Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2015. május 4.
Közösségformáló örökség Kolozsváron
Hétfő este hálaadó ünnepség keretében adták át a felújított Reményik Sándor Galériát Kolozsváron. Az evangélikus-lutheránus püspökség galériája immár tíz éve fogad be művészeti, kulturális eseményeket. Az ünnepségen megnyitották Tiry Péter festőművész Színdaráló című kiállítását is.
Hálaadó ünnepség keretében avatták fel a kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség felújított Reményik Sándor Galériáját hétfőn este. Fehér Attila, az egyházkerület főtanácsosa beszédében emlékeztetett, a belvárosi pincehelyiséget Adorjáni Dezső Zoltán püspök javaslatára és megbízásából első ízben tíz évvel ezelőtt újították fel, ezt követően működött galériaként.
Az elmúlt évtizedben a galéria számtalan kiállításnak, könyvbemutatónak, és egyéb kulturális rendezvénynek adott otthont. Tavaly Guttmann Szabolcs építész javasolta az újbóli felújítást, amire megbízást is kapott a püspökségtől, többek között megerősítették a falakat, rendbe hozták a padlót és az egyéb szükséges munkálat végén korszerű hangosítást szereltek be. Az ünnepségen Adorjáni Dezső Zoltán püspök mondott áldást az épületre.
A rendezvényre Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is ellátogatott, aki beszédében az épület múltját és remélt jövőjét állította párhuzamba. „A felújítással arra is gondolunk, hogy az újabb nemzedékek is megőrzik a falakat, azt a múltat, amelyet mi is örökségül kaptunk, és örökségül hagyunk” – fogalmazott.
A politikus szerint az evangélikus egyház egy olyan közösségi teret hozott létre, amely az elmúlt évek eseményei által egy meghatározó helyszín lett a kolozsvári magyarság életében. „Fontos, hogy az itt élő emberek érezzék, hogy a néhány évtizede még elrejtett terek, most ismét idevonzzák a közösséget” – jelentette ki Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy az emberek nemcsak a családi fészket, de tágabb környezetüket is szeretnék otthonossá tenni, ami a Reményik Galéria esetében sikerült.
Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a galéria egy olyan szál, amely összetartja a közösséget. A politikus kiemelte, hogy Kolozsvár az erdélyi kultúra és művészet fővárosa, másként nem is jöhetnének létre ilyen galériák. A beszédeket követően a megújult pincegalériában Tiry Péter festőművész Színdaráló című kiállítását nyitották meg. Az eseményen Hatházi András színművész szavalt, Horváth Zoltán és Oláh Orsolya pedig zenei betétekkel színesítette az eseményt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 4.
Román–magyar ellentmondás a bevándorlás ügyében
Homlokegyenest eltérő álláspontot képvisel európai bevándorlásügyben a román, illetve a magyar kormány. Victor Ponta szerint az Európai Uniónak meg kell értenie, hogy nem építhet falakat a hátrányos helyzetű országokból menekülő bevándorlók elé, hanem segítenie kell társadalmi beilleszkedésüket.
A román miniszterelnök az al-Dzsazíra hírtelevíziónak a hét végén adott interjúban úgy vélekedett, minden európai ország megengedheti magának, hogy bevándorlókat fogadjon be, mert szerinte ők dolgozni akarnak, gyorsan beilleszkednek a társadalomba, és értéket teremtenek.
„Persze vannak populista és szélsőséges politikusok, akik hasznot akarnak húzni a migráció témájából, de szerintem ez ellentmond az európai értékeknek. Mindenki, aki Európába jön, és tiszteletben tartja értékeinket, az jó európai polgár” – idézte a szociáldemokrata politikust az MTI.
Ponta a pánarab csatornának elmondta, érzékelhetően növekszik azon menekültek száma, akik új útvonalakon, a Boszporuszon keresztül, a Fekete-tengeren próbálnak eljutni az EU-ba. Emlékeztetett: kétmillió szíriai menekült van Törökországban, és ez hatalmas kihívást jelent a török állam számára.
„Elfogadhatatlan, hogy egyszerűen elutasítsuk őket: nem hagyhatjuk meghalni őket a tengeren. Az a feladatunk, hogy megoldást találjunk minden olyan ember számára, aki egy nehéz helyzet elől menekül” – mondta a Perzsa-öböl olajban gazdag országaiban, egyhetes látogatáson tartózkodó kormányfő.
Eközben Orbán Viktor szerint Magyarországnak saját szabályrendszert kell kialakítania bevándorlásügyben, amely sok tekintetben eltér majd a mostani európai szabályozástól. A miniszterelnök az Echo TV Mélymagyar című, pénteken sugárzott műsorában a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a lakosságszám arányában a legtöbb bevándorló Svédországba érkezik, második helyen viszont Magyarországra, vagyis „Magyarország sokkal rosszabb helyzetben van, mint bármelyik nyugat-európai ország”.
„A bevándorlók addig nem maradnak itt, amíg tovább tudnak menni, ám előbb-utóbb – az osztrákok, a németek és mások döntései nyomán –, amikor nem tudnak majd továbbmenni, itt maradnak. A mi közösségünk nem akar bevándorlókat látni Magyarországon” – szögezte le Orbán.
Szerinte Magyarországnak joga van képviselnie a saját érdekeit, egyúttal elutasította azt az európai elképzelést, amely szerint a kontinens menekülteket fogadna be, majd „szétterítené” őket a tagállamok között. A kormányfő azt is mondta: meg kell segíteni azokat az államokat, ahonnan a bevándorlók érkeznek, hogy ott lehessen emberhez méltó életük.
Különben szombaton 1400 bajba jutott illegális bevándorlót mentett meg az olasz és a francia haditengerészet és parti őrség a Földközi-tengeren, Líbia partjai közelében. Előző nap további 200 embert mentettek ki Szicília partjainál, akik műanyag motorcsónakokon próbálták átszelni a Földközi-tengert.
A menekültválságnak becslések szerint idén eddig legkevesebb 1500 halálos áldozata volt. Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői a menekültügy témájában két héttel ezelőtt tartott rendkívüli tanácskozásukon úgy döntöttek, megháromszorozzák az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren lélekvesztőkön Európába tartó, bajba került migránsok mentésére fordított pénzt.
Napirenden a halálbüntetés
Orbán Viktor korainak tartja megválaszolni a kérdést, hogy be kell-e vezetni a halálbüntetést, de fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla. Az éles brüsszeli reakciókat úgy értékelte, „demokráciavita állt elő", szerinte ugyanis „megint ott tartunk", hogy Brüsszelben egyesek a vitát nem akarják engedni. „Ki mondta, hogy a többi ország polgárainak többsége nem ugyanazt gondolja esetleg, mint mi, magyarok, hogy ezt bizony napirenden kellene tartani?" – tette fel a kérdést az Echo TV-ben a kormányfő, aki a napokban telefonon arról tájékoztatta Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 4.
Bukarest az Interpollal körözteti Markó Attilát
Nemzetközi körözést adtak ki hétfőn a Budapesten tartózkodó Markó Attila volt RMDSZ-es képviselő ellen, akit illegális restitúciós ügyek kapcsán vádol hivatali visszaéléssel és korrupcióban való bűnrészességgel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Markó ellen az Interpolon keresztül adtak ki európai elfogatóparancsot. Markó hétfőn első helyen szerepelt a román rendőrség által leginkább keresett bűnözők listáján.
Mindez annak nyomán vált lehetővé, hogy a legfelsőbb bíróság múlt héten alapfokon jóváhagyta a DNA kérését, amelyben Markó előzetes letartóztatását kérte.
Mindeközben Markó interjút adott a Mandiner.hu portálnak. „A nagy korrupcióellenes harcot kihasználva a román állam egy füst alatt a magyar politikai elitet is le akarja fejezni. Javítanak az arányon. Túl kevés volt a magyar a lefogottak között. Az ingatlanok újraállamosításával pedig visszafordíthatják az erdélyi magyar – egyházi és civil – terjeszkedést” – nyilatkozta Markó.
A tisztségéről lemondott volt RMDSZ-es képviselő, a román országos restitúciós bizottság korábbi tagja elmondta: semmi jogelleneset nem tett, semmilyen bűnt nem követett el, így tiszta lelkiismerettel állna bármely jogállami bíróság elé, akár Magyarországon is. „A román bíróság velem szemben többszörösen bizonyította, hogy nem az” – tette hozzá.
„Nem tudom, mi a neve ennek pontosan. Azt tudom, hogy nagyon rossz. De nem valódi bujkálás ez. Ahhoz, hogy ne némítsanak el és az igazat kimondva védekezhessek, meg kell, hogy legyen a kellő szabadságom. Itt megvan. Romániában nincs. Se szabadság, se igazság” – ecsetelte helyzetét a volt kisebbségügyi államtitkár.
Mint ismeretes, Markót három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. Ezt követően meggyanúsították abban az ügyben, amelyet Alina Bica, a szervezett bűnözés elleni ügyészség volt főügyésze ellen indítottak, mivel azzal vádolják, hogy csúszópénzért háromszoros áron túlértékeltetett egy visszaigényelt bukaresti telket, és ennek alapján döntött kárpótlás kifizetéséről.
Ebben az ügyben végül ejtették a vádat Markó ellen, aki szintén tagja volt akkoriban a restitúciós bizottságnak, de megvádolták egy másik restitúciós ügyben, hasonló alapon. A DNA szerint kilenc akkori restitúciós bizottsági taggal összesen 84 millió euróval károsították meg az államkasszát, amikor három esetben is túlértékelt ingatlanok után fizettek kárpótlást. Markó ártatlannak vallja magát, mint korábban közölte: ő nem fogadott el csúszópénzt, arról pedig nem volt tudomása, hogy mások igen.
A Mikó-ügy kapcsán a Mandinernek elmondta: a másodfokú döntésből kiderült, nem is fontos, kié az ingatlan. „Lehet akár az egyházé is. De rosszul jártunk el. Ezért a börtön. Mert egy bizonyos iratot nem kértünk ki a minisztériumtól. Csakhogy olyan dokumentumot kér számon a bíróság, amelyre az ítéletben három oldallal korábban maga is hivatkozik! Annyira nem kértük ki, hogy ott van a dossziéban! Elképesztő. S amikor éppen vége van ennek a rémálomnak, újabb ügy és előzetes. Pont akkor. Ez kinyírt. Kinyírt” – fogalmazott.
Markó közölte: pillanatnyilag nincs ügyvéde. „Nincs pénzem ügyvédre. Próbálok forrást keresni. Persze az ügyvédnek édeskevés szerepe van egy ilyen történetben. Végigcsináltam a Mikó-pert. Bíztam a román igazságszolgáltatásban, mint az anyaszentegyházban. Mentem, mint a birka. Hogy csak van igazság ezen a földön. 2007-ben indult a nyomozás. Hét év. De ráfáztam. Még öt év egy másik sztoriban? Az 12 év az életemből. Hagyjanak békén!”
A Mikó-üggyel elmennek Strasbourgig, mert ott nem kell jelen lennie. A politikus reméli, hogy ha lesz is ellene európai elfogatóparancs, „a magyar állam az igazság oldalán marad, nem áll a jogtipráséra”. Arra, hogy menedékjogot kapjon, ahogy a Jobbik követelte rögtön, semmi esély: egy EU-tagállamból érkező személy nem kaphat menedékjogot.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 4.
A Kárpát-medence legjobb matekosai Váradon
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont az elmúlt hétvégén a II. Nemzetközi magyar nyelvű matematika versenynek, mely a Kárpát-medence V–VIII. osztályos magyar diákjai közül a legjobb matekosokat volt hivatott megszólítani, nemcsak versenyre hívni, de egy háromnapos tartalmas együttlétre, ismeretségek, barátságok és szakmai kapcsolatok kötésére is összefogni.
Még 1990-ben elindult Bencze Mihály professzor kezdeményezése nyomán egy, a szétszabdalt Kárpát-medencében a magyar-magyar egységes szakmai dialógust megteremteni szándékozó matematikaverseny, az általános iskolások számára azonban a mostani volt a második ilyen méretű megmérettetés, és természetesen mind a Szent László iskola, mind Nagyvárad, illetve Bihar megye tanfelügyelősége egyaránt büszke rá, hogy ez nálunk történhetett meg.
Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Magyarország és Románia számtalan szegletéből 162 diák érkezett a hétvégi megmérettetésre Nagyváradra. A verseny ünnepélyes megnyitójára a színházban került sor csütörtök délután, ahol számos felszólaló mellett a verseny elnöke, Kovács Lehel, a Sapientia egyetem tanára nyitotta meg hivatalosan is a megmérettetést.
A verseny ravasz feladatsoraival megbirkózók közül a következő diákok értek el első helyezést korosztályukban: Kun Édua Boróka (V. osztály, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium), Györffi Ádám György (VI. o., Szikszó, Magyarország), Roth Apor (VII. o., Sepsiszentgyörgy), Fazakas Borbála (VIII. o., Kolozsvár).
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 4.
Referendum Váradon: a bojkott a megoldás…
Tanácstalan a váradi magyarok többsége, hogy mit tegyen a május 10-i népszavazás kapcsán. Az EMNP most elmagyarázta: minden szempontból a legjobb nem is nemmel szavazni, hanem el sem menni vasárnap. Nekünk ugyanis nem lenne jó az érvényes referendum.
Rossz a magyarságnak ez az egész, ezért a megoldás csakis az, hogy senki ne menjen el a május 10-i népszavazásra, amelyen Szentmárton és Nagyvárad összeolvadásáról lehet voksolni. A számunkra kedvezőtlen kezdeményezés ugyanis akkor bukhat el, ha nem lesz meg a megfelelő arány, azaz a szavazáson megjelenők száma nem éri el a leszállított küszöbértéket, vagyis a 30%-ot. Ezt az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetője, Csomortányi István hangsúlyozta, amikor hétfőn Váradon sajtótájékoztatót tartott a kérdésről. Jelezte: az sem megoldás, ha elmegyünk és nemmel voksolunk, mivel a részvételünkkel így is hozzájárulunk az érvényességi küszöb esetleges eléréséréshez – ezért tehát az a megfelelő eljárás, ha távol maradunk az urnáktól vasárnap. Össze is foglalta, hogy mi minden miatt.
Miért nem jó?
Elöljáróban elmondta: „Elég nagy a tanácstalanság a magyarság körében e referendum kapcsán. Ezért mi vagyunk az első és eddig egyetlen magyar szervezet, amelyik nyíltan elmondja, mi itt a helyzet ezzel”. Nos, szerinte az, hogy a közösségünket is veszélyeztetné a két település összeolvadása. Most ugyanis Váradon 24,5% a magyarság aránya, ha viszont Szentmártont is bekebelezné a város, egyből 22-re esne vissza. A számarányunk amúgy is lassan csökkenőben van, hiba lenne ezzel még gyorsítani is. Törvény szerint ugyanis egyes jogok csak akkor járnak nekünk, ha 20% fölötti a létszámunk. Úgy véli, a következő, 2021-ben esedékes népszámláláskor megeshet, hogy már 20% alá esik ez, és ezzel a jogérvényesítés lehetősége is elvész.
Csomortányi István szerint a referendumot azért találták ki, hogy mesterségesen duzzasszák fel a város lakosságát. Most ugyanis 196.000 lakosa van Váradnak, márpedig a vonatkozó törvény kategorizálja a városokat, népesség szerint és csak a 200.000 fölötti lakosságúak lehetnek régióközpontok. A jogszabályban nevesítve is van az ország 11 ilyen városa, ám az elmúlt évek során „kihullott” onnan Bákó, Braila és Várad, a következő pedig Ploiesti lehet. A joggyakorlat szerint tehát Várad is elvesztette a jogát, hogy régióközpont lehessen, ennek a visszafordításáért akarják most a fúziót, idecsapva, és Várad lakónegyedévé nyilvánítva a 10.000 lakosú román többségű települést, Szentmártont. Pedig ha a váradi magyarsággal rendesen bánnának, most nem tartanánk itt – véli a politikus.
Püspöki, a példa
Elmondta: „Váradon az elmúlt 25 évben is a városvezetés mindig barátságtalan volt a magyar lakossággal, időnként pedig egyenesen ellenséges. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1992-től máig összesen 30.000 magyar kivándorolt innen. Most pedig, lám, hiányoznak a városnak, gond a lakosságcsökkenés.” Figyelmeztetett. „E referendum sorsa Szentmártonon múlik. Meg is ígérnek nekik most mindent, és az idő bizonyítani fogja, hogy mindent fedezetlenül. Példa erre Biharpüspöki is, ami 1956 óta Várad része, de szinte semmi előnye sincs ebből azóta sem”. Csomortányi István ennek kapcsán bejelentette: hivatalosan kérni is fogják a váradi vezetést, hogy akkor alkalmazza csak Püspöki esetében is ugyanazokat az ígéreteket, amiket most Szentmártonnak tesz. Azaz például csökkentsék az ingatlanadót, aszfaltozzák le a régebbi részeket, legyen a városnak Püspökiben is kirendelt irodája, stb. Továbbá – mivel Szentmárton esetében az a terv, hogy maga a település Várad egyik negyede lenne, ha keresztülviszik ezt a referendumot, de a hozzá tartozó falvak Várad fennhatósága alatt ugyan, de önállóak maradnának – az EMNP állásfoglalást kér a prefektusról, hogy lehetne Várad fennhatósága alatt önálló státust visszaadni Püspökinek. Összegzésében kiemelte: „május 10-én tehát ne menjünk el szavazni – ez az érdekünk is,d e ezzel üzenhetünk is a városvezetésnek, hogy a magyar közösséget nem tanácsos semmibe venni.”
Új városi elnök
A tájékoztatón egyébként bemutatkozott az EMNP új nagyváradi városi elnöke is. Nemrég ugyanis lejárt az eddigi vezető, Kristófi Kristóf kétéves mandátuma, és a nemrégiben megfejtett tisztújításon Moldován Lajos Gellértet választották meg a helyébe. Utóbbi két fiúgyermek apja, teológiát és pedagógiát végtett, felszentelt pap, és az Ady középiskolában tanít. 2012-ben volt már az EMNP szenátorjelöltje, Dél-Biharban, eddig pedig elnökségi tagként tevékenykedett. Elmondta: váradi pártelnökként legfontosabb feladatának most a körzetesítést tekinti, körülbelül 15 körzetet akarnak létrehozni a városban, ugyanakkor új tagok felvétele is a céljai között van. A váradi EMNP-szervezet alelnöke különben Kristófi Kristóf, vezetőségi tagjai pedig Nagy Zoltán, dr. Balogh Árpád és Pólik Levente.
Szeghalmi Örs
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 4.
Buli volt az úrasztalánál?!
Pár hónappal ezelőtt nagyon sok helyen, nagyon sok emberben felmerült a kérdést, hol húzódik a határvonal a humor és az ízléstelenség, a vicc és az otromba, kegyeletsértő blaszfémia között. Bizonyára olvasóink közül is sokan emlékeznek arra a nemzetközi vitába torkolló esetre, amikoris egy francia szatirikus lap (alulírott most jólneveltségből mellőzi a szennylap jelzőt) olyan, vallásokat, vallási közösségeket sértő gúnyrajzokat publikált, melyek nagyon sok hívő ember agyában kiverték a biztosítékot. Igen, arra a tragikus és mai napig kérdőjeles esetre célzunk, mikoris a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségének egy részét állítólagos vallási fanatikusok a nyílt utcán halomra lőtték. Nem áll szándékunkban magát a véres történetet felidézni, csupán azért hoztuk szóba, mert ettől az esettől kezdve az európai vallási közösségek, az Istenben hívő emberek igencsak érzékenyen reagálnak minden olyan történésre, megnyilvánulásra, mely meglátásuk szerint vallásukat, templomaikat sérti. Így történt, hogy hétvégén olvasóink jelezték szerkesztőségünknek, hogy az egyik videomegosztó portálon egy olyan videoklip látható, melyben egy, paródiákra „szakosodott” erdélyi magyar banda éppen az alkoholizmus, a szeszivás gyönyöreit reklámozza jópofának tartott tálalásban, azonban a jeles filmecskébe sajnálatos módon bekerült egy olyan rész is, amitől nagyon sokan felháborodtak.
„Isten a mennyben, alkohol menj le!”
A klipben ugyanis van egy jelenet, amikor egy református templomban a palástos pap éppen úrvacsoraosztást végez, s a képen az látható, ahogy az úrvacsorai borba kortyol egy fiatal hölgy, a jelenethez énekelt szöveg azonban nem egy egyházi ének vagy valamelyik zsoltár, hanem ez: „Isten a mennyben, alkohol menj le!”. Ami pedig a valódi felháborodást kiváltotta, az az volt, hogy a szesz-paródia eme jelenete egy igazi református templomban, egy igazi lelkésszel, igazi úrasztalánál zajlott, történetesen a sarmasági református istenházában az ottani lelkész, Lucza István közreműködésével. A sarmasági református gyülekezet a nagyváradi székhelyű Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik, így olvasóink úgy vélték, egy váradi szerkesztőség segítségét kérik, a sokak szerint blaszfémiának számító, a templomot meggyalázó, a református emberek egyik legszentebb vallási szertartását, az úrvacsoraosztást kigúnyoló eset miatt. S mint mondták, ez bárhol, bármelyik magyar református gyülekezetben kiverné a biztosítékot.
Lucza István tiszteletes elmondta, fogalma sem volt, mibe keverik bele.
Megnéztük a szóban forgó alkoholos-jópofaságnak szánt videoklipet, és meg kellett állapítanunk, talán még részegen sem találnánk elfogadható magyarázatot arra, hogyan adhatta arcát, palástját, templomát egy ilyesmihez egy pap? Felhívtuk tehát magát a legérintettebbet, Lucza tiszteletes urat, aki kérdésünkre elmondta, egy sajnálatos, és lássuk be, szégyenletes átverésnek lett az áldozata. Mint elmondta, az Insect nevű, paródiákat előadó bandát a település magyar, RMDSZ-es polgármestere, Dombi Attila vitte el hozzá, azzal, hogy egy, Sarmaság jellegzetességeit, szépségeit, az önkormányzat megvalósított eredményeit bemutató propaganda filmecske készül, s ehhez volna szükség arra, hogy a nemrég felújított istenháza is szerepeljen benne. Maguk a filmkészítők hoztak statisztákat is, így a hölgyet is, aki a klipben szerepel az úrvacsora magához vételének imitálásában. A tiszteletes elmondta, rettenetesen bánja és szégyelli, hogy felült ennek a kamu „filmestársaságnak”, ugyanis mint mondta, fogalma sem volt arról, hogy egy, az alkoholizmus szépségeit reklámozó bulis nótához adja arcát és templomát, nem pedig egy, a települését bemutató propagandához.
Dicsőítő propagandafilm helyett kis „magyar manele”?
Ezt követően megkerestük a szóba került RMDSZ-es polgármestert is. Dombi Attila először ötölt-hatolt, aztán beismerte, tévedett, sőt talán hibázott is, mikor segítette a paródiagyártó jópofákat abban, hogy a templomban is forgassanak. Mint mondta, ő is azt hitte, egy, a helyi RMDSZ munkáját dicsérő filmecske készül. Nem tisztünk kétségbe vonni a polgármester úr jóhiszeműségét, csak éppen azt nem értjük, ha ez így volt, akkor miért nem járt utána, hogyan is sikerült a dicsőítő filmecske, hiszen lássuk be, nincs az a polgármester a világon, aki ne lenne kíváncsi egy hasonló propagandaanyagra. Más kérdés, hogy mint kiderült, maga a polgármester is felbukkan a kérdéses, az alkoholos mámort éltető videoklipben, sőt találtunk olyan felvételt is, ahol éppen koccint az egyik zenekari taggal. Nem vonjuk kétségbe, hogy biztos azokra a nagyszerű megvalósításokra emelik poharuk, amelyeket a helyi RMDSZ meg tudott valósítani Sarmaságon, azonban a tény, hogy egy templomból csúfot űztek, nem mentesíti ilyenkor az elkövetőket.
Következő lépésünkben megkerestük hát magukat az „elkövetőket”, történetesen az Insect egyik alapemberét, Csutak Leventét, aki nagyon hamar beismerte, hogy tévedtek, túllőttek a célon és már rettenetesen sajnálják, hogy „művészetük oltárán” nem kímélték a valódi oltárt, azaz az úrasztalát és az istenházát sem. A botrányt okozó videoklipet még aznap levették az internetről, mint mondták, egy megvágott verzió lesz helyette, ahol kihagyják a szesz magasztalásából a templomot és a papot is. Beszélgetésünket követően a zenekar egy bocsánatkérő nyilatkozatot juttatott el hozzánk, melyből (terjedelmi okok miatt) egy részletet ezúton le is közlünk, a helyesírási hibákat kijavítva, azonban a tartalmi mondandóhoz nem nyúlva:
„Üzenet az INSECT paródia csapat részéről minden sértett félnek:
Alig pár nap alatt 38 ezer megtekintésre és több 100 megosztásra tett szert a legújabb (Buli van a faluban) című videoklipünk, ami nagy öröm volt számunkra. Viszont, ami meghökkentő, hogy mindezek ellenére hatalmas botrányt keltett a vallás és a politikai oldaláról nézve. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, sőt ha vissza lehetne pergetni, úgy mindent egész másként csinálnánk, úgy a polgármester, mint a tiszteletes úr oldaláról nézve, akiket csupán a jóindulat vezényelt. Meg se mertük volna álmodni, még csak nem is mertünk arra gondolni, hogy bárkit is megsértsünk, vagy kifikázzunk a klipünkkel (akár a vallást is beletekintve), mert mi is hívő emberek vagyunk, csupán egy jópofa klipet szerettünk volna létre hozni, ami nem előre megfontolt vagy forgatókönyv alapján készült, hanem csupán spontán jött minden ötlet. Kaptunk egy lehetőséget, egy napot a forgatásra, így nem sok időnk volt minden apró részletet átgondolni. Mint minden ember, mi is tévedünk-tévedtünk, és most itt jön a kérdés (de ekkorát?) – igen, sajnos, amint a közmondás is tartja, tévedni emberi dolog. Amúgy nem loptunk, nem csaltunk, nem hazudtunk és nem is vertünk át senkit, csupán egy botlás volt. Nem gondoltuk, hogy akár egy polgármesternek vagy egy tiszteletesnek nem lehet magánélete, de bebizonyosodott, ehhez mi kicsik vagyunk, viszont ami biztos, hogy ők abszolút nem tehetnek róla. (…) Sarmaság a második otthonunk, ezért forgattunk ott. A dal a buliról, a jó hangulatról szól, picit humorosan, de szó sincs arról, hogy Sarmaságot az ivászat jellemezné, vagy, mert egy-két jelenetnél szerepel a polgármester is, az máris kampányjellegű lenne (…). Nagyon sajnáljuk a történteket, hiszen a csapat két tagjának is kisgyereke van, akit fel szeretnénk nevelni tisztességben, becsületben és hitben. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy bármit is csak úgy kockáztatnánk, hogy bajba sodorjuk saját magunkat. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem szándékosan volt ez az egész és tudják, hogy valójában kik vagyunk. Éppen ezért kérünk elnézést minden hívőtől és sértett féltől, felháborodásuk jogos, de reméljük, mindez megbocsájtható és máskor jobban odafigyelünk dolgokra. A videoklip már le van véve az internetes hálózatról, így már nem látható, talán hamarosan egy teljes más változata csak ennek a dalnak, ami természetesen több odafigyeléssel készül. (…)
Utóirat: A botránykeltő, vallást sértő rész, ami három másodpercnyi jelenet, és ami az úrvacsora vétele volt és a szöveg (Isten a mennyben, Alkohol menj le rész) valóban nem illett össze a sarmasági református lelkész jelenlétével.
Köszönjük a megértést: az Insect csapata”
***
Zárószó helyett e történet végére talán annyit kellene megjegyezni, hogy minden illetékesnek, elsősorban az egyházi méltóságoknak nem ártana mégis jobban odafigyelniük arra, hogy a templom valóban Isten háza maradjon, és a lelkiek építését jelképezze, szolgálja, s ne váljon se politikai, se más, a fenti esethez hasonló dolog eszközévé, helyévé, hiszen ne feledjük, Jézus is csak egyszer vett korbácsot a kezébe a Szentírás szerint, éspedig akkor, amikor a latrokat és kufárokat, vagyis a nem odaillő alakokat kiverte az ő Atyjának házából!
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 4.
Első napján összeomlott az egészségügyi kártyás rendszer
Felháborodást váltott ki az orvosok körében, hogy rögtön az első napon, hétfőn összeomlott a május elsejétől kötelezővé vált egészségügyi kártyás rendszer. Mivel május elseje szabadnap volt, a rendszert hétfőn kezdték el igénybe venni az orvosok, kórházak. A kártya aktiválása nélkül a biztosító már nem számolja el a szolgáltatásokat. „Nálunk egyáltalán nem működik a rendszer. Egy gyógyszerforgalmazó is megfordult a rendelőben, és elmondta, a legtöbb kabinetben nem lehet hozzáférni a rendszerhez. Ahol pedig be lehetett lépni, nagyon lassan működött. A biztosítót hívtam fix számon, mobilon, de nem válaszolt senki” - számolt be a maszol.ro-nak Alămureanu Ildikó kolozsvári családorvos. Az Agerpres hírügynökség arról számolt be, hogy az egészségbiztosító Hunyad megyei szervere húszpercnyi működés után elérhetetlenné vált, és így a kedvezményes gyógyszerekért jelentkező krónikus betegek egy részének nem sikerült kiállítani a receptet, mert nem lehetett aktiválni a kártyájukat.
A Digi 24 hírtelevízió szerint az orvosi rendelőkben országszerte torlódás alakult ki, mivel nagyon lassan vagy egyáltalán nem sikerül aktiválni a páciensek egészségügyi kártyáját. A Romania TV hírcsatorna arról tudósított, hogy sokan nem tudják, hogyan kell használni az egészségügyi kártyát. Állítólag több bank is jelezte, hogy készpénzkiadó automatáiban elnyelt egészségügyi kártyákat talált.
Fennakadásokat nem csak az okozott hétfőn, hogy sok orvos nem tudott rácsatlakozni a rendszerre, így nem tudta aktiválni a kártyákat, hanem az is, hogy sorok alakultak ki a biztosítási pénztáraknál, legalább félmillióan ugyanis még nem kapták kézbe az azonosítót.
A zavar miatt a Kolozs, Hargita, Kovászna megyei biztosítási pénztárakat telefonon próbáltuk elérni, sikertelenül.
Sok háziorvos így is rendelt
Alămureanu Ildikó hétfőn a káosz ellenére nem küldte el a betegeket rendelőjéből. „Elvégeztem a vizsgálatokat, kiadtam a recepteket. Nem tudom, hogy el tudjuk-e számoltatni a szolgáltatásokat, de ha egy hónapig ingyen dolgozom, akkor sem dobhatom ki a betegeket, mert nem lehetnek áldozatai egy nagyon rossz rendszernek. Gondoljunk bele, ezek az emberek fizetnek biztosítást, teljesen jogos elvárás, hogy hozzájussanak a gyógyszereikhez” - magyarázta.
A háziorvos szerint az sem normális, hogy sokan még nem kapták meg az elektronikus azonosítót. „És akkor nem is említettem azt, hogy sokan nem is kapták meg a kártyát. A biztosító úgy tájékoztatott, hogy ebben az esetben az érintettek fognak kapni egy papírt, egy igazolást, amely bizonyítja, hogy biztosítottak. De kíváncsi vagyok, hogy a kártyaolvasó mit kezd ezzel a papírral? Nem tudjuk még, hogyan fog működni a papíros rendszer, mert erre nincs program, nincs pontos tájékoztatás” - magyarázta a háziorvos.
Arra a kérdésre, hogy szerinte a visszaélések megakadályozásáért bevezetett kártyával ki lehet-e szűrni az el nem végzett szolgáltatások elszámoltatását, elmondta, a kérdés másként is feltehető, hiszen sok szolgáltatást a háziorvosok hosszú ideje önkéntes munkaként biztosítanak. A legnagyobb gond az, hogy a biztosító havonta csak bizonyos számú konzultációt engedélyez, a betegek viszont ennél jóval többen vannak.
„A múlt hónapra 420 konzultációt engedélyeztek, tehát csupán ennyit számol el a biztosító, de 580-an igényeltek konzultációt nálam. Nem mondhatom az embereknek, hogy menjenek haza. Ilyen esetekben nem regisztráltam a konzultációt, hogy a beteg ne fizessen érte, és elküldtem szakorvoshoz, ha szüksége volt rá. Ha a kártya miatt még szakorvosi konzultációra sem küldhetjük a betegeket szükség esetén, hát igen, kiszűrjük a visszaéléseket, ami megint törvénytelen” - vázolta a dilemmákat a háziorvos.
Mit mond a biztosító?
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) szóvivője, Mihaela Tănase a Mediafaxnak elmondta, hétfő reggel több mint 70 panasz érkezett hozzájuk a rendszer működésével kapcsolatban, néhányat sikerült orvosolni, mások kiküszöbölése folyamatban van. Felkérte az orvosokat, kórházakat, biztosítottakat, jelezzék a hibákat, hogy minél optimálisabbá tehessék a rendszert.
A CNAS azt állítja, hogy a szerverei működnek, és nem tagadják meg az ingyenes orvosi ellátást azoktól sem, akiknek még nem sikerült hozzájutniuk a kártyájukhoz, ha a számítógépes adatbázisból kiderül, hogy kiállították már számukra az okmányt. Médiabeszámolók szerint viszont több orvosi rendelőtől és kórháztól elküldték a kártya nélkül érkező pácienseket.
A Hotnews hírportál videója szerint a rendszer már április 29-én is akadozott.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár napokban kiadott közleménye szerint körülbelül félmillió személy nem kapta meg az egészségügyi kártyát. Az érintettek esetében a következőképpen járnak el: a szolgáltatók ellenőrzik, hogy fizet-e egészségügyi hozzájárulást az illető, a nyújtott szolgáltatásokat pedig külön monitorizálja a biztosító. Duda Tihamér, a Hargita megyei egészségbiztosító pénztár igazgatója az M1 reggeli műsorában elmondta: a rendszer egy több éves folyamat végpontjaként mostanra készen áll, sőt, az orvosi szolgáltatók három hónapig tesztelhették is a kártyákat. Ha a rendszer akadozik vagy nem használható, a szolgáltatónak lehetősége van 72 órán belül elszámolni a szolgáltatást – tette hozzá Duda Tihamér.
maszol.ro
2015. május 4.
A jövő Székelyföldjét álmodták meg
Az innováció jelentőségéről beszélgettek vállalkozók a Szent György Napok alatt. Az Észműves sátor vasárnapi meghívottjai azt hangsúlyozták, jövőbe tekintés nélkül nincs haladás, szükség van a folyamatos fejlődésre. Első ízben az intelligens ház elképzelését ismertették. Mint elhangzott, ez egy összefüggő rendszer, amelyben az ébresztőóra össze van kötve a kávéfőzővel, a hűtő a bevásárlókosárral – hogy a kifogyott tejet automatikusan pótolni tudjuk –, az autóban nincs sofőr stb. Pál Tibor vállalkozó elmondta, maga a központi fűtéssel ellátott ház is intelligensnek nevezhető részben, de ez kezdetleges még. Mint kifejtette, mindezt az internet világa fejlesztette tovább, mára megoldható, hogy egy ház fűtése, világítása, biztonsága egységesített vezérlésű legyen. Jelentheti ez azt is például, hogy egy érzékelővel megoldhatjuk: értesítsen minket a rendszer, ha távol vagyunk, és esetleg probléma van, nyitva maradt az ablak stb.
Ugyanakkor nem csak házakról, hanem irodákról, teljes épületekről is szó van – hívta fel a figyelmet Pál. Elmondta, a lakóházak esetén fontos tényező lehet az energiamegtakarítás, fél év, egy év alatt megtérülhetnek a befektetések. A biztonság szintén fontos tényező, és nem elsősorban egy eseteges betörésre kell gondolni, hanem tűzre vagy csőszakadásra. Az elmúlt időszakban olyan technológiák vártak elérhetővé, amelyekkel megvalósítható az intelligens ház – szögezte le a vállalkozó. Bokor Zoltán, a Multi Nr. vállalat alapítója arról beszélt, bár őket Sepsiszengyörgyön nyomdaként ismerik, valójában egy innovatív cég, nagy csapattal. Székelyföldön tipikus, hogy valaki valamit megnéz és lemásol, ez viszont őt mindig zavarta – mondta. „Azt szerettem, ha inkább engem másolnak. Három-négy évente kihozunk valami újat, és ez csodálatos” – fogalmazott. Ötlete mindenkinek van, az azonban egy másik lépés, hogy abból pénzt is csináljanak – ehhez szükséges a háttérbe egy nagy csapat.
Krecht Rudolf, a sepsiszentgyörgyi életmentő robot még iskolás megálmodója és elkészítője elmondta, az első gép, amit készített, tűzoltásra volt tervezve. A LifeBot, azaz a már készen álló életmentő robot ma már viszonylag könnyen elérhető, tíz éve azonban bizonyos anyagok beszerzése is nehézséget okozott volna a számára, a 3D-nyomtatóról pedig nem is hallottak. A LifeBotot olyan alkalmakra tervezte, amikor egy emberi élet megmentése veszélyes volna számunkra, így inkább robotot küldenénk be a terepre. Mint mondta, a kis gép adott esetben adrenalint tud fecskendezni a megmentendő ember karjába, és még gondosan fertőtlenít is. Folyamatosan méri, hogy mi történik körülötte, jelzi az irányítónak, hogyha feldőlt, ha füstöt érzékel. „Nem arra kell gondolni feltétlenül, hogy fognak-e repkedni az autók a jövőben, hanem arra, hogy mi lesz elérhető számunkra, mit ad nekünk nekünk az innováció” – fogalmazott hozzátéve, szerinte öt éven belül a robotika olyan hobbi lesz, mint a foci.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2015. május 4.
Arany János-életműdíjat kapott a MTA-tól Benkő Samu
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn az MTA 186. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságírói Díjat.
A jelentős tudományos munkásságú külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló 2015-ös évi Arany János-életműdíjat Benkő Samunak, az MTA külső tagjának adományozták.
A Széchenyi-díjas kutató, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének nyugalmazott főkutatója, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint azért a több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkáért kapta, amelynek során elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát, értékelte életútját, levelezését, vallomásait, marosvásárhelyi kéziratait. „Munkásságával, szakmai presztízsével jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Életműve az erdélyi és egyetemes magyar tudományosság maradandó értéke" - hangsúlyozta a méltatás.
A világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera Széchenyi-díjas akadémikus vehette át az Akadémiai Aranyérmet. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként.
Tizenhárom tudós vehette át kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat.
Akadémiai Díjban részesült Csabai István, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) komplex rendszerek fizikája tanszék egyetemi tanára „a tudományos adatbázisok fejlesztésében és elemzésében végzett multidiszciplináris kutatásaiért", Jakab Éva, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar római jogi tanszék tanszékvezető egyetemi tanára a Szerzők, kiadók, kalózok című monográfiájáért.
Kőszeghy Péter, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon főszerkesztőjeként és jelentős részének szerzőjeként végzett kiemelkedő tevékenységéért vehette át az Akadémiai Díjat. Miklósi Ádámot, az MTA doktorát, az ELTE Természettudományi Kar etológia tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát az állati és emberi viselkedéskutatás nemzetközi szintű műveléséért, az összehasonlító etológiai kutatásokban játszott úttörő szerepéért ismerték el.
Nemes Attila, az MTA doktora, az SZTE Általános Orvostudományi Karának egyetemi docense a „noninvazív kardiovaszkuláris képalkotó módszerekkel, kiemelten az echokardiográfia legújabb ágaival kapcsolatos széles körű kutatásaiért, a háromdimenziós echokardiográfia magyarországi bevezetéséért, a magyarországi kardiovaszkuláris képalkotó diagnosztika fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az Akadémiai Díjat.
Papp Gyula, az MTA doktora, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának egyetemi tanára a határeloszlás-tételek, a sztochasztikus folyamatok és a matematikai statisztika területén elért, nemzetközileg elismert kutatásaiért, Patonay Tamás, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szerves kémiai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára pedig a szerves kémiai kutatásban elért kimagasló eredményeiért, az oktatásban és a fiatal kutatók nevelésében kifejtett közel negyvenéves eredményes teljesítményéért, valamint a tudományos közéletben nyújtott munkájáért részesült az elismerésben.
Tuboly Tamás, az állatorvos-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára, dékánhelyettese „kiemelkedő eredményességű és töretlen lendülettel végzett állatorvosi virológiai és immunológiai kutatásaiért, az új vírusokkal és új típusú, növényalapú vakcinákkal kapcsolatos felismeréseiért és elméleti eredményeiért" részesült Akadémiai Díjban.
Winkler Gábort, az MTA doktorát, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusát az építészettörténet, az urbanisztika, a műemlékvédelem és az építészeti tervezés területén kifejtett sikeres és eredményes szakmai, oktatói és kutatói tevékenységéért, a 19. század építészetének kutatása területén végzett iskolateremtő munkásságáért, nemzetközileg is elismert életművéért tüntette ki az MTA Elnöksége.
Zsoldos Attilát, az MTA levelező tagját, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kutatóprofesszorát a középkori Magyarország történetének feltárásában végzett több évtizedes, nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű, iskolateremtő munkásságáért, példaadó szakmai és kutatói kiválóságáért, valamint a Magyarország világi archontológiája 1000-1301 című alapművének elkészítéséért tüntették ki.
Megosztott Akadémiai Díjban részesült kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézetének három kutatója: Dobróka Mihály, a műszaki tudomány doktora, egyetemi tanár, Gyulai Ákos, az MTA doktora, professor emeritus és Ormos Tamás, az MTA doktora, egyetemi magántanár „az inverziós módszerek fejlesztése, sikeres gyakorlati alkalmazása, a több évtizedes fejlesztőmunka hazai és külföldi bemutatása területén elért közös eredményeiért" vehette át a kitüntetést.
Az informatikai képzés és kutatás támogatása terén szerzett érdemei elismeréseként az MTA Vezetői Kollégiuma által adományozott Wahrmann Mór-érmet Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke vehette át.
Az MTA Elnöksége Akadémiai Újságírói Díjban részesítette Molnár Csabát, a Magyar Nemzet újságíróját kiemelkedő tudományos ismeretterjesztési tevékenységéért.
MTI
maszol.ro
2015. május 4.
Akadozik a restitúció Romániában a Mikó-perben született ítélet után
A közalkalmazottak már akkor is félnek visszaszolgáltatni az ingatlanokat, ha az minden jogászi érv szerint törvényes lenne, vélik a szakemberek.
A lozsváron ügyvédek részvételével megszervezett restitúció kerekasztal-beszélgetés legfontosabb következtetései: - a Mikó-ügyben hozott ítélet után a tulajdonjogok visszaállítása akadozik: a közalkalmazottak nem merik adminisztratív úton visszaadni az ingatlanokat - ugyanakkor a bíróságok a restitúciós ügyeket gyakran mondvacsinált kifogásokkal utasítják el - a rendszerváltás utáni időszak jogalkotási ellentmondásai miatt 2,5 millió per folyik Romániában restitúciós ügyek miatt - a 2013-as restitúciós törvényben megfogalmazott szoros határidőket az intézmények nem fogják tudni tartani - a visszaszolgáltatott ingatlanokat megkapó intézmények, szervezetek, egyházak és magánszemélyeknek rendszerint tájékozatlanok azok menedzselését illetően
Sztranyicki: 2,5 millió per van jelenleg folyamatban restitúciós ügyekben
Restitúció tegnap - és holnap? címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos romániai jogszabályi háttérről és joggyakorlatról. A beszélgetés résztvevői: Bányai József ügyvéd (Kolozsvár), Somai László József ügyvéd (Kolozsvár), Bonyhai Eleonóra ügyvéd (Nagybánya), illetve Dr. Sztranyiczki Szilárd, ügyvéd, egyetemi adjunktus. Moderátor: Dr. Kokoly Zsolt, a Sapientia EMTE Jogtudományi Főtanszékének oktatója. A rendezvényre a Sapientia EMTE Erdélyi Magyar Tudományegyetem Magánjogi és Összehasonlító Jogi Intézete, az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya, illetve a Erdélyi Magyar Jogászok Társasága (EMJT) közös szervezésében kerül sor.
Sztranyicki Szilárd ügyvéd, a Sapientia egyetemi adjunktusa a földterületek visszaszolgáltatása kapcsán elmondta, hogy Romániában nagyon nehézkes, és messze van a folyamat vége.
Sztranyicki a beszélgetés során kiemelte, hogy a restitúciós folyamatban használt megoldások sem voltak a legszerencsésebbek, mint ahogy az első földtörvény is mutatta. Az ugyanis értékelése szerint egy teljesen hibás koncepción alapult, mert lehetőséget adott arra, hogy ne a régi tulajdonosok földterületét mérjék vissza, hanem akár valaki másnak a birtokát is, ami rengeteg pert eredményezett. Sztranyicki úgy véli, hogy leginkább a jogalkotó bizonytalanságaiban kell keresni ennek az okát.
A forradalom után hozott első földterületekre vonatkozó restitúciós törvény ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy olyanok is kapjanak földet, akiknek sohasem volt (pl. akik a kollektívben dolgoztak, mérnökök, a polgármesteri hivatalok dolgozói), és ezeknek az egykori tulajdonosok birtokrészeiből osztogattak. Ráadásul a visszaadható területet 10 hektár mezőgazdasági területben és 1 hektár erdőben maximalizálták.
Sztranyicki az 1996-os kormányváltást emelte ki, mint fordulópontot: ekkor a 160/1997-es törvénnyel amellett, hogy a fent megállapított maximalizált értékeket megnövelték (mezőgazdasági területek esetében 50, erdők esetében 30 hektárra), lehetőséget adtak arra is, hogy a jogi személyek is – így a közbirtokosságok – kérjék a területeik visszaszolgáltatását.
2000-ben újabb visszaszolgáltatási törvényt fogadtak el, ahol tételesen kimondják azt, hogy teljes visszaszolgáltatásra van szükség, azonban az addig megvalósult visszaszolgáltatások már változatlanul megmaradtak.
A 2013-as törvényben (165/2013) kimondják a természetbeni visszaszolgáltatás elsőbbségét, amelynek értelmében minden közigazgatási egység el kell készítse a saját nyilvántartását, amellyel azonosítja a vissza nem adott területeket. Ez azért volt visszás, mert ahány község, annyiféle módszer alakult ki.
Sztranyicki felhívta a figyelmet arra a tényre, ami sokszor elhangzott az előadás során: a Mikó-ügyben hozott ítélet után a tulajdonjogok visszaállítása akadozik. Ez azért veszélyes, mert – annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy történhettek visszaélések is -, ez a teljes restitúciós folyamatra hatással van: láthatóan lelassult.
Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a közalkalmazottak már akkor is félnek visszaszolgáltatni az ingatlanokat, ha az minden jogászi észérv szerint törvényes lenne, mert attól félnek, hogy emiatt börtönbe kerülhetnek - így adminisztratív úton akadályozott a visszaszolgáltatás.
Sztranyicki szerint az is problémás, hogy szerinte a visszaszolgáltatott tulajdonra vonatkozó jogcímeket a bíróságok mondvacsinált okokra hivatkozva semmisítették meg, és negatív hozzáállást tanúsítanak ezekkel az ügyekkel szemben.
Sztranyicki kiemelte, hogy ez a jelenség – helyi szinten hangsúlyosabban -, befolyásolja a restitúciós folyamatot. Ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy mindenkinek a saját szintjén kell megvívnia a harcot, hogy folytatódhasson a restitúciós folyamat.
Somai László József kolozsvári ügyvéd szerint a restitúcióra vonatkozó döntések Romániában nem a belpolitikai akarat nyomán születtek, hanem külföldi nyomásra. Éppen ezért születtek olyan jogszabályok, amelyek az ingatlanok esetében lehetővé tették, hogy eladják azokat az állami fenntartók. Somai kiemelte, hogy sokkal nagyobb esély van olyan nagy és összefüggő tulajdonok visszaigénylésének a sikerére – amiket rendszerint egyházak vagy arisztokrata családok birtokoltak -, mint a kisebb parcellák visszaadására, mert rendszerint ezeket a vagyonokat nem darabolták fel, nem adták el.
Somai elmondta, hogy az ingatlanok visszaszolgáltatása 2001 után indult meg, azonban kezdetben csak azok kapták vissza a tulajdonukat, akik bérlőként éltek saját egykori tulajdonukban, és csak azt a helyiséget kapták vissza, ahol éltek.
Szerinte a 2013-as restitúciós törvényben megfogalmazott szoros határidőket az állami intézmények nem fogják tudni tartani, ezért az a legvalószínűbb, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően sürgősségi kormányrendelettel meg fogják hosszabbítani a kiszabott határidőt.
Somai szerint a visszaszolgálási bizottság érezhetően az egyházak ellen dolgozik, néha olyan jellegű kifogásokat fogalmaznak meg, amelyeket hihetetlennek értékelt. Erre példaként azt hozta fel, hogy egyik perében nem akarták elismerni, hogy az Erdélyi Unitárius Egyház azonos az egykori Magyarországi Unitárius Egyházzal.
Bányai József kolozsvári ügyvéd is arra panaszkodott, hogy a restitúciós ügyek kapcsán ügyvédként sokszor tapasztalt a tárgyalótermekben negatív hozzáállást a bíróság részéről, valamint arra is, hogy gyakran születnek ellentmondó bírósági döntések is, amikre szerinte maga a jogalkotó is sok lehetőséget adott.
Korábban bányai álláspontjáról itt írtunk: Bányai József: akár le is állíthatják a romániai restitúciós folyamatot? Bonyhai: a gyergyószárhegyi és a marosvécsi kastélyok visszaadása szerencsés eset
Bonyhai Eleonóra nagyváradi ügyvéd az egykori erdélyi arisztokrácia tulajdonának a visszaszolgáltatása kapcsán úgy értékelte, hogy a 2006 és 2009 közötti időszak volt a legeredményesebb. Két sikeres ügyet emelt ki előadásában: a gyergyószárhegyi és a marosvécsi kastélyok visszaadását az egykori tulajdonosainak.
Elmondta, hogy ezek az esetek annak ellenére szerencsésnek számítanak, hogy az ingatlanok visszaadáskor siralmas állapotban voltak - mert legalább létező ingatlanokról volt szó, amelyek tető alatt voltak.
Bonyhai elmondta, hogy az így visszaszolgáltatott ingatlanok nagy része műemléknek számít, ami körülményessé teszi a felújításukat, és a legtöbb családnak nincs is pénze arra, hogy magánvagyonából finanszírozza. Bonyhai elmondta, hogy a műemlékekre vonatkozó rendelkezések szerint azok eladása esetén az államnak elővásárlási joga van, és a tulajdonosokat karbantartási, állagmegőrzési, konszolidálási, restaurálási és értékmegőrzési kötelezettségeik vannak.
A gyergyószárhegyi kastélynak a tulajdonosok közötti vita miatti bezárása kapcsán Bonyhai felvetette a kérdést, hogy egy A kategóriájú, regionálisan kulturális, turisztikai stb. jelentőséggel bíró ingatlan bezárása mennyire problémás, tekintve, hogy emiatt a környék turisztikai vonzereje is csökkenhet. Azonban Bonyhai azt is kiemelte, hogy azokban az államokban, ahol van nyitvatartási kötelezettség, ott az állam megfelelő mértékben támogatja a tulajdonosokat, és lehetőséget biztosít nekik a működtetésre. Bonyhai kiemelte, hogy a legújabb rendelkezések szerint Romániában is van lehetőség támogatást kérni az ilyen jellegű felújításokra.
Bonyhai egy másik problémáról is beszélt: az ingatlanokat megkapó intézményeknek, szervezeteknek, egyházaknak és magánszemélyeknek a tájékozatlanságát arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene ezeket menedzselniük. Itt elmesélte, hogy a teológia tanszéken például javasolták már, hogy készítsék fel erre a hallgatókat, és 2015 októberéig meg fog indulni a megfelelő képzés.
F. J.
Transindex.ro
2015. május 5.
Markó Béla: Romániában országos tendencia a magyarság megszerzett jogainak visszaszorítása
Országos tendencia Romániában a magyarság megszerzett jogainak visszaszorítása, de a román társadalomnak és a világnak is tudnia kell, hogy az 1,3 milliós közösséget nem lehet elhallgattatni, jogaitól ismét megfosztani – hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) szenátusi frakcióvezetője.
A politikus, aki csaknem két évtizedig vezette az RMDSZ-t, az idén 200 éves bukaresti magyar oktatásnak szentelt ünnepségsorozat, a 13. Bukaresti Magyar Napok nyitórendezvényén beszélt az anyanyelvű oktatás identitásmegőrző szerepéről.
Kifejtette: az európai szemlélet és az amerikai is most „meglehetősen ostoba" az etnikai közösségek kérdésében, hiszen olyan körülmények között nézik el Bukarestnek a magyarság jogainak visszaszorítására tett kísérleteit, amikor a világban számos intő jel figyelmezet arra, hova vezetnek a megoldatlan etnikai feszültségek.
Markó Béla szerint a mostani román kormánynak nincs lehetősége ismét a nyílt állampolitika rangjára emelni a negyedszázada megbukott „nacionál-kommunista" Ceausescu rendszer homogenizáló – az etnikai és regionális identitások eltörlését célzó – politikáját, de egy rossz közigazgatási felosztással vagy a nyelvhasználati és oktatási törvények be nem tartásával sokat árthat a magyarságnak.
A volt RMDSZ-elnök rámutatott: mivel a nemzeti identitás záloga az anyanyelvű oktatás, az elmúlt negyed évszázad erdélyi érdekvédelmi politikájában a legfőbb prioritásnak számított a diktatúra által szétvert magyar oktatási hálózat helyreállítása.
Mire azonban sikerült elérni, hogy a kerettörvény minden területen lehetővé tegye az anyanyelvű oktatást és garantálja az intézményi önállóságot, az erdélyi magyarság azzal szembesült, hogy az oktatási törvényt vagy az anyanyelv-használati jogszabályt nem tudja érvényesíteni, mert betartásukat sem a kormány, sem a bíróság nem kéri számon – mutatott rá a szónok.
Kétszáz évvel ezelőtt Sükei Imre református lelkész alapította az első magyar iskolát Bukarestben. Az Ady Endre nevét viselő mai önálló magyar bukaresti középiskolában 300 gyermek tanul, kétharmaduk (román-magyar) vegyes házasságból származik – mondta az MTI-nek Bencze Mihály iskolaigazgató. Az egyhetes rendezvénysorozatot szervező bukaresti Petőfi Sándor Kulturális Egyesület elnöke, Buday Richárd elmondta: a román főváros lakossága mintegy tíz százalékának vannak ma magyar felmenői, de a XX. század elején még több tízezer fősre tehető bukaresti magyar közösséget többször is kisemmizték, és a legutóbbi népszámláláson alig több mint háromezren vallották magukat magyarnak.
MTI
Erdély.ma
2015. május 5.
Kiszolgáltatottság jellemzi a román sajtót
Politikai és titkosszolgálati befolyás nehezedik a romániai sajtóra, amelyet a tulajdonosi szféra érdekeinek való kiszolgáltatottság is jellemez – állapította meg egyebek mellett az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet, amely kedden tette közzé a romániai sajtószabadságról készült 2014. évi jelentését. A Mediafax hírügynökség által idézett beszámoló rámutat: a 2014-es választási év során a korábbi éveknél látványosabban ütköztek ki Romániában a sajtó szabadságát korlátozó problémák, amelyeket a lakosság is érzékelt.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok alig 20 százaléka vélte úgy, hogy országában szabad a sajtó, több mint ötven százalékuk állította ennek ellenkezőjét, míg a megkérdezettek egynegyede nem tudott véleményt nyilvánítani a kérdésben – emlékeztet a jelentés.
„Tavaly minden eddiginél jobban látszott, hogy a sajtó propagandaeszközzé vált: a hírtévék nyílt pártosságához sokszor manipuláló, rágalmazó, a nemzeti és vallási érzékenységet sértő üzenetek társultak" – állapította meg az ActiveWatch.
A sajtófigyelő szervezet felidézte, hogy „futószalagon" kerültek rács mögé 2014-ben olyan médiamágnások, akik a közvélemény és az igazságszolgáltatás befolyásolására, korrupt üzelmeik fedezésére használták a tulajdonukban lévő médiavállalkozásokat.
Egy ismert publicista bevallotta, hogy egy titkosszolgálat fedett ügynöke volt, és George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatója is megerősítette, hogy fedett ügynökök épültek be több szerkesztőségbe – mutatott rá az ActiveWatch jelentése.
A dokumentum olyan esetet is leír, amelyben a karhatalmi túlkapásokat dokumentálni próbáló újságírót rendőrök bántalmaztak, és azt is a bukaresti kormány szemére veti, hogy „egy kínai kormányküldöttség kedvéért feláldozta a sajtószabadságot", amikor megakadályozta egy kiadvány riportereinek belépését a kormánypalotába.
A 130 oldalas jelentés külön, ötoldalas fejezetet szentel a magyar közösség szólásszabadságának, amelynek korlátozása – megállapítása szerint – növekedett a tavalyi év során.
A dokumentum felidézi a Székely Szabadság Napján (március 10.) tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltását, a székely zászlók kitűzése és a magyar himnusz éneklése miatti bírságokat, a területi autonómiáról szóló közvita betiltására irányuló képviselői törvénykezdeményezést és legfelső bírói tanácsi állásfoglalást, valamint az autonómiavitát közrendvédelmi veszélyként megbélyegző belügyminisztériumi stratégiatervezetet.
Az ActiveWatch szerint egyebek mellett ezeknek a gondoknak tulajdoníthatóan csúszott vissza Románia a 45-ről az 52. helyre a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság-rangsorán.
MTI
Erdély.ma
2015. május 5.
Ráduly ügyvédje óvatosságra int
Meg kell óvni Ráduly Róbertet, mert jó és becsületes ember – nyilatkozta a kolozsvári Eugen Constantin Iordăchescu ügyvéd, Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszereda polgármesterének védőügyvédje, aki a házi őrizet feltételeiről is beszélt szerkesztőségünknek.
Csíkszereda polgármesterének ügyvédje portálunknak azt mondta, a törvényszék döntése alapján Ráduly Róbert Kálmán lakását nem hagyhatja el, nem találkozhat, nem léphet kapcsolatba az ügyészség által meghatározott személyekkel. Látogatókat viszont fogadhat, a már említett személyek kivételével, használhatja telefonját, nem tiltott számára az internet sem. A védőügyvéd szerint a kapcsolattartás lehetséges, de nem ajánlott, amíg a helyzet nem tisztázódik. „Nem jó hangulatot kelteni, jobb az óvatosság, legyen először végleges bírósági határozat” − fogalmazott. Hozzátette, Ráduly egyelőre néhány napig szabadságon lesz, nincs felmentve tisztségéből, továbbra is a város polgármestere, és Antal Attila alpolgármester látja el az ő feladatkörét is.
Kérdésünkre a központi sajtóban az őrizetbe vétel napján megjelent azon gyanúsításokat, amelyeket a vádhatóság közleménye nem tartalmaz, az ügyvéd dezinformálásnak, aljas dolognak nevezte amelyekről nem érdemes beszélni. „Meg kell óvnunk őt, jó, és becsületes ember” – mondta védencéről Iordăchescu. Eugen Constantin Iordăchescu Markó Attilát is védte a volt képviselő egyik perében.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. május 5.
Hidegen hagyja a szavazók zömét az előválasztás
A közélettől és főleg a politikumtól való elfordulás, a gyengére sikeredett kommunikáció, valamint a kedvezőtlen közhangulat vezetett oda, hogy Marosvásárhelyen a három magyar pártnak el kellett napolnia a közös előválasztást – jelentették ki az illetékesek.
A magyar–magyar összefogást és előválasztást szorgalmazó három párt Maros megyei képviselői elismerték a maguk és általában a politikai osztály felelősségét a választói regisztrációt jellemző érdektelenség miatt. Az RMDSZ és a két kisebb magyar alakulat május 31-ről kénytelen volt október 11-re elnapolni az előválasztást. „Tekintettel arra, hogy a politikai összefogás keretében meghirdetett előválasztás célja egy erős magyar politikai közösség összekovácsolása, fontosnak tartjuk az előválasztás népszerűsítő kampányának folytatását, az üggyel kapcsolatos szélesebb körű egyeztetést és alaposabb felkészítést” – olvasható a halasztás hivatalos indoklásában.
Újságírói kérdésre válaszolva Brassai Zsombor RMDSZ-elnök úgy vélekedett, a bizalmatlanság főként a tájékozatlanságnak tudható be. Nem kedvezett a közhangulat sem, mint ahogy közrejátszott a megpezsdült közélet is, amikor Marosvásárhelyen elég sok mindenért gyűjtenek aláírást – sorolta a szövetség vezetője. Annak dacára, hogy a három politikai alakulat mindent elkövetett annak érdekében, hogy regisztrálásra serkentse a vásárhelyi polgárokat, eddig mindössze kétezer lakó neve került a választói jegyzékbe. Ilyen körülmények között az előválasztás elhalasztása volt a legbölcsebb döntés – véli Portik Vilmos. Az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke és egyben polgármesterjelöltje belátta, hogy a választók érdektelensége rendkívül zavaró tényező, amivel viszont a politikusoknak szembe kell nézniük.
„Az emberek nem hitték el, hogy az összefogás kellőképpen elő van készítve. Másrészt nagyon sokan feladták, nem hisznek a vásárhelyi magyar sikerben” – állapította meg Portik. Kiss István, a Magyar Polgári Párt vezetője a közélettől való elfordulásban látja a kudarc okát. Viszont ez jellemző az egész országra, állítja. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között a szervezők nem gondolták-e meg, hogy esetleg lemondjanak a regisztrációról, az illetékesek nemmel válaszoltak. Az RMDSZ álláspontja szerint erre már csak szervezési szempontból is szükség van, de a potenciális választók tájékoztatása végett is elengedhetetlen.
Az előválasztás elhalasztása nem azt jelenti, hogy megáll az élet. Rövidesen megalakul a választási bizottság, amelybe a független jelöltek képviselői is helyet kapnak. A szervezők arról is döntöttek, hogy a jelenlegi három jelölt mellett, augusztus végéig mások is jelentkezhetnek. Az érdekeltektől ugyanakkor a politikai program bemutatását is kérik. A sárdobálás és a gerilla típusú kampány elkerülése végett, mint ahogy Brassai Zsombor fogalmazott utalva a Barabás Miklóst támogató civilek múlt heti támadására, a pártok képviselői úgy döntöttek, kidolgoznak és a résztvevőkkel aláíratnak egy etikai kódexet.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. május 5.
Újságírói díj Miholcsa Gyulának
Budapesten a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Kamaratermében a hagyományokhoz híven idén is átadták a Hevesi Endre-díjat. Az elismerésben azok az újságírók részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták.
Az idén Frey Sándor, az Űrvilág hírportál főszerkesztője, Miholcsa Gyula, a Román Televízió Magyar Adásának belső munkatársa részesült a díjban, illetve életműdíjat vett át Dosztányi Imre, a TermészetBúvár főszerkesztője. Ebből az alkalomból beszélgettünk Miholcsa Gyula marosvásárhelyi tévés újságíróval.
– Erdélyben még kik kapták meg ezt a díjat?
– Megnéztem az interneten, 1998-ban Ágoston Hugó, azért a tevékenységéért, amit annak idején A Hétben végzett, és még valaki a Vajdaságból. Tehát én lennék a második kitüntetett Erdélyből.
– Miért kapta az elismerést?
– Én ’90-től külső, ’91-től belső munkatársa vagyok a Román Televízió Magyar Adásának. 2000-ben arra a következtetésre jutottam Balázs János kollégámmal, hogy Erdélyben a tudomány- és a technikatörténet, egyáltalán a tudományos ismeretterjesztés területe úgymond fehér folt. És mivel rengeteg ilyen érték van, elhatároztuk, hogy nekiállunk ezeket felkutatni és bemutatni. Több sorozatot is indítottunk, az egyik legfontosabb az ipartörténeti sorozatunk. Nagyon sok érdekességet találunk ebben a témában, amiről nem tudnak az emberek: például Kelet-Európa első vízierőműve, vagy olyan vízierőmű, amely száz éve működik: az egyik a Códon Szeben mellett, a másik Karánsebesen, vagy megcsináltuk az erdélyi malmok, az erdélyi üvegipar történetét. Mindebből kiindulva láttam, hogy az ipartörténet mellett van tudománytörténet is, ami még mindig nincs lefedve, és mivel fizikusként értek is e témához, 2012-ben elindítottam egy erdélyi tudósok sorozatot. Tulajdonképpen erre kaptam a díjat, de az egész ismeretterjesztő tevékenységemre is.
– Kiket mutat be ebben a sorozatban?
– Erdélyhez kötődő tudósokról, feltalálókról készítek portrét, ismertetem az életüket, tevékenységüket. Azokat mutatom be, akik valami olyasmit találtak fel, ami világszinten is ismert. Közöttük van, aki Erdélyben született, vagy itt telepedett le, van olyan, akinek a családja volt erdélyi. Így kerestem ki néhány olyan személyiséget, aki kevésbé ismert, hisz a nagy ászokat mind ismerik. Hál'istennek sok személyt találtam, őket kezdtem sorra bemutatni. Például Gál Sándor gógánváralji tudós, aki Pesten tanult, feltalálta a ciklotron részecskegyorsítót, de nem vitelezte ki. Vele párhuzamosan másvalaki is felfedezte, megcsinálta és Nobel-díjat kapott érte. Akarta volna Gál is szabadalmaztatni, de nem értették meg. Egy másik kevésbé ismert tudós Károly Ireneus József, aki nagyváradi premontrei pap, fizikatanár volt, és Röntgennel dolgozott együtt. Nagyon érdekes, kalandos volt az élete, ezt három részben mutattam be. Puskás Tivadarról Sepsiszentgyörgyön utcát és iskolát neveztek el, róla is készítettem egy filmet. Ugyancsak a távközlés területén tevékenykedett Chudy József, akárcsak Virág József.
– Hány filmet készített e témában?
– Eddig tizet. Rájöttem, hogy területenként érdemes gondolkodni, távközlés, Chudy József, Puskás Tivadar, Virág József. Most a repüléstörténettel szeretnék foglalkozni.
– Ki a munkatársa?
– Ezt a sorozatot egyedül csinálom, operatőr vagyok, szerkesztek, vágok is. A másik sorozatot, a technikai és ipartörténetit Balázs Jánossal közösen készítjük, együtt találjuk ki.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. május 5.
Erdélyben még vágynak a szabadságra
Erdélyben koncertezni más, azt a felfokozott érdeklődést és szeretetet, amit szinte bármelyik erdélyi fellépésen kapunk, nehéz leírni, és a sepsiszentgyörgyi hangulat felülmúlta a várakozásunkat – nyilatkozta a Szent György Napok zárókoncertje után Zorán, aki egyszerűen zenészként határozza meg magát, ha már nem kerülheti el ezt a kérdést.
Első mondatában a meghívást és a rendezvénysorozatban kapott előkelő helyet köszönte meg, és gratulált a már 24. kiadásához érkezett városünnephez: ez már önmagában is csodálatos, ezért is öröm volt itt lenni.
A nagy tudású, elkötelezett zenészekből álló csapat nagyon készült erre a fellépésre, teljes, tízfős létszámában jött el, és a legjobbat igyekezett nyújtani. Nem először vannak itt, és remélhetőleg lesz még folytatás. Az erdélyi közönség más, talán azért, mert nagyon sokáig el volt szigetelve mindentől, és ez a felgyülemlett érdeklődés még tart; a dalok egy zárt rendszerben vigaszt, támaszt, reményt adnak, a zene hatása vagy hatalma is másféle. „Ezt érzékeljük a mai napig Erdélyben: hogy még mindig van vágy a szabadságra. Ez felelősség is” – fejtette ki. Ennek ellenére úgy véli, érezhető az igényesség némi csökkenése, talán mert a fiatalabbak már nem érezték a bőrükön a nyomást: az érzelmi hőfok már nem ugyanaz, de jó, hogy van még. „Semmi bajom a fiatalokkal és a tehetségkutatókkal, mi is így kezdtük – és jelenlegi csapatunkban is vannak fiatalok – , bár ma inkább műsorkészítés folyik, mint tehetségkutatás” – jelentette ki. A sikerhez szerinte nem elég a tehetség és a zenei tudás, észnél is kell lenni (vannak, akik két végénél égetik a gyertyát), főleg egy zenekarvezetőnek; az sem mindegy, hogy ki áll az ember mögé, bár ma az internet sokat segít. Arról is szó esett: a stúdiómunka kell ahhoz, hogy legyen, amit a koncerteken énekelni, de a lemezkiadás halódik, a készülő új dalok már különböző honlapokon jutnak el a hallgatókhoz. „Lehet zeneileg is szocializálódni, a kommersz felé tolódni, de az igényesség számunkra belső kényszer, mi azon nőttünk fel, hogy a legjobbat nyújtsuk, ami tőlünk telik” – fogalmazott az előadóművész.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 5.
A magyarságra veszélyes népszavazás
Népszavazást tartanak vasárnap Nagyvárad és a várossal szomszédos Váradszentmárton község egyesüléséről. A nagyváradi magyarság attól tart, hogy a települések egyesülésével a magyarság aránya veszélyesen lecsökken.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete tegnap távolmaradásra buzdította a magyarokat (a népszavazás csak akkor lesz érvényes, ha mindkét településen a választók legalább 30 százaléka leadja a szavazatát). Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke szerint a támogató szavazatok győzelme azt eredményezné, hogy a létrejövő közigazgatási egységen belül a magyarság részaránya 24,5 százalékról 22 százalékra esne vissza. „Az elmúlt 25 év demográfiai adatait tekintve valószínű, hogy a 2021-es népszámlálásig az arány 20 százalék alá csökken. Ez azért is aggasztó, mert több kisebbségi jog ehhez az arányhoz köthető” – figyelmeztet Csomortányi. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az MTI kérdésére csak annyit mondott, hogy a szövetség képviselői a népszavazás kiírásáról döntő nagyváradi önkormányzati ülésen a referendum ellen érveltek és szavaztak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 5.
Önkéntes orvosok Székelyföldön
Rászoruló gyermekeket vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, akik évente kétszer gyógykezelnek Hargita megye iskoláiban, óvodáiban, gyermekintézményekben és a megyei kórházban. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik. Május 9. és 16. között csatlakozik a szolgálat mozgó fogászati busza illetve nőgyógyászati szűrőkamionja is. Tavaly több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, ezek nyomán 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelésére került sor, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 5.
Önvallomás
1940. szeptember 27-én születtem a Kőhalom–Fogaras–Segesvár háromszögben, az úgymond „Szászország” szélén, Kerekes Izsák balladája falujában, Nagymohán. Alig hat héttel később édesanyám ölében, csendőri kísérettel kitoloncoltak Romániából, mert a monori alagútnál dolgozó édesapám a második bécsi döntéskor Észak-Erdélybe került, s a vasgárdisták nagylelkű „családegyesítő” politikájának – hadd nevezzem így – „élvezője” lettem. A négy éven át tartó menekültstátus lejárta után visszatértünk szülőfalumba, az omladozó szülői házba, a senki földjévé változott lakásba. És elkezdődött egy új élet, mely szegénységében tökéletesen hasonlított a korábbi négy esztendőhöz.
Hatéves koromban kezdtem el iskolába járni, úgymond „lógóba”: az I–V. osztályt Nagymohán, a VI–VII.-et Fogarason, az első évet a székelykeresztúri tanítóképzőben, majd a képző megszüntetése után a VIII. osztállyal kezdtem el középiskolai tanulmányaimat. Brassóban érettségiztem 1957-ben. Következett egy év a brassói traktorgyárban. Esztergályostanoncként kerestem a kenyerem, s közben készültem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakára, ahová nem vettek fel, de szerencsémre még elértem a Református Teológia felvételijét, s ezt a próbálkozásomat siker koronázta. Két évet jártam a teológiára, aztán felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem román nyelv és irodalom szakára – sikerrel, de két év után áttanácsoltak a román–magyar szakra, melyet 1966-ban abszolváltam. 1966. szeptember 1-jétől a kézdiszentléleki általános iskola tanáraként másfél évet töltöttem a katedrán, mert 1968. február 24-étől az újonnan megalakult Kovászna megye lapjának, a Megyei Tükörnek lettem a sportújságírója. 1978 és 1983 között a bukaresti egyetem látogatás nélküli újságírói karán diplomáztam, s természetesen megszakítás nélkül szerkesztettem, írtam a lap sportrovatát, s teszem ezt negyvenhat év után ma is az egyetemes magyar sport szellemében, a feleségem biztosította nyugodt családi háttérnek köszönhetően... Könyveim: 1979 őszén a Labdarúgó tavasz (füzet), 1980-ban A sportjátékok könyve, 1982-ben a Montevideótól Madridig, 1994-ben a Montevideótól Los Angelesig, 1998-ban a Montevideótól Párizsig – mindhárom a labdarúgó-világbajnokságok történetével foglalkozik, 2002-ben az Erdélyi magyar sportolók az olimpiákon, 2011-ben a Sepsiszentgyörgy a sportvilágban.
Áros Károly
Kiadás előtt áll Áros Károly két könyve: Háromszékiek a sportvilágban, valamint Ferencz Péterrel közösen Hajrá, Textil! (szerk. megj.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 5.
Öngólt lőnek?
Tegnapi hír szerint az Interpollal kerestetik a restitúciós bizottság képviselői mandátumáról is lemondott egykori tagját. Lehet, ez egy olyan labda, amelyik betör ama kirakaton egy ablakszemet, melyben úgy rendezgetik a díszleteket közel évszázada, mintha a kisebbségek jogai körül minden a legnagyobb rendben lenne e szép hazában.
Mert a kirakatrendezéshez mesterien értenek. Aláírt egyezmények, ratifikált charták szerint szabad, teljes jogú polgárai vagyunk az országnak, amely adóinkat nem szégyelli elvenni, használhatjuk nyelvünket, és a díszletmesterek el is konferenciázgatnak például a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásának évfordulója kapcsán. Diplomaták és a témakörben nem igazán illetékes alkotmányjogászok mondják a szépet a kincses városban, közben száz kilométerrel errébb sok ezer lejes bírság jár a magyar felirat példányáért. És lehetne még sorolni.
A kirakat díszleteinek kiemelkedő darabja a restitúció kérdésköre is, mert papíron tisztelik a tulajdonjogot, viszont a vörös rendszerben egy tollvonással elrabolt javak visszaszolgáltatására kevés volt negyedszázad. És csak a vak nem látja, hogy a korrupcióellenes hadjáratba szépen sikerült becsomagolni a restitúciós folyamat megfékezését. Ugyancsak a kincses városban tartottak egy nem dísz, hanem valódi, a témakörben jártas szakértőket felvonultató konferenciát, ahol kiderült, hogy a Mikó-per óta akadozik a visszaszolgáltatási folyamat, az illetékes köztisztviselők és a bíróságok ott tesznek keresztbe, ahol bírnak. És akkor még nem volt szó arról, hogy amit visszaadtak, azt milyen feltételekkel tudják használni a tulajdonosok, mert a díszletmesterek a már visszaadott ingatlanok használatát is meg tudják nehezíteni.
Most adódott egy fordulat, amit jogászok és diplomaták ügyesen fel tudnának használni, és az európai közvélemény figyelmét felhívni a kirakat díszleteinek csalókaságára. Mert ugyan lehet, hogy a korrupcióellenes ügyészség kiugró népszerűségi indexnek örvend, és regáti erdőügyletek margóján jeles skalpokat ejtett, de az elrabolt kisebbségi vagyonok visszaszolgáltatására a korrupció mázát kenni ugyanolyan aljas fogás, mint az egykori államosítás volt, eddig elmenni alighanem már csak a politikus díszletmesterek egyetértő bólogatása mellett lehet. Ezek viszont értenének a kellő diplomáciai és jogi játszmák nyomán születhető uniós, vagy netán tengerentúli dorgálásból, mert, mint jól tudjuk, kisebbségi jogokat és vagyonvisszaadást illetően törvényeket mindig is külső nyomásra, nem saját jóakaratból alkottak e tájakon.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 5.
Nagykorúvá vált Marosvásárhelyi Diáknapok
Idén fesztiváljelleggel
Szerdán tizennyolcadik alkalommal özönlik el zászlós diákcsapatok a Rózsák terét. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) május 6–9-re időzítette az egyetemisták körében igen népszerű, hagyományossá vált diáknapi rendezvénysorozatot, amely több mint 2000 diákot mozgat meg minden évben. A részletekről Bardócz-Veres Zsuzsanna MMDSZ-alelnök, főszervező tájékoztatott.
– Idén 39 csapat vesz részt a különböző sport- és ügyességi megmérettetéseken, játékokon. A rendezvény célja ezúttal is az, hogy összekovácsolja a különböző egyetemeken, illetve szakokon tanuló magyar diákokat, és teret biztosítson a közös szórakozásra. Azt szeretnénk, ha az esemény idén fesztiváljelleget is öltene, ezért öt koncerttel készültünk a diáknapok résztvevői és a vásárhelyiek számára. Csütörtökön 22.30-tól a gyergyói Bagossy Brothers Company és a kolozsvári De La Funk együttesek zenélnek, pénteken 22 órától a helyiek számára jól ismert formációk, a Vizi Imre & Band, illetve Koszika & HotShots koncerteznek, szombaton este ugyanebben az időpontban a budapesti Irie Maffia zenekar lép színpadra. A koncertek helyszíne a gokartpálya.
Amint az a részletes programból kiderül, a többnapos buli előes-téjén, kedden 21 órától gitárestre várják a diákokat a Sörpatikába. A csapatok szerdán 17.30-kor gyülekeznek a főtéren, ahonnan 18 órakor indul a felvonulás az Ifjúsági Házig. 19 órától az Ifjúsági Ház előtt kamionparti, 22 órától az Amnessia Klubban nyitóbuli, 23 órától ugyanott táncverseny lesz. A sportrendezvények reggel 9 órakor kezdődnek a Víkendtelepen, ugyanitt csütörtökön 16 órától különféle játékokra várják az érdeklődőket. A megszokott harácsolásra szintén csütörtökön 21 órától, a kincskeresésre pénteken 16 órától kerül sor. A nap csütörtöktől szombatig a gokartpályán zajló bulival zárul. A rendezvényre, illetve a koncertekre elővételben kedvezményes árú bérletet lehet váltani az MMDSZ-székházban.
n. sz. i.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 5.
Októberre halasztották az előválasztást
A hírt Brassai Zsombor, az RMDSZ, Kiss István, a Magyar Polgári Párt, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei vezetője, illetve Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke közös sajtótájékoztatón jelentették be. Az eredetileg május 31-re kitűzött előválasztás halasztásának legfontosabb oka, hogy ameghirdetéstől eltelt időszakban alig 2.000 marosvásárhelyi polgár regisztrált a választói névjegyzékbe.
Brassai Zsombor szerint, dacára annak, hogy mindent elkövettek, amit kommunikációs szempontból elkövethettek, nem sikerült átütő sikert elérni, ami a tájékoztatást illeti, és ennek következtében meglehetősen kevesen jelentkeztek a választói névjegyzékbe. – Úgy véljük, hogy ez a csekély számú jelentkezés csorbítaná ennek az egyébként fontos politikai akciónak a sikerét, illetőleg hitelét. Úgy véljük, hogy a kétezres szám a mintegy ötvenezer körüli választásra jogosult vásárhelyi polgár létszámához viszonyítva nem igazán nevezhető reprezentatívnak, ezért döntöttünk úgy, hogy adunk még egy esélyt magunknak és a vásárhelyieknek is – monda az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint valószínűleg sokkal többet és sokkal jobban kellene kommunikálniuk az emberekkel, meggyőzőbben kell elmondaniuk, hogy mire készülnek.
Portik Vilmos bölcs döntésnek nevezte a halasztást, és úgy gondolja, hogy a nyár folyamán alkalmuk lesz olyan vitákat, párbeszédet folytatni, rendezvényeket szervezni, amelyeken még több információt kaphatnak az emberek az előválasztással kapcsolatosan. Elmondta, hogy az előválasztás dátuma október 11., azt megelőzően két nappal, október 9-én zárul le a regisztráció. A további jelöltségek bejelentésének utolsó határideje augusztus 31.
Kiss István szerint az előválasztás elhalasztása nem azt jelenti, hogy megáll az élet. – Egy hónapon belül megalakul az előválasztást felügyelő bizottság a három párt képviselőiből, amely majd a jelöltek képviselőivel egészül ki. Új elem, hogy a jelölteknek augusztus 31-ig a programjukat is be kell mutatniuk.
A Népújság kérdésére, hogy mennyire élik meg kudarcként, hogy nem tudták felrázni a vásárhelyieket a letargiából, hogy vajon egyáltalán igénylik-e a marosvásárhelyiek az előválasztást, Portik Vilmos azt mondta, hogy zavaró dolog, de az emberek valószínűleg nem úgy hitték, hogy kellőképpen elő van készítve. Véleménye szerint a hitehagyottsággal kell felvenni a harcot, nem elég a sajtón keresztül vitázni, be kell kopogni az emberekhez, megmagyarázni, hogy most mutatkozik esély arra, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Kiss István úgy vélte, a marosvásárhelyi magyarok, de általában az emberek elfordultak a közélettől, és ez nemcsak az ő kudarcuk, az elmúlt 25 év történései eredményezték.
A támogató aláírások és a regisztrálások száma közötti különbséget Brassai Zsombor egyfajta bizalmatlansággal és tájékozatlansággal magyarázta: "újszerű eljárás, a választók nem értették meg".
Peti András szerint őszintén, alázattal magukba kell nézniük. Vásárhely nem ég választási lázban, a távolmaradás is egyfajta választás. – Magunknak adtunk haladékot, hogy rájöjjünk arra, hogy azokat, akik azt választották, hogy – hasonlóképpen az elmúlt időszakban tapasztalt tendenciához – távol maradnak, hagyják, hogy mások döntsenek helyettük, hogyan tudjuk motiválni, arra sarkallni, hogy legyenek aktív tagjai a közösségnek, és fejezzék ki véleményüket akkor is, ha egyetértenek egy jelölttel és akkor is, ha nem értenek egyet.
Az állítólagos lemondásával kapcsolatos újságírói kérdésre bejelentette, hogy egy ilyen döntés esetén a sajtó lenne az első, amelyet tájékoztatna.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 5.
Talpig fehérben a cserefalvi református templom
Óriási összefogás, az épített örökséghez való ragaszkodás, a megmaradásba vetett hit, Soós Noémi lelkipásztor és a gyülekezet kitartó munkája eredményeként megújult a salétromosodás miatt pusztulásra ítélt 230 éves cserefalvi református templom. A felújított templomot vasárnap hálaadó istentisztelet keretében áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen jelen voltak a szomszédos falvak lelkészei, gondnokai, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Osváth Csaba, Ákosfalva község polgármestere, a külföldi testvértelepülések képviselői, a gyülekezet tagjai és az elszármazottak.
A reménység csírája éla gyülekezetben
Lőrincz János liturgiai szolgálatát követően Kató Béla püspök személyes vallomással kezdte igehirdetését, melyben elmondta, hogy püspöki szolgálatának szinte minden vasárnapjára esik egy-egy ünnepi istentisztelet, melyre meghívást kap és részt is vesz rajta. Ezeket azért tartják, mert a gyülekezetek Isten segedelmével befejeztek egy építkezést, felújítást, amiért vele együtt szeretnének hálát adni az elvégzett munkáért. Bármennyire fárasztó az utazás, mégis nagy örömmel megy a gyülekezetekbe, mert ott minden alkalommal felfedezi a reménység csíráját. Fontos, hogy ne csak mondjuk, hanem bizonyítsuk is, hogy él bennünk a remény. Ha a cserefalviaknak nem lett volna reménységük, akkor ez a templom nem újult volna meg. A 230 éves templom jelzi, hogy ez a nép, amely évszázadok óta reménységgel él itt, jövőben is szeretne megmaradni. Ha nincs meg a reménység – ahogy a felolvasott igében, a Haggeus 2, 1-5. versében is olvasható – el is veszhet a nép. Lelkesítésre van szükség, hogy a lerombolt templom újraépüljön, s ismét megteljen élettel. Az a leborzasztóbb, ha az emberek hajléktalanná válnak. De nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is veszélyeztet a hajléktalanság, s ezzel megmaradásuk kerül veszélybe, hiszen elveszítik múltjukat. Borzalmas képeket látunk a nepáli katasztrófáról, évezredes templomok váltak romhalmazzá. Az életben maradtak próbálják eltakarítani a romokat, mentik, amit lehet, mert vissza kell építeni, ami összedőlt. Olyan jelenségek, amelyek aggodalommal töltenek el bennünket, s feltesszük a kérdést: vajon mi meg tudjuk-e tartani, ami őseinktől ránk maradt? Nem ritka példa, hogy ahol egykor vár állt, most kőhalom van, ahol templom volt, most romok állnak, mert nincs már közösség körülötte. Az épületek nem választhatók el a közösségtől. Közösségi életünket évszázadokon át úgy szervezték, hogy őseink egy térben, a templomban lehetettek minden vasárnap. 230 év telt el azóta, hogy eleitek Cserefalván templomot emeltek, amit generációkon át tudatos hozzáállással ápoltak, óvtak, hogy a közösség megmaradjon. Ez hagyomány. Isten ügyét a "maradék" tartja meg, egy mag, amely vállalja, hogy bizonyságot tesz a folyamatosságról, ami a közösség életében a legfontosabb… Valószínű, ebben a faluban nem találunk egy 230 esztendős magánházat. Az ősi templomot viszont megőrizték, ahol minden átöröklődik, a közösségi lét, a remény, a szeretet és az értékrend, amiből táplálkozni lehet. A múlt dicsőségét jelző falak mellett fontos, ami benne történt, ami befolyásolta a gyülekezet tagjainak életét. Nem műemlék egyházat akarunk fenntartani, hanem megújult életeket. A hitnek a vakmerőségére van szükség van ahhoz, hogy ez megvalósuljon – mondta Kató Béla püspök.
Mennyei csodának köszönhető megújulás
A cserefalvi gyülekezetben 35 éve szolgáló Soós Noémi lelkipásztor a folyamatos építkezésről, a templom felújításáról szólva elmondta, hogy hatalmas dolgokat cselekedett az Úr ebben a gyülekezetben.
– 1784-85-ben 40 cserefalvi gazda épített templomot, ami 230 év múltán tűzvész, árvíz, két világháború, 40-évi kommunizmus, tévtanítók ostroma, demokráciának nevezett elvilágiasodás, az idők viharai ellenére ma megújulva áll. A templom hét nagyméretű javításon esett át, 1843-ban tűzvész rongálta meg 64 házzal együtt. 1910–1970 között kisebb javításokkal, meszeléssel tisztították a templom falait. Az 1970-es árvíz után megjelent a salétrom, és az utóbbi 30 évben három nagyjavítást végeztünk, minden általunk elérhető technológiával próbálkoztunk, de mostanig nem tudtunk megszabadulni a salétromtól, a falak felszívták a vizet. 1985-ben, 1992-ben és 2004-ben háromszor vertük le a vakolatot kívül-belül, sáncot ástunk köré, hogy elvezessük a vizet, lambériával eltakartuk a salétromot, aztán speciális vakolattal próbáltuk meggátolni a vizesedést, de hiába. A javítások alkalmával nemcsak a falakról gondoskodtunk, hanem a tetőzetről, toronyról, ajtókat, ablakokat cseréltünk, a cintermet felújítottuk, új portikust építettünk. A 2004-es javítást a holland testvérgyülekezet támogatta, amely 18 éven át sok segítséget nyújtott gyülekezetünknek.
2011–2015 között a 220 lelkes gyülekezet, 90%-ban önkéntes munkával, csodálatosan felújította templomát. Történt ez annak ellenére, hogy az angol testvérgyülekezetből egy építkezési vállalat tulajdonosa, Rodney Russell 15 évvel ezelőtt azt mondta, hogy zárják be a templomot, esetleg tartsuk meg múzeumnak, mert nem érdemes pénzt fektetni bele. Ha ezt megtesszük, egy termet épít, ahol istentiszteleteket tarthatunk. De nem akartuk feladni! A helyi önkéntesek megtanulták az aláfalazás technikáját, és maguktól jöttek az emberek. Amit építész vállalkozók nem mertek bevállalni, két gazdálkodó megtette. Három hónap alatt 28 cserefalvi egyháztag ingyen, önkéntes munkával olyan aláfalazási munkát végzett, amit nem tudtunk volna kifizetni. 2012-ben a toronytestet szigeteltük, 2013-ban is maguktól jöttek az emberek, és ki-ki végezte azt a munkát, amihez értett. Szigetelték, aztán lepadolták a templom aljazatát, a belső falakat mesteremberek festették, az ajtókat, ablakokat, karzatokat pedig lányok, asszonyok. Új padok készültek féláron, az asszonyok szőttes ülőpárnákat, énekeskönyv- borítókat varrtak, új csíkdánfalvi szőnyeget szőttettünk, aminek árát gyülekezetünk egyik nőtagja ajándékozta. 2014-ben elkészült a papi szék, gyülekezetünk faragóművészének ajándéka. Háromévi száradás után a templomot bevakolták, lefestették. 2015-ben kicseréltük a járdát. A templom külső-belső felújításán 61 egyháztagunk dolgozott önkéntesen, és voltak akik pénzadományt adtak. A templomfelújítás a javításhoz felhasznált anyagok árába, a padok és a templom külső vakolásának-festésének árába került, azaz 16.541 lejbe – mondta hálaadással Soós Noémi lelkész, aki 35 éves cserefalvi szolgálata alatt megtapasztalta, hogy Isten mindig kulcsot adott a kezébe, amivel megnyithatta az ajtókat.
Köszönet a sok munkáért
Soós Noémi röviden visszapillantott a három és fél évtizedes múltra, a közösségépítésre. A 35 évvel ezelőtti gyülekezetből, a 230 lélekből már csak 49-en élnek a faluban, 157-et eltemettek, 24-en elköltöztek, 168-at kereszteltek, 111-et konfirmáltak, 52 párt eskettek. A 111 konfirmált fiatalból 52 maradt Cserefalván, 14 máshol lakik, de adományaival rendszeresen támogatja a gyülekezetet. Az 52 otthon maradt konfirmáltból 33 jár rendszeresen templomba.
Az ünnepi istentisztelet után több köszöntés és köszönet hangzott el. Osváth Csaba polgármester, aki sokat segített a gyülekezetnek, köszöntötte az egybegyűlteket, énekelt a gyülekezet ifjúsága, a vegyes kar, verset mondott Agyagási Beáta. Felszólalt Caren Ross az angol testvérgyülekezetből, Farkas Domokos gondnok, majd Adorján István káposztásszentmiklósi lelkész. Végül bemutatkozott az a három fiatal lelkész, aki ebből a gyülekezetből indult el.
A püspöknek, a tiszteletes asszonynak, a vendégeknek ajándékokat, virágot adtak át.
A rendezvény végén a püspök és a vendégek ellátogattak a majdnem kész ravatalozóhoz, majd szeretetvendégségre, a cserefalvi asszonyok munkáját dicsérő közös ebéd elköltésére került sor, amelyre mindenkit meghívtak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 5.
Czernák Ferenc szavalósikere Budapesten
Április 30-án, csütörtökön a Budapesi Operettszínházban szervezték meg az Idősek II. Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedőjének a döntőjét, ahol a közismert lippai szavaló, Czernák Ferenc is bemutatkozott a szakemberekből álló népes zsűri, illetve a szép számú közönség előtt. A döntő 20 kategóriában zajlott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a SZIME civilszervezet által szervezett rendezvényen külön kategóriát képeztek a népi fafaragók, a cipészek, az egyéni és csoportos táncosok, az énekesek, rövid színdarabok előadói stb.
A több száz versenyző között, a versmondók kategóriájában, Heltai Jenő Avén kocsis dala című költeményének az előadásával, az I. díjat érdemelte ki Czernák Ferenc, ami oklevéllel és emlékplakettel jár. Amint legújabb sikere után Czernák Ferenc – aki jó nyugdíjjal rendelkezik, egészséges, tehát nyugodtan élvezhetné az életet, ehelyett azonban verseket, prózai szövegeket memorizál, sok fellépést bevállal –, érdeklődésünkre elmondta: azért teszi mindezt, mert kötelességének érzi. Ezzel tartozik a lelkiismeret parancsának. Úgy érzi, rátalált arra a feladatra, amit az élet kiszabott számára. Éppen ezért, amíg teheti és egészsége megengedi, folytatni kívánja. Nem számított a mostani elismerésre, hiszen számára már az is kitüntetés volt, hogy meghívták a döntőre. Már az is kitüntetés lett volna, hogy majdnem telt ház, illetve rangos zsűri előtt szavalhatott a Budapesti Operettszínházban. Ott a magyar közművelődési élet jeles képviselőivel találkozhatott, ami maradandó élmény számára. Vasárnap, anyák napja alkalmából a lippai katolikus templomban megtartott szentmisén is elszavalta József Attila Mama című költeményét.
Czernák Ferenc sikeréhez ezúttal is gratulálunk, további sok lelki erőt, kitartást kívánunk anyanyelvű kultúránknak a szórványban való ápolásához, terjesztéséhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 5.
Ne feledjük a magyar nyelv szépségeit
Vitadélután versenyzőkkel és nyertesekkel Besztercén
A magyar nyelv szépségeire hívta fel ismét a figyelmet a besztercei MADISZ egy újabb Vitadélután lebonyolítása révén április 28-án, a Besztercei Magyar Ház Léstyán József könyvtártermében. Az eseményre hét háromtagú csapat nevezett be az Andrei Mureşanu Főgimnázium diákjai közül, akik sorshúzás alapján különböző témákról vitáztak: ki állította, ki tagadta. A verseny a Karl Popper vitaformátum szabályzatának betartásával zajlott, így tehát a fiatalok teljesítményét egy páratlan számú, háromtagú zsűri értékelte: Antal Attila, az Andrei Mureşanu Főgimnázium magyar szakos aligazgatója, Kovács Zsolt, a főgimnázium biológia szakos pedagógusa és Csillag Evelin, a főgimnázium XII. H osztályos diákja.
A vitamozgalom a demokrácia és a kulturált párbeszéd alapértékeire épül, kitüntetett célja a játékban részt vevő fiatalok felkészítése az aktív társadalmi életre. A vitázás nyitott és kritikus/polemikus gondolkodásra serkenti a bekapcsolódókat, a tolerancia és a felelősségvállalás legfőbb értékeit hivatott reprezentálni.
Z-S. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 5.
Hazajáró vendégek Nagyenyeden
Novák Ferenc koreográfust nagyon régen Szegeden láttuk a Szarvassá vált fiúk című balettelőadás főpróbáján.
Születése után mindössze két évet töltött Nagyenyeden, majd szüleivel együtt áttelepedtek Magyarországra. Előadásában igazi tánctörténeti leckét hallottunk, amit remek táncok szakítottak meg. Egy lélekemelő, identitásőrző, látványban is gyönyörködtető óra következett a szervező Maros Megyei Tanács jóvoltából. A Maros Művészegyüttes kimagasló táncprodukciója és a magas szintű előadás érthetőbbé tette a művészi kifejezésmód eme népszerű válfaját, amit művészi és néptáncnak nevezünk. A közönség sorai között nagy számban jelen levő enyedi diákok lelkesedésének is köszönhető, hogy vastapssal fejeződött be az emlékezetes, „rendhagyó táncos történelemóra.”
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 5.
Markó-ügy: Bukarest nem értesítette Budapestet
Nem érkezett sem megkeresés, sem értesítés Markó Attila ügyében a román féltől a magyar Igazságügyi Minisztériumhoz – közölte hétfőn a Krónika megkeresésére a budapesti szaktárca.
Lapunk annak nyomán kereste meg a minisztériumot, hogy a román rendőrség nemzetközi körözést bocsátott ki az RMDSZ hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen.
A Krónika azzal a kérdéssel fordult a magyar Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy elrendeli-e Markó Attila magyarországi körözését és előállítását.
Megkérdeztük azt is: amennyiben az előállítása megtörténik, milyen álláspontot képvisel a szaktárca a magyar állampolgársággal is rendelkező politikus Romániának történő kiadatásával kapcsolatban.
Hétfőn délután honlapján közzétett válaszában a tárca közölte: az Igazságügyi Minisztériumhoz nem érkezett sem megkeresés, sem értesítés Markó Attila ügyében a román féltől. „Amennyiben Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adnak ki, annak teljesítéséről a döntés a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik, az Igazságügyi Minisztérium csak adminisztratív, közvetítői feladatokat lát el" – szerepel a budapesti minisztérium közleményében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 5.
Újabb prefektusi felszólítás Hármasfaluban
Nem marad annyiban a Maros megyei Hármasfalut alkotó egykori három település – Csókfalva, Atosfalva és Székelyszentistván – be- és kijáratánál elhelyezett helységnévtáblák ellen indított prefektusi hadjárat.
Lucian Goga kormánymegbízott ugyanis ismét felszólította Makfalva polgármesteri hivatalát, hogy tíz napon belül távolítsa el a táblákat. Vass Imre alpolgármester válasza azonban továbbra is nemleges.
Mint arról beszámoltunk, Lucian Goga kormánymegbízott először április 8-án, a Maros megyei rendőrség közlekedési osztályának jelzése nyomán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított helységnévtáblák veszélyeztetik a forgalom biztonságát, mert azok összetéveszthetők az útjelző táblákkal.
Vass Imre alpolgármester április 15-én írott válaszlevelében visszautasította a vádat, kifejtve: a táblák nem szabvány szerinti útjelzők, hanem turisztikai céllal, magánterületre helyezték ki azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt helységneveket. Az elöljáró a megkülönböztetett bánásmódot is elutasította, hiszen, mint rámutatott, országszerte több olyan eligazító táblát látni, amely valamely település vagy térség hagyományos nevét hirdeti.
Az alpolgármester levelére küldött prefektusi válasz tulajdonképpen egy felszólítás arra, hogy az illetékesek távolítsák el a helységnévtáblákat. A törvénycikkelyekkel teletűzdelt dokumentum többek között arra is kitér, hogy a közutak mentén elhelyezett reklámtáblák, építmények stb. kihelyezésére, ha nem veszélyeztetik a forgalmat, építkezési engedély és az útügyi hatóságok beleegyezése szükséges.
„Abban valóban igazuk van, hogy a táblákra nincsenek engedélyek, és a törvény azt mondja, hogy az út közepétől 22 méterre felállított építmények esetében szükség van erre. Nem hiszem azonban, hogy például az utak mentén található buszmegállókra beszerezték volna az önkormányzatok az említett engedélyeket. Ugyanúgy nem hiszem, hogy az út közepétől 22 méterre lévő tyúkpajtákra építkezési engedélyt és az útügyi hatóságok belegyezését kérték volna a lakosok" – fejtette ki érdeklődésünkre Vass Imre alpolgármester.
A prefektus ugyanakkor továbbra is kifogásolja, hogy a helységnévtáblák összetéveszthetők az útjelző táblákkal. Vass Imre április 27-ei válaszában is a törvényre hivatkozik, azt állítva: az utak infrastrukturális problémái az útügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak, nem a megyei rendőrség közlekedési osztályára, és a prefektusi hivatalnak nemhogy nem kötelező, de nincs is jogában az ilyen jellegű bejelentésekre intézkedésekkel válaszolni.
Az alpolgármester meghívta Lucian Gogát, hogy látogassa meg a települést, és személyesen győződjék meg arról, hogy a településen tiszteletben tartják a törvényt. Levelét ugyanakkor azzal zárta, hogy a felszólításnak nincs törvényes alapja, mivel egy magánterületen álló építményt csupán hivatalos bírói határozattal lehet eltávolítani. Vass Imre lapunknak kifejtette: akadékoskodásnak tartja a prefektus felszólítását. „Egyelőre vállaljuk a pert is, de nem fogjuk levenni a táblákat" – jelentette ki a makfalvi elöljáró.
Vass Gyopár |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 5.
MTA-közgyűlés: több külhoni magyar tudóst is díjaztak
Biológusok, történészek, vegyészek mellett nyelvész és orvoskutató díjazottja is van 2015-ben a külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló Arany János-díjnak és -éremnek.
A kitüntetéseket Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke (képünkön) adta át hétfőn az intézmény 186. közgyűlésén tartott külső tagok fórumán.
Lovász László rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia számára nagyon fontos a Kárpát-medencével és a világgal való kapcsolattartás. Ebben óriási szerepet játszanak a külhoni magyar tudósok.
Kocsis Károly, az MTA levelező tagja, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy az 1996-ban létrehozott testület a határon túli magyar tudományosság letéteményese az Akadémián.
Mint kifejtette, számos ország akadémiája honosította meg a tiszteleti tagság intézményét, ám az MTA által a rendszerváltozás után a határon túli magyar kutatók integrálása érdekében bevezetett külső tagság igazi hungarikum.
Két világháború kényszerítette a határon túlra vagy diaszpórába a magyar kutatókat. A külső tagsággal az MTA a nemzeti tudományosság egyesítését tűzte célul, lehetővé tette, hogy az érintettek felvegyék a magyar tudományos állampolgárságot. A köztestület külső tagjai száma folyamatosan bővül és jelenleg meghaladja az 1900 főt. Közülük 187 az akadémikus, a többi doktori fokozattal rendelkező külső köztestületi tag.
Az Arany János-életműdíjat a közgyűlés délelőtti ünnepi ülésén kapta meg Benkő Samu, a 18-19. századi erdélyi művelődéstörténet neves kutatója.
A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntette ki Szkála Károlyt, a Zágrábi Villamosmérnöki Egyetem, a Zágrábi Grafikai Egyetem és az Eszéki Orvostudományi Egyetem oktatóját. Az optoelektronikával, lézertechnikával, holográfiával és mikroelektronikával foglalkozó kutató nevéhez másfélszáz publikáció fűződik, emellett úttörő jelentőségű tankönyveket írt, programcsomagokat dolgozott ki.
Arany János Fiatal Kutatói Díjban részesült Fenesi Annamária, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének adjunktusa. Az invazív fajok kutatója egyaránt foglalkozik adatbázisok elemzésével, terepi és kísérletes vizsgálatokkal. 2010 óta tíz cikke jelent meg angol nyelvű folyóiratokban.
Hét kutatót tüntettek ki Arany János-éremmel. Beregszászi Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, a kárpátaljai magyar nyelvhasználat jellemzőivel, a magyar nyelvtervezés elméleti és gyakorlati kihívásaival, a magyar mint anyanyelv oktatásának problémáival foglalkozik.
Meghatározó szerepe volt abban, hogy 2003-ban magyar nyelv és irodalom szakos tanárképzés indulhatott a beregszászi felsőoktatási intézményben.
Posztumusz tüntették ki Borbándi Gyulát (1919-2014), a Látóhatár, majd az Új Látóhatár folyóirat alapító főszerkesztőjét, aki 1951-től 1984-ig pedig a Szabad Európa Rádió magyar osztályának helyettes igazgatója volt. Történészi-irodalomtörténészi tevékenysége felöleli az emigráns kiadványok szisztematikus gyűjtését, a nyugati magyar emigráció történetének feldolgozását.
Lelley Jan Iván Németországban élő mikológus, egyetemi tanár 1971 óta foglalkozik a nagygombák kutatásával. 1982-től az alkalmazott mikológia oktatója a bonni Rajnai Friedrich Wilhelms Egyetemen. Magyarországon közel két évtizede tart előadásokat a gombákkal kapcsolatos témákból, rendszeres előadója a Budapesti Corvinus Egyetemnek.
Majdik Kornélia a bio-szerveskémia kutatója 1988-ban szerzett doktori oklevelet. 1976 és 1981 között gyógyszergyári vegyész, 1981-1997 között a Kolozsvári Gyógyszerkutató Intézet tudományos főmunkatársa. Egyetemi docens, 2004-2014 között a BBTE Vegyészmérnöki Kar magyar tagozatának egyik vezetője. 48 tanulmányt közölt impaktfaktoros folyóiratokban. Három könyve jelent meg, öt szabadalom fűződik a nevéhez.
Petrik József sejtkárosodási mechanizmusokkal, molekuláris patológiával, a rákos megbetegedések diagnosztikájával foglalkozik. 1989 óta dolgozik a Zágrábi Tudományegyetemen, 2012-től egyetemi tanára, az Orvosi Biokémiai és Hematológiai Tanszék professzora és az Alkalmazott Orvosi Biokémiai Központ vezetője. Nevéhez 35 tudományos közlemény fűződik.
Sipos Gábor református egyháztörténettel, nyomda- és könyvtártörténettel foglalkozik. 1977-től levéltáros az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban, 1998-tól a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára. 1990-es újraalakulásától fogva előbb az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára, majd alelnöke, 2010-től elnöke.
Vigh Gyula 1970-ben diplomázott a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, és ugyanott szerzett doktori fokozatot 1975-ben. Az 1970-80-as években meghatározó szerepe volt a nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia magyarországi bevezetésében. 1985 óta a Texasi A&M Egyetem kémiai tanszékének professzora. Munkásságát mintegy kétszáz, jórészt angol nyelvű tudományos munka dokumentálja.
Az Arany János-díjat külhoni magyar tudósok, kutatók számára alapította 2003-ben az MTA, első ízben 2004-ben adták át. A díjat azok kapják, akik jelentős tudományos munkásságot mutattak fel életük során, kiemelkedő tudományos teljesítményt értek el, vagy fiatal kutatóként alkottak figyelemre méltót.
Az Arany János-éremmel emellett olyan külhoni magyar tudósokat, kutatókat tüntet ki az MTA, akiknek nemcsak kutatói teljesítménye maradandó, hanem érdemeket szereztek a külhoni magyar tudományosság és közösség ügyének előremozdításában is.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 5.
A magyar kór: Marosvásárhely
Marosvásárhely az állandósult, gyógyíthatatlan kudarc szimbólumává vált, ez az a város, ahol – ha csak csoda nem történik – nem lesz magyar politikai siker. Elrettentő példa a Kárpát-medencének. Parászka Boróka összefoglalója.
Azért nem lesz itt magyar politikai siker, mert itt (is) minden magyar kérdéssé válik. Magyar kérdés a városvezetés (mikor lesz már magyar polgármesterünk), magyar kérdés a környezetvédelem (csak a magyaroknak fontosak a fák), a foglalkoztatáspolitika (azért nem akarják, hogy bezárják a környezetszennyező gyárat, mert akkor haza kellene mennie az ide települt románoknak), az oktatáspolitika (ez kimerül a „miért nincs az iskoláknak magyar neve” kérdésben). Az így megfogalmazott igények sokszor jogosak, gyakran csupán kényszerképzetek, de soha nem haladják meg a magyar közösség érdek- és ingerküszöbét, nincs felhajtó, mozgósító erejük. Ezért beválthatatlanok. Paradox módon pont a „magyar ügyek”gátolják a magyar érdekvédelmet, amelynek egy működőképes közép-kelet-európai térségben biztosnak, automatikusnak kellene lennie. Ez az önmagát botlasztó nacionalizmus alapképlete.
Azért sem lesz itt magyar siker, mert minél hangosabb a közösségi akarat, annál erősebb a mögötte lévő személyes érdek, indulat.
Marosvásárhelyen (is) az arcok és nevek harca dúl. Magyar arcok-nevek harca magyar arcokkal-nevekkel. Az önkioltás rendszere nem pihen, a messiásvárás folyamatos. Újabb és újabb polgármesterjelöltek bukkannak fel, hogy ringbe szálljanak az elérhetetlen polgármesteri székért, de mindenkiről törvényszerűen, még a megmérettetés előtt kiderül, hogy nem elég jó. És akiről nem derülne ki magától (mert ügyetlen, felkészületlen és akarnok), arról maga a közösség deríti ki, bizonyítja be, hogy kudarcra ítéltetett. Akkor is, ha éppen nem érdemel hátába kést. Minél nagyobbak az elvárások, annál kevésbé lehet megfelelni ezeknek. A kooperáció kultúrája eltűnt, maradt a kompetíció kényszere.
Az üres halmazok versenyének drukkolunk, és ezt a tartalmatlanságot, ezt a folyamatos szembenállást nevezzük választási lehetőségnek, esélynek, demokratizmusnak. Most Marosvásárhelyen, ahol már az előző ciklusban is nagyot bukott saját lábában botladozva a magyar érdekképviselet „előválasztást” tartanak. Erre beneveztek az éppen soros arcok, és az eredmény egészen biztosan kiszámítható: mindenki elvérzik, mindenki súlyos sérüléseket fog kapni, kioltja magát az egymás ellen indított nyilatkozatháború, mire a valódi választásra kerülne a sor. A személyi kultusz anakronizmusa ez: a jelenlegi közép-kelet európai környezetben egyetlen ember nem győzhet, nem lehet önkormányzati vezető, képviselő, „elöljáró”. Ha nincs mögötte állandóan kooperáló, tartalmat gyártó, igényeket megfogalmazó, csapatban játszó, önismeretre kész közösség.
Még mindig a mindent elintéző, kijáró, megmutató, felhajtó, betartó politikust várjuk, az egyszemélyes garanciát, erőt, karizmát. Ahogy a román szleng mondja: a „smekert”.
Pedig ez a típus a múlté, és az, amit eddig műveltek az ilyen emberek, az épp felszámolás alatt van: úgy hívják, hogy korrupció.
A tartalmatlan, ön- és közgyilkos magyar politikai jelöltek látszatversenyében egy dolog sikkad el: a kritika. Marosvásárhelyen (is) úgy működhetett és működhet ciklusokon át kudarcos, gyanús, erőtlen politikai hatalom, hogy nincs, aki ezeket a kudarcokat, gyanúkat, erőtlenségeket folyamatosan a fejére olvassa, a köztérben tartsa. A nehézkedési erő viszi. Csak az állandó, kellemetlen, zsigeri élmény van arról, hogy a fennálló rossz, kényelmetlen, idegesítő, de mindez megmarad az indulatok szintjén: nem kap fogalmakat, számokat, nem látható és nem hallható. Persze, hogy nem: ha nincs politikai közösség, márpedig Marosvásárhelyen sincs politikai közösség, akkor az nem képes reflektálni önmagára. Mitől lenne itt politikai közösség? A magyar érdekképviselethez el kell felejteni a felszíni magyarozást, a le nem egyszerűsíthető képletek erőszakos kilúgozását, leegyszerűsítését. El kell felejteni a neveket és arcokat: nem az a kérdés, hogy ki lesz a polgármester, hanem az, hogy kik tudnak egymás mellett felsorakozni. Ki az a sok lúd, aki legyőzi a disznót. Kellő minőségű és mennyiségű közös munka révén úgyis kiderül, kinek a válla a legalkalmasabb a legnagyobb terhelésre. El kell felejteni a versenyt: a választás szabadsága akkor adatik meg, ha lesz miből választani, ha lesz közösségi tartalom. Egy valamit nem lehet elfelejteni: a kritikát. Ebben a kárpát-medencei típus-kisvárosban a magyar közösséget annyira lefoglalják saját rögeszméi, indulatai, az önmagával vívott árnycsata, hogy elfeledkezik arról, hol él, hol nem él. Hogy a város körülötte nem város, a kórház nem kórház, az iskola nem iskola, a levegő pedig, amit beszív, nem is levegő. Igyekszik megfojtani magát azelőtt, mielőtt így is, úgy is megfulladna.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)