Látszat vagy megoldás?
– A felsőoktatásért felelős miniszter valóban megoldást akar-e találni az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet rendezésére, vagy csak egy látszatlátogatásra számíthatunk? – kérdeztem Király András államtitkárt az RMPSZ szovátai küldöttgyűlésén.
– A MOGYE ügyét mindenképpen meg kell oldani, s a több éve tartó huzavona után meg kell találni azokat a lépéseket, amelyekkel a törvénynek érvényt szerzünk. Ahol magyar vonalról beszélünk, a magyar főintézeteket is létre kell hozni. Ehhez úgy látszik, a törvény előírása Marosvásárhelyen nem elégséges, de véleményem szerint a megfelelő érvekkel a magyar közösség által kívánt eredményt el lehet érni. Sajnos, van néhány olyan kérdés, amely az akaratunktól független. Az egyik az, hogy a tárgyalócsapat és az egyetemen működő oktatói gárda ténylegesen beleütközik egy elég merev nacionalista ellenállásba, amit egyelőre nehéz kezelni. A másik ok, amiért a magyar vonal kialakítása egy kicsit hátrányos helyzetben van, az elmúlt húsz év káderpolitikájának az eredménye, illetve azoknak a feltételeknek a megszabása, hogy 25 százalékban professzorok, illetve docensek kell hogy alkossák a címzetes egyetemi oktatók közösségét. Ezen a téren még van tennivaló. A kérdés második része, hogy a minisztérium mennyire partner ebben. Azt kell mondanom, hogy a múlt év augusztusa óta van egy pozitív hozzáállás és egy kis előrehaladás ebben az ügyben, és ez tovább fog folytatódni. Fölszabadítottak állásokat az úgynevezett magyar vonal számára, föl lehet venni egyetemi oktatókat, és lehet építkezni, de van egy húszéves lemaradás, amit nehéz lesz bepótolni.
A másik probléma a csoportok kérdése. A magyar csoportokon belül a kétnyelvűségre mindenképpen szükség van. Ne adjunk lovat azok alá, akik azt állítják, hogy a magyar végzősök csak a magyar betegekre specializálódnak. Húsz év lemaradását kell behozni a MOGYE-n. Ez az építkezés hasonló nehézségekkel kezdődött a Babes–Bolyai egyetemen is, és nem egyik napról a másikra, de jó irányban alakult a helyzet. Ezt élik most át, ebbe ütköznek bele Marosvásárhelyen.
Nagyon sajnálom, hogy a román fél jelen pillanatban könnyen bújik ki a törvény előírásainak a teljesítése alól, amellett, hogy van egy nagyon rosszindulatú szenátus, amely azt mondja, hogy nem tudtok felállítani egy intézményt, mert nincs, aki oktasson. Meggyőződésem, hogy meg fog oldódni a csoportok kérdése is, s a MOGYE-n a magyar oktatás el fog indulni a törvényes előírás szerinti magyar vonalon. Most egy kis türelemre és nagyobb tárgyalókészségre van szükség. Nem az a megoldás, hogy fölállunk és otthagyjuk a tisztségünket, az illető oktatóknak ugyanis bizalmat szavazott a közösség egy része. Ha meglesz a végleges akkreditáció, meglesz a magyar vonal is. Ezen a ponton próbál a minisztérium segíteni, de egy rossz anyagból felépített falat nehéz lebontani.
– Végül csak visszatérek a fő kérdéshez. Hogyan engedheti meg Romániában egy hivatalos, akadémiainak nevezett testület azt, hogy kivonja magát a törvény alól?
– Mindig el fognak bújni valami mögé. A törvényben benne van, hogy az egyetemi autonómia szent és sérthetetlen, de az is, hogy a törvény előírásai szerint kell működnie az autonómiának. Egy rosszindulatú hozzáállást látok, amin a minisztérium segíteni próbál. Van egy lemaradás a magyar vonal építkezésében, egy időszak, ami kimaradt. Az egyetem megkapta az akkreditációt, s a hiányosságok kiküszöbölésére adott idő alatt lehet még javítani a helyzeten. Remélem, hogy minisztériumi támogatással sikerül megvalósítani az önálló magyar csoportokat, hogy tovább tudjuk építeni, amit kell. Mindannyiunk számára fontos, hogy legyen egy olyan MOGYE, amelyik kitermeli az erdélyi betegek ellátására szükséges orvostársadalmat – nyilatkozta derűlátóan Király András, az oktatási minisztérium államtitkára. Kíváncsian várjuk, hogy derűlátása jogos volt-e vagy sem.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Hadüzenet
Erőteljes korrupció-ellenes fellépést szorgalmaz az USA a közép-európai és balkáni országokban, szögezte le Victoria Nuland, a washingtoni külügyminisztérium második embere.
Az elterjedt korrupció a kelet-európai és balkáni országok rákfenéje, mely révén a fölöttébb gyanúsan meggazdagodott oligarchák kisemmizik saját népeiket, vagyonukkal túszul ejtve a politikai osztályt, illetve propagandaeszközükké degradálva a sajtót.
Washington hadat üzen a bukaresti kormánynak? Hiszen Ponta és politikai holdudvarának sajtóbirodalma nem győz politikai üldözést kiáltani, amikor az igazságügy felgöngyölíti politikai klientúrájának viselt dolgait. Az utóbbi napokban számos PSD-s helyi kiskirálynak gyűlt meg a baja az igazságüggyel korrupciós ügyek nyomán, akik a Regátban valós középkori hűbérrendszert alakítottak ki, miután korábban jó néhány országos politikai és üzleti „nagyhal” került rácsok mögé végleges bírósági ítélettel.
Hiábavaló a korrupciógyanús politikusok körüli folyamatos védőfal-építés a parlamentben, amit Pontáék rendszeresen műveltek? Hiábavalók a jogállamiság rombolására tett kísérletek? Hiábavaló az igazságügy – főleg a DNA – állandó pocskondiázása és ellehetetlenítése? Olyannyira, hogy már Ion Iliescunál is kicsapta a biztosítékot – a vén bolsevik is nehezményezte pártja igazságügy-ellenességét! Hiába inti türelemre Ponta pártja helyi kiskirályait, hogy Băsescu mandátumának lejárta után kiszabadulnak a törvény kutyaszorítójából?
Mindezek hiábavalók lennének, a korrupció-ellenes fellépés nem szűnik meg, sőt, felerősödik, ha már az USA is prioritásnak nevezte meg NATO- és EU-s tag szövetségeseinél. A tengerentúliak elszántsága aligha meglepő, hiszen a szomszédos Ukrajna drámája a legjobb példa arra, hogy mekkora károkat okozhat a politikát, üzleti életet és sajtót behálózó magas szintű korrupció. Sőt, magának a NATO-nak is veszélyt jelent, korrupt hatóságokra aligha lehet rábízni bizalmas információkat, amelyek égi manna lennének Oroszország, Kína vagy muszlim terroristák számára.
Washington globális geopolitikai megfontolásokból üzen hadat a kelet-európai korrupciónak. Ami hatalmas csapás a bukaresti politikai osztály „kormányzási” szemléletére és klientúrájának „üzleti” kilátásaira.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Értékmentő, monumentális könyv a bánsági magyar emlékjelekről
„Ez a könyv betetőzése több évtizedes munkámnak”
A Gerhardinum Római Katolikus Líceum dísztermében kedden délután mutatták be Szekernyés János hatalmas érdeklődést kiváltó, enciklopédikus, A magyarság emlékjelei a Bánságban című munkáját.
A Temesvári Magyar Nőszövetség és a Hangart kft. égisze alatt megjelent, háromnyelvű, 708 oldalas kötetet Halász Ferenc történész, helyettes főtanfelügyelő mutatta be a szép számú egybegyűltnek.
Szász Enikő TMNSZ-elnök a bevezetőben elmondta: 2010-ben született meg a történelmi Bánságban található, illetve valaha létezett magyar emlékjeleket és emlékhelyeket bemutató hiánypótló könyv megjelentetésének ötlete. Az eredetileg 350 oldalasra tervezett, színes albumként elképzelt könyv azóta is „írta magát”, és végül 708 oldalon hatalmas mennyiségű információt tartalmaz a történelmi Bánságról, színes fotókkal, régi képeslapokkal illusztrálva. A monumentális könyvet román és angol nyelvre is lefordították, hogy „a körülöttünk élők is ismerjék meg”, mit tett hozzá a bánsági magyarság a régió történelméhez és kultúrájához. A fordítás Sütő Udvari Magda (román nyelvre) és Vallasek Márta (angol nyelvre) munkája.
„A szellemnek és a szemnek egyaránt örömet okoz ennek a könyvnek az olvasása” – mondta a könyvet méltató Halász Ferenc, aki részletesen ismertette az enciklopédikus mű tartalmát és felépítését. A kötet a Bánság (vagy Temesköz) történelmének rövid bemutatásával indul, amely a történelmi Bánságot egységes egészként kezeli. Utána következik a Trianon után három részre szakadt Bánság településeinek és az ott található magyar emlékek, a hozzájuk kapcsolódó információk bemutatása. A Bánság magyarországi részének 9, szerbiai részének 35 és a legnagyobb, romániai részének 68 településére tér ki, amelyekről mindent megtudunk: első írásos említés, a település története (újratelepítés), érdemes és nemes szülöttek, népességi adatok, a magyarság lélekszámának alakulása. A hangsúly a magyar emlékhelyek – emléktáblák, sírfeliratok, épületek, paloták, templomok, kápolnák, iskolák, közigazgatási épületek, emlékművek, emléktáblák, sírok, kopjafák, szobrok, művészeti alkotások – bemutatásán van, amelyekről minden rendelkezésre álló információt belesűrített a szerző a hiánypótló alkotásba. „Értékmentő ez a könyv, amely a 24. órában jelent meg, hiszen olyan sírokra, emléktáblákra, emlékművekre is rávilágít, amelyek elvesztek volna vagy már meg is semmisültek közben – hangsúlyozta Halász Ferenc.
Az enciklopédikus tudású helytörténész, Szekernyés János, akinek az utóbbi 15 évben szinte évente jelentek meg helytörténeti jellegű munkái, így fogalmazott: „Ez a könyv betetőzése több éves, de inkább több évtizedes munkámnak, hiszen 3-4 esztendő kevés lett volna mindezt megírni, ha nem lett volna előzetes dokumentáció mögötte. Azt is hozzátenném, hogy a helytörténeti forrásmunkák, régi magyar újságok zöme nem található meg az interneten, ki kell őket venni a könyvtárból, lefújni róluk a port, lapozgatni kell ahhoz, hogy ennyi információt összegyűjtsön az ember”. A szerző szerint a Bánság méltatlanul mellőzött és elfeledett régió, amely a török hódoltság ideje óta önálló történelmet élt. Három részre való szakadása után erről a régióról maguk a bánságiak is keveset tudnak, ezért igyekezett egységes egészként bemutatni a Bánságot, különálló történelmével és sajátos értékeivel. A hatalmas műbe nem fért bele a teljes összegyűjtött anyag, a szerzőt szorította a terjedelem, ezért remélhetőleg még lesz folytatása, újabb helytörténeti könyvek jelenhetnek meg Szekernyés János tollából.
A könyvbemutatót a Csiky Gergely Színház művészei, Molnos András és Mátray László szavalatai színesítették, végezetül a szerző dedikálta legújabb könyvét, amely „azon melegiben” szép számban elkelt. Nyugati Jelen (Arad)

„Menteni a menthetőt, védeni a védhetőt”
Lényegre törőnek, céltudatosnak és rendkívül kitartónak nevezte Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét Macalik Arnold kedden délután, a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjak ünnepélyes átadásán a ferences kolostor refektóriumában; mint mondta, a párbeszéd és a cselekvés embere, aki folyamatosan dolgozik, s nem hátrál mindaddig, amíg megoldást nem talál a felmerülő problémákra.
Meghallgatja a körülötte lévők véleményét, panaszát anélkül, hogy személyválogató lenne, ha pedig tanácsot kér, akkor is mindig fülel és figyel. – Ez a tiszteleti díj egyrészt felelősséget ró Horváth Annára, ugyanis rengeteg még a feladat, amelyekkel az elkövetkező időszakban szembesülnie kell, de egyúttal a szakmára is felelősség hárul, a hatóságokkal való párbeszéd építésének tekintetében – hangsúlyozta a méltató. Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár-értelmezések gyűjteménye
Kolozsvár-számát mutatta be a Szépirodalmi Figyelő című budapesti irodalmi, kritikai és szemléző folyóirat a kincses városban, majd átadták a lap díjait is.
A 2012-es évben két kolozsvári költőt, Király Lászlót és László Noémit díjazta a lap által felkért kuratórium, és mivel időközben kiderült, hogy elkészül a Kolozsvár-szám, a díjátadóval megvárták ennek bemutatóját.
A 19. században egyébként Arany János indított irodalmi lapot ezzel a címmel, a jelenlegi folyóirat 2002-ben indult, és csak a névrokonság köti össze Arany lapjával.
Felépítését tekintve a kéthavonta megjelenő Szépirodalmi Figyelő a valamennyi magyar irodalmi lapban megjelenő alkotások közül válogat, szemlejellegét azonban kiegészítik a könyvkritikák és az esszék, illetve minden lapszámban megjelenik egy interjú, így – amint a főszerkesztő, Pápay György fogalmazott – „nagy része originális gyártmány”.
Emellett a lap az utóbbi években már nemcsak kimondottan szépirodalmi témákat dolgoz fel, hanem általánosabb kultúrtörténeti írásokkal is jelentkezik. Pápay és a lap másik szerkesztője, Vass Norbert korábban a Balassi Intézetnek dolgoztak egy Kolozsvárhoz kapcsolódó projekten, a város kulturális életét, lehetőségeit igyekeztek feltérképezni, ekkor döntöttek úgy, hogy a lapban is külön számot szentelnek a kincses városnak.
„Izgalmas, összetett kulturális élete van a városnak, és ezt sok perspektívából lehet vizsgálni. Vehetjük külön a magyar szerzőket, külön a románokat, azt, hogy miként működnek együtt román és magyar alkotók. Számtalan Erdély- és Kolozsvár-kép van Magyarországon, mi nem egy statikus képet akartunk rögzíteni a városról, hanem változásában akartuk megragadni” – fogalmazott Pápay.
Mint mondta, nem is kimondottan csak szépirodalmi szemszögből közelítették meg a várost, hanem a színháznak és az egyre híresebb kolozsvári képzőművészetnek is nagy figyelmet szenteltek. Interjút Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával közölnek.
Vincze Ferenc, a kritikai rovat szerkesztője elmondta: hat kritikát közöltek, többek között a Kántor Lajos és Rigán Loránd által szerkesztett Kolozsvári beugróról, illetve György Péter Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetéről, amelyek a szerkesztők szerint vitaindító jellegű írások, csak „vitapozíciót” érdemes felvenni velük szemben.
A lapszámismertetés után a főszerkesztő átadta az elismeréseket Király Lászlónak és László Noéminek, akik néhány verset olvastak fel az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében egybegyűlt érdeklődőknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Kiosztották a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjakat Kolozsváron
A Teleki László Alapítvány és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere vehette át kedd este a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat a kolozsvári magyar főkonzulátus és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) közös rendezvényén.
Ebből az alkalomból került sor László Miklós Műemlék sírok a Házsongárdi temetőben című fotókiállításának megnyitójára is az eseménynek helyt adó kolozsvári ferences rendi kolostor reflektóriumában.
A kolostor zsúfolásig megtelt termében előbb Emődi Tamás művészettörténész laudációja hangozott el, amelyben a Teleki László Alapítvány érdemeit sorolta fel, többek közt megemlítve, hogy az alapítványnak köszönhetően évente több tucat emlékművet, műemlék épületet vagy egyéb műértéket restauráltak részben vagy teljes mértékben. A KLMT szakmai díját Diószegi László, az alapítvány igazgatója vette át. Köszönőbeszédében kifejtette: „a műemlékvédelem sokkal többről szól, mint kicsikarni a politikusokból a pénzeket".
A műemlékvédő társaság tiszteletdíját idén Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere vehette át. Macalik Arnold építész laudációjában Horváth Anna párbeszédre való hajlandóságát, valamint a műemlékekre kikerülő ötnyelvű táblák kihelyezésért folytatott erőfeszítéseit emelte ki. „Lényegre törő, céltudatos és roppant kitartó elöljáró" – jellemezte az alpolgármestert.
Hozzáfűzte: Kolozsvár arculatváltás előtt áll, rövidesen a főtéri Szent Mihály-templom restaurálása következik. Horváth Anna úgy nyilatkozott: elsősorban nem a díjat köszöni, hanem a szakmai és civil szervezetek együttműködését. „A díj kötelez az út folyatására" – hangoztatta.
A díjak átadását követően Szép András zongoraművész előadása színesítette a rendezvényt, majd Gaál György, a KLMT elnöke és Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója mutatták be László Miklós fotótárlatát. Gaál György elmondta: a kiállításon szereplő fényképek részben dokumentálják a műemlékgyalázók tetteit, de bemutatják a pozitív eredményeket, a sikeresen restaurált műemlék sírokat is.
Gergelyné Tőkés Erzsébet elmondta: László Miklós fényképeivel „a puszta megörökítés helyett eljutott a művészi ábrázolásig". A fotóművész elmondta: azokat a műemléksírokról készült felvételeket válogatta össze, amelyek kevésbé ismertek, a temetőben az emberek elmennek mellettük.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Bukaresti felhördülés a kisebbségi jogok kapcsán
Jelentős felbolydulást okozott Bukarestben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által magyar kezdeményezésre elfogadott jelentés, amely a dokumentumban hagyományosnak nevezett őshonos kisebbségek fokozott védelmét irányozza elő.
A KDNP-s Kalmár Ferenc által kidolgozott dokumentum többek között az önrendelkezés és az anyanyelv használatának biztosítására buzdítja a tagállamokat a területükön élő őshonos kisebbségek esetében, és a kollektív védelmet, a kollektív jogok fontosságát hangsúlyozza az egyéni jogokkal szemben.
A román politikum és média meglehetősen agresszívan reagált. Az Adevărul című lap Az Európa Tanács hadat üzen az egységes államnak címmel írt a javaslatról, és a szélsőségesen magyarellenes, soviniszta kirohanásairól hírhedt szociáldemokrata képviselő, Bogdan Diaconu véleményét idézte, aki szerint a területi autonómiát bátorító jelentés levegőbe röpíti Európát, és egy képzettársítás révén azt sugallja, hogy Erdélyben is hasonló helyzet állhat elő miatta, mint a Krímben. A képviselő szerint nem véletlen, hogy Magyarország kezdeményezte a jelentést, mivel így akar magyar enklávékat létrehozni a környező államokban, ami Trianon tagadását jelenti.
Nem marad el a magyar- és autonómiaellenes hangulatkeltésben Traian Băsescu államfő sem, aki szerint az ET-ajánlás mit sem ér, mivel Románia alkotmánya nem teszi lehetővé az autonómiát.
Mindez azt jelzi, hogy a jelentés bizonyos mértékig áttörést jelent az intézményes, európai szintű, számon kérhető kisebbségvédelem terén. A bukaresti felhördülés azt mutatja, hogy ezzel nagyon is tisztában vannak, és megpróbálnak mindent elkövetni, hogy a kezdeményezés hamvába haljon, megkísérlik befeketíteni, valamilyen káros, végzetes dologként feltüntetni az autonómiát.
Persze illúziókat egyelőre nem érdemes táplálni. Az Európa Tanács ajánlásai nem kötelező érvényűek, a tagállamok a diplomatikus üdvözlésen túlmenően azon ajánlásokat alkalmazzák, amelyeket akarják, és azokat ignorálják, amelyeket a maguk számára károsnak tartanak. Mégis, ennek az ajánlásnak az elfogadásával még egy olyan dokumentum létezik, amelyre a többségi románokkal minden tekintetben – tehát az anyanyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás terén – egyenlő jogokért küzdő romániai magyar közösség bel- és külföldön egyaránt hivatkozhat. 24ora.ro

A magyar kultúrtörténet napja a Posticumban
„A Posticum elnökeként az én elképzelésem volt, hogy az elmúlt héten zajló az Iskola másként rendezvénysorozatban egy sajátos programot állítsunk össze, mely vonzza a érdeklődőket, ennek keretében került sor a Vizsolyi biblia nyomtatásának történetére”, mondta Csernák Béla.
A Posticum elnöke Csernák Béla arról tájékoztatott, hogy-e sajátos program keretében emlékezés a könyvnyomtatásra, Vizsolyi- illetve a Váradi biblia kinyomtatásának kapcsán, rendeztek tevékenységet. Ez volt a szombati nap eseményének fő atrakciója. Annak érdekében, hogy mindezt megtudják valósítani meghivták Vizsolyról Daruka Mihály vállalkozót, aki megvásárolta Vizsolyban a régi nyomda helységül szolgáló épületet, ebbe rendezett be korhű nyomdagépeket, ő maga készít korhű ólom betűket, a szükséges teljes technikai eljárással, papírmalmot épített. A vállalkozó előadásokat tart, melynek keretében fel eleveni, Vizsolynak a biblia nyomtatással kapcsolataos történelmi értékét, szerepét és helyét.
Egy ilyen előadást volt alkalmunk végig nézni, igazi magyar kultúrtörténetet volt ez, melynek keretében megelevenedett minden abból az időből –1589-1590 – amikor Vizsolyban kinyomtatták az első magyar nyelvű bibliát Károli Gáspár fordításában. Az interaktív előadásba Daruka Mihály bevonta a jelenlévő közönségét, így a Vizsonyi biblia nyomtatásának történetében hathatós szerepet játszottak az előadás hallgatói. Az intekaktív bemutató után a hallgatóságnak megadatott, hogy saját kezőleg nyomtathatták ki a Vizsolyi Biblia első oldalát a Daruka Mihály által Nagyváradra hozott korabeli nyomdagéppel.
A Vizsolyi biblia történetének bemutatója után váltottam néhány szót a vállalkozóval. Amikor megemlítettem, hogy igazi tehetséges színészi alakítást láthattunk tőle, a következőket mondta: „Ön mondta, hogy színészi tehetséggel vagyok megáldva, én ettől nagyon messze vagyok, mivel az eredeti szakmám mintakészítő asztalos”. Elmondta, hogy teljesen véletlenül megvásárolták azt a vizsolyi házat ahol a bibliát kinyomtatták, ahol kávézót akartak nyitni.
Idegenforgalmi látványosság
„Amikor rájöttünk, hogy ezen a helyen Magyarország egyik idegen forgalmi látványosságát lehet kialakítani, megváltoztattuk eredeti tervünket és az egykori nyomdát állítottuk vissza, amíg mi ezt nem vetettük fel ezt a lehetőséget a vizsolyi nyomda senkit nem érdekelt. Mint idegenforgalmi látványosság maga a nyomda és annak felszerelése nem nagyon érdekelt volna senkit, ezért tettem hozzá ezt az interaktív előadást, ami leköti a látogatók figyelmét, hiszen a történet be őket is bele vonva teljesen más jelleget ad az egész jelenség. Ez az előadás inkább egy monológ, hiszen a legtöbbet én beszélek, a közönséget úgy vonnom be, hogy azt gondolják mindenki beszélhet, de egy kukkot nem szól senki, az előadás közben, csak én beszélek. A történet végére mindenki megérti, hogy mi is volt ennek az eseménynek a lényege, számukra egy jóleső érzés volt mindez. Otthon nagyon sok látogatót fogadunk, aki egyszer már megfordult Vizsolyon az általában visszatér”, mondta Daruka Mihály.
Majd arról beszélt, 2017-re teljes szépségében szeretnék felújítani a vizsolyi nyomdaműhelyt, vissza állítani az eredeti állapotokat. Azért, hogy mindezt megvalósítsák pályázatot nyújtottak be: „Csak ezzel az a probléma, hogy ezt előre meg kell finanszírozni. A beruházás értéke mintegy 200 millió forint volna, de mi ennyi pénzzel nem rendelkezzünk, még egy millió forintunk sincs. Azt gondoltuk ki, hogy kell keressünk kétszáz olyan embert, akit érdekel az, hogy mi van beleírva a Vizsolyi bibliába. Szerintünk kell, hogy legyen 200 olyan magyar ember Magyarországon, vagy a világon bárhol, aki egy támogatási egységet ami 4 ezer euró, adna erre a célra, a nyomda eredeti állapotában való visszaállításra és a szükséges összeget összeadnák. Azért nehogy valaki azt képzelje, hogy mi a valakinek a pénzét elvesszük minden ellenérték nélkü, ezért kinyomtatjuk 200 példányba az eredeti módon a Vizsolyi bibliát, amit felajánlunk azoknak, akik ebben besegítenek. Minden az eredeti eszközzel az eredeti nyersanyagból készül el, újból véssünk a biblia összes betűjét, egyesével 50 ezer ólombetűt öntünk. Mindez az eredeti helyszínen fog történni. Örülnénk, ha ezután a beszélgetés után, valaki felfigyelne mind arra amit kiakarunk vitelezni és támogatna bennünket. Ha ez megtörténne annak én pár év múlva egy olyan könyvet adok át, amilyet ma sehol nem lehet megtalálni”, mondta a vállalkozó.
Elérhetőségük: web www.vizsolyvendeg.hu; e-mail: vizsolyivendeg@freemail.hu
Dérer Ferenc. erdon.ro

Románia és Moldova is nekifeszült Moszkvának
Moldova és Románia is elítélte szerdán a Dnyeszteren túli szakadár terület (Transznisztria) úgynevezett parlamentjének döntését, amely egyhangúlag kérte az orosz hatóságokat: ismerjék el a terület függetlenségét, majd tegyék lehetővé Oroszországhoz való csatlakozásukat.
Hivatalosan a Moldovai Köztársasághoz tartozik a magát függetlennek tartó, de mások által el nem ismert szakadár terület. A román külügyminisztérium szerdai közleményében kifejtette: támogatja a Moldovai Köztársaság álláspontját, amely szerint ez a döntés semmibe veszi a Dnyeszter-melléki konfliktus rendezésére irányuló folyamatot és Moldova területi épségét.
A román külügy aggodalommal vette tudomásul a Dnyeszter-melléki úgynevezett parlament döntését. Bukarest szerint az ukrán helyzetre való tekintettel valamennyi félnek konstruktív magatartást kellene tanúsítania, és tartózkodnia kellene az ilyen fajta egyoldalú döntésektől.
A közlemény szerint Titus Corlățean szerdán egyeztetett Natalia Gherman moldáv külügyminiszterrel a szükséges lépések összehangolásáról, és Didier Burkhalterrel, az EBESZ soros elnökével. Corlățean a nemzetközi szervezet gyors közbelépését kérte.
Traian Basescu államfő az unimedia.info román nyelvű moldovai portálnak adott interjúban kijelentette, hogy Románia végig támogatni fogja Moldova területi épségének megőrzését. Băsescu azt mondta, hogy az Európai Uniónak gazdasági szankciókat kell bevezetnie Oroszországgal szemben, ha bebizonyosodik, hogy Moszkvának szerepe volt az "Ukrajna keleti részének biztonsága ellen elkövetett merényletekben". A szankciók között említette példaként az orosz gázimport tilalmát. Szerinte Európa 5-6 éven belül függetleníteni tudja magát az orosz gáztól. maszol/MTI

ROMÁNOK-RMDSZ-FIDESZ Az erdélyi magyar politikum és a magyar nemzetpolitika közti ütközési pontok Az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról értelmetlen önmagában beszélni. A feltételrendszert, amiben az erdélyi magyarok a mindennapjaikat élik, nagymértékben a román állam határozza meg.
Azzal kell kezdenem, hogy kimondottan örültem Kelemen Attila Transindexen megjelent írásának. A szerző az RMDSZ és a Fidesz viszonyát tematizálja, illetve az a kérdést teszi fel, hogy a 2010 után új nemzetpolitika hogyan „szabja át az erdélyi magyar társadalmat”. Kelemen írását azért tartom fontosnak, mert megtöri a nyilvánosságon belüli csendet ezzel a – véleményem szerint kulcsfontosságú – témával kapcsolatban*.
Magam egy terjedelmes tanulmányban próbáltam rávilágítani a magyar állampolgárság- és nemzet-politika lehetséges értelmezési kereteire, illetve hatásaira. Most ennek a tanulmánynak egy részét próbálom újrafogalmazni egy „olvasóbarát verzióban”**. A szövegben reagálok Kelemen Attila legfontosabb állításaira, és bizonyos értelemben megpróbálom keretbe helyezni azokat.
Megfogalmazásaim talán túlságosan nyersnek hangzanak majd. Ez annak köszönhető, hogy hanyagolom a normatív szempontokat, és a szereplők stratégiáinak reális megítélésére teszek kísérletet. Ez alól reményeim szerint senki nem képez kivételt.
A román politikai törekvések a nemzetépítés és a kontroll-kooptálás között
Az első fontos körülmény, hogy az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról teljesen értelmetlen önmagában beszélni. Rogers Brubaker szerint egy kisebbség politikai törekvéseit egyszerre határozza meg a többségi állam és az anyaország. E kettő közül ráadásul – esetünkben – a többségi állam (illetve a román politikai mező) szerepe összehasonlíthatatlanul nagyobb. Azt a feltételrendszert, amiben az erdélyi magyarok a mindennapjaikat élik nagymértékben a román állam határozza meg. Ez a magyar politikai osztály stratégiáira, a magyar politikai osztályon belüli törésvonalakra is igaz. A magyar nemzetpolitikának ehhez képest igen szűk és marginális szerepe van. Ezt az RMDSZ vezetői pontosan realizálják, amikor Bukarestben jelölik meg a maguk számára a legfontosabb téteket. Ezért lehet igaz az, amit Kelemen Attila is megfogalmaz, hogy „az RMDSZ kommunikációjában a Fidesszel való kapcsolat nem más, mint külpolitikai kérdés”. Az RMDSZ vezetői koránt sincsenek a Fideszhez olyan közel, mint azt Kelemen Attila állítja. Inkább arról van szó, hogy a Fidesszel való viszonyban egy pragmatikus álláspont kerekedett felül, mégpedig elsősorban azért, mert ez a kérdés az RMDSZ vezetők többsége számára marginális kérdésnek tűnik. Miután a román politikai mező elsőbbségét hangsúlyozzuk, érdemes vázolni, hogy a román politikai szereplők a magyar közösség, illetve politikai osztály számára milyen fajta integrációs modellt kínálnak fel. Ennek alapvető jellemvonása egyfajta kettősség, amit úgy fogalmazhatunk meg, hogy a román politikai elit egyszerre tartja fenn – az államot az etnikai értelemben vett román nép államaként értelmező – nemzetiesítő projektet és támogatja az RMDSZ – Bakk Miklós megfogalmazásával élve – rejtett konszociációra vonatkozó törekvéseit.
Egyrészt konszenzus van tehát a román politikai eliten belül a nemzetállami projekt fenntartásában. Ez egy olyan intézményrendszer működtetését jelenti, amely a különböző etnikumok között hierarchikus viszonyt határoz meg, és aminek következménye a kisebbségi és többségi kategória közötti aszimmetria. Most nem tárgyaljuk részletesen az aszimmetrikus viszonyrendszer kérdését. Egy szemléletes példaként az hozható fel, hogy például a fele-fele részben magyar és román Marosvásárhelyen (vagy akár a 80 százalékban magyar Csíkszeredában) a többségiek a nemzetállami intézményrendszer működése következtében gondolják úgy, hogy a nyilvános kommunikáció nyelve per definitionem a román, és nekik nem szükséges ismerniük a magyar nyelvet. Miután az intézményesen definiált etnikai hierarchiában felül vannak, teljesen természetes számukra, hogy a társadalmi integráció minden kulturális terhét a kisebbségi közösségnek kell viselnie. Ennek az intézményes berendezkedésnek az egyik hosszú távú következménye az erdélyi etnikai rétegződési rendszer átalakulása volt, ami a magyarok egyre fokozódó marginalizációjához vezetett. Az aszimmetria másik hosszú távú következménye az asszimiláció, amely Erdélyben
elsősorban (de nem csak) a vegyes házasságokon belüli kiegyenlítetlen etnikai szocializációs modellek következménye.
Másrészt azonban a román politikai osztály magyarokhoz, illetve az RMDSZ-hez való viszonya nem érthető meg egyoldalúan a nemzetiesítő törekvések felől. Az 1989 után kialakult román kisebbségpolitikai rezsimnek – a nemzetállami jelleg, illetve a kisebbség és a többség közötti hierarchia megtartása ellenére – megvannak a maga pluralista (vagyis a kisebbségi közösségek elismerésére alapuló) jellemvonásai:
(1) A román kisebbségpolitikai rezsim első hangsúlyosan pluralista (és a magyar etno-kulturális reprodukció szempontjából kulcsfontosságú) eleme, hogy az államilag finanszírozott magyar nyelvű oktatás széles spektrumát tartja fenn.
(2) A másik elem, hogy a román politikai elit valójában elfogadja, hogy a kisebbségi közösségek saját etnikai pártjaikon keresztül vesznek részt a közéletben. A magyar közösség szempontjából a kisebbségek számára kedvezményes parlamenti helyeket juttató választási törvénynek nincs túlzottan nagy jelentősége. Annak már sokkal inkább, hogy 1989 után a választási törvény végig megőrizte az arányos kimenetet, ami lehetővé tette, hogy a lakosság 6-7 százalékát kitevő magyar közösség nagyjából arányosan legyen képviselve a parlamentben. (Azt, hogy ez nem magától értetődő, jól mutatja a magyar választási törvény, ami a győztes párt számára kedvez. De akár egy klasszikus kétfordulós, kompenzáció nélküli egyéni választókerületes rendszer is elképzelhető lenne.) (3) A harmadik (a másodikkal szorosan összefüggő elem), hogy 1996-tól az RMDSZ és a román politikai elit között kialakult egy többé-kevésbé rendszeresített politikai alkufolyamat, amelynek keretén belül az RMDSZ kisebb kihagyásokkal részesült a kormányzati hatalomból. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a „kisebb kihagyások” szintén nem jelentettek a Szövetség számára tényleges ellenzéki szerepet. Az RMDSZ minden ilyen alkalommal „speciális viszonyt” ápolt az épp aktuálisan legerősebb politikai szereplővel, mintegy kívülről támogatva azt formális koalíciós partnerével szemben.
Lényeges ugyanakkor, hogy az etnikai hatalommegosztásnak, illetve az RMDSZ (vagy tágabban a magyar elit) végrehajtó hatalomban való részvételének nem alakultak ki az intézményes, törvényileg kodifikált keretei. Az RMDSZ praktikusan folyamatosan részese a végrehajtó hatalomnak, azonban ez mindig az aktuális politikai alkuk függvénye. A kérdés másik oldala, hogy praktikusan az RMDSZ gyakran sikeresen lobbizik a magyar intézményeknek, vagy magyarlakta területeknek juttatott erőforrásokért, valójában azonban (a közjogi autonómia, vagy az intézményes hatalommegosztás egyéb változatai híján) ezekre sincs semmiféle intézményes-jogi garancia. Éppen ezért az ezzel foglalkozó elemzők, például Narcisa Medianu, vagy Horváth István, már az ezredfordulón az RMDSZ és a román politikai szereplők közötti alku aszimmetrikus jellegét hangsúlyozták, és arra utaltak, hogy ez a viszony a kontroll-kooptálás modelljén keresztül érthető meg. Ez pontosan arra utal, hogy a magyar politikai osztállyal folytatott alkufolyamaton keresztül a román politikai szereplők úgy érik el a magyar követelések mérséklődését (vagy pl. azt, hogy a kilencvenes években az erdélyi magyar kérdés lekerült a nemzetközi napirendről), hogy közben nem kell intézményesíteniük az etnikai hatalommegosztást, és nem kell módosítaniuk az államberendezkedést. Érdemes megjegyezni, hogy az RMDSZ kormányba való bevonása kapcsán Victor Ponta kormányfő talán most utalt először explicit módon a kontroll-funkcióra (vagyis, hogy azért szükséges az RMDSZ bevonása, hogy a magyar közösség ne radikalizálódjon).
Az erdélyi magyar elit a párhuzamos társadalom építése és az aszimmetrikus alku között
Az erdélyi magyar politikai osztály magatartásában szintén van egy eredendő kettősség, amit akár a Szövetség a kilencvenes években kialakított (részben implicit) programelemei és a román politikai térbe történő tényleges integrációs folyamatok között feszül. Ez a kettő valójában a mai napig nincs egymással köszönő viszonyban.
Az erdélyi magyar elit saját társadalmáról való víziójában a párhuzamos társadalom elképzelése játszik kulcsszerepet, és ennek az RMDSZ programjában is meghatározó szerepe van. Az elképzelés lényege, hogy a magyar közösség etno-kulturális újratermelése (megmaradása) akkor képzelhető el, ha felépíthető egy olyan intézményes szerkezet, ahol a lehető legtöbb társadalmi szükséglet a közösségen belül elégíthető ki. Ez az elképzelés még a két világháború között alakult ki, és (miközben a múlt rendszerben is volt egyfajta kontinuitása) 1989 után fogalmazódott újra. A kilencvenes évek első felében ez a program kulcsszerepet töltött be, és egyrészt az autonómia-törekvésekben, másrészt a magyar elit egy intenzív intézményépítő és közösségszervező stratégiájában nyilvánult meg. Ez volt az az elem, amit egyesek „társadalomépítésnek”, mások „mozgalom RMDSZ-nek” hívtak, és amely jó ideig a közösségi aktivisták és az erdélyi magyar értelmiségiek egy széles rétegét integrálni volt képes.
Miközben a programelemek szintjén a párhuzamos társadalom víziója (beleértve az autonómiát) megmaradt, a román politikai térbe való integráció (elsősorban a kormányzati szerepvállalást biztosító aszimmetrikus alku) átírta a tényleges prioritásokat, és megváltoztatta a Szövetségen belüli viszonyokat. Soroljuk fel röviden a román politikai szereplőkkel folytatott aszimmetrikus alku legfontosabb következményeit. Ezeknek azért is jelentőségük lesz, mert a Fidesz és az RMDSZ közötti töréspontok is ezekhez kapcsolódóan érthetők meg (már amennyire ezek megérthetők strukturális értelemben, a személyközi viszonyok figyelembe vétele nélkül):
(1) Ahogy már érintettük, az aszimmetrikus alku, illetve a kontroll-kooptálás lényege a magyar elit követeléseinek mérséklődése (ami a közjogi szerkezet átalakítása nélkül következik be). Ez azt jelenti, hogy a stratégiák szintjén a román politikai partnerek számára elfogadhatatlan programelemek (elsősorban az autonómia) háttérbe szorulnak. Ezt a helyzetet az RMDSZ az elmúlt évtizedben többféle stratégiával próbálta kezelni. Egyrészt (leginkább az ezredforduló környékén) az volt megfigyelhető, hogy a programot a „realitásokhoz” alakították. Így a 2000-es választási programból hiányzott például az autonómiára való utalás. Másrészt (és ma ez a domináns) a programelemek és a tényleges cselekvési stratégiák elválnak, és az RMDSZ másfajta diskurzust forgalmaz a választói és másfajta diskurzust a román partnerei fele. Ez azt jelenti, hogy miközben az autonómia akár központi programelem, addig a román partnerekkel folytatott tárgyalások napirendjére fel sem kerül.
(2) Átalakul a politikai folyamat természete. A román politikai szereplőkkel folytatott (általában nem nyilvános) tárgyalások jobb esetben néhány tucat politikus részvételével zajlanak. Így miközben a bukaresti politikai aréna szerepe megnövekszik, a közösségi aktivisták korábban jobban integrált rétege a politikai folyamatokon kívül találja magát. A „mozgalom RMDSZ” megszűnésével ugyanakkor a kialakuló politikai osztály (az RMDSZ felső-vezetés) számára óriási kérdéssé válik, hogy miként biztosítsa a maga (illetve a kialakuló integrációs modell számára) a társadalmi támogatást. Ezt elsősorban a magyar közösségnek juttatott erőforrások feletti monopólium megszerzésén keresztül tudja megtenni. Mind az aktivista réteg, mind a szélesebb társadalom szempontjából ezen állami erőforrások becsatornázásának van központi szerepe.
(3) Ez egyben azt is jelenti, hogy átalakul a politikai legitimáció, illetve a szervezeten belüli politikai habitusok. Míg korábban a legitimáció forrása a közösségépítés, a magyar intézmények működtetése volt, mára ennek szerepét a forrásszerzésben való sikeresség vette át.
(4) Végül a magyar politikai osztályon belüli törésvonalak is az aszimmetrikus alkuhoz való viszonyban gyökereznek. Az úgynevezett „mérsékeltek” és „radikálisok” közötti viszonyt pontosan az 1996 és 2000 közötti első kormányzati ciklus élezte ki. A kormányzati munkában résztvevő „mérsékeltek” ekkor stabilizálták többségüket, a politikai folyamatokból kiszoruló „radikálisok” pedig 2003-ban hagyták el a pártot.
A magyar nemzetpolitika hatásai
A Fidesz-RMDSZ viszony (strukturális és nem személyközi) értelemben ebben a keretben érthető meg. A Fidesz törekvései az elmúlt két évtizedben két irányból keresztezték az RMDSZ-elit érdekeit. Egyrészt a Fidesztől folyamatos és közvetlen segítséget kaptak a többségi szereplőkkel folytatott aszimmetrikus alku ellenzői (a „radikálisok”). Másrészt a Fidesz saját erdélyi klientúraépítésre vonatkozó kísérletei veszélyeztetik az RMDSZ erőforráselosztásban élvezett monopóliumát. Mindkét szempont megmutatkozott már az 1998 és 2002 közötti első Fidesz-ciklus alatt. Ekkor a Fidesz az RMDSZ vezetése ellenében nyíltan az aszimmetrikus alku ellenzőit (Tőkés Lászlót, illetve a Reform Tömörülést) támogatta. Az RMDSZ vezetők ezt külső beavatkozási kísérletként élték meg, amely a párton belüli hatalomátvételt, illetve az identitáspolitikai diskurzus fölötti ellenőrzést célozta, és azzal fenyegetett, hogy a legnagyobb Kárpát-medencei kisebbségi magyar politikai alakulat a Fidesz klienteláris hálózatába kerül. Szintén már ekkor megmutatkozott a második probléma, hogy a Fidesz a magyar intézmények fenntartására szánt erőforrások tekintetében az RMDSZ-t megkerülő politikát folytatott, és (legalábbis az RMDSZ-elit szemében) egy saját kliensi hálózat kialakítására törekedett. Lényeges azonban, hogy 1998 és 2002 között az RMDSZ-elit politikai ellenfelei még az RMDSZ-en belül voltak. Talán ennek is köszönhető, hogy a státustörvény alkalmazását tekintve 2001-ben a Magyar kormány és az RMDSZ között megegyezés született, és a törvény végrehajtását segítő úgynevezett státusirodákat a Szövetség keretében hozták létre. Mielőtt a 2010 utáni történéseket bemutatnám, röviden érintenem kell azt is, hogy mi történt 2002 és 2010 között, hisz az ekkor regnáló MSZP-SZDSZ kormány a Fideszhez képest radikálisan más politikát folytatott (és nem csupán az állampolgárság-politikában). A baloldali kormány legfőbb törekvése a Fidesz határon túli informális (klienteláris) hálózatainak felszámolása volt. Ennek azért volt jelentősége, mert a Fideszhez kötődő politikai szereplők (elsősorban Tőkés László és Duray Miklós) rendre igen markánsan nyilvánultak meg magyar belpolitikai kérdésekben.
Az egyik eszköz a támogatáspolitika nagyfokú centralizációja volt, ami részben egy a baloldalhoz kötődő klienshálózat kialakításában öltött testet. Ez azonban egybeesett azzal (és ennek volt meghatározó szerepe, nem a saját klienshálózat erőltetésének), hogy a baloldal elfogadta a status quo-t, és a támogatáspolitikai döntéseket az RMDSZ-re bízta. Az RMDSZ ezzel a forráselosztás vonatkozásában igen kedvező helyzetbe került, hisz az erdélyi magyar közösségnek juttatott romániai erőforrások mellett immár a magyarországiak fölött is monopóliumra tett szert. A státusiroda-hálózat fenntartása mellett az oktatási-nevelési támogatásnak volt kiemelt szerepe, amit az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány adminisztrált.
2010-ben az újra hatalomra kerülő Fidesz az erdélyi politikai mezővel kapcsolatos korábbi törekvéseit jóval radikálisabb formában próbálta érvényesíteni. A támogatáspolitikai intézményrendszer radikális átalakításra került, aminek nyomán az RMDSZ gyakorlatilag teljes mértékben kiszorult ebből. A Szövetség számára komoly veszteséget jelentett, hogy a magyar kormány 2011 májusában megszüntette a státusiroda-hálózatot, illetve a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségére bízta az oktatási-nevelési támogatás adminisztrálását. Ezekkel az intézkedésekkel egyidőben alakították meg a 150 személyt foglalkoztató információs irodákat, amelyek a könnyített honosítással kapcsolatos törvénymódosítás végrehajtását segítik. Az irodahálózatot a civil szervezetként működő, de valójában az RMDSZ politikai ellenfelének számító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra bízták. Az RMDSZ (illetve azok a civil szerveztek, értelmiségiek, akiket Budapesten az RMDSZ holdudvarába soroltak) nem csupán a fent említett, hanem majd minden magyarországi támogatástól elestek, miközben – ahogy Sipos Zoltán Hol a guriga című cikkében ezt dokumentálta – a magyar állami vállalatok közel 1 millió eurót juttattak a 2012-es kampányidőszakban az RMDSZ ellenzékéhez tartozó politikusok által bejegyzett civil szervezeteknek. Nagyon fontos látnunk azonban, hogy a magyar kormányzatok befolyásoló ereje igen korlátozott maradt. Az RMDSZ (2003-tól párton kívüli) ellenzéke paradox módon az MSZP-SZDSZ kormány alatt volt a legsikeresebb. Ekkorra esik Tőkés 2007-es EP-választási eredménye és a MPP viszonylag jó önkormányzati szereplése. Ugyancsak ekkor (2008-ban) kényszerült az RMDSZ felső vezetése a székelyföldi önkormányzati jelöltek esetében „korrekcióra”, aminek nyomán a Fidesz-hez közelálló (Kelemen Attila által is említett) politikusok kerültek kulcspozícióba. Ide kapcsolódik, hogy a 2004. december 5.-i népszavazási kampányt követően az RMDSZ a Fidesszel egyébként szemben álló vezetői számára vállalhatatlanná vált a magyar baloldallal fenntartott nyilvános kapcsolat.
Azt nem kell különösebben részletezni, hogy a Fidesz erdélyi politikai mezővel kapcsolatos eléképzelései milyen látványos kudarcot vallottak a 2012-es önkormányzati, majd parlamenti választáson. Ennek oka a magyar választók és a RMDSZ közötti megváltozott kapcsolatban keresendők, amiben mára az állami erőforrás-allokációnak van döntő szerepe. Ebben a tekintetben pedig az RMDSZ egyértelműen lekörözi a (kizárólag magyar forrásokra utalt) belső ellenfeleit.
Az RMDSZ viszonya a magyarországi választásokhoz
Az erdélyi magyar politikai mezőn belüli mozgásokat tehát a magyarországi események csak kis mértékben befolyásolták. Ennek oka, hogy a tétek elsősorban Románián belül fogalmazódtak meg. Az állampolgárság-politika és a szavazati jog kiterjesztése elviekben megkérdőjelezte ezt a helyzetet. Két ezzel kapcsolatos alapproblémát érdemes kiemelni.
(1) Az első, hogy a magyar politikai közösség kiterjesztése (az úgynevezett határok fölötti nemzetegyesítés) úgy történt meg, hogy a kialakuló szerkezetben az erdélyi magyar eliteknek nincs semmilyen szerepük, intézményes játékterük. A 2012 novemberében elfogadott választási törvény kiterjesztette a választójogot a kisebbségi magyar közösségekre, anélkül azonban, hogy választhatóságuk intézményes-jogi feltételeit megteremtette volna. A magyar állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok így nem tehetnek egyebet, minthogy egy mainstream magyarországi pártra szavazhatnak. Többségük a Fidesz-t támogatta, miután az a magyar nemzet irányukba való kiterjesztését támogatta. Ezzel együtt azonban az erdélyi magyarok vonatkozásában semmilyen programmal nem rendelkezik Az erdélyi magyar politikai osztály azzal a helyzettel, hogy egy olyan politikai aréna nyílt meg, amelyben ő (a jelen körülmények között) nem lehet szereplő, láthatóan nem tud mit kezdeni.
(2) Egy másik kérdés, hogy milyen viszony áll fenn a magyar állampolgárság és a politikai elit Románián belüli integrációs stratégiái között. Mint láthattuk, ez utóbbinak két egymással versengő modellje alakult ki. A formális programok szintjén (illetve normatív értelemben) a kisebbségi társadalom elképzelése és az autonómia-törekvések határozták meg a magyar politikai elit diskurzusait. Empirikus értelemben azonban inkább a kontroll-kooptálás, illetve a többségi szereplőkkel folytatott aszimmetrikus alku vált meghatározóvá. A normatív politikatudományi irodalomban többségi álláspontnak számít, hogy a kettős állampolgárság, illetve a közjogi autonómia egymást kizáró megoldások. Erdélyben ez a probléma Salat Leventénél jelenik meg.
A magyar politikai osztály azonban nem fogalmazott meg semmilyen nyílt álláspontot a kérdésben. Arról, hogy az egyes politikai szereplők, csoportosulások hogyan ítélik meg a kedvezményes honosítást, illetve a szavazati jog kiterjesztését, nehéz direkt módon információt szerezni. Az erdélyi magyar közbeszédben nem alakult ki az állampolgársággal kapcsolatos vita. Az ellentéteket jelezte, hogy miközben a székelyföldi vezetők demonstratíve elsőként vették fel az állampolgárságot, addig Markó Béla a fenntartásait hangsúlyozta. Szintén Markó Béla az, aki nyilvánosan kiállt a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
2014 januárjában az RMDSZ-en belül az állampolgársággal, illetve a szavazati joggal kapcsolatosan (a létező fenntartások ellenére) egy „pragmatikus” (az erdélyi magyar közvélemény megoszlásait figyelembe vevő) álláspont kerekedett felül. Ennek keretében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Borbély László, a Szövetség „második embere”, a román partnerek vonatkozásában is meghatározó politikusa is regisztrációra, illetve a választáson való részvételre biztatta az erdélyi magyarokat. Ezt követően az RMDSZ több helyi szervezete bejelentette, hogy segíteni fogja a választási regisztráció folyamatát.
A magyarországi választások után megkezdődött az erdélyi politikai szereplők magyarországi politikai piacon való pozícionálódása, ami nyilvánvalóan érintheti a pozíciók belső rendszerét is. Kelemen Attila (és Parászka Boróka) ebben a kontextusban érdekes. Azonban érdemes újra leszögezni, az RMDSZ mainstream szempontjából a Magyarországon való pozícionálódás meglehetősen marginális, miközben egy sikeres (Fidesz irányába történő) újrapozicionálódás megszüntetné a belső ellenzék minden létalapját.
Kiss Tamás
* A témával kapcsolatban tudtommal egyedüliként Salat Levente fejtett ki koherens álláspontot, ami azonban (sajnálatosan) csak egy szűk szakértelmiségi (mondhatni baráti) körön belül került megvitatásra. ** Ez azt jelenti, hogy például nem használok szabályos szakirodalmi hivatkozásokat. Nem akarom ugyanakkor azt a látszatot kelteni, hogy minden itt megfogalmazott gondolat saját kútfőből származna. Így ahol ezt szükségesnek találtam a szövegben hivatkozom a felhasznált szerzőre. Transindex.ro

Újjáélesztett hagyomány Felcsíkon
Sok év után idén újra bevárják egymást Madéfalva, Csíkrákos, Csíkcsicsó és Borzsova határkerülő hívei a négyes határkeresztnél.
Idén a madéfalvi egyházközösség úgy döntött, hogy – a Siculicidium emlékév alkalmából – újjáélesztik a rendszerváltás után elfeledett hagyományt: a közös határkerülést. Így idén húsvét vasárnapján a határkerülő madéfalvi, csíkrákosi, csíkcsicsói és borzsovai hívek a közös határkeresztnél bevárják egymást, hogy közösen kérjék a jó Isten áldását a termésre – tudtuk meg a madéfalvi egyházközösség egyik tagjától.
Régi helyén új keresztfa
A vallásos szertartásnak számító határkerülést a kommunizmus ideje alatt nem gyakorolhatták a csíkszéki keresztény hívek. Azt követően ugyan még élt egy ideig ez a hagyomány vidékünkön, azonban az évek során eltűnt a szomszédos falvak ilyen jellegű közös ünneplése. Idén viszont a négy felcsíki település összefogott, a négyes határnál lévő régi keresztfa helyébe újat állítottak, így sok év után ott fogják bevárni egymást a falvak lakói.
Áldást kérnek a termésre
Vasárnap reggel tehát minden településről az ételszentelést követően, nyolc órakor indulnak el a hívek gyalog, lóháton, illetve szekerekkel a termőföldekhez, hogy a megfelelő szertartás keretében áldást kérjenek a termésre. A négy település mezőgazdasági területeinek közös határánál fél 10-kor találkoznak a határkerülők, hogy közösen fohászkodhassanak Istenhez a természeti csapások elkerüléséért. Az idei szertartás keretében megáldják az új keresztfát is.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Bolyai Csabáért fogott össze Udvarhely
Példás összefogásról tett tanúbizonyságot Székelyudvarhely: a hasiaorta- és ágyékiartéria-tágulattal műtétre szoruló Bolyai Csaba édesanyjának felhívására röpke egy hét alatt gyűlt össze a több mint 20 ezer lejnyi támogatás. A székelyudvarhelyi, 27 éves fiatalember időközben sürgősségi műtéten esett át, ezért a marosvásárhelyi szakklinikának elvégzendő orvosi beavatkozást mintegy hónappal kellett elhalasztani. Csaba nem panaszkodik, hihetetlennek tartja, hogy a bajban ennyi ismerős és ismeretlen sietett segítségére.
Bolyai Csaba a Haáz Rezső Múzeum időszakos munkatársa, az Arany Griff Rend Egyesület és a Legendárium csapatának is aktív tagja, az udvarhelyszéki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács önkéntese, és az Udvarhelyi Fiatal Fórum vezetőtanácsának is tagja. Februárban teljes körű kivizsgáláson vett részt, akkor az orvosok hasiaorta- és ágyékiartéria-tágulatot, aneurizmát diagnosztizáltak nála, és az artériában már vérrögök is megjelentek. Az életmentő beavatkozásra Marosvásárhelyen kerülne sor, ennek költségét, mintegy 20 ezer lejt a családnak kell előteremtenie. Az eset nyomán több helybéli civil szervezet, sportegyesületek és civil közösségek adománygyűjtésbe fogtak: az Udvarhelyi Fiatal Fórumnál néhány nap alatt 2200 lejt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezeténél 5980 lejt, 20 ezer forintot és 50 eurót gyűjtöttek össze Csaba megsegítésére, de több vállalkozó is hozzájárult a gyűjtéshez.
Szerdán délután a székelyudvarhelyi Black 69 és Floorbulls csapatok jótékonysági mérkőzést játszottak a Rákóczi Sportcentrumban: a rendezvényen több mint 5000 lej gyűlt össze. A befolyt összeget a Csaba édesanyja által megadott bankszámlaszámra utalják (RO46 INGB 0000 9999 0107 1448), amelyre bárki egyénileg is küldhet adományt.
Időközben azonban Csaba sürgősségi beavatkozásra szorult: egy, a múlt hét csütörtökén elvégzett vizsgálat érelzáródást mutatott ki bal térdénél. „Aznap este befektettek a kórházba, szombaton pedig Marosvásárhelyre utaztam, ahol elvégezték a beavatkozást: az elzáródott eret kitisztították, a térdnél levő tágulatot egy saját vénadarabbal áthidalták” – mesélte. Csaba jelenleg itthon van, a körülményekhez képest jól érzi magát, az „apróságokra” nem panaszkodik, mondja. „A sürgősségi műtét következtében halasztják a nagy beavatkozást, azt csak akkor végzik el, amikor az előzőből felépültem” – magyarázta.
Időközben Csabát a székelyudvarhelyi kórházban kezelik, legközelebb egy hónap múlva utazik Marosvásárhelyre felülvizsgálatra. „Az összegyűlt adományok mindkét műtét költségére elegendők. Nagyon szépen köszönöm minden ismertnek és ismeretlennek a jókívánságokat, a támogatást, a kedves szavakat, szeretetük érezhető megnyilvánulását, rendkívül hálás vagyok, hogy ennyien gondoltak rám” – hangsúlyozta.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Ultimátumot adtak a MOGYE magyar oktatói
Továbbra is érvényben marad a magyar oktatói közgyűlés azon döntése, amelynek értelmében kilépnek a Marosvásárhelyi és Gyógyszerészeti Egyetem valamennyi vezető testületéből és lemondanak kinevezett vezetői tisztségeikről is. Ezen elhatározásuk életbeléptetését azonban elhalasztják április 24-éig, vagyis egyhetes utimátumot adtak az intézmény vezetőségének.
Jövő csütörtökön, április 24-én Marosvásárhelyre látogat Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős miniszter, hogy a MOGYE magyar főtanszékeinek létrehozásáról tárgyaljon az egyetem vezetőségével és a magyar oktatókkal. A találkozótól a MOGYE magyar tanári kara a magyar tanszék problémájának megoldását várja. Ha ez nem történik meg, bojkotthoz folyamodnak.
Szabó Béla, a MOGYE tanára csütörtökön elmondta, a miniszter látogatásáig a magyar oktatók nem lépnek ki az egyetem vezető testületeiből. „Úgy döntöttünk, hogy még egy hétig jegeljük a határozatunk életbe léptetését, de ha jövő csütörtökön nem születik egy kedvező döntés, akkor igenis ehhez a tiltakozó formához fogunk folyamodni, és ezt majd egyéb tiltakozási formák fogják követni″ – közölte csütörtökön Szabó Béla.
A MOGYE magyar oktatói április elején közölték, hogy kilépnek az egyetem vezetőségéből, így tiltakozva az ellen, hogy a MOGYE szenátusa újabb egy évvel halasztotta a magyar főtanszékek létrehozását. A halasztást a szenátus azzal indokolja, nincs akkreditációja a magyar vonalnak, és megvárnák a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság jövő évi ellenőrzését.
Szilágyi Tibor rektorhelyettes azonban csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, a hatóság tavaly decemberben akkreditálta a magyar oktatást, ugyanakkor egy év áll a rendelkezésükre, hogy bizonyos hiányosságokat kijavítsanak. „Ez azt jelenti, hogy az akkreditáció megvan, de egy év múlva a bizottság megítéli, hogy sikerült kijavítani azokat a bizonyos problémákat, vagy sem” – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Egy új szak, sok új lehetőség
Környezettudomány szak indul októbertől a Babeş-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A fiatalok magyar nyelvű alapképzésen, három év alatt végezhetik el tanulmányaikat a szak keretein belül.
A nyári iratkozás alkalmával már a Környezettudomány szakot is választhatják a tanulmányaikat ezen az egyetemen folytatni vágyók. A három éves alapképzés során az oktatás magyar nyelven zajlik majd, jórészt helyi tanárok közreműködésével, ugyanakkor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárai is besegítenek vendégelőadásokkal.
Húsz tandíjmentes hely
Bartalis Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar programfelelőse érdeklődésünkre elmondta, hogy az új szak engedélyeztetve van, összesen 25 helyre lehet majd iratkozni, ebből 20 tandíjmentes és 5 tandíjköteles helyet tudnak biztosítani. A tandíj előreláthatóan 2200 lejbe fog kerülni évente.
A most induló szak még nincs akkreditálva, ez egy hosszabb procedúra, hiszen először legalább három évfolyamnak kell végeznie – magyarázta Bartalis Ildikó. Licencvizsgát nem szervezhetnek e nélkül, azonban ez nem fog problémát okozni, hiszen a Kolozsváron működő szak már rendelkezik akkreditációval. A kihelyezett tagozaton környezettudomány szakot elvégzők olyan alapképzésnek megfelelő szintű diplomát kapnak majd, amelyet a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bocsájt ki.
Lehetőség munkahelyek betöltésére
A Környezettudomány szak elvégzése után a környezet védelme, menedzselése és kutatása iránt érdeklődő fiatalok dolgozhatnak akár környezetvédelmi elemzőként, ökológiai tanácsadóként, környezet auditálóként, környezet monitorizáló vagy éppen védett területek felügyelőjeként is.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Dnyeszter-mellék - Basescu azt kéri Oroszországtól, térjen vissza nemzetközi kötelezettségvállalásaihoz
Románia támogatja a Moldovai Köztársaságot abban, hogy a Dnyeszter menti szakadár területen biztosítsa az emberek, az áruk és szolgáltatások szabad mozgását, ugyanakkor felkéri Oroszországot: térjen vissza nemzetközi kötelezettségvállalásaihoz, és maga is járuljon hozzá a térség stabilizálásához - mutatott rá Traian Basescu román államfő csütörtökön.
A román elnök arra reagált, hogy Vlagyimir Putyin egy aznapi televíziós műsorban ismét felszólította Moldovát és Ukrajnát: oldják fel a "zárlatot" a Dnyeszter-melléki orosz többségű szakadár területtel szemben. Betelefonálók kérdéseire válaszolva az orosz elnök azt is megjegyezte, hogy a Dnyeszter-mellékiek számára biztosítani kellene a jogot, hogy maguk dönthessenek sorsukról.
Szerdán a román többségű Moldovától való elszakadásra törekvő terület törvényhozása az úgynevezett Dnyeszter menti Köztársaság függetlenségének elismerésére szólította fel Oroszországot, az ENSZ-t és az Európai Uniót.
A román államfő szerint az ilyen állásfoglalások a nemzetközi jogot és az európai biztonság alapelveit sértik.
Basescu úgy fogalmazott: a nemzetközileg elismert határok megkérdőjelezése elfogadhatatlan, és súlyos veszélyt jelent a térség békéjére és stabilitására.
Kifejtette: a revizionista mozgalmak külföldről való bátorítása közvetlenül veszélyezteti az államok területi épségét és szuverenitását, és nem jelent megoldást a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére. A román elnök szerint a nemzeti kisebbek államellenes cselekményekre való felhasználása, az autonómia és föderatív államforma külső rákényszerítése egy országra közvetlen beavatkozást jelent a szuverén államok belügyeibe, és nem lehet megoldás a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére.
"Románia következetesen hirdeti, hogy a nemzetközi jog, a demokratikus alapelvek és az európai szabványok betartása megfelelő keretet jelent a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére, és megoldást hozhatnak a térség biztonságával kapcsolatok aggodalmakra" - olvasható a román államfő közleményében. MTI

Az életfogytig tartó név
Húsvétra készülve a történelmi egyházak néhány legendás püspökére emlékezünk: Ravasz László református, Ordass Lajos evangélikus püspökre és Mindszenty József katolikus bíborosra. Azoknak igyekszünk méltó emléket állítani, akik esetenként mártíromságukkal is példát mutattak hitből, elszántságból, nemzetszeretetből.
– Ritka történelmi név viselője. Milyen családi kapcsolat fűzi a hajdani püspökhöz, Ravasz Lászlóhoz?
– Ravasz Ákos Lászlónak hívnak, kevesen viselik ma már e vezeték- és keresztnevet. Hivatalosan unokaöccse vagyok a Bánffyhunyadon született püspöknek, egy érdekes családalapításnak köszönhetően kötődéseim ennél mégis jóval szorosabbak. Úgy alakult, hogy két Ravasz fiú elvett két Gönczi lányt, László és Árpád nagyapám így kétszeres unokatestvérek voltak, ami bibliai értelemben testvéri kapcsolatot jelent. Így is szerették egymást. E bensőséges köteléket a következő generációk is táplálták. Árpád évtizedekig a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatója és tanára volt, 1919-ben az újjáalakuló cserkészmozgalom elnöki tisztségét is betöltötte. A református egyházban is adtak a szavára. Nagyapám nagyon sokat tett, hogy Ravasz László 1920 után Erdélyből Budapestre települjön, és a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé válasszák. E családi kapocs természetesen nem érdekszövetség volt, Árpád és László nagyon szoros lelki kapcsolatban is álltak egymással.
– Nagybátyja a két világháború közötti időszak vallási és politikai életének markáns alakja volt. Érte valami hátrányos megkülönböztetés e rokoni szál miatt?
– Ravasz László emléke végigkísérte az életemet. A szocializmusban nőttem fel, így e név árnyékként vetült rám. Már kisgyerekként szembesültem személyének üldözöttségével: Rádfalván, az eldugott ormánsági faluban, úttörőtáborokban, kórházban és munkahelyeimen is az első kérdés mindig a rokonságunkat firtatta. Belsőleg lázadtam, nehezen fogadtam el, hogy lénye ennyire átszője életemet, és harcoltam a meghatározó örökséggel. Az iskolai továbbtanulásnál e név különösen hátrányt jelentett, az ideológiai pályák bezárultak előttem. 1962-ben, az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem. A nyomtatvány leadásakor a titkárságon udvariasan bemutatkoztam. A titkárnő kijött utánam, és még egyszer megkérdezte a nevemet. A hallottakon elgondolkozott, s azt tanácsolta, hogy végezzek el egy egyetemet, s akkor nagyobb eséllyel pályázhatok az áhított tanintézménybe. Megfogadtam az intelmet, így kerültem a Műegyetemre, ahol vegyészmérnök lettem.
– Mégis a filmezés lett végül a hivatása.
– Már az első egyetemi évben színházakban dolgoztam esténként, munkakönyves díszlettologatóként lépkedtem a világot jelentő deszkákon. Később a filmgyárban kaptam feladatokat, majd a televízióban dolgoztam. Itt fordulópont következett be életemben: mivel nem láttam magam előtt perspektívát, 1970-ben a feleségemmel disszidáltunk. Egyéves vegyészmérnöki munka után sikerrel jelentkeztem a Müncheni Filmművészeti Főiskolára, ahol rendezői szakon végeztem. Főiskolás éveim alatt egy amerikai Fulbright-ösztöndíjjal – Németországból elsőként – a hollywoodi Amerikai Filmintézetben tanulhattam. Évtizedekig író-rendező-szerkesztőként és producerként dolgoztam a televíziós és filmszakmában. 1991 szeptemberében, épp a születésnapomon Indonéziában, Lombok szigetén forgatás közben repülőbaleset ért. Mindannyian túléltük a katasztrófát, de három év leforgatott munkája a tűz martaléka lett. A filmezést ezután abbahagytam, és diplomáciai pályára léptem. De nem sokáig bírtam kamera nélkül, így amikor begyógyultak a sebek, ismét visszatértem a filmhez. Alkotásaimmal a magyarság javát szolgáltam, mert a név kötelez.
– Milyen volt Ravasz László mint pater familias?
– Erről legtöbbet unokái tudnának mesélni, hiszen gyakran voltak nála. Feltűnt, milyen természetességgel, talán egy kis tiszteletlenséggel beszélnek vele a fiatalabbak. De nem vette zokon, mert olyan nagyformátumú ember volt, hogy a kicsinységekre nem igazán adott. Valószínűleg az unokáiban is megvolt az említett védekezés a híres egyéniséggel szemben. Noha rendkívül szerény, sokszor alázatos kép is él bennem róla, számomra mégis tekintélyt parancsoló, minden helyzetben jelen lévő felsőbb lény, úgynevezett Über Father volt.
– Milyen személyes emlékek kötik a nagybácsihoz?
– Nagyon szerettem. Ő keresztelt meg a Torockó téri templomban. Miután kitiltották Budapestről, Leányfalun találkoztunk gyakrabban. Szemben lakott Móricz Zsigmonddal, nagyon tisztelték egymást. Fiatalkoromban gyakran kijártam hozzá, s csodáltam, talán ki is használtam rendkívüli tudását. Igen nagy műveltsége volt, például többek között ő értette meg velem Kafka világát. Most is látom magam előtt, ahogy az Átváltozás bogármotívumáról beszél. Emigrálásunk előtt ismét meglátogattam Laci bácsit, áldását kérve. Ekkor már a 88. évében járt, öreg prófétaként beszélt velem. Keveset kérdezett, de mindent megértett.
– Hogyan látja Ravasz László munkásságát?
– Az életműve alig felmérhető. Széles látókörű ember volt, ismeretsége az egész világra kiterjedt. Figyelemre méltó életutat járt be, 24 éves korában már püspökhelyettesnek választották, tanított a kolozsvári református teológián is, filozófusként is nevet szerzett magának, később a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként tevékenykedett. Horthy Miklós lelki gondozójaként a magyar politika egészére is rálátott. Ebben a légritka térben nagyon nehéz volt megmaradni feddhetetlen keresztyénnek: az igazságszeretet a vérében volt, szolgálta az egyházat, de a politika is megérintette. Az erősen katolikus Magyarországon akkoriban református kormányzó uralkodott: e felemás világban a püspök mindenek előtt egyházpolitikus volt. Befolyásával segíthette a református egyházat, erősíthette az iskolarendszert, gyülekezetalapítás, templomépítés fűződik a nevéhez. Sok pénz sorsa fölött dönthetett, de mindig tisztakezű maradt, nem lehetett megvásárolni. Nagyon nyitott ember volt, mindig kész az újra. Ő volt az első rádiós igehirdető, az éteren keresztül szálló prédikációi igen népszerűek voltak. Az egész ország hallgatta, s talán – nemcsak Magyarországon, hanem Európában, s más kontinenseken is – ennek is köszönhette ismertségét és népszerűségét. Az utókorra megmaradtak ugyan vallomásai, emlékezései, de az igazi Ravasz László-portré megrajzolása még várat magára.
– A zsidósághoz fűződő viszonya viszont ellentmondásos.
– Különös egyénisége a zsidósághoz fűződő viszonyában is tükröződik. Az első zsidótörvény nagy kommentátora volt, erre az erdélyi zsidóbevándorlásról szóló, sokszor emlegetett „lavór és a tinta” vagy a „kád és a tinta” hasonlataiból következtethetünk. Noha az első jogszabályt megszavazta, később erős kétségei támadtak: eljutott a nemzeti dráma felismeréséhez. Szenes Sándor Befejezetlen múlt című könyvében is említi – családi elbeszélésből is tudjuk –, milyen krízisben, testi betegségben élte át a német megszállást és a zsidók deportálását. A Jó Pásztor Bizottság alapítójaként zsidómentő munkájával segítette a rászorultakat. A családban gyakran szóba kerültek 1938-as szavai: ha Magyarország mégis háborúba lépne a Szovjetunióval, elkerülhetetlen lesz hazánk orosz megszállása. Profetikus ember volt, s ezt valamilyen módon a zsidóság is érezte és tudta. Noha szenvedélyesen, kettős érzéssel álltak e névhez, nem követelték a fejét, nem került börtönbe. Budapestről kitiltották, igét sem hirdethetett, de Rákosi meghagyta korlátozott szabadságát.
– A zsidóság ma is így tekint vissza egykori szerepére?
– Néhány közvetlen emlékemmel tudok válaszolni. Egyszer, még a nyolcvanas évek közepén az Országos Rabbiképző Intézetbe kaptam meghívást. A terem végében foglaltam helyet, s amikor Scheiber Sándor professzor valahogy megtudta, hogy egy Ravasz-rokon van a teremben, széles gesztussal, hangos szóval hívott maga mellé. Jóllehet számos nobilitás vett részt a találkozón, a többiek csodálkozására a professzor mégis velem beszélgetett a legtöbbet. A dialógusok általában úgy kezdődnek: Ravasz László és a zsidótörvények, s az első törvény megszavazása miatt természetesen felvetődik a szemrehányás. Egy másik példa: 1972 decemberében mint filmfőiskolás nyertem egy pályázatot, s választhattam, hogy hova menjek tudósítani a német külpolitikai magazin számára. Izrael volt a legmesszebb, így a közel-keleti országba küldettem ki magam. Az első négy ember, akivel Izraelben találkoztam, tudott magyarul. Éjszaka érkeztem, a szállodaportás hosszasan tanulmányozta az útlevelemet, rám nézett, s megkérdezte, tudok-e még magyarul, mert ő is szép hazánkból származik. Másnap délig további három emberrel akadtam össze, akik szintén beszélték nyelvünket. Asszisztensem a német televíziótól, Noemi ben Natan szintén érdeklődött magyar tudásom felől, az újságárusnál szintén hallották, hogy magyarul beszélünk. Rövid beszélgetések után kiderült, hogy mind ismerték a Ravasz László nevet. Újdonsült ismerőseim mind Erdélyből települtek ki.
Ravasz Ákos
Ravasz Ákos filmrendező, Ravasz László református püspök unokaöccse az erdélyi Ravasz család leszármazottja. Budapesten, a műszaki egyetemen szerzett diplomát. 1970-ben feleségével a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, s ott filmművészeti tanulmányokat folytatott. Számos dokumentumfilm: Kereszt és korona, Küldetés Eviánba, Elysium társalkotója és producere, német közszolgálati televíziók állandó munkatársa. Évtizedekig a müncheni magyar református gyülekezet főgondnoki teendőit látta el.
– Milyen kapcsolatokat ápolt a társegyházakkal?
– Pozíciójának megfelelően a katolikus egyházból elsősorban Serédi Jusztiniánnal és Prohászka püspökkel volt jó viszonyban. Természetesen később Mindszenty Józseffel is, Ordass Lajos püspökhöz is bensőséges kapcsolat fűzte. Gyerekként emlékszem az 1956-os beszédeikre: a forradalom napjaiban először Mindszenty szólalt meg, majd Ravasz László beszélt a rádióban. Nagy volt a mondanivalójuk közötti különbség, a református főpap kevésbé az aktuális politikából, inkább a bibliai igazságokból indult ki.
– 1956 után hagyták dolgozni, vagy a billog rajta maradt?
– Pasaréten, a Torockó téri református templom közelében laktam, ahol nagybátyám, Joó Sándor szolgált lelkészként. Épp nála voltam, amikor egy Pobeda autó kanyarodott a templom elé, és Ravasz László szállt ki belőle. Istentiszteletet tartott, ugyanis visszaválasztották a zsinat lelkészi elnökének, illetve dunamelléki püspöknek. A kommunizmus Janus-arcát mutatja, hogy nagybátyámat 1957 tavaszáig hagyták dolgozni, Joó Sándort viszont bebörtönözték. A nagy tehetségű igehirdetőnek egyetlen bűne volt: beengedte a püspököt az Isten házába prédikálni. Sokszor gondolok is Ravasz Lászlóra, a vele szembeni ifjúkori lázadásom már a múlté, megbékéltem, és büszke vagyok nevére, a „terhes” örökségre.
Ordass Lajos, a megvesztegethetetlen
Boleratzky Loránd ügyvéd, egyetemi magántanárt szoros szakmai és emberi szálak fűzték Ordass Lajoshoz (portrénkon), a mártír evangélikus püspökhöz.
– Melyek az első emlékei a püspökről?
– Jogi tanulmányaimat a Miskolci Evangélikus Jogakadémián végeztem, ahol megválasztottak az ifjúsági Luther Szövetség elnökének. Az ország egyetemein működő Luther Szövetségek elnökei évente összejöttek tanácskozásra, így találkoztunk 1940-ben Szegeden. Kapcsolatunk finnországi és németországi ösztöndíjam előtt vált szorosabbá, sokat beszélgettünk, tanácsokkal látott el. Később Miskolcon tanítottam, így csak a börtönbüntetése után találkoztunk ismét. Mint jogász is kapcsolatba kerültem vele, 1956-ban az ő egyházkerületében ügyésszé választottak. Első feladatomnak azt tekintettem, hogy a kommunizmus alatt mellőzött evangélikus lelkészek számára megadjuk a jóvátételt. Tegeződtünk, azonban Ordass távolságtartó ember volt. Sokszor engem kért meg, hogy segítsek látogatói fogadásában.
– Miből élt a püspök?
– Ordass püspök családja is megszenvedte az üldöztetést. Négy gyermeke volt, a fiának teológushallgatóként a történtek nyomán abba kellett hagynia tanulmányait. Hogy eltarthassa népes családját, a börtön után fizikai munkát is vállalt, bérelt egy kis gyümölcsöst, abban dolgozott. Felesége kesztyűket, sálakat kötött, de így is szűkösen éltek. Külföldről is komoly támogatások érkeztek, gyakran az én címemre is jött nagyobb összeg. Noha Ordass sem volt bővében a javaknak, mindig nagyon önzetlen volt: figyelte, ki veszítette el az állását, s a támogatások nagy részének megvolt a helye. Csekély összegben állapították meg a nyugdíját, de külföldi barátai segítették. Rengeteget írt, nagyon sok külföldi munkához juttatott hozzá. Irodalomtörténeti jelentőségű, hogy Hallgrímur Pétursson híres 17. századi izlandi költő Passió-énekeit izlandi nyelvből magyarra fordította.
– Ordass Lajos perét a Mindszenty-per főpróbájának tartották. Mi volt az ellene felhozott vád?
– A püspök 1947-ben több hónapot töltött Amerikában, és barátja, Franklin Clark Fry püspök egy öt éven keresztül folyósítandó, évi 500 ezer dolláros támogatást ígért az evangélikus egyháznak. A büntetőügyet azért indították a püspök ellen, mivel az ügyészség téves álláspontja szerint az ügyletet be kellett volna jelentenie a Nemzeti Banknak, hogy az adományokat követelésként tarthassák nyilván. Ordass a bíróság előtt kifejtette: hibás a kiindulópont, ez az összeg ajándék volt, aminek folyósítását a mecénás bármikor visszavonhatta. Az eljárás során a püspök levelezését is felhasználták, egy szón a „commitmenten” lovagoltak, amit a Nemzeti Bank tolmácsa kötelezettségvállalásnak jelölt meg, míg Ordass a szó másodlagos értelmére, a „közlésre” hivatkozott. Alpár András, a valutaügyészség vezetője is meg volt győződve a püspök ártatlanságáról, de az ügyben utasításra cselekedett, amit nem is rejtett véka alá.
– A püspök kálváriája az 1956-os forradalom után folytatódott.
– Az 1957-es tárgyaláson Ordass egy négytagú bizottsággal vett részt, állami részről négy kollaboráns evangélikus vezetőt – köztük Vető Lajos püspököt és Pálfy Miklós teológiai dékánt – vonultattak fel. Azzal az irreális követeléssel álltak elő, hogy helyezzen vissza hivatalába tizenöt, a forradalom alatt elmozdított evangélikus vezetőt. Ezt Ordass teljesen elfogadhatatlannak tartotta, mivel az evangélikus egyházban csak a grémium, a közösség jogosult a döntésre. Ekkor az egyház élére miniszteri biztost neveztek ki. Ezt követően fél éven át folyt a főpap ellehetetlenítése, állandó gyűléseket tartottak ellene, és azt akarták elérni, hogy az egyház lelkészei belülről buktassák meg püspöküket. Megvonták a lelkészektől az állami segélyt, de így sem értek célt, végül 1958 júniusában a forradalom alatt megválasztott vezetők állami jóváhagyására vonatkozó törvényerejű rendelet alapján mozdították el a főpapot. Ez a jogszabály nem vonatkozhatott volna rá, mivel őt közvetlenül a forradalom előtt rehabilitálták. A rehabilitációs határozat tartalmazta, hogy működése megszakítás nélkülinek tekintendő, és az 1948-ban hozott börtönbüntetése törvénytelen volt. Egy másik vád szerint a forradalom után Ordass másfél órán keresztül tárgyalt Mindszentyvel. Ez sem volt így igaz, a látogatás részéről egyszerűen egy gesztus volt paptársa felé.
– Mire taníthat bennünket Ordass Lajos életszentsége?
– Olyan ember volt, aki minden helyzetben hű maradt az evangéliumhoz. Beiktatási beszédében két dolgot említett: vigyázni fog a jogrendre, és figyel az egyházi iskolák fennmaradására. Ezzel kapcsolatban olyan határozott kijelentései voltak, mint: „Arasszal méri a mérföldeket, és futó pillanatok gyűszűjével az idők végtelen folyamát az, aki csak a mai feltételekből kiindulva gondolja azt, hogy a felekezeti iskolák mellőzhetők és megszüntethetők.” Mély hitét bizonyítják az ítélet kihirdetése után mondottak: „Elítéltetésem ténye olyan lett számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istentől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata teljesül.”
Mindszenty gyűrűje Afrikába
Egy világot rejt az ország, jellemzik gyakran a Dél-Afrikai Köztársaság polgárai hazájukat, utalva a táj és a társadalom sokszínűségére. Sokaknak e földről a labdarúgó-világbajnokság, az idősebbeknek pedig az apartheid jut eszébe. Pedig az országot Afrika leggazdagabb államaként tartják számon a világban, amely ezernyi napi gonddal küzd, s polgárai megtapasztalhatják, hogy a demokrácia megléte nem biztosítja automatikusan mindenki számára a jólétet. Egy magyar televíziós stábbal KwaZulu-Natal tartomány fővárosában, Afrika legnagyobb kikötőjében Durbanben forgattunk 2001-ben. A hét mozgalmasan telt: filmeztünk a Hluhluwe–Umfolozi Nemzeti Parkban, megismerkedtünk az egykor szebb napokat látott zulu falvak színes, turistacsalogató életével, bepillanthattunk a magyar emigráció hétköznapjaiba is. A fárasztó hét végét a pihenésnek szenteltük. Vasárnap lévén, a durbani katedrálist kerestük fel. A templom valóságos kis sziget a metropolis indiai negyedében, nem messze a déli félteke legnagyobb mecsetjétől. A mise előtt betértünk a sekrestyébe, kérve az illetékes engedélyét a forgatáshoz. Magas, szikár, idős atya fogadott, kedvesen megengedte, hogy a kamera számára ideális kórusról kövessük a misét, amelynek kezdetére a templom zsúfolásig megtelt.
Gyűrűcsere-történet A szertartás hangulata erősen elütött a barokk egyházban megszokottól. A tradicionális dallamokat a hívők széles gesztusokkal adták elő, s a szinte táncoló tömeg azt sejtette, hogy Durbanben a helyi kultikus gyökerek szelídültek a kereszténységbe. A misét a sekrestyében bennünket fogadó kedves, idős pap mondta bíborosi öltözetben: Denis Hurley érsek. A 85 éves főpap nagy tiszteletnek örvendett, a fehér hívek nagy tudásáért, közvetlen személyiségéért kedvelték, a fekete lakosság pedig mint az apartheid egyik legmarkánsabb ellenfelére tekintett fel rá. A mise végeztével az érsek szívesen válaszolt kérdéseinkre, s jó vendéglátóként személyesen mutatta meg a templomot. Útközben magyarázott, beszélt a hitéletről, elmondta, hogy a II. vatikáni zsinat változásai nyomán zulu és angol nyelven misézik. Említette szerteágazó munkáját, a hitoktatás nehézségeit és az egyre erősödő szociális gondokat. Büszkén mesélte, hogy 13 éve működik beteggondozási alapítványuk, amelynek munkájába bevonják a rászorulók családtagjait is, ezen kezdeményezéssel a nehéz sorsú lakosság életkörülményein kívánnak javítani. Véleménye szerint a katolikus egyháznak, az egyszerű plébániáktól a főpapokig, a forrongó társadalomban egyfajta békemissziót is be kell töltenie.
Mielőtt elköszöntünk, az érsek megjegyezte, hogy nagyon szereti a magyarokat. Szavait csupán udvarias gesztusnak tekintettük, de ő folytatta mondandóját, s Mindszenty József hercegprímáshoz fűződő barátságáról is említést tett. Elmesélte: az ujján látható gyűrű a hercegprímásé volt. A televíziósok tamáskodó mosolyára lehúzta ujjáról a gyűrűt, s megnézhettük a belevésett írást, amely bizonyította eredetét: Card. Josephus Mindszenty.
„Amikor Mindszenty bíboros Durbanben meglátogatta az itt élő magyar közösséget, észrevettem, hogy azt a gyűrűt hordja, amit a II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápától kapott, noha nem volt ott a zsinaton. Láttam, hogy a gyűrűt még nem igazíttatta az ujjára, ezt ugyanis minden püspöknek magának kellett elvégeztetnie. Az időhiányra hivatkozott, felajánlottam, hogy próbálja fel az enyémet, s kiderült, hogy mindkettőnknek a másik gyűrűmérete az ideális, így aztán cseréltünk. Azóta is büszkén viselem e bátor, szent ember ajándékát.”
Eben gubaIfy Géza balatonfenyvesi plébános 1973 novemberében, Mindszenty József látogatása idején Dél-Afrikában a Caritas munkáját segítette. A főpásztor látogatására így emlékezik. „A hercegprímást a dél-afrikai katolikus püspöki konferencia hívta meg Dél-Afrikába. Az ország vezetői szívélyesen fogadták mint a kommunizmus nagy ellenfelét. Vorster miniszterelnök szinte futott a főpap elé, s Mindszenty körútját is megkülönböztetett figyelem kísérte. Az országban élő magyarok is nagy ovációval várták, magyar zászlók lobogtak, magyar népviseletbe öltözött leányok köszöntötték a jeles vendéget. A repülőtéri rögtönzött sajtótájékoztatón az egyik újságíró feltette a kérdést, mi a különbség a barna és a vörös diktatúra között. Mindszenty elgondolkodott, s noha az amerikai követségen töltött évek alatt kiválóan megtanult angolul, mégis Harangozó Ferenchez, egykori zalaegerszegi káplánjához, munkatársához fordult, hogy fordítsa a következőket: „A két diktatúra olyan, mint mikor az eben gubát cserélnek.”
A durbani látogatás különösen becses volt számára. Egyrészt Hurley bíborossal jó barátságban volt – ezt mutatja a gyűrűcsere is – másrészt a vendéglátó különleges meglepetést is tartogatott számára. A javarészt zulu hívekből álló székesegyházi énekkar megtanulta a magyar himnuszt, így kedveskedett a főpapnak. „Három évvel később, egyetemista koromban egy szemeszternyi időt újból Dél-Afrikában töltöttem, s Durbanben felkerestem a kedves vendéglátót. Elbeszélgettünk, s újból megköszöntem a nemes gesztust.”
A Dél-Afrikában forgatott filmet több televízió is műsorára tűzte, sikere nyomán a következő évben ismét a sokszínű országban forgathattunk. Durbanben laktunk, a vasárnapot ismét a katedrálisban kezdtük. Mise után felkerestük Hurley érseket, s átadtuk neki az előző évben forgatott film kazettáját. Nem sokkal azt követően értesültünk Denis Hurley, a 20. század második felének legjelentősebb dél-afrikai egyházi vezetőjének haláláról. 2004. február 28-án temették el a durbani katedrális Miasszonyunk-kápolnájában. Ujján Mindszenty gyűrűje van, mint ahogy az utolsó hercegprímást Hurley gyűrűjével helyezték örök nyugalomra 1991-ben Esztergomban.
Csermák Zoltán. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi államférfi magyarországi pártlistán
Már a magyarországi parlamenti választások előtt tudni lehetett, hogy Tőkés László nagy eséllyel a Fidesz–KDNP listáján indul a májusi európai parlamenti választásokon. Ma már azt is tudni, hogy az ismét kétharmados többséget szerző pártszövetség az előkelő harmadik helyet ajánlotta fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének.
Sikerreceptek
Tény és való, hogy nemzetpolitikai szempontból ez volt az egyik legjobb variáns. A 2009-es forgatókönyv, amely szerint egy politikai alku keretében Tőkés László RMDSZ-listán indulhatott volna, kútba esett az RMDSZ kemény ellenállása miatt. Pedig a székelyek nagy menetelése idején tanúsított RMDSZ-es autonómiapártiság jó elvi alapot adhatott volna az együttműködésnek. Más kérdés, hogy e fellángolás konjunkturális volt, s az RMDSZ az első adódó alkalommal – felejtve az autonómiakérdést – kormányra lépett az autonómia ügyében igen keményen és elutasítóan nyilatkozó Victor Ponta pártjával.
Kevés a valószínűsége annak, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt annyira megerősödött volna a 2012-es választások óta, hogy elérje az 5 százalékos küszöböt. Arra viszont a hipotetikus eredmény nagy eséllyel elég lenne, hogy az RMDSZ-t elüsse a bejutástól. Ha az RMDSZ a neptuni tárgyalások jegyében politizáló embereit indította volna listáján (például Frunda Györgyöt), akik több ízben is bebizonyították, hogy kül- és belpolitikai fronton többet ártanak a magyar ügynek, mint amennyit használnak, az RMDSZ kibuktatása kifejezetten cél lett volna. Winkler Gyulától sok jót nem várhatunk, de kaliber híján sok rosszat sem, Sógor Csabának több korrekt kiállása is volt. S ha befut a listáról a harmadik jelölt Vincze Loránt is, akkor is van esélye a Fidesz-listán biztosan bejutó Tőkés László és az RMDSZ-listán bejutók nemzetelvű együttműködésének.
Másik lényeges szempont – amit a nemzeti oldalon sem vesznek mindig tekintetbe – a nemkívánatos közösségi kudarcélmény. Jómagam több ízben is leszögeztem: nem biztos, hogy használ annyit a bukaresti képviselet, mint amennyit árt az RMDSZ-politikusok tájba simulása, tudati idomulása. Ez esetben könnyen lehet, hogy még a kudarcélmény sem nagy ár ahhoz, hogy vége legyen annak a visszataszító játéknak, amelynek keretében apró-cseprő engedmények, s persze hatalmi pozíciók fejében az RMDSZ hitelesíti a magyarellenes román hatalmat. Az EP esetében biztosan nagyobb lenne a kár, mint a haszon. Elvben szóba jöhetett volna még Tőkés László függetlenként való indulása, ami ismét csak elég lehetett volna arra, hogy kiüsse az RMDSZ-t, de kevés lett volna az esélye annak, hogy a nemzeti oldal szétesése után, az MPP-nek az RMDSZ-hez való lecsatlakozását követően meg lehessen ismételni a 2007-es sikert.
Erőkihasználás
A nemzeti erőoptimizálással, a számunkra adott lehetőségek lehető legjobb kihasználásának elvével ütközne, ha Tőkés László visszavonulna. Kevés olyan politikusunk van, mint ő, aki számtalan esetben bizonyította nemzeti elkötelezettségét, elhivatottságát, következetességét, elvi szilárdságát, megvásárolhatatlanságát és bátorságát. Ha hozzávesszük ismertségét és nemzetközi presztízsét is, leszögezhetjük: nemzeti érdek, hogy folytassa munkáját az Európai Parlamentben.
Az egyetlen érv e lépés ellen a trianoni szétszakítottság belső elfogadásából fakadhatna. A másik – mellette – a Szabó Dezső-i ihletettségű, minden magyarnak minden magyar iránti felelősségéből kiinduló „egy közös magyar ügy” szemlélete, amelyet a trianoni tudatbilincset levető, organikus nemzetben gondolkodók vallanak. Erdélyben az MPP és az EMNP – értelemszerűen az EMNT-, illetve az SZNT –, az anyaországban pedig a Fidesz és a Jobbik. Ez utóbbi csonkítatlan nemzeti gondolkodás nemhogy problémát látna abban, hogy a Fidesz határon kívüli jelölteket indít listáján, hanem kifejezetten kívánatosnak tartja. Szimbolikus síkon ezzel is meg lehet jeleníteni a Kárpát-medencei magyarság egységét, ugyanakkor e lépés hozzásegít a lehető legjobb nemzeti erőkihasználáshoz.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Választói „munkanélküliség” Erdélyben
A Fidesz–KNDP listájának harmadik helyén várhatja Tőkés László az európai parlamenti választásokat. A 2007 óta erdélyi EP-képviselő, volt református püspök rendszerváltó eredménynek tartja a magyar kormánypártok győzelmét, ugyanakkor a Kárpát-medencei nemzetpolitikai változások befejezése még hátravan.
– Számított a magyarországi kormánypártok döntésére, amely a Fidesz–KNDP-lista harmadik helyére sorolta önt? Az sem kis újdonság, hogy az elszakított nemzetrészek – Kárpátaljáról, Délvidékről és a Felvidékről – is állíthatnak EP-képviselőjelöltet.
– A Fidesz által 2010-ben elkezdett nemzetpolitikai rendszerváltás újabb állomásához érkeztünk. Az új magyar nemzetpolitika egyik fényes eredménye a visszahonosítás és az ezzel járó szavazati jog megadása. Országgyűlés helyett így jöhetett létre Budapesten az első nemzetgyűlés. A mostani európai parlamenti listaállítás ennek a folyamatnak a része. Miután Budapesten nemzeti képviseletünk van, Brüsszelben is össznemzeti képviseletünk lesz a külhoni magyar közösségek jelöltjeinek megválasztásával. E nemzetpolitikai változás mélységeit leginkább a 2004. december 5-ei népszavazás összefüggésében tudom kifejezni. Akkor az ellenforradalmi, utódkommunista hatalom megtagadta és ellökte magától a külhoni magyarokat. Egy nemzeti kormánynak kellett 2010 után lemosnia ezt a gyalázatot, és visszakapcsolni a nemzet vérkeringésébe külhoni magyar közösségeinket. Idén lesz tíz esztendeje ennek a rossz emlékű referendumnak. Örülök, hogy a tízéves évfordulón megérhettük ennek az ellenkezőjét.
– Az erdélyi magyarságot nem kényezteti el az Európai Unió: a választópolgár azt látja, hogy közösségi jogköveteléseinket kivétel nélkül lesöprik az asztalról. Miben reménykedhetünk?
– Csak a Kárpát-medencei egység kialakításában! Példásnak nevezem Orbán Viktor nemzetpolitikai irányvonalát, hiszen amit mi nem tudtunk az EP-lista kapcsán Erdélyben megvalósítani, azt ő tető alá hozta az egész Kárpát-medence viszonylatában. Ha valamit el akarunk érni Brüsszelben, mindenekelőtt idehaza kell véghezvinnünk a politikai rendszerváltoztatást. Az európai polgári kezdeményezések kudarca abban keresendő, hogy a felek nem voltak hajlandóak megállapodni egy közösen vállalt beadványban. Érdekérvényesítési esélyeink még összefogás esetén sem túl nagyok, anélkül viszont képtelenek vagyunk előbbre lépni.
– Hogyan értékeli a Fidesz–KNDP kétharmados győzelmét a magyarországi országgyűlési választásokon?
– Párját ritkító módon Magyarországon nem sikerült kiiktatni, perifériára szorítani a rendszerváltókat: a 2014-es választások eredményeinek tükrében az 1989-es rendszerváltás kiteljesedését látom. Magyarország újra az élen jár Kelet-Közép-Európa országai között, ahol az elmúlt huszonöt évben politikai váltógazdálkodás folyt: az utódkommunista pártok váltogatták egymást a többé-kevésbé demokratikus pártokkal. Romániában ma is a Medgyessy–Gyurcsány– Bajnai-féle posztkommunista tömörülés pártja van hatalmon. Ezzel szemben Magyarországon ugyanazzal a rendszerváltó csapattal az élvonalban sikerült – remélhetőleg visszafordíthatatlanul – véghezvinni és kiteljesíteni a negyedszázaddal ezelőtt elkezdett rendszerváltást. Ennél szebben nem is lehetne megünnepelni a huszonötödik évfordulót.
– Az 1989 utáni választások történetében Erdélyben rekordot döntöttek a szavazók: a magyar kormánypártok támogatottsága 95 százalékos. Számított erre az eredményre?
– Az erdélyi magyarok még inkább megtapasztalták a negyedszázados politikai váltógazdálkodás árnyoldalait. Nem elég, hogy az erdélyi magyar közösség immár huszonöt éve Bukaresttől való függőségben vergődik, ráadásul hosszú periódusokra egyszerre kellett elszenvednie Bukarest és Budapest elnyomatását. Ebből lett elege az erdélyi magyarságnak. Ez az eredmény annak is tulajdonítható, hogy mindvégig volt egy magyar politikai vonulat Erdélyben, amely következetesen kitartott a rendszerváltoztatás mellett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség vagy a jobb sorsra érdemes Magyar Polgári Párt. Az erdélyi magyar választók szavazatainak tükrében igazolva látom kitartásunk értelmét: mindannyiunk számára bebizonyosodott, hogy nem volt hiábavaló ez az út. Arany János szavaival szólva a fősodorban haladunk: az erdélyi 95 százalék ennek ragyogó bizonyítéka. A munka neheze azonban még hátravan Erdélyben: mi, magyarok, akik az 1989-es rendszerváltás élére álltunk, az utóbbi huszonöt évben a posztkommunista restauráció foglyai lettünk.
Országgyűlési választások: kétharmados Fidesz-többség
Kétharmados többséget szerzett a Fidesz–KDNP az április 6-ai magyarországi országgyűlési képviselő-választáson. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) az elmúlt hétvégén tette közzé a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján az immár véglegesnek tekinthető eredményeket. A Fidesz–KNDP-nek 133, az MSZP–Együtt-PM–DK–MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új Országgyűlésben. A Fidesz–KDNP országos listájára 2 264 730, az MSZP–Együtt-PM–DK–MLP-re 1 290 804, a Jobbikéra 1 020 476 szavazat, az LMP-re pedig 269 413-an szavaztak.
A magyarországi nemzetiségi listáknál a kedvezményes mandátumhoz szükséges 22 058 szavazatot egyetlen nemzetiség sem szerezte meg, a legtöbben a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának listájára szavaztak, 11 415-en. Az országos listát állított 13 nemzetiség szószólót küldhet a parlamentbe. Az idei áprilisi országgyűlési választás újdonsága volt, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhattak az országos pártlistára. A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint összesen 193 793-an szerepeltek az előzetesen regisztrált, levélben szavazók névjegyzékén. Az NVI-hez levélben érkezett szavazólapok feldolgozása csütörtökön fejeződött be, összesen 128 378 érvényes szavazólapot összesítettek. Az érvényes szavazatok 95,49 százalékát a Fidesz–KDNP-pártszövetség kapta, összesen 122 588 voksot. A Jobbikra a levélben szavazók 2,28 százaléka adta voksát (2926), az MSZP–Együtt-PM–DK–MLP-listára 1,16 százalék (1495 voks). Az LMP 0,45 százalék szavazatot kapott
– Elégedett a Fidesz eddigi nemzetpolitikai megvalósításaival, vagy lenne, amit másképp tenne? Milyen rendszeresen találkozik Orbán Viktorral?
– A Fidesz-kormány bámulatos lendülettel és elkötelezettséggel látott hozzá 2010-től a nemzetpolitikai változások véghezviteléhez: olyan alapvető fontosságú törvények születtek, mint a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alaptörvény. Az európai össztűz és Magyarország gazdasági problémái azonban a ciklus hátralévő részében mintha elszívták volna a kormány erejét a nagyszerű nemzetpolitikai kezdés folytatásától. A nemzeti tábor április 6-ai választási győzelme azonban arról szól, hogy a Fidesz–KNDP-koalíció újból erős felhatalmazást kapott a folytatásra. Az ellenszélben véghezvitt kormányzás során olyan mértékben sikerült stabilizálni Magyarország helyzetét, hogy reményeim szerint teljes gőzzel lehet folytatni a 2010-ben elkezdett nemzetpolitikai változásokat, amelyek a Kárpát-medencei magyarság életét is érintik. Ezekről minden évben volt alkalmam Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélni. Találkozásaink nem protokollárisak, hanem érdemi jellegű beszélgetések. Úgy ítélem meg, a nemzetpolitikai változások útján haladunk tovább.
– Május 25-én Romániában a szavazó már nem találja az ön nevét az RMDSZ EP-listáján. Mit üzen annak az erdélyi szavazótábornak, amely önt eddig két alkalommal is bejuttatta az Európai Parlamentbe?
– Nem rajtunk múlott, hogy választóinkat, szavazóinkat 2014-ben munka nélkül hagyjuk. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt mindent megpróbált, hogy létrejöhessen az erdélyi magyar közös lista, az RMDSZ azonban valamennyi ajánlatunkat elutasította. A 2009-ben kialakult példás összefogás, amely 9 százalékos hozadéka révén három erdélyi magyar képviselőt juttatott ki Brüsszelbe, az RMDSZ számára többé nem kívánatos, mindent megtörtek és lenulláztak. Ezzel a lépésével az RMDSZ 2014-ben legalább egy erdélyi magyar EP-képviselő helyet ad át a románoknak. Számomra nem volt más választás: ha továbbra is Erdélyt akarom képviselni az Európai Parlamentben, el kellett fogadnom az Orbán Viktor által felkínált lehetőséget. Függetlenül attól, hogy milyen úton-módon jutok ki Isten segedelmével Brüsszelbe, célom ugyanaz: megalkuvás nélkül képviselni erdélyi magyarságunkat. Ez kiegészül a magyarországi és a többi külhoni magyar közösségek képviseletének a feladatával és felelősségével.
Kelemen Hunor: nem érdekel Tőkés karrierje
Az RMDSZ-t nem érdekli Tőkés László karrierje és politikai sorsa – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az újságírók arra voltak kíváncsiak, hogy a szövetség vezetői miként vélekednek arról, hogy Tőkés László a Fidesz-lista harmadik helyéről pályázik újabb európai parlamenti mandátumra. Kelemen szerint Tőkés indulása a saját döntése volt. „Tőkés László nem Romániában méretkezik meg, így nem zavar minket. Az EP-választások esetében tiszta a kép: Erdélyben nem lehet a magyarországi pártok listáira szavazni, így sem a Fidesz-listára, sem Tőkésre.” Az RMDSZ elnöke a szövetség legfontosabb feladatának az EP-választásokon való részvételre történő mozgósítást nevezte, hogy átléphessék az ötszázalékos küszöböt. Az elmúlt időszakban Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor úgy nyilatkozott: a szövetség jövője szempontjából kiemelt szerepe van annak, hogy az RMDSZ képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. Akilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész (portrénkon) szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix királyné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ. Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe. A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

21 pontban foglalták össze a nemzeti közösségek és nyelvi kisebbségek ügyét
Az Európai Parlament kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportja (Intergroup) csütörtöki cikluszáró ülésén, április 17-én felhívást intézett az európai döntéshozókhoz az Unió területén élő hagyományos nemzeti kisebbségek, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának védelmében.
A Strasbourgi Kiáltvány (Strasbourg Manifesto) megszövegezésében részt vettek és annak végleges változatát aláírták az RMDSZ ep-képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba.
A dokumentum 21 pontban foglalja össze a nemzeti közösségek és nyelvi kisebbségek ügyét felkaroló Intergroup-tagok által fontosnak tartott kisebbségvédelmi törekvéseket, hangsúlyozva az Európai Unióban (EU) kötelező érvényű kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotásának szükségességét. Csatolmánya tartalmazza az EU területén élő nemzeti kisebbségi közösségek és nyelveik védelmére vonatkozó, korábban elfogadott kritériumok, keretegyezmények, jelentések, ajánlások jegyzékét.
A Strasbourgi Kiáltvány aláírói sajnálattal állapítják meg, hogy az EU intézményeiben a hagyományos nemzeti kisebbségek védelmét nem övezi fokozottabb figyelem. A Kiáltvány számszerűsíti az EU területén élő nemzeti kisebbségek, valamint az őshonos kisebbségi vagy regionális nyelvek beszélőinek lélekszámát. Megállapítja, hogy az EU lakosságának 8%-a kisebbségi ajkú, és hozzávetőlegesen 50 millió polgár, azaz az uniós összlakosság csaknem 10%-a beszél valamely kisebbségi nyelven. Ezzel szemben az emigráns kisebbségek lélekszáma mindössze 6,5% körül mozog, mégis kiemelt fontosságú ügyük kezelése több szakpolitikában.
A kisebbségek ügye iránt fogékony aláíró-képviselők leszögezték: az egyenlő bánásmód alanyi joga és nem kiváltsága az EU-polgároknak. Az Unió jövőjének szempontjából, stabilitásának, biztonságának és jólétének érdekében a kisebbségi, az interkulturális és az interetnikus kapcsolatok kulcsfontossággal bírnak. Véleményük szerint többség és kisebbség kölcsönös, bár nyilvánvalóan aszimmetrikus felelősséggel tartoznak az integráció, de ugyanakkor a kisebbségi identitás, a kultúra és a nyelv megőrzése, illetve ennek fenntartható fejlesztése miatt. Kifejezetten arra kérik tehát az európai döntéshozókat, tegyenek különbséget a tagállamok területén őshonos kisebbségi közösségek és a fogadó államokba legálisan a közelmúltban érkezett migráns közösségek szükségletei és védelmi módozatai között, hiszen a nemzeti kisebbségi közösségek különleges hozzáadott értéket jelentenek az európai kultúrában. A kisebbségi ügyek megnyugtató rendezése az EU belső és külső legitimitásának feltétele - szögezik le az aláírók, hangsúlyozva, hogy a kisebbségi közösségekhez tartózó személyek vagy csoportok védelmében foganatosított pozitív intézkedések semmi esetre sem kellene diszkriminatív jellegűnek minősüljenek.
A Strasbourgi Kiáltvány aláírói kitérnek a Koppenhágai kritériumok dilemmájára: sürgetik a tagjelölt és a régi tagállamok területén érvényesülő monitorizációs rendszer egységesítését azért, hogy szűnjön meg a jelenlegi kettős mérce, mely szerint a tagjelölt országok szembesülnek a kisebbségi ügyek megnyugtató rendezésére irányuló igénnyel, de utóbb, ha már taggá válnak, nem kérik számon rajtuk vállalt kötelezettségeiket.
"Gazdag és tartalmas tevékenységet tud maga mögött az Intergroup, a ma elfogadott kiáltvány a jövőbeli tevékenység prioritásait is megfogalmazza. Az EU közönyét a nemzeti kisebbségek jogainak védelme iránt le kell bontani, ezért az európai parlamenti választások után prioritást kell hogy élvezzen a Kisebbségi Intergroup újraalakítása, valamint a FUEN-nel, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával kiépített partnerségünk megerősítése" – fogalmazott Winkler Gyula. Sógor Csaba leszögezte: "Remélem, hogy a belga képviselőkollégám, Louis Michel nevével fémjelzett jelentés, a múlt héten az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott, Kalmár Ferenc András, KDNP-s képviselő által a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól készített jelentés, a ma általunk elfogadott Kiáltvánnyal együtt tovább lendít a küzdelemben, kisebbségügyi munkánkban, azaz az EU-s kisebbségvédelem hatékonyabbá tételében".
Az Intergroup tagjai eljuttatják a dokumentumot az EU intézményeihez, a tagállamok, de a csatlakozásra váró országok kormányaihoz és parlamentjeihez is. (hírszerk.) Transindex.ro

Nagypénteki felhívás a székely önkormányzatokhoz és a székely emberekhez a székely zászló védelmében
Románia parlamentje zászlótörvényt készül megalkotni, amelynek egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása. A mondvacsinált ok, hogy a községek, városok saját lobogót fogadhassanak el. Tekintettel arra, hogy ez a lehetőség jelenleg is adott, az indok hamis.
A törvény lényege, hogy megtiltja, hogy egy önkormányzat homlokzatára az állami zászló, az unió zászlaja és a központilag jóváhagyott helyi zászlón kívül mást ki lehessen tűzni. Az elmúlt évek során a prefektusok támadásai a székely zászló ellen azért voltak eredménytelenek, mert nem volt tiltó törvény, amely ezeket a támadásokat eredményessé tették volna. A román hatóságok ezen akarnak változtatni. Ezek figyelembevételével fordulunk a székely önkormányzatokhoz és minden székely emberhez:
1. Egyetlen székely önkormányzat se fogadja el azt a megalázást, hogy közösségi/nemzeti jelképeinket Bukaresttel hagyassa jóvá. A székely zászlót Székelyföld zászlajaként elfogadta már a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, nincs szükség arra, hogy a román hatóságok jóváhagyják, vagy módosítsák azt. Mi is tiszteljük Románia állami jelképeit, nem kívánjuk módosítani vagy feliratozni azokat, de hasonló tiszteletet várunk többségi honfitársainktól, és az állam intézményeitől is a székely zászló iránt.
2. Ha elfogadja a központi hatalom a törvényt, akkor Székelyföldön bojkottálni kell azt: egyetlen önkormányzat se fogadjon el saját zászlót. De elfogadhatatlan az a gondolat is, hogy bárki a székely zászlóra feliratot illesszen, bármit hozzátegyen vagy elvegyen róla. A székely zászló a székely nép egységét fejezi ki, ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, az egy és oszthatatlan Székelyföld, a székely haza eszméjéhez, ugyanakkor a jelenkori közös szabadságeszmény, az autonómiatörekvés jelképe is.
3. Ne higgye egyetlen székelyföldi polgármester sem, hogy ha engedelmeskedik, akkor az üldözői megnyugszanak. Ha beveszik a magyar feliratot, vagy a székely zászlót akkor a hatalom bent fogja keresni azokat. Mert az állampolitikai rangra emelt nemzeti/nemzetiségi gyűlölet természetrajzához tartozik, hogy az üldözők követik a hátrálókat, ellenségnek ugyanis nem a feliratot, vagy jelképeket tekintik elsősorban, hanem magát az üldözöttet.
4. Válaszként mozgalmat kell indítani a székely jelképek védelmében. Hordja ki-ki a székely címert ruháján, mobiltelefonján, autóján, a zászlót pedig tűzzék ki közintézményekre, magánházakra, vonják fel az udvarokon.
Legyen a székely zászló mától a székely nemzeti ellenállás, a székely feltámadás jelképe is!
Áldott Húsvéti Ünnepeket!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Együttműködésre biztatta a szerbiai románokat Bukarest
Összefogásra, a közösségi szellem megerősítésére, az érdekek hatékonyabb képviseletére biztatta a kelet-szerbiai román közösséget Bogdan Stanoevici, a bukaresti kormány határon túli románokért felelős tárca nélküli minisztere, aki szerdán és csütörtökön tett látogatást a szerbiai románoknál.
A román külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Bogdan Stanoevici a román kisebbség helyzetéről és „a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása" felől tájékozódott a látogatás során. A miniszter első nap a vajdasági, a bánsági és a belgrádi román közösségeket kereste fel, a látogatás második napján pedig a kelet-szerbiai Timok-völgyi románokhoz látogatott el.
A miniszter méltatta a román állam és a vajdasági román közösség együttműködését, és Bukarest támogatását ígérte „a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak érvényesítésében" az oktatás, a sajtó és az anyanyelvi egyházi szolgálatok terén.
A szerbiai Bánsághoz tartozó Versec önkormányzati vezetőivel folytatott párbeszédben a felek elismerték: a szerbiai román közösség a kapocs szerepét tölti be Románia és Szerbia határ menti kapcsolataiban. A Timok-völgyi román szervezetek képviselőivel Zajecarban folytatott megbeszélésen a miniszter a román nyelvű oktatás és vallásgyakorlás, valamint a román közösség politikai és közigazgatási képviselete területén buzdította összefogásra és hatékonyabb érdekérvényesítésre a román szervezeteket. A szerbiai látogatást Bogdan Stanoevici miniszter mandátuma fontos fejezetének nevezte a román külügyminisztérium közleménye, mely szerint a balkáni román kisebbséggel való foglalkozás a román kormány külpolitikájának fontos része.
Románia csak azt követően járult hozzá 2012 tavaszán Szerbia európai uniós tagjelöltségéhez, hogy kétoldalú román-szerb egyezményt kötöttek a Timok-völgyi románok – vlachok – jogainak biztosításáról. MTI. Erdély.ma

Strasbourgi Kiáltvány kisebbségi jogokért
Az Európai Parlament (EP) kisebbségi ügyekkel foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja (Intergroup) felhívást intézett az európai döntéshozókhoz az unió területén élő hagyományos nemzeti kisebbségek, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának védelmében. A Strasbourgi Kiáltvány megszövegezésében részt vettek és annak végleges változatát kézjegyükkel látták el az RMDSZ EP-képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba.
A dokumentum 21 pontban foglalja össze a nemzeti közösségek és nyelvi kisebbségek ügyét felkaroló Intergroup-tagok által fontosnak tartott kisebbségvédelmi törekvéseket, hangsúlyozva az Európai Unióban (EU) kötelező érvényű kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotásának szükségességét. Csatolmánya tartalmazza az EU területén élő nemzeti kisebbségi közösségek és nyelveik védelmére vonatkozó, korábban elfogadott kritériumok, keretegyezmények, jelentések, ajánlások jegyzékét.
A Strasbourgi Kiáltvány aláírói sajnálattal állapítják meg, hogy az EU intézményeiben a hagyományos nemzeti kisebbségek védelmét nem övezi fokozottabb figyelem. A kiáltvány számszerűsíti az EU területén élő nemzeti kisebbségek, valamint az őshonos kisebbségi vagy regionális nyelvek beszélőinek lélekszámát. Megállapítja, hogy az EU lakosságának 8 százaléka kisebbségi ajkú, és hozzávetőleg 50 millió polgár, azaz az uniós összlakosság csaknem 10 százaléka beszél valamely kisebbségi nyelven. Ezzel szemben az emigráns kisebbségek lélekszáma mindössze 6,5 százalék körüli, mégis kiemelt fontosságú ügyük kezelése több szakpolitikában. A kisebbségek ügye iránt fogékony aláíró képviselők kifejezetten arra kérik az európai döntéshozókat, tegyenek különbséget a tagállamok területén őshonos kisebbségi közösségek és a fogadó államokba legálisan a közelmúltban érkezett bevándorló közösségek szükségletei és védelmi módozatai között. A Strasbourgi Kiáltvány aláírói kitérnek a Koppenhágai kritériumok dilemmájára: sürgetik a tagjelölt és a régi tagállamok területén érvényesülő monitorizációs rendszer egységesítését azért, hogy szűnjön meg a jelenlegi kettős mérce, mely szerint a tagjelölt országok szembesülnek a kisebbségi ügyek megnyugtató rendezésére irányuló igénnyel, de utóbb, ha már taggá válnak, nem kérik számon rajtuk vállalt kötelezettségeiket.
„A ma elfogadott kiáltvány a jövőbeli tevékenység prioritásait is megfogalmazza. Az EU közönyét a nemzeti kisebbségek jogainak védelme iránt le kell bontani, ezért az európai parlamenti választások után prioritást kell hogy élvezzen a Kisebbségi Intergroup újraalakítása” – fogalmazott Winkler Gyula.
Sógor Csaba leszögezte: „Remélem, hogy a belga képviselő kollégám, Louis Michel nevével fémjelzett jelentés, a múlt héten az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott, Kalmár Ferenc András KDNP-s képviselő által a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól készített jelentés a ma általunk elfogadott kiáltvánnyal együtt továbblendít a küzdelemben, kisebbségügyi munkánkban, azaz az EU-s kisebbségvédelem hatékonyabbá tételében.” Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő, aki társelnöke volt a munkacsoportnak, úgy véli: „Ha az Európai Unió a jövőben el kívánja kerülni az etnikumközi konfliktusokat, akkor megfelelő uniós kisebbségvédelmi rendszert kell létrehozni. Legfőbb cél, hogy a 2012-ben elfogadott Roma Stratégia mintájára az Európai Bizottság kezdeményezze a Nemzeti Kisebbségvédelmi Stratégiák Európai Keretrendszerét. Ezzel létrejönne az Európai Unióban a kisebbségi jogok uniós szintű ellenőrző mechanizmusa, amely éves rendszerességgel számon kérné a tagállamokon a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülését” – vázolta elképzeléseit Tabajdi Csaba. Az Intergroup tagjai eljuttatják a dokumentumot az EU intézményeihez, a tagállamok, de a csatlakozásra váró országok kormányaihoz és parlamentjeihez is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarázkodik az ortodox egyház (Fenyő szálló)
Az ortodox egyház bárki számára nyitott intézményként kívánja működtetni a kovásznai Fenyő Szállót, és nem akarja az ingatlan által megváltoztatni a város etnikai arányait – nyilatkozta tegnap Ioan Selejan.
Az ortodox érsek kijelentette, beárnyékolja a székelyföldi románok húsvéti ünnepét, őt pedig elszomorítja az a hír, hogy a magyar közösség némely tagjai peres úton próbálják érvényteleníteni azt a sürgősségi kormányrendeletet, mely székelyföldi szállodával ajándékozta meg az ortodox egyházat. Azt is hozzátette, az egyház jelentős pénzösszeget fordított a szálloda tatarozására. Ioan Selejan elmondta, a szállodában továbbra is a nyugdíjpénztár által kiutalt gyógykezelési jeggyel rendelkező nyugdíjasokat és alkalmi turistákat szeretnének fogadni. „Nem akarunk besszarábiaiakat hozni az épületbe, hogy torzulásokat idézzünk elő az etnikai arányokban, amiként némely helyi újságok írták. A szálloda teljesen nyitott lesz a társadalom és a vendégek előtt” – fejtette ki az érsek.
A Székely Nemzeti Tanács két héttel ezelőtt jelentette be, hogy kezdeményezésére huszonegy kovásznai és sepsiszentgyörgyi állampolgár indít pert a román kormány ellen, mert diszkriminatívnak és törvényellenesnek tartják az ortodox egyház megajándékozását egy olyan településen, ahol az ortodoxok aránya alig haladja meg a 21 százalékot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mázsás mérföldkő
Szakértők és politikusok is a kisebbségvédelemben elért áttörésnek értékelték az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által múlt héten elfogadott határozatot, amely az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének érdekében területi önkormányzati megoldások bevezetésére sarkallja a tagállamokat. Valóban nagy előrelépés, ha végre egy ilyen fórum is nyíltan kimondja, hogy a kisebbségi sorban élő őshonos nemzeti közösségeket megilleti az önrendelkezés.
Bökkenő annyi van a dologban, hogy ez a magyar kereszténydemokrata kezdeményezésen alapuló határozat és ajánlás nem bír kötelező jogi erővel. Ez magyarul azt jelenti, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása mellett csak szóban elkötelezett kormányok, államok továbbra is ugyanúgy tehetik a semmit e téren, mint az utóbbi közel száz esztendőben a mindenkori román kormányzatok. Persze, a politikai szélkakasuk, az helyén van, a nemsokára partra kerülő kalóz, új legénysége és más válogatott alföldi gyászvitézek is sebzett vadként hördültek fel ennek kapcsán a napokban. A kormánypártiak csak azért nem, mert a magyar kártya a két évvel ezelőtti hatalomátvételkor volt nyerő, ma konjunkturális okok miatt nem az.
Pontosan a román politikumban a pártállástól független, magyarellenességre való konszenzushajlam láttán világos, hogy az erdélyi magyar autonómiakövetelések terén nem sok gyakorlati előrelépésre számíthatunk az említett ajánlás nyomán. Amikor például a marosvásárhelyi önkormányzatban bekövetkezett változások nyomán nem kezdő politikus is képtelen feldolgozni, hogy a közéleti játékszabályoknak része lehet az egyezségek megkötése és akár felbontása is, ha a szereplők vagy az általuk képviselt választók érdekei ezt kívánják, és veszteni nem tudva, vadul csapkodja a magyar kártyát játékasztalán – és hasonló példákkal még élhetnénk –, akkor világos, hogy a többségi politikai paletta szereplői nem nőttek még fel arra az érettségi szintre, hogy a kisebbségi jogok kérdéskörét érdemben kezelni tudják. Itt legfeljebb a kötelező letudnivalók tessék-lássék módon való fércelgetéséig ér a tudomány, ezért az áttörésnek valamely úton úgy kellene folytatódnia, hogy a kisebbségi jogokat az uniós tagállamok olyan törvényben legyenek kötelesek szavatolni, amelynek alkalmazását felsőbb szintről tartják szemmel. Gazdasági térről tengernyi ilyen szabállyal lehetne példálózni. Szerencsénkre nemcsak mi álmodunk önrendelkezésről, hanem a vén kontinens számos kisebbségi sorban élő nemzeti közössége is, ezért az ügy nem reménytelen. De nem is lesz könnyű azt a mérföldkövet a kisebbségi jogok szélesítésének irányába továbbgördíteni. A hamarosan sorra kerülő európai parlamenti választások nyomán megsejthetünk erről egyet s mást a következő fél évtizedre vonatkozólag.
Benedek István. Népújság (Marosvásárhely)

Időhúzás, félrevezetés és hazudozás
A miniszteri látogatásig halasztották az egyetem vezető testületeiből való kilépést
Kérjük a magyar tagozat főtanszékeinek azonnali megalakítását, az egyetemi charta és a közoktatási törvény előírásai alapján. Mivel az egyetemi autonómiát csak a törvényes keretek között lehet gyakorolni, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusára nézve is kötelező a közoktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásainak a betartása. Az egyetemi charta 39. cikkelye szerint a magyar nyelvű oktatás a magyar nyelvű oktatási vonal (tagozat) keretében történik, a 2011. évi 1-es törvény pedig pontosan megfogalmazza, hogy a multikulturális egyetemeken az oktatási vonal (tagozat) főtanszékekbe szerveződik – hangzott el a MOGYE magyar oktatói közösségét vezető és képviselő professzorok, tanárok részvételével tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A törvényes előírások szándékos figyelmen kívül hagyása, a kormányfő és három miniszter jelenlétében megfogalmazott hétpontos megállapodás utolsó pontjának be nem tartása miatt – amely az egyetemi akkreditációtól tette függővé a főtanszékek megalakítását – , a magyar oktatók 2014-es közgyűlése úgy döntött, hogy a vezető tisztségeket betöltő tagjai tiltakozásképpen beadják a lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét, amíg az önálló főtanszékek meg nem alakulnak. A döntést követően kérték a törvényességet szavatoló közoktatási tárca segítségét, amely három hét után válaszolt a megkeresésre, és Mihnea Costoiu, felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter április 24-re ígérte látogatását. A magyar oktatói közösség vezetősége úgy döntött, hogy az említett napig elhalasztja a tiltakozó lépéseket, azt remélve, hogy a minisztérium, mint állami ellenőrző szerv, rá tudja bírni az állami egyetemet, hogy betartsa a törvényeket. Ha nem sikerül egyezségre jutni, és nem kezdődik el a magyar tagozat főtanszékeinek a megalakulása, a bejelentett lépések mellett a tiltakozás egyéb formáival is élni fognak – szögezte le dr. Szabó Béla tanszékvezető egyetemi tanár és prof. dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes.
A sajtótájékoztató során részletesen ismertették a 2011. január elsején életbe lépett közoktatási törvényt követő időszak eseményeit, a szándékos időhúzást, amelynek során kiderült, hogy az egyetem vezetőségét senki sem akadályozza meg abban, hogy figyelmen kívül hagyja a vonatkozó törvény előírásainak a betartását, és továbbra is peremre szorítsa a magyar tannyelvű oktatást. A Közoktatási Minisztérium pedig sohasem lépett időben és kellő határozottsággal közbe, hogy a jogszabály betartására kötelezze az egyetemet, és soha nem válaszolt írásban a magyar tagozat által benyújtott kérésekre. A kialakult konfliktus megoldása érdekében született meg 2012 szeptemberében a már említett hétpontos megállapodás, amelynek vitáján kezdetben jelen volt Victor Ponta kormányfő, s az egyetem vezetői mellett aláírta az akkori közoktatási miniszter is. Hetedik pontként a magyar oktatók elfogadták, hogy a főtanszékek megalakulását a magyar oktatási vonal akkreditációjához kötik, akkoriban ugyanis nem létezett csak egy közös jóváhagyás. Az aláíráskor becsült hét hónap helyett ez a folyamat húsz hónapig húzódott. A nehézségek ellenére a MOGYE-t kedvezően bírálta el az Európai Egyetemek Egyesülete, és ellenőrizte a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség is, amelynek honlapján 2013. december 12-én jelent meg, hogy bizalmat szavazott és fenntartja a magyar oktatási vonal akkreditációját, amely egy évet kapott a hiányosságok pótlására. Ez utóbbi megjegyzés nem befolyásolja a tényt, hogy a magyar tagozatnak érvényes jóváhagyása van. Ennek ismeretében a magyar oktatók közössége kérte az egyetem szenátusát, hogy tűzze napirendre a magyar főtanszékek megalakítását, amit a január 15-i szenátusi ülésen elhalasztottak, arra hivatkozva, hogy 8. napirendi pontként nincsen elég idő a megvitatására. A következő szenátusi ülést megelőzte az egyetemi oktatók plenáris ülése, amelyen a rektor bemutatta a MOGYE 2013. évi működéséről készült jelentést. A nyomtatásban is megjelent dokumentumban az olvasható, hogy a magyar nyelvű általános orvosi képzés akkreditálva van. A március 20-i szenátusi ülésen, amelyen a 11. napirendi pontként szerepelt a magyar főtanszékek megalakításának a megvitatása, arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatnak csak ideiglenes működési engedélye van, 36 igen és 12 nem szavazattal az őszire kilátásba helyezett újraértékelés utánra halasztották a döntést – hangzott el a részletes forgatókönyv, amelyet a törvények be nem tartására, az időhúzásra, a félrevezetésre, a hazudozásra építettek.
Az elhangzottakhoz Brassai Attila professzor kiegészítését tehetjük hozzá, miszerint a magyarral azonos minősítést kapott angol oktatási vonalat akkreditált képzésként hirdetik a külföldi diákoknak, ami nyilvánvalóan kettős mércét jelent.
Ahogy az is, hogy az egyetemnek körülbelül 4.800, s a mesterképzésben részt vevőkkel együtt hatezer diákja és 434 oktatója van, ami a hét diákra jutó egy tanár előírásnak nem tesz eleget, ennek ellenére a román tagozatot az utólagos ellenőrzés feltétele nélkül akkreditálták.
Az "esetből tanulva" a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség, amelyhez eljutott a gyógyszerészeti kar román és magyar tagozatának az újraakkreditálására vonatkozó kérés, az elmúlt héten már úgy jelzett vissza, hogy az egyenlő oktatói létszámmal működő két oktatási vonal szinte teljesen egyező iratcsomója közül a magyarnak csak az IDEIGLENES akkreditációját végzik el, amiért nagyobb összeget kell fizetnie az egyetemnek, mint a teljes akkreditációért – közölte dr. Sipos Emese egyetemi docens, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese. Ami azért furcsa, mert mind a rektor, mind a dékán asszony megerősítette, hogy az egyetem végleges akkreditációt kért. Reméljük, hogy csak tévedésről van szó – tette hozzá a dékánhelyettes.
Kérdésre válaszolva a jelenlevők elmondták, hogy a négy magyarországi orvosi egyetem által írásban felajánlott segítségre Copotoiu Constantin, az akkori rektor, a szenátus jelenlegi elnöke úgy reagált, hogy valószínűleg eltévesztették a címzettet, és a Sapientiának szánták az átiratot, mert csak ott van magyar egyetem.
(bodolai). Népújság (Marosvásárhely)

A magyar közösséget sértő liberális kirohanás
Sütő-szobor, Kossuth utca, katolikus főgimnázium nélküli Marosvásárhelyt akarnak
Újjáélesztett titkos PD-L és RMDSZ egyezményről, a liberális pártot ért támadásokról, politikai primitivizmusról, törvénytelen szavazásról, árulásról beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Ciprian Dobre, a Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke, a megyei közgyűlés elnöke, aki mellett jelen volt Ciotlaus Ionela volt alpolgármester, valamint Sebastian Pui és Sîmpalean Dan tanácsosok. A nyilatkozatok a szerdai tanácsülésen történtekhez kapcsolódnak, amelyen az RMDSZ és a PD-L tanácsosok 16 szavazattal leváltották Ciotlaus Ionelát, helyébe megválasztották Claudiu Maiort és megszavazták Sütő András szobrának felállítását a Színház téren.
A 16-os "bűvös" szám köré építette fel Ciprian Dobre a tegnapi sajtótájékoztatón tett nyilatkozatait: az RMDSZ 16 évi kormányzásáról, az április 16-i tanácsülésről, az annak napirendjén 16. pontként szereplő Sütő-szobor felállítására vonatkozó határozattervezetről és az ezt megszavazó 16 képviselőről, valamint a liberális alpolgármester asszony leváltását megszavazó szintén 16 tanácsosról beszélt. A 16-osok felsorakoztatásának eredménye: Ciotlaus Ionelát helyettesítették "Sütő András Claudiu Maiorral". Az idézőjeles név gúnyosan hangzott el a rendezvényen, és szerepelt a sajtóközleményben is. Ciprian Dobre kifejtette: Ciotlaust szerdán nem 30 ezüstért, hanem 16 szavazatért árulták el, hogy érvényt szerezzenek a még 2012-ben megkötött titkos PD-L–RMDSZ paktumnak, amelynek része a Sütő-szobor felállítása a Színház téren, a Calarasilor utca Kossuth Lajos utcára való elnevezése, az Unirea líceum "kettészakítása" és egy új, római katolikus főgimnázium létrehozása a líceum épületében, a Bolyai líceum főjavítása közpénzből, telekcseréről szóló egyezség a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a református egyház között a Művészeti Líceumnál végzendő javítási munkálatok fejében. Dobre "ingatlanügynökségnek" nevezte a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt, és szerinte Ciotlaus Ionelát amiatt állították félre, mert rájött, hogy miként működik ez az "ingatlan-ügynökség".
Dobre hozzátette, a liberálisok soha nem fogják megszavazni a Sütő-szobrot, majd idézett az író szocializmust és kommunizmust dicsérő írásából. Elutasítják ugyanakkor a katolikus főgimnázium létrehozását az Unirea líceum épületében, hiszen "ezt az épületet Emil Dandea egykori polgármester elsőként szánta a városnak, oktatási célra", és nemmel szavaznak a Kossuth Lajos utcára is, mert Kossuth azt mondta, "…én soha, de soha a magyar Szent Korona alatt más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart elismerni nem fogok…". "Ha a fentieket megszavaznánk, ez nagy visszalépést, politikai primitivizmust jelentene" – közölte a liberális párt megyei elnöke, aki szerint a liberális párt immár helyi szinten is ellenzékből politizál, folytatja a nagy megyei projekteket, harcol a románok méltóságáért, és a szóban forgó városi tanácsi határozatokat illetően (alpolgármester-csere, Sütő-szobor) bírósághoz fordul.
"Kitartunk a Kossuth Lajos utca mellett, a Sütő András-szobor mellett"
Megkeresésünkre Peti András alpolgármester, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, a tanács RMDSZ-frakciójának vezetője kijelentette: "Az RMDSZ a szerdai döntésével kizárólag azt követte, amivel a magyar közösség, a választói megbízták: azt a politikai programot és azoknak a célkitűzéseknek a megvalósítását tartotta kizárólag szem előtt. Mivel mandátumunk felénél járunk, áttekintettük az eddigi eredményeket, kudarcokat, levontuk a következtetéseket, elemeztük az okait annak, ha valamely elképzelésünk nem valósult meg, és átgondoltuk, hogy kik lehetnek azok a partnereink, akik elő tudják segíteni e célkitűzéseink elérését. Nem kívánunk részt venni a román pártok közötti versengésben, úgy ahogy mi sem szeretnénk, hogy a román pártok beleszóljanak az RMDSZ és a magyar közösség belső ügyeibe".
Peti András úgy vélte, bár a szerdán leváltott liberális párti alpolgármestert az RMDSZ támogatásával választották meg 2 évvel ezelőtt, sajnálatos módon "nagyon sokat nem tudtunk kihozni ebből az együttműködésből, a marosvásárhelyi magyar közösség nem igazán látta ennek az egyezségnek a pozitívumait, ezért is kellett változtatni". Ami a római katolikus főgimnázium kérdését illeti, az alpolgármester szerint ez egy nyilvánosan megfogalmazott célkitűzése az RMDSZ-nek, és ez ügyben egyeztetett a különböző román politikai pártok vezetőivel: többek közt Ciprian Dobréval, Vasile Gligával és Dorin Floreával, mindenki tud róla, mindenkinek más-más véleménye van erről. "Az, hogy nem valósulhatott meg, annak tudható be, hogy eddig nem sikerült olyan megoldási javaslatot találni, ami elfogadható lett volna olyan döntéshozó helyzetben levő személyek számára, mint a főtanfelügyelő, illetve a polgármester. A Kossuth utca kérdésében is a városi tanács már hozott egy érvényes döntést, akkor több civil szervezet összefogott, és megtámadta e határozatot. Mi kitartunk a Kossuth Lajos utca mellett, a Sütő András-szobor felállítása mellett, hiszen nagy írónk megérdemli, hogy köztéri szobra legyen Marosvásárhelyen, méltó helyen, a Színház téren. Nemcsak a Kossuth Lajos utcanévhez ragaszkodunk, hanem művészekről, elismert személyiségekről, például Kozma Béláról, a Bolyai líceum egykori igazgatójáról is szeretnénk utcát elnevezni (a Hargita utcát), erre vonatkozóan tegnap megérkezett a főispáni hivatal pozitív véleményezése, úgyhogy hamarosan a közgyűlés napirendjére kerül" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

„Románia megbízható szövetséges”
Románia azt üzeni az AEÁ-beli és NATO-beli szövetségeseinek, hogy egy olyan szövetséges, amelyben mind megbízhatnak, mivel szükség esetén jól felkészült katonákat találnak az országban, és egy olyan politikai osztályt, amely „tétovázás nélkül” támogatja a transzatlanti szinten hozott döntéseket.
„Fontos pillanatban vagyunk, mert látjuk, hogy az ukrajnai helyzet ahelyett, hogy megoldódna, még rosszabb lesz...és ezekben a pillanatokban nagyon világos üzenetet kell közvetítenünk, azt, hogy Románia nem áll egyedül a NATO és Európa keleti határán, hogy az AEÁ és minden szövetségesünk mellettünk áll, illetve, hogy mi olyan szövetséges vagyunk, amelyben mind megbízhatnak, és tudják, hogy szükség esetén jól felkészült katonákat találnak az országban, és egy olyan társadalmat, egy olyan politikai osztályt, amelyek tétovázás nélkül támogatják a transzatlanti szinten hozott döntéseket” - jelentette ki Victor Ponta kormányfő csütörtökön, a Kolozs megyei Aranyosgyéresen.
Ponta kifejtette, most meg lehet érteni, miért annyira fontos a tíz évvel korábban meghozott döntés a NATO-csatlakozást illetően.
„Nehéz pillanatokban jössz rá, mennyire fontosak ezek a döntések” - mondta Ponta.
Victor Ponta kormányfő csütörtökön az aranyosgyéresi katonai légibázison volt, ahol részt vett egy katonai ceremónián.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Román lapok: székely zászló mint fizetőeszköz
A román lapok a székely zászló „legalizálásaként” értelmezték a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői által a parlament elé terjesztett zászlótörvény-tervezetet, és úgy vélekednek, ez az „ára” annak, hogy Victor Ponta miniszterelnök meghívta kormányába a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ).
A liberális   Adevărul csütörtöki számában A PSD kitűzi a székely zászlót címmel arról cikkezett, hogy a tervezet elfogadása után a Hargita és Kovászna megyei magyar többségű önkormányzatok törvényesen kitűzhetik majd a „Székelyföld” zászlaját, pedig a román alkotmány nem ismeri el a „földet” közigazgatási egységként. A lap megszólaltatta az Adevărul blogrovatában rendszeresen magyarellenes írásokat publikáló Bogdan Diaconu PSD-képviselőt, aki előre közölte: nem szavazza meg a tervezetet, mert az RMDSZ valódi célja a területi autonómia, amellyel „egyetlen román sem érthet egyet”. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés megalkuvás nélkül folytatná
Megalkuvás nélkül szeretné továbbra is képviselni a magyarságot Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, függetlenül attól, hogy milyen úton-módon jut ki Brüsszelbe.
Az Erdélyi Napló csütörtöki lapszámában megjelent interjúban Tőkés a Fidesz által 2010-ben elkezdett nemzetpolitikai rendszerváltás újabb állomásának nevezte, hogy befutó helyet kapott a Fidesz európai parlamenti jelöltlistáján, amelyen kárpátaljai, délvidéki és felvidéki jelöltek is szerepelnek.
„Az új magyar nemzetpolitika egyik fényes eredménye a visszahonosítás és az ezzel járó szavazati jog megadása. Országgyűlés helyett így jöhetett létre Budapesten az első nemzetgyűlés. A mostani európai parlamenti listaállítás ennek a folyamatnak a része. Miután Budapesten nemzeti képviseletünk van, Brüsszelben is össznemzeti képviseletünk lesz a külhoni magyar közösségek jelöltjeinek megválasztásával” – mutatott rá az EMNT elnöke.
A Fidesz–KNDP kétharmados győzelme kapcsán Tőkés úgy értékelte, Magyarország újra az élen jár Kelet-Közép-Európa országai között, ahol az elmúlt huszonöt évben az utódkommunista pártok váltogatták egymást a többé-kevésbé demokratikus pártokkal.
„Romániában ma is a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai féle posztkommunista tömörülés párja van hatalmon. Ezzel szemben Magyarországon ugyanazzal a rendszerváltó csapattal az élvonalban sikerült – remélhetőleg visszafordíthatatlanul – véghezvinni és kiteljesíteni a negyedszázaddal ezelőtt elkezdett rendszerváltást” – fogalmazott az EP-képviselő.
Tőkés továbbá rámutatott: a 2009-ben kialakult példás összefogás, amely 9 százalékos hozadéka révén három erdélyi magyar képviselőt juttatott ki Brüsszelbe, az RMDSZ számára „többé nem kívánatos”, emiatt a szövetség várhatóan RMDSZ 2014-ben legalább egy erdélyi magyar EP-képviselő helyet ad át a románoknak. „Számomra nem volt más választás: ha továbbra is Erdélyt akarom képviselni az Európai Parlamentben, el kellett fogadnom az Orbán Viktor által felkínált lehetőséget” – tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)