Az összeugrasztás mesterei
Ha piros ponttal jelölnék meg Románia térképén azokat a városokat, amelyekben valamely felsőbb erők által gerjesztett, etnikumközinek szánt konfliktus borzolja a kedélyeket, Erdély alighanem egyetlen hatalmas vörös foltként éktelenkedne azon.
Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. 
Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető. De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető. Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmentenék a kis iskolákat
Nem lenne jó bezárni egyetlen falusi elemi iskolát sem azért, mert gyermekhiány miatt esetleg csak összevont osztállyal, osztályokkal tudnak működni, inkább segíteni kell ezeket, hogy minőségi oktatást nyújtsanak – véli Kiss Imre megyei főtanfelügyelő, aki annak okán fejtette ki véleményét, hogy az előkészítő osztályokba történő beiratkozás második szakasza után kiderült, hatvanöt háromszéki településen a nagyobbakkal együtt kénytelenek tanulni az iskolakezdők. 
Márciusban beiratkozott az iskolaköteles gyermekek közel 90 százaléka, a második szakaszban még jelentkeztek néhányan, így az eddigi állás szerint 92 önálló osztály indulhat ősztől 1749 gyermekkel, és 324-en hatvanöt összevont osztályban tanulhatnak. Aki kimaradt, még iratkozhat, ezúttal az iskolák nem kötelesek betartani a körzeti szabályozást, a jelentkezőket oda sorolják be, ahol üres helyek maradtak.  A főtanfelügyelő rámutatott, nagy az elvándorlás faluról, a szülők egy része nem bízik az összevont oktatásban, ezért városra vagy a községközponti iskolába íratják gyermeküket, ennek érdekében készek ideiglenes lakóhelyi igazolást is szerezni. Háromszéken csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen vannak iskolakörzetek, említett két városban százhatvankét család juttatta be gyermekét egy másik körzet iskolájába ideiglenes igazolvány alapján – többek között negyvenheten a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba, harminckilencen a Mihai Viteazul Főgimnáziumba (emiatt mindkét iskolában ősztől egy osztállyal több indul a tervezettnél), heten a Váradi József, hatan a Nicolae Colan Általános Iskolába, tizenheten a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor, huszonkilencen a Molnár Józsiás Általános Iskolába.
Ennek vagy a gyermekhiánynak köszönhetően idén egyetlen hatéves sem iratkozott a kézdialmási, bardoci, kiskászoni, ojtozi magyar tagozatra, a román vonalon pedig kirívó eset a baróti Gaál Mózes Általános Iskola, ahol három korosztályból összesen hat gyermek tanul egy összevont osztályban.
A főtanfelügyelő kezdeményezi egy adatbázis létrehozását, amelyből kiderülne, kik azok a hatéves gyermekek, akiket még nem írattak be iskolába, és az üres helyekre beosztanák őket, ha pedig szükség, képzéseket indítanának az összevont osztályokban tanítók számára, akik olyan komplex többletmunkát végeznek, amit nem tanítanak a főiskolán, egyetemen.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyedszázada kezdődött a bukaresti Egyetem téri maratoni tüntetés
Huszonöt évvel ezelőtt, 1990. április 22- én kezdődött a rendszerváltozás utáni Közép-Európa leghosszabb demonstrációja Bukarestben, az 52 napig tartó Egyetem téri kommunistaellenes tüntetés.
Szerdán több hírtelevízió és sajtótermék idézte fel: miután 1989 decemberében a Temesvárról indult népfelkelés megbuktatta Nicolae Ceausescu kommunista diktátor uralmát, a forradalom napjaiban színre lépett, Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) ragadta magához a hatalmat, amely többpártrendszert, szabad választásokat és piacgazdaságot ígért Romániának.
Az emberek többsége hatalmas szimpátiával viszonyult Iliescuhoz és a FSN-hez, amely "megszabadította" őket a zsarnokságtól és nélkülözéstől, az újjászerveződött történelmi pártok és az értelmiségiek jelentős része azonban igazi rendszerváltást követelt.
1990 márciusában a Temesvár Társaság 13 pontos kiáltványt fogalmazott meg, amelyben arra emlékeztette az országot, hogy a temesváriak nem nagyobb fizetésekért, nem a mellőzött reform-kommunisták hatalomra segítéséért, hanem a kommunista rendszer ellen indítottak forradalmat. A kiáltvány 8. pontja azt követelte, hogy a választási törvény 10 évre tiltsa el a közélettől a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate tagjait és a kommunista pártaktivistákat.
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját tűzte zászlajára az 1990. április 22-én rendezett bukaresti tüntetés is. Azon a vasárnapon még senki sem látta előre, hogy ez a demonstráció csaknem két hónapig fog tartani, és valóságos társadalmi mozgalommá, a "neokommunizmus" – a kommunista visszarendeződés – elleni tiltakozás jelképévé válik.
A szólásszabadságát frissen visszanyert Romániában akkoriban mindennaposak voltak a – nem feltétlenül politikai célzatú – utcai megmozdulások, s az április 22-i tüntetés egyike volt azoknak az akcióknak, amelyekkel a Temesvár Társaság tagjai kiáltványukat népszerűsítették. A tüntetők az ellen is tiltakoztak, hogy Ion Iliescu ideiglenes államfő bejelentette: indul az 1990. május 20-i elnökválasztáson. Ez azért váltott ki felháborodást az ellenzéki érzelmű emberekben, mert a Nemzeti Megmentési Front ideiglenes kormányként ragadta magához a hatalmat, hogy úgymond legyen aki megszervezze az első szabad választásokat.
A kormányépület elől indult kommunistaellenes tüntetés résztvevői az 1989-es forradalom kirobbanásának helyszínére, az Egyetem térre vonultak, megbénították a forgalmat, és elhatározták, hogy nem mennek haza, amíg az ideiglenes kormányzat nem tesz eleget a temesvári 8. pontnak. A következő napokon már több tízezresre duzzadt a tömeg. Miután Iliescu "naplopóknak" minősítette a városközpont forgalmát akadályozó tüntetőket, még többen csatlakoztak hozzájuk, "értelmiségi naplopó", "jóhiszemű naplopó", "diáknaplopó", "vörösre allergiás naplopó" feliratokat tűzve ruhájukra.
Az Egyetem teret, a nullás kilométerkő környékét "neokommunizmustól mentes övezetté" nyilvánították a tüntetők, ahol folyamatosan zúgott a Le a kommunizmussal skandálás, a woodstocki jegyeket is viselő politikai mozgalom pedig hangulatos zeneszámokat ihletett, amelyek azóta is az Egyetem téri generáció himnuszainak számítanak. Több politikus az Egyetem téren alapozta meg későbbi pályafutását, köztük Emil Constantinescu későbbi államfő, a Bukaresti Tudományegyetem rektora is, aki lehetővé tette, hogy tüntetők az oktatási intézmény erkélyét használják szónoki emelvényként.
Bukarest Egyetem téri, kommunistamentes övezetének mozgalmát Iliescu választási győzelme után az 1990. júniusi bányászjárással fojtották vérbe, és ezzel a közélet megtisztulásának eszméje, a temesvári 8. pont is hosszú évekre ellenzékbe szorult.
Népújság (Marosvásárhely)

Sajtóértekezlet az újratervezés jegyében
Tegnap az RMDSZ Arad megyei szervezetének a székházában 10 órától megszervezett sajtótájékoztatón Bognár Levente megyei elnök és Faragó Péter ügyvezető elnök köszöntötték az írott és elektronikus média képviselőit.
A megyei elnök előrebocsátotta: az értekezleten a sajtó közvetítésével tájékoztatni kívánják a közvéleményt az RMDSZ XII. Kongresszusának fontosabb eseményeiről, határozatairól, a megyei szervezetnek a legutóbbi értekezlet óta folytatott tevékenységéről, illetve a június 6-ára tervezett megyei tisztújító küldöttgyűlés előkészületeiről.
Az országos kongresszuson Arad megyét 20 tagú küldöttség képviselte, amelynek tagjai közreműködtek a Szövetség Alapszabályzatának és Programjának az elfogadásában. Érdekességnek számít, hogy megszűnt a politikai alelnöki tisztség, illetve a főtitkári tisztség ügyvezető elnöki megbízatásra változott. Miután érintette Kelemen Hunornak a Szövetség elnöki tisztségében történt megerősítését, az újraszervezés jegyében a kongresszus második munkanapján hozott fontos határozatokra tért ki. Ezekben tisztázták: a célok nem változtak, az elérésük módjait azonban a közösség elvárásaihoz kell igazítani. Közöttük fontos a romániai gazdasági és pénzügyi politika módosítása, miszerint a gazdasági fenntarthatósággal párhuzamosan, új munkahelyeket kell létesíteni; az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának a csökkentése; az életszínvonal folyamatos növelése a romániai magyar munkaerő itthon tartása céljából. Ugyancsak fontos a családok támogatása, a társadalmi középosztály megerősítése, a családok az idősek és a fiatalok életminőségének javítása, a hátrányos helyzetű családok és személyek felkarolása, adócsökkentés a nagycsaládokat eltartó szülőknek, a minimálbér 1500 lejre való emelése, a közszolgáltatások forgalmi adójának csökkentése, az alapvető élelmiszerek forgalmi adójához hasonló szintre, az őshonos nemzeti kisebbségek önazonosságának, nemzeti kultúrájának EU-szinten történő szavatolása a törvényes autonómiakeretek biztosításával, amit az RMDSZ 10 pontban foglalt össze; a nők a karrierjének előmozdítása, a döntéshozatalba való nagyobb mértékű bevonásukkal. Lényegesen fontos a Szövetség elképzelései között a fiatalságnak a közéletbe, a politikába való bevonása, a staféta átadása.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök az utóbbi 2-3 hónapban a megyei szervezet tagszervezeteiben lezajlott tisztújító közgyűléseket értékelve kifejtette: Aradon a 9 kerületi szervezetben megtartották, vidéken 26 tagszervezetben ejtették meg, míg 5-6 helyi szervezetben a közeljövőben tartják meg a tisztújító közgyűléseket. Eddig 7 tagszervezetben választottak új elnököt, de több helyen fiatalították az elnökséget. A tisztújítások rendkívül fontosak a jövőre esedékes helyhatósági választásokra való felkészülésben. Biztató jelnek tartja a közgyűléseken megnyilvánult magas részvételt, azokon részt vettek a helybeli pedagógusok, községi elöljárók is. Mindez azt igazolja, hogy az emberek nem untak bele a politikába, bele kívánnak szólni a jövőjük alakításába. Ezzel párhuzamosan előkészítik a június 6-ára tervezett megyei tisztújító küldöttgyűlést, amire az elnök és a vezetőség megválasztása mellett, az országos szervezetben történt alapszabályzat- és programmódosítás miatt, a megyei szervezet hasonló dokumentumaiban is várhatók bizonyos változtatások.
A taglétszámra, a fiatal, illetve a hölgy tagok arányára vonatkozó kérdéseket követően az után is érdeklődtek Bognár Leventénél, hogy megpályáz-e még egy mandátumot? Az elnök kifejtette: a kongresszus is az újratervezést a fiatalságra alapozta, ezért maga két mandátummal a háta mögött úgy érzi, eljött a fiatalítás ideje. Faragó Péterre mutatva annak a reményének adott hangot, hogy kellő felkészültsége birtokában ő is megpályázza a tisztséget. Természetesen, az adott határidőig a tagok közül bárki benyújthatja a pályázatát. Újabb újságírói kérdésre, miszerint a magyarul tanulni óhajtó románoknak biztosítanak-e lehetőséget a nyelv elsajátítására, Bognár Levente kifejtette: ha igénylik, természetesen megszervezik a magyar nyelvtanulás leghatékonyabb módját. Mivel az általában kötekedő újságíró hiányzott, ezúttal elmaradtak a kényelmetlen kérdések.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Gazda Akadémia – a gazdák akadémiája
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete az „AgrárEurópa faluról falura” programja mellett elindította a „GAZDA AKADÉMIA – A GAZDÁK AKADÉMIÁJA” állandó szaktanácsadási, szakképzési sorozatát.
A gazdálkodók és vidéki szereplők részéről jelenleg a legnagyobb igény a 2015 évtől elérhető támogatási és pályázási lehetőségek ismertetése iránt van, valamint sokan a már megnyert vidékfejlesztési pályázatok kivitelezése területén szorulnak támogatásra, tanácsadásra.
A „GAZDA AKADÉMIA” nyitott mindenki számára, aki igénybe szeretné venni a különböző szakmák és ágazatok értőinek segítségét a mezőgazdasági termelés, a vidék fejlesztése, a pályázatok és támogatások ügyintézése területén.
A megyei/területi és helyi RMGE szervezetek által összeállított és meghirdetett egyéni és/vagy közösségi konzultációs programok által a GAZDA AKADÉMIÁT a legkisebb települések szintjéig szeretné terjeszteni a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete.
rmge
Nyugati Jelen (Arad)

Harminc év, harminc pannó a Bogáncs történetéből
Harminc pannón mutatja be a Bogáncs, valamint az abból „kisarjadt” együttesek – Zurboló, Kisbogáncs, Apróbogáncs, Morzsabogáncs, Zurboló Utánpótlás, Szamóca – történetét az a kiállítás, amelyet kedden este, a néptáncegyüttes 30. születésnapi rendezvénysorozata keretében nyitottak meg a Tranzit Házban.
A Bogáncs-Zurboló Egyesület elnöke, Bajnóczi Zoltán emlékeztetett: ez az első évfordulós rendezvény, ahol nincs jelen az alapító Tolna Éva, a Brassai-líceum egykori magyartanára, aki 1985-ben létrehozta az iskola folklórkörét, a Bogáncs néptáncegyüttes elődjét. Szabó Zsolt, a Brassais Véndiák Alapítvány elnöke megjegyezte: az egykori Bogáncs-tagok mellett mindenki számára érdekes lehet a tárlat – amelyet egy hétig tekinthetnek meg az érdeklődők –, mivel hitelesen eleveníti fel az elmúlt időszakot.
Szabadság (Kolozsvár)

Műemlékvédelmi díjátadás a KLMT-nél
A Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díj átadására kerül sor április 24-én, pénteken délután fél hatkor a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa szervezésében. Helyszín: a Ferenc-rendi kolostor (Ferencrendiek/V. Deleu utca 2–4. szám) refektóriuma.
Kitüntetésben részesül: dr. Szabó Bálint (szakmai díj), Magdó János (tiszteleti díj).
Ezt követően a Műemlékhelyreállítás az elmúlt 20 évben című kiállítást megnyitja Guttmann Szabolcs építész.
Külön köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t az ünnepség megszervezésében nyújtott támogatásért.
Szabadság (Kolozsvár)

72 kilencedik osztály indul
A szakoktatásra fektetik a hangsúlyt 
Az oktatási minisztérium a háromszéki középiskolák által igényelt, a kilencedik osztályokra vonatkozó összes beiskolázási számot jóváhagyta. A következő tanévben Háromszéken az elméleti oktatás aránya 43,05 százalékot tesz ki, a szakképzésé pedig 56,95 százalékot.
Szeptembertől a középiskola nappali tagozatán 48 kilencedik osztály indul, 34 magyar és 14 román. Ezen belül 24 az elméleti, 17 a szakközépiskolai és 7 az egyházi, tanítóképzői és művészeti vonalon. A hároméves szakiskolai oktatásban összesen 24 – 17 magyar és 7 román tannyelvű – osztály indítását engedélyezték. 
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője elmondta, egy, a tavaly ősszel készült felmérés szerint a nyolcadik osztályosok többsége (51,9 százalék) az elméleti osztályokat részesítené előnyben, a szakközépiskolát választók aránya 29,4 százalékra rúg, akik pedig a szakiskolákban képzelik el magukat, 18,7 százalékot tettek ki. 
A következő tanévben 2016 hely áll a kilencedikesek rendelkezésére. Ezen kívül idén is indítanak két magyar tannyelvű, speciális szakosztályt, összesen 24 hellyel, amely a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakképző Líceumban fog működni, az egyik csoportban asztalosságot, a másikban szabás-varrást tanulhatnak a diákok. Az esti tagozaton 3 osztály fog működni, 2 magyar és 1 román, itt összesen 84 hely van, és a csökkentett látogatási vonalon is indul 1 román és 1 magyar osztály, ide 56-an iratkozhatnak be, akik elmúltak 18 évesek, és elvégezték a nyolc általánost, de szeretnének továbbtanulni. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyek jelen időben
Eddig már valahogy eljutottunk százötven esztendő alatt, hogy a Habsburgoktól, kommunistáktól parancsolt magyar néptörténet ellenében tudnak szólalni kutatóink, tudósaink, néprajzosaink. És hogy mondatom valóságát megvilágítsam, egyik sötét,  mai történelemhamisító szavait kell írásban meghangosítanom, hadd hallják. Glatz Ferenc (1941-) „magyar” akadémikus, egyetemi tanár, számtalan maga teremtette bizottság, alapítvány, akadémiai részleg létrehozója és mindennek – még az Akadémiának is (MTA) – egykori elnöke magyarázza a magyarokról:
„Ezek primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció (így! –C. Z.) görbe lábú gyilkosok; nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el… A föld magántulajdonát sem ismerik, karikalábúak… Évszázadok alatt szoktak az egyenes járáshoz…” 
A jelen és a múlt hasonló történelemhamisítói, finnugrista nyelvészei ellenében kellett szólnia Rokaly József gyergyói történésznek, magyar eredet- és nyelvkutatónak is. Ahogy a háromszéki székely falu, Szentkatolna is kigyöngyözte a maga nagy tudósát, (Szentkatolnai) Bálint Gábort (1844–1913), húsz ázsiai és európai nyelv ismerőjét, a magyar nép és nyelv eredetének kutatóját, Gyergyócsomafalva is elküldte a maga Rokaly Józsefét felszólalásra, (1941-). 
Tavaly télen jelent meg hatalmas könyve, A SZÉKI-TA, a székely eredetkérdés tisztázása címmel. December elején mutatta be könyvét Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Könyveit és 50 év munkásságát méltatták Budapesten. Megkapta a „Rovóbán czím örököse”címet és a Kettőskereszt kitüntetést. Az AMAMA Műveltség Egyesület, karöltve a Miskolci Bölcsész Egyesülettel, valamint a Magyar Koronaőrök Egyesületével, részesítette ebben a megtiszteltetésben március 21-én, tizenkilenc társával együtt. A kutatók közös tanulmánykötetét kiadták ez alkalomra. (Őshon, ősműveltség, ősi írás.) A szertartás a Magyar Országos Levéltár lovagtermében zajlott, a közös tanulmánykötet bemutatásának keretében.
Lapunk tisztelettel üdvözli Rokaly Józsefet a nagy megtiszteltetés alkalmából is, jó munkát kívánva a továbbiakban.
Czegő Zoltán 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Johannis visszakozott
Törölték a kisebbségbarát részt 
Klaus Johannis államfő RMDSZ-kongresszusi üzenetének az elnöki honlapon jelenleg olvasható változata jócskán különbözik attól, ami pár nappal ezelőtt ugyanott volt: a kisebbségi kérdés megoldatlanságára vonatkozó, a magyarok által pozitívan értékelt passzusok egyszerűen eltűntek.
A kongresszuson Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta Klaus Johannis üzenetét, ezt utólag úgy értettük mi is, hogy egy lerövidített szöveg. A román sajtóban ugyanis több helyen megjelent Johannis ún. teljes üzenete, amit az elnöki honlapról vettek át. A teljes szövegben szerepelt az a rész, amelyben a kisebbségvédelem területén tapasztalható hiányosságokról szól az elnök:
„Noha a modellünk sikeres, sok tennivaló akad. Számos megoldatlan dolgot kell még elintézni a nemzeti kisebbségek azon óhajával kapcsolatosan, hogy maradéktalanul be legyenek tartva a törvény által szavatolt jogai, vagy azzal az igényével kapcsolatosan, hogy a nemzeti identitásuk megőrzésére és nyilvános megélésére garanciákat kapjanak. Ugyanakkor a társadalom egészének és a politikai osztálynak is számos kihívással kell szembenéznie” stb.
Azóta az elnöki honlapról törölték az ún. „teljes szöveget”, és az elnöki tanácsos „rövid üzenete” olvasható. Vélhetően Johannis – saját kisebbségpárti kijelentéseinek kedvezőtlen román visszhangja miatt – egyszerűen töröltette a nagyrománok szemében őt kompromittáló bekezdéseket. Az elnöki hivatal megtagadta az ügy tisztázását a sajtótól, így azt sem tudjuk, kapcsolódik-e ehhez az, hogy lemondott Klaus Johannis szóvivője, Tatiana Niculescu Bran, arra hivatkozva, hogy a sajtóval való kapcsolata nem volt olyan, mint amilyent szeretett volna. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Továbbgondolásra méltó kötet
Háromszék viharos fél évét foglalták össze 
Kedden este Kézdivásárhelyen a Kosztándi Galéria szolgált helyszínéül egy érdekfeszítő könyv bemutatójának. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet többek között az 1989-es háromszéki eseményeket próbálja megvilágítani.
A szerzők elmondták, mintegy vitaindítónak szánták a kötetet, és annak tudatában vágtak neki az adatgyűjtésnek, hogy a rendszerváltást kirobbantó események és az azt követő, forrongó hónapok tényeit korántsem lehet teljesen feltárni. Felkészültek arra is, hogy a munka dandárja még hátra van, de elérkezettnek látták az időt a leltár elkezdésére. 
A tárgyalt időszak erdélyi eseményeit taglaló kötet Háromszéket érintő fejezeteiből a sepsiszentgyörgyi vonatkozásokat Nagy Botond levéltáros, míg a kézdivásárhelyi történéseket Tóth-Bartos András történész foglalta össze, és dokumentumértékű fényképekkel szemléltetették mondanivalójukat. A házigazda szerepét betöltő Tamás Sándor megyetanácselnök hiánypótlónak nevezte a kiadványt, és külön érdemeként emelte ki, hogy a fiatal történészekből álló szerzőpáros személyes érintettségtől mentesen, szakmai tudás birtokában, tárgyilagosan közelítette meg a témát. 
– Gyökeres változásokat ígérő időszakról beszélünk, és hogy ezek egy része meghiúsult, annak okait a történelmi folyamatokban kell keresnünk, ezért fontos számunkra a közelmúlt feltárása – fogalmazott Tamás.
A háromszéki decemberi eseményeket nem lehet kiemelni az országos környezetből, ráadásul a kisebbségi önszerveződés szakirodalma a romániai kortárs történelemírás egyik hiányossága. Ezért is üdvözlendő, hogy a kötet román fordítása is hamarosan megjelenik. Ugyan a 12 erdélyi résztanulmány csak összefoglaló jelleggel bír, összességében elmondható, hogy a könyv jó fogódzó a későbbi kutatásokhoz.
Az 1989-es decemberi székelyföldi események részben különböztek attól, ahogy az ország más részein alakultak a dolgok, mert itt az első napokban nem a hadsereg vette át a hatalmat, hanem a helyi értelmiség indította el az önszerveződést, jobbára a Domokos Géza köré csoportosuló személyek vezetésével. A helyi biztonság helyreállításának igénye leginkább Kézdivásárhelyen mutatkozott meg, míg Sepsiszentgyörgyön az első, zavaros napokban kétes személyek próbálták magukhoz ragadni a vezetést, akik a megyeszékhely mesterségesen felduzzasztott népességéből eredő etnikai homogenitás hiányát próbálták kihasználni. A szerzők kifejtették, a provokációk Kézdivásárhelyen is tetten érthetők voltak, de az már a jövő nemzedék történészeinek feladata, hogy a most még zárolt, de idővel majd tanulmányozhatóvá váló dokumentumokat is feldolgozzák, és a jelenlegi fehér foltokat is eltüntessék a történetből.
Az előadás végén a jelenlevő kortanúk közül többen is elmondták véleményüket, hiányolva a részletek kibontását. Válaszként a szerzők hangsúlyozták, főként vitaindítónak szánták a tanulmányokat, és a kép kiteljesedése érdekében felkérik mindazokat, akik információval rendelkeznek, segítsenek kibővíteni az adatokat.
Jancsó Katalin 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Turisztikai konferenciát tartanak a MÜTF-ön
A pénteken kezdődő nemzetközi tudományos konferencia irányvonalait ismertették csütörtökön sajtótájékoztató keretében, amelyet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a MÜTF Oktatási Központ rendez Székelyudvarhelyen.
A székelyföldi turizmus fejlesztéséért indított program két plenáris, illetve öt szekcióülést foglal magában. Utóbbiakat különböző környékbeli helyszíneken tartják. A konferencia az Orbán Balázs Akadémia rendezvénysorozat első állomása.
Az elmúlt közel húsz évben mindig kiemelt kérdés volt Székelyföld gazdasági fejlesztése, az, hogy miként lehet hasznosítani az itt található értékeket – ez idő alatt sokszor került napirendre a turizmus mint kitörési pont, viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a fejlett vendéglátás feltétele csak csírájában van jelen – indokolta a Turizmus a régiófejlesztés szolgálatában elnevezésű rendezvény szükségességét dr. Kandikó József, a konferencia levezető elnöke. Mint mondta, ha a Kárpát-medence gazdasági egyesítésében gondolkodnak, abban is lényeges szerepe lehet a turizmusnak.
„A hétvégi rendezvény az egyik legnagyobb intézményünk tizenhét éves történetében, amelyre több neves szakembert is sikerült elhívnunk” – jelentette ki Geréb László, a MÜTF ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a konferencia ma délután három órakor a Septimia Szabadidőközpontban plenáris üléssel kezdődik, amelyen a székelyföldi turisztika politikai irányvonalairól lesz szó. A program szombaton délelőtt tíz órától folytatódik, olyan szekcióülésekkel, melyeket különböző helyszíneken tartanak: Tibódban, Szovátán, Udvarhelyen, Derzsben és a Madarasi Hargitán. A rendezvényt összegző plenáris üléssel zárják ugyanazon a napon délután öt órától a MÜTF Oktatási Központban
Fülöp-Székely Botond 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Csalódott” Maior Barabás kijelentései miatt
Megalapozatlannak és valótlannak nevezi Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere Barabás Miklósnak, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport szóvivőjének a Vásárhelyi Hírlap csütörtöki számában és a Székelyhonon megjelent állításait.
Az elöljáró a replika jogán szerkesztőségünkbe küldött állásfoglalásában kifejti: „meglepetéssel” szerzett tudomást Barabás állításairól, „s mélységesen csalódott” amiatt, hogy a szóvivő „ ilyen tisztességtelen módon számolt be a párbeszédünkről, amelyet én építő jellegűként értékeltem”.
Maior beszámolója szerint Barabás Miklóssal való beszélgetés során ő alpolgármesterként és önkormányzati képviselőként garantálta, hogy a helyi költségvetésben lesz pénz elkülönítve a kétnyelvű utcanévtáblákra. „S ez így is történt” – teszi hozzá állásfoglalásában az alpolgármester. „Barabás Miklóssal együtt dolgoztuk ki azt a helyi határozattervezetet, amelyik a kétnyelvű utcanévtáblák beszerzéséről szólt. Beszélgetéseink során Barabás Miklós soha nem rótta fel, hogy a beszélgetés témája iránt tanúsított hozzáállásom nem tisztességes. Szeretném emlékeztetni a marosvásárhelyieket, hogy én voltam a kettő közül az egyik román önkormányzati képviselő, aki évekkel ezelőtt megszavaztam, hogy a Călărașilor utcát újra Kossuth Lajos utcának hívják, mert ezt természetesnek tartottam. A város lakói jól tudják, hogy amikor a lakónegyedekben terepszemlét tartok, akkor mindenkihez igyekszem a saját anyanyelvén szólni. Nem tudom, hogy miért állítja, hogy ilyen provokáló mondatokat mondtam volna. A város lakóira bízom, hogy eldöntsék, hogy mindaz, amit Barabás úr állított rólam, igaz vagy sem” – fogalmazott Maior.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport szóvivője szerdán jelentette be, hogygerillaakciókkal folytatják az utcanévtáblák kétnyelvűsítési folyamatát. A sajtótájékoztatón Barabás a Maiorral való találkozóról úgy fogalmazott, hogy az alpolgármester „elmondta, hogy örüljünk annak a négy táblának, ami a tavaly ősszel kikerült a városba. Amúgy tudtunkra adta, nem támogatja a feliratok kétnyelvűsítését.”
Simon Virág 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megújuló épített örökségünk
A városi könyvtár és a Tarisznyás Márton Múzeum együttműködésének köszönhetően Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében címmel Gyergyószentmiklóson is megtekinthető lesz a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza vándorkiállítása. A megnyitóra április 27-én, hétfőn 18 órától a könyvtárban kerül sor.
A Tarisznyás Márton Múzeumban jelenleg nincsen szabad kiállítófelület, és a Magyarországról Székelyföldre utazott vándorkiállításnak a városi könyvtár kiállítóterme ad otthont május 31-ig – ismertette Csergő Tibor és Keresztes Csongor, a két kulturális intézmény igazgatója.
Az épített örökség felkutatását és megmentését célzó magyar kormányzati program eredményeit bemutató kiállítást Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója ismerteti, megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója. Restaurátori és mesterségbemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Köllő Miklós műépítész és Varga Sándor zsindelykészítő.
A kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával, a Teleki László Alapítvány bonyolításában valósult meg. A projekt keretében több mint 300 épületen folytak állagmegóvási és restaurálási munkálatok, és sor került közel 30 műemlék teljes körű felújítására. A tárlat tablóin csupán néhány látható abból a 350 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás a tablók mellett igazi kuriózumokkal is szolgál. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, megtekinthetők a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Látható a huszti református templom helyreállított toronysisakjának egyik fiatornya és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő domborművek másolata.
Baricz Tamás Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Előretör a szakoktatás
A szakoktatásra helyezik a hangsúlyt a szeptemberben kezdődő 2015/2016-os tanévben egyes erdélyi megyékben: több iskolában az eddigiekhez képest növekszik a gyakorlati képzést nyújtó osztályok száma, illetve bővül a kínálat.
Háromszéken évek óta először fordul elő, hogy a beiskolázási terv a szakiskolák javára billen el, miután az oktatási minisztérium módosítás nélkül hagyta jóvá a Kovászna megyei tanfelügyelőség tervét.
Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: a meghirdetett helyek 56,9 százaléka a szakiskolai képzés része, míg az elméleti, művészeti és felekezeti osztályok helyei 43,05 százalékot tesznek ki. Újdonságnak számít emellett, hogy a következő tanévtől nyolc olyan szakiskolai osztályt is indítanak, amely kettős képesítést nyújt: az iskolák közösen oktatják a rokon szakmákat, például a kőművességet és az ácsképzést.
A főtanfelügyelő emlékeztetett: ősszel készítettek egy felmérést a nyolcadik osztályos tanulók körében, a válaszaikból pedig kiderült, hogy 51,9 százalékuk folytatná tanulmányait elméleti vonalon, és csak 48 százalék választotta a szakoktatás valamelyik formáját. Kiss Imre hangsúlyozta, ennek ellenére nem lehet csak a fiatalok óhaja alapján kidolgozni a megye oktatási stratégiáját.
Kovászna megyében 72 osztályban összesen 2016 kilencedik osztályos helyet hirdetnek meg – ugyan jelenleg nyolcadikban 2075 gyermek tanul, a sokéves tapasztalat szerint viszont többen megbuknak, illetve abbahagyják tanulmányaikat, így nem telik be minden jóváhagyott hely.
Kolozsváron ugyancsak nagy az érdeklődés a szakiskolák iránt, tudtuk meg Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől. Mint rámutatott, noha a 2015/2016-os tanévben nem változik a szakosztályok száma, viszont a Református Kollégium bővíti kínálatát: míg eddig három osztályban négy szakmát tanultak a diákok, szeptembertől már hat mesterségre képezik ki a fiatalokat. Az első és ötödik osztályok esetében minden marad a régiben, Kolozs megye mindegyik városában biztosítják a magyar tannyelvű oktatást.
Ugyanakkor eggyel több magyar felkészítő osztály indul, ugyanis a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumba 73 gyerek jelentkezett, ezért a tanintézet vezetői egy pluszosztály elindítását kérték a tanfelügyelőségtől, amely ezt jóvá is hagyta. Török elmondta: ezzel szemben elképzelhető, hogy eggyel csökken a kilencedikes csoportok száma, Szamosújváron ugyanis a két magyar tannyelvű osztály közül egy veszélybe került, de a szülők már aláírásgyűjtésbe kezdtek ennek elkerülése érdekében. Kolozs megyében egyébként a magyar tannyelvű nyolcadikos osztályokban 600 diák tanul, ez 23 kilencedik elindítására elég a tavalyi 24-hez képest.
Bihar megyében szeptemberben ugyanannyi magyar tannyelvű osztály indul, mint a 2014/2015-ös tanévben – közölte a Krónikával Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott: az előkészítő és első osztályosok esetében kötelezően fogadniuk kell minden gyermeket akkor is, ha utólag iratkoznak be. Kilencedik osztályból negyvenegy, egyenként 28-as létszámú magyar osztály indítását kérték. „Több mint 1100 helyünk van, amely elegendő az összes végzős magyar nyolcadikos felvételére” – szögezte le Kéry Hajnal.
Szatmár megyében ugyan szintén nő az érdeklődés a szakiskolák iránt, ezzel szemben az idei 39-hez képest szeptembertől csak 36 szakmunkásképző osztályt indítanak – mondta el lapunknak Adriana Dinga szakoktatásért felelős tanfelügyelő. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott beiskolázási terv szerint ugyanakkor a jelenlegi 21-ről 28-ra emelkedik a gimnáziumi, elméleti oktatást nyújtó osztályok száma. Szatmár megyében jelenleg 3389 diák jár nyolcadikba, és ugyanennyi diáknak biztosítanak helyet szeptembertől a kilencedikes osztályokban.
Krónika (Kolozsvár)

Balassitól Dsidáig – Nápolyi magyarságkutató előadása Kolozsváron
„Erdély tiszteletbeli polgáraként” mutatta be kedd este a Bulgakov kávéházban Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár Amadeo di Francesco olasz magyarságkutatót, akinek fő szakterülete Balassi, Zrínyi és újabban Dsida Jenő költészete.
A kutató valóban sokszor járt már Erdélyben, annak idején Balassiból írta doktori dolgozatát, mára pedig a nápolyi L’Orientale Egyetem magyar tanszékének vezetője.
Az egyetem nevében a „keleti” jelző az eredeti rendeltetésre utal: annak idején a kínaiak kollégiumának hívták, mert azok tanultak ott, akiket kínai misszióra készített fel az egyház, és keleti nyelveket kellett tanulmányozniuk.
Amadeo di Francesco elmondta: általában a régi magyar irodalommal foglalkozik, a modern magyar irodalmat csak az utóbbi időben kezdte felfedezni, Dsida nevét sem ismerte ezelőtt 15 esztendővel.
Egy újabb Dsida-összest éppen a kolozsvári egyetem másik oktatójától, Orbán Gyöngyitől kapott ajándékba annak idején.
Érdeklődésének egyik hajtása a garabonciás alakjának megjelenése a magyar irodalomban, végső soron Dsidához is ez vezette el, akinél szintén felbukkan ez a misztikus, természetfeletti lény. A kutató úgy vélte, mára már kialakulóban van egyfajta Dsida-kultusz – azt, hogy az anyaországban még ma sem igen ismert a költő, az egykori bezárkózó szocialista államvezetés máig tartó káros hatásának tudja be.
Amadeo di Francesco egyébként jelenleg két – egy olasz és egy magyar nyelvű – Dsida-tanulmányköteten is dolgozik, amelyeket két vers, az Arany és kék szavakkal, valamint A gyöngék imája értelmezése mentén épít fel, ezekből bontja ki a teljes életmű általános jegyeit.
E jegyek közül kiemelte például a gyöngy-göröngy ellentétet, amely markánsan megjelenik nála, noha nem saját „találmány”, hiszen sokaknál, például Vörösmartynál vagy Márainál is előfordul. Általában úgy vélekedett Dsida költészetéről, hogy „eredeti volt a maga stílusában, de megvoltak a forrásai”, erős kapcsolatot mutat például az ő költészete a kortárs magyarországi magyar költészettel.
Az előadáson egyébként jelen volt a kolozsvári Vallasek István fizikus is, aki Dsida utolsó lakhelyén, az egykori Fürdő (ma Cardinal Iuliu Hossu) utcai lakásban emlékszobát szeretne kialakítani, így a találkozó után meg is mutatta a szobát az olasz kutatónak.
Amadeo di Francesco magát indiszkrét emberként határozta meg, aki a költői titkok nyomába ered a rendelkezésre álló források, összefüggések alapján. Mint mondta Balassiról és Zrínyiről sok mindent ma sem tudunk, példaként említette Arany János híres akadémiai székfoglalóját, a Zrínyi és Tasso (1859) című munkát – amelyben Arany kimutatta a Zrínyi és a nagy olasz epikus munkái között meglevő párhuzamokat –, amely szerinte szintén „befejezetlen maradt”. Az esszé olasz fordítása közben „felhalmozott” jegyzetei ugyanakkor a Szigeti veszedelem tervezett kritikai kiadásának kidolgozásában is hasznosak lesznek majd – emelte ki Amadeo di Francesco.
Az olasz szakember a budapesti székhelyű Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság elnöke is egyben, Nápolyba pedig a híres Monte Cassinó-i bencés apátság lábánál elterülő Cassino városából ingázik. A lakhelyéül szolgáló városkát egyébként csúnyának tartja, de azt is bevallotta, hogy nem is nagyon ismeri, hiszen túlságosan lekötik a figyelmét magyar könyvei. A találkozó végén azt ígérte, az érdeklődők hamarosan kézbe vehetik a készülő Dsida-köteteket.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

RMGE-akadémia indul – Szakmai tanácsadást vállal a gazdaszervezet
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) az AgrárEurópa faluról falura elnevezésű programja mellett elindította a Gazda akadémia – A gazdák akadémiája című állandó szaktanácsadási, szakképzési programját is.
Az RMGE lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az akadémia nyitott mindenki számára, aki igénybe szeretné venni a különböző szakmák és ágazatok szakértőinek a segítségét a mezőgazdasági termelés, a vidék fejlesztése, a pályázatok és támogatások ügyintézése területén.
A megyei/területi és helyi RMGE-szervezetek által összeállított és meghirdetett egyéni és közösségi konzultációs programok által a Gazda akadémiát a legkisebb települések szintjéig szeretné kiterjeszteni az egyesület.
A gazdák érdekvédelmi szervezete szerint a gazdálkodók és vidéki szereplők részéről jelenleg a legnagyobb igény az idei évtől elérhető támogatási és pályázási lehetőségek ismertetése iránt mutatkozik, valamint sokan a már megnyert vidékfejlesztési pályázatok kivitelezése területén szorulnak támogatásra, tanácsadásra.
Krónika (Kolozsvár)

Ellenzéki szobacica
Kétségtelenül kettős – vagy többes? – béklyóban vergődik az RMDSZ. Miután vállalhatatlannak tekintette az államelnök-választás során kialakult aktuálpolitikai helyzetet, lemondott a kormányzati szerep kínálta előnyökről, ezzel azonban önmaga számára is ismeretlen terepre terelte saját magát. Az ellenzéki szerepet ugyanis ugyanúgy tanulni és gyakorolni kell, mint a hatalomét, s ahogy a szobacica reflexei is elkopnak a luxusfogság körülményei között, úgy a hatalomhoz szokott politikai aktor sem nagyon tud mit kezdeni a hirtelen támadt szólás- és cselekvésszabadsággal. Pláne, ha igazából nem is akar hozzászokni, mivel egyik szeme folyamatosan a telefont pásztázza, mikor villan fel az újabb keringőre invitáló hívás. S ha a szervezeten belül akadnának is olyanok, akik kipróbálnák a szabadság levegőjét, súlyos belharcokra kényszerülnek azokkal, akik szerint jobb a kushadás cserébe a minden esti garantált „macskatápért”.
Már-már szemérmetlen násztáncot jártak az RMDSZ-kongresszus bukaresti meghívottjai, amelyből akár tőkét is kovácsolhatna a Kelemen Hunor elnökölte szervezet. Mert aligha kifogásolható az a vulgárpolitikai tézis, miszerint egy magára valamit is adó politikai alakulat számára csakis a hatalom megszerzése, illetve megtartása lehet a cél. És ha már az erkölcs végletesen kificamodott bukaresti világában az RMDSZ jelenti a betartott ígéret példázatát, miért is kellene feltétlenül széttépni ezt a képet? „Mindössze” fokozottan értékalapúvá kellene tenni az alkuk világát, nem utolsósorban azért, hogy bizonyosságot nyerjen a bukaresti kérők szándékainak őszintesége.
Úgy tűnik, ha az előrehozott választások kierőszakolása nem is tartozik a hazai politikum prioritásai közé, a Ponta-kormány aligha éli túl ezt az évet. Mert ha a jelenlegi választottak többsége tisztában is van azzal, hogy a következő ciklusban legfeljebb bámészkodóként mehet a parlament környékére, annyi realitásérzékük csak van, hogy regisztrálják: túlélésük a kormánybuktatásban való hatékony, de legalább hallgatólagos részvételük függvénye.
A nagy kérdés: a rövid távú érdekek szolgálatánál többet jelent-e az RMDSZ-nek egy ilyen körülmények között felálló kormányban való részvétel? A meghirdetett újratervezésbe aligha illeszthető be szalonképes módon, ugyanakkor a kívülmaradás a feltétlenül kormánypárti generációk visszasorolását is felgyorsíthatná. Miközben annak sincs túl sok értelme, hogy ellenzéki pozícióban úgy lapulni a földhöz, mint a már említett szobacica, amely már az első lépések után megbánja a tavaszi szelek bolondító illata ihlette kirándulás felelőtlenségét.
 Csinta Samu 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A múlt újratervezése
A minden bizonnyal trendinek szánt „újratervezés” jelszó volt az RMDSZ-kongresszus fő PR-üzenete. Hangsúlyozom, PR-üzenete, amit a szervezők és résztvevők sulykolással próbáltak minél mélyebben elültetni a köztudatban, miközben valójában mindössze politikai szemfényvesztésről, egy sikertelen, hiteltelen, lejárt politika újracsomagolásáról volt szó. Végigolvasva Kelemen Hunor szövetségi elnök, valamint a különböző hozzászólók beszédeit, átnézve az elfogadott dokumentumokat, nem leljük a nóvumot, a taktikai, stratégiai változásokat.
 A látszat tovább él
A helyzet erősen emlékeztet a 2003-as, Szatmárnémetiben rendezett kongresszusra, amikor végre szabályozást nyert az 1995-re (!) ígért „belső választás”. Azzal a szépséghibával, hogy az általános és közvetlen belső választást, amelyen az eredeti elképzelések szerint minden magyar részt vehetett volna, s ennek megfelelően létrejött volna a kétségbevonhatatlan legitimitású, erdélyi magyar parlament, kiváltották egy részleges tisztújítással. Ráadásul olyannal, amelyben csak a párttagok szavazhattak, semmiféle szerepet nem kaptak a platformok, s amely megengedte az elektoros játékokat, így a helyi elit önújraválasztását. Ennek következményeként nem egy parlament, hanem egy pártszerv jött létre.
Most meg újratervezésről beszélnek úgy, hogy lényegében semmi nem változik: sem az elnök, sem a káderállomány, sem a politika mögöttesei, sem maga a politikai vonalvezetés. Pedig az RMDSZ-re ráfért volna az újratervezés, annál is inkább, mivel látszatellenzékként a politika senkiföldjén mozog a szervezet. Amíg kormányon volt, addig a Neptun-paradigmának megfelelően bizonyos klikkelőnyök és a közösségnek szánt engedménymorzsák fejében legitimálta a román hatalmat. Ellenzékben is konfliktuskerülésre törekszik, engedménymorzsák nélkül. A kormányból való hirtelen kiválás oka ugyebár az volt, hogy miként arra az RMDSZ-es tisztségviselők is rámutattak, a tavalyi elnökválasztás második fordulójában 600 ezer magyar szavazott Klaus Johannisra. Ettől az RMDSZ vezetői megrettentek, és a vélelmezett közakarat szerint kiléptek a kormányból. Ami önmagában nem rossz lépés, sőt ezt követhette volna az autonómiapolitikához való visszatérés is.
Valami változott?
Ehelyett mi történik? Folytatódik az 1996 óta művelt látszatpolitizálás. Ehhez sikerült megnyerni két, korábban nem remélt hitelesítőt. Az egyik Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki felszólalásában örömét fejezte ki, hogy végre befejezték a „testvérharcot”, a másik Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki a kongresszushoz intézett beszédében kissé elragadtatta magát. Mert az még követhető üzenet, hogy „az egyetemes magyarság szempontjából létfontosságú az erős magyar képviselet, ezért a magyar összefogás a történelem erkölcsi, politikai parancsa.” A valóban, s nemcsak nevében magyar összefogás ténylegesen nemzetpolitikai imperativus. De nem az összefogás önmagában, hanem a magyar érdekek, az autonómia kivívása mentén való összefogás. A román politika imázsápolásának jegyében történő magyar összefogás is lehet létparancs, de legfeljebb román nemzetstratégiai érdekek által diktált létparancs. Ennek jegyében zajlott az erdélyi magyar politika 1996 és 2003 között, amíg az autonomisták esélyt láttak arra, hogy a szervezetet visszaterelhetik a brassói útra, az autonómia útjára.
Az a kijelentés viszont, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti”, elhamarkodott és újrafogalmazást kíván. „Nem fogadható el semmi, ami az önálló magyar érdekek mentén megfogalmazott autonómiapolitikát gyengíti” – ez lehetett volna az Orbán-kormány, illetve a Fidesz értékrendjének és eddigi politikájának megfelelő kijelentés. Még szerencsétlenebb volt Semjén másik, azóta sokat idézett fordulata, miszerint „az RMDSZ-ben mint szövetségben megvan az a képesség, hogy mindenkit integráljon, akit lehet.” Ez is az RMDSZ-propaganda egyik kedvenc fordulata, a különbség az előzőhöz képest, hogy míg az egy politikai nyilatkozat, amivel lehet vitatkozni, utóbbi egyszerűen valótlanság.
Az RMDSZ 1996-tól kezdődően fokozatosan elvesztette integrálóképességét, sőt nem integrálta, hanem kiszorította a nemzet ügyét komolyan vevő, megvásárolhatatlan, következetes, bátorságukat már bizonyított politikusokat Borbély Ernőtől Kincses Elődön át Tőkés Lászlóig. Az RMDSZ éppenséggel alkalmatlan arra, hogy elvszerű, a neptuni logikát, a román etnokrácia hitelesítését, a magyar önfeladást elutasító hiteles politikusokat integráljon. Bármennyire tiszteljük a magyar kormány nemzetpolitikai szándékait, s elfogadjuk, hogy az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének 85 százaléka által támogatott RMDSZ-szel az Orbán-kabinet nem fagyaszthatja be a diplomáciai viszonyt, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kormányfő helyettese átveszi és forgalmazza az RMDSZ-es propaganda bő évtizede lejárt szavatosságú retorikai konzervjeit.
Kipipálva
Biró Zsoltra visszatérve: az MPP korábbi vezetője, Szász Jenő interjúinak, kongresszusi beszédeinek egyik fő üzenete az volt: a párt eszmei legitimációját az EMNT-vel és az EMNP-vel szemben az adta, hogy ők a konok ellenzékiek, akik semmi szín alatt nem fognak össze az RMDSZ-szel. Ellentétben ugye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, amely 2009-ben megkötötte a maga egyezségét a szövetséggel.
Itt az ideje mérleget vonni: Tőkés László a 2009-es egyezség értelmében került be az Európai Parlamentbe, s lett annak alelnöke, illetve ennek jegyében rendezték meg az első Székely Önkormányzati Nagygyűlést, amelyen az RMDSZ első ízben tette le egyértelműen és félreérthetetlenül a garast a Székelyföld területi autonómiája mellett. Hogy később megszegte saját szavát, és kihátrált a projektből, az itt és most mellékes. Érdemes ezt összevetni a Kelemen Hunor és Biró Zsolt által tavaly kötött MPP–RMDSZ-egyezséggel. Annak „gyümölcse” a Székelyföld autonómiastatútuma, amit Izsák Balázs joggal nevezett közvitára alkalmatlannak, mivel nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik. Sokkal inkább egy törékeny, magyar többségű, esetleges területre, amely terület fölé rendelt román tisztségviselő, azaz a kormányprefektus akár a fegyveres erők bevetésének jogával is rendelkezne.
Tíz esztendeje azért zártak ki két nagyváradi MPSZ-vezetőt az MPP elődszervezetéből – egyébként alapszabályzat-ellenesen –, mert a vád szerint RMDSZ-platformot akartak csinálni az MPSZ-ből. Tíz év után maga a szervezet elnöke csinál de facto RMDSZ „polgári szárnyat”, platformot az MPP-ből, amely választásról választásra arra biztatja a szavazókat, hogy adják voksukat az RMDSZ-re, amelynek ellenében jött létre anno maga a polgári párt. Az „újratervezés kongresszusa” semmilyen tekintetben nem hozott meglepetést. Kelemen Hunor egyedüli jelöltként begyűjtötte a voksok elsöprő többségét, magas szintű, párton belüli, formális legitimációval láthat neki második mandátumának. Ez szép hatalomtechnikai teljesítmény, mindenképpen arra utal, hogy Markó Béla utódjaként Kelemennek sikerült stabilizálni a belső erőviszonyokat, érdekeltté tenni akulcsszerepelőket a status quo támogatásában. Érdemleges változás nem lesz sem a meghirdetett, sem a ténylegesen követett célokban, megmarad az eseti jellegű, szükség szerinti, autonomista és nemzeti szólamokra építő retorika, valódi tartalom nélkül.
Az RMDSZ kipipálta az „Újratervezés” című erődemonstráció kötelező gyakorlatát. És minden marad a régiben.
Borbély Zsolt Attila 
Erdélyi Napló (Kolozsvár), 

RMDSZ-es útvonalak
Egy politikai alakulat életében számtalan ok és körülmény szolgáltathat alapot a korrekcióra, ezek közül talán a legfontosabb, ha megcsappan az illető pártba vetett választói bizalom, ami óhatatlanul maga után vonja a támogatottság csökkenését. Az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ mindkét fentebb említett kihívással szembesülni kényszerül, nem véletlen tehát, hogy újragondolja feladatait.
Az erdélyi magyarság legnagyobb politikai érdekvédelmi szervezete a tavaly novemberi romániai államfőválasztáson szembesült leginkább azzal, hogy politikai értelemben már nem gyakorol korlátlan befolyást a közösség fölött. Persze nem az elnökválasztás a romániai magyarok szavazókedvének legalkalmasabb fokmérője. Nagyobb gond, hogy parlamenti képviselettel rendelkező egyedüli magyar szervezetként az RMDSZ-t egyik választási ciklustól a másikig egyre kevesebben támogatják a törvényhozási megméretéseken. Egyre többen úgy látják, hogy a szervezet feláldozta a romániai magyar közösség hosszú távú céljait az alakulatot 18 éven át irányító Markó Béla által meghirdetett apró lépések politikájának oltárán – például a Székelyföld területi autonómiájának kivívását.
Az is a szövetség tekintélyének erodálódásához vezetett, hogy a szélsőségesen nacionalista erőkön kívül bármelyik román párttal hajlandó volt kormányozni, sőt első, 1996-os kormányra lépése óta mintegy másfél évtizedet a hatalomban töltött. Ebből az következett, hogy nagyon rövid idő alatt drasztikusan, 30 százalékkal csökkent a magyarok körében az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának a támogatottsága. E vészjósló üzenetek hatására az alakulat tavaly decemberben – fennállása óta először – önként ellenzékbe vonult, és meghirdette az újratervezés politikáját. Hogy ez mit is fed, nagyjából kiderült a hétvégi kolozsvári kongresszuson. Az újabb négyéves elnöki mandátumot szerző Kelemen által vázolt irányváltás alapján vissza kívánják szerezni a magyarság többségének bizalmát, változtatni akarnak a politizálás módján – sokkal több alázattal viseltetve a közösség és céljai iránt –, erősítve az erdélyi magyarsággal ápolt kapcsolatot. Fontosnak tartják a társadalomszervezést, a közösségépítést, de meg akarják szólítani a közélettől elfordult fiatalokat is.
Hogy a magyarok igényeit előtérbe helyező stratégia mennyire őszinte, nem tudni. De a változtatások szükségesek, mert az RMDSZ a jövő évi romániai választáson is teljesíteni kívánja a bukaresti parlamentbe való bejutáshoz szükséges öt százalékot. Az alakulat nem először hangoztatja, hogy megértette az idők szavát, és széles körű összefogásra törekszik az erdélyi magyar politikai-társadalmi szervezetekkel. Ez a nyitás azonban többnyire hangzatos politikai nyilatkozat maradt. Két kisebb, pozícióját megrendíteni egyelőre nem képes politikai riválisa közül stratégiai partnerségre lépett a korábban a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi elnöke, Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párttal; a tavalyi európai parlamenti választásokon a Fidesz színeiben mandátumot szerzett Tőkés László védnökségével 2012-ben megalakult EMNP-vel azonban rendkívül fagyos a viszonyuk. Márpedig a magyar társadalomban pozitív lecsapódása lenne, ha eddigi erőpolitikájából engedve az RMDSZ kiegyezne ellenzékével. Az együttműködés halvány reménye nemrég Marosvásárhelyen csillant fel, ahol a három alakulat úgy döntött: közös előválasztáson nevesíti a magyarság mindenki által támogatott polgármesterjelöltjét a jövő évi helyhatósági választásokra. Fennáll viszont a kockázata, hogy az alakulat ezúttal is csak mímeli a pártközi összefogást, különösen azután, hogy az évekig tartó „hidegháborús” korszak után sikerült rendeznie a viszonyát a Fidesszel és a KDNP-vel. A magyarországi kormánypártokkal kialakított partnerség azért is érdekes, mert korábban az RMDSZ azzal vádolta Orbán Viktort és a Fideszt, hogy erdélyi versenytársai támogatásával a létére tör. Ehhez képest Semjén Zsolt, a miniszterelnök helyettese a kolozsvári kongresszuson az erős erdélyi magyar képviselet letéteményesének nevezte a szövetséget. Igaz, megjegyezte azt is, hogy Erdélyben a magyar összefogás a „történelem erkölcsi és politikai parancsa”.
E parancs teljesítése mindenekelőtt az RMDSZ-en múlik, amely most úgy döntött, hogy új útvonaltervet készít. Úgy kell majd tartania az új irányt, hogy a korábban meghatározó szerepet betöltő politikusok minél hamarabb ismét a képzeletbeli pilótafülkében (értsd: a bukaresti hatalomban) szeretnék tudni a szervezetet. A jelenlegi vezetőség belátni tűnik: a célirányról hasonlóan fontos kikérni az utazóközönség, a romániai magyarok véleményét is. Nem ígérkezik könnyűnek a navigáció.
 Rostás Szabolcs 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sóhajföldi szimfónia
Mintha minden fájdalmát, szenvedését bele akarta volna sűríteni ebbe a jajkiáltó sorsregénybe. Az az első és második világháború nyomán a véres és bűnös 20. század olyan rettenetes keresztet állított Magyarországnak, nemzetünknek, hogy annak igazságtalanságai ma is vádolnak, ránk nehezednek, nyomnak, gyötörnek, pusztítanak. Erről a keresztre feszítettségről, kereszt alatti létről szól Gazda József Vezényelt történelem című, a Hétkrajcár Kiadó gondozásában megjelent regénye. A magyar nemzet halálos fájdalmairól. Az író fájdalmairól. Valamennyi felelős magyar fájdalmáról. És a nemzet fájdalomban megszépült arcáról, amelyen a bajban is ott bolyong a hit fénye és szépsége. Gazda József Erdélyből, Sóhajföldről néz az egész Kárpát-medence sorsára.
Gazda József sorra vesz mindent, mint aki számadást készít az utókornak, hogy jaj, mik is történtek! Akkor is tiltakoznunk kellene a történtek ellen, ha veszteségeinkből már semmit sem lehetne jóvátenni. Mert ez a szörnyű kereszt elfogadhatatlan: hogy nem élhetsz, nem létezhetsz, nem építheted önmagadat, mert itt, a Kárpátok karéjában – és azon túl is – útjában vagy valakinek, a szomszédodnak, a fölötted gyámkodó, téged elpusztítani akaró hatalomnak, hatalmaknak, valami leküzdhetetlen erőnek.
E nagyszabású mű szerkezeti kerete egy óriáskoncert, egy szimfonikus költemény, amelynek előadása 1901 első éjszakáján kezdődik, s 2000. december 31-én, szilveszter éjszakáján ér véget. A 20. század erdélyi történelmét végigpásztázó hat fejezet mindegyikének elején és végén felerősödik a „zene”, amely végig ott zeng és zúg, néhol csak bujkál a történetekben, az elmélkedésekben, a mondatokban. A zenekart dirigáló erő félelmetes, láthatatlan és többnyire talányos marad; leggyakrabban gonosznak képzeljük ezt az erőt, amely szétszabdalta hazánkat. Szeretnénk kilesni titkait, mesterkedéseit, próbálunk alkalmazkodni hozzá, mert élni akarunk, félünk tőle, dicsőítjük is, máskor pedig megvetjük, sokszor átéljük csüggesztő tehetetlenségünket, s leggyakrabban másokat kárhoztatunk tragikus sorsunk miatt.
A Vezényelt történelem hazaszeretetet sugárzó alkotás. Mikor e könyvre gondolok, úgy gondolok Gazda Józsefre, mint hazám édes fiára. Mint hazám hű fiára. Nemigen szokás szánkra venni ilyen szavakat, mert nagyon lemeztelenedik a szívünk. Pedig az életben egyszer-kétszer muszáj kimondani a mélyben áramló érzéseket. Azt, hogy Gazda József egyszerre édes gazdája, édes apja és édes fia e magyar hazának. Az Élni pusztuló élettérben című fejezetében így ír: „A nemzet úgy, csórén, csupaszon, ezer bajával, millió arcával, milliókban megtestesülő sírásával vagy mosolyával, léha könnyelműségeivel vagy szigorú komolyságával, indulataival, tartásosságával, szelídségével vagy nyugtalanságával, önérzetességével, megtépett lelkével nem látható. Inkább csak tudható. Mert minden fogalom – anemzeté is – elvont. Többközös tulajdonság,ése tulajdonságok ellenkezőinek is a megtestesítője. A kettő, az ilyen és olyan nem zárja ki egymást. Megfér egymás mellett. (…)”
Az író szorong, de nem önmagáért, hanem értünk, magyarokért, székelyekért, bárhová vetett bennünket sorsunk e világon. Az Isten is szoronghat, hiszen látnia kell, hogy a teremtményei úgy elrongálták az ő teremtett világát, hogy e rongálásban és romlásban nagyon megfogyatkoztak hűséges hívei. Mikor az író szorong, tudván tudja: nemcsak rajta múlik, hanem az olvasón is, mivé lesz a mű, eléri-e célját, elnyeri-e értelmét az olvasóban? Megtudják-e, mi van e könyvben? A mű rendre az íróban kezdődik, de az olvasóban fejeződik be. Én mégis szívesebben mondom: az írás nem is az íróban kezdődik, hanem a népben, a nép lelkében, a nép történetében, történelmünkben. Ott kezdődik az írás, ahonnan sorsunk vétetett, ahol a megfeszített megfeszíttetett. Az író csak figyel, hallgatózik, emlékezik, ír. „Verset írunk, ők fogják ceruzámat, én érzem őket és emlékezem” – úgy van ez bizony, ahogy József Attila gondolta.
A mi veszendő magyar életünk, feltámadásunk örök reménysége áll a Vezényelt történelemben. A megmaradás akarata mutatta a példát az írónak, ugyanaz mutassa az utat nekünk, olvasóknak! Csak az marad meg ebben veszedelmes világban, ebben a vezényelt történelemben, aki meg akar maradni. Aki megadja magát, elveszik. Sok szeretet, sok fájdalom és harag gyűlt össze Gazda József lelkében. Hajh’, de bűneink miatt talán mégsem gyúlt elég harag benne. Jellemzően ő úgy él és ír, ahogy legbecsületesebb eleink éltek és írtak. Hűségben teszi dolgát a végeken, rajtunk tartja vigyázó tekintetét. Ahonnan ő ügyel népünkre és hazánkra, Nagy-Magyarország keleti szegletéből, tisztán lát rá az egészre. Rá-ránéz fogyatkozó székelyeire és magyarjaira, s elmondja nekünk a borzalmakat, hogy okuljunk belőle. Elmondja, mi volt, és mi van otthon, sorsregénye Sóhajföldjén. Áll az idő és tér függönye mögött, nézi, hogy mi történt itt, már megint bajban van a nemzet. Írja sorsunkat fáradhatatlanul, súlyos könyveiben minden fontosat el akar mondani, méghozzá gyönyörűen, költőhöz méltó akarattal úgy mondja a bajt, hogy fel is oldja bánatunkat és a gyógyulás útjára vezessen bennünket.
Gazda József könyve ugyan a 20. századról gondolkodik, de a máról és a mához szól elsősorban. Nemcsak a magyar történelemről, hanem a románról is, az erdélyi magyarság ellen elkövetett megsemmisítő, beolvasztási kísérletekről, a megfélemlítés-meghódoltatás ezernyi véres és agyafúrt módszeréről és eseményéről ad képet. Miközben korszakonként bemutatja a rendkívüli és változó méretű erdélyi veszteségeinket, a szerző mindig jó érzékkel, nagy tapintattal ügyel arra, nehogy megbántsa bármelyik nemzet fiait. Nem bántja még a történelmet vezénylő karmester népét sem, a románt sem, amely a diktatúráknak szinte hasonló vesztese, mint a magyarság.
Benke László
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Irodalom az újmédia korában
Szerda délután Fűzfa Balázs és Orbán Jolán irodalomtörténészek tartottak előadást a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban a Kultika Irodalmi Fesztivál keretében.
Fűzfa Balázs a Nyugat-magyarországi egyetem docense, a BÁR című társadalomtudományi folyóirat főszerkesztője „Gondoltam fenét!”– Jelek és jelrendszerek a költészetben és a világban címmel tartotta meg előadását. A cím és az egész előadás az irodalmi szövegek értelmezésének ambivalenciájára világít rá, és arra a híres anekdotára utal, mely szerint egy irodalomtörténész egy Arany János művet interpretáló írásában ezzel a szófordulattal élt: „a költő itt azt gondolta hogy…”, a lapszélre pedig maga Arany János felírta: „Gondoltam fenét!” „Igaza is van a költőnek, meg nem is” – mondta ennek kapcsán Fűzfa Balázs, mert Arany János a saját tér-idő világában gondoklodott saját verséről, míg egy értelmező nem képes rekonstruálni azt, amit egy alkotó érzett, gondolt akkor, amikor művét írta. Ugyanakkor mára már szinte kötelezővé vált azt gondolni, amit mi gondolunk a művekről, és nem azt keresni, hogy az alkotó mit gondolhatott akkor, mikor művét megalkotta. Persze a teljesen szabadjára engedett interpretációnak is megvannak a veszélyei, például a teljesen önkényes elméletek. Ennek llusztrálására mutatott be Fűzfa Balás egy számmisztikára alapozó elemzést, mely Arany Jánpos Évnapra című rövid verse kapcsán keletkezett. Fűzfa Balázs az olvasás fontosságát hangsúlyozta előadásában: „aki olvas, még egy KRESZ-táblát is jobban megért, mint az, aki nem” – fogalmazott, hangsúlyozva azt is, hogy „irodalom nélkül lehet élni, de nem érdemes.” Mint kifejtette, az emberiség legnagyobb találmánya a nyelv, az irodalmi remekmű pedig a nyelv legmagasabb rendű konstrukciója. „A költők olyan innovációval fordulnak a nyelv felé, amivel elképesztő lehetőségeket nyitnak meg nekünk” – fogalmazott az előadó, kiemelve, hogy a tudományban is hasznosítható elméletek születnek meg az irodalmoban. Fűzfa Balázs némi humorral, de igazaságértékkel is bíró megjegyzése szerint József Attila a költészet nyelvén már felfedezte a facebookot, Karinthy Frigyes pedig az internetet. Az előadó több példával illusztrálta azt, hogy a reklámok is úgy működnek, mint a versek, hiszen a modern reklám az érzelmekre hat, csakúgy mint a vers. Hangsúlyozta, hogy a költészet értelmezéséhez nagyon fontos a kontextus megértése. Ennek kapcsán megjegyezte: „a költő és a gyermek egészben olvas, ezt kellene megtalnunk tőlük, hogy egy verset egészben lássunk. A fekete-fehér világból csak a nyelv segítségével juthatunk ki.”
Szimuláció
Több értelemben folytatása, mintegy tudományos igénnyel és apparátussal elővezetett kiegészítése volt Fűzfa Balázs mondandójának Orbán Jolán irodalomtörténész előadása, aki Újmédia, újnyelv, újirodalom – a digitális kultúra és az olvasás paradoxonai cím alatt foglalta össze értekezését. Rendkívül információgazdag expozéjában Orbán Jolán arra hívta fel a figyelmet, hogy az újmédia megteremtette az új megközlítés igényét és szükségességét az élet számos területén, így ma már létezik újmédia kultúra, újmédia-művészet, újmédia-politika, újmédia-filozófia stb. és természetesen újirodalom is, mely utóbbinak számos műfaja jött létre: az sms-vers, a blogregény, a blogirodalomtörténet, a blogképregény stb. Az előadó kifejtette, hogy az újmédia már nem szükségszerűen nyelvi, sokkal inkább képi kifejezésmód, és a képeket elkezdtük olvasni. Továbbá az új keletű médiumok nem reprezentálnak, hanem szimulációt hoznak létre. „A szimulációk előretörnek a társadalmunkban, de vigyázzunk, nehogy kisajátitsák képzeletünket” – hangsúlyozta Orbán Jolán, aki kijelentette azt is, hogy az újmédia korában a hálózat vált kulcsfontosságú fogalommá, és eltűnt a szubjektum, a személy immár nem csomópont a hálózatban, hanem periféria. Az olvasásban, talán a verseket nem számítva, már nem tudjuk egységben szemlélni a műveket, mert a digitális korszak megváltoztatja az olvasási szokásokat is. Megjelent a decentralizáló olvasás fogalma, amely mintegy kritikája olvasási kultúránknak. „A nyomdagépek megjelenése óta nem volt ilyen nagymérvű változás, de soha nem is voltunk ennyire kiszolgálatottak a médiumoknak, mint manapság” – fogalmazott Orbán Jolán, hozzátéve, hogy ma már jobbára csak fragmentumokat olvasunk. Ennek oka többek között a robbanásszerűen megnövekdett információmennyiség, illetve a fókuszálás képességének a hanyatlása. „Az újmédia korában az olvasás kerül veszélybe, mert egyre kevésbé vagyunk képesek fókuszálni” – mondta Orbán Jolán.
Pap István
erdon.ro

KÖZLEMÉNY
Az Uniónak lépnie kell az őshonos nemzeti közösségek ügyében!
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén került sor április 22-én az Európai Néppárt frakciója által szervezett közmeghallgatásra, amely az őshonos nemzeti közösségek helyzetét kívánta elemezni.  A telt házas rendezvény nyitányaként Monika Hohlmeier bajorországi néppárti képviselő a nagyszámú érdeklődőre való tekintettel megállapította: egyértelműen foglalkozni kell a kérdéskörrel. Ő maga üdvözölte azt, hogy a magyar képviselők kezdeményezésére végre beindulni látszik a témáról szóló vita.
Az uniós normarendszer felállítása mellett érvelt Nagy József felvidéki magyar néppárti képviselő, aki a szlovákiai nyelvtörvényt hozta fel elrettentő példaként. Michael Gahler német néppárti képviselő amellett érvelt, hogy a tagállamok kisebbségei valós értékei az uniónak, éppen ezért olyan rendszert kell találni problémáik rendezéséhez, amely mindenkinek előnyös. Sógor Csaba erdélyi magyar néppárti képviselő szerint az Európai Uniónak lépnie kell, ugyanis Romániában például a nagyobb helyi autonómia követelését a belügyminisztérium bűncselekménynek akarja nyilvánítani. A bécsi székhelyű Alapjogi Ügynökség képviseletében felszólaló Gabriel Toggenburg előadásában azt taglalta, milyen megosztott feladatkörök vannak a tagállamok és az Unió intézményei között az integráció és az identitás védelem terén. Sándor-Szalay Erzsébet, Magyarország kisebbségekért is felelős ombudsman-helyettese azt hangsúlyozta, hogy az EU-ban élő, mintegy 45 millió főt számláló kisebbségiek az unió lakosságának mintegy 9-10%-át teszik ki, éppen ezért szükség van arra, hogy az unió létrehozza az európai kisebbségi ombudsman intézményét.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő felszólalásában a Kárpát-medencében tapasztalható növekvő magyarellenességre hívta fel a figyelmet. Az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, a cigányellenesség és az iszlamofóbia mellett sajnos a magyarellenességet, a hungarofóbiát is fel kell vennünk a szakkifejezések sorába, mondotta. Kelet-Közép-Európa országaiban a magyarság krónikus fogyása figyelhető meg, 25 év alatt mintegy 1 millió lélekkel apadt közösségünk. Ez egy valódi humán katasztrófa, elég, ha az erdélyi helyzetre gondolunk: 90 év alatt 45%-ról 20% alá csökkent a magyarok részaránya itt. Végveszélyben vannak a moldvai csángók, de a szerbiai vlachok is, hogy ne csak magyar példákat említsünk. Ha az unió védi a veszélyeztetett állatokat, annál inkább indokolt, hogy a veszélyeztetett kultúrákat is védje, éppen azért át kell venni az Európa Tanács vonatkozó egyezményei mellé például Andreas Gross 2003-ban elfogadott, az autonómiák pozitív tapasztalatáról.
A dél-tiroli autonómiát bemutató grazi (Ausztria) professzor, Emma Lantschner szerint a megegyezéses elven alapuló, minden közösség számára saját intézményeket és arányos részvételt biztosító autonómia példa lehet egész Európa számára. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Franciaország negatív példáját hozta fel. Ott mind az elzásziakat, mind pedig a bretonokat két közigazgatási régióba osztották, ezzel próbálván megtörni a közösség erejét. Nem szabad kizárólag tagállami hatáskörként kezelni az ügyet, mondotta a dániai német elnök.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként a konferencia záródokumentumának tartalmára vonatkozóan tett konkrét kiegészítő javaslatokat. Az Európai Néppárt frakciója kérje az Európai Bizottságot, hogy készítsenek átfogó elemzést a pozitív, előremutató tagállami gyakorlatokról. Uniós kötelező jogszabály hiányában ennek követését ajánlhatná a Bizottság a különböző tagállamoknak.  Ezzel párhuzamosan azt is meg kell vizsgálni, melyek azok a negatív gyakorlatok, politikák, amelyek egy közösség, egy kultúra eltűnéséhez, asszimilációjához vezetnek. Ezeket nyilván tiltani kellene. Erre annál is inkább szükség van, mivel az UNESCO kimutatása szerint az EU-ban mintegy 200 veszélyeztetett nyelv van, ebből körülbelül 100 súlyosan veszélyeztetett, tehát el fog tűnni. Másrészt az Európai Bizottságon belül valamely biztos felelősségi körébe kellene utalni az őshonos közösségek ügyét.
Az európai kisebbségi ombudsman intézményének felállítása is jó lehetőség lehet, különösképpen abból kiindulva, hogy több tagállamban ez az intézmény már létezik. Végezetül azt javasolta, hogy az Európa Tanács nyelvi chartája és a kisebbségi keretegyezmény mellett az autonómiák pozitív tapasztalatáról szóló 2003-as ET-jelentést és ennek szellemiségét folytató Kalmár-jelentést is be kellene emelni az uniós dokumentumok sorába. Ezek monitoringját pedig  rá lehetne bízni a bécsi székhelyű Európai Emberjogi Ügynökségre, amely már létezik és működik.
A meghallgatás összegző felszólalását a fideszes néppárti képviselő, Gál Kinga tartotta, aki az elmúlt tíz évre visszatekintve megállapította, hogy míg 2003-2004-ben az EU számon kérte a kisebbségi jogokat, addig a 2004-es és 2007-es tagfelvételeket követően alábbhagyott a lendület, és most már egyre nehezebb felvetni a kérdést. Az Európai Bizottság azzal hárítja el a megkereséseket, hogy nincs jogalap a fellépésre. 2009-ben üdvözöltük az európai polgári kezdeményezés intézményének megalkotását, de el kell mondani, hogy nagy csalódás volt azt látni, hogy ez hova jutott. A képviselő felolvasta a találkozó záródokumentumának szánt levelet, amelyet a néppárti bel- és igazságügyi bizottsági (LIBE) koordinátorának szánnak, és amelyben azt kérik, hogy az Európai Néppárt lépjen fel azért, hogy az őshonos nemzeti közösségek ügyében szülessen uniós szabvány.
Brüsszel, 2015. április 23.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Az unió és a kisebbségek
Az őshonos nemzeti kisebbségek – ide tartoznánk mi, erdélyi magyarok, illetőleg székelyek is – helyzetéről tartottak meghallgatást szerdán az Európai Parlamentben, az állampolgári jogok bizottságában. Nagyon szép, nagyon jó, örvendezhetnénk – csakhogy az EP plénumában legutóbb 2009-ben beszéltek a nemzeti és őshonos kisebbségek jogairól, a tegnapihoz hasonló meghallgatást pedig azóta sem sikerült tartani.
Gál Kinga, a Fidesz–KDNP EP-képviselője, a Kisebbségi Munkacsoport néppárti társelnökének szavai pontos tényállást jeleznek: „Az elmúlt tíz év munkáját is tükrözi a meghallgatás. Míg a veszélyeztetett növény- és állatfajokat uniós jogszabályok védik, addig a nemzeti és nyelvi kisebbségeket semmilyen közösségi jogszabály nem védi, az általános diszkriminációellenes szabályok pedig láthatóan nem elegendőek.
A Európai Bizottság következetesen hárítja egy uniós jogszabály elfogadását, noha a Lisszaboni Szerződés után erre meglenne a lehetősége. Százezrek ilyen irányú európai polgári kezdeményezését elvetette. Politikai akarat hiányában az Európai Parlament 2005 óta nem fogadott el kisebbségeket védő határozatot, ezért itt lenne az ideje újabb lépéseket tenni.”
Tiszta, nehezen félreérthető beszéd. Nincs politikai akarat. Gál Kinga szavai világosan utalnak az európai politikusok kisebbségi kérdéskörben tanúsított indokolatlan óvatosságára, tehetetlenségére. Ezt erősíti Kalmár Ferenc külügyminisztériumi miniszteri biztos álláspontja is, ő ugyanis még nem látott olyan kisebbségi ügyet, amelyet az Európai Unió oldott volna meg, s ne utalt volna vissza a tagállamoknak. Európa tekintélyes, választott, illetve kinevezett testületei nehezen tudnak érdemben változtatni az őshonos – tehát nem jöttment – kisebbségek helyzetén. Vélhetően nem is nagyon akarnak. Egyik szemünk sír, a másik meg nevet: egyszerre siralmas és nevetséges, ahogyan az EP politikusainak nagy része viszonyul a kérdéshez. Az ígéretek, ködös állásfoglalások mezsgyéjére nem is igazán érdemes elkalandozni, az elmúlt évek, évtizedek történései világosan utalnak arra, hogy a mai uniót, az egykori Európai Szén- és Acélközösség jogutódját meghaladja e probléma.
És emiatt nem csak mi háboroghatunk, joggal tehetik ezt szerbiai vlachok, dobrudzsai törökök. A sor hosszan folytatható, ugyanakkor e sorsközösség számára egyértelmű: csak magunkra számíthatunk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelőtlenség és központosítás (Antal Árpád önkormányzati kérdésekről)
Felelőtlenségnek tartja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azt a kezdeményezést, amely megengedné az önkormányzatoknak, hogy saját jövedelmük 70 százalékáig eladósodjanak: ezzel hosszú távra olyan mértékben megterhelnék a helyi költségvetést, hogy előbb-utóbb csődbe kerülnének a nagy hitelekhez folyamodó települések.
Jelenleg 30 százalékos a törvényes tartozási küszöb, ezt 40 százalékra esetleg még fel lehetne emelni, de ennél jobban nem kellene, mert a hazai gyakorlat sajnos az, hogy a tisztességtelenség árát a tisztességesekkel fizettetik meg: a nagy adósságokat felhalmozó önkormányzatokat általában nagy összegekkel kisegíti a kormány, a jól gazdálkodók ellenben egy vasat sem kapnak. Persze van, ahol valóban gondok vannak – például Brassó megye is pénzhiánnyal küzd –, de olyan helység is, ahol egyáltalán nem látszik az aránytalanul nagy kölcsönök és támogatások eredménye. A kérdés a municípiumok szövetségét is foglalkoztatja – közölte az elöljáró, és azt is elmondta: Sepsiszentgyörgy adóssága saját bevételének tíz százalékát sem éri el.  Antal Árpád a megyei tanácselnök közvetlen megválasztása mellett is állást foglalt: szerinte sokkal erősebb egy olyan megyevezető, akit százezer ember voksa erősít meg tisztségében, mint az, akit egy húszfős testület politikai egyeztetések után nevez ki. Előbbi az önkormányzat erősítésére törekszik, utóbbi a Bukarest-központú pártlogika kiszolgáltatottja, és ott nem a vidék minél nagyobb önállósága a cél – magyarázta. A kérdés a választási törvények tervezett módosítása miatt került terítékre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szétszóratva, de lélekben együtt
A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola közösen állított kopjafát tegnap az iskola udvarán a várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium küldöttségével, amelynek szimbolikus értékéről Farkas Gizella házigazda igazgató azt mondta: magában hordozza a közös történelmi sorsot, a magyar nemzethez való tartozás tudatát. 
A két iskola közötti kapcsolat 2010-ben kezdődött, a Veszprém megyeiek másodszor látogatnak Sepsiszentgyörgyre. A jelenlegi találkozásra a Határtalanul! program adott lehetőséget, amely révén az elmúlt négy esztendőben harmincezernél több magyarországi diák utazott szervezetten határon túli helyszínekre. Hajdú István, a várpalotai iskola aligazgatója bejelentette, májusban a sepsiszentgyörgyieket látják vendégül, ott szintén felavatnak egy kopjafát, amely alkalom Kiss Imre főtanfelügyelő szerint jó lehetőség arra, hogy a két iskola egyszerre emlékezzék meg a maga kopjájánál nemzeti ünnepeinken, illetve a legnagyobb magyarok évfordulóin. A Veress Ferenc által faragott emlékjelt Kovács István unitárius lelkész áldotta meg, kiemelve: bármennyire szétszóratva, de lélekben együtt él a magyarság.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetiségi túlkapások
Tiszta szerencse, hogy olyan hős hazafiaink akadnak, mint a marosvásárhelyi helyi rendőrség parancsnoka, Valentin Bretfelean, aki ott helyben oldja meg a kisebb-nagyobb nemzetiségi konfliktusokat, vagy Dan Tănasă, aki a távoli Spanyolországból követi figyelemmel a magyarok nemzetiségi túlkapásait, hogy a prefektusok, valamint a törvény szigorával sújtasson le ezekre.
Őket nemzeti hősöknek lehet nyilvánítani és ki kell tüntetni a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi-iskola igazgatónőjével egyetemben, aki szintén hősiesen küzd az iskola kétnyelvű táblájának napvilágra kerülése ellen. Marosvásárhelyen legutóbb Bretfelean arról számolt be: a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) kétnyelvű táblákat helyezett ki azzal a céllal, hogy feszültséget gerjesszen. A 1990-es ottani tragikus események is azzal kezdődtek, hogy egy patikára kiírták magyarul: Gyógyszertár. Az is tiszta felesleges volt, mert bár ott csak románul jelezte, hogy Farmacie, mégis mindenki tudta, hogy az biza gyógyszertár. Akkor meg minek kiírni magyarul is?  Ráadásul akkor még a marosvásárhelyiek több mint fele magyar volt, ma már csak negyvenöt százaléka. Abból a feliratból is milyen nagy cirkusz kerekedett! Most meg ez a Cemo nem egy, hanem 80 kétnyelvű táblát helyezett ki. Különben ezekkel a fordításokkal is állandóan baj van. Nagyváradon megpróbálták lefordítani az utcaneveket, és sokból szörnyszülött lett. A str. Lacul Roşut úgy fordították, hogy Vörös-tó utca a Gyilkos-tó helyett, vagy a str. Războieni-t Háborúzók utcájának keresztelték Székelykocsárd helyett.  A vásárhelyi rendőrfőnök beszámolt arról is, hogy a szülészeti parkban lakók bejelentették a 112-es sürgősségi számon: amennyiben a hatóságok nem lépnek közbe, meglincselik a két magyar férfit, akik éppen a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú táblát helyezték ki. A városban pánikhangulat uralg, mióta nekifogtak az ominózus kétnyelvű táblák felszerelésének – mondta a parancsnok. Még jó, hogy neki titkosszolgálati múltja van, és bizonyosan ilyen módszerekhez folyamodva szerzett be adatokat az ottani hangulatról. Elég humánusan járt el, mert csak 5–5 ezer lejre büntetett meg két táblaszerelőt. Mivel ezek az önkéntesek megbolygatták Marosvásárhely csendjét, akár le is lehetett volna tartóztatni őket csendháborításért. A telektulajdonosoknak meg, akik megengedték, hogy házuk falát beszennyezzék  a táblákkal, 50–70 ezer lejes büntetéseket helyezett kilátásba, ha nem szerelik le. Ezt a parancsnok csendesen el tudja intézni, s nem kell a hodákiakat vagy libánfalviakat berendelniük rendet teremteni, mint 25 évvel ezelőtt.  
Mert rendnek pediglen lennie kell. Nem szerelhet bárki bárhová mindenféle reklámtáblát. A rend őre éberen őrzi. A marosvásárhelyi piacon másfél évvel ezelőtt, Lakó-Péterfi Tünde fogta magát, és szörnyű cselekedetet követett el. Olyan táblákat osztogatott, amelyekre magyarul is rá volt írva, hogy murok. Ez is teljességgel megengedhetetlen, hiszen a magyar nyelvű feliratok reklámszövegnek számítanak, és azt nem lehet csak úgy saját kezdeményezésre kibiggyeszteni. A magyar nyelvet reklámnyelvnek kell nyilvánítani, és betiltani, hogy ne lehessen az utcán használni, mert az sértheti egyesek fülét, és ha még sokáig dühöng a tolerancia, eljuthatunk oda, hogy valaki, kívülálló, aki két ember közti magyar beszélgetést hall, betelefonál a 112-re, hogy ha  a hatóság nem lép közbe, meglincseli a társalgókat.
Ugyanakkor például a kovásznai szívkórház elnevezését, amelyet kizárólag egy magyarról kereszteltek el, még egy román névvel akarják megtoldani, de ez ellen a magyarok felháborítóan tiltakoznak. Pedig a törvény úgy írja, hogy közintézményeken elöl a román, utána a magyar megnevezés a kötelező. Ráadásul mindez már csak azért is teljesen törvényes lenne, mert minden – még a minisztériumi engedély is – megvan rá.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előadás, könyvbemutató az RMDSZ székházban
Bárdi Nándor Közép-európai rendszerváltások és Erdély, valamint Lehoczky Attila A kisebbségek szerepe az 1989-es forradalomban és az azt követő önszerveződésekben. Arad példája című előadását hallgathatja meg az aradi közönség 2015. május 7-én, csütörtökön 18 órától az RMDSZ székházban (Püspökség utca, 32 szám).
Az RMDSZ Főtitkárság és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kezdeményezésére, valamint az RMDSZ Arad megyei szervezetének közreműködésében létrejött eseményen sor kerül az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet bemutatójára is.
A kötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Nyugati Jelen (Arad)

Örökségünk Őrei immár Kolozsváron is
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot, amelynek célja a szórványban és interetnikus környezetben elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása épített örökségünk védelme, ápolása által.
Ebbe a többéves projektbe kapcsolódtak be most a kolozsvári magyar iskolások. – A projekt során eddig közel 30 műemléket és emlékművet fogadtak örökbe Brassó, Beszterce-Naszód, Szeben, Temes, Fehér, Hunyad megyében. A programba bekapcsolódó diákok számtalan oktatási, kulturális és figyelemfelkeltő programot szerveztek az elmúlt években, az általuk „őrzött” épületek pedig visszakerültek a köztudatba.
Szabadság (Kolozsvár),

Hitélet – Nyikó mentén lesz a SegédKezek kalákatábor
Tordátfalva központtal, a Siménfalva községhez tartozó Nyikó menti falvakban (Udvarhelyszék) szervezi meg az idei SegédKezek kalákatábort a Gondviselés Segélyszervezet és az unitárius Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE).
Szabadság (Kolozsvár)