Támadásban a román nemzetféltők
Háborognak a székelyföldi románok, rég nem hallatták hangjukat, így vélhetik, ideje ismét vészharangot kongatni, vesztük közeledtén siránkozni. Nem először teszik, és minden bizonnyal nem is utoljára.
Védelmet kérnek, külön támogatást, kormányzati főosztályt, és hab a tortán, hogy az erőszakszervezetek (ma már bátran ide sorolható a prefektúra is) hathatósabb és hatásosabb jelenlétével növeltetnék biztonságukat.
Marosfőn gyűlt össze a hétvégén a Székelyföldön élő románság sorsáért aggódók színe-java. Ott voltak mind, kiket a kommunizmus idején a magyarok sakkban tartása okán telepítettek ide, s kik négy-öt évtizede jól megélnek abból, hogy Kovászna vagy Hargita megyében „elnyomott” románok, de nem hiányoztak bukaresti támogatóik, segítőik sem. Zengzetes beszédek egész sora hangzott el, és már rangja miatt is külön figyelemre méltó Mircea Duşa védelmi miniszter önellentmondásoktól sem mentes eszmefuttatása.
Megszidta a magyar politikai szervezeteket, amiért „alkotmányellenes módon” autonómiát követelnek, és megdicsérte a románok három megyében ténykedő, magyarellenes kirohanásairól elhíresült civil fórumát, amely szerinte egyensúlyteremtő tényezővé vált a térségben, de kiemelte a prefektusok tevékenységének fontosságát is, mint fogalmazott: „ők az egyetlenek, akik figyelemmel kísérhetik és megtorolhatják a román állammal szembeni ellenséges akciókat”. Furcsán keveredett Duşa beszédében a hatalmi gőg, a többségi felsőbbrendűség a kisebbségi aggodalmakkal és frusztráltsággal, egyértelműen kitetszik: ha már asszimilálniuk nem sikerült, legszívesebben kitakarítana bennünket Romániából, Székelyföldről.
Az autonómia ellen háborog, de tulajdonképpen kulturális autonómiát követel az itt élő románoknak, azt, amit egyébként az általuk oly nagyon elítélt statútumok is szavatolnának.
Minden bizonnyal nagy egyetértésben fogalmazták meg memorandumukat a Marosfőn összesereglett nemzetféltő románok. Mitől vált éppen most tarthatatlanná helyzetük? Miért időszerű jajkiáltásuk? Csak találgathatunk, de vélhetően az október 24-re tervezett, Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett újabb akció, Székelyföld őrtüzekkel történő körbevilágítása riasztja őket. Hatalmi eszközökkel megakadályozták a népszavazást, most karhatalommal elejét vennék a tömegmegmozdulásnak, hogy ne láthassa a világ: él itt egy magyar nemzetrész, mely maga döntene sorsáról, maga irányítaná életét, szülőföldjén szeretne megmaradni. Amelyet a román hatalom, a kisebbségbe szorult többségiek ellenségnek tekintenek.
Ugyanazt szolgálja mostani hangzatos memorandumuk, mint a zászlónk, himnuszaink, nyelvünk üldözése: megfélemlítenének, hogy eltántorítsanak céljainktól. Sikerük csak rajtunk múlik, két és fél hét múlva alkalmunk nyílik lármafák százaival megmutatni, ez a kísérletük is értelmetlen és eredménytelen volt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az egység sokszínűsége (Székelyföld Napok)
Az egységes Székelyföld felmutatásának szándékával 2008-ban megálmodott Székelyföld Napok évről évre gyarapodó programkínálattal várja a közönséget, az idei rendezvény október 8–18. között zajlik Kovászna, Hargita és Maros megye székelyföldi részén. Az idei, sorrendben immár hatodik Székelyföld Napok – a székely identitás erősítésének alapgondolatán túl – nem titkolt szándéka hozzásegíteni Sepsiszentgyörgyöt az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséhez is.
A Székelyföld Napok továbbra is integrálja azokat a rendezvényeket, melyek ebben az időszakban zajlanak, de ma már sokkal több az olyan program, melyet kimondottan erre az alkalomra szerveznek, mint a grafikai, vagy az idén soros fotóbiennálé – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke a Székelyföld Napokat indító tegnapi sajtótájékoztatón. Felelevenítette, a rendezvénysorozat megálmodásakor abból indultak ki: kell legyen a világon egy olyan hely, ahol mi vagyunk a legfontosabbak, a Székelyföld Napok pedig a székely identitást erősítő rendezvények egyik pillérévé vált. Természetesen, a rólunk szóló Székelyföld Napok nem csak nekünk szól, hanem a helyi román közösséget is megszólítja, illetve Székelyföld népszerűsítését is céljául tűzte ki, ennek jegyében zajlott az elmúlt hétvégén a román bloggereknek, illetve zajlik jövő hétvégén a román újságíróknak szervezett, Háromszék kultúráját, hagyományait, épített örökségét bemutató találkozó.
Szabó Árpád, Maros megye tanácsának alelnöke elmondta, ha a Székelyföld Napok szervezésébe eleinte teljes mértékkel be tudtak kapcsolódni, ez 2012 után (amikor az RMDSZ elveszítette a megyei tanács elnöki tisztét – szerk. megj.) alábbhagyott, de a rendezvények továbbra is érintik Maros megye székelyföldi részét, hiszen ha intézményi szinten nem is, a kistérségi társulásokon keresztül nagyon jól be tudnak kapcsolódni.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke azt emelte ki, a Székelyföld Napok példa arra, miként nő össze a megyehatárokkal szétszabdalt Székelyföld, illetve a rendezvény a megvalósult autonómia is, hiszen nemcsak beszélgetünk arról, hogy a térség együtt gondolkodik, hanem be is mutatja azt. Meglátása szerint a Székelyföld Napoknak a belső turizmus fejlesztésében, a belső határok eltüntetésében is komoly eredményeket kell hoznia, de elvándorlásban gondolkodó fiataljainkat is szándékuk átértékelésére ösztönözheti. Hozzátette, az egész Székelyföldet átfogó, hatodik kiadásához ért rendezvénysorozat rásegít Sepsiszentgyörgynek az Európa kulturális fővárosa cím sikeres megpályázására, hiszen bizonyíték arra, hogy a régióban a sokszínűség mutatja be egységünket. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, az idei Székelyföld Napok programkoordinátora úgy vélekedett, a 2008-ban elindított folyamat révbe ért, idénre teljességgel átszövik Székelyföldet a programok, hiszen több mint nyolcvan helyszínen több mint százötven rendezvény zajlik a tíz nap alatt. Kiemelte, az idei Székelyföld Napokon sok a konferencia, és ez jó, mert nem lehet megspórolni a gondolkodást, és ez egy gondolkodó térség. Imreh Marton István, a Kovászna Megyei Kulturális Központ vezetője a Székelyföld Napok lényegének azt nevezte, hogy a régió egyik sarkából látszódjék a másik, azaz a régión belül egymás értékeinek megmutatása, megismerése. Kiemelte, ezáltal akár közös munka kezdődhet el, melynek eredménye valamelyik eljövendő Székelyföld Napokon mutatkozik meg. A Székelyföld Napok egyik legrangosabb eseményéről, a Székelyföldi Fotóbiennáléról Ádám Gyula zsűritag elmondta, bár még csak másodszor szervezik, máris kinőtte magát, valódi világversennyé válva. Kovács László, a fotóbiennálé kurátora ismertette, a versenyre 18 országból küldtek pályamunkákat, és az eredményekben is érződik a nemzetköziség, hiszen majdnem minden országból díjaztak fotóst. A meghirdetett három versenykategóriáról elmondta, legnépesebb és legerősebb mezőny az open kategóriában alakult ki, a hagyományok kategória adta a legtöbb díjazottat, az épített környezetünket bemutató – amúgy a fotóbiennálé jellegzetességének szánt – kategória azonban nem volt annyira népszerű: a fotósok vagy nem értették meg, mit várnak el tőlük, vagy soknak tűnt számukra, hogy rá kellett dolgozni az ellentétes képpárok megalkotására.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az aradi vértanúk emléknapja
1849. október 6-án érte el tetőpontját az 1848–1849-es szabadságharc megtorlása. Aradon ezen a napon végeztek ki tizenhárom honvédtisztet, ugyanakkor Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős miniszterelnököt. A nemzeti gyásznapon a vértanúkra emlékezik a magyarság. Volt, ahol már vasárnap vagy tegnap tartottak megemlékezést.
Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómesterének büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták. Az ítéletet október 6-án hajtották végre, akkor végezték ki a 13 főtisztet: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában hajnalban lőtték agyon, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáróhellyé vált. Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagyot azért nem végezték ki, mert a fogságban megtébolyodott, és a várbörtönben meghalt. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat „in effigie” végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az aradi tizenhármak állhatatossága és emberi ereje példamutató kell hogy legyen a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy választ tudjon adni a kihívásokra – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke vasárnap Révkomáromban a városi művelődési központban rendezett megemlékezésen. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy – bár lehetőségük lett volna rá – mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem rajtuk hajtotta végre tervezett retorzióit. Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről tett tanúbizonyságot – jelentette ki. A politikus kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő mai folyamatokat. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért össze kell fognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva nemet kell mondania iskolái bezárására. Vértanúink cselekedetei, becsületességük, emberi tartásuk a mai kor embere számára is zsinórmértékül szolgál – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a budapesti Március 15. téren a Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc véráztatta csataterein és ütközeteiben a halál árnyékában egy új szabadságért küzdeni akaró és azért harcolni képes nemzet született. Kijelentette, meg kell emlékezni az aradi vértanúk hozzátartozóiról is, hisz ők a feldolgozhatatlan veszteségüket követően céltudatosan továbbvitték az 1848–49-es szabadságharc legfőbb mozgatórugóját: a magyar szabadság mellett tett hitet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújuló nyergestetői kopjafák
A nyergestetői székely hősök emlékhelyén számos értékes kopjafa az idő és időjárás miatt veszélybe került. A kézdivásárhelyi Csiszár Dénes Faipari Tanműhely és a Kelengye Egyesület összefogásával a régi kopjafákat minőségi faápolóval lekezelték.
Vasárnap a tanműhely tanulói István Sándor fafaragó, tanműhelyvezető és Taierling Péter, a Praetoria Egyesület elnöke irányításával láttak munkához. Ez idő alatt a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület tagjai is idelátogattak, és tisztelegtek Nyergestető egykori hőseinek emléke előtt. István Sándor eddig tíz kopjafát készített és állított fel a Nyergestetőn. 2007-ben a kézdivásárhelyi öt közép- és három általános iskola kapott egy-egy kopját, az volt a cél, hogy minden iskolából két-három ügyes tanuló készítsen egy-egy emlékjelet a tanintézmény nevében, egyúttal megismerve a háromszéki motívumokat, a faragást és a kopjafák történetét. Három iskola az ügy mellé állt, támogatta a kopjafaállítást, öt ellenben nem, helyettük és nevükben István Sándor készítette el azokat. A Csiszár Dénes Faipari Tanműhelyben kisebb méretű kopjafákat készítenek a tanulók, így merült fel az ötlet, hogy az értékesebb emlékjelek lekezelése mellett tanulmányozzák a jellegzetes motívumokat, a negatív példákat is megismerve, hiszen az évek során rengeteg oda nem illő kopját is felállítottak. A nyergestetői kopjafák lekezelésének az ötlete Taierling Pétertől származik, aki a csíkkozmási polgármesteri hivataltól megkapta az engedélyt a karbantartásra.
Vasárnap István Sándor, Taierling Péter, hét tanuló és egy szülő mintegy harminc kopjafát kezelt le faápolóval. Időközben Berlinger Gábor elnök vezetésével a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület tagjai is megérkeztek a Nyergestetőre. A vitézek között régi ismerősként Jánosi Attilát, a Háromszék Táncegyüttes egykori táncosát is felfedeztük. Előző nap a budakeszi hagyományőrzők Szentegyházán a tizedik Őszi Hadjáraton vettek részt. Előbb az emlékműnél, majd a tömegsírnál emlékeztek az elesett székely hősökre, énekelték el himnuszainkat és a Szózatot Vesztergám Miklós tárogatóművész kíséretével. Ezt követően elbeszélgettek a kopjafák felújítóival, megmutatták a gyermekeknek fegyverzetüket.
Miután befejezték a munkát, a kaláka résztvevői közösen fogyasztották el a Történelmi Kávézó udvarán a bográcsban főtt pityókatokányt.
A kopjafa-felújító kaláka fő médiapartnere a Háromszék napilap volt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlék a névadónak és támogatónak
Egész alakos Orbán Balázs-szobor áll a legnagyobb székely nevét viselő gimnázium előtt Székelykeresztúron. A köztéri alkotást a nagy múltú tanintézmény egykori diákja, Demeter István készítette és adományozta az alma maternek. Idén éppen negyedszázada, hogy az iskola újra felvette Orbán Balázs nevét.
A 25 éves évfordulóra készült el nagyméretűm egész alakos kőszobor, amelyet a gimnázium főbejárata mellett állítottak fel.
Egy kisebb, márványból készült szobrot is lelepleztek az évfordulós ünnepségeken, az a 2012-ben elhunyt Ernst Fucksnak állat emléket, a svájci állampolgár volt az elmúlt időszakban az iskola egyik legjelentősebb támogatója. A róla készült alkotás is Demeter István munkáját dicséri. A csekefalvi születésű szobrászművésznek több alkotás is díszíti Székelykeresztúr egy-egy közterét, szobrai Gyergyószárhegytől kezdve számos magyarországi településen át a belgiumi Cominban is megtalálhatók.
Asztalos Ágnes
Hargita Népe (Csíkszereda)

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Tanévkezdés a Köteles utcában
Hétfő délelőttől ismét pezseg a (diák)élet a Köteles Sámuel utcában: 10 órától a hagyományos, ünnepélyes nyitóünnepséggel kezdetét vette az új tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
Az – ugyancsak tradicionálisan – jó hangulatú tanévnyitón zsúfolásig telt nézőtér előtt lépett a Stúdió Színház színpadára az egyetem két tanára, ugyanakkor az ünnepély két ceremóniamestere: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba, akik a számos zenei produkcióval gazdagított évnyitót vezették.
A felszólalók közül sorrendben elsőként az intézmény rektora, Sorin Crisan szólalt fel, aki az újdonsült elsőéveseket, mester- és doktorképzős hallgatókat, valamint az egyetem tanárait, illetve a megjelent vendégeket, kollégákat – Markó Bélát, Dávid Lászlót, Kelemen Andrást, Béres Andrást – köszöntötte és elmondta: művészeti oktatásban, konferenciákban, fesztiválokban gazdag tanévet kíván mindenkinek.
Koós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja a múltra emlékezett, az intézmény elődjének 1946-os megalapítására, és emlékeztetett arra, hogy minden korban, társadalomban igényelték a művészeteket, a kultúrát.
Dana Lemnaru, a román tagozat igazgatója hozzátette: minden tanév egy új kezdet, minden évben egy új generáció talál otthonra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, amely ugyan nem tökéletes, de az általa nyújtott szakmai felkészítés révén ahhoz közel áll. – Nem ígérhetjük, hogy az itt töltendő évek alatt felléphetnek szerepálmaikban, de sok olyan kisebb szerepet kapnak majd, amelyek felkészítik önöket erre. Azt azonban megígérhetjük, hogy egy pillanatig sem fognak unatkozni. Nagyszerű kollégák, tanárok segítik majd önöket egy olyan egyetemen, amelyen életre szóló barátságok, hosszan tartó kapcsolatok születtek, számtalanszor az elmúlt évek során. Mert a célunk közös – hallottuk Dana Lemnarutól, majd Molnár Tünde orgonajátéka zárta a hétfő délelőtti rendezvényt: a marosvásárhelyi művésznő az idén nyolcvanéves Terényi Ede által neki írt művének egy részletét játszotta el.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

XI. Gyermek-Gyöngykoszorú találkozó Csittszentivánon
Szeptember 26-án az EMKE Maros megyei szervezete tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Gyermek-Gyöngykoszorú találkozót, amelynek ez alkalommal Csittszentiván adott otthont, és a Bandi Dezső Kulturális Egyesület is bekapcsolódott a szervezésbe. Az óvodásokból és iskolásokból álló csapatok magyar népi gyermekjátékokkal és/vagy néptánc-előadással jelentkezhettek. A találkozón öt csapat vett részt: a mezőpaniti Lánc-lánc gyermekjátékkör, a csittszentiváni Gyöngyvirág néptánccsoport, a szabédi Fürge Lábak néptánccsoport, a maroskeresztúri Tipegők, valamint a mezőbándi Csipkebogyó néptáncegyüttes. A rendezvény hangulatát emelte a marosvásárhelyi Hatlyukasok pásztorfurulya-együttes. A rendezvény a Csittszentiváni Református Egyházközség gyerekkórusának énekével és Balogh Károly lelkipásztor beszédével, áldásával kezdődött. Ezt követően a népviseletbe öltözött közel 170 gyermek furulya- és énekszóval vonult végig a falu főutcáján. Visszatérve a kultúrotthonba, Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Bandi Kati iparművész szólalt fel a Bandi Dezső Kulturális Egyesület képviseletében. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta a népi gyermekjátékok közösségteremtő erejét, az önállóság, a türelem, a kitartás, az önbizalom, a nyitottság megszilárdításában játszott szerepét. Arra buzdította a jelen lévő oktatókat, hogy a tánc mellett a felnövekvő nemzedék számára ne felejtsék el hagyományunknak ezt a részét sem átadni, éltetni. Az erdélyi magyar népi játékok akár hungarikumként is megállják a helyüket. A csittszentiváni iskolás lányok (Puskás Barbara, Bartus Evelin, Gálfi Beáta, Gálfalvi Rebeka) népdalai után a jelentkező csapatok sorra bemutatkoztak és előadták műsorszámaikat. Felcsendültek a népdalok, pörögtek a szoknyák, kopogtak a kis csizmák.
A részvételi emléklapok és az emlékcsomagok átadása után a találkozó közös mesehallgatással zárult. A szervezők a helyi iskola épületében ebéddel vendégelték meg a fellépő csapatokat és kísérőiket, majd a délután folyamán a gyerekek különböző kézműves-foglalkozásokon, népdaloktatáson vehettek részt. (Csiszér Csilla magyartanár)
Népújság (Marosvásárhely)

Esőáztatta megemlékezés Klapka György szülőházánál
A temesvári magyarok minden évben október 6-a előestéjén Klapka György honvédtábornok szülőházánál a helyi RMDSZ szervezésében emlékeznek meg az aradi vértanúkról. A koszorúzással egybekötött hétfő esti megemlékezésen, az utóbbi évek hagyományához híven részt vett a temesvári Gerhardinum Katolikus Teológiai Líceum és a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjainak és tanárainak népes csoportja.
Az esős megemlékezés résztvevőit Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte. Halász Ferenc történész, a Temes megyei RMDSZ elnöke felidézte Temesvár és a temesvári születésű Klapka György honvédtábornok szerepét a 166 esztendővel ezelőtt levert magyar szabadságharc eseményeiben. Halász Ferenc elmondta, hogy bár 1848 márciusában Temesvár népe üdvözölte a magyar forradalom kitörését, és magáévá tette annak eszméit, 1849-ben 102 napig tartó ostrom után éppen Temesvárnál veszítette el a magyar sereg a szabadságharc sorsát eldöntő végső csatát. A temesvári születésű Klapka György a temesvári, a szegedi és a kecskeméti piarista iskolában végezte tanulmányait, majd katonai pályára lépett, és legyőzhetetlen honvédtábornokként, Komárom hős védője néven vonult be a történelembe. „Ő a jelképe annak, hogy minden átmeneti vereség, kudarc után újra feltámadunk – mondta befejezésül Halász Ferenc –, az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy a történelmet nem a Haynau-félék irányítják, hanem olyanok mint Klapka, Széchenyi vagy Kossuth, akik az emberiség jövőjét a szabadságban látják. Erősítsen meg bennünket is ebben a hitünkben ez a mai megemlékezés”.
A méltóságteljes megemlékezés színvonalát a temesvári és szegedi tanárok és diákok alkalomhoz illő műsora emelte, akik az aradi 13-akra emlékezve a zuhogó esőben elénekelték a Klapka-indulót, Ady-verset és megzenésített Petőfi-verset adtak elő, majd ők szolgáltatták a zenei aláfestést a koszorúzási ünnepséghez. A Klapka-emléktáblánál a kegyelet koszorúit helyezték el Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Molnár András, az RMDSZ szervezési alelnöke, Jakab Ilona, a Gerhardinum Katolikus Líceum igazgatója és Károlyi Attila, a Dugonics András Piarista Gimnázium helyettes igazgatója, valamint az RMDSZ Nőszervezete, a Temesvári Magyar Nőszövetség és a Protestáns Egyházak képviselői.
„Rendszeresen járunk Temesvárra a Klapka házhoz koszorúzni október elején – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Károlyi Attila, a szegedi iskola helyettes igazgatója – a temesvári Gerhardinum iskolával ápolt testvériskolai kapcsolat keretében találtunk így egymásra. Klapka György kedves a számunkra, hiszen a szegedi Piarista Gimnáziumnak is diákja volt. Nagyon jó történelmi személyiség, aki a legnagyobb bajban és vesztésben is meg tudja fordítani emberei sorsát, és meg tudja őket védeni. Ő egy olyan jelkép lehet a számunkra, hogy kilátástalan helyzetekben is van megoldás, és lehet nagyon jó dolgokat csinálni.”
A megemlékezés résztvevői, a Himnusz eléneklése után átvonultak a temesvári evangélikus templomba, ahol a történelmi egyházak és a magyar iskolák képviselői a „Templomért és az Iskoláért”, közösségünk megmaradásáért fohászkodtak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Filmtettfeszt számokban – Liza volt a legnépszerűbb
Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című alkotása bizonyult a 15. Filmtettfeszt legnépszerűbb filmjének – derült ki a szervezők közleményéből. Mint írták, közel 6700 néző látogatott el idén a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle vetítéseire, a legtöbben, 920-an a Liza, a rókatündér című vígjátékra voltak kíváncsiak. A filmet 8 helyszínen vetítették.
A 12 erdélyi városban, összesen 18 helyszínen megrendezett magyar filmfesztivál nézőinek több mint fele Kolozsváron ment moziba. A 3637-es kolozsvári nézőszám 200-zal több, mint tavaly. A legjelentősebben Kovásznán nőtt az érdeklődők száma: megötszöröződött a tavalyihoz képest.
Szabadság (Kolozsvár)

Startolt a második Fux Feszt Nagyváradon
Hat előadás szerepel a második Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának versenyprogramjában, emellett további 14 produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők az október 5-e és 10-e között Nagyváradon zajló seregszemlén – derült ki a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának honlapján közzétett tájékoztatásból.
A szakmai zsűri mellett ezúttal gyerekek és pedagógusok is díjazzák a fellépő együtteseket; az ítészek a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat és a nagyváradi Lilliput Társulat közül választják ki azt a csapatot, amely a legjobb alakításért járó díjat hazaviheti, kiosztják továbbá a fesztivál nívódíját és a legszebb látványért járó Fux Pál-díjat is.
A kolozsvári Puck Bábszínház a Ha én lennék Mátyás király című előadásával van jelen a fesztivál versenyében.
Szabadság (Kolozsvár)

Lehet-e beszervezettként népet szolgálni?
Háromszor szervezte be a Securitate az erdélyi magyarság köztiszteletben álló vezéregyéniségét, Mikó Imrét.
A Stefano Bottoni történész kutatásaira alapozott Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilmet Domokos János rendezte, ennek bemutatójára került sor szombaton, a Filmtettfeszt keretében. A vetítést közönségtalálkozó követte. A Sapientia Óváry termében tartott kerekasztal beszélgetésen arra a kérdésre keresték a választ, hogy mit tett, mit tehetett az erdélyi magyar értelmiségi a kommunista rendszer megfigyelési gépezetébe szorítva? A Győzelem mozi zsúfolásig telt, a film felvezetője szerint „az alkalmazkodásról, a rendszerrel való együttélésről kíván szólni egy rendkívüli kvalitású ember, Mikó Imre kapcsán”. Mikó Imrét egyszerre tekintették forrásnak és célszemélynek, a belügyi szervek folyamatosan informálódtak róla – személyéről 2000 oldalnyi iratanyag áll a kutatók rendelkezésére –, miközben felhasználták az általa szolgáltatott adatokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Pedagógusok világnapja a Bethlen Kollégiumban
A pedagógusok világnapja, október 5-e alkalmából Nagyenyeden, a Bethlen Kollégiumban és más iskolákban is rendes tanítási napot tartottak. Ünnepi pillanat volt, amikor a 12 órás szünetben Mihai Horaţiu Josan polgármester átment a Bethlen Kollégiumba, és köszöntötte a tantestületet, külön minden tanárt, a hölgyeknek pedig virágcsokrot adott át. Méltatta a nap jelentőségét mindnyájunk életében, a gyermekek nevelésében. A polgármestert a kollégium új tanári szobájában fogadták, az iskola udvarán és az épület keleti szárnyának jobboldali részében még folytatják a felújítási munkálatokat. A pedagógusok világnapja nagyenyedi rendezvényének részét képezte az a délutáni program, amelyet a polgármesteri hivatal nagytermében tartottak. Az oktató minden értékek alkotója címmel tartott előadáson és beszélgetésen minden helybéli iskola képviseltette magát.
(bakó)
Szabadság (Kolozsvár)

Sok kicsi ... táncra megy
Fehér megyei néptánccsoport-vezetők konferenciája Nagyenyeden
Szórványtalálkozót rendezett szombaton a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezete Nagyenyeden. A rendezvényen, amelyre a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban került sor, a megye amatőr néptáncegyütteseinek képviselői voltak jelen. A konferenciát megelőzően tisztújításra került sor, a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezetének új elnöke Szakács Ildikó kollégiumi tanítónő lett.
A találkozó témája a Fehér megyei magyar amatőr néptáncegyüttesek tevékenységének helyzetelemzése volt. A konferencián – szakmai tanácsadóként és lelkesítőként – részt vett a Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila Csaba és három munkatársa is.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Tamás Sándor: nem zárható ki a megtorlás sem
Román–magyar szerződésre, székelyföldi autonómiára van szükség – vélik a háromszéki elöljárók a székelyföldi románok hétvégi marosfői, magyar- és autonómiaellenes nyilatkozataira reagálva.
„Egyetértek, hogy stratégia kell a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Ennek a stratégiának a Székelyföld autonómiastatútumban van a helye" – fogalmazta meg a Krónikának Tamás Sándor. A Kovászna megyei RMDSZ és a közgyűlés elnöke szerint így a romániai magyarok is garanciát kaphatnak arra, hogy nemzeti identitásukat meg tudják őrizni.
„Ellenkező esetben ismét átvernek, mint nagyon sokszor az elmúlt 95 évben" – tette hozzá. Tamás kifejtette, nem az első eset, hogy a védelmi miniszter fenyegetőzik, megfenyeget. „Várjuk a megtorlásokat is: ellenőrző szervek, ügyészség, vádemelés. Van erre példa bőven, például Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esete" – fogalmazta meg a székely politikus.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere eközben kiemelte, el tudja fogadni, hogy a székelyföldi románoknak is vannak specifikus gondjaik, és azokat is meg kell oldani, de ennél sokkal komolyabb gondjaik vannak a szórványban, az interetnikus környezetben élő vagy akár székelyföldi magyaroknak. Hozzátette: nem elég az, hogy a miniszterek időnként elmondják, hogy be kell tartanunk az alkotmányt, és rögtön utána azt mondják, hogy nem szabad beszélni az autonómiáról, mert ez már önmagában is ellentmondás, hiszen az alaptörvény a szólásszabadságot is szavatolja.
Antal szerint nem az a megoldás, hogy a székelyföldi románok a bukaresti jelenlét megerősítését kérik a térségben, hanem román–magyar paktumot kellene kidolgozni, amely a következő 10-20 évre meghatározza az együttélés szabályait. „Nem a valóságot kell a törvényekhez igazítani, hanem fordítva: az alkotmányt, a jogszabályokat a valósághoz, hiszen mi itt élünk a szülőföldünkön, román állampolgárok vagyunk, és Románia soha nem lesz erős állam, amíg az erdélyi magyarsággal nem tud olyan szerződést kötni, ami szavatolja, hogy a magyarok jól érezzék magukat az országban" – szögezte le.
Marosfőn, a székelyföldi románok találkozóján intézkedéseket kértek nemzeti identitásuk védelmére, és Mircea Duşa védelmi miniszter úgy fogalmazott, az autonómiáról szóló vitáknak nincs helyük.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Politikusokkal egyeztet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Újabb találkozót szervez a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a partiumi református lelkipásztorok és a térség elöljárói, parlamenti képviselői számára.
Ezúttal csütörtökön, október 8-án Nagykárolyban gyűlnek össze a lelkészek és politikusok, derül ki az egyházkerület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A találkozó fő témáját a jövő évi választások adják, célja pedig a meghívó írói szerint a lehető legteljesebb magyar képviselet elnyeréséhez szükséges politikai közbizalom helyreállítása.
„Nem lehet magyar egységről beszélni, ha a magyar pártok jelöltjei az árokásásban jeleskednek” – olvasható a közleményben, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy „a sok vitát kiváltó bukaresti/budapesti tájékozódás mellett helyet kell kapjon az erdélyi magyarság felé való tájékozódás”.
Forró László főjegyző hétfőn rámutatott: a magyar politikai tömörüléseknek egyezségre kell jutniuk, és a jövő évi voksoláson olyan közéleti szereplőket lenne szerencsés előtérbe helyezni, akik nem az „árokásásban” jeleskedtek. A találkozón szó lesz az autonómiatörekvésekről is, ugyanis a kezdeményezők szerint „az autonómiatervezetek székelyföldi hangsúlyozása kiábrándulttá teszi a Partium magyarságát, és tapintható éket ver sorainkba”. Rámutatnak, az egyházkerület „bűnös felelőtlenségnek tartja a pártérdekek elsőbbségre juttatását”.
A találkozón Csűry István püspök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tart általános tájékoztatót. A találkozón a Zilahi Református Wesselényi Kollégium épületének visszaszolgáltatása, illetve a református kórház ügye is napirenden szerepel. Utóbbi kapcsán Forró László újságírói kérdésre elmondta: a kórház megépítését sajnos jegelniük kell, ugyanis a magyarországi egészségügyi reform, illetve a menekültválság miatt egy évet késik a magyar kormány támogatása.
Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségi témák a színházban
Vasárnap este ért véget Gyergyószentmiklóson a 11. Nemzetiségi Színházi Kollokvium – az utolsó napon két előadást tekinthettek meg a legkitartóbb fesztiválozók.
Az első előadás a kolozsvári Váróterem Projekt, független színházi társulat Zéró című produkciója volt, majd a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása, a Koldusopera zárta a seregszemlét.
Egyfajta színházi seregszemlét láthattunk, ahogy Fodor Györgyi, a szervező Figura Stúdió Színház irodalmi titkára fogalmazott. „Az egyik legnagyobb múltú hazai színházi eseménynek számít a fesztivál – és nemcsak színházi berkekben. A kollokvium hozzátartozik Gyergyószentmiklóshoz – tíz napra Gyergyó a hazai színházi élet központjává válik, így van ez évek óta” – fogalmazott.
Az előző kiadáshoz képest másfajta koncepciója volt a fesztiválnak: a szervezők igyekeztek úgy összeválogatni az előadásokat, hogy tematikájukban is érintsék a nemzetiségi, kisebbségi kérdéseket. Így került be a programba többek között a Giuvlipen elnevezésű roma feminista színházi társulat, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, vagy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar társulatának koprodukciója. A nemzetiségi-kisebbségi tematika miatt idén először külföldi társulat, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is fellépett Gyergyóban.
A Figura igazgatója, Czegő Csongor elmondta, az idei fesztivállal azt szerették volna elérni, hogy a rendezvény műsora többet beszéljen kisebbségi kérdésekről. „Állami színházak előadás-ajánlatai mellé így olyan független vagy nem kisebbségi társulatban készült előadásokat is meghívtunk, amelyekről úgy éreztük, a fesztivál témájához kapcsolódni tudnak. Nagyon jó, hogy a kisebbségi helyzet, a mellettünk élő másikkal való együttélés problematikája sok színház repertoárjában megjelenik. Úgy érzem, ettől tud a kollokvium is Románia-szerte egyedi rendezvénnyé válni” – fogalmazott Czegő.
Hozzátette, a fesztiválon a fősodron kívüli színházi társulatok jelenléte kapott nagy hangsúlyt, az hogy megjelenjenek a független társulatok és kezdeményezések is. Idén nagyrészt a nemzetiségek jelenlétének bővítése, kétnyelvű előadások bemutatása volt a cél. „A jövőre nézve is érdemes ebbe az irányba keresgélni – szögezte le Czegő. – Azt, hogy két év múlva mi lesz műsoron Erdély színházaiban, milyen értelemben tud téma maradni a kisebbségi létezés, nem tudom. A következő program nagyban függ azoktól a majdani összefüggésektől, amelyeket a fesztivál előkészítése során próbálunk megsejteni.”
Szabó Janka
Krónika (Kolozsvár)

Megosztott fődíj az erdélyiek Filmgaloppján
Visky Ábel Romanian Sunrise című kisjátékfilmje, és Bertóti Attila Mese című animációs filmje kapta az első Filmgalopp verseny megosztott fődíját a vasárnap este lezárult 15. Filmtettfeszten, Kolozsváron. A megosztott díj összesen egymillió forint értékű, felajánlója a Magyar Média Mecenatúra.
A közönségdíjat a 12 vetítési helyszínen beérkezett szavazatok alapján szintén a Romanian Sunrise nyerte el. A díjat a rendező távollétében a film operatőre, Kürti István vette át a Parkoló című magyarországi film vetítése előtt a kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban. A Filmgalopp nevű versenyt első alkalommal szervezték meg, és erdélyi alkotók munkái, illetve Erdélyhez kötődő alkotások vehettek részt a megmérettetésen.
A vasárnap esti zárógálán vette át Balogh Zsolt filmrendező, egyetemi tanár is a fesztivál életműdíját, a Sárga Csikót, amelyet azok a szakemberek kaphatnak meg, akik sokat tettek az erdélyi filmezésért. A trófeát a bukaresti Balassi Intézet biztosította. A Budapesti Balázs Béla-díjas filmrendező a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári fotó, film, média szakán rendezést, dramaturgiát és színészvezetést tanít szinte minden évfolyamon.
A díjátadót követően Miklauzic Bence Parkoló című filmjét tekinthette meg a közönség, majd a film producere, Angelusz Iván beszélt az alkotás hátteréről. A Parkoló egyébként roppant egyszerű történetet mesél el, egy, a traumája miatt a világtól visszavonultan élő parkolóőr és egy hatalommániás Mustang-tulajdonos konfliktusát, ám a számos apró, de eredeti ötlet, a jó színészi játék, és a gondosan felépített karakterek jóval többet hoznak ki ebből a történetből, mint amire számítanánk.
Angelusz Iván elmondta, hogy a film Budapest egyik jellegzetességéből, a foghíjtelkeken lévő parkolókból ihletődött. Egy ilyen parkoló vezetője a zárkózott Légiós, a másik főhős pedig a kőgazdag üzletember, aki minden áron meg akarja szerezni '69-es Ford Mustangja számára az egyetlen fedett helyet, ami azonban nem kiadó.
A kezdeti civakodásból véresen komoly játszmává alakuló konfliktus kibontakozása során a karakterek lélekrajza is szépen feltárul a néző előtt, és bár néhol egy kis demagóg filozofálás is becsúszik, a Parkoló a jól eltalált filmek sorát gyarapítja. A fesztivál utolsó filmje vasárnap este Hajdu Szabolcs Délibábja volt, amelyet korábban a TIFF programjába is beválogattak. A Filmtettfeszt programját idén 12 városban vetítették.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Az aradi lármafák
Bibliai vagy világi példabeszédek vajmi kevéssé nyugtathatnak meg bennünket; másokat is, akik a történelmi erőszak listáin vesztesekként sokszor szerepeltünk, el egészen Muhiig, Mohácsig, Nagymajtényig, Világosig és a drámai hangzású Trianonig. Az 1848–49-es szabadságharc és az orosz cári csapatok előtt lerakott fegyverek véres emlékeztető erővel bírnak a magyarság előtt, lármafák, önvédelemre figyelmeztetők.
Október 6. Mindörökké az egyik nagy Magyar Ravatal. Akár egyetemes emlékeztető is lehetne, hiszen a lobogókon ott virított a Világszabadság mint végső cél. És nem csak Magyarországon, de Bécsben is, Prágában, Komáromban is.
Az Aradon kivégzett 13 hős főtiszt híre-neve nemcsak a Kossuthékkal kimenekült vezető személyiségek révén jutott el Alaszkáig, Ausztráliáig, Londonig, Amerikáig. Az elnyomottak, összetörtek mindig is számon tartották a legyőzött szabadságharcosok erkölcsi nagyságát, Dél-Afrikától Malmőig. Sokszor találkozhatunk azzal az önvigasszal, hogy igen ám, de rövid történelmi tíz esztendő után megkapta I. Ferenc József is Solferinónál (1859. június 24.) a sors bosszúját, Világosra rímelve.
Sekély a vigasz. Gyengült a Habsburg, igaz, a szabadságküzdelmünkben, le is győzetett általunk, s mi lett volna, ha az orosz cár ki nem húzza a pusztulásból… Mondom, mai napig is önvédelemre szorulunk.
A császár bennfentesei parancsra átíratták a magyar nyelvű cégtáblákat, át a magyar emberek nevét tótra, németre, szerbre – csak magyar ne legyen! Visszhangzott a tatárjárás idején föllobbant ige 1849-ben is: Magyarország megszűnt létezni. Akiket amaz átírás a mostanira emlékeztet, nem téved.
Nem gyűjtjük nemzeti gyásznapjainkat. Van abból elég. Az aradi 13 viszont Hétszentség. Jelképerejű a magunk megaláztatásában. Cseppet sem véletlen, hogy a románok ilyen elemi erővel gyűlölik még a Szabadság-szobrát is Aradnak. Adjuk hozzájuk még Kazinczy Lajost, Batthyány Lajos miniszterelnököt, igen a számtalan névteleneket, a koldussá vált, s Arany János versébe úgy került, rokkant honvédeket.
Végül is szívünk, történelmünk, az egykori Magyarország egyetlen kegyhely ezen a napon is. A szabadságunké. Sosem szabad elfelednünk ezt, és a tizenhármakat, akik értünk haltak.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Újabb mítosszal kevesebb?
Film Mikó Imre besúgói múltjáról
A Kolozsváron zajló Filmtettfeszten bemutatták a Domokos János rendező és Stefano Bottoni történész közreműködésével készült Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilmet, amely arra keresi a választ, mi motiválhatta Mikó Imrét a titkosszolgálati jelentések írásakor. A legújabb kutatások ugyanis feltárták: együttműködött a Szekuritátéval.
A Főtér.ro beszámolt a vetítés utáni közönségtalálkozóról, amelyen Papp Attila Zsolt, a Főtér főszerkesztője és a Filmtett munkatársa kérdezte a szerzőket. A film Stefano Bottoni készülő tanulmánykötetére épült. A legfontosabb kérdés, amelyre a több mint másfél órás dokumentumfilm nem tudott választ adni, de a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek sem sikerült egy közös álláspontot kialakítani: ártott-e valakinek jelentéseivel Mikó Imre?
Domokos János elmondta: ha már be volt szervezve, akkor minden bizonnyal ártott. Stefano Bottoni árnyaltabban fogalmazott. Szerinte ez a probléma túlmegy azon, hogy kinek ártott. Kevés jelentése maradt fenn, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) aktái pedig hiányosak. Különbséget kell tenni az 50-es és a 70-es évekbeli kollaborációja között, ugyanis míg korábban saját élete és családja sorsa múlott azon, hogy jelent-e, addig utóbb szó sincs létfenyegetettségről. Mikó külföldi útjaival a hidegháborús játékok részévé válik, bár azt is tudjuk, hogy a Nyugatot járva hírét vitte az erdélyi magyarság rossz helyzetének, amivel nagy szolgálatot tett az itthoniaknak. Ez is motiválhatta a Szekuritátéval való együttműködésben.
A szekusblogot működtető Könczei Csilla szerint örvendetes, hogy a család hozzájárult a kutatáshoz, felvállalva ennek ódiumát is. Véleménye szerint ezt a kényes témát a szeretet jegyében érdemes tárgyalni. Meddig beszélhetünk alkalmazkodásról, és mikortól együttműködésről? – tette fel a kérdést Novák Csaba történész, aki tíz éve kutakodik a CNSAS-nél. Szerinte beszélni kell tabu nélkül az együttműködések formáiról, arról, hogy a besúgó passzív vagy hivatalos módon jelentett. Az együttműködés akkor a legaljasabb, ha a jelentő személy környezete nem tud a beszervezésről. Novák úgy vélekedett, hogy Mikó Imre esetében morálisan megkérdőjelezhető a harmadik beszervezése utáni tevékenysége.
Stefano Bottoni hozzászólásában Mikó ‘70-es évekbeli külföldi útjaira összpontosított. Túl sokat nem lehet tudni arról, hogy ezeken a tárgyalásokon mi hangzott el, egyedül a ‘73-ban, a New York-i Magyar Házban elmondott beszédéből derül ki, hogy Mikó mit gondol a rendszerről. Ekkor kertelés nélkül mutatja be az Amerikába emigrált magyaroknak az erdélyi magyarok helyzetét, a magyar nyelvű oktatás visszaszorítását, az értelmiség üldöztetését. Utazásai során találkozik többek között Wass Alberttel, de azzal a Németországba emigrált Illyés Elemérrel is, aki ekkoriban írja Erdély változása – Mítosz és valóság című művét, mely első ízben nyújt átfogó képet a Nyugat számára az erdélyi magyar kisebbség valós helyzetéről.
A Mikó család jelen lévő tagjai azt hangsúlyozták a beszélgetésen, hogy továbbra is fontos a Mikó Imre személyének és munkásságának konkrét, pontos, szakszerű kutatása. El kell tudni távolodni a személyes Mikó-képtől, hiszen csak így derülhet ki az igazság – hangzott el.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Könyv az Úz-völgyi csatákról
Mit kerestek ott tizenévesen, milyen hazát védtek?
Múlt csütörtökön Kisgyörgy Tamás, a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó igazgatója Baróton is bemutatta az általa szerkesztett, T1224 Úz völgye 1944.augusztus 2.– szeptember 19. című könyvet. Az eseményen a Keleti- Kárpátokban 71 évvel ezelőtt lezajlott harcok két szereplője is részt vett: Páll Sámuel és Boér Imre. Jelenleg mindketten 90 évesek, akkor 19 évesek voltak.
Kisgyörgy úgy fogalmazott, az Úz-völgyi harcokról ez idáig megjelent könyvekben kevés szó esett azokról, akik valójában a résztvevői, első vonalbeli szereplői voltak a történteknek: azokról a kiskatonákról, akiket nagyon fiatalon küldtek ki a frontra, hogy egy lehetetlen küldetést teljesítsenek.
„Vannak könyvek, melyek tovább írják önmagukat” – idézte a szerkesztő a néhai Sylvester Lajos szavait, ugyanis egy történelmi esemény kapcsán mindig előkerülnek újabb és újabb dokumentumok, vallomások. Így történt ez esetben is: a szerkesztő édesapjának naplóját, az Úz völgyében 1944-ben történtek hiteles dokumentumát további fotók, beszámolók egészítik ki a könyv bővített, átdolgozott és olvasmányosabbá tett újabb kiadásában.
– A könyv főhajtás a honvédek előtt, ennek szántam, nem hadtörténeti munkának – összegezte Kisgyörgy Tamás.
Samu bácsi elmondta: azóta is töpreng azon, mit keresett tizenévesen az Úz völgyében, milyen hazát védett ő ott a teljesen alkalmatlan felszereléssel, a hatalmas túlerővel szemben. Mikor odaértek, 1944 augusztusában, két hétig tulajdonképpen nyaraltak – vallotta be, a pokol augusztus 26-án reggel kezdődött.
– Kilenc óra tájt egy orosz tank jelent meg a völgyben. Parancsot kaptunk, hogy nyissunk tüzet rá, ám a golyók mind leperegtek róla. Aztán a tank is lőtt: az állásunk feletti sziklát találta el, a törmelék hullni kezdett, nekünk pedig visszakozni kellett – idézte fel a csata kezdeteit.
Nem telt bele egy óra, fütyülve, énekelve, lövöldözve megjelent az orosz gyalogság is. A honvédeknek ellent kellett állniuk.
– Na, akkor már volt halott, sebesült, minden – mondta elhalkulva Samu bácsi.
A visszavonulás során Görgényüvegcsűrnél esett fogságba, innen gyalog Brassóig vitték gyűjtőtáborba. Életét az mentette meg, hogy kővel egy levelet ki tudott dobni a kerítésen. Az szüleihez került, és még idejében meleg ruhát tudtak vinni neki, hiszen szibériai tél várt rá ötven fokos hidegével.
A veterán katona is úgy vélte, érdemes kézbe venni a könyvet, annak értékét a benne levő fényképek is emelik.
– Legalább gyermekeinknek, unokáinknak megmarad, hogy mi is voltunk, tudni fogják mik történtek, miket tettünk akkor – zárta visszaemlékezését.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

35 éves a Cantus Firmus
Ünnepi hangverseny a templomban
Szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus király római katolikus templomban jubileumi hangversenyt tartott a megalapításának 35. évfordulóját ünneplő, a Kónya Ádám Művelődési Házhoz tartozó Cantus Firmus vegyes kar.
A kórus 1980. október 2-án Sepsiszentgyörgy kultúrházában, baráti, családi alapon jött létre, és 35 éven át a tagok összetartó erejének köszönhetően működött.
– A vegyes kar bemutatkozására a 60 éves Magyar Férfidalárda jubileumi ünnepségén került sor. A kórus pályája gyorsan ívelt fölfelé, számos országos elismerést, díjat hoztak haza a megmérettetésekről. A megyei, erdélyi szerepléseken túl, most már határok nélkül, más országokban is fellépnek. A vegyes kar a Romániai Magyar Dalszövetség tagja, az EMKE által alapított Nagy István-díj tulajdonosa, 40 tagot számlál – részletezte érdeklődésünkre Dulányi B. Aladár, a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatója.
A vegyes kar László Attila karnagy, alapító tag javaslatára 1986. február 16-án vette fel a Cantus Firmus nevet, majd 1990 márciusán kóruszászlójukat is felszentelték. László Attila több évtizedes munkáját 2014. október 19-étől Jakab Árpád kántor, karnagy vette át.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhel

A szabadság szentjeire emlékeztek
Az aradi vértanúkra emlékezetek október 5-én, hétfőn délután a Szent László Egyesület által szervezett előadással. Az eseménynek a váradi Partiumi Keresztény Egyetemen adott helyet.
Az 1849. október 6-i eseményekre, a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek meg mindazok, akik részt vettek a Szent László Egyesület által szervezett hétfő délutáni rendezvényen. Az emlékezőket Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztotta meg gondolatait. Mint elmondta, október 6-án, október 23-án, március 15-én Erdélyben és Kárpát-medencében, de szerte a világon a szabadságra emlékeznek. „Olyan helyen élünk, ahol gyermekeinknek nagyon zsenge korban meg kell tanulniuk, hogy mi is a szabadság. Harcolni kellett, harcolunk és valószínű a jövőben is harcolni kell majd a szabadságért, amelyért az aradi tizenhármak életüket adták. Fontos, hogy ne feledjük el a szabadság szeretetét, hogy gyermekeink megértsék, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet”. Aktuálpolitikai témára kitérve, Szilágyi Zsolt megjegyezte, hogy jelenleg az európai kereszténység megmaradásáért, Európa határainak megvédéséért is harcolni kell. „Mi magyarok a 1848-49, Trianon, 1956 vagy 1989 félsikere vagy sikertelensége miatt siránkozunk, de ilyenkor rá kell döbbenünk arra, hogy boldog csak az a nemzet lehet, amelynek vannak szabadsághősei, mert ők tartják bennük a hitet, ők nyújtanak példát, elszántságot és ők adnak nekünk erőt” – tette hozzá végezetül.
Előadás
A beszédeket követően a meghívott békéscsabai művészek – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szőke Pál és Tomanek Gábor – dokumentumműsorukban felelevenítették az 1849-es eseményeket, eredeti dokumentumok és iratok, jelentések, napló, levél és beszéd részleteken keresztül. Az előadásból kiderült, mi történt Aradon az ítélet előtt, közben és utána, hogyan zajlott a kivégzés és elhangzott a 13 vértanú utolsó mondata is. A történelmi részletekben gazdag előadásból még az idősebb korosztály is megtudhatott új részleteket. A megemlékezést a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok fellépése színesítette, a két kórus alkalomhoz illő dalokat énekelt.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Csendőrvizit Szacsvay falujában
Tőszomszédomék, a Szacsvay Imre nevét viselő iskola diákjai szüleik, tanáraik kíséretében múlt szombaton ismét felpezsdítették az apró, kihalófélben lévő település, Biharsályi életét. Immár hagyománnyá vált, hogy tanévkezdés után egy szép őszi napot töltenek a névadójuk személyéhez kötődő faluban. A négy esztendő alatt kialakult szokás szerint, a diákok előbb a római katolikus templom kertjében felállított Szacsvay szobornál mutatják be tartalmas-színvonalas műsorukat, majd a „megszálló had” kivonul az ugyancsak egyházi tulajdonban lévő rétre, a változatos, szórakoztató, szabadtéri foglalatosságok helyszínére.
Még javában tartott a templomkerti program, amikor két udvarias csendőrtiszt jelent meg, elkérték az iskola igazgatója, Pásztor Gabriella személyi igazolványát, és udvariasan számon kérték: miért nem jelentették be náluk a rendezvényt. Az igazgatónő közölte, négy nappal korábban írásban jelezte a községközpont, Nagyürögd polgármesteri hivatalának, hogy mire készülnek, meg is hívta őket a Sályiban tartandó iskolanapra. Ezt követően – bár eddig soha, senki nem igényelte – szentül megígérte az intézkedő szerv tisztjeinek, hogy ezután minden alkalommal a csendőrségnek is idejében bejelenti a szándékukat. A némileg tájékozatlan csendőrök udvariasan azt is számon kérték, hogy az inkriminált engedélyeztetési kérelmen miért ötven személyben jelölte meg a rendezvény résztvevőinek a számát – holott az ő becslésük szerint körülbelül háromszáz személygépkocsival legalább ezerkétszázan özönlöttek a kimondhatatlan nevű személyiség falujába!
Miután tisztázódott, hogy semmiféle számadat nem szerepel a beadványban, a felvilágosított csendőrpár odakint, a sályi réten is szemlét tartott, a megannyi vidám játék, sportvetélkedő színterén. A fáma úgy tartja, hogy Gabriella akkor vette le végképp a lábukról őket, amikor kávézás közben megkérdezte: tudnak-e sakkozni a tiszt urak, mert ők nem hoztak magukkal elég, a versenybíráskodáshoz értő apukát…
Egyébként a csobán, aki a környéken legelteti a jószágait, ő is sérelmezte: miért nem értesítették előre, mert ha tudta volna, állataival napokig elkerülte volna, nehogy tehénlepények lapuljanak a papi réten. Miközben a kóláját szopogatta, elmorfondírozhatott azon, mifélék ezek a kimondhatatlan nevűek, akik a sátorfák felszedését követően – nemhogy egy megszáradt lepényt – egyetlen cigarettacsikket sem hagynak maguk után a rét füvén.
Szilágyi Aladár
erdelyiriport.ro

A népszolga, akit háromszor is beszervezett a szeku
Mikó Imre Filmtettfeszten bemutatott történetéből kirajzolódott az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Szombat délután a derűs őszi nap és a késés ellenére is sokan várták, hogy egy emészthetetlennek tűnő témát boncolgató dokumentumfilm végre elkezdődjön a kolozsvári Győzelem moziban. A 15. Filmtettfeszten Domokos János Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilm kolozsvári vetítését követően közönségtalálkozóra és kerekasztal-beszélgetésre is sor került a téma kapcsán, hiszen az erdélyi magyar társadalomnak még mindig szüksége van a kibeszélésre: a román kommunista diktatúra éveiben az erdélyi magyar értelmiségi elit egyre több tagjáról derült ki, hogy együttműködött az állambiztonsággal. Az elárulás érzése pedig feldolgozást igényel. Domokos János filmrendező és Stefano Bottoni történész közös munkája a 20. századi magyar történelem egyik szürke eminenciásának, Mikó Imrének a pályaképét mutatja be, de e pályaképen keresztül kirajzolódik az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Megfigyelt és informátor
A film Stefano Bottoni 2013-ban a Magyar Kisebbségben megjelent Népszolgálat és Túlélés. Mikó Imre és a román állambiztonság, 1948-1971 című tanulmányán alapszik, amely feltárja, hogy a rendkívüli kvalitásokkal rendelkező, az erdélyi magyarság érdekeiért minden korban és rendszerben tenni akaró Mikó Imrét nemcsak megfigyelte, hanem háromszor is beszervezte a hírhedt Szekuritaté. Bottoni tanulmánya és a film után sokaknak kell átértékelni a Mikóról alkotott képet, hiszen nem könnyű ezt összeegyeztetni sem a két világháború közötti tettre kész fiatal politikus, sem pedig a hatvanas években könyveket fuvarozó, a rendszerből kitaszított, állásából kitett tanár képével. A tevékenysége során a román kommunista állambiztonsági szerv több mint kétezer oldalt, tíz kötetnyi anyagot gyűjtött össze Mikóról és szűkebb környezetéről, de több száz oldalra rúg a Mikó által készített jelentések száma is.
A film jó arányban szólaltatja meg a családtagokat és Mikó egykori tanítványait, munkatársait, és olyanokat is, akiket szintén megkörnyékezett a Szekuritaté, de mégsem sikerült őket megtörni, valamint a szakértő történészeket, így a film már az elején magába rántja a nézőt, aki nagyon hamar a „csendes Petőfi utcában” találja magát, és együtt járja végig a főhőssel vagy antihőssel a történelem útvesztőit. A problémamegoldó ember
A film egyik leghatásosabb jelenetsora, ahogy a Mikót ismerők vallanak politikai meggyőződéséről: baloldali, jobboldali, nemzeti, liberális, liberális protestáns szellemiségű, és nemcsak azért, mert mindenki a saját meggyőződését is kivetítette a Mikóéra, és mert kisebbségi kérdésekben a bal-jobb ellentét nem működik, hanem azért is, mert – ahogy a filmvetítést követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői is megegyeztek – Mikót nem lehetett besorolni, mert mindenhová tartozott, és egyben sehová sem, és mert elsősorban problémamegoldó ember volt.
Az alkalmazkodó ember
A Székelyföldről származó, de Kolozsváron élő, tekintélyes erdélyi jogász családba született Mikó Imre, habár a „boldog békeidőkben” a Petőfi utcában gyerekeskedett, már az 1918 utáni kisebbségi létben, az Avram Iancu utcában szocializálódott, és megélte a két világháború közötti időszak minden hátrányát. Jogot végzett a kolozsvári egyetemen, és Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című írása Erdély-szerte ismertté tette értelmiségi és politikusi körökben egyaránt. A harmincas évek közepén, nagyon fiatalon került a román fővárosba, ahol az Országos Magyar Párt parlamenti irodáját vezette. Itt tanulta meg a szászok példájából, hogy a bukaresti politikában csak a korszellemhez alkalmazkodni képes ember érvényesülhet – fejti ki filmben Bárdi Nándor történész.
Mikó Imre egész pályafutása alatt az erdélyi magyar társadalom helyzetének a megerősítéséért szállt síkra, a két világháború közötti időszakban aktív szerepet vállalt a kisebbségi jogvédő harcokban. Az Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását követő években pedig tudatosan dolgozott az erdélyi magyar szupremácia visszaállításán. Jog- és kisebbségtörténeti munkái is ekkor jelentek meg: 1941-ben a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig, 1944-ben a „Nemzetiségi jog és nemzetiségi poltika” című doktori disszertációja.
Mikó „szinte szolgai alkalmazkodása a mindenkori rendszerhez” viszont már ebben a korszakban megmutatkozott, hiszen miután II. Károly román király 1938-ban a parlament és a pártok feloszlatását követően királyi diktatúrát vezetett be az országban, Mikó a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozatának, a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának lett a főtitkára, ahol magára öltötte a diktatúra egyik jelképét is, a kék egyenruhát. A II. bécsi döntés után viszont Budapestre költözött, és 1944-ig, az ország német megszállásáig az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára és háttérembere volt, aki országgyűlési képviselőként megszavazta a zsidótörvényeket.
Amikor már világossá vált, hogy a háború elveszett, és Erdélybe a szovjet és nem az angolszász csapatok fognak bevonulni, az erdélyi baloldali értelmiség prominens személyiségeivel közösen próbálta menteni a menthetőt. A frontátvonulás Kolozsváron érte, ahonnan a szovjetek 5000 civillel együtt malenkij robotra hurcolták el. Mikó életfelfogását példázza az is – emlékszik vissza a filmben egykori munkatársa –, hogy Focsani-ban már orosz szótára volt, tudatosan készült a túlélésre. A négy év hadifogság alatt Mikó teljesen kitanulta a sztálini diktatúrát, és tisztán látta, hogy ennek a rendszernek nem lehet ellenállni, itt csak túlélni lehet. A szovjetek számára a legértékesebb foglyok egyike volt, fogsága alatt nemcsak, hogy megtanult oroszul, hanem szovjet politikai műveket olvasott, kisebbségi jogászként áttanulmányozta Lenin és Sztálin a nemzetiségi kérdésben írott műveit egyaránt.
Hazatérése után azonban felkészültsége és tapasztalata ellenére sem tudott bekapcsolódni a politikai életbe, így volt iskolájában, a korábbi Unitárius Kollégiumban lett orosz nyelvtanár. „Mikó tanár úr”, mert „ő tanár úr volt, és nem tanár elvtárs” – emlékezett vissza egykori tanítványa, Szathmáry János jogász, „derűs és sugárzó tekintetű ember volt, akire mindig felnéztek a diákjai, s aki még hordozta a két világháború közötti polgári lét hangulatát.”
Első beszervezése 1952-ben történt, és a tanulmányban és a filmben is kihangsúlyozzák, hogy ekkor még erős pszichikai kényszer és zsarolás hatására kezdett el jelenteni. Az 1956-os magyar forradalom hatására bekövetkezett tisztogatási hullám viszont őt sem kerülte el, 1958-ban eltávolították tanári állásából, először könyvkihordóként, majd az egyetemi könyvesüzletben dolgozott.
Rehabilitációjára csak a hatvanas évek végén került sor, amikor szerkesztői állást kapott a Kriterion Kiadónál. Ez nemcsak az irodalmi életbe való visszajutást és a publikálási lehetőséget jelentette, hanem nagyon hamar Fazekas János, a Román Kommunista párt felső vezetésében szerepet vállaló káder bizalmi emberévé is vált. Bárdi szerint Mikó ekkor ugyanazt a pozíciót töltötte be Fazekas mögött, mint harminc évvel korábban az Országos Magyar Pártban Bukarestben vagy az Erdélyi Pártban Budapesten. Mondhatni visszaszerezte szürke eminenciás szerepét az erdélyi magyar társadalomban.
Harmadik beszervezése a hetvenes évekre tehető, és Bottoni ezt a beszervezését látja igazán problematikusnak, hiszen ezt a tevékenységét már nem a létfenyegetettség hatására fejtette ki, ez már politikai játszma. Mikó külföldi útjain a magyar emigráció szemében hiteles személy volt, nem tartották kommunistának, így olyan helyekre is bejárása volt, ahová a pártvezetés által kiküldötteknek nem. Tevékenysége, a nyugati magyar emigráció érdekcsoportjainak a feltérképezése és ennek az információnak a román állambiztonságnak való átjátszása egy olyan rendszert éltetett tovább, amely az elkövetkező évtizedben nyíltan fordult nemcsak a nemzetiségek, de az összes állampolgára ellen.
A rendszerhez való alkalmazkodás vagy a rendszerrel való együttélés volt-e informátori tevékenysége? Tényleg annyira naiv volt, hogy azt képzelte, hogy lehet beszélgetni a Szekuval? A rendszer jellegéből adódóan nagyon sokan úgy értékelik, hogy ez hozzátartozott a kisebbségi önvédelemhez, és hogy a cél minden esetben szentesíti az eszközt. De ugyanakkor Szász Zoltán személyében egy másfajta választ is kapunk erre a kérdésre. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója szerint Mikónak tudnia kellett, hogy az állambiztonsággal való efféle dialogizálás semmilyen körülmények között nem lehet megoldás, és hogy az embernek tudnia kell, hogy hol van az a határvonal, amely még belefér a rendszerrel való együttműködés kereteibe. Bottoni szerint harmadik beszervezése ezen már túlmutat.
Habár nem kaptunk egyértelmű választ a közönségtalálkozón feltett kérdésre, miszerint ártott-e valakinek is a jelentéseivel, Domokos János rendező elmondta, hogy ha nem is volt ártó szándék a tetteiben, akkor is ártott, mert lehet, hogy jelentéseivel megerősített egy másik jelentést, amely alapján el lehetett ítélni azt, akiről az információt szolgáltatta.
A filmet követő kerekasztal-beszélgetésre már a Sapientia Bocskai épületében került sor. A moderátor Lőrincz D. József három kategóriába sorolta a meghívottakat: akik szerették és tisztelték Mikó Imrét, akik a rendszer üldözöttei voltak, és akik kutatták a témát.
A szeretet jegyében tárgyalni
Könczei Csilla, a szekusblog írója úgy vélte, hogy Mikó kapcsán lehetőség nyílt ezt a kemény és durva témát a szeretet jegyében tárgyalni, és mindenképpen fontosnak tartotta, hogy a család ennyire pozitívan állt hozzá a kutatáshoz, vállalva az ezzel járó kellemetlenségeket is. A filmről elmondta, hogy mivel az érzelmileg keretezve van, a születéssel kezdődik és a főszereplő halálával végződik, elveszítjük a lehetőséget, hogy nyitott maradjon a kutatásra és a továbbgondolásra.
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia vezetője hozzászólásában saját szekus-tapasztalatait osztotta meg, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években őt és családját is rendszeresen lehallgatták. Elmondta, hogy a rendszer részéről az egyik legnagyobb megaláztatás pont az volt, hogy a tartótisztek emberi kapcsolatokat akartak kialakítani az informátorokkal, megfigyeltekkel – vele táblézni akart a szekus – barátkozni akartak, miközben lenézték őket. Ezért nem érti, hogy mi lehetett Mikó fejében a harmadik beszervezésekor, hiszen nem hihette azt, hogy Ioana alezredessel bármit is el lehetett intézni a magyar közösség javára.
Alkalmazkodás vagy együttműködés?
Novák Csaba Zoltán történész szerint Mikó mindig is pengeélen táncolt a rendszerhez való alkalmazkodás és a rendszerrel való együttműködés vékony határmezsgyéjén. Novák Gyáni Gábort idézi, aki szerint az együttműködésnek több formája van, de az a legaljasabb, amikor a környezeted nem tudja, hogy te együttműködsz. A kutató szerint Mikó harmadik beszervezése már morálisan is megkérdőjelezhető, amely sokkal inkább együttműködés volt, mint alkalmazkodás.
László Márton hozzászólása nemcsak a családtagok felháborodását, hanem a közönség soraiban is csendes zúgolódást váltott ki. A Máthé János: Magyarhermány krónikája című monográfia megírásával hírnevet szerző történész szerint elképzelhető, hogy Mikó kijáró- és problémamegoldó emberként a kis előnyökért és a barátoknak szerzett szívességekért jelentett, amely szerinte nem arányos az együttműködés mértékével, hiszen ez a kollaboráció nem érintette a nagy folyamatokat. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte Mikónak volt akkora tekintélye, hogy nem mertek volna hozzányúlni, felhozva Király Károly példáját, azonban Bottoni megjegyezte, hogy míg Király Károly a rendszer saját gyermeke volt, addig Mikó sosem volt kommunista, így az összehasonlítás nem állja meg a helyét.
Az alkalmazkodás evolúciós követelmény
Szilágyi N. Sándor hozzászólása tette igazán érdekessé a beszélgetést, hiszen a filológus a saját példáján keresztül igyekezett felvázolni, hogyan is működött nemcsak a Szekuritaté, hanem az egész korszak. Hozzászólásában kifejtette, hogy a film címe azt sugallja, hogy választani kell a túlélés és a népszolgálat között, de úgy gondolja, hogy ez soha nem ilyen egyszerű, és Mikó mindkettőt szem előtt tartotta nemcsak a Szekuritátéval való kapcsolatakor, hanem valamennyi rendszerben. Sokan az alkalmazkodás szavunkhoz negatív értelmezést adnak, de a biológiában ez létszükséglet: az evolúció során az a faj volt képes fennmaradni, amely tudott alkalmazkodni a változó körülményekhez. Így szerinte az alkalmazkodás egy bizonyos pontig célszerű viselkedés, hiszen ő is tagja lett a kommunista pártnak, amikor arról volt szó, hogy ellenkező esetben kirúgják az állásából. Szerinte abban a rendszerben ahhoz, hogy valaki eredményes problémamegoldó lehessen, része kellett legyen a rendszernek, mert csak ezen belül volt mozgástér.
Könczei erre reagálva fejtette ki, hogy ez a stratégia a nyolcvanas évekre teljesen kudarcba fulladt, a magyar intézményi hálózatot teljesen felszámolta a diktatúra, elfogytak a kisebbségi jogok, és lassan elfogyott a nép is. Markáns véleményét nem rejtette véka alá: szerinte egy antidemokratikus társadalomban hamisan cseng a népszolgálat szó.
Népszolgálat az, amikor az ember kitakarítja a sáncot az út mellett, a szerkesztő megszerkeszti a könyvet, az, amikor mindenki teszi a dolgát – válaszolta Könczei kérdésére Lőrincz D. József; de felvetődik a kérdés, hogy ki kell-e takarítani a sáncot egy totális diktatúrában?
Mindenképpen gondolkodásra ad okot az is, hogy harmadik beszervezését követően Mikó jelentéseivel, a külföldi magyar emigráns csoportok teljes feltérképezésével miért segítette egy olyan rendszer továbbélését, amelyről ő maga a New York-i Magyar Házban úgy nyilatkozott, hogy egy korrupt, velejéig romlott és népszerűtlen rendszer, ahol a magyar vezetőknek nincs már gerince, ahol mindenki „belesimul a tájba”. Beszélhetünk ebben az esetben túlélési kényszerhelyzetről, hiszen ennek a munkának már a magas politikára is hatásai voltak.
Alkalmazkodás minden körülmények között – de lehet-e alkalmazkodni a diktatúrában? Lehet-e annyira alkalmazkodni, hogy része leszel a rendszer legalattomosabb gépezetének, besúgó leszel és jelenteni kezdesz, már nem a létfenyegetettség miatt, hanem a politikai játszmák miatt? Könczei Csilla szerint semmilyen körülmények között nem, de Szilágyi N. Sándor hiába tette fel a kérdést, mi lett volna az alternatíva, hogy alakult volna a történelem, ha nem alkalmazkodnak az emberek. Erre a kérdésre nem kaptunk választ.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro

A román hírszerzés szerint Magyarország egyre jobban fenyeget
Nőtt a „magyarveszély” Romániában a Román Hírszerző Szolgálat éves jelentése szerint. A kormányközeli Antena3 hírtelevízió vasárnapi esti műsorában bemutatott dokumentum szerint külföldi titkosszolgálatok intenzív munkát folytatnak azzal a céllal, hogy megerősítsék kormányuk ellenőrzését „az azonos etnikumú romániai közösség és főbb szervezetei” felett.
Az Antena3 által idézett szövegrész nem említi név szerint Magyarországot, ugyanakkor a felsorolt veszélyek és kémtevékenységek között nem nehéz ráismerni a székelyföldi autonómia szorgalmazására és támogatására, illetve a magyar kormány erdélyi ténykedésére. A műsorban megszólalt Cristian Pirvulescu politológus úgy vélte, a jelentés több helyen egyértelműen Magyarországra utal. A műsorvezető ezt kiegészítette azzal, hogy a dokumentum képernyőre nem került részei valóban „explicitebb módon is foglalkoznak a magyar radikalizmussal".
A bemutatott szövegrész kiemeli, hogy „a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". A külföldi titkosszolgálatok céljai között szintén találni olyant, amely egyértelműen Magyarországra illik. Ez a cél „az azonos etnikumú közösség és főbb szervezetei” feletti kontroll megerősítése.
A műsorban megszólalt Daniel Savu szociáldemokrata szenátor, a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság tagja, egyébként volt SRI-tiszt. Hangsúlyozta, hogy a kémelhárítás soha nem a nyilvánosság előtt zajlik, „de nagyon fontos". A kérdésre, hogy melyik ország titkosszolgálata fejtheti ki a legintenzívebb tevékenységet Romániában, kitérő választ adott. „Mindannyiunknak a nyelve hegyén van ennek az országnak a neve. Egy valamit mondok, és ezt emlegetik a SRI tisztjei is: a szomszédaink közül egyedül a Fekete-tenger a barátunk" – fogalmazott Savu.
Cristian Pirvulescu, a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Főiskola (SNSPA) professzora szerint a titkosszolgálatok, különösképpen pedig a SRI sajátosan értelmezik a birtokukba kerülő információkat. Példaként említette, hogy a jelentés szerint a SRI kémtevékenységnek tekinti azt, hogy a nagykövetségek jelentést tesznek a romániai üzleti lehetőségekről. Ugyancsak értelmezhető, hogy mi számít a román állam befeketítésének. „Ha például valaki támogatja a romániai demokráciát, azzal agressziót követ el Románia ellen?" – tette fel a kérdést a politológus, aki szerint a titkosszolgálat gyakran összeesküvés-elméletekkel dolgozik.
Az ellenzéki Evenimentul zilei című lap botránynak nevezte, hogy a SRI jelentése nem hivatalos úton – a sajtóosztály vagy a parlament révén – került forgalomba, hanem egy hírtévé esti műsorában „szivárgott ki". Ennek ellenére Ovidiu Marincea, a hírszerzés szóvivője élőben kommentálta a dokumentumot.
nol.hu

Az aradi vértanúkra emlékeztek
Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából tartottak rövid megemlékezést október 6-án, kedden a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.
Az alkalomból a diákok felolvasták Damjanich János aradi vértanú utolsó, börtönben írt levelét, szavalatok hangzottak el, és mécseseket gyújtottak a vértanúk képmásai előtt. A rendezvény végén a Kormorán együttes Aradi vértanúk című dalát hallgathatták meg a jelenlevők. „Iskolánk már rég felvállalta azt, hogy nemzetünk jeles történelmi napjaira emlékezteti a gyermekeket. A tanulók tudják, mikor vannak ezek a napok, és ilyenkor ünnepélyt tartunk” – mondta László Károly, az iskola igazgatója.
A Minta ifjúsági szervezet tagjai az aradi vértanúk utolsó szavaival pergamen formájú, tekercses szórólapokat adtak át kedden a járókelőknek Csíkszeredában, majd gyertyát gyújtottak Gál Sándor szobránál – így tisztelegtek az Aradon kivégzett honvédek emléke előtt. Tőke Ervin, a szervezet elnöke elmondta, Gál Sándort ugyan nem végezték ki Aradon, de ő is 1848-as szabadságharcos volt, ezért emlékeztek az ő szobránál.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Hűséget tanulni a vértanúktól
Közel kétszázan emlékeztek kedden Sepsiszentgyörgyön, a 166 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulóján.
Az esemény a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren zajlott, ahol tizenhárom kopjafa hirdeti az aradi tizenhármak emlékét. Balázs Antal, a kopjafákat készítő nyugalmazott tanító elárulta, az elmúlt hetekben többen is bejelentést tettek a 112-es segélyhívószámon, hogy a már említett tizenhárom kopjafa közül három eltűnt. Mint fogalmazott, köszöni az aggódást, ám azok nem tűntek el, csupán megújultak: eleinte három közülük, majd az összes. A megemlékezést megelőző napon valamennyi visszakerült helyére.
Balázs Antal ugyanakkor nehezményezte, hogy bár Sepsiszentgyörgy lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, mégis oly kevesen vettek részt az aradi tizenhármak hősiessége előtti főhajtáson. A kopjafakészítő a jelenlevő diákoktól csupán annyit kért, vegyék át az idősektől a stafétát, és tiszteljék a magyar értékeket.
„Csak az hal meg, akiről végleg megfeledkeztünk” – jelentette ki a megemlékezésen Szabó Lajos római-katolikus kanonok. Mint fogalmazott, ezektől az emberektől „elsősorban hűséget tanulhatunk az adott szóhoz, a becsülethez, a néphez és az Istenhez. A hűség olyan hiánycikk lehet az életünkben, amely nélkül továbblépni, megmaradni ebben a széles nagyvilágban egészen biztosan nem lehet”.
Az eseményen a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot képviselve Nagy Zoltán rövid történelmi áttekintést tartott a 166 évvel ezelőtti eseményekről. Rámutatott, a tizenhárom vértanú közül tizenkettő tábornok, egy ezredes volt, nemzetiségüket tekintve pedig volt köztük örmény, szerb, horvát, osztrák, német. Kihangsúlyozta: legkevesebb, négy magyar.
Az eseményen a Székely Mikó Kollégium diákjainak A tizenhármak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeztek az aradi vértanúkra, a koszorúzást követően a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta a rendezvényt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Főhajtással emlékeztek Udvarhelyen
Az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi honvédtiszt emléke előtt tisztelegve több mint százfős tömeg gyűlt össze kedden a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Vasszékely-szobornál.
A politikusok, különböző szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek mellett nagy számban jelen voltak – iskolájuk egyenruháját viselve – a Tamási Áron Gimnázium diákjai is a Máron Áron téri megemlékezésen.
„Az aradi tizenhárom vértanú emléke súlyos mondanivalót hordoz a ma embere, napjaink magyar valósága számára: magyarnak lenni, embernek megmaradni” – jelentette ki Sarkadi Zoltán, a rendezvény műsorvezetője, aki felkérte a jelenlévőket, hogy főhajtással tisztelegjenek az 1848–49-es magyar szabadságharc mártírjainak emléke előtt.
„Benedek Elek írói hitvallásában úgy fogalmazott, hogy az erősek oldalán harcolni nem érdem. Ezt nagyon sokan így gondolták, akik a magyar honvédek közé álltak. Az Aradon kivégzett tábornokok nem könyörögtek életükért, mert igaz ügy mellett álltak. Bizonyára tudták, hogy példájuk és áldozathozataluk nem hiábavaló. Ennélfogva a hazaszeretet és a szabadság nagy jelképeiként tartjuk őket számon. Példájukat nem feledhetjük, amíg magyarok élnek ezen a földön” – tolmácsolta a Bunta Levente polgármester által megfogalmazottakat Jakab Áron Csaba udvarhelyi képviselő-testületi tag.
Faludy György Október 6. című versét adta elő Kulcsár-Székely Attila színész, majd a vértanúk utolsó szavait idézte Sarkadi. Koszorúzással, illetve a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Az aradi tizenháromra emlékeznek Háromszéken
Megemlékezéseket szerveznek Kovászna megye három városában az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének évfordulójára, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt ítéltek halálra.
A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek az aradi vértanúkra kedden 16 órától, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál. Az esemény alkalmával minden résztvevő leróhatja tiszteletét egy-egy szál virággal. A megemlékezést követően az ünneplő tömeg átvonul az Erzsébet parkba, az 1848–49-es honvédemlékműhöz. Áldást mond Szabó Lajos római-katolikus kanonok-plébános, közreműködik Nagy Zoltán, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának munkatársa.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Nagy Mózes Gimnázium udvarán tartanak megemlékező ünnepséget az említett intézmény, valamint a Református Kollégium diákjai kedden 13 órától Kézdivásárhelyen. Az ünnepi műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsa, a Református Kollégium tanára, valamint Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Líceum oktatója állították össze, ám a céhes város önkormányzata is részt vesz a szervezésben. Az eseményt koszorúzás zárja Sujánszky Euszták, az aradi tizenhármak gyóntatópapjának emlékplakettje előtt.
Az Erdővidék Múzeumának munkatársai sétát szerveznek a Zathureczky temetőben és a központi temetőben nyugvó ’48-as hősök sírjaihoz Baróton, míg a bányászváros 1848-as szabadságharcban résztvevő hőseiről Demeter László muzeológus beszél. A találkozás kedden 17 órakor a Zathureczky temetőnél lesz, majd 17 óra 45 perckor a baróti katolikus temető bejáratánál. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevők vigyenek magukkal gyertyát és virágot, amelyeket a hősök sírjainál helyezhetnek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro