Emlékalbum-bemutató és koszorúzás a Szabadság-szobor újraállításának a 10. évfordulója alkalmából
Gondozzák, őrizzék!
A címnek választott szavakkal kezdődött az aradi Szabadság-szobor története, melyek Salacz Gyula egykori polgármester szájából hangozottak el 1890-ben, amikor átadta a szobrot az aradiaknak.
Több mint 70 évnyi száműzetés után 15 éve szabadították ki az aradi várbörtönből Zala György szoborcsoportját, majd restaurálás után sikerült ismét felállítani: tíz éve immár, hogy újból köztérre került a 13 aradi vértanú emlékműve.
A mai napot eme jeles és emlékezetes évfordulónak szentelték, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Szabadság-szobor Egyesület egész napos rendezvénysorozattal emlékezett a 2004. áprilisi eseményre.
A Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig telt dísztermében 16 órakor mutatták be az alkalomra készült jubileumi emlékalbumot Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök jelenlétében. Az országos szervezet elnökén kívül jelen voltak még: Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Cziszter Kálmán városi tanácsos és még sokan mások, akik a tíz évvel ezelőtti esemény részesei voltak.
„Az aradiak, Arad megtette magáét, gondozták, őrizték a szobrot mindig úgy, ahogy lehetett, és úgy érezzük, hogy ezt az üzenetet kell továbbadnunk, a szobrot továbbra is gondozni, őrizni kell. Ez a sikertörténet nem egy emberé, ez a közösségünk sikertörténete” – hangzott el Király András beszédében, akinek felkérésére egyfajta spontán emlékalbum bemutatóra került sor. Felszólaltak és emlékeket elevenítettek fel Cziszter Kálmán, Bálint György, valamint Kocsis Rudolf is megosztotta gondolatait a teremben lévőkkel. Horváth Levente, a kiadvány egyik szerkesztője az album megalkotásához vezető vezérelvekről beszélt. Nagyon sokan vannak még, akik valamilyen formában hozzájárultak a szobor létrejöttéhez, ám időhiány miatt nem volt lehetőség mindenkinek felszólalni.
A jelenlegi emlékalbum a harmadik kiadvány, mely a Szabadság-szoborról szól, ezt megelőzték a Kiszabadítottuk! majd Az aradi Szabadság-szobor címet viselő kiadványok.
A Szabadság-szobor Egyesület kiadásában napvilágot látott album egy képes krónika, amely bemutatja, hogyan is valósult meg a magyarság számára oly fontos ereklye, a Szabadság-szobor.
Sokan állnak mögötte, ez valójában egy sikertörténet, ami csak közös erővel jöhetett létre, amint azt Bognár Levente kihangsúlyozta: „ezt csak összefogva, együtt tudtuk megvalósítani”.
Az emlékalbum bemutatóján jelen volt még Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, valamint Erdei Dolóczki István az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, valamint egyházi méltóságaink.
A Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András elnök több mint 70 emléklapot osztott ki olyan magánszemélyeknek, intézményeknek, akiknek szerepük volt, hogy a Szabadság-szobor létrejöjjön, végleges helyére kerüljön.
17 órakor a főgimnázium díszterméből testületileg kivonult a tömeg a már benépesült Megbékélés Parkjába, ahol köszöntő beszédek sorai után elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Az eseményen Gheorghe Falcă aradi polgármester is tiszteletét tette, aki a szabadság fontosságáról beszélt az egybegyűlteknek.
„Ha a szabadság szimbólumai el vannak rejtve, a szabadság nem létezik, vagy korlátozva van. Városunknak volt egy szimbóluma, mely sokáig rejtve volt, éppen azért becsülnünk kell azokat, akik közreműködésének, munkájuknak köszönhetően ez a szimbólum most itt áll, és méltó jelképe városunknak” – zárta beszédét a polgármester.
„Ma ismét összehozott bennünket a Szabadság-szobor. Nyolc évtized álma valósult meg, amikor 10 évvel ezelőtt a 13 aradi vértanú oltárát sikerült újra köztérre állítani. Sikerült, mert hittünk benne, és hittek benne azok is, akikkel együtt dolgoztunk. (…) Mindvégig hittünk, még akkor is, amikor 2003 szeptemberében leállították a visszaállítás folyamatát. Azok az emberek most nincsenek szabadon, a szobor azonban itt áll szabadon velünk együtt, mert 2004-ben városunk bebizonyította, hogy európai szellemben gondolkodik. (…) Számunkra a szobor nem csak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – hangzott el Bognár Leventétől a Megbékélés Parkjában.
Kelemen Hunor néhány szóban visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtt történtekre, az akkori aradi eseményekre, majd – akárcsak az előtte szólók – a szabadság fontosságáról beszélt.
„Ez a szobor 124 éves, ebből először 35 évet volt köztéren, 74 évet volt rabságban, míg kemény erőfeszítéssel sikerült kiszabadítani és öt évet a minoriták gondozásában volt, majd 10 éve ismét köztéren van. Ez a szobor a 124 évéből mindössze 45 évet töltött köztéren, szabadságban, és 74 évet rabságban. Ez is azt mutatja, hogy a rabság lehet hosszabb, mint a szabadság esztendői, el lehet zárni a szabadságot, meg lehet próbálni rabságban tartani, de amikor olyan eszméről van szó, amely összeköti az embereket, sorsközösséggé formálja, akkor előbb-utóbb győzedelmeskedni fog a szabadság eszméje. (…)
Azok a kezdeményezések, melyek a szabadság eszméjének a jelképét, ezt a szobrot támadják, nem győzedelmeskedhetnek még egyszer. Nem jöhet el az a pillanat, amikor ez a szoborcsoport ismét fogságba kerül, amikor a gyűlölet kerekedik fölül, és valakik megpróbálják eltüntetni, bezárni. Nem jöhet el az az idő, amikor bennünket megfosztanak a szabadságtól. (…) Hiszünk abban, hogy ez a szoborcsoport, és minden, ami a szabadságot jelképezi, nem kerül többé fogságba, nem engedhetjük” – zárta szavait Kelemen Hunor, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hittek abban, hogy a szobor egyszer ismét a köztéren lesz.
„Tíz év elteltével Zala György remekműve mindennapjaink része lett, bizonyítékként, hogy a jól előkészített, bölcs döntések megteremtik annak a lehetőségét, hogy a többség és a kisebbség elfogadja és tisztelje egymás múltját, hagyományait. (…) A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András beszéde zárta az ünnepi felszólalások sorát, melyet a koszorúzás követett.
A Megbékélés Parkjából az ünneplő tömeg a színházba vonult, ahol az ünnepi műsor előtt sor került az RMDSZ EP-kampányindítójára is.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

Külföldivel házasodó román állampolgárok figyelmébe!
Az Arad Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság ezúton is felhívja azoknak a román állampolgároknak a figyelmét, akik a Románia területén működő olasz, portugál, spanyol vagy német konzulátusokon illetve diplomáciai kirendeltségekben kötöttek házasságot külföldi állampolgárral, hogy ezeket a házasságkötéseket a román állam nem ismeri el. Vagyis érvénytelenek!
Következésképpen azok a román állampolgárok, akik a fentebb felsorolt országok valamelyikének polgárával kívánnak házasságot kötni, hogy a házasságot – a hatályos román törvények előírásainak értelmében – a román állampolgár lakhelyének anyakönyvi hivatalában kell megkötniük!
Balázs Katalin. Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad 2020 fejlesztési tanulmány
Vitaindító ötletdoboz
Tartós fejlődéshez hosszút távú fejlesztési stratégia szükséges, olyan, amely túltekint a legközelebbi választáson, hangsúlyozta csütörtökön Déván Winkler Gyula EP-képviselő, amikor a sajtó előtt mutatta be a Hunyad 2020 című tanulmányt.
Romániában sajnos túl sok vezető pozícióba kerülő politikus gondolja úgy, hogy a világ az ő hatalomra kerülésével kezdődik, azaz rá se hederít az elődei által elindított projektekre, nem folyatja azokat, hanem sajátjaival rukkol elő.
Mivel ingatag talajra nem lehet – nem szabad – építeni, a Hunyad 2020 tanulmány éppen ezért a 2007–2013-as megyefejlesztési stratégiából indul ki, arra épül, a további fejlesztéshez szolgál ötleteket. „Tulajdonképpen ötlet-doboz”, szögezte le Grün György, a megyei kereskedelmi kamara volt igazgatója, a tanulmány fő szerzője.
Hunyad 2020 tulajdonképpen az RMDSZ által már 2012-ben elkészített Erdély 2020 stratégiai terv Hunyad megyére leszűkített változata. Noha csak egy megyéről van szó, annak igen eltérő részei külön fejlesztési célok felvázolását teszi szükségessé. Szászváros térsége és a Zsil-völgye más-más adottságokkal rendelkezik, hangsúlyozta Winkler a tanulmány társszerzőjeként. Részletes, számos területre lebontott tanulmányról van szó, melyet eljuttattak a megyei és helyi hatóságoknak, s társadalmi párbeszéd indítójának tekintenek, melybe a civil szférát és szakembereket is bevonnák. Tartós fejlesztéshez összehangolt, pontos célkitűzésekre lenne szükség, illetve széleskörű együttműködésre a helyi hatóságok, üzleti szféra és a lakosság részéről. Igen, a lakosság jelentős része meg kell hogy változtassa mentalitását, árvíz esetén például nem várhatja ölbe tett kezekkel, hogy kizárólag a hatóságok tegyenek rendet portáikon, ahogy oly sokszor láttuk az utóbbi években, hanem az érintetteknek is részt kell venniük a károk eltakarításában, hangsúlyozta az EP-képviselő. Vagy azok, akik tele szemetelik a környezetüket, aztán panaszkodnak, hogy miért nem jönnek a turisták? Mit lássanak, szeméthegyeket a folyók és tavak partján? Grün György is hasonlóan vélekedett, szerinte a társadalmi hozzáállás megváltoztatásához az iskoláknak is jelentős szerepet kellene juttatni.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában
Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában címmel három napos nyelvészeti konferenciát tartanak a bölcsészkaron április 24. és 26. között. Ez az első alkalom az elmúlt 24 év alatt, hogy a rendezvényt nem magyarországi felsőoktatási intézményben, hanem a BBTE Bölcsészettudományi Karának Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén szervezik – tudtuk meg dr. Fazakas Emese egyetemi docenstől, a bölcsészettudományi kar dékánhelyettesétől. Rajtuk kívül a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság segítette a szervezést.
Fazakas Emese, a konferenciát szervező bizottság elnöke elmondta, a rendezvényt 1991-ben az alkalmazott nyelvészek egy csoportja hívta életre, az egyesületet pedig Szépe György professzor kezdeményezésére létesítették 1993-ban. Az évi rendszerességgel megszervezett konferencián az alkalmazott nyelvészettel foglalkozó pedagógusok, tanárok, doktoranduszok bemutathatják kutatási eredményeiket, újabb ötletekkel gazdagodhatnak, és a viták keretén belül összevethetik egymás véleményét egy adott témában.
Az idei kongresszus témáját elsősorban a magyarság lakta régiók többszínűsége, többnyelvűsége ihlette. Szabadság (Kolozsvár)

„...nemzetállam vagy többnemzetiségű állam?”
Számunkra különösen érdekes Lucian Boia könyvének (Miért más Románia?, 2013) az a fejezete, amelyben a trianoni döntés nyomán létrejött Nagy-Románia politikai viszonyait kommentálja. Két kérdésben tesz rendkívül fontos, a tartósan rögzült nacionalista sémával ellentétes észrevételeket. Az egyik az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésére és Nagy-Románia létrejöttére vonatkozik, a másik pedig azzal kapcsolatos, mennyire volt egységes és nemzeti az új román állam.
A térség (nemzet)államainak kialakulása az első világháború után Ausztria–Magyarország katonai vereségének tulajdonítható – állapítja meg –, ez pedig máris eltér a szokványos magyarázattól:
„1918-ban létrehozták Nagy-Romániát. A ’nemzeti’ román értelmezések szerint ennek így kellett történnie. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Petre P. Carp szavairól sem: ’Romániának oly sok szerencséje van, hogy nincs szüksége még politikusokra is.’ Az első világháború hozadékai nélkül nehéz lenne elképzelni, miként alakultak volna a nemzeti viszonyok Európának ebben a szegletében”.
HORVÁTH ANDOR. Szabadság (Kolozsvár)

Hegedüs Csilla: prioritás a szórványközösségek fokozott védelme
„Szórványban nagyon sok mindenre kell egyszerre odafigyelnie a magyar közösségnek, miközben folyamatosan számolnia kell a beolvadás veszélyével is. Ebben az ádáz küzdelemben a magyarságnak olyan biztosítékokra van szüksége helyi, megyei, országos és európai szinten, amelyekre támaszkodhat nap mint nap. És ez nem luxus, hanem elsődleges szükséglet. Ha mi a döntéshozás valamennyi szintjén jelen vagyunk, akkor vállt vállnak vetve szolgáltathatjuk a megnyugtató alapot, amelyre építeni lehet. Erre gondoljunk május 25-én a szavazófülkében” – fogalmazott Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Nagybányán, ahol a Németh László Elméleti Líceumot és a Nagybányai Művésztelepet látogatta meg. Ezt követően az RMDSZ jelöltje, a Szövetség helyi tisztségviselőivel – Vida Noémi Máramaros megyei RMDSZ-elnökkel, Bónis István képviselővel és Ludescher István nagybányai alpolgármesterrel – Szinéváralja és Koltó magyar közösségével találkozott.
Nagybányán és környékén járt kampánykörútja harmadik napján az RMDSZ Nőszervezetének EP-képviselőjelöltje, aki a megyeközpont 1998-ban alakult önálló, magyar tannyelű intézményében, a Németh László Elméleti Líceumban a szórványbeli oktatásról érdeklődött és megtekintette az iskola Református Egyház által visszakapott műemléképületét, amelynek felújítása közösségi prioritás. Ezt követően az államtitkár a Nagybányai Művésztelepre látogatott, amelynek korszerűsítésére, felújítására a Norvég Alapnál pályázik és uniós források lehívását is tervezi a közösség. Az RMDSZ államtitkára úgy vélte: helyreállítását követően az európai hírnevű művészeti központ olyan összehangolt erővel megvalósított népszerűsítést is megérdemel, amely révén a térség turizmusa is fellendülhet.
Bátorítja a nőket a Nőszervezet vezetője
A kampánykörút következő állomásán, Szinérváralján Hegedüs Csilla a helyi nőszervezet képviselőivel találkozott, bátorította a hölgyek közösségért végzett munkáját. „Az önök tevékenysége elengedhetetlenül fontos a közösség számára. Annál is inkább, hogy a mi társadalmunk még nagyon távol áll a családközpontú, gyermekvállalásra buzdító gyakorlattól. Európai társainktól nekünk ezt kell megtanulnunk, itthon pedig megteremtenünk a lehetőséget ezeknek az értékeknek az érvényre juttatására. Segítsünk, tehát, egymásnak és adjunk esélyt erre a közelgő európai parlamenti választásokon” – szögezte le a Nőszervezet vezetője, jelöltje, aki továbbá lakossági fórumon vett részt és meglátogatta a település római katolikus műemléktemplomát.
Koltón a település polgármesterével a Teleki-kastélyt tekintette meg. Az örökségvédelmi államtitkár elmondta: örömmel látja, hogy a helyi közösségek felismerték az uniós és nemzetközi alapok nyújtotta lehetőségeket, európai gondolkodásra vall, hogy a műemlékkastélyt és múzeumát emberközelivé, turisztikai szempontból vonzóvá szeretnék tenni. Ebben a folyamatban minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja a koltóiakat – hangsúlyozta végezetül Hegedüs Csilla. maszol.ro

Novák Csaba Zoltán: SZOLGÁLUNK ÉS KOLLABORÁLUNK. Ügynökök, egyház és hatalom Romániában. Esettanulmány a Pálfi Géza-dossziéról

Bíróság: törvényes a MOGYE szerkezetét leíró charta
A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el azt a keresetet, amelyben erdélyi magyar civil szervezetek és pártok a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szerkezetét leíró egyetemi chartát kifogásolták.
A táblabíróság elutasította a panaszosoknak azt az állítását, hogy az egyetemi charta áthágja a 2011-es oktatási törvény előírásait. Az április 23-án kimondott ítéletet hétfőn közleményben üdvözölte az egyetem vezetése. Amint a törvényszék honlapján közölt végzésből kitűnik, az ügyben ítélkező három bíró közül az egyik különvéleményt fogalmazott meg.
Az egyetem közleménye szerint – más, korábbi ítéletekhez hasonlóan – ez az ítélet is azt igazolja, hogy a charta alapján szerveződő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényes keretek tiszteletben tartásával zajlik a MOGYÉ-n. Az egyetem vezetése szerint immár magyar tagozat vezetőinek a lemondását sem lehet törvényszegés elleni tiltakozásnak tekinteni. Az csupán „egyes sajátos kitételek nem teljes megvalósulása elleni" tiltakozás. Az egyetem vezetése arra kérte a tisztségeikből lemondott magyar vezetőket, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen az elkövetkező időszakban a 2014/2015-ös tanévre, és a magyar tagozatra vonatkozó fontos döntéseket kell meghozni.
Az egyetemi chartát a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) támadta meg 2011-ben a bíróságon. A perbe valamennyi romániai magyar párt és politikai szervezet, valamint a MOGYE magyar diákszervezete is belépett a felperes oldalán.
„Ez az ítélet teljes mértékben semmibe veszi a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseit" – mondta az MTI-nek Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje. Kincses arra emlékeztetett, hogy 2011-ben Daniel Funeriu akkori oktatásügyi miniszter is megtagadta a charta jóváhagyását.
2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett az egyetemen kialakult helyzet rendezési kísérlete.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek. Erdély.ma

Nagy nyelvi menetelésünk
Nem kell keresgélnem, úton és útfélen belebotlom a magyar nyelvpusztításba és pusztulásba. Nem elegendő, hogy a gengszterváltással százezerszám hagyták el magyarok az országot, országokat, merthogy a magyarságnak egyetlen szülőföldje helyett több hazát is adott trianoni végzete – most a megtartó anyanyelv is beteg. És nem csak Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad utcáin, terein keresheted hiába a magyar neveket, már két Szentgyörgy is, Erdőszentgyörgy meg Sepsi is hasonló nyelvi deszkapriccsen hever, kiszolgáltatva a műveletleneknek, igényteleneknek. És a közigazgatás tehetetlenségének. Hadd térüljek a legfrissebb, kimondottan tanároknak, tanítóknak, óvónőknek szánt közleményre, amely egyik nap jelent meg a sajtóban, és mindössze 30 sorban 25 művi, elvadítóan idegen szó éktelenkedik. Égbekiáltásom előtt hadd másoljak ide néhányat! A kulcsszereplők – mármint a pedagógusok – új kompetenciái a projekt. Tehát eddig ők illetéktelenek, inkompetensek voltak? A projektet az Európai Szociális Alap finanszírozta a Humánerőforrás… operatív program… És: az oktatási folyamat menedzsmentjének...
És szó van kreditpontokról, modulokból álló képzésről, akkreditációkról, és mindezek záradékaként „további információk lelhetők a projektmenedzsernél.”
Na, de hol lelhető az a hatalom, az az intézmény, amely egyszerűen és szigorúan bünteti – jelen esetünkben az oktató- nevelő tanárt, tanítót az anyanyelv gyalázása, magyartalanítás és végső fokon nemzeti érzelem és értelem megsértése miatt?! És még mindig nem kiáltottam égbe, hiszen ez az átkozott szöveg maga is érthetetlen.
Bákó és Kovászna megye közös közleménye – Bákó elégedett lehet ezzel a nyelvvel, Bukarest is. Nincs itt magyarkodás, kérem. Szíveskedjenek jegyezgetni az éktelen és érthetetlen szavakat százszámra lapokban, hivatalos magyar (?!) iratokban. Magyar részről 1161 pedagógus részesült konferenciában. Meg sem merem kérdezni, vajon ilyen arányú volt-e a magyar nyelv a Mikó gyűléstermében – ha egyáltalán magyarul történt a tanácskozás.
Ez is beletartozik a nagy menetelésbe, nyelvveszejtésbe.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Kereszthegy – dokumentumfilm a második világháború erdélyi eseményeiről
Kereszthegy címmel dokumentumfilm készült a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport második világháborúban tanúsított helytállásáról. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden tartandó díszbemutatón Hende Csaba honvédelmi miniszter mond köszöntőt. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. együttműködésében forgatták. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész, Nagy József és Bárány Krisztián.
A HM ismertetője szerint „1944. szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra is az akkori Magyarország földjére léptek a szovjet hadsereg felderítői. A támadó szovjet csapatokat a hozzájuk képest maroknyi székely erők német segítséggel sem tudták megállítani, de jelentősen lelassították az előrenyomulást."
„A kedvező terepviszonyoknak és a jó szervezésnek köszönhetően a Maros-völgyben szeptember közepétől több mint három hétig sikerült feltartóztatni a szovjetek előretörését és ezzel a Torda térségében küzdő magyar 2. honvéd hadsereg részeit megóvni a bekerítéstől. 1944. október 8-án a székely katonák csak parancsra ürítették ki állásaikat és vonultak vissza elsősorban azért, mert a hegyeken át megkerülő hadmozdulatot végrehajtó szovjet alakulatok már a védők háta mögötti területet fenyegették” – olvasható az ismertetőben.
A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken forgatták. Látható benne több, egykori székely honvéddel készített interjú, a film a korabeli katonaéletről és a székely határőrség mindennapjairól is képet ad – írta a HM.
Bemutatók:
Április 29. Budapest, Uránia Filmszínház,17.00 óra Május 9. Gyergyóremete, 18.00 óra Május 10. Csíkszereda, 17.00 óra Május 11. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely, 13.00 és 17.00 óra Május 13. Borszék Május 14. Marosvásárhely Május 15. Székelyudvarhely MTI. Erdély.ma

A meghurcolt plébánosokra emlékeztek
Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen szervezett ünnepséget vasárnap a Jakab Antal Keresztény Kör, két neves római katolikus plébános: Jakab Antal és Pálfi Géza emlékének tiszteletére.
A Kerelőszentpálhoz tartozó településen Jakab Antal egykori gyulafehérvári megyéspüspök szobrát koszorúzták meg, valamint emlékszobát szenteltek fel. Az ünnepségen többek között elhangzott, hogy Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom, és éppen ötven évvel ezelőtt szabadult. Hosszas lábadozás után lett a búzásbesenyőiek szeretett, plébániaalapító papja, s a helyi, erős római katolikus közösség azóta is szeretettel emlékezik és emlékeztet rá. Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián az esti mise keretében emlékeztek a mártír sorsú lelkipásztorra, Pálfi Gézára, aki 1968-1971 között szolgált itt segédlelkészként. A zsúfolásig megtelt templomban Vencser László mesélt a Szekuritáté által évekig megfigyelt, zaklatott, s egy karácsonyi szentmisén mondott mondat - Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? - miatt megvert plébánosról, egyetemi tanárról. Oláh Dénes főesperes szeretettel emlékezett egykori tanárára, és elmondta, a JAKK felkérésére örömmel vállalta, hogy helyet adnak a Pálfi Géza emléktáblának. A szentmise után az ünneplő gyülekezet a plébánia udvarára vonult, ahol felszentelték az emléktáblát.
Simon Virág. Székelyhon.ro

EME-orvoskongresszus Marosvásárhelyen
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya április 24–26-án Marosvásárhelyen tartotta 24. tudományos ülésszakát.
„Az elmúlt négy év alatt úgy éreztem, hogy ez az orvoskongresszus eseményszámba megy az erdélyi magyar orvostudomány életében. Minden erdélyi kolléga számon tartja, és éves programját is úgy alakítja, hogy részt vehessen az ülésen” – mutatott rá a kongresszus jelentőségére Egyed-Zsigmond Imre, az EME leköszönő szakosztályi elnöke.
A kongresszus csütörtökön délután kezdődött továbbképző előadásokkal, majd a Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes megnyitó keretében átadták a Lencsés György–Ars Medica díjat. Idén a 85 esztendős Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Akadémia külső tagja részesült az elismerésben.
„Nem számítottam arra, hogy még eszébe jutok a fiataloknak, ezért számomra nagy meglepetést jelentett ez a díj. Örvendek az elismerésnek, és úgy tekintek rá, mint munkásságom megkoronázására és záróakkordjára, bár hozzá kell tennem: öt éve hangoztatom, hogy éppen a legutolsó dolgozatom írom” – nyilatkozta a Székelyhonnak az orvosprofesszor. A péntek délelőtt plenáris ülésekkel folytatódott, ezt követően szekcióülések zajlottak, ahol sor került a különböző szakterületek tudományos beszámolóira.
Az orvoskongresszuson könyvbemutatók is zajlottak, Egyed-Zsigmond Imre a Kun Imre Zoltán–Szántó Zsuzsanna szerzőpáros Neuroendocrinologia című hiánypótló szakkönyvét mutatta be, hangsúlyozva a tényt, hogy a könyvet tömör, de érthető nyelvezete miatt nemcsak endokrinológusoknak, hanem többek között idegsebészeknek, gyerekgyógyászoknak is hasznos lehet. Veress Albert pszichiáter két könyvét Ábrám Zoltán mutatta be. A 65 éves elmegyógyász Életszilánkok című könyve önéletrajzi regény. A felcsíki öngyilkosságokon túl című munka áttekintően foglalja össze az öngyilkosság kultúrtörténetét, de a könyvben kiemelt helyet kap a szerzők saját kutatásának ismertetése is, amely négy felcsíki község, Szentdomokos, Karcfalva, Dánfalva, Madaras öngyilkossági mutatóit vizsgálja.
A záróünnepélyen Sipos Emese, a szervező bizottág elnöke megköszönte a szervezésben résztvevő kollégái segítségét, majd a szakosztály új elnöke, Szabó Béla vette át a szót, és beszédében sikeresnek értékelte az idei orvoskongresszust. „A rendezvénynek 520 résztvevője volt, ebből 27 külföldi regisztráló. Hozzávetőlegesen lebontva 300 orvos, 150 fogorvos és 70 gyógyszerész vett részt a konferencián. A színvonalas plenáris előadások mellett, 13 szekcióban összesen 122 dolgozatot mutattak be” – számolt be az idei konferencia statisztikáiról az orvosprofesszor.
A záróülésen díjazták az orvosi és gyógyszerészeti szekciók legjobb előadásait. Előbbinek kitüntetettje Szász Iringó Andrea volt, a gyógyszerészeti szekcióban felajánlott pénzösszeget három részre osztották Rédai Emőke, Török Tamás illetve a Bucur Pálma–Fülöp Ibolya–Croitoru Mircea szerzőtrió között. A záróülés utolsó mondata így hangzott: viszontlátásra jövőre, Kolozsváron!
A kongresszus utolsó programpontjaként az orvosok ellátogattak a Gernyeszegi Teleki-kastélyhoz.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Csak azért nem lehet, mert magyar
Június 5-re halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét. Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a luxemburgi bíróság véleményét.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ősszel emelt panaszt Traian Băsescu államfő, Crin Antonescu volt szenátusi elnök, Victor Ponta kormányfő és Liviu Dragnea kormányfő-helyettes ellen, mivel kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában. A panaszt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) megalapozatlannak minősítette, a döntés ellen pedig a bukaresti táblabíróságnál fellebbezett az SZNT elnöke. Az első tárgyalás pénteken lett volna, de június 5-re halasztották.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést a luxemburgi bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott április 28-ai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az esetleges luxemburgi előzetes döntés amolyan vélemény, nem kötelező érvényű. Az SZNT kérdése egyébként az, hogy mentesíti-e a közméltóságot a szólásszabadsághoz való alapvető jog a diszkriminatív kijelentésektől, az ODT indoklása ugyanis az volt, hogy a „magyarságra” való hivatkozás egy régió létrehozásának elutasításához belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Az SZNT nem kampányol, hanem tematizál
A Székely Nemzeti Tanács nem foglal állást egyik vagy másik politikai alakulat mellett vagy ellen az európai parlamenti választási kampányban, hanem témákat javasol, a döntést pedig a szavazókra bízza – fogalmazott Izsák Balázs elnök.
„Először is fontosnak tartjuk, hogy a romániai magyaroknak legyen képviselőjük az Európai Parlamentben. Másodszor az eddigi tevékenység mérlege kell a kampány lényege legyen. Harmadszor mi témákat javasoltunk, s a szavazók döntenek. Például februárban kértük a székelyföldi önkormányzatoktól, hogy fogadjanak el határozatot, amelyben kimondják, hogy a térségben a román mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is, valamint hogy Székelyföld kapjon autonómia-státuszt. Eddig három önkormányzat, a gyergyószentmiklósi, a gyergyóalfalusi és a gyergyóújfalusi fogadta el, és még néhánynál napirenden szerepel. Mi azt várjuk, hogy a választásokig mind a 153 székelyföldi önkormányzat elfogadja” – nyilatkozta Izsák Balázs.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Boia: az erdélyi románok nem feltétlenül voltak az egyesülés hívei
Ha a Habsburg monarchia 1918-ban egyenlő népek konföderációjává alakult volna, nem biztos, hogy az erdélyi románok egyesülni akartak volna Romániával – jelentette ki Lucian Boia történész.
A neves tudós ezt abból az alkalomból mondta el a Digi 24 hírtelevízióban, hogy az első világháború kitörésének századik évfordulójára újabb kötetet jelentetett meg Az első világháború – ellentmondások, paradoxonok, új interpretációk címmel.
Boia leszögezte: az 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés, amelyen a magyarországi románok kinyilvánították azon óhajukat, hogy egyesüljenek Romániával, nem tekinthető népszavazásnak, mivel akkor már a román hadsereg az országban volt.
„Ma nemigen felelne meg a demokratikus követelményeknek” – hangsúlyozta Boia, hozzátéve: az adott körülmények között azért valószínűleg egy korrekt népszavazás is az egyesüléspártiak győzelmét hozta volna.
Balogh Levente. Székelyhon.ro

Valami elkezdődött
Ha feltesszük a kérdést, hogy kell-e székelyföldi autonómia, kétféle választ kapunk: a magyarok igennel, a románok nemmel felelnek. Pedig az emberek zöme nincs tisztában azzal, mit is jelentene valójában Székelyföld területi autonómiája, a románok még kevésbé! Nem szeretünk általánosítani, de a többségi nemzet tagjainak elsöprő többsége hallani sem akar a témáról.
Feladat lenne ezért a lakosság tájékoztatása, felvilágosítása – mind a magyaroké, mind a románoké, de főleg utóbbiaké, mert nélkülük nem mehetünk semmire. Ha ők nem akarják, aligha lehet Székelyföldnek autonómiája, azt ugyanis Bukarestben kell kiharcolni. De ahhoz meg kell értetni a román partnerekkel, miről is van szó, miért lenne jó az nekünk, s főleg nekik. Ez irányban valami mintha elkezdődött volna a Kovászna Megyei Tanács minapi ülésén is. Igaz, a téma nem éppen ez volt, csak erre terelődött. A román tanácstagok előbb értetlenségüknek adtak hangot, s mondták is, számukra senki nem magyarázta el, miről van szó. A tanácselnök igazat adott nekik ebben, s ígérte, változtatni fognak ezen, megkeresik az alkalmakat, amikor foglalkozhatnak a témával. Ha nem is sikerült most megértetni – nem is lehetett, hisz ennyi idő alatt és ilyen felállásban képtelenség elintézni az ügyet –, valami elkezdődött. És még pozitív hozadéka is volt, arról lévén szó, hogy a közgyűlés tagjai véleményezték a megyeházának egy olyan, a luxemburgi Európai Bíróságon zajló perbe való beavatkozási kérelmét, melyet a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán indított a Székely Nemzeti Tanács elnöke az Európai Bizottság ellen. Ezzel párhuzamosan az önrendelkezésről is szólt a vita. Ilyen körülmények között pozitív jel lehet, hogy nem volt ellenszavazat. Néhányan diszkréten eltűntek a voksolás előtt, ketten maradtak, ők meg a véleménynyilvánításkor tartózkodtak, nem ellenkeztek.
A kezdet tehát jó, és folytatni kell, főként zártabb, oldottabb körben, hogy a román politikusok őszintébben megnyilatkozhassanak úgy, hogy nem lebeg felettük a párt ellenőrzése. A cél, hogy megértsék, mi az autonómia. Mert amíg nem értik, zsigerből tiltakoznak ellene. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen: a választás az erdélyi magyarok jövőjéről szól
Az erdélyi magyaroknak ott kell lenniük az Európai Parlamentben (EP), mert Brüsszelben olyan döntések születnek, amelyek befolyásolják a közösség életét – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szervezet aradi kampányindító rendezvényén – közölte szombaton az RMDSZ hírlevele.
"Az európai parlamenti választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. Ez a választás az erdélyi magyarok jelenéről és jövőjéről szól" – mondta az RMDSZ elnöke az aradi színház nagytermében tartott péntek esti rendezvényen.
Felszólalásában rámutatott: az Európai Unió nem egy csodafegyver, nem egy olyan gyógyszer, amely mindenre jó. De még mindig a legjobb gyógyszer azokra a lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy adott közösséget, például az erdélyi magyarságot – vélekedett az RMDSZ vezetője.
Kifejezte meggyőződését, hogy az Európai Unió a következő időszakban átalakul. "Nekünk ott kell lennünk akkor, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését is lehessen napirendre tűzni, és ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy tagország kizárólagos hatásköre. És ezt a kérdést rajtunk kívül más nem képviseli. Ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, és amikor a változások történnek, akkor a szavunkat hallatnunk kell" – érvelt Kelemen Hunor.
Kifejtette: az EP-választás egyfajta népszámlálás is. "Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, a politikai véleménynyilvánítás pillanatában, május 25-én, annak a szava számít, aki elmegy szavazni. Remélem, sokan leszünk!" – zárta kortesbeszédét az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ a felmérések szerint két-három mandátumot szerezhet meg a Romániának járó 32-ből a május 25-i EP-választáson. Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek
Eredményeink megvédéséért naponta meg kell harcolnunk
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel, miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel az érdekvédelmi szövetség Arad megyei székházában megtartott sajtóértekezlet után sikerült a magyar sajtó képviselőinek úgymond, magunk között elbeszélgetni.
A szabadságot, a Szabadság-szobrot is meg kell védeni
Újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ országos szervezetének mit jelentett a 10 évvel ezelőtti esemény, vagyis a Szabadság-szobrot újra köztéren felállítani, Kelemen Hunor elmondta:
„1990 után azonnal felmerült a Szabadság-szobor várfogságból történő kiszabadításának a kérdése. Hihetetlenül nagy erőfeszítésekbe került eljutni az 1999-ben bekövetkezett fejleményig, vagyis a várból kihozni, ami után további 5 évnek kellett eltelnie, amíg sikerült az emlékművet restaurálni, illetve köztéren újraállítani. Mindez azt bizonyítja, hogy az aradi, az erdélyi embereknek a türelme, a kitartása mennyire erős volt a szabadság eszméjének a győzedelmeskedéséig. Ugyanakkor dicséretes a közéleti embereknek, a politikusoknak a kitartása is, akik a kiszabadítás, illetve az újra felállítás harcát felvállalták. Ebben igen fontos volt a kitartó partnerkeresés, mert megfelelő partnerek nélkül nem lehetett volna e régi álmot megvalósítani. Mert köztudott, hogy az 1925-ben történt leszerelés előtt a szobrot már bedeszkázták, eltakarták, eldugták a világ elől. 79 évvel a leszerelés után azonban mégis sikerült köztéren felállítani, ami azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet eltitkolni. Köztük a szabadság eszméjét nem lehet eldugni, eltiporni. Azt is hozzá kell tenni: azáltal, hogy az RMDSZ 1997-ben szerepet vállalt a kormányban, a Radu Vasile által vezetett kormányt sikerült meggyőzni, az emlékműnek a várból történő kihozatalát jóváhagyatni. Ugyanakkor sikerült a magyar kormányt is meggyőzni, utóbbi egyébként nem volt nehéz, mert minden magyar kormány támogatta az elképzelést. Az akkori Orbán-kormány, benne Dávid Ibolyával, a másik oldalon a Radu Vasile-kormányban Valeriu Stoica kulturális miniszterrel, akivel megegyeztünk a kihozatalról. Később a Megyesy Péter és Adrian Năstase kormányfők, a mi határozott közbenjárásunkra, kemény és hosszadalmas viták eredményeként megegyeztek. Meg tudtunk állapodni a szobor kihozatalának a részleteiben. Elmondhatjuk, hogy a 21. században az észérvek győzedelmeskedtek. Győzedelmeskedett ugyanakkor az álláspont is: bár a múlt a két népet gyakran szembeállította, de a jelen és a jövő közös céljai megkívánják, hogy a múltat tisztelve, annak az értékeit szem előtt tartva, együtt tervezzük a jövőt. Az elmúlt évtized bennünket arról győzött meg, azt bizonyította: igenis, lehet építeni, de makacsul kitartónak kell lenni, partnereket kell keresni. Arra a kérdésre viszont, hogy biztonságban van-e ma a Szabadság-szobor, elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár nem történhet baj, azt mondhatom: ezt nem tudjuk kijelenteni, ezért nekünk minden nap meg kell harcolnunk, mert jelképtelennek tűnő csoport jelenleg az egyik szélső-jobboldali román szervezet, amelyik népszavazást akar szervezni, folyamatosan kéri a szobornak a köztérről való eltüntetését. Tehát ilyen kezdeményezések vannak, amelyekkel állandóan meg kell küzdenünk, akárcsak minden egyes elért eredménynek a megtartásáért és újabb eredményekért. Mert a szabadságot, de a Szabadság-szobrot is meg kell védeni, amit meg tudnunk és meg fogunk védeni. Tíz évvel a Szabadság-szobor, e lenyűgözően szép emlékmű visszaállítása után is ez a nap, az alkalom üzenete.”
Az EP-választások az erdélyi magyarság jövőjéről szólnak
Újabb, az EP-választásokon való RMDSZ szereplésre vonatkozó kérdésre a szövetségi elnök kifejtette: „1989 után az erdélyi magyarság olyan utat választott, amely egyértelműen arról szól, hogy az európai közösségben, az Észak-atlanti Szövetségen belül, a nyugati, demokratikus, civilizáció intézményes keretei között képzeljük el a jövőnket. E döntést a magyar történelemben először Szent István király hozta meg, de utána számos esetben hasonló döntés született, mert ez volt, és most is ez a helyes út. Az Európai Unió nem csodafegyver, nem olyan gyógyszer, ami minden betegségre jó, de még mindig a legjobb gyógyszer arra a betegségre vagy lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy közösséget, fenyegethetik az erdélyi magyarságot. Meg vagyok győződve, hogy az Európai Unió a következő időszakban át fog alakulni, akárcsak az 1950-es végétől az Európai Unió kialakulásáig hihetetlenül nagy változások ment át e politikai, gazdasági konstrukció. A jelenlegi politikai, társadalmi viszonyokat tekintve, biztos, hogy 2014 után néhány éven belül újra jelentős átalakulásokon megy végben az Európai Unió. Nekünk viszont ott kell lennünk, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és minden egyéb ügyek mellett, az őshonos nemzeti közösségek kérdését is napirendre lehessen tűzni, ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy országnak a kizárólagos hatásköre. Ezt a kérdést viszont, rajtunk kívül más nem képviseli, másoknak más dolguk van. Nem azért, mert esetleg az ellenségeink, mert azok is vannak bőven, hanem azért, mert mások más-más mandátummal, más prioritásokkal jutnak be az Európai Parlamentbe. Nekünk ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, hogy a változások megtörténtével hallathassuk a szavunkat. Ez a választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. A választás az erdélyi magyaroknak a jelenéről és a jövőjéről szól, ezért fontos, hogy ott legyünk. Ha az EP-ben szorosabb lesz az integráció, a mi életünket még inkább befolyásolják, ezért ott kell lennünk, ahol e döntések születnek. Ezért fontos, hogy május 25-én minél nagyobb számban menjük el, hiszen ez tulajdonképpen népszámlálás is. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, azoknak a véleménye számít, akik elmennek szavazni.”
Félúton nem szoktuk feladni a harcot
A MOGYE-ügyre, vagyis az Egyetem magyar vezetőinek a testületileg történő lemondásával kapcsolatos kérdésre Kelemen Hunor leszögezte: „Félúton nem szoktuk feladni a harcot, de lehet, még félúton sem vagyunk. Mert történtek ugyan lépések 2012 végétől mostanáig, de még rengeteg olyan lépést kell megtennünk, amelyek az akkreditálásig elvezetnek. Az Európai Unióban ugyanis az akkreditáláshoz a kritériumokat teljesíteni kell. A Minisztérium államtitkárával a kérdésről az utóbbi időszakban számtalanszor beszéltünk. Ők az egyezség szerint, jóindulatúan álltak a kérdéshez, és újra fogjuk beszélni a legújabb események után. Akik viszont egyszerűen nem akarnak kitörni e nacionalista körből, azok az Egyetem román vezetői, akiket meg kell győznünk, de a minisztériumnak és a kormánynak is újabb eszközöket kell találniuk a meggyőzésükre. Mert a törvény alkalmazásáról beszélünk, miközben a következő dolog történik: meghirdették az állásokat, amelyekre kevés ember jelentkezett. Ismét meg fogják hirdetni az állásokat, de ahhoz, hogy akkreditálni lehessen egy egyetemet, oktatókra is szükség van. Az oktatókat meg kell keresni, fel kell venni. Tehát az őszi akkreditálásig vagy az akkreditálási felmérésig még néhány lépést meg kell tenni. A magyar oktatók által választott út nem tudom, mennyire átgondolt, engem erről nem tájékoztattak, nem tudom, ez-e a jó taktika. Az elmúlt 25 évben is azt kellett megtapasztalnunk, hogy csodák nincsenek, minden eredményért meg kell küzdenünk, félúton a harcot nem szoktuk feladni. Ha a testületileg történő lemondás nyomásgyakorlásként hat, akkor szerintem rendben van, mivel azonban nem beszéltünk róla az érintett személyekkel, azt hiszem, hogy mindenkinek tudatában kell lennie: ha elindultunk ezen az úton, akkor végig kell mennünk, és végig is fogunk menni rajta. Mert van, amikor elbotlunk vagy elgáncsolnak, orra esünk, de minket arról ismernek, hogy minden pozícióból felállunk, és tovább megyünk. Itt is tovább fogunk menni, egy percig sem merülhet fel a kérdés, hogy a törvény alkalmazása elakadhat vagy az holtvágányra terelhető.”
Céljainkból semmit nem adtunk fel
Újabb újságírói kérdésre, ami az Erdélyi Magyar Néppárt azon vádjára vonatkozott, miszerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt háttérbe szorul az autonómia kérdése, a szövetségi elnök pontosított: „Mint mindarról, amit az EMNP mond, erről is más a véleményem, mert ők nagyjából úgy vannak, mint Móricka az üstben. Nekik mindenről ugyanaz jut eszükbe: mivel eredményeket nem tudtak felmutatni, az erdélyi magyar közösség részéről nem kaptak támogatást, nyilatkozatokban élik ki magukat. Nyugdíjas korhoz néhányan úgy közelednek, hogy az elmúlt 25 esztendőben még semmit nem tudtak felmutatni, csak nyilatkozni tudtak. Ehhez nekik további jó munkát, jó egészséget kívánok. Ami az RMDSZ-t illeti, céljainkból semmit nem adtunk fel, az autonómia ügyét sem”.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Gyűlöletmentesen
Olvasom egy csütörtök délutáni RMDSZ-közleményben, hogy a szövetség csatlakozik a diszkriminációmentes kampányt célzó kezdeményezéshez, a főtitkár már alá is írta az erre vonatkozó dokumentumot.
Teljes mértékben egyetértek mind a Nyílt Társadalomért Alapítvány felhívásával, mind a hazai magyarság legnagyobb szervezetének csatlakozásával. Statisztikai kimutatások, felmérések e tekintetben nem állnak rendelkezésemre, de esküdni mernék, hogy a hazai polgárok nagy többsége olyan kampányt szeretne az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti és a későbbi államelnök-választásra – még ha ezt nem is tudná szavakban megfogalmazni –, amely mentes a gyűlöletre való uszítástól, az erőszakos retorikától, a nemi-, etnikai- és vallási stb. hátrányos megkülönböztetéstől.
Mea maxima culpa, ha tévednék. Bár alig hiszem, hogy ezúttal melléfogtam volna.
A hatpontos felhívás lényegét az első paragrafus foglalja össze: a választási diskurzusokban, a kampányanyagokban ne alkalmazzanak olyan üzeneteket, nyilatkozatokat, képanyagot, amelyek faj, bőrszín, nemzetiség, vallási meggyőződés, életkor, szexuális irányultság vagy bármely más kritérium alapján megbélyegeznék a jelölteket.
Dicséretes, nemde?
Az erőszakmentesség, a törvényekben és pártszabályzatokban lefektetett elvek betartásának követelménye azonban többnyire a kicsik és gyengék jelszava, követelése. A „nagyok és erősek” maguk csinálják a törvényt – ha van elég erejük hozzá. Az erőszak, tudjuk a történelemből, sokszor vezetett eredményre, bár néha alkalmazóik belebuktak – de hát ez benne van a játékban.
A (hazai és külföldi) civilszervezetek e tekintetben általában megbízhatóak, a polgárok többnyire jó ügyek érdekében állnak össze. A jóhiszemű átlagpolgárnak mindig és mindenütt érdeke, hogy a társadalom, amelyben él, békés légkörben, a nép, a köz, az átlagpolgár javára működjön. Voltak azonban, s tartok tőle, vannak is más elvek alapján működő pártok. Amelyeknek, például, a legfőbb „érvük” (egyéb konstruktív elképzelésük nemigen lévén a társadalom kétségkívül szükséges jobbítására) a „magyar veszély” volt Romániára. Igaz, eddig nem értek el tartós sikert.
Ma délelőttig az 1990-ben alapított, mai formájában 1997 óta létező Nyílt Társadalomért Alapítvány honlapján mintegy negyedszáz civilszervezet csatlakozását számoltam össze. Közöttük, egyelőre egyetlen „nagy, jelentős” politikai párt sem szerepel.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Csodavárás
Zavaró kettősség kap erőre az RMDSZ kommunikációjában: egyik pillanatban még életbevágóan fontos, hogy kormányon, illetve az Európai Parlamentben legyünk, ugyanakkor egyre többször halljuk, hogy sokra úgyse visszük.
A Szociáldemokrata Párttal kötött koalíció szükségességét hangoztató politikusaink ismét elővették a régi lemezt: ott kell lennünk, nem dönthetnek nélkülünk, mert ha nem szólhatunk bele, csakis roszszul sülhet el. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb, ha az RMDSZ kormányon van.
Szűk két hónap elteltével a visszafoglalt pozíciókból érkező nyilatkozatok már „árnyaltabb” képet adnak: hihetetlen erőfeszítés betartatni az ígéreteket, nincsenek illúzióink, ne várjunk csodát. Ugyanez most a helyzet az EP-kampányban is: számtalanszor hallottuk, hogy az elmondhatatlanul fontos választások a jelenünkről és a jövőnkről szólnak, de most már azt is hozzáteszik, ez sem csodafegyver.
Nem azzal van a baj, hogy mindez nem igaz. Ott a probléma, hogy az efféle kortesbeszédek csupán egyetlen célt szolgálnak: semmit ne lehessen számon kérni képviselőinken. Mert előre leszögezett, határidős célok nélkül konkrét elvárások sincsenek, mindent el lehet maszatolni, aztán ha valami jó is kibukik, azt hosszasan lehet fényezni. A legfőbb üzenet: szavazzatok, hogy ott legyünk. Aztán hogy ott mit csinálunk? Hát annyit, amennyit lehet, majd csak lesz valahogy.
A háromlábú székét – az önkormányzati, a parlamenti és a brüsszeli képviseletet – foggal-körömmel őrző RMDSZ elnöke a hétvégén kijelentette: annyian vagyunk, ahányan szavazunk, annak a szava számít, aki elmegy szavazni.
Talán ha az a több százezer, sokszorosan kiábrándult erdélyi magyar, akikről érdekképviseletünk következetesen nem akar tudomást venni, most kirúgná a szék egyik lábát, lenne akkora a pofára esés, hogy rohamosan fogyatkozó közösségünket a célok, az elvárások, a határidők, a jövőkép újratervezésére késztesse. Vagy ne várjunk csodát?
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Mesterházy az MSZP, a PSD és az RMDSZ viszonyáról beszélt Bukarestben
Új, szociáldemokrata válaszokat kell adni azokra a kihívásokra, a munkanélküliségre, a szociális problémákra, amelyekkel az Európai Unió szembesül – hangoztatta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke április 26-án, szombaton Bukarestben, ahol Victor Ponta miniszterelnök meghívására felszólalt a Szociáldemokrata Párt (PSD) Európai Parlamenti (EP-) kampánynyitó rendezvényén.
Mesterházy úgy vélekedett: nem bürokratikus szabályokról kell vitatkozni az unióban, hanem tudomásul kell venni, hogy minden nemzetnek vannak olyan sajátosságai, amelyekhez ragaszkodik.
„Magyarország és Románia megtanulta azt, hogy a problémákat párbeszéddel, együttműködéssel könnyebb rendezni, mint konfliktusgenerálással. Ez Európában is így van: ha magyar nemzeti érdeket akarunk érvényesíteni, akkor ehhez partnerekre van szükség, és Románia partner tud lenni” – mutatott rá Mesterházy Attila.
„Ahol ilyen komoly létszámú határon túli magyar közösség él, kötelező odafigyelni az ott élő közösség érdekeire. Ezért mindig is arra biztattam a román miniszterelnököt, hogy állapodjon meg az RMDSZ-szel” – mondta az MSZP elnöke.
Az MSZP rendszeres kapcsolatot ápol az RMDSZ-szel és támogatja a kormányzásban való részvételét, amely megítélése szerint nagyobb érdekérvényesítési mozgásteret ad a magyar közösség számára – közölte Mesterházy Attila. Krónika (Kolozsvár)

Markó Béla nyerte az idei Versversenyt
A TVR Erdélyi Figyelő című műsora által harmadszor megszervezett Versverseny közösségépítő szerepét emelte ki Pákai Enikő, a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője a magyar költészet napja tiszteletére szervezett verseny hétvégi díjátadó ünnepségén.
Mint mondta, a kolozsvári színművészek által előadott költeményekre évről évre egyre többen szavaznak az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és ezáltal a versek olyanokhoz is eljutnak, akik nem rendszeres fogyasztói ennek a műfajnak.
A versenyt egyébként idén Markó Béla Csatolmány című verse nyerte, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista megzenésítve adott elő. A nyertesek ezúttal Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművész alkotását vehették át, amelyen a toll és a pergamen mellett egy pálinkásüveg is helyet kapott.
A verseny ötletgazdája, Víg Emese tévés szerkesztő emlékeztetett: ezúttal is a „mágikus 11-es szám” köré épült a rendezvény, hiszen április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, így idén is 11 költő egy-egy frissebb versét válogatták be az irodalmi folyóiratok szerkesztőinek ajánlására.
Markó verse után egyébként Visky Zsolt és László Noémi verse volt a legnépszerűbb, de az összes versre sok szavazat érkezett. Markó elmondta: tulajdonképpen librettói díjat kapott, hiszen dalként nyert a vers az előadók megzenésítésében.
A Csatolmány című vers egyébként komoly történelmi, politikai kérdéseket boncolgat, ezzel kapcsolatban a szerző elmondta: amit mondani akar a közéletről, azt egyre inkább versekben, esszékben fogja elmondani eztán.
A díjátadón egyébként majdnem mindegyik, a versenyben résztvevő költő, és több színművész is jelen volt, Az alkotókkal egyenként röviden elbeszélgetett Víg Emese, majd egy-egy verset is felolvastak. A színművészek közül Albert Csilla nevettette meg a közönséget azzal, hogy előadta Demény Péter Művelt hetéra dala című versének általa átírt változatát: az eredeti versben szereplő világirodalmi alakokat kortárs erdélyi költők, írók neveire cserélte.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Feltérképeznék a Szekuritáté vagyonát
Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára. Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából.
Átadta nemrég a román külügyi hírszerző szolgálat (SIE) a bukaresti átvilágító bizottságnak (CNSAS) a Szekuritáté külkereskedelmi társasága, az ICE Dunărea tevékenységét taglaló vaskos dossziét. A rendszerváltás után titkosított, közel háromszáz kötetnyi iratcsomó pontos leírást tartalmaz a kommunista titkosszolgálat által éveken keresztül végrehajtott valutaügyletekről. Hozzáférhetővé vált a Szekuritáté irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget.
Az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. De a külkereskedelmi társaság nemcsak az áruforgalomból származó bevételt fölözte le.
Pénzügyi szempontból ugyancsak az ICE Dunărea felelt a diktatúra idején áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából befolyt vételár kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) annak fejében, hogy engedélyezze az erdélyi szászok és bánsági svábok emigrálását.
A feltárt dokumentumokból kiderül, hogy a Szekuritáté egyszerű árucikkeknek tekintette az embereket: valamennyi kivándorlóért külön alkut folytatott a bonni kormány illetékeseivel, akiktől a szász értelmiségiekért követelte a legmagasabb, akár a tízezer német márkát is meghaladó összeget.
Az eddigi adatok szerint a Ceauşescu-diktatúra idején mintegy félmillió romániai szászt és zsidót árusítottak ki az NSZK-nak és Izraelnek, a befolyt vételár pedig az ICE Dunărea kezelésébe került. Ugyanakkor Bukarest román nemzetiségű polgárokon is túladott. Dinu Zamfirescu történészt, a román emigráció egyik legismertebb alakját 1974-ben Franciaországban élő sógora hatezer dollárért vásárolta meg a Szekuritáté egyik közvetítőjétől, és így jutott francia útlevélhez.
„Később áttanulmányoztam a kiárusításomról szóló, import Dinu fedőnévvel ellátott dossziémat. Kíváncsi vagyok, mi lett a sorsa annak a pénznek, amit a román állam tulajdonképpen ellopott a családomtól, és amelyet normális körülmények között vissza kellene kapnom” – nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak az 1989-es forradalom után hazatelepedett, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet tudományos vezetője.
Laura Stancu, a bukaresti átvilágító bizottság archívumának igazgatója szerint 1989-ben az ICE Dunărea Romániában és külföldön – elsősorban Svájcban – nyitott bankszámláin négymilliárd dollár kamatozott, a pénz további sorsáról azóta semmit nem tudni. Az intézmény a frissen kapott dokumentumok alapján próbálja kinyomozni az összegek útját, továbbá nekilátott a valutaügyletekkel megbízott szekus tisztek dekonspirálásának.
Kérdéses azonban, hogy lesz-e politikai akarat a Szekuritáté vagyonának feltérképezésére, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ugyanis nemrég megpróbálta megvétózni a dosszié titkosításának feloldását. A kommunista múlt feltárásában 2004 óta oroszlánrészt vállalt Traian Băsescu jobbközép államfő szerint azért, mert minden kétséget kizáróan kiderülne, hogy a pénzek egy részét Ponta jelenlegi koalíciós partnere nyúlta le.
Dan Voiculescu konzervatív politikus, dúsgazdag médiamágnás – a Szekuritáté Felix fedőnevű ügynöke – a nyolcvanas években a Ciprusban bejegyzett Crescent társaság bukaresti képviselőjeként közvetített az ICE Dunărea és külföldi partnerei között.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Félrefordította az Antena3 a Der Freitag Székelyföldről szóló cikkét
Ferdített a román média a Der Freitag német hetilapban megjelent cikkel kapcsolatban, derült ki a szerző, Martin Leidenfrost nyilatkozatából.
Az Antena3 televízió a német Der Freitag baloldali hetilapban megjelent cikkre hivatkozva közölte, hogy „Székelyföld a következő hely Európa térképén, ahol szeparatista etnikai konfliktus bontakozik ki”. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta, hogy megkeresték a cikk íróját, és megkérték, hogy pontosítsa állításait. A szerző, Martin Leidenfrost megdöbbent a fordítás hallatán. „Nagyon meglep, amit az Antena3 kihámozott a cikkemből, ugyanis az én üzenetem az ő értelmezésükkel teljesen ellentétes volt. Én az autonómia ügyére együttérzéssel tekintek, míg a román politikai elitnek a Székelyfölddel kapcsolatos tájékozatlanságára meglehetősen kritikusan – reagált a német újságíró. – Annál is inkább paradoxonnak tartom azt, hogy az Antena3 közölte a cikkemet sajátos értelmezésben, mert én megneveztem az Antena3 televízió tulajdonosát a zászlóháború egyik kiváltójaként. Ez a csúsztatásokkal teli, meghamisított cikk és a cikkel kapcsolatos, az interneten kialakult vita a legjobb példája annak, hogy milyen szinten ragadt meg a Székelyfölddel kapcsolatos párbeszéd.” Az ügy kapcsán Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette: a központi román média és a román politikusok egy része mindent megtesz annak érdekében, hogy „lehazudja a Székelyföldet Románia térképéről.”
Szabó Enikő. Krónika (Kolozsvár)

Könyvespolc – Látlelet egy ország üzemzavaráról
„A jelen a múlt műve. Románia a maga sajátos módján jött létre: ezért olyan, amilyen. Történelmét futtában átlapozva jellegzetes vonások hosszú sorát azonosíthatjuk, melyek többé-kevésbé távol állnak az európai „átlagléttől”, és amelyek maguk is ellentmondásos összefüggésekbe foglaltatnak. E (túlságosan is sok) sajátosság láncolatából jött létre a mai Románia. Egy ország, amely makacsul kitart másmilyensége mellett. Ez természetesen olykor sikert is jelent, nem pusztán beteljesületlenséget és üzemzavart. Csakhogy az a gond, hogy ami egy társadalomban nem működik, előbb-utóbb a szerkezet működő részét is elrontja.” Ezzel a gondolatsorral kezdi Lucian Boia Miért más Románia? (Koinónia, Kolozsvár, 2013) című esszékönyvének zárszavát.
Igen, az epilógust – és bátran vállalom ezt a látszólagos „fordítottságot”, nemcsak azért, mert a kötet fülszövegére is ez került, hanem mert a könyv szellemisége mindenféle hagyományosnak mondhatóval történő szakítást könnyen elbír.
Lucian Boia témamegközelítése ugyanis a legkevésbé hagyományosan román, abban az értelemben, amit az elsősorban sugárzott média napról napra nagyobb szelete sulykol(na) belénk a folytonosan emlegett primitív általánosítással, miszerint román minden és mindenki, aki/ami az ország határain belül „terem”.
Úgy látja – és ami ennél sokkal-sokkal dicséretesebb –, úgy is láttatja a mindennapjainkat kitöltő valóságot, ahogy azt általában mi, itt élő, ma már egyre többször bűnbaknak, idegen kenyérpusztítóknak, legjobb esetben szükséges rossznak elkönyvelt „kisebbségek” látjuk a minket körülvevő világot.
Nem csodálom, hogy megállapításai heves ellenérzést váltottak ki a művileg felturbózott, a piros-sárga-kéket fetisizáló, az országocska szeretgetését mindennapra megkövetelő megélhetési patrióták körében. Ki látná szívesen az egyre dagadó, a majdnem semmit egyre többször majdnem abszolút mindennek hazudó mítoszainak szilánkokra hullását a tiszta logika és tárgyilagosság egyszerű érveinek súlya alatt?!
A román történetírási kurzussal gyakorta szembeforduló történész a történelem áttekintésével kezdi érvelését, természetesen nem hazudva ki tudja mekkora nagy Romániát a középkori és újkori kis vazallus tartományok helyébe, de megmondja az igazat a 90 után egekig magasztalt világháborúk közötti, de különösöen a II. Károly irányította kurzusról is:
„Az 1938 februárja és 1940 szeptembere közötti királyi diktatúra meglepően könnyen bekövetkezett, ugyanolyan váratlanul és könnyedén fel is bomlott, mintha soha nem is létezett volna. A politikusok többsége, a megfelelő kivételektől – főképp Iuliu Maniutól és néhány, a régi gárdához tartozó vezetőtől – eltekintve, liberálisok, nemzeti-parasztpártiak és mások rendkívül fesztelenül tértek át az új egypártrendszerre (Nemzeti Újjászületés Frontja). Még a polgári öltözéküket is levetették, hogy kevélyen a Front egyenruháját öltsék magukra.
Mi lehet nevetségesebb, mint amikor Nicolae Iorga egy ilyen maskarában tündököl, ő, aki egész életében akár túlzottan is előtérbe helyezte személyiségét és méltóságát? Ekkor derült ki, milyen könnyen be lehet Romániában vezetni egy diktatúrát, jóval könnyebben, mint tisztességes és felelős demokráciát gyakorolni. Nagyon látványos volt az intellektuális elit átállása is. Leginkább az írók (a reprezentatív szerzők többsége) dicsőítik szüntelen a királyt és annak a »nemzeti újjászületést« szolgáló rezsimjét. Senki sem kötelezte őket erre. Vajon »ősi« reflex lett volna?”
Az említett időszak párhuzamait az azt megelőző és egészen a máig nyúló politikai-közéleti megnyilvánulásokkal a szerző természetesen nem rejti véka alá, nem bízza az olvasó intuíciójára, hanem szakszerűen okadatolja. Beszél Alexandu Ioan Cuza államcsínyt közelítő reformintézkedéseiről csakúgy, mint az utóbbi két évtized mondhatni követhetetlen átmászkálásairól egyik pártból a másikba, illetve arról, mennyire jellemző manapság is az ideológiai beazonosíthatatlanság, a baloldalon elalvás, jobboldalon ébredés, a különböző hazamentő pártlogók mögé bújó opportunizmus, hatalomközelbe kúszás.
Erre a fejlettebb államokhoz képest valóban nyilvánvaló „másságra” Lucian Boia szintén egyszerű magyarázatot talál: a külvárosi bunkóság, a mahala stílusjegyeit, más szóval az általános és a politikai műveltség nagyfokú hiányát. „Itt egy megkerülhetetlen, és sajnos megoldhatatlan kérdéssel szembesülünk. Bármilyen lentről is indulna egy ember, saját érdemeinek köszönhetően a legmagasabb csúcsra is feljuthat.
Ám egy társadalmi kategóriának nincs esélye hirtelen átváltozni. Főleg így, hogy nem állt előtte a valódi elit példaképe, és a »kulturalizálódási« folyamat a zárt kommunista rendszerben zajlott, a maga óhatatlan torzulásaival és hiányosságaival. Idővel természetesen új nemzedékek jelentek meg, de ennek a szociokulturális bukfencnek ma is meglátszanak a nyomai. Röviden szólva, a román elit egy nagy keverék. Bárki láthatja, hogyan néz ki az ország politikai osztálya, ha az élő közvetítéseket követi a tévében. Sok politikus a legjobb jóindulattal sem nevezhető pallérozottnak, ami pedig az intellektuális szintet illeti...”
A szerzőnek ez a megállapítása semmiféle magyarázatra, különösen magyarázkodásra nem szorul. A magam részéről esetleg még azt tenném hozzá, hogy a politikai pályával mostanában kacérkodni kezdő ifjak számára valami úton-módon kötelezővé tenném ennek a könyvnek az olvasását és akár szűzbeszédként való ismertetését is. Végezetül külön szeretném méltatni Rostás-Péter István fordítását: telitalálatnak tartom, ahogy sikerült a magyar olvasóhoz közel hoznia a miénktől inkább különböző, mint hasonló esszé-pamflet szövegalkotást, anélkül, hogy torzult vagy elidegenedett volna az eredeti írás nagyszerű gondolati-stiláris ívelése.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

A zárkában kitáruló világ – Beszélgetés Bodor Ádámmal
„A terjedelmes, terjengős, aprólékos leírásokhoz teljesen más, kényelmesebb, pedánsabb írói alkat kell. Nem is lennék képes hosszú lére eresztett történeteket írni, mert elveszíteném az érdeklődésemet az írás tárgya iránt” – beszélgetés Bodor Ádám íróval szabadságról, képzeletbeli terekről.
– A kolozsvári Református Kollégium diákjaként 1952-ben letartóztatták államellenes szervezkedésért. A családban nem az első hasonló „vétség”, édesapja 1955-ben, ön egy évvel korábban szabadult. Hogyan érintette mindez zsenge, 17 éves korban?
– A legérzékenyebb koromban kerültem a rács mögé, amikor rádöbbentem, hol élek, és az elkövetkező évtizedekben mire számíthatok. Ennyi. Paradox módon a zárka magányában kitárult előttem a világ, és a saját életem távlatai. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt. Nem adnám semmiért azt a két évet, amit a világtól elzárva töltöttem.
– Sőt nem egyszer jelezte, hogy valamelyest utólag is hiányzott a börtön. Mi kelt ilyesfajta hiányérzetet egy fiatalemberben?
– Az élmény, amely amennyire megrázó, ugyanannyira fölemelő. Egész idő alatt úgy éreztem odabent, hogy itt valami rendkívül fontos dolog történik velem, és hogy az életem során ennek sok hasznát fogom venni. Első novelláskötetemen, A tanún Hemingway hatását vélték felfedezni a kritikusok. Kétségtelen, rövid írásai rendkívül tanulságosak, ellentétben a giccs határát súroló regényeivel. Technikailag nagyon sokat tanultam tőle, és tulajdonképpen bátorítást kaptam. A prózának olyan területét nyitotta meg, ahová előtte kevesen merészkedtek be. Az oroszoktól is tanultam, azt hiszem, de a legtöbbet – bár talán illetlenség ilyet mondani – saját tapasztalataimból tanultam.
– Az igazi áttörést a Sinistra körzet megjelenése jelentette. Az írás műfaji behatároltsága mai napig vitatéma az irodalomtörténészek között, Márton László szerint például „az egész könyv egyetlen lebegés novella és regény között.” Ön szerint?
– Tekintettel arra, hogy azonos helyszínen, azonos szereplőkkel zajlik a cselekmény, természetesen regény. A töredezettsége és tagoltsága novellaciklust is sugallhat. Számomra regény mégis. Vitathatatlanul az, mert van kezdete és vége. A viták az olvasó és a kritikus szabadságát tükrözik. A megírás alatt én az író szabadságával éltem, az olvasó meg tekintse annak, aminek akarja: utópiának, negatív utópiának. Ezzel én nem foglalkoztam, az utópia szó például eszembe sem jutott a könyv megírása alatt.
– Engem Az utolsó szénégetők tárcakötete ragadott meg leginkább, annak is a címadó története, amelyben Kopf, a szénégetők vezetője pakol – a távcsövét, a Barcsay-féle Művészeti anatómiát –, és hazatér a családjához. Írásainak általánosan nyomasztó világában csöppnyi oázis ez...
– Nézze, én történeteket írok, ha rövideket, akkor is. És nem törekszem, hogy a végén feloldozzam a történetek komor felét, vagy lezárulatlanul hagyjam. A történet sugallja mindig a befejezést – ez művészi elképzelés kérdése. Ilyenkor a saját elvárásaimnak teszek eleget, úgy zárom le, ahogy én a legszívesebben olvasnám a történetet.
– Korábban úgy fogalmazott, hogy a novella nemesebb műfaj a regénynél, az utóbbi évtizedekben mégsem ír rövidprózát. Ha meg ír, miért álltak azok össze regénnyé – három alkalommal is?
– Annak idején kifejezetten anyagi okokból írtam tárcákat, szabadúszóként kellett ugyanis az életemben a betevő falat biztonsága. A kor kolozsvári irodalmi hetilapjának, az Utunknak írtam hetente, kéthetente tárcákat, ennek ellenére nem tartom magam tárcaíró alkatnak. Az viszont igaz, hogy ha prózáról van szó – akár regényről is –, eleve novellában, a novella ökonomikus szerkezetében, szigorú esztétikájában gondolkodom.
Írás közben elsősorban a részlet látványa érdekel annak formai kritériumaival, ez a határozza meg az előadásmódot, terjedelmet, mindent. A terjedelmes, terjengős, aprólékos leírásokhoz teljesen más, kényelmesebb, pedánsabb írói alkat kell. Nem is lennék képes hosszú lére eresztett történeteket írni, mert elveszíteném az érdeklődésemet az írás tárgya iránt.
A történet kimenetele iránti izgalom pedig meghatározza az írás formáját is. Ha ez az izgalom elvész írás közben, elvész az egésznek az értelme is. Akkor ér valamit az egész, ha engem is folyamatosan nyugtalanít, hogy a továbbiakban mi történik. Ez a türelmetlenség pedig nem tűri, hogy körülményesen közelítsem, kerülgessem a fordulatot, amit magam is már alig várok.
– Munkásságában nyilvánvaló Erdély meghatározó szerepe, amiről soha nem mulaszt el beszélni. Miért nem, hiszen több mint harminc éve Magyarországon él?
– Életem nagyobbik részét mégiscsak Erdélyben töltöttem, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket. Másrészt ez jobbára alkati kérdés is: úgy látszik, az én érzékenységeim erre a kelet-európai élményre fogékonyak. Engem a vegyes etnikai és változatos, varázslatos földrajzi táj, a labilitás és kiszolgáltatottság, valamint ennek az egésznek a virtuális erkölcse ragad meg. Ha prózáról van szó, kimeríthetetlen tartalékaival ez izgat a mai napig.
– Budapest például miért nem készteti írásra?
– Budapesttel nincs mit kezdenem: művészi hozamát tekintve ez a környezet számomra kimondottan közömbös, minden ihlető erő nélkül. Elképzelhető, ha Budapesten látom meg a napvilágot, itt töltöm ifjú éveimet, soha nem lesz belőlem író. A mai Budapest és általában a mostani társadalmi környezet felé hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát.
Ha ez a kötelék kialakult már valahol, nem valószínű, hogy hasonló intenzitással képes megjelenni másutt is. Ez már kicsit könnyűvérűség, könnyed elmozdulás lenne a prostitúció felé. Nem is kedvelem a túl rutinos, sokoldalú iparos mesterember írókat, akik könnyed otthonossággal lépnek át egyik területről a másikra. Ennek rendszerint a művészi és érzelmi hitelesség látja kárát.
– Sokak, erdélyiek számára is állandó kérdés, hol játszódnak Bodor Ádám művei, például a legutóbbi, a Verhovina madarai. Képzeletbeli terek mellett számos utalás szerepel a szövegben létező földrajzi területekre, helységekre, olyan multikulturális világokra, amelyek Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros vidékére lokalizálhatók. Miért éppen abból a régióból táplálkozik?
– Egyszerű a magyarázat: természetjárásaim során ez volt az a vidék, amelyik először megragadott látványával, domborzatával, Erdély többi részétől némileg eltérő sejtelmes táji jellegzetességével. Ez a kicsi, félmegyényi terület a Tisza forrásvidéke és felső folyása mentén talán egész Románia etnikailag legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indulnak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán magukat függetlenítve megvetették a későbbi fejedelemség alapjait.
Kezdettől jelen volt egy szláv eredetű ruszin lakosság is, nyugatról bevándorolva itt telepedtek meg a német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A megye déli, ma Romániához tartozó részén a magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. A hegyekkel körülzárt gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt: Máramarossziget utcáin még a hatvanas-hetvenes években is magyar, román, német, jiddis, ukrán szót egyaránt lehetett hallani, a nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt fölszítani.
Amikor én a későbbiekben modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, nyilván ennek a tájnak az elemei döntő módon meghatározták az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keressük térképeken, nincs sehol, de Verhovina – a szó felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, amit ma Kárpátaljaként ismerünk, Ukrajna része. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve is és helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Hogy hol van mégis Sinistra és Verhovina? Egészen közel: bennünk, együtt minden fenyegetésével.
Zsók Enikő
Bodor Ádám
A Kossuth-díjas író Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben.
1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott.
1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. A Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011). Krónika (Kolozsvár)

Magyar szórványgondok Székelyföld szívében
A székelység szívében fekvő Balánbánya a szórványmagyarságra jellemző oktatási gondokkal küszködik. Előbb iskolákat vontak össze a településen, nemrégiben a még meglévő magyar osztályok összevonásával próbálkoztak, ősztől pedig összeköltöztetnék a magyar és a román osztályokat.
Múlt héten felszólították a balánbányai V-VIII.-os magyar tagozat tanulóit és tanárait, hogy ősztől költözzenek be a román tannyelvű Geo Bogza Általános Iskola épületeibe. Jelenleg a magyar diákok az 1. sz. Általános Iskola épületében tanulnak, ám az év elején végrehajtott iskolaösszevonások következményeként a két iskola jogilag egyesült.
Az év eleji – gazdasági és multikulturális indokokkal alátámasztott – iskolaösszevonás a kisváros többi tanintézményét is érintette. Így az óvodákat a Liviu Rebreanu Szakközépiskolához csatolták, ahol évfolyamonként egy magyar osztály tanul, összesen csaknem 100 magyar ajkú gyermek – tudtuk meg Vermesser Levente pedagógus szerkesztőségünkbe eljutattatott leveléből.
A multikulturalitás jegyében
A magyartanár szerint az iskolaösszevonást irodában döntötték el, sem a gyerekekkel, sem szüleikkel és a közösség tagjaival nem egyeztetett a helyi önkormányzat, az iskolák vezetősége és a Hargita megyei tanfelügyelőség. A tanintézmények vezetői azt mondták, hogy csupán formális összevonásról van szó, minden marad a régiben. „Ehhez képest két hétre rá már közölték, hogy összevonnak két magyar osztályt” – írja Vermesser.
A szülők az iskolaösszevonásra nem panaszkodtak, elfogadták a „nehéz gazdasági helyzettel” érvelő magyarázatot. Ám az osztályösszevonások ellen már összefogva tiltakoztak az iskola vezetőségénél, a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél és az oktatási minisztériumnál. Sikeresen, mert az osztályösszevonások nem történtek meg.
A legutóbbi szülőbizottsági gyűlésen az egyesítés révén újonnan létrejött tanintézmény vezetője, Liliana Izabela Tîrnaucă meglepődve kérdezte a magyar tagozatos szülőktől, miért nem igényelnek önálló magyar iskolát, ha nem felel meg az osztályok költöztetése? „Jelenleg három épületben zajlik az oktatás, mi azt kértük, hogy a magyar osztályok maradjanak egy épületben, ne szórják szét a gyerekeket különböző épületekbe” – magyarázta az előzményeket lapunknak Orbán Lóránd történelemtanár.
Egyszerű jogi procedúra?
A tanügyi törvény 45/2. cikkelye értelmében a nemzeti kisebbségek gyermekeinek szülei kérhetik olyan csoportok, osztályok, illetve önálló iskolák létrehozását, amelyben az oktatás a diákok anyanyelvén történik. Ezt a törvénycikkelyt szeretnék érvényesíteni a balánbányai magyarok: államilag finanszírozott magyar iskolát kérnek a településen.
„Eléggé puskaporos a hangulat a városban az iskolák miatt ” – számolt be Orbán Lóránd, akinek meggyőződése, hogy a törvény által szavatolt anyanyelven történő oktatáshoz való jogot különálló jogi személyiség, azaz önálló magyar iskola formájában sikerül elérni, mivel "ez simán egy jogi procedúra kérdése".
Orbán a maszol.ro-nak azt is elmondta: olyan ajánlatot tesznek a 15 tagú helyi tanácsnak – amelyben 5 magyar képviselő is ül az RMDSZ színeiben –, ami elfogadható helyi szinten. Az önkormányzat jóváhagyására a megyei tanfelügyelőségnek, majd a minisztériumnak is rá kell bólintania – tette hozzá a történelemtanár.
A szülők először is aláírásgyűjtésbe kezdtek, a petíció internetes változatának elkészítése folyamatban van.
A minisztérium nem szól bele
Király András oktatási államtitkár a maszol.ro-nak elmondta, önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt valóban létre lehet hozni szülői kérésre ott, ahol nemzeti kisebbségek élnek. „A tanügyi törvény ad erre lehetőséget, viszont nagyon sok függ a diáklétszámtól, és az osztálylétszámot is a diáklétszám határozza meg” – fogalmazott.
Az államtitkár szerint ha a helyi tanács beleegyezik és a megyei tanfelügyelőség is jóváhagyja, gyakorlatilag semmi akadálya nincs az iskola létrehozásának. "A minisztérium nem szólhat ebbe bele” – tette hozzá Király, aki üdvözli a balánbányaiak kezdeményezését. Ugyanakkor rámutatott: meg kell vizsgálni a fenntarthatósági lehetőségeket is, hiszen, ha helyi szinten negatív választ kapnak a közösség tagjai, azt már nagyon nehéz Bukarestből módosítani, mivel a decentralizációs elvek érvényesülnek.
A Hargita megye északkeleti szélén elhelyezkedő Balánbányán a második világháború óta nem létezik önálló magyar nyelvű tanintézmény, mert ahogy a településen a románság kezdett gyarapodni, a román tannyelvű osztályok létrehozásával egyre inkább visszaszorult a magyar oktatás. A körülbelül 6000 lelket számláló település 2011-es népszámlálási adatai szerint 2000 magyar él, magyar nyelven pedig 200 gyerek tanul.
Pásztor Krisztina. maszol.ro

UNITER-gála: Bocsárdi László lett a legjobb rendező
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamletjét színre vivő Bocsárdi László lett a legjobb rendező a Román Színházi Szövetség díjkiosztóján Marosvásárhelyen. Az UNITER-gálán a legjobb díszletért ugyanannak a produkciónak a látványtervéért Bartha József képzőművész vehette át a díjat – adja hírül a maszol.ro portál.
A Legjobb Előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház „Viktor, avagy a gyermekuralom" című produkciója kapta.
Életműdíjat kap Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuțiu rendező, Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Fodor Zénó színikritikus.
Leta Popescu és Lucia Mărneanu kapta a debüt-díjat a kolozsvári Ecsetgyárban előadott Parallelért.
Megvan az első magyar díjazott: Bartha József képzőművész, aki a legjobb díszlet díját kapta, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Hamlet című produkciójának látványvilágát tervezte.
Alina Nelega dramaturg, író kapta az év legjobb drámájának járó elismerést, amelyet a román királyi család ajánlott fel. A legjobb férfi mellékszereplő a craiovai Valer Dellakeza lett a Tótékban nyújtott alakításáért.
A legjobb női mellékszereplő: Nicoleta Hâncu.
A legjobb színikritikusnak Mircea Morariut találta a zsűri. Andreea Gavriliu és Ştefan Lupu a legjobb táncszínházi előadás, a Zic-Zac című produkcióért nyerte el a Román Színházi Szövetség díját. A közönség állva tapsolta Victor Rebengiuc színészt, aki egész életművéért kapott UNITER-díjat. Cornel Răileanu lett a legjobb férfi főszereplő. A legjobb tévéjátéknak járó trófeát a Román Közszolgálati Televízió produkciója, a Hedda Gabler kapta, Dominic Dembinski rendezésében.
Alexandra Fasolă bizonyult a legjobb női főszereplőnek. A színésznő a bukaresti Zsidó Színház Yentl című előadásának címszerepét alakítja.
A legjobb rendező: Bocsárdi László a Hamlet című előadásért.
Marosvásárhely fontos város nemcsak nekünk, hanem a romániai színjátszásnak is – mondta Kelemen Hunor kulturális miniszter, aki nevetést csalt ki a közönségből azzal a kijelentésével, hogy „Én veletek együtt örülök!"
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója lett a legjobb előadás – számol be a maszol.ro. Erdély.ma

Mozgósító autonómia (Az SZNT felhívása)
Autonómiapárti önkormányzati határozatokkal mozgósíthatná székelyföldi választóit az Európai Parlamenti választásokon az RMDSZ – jelentette ki tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Hangsúlyozta, ilyen határozatok elfogadását már februárban kezdeményezte az SZNT.
Izsák Balázs kifejtette: eddig Gyegyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata fogadta el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Gyergyószentmiklóst és Gyergyóújfalut az MPP színeiben megválasztott polgármester vezeti, Gyergyószárhegyen viszont RMDSZ-es a községvezető és az önkormányzati testület többsége. Izsák Balázs szerint a helyi vezetők politikai hovatartozásának nincs jelentősége, hiszen valamennyi önkormányzati testület egyhangú szavazással döntött.
Az SZNT elnöke elmondta, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, de úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat. „Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – mondta el Izsák Balázs. Az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját erről. Az elnök azóta nem nyilvánított véleményt a kérdésben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinek hatalom a tudás?
Mit ér a kormányzás, ha nem boldogít, illetve ha csak kevesek hasznát, kényelmét szolgálja? Elegendő-e, ha csak a rossz elhárítására alkalmas, előrelépést alig hoz, ugyanazok a tehetetlen csaták követik egymást közösségünk számára létfontosságú kérdésekben, mint amikor ellenzékből kínlódott az RMDSZ?
Az elmúlt héten több esemény is rávilágított: fabatkát sem ér a szociáldemokratákkal kötött paktum, az írásba foglalt ígéret. A marosvásárhelyi orvosi egyetem (fotó) ügye ismét holtpontra jutott, hiába kormányzati egyezség, törvény, európai elvárás és szokásrend, nem akarják, nem engedik a magyar kar létrehozatalát, a magyar oktatók pedig elkeseredettségükben, tehetetlenségükben lemondtak vezető tisztségeikből. Évek óta tartó állóháborút kellett volna lezárni, ám a helyszínre küldött miniszter nem megoldást kínált, nem közvetített a felek között, hanem a magyar oktatás hátrányairól győzködte a magyar diákokat. Ismét előkerülnek hát a demagóg, buta érvek a románul nem tudó magyar orvosokról, kik ellepik majd a romániai kórházakat, és nyelvtudás hiányában román pácienseiket halára ítélik, akik el sem tudnak majd helyezkedni e kies hazában. Senki nem aggódik azonban az ország hivatalos nyelvét alig ismerő magyar betegekért, azokért a diákokért, majdani orvosokért, kik anyanyelvükön tanulnának, hisz oly sokszor, oly sok formában elhangzott, joguk van ehhez. És az RMDSZ vezetői tehetetlenül szemlélik a történéseket a különböző kormányhivatalok bársonyszékeiből.
Bombaként robbant az a hír is, hogy az egy héttel ezelőtt meghirdetett tankönyvliciten olyan feltételeket szabott a minisztérium, melyek elrettenthetik a magyar kiadókat, minden könyvet le kellene fordítani románra, ám ennek többletköltségét nem vállalja a szaktárca és az amúgy is igen szűkre szabott pénzügyi keret, no meg az idő hiánya lehetetlen helyzetbe hozza a vállalkozó tankönyvírókat, kiadókat. Hiába a magyar államtitkár (évek óta, nemcsak most, az újabb kormányra lépés után), mint oly sokszor, most is legfeljebb a tűzoltásra vállalkozik, utólag próbálja elsimítani az igazságtalanságot, és ígérget, hogy minden megoldódik. Tette ezt már többször, kevés sikerrel. Sok éve életbe lépett az oktatási törvény, ám mai napig nem oldódott meg, hogy a magyar gyermekeket alternatív módszerek, tanterv szerint tanítsák az állam nyelvére, az RMDSZ-es Király András ezt legfeljebb a két év múlva esedékes tanévben látja lehetségesnek, akkor is csak a kezdő osztályok számára.
Válságban, nagyon mély szinten a román oktatási rendszer, és a szakemberek sorra kongatják a vészharangokat, hogy ezen belül a magyar még gyengébben teljesít, ezt mutatják az eredmények. Kiderült az is, még a törvény adta lehetőségekkel sem éltek oktatáspolitikusaink, nem alakítottak ki háttérintézményeket, nem dolgoztak ki stratégiát, még azt sem próbálták elérni, hogy a nagy európai Pisa-felmérésben külön elemezzék a magyar iskolák, diákok teljesítményét, pedig erre ily nagy létszámú kisebbség esetében lehetőség lett volna, ha van, ki megfogalmazza az igényt. Nem volt, úgy tűnik, senki nem ismeri fel az oktatás jelentőségét, hogy nem elegendő jogszabályba iktatni soha meg nem valósuló tételeket, többre van szükség, mert szaporodik az áldozati nemzedékek sora, és lassan már nemcsak egyetemre, de középiskolába is Magyarországra készülnek a tehetségesebb gyermekek. S nem nehéz kitalálni, közülük hányan térnek majd haza. Hiába hát ama mondás, miszerint kisebbségi létbe szorulva a tudás lehet a legnagyobb hatalmunk, ha az iskolapadokat koptató ifjú nemzedék azt látja, hogy a döntéshozó helyzetbe került vezetők számára az oktatás sokadrangú kérdés, majd negyedszázad alatt sem sikerült olyan szakértőcsoportokat kialakítani, melyek a helyzet javításáért tudnának, akarnának tenni, s ha mégis születik egy-egy tudományos dokumentum, a politikum érdektelensége miatt eltűnik a süllyesztőben. Amíg szolgalelkű pártkatonák kerülnek döntő pozíciókba, és a pályán kívülre rekedt valós szakértők hangját senki nem hallja, amíg nem ismerik fel a magyar vezetők e kérdés valós súlyát, addig csúszunk lefelé a lejtőn, gyorsabban, mint a román tanügyi rendszer egésze. Nagy árat fizetünk majd érte, amikor újabb évek múltán kiderül: eltűnőben az erdélyi magyar szürkeállomány, nincs már, ki értéket, jövőt teremtsen. Kormányon vagy azon kívül ezt a vészes folyamatot kellene felismerni, megfordítani. Ha nem sikerül, minden egyéb értelmét veszíti.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)