeg 14 százaléka a Szigligeti Alapítványon keresztül érkezett magánemberek és vállalkozások adományaként, 33 százalékát a színházat fenntartó Bihar megyei tanács jóváhagyásával az intézmény saját bevételeiből fordították a stúdió rendbetételére, 23 százalékát szintén önkormányzati jóváhagyással saját büdzséjükből szánták a célra, 30 százalékát pedig a Sonnenfeld-palota tulajdonosai ajánlották fel, oly módon, hogy lemondtak a nekik fizetendő bérleti díjról.
Nagy Károlytól, Sonnenfeld Gábor és az idén áprilisban elhunyt Friedlander Ádám családjának jogi képviselője elmondta: 2013-ban kezdtek tárgyalni a stúdió kialakításának lehetőségéről, a tulajdonosok pedig mintegy mecénásokként mondtak le a bérleti díjról.
maszol.ro

Domonkos László: Az ördög kútja
REVÍZIÓ – Hetvenöt éve került vissza Magyarországhoz Észak-Erdély
A magyarul értő milliók 17 óra 20 perckor értesülhettek a hírről a rádióból. Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió elnök-igazgatója jelentette be a bécsi Belvedere aranytermében délután három órakor nyilvánosságra hozott döntést.
„Kedves Magyar Hallgatóim! Kedves Idegen Nyelvű Testvérek! Elfogódva, reszkető szívvel és mélységesen meghatva, azt mondhatnám, előkészületek nélkül közlöm a Magyar Rádió mikrofonján keresztül a történelem kerekének egyik legújabb fordulását. […] Az Úristen igazságossága, a történelem logikája, a magyar nemzet kitartása – amely egy tál lencséért a legnehezebb órákban, hónapokban, esztendőkben sem adta el a jövőt – és a magyar kormányok egyenes vonalú, kitűnő politikája megérni engedte azt, hogy ma majdnem ötvenezer négyzetkilométernyi, a régi Magyarországhoz tartozó terület nagyszámú lakossal rövid időn belül visszatér az anyaországhoz. Meghatott szívvel jelentem be ezt a történelmi tényt, és meghatott szívvel gondolok és gondol az egész magyarság mindazokra, akiknek érdeméből egy új, igazságosabb helyzet előállott. Meghatott szívvel gondolunk azokra, akik húsz esztendő alatt odakint, a csonka határon túl vérükkel és könnyeikkel segítettek a magyar feltámadáshoz. […] Kedves Hallgatóim! Hallgassák meg az új határt, amelyet a rádió nagy vonalakban abban a percben, amidőn Bécsből az első közlés megérkezett, már világgá szórt, de amelynek pontos vonalát most be fogom diktálni, és még egyszer el fogom ismételni, hogy idejük legyen elővenni a térképet, és arra berajzolni azt az új határt, amelyért húsz esztendeig éltünk, dolgoztunk, harcoltunk és szenvedtünk. […] Most egy percre álljon le minden munka, és egy imával teljes csöndes gondolattal köszönjük meg a Magyarok Istenének, hogy megértük a mai órát!”
Ezután egyperces adásszünet következett, majd felhangzott a Szózat. 1940. augusztus 30. volt.
Egy 35 éves hallgatóhoz a Balaton partján érnek el a rádióelnök-igazgató mondatai. A gyermekkorát Kolozsvárott töltő, Cs. Szabó László néven publikáló írástudó úgy emlékezik: „…délután félálomból felkopogtak. – Várad, Kolozsvár, Vásárhely a miénk. Valamit mondtam, azt hiszem, nem volt sok értelme. Nem éreztem semmit. – Öltözz, s nézd meg a térképet! Te jobban ismered Erdélyt. Láttam az arcokon a megrökönyödést. Mást vártak: sírást, kacagást. Megmondták a határpontokat, s nagyjában meghúztam a határt. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy pihegő, dobogó, meleg testhez érek. Erőltettem, hogy valami eszembe jusson. […] Üres volt a fejem, a sima térképen kővé meredt Erdély. Elvont, lapos, kicsi és megfoghatatlan volt, mint Alaszka. Kimentem a levegőre. […] Mentem a partszakadás alatt, zúgtak a kanadai nyárfák. A nád a világoszöld vízre dőlt. Egy tisztáson nyírfa kereszt állt, táborozó cserkészek hagyták ott. A fák hosszú, vörös sugarakat szórtak szét. Vad lárma volt a levegőben, madártalan lárma, a fák őszi panaszdala. Már nem tudom, mit kiabáltam. Bukdácsoltam az úton, bokáig léptem a nádasba, nyeltem a könnyeimet. A hír a szívemig ért.”
Összesen 43 541 négyzetkilométer, 2,633 millió lakos. Az egész Székelyföld, Kolozsvár és környéke, Kalotaszeg legnagyobb része, a történelmi Partium, Beszterce-Naszód, Szilágy, Szolnok-Doboka, Máramaros megyék, Nagyvárad és környéke, Szatmárnémeti és Szatmár megye. A román csapatok 14 nap alatt kötelesek kiüríteni ezt a területet. A magyar egységek és hatóságok bevonulása 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor kezdődhet meg. Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-i dátummal Gödöllőn bocsátja ki hadparancsát.
„Honvédek! A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadítást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!” Feljegyzik: legelsőként Csenger térségében Király Béla főhadnagy lép a trianoni határ túloldalán a visszatért földre…
A bevonuló csapatok Nagyváradtól Háromszék délkeleti csücskéig tomboló lelkesedésben, megrázó és megható jelenetek közepette, virágszőnyegen vonulnak be a visszatért észak-erdélyi falvakba és városokba. Kós Károly így írja le azokat a mámoros napokat: „Zászló és zászló mindenütt, és tenger zöld ág, virág az erkélyeken, a nyitott ablakokban és az emberek kezében. Az egész piac egyetlen hullámzó, zsibongó, mosolygó vidám embertenger. S az ősz eleji nap is vidáman süt az Égből le reánk. Azután egyszer csak jöttek, akiket vártunk: én és mindenki és a város és az egész Erdély. A piacra hallottam a zúgást, amely előttük járt, mint a zivatar előtt a szél. Sebesen jött és nőtt, erősödött orkánná ez a zúgás. És itt volt. A piacon. És láttuk és láttam őket, az első magyar századot. Láttam és mindenki látta őket, és virágokkal borította őket, és ölelte őket, és végigsimogatta őket, ahogy elhaladtak ott mellettünk. És mindenki kiáltott és ordított. És a levegő reszketett attól a rettenetes hangorkántól, amelyben benne jajgatott minden kín, amit huszonkét esztendő óta belefojtottak millió emberbe, és minden öröm, ami huszonkét esztendő óta várta a maga felszabadulását. És minden imádság és minden átok ott ordított tombolva, mámorosan, részegen és szerelmes önkívületben. Ott állottam az utcán én is: százezer magyar embertestvérem között egy. És ordítottam velük én is, és ujjongtam velük, és szememből csorgott a könny, mint százezer testvérem szeméből.” Tamási Áron pedig a rádióban beszél a hazatért Ábelről: „Nemcsak a Hargita tért vissza, hanem maga Ábel is visszatért. Azután eszébe jutott neki, hogy számadást csináljon: vajon minden terület visszatért-e a magyar hazához, olyan területek, amelyen ő járt. Akkor eszébe jutott, hogy Amerika se tért vissza, de Dél-Erdély különösen nem tért vissza. Akkor azt gondolta, hogy Amerikát nem bánjuk még, de Dél-Erdélyt, azt semmi esetre, soha nem fogjuk hagyni. Tovább gondolkozott, s az jutott eszébe, hogy Surgyélánt fel fogja keresni, akivel együtt szenvedett a Hargitán, és meg fogja neki mondani, hogy most már ide, Észak-Erdélybe a magyarok bejöttek, s őt fel akarják kérni arra, hogy […] menjen el Dél-Erdélybe, és mondja meg ottan a románoknak, hogy térjenek vissza a magyar impérium alá, mert ott nem lesz nekik rossz dolguk: hiszen az igazságot is meg lehet szokni.”
Bánffy Miklós a Romániai Magyar Népközösség elnökeként szeptember 2-án az alábbi nyilatkozatot teszi közzé: „Adjuk bizonyítékát ebben a történelmi órában annak, hogy mi, magyarok mindenütt és minden körülmények között meg tudjuk őrizni azt a férfias fegyelmet és magyar méltóságérzést, amelyről mindenkor tanúbizonyságot tettünk! Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély! Csak így maradunk méltók Erdély földjéhez.”
A román és a szász lakosság (42,7, illetve 3,6 százalék) csendben, viszonylag passzívan fogadja és viseli a magyar örömünnepet. Mindössze két Szilágy megyei községben, a később – nem csekély mértékben a magyarellenes román propaganda hatására – közismertté lett Ippen és Ördögkúton történtek halálos áldozatokkal járó atrocitások. Amelyekkel kapcsolatban alighanem az eseményeket feldolgozó, 2007-ben elhunyt nagyszerű erdélyi riporter-szociográfusnak, Beke Györgynek kell igazat adnunk: „A korabeli hadijelentések arról szólnak, hogy tűzpárbaj alakult ki a román franktirőrök, lesből tüzelő gerillák és a magyar csapatok között, ennek során huszonnégy honvéd elesett, a magyar csapatok pedig megtorolták hátbatámadásukat (Ördögkút, Szilágyipp).” Az ördög kútját persze ennél jóval mélyebbre ásták: román emlékművek, „elemzések”, tanulmányok sora szól máig „a fasiszta Horthy-csapatok mészárlásairól”.
A második bécsi döntés következtében létrejött, azóta is „kis magyar világként” emlegetett négyesztendős magyar államhatalom Észak-Erdélyben felbecsülhetetlen jelentőségű volt az akkoriban 1,3 milliós magyar közösség számára. Nemcsak a többek között Beke György által is kifejtett gazdasági, szellemi-kulturális és lélektani hatások, hanem az általános felszabadultság, bizakodás és társadalmi-élettani reneszánsz hét és fél évtizednyi erőt adó tényezőinek szempontjából is. Látványosan igazolva Für Lajos 2000-ben leírt tételét: az államjogi értelemben is az anyanemzethez tartozás képes megnyugtatóan garantálni egy-egy nemzetrész megmaradását, önazonosságának szabad, maradéktalan érvényesítését. És végül, de távolról sem utolsósorban: a 75 esztendővel ezelőtti eseménysor – a többi visszacsatolással együtt – meghozta az egyetemes magyarságnak azt, amiben a huszadik század során még egyszer, 1956 varázslatos napjaiban lehetett része: azt, amit legújabb kori történelme során oly fájdalmasan hiányolnia kellett: a siker élményét. Hogy e sikernek mi volt az ára, az már más lapra tartozik.
Magyar Idők (Budapest)

Szijjártó Péter bírálta Bogdan Aurescu kijelentéseit
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bírálta román kollégája arról szóló szombat esti szavait, hogy a határok lezárása „autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely sérti az Európai Unió szellemiségét.
A külgazdasági és külügyminiszter – a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – úgy reagált: „több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. Szijjártó Péter hozzáfűzte: Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket.
„Mi egy több mint 1000 éves állam vagyunk, amely történelme során többször kellett, hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem” – jelentette ki.
A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőre bekérette Románia budapesti nagykövetét.
Szijjártó Péter kedden jelentette be, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.
MTI
Székelyhon.ro

A fiatalokra a szülőföldön van szükség
Szombat délelőtt zajlott le a Partiumi Keresztény Egyetem 2015–2016-os tanévének hivatalos megnyitója a nagyváradi felsőoktatási tanintézmény Teleki (Városháza) utcai székhelyén. Az idén 404 hallgató kezdi meg tanulmányait a PKE-n.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyének dísztermében zajlott megnyitón az oktatók és meghívott vendégek mellett főként az első éves egyetemi hallgatók és az ő hozzátartozóik voltak jelen, akiket elsőként Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntött, majd Pálfi József református lelkipásztor, az egyetemi szenátus elnöke mondott igei megnyitó beszédet Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett idézet alapján: Hangsúlyozta: az Istentől kapott erő, szeretet és józanság lelkével nézzünk szembe az előttünk álló kihívásokkal.
Nőtt a hallgatói létszám
János Szabolcs, az egyetem rektora tanévnyitó beszédében kiemelte, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, valamint a továbbra sem túl fényes érettségi eredmények ellenére az idén 404 hallgató kezdi meg tanulmányait a PKE-n, tehát valamelyest emelkedett a hallgatói létszám a tavalyihoz képest. Tudatta, hogy az egyetemen 950 hallgató, tizennyolc alapképzési szakon és nyolc mesterképzési szakon 98 főállású alkalmazottól sajátíthatja el választott szakmájának tudásanyagát. A rektor a továbbiakban elmondta, hogy épül a tanintézmény új székháza, befejezték a Zárda utcai épület alagsorának a felszerelését, ahol kiállító termet és közösségi helyszínt hoztak létre. Az egyetemen diákklubot alakítottak, létrehozták a Janus Pannonius Szakkollégiumot, amely a legkiválóbb hallgatók számára teszi lehetővé a tutoriális rendszerben való képzést. „Egyetemünk nagy figyelmet fordít a nemzetközi oktatói és hallgatói mobilitás kiterjesztésére, a kutatási és oktatási együttműködések megkötésére. Az Erasmus-programok keretében jóval több hallgató, oktató és adminisztratív személyzet vehet részt teljes szemeszteres külföldi képzésben tapasztalatcserén. Hosszú tárgyalássorozat után együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel (ELTE), amely lehetővé teszi majd közös doktori képzés indítását Nagyváradon az ELTE szervezett keretei között” – sorolta a megvalósításokat János Szabolcs.
Stratégia
A következő felszólaló Tőkés László EP-képviselő, az egyetem Alapító Tanácsának elnöke volt, aki emlékeztetett arra, hogy a nagyváradi-partiumi magyar felsőoktatás egyidős a rendszerváltozáskor kivívott szabadsággal, majd hangsúlyozta, hogy a történelmi egyházak hozták létre előbb a PKE-t, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A sikerek mellett azonban kudarcok is vannak, mondta Tőkés László, emlékeztetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetére, valamint arra, hogy a román hatalom nem engedte meg, hogy a Bolyai egyetemen minden szakon és minden területen újraalakuljon a magyar nyelvű felsőoktatás. Tőkés László a migránshelyzetet is érintve jegyezte meg azt, hogy Romániából is hárommillió polgár, köztük nagyon sok magyar keresi máshol a boldogulását, majd a fiatalokhoz címezve szavait így szólt: „Rátok itt van szükség! Megszenvedtük a szabadságot, létrehoztuk ezt az egyetemet, intézményeket építünk. Tehát nem szabad felrúgnunk azt, ami létezik”. Tőkés László az értelmiségi réteg fontosságáról is szólt: „Amely népnek nincs értelmisége, vezetősége, szellemi ereje, az óhatatlanul lemarad és elsorvad”, majd kifejtette, hogy a romániai magyarságnak kisebbségi helyzetében kell kidolgoznia túlélési stratégiáját, meghatároznia terveit és céljait. „Ebben kíván szerepet játszani a PKE, ami szellemi központja lehet Nagyváradnak és az egész térségnek” – fogalmazott Tőkés László.
Együttműködés
Mezey Barna, az ELTE rektora hozzászólásában többek között kiemelte azt, hogy az ELTE a minőséget képviseli és terjeszti, így hát csak olyan partnerekkel dolgozik együtt, akikről tudja, hogy szintén a minőséget képviselik. „Azzal, hogy az ELTE kapcsolatba lépett a PKE-val, ezzel kínálja azt az 1500 nemzetközi szerződését, amely kutatási és oktatási együttműködésekre vonatkozik, kínálja azt a több mint 500 Erasmus-szerződését, amelyet meg tud osztani a PKE hallgatóival, kínálja tudományos és oktatói bázisát. (…) Megállapodásunk legfontosabb eleme a doktori iskola kialakítása és fölerősítése a PKE-n. Nagyon szeretnénk, hogy ezt a doktori iskolát minél hamarabb elindíthassa a PKE, és részt is veszünk ebben a programban addig, amíg ránk szükség van” – ígérte a rektor. Felszólalt még a tanévnyitón Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Nagy Éva, a román tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetvezetője és Csulák Péter kolozsvári konzul. A tanévnyitó az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételével, az egyházak reprezentánsainak áldáskérésével és a himnusz eléneklésével ért véget.
Pap István
erdon.ro

Református iskolák tanévnyitója
Idén Nagyvárad adott otthont a partiumi és erdélyi református tanintézmények közös évnyitó ünnepségének, amelyet tegnap tíz órától tartottak meg a várad-olaszi református templomban.
Az ünnepi esemény szervezője a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) támogatásával. Az országos református tanévnyitóra Partium és Erdély kilenc református tanintézményének képviselői, vezetői, tanárai és diákjai gyűltek össze, valamint több meghívott vendég. Az ünnepélyes alkalmon Csűry István, a KRE püspöke hirdette Isten igéjét a következő igerész alapján: „…Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig mondá: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel” (Márk 14, 61–62). Csűry István kiemelte, az ige mindannyiunk számára azt üzeni, hogy Jézus Krisztus örök, az ő útját követve megszűnnek a belső viszályok a közösségekben, amelyeket külső támadások sem bomlasztanak. A református iskolák közösségének feladata is az, hogy csendben, de erős tettekkel, halkan, de minden mondatnak súlyt adva építse a keresztény kultúrát, a magyar nemzet kultúráját. Végezetül Csűry István kiemelte, hogy a felekezeti iskolák fontossága abban áll, hogy a diákok szívébe mélyen beíródik Isten tanítása, ami életük folyamán végig elkíséri őket.
Meghívottak
Az ünnepélyes tanévnyitón részt vett Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja és tanügyi előadótanácsosa, Szűcs Éva a KRE tanügyi előadótanácsosa, Jenei Tamás, a Református Pedagógiai Intézet megbízott igazgatója, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, dr. Nagy Éva az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság kabinetigazgatója, Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint a váradi, zilahi, szatmárnémeti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, székhelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, nagyenyedi és kolozsvári református iskolák képviselői.
Köszöntések
Elsőként a vendéglátó iskola nevében Zsiros Anikó igazgatónő osztotta meg ünnepi gondolatait, kiemelve, hogy szerencsére egyre több szülő hallja meg Jézus Krisztus szavait, vagyis azt, hogy „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket”, ezzel a diáklétszám növekedésre utalva. Szűcs Éva elmondta, hogy a közös tanévnyitó a hálaadás és az áldáskérés ünnepe, amelyen együtt és egymásért állnak ki mindazok, akiknek fontos a református oktatás ügye. Kiemelte, hogy Magyarország kormánya is ezekben az iskolákban látja a magyarság összetartását, hiszen a KRE megkeresésére, a Lorántffy gimnáziumnak 25 millió forintot biztosítottak a szakoktatáshoz szükséges új laborok kialakítására. Dr. Nagy Éva kifejtette, hogy megmaradni, csak úgy lehet, ha megőrizzük értékeinket, amelyek közül a legnagyobb kincs a magyar anyanyelv. Szabó Ödön felelevenítette annak fontosságát, hogy hosszas tárgyalássorozatot követően megállapodás jött létre a történelmi egyházak és a román állam között, Mikló Ferenc pedig azt részletezte beszédében, hogy miért is fontos a református felekezeti oktatás.
Műsorok
Az ünnepélyes tanévnyitón több műsorszámra is sor került. Elsőként a nagyváradi Csillagocska református zeneóvoda gyermekei és a Csillagocska zenekar lépett fel, majd a Lorántffy gimnázium diákjai adtak elő egy rövid, Bethlen Gábor és a Lorántffy Zsuzsanna korát idéző műsort. Kovács Yvett XII-es diák szavalattal készült, végezetül pedig a Lortántffy iskola kórusa szolgált.
Bethlen Gábor-díj
A közös református tanévnyitó alkalmával kiosztották a Bethlen Gábor-díjat is, amelyet évente adnak át a hazai református oktatás érdekében kifejtett eredményes és maradandó szellemi értékeket teremtő, nevelő munkálkodásának elismeréseként annak a pedagógusnak, aki a hazai református iskolaügy érdekében rendkívülit tett. Idén a díjat Schwarcz István nyugalmazott fizikatanár, a Lorántffy iskola volt tanárja vehette át.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Emlékeztetni, de nem ítélkezni
A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére lepleztek le tegnap délben emlékkövet a nagyvárad-réti református templom udvarán, melyet Török László és felesége adományozott.
A zuhogó eső sem szegte kedvét mindazoknak, akik tegnap délelőtt hálaadás, illetve a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete előtti tisztelgés és főhajtás végett gyűltek össze emlékezni – de ahogy az egyik felszólaló fogalmazott, nem ítélkezni – a nagyvárad-réti református templomban. Az ünnepi alkalmon dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hirdette az igét, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt II. levele 4. részének első két verse alapján szólt Isten bátorító és reménykeltő üzenete.
Van honnan erőt merítsünk
Szószéki beszédében a tiszteletes azt emelte ki: Isten minden cselekedetével, azáltal, ami történünk velünk és rajtunk keresztül, jót akar, ezért Pál apostolhoz hasonlóan sohasem szabad elcsüggednünk, még akkor sem, ha a siralom völgyében járva rossz dolgok történnek velünk, egyéni, közösség vagy globális összefüggésben el akarnak bennünket hitelteleníteni, ármánykodnak ellenünk, vagy ahogy annak idején a Szabadságra Vágyó Ifjakkal is tették, „megkaraktergyilkolnak” minket. Ha szorongatnak is gonosz erők, nem fognak tudni sarokba szorítani, mert mindig talpra állunk, köszönhetően annak, hogy van honnan erőt merítsünk, Krisztus tulajdonaiként ugyanis létezik számunkra követendő út – nyomatékosította prédikációjában. Az igehirdetést követően a lelkipásztor felidézte, hogy idén tavasszal kereste meg őt az érmihályfalvi Török László azzal a kéréssel, hogy az egyházközség elöljáróságának és presbitériumának beleegyezésével, amennyiben sikerrel pályáznak, egy szép és nemes rendezvény keretében emlékkövet szeretne állítani a templom udvarán található ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére, mely tartalmazná a tagok névsorát, valamint azt is, hogy egyenként hány évre ítélték őket. Az események kedvezően alakultak, így felkerült az 58 személy neve, akiket egyébként összesen 550 esztendőre ítélt a hadbíróság.
Gyermekek voltak
Ezután Török László arról beszélt: végül úgy jött ki a lépés, hogy ő és felesége, Emma asszony adományozta az emlékkövet, az ünnepséget a Bethlen Gábor Alap támogatta, valamint segített még a mihályfalvi Érintő Egyesület is. Egykori tagként felelevenítette, hogy az 1956 őszén, a magyarországi forradalmi események hatására a volt Premontrei Főgimnázium, akkoriban 4-es számú középiskola bentlakásában lakó 12–15 éves gyermekek úgy gondolták, nekik is tenniük kell valamit. Domokos Miklós vezetésével október 25-én történt meg az alakuló ülés. Rendszerellenes röplapokat írtak és terjesztettek, illetve egy éjszaka egy falra felfestették, hogy Le a párttal! A letartóztatások 1960. október elején kezdődtek, és még 1961 tavaszán is folytatódtak. Több százra tehető a meghurcoltak száma, de végül a szervezetben kifejtett tevékenységért 58 személyt, főleg diákokat ítéltek 3 és 25 év közötti, börtönben letöltendő kényszermunkára. Két tanárt, Kun Józsefet 25 évre, dr. András Ágostont pedig 20 évre ítéltek. Egy másik egykori tag, Újlaki Csaba cserkészparancsnok azon meggyőződésének adott hangot: talán nem véletlen, hogy egy nappal korábban, vagyis múlt szombaton Sátoraljaújhelyen járt a Magyar Kálvárián megrendezett ünnepségen, ahol szintén meg tudott emlékezni a váradi ötvenhatosokról. Tófalvi Zoltán ’56-os kutató arra hívta fel a figyelmet: a maiakkal ellentétben milyen szellemi potenciállal rendelkeztek, illetve milyen felnőttesen gondolkodtak azok a 12–15 éves gyermekek, akik a legtalálóbb elnevezést választva létrehozták a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. Nemzeti imánk eléneklése után az egybegyűltek az udvarra vonultak, ahol Török László leleplezte az emlékövet, dr. Pálfi József pedig megáldotta Deák Árpád képzőművész alkotását.
Példaképek számunkra
Tőkés László európai parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: az, hogy a váradi, illetve a partiumi és erdélyi magyarság olyan állapotba jutott, amiben most van, nagy mértékben az ’56-ot követő romániai megtorlásoknak és azok következményeinek tudható be. Nehezen tudjuk összeszedni magunkat, mert nagy túlerővel kell szembenéznünk, de talán van remény, ha olyan példaképeket állítunk magunk elé, mint az 1848-as márciusi ifjak, az 1956-os pesti srácok vagy a Szabadságra Vágyó Ifjak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az EMNT felajánlotta az erdélyi magyarok segítségét Budapestnek
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban fejezte ki vasárnap szolidaritását a magyar kormánnyal és Orbán Viktor miniszterelnökkel a migrációs hullám kezelése miatt Magyarországot ért bírálatok miatt, és felajánlotta segítségét a helyzet rendezéséhez.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, a magyar kormánytól várják annak közlését, hogy miben segíthetnének. Hozzátette, az EMNT önkénteseket toborozhatna a migránsokkal kapcsolatos teendők ellátására. Sándor Krisztina a magyar kormány melletti politikai állásfoglalást is a segítség egyik formájának nevezte.
Az EMNT állásfoglalásában leszögezte, a migránsok befogadása csak tüneti kezelés, vándorlásuk okait kell megszüntetni. A tanács szerint a rászorulókon segíteni kell, de mindebből csak annyit kell vállalni, amennyi nem veszélyezteti az európai őshonos lakosságot, a keresztény értékrend alapján kialakult európai civilizációt.
"Amennyiben a mértékadó nyugat-európai politikusok megelégszenek pusztán a befogadás intézkedésével, a helyzet rövid távon anarchiába vagy akár polgárháborúba is torkollhat" - vélte az EMNT.
maszol.ro

Ponta tovább bírálja a magyar kormányt
Victor Ponta miniszterelnök továbbra is fenntarja bíráló álláspontját, szerinte Magyarországnak a menekültkérdésben tanúsított magatartása Európa-ellenes, és szégyen Európa számára. A két ország közötti feszültséget az élezte ki, hogy Magyarország kerítés felhúzásába kezdett a román határon is. A kormányfő saját pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői tanácskozása után újságírói kérdésre válaszolva beszélt Magyarországról. Egyelőre fenntartja álláspontját, ami szerinte megegyezik a szerb, a horvát, az osztrák miniszterelnök, az Európai Bizottság és az ENSZ-főtitkár véleményével. Példátlannak nevezte, hogy Magyarország kerítést épít két EU-tagállam, Románia és Magyarország közé, és úgy vélte, hogy ennek nincs semmi köze az európai szellemiséghez. „Ezért továbbra is védeni fogom a hazámat és a kormányomat" – mondta Ponta. Hozzátette: felháborítónak tartja, és szerinte Romániában mindenki így kell, viszonyuljon ahhoz, hogy a magyar hatóságok beavatkoznak a román belpolitikai játszmákba. "Nincs az a lakáj a román médiában vagy a politikában, aki örül annak, hogy valaki Budapestről szidja Romániát. Azt akarom, hogy hazánkat Bukarestből irányítsuk mi, és ne mások tegyék Budapestről" – mondta Ponta.
A hét végén Bogdan Aurescu román külügyminiszter kijelentette: a határok lezárása „autista és elfogadhatatlan cselekedet", amely sérti az Európai Unió szellemiségét. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált, hogy „több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől". A román külügyminisztérium vasárnap nem akarta kommentálni Szijjártó „újabb", a román fél által „provokálónak" tartott kijelentéseit. MTI
Erdély.ma