Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. április 28.
Visszaváltoztatta az egészségügyi miniszter a kovásznai szívkórház nevét
Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter rendelete nyomán ismét Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórháznak hívják a székelyföldi Kovászna fürdőváros nemzetközi elismertségű intézményét.
A miniszteri rendelet fénymásolatát Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke tette ki a közösségi oldalára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus közleményben mondott köszönetet mindazoknak, akik aláírásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a minisztérium április elején önkényesen Teculescu-Benedekre módosította az intézmény nevét.
„Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös sikerként könyveli el az ügy eredményét, amely nem valósulhatott volna meg az orvostársadalom, a román és a magyar közösség, valamint a politikum összefogása, illetve ésszerű belátása nélkül" – fogalmazott a tanácselnök. A miniszter aznap bocsátotta ki az intézménynév visszaváltoztatásáról szóló rendeletet, amikor háromszéki politikusok átadták a minisztériumban a név visszaváltoztatására vonatkozó kérvényt, melyet több mint 29 ezer ember írt alá.
Székelyföldön felháborodást váltott ki, hogy április elején a tárca Nicolae Teculescu állítólagos balneológus nevét is beiktatta az alárendeltségében működő intézmény nevébe. Míg Benedek Géza a kórház alapítója, 25 évig az intézmény igazgatója, és egy nemzetközileg elismert sajátos gyógyító módszer kidolgozója volt, Nicolae Teculescu tevékenysége egyáltalán nem kötődött a szívkórházhoz, tudományos munkájának nem maradtak fenn emlékei. A kórház orvosai azt is kétségbe vonják, hogy a Kovásznán született, de a városból még a szívkórház megalapítása előtt elköltözött Teculescunak volt-e egyáltalán orvosi végzettsége.
MTI
Erdély.ma
2015. április 28.
A Share szerint csak románok és cigányok lakják Kolozsvárt?
A Kolozsvár Ifjúsági Főváros áprilisi eseményfüzetében két oldalas hirdetésben reklámozzák a clujmulticultural.ro honlapot, amely – a leírása szerint – a Share Föderáció projektjeként jött létre.
Azt hihetnénk, hogy egy nyíltan multikulturálisnak mondott honlapon magyarul is megjeleníthető minden információ. Ezzel szemben a magyar nyelv teljesen hiányzik az oldalról, sőt, a magyar közösség teljes elhallgatásával, mellőzésével találkozunk.
Sem a nemzeti sokszínűség rovatban (ahol görögökről, kenyaiakról és a román-burundi partnerségről olvashatunk), sem a helyi közösség menüpontban (ahol kizárólag a román és pataréti cigány közösség szerepel) nem kerül megemlítésre a kolozsvári magyarság, sőt, az egész honlapon egyszer sem szerepel a „magyar” (maghiar/ungur) kifejezés.
A honlap jelenlegi formájában sértő a kolozsvári történelmi közösségekre nézve. Reméljük, hogy csak amatőr, hozzá nem értő szerkesztők hibájáról és nem szándékos provokációról, megalázásról van szó. Kérjük, amíg a honlap tartalmi része nem felel meg a kolozsvári valóságnak, addig ne jelenítsék meg és ne hirdessék. Felszólítjuk a Share Föderáció illetékeseit, hogy kérjenek bocsánatot a Kolozsváron valódi multikulturalitást képviselő magyar, német és zsidó közösségektől! Soós Sándor,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke, 
kolozsvári magyar lakos
Erdély.ma
2015. április 28.
Az összefogás üzenete
Jó jel, hogy fontos ügyek még össze tudják kovácsolni a szétszabdalt erdélyi magyar társadalmat, Háromszéken nem először bizonyítják politikusaink: képesek felülemelkedni az önös és pártérdeken, jelentős célok csatlakozásra késztethetik a tegnapi ellenségeket.
Megtörtént ez már néhányszor: a székely szabadság napján, a székelyek nagy menetelésén, a Mikóért szervezett tömegmegmozduláson, illetve a magyar himnusz elleni prefektusi hadjáratra válaszoló tüntetéseken. Eddig többnyire a Székely Nemzeti Tanács vagy az MPP kezdeményezett, a nagy testvér, az RMDSZ pedig esetenként (sokszor kampányban, néhányszor azon kívül is) felkarolta az ötletet, társszervezőként, mozgósítóként vállalt feladatot. És mindahányszor bebizonyosodott, jelentős tömeget csak közösen képesek megmozdítani, bárki kezdeményez, a többiek nélkül legfeljebb néhány ezer emberhez jut el üzenete. 
Bár nem előzmény nélküli, mégis példaértékű, ahogy együtt dolgoztak most a pártok a kovásznai szívkórház nevének megmentéséért. Nem voltak fölösleges nyilatkozatok, elmaradtak a napi dicsekvő, egymást túllicitáló jelentések, ki-ki tette a dolgát ott, ahol erősebb, befolyásosabb. Nem egymás ellenében, hanem a másikat segítve, kiegészítve, és meglett az eredmény: tíz nap alatt több mint 22 ezer aláírást sikerült összesíteni, Háromszék lakosságának egytizede hitelesítette a sarlatán Teculescu nevének odabiggyesztése miatti tiltakozást. A tegnapi sajtótájékoztató sem arról szólt, hogy ki volt a vitézebb, ki mozgott ügyesebben, nem hangzottak el számok, csupán az egybehangzó üzenet: méltánytalanság történt, amit nem hagyhatunk annyiban.
Sikerül-e gátat vetni a román hatalom szimbolikus térfoglalásának? Ez még a jövő zenéje. Ám az ismét bebizonyosodott, hogy valós erőt felmutatni csak együttműködve, közösen vagyunk képesek. Nagyon nagy szükség van erre az egymásba kapaszkodásra, hisz a kovásznai kórház átkeresztelése csak kis csepp a tengerben, napról napra találkozunk a beolvasztásunkat, ellehetetlenítésünket célzó kísérletekkel, zászlónkat, himnuszunkat, utcaneveinket üldözik, mindent megtesznek azért, hogy másodrangú állampolgárnak érezzük magunkat Romániában. Ha nem szállunk szembe az ellenünk forrongó erővel, elsöpör bennünket.
Most Háromszéken egy kis gát felépült, ígérik, tovább növelik, együtt, közösen. Talán a jó példa továbbgyűrűzik, mások is csatlakoznak, és igazi, ellenálló védőbástyát emelhetünk, amely megóv, segít megmaradni, és árnyékában talán fejlődésre is lesz esélyünk. 
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 28.
Mint hajdanában a népdal (Megújult a székely himnusz emlékműve)
Sokan talán nem is tudják, hogy Sepsiszentgyörgyön emlékműve van a székely himnusznak. A belvárosi református templom kertjében, a – nem is tudom, most mi a hivatalos neve, de számunkra úgy hangzik szebben: – Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél, két fenyőfa közt áll a kopjafa, rávésve a székely himnusz szövegírójának és zeneszerzőjének neve, a hozzáillesztett táblán pedig a mára himnusszá vált vers sorai olvashatóak.
A nyolc esztendeje ott álló emlékművet megviselte az időjárás, városunk névadója – és a himnusz szerzője – névnapjára azonban ismét olyan, akárha új lenne. Faragója, a kopjafadoktor, Balázs Antal újította fel, s hogy az ismét széppé varázsolt emlékmű legyen újraavatva is, arra alkalmat szolgáltatott a tegnapi istentisztelet. A szertartást követő kiselőadásában Balázs Antal előbb a székely himnusz szerzőjének életútját ismertette: Csanády György százhúsz esztendeje született Székelyudvarhelyen, kolozsvári egyetemistaként sodorta el az első világháború Budapestre, ahonnan a trianoni döntés után már nem térhetett haza. 1952-ben hunyt el, azt kívánta, hamvait otthon, a családi sírboltban helyezzék el – ismert okokból erre csak később kerülhetett sor. A székely himnusz zeneszerzője, Mihalik Kálmán szintén Kolozsváron volt egyetemista, az orvosi egyetem világháború miatti menekítésekor Budapestre, majd Szegedre került, kitűnő zeneszerzőként, ígéretes orvosként ott hunyt el 26 évesen az akkor még gyógyíthatatlan tífuszban.
Trianon után a szülőföldjükről elmenekült, a csonka Magyarországon otthonra lelt székelyek körében a honvágy sok dal születését eredményezte, 1921-ben írta meg Csanády Bujdosó ének címmel versét, megzenésítésére Mihalikot kérte meg. Azért adta azt a címet versének, mert akkor mindenki bujdosott – magyarázta Balázs Antal. Az immár megzenésített verset előbb a budai hegyekben énekelgették a székelyek, első adatolt előadására 1922-ben került sor, Budapesten egy leánykórus adta elő, még az eredeti címmel. „Aztán olyan sokszor, olyan sokan énekelték, hogy székely himnusz válott belőle” – mondta Balázs Antal. A himnusznak azonban hányatott sors jutott, Erdélyben az első román világ alatt tilos volt énekelni, a kicsi magyar világban sem nagyon szorgalmazták, hiszen a magyar nemzetnek van egységes himnusza, hát akkor miért énekeljenek a székelyek egy másikat is. A második világháború után ugyanvalóst tiltott volt, de 1989-et követően már szabad, „ha tetszik, ha nem azoknak, akiknek sérti a fülét. Mert nekünk van címerünk, van zászlónk, van himnuszunk, csak önrendelkezésünk nincs” – állapította meg keserűen Balázs Antal. Elmondta azt is, a ma énekelt székely himnusz szövege nem azonos teljes egészében a Bujdosó énekével, a kisebb változásokat azzal magyarázta, a himnusz úgy terjedt, mint hajdanában a népdal. „Olyan csodálatos, hogy senki sem tanítja, mégis mindenki tudja” – zárta beszédét, megjegyezve még, hogy a templomkertben található emlékművön az eredeti versszöveg olvasható.
A templombéli előadást követően az istentiszteleten részt vevők a felújított emlékművet körbeállva énekelték el a székely himnuszt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 28.
Soós Zoltán összegyűjtötte a támogató aláírásokat
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy összegyűjtötték az előválasztáson való részvételhez szükséges támogató aláírásokat, és megköszönte azoknak, akik úgy gondolták, megfelelő lenne a polgármesteri tisztségre. Mint mondta, igyekszik felnőni a feladathoz.
Ugyanakkor cáfolta a jelölése kapcsán kialakult híreszteléseket, amelyek szerint az RMDSZ helyi vagy országos vezetőségének fenntartásai lennének a személyével kapcsolatosan. – Évek óta az RMDSZ-en belül és a szervezet támogatásával végeztem tevékenységemet, szakmailag komoly sikereket értem el, amelyek erősítik a jelölésemet, ezért úgy tartom, hamisak azok az információk, amelyek a szervezet személyem iránti elbizonytalanodására utalnak. Az RMDSZ nem fogja becsapni a választóit, megismételve a Csegzi Sándor vagy a Vass Levente jelölése kapcsán kialakult helyzetet, ami a szervezet térvesztéséhez és azokhoz a vádakhoz vezetett, amelyek szerint eladták a választást. Úgy gondolom, éppen a személyem a garancia arra, hogy ez nem fog megtörténni és nem igaz, tehát vállalom a megmérettetést – jelentette ki.
Elhatárolódik a gyűlöletbeszédtől
A felekezeti hovatartozásával kapcsolatos rágalmaknak semmi közük mindahhoz, amit a keresztény egyház és személye képvisel – hangsúlyozta Soós Zoltán a továbbiakban. Kijelentette: – Messzemenően elhatárolódom minden olyan gyűlöletbeszédtől, ami ezzel kapcsolatos. Az első fontos érték, amit felvállalok a hiten keresztül, az a keresztény értékrend, elsősorban a család, hiszen ötödik gyermekünk születését várjuk ez év júliusában.
Elmondta, hogy az RMDSZ támogatásával tölti be vezető beosztását a megyei múzeumnál és a helyi tanácsban, és a szakmai sikerei ösztönzik arra, hogy vállalja a megmérettetést.
Jövőképre van szüksége Marosvásárhelynek!
A múzeumigazgató választási programja fontos részének nevezte a növekedésre összpontosító jövőképet, egyebek között a nagyvárosi övezet projekt elindítását, a munkahelyteremtést, út- és vasútépítést, a tömegközlekedés fejlesztését, az emberek életminőségének javítását, mert "csak így léphet ki városunk a provincialitásból és középszerűségből".
Felhívta a figyelmet a bizalomépítés fontosságára, hamisnak nevezte a Marosvásárhelyen sokat hangoztatott "megbékélési politikát", illetve az ennek a leple alatt gerjesztett etnikai konfliktusokat, amelyek miatt nem fejlődik a város, elkerülik a befektetők.
A kétnyelvű utcanévtáblák körüli feszültség, amelyet a helyi rendőrség vezetője keltett, véleménye szerint azt igazolja, hogy jelenleg a polgármesteri hivatal úgy beszél a harmóniáról, hogy semmit nem tesz a bizalmi légkör megteremtéséért, amit nemcsak a kétnyelvű táblák körül kialakult vita, hanem a Vásárhelyi Forgatag szervezése körül mesterségesen gerjesztett akadályok is tükröznek. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy olyan személy álljon a városi rendőrség élén, aki etnikai feszültséget szít, nem a kétnyelvűségre vonatkozó törvény végrehajtását garantálja.
Május 31-én tartanak előválasztást Marosvásárhelyen, amelyre bárki jelentkezhet, aki állandó marosvásárhelyi lakhellyel rendelkezik, megfelel a választási törvény feltételeinek, összegyűjt 1350 támogató aláírást, és társadalmi támogatottságát egyházak vagy civil szervezetek ajánlásával is bizonyítja. Az előválasztáson való részvételi szándékot, illetve a szükséges dokumentumokat április 30-ig lehet benyújtani a közös szándéknyilatkozatot aláíró magyar pártok valamelyikénél.
Az előválasztáson szavazni óhajtó polgároknak regisztrálniuk kell, amit megtehetnek online a www.elovalasztas.ro honlapon, a magyar pártok székházaiban, a marosvásárhelyi történelmi egyházaknál vagy az aláírásokat gyűjtő önkénteseknél.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 28.
Katarzis a tanteremben
A Váróterem Projekt Bánk bánja
Huszonegyedik századbeli Biberach, Gertrudis királynő, Ottó herceg, Petúr bán, a gyermekien naiv Melinda és természetesen Bánk, a kifogástalan erkölcsű bán érkezett meg tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai középiskolába. Katona József drámáját a kolozsvári Váróterem Projekt társulat hozta el Marosvásárhelyre. Tegnap a Sincai líceum négy osztályát, ma az Elektromaros diákjait ajándékozzák meg a mű üzenetét a mai tizenévesek világának kellékeivel és gesztusaival közvetítő, humoros elemekben gazdag produkcióval. A filológia szakos tizenkettedikeseknek bemutatott előadás előtt Imecs-Magdó Levente színészt, társulatvezetőt kérdeztük a kezdeményezésről.
– Pár éve indítottuk el a Romániában akkor egyedinek számító tantermi előadásokat, eddig körülbelül 90 alkalommal játszottunk diákoknak. Minden székelyföldi városban jártunk már, nemrég pedig Szegeden vendégszerepeltünk.
– Mi motiválta a rendhagyó produkciók megszületését?
– A társulat szeret kísérletezni, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a líceumi korosztály eléggé el van hanyagolva a színpadi előadásokat illetően. A Bánk bán a kötelező tananyag része, éppen ezért szerettük volna mind üzenetében, mind nyelvezetében közelebb hozni a diákokhoz. Az előadás rendezője Visky Andrei, aki most Amerikában folytatja rendezői tanulmányait. A Bánk bán tulajdonképpen az ő rendezői debütje. A dramaturg Bertóti Johanna. A szöveg rövidebb az eredetinél, ugyanakkor időszerűbb, befogadhatóbb a diákok számára, a probléma sűrítve, tematizálva van. Marosvásárhelyre Kusztos Etelka, a Gheorghe Sincai líceum magyar szakos tanára hívott meg bennünket.
– Rendszerint hogyan fogadják a tizenévesek az előadásokat?
– Nagyon jó tapasztalataink vannak, ezekből táplálkozunk. A fiatal közönség egy húron pendül velünk, és ha valaki rendetlenkedne is, a produkció elég interaktív ahhoz, hogy a zavarónak tűnő magatartás is a hasznára váljék – mondta a társulatvezető.
Kusztos Etelkától megtudtuk, hogy hosszú ideje követi a Váróterem Projekt tevékenységét, és az Advertego című előadásukat látva határozta el, hogy felkéri őket arra, mutatkozzanak be az iskola diákjainak.
– A Bánk bán érettségi tétel, és ez a produkció kiváló alkalom arra, hogy a diákok jobban megértsék a nehézkes nyelvezetű művet. A Váróterem Projekt szerepeltetésének ötletét Rauca Antoaneta, a Sincai középiskola igazgatónője és György Enikő aligazgatónő is szívesen vette – tette hozzá a tanárnő.
A II. Endre magyar király udvarába repített diákok szemmel láthatóan nagyon élvezték az előadást, nevetéssel jutalmazták, amikor a haszonleső Biberach tízórais csomagokat és üdítős pillepalackokat gyűjtött a padokból, vagy amikor Otto herceg a telefonszámát táblára írva érzékeltette hősszerelmes voltát. A tantermi kellékeket zseniális természetességgel használta a társulat, a színre lépők például krétával írták nevüket a táblára, a gyilkosságok elkövetésekor pedig egymás után törlődtek le a nevek. A Biberachból II. Endrévé változó szereplő krétadarabokat osztogatva kérte fel közönségét, hogy ítélkezzen Bánk bán fölött, dobják földre a krétát vagy dobálják meg vele a bánt, és pár perces döbbent csend után be is következett a varázslat, a diákok egymás után léptek be a történetbe, amelyet bizonyára most már olvasott formában is inkább a magukénak érezhetnek. A 40 perc utáni hosszas taps nem a jólneveltség, hanem az őszinte tetszés jele volt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 28.
Ünnepelt Marosszentgyörgy
Ünnep kellős közepébe csöppentünk Marosszentgyörgyön szombaton délután, amikor a központi tér díszbe öltözött, kórusok, ünneplő helybeliek és vendégek lepték el a szobor környékét.
Erdőcsinádról jövet megálltunk, nem hagyhattuk ki a település nevét adó Szent György ünnepének e mozzanatát. Miután végigjártuk a kézművessátrakat, megcsodáltuk a szalma- és háncsmunkákat, megkóstoltuk a homoródalmási kézműves sajtokat, vásároltunk a mézeskalács szívekből, betekintettünk az iskola udvarán felállított színpadon zajló műsorba, a Szent György-szobornál máris felcsendült a Triola együttes zenéje.
– A XXI. Szent György Napokat ünnepeljük, helyiekkel, vendégekkel, magyarországiakkal – jászberényiekkel, zalaszentgyörgyiekkel, kávásiakkal –, azokkal, akik szeretik településünket és lakóit. Mi mindig nagy szeretettel várjuk őket. Öröm számunkra, hogy ilyen sokan jönnek el és tisztelik meg rendezvényeinket, legyen az faültetés, néptánc, népdaléneklés, kórustalálkozó. Nagyon jó polgármesternek lenni egy ilyen faluban, ahol ennyi értékes ember lakik, akik fogékonyak a szépre, a minőségi rendezvényekre – mondta Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere. Majd megkezdődött a Szent György-szobor koszorúzási ünnepsége.
Az ötven éve karnagyként tevékenykedő Hajdó Károly vezetésével a Soli deo Gloria kórus énekelte el a Szent György-himnuszt.
Az ünnepi műsorba iktatott kórustalálkozót is a tanár úr tiszteletére szervezték. Felléptek a helyi és a jászberényi kórusok. A részt vevő települések polgármesteri köszöntője után post mortem tiszteletbeli polgár címet adományoztak Csíki Dénes néhai malomtulajdonosnak, molnárnak.
Szombaton és vasárnap este koncerteken és szabadtéri buliban, lampioneregetéssel szórakoztak a szentgyörgyiek.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 28.
Jókedv, nevetés Erdőszentgyörgyön
Csütörtökön, április 23-án délután csapot-papot hagyva irodámban (pedig elborít a munka, negyedéves adóbevallási időszak lévén), Erdőszentgyörgyre utaztam. A könyv világnapján, a Szent György-napi rendezvények keretében az esemény szívélyes házigazdája, Kovrig Magdolna tanárnő meghívására gyűltünk össze a helyi művelődési ház klubtermében – humordélutánra. Székely Szabó Zoltán színművész volt a műsorvezető, beszélgetőtársai Kedei Zoltán és Bölöni Domokos. A hallgatóság mindig hálás a kölcsönadott jókedvért. Kedei Zoltán festőművész Füst és sör című írása kapcsán elmélkedhettünk az élet dolgain. Amely pedig rövid, minek töprengeni hát kicsinyes dolgokon! A versírással későn kacérkodó Márton Károly a Kedei Zoltán műtermében című négysorossal váltott ki derűt: "Ecsetnyomok a vásznon./ Kirajzolódnak félkész fejek./ S a mellettem levőről/ magamra ismerek". Ugyanő a Számadás címűben öniróniáját is megcsillantja: "Írtam néhány sort/ egy újság szélére,/ de tűzgyújtó lett/ belőle – év végére".
Székely Szabó Zoltán ízes anekdotáival harsány kacagást váltott ki a közönségből. Bölöni Domokos kortárs tollforgatók vidám sírverseiből és régi síremlékek humoros felirataiból hozott jókora csokornyit. Ha már úgyis meg kell halnunk, legalább a sírversünk legyen vidám. Osztatlan sikert aratott a múltnak ez a fajta szemlélete, amely nem nélkülözi a népi szürrealizmust sem. Például ebben: "Itt nyugoszik Balog Döme,/ Ráesett a malom köve./ Mire észrevette vóna,/ Hóttan mászott ki alóla". Vagy ebben: "Itt nyugszik egy kéményseprő,/ Akit megölt a borseprő,/ Mert berúgott keményen,/ S kiugrott a kéményen". Hát még ebben: "Tegnapelőtt péntek reggel,/Szűcs Józsi arra ébredt fel,/ hogy halva hever az ágyon,/ S nincsen többé a világon!"
A találkozót Pál Imola maturandus tréfás népdalcsokra tette még élvezetesebbé.
Miért fontosak az ilyen jellegű találkozók? Mert ismerősök, barátok társaságában tölthetünk néhány oldott hangulatú órát, egymásra figyelve, és közben szellemi értékekkel is gazdagodunk. Székely Szabó Zoltán vitriolos írásai pedig arról győztek meg, hogy az ember úgy is szeretheti hazáját, ha (akár idegen földről is) szót emel a méltánytalanságok miatt. Aki pedig, mint ő, hazajön, és nem a művelt Nyugat gondtalan életét választja, hanem nyugdíjasan is képes újrakezdeni az életet, és közben sorra jelenteti meg a könyveit, nos, az ilyen írástudó minden tiszteletet megérdemel.
Doszlop Imre Lídia Naómi
A Föld napja kapcsán
A Föld napja alkalom kellene legyen arra, hogy mindenki felfigyeljen a Föld és környezetünk tisztaságának megőrzésére. Ennek érdekében tennie is kellene valamit az utca emberének, akár csak annyit, hogy ne dobja el uzsonnájának csomagolását, söröspalackját és egyéb hulladékát.
Sajnos, nálunk ez évben a természetre való odafigyelés helyett annak fordítottja, a rombolása történt a városi hatóságok "jóvoltából". Gondolok a Hősök parkjában történt "eseményekre". Nemcsak a hősökhöz méltatlan az amúgy is gondozatlan, szemetes park, de a környéken lakó idősek és kisgyermekes szülők kedvenc sétálóhelyének sem a legmegfelelőbb, hiszen már csak két romos pad díszeleg a téren. Kinek vagy minek ártottak a 25-30 évvel ezelőtt ültetett tujacserjék, melyek napjainkra megnőttek, körülvették a park sétányait. Inkább több padot kellene elhelyezni, egy-egy szemétkosár sem ártana, de az ellopott csatornafedők pótlása lenne a legsürgősebb, mielőtt komoly baleset történik. A levágott faágak szanaszét hevernek, nemcsak a látvány rettenetes, az ösvényeken való sétálást is akadályozzák. De már kezdtük megszokni, hogy a városvezetést csak a központ szépítése érdekli, a külső területek elhanyagoltságának megszüntetése érdekében nem sokat tesz, erre nem jut pénz a városlakók adójából.
Felháborodásomnak az adott okot, hogy a minap, délutáni sétánkon a Hősök terén megdöbbenéssel vettük észre, hogy a sétány két oldalát szegélyező tujákat, fenyőket derékban "lefejezték". Kérdem, kinek az utasítására? Azt már mindenki tudja, hogy a város főembere faellenes, ahol csak lehet, kivágatja a díszfákat, ha kell, ha nem. Amint látszik, utasításait nem szakemberekre bízza. Városunkban van a Sapientia egyetemnek kertészeti és tájépítészeti szaka. Ott szakemberek tanítják a hallgatókat környezetünk szépségének biztosítására, megőrzésére. Miért nem fordulnak hozzájuk tanácsért? Forduljanak a szakértőkhöz! Hiszen az ezen a téren tevékenykedő jelenlegi ügyvezető rossz, meggondolatlan, pusztítást okozó tanácsokat ad a városvezetésnek.
Remélve, hogy a városvezetés előbb-utóbb beszünteti favágási akcióit, figyelmükbe ajánlom városunk kevés zöldövezetének megőrzését, ápolását.
Péter Mária
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 28.
Értékek védelmében
Valóságos kampány indult el az erdélyi magyar nevek, földrajzi fogalmak ellenében, s ez végső soron a hagyományaink, történelmi jelenlétünk ellenében folytatott összehangolt támadás. Egy folyamat része, amit bajosan irányíthat egyetlen nacionalista ember, kellenek a koncertmesterek, a másodhegedűsök, brácsások, egyszóval egy egész zenekar. Hát van is. 
A kétnyelvű feliratok ügyéről már szóltunk, most arra kell figyelnünk, nehogy bekövetkezzék rajtunk a jóslat és fenyegetés, miszerint ezeréves szülőföldünkön is kisebbségbe kerülünk, s akkor éppen azt tesznek, amit csak akarnak mivelünk. A többség úgynevezett demokráciája nevében. Eltörlik, majd megtiltják hagyományos hely- és határneveinket, s belőlünk sem marad más, mint „úgynevezett” magyar, székely, csángó…
Először a kétnyelvűség tiltása és tagadása folyik, aztán történelmünk, hagyományaink üldözése, végül mi magunk, kik – minden százados nyomorunk, kínlódásunk árán is – megőriztük eddig szülőföldünket. Különösen városkáinkat fenyegeti a veszély, s mert igen veszélyes az arcát veszített város, hát következhetnek a falvaink is. Ennek elérésére bőven van pénz, szándék és akarat, következetesen próbálják megvalósítani. Kányádi Sándor, élő klasszikus költőnk írta egyik versében, hogy ami maradt még, azt hangyaszorgalommal be kell gyűjtenünk, mert minden kallódó igekötőnknek is szerepe lehet a megmaradásban.
Településeink ezeresztendős neveit hiába csűrik-csavarják, attól azok nem vesznek el egykönnyen. Az igazi hiba ott van, ha magunk mondunk le róluk, kényelemből, tunyaságból, rosszul értelmezett lazaságból. Merthogy Pávának, Eresztevénynek meg kell maradnia akkor is, ha közben más, nagyobb közigazgatási településhez csatolták őket. Ne éppen mi folytassuk a szellemi falurombolást! Ne, mert ezek a település- és helynevek múltunk szerves részei, értékek, miktől ugyan nem fognak jobban élni a benne lakók, de otthonosabban bizonyosan. Őseikre, temetőikre való tekintettel is.
Ezer példát tudnék mondani erre, de beérem ennyivel, hiszen Sepsibesenyő például mindig is Sepsibesenyő marad, utalván eredeti lakói hovatartozására, nem lesz abból sem Beșeneu, sem Pădureni, legújabban pedig Manelefalva. Adjunk magunkra is hát, s akkor könnyebb lesz a nagy, sorsalakító harcokban is helytállnunk.
Magyari Lajos 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 28.
Marosvásárhely őrzőinek
Bár az elmúlt 25 év alatt már számtalanszor előfordult, továbbra is megrökönyödéssel és felháborodással fogadjuk a Marosvásárhelyről érkező magyarellenes intézkedések hírét. És nem is tehetünk másképp, hiszen Székelyföld fővárosának, szellemi és kulturális központjának a sorsa nem hagyhat közömbösen minket, mint ahogy a benne lakó véreinket sem.
Nem maradhatunk közömbösek ugyanis, ha a történelmi városközpont amúgy is megtépázott arculatát a polgármester folyamatosan a maga kificamodott ízlése után igazítja. Nem maradhatunk közömbösek, ha a magyar rendezvényeket és megnyilvánulásokat álnok módon kitiltják a város főteréről, vagy még a megtartásukat sem engedélyezik. Nem lehetünk közömbösek, ha a marosvásárhelyi magyarok anyanyelvhasználatát aljas módszerekkel korlátozzák, és tetemes büntetésekkel fenyegetik őket, mikor nem hajlandók elfogadni a törvénytelen intézkedéseket.
És nem lehettek közömbösek ti, Marosvásárhely még el nem üldözött, meg nem futamodott, be nem hódolt magyarjai sem! Hiszen arról a városról van szó, melyet elődeitek fáradságos munkával ugyan, de lelkesen építettek és csinosítottak az évszázadok folyamán. Melyet szívós kitartással az erdélyi magyar tudomány és kultúra egyik fellegvárává tettek. Mely lakójának lenni egykor rangot jelentett és megbecsülést, és azt kell jelentenie továbbra is.
Marosvásárhelyi magyarok! Tudjuk, hogy 1990 fekete márciusa után, módszerekben és eszközökben nem válogatva akartak titeket másodrendű állampolgárrá csökevényesíteni. És azzal is tisztában vagyunk, hogy részükről még sok ilyen próbálkozás lesz, de ennek ellenére ki kell tartani, hiszen erre kötelez a sorsunk! Ha pedig igyekezetük mégis sikerrel jár, az sem az ő dicsőségük, hanem a ti szégyenetek, mert engedtétek megfélemlíteni, megalázni és elüldöztetni magatokat a falak közül, melyeket apátok, nagyapátok, dédapátok vagy ükapátok szépapja épített. 
Ébredjetek hát, és álljatok talpra, ugyanis a város jövője a ti kezetekben van letétbe helyezve. A városé, melynek nem csak lakói, hanem az őrzői is vagytok, így őseitekhez hasonlóan kötelességetek azt az utódok számára megmenteni. Ha másért nem, hát legalább azért, hogy ne nője be gaz a sírotokat.
Bedő Zoltán 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 28.
Átadták a felújított Reményik Sándor Galériát
Sok esemény helyszíne volt az évek során a tíz esztendővel ezelőtt felszentelt galéria, de szükségesnek látszott, hogy az Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöksége által működtetett belvárosi helyiség megújuljon.
Az erről szóló döntést tavaly hozták meg, a felújító munkálatokat pedig Guttmann Szabolcs építészre bízták. A tegnapi átadási ceremónián ezt a megújulást ünnepelhettük, a hálaadó ünnepségen Fehér Attila főtanácsos és Adorjáni Dezső Zoltán püspök köszöntötte az egybegyűlteket, illetve mondott hálaadó imádságot. – Legyen ez a helyiség közös otthonunk ismét, és segítsenek belakni a teret – hangsúlyozta a püspök. Az ünnepségen beszédet mondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Ez alkalommal megnyitották Tiry Péter festőművész (képünkön balról) Színdaráló című kiállítását, a rendezvényen közreműködött Hatházi András színművész, valamint Oláh Orsolya és Horváth Zoltán előadóművészek.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)
2015. április 28.
Szentgyörgy-napok a Székelykő alatt
Kilencedik alkalommal szerveztek falunapokat a hétvégén Torockószentgyörgyön, és az évek múlásával már nem mindenben követik az első, 2007-ben megtartott, igen emlékezetes esemény gazdag programját.
Egyes programpontokat megőriztek, másokat elhagytak idővel. Akkor összefogott a falu apraja-nagyja, díszkapukat készítettek, amelyek között az ünnepnapon díszes felvonulást tartottak, tisztították a falut, bevezették a vizet a művelődési házba, összegyűltek a világ több pontjáról az elszármazott szentgyörgyiek, tájház készült, díszokleveleket osztottak. Az idei kétnapos program is jól szolgálta a falu népének szórakozását, kikapcsolódását most, a nehéz tavaszi munkák kezdetén. A moderátori szerepet Deák Tímea, a Nagyenyedi Bethlen Kollégium IX. C osztályos tanulója vállalta, aki már az elején változatos, színes és hangulatos műsort ígért. Külön köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, akik mindig sokat segítenek a falunapok színessé varázsolásában: Bócsa, Tápiógyörgye, Üllés, Budapest V. kerülete.
Bakó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)
2015. április 28.
Identitáserősítő szerepe lehet a közmédiának
A határon túli magyarság körében drámai méreteket öltő szórványosodás kérdéskörét boncolgatja április 26. és 28. között Kolozsváron a Médiatér II. konferencia.
A nyitóelőadásokon a közmédia identitáserősítő szerepére igyekeztek rámutatni. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: az asszimiláció, népességfogyás, elvándorlás tükrében kulcsfontosságú a média szerepe a helyi kulturális értékek rögzítését és népszerűsítését illetően. Szó esett az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átszervezéséről, Kárpát-medencei tudósítóhálózatának kiépítéséről, a szórványmentésben felvállalt szerepéről, továbbá a Kós Károly Kollégium szórványmagyarság és közmédia közötti összekötő szerepéről, illetve az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyarság médiafogyasztási szokásairól is.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. április 28.
Emberkereskedelem: a veréstől a pszichológiai manipulációig
Vannak olyan esetek, amikor a családtagok adták el a lányokat
Romániában 2001-ben fogadták el az emberkereskedelem megelőzésére és felszámolására vonatkozó 678-as törvényt, amely a 2000-ben Palermóban elfogadott, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezményt veszi alapul.
Addig az emberkereskedelem áldozataira is ráakasztották a prostituált címkét. Románia 2010-2012-ben dobogós helyezést ért el az emberkereskedelem terén az EU-ban. Mára a módszerek finomodtak, és nem a fizikai kényszert, hanem a pszichológiai manipulációt vetik be az elkövetők – tudhattuk meg László Éva pszichológustól, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatójától, aki az 5. Szociológus Napok alkalmával tartott előadást a romániai emberkereskedelemről, a kutató a 2007-es EU-csatlakozást követő időszakot vizsgálta. Előadásából kiderült: az emberkereskedelem áldozatai számára a menekvés nagyon nehéz, a statisztikák szerint 14–15 százalékuk ugyanabba vagy egy másik hálózatba kerül vissza.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. április 28.
Hamis játék Marosvásárhelyen?
Elindította a marosvásárhelyi városháza a kétnyelvű táblák elkészítésére és felszerelésére vonatkozó közbeszerzési folyamatot – közölte hétfőn Claudiu Maior alpolgármester. Eközben Valentin Bretfelean rendőrfőnök lapunknak elmondta: a magyar pártok felszólítása és a civil tiltakozás ellenére sem mond le tisztségéről. A városvezetés egyébként vasárnap este Havasi Balázs koncertjén bejelentette, hogy várbeli sétányt nevez el a zongoraművészről. Többen kampányfogásként és figyelemelterelésként értékelik a gesztust.
Elindította a marosvásárhelyi városháza a kétnyelvű táblák elkészítésére és felszerelésére vonatkozó közbeszerzési folyamatot – közölte hétfőn lapunkkal Claudiu Maior alpolgármester. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy szerencsés esetben a nyertes cég 45 nap elteltével elkezdheti a munkálatokat. A civilek által kifüggesztett kétnyelvű táblákról szólva kifejtette: ezeket ezentúl is fel lehet szerelni, de csak az építkezési engedély kiváltása után.
Nem távozik Bretfelean
A magyar politikai pártok felszólítása és a civil tiltakozás ellenére Valentin Bretfelean nem mond le tisztségéről – ezt maga a rendőrfőnök jelentette ki hétfőn lapunknak. A helyi rendőrség vezetője hangsúlyozni kívánta, hogy nem érzi hibásnak magát, és úgy vélte, ha az önkormányzat menesztené is igazgatói székéből, meggyőződése, hogy a bíróság visszahelyezné tisztségébe.
„Miért vagyok hibás? Mert a rendőrség tette a kötelességét? A dolgok kezdenek elfajulni; a magyarság belharca oda vezetett, hogy engem démonizálnak, és a lakosság egy részét ellenem hangolják. Azt hazudják, hogy közöm lett volna a Szekuritátéhoz vagy menesztettek a SRI-ből, miközben 2008-ban én kértem az előrehozott nyugdíjazásomat.
Azt mondják, hogy miattam nem tüntethetnek a városháza előtt, miközben visszaléptem az engedélyeztetési bizottságból. Azzal vádolnak, hogy harminctól ötvenezer lejig terjedő büntetéseket szabtam ki, holott csak arra szólítottam fel az érintetteket, hogy járjanak el törvényesen. Azt állítják, hogy megbírságoltam azokat, akik Skócia függetlensége mellett tüntettek. Ebből semmi nem igaz” – jelentette ki a Krónikának Valentin Bretfelean, aki elmondása szerint rágalmazás miatt bűnügyi feljelentést készül tenni Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke ellen, aki egyben az alakulat jelöltje is a májusi előválasztásokon.
RMDSZ-es bojkott
Az EMNP egyébként, mely a polgármesteri hivatal helyszínmódosítása miatt elhalasztotta a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében mára meghirdetett utcai tüntetését, nem mond le a tiltakozó akcióról. Az RMDSZ ugyan nem csatlakozik az MPP által is támogatott tiltakozáshoz, de a polgármester tudtára kívánja adni a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos nemtetszését.
„Mindaddig, amíg nem oldódik meg a kétnyelvű utcanévtáblák ügye, mi, az RMDSZ tanácsosai bojkottáljuk a testület üléseit. Ott leszünk, de nem szavazunk” – szögezte le Peti András alpolgármester. Mivel az önkormányzatban a magyar tanácsosok kisebbségben vannak, szavazatuk csak a kétharmados többséget igénylő sarkalatos döntések esetében nélkülözhetetlen.
Zenés kampányfogás?
A marosvásárhelyi magyarság körében egyébként vegyes érzelmeket váltott ki Claudiu Maior alpolgármesternek Havasi Balázs vasárnap esti zongorahangversenye közben tett bejelentése, miszerint a megújuló várudvarban sétányt neveznek el a világhírű fiatal művészről. Az elöljáró a táblát is bemutatta, amelyen már nem is sétány, hanem egyenesen utca szerepelt.
A szervezők hétfő délben meg is mutatták Havasinak – akinek amúgy semmi köze Vásárhelyhez –, hogy mit keresztelnének el róla. Egyesek méltányolták az ingyenes koncert házigazdájaként színpadra lépő alpolgármester nem mindennapi bejelentését, mások egyszerű kampányfogásnak minősítették azt. Volt, aki viccnek vélte Maior gesztusát, mások a magyarság kigúnyolásaként értékelték.
Egy biztos: a tapsvihart kiváltó bejelentés és a tábla átadása a zsúfolásig megtelt Kultúrpalotában játszó negyvenéves zongoraművészt és zeneszerzőt is meglepte. Mint mondta, ilyen még nem fordult elő vele pályafutása alatt. Havasi Balázs hétfő délben Ioan Chiorean szervező és konferanszié társaságában a vár megújuló udvarán sétált, ahol vendéglátója megmutatta, melyik sétány fogja majd a nevét viselni.
Claudiu Maior érdeklődésünkre a koncert után tisztázni kívánta, hogy a színpadon nem tréfált, a zongoraművészről a megszépült várudvar egyik sétányát kívánják elnevezni. „Félreértés történt, szó sem lehet arról, hogy élő személyről utcát nevezzünk el, ezt tiltja a jóérzés. Gyalogos sétány viszont viselheti Havasi Balázs nevét. És nemcsak róla, hanem más személyiségekről is el fogunk keresztelni várbeli sétányokat. Fele-fele arányban, ha lesz tíz román, akkor lesz tíz magyar is” – nyilatkozta lapunknak Maior.
Az elöljáró szerint tévedett az, aki a közönségnek is bemutatott táblára a sétány helyett az utca szót írta. Felvetésünkre, hogy a közönség egy része kampányrendezvényként fogta fel Havasi Balázs ingyenkoncertjét, az alpolgármester elmosolyodott. Mint mondta, amíg a városnak van egy ismert polgármestere, esze ágában sincs megpályázni a székét. „Ha Dorin Florea azt mondja, hogy nekem kell indulnom, akkor indulok” – látta be.
Peti ismét kimaradt
Bár a nevét a színpadon kiejtették, a szervezők ezúttal is mellőzték a forgatókönyvből Peti Andrást magyar alpolgármestert. Az RMDSZ-es politikus a páholyból nézhette végig, amint demokrata-liberális kollégája kitünteti a vendégművészt és átadja az utcanévtáblát.
„Nincs mit tennem, nem vettek be a szervezőcsapatba. Sajnos, a polgármester csak az egyik helyettesét szokta felruházni feladatkörökkel, és az nem én vagyok” – mondta el lapunknak Peti. Arra, hogy akár ki is kérhette volna magának, úgy vélekedett, egy ilyen rangos eseményt, melyen egy világhírű művész lépett fel, emellett pedig egy beteg gyermeken is segítettek és egy fiatal tehetség is bemutatkozott, nem szabad politikai botránnyal beárnyékolni. „Inkább méltóságteljesen vettünk részt az eseményen” – szögezte le.
Kollégája, az RMDSZ részéről a polgármesteri székre pályázó Soós Zoltán kritikusabban tekint a történtekre. Szerinte felháborító, hogy Peti nem köszöntötte a színpadon Havasit. „Én például azért nem vettem részt a koncerten, bár kaptam meghívót, mert kirakatrendezvény volt, amellyel a szervezők el szeretnék terelni a figyelmet a város valós problémáiról” – mondta Soós a kétnyelvű utcanévtáblák körüli botrányra utalva.
Az RMDSZ ellenzéke is „fogott” az ügyön. Jakab István, a néppárt helyi elnöke Facebook-oldalán azt veti Peti András szemére, hogy miközben Maior a színpadon volt, ő a díszpáholyban elbújva tapsolt és mosolygott. Szerinte mindkettőjüknek Havasi mellett lett volna a helye, főleg Petinek. „Nem gondolod, hogy csúfot űztek belőlünk? Maga a koncert óriási siker, de ez a művész érdeme, aki tette a dolgát. Nem éreztem volna magam ennyire megalázva, ha te is teszed a dolgod” – írja közösségi oldalán Jakab.
A sétánykeresztelőt egyébként Peti András nem tartja szerencsés ötletnek. Úgy vélte, ha már Munkácsy Mihály festményei ihlették meg a zongoraművészt, és előadásának címe az Ecset és zongora lett, inkább a híres festő nevét kellene visszaadni a jelenlegi Fenyő (Bradului) utcának
Szucher Ervin 
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 28.
Elűzetés
Az RMDSZ kolozsvári kongresszusán elhangzott felszólalásában a szövetség Maros megyei elnöke többek között azt fejtegette, mennyire rossz üzenettel bír a város magyarsága számára, ha Marosvásárhelyt frontvárosként emlegetik.
Nem vitás: egy közösség közérzete szempontjából nem idilli ez az állapot, ettől azonban a tények még nem változnak. Mint ahogy vélhetően a Brassai Zsombor véleménye sem igen változott azóta, hogy két évvel ezelőtt arra intett: márpedig Marosvásárhely frontváros.
Sajnos nincs ezen mit tagadni, cáfolni, elvégre nem mi tettük azzá. Számos más erdélyi településhez hasonlóan az egykori Székelyvásárhely „meghódítását” első számú prioritásai közé emelte a román kommunista államhatalom, amelynek a szisztematikus betelepítéssel sikerült felborítania a város etnikai arányait.
Miközben 1966-ban Marosvásárhely lakosságának 70 százaléka magyar volt, a közösség számaránya 1992-re 51, napjainkra pedig 44 százalékra apadt. Ezt a célt szolgálta a fekete március kiprovokálása is, amelyről 25 év távlatából tudjuk, a hatalma átmentésén igyekvő titkosszolgálat és a bukaresti posztkommunisták koprodukciója volt, és amelynek főszereplői adott pillanatban a Zsil-völgyi bányászok Marosvásárhelyre vezénylését fontolgatták.
Mivel a román lakosság mesterséges felduzzasztását célzó betelepítési politika napjainkban nyíltan nem folytatható, a stratégia megváltozott, ma már a cél az, hogy a magyarok önszántukból hagyják el a várost. A megyeszékhely vezetősége minden eszközt megragad a kisebbségben élő közösség komfortérzetének lerombolására, elsősorban a nyelvi jogok érvényesítése terén akadályozva a magyar törekvéseket.
Ennek a folyamatnak a szerves része a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított álláspont is, amelynek révén Marosvásárhely kísértetiesen hasonlít a Funar-korszak Kolozsvárjára, amelyben szintén nem érezték otthon magukat a magyarok.
Ezeknek a nyilvánvaló törekvéseknek az ellensúlyozása a fekete március idején felmutatott összefogást igényel a magyar politikai és társadalmi szervezetek részéről, csakis így remélhető ugyanis, hogy a közösség kitart, az elvándorlást ösztönző politika pedig nem jár sikerrel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 28.
Uniós kisebbségi minimumstandardokat szorgalmaznak
Nagy József szlovákiai és Sógor Csaba romániai magyar európai parlamenti (EP-) képviselő a magyar közösség kisebbségi jogairól beszélt az EP plenáris ülésén hétfő este Strasbourgban.
Nagy József szerint az uniónak kisebbségi „minimumstandardokat” kellene elfogadni – számolt be az MTI. A Most–Híd képviselője szerint emellett intézményrendszerre is szükség van a betartatásukra.
Nagy József elképzelése szerint a tagállamok maguk határozhatnák meg, milyen őshonos kisebbségeket ismernek el, az uniós szabályokat pedig a helyi igényeknek megfelelően szélesíthetnék.
Sógor Csaba, az RMDSZ politikusa arról beszélt, hogy ezen a téren további lépések szükségesek a tagállamoktól, különösen a 2004 után belépők részéről, mert úgy véli, hogy a jogi lehetőségek és a gyakorlat között „óriási a szakadék”.
Sógor Csaba rámutatott, hogy ezt a román elnök, Klaus Johannis is elismerte egy, az RMDSZ kongresszusára küldött üzenetben, amely később eltűnt az elnök honlapján közzétett közleményből. Az EP-képviselő szerint azért, mert ellentétes azzal az állásponttal, hogy a kisebbségi kérdést rendezték, további lépésekre nincs szükség-
„Ez egyáltalán nincs így. Tudja ezt a román államfő is” – hangoztatta Sógor Csaba, aki szerint még az elnöknek sem szabad beszélnie arról, hogy a romániai magyarság még számos megoldatlan problémával küzd.
Amint arról beszámoltunk, hétfőn Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közleményében azt írta, nem valószínű, hogy közönséges tévedésből cserélte le a román elnöki hivatal Klaus Johannis államelnöknek azt az üzenetét, amely a kisebbségi kérdésre vonatkozó megállapításokat tartalmazott. Az Active Watch román civil szervezet ugyanakkor felszólította Klaus Johannist, hogy tisztázza álláspontját a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról.
Múlt héten az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről tartottak meghallgatást az Európai Parlamentben néppárti képviselők szervezésében. 
A bajor Monika Hohlmeier, az Európai Néppárt (EPP) koordinátora az EP alapjogi bizottságában arról beszélt, hogy az EU Lisszaboni Szerződése jogokat biztosít a kisebbségeknek, ezért érvényesítésükről is beszélni kell. Sógor Csaba a meghallgatáson kiemelte, az őshonos nemzeti kisebbségekre nehezedő asszimilációs folyamatra az Európai Uniónak is választ kell találnia.
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 28.
Menti a Bihar Megyei Tanács Kiss Sándort?
A nyomozó hatóság jelentését, az állami számvevőszék határozatát, valamint a birtokukban lévő saját okiratokat figyelembe véve a Bihar Megyei Tanács úgy döntött, hogy nem csatlakozik civil felperesként az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), amely a nagyváradi Luceafărul (Esthajnalcsillag) lakónegyedet építő ingatlanfejlesztőnek eladott telkek kapcsán indított korábban bűnvádi eljárást.
A megyei képviselők ezt egyhangúlag, vita nélkül szavazták meg a legutóbbi tanácsülésen. A hivatalos indoklás szerint egyrészt azért, mert a számvevőszék munkatársai szerint valójában nem a telkek értékesítése okozott közel nyolcmillió lejes kárt a megyének, hanem az, hogy a beruházó nem teljesítette a vállalásait.
A Selina ugyanis ígéretével ellentétben csupán két lakótömböt épített fel az egyik, Aradi úti területen, míg a Rulikowski úti telek továbbra is parlagon áll; ráadásul az eredetileg szociális negyednek ígért lakópark magas áraival a felső középkategóriát célozza. Az önkormányzat jelentése alapján a vállalkozó sem a lakásokra, sem pedig azok átadására vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette, ezért decemberben már elkezdték a kármentést.
A DNA ugyanakkor épp egy évvel ezelőtt kezdett el vizsgálódni az ügyben, mivel a gyanú szerint Beniamin Rus, a cég tulajdonosa 600 ezer euró csúszópénzt fizetett Kiss Sándornak – a megyei tanács jelenlegi alelnökének –, hogy győztesként kerüljön ki 2006-ban a területekre kiírt versenytárgyalásból. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke akkor a megyei önkormányzatot is vezette, így az ő jóváhagyásával vágtak neki a kudarcba fulladt projektnek.
A most elfogadott tanácsi határozat indoklása ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a telkek eladását a megyei képviselők közösen szavazták meg, a számvevőszék pedig voltaképp csak a szerződésben foglaltak áthágása miatt keletkezett kár megtérítését szorgalmazta. Ennek – úgy vélik – ők eleget tettek azáltal, hogy miután a beruházó a felszólítás ellenére január 23-áig nem szolgáltatta vissza az üres parcellákat, bírósági eljárás elindítását rendelték el.
Az ügy pikantériája viszont, hogy amíg a polgári perben az önkormányzat csak a Selinától számíthat esetleges kártérítésre, addig egy büntetőjogi eljárásban az esetleg vétkesnek talált civil személyektől – így akár Kiss Sándortól is – behajthatná a kárt. Ráadásul a számvevőszékkel ellentétben a DNA 9 millióra becsülte a tranzakcióval okozott kárt.
Vásárhelyi-Nyemec Réka 
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 28.
Kezdődnek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Május elsején kezdődnek az idei Hunyad Megyei Magyar Napok, amelynek idei mottója 25 éve a 25 évesekért. A tíz napos rendezvény 11 településen zajlik, mintegy ötven kulturális és szabadidős programot kínálva. „Hatodik alkalommal szervezzük meg a Hunyad Megyei Magyar Napokat, amelyet idén az RMDSZ megalakulásának huszonötödik évfordulója jegyében terveztünk meg. Programjaink a kikapcsolódás mellett a magyar értékeket kívánják hangsúlyozni egy olyan multikulturális környezetben, amelynek több évszázados hagyománya van a mi vidékünkön. Megmutatjuk magunkat, kultúránkat, hagyományainkat, emlékeztetve, hogy gazdagítjuk Hunyad megye páratlan kulturális örökségét. A magyar napok szellemét megőrizve, bizalomépítő párbeszédet kezdeményezve lépünk ki a többségi társadalom elé, hogy jobban megismerjük egymást. Tiszta szívből gratulálok a szervezőknek, hiszen már hónapokkal ezelőtt megkezdték a munkát, amelynek eredményeit a nagyközönség május 1–10. között láthatja" – fogalmazott az esemény kapcsán Winkler Gyula.
Május elsején Déván közösségi majálist tartanak a Magyar Házban, ahol gulyásfőzésre, kézműves-foglalkozásokra, sporttevékenységekre, néptánc előadásokra kerül sor, míg Csernakeresztúron májusfát avatnak.
Május 3-án, vasárnap Vajdahunyadon a színház előtti téren tartják a rendezvény hivatalos nyitórendezvényét, ahol néptánc előadásokat mutatnak be, 18 órától a színház nagytermében átadják a Barcsay Ákos-díjakat, ezt követően Nagy Feró tart koncertet. A rendezvényen jelen lesz Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. A Barcsay Ákos Hunyad megyei közéleti díjat tavaly alapították, évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kapja meg a díjat, egyet a történelmi egyházak és felekezetek képviselőjének, egyet-egyet a pedagógustársadalom és a civil szféra képviselőjének ítélnek meg. A kuratórium döntése szerint idén Szász János, Hunyad megye római katolikus főesperese, Máté Márta tanárnő, Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Antal Amália, a lupényi magyarok fáradhatatlan közösségszervezője kapja meg a kitüntetést. A díjat odaítélő kuratórium elnöke Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója. A díjazottak Koppándi Benczédi Ildikó képzőművész alkotását vehetik át.
Május 6-án Déván, a Dávid Ferenc Unitárius Szórványközpontban Vetési László szórványkutató tart előadást A vallási és nyelvi együttélésünk érdekességei Erdélyben címmel, május 8-án a Téglás Gábor Elméleti Líceumban A felvidéki magyarság esélyei címmel szerveznek kerekasztal-beszélgetést Csáky Pál EP-képviselő részvételével.  A zárórendezvényt Déván május 9-én, az Európa-nap jegyében tartják, egész napos szabadtéri programokat és vásárt szerveznek a polgármesteri hivatal előtti téren, este pedig a Bojtorján tart koncertet. 
A Hunyad Megyei Magyar Napok mottója a 25 éve a 25 évesekért, annak tiszteletére, hogy az RMDSZ idén ünnepli megalakulásának negyedévszázados évfordulóját, hogy a Szövetség 25 éve végzi azt a munkát Hunyad megyében, amely többek között lehetővé tette a magyar iskola felépítését, magyar házak működését, a közösség fennmaradását.
A rendezvény főszervezői az RMDSZ Hunyad megyei szervezete, a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. 
maszol.ro
2015. április 28.
Sógor Csaba: a kisebbségi jogok több, mint az emberi jogok
kérdezett: B. P. E.
Az őshonos kisebbségek jogairól tartott brüsszeli közmeghallgatásról kérdeztük az RMDSZ EP-képviselőjét.
A  őshonos kisebbségekről szóló, általad is szervezett EPP-s közmeghallgatáson két dolog tűnt fel elsőre: hogy nagy volt az érdeklődés, illetve hogy nem voltak „ellenzéki” hangok, teljes volt az egyetértés.  Sógor Csaba: – Egy szakmai meghallgatásra az jön be, akit érdekel a téma. Az Európai Parlament egy kulturált hely, ide nem vonul be a román többség, hogy azt mondja, hogy nem igaz, amit állítunk, és minden rendben van, mert ők is tudják – még a román államelnök is elismeri, hogy gondok vannak, nemcsak a törvénykezés szintjén, hanem a törvény alkalmazása szintjén is, még ha törölték is a honlapjáról, a beszédéből az ide vonatkozó részeket. 
Egy ilyen szakmai meghallgatás általában civilizált hangnemben zajlik – nemcsak ez a kisebbségi, én több ilyenen voltam már. Ha voltak is a teremben, akik nem értettek egyet, azok úgy gondolhatták, hogy nem most fogják elmondani. 
Hangzott el olyan meglátás, gondolat, amely számodra is újdonságnak számított a kisebbségi témában?  Ha szerényen mondhatom, akkor különösebben nem. A Markó József (Josef Marko) nevű úriember politikafilozófiai fejtegetése is ismerős. Most már nagyjából minden kiskaput és rést tudunk. 
Én is menet közben tudtam meg, hogy az én 15 perces beszédem is csak 10 perces lesz, sok mindent én is kihagytam az idő rövidsége miatt. 
Ezt ma már többen is mondjuk, hogy nemcsak a mi érdekünk a kisebbségek helyzetének a kezelése, hanem a többség érdeke is – nem szeretik, ha ezt mondom, de egyszer a többség is felébredhet, hogy kisebbség lett belőle. A koszovói szerbek és az erdélyi magyarok példája mutatja ezt. És Európa nyugati felében ez nem 600, hanem 60 év alatt végbe fog menni: a jelenlegi népesedési adatok szerint tudjuk, hogy a századfordulóra Európa lakosságának 20%-a lesz muzulmán, és ennél sokkal nagyobb százaléka bevándorló. 
Mennyire lesz hatékony ez a közmeghallgatás? 
– A diktatúrák és a háborúk hatékonyak és gyorsak, az eredményükről most hadd ne beszéljünk. A következő lépés az, hogy a EPP támogassa ezt az elképzelést. 
Ha holnaptól úgy lenne, ahogy ti akarjátok, akkor hány lépés az, hogy ebből a meghallgatásból kötelező jogi norma legyen? 
– Nem holnaptól, mi már tegnap óta úgy akarjuk. Elhangzott, hogy ezt a vitát és a szakmai előkészítést - ha az Európai Néppártban zöld utat kap -, követheti egy szóbeli kérdésfeltevés a Bizottsághoz, vitával és határozatjavaslattal. 
A másik út az egyéni kezdeményezés lenne, amire nem sok esély van, már kétszer is elkaszálták a kisebbségi intergroup közös munkáját. Egy ilyen kezdeményezés csak akkor megy be, mint a Járóka-jelentés, ha az Állandó Büró jóváhagyja, és akkor születik egy önálló kezdeményezés-jelentés, amit a bizottság magáévá tesz, és felszólítja a tagállamokat az alkalmazásra. 
A harmadik út, ahol szintén lehetséges, hogy előrelépés lesz, hogy amióta 2009-ben életbe lépett a lisszaboni szerződés - amely egyfajta alkotmánya az EU-nak -, azóta az Európai Unió is egy jogi személyiség, és előbb-utóbb csatlakoznia kell a nemzetközi egyezményekhez, mint pl. az ENSZ emberjogi, kisebbségi egyezményéhez. Nyilvánvaló, hogy amit a Kalmár-jelentésben hallottunk, az is egy lehetséges és könnyű út lenne, hogy az Európa Tanács kötelezővé tegye elkészített javaslatait, ajánlásait. Én ugyanazt mondom, mint az otthoni, erdélyi vitában: mind a három útra szükség van, mind a három úton nyomuljunk, és lássuk, hogy mi lesz az eredménye. 
Mennyire lesz hatékony ez a közmeghallgatás? 
– A diktatúrák és a háborúk hatékonyak és gyorsak, az eredményükről most hadd ne beszéljünk. A következő lépés az, hogy a EPP támogassa ezt az elképzelést. 
Ha holnaptól úgy lenne, ahogy ti akarjátok, akkor hány lépés az, hogy ebből a meghallgatásból kötelező jogi norma legyen? 
– Nem holnaptól, mi már tegnap óta úgy akarjuk. Elhangzott, hogy ezt a vitát és a szakmai előkészítést - ha az Európai Néppártban zöld utat kap -, követheti egy szóbeli kérdésfeltevés a Bizottsághoz, vitával és határozatjavaslattal. 
A másik út az egyéni kezdeményezés lenne, amire nem sok esély van, már kétszer is elkaszálták a kisebbségi intergroup közös munkáját. Egy ilyen kezdeményezés csak akkor megy be, mint a Járóka-jelentés, ha az Állandó Büró jóváhagyja, és akkor születik egy önálló kezdeményezés-jelentés, amit a bizottság magáévá tesz, és felszólítja a tagállamokat az alkalmazásra. 
A harmadik út, ahol szintén lehetséges, hogy előrelépés lesz, hogy amióta 2009-ben életbe lépett a lisszaboni szerződés - amely egyfajta alkotmánya az EU-nak -, azóta az Európai Unió is egy jogi személyiség, és előbb-utóbb csatlakoznia kell a nemzetközi egyezményekhez, mint pl. az ENSZ emberjogi, kisebbségi egyezményéhez. Nyilvánvaló, hogy amit a Kalmár-jelentésben hallottunk, az is egy lehetséges és könnyű út lenne, hogy az Európa Tanács kötelezővé tegye elkészített javaslatait, ajánlásait. Én ugyanazt mondom, mint az otthoni, erdélyi vitában: mind a három útra szükség van, mind a három úton nyomuljunk, és lássuk, hogy mi lesz az eredménye. 
Transindex.ro
2015. április 28.
Bojkottálni akarja a tanácsüléseket az RMDSZ, amennyiben nem oldódik meg a kétnyelvű utcanévtáblák ügye
Bojkottálni fogja a marosvásárhelyi tanács üléseit az RMDSZ frakció, amennyiben nem oldódik meg a kétnyelvű utcanévtáblák ügye - nyilatkozta Soós Zoltán helyi tanácsos az Erdély FM rádiónak. Soós elmondta, megvan a törvényes keret a kétnyelvű névtáblák kihelyezésére, és a hivatal meghirdette a közbeszerzést, így nemsokára kötelezően ki kell helyezni a táblákat. 
„A közbeszerzést kell ellenőrizni, hogy minél hamarabb kikerüljenek a táblák, illetve a városi tanácson belül fogunk bojkottot hirdetni, amennyiben a helyzet nem rendeződik, és nem szűnik meg a fenyegetettség. Igazából jelzés értéke lenne ennek, és felhívnánk a város vezetésének figyelmét arra, hogy nem értünk egyet ezzel a fajta politizálással” - nyilatkozta. 
Soós Zoltán hozzátette, már a csütörtöki tanácsülésen tartózkodni fognak a szavazástól, ha a rendőrség nem hagy fel a lakosság fenyegetésével. Az RMDSZ-es tanácsos szerint a helyi rendőrségnek a rendfenntartás a feladata, nem a békés lakosság fenyegetése, és elfogadhatatlan, hogy olyan személy álljon az intézmény élén, aki szítja a feszültségeket, és nem a kétnyelvűségre vonatkozó törvény végrehajtását garantálja. Soós Zoltán szerint Marosvásárhelyen egyértelműen a jelenlegi városvezetés provokációjának tekinthető a kétnyelvű táblák kihelyezésének halogatása. (erdély fm) 
Transindex.ro
2015. április 28.
Elutasította a szenátus is a Big Brother-törvényt
 Nem szavazta meg a keddi ülésén az információbiztonsági törvényt a szenátus, amelyet az alkotmánybíróság már alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért újratárgyalták. A jogi bizottság és a törvénytervezet elvetését javasolta. A jogszabálytervezetet korábban már a képviselőház is elutasította, a döntő fórum azonban a szenátus volt. 
Januárban teljes egészében alkotmányellenesnek nyilvánította az alkotmánybíróság a Big Brother-törvényt, mivel jogalkotási, koherenciai, egyértelműségi problémák egyaránt felmerülnek vele kapcsolatban, és procedurális szempontból is hibás, mivel a Legfelsőbb Védelmi Tanács nem véleményezte. (mediafax)
Transindex.ro
2015. április 28.
Zajlanak a könyvtári napok Csíkszeredában
A Kájoni János Megyei Könyvtár Könyvtári napok elnevezésű rendezvénysorozata hétfőn kezdődött el. A program során számos érdekes programmal várják az érdeklődőket.
A Könyvtári Napok keretében szerdán 18 órától Fábián Janka magyarországi író, a népszerű Emma-sorozat, a Lotti öröksége, A német lány és a Rozmaring című könyvek szerzője lesz a Kájoni János Megyei Könyvtár vendége. Az Arcok, történetek, szerelmek címmel szervezett találkozón Oláh-Gál Elvira újságíró beszélget az íróval. Fábián Janka szerint ma is van igény romantikus regényre, olyan típusú szórakoztató irodalomra, amelyet ő maga is művel. Saját írásait olyan szórakoztató irodalomként pozicionálja, amelyek szórakoztató voltukon túl tanítanak is, a szövegek tanító „képességét” pedig szerzőjük az általa rajzolt történelmileg hiteles képben látja.
Csütörtökön szintén 18 órától Németh Viktor budapesti zeneszerző és előadóművész kortárs költők megzenésített verseivel mutatkozik be a csíki közönségnek. Az est keretében N. Horváth Péter (1955-2012) költő Kentaurként ( Marosvásárhely, 2014) című posztumusz kötetét Beluk Ibolya, a kötet szerkesztője ismerteti.
Ugyancsak a Könyvtári Napok keretében tartják a Megbocsátás Hetét, április 27-30. között a könyvtár elengedi a késedelmi díjat a 2014. január 1-e után kikölcsönzött dokumentumok visszaszolgáltatásával megkésett olvasóknak.
A rendezvénysorozat programja elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján, illetve Facebook oldalán.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro
2015. április 28.
A Sóvidék a Székely Fesztivál kiemelt vendége
A parajdi Sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a budapesti Millenáris Park ad otthont.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be a Székelyföld Magyarországon.
A három napon át több száz kiállító több ezer székelyföldi terméke kerül az asztalokra, emellett értékes kulturális programok is lesznek – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy nemcsak kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatok fognak ezáltal erősödni, hanem az a kapocs is, amelynek hosszú évtizedekre meg kell tartania a Székelyföldet a magyar gazdasági vérkeringés részeként.
A miniszter kiemelte: helye és szerepe kell legyen annak, hogy a Székelyföldet, a Kárpát-medence egyik legígéretesebb és legszebb régióját minél több szállal kapcsoljuk Magyarországhoz. Mint mondta, a szálak és kötődések megvannak, hiszen mintegy 11 ezer magyar–román vegyesvállalat működik a két ország között, ez jó alapot teremt arra, hogy a Székelyföld a magyar gazdasági vérkeringés része legyen és maradjon – hangsúlyozta.
Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke hozzáfűzte: a parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só – 2 ezer sótégla – kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. Szólt arról is, hogy a rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik pénteken az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett  a Codex régizene-együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók. Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad.
MTI 
Székelyhon.ro
2015. április 28.
Elhunyt Kovács Albert
Életének 88. évében hétfőn elhunyt Kovács Albert (sz. 1928) kritikus, esztéta, irodalomtörténész, műfordító.
Mezőcsáváson született 1928. február 29-én, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett 1948-ban; egy esztendeig a Bolyai Tudományegyetem irodalom szakos hallgatója volt, majd a szverdlovszki egyetemen oroszul folytatta és fejezte be tanulmányait (1949–54). A bukaresti Makszim Gorkij Intézetben tanársegédként működött (1954–56), előadótanár, tanszékvezető (1959–63), a bukaresti egyetem előadótanára (1963-tól), docens doktor 1970-től. A fővárosi egyetemen 1961–63 között, majd 1990–91-ben az orosz irodalom tanszék vezetője volt.
Különösképpen a Dosztojevszkijről írt munkái tették ismertté a világirodalom, ezen belül a klasszikus orosz irodalom kedvelőinek körében. De esztétikai, nyelvészeti és a magyar irodalom történetének tárgykörében írt tanulmányai, esszéi, kötetei is elismerést hoztak neki.
A kommunizmus alatt leánya férjével, Mircea Dinescu költővel együtt az állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt, számos esetben zaklatásoknak voltak kitéve rendszerellenes magatartásuk és gondolkodásuk miatt.
Kovács Albertet a marosvásárhelyi református temető ravatalozójából búcsúztatják szerdán 11 órától, majd – végakarata szerint – a mezőcsávási családi sírba helyezik örök nyugalomra ugyanaznap 13 órakor.
Bakó Zoltán 
Székelyhon.ro
2015. április 28.
Értékmentés a Kárpát-medencében
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár adott otthont a XIII. állomására érkezett Megújuló épített örökségünk − Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállításnak, mely az épített örökség felkutatását és megmentését célzó magyar kormányzati program eredményeit mutatja be.
A hétfői kiállításmegnyitón a vendégeket Keresztes Csongor, a városi könyvtár igazgatója, Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum vezetője és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte. A rangos kiállítás fogadásáról, a könyvtárban történő felállításáról szóltak az intézményvezetők. A múzeumba szánt tárlat a kiállító felület hiányában a városi könyvtár emeleti termeiben tekinthető meg. „A műemlékvédelem Gyergyóban nem jár az élen, a politikai érdek még nem fejlődött oda, hogy kellőképpen támogassa a valamennyi furcsa követelményeket támasztó műemlékhez való viszonyulást” – mondta Csergő Tibor.
A kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával, a Teleki László Alapítvány bonyolításában valósult meg. A projekt keretében több mint 300 épületen folytak állagmegóvási és restaurálási munkálatok, és sor került közel 30 műemlék teljes körű felújítására.
„1999-ben indult a magyar kormány egyik legsikeresebb támogatási programja, a határokon túli, magyar vonatkozású épített örökség megóvása és felújítása, ami az értékes épületek megóvásával a szellemi örökség, a magyar közösségek életben maradását, hagyományainak továbbélését, épített örökségünk megőrzését segítette. A program eredményeként több mint 300 műemléket újítottak fel” – mondta Csibi Krisztina. Hozzáfűzte: „A kiállítást 2013-ban nyitották meg Budapesten a Magyarság Házában, ezzel is hangsúlyozva, hogy a magyar vonatkozású műemlékek részei az egyetemes kultúránknak, a szellemi örökségünknek”.
Az épített örökség felkutatását és megmentését célzó magyar kormányzati program eredményeit bemutató kiállítást Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatta be. A tárlat tablóin csupán néhány látható abból a 350 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás a tablók mellett igazi kuriózumokkal is szolgál. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható a székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája, megtekinthetők a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai, továbbá a  gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőfaragott domborművek másolata.
A megnyitón Mihály Ferenc szovátai restaurátor vetített képes előadással mutatta be tudományt és művészetet átölelő szakmáját, emellett a festett faberendezések, mennyezetek és kazetták titkaiba is beavatta a jelenlévőket. Köllő Miklós műépítész ismertette a környék azon épületeit, amelyek restauráláson estek át. Mint mondta: „szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen egy ilyen munkálat lebonyolításához számos szakemberre szükség van, és itt, 60 kilométeres körzetben minden szakágra rendelkezünk szakemberekkel, régészek és különböző szakágú restaurátorok is vannak”. A megnyitót követően Varga Sándor a zsindelykészítés fortélyaival ismertette meg az érdeklődőket.
A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza vándorkiállítása a nyár folyamán ingyenesen látogatható a városi könyvtár emeleti termeiben.
Baricz Tamás Imola 
Székelyhon.ro
2015. április 28.
Aki számára a tánc az életet hozta
A Csíki Játékszín által színre vitt Kakuk Marci című darab mozgásművészeti tanácsadója az a Bóbis László, aki a kilencvenes évek elején kétszer is sztepptánc-világbajnokságot nyert, emellett Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.
Ma koreográfus, táncoktató, előadó. A magyarországi szakember munkájának eredményét láthattuk már az Othello Gyulaházán és az Édes Anna című darabokban, ahol koreográfusként dolgozott együtt a csíkszeredai társulattal.
– Évekkel ezelőtt sztepptánc-világbajnokságokat és Európa-bajnokságot nyert. Ma miről szól az élete?
– Úgy szoktam mondani, hogy három lábon állok. Az egyik a színház, ami sokszor kiszámíthatatlan, hiszen hol sok, hol kevés a munka, aztán ott van a kis tánciskolám, ahol dolgozom, és van két társulatom, egy duett meg egy kis csoport, akikkel fellépek.
– A kávéházban a fotózás kedvéért dzsesszmuzsikára tett az előbb egy-két tánclépést. Bámulatos, milyen könnyedén mozog...
– Úgy néz ki, számomra ez egy elrendeltetett dolog. Már általános iskolás koromban elmentem valamiért néptáncra, bár ma sem tudom, miért. Aztán a tánciskolába való beiratkozás is érdekesen indult. A haveromat minden hétfőn délután elengedték korábban a szakmai gyakorlatról, ezért én arra gondoltam, hogy inkább én is elmegyek tánciskolába, csak engedjenek el hamarabb az iskolából. Így jutottam el a tánciskolába, ahol viszont azt tanácsolta a tanárom, hogy jó lenne, ha ezzel komolyabban foglalkoznék. Elvitt társastáncot tanulni, sok-sok évig versenytáncosnak tanultam, tizenkét évig versenytánccal foglalkoztam. Aztán megismerkedtem a szteppel, és elkezdtem azt is tanulni, először Budapesten egy nénitől, majd Pécsen részt vettem egy kurzuson, ahol egy Atlantából érkezett, amerikai tanártól tanulhattam két hétig másodmagammal. Amit csak lehetett, mindent magamba szívtam. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, amikor először vettem részt sztepp-világbajnokságon, és megnyertem, ki is mentem még hozzá Atlantába tanulni. De hála Istennek, nagyon sok híres sztepptáncostól sikerült tanulnom. Nagyon fontos a sztepp nemcsak az én életemben, hanem a színházi közegben is. Ad egy jó ritmusérzékalapot, egy jó koncentrációkészséget, hiszen nagyon figyelmesnek, pontosnak kell lenni. Az általam képviselt stílus meghatározó vonala a 20-as, 30-as, 40-es évek speciális táncainak a világa.
– Különleges évek, színes világ, ami szerintem nem mondható el napjaink táncvilágáról...
– Valamilyen szinten én is így látom, bár vannak kortárs technikák és kortárs táncformák, amelyek elég színesek is tudnak lenni, de ott is a legfontosabb az adott mondanivaló, amit ezekkel a technikákkal kifejeznek. Én is úgy látom, hogy nem annyira színes, ma már az emberek is nagyon távol állnak egymástól. Régen nem egyedül táncoltak az emberek, hanem társastánc volt. A fiú meg a lány ugyanarra a helyre ment, a férfi felkérte a lányt és táncoltatta. Amikor tanítok, próbálom megnyugtatni a férfiakat, nem az a lényeg, hogy ő táncoljon, hanem hogy táncoltasson. Legyen figyelmes, odaadó. Ebből, hogy a férfi táncoltat és ezáltal igazából egy táncvezető szerepet játszik, a lány pedig táncol és ezáltal egy követő szerepet játszik, egy csodás életszerű dolog alakul ki. Mindemellett a tánc nagyon jó személyiségfejlesztő is. Hála Istennek a dzsessz, a swing egyre népszerűbb és egyre több kávézóban, étteremben szól. Ezért remélem, hogy a zene által a mozgás is egyre jobban beszűrődik a mindennapokba. Zeneileg is ez a világ áll közel hozzám, Count Basie, Duke Ellington az én világom.
– Mennyire táncos lábú a családja?
– E tekintetben is nagyon szerencsésnek mondhatom magam. A 25 éves nagylányom, bár mindenféle elképzelései vannak még, sokszor tart tánckurzust, néha velem együtt is. A nagyobbik fiam a tánciskola vezetésével foglalkozik, és bár neki nagyon jól áll a swing, egyelőre abbahagyta, de remélem, visszatér. Lényeg, hogy táncos közegben van. A nyolc éves kicsi fiam viszont mindennel foglalkozik, csak táncolni ne kelljen. De így van ez jól, úgy is kap majd eleget a családból, hallomásból, példából.
– Mit hozott az ön életébe a tánc?
– Az életet hozta számomra. Nekem teljesen más a szakmám, de amikor 1991-ben az első világbajnokságról az első hellyel tértem haza, arra gondoltam, hogy a tánccal kellene foglalkozni. Feladtam a munkámat, két-három évig az éhenhalás küszöbén álltam a családommal, aztán lassan beindultak a dolgok, kezdtek megismerni, fellépéseim voltak, újabb világbajnoki és Európa-bajnok címek jöttek. Számomra nemcsak a tánc csodálatos, hanem a tanulási folyamat is. Csodálatos tanáraim voltak, sikerült a világ legjobb tanárai közelébe kerülnöm, tőlük tanulnom. Aztán úgy 10-15 éve a tanítás egy újabb csodálatos dolog az életemben. Átadom azt, amit tanultam, és látom, hogyan alakulnak, változnak az emberek. Nemcsak mozgásilag, hanem személyiségben is. A férfiak férfiasabbak lesznek, ezáltal a lányok át tudják magukat adni, jobban tudnak magukra mint nőre koncentrálni és sokkal nőiesebbek lesznek. A tánc, a tanítás az életet jelenteni számomra. Egy életszerű kis csoda, ami velem történt.
D. Balázs Ildikó 
Székelyhon.ro
2015. április 28.
Őrizetbe venné Markó Attilát a DNA
Markó Attila Budapesten tartózkodó volt RMDSZ-es képviselő harmincnapos előzetes letartóztatását kezdeményezte kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A korrupcióellenes ügyészség kéréséről a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie. A DNA álláspontja szerint a volt honatya azzal, hogy tavaly év végén Budapestre távozott, kivonja magát az igazságszolgáltatás hatásköre alól. Amennyiben a legfelsőbb bíróság jóváhagyja a DNA kérését, Románia hivatalosan kérheti Markó kiadatását Magyarországtól.
Mint ismeretes, a DNA még a hónap elején vádat emelt Markó, Theodor Nicolescu nemzeti liberális párti honatya, Horia Georgescu, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) volt vezetője és kilenc további személy ellen abban az ügyben, amelyben kárpótlási ügyekben elkövetett visszaéléssel gyanúsították meg őket.
Mint arról beszámoltunk, a vádlottakat, akik közül nyolcan az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) központi restitúciós bizottságának tagjai, négyen pedig hivatalos értékbecslők voltak, azzal gyanúsítják, hogy csúszópénz fejében a valós értéknél jóval magasabb árat állapítottak meg kárpótlásként olyan ingatlanokért, amelyeket nem lehetett természetben visszaszolgáltatni. A DNA szerint a három törvénytelen kárpótlási ügyben az okozott kár eléri a 84,5 millió eurót.
Markó Attila – akit három rendbeli, különösen nagy kárt okozó, magát vagy másokat jogtalan haszonhoz juttató hivatali visszaéléssel vádolnak, és akinek előzetes letartóztatását egy másik, szintén restitúciós ügy miatt a képviselőház már jóváhagyta, és emiatt Budapestre távozott, bár a napokban ezt a vádat ejtették ellene – több ízben is cáfolta, hogy részese lett volna a korrupciós ügyleteknek, illetve hogy tudott volna egykori kollégái üzelmeiről.
Leszögezte: nem tér haza, mivel a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt rá korábban kirótt felfüggesztett szabadságvesztés miatt nem tartja jogállamnak Romániát, és nem kíván ártatlanul börtönbe kerülni. Markó szerint a magyar állam kiáll mellette, és nem fogja kiadni Romániának.
Balogh Levente 
Székelyhon.ro
2015. április 29.
Wetzel Tamás: csak az őszinte román-magyar párbeszédnek van értelme 
Csak a nyílt és őszinte román-magyar párbeszédnek látja értelmét Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A helyettes államtitkár Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán kedd délutánra meghirdetett sajtóbeszélgetés előtt nyilatkozott nemzetpolitikai kérdésekről az MTI-nek. Az évek óta szünetelő magas szintű román-magyar párbeszédre vonatkozó kérdésre kijelentette, hogy Magyarország érdekelt a nyílt és őszinte párbeszédben. 
A legégetőbb kérdések között a református egyháznak korábban visszaszolgáltatott Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, a magyar himnusz éneklése és a székely zászló, a MOGYE, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák elleni hatósági fellépéseket említette. „Nem látom értelmét, hogy barátságos fotók készüljenek egy közös kormányülésről, ha annak nincsen megfogható eredménye az erdélyi magyarság számára is” – jelentette ki Wetzel Tamás. 
A helyettes államtitkár nyomatékosította, a magyar kormány támogatja az erdélyi magyarságot és a magyar közösség intézményeit. Cáfolta, hogy a magyar kormány külgazdasági céljai háttérbe szorították volna a nemzetpolitikát. „A kettő egyáltalán nincsen ellentétben, az egyik nem oltja ki a másikat, hiszen a szomszédságpolitika elsősorban nemzetpolitikáról szól” – jelentette ki Wetzel Tamás. A helyettes államtitkár elmondta, eddig mintegy 720 ezren kérték egyszerűsített honosítással a magyar állampolgárságot, és az igénylők kétharmada erdélyi magyar. Megjegyezte, a folyamat beindítása utáni első három évben a határon túli magyarok legmobilisabb, legelkötelezettebb rétege igényelte a magyar okmányokat. Most az a cél, hogy a kis településeken élő kevésbé mobilis magyaroknak is megteremtsék erre a lehetőséget. Ezért kötöttek az EMNT mellett az RMDSZ-szel is szerződést arról, hogy a szövetség segítséget nyújt a honosítási folyamatban. MTI
Erdély.ma
2015. április 29.
Újabb demonstrációval jeleznék a székelyek autonómiaigényét
A Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató demonstráció megszervezéséről egyeztettek az elmúlt napokban a háromszéki RMDSZ vezetők az MPP és az EMNP politikusaival.
A nagyszabású megmozdulás megszervezésének lehetőségét Tamás Sándor, március 10-én, a Sepsiszentgyörgyön megszervezett Székely szabadság napi tiltakozó megmozduláskor vetette fel.
A hétfői sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva a háromszéki RMDSZ politikus elmondta: a demonstrációra idén biztosan sor kerül,már elkezdték a tárgyalásokat. Az MPP országos elnökével, Bíró Zsolttal és háromszéki vezetőjével, Kulcsár Terza Józseffel múlt héten egyeztettek ebben a kérdésben.
Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökével Toró T. Tiborral nemrég egy hosszas és tartalmas beszélgetést folytattak, ahol a közös demonstráció megszervezése is szóba került, mondta Tamás Sándor. Hozzátette politikai konszenzusra törekednek, a megmozdulás technikai részleteit, annak helyét és időpontját majd később hozzák nyilvánosságra, de idén megszervezik.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma