Szabályon kívüli iskola Sepsiszentgyörgyön – Van ahol nem hajlandók kitenni a kétnyelvű feliratot
Nem először teszik szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén, hogy a Constantin Brâncuşi-szaklíceum nem hajlandó kitenni a kétnyelvű feliratot, s bár Czegő Zoltán néppárti tanácstag szeptember végén újra megkérdezte, hogy mikor lehet érvényt szerezni a törvénynek ebben az iskolában is, konkrét választ most sem kapott.
Sztakics Éva alpolgármester elmondta: a volt igazgatóval nem sikerült betartatni az amúgy mindenkire érvényes szabályt, utódját azonban felkérték a – városszinten egységes külsejű – névtábla kihelyezésére; ő a vezetőtanácsra hárította a döntést, ezt még megvárják, de ha nincs más hátra, végrehajtóval fogják felszereltetni a feliratot, amely a város címerén kívül csak az iskola elvnevezését tartalmazza román és magyar nyelven. Hozzátette: szerették volna elkerülni ezt a megoldást, de nem fognak az iskolavezetés akadékoskodása miatt lemondani egy törvény adta jog érvényesítéséről.
„A kérdéses táblát majd akkor fogjuk kitenni, amikor a városvezetés példát mutat a törvények betartásában, és a polgármesteri hivatal tornyára visszakerül a román zászló” – jelentette ki nem is titkolt megvetéssel Rodica Pârvan, aki a Brâncuşi-líceum igazgatója volt idei nyugdíjazásáig, most pedig az önkormányzat részéről kinevezett vezetőtanácsi tagja ugyanannak a tanintézménynek. 2004-ben ő vezényelte ki a diákokat az utcára, és ő irányította a lexikonszerkesztő Lósy Schmidt Edének emléket állító háromnyelvű tábla elleni tiltakozásokat is, de akkor csak néhány héttel sikerült elodáznia a felszerelést.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten áldja meg a magyart!
A himnuszperben született ítéletért hálát adni Istennek több százan gyűltek össze tegnap délután Sepsiszentgyörgy leendő főterén, megmutatva, nem csak a tiltakozás tud tömegeket megmozgatni, de azokban a ritka esetekben is összefog a magyarság, amikor meg kell köszönni azt, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazat szolgáltat.
Hála tölti el szívemet, hogy Isten adta nekem, nekünk ezt a napot, hála tölti el szívemet, hogy ma itt lehetünk, de legfőképpen azért tölti el hála a szívemet, hogy Isten a mi életünkben nem hagyott magunkra, akkor és úgy lépett bele e kis székely nép történelmébe, amikor úgy gondoltuk, már nincs tovább, már minden elveszett – ekképpen kezdte hálaadó imáját Szabó Lajos kanonok.
Márton Áron püspök szerint kereszthordozó nép vagyunk; van olyan kereszt, amit csak úgy megkapunk, mint az öregség, a betegség keresztje, van olyan kereszt, amit mi magunk rakunk saját vállunkra, és amikor ott találjuk, összefogott kézzel vagy rimánkodva kérdezzük, hol rontottuk el, mit kellett volna mondanunk vagy éppen mit nem, de van olyan kereszt, amit mások raknak a vállunkra, és ezek a legfájdalmasabbak – fejtette ki Szabó Lajos.
A meg nem értés, az igazságtalanság keresztjéből jut számunkra a legtöbb, s ezek oly súllyal nehezednek ránk, hogy sokszor az egyént, a társadalmat akár a földre nyomják, tehetetlenségbe taszítják. Népünk nagyon sok ilyen mástól kapott keresztet cipelt és cipel, ilyen kereszt volt az is, amikor legszentebb imádságunkat akarták korlátozni, elvenni tőlünk, de ilyen a szimbólumaink tiltása is: hogy a kereszt nyomjon oda egészen a föld rögébe, s ott haldokolva lépegessünk tovább.
De a történelem ura nem az ember, és a gondviselő jó Isten megmutatta, nem hagy árván, alkalmas időben meghallgat bennünket – ezért kell hát hálát adnunk, megköszönnünk, hogy kereszthordozásunkban mindig velünk volt és velünk van, hiszen népünk ezeréves történelmében annyi keresztet aggattak már ránk, és mégis él a magyar – mondta Szabó Lajos. Hozzátette, nem csak a múltért kell hálásnak lennünk, hanem a jövő felé tekintve tovább kell hordoznunk mindenféle keresztet, és a továbbmeneteléshez is kell legyen hitünk, kitartásunk: ne legyünk soha megalkuvók, merjünk mindig küzdeni igazunkért – zárta beszédét a kanonok.
Biró Attila árkosi unitárius lelkész imájában a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta, arra kérve Istent, segítsen kiszakadni a köznapi élet fölösleges csatározásaiból, amikor mások tetteiért harag él bennünk. És azért is, mert kimondatott, Romániában nem törvénytelen más nemzet himnuszát énekelni, és azért is, mert himnuszunk imánk is, mely összetart és erőt ad, a több száz fős közönség immár nem tiltakozásként, de felszabadult méltósággal énekelte el az Isten, áldd meg a magyart.
A hálaadó istentisztelet lezárásaként Incze Zsolt esperes szólalt fel, megköszönve a prefektusnak, hogy kitalálta a himnuszpert, hiszen anélkül nem kerülhetett volna sor a tegnap délutáni összejövetelre, amikor együtt imádkozott és énekelte himnuszunkat hét, nyolcszáz ember – minden magyarért. Isten áldja meg a magyart – fogalmazta meg záró kérését-kívánságát az esperes.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régi zene szólt Olaszteleken
Az Erdővidéki Régizene-találkozó az elmúlt esztendőkben sokakat megszólított, sikerült a régió egyik hagyományos eseményévé tenni. Szervezői új célokat tűztek maguk elé: túllépni a földrajzi határokat, s vonzani új, a kultúra és a tájegység iránt egyaránt érdeklődő közönséget.
A Kájoni Consort Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett esemény pénteken a művelődési házban vette kezdetét. A kicsiket és nagyokat megmozgató „bulinak” – francia branles-t és angol kontratáncot lehetett járni – egyik érdekességének az számított, hogy a talpalávalót húzó olaszteleki vasárnapi iskola furulyacsoportja új, Cygnini ének- és táncegyüttes néven mutatkozott be. Szombat délelőtt a legkisebbeket és szüleiket szólították meg a szervezők, amikor a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének egyik tantermében rendezték be Mátyás király udvarát. Ismerkedni lehetett az Igazságoshoz köthető mondákkal, papírból, bársonyból, fonalból és színes fóliából erszénytől kezdve, karkötőn át koronáig sok mindent lehetett készíteni, a fáradozásért pedig lyukas tallér járt, amit tésztára és üdítőre lehetett cserélni. Este az olaszteleki Daniel-kastélyban nagy érdeklődés mellett koncertezett a nagykárolyi Carmina Renascentia, a székelyudvarhelyi Riverenza, a hazai fiatalokból álló Cygnini és az esemény életre hívói és éltetői, a baróti Kájoni Consort régizene-együttes. Gyulai-György Éva együttesvezető Olaszteleket ideális helyszínnek, a Daniel-kastélyt és tulajdonosait, a Rácz családot pedig kiváló vendéglátónak mondta: a régi zenét itt nemcsak befogadták, hanem otthont teremtettek számára. „Azt szeretnénk elérni, hogy az elkövetkezendőkben kicsit terebélyesedjen a találkozó. Azért fogunk dolgozni, hogy ismertebbé tegyük az eseményt, s a régi zenét amatőrként, de igényesen játszó együttesek fórumává váljunk. Szeretnénk elcsábítani a közelebbi nagyobb városok szépet szerető közönségét is: jöjjenek hozzánk családostól egész hétvégére, s a reneszánsz zene mellett fedezzék fel Erdővidék értékeit is.”
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadhatatlan a fenyegetés
Felháborít, amikor arról értesülök, hogy az oktatásügyben nacionalista éllel félemlít meg diákot a tanár. Az idei tanév kezdetén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóitól értesültem, hogy a gyakorlati órát tartó túlbuzgó többségi tanársegéd úgy akarta felsőbbrendűségi érzését hangsúlyozni, hogy jól megfenyegette a vegyes csoportban levő magyar hallgatókat: majd meglátják, mi lesz, ha kiderül, hogy nem ismerik elég jól a román nyelvet.
Szép kis fogadtatás, ami élesebb megvilágításba helyezi az egyetem vezetőségének az elzárkózását attól, hogy a magyar tagozat törvény biztosította önállósága érvényesüljön. Azzal ugyanis együtt járna, hogy a magyar tagozaton belül kialakított csoportokban elsősorban anyanyelven (és mellette a román szaknyelvvel is megismerkedve) folyjon a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt a közoktatási törvényben megfogalmazott előírást a MOGYE-n továbbra is semmibe veszik, miközben az újabb nemzetközi elismeréseket szerző kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen már régen életbe ültették, és nem halt bele senki.
A mi multikulturálisnak becézett egyetemünkön azonban teret kell biztosítani az öntelt gyakornokoknak, tanársegédeknek, hogy hangot adjanak a magyar hallgatók iránti ellenszenvüknek. Holott oktatókként tudniuk kellene: ha az elsőéves székelyföldi diákok nyelvtudása nem üti meg az elvárt mércét, az elsősorban a román oktatásügy csődjét jelzi, nem a hallgatóét, akinek nyelvjárási vagy régies szövegekkel tömik éveken át a fejét, ahelyett, hogy a mai beszélt nyelv használatára tanítanák. Az EU területéről érkezett hallgatóknak pedig, akik valamilyen szintű románnyelv-tudás birtokában felvételiztek a magyar tagozatra, időt és lehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy az orvosi szaknyelvet elsajátítsák, ami nem tartozik a román nyelv középszintű ismeretét jelentő szókincshez, amiből nyelvvizsgát tettek.
Mind a hallgatók, mind a nemzeti türelmetlenségről tanúbizonyságot tevő tanársegédek idegrendszerét meg lehetne kímélni, ha ez utóbbiak színromán diákokból álló csoportokkal dolgoznának. Ahol nem nyelvtudásuk hiányosságai miatt, hanem inkább azzal tartanák sakkban a hallgatókat, hogy nincs esélyük az átmenő jegyre azoknak, aki nem tanulják meg az anatómiát, s azon belül például a 92 halántékcsont nevét. Amit nem is lehetne rossz néven venni tőlük, hisz az a feladatuk, hogy a gyakorlatban is elmélyítsék az elméleti órán hallott ismereteket.
A napokban olvastam azt a könyvet, amelyben az egyetemet magyarul végzett utolsó évfolyam tagjai vallanak arról, hogy a hatvanas években miképpen álltak helyt az elmaradt moldvai vagy olténiai falvakban. Egytől egyig arról számoltak be, hogy általános elismerés övezte munkájukat, függetlenül attól, hogy milyen szinten beszélték a román nyelvet. Manapság, amikor szinte kizárt a lehetősége annak, hogy az egynyelvűvé váló marosvásárhelyi klinikák többségén a MOGYE frissen végzett orvosai állást találjanak, még fölöslegesebb az aggodalom, és elfogadhatatlan a fenyegetés.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Történelmi konferencia a Teleki-rezidencián
Kastélyok és mágnások
A fenti címmel szervezett konferenciát szombaton a gernyeszegi Teleki-kastélyban a Teleki Kastély Egyesület. A meghívott művészettörténészek, történészek, kastélytulajdonosok az épített örökségek enyészettől való megmentéséről értekeztek, illetve azok újrahasznosításának lehetőségeiről, az anyagi források előteremtésének nehézségeiről beszéltek.
A gernyeszegi Teleki-kastély reprezentatív helyiségében tartották első ízben azt a történelmi konferenciát, amellyel a szándék szerint hagyományt teremtenének. A mennyezet XIX. századi díszítőfestése, a muranói üvegből készült csillárok, az erkélyre nyíló ajtó fölötti családi címer a történelmi múltba kalauzolta az érdeklődőket, amit a szakemberek előadása tett teljessé. A házigazda, Teleki Kálmán köszöntőjében reményének adott hangot, miszerint az első ízben megszervezett konferenciával hagyományt teremtenek annak érdekében, hogy teret biztosítsanak a nemességkutatással, nemesi építészettel foglalkozó szakemberek számára kutatásaik bemutatására, illetve a kastélyok hasznosításának, fenntartásának kérdéskörét érintő tapasztalatcserékre. Az előadók sorát dr. Fábián István nyitotta, aki a gernyeszegi kastély kertjében talált két római sírkő múltját ismertette, illetve a római síremlékek feliratát elemezte. Mint kifejtette, Teleki Domokos rendszerezett sírkő- és szoborgyűjteménye az egyik legfontosabb erdélyi gyűjtemény. Dr. Kálmán Attila történész gróf Haller Lászlóról és Haller Gáborról értekezett, mint hangsúlyozta, a szakirodalom igencsak keveset foglalkozott velük, annak ellenére, hogy két kultúrapártoló főúrról, apáról és fiáról van szó. Dr. Peter Moldovan, a megyei levéltár történésze magyar nyelven ismertetett egy friss levéltári forrást a hallgatósággal, amit egyelőre még nem közöltek nyilvánosan. Megtalálták Teleki Sámuel első végrendeletének hitelesített másolatát, amely 1789-ben készült Bécsben. Mint a történész kifejtette, a megtalált végrendeletben megemlíti ugyan a könyvállományát, de a kulcsszó a megőrzés, abban még nem lelhető fel az a kifejezett szándék, hogy nyilvános könyvtárként hasznosítsák gyűjteményét, mint a tizenegy évvel később, az 1800-ban Váradolasziban készült végrendeletében. Dr. Cornel Sigmirean egyetemi előadótanár a Teleki család iránti tiszteletét fejezte ki, ugyanakkor kiemelte a nemesség szerepének fontosságát a történelem során, amit a diktatúra éveiben tabuként kezeltek, bár a teljes valóság ismerete nélkül nem lehet a múlt eseményeit sem feleleveníteni. A XIX. században megjelent román nemesi osztály kapcsán jelezte, hogy a nemzetiség kifejezés az akkori köztudatban nem etnikumot, nemzeti csoportot jelentett, hanem egy társadalmi osztályt jelölt.
Funkciót vesztett terek újjáélesztése
A konferencia jó alkalmat szolgáltatott, és az elkövetkezőkben is lehetőséget nyújthat a fiataloknak a megmérettetésre, a pörgős, érdekfeszítő előadásmód nélkül ugyanis elképzelhetetlen a szakdolgozatok, disszertációk sikeres megvédése. Fülöp Zsuzsanna doktorandusz a Bethlen Farkas által építtetett bonyhai Bethlen-kastélyról tartott vetített képes előadást. Szabó Tekla művészettörténész a maroshévízi Urmánczy-kastélyról értekezett, amelynek egyben tulajdonosa is. Az 1905-ben elkezdett építkezés irányítója Giacomuzzi Vigilio olasz építőmester volt, a nem műemlék jelleggel bíró épületet 2009-ben szolgáltatták vissza, két éve került a birtokukba, azóta az ésszerű hasznosításán dolgoznak. Az anyaországi Márton Zsófia Eszter tanulmányai során kortárs művészetelméletet és kurátori ismereteket szerzett. Szakdolgozatában a migráció jelenségével foglalkozott, a nyugati emigrációba kényszerült nemesek leszármazottainak a gyökerekhez való visszatérésével. Szakdolgozata egyik kiemelt fontosságú alpontjáról, a kastélyrehabilitációról értekezett a jelenlévőknek, melynek keretében értékes elméleti megoldásokat vázolt a funkciót vesztett terek újjáélesztése kapcsán. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója előadásában I. Rákóczi György görgényszentimrei reneszánsz vadászkastélyának múltjáról és jelenéről beszélt, illetve annak jövőbeli hasznosítását ismertette. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója a miklósvári Kálnoky-birtokot, a kúria és kastély közötti átmenetet képviselő épület jelenleg zajló felújítási munkálatait mutatta be szakszerű részletességgel, és beszámolt a folyamatban lévő munkálatokról, a kastély jövőbeli hasznosításáról is.
A kastélyterek felhasználására nincs "recept"
A Teleki-kastély impozáns, sokat megélt falai között a kastélyterek felhasználásának lehetőségeiről értekezve a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy nincs garantáltan életképes út, recept a visszaszolgáltatott, felmérhetetlen értéket képviselő, ugyanakkor jelentős fenntartási költséggel járó műemlék épületek, kastélyok gazdaságos felhasználására. Az előadók majd’ mindenik épület kapcsán az alagsorok vendéglátóegységként való hasznosításában gondolkodnak, az épületek többi felületét kulturális, művészeti tevékenységek számára tennék vonzóvá. Soós Zoltán kifejtette: jóval könnyebb az intézményi háttérrel fenntartott kastélyok megmentése és hasznosítása. A 2010- től a megyei múzeum ügykezelésébe került görgényszentimrei vadászkastélyt a megyei tanáccsal együttműködve sikerült csak megmenteni a pusztulástól. Felújítását európai uniós források lehívásával valósítják meg, az előszámítások szerint a felújítási munkálatok 11 millió euróba kerülnek, a műemlék kastély felújítása mellett szállodaépítés és parképítés is a terv része. Mint kifejtette, a vadászturizmus lehetőségeinek kiaknázását célozták meg, ugyanis a környék százezer hektáros vadászterülettel bír. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója a miklósvári Kálnoky-birtok kapcsán elmondta, hogy az államosítás után művelődési otthonként szolgáló épületet Kálnoky Tibor a baróti tanácstól a teljes felújítás terhe alatt vette haszonbérbe negyvenkilenc évre. Mint elmondta, a Norvég Alap 1,12 millió eurós kiírására időben sikerült leadniuk pályázatukat. Az erdélyi főúri élet múzeumát képzelték el a miklósvári Kálnoky-kastélyban, az alagsorban pedig kávézó/borozó kialakítását tervezik (erre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk).
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Fesztiválon szerepelnek a marosvásárhelyi bábszínészhallgatók
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és teatrológia szakos hallgatói október 5–10. között részt vesznek a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol három alkalommal is bemutatkoznak a fesztivál- és szakmai közönség előtt.
Az egyetem bábművészetet tanuló diákjai a Vásári játékok (III. év alapképzés, osztályvezető tanár Kozsik Novák Ildikó), és a Kézzel-lábbal, valamint a Papírmese (II. év magiszteri, osztályvezető tanár Máthé Rozália) című vizsgaanyagokkal kaptak meghívást a fesztiválra. Az előadások október 8-án lesznek megtekinthetők a nagyváradi helyszíneken.
Dr. Kozsik Novák Ildikó idén második alkalommal lesz jelen a fesztivál zsűrijében.
Ugyanezekkel a vizsgaanyagokkal október 26–30. között Pécsre is elutazik a két évfolyam, ahol a Bóbita Bábszínház meghívásának tesznek eleget. Az előadások bemutatására október 28- án kerül sor, ezenkívül a bábművészet szakon oktató tanárok, dr. Kozsik Novák Ildikó és dr. Máthé Lőrinczi Rozália október 29-én közös workshopot tartanak a Bóbita Bábszínház stúdiósai és a marosvásárhelyi diákok számára.
Népújság (Marosvásárhely)

Kovách Géza-emléknap, születésének 90. évfordulóján
Az Aradi Magyar Napok keretében az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében – szinte pontosan egy évvel az első, halálának 10. évfordulója kapcsán megtartott Kovách Géza-emléknap után – került sor a második emléknapra. Ezúttal a neves aradi történész, néprajzkutató, közíró születésének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Bár Székelyudvarhelyen született – 1925. december 22-én –, és gyermekkorát sem itt töltötte, leginkább aradinak vallotta magát, hisz életének jó kétharmadát ebben a városban töltötte, tanári és tudományos munkássága is Aradhoz fűződik. A megemlékezés alkalom volt dr. Kovách Géza Válogatott tanulmányok c. könyvének bemutatására is, amelyet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület, a szerző hagyatékának tulajdonosa adott ki, s amely, igen szép kivitelezésben a gyulai Dürer nyomdában készült 2015-ben. A 320 oldalas kötetet a Békés Megyei Levéltár, a Kovách-hagyaték gondozójának két munkatársa, Héjja Julianna Erika és Kertész Ádám igazgató válogatta és szerkesztette.
Az embernek szülőföldje és kötelessége van
A rendezvényt Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, a kötet felelős kiadója nyitotta meg úgy is, mint az ünnepelt egykori tanítványa, később tanártársa, barátja, üdvözölve azokat, akikben él Kovách Géza emlékezete. A madárnak szárnya van, szabadsága, az embernek szülőföldje, s ezzel szemben kötelessége – idézte Tamási Áront, majd elmondta: az ünnepelt a mának élt, a múltat kutatva igyekezett jövőképet nyújtani. „Akarva-akaratlanul sokat tanultunk tőle arról, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan élhetjük könnyebben az életet.” Életének egyik fájó pontja az volt, hogy nem lehetett egyetemi oktató, tudományos kutató. Életének utolsó szakaszában alkalma nyílt utazásokra, kutatásra külföldi levéltárakban és a hatalmas összegyűjtött anyag egy részének hasznosítására.
Sokoldalú életmű
A gyulai levéltár igazgatója arról beszélt: amikor, az év elején a Szabadság-szobor Egyesület elnöke megkereste egy kötet kiadásának ötletével, számba vették, hogy K. G. hagyatékában az akadémiai publikációs kritériumoknak megfelelő anyagok, népszerűsítő írások, illetve színes, röpke írások találhatók, s mindhárom csoportból lehetne kötetet összeállítani. Most az első mellett döntöttek, de reméli, hogy továbbiakra, „színesebbre” is sor kerül. A mostani kötet három nagy fejezetben (agrártörténet, kézművesek és céhek, historiográfia) tartalmazza a szerző tanulmányait. A méltató kiemelte: az utóbbi két évtizedben K. G. volt az, aki a legtöbbet tett a Bánság kutatásáért.
Héjja Julianna Erika muzeológus a szerző munkásságának egy kevésbé ismert vonatkozását, néprajzi elfoglaltságait ismertette. Kolozsváron a nagyhírű, műhelyteremtő Gunda Béla professzor tanítványaként néprajzosnak indult (professzora figyelmeztette is: ne engedjen a történelem csábításának), végül – miután Gunda Bélét eltávolították – a történelem mellett kötött ki, noha a néprajzzal soha nem hagyott fel, s a későbbiek folyamán számos folyóiratban, újságban (többek között az aradi Vörös Lobogóban) közölt ilyen témájú írásokat.
Erdész Ádám előadását a levelesládák kutatójának szentelte. Kedves témája volt K. G-nak tudósok, történészek, írók leveleinek tanulmányozása, a Békés Megyei Levéltárban hatalmas anyag létezik az általa felkutatott, különböző feldolgozási szakaszban lévő (többek közt Márki Sándor-, Fábián Gábor-, Salacz Gyula-, Franyó Zoltán-)levelek fénymásolatos, kéz- vagy gépírásos leveleiből. Sokat rendszerezett, hogy „bőségesebb időkben” megjelenjenek – a bőségesebb idők azonban még nem jöttek el, bár K. G. az idők során mintegy negyven, levelezéssel kapcsolatos publikációt tett közzé.
Blazovich László szegedi professzor, K. G. barátja, kutatásainak segítője nem tudott eljönni a megemlékezésre, de az életművet kiválóan összefoglaló, méltató levelet küldött, amelyet Czégé Petra muzeológus olvasott fel.
A megemlékezésen jelen volt Kovách Géza külföldön élő leánya, valamint két unokája.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

XIII. Véndiák-találkozó
Bemutatták a Ficzay-könyvet
Több mint kétszázan látogattak el szombaton délelőtt a Csiky Gergely Főgimnáziumba együtt ünnepelni az Alma Mater Alapítvány által hagyományként szervezett XIII. Véndiák-találkozón. A vendégek – volt diákok, pedagógusok – örömmel, többen könnyes szemmel üdvözölték egymást, a jelenlevőket Hadnagy Éva iskolaigazgató, majd Nagy Etelka, az aradi Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a napsütésbe burkolt udvaron. Bognár Levente aradi alpolgármester arra kérte az egybegyűlteket, támogassák az iskolát és az alapítványt, hogy tovább folytathassák közösségépítő, nevelő munkájukat.
A találkozó hangulatát emelte a főgimnázium magyar népviseletbe öltözött diákjai által előadott zenés-táncos műsor, melynek középpontjában kétségtelenül a legkisebbek, a legifjabb reménységek: az előkészítősök álltak.
De nemcsak a Csiky udvarán találkoztak egymással a vén diákok, a hagyományoknak megfelelően, a vendégek egy része a volt Zárda (most Mihai Eminescu Általános Iskola) udvarán kívánta leróni tiszteletét egy kis ünnepség keretében egykori iskolája, tanárainak emléke előtt.
A Véndiák-találkozón, a Csiky Tóth Árpád Termében mutatták be azt a könyvet, melyet az iskola egykori tanára, a 30 évvel ezelőtt elhunyt Ficzay Dénes emlékére szerkesztett Nagy István pécskai fizikatanár. A könyvbemutató része volt Az iskola emlékezik neves tanáraira c. rendezvénynek, melyen Irházi János újságíró beszélt Ficzay hagyatékáról. A közönség megtudhatta, hogy idén egy osztálytermet neveznek el Ficzayról, egy másik terem pedig az iskola szintén rendkívüli egykori pedagógusának, Kovách Gézának a nevét fogja viselni. Irházi elmondta, megígérte Ficzay leszármazottjainak, hogy az általa vezetett Qult-Ar Egyesület révén igyekeznek ápolni az egykori tanár hagyatékát, és amit lehet, közkinccsé tesznek. Az emlékműsoron felszólalt még Ficzay egykori diákja, Szilágyi Mária, őt követte Baranyai Zsolt szegedi irodalomtörténész. Utóbbi szerint az újonnan kiadott könyv gondolkodásra késztet, és számos tényszerű adatot tartalmaz az utókor számára. Hozzátette, az a légkör, ahol a neves tanár mozgott, ahol aktivitását kifejtette, tökéletes kiindulás számára ahhoz, hogy egy épületes tanulmányt megírhasson Ficzay munkásságáról.
Nagy István tanár nem palástolt meghatottsággal beszélt az általa összeállított kötetről, annak történetéről, tartalmáról. Szavait idézve: „a könyv adósságtörlesztés”, tartozott vele egykori osztályfőnökének. A Ficzay Dénes –Kis irodalomtörténet c. könyv (Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület) egyébként két részre bontható. Az elsőben a szerkesztő azt a Ficzay-cikksorozatot adja közre, mely Kis irodalomtörténet címmel futott anno, 1970–1971-ben a Brassói Lapokban. A második részben az olvasó különféle történeteket, anekdotákat és többek között életrajzi adatokat talál Ficzyairól, az emberről. Nagy István elmondta, reméli, hogy a diákok közül is sokan fogják fellapozni a könyvet. „Mindenből, amit valaki elolvas, csak tanulhat, és ha amellett, ami a tankönyvben van, amit a tanár elmond, még hozzáolvas valahonnan, azzal csak kerekebb ember lesz és többet fog tudni” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek a szerkesztő, aki saját bevallása szerint az idei évben szabadidejét Ficzayra szánta.
„Az aradi iskola, a jövő iskolája”
S, hogy mit is jelent a most főgimnáziumként számon tartott iskola egykori diákjainak? Talán a legszebb választ egy ’36-os születésű diákjától kaptuk még a könyvbemutató előtt, az udvaron. A Bánságban született, jelenleg Aradon élő Koreck Aladár – aki hat évet töltött lányával és unokájával Kaliforniában – 1954-ben végezte az ún. Magyar Vegyes Líceumot, ami régen, szavait idézve „az akkori fiatalság, elitség fellegvára volt”. Az íróként is tevékenykedő egykori diák – harminc évig volt egy aradi nagyvállalat igazgatója –, lapunk érdeklődésére elmondta, második kötetének főszereplője ez az iskola lesz. „Ez volt az a hely, ahol négy évet töltöttem a legnagyobb biztonságban, szeretetben és nagy megpróbáltatások között, hiszen koldus szegények voltunk. A legnagyobb kívánságom az volna, hogy legalább egy tanárommal találkozzak. Hihetetlen, hogy milyen hangulat volt ebben az iskolában! Ez az aradi iskola mindig is a jövő iskolája volt és szerintem még ma is az!” – nyilatkozta Koreck Aladár, akinek nagy fájdalma, hogy egyre kevesebb a magyar diák és a magyar rendezvényeken is hiányzik a fiatalabb korosztály.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Ponta: nem veszik fel egyhamar Romániát a schengeni övezetbe
Nem tűzik napirendre az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, mert továbbra sincs konszenzus az ügyben – nyilatkozta Victor Ponta szombaton.
A miniszterelnök jordániai útja során úgy nyilatkozott: „ugyanazok az országok, amelyek korábban is megvétózták a román és bolgár csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez, Románia értésére adták, hogy továbbra sem támogatják a két ország felvételét, így az uniós bel- és igazságügyi miniszterek jövő heti ülésén nincs értelme erőltetni a döntést, amely csak konszenzussal hozható meg”.
Szabadság (Kolozsvár)

Megosztott fődíjat adott a Filmtettfeszt zsűrije
Visky Ábel Romanian Sunrise és Bertóti Attila Mese című alkotásának megosztva adták a Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyprogram fődíját tegnap este, a 15. Filmtettfeszt záró gáláján a kolozsvári Győzelem moziban. A Filmtett Egyesület által első alkalommal meghirdetett versenyre összesen 26 filmet neveztek, az előzsűri ezek közül választott ki 9 kisjátékfilmet és 2 animációs alkotást, amelyeket a rendezvénysorozat összes helyszínén levetítettek. A trófea és az azzal járó 1 millió forintos pénzjutalom odaítéléséről szakemberek döntöttek – Angelusz Iván, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger kritikus, Szimler Bálint rendező –, de ugyanakkor a nézők véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők. Az 1000 lejjel járó közönségdíjat is Visky Ábel filmje kapta, az elismerést Kürti István operatőr vette át. (A képen: Bertóti Attila és Kürti István)

Harminc percnél rövidebb, az utóbbi két évben forgatott filmjeiket küldhették el a Filmtett felhívására az alkotók, olyanokat, „amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven”. Már a beharangozó sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy sokféle film érkezett: olyanok is, amelyeken érződik a képzés és a szakmában való jártasság, de nem hiányoztak azok sem, amelyeket inkább a filmkészítés iránti „puszta érdeklődés”, a kíváncsiság és a próbálkozás izgalma vezérelt.
Az előzetesen kiválasztott tizenegy filmet két tömbben vetítették a fesztivál helyszínein (Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is), ami a versenyen túl arra is lehetőséget biztosított, hogy minél többen megismerjék a fiatal erdélyi alkotók munkáit, s egyfajta képet kapjanak arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket.
A tegnapi díjkiosztón két alkalommal is elhangzott Visky Ábel neve, egyrészt a (megosztott) fődíj, másrészt pedig a közönségdíj átadásakor. Filmje, a Romanian Sunrise egy harminc év körüli magyarországi fiúról, Dánielről szól, aki a román tengerpartra érkezik, hogy egy váratlan kéréssel meglepje gyerekkora óta nem látott apját. A másik fődíjas film, Bertóti Attila animációja (Mese) klasszikus esti meseként indul, majd a gyermeki fantáziához méltó, újító, képileg és a történet szempontjából is egészen rendhagyó sztoriba megy át.
A közönség voksai alapján egyébként ez az animáció végzett a népszerűségi lista második helyén (19 százalék), a bronzérmes pedig Bán Attila A Paradicsom című filmje lett (16 százalék). A zsűri nevében Angelusz Iván értékelte a Filmgalopp versenyprogramját a színpadon, mint mondta, függetlenül attól, hogy a vetített produkciók között gyengébbek és sikeresebbek is vannak, érződik rajtuk egy-egy sajátos szín, lenyomat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Balogh Zsolt és a Sárga csikó-életműdíj
A vasárnapi gálán adták át az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat is, amelyhez a Koncsag Ádám szobrászművész tervezte, filmszalagban vágtató csikó-trófea mellett idéntől 1 millió forintos pénzjutalom is társul. A Filmtett Egyesület által 2012-ben alapított elismeréssel olyan személyiségeket jutalmaznak, akik munkásságukkal jelentősen segítik a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Ezúttal Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendezőre, egyetemi tanárra esett a választás, aki 2005 óta tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, fotó-, film-, média szakán, szinte minden évfolyamon, rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést egyaránt.
Jakab-Benke Nándor filmkritikus, rendező, a Filmtett munkatársa laudációjában köszönetet mondott mindazért az energiáért, tudásért, jókedvért, barátságért, amit egyetemista korukban Balogh Zsolttól kaptak, mint mondta, minden alkalommal sokat segített, valahányszor egy-egy „éles forgatásra” készültek – „eljött, hogy szétszedjen, majd összerakjon bennünket forgatás előtt”. A díjat és a pénzjutalmat a felajánló intézmények képviselői, Kósa András László (Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet) és Kollarik Tamás (Magyar Média Mecenatúra program, Médiatanács) adták át. A díjazott megjegyezte: azt kívánja „ennek a fiatal, erős és egyre tehetségesebb generációnak, amelynek tagjai filmkészítéssel foglalkoznak, hogy továbbra is legyenek bátrak, kutassanak, figyeljenek, keressék az élet értelmét, az embert”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Duşa kirohanása az autonómia ellen – Apartheidet emlegetnek a románok
Apartheidet vizionálnak a Székelyföldön a román szervezetek. Erről a hétvégi marosfői tanácskozásukon esett szó, amelyen Mircea Duşa védelmi miniszter is részt vett. Memorandumukban „szeparatizmussal” vádolják a magyarokat. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint „hangulatkeltés helyett a munkára kellene koncentrálni”.
Kemény kirohanást intézett a romániai magyar közösség, valamint az autonómiaigények ellen szombaton Mircea Duşa védelmi miniszter. A politikus a Hargita megyei Marosfőn, Hargita, Kovászna és Maros megyei román szervezetek képviselőivel találkozva úgy fogalmazott: egy kisebbségnek tiszteletben kell tartania azon ország alkotmányát és törvényeit, amelyben él, az autonómiáról szóló vitáknak pedig „nincs helyük.”
„Meg kell érteniük azon szervezeteknek, amelyek a magyarokat képviselik – akik szerény emberek, és ugyanolyan kiegyensúlyozottak, mint mi –, hogy a folyamatos vita, az, hogy szalmával táplálják a tüzet, nem jó dolog, egy demokratikus országban pedig egy kisebbségnek tiszteletben kell tartania az ország alkotmányát és törvényeit, amelyben él, az autonómiáról szóló vitáknak pedig nincs helyük. Románia alkotmánya egyértelmű, és már az első cikkelyében szentesíti az állam szuverenitását” – mondta Duşa.
A miniszter szerint ha a kisebbségek képviselői bizonyos köztisztségeket vállalnak el, függetlenül attól, hogy parlamenti képviselőkről vagy egyéb magas állami tisztségekről van szó, az alkotmányra tesznek esküt, hogy tiszteletben tartják az ország alaptörvényét és a többi jogszabályt, „akkor tegyék is ezt meg.”
„Nem lehet, hogy a méltóságteljes pillanatban, amikor megszerzik a mandátumot, egy dolgot mondanak, aztán pedig minden, amit ezt követően tesznek, ellentmondásban van azzal, aminek a tiszteletére fölesküdtek. Ne uszítsák az általuk képviselt polgárokat a többségi polgárok ellen” – jelentette ki Duşa.
Megdicsért magyarellenesek
A miniszter szerint a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma – amely egyébként egy szélsőségesen magyarellenes, soviniszta szervezet – „reprezentatív szervezetté és egyensúlyteremtő tényezővé vált a térségben”, sőt Duşa szerint az alakulat egyenesen „elsimította a politikusok által gerjesztett feszültségeket, amelyek negatív hatással lehettek volna a románok és magyarok együttélésére.”
„Elemzéseket közölt, dokumentálta a három megyében élő románok életét, de főleg azt, ahogy a románok a megyei intézményekhez viszonyulnak, olyan anyagokat készített, amelyeket az országos döntéshozó fórumok elé terjesztettek az érintett megyék gazdasági és közigazgatási ügyeiről. A fórum által tett javaslatok közül sok bekerült az ebben az időszakban elfogadott törvényekbe” – mondta a Hargita megyében képviselői mandátumot szerzett miniszter.
A három székely megyében élő román szervezetek képviselői azért gyűltek össze szombaton Marosfőn, hogy megvitassák a román közösség helyzetét, és intézkedéseket kértek nemzeti identitásuk védelmére.
A rendezvény résztvevői – a civil fórum mellett Hargita megyei román polgármesterek, tanárok és papok, illetve Adrian Jean Andrei prefektus – többek között azt állították, hogy „diszkriminációs és elnemzetlenítési törekvések” áldozatai. Szerintük a térségben élő románokat diszkriminálják, marginalizálják, és nincs esélyegyenlőség. Úgy vélték, jelen körülmények között a térségben élő román közösség a megszűnés szélére sodródhat.
„Apartheidféleségről” beszélnek
A román akadémia Etnikai Problémákat Kutató Európai Központjának igazgatója, Radu Baltasiu úgy fogalmazott: „az elmúlt huszonöt év legfőbb eredménye egy uralt kisebbség és egy uralkodó többség kialakulása, egy etnikai alapú, középkori jellegű kulturális és intézményi apartheidféleség megjelenése.”
A résztvevők memorandumot fogadtak el, amelyben „szeparatizmussal” vádolják a magyarokat, amelyet a pártközi alkuk nyomán az állami hatóságok elnéznek, és azt kérik: dolgozzanak ki országos stratégiát a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Emellett egy, a Romániában kisebbségben élő románok ügyeivel foglalkozó kormányzati főosztály, valamint egy, ezen közösség helyzetét tanulmányozó elnöki és kormányzati tanácsosi tisztség létrehozását követelik.
Emellett azt kérik, hogy a román kormány erősítse meg a román állami szervek – köztük a hadsereg és a rendfenntartó szervek – jelenlétét, és ne engedjen a prefektusok leváltására irányuló RMDSZ-es követeléseknek, „mivel ők az egyetlenek, akik figyelemmel kísérhetik és megtorolhatják a román állammal szemben ellenséges akciókat”. A memorandumban azt áll: annak ellenére, hogy ezt de jure nem fogadják el, a magyar autonómia de facto létezik a térségben, a román állam reakciójának hiánya miatt pedig „a magyar közösség vezetői egy románok nélküli Székelyföld identitását hirdetik”.
Hangulatkeltés helyett munka
„A memorandumoknál jobban szeretem a munkát” – reagált a Marosfőn elhangzottakra a Krónikának Borboly Csaba. A Hargita Megyei Tanács elnöke Horváth Istvánt, a Kisebbségkutató Intézet elnökét idézte, aki egy kutatást ismertetve úgy fogalmazott, Hargita megyében nincs konfliktusos helyzet, együttélés helyett pedig egymás mellett élésről lehet beszélni, ennek egyik oka pedig az, hogy a Hargita megyei települések vagy döntően magyar vagy pedig döntő mértékben román többségűek.
„A román többségű helységek az Európában szavatolt helyi autonómia elve alapján ugyanúgy élhetnek lehetőségeikkel, mint a többi önkormányzat, a megyei közgyűlés pedig ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit” – fogalmazott Borboly Csaba.
Emlékeztetett: kezdeményezték a Kelemen–Görgényi Közösségi Fejlesztési Társulás megalapítását Hargita megye északi települései számára, hogy közösen fejlesztési projekteket valósítsanak meg, elindították egy együttélési kódex kidolgozását, és a hívek számarányát figyelembe véve támogatják a felekezeteket, így az ortodox egyházat is, ugyanakkor külön kulturális pályázatot írtak ki román egyesületek, civil szervezetek számára, a forrásokat szintén arányosan osztva el. „Hangulatkeltés helyett a munkára kellene koncentrálni, mi ezt tesszük” – szögezte le a politikus.
Balogh Levente, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Képzelt apartheid
Eddig sem voltak a békés együttélés élharcosai a Marosfőn időnként összeülő és a románok elnyomását vizionáló székelyföldi „román civilek”, azonban élükön Mircea Duşa védelmi miniszterrel most már odajutottak, hogy nyilatkozataik nyomokban sem tartalmaznak valóságot.
Hogy provokációnak vagy manipulatív hazugságnak tekintjük-e a Román Akadémia Etnikai Problémákat Kutató Európai Központjának igazgatója, Radu Baltasiu nyilatkozatát, már szinte teljesen mellékes, a lényeg úgy is az marad, hogy ez az ember „apartheidféleséget” említett, amikor a székely megyékben kisebbségben élő románok hányatott sorsáról értekezett.
Vajon az úr egyáltalán tisztában van azzal, hogy mit mondott? Talán jobb lenne mindannyiunk számára, ha nem lenne, s miután elolvassa az értelmező szótár vonatkozó szócikkét, kiadna egy helyesbítő nyilatkozatot. Bár sokat elárul a dolgok menetéről az is, hogy a hírügynökségi beszámolók szerint senki nem fojtotta belé a szót ezen a ponton, mi több, vasárnap koraestig el sem határolódott senki az „akadémikustól”.
Az éremnek ugyanakkor van egy másik oldala is. Ha jól megnézzük, beolvadástól való félelmük, igényük arra, hogy kisebbségként különleges odafigyelésben részesüljenek a központi hatalom részéről, nem más, mint amit mi is annyi ideje kérünk.
Csakhogy míg mi a békés együttélést is magában foglaló autonómiát akarunk, addig ők a hadsereget és más rendvédelmi szerveket hoznának a magyarság nyakára, hogy móresre tanítsák „a sok mocsok szeparatistát”, a magyarellenességet hivatásuk legfontosabb elemének tekintő prefektusokat pedig bebetonoznák székükbe, nehogy egy magyar megszentségtelenítse azt ülepével. (Mint tudjuk, ez is csak áltéma, azért mondják, hogy ne legyenek csendben, hiszen a magyar kormánymegbízottak se tudtak sokat tenni, egyetlen fecskeként nem csinálhattak tavaszt a megörökölt apparátussal.)
Mondhatnánk, hogy abban reménykedünk: az apartheid emlegetése a jóérzésű románokban is kiveri végre a biztosítékot, és közös erővel sikerül leültetni a hőbörgőket. Duşa jelenléte viszont azt jelzi, hogy Romániában valóban a kormányprogram része a magyarok megfélemlítésére és „megrendszabályozására” irányuló szándék.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (2.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében.
Ha ezt az előírást szigorúan szó szerint értelmezzük, akkor mindössze a kisebbségi lakosok kitelepítését, illetve többségiek betelepítését tiltja, s azt is csak akkor, ha a tevékenység bejelentett célja a jogok gyakorlásának a korlátozása. A helyes értelmezéshez azonban – mint tette ezt a Stanomir-bizottság is – figyelembe kell venni a keretegyezmény második cikkelyét. Ez azt mondja ki, hogy a felek jóhiszeműen, a kisebbségekkel szembeni megértés jegyében alkalmazzák annak előírásait, márpedig akkor ez az előírás vonatkozik közigazgatási határok kijelölésére vagy módosítására is, amennyiben azok következtében adott területen lakó kisebbségiek jogai csorbulnak.
Miben áll a kötelező jelleg?
Ahhoz, hogy az olvasó átfogó és helyes képet kapjon az Európa Tanács működéséről, ezt a kérdést semmiképp nem szabad megkerülni.
A fennebb ismertetett mindhárom egyezményt ratifikáló államok önként vállalják azok előírásainak a betartását, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Előny elsősorban az, hogy az aláírás és ratifikálás nem kötelező, tehát ha valamelyik tagország úgy gondolja, hogy adott egyezmény betartása számára gondot okozna, akkor megteheti azt, hogy nem írja alá és kész. Ily módon elérhető, hogy tényleg csak olyan országok ratifikáljanak valamely egyezményt, amelyek be is akarják és fogják tartani azt.
Hátrány, hogy ez nem garantálható, lehet olyan ország – s túlzás nélkül mondható, hogy Románia tipikusan ilyen – amelyik úgy akarja növelni nemzetközi presztízsét, hogy ratifikálja ezeket az egyezményeket, a betartásukat ellenben távolról sem veszi komolyan, sőt minden szégyenkezés nélkül tesz olyan lépéseket, amelyek ellentétesek az egyezmények előírásaival. (Egy releváns példa ilyen téren az anyanyelv használata az igazságszolgáltatásban. A nyelvi charta előírja, hogy a chartát ratifikáló országban megengedik a regionális vagy kisebbségi nyelven készült dokumentumok és bizonyítékok benyújtását, ugyanakkor intézkednek hogy ... a tolmácsok és fordítások esetleges alkalmazása az érdekeltek számára ne jelentsen többletköltséget. Ezt az előírást Románia 2003-ban belefoglalta az alkotmányába is, erről szól a 128. cikkely.
Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy a rá hét évre elfogadott új polgári perrendtartási törvénykönyv 150. cikkelyében az álljon, hogy ha a felek bizonyítékként egy nem román nyelven készült dokumentumot nyújtanak be, ahhoz kötelesek mellékelni annak hivatásos fordító által készített, hitelesített fordítását. A fordítás is, meg a hitelesítés is nyilván pénzbe kerül, ezen előírás tehát ellenkezik mind a charta, mind az alkotmány előírásaival. Ennek ellenére jelenleg is érvényben van.)
Mindebből azonban hiba volna azt a következtetést levonni, hogy ezek az egyezmények semmilyen gyakorlati jelentőséggel nem bírnak. Tudni kell ugyanis, hogy mindháromnak a betartását rendszeresen ellenőrzi az Európa Tanács valamely testülete oly módon, hogy a ratifikáló országok maguk készítenek egy jelentést az egyezmény gyakorlatba ültetéséről. Ugyanakkor készül egy szakértői jelentés is (aminek elkészítése előtt a szakértők ellátogatnak az adott országba s találkoznak nemcsak hivatalosságokkal, de az érdekelt közösségek képviselőivel és civil szervezetekkel is), s a kettő alapján készíti el a Miniszterek Tanácsa a maga határozatát, ami mindig tartalmaz az adott ország számára megjelölt tennivalókat is.
Mint látható, a kisebbségi szervezeteknek lehetőségük van az egész folyamat befolyásolására, sok múlik azon, hogy mennyire hitelesen képviselik a közösségüket, miképpen tájékoztatják a szakértőket a jogrend visszásságairól és a közösségüket érő jogsérelmekről. Következésképpen elmondható, hogy az Európa Tanács keretében született egyezmények önmagukban nem nagyon gyenge vagy nagyon erős eszközök, sok múlik minden esetben az érintett szereplőkön, illetve – később erről még szó lesz – a nemzetközi helyzeten.
2. Nem kötelező érvényű dokumentumok
2.1. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlása
Az Európa Tanács tagjai 1950-ben fogadták el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amely alapvető emberi jogokat rögzít, illetve felállítja az Emberi Jogok Európai Bíróságát, ahova a tagállamok azon polgárai fordulhatnak jogorvoslatért, akiknek az egyezményben rögzített valamely jogát valamely tagállam hatóságai megsértették. Az idők folyamán az egyezmény több kiegészítő jegyzőkönyv elfogadása révén lett átfogóbb és naprakészebb.
Egy ilyen, a nemzeti kisebbségek jogait rögzítő kiegészítő jegyzőkönyv szükségességét – valamint annak konkrét szövegét – fogalmazta meg a parlamenti közgyűlés az 1201-es ajánlásban, felkérve a miniszterek tanácsát (a kiegészítő jegyzőkönyvek elfogadására illetékes testületet), hogy fogadja azt el. Erre sajnos mindmáig nem került sor, ellenben az ajánlás maga létezik, hivatkozási alap bárki számára, ráadásul – mint látni fogjuk – Románia esetében annál is több.
A témánk szempontjából az ajánlás 11. cikkelye a releváns, ami magyarul a következőképpen hangzik: „Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek joguk van ahhoz, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással (önkormányzattal), (appropiate local or autonomous authorities), illetve különleges státussal rendelkezzenek." (forrás: www.jakabffy.ro) Ez tehát már túlmutat a közigazgatási határok kijelölésén, s arról szól, hogy az olyan területek, amelyekben a kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, sajátos jogokra, különleges státusra is jogosultak. Ez az egyik alapja annak az elvárásnak, hogy a majdani Székelyföld régió sajátos jogállást is kapjon.
S hogy miért több ez, mint egy ajánlás Románia esetében? Mert szerepe volt abban, hogy Romániát felvették az Európa Tanácsba. A felvétellel kapcsolatos összes dokumentum nem érhető el az interneten, de az ET honlapján meg lehet találni ezek közül négy igen fontosat. Ezek közül három a parlamenti közgyűlés szakbizottságainak a jelentése, a negyedik pedig magának a közgyűlésnek ezen jelentések alapján megfogalmazott álláspontja (1993/176-os vélemény). Ezen dokumentumok alapján döntötte el a miniszterek bizottsága, hogy Romániát felveszi az Európa Tanácsba.
A parlamenti közgyűlés álláspontjának 5. pontjában az áll, hogy a közgyűlés értékeli Románia írott kötelezettségvállalását, miszerint kisebbségvédelmi politikáját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlásában lefektetett elvekre fogja alapozni. Hogy pontosabban miről is van szó, az megtalálható az egyik szakbizottság jelentésében, amelyik nyugtázza azt a tényt, hogy Románia külügyminisztere (Teodor Meleşcanu) 1993. május 25-én az Európa Tanács főtitkárának, június 22-én pedig az ETPK Politikai Szakbizottsága jelentéstevőjének írt levelet, s mindkettőben ígéretet tett erre. Ez a kötelezettségvállalás volt az egyik olyan pozitívum, ami alapján Romániát felvették az Európa Tanácsba, következésképpen román politikusok azon kijelentései, miszerint az csak egy ajánlás, aminek a betartása nem kötelező, még óvatosan fogalmazva is igencsak visszatetszőek.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az ajánlás 11. cikkelye mindössze egy pár soros bővített mondat, a mondanivalója ellenben annál bőségesebb. Ezt jól mutatja az, hogy az Európa Tanács nagy tekintélyű jogászokból álló szaktestülete – az úgynevezett Velencei Bizottság – négyoldalas dokumentumban fogalmazta meg a szakvéleményét ennek a cikkelynek az értelmezéséről. Ez a témánk szempontjából is igen érdekes és tanulságos dokumentum, hisz – ellentétben a román politikusok értelmezésével – mindjárt az elején leszögezi, hogy ezen cikkely megfogalmazásakor elsősorban az államok egységének a megóvását tartották szem előtt.
Más szavakkal egy sajátos jogállású önkormányzat elsődleges szerepe nem az, hogy kiváltságokat biztosítson egy adott régió lakóinak, illetve végképp nem a függetlenedés előszobája (amint szent borzadállyal szokták ezeket emlegetni a pártok képviselői), hanem pontosan az, hogy alternatívája legyen egy terület önállósodásának, elszakadásának. Ezzel, illetve a témánkkal kapcsolatban fontos megállapítása a bizottságnak az, hogy a sajátos jogállás milyenségét az adott állam határozza meg (ez a garanciája annak, hogy az állam szuverenitása nem sérül), ellenben ez a szabályozás nem lehet olyan, hogy sértse avagy teljesen ellehetetlenítse a cikkely lényegét (azaz a sajátos jogálláshoz való jogot).
Fontos még megjegyezni az 1201-es ajánlás kapcsán, hogy amikor a parlamenti közgyűlés úgy döntött, hogy befejezi Románia monitorozását (ugyanis a felvétel utáni években folyamatosan figyelemmel kísérték, hogy eleget tesz-e vállalt kötelezettségeinek) – lásd az 1997/1123-as határozatot –, akkor megfogalmaztak több elvárást, kezdve az oktatási törvény módosításával, s befejezve a rasszizmus és intolerancia elleni harccal. Egyúttal ismét emlékeztették Romániát, hogy vállalt kisebbségi politikáját az 1201-es ajánlásban lefektetett elvekre fogja építeni.
Végül az utolsó pontban kilátásba helyezték, hogy amennyiben a felsorolt problémákat egy éven belül nem orvosolja, avagy megszegi a felvételkor vállalt kötelezettségeit, akkor dönthetnek a monitorozás újraindításáról. Azóta eltelt nem egy, hanem 18 év, s túlzás volna azt mondani, hogy az összes jelzett problémát megnyugtatóan megoldották. Következésképpen célszerű a monitorozás újraindítását kezdeményezni, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy a kormány ismert tervei szerint a régiósítást úgy szándékoznak megvalósítani, hogy az 1201-es ajánlásban rögzítettekkel ellenkező módon jelöljék ki a régiók határait, illetve hatásköreit.
2.2. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334-es határozata
Kerek tíz évvel az 1201-es ajánlás után fogadta el a parlamenti közgyűlés ezt az Andreas Gross jelentése alapján készült határozatot, aminek már a címe sokatmondó: Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint az európai konfliktusmegoldás forrásai. A dokumentum már az első pontban rögzíti azt a vitathatatlan tényt, hogy jelenleg Európában a legtöbb politikai válság az államokon belül jelentkezik. Ezek okai között kiemelt szerepe van annak, hogy a két világháború, illetve a kommunista rendszer összeomlása nyomán új államok keletkeztek, illetve határok módosultak. Ezeknek (is) köszönhetően számos ország területén élnek jelentős számban más nemzetiségű állampolgárok, akik jogot formálnak arra, hogy őrizzék identitásukat, hagyományaikat. Az államoknak ezeket az igényeket megértéssel kell kezelniük, s – mivel számos ilyen létezik – érdemes tanulniuk a meglévő pozitív példákból.
Árus Zsolt |
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

A mihályfalvi csoportra emlékeztek
Az érmihályfalvi csoport tagjaira emlékeztek pénteken délután Váradvelencén. A református templomban ökumenikus istentisztelet keretében szolgált Farkas Antal parókus lelkész és Curaliuc Demeter római katolikus plébános. A templomi együttlétet követően a megemlékezők átvonultak a velencei római katolikus kultúrotthonba, amelynek előcsarnokában áll a tábla, ami emléket állít a harmincegy politikai elítéltnek. Itt Biró Rizália RMDSZ-es szenátor szólt az áldozatokról, az ’56-os események utáni időszakról és a felelősségről, továbbá arról, hogy nekünk kötelességünk megőrízni azoknak az emlékét, akik életükkel fizettek az elnyomó és kizsákmányoló rendszerben.
Az 1956-os mihályfalvi események áldozatainak ítéletét a váradvelencei kultúrházban mondták ki 1958-ban. A harmincegy elítélt közül hármat, köztük Sass Kálmán és Balaskó Vilmos református lelkészt, valamint Hollós István tanárt halálra ítélték, kilencet életfogytiglani börtönre, a többieket 5 és 25 év közötti kényszermunkára ítélte a bíróság, melynek elnöke a szabóból lett hírhedt hadbíró, Macskássy Pál volt.
Végül Balaskó Vilmos ítéletét kegyelemből életfogytiglani kényszermunkára változtatták, Sass Kálmánt és Hollós Istvánt azonban 1958. december 2-án Szamosújváron agyonlőtték, porhüvelyeiket ismeretlen helyre temették. A többi elítéltet, köztük Számadó Ernő költőt, az ország különböző börtöneibe hurcolták, ahol embertelenül bántak velük, majd 1964-ben nyugati nyomásra felfüggesztették büntetésüket.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kreatívan ünnepeltek a diákok
Tizenkettedik alkalomal ünnepelték a Magyar Népi Kultúra Napját a nagyváradi Szacsvay Imre iskolában. A gyerekek változatos kézműves foglalkozásokon, különféle népi játékokon vettek részt.
Pásztor Gabriella iskolaigazgató nyitotta meg a pénteki ünnepséget, a tanintézet udvarán. Az igazi magyar művészek – költőink, íróink, zeneszerzőink – a népművészethez tértek ki, vagy abból építkeztek, hangzott el. Az iskola pályázott és a Megyei Tanács támogatásával sikerült megszervezni az ünnepséget, mely remek alkalom arra, hogy a diákok betekintést nyerjenek a népművészet világába.
Építkezés
„Úgy építkezzetek mindebből, hogy hasznotokra váljék” – mondta az igazgató, majd átadta a szót Kecse Gabriella aligazgatónak. Csaknem ötszáz gyerek vesz részt az idei ünnepségen, ő maga nyolcadik alkalommal szervezi, s nagy örömére szolgál, hogy lelkes tanári csapat közreműködött ismét a rendezvény megszervezésében, melyen tizenkét különböző műhelyfoglalkozás zajlik a gyerekek számára, mondta az aligazgató. A rendezvény létrejöttéhez a Tehnoprint, a Tanoda Egyesület, s nem utolsó sorban a Szacsvay iskola szülőbizottsága is hozzájárult, eljött a Létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény igazgatója, Dr. Krajcárné Sándor Mária, aki nemezelni tanította a gyerekeket, továbbá a Berettyóújfalui Múzeum Baráti Körének négy munkatársa is. Borsi Lóránd, a Megyei Tanács munkatársa kihangsúlyozta azt, hogy kultúránkat, nemzeti értékeinket nem elég megőrizni, hanem tovább kell tudni adni a következő generációnak, majd Miklós János néptáncoktató, a szülőbizottság alelnöke szólt a gyerekekhez. „Nagy mázlisták vagytok, hogy mindezt megkapjátok, én annak idején magam mentem el és kértem meg öreg nénikéket, hogy osszák meg velem ezt a tudást…” – mondta, majd Kós Károly néprajzkutatót, építészt idézve kifejtette: a nemzeti művészet alapja a népművészet, az embernek pedig kötelessége, hogy a nemzetét szolgálja. „Nyissátok ki a lelketeket és fogadjátok be ezt a sok szépséget” – hangzott el.
Foglalkozások
A megnyitót követően a gyerekek szétszéledtek, hogy részt vegyenek a foglalkozásokon. Mindegyikük egy „menetlevelet” kapott, melyen az adott oktató aláírása igazolta a részvételt. A tizenkét foglalkozás egyike a kerámiakészítés volt – Jankó Szép Noémi keramikus művész ezúttal is a művészeti iskola öt diákjával jött el, hogy agyagozni tanítsa a gyerekekek. A középiskolások egy része korábban a Szacsvay iskolába járt, ők mintha csak haza jönnének, tudtuk meg. Az udvaron népi játékokkal ismerkedhettek meg a gyerekek – többek között a hármas lépegetővel, az egyes lépegetővel, a békafogóval, a karikafogóval. A játékok a Rozsnyai Gyűjteményből származnak, s a foglalkozás a Berettyóújfalui Múzeum Baráti Körének tagjai irányításával zajlott. A tornateremben Miklós János pányvajátékra tanította a gyerekeket, akik a későbbiek során moldvai körtáncokkal és a somogyi ugróssal is megismerkedhettek. Bica Tünde és Molnár Tünde tanárok irányításával kukoricakóró-állatfigurák készültek, s volt még ezenkívül többek között gyöngyfűzés Tóth Beáta kézműves mester, a Dekor Mania hobbibolt vezetőjének közreműködésével, továbbá csutkababa készítés, népművészetről szól film megtekintése, fafestés, népdal tanulás. Délben uzsonnára hívták a gyerekeket – a zsíroskenyér mellé lilahagyma, paprika és paradicsom került – majd folytatódtak a foglalkozások. Amint Kecse Gabriella aligazgatótól megtudtuk, a gyerekek munkáiból kiállítást szerveznek, az alkotásokat zsűrizni fogják, a legjobbakat pedig díjazzák majd.
Neumann Andrea
erdon.ro

Multikulti vagy antikulti
1961-ben, amikor Marosvásárhelyen éltünk, édesapám egy sürgős családi ügyben szülővárosába, Nagyszentmiklósra utazott. Igen, Bartók Béla szülőhelyére. Magával vitt engem is. Nemcsak a vidék jóléte lepett meg – egy-egy sváb gazdaságban a csűr mutatósabbnak tűnt, mint a Mezőségen, sok volt az „arisztokrata kúria”, és a bánsági kisvárosban láttam először neonvilágítást egy üzletben – hanem egy számomra egészen új világot fedezhettem fel.
Amikor megérkeztünk a távoli rokonokhoz, magyarul beszélgettünk, természetesen. A hírre, hogy ott vagyunk, átjött egy román szomszéd, és mindenki románul beszélt. Amikor egy sváb látogató toppant be, mindnyájan németre váltottak. Volt egy szerb szomszéd is, akit szerbül köszöntött a már népesre duzzadt társaság, sajnos, édesapám – egyedül! – nem tudott szerbül.
Elbeszélésekből tudom, hogy sok német családban magától értetődőnek tekintették, hogy mindenki játszik valamilyen hangszeren, és így esténként kis zenekarok muzsikáltak. A szerbek kórusai csodaszámba mentek! A zsidóknak megvolt a saját kis, zárt, titokzatos világuk, amelybe a kívülállók nem léphettek be. Miért is léptek volna? Nem együttélés volt, ez csak hangzatos szólam, de egymás mellett vagy inkább párhuzamosan élő közösségek nagyjából békés élete, az volt.
Ioan Slavici román író (aki a magyarokat enyhén szólva nem kedvelte) önéletrajzában beszámol arról, hogy Világoson, ahol ő született, a monarchia idején két faluháza volt, két vezetéssel: egy a magyarok, egy a románok számára. Nem puszilóztak nyilvánosan a korzón, ne essünk naiv túlzásba, de megpróbáltak egymás tyúkszemére nem lépni.
Hogyha ez a multikulturalitás, két kézzel írom alá!
Körülbelül egyenlő kaliberű kultúrák egymást el-nem-gáncsoló versengése jót, szépet, hasznosat eredményez. A minden játékszabályt semmibe vevő vadság ránk erőszakolása, törvénynek álcázott diktátummal való elfogadtatása azonban a civilizációnk és kultúránk halálát jelentheti. Főleg, ha a másik fél nem is titkolja, ez a célja.
De ott motoszkál az elmémben a mondás, nem emlékszem, kitől származik: szakállas nőkkel nem lehet szakállas férfiakat feltartóztatni!
Zubreczky Antal
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

„Értékeket taposnak sárba”
Olvasói levél
Felháborodva és megdöbbenve olvastuk a Székely Hírmondó 2015. szeptember 28-i on-line írását, amelyben A Vatikán elárulta a magyarokat címmel „tudósítanak” az Országházban tartott Márton Áron-megemlékezésről. Különösen méltatlan és nem helytálló az írás címe, mely a legrosszabb újságírói gyakorlatot követve ad szenzációhajhász címet, akár van köze, akár nincs a cikk tartalmához.
Sajnálatos, hogy Önök nem arra figyeltek fel, hogy Márton Áron püspök illő módon került a figyelem középpontjába Budapesten, hanem dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek beszédét használva ürügyként, valami olyasmit ráncigálnak elő (honnan és miért?), aminek semmi köze a méltó megemlékezéshez. Hogy a történelmet és György érsek szavait Önök hogyan értelmezik (félre), ez az Önök felelőssége. Nem merjük azt feltételezni, hogy a cikk leközlése előtt megkeresték volna az érseket. Az tény, hogy amit az érsek mondott, abból ez a cím sehogy sem következik: szövegértésből elégtelenre vizsgáztak, rosszindulatból maximális minősítést érdemelnek.
Elgondolkodhatnának azon, hogy szakmaiatlan hozzáállásukkal milyen kárt tudnak okozni. Székely népünk nem attól jut előbbre, ha másokban keressük a hibát, miközben mi magunk nem teszünk semmit építőt. Rosszindulatú írásukkal a hamis prekoncepciókat erősítik (a kommentelők nagy része el sem olvasta a cikküket, csak a címre reagált!), Áron püspök ügyét hátráltatják, és valójában mindazokat az értékeket tapossák sárba, amelyekért nagy püspökünk mindvégig kiállt.
Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője, dr. Kovács Gergely, Márton Áron püspök szentté avatási ügyének posztulátora
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kinek a pap…
Bevalljuk, mi is felháborodva és megdöbbenve olvastuk a Magyar Távirati Iroda szeptember 26-i tudósításában a dr. Jakubinyi érsek úrnak tulajdonított mondatokat. Hadd idézzünk ebből ismét kettőt: „A trianoni békeszerződés után a román állam tíz évig tárgyalt a Szentszékkel, amely a 22 román követelésből hármat végül kénytelen volt elfogadni. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az erdélyi magyarságot »erővel elmagyarosított románoknak és németeknek kellett tekinteni«”. Miután semmiféle tiltakozást nem hallottunk tőle, fura lett volna megkeresni az érsek urat azzal, hogy tényleg ezt mondta-e. Minden bizonnyal igen.
Nos, akárhányszor újraolvassuk, ezt nem tudjuk másként értelmezni, minthogy a Vatikán akkor (!) – más megfogalmazásban – magára hagyta Szent István erdélyi és moldvai népét. Elismerjük, lehetett volna finomítani a címen, a sorok közé elrejteni ezt a – múltunkat tekintve szerintünk lényeges és sokakat érdeklő – információt, de hát a címadás szerepe éppen a figyelemfelkeltés, a szerkesztő célja „elolvastatni” az írást.
Az írásban pedig semmi elmarasztalót nem talált az olvasó Márton Áron püspökről, egyetlen szóval nem csorbítottuk az érdemeit, sőt, bőven idéztünk az őt méltató felszólalásokból is, hiszen egy percig nem vitatjuk: neki is elévülhetetlen szerepe volt – és a katolikus egyháznak ma is van – abban, hogy a román állam akkori (?) vágyálma mindmáig nem teljesedhetett be. A cikk másik címe egyébként így hangzik: Márton Áronról szóló konferencia a parlamentben. Arról pedig, hogy az interneten egyesek csupán a cím elolvasásáig jutnak el, végképp nem tehetünk…
A Székely Hírmondót nehezen lehetne vallás- vagy – ne adj Isten – keresztényellenes magatartással vádolni, és azzal sem, hogy nem kezeli súlyukhoz és szerepükhöz méltóan történelmi egyházainkat. Tisztelettel, de kritikát is alkalmazva, ha szükséges; az igazságot is kimondva, ha felismerjük. Tudjuk, megértjük, elfogadjuk, hogy a Szentszék érdekei, céljai néha magasztosabbak az erdélyi magyarság vagy a moldvai csángók ügyénél, de engedtessék meg nekünk, erdélyi magyar napilapnak, hogy mi ezt tekintsük elsőrendűnek. Ha ez egyesek szemében „szakmaiatlanságot” jelent, hát vállaljuk ennek az ódiumát.
Kocsis Károly
(szerkesztőség válasza)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

„Nem hiszem, hogy a leváltásom a személyemről szólt”
Leváltása hatályba lépésének napján tudta meg Laczikó Enikő Katalin, hogy többé nem vezetője az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának. A Maszolnak adott interjúban azt nyilatkozta: nem érzi úgy, hogy ez a döntés az ő személyéről szólt.
Mikor és hogyan tudta meg, hogy október elseji hatállyal, tehát csütörtöktől leváltották az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának éléről?
Szerdától Varsóban voltam. Csütörtök délelőtt, valamivel kilenc óra után hívtak a kormányfőtitkárságtól, és közölték a döntést, hogy visszaléptetnek helyettes államtitkárrá, és az intézmény élére az eddigi helyettes államtitkár kerül.
Ki hívta fel?
A kormányfőtitkárság egyik igazgatója.
Az államtitkárokat a kormányfő nevezi ki és váltja le. Ez vajon Victor Ponta személyesen döntése volt?
Nem tudom. Semmilyen indoklást nem kaptam. Csak annyit mondtak, hogy leváltásom péntektől lép érvénybe. Közben pedig kiderült, hogy nem is péntekről, hanem csütörtöktől. Tehát amikor közölték velem a döntést, akkor már nem is voltam államtitkár.
Volt-e valamilyen előjele annak, hogy valami készül?
Nem. Ezért a döntés természetesen meglepett. Az irodámban sem tudott senki róla, és ha jó értettem, akkor az utódom sem, Ahmed Aledin sem. Az új államtitkár nálam valamivel korábban értesült informálisan a várható kinevezéséről, de nem vette készpénznek, azt hitte, ez csak szóbeszéd.
Mivel magyarázza a döntést?
Nem tudom megmagyarázni. Nem érzem úgy, hogy a tevékenységemmel gond lett volna. Legalábbis semmilyen jele nem volt annak, hogy a munkámat kifogásolták volna. Ezért nem hiszem, hogy ez a döntés rólam szólt.
Ám a leváltása előtt néhány nappal egészen keményeket mondott Románia kisebbségpolitikájáról. Azt nyilatkozta, hogy helyi és országos szinten is akadályozzák a kisebbségi jogok érvényesítését, megsértik vallási identitásukat, és rendszeresen hallhatók rasszista és idegengyűlöletre uszító politikai nyilatkozatok. Nem ez verte ki a biztosítékot?
Nem hiszem. Korábban is voltak hasonló nyilatkozataim, mindenféle következmények nélkül. Amúgy is tudják, hogy ez az álláspontom, amikor nyíltan beszélünk a kisebbségek problémáiról. Ezekkel a kijelentésekkel soha nem az volt a célom, hogy valakinek a tyúkszemére lépjek, hanem az, hogy felhívjam a figyelmet a kisebbségek gondjaira, és közösen találjunk megoldást rájuk.
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint Victor Ponta így állt bosszút az RMDSZ-en, mert a kormány ellen szavazott a bizalmatlansági indítvány vitáján. Erről hogy vélekedik?
Több emberrel konzultáltam, és mindenki úgy véli, hogy ez állhat a bizalmatlansági indítvány áll a leváltásom háttérében. Nem akarok spekulálni, de ezt sokan így látják.
Az nem képzelhető el, hogy a kisebbségek parlamenti frakciójában vannak ellenségei, akik rávették a kormányfőt erre a döntésre?
Én úgy érzem, hogy az együttműködésem a kisebbségek parlamenti frakciójával egészen jó volt az utóbbi időben. Ezért nyilván meglepne, ha az ellenséges magatartásuk állna a háttérben. Magam is hallottam ezt a forgatókönyvet, de nem tudom, mit mondjak róla.
Mi lesz a feladata helyettes államtitkárként?
Hétfőn fogunk elülni az új intézményvezetővel, Ahmed Aledinnel, és akkor fogjuk ezeket átbeszélni. Nyilván abban bízom, hogy általam elindított projekteket folytatni fogja.
Amúgy korrektnek mondható az eddigi munkakapcsolata az utódjával?
Teljesen rendben volt a munkatársi viszonyunk.
Közel három évig vezette az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát. Mire a legbüszkébb?
Nagyon örülök annak például, hogy sikerült intézményi szinten a romániai kisebbségek kultúrájával, a kultúrák átjárhatóságával foglalkozni. Konkrétan a nagyenyedi Inter-Artra gondolok, amelyek sikerült kivinni nemzetközi szintre is, és remélem, hogy még lesz folytatása. Előrelépésnek tartom azt is, hogy konzultációsorozatot indítottam a különböző intézményekkel a kisebbségek problémáiról. Úgy próbáltam irányítani ezt az intézményt, hogy tevékenysége ne csak a kormányprogram megvalósításában merüljön ki, hanem valóban érjünk el elmozdulást a kisebbségi problémák megoldása terén. Tudom magamról, hogy rosszul kommunikálok, de remélem, hogy a projektjeink magukért beszélnek. Úgy érzem, hogy az erdélyi magyar közösséget is sok mindenben sikerült támogatni.
maszol.ro

Tamás: a székely autonómia segítene a román identitás megőrzésében
Nem pedig a román erőszakszervezetek létszámának növelése, ahogy azt a soviniszta románok követelik.
„Egyetértek, hogy stratégia kell a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Ennek a stratégiának Székelyföld Autonómia Statútumában van a helye, és ott tanulmányozható is” – nyilatkozta Tamás Sándor.
A Kovászna megyei tanács elnöke azokra a felvetésekreválaszolt, amit a Hargita megyei románok marosfői találkozóján fogalmaztak meg Mircea Dușa hadügyminiszter részvételével. Tamás Sándor szerint, ha a székelyföldi románok jogait rögzítenék az autonómia statútumban, akkor „legalább mi is garanciát kapnánk arra, hogy nemzeti identitásunkat meg tudjuk őrizni”. Ellenkező esetben ismét átvernek, mint nagyon sokszor az elmúlt 95 évben. A megyei tanácselnök felidézte: nem az első eset, hogy a hadügyminiszter megfenyegeti a háromszéki elöljárókat. Ezek után várjuk a megtorlásokat: ellenőrző szervek, ügyészség, vádemelés.
A téma kapcsán Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke a Krónikának azt mondta: „a memorandumoknál jobban szeretem a munkát.” A Hargita Megyei Tanács elnöke Horváth Istvánt, a Kisebbségkutató Intézet elnökét idézte, aki egy kutatást ismertetve úgy fogalmazott, Hargita megyében nincs konfliktusos helyzet, együttélés helyett pedig egymás mellett élésről lehet beszélni, ennek egyik oka pedig az, hogy a Hargita megyei települések vagy döntően magyar vagy pedig döntő mértékben román többségűek.
„A román többségű helységek az Európában szavatolt helyi autonómia elve alapján ugyanúgy élhetnek lehetőségeikkel, mint a többi önkormányzat, a megyei közgyűlés pedig ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit” – fogalmazott Borboly Csaba.
foter.ro

Visszatértek az önkéntes orvosok Hargita megyébe
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Balázs Ferencre emlékeztek
Derűs időben emlékeztek meg az udvarhelyi kórusok és a meghívottak képviselői Balázs Ferenc karnagyról, zeneszerzőről Orbán Balázs utcai emléktáblájánál a művész nevével fémjelzett nemzetközi kórusfesztivál jubileumi kiadásán, szombaton.
A rendezvény házigazdája, a helyi Művelődési Házban működő Balázs Ferenc Vegyeskar, az udvarhelyi Székely Dalegylet, az ország több régiójából és Prágából érkezett dalnokok vidáman, humoros formában idézték fel a százkét éve született zeneszerző emlékét.
Az emléktábla előtt ugyanis népviseletbe öltözve rövid, egyebek mellett Balázs Ferenc által szerzett pattogós dalokból összeállított műsort adtak elő Orosz-Pál József karnagy vezetésével, majd megkoszorúzták a plakettet.
„Egész életemet a műkedvelő munkának szenteltem, nem tudom, megérte-e” – idézték Balázs Ferenc egyik utolsó mondatát az életrajzi ismertető végén, amelyből kiderült, hogy a zeneszerzőnek igen hányatott sorsa volt, de minden helyzetben a zenének élt, így például még a fogságban is kórust alapított. A jelenlévők megcáfolták Balázs Ferenc kételyét: a tény, hogy Udvarhelyen egyre több kórus működik, azt mutatja, volt értelme az áldozatos munkának.
Az emlékműsort délután négy órától kórustalálkozó követte az udvarhelyi Művelődési Házban.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Elmérgesedett az előválasztási kampány Marosvásárhelyen
Forrósodik a hangulat Marosvásárhelyen a vasárnapi előválasztás előtt. Az RMDSZ és Barabás Miklós független jelölt ment egymásnak a szavazás előtti nyílt vita megszervezése kapcsán.
A konfliktust az okozza, hogy az RMDSZ és a civil aktivista eltérő időpontban képzeli a három jelölt közönség előtti vitájának megtartását. Barabás szerdán szeretne pódiumra ülni Soós Zoltánnal és Portik Vilmossal, míg az RMDSZ a csütörtöki időpontot javasolta. Erre a javaslatra reagálva a független jelölt kijelentette, nem hajlandó „az RMDSZ-ukáznak” eleget tenni.
A Maros megyei RMDSZ az igazság elferdítésével vádolja Barabás Miklóst. Szerkesztőségünkbe juttatott közleményükben emlékeztetnek arra, hogy már egy hete egyeztetik szóban és írásban egyaránt a nyilvános vita technikai feltételeit Barabás Miklóssal, valamint Portik Vilmos kampányfőnökével. „Barabás Miklós pontosan ismeri ezt a folyamatot, hiszen maga is részese. Ha mindezek után azt közli, hogy nem hajlandó az RMDSZ jelöltjével vitatkozni, akkor ezt csakis a meghátrálás jeleként tudjuk értelmezni” – olvasható a közleményben.
A Barabás Miklóst támogató csoport egy tragikomikusnak szánt kisvideót terjeszt az interneten. A Többnyelvű Marosvásárhely oldalon közzétett Hitler-mémmel nem is annyira Soós Zoltánt, mint az RMDSZ-t veszi célba – számol be a Székelyhon. A portál kérdésére, hogy tényleg viccesnek tartja Hitler bőrébe bújtatni a megyei múzeum igazgatóját, Barabás Miklós kifejtette: a videót mémként kell kezelni, szó se róla, hogy valamiféle hasonlóság lenne Soós Zoltán és a náci diktátor között. „A párbeszéd magyar szövegén van a lényeg” – szögezte le Barabás.
Az RMDSZ emlékeztet: dokumentumokkal is igazolhatóan még a Barabás Miklós időpontjavaslatának bejelentése előtt indítványozták a vita időpontjának a csütörtököt, helyszínként pedig a Kultúrpalotát. „A vitát nem az RMDSZ szervezi, és három jelölt képviselői egyeztették, ám úgy tűnik, Barabás lavírozni próbál, hogy kibújjon a nyilvános megmérettetés alól” – szögezik le.
Barabás a közleményre szintén közleményben reagált vasárnap. Mint írja, rangján alulinak tartja, hogy az őt ért vádakra válaszoljon. Közölte, hogy előválasztás utolsó hetében nem kíván semmilyen politikai jelegű iszapbirkózásban részt venni.
maszol.ro

Bunta kiborította a bilit
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester az általa vezetett önkormányzat működtette médiában (az Udvarhely című napilapban és Mihír.ro című helyi portálon) vágott vissza azoknak, akik kilátásba helyezték a kegyvesztését.
Nemrég bejárta a sajtót a hír, hogy az RMDSZ már rég keresi Bunta utódát, akinek jövő tavasszal lejár második polgármester mandátuma. Az utóbbi időben már nemcsak az udvarhelyi lakosok, a választók, hanem a pártvezetés belső köreiből is érkeztek kemény bírálatok az elöljáró menedzseri képességét és teljesítményét, illetve munkamódszereit illetően. Az Udvarhelyszéken mindenhatónak tartott Verestóy Attila szenátor, valamint Kelemen Hunor kabinetfőnöke is megfogalmazták kritikáikat Buntával szemben, miközben már felmerült egy potenciális RMDSZ-jelölt is, Arros Orsolya közgazdász, igaz, egyelőre inkább csak önjelöltnek tűnik.
Bunta mindenesetre tudomásul vette a neki elküldött selyemzsinórt, ezért le is mondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről. Azt mondta a házi sajtónak, hogy ő 25 évig fegyelmezett katona volt, ám most már ideje kiborítani a bilit, hisz azok, akik a Snagov-partján laknak vagy Budapesten élnek, mérgezik Udvarhelyen a levegőt. Egyértelműen Verestóyra, illetve polgármester-elődjére, Szász Jenőre célzott, hozzátéve: „Nem támogatom, hogy emberek elvtelenül meggazdagodjanak, főleg nem úgy, hogy közben a város szegényedik. Tegyük áttetszőbbé a közéletet. S ha emiatt szenvednem kell, benne van ez is a pakliban.” RMDSZ-en belüli kontraszelekcióról és nepotizmusról is beszélt, Antal István „örökös” udvarhelyszéki képviselőt is megemlítve, aki egy ideje erőteljesen nyomja előre a saját fiát a párton belül. „Szinte kizárólag a közösségért dolgozom, egyéb dolgom nincsen, a gyerekeim felnőttek” – mondta Bunta, aki szerint a pártvezetés mesterkedéseiből már sokuknak van elegük. „19 millió lejt kap az RMDSZ az országos költségvetésből. Jó lenne, ha annak legalább a harmada a helyi szervezetekhez kerülne. Ez esetünkben 200 ezer lejt jelentene, melyből szociális, közösségi és egyéb programokat lehetne szervezni. A háborúhoz ugyanis pénz kell. Ez a gondolatom nem mindenkinek tetszett. Ugyanakkor nem értettem azt sem, hogy miért léptünk ki a kormányból. Sok mindennel nem értek egyet, legutóbb a széki elnökségi ülésen is elmondtam ezeket és egyéb észrevételeimet” – közölte Bunta, majd a számára legfájóbb megyei szintű RMDSZ-es intézkedést kárhozatta: „A széki elnök anélkül, hogy konzultált volna velünk, a lemondott jogunkról, hogy megyei elnököt válasszunk. Most Udvarhelyen lett volna a sor. Amúgy is legutóbb két csíki mandátum volt. Szükségünk lett volna erre, mert Udvarhelyt tekintve a dolgok az utóbbi időben nem mentek túl jól”. Következett azon esetek felsorolása, amelyek során a székely anyaváros hátrányt szenvedett a megyeszékhely Csíkszeredához képest.
Bunta azt sem érti, miért őt vádolják azzal, hogy politikailag nem elég aktív, mikor a Bukarestben lakó Verestóy szenátor elnökölte széki RMDSZ-nél tavaly szeptember óta nem volt elnökségi ülés. Továbbá: „Még meg is értem, hogy az MPP-vel egyességet köt az RMDSZ, de azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP volt elnöke véleményt mondjon arról, ki legyen Udvarhelyen a polgármester, sőt azt hangoztatja, ő fogja jelölni a következő polgármestert.” Bunta állítja, hogy nyolc év alatt megállította a szabadrablást, elzárta a csapokat, és ez fáj nagyon sok embernek. Azoknak kellene visszavonulniuk, akik a színfalak mögött madzaghúzogatással, intrikákkal élnek. „Soha nem szerettem politizálni, mindig egy olyan eszközként kezeltem a politikát, mellyel változtatni lehet a világon. Most viszont azt mondom, emberarcú szervezet kell, a politikus emberközelivé kell váljon, nem ingatlanok lenyúlásával és kisajátításával kell foglalkozni” – mondta.
itthon.ma//erdelyorszag

Minden magyar számít – új fejezetekkel bővíti szórvány cselekvési tervét az RMDSZ
Konkrét, megvalósítható és számon kérhető cselekvési tervet dolgoztunk ki 2011-ben: a számtalan szórványstratégiával, elemzéssel, elméleti munkával ellentétben – amelyek ki tudja, hány asztal fiókjában porosodnak – mi kézzelfogható megvalósításokat ígértünk. Azt hangsúlyoztuk akkor is, amelynek szellemében most is folytatjuk munkánkat: a szórványért nem elég csupán aggódni, hanem dolgozni is kell – fogalmazott Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke hétfőn, október 5-én. Elmondta: annak érdekében, hogy a cselekvési terv a továbbiakban is reális kérdésekre, problémákra adhasson választ, nyújthasson megoldást, konzultációsorozatot indít a Szövetség az eddigi megfogalmazottak kibővítésére.
„Továbbra is azt valljuk, amit négy évvel ezelőtt, a Magyar Szórvány Napján kimondtunk: a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, nemzeti identitásunk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvési tervet igényel” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, rámutatva: a szórványra vonatkozó cselekvési terv ez idáig a következő területeken fogalmazott meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság, valamint sajtó.
A kultúra és társadalomszervezés fejezet olyan konkrétumokra épül, mint a Magyar Napok elnevezésű eseménysorozatok fellendítése a szórvány megyékben, a Fogadj örökbe egy műemléket programsorozat, amelynek a magyar identitástudat erősítésén túl az is a szerepe, hogy a magyar kulturális örökség fontosságát tudatosítsák a diákok és tanárok közösségük körében. De a tájházak, emlékházak, helytörténeti kiállítások helyzetének felmérése, a magyar házak átvilágítása, valamint a Székelyföld-szórványtelepülések közötti jó kapcsolat kialakítása is szerepelt a célkitűzések között – tette hozzá az ügyvezető alelnök.
„Ha helyzetértékelésbe kezdünk, büszkén mondhatjuk: mára hét megye összesen 29 magyar vonatkozású műemléke került örökbefogadásra, a program további megyékkel és partnerekkel bővül. Az Ügyvezető Elnökség 30 magyar ház részletes adatsorát tartalmazó adatbázissal rendelkezik, de folyamatban vannak a különböző hálózatba szervezhető programok kidolgozásai is. Nem is beszélve arról a munkáról, amely a Kriza János Néprajzi Társaság közreműködésével zajlik: eddig hat megye tizenkilenc tájházának, emlékházának és helytörténeti gyűjteményének helyzetét mértük fel, 237 intézményt tartalmaz összesítő adatbázisunk, de folyamatban van az Erdélyi Kalauz összeállítása is, amely részletesen kitér az erdélyi települések kulturális örökségére, külön hangsúlyt fektetve a szórványban lévő intézményekre is” – sorolta a megvalósításokat Hegedüs Csilla.
Az oktatás terén problémafeltáró terepmunkát végzett a Szövetség Ügyvezető Elnöksége: az előkészítő osztályok nehézségeiről, kihívásairól – különös tekintettel a szórványra, azon belül pedig a szimultán oktatásra kényszerült kistelepülésekre – szóló jelentés elkészítése már folyamatban van. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, szociológusokkal, demográfiai és oktatási szakértőkkel, önkormányzati vezetőkkel, pedagógusokkal és szülőkkel szoros együttműködésben zajló munkafolyamat eredményeként, az RMDSZ településekre való lebontásban vázolta a legkülönfélébb problémákat, a következő évtized magyar közoktatásának perspektíváit, az anyanyelvű minőségi oktatás megteremtésének feltételeit. Mára már korszerű szórványkollégiumok várják a diákokat minden szórványközösségben.
„Arra kérünk minden erdélyi magyar embert, keressen fel bennünket kérdéseivel, ötleteivel, segítse munkánkat annak érdekében, hogy a továbbiakban is reális megoldásokkal orvosolhassuk a szórványvidék problémáit. Aggódás helyett cselekedjünk közösen” – összegzett a kulturális szakember.
Az építő jellegű hozzászólásokat október 20-ig a kulturalisfoosz@rmdsz.ro e-mail címre várja az RMDSZ.
Közlemény
Erdély.ma

Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma

Ülésezett a Máért oktatási szakbizottsága
Ülésezett hétfőn a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága, a testület napirendjén az idei év tematikus programja, a szakképzés éve mellett a köznevelés átalakítása, illetve kulturális programok szerepeltek.
A Miniszterelnökség MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a szakbizottsági ülésen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar köznevelés átalakulása komoly hatást gyakorol a külhoni magyar oktatásra is. Kiemelte, hogy Magyarországon már bevezették a második szakma ingyenes megszerzésének lehetőségét, valamint a huszonöt éves korhatárt. Hoppál Péter kulturális államtitkár beszámolójában kiemelte, hogy folyamatosan egyeztet a kulturális államtitkárság, valamint a nemzetpolitikai államtitkárság a programok összehangolása érdekében. Elmondta: az idei évben eddig a Nemzeti Kulturális Alap 251 millió forinttal támogatta a határon túli pályázókat, valamint felhívta a figyelmet: a Magyar Művészeti Akadémia külhoni magyar programokat támogat.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár jelezte, hogy az államtitkárság 2015-ben kiemelt figyelmet fordított az oktatásra, valamint a gazdaságfejlesztésre, hiszen gazdaságilag is meg kell erősíteni a külhoni magyarságot a helyben való boldoguláshoz.
Kiemelte: az államtitkárság idei tematikus programja a szakképzés éve program is ezt a célkitűzést erősítette, amely keretén belül több külhoni projekt valósul meg. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos tájékoztatójában kitért a külhoni magyarságot érintő felsőoktatási kérdésekre, olyan programtervekről számolt be, amelyek a Kárpát-medencében működő magyar felsőoktatási intézmények sikerességét segítik. MTI
Erdély.ma

Szilágyi Zsolt: szabadság nélkül nincs teljes értékű élet
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról.
Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Mint elmondta, október 6-át Magyarország kormánya 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá, s a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban.
A Nagyváradi Asszonykórus lélekemelő szolgálata után Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid emlékező beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is” – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd 89-ben, titokban, a „szekuritáté” megfigyelése alatt, elutazni Aradara, a vesztőhely közelébe.
A Néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat.”
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című összeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Október 6-án délelőtt, az EMNT és a Néppárt vezetői megkoszorúzták Nagy Sándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is. A Néppárt nevében koszorút helyezett el Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke és a nagyváradi elnökség több tagja. Az EMNT és Tőkés László EP-képviselő nevében koszorút helyezett el Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, Orbán Mihály, a képviselő irodavezetője és Agyagási Ernő, az EMNT Bihar megyei alelnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma

Semjén: a magyar-román sorsközösség tudatosítását kell segítenie a megemlékezésnek
A magyar-román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Aradon, október 6-i ünnepi beszédében.
Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Semjén Zsolt hangoztatta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar-román közös határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. Felidézte: a magyar-román együttélés 2012-ig bizalmi alapú, gyakorlatias és eredményes volt, az együttműködést azonban az utóbbi években politikai szinten elutasították, az utóbbi hetekben pedig „minősíthetetlen stílusú támadások" érték Magyarországot. Hangsúlyozta: ennek ellenére Magyarország továbbra is nyitott arra, hogy a két ország minél több szálon össze legyen kötve. Ennek egyik jó példája az lenne, ha az osztrák és szlovák határhoz hasonlóan „minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, az emberek között pedig minél szabadabb és szorosabb kapcsolat". Semjén Zsolt ünnepi beszédében szólt arról is, hogy a történelmi múlt nem szakítható el a jelentől és a jövő útkeresésétől.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségi elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – fogalmazta meg.
Kifejtette: számukra a szabadság azt jelenti, hogy nemzeti identitásukat, nyelvüket és kultúrájukat szülőföldjükön megőrizhetik. „Nem akarjuk másodrangú állampolgároknak érezni magunkat saját hazánkban" – hangoztatta hozzátéve: a romániai magyarság szabadságától nem lesz kevésbé szabad a többségi nemzet. Az 1848-49-es események arra tanítanak, hogy minden nemzedéknek tudnia kell áldozatokat hozni, megújulni és előre tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
George Falca, Arad polgármestere az ünneplőkhöz szólva emlékeztetett: 15 éve ő volt az első román köztisztviselő, aki koszorút helyezett el a 13 aradi vértanú szobránál. „Hiszünk az értékekben, s az egyik legnagyobb érték egymás tisztelete" – mondta.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke szerint a magyarság – különösen Aradon és a szórványban – ideológiai és politikai törésvonalak mentén egyre megosztottabb, a megosztottság pedig gyengíti az erejét. „Szórványban élet-halál kérdése megmutatni, hogy vagyunk, és hogy bele akarunk szólni sorsunk irányításába" – mondta. Az ünnepi beszédek után közös imádkozás és a koszorúk elhelyezése következett.
Aradon a megemlékezés délelőtt kezdődött, amikor Urbán Erik csíksomlyói ferences atya, erdélyi érseki helynök celebrálásával szentmisét tartottak a római katolikus templomban. Ezt követően Kelemen Hunor a Szabadság-szobornál helyezett el koszorút a vértanúk emlékére.
Százhatvanhat éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét – tizenkét tábornokot és egy ezredest -, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-át a kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává. MTI
Erdély.ma

Az aradi tizenhármak: út és emlékezet
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján érdemes kicsit áttekinteni a szabadságharc bukásához vezető utat, a vértanúk kultuszának eredetét és fejlődését – ebben volt segítségünkre Hermann Róbert és Medgyesy-Schmikli Norbert, a Károli Gáspár és a Pázmány Péter egyetemek történészei.
Az osztrák–magyar háború 1848. szeptemberi kitörésekor a magyar hadseregben komoly tapasztalattal csak azok az alakulatok rendelkeztek, amelyek a császári és királyi hadseregből kerültek át – szögezte le rögtön Hermann Róbert hadtörténész. A Károli Gáspár Református Egyetem történettudományi intézetének vezetője szerint tehát az ellenség eleve nemcsak számbeli, hanem minőségi fölényben is volt a csapatainkkal szemben. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az önálló magyar haderő, a honvédség szervezése csak 1848 májusában kezdődött meg, a tömeghadsereg létrehozása pedig 1848. szeptember–október folyamán.
– Ez azt jelenti, hogy a magyar hadsereg alakulatainak kétharmada fiatalabb volt egyévesnél. Ami pedig a felszerelést illeti, miután az országnak 1848 előtt nem volt hadiipara (ipara is alig), a fegyverzetet kezdetben a hazai császári raktárakból, illetve külföldi szállításokból fedezték. Ezek a lehetőségek azonban 1848 őszétől jelentősen beszűkültek, illetve megszűntek. Így maradt a hazai gyártás, amit sikerült ugyan megszervezni, de ez nem változtatott azon, hogy a honvédsereg mindvégig komoly fegyverzeti és felszerelési hiányokkal küzdött – magyarázta a hadtörténész.
Hermann Róbert azonban figyelmeztetett: a körülmények ellenére számos alakulat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az 1848 május–júniusában felállított első tíz honvédzászlóalj közül figyelemre méltó például a szegedi 3. és a kassai 9. (az úgynevezett vörössipkás) zászlóalj, a tüzérségünkről pedig sokat elárul, hogy az osztrák és az orosz fél is azt hitte: a magyaroknak francia tüzéreik vannak.
A katonák és tisztjeik motivációja eltérő volt. Az első tizenkét honvédzászlóalj, az 1848. augusztus–szeptember folyamán szervezett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak, a további önkéntes és szabadcsapatok esetében az önkéntesség elkötelezettséget feltételez. Ugyanez mondható el az intézetvezető szerint az 1848 őszén, illetve 1849 nyarán hazaszökő, külföldön állomásozó huszáralakulatok tagjairól is. Ám az 1848 őszétől „kötelezően” kiállított honvédalakulatokról ezt nem állíthatjuk ilyen határozottan.
– A tisztikar körében is sokfélék voltak a motivációk. A tényleges és nyugalmazott császári tisztek részint nemzeti elkötelezettségből, részint egzisztenciális okokból jelentkeztek nagy számban a honvédseregbe, ahová eggyel magasabb rangban vették át őket. Ugyanakkor azok, akik nem azonosultak az üggyel, 1848 őszétől több ütemben elhagyták a honvédsereget. Az első ilyen válság 1848 októberében zajlott le, amikor V. Ferdinánd király törvénytelennek minősítette a magyar országgyűlés tevékenységét. A következő hullám az október 30-i kudarcba fulladt schwechati csata után következett be, ezt követte az V. Ferdinánd lemondását, majd a főváros elfoglalását, végül pedig a függetlenség és a trónfosztás kimondását követő válság – részletezte Hermann Róbert. A hadtörténész hozzátette:
– Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a hadi események, azaz az önvédelmi harc kilátásainak változásai sokkal komolyabb hatással jártak, mint egyes politikai jellegű sorsfordulók. Jellemző, hogy a trónfosztást követően alig egy tucat magasabb beosztású tiszt vonult vissza, s általában ki sem léptek a honvédseregből, hanem betegszabadságra mentek, vagy békealkalmazást kértek.
A Károli intézetvezetője a sorsfordító orosz beavatkozásról fontosnak tartotta kiemelni, hogy – ellentétben a ma is dívó közvélekedéssel – nem a függetlenség és a trónfosztás kimondása okozta, hanem a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt került rá sor.
– Az osztrák fővezérség már 1849. március végén egyre többször utalt erre a lehetőségre, mint amellyel megoldható a „magyar kérdés”, a hivatalos osztrák segítségkérés pedig másfél héttel korábban elment Szentpétervárra, mint ahogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre megérkezett Bécsbe – mutatott rá a szakértő.
Miklós cár hadba szállásával az összeomlás elkerülhetetlenné vált. A hadtörténész rámutatott: maga az orosz haderő önmagában vagy harminc-negyvenezer fővel volt nagyobb, mint a honvédsereg, s akkor a két fél közötti minőségi különbségekről még nem is beszéltünk. A békekötésre ráadásul az osztrák fél 1848 októbere utáni teljes elutasító magatartása miatt már nem volt esély – Bécs elszánta magát a független Magyarország felszámolására.
– A megtorlás az osztrák kormányzat kezdeti elképzelései szerint elsősorban a magyar politikusokat sújtotta volna; az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Szemere-kormány tagjait, a megyékbe és kerületekbe kiküldött kormánybiztosokat, a parlamenti képviselőket. Az, hogy a legsúlyosabb ítélet ne őket, hanem a honvédsereg azon tisztjeit érje, akik a császári-királyi hadsereg aktív vagy nyugalmazott tisztikarából kerültek át a honvédsereg felső katonai vezetésébe, alapvetően az új uralkodó, I. Ferenc József döntése volt. Az ok egyszerű: nem elsősorban a politikusoknak, hanem ezeknek a katonáknak köszönhető az a haderő, amely 1849 tavaszán a határokig kergette az osztrák sereget. Ezt a szégyent nem lehetett megbocsátani és megtorlás nélkül hagyni – magyarázta Hermann Róbert. A történésztől azt is megtudtuk, hogy a megtorlás már 1849 januárjában megkezdődött, amikor Budán kivégeztek egy Witalis Söll nevű honvéd őrnagyot, a tiroli vadászcsapat parancsnokát. 1849 márciusában az olasz önkéntesekből álló Frangepán-csapat főhadnagyát, Giovanni Baldini vasúti főmérnököt lőtték agyon azért, mert a császári hadsereg olasz nemzetiségű katonáit rávette az átállásra. S a sor hosszan folytatható 1849. október 20-ig. Akkor Pesten Mieczyslaw Woroniecki és Peter Giron honvéd alezredesek, illetve Karol d’Abancourt de Franqueville honvéd százados került a hóhér kezére. Az ő kivégzésük legfontosabb oka az volt, hogy így demonstrálják a világnak: a magyar szabadságharcban a „külföldi söpredék” is komoly, meghatározó szerepet játszott.
– Ami pedig Aradot illeti, azt egyértelműen szimbólumnak szánták. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan komoly erődítmény, amit a honvédsereg 1848–1849 folyamán elfoglalt a császári-királyi haderőtől. S az erőd bevételének fő felelőse, Vécsey Károly vezérőrnagy nem véletlenül volt utolsó a kivégzettek sorában, hiszen az ő vétkét tartották a legsúlyosabbnak – fejtette ki Hermann Róbert.
Végül a tizenhárom vértanúról szólva a Károli tanára közölte:
– Az utókor hajlamos őket mind-mind hibátlan jellemű és katonai teljesítményű személyiségnek tekinteni. És valóban voltak közöttük egészen zseniális katonák, mint a Kossuth által semper victrixnek (örökké győztes) nevezett Damjanich János, a tavaszi hadjárat második felében a főváros előterében a császári-királyi fősereget hetekre lekötő Aulich Lajos. Voltak közöttük olyanok, akik mindig megbízhatóan teljesítettek, mint Vécsey Károly, aki elfoglalta Aradot, s majdnem elfoglalta Temesvárt is; Lahner György, a honvédsereg fegyverzeti és lőszerellátásának megszervezője és irányítója; a Komárom erődjét 1849 telén és tavaszán megőrző Török Ignác; a legreménytelenebb körülmények közepette is tejes erőbedobással harcoló Dessewffy Arisztid, Leiningen-Westerburg Károly és Poeltenberg Ernő – sorolta a hadtörténész.
De Hermann Róbert azt is megjegyezte, néhányukról kiderült, hogy kitűnő ezred-, dandár- vagy hadosztályparancsnokok, ám egy hadtest élén, önálló vezénylőként már nem állják meg a helyüket. Ilyen volt Knezic Károly, Nagysándor József, Kiss Ernő. A kivégzettek között volt továbbá Schweidel József, aki betegsége miatt 1848. december vége után nem teljesített fegyveres szolgálatot, illetve Lázár Vilmos, aki félig-meddig véletlenül került be az aradi perbe, hiszen a IX–X. hadtest egyes maradványai az ő vezényletével tették le a fegyvert; de korábban hadosztály-parancsnokinál magasabb beosztásban nem szolgált, abban viszont kiválóan helytállt.
Az aradiak emlékezetéről Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára beszélt lapunknak.
– A golyó által kivégzett Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József; továbbá a kötél általi halállal elköltözött Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, valamint Vécsey Károly gróf haláluk pillanatában a magyar szabadságharc mártírjaivá váltak. Tiszteletük első megnyilvánulásaként az aradiak aznap este a vesztőhelyen, a vár tövében és a Maros partján gyertyát gyújtottak, és közösen imádkoztak a kivégzettekért, s két napra gyászba borult a város, bezártak a boltok is – idézte fel az eseményeket a Pázmány tanára.
A történész szavaiból kiderült, hogy az elnyomás éveiben nyilvános megemlékezésre nem volt mód, még a tábornokok nevét sem szabadott kiejteni az utcán. A szájhagyomány útján terjedő történetek, az aradi tizenháromnak tulajdonított fohászok és utolsó szavaik révén viszont emlékük nem halványult el. Liszt Ferenc nekik ajánlotta „Funérailles – octobre 1849” című megrendítő zongoraművét. Népdalokat is költöttek az áldozatokról. Ezek közül a „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara…” kezdetű, 56 sorból álló költemény ismertségét tekintve is kitűnik a sorból. Figyelemre méltó az is, hogy az 1850-es évektől megjelentek a Batthyány Lajos vonásait idéző Szent István-ábrázolások, 1860 után pedig néhol az idős Széchenyi István arca köszönt vissza az államalapítót mintázó alkotásokról. Az első aradi „emlékmű” Barabás Péterhez, egy későbbi országgyűlési képviselő, Barabás Béla édesapjához kötődik, akinek önéletírása szerint: „Volt az apám udvarában egy kiszáradt eperfa. Éppen 13 főága volt. Ez a kiszáradt eperfa volt az első emlék, amellyel az aradi vár mellett elterülő zsigmondházi mezőn a vértanuk kivégeztetési helye megjelöltetett.” Az eperfa ágaira írták fel a kivégzettek nevét, és mellé egy keresztet is állítottak. A fa helyén 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet helyezett el, majd 1881-ben obeliszket állítottak ott fel. A legméltóbb emlékmű a város központjában álló Szabadság-szobor 1890-ből – ez Huszár Adolf és Zala György (a budapesti Hősök tere egyik szobrásza) munkája. Trianon után ezt a román állam elbontatta, s csak 2004-ben került vissza a helyére. Thorma János Aradi vértanúk – Október hatodika című gyönyörű festménye (1893–1896) mindmáig egyik ikonja lett a megemlékezéseknek. Az aradi vértanúk tisztelete a századfordulón már nem ütközött komolyabb akadályokba – tudtuk meg Medgyesy S. Norberttől.
– Október 6. központi helyet foglalt el a közgondolkodásban, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom 16 pontja közül az egyik nemzeti gyásznappá és tanítási szünetté nyilvánítását követelte – mutatott rá Medgyesy S. Norbert. Elmondta például, hogy Aradon valójában nem tizenhárom, hanem tizenhat honvédtiszt lelte halálát. A kivégzettek között volt még Ormay Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc legidősebb fia), valamint Lenkey János tábornok is.
Említésre méltó továbbá, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt annak ellenére ítélték halálra és végezték ki ugyancsak október 6-án Pesten, hogy 1848 nyarától kezdve mindvégig a békés megoldás lehetőségét kereste a bécsi udvarral, amíg 1849. január 8-án Pesten el nem fogták az osztrákok.
Nagy Áron
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma