Európai ütemtervet dolgoznak ki a nyelvi kisebbségek védelmében
A belgiumi ír nagykövetségen tartott csütörtöki megbeszéléssel, Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő köszöntőjével útjára indult az a kezdeményezés, amelynek célja az európai kisebbségi nyelvek és a nyelvi sokszínűség védelméről szóló ütemterv - angolul: European Roadmap for Linguistic Diversity - kidolgozása.
Az ütemterv egyik kezdeményezője Gál Kinga, aki a kidolgozásban is tevékeny szerepet vállal. Mint arról közleményben beszámolt, megnyitó beszédében hangsúlyozta: a terv egyik célja, hogy a nyelvi kisebbségek mindennapi problémáira gyakorlati segítséget adjon, a másik pedig, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a kormányoknak a nyelvi sokszínűség jobb, hatékonyabb kezelése érdekében.
Az európai szintű ütemterv kidolgozásának gondolata a 2011-ben elfogadott finn nyelvhasználati stratégián alapul. A kezdeményezést felkarolta az EU jelenlegi soros elnökségét adó ír kormány, vállalva az ütemterv konkrét kidolgozását, a legmagasabb szintű döntéshozók és nemzetközi civil szervezetek bevonásával.
"A kormányoknak meg kell érteniük, hogy az országukban lévő nyelvi sokszínűség támogatása nem luxus, hanem életbiztosítás" - fogalmazott közleményében Gál Kinga.
Az ütemterv kidolgozása a magyar EP-képviselő számításai szerint mintegy másfél évet vesz majd igénybe.
MTI

Kommunista pribékeket vonnának felelősségre
Ügyészségi feljelentést tesz gyilkossággal és népirtással gyanúsított 35 személy ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) – adták hírül tegnap a román lapok az intézet közleményére hivatkozva.
Az IICCMER az utóbbi hónapokban a kommunista börtönök pribékjeinek azonosítására összpontosította energiáit. 35 olyan személyt azonosítottunk, akik gyilkossággal gyanúsíthatóak – nyilatkozta Andrei Muraru, a kormányzati kutatóintézet igazgatója. Az időskorú, 81 és 99 év közötti gyanúsítottak az intézet szerint 1950 és 1964 között a kommunista elnyomó gépezetben, börtönökben, kényszermunkatáborokban tevékenykedtek. Az IICCMER-nek sikerült személyazonossági adataikat és jelenlegi lakcímüket felkutatnia. Az intézet közlése szerint valamennyiüket szándékos emberöléssel, illetve népirtással gyanúsítják, és a róluk feltárt adatokat a következő hetekben átadják az ügyészségnek. Adriana Niculescu, az IICCMER szóvivője közölte: az intézet nem először tesz feljelentést a kommunista rendszer elnyomó gépezetét működtető és irányító személyek ellen, de még egyetlen ügyben sem emelt vádat az ügyészség az intézet által meggyanúsított személyek ellen. A szóvivő által rendelkezésre bocsátott kimutatásból kiderül, hogy 2006 és 2008 között hat esetben fordult az intézet az ügyészséghez ismert kommunistaellenes ellenállók kínvallatóinak, a Szabad Európa Rádió román szerkesztősége elleni merénylet elkövetőinek, Magyarországra szökött személyek kiskorú testvéreit bántalmazó csíkszeredai börtönőrök bíróság elé állítását kérve, de az ügyészség – többnyire a tettek elévülésére hivatkozva – nem indította el a bűnvádi eljárást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Ó, te szép erdélyi kommunizmus! – az Erdély.ma fotóversenye
Váli Éva Fehér-fekete fotók sorozatát olvasva arra gondoltunk, érdekes lenne összeállítani egy olyan gyűjteményt amelyre nosztalgiával szokás mondani: „azok a csodálatos évek!". Tudjuk, hogy ez a fogalom mindenkinek más korszakot juttat eszébe, ezért pontosítunk: a kommunizmus éveire gondoltunk, helyileg pedig Erdélyre. Olyan fekete-fehér fotókat szeretnénk kapni önöktől, amelyeken lelkes pionírok, KISZ-tagok, fiatal munkások, egyetemi hallgatók, munkásgárdisták, „megéneklünkromániá- sok", bányász-, pedagógus- stb. napok ünneplői, majálisozók és más hasonlók kategóriájú személyek láthatóan jól érzik magukat. Lényeges, hogy a fotónak sugallnia kell a kommunista világszemléletet!
Mivel, a felsorolt kategóriákból nagyon sok fotó kerülhet ki, mi azokat szeretnénk megkapni, amelyek szociológiai szempontból tükrözik azokat az éveket, amelyekben készültek. Ezek csak akkor lesznek beszédesek, ha valamilyen leírás, történet is kapcsolódik hozzájuk. Tehát minden képhez leírás is szükséges!
A korábbi fotóversenyekkel ellentétben ezúttal nem a kép készítőjét, hanem annak feltöltőjét díjazzuk, ugyanis elfogadunk régi, beszkennelt fényképeket is, akár olyanokat is, amelyek készítője már nem él. Ezért a képhez kötelező beírni úgy a fotós, mint a feltöltő nevét!
A képet az Erdély.ma Fotótárába, a „Ó, te szép erdélyi kommunizmus! (verseny)" kategóriába kell feltölteni: http://erdely.ma/fototar.php?ujfoto=1 A más kategóriába elhelyezett képeket nem vesszük figyelembe!
A kép egyik mérete (szélessége vagy magassága) legtöbb 2272 pixel lehet. A képen esetleg az elkészülés dátuma jelenhet meg feliratként, más nem, illetve a hozzá tartozó szöveges információkban sem szerepelhet a készítőre, mint vállalkozóra vonatkozó információ (az email-címben sem!).
A fotókat olvasóink fogják rangsorolni, szavazásukkal. A szavazáson egy IP-címről egy nap csak egyszer lehet tetszést nyilvánítani, de 24 óra múlva már ismét lehet voksolni. Itt lehet szavazni: http://erdely.ma/fototar.php?kategoria=50 A versenyt 2012. május 31-én éjfélkor zárjuk le. A legtöbb szavazatot kapott képek bekerülnek a Legsikeresebb fotók nevű gyűjteményünkbe, amelyből minden oldalunkon látható egy-egy kép. A legjobbakat egy fotóalbum-kötetben is megjelentetjük.
Amennyiben a kép az internetről származik, akkor csak annyi a feltétel, hogy annak feltöltője kell tudja és be kell írja a fotós nevét, a forrás helyét (linkjét), és azt, hogy a fotós hozzájárult a kép versenyeztetéséhez. Ha valaki arról fog minket tudósítani, hogy valamelyik kép nem a fotós hozzájárulásával került fel hozzánk, és erről meg is bizonyosodunk, a feltöltőt méltó „díjazásban" fogjuk részesíteni. De bízunk benne, hogy erre nem kerül sor.
Erdély.ma.

Borboly Csaba: megvannak a törvényes keretek a szimbólumaink használatára
megyeelnök a legutóbbi, iskolaigazgatókat támadó, zászlóellenes rendőrségi feljelentésekkel kapcsolatban vázolta fel a jelenlegi helyzetet.
– Az ország bajban van, és amikor annak vezetői nem tudnak választ adni ezekre, akkor előveszik a magyar kártyát és velünk, magyarokkal takaróznak – világított rá az ügy botrányjellegére az intézményvezető, aki egyébként a bukaresti román sajtó hozzáállását is okolja azért, hogy túl nagy feneket kerít az ügynek. Mint elmondta, megvannak azok a keretegyezmények, a Helyi Autonómiák Európai Chartája, az alkotmány biztosította jogaink, valamint a közigazgatási törvények, amelyek szavatolják a szabad jelképhasználatot.
A műsorvezető azon kérdésére, hogy mit tehetnek a jogfosztás ellen az intézményvezetők, akiket sorra feljelentenek, mert kitűzik a kék-arany lobogót, Borboly Csabának egyértelmű válasza volt: ki kell bírni, ugyanakkor harcolni kell, és meg sem állni a Luxemburgi Európai Bíróságig, ahol megfellebbezhetnek minden, a helyi közösség számára kedvezőtlen bírósági határozatot. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az RMDSZ Mikó Imre jogsegélyszolgálatára, ahová az érintett intézményvezetők bizalommal fordulhatnak ügyvédi segítségért.
– A székely zászlót ki lehet tűzni helyi tanácsi határozat nélkül is bármely magánházra vagy templomra, igazából bárhova, hisz az a saját közösségi szimbólumunk, és semmilyen törvény nem tiltja annak használatát – fogalmazott a megyei tanács elnöke.
A beszélgetés végén Borboly Csaba a megyei tanács által készített felmérésekre hivatkozva fejtette ki, mennyire felfújja a bukaresti média, valamint politikum a zászlóügyet. Ezekből a felmérésekből ugyanis kiderül, Hargita megye román nemzetiségű lakosságának kétharmada elfogadja vagy legalábbis tudomásul veszi a székely zászló létezését. Ugyanakkor az emberek többsége tudatában van annak, hogy a bukaresti média és politikum miatt fektetnek ennyire nagy hangsúlyt a zászlóügyre.
A román–magyar együttélési kódex, amelyet a jövőben dolgoznának ki, éppen erre világítana rá. A tervezett szabályzat az együttéléssel járó érzékenységet segítene kezelni, amely munka nélkül hagyná a bukarestieket – zárta mondandóját az elöljáró.
Csíkszereda, 2013. április 11.
Erdély.ma.

Maros megyei RMDSZ: Márpedig lesz Bernády iskola!
Olvasva a 2-es számú általános iskola átnevezését szorgalmazó szülői akciócsoport április 12-i állásfoglalását, melyben kizárólagosan az RMDSZ politikusait teszik felelőssé az átnevezés akadozása miatt, mindenekelőtt az a gyanú merül fel bennünk, hogy a tiszteletre méltó kezdeményezés szóvivői elhibázták a célpontot, nem azonosították pontosan a valódi ellenfélt! De reméljük, hogy azok a mozgalmárok, akik részt vettek az április 11-i marosvásárhelyi tanácsülésen, szem és fültanúi lévén a kormányzó pártszövetség, az USL egyes helyi politikusai által megjelenített merev, elutasító és sértő álláspontnak, most már tisztában vannak azzal, hogy nem az RMDSZ politikai akaratán múlik a mindnyájunk által óhajtott és támogatott átnevezés.
Sőt, az ügy a láthatónál is sokkal összetettebb, hiszen azt is tudni kell, hogy az oktatási intézmények átszervezése rendjén olyan elképzelések is lábra kaptak, melyek következtében több marosvásárhelyi iskola nemcsak jogi identitását, de nevét is elveszítené, illetve a névadás esélyét is. Az RMDSZ-nek ezt a veszélyt is ki kell védni! Ha ennek a felismerésnek tudatában értelmezik újra az ügy történetének eddigi epizódjait, minden bizonnyal érthetővé válik két fontos szempont: oktalanság diszkreditációval gyengíteni a politikai érdekvédelmet, lévén a legutóbbi választások alkalmával sem tudtuk megszerezni a helyi tanácstestületben bár az egyszerű többséget, ami valóban számon kérhető politikai tőkét szavatolna az RMDSZ-nek; és ugyanakkor világos, pontosan az előbbi felvetés okán, hogy mi, politikum és civilek, egymásra vagyunk utalva, csakis egymást kiegészítve tudunk eredményesek lenni!
Határozottan elutasítjuk azt az állítást, mely szerint az RMDSZ nem vállal politikai felelősséget a 2-es számú általános iskola átnevezéséért, hiszen az elmúlt időszakban sajnos bebizonyosodott, hogy nem elég sem a kisebbségi oktatásnak kedvező törvény, sem a tiszteletreméltó polgári kezdeményes ahhoz, hogy az iskola felvehesse a marosvásárhelyi magyar közösség által óhajtott Dr. Bernády György nevet. Attól kezdve, hogy sikerült az iskola vezetőtanácsának összetételét úgy kialakítani, hogy a magyarok többségbe kerüljenek, addig el, hogy megszületett az elnevezésre vonatkozó tanácsi határozat, mind az RMDSZ politikai küzdelmének az eredménye.
Az eljárás utolsó szakaszába értünk, hiszen már csak a Főispánság fennhatósága alá tartozó megyei névadó bizottság véleménye kell a procedúra lezárásához, vagyis a kormányzó párt, az USL megyei politikusain múlik, hogy mennyi időn belül fejeződik be a névadási eljárás. Amint erről meggyőződhettünk, a valódi ellenfél kákán a csomót is megkeresve késlelteti ezt a folyamatot. Azt is tudni kell, hogy a marosvásárhelyi iskolahálózatot csak azért nem véglegesítette a Helyi Tanács, mivel az RMDSZ frakciója elutasít minden olyan tervezetet, melyben a 2-es számú általános iskola nem Dr. Bernády György nevét viselő iskolaként van feltüntetve. Mindezek ellenére, meggyőződésünk, hogy most a 2-es számú általános iskolába járó diákok hamarosan a hajdani városépítő polgármester nevét viselő, Dr. Bernády György iskola diákjaiként folytathatják tanulmányaikat. Kérjük a CEMO-t, a szülői akciócsoportot, a marosvásárhelyi magyarokat, higgadt, az idők szavát értők bölcsességével ne gyengítésük, hanem bölcs összefogással erősítsük a marosvásárhelyi magyarok politikai képviseletét.
Brassai Zsombor, megyei elnök
Peti András, marosvásárhelyi elnök
Erdély.ma.

Erdélyi körúton a csíksomlyói Salvator-kápolnáról szóló könyv
Erdélyi körúton mutatja be Németh Zsolt magyarországi kutató a csíksomlyói Salvator-kápolnáról írt könyvét, amelyben amellett érvel, hogy a kegyhely az első évezredben épült, vagyis korábban a falkutatások alapján a 14. századra becsült időpontnál.
A fizika tudományának kandidátusa a középkori magyar kincsek kutatásával foglalkozik, könyvet írt a Szent Koronáról, és a Kárpát-medence középkori templomait is kutatja. Németh Zsolt csütörtökön Csíkszeredában, az elkövetkező napokban pedig Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön és Aradon tart előadást a Salvator-kápolnáról, illetve a Szent Koronáról.
A szerző a Fénytemplom a Kis-Somlyón című könyvben a Salvator-kápolnáról írt, amelynek építési időpontjáról nem maradtak fenn hiteles adatok, de régészeti és falkutatások alapján a 14. századra teszik a kápolna építését.
Németh Zsolt az MTI-nek csütörtökön elmondta: Vécsey Gyula csíkszeredai mérnök kéziratos tanulmánya ösztönözte arra, hogy behatóbban foglalkozzon a kápolna történetével. Az erdélyi mérnök már a rendszerváltás előtt felismerte, hogy a kápolna szentélye különlegesen kiképzett ablakrésekkel rendelkezik, amelyek a Nap járásának kiemelt irányaira mutatnak.
"Csillagászati számítások alapján sikerült igazolni részletesebben és pontosabban, hogy ezek az ablakrések ilyen irányokra mutatnak. Emellett csillagnyugvási irányokat is sikerült azonosítani" - mondta Németh Zsolt. Hozzáfűzte, hogy a legizgalmasabb talán a Pásztor elnevezésű csillag nyugvásának iránya, ami az idő múlásával változik. A kutató szerint ha elfogadjuk, hogy az egyik ablakrés ennek a csillagnak a nyugvási irányára mutat, akkor feltételezni lehet, hogy 1000 előtt épült a kápolna első része, ami azonos a jelenlegi kis szentéllyel.
Vannak más szempontok is, amelyek a korábbi eredet mellett szólnak. Így feltűnő, hogy míg valamennyi középkori templomnak van keleti szentélyablaka, a Salvator-kápolnának csak északi és déli ablaka van, ráadásul mindkettő szemmagasságban.
A kutató szerint a kápolna eredetileg nem misék celebrálására épült, hanem csillagászati megfigyelések végzésére, így a hely szakralitása több mint ezer éve töretlen, hiszen az ókorban és a középkorban is szakrális tevékenységnek számított az asztrológia.
MTI
Erdély.ma.

Gyakorláskutatás – irodalmon innen és túl
Kísérleti Terepkönyv-táborokba, valamint az írást és olvasást tágító más kulturális mozgásterekbe kalauzolja az érdeklődőket Berszán István Gyakorláskutatás. Írások és mozgásterek című könyve, amelyet szerdán délután mutattak be a kolozsvári Gaudeamus Könyvesboltban; a szerzővel, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének igazgatójával Gondos Mária-Magdolna és Nagy Zoltán beszélgetett.
Nagy Zoltán megjegyezte: a Pesti Kalligramnál újonnan megjelent kötet előzménye a Koinóniánál 2007-ben napvilágot látott Terepkönyv, ezúttal azonban nem csak az irodalmat, hanem a kultúra, a társadalom, az emberi együttélés és a világ problémáit, aspektusait is tárgyalja a szerző, rámutatva arra, hogy a művészetet nem csak működtetjük, hanem gyakoroljuk is. Berszán István kifejtette: a gyakorláskutatás nem tagadja a kritikai gyakorlatot, sőt, kizökkenti annak hagyományát az írás és az olvasás vonatkozásában, „gyakorlással ugyanis bejárható a távolság azok között, akik még olvasnak és akik már nem olvasnak irodalmat” napjainkban.
Figyelemgyakorlatok és -rítusok megismerése, betanulása nélkül unalmasnak tűnhet az irodalmi művek olvasása, miként a matematikai műveletek megértése, levezetése is lehetetlen a szükséges alapok ismerete nélkül. – A gyakorláskutatás az első teremtmények első moccanásaitól tart, s az olvasás mellett kiterjed az élet más területeire is, így például az imára, a hegyi barangolásokra és a szerelemre is – fűzte hozzá a szerző, aki 2000 óta szervez Terepkönyv-táborokat nyaranta.
A város zajától távol, a hegyekben tartják a táborokat, amelyek alapvető célja a sokféle figyelem és a sokféle tanulás megteremtése. A mindennapok rohanásából kizökkenve előbb csendes, lámpa, ösvény és beszéd nélküli erdei sétára indulnak éjszaka a résztvevők, csak ezután következnek az olvasmányokkal való kísérletezések, ismerkedések, játékos formában. – Az érintetlen környezet segíthet kimozdulni a bejáratott figyelemrítusainkból, s az olvasás idején kívül is kitágítják az ember mozgásterét – magyarázta Berszán István.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár).

Túlkapás MOGYE-ügyben
Túlkapásnak tartja az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi táblabíróságnak azt a döntését, amely hatálytalanította a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot. „Egy politikai nyomásra meghozott döntésnek vagyunk a tanúi, a kormánynak pedig ilyen körülmények között kötelessége fellebbezni a nem jogerős ítélet ellen” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
A szövetség elnöke kifejtette, az erdélyi magyar nemzeti közösség a kisebbségi jogok betartásának biztosítását várja el a kormánytól, a MOGYE szenátusától pedig azt, hogy egyszerűen alkalmazza a törvény előírásait. „Úgy vélem, a marosvásárhelyi táblabíróság érezhetően politikai nyomásra hozta meg döntését. A szóban forgó kormányhatározatot a tavaly éppen a törvény betartása érdekében alkottuk meg, hiszen a MOGYE szenátusa nem tartotta be, és nem alkalmazta a tanügyi törvényt – mondta Kelemen Hunor. – Normálisnak tartom, hogy a kormány, amelynek az a feladata, hogy a törvények alkalmazását biztosítsa, megalkotott egy kormányhatározatot, amely helyreállította volna a törvényességet. A MOGYE-ra vonatkozó kormányhatározat igazságos volt, a törvényességet állította volna helyre.” A szövetségi elnök hangsúlyozta, a táblabíróság döntése ellen a kormánynak fellebbeznie kell, hiszen az elfogadhatatlan, hogy egy ítélőtábla cenzúrázza a kormány határozatait akkor, amikor azok semmilyen módon nem sértik a törvényt.
Amint arról beszámoltunk, tavaly, a március 27-ei kormányülésen fogadták el az önálló magyar kar létrehozására vonatkozó kormányhatározatot. Az önálló kar kormányhatározattal való létrehozására azért volt szükség, mert a MOGYE szenátusa az oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan egyetemi chartát megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés szervezeti önállósulása előtt.
A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézet vezetősége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. Az oktatási törvény 135. paragrafusa kimondja, a multikulturális intézményekben a kisebbségi oktatás számára tagozatokat/részlegeket kell kialakítani, amelyek az oktatás megszervezésében autonómiát élveznek. A törvény a kisebbségi tagozat oktatóira bízza, hogy belső működési szabályzatot hozzanak létre, amely a tagozaton belüli választásokra is kitér, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy ennek a szabályzatnak összhangban kell lennie az egyetem chartájával.
A törvény 132. paragrafusa szerint alapesetben az egyetem szenátusának a határozata alapján hoz létre a kormány új egyetemi karokat. A törvénycikkely ötödik bekezdése arra is kitér, hogy indokolt, rendkívüli esetben a kormány létesíthet új kart egy egyetem keretében. A határozat kimondja: a MOGYE-n új, önálló kart kell létrehozni, amely a következő szakokat tartalmazza: általános orvosi képzés magyar nyelven és angol nyelven, gyógyszerészképzés magyar nyelven, valamint nővérképző magyar és román nyelven.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár).

Végleges a restitúciós terv
A romániai felekezetek – kivéve az ortodox egyházat – tiltakozása ellenére a bukaresti kormány tegnap véglegesítette a kommunizmus idején államosított ingatlanokról szóló törvényjavaslatot. A dokumentum értelmében a kormány az elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását részesíti előnyben. Ha ez nem lehetséges, a jelenlegi piaci értéken állapítják meg az ingatlanért vagy földterületért járó kárpótlás értékét, majd pontrendszer formájában, árverés útján fizetnének kárpótlást a vissza nem adható javakért.
A kormány által javasolt eljárás szerint az állam hétéves futamidő alatt törlesztené a megítélt kárpótlást a volt tulajdonosoknak vagy örökösöknek, ugyanakkor 85 százalékos adóval sújtaná azokat az ingatlanüzéreket, akik áron alul megvásárolták az állammal pereskedő örökösök tulajdonjogát
A kormány annak ellenére véglegesítette a restitúciós jogszabálytervezetet, hogy a romániai katolikus püspökkari konferencia nyílt levélben kérte Victor Ponta miniszterelnököt, halassza el a törvényjavaslat parlamenti benyújtását. Lucian Mureşan görög katolikus bíboros, a katolikus püspökkari konferencia elnöke a testület nevében arra kérte a kormányfőt, halassza el április végéig a törvény kormány általi elfogadását, hogy az egyház is küldhessen módosító indítványokat. A bíboros nehezményezte, hogy sem a görög katolikus, sem a római katolikus egyház véleményét nem kérte ki a kormány, amikor kidolgozta a tervezetet, holott a jogszabály a két katolikus egyház elkobzott vagyonáról is rendelkezik. „Természetesnek tartottuk volna, hogy a kormány előzetesen konzultál velünk a rendelet kidolgozása előtt, ha már a kommunista rezsim az egyházak megkérdezése nélkül kobozta el a felekezetek vagyonát” – szögezte le a bíboros, nehezményezve azt is, hogy az egyházi vezetők a televízióból értesültek arról, miszerint a kormány már a jövő héten felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a törvénytervezetet.
Mint megírtuk, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői is bírálják a restitúciós javaslatot, mert több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartják a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket. Victor Ponta tegnap elmondta, noha véglegesítették a dokumentum szövegét, a jövő heti kormányülésen az egyházak részéről érkező módosító javaslatokat is beiktathatják a tervezetbe. Egyébként a strasbourgi emberjogi bíróság nagy vonalakban egyetért a kormány restitúciós törvénymódosító javaslatával, kifogásolja azonban, hogy a visszaszolgáltatott épületekben további 25 évig működhetnek iskolák, kórházak, kultúrházak – a bíróság legtöbb tízéves türelmi időt javasol. Az állami számvevőszék ugyanakkor arra figyelmeztet: a jelenleg természetes és jogi személyek által visszakövetelt erdőterületek mennyisége közel 600 ezer hektárral meghaladja Romániának az 1948-as államosításkor meglévő erdőterületeit, emiatt a restitúció akadályba ütközik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár).

Gyűlnek a kifogások a restitúció kapcsán
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az ország valamennyi római-, illetve görög katolikus püspökségét tömörítő püspöki karon keresztül készül benyújtani módosító javaslatait. „Fellépésünknek csak akkor lehet nyomatéka, ha egységesen teszszük” – jelentette ki lapunknak Potyó Ferenc, aki éppen a kormány asztalára kerülő dokumentum kidolgozásán dolgozott.
A pápai káplán és általános helynök hozzátette: az anyag véglegesítése érdekében folyamatosan egyeztetnek a többi püspökséggel. Kérdésünkre, hogy valamilyen szinten egyeztetnek-e az ortodox egyházzal is, Potyó nemmel válaszolt. Mint mondta, az álláspontok közelítését egyrészt az ortodoxok teljesen eltérő helyzete, valamint a görög katolikusok és görögkeletiek közötti számos, éppen az egyházi vagyon kiváltotta konfliktus akadályozza.
Csaknem évszázados bitorlás
Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) az RMDSZ restitúcióügyekben jártas politikusaival folytat állandó konzultációt. Kató Béla püspök szerint bár korábban már megfogalmazták és elküldték a Ponta-kormánynak észrevételeiket a közvitára bocsátott törvénytervezettel kapcsolatban, ha kell, tételesen is papírra vetik javaslataikat. „Mint ismeretes, négy kérdéskörben fogalmaztuk meg nemtetszésünket – emlékeztetett Kató Béla. – Nem tudjuk elfogadni a kabinet által javasolt újabb 25 éves türelmi időt, amit a bérlőknek kell nyújtanunk abban az esetben, ha ingatlanjainkban iskolát, kórházat vagy kultúrotthont működtetnek. Ha jó belegondolunk, az újabb 25 évvel majdnem száz esztendőre kerekedik az az időszak, amióta az állam bitorolja egyházunk vagyonát. De ugyanúgy elfogadhatatlannak tartjuk a kárpótlási pontrendszeres kritériumot is. A tervezet szerint egy természetben már vissza nem szolgáltatható kolozsvári ingatlan helyett köteles vagyok például egy bărăgani istállóért licitálni, mert ha két árverésen nem jelenek meg, kizárnak a kárpótlási rendszerből. Ugyanakkor diszkriminatívnak tartjuk, hogy a kártérítés esetében eddig az ingatlan piaci árát vették alapul, a Ponta-féle tervezet szerint pedig a közjegyzői érték alsó határát vennék figyelembe. Miért vagyok én hibás azért, mert a dossziém csak most kerül sorra?” – tette fel a kérdést a református egyházi elöljáró. Kató Béla szerint az is veszélyes precedenst teremthet, ha az újonnan felálló restitúciós bizottságok felülvizsgálhatják az eddigi testület döntéseit, és elrendelhetik az ingatlanok újraállamosítását.
Az unitárius egyház a korábban a többi romániai magyar történelmi egyházzal közösen aláírt beadványra szorítkozik. Egy héten belül semmiképpan nem születhet újabb dokumentum, mihelyt Bálint Benczédi Ferenc püspök csütörtökön többnapos látogatásra Angliába utazott. Sem helyettese, Nagy László, sem a püspökség közigazgatási előadótanácsosa, Gyerő Dávid nem tud arról, hogy az egyház valamiféle módosító javaslatot nyújtana be.
Számos kifogása van az RMDSZ-nek
Bár a restitúciós törvénytervezet alapelvével nincs problémájuk, számos módosító javaslat benyújtására készülnek az RMDSZ parlamenti képviselői – mondta el lapunknak csütörtökön Markó Attila. A honatya azt mondja, bár beszélgetésünkkor a konkrét szöveg még nem került át a képviselőházba, így ő sem láthatta, a nyilvánosságra került információkból úgy véli, az egyik legnagyobb gond a tervezettel, hogy a benne szereplő pontrendszer nem átlátható, és roppant bonyolult procedúrát von maga után, tulajdonképpen elodázva a valós megoldást. „A törvény úgy van megfogalmazva, hogy ennek a kormánynak már ne kelljen megoldania a problémákat” – fogalmazott Markó Attila. Kijelentette: ha a kormány felelősségvállalással is akarja elfogadni a törvénytervezetet, azt a képviselőházban még meg kell vitatni, és plénum előtt azért módosító javaslatokat is be lehet majd nyújtani, amit az RMDSZ-frakció az ígéret szerint meg is tesz – a mostani tervezetben ugyanis Markó Attila szerint egyetlen olyan pont sem jelenik meg, amit a szövetség korábban javasolt. Ilyen például az a kérés, hogy az egyházi ingatlanok körének meghatározását pontosítsák úgy, hogy az egykori egyházi egyesületekhez, alapítványokhoz és szerzetesrendekhez tartozó ingatlanok is egyházi tulajdonnak minősüljenek. Másfelől a visszaszolgáltatási procedúrát hivatott gyorsítani az a javaslat, hogy a restitúciós bizottság kötelező módon havonta ülésezzék, és amennyiben a visszaigénylő kijelenti, hogy nem rendelkezik további dokumentumokkal a már benyújtottakhoz képest, a bizottság hozzon is döntést az ügyben. Az RMDSZ ugyanakkor azt is kéri, hogy a kormány által frissen létrehozott kártérítési bizottságnak legyen magyar tagja is, jelesül a kisebbségvédelmi Hivatal elnökét javasolták ebbe a tisztségbe. A frakció szeretné elérni azt is, hogy a viszszakapott egyházi ingatlanokban működő iskoláknak a régi-új tulajdonosnak ne 25, hanem csak 10 évig legyen kötelessége otthont adni – így ugyanis az önkormányzatokra háruló bérletterhek is csökkennek, és az egyház is hamarabb birtokba veheti az épületet.
Mint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet szerdán véglegesítette a kommunizmus idején államosított ingatlanokról szóló törvényjavaslatot. A dokumentum értelmében a kormány az elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását részesíti előnyben. Ha ez nem lehetséges, a jelenlegi piaci értéken állapítják meg az ingatlanért vagy földterületért járó kárpótlás értékét, majd pontrendszer formájában, árverés útján fizetnének kárpótlást a vissza nem adható javakért. A kormány által javasolt eljárás szerint az állam hétéves futamidő alatt törlesztené a megítélt kárpótlást a volt tulajdonosoknak vagy örökösöknek, ugyanakkor 85 százalékos adóval sújtaná azokat az ingatlanüzéreket, akik áron alul megvásárolták az állammal pereskedő örökösök tulajdonjogát. A kormány annak ellenére véglegesítette a restitúciós jogszabálytervezetet, hogy a romániai katolikus püspökkari konferencia nyílt levélben kérte Victor Ponta miniszterelnököt, halassza el a törvényjavaslat parlamenti benyújtását. A tervezetért április 17-én vállal felelősséget a parlamentben a kormány.
Szucher Ervin, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár).

Állami perselypénz
Két dolog miatt is a figyelem középpontjába került a héten a Romániában működő egyházak helyzete: egyrészt azért, mert a kormány elfogadta a restitúciós törvény új tervezetét, amelyet felelősségvállalással, vagyis a parlamenti vita megkerülésével kíván keresztülvinni a törvényhozáson, másrészt pedig azért, mert egy kormánypárti politikus bejelentette: törvénytervezetet készül benyújtani az egyházak finanszírozásának beszüntetéséről.
A két téma tulajdonképpen összefügg, hiszen az egyházakat külön sújtja az a tény, hogy a kommunizmus idején ellopott ingatlanaik jelentős részét még mindig nem kapták vissza, amit pedig visszakaptak, annak egy része felújításra szorul, amihez pénzre van szükség. Ha emellett még az állami támogatást is elveszítik, akkor valóban kilátástalan helyzetbe kerülnek.
A legfőbb prioritásnak tehát azt kell tekinteni, hogy az egyházak – és persze mindenki, akitől a kommunisták elrabolták tulajdonát – a lehető leghamarabb teljes egészében visszakapják elorzott vagyonukat, illetve amennyiben nem lehetséges a természetbeni visszaszolgáltatás, kapjanak megfelelő kárpótlást. Ez persze óriási anyagi erőfeszítés az állam számára, de meg kell tenni. Ha több évre beütemezve, akkor is.
Ha pedig véglegesen és megnyugtatóan rendeződött a helyzet, és már egyetlen önkormányzat sem próbálja meg oly módon megtartani a lopott vagyont, hogy pert indít a restitúciós határozat visszavonása érdekében, akkor kerülhet szóba az egyházak állami támogatásának átalakítása. Tudjuk jól, hogy Remus Cernea elsősorban az amúgy is óriási vagyon fölött rendelkező ortodox egyház túlkapásai miatt nyújtaná be a finanszírozás megvonásáról szóló törvényt. Templom- és kolostorépítésre valóban nem szabadna egyetlen fillér „állami perselypénzt” sem adni – arra adakozzanak a hívek, és írhassák le az adójukból, az egyházak pedig nyugodtan folytathassanak gazdasági tevékenységet – és fizessenek utána adót. Az egyházak – különösen a magyar történelmi egyházak – ugyanakkor közfeladatokat is ellátnak: iskolákat, árvaházakat, öregotthonokat, sőt a tervek szerint kórházat is működtetnek. Ezen tevékenységek finanszírozására pedig igenis jár az állami, önkormányzati támogatás.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár).

Fegyelmezetten élni, a nemzeten segíteni
„A halál egyforma. Mindegy, hogy fagyhalál, éhhalál, golyó által hal meg valaki vagy a gázkamrában; mi sem önként mentünk a harctérre, minket is vittek. Belesodródott az ország egy háborúba, és mi tettük, amit kellett, amit lehetett, és amit a becsület megkívánt: védtük a hazánkat.” Beszélgetés Szőts Dániel sepsiszentgyörgyi orvossal, közíróval. (Orvos, közíró. 1925-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte. Az érettségi után behívták katonának, 1944-ben a szovjet fronton megsebesült, hadifogságba esett; hazatérése után elvégezte a marosvásárhelyi orvosi egyetemet. Öt évig körorvos, majd Sepsiszentgyörgyön tiszti főorvos. Több kiadványban jelentek meg közéleti írásai és szakdolgozatai. Kötetei: Sohasem felejtem el, Úz völgye térsége 1944 kora őszén, Sorsok napfény és sötétlő árnyak között, Hatvanöt év meg nyolc esztendő, Múltam emlékei.)
– A család, az iskola és a közéleti szerepvállalás határozta meg eddigi életét. Kovásznainak tartja magát, de évtizedek óta Sepsiszentgyörgyön él, erdőmérnöknek készült, mégis az orvostudományt választotta. Hogy látja, milyen hatással volt az Ön és családja életére a történelem?
– Háromszékinek és kovásznainak tartom magam. A családunk Kőrösről származik, ott kaptunk ármálist, nemesi levelet. A Szőtsök Rákóczi-pártiak voltak, a nagymajtényi fegyverletétel után elhagyták Kőröst, az egyik ősünk az 1700-as évek elején átköltözött Kovásznára, azóta kovásznaiak vagyunk. Jelenleg a bátyám nagyobbik fia és a családja élnek Kovásznán, a többiek elköltöztünk, én először Csíkba, majd Sepsiszentgyörgyre kerültem. Második hazámnak Sepsiszentgyörgyöt tartom, hiszen itt élek már több mint hetven éve. Édesapám magyar időben, 1940–1944 között Kovásznán volt főerdőmérnök. Az ő nyomdokain haladva, miután 1943-ban a Székely Mikó-kollégiumban leérettségiztem, elmentem Sopronba, fel is vettek, két hétig látogattam az erdőmérnöki kart. Oda jött utánam a behívó egy fenyegető levél kíséretében, miszerint a tanulmányi szabadság iránti kérelmemet elutasították, ez ellen fellebbezéssel nem élhetek. Ott kellett hagyjam az erdőmérnöki egyetemet, és bevonultam katonának. Két évig szolgáltam, megjártam a frontot, megsebesültem, mire a fogságból hazaértem, Erdélyt visszacsatolták Romániához. Romániában akkor nem volt erdőmérnöki egyetem, de éppen akkor nyílt meg Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, amelynek orvosi karát leköltöztették Marosvásárhelyre, és én akkor döntöttem el, hogy orvos leszek.
– Sok szállal kötődik ma is a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz, a véndiák-társaság elnöke, Hatvanöt év meg nyolc esztendő címmel könyvet is írt az iskoláról. Mit kapott ettől az alma matertől?
– Édesapámnak köszönhetem, hogy mikós diák lettem, ő is, a bátyja is ott tanult, a bátyámat és engem is oda íratott, mint ahogy én is a lányomat és a fiamat. Családi hagyomány a Székely Mikó Kollégium. Egyenes, becsületes, fegyelmezett közösségi szellemet kaptunk ebben az iskolában. A nagyobb diák nevelte a kisebbet, íratlan törvény volt, hogy negyedik osztályig, amíg nem konfirmáltunk, nem viselhettünk hosszú nadrágot, csak rövidet vagy buggyosat. Most sem szégyellem, hogy a konviktusban tízéves első gimnazistaként megmostam a mosdótálban Ferenc úr, a szobafőnököm lábát. Aztán amikor én lettem nyolcadikos és szobafőnök, nekem is megmosták a lábamat. Nem haragudtunk ezért egymásra. Mindig elmondom, hogy a munka iránti szeretetet, a tudomány iránti tiszteletet, Istenben való bizalmat, a haza, szülőföld iránti hűséget, egészséges közösségi szellemet tett a tarisznyánkba a Mikó. Beke György kiváló író, akit nagyon szerettem, Magyarországra történt kitelepedése után azt írta, hogy parasztkollégium a Székely Mikó. Akkor válaszoltam neki, hogy Gyuri, ilyent ne mondj, mert mi parasztnak azt neveztük, aki műveletlen és rosszmájú, a Mikóban az arany- és ezüstkalászos székely gazdák gyerekei jártak. Szerte a világba szétszóródtak a mikós diákok, de az is viszi magával a mikós szellemet, aki Pesten vagy New Yorkba él; érzi, hogy összetartozunk. Ma már nem éppen olyan a mikós szellem, mint régen, de nem is lehet, hiszen mi akkor egyenruhát, egyensapkát, karszalagot viseltünk, a konviktusban minden év elején friss szalmával megtöltöttük a szalmazsákunkat, és egész évben azon aludtunk. De a lényeg ma sem változott.
– Az Úz völgyi harcok veteránjaként több könyvet is írt a háborúról. Hogy emlékszik a katonaévekre, a frontszolgálatra?
– A katonaság szigorú, kemény kiképzést jelentett. Emlékszem, három szegény falusi gyerek is volt velünk, nem bírták a súlyos fegyelmet, hazaszöktek, a tábori csendőrök hozták vissza őket. Számunkra, akik a Mikóban éltünk tíz évestől tizennyolc éves korunkig, az ottani nevelés, a mindennapos életforma olyan edzést jelentett, hogy nem volt már teher a katonai kiképzés vagy a frontszolgálat. A Mikóban is reggel hatkor volt ébresztő, este kilenckor takarodó. Reggelire nem tejeskávét ettünk kaláccsal és habcsókkal, hanem köménymagos levest, este túrós puliszkát, tehát hozzászoktunk a fegyelemhez, a szerény étkezéshez, ez segített át a nehéz háborús viszonyokon, a frontszolgálaton és a fogságon. Mára az Úz völgye éppen olyan zarándokhely lett, mint Csíksomlyó, a Perkő, a Nyergestető vagy néhány éve Gyimesbükk. Minden évben elmegyünk augusztus 26-án az Úz völgyébe, emlékművet is emeltettünk ott, ahol először betörtek az oroszok. Tavaly 120 sátort számoltam össze, jöttek Magyarországról, Kárpátaljáról. Az első világháborúban a 11. Munkácsi Gyalogezred harcolt az Úz völgyében, az elesetteknek hadi kápolnát építettek, most is áll. Tavaly jöttek a munkácsi magyarok, és zsákban hozták a hazai földet elesett honfitársaik sírjára.
– Volt-e hatással később például az orvosi hivatására vagy közéleti szerepvállalására, értékrendjére, hogy harcolt a fronton?
– A halál egyforma. Ezért haragszom azokra, akik azt mondják, más a holokauszt, és más a harctéren elesett katonák sorsa. Nem igaz. A halál egyforma. Mindegy, hogy fagyhalál, éhhalál, golyó által hal meg valaki vagy a gázkamrában, mert mi sem önként mentünk a harctérre, minket is vittek. Belesodródott az ország egy háborúba, és mi tettük, amit kellett, amit lehetett, és amit a becsület megkívánt: védtük a hazánkat. Nem lehet semmit különválasztani. Az oroszok tudták, hogy az Úz völgye sebezhető pont, sokkal gyengébben van felszerelve, mint északra a Gyimesi-szoros vagy délre az Ojtozi-szoros. Persze a Gyimesi- és az Ojtozi-szoros is elesett, áttörték a védelmet, ez elkerülhetetlen volt, hiszen 1942 decembere után Sztálingrádnál megfordult a hadiállapot, és az oroszok Berlinig meg sem álltak. Tudtuk ezt akkor mi is. De nem azt néztük, hogy fizetnek-e nekünk, zsoldoshadsereg vagyunk, vagy sem, mi védtük a hazánkat, nem mentünk sehova, itt a Kárpátoknál vívtuk a harcot. Tizennyolc–tizenkilenc évesek voltunk. Van egy széles körben elterjedt tévedés: minket gyakran leventekatonáknak neveznek, holott nem voltunk azok. Mi az 1924 és 1925 között születettek előrehozott korosztálya voltunk: rendes katonák. A leventekatonák azok a szerencsétlen gyerekek voltak, akik 1926, 1927, sőt 1928-ban születtek, és bevitték őket mint leventéket, majd kiképzés nélkül bedobták a frontharcokba. Az Úz völgyében Aklosnál, Szentmártonnál, Pottyandnál meg tudtuk állítani a hős szovjet hadsereget, két hétig tudtuk védeni ezt a vonalat, majd szeptember 11-én este kaptuk Pottyandnál a parancsot, hogy vonuljunk vissza a Maros völgyébe, mert bekerítettek bennünket. Szeptember 8-án elesett Sepsiszentgyörgy, a kászoni erőd, az Ojtozi-szoroson is bejöttek az oroszok, muszáj volt visszavonulni.
– A diktatúra évei alatt került-e összeütközésbe a hatalommal, amiért minden évben kijárt az Úz völgyébe, és megemlékezett az elesettekről?
– Én nem, de az egyik barátomat behívták a Szekuritátéhoz, mert valaki besúgta. Aztán valahogy ez ellaposodott, és továbbra is jártunk az Úz völgyébe. Számomra a legszomorúbb, hogy 1995 óta, amikor felállítottuk az Úz-völgyi emlékművet, a titkosszolgálat minden évben lefilmezi a megemlékezést. Még mindig figyelnek, három évvel ezelőtt beidéztek Csíkszeredába, majd a sepsiszentgyörgyi rendőrségen is kihallgattak. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy korábban nem tettük, de azóta rendszeresen elénekeljük a székely és a magyar himnuszt. Nem hagyjuk magunkat! Megtartjuk a megemlékezést, amíg élünk. Nekem a nyolc év mikós diákélet adta az alapot, majd ezt folytatta a magyar honvédség. Belénk rögzült, hogy a hazát meg kell védeni, a magyarságtudat úgy belém ivódott, hogy később hiába jött a kommunizmus, a Szovjetunió, mindig az volt a fontos, hogy fegyelmezetten éljek, és próbáljak a nemzetemen segíteni. Ezért írtam, erre alapoztam a közéleti tevékenységemet is. Benedek Elek, Csutak Vilmos, Kós Károly, Orbán Balázs, Gábor Áron, Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor – mi tőlük tudunk szellemi erőt meríteni.
– Orvosi tárgyú szakdolgozatokat is közölt. Miért választotta szakterületének a közegészségügyet és a járványtant?
– Öt évig voltam körorvos, hét falu tartozott hozzám. Nem volt villany, aszfalt, jöttek utánam szekérrel, de fiatal voltam, bírtam. Gyimesfelsőlokon Gyimes egész völgyét egyedül kellett ellátnom. Aztán egyszer bevittek Csíkszeredába, akkor rajonközpont volt, és kineveztek a nemrég létesült közegészségügyi és járványtani központ élére. Azzal biztattak, hogy nem maradok ott sokáig, belgyógyász vagy röntgenorvos leszek. Amikor el kellett volna mennem röntgentanfolyamra, kisütötték, hogy nincs, aki helyettesítsen, így lemaradtam. Telt múlt az idő, jött egy törvény, hogy három év gyakorlat után lehet levizsgázni szakorvosnak, én már három éve dolgoztam közegészségügyi vonalon, és akkor Temesváron elvégeztem a szak-, később Bukarestben a főorvosi vizsgát. Nem bántam meg, hiszen azért akartam erdőmérnök lenni, hogy szabadon járhassak az erdőben. A közegészségügyi központban, vagy ahogy akkor mondták, a Sanepidnél állandóan terepre kellett mennem, tehát nem egy folyosón és nyolc kórteremben éltem le az életemet, mint egy belgyógyász vagy egy sebész, hanem Csíkban és Háromszéken is felkerestem minden falut. Kotormánytól Hetéig minden falu körorvosával jó barátságban voltam, megismertem a települések értékeit, hírességeit.
– Mivel foglalkozik jelenleg, közel a kilencvenhez?
– Idén lesz harminc éve, hogy a Székely Mikó Kollégium osztálytalálkozóján felállítottuk az első kopjafát a sepsiszentgyörgyi Vártemplom falai mellett. Ezzel hagyományt teremtettünk, így alakult ki a Székely Mikó-kopjafasor, amely már 77 kopjafát számlál. Idén lesz a hetvenéves érettségi találkozónk, ezt ünnepeljük június 22-én, de több évfolyam jelezte, hogy csatlakoznak hozzánk. Balázs Antal, az ügyes kopjafadoktor vállalta, hogy felújítja a megrongálódott, tönkrement öreg kopjafákat. Megkértem a presbitériumot, hogy alakítsanak ki egy sétányt, ne kelljen mászkálni a várfal tövében. A Múltam emlékei című legújabb könyvemet a születésnapomon az árkosi Szentkereszthy-kastélyban szűk körben bemutattuk, akkor csak ötven darabot nyomtattunk, amit akkor el is ajándékoztam. Várom, hogy kiadják még háromszáz példányban, és akkor tartunk még egy könyvbemutatót Sepsiszentgyörgyön, a könyvtár Gábor Áron Termében. Nekem a génjeimben van az írás. Mikor kérdezik a barátaim, hogyan írok, azt szoktam válaszolni, nekem Isten diktál. Ezen aztán nagyokat nevetnek. De én mindenről írok, az én könyveimben nincs internet, csak a saját tapasztalataimat vetem papírra. Közben eljárok a szemészetre, és ellenőriztetem a három éve behelyezett pacemakeremet.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár).

Továbbra is botlasztják az orvosképzést
Ismételten az agresszív kakukkfióka pártjára keltek a román hatóságok a marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem immár botránysorozattá dagadt kálváriájában.
A legutóbbi arcpirító fejleményben a marosvásárhelyi bíróság hatályon kívül helyezte azt a kormányrendeletet, amellyel még Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnöksége idején magyar tagozatot hoztak volna létre. A rendeletre, mint ismeretes, azért volt szükség, mert az egyetem román rektora és többsége önhatalmúlag és fittyet hányva a tanügyi törvényre – mely ún. magyar intézetek létesítését írta elő – megtorpedózta azok megszervezését, mégpedig az egyetemi autonómia elvére hivatkozva. A nyilvánvaló hatalmi visszaélés szankciója akkor sokáig késett, s a kormány tétovázásának az lett a következménye, hogy amikor az RMDSZ nyomására mégis lépni kényszerült, akkor ezzel a leplezetlenül elfogult ellenzéknek és a nacionalista román közvéleménynek olyan fegyvert adott a kezébe, melyet az kormánybuktatásra használt fel. Hogy Romániában ilyen indokokkal lehet napjainkban kormányválságot előidézni, ezt alighanem a demokráciák szégyenkönyvébe fogják feljegyezni, és a nyíltan diszkriminatív politizálás iskolapéldájaként fogják tanítani. Elég az hozzá, hogy bár azóta az új hatalom féllépésnyit hátrált, és egy többéves folyamat beindításával kompromisszumos megállapodást írt alá a leendő magyar tagozat képviselőivel, egy, a kívánatosnál korlátozottabb, de mégis önállósághoz közelítő státust helyezve kilátásba a magyar oktatásnak a bizonyos procedúrák lefolytatása után (új magyar oktatók felvételéről stb. van szó, s ez máig sem teljesült maradéktalanul), most a bíróság dobott kesztyűt a jóérzésnek és méltányosságnak, érvénytelenné nyilvánítva az említett kormányhatározatot. A közjogi tragikomédia újabb felvonása a lehető legrosszabb fényt veti az igazságszolgáltatásra, és ismételten leleplezi a hazai bíráskodás politikai befolyásoltságát. Amúgy a jelentősége nem perdöntő a tulajdonképpeni vitás kérdések szempontjából, hiszen a törvény továbbra is azt írja elő, amit korábban: magyar intézeteket kell alakítani az orvosin, s amíg azok nem alakulnak meg, addig a mai rektor minden „egyetemi autonómiára” vonatkozó hivatkozása nem egyéb merő szemforgatásnál, az egyetemen pedig exlex állapotok uralkodnak. Hogy eme állapot évekre való elhúzódása nem kerül a vétkesek állásába, sőt, még lovat is adnak alájuk, az már egy nagyon hazai történet, és mélyen bevilágít közéletünk kulisszái mögé.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

A csend hangja
Szőcs Géza kézdivásárhelyi nyugalmazott egyetemi tanár, rádiós szakember Hang című könyvsorozatának hatodik, egyben utolsó, A csend hangja című kötetét mutatták be mintegy hatvan érdeklődő jelenlétében csütörtök délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében.
A szerző hetedik kötetéről Nagy-Babos Tamás magyartanár szólt. A négyszáz oldalas könyv szerkezeti felépítéséről maga a szerző beszélt, ismertetve azt a fejezetet, amelyben hetven, Kézdivásárhelyhez vagy Kézdiszékhez kötődő, doktori címet szerző szakember pályájáról írt.
Iochom István

Kézdiszentléleki Kozma Katinka 19. századi naplója (Új könyvek)
Nemcsak a korabeli elbeszélő irodalom, de akár egy fennmaradt napló is tanúskodhat egy kis erdélyi falu udvarházában zajló életről, hogy mennyien fordultak meg például egy ilyen Isten háta mögötti helyen a 19. század második harmadában, a kiegyezést közvetlenül megelőző, de még „börtönszagú” években.
Alig másfél év alatt (1863–1865) Kiskendre, ebbe a Székelyföld és Szászföld határán fekvő Kis-Küküllő menti faluba, a Kozma-udvarházba látogat sok híres erdélyi nemesi család tagja. A szomszédos Kelementelkén él ebben az időben a báró Henter és a Simén család, Fehéregyházán gróf Haller Ferenc családja, Sárdon a Puteani bárók és az Elekesek, Ebesfalván a Földváryak, Keresden a Bethlenek, akik alkalmanként a Kozma-udvarházban vendégeskednek, amint időnként a vendéglátók is kocsiba, szánba vagy lóra ülnek, hogy viszonozzák a látogatást. Ha a távolabbi Keresdről hosszabb útra kel a Bethlen família, jövet is, menet is megszáll Kiskenden. Aztán udvarlási szándékkal többször itt vendégeskednek nemes ifjak, Elekes Károly, Deésy Domokos, Béldi Tivadar... Emellett szóba kerül a naplóban többek között Wass Györgyné és lánya, Wass Ottília, kora egyik ismert mecénása.
Mindenikük alakját felvillantja naplóírónk a maga sajátos szemszögéből. Mert a szóban forgó napló írója életkorát tekintve egy tizenöt-tizenhat éves úri kislány, Kozma Katinka, gondolkodásmódját, érdeklődési körét és ítélőképességét tekintve viszont érett egyéniség. Kozma Gábor és czegei Wass Nathália harmadik gyermekeként 1849-ben született Csíkmadarason, és továbbvitte a kézdiszentléleki előnevet, lévén hogy a család ősi fészke itt található, amint erről a 17. századi népesség-összeírások tanúskodnak, s a leszármazottak a mai napig is lakják ezt a falut.
Kozma Katinka fennmaradt naplóját a Teleki Téka őrzi, és nemrég jelent meg Sebestyén Mihály gondozásában.*
Az önmaga számára készített feljegyzések egy olyan „ábrázolt képmást” (Bahtyin) mutatnak a mai olvasónak, aki kész az állandó önelemzésre, sőt, valamiféle önemésztő befelé nézésre. Ugyanakkor szókimondó, nem leplezi véleményét a naplóban emlegetett személyeket, illetve az adott viszonyokat illetően. Irma nővéréről kijelenti, hogy „a pompa, külfény képes őt boldogítani”, illetve, hogy ők testvérek ugyan, de nem barátnők, vagyis „lelkünk nem rokon”, Ida nővéréről megjegyzi, hogy „hiúságát követve férjhez ment egy férfihez, kinek csakis rangja és címe van még, a gazdagság is hiányzik, de hát még a szellem, műveltség, gyöngédség, lovagiasság és udvariasság, mi egy férfi dísze!” Szűkebb környezetét – ahogy mondja: „környezőit” –, de az erdélyi viszonyokat is kritikusan szemléli tehát, Pestre viszont – ahol 1862–63-ban lánynevelő intézetben tanult – mint vágyai városára tekint, korabeli lapokból és baráti levelezés útján tájékozódik a társasági, sőt, az irodalmi élet eseményeiről.
Szülei belső portréja sok kis alkotórészből rakható össze. Megjegyzem, furcsa kettősséggel viszonyul hozzájuk a napló hőse. Azt állítja, hogy szeretik őt, habár ennek egyetlen látható jelét sem tapasztalja. Apja például nem szeretetet, hanem félelmet kelt maga iránt a családtagokkal szembeni durva bánásmódja és indulatossága, viharos kitörései miatt, de lányai nemcsak félelmet, hanem hálát is éreznek apjuk iránt. Jó embernek, csak nyersnek és műveletlennek tartja a napló hőse. Anyjáról, akivel a férj méltatlanul bánik, azt állítja, hogy nem gyöngédtelen, áldozatot is hoz a gyermekeiért, sőt föláldozza magát értük, de nem képes bizalmas viszonyt kialakítani velük.
Számba veszi hibáit is a napló hőse. Tudja magáról például, hogy könnyen indulatba jő, hogy ingerlékeny és szenvedélyes, ahogy írja: „hevem elragad”, s később bánja, ha ilyenkor valakit megsért.
A naplóíró nyíltan hangot ad eszményének, vagyis hogy szabad és független lehessen, de véleménye szerint ennek elsősorban neme az akadálya. Mindenesetre az igazság kimondására törekszik. Az igazság pedig, tudjuk, felszabadít.
Borcsa János
* Kézdiszentléleki Kozma Katinka: Csalódások könyve. Napló, 1863. december–1865. április. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Sebestyén Mihály. Bookart, Csíkszereda, 2012.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

A Vadrózsák levelei
Kriza János születésének 200. évfordulóján, 2011 nyarán Erdély-szerte számos ünnepségen emlékeztek a székely népköltészet kiváló közreadójáról. Kolozsváron jeles kutatók tudományos értekezleten újabb adalékokkal gyarapították Kriza János halhatatlan életművét mind a székely-magyar folklór, mind az irodalomtörténet szempontjából; korábban nem ismert adatokat is – annyi év után – feltártak.
Ugyanakkor Nagyajtán azt bizonyították két alkalommal is, hogy folyamatosan éltetik szülőfalujában Kriza János emlékét, őrzik vagy felújítják az általa közölt népköltészeti hagyományokat. És éltették emlékét a központi és megyei újságok, összefoglaló film is készült élete főbb mozzanatairól, kiemelve munkásságának jelentőségét – elsősorban a székely folklór feltárásában. És megemlékeztek róla kisebb-nagyobb összejöveteleken a megye több helységében.
Az ünnepségek során emlékezetbe idézték, hogy Nagyajtán Kriza János apja és öccse együttesen 90 éven át papjai voltak e közösségnek, s hogy a tanár és püspök, a népköltészet gyűjtője iránti tiszteletből a kolozsvári diákok, az Unitárius Kollégium önképző körének tagjai elhatározták: a szülőházat emléktáblával jelölik meg, melyhez aprópénzük összegyűjtögetésével teremtették meg az alapot. A sikeres avatóünnepségre 1882. július 30-án – írta a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Nemere – Nagyajtáról és a környékről mintegy háromezren gyűltek össze, s az ünneplőket az akkori Magyarország kiemelkedő tudományos és kulturális intézményei képviseletében kiváló megbízottak köszöntötték. Nem feledhetjük azt sem, hogy 1911-ben, születésének századik évfordulóján a köszöntés mellett a Vadrózsákat újból kiadták, hogy 1975-ben, halálának századik évfordulóján Nagyajtán, visszafogottan ugyan, de megemlékeztek a falu szülöttéről. Számos helyen utcákat, intézményeket neveznek el róla. 1991. július 7-én szülőfalujában, folytatva a hozzá fűződő megbecsülést, Kriza János bronzba öntött mellszobrát helyezték el, az európai hírű szobrász, Jecza Péter alkotását. Nagyajtán összegyűjtötték a személyéhez kapcsolódó tárgyakat és művei egyik részét, s emlékszobát rendeztek be. Nevével hívták össze Erdélyben 1990-ben mindazokat, akik a néprajz gyűjtői, kutatói, közreadói voltak, s megalakították a Kriza János Néprajzi Társaságot, amely szüntelen munkálkodó névadójához méltóan számos kiváló eredményt tud felmutatni – egészen napjainkig. Egyben Erdélyben először alakulhatott önálló magyar néprajzi társaság. A Vadrózsákat már többször újból kiadták, bizonyos részeket külön is megjelentettek, de a 200. évforduló tiszteletére Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, 1863 óta először, változatlanul, hasonmás kiadásban tette közzé.
A Vadrózsák új hajtása Alig zajlottak le a 200. évforduló ünnepségei, máris új, Kriza János köszöntését jelentő kötet látott napvilágot. A kiváló fiatal néprajzkutató, Szakál Anna hosszas keresgélés után összegyűjtötte azokat a leveleket, amelyek tanúi a Vadrózsák születésének és megjelentetésének, sőt, a későbbi fejleményeknek is. Amióta 1911-ben Sebestyén Gyula a Magyar Népköltési Gyűjtemény XI–XII. kötetében másodszor is megjelentette a Vadrózsákat, s csatolta hozzá Kriza János Gyulai Pálhoz írt tizenkét levelét, valamint önéletrajzát, a kutatók arra törekedtek, hogy minél bővebben megismerkedjenek azokkal a levelekkel, amelyeket Kriza János írt, vagy barátai, társai, segítői neki küldtek. Innen-onnan elő-előkerült egy-egy levél, de hiába mutatkozott igény a teljes levelezés megismerésére, ez mindmáig nem valósult meg. Most pedig jelentkezett egy jeles, fiatal Kriza János-kutató, Szakál Anna, aki vállalkozott a sok ideje húzódó feladatra, s viszonylag rövid idő alatt levél- és könyvtárakat végigkutatva összegyűjtötte a megismerhető leveleket, külön kötetben megjelentette, így mindenki számára ismertté és kutathatóvá tette.
Korábban gyakran megállapították, hogy Kriza János népköltészeti gyűjtését többnyire levelezés útján szervezte, hogy a diákjaival közvetlen kapcsolatot tartó tanár tanítványai eltávozta után levelezés segítségével irányította a népköltészet további gyűjtését. A maga szerepét így fogalmazta meg Gyulai Pálhoz 1863. január 9-én írt levelében: „Tán nem tettem éppen haszontalan dolgot e vállalatommal. Erősebbek tegyenek többet. Ennyit önérzettel mondhatok, hogy nálam nélkül többet gyűjtőtársaimnak még képzete sem lett volna a népdalok, balladák becséről – s csak folytonos sürgetésemre, a velem való barátságos viszony folytán indultak neki –, s most is regnálok rajtok minden felé, hogy a mit megmenthetünk, mentsük meg az elveszéstől: mert bizony nagyon kevés tudja, a mi még fennmaradt is.” Nem hagyhatjuk szó nélkül másik levelében közölt megfogalmazását sem: „Annyi érdemem legalább leend, hogy expeditiót bocsátottam ki a nemes vadak felkutatására, hogy arany galiczkába csalogathassuk a jótartásra érdemeseket is.” E paptársakhoz, iskolamesterekhez, barátaihoz írt levelekkel próbálta „aranygaliczkába” a népköltészet korabeli kincseit, s amely levelek számos titkot őriznek személyiségéről s a korról. Összegyűjtésére sokan gondoltak, megvalósítására most került sor. Legtöbbször azt közölték, hogy Kriza János számtalan levelet írt a népköltészeti gyűjtés szervezése során. Faragó József megállapítása 1977-ben: „A levelezésből egy sokfelé ágazó, a múlt század (XIX.) legnagyobb arányú erdélyi magyar folklórgyűjtő és kutatómunkájának körvonalai rajzolódnak ki előttünk; mindez Krizának sok száz, talán több ezer levelébe s ugyanannyi munkaórájába került, de ugyanannyi boldog órát is szerzett számára.” Mindezen általános és hasonló közlések után Szakál Anna átkutatva a számba vehető intézményeket, kapcsolatot keresve családokkal is, Kriza János 559 levelét találta meg, 33 személynek címezve, amelyek közül 59-ben népköltészeti vonatkozású utalások találhatók, a hozzá írt 59 levélnek 21 feladója volt, népköltészetről 19-ben írtak. Nyomban hozzáfűzi, hogy korábbi tanulmányokban különböző kutatók még idéznek egy-egy levélből, de azok eredetijét nem találta meg.
Szakál Anna összegezi a levelek összegyűjtése során a mennyiségre vonatkozó véleményét: „Bár látszólag a legtöbb szóba jöhető levéltár és abban a lehetséges fondok átnézése megtörtént, azonban ahogy új gyűjtők is felbukkanhatnak, úgy szinte valamennyi levéltárban előfordulhat, hogy olyan helyen rejtőznek Krizához vagy a gyűjtőhálózat más tagjához kapcsolható anyagok, amire korábban nem gondoltunk. Így a mostani kötet közreadásával a gyűjtőhálózat feltárása nem tekinthető lezártnak, inkább csak egy forrásfeltáró munka egy állomásának, s csupán találgatni lehet, mekkora lehet(ett) az ő teljes hagyatéka, hány levelet válthatott a gyűjtőivel, mennyi levelet írhatott naponta, hány levél érkezett hozzá egy héten, és mikor tudta ezeket megválaszolni.” Így Szakál Anna kötetében a fenti szempontok és kiegészítések szerint 93 levél teljes szövegét betűhíven közli, kiegészíti még a Kriza János halálát követően írt levelekkel, mintegy, a Vadrózsák utóéletét bemutatva egészen a 131. levélig, majd dokumentumok következnek. Az utólagos pontos eligazodás kedvéért a felsorolás után kimutatásban is közzéteszi, hol, hány levél található. Becses értéknek kell tekintenünk azt a megvalósítást is, hogy a könyvhöz CD-lemezen megtalálható mindenik levél fényképmásolata. További érdemei, hogy filológiai pontossággal ellenőrizte a leveleket: hol, mikor, ki írta, már közölték-e valahol, hol jelent meg; ha többször is idézték, akkor összehasonlította a szövegeket, kimutatta az esetleges elírásokat vagy kihagyásokat.
Pontosságra törekvésének egyetlen bizonyítékát említjük meg, ami egyben egész munkamódszerére is rávilágít: Kriza János közölte a Budai Ilona című balladát. Később egyik kötetben ismételten megjelent, amelyhez jegyzetként fűzték, hogy gyűjtője „1862-ből származó kézirata nyomán, az ő helyesírásával közöljük (EA 3652)”. Tehát minden hitelesítve. Ezt a leltári számmal ellátott közlést később két másik kutató szó szerint átvette, majd ennek hitelt nem adva Szakál Anna a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Archívumában megkereste az eredeti kéziratot. Bizonyos feltevéseket vizsgálva, írásokat összehasonlítva megállapította, hogy a ballada igazi gyűjtője más személy, mint akit eddig közöltek. Sok más mozzanatát is felsorolhatnánk Szakál Anna kutatási módszerének, pontosságra törekvésének, de ehelyett megállapítjuk, hogy a közölt levelek gondos vizsgálatával, közreadásával igen hasznos és fontos szolgálatot tett a népköltészeti kutatásnak, lehetővé tette Kriza János törekvésének megismerését, hitét abban, hogy kellő kitartással, széles körű támogatással, a segítők állandó biztatásával, sok akadály ellenére, évek múlása után is megvalósítható a székely népköltészet első kötetének közreadása. A közölt levelek Kriza János napi vívódásairól, gondjainak szaporulásáról, gyakran egész gondolkodásmódjáról, anyagi aggályairól vallanak, hisz még halála után is a családnak kellett törlesztenie azt az adósságát, mely az első kötet nyomdai költségei miatt fennmaradt. És az is kiderül e levelekből, hogy Kriza János vállalkozását nem csak folklórfeladatnak, hanem azt jóval meghaladó nemzeti ügynek is tekintette. Zárhatjuk azzal e közlésünket, hogy Szakál Anna hiánypótló, értékes művel gazdagította Kriza János hagyatékát, hozzáértő, megbízható, pontos munkája pedig feljogosít arra, hogy leírjuk: Szakál Annáról az elkövetkező időkben még sokszor hallunk. Ezt a munkáját pedig megköszönjük. Nyílik még tavasz a Vadrózsák második kötetének is
A Vadrózsák megjelenését követően, 150 év után is nézzük, hogy Kriza János azt írta a címoldalra: Első kötet. Pedig Kriza – a fent említett levelekből tudhatjuk – már amikor hozzákezdtek Kolozsváron a Vadrózsák nyomdai munkálataihoz, arról írt 1862. július 10-én, hogy készül a második kötet kiadására is, sőt, ugyanazon évben, december 9-én Gyulai Pálnak mutatványt küldött „a Vadrózsák sajtó alá menendő 2ik kötetéből”. S attól kezdve egyre gyakrabban írt arról, hogy „A Vadrózsák IIik kötetét kész vagyok bármikor kiadni”. 1875-ben, a halála előtti napokban is a Vadrózsák második kötetének előkészítésével foglalatoskodott, közben arról is kellett írnia, hogy az első kötet nyomdai költségeit nem tudta kifizetni, de végig él reménye, hogy „…tán nyílik még tavasz a »Vadrózsák« második kötetének is”.
S a tavasz a második kötet megjelenéséhez most, 150 év után érkezett el, amikor a kovásznai származású, a mai sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium elődjében, a 2. sz. Líceumban érettségiző Olosz Katalin néprajztudós, -kutató beteljesítette Kriza János álmát: sok fáradsággal összegyűjtötte mindazt, amit ő a második kötetben szánt közzétenni. Tán ezzel nem árultam el titkot, hisz a kötet a nyomdából már kilépőben, és Szakál Anna is írt róla említett könyvében. S azt is elárulhatjuk a második kötetről, hogy az előzőhöz hasonló terjedelemben jelent meg, hisz az első kötetet 580, a másodikat 570 oldalon nyomtatták. Köszöntjük megvalósítóját, köszönjük az újabb Kriza János-kötetet. Albert Ernő
Szakál Anna: „Így nőtt fejemre a sok vadrózsa…” Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez /Kriza János Néprajzi Társaság, Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2012.- A Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 6./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

AKI HATALOMRA TÖR, SZOLGASÁGRA TÖR – Markó Bélával Kőrössi P. József beszélget
Markó Béla tizennyolc éven keresztül volt az RMDSZ elnöke, ez idő alatt két alkalommal is a román kormány miniszterelnök-helyettese – nem mellesleg költő –, 2011 februárjában nem indult újabb mandátumért a szövetségi elnökválasztáson. 2012 őszén, több alkalommal korareggeltől délig marosvásárhelyi irodájában faggattam.
- Amikor elkezded a politikusi pályát, a kiegyezések embere vagy, hiszel és bízol a kompromisszumos megoldásokban, alkatilag is olyan ember, aki tárgyal, empatikus, szeret és tud is belehelyezkedni a tárgyalófél helyzetébe. Az elmúlt öt-hat évben azonban hangnemet váltottál, radikalizálódtál. Hangsúlyozom, hogy ez nem a korábbihoz képest határozottabb fellépést jelenti, az addig is megvolt, hanem kifejezetten radikális megoldást kereső politikussá lettél, erre váltottál.
– Meglep, amit mondasz. Éppen ellenkezőleg, azt tapasztalom, hogy túlzott mérséklettel vádolnak, túlzott párbeszédpártisággal. Minden bizonnyal arra gondolsz, hogy egyre határozottabban szólalok meg minden olyan esetben, amikor úgy érzem, ránk akarnak oktrojálni valamilyen véleményt, akár Magyarországról is. Az utóbbi időben mind konfrontatívabb a viszonyom az éppen kormányon lévőkkel, és ennek egyre inkább hangot is adok. Ez így van. Féltem azt, amit eddig felépítettünk. Azzal a politikai eszköztárral, amelyet az RMDSZ választott magának – és ebben a választásban nekem is szerepem volt –, történelmileg is minden előzmény nélkül értünk el fontos eredményeket.Lehetséges egyfajta radikalizmus, ami a célokat illeti, és lehetséges egy másik, ami a használható eszköztárat illeti. Az RMDSZ az eszközeiben sohasem volt radikális, ha ez alatt azt értjük, hogy ne politikai tárgyalással, egyezkedéssel, politikai kompromisszumok révén próbáljunk eredményt elérni, hanem erődemonstrációval, el egészen az ultraradikális, vagyis erőszakos föllépésig. Persze, erődemonstrációra is vállalkoztunk, amikor szükségesnek láttuk. Tüntetést szerveztünk, aláírásokat gyűjtöttünk. De akik az elmúlt évek során radikálisabb fellépést kértek számon rajtunk, ha nem is mondják ki, többnyire kurdokra, csecsenekre vagy akár koszovói albánokra gondolnak. Bevallom, el nem tudom képzelni amai Európában, hogy valaki józan ésszel erre a következtetésre jut. Már-már parodisztikusnak tartom: ülünk a kocsmaasztalnál, és néhány pohár bor után arról ábrándozunk, hogy lőni kellene, vagy robbantani. –
- Magyar politikus eddig talán nem jut, inkább más érdekek vannak a háttérben.
– Politikusok általában nem jutnak eddig, de egyik-másik politikus nyilatkozataiból lehetne idézni az elmúlt huszonvalahány esztendőből, amikor burkoltan erre utal. Az a szólásmondás jut eszembe, hogy: fogjuk meg, és vigyétek. Értsünk egyet abban, hogy így kellene csinálni, aztán majd csináljátok ti. Ami viszont a célokat illeti, valóban radikális vagyok, és azt hiszem, hogy ez volt az én politikusi helyzetemnek és politikai kapcsolataimnak a mindenkori paradoxona. Az MDF-fel, amikor még a saját ideológiai arcát kereste, jól kijöttem, mert egyúttal az eljövendő Magyarország helyét is kereste, és sok volt a személyes kapcsolat. Másrészt pedig az MDF-esek többsége nem politikai érdekből építette a határon túli magyarokkal a kapcsolatot, hanem – bár a politikában nem szabad ilyet mondani – őszintén próbáltak velünk együtt megoldást találni, és ez kellő alap volt akkor is, ha számos dologban nem értettünk egyet. Én az MDF egyik nagy hibáját abban látom, hogy amikor visszanyúltak a történelemhez, lehorgonyoztak a két világháború közti időszaknál. Ha már múltbéli támaszokat kerestek, sokkal hasznosabb lett volna a Deák Ferenc-i hagyományokhoz vagy akár 1848 üzenetéhez visszamenni. Én elfelejtettem volna a két világháború közti politikát a helyükben, vagy erős kritikával közelítettem volna meg. Antall József szándékai, ami a külpolitikai építkezést, Magyarország európai elfogadtatását vagy a határon túli magyar közösségek támogatási rendszerének kiépítését illeti, mind fontosak voltak, és azt hiszem, Antall a külpolitikában helyes úton járt. Nem tagadom, hogy a magyarországi szocialista-liberális kormányokkal, az eszközök dolgában, ha nem is mindig jól, mert voltak éles nézetkülönbségeink, általában jobban megértettem magam, mint a jobboldali, magukat konzervatívnak nevező Fidesz-kormányokkal. Ők egyértelműen támogatták a párbeszédet a szomszéd népekkel, a kétoldalú kapcsolatok minél teljesebb kiaknázását, az adott országok politikájába való integrálódást, a parlamenti eszközök, és ha lehetséges, a kormányzati eszközök használatát. Abban volt köztünk véleménykülönbség, hogy mennyire élesen, mennyire karcosan kell, például Európában, fogalmaznunk ezzel kapcsolatban. Sokszor lehettek volna jóval határozottabbak. De abban, hogy tárgyalásra, párbeszédre és politikai nyomásgyakorlásra kell építeni a szomszéd országokkal a kapcsolatot, így kell átrendezni az ottani magyar közösségek helyzetét, egyetértettünk. A jobboldalon viszont nem érzékeltem, hogy ezt komolyan vennék. Nem szívesen fogalmazok úgy, hogy jobboldal, baloldal. Azt gondolom, hogy ezek csak munkamódszerek. Máig nincsenek koherens jobboldali és baloldali programok. Magyarországon sincsenek, és Romániában sincsenek. A jobboldal irányából, konzervatív irányból – és most nem gazdaságpolitikai kérdésekről beszélek, és nem arról, hogy együttműködünk-e a Duna szabályozásában vagy autópálya-építésben, hanem a magyarság kérdéséről – az MDF a maga módján próbált tárgyalni a szomszédos államokkal. De konzervatív oldalon szerintem mindenki más kilátástalannak vagy érdektelennek tartotta, hogy tárgyalásokkal rendezzük ezeket a kérdéseket, én legalábbis komoly szándékkal nem találkoztam. És ez máig megfigyelhető Szlovákia viszonylatában, de Románia viszonylatában is. Az én mérsékeltnek tekinthető koncepciómat valóban inkább a baloldali-liberális kormányok támogatták. Ugyanakkor a célok tekintetében nem feltétlenül értettünk egyet a baloldali-liberális politikusokkal. Ebben én sokkal radikálisabb vagyok, mint akik liberális szemszögből közelítik meg az etnikai közösségek problémáit, és úgy vélik, hogy az egyéni szabadságjogok kiteljesítésével ez a kérdés is fokozatosan megoldódik, tompulnak a szembenállások. Én ebben nem hiszek. Amennyiben érvényesülnek az egyéni szabadságjogok, annak természetesen jelentős fájdalomcsillapító hatása is lehet, és ez is fontos, de ami a célokat illeti, másképpen gondolkodom. Van, aki kétkedve hallgatja ilyenkor, amit mondok, pontosan azért, mert a fejekben összekeverednek az eszközök és a célok, de én tényleg azt gondolom, hogy az igazi megoldás Erdély külön státusa lenne, és ezen belül a magyarság külön státusa, beleértve a magyar többségű régiók külön autonómiáját is.
- Közigazgatásilag gondolod?
- Közigazgatásilag minél szélesebb és minél stabilabb autonómiákra lenne szükség. Az egy másik kérdés, én is látom, hogy Erdélyben nem szálazhatók szét, nem válogathatók szét az etnikumok úgy, hogy exkluzív – kizárólag magyar vagy román – autonómiák jöjjenek létre. A Székelyföldön is élnek románok, másutt is élnek magyarok, de hogy olyan típusú autonómiákra lenne szükség, amelyeken belül egyenjogúak ezek az etnikumok – kultúrák, nyelvek –, az biztos. Senki sem tud igazán elfogadható érvet felhozni arra, hogy ez miért nem megoldás, és miért kell nekem elfogadnom itt Erdélyben, hogy a román nyelvnek, a román kultúrának, a román identitásnak az én nyelvemhez, kultúrámhoz, identitásomhoz képest mindig elsőbbsége, előjoga van. Sem történelmi, sem politikai, sem államjogi, sem másfajtaérvekkel nem tudja senki megmagyarázni, hogy ezt nekem miért kellene elfogadnom. Az a liberális megközelítés, hogy az egyéni jogok kiteljesítésével ezek a gondok megoldódnak, ott hibádzik, hogy mi Romániában ebben a pillanatban nemzetállamban élünk, és Magyarország is nemzetállam. Tehát vannak kollektív jogok ebben az országban, ezek a kollektív jogok a román többség kollektív jogai, és rendkívül kemények. Ha liberális megközelítésben valaki azt javasolja, hogy ezt bontsuk le, és utána beszéljünk arról, hogy az egyéni jogok alapján felépítünk valami mást, arról vitatkozhatunk. De az nem működik, hogy tényként fogadjam el az országon belüli status quo-t, és csak azon dolgozzam, hogy az egyéni jogaink kiteljesedjenek. A lényeg az, hogy egyetértek a legradikálisabb elképzelésekkel is, amennyiben ez azt jelenti, hogy teljes körű jogokat adunk a magyaroknak, és teljes mértékben tiszteletben tartjuk a románok jogait Erdélyben bárhol.
- Gálfalvi Gyuriék házának kapujában 1989 legvégén, talán forradalmi hevületben, azt mondtad, minden megváltozik. Gyuri a maga szkepszisével, tapasztalatával próbált meggyőzni arról, hogy nem változik semmi. És te ezt nem fogadtad el. Most már mintha te is megtapasztaltad volna, hogy semmi sem változott, és semmi sem változik. Tehát radikálisabb eszközökre van szükség. Keserűséget is érzek egy ideje a hangodban. A románokkal csak addig lehet együttműködni, amíg ők a saját érdekeiket látják, amint a román érdekkel szembe menni látszanak az események, akkor kiszállnak. De ki az, melyik nemzet az, amelyik hasonló helyzetben, hasonló történelmi múlttal maga mögött nem így cselekedne?! Sokat nem változott a román–magyar viszony, Románia arról, hogy nemzetállamként definiálja magát, nem hajlandó lemondani, sőt ma ez már nem is lehet tárgyalási alap, hiszen az RMDSZ most éppen nem kormányzati tényező.
– Van bennem csalódottság, de nem szójátéknak szánom, amikor azt mondom, hogy nem a közelmúltban csalódtam, hanem a jövőben. Azt hiszem, eleve bennem volt a hiba, amikor én magam is úgy szemléltem a történelmet, hogy lehetséges a folyamatos és visszafordíthatatlan előrehaladás. Ebben egy ideje már nem hiszek. Ma már félek attól, hogy amit felépítettünk, hamar lebontható. Hiába alakítottunk ki 1989 után az azelőttiekhez képest – és nemcsak a Ceaușescu-korszakhoz képest, hanem mindenhez, ami az első világháború után volt – új helyzetet, hiába építettünk fel olyan anyanyelvű oktatási rendszert, amilyen Trianon óta sohasem volt Romániában, ha ez is ugyanolyan könnyen lebontható, mint ahogy széthordták azt, ami az ötvenes évek elején – a szovjet kirakatpolitika részeként, szovjet mintára és szovjet utasításra – működött. Gyorsan szétszedték, az önálló egyetemünket is elvették, illetve egyesítették a román egyetemmel. Ehhez képest mi 1989 után fontos jogokat vívtunk ki, alkotmányba, törvénybe foglaltuk ezeket, kiterjedt intézményrendszert építettünk föl. Soha nem volt olyan stabil törvényes keret az anyanyelvhasználatban, mint amelyet 2001-ben elfogadtattunk. Ez 20 százalék fölött hivatalos jogokat ad a magyar nyelvnek. Legalább ennyire fontos, hogy ez a több mint két évtized a korábbihoz képest teljesen új román–magyar viszonyt hozott az országon belül. Számos helyzetben a magyarok valóban lerázták magukról a másodrendűséget, és a románok egyenlő partnereivé válhattak. Ehhez hozzájárult, hogy történelmileg is minden előzmény nélkül az erdélyi magyarság az RMDSZ által képviselte magát a különböző román kormányokban. Miniszterelnök-helyettesünk volt, más vezető tisztségviselőink voltak. A kommunizmus első korszakában ugyan voltak magyar vezetők, csakhogy most mindezt választások útján értük el. Ezeket az embereket a magyarok küldték Bukarestbe, magyarok választották meg őket képviselőnek, szenátornak. Ebből a szempontból nincsen bennem keserűség. Ma is mondogatják, hogy Románia európai uniós felvételét jobban ki kellett volna használni. Maximálisan kihasználtuk. Magyarországon is motyognak, suttognak itt-ott olyasmit, hogy Románia fölvétele előtt kérni kellett volna Székelyföld autonómiáját. Kérni lehetett volna, de nem kaptuk volna meg. A falig mentünk el az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat kérdésében. És ebben az európai integrációs kényszer valóban segített. Ismerve belülről aromán politikát, a maximumot hoztuk ki. Nem szeretem, amikor máshol mondják meg, hogy mit lehetett volna, és mit nem. A románok nem léptek volna be az Európai Unióba, ha valaki a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején feltételül szabja nekik az autonómiát.
– A te retorikádban Tőkés kihívásainak van-e szerepe? Ő kezdettől fogva folyamatosan provokál téged. Szemtanúktól tudom, gyakran előfordul, hogy az „előszobában” mézes-mázas, kedves, szinte már hízelgő, majd amikor kiléptek a sajtóképviselői elé, azonnal megváltozik, tücsköt-bogarat rád olvas. Erre talán az ő személyiségi zavara a magyarázat, annak az oka pedig az, hogy az ő ambíciói egy sértett ember ambíciói. De a lényeg, hogy sokszor érezhető úgy – és ezt nem csak a magam nevében mondom, sokan beszélgetünk erről –, hogy a te retorikádat befolyásolja, gyakran meg is határozza az ő kihívása. Van-e ebben részedről tudatosság, szándékosság, vagy csak kívülről látszik így?
– Persze. Minden megszólalás egyben viszonyulás is. Ami a hangom radikalizálódását illeti, ha van ilyen, az utóbbi egy-két évben többek közt azzal is magyarázható, hogy letettem egy nagy nyűgöt, ugyanakkor a felelősséget is átadtam másnak, nem vagyok az RMDSZ elnöke. Egy ilyen szervezet elnökeként, készséggel elismerem, sosem vagy teljesen a magad ura. Akik hatalomra törnek, nem tudják, hogy tulajdonképpen szolgaságra törnek.
- Minden esetben?
– A diktatúrában a legfőbb szolga maga a diktátor.
- Minek a szolgája?
– A saját hatalmának a szolgája. Azt meg kell tartani, annak érdekében cselekszik. Nem igaz, hogy a diktátor kénye-kedve szerint cselekszik. Sohasem cselekszik úgy. A hatalom érdekében cselekszik, annak érdekében, hogy a hatalmat megtartsa. Szembemegy akár az elveivel, szembemegy az álmaival is. De ne sajnáljuk a diktátort. A hatalom gúzsbaköt, nem mutathatod meg magadat úgy, ahogy vagy, és olyannak, amilyen vagy. A hatalomszerep, alakoskodás, folyamatos maszk. Ezzel nincsen mit tenni, ez így igaz, és ez rám is vonatkozott. Megpróbáltam őszinte lenni, mindig meggyőződéssel cselekedtem. Állítom, hogy maga a hatalom nem érdekelt, de eszközként én is éltem vele bizonyos közösségi célok megvalósításához. Az is igaz, hogy feladtam magamból sok mindent, igazodtam a közösségi elvárásokhoz, tompítottam a hangomat, nem mindig ütöttem vissza, ha ütöttek. Az RMDSZ elnökeként mindig szembekerültem egy másik véleménnyel, és ennek megtestesítője a leggyakrabban Tőkés László volt. Ez sokszor meghatározta az én megnyilatkozásaimat is, és, ennek a fordítottja is igaz. Rég nem vagyok az RMDSZ elnöke, de még mindig velem van baja, velem harcol, továbbra is én vagyok az ellenfele. Ebben van is igazság, mert hosszú időn át mégiscsak én képviseltem egy koncepciót, és ha megszólaltam, ha mondtam valamit, az válasz is volt, akkor is, ha nem az volt a szándékom, hogy neki válaszoljak.
– Kelemen Hunor az RMDSZ új elnöke. Kell-e neki új irányban gondolkodnia? Ahhoz, hogy akkora súlya legyen a romániai politikai életben – és a magyarországiban –,mint neked volt, és van még, hogy karakteres erőt vigyen a romániai magyar politizálásba, meg kell-e tagadnia, ami eddig történt?
– Kelemen Hunornak ebben a pillanatban az egyik nagy dilemmája az lehet, hogy állandóan Markó Bélához hasonlítják. Komoly jellempróba, hogy ezt elviselje, hogy mit tud kezdeni ezzel a teherrel. Ugyanakkor rendkívül rossz döntés lenne, ha Kelemen Hunor vagy az RMDSZ új vezetősége úgy próbálna ettől a vádtól szabadulni, hogy egyúttal megszabadul a mögöttünk lévő esztendőktől. Az RMDSZ azáltal van, az adja a súlyát és erejét, hogy ott van mögöttünk ez a huszonvalahány esztendő. Ezért szavaznak ránk, és nem szavaznak az új pártokra. Hiába hoz létre a Fidesz időről időre új pártot Tőkés László segítségével, aki úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsóneműjét. Az emberek arra a küzdelemre szavaznak, arra a múltra, amelyet az RMDSZ képvisel, ezt a múltat újból és újból föl kellene használni. Nem véletlen, hogy Tőkés László összevissza kapálózik, összevissza hadakozik, és eposzi nyilatkozatsorozatot ír. Az sem véletlen, hogy csak nagy ritkán veszek róla tudomást, többnyire elhajlok, mert a kettőnk párharcát nem akarom megint behozni a romániai magyar közélet erőterébe. Ő is nagyon jól tudja, hogy az RMDSZ ma azon a magaslaton áll, legyünk őszinték, amelyet nem egyedül én, hanem közösen, az RMDSZ-t választó emberek együttépítettek föl. Az a vicc jut eszembe, valamikor a ko

Új média – hatodszorra
Digitális kalózokról, tudáshordozókról, "én"- ről…
A marosvásárhelyi Sapientia kommunikáció szakán az elmúlt években hagyomány teremtődött az Új média konferencia megszervezésével, melyre idén hatodik alkalommal várták a hazai és határon túli előadókat. A kertész- és tájépítészmérnökök ülésszakával párhuzamosan péntek reggeltől szombat délig zajlott rendezvényről dr. Ármeán Otíliát, a Sapientia Műszaki és Humántudományok Karának adjunktusát kérdeztük.
– Amint azt az idei konferencia címe is mutatja – Új média – új tudáshordozók –, ezúttal a különféle új adatbázisokról, archívumokról, a könyvtárszervezésről, illetve a digitalizációról hangzottak el egyebek mellett előadások, a digitális identitásépítés kérdései kerültek megvitatásra, de szó esett a kalózkodásról, a szerzői jogok problematikájáról is. 28 előadót vártunk az ülésszakra, voltak, akik objektív okokból távolmaradtak, de ők is elküldték bemutatóikat. A Dunaújvárosi Főiskoláról, az ELTE-ről, a Budapesti Corvinus Egyetemről, a debreceni Déri Múzeumból érkeztek meghívottak, a hazai vendégek között a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, illetve a csíkszeredai Sapientia is képviseltetett.
– Az érintett témakörökön túl miben tért el az idei konferencia a korábbiaktól?
– Egyrészt arra próbáltunk odafigyelni, hogy tudományos jellegében is előrelépés legyen ez az ülésszak, éppen ezért két angol nyelvű szekcióval bővítettük a kínálatot, ezek közül az egyik megosztott nyelvű volt, angol, illetve román nyelven zajlott. Ugyanakkor azt szerettük volna, hogy legyen a konferenciának egy olyan része is, amely a közönség szélesebb rétegei felé nyit. Ennek érdekében egy beszélgetésre hívtunk meg digitalizációs munkában részt vevő könyvtárosokat, akik új szakmai tapasztalataikról számoltak be. Ezen a péntek esti beszélgetésen arra voltam kíváncsi, hogy hogyan érinti a digitalizáció az olvasási szokások változását. Az eszmecserén Lázok Klára, a Teleki Téka vezetője, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumot képviselő Róth András Lajos, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárból érkezett Bodnár Róbert, illetve Györgyjakab Izabella, a Transindex virtuális adatbankjának vezetője vett részt.
– Vannak-e már elképzelések a hetedik konferenciáról?
– Mindkét irányban szeretnénk többet nyújtani, tehát egyrészt a tudományos igényességet növelnénk, másrészt a nagyközönséget szólítanánk meg erőteljesebben. Azért, hogy mindkét törekvésnek eleget tehessünk, elképzelhető, hogy a jövőben kétévente szervezzük majd meg a konferenciát.
n.sz.i.
Marosvásárhelyi Népújság (Marosvásárhely).

Kertek, tájak szépítői a Sapientián
Neves és jövendő kertész-, illetve tájépítészmérnökök találkozására kínált lehetőséget a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara kertészmérnöki tanszékének másodjára megszervezett szakmai fóruma. A II. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia tegnap a kertésznappal kezdődött, ma tájépítészeti előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt a diákok. A rendezvényről dr. Benedek Klára tanársegéddel, az ülésszak főszervezőjével beszélgettünk.
– Az idei konferencia újdonsága a két évvel ezelőttihez viszonyítva az, hogy a kertész-, illetve tájépítészeti szekciót különválasztottuk, így akit kizárólag az előbbi érdekel, az a rendezvény első napján, akit az utóbbi, az a második napon jön el az előadásokra. Ami a konferencia kínálatát illeti, ezúttal is elismert hazai és magyarországi előadók tisztelnek meg jelenlétükkel. Ötven meghívottunk van, többek között a budapesti Corvinus Egyetem, a budapesti Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Semmelweis Tudományegyetem, illetve a bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem is képviseltetik. A kertésznapon az újonnan megjelent kártevő ízeltlábúakról tartott izgalmas előadást a Corvinus Egyetemről érkezett dr. Vétek Gábor, dr. Szani Zsolt a budapesti Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól a különféle gyümölcsfajtákról értekezett. A Corvinus Egyetemet képviselő dr. Fekete Albert, aki részben házi előadónak is számít, és sokat segített az ülésszak megszervezésében, a tájépítészetnek szentelt előadás-sorozat keretében a gödöllői kastélyról beszél. Az előadások egy része angol nyelven zajlik. Nagy örömünkre szolgál, hogy Böjte Csaba ferences testvér is újra megtisztelte jelenlétével rendezvényünket.
– A szakmai tapasztalatcserén, illetve kapcsolatépítésen túl milyen céloknak, elképzeléseknek igyekszik eleget tenni a konferencia?
– Jó példát mutatva szeretnénk bevezetni a diákságot a tudományos életbe, arra ösztönöznénk őket, hogy érdemes már első-, másod-, harmadéven elkezdeni dolgozni, mert akkor esetleg az ülésszak előadóinak eredményeihez hasonló teljesítményeket érhetnek el.
– Milyen szakmai lehetőségek kínálkoznak idehaza az újdonsült kertész-, illetve tájépítészmérnökök számára?
– A kertészmérnöki szaknak az az óriási előnye, hogy más szakokhoz viszonyítva nagyobb önállóságot biztosít. Több diákunk ma már saját céggel rendelkezik, és kiválóan megállja a helyét a szakmában. Ami a tájépítészmérnökit illeti, az ismeretségi körömben is sokan keresnek kertrendezéssel foglalkozó szakembereket, manapság ugyanis egyre kevesebb időnk jut háztájaink gondozására
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely).

A néma színészet szolgálatában
Múlt héten megcsörrent szerkesztőségünkben a telefon. – Érdemes lenne Hunyadi László marosvásárhelyi fémműves és szobrászművésszel elbeszélgetni, ugyanis véglegesítették akadémiai tagságát. A javaslat nyomán kopogtunk be a marosvásárhelyi művész műtermébe, ahol kész és készülő szobrok, plakettek, domborművek társaságában fogadott. Nem csak a hír kapcsán, hanem a több évtizedes munkássága előtti főhajtás, közelgő nyolcvanadik születésnapja előtt is érdemes volt találkozni és beszélgetni vele.
– Hunyadi László 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2009-től Magyar Örökség-díjas művész. Újabb tagságról, címről számolhatunk be az olvasóknak?
– Az intézményt nemrégiben átszervezték, állami intézménnyé vált, azonos rangot kapott a Magyar Tudományos Akadémiával. Tulajdonképpen most véglegesítették az akadémiai tagságot. A tagok ezután ugyanolyan jogokban részesülnek, anyagiban is. De nem csak én, hanem tájainkról a szovátai Bocskai Vince és Kuti Dénes is e megtisztelő cím birtokosai. Jövő héten Budapesten az akadémia hivatalos ülésén veszünk részt. De nem csak emiatt utazom a magyar fővárosba, hanem azért, mert május 9-én a Koller Galériában Koller-díjasok munkáiból szerveznek kiállítást. Koller György emlékének ápolására 50 évvel ezelőtt egy alapítványt hoztak létre, s minden évben kiosztanak egy díjat. A kiállításon mindenki egy munkával jelentkezhet. Én egy népies ihletésű, bronzba öntött Szent-György- domborművet állítok ki.
– Mit jelent Ön számára az akadémiai tagság?
– Mit mondjak? Mindig jólesik az embernek, ha szakmailag elismerik. Most a szobrászat, de általában a képzőművészet eléggé háttérbe szorult, a modern technika felváltott mindent. Alig van igény a szobrászatra. Néha-néha még egy köztéri munkát felállítanak, de a közönséget már nem nagyon érdekli, különösképpen az ifjúságot.
– Számos köztéri alkotása áll Erdély-szerte és Magyarországon, kezdve az agyagfalvi Székely Nemzetgyűlés emlékművétől, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs-szobortól, a kiskunfélegyházi Szent István-szobortól, egészen a marosvásárhelyi Petőfi-szoborig, vagy a havadi Kossuth Lajos-mellszoborig. Melyik munkája áll legközelebb a szívéhez?
– Amikor a köztéren egy általam készített munkát látok, azon gondolkodom, mit kellett volna másképp csinálni. Mert ugye, a képzőművészet és a szobrászat nem tartozik az egzakt tudományok közé, százféleképpen lehet valamit megoldani, csak energia és kifejezőerő legyen hozzá. Nem csak az embert kell bemutatni, hanem az embernek beszélni, sugározni kell. A modern koncepciónak sohasem tudtam behódolni, őriztem a tradíciókat, és ebből próbáltam valamit továbbvinni és azon az úton haladni. Nem állítom, hogy a nonfiguratív térplasztikában nincsenek remekművek, de ahhoz nagyon kell érteni és nagyon sok érzék kell hozzá. Mondjuk, a Petőfi-szobrot elfogadhatónak tartom. Orbán Balázs is az. Annak idején, amikor mintáztam, Sütő eljött, hogy megnézze. Megnézte, s kijelentette, na, megnyugodtam. Kérdem, miért? – Azért mert azt gondoltam, akkora bajuszt fogsz mintázni, hogy a madár egyensúlyozni tud rajta! És nem lett akkora bajusza.
– Most min dolgozik a művész?
– Megtisztelő megbízásom van, vagy volt, itt van letakarva: Klebelsberg Kunó mellszobra. A bécsi Collegium Hungaricum elé akarták felállítani, de valamiért leállt az egész. Ezt kellene befejezni. Budapesten talán... lesz valami belőle. Igaz, egy szobrot sohasem lehet befejezni. Bizonyos részleteket meg kell még oldani, de amíg agyagban van, lehet módosítani rajta.
– Az idén kerek évforduló elébe néz, közelgő nyolcvanadik születésnapján ünneplik a művészt. Milyen tervei vannak?
– Nagyon sok tervem lenne még. Azon gondolkodom állandóan, hogy mit mulasztottam el és mit kéne még megcsináljak.
– Mit mulasztott el?
– Nagyon sok mindent. Vásárhelynek vannak jeles emberei, nekik kellene emléket állítani. Molter Károly szobrát szeretném feltétlenül elkészíteni. Vagy ott van például Gecse Dániel, aki rengeteget tett a városért, semmi emlék nem maradt róla. Sós Jóskának nem készülök szobrot mintázni... Úgy van, hogy az érdem mindig azoké, akik a szoborállítást finanszírozzák és eszmeileg támogatják. A művész mindig háttérbe szorul. Meg lehet nézni egy szoboravatásom meghívóját. Minden rajta van, csak a szobrász neve nincs! A szoboravatásokról szóló tévétudósításokban is a szobor mindig háttérbe kerül.
– Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerik el a szobrász munkáját, hiszen önt Magyar Örökség- díjjal is jutalmazták. Ez nagy elismerés.
– Örömmel fogadtam a díjat, hiszen a magyar örökségért próbáltam tenni, évtizedeken át azokat a történelmi, irodalmi személyiségeket örökítettem meg, akik kiemelkedtek a magyarság életében. Tegyem hozzá, ezzel a díjjal növeltem irigyeim számát. Pedig csak egy pohár pezsgőt meg egy kis Szent Koronát kaptam a díj mellé. Mégis mindig azt kérdezték, mennyi pénz járt vele. A pályafutásom során kapott sok díjjal még egy rendes műtermet sem engedhettem meg magamnak. Ezt saját kezűleg készítettem. De most már jó, mert már szezon vége...
– Nincs szezon vége! Akinek ennyi terve és mondanivalója van még, nem beszélhet szezonvégről. Generációk nőttek fel a művész nyomában, ők méltó követők lesznek?
– Tanítványaim közül már sokan nem élnek, például Bardócz Barna ötvös, Tornai András kiváló szobrász. Régen nem tanítok, nem ismerem a fiatalokat. Néha látok egypár munkát, de nem vagyok meghatódva. Nagyon modernizálódott minden.
– Lehet-e szobrászatot tanulni, vagy ezzel születni kell?
– Tehetséggel kell születni, adottság kell és megszállottság. Aztán jöhetnek azok a bizonyos szabályok, amelyeket el kell sajátítani, be kell tartani. Én Küküllődombón a kerámiaiparba születtem bele, téglagyár, cserépgyár, edénygyár... Elemista koromban elcsentem a krétát és bicskával figurát faragtam. Otthon vettem egy darab agyagot, s abból próbáltam formálni valamit. Amikor bekerültem Vásárhelyre a kollégiumba, olyan szerencsém volt, hogy a rajz- és kézimunkatanárom éppen Bandi Dezső lett. Az volt a tervem, hogy építész leszek, de ő azt mondta édesanyámnak, hiába akar a gyermek építész lenni, úgyis szobrász lesz belőle. És úgy lőn!
– A néma színészet szolgálatában.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely).

Háromnyelvű városjelző obeliszkje lesz Kolozsvárnak?
Májusban 30 műemlék épületre kikerülhetnek a többnyelvű feliratok
A város négy bejáratánál obeliszkszerű egységes és korszerű településjelzők elhelyezésére különített el 60 ezer lejt az idei megyei költségvetésből a Kolozs Megyei Tanács – jelentette be Horváth Anna alpolgármester és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke az RMDSZ Kolozs megyei szervezete vezető tisztségviselőinek tegnapi közös sajtóértekezletén. A településjelzőn három nyelven tüntetnék fel a város nevét – köztük magyarul is. Kolozsvár alpolgármestere arról is beszélt: minden oka megvan rá, hogy abban bízzon, egy hónapon belül többnyelvű tájékoztató feliratok kerülnek fel a kolozsvári műemlék épületek homlokzatára, kezdetben 30 ingatlanra. Mint arról a Szabadság korábban tájékoztatott, erre a célra szintén a Kolozs Megyei Tanács utalt ki tavaly 60 ezer lejt a város részére, ám a táblák elhelyezését az azokon szereplő magyar nyelvű szöveg miatt a városi tanács szenvedélyes vita után elvetette.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár).

Kifogásolja Strasbourg a restitúciós törvényt
A kormány a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott észrevételeknek csak egy részét építette bele az új restitúciós törvénytervezetbe – derült ki a nemzetközi intézet egyik dokumentumából.
A kormány azt állította, hogy a szerdai kormányülésen elfogadott tervezetet a strasbourgi bíróság is támogatja. Az intézmény szakértői azonban úgy vélik, hogy a kárpótlások kiszámításának módja fölöslegesen bonyolulttá teszi a jóvátételi rendszert, egyes jogorvoslati javaslatok nem kínálnak hatékony megoldást, és a tervezetből hiányzik az előreláthatóság is.
A külföldi szakértők szerint a tervezet egyik gyenge pontja, hogy a természetbeni visszaszolgáltatás alkalmazása korlátozott mértékű lesz, mivel Romániában hiányosak a telekkönyvi kimutatások. Ezért szerintük előrelátható, hogy emiatt még többen fognak kárpótlásért folyamodni, és kétségbe vonják, hogy a román állam erőforrásai lehetővé teszik valamennyi igénylés teljesítését.
A szakértők a kárpótlási folyamat lezárásaként kitűzött 15 éves határidőt is kifogásolják. Szerintük az ingatlanok értékének a felméréséről sem rendelkezik világos kimutatással az állam, ami előidézheti azt, hogy a visszaigénylési kérelmek esetében vitatható döntések szülessenek. A tervezet arra a kérdésre sem válaszol – írják –, hogy a volt tulajdonosok kötelesek-e elfogadni azt az ingatlant, amit az állam az eredeti volt tulajdonukért cserében ajánl nekik.
Azt sem tartják helyesnek, hogy a kárpótlás értékét a közjegyzők által alkalmazott rács idei értékei szerint határozzák meg anélkül, hogy kiigazítanák azt az inflációval. A kárpótlási folyamat akár 2030-ig is elhúzódhat, ezért a külföldi szakértők szerint méltányos lenne figyelembe venni a pénzhígulást.
A strasbourgi bíróság szakértői túlságosan bonyolultnak tartják az úgynevezett árverési pontokon alapuló kárpótlási rendszert. Ráadásul kételkednek, hogy az állam belátható időn belül képes felállítani az országos ingatlanalapot, amelynél a volt tulajdonosok árveréseken használhatják fel pontértékeiket más állami ingatlanok megvásárlására. Ezeket a pontokat ugyanis csak 2017-től válthatják pénzre, ugyanis akkortól kezdődne a pénzbeli kárpótlás.
Victor Ponta miniszterelnök tegnap elmondta, hogy csak az egykori tulajdonosok és örököseik kapják vissza természetben a kommunizmus idején államosított ingatlanjukat, ugyanis ha üzérek veszik meg tőlük a visszaigénylési jogot, azok legfeljebb kárpótlást kaphatnak, de erre 85 százalékos nyereségadót vetnek ki. Rámutatott: 200 ezer tulajdonos vár még arra, hogy államosított ingatlanát visszaadják, vagy kárpótlást kapjon érte. Eddig 27 ezer ügyben született döntés, ezek közül alig 13 ezer esetben fizette is ki az állam a kárpótlást, amelynek összege Ponta szerint 5 milliárd euróra rúg.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár).

Idén több a magyar előkészítős
Hunyad megyében nem sietik el a szülők gyermekeik iskolába való beíratását. Az április 2 és 22 között zajló beiskolázási időszak felénél, megyei szinten 1463 szülő igényelte gyermeke iskolai felvételét.
1382 esetben ezt már jóvá is hagyták, a további esetekben még nem érkezett válasz a tanfelügyelőség részéről. Nicolae Mateş, az elemi iskolákért felelős Hunyad megyei tanfelügyelő közleménye szerint eddig 340 gyermek esetében volt szükség pszichoszomatikus felmérésre. A jelenlegi tanügyi törvény értelmében ugyanis mindazon gyermekek, akik idén augusztus 31-ig betöltik hatodik, illetve hetedik életévüket iskolakötelessé válnak: be kell iratkozniuk az előkészítő, illetve az első osztályba. Azon gyermekek azonban, akik még idén, de augusztus 31 után töltik be az említett életkort, csupán szakemberi felmérés nyomán iratkozhatnak iskolába. Hunyad megyében eddig közel 340 ilyen eset volt, s a felmérés nyomán 234 gyermeket írathattak be szüleik az előkészítő osztályba, 103-at az elsőbe és 5 gyermek esetében javasolták a további óvodai felkészítést.
A magyar tannyelvű előkészítő osztályokba, tavalyhoz képest 11-gyel több gyermekre számítanak. – Összesen 53 gyermekre számítunk, akiknek szüleik, előzetes beszélgetések során kinyilvánították, hogy magyar nyelven szeretnék taníttatni gyermeküket. Déván 24, Csernakeresztúron 5, Vajdahunyadon 1, Petrozsényban 15, Lupényban 1, Szászvároson pedig 7 gyermekre számítunk – közölte Vlaic Ágnes, kisebbségi tanfelügyelő.
A magyar szülők valamivel fürgébbnek bizonyulnak a megyei átlagnál. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumba eddig már 19-en igényelték gyermekük felvételét. – 14 gyermek esetében el is fogadták a kérelmet, 2 gyermeknél életkoruk miatt pszichológiai felmérésre lesz szükség, három gyermek esetében még rendezni kell az iratokat – közölte tegnap Kocsis Attila iskolaigazgató. Továbbá azt is elmondta, hogy a magyar iskolaközpontban már a múlt héten megbeszélést tartottak az előkészítő osztályba iratkozó gyermekek szüleivel. – A szülőknek több mint kétharmada jelen volt a megbeszélésen, ahol Lengyel Izabella előkészítő osztályos tanítónő megosztotta idei tapasztalatait, és a szülőknek alkalmuk volt elbeszélgetni Újfalvi Annamária tanítónővel is, aki idén ősszel veszi át az előkészítő osztályt. Az ilyenkor természetes kérdések mellett, a szülők pozitívan értékelték az iskola által felkínált délutáni foglalkozást, illetve elégedetten vették szemügyre gyermekeik leendő osztálytermét. Reményeink szerint április 22-ig mindenkinek sikerül beiratkoznia – fogalmazott az iskolaigazgató.
Ha valaki mégis kimaradna e beiratkozási időszakból, május 8 és 17 között újabb lehetőség nyílik a beiskolázásra – közölte Vlaic Ágnes, tanfelügyelőnő.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad).

Ponta elnézést kér az egyházaktól
Victor Ponta kormányfő pénteken bejelentette, amikor felelősséget vállal a parlamentben az államosított ingatlanokat érintő törvénytervezetért, Románia nevében elnézést fog kérni az egyházaktól a kommunista rendszer túlkapásaiért, és felkérte azokat, hogy támogassák a jogszabálytervezetet.
„Azt hiszem, az elmúlt 70 évben senki nem kért elnézést ezekért. Emellett felkérem az egyházakat, felvállalva mindazt a negatívumot, ami Románia történelmében történt, hogy támogassák a gond megoldását és a román társadalom fejlődését” – mondta a kormányfő.
Ponta meggyőződését fejezte ki, hogy pozitív választ kap az egyházak képviselőitől.
Lucian Mureşan bíboros, a romániai Görög Katolikus Egyház vezetője előzőleg felkérte Victor Ponta kormányfőt, halassza el a felelősségvállalást az államosított ingatlanokat érintő törvénytervezet kapcsán. A bíboros azzal indokolta kérését, hogy a Római Katolikus Egyházzal és a Görög Katolikus Egyházzal nem konzultáltak a jogszabálytervezet kidolgozásakor, amely közvetlenül érinti őket is.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad).

K Ö Z L E M É N Y
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája szervezésében, több európai nagyvárost érintő körútja keretében, Nagyváradon is megtekinthető az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja „Totalitarizmus Európában (fasizmus – nácizmus – kommunizmus)” című vándorkiállítása, mely a 20. század két gyilkos rendszerének bűneit mutatja be, az öreg kontinens 12 országában.
A péntek délutáni tárlatnyitón Thurzó Sándor József alkalomhoz illő brácsajátéka teremtett emelkedett hangulatot, majd Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az érdeklődőket.
A tárlatot Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja védnöki testületének tagja nyitotta meg, aki a „világ proletárjai egyesüljetek!” kommunista jelszóra utalva kijelentette: ma már a „világ kommunistaellenes erői egyesüljetek!” jelszó időszerű. A totalitárius diktatúrák elleni európai összefogás jegyében született az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja által létrehozott tárlat is, mely Pozsony és Brüsszel után – kis kitérővel – Nagyváradra is megérkezett. Tőkés László elmondta: azért tartotta fontosnak, hogy Erdélyben is bemutassák a kiállítást, mert az itt élő magyarok kétszeresen – egyrészt román állampolgárokként, másrészt kisebbségként – is megszenvedték a kommunizmust és a nemzeti szocializmust.
A rendezvény második felében Marius Oprea, román történész-régész, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója tartott vetítéssel egybekötött előadást a Szekuritáté által ítélet nélkül kivégzett civil áldozatok exhumálásáról és a jeltelen tömegsírok felkutatásáról, mely nélkül – véleménye szerint – nem zárható le a múlt. A „népi demokrácia” idején elkövetett emberellenes bűncselekmények feltárása és a gyilkosok felelősségre vonása nélkül a kommunizmus tovább él – hangsúlyozta a „szekusvadászként” ismert történész. Ugyanakkor megjegyezte: a kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták. Az igazságtételt a román államhatalmi szervek akadályozzák a leginkább, melyek nem akarnak tudomást venni az áldozatokról, és a bűnösök büntetőjogi elszámoltatását is halogatják – mondotta Marius Oprea.
Tőkés László beszédében a múlttal való őszinte szembenézés fontosságát hangsúlyozta, mondván: következetesebben kell kiállnunk a kommunistákkal és utódjaikkal szemben. Miért kell foglalkoznunk a kommunista múlttal? – merülhet fel sokakban a kérdés. Az erdélyi EP-képviselő úgy véli: egyfelől amiatt, mert napjainkban is léteznek népnyomorító kommunista államhatalmak, másfelől pedig azért, mert a volt szovjet államokban – köztük Romániában is – még mindig a posztkommunista múlt szenvedő alanyai vagyunk.
Molnár Gusztáv politológus, a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló Limes Kör kezdeményezője a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről szólt. Mint mondotta: először a 80-as évek iratait kezdte tanulmányozni, elsősorban az 1985-ben alakult Limes Kör tagjainak dossziéit, majd a ’48-50 között lezajlott kihallgatások dokumentumait is megtekintette, melyekről megállapította, hogy megdöbbentő és félelmetes képet festenek a román titkosszolgálat ördögi mechanizmusáról. „Kötelességünk feltárni ezt az időszakot, az áldozatok emléke ezt követeli meg” – fogalmazott Molnár Gusztáv.
Nagyvárad, 2013. április 13.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája

Új magyarságismereti anyag készített a Külföldi Magyar Cserkészszövetség
Új magyarságismereti anyag készült a Külföldi Magyar Cserkészszövetség gondozásában a 13-15 éves korosztálynak - közölte a szervezet az MTI-vel.
Mint írták, a magyarságismereti anyag a magyar nyelvet és irodalmat, földrajzot és történelmet bemutató 94 oldalas tananyagfüzetből és 72 oldalas munkafüzetből áll. A tájékoztatás szerint ez az anyag lesz az alapja azoknak a tanfolyamoknak, amelyeket minden kerületükben megtartanak az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, Kanadában es Nyugat-Európában. Kiemelték: így igyekeznek a külföldön nevelkedő fiatal cserkeszvezetőiknek azokat az ismereteket átadni, amelyek lehetővé teszik, hogy kötődésük a magyarsághoz tudatos es időtálló lehessen.
A szervezet honlapja szerint Magyarországon az első cserkészcsapatot 1910-ben szervezték, a szövetség két évvel később alakult. 1941-ben már ezer csapatban 60 ezer cserkész működött Magyarországon az egyre nehezebb politikai és gazdasági viszonyok között. A háború után még egy rövid ideig tevékenykedett az újjászervezett Magyar Cserkész Szövetség, de 1948-ban a kommunisták feloszlatták. 1945-ben Nyugat- Európa menekülttáboraiban éledt újjá a szövetség. Tagjaik vannak Angliában, Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Svájcban, Svédországban, Venezuelában, Brazíliában, Argentínában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kanadában - írták.
Kitértek arra is: a nyugati világ magyar iskoláinak a felét a szövetség tartja fenn, és könyvkiadással is foglalkoznak. Felidézték: 1989-ben a magyarországi kormány újból engedélyezte az országban a cserkészet működését; ekkor változtatták nevüket Külföldi Magyar Cserkészszövetséggé. Napjainkban fő céljuk a Kárpát-medence többi országának és a külhoni területek ifjúságának a támogatása.MTI

Benkő Samu
Bolyai Farkas és fia, János a matematikai kérdéseken kívül a tudományok majd minden területét vizsgálták. Foglalkoztak nyelvészettel, történelemmel, filozófiával, erkölcstannal, politikával, pedagógiával, művészettel. Az emberi tudásanyagot igyekeztek összefoglalni. Megközelítőleg tízezer oldal őrzi fejtegetéseiket a tudományok legkülönbözőbb területeiről.
Hogy mi köze a Bolyaiaknak Benkő Samu erdélyi művelődéstörténész portréjához?
A Széchenyi-díjas professzor ötvenéves kutatómunkája eredményeként elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát. Megfejtette Bolyai írásjeleit, és összeállított két kötetre való szöveget a nem matematikai vonatkozású kéziratokból. Ebből kiindulva nyilván az sem véletlen, hogy a filozófus végzettségű Benkő Samu otthon van a művelődéstörténetben, a történelemkutatásban, a nyelvművelésben is. Talán az egyik legfontosabb éppen az említett Bolyai-hagyaték feldolgozása, de sorolhatnánk más könyveit, különféle jegyzeteit, előadásait, történelmi kutatómunkáit. Ez utóbbival kapcsolatban, ha megkérdeznénk, kinek a megbízásából és mi célból kutatott, valószínűleg nekünk is ugyanazt válaszolná, mint a Magyar Országos Levéltár kérdőívében feltett kérdésre: „A magam gyönyörűségére.” (Állítólag akkor az egyik tisztviselő megjegyezte: ügyelni kell, vajon épelméjű-e ez az Erdélyből jött „idegen”.)
Benkő Samu református lelkészcsaládban született Lőrincfalván, 1928. február 25-én. A középiskolát a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári református kollégiumban végezte. 1946-ban, a második világháború utáni első romániai választások során a Magyar Népi Szövetségben dolgozott Balogh Edgár mellett. A Bolyai Tudományegyetem filozófia karán tanári oklevelet szerzett, ezt követően rövid ideig Fazekasvarsándon tanított. Tanársegéd volt Gaál Gábor mellett a kolozsvári egyetemen. 1952-ben kizárták a pártból és elbocsátották az egyetemről, olyan záradékkal, hogy csak fizikai munkát vállalhatott. Írni is csak álnév alatt írhatott. 1953-tól a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében lett kutató. 1957/58-ban a Korunk szerkesztőjeként dolgozott. 1975-től 1988-as nyugdíjba vonulásáig a Román Akadémia kolozsvári könyvtárának volt a tudományos főmunkatársa. Felesége B. Nagy Margit művészettörténész volt. Testvéröccse Benkő Lóránd nyelvészprofesszornak.
Gyermekkori élete valószínűleg úgy telt, ahogyan a többi hasonló korú, szigorú erkölcsű családban élő fiúgyermeké. Talán innen hozta magával a családról és a nemzetről alkotott képét is. „Nyelvünk két legtermészetesebb közösségi szerveződésünket, a családot és a nemzetet tartotta és tartja össze.”
Gyermekéveiről nem mesélt sokat zentai találkozásunkkor, de azt elmondta, csak keveseknek adatik meg, hogy napra pontosan meg tudják mondani, mikor ért véget ifjúkoruk. Benkő Samu esetében ez a dátum 1949. november 3-ára esett. Ez Balogh Edgár, a kolozsvári állami magyar egyetem rektora, a Romániai Magyar Népi Szövetség egyik vezetője letartóztatásának éjszakája volt, akinél Benkő Samu megszállt akkor éjjel. Ami akkor történt, egy életre meghatározta sorsát. Az egyetemet még befejezhette, de elbocsátották egyetemi gyakornoki állásából.
Baráti segítséggel ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a két matematikus által fölhalmozott tudásanyaggal. A diákévekből hozott kíváncsiság és a munkanélküli állapot előhívta belőle a Bolyai-kutatót, ami végül is hozzásegítette ahhoz, hogy Sztálin halála után a Román Akadémia kutatóként alkalmazta.
„Egy olyan iskolába kerültem, ahol a tanító bácsi, Gagyi László elvitt a marosvásárhelyi református kollégium nagy könyvtárába, ahol láthattuk a Bolyaiak könyveit, kéziratait, körzőit, vonalzóit, sakktábláit, sőt az exhumáláskor kiemelt koponyáit is. Ez olyan megrendítően hatott rám, hogy kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Ráadásul a diákok körében nemzedékről nemzedékre szálltak bizonyos mesék, hogy ez a két tudós ember mi mindenben tért el a hétköznapi élettől: hogy veszekedtek, hogy párbajra is kihívták egymást, hogy féltékenyek voltak egymásra stb. Tehát ezek a diákszájon formálódó események fölkeltették a gyerek fantáziáját.”
Fontos szerepet játszott az erdélyi művelődéstörténet 18/19. századának kutatásában. Tanulmányokat írt Kemény Zsigmondról, akinek közreadta a naplóját is, munkatársa volt a Románia történelme III. kötetének, sajtó alá rendezte Szenczi Molnár Albert naplóját, II. Rákóczi Ferenc vallomásait. Egyik szerkesztője volt a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megálmodóiról, az erdélyi történetírási és intézményteremtési törekvésekről több szaktanulmányban számolt be.
1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Romániában és Magyarországon egyaránt több díjat és kitüntetést kapott: a Román Írószövetség díja (1971 és 1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994), Nagy Imre-emlékplakett (1994), Széchenyi-díj (1997), Kemény Zsigmond-díj (1997), a Magyar Művészeti Akadémia aranyérme (1999), Bethlen Gábor-díj (2000) stb. A romániai rendszerváltás után 1990-ben újraindult Erdélyi Múzeum-Egyesületben alelnöki (1990–1994), majd elnöki (1994–2002) tisztséget viselt.
Volt azonban idő, amikor a némaságot választotta, amikor hosszú évek teltek el úgy, hogy egyetlen szót nyilvánosan nem ejtett ki, nyomtatásban nem jelentetett meg. Ezeket az éveket nem jelzik fiókba zárt kéziratok. Nem látta értelmét az írásnak. Annál többet olvasott azonban, élettapasztalata új mondanivalókkal egészítette ki a régi igazságokat. Tanult, építkezett. Hogy ekkora élettapasztalattal és tudással miért nem kapott soha katedrát?
„Engem hatvan esztendeje eltanácsoltak az iskolától. A könyveimben azonban leírom, amit tudok. Így elmondtam a magamét, és meghallgattak. Amíg élek, motyogok, monologizálok, ha egy ember is akad, aki meghallgat.”
Benkő Samu az április 18-a és 21-e között megrendezésre kerülő jubileumi, XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz: nyolcvanötödik születésnapján köszöntik.
Gruik Ibolya .
Magyar Szó (Újvidék).

Ceauşescu rajztáblája Románia
Bemutatta Románia regionális átszervezésével kapcsolatos saját javaslatait csütörtökön az EMNP. Hangsúlyozzák: a kormány által ismertetett koncepció a Ceauşescu által megrajzolt struktúrán alapszik.
Itt (lenne) az ideje, hogy szakítson Románia a Ceauşescu-féle hagyományokkal, és úgy alakítsa ki a közigazgatási régióit, hogy azok valóban fejlesztést tegyenek lehetővé, természetes módon. Ezt hangsúlyozza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek két képviselője csütörtökön bemutatta a regionalizációval kapcsolatos elképzelésiket. Zatykó Gyula és Csomortányi István kifejtette: a Ceauşescu rajztábláján megalkotott, 1966-ból datálódó megyerendszer él ma is, márpedig azokat a megyéket úgy rajzolták meg, hogy káros legyen a tömbmagyarság számára. Ezért eleve rossz minden egyes olyan terv, amely ezeket a megyéket használja továbbra is kiindulópontként. Márpedig az USL-kormány régiósítási terve ezt használja. Az EMNP viszont azt szorgalmazza, hogy tartsák ugyan meg a megyéket, de a természetes, történelmi és demográfiai valóságnak megfelelő módon rajzolják újra a határaikat. Ezek fölötti struktúraként működnének a régiók.
A koncepció
Az EMNP tervének lényege, hogy 12 nagyrégiónak kellene alakulnia. Ezen kívül lenne 3 olyan kisebb is, amely nehezen sorolható régiókhoz, így önállóan működne, úgynevezett metropolisz régióként. Ez utóbbi 3 Bukarest, Brassó, Galaţi, illetve ezek vonzáskörzete lenne. A nagyrégiók a történelmi tagoltságot vinnék tovább, így a következők lennének: Bánság, Partium, Észak-Erdély, Dél-Erdély, Olténia, Bukovina, Székelyföld, Felső-Munténia, Alsó-Munténia, Felső-Moldova, Alsó-Moldova, Dobrudzsa. Ami térségünket illeti, az EMNP természetesnek tartja, hogy a Partium régió fővárosa Nagyvárad legyen. Szerintük Várad regionális szerepköre és alkalmassága megkérdőjelezhetetlen, Szilágy és Szatmár megyéket is polarizálni képes. Ugyanakkor nem törekednének kizárólagosságra Nagyvárad „fővárossá” tétele során: egyes hatásköröket, intézményeket a régiónkban lévő más nagyobb városoknak juttatnának. Ugyanakkor a dr. Szilágyi Ferenc egyetemi oktató és szakértői csapata által készített EMNP-koncepció szerint feltétlenül egységes székelyföldi régiót kellene létrehozni.
Mint ismeretes, a kormányzó USL tervei ezzel szembemennek: Várad helyett Kolozsvárt tennék meg régiónk központjának, a Székelyföldet pedig igyekeznének szétdarabolni.
Az EMNP hangsúlyozza, ez illogikus és az érintett lakosságnak egyenesen káros. Hozzátették: nem nagyobb szabadságot, hanem egyenesen központosítást hozna az USL-féle koncepció megvalósulása, amely tovább éltetné a ceauşescui hagyományokat is, közigazgatási értelemben véve is, és akadályozná a régiókbeli fejlődést.
Szeghalmi Örs
erdon.
Erdély.ma.

Sztálin, Ceausescu, és Székelyföld névleges autonómiája
45 éve még autonóm státussal rendelkezett Székelyföld egy ré- sze, legalábbis papíron. A Maros Magyar Autonóm Tartomány történetét két diktátor határozta meg. Sokan ugyanis Sztálinhoz kötik a történelmi Székelyföldet felölelő közigazgatás régió létre- hozását, szétverése pedig egyértelműen Ceaucescu nevéhez fűződik. A kommunista korszak autonóm tartománya ma nem jelenthet mintát, mivel az önrendelkezés csak formálisan létezett.
Történelmi tény, hogy az 1952-es román alkotmányt Moszkvában hagyták jóvá, a székelyföldi régió pedig szovjet mintára született. A több mint 13 ezer négyzetkilométernyi területe a történelmi Székelyföld nagy részére kiterjedt, a magyar nyelvhasználat általánosnak számított. Gazdasági és politikai kérdésekben viszont Bukarestben döntöttek, tehát valós önrendelkezésről szó sem lehetett. A valós helyzetet egy korabeli szállóige jellemezte: „az autó magyar, de a sofőr román”. Kápolnási Zsolt székelyudvarhelyi helytörténész jól ismeri a kérdés szakirodalmát. Szerinte Stefano Bottoni és Novák Csaba Zoltán történészek a korszak legszakavatottabb ismerői. A román kutatók közül pedig a nacionalista Petre Turleat említi, de az ő munkája tudományos szempontból értékelhetetlen, mert a románok a térségen belüli teljes elnyomására helyezi a hangsúlyt, a magyaroknak pedig felrója a pozitív diszkriminációt, mondja Kápolnási.
Abban az időben nem a románok, hanem inkább a tartományon kívüli magyarok számítottak jogfosztottnak, és itt a Bolyai Egyetem 1959-es beolvasztását említette a helytörténész.
1960-ban átszabták a történelmi Székelyföldet felölelő régiót. Háromszéket Brassó tartományhoz csatolták, több román lakosságú községet pedig a Maros Magyar Autonóm tartománynak nevezett régióhoz rendelték. Ekkortól már csak az volt a kérdés, hogy mikor számolják fel a névleges önrendelkezést Székelyföldön. Ez 1968-ban következett be, amikor Ceausescu bejelentette az ország új közigazgatásáról szóló törvényt. Székelyföld területén három megyét hoztak létre: Hargita, Kovászna és Maros néven.
Duna Tv
Erdély.ma.

A kommunizmus bűneinek feltárása továbbra is kötelességünk
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi irodája szervezésében került az európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vándorkiállításának nagyváradi megnyitójára múlt pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem székhelyén.
A Totalitarizmus Európában (Fasizmus – Nácizmus – Kommunizmus) című angol nyelvű nemzetközi tárlat megnyitásán jelen volt Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója és Molnár Gusztáv egyetemi tanár, a Ceausescu rezsimmel szemfeorduló, egykori Limes Kör kezdeményezője. A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész muzsikált, majd Tőkés László mondott rövid beszédet. A kommunistákszlogenjét (Világ proletárjai, egyesüljetek!) parafrazálva elmondta, hogy ennek a tárlatnak egyik fő üzenetét azzal a felszólítással lehetne összefoglalni, hogy Világ antikommunistái, egyesüljetek! „Ezt jelképezi ez a kiállítás, amely ízelítőt nyújt a legtöbb szovjet kommunista ország múltjából, illetve párhuzamba állítja a kommunista totalitárius rendszert a XX. század másik nagy diktatúrájával, a náci, fasiszta rezsimekkel. Ezt a kiállítást az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja indította. A tárlat Pozsonyból indult múlt év szeptemberében, azóta már láthattuk Brüsszelben az Európai Parlament székházában, és most megérkezett Váradra. Én magam ragaszkodtam ahhoz, hogy itt is kiállítsák” – fogalmazott Tőkés László. A rövid beszéd után a jelenlévők átvonultak az egyetem előcsarnokából a díszterembe, ahol folytatódott a rendezvény.
Még él
A díszteremben Tőkés László a jelenlevőknek elmondta: „2009 áprilisáig kellett várni, amíg sikerült egy határozatot elfogadtatni az Európai Parlament plénumán, amely azonos mértéket alkalmaz a két nagy totalitárius rendszerrel, a nemzeti szocializmussal és a kommunista szocializmussal szemben. Mi magyarok többszörösen érintettek vagyunk az ügyben, nem csupán román állampolgárokként, hanem kisebbségi magyarokként is el kellett szenvednünk a kommunista diktatúrát, és nem csupán Romániában, hanem szerte a Kárpát Medencében a vasfüggöny innenső oldalán valamennyi országban, ahol magyarok élnek.” Az EP-képviselő a továbbiakban hangsúlyozta: „foglalkoznunk kell a kommunista múlttal, mert a kommunizmus továbbra is fennáll egyes országokban, Kínában, Észak-Koreában Kubában, de tovább él a posztkommunista országokban is, ennek vagyunk a mai napig elszenvedői. Vaclav Havel mondta valahol, hogy nem csak a kommunizmus bűntetteit kellene kivizsgálni, hanem a posztkommunizmus bűntetteit is. Sajnos a posztkommunizmus nálunk is él, elég ha csak ha két harmaddal hatalomra jutott Ponta-Antonescu rendszerre gondolunk.” Ezt követően említést tett arról, hogy az ország adminisztratív átrendezése is a Ceausescu nevével fémjelzett 1968-as területi átrendezést idézi, hiszen akkor is a történelmi régiók sajátosságait, ezen belül pedig a székelyföldi és a partiumi közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyva alakították át az országot. Tőkés László a magyarországi politikai helyzetre is kitért, azt állítva, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) posztkommunista erővé torzult, amely a román politikai osztállyal együtt opportunista módon nem akarja továbbvinni a rendszerváltozást. „Aggodalommal látjuk, hogy még mindig mennyi tartaléka van a kommunizmusnak, ezért nekünk is még következetesebben kell fellépnünk ellene” – zárta szavait Tőkés László
Haszonélvezők és áldozatok
Ezt követően Marius Oprea történész a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója szólalt fel, elmondva többek között azt, hogy a kommunizmus két csoportra osztotta a társadalmat, haszonélvezőkre és áldozatokra. A haszonélvezők a volt pártaktivisták, akik most is köztisztségeket foglalnak el, a szekustisztek és az informátorok, akiket most is használnak, valamint mindezeknek a családjaik. Vagyis a kommunizmus privatizálódott. Velük szemben állnak az áldozatok, és az állam nem akarja elismerni, mennyi szenvedést okozott ezeknek az embereknek. „1989 előtt együtt szenvedtünk, de ha lehet ezt mondani, a magyarok még többet szenvedtek, mint a románok. A közös szenvedés összeköt minket” – fogalmazott Marius Oprea, hozzátéve, hogy a hatóságok hallani sem akarnak az áldozatokról. Marius Oprea kijelentette, hogy 2005 óta több mint ötszáz, a kommunista rendszerben elkövetett politikai bűncselekményt tárt fel és továbbított a hatóságokhoz, de ezek közül egyetlen ügy sem került bíróságra. Végezetül aláhúzta azt, hogy a kommunizmus egyik legijesztőbb öröksége a nosztalgia. „Ma már nem jutnak eszünkbe a kommunista rendszerben elszenvedett megaláztatások, ezért fontos az, hogy emlékezzünk arra, mi történt akkor, mert ha elfeledkezünk az áldozatokról, akkor nekünk sem lesz jobb” – figyelmeztetett. Beszédét követően levetítettek egy filmet, amely az általa vezetett történész-régészcsoport munkáját mutatja be, majd pedig Molnár Gusztáv egyetemi tanár beszélt a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről. „Kötelességünk feltárni ezt az időszakot, az áldozatok emléke ezt követeli meg” – fogalmazott Molnár Gusztáv.
Pap István
erdon.ro.