Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2014. május 6.
Lehetőség valódi sikerekre – MTA-díjak erdélyieknek is
A határon túli magyar tudományosság tavalyi eredményeit ismertették hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán, amelyen Pálinkás József, a tudós társaság leköszönő elnöke díjakat adott át többek között erdélyi tudósoknak is.
A fórumon megjelent külhoni magyar tudósokat köszöntő beszédében Pálinkás József elmondta, hogy hatékonyan működtetett ösztöndíjrendszerek révén igyekeznek együttműködni a külhoni magyar tudósokkal és céljuk, hogy nemzetközileg is jelentős témákban valódi tudományos sikerek elérésére nyissanak minél több lehetőséget.
A fórumon átadták a külhoni magyar tudósok munkáját elismerő Arany János-díjakat és az Arany János-érmeket. Utóbbiban részesült többek között Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki Téka (mai nevén: Teleki-Bolyai Könyvtár) főkönyvtárosa.
Az 1978-ban Marosvásárhelyen született szakember egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem történelem és európai tanulmányok szakán végezte. 2004 óta az ELTE gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok szakán PhD-hallgató. 2007 óta dolgozik a Teleki Tékában, ahol napi munkája mellett önkéntesen a gyűjtemény népszerűsítésével foglalkozott az általa kezdeményezett gyerekprogramok, illetve a muzeális fejlesztések fedezésére szervezett kampányok révén.
Ugyanebben az elismerésben részesült Talpas János is, aki Kolozsváron született 1958-ban, a Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1985-ben.Másoddiplomájáta kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának turizmus szakán szerezte.2005-2009 között a bukaresti Országos Turisztikai Kutatási-Fejlesztési Intézet vezérigazgatója.
Javaslatára indult el 2009-ben a Duna romániai turisztikai fejlesztési programja. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán a magyar nyelvű földrajz-turizmus szak külső oktatója, 2009-től ugyanitt egyetemi tanársegéd, turisztikát oktat.
Szintén Arany János-éremmel tüntették ki az 1930-ban Székelyudvarhelyen született Vánky Kálmánt, aki jelenleg Németországban él. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Bolyai Egyetemen kezdte meg 1949-ben, biológusdiplomát a Bukaresti Egyetemen szerzett 1953-ban.
1969-ben Svédországban telepedett le. 1985-ben növényrendszertani PhD-fokozatot szerzett az Uppsalai Egyetemen. Szakterülete az üszöggombák rendszertanának kutatása. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, a Biológiai Tudományok Osztályának tagja.
Az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díj idei kitüntetettje a tordai születésű Berényi János, aki jelenleg az újvidéki Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatója. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 6.
Kiszorítandó magyarok
Meglehetősen pontos keresztmetszetet ad a romániai politikai közállapotokról, ahogy a kisebbségi kérdést példásan megoldottnak tekintő Románia magát a magyarok barátjának mondó miniszterelnöke egy választási rendezvényen arról beszél: az időközi választásokon azért kell összefogniuk a román pártoknak az egyik Szatmár megyei választókerületben, nehogy a magyaroké legyen a képviselői hely.
Igaz, nem általában a magyarokról beszélt, hanem az egyik magyar politikai szervezetet, az RMDSZ-t emlegette olyan alakulatként, amelyet el kell ütni a győzelemtől, de a kontextusból egyértelmű: azért szorgalmazza a román összefogást, nehogy most magyar képviselő, majd a két év múlva esedékes önkormányzati választásokon magyar polgármester legyen Szatmárnémetiben és magyar megyei közgyűlési elnök Szatmárban.
Mindezt ráadásul még pikánsabbá teszi, hogy Victor Ponta miniszterelnök, valamint az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) csupán alig néhány hónapja koalíciós partnere a most olyannyira legyőzni kívánt RMDSZ-nek.
Az már csak hab a tortán, hogy a közös román jelölt a liberális párti Ovidiu Silaghi lesz, aki korábban egyszer már mandátumot szerzett a kerületben, és most, a liberálisok kormányból való kilépését követően úgy indul el a megmérettetésen, hogy saját pártelnökét is meglepve átlép a liberálisok által újra ellenségnek tekintett PSD-be.
Mindez tökéletesen leképezi a romániai politikai viszonyokat. A PSD totális hatalomra tör, és ennek érdekében megpróbálja a liberálisoknak a kormányból való kilépés miatt elégedetlen kulcsembereit elszippantva gyengíteni korábbi szövetségesét, miközben a jelenlegi kormánytöbbséget biztosító koalíciós partnert hátba szúrja.
Úgy tűnik, az RMDSZ kormányszereplése tényleg csak arra kell, hogy a liberálisok távozása után Ponta és a PSD kezében maradhasson a kormányrúd. Persze a választásokon néha a koalíciós pártok is riválisai egymásnak, a mostani helyzet azonban többről szól. Ponta végre elismerte: Erdélyben és a Partiumban a román pártok szövetsége nem csak a hatalom megszerzésére irányul. Az egyik fő cél a magyarok háttérbe szorítása.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 6.
Ponta: Băsescu börtönbe megy
Börtönnel fenyegette meg Victor Ponta miniszterelnök Traian Băsescu államfőt egy újabb kampánynyilatkozat-csörte közepette.
A kormányfő vasárnap este a România TV hírcsatornának nyilatkozva arról beszélt: úgy véli, az államfő mandátuma decemberi lejártát követően börtönbe kerül majd, mivel bűnvádi eljárás indul majd ellene családja telekügyletei miatt.
Ponta emlékeztetett: az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) feljelentése nyomán a legfőbb ügyészség az államfő mentelmi joga miatt ugyan nem indított eljárást, ez a felfüggesztés azonban csupán az elnöki mandátum lejártáig szól.
A miniszterelnök azzal vádolta meg az államfőt, hogy az elmúlt tíz évben ő volt a korrupció legfőbb patrónusa, az elszámolás pedig ezért decembert követően következik.
A miniszterelnök egyébként úgy vélekedett: arra minimális az esély, hogy amennyiben újjáalakul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépése nyomán felbomlott, kétharmados többséggel rendelkező koalíció, a Szociálliberális Unió (USL), a korábbi államfőjelöltet, Crin Antonescu PNL-elnököt támogassák az elnöki címért folytatott versenyben. Az USL újjáalakulására azonban Antonescu nélkül 51 százalékot adott még az államfőválasztás előtt.
Traian Băsescu államfő szintén egy televíziós műsorban beszélt jövőbeni terveiről vasárnap este. Úgy vélte, a hozzá közel álló értelmiségiek és politikusok által a közelmúltban létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) a 2016-os parlamenti választásokon legyőzi Pontáékat, és közölte: mandátuma lejártát követően a párt tanácsadójaként tevékenykedik majd, hogy az a választáson elérje majd a 30 százalékos támogatottságot.
Az államfőt egyébként mind Ponta, mind a Demokrata-Liberális Párt egyik vezetője, Andreea Paul bírálta, amiért a hétvégén egy, a Facebookra kitett fényképen a PMP pólójában pózolt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 6.
Harminc magyar szervezetet támogatnak Kolozs megyében
Több mint harminc magyar érdekeltségű civil szervezet támogatását hagyta jóvá a Kolozs megyei önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén.
A hivatal összesen 350 ezer lejjel finanszíroz mintegy 80 kulturális tevékenységeket végző szervezetet. Vákár István, a megyei tanács alelnöke a Krónikának elmondta: többek között a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét és az Erdélyi Humorfesztivál kap támogatást, de forrásokhoz jut a Kallós Zoltán Alapítvány a hagyományos hangszeres népzene-, néptánc- és kézműves táborának megszervezésére, valamint a Téka Alapítvány a szamosújvári Nemzetközi Néptáncfesztivál lebonyolítására.
A finanszírozásból emellett számos helyi magyar civil egyesület szervezhet falunapokat, ifjúsági rendezvényeket, diáknapokat, fesztiválokat és egyéb kulturális rendezvényeket. Vákár hozzátette: a megyei önkormányzat hétfőn a sporttevékenységekre szánt 120 ezer lejes keretet is elosztotta, ez esetben arányaiban kevesebb a magyar szervezetek, sportegyesületek részesedése.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 6.
Kövér: ez az első Országgyűlés, amely a teljes nemzetet képviseli
A kedden megalakult Országgyűlés az első, amely a teljes nemzetet képviseli – mondta elnöki köszöntőjében Kövér László a házelnökké választása után, az Országgyűlés előtt.
A házelnök beszédében hangsúlyozta, hogy a képviselőknek az egész nemzet érdekében kell politizálniuk, vagyis a parlament „több, mint Országgyűlés” – mondta. Áder János köztársasági elnök az alakuló ülésen tartott beszédében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek.
Az államfő beszédében emlékeztetett, hogy a Nemzeti Választási Bizottság néhány napja megállapította az egy hónappal ezelőtti országgyűlési választás végeredményét, az Alkotmánybíróság pedig döntött a választási rendszert érintő beadványokról. „E két döntést követően senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát, választási rendszerünk alkotmányosságát, a leendő kormány legitimitását” – jelentette ki Áder János. Az ülésen megválasztották az alelnököket, köztük a jobbikos Sneider Tamást is, aki ellen a többi ellenzéki párt tiltakozott, mivel korábban szkinhed volt, és erőszakos cselekmények miatt elítélték. Székelyhon.ro
2014. május 6.

Tovább határontúlimagyarozik a baloldal
A baloldal toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Esetleg feltehetnék a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet?
Vasárnap értem haza Erdélyből. Nem Székelyföldön voltam, hanem Nagyenyed környékén, ahol egymás mellett élnek románok, magyarok, cigányok. Kinyitom az internetet, és az elsők között botlok bele Sütő Imre rövid intésébe, amelyet a határon túli magyarokhoz intézett. Hogy tudniillik, mivel ők nem viselnek Magyarországon közterhet, ezért nem járna nekik a szavazati jog (unalmas balos mantra), de ha már szavaztak, akkor „...felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.” Stb, stb.
Nos, nekem kezd kicsit elegem lenni a határon túli magyarok baloldali utálatából, ami a választások után a Galamus toleráns, befogadó és együttérző felkiáltásával vette kezdetét Mihancsik Zsófia tollából, ha még emlékszünk: „külön köszönet az újdonsült magyar állampolgároknak, akik nem itt élnek, de rólunk szavaztak, eddig 95,37 százalékban a zsarnok pártra. Második náluk a csendőrpárti kistestvér.”
Sokszor leírtuk már, hogy a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa (az antikatolicizmus mellett, nagymestere pedig Bauer Tamás), de ha ők még egyszer elküldik a fenébe a határon túliakat, akkor mi is még egyszer leírjuk, mit gondolunk erről.
Nem a határon túliak miatt nyerte agyon magát a Fidesz-KDNP, de ha már hirtelen ennyire fontosak lettek az ő szavazataik a baloldalon: a baloldal elsősorban magának köszönheti, hogy a határon túli magyarok nem rájuk szavaztak, éppen a Mihancsik- és Sütő-féle gőgös lenézések és ellenszenv miatt. De nem, a baloldali publicisták, úgy látszik, nem tanulnak, és a lecke határása nem pályamódosítást javasolnak pártjaiknak és a baloldalnak; hanem még inkább mennének tovább az eddig úton, szemben a határon túli magyarokkal. Komolyan, ezek az emberek milyen hangulatban utaznak a Kárpát-medencében, mikor átlépik a magyar határt?
Az nem érdekli őket, hogy mennyi más országban van még kettős állampolgárság és szavazati jog (az Európai Unió huszonhét tagállama közül huszonháromban az állampolgároknak lakhelytől függetlenül jár szavazati jog az állampolgársághoz). Nyilván már az állam-és nemzetfogalom is eltérő a baloldalon, mint azt tudjuk az előző húsz évből. Úgy látszik, még nem jöttek rá, hogy az állampolgári hűség és hasonlók nem pusztán gazdasági fogalmak, amelyek kizárólag közteherviselésen alapulnak. Van érzelmi és közösségi dimenziója is. Ilyen a − mellesleg annak idején a baloldal által felkapott és az egyenlőség nevében abszolutizált − nemzeti érzés.
De ha már klasszikus baloldali értékek: csak a Kárpát-medencében él határainkon kívül a 2,6 millió magyar. Nos, 128 378 érvényes szavazat érkezett a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők részéről. Közülük 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre a végleges eredmények szerint. A kevesebb mint 123 ezer szavazatot semmiképpen sem „a” határon túliak adták le, ez körülbelül olyan általánosítás, mint a baloldal által oly sokat kifogásolt cigányozás („a cigányok”).
A közteherviselésről pedig annyit, hogy ha ehhez kötjük a szavazatokat, akkor egyrészt könnyen kieshetnének a szavazati joggal rendelkezők közül azok, akik az EU-s szabályoknak megfelelően külföldön dolgoznak és ott is adóznak, talán még a nyugdíjat is onnan fogják kapni (ha lesz nekik olyan); másrészt bizony akkor el kell gondolkodni, hogy aki nem fizet adót, csak segély kap például, az szavazhasson-e (segélyből adózni nem ér). Ha olyannyira gyűlölik az egykulcsos adót a baloldalon, akkor talán a szavazati jogot is progresszivizálnák, azaz aki többet keres, arányaiban is többet adózzon, de több szavazati joga is legyen? Gondolom, az egyenlőség ezt követeli, tehát a Galamus, a Népszava és a baloldal válasza az „igen”.
Vagy a „leszakadó” és „hátrányos helyzetű” rétegekkel szemben a kötelező „társadalmi szolidaritás” és a „társadalmi igazságosság” (amelyet persze az állam kényszerít ki) csak határon belül érvényes, mert egy társadalom határai minden körülmények közt egybeesnek az állami határokkal? Mi ez, valami új baloldali állampártiság, nacionalizmus és kirekesztés? Hova lett a nemzetköziség és a határokon való átívelés? Mi ez a bezárkózás?
A baloldal határon túli magyarok szavazatai miatt háborgó része toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Ők nagymesterei ennek, űzik is, bár beszélni nem nagyon beszélnek róla. Esetleg beszélgethetnének határon túliakkal, feltéve a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet? Talán itt kezdődne a demokrácia és egy egészségesebb magyar, kárpát-medencei közéleti légkör.
Szilvay Gergely. mandiner.hu/cikk/20140506
2014. május 7.
Ponta: össze kell fogni a magyar képviselő ellen a szatmári időközi választáson
Össze kell fogniuk a román pártoknak, nehogy az RMDSZ nyerjen képviselői mandátumot a szatmári időközi választáson – mondta Victor Ponta román miniszterelnök. A szociáldemokrata kormányfő pártjának az RMDSZ az egyik legfőbb koalíciós partnere.
Victor Ponta román miniszterelnök, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a hét végén a Szatmár megyei Avasfelsőfaluban kerek perec leszögezte: a román pártoknak össze kell fogniuk annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy az RMDSZ alsóházi mandátumot szerezzen abban a szatmári körzetben, amely parlamenti képviselet nélkül maradt, amikor a nemzeti liberális párti (PNL) Ovidiu Silaghi Bukarestet Brüsszelre váltotta – írja a Főtér.
Mindezt a kormányfő úgy jelentette ki, hogy koalíciós partnere a RMDSZ. Az időközi választásokat az EP-voksolással egy időben, május 25-én tartják.
Az ügy pikantériája ugyanakkor, hogy Ovidiu Silaghi helyére maga Ovidiu Silaghi pályázik, igaz, most már a PSD színeiben száll versenybe a szatmáriak szavazataiért, s ebben Szociáldemokrata Unió (USD) másik két alakulata, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) is támogatja.
Silaghi eddigi pártja nem tartozik a koalícióhoz, korábban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szatmár megyei szervezetének elnöke volt, 2012-ben a közlekedési tárcát vezette. Átigazolását éppen az RMDSZ elleni összefogással indokolta Ponta. Ugyanis szerinte Szatmár megyében csakis akkor van esély megverni az RMDSZ-t, amennyiben a román pártok összefognak.
„Ez sokkal többről szól, mint egy képviselőválasztás, ez az egész országnak szóló üzenet. Megmutatjuk, hogy egységesek tudunk lenni, 2016-ban pedig Szatmár megyében újból együtt indulunk a választásokon, hogy nyerjünk” – fejtette ki Victor Ponta a Krónika szerint.
A képviselő nélkül maradt körzetben az RMDSZ Nagy Szabolcsot indítja.
mandiner.hu. Erdély.ma
2014. május 7.
Peti András: nem attól fog változni valami, hogy egy civil szervezet petíciót ír
Marosvásárhelyen még mindig negyven százalék fölötti a magyarok aránya, ennek ellenére az utcákat, tereket kizárólag román táblákkal jelölik. Civilek most akciót indítottak a kétnyelvű utcanévtáblákért. A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen elnevezésű civil akciócsoport ma petíciót nyújtott be, aláírásgyűjtésük május 20-ig tart. A kezdeményezésről a szervezők tájékoztatni fogják az Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját, a FUEN-t és az Európai Néppártot is, hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Barabás Miklós, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen szóvivője a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: a civil csoport tagjai olyan magyarok, akiket zavar, hogy 25 évvel a rendszerváltás után a városban még mindig nem jelent meg a kétnyelvűség az utcanevek és térelnevezések területén. Pedig a 2001-es helyhatósági törvény lehetővé teszi ezt Romániában, és különböző nemzetközi szerződések is vonatkoznak az utcanevekre. Barabás Miklós elmondta: az RMDSZ politikai alelnökének, Borbély Lászlónak, valamint Peti Andrásnak, Marosvásárhely alpolgármesterének küldték el a petíciót, őket tartják a legkompetensebbeknek, akik az ügyben valamit tehetnek.
Peti András úgy véli, nem attól fog változni valami, hogy egy civil szervezet petíciót ír, a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét az RMDSZ mindig következetesen a zászlajára tűzte. Sikerült a Tanácsban kisebbségben is többségi döntést hozni ebben a kérdésben, bár a megvalósításig még nem jutott el az ügy. Az alpolgármester hozzátette: azok a marosvásárhelyi ingatlantulajdonosok, akiknek fontos az anyanyelv megőrzése, a saját ingatlanjaikra eddig is kitehették a magyar táblákat. Peti András ugyanakkor bízik benne, hogy hamarosan a városban is kikerülhetnek a kétnyelvű utcanévtáblák. hirado.hu. Erdély.ma
2014. május 7.
Székelyföld autonómiájáról tárgyaltak
Székelyföld helyzetéről tájékozódott Háromszéken Kendra Pace, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének emberi jogokkal foglalkozó politikai attaséja. A megyeházán Tamás Sándor tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere fogadta a vendéget, akinek tiszteletére hétfőn amerikai zászlót tűztek ki az épület homlokzatára.
Az elöljárók részletezték a román hatalom jogtiprásait: a székely zászló betiltásának körülményeit, a nemzetiségi jogok bővítésének alkotmányos akadályoztatását, a kormánymegbízottak túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását, a Székely Mikó Kollégium körüli jogi visszaéléseket. Felhívták a figyelmet, hogy az ukrán válság az egész Kelet-Közép-Európai térség biztonságát veszélyezteti, ezért nagyon fontos, hogy a nagyhatalmak kellő körültekintéssel kezeljék a kisebbségben élő nemzetiségek problémáit. A háromszéki politikusok ecsetelték Székelyföld autonómiájának szükségességét, valamint a magyarnak második hivatalos nyelvként való elismertetési igényét a régióban. Hiába vannak törvények, melyek leszögezik, hogy mihez van joga az erdélyi magyarságnak, ha nem lehet ezeket gyakorlatba ültetni – mondta Tamás Sándor. Antal Árpád azt a politikai nyomásgyakorlást részletezte, aminek az erdélyi magyarok folyamatosan ki vannak téve mind a román politikum, mind a központi román média részéről, valamint a kettős mércét, melyet a román hatalom előszeretettel használ az erdélyi magyarokkal szemben. A fenyegetettség érzése egyre nő a magyarokban, olyan körülmények között, hogy a román állam egyetlen beruházása Sepsiszentgyörgyre egy hatalmas csendőrkaszárnya volt. Az is elfogadhatatlan számunkra, hogy míg Románia vezetői azonnal felhívást intéztek az új ukrán vezetéshez, hogy ne csorbítsák a kisebbségek jogait, így az ukrajnai románoktól se vegyék el a regionális hivatalos nyelvhasználati jogot, ugyanezt kerek perec megtagadják tőlünk – fogalmazott a polgármester. A tanácselnök kifejtette, a tény, hogy állandóan alkotmányellenesnek bélyegzik törekvéseinket, szabadságellenes felfogás, és ellentmond az európai értékeknek.
Az elöljárók kifejtették, az elmúlt két évtizedben a székelyföldi magyarok voltak a legkitartóbb hívei az Európai Uniónak, mert azt hitték, hogy a demokrácia elhozza a nemzeti kisebbségek számára is a megfelelő megoldásokat. Most viszont azt érzik, hogy az Európai Unió figyelmen kívül hagyja a kisebbségek problémáit, amikor kiszolgáltatja őket a nemzetállamok kénye-kedvének. Hozzátették, szerintük az Egyesült Államokra és az Európai Unióra hárul a felelősség, hogy a román állam képviselőivel megértessék, Romániában a kisebbségi kérdést, nevezetesen Székelyföld ügyét csak akkor lehet megnyugtatóan megoldottnak tekinteni, ha ahhoz a megoldáshoz a székelység is hozzájárul.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 7.
Háromszéki kalauz
Lapunk sorozat formájában közreadja munkatársunk, Kisgyörgy Zoltán 1984 és 1985 között a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-gyűjteményét. A térképvázlatok legfőbb értéke helyneveink, édesvíz- és borvízforrásaink bemutatása, de a jelmagyarázat alapján eligazító jelleggel tartalmazzák épített örökségünk is.
Sorozatunk új címe Háromszéki kalauz – Helytörténeti túrák. Ezzel főleg a gyalog- és autós túrákat kedvelő ifjúságot, azon olvasóinkat szándékunk szolgálni, akik aktív pihenésre használnák szabad idejüket, és azzal a céllal kelnek útra, hogy megismerjék megyénket a városoktól a legtávolabbi havasi vidékekig. A rövid, eligazító jellegű kísérőszövegben, amely a térképvázlat hátoldalán olvasható, elsőrendű fontossággal bírnak a turisztikai és idegenforgalmi értékek-érdekességek, védett területek, természeti kincsek, valamint a táj szava, ami nem más, mint anyanyelvünkön élő helyneveink. A térképvázlatok hetente egy alkalommal jelennek meg lapunkban és a Háromszék lapárusítóinál fóliázva, gyűjtőmappával együtt is beszerezhetőek lesznek megrendelés alapján (a fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, illetve a hpress@3szek.ro e-mail címen lehet megrendelni). A térrajzlapokból bárki kirakhatja majd magának megyénk 1:100 000 léptékű turisztikai térképét. Abban a reményben indítjuk felújított honismereti sorozatunkat, hogy a lehető legjobban szolgálja majd e táj – Háromszék – megismerését, olvasóink széles körű érdeklődésének kielégítését.
Tudnivalók a jelmagyarázathoz
A sorozatban csak utalunk rá, hogy egy-egy övezetben jelzett turistaösvények is léteznek, alkalomadtán azonban a főbb túrautak jelzéseinek színét kisbetűkkel jelöltük: a „p” piros, az „s” sárga, míg a „k” kék színt jelöl. Ahol a térképjel két tereptárgyat is jelöl (például kastély és kúria, múzeum vagy emlékház, emlékmű vagy szobor), a pontosabb magyarázatot a kísérőszövegben találja meg az olvasó, akárcsak az egyes turisztikai objektumokhoz kapcsolódó fontosabb részletadatokat is. A szövegben említünk olyan látnivalókat is, amelyek a lépték szabta korlátok miatt nem kaphattak helyet a rajzon. Ahol szükséges és a terjedelem is engedi, rövid könyvészeti utalást is közlünk. A térképlapok zöme egyforma méretű, de kényszerítő körülmények miatt a 6., a 7–17., a 12–21., a 38. és a 47. valamivel magasabb. (Kgy. Z.).
A Kormos völgye
1. A terület a Dél-Hargitához tartozik. A pisztrángban bővelkedő patak nevét a forrásvidékéül szolgáló Lucs tőzegmohaláp fekete iszapjától nyerte. Ez rárakódik a patakmeder köveire, és az amúgy kristálytisztán csörgedező patak medrét fekete színbe „öltözteti”. Jobb oldalról a Kuvaszó és a Fenyős-patak ömlik a Kormosba. Mindkettő völgyében szénsavas-vasas források fakadnak (Kuvaszói (1), Fenyősi (2) és Hájogi (3) borvíz).
A vízválasztót képező nyugati Lestetőn nyári szállások vannak. A hegység andezitféleségekből áll. Itt, a Fenyős-pataktól alig másfél kilométerre ömlik a Kormosba az Aranyos pataka (helyi nevén Farkas-ága). Ezt a völgyet, az ott végighaladó erdőipari utat az erdővidékiek Régi Kormosnak nevezik, ugyanis az Új Kormos útja (5) később épült. Nem messze a völgyben a Farkas-mező (ez már Hargita megye, de autóval megközelíteni csak Erdővidék felől lehet, erdészeti és erdőkitermelési szempontból is ide gravitál. Itt erdész- és vadászlak található, szemben két borvízforrás (4). Nyugatról ömlik az aranyosba a Muhar pataka (völgyében a Muhari borvíz), fennebb, a Kormos-fehérpatak völgyében található a Benzalatti, Fehér, Csurgó, Medvés-barlangi, Szikszai és Széncsűri borvízforrás, ahogyan az erdőipari munkások megnevezték. Az Aranyos mentén, a Halaság-patak beömlésénél találjuk a Kossós-borvizet, a Halasági-forrást, és a langyos víznek számító Szonda-borvizet. A Kuvaszó völgyén halad át a piros kereszt jelzés az Almási-barlangtól a Kakukkhegy irányába, a Barót köve nevű helyre. Az Aranyos forrásvidékén, az Odorfenyő nevű helyen található a vascsillám féldrágakő. A Muhar- vagy Köves-patak mentén (a vízválasztón át) másfél órai járással Kirulyfürdőre érünk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 7.
Átadják az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 7.
Hunyad Megyei Magyar Napok
Előtérben Erdély épített öröksége
Műemlékeink, gazdag történelmi hagyatékunk és általában Erdély épített öröksége volt a fő témája a Hunyad Megyei Magyar Napok hétfői rendezvényeinek, Déván és Vajdahunyadon egyaránt. Magyar örökségünk ifjú őrei Déván a Téglás Gábor elméleti líceum aulája ismét gyermekzsivajjal és nyüzsgéssel telt meg a Fogadj örökbe egy műemléket program döntőjének újrajátszásán. Az izgalom hiánya semmivel sem csorbította az eseményt, a diákok ismét kitettek magukért, színvonalas előadásokon mutatták be az örökbefogadott műemlékeket, noha a győztes sorsa már a március elsejei döntőn eldőlt. Az RMDSZ kulturális főosztálya által kezdeményezett projektbe bekapcsolódott 4 csapat fiatalos lelkesedéssel mutatta be műemlékőrző tevékenységét. Akárcsak tavaly, vagy az idei márciusi döntőn, a hétfői újrajátszás fő jellemzője a kreativitás volt: pezsgett az élet az örökségvédők világhálós közösségi oldalain, készültek a szórólapok, naptárak, golyóstollak. A Fáy Béla-kastély őrei többek közt madáretető-készítő versenyt hirdettek, a szászvárosi vártemplomot örökbefogadók saját készítésű süteménnyel és adventi műsorral lepték meg védencük gyülekezetét, a vármegyeház őrei háromnyelvű ismertető CD és szórólap kiadásán dolgoztak, a szászvárosi Szent Erzsébet-zárdatemplom őrei édességet gyűjtöttek az itt működő gyermekotthon számára, derült ki a bemutatók során. Az örökbefogadást bemutató előadások is látványosak voltak, a diákok ötletes makettekkel, korabeli öltözékkel, zenével, tánccal, színpadi mozgással idézték fel az általuk örökbefogadott műemléképület történetét, majd hosszan és jogos büszkeséggel sorolták sokrétű tevékenységüket. Nemcsak a nyertes piskii Fáy Béla-kastély őrei, azaz a IX. matematika–informatika osztály, vagy az idén második helyre került tavalyi győztesek, a Vármegyeháza őrei produkciója nyerte el a szép számú közösség tetszését, hiszen ők már tavaly is bizonyították rátermettségüket, hanem a harmadik helyezést nyerő legifjabb csapat, a szászvárosi református templom hetedik osztályos őrei, vagy a szintén komolyan előkészített történelmi bemutatóval fellépő szászvárosi Szent Erzsébet-otthon őrei is. A győztes csapat idén is pár napig Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő vendége volt/lesz Brüsszelben. Erődtemplomok, avagy Erdély másik arca Vajdahunyadon a Corvin-Savaria magyar házban Kun Árpád nyugalmazott református lelkipásztor az erdélyi szász templomokat, gazdag történelmüket mutatta be fényképkiállítás révén. Erdélyi utazásai során Kun Árpád nem ment el egyszerűen mellettük, mint a Szászföldön áthaladó utasok nagy többsége, hanem felkereste, kívülről-belülről lefényképezte a templomokat, megörökítve ezáltal Erdély történelmi és kulturális örökségének egyik fontos elemét. Sajnos a történelem viszontagságai elsöpörték az egykor oly virágzó erdélyi szászságot, a gyönyörűséges régi templomok nagy része omladozik, elhanyagolt állapotban van, kevés az, ahol még istentiszteletet tartanak. A falvakban egy-két idős német maradt már csak, ők őrzik a templom kulcsait. Éppen ezért fontos Erdély épített örökségének felkarolása, hiszen 800 éven keresztül a szászok jelentősen hozzájárultak Erdély fejlődéséhez, ők is ugyanúgy Erdély gyermekei, ahogy a magyarok és a románok. Autonómiájuknak köszönhetően évszázadokig virágzó népközösséget alkottak, annak elvesztése, viszont jóformán az erdélyi németség elvesztéséhez vezetett. Éppen emiatt fontos az autonómia minden kisebbségi népcsoportnak, a magyarságnak is. Kun Árpád több mint 110 szász templomot fényképezett le, közülük körülbelül 50-t mutattak be a vajdahunyadi magyar házban rendezett kiállításon. Alapos dokumentációt is készített hozzájuk, arról, hogy mikor épültek, milyen stílusban, kik voltak a lelkipásztorok, akik ott szolgáltak, vagyis 6-700 éves történelmükről. Végül is a templomok – többségük erődtemplom – a szász múlt és Erdély egyik jellegzetes arcának tükrei.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 7.
Vincze Lóránt Arad megyében járt
Romániai magyar érdekeket Brüsszelbe!
Amint azt a szombati lapszámunkban is hírül adtuk, vasárnap Arad megyei kampánykörúton vett részt Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, akit elkísértünk Nagyiratosra, Nagyvarjasra és Szentpálra. Szentmise az anyák napja jegyében Vasárnap Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök és Papp Attila nagyiratosi polgármester táraságában Vincze Lóránt részt vett a helybeli katolikus templomban 10 órától megtartott szentmisén, ahol ft. György Zoltán plébános anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek egyúttal köszönetet mondott a családjukért kifejtett áldozatos munkáért. Szentbeszédében a tavasz beköszöntét, a természet újjászületését kapcsolatba hozta Szűz Máriával, aki vállalta, hogy anyja legyen Isten egyszülött fiának, Jézusnak. Őt szerető, gondoskodó anyaként óvta, szeretetben nevelte, átadva neki mindazokat a tapasztalatokat, amelyekre a földi élete során szüksége lehet. Szeretett fia mellett mindenkor, annak a keresztre feszítésekor is kitartott, mert tudta: ahol igent mondanak az életre, ott Isten áldása érvényesül. Éppen ezért a mai édesanyáknak is igent kell mondaniuk az életre, minél több gyermeket kellene szülniük, szeretetben felnevelniük, Isten dicsőségére, nemzetünk megmaradása érdekében. A szentmise végén a ministráló leányok színvonalas szavalatokkal, köztük a helybeli Veres József által az alkalomra írt verssel is köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek a kijáratnál egy-egy Mária-képpel kedveskedtek. Felemelő érzés volt tapasztalni a nagyiratosi hívek egyházi énektudásának színvonalas megnyilvánulását. Nem választani, szavazni kell! A községháza tanácstermében közel 40 polgár gyűlt egybe a meghirdetett lakossági fórumra. Papp Attila polgármester mutatta be vendégeit, Vincze Loránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnököt és Faragó Péter ügyvezető elnököt, majd a május 25-re tervezett EP-választásokon való minél nagyobb részvétel szükségességét ecsetelte, kiemelve a betegek, illetve az idősek számára szolgáló mozgóurna előzetes igénylésének a fontosságát. Bognár Levente megyei elnök hozzászólásában köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, majd kiemelte: a romániai magyarság 25 évvel ezelőtt a kezébe vette a sorsát, minden alkalommal bebizonyítva, hogy képes képviselőit az ország, illetve az utóbbi két alkalommal az EU törvényhozásába is bejuttatni. Most egy újabb próbatétel előtt állunk, aminek a feladatához, összefogással, újra fel kell nőnünk! Vincze Lóránt köszöntőjét követően jó kezdetnek tartotta, hogy a nagyiratosi, lelkesen éneklő hívekkel először a templomban lehetett része a nagyszerű közösségi élménynek. Miután maga is köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, egy újabb nagyszerű közösségi élményről, a soron következő EP-választásokról beszélt, ahol tömbben szavazva újabb alkalom adódik bebizonyítani: mi, magyarok együtt erősek vagyunk. Mert ez a közel másfél milliós romániai magyarság nem veszítette el az összetartozás érzését, a hitét, de a bizalmat sem életünk jobbra fordulásában. Már 25 évvel ezelőtt is tudták a magyarok, hogy csakis egy magyar szervezet képviselheti méltón az érdekeiket: az elmúlt 25 évben sikerült visszaszerezni a kommunizmus által eltörölt olyan jogainkat, mint az anyanyelv-használat a közigazgatásban, a teljes körű oktatás, az elkobzott közösségi ingatlanok visszajuttatásának az ügye, amelyekben még vannak megoldatlan kérdések, de az ügy jó irányba halad. Ugyanakkor igen sok tervet sikerült megvalósítani a magyar emberek, a közösségek javára, hiszen az RMDSZ mindig ott volt a bukaresti törvényhozásban, illetve 7 éve az Európai Parlamentben is ott vannak a képviselői, akik Brüsszelben az erdélyi magyar emberek gondjairól beszélnek. Mert a brüsszeli politikusok rólunk, erdélyi magyarokról annyit tudnak, amennyit az ottani képviselőink elmondanak rólunk. Helyettük más biztosan nem fogja elmondani, méghozzá a többi, őshonos európai kisebbséggel együtt, hogy minden közösség számára az EU-ban hatékonyabb legyen a kisebbségvédelem. Együtt vannak a dél-tiroli németekkel, a finnországi svédekkel, a dániai németekkel, illetve a többi kisebbséggel, akikkel elhatározták: elmennek az EU intézményei elé, ahol védelmet kérnek a kisebbségi jogoknak. Azt is el akarják érni, hogy a finnországi svédek által élvezett önrendelkezés a romániai magyar közösség különböző csoportjai számára is megvalósítható legyen. Ha Dél-Tirolban meg lehetett teremteni az autonómiát, az nálunk is megvalósítható. E célkitűzéseken nemcsak az EP-ben, hanem itthon is dolgozni kell, hiszen a hosszú évek óta elodázott kisebbségi törvényt, az EU-ban élő kisebbségek támogatásával, remélhetően el lehet majd fogadtatni. Érintette az EU-támogatással megvalósult projekteket, kitérve a területalapú támogatásokra, de azokra a programokra is, melyek jóvoltából a hazai fiatalok az EU-ban tökéletesíthetik a tudásukat. A jelzett programok kidolgozásánál, jóváhagyásánál azonban az erdélyi magyarok képviselőinek is ott kell lenniük, ha azt akarjuk, hogy ne mások döntsenek a fejünk fölött. Nem csak az EP-ben, de az itthoni ügyintézésben is részt kell vennünk. Ha a Szövetség kormányon van, a kisebbségi ügyek mellett egy-egy országos érdekeltségű tárcának a vezetését is vállalja, hogy aktív részesei legyünk az ország vezetésének, a sorsunk jobbra fordításának. Ehhez azonban minden választáson nagy számban kell részt vennünk, hogy az RMDSZ elérhesse az 5%-os választási küszöböt a helyi önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, valamint a brüsszeli Európai Parlamentben is. Mivel mindig az volt az elvárás, hogy ne legyen magyar–magyar verseny, a következő EP-választáson ez teljesül, hiszen Romániában csak az RMDSZ-lista magyar, ezért éljünk a lehetőséggel. Május 25-én tehát nem kell választani, hanem szavazni kell az erős magyar képviseletre – összegezte mondanivalóját Vincze Lóránt EP-képviselőjelölt. Előtérbe a kisebbségi jogokat! A hozzászólások során Kiss István, mintegy nyugtázva az elhangzottakat, a képviselőjelöltet alaposan felkészült, a mandátumra méltó fiatalembernek nyilvánította, akárcsak a község által két évvel ezelőtt megválasztott fiatal, dinamikus polgármestert, Papp Attilát. Éppen ezért, a választásokon minél nagyobb számú részvételre szólította fel a jelenlévőket. Tomuţ Csaba az Ukrajnában zajló nemzetiségi feszültségekről kért véleményt Vincze Lóránttól, aki aggasztónak találja az ottani helyzetet, ami azonban azt is érzékelteti, mennyire fontos, ha egy ország tagja az Európai Uniónak vagy a NATO-nak. Ukrajna viszont, részint önhibájából, egy polgárháború küszöbén áll. AZ EU-nak is rá kellett jönnie, hogy a közép-kelet-európai bővítés együtt jár a nemzetiségi kérdések megjelenésével, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni. Éppen ezért változik az EU is, amelyben nem lehet elmenni a kulturális és szabadságjogok mellett úgy, hogy ne érintsék a kisebbségi jogokat is. Az RMDSZ kezdeményezése volt a kisebbségek európai összefogása, amiben maga az elmúlt 3 évben dolgozott. Winkler Gyula EP-képviselő irodájában a kisebbségvédelem területén dolgozik, míg Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából az RMDSZ külügyi kapcsolatait építi a 93 tagot számláló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), amelyiknek az alelnöki tisztségét is betölti. A most záruló mandátumban nem sikerült EU szinten elérni a közösségi jogok felkarolását, a következőben azonban sokkal határozottabb lépéseket tesznek az úton. Vincze Lóránt abban bizakodik, hogy az EP-t sikerül majd rávenni a kisebbségi ügyekkel való hangsúlyosabb foglalkozásra, hogy a lehetőségét is elkerüljék egy, az ukrajnai helyzethez hasonló kialakulásához. A továbbiakban Papp Attila polgármester javaslatára Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával esedékes, Kisvarjas–Dombegyház közötti időszakos határátkelőnek átjáró úttá válási esélyeit mérlegelték, míg Faragó Péter RMDSZ-ügyvezető elnök az EP-választások technikai kérdéseit járta körbe. Ezek szerint minden párt egy-egy országos listát nyújt be, amire bárhol az országban szavazni lehet, egy pótlista segítségével. Mivel az országnak 32 parlamenti képviselője lesz, az országos listán minden párt ennyi jelöltet tüntethet fel, a szavazólapon az RMDSZ a III. helyen található, tehát arra kell szavazni, hogy a 32 hely közül minél többet lehessen megszerezni. Akik egészségi okokból nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe, orvosi igazolás alapján kérhetik a mozgóurna lakhelyükre szállítását. Erre nagyon oda kell figyelni, meg kell szervezni, hogy minél többen szavazhassanak. A községháza tanácstermében Papp Attila polgármester ebédet adott a vendégek, illetve a sajtósok tiszteletére, majd az EP-képviselőjelölttel és az RMDSZ-megyei elnökkel az élen az otthonukban keresték meg a nagyiratosi magyarokat, akikkel ismertették a választásokon való részvétel fontosságát, a tudnivalókat tartalmazó szórólapokat osztogatva. Kampány, előadás Nagyvarjason Miután a jelzett csapat Nagyvarjason is házalva kereste meg a magyarokat, 17 órától a helybeli kultúrotthonban találkoztak a lakossággal. Both István helybeli RMDSZ-es tanácsos bemutatta a vendégeket. Közülük elsőnek Papp Attila köszöntötte az édesanyákat, ismertette az EP-választásokon való részvétel elemi fontosságát, majd Bognár Levente megyei elnök, illetve Vincze Lóránt EP- képviselőjelölt fejtették ki a már ismertetett véleményüket. Ezt követően jó szórakozást kívántak a Tapasztó Ernő technikai segítségével fellépett Kulcsár-Székely Attila színművész által bemutatott darabhoz, Nyirő József Halhatatlan élet című egyszemélyes népi vígjátékához. A 45 perces, vérbő humorral, mimikával előadott vígjáték vastapsot aratott a közel 30 nagyvarjasi magyar körében. Nagy érdeklődés Szentpálon Ugyanaznap délután az EP-képviselőjelölt és megyei RMDSZ-elnök által vezetett kampánystáb Szentpál magyar családjait is felkereste, hogy az otthonukban mondják el, szórólapokkal támasszák alá a választásokon való részvétel fontosságát. A szentpáli kultúrotthonban 19.30 órától száznál több érdeklődőnek mutatta be Sandu Piroska alpolgármester a vendégeket, Vincze Lóránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnököt, Király András oktatási államtitkárt, valamint Faragó Péter ügyvezető elnököt. Az említettek közül elsőnek Bognár Levente vázolta a május 25-én sorra kerülő EP-választással kapcsolatos tudnivalókat, majd Király András államtitkár az RMDSZ elmúlt 25 évi munkáját értékelte szentpáli, Arad megyei, illetve országos szinten. Amint hangsúlyozta, a közérdekű elképzelések megvalósítását csakis a szavazópolgárok támogatásával, vagyis az RMDSZ-listára való szavazás segítségével lehet kivitelezni. Az eddigi EP-választásokon való jó szereplése jóvoltából Szentpálon fel lehetett újítani a bekötőutat, hozzáfoghattak a csatornázáshoz, illetve további beruházásokhoz. A település jövője érdekében a legközelebbi megmérettetésre is felkérte a helybelieket, hogy Erdélyt Európában, a magyar érdekeket Brüsszelbe lehessen érvényesíteni. Miután Vincze Lóránt megköszönte a biztatást az előtte szólóknak, köszöntötte a szép számban megjelenteket, itt is vázolta az EP-választások már ismertetett fontosságát. A Szentpálon megkeresett emberektől szeretetet, biztatást kapott, ami sok lelki erőt kölcsönöz az érdekképviseleti munkához. Annak a reményének adott hangot, hogy a 25 éve az RMDSZ-ben folyó építőmunka a polgárok támogatásával, bizalmával folytatódni fog, ha az önkormányzatban, a román parlamentben, de Brüsszelben is képviselhetik az erdélyi magyarságot. Mindezt méltón, csakis a romániai magyar képviselők tehetik meg, ezért e munkához kért a szentpáliaktól támogatást. Az elhangzott beszédek után a szentpáli kultúrotthon közönsége is jót mulatott a Kulcsár-Székely Attila által bemutatott Nyirő József-komédián, ami, ha lehet, a nagyvarjasi sikert is túlszárnyalta. A szentpáli kampánytalálkozót, előadást követően Sandu Piroska és csapata nemcsak vendégeknek, hanem a közönség tagjainak is igen ízletes sült kolbásszal kedveskedett. Az egész napos vasárnapi program, a sok emberrel történt civilizált, bensőséges találkozás is azt bizonyítja: Erdély, a Partium és a Bánság valóban Európához tartozik, ahol az érdekeink képviseletét rátermett, tehetséges politikusokra bízhatjuk. A sikerhez azonban május 25-én minden magyarnak az urnákhoz kell járulnia, hogy a romániai magyar érdekeket hatékonyan képviselhessék Brüsszelben.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 7.
Vadonatúj köntösben a Campus: lendületben a diákélet krónikásai
A portál a kolozsvári élet megkerülhetetlen csomópontjává szeretne válni
Teljesen új honlappal, dizájnnal és tíztagú szerkesztőgárdával folytatja munkáját a Campus szerkesztősége – jelentette be a csapat tegnapi sajtótájékoztatóján Polacsek Péter főszerkesztő, aki szerint a hetente egyszer, két oldalon, a Szabadság című kolozsvári napilapban megjelenő cikkeik mellett a campus.szabadsag.ro oldalon állandóan frissülő tartalmakat szolgáltatnak a diákoknak. Elsősorban azért volt szükség az ilyen irányú fejlesztésre, mert a diákság nem olvas írott sajtót, s a naponta frissülő, számukra érdekes tartalommal inkább el tudják őket érni. Az is szempont volt, hogy sokkal több a diákélettel kapcsolatos esemény, mint amennyit heti két oldalba bele tudnak sűríteni. A megújult Campust üzemeltető csapat célja, hogy a portál a kolozsvári élet megkerülhetetlen tájékoztató csomópontjává váljon. Ezért gyakorlati információkon túl buliajánlókkal, tudósításokkal, videó- és fotóriport-rovattal, valamint véleményanyagokkal készülnek.
– A Szabadság szerkesztősége számára nagy öröm, hogy ilyen jó Campus szerkesztőcsapat állt össze lelkes, kezdeményező fiatalokból – méltatta a jelenlegi gárda munkáját Újvári Ildikó főszerkesztő, aki szerint már a kezdetektől fogva a kolozsvári napilap szerves részét képezte a fiataloknak szóló ifjúsági melléklet. – És bár az évek során a Campus kivívott magának bizonyos szintű függetlenséget, a melléklet mindvégig együtt élt, együtt létezett a Szabadsággal – tette hozzá. – A célunk az volt, hogy a városba érkező egyetemistákhoz szóljunk, s a melléklet kapocs legyen a város és a diákság között – mutatott rá a főszerkesztő, aki támogatásáról biztosította a fiatal szerkesztőcsapatot.
Rés Konrád, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a diákélet teret kap a Campusban, egy kolozsvári magyar napilap hasábjain, hidat teremtve a lakosság és a diákság között. – A KMDSZ és a Campus szerkesztőségének tagjai eredményesen dolgoznak együtt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Campus kiemelt médiapartnere a 21. KMDSZ Diáknapoknak – mondta, és örömmel számolt be arról, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi a Campus tevékenységébe való bekapcsolódást a diákság körében.
– A teljesen új dizájnnal a felhasználóbaráttá tétel volt a cél – fogalmazott Nagy Kinga Campus-szerkesztő, aki az új portál rovatairól beszélt. A két – Campus-mellékletből már jól ismert – Bezzeg és Példakép rovat mellett közéleti, kulturális, tudományos és ajánló rovatokkal gazdagodott a tartalom, és szintén újdonság a Kérem, a következőt problémamegoldó rovat, valamint a Top3 és a Sportszelet rovat.
Nemcsak az új diákportál beindításáról esett szó a tegnapi sajtótájékoztatón, hanem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán tanuló másodéves diákok egyedi, Campus Show elnevezésű televíziós gyakorlatáról. Az elképzelés szerint a szak oktatóinak segítségével az amerikai What’s my line? című televíziós műsor mintájára önálló vetélkedő készül. – A játék teljes előkészítését, megszervezését, operatőri, rendezői és vágási feladatait is a diákok végzik el, ami intenzív szakmai gyakorlatként szolgál – mondta a sajtótájékoztatón Stanik Bence, az egyetem oktatója. Elmondta: a diákok szabadidejükben foglalkoznak a feladattal.
Kristály Beáta Campus-szerkesztő a játékot ismertette, amelyre nemcsak a versenyzők, de a közönség jelentkezését is várják május 18-ig a Campus Facebook oldalán. – Az első adást május 28-án rögzítjük a kolozsvári Junkyard Pubban, ahol nyolc bekötött szemű játékosnak kell barkóbaszerűen kitalálnia, hogy melyik kolozsvári celeb ül vele szemben – részletezte Kristály Beáta, aki beszámolt arról, hogy a show-ba olyan kolozsvári vagy erdélyi hírességeket hívnak meg, akik már bizonyítottak szakmájuk terén. A legtöbb nevet kitaláló játékos egy Electric Castle-jegyet kap, de közönségjáték is lesz, amelynek során a nézőknek egy kolozsvári lakos foglalkozását kell kitalálniuk szintén egy Electric Castle-belépőért. Az egy estés játékról készült tévéműsort a Campus vadonatúj honlapján lehet majd megnézni, de az Erdély Tévé műsorába is bekerülhet. – A műsor sikerétől függően októbertől havonta egy adás elkészítése is szóba jöhet – beszélt a tervekről a Campus szerkesztője.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 7.
Lovász László, az MTA új elnöke
Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 185. közgyűlésén kedden.
A zárt ülésen megválasztották a testület főtitkárát és főtitkárhelyettesét, az akadémia alelnökeit és akadémikus elnökségi tagjait. Lovász Lászlót a voksok 61,8 százalékával választották elnökké, a posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszikafilológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az új elnök megbízatása három évre szól. Pálinkás József az elmúlt hat évben töltötte be az elnöki tisztséget, a törvény értelmében már nem indulhatott újra. Az MTA főtitkárává Török Ádám közgazdászt, főtitkárhelyettesévé pedig Barnabás Beáta Mária növénybiológust választották meg. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 7.
Diaconu: Magyarország Románia ellensége
Magyarország Romániával szemben ellenséges állam, az RMDSZ pedig szélsőséges párt, ezért meg kell akadályozni, hogy bejusson az Európai Parlamentbe (EP) – így fogalmazott Bogdan Diaconu, az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője egy, az Adevărul napilap internetes portálján megjelent blogbejegyzésben.
A szélsőségesen magyarellenes, soviniszta megnyilvánulásairól hírhedt Diaconu szerint az RMDSZ minden eszközzel az autonómiáért küzd, ami azt jelenti, hogy a román állam ellen harcol. A szövetséggel együtt kormányzó párt politikusa szerint ugyanakkor van arra lehetőség, hogy „kiiktassák az RMDSZ-t a román állam szétverését célzó mocskos játékból”.
Úgy véli, amennyiben a románok nagy tömegben vesznek részt az európai parlamenti választáson, sikerül megakadályozni, hogy az RMDSZ – amely szerinte nem tekinti hazájának Romániát, és Budapestre figyel – elérje a parlamenti küszöböt.
„Tőkés már megérezte a veszélyt, hogy nem kap elég szavazatot, ezért Magyarországra menekült, és a továbbiakban Magyarország zászlaja alól köp az arcunkba Brüsszelből. Semmi baj, így bizonyítékunk is lesz arra (amire valójában nem is tudom, kinek van még szüksége), hogy Magyarország Románia ellensége, és ez immár mindenki számára, így az európai országok számára is nyilvánvaló lesz” – fogalmazott Diaconu.
Ennek nyomán arra buzdította a románokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, hogy „az autonómiáért küzdő RMDSZ” ne érje el az ötszázalékos bejutási küszöböt.
Mint ismeretes, nem ez az első alkalom, hogy az RMDSZ-szel közösen kormányzó szociáldemokraták a magyarok ellen emelnek szót: a hétvégén a PSD elnöke, Victor Ponta miniszterelnök Szatmár megyében beszélt arról, hogy a román pártoknak össze kell fogniuk, hogy ne az RMDSZ jelöltje nyerjen mandátumot a május 25-én megtartandó időközi választáson.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Folytatják a nagybányai cigánytelepek felszámolását
Miután az elmúlt hónap végén több mint 200 személynek kellett új otthon után néznie a nagybányai városháza kilakoltatási akcióját követően, a polgármesteri hivatal úgy döntött, felszámolja a megyeszékhely külterületén illegálisan megépített putrikat is. Az intézkedés révén az Alsófernezely és a Pirita városrészekben, illetve a Krájka-patak mentén áldatlan körülmények közt élő, több mint 150 roma családnak kell elköltöznie.
Cătălin Cherecheş polgármester elmondta, az önkormányzat és a helyi rendőrség a csendőrök segítségével összeszámolná az említett városrészekben engedély nélkül felhúzott tákolmányokban élőket, és ellenőrzik a lakók személyi igazolványában szereplő lakcímeket is. Az akcióban részt vesznek a gyerekvédelmi igazgatóság munkatársai is.
A polgármester továbbá közölte, a nem nagybányai lakcímmel rendelkező személyeket – akik az elmúlt években a környező megyékből költöztek a városba – hazaküldik. Cătălin Cherecheş – aki két évvel ezelőtt bejelentette, célja, hogy fokozatosan felszámolja a város területén illegálisan létrehozott cigánytelepeket – a városháza újabb lépését azzal indokolta, hogy a telepek lakói zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem tartják be, ugyanakkor a körzetben a bűnözés is növekvő tendenciát mutat.
„Egy civilizált várost szeretnénk, és ennek érdekében meg kell lépnünk ezeket a lépéseket. Nem tolerálhatjuk tovább a törvénytelenséget, illetve nem legitimálhatjuk ezeket az áldatlan körülményeket azzal, hogy továbbra is karba tett kézzel szemléljük ezt a jelenséget” – nyilatkozta a polgármester.
Az önkormányzat egyébként az elmúlt napokban lakoltatta ki a Melodiei utcai tömbházba engedély nélkül beköltözött roma családokat, mert úgy döntött, az épületet felújítja, és szociális otthonná alakítja. A városháza 3,4 millió lejt költene a projekt kivitelezésére.
Cătălin Cherecheş elmondta továbbá, a tömbház 50 lakrészében nagyrészt roma családok laktak, akik a kilakoltatást követően háztelket kapnak az önkormányzattól, amennyiben építkezni akarnak. A városháza illetékesei szerint a Melodiei utcai, lepusztult állapotba került tömbház lakói több mint 140 ezer lejjel tartoznak a szolgáltatóknak. A kiürített épületet egyébként a városháza alkalmazottai hétfőn már bekerítették, s elmondásuk szerint a volt lakók minden olyan felszerelést tönkretettek az épületben, amit nem tudtak magukkal vinni.
Cătălin Cherecheşt egyébként az elmúlt években is számos bírálat érte a helyi roma közösséggel kapcsolatos intézkedései miatt. Az elöljárót hazai és nemzetközi civil szervezetek is többször rasszizmussal és diszkriminációval vádolták, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), majd a legfelsőbb bíróság pedig hatezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Cherecheşt a városvezetőség által felépíttetett fal miatt, amely a romák lakta városrészt választja el az egyik forgalmas műúttól.
Nagy felháborodást váltott ki az is, hogy a polgármester 2012-ben több roma családot ideiglenesen a Cuprom rézfeldolgozó üzem évek óta használaton kívüli, korábban kémiai laboratóriumként működő, „halálgyárnak” is nevezett épületébe költöztetett.
Beszámoltunk korábban arról is, hogy Kolozsváron, egy hasonló kaliberű kilakoltatási akció miatt – a városháza 2010 decemberében a kolozsvári Coastei utcából a Patarétre költöztette a romákat – a városházát beperelték a jogvédő szervezetek. Az elmúlt év végén meghozott ítélet az erkölcsi kártérítés mellett arra kötelezte a kolozsvári önkormányzatot, hogy megfelelő lakáskörülményeket biztosítson a kilakoltatottak számára.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Testvéri „szeretet”
A képviselőknek a történelmi zászlók előtti eskütételével kedden megalakult Budapesten az új Országgyűlés, amelynek összetételéhez, az erőviszonyok kialakulásához szavazatukkal a határon túli magyar állampolgárok is hozzájárultak.
Bár a külhoniak voksa csak „fél szavazatot” ért, hiszen egyéni képviselőket nem, csak pártlistát támogathattak, részvételük jelképes értelemben, de történelmi léptékben is mérföldkőnek tekinthető, az új parlament immár az egész nemzetet képviseli.
Kár, hogy a választási vereséget, a Fidesz kétharmados újrázását megemészteni képtelen balliberális és szélsőjobboldali ellenzék folytatja az április 6. előtti bohózatot, és a parlament alakulásának méltóságát is olcsó hangulatkeltéssel próbálta silányítani. Gyurcsányék és Bajnaiék a hivatalostól eltérő esküszöveget mondtak, a Jobbik pedig azzal árnyékolta be a pillanatot, hogy szkinhed múlttal rendelkező politikust delegált a ház alelnöki székébe.
A nyilatkozatok szintjén a külhoni magyarok ádáz védelmezője szerepében tetszelgő szélsőjobb ráadásul olyan gesztusra vetemedett, amire a baloldalon is csak az MSZP eurolistavezetője, Szanyi Tibor szokott. A budapesti Kossuth téren Gaudi-Nagy Tamás exképviselő lehazaárulózta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét, majd felhívására Jobbik-szimpatizánsok támadtak a délvidéki politikusra, akit rendőröknek kellett megvédeniük.
Vajon így fest Vona Gábor pártjának bosszúja amiatt, hogy a külhoniak mindössze két százaléka szavazott rájuk? Eddig tartott a Jobbik testvéri szeretete? Ha nem rájuk voksolnak a határon túliak, megeheti a fene az oly sokszor emlegetett nemzetben gondolkodást?
A jelek szerint az önmagát nemzeti radikális alakulatnak nevező párt semmivel se különbözik az általa folyamatosan lehazaárulózott balliberálisoktól. Vagy attól a Bokros Lajostól, akinek pártja az országgyűlési választások küszöbén arra intette határon túli „testvéreit”: inkább ne szavazzanak, mert „gyűlöletig fajulhat”, ha voksaiknak a Magyarországon élők lesznek a kárvallottjai.
Nos ugyanez a néhány száz voksot begyűjtő zsebpárt nem indulhat az EP-választáson, mert képtelen volt összegyűjteni 20 ezer érvényes ajánlást. Isten nem ver bottal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Tőkés minden szélsőség ellen harcolna
A magyarság érdekeinek védelmében, valamint a jobboldali és a baloldali szélsőségekkel szemben is fel kell venni a harcot az Európai Parlamentben – jelentette ki Tőkés László EP-képviselő Hatvanban tartott hétfői kampánynyitó sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki posztját is betöltő politikus – aki a Fidesz–KDNP listájának harmadik helyén szerepel – úgy fogalmazott, hogy az egyes nyugati szocialistákkal szemben „az utódkommunisták nem hitelesek, ők egy régi rendszer örökségét képviselik”, az Európa iránti behódolás, a nemzeti érdekek megtagadásának politikáját.
Hozzátette: megtapasztalta, hogy mennyire a magyar érdekek ellen fordult a magyar szocialista képviselet. Tőkés László hangsúlyozta, hogy az Európából kimaradó politikai gondolkodás is elfogadhatatlan, „a helyünk természetesen Európában van”.
Kitért arra is, hogy 2010 és 2014 között erodálódott Magyarország hírneve, és „ez a baloldali-liberális szélsőséges politikának tulajdonítható, amely mögött a hazai baloldali-liberális propaganda áll”. Szavai szerint Magyarországról látták el munícióval a baloldali-liberális köröket. Ebben az európai közegben kell minél hatékonyabban érvényesíteni a 12–13 milliós magyarság érdekeit – mondta.
Közölte: ha szükséges, a jövőben is határozottan kiállnak a rágalmazásokkal, a támadásokkal, a Magyarországgal szembeni diszkriminatív intézkedésekkel szemben. Most a konszolidáció, a fejlődés folytatásával lehet végérvényesen kivívni a tiszteletet – mondta, arra kérve a szavazókat, hogy az EP-választáson erősítsék meg az április 6-ai eredményt. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Fiatalok a valós vásárhelyi kétnyelvűségért
Tudják-e gyermekeink, tudja-e a felnövekvő nemzedék, hogy milyen utcában lakik, mi az utca magyar elnevezése? Ha taxiba ülünk el tudjuk-e mondani magyarul is az utca nevét, vagy magyarként a magyar taxisnak csak románul említjük az úti célunkat? – tették fel a cseppet sem költői kérdéseket keddi sajtótájékoztatójukon a Kétnyelvű utcanévtáblát Marosvásárhelyen elnevezésű csoport tagjai, akik azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat mielőbb kihelyezze a kétnyelvű táblákat.
Benedek Lehel marosvásárhelyi fiatal októberben panaszlevélben fordult a polgármesteri hivatalhoz azt sérelmezve, hogy Marosvásárhelyen nincsenek kétnyelvű utcanévtáblák. Kifejtette: ahhoz, hogy valóban otthon tudja érezni magát szülővárosában, arra is szüksége van, hogy az utcanevek magyarul is ki legyenek írva.
A hivataltól azt a választ kapta, hogy egyetlen érvényben levő törvény sem kötelezi őket a kétnyelvű táblák kihelyezésére. Lehel több barátjának, ismerősének elpanaszolta ezt és így alakult meg a jelenleg közel húsz aktív tagot számláló Kétnyelvű utcanévtáblát Marosvásárhelyen elnevezésű csoport.
A csoport tagja, Barabás Miklós elmondta, hogy újra fel akarják hívni a közvélemény és főleg a politikusok figyelmét arra, hogy a vásárhelyi magyarságnak joga van anyanyelvén olvasni az utca- és térelnevezéseket.
„Még a régi rendszerben is voltak kétnyelvű táblák Marosvásárhelyen, ám ezeket románra cserélték, és úgy tűnik, az RMDSZ jelenlegi vezetőségéből senkinek nem eléggé fontos, hogy újra magyar feliratok is szerepeljenek a táblákon. Magyarország határain kívül Marosvásárhelyen él a legnagyobb magyar közösség, így számunkra teljesen érthetetlen, hogy miért nem olvashatjuk anyanyelvünkön az utcaneveket” – mondta Barabás Miklós.
Mint mesélte, elindítottak egy petíciót, amelyben kérik a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését augusztusig. Ezt alá lehet írni az interneten és a Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO) székhelyén is, a Radnai utca 26B szám alatt, hétköznapokon 9–12 óra között. Az aláírásokat május végén szeretnék átadni Borbély Lászlónak, az RMDSZ politikai alelnökének és a város alpolgármesterének Peti Andrásnak.
A csoport működéséhez a CEMO biztosítja a jogi hátteret, a segítségükkel feljelentették Dorin Florea polgármestert és a polgármesteri hivatal jegyzőjét az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).
A testület ugyanis januárban elmarasztalta a nagyváradi polgármesteri hivatalt amiatt, hogy a Körös-parti településen nem helyezték ki a kétnyelvű utcanévtáblákat, holott erre lehetőséget teremt a közigazgatási törvény. A csoport másik tagja, Vadadi László kifejtette: remélik, hogy a nemrég történt alpolgármester-csere „alkujába” az RMDSZ-frakció belefoglalta a kétnyelvű utcanévtábla kihelyezését is, hiszen ez jogos igény, és megvalósításához törvényes feltételek is vannak.
Peti András alpolgármester megkeresésünkre elmondta, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése régi és jogos kérése a marosvásárhelyieknek. „Véleményem szerint a táblák kihelyezésére adott a jogi háttér, nincs szükség tanácsi határozatra. Erdély több településén sikeresen megoldották ezt a kérdést, és remélem, hogy Marosvásárhelyen is minél előbb meg tudjuk oldani. Két hét telt el az alpolgármester-cserétől, azóta más területeken sok előrelépés történt. Nem tudom, hogy mikor, de remélem, hogy minél előbb meg tudjuk oldani a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését is” – nyilatkozta Peti András.
Dorin Florea polgármester ellenben újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nincs törvényes keret arra, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzenek ki, ezért nem is tették meg. Florea szerint a kétnyelvű táblák zavarnák a turistákat, akik nehezebben tudnának eligazodni a városban, ráadásul „a postai küldemények is elkallódnának emiatt”.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje Budapesten
A budapesti Thália Színházban szerdától vasárnap estig tart a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, ahol tíz előadást láthat a közönség. Öt nagyszínpadi és öt stúdióelőadás szerepel a programban, minden előadást közönségtalálkozó követ, amelyen a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők.
A nagyszínpadon először a kassai Thália Színház mutatkozik be Egressy Zoltán Portugál című darabjával, amely palóc tájszólásban látható Dudás Péter rendezésében. Csütörtökön a Komáromi Jókai Színház előadása, Az arany ára című darab, Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja látható Bagó Bertalan rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című művét Török Viola rendezésében a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével tűzik műsorra. Szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol A revizor című komédiáját láthatja a közönség Parászka Miklós rendezésében. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház zárja Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájával, amelyet Anca Bradu rendezett.
Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja, Tapasztó Ernő rendezése kezdi a programot. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája látható Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő Bertolt Brecht Koldusoperáját László Sándor és Balázs Áron rendezésében. A szemle utolsó stúdióelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája, a darabot Upor László állította színpadra. maszol.ro
2014. május 7.
A koronakészítő kovácsmester
Erdélyi Kovácsmíves Céh Egyesület néven egyletet hozott létre a Csíkszeredában élő és dolgozó fiatal kovácsmester, Bene János azért, hogy egyesületbe tömörítse a vasas szakma még élő és dolgozó mestereit.
„A megszűnés szélére került az igényes kovácsmunka” – ezzel a ténymegállapítással kezdi beszélgetésünket a Sapientia egyetem mérnöki szakán végzett Bene János kovácsmester, aki szerint az olcsó kínai tucatcikkek miatt mára egyre kevesebben keresik a minőségi kovácsmunkákat. „Nagyon sok lett az olyan kovácsoltvas jellegű kapu, ami tüzet sem látott.” Az évekkel ezelőtt megálmodott, de csak februárban létrehozott egyesülettel épp azt szeretné elérni, hogy megmutassák, vannak egy páran, akik tudnak minőségi munkát végezni. „Ez mindig nehéz és kemény állóképességet igénylő szakma volt.”
Keresik a kovácsmestereket
Az egyesületalapító keresi az erdélyi magyar kézműves kovácsmestereket. Nemcsak díszműkovácsokat vár az egyesületbe, hanem fegyverkovácsokat, de patkolókovácsokat is szívesen lát. „Nagyon kevesen dolgozunk a szakmában. Ezen belül is szakirányokba oszlunk, vannak, akik csak patkolókovácsként próbálnak megélni, mások fegyverkovácsként, szerszámkovácsként, díszműkovácsként dolgoznak. Ezt a szerteágazó hálózatot szeretném az egyesület által valahogy összefogni.” Bene János már felvette a kapcsolatot csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, lövétei, ilyefalvi kovácsokkal, őszre pedig egy kovácstalálkozó szervezését tervezi a mesterséget már-már művészi rangra emelő Máté Jenő néhai csíkkozmási kovácsmester tiszteletére.
Elkészítette a Szent Korona másolatát
Bene János munkáját dicséri a Szent Koronának a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa Lazarus Házában lévő másolata. Az állampolgársági esküt letevők láthatták az alkotást. „Gyermekkori álmom, hogy elkészíthessem a jogar, a Szent Korona, a kard és az országalma másolatát. A koronát már sikerült is.” Két hónapig dolgozott a harminc kilogramm súlyú, 43 centiméter átmérőjű, a Szent Korona kétszeres méretarányú másolatán. Munka közben koronakutatókkal konzultált, köztük a magyarországi Németh Zsolttal, aki nemrég Csíkszeredában tartott előadást. A korona elkészítését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Két méteres álom
„Igazi álmom, ami egyben rekordkísérlet is lenne, hogy legalább két méter átmérőjű koronát készíthessek, amit akár Gyimesbükkben az ezeréves határnál is el lehetne helyezni” – árulta el a kovácsmester.
A műemlékvédő hatóságokkal való együttműködésben is gondolkodó Bene János munkáira nemrég a székely termék márkanév minősítést is megszerezte, amit azzal indokoltak, hogy olyan termékeket tudott megújítani, illetve megtartani – például székely kapuk zárszerkezeteit, pinceajtókat, ajtósarkokat, sarokpántokat –, amelyeket egy ideje senki nem készít, amelyek lassan „kimentek divatból”.
Kozán István. Székelyhon.ro
2014. május 7.
Az elveszett levél
A Székely Nemzeti Tanács másodszor is megfogalmazta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó kiáltványát, melyben felkéri Székelyföld önkormányzatait, hogy tanácsi határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára. Bár az udvarhelyszéki településvezetők tudnak a felhívásról, erre vonatkozó tanácsi határozat még nem született a térségben, ugyanis – mint az elöljárók portálunknak elmondták – nem kapták meg az SZNT dokumentumait. Utóbbi szervezetnél ezzel ellentétben mintegy másfél száz címzettről beszélnek, sőt Udvarhelyszéken külön postázták a felhívást az RMDSZ széki szervezetének, azzal a kéréssel, hogy juttassák el a helyi önkormányzatokhoz, polgármesteri hivatalokhoz.
A Székely Nemzeti Tanács február 12-én tett felhívása szerint kérik láthatóvá tenni a nagyvilág számára, hogy a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, továbbá egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv – áll a dokumentumban. A felhívás nyomán két hónapja érdeklődtünk az udvarhelyszéki településvezetőktől, hogy értesültek-e az SZNT kezdeményezéséről, illetve a helyi önkormányzati testületek elé terjesztik-e a határozattervezetet. Az ügy azóta stagnál, hisz a településvezetők állítása szerint az SZNT felhívása azóta sem érkezett meg a helyi polgármesteri hivatalokhoz.
Nincs levél, nincs napirendi ügy
„Ismerjük a dokumentum tartalmát, de a hivatalos felkérést még nem kaptuk meg. Amint ez megérkezik, az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztjük, ők majd döntenek arról, hogy elfogadják-e vagy sem” – mondta Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró hozzátette, soros ülését jövő héten tartja a testület, és mivel a napirend már összeállt, minden bizonnyal utólag nem módosítanak rajta. Szentegyháza városvezetője sem kapta meg a felhívást, Rusz Sándor szerint amint megérkezik a dokumentum, a hivatal jogászai áttekintik, és amennyiben jogi szempontból rendben találják, napirendre tűzik a határozattervezetet. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán sem találták nyomát az SZNT felhívásának, a májusi önkormányzati ülésen feltehetően itt sem kerül napirendre az ügy.
SZNT: jó lenne Brüsszelig vinni a határozatokat
„Az SZNT központi irodája továbbította a felhívást a mintegy másfél száz Székelyföldi önkormányzatnak, de az udvarhelyszéki szervezet nevében magam is elküldtem azt az RMDSZ széki szervezetének, azzal a kéréssel, hogy juttassák el a helyi önkormányzatokhoz, polgármesteri hivatalokhoz” – mondta el Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács széki szervezetének elnöke. Mint hozzátette, a felhívás megfogalmazói ismételten azt hangsúlyozzák, hogy az RMDSZ-é a nagy felelősség ebben a kérdésben, hiszen az ő önkormányzati tisztségviselői alkotják a többséget Székelyföld legtöbb önkormányzatában. „Fontosnak tartanánk, hogy a május 25-ei európai parlamenti választásokat követően székelyföldi képviselőink magukkal vihessék Brüsszelbe az elfogadott tanácsi határozatokat, ezáltal nyomatékosítva, hogy a székely emberek akarata egységes” – magyarázta Thamó.
RMDSZ: ellentmondásos a tartalom
Az udvarhelyszéki önkormányzatoknál ismerik a dokumentum tartalmát, mely az RMDSZ álláspontja szerint ellentmondásos – nyilatkozta Bíró Barna Botond, a Szövetség széki szervezetének ügyvezetője. „A székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el, ezért nem hatékony, hogy azt helyi szinten, az önkormányzatok is tanácsi határozatba fogalmazzák. Nem ez a legjobb módszer a jég megtörésére” – véli az illetékes. Összevetésképpen megemlítette az RMDSZ tavaly év végi kezdeményezését, melyben a Hargita, Kovászna és Maros megyékben kialakítandó önálló fejlesztési régió létrehozását szorgalmazták. „Az első elképzelés szerint a népszavazás kiírására vonatkozó tanácsi határozatokat a helyi önkormányzatoknak kellett volna elfogadniuk, végül az a döntés született, hogy a megyei tanácsok tűzik azt napirendre. Hargita Megye Tanácsa el is fogadta a határozatot, melyet azonban megtámadott a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal, így a népszavazást nem lehetett kiírni” – tette hozzá.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro
2014. május 7.
Tüntetnek a székely zászló levétele ellen
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai csütörtökön békés tüntetésre hívják Sepsiszentgyörgy lakosait. Megmozdulásukkal a brassói táblabíróság végleges döntése ellen tiltakoznak, amely kimondja, hogy Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester köteles eltávolítani a városközponti Erzsébet parkban található óriás székely zászlót.
Tüntetést szerveznek, hogy a székely zászló a helyén maradhasson
Közleményükben kiemelik, elegük lett abból, hogy nacionalista románok folyamatosan üldözik a magyar jelképeket, és egyik székely zászlót a másik után távolíttatják el, akár községházak homlokzatáról, akár – ahogyan ebben az esetben is történt – egy területfoglalási illetéket kifizetett, engedélyek kiváltásával épített talapzat fölött lévő óriás lobogót is. A zászlót a Magyar Polgári Párt állíttatta múlt év június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmából arra a helyre, ahol régen az országzászló volt.
Varga László Előd, a HVIM egyik tagja elmondta, a tüntetés 19 óráig tart, várják civil szervezetek jelentkezését is, illetve felszólalási lehetőséget is biztosítanak számukra. Hozzátette a vármegyések arra kérnek minden sepsiszentgyörgyi lakost, hogy vegyenek részt a tüntetésen és álljanak ki együtt a székely jelképekért, Székelyföldért.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. május 7.
Havadtőn született könyv a Sóvidékről
Nagyon jók a visszajelzések a gyerekek és pedagógusok részéről, sok gyereket olvasásra késztetett egy rádiós műsorvezető első könyve.
Sármási-Bocskai János a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársa. Tavaly egy beszélgetés során vetették fel neki az ötletet, hogy írjon egy mesekönyvet. Ő úgy vélte, ez nem az egérkéről és a sajtról, a boszorkányról és seprűjéről kellene szóljon, hanem „valódi” mese legyen. A havadtői születésű újságíró úgy érzi, falujában is sok olyan érték van, amit jó lenne átadni a gyerekeknek, de hogy ne csak egy kisebb csoportnak szóljon a könyv, nem egy falura, hanem a Kis-Küküllő mentére koncentrált. Így kezdte el írni első meséit a 41 éves szerző, aki elsőként Parajd, Szováta és Sóvárad nevezetességeit, értékeit mutatja be.
Ismeretterjesztő kalandregény
A kötet műfaját maga a szerző sem tudja pontosan besorolni, ismeretterjesztő kalandregénynek nevezné, hiszen van benne földrajz, történelem, környezetvédelem, illemtan egyaránt. A mesék arról szólnak, hogy egy marosvásárhelyi kisfiú megismerkedik egy parajdival, majd a nyári vakációban ott tölt egy hetet, barátja pedig bemutatja neki a vidéket. A helyszínek és az adatok valósak, a kerettörténet és a szereplők kitaláltak. A történetekben hétköznapi dolgokról van szó, amely a falusi gyereknek mindennapi, de a egy marosvásárhelyi lurkó szemével már lehet, hogy teljesen új a horgászás, kenyérsütés, a tehénbőgés.
A mesék stílusa az 1–4. osztályosokhoz alkalmazkodik, főleg őket célozza, de óvodásoknak is felolvasható és a nagyobbak is olvassák: az ismeretterjesztő részek tömörek, sok a párbeszéd, hogy ne legyen unalmas, sőt a meséket saját gyerekein is „tesztelte” a szerző. Sokkal több ismeretet lehetett volna bemutatni, kibontani, de a cél az olvasásra való sarkallás volt, és kisebb mennyiségű új információ átadása. Az első kötetben tizennyolc mese van, amelyek önmagukban is érthetők, de mégis összefüggnek.
Sokan olvassák
A Varázslatos Kis-Küküllő mente című kötetet egy marosszentgyörgyi kiadó vitte a piacra, már félszáz példány elkelt, folyamatosan utánnyomják, ugyanis a vártnál jóval nagyobb az érdeklődés – vallotta be a szerző. A megyeközpont és a Kis-Küküllő mente helységei mellett már Hargita megye több településén is bemutatták és bemutatják a közeljövőben. A gyerekek nagyon jól fogadták a meséket, hiszen nyelvezete hozzájuk igazodik, az új ismeretközlés pedig olvasmányos, és szinte mindenhol akad egy-egy személy, aki azonosul a szereplőkkel vagy a történetekkel, hisz a legtöbb gyerek átéli vagy megélt már ilyen helyzeteket.
Gligor Róbert László
Sármási-Bocskai János: Varázslatos Kis-Küküllő mente. Székelyhon.ro
2014. május 7.
Születőben a virtuális Székelyföld
Együttműködési megállapodást írt alá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Székelyföldért Társaság (SZT) szerdán Budafok-Tétényben. Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Virtuális Székelyföld születik című eseményen azt mondta, hogy azért fontos ez az együttműködés, mert a székely autonómiamozgalomnak szüksége van arra, hogy legyen Magyarországon egy szervezet, amely segíti a törekvéseiket.
Izsák kiemelte: az európai parlamenti választás előtt azt akarják elérni a Székelyföldön, hogy az önkormányzatok határozatban foglaljanak állást az autonómiatörekvés mellett, kifejezve, hogy egy területi közigazgatási egységhez akarnak tartozni. Eddig négy önkormányzat értette meg, hogy ez fontos – közölte.
Hozzátette: azonban több elhárító választ is kaptak olyan önkormányzatoktól, amelyek nem akarnak ilyen határozatot elfogadni. Mint mondta, most felkérik az anyaországi önkormányzatokat, hogy ösztönözzék székelyföldi testvértelepüléseiket, hogy fogadjanak el határozatot az autonómiatörekvésekről, és ebben segíthet az SZT. Úgy vélte, ezekkel az önkormányzati határozatokkal megpróbálhatják Székelyföldet „a térképen kirajzolni”.
Izsák Balázs az SZNT polgári kezdeményezésével kapcsolatban az Európai Bíróságon zajló perre is kitért. Közölte: mivel Magyarország belépett a perbe az oldalukon, érzik, hogy nincsenek egyedül, Magyarország kiáll a székelyek mellett, és hálásak, hogy nem hagyja magukra őket az ország.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke hangsúlyozta: szervezetük próbálja formálni a magyar közvéleményt a székely autonómia kérdésében, és több sikeres akciót szervezett az elmúlt években, ami azt bizonyítja, hogy nagy társadalmi támogatottsága van az autonómiatörekvésnek Magyarországon. Továbbra is az a cél, hogy folyamatosan konzultálva az SZNT-vel bővítsék a székely autonómiatörekvés társadalmi bázisát – fogalmazott.
Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, az események helyt adó Budafok-Tétény polgármestere arról beszélt, hogy azért a XXII. kerületben írják alá a megállapodást, mert tavaly februárban Németh Zoltán akkori parlamenti képviselővel itt hirdették meg azt az akciót, hogy a települések tűzzék ki a székely zászlót szolidaritásuk jeleként.
Izsák Balázs ezzel kapcsolatban közölte: e lépés is mutatja, hogy a magyarországi önkormányzatoknak van lehetőségük fellépni a székely autonómia támogatására. Amikor az úgynevezett zászlóháború elkezdődött a Székelyföldön, a budafok-tétényi önkormányzat által indított mozgalom hívta fel a nemzetközi sajtó figyelmét erre az ügyre – emlékeztetett a politikus. Székelyhon.ro
2014. május 8.
Nyitott kapuból nézve
Forrás: rimaszombat.polgarinfo.hu
Vannak emberek, akik évtizedek óta különböző tájain élnek a nagyvilágnak, de gyökereiket nem tudják, talán nem is akarják eltépni. Az ausztrál őslakosok bumerángjához hasonlóan, minduntalan visszatérnek. Sokan nem csupán emlékeiket keresik ifjúságuk városában, hanem le is tesznek valamit az asztalra, amelynek mindig van némi köze az aradi múlthoz és jelenhez.
Hollai Hehs Ottó ilyen földink. Pedig Budapest szülötte, a háború után került édesanyjával és nővérével Aradra. A „régiek”, bocsánat a kifejezésért, nyilván emlékeznek rá. Talán még abból az időből, amikor a magyar gimnázium Törekvő Ifjúság című diáklapja körül mesterségesen kirobbantott botrányról és betiltásáról beszéltek városszerte. Ottó újságírói vénája már felsős diákként megmutatkozott. Aztán színész akart lenni, de az élet mindig közbeszólt. Nem olyan idők jártak, és „káderlapja” ugyancsak pecsétes volt, tehát ambícióit „jegelve” kényszerült a megélhetését másként biztosítani. Negyven éve él Németországban. De már az 1990-es években újra hallhattunk róla, hiszen a Romániába érkező segélyszállítmányok egyik lelkes szervezője volt, majd időnként olvashattuk okfejtéseit a Kapu című magyarországi folyóiratban.
Később a Romániai Magyar Szónak, illetve a Nyugati Jelennek, pozsonyi és erdélyi lapoknak küldte az írásait. Újabban ismét publikál a Nyugati Jelenben. Aradon sokan hozzájutottak a Szent Istvántól Polgár Juditig című, a magyar szellemi élet kiválóságairól írott könyvéhez, amely 2004-ben jelent meg. Legújabb kötete, a korábbi publicisztikai írásaiból közölt testes válogatás Nyitott Kapu címmel Budapesten került ki a nyomdából, de néhány példányát az aradi könyvkereskedésekben is megtalálhatja az érdeklődő.
Hollai Hehs Ottó nem politikus, nem gazdasági elemző. Csupán nagy élettapasztalattal, józan világszemlélettel és sorstársai, az európai emberek iránti fejlett empátiakészséggel rendelkező közíró, aki saját szemszögéből igyekszik megérteni és megértetni az olvasóval korunk bonyolult és a gazdasági érdekektől rendkívül szövevényesen behálózott politikai és társadalmi életét. Nem akar senkit meggyőzni, csupán közli velünk gondolatait. És időnként igencsak „fején találja a szeget.”
Nincsenek pártérdekei, nem sorolható igazán sem a jobb-, sem a baloldalra. Nem fetisizálója az Európa „boldogabb” felében tapasztalható demokráciának, sőt a németországi állapotoknak sem. Skizofrén világunk című 1999-ben megjelentetett könyve, illetve a Haldokló Nyugat címmel közreadott cikksorozata is ezt sugallja. A magyarság jövője, s ezen belül az erdélyi és az aradi magyarság helyzete is sokat foglalkoztatja. Előítéletektől mentesen igyekszik felvázolni egy jövőképet. Érdekes és érdemes (újra) elolvasni okfejtéseit.
Fellelhető bennük a topon lévő politikusok gondolkodásától és sztereotípiáitól letisztított, egyéni látásmód. Ezzel persze lehet azonosulni és lehet nem egyetérteni. Mert kétségtelen, hogy Hollainak nincs mindenben igaza. Meglátásai sem cáfolhatatlanok. De gondolatait világosan, közérthetően fogalmazza meg, és azok, akik netán úgy gondolják, hogy távol tarthatják magukat a körülöttük zajló élettől, egyfajta kívülállóként figyelhetik meg napjaink történéseit, amelyeknek szenvedő vagy örvendő alanyai, hamar rádöbbenhetnek, hogy ez mennyire hamis, sőt álságos életszemlélet. Visszatérve az alapgondolathoz: Hollai Hehs Ottó egyike azoknak a távolba szakadt, de fáradhatatlanul publikáló aradiaknak (Böszörményi Zoltán, dr. Greffner Ottó, a Piroska házaspár, Waldmann Iván, néhai Galló Géza stb.), akik hazát igen, de szívet nem cseréltek, és időszakonként visszatérve, megajándékoznak minket szellemi alkotásaikkal (is). Kár lenne ezeket nem kézbe venni, fellapozni.
Puskel Péter
nyugatijelen.com. Erdély.ma
2014. május 8.
Tamás: a székelyek oldalán veszünk részt a luxemburgi perben
Tamás Sándor megyei tanácselnök képviseli majd Kovászna megye álláspontját abban a perben, amelyet az SZNT indított az Európai Bizottság ellen.
Az SZNT vezetése azért fordult a luxemburgi bírósághoz, mert az uniós testület tavaly elutasította a székelyföldi autonómiatörekvést is segítő, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésüket.
Kovászna megye önkormányzata kész beszállni a luxemburgi perbe az SZNT oldalán.
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Száva Enikő a részletekről kérdezte Tamás Sándort, aki elmondta, hogy ők a székelyek oldalán vesznek részt a perben, belépésük a perbe pedig azért fontos, mert így az európai politika színterére emelhető Székelyföld ügye.
Kovászna megye tanácsának elnöke szerint, ha elfogadják belépésüket a perbe, akkor majd adatokkal fogják alátámasztani azt, hogy az a fejlesztési régió, amelybe Székelyföld kerül, hátrányos a székelyekre nézve. Tamás ezután bemutatta azt a frissen megjelent háromnyelvű nyomtatványt, amely olvasmányszerűen, grafikonokkal ábrázolva felsorakoztatja mindazokat az érveket, amelyekre ők, illetve a kezdeményezők alapozzák elképzelésüket Székelyföld autonómiáját illetően. Arról a lehetőségről szólva, hogy az SZNT pert nyer, Tamás Sándor kijelentette: a következő 5-10 évben Székelyföld helye, hangja, és szerepe felértékelődik úgy Budapesten, és Bukarestben, mint Brüsszelben. Hozzátette: elérkezett az az idő, amikor egyre hangsúlyozottabban, és adatokkal alátámasztva kell fellépni az autonómia ügyében. Kovászna megye tanácsának elnöke szerint a román lapok az utóbbi időben elismerik azt, hogy az elmúlt 25 évben hazugságot terjesztettek, miszerint Székelyföld gazdasági szempontból hátrányos helyzetű régió lenne.
A székely zászló ügyével kapcsolatosan Tamás kijelentette, hogy nincs igazuk azoknak, akiknek a készülő zászlótörvényről bíráló véleményük van, mert a zászlótörvényes elképzelésük, amit a kormánylépésük idején fogalmaztak meg, most szóról szóra benne van a zászlótörvény-tervezetben. Az elnök úgy látja, hogy ez a törvény majd teljes mértékben megoldja a helyi, és a megyei zászlók kérdését. A beszélgetés végén Tamás Sándor bizakodóan kijelentette: „megtaláljuk annak a jogi formáját, hogy az intézményeken, és köztereken, ahol mi élünk, a székely zászlót továbbra is tudjuk használni.” Duna Tv. Erdély.ma
2014. május 8.
Összbüntetésbe foglalta a törvényszék Adrian Nastase börtönbüntetéseit
Összbüntetésbe foglalta a bukaresti törvényszék első fokon Adrian Nastase volt miniszterelnök két börtönbüntetését, a politikusnak a súlyosabbik, a négyéves szabadságvesztést kellene letöltenie – közölték csütörtökön román hírforrások.
A mostani, nem jogerős ítélet szerint a bíróság elutasította az ügyészeknek azt a kérését, hogy plusz egy év szabadságvesztést szabjanak ki Nastaséra, tekintettel arra, hogy már kétszer elítélték.
A két ítélet összbüntetésbe foglalását Nastase ügyvédei kérték. Az első fokú ítélet azt jelenti, hogy a volt kormányfő hamarabb elhagyhatja a börtönt, de ez elsősorban attól függ, hogy a vádhatóság várható fellebbezése során másodfokon milyen jogerős ítélet születik.
Nastasét az idén januárban ítélték el 4 évre egy korrupciós perben, miután 2012-ben 2 év szabadságvesztést róttak rá egy másikban. Ez utóbbinak az egyharmadát letöltötte, és tavaly márciusban helyezték feltételesen szabadlábra. Nastase jelenleg börtönben van január óta, de ügyvédei szerint az idén ismét feltételesen szabadlábra kerülhet.
A két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Nastasét, hogy illegálisan finanszírozta választási kampányát 2004-ben, amikor az államelnöki tisztséget pályázta meg, sikertelenül. Az idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítéleték szabadságvesztésre.
Ion Cazacau, Nastase egyik ügyvédje a Digi 24 hírtelevíziónak a csütörtöki ítélethirdetés után elmondta: védence feltételes szabadlábra helyezését a börtön illetékes testülete kezdeményezheti. Becslése szerint leghamarabb ősszel szabadulhat Nastase, aki korára való tekintettel jogosult arra, hogy megfelelő magaviselet esetében csak a büntetés egyharmadát töltse le – magyarázta az ügyvéd. MTI. Erdély.ma
2014. május 8.
Felavatták az Apáczai Csere János Emlékházat
Apácán ünnepélyes keretek közt felavatták az Apáczai Csere János tiszteletére létrehozott emlékházat. Az emlékház az apácai evangélikus egyház régi, száz éves tanácstermében lelt helyre, és az Apáczait ismertető anyag mellett falumúzeum is egyben, amelyben apácai tiszta szobát alakítottak ki autentikus helyi bútorokból, szőttesek, régi háztartási eszközök, régi fényképek felhasználásával.
Apáczai Csere János diákéveinek állomásait nyomon követve olvashatjuk rövid életrajzát, valamint megtekinthetjük kézírásának másolatait is.
„Reményeink szerint ez az emlékház méltóan tükrözi azt a tiszteletet és emlékezést, amellyel a falu Apáczai Csere János előtt tiszteleg" – fogalmazott Vetró B. Sebestyén András, az emlékház egyik megálmodója a megnyitón.
Az emlékházat Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával alakította ki Apáca magyar evangélikus közössége. Köszönet illeti érte azokat az apácai lakosokat, akik tárgyakat hoztak, adományoztak valamint kétkezi munkával segítettek az emlékház berendezésében. Az ünnepélyes avatást istentisztelet előzte meg, ahol Ft. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök az olyan útjelzők fontosságára hívta fel a figyelmet, mint amilyen Apáczai Csere János is volt. Az avatóünnepségen részt vett és beszédet mondott Zákonyi Botond Magyarország bukaresti nagykövete, jelen volt még Römer Ambrus Sándor Mihály Brassó prefektusa, a helyi és a megyei politikai alakulatok képviselői, Apáca Helyi Tanácsának képviselői.
brasso.ro. Erdély.ma