Hatálytalanította a táblabíróság a MOGYE magyar karáról szóló kormányhatározatot
Hatálytalanította a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot, a döntés nem jogerős – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség. A kormányhatározat alkalmazását már májusban felfüggesztette a bíróság, amíg az egyetem – román többségű – vezető testületei által benyújtott, a kar megalapítását kifogásoló kereset ügyében érdemi döntés születik.
A MOGYE-n zajló magyar és angol tannyelvű oktatást önálló karba szervező kormányhatározat volt 2012 áprilisában az Ungureanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány egyik témája, amelynek nyomán a jobbközép kormány megbukott, és a Szociálliberális Szövetség átvette a hatalmat Romániában.
Az Ungureanu-kabinet – amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vett – azután alapított magyar-angol kart a MOGYE-n, hogy az egyetem román többségű szenátusa az egyetemi autonómiára hivatkozva megtagadta az önálló magyar főtanszékek megalakítását, amelyet egyébként az oktatási törvény előírt. A kar megszervezésére – a kormányhatározat bírósági felfüggesztése és a kormányváltás nyomán – már nem került sor.
„Várható volt a táblabíróság döntése, amely megerősítette, hogy az egyetemi autonómiát a politika nem kerülheti meg" – mondta az Agerpresnek Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora.
Szeptemberben Victor Ponta miniszterelnök szorgalmazására megállapodást írtak alá a MOGYE magyar és román oktatói a feszült helyzet rendezéséről. Múlt héten Szilágyi Tibor, a MOGYE rektorhelyettese az MTI-nek úgy nyilatkozott: csak részben teljesültek az egyezmény kitételei, a magyar tagozat továbbra is oktatóhiánnyal küzd. A MOGYE vezetése szerint csak akkor lehet szó a magyar főtanszékek megszervezéséről, ha az akkreditáláshoz elegendő számú főállású oktatója van a magyar tagozatnak.
MTI
Erdély.ma.

Kelemen Hunor: politikai nyomásra hozott döntést MOGYE ügyben a marosvásárhelyi bíróság
Túlkapásnak tartja az RMDSZ elnöke a Marosvásárhelyi Táblabíróságnak azt a döntését, amely hatálytalanította a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot.
„Egy politikai nyomásra meghozott döntésnek vagyunk a szemtanúi, a Kormánynak pedig ilyen körülmények között kötelessége fellebbezni a nem jogerős ítélet ellen” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. A Szövetség elnöke kifejtette, „az erdélyi magyar nemzeti közösség a kisebbségi jogok betartásának biztosítását várja el a Kormánytól, a MOGYE Szenátusától pedig azt, hogy egyszerűen alkalmazza a törvény előírásait. Úgy vélem, a Marosvásárhelyi Táblabíróság érezhetően politikai nyomásra hozta meg döntését. A szóban forgó kormányhatározatot a tavaly éppen a törvény betartása érdekében alkottuk meg, hiszen a MOGYE Szenátusa nem tartotta be, és nem alkalmazta a tanügyi törvényt. Így normálisnak tartom, hogy a Kormány, amelynek az a feladata, hogy a törvények alkalmazását biztosítsa, megalkotott egy kormányhatározatot, amely helyreállította volna a törvényességet. A Romániában élő nemzeti kisebbségek, a magyar nemzeti közösség a Kormánytól, a Parlamenttől várja el, hogy az anyanyelven való tanuláshoz való joguk ne csorbuljon. A MOGYE-ra vonatkozó kormányhatározat igazságos volt, a törvényességet állította volna helyre”.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, a táblabíróság döntése ellen a Kormánynak fellebbeznie kell, hiszen az elfogadhatatlan, hogy egy ítélőtábla cenzúrázza a Kormány határozatait akkor, amikor azok semmilyen módon nem sértik a törvényt.
Mint az ismert, tavaly, a március 27. kormányülésen fogadták el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül az önálló magyar kar létrehozására vonatkozó kormányhatározatot. Az önálló kar kormányhatározattal való létrehozására azért volt szükség, mert a MOGYE szenátusa az oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan egyetemi chartát megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetősége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. Az oktatási törvény 135. paragrafusa kimondja, a multikulturális intézményekben a kisebbségi oktatás számára tagozatokat/részlegeket kell kialakítani, amelyek az oktatás megszervezésében autonómiát élveznek. A törvény a kisebbségi tagozat oktatóira bízza, hogy belső működési szabályzatot hozzanak létre, amely a tagozaton belüli választásokra is kitér, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy ennek a szabályzatnak összhangban kell lennie az egyetem chartájával. A törvény 132. paragrafusa kimondja, alapesetben az egyetem szenátusának a határozata alapján hoz létre a kormány új egyetemi karokat. A törvénycikkely ötödik bekezdése azonban arra is kitér, hogy indokolt, rendkívüli esetben a kormány létesíthet új kart egy egyetemen belül.
A tavaly elfogadott kormányhatározat az Alkotmány 108-as cikkelyének, illetve az oktatási törvény 132-es paragrafusa 5-ik bekezdésének szellemében született meg. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen belül megalakul egy új, önálló kar, amely a következő szakokat tartalmazza: általános orvosi képzés magyar nyelven és angol nyelven, gyógyszerész-képzés magyar nyelven valamint nővérképző magyar és román nyelven. A kormányhatározat előírása szerint az új kar köteles lebonyolítani a belső választásokat, illetve megtenni azokat az adminisztrációs lépéseket, amelyek során elfoglalják az üres állásokat. Az új, önálló kar esetében is a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Intézmény állapítja meg a maximális diáklétszámot.
Erdély.ma.

Tegyük ki a zászlót! – Megdöbbentő Markó kijelentése
Mindenki tegye ki a házára a székely zászlót, és addig tartsa ott, amíg ki nem vívjuk az autonómiát – mondta tegnapi sajtóértekezletén Derzsi Sámuel. Az EMNP háromszéki elnöke felszólította a vállalkozókat, adakozzanak székely zászlók vásárlására azok számára, akik használnák a székelység e szimbólumát, de nincs pénzük megvenni azt.
Házról házra járnak az EMNP emberei, hogy felmérjék: hol áll fenn az a helyzet, hogy a házigazda kitűzné a székely zászlót, de nincs lehetősége megvásárolni azt. „Arra kérem a vállalkozókat, adakozzanak, tudjunk zászlót vásárolni azoknak, akiknek ez gondot jelent” – mondta Derzsi.
Az EMNP Kovászna megyei elnöke megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy Markó Béla, az RMDSZ volt szövetségi elnöke a magyarországi médiának azt nyilatkozta: „az nem megoldás, hogy néhány ezer ember Marosvásárhelyen rázza az öklét és követelőzik”. – Lehetnek ennél jobb módszerek, de annál, amit az RMDSZ 23 év alatt elért, minden jobb – kommentálta Derzsi. Az elnök szolidaritását fejezte ki a székely zászló miatt meghurcolt gyergyószentmiklósi intézményvezetőkkel, mert, mint mondta, nemcsak a szimbólumokat kell megvédeni, hanem azokat az embereket is, akik kiállnak mellettük.
Az EMNP elnöke tiltakozik az osztrák fafeldolgozó cég rétyi megtelepedése ellen is, mert szerintük ez nem szolgálja a közösség érdekét. Véleménye szerint ki kell dolgoznia egy jövőbemutató projektet, és az mellé kell beruházót keresni, mert minden „kívülről, önként érkező” befektető kizárólag saját hasznát nézi.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma.

Autonómia, ami nincs, de kellene
Valakik kikutatták: az erdélyi magyarok közel fele tizenkét éven belül autonómiára számít. Ettől az egyik szemünk sír, a másik nevet.
Miközben a fősodratú honi médiát újabb és újabb bukaresti mocsokhegyek foglalkoztatják, a hazanéző magyar sajtóban mégiscsak az volt a tegnap fő híre, hogy valakik kikutatták: az erdélyi magyarok közel fele tizenkét éven belül autonómiára számít. Ettől az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert miért csak a közösség fele ilyen optimista és miért csak egy fél emberöltő múlva, de nevet, mert lám, már minden második emberünk bízik az önrendelkezés lehetőségében, ráadásul mi az a tucatnyi év az elmúlt kilencvenhez képest. Anélkül, hogy a felmérés feltárta részletekbe magam is belemennék – pedig hát az ördög ugyebár mindig a részletekben rejtezkedik –, az azért feltűnt és meglepett, hogy bár arányosan kérdeztek meg magyarokat a Partiumból és Székelyföldről, utóbbi régió autonómiaigénye úgymond nem kerekedett felül az összerdélyi önrendelkezésén. Bár nem tudjuk, pontosan miként és miről kérdezték őket – ami egyáltalán nem mindegy –, a válaszadók összessége a legnagyobb arányban Erdély autonómiáját jelölte meg a legfontosabbként. Még Székelyföldön is! Ahol csak feleannyian tartották elsődlegesnek magának a Székelyföldnek az autonómiáját, mint ahányan az egész Erdélyét. Ez több kérdést is felvethet. Eszerint inkább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küzdelmét támogatnák és helyeselnék, semmint a Székely Nemzeti Tanácsét? Inkább történelmi, semmint etnikai alapon fejlesztenék az autonómiákat? (Hiszen a Románián belüli autonóm Erdély egy nagy román többségű entitás lenne ma is és a jövőben is. Ahol ugyanúgy ki kellene harcolni a magyar közösség önrendelkezését, mint a mostani egy és oszthatatlan román nemzetállamban.) Egy biztos: elenyésző volt a megkérdezettek között azoknak a száma, akik szerint nincs szükség semmiféle rendű és rangú és tartalmú autonómiára. Beérik azzal, amit Bukarest adott, ad és adni fog nekik.
Dénes László
Székelyhon.ro.

Csángó és székely termékek erősíthetnék egymást
Hargita megye – Székelyek és csángók intézményes kapcsolatairól, együttműködéséről beszélt Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsa és az RMDSZ Országos Elnökségének képviseletében április 9-én a pusztinai Magyar Házban, a Tanácskozás Csángóföldön elnevezésű háromnapos konferencián.
– Az RMDSZ részéről azok, akiknek volt lehetőségük rá, tettek a csángómagyarokért. Az új Csángó Cselekvési Terv, amelynek a kidolgozását tűzte ki célul az április 7–11. közötti csángóföldi tanácskozás, hasznos segítség lehet abban, hogy eszköztáraikat a jövőben még inkább a programhoz tudják igazítani, annak kiteljesítése érdekében – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.
Borboly Csaba megosztotta a jelenlévőkkel a Hargita megyei tapasztalatokat, amelyek másoknak is segítségükre lehetnek. Hargita Megye Tanácsán belül közel másfél éve működik csángó munkacsoport, amely odafigyel az igénylésekre, felkérésekre, és javaslatokat is tesz a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, illetve a Bákó megyei RMDSZ-nek. A tanácselnök szerint Székelyföldnek mint belső anyaországnak nemcsak a szórványközösség felé lehet meghatározó a szerepvállalása, hanem a csángó közösség irányában is. A szórványprogram példáján keresztül Borboly kifejtette: ha nem is pénzbeli támogatásban, de a hiánypótló kapcsolatok kialakításában tudnak szerepet és felelősséget vállalni. Úgy gondolja, hogy minden székelyföldi intézménynek szinte az élet minden területén lehet a csángó programmal kapcsolatos tevékenysége, ezek azonosítását javasolta.
Hargita Megye Tanácsa az elmúlt másfél évben a Hargita Könyvkiadón keresztül könyvbemutatókkal és könyvkiadással támogatta a csángómagyarokat, fotókiállítást, falunapokat, Csángó Napot, tapasztalatcseréket, diáktáborokat szervezett és támogatott, részt vett a gyímesközéploki A Tatros Forrásánál Csángófesztivál és a Csángó Hagyományőrző Ház avatójának szervezésében, továbbá egy éve támogatja a Hargita megyében tanuló csángó diákokat. Elindult a csángó települések polgármestereivel való rendszeres egyeztetés, képzésekkel, mezőgazdasági tanácsadással segítik őket, kiemelten foglalkoznak a gyímesbükki közösség problémáival.
A megyei tanács elnöke előadásában kiemelte a gazdasági szintű együttműködés fontosságát is. Szerinte a székely termékek sikeres értékesítéséhez hasonlóan a csángó termékek is kellő haszonnal értékesíthetők lehetnek. Mint elmondta, már elindult egy ilyen együttműködési folyamat a kósteleki gazdákkal, akik a hagyományos székely termékek havonta megszervezett vásárának rendszeres és sikeres résztvevői. Ezeken a vásárokon való részvételre biztatja a többi csángó termelőt is, mert az a mezőgazdasági termékek értékesítésén túl közösségerősítő szereppel is bírhat. A vásárokon való részvétel Borboly szerint egy kis kiindulópontja lehet egy nagyobb folyamatnak, amelynek eredményeként a csángó termékek a székely termékekhez hasonlóan, akár egymást erősítve jelenhetnének meg a nemzetközi piacon is. A tanácselnök felajánlotta a székely termékek értékesítése kapcsán szerzett tapasztalataik átadását, és javasolta, hogy a készülő cselekvési tervbe a csángó termékek értékesítését is foglalják bele.
Borboly Csaba felajánlotta a megyei tanács segítségét pályázatok írásához, valamint egyenlő felek közti egyezségen alapuló partnerséget a kommunikációs vagy bármilyen más projektek megvalósításához.
– Az RMDSZ részéről azok, akiknek volt lehetőségük rá, tettek a csángómagyarokért. Az új Csángó Cselekvési Terv, amelynek a kidolgozását tűzte ki célul az április 7–11. közötti csángóföldi tanácskozás, hasznos segítség lehet abban, hogy eszköztáraikat a jövőben még inkább a programhoz tudják igazítani, annak kiteljesítése érdekében – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.
Borboly Csaba megosztotta a jelenlévőkkel a Hargita megyei tapasztalatokat, amelyek másoknak is segítségükre lehetnek. Hargita Megye Tanácsán belül közel másfél éve működik csángó munkacsoport, amely odafigyel az igénylésekre, felkérésekre, és javaslatokat is tesz a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, illetve a Bákó megyei RMDSZ-nek. A tanácselnök szerint Székelyföldnek mint belső anyaországnak nemcsak a szórványközösség felé lehet meghatározó a szerepvállalása, hanem a csángó közösség irányában is. A szórványprogram példáján keresztül Borboly kifejtette: ha nem is pénzbeli támogatásban, de a hiánypótló kapcsolatok kialakításában tudnak szerepet és felelősséget vállalni. Úgy gondolja, hogy minden székelyföldi intézménynek szinte az élet minden területén lehet a csángó programmal kapcsolatos tevékenysége, ezek azonosítását javasolta.
Hargita Megye Tanácsa az elmúlt másfél évben a Hargita Könyvkiadón keresztül könyvbemutatókkal és könyvkiadással támogatta a csángómagyarokat, fotókiállítást, falunapokat, Csángó Napot, tapasztalatcseréket, diáktáborokat szervezett és támogatott, részt vett a gyímesközéploki A Tatros Forrásánál Csángófesztivál és a Csángó Hagyományőrző Ház avatójának szervezésében, továbbá egy éve támogatja a Hargita megyében tanuló csángó diákokat. Elindult a csángó települések polgármestereivel való rendszeres egyeztetés, képzésekkel, mezőgazdasági tanácsadással segítik őket, kiemelten foglalkoznak a gyímesbükki közösség problémáival.
A megyei tanács elnöke előadásában kiemelte a gazdasági szintű együttműködés fontosságát is. Szerinte a székely termékek sikeres értékesítéséhez hasonlóan a csángó termékek is kellő haszonnal értékesíthetők lehetnek. Mint elmondta, már elindult egy ilyen együttműködési folyamat a kósteleki gazdákkal, akik a hagyományos székely termékek havonta megszervezett vásárának rendszeres és sikeres résztvevői. Ezeken a vásárokon való részvételre biztatja a többi csángó termelőt is, mert az a mezőgazdasági termékek értékesítésén túl közösségerősítő szereppel is bírhat. A vásárokon való részvétel Borboly szerint egy kis kiindulópontja lehet egy nagyobb folyamatnak, amelynek eredményeként a csángó termékek a székely termékekhez hasonlóan, akár egymást erősítve jelenhetnének meg a nemzetközi piacon is. A tanácselnök felajánlotta a székely termékek értékesítése kapcsán szerzett tapasztalataik átadását, és javasolta, hogy a készülő cselekvési tervbe a csángó termékek értékesítését is foglalják bele.
Borboly Csaba felajánlotta a megyei tanács segítségét pályázatok írásához, valamint egyenlő felek közti egyezségen alapuló partnerséget a kommunikációs vagy bármilyen más projektek megvalósításához.
erdon.ro.

Konferenciával zárult a közös kutatási program
Nagyvárad – Érdekes előadások hangzottak el szombaton a Lorántffy Zsuzsanna Egyházközpontban a CEPEVIT program keretében. Konferenciával zárult a MODEM és a Partiumi Keresztény Egyetem együttműködése.
Konferenciával zárult a hétvégén a Partiumi Keresztény Egyetem és a debreceni MODEM még 2010-ben indított közös kutatási projektje, melynek címe A centrum-periféria viszony átalakulásának határmenti perspektívái a kulturális regionalizmus és a kortárs vizuális kultúra kontextusában volt. A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott CEPEVIT kutatás elsődleges célja az volt, hogy feltérképezze a Debrecen és Nagyvárad által fémjelzett határmenti régió kulturális együttműködésének lehetőségeit, illetve azt a tág összefüggésrendszert, amelyben a kulturális régió eszméje megvalósulhat. A projekt másfél éves lebonyolítási ideje alatt alakult interdiszciplináris kutatócsoportok tagjai a MODEM munkatársai és a nagyváradi felsőoktatási intézmény filozófia tanszékének, illetve a Filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezésű mesteri szak oktatói voltak. A fontosabb témakörök között megemlítendő: a városi tér és a vizuális kultúra kapcsolata, a művészetföldrajz aktualitása, az államhatárokon átnyúló regionális együttműködések az Európai Unióban, a centrum és periféria viszony és a kulturális identitás, valamint a Nagyváradi 35-ös csoport képzőművészeti tevékenysége.
Lesz folytatás
Az elmúlt hétvégén zajló konferencián lényegében a kooperáció eredményeképpen született tanulmányokat mutatták be, melyekből egy vaskos kétnyelvű kötet is napvilágot látott. A konferencia programja az eredetihez képest némileg módosult. Számos érdekes előadás hangzott el posztszocialista városépítészeti dilemmákról, napjaink köztéri művészetéről, a centrum-periféria viszony átalakulásáról, Debrecen-Nagyvárad együttműködéséről. A projektben résztvevő kutatók továbbra is kihasználják majd az együttműködési lehetőségeket, hangzott el a konferencia zárásában.
Mészáros Tímea
erdon.ro.

Széchenyi pályázat
Végéhez érkezett a Fidens Egyesület harmadik alkalommal meghirdetett történelmi pályázata megyei szinten, mely tavalytól felvette a Széchenyi István történelmi pályázat címet. Szatmár megyében első alkalommal került megrendezésre Mekker Melinda valamint Paku Fazekas Imelda Éva közreműködésével.
Az idei év témája: Széchenyi István élete és munkássága. A diákok munkáit III-IV , valamint V-VIII. osztályos korcsoportokban mérették meg. A szatmármegyei szervezők felkérésére a zsűri tagjai Toroczkai Sándor, Kiss Zsuzsanna valamint Cuculeanu Andrea voltak, akik igyekeztek a beérkezett pályamunkák közül azokat továbbjuttatni, amelyek valószínűleg az országos versenyen is megállják a helyüket.
A kiválasztott dolgozatok Nagyváradra kerülnek, ahol országos szinten elbírálásra kerülnek. A zsűri döntése révén értesítést kapnak azok, akik helyi szinten I., II., III. helyezést értek el és munkájuk tovább jut az országos döntőre. Ők meghívást kapnak a kiértékelő és díjkiosztó gálára és különdíjakban részesülnek amelyikre április 11-én kerül sor, d.u. 14. órai kezdettel a “Dr. Vasile Lucaciu” Általános Iskolában.
A helyi szervezők köszönetüket fejezik ki minden kedves pedagógusnak, akik időt és fáradságot nem kímélve irányították a diákok munkáit és remélik, hogy a jövő tanévben is szép számmal pályáznak majd a diákok.
Mekker Melinda megyei főszervező
erdon.ro.

Egy váradi polgár önvallomása
Nagyvárad- Pénteken a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban bemutatták a Partiumi füzetek 65. kiadványát.
Péntek délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében mutatták be Szilágyi István: Csillagváros visszavárta katona fiát című naplókötetét. Az egybegyűlteket Dukrét Géza, a kiadványt megjelentető Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke köszöntötte, kiemelten Szabó Ödönt, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, dr. Fleisz Jánost, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnökét, valamint Sárközi Zoltánt, a Pro Liberta Partium Egyesület vezetőjét. Megjegyezte: dupla ünnepről van szó, egyrészt közösségiről, hiszen a Partiumi füzetek 65. könyvét mutatják be (a sorozaton kívül még 10 kötetet adott ki a PBMET 1998-tól kezdve), másrészt pedig egy szubjektív, személyesebb jellegűről, ugyanis kedvenc tanárnőjének az édesapja által írt visszaemlékezések láttak nyomdafestéket. Dukrét Géza ugyanakkor külön köszönetet mondott a megyei RMDSZ-nek és a Bihar Megyei Tanácsnak, melyek támogatása nélkül nem sikerülne megjelentetni a Partiumi füzeteket.
Igazi váradi
A kötetet Kupán Árpád tanár mutatta be. Arra hívta fel a figyelmet: a szerző, néhai Szilágyi István váradi, Csillagváros negyedi lakos idős korában foglalta össze életének azt a szakaszát, mely egybeesett a polgárosodó, lendületesen fejlődő város felemelkedésével, majd később bekövetkezett, többnyire kedvezőtlen változásával. Ezek a negatív történések azonban őt nem törték meg, végig megmaradt öntudatos, igyekvő, családját és népét szerető igazi váradi polgárnak. Írásaiból kitűnik, hogy nem állt szándékában sem megszépíteni az átélt eseményeket, sem pedig panaszkodni a sorscsapásokért, csupán gyermekeinek akarta átadni munkás életének tanulságait. Korát megelőzve felfedezte a mai történetírás egyik lényeges forrását, sőt formáját, az oral historyt, a szóbeli, elbeszélő történelmet, a hétköznapi történések leírásának fontosságát. Memoárjából tehát valóságos korrajz bontakozik ki a 20. század első felének váradi életéről, „olyan jellegzetességek ismerhetőek meg belőle, amelyek történelmi tanulmányokból sem ismerhetőek meg”.
Felvették magnóra
Starkné Szilágyi Erzsébet nyugdíjas földrajztanárnő elárulta: örül annak, hogy a visszaemlékezés megjelent, hiszen édesapja sokat mesélt családtagjainak, ismerőseinek. Érdekes azonban, hogy a háború után jó néhány évig ki sem ejtette ezt a szót. Egyébként erős kisugárzású ember volt, a körülötte levők szívesen hallgatták a történeteit. Lassan érlelődött meg benne az elhatározás, hogy kötetbe foglalja gondolatait, idős korában érzett késztetést erre. Az unokái felajánlották: vesznek egy magnót, hogy rögzíteni tudják az elhangzottakat. Egy idő után azonban Pista bácsi jelezte: nem jól van ez így, „írva szebben lehet elmondani”. Két vaskos füzetet töltöttek meg, majd a leírtakat felvették szalagra. (Ennek köszönhetően a könyvbemutatón is megszólalhatott a jó néhány évvel ezelőtt elhunyt Szilágyi István). A földrajztanárnő hangsúlyozta: ragaszkodott hozzá, hogy a kiadvány címében szerepeljen, hogy édesapja csillagvárosi származású volt, hiszen ez egy ősi városrésze Váradnak.
A rendezvényen közreműködött Tokaji Ágnes hegedű- és Thurzó Sándor József brácsaművész. A bemutató dedikálással és állófogadással zárult.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro.

Megszüntetné az egyházak állami finanszírozását
Megszüntetné az egyházak állami támogatását Romániában Remus Cernea szociáldemokrata parlamenti képviselő, de élénk közvitát kiváltó törvénykezdeményezése nem élvezi a kormánykoalíció támogatását – írta kedden a Jurnalul Naţional.
Cernea működő európai példákra hivatkozva azt javasolta, hogy – költségvetési támogatás helyett – az adófizetők rendelkezhessenek arról, mely egyházat támogatják adójuk egy százalékával. A kezdeményező szerint ez a rendszer kivonná az egyházakat a politikai befolyás alól és kiszámíthatóbbá tenné bevételeiket.
„Nem értek egyet ezzel. Ez az ő kezdeményezése: nem élvezi az USL támogatását\" – idézte Victor Ponta miniszterelnököt a Jurnalul Naţional.
A Román Ortodox Egyház (BOR) is elutasította a törvénykezdeményezést, arra hivatkozva, hogy a költségvetési támogatás nem könyöradomány, hanem az egyház társadalmi szerepének elismerése, ami azt követően vált szükségessé, hogy Alexandru Ioan Cuza fejedelem 1863-ban államosította az egyházi vagyon jelentős részét.
A jobboldali Hotnews.ro portálon megjelent közleményében a BOR rámutatott, hogy az állam a költségvetés „alig 0,2 százalékával\" (nagyságrendileg 100 millió eurónyi összeggel) támogatja az egyházakat, ami az ortodoxok esetében az egyház több mint 14 ezer papjának és 17 ezer világi alkalmazottjának a fizetésére sem elég. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson.
A képviselői indítványt elsőként megszellőztető független Gândul című lap jegyzetírója szerint az ortodox egyház az egyik legjövedelmezőbb vállalkozása az országnak, amelynek 2011-es 6,6 millió eurós nyeresége meghaladta a McDonalds vagy az aszfaltkirályok profitját. Andrei Luca Popescu azt írja, hogy Romániában nem templomokat, hanem kórházakat és iskolákat zárnak be, és nem autópályák, hanem katedrálisok épülnek. A szerző úgy véli, nem a BOR, hanem a politikusok szorulnak rá arra, hogy a költségvetés is támogassa az egyházat egy olyan országban, ahol „szavazóik milliói vetnek keresztet minden templom előtt, pedig legfeljebb ünnepi alkalmakon lépik át a küszöbüket\".
A egyház és az állam összefonódása ellen következetesen tiltakozó, környezetvédő mozgalmakban tevékenykedő Remus Cernea, Victor Ponta miniszterelnök korábbi tanácsadója decemberben az USL jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot.
MTI
Nyugati Jelen (Arad).

Kelemen Hunor: javult az RMDSZ és a Fidesz viszonya
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Fidesz javuló viszonyáról beszélt a liberális beállítottságú román Adevarul című lapnak a határon túli magyar szervezet elnöke. Az interjú csütörtökön jelent meg.
Kelemen Hunor azt mondta, hogy most sokkal jobb a kapcsolat a két párt között, mint egy-két évvel ezelőtt. A politikus ezt az RMDSZ erdélyi támogatottságával magyarázta.
„A decemberi választások után Orbán Viktor gyorsan megértette, mit mondanak a számok, és azt, hogy a riválisainknak nem sikerült kilökniük minket a parlamentből. Többször találkoztunk Orbán Viktorral, legutóbb néhány hete, és az volt a benyomásom: a számok beszélnek. A barátságok megmaradnak, nem tűnnek el, de pragmatikus politikus lévén, úgy vélem, más következtetésre jutott, mint egy évvel ezelőtt" – mondta az RMDSZ vezetője.
Hozzátette: tavaly Orbán Viktor már a helyhatósági választásokon láthatta, milyen támogatottsága van a másik két erdélyi magyar pártnak, és ezért a parlamenti választási kampány idején „nem bocsátkozott olyan kalandokba, mint nyáron, amikor a Fidesz politikusai erős kampányt folytattak az RMDSZ ellen az egész Székelyföldön".
Arra a felvetésre, hogy vajon a Fidesznek érdeke-e a „nemzeti kérdést" elővennie Erdélyben a magyarországi választások előtt, az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: ez nem segítené semmivel a Fideszt. „Egy-két, legfeljebb három mandátum múlik az összes külhoni szavazaton: nem ez a tét, nem ezen múlik a különbség. Túl kockázatos kaland lenne, és nem érné meg. Nem hiszek olyan forgatókönyvben, hogy Magyarország általános konfliktusba bocsátkozna Romániával, a románokkal a választások miatt" – fejtegette Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy ilyesmiben csak politikai kalandorok érdekeltek.
MTI
Erdély.ma.

Csíkszentmiklós, a szokások örök őrzője
Első írásos említésének 680. évfordulóját ünnepli vasárnap a csíkszentmiklósi faluközösség. A közigazgatásilag Csíkszépvízhez tartozó településen egyházi méltóságok és világi elöljárók tartanak beszédeket, ugyanakkor a régmúlt időktől napjainkig tartó időszakot neves előadók idézik fel az érdeklődőknek.
A Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomáról elnevezett település valamikor a 12. század végén vagy a 13. század elején alakulhatott, egyházközségéről az első hiteles feljegyzést – mely egy Stephanus (István) nevű papot említ, aki 1333-ban egy garast fizetett a tizedszedőknek – a pápai tizedjegyzékben találjuk. A középkortól egészen a 19. század végéig három falunak – Csíkszépvíz, Csíkborzsova és Csíkszentmiklós – a közös temploma a szentmiklósi, az 1992-ben megrepedt, műemlékként őrzött harangját 1689-ben öntötte Boltosch István brassói harangöntő.
A rohamos fejlődés és a hagyományőrzés útján
A jellegzetesen három településszerkezeti alapegységből – Alszeg, Középszeg, Felszeg – álló falu az új évezred hajnalától kezdve látványos fejlődésen ment keresztül, amihez Ferencz Tibor községvezető mellett a falu lakosságának támogatására is nagy szükség volt. A kitartó szervezés és együttműködés gyümölcseként épült ki a gáz- és vízvezetékrendszer, lépett működésbe a csatornarendszer, korszerűsítették a közvilágítást, leaszfaltozták az utakat és tatarozták a középületeket.
A modern élet alapjait megteremtő infrastrukturális beruházások és a falu összképének nagyfokú javítása a fiatalok itthon tartására, valamint a kulturális életre és a hagyományőrzésre is rendkívül pozitív hatással volt. Utóbbi egyik legékesebb példája a másfél éve önkormányzati és közbirtokossági összefogással 41 ezer lejért megvásárolt, Lakatos István helybéli tanár segítségével újjáépített, majd berendezett, mintegy százéves csíki székely ház, amelyben néprajzi gyűjtemény mellett értékes okiratok, tárgyak és fényképek is helyet kaptak – sőt a téli hónapoktól egészen a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig fonó-szövő szakkör működik benne. A tájház hűen illusztrálja az elődök életvitelét, szokásait és mindennapjait.
A csíkszentmiklósi közbirtokosság a tájház szomszédságában a közelmúltban egy harmincas évekbeli épületet modernizálva alakította ki új székhelyét. A múzeumként működő tájház udvarán jelenleg egy gazdasági melléképület is tatarozásra vár, ahol a közbirtokosság egy turisztikai központot kíván kialakítani.
Csíkszentmiklós napjainkban
Az ezeregyszáz fős létszámot közel száz éve rendíthetetlenül tartó település szokásainak kommunizmus alatti megtartásában nagy szerepük volt mindazon helybéli pedagógusoknak, akik a kötelező kultúrműsorokba, politikai töltetű ifjúsági tevékenységekbe ügyesen „belopták” a néphagyományokat, megszakítás nélkül adva így át azokat az egymást követő generációknak – tudtuk meg Lakatos István tanártól. Ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után újjáalakult a cserkészcsapat, és létrejött az ifjúsági szervezet, mely több, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megmozgató rendezvénye mellett az elődök tiszteletére és szokásaik átörökítésére is kiemelt figyelmet szentel.
A csíkszentmiklósiak nagy részének megélhetési alapjait a mezőgazdaság és az állattartás biztosítja, noha az utóbbi tíz évben jelentősen – közel a felére – csökkent a faluban tartott tehenek száma. Ezzel szemben növekedett a juh-, sőt a kecskeállomány is, míg a disznók száma stagnál. A munkahelyek számát tekintve a kisboltok és a fafeldolgozó üzemek is előkelő helyen állnak, de sok fiatal – igaz, csak ideiglenesen – külföldre, leginkább Nyugat-Európába utazik szerencsét próbálni. A véglegesen elvándorlók száma minimális, a néhány hónapot, esetleg évet távolban töltők többnyire visszatérnek, megtakarításaikat a faluban – gyakran mezőgazdasági gépekbe, felszerelésekbe, megművelhető földterületekbe – fektetve be. Lakatos István szerint inkább az okoz problémát, hogy nincs szaporulat, mivel a családok általában egy, legfeljebb két gyereket vállalnak.
Az 1880-ban épített helyi általános iskolába és az óvodába összesen száznegyvenöt gyerek jár – igaz, ebbe beletartoznak a csíkborzsovaiak is. A vallásos nevelésben részesülő ifjoncok Gergely Géza esperes-plébános odaadó segítsége és terelgetése jóvoltából olyan szoros közösséget alkotnak, amelyben főszerep jut a tisztességre, szülők iránti tiszteletre és szeretetre tanításnak. Bár több nagyobb cigány család is él a helységben – összlétszámuk hetven körülire tehető –, jelenlétük nem okoz mindennapos problémát. A „kritikus periódust” inkább a mezőgazdasági betakarítások időszaka jelenti, amikor előszeretettel dézsmálják a termést.
„Csíkszentmiklós jövőjét a gyereklétszám csökkenése vagy növekedése határozza majd meg. Híresek vagyunk szorgalmunkról, de a falu további fejlődéséhez a házak megszépülésén és korszerű földművelő gépeken kívül elsősorban nagyszámú utódra van szükség” – vonta le a következtetést a szülőfalujáról monográfiát is írt Lakatos István.
Ünnepi emlékezés
Vasárnap délben a csíkszentmiklósi műemléktemplomban a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét az évfordulóra szervezett rendhagyó program. A rendezvény este hét órától a kultúrotthonban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek sorát Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere nyitja, majd Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának köszöntője következik. Az eseményen jelen lesz Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A világi elöljárók után az elmúlt évszázadok kiemelkedő egyházi és falutörténeti eseményeit eleveníti fel Gergely Géza esperes-plébános, Ambrus Tünde író, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Lakatos István tanár. Az előadókat a Bíró Zsolt kántor vezetésével színpadra álló csíkborzsovai férfikórus műsora, a csíkszentmiklósi általános iskola diákjainak irodalmi összeállítása, valamint a csíkszentmiklósi és csíkszépvízi néptánccsoportok fellépése követi. A kivételes évfordulóra nagy szeretettel várják mind a község, mind a környező falvak lakóit.
Pinti Attila
Székelyhon.ro.

Tudomány és helytállás
Második alkalommal látta vendégül Balás András székely-magyar származású, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban oktató professzort csütörtök délután Csíkszeredában a Sapientia egyetem.
A baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban jelent meg Balás András Tudomány és helytállás című kötete, melyben a szerző kiemelten foglalkozik a kisebbségi sorssal. Ezt a könyvet azért írta, hogy a tanulás örömét, a tudomány szeretetét, a felsőoktatáshoz való jogot és a kisebbségi sors becsületét népszerűsítse.
Házigazdaként Kósa István, a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja köszöntötte a jeles előadót, kiemelve: nem csupán kisebbségi létről beszélhetünk Balás munkájában, ennél sokkal tágabb értelemben használja a kisebbség fogalmát. A szerző művében rámutat arra a kisebbségi hangra, amely ha megfelelő közeg van, akkor képes felszínre jönni. A könyv erénye, hogy rávilágít az innovációra.
Balás András nevéhez fűződik a Székely Előfutár Alapítvány, amely székelyföldi kutatókat támogat. „Aki még soha nem volt kisebbségben, az soha nem mondott semmi újat. Aki többségben van, az azt hangoztatja, amit a többség” – hangsúlyozta előadásában.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro.

Ady, a bukarestiek családias iskolája
198 éves a fővárosi magyar tannyelvű oktatás
Volt már 9-es számú Elméleti Líceum, 5-ös számú Matematika-Fizika Líceum, a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb korszakában pedig – amikor vegyes, román–magyar évfolyamok létrehozására kényszerítették –, a 33-as számú Ipari Líceum nevet is viselte Bukarest egyetlen magyar nyelvű oktatási intézménye. Az Ady Endre Elméleti Líceum folyosóin ma több száz magyar diák zsivaja hallatszik.
A fő céljaként az identitásmegőrző kultúratámogatást meghatározó iskolában mindig arra törekedtek, hogy Bukarest valamennyi magyar gyermeke számára biztosítani tudják az anyanyelvi óvodai és iskolai oktatáshoz való hozzáférést. Ezért aztán az intézmény befogadóképességét is növelni kellett, 2007-ben kormánypénzből elkezdődött az iskola bentlakásának építése, de pénzhiány miatt még a belső szerkezet befejezése előtt leálltak a munkálatok. „Volt egy időszak amikor gyimesi csángó diákjaink is voltak. A vidéki gyerekekre gondolva fogtunk bővítési munkába, hogy közel tudjuk őket tartani, amíg megszokják a bukaresti életet. Ha a líceum után egyetemre mentek volna, továbbra is szállást biztosítottunk volna nekik” – tájékoztat Bejan Ibolya, az iskola igazgatónője (képünkön). A projektre még a sportpályát is rááldozták. „Ez a bentlakás a legnagyobb álmunk, hisz így tudnánk növelni a gyermekek számát. Mint minden szórvány magyar oktatási intézménynek, nekünk is szükségünk lenne erre” – teszi hozzá. Az 1992-től önálló vált tanintézet épületét amúgy folyamatosan tatarozzák: 2003-ra a teljes épületet megerősítették, földrengésbiztossá tették. Saját forrásból biztosították a földgáz bekötését az óvodai konyhába, kicserélték a nyílászárókat. A feltámadás, az újjászületés évei voltak ezek, hiszen korábban nem bántak túl kegyesen az iskolával.
Nehéz múlt, biztató jövő
Sötét korszak volt az 1985-1990-es időszak, nem is szeretnek róla beszélni. Azért fel-fel idézik, ahogyan röviddel a rendszerváltás után az 1815-ben felekezeti iskolaként indult tanintézet tanárainak és diákjainak a református Calvineum templom épületébe kellett menekülniük a román iskolatársaik agresszív lázadása elől. „Az osztályaink akkor is alacsony gyermeklétszámmal működtek, és ezt Ceauşescu nem nézte jó szemmel. Ezért sok olyan diákot utaltak hozzánk, akik a jobb román líceumokba nem jutottak be. A cél nyilván az etnikai összekeverés volt, de emellett az elméleti líceumból szaklíceumot csináltak. Az 1989-es események után azt hittük, hogy jobbra fordulnak a dolgok, ’90-ben végül, amikor a magyar tanulók ismét visszanyerték az anyanyelvű oktatáshoz való természetes jogukat, azt gondoltuk, megbeszéljük a román tantestülettel, költözzenek át egy másik iskolába. Egy akkori államtitkárral ki is egyeztünk abban, hogy várunk 1992-ig, míg az utolsó évfolyam is befejezi a 12. osztályt. Ez a terv azonban meghiúsult, mert idő előtt kiszivárgott, a románok pedig úgy döntöttek, tudtunkra adják, hogy innen nem mennek el, mert ez az ő iskolájuk. Valaki felbujtotta az itt maradt diákokat, mert egyik reggel szó szerint elfoglalták az iskolát, bezárkóztak az épületbe, minket pedig kőzáporral fogadtak. Betörték az ablakokat, csak úgy repkedtek a fejünk felett az üvegszilánkok. A falakra mindenféle üzeneteket irkáltak, hogy menjünk oda, ahonnan származunk, üvöltözve fenyegettek. Egész éjjel attól rettegtünk, hogy felrobbantják az iskolát” – eleveníti fel Bejan Ibolya. Az ellenpropaganda hátterében Corneliu Vadim Tudor állt, a Nagy-Románia Párt elnöke. „Volt neki akkoriban egy sikeres lapja, abban is megjelentünk valami olyan címmel, hogy nem engedjük tanulni a román diákokat. Ez ellen nem sokat tudtunk tenni, és mivel féltettük a diákjainkat, a fő célunk az volt, hogy biztonságba helyezzük őket” – magyarázza az igazgatónő. A líceum tantestülete ekkor döntött úgy, hogy a református templomba, a Calvineumba költözteti a diákokat, míg minisztériumi szinten rendezik a dolgokat. Körülbelül két hétig voltak kénytelenek ottmaradni, a gyerekeket szinte teljesen elzárták a külvilágtól, hogy ne essen bántódásuk: iskolába jövet és hazafelé is felnőttek kísérték őket. „Néhány hét elteltével már a visszaköltözésen és egy új iskolanév választáson gondolkoztunk: először Sükei Károly bukaresti születésű költő-újságíró után akartuk az iskolát elnevezni, de arra gondoltunk, őt kevesen ismerik, főleg Bukarestben. Petőfin is gondolkoztunk, de mivel már volt egy Petőfi-ház Bukarestben, nem akartuk, hogy az emberek keverjék az intézményeket. Végül Adyra esett a választás az Octavian Gogával való barátságára, valamint a liberális nemzetiségi szemléletére való tekintettel. Ebben az időszakban Balogh Péter szobrászművész egy Ady-mellszobrot adományozott a Calvineumnak és egy másolatot az iskolának is” – idézi fel Bejan Ibolya. Az igazgatónő akkoriban került az iskolához fiatal tanárként, s bár nem nagyon vett részt az akkori adminisztratív döntésekben, az események mély nyomokat hagytak benne.
Már nem a fennmaradás a tét
A kedélyek 1992 nyara környékén kezdtek végül lecsendesedni, a bukaresti iskolában azóta kizárólag magyarul folyik az oktatás óvodától a tizenkettedik osztályig. A három csoportos napközi jelenleg 60 gyereket fogad reggeltől délutánig, míg az osztálytermek padjait 128 diák koptatja. Évente 15 körüli az első osztályba beiratottak száma, az óvoda pedig mintegy hatvan gyerekkel indul évente. Utóbbi egyébként igen népszerű Bukarest-szerte, többek közt jó konyhájának köszönhetően. „Sajnos csökken a bukaresti magyarság száma, és ezzel nyilván a gyermeklétszám is. Nagy a fluktuáció is: az üzletemberek és politikusok jönnek-mennek, beadják gyermekeiket tanulni, majd néhány év múlva továbbviszik őket. Próbáljuk évente felmérni a templomokban, hogy hány gyerekre számíthatunk, szórólapokat osztogatunk, mindenféle népszerűsítő rendezvényt, ünnepséget szervezünk, hogy valamennyi magyar gyermekes családhoz eljusson az iskola híre. Sok volt diákunk hozza hozzánk a gyerekét. Jól ismerjük a bukaresti magyarokat, a gyerekekkel közvetlenül bánunk, ami nagyon családiassá teszi a hangulatot. És hát ilyen kevés gyerekkel ez könnyebb is. Már nem a fennmaradás a tét, hanem a minél színvonalasabb, emberibb oktatás biztosítása. És az, hogy legyen ránk kereslet ” – összegez az igazgatónő.
Bukaresti iskolatörténet
Az 1815-ben felekezeti iskolaként alapított tanintézet kezdetben Sükei Imre református lelkipásztor otthonában működött. Az 1875-ben felépült egyemeletes iskola már szolgálati lakással is rendelkezett. 1904-ben a Sfinţii Voievozi utcában leányiskola, 1906-ban a Sfântul Ştefan utcában fiúiskola nyitotta meg kapuit a magyar tanulóifjúság előtt. Az 1910–11-es tanévben a római katolikus iskola tanulóinak száma elérte az 1141-et, a református iskolát pedig 468 diák látogatta. Az iskolák napközis rendszerben működtek, jól felszerelt szertárakkal, műhelyekkel és könyvtárakkal rendelkeztek. Bukarest több kerületében bérelt épületekben óvodai csoportok és elemi iskolai osztályok is működtek. Az első világháború után hanyatlásnak indult a bukaresti magyar oktatás. Bár az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat egyenlő jogokat ígér valamennyi román állampolgár számára, a valóság mást mutatott: az iskolát seqestrum (zárlat) alá vetik. Az 1940-es bécsi döntést követően a bukaresti magyar lakosság, így a tanuló ifjúság száma is jelentősen csökkent, az iskola pedig újra szélsőséges elemek céltáblájává vált. ’44-ben három bombatalálat romba döntötte a Sfinţii Voievozi-i iskolaépület kétharmad részét: pillanatok alatt semmisült meg a modern tanfelszerelés, a bútorzat, a fizika- és biológia-szertár, az asztalosműhely. Takács Pál igazgató, aki az óvóhelyen vészelte át a bombázást, emberfeletti erőfeszítéseket tett a magyar nyelvű oktatás újrakezdése érdekében, és az 1945–46-os tanévben az iskola Egységes Magyar Gimnázium néven már működött. A felekezeti- és magániskolák 1948-as államosítása Bukarestben 89 tanintézetet érintett, köztük a legrégibb, az 1730-ban alapított zsidó gimnáziumot és a református magyar iskolát is. Az addigi gimnázium 1949-ben líceumi rangra emelkedett, majd 1958-ban tanügy-minisztériumi határozat alapján az iskola elfoglalta mai épületét.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Történelmi fordulópont és lehetőség
Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után (2.)
Az erdélyi magyarság belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét ünnepi módon, konszenzusos szavazat alapján kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozat „cezúra”, „váltás”, „éles fordulat” volt az RMDSZ politikájában – fogalmazott Markó Béla a Nyilatkozat kétéves évfordulójának alkalmából megrendezett kolozsvári konferencián. De mondott keményebb dolgokat is.
„Egy politikai párttal kapcsolatosan felmerülhet, hogy elszigetelődik-e, vagy nem szigetelődik el, amikor szövetségei lazulnak vagy erősödnek. Föltehető-e ez a kérdés egy autonómiára törekvő, magát önkormányzati modellként meghatározó és végül is egy teljes külön entitást jelentő közösséget képviselő szervezettel kapcsolatosan?” Bátor költői kérdés, a domokosi, frundai morzsaszedegető mentalitás, a helyzetben ragadó politikai prizma tagadása. Markó Béla mindezeket akkor azzal tetézte, hogy az RMDSZ-t román részről érő „fokozott támadások bizonyítják, hogy jó úron járunk”. (In: Magyar Jövőkép – Egy minőségi magyar paradigma, kiadta a Magyarok Világszövetsége és a Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 1996. 22–28.) Nos, igen, ez egy közösségi autonómiára törekvő nemzetrész politikai élenjárójához méltó hangütés. Kár, hogy e sorok megfogalmazója két évvel később már az RMDSZ autonomista programját feladó, konjunkturális klikkérdekekért kormányzati szerepet vállaló neptuni ihletettségű csoportosulás élén győzködi nem kis sikerrel a bukaresti SZKT küldötteket arról, hogy szükségtelen megszabni a kormányzati szerepvállalás „árát”.
Az idézetek minden esetre frappáns választ adnak azoknak, akik az elmúlt húsz év tanulságaiból kiindulva bírálják a brassói kongresszus döntéseit meghatározó kompromisszumot. Ennek egyik oldalán az RMDSZ programjának és alapszabályzatának autonómiaelvű átalakítása állt, a Borbély Imre által A Kolozsvári Nyilatkozat néhány vetülete (Köztársaság, 1993/1, 2, 3) című írásban megfogalmazott politikai paradigma szellemében. Eszerint minden olyan lépést meg kell tenni az autonómia irányában, amely nem ütközik a román etnokratikus alkotmányjogi szabályozásba. Azaz össze kell állítani a hiteles erdélyi magyar nemzeti katasztert, el kell fogadni az absztrakt autonómiaigényt a paragrafusok nyelvére lefordító autonómiastatútumokat, meg kell szervezni az „általános, egyenlő, titkos és lehetőleg közvetlen” belső választásokat, hogy létrejöjjön egy kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament, amely az autonómiáért folytatott politikai harc sikere esetén gyakorolhatja a közösség önigazgatásának közjogi kompetenciáit. Mindennek egyfajta ellentételezése volt a kollaboráns, tájba simuló tábor irányában, hogy a szervezet elnöke közülük való lesz. Köttetett egyben egy elvi megegyezés is arról, hogy a különböző választott tisztségek betöltésénél mindkét tábor egyensúlyra törekszik. A brassói kongresszus meglepetések nélkül zajlott le. Mindkét tábor nagyjából tartotta magát a megegyezésekhez, a legfontosabb határozatok meghozatala után Tőkés László visszalépett az elnökjelöltségtől, Markó Bélát pedig hatalmas többséggel elnöknek választották a brassói Mina Lászlóval szemben, aki egyébként ugyanazon oldal jelöltje volt. Nagyjából, mondom, mert Frunda György javaslatára – aki egy interjújában elsietettnek nevezte a valójában közel három évvel megkésett Kolozsvári Nyilatkozatot – a területi autonómia kikerült a program célkitűzései közül, és úgynevezett adminisztratív autonómia került a helyére. Hasonló visszalépésnek számít, hogy a nemzeti közösség helyett a nemzeti kisebbség önmeghatározást fogadta el a kongresszus. Barométer jellegű intermezzo volt a kongresszuson Szőcs Géza Politikai naplójának fogadtatása. Történt ugyanis, hogy a Küldöttek Országos Tanácsának a kongresszust megelőző gyűlése botrányba fulladt, mert Szőcs Géza azon kijelentését, miszerint nem tudhatja, van-e a képviselők és szenátorok között megvásárolható, Tokay György és még nem kevesen úgy akarták érteni, mintha mindenkit megvásárolhatónak nevezett volna az RMDSZ akkori politikai alelnöke. Szőcs Géza egy pamfletben adta meg a választ, fehéren feketén igazolva, hogy bizony Tokay György hét éven keresztül, jogi diplomával a zsebében, azaz biztos egzisztenciával rendelkezve a legvisszataszítóbb túllihegéssel dicsőítette a Ceauşescu-rendszert. A következtetést, miszerint Tokay György mindezek alapján megvásárolható „kívülről belülről, színéről és fonákjáról” az érintett felolvasta felháborodást mímelve, vagy ki tudja, tán őszinte felháborodással. Ahelyett, hogy politikai bizalmukat megvonják a lelepleződött diktárorajnározótól, a küldöttek ezek után lehurrogták, meg sem hallgatták a válaszolni kívánó Szőcs Gézát. Ebben nagy valószínűséggel az játszott közre, hogy az 1989. december 22. után gombamód szaporodó RMDSZ alapszervezetek kezdeményezői között felülreprezentáltak voltak a korábbi rendszer „hivatalos magyarjai”, akik meggyőződésből vagy karrierizmusból, de kiszolgálták a korábbi rendszert. A meggyőződésnek pedig nem kellett feltétlen kommunista krédónak lennie, lehetett olyan hit is, miszerint a magyar nemzeti közösséget csak a rendszeren belüli szerepvállalással lehet szolgálni. Rendszeren kívüliként mondom: ha valaki tényleg ekként fogta fel a szerepét, életművének mérlege közösségi szempontból lehetett pozitív is. Ha nem áll az RMDSZ élére, s nem szabotálja az autonómiaprogram meghirdetését, amíg csak erejéből tellett, ha nem tesz megannyi, a román diplomáciát erősítő gesztust, Domokos Gézát RKP KB póttagként is az utókor osztatlan elismerése övezné. Brassóban viszont sokan érezhették úgy, hogy vaj van a fejükön s biztosabb példát statuálva lehurrogták a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállást már a nyolcvanas évek elején felvállaló, tiszta múltú Szőcs Gézát. Tokay után következhettek volna ugyanis a további leleplezések.
E baljós előjelek ellenére a Brassói Kongresszus megteremtette a közös autonomista építkezés lehetőségét. Ritka történelmi lehetőség volt ez. A bizonyítási kényszer alatt lévő, európai integrációt választó Romániában ezt minden erővel ki kellett volna használni. Az RMDSZ-t támogatta a teljes romániai magyar sajtó, valamennyi történelmi egyház és a teljes civil szféra. El is indult az autonomista önépítkezés, az állammodell mentén létrejöttek az RMDSZ új belső szervei, a „parlament”, a „kormány” a bírósági hierarchia” s az „Alkotmánybíróság”. Az „etnikai tisztogatás” vitáját és a Neptun-ügyet a szervezet belső parlamentje felelősségre vonás nélkül ugyan, de elvi síkon megfelelően kezelte, a tiszteletbeli elnököt gyalázatosan, a román sajtóval vetekedő stílusban és vehemenciával megtámadó Nagy Benedeket ki is zárta, de az 1995-ös kolozsvári kongresszus pontot tett az RMDSZ autonomista korszakának végére. Előremutató határozatok elfogadása mellett visszavette soraiba Nagy Benedeket, s úgy választotta újra Markó Bélát, hogy az érintett nem teljesítette a brassói programpontokat.
A következtetés mindenki számára kézenfekvő volt: az RMDSZ elnöki tisztségének megőrzéséhez nem arra van szükség, hogy a megbízott teljesítse a megbízást, hanem hogy maga alá szervezze a középgárdát. De ez már egy másik történet, amit sorozatunk következő, utolsó részében bontunk ki.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Hagymakupolás persely
A román ortodox egyház mindegyre belekeveredik valamilyen botrányba. Nemrégiben a gyógyszermaffiával szövetségben csapolták az egészségbiztosítási kasszát itt, a megyében is. Mintha nem lenne eléggé busás adózatlan jövedelem a kegytárgyak és szentelt gyertyák forgalmazása. Évente 100 millió eurós bevételre tesznek szert, s ezáltal az ország legnyereségesebb vállalkozásainak élére kerültek. Így van amiből építkezni, terjeszkedni nemcsak a hagyományos vonzáskörzetükben, hanem a Székelyföldön is. Az országban közel 19 ezer szent hajlék létezik. De ez sem elég. Bukarestben évek óta folyik a csatározás a Nemzet Katedrálisának nevezett építmény körül. Mind a helyszín, mind a beruházás költsége sokakban elégedetlenséget váltott ki. Józan ésszel valóban felfoghatatlan, miért kell most 400 millió eurót erre költeni. És főleg kinek a pénzét! Mert itt az adófizetők, vagyis a nem ortodoxok zsebére is megy a játék. Egy honatya megelégelte ezt a kontrollálatlan pazarlást, és azt merte javasolni, hogy ne az állami költségvetésből támogassák az egyházakat, hanem a hívek saját adójuk felajánlható részét irányítsák a kiválasztott felekezetnek. Javaslata vehemens ellenkezést váltott ki mind a kormány, mind a felekezetek részéről. Így jár, aki eltájolja magát, és nem mérlegeli azt a tényt, hogy az ortodox országokban gyakorlatilag nem történt meg az állam és az egyház szétválasztása. Jól emlékszünk, hogy még az átkosban is a diktátor milyen szimbiózisban ténykedett az akkori pátriárkával, hogy ne is beszéljünk a szekuritáté fizetési listáján nyilvántartott papok százairól. Most a pártokkal van hasonló csendestársi együttműködés. Elég, ha a választási kampányra vagy az idei költségvetés vitájára gondolunk, amikor a honatyák a saját körzetük templomépítéseire gyűjtötték a közpénzt. Nem is keveset. Az idén 71 millió euró támogatást kapnak.
A magyar történelmi egyházak vezetői a költségvetési pénzek megvonása kapcsán jogosan kérik az elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását. Hiszen az államosítás előtt ezek jövedelméből tudtak önerőből iskolákat, kórházakat fenntartani. Mint a nyugat-európai felekezetek ma is. Ezért nem támogatja az állam sem Olaszországban, sem Franciaországban az egyházakat. Németországban pedig az adójuk 2 százalékával támogathatják egyházukat a hívek. Tehát a civil szervezetekkel egy csoportba tartoznak a felekezetek is. Ez nemcsak anyagi, hanem kulturális-társadalmi kérdés is. Egyébként az ortodox és a nyugati mentalitás közötti szakadék még nagyon sok feszültséget okoz majd a Unióban. A szokásrendi eltéréseken kibicsaklik majd a jogharmonizáció is.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely).

Az EB szaktestületei előtt a Néppárt és az EMNT kisebbségvédelmi kezdeményezése
Az Európai Bizottság jogi főosztálya elfogadta, és az intézmény egy másik főosztályával együtt elemzi az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös kezdeményezését a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban.
Az EB jogi bizottsága nemrég tájékoztatta a fejleményekről Szilágyi Zsoltot, a Néppárt külügyi alelnökét, aki a párt és az EMNT közös megbízásából március 22-én benyújtotta a testülethez a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) szövegtervezetét.
Az európai őshonos közösségek és kultúrák védelme című kezdeményezés kéri, hogy az EB indítványozzon egy jogszabályt, amely az Európai Unió őshonos közösségeihez tartozó egyének identitását, valamint e közösségek kulturális örökségét védi.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad).

Aradi személyiségek
Vidám történetek, szerelmek és sok-sok munka
Kicsinek bizonyult ma délben az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Terme: a Puskel-házaspár előadására kíváncsi aradiak megtöltötték a helyiséget olyannyira, hogy pótszékekre is szükség volt.
A könyvtár a város személyiségeit bemutató sorozatának e havi meghívottjai Puskel Tünde Emese tanár, média-producer és Puskel Péter közíró, helytörténész voltak.
Florin Didilescu igazgató és Lucia Bibarţ könyvtáros szervezőkként röviden ismertették a Puskel-házaspár munkásságát – mely mindenki számára közismert –, és elmondták, hogy ennek a sorozatnak a célja, hogy a személyiség mögött az embert is megismertessék az aradiakkal.
Puskel Péter kezdésként elmondta, hogy a napokban lesz 60 éve annak, hogy beiratkozott a könyvtárba, melynek azóta is aktív és lelkes látogatója, ugyanakkor április 1-jén múlt 45 éve, hogy belépett az újságírók sorába.
Vidám történetekkel emlékezett egykori tanári állására: Kisiratoson négy évig tanított, majd ezt követően teljesedett be gyermekkori szerelme, az újságírás. Nagytatája, édesapja is nyomdász volt, így nem volt meglepő, hogy ez a pálya vonzotta már kiskorától kezdve.
A helytörténész másik nagy szerelme a színház, amiben nézőként aktívan részt vesz, bár egyszer jelentkezett irodalmi titkárnak a színházhoz, amit elutasítottak, de a színház iránt érzett szerelmét ez nem törte meg.
Az újságírás, majd később helytörténeti munkássága mellett belekóstolt a televíziós szerkesztésbe is, hiszen, aki média-producerrel köti össze az életét, annál ez a dolog elkerülhetetlen.
Puskel Tünde Emese egy vallomással kezdte, mely szerint Péter volt az, aki miatt Aradon maradt és nem költözött külföldre, majd elsütötte az örök igazságot is: minden sikeres férfi mögött egy sikeres nő áll.
Emese diák korában Szepesi György magyarországi rádiós, sportkommentátor zseniális kommentálásától felbuzdulva sportriporter szeretett volna lenni, ám akkor ez nem volt lehetséges, hiszen nem volt párttag, így nem engedték erre a pályára lépni.
Egyetemista korában egykori matematikatanára figyelt fel örökmozgóságára, mindent tudni akaró tulajdonságára, és ösztönözte, hogy végezzen el egy újságírói kurzust, talán majd egyszer hasznát veszi az életben. Így is lett.
Az akkor még Vörös Lobogó néven megjelenő újságnál gyakran szerveztek újságírói köröket, ahol a szakmabeliek összeültek, beszélgettek stb. Egy ilyen alkalommal ismerték meg egymást Emese és Péter, kezdetben azonban egyáltalán nem voltak szimpatikusak egymásnak. Aztán idővel a szakmai összekoccanásból egy kölcsönös, mély szimpátia lett, mely immár 30 éve tart kettejük között.
Puskel Tünde Emese indította el a magyar televíziózást Aradon, a sajtón kívül azonban két másik szerelme a gyermekek és az utazás. Bevallása szerint sosem tudott megszabadulni az iskolától, mai napig a Csiky Gergely Főgimnáziumban magyar nyelvet és irodalmat tanít.
A Puskel házaspár kifogyhatatlan a történetekből, elmondásuk szerint napokig lenne miről mesélniük, hiszen mindketten egy színes, változatos pályát választottak.
Puskel Péter „házi” statisztikája alapján felesége az elmúlt 20 év alatt közel kétezer riportot készített, ezen kívül híreket, rövidebb anyagokat, míg ő az elmúlt 45 évben (35 év hivatalosan, 10 év nyugdíjasként) több mint 10 ezer anyagot publikált, melyek közül leginkább a helytörténeti írásaira büszke.
Bár a megyei könyvtár által indított sorozat célja a személyiségek kevésbé ismert és tudott dolgainak a felszínre hozása, Puskel Tünde Emese és Puskel Péter munkássága a fennmaradó értékek élő bizonyítéka.
A találkozó második részében bemutatták Arad épített és kulturális örökségéről készült dokumentumfilmjüket.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad).

„Divattá” válik a sportolói és szurkolói gyűlölködés?
Szatmárnémeti focista: gázt és lágert a magyaroknak
Egyre sűrűbben fordul elő az utóbbi időben, hogy a sport „világában” magyar szimbólumokat gyaláznak (lásd: zászlóégetés a CFR–Rapid márciusi labdarúgó bajnoki mérkőzésen, és ennek kapcsán az amszterdami román szurkolók megnyilvánulása a válogatott találkozóján, avagy a Görbicz Anita mezének megtiprását ábrázoló fotósorozat „vicces előzetesként” való közlése egy szombati sportnapilapban). A sorban most új fejezetet nyitott egy szatmárnémeti labdarúgó-egyesület, a harmadosztályban szereplő Olimpia renitens focistája, Dan Gavrilescu, aki a város polgármesteri közösségi fórumán nyilvánult meg egészen primitív módon: „gázt engedne a magyarokra”, „lágerbe záratná őket” vagy Vlad Ţepeşként karóba húzatna több ezer szatmárnémeti lakost. Ez az eset ismét nagy port kavar fel, csakúgy, mint a meztaposás, amelyre immár a politikum és az újságíró társadalom is reagál, és más fórumokra is továbbgyűrűzik.
Szabadság (Kolozsvár).

Restitúció: elfogadták a tervezetet
A kormány felelősségvállalással, vagyis a parlamenti vita megkerülésével terjeszti a törvényhozói testület elé a restitúciós törvénytervezetet. A kabinet tegnapi ülésén elfogadta a március közepén közvitára bocsátott tervezetet, amely a természetbeni visszaszolgáltatásra fekteti a hangsúlyt, a kárpótlások kifizetését azonban csak 2017-től kezdené el, és akkortól számítva mintegy hét évig tart majd ez a folyamat. A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia a döntés halasztását kérte a kormánytól, amely azonban nem volt hajlandó többet várni, ugyanakkor a miniszterelnök arról biztosított valamennyi felekezetet, hogy a következő egy hétben még benyújthat módosító indítványokat, amit persze a kormány vagy figyelembe vesz, vagy nem. Kiderült az is, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság méltánytalannak tartja azt, hogy az egyházak 25 évig ne vehessék birtokba azokat az épületeket, amelyekben közintézmények működnek. A bíróság a tízéves türelmi időt tart elfogadhatónak.
A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia nyílt levélben fordult Victor Ponta miniszterelnökhöz, akitől azt kérte, hogy kormánya halassza el a kommunizmus idején államosított ingatlanokról szóló törvényjavaslat kormány általi elfogadását. Mint ismert, Ponta hétfőn egy televíziós műsorban jelentette be, hogy a kormány szerdán fogadja el a jogszabálytervezetet, és ezzel elkezdődik a felelősségvállalási eljárás.
Lucian Mureşan görög katolikus bíboros, a püspöki konferencia elnöke a testület nevében arra kérte Pontát, halassza el április végéig a törvény kormány általi elfogadását, hogy az egyház is küldhessen módosító indítványokat. A bíboros nehezményezte, hogy sem a görög katolikus, sem a római katolikus egyház véleményét nem kérte ki a kormány, amikor kidolgozta a tervezetet, holott az a két katolikus egyház elkobzott vagyonáról is rendelkezik. Korábban a református püspökök is bírálták a kormány restitúciós törvénytervezetét, mert több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartják a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további 25 évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket.
A miniszterelnök tegnap a kormányülésen válaszolt a katolikusok kérésére, kifejtette, hogy a tervezet már körülbelül egy hónapja elérhető a restitúciós hatóság honlapján. Szerinte, aki akarta, elküldhette a módosító indítványokat, ugyanakkor tiszteletéről biztosított valamennyi felekezetet. Hozzátette, hogy a következő egy hétben továbbra is várnak minden javaslatot, és a kormány kedden még belefoglalhatja a tervezetbe a különböző észrevételeket.
Kiderült, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága méltánytalannak tartotta, hogy az egyházak további 25 évig csak tulajdonjoggal rendelkezzenek azon épületek felett, amelyekben közintézmények működnek, és azt javasolta, hogy találjanak méltányosabb megoldást. George Băeşu, a restitúciós hatóság vezetője – aki a strasbourgi tárgyalásokon is részt vett – a kormányülésen azt mondta Pontának, hogy Strasbourg hét-tíz éves türelmi időt tart méltányosnak, majd Ponta levonta a következtetést, hogy akkor a kormánynak tíz éven belül új székhelyet kell találnia vagy építtetnie a visszaszolgáltatott ingatlanokban működő iskoláknak és kórházaknak. Mint ismert, a korábbi jogszabályban ötéves határidő szerepelt.
Szabadság (Kolozsvár).

Versekből a nap
Költészetnapi beszélgetés László Noémi költővel, az E-MIL elnökével
„Nem túl ildomos, ha egy költő, aki feltehetően minden nap versekkel foglalkozik – és különösen akkor, ha boldog költőről van szó –, azt mondja, hogy ünnep számára ez a mai nap. A költészet napját éppen azért honosították meg, hogy mindazok, akik nem költők, verseket olvassanak, ami adott esetben felemelő is lehet” – vallja László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, hozzáfűzve: ennek ellenére a költők is bátran ünnepelhetnek április 11-én, sőt, legfőképpen azáltal, ha saját verseiket olvassák fel, közben ugyanis „megmutatkozhatnak” a körülöttük élők előtt. A nyilvános szerepléssel járó megmutatkozásról és a fiatal költőnemzedékről is beszélgettünk az alkotóval, aki jelenleg, több E-MIL-taggal együtt Gyergyóalfaluban, a Kimenő Összművészeti Diákfesztiválon tartózkodik.
– A délelőtti műhelytevékenységek mellett könyvbemutatók, író–olvasó találkozók, színházi előadások és koncertek várják a tegnap óta zajló Kimenő fesztiválon jelen lévőket, a diákokat és a közreműködő partnerintézmények képviselőit egyaránt. Hogyan kapcsolódtok ennyi minden mellett a Magyar Költészet Napjához is?
– Mivel több költő lesz meghívottként jelen a fesztiválon, úgy döntöttünk, hogy idén Gyergyóalfaluban szervezzük meg a hagyományos költészetnapi felolvasásunkat. Heten lépünk majd fel – Farkas Wellmann Endre, Gáll Attila, Géczi János, Király Zoltán, Lakatos Mihály, László Noémi és Szentmártoni János – április 13-án, szombaton délután a fesztiválon, emellett idén is bekapcsolódunk a magyarországi Versmaratonba. A mai nap folyamán 92 költő olvassa fel azokat a műveit, amelyek Az év versei antológiában jelentek meg, a Magyar Napló Kiadó gondozásában. Aki pedig nem tud Budapestre odautazni, azt telefonon kapcsolják be az élő műsorba. Két évvel ezelőtt jelen voltam az eseményen, idén viszont elég nehéz lenne ott lenni, miközben délelőtt tíztől egyig irodalmi műhelyt tartok Gyergyóalfaluban.
– Magyarországi idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődik a Versmaraton a Thália Színház Mikroszínpadán, és este 11-kor ér véget, az érdeklődők a Kossuth Rádió honlapján követhetik az eseményt. Mikor hívnak téged?
– Itteni idő szerint három és négy óra között fognak hívni, bár az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva némi csúszást is bele lehet kalkulálni ebbe.
– El lehet árulni, hogy mit olvasol fel a Versmaratonon?
– Talán három vagy négy versem, úgy is mondhatnám, költeményem jelent meg a Nagy Gábor által szerkesztett antológiában, ezek közül hangzik majd el valamelyik a műsorban. Minden bizonnyal a rádiós szerkesztők javaslata, döntése is befolyásolja, hogy éppen melyiket kell felolvasnom…
– Izgulsz, amikor a saját verseidet tolmácsolod?
– Nem mondanám, hogy izgulok, elég hosszú ideje foglalkozom ilyesmivel, úgyhogy hozzászoktam már a közönség előtti szerepléshez. Az sem igaz viszont, hogy a felolvasás nagyon közel állna hozzám; én inkább a moderátor szerepét szeretem vállalni, vagy szerencsésebb esetben a közönséggel való oda-vissza labdázást. Nem tartozom azok közé, akik költőként a színpadra születtek, s azt hiszem, nem is tudom úgy előadni a verseimet, hogy az úgy föltétlenül sikeres legyen. Gyakran jobbnak tűnik, amikor egy színész tolmácsolja valamelyik költeményemet, mintha én olvasnám fel. Időnként persze sikerül úgy előadnom, hogy a vers végére közös hullámhosszra kerüljek a közönséggel, és egyfajta kegyelmi állapotot éljek meg. Ezekért a mini-katarzisokért mégiscsak érdemes keresztülverekedni magunkat a „költő vagyok–verset írok–a verseimet felolvasom–és nem hagyom abba” állapoton. Ha viszont választhatok egy felolvasásra szánt, hosszú, filozofikus költemény és egy szellemes, dalszerű vers közül, minden bizonnyal az utóbbira voksolok.
– A lányod is ment veled ezúttal Gyergyóalfaluba? Kíváncsi lennék, hogyan viszonyul ahhoz, hogy az édesanyja költő.
– Eleinte úgy volt, hogy jön, végül azonban a nagymamájánál maradt. A tavalyi árkosi írótáborban velem volt viszont, és valahol természetes is, hogy különböző rendezvényeken fölbukkannak írók, költők csemetéi – a szigligeti JAK-táborban például hagyományosan gyerekek is megfordulnak. Tekla jelenleg öt és fél éves, és amikor az óvodában megkérdezték, kinek mivel foglalkoznak a szülei, azt mondta: az anyukája költő. Otthon nem beszélek vele erről, ennek ellenére valamilyen szinten számon tartja a dolgot, hiszen látja, hogy például épp verset írok a Napsugárnak. Körülbelül fél évvel ezelőtt levette a polcról előbb a Labdarózsa, majd a Feketeleves című gyermekvers-kötetemet. Megkért, hogy olvassak fel belőlük, de úgy érzem, számomra nem volt annyira jó ez az élmény.
– Tavaly februárban választottak az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökévé. Hogyan boldogulsz az ezzel járó feladatokkal?
– Azt tapasztalom, hogy nem mindig lehet úgy intézni a dolgokat, hogy azzal mindenki elégedett legyen; ennek ellenére jó, hogy létezik a szervezet, immár tizenegy éve folyamatosan, ezalatt kialakult bizonyos tapasztalati tőke, amire az elkövetkező időszakban is lehet építeni. Nem hátrálhatunk meg, nem csukhatjuk be az ajtót egyik napról a másikra csak azért, mert időnként nem tetszenek azok a viszonyok, amelyek közé kerülünk.
– Hogyan jellemeznéd az utánpótlást, az új költőnemzedéket?
– Minden generáció más társadalmi körülmények között indul útjára, más történelmi kártyát húz a maga számára. Ami a mostani fiatalokat, a pályakezdésen már túl lévőket és a pályakezdőket illeti, ők mintha elszigeteltebben léteznének, és nem gondolkodnának annyira közösségben. Persze lehet, hogy tévedek, és nincs is szükség közösségre, de én úgy nőttem fel, úgy indultam a pályán, hogy szinte nem is önmagamként, hanem egy csoport tagjaként voltam jelen. S bár az ember folyamatosan igyekezett önállóan is „valakivé válni”, mindvégig odafigyeltünk egymásra.
• Közel száz költő olvassa fel saját verseit a harmadik Versmaratonon Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán. Személyesen avagy telefonos kapcsolásban a következő erdélyi személyiségek kapcsolódnak be a 12 órás rendezvénybe: Bogdán László, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Kovács András Ferenc, Láng Orsolya, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Papp Attila Zsolt és Visky András.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár).

Csendesen dörmögő
Molyosodik lelkünk, tudatunk – hitünk
Mindaz, ami jó ideje vélünk, mint nemzeti közösséggel történik, okozat. Okozat pedig ok nélkül nincs. Mi eleddig jobbára csak az okozattal foglalkoztunk, nem válna kárunkra – közösségünk számára semmiképpen nem! –, ha utánanéznénk az okozatokat szükségszerűen kitermelő okoknak is. Van belőlük elég, s egyik-másik majd kiveri az ember szemét.
Na igen, gyarlók vagyunk mi, emberek. (Többnyire ebben is különbözünk az állatoktól s a tárgyaktól.)
Tervezünk, akarunk, cselekszünk, és tévedünk is, melléfogunk, ezt-azt rosszul teszünk, néha okulunk (még) a saját tévedéseinkből (is), s korrigálunk is. Csetlő-botló életünkben a mindenféle kis és nagy áldozathozatalok közepette örömökre is vágyunk, apró sikerekre bár, sikerélmény-permetekre. Ettől vagyunk emberek, vélem. Attól (is), hogy olykor nem vagyunk mindig fennköltek, de indulatainkban hevülékenyek is, s attól is, hogy hagyományainkhoz, örökségünkhöz, jelképeinkhez (nemzeti zászló, egy adott szobor, hagyomány, népi kultúra stb.) makacsul ragaszkodók. Noha tudjuk azt is, hogy „okosnak” – számítónak, hidegfejűnek, érzelemmentesnek – lenni úgymond kifizetődőbb lenne, olykor mégis erőt vesz rajtunk az érzelem, a hév, a makacsság stb.
S mondom: hála Istennek ez is, az is megtörténik vélünk – ösztönszerűen, önmagunkat védőn. Még belegondolni is rossz, hogy mivé fajulhatna az ember, ha cserbenhagynák önvédő reflexei. Hasonlóan a másholi emberekhez, mi, romániai magyarok is ilyenek vagyunk. Gyarlók is, és sikerre, örömre vágyók is. Békességre, nyugalomra vágyók is. Az dobja ránk ezért az ilyenségünkért az első követ, aki, akik…
Ama első követ, persze, régen ránk dobták, s a másodikat, s a harmadikat is. Folyik tovább ma is a kődobálás (miként másholi, még a magyarországi magyarságot illetően is!), már-már reflexszerűen. Valóságos kőhalom gyűlik rajtunk ismét. Ez hidegfejjel, tényként (is) megállapítható, nincs e megállapításban siránkozás, nyavalygás, önsajnálat. A tényeket pedig jó és felettébb hasznos tudomásul venni, már csak a miheztartás végett is. Na igen, szemérmesen félre is fordíthatjuk a fejünket, akár homokba is dughatjuk – de hát a tényeknek az a „rossz” tulajdonságuk, hogy akaratunktól, vágyainktól és vakságunktól, süketségünktől függetlenül léteznek. És tényként kell kezelni, mert tények.
Mindazonáltal a tényeket éppúgy nem kell túldramatizálni, miként alábecsülni sem. Közviselkedésünknek, közcselekvésünknek, politizálásunknak sem amaz, sem pedig emez nem válik hasznára. Önijesztgetéshez vezethet, vagy öngerjesztéshez. Egy Bethlen Gábori mérlegre kellene tennünk őket – ha volna ilyesfélénk. Ám nincs. Még nincs.
Mi, magyarok (erdélyiek is) nem szeretjük a köztes, a „kettő közötti” állapotokat. Azt mondjuk rá: langyos, nem nekünk való. S gyakorta még akkor is ezt mondjuk, ha történetesen, ha az adott esetben, helyzetben éppenséggel a számunkra is hasznos, úgynevezett aranyközépről van szó. Mondom, hiányzik a „mérlegünk”. Hogy különbséget tudjunk tenni a valóban kártékonyan langyos és az ésszerű között. Ebből következnek aztán gyakori rossz helyzetfelismeréseink, cselekvési zavaraink, összevisszaságaink, s aztán a nyűgölődéseink, fanyalgásaink, oktalan düheink is. S mindezenközben molyosodik a lelkünk, a tudatunk, s a hitünk is. Ami ismét tény, s amit (szintén) nem akarunk, vagy nem tudunk észrevenni. (Igaz, a moly ravasz teremtmény. Látszólag nincs is. Csak tüzetes odafigyeléssel fedezhető fel a ruha rejtettebb részeiben. Az ember legtöbbször csak a molylepkét veszi észre, látja, azt hajkurássza, miközben a moly maga köszöni szépen, jól van, ízlik neki a rágnivaló.)
Nemrégiben a mindenféle rendszerváltásról azt olvastam valahol, hogy tulajdonképpen nem rendszerváltásról kellene szólnunk midőn változásról beszélünk, hanem minőségről és minőség-alattiságról. Arról, hogy a minőség irányába történt-e a változás, avagy a minőség-alattiság felé. Jó igazság ez, hiszen az alapkérdés, a lényeg mindig is az volt, s marad továbbra is, hogy a társadalom és ezen belül egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség ítélkezéseiben, cselekvési döntéseiben mi a döntő súlyú, a meghatározó: a minőség-e avagy a minőség-alattiság? Ez, nyilván, érvényes a társadalom egyik, napjainkban mindent befolyásoló cselekvésére, a politizálásra is.
Honi társadalmunkat illetően is tehát az a kérdés: cselekvéseiben – s köztük a politikaiban is – a minőség kerekedett-e felül végre, vagy a minőség-alattiság? Képletesen szólva, molyosodunk-e tovább – a látható molylepkéket hajkurászva –, vagy nem? A válaszunk nem igazán lehet szívderítő.
Alighanem önmagunkra nézvést is feltehető a kérdés a minőség és a minőség-alattiság „témájában”. Molyosodunk-e mi is tovább a társadalommal együtt, vagy nem? Huszonvalahány év után ideje volna az önmagunk revíziójára is sort keríteni. Szintén a miheztartás okán. Érdekes tanulságokat lehetne levonni (ugyancsak miheztartásunk jövőjét illetően) közmeggyőződésünket, mindennapi közösségi viselkedésünk milyenségét „górcsövezve”. Közviselkedésünk, közcselekvésünk jövőjét illetően például azt sem volna érdektelen felmérni, felvázolni, hogy milyen lehetőségeink, alternatíváink vannak? (És itt olyan alternatívákra gondolok, amelyek valós alternatívák nemzeti közösségünk számára ebben a számunkra cseppet sem barátságos, sőt, egyre barátságtalanabb honi „környezetben”!)
Igen, szerintem, számunkra is a lényegi kérdés – amelyre érthető, őszinte választ kell(ene) adnunk enmagunknak – milyenek vagyunk minőségileg mi, romániai magyar nemzeti közösség, maholnap száz éve kisebbségi sorban?
Erre a kérdésre tudván a jó és a lehető legpontosabb választ, érthetőbbé válnánk önmagunk számára közösségi viselkedésünket, közösségi cselekvéseinket, politikai habitusunkat illetően is. És akkor talán lényegesen kevesebbet értetlenkednénk, torzsalkodnánk, rögtönöznénk, langyoskodnánk és csodálkoznánk enmagunk milyenségét látván. Bizony, ez a kérdés, a minőségiség, avagy az ez alattiság. De ne arra legyünk kíváncsiak, hogy mi milyennek hisszük, képzeljük el magunkat, hanem arra, tényszerűen, hogy milyenek vagyunk, közösségként. Jelenleg még – avagy már – csak az látható (mint „molylepke”), hogy közösségünk egyre inkább szétdarabolódik különböző „alternatívák” (közöny, kiábrándultság, felelőtlenség stb.) és látszólagos cselekvési, politizálási alternatívák meglehetősen zavaros sodrásában. Holott – állítólag – köztudott még az alternatívák szószólói számára is, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösség számára a szétdaraboltság nem alternatíva, legalábbis a megmaradását, szellemi, anyagi gyarapodását, tényezőként való elismerését és számbavételét illetően semmiképp nem! Tetszik, vagy sem, ahhoz, hogy esélyeink legyenek a jövőben, „vissza” kell térnünk az egységhez, összefogáshoz. De ez – szerintem – nem lesz lehetséges mindaddig, amíg górcső alá nem vesszük több mint két évtizedes politikai cselekvéseinket is, megtalálandó az okát a szétdarabolódásnak, kévénk oldódásának.
Mindaz, ami jó ideje vélünk, mint nemzeti közösséggel történik, okozat. Okozat pedig ok nélkül nincs. Mi eleddig jobbára csak az okozattal foglalkoztunk, nem válna kárunkra – közösségünk számára semmiképpen nem! –, ha utánanéznénk az okozatokat szükségszerűen kitermelő okoknak is. Van belőlük elég, s egyik-másik majd kiveri az ember szemét.
MOLNOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár).

Kollégái kiállnak Ferenczy mellett
Támogatásáról biztosítja a Bihari Református Egyházmegye lelkészi közössége Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkipásztort, az őt ért antiszemita vádak okán.
Az egykori esperes az elsősorban izraeli–palesztin konfliktust illusztráló YouTube-filmet osztott meg a közösségi oldalán, rövid bíráló megjegyzéssel kísérve azt, emiatt nyilvánosan antiszemitizmussal vádolták. Mint Ferenczy Miklós később pontosította: megjegyzését a film egyik sokkoló jelenete váltotta ki, ahol egy Jézus szerepét ellátó majom bábot keresztre feszítenek, majd kalapáccsal ütlegelik a fejét. A bihari lelkipásztorok nyilatkozata szerint: „Sajnálattal és értetlenséggel vettük tudomásul, hogy Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkipásztort, volt esperest, az erdélyi magyar sajtóban nyilvánosan antiszemitizmussal vádolták, mivel szót emelt az interneten terjesztett, általunk is elítélt olyan médiatartalom ellen, melyben Jézus Urunk kereszthalálát gúny tárgyává tették. Teljes támogatásunkról biztosítjuk szolgatársunkat, ugyanakkor Istennek minden népe és gyermeke felé testvéri kezet nyújtva, fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy fájjon nekünk, ha hitbeli meggyőződésünket vagy nemzeti értékeinket gúnyolják vagy bántják.”
Szabadság (Kolozsvár).

Magyartalan táblák
A Brassó megyei önkormányzat ígérete szerint hamarosan kijavítják a turisztikai táblák nyelvhelyességi, helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő magyar nyelvű feliratait – mondta a Krónikának Toró Tamás.
A városi önkormányzatban az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös listáján mandátumot szerzett képviselője lapunknak elmondta, a két magyar párt közös levélben hívta fel a Brassó Megyei Tanács figyelmét a tévedésekre, felajánlva segítségüket a szövegek lefordításához, és ígéretet kaptak arra, hogy hamarosan kihelyezik az új, kijavított táblákat. A táblák hibáktól hemzsegő magyar felirataira egy olvasónk hívta fel a Krónika figyelmét, levelében több fényképet mellékelt a kifogásolt feliratokról. „Egyszerűen felháborító a nemtörődömség, amivel a hatóságok kezelték a Brassó város történelmi nevezetességeiről kiállított ismertető táblákon a magyar nyelvű feliratot” – olvasható a panaszlevélben.
A Falak mögött című turisztikai útvonal a település védelmét szolgáló középkori várfal mentén vezet végig, amelyet a felirat tanúsága szerint 2007-ben restauráltak a Brassó Megyei Tanács kezdeményezésére. Az útvonalon több, hatnyelvű tájékoztató táblát helyeztek el. A magyar feliratok között például ilyenek olvashatók: „Tampa (Cenk – szerk. megj.) Sétányok együttesét tartalmazza maradványai az erődített város Brasov és működött, mint rekreációs terület a 19 század végétől” vagy „A falakat a 2 m. vastag és volt lyukak telepítéséhez az első szinten ágyúk” és „A Vadászok tornya egyike a Brassó Vár részéből. Ma a Vadászok Tornyának antik fegyvereket és a vadászati tárgyakat gyűjteményeznek”.
Toró Tamás a Krónika megkeresésére elmondta, a táblákat a Brassó megyei önkormányzat helyeztette ki, a hibák azzal magyarázhatók, hogy hozzá nem értő fordítóval dolgoztak. Az RMDSZ és az EMNP közös levelére, melyben a tévedésekre hívták fel a figyelmet, megígérték, hogy korrigálni fogják a hibákat. „Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan vagy rosszindulatból kerültek ki a hibás feliratok, hiszen Brassó az egyik legtoleránsabb erdélyi nagyváros. Például a város bejáratainál évek óta háromnyelvű a helységnévtábla, a román, német, magyar felirat azonos méretű, holott erre a törvény nem kötelezi a brassóiakat, hiszen a helyi magyarság aránya 7 százalék körül van” – magyarázta lapunknak Toró Tamás.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár).

Csomakőrösön tudják, mi a dolguk
A Kőrösi Csoma Sándor-napok rendezvénysorozatának utolsó mozzanatai a nagy utazó szülőfalujában zajlottak. Sok résztvevő figyelt fel a Csomakőrös központjában megjelent új emlékműre. Hatalmas sziklatömb márványlappal, mellette strázsáló kopjafa, csinos kerítéssel körülvéve. A csomakőrösi hősi halottak emlékművét március 15-én leplezték le.
Mindaddig csupán Csoma Sándorhoz, a világszerte ismert nyelvtudóshoz, orientalistához kötődő látnivalókat nézhettek meg a Csomakőrösre érkező látogatók. A Csoma-emlékházat, a Csoma-diófákat, az életút-kiállítást, a nagy előd mellszobrát a központban, és nem utolsósorban az 1779-ben épült műemlék templomot, melyben egykoron, 1784. március 27-én Csomát megkeresztelték. Az új emlékmű, a negyvennyolcas, a solferinói csata és a világégések csomakőrösi hősi halottainak nevét megörökítő márványlap a bizonyság arra, hogy Csoma Sándor után is a népük mellett kiálló, nemzetükért vérüket adni nem habozó székelyek születtek és születnek ma is a Kovászna árnyékában meghúzódó kis faluban. Hangsúlyozni kell: az emlékmű születésénél a falu egésze bábáskodott, adatokkal, kétkezi munkával, adományokkal segítettek abban, hogy a hősök példaképként élhessenek tovább.
Nem volt emlékhely
Az emlékmű megépítésének ötlete már jó három éve felvetődött. Elsőként a nőszövetségi konferenciákra, Kálvin-napokra járó csomakőrösi hölgyek figyeltek fel arra, hogy más települések rég lerótták kötelességüket a helyi hősök előtt, szinte mindenhol áll rájuk emlékeztető jel, emlékmű – csak Csomakőrösön nem. Majd jött Debreczi Tamás, és felvetette, hogy a templomkertben szeretne kopjafát állítani hősi halált halt elődjének. Ekkor döntötték el: Csomakőrösön is emlékművet kell állítani a hősi halottaknak – mesélte az emlékműállítás ötletének születését Bende Tamás református lelkész.
A két világháború hőseinek névsorát viszonylag könnyű volt összeállítani. Debreczi Irénke vállalt oroszlánrészt a munkában, küszködését nagyon sokan segítették. A saját szüleitől hallottak alapján, régi gyászjelentők, egyházi anyakönyvek fellapozásával sikerült összeállítani az első és második világháborúban elesett 17–17 kőrösi hős nevét. Az alakuló névsort egy éven át nyilvánosan kifüggesztették, hogy bárki kiegészíthesse azt. Mégis, mikor már márványlapba faragták a neveket, kiderült: még van két hősi halott, akinek nevét meg kell örökíteni. A márványlapon éppen akkora hely maradt, ahová azt a két nevet be lehetett szorítani – mesélte a lelkész.
Közös ügy
Debreczi Irénke néni háza közvetlenül az emlékmű mellett áll. A befejezett munka örömével mondja: „Sokat kellett dolgozni, hogy megépülhessen. Mégis könnyű volt, mert az egész falu odaállt a közös ügy mellé. Ha nem jönnek betont önteni, nem adnak pénzt, nem segítenek jószándékkal, akkor hogyan valósulhatott volna meg?” Mély lélegzetet vesz, s úgy jelenti ki: nagy dolog, hogy az őseinknek legyen méltó emlékhelye. A családjában nem volt hősi halott, de nagyapja az első világháborúban harcolt, hat évet töltött orosz fogságban. Sokat mesélt a háborús időkről, számos hős nevét tőle tudta meg Irénke néni. A nagyapa 1961-ben halt meg, „rajta csüngöttünk, szerettük ezeket a dolgokat, amiket mesélt, megjegyeztem a neveket” – mondja. Édesapjától a második világháborús eseményekről tud. Nem került fogságba, megszökött a frontról, ő is sokat mesélt lányának. A fennmaradt gyászjelentők nagy része Debreczi Gyulánétól származik, aki a maga során nagybátyjától, Ferencz Károlytól szerezte meg azokat. A gyászjelentőkből tudjuk, hogy az első világháborúnak csomakőrösi női hőse is volt: Ferencz Zsuzsa a fronton szolgált, vöröskeresztes ápolóként adta életét a második világháborúban.
Nemzetgyűlésről a csatába
Keményebb dió volt a negyvennyolcas hősi halottak és a solferinói csatában elesett csomakőrösiek névsorának összeállítása – a faluban kevés adat maradt fenn ezzel kapcsolatban. Csomakőrösi származására mindig büszke ember dr. Nagy Lajos. Természetes hát, hogy felkarolta az emlékműállítás ötletét. Levéltári kutatással szerezte meg a Csomakőrösről elvitt anyakönyveket, digitalizált formában. Így kerültek vissza a faluba Kőrösi Csoma Sándor idejéből (!) származó anyakönyvek is. Az emlékműavatáskor dr. Nagy Lajos a korabeli eseményekbe beágyazva mesélt a hősi halottak kiléte utáni kutatásairól. Előadásából tudjuk, hogy az Agyagfalvára összehívott Székely Nemzetgyűlésre legalább három kőrösi ment el. Ők hárman onnan egyenesen az ellenség ellen indultak, életüket adták a szabadságért. „Nem fiatalkori kalandvágy vitte őket az agyagfalvi gyűlésre, hiszen Nagy József ötvenéves volt, és hét gyermeket hagyott itthon, Sidó Sándor még idősebb, 53 éves, és négy gyermek várta volna haza, akárcsak Dants Eleket” – mondta előadásában. Nagy Pál tiszteletes jegyezte fel: Nagy József és Sidó Sándor Magyarsárosnál kapott halálos lőtt sebet az Urbán seregében harcoló galíciai lengyel katonáktól. Az 1859. június 24-én lezajlott solferinói csatában vesztette életét Nagy Tamás. Abban a nevezetes harcban esett el, ahol közel félmillió fős osztrák sereg ugyanekkora francia és olasz katonával szemben harcolt.
Mindenki dolgozott
Az emlékműállítást megelőző munka során, 2011-ben kezdték el keresni az építéshez szükséges követ. A kezdeti elképzelés szerint a pávai kőbányából hoztak volna egy hatalmas homokkő tömböt. Dr. Nagy Lajos vetette fel: a homokkő nem időtálló, sokkal megfelelőbb lenne málnási, bükszádi bányából származó sziklatömb. Lőrincz Zsigmond akkori kovásznai polgármester vállalta: beszerzi a szükséges követ. (A tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármester sok elkezdett munkájának befejezését nem érhette meg. Nem lehetett ott a kovásznai sípálya befejezésénél, a városi nagy infrastrukturális munka elkezdésénél, sem a csomakőrösi emlékmű befejezésénél. Méltán mondhatjuk: munkássága halála után is folytatódott.)
A sziklatömb hamarosan Kovásznára került. Akkora volt, hogy ketté kellett hasítani, egyik fele a kovásznai belvárosi református egyházhoz jutott – elevenítette fel Bende tiszteletes. A Csomakőrösre szánt darab 2012 végén került rendeltetési helyére. Az emlékmű alapzatát közmunkával ásták ki, a szükséges aprókövet a presbiterek hordták össze, a betonozást a kovásznai városháza vállalta. „Ez volt Lőrincz Zsigmond utolsó jó tette, amit Kőrösért vállalt, a sok egyéb mellett” – jegyezte meg a lelkész. Az emlékműhöz tartozó kopjafa anyagát Debreczi Tamás ajándékozta, a faragómunkát a kisborosnyói Bartha Árpád vállalta. Mindeközben gyűltek az adományok is. A 68 család ajándékából kikerekedett összeg fedezte a kiadásokat. Sőt, meg is maradt pénz, ezzel a falu ravatalozóházába felszerelendő légkondicionáló készülék megvásárlásába pótolnak be.
Az anyagiak mellett sokan kétkezi munkával támogatták az emlékműállítást. A tiszteletes sorolja a neveket: Debreczi Tamás (a kopjafa mellett a vasmunkát vállalta), Debreczi Elemér (faanyag), ifj. Debreczi Levente (sziklatömb helyére emelése), ifj. Zékely Zoltán (kerítés festése), pesbiterek testülete (kerítés elkészítése), Jeszenovics Albert (a munka irányítása). A márványlapot a sepsiszentgyörgyi Zoltáni Loránd véste. Thiesz János alpolgármesterként, polgármesterként is támogatta az ügyet, biztatta a megvalósítást. Meg kell említeni a nőszövetség tagjait is. Az asszonyok az avatóünnepségre készült közös ebédhez adományoztak hozzávalókat. Annyit főztek, hogy a díszebédről megmaradt sok finomságot a leleplezés másnapján, a vasárnapi istentisztelet után a hívek közös ebéden fogyaszthatták el. Az emlékműért tevékenykedő minden személyt felsorolni nehéz lenne. „Dicséretet érdemel a gyülekezet, de az egész falu is, függetlenül a vallástól. Minden halott neve ott a temetőben, egy fejfán, ez a hősi halottaknak nem adatott meg, de most van egy hely, ahol emlékükre el lehet helyezni egy szál virágot” – összegzett Bende Tamás. A lekész saját magát nem említi, ezért mi mondjuk: ő volt a lelke az emlékműállításnak.
Megmaradunk Mit üzennek a táblára vésett nevek egykori viselői a mai kőrösieknek? – tette fel a kérdést dr. Nagy Lajos az avatóünnepségen. Üzenik, hogy hálásak ennek a generációnak, melynek eszébe jutott, hogy emlékezni kell. Ravasz László mondta: ha tudom, mire emlékezem, tudom, ki vagy. Kis változtatással: ha emlékezünk, tudjuk, kik vagyunk, ha tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mi a dolgunk, ha tudjuk, mi a dolgunk, megmaradunk – adta meg a választ.
Bokor Gábor
Krónika (Kolozsvár).

Költészet napi koszorúzás
Nagyvárad – A Magyar Költészet Napja alkalmából tegnap megkoszorúzták József Attila nagyváradi szobrát.
A Magyar Költészet Napján, vagyis április 11-én tartott nagyváradi sajtótájékoztatón Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke e nap jelentőségéről beszélt, kiemelve, hogy 1964 óta ünneplik József Attila születésnapján a Magyar Költészet Napját. Tőkés László hangsúlyozta, hogy József Attila költészete mai is aktuális üzenetet hordoz, idézve költőóriásunk „fasiszta kommunizmus” kifejezését, mely – mint Tőkés fogalmazott - rendkívül időszerű ma is. Tőkés László ennek kapcsán kijelentette: „Elegünk van mindenféle totalitarizmusból, de nem mérjünk kettős mércével. A szocialista és a liberális propaganda fasisztaüldözésbe kezdett, csak éppen az nem látszik, hogy kik a fasiszták” – hangsúlyozta Tőkés László.
Japán-magyar barátság
A sajtótájékoztató után az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Partiumi Keresztény Egyetem, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőiből álló delegáció kilátogatott a Petőfi parkban álló József Attila szoborhoz. Itt Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke szólt a megjelentekhez. A szónok kiemelte: „nekünk jutott osztályrészül az, hogy meg tudjuk teremteni azt a kismagyar társadalmat itt Nagyváradon és Erdélyben, ami nélkül nem élhetünk szabadon.” Tőkés László az EMNTelnöke, az EP alelnöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a József Attila szobor a váradi származású Wagner Nándor szobrászművész alkotása, aki Japánban fejezte be földi pályafutását, mely országot hatalmas természeti katasztrófa súlytotta a közelmúltban. „Wagner Nándor özvegyének, Chyio asszonynak elküldtem az együttérző levelemet, hasonlóképpen a Japán brüsszeli és bukaresti nagyköveteinek. Kegyelettel gondolunk városunk szülöttjére Wagner Nándorra, aki haló porában is megajándékozott bennünket egyik alkotásával, és Isten kegyelmét kérjük a megpróbáltatásokat szenvedő japán népre” – fogalmazott Tőkés László. A beszédek után az említett intézmények képviselői megkoszorúzták a József Attila szobrot.
Pap István
erdon.ro.

Új szemlélet a PMMC-ben
A Partiumi Magyar Művelődési Céh új célkitűzéseit ismertette Mostis Gergő, a szervezet új igazgatója.
A 2003-ban alakult Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) a partiumi magyar közösség kulturális életét gazdagítja. A szervezet élére március 1-től új igazgatót nevezett ki a Pro Universitate Partium kuratóriuma Mostis Gergő személyében. „Szeretnénk, ha ez a személyi változás szemléleti és szerkezeti változás kezdetét is jelentené”, mondta Tőkés László az EP alelnöke a témában tartott tegnapi nagyváradi sajtótájékoztató keretében.
Egymást megismerni
Ezt követően Mostis Gergő ismretette elképzeléseit elmondva azt, hogy a PMMC eddig jobbára csak az idősebb korosztályt tudta megszólítani. Ezen változtatni kell, és szellemi központtá kell változtatni mind a PMMC-t, mind Nagyváradot magát, de mindez csak akkor valósítható meg, a kulturális események kikerülnek a közvetlen politikai befolyás alól, illetve azáltal, ha váradi kultúrát sikerül megmutatni külföldön is. Mostis Gergő irányítása alatt a PMMC első programja az Az Élő Partium nevű sorozat, meyről az igazgató elmondta, hogy az egyfajta „felnőtt diákcsere-program” kíván lenni, melynek célja, hogy az elszakított országrészek egymástól szükségszerűen eltávolodott magyarjai közelebb kerüljenek egymáshoz és közös kultúrájukhoz. Ennek érdekében alakítják ki azokat a partneri kapcsolatokat, amelyek a későbbiekben lehetőséget teremtenek a partiumi magyarság számára is, hogy megismerjék elsősorban a közeli Hajdúság és a Nyírség kulturális örökségét.A program megvalósítását kezdeményező PMMC illetve a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) a román és a magyar kulturális minisztériumok, az önkormányzatok és különböző civil szervezetek támogatására is számítanak.
Váradi értékeket
A sajtótájékoztatóra kiadott, és a témához kapcsolódó, Tőkés László által aláírt közleményben többek közt felhívja a figyelmet: „Üdvözöljük a bihari, illetve nagyváradi román elöljárók azon törekvését, hogy megyénk, illetve városunk épített örökségét népszerűsítenék szerte a nagyvilágban – ám sajnálatosnak tartjuk, hogy ennek magyar bázisáról és vonatkozásairól alig esik szó. Szorgalmazzuk, hogy a megye- és a városháza illetékesei – a magyar szakmai szervezetekkel konzultálva – kiegészítőleges módon ebbe az örökségbe építsék be sajátlagosan magyar bihari és nagyváradi értékeinket.”
Pap István
erdon.ro.

Író-olvasó találkozó az Egyetemi Napokon
Nagyvárad – Második alkalommal szervezik meg a hétfőtől péntekig tartó Egyetemi Napokat a PKE-en, melynek keretében hétfőn, a Magyar Költészet Napján, író-olvasó találkozót tartott a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék.
Hétfő délelőtt áhítattal és köszöntő beszédekkel vette kezdetét a Partiumi Egyetemi Napok (PEN) egyhetes szaknap-sorozat az egyetem diákszervezetének, valamint tantestületének közös szervezésében. A rendezvény célja lehetőséget teremteni az egyes szakok bemutatkozására, valamint a közösségépítésre. A díszteremben tartott ünnepélyes megnyitón áhítatot tartott Ráksi Lajos egyetemi lelkész, majd megnyitó beszédet mondott dr. János Szatmári Szabolcs rektor, Tőkés László EP alelnök, a PKE Vezető Tanácsának elnöke, valamint Márkos István a PKED elnöke. Ezt követően a magyar, a teológia és a román szakok egész napos rendezvényeire kerülhetett sor.
Szentek hárfája
A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék meghívására érkezett Nagyváradra Szilasi László irodalomtörténész, kritikus, esszéista, Rotary Irodalmi Díjas író, akivel Ötvös Péter, a Szegedi Tudományegyetem előadótanára beszélgetett a Szentek hárfája című regényről. Műfaját tekintve intellektuális kriminek mondható regény témája már serdülőkora óta érlelődött benne, vallotta be az író Ötvös Péter erre vonatkozó kérdésére válaszolva. Egy város – nevezetesen Békéscsaba – hangulata érhető tetten a regényben, melynek belvárosában egymásra rétegződnek a történelmi korok, hangzott el. Körülbelül öt év munkája a regény, mely idő alatt a szerző nem csak a saját emlékeire támaszkodott, hanem kutatómunkát is végzett. A cselekmény hetven évet ölel fel és egy szokatlan éjféli misén történt gyilkosság megfejtésére épül. A kérdés, amely mindvégig foglalkoztatja az olvasót: miért ölte meg tizenhét éves Grynaeus Tamás diák, Omaszta Mátyás árpádharagosi módos gazdát 1924. december 24-én az evangélikus gyülekezet hagyományos éjféli miséjén?
Szépség és pontosság
Az író-olvasó találkozón szóba került az is, hogy a szerző kritikusként hogyan fogadja a szakmabeliek kritikáját. Mint mondta, érdekes tapasztalat számára elolvasni a regényéről írott recenziókat. Szilasi László több részletet is felolvasott művéből, így a főleg egyetemistákból álló hallgatóság megismerhette a regény nyelvezetét, a cselekmény egy-egy mozzanatát. Kifejtette, hogy egyetemi tanárként sokszor azt tapasztalja, hogy a diákok elképzelése szerint egy irodalmi szövegnek elsősorban szépnek kell lennie. Ezzel szemben véleménye szerint egy szövegnek pontosnak kell lennie és ebből adódik szépsége is. János Szatmári Szabolcs rektor köszönte meg Szilasi Lászlónak és Ötvös Péternek, hogy elfogadták az egyetem meghívását, majd egy-egy jelképes értékű ajándékot (PKED pólót) nyújtott át nekik.
Mészáros Tímea
erdon.ro.

Ambrus Attila: Gyűlölködőek lennénk?
Súlyos vádat akar néhány értelmiségi az erdélyi református egyház nyakába varrni. Alaptalanul. Akkor is, ha a vádaskodás lavináját elindító Parászka Borókának igaza is van, és talán szándéka sem az volt, hogy a kollektív megbélyegzés ellen tiltakozva a kollektív megbélyegzés hibájába essen.
A nulla toleranciájú, vakmerő és provokatív újságíró felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában, a Facebookon egy kolozsvári református lelkész (Parászka Boróka rosszul tudja, hogy esperes) nagypénteken antiszemita megjegyzést fűzött egy videotartalomhoz, amelyen Jézus keresztrefeszítéséből űznek gúnyt a film készítői. (Parászka Boróka írásában megemlíti azt is, hogy egy katolikus pápai káplán Youtube-on hallható beszédében is burkoltan zsidózott.) Az újságíró az Országos Diszkriminációelleni Tanácshoz fordult a nyilvános térben elkövetett uszítás gyanújával. Néhány sajtóhiéna pedig a református egyház ellen.
Nem tartozik írásom témájához annak elemzése, hogy miért csak a református egyház ellen csaholnak a médiasakálok, valószínű, hogy nincs bátorságuk a katolikus egyház ellen is nyüszíteni. Azt pedzik, azt állítják, hogy a református egyház antiszemita.
Szavahihetőségük annyit ér, mint annak a francia tengerésznek a szavahihetősége, aki egy ízben kikötött Helsinkiben, és a parton megpillantott egy rőt hajú nőt, hazatért, s Brestben meggyőződéssel állította, hogy a finn nők mind vörösek.
Mert igaz ugyan, hogy közszereplőtől – és a lelkész közszereplő – minden félreérthető és félremagyarázható kijelentését számon kell kérni, ha az gyűlöletszikrát pattint, csiholóját meg kell róni, ám egyetlen lelkész sajnálatos (pillanatnyi) eltévelyedéséből azt a következtetést levonni, hogy a több százezer lélekből álló református egyház antiszemita: nemcsak kapitális tévedés, mint a francia tengerészé, hanem bűnös kollektív megbélyegzés.
Az általánosítás az újságíró legnagyobb modern kori bűne. A tájékozatlanság pedig több mint bűn, bizonyítvány arról, hogy az értelmiségi újságíró szerepében tetszelgő szerző (a félreértés elkerülése végett nem Parászka Borókáról beszélek, hanem azokról, akiknek a nevét leírni sem érdemes) csak firkász, vézna provokátor.
Akit valóban érdekelt volna, hogy miként viszonyul a mai erdélyi református egyház az általa is kiválasztott népnek tartott zsidósághoz és Izraelhez, az meglepő és megnyugtató dolgokat tudhatott volna meg.
Például azt, hogy minden vasárnapi istentiszteleten elhangzik egy textus az Ószövetségből. A református teológián az izagógika keretében megismerkednek a hallgatók a zsidóság és Izrael történelmével. A református teológián – egyedüliként – tanítják és tanulják a héber nyelvet. A teológusok ellátogatnak Izraelbe, Jeruzsálembe, útjukat az erdélyi reformátusok közadakozással támogatják. A hazatérő leendő lelkészek előadásokat tartanak a gyülekezetekben Izraelről, annak népéről és a bibliai helyekről. A református gyülekezetekben megemlékeznek a holokausztról, elítélik az emberiségellenes cselekedeteket és együttéreznek a zsidósággal.
Vannak református lelkészek, például Balázstelkén, akik a templomukban kitűzték Izrael zászlóját, s kabátjuk hajtókáján is állandóan viselik azt.
Szegedi László generális direktor, aki sokkal inkább képviseli hivatalosan is az erdélyi református egyházat, mint egy kolozsvári lelkipásztor, számtalanszor hangsúlyozta: „Nekünk, erdélyi reformátusoknak, magyaroknak lelkünkben kell hordanunk a Dávid csillagot!"
Az is beszédes példája a református-zsidó együttélés hagyományának, hogy a református és a zsidó temetők számos településen, például Tövisen, Nagyenyeden és Brassóban egymás mellett vannak. Néhányan még emlékeznek rá, néhányan még nem akarják letagadni holmi politikai cél érdekében, hogy az elhagyott zsidó temetőket a református lelkészek és hívek gondozzák, mióta sajnos izraelita testvéreink elhagytak minket.
Ha mindennél többet nyom a latban egyetlen lekész elítélendő eltévelyedése, akkor fölösleges a mi hitünk az Isten által elrendelt együttélésben. Ám nem nyom többet! S így annak is fontos üzenete van számunkra, hogy a kultúra szavunk a kol torából származik. Azaz a Tóra hangjából. Amely a szeretet.
Maszol.ro.

Egy magyar, aki hálás, hogy Erdély Romániához tartozik
Internetes fórumokon terjed és a napokban több román lap is közölte annak a Magyarországra kitelepült erdélyi magyarnak – vagy magát annak valló személynek – az álláspontját, aki hálát ad azért, hogy Erdély Romániához tartozik. A Landauer Szilárd (fedő)nevű személy véleménye először a mandiner.blog.hu egyik cikkének hozzászólásai között jelent meg, utóbb több magyarországi portál is átvette.
A kommentelő állítása szerint 37 évesen települt át Erdélyből Magyarországra, Borsodba, ahol négy éve el. Ez a négy év elegendő volt számára ahhoz, hogy hálát adjon, amiért Erdély Romániához tartozik. „Elutasítjuk TÖMEGESEN a magyarországi gondolkodásmódot és örülünk annak, hogy TÖMEGESEN visszatelepülnek az erdélyiek Romániába. Elegünk van az állandó civakodásból, a románozásból, a lélektelenségből, a szabályokhoz való görcsös ragaszkodásból, az emberi kapcsolatok elsivatagosodásából, a keresztyénség teljes hiányából. Mindez nekünk NEM kell Erdélyben” – írja.
Szerinte manapság Magyarországon csak az számít magyarnak, aki gyűlöli a másikat, jól tud cigányozni és zsidózni, ám ennek a mentalitásnak az erdélyiek megálljt parancsolnak Románia nyugati határán.
„Megmondom, nektek mi a magyarság, legalábbis Borsodban mi az. Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó. Összeesküvés elméletekben hinni (…), más népeket állandóan pocskondiázni. (…) Mindenféle marhaságot elhinni, hogy a zsidók Magyarországot akarják új hazájuknak, az ivóvízkészlet miatt (csak megjegyzem, Békés és Hajdú Bihar megye Romániából importálja a vizet mert az ottani ihatatlan)” – fogalmaz Landauer Szilárd .
Szerinte az anyaországi és a magyarországi magyarok egy nyelvet beszélnek, de nem egy nép. „Közöttünk olyan hatalmas különbségek vannak, hogy a kezdeti eufória után, az erdélyi magyar rémülten néz körbe a kultúrsokk és megaláztatások, a vállalhatatlan gondolatok hatásától még reszketve: Te jó ég, hova kerültem...” – folytatja vallomását az internetes hozzászóló, aki szerinte a Jobbik népszerűsége azért nő Magyarországon, mert olyanokat mond, amit az emberek nem mondanak ki, de úgy gondolnak. „Paramilitáris szerveződések, fasiszta portálok tömege, ismétlem, tömege mérgezi az embereket” – magyarázza.
Leszögezi: az erdélyieknek ilyen magyarság nem kell. „Egy fogyó nép pökhendi felfuvalkodottsága. Ha ennek nem lesz vége, Magyarország fel fogja számolni önmagát. Az a nép, amely nem képes beismerni a hibáit és állandóan másokra mutogat, elveszi magától a gyógyulás lehetőségét. A gyógyulás, bűnbánattal kezdődik, nem pökhendiséggel. Erdély nem követi ezt az utat" – zárta hozzászólását.
Maszol.ro.

Moldvában csángómagyarokat tanító pedagógusok továbbképzése Lakiteleken
A moldvai csángók magyar falvaiban élő és ott dolgozó pedagógusok részére szervezett egyhetes továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola.
A képzésen 22 csángómagyar településről harminc tanító vett részt, akik a magyar nyelvet tanítják a falvak iskoláiban - mondta az MTI-nek Márton Attila, aki a tanítók szakmai munkáját koordinálja Lakiteleken, de otthon Moldvában is.
A vendégek Banána, Buda, Diószeg, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Frumósza, Gajdár, Klézse, Kostelek, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a csütörtökön záruló rendezvényre, amelynek témája az erőszakmentes kommunikáció volt.
"Mindannyian elkötelezettek vagyunk a magyar nyelv tanítása iránt, iskolában és iskolán kívül, hogy óvjuk nyelvünket és kultúránkat, mert csak ez tarthat össze minket a következő ezer éven át" - fogalmazott Márton Attila.
Hangsúlyozta: az oktatási programban a tanító a kulcsember, mert rajta áll vagy bukik a magyar oktatás a faluban, mert neki kell megtalálnia az összhangot a hivatalos szervekkel, a gyerekekkel, a szülőkkel.
A Lészpeden élő tanító elmondta: az ezeréves határtól is csaknem száz kilométerrel távolabb fekvő négyezer lakosú település 80 százaléka csángómagyar. A családokban a szülők még beszélik a magyar nyelvet, a hivatalokban is lehet magyarul beszélni. A távoli település alpolgármestere felvette a magyar állampolgárságot, a példáját egyre többen követik - tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke 2012 decemberében járt Moldvában, akkor hívta meg a moldvai magyar oktatási programban dolgozó pedagógusokat a Bács-Kiskun megyei településre.