Állást foglalt az MMDSZ
Teljes mértékben támogatják a MOGYE magyar oktatóit
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar oktatók testületi lemondását követően kialakult helyzettel kapcsolatosan fogalmazta meg álláspontját és juttatta el a sajtóhoz a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ). Az MMDSZ – a város összes felsőoktatásban tanuló magyar diákjának reprezentatív érdekvédelmi szervezete – vezetősége és választmánya a május 6-i rendkívüli választmányi gyűlésén úgy határozott, hogy a magyar oktatói testületnek teljes mértékű támogatást biztosít, és döntésük mellett lojálisan kiáll.
"Szem előtt tartva Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter kijelentését: »legális bármit is kérni, amit csak lehet« – élünk jogainkkal, és kérjük a törvények maradéktalan betartását és végrehajtását. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatói a tanügyi törvény multikulturális és többnyelvű egyetemeit érintő előírásainak mihamarabbi gyakorlatba ültetését várják.
A MOGYE hallgatói az ősz folyamán már bizonyították, hogy nem közönyösek a felsőoktatási intézményben fennálló helyzettel kapcsolatban. Villámcsődület keretében résztvevők százai emeltek lapokat a magasba, melyeken az orvosi egyetem magyar tagozatának követeléseit és a magyar tagozat létrehozását szavatoló oktatási törvénycikkelyt tüntették fel a főépület előtti téren. Az esemény után pedig több mint 1.300 aláírást tartalmazó petíció került átnyújtásra a rektori hivatalban. Amennyiben belátható időn belül nem oldódik meg az évek óta tartó törvénytelen állapot, a magyar hallgatók nem részesülhetnek magyar nyelvű gyakorlati oktatásban, és a főtanszékek strukturális szervezési kérdése sem oldódik meg, a diákok is csatlakoznak a már nem elméleti síkon zajló tiltakozásokhoz" – áll az MMDSZ közleményében. A Népújság megkeresésére Tubák Nimród, az MMDSZ elnöke nem mondott pontos határidőt, de kijelentette, remélik, hogy a 2014–2015-ös egyetemi év megkezdéséig rendeződnek a magyar tagozattal és magyar főtanszékekkel kapcsolatos problémák.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Táncház és szórványápolás
Szűknek bizonyult a vajdahunyadi Corvin-Savaria magyar ház kedden délután, amikor az Erdély-szerte oly erős hagyományokkal rendelkező táncházra került sor. Nemcsak a kohászváros magyarjai vettek részt nagy számban a rendezvényen, hanem a szomszédos Déváról és Csernakeresztúrról is szép számmal jöttek el. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt. Felemelő érzés volt, amikor az egybegyűltek közismert magyar népdalokat énekeltek. Kiss Mihály, a vajdahunyadi magyar iskola aligazgatója, illetve Lengyel Izabella tanítónő, a dévai Szivárvány nyugdíjas-kórus vezetője nem kevesebb, mint 10 népdalt tanítottak meg az egybegyűlteknek, szebbnél szebb, lélekhez szóló igazi magyar népdalokat. Később a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő nyertese, a kolozsvári Tokos zenekar is megérkezett, amely további népdalokat adott elő, immár profi módon. Sőt, a kolozsvári fiatalok kalotaszegi és mezőségi néptáncokra is megtanították az egybegyűlteket, amire főleg a néptáncban amúgy is jártas csernakeresztúri ifjak voltak fogékonyak. A felemelő hangulatú ünnepség estig húzódott el, mivel sikere jócskán fölülmúlta a szervezők várakozásait. Örvendetes, hogy a táncház hagyománya olyan erős a szórványban is, hogy annyian lelkesednek a magyar folklór iránt, jegyezte megy Lengyel Izabella. A felnőttek bevonása nagyszerű öltetnek bizonyult, hangsúlyozta a rendezvény sikere alapján Kiss Mihály, aki minden nyáron a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett néptánc- és népdaltáborba viszi a vajdahunyadi iskola diákjait. Eközben Petrozsényban, a Jézus Szíve iskolaközpont diákjai rajzkiállítást szerveztek A bányászat gyermekszemmel címmel, mely során ötletesebbnél ötletesebb rajzok révén mutatták be, hogyan tekintenek a gyerekek a felnőttek foglalkozására. A demográfia a legnagyobb ellenség Déván az unitárius parókián kerekasztal-beszélgetésre került sor a szórvány helyzetével és kilátásával kapcsolatosan. A kérdés tüskés, a folyamatok egyáltalán nem bíztatóak, a Hunyad megyei magyar egyházak szinte kivétel nélkül többet temetnek, mint ahányat keresztelnek, sőt, sajnos az sem ritka, hogy a temetések száma többszörösen meghaladja az esküvők és keresztelők együttes számát, hangsúlyozta a házigazda-főszervező Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész. A kedvezőtlen folyamatokat a statisztikák is megerősítik, a magyarság száma népszámlálásról népszámlálásra csökken, tömbvidéken lassan, vegyes vidéken gyorsabban, a szórványban pedig hatványozottan, derült ki Chirmiciu András előadásából. Hunyad megyében, például, megfeleződött az utóbbi 20 év alatt. Ennek megfelelően az erdélyi városok etnikai arculata is jelentősen megváltozott a magyarság kárára. A résztvevők érdekes és tartalmas hozzászólásai nyomán valós kerekasztal-beszélgetés alakult ki, noha az asztal nem kerek, jegyezte meg humorosan a házigazda lelkipásztor. A végvárakat semmi képen sem szabad feladni, egyeztek meg az egybegyűltek, gazdag történelmi hagyatékunk erre kötelez bennünket. Noha évszázadok óta szórványnak számít, Hunyad megye magyar történelmi öröksége jelentős, ismertette a helyzetet Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár Gáspár-Barra Réka színvonalas munkája alapján. A Nyugati Jelen újságírója ugyanis nagyszerű összeállítást készített a megye magyar műemlékeiről, fényképekkel és adatokkal, melyet Dézsi Attila mutatott be az egybegyűlteknek, néhol újabb információkkal kiegészítve. Köztiszteletnek örvendő főispánként Dézsi sokat tett a magyar történelem ápolásáért, főleg olyan műemlékek felkarolásáért, amelyek a helyi magyar közösség hiánya miatt elvésztek volna. Az előadásból egyértelműen kiderült, hogy azokon a helyeken, ahol megmaradt a magyar közösség, a történelmi örökséget ápolják, felújítják, gondozzák, ott viszont, ahol már nincs magyar közösség, műemlékeink, történelmünk jelképeink sorsa sokkal mostohább. A Barcsay Ákos-műemlékét Déva főterén felállíttató volt prefektus további konkrét elképzeléseket vázolt fel a megyeszerte szétszórt, omladozó magyar műemlékek megmentésére. Hogyan lehetne megállítani a demográfiai mélyrepülést? A kérdés nehéz, hiszen nemcsak a szórványmagyarságot érinti, hanem szinte egész Európára jellemző folyamatról van szó. Bíztató azonban, hogy számbelileg megfogyatkozva is, a Hunyad megyei magyarság intézményei jelentősen bővültek, illetve megszilárdultak az utóbbi években. Nyugati Jelen (Arad)

Enyhe manipulációs gyakorlat: A sajtó(t ide nekem, ha) szabad!
Az utóbbi évtized legrosszabb értékeit tette közzé az amerikai Freedom House civil szervezet a sajtószabadság állapotáról. A jelentés a politikai és gazdasági környezetet, a törvényes keretet értékeli világszerte. A pár napja a www.freedomhouse.org honlapon közzétett évértékelésben, az általános rangsorban, 1 és 100 közötti értékekkel jelezve, Románia idei pontszáma 41, Magyarországé 35, ami statisztikailag azt jelenti: mindkét országban csak részben szabad a sajtó. Nézzünk kicsit a számok mögé!
Az elemzés 197 országot vizsgál, 132 indikátort használ, amelyekkel felméri a sajtóra vonatkozó törvényes keretet, a politikai és a gazdasági környezetet. Szabad a sajtó azokban az országokban, ahol erős a széles körű politikai tájékoztatás, ahol garantált az újságírók biztonsága, minimális az állam beavatkozása a médiaügyekbe, és a sajtóra nem nehezedik súlyos törvényi vagy gazdasági nyomás.
Bár a jelentés megállapítja: világszerte jelentős a fejlődés a sajtószabadság terén, azt is leírja, hogy ez elsősorban Afrikában jelent változást. Így idén is csupán minden hetedik ember él olyan környezetben, ahol szabad a sajtó – állapítja meg a jelentés. Nem lepődünk meg azon, hogy legszabadabb a sajtó Norvégiában, Hollandiában és Svédországban, őket követi Belgium és Finnország, majd Luxemburg, Svájc, Izland és Dánia.
A vizsgált országok és területek közül 66-ban nem szabad, 68-ban részben, 63-ban pedig teljesen szabad a sajtó, statisztikailag nézve tehát az eloszlás majdnem egyenletes (33-35-32 százalék). A tavalyi értékek: 64 nem szabad, 70 részben, 63 pedig egészen szabad. Világszerte a legnagyobb változást megélt országok 2013-ban (2009-hez képest): Görögország (-17 pont), Bahrein és a Közép-afrikai Köztársaság (16-16 pont csökkenéssel). 2002-ben a világ sajtójának 40,4 százaléka volt szabad, ez az arány mára 32 százalékra csökkent. Szabadság (Kolozsvár)

Közösségi szellem, székely lelkierő
Kiállítás nyílt a KJNT székházában
A bonyhádi Völgységi Múzeum Emelt fővel: Bukovinai székelyek Magyarországon 1941–2011 című vándorkiállítása nyílt meg május 7-én, hétfőn délután Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székházában. A madéfalvi veszedelem emlékoszlopának történetét és a bukovinai székelyek sorsát bemutató fotótárlat résztvevőit Sógor Csaba európai parlamenti képviselő és Szőts Zoltán, a Völgységi Múzeum igazgatója köszöntötte, közreműködött Bárdos Réka népdalénekes. Szabadság (Kolozsvár)

Ujjongó tömeg, felhőtlen buli – KMDSZ Diáknapok
Talán Mátyás király sem kapott még egyszerre annyi figyelmet és tiszteletet, mint tegnap, a diáknapok nyitóbuliján. Nem véletlenül választottam a buli szót, hiszen a rendezvénysorozat valamennyi eseményére ez a legjellemzőbb: mert a diáknapok a négy napig tartó banzáj, a főtéri gyülekezés pedig az ennek kezdetét jelző füttyszó.
Minden bizonnyal azért volt akkora hangzavar, hogy mindenki tudtára adják: a következő napok nem a csendről és a nyugalomról szólnak majd. A helyszínre jóval a kezdés előtt érkeztek a csapatok, az ujjongó tömeg hangját pedig még a dobok és harsonák sem tudták überelni, hanem egymást erősítve változtatták át Mátyás udvarát Kolozsvár legzajosabb és legélőbb helyévé. Az üdvrivalgás a beszédek közben sem hagyott alább, pedig jó lett volna hallani, hogy a csapatok alkotják Kolozsvár savát-borsát, s nélkülük unalmas lenne a város. Szabadság (Kolozsvár)

Tanácstalanság az autonómiaharc terén
Megoszlik a székelyföldi elöljárók véleménye az SZNT javaslatáról, mely szerint az önkormányzatoknak határozatot kellene elfogadniuk a Székelyföld jogállásáról. Többen úgy nyilatkoztak: egyelőre csak elviekben támogatják a szervezet javaslatát.
Továbbra sincs összhang a székelyföldi települések polgármesterei között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata kapcsán, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét.
A február 12-én tett felhívást a szervezet május 3-án, a makfalvi székely majálison is megismételte, az elképzelés kivitelezésével azonban legtöbb helyen kivárnak az önkormányzati vezetők, sokan eleve kétkedve fogadták az ötletet, vagy, mint kiderült, nem pontosan tudják, mi a teendőjük.
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi önrendelkezést célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, meglepte, hogy több színmagyar székelyföldi község vezetője azzal takarózik, hogy nem kapta kézhez és nem is látta a határozattervezetet.
„Február 12. óta a honlapunkon bárki számára elérhető és letölthető a dokumentum, mindössze néhány perces munkát igényel. Sem a gyergyószentmiklósi, sem a gyergyószárhegyi, sem a gyergyóalfalusi, sem a makfalvi polgármesternek nem küldtük el külön, az ottani önkormányzatok mégis egyhangúlag megszavazták a tervezetet. Az egész mindössze politikai akarat kérdése” – magyarázta Izsák, aki az elmúlt hónapokban több elöljárót személyesen is felkeresett és tájékoztatott az SZNT felhívásáról és annak támogatási módozatáról.
Az SZNT elnöke igyekezett leszögezni: a határozattervezet megszövegezése előtt tárgyalásokat folytattak az RMDSZ-el. Példaként említette: míg Sepsiszentgyörgyön jó fogadtatásban részesült a kezdeményezés – Antal Árpád RMDSZ-es polgármester lapunknak is elismerte, a kezdeményezésről egyeztetett az SZNT-vel –, Csíkszeredában úgy tűnik, nem tetszett az ötlet.
„Válaszlevelében a Hargita megyei önkormányzat arról tartott nekem kiselőadást, hogy össze kellett volna gyűjtenünk a lakosság 5 százalékának a támogató aláírását. De hát ki beszélt itt állampolgári kezdeményezésről, amikor önkormányzati határozatokról van szó?” – tette fel a kérdést Izsák, aki azt sem értette, hogy több magyar nemzetiségű vezető miért levelezik a Székely Nemzeti Tanáccsal román nyelven.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerint sem az RMDSZ, sem az SZNT nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Vásárhelyen a magyarság képviselői kisebbségben vannak a helyi tanácsban, ezért a határozat megszavazásához legalább még egy politikai partnerre lenne szükségük. Ugyanakkor nem tartja helyénvalónak, hogy az amúgy is kényes kérdést a választási kampányban feszegessék.
„Majd május 25. után tárgyalhatunk erről, de addig napirendre tűzni csak azért, hogy valaki azzal vádoljon, hogy kampánycéllal rántottuk elő, teljesen értelmetlen” – vélekedett Peti, a vásárhelyi RMDSZ elnöke. Kérdésünkre, hogy más helyi elöljárókhoz hasonlóan ő igényli-e a párt felső vezetésének az utasítását, Peti András elmondta, hogy az ilyen jelentős politikai kérdésekben mindenképpen egyeztetni kell a megyei és az országos vezetőséggel.
Többen még hivatalos értesítésre várnak
„Ismerjük a dokumentum tartalmát, de hivatalos felkérést még nem kaptunk. Amint ez megérkezik, az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztjük a határozatot” – mondta el érdeklődésünkre Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró hozzátette, soros ülését jövő héten tartja a testület, és mivel a napirend már összeállt, utólag nem módosítanak rajta.
Szentegyháza városvezetője is azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem kapott felhívást az SZNT-től: Rusz Sándor szerint amint megérkezik a dokumentum, a hivatal jogászai áttekintik, és amennyiben jogi szempontból rendben találják, napirendre tűzik a határozattervezetet.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán sem találták nyomát az SZNT felhívásának, a májusi önkormányzati ülésen feltehetően itt sem kerül napirendre az ügy. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének elnöke azonban érdeklődésünkre hangsúlyozta: az SZNT központi irodája már továbbította a felhívást a székelyföldi önkormányzatnak.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezetője, Bíró Barna Botond szerint a dokumentum amúgy is ellentmondásos. „A székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el, ezért nem hatékony, hogy helyi szinten az önkormányzatok is tanácshatározatot hozzanak a kérdésben. Nem ez a legjobb módszer a jég megtörésére” – véli az ügyvezető.
Elvi támogatást ígérnek Háromszéken
A háromszéki polgármesterek elvben támogatják a makfalvi felhívást, ám mint kiderült, gyakorlatban még nem foglalkoztak vele. Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere a Krónikának elmondta, hetekkel korábban személyesen tárgyalt a témáról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, támogatja az elképzelést, ám még egyeztetnie kell az RMDSZ frakcióval. Az erdővidéki város polgármestere kifejtette, tanulmányozni fogják a határozatok szövegét, és az alapján készítik majd elő a saját tervezetet. Bács
Benke László, Maksa néppártos polgármestere lapunknak elmondta, minden autonómiaharcot támogat. „Maksán jelenleg nincs tanács – három határozatképtelen ülés után a prefektúra feloszlatta a testületet –, de ha lenne, egy percet sem haboznék, azonnal napirendre tűzném az autonómia iránti igényt kifejező határozat tervezetét. Most azt a jogi megoldást keresem, hogy tanács nélkül miként lehet eleget tenni a makfalvi felhívásnak” – mondta Bács Benke László.
„Majd döntsenek ott fenn, az RMDSZ-ben”
A Maros megyei Székelyvécke polgármestere, Fekete Pál lapunkkal közölte, az SZNT felhívása nem volt téma a helyi önkormányzatban, és annak dacára, hogy a községben szinte mindenkit autonómiapártinak tart, mindaddig nem is lesz, amíg a döntést nem az RMDSZ felső vezetése hozza meg.
„Egyezzenek meg ott fent, vidéki polgármesterként én itt lent, a községben végzem a dolgom. Ha azt mondják, hogy ezt meg kell szavazni, megszavazzuk, miért ne? De nem akarok kilógni a sorból, mert amúgy is egyesek attól tartanak az RMDSZ-ben, hogy hátat akarok fordítani nekik” – fejtette ki lapunknak Maros megye legkisebb községének az elöljárója.
Szintén a felkérés hivatalos oldalát hiányolja Karácsony Károly, Nyárádgálfalva RMDSZ-es polgármestere is. Mint mondta, hallott valamit a makfalvi felhívásról, azonban neki írott dokumentumra lenne szüksége ahhoz, hogy bemutassa a helyi képviselői testületnek. „Persze, hogy autonómiát akarunk, de mit írjunk a tanácsi határozatba? Ezt is meg kellene mondani” – válaszolta Karácsony, aki szerint egy ilyen önkormányzati határozat elfogadása több mint biztos, hogy közigazgatási perrel végződne.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban, erről azonban azóta sem nyilvánított véleményt.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, kétségei vannak afelől, hogy ez a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani, az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. Krónika (Kolozsvár)

Tetthely
Marosvásárhelyt olyan polgármester vezeti, aki szerint a kétnyelvű utcanévtáblák csak arra lennének jók, hogy összezavarják a turistákat.
A Strada Secuilor Martiri utcán sétálgató vendégek bizonyára nem tudják, hogy a jelenlegi feliratozási gyakorlat bő tíz éve alakult ki, amikor a most már csupán 60 ezer kisebbségi magyart képviselő érdekvédelmi szervezet még többségben volt a helyi önkormányzatban. A messze földről a városba sereglő turisták – akikről természetesen feltételezni sem lehet, hogy számottevően magyarok – bizonyára értetlenül állnak a táblácska sarkában virító utca elnevezés láttán, de szerencsére ettől még nem tévednek el.
A már sokat látott-hallott vásárhelyi magyarokat sem téveszti meg, amikor (most éppen) alpolgármesterük üzeni nekik: régi, jogos kérés a valóban kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése – „nem tudom, mikor, de remélem, hogy mielőbb”. Közben az európai parlamenti kampányban érdekelt párttársaiból ömlik a „mindent meg lehet oldani” duma.
Az RMDSZ jelöltlistájának vezetője már egyenesen az Európai Néppártot vinné győzelemre kis közösségünk voksaival. Az EP-képviselő keményen nekiment a szocialistáknak, mondván: Isten ments, hogy demagóg vezérük álljon az Európai Bizottság élére. Teszi mindezt egy olyan szövetség nevében, amely minden ideológiai és erkölcsi kifogásnak fittyet hányva a bukaresti porondon hajlandó a román szocialisták kiszolgálója lenni.
Akár az EP-ről, akár a román parlamentről legyen szó, képviselőink megpróbálnak nagypolitikát játszani, miközben itthon egyre több frusztráló problémát hagynak megoldatlanul. Marosvásárhely az az érdekvédelmi küzdőtér, ahol a leginkább lehetne bizonyítani, ehelyett a gyökértelen politizálást büntető bukaresti megaláztatásoknál is fájdalmasabb pofonok állandó színtere.
Az egyre gyakoribb civil kezdeményezések – mint amilyen például a kétnyelvű utcanévtáblákért indított mozgalom – legfőbb üzenete: csalódtunk bennetek. Minden tisztelet azoké, akiket ez nem ábrándít ki teljesen, s a beletörődés, a hátat fordítás helyett tenni akarnak valamit.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

A kultúra egységének szemléje – Hat erdélyi társulat Budapesten
Tíz előadást – köztük hat erdélyi produkciót – láthat a közönség a szerdán kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban.
A május 7. és 11. között tartandó szemle öt napja alatt tíz produkció, öt nagyszínpadi és öt stúdióelőadás látható, minden előadást közönségtalálkozó követ, amelyen a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők.
A nagyszínpadon a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című művét Török Viola rendezésében a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével tűzik műsorra, a Csíki Játékszín pedig Gogol A revizor című komédiáját mutatja be Parászka Miklós rendezésében.
Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja, Tapasztó Ernő rendezése kezdi a programot. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében.
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját mutatja be Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. A szemle utolsó stúdióelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája lesz, a darabot Upor László állította színpadra.
Az erdélyieken kívül a kassai Thália Színház, a Komáromi Jókai Színház, az Újvidéki Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház mutatkozik be a budapesti közönségnek.
Bereményi Géza, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta: a színház életében fontos szerepet játszik a harmadik alkalommal megszervezett határon túli színházak szemléje. Kiemelte: a kultúrának fontos része a színházművészet, a magyar nyelvű kultúra legfontosabb letéteményesévé váltak most a magyar színházak.
„A határon túli színházak meghívásával a magyar kultúra egységét mutatjuk” - fogalmazott. A szemle kísérőrendezvényeként Németh László sepsiszentgyörgyi születésű grafikus plakátkiállítása látható a színház előcsarnokában a programsorozat végéig. Németh László 2010-ben kapott először megbízást a nagyváradi Szigligeti Színháztól plakátok készítésére és azóta is a színház grafikusaként dolgozik. A művész az MTI-nek elmondta: a kiállításra a számára legkedvesebb 18 plakátot választotta ki. Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Könyvadomány a PKE-nek
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete könyvadományt nyújtott át tegnap a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) számára. A magyarországi Osiris kiadó közel száz kiadványát Nagy József Barna az EMNT partiumi elnöke és Török Sándor, a tanács Bihar megyei elnöke adták át dr. János Szabolcs rektornak és Herman Noémi igazgatónak.
Mint Nagy József Barna kifejtette, az Osiris kiadó és a Pro Minoritate Alapítvány közösen döntöttek úgy, hogy Erdélyben az EMNT kapja meg az Osiris által felajánlott könyveket. A PKE pedig az a bázisa az erdélyi magyarságnak, ahol szükség van ezekre a könyvekre. Iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemeknek, civil szervezeteknek is juttattak eddig a könyvadományokból, terveik szerint pedig a jövő héten a váradi Ady Endre Líceum könyvtárát is gazdagítani fogják.
Török Sándor hangsúlyozta, óriási dolog, hogy ezek között az értékes könyvek között vannak szakmai tartalmúak is: például az angol nyelvtanról, a görög műveltségről, a magyar színháztörténetről, a színjátszás kezdeteiről vagy a magyar plakáttörténetről, de Mátyás koráról, teológiai jellegű tanulmányokról szóló köteteket is adományoztak az egyetemnek. Körülbelül 99 százalékuk a szakoktatásban is felhasználható. Dr. János Szabolcs megköszönve a felajánlást kifejtette, hogy a napi oktatásba is bevonhatók ezek a könyvek, viszont vannak olyan díszes kiadványok is, amelyeket féltett kincsként fogjuk őrizni, nyilvánvalóan hozzáférhetővé téve a hallgatók számára. Mint hozzátette, az Osiris munkák tankönyvnek minősülnek, és a most kapott kiadványokat felhasználhatják majd a reklámgrafika, a magyar, az angol és a teológia szakos hallgatóik is. Az intézményből az egyetem hallgatói és munkatársai kölcsönözhetnek könyveket, a kívülállók pedig napi jeggyel tanulmányozhatják a téka könyveit, viszont ők nem kölcsönözhetnek. A könyvtár munkanapokon 8.30–20 óra között tart nyitva.
Mint megtudtuk, jelenleg a PKE tékájának 37 ezer kötetből álló könyvállománya van, viszont várhatóan idén nyáron elkezdődik a PKE új szárnyának felépítése. Az ingatlan jövő év májusáig el kell hogy készüljön, máskülönben az egyetem vissza kell adja az építkezésre kapott anyagi támogatást. A tervek szerint a leendő épületben egy egész szintet foglal majd el a könyvtár, ahol az előzetes számítások szerint mintegy hatvanezer kiadványt lehet majd tárolni.
Sükösd T. Krisztina. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Gyergyóremete néprajzi és építészeti értékeit próbálják megragadni a helyszínen megszervezett fotótábor résztvevői
Több éves szakmai együttműködés után második alkalommal érkeznek fotósok Gyergyóremetére május 9-14. között, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) 28. fotótáborára kertében. Először 2007 őszén volt a község a fotótábor házigazdája, melynek eredményeként egy fotóalbum született, Óda Gyergyóremetéhez - Egy nagyközség miesnapjai címmel, és számos helyi turisztikai kiadványban szerepeltek az ott készült munkák. A fotósok célja folytatni az elkezdett munkát, megragadni az emberek kapcsolatát a tájjal és az épített környezettel.
A HMKK táborai egy-egy térségnek a néprajzi, építészeti értékeit, lakóinak hétköznapi életét hivatottak megörökíteni. Meghívottaik hazai és külföldi fotósok, akik alkotói szabadságot élveznek a táborokban, és műfaji megkötés nélkül dolgozhatnak. A fotótáborok anyagát vándorkiállításokon mutatják be, illetve kiadványokban jelentetik meg a szervezők.
A tábort Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és Gyergyóremete Polgármesteri Hivatala szervezi meg. (hírszerk.)
Transindex.ro

Hegedüs Csilla: Romániában mintegy 10 ezer műemlék szorul felújításra
Romániában mintegy 10 ezer műemlék szorul felújításra Hegedüs Csilla szerint. A kulturális tárcának azonban szűkösek a műemlékvédelemre fordítható forrásai, az államtitkára szerint ezért nagyon fontosak azok a civil kezdeményezések, amelyek a veszélyeztetett műemlékekre hívják fel a figyelmet. Az Europa Nostra szervezet vasárnap a 7 legveszélyeztetettebb európai műemlék közé sorolta a dél-erdélyi és az Olténia északi részén található fatemplomokat. A 18-19. században épült, ma már többnyire használaton kívül levő templomok szerepelnek a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékének listáján is, amelyet a World Monuments Watch állított össze – tudtuk meg Hegedüs Csillától. „Ez jóval rangosabb lista, ha úgy tetszik, mint az Europa Nostraé. Viszont mind a két listának az a feladata, hogy felhívja a figyelmet a világon, illetve az Europa Nostra esetében, az Európában legveszélyeztetettebb műemlékekre. Ez pénzt nem fog jelenteni nekik a helyreállításra, viszont ráirányítja a világ figyelmét ezekre az épületekre” - nyilatkozta az Erdély Fm rádiónak.
Romániában 30 ezer műemléket tart nyilván a Kulturális Minisztérium, ezek egyharmadánál lenne szükség mielőbbi beavatkozásra. Hegedüs Csilla megjegyezte, nehéz prioritásokat megszabni a veszélyeztetett műemlékek sorában, de van egy országos műemlék-helyreállítási terv, amely alapján elosztják az állami támogatásokat.
„A kulturális minisztériumnak van egy országos helyreállítási terve. Abban Kelemen Hunor kulturális miniszter előző mandátuma alatt szerepelt 100 erdélyi magyar műemlék, amelynek a felújítását támogattuk. Nyilván, hogy ezeknek a műemlékeknek a 95 százalékát abban a pillanatban levették a támogatottak listájáról, ahogy az RMDSZ nem volt már kormányon.”
Hegedüs Csilla államtitkár szerint idén már kevés esély van a kulturális tárca költségvetésének kiegészítésére, de bíznak benne, hogy jövőre folytatni tudják az elkezdett műemlék felújítási munkálatok finanszírozását. (erdély fm) Transindex.ro

Terítéken az autonómiastatútum
Jövő héten kezdi meg a munkáját az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) hatfős vegyes bizottsága, amelynek az lesz a feladata, hogy a közvitára előkészítse a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét – jelentette be csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Elmondta, minél hamarabb le szeretnék zárni az egyeztetéseket, hogy a közvita után benyújthassák a tervezetet a parlamentben. A politikus nem tudta megjósolni, hogy a szakértői testület mikor fejezi be munkáját.
A két szervezet, mint ismeretes, március 21-én kötött együttműködési megállapodást, amelynek fontos része a törvénytervezettel kapcsolatos elképzeléseik összehangolása. A két szervezet alkotta testület azóta több alkalommal is elhalasztotta a közös munka megkezdését.
Kelemen Hunor továbbá az MTI kérdésére elmondta, az RMDSZ egyelőre „nem hajtja bele” a székelyföldi önkormányzatokat abba a „médiabalettbe”, hogy fogadjanak el autonómiapárti nyilatkozatokat, amiként azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) februárban javasolta.
Hozzátette, az eddig elfogadott három autonómiapárti önkormányzati nyilatkozat mindegyikét megtámadta a közigazgatási bíróságon az illetékes prefektus. Az RMDSZ megvárja, hogy mi lesz a kimenetele ezeknek a pereknek. „Nem a szándékkal van a baj, hogy a Székelyföld virtuális határait az önkormányzati szándéknyilatkozatokkal kirajzoljuk. Az eszközzel kapcsolatban vannak fenntartásaink” – mondta.
Az RMDSZ elnöke egy áprilisban végzett felmérésre hivatkozva úgy értékelte, hogy az erdélyi magyarság körében az elmúlt öt hónapban csökkent az euroszkepticizmus, és jelentősen nőtt az európai intézmények iránti bizalom. Hozzátette, a mérések szerint az RMDSZ minden bizonnyal átlépi az európai parlamenti választások ötszázalékos küszöbét, és biztosítani tudja az erdélyi magyar képviselők jelenlétét az Európai Parlamentben.
Kelemen Hunor szerint, ha sikerül meggyőzni a magyar választókat, hogy az országos átlagnál nagyobb arányban menjenek el szavazni, az RMDSZ akár három EP-mandátumot is megszerezhet.
Az MTI kérdésére továbbá kijelentette, Románia biztosan nem fogja belépését kérni abba a perbe, amely az Európai Unió luxemburgi bíróságán folyik a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés beterjesztői és az Európai Bizottság között.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy az SZNT-nek a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezési perébe viszont Görögország és Szlovákia „unszolására” Románia is kérte a belépését. Kelemen Hunor úgy tudja, hogy Románia belépési kérelme megkésett.
Kiss Előd-Gergely. Székelyhon.ro

A székely szimbólumok használatáért tüntettek Sepsiszentgyörgyön
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett békés tüntetésen közel kétszázan vettek részt csütörtökön délután a központi Erzsébet Parkban található óriás székely lobogó előtt. A tiltakozó akcióval a jelenlevők nemtetszésüket fejezték ki azon végleges döntés ellen, amelyet a brassói táblabíróság hozott és amely kimondja, hogy a zászlót a város polgármesterének 30 napon belül el kell távolítania.
A szervezet tagjainak nevében Vizi Abigél elmondta, azért kezdeményezték a tüntetést, mivel úgy érzik, Románia ezúttal újból megmutatta, hogy semmibe veszi a kisebbségi jogokat, és mindent megtesz, hogy beolvassza a román népbe a magyarokat. Vizi tolmácsolta a HVIM tagjainak azon kérését, tartsanak Sepsiszentgyörgyön népszavazást, hogy a helyi lakosok, ne pedig idegenek döntsenek arról: maradjon-e vagy sem a lobogó.
„Aki a zászlót bántja, a közösséget csapja arcul”
Az akció során felszólaló Bedő Zoltán író, publicista elmondta, a székelység a sajátos gondolkodásmódja, szokásai és viselete által megkülönböztetett helyet foglal el a magyar nemzet kebelén. Hozzátette, ez a népcsoport 2009. szeptember 5-én szabad akaratából és tudatos döntés alapján úgy határozott, hogy az égszínkék, aranysávval hasított zászló a székelység jelképe legyen.
A publicista kiemelte, hogy a nemzeti jelképek sorában a zászló előkelő helyet foglal el, hiszen az a közösségi összetartozást, egy népet vagy egy országot képes szimbolizálni, ugyanakkor aki a zászlót bántja, az tulajdonképpen az azt használó közösséget csapja arcul.
„A zászló az, ami összeköt, a jelkép az, ami mögé egységesen fel lehet sorakozni bármikor, a bizonyíték, hogy voltunk és vagyunk, de biztosítéka annak, hogy leszünk” – tette hozzá Bedő Zoltán.
A székelységnek ki kell állnia jogaiért
Fadgyas Egmond, a Minta szervezet sepsiszentgyörgyi elnöke az emberi jogok európai egyezményének egyik cikkelyével példázódott: „A törvényben meghatározott jogok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás és egyéb politikai vélemény, nemzeti, társadalmi, származási (…), nemzeti kisebbség megkülönböztetése nélkül kell biztosítani”.
Rámutatott, hogy ennek értelmében a székelyeket sem korlátozhatják abban, hogy nyelvüket, szimbólumaikat és zászlójukat használják. Az elnök hozzátette, a székelységnek ki kell állnia jogaiért, ha arra lehetősége van, és a jelenlegi kialakult helyzetet ilyennek találja.
Máig be nem tartott nyilatkozat
Nagy Gábor, a Magyar Erdélyért Egyesület képviselője elmondta, a székely zászló eltávolításáról néhány hónap alatt sikerült dönteni, míg az elkobzott ingatlanokat visszaigénylők perei gyakran évekig, akár évtizedekig is eltarthatnak. A képviselő beszédében utalt az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat máig be nem tartott ígéreteire is.
A tiltakozáson versszavalásra, illetve a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésére is sor került. Az egy órás tüntetés ideje alatt nem történt rendbontás. Székelyhon.ro

„Ideiglenesen felfüggesztve” a Gyergyói Kisújság hetilap
Ne keressék a Gyergyói Kisújság olvasói Gyergyószentmiklós és a gyergyói térség legrégebbi hetilapját az újságárusoknál. A lap csütörtökön már nem jelent meg, több mint húsz év, 1060 lapszám után.
„A hír igaz, a Kisújság nem jelenik meg csütörtökön. Mi nem megszűnésről beszélünk, hanem a tevékenység ideiglenes felfüggesztéséről. A többiről a polgármestert kell kérdezni” – ezekkel a szavakkal válaszolt Ábrahám Imre, a Gyergyói Kisújság – most már – volt főszerkesztője kérdésünkre.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere erre reagálva ennyit mondott: „Eddig különböző hirdetéseket jelentettünk meg az újságban, s ezek árával támogattuk a lapot. Most úgy döntöttünk, nem hirdetünk tovább. Ez, ami a polgármesteri hivatalt érintheti ebben a kérdésben, más közünk nincs a Kisújsághoz.” Hozzátette, sajnálja egyébként, hogy egy nagy múltú újság megszűnik, ez veszteséget jelent a közösség számára.
Megkérdeztük, miért döntött úgy, hogy leállítják a fizetett hirdetéseket. Mezei elmondta, ennek oka, hogy olyan cikkek jelentek meg az újságban, amelyek rossz színben tüntették fel a lakosság előtt. „Nem támogatunk olyan újságot, amely negatív írásokat közöl személyesen rólam és az önkormányzatról. ”
„Csak az ajtóra került lakat”
„Ez még nem megszűnés, nem felszámolás. A felszámolás azt jelenti, amikor eltűnik valami végleg. A helyzet most az, hogy meghatározatlan időre fel van függesztve a lap és az ezt kiadó cég tevékenysége” – ismertette álláspontját Zári Zsolt, a hetilapot eddig kiadó Kisújság Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Elmondta: „évek óta voltak problémák, a gazdaság döcög, az embereknek kevés a pénze, egyre kevesebb a reklámozó, s sajnos egyre kevesebb fogyott az újságból. Úgy döntöttem, nem tudom tovább vállalni, hogy így folytassuk. Vezetőtanácsi ülést tartottunk, elmondtam a véleményemet, ők mondtak ezt is, azt is, de a lényeg, hogy szavakból csak fellegvárakat lehet építeni, pénz nélkül nem lehet újságot működtetni. Támogatás nélkül, csak a lap eladásából nem tudunk megélni. Ha már itt tartunk, ezúton is megköszönöm mindenkinek, aki eddig támogatta a lapot, nagyon hálás vagyok a segítségükért.”
Zári Zsolt nem titkolja, a jelenlegi támogatás nem elég. Támogatásról beszélünk, mert a legtöbb reklámozó nem a reklám kedvéért, hanem azért hirdetett a lapban, hogy azt segítse. Idén is több olyan cég vonta vissza a támogatását, akik éveken keresztül a Kisújság mellett álltak, így már nem volt fenntartható. Ez vezetett a tevékenység felfüggesztéséhez. Ismételten hangsúlyozta: felfüggesztésről van szó.
Zári szerint a hetilapot bármelyik pillanatban újra lehetne indítani, minden adott ehhez. A cég egyenesben van, ki van fizetve az állam felé is minden. A szerkesztőség is megvan felszereltségével együtt. Csak lakat került az ajtóra – mondta.
Hozzátette, nem az történt, hogy eladósodott a lap, ha így folytatták volna, akkor adósodott volna el. Elmondta, az önkormányzat a kéthetente megjelent egyoldalas hirdetményeiért havi 1200 lejt fizetett. Kérdésünkre válaszolva közölte, ő maga csak ügyvezető, a végleges döntést a vezetőtanács hozta meg. Kolumbán Tibor az alapítvány tulajdonosa, Bajna György újságíró az alapítványi elnök, Bencze Attila és Árus Zsolt alkotják a vezetőtanácsot. Beszéltek a lehetőségekről, de konkrét megoldási javaslat nem született.
Éveken keresztül csak a reklámokból és lapeladásból fenn tudta tartani magát a Kisújság, az utóbbi időben már nem. Ötszáz példánnyal többet kellene eladniuk ahhoz, hogy kifizetődő legyen a működés. Zári ugyanakkor azt is elmondta, nem titok, a jelenlegi városvezetés és az MPP mellett álltak, Mezei János sokat köszönhet a Kisújságnak azért, hogy hat éve és két éve megnyerte a választásokat.
„A politikába nem ártottam bele magamat, nem mennék bele most sem ebbe a kérdésbe. Nyilvánvaló, hogy nem RMDSZ-párti volt a Kisújság, de az RMDSZ-esek is fontosnak tartották, hogy véleményük itt is megjelenjen, sőt közleményeik megjelenéséért fizettek is. Ezzel szemben az MPP soha egyetlen lejt sem fizetett a Kisújságban megjelent hirdetményeikért, közleményeik megjelentetésért. Fontosnak tartom, hogy ezt közöljem, mert sokan úgy gondolják, hogy az MPP ki tudja, mennyi pénzt fizetett az újságnak. Amíg Gyergyóban nem volt »kormányváltás«, addig önállóan is meg tudtunk élni. Hat éve, Mezei János megválasztásakor a mostani példányszámnak többszörösét adtuk el. Oda álltunk, ahova. Rossz felé. Ez ide vezetett” – közölte Zári, hozzátéve, hogy lett volna olyan RMDSZ-hez közeli személy, aki hajlandó lett volna megvásárolni és tovább működtetni a lapot, de ezt a tulajdonos és a vezetőtanács elutasította.
Nem volt más választás
„Mit mondhatnék? Ahogy mindenkinek, természetesen nekem is fáj, hogy átmenetileg be kell zárjuk a lapot. A jelenlegi körülmények között, ebben az anyagi helyzetben nem fenntartható tovább a Kisújság” – mondja Kolumbán Tibor, a Kisújság Alapítvány tulajdonosa. Elmondta, nem volt más választás. Ahogy Zári Zsolt ügyvezető, ő is kifejtette, hogy támogatók nélkül nem megy, s támogatások szűntek meg most.
Határozottan állította: átmenetileg függesztették fel a tevékenységet. Bízik abban, hogy átszervezve, új alapokon újraindulhat az újság. Az alapítvány helyzete most rendben van, tartozásai nincsenek, a szerkesztőségi eszközök megvannak, újraindítható a lap. Időpontot, határidőt most nem tud mondani, hogy mikor történik meg az újraindulás, de meg fog történni – jelentette ki.
„A lap most a tisztulás időszakát éli”
Bajna György újságíróként rengeteget tett azért, hogy a Kisújság korábbi nehézségeit túlvészelve 2014 májusáig talpon maradjon. Az alapítványi elnöki tisztséget is felvállalta, hogy segítse a lap túlélését. Érdemben azonban nem volt beleszólása abba, hogy most lakat került a szerkesztőség ajtajára.
Szomorú, de optimista. Így fogalmaz: „Azt kérdezed, hogy mi történt? Egy szép kort megért helyi lap bizonytalan időre felfüggesztette a tevékenységét. Az ok: egyik, havi 1200 lejes pénzforrásának váratlan kiszáradása. Hiszem, azoknak fog a legnagyobb gondot okozni pénzben is mérhető hiánya, akik most neheztelnek rá, és néhány, nem tetsző mondat miatt segítettek elhallgattatni egy jobbközép elveken szóló hangot.
A lap most a tisztulás időszakát éli. Lepotyoghat róla minden, ami elvbarátai és hűséges olvasói szerint sem illett hozzá, miközben beigazolódott: az igazság elviseléséhez fel kell nőni, illetve az, hogy a magukat hatalmasnak érzők csak a simogatást szeretik. Még ha az hazug is. Mert alattvalókra, netán szolgákra vágynak, nem segítőtársakra. A másképp gondolkodást, látást rühellik, érvelés, vita helyett a vélt ellenfelek megleckéztetését tartják az egyetlen követhető útnak. Arról, hogy mindenki másképp lát, nem akarnak tudni.
Amit hiszek: szükség van a Gyergyói Kisújságra, a most pihenőnél egy jobb, olvashatóbb gyergyói lapra, nem a »tejes«, hanem a teljes igazság vállalójára. Egy, az olvasói által fenntartottra. Az utóbbi nyögvenyelős másfél év is ezt üzeni. A munkáját folytató lapon belül pedig arra, hogy a minimálbéren tartott napszámosokat, újságíróit jobban megbecsüljék, a belső kapcsolatok is emberibbek legyenek. Önzetlen segítségemre továbbra is számíthat a Gyergyói Kisújság.”
A közösség szegényebb lett
A Gyergyói Kisújság veteránja Rokaly Zsolt újságíró, aki a 1994 óta, azaz a Kisújság jogelődje, az 1994. február 10-én megjelent Gyergyói Synten Minden nevű lap legelső lapszámánál már a szerkesztőség tagja volt. Érthető, hogy érzelmileg, lelkileg is megviselték a történtek.
„Nagyon lesújtotta az egész társaságot, ami most történt. A húsz évet megért újságnál sok jó tollú ember megfordult, olyanok, akik ma is jó névnek számítanak a romániai magyar sajtóban, szerkesztők, riporterek, tévés szakemberek, sok jó, értékes ember. Főszerkesztők voltak Péter Csaba, Lukács János, Balázs Katalin, Tamás Gyopár és az elmúlt években Ábrahám Imre, mindannyiunk munkája s lelkünk is benne volt ebben a lapban. Nagyon szerettük, amit csináltunk, éppen ezért ennyire fájók most az érzések. Mindenki padlón van. Nagy kár, hogy megszűnt a Kisújság, nagy veszteséget jelent a városnak, annak ellenére, hogy létezik még egy hetilap, és van a Gyergyói Hírlap, de a közösség szegényebb lett” – fogalmaz szomorúan Rokaly.
Az újságíró elmondta, a megszűnés okairól nem szeretne beszélni, úgy gondolja, az az ügyvezető feladata. A szerkesztőség tagjaival csak annyit közöltek, a lap megszűnik, nem működhet tovább anyagi okok miatt.
Habár az illetékesek „a tevékenység ideiglenes felfüggesztéséről” beszélnek, Rokaly Zsolt nem lát arra reális lehetőséget, hogy újrainduljon a Kisújság. Csoda kellene ehhez – mondta. A Kisújság munkatársai most munkát keresnek. „Nyolc család került nehéz helyzetbe. Aki átélt már ilyent, az tudja, mit jelent. Reméljük, valahogy csak sikerül az életben helytállni, érvényesülni. Az élet kell menjen előre, a sebeket míg a világ nem lehet nyalogatni” – fogalmazott Rokaly Zsolt.
Gergely Imre. Székelyhon.ro

Abszurdisztán esete a marosvásárhelyi magyarnyelvű orvosképzéssel
Szélsőségesen nacionalista marosvásárhelyi román oktatók és hasonló gondolkodású bukaresti politikusok abszurd játékának az áldozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata. Hiába szavatolja immár három éve törvény a magyar oktatás önállóságát, a jogszabályokat a saját kénye-kedve szerint értelmező többség kiskapukkal lehetetleníti el annak alkalmazását. Szilágyi Tibor lemondott rektor-helyettest a magyar törekvések eddigi kálváriájáról kérdeztük.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román többségű szenátusa egy évvel elnapolta az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását. A MOGYE magyar tagozatának közgyűlése hat tartózkodás mellett, elsöprő többséggel döntött arról, hogy az egyetem három vezetőségi tagja benyújtja lemondását. Rektor-helyettesként ön ezzel egyet értett?
– Teljes mértékben! A szenátus döntését a magyar oktatók kivétel nélkül felháborítónak tartották. Közgyűlésünkön a vita igazából arról szólt, hogy az a legjobb megoldás, ha lemondunk az egyetem vezetőségében betöltött tisztségeinkről? A döntésnek nyilván megvannak a negatív következményei is, hiszen most már nem vagyunk benne az információáramlásban. Kollégáinknak ugyanakkor azt is elmondtuk: ha az egyetem vezetősége a legfontosabb döntéseket úgy hozza meg, hogy bennünket nem vesz figyelembe, akkor mindegy, hogy ott vagyunk, vagy sem. Többször is előfordult, hogy rektor-helyettesként csak utólag értesültem bizonyos döntésekről. Ha mérlegre teszem jelenlétünket az egyetem vezetői struktúráiban, elmondhatom, hogy jó döntöttünk.
– Az RMDSZ, illetve a román politikusok részéről olyan vélemények is elhangzottak, hogy lépésük elsietett volt, azaz tovább kellett volna egyezkedni...
– Nézőpont kérdése, hogy eredménytelen egyezkedéssel meddig lehet elmenni. Amit lehetett, mindent megpróbáltunk az elmúlt két esztendőben. A 2012 őszén, Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezésére, a tanügyminiszter által is aláírt hét pontos egyezség óta gyakorlatilag állandó párbeszédet folytatunk az egyetem vezetőségével. Elmentünk már a falig, sőt szinte már tovább is. Számos olyan engedményt tettünk, ami nem ellenkezett az alapvető értékrendünkkel, rengeteg sértést, megaláztatást lenyeltünk, mondván, hogy ne az apróságokon múljon a nagyobb cél megvalósítása. Ha úgy látnánk, hogy ez az egyezkedéses út elvezet az önálló magyar oktatói és hallgatói struktúrák kialakításához, minden nehézség ellenére tovább haladtunk volna ezen az úton, sajnos azonban úgy tűnik, hogy ha ezt így folytatjuk, akkor a végtelenségig fogunk ebben az útvesztőben bolyongani.
– Kanyarodjunk vissza az időben. 2011 tavaszán a román kormánykoalíció – amelynek az RMDSZ is tagja – megszavazta azt az új oktatási törvényt, amely az állami egyetemeken elviekben lehetőséget biztosít más nyelvű tagozatok létrehozására, amennyiben azt az egyetem szenátusa támogatja. Hittek abban, hogy ezt a román többségű egyetemi szenátus elfogadja?
– Mi abban hittünk, hogy jogállamban a törvényeket nem csak be lehet, hanem be is kell tartani. Az oktatási törvény szerint az egyetem belső struktúrájáról valóban a szenátus dönt, a törvény egy másik paragrafusa viszont kimondja: a magyar vonalnak a magyar főtanszékekbe kell szerveződnie. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy a szenátus nem utasíthatja el a magyar oktatás önállóságát. Ennek szellemében kezdtük megírni a MOGYE új chartáját. A törvényes előírások alapján az egyetem tükörstruktúrában szerveződött volna újra: minden román nyelvű főtanszéknek lett volna egy magyar párja. A több hónap megfeszített munkájával elkészült charta kimondta: a magyar vonalon mind az elméleti, mind a gyakorlati képzés nyelve magyar. Ezzel az új chartatervezettel indultunk neki a júniusi szenátusi gyűlésnek.
– A chartát az egyetem többségi román szenátusa 2011 nyarán leszavazta. Az előkészítési munkálatok során konzultáltak a román oktatókkal?
– Gyakorlatilag együtt írtuk a chartát. Az elején az új oktatási rendszer kialakításában a román fél is partner volt. A mostani rektor, az akkori dékán minden oktatónak körlevelet küldött, hogy döntsük el: a román vagy a magyar vonalhoz szeretnénk tartozni? Normális mederben és hangnemben indult a magyar kezdeményezés. Nagy reklámmal hozták az új tanügyi törvényt, így mi is abban hittünk, hogy a háttérben már megszületett a politikai egyezség. Ma sem tudjuk, hogy csúcspolitikai szinten mi történhetett: a szenátusi szavazás időpontjára gyökeresen megváltozott a román álláspont. Magabiztosan ellenünk fordultak, és többé esély sem volt a normális párbeszédre.
– Mit kellett volna akkor tenniük a magyar politikusoknak?
– Határozottan kiállni a MOGYE magyar vonalának a megalakítása mellett. Ha lett volna határozott lépés, az oktatási minisztérium követelésére az egyetemen belül meg tudtuk volna oldani a problémát, hiszen ekkor még nem volt átpolitizálva ez az egész kérdés. Egyértelmű, hogy a román vezetőséget felsőbb utasításra lebeszélték a magyar oktatás jogait biztosító új egyetemi charta elfogadásáról. Onnantól kezdve pótcselekvések hosszú sora következett. A magyar oktatás önállósulását mellőző új chartát megszavazták ugyan a szenátus román tagjai, ellene viszont a minisztérium emelt kifogást. Hónapokig folyt a vita arról, hogy az oktatási minisztérium törvényes időben, azaz 30 napon belül utasította el, vagy túllépett a határidőn?
– Mindeközben önök végig tiltakoztak, az egyetem pedig visszasodródott az oktatási törvény megjelenése előtti gyakorlathoz. Az oktatási minisztérium szemet hunyt a törvénytelenségek felett?
– Amikor a magyar oktatók az ellen is tiltakoztak, hogy a minisztérium által el nem fogadott charta alapján nem lehet választásokat kiírni az egyetemen, Cătălin Baba oktatási miniszter ellátogatott Marosvásárhelyre. A miniszter látta, hogy mi történik a MOGYE-n, ezért egy darabig nem ismerte el az egyetem újonnan megválasztott rektorát. Nyilván, politikai szinten ismét történt valami, mert az egyetemtől a magyar oktatás jogainak betartását követelő miniszter mégis beadta a derekát. A MOGYE-nak küldött átiratában azzal a feltétellel fogadta el a rektorválasztás eredményét, ha az egyetem új chartájába beveszik az általa kért kitételeket a magyar oktatás biztosításáról. Az egyetem vezetősége ezt úgy könyvelte el, hogy a minisztérium mégis elismerte a rektorválasztás eredményét, a többi követelményről pedig szépen megfeledkezett. Ilyen előzmények után következett az Ungureanu-kabinetnek a külön magyar fakultást előíró kormányrendelete, amelynek talaján az egyetem román vezetősége a marosvásárhelyi márciusi eseményekre emlékeztető hangulatot kezdett teremteni. Akkora nacionalista hőzöngéssel utasították el az új jogszabályt, hogy a kormány is belebukott.
– Az ezt követő két esztendőben volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy mégis létre lehetne hozni az önálló, magyar vonalat?
– 2012 szeptemberében az új román miniszterelnök, Viktor Ponta társaságában éjszakába nyúló tárgyalásra került sor, amelyet egy hét pontos megegyezés zárt. Ennek egyik fontos eleme volt az akkreditálás: a megegyezés szerint ezt követően lehetne létrehozni a magyar főtanszékeket. Már akkor világos volt számunkra: a megegyezés eleje a könnyű, a vége lesz a nehéz. Én feleltem az akkreditálás új dossziéjának összeállításáért, így nem volt meglepetés, látnom kellett, hogy a románok teljesen mást gondolnak erről, mint a magyar oktatók. A román vezetőség gyakorlatilag a már meglévő vegyes csoportokat vette be a dossziéba, szó sem lehetett a magyar vonal mentén építkező új rendszerről. Az elképzeléseinkkel és érdekeinkkel ellenkező akkreditációs dossziét nem írtam alá, ennek ellenére ezt felküldték az akkreditációs bizottsághoz. A Bukarestből jövő szakemberek az elején értetlenül álltak a sehol máshol elő nem forduló, egyidejűleg két oktatási programhoz tartózó, vegyes csoportok előtt és felkarolták törekvéseinket, de ez rövid ideig tartott. Hamar kiderült, honnan fúj a szél, így gyakorlatilag az akkreditálás is a régi status quót próbálta szentesíteni. Ezt bizonyítja a legutóbbi miniszteri látogatás is Marosvásárhelyen. A miniszter értelmezése szerint, ha a gyakorlati képzésbe bevezetnénk a magyar nyelvet is, akkor ez már új szaknak minősülne, amire csak ideiglenes akkreditációt lehet kérni. Azt mondta, hogy ez olyan mintha a Spiru Haret indítana egy új szakot, először azt is ideiglenesen akkreditálják. Határozottan tiltakoztunk a hasonlat ellen, felháborítónak tartván, hogy az 1945-ben magyar nyelven indult, és azóta is folyamatosan zajló orvosképzést ilyen kategóriába sorolja. Az is elhangzott, hogy mivel a magyar orvosképzés még egy monitorizálási látogatás elé néz, menet közben nem lehet semmilyen szerkezeti változást végrehajtani, vagyis nem kérhetjük a magyar főtanszékek megalakítását. Ha összetesszük a részleteket, eddig azért nem lehetett különválni, mert a régi akkreditációban együtt szerepelt a két tagozat, most nem lehet a fenti ok miatt, ezután pedig azért nem fog lehetni, mert az új akkreditációba is a vegyes rendszer kerül be. Ez a történet most már arról szól: ha a törvények (félre)értelmezését rábízzuk a román félre, egyáltalán nem lehet létrehozni az önálló magyar tagozatot.
– A MOGYE magyar tagozata gyakorlatilag így is létezik, hiszen jelenleg mintegy 1800 magyar diák tanul a marosvásárhelyi egyetemen. Mennyire tartható fenn ez az állapot?
– Ezzel a magyar oktatással az a legnagyobb baj, hogy nem önálló. Mindig és mindenben ki van szolgáltatva a többségi román vezetőség kényének-kedvének. A rendszer lényege ugyanaz maradt, mint a rendszerváltás előtt: az elméleti oktatás magyar nyelven folyik, de az orvosi képzés kétharmada gyakorlati oktatás keretében történik. Itt viszont csak a románokkal vegyes csoportokban tanulhatnak a magyar diákok, és kizárólag román nyelven. Ez azt is jelenti, hogy nincs megoldva a magyar tanárutánpótlás sem. Minden meghirdetett magyar tanársegédi állás egyezkedés kérdése: vagy beleegyezik a román vezetőség, vagy nem. Jobb érzésű román tanszékvezető bevállal egy-egy magyar végzőst, de hivatalosan erre nem lehet kötelezni, hiszen a gyakorlati oktatás nyelve a román. Ördögi kör ez, mert ha tanársegédnek nem alkalmazhatunk magyart, előbb-utóbb adjunktus és magasabb beosztású magyar tanár sem lesz, aki az elméleti órákon oktasson. Az egész rendszer arra van kitalálva, hogy elsorvassza, leépítse a magyar oktatást. Ezt az 1990 óta tartó folyamatos átmeneti állapotot szeretnénk megszüntetni, hogy az önállósuló magyar vonal saját kezébe vegye a magyar orvosi és gyógyszerészeti oktatás jövőjét Marosvásárhelyen.
– Ki tudná megoldani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának a helyzetét?
– Ma sok minden bizonytalan a magyar tagozat körül. Egyértelmű, hogy az egyetem vezetősége nem partner az ügyünk megoldásában. Tegnap elmentem az igazgatótanácsi ülésre, hogy megkérdezzem, mikortól fogadják el a lemondásomat. Nagyon cinikusak és magabiztosak voltak. Nekünk mind a román belpolitikai, mint az ukrajnai helyzet alakulása rosszul jött. Nem bocsátkoznék jóslásokba, annál is inkább, mert a politikum részéről semmiféle új rendezési tervről nincs tudomásom. Márpedig a magyar oktatás jövőjének a biztosítása a nagypolitika döntéseitől függ.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Légy magyar, hogy európai lehess!”
A május 25-én sorra kerülő európai parlamenti választásokon a Fidesz nemzeti listával képviseli a Kárpát-medencei magyarságot. Az új nemzeti lista tagja Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki az erdélyiek érdekvédelméért immár 2007 óta elkezdett munkáját folytatná az új ciklusban. Az erdélyi politikussal az eddigi eredményekről, a közös erdélyi lista elmaradásának kockázatairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Ön a Fidesz jelöltlistáján indul az európai parlamenti választáson, ami példátlan az erdélyi magyar politika viszonylatában. Mennyiben más ez a helyzet az előző két EP-választási szerepléséhez képest?
– A Fidesz nemzeti listája a 2010-ben végrehajtott nemzetpolitikai fordulat újabb állomása. A külhoni állampolgárság megadása után 2014-ben a nemzet választott, az Országgyűlésből nemzetgyűlés lett. Most a nemzeti lista formálisan is beteljesíti azt, amit mi az elmúlt öt évben már megvalósítottunk Brüsszelben. A magyar néppárti képviselet – tizenkilenc magyar EP-képviselő a Kárpát-medencéből – ahogy eddig is, ezután is egyként áll ki a magyarság érdekei mellett, éljenek bárhol a világon, tizenötmillió magyar nevében beszélünk Brüsszelben, Strasbourgban. Erős Európában erős Magyarországra, erős magyar nemzetre van szükségünk. Ehhez a kulcs az önrendelkezés. Kiállunk Magyarország, a magyar nemzet és a magyar nemzetrészek önrendelkezése mellett. Ezek egymást erősítik. Ez a magyarság 21. századi európai útja. Ha választási jelszavakban szeretnénk megfogalmazni a magyarság európai képviseletének állomásait, akkor először is idézzük fel a 2007-es jelmondatunkat: „Unió, Erdéllyel!” 2009–2014 között az Európai Parlamentben a magyar néppárti delegáció a következő szlogen jegyében dolgozott: „Magyar unió az Európai Unióban”. A következő ciklusban ki kell állnunk a magyar nemzet érdekeiért. Mert európaiak csakis úgy lehetünk, ha vállaljuk magyarságunkat. Maurits Coppietersnek, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alapítójának mondása szerint: „Légy flamand, hogy európai lehess”. Magyar olvasatban, a nemzeti összetartozás klasszikus költői átfogalmazásában ez a példamondat a következőképpen hangozhatna: „Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk, és ez nem is kevés.”
– Kit fog képviselni a következő években az Európai Parlamentben? Mennyiben befolyásolja majd a munkáját az, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot? Ezt néhányan úgy értelmezik, hogy „cserben hagyta” az erdélyi magyarokat.
– Hogy Orbán Viktor miniszterelnököt parafrazáljam, egyetlen szóban tudom ezt megválaszolni: „Folytatom”. Folytatom a hét éve elkezdett munkát az Európai Parlamentben, ahogy eddig, úgy ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért küzdök. Magyarország Alaptörvényben rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget. Ennek az alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget teszünk akkor, amikor nemzeti listát állítunk az európai választásokon. Másfelől: eddigi életutamat figyelembe véve el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom? Sokat támadtak az elmúlt huszonöt évben, a kommunisták és a szekusok nem tudták megbocsátani nekem 1989 Temesvárját. De nem véletlen, hogy az erdélyi magyar EP-képviselők közül egyedül csak és kizárólag engem támadott meg a szocialista pártvezetés az autonómia melletti brüsszeli kiállásom miatt, abszurd és a legrosszabb időket idéző koncepciós pert komponálva. Továbbra is Nagyváradon lakom, és továbbra is lojális állampolgára maradok mind Magyarországnak, mind Romániának. A két ország érdekei egyébként jelentős mértékben egybeesnek – csak a hatalomhoz öncélúan ragaszkodó pártelit fejében ellentétesek.
– Erdélyben elmaradt az összmagyar összefogás az EP-választásra. Ön szerint miért nem sikerült megegyeznie a három erdélyi magyar pártnak?
– Tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövidtávú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket. Már csak a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön. Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása lett volna, megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk. (És ha még ehhez hozzávesszük a Fidesz-KDNP nemzeti listáját: négyen dolgozhattunk volna erdélyi magyarságunkért is.) Az RMDSZ viszont másképpen döntött: az erőpolitikát választotta, elutasította az összefogást, elütötte a baráti jobbot, és eleve lemondott egy képviselői helyről, mert legjobb esetben is két tulipános képviselő lesz a kollégánk Brüsszelben. És jelentős kockázatot vállaltak ezzel, hiszen ha nem sikerül megugorniuk az ötszázalékos küszöböt, akkor RMDSZ-esek nélkül maradunk az EP-ben. De ez már az ő felelősségük, meghozták ezt a döntést, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői viszont – jókora bölcsességről téve tanúbizonyságot – inkább nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy a kettős kiütés kockázata. Kelemen Hunorék viszont tizenkilencre lapot húztak, lelkük rajta. Részemről béke van, bízom a választók bölcsességében.
– Mi lehet a tétje az erdélyi magyar közösség szemszögéből az Európai Parlament következő ötéves ciklusának?
– A magyar nemzet megérkezett az Európai Unióba és a 21. századba. Mindenki, aki csak Magyarországban, vagy csak Romániában képes gondolkodni, még a 20. században él, a 20. század foglya. Huszonöt éves tapasztalat igazolja, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Ellenükben nem tudjuk megvalósítani, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre. Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől: Erdély hagyományosan a tolerancia földje, Európában nálunk mondták ki először a vallásbékét. Ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen másodrendű állampolgárnak lenni. Nem engedhetjük, hogy Európában másodrendű polgárok éljenek – sem egyének, sem közösségek szintjén. Mintegy száz esztendeje (1921-ben) tette közzé a nemzeti autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát. Éppen itt az ideje, hogy aktualizáljuk. A 21. században – többek között – a legfontosabb üzenet így hangozhatna: „Mi, tizenötmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Európának. […] Nyíltan és őszintén valljuk: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzésünk, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk.”
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egységes-e a nemzet?
Örök dilemma, hogy mi a helyesebb: mentálhigiénés okokból távolról elkerülni a szellemi kútmérgezők nemzetellenes médiáját, vagy „ismerd meg ellenségedet” logikával figyelemmel kísérni azt? Vélhető, hogy a mértékkel fogyasztás a legcélszerűbb, elvégre valamilyen szinten ismerni kell más szubkultúrák hangulatát is, tagjaik épp úgy sorsalakító szavazattal rendelkeznek, mint a nemzetépítő erők támogatói. A közösségi portálok amúgy, bármennyire is saját ismerőseink vesznek körbe bennünket, alkalmasak arra, hogy bizonyos mértékben a másik oldal véleményét is elénkbe hozzák, olykor egészen meglepő kendőzetlenséggel. (Gondoljunk csak az MSZP Európai Parlamenti listájának éllovasára, Szanyi Tiborra, aki Facebookon kívül is mond megdöbbentőket a román uralom alatt sínylődő magyarok román mivoltáról, de akkor engedi el magát igazán, amikor közvetlenül velük vitatkozik.)
Gyűlöletbeszéd
Ahogy az ember beleolvas egy balliberális portál valamely kormányt bíráló bejegyzésének hozzászólásaiba, lefagy, hogy kikkel is él együtt. Hogy messzebb ne menjek: itt van a Fidesz azon – teljes mértékben jogos kívánalmat megfogalmazó – választási plakátjának ügye, melyen az április 6-án győztes párt tiszteletet követel a magyaroknak.
Vannak, akik ezt is problémának látják, ebből is gúnyt próbálnak űzni, ezt is kihasználják sajátjaik kormány ellenes heccelésére. „Felejtve” közben, hogy kikkel is állunk szemben. Az EU valódi természetét, mint cseppben a tengert, meg lehet mutatni a mezőgazdasági támogatások ügyét felvázolva. Emlékezzünk: a kétezres évek első felében a csatlakozási tárgyalásokon, ha az illetékesek komolyan vették volna a szép szólamokat a közös Európai Házról, mi sem lett volna természetesebb, mint hogy probléma nélkül elérjük, hogy az Európai Unió a csatlakozó térség gazdasági lemaradását kompenzálandó, az oly sokat emlegetett esélyegyenlőség jegyében a magyar, lengyel, cseh gazdáknak nagyobb támogatást biztosítson, mint az unió fejlett országaiban dolgozó konkurenseiknek. Mi történt ehelyett? Gazdáink nemhogy kompenzációt nem kaptak, a már bennlevők mezőgazdasági támogatásának töredékét ígérték nekik, sőt, azt is megtiltották, hogy ezen országok saját forrásból egészítsék ki a támogatást. Nos, ha ebből valakinek nem evidens, hogy gyarmatnak kellettünk és a cél többek között e térség mezőgazdaságának lezüllesztése, majd a termőföldek felvásárlása volt, akkor az vagy képtelen elemi logikai kapcsolatok érzékelésére vagy hazudik.
A magyar politikum nagy része ennek dacára a 2003. április 12-i népszavazást megelőzően ezeréves álom beteljesüléséről regélt egyéb demagóg szólamok mellett Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig. Orbán Viktor pedig össztüzet kapott a sajtóban, amikor szólt, hogy mérlegelni kell a belépést, és hogy a csatlakozás mellett szóló érvek súlyosabban esnek a latban, mint a kívülmaradás mellettiek. Magyarország magát baloldalinak és liberálisnak nevező kiszolgáló elitje saját kiváltságos pozícióját féltette, ezért szalonképtelennek igyekezett nyilvánítani minden olyan véleményt, amely egyáltalában mérlegelés tárgyává tette a népszavazáson az „igen” szavazatot. E komprádor elitnek pedig még mindig van akkora média- és támogatói ereje, hogy a világhálón kalandozva az ember elhűljön, miket képesek egyesek magyar nyelven megfogalmazni, hogy milyen fokú egyesekben a gyűlölet a kormány és általában a nemzeti oldal irányába.
A feudalizmus átka
Ha az identitásválasztás szabadságából indulunk ki és elfogadjuk Ernest Renan alapgondolatát, miszerint a „nemzet mindennapi népszavazás”, és valóban szembenézünk a problémával, le kell számolni néhány illúzióval. Nem mindenki része a magyar nemzetnek, aki magyarul beszél. Aki magyar anyanyelve dacára közömbös a nemzet jövője iránt, nem kötődik a magyar kultúrához, netán ellenséges érzülettel viseltetik a magyarsággal szemben, aligha része a nemzetnek. Ugyanígy nem tagja a magyar nemzetnek az sem, aki magyar állampolgárrá lett, de kulturálisan-szellemileg semmi nem köti a nemzethez. Maradnak azok, akik a globalizmus hagyománypusztító korszakában is kötődnek sajátjaikhoz, értékként tekintenek a közösség szellemi-kulturális gyökérzetére és ápolni igyekeznek azt.
Ők vajon mennyire összetartók?
Pártválasztás szempontjából aligha, hiszen két nagy táborra oszlanak, nem számítva azokat, akik nem szavaznak, vagy valami különös oknál fogva a másik oldalra szavaznak. Vallási tekintetben sem egységesek, hiszen vannak köztük katolikusok, protestánsok, ateisták, hogy csak a legnagyobb, legreprezentatívabb csoportokat említsem. Politikai céljaik tekintetében sem, hiszen vannak köztük republikánusok, monarchisták, ez utóbbiakon belül legitimisták és szabad királyválasztók. Mi az, ami e közösséget mégis közösséggé teszi?
Úgy vélem, egyfajta profán nemzeti minimum, ami megadja az egységes jelleget e nemzetben gondolkodó heterogén közösségnek, a tulajdonképpeni magyar nemzetnek. E nemzeti minimum alapja a nemzet jövőjéért érzett felelősség, a média minden csatornáján sugallt „mának élés” létformájának tagadása. Egyetértés abban, hogy feladatunk a közösség szellemi, kulturális, gazdasági és fizikai reprodukciója, a kollektív megmaradás és gyarapodás, párhuzamosan a magyarság versenyfeltételeinek javításával. Banalitásnak tűnhet, de nem az, különösen, amikor a második világháború befejeződése óta az említett újratermelési folyamatokat „belülről” fokozottan zavarják.
A demográfia problémái a ma liberálisainak, az LMP-nek már relevánsak, de szellemi elődeik a kilencvenes évek elején metsző gúny tárgyává tették azokat, akik a nemzet fogyásáról mertek beszélni, s ma is hallani ilyen hangokat a „baloldali” térfélen. A német megszállási emlékmű ügye villanófénybe állítja, milyen ádáz támadásoknak van kitéve a magyar történelmi önkép, hogy mekkora erővel próbálják egyesek az „utolsó csatlós” és a „bűnös nemzet” kommunista propaganda-hazugságait más csomagolással becsempészni kollektív tudatunkba. A kulturális újratermelésről mindent elmond, hogy balliberális kormányok idején a Fidesz-fősodor, az Orbán-Kövér páros által is mindig a dokumentálhatóan nemzetellenesnek tartott SZDSZ-é kellett lennie az oktatási tárcának. Gazdasági síkon is mennyi idő kellett, amíg 2010 után elindult a közmunkaprogram, s a családi adózás! Sokan évtizedekkel ezelőtt rámutattak arra, hogy adókedvezményt kell adni a gyermekek után, hogy a produktív rétegeket támogassa az állam, hogy munkára serkentsen, s ne a parazita életformát kultiválja az alanyi jogon járó segélyekkel.
Minden felesleges pátosz nélkül leszögezhető: a közösen átérzett nemzeti felelősség által egybefogott magyar nemzet reménykedéssel néz elébe a következő négy évnek. Azt várja, hogy az új kormánynak a kívülről rákényszerített gazdasági szabadságharc folytatása mellett legyen ereje a kulturális szférában, a könyvkiadás, lapkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás terén is rendet teremteni, a filmipart legalább részben a magyar nemzeti öntudat regenerálásának szolgálatába állítani, s nekifogni a magyar nemzeti középosztály, valamint a kisgazda-társadalom megerősítésének.
E kérdésekben minden bizonnyal egységesek a magyar jövőben gondolkodók.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Répás: pedagógiai csomagot juttatnak el a diaszpóra magyar iskoláinak
A diaszpóra vasárnapi iskoláinak működését segítő pedagógiai csomagot juttat el a nemzetpolitikai államtitkárság a külügyi tárca és a Balassi Intézet közreműködésével - mondta Répás Zsuzsanna csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár közlése szerint összesen 129 vasárnapi iskola, közel 4 ezer gyermek részére állítottak össze 150 pedagógiai csomagot.
Répás Zsuzsanna elmondta: a mintegy 5,5 millió forint értékű, hétvégi magyar iskolákat segítő csomag mese- és készségfejlesztő könyveket egyaránt tartalmaz. A 14-féle kiadvány között vannak mondókás, verses és dalos könyvek, nyelvtanra oktató, nyelvi kifejezőkészséget, szövegértést segítő kiadványok. A csomag része egy János vitéz című hangos könyv, valamint társas és kártyajátékok, és a Balassi Füzetek három évfolyama, valamint az Én világom című könyv angol, német és spanyol nyelven.
Kérdésre jelezte: Észak-Amerikától kezdve Ausztrálián át minden kontinensen működnek hétvégi magyar iskolák, ahol a másod, harmadgeneráció tagjai a magyar nyelvvel, kultúrával és történelemmel foglalkozhatnak.
A helyettes államtitkár kitért arra is: a kormánynak két évtizedes mulasztás kellett pótolni a diaszpóra magyarságát illetően, és számos programot indítottak a támogatásukra. Felidézte a Magyar Diaszpóra Tanács megalakítását, a Kőrösi Csoma Sándor és a Julianus programok elindítását is.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az eseményen kiemelte: mindenkinek döntő fontosságú a külföldön élő magyarok közösségeinek megmaradása, hiszen ők potenciális lobbistái Magyarországnak.
Hangsúlyozta: nincs külön nemzet- és külpolitika, ezek nem választhatók el egymástól, ez különösen érzékelhető a nyugati magyar diaszpóra tagjaival találkozva. Ugyanakkor az is érezhető, hogy a magyar nyelvi identitás "megroppan", ami komoly probléma - mutatott rá.
A helyettes államtitkár úgy látja, ez újabb feladatok elé állítja a nemzetpolitikát és azt a külpolitikai gondolkodást, amely igyekszik bevonni a külföldön élő magyarokat az országgal kapcsolatos érdekérvényesítésbe. Ők potenciális lobbistái Magyarországnak és sajátos módon gazdagítják a magyar külképviseleti rendszert - magyarázta.
Prőhle Gergely azt mondta: a vasárnapi iskoláknak nagy szükségük van az anyaország támogatására. E vasárnapi iskolák gyakran az egyházhoz kötve működnek, ezért a helyi magyar nyelvű egyházi közösségek is fontos szerepet töltenek be - közölte.
Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója az intézet módszertani támogató tevékenységét emelte ki. Jelezte, több olyan kiadványt is kifejlesztettek amely korai általános iskolás korban segíti a vasárnapi magyar intézményeket, és az élményszerű tanulást helyezi a középpontba. Felidézte a hétvégi magyar iskolák első világtalálkozóját is, amely szavai szerint azóta is gyümölcsöző együttműködést indított el. MTI

Az erdélyi magyar politikus és az idő
Az erdélyi magyar politikus egy két lábon járó intézmény. A legjelentősebbek közül való, nem holmi sóhivatal. Vállát közéletünk legsúlyosabb gondjai terhelik, ezért aztán érthető, ha minden apróságra, határidőre, ígéretre nem tud eléggé figyelni.
Ha Bukarestben dolgozik, egy egész ország problémáinak súlya nehezedik rá, ha Székelyföldön, akkor mindezekre rátevődnek a helyiek is. Már-már össze is roskadna alattuk – csakis közössége feltétel nélküli szeretete tartja benne a lelket, és készteti arra, hogy a minden oldalról, ellenzékétől, Bukarestből, az igazságszolgáltatási szervektől érkező nyomás ellenére folytassa a szolgálatot. Mert az erdélyi magyar politikus nem öncélúan politizál – szolgál. Nem önmagáért dolgozik – érettünk. Nem funkcióért, pénzért – micsoda eretnek gondolat! –, de megmaradásunkért, jövőnkért, nemzeti ügyünkért.
Ezért aztán az erdélyi magyar politikus roppant elfoglalt, és fölöttébb tiszteletre méltó. Hogy is várhatnánk el tőle, hogy – hozzánk, hús-vér emberekhez hasonlóan – esetleg találkozzon más párthoz tartozó kollégáival, leüljenek egy asztal mellé, és beszélgessenek közös dolgainkról? Az erdélyi magyar politikus nem találkozik senkivel. Főleg nem más pártbeli magyar politikussal. Vagy ha mégis, akkor mindig csak a jövőben, és akkor is csak úgy, hogy előbb bejelenti a sajtó előtt: egyeztetni fognak. Aztán – néhány hét múlva – bejelenti ismét. Az erdélyi magyar politikus időszámítása ugyanis egyáltalán nem egyezik a világival. Így aztán mi csak ne csodálkozzunk azon, ha például Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 8-án is azt mondja, amit szövetségese, Bíró Zsolt MPP-elnök március 25-én, éspedig hogy jövő héten vegyes munkacsoport ül össze egyeztetni az autonómiatervezetről. Melyet egyébként – ugyancsak Kelemen Hunor korábbi nyilatkozatai szerint – réges-régen, még tavaly decemberben, majd idén január végén közvitára bocsátottak. Hogy azóta sem látta senki? Ne legyünk kicsinyesek, és ne akadjunk fenn mindenféle apróságon! Ha eltelt már huszonöt év, mit számít még az a néhány hét, amíg kidolgozzák végre az autonómiastatútumot? – idézhetnénk Bíró Zsolt – világi időszámítás szerint – április 10-én elhangzott szavait. Mert az erdélyi magyar politikus történelmi léptékben, legalább negyedszázados távlatokban gondolkodik... Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön (A holokauszt 70. évfordulóján)
Holokauszt-emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön a Vojkán utcai új zsidó temetőben tegnap, a deportálás 70. évfordulóján. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (RZSHSZ), a brassói zsidó hitközség és a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség támogatásával a város önkormányzata által kialakított emlékhely közepén, a vén hársfa előtt mostantól obeliszk hirdeti a tragikus eseményt. Ötvenkét, mintegy méteres tujacsemetét ültettek annak az ötvenkét, tizenhárom év alatti gyermeknek az emlékére, akik az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban lelték halálukat, továbbá hat szomorúfűzt a szintén ott elveszejtett 611 háromszéki zsidónak.
Az emlékezés az egykori gyűjtőközpont, az akkor épülőfélben levő, Csíki utcai gazdasági iskola falán állított emléktáblánál kezdődött. Herman Rosner, a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség vezetője emlékeztetett, ide gyűjtötték össze 1944. május 3–5-e között a háromszéki és alcsíki zsidókat, több mint 750 embert, majd május 10-én marhavagonokba rakták őket, és elszállították a szászrégeni gettóba, onnan meg Auschwitzba, a haláltáborba. Több mint 80 százalékuk nem tért vissza. Roth Tibor, a brassói zsidó hitközség elnöke, a romániai cionista mozgalom vezetője üdvözölte az egyetlen jelen lévő túlélőt: Rachel Năstase (született Pasternak) Csíkszeredából került a sepsiszentgyörgyi gyűjtőtáborba hetven évvel ezelőtt. Herman Rosner az emlékezés menetére hívta az egybegyűlteket.
A zsidó temetőben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Dan Ben Eliezer, Izrael állam bukaresti nagykövete leplezte le az emlékoszlopot. Az obeliszken zsidó csillag, alatta az örök emléket jelképező két jiddis betű. A talapzaton háromnyelvű (román, magyar, jiddis) emléktábla hirdeti: Annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyerekembernek emlékére, akiket 1944-ben e városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek. Az 52 tujacsemetét iskolások fogadták gondozásba. Mindenik körül három-öt, az áldozatokhoz hasonló korú tanuló állt, és sorra elmondták a gyerekek nevét. A megemlékezésen közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese, Dundler Kata, a Mikes Kelemen Líceum, Tudor Goicea, a Mihai Viteazul Főgimnázium tanulója, valamint Camelia Paraschiv és Darvas László színművész. Rafael Schaffer, az RZSHSZ rabbija elmondta, az áldozatok halálának napját nem tudhatják, ezért a közös megemlékezés időpontjául a deportálás dátumát választották. Érthetetlen, hogyan változtak az állam hivatalnokai hóhérokká – mondta az eseményre utalva. Mit tehetünk azért, hogy a tragédia ne ismétlődjék meg? – tette fel a kérdést, és meg is válaszolta: csakis a béke légkörét teremtve, a mellettünk levőket tisztelve, szeretve, jót kell cselekedünk. Antal Árpád elmondta, régi kegyeleti tartozást rendez a város az emlékműállítással. Ma Sepsiszentgyörgy szegényebb, mert hiányoznak ezek az emberek, hiányzik a kultúrájuk. Öt évvel ezelőtt jelképesen hazahozták az áldozatokat, nevüket az emlékfal kőtábláiba vésték. Az emlékparknak nemcsak az a célja, hogy az áldozatoknak állítsanak emléket, hanem az is, hogy itt élő történelemórát tartsanak, hogy gyermekeink a város múltját megismerve arról is értesüljenek, mi történt hetven évvel ezelőtt, és felnőve ne az emberek származása, hanem az egyes emberek értékei számítsanak majd. Dan Ben Eliezer nagykövet kifejtette, nem véletlen a csemeteültetés, mert a fa a folytonosság jelképe, és a holokauszt emlékének örökké élnie kell. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja felelevenítette, miután a német csapatok megszállták Magyarországot, megindult a zsidóüldözés. Ma már Magyarország védelmet nyújt nemzetiségeinek. A múlttal való szembenézés megtörtént, az állam bocsánatot kért. A Magyar kormány a 2014-es esztendőt a holokauszt emlékévének nyilvánította. A közös emlékezés elősegíti a nemzetek és kisebbségek közötti közeledést – mondta a diplomata. Aurel Weiner, az RZSHSZ elnöke, parlamenti képviselő háromféleképpen köszönt: Bună ziua! – Jó napot! – Sálom! Kifejtette, a sálom békét jelent, s ha az lett volna, ma nem kellene emlékeznünk. Köszönetet mondott az önkormányzatnak és a polgármesternek hozzáállásáért, az emlékpark létesítéséért. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, örökösei vagyunk őseink hősies tetteinek, bátorságának, de ugyanakkor szégyenüknek is. Mi történt velünk? Miért hagytuk, hogy így legyen? Nem álltunk ellen a gonosznak, a hazugságnak, és úgy gondoltunk, velünk nem történhet soha ilyen. Minden bűn gyökere a tizedik parancsolat megtagadása, amikor elkívánjuk a másét. A holokauszt borzalmaira való emlékezés azért fontos, hogy ilyesmi ne ismétlődjék meg – hirdetik számosan. A félelem valós. Az elmúlt hetven évben számtalanszor megismétlődött a világ sok-sok pontján, gondoljunk csak a délszláv háborúkra. Amíg közösen ki nem állunk az igaz ügy mellett, az ördög nem hátrál meg, hanem szedi áldozatait. Ki kell állnunk minden ember méltó emberi jogai mellett, és ellen kell állnunk minden kollektív bűnösséget feltételező szándéknak, történjen az románnal, magyarral, cigánnyal egyaránt. Ha azonban az elvett javak birtokosai jól érzik magukat abban, ami nem az övék volt, és ez ellen egy társadalom nem lép fel, akkor még nagyon sok holokauszt következhet, mert a sebzett ember nem tud megbocsátani, és viszont akar sebezni. A kérdés megoldása abban van, hogy először a bűnt be kell ismerni, bűnbánatot kell tartani, és csak azután jöhet a megbocsátás. Végezetül a református főpásztor a maga és egyháza nevében elismerte, hogy vétkeztek, és ezért bocsánatot kért.
A megemlékezés zsidó imával és zsoltárénekléssel zárult, majd az emlékoszlop talapzatán elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kell a magyar egyetem!
Jó hírként olvastam a dr. Fogolyán Kristófról Nekünk élni kell címmel közölt emlékezést. Örvendetes, hogy az örökös – elődei példája szerint – közjóra fordítja visszakapott tulajdonát.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy milliomos képviselőink – akik (valljuk be) könnyebben szerezték vagyonukat, nem nemzedékek munkájával, illetve hosszas idegfeszítő és költséges utánajárással – nem jeleskednek az alapítványok, ösztöndíjak és más, közösségünk számára olyannyira szükséges intézmények támogatásával...
A Fogolyán-unoka által alapított díj arra figyelmeztet, hogy egész orvosnemzedékek nemcsak szakmájukban, hanem a közösségi életben is jeleskedtek, ismervén pácienseik anyanyelvükön előadott gondjait-bajait. Talán éppen ezt akarják kiirtani a marosvásárhelyi magyar orvosképzés elsorvasztásán iparkodó (képviselőink által olykor barátoknak nevezett) ügyeskedők. Az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem volt az – a már nem létező kolozsvári Bolyai tudományegyetemmel együtt –, ami érdekeltté tette a szülőket gyermekeik anyanyelvükön való oktatására. Megszűntével sokan elbizonytalanodtak, és a jobb érvényesülés reményében az úgynevezett egységes nemzetállam egységes nyelvét választják. Ezek az utódok – jó esetben – konyhanyelven fogják beszélni anyanyelvüket, és – ami nem kevésbé fontos – megfosztják őket a nemzetközlieg elismert, nyugaton is értékelt magyar kultúrától. Mert ugye ez merőben más, mint a balkáni, amely arra tanít, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje is... Talán érdemes lenne mindezt tudatosítani, és a MOGYE-ügy kapcsán felhívni a figyelmet arra, hogy még egy ilyen súlyos veszteséget fogyatkozó közösségünk már nem fog elviselni.
TÖLGYES LAJOS, Brassó–Sepsibükszád. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszépült múlt, fájdalmas jelen
Elkeseredett szívvel olvasom az április 25-ei Háromszékben, hogy meghiúsult a magyar orvosképzés önállósítására irányuló kezdeményezés Marosvásárhelyen, és lemondtak a magyar vezetők.
Felelevenedett bennem, a 80 éves orvosban a múlt, megszépültek az egyetemi évek. Eszembe jutottak az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem híres tanárai, köztük Hajnal Imre, Dóczy Pál, Miskolczy Dezső, Obál Ferenc, Vendég Vincze, Krompecher György, Vasile Sabadeanu, Zeno Barbu, Cornel Ciugudean, Pápai Zoltán, Maros Tibor, Kelemen László, Klimkó Dezső, és sorolhatnám még. A nevezett tanári karnak nem az volt az álláspontja, hogy lehet románosítani, hanem az, hogy a frissen végzett orvosok minél képzettebbek legyenek, pontosan ismerjék az orvostudomány rejtelmeit, és segítsenek a beteg emberen.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a MOGYE 1946 őszén létesült, pontosabban a kolozsvári orvosi egyetem költözött Marosvásárhelyre. Így született Székelyföldön magyar nyelvű orvosi egyetem, ahol nagyon magas szintű oktatás folyt. Ezt lehetővé tette, hogy a második világháború után létrejött a Magyar Autonóm Tartomány, ahol magyar nyelven folyt a tanítás, a magyarlakta településeken pedig magyar nyelven tudta intézni mindenki hivatalos ügyeit. Állítom, hogy 1946 és 1958 között sem román, sem magyar részről nem volt gyűlölködés, ismeretlen volt a soviniszta magatartás. Törvény követelte, hogy az állam nyelvét, a románt mindenkinek kell beszélni. Az Orvostudományi Egyetemen az első három évben heti három órában román nyelvet oktattak, ennek köszönhető, hogy a fiatal magyar orvosok is kitűnően beszélték.
A világháború után Erdélyt ismét Romániához csatolták, de ennek feltétele volt, hogy a magyarok egyenlő jogokat élvezzenek a román lakossággal. Ezt be is tartották, amíg Gróza Péter volt a kormány, majd az állam elnöke. A Magyar Autonóm Tartomány vezetősége elfogadta a román törvényeket, és ennek szellemében cselekedett. Emlékszem: 1953-ban egy szép őszi napon az egyetem zsúfolásig telt dísztermébe – én is ott szorongtam – Gróza román miniszterelnök Nagybaconi Nagy Vilmos kíséretében érkezett, aki a háború alatt Magyarország honvédelmi minisztere volt. Előadásaikból kiderült, hogy mély barátságuk az egyetemi éveikben alakult ki, ugyanis Gróza Budapesten jogot tanult. Nagybaconi tábornok elmondta: tudomására jutott, hogy a munkatáborokban rosszul bántak a foglyokkal, akik 70–80 százaléka zsidó volt. Jelentette Grózának, aki ezután havonta ellenőrizte a táborokat, és komolyan büntette a visszaéléseket. Gróza miniszterelnök úr értékelte a jelen helyzetet, dicsérte a magyar autonómiát, mely biztosítja mindkét nép békés testvéri együttélését, és kijelentette, hogy ezt a rendszert fenn kell tartani. A két vendég végül diákéletük humoros élményeit osztotta meg a hallgatókkal. Hatalmas tapsot kaptak, és több héten át pozitívan értékeltük a találkozást.
Sajnos, Gróza Péter 1958-ban meghalt, és utódai azonnal nagyon erős és embertelen soviniszta politikát vezettek be, melynek hatására a románságban magyargyűlölet alakult ki. Céljuk minden magyar intézet elsorvasztása, majd megszüntetése volt, talán a magyarság fizikai megsemmisítése is. Ki kell emelnem, hogy az 1956-os magyar forradalom után, 1958-ban Kádár János belügyminiszterével Romániába látogatott, és Gheorghiu Dej akkori kormányfőnek kijelentették, hogy sem területi, sem beleszólási igényük nincs, az erdélyi magyarság Románia belügye. Ez felerősítette a román sovinizmust, a magyarok elnyomása soha nem látott méreteket öltött: a következő években több tízezer magyart börtönöztek be különböző hamis vádak alapján. Természetesen megszüntették a már korábban átkeresztelt Maros Magyar Autonóm tartományt is. A magyargyűlölet Ceauşescu uralma idején fokozódott, és nagyon sokan – többek közt e sorok írója is – elhagyták a szülőhazát. A diktátor tanácsadói üzletet láttak az elvándorlásban, és más anyanyelvűek pénz befizetése ellenében szabadon távozhattak. Az ember értéke nemzetisége szerint változott. A zsidók ára fejenként tízezer dollár, a német ajkúaké tízezer márka volt. Pontosan kiszámolható, milyen összeget halmoztak fel az emberkereskedelemmel, hiszen Romániában (Dél-Erdélyben) 1938-ban 800 ezer német anyanyelvű személy élt, jelenleg a számuk 25 ezer fő... Ennek kapcsán ajánlom a kedves olvasónak Stefano Bottini Sztálin a székelyeknél című könyvét: ebből tájékozódni fog a magyarság kiűzetéséről.
Visszatérve egyetemi éveimre: bár sok mindenben hiányt szenvedtünk, viselnünk kellett a világháború okozta súlyos sebeket, mégis a hangulatunk jó volt, jó jövőképpel rendelkeztünk, élt bennünk a remény, hogy orvosi munkánk sikeres lesz. Sietve mentünk mindennap órákra, és tanáraink nagyon felkészült szakemberek voltak, akik nemcsak a klinikai tudást oltották belénk, hanem bizonyos viselkedésmintákat is, hogy bizalmat, reményt alakítsunk ki a beteg emberekben, hiszen sok esetben a jó szó is gyógyít. Fontosnak tartották, hogy a betegekkel anyanyelvükön beszélgessünk, mert ez nagyon nyugtató. Sajnos, ez csak néhány évig tartott, 1962-től kegyetlen románosítás folyik az orvosképzésben, magyar településekre magyarul nem tudó orvosokat neveznek ki, akik biztató szavak helyett szidják a beteg embert, hogy Romániában él, és nem tud románul. Befejezésül fontosnak tartom tanácsként leírni, hogy az egyetem románosítása ellen csak úgy lehet védekezni, ha kiharcoljuk a magyar autonómiát. Meglátásom szerint nem az a fontos, hogy a kormányban részt vegyünk, mert ezáltal csak a román érdekeket szolgáljuk. Komoly ellenzéki erő kialakítására és következetes harcra van szükség az autonómia megvalósításához. Az erdélyi magyar pártok vezetői egységesen, közös program kialakítása által sikert érhetnek el, de fontos, hogy békésen összehangolt tervük legyen.
DR. SZABÓ ZOLTÁN, Szentjakabfa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyarság számára nincsenek dilemmák
Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Traian Basescu megsértette az alaptörvényt, akkor a parlament számára nincs más megoldás, mint a felfüggesztési eljárás beindítása, jelentette ki kedden Victor Ponta miniszterelnök, ugyanis szerinte az államfő alkotmányellenesen kampányolt a Népi Mozgalom Párt javára. Ezért fordult feljelentéssel a legfelsőbb taláros testülethez. Ezzel a véleménnyel higgadtabb fejű párttársai nem értettek egyet, kijelentve, hogy politikai stabilitásra van szükség, egyébként sem kezdeményezheti a miniszterelnök az államfő felfüggesztését.
Persze Basescu sem hagyta alább. Azonnal ellentámadásba lendült, és ő is az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel Ponta nem ellenjegyezte azt az államfői rendeletet, amely több, a Román Kulturális Intézetet 2005 és 2012 között vezető, a művelődés területén tevékenykedő személyiség kitüntetéséről szól. Egy sajtónyilatkozatban leszögezte, Ponta magatartása arra kényszeríti, hogy nyilvánosan bejelentse: amennyiben a kormányfő nem engedi normálisan zajlani az európai parlamenti választások kampányát, az orrára koppint, mert szerinte Ponta máris az év végi elnökválasztásra kampányol. Azt pedig nem engedheti meg, hogy Pontából államfő legyen, mert az az ország visszafejlődését jelentené.
Alig két héttel az európai parlamenti választások előtt eszement birkózás folyik az állam első embere és a kormányfő között, tovább mélyítve a politikai válságot. Elvakult gyűlöletük hevében teljesen megfeledkeznek, azoknak az adófizető és szavazópolgároknak az ezreiről, akik nap nap után súlyos gondokkal, természeti csapásokkal szembesülnek. De mintha az európai parlamenti választások is valamiféle távoli jövőben lennének, fontosabbnak tartják egymás lejáratását, mint a választások megfelelő, törvényes és szabályos levezetését, netán eredményét.
Jogosan mondják egyre gyakrabban az emberek, hogy nincs akire szavazzanak. Igazuk van. Ezzel szemben az erdélyi magyarság kényelmes helyzetben van: számukra nincsenek dilemmák. Mindenki tudatában van a brüsszeli képviselet fontosságának, hiszen a magyar képviselőkön kívül más nem fogja napirenden tartani a kisebbségben élő magyar közösségek ügyét. Még azon sem kell gondolkodniuk, hogy kire adják a voksukat, hiszen egyetlen magyar lista van a tulipán jele alatt. Ha okosak lesznek, amíg az országvezetők marakodnak, ők elmennek szavazni, és annyi jelöltet juttatnak be az európai parlamentbe, ahányat a magyarság lélekszámával arányosan lehetséges.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Négyszemközt Ceausescuval
Diplomatamemoár Marosvásárhelyen
Új könyv bemutatója lesz május 12-én, hétfőn 18 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. Hodicska Tibor kötete kerül a helyi közönség elé. A szerzőről és visszaemlékezéseiről Kozma Mária, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője, a kiadvány szerkesztője így ír a kötet hátlapján:
"Hodicska neve és személye jól ismert a romániai, főleg idősebb nemzedékhez tartozó értelmiségiek körében. Harmincöt év külügyi szolgálatából másfél évtizedet Bukarestben – Romániában – töltött a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, majd nagykövetként a Moldovai Köztársaságban. Mondhatnánk, hogy »könnyű« dolga volt, már csak azért is, hiszen jól ismerte a román nyelvet, mert előzőleg, magyarországi ösztöndíjasként az egyetemet Iasi- ban végezte. A tökéletes román nyelvtudás nyilvánvalóan sokat segítette a kapcsolatok kiépítésében, és már egész fiatalon a tolmácsolás okán magas szintű találkozók résztvevője lehetett. Visszaemlékezéséből nemcsak magánéletének sorsfordító eseményeit ismerhetjük meg, hanem azokat a sokszor sziszifuszi erőfeszítéseket is, amelyek a diplomácia kanyargós és nemegyszer kátyúkkal teli, botlasztó útjain értünk, erdélyi magyarokért történtek. Gondolta volna valaki például, hogy Ceausescu sohasem tett látogatást hivatalos párt- és kormányküldöttség élén az egyazon szocialista táborhoz tartozó Budapesten? Vajon miért? A könyv lebilincselő olvasmány, amelyben a szemtanú személyes élményévé vált nagy horderejű politikai döntéseket éppúgy megismerhetünk, mint egy család mindennapjait, olyankor is, amikor nem »kivételezettek« – a nagy földrengés idején, vagy télen, a fűtetlen lakásokban, vagy éppen a karácsonyfaszerzés bonyodalmaiban…"
A kötetet és íróját a hétfői rendezvényen Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Házigazda Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Hitélet – Buzogány Dezső: az Institutio a református egyház alkotmánya
Kálvin legfőbb műve az Institutio. Ez a mű a református egyház alkotmánya, mondja Buzogány Dezső teológiai tanár, aki 2014-ben fejezte be a mű újabb magyar fordítását. Buzogány Dezső az Erdélyi Református Egyházkerület Kálvin Emlékévek alkalmából meghirdetett rendezvénysorozata részeként tartott előadást a Kétágú templom déli karzatán, ennek összefoglalóját olvashatják az alábbiakban.
1536-ban született az első formája az Institutiónak, 1559-ig terjed az az időszak, amíg Kálvin még kiegészítette a munkáját. Négy könyve van, az első a teremtő Isten megismerését tartalmazza, a második könyv a megváltó Isten megismerését, a harmadik tartalmazza azt, mi hasznunk van abból, hogy van megváltó Istenünk, a negyedik kötet a külső eszközökről szól, amelyekkel Isten hív, hogy Krisztust kövessük. Alapjában véve Kriszto-centrikus munkával állunk szemben.
Buzogány Dezső szerint Kálvin könyve a legfontosabb, de nem a legolvasottabb. Szabadság (Kolozsvár)

Kezelhetetlen orvosmigráció
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tavaly végzett magyar hallgatóinak csaknem 38 százaléka hagyta el az országot, és vállalt külföldön munkát – mondta el lapunknak Tubák Nimród, a helyi diákszövetség elnöke. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Románia uniós csatlakozása óta csaknem 15 ezer orvos lépett ki a hazai egészségügyi rendszerből. Az emigráló orvosokat nemcsak az anyagi biztonság vonzza, a hazai presztízsvesztéssel szemben a Nyugaton megtapasztalt szakmai megbecsülés is sokat nyom a latban, ecsetelte lapunknak egy Németországban dolgozó orvosnő.
Csaknem 15 ezer orvos hagyta el Romániát az ország 2007-es európai uniós csatlakozása óta, így az ezer lakosra jutó orvosok száma 1,9-re csökkent: ezzel Románia az utolsó helyre került Európában – közölte a napokban Dorel Săndesc egészségügyi államtitkár.
Mint mondta, a hivatalos statisztikák szerint a Romániában oklevelet szerzett orvosok csaknem egyharmada kivándorolt, és az ország az orvoshiány tekintetében gyakorlatilag rosszabbul áll, mint a szomszédos Moldovai Köztársaság.
„Európa szegény országai sokkal többet adnak a fejlett országoknak, mint amennyit kapnak tőlük az egészségügyi ellátás tekintetében. Nem kérhetünk fejpénzt minden kivándorló orvosért, vagy ápolóért, de Európának tudatosítania kell, hogy súlyos problémáról van szó. Ezt csak az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére szánt, jelentős célzott támogatással lehet ellensúlyozni” – magyarázta Săndesc.
Az államtitkár szerint a hazai orvosok nemcsak a fizetések, hanem a jobb munkafeltételek miatt hagyják el az országot, ezért is sürgős feladat a kórházak felszerelésének fejlesztése.
„Adót” kérnének a szürkeállományért
Dorel Săndesc egyébként nem az első egészségügyi tisztségviselő, aki uniós támogatásokat sürget az agyelszívás ellensúlyozására. Vasile Astărăstoae, az orvoskamara elnöke már korábban rámutatott, hogy Franciaországban 4300 román orvos dolgozik, és ott ők teszik ki a külföldi orvosok 60 százalékát, Nagy Britanniában pedig a román orvosok a második helyen állnak a külföldi szakemberek számát illetően, az indiai orvosok után.
„Mi 3,5 milliárd eurót költöttünk az elvándorolt orvosok képzésére anélkül, hogy egyetlen eurót is kaptunk volna azoktól az országoktól, amelyek így oldották meg az orvosszükségletüket. A politikusaink pedig most ugyanolyan szolgalelkűek Brüsszellel szemben, mint korábban voltak Moszkvával szemben: még csak nem is igényelnek ezért kártérítést” – méltatlankodott az orvoskamara elnöke.
Kifejtette: senki sem várja el, hogy az orvoselvándorlás haszonélvezői kifizessék a tandíjat, de szerinte az Európai Uniónak kiemelten kellene támogatnia azoknak az országoknak az egészségügyi rendszerét, amelyek „szürkeállományt” exportálnak.
Lesújtó helyzet a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tavaly végzett hallgatóinak csaknem 38 százaléka hagyta el az országot a diplomaszerzést követő hat hónap alatt – tájékoztatta a Krónikát Tubák Nimród, a helyi diákszövetség elnöke. A negyedéves hallgató hozzátette, hogy a felsőoktatási intézmény román tagozatán ennél is lesújtóbb a helyzet. A MOGYE magyar végzősei elsősorban az anyaországot választják, de előszeretettel próbálkoznak németországi, nagy-britanniai, svédországi vagy akár írországi álláskereséssel is.
„Azt látom, hogy a végzősök egyszerűen nem akarnak bekerülni a túl bonyolult és rendkívül instabil hazai egészségügyi rendszerbe, inkább elmennek külföldre. Nagyon sokan azt mondják, hogy csak tapasztalatszerzés céljából váltanak ideiglenesen otthont, ám az évek során a kivándoroltak nagyon kis hányada tér vissza” – állítja Tubák. Szerinte nemcsak a sokkal jobb anyagi feltételek, de a szakmai fejlődés lehetősége is Nyugatra vonzza a frissen végzett orvosokat.
Újabban a Közép-Kelet a nyerő
A minisztérium és az orvosképző felsőoktatási intézmények statisztikáira rácáfolva Vlad Sarca, a nagyváradi székhelyű EVG Recruting munkahely-közvetítő iroda illetékese azt állítja, hogy Romániában immár csökkenőben az orvosmigráció. Az illetékes szerint a külföldi munkavállalásra leginkább a frissen diplomázott fiatalok vállalkoznak, akik még nem dolgoztak hazai kórházban. „A tapasztalt orvosok, akiknek itthon már van stabil egzisztenciájuk, ritkábban akarnak külföldre emigrálni” – magyarázta Sarca.
Elmondása szerint a fiatalok közül még mindig sokan választják Németországot, ám az utóbbi pár évben a Közép-Kelet lett a fő célpont, ahová angoltudás szükséges. Az Egyesült Arab Emirátusokban a német rezidensi béreknél is sokkal többet fizetnek a kezdő szakembereknek. Miközben Romániában egy fiatal orvos alig keresi meg a 300 eurót, addig Németországban havi 2500–3000 eurót is kap, míg az arab országban akár már az első évben megkaphatja a havi 6000–8000 eurót.
A közvetítőiroda munkatársa szerint leginkább altatóorvosokat, radiológusokat keresnek, de gyermekorvosokra és gyakornokokra is van igény külföldön. „A csábító jövedelem azonban nem vonja maga után azt, hogy havonta ezrével vándorolnak ki a romániai orvosok. A számuk csupán néhány tízre tehető, pontosan nem tudom, de száz alatt van, az biztos” – jelentette ki lapunknak Sarca.
Korrektség és méltányosság, szakmai előmenetel
A vonzó bérek mellett a szakmai előmenetel, a mindennapi munka során tapasztalt korrektség is a külföldi munkavállalás mellett szól, mesélte lapunknak egy Németországban dolgozó erdélyi magyar orvos.
„A szakorvosi vizsgám után hazakerültem az egyetemi nagyvárosból egy vidéki városkába. Néhány hónap múlva Románia uniós tagállam lett, ami azt jelentette, hogy különbözeti vizsga nélkül elismerték a szakdiplomám az EU összes tagállamában. Nagyon erős volt bennem az elvágyódás, úgy éreztem, most jutottam el érzelmileg arra a pontra, amikor a mesék hőse elindul világot látni” – mondta el a Krónikának egy neve elhallgatását kérő orvosnő.
Az öt éve Németországban dolgozó balneológus annak idején egy állásközvetítő cégnél keresett külföldi állást az interneten, az ajánlattal két év múlva keresték meg. „Ezalatt a két év alatt több munkahelyen dolgoztam, kezdett kialakulni a pacienturám. De szakmai és nyelvtanulási ambícióim miatt is döntöttem úgy, hogy fél évre elfoglalom a felkínált állást Németországban, de aztán visszajövök, és itthon folytatom a munkám. Félévenként meghosszabbítottam a fizetés nélküli szabadságkérésem itthon, mígnem romániai munkaadóim felszólítottak, hogy ha nem jövök haza, felbontják a munkaszerződésem” – emlékezett vissza a 35 éves orvosnő.
Mint fogalmazott, ekkor már nem jött haza, hiszen megtapasztalta a nyugati egészségügyi rendszerre jellemző korrektséget. Ez a rendet, a tisztaságot, és persze az egymás iránti tisztelet is jelenti: Németországban a jellem és a szaktudás alapján értékelik az embert, de a korrektséget jelzi a rengeteg tanulásért és felelősségvállalásért járó méltó fizetés is.
„2009-ben mentem el Németországba dolgozni, ahol két hónap alatt keresek annyit (éjszakai ügyeletek nélkül), amennyit itthon egy év alatt kerestem öt évvel ezelőtt. A rendszerre jellemző, hogy az orvos tiszteli a pácienst, és a páciens tiszteli az orvosát, rendkívül udvariasak egymással” – ecsetelte a német egészségügyi rendszer szakmai előnyeit az orvosnő. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László az elkezdett EP-munkát folytatja
Tőkés László a hét évvel ezelőtt elkezdett munkát kívánja folytatni május 25. után az Európai Parlamentben: ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért akar küzdeni.
Az idei európai parlamenti választáson a Fidesz színeiben induló erdélyi politikus az Erdélyi Napló csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: az Orbán Viktor vezette alakulat alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget tett, amikor nemzeti listát állított az EP-választásokon, hiszen a magyar alaptörvény rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget.
„Eddigi életutamat figyelembe véve, el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom?” – válaszolta Tőkés a hetilap ama felvetésére, miszerint egyesek szerint „cserbenhagyta” az erdélyi magyarokat azáltal, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte: továbbra is Nagyváradon fog lakni, és lojális állampolgára marad mind Magyarországnak, mind Romániának.
Az erdélyi magyar közös EP-lista elmaradásával kapcsolatban Tőkés úgy fogalmazott: „tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövid távú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket”. Szerinte a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön.
„Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása van. Megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk” – jelentette ki a hetilapnak az euroképviselő, hozzátéve: az RMDSZ jelentős kockázatot vállalt a közös lista elutasításával, mivel szerinte legjobb esetben is csak két tulipános hely juthat Brüsszelben.
Tőkés ugyanakkor bölcs döntésnek tartja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy lett volna a kettős kiütés kockázata. A következő EP-ciklus terveiről szólva a volt református püspök arról beszélt, hogy huszonöt éves tapasztalat igazolja: az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Szerinte a románok ellenében nem lehet megvalósítani az autonómiát, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre országhatárokon innen és túl.
„Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől Erdély hagyományosan a tolerancia földje, és ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében” – állapította meg Tőkés László, az Európai Parlamentben végzendő munka legfontosabb céljának nevezve, hogy Európában ne élhessenek másodrendű polgárok – sem egyének, sem közösségek szintjén.
Szucher Ervin, Kiss Judit, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Visszidensek körúton – Ferdinandy György és Csender Levente Erdélyben
Visszidensek címmel tartott közös író-olvasó találkozót Ferdinandy György és Csender Levente a Helikon-estek sorozat keretében szerda este a Kolozsvári Bulgakovban.
Ferdinandy az 1956-os forradalom után menekült el Magyarországról Franciaországba, a székelyudvarhelyi születésű Csender pedig 1991-ben telepedett át szüleivel Magyarországra – az utóbbi években a Magyar Napló című irodalmi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik.
Az est házigazdája, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője kérdésére Ferdinandy elmondta: a „visszidens” kifejezést egy Budapesti őrszobán hallotta, miután Franciaországból hazaszökött, hogy meglátogassa súlyos beteg édesapját. Visszafelé már esélye sem volt hasonlóképpen átlépni a határt, így jelentkezett egy budai rendőrőrsön.
A hadnagy, aki fogadta a történettől elképedve behívta a beosztottait azzal, hogy „disszidenst láttak már eleget, de visszidenst még aligha”. A törtét a rendőrtiszt jóindulatának köszönhetően szerencsésen ért véget, hiszen ahelyett, hogy lecsukták volna, visszaengedték Franciaországba. Ferdinandy később Puerto Ricóban telepedett le francia feleségével és gyerekeivel, ahol 37 évig egyetemi tanárként dolgozott.
A kolozsvári találkozón A francia nő című legújabb kötetéből olvasott fel, amely „a három francia feleségéről” írt novellafüzérét tartalmazza. „Ugyanarról az egy nőről van szó, csak háromszor vettem el. Ő a válásokat intézte, én a lagzikat” – tette hozzá az író, akinek több mint harminc kötete jelent már meg magyarul, franciául és spanyolul.
Ferdinandy és felesége egyébként több magyar író műveit is lefordította spanyol nyelvre. Két versantológiát is kiadtak, amelyekben olyan költők művei szerepelnek, mint Parancs János, Kukorelly Endre, Zalán Tibor, Kántor Péter, vagy Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke és László Noémi E-MIL-elnök.
Csender Levente, miután évekig illegálisan tartózkodott Magyarországon, ’94-ben egy temetés miatt szintén kénytelen volt kalandos úton hazaszökni, hogy ne tiltsák ki évekre Magyarországról, így a visszidensség számára is ismerős.
A találkozón a Murokszedők című negyedik novelláskötetéből olvasott fel.
A két író több mint tíz éve ismerkedett meg egymással egy budapesti irodalmi rendezvényen, azóta több ízben léptek már fel együtt. A mostani fellépéssorozat csütörtökön Sepsiszentgyörgyön folytatódott, pénteken Székelyudvarhelyen, szombaton pedig Csíkszeredában lépnek fel.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Beavató-színházi előadás Szatmárnémetiben
Beavató-színházi előadással várja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az 5–8. osztályos diákokat.
Az ifjúsági bérletben játszott produkciót a két társulat közös szereposztásban viszi színpadra, a rendezői feladatokat pedig Kányádi Szilárd, a Harag György Társulat színész-rendezője, illetve Tasnádi Csaba, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója látja el.
A 25 éve elhunyt Ratkó József nyíregyházi szerző Segítsd a királyt! című darabját a szombaton esedékes szatmárnémeti bemutatót követően mindkét városban játsszák majd. Amint Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette, első ízben vállalkoztak ilyen jellegű produkció színre vitelére, és igen érdekesnek bizonyult a kísérlet, melynek révén a diákokat beavatják a színházi kulisszatitkokba az olvasópróbától a premierig.
Kányádi Szilárd szerint egy olyan kort igyekeznek bemutatni, melyet korábban a szépirodalomban nem dolgoztak fel. Úgy vélte, a magyar királydráma egyszerre beavató színházi projekt és rendhagyó történelemóra, melyet interaktív formában tartanak meg, hogy minél inkább bevonhassák a nézőket az alkotás folyamatába.
Fornvald Gréti díszlettervező kifejtette, 12 modulból álló, variálható terek alkotására alkalmas díszlettel egészítik ki az előadást, a legószerű elemek elrendezésében pedig a közönségnek is alkalma lesz részt venni. A darabot a Ratkó-emlékév programsorozata keretében vitték színre, melynek bemutatóján részt vesznek a Ratkó család tagjai, továbbá a „Jutok majd bogárnak, virágnak...” címmel Ratkó József emlékére Nyíregyházán szervezett vetélkedő nyertesei is.
A darab akkor kezdődik, amikor I. István magyar király fia, Imre herceg tragikus hirtelenséggel meghal egy vadászat közben. Az ország és az uralkodói ház gyászba borul. A temetésre összesereglenek mind a magyar, mind pedig a német-római császárság urai. Sokakban felmerül a kérdés: ha Imre herceg halott, ki lesz a kiskirály? A megrendült, öregedő I. István, hasonlóan, mint trónra lépésekor, ismét két tábor között találja magát.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)