Közvita az új egyetemi karról
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kormányhatározattal létrehozott új fakultása ügyében közvitát indít az egyetem vezetősége. Erről számolt be a sajtónak tegnap az intézmény még tisztségben levő rektora. Az írásban való véleménynyilvánításra kiszabott tíz napon túl Constantin Copotoiu professzor szerint húsznapos szóbeli vitának kell következnie. Ezt előkészítendő készült el az egyetem szenátusának és vezetőségének a véleményét tükröző beszámoló, amely továbbra is egyoldalúan, a román fél szemszögéből, a magyar oktatói közösséget bírálva, féligazságokkal és csúsztatásokkal vázolja a jelenleg kialakult helyzetet, s hét kérdésre kér írásban választ. (A jelentés az egyetem http://www.umftgm.ro/prezentare-umf/media/consultare-publica.html oldalán olvasható.)
A multikulturalitás teljes csődöt jelentett ott, ahol alkalmazták. Amíg nem fogalmazzák meg pontosan, hogy mit is jelent és melyek a következményei, nehéz elfogadni – szögezte le ezúttal is Copotoiu professzor. (Abban egyet is érthetünk vele, hogy a marosvásárhelyi egyetemen 1962- ben bevezetett “kétnyelvűség” az addig egyenletesen fejlődő magyar tannyelvű orvos- és gyógyszerészképzést mára valóban a csőd szélére sodorta.)
A leköszönő rektor kifejtette, hogy az új kar létrehozása az egyetemi önrendelkezés súlyos megsértését jelenti. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a szenátus oktatási bizottsága által kilátásba helyezett meghallgatás a jelek szerint elmarad.
A szokásos vádak ezúttal sem hiányoztak. Constantin Copotoiu megmagyarázta, hogy a Babes–Bolyai és a Művészeti Egyetem esetében érthető a magyar kar létrejötte, de az orvosin eleget kell tenni a 36-os számú európai irányelveknek, amelyek szerint az egyetemek végzőseinek ismerniük kell a szakkifejezéseket annak az országnak a nyelvén is, ahol tanulnak. A marosvásárhelyi egyetem nem engedheti meg, hogy veszélybe sodorja a román betegek életét. (Az idős magyar betegekért, akikhez egyre több orvos nem tud az anyanyel-vükön szólni, a jelek szerint nem aggódik a leköszönő rektor).
A vádak között újra elhangzott, hogy Szabó Béla professzor szabotálta a bábaképző szakot, amelynek nem készült el az akkreditációs dossziéja, ezért megszűnik. Továbbá egyetemi hallgatók panaszt tettek egyes magyar tanársegédek ellen, akik a vegyes csoportokban csak magyarul voltak hajlandók beszélni a gyakorlati órán, amiért a szóban forgó oktatók ügye az egyetem etikai bizottsága elé kerül.
Constantin Copotoiu diszkriminációnak tartja, hogy a magyar diákok után járó fejpénz a kétszerese (16.000-8.000) a román tagozaton tanuló hallgatókért járó összegnek. Ennek ellenére bevallotta, hogy a pénz a közös kasszába került.
Az egyetemre az elért eredmények alapján kell felvenni a diákokat, megengedhetetlen, hogy az idén a magyar tagozaton kisebbek voltak a jegyek, mint a románon. Szép dolog, hogy elismerte azt is, miszerint a múlt években fordítva volt. Nehezményezte, hogy az idén nyáron meghirdetett gyakornoki állásokra (igazságügyi orvostan, sejtbiológia, pszichiátria) nem volt egy jelentkező sem, ezért foghíjas a tanári kar a magyar tagozaton, állította. Arra a felvetésre, hogy a hiányzó tanárok pótlására ígéretet tettek a magyarországi egyetemek, azt válaszolta, hogy a magyar professzorokat csak teljes állásban alkalmazhatnák, miután elismerték a diplomájukat. Ez viszont azért nem lehetséges, mert Magyarországon nincs főorvosi vizsga, ami az egyik feltétele, hogy romániai egyetemen oktasson a külföldi tanár. Aztán kiderült, hogy a hiányzó szakokon, például az onkológián mégiscsak ő szorgalmazta, hogy órát tartsanak, s tegyük hozzá, hogy a doktori iskola esetében is nagyon jól fognak az elismert budapesti egyetemi tanárok.
S hogy ne csak a vádakat említsük, soroljunk fel néhányat az elhangzott adatokból is. Az írott jelentésben szerepel, de a rektor elfelejtette a sajtótájékoztatón közölni, hogy a marosvásárhelyi orvosi oktatás a kolozsvári Bolyai Egyetem keretében 1945-ben azért jött létre, hogy magyar oktatási nyelvű orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzést biztosítson.
A jelenlegi 4.500 hallgató 58 százaléka román, 39 százaléka magyar és 3 százaléka angol nyelven tanul, az oktatók aránya viszont 70 (román) a 30 (magyar) százalékhoz. Ha bevezetnék a teljes magyar tannyelvű oktatást, a végzősök nem tudnának román nyelven rezidensvizsgát tenni.
Elhangzott, mennyire szigorúan betartották (!), hogy a 70 és a 30 százaléknak arányos képviseletet biztosítsanak az egyetem új vezetésében, így a szenátusba 29 román és 9 magyar oktatónak különítettek el helyet. (Ami egymáshoz igen, csak a hallgatók számához nem aránylik.)
Megtudhattuk, hogy a magyar oktatásban 34 állás betöltetlen. Az 55 tantárgyból 42-ben (76,3%) nincs elég magyar oktató, de ehhez a jelentés szerint semmi köze nincs az egyetem vezetőségének (?). A magyar oktatók sorát megtizedelte a tanárok 65 éves korban való nyugdíjazásának a bevezetése, egyes oktatók külföldre távozása, továbbá az, hogy gyakornoki állásra pályázók nem feleltek meg a követelményeknek.
Mindezt figyelembe véve, bár a tanügyi törvény előírja, hogy a különböző oktatási nyelvek esetén külön kell akkreditálni az oktatási programokat, a MOGYE-n ezt nem tehették meg, mivel a felvételi vizsgára meghirdethető helyek számának a drasztikus csökkenését vonta volna maga után. Az uniós előírások szerint ugyanis öt diákra kell jusson egy oktató.
Az egyetemi charta körüli bonyodalmakról többször beszámoltunk, jelenleg az igazságügyi szerveknél szeretnék elérni, hogy érvényessé nyilvánítsák.
A szenátus nem ért egyet az új kar létrehozására vonatkozó kormányhatározattal, amely véleményük szerint sérti az alkotmányt és az oktatási törvényt. Minden új oktatási programot csak a felsőoktatás minőségét ellenőrző ügynökség jóváhagyásával lehet bevezetni, ami a jelenlegi körülmények között kivitelezhetetlen – szögezte le a rektor. A magyar diákok nem lesz ahol államvizsgát tegyenek, s elfogadhatatlan, hogy az angol nyelven oktató tanárokat (73 százalékuk román) arra kényszerítsék, hogy a magyar kar alkalmazottai legyenek, s tiltakoznak a külföldi diákok is. A szenátus csak a jelenleg működő formában támogatja a magyar tannyelvű oktatást – összegzett Copotoiu professzor, aki kitért arra, hogy a charta szerint egy rektorhelyettes és egy-egy dékánhelyettes a szenátus beleegyezésével lehet magyar is.
A közvita során a következő kérdésekre várnak választ:
1. Véleménye szerint Románia kormánya tiszteletben tartotta-e az egyetemi autonómiát, a 2011. évi 1-es törvény előírásait és a vonatkozó európai irányelveket?
2. Melyek lennének a kormányhatározat alkalmazásainak előnyei és hátrányai az egyetemi hallgatókra és a páciensekre nézve?
3. A szenátus beleegyezése nélkül el lehet-e térni az egyetemi oktatás minőségét biztosító romániai ügynökség (ARACIS) által meghatározott minőségi követelményektől a kormányhatározattal újonnan létrehozott új kar esetében?
4. Véleménye szerint “alaposan megindokolt” helyzet áll-e fenn, amely lehetővé tette, hogy a kormány új kart hozzon lére a MOGYE keretében?
5. Véleménye szerint érvényesül-e jelenleg a multikulturalitás és a többnyelvűség a MOGYE-n?
6. Véleménye szerint szükséges lett volna-e a döntések átláthatóságát szavatoló 2003. évi 52-es törvény előírásait betartani a 2011. évi tanügyi törvény és a MOGYE-ra vonatkozó kormányhatározat esetében?
7. Ilyen módon törvényes precedenst teremtenek-e az egyetemi karok megalakítása és engedélyezése terén?
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Lelkünk jóvoltáról…
Mikor jó egészségünk vagyon, úgy élünk mintha Nyavallya sem volna e' Világon: ha le- betegszünk, sírunk-rívunk, fához fűhöz ragaszkodunk hogy meg-gyógyulhassunk: de ha meg-gyógyulhatunk, miből jött volt reánk a' nyavallya, és hogy lehetne azt másszor elkerülni arról olly módon senki nem is gondolkodik. (Kibédi Mátyus István)
Kevés olyan település van Erdélyben, amely azzal dicsekedhet, hogy európai hírű tudósnak ringatta bölcsejét. A 2010. augusztus 27–28-án, szombaton és vasárnap megtartott Kibédi Napok kiemelkedő eseménye volt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudor, Marosszék orvosenciklopédikusa, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzője szellemiségének idézése azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke.
Ennek a konferenciának az anyagát veheti kezébe az érdeklődő olvasó.
Sütő András nevezte égtartó embernek Szabó T. Attilát. Teljes joggal, hiszen hatalmas munkája, az Erdélyi szótörténeti tár “tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük.” Ráduly János ugyanilyen égtartó embernek mondja Mátyus Istvánt: “A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / »analizált« borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / »a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát.« // Örökségül / anyatejes, »megigazított« életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó.” (Égtartó ember – Kibédi Mátyus István emlékének)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. “Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog” – vélekedett Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az 2010-es díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos, az orvostudor leszármazottja volt. A tudományos konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli.
Kibéd nemrég nyerte vissza önálló községi státusát, azóta szemmel láthatóan megugrott a fejlődésben: bevezették a földgázt, elkészült a vízvezeték- hálózat, utakat aszfaltoztak, méltón emlékeznek a falu fiaira, Seprődi János (Kibéd, 1874–Kolozsvár, 1923) zenepedagógus, zenetörténész, folklórkutatóra, és Madaras Gábor (Nagyiklód, 1918. augusztus 22. – Marosvásárhely, 1980. szeptember 18.) népdalénekes, jogász, zenetanárra, az erdélyi népdal és nóta felejthetetlen dalosára. Halála 30. évfordulója tiszteletére tartott emlékműsort a nevét viselő egyesület a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyarnóta-társulat énekesei voltak. Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművész.
Ez a kiadvány olyan sorozat elindítója lehet, amelynek fő célja összecseng a Mátyus Istvánnak a munkás, józan életre nevelő, az élet minőségére figyelő, az egészséges életmódra oktató – ma így mondanók: – munkaprogramjával. Népünkre a XXI. században is igencsak ráfér az egészségügyi nevelés. Amikor kezünkbe vesszük ezt a könyvet, véssük elménkbe Mátyus Istvánnak ezt a gondolatát is: “Minden vétek aránt való gyanuság nélkül, a Természetnek minden gyönyörűségeivel, mértékletesen; tsak arra vigyázzunk, hogy ne talám, midőn testünköt keletinél bővebben gyönyörködtetjük, Lelkünk jóvoltáról el-ne felejtkezzünk.” (A 285 éve született Kibédi Mátyus István, Marosszék első orvostudósa és enciklopédikusa című kötet zárszava. A kötet a 2010. augusztus 27–28-án, a kibédi művelődési házban tartott üléssszakon elhangzott előadásokat tartalmazza. Összeállította dr. Mátyus András. Székelyudvarhely, 2011.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Asszimiláció és társadalmi kényszer
„Az asszimilációs helyzetben ’egyéni döntés’ elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének ’szabadsága’ a szabadság arculcsapása.” Ezekkel a sorokkal fejezi be Dávid Gyula a Szabadság 2012. március 9-i számában megjelent hozzászólását az asszimiláció témájához. Dávid Gyula írása a kolozsvári magyar főkonzulátuson tartott, A strukturális asszimiláció elmélete c. előadásom és azt követő vita továbbgondolásaként született.
Dávid Gyula minden szempontból korrekt elemzésére közösségi érdeknek tekintem reflektálni, hiszen számunkra, kisebbségi sorsban élő magyarok számára a legfontosabb kérdés, a hosszú távú megmaradás értelmezési keretének a vizsgálata szerintem azt is jelenti, hogy túl kell lépni egy létező, ki nem mondott, de érveléseinkben mindegyre mögöttesen ott bujkáló nézeten. Ez a rejtett paradigma pedig felmentő: az egyén úgy érzi, mindent megtesz a megmaradás érdekében, de a hatalom, a domináns másik közösség sokkal jelentősebb eszköztárral, sokkal nagyobb hatékonysággal dolgozik az ellenkezőjén. Az elméletet alkotó – ez esetben alulírott a strukturális asszimiláció modelljének a kidolgozásával – nem a napi gyakorlatot kívánja direkt módon befolyásolni, ha ezt tenné, munkája elveszítené az elméleti dimenziót, tudományos relevanciája megsemmisülne. Ugyanakkor az is igaz, hogy nincs olyan elmélet a társadalomkutatásban, amely ne épülne rá a napi tapasztalat adatsoraira és folyamatértelmezéseire.
Amikor előadásom elején megjegyeztem, hogy akkor és ott nem kívánok az asszimiláció és a politika kérdéskörével foglalkozni, azt gondoltam és arra utaltam, hogy ennek akkor látom idejét és indokoltságát, amikor az elméleti keret vonatkozásában létezik egy alapvető konszenzus. Bár Dávid Gyula írása túllép az elméleti kereten, az általa idézett példák lehetővé teszik bizonyos elméleti relevanciájú kérdések pontosabb értelmezését.
Miként kell értelmezni, mit jelent az egyéni, szabad döntés? Továbbá mit várhat el az egyén a szűkebb közösségétől, illetve a társadalomtól? Végül pedig Dávid Gyula felidézett példái kapcsán arra térnék ki röviden, hogy miben látom a mezőségi magyarok, illetve a regáti magyarok asszimilációjának a különbözőségét.
Az egyéni döntés azt jelenti, hogy a személy maga dönt a vonatkozó kérdésben. Szabadon dönt. A szabadságot illetően a filozófia értelmezései Jean-Paul Sartre szabadságra kárhoztatott emberétől a determinista filozófia szabadság-illúziójáig terjednek – és azt hiszem, nem ebben a keretben kell ezen rendkívül vitatott kérdésben nyugvópontot keresnünk. Értelmezik továbbá a szabadságot belső autonómiaként, annak képességeként, hogy az egyén belső értékeivel összhangban képes cselekedni. Ez az értelmezés a spirituális szabadságra vonatkozik, s bár kétségkívül van a szórványhelyzetre is vonatkoztatható relevanciája, nem a cselekvés szabadságával kapcsolatos.
Az asszimilációs helyzetet illetően a politikai szabadságra kell utalnunk: az egyénnek rendelkeznie kell a szabad elhatározáson alapuló döntések jogával. Vagyis: legyen a cselekvés külső beavatkozástól mentes és az állapot uralom nélküli.
A politikafilozófia többféle szabadságértelmezést ismer:
a liberális értelmezés szerint senkinek sincs joga beavatkozni az egyéni döntésekbe. A baloldaliak a szabadságot lehetőségként tételezik, a deterministák szerint minden eleve elrendelt, a szabadság csak illúzió. Maradjunk egy visszatérő kérdésnél: kizárja-e egymást a személyes szabadság és a politikai szabadság? Bár sokan vallják, szerintem nincs igazuk azoknak, akik szerint az igazság ismerete, a tudás a szabadsággal azonosíthatóak, és hogy viszonyuk harmonikus. A hétköznapi szabadságértelmezés lényegét tekintve viszont nem tagadható: szabadságunk abban áll, hogy tevékenységünket ne korlátozzák akadályok. Minél több lehetőség nyílik előttünk, annál szabadabbak vagyunk. Az állítás kimondatlanul is tartalmaz egy tételt: mindig több lehetőség létezik. Az egyetlen lehetőség önmagában kényszerítő. De a mai demokratikus (igen: erről is vitát nyithatnánk) világban nincs olyan polgár, aki számára egyetlen lehetőség adatna meg: egyvalaminek a követése, az elfogadása.
Hajlamosak vagyunk a szabadságot helyettesíteni a biztonsággal, miközben a szabadság mellett joggal várjuk el az igazságosságot, az értékek harmóniáját. Csakhogy, mivel
a teljes harmónia alighanem vágyálom,
az egyén magyarázó sémák kialakításával, mindenféle érvek és hatások összekombinálásával eléri azt, hogy tetteiért a felelősség alól mentesülhessen, eléri tehát, hogy felelősség dolgában infantilis maradjon. Ismert érvelés: hiába akarnám másként, a megvalósulás esélye nem adott, le kell mondanom (a tervezett lépésről). És éppen arról mond le, ami a szabad akaratot jelenítené meg: önmaga kiteljesítéséről. Ezt nevezném személyes programnak. Akkor létezhet, ha az egyén módszeresen végiggondolja az előtte álló alternatívákat. Ekként a döntés meghozatalára két körülmény van hatással: a külső – politikai, társadalmi – környezet és az illető személyes „programja”. A környezeti hatások és feltételek azonosak lehetnek a szűkebb vagy tágabb közösség számára, olvasatuk ugyanakkor nagyon eltérhet az illető személy életszemlélete, életérzése, erkölcsi alapállása, a vallott és vállalt etikai parancsok függvényében. Az egyik ember harcol, a másik feladja. Ugyanakkor én is azt hiszem és vallom, hogy minden embernek joga, bárki méltányossági alapon elvárhatja, hogy az ő döntése ne legyen nehezebb más – pl. többségi – helyzetben élő társaiénál. Ez valóban nincs így – de ettől még az illető fog dönteni, csak döntésének társadalmi költségei sokkal nagyobbak.
Utalnom kell továbbá arra a kulcsfogalomra, amelyet elemzésem középpontjába állítottam: az életvilágra.
Az életvilág megértése az egyén és a társadalom közötti kommunikációs folyamat megfejtése, amely nagyon általánosan a következőképpen írható le: az emberek alkotják a társadalmi – s így az élet- – feltételeiket, tehát ugyanilyen mértékben azok alanyává is válnak. A lényeg az, hogy a társadalmi (gazdasági, szociális, politikai, kulturális) feltételekre már nem, mint az emberek életvilágának egyedüli meghatározójára tekintünk, hanem mint lehetőségekre. Az életvilág tehát a lehetőségek területe, amelyben az egyénnek mindig vannak cselekvési alternatívái: az életvilág mindig az emberi cselekvés lehetőségei és akadályai közötti kapcsolatot fejezi ki.
Ha ezt az értelmezést elfogadjuk, akkor a szórványban élő például a gyermeke iskolaválasztásával kapcsolatosan olyan kérdéseket mérlegel, mint: az iskola nyelve és a gyermek karrieresélyei közötti összefüggés;az anyanyelvi iskola választásával járó plusz terhek és költségek (mindig léteznek) vállalhatósága; az anyanyelvi kultúra és közösségi hagyomány értéke, megbecsültsége. Ezek többnyire a fő szempontok, és az egyén igen sokszor érzi ebben a helyzetben azt, hogy magára maradt, nem kap sem szűkebb környezetétől, sem tágabb – nemzeti – közösségétől, még kevésbé az államtól megfelelő támogatást. Úgy érezheti, hogy túl sokba kerül neki személyesen az anyanyelvi iskola választása – és a többségi iskola mellett dönt.
Két kérdés merül fel: szabadon döntött-e? Illetve: milyen támogatás várható el nemzeti közösségétől illetve az állami intézményrendszertől?
Döntése szabad, amennyiben senki nem kényszerítette arra, hogy a román/többségi iskolát válassza. Döntése egy életvilág-olvasat. A döntést illetően felmerülő kérdés: miért éppen ez az illető személy helyzetértelmezése? Ha fontos a magyarság nyelvi közösségben való megmaradása – miként különböző politikai nyilatkozatok szerint az –, akkor a kinyilatkoztatáson túli kérdés, hogy ki, milyen eszközökkel tudná ezt segíteni, kiknek volna ez elsődleges feladata. Ezek jogos és logikus kérdések – én ezekkel előadásomban nem foglalkoztam, mert célom az elméleti keret megalkotása. De ki kell mondani, hogy az egyén jogos elvárásai nem mentik fel őt a döntés felelőssége alól: ő maga döntött úgy, ahogyan döntött. Több olyan példa idézhető – a legideillőbb a válaszúti iskola és kollégium esete –, amikor azt tapasztaljuk, hogy az etnikai alapú, identitással kapcsolatos döntések milyen jelentős mértékben szociális megalapozottságúak. Ami már sokkal szélesebb kontextusba helyezi a kezdetben egyszerűnek gondolt kérdést.
Mi várható el az államtól?
Erre a válaszom az előadáson is elhangzott: példánknál maradva olyan oktatási rendszert, hálózatot kell kialakítani, ahol az egyén nem érzi azt, hogy etnikai mássága súlyos külön terhek vállalását feltételezi. De ha sikerül is kialakítani kistérségi iskolákat, központokat, a szülő még mindig érezheti úgy, hogy bár anyagilag volna támogatás (választhat egy távoli magyar kollégiumot például), de érzelmileg mégis nehezebb neki, mert gyermeke kikerül a közvetlen családi környezetből. Ezért vallom azt, hogy a szórványlét folyamatos (intézményi és nem politikai) nyomás és kikerülhetetlen döntési helyzet is ugyanakkor. Egy többségi számára az iskolaválasztás kérdése nem jelenti a nyelvek rangsorolását, az anyanyelv „hasznosságának” a mérlegelését. A többségi dilemmái általában iskolatípussal, esetleg más költségekkel kapcsolatosak – de soha nem kérdőjelezik meg az anyanyelv elsődlegességét. Ezt a különbséget a kisebbségi átéli, és méltánytalannak tekinti. Ettől függetlenül dönteni neki kell – a saját szempontjai szerint.
Végül pedig a Dávid Gyula-írásban idézett példát illetően arra térnék ki, hogy a román Ókirályságba került magyarokat szórványként avagy diaszpóraként kell-e kezelni.
Értelmezésemben ők a diaszpóra részét képezik, hiszen sem Munténia, sem Olténia nem volt történelmi magyar szállásterület. Ide már a XIX. század elején is történt ki(át-)vándorlás, de ezek a kisebb csoportok nem tudtak igazán meghonosodni. Ezért másként kezelném a regáti és ismét másként a mezőségi magyarok asszimilációját. A kérdés elméleti fontosságát jelzi, hogy Nagy Ödön, a szórványkérdés első kutatója, éppen a Mezőséget kutatta. Dávid Gyula utalása figyelmeztet: foglalkoznunk kell a szórványosodás történetével, mivel vannak olyan közösségeink, ahol lassan évszázados folyamatok tanulságait kellene megvonni – elméleti szempontból is. Ugyanakkor a Mezőség kapcsán a legindokoltabb felvetni a közösségi felelősség kérdését, illetve azt, hogy a szórványok anyanyelvben történő megmaradása miként veti fel a különböző társadalmi szereplők felelősségének és a közöttük történő szerepleosztásnak a kérdését.
De ezzel ismételten átkerültem az asszimiláció és a politika kettősének a kérdéséhez. Ez tudom, hogy szélesebb értelmezésben elkerülhetetlen, ugyanakkor közös érdekünk az elméleti tisztánlátás.
Bodó Barna
Szabadság (Kolozsvár)

Román történelem – másként
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román–magyar megbékélésnek.
Elsősorban le kell szögeznünk: a szerzők nem veszik tekintetbe azt, hogy Erdély általános helyzete teljes mértékben különbözött a Moldváétól és a Havasalföldétől, és túlzott mértékben hangoztatják a társadalomszervezési, valamint fejlődésbeli hasonlóságokat, ugyanakkor állandóan minimalizálják Erdélynek a Magyar Királyságba való beilleszkedését, túlhangsúlyozzák az autonómiáját, eltekintenek az Erdélyben meghonosodott etnikai, vallási és művelődésbeli többféleségtől. Azt állítják: „Mindez arra a következtetésre vezet, hogy a magyar korona által folytatott bekebelezési erőfeszítések ellenére Erdély a középkor egész ideje alatt megőrizte egyéniségét: gazdaságilag és a társadalmi struktúrák terén a középbirtokosság dominált, a hadsereg szervezésében is önálló volt, és nem utolsósorban vallási helyzetét tekintve az ortodoxia jelentette az alapot. Erdély politikai alkotóelemeinek és mindenekelőtt a vajdaságnak a megőrzése révén az önrendelkezés tudata hatotta át az államélet egészét.”
Megállapíthatják tehát, hogy „hangsúlyozottan növekedett a vajda önrendelkezési funkciója a magyar korona ellenében”, sőt kijelentik: „A XIII. és a XIV. század fordulóján Borsa Loránd (1288–1293) és Kun László (1294/1295–1315) valódi uralkodókként cselekednek, a feudális magyar királyságtól teljesen szabadon.”
Valamely középkori állam jellegzetességének megállapításakor lényegében nem a lakosság etnikai többsége a meghatározó tényező. Annak ellenére, hogy feltehetőleg a románság volt a legnagyobb létszámú etnikum, viszont ha a vezető elit etnikai eredetét tekintjük megítélési kritériumnak, akkor Erdély nem volt „román állam”, hanem „magyar”. De az etnikai jellemzők (többség, elit) a modern korra jellemző nemzet és nemzetállam kritériumai, s ezért felfogásként használhatatlanok, hamisak a középkor tárgyalásakor. A középkori világ kritériumai: a vallás és a dinasztia. (Különben gyakran előfordult, hogy Magyarország királyai nem voltak magyar származásúak, miként Moldva és Havasalföld egyes uralkodóiról, bojárjairól sem mondható el, hogy tősgyökeres románok lettek volna.)
Ezért le kell mondani a „nemzeti” – politikai, katonai, gazdasági, kulturális, hitbeli, intézményi, sőt nyelvi vagy népköltészeti – argumentumokról, amelyekkel a román történelemírás minduntalan operál „a középkori románok egységének” bizonyítása végett. (Ez érvényes magyar vonatkozásban is.)
Hasonlóképpen az erdélyi vajdaság, később pedig az erdélyi fejedelemség esetében nem megfelelő a „Román Országok” elnevezés használata (sem tulajdonnévként, sem pedig köznévként), mivel a korabeli forrásokban nincs ilyen megnevezés (viszont megtalálható bennük az „Ungrovlahia”, ami sokatmondó).
Kun László (1294/1295–1315)
Persze ugyanígy hamisnak tűnik számunkra a Magyarország elnevezés használata Erdély esetében, nem is annyira a vajdaság, hanem a fejedelemség időszakában (1541, illetve 1571 után) tekintetbe véve azt, hogy János Zsigmond (1540–1551; 1556–1571), akit kiskorában magyar királlyá választottak, 1565-ben lemondott bizonyos partiumi területekről a Habsburgok javára, és elismerte II. Miksa (1564– 1576) bécsi császár fennhatóságát azután, hogy megszegte a váradi szerződést (1538), amely szerint apja, Zápolya János erdélyi vajda (1510–1526), majd magyar király (1526–1540) halála után Habsburg Ferdinándra szállott volna a korona. Habsburg Ferdinánd 1526-tól kezdve magának követelte a magyar trónt, amelyet azelőtt II. Lajos (1516–1526) Jagelló-házból származó uralkodó, Csehország királya birtokolt.
Mi több, 1541-ben Magyarország központi része török tartománnyá vált, az egykori királyság nyugati része a Habsburgok uralma alá került, és egyedül az utóbbiaknak volt joga arra, hogy 1540-ben, Zápolya János halálát követően a magyar királyi címet használják.
Visszatérve a „középkori román egységhez”, vizsgáljuk meg annak (általunk még nem tárgyalt) fő aspektusait.
A „gazdasági egység”
A tankönyvek „a Román Országok gazdasági egységéről” beszélnek, jóllehet közismert, hogy a három középkori állam között érdekellentétek voltak, annak megfelelően, hogy a két hatalmi szféra közül melyikhez tartoztak: a Magyarországéhoz vagy a Lengyelországéhoz; továbbá főleg Moldva és Havasalföld esetében (a XV. és a XVI. század folyamán) meghatározó jelentőségű volt a Portával kialakult gazdasági kapcsolat. A tankönyvek viszont be akarják bizonyítani, hogy a három középkori állam „gazdaságilag kiegészítette egymást, ami jövendőbeli egyesülésükhöz tartós alapul szolgált”. Bizonyítékként emlegetik az egymásnak kölcsönösen megadott kereskedelmi kiváltságokat, „az erdélyi csereközpontok: Brassó, Szeben, Beszterce és Karánsebes által betöltött lényeges szerepet”, ugyanakkor kevés figyelmet fordítanak a három állam által folytatott „külkereskedelemre”, másodrendűnek tekintik a „tranzitkereskedelmet”, ami annak következtében folyt, hogy a középkorban a nagy európai kereskedelmi utak itt haladtak át.
Indokolt az, hogy különleges figyelmet szentelnek Brassónak, de túlzásba esnek, amikor „a Román Országok igazi »közös piacának« nevezik”. Úgyszintén azt állítják, hogy „mind Brassó, mind pedig Szeben esetében a javak cseréjében jelentős szerepet játszott a román elem, anélkül hogy rámutatnának arra, hogy az erdélyi városok túlnyomó többsége német telepesek műve és birtoka volt. Nem sokat foglalkoznak az erdélyi városok autonómiájával sem, éppen csak megemlítik „a szászok Univerzitását”. Egyáltalán nem tűnik ki az, hogy az erdélyi városi civilizáció és az erdélyi gazdaság magasabbrendű volt, mint a moldvai vagy a havasalföldi.
A közigazgatás
Erdély közigazgatási-területi szervezetének másságát „a román önkormányzatoknak a magyar korona centralizálási törekvéseivel szembeni küzdelmével” leplezik. A vármegyével szembeállítják „a román kerületet”, azt állítván hogy azok „hosszú időn át” párhuzamosan léteztek.
Megemlítik „a szász és a székely székeket” is, amelyeket „a kerületek mintájára” szerveztek, és melyeknek az utóbbiakéhoz „hasonló funkcióik” voltak. A Máramarosban, Bánságban, Hátszegben, Fogarasban stb. lévő román nemesi önkormányzatokat részrehajlóan mutatják be, s mindig a valósággal ellentétes módon, mint a Magyar Királyság (később pedig az Erdélyi Fejedelemség) intézményeivel és törvényeivel szembenálló területi szervezeteket, jóllehet a központi hatalom egedélyével működtek, akárcsak a többi közigazgatási egység.
A hadsereg
Katonai tekintetben sem ismerik el Erdély fölényét, annak ellenére, hogy ez a tankönyvek szerzői által közölt számadatokból is kiderülhet: Vlad Ţepeş 30 ezer katonát tudott hadba állítani, Ştefan cel Mare 40 ezret, Hunyadi János viszont „csupán Erdély déli részeiből” 20 ezer katonát állított hadba. Más beszédes példa a tűzfegyverek gyártása és használata. Az erről szóló történelmi források valamint annak alapján, hogy „Szebenben már 1373-tól volt tűzfegyverkészítő”, azt a következtetést vonják le, hogy „a mi harcosaink az elsők között voltak Európában, akik ilyen fegyvert használtak”.
A vallás – szellemi (felekezeti) egység
Kizárólagosnak tekintik az etnikum és a vallás közötti kapcsolatot. Azt állítják, hogy „az Ortodox Egyház jelentős szerepet játszott az igazságszolgáltatásban, a művelődésben, szellemi létünk megvédésében, visszaverte mind a muzulmán pogányság, mind pedig a katolicizmus offenzíváját, amik mögött a Török Birodalom, illetve Magyarország és Lengyelország terjeszkedési törekvései állottak”. A törökökről tudvalevő, hogy vallási téren eléggé türelmesek voltak. A katolicizmus viszont kevésbé volt türelmes (lásd a keresztes hadjáratokat). A hitterjesztés pedig alapvető jellemzője volt mind a magyar királyoknak, mind a katolikus papságnak. A középkorban itt járt külföldi utazóktól fennmaradt számos visszaemlékezésből kitűnik az ortodox papság rendkívül hiányos hittani felkészültsége, a hívek részéről tanúsított közöny a román kereszténység latin hagyományaival szemben, valamint a Magyar Királyság apostoli jellege. Mi több, Moldva és Havasalföld első vajdáiról feltételezhetjük, hogy katolikus vallásúak voltak, vagy ideiglenesen azzá váltak, illetve feltételesen. Gondoljunk a Szörényi Bánságnak a johannita lovag-, illetve szerzetesrend általi kolonizálására 1247-ben, a milcovi katolikus püspökségre a XIII. században, az Asăneşti vajdák tárgyalásaira – ugyancsak a XIII. században – a katolikus vallásra való áttérésről; mindez a pápai levéltárban lévő dokumentumokkal igazolható.
Az egyház szervezetére vonatkozóan számos bizonyítékot hoznak fel, amelyekből kiderül, hogy létezett néhány ortodox püspökség, de ez indokolatlan kijelentésekre ösztönzi a szerzőket. Például arra, hogy az Anonymus sokat vitatott krónikájában említett valamennyi politikai formáció területén ortodox püspökség működött, jóllehet erre vonatkozóan nem rendelkezünk egyetlen történelmi bizonyítékkal sem. Ugyanígy állítják azt is, hogy „ezek helyén jött létre később a XI. században a gyulafehérvári, a XII. században pedig a váradi katolikus püspökség”. Világosan látható az a törekvés, hogy a görög (bizánci) szertartású egyháznak a latin nyelvű szertartásúnál korábbi – még az 1054-es nagy egyházszakadás előtti időszakban való – elterjedésével és jelenlétével is a románoknak a magyarokkal szembeni elsőségét kívánják bizonyítani.
Ugyancsak alaptalanul állítják azt, hogy a XV. század végén Erdélyben ortodox érsekség (mitropolia) létezett, amelynek székhelye Feleken volt. Pedig a meglévő kétségtelen információk szerint az erdélyi ortodoxok irányítása a havasalföldi érsek hatáskörébe tartozott, akinek a székhelye Curtea de Argeşen volt. A konstatinápolyi pátriárka elismerte a havasalföldi érseknek ezt a hatáskörét. Viszont számos erdélyi román s feltehetőleg számos Kárpátokon túli román is katolikus hitre tért, ami nem igazolja teljes mértékben „a románok szellemi egységét”. A szerzők nem ejtenek szót erről, miként azzal sem foglalkoznak, hogy bemutassák a Katolikus Egyház szervezetét, valamint intézményeinek és papjainak szerteágazó tevékenységét Magyarország, illetve Erdély területén. Ezzel szemben az ortodox érsek szerepéről beszélnek, valamint „a román nyomtatványok forgalmáról az egész Kárpát–Dunai-térségben”, megfeledkezve arról, hogy részletezzék: ezek az egyházi szertartáshoz végzéséhez nélkülözhetetlen könyvek ószláv nyelvű nyomtatványok voltak, és hogy csupán protestáns hatásra – s miután „a dâmboviţai Coresi letelepedett Brassóban, a Bolgárszegen” – kezdődött el a román nyelvű könyvnyomtatás (amelyhez szintén cirill betűket használtak). A reformációról sem beszélnek, s így lehetetlenné válik az erdélyi művelődési és vallási kontextus megértése a tanulók számára; a tankönyvek gyakorlatilag tagadják az Erdélyben létrejött szellemi pluralizmust, nem létezőnek tekintik, s így nyilván a diákok sem kaphatnak eligazítást róla.
Arról is hallgatnak, hogy milyen kínkeservesen (és későn, csak a XVII. században) vezették be a román nyelvet az ortodox egyházi használatba, nem is beszélve a latin ábécére való áttérésről; ortodox egyházi elöljáróink (akik valójában görög–levantei vagy szláv származásúak voltak) állandóan utálattal kezelték a latin írásmódot, ami negatívan befolyásolta a közvéleményt és a román társadalmat is, egészen a XIX. század végéig.
(Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)

Román osztályokat a Bolyaiba, román vonalat a Sapientiára!”
A Vatra Românească román nyelvű oktatás bevezetését szorgalmazza a Bolyai középiskolában és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A szervezet elnöke, Florin Oproiescu keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: cserében azért, hogy az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen létrehozzák a magyar karokat, újra helyet kellene biztosítani a román nyelvű oktatásnak a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, mint 2000 előtt, „mert a jóérzés ezt kívánja” – mondta Florin Oproiescu.
A Vatra Românească elnöke szerint mivel a tanügyi törvény értelmében a magánegyetemek állami támogatásban részesülhetnek, ezért indokolt, hogy a Sapientian létrehozzák a román vonalat.
mediatica.ro
Erdély.ma

Románia hallani sem akar székely autonómiáról
A román-magyar kétoldalú kapcsolatokban nem lehet téma az autonómia egyetlen formája sem – szögezte le Cristian Diaconescu román külügyminiszter. A külügyi tárca vezetője a Digi24 hírtelevízió egyik kedd esti műsorában úgy fogalmazott: az autonómia egyetlen, közvetlen vagy közvetett formája sem merülhet fel a kétoldalú román-magyar kapcsolatokban – írja az erdélyi Krónika. Diaconescu annak kapcsán nyilatkozta ezt, hogy a műsorvezető a véleményét kérte Martonyi János magyar külügyminiszter egy korábbi kijelentésével összefüggésben. A magyar diplomácia vezetője ugyanis egy február elején az Evenimentul Zilei című bukaresti napilapnak adott interjúban azt mondta: Románia csak nyerne abból, ha elfogadná a fokozott decentralizációt a Székelyföldön. Cristian Diaconescu szerint Martonyi ezt nem miniszterként, hanem politikusként mondta. Hozzátette, hogy magyar kollégája soha nem használta az autonómia kifejezést a román-magyar államközi kapcsolatokban.
Martonyi János egyébként kedden Bukarestbe látogatott, ahol román kollégájával is találkozott. A magyar külügyminiszter a találkozó után kijelentette, hogy Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát. „Sokan érezzük úgy, hogy a magyar-román kapcsolatok talán a két modern állam fennállása óta soha nem voltak olyan jók, mint most” – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője román kollégájával közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén. hir24.hu
Erdély.ma

Az önkormányzat és a tanfelügyelőség akadályozza a két magyar iskola létrehozását
Noha a román oktatási törvény szerint kötelező lenne magyar iskolát létrehozni a Maros megyei Segesváron és Dicsőszentmártonban, a magyar közösség szándékát az önkormányzat és a tanfelügyelőség is gáncsolja.
A 2011-ben elfogadott oktatási törvény 45. cikkének 5. bekezdése előírja, hogy azokban a közigazgatási egységekben, ahol több olyan oktatási intézmény működik, amelyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, a gyermeklétszámtól függetlenül működnie kell legalább egy olyan, jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. A segesvári magyar közösség már 2011 tavaszán kérte e jog érvényesítését. A tavaly októberben tartott népszámláláson a 26 370 lakosú városban a lakosság 17,58 százaléka vallotta magát magyarnak. A város három iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás, a közösségnek mégsem sikerült érvényesítenie a törvényben garantált jogot. 2011-ben a Maros megyei tanfelügyelőség arra hivatkozott, hogy még nem jelentek meg a törvény végrehajtási utasításai, és a magyar közösség túl későn kérvényezte a magyar iskola létrehozását. A 2012-2013-as tanévre vonatkozó kéréseiket a tanfelügyelőség rendre válasz nélkül hagyta, az önkormányzatnak leküldött beiskolázási tervben pedig ezúttal sem volt tekintettel a magyar igényre. A segesvári román önkormányzati képviselők pedig a tanfelügyelőség kedvező hozzáállása nélkül nem szavazták meg a magyar tagozatok összevonását és egy önálló magyar iskola létrehozását.
„A tanácsban mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, de tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra egyetlen román képviselő sem meri támogatni a magyar iskola ügyét” – idézte a Krónika című napilap Gáll Ernőt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség segesvári elnökét. Hozzátette: a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, és szeparatizmussal vádolják a magyar közösséget.
A 20 658 lakosú, 15,31 százalékban magyarok lakta Dicsőszentmártonban szintén három iskolában folyik magyar nyelvű oktatás. A helyi magyar közösség képviselőinek itt sem sikerült érvényesíteniük a magyar iskola létrehozására vonatkozó törvényes előírásokat.
Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak elmondta: amíg az önkormányzat nem jelöl ki épületet a magyar iskolának, a tanfelügyelőség semmit sem tehet. Hozzátette, hogy a 2012-2013-as tanévben már nem lehet változtatni, a következőben viszont – ha helyben idejében megoldják a problémákat – megalakulhatnak a magyar iskolák. Király András oktatásügyi államtitkár szerint a szaktárca semmit sem tehet, ha az önkormányzat nem oldja meg helyben a problémákat.
MTI
Erdély.ma

Illegális matricázásba kezdett az RMDSZ
Több mint tízezer matricán hirdeti eredményeit az RMDSZ, az öntapadósokat a következő napokban ragasztják ki Erdély-szerte. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden, Kolozsváron bejelentette: a szövetség által „országos, megyei és helyi szinten, a kormányban, a Parlamentben, az önkormányzatokban folyamatosan ér el kiemelkedő eredményeket” hirdető több mint tízezer matricát a következő napokban ragasztják ki erdélyi településeken. Az öntapadósok elhelyezésére eddig nem kértek önkormányzati engedélyt, és az sem világos, hogy a matricákat az előírásoknak megfelelő felületeken helyezik-e el.
Engedély nélkül elhelyezett RMDSZ-matricák Kolozsváron – kattintásra galéria nyílik (fotó: rmdsz.ro)„Mi büszkék vagyunk megvalósításainkra, ezek mellett nem lehet csak egy legyintéssel elmenni. Bízunk abban, hogy ezeket gyarapítani tudjuk az elkövetkező években is. Akkor, amikor ezekről beszélünk, pozitív kommunikációt folytatunk, nem járatunk le, nem támadunk senkit. Az általunk elkészített matricák segítségével csupán néhány konkrét eredményünkre szeretnénk felhívni az emberek figyelmét.” – fogalmazott Kovács Péter.
A matricákon az RMDSZ többek között azt hirdeti: „Visszaszolgáltattunk 1100 egyházi ingatlant!”, „Nem engedtük a kis nyugdíjak csökkentését!”, „Biztosítottuk az anyanyelv használatát a közigazgatásban!”, „Erdély-szerte kétnyelvű feliratokat helyeztünk el!”, „Elindítottuk a »roncsautó« és a »zöld ház« programokat!”, „Megmentettük a Házsongárdi temető műemlék sírjait!”. Minden matricán megjelenik továbbá az „Ez az RMDSZ eredménye!” mondat, az RMDSZ tulipános logója, illetve a szövetség honlapjának címe.
A Krónika megkeresésére az RMDSZ főtitkára elmondta, a matricák köztéri kiragasztásával a szövetség megyei szervezeteit bízzák meg. Arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzati engedélyhez és illetékfizetéshez kötött köztéri hirdetések elhelyezéséhez rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel, Kovács Péter azt válaszolta: ilyen engedélyeket nem kértek, de ha a kiragasztott matricákkal kapcsolatban valaki panaszt tesz, eltávolítják a azokat.
Matrica egy épület falán (fotó: rmdsz.ro)
A Krónika felvetésére, miszerint az RMDSZ főtitkársága esetleg eleve törvénytelenség elkövetésére kéri a megyei szervezeteket, Kovács úgy pontosított, hogy a főtitkárság a megyei szervezetekre bízza azt is, hogy a matricák kiragasztása hogyan felel majd meg a törvényes előírásoknak.
Arra a kérdésünkre, hogy miként készült az az öt fotó, amely az RMDSZ honlapján eredetileg szerepelt, és amelyeken néhány kihelyezésre kerülő matrica látható, tekintettel arra, hogy például útjelző vagy közlekedési táblára, illetve távközlési- vagy villanyoszlopra semmiféle hirdetés, matrica, plakát stb. nem helyezhető el, Kovács Péter elismerte, hogy a fotókon látható matricák kiragasztásához nem kértek engedélyt.
Az öt fotón egyébként – amelyek egy része azonosíthatóan kolozsvári helyszíneken készült – egy-egy matrica látható egy házfalon, egy útjelző tábla és egy közlekedési tábla hátoldalán, illetve két villanyoszlopon.
Nem sokkal a Krónika érdeklődése után az engedély nélkül elhelyezett matricákat ábrázoló fotókat lecserélték az RMDSZ honlapján – az új képeken az öntapadósok egy fafelületre, vélhetően egy asztalra helyezve láthatók.
A köztéri plakátolás egyébként minden településen előzetes engedélyhez kötött, az előírások megszegése esetében kiszabható pénzbírság összegét az önkormányzatok állapítják meg. Ezen a területen ellenőrző hatásköre a helyi rendőrségeknek van.
Üzenet a „névtelenségbe burkolózó, negatív kampányt folytató személyeknek és szervezeteknek” Kovács Péter szerint a matricaragasztó akcióval az RMDSZ „azoknak a névtelenségbe burkolózó, negatív kampányt folytató személyeknek és szervezeteknek is üzen, akik megkérdőjelezik a Szövetség eredményességét, illetve igyekeznek minél inkább lejáratni azt”.
Mint arról tájékoztattunk, idén januárban erdélyi városok, többek között Marosvásárhely és Nagyvárad belvárosában RMDSZ-ellenes matricák jelentek meg, amelyek máig ismeretlen szerzői arra kértek választ a szövetségtől, hogy hol van a beígért erdélyi autópálya, miért kurtították meg a tanárok és az orvosok fizetését, miért űznek csúfot a kisnyugdíjasokból, ugyanakkor azt vetették az RMDSZ-vezetők szemére, hogy a bársonyszékért eladták a magyarságot.
A „matricások” később közleményben magyarázták akciójukat.
Kovács Péter akkor azt nyilatkozta: a szövetség nem tudja komolyan venni ezt az akciót.
Egyébként Marosvásárhelyen a helyi rendőrség azonosított néhány fiatalembert, akik engedély nélkül kiragasztották a matricákat. Az öt fiatal közül a négy nagykorút megbírságolták, a 18 évesnél fiatalabbat pedig elengedték.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)

Szélmalomharc a segesvári és a dicsőszentmártoni magyar iskolákért
Az idén is szélmalomharcot vívnak a segesvári és dicsőszentmártoni kis magyar közösségek az oktatási törvény által szavatolt önálló magyar iskola létrehozása érdekében. Mindkét Maros megyei városban komoly ellenállást tanúsítanak a román nemzetiségű pedagógusok és az önkormányzati vezetők, ráadásul Dumitru Matei főtanfelügyelő is elutasítóan kezeli a kisebbségi iskolaügyet.
Kivitelezésre váró terv.A segesvári Aurel Moșora Általános Iskola épületében kapna helyet a magyar tanintézet Mindkét településen, ahol a magyarság aránya már csak alulról súrolja a 20 százalékos küszöböt, egy évvel ezelőtt kezdődött a közösségi érdekért folyó harc. Akkor a tanfelügyelőségről azt a választ kapták az egyébként szeparatizmussal vádolt kezdeményezők, hogy a 2011/12-es tanévtől nem hozható létre önálló magyar tanintézet. Idén semmiféle válasz nem érkezett, azonban a beiskolázási adatok között ezúttal sem szerepel a törvény értelmében kért iskola.
Mindkét Maros megyei településen három-három iskolában, szétszórva tanul a város magyar diáksága. „Mindössze annyit szeretnénk megértetni a többségi lakossággal, hogy csak a törvény által biztosított jogainkat óhajtjuk érvényesíteni, és azt, hogy ismerjék el: a közösségünket érintő kérdésekben mi, magyarok vagyunk hivatottak döntéseket hozni” – olvasható az RMDSZ segesvári szervezete által megfogalmazott közleményben.
Válaszra sem méltatták a magyarokat
A múlt év februárjában, mindjárt az új tanügyi törvény életbelépése után a segesvári RMDSZ konzultációs találkozót szervezett pedagógusokkal, szülőkkel, civil szervezetek képviselőivel, valamint a magyar történelmi egyházak lelkészeivel. A tárgyalások során a felek egyetértettek abban, hogy az identitás megőrzése érdekében a Nagyküküllő menti városban is létre kell hozni egy színmagyar tanintézetet. Ugyanez a döntés született Dicsőszentmártonban is. Mind a segesvári, mind a dicsői kezdeményezők beadvánnyal fordultak a Maros megyei tanfelügyelőséghez. Az önálló iskolát kérelmezők az új oktatási törvény 45. cikkelyének 2. és 5. pontjaira hivatkoztak, melyek előírják, hogy azokban a helységekben, ahol több olyan oktatási intézmény létezik, melyben nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekek tanulnak, kötelezően működnie kell legalább egy olyan jogi személyiséggel is rendelkező iskolának, melyben az oktatás az illető kisebbség nyelvén folyik. „Úgy gondoltuk, hogy ha kiharcolt jogaink vannak, akkor élnünk is kell ezekkel. A beadványhoz közel 800 támogató aláírást is mellékeltünk – állítja Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári elnöke és városi tanácsosa. –A kérésre a tanfelügyelőség 2011. március 31-én válaszolt, elodázva a döntést. Dumitru Matei főtanfelügyelő akkor egyrészt arra hivatkozott, hogy lekéstük a terminusokat, másrészt, hogy nem jelentek még meg a törvényhez tartozó alkalmazási normák. A válaszra óvást nyújtottunk be, melyet már válaszra sem méltatott”. Gáll elmondása szerint december 13-án már a 2012/13-as tanévre kérték újból a magyar iskola létrehozását. „Most időben is voltunk, az alkalmazási normák is megjelentek, de sajnos erre a beadványunkra sem érkezett válasz. Mi több, január folyamán a tanfelügyelőség leküldte a helyi önkormányzathoz az új, általuk javasolt, 2012/13-as iskolai év segesvári iskolahálózat-tervezetét, amiben nyoma sem volt a magyar iskolának” – sorolja a tanfelügyelőség packázásait Gáll. Közben az önkormányzat is a tanfelügyelőséghez fordult, de Dorin Dăneşan polgármester írásban feltett kérdéseire sem érkezett válasz.
A városban adott lenne a körülmény, a három, magyar tagozattal is rendelkező iskola egyikében létre lehetne hozni az új, önálló tanintézetet. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az Aurel Moşora Általános Iskolából a román diákok helyet cserélnének a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tanulóival. A segesvári magyarok már a leendő iskola nevére is gondoltak: az a nemzeti költőről, Petőfi Sándorról lenne elnevezve, aki a várostól alig néhány kilométerre, a fehéregyházi mezőn esett el.
„Sajnos a tanácsban, bár mindenki elismeri, hogy kérésünk jogos, tekintettel a közelgő helyhatósági választásokra, egyetlen román képviselő sem meri felvállalni és támogatni a kérésünket” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó RMDSZ-es politikus. Gáll Ernő keserűen jegyezte meg, a jelenlegi politikai kontextusban egyre többen vonnak párhuzamot a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a segesvári magyar iskola ügye között, szeparatizmussal vádolva a pár ezer fős magyar közösséget.
A románok jóindulatában bíznak a szentmártoniak
A dicsőszentmártoni helyzet sem különbözik a segesváritól. Itt is a három iskola magyar diákságát gyűjtené egybe a város világhírű zenészéről, Ligeti Györgyről elnevezendő új tanintézmény. „A tavaly minket is kapásból elutasítottak – mind önkormányzati, mind tanfelügyelőségi szinten. Az idén viszont reméljük, sikerül megvívnunk a harcunkat és érvényt tudunk szerezni a törvénynek” – fejtette ki lapunknak Szabó Albert helyi RMDSZ-tanácsos, volt alpolgármester.
A magyarellenes kirohanásairól ismert Adrian Alexandru Matei dicsői elöljáró egy évvel korábban azzal utasította el a magyar szülők kérését, hogy „a román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad szeparatista akciókkal változtatni”. Hasonlóan járt el Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki az akkor frissen megjelent törvényt alkotmányellenesnek nevezte, az önálló magyar iskola létrehozásáról pedig azt írta a szülőknek címzett levelében, hogy az emberi jogokat sértene.
Míg a dicsőszentmártoniak és Szabó Albert mindmáig bízik a románság jóindulatában, a segesváriak a jogi procedúra beindítását fontolgatják. Király András tanügyminisztériumi államtitkár szerint azonban ésszerű politikai alkura volna szükség. „Csak az egyeztetés útját tudom javasolni.
Ha a Mikulás nem hoz valamelyik közösségnek egy épületet, ahol az önálló magyar iskolát működtethetné, akkor olyan politikai egyezségre van szükség, mint amilyen Marosvásárhelyen a Bolyai ügyében, Brassóban az Áprily Lajos vagy Aradon a Csiky Gergely esetében született. Ha ez nem sikerül, a románság úgymond demokratikus módon képes leszavazni az önkormányzatokban bármilyen nemes kezdeményezést” – fejtette ki lapunknak az RMDSZ államtitkára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Szakmát tanulni – magyarul
Miközben a magyar nyelvű orvosképzés ellen agitáló, magukat értelmiséginek, európai szellemű gondolkodónak valló román nemzetiségű egyetemi tanárok, politikusok miatt országos cirkusszá nőtte ki magát a MOGYE- ügy, kevés figyelmet kapott az a törvénymódosítás, amiért négy RMDSZ-képviselő folytatott 12 éves küzdelmet. Pedig nagy jelentősége van annak, hogy felnőttképzést, szakmai továbbképzést február 21-től magyarul is lehet indítani, ha erre igény mutatkozik. Erről Derzsi Ákostól, az egészségügyi és családvédelmi bizottság tagjától értesültünk múlt szombaton egy konferencián.
A Pető Csilla, Farkas Anna, Derzsi Ákos és Olosz Gergely parlamenti képviselők által kezdeményezett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az esélyegyenlőség jegyében a kisebbségek anyanyelvén vagy egy nemzetközi körforgású nyelven is indíthassanak képzési programokat Romániában. Nehéz volt megértetni a szenátussal, képviselőházzal, hogy az, hogy ki mennyire lesz jó a szakmában, nagyban függ attól, hogy milyen mértékben tudta elsajátítani a tananyagot, márpedig köztudott: a tananyag elsajátítása legkönnyebben anyanyelven történik. Két cikkely módosításához tehát évek kellettek, de megtörtént végre, és ennek köszönhetően immár magyar oktatókkal lehet megszervezni a szakmai képzéseket, a vizsgáztatást, magyarul írható és védhető meg a vizsgadolgozat is. Vagy ukránul. Vagy németül. Vagy amilyen nyelven van rá igény, és nem lesz szükség arra, hogy az oktatók sunyiban tartsanak magyar nyelvű előadásokat, immár mehet ez “hivatalosan” is. Miért is ne taníthatnák magyarul a cukrászmesterséget vagy a kertészszakmát, kisgazdaképzést stb. annak a 40-50 éves, munkanélkülivé vált felnőttnek, akinek a nyugdíjig még sok van, akinek családot kell eltartania és nem akar nyugati tájakra emigrálni?
A lehetőséggel immár lehet élni, ehhez azonban megfelelő számú, magyarul oktató szakemberekre is szükség van, akik mind az előadásokon, mind a vizsgabizottságokban képesek helytállni. A munkaerőpiac gyors változásaival, a szakmai mobilitás megnövekedésével lépést tartani képtelen iskolai, egyetemi oktatás miatt egyre inkább felértékelődik a felnőttképzés, a legnagyobb kihívást tehát az jelenti, hogy a felnőttképzést végző alapítványok, egyesületek, vállalkozások a munkaerő-piac által követelt szakmákban akkreditáltassanak képző, továbbképző programokat, képezzenek szakembereket, nem pedig olyan szakterületeken, ahol a “végzett” soha az életben nem fog tudni elhelyezkedni.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Visszakerül Piso a történeti múzeum élére
A bukaresti ítélőtábla semmisnek nyilvánította a Kelemen Hunor művelődési miniszter által kibocsátott Ioan Piso történészprofesszornak a történeti múzeum éléről való leváltására vonatkozó rendeletet. Az ítélőtábla döntése értelmében Pisót vissza kell helyezni a múzeum élére, és ki kell fizetni Pisónak a felfüggesztés idejére az igazgatói bérét, továbbá a perköltségeket.
Ioan Piso az ítélet kihirdetésekor Kölnben tartózkodott, ahol az ottani egyetemen tartott előadást. Piso az Agerpres hírügynökségnek elmondta: továbbra is harcolni fog a múzeum kiállítócsarnokainak rendbetételével megbízott bukaresti Artex cég ellen, illetve a céggel régebb megkötött szerződés felbontásáért, mivel Piso túl soknak találja azt a 13 millió eurót, ami a fentebbi munkálatok elvégzéséért a céget megilletné.
A minisztérium fellebbezni fog a döntés ellen.
Szabadság (Kolozsvár)

Beiktatták tisztségükbe a BBTE magyar rektorhelyetteseit
A Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) beiktatták tisztségükbe az intézmény magyar rektorhelyetteseit, Soós Annát és Nagy Lászlót.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a BBTE szenátusa hétfőn délután megerősítette a rektorhelyettesi tisztségben Soós Anna matematikus egyetemi docenst és Nagy László fizikusprofesszort. A magyar tagozat vezetőjének választott Soós Anna kedd reggel vette át a hivatalt és a teendőket Magyari Tivadar szociológus egyetemi docenstől, akit 2011 szeptemberében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási főtitkár-helyettesi tisztségébe neveztek ki. Magyari több mint öt éven keresztül vezette a magyar tagozatot.
Soós Anna az MTI-nek elmondta, az egyetem tíz rektorhelyettese közül ketten a magyar tagozat jelöltjei, egy rektorhelyettest pedig a német tagozat jelölt. Csupán a német tagozat képviselője vett részt az egyetem korábbi vezetésében is, Ioan Aurel Pop rektor többnyire fiatal oktatókat jelölt a rektorhelyettesi tisztségekbe.
Soós Anna a magyar tagozat vezetése mellett a tanulmányi rektorhelyettesi feladatokat is megkapta. Elmondta, feladatai közé tartozik a tanrendek ellenőrzése, az akkreditációs kérdések felügyelete és a felvételi megszervezése. Nagy László rektorhelyettes a minőségbiztosításért, az informatizálásért és az egyetem kihelyezett tagozataiért felel.
Soós Anna a magyar tagozattal kapcsolatos legsürgősebb feladatának a magyar oktatók felé vezető kommunikációs csatornák kiépítését, majd az egyetem magyar intézetei munkájának az összehangolását tekintette. Hozzátette, ez utóbbira azt követően kerülhet sor, hogy az egyetemen befejeződik a választási folyamat. Mint említette, tegnaptól kezdődött a dékánok megválasztásának a folyamata, majd ezt követi a dékánhelyettesek kinevezése. A magyar tagozat vezető tanácsa azt követően alakulhat meg, hogy az egyetem valamennyi magyarul is oktató karán hivatalba lépett a magyar dékánhelyettes. A magyar dékánhelyettesek személyére az illető kar magyarul tanító oktatói tesznek javaslatot. Soós Anna elmondta, a magyar oktatók általában két személyt javasolnak a dékánhelyettesi tisztségre, közülük a dékán választja ki, hogy kivel szeretne együtt dolgozni.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem Románia legnagyobb és legjobbnak minősített egyeteme. Huszonegy kara közül kettőn – a református és a római katolikus teológiai karon – csak magyar nyelven folyik a képzés, további 15 karon pedig magyar részleg is működik. Az intézményben 72 alapképzéses szakon és 28 mesterképzéses szakon folyik magyar nyelvű oktatás.
Népújság (Marosvásárhely)

Nagykorúvá vált egyetem
Önálló államvizsga-szervezés, saját oklevél kiállítása, állami támogatás, megkönnyített pályázati lehetőségek és diákcsere-programok – sorolta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt héten elnyert akkreditációjának előnyeit az intézmény rektora. DÁVID LÁSZLÓT a Sapientia jövőjéről Cseke Péter Tamás kérdezte az Erdélyi Riport 2012/9. számában.
Milyen előnyökkel jár a Sapientia számára, hogy megkapta a román államtól a teljes körű akkreditációt?
Az egyetemnek eddig is volt működési engedélye, a szakonkénti akkreditációkat megszereztük, de ez nem adta meg azt a jogot, hogy saját államvizsgát szervezzünk, és saját oklevelet állítsunk ki. A hallgatóink eddig csak egy tanulmányi mellékletet kaptak tőlünk, amely igazolta, hogy a Sapientián végezték a tanulmányaikat. A diákjainknak így államilag akkreditált egyetemekre kellett menniük államvizsgázni, és ezek a felsőoktatási intézmények állítottak ki számukra oklevelet. Valamennyi szak esetében olyan egyetemekhez irányítottuk hallgatóinkat, amelyek színvonalas képzésükről ismertek. Nem volt ez könnyű helyzet, anyagi nehézséget is okozott a diákjainknak, és mivel a Sapientia sincs jó anyagi helyzetben, segíteni sem tudtuk őket olyan mértékben, ahogy szerettük volna. Ez most megváltozott: a következő tanévtől a hallgatóink nálunk államvizsgáznak, és a Sapientia oklevelet állít ki számukra.
Akár doktori iskolát is indíthat az egyetem?
Indítani indíthatunk, de ez még időbe kerül, mert ehhez bizonyos minőségbiztosítási feltételeket kell teljesíteni. Manapság divatos az, hogy tudományos szempontból átvilágítják, és különböző kategóriákba osztják az egyetemeket és a szakokat. A besorolástól függ, hogy az intézmény indíthat-e doktori iskolát vagy sem. A Sapientiát eddig nem világították át, mert nem volt akkreditációja. Mi mindig arra hivatkoztunk, hogy tudományos eredményeinket átvilágította az Ad Astra szakmai szervezet, és a Sapientia az Ad Astra átvilágításakor jó eredményekkel szerepelt. A minisztériumi átvilágítást évente egyszer végzik el, ez idén már a Sapientiára is ki fog terjedni.
Jelent-e anyagi előnyöket az akkreditáció?
Igen. A Sapientia eddig elsősorban alapítványként pályázhatott például uniós pénzekre, most önálló entitású egyetemként pályázhat, ami jelentős anyagi könnyítésekkel jár, kisebb lesz például az egyetem önrésze. Emellett hallgatóink részt vehetnek diákcsere-programokban is.
Számítanak-e a román állam támogatására az akkreditálás után?
Természetes, hogy számítunk erre, kérvényezzük is a támogatást, hiszen ez törvény adta lehetőségünk. A Sapientia is hozzájárul ahhoz a közjóhoz, ami a fiatalság nevelését jelenti. Arra nyilván nem számítok, hogy ezt a támogatást egyik napról a másikra megkapjuk. Ez hosszú, göröngyös út lesz az egyetem számára. Ha nem is számítunk teljes finanszírozásra, reméljük, legalább részfinanszírozásban részesít a román állam. Számítunk például kutatási szerződésekre. Ilyeneket eddig is nyertünk. Büszke vagyok, hogy egy olyan versenyben, amelybe a nagy, elismert egyetemek is beszálltak, a Sapientiának sikerült kutatási szerződéseket elnyernie.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Az elvadítás lépcsőfokai
A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben.” Sebestyén Mihály publicisztikája az Erdélyi Riport 2012/9. számából.
Kezdetben volt a Hír Tv, amely erősen pártoskodó hangvételével meglepett, sokakban visszatetszést keltett, mások közömbösen továbblapoztak, ha feltűnt logója és jobbra tartó, de jobbat (etikai értelemben) nem akaró logikája, s voltak, akik teljesen rácuppantak, mint vírus a tárgylemezre. A vírusok aztán megtették hatásukat, a romániai magyar (politikai) közélet polarizációjához jelentősen hozzájárult az új szóhasználat, az önsajnálat felfokozása, a hiteltelenítés az érdekvédelmi szervezettel és főleg választott vezetőivel szemben. A pártosodás, a hasadozás – többek között – ugyancsak ide köthető. A folyamat fontos állomása volt a kettős állampolgárság és az autonómia körül felhabzó vita, a december 5-i rossz döntés mohácsolása (mohácsosítása). Ezt, megjegyzem, viszonylag hamar kiheverte a népesség, amely először szembesült 50 év után azzal, hogy a Kárpát-medencei magyar közösség helyett közösségek vannak tartós szétfejlődéssel, más-más kulturális értékrenddel. Holott ha odafigyeltek volna az idősebbek meséire, amikor azok a kis magyar világról regéltek, azt is hallhatták, hogy az eufóriás kortársak nem ilyen magyar igazgatást vártak vissza 1940-ben.
A Hír Tévét mára törölték az erdélyi vezető kábeles cég műsorrácsából, úgymond túl sokat kért a tulajdonos, ami enyhén szólva is furcsa, mert a Hír Tv a kitüntetett és támogatott magyar médiaszektorban foglal helyet, mint a három közszolgálati hűséges mellett a negyedik kiegészítő tartalék. Annyira Erdély-párti volt, hogy ha a különleges (autonóm) erdélyi magyar időt jelezni kívánta, akkor nem Kolozsvárt vagy Brassót jelölte meg a londoni és tokiói idő mellett, hanem a székelyudvarhelyit, amelyről a túrósbálnaapáti (Csinom Palkó megye) néző bátran gondolhatta, hogy Székelyudvarhely/Jenőfalva vetekszik New York és Szingapúr felhőschwartzló világvárosaival.
A szolgáltató, a partiumi magyar milliomos cserébe megajándékozta az erdélyi magyar tévébambulót (il bambulo) az Echo Tévével. Ez ugyanis a Jobbik visszhangja, ez a szélsőség ekhós szekere, melyen elhozzák székely népünknek a fasisztoid jövő vízióját és a gyűlöletbeszéd legfrissebb játékrendjét, aktorait. Élő egyenesben, orrba-szájba.
No persze, honi nézőinket sem kell biztatni, hiszen a Hír Tévé reális szükségleteket elégített ki, az emberek azt kapták, amit a tudatalattijukban a politikáról tartottak, tartanak, kis nemzeties propagandapörköltet, jajdon-szószos Erdély-lecsót, Kárpát-medencei kultúrfölény-tortát. És ennek megfelelően folyt a mozgósítás a magyar kormány melletti szimpátiatüntetésre. Hiszen a kormányok rendszerint az országgal azonosítják magukat, gyarló túlzásokba esve ezáltal.
Midőn néhány hete egy kisded jegyzetben annak a véleményemnek engedtem mozgásteret, hogy míg a székely nép fiai elmennek az Andrássy útra tüntetni a szabadságharcos magyar kormány mellett (amely éppen mostanában nem támogatja a határon túli magyar művelődést, az identitás-ápolás intézményeit, csupán szónoklatokkal és Budai Gyula kopó-csaholásával), addig nem nagyon hallottunk arról, hogy tömegesen özönöltek volna Bukarestbe vagy bárhová az év eleji tüntetésekre, amelyek a belföldön élők sorsának megváltoztatását, nyomorenyhítését célozták egészében, olykor apróbb részleteiben is, a cikk megjelenése után élénk és izgatott reagálás volt osztályrészem.
Bőszen kijelentették, azért nem mennek Bukarestbe, mert nem ők választották ezt a kormányt, sem a főkormányost, közük nincs hozzá. Ezzel máris elérték a bezárkózás, az öngettózás egyik negatív végletét: a székely emberek jelentős hányada kivonul a romániai politikai közéletből, nem szavaz, nem tiltakozik, tehát akár itthon marad, akár Martfűre megy martilaput enni, nincs jelen. (Ez pont egybevág a hatalom céljaival.) Csakhogy: nyugdíját itt kapja, jogsiját Szeredában váltja ki, háziorvost nem Mátészalkáról hív, ha kirabolják, az udvarhelyi rendőrséghez fordul, gyermekeit ehun kell óvodába-iskolába járatnia.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Méltó emléket állítottak Szalárd nagy szülöttének
Bihar megye – Nagyon fontos a helyi hagyományok, értéke óvása hangzott el március 18-án, vasárnap Szalárdon, amikor ennek jegyében felavatták a helyi születésű Szalárdi János (1601-1666) krónikás szobrát a nevét viselő emlékparkban. Az iskola névadására is sor kerülhet.
A helyiek egy régi álma teljesült azzal, hogy vasárnap felavathatták Szalárd központjában I.Rákóczi György titkárának, a Gyulafehérvári Levéltár őrzőjének, Szalárdi János krónikásnak a szobrát. Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol a községhez tartozó Jákóhodos református lelkésze, Mikló István Boldizsár hirdetett igét, egyebek mellett kifejtve, hogy eleinkre emlékezve is elsősorban Istenre figyeljünk, mert a hitből fakadó cselekedet tesz képessé a célok elérésére. Borzási Gyula helyi lelkész röviden arról beszélt, hogyan jutottak el a Szalárdi-szobor avatásáig, majd nagyobb lélegzetű előadást tartott az Erdély aranykorának nevezett időszakról, ismertetve a történelmi összefüggéseket.
Helytörténeti esemény
A kórus szolgálata után az ünneplők huszárok, a Vitézi Rend tagjainak, valamint a helyi baptista közösség fúvósainak vezetésével vonultak a községközponti parkba, ahol Nagy Miklós polgármester köszönte meg mindenkinek a szoborállításhoz nyújtott segítséget, díszokleveleket is átadva. Körösi Tünde Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából adott elő részletet, majd Nagy Miklós és Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője leplezte le Deák Árpád szobrászművész alkotását. A felszólalók sorában Cseke Attila szenátor egyebek mellett arról beszélt, hogy az esemény bár nem kerül be a történelemkönyvekbe, nagyon jelentős a helyi közösségnek, hiszen fontos a helyi értékek megbecsülése. Pető Csilla képviselő Szalárdi életútját bemutatva úgy értékelte, az egykori jobbágygyerekből lett krónikás példája azt üzeni, hogy érdemes tanulni és dolgozni, nekünk pedig kötelességünk szellemiségét tovább vinni.
Helyretehető történelem
Lakatos Péter, az Állami Számvevőszék tanácsosa kifejezte reményét, hogy a történelemkönyvek úgy fognak “átalakulni”, hogy azokban méltó helyükre kerüljenek a magyarság nagyjai – erre az új tanügyi törvény módot ad. Vajon a korabeli erdélyiek is aranykornak értékelték-e a ma annak nevezettet, hiszen Szalárdi egyenesen Siralmas éneknek nevezte krónikáját? – tette fel a kérdést Szabó Ödön annak kapcsán, hogy vannak, akik az RMDSZ mai politikáját is katasztrófaként állítják be. Ehhez kapcsolódóan folytatta: egyensúlykereső politikája miatt kortársai egyenesen “Mohamedán Gábornak” csúfolták azt a Bethlen Gábort, akit ma már joggal nagy politikusnak tartunk, sőt, alapítványt neveztek el róla az otthon egy tábort, Erdélyben viszont a választás szabadságát hirdetők, és “nevét olyanok veszik szájukra, akik minket román-bérencnek neveznek”, fejtette ki Szabó Ödön.
Iskolai névadás
Nagy Miklós polgármester bejelentette: a márciusi önkormányzati ülésen megszavazzák, hogy az iskola felvegye Szalárdi János nevét, ennek kapcsán Fazekas Tibor iskolaigazgató adott hangot örömüknek. Mindezek után a szobrot Mikló István Boldizsár, Borzási Gyula, továbbá Kucharszki Zoltán hegyközszentimrei református, és Kovács Gyula helyi baptista lelkész áldotta meg, majd koszorúzásokra került sor. A Himnusz éneklése után a vendégeket és meghívottakat szeretetvendégség várta.
Rencz Csaba erdon.ro

Az Orbán-kormány sem tart örökké
A szlovákiak parlamenti választások újra ráirányították figyelmet a külhoni magyar pártok alapvető problémájára, arra, hogy ez etnikai képviselet fenntartása hosszú távon tarthatatlan. Az Orbán-kormány nem fogadja el a szlovák-magyar Híd-Most pártot, mint a felvidéki magyarok képviseletét. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenten kívülre rekedését sokan az orbáni nemzetpolitika csődjeként értelmezik.
A transzetnikus párt gondolata nem népszerű egyetlen szomszédos ország magyar politikai elitje számára sem. Dr. Magyari Nándor László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, szociológus nemrég egy tanulmányt adott közzé egy erdélyi transzetnikus párt szükségességéről, miközben három magyar párt indul nemsokára versenybe a magyarok voksaiért. Magyari állítja: kellene egy új párt, a civil mozgalmak nem képesek a problémák orvoslására.
- Van-e köze a Híd 2010-es sikerének ahhoz, hogy 2011 végén romániai viszonylatban is felvetette a transzetnikus párt szükségességét?
-Tanulmányomban abból indultam ki, hogy a romániai politikai viszonyok és közélet jelenlegi helyzetében a változtatás szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Azt fogalmaztam meg, hogy az elmúlt húsz évben lezajlott rendszerváltás romániai viszonylatban is csődhöz vezetett, a globális válság hatásai mellett mindenekelőtt a demokrácia intézményeinek gyengesége, a mindent felülíró korrupciós láncolatok, hiteltelenné és népszerűtlenné tették mind a román, mind a romániai magyar politikai formációkat, és végül magát a politikai mezőnyt is lejáratták. Azt kezdtem vizsgálni, vajon milyen módon lehetne elképzelni a politikai és közéleti rendszer szanálását, mi lehetne a kiút a jelenlegi helyzetből? Úgy látom, hogy az az etnonacionalista keret (és itt ez alatt minden meglevő romániai magyar párt vagy formáció alapvető doktrínáját értem), amelyben a régióbeli kisebbségi politizálás kialakult, és amelybe immár egy új politikusnemzedék beleszocializálódott, nem folytatható.
Arra a következtetésre jutottam, hogy azok a gazdasági, politikai, társadalmi és környezeti stb. problémák, amelyeket az utóbbi időben láthattunk felmerülni, mind a szélesebb régió, mind a romániai magyar társadalom szintjén, a domináns etnonacionális keretben nem megoldhatóak. Más keretet és más megoldásokat kell keresnünk a válság, a globális kihívások, a környezeti problémák, a jóléti állam intézményeinek fenntartásában stb., ezért kell(ene) radikálisan átalakítani a kialakult intézményi rendszert. Ezért gondolom úgy, hogy a Híd-Most egy fél lépéssel előttünk jár, amennyiben sikerült nem csak etnikum-specifikusan elgondolni a pártépítés lehetőségét. A legfőbb érvet a transzetnikus párt mellett abban látom, hogy lehetőséget teremt az etnikai törésvonalak mentén való politizálás meghaladására, arra, hogy a szimbolikus politizálástól a probléma-megoldó politizálás felé mozdítsa el a színteret, próbálja újragondolni a közélet működését, és lépjen túl az etnikailag szegmentált politikai kultúrán.
- Lát annyi együttműködési hajlandóságot a romániai felek között, hogy a politikai gyakorlat szintjén is működőképessé váljon ez az eszme?
- Az eddigi kísérletek (melyek nem pártalapítást, hanem értelmiségi műhelyeket, a kulturális elit párbeszéd-kísérleteit jelentették, és civil társadalmi mozgalmakat céloztak, mint például a kolozsvari Provincia kétnyelvű lap, vagy a temesvári Interkulturális Társaság, körül kialakult értelmiségi csoportok) kudarca, vagy legalábbis háttérbe szorulása okot ad a pesszimizmusra. Hiszem, hogy új pártra van szükség, mert a civil társadalmi mozgalmak rendre csődöt mondanak, vagy legalábbis kiszámíthatatlanná és instabilakká válnak, ha behatolnak a politika kényszerű, fölé- és alárendeltségekkel, hatalmi pozíciókkal és “önkéntes alávetettségek” által strukturált világába. A társadalom versus állam szembenállás civil társadalmi oldala – legalábbis Európának ezen a térfelén – alulmarad a politikai kényszerek, a politikai hatalommal való megmérkőzésben, ezért a politikai mezőnyön belülről, de a rendszer átstrukturálását célként megfogalmazva lehet újragondolni a politikai (köz)életet, lehet hatékonyan tenni a fennálló viszonyok átalakításáért. Ezért gondolom, hogy van igény, és van esély egy működőképes interetnikus párt létrehozására Erdélyben (is).
A jelenlegi politizálás paradigmáiból való kiábrándultság olyan méretű (a szavazók mintegy felének nincs pártpreferenciája, nem is venne részt a szavazáson, stb.), hogy biztosan helye lenne egy olyan pártnak, mely új problémafelvetéseket követve próbálna meg pragmatikusan közelíteni a régió sajátos kihívásaihoz, újra végiggondolva “közös ügyeinket”. Ráadásul én egy regionális, azaz Erdély-centrikus transzetnikus párt lehetőségét feszegetem, amely a nemzeti elköteleződést egy regionálisra, egyfajta erdélyi közös “patriotizmusra” cserélné. Ez utóbbi biztosan gyengébb kötődést jelent a nemzeti szolidaiításnál, azaz emocionálisan, szentimentálisan kevésbé erős töltetű, de több helyet hagy a racionális, sőt újító gondolkodásnak és cselekvésnek.
- A demográfiai viszonyok eleve behatárolják az etnikai pártok távlatait. Szlovákiában a magyar közösség 9 százalékos, Romániában 6,1, a többiben meg eleve mélyen parlamenti küszöb alatt van. Emellett ott van a természetes igény az ideológiai alapú választásra – mert jelenleg ugyebár csak szavaznak, nem választanak a külhoni magyarok, ha meg kívánják őrizni parlamenti képviseletüket. És ott van az a sajátos abszurd is, hogy minden sikeres etnikai párt eredményeivel maga alatt vágja a fát, az ifjú generáció már nem is tudja, milyen volt nyelvi-kisebbségi jogok nélkül, egyáltalán nem tekinti az RMDSZ/MKP/VMSZ, stb. nehezen kiharcolt eredményének. Elég egy jól kiötlött választójogi törvénymódosítás és máris képviselet nélkül van a közösség, még akkor is, ha egyetlen pártot indít. Mi következik: transzetnikus párt, vagy a kisebbség szépen betagozódik a többségi pártok mentén?
- Én is arra gondolok, hogy “normális körülmények között” az etnikai pártok, miután eredményeket érnek el, elvesztik mozgósító képességük jórészét. Az eredmények pedig annál törékenyebbek, minél inkább csupán egy-egy kisebbségi párt védelme alatt állnak, nem intézményesen és szervesülten épülnek be a demokratikus intézmények rendszerébe. Annyiszor mondták már, hogy az RMDSZ politikájának garanciája a romániai magyarság, hogy a legfőbb partner a romániai magyar szavazó, hogy az emberek elfelejtik: a kisebbségi jogok legfontosabb garanciája a demokratikus jog- és intézményrendszer. Éppen a politikai rendszer törékenysége mutatja, hogy a jogok megtartásának garanciái a “románok”, azaz a többség kezében vannak, mint ahogy az ország demokratikus intézményeit az itteni magyarok hitelesítik, és adott esetben védik meg. Erre kellene, illetve lehetne alapozni a transzetnikus pártot. Jól látszik – többek között -, hogy a ma aktuális MOGYE-ügy (a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása körül kialakult konfliktus) azért jelent különös problémát, mert nem alakult ki konszenzus az oktatási törvény kapcsán (a kormány és benne az RMDSZ, felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül erőltette át a törvényt). Másrészt pedig nincs mögötte az akadémiai közösség megegyezése, illetve a legtöbb kívülállónak fogalma sincs, hogy miről is folyik a vita. Nos ebben a helyzetben könnyű etnikai konfliktust szítani, itt lenne mit keresnie egy erdélyi transzetnikus pártnak, az interkulturális kommunikációs készségnek
- Az Orbán-kormány álláspontja szerint az egyetlen üdvözítő, magyar szempontból elfogadható képviselet az etnikai alapú magyar párt, vagyis a két világháború között és rendszerváltás utáni sikeres modell, ami úgy túnik, nem éltethető sokáig. Ki téved: az Orbán-kormány vagy azok akik állítják, hogy előbb-utóbb el kell fogadniuk, hogy Bugár Béla ugyanolyan magyar, mint Duray Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor sem kevésbé magyar, mint Tőkés László?
- Az Orbán-kormány múlékony (sőt míg fennáll is erősen változékony), a paradigmaváltás szükségessége nem függ a pillanatnyi politikai- vagy pártpreferenciáktól. A váltás szükségessége a társadalmi folyamatok, a gazdasági kihívások a válságból való kilábalási esélyek, a megújulás kérdése.
- Véleménye szerint ebben a válaszút helyzetben mi lenne a magyar kormány feladata, a nemzetpolitika célja? Tudna-e, és ha igen miben, segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő külhoni magyar kisebbségi közösségeknek?
- Tudna, ha éppenséggel nem a meglevő intézmények szétdúlásával, a politikai bosszúval, a kicsinyes kliensrendszer kiépítésének kisded játékaival lenne elfoglalva. Képzeljük el ezzel szemben, hogy mennyire más lenne, ha minden területen – így az intézményépítés, azaz érdekképviseleti ténykedés területén is – a szükségszerű innovációra adna támogatást. Miért ne járhatnának a kisebbségi magyar értelmiségiek és szakértők az élen a krízis meghaladása stratégiájának kidolgozásában, regionális szinten? Én a kialakult válságban az értelmiségiek restségét, a dolgok végiggondolását elódázni akaró, értelmiségi nyavalygást is fontos tényezőnek gondolom, hát ezt kellene meghaladni. Ehhez jól jönne a támogatás, de hát....
- Minek tulajdonítja, hogy minden külhoni magyar párt jobboldalinak vallja magát csak egyeseket az ellenfél és Budapest lekommunistáz, de attól mind néppártiak? Romániában most három jobboldali párt küzd meg a választók kegyeiért. Budapest közülük egyet segít. És Híd sincs, amely nevető negyedikként befuthatna.
- Nincs itt a helye annak, hogy részletesen kifejtsem a kelet-európai baloldal elutasításának történeti hátterét, de mindenesetre ez a negatív sztori még mindig marginalizálja (ha nem éppen partvonalon kívülre helyezi) az egyenlőség, és a társadalmi szolidaritás eszméjét. Nem szükséges időben sokkal hátrább menni ahhoz, hogy belássuk: a rendszerváltásban szerephez jutó, magukat szocialistának mondó, de például romániai vonatkozásban többnyire neoliberális politikát, nacionalista és populista diskurzust folytató újgazdagokkal teletűzdelt párt, nagyban hozzájárult a baloldaliság lejáratásához. Másfelől pedig, és a romániai magyar politikai mezőny azért billent végletesen jobbra, mert az etnonacionalista politizálási keret egyedüliként való elterjedése és megerősödése mást nem tett lehetővé. Mi szociológusok két évtizede mérjük azt, hogy a romániai magyarok legfontosabb problémái a gazdasági és szociális kérdéskörbe sorolódnak, és ahelyett, hogy ezekre az igényekre válaszolnának a politikai formációk, “autonómia-versenyt” folytatnak.
Olyan retorikai elemekkel élnek, melyek a hétköznapi emberek számára nem relevánsak, sok a benne a “nemzeti” és “magyar” és “székely”, és “haza”, és “dicső múlt”, stb. és nagyon kevés a pragmatikus elem. Ez a szellemi restséggel is kapcsolatos, mert mindig könnyebb a dolgokat nacionalista retorikával elfedni, mint azokat racionálisan végiggondolni. Aztán jönnek a pofonok, most például a népszámlálás kapcsán is, mert ugyan, józanésszel gondolkodva, ki ne tapasztalhatta volna a fogyásunkat? Ha a politikai elit nem teszi kampánytémává az ügyet, akkor talán racionálisan beszélgethetnénk, vitatkozhatnánk a népfogyatkozásról, talán még segíthetnénk is annak mérséklését, pragmatikus programokkal (nota bene, nem csak mi fogyunk, íme egy nem csak etnikum-specifikus kérdéskör, mely minden itt élőt érint).
Szóval gyakorlati meggondolásokból is, hosszú távon elfogadhatatlannak vélem, a politikai paletta végzetes jobbra billenését, én egy transzetnikus baloldali-liberális párt létrejöttében bízom, mely képes lenne kiegyenlíteni, vagy visszabillenteni az elcsúszott mezőnyt.
Gál Mária
Népszava

Csíkszeredai kórház: nem lehet feltétel, hogy magyarul is beszéljen a menedzser?
Hargita Megyei Prefektusi Hivatal diszkriminatívnak minősítette azt a megyei tanács által támasztott feltételt, amely szerint a csíkszeredai kórház menedzseri vizsgájára jelentkezőknek ismerniük kell a magyar nyelvet.
Hargita Megye Tanácsa elnöki rendeletben szabályozta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri vizsgájára való jelentkezéshez szükséges feltételeket, amelyek között szerepelt a magyar nyelv ismeretének követelménye is. Ezt az elnöki rendeletet megtámadta Hargita Megye Prefektusi Hivatala, diszkriminatívnak minősítve ezt a feltételt, ezért fel kellett függeszteni a menedzseri vizsgát.
– Figyelembe véve, hogy a megyei kórház alkalmazottainak 95%-a magyar anyanyelvű, úgy gondolom, hogy a magyar nyelv ismerete feltétlenül szükséges az intézmény működésének gördülékeny irányításához. Minden olyan intézményben, ahol ilyen arányú az etnikai összetétel, ez alapfeltétel kell legyen, hiszen egy vezető nem hívhat tolmácsot, ha egyik munkatársával akar valamilyen szakmai kérdésben értekezni. Sok olyan munkatársa van a kórháznak, akinek nem volt lehetősége megtanulni a román nyelvet, és ez nem lehet akadálya az intézmény napi működésének – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
Amíg a helyzet nem tisztázódik, a vizsgát nem lehet megtartani.
Erdély.ma

Rendszeres magyar misét kért a csángó tanács
A csángó tanács küldöttsége rendszeres magyar nyelvű misék engedélyezését kérte csütörtökön Románia apostoli nunciusától – közölték az MTI-vel a küldöttség tagjai a Vatikán bukaresti külképviseletén tett látogatás után.
A jászvásári (Iasi) püspökséghez tartozó, moldvai csángó falvakban románul miséznek a katolikus papok, ez alól csak a magyarországi turisták számára rendezett alkalmi szertartások jelentenek kivételt.
A csángó tanács most azzal a kéréssel fordult a Vatikán romániai képviselőjéhez: segítsen elérni, hogy rendszeresítsék a magyar nyelvű szertartásokat és azokról ne tiltsák ki a csángókat.
Erdély.ma

Dr. Soós Anna rektorhelyettes a BBTE önnálló magyar tanszékeiről
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, mint multikulturális oktatási intézményben az új tanügyi törvény előírásainak megfelelően megalakultak a magyar oktatás önálló és egyenrangú szervezeti egységei.
Ezeket ismertette dr. Soós Anna, az egyetem nemrégiben megválasztott rektorhelyettese egy Marosvásárhelyi konferencián.
A rektorhelyettes azt is elmondta, hogy a magyarországi Eötvös Szakkollégium mintájára szeretnék kiépíteni, továbbfejleszteni szakkollégiumi rendszerüket.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Jogoan bírálta-e Kovács Péter a magyar kormányt?
Az ETV Többszemközt című műsorában a hétvégén Kovács Péter RMDSZ főtitkár azzal vádolta a magyar kormányt, hogy az EMNP és a Demokrácia Központok finanszírozására fordítja azt a pénzt, amelyből kulturális intézményeket, kis-és középvállalkozásokat lehetne támogatni, vagy akár családtámogató progra- mokat lehetne finanszírozni.
A Duna Tv Kolozsvári stúdiójában Maksay Ágnes látta vendégül Szabó Lászlót, az EMNT közép-erdélyi régiójának az elnökét, aki kifejtette ezzel kapcsolatosan véleményét.
Elmondása szerint az RMDSZ, egy olyan párt, amely „jól lakott pénzzel és tárgyi felszerelésekkel, amelyet a kormányzati szerepvállalásuk, bő másfél évtizede alatt felhalmoztak”, viszont 2010-től megváltozott a helyzet az anyaországban, és az erdélyi magyar közösség egészének szánt kormányzati támogatások elosztását már nem bízzák az RMDSZ-re – valójában ezt fájlalják, és ezért jönnek a különböző támadások.
Elmondása szerint az anyaországi támogatások felett elsősorban az Országgyűlés és az anyaországi kormány rendelkezik, tehát azt, hogy az a támogatás milyen területre megy, milyen mértékben ők döntik el, ez az ő hatáskörükbe tartozik.
Erdély.ma

Miseta Attila: „Segítünk a MOGYE-nek”
Amennyiben a kormány valóra váltja ígéretét, és létrehozza a magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar egyetemek készen állnak, hogy részt vállaljanak az orvosképzésben – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem orvostudományi karának dékánja. Az orvosprofesszor a Krónikának elmondta, örül annak, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.
Miseta Attila– Az elmúlt három évben a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) hívására csaknem száz magyarországi oktató jött Marosvásárhelyre különböző hétvégi kurzust tartani magyar egyetemistáknak, orvosoknak, gyógyszerészeknek. Mi volt ezeknek a tanfolyamoknak a lényege?
– Ez egy önkéntes felajánlás volt azon magyarországi kollégák részéről, akik tudásukat át szerették volna adni itteni kezdő-, illetve leendő orvosoknak, gyógyszerészeknek. Az akcióba bekapcsolódott valamennyi magyarországi egyetem, mindenütt a vezetőség támogatta ezeket a kurzusokat és az Erdélybe látogató kollégákat. Én magam nagyon örültem annak, hogy tőlünk, Pécsről aránylag sokan bekapcsolódtak ebbe a kezdeményezésbe.
– A vásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) vezetősége viszont egyáltalán nem örült az önök jelenlétének, amit egyes professzorok nem is rejtettek véka alá.
– Valóban voltak kellemetlen élményeink is, de minket nem érdekelt a MOGYE-vezetők ellenséges álláspontja, elvégre egy szabad Európában élünk, ahol szabadon közlekedhetünk. Másrészt a tudás átadását, különösképpen, ha ehhez semmiféle anyagi érdek nem fűződik, senki nem korlátozhatja. Az én filozófiám egyszerű: annak segítünk, aki segítséget kér.
Esetünkben ez nem az egyetem, hanem az egyetemi oktatást támogató civil szervezet volt. Ez nem azt jelenti, hogy intézményi szinten nem létezik semmiféle kapcsolat a magyarországi egyetemek és a MOGYE között, de a RMOGYKE-vel ápolt viszony sokkal nagyobb intenzitású és lényegesen tartalmasabb. Persze számomra is fájdalmas azt látni, hogy az itteni oktatók között bizonyos kérdésekben nincs egyetértés.
Az viszont örömmel tölt el, hogy az egyetem jelenlegi helyzetében, a magyar tanárok álláspontja, ha lassan is, de egyre biztosabban közeledik, és mára szinte mindannyian felvállalják a teljes körű anyanyelvű oktatásért folytatott harcot.
– Amennyiben a kormány valóra váltja ígéretét, és létrehozza a magyar struktúrákat, újabb fejezethez érkezik a marosvásárhelyi anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. Ez esetben lényegesen nagyobb segítségre lenne szükség a magyarországi egyetemek részéről. Felkészültek az ottani oktatók erre a lépésre?
– Szerintem igen. Már nagyon sok olyan kollégáról tudok, aki Nyugat-Európából vagy akár az Egyesült Államokból térne haza Magyarországra, és szívesen részt vállalna az itteni vagy akár az ottani orvosképzésben. Mellettük ott vannak azok az anyaországi oktatók, akik eddig is szívesen jöttek egy-egy hétvégére.
Meg vagyok győződve, hogy közülük nem egy olyan kolléga van, aki hosszabb időre is hajlandó lenne Erdélybe költözni és hozzájárulni a képzéshez. Nem akarok egyetlen marosvásárhelyi professzor felől sem ítélkezni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy nagy hibát követett el az, aki nem gondoskodott saját utánpótlásáról. Ez valamelyest a tevékenységét is jellemzi.
Ahhoz viszont, hogy a támogatásnak ebbe a fázisába lépjünk, szükség van a tanügyi törvény jogerőre való emelésére és az egyetem működését szabályzó rendelkezések harmonizálására.
Florea asztalhoz ültetné a pedagógusokat Levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnökhöz Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, melyben a MOGYE körüli botrány megakadályozását kéri. Az elöljáró tegnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, soha nem hitte volna, hogy a politikum ilyen mértékben bele tud szólni az egyetem belügyeibe. „A diákok nem azért járnak az egyetemre, hogy megtanuljanak románul vagy magyarul, hanem azért, hogy orvosok legyenek. Javasolom a professzoroknak, hogy üljenek asztalhoz és készítsenek egy olyan egyetemi chartát, mely alapján mindenki egyenlőnek érzi magát a tanintézetben” – nyilatkozta a polgármester. Benedek István, a városi RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján undorítónak nevezte a magyar kar létrehozása körüli botrányt. „Felháborító, hogy az egyértelmű belső érdekháborúk miatt hogyan manipulálják a fiatal diákokat” – mondta Benedek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A fekete márciusra emlékeztek Budapesten
A XX. Század Intézet és a Román Kulturális Intézet által Fekete március – Marosvásárhely, 1990-2012 – Akkor és ma címmel szervezett, a Terror Háza Múzeumban tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen Schmidt Mária azt mondta, ma is fontos beszélni arról, hogy 22 éve mi történt Marosvásárhelyen, mert csak így lehet elérni, hogy ne távolodjanak el egymástól a magyarok és a románok, hanem közösen dolgozzanak a jövőn.
A hatalomnak tudomásul kell vennie, hogy nincs joga játszani közösségek életével, kockára tenni a közösségek közötti viszonyt politikai céljai érdekében – hangsúlyozta.
Ki kell derülnie annak, hogy a hatalom miként manipulálta a magyarok és a románok közötti viszonyt – hangoztatta. Véleménye szerint arra is választ kell találni, hol volt a román rendőrség, amelynek feladata az lett volna, hogy megvédje a város polgárait. Tisztázni kell, hogy kitől és milyen parancsot kaptak – tette hozzá.
Király Károly közgazdász, politikus arról beszélt, Erdély mindig is soknemzetiségű térség volt, évszázadokon át “a megértés földjének” számított. Amíg a hatalom, a politika közbe nem avatkozott, nem zavarta nagyobb összetűzés az együttélést – emlékeztetett. Hozzáfűzte: a magyarok akkor sem folyamodtak erőszakhoz, amikor Erdélyt Romániához csatolták.
A fekete március eseményeiben szerinte a román televízió is nagy szerepet játszott, mert híradásaiban azt közölte, hogy a magyarok “gyilkolják a románokat”.
Smaranda Enache emberi jogi aktivista azt hangsúlyozta, optimistán azt remélte, hogy a magyar–román “megbékélés útján vannak”, mielőtt hírt kaptak a marosvásárhelyi összecsapásokról, és arról, hogy az összetűzésekben Sütő András író is megsebesült. Mint mondta, románként ő is felelősnek érezte magát a történtekért.
Radu Carp nemzetközi jogász azt emelte ki, hogy bár már 22 év telt el a fekete március óta, még mindig “titkok lengik körül” a történteket, hiszen nem világos, hogy miután évszázadokig konfliktusok nélkül élt egymás mellett a két közösség, a magyarok és a románok, miért törtek ki a zavargások.
Brindusa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója köszöntőjében azt mondta, jó, hogy Marosvásárhelyen, sem Románia más részein “nincsenek falak a közösségek között”, és az a cél, hogy ez így is maradjon.
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar kormány pártatlanságot ígér
Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe – jelentette ki Martonyi János kedden Bukarestben, miután találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
A magyar külügyminiszter az RMDSZ elnökével közösen tartott sajtóértekezletén kifejtette: alapvető érdek az, hogy az erdélyi magyarság a lehető legnagyobb arányban vegyen részt a parlamenti és önkormányzati választásokon. Azt mondta: bízik benne, hogy a magyarság kulturális identitása elég erős ahhoz, hogy a részvétel nagy legyen. “Az önkormányzati választásokon meg kell barátkozni azzal, hogy különböző magyar politikai pártok egymással versenyeznek. Ami lényeges, az az, hogy ez a politikai verseny tiszta eszközökkel, tisztességes módon folyjon. Ebbe kívülről nem tudunk és nem akarunk beleszólni” – mondta a magyar külügyminiszter. Hozzátette: az erdélyi magyar politikai szervezeteknek kell egymással tisztázniuk, hogyan biztosíthatják a legerősebb parlamenti képviseletet. A magyar kormány feladata, hogy esetleges megállapodásukat támogassa. Az RMDSZ elnöke a találkozón kifejezte reményét, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyében közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetet az Ungureanu-kabinet jövő kedden elfogadja, mert ez a döntés a koalíció sorsára is hatással lesz. Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ a választásokra készül, a júniusi önkormányzati voksoláson a szövetség a 2008-as eredményét szeretné megismételni. “Az év végéig az a feladatunk, hogy úgy készüljünk, hogy ne hagyjuk képviselet nélkül az erdélyi magyarságot a parlamentben” – mondta az RMDSZ elnöke. Az MTI kérdésére, hogy kért-e valamit az RMDSZ a magyar kormánytól, Kelemen Hunor azt válaszolta: “A mi álláspontunk szerint jó, ha a romániai választásokat a romániai politikai szereplőkre bízzák, és az a legnagyobb segítség, ha senki nem avatkozik bele abba, ami itt egy belpolitikai kampányban történik.”
Népújság (Marosvásárhely)

Partiumi polgármesterek Brüsszelben, az Erdély 2020 fejlesztési terv megbeszélésen – A jövő tervezése a mi felelősségünk
A mi felelősségünk, hogy szülőföldünkön úgy tervezzünk, hogy beruházásaink a jövő generációk számára is értéket jelentsenek.
Nem elég csupán felhasználni az európai uniós pénzalapokat, az iskolát, a művelődési otthont és bármilyen létesítményt a jövőre tekintve kell felépíteni, mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Arad és Szatmár megyei polgármesterekkel, önkormányzati vezetőkkel az Európai Parlament (EP) brüsszeli székhelyén szerdán délután megtartott kerekasztal-megbeszélésen. Az RMDSZ képviselője a jelenlévő polgármesterek és alpolgármesterek kérdéseire is válaszolva, utalt az uniós pályázati kiírások és elbírálások visszás helyzetekre, a folyamatban tapasztalható túlzott bürokráciára és a továbbra is meglévő erős romániai központosítási szándékra, de ugyanakkor beszélt arról a Romániában több helyen tetten érhető valóságról, hogy a tervezés önkormányzati oldalon nem mindig ésszerű.
Winkler Gyula ismertette az RMDSZ Erdély 2020, a szülőföld intelligens és fenntartható növekedésének stratégiáját, kiemelve annak kulcsszavait. A tudásalapú gazdaságról beszélve, az információs társadalomhoz való gyors felzárkózás kényszerét említette. Az információs technológiai lemaradást, annak az embernek a helyzetéhez hasonlította, aki 70 évvel ezelőtt írástudatlan volt és azzal minden előrejutási lehetőségből kimaradt. A zöldgazdaság és a megújuló energiaforrások használata hasonló szükségszerűség, hiszen a környezet felélését nem lehet olyan ütemben folytatni, amint az elmúlt évtizedekben történt, különben a következő generációk életlehetőségei lehetetlenülnek el. Harmadik kulcselem az emberközpontúság. Az értékes ember teszi az értékes társadalmat, az egyén, aki az élete derekán is képes arra, hogy új mesterséget sajátítson el, új nyelvet tanuljon, aki aktívan részt vesz a közösség életében. Ez az ember lesz a záloga közösségeink fejlődésének. Winkler Gyula ugyanakkor felkérte a jelenlévő önkormányzati vezetőket, szóljanak hozzá az Erdély 2020 elgondoláshoz és véleményezzék az RMDSZ honlapjáról letölthető keret-dokumentumokat.
A közelgő romániai önkormányzati választási kampányra utalva Winkler Gyula szólt a szlovákiai választás eredményéről, amely egyértelműen megmutatta, hogy a magyar pártok egymás általi lejáratása nem vezet jóra. „Az eltérő ideológia és tervek mentén folytatott politikai vitában hiszek, ezt az állandó harcot vívjuk a román pártokkal, de azzal nem értek egyet, hogy magyar magyart járat le a kampányban. És meggyőződésem, hogy ezt a magyar emberek sem szeretik. A választás szabadsága és a belső verseny kényszere hamis érv. Nem hiszem, hogy ha egymásnak feszülünk júniusban, fél év múlva az általános választásokon őszintén összefogva tudunk a magyar választók elé lépni. Én egy dologban hiszek: az erdélyi magyarság huszonkét éve erős szervezetében, az RMDSZ-ben, amely eredményeket hozott, és amelyben nagyon sok ember hisz Erdély minden szegletében. Ezt a szervezetet kell megerősíteni, ezzel kell büszkén kiállni kampányban” – mondta Winkler Gyula az Európai Parlamentben aradi és szatmári RMDSZ-es polgármestereknek és önkormányzati vezetőknek szervezett kerekasztal-megbeszélésen.
Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetállam-vita
A Demokrata Liberális Párt hétfőn jelentette be, hogy a helyhatósági választások napján referendumot szeretnének az alkotmánymódosításról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a javaslatot kivitelezhetetlennek nevezte.
Daniel Buda, a jogi bizottság demokrata liberális elnöke arról számolt be tegnap a sajtónak, hogy az általa vezetett testület erre a hétre berekesztette az alaptörvény módosításáról szóló vitát, miután sikeresen „átfésülték” az alkotmány egynegyedét. Hozzátette: reméli, hogy a jövő keddi ülésen az RMDSZ és az ellenzék képviselői is jelen lesznek.
Máté András, a jogi szakbizottság egyetlen RMDSZ-es tagja lapunknak elmondta: azért nem vesz részt a testület munkájában, mert szerinte az alkotmány módosításáról az erre a célra hozott bizottságnak kellene vitáznia. „Másfelől a jogi bizottságban kedden még a tagok egyszerű többsége sem volt jelen, tehát kvórum sem volt. Akkor sem lett volna, ha történetesen részt veszek az ülésen” – magyarázta az ÚMSZ-nek. Máté úgy vélekedett: ami most a szakbizottságban az alkotmánymódosításról zajlik, az nem egyéb „jogászok egymás közötti informális vitatkozásánál”.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)

Felvonulás a meg nem született gyermekekért
„Tüntetnek ma a fizetésemelésért, tüntetnek a jobb munkakörülményekért, különböző politikai célokért, de a meg nem született gyerekekért senki nem hallatja a hangját. A megfogant, de abortuszra szánt magzatot nem védi sem az anya, sem az orvos, sem a törvény. Holott a következményei sokkal súlyosabbak, mint ahogy gondolnánk” – magyarázta Dan Fodor görögkatolikus lelkész. Romániában 1958–2010 között több mint 21 millió terhességmegszakítást végeztek. Ebben a periódusban alig valamivel több, mint 17 millió gyerek jött a világra. A rendszerváltást követő első hat évben évente tizenötezer abortuszt végeztek, és bár napjainkra ezek az számok csökkentek, még így is ezrek döntenek úgy, hogy megfogant magzatukat nem engedik megszületni. Az abortuszok számának visszaszorítása, a magzatnak az élethez való joga, a család mint a társadalom legkisebb és legjelentősebb formája, az elöregedés, az elmagányosodás, a gyerekvállalás, az örökbefogadás a központi témája annak az életmenetnek, amit a görögkatolikus egyház szervez közösen a római-katolikus egyházzal, illetve számos olyan civil szervezettel, amely a családdal, a család védelmével foglalkozik. Tegnap a szervezők sajtótájékoztatón ismertették azokat az adatokat, amelyek azt sugallták, fel kell kelteni a közvélemény figyelmét és tenni kell valamit a születésért, az élethez való jogokért. A sokkoló statisztikák szerint 1958 és 2008 között több terhességmegállítás volt, mint amennyi az ország lakossága. Tavalyig a rendszerváltás óta 992 ezer eset történt. Romániában egy nő átlagosan három abortuszon esik át élete során. Nyugaton legfennebb egy terhességmegszakítás történik egy nő életében. A meg nem született gyerekekért a felvonulás Marosvásárhelyen szombaton délelőtt a Színháztéren kezdődik 11 órakor, a résztvevők a főteret körbejárva a Művész moziban a Pro Life című film megtekintésével zárják a rendezvényt. A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben még húsz romániai, illetve a világ más-más nagyvárosaiban, többek közt New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Budapesten is tartanak hasonló felvonulást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Önállósodó magyar iskolák
Az új oktatási törvény életbelépése után a magyar közösségek egyre több településen, kisebb-nagyobb sikerrel igénylik az önálló magyar nyelvű iskolák létrehozását. Ez Segesváron az RMDSZ-es tanácsosok ismételt próbálkozása ellenére sem sikerült, a Maros Megyei Tanfelügyelőség szerint ugyanis megkéstek a beadvánnyal. Az Arad megyei Kisjenő-Erdőhegyen is szeretnének magyar iskolát, az év elején egy fórumot is tartottak, ahol az esetleges önálló intézmény kérdéséről tárgyaltak a helyiek. Az elmúlt tíz évben több mint tíz magyar tanintézményt sikerült önállósítani Erdélyben.
Segesváron a Mircea Eliade iskolába költöznének a román tanulók, ha sikerül kiegyezni
Ezekből négy 2011-ben indult Margittán, Nagyszalontán, illetve Nagyváradon, ahol a Szent László Római Katolikus Gimnázium egy román iskola magyar tagozatát fogadta be, valamint két vegyes iskola közti tagozat-csere folytán a volt George Coşbuc Általános Iskolából Szacsvay Imre lett. Hasonlóképpen jött létre Nagyszalontán két, vegyes tannyelvű iskolából egyetlen tanintézetbe tömörítve a magyar osztályokat az Arany János Iskolaközpont. Korábban, 2008-ban Tordán sikerült kiharcolni a Jósika Miklós Elméleti Líceum megalakulását, bár a tanintézménybe járó gyerekek itt is több épületben kaptak tantermeket. Az évek folyamán önállósodott Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium, Brassóban az Áprily Lajos Elméleti Líceum, Máramarosszigeten a Lővey Klára Elméleti Líceum, valamint 2005. szeptember 1-jétől, 46 év után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum újra magyar tannyelvű intézménnyé vált.
Kétéves egyezkedés
Segesváron a helyi tanácscsal és a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel folyik a szélmalomharc. Gáll Ernő segesvári RMDSZ-es tanácsos lapunknak azt nyilatkozta, hogy kérvényt nyújtottak be a tanfelügyelőséghez, írásban kérik a választ: lesz vagy nem magyar iskola a városban. Az önkormányzati képviselő az ÚMSZ-nek úgy fogalmazott, két éve tart az „altatás” a tanfelügyelőség részéről, konkrét választ a mai napig sem kaptak. „Arra hivatkoznak, hogy már késő, mert már lezárultak az iratkozások, vagy már nem fér be a keretbe, mert az új tanév szervezése már elkezdődött” – nyilatkozta a tanácsos. Hozzátette, a segesvári polgármester már személyesen is közbenjárt, kérte a tanfelügyelőség válaszát azért, hogy a helyi iskolák támogatását eszerint igényelhessék. A román tanárok közül sokan ellenzik a magyar iskolák létrejöttét, mert attól tartanak, hogy állás nélkül maradnak, ezért arra hivatkoznak, hogy így a magyar gyerekek nem tanulnak meg románul. Gáll szerint a tanárok közül többen is elmentek a helyi tanács ülésére, ahol hangos szitkokkal kísérve hangoztatták véleményüket. „Most minden figyelem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre összpontosul, és Segesvár kimarad a köztudatból, holott itt is ugyanaz történik” – mondta a tanácsos. Szerinte csak egy cserét kellene lebonyolítani, az egyik iskolából a magyarok átköltöznének a másikba, és fordítva: ugyanezt tennék a román gyerekek is. Matei Dumitru Maros megyei főtanfelügyelő lapunknak azt nyilatkozta, nem tehetnek semmit az ügyben, amíg helyileg nem oldódnak meg a konfliktusok, és nem jelölnek ki épületet a magyar intézmény számára. Megerősítette, a segesváriak megkéstek a kéréssel, mert most már a tanerőt sem mozgósíthatják, de ha idén, szeptember 1-je után jelzik szándékukat, a 2013-as tanévtől akár el is indulhat a magyar iskola.
A döntés a helyi tanácson múlik
Király András oktatási államtitkár megkeresésünkre elmondta, már jó ideje figyelemmel kísérik a segesvári magyar diákok helyzetét. Leszögezte: a településen jogosan kérik az önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar iskolát. Mint mondta, jelenleg három tanintézetben is működik magyar tagozat, természetes volna egy önálló magyar iskola létrehozása, ehhez viszont arra van szükség, hogy a közösen használt épületekből egyikben helyet adjanak az intézménynek. „A döntés a decentralizáltság értelmében a városi tanácsot illeti, az oktatási minisztérium keze a jelenlegi körülmények között meg van kötve” – mondta az államtitkár. A jogi személyiséggel rendelkező iskola megalapításához nincs megszabva a gyerekek létszáma, akarat kérdése, és ez a segesvári magyarság részéről megvan, a továbbiakban egy egyezséget kellene kötni a városi tanáccsal” – magyarázta Király András.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese lapunknak elmondta, szükség van a segesvári magyar iskolára, bár különösebb beleszólásuk nincs. „Szemmel tartjuk a segesvári és a hasonló helyzetben lévő dicsőszentmártoni magyar iskolák sorsát. A főtitkárság feltérképezte a magyar iskolák iránti igényt” – mondta Magyari.
Bodó Rozália
Új Magyar Szó (Bukarest)

Őrségváltás” az MTI-nél
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi esti ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
A tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás. Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát. A tudósítói hálózattal kapcsolatban Havasi azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt.
Az MTI egyébként már februártól megerősítette a romániai tudósítói csapatát, ami Távirati Iroda romániai híranyagának látványos gyarapodásán is látszik. A rekord ideig – nyolc és fél évig – Bukarestben szolgálatot teljesítő Garzó Ferencet a Duna TV eddigi marosvásárhelyi tudósítója, Baranyi László váltotta fel a fővárosban. Munkáját Kolozsvárról Gazda Árpád főállású tudósító segíti, aki a MOL Rt. Közösségért Alapítványa éléről tért vissza az újságíráshoz. Az MTI romániai csapatát Borbély Tamás, a Szabadság újságírója egészíti ki, aki már Garzó Ferenc elődjének, Gózon Ferencnek is munkatársa volt Bukarestben. Tegnap Baranyi Lászlótól részleteket szerettünk volna megtudni a tevékenységükről, ám lapunk kérését elhárította, mondván: erről csak az MTI budapesti illetékesei nyilatkozhatnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A kétezredik lapszámot ünnepelte a Hírlap
Bensőséges rendezvény keretében ünnepelték meg a Szatmári Magyar Hírlap 2000. lapszámának megjelenését.
A jelenlegi szerkesztőség tagjain kívül jelen voltak a Hírlap régebbi munkatársai, valamint meghívott vendégek. A szerkesztőségi ünnepet megtisztelte jelenlétével Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor alpolgármester, megyei intézményvezetők, valamint a lap külső munkatársai. Megjelent Fodor Lajos halmi református lelkipásztor, a tavaly elhunyt Fodor István újságíró édesapja. A jelenlevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tavaly elhunyt Debreczeni Éva és Fodor István szerkesztőségi tagokról.
Jelen volt Bereczky Zsolt, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője is, továbbá Florin Rachitan, a satumareonline internetes hírportál főszerkesztője, továbbá Czinzel László, egykori Hírlap-munkatárs, a Szatmár.ro hírportál jelenlegi főszerkesztője. A vendégeket Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntötte, ünnepi beszédet mondott Bura László, a Szatmári Magyar Hírlap egykori tiszteletbeli főszerkesztője, köszöntötte a lapot Csehi Árpád Szabolcs, Ilyés Gyula, valamint Kereskényi Gábor. Az Informatia Zilei napilap nevében Gruita Ienasoiu köszöntötte a jubiláló lapot.
Ilyés Gyula polgármester rámutatott arra, hogy példa nélküli az a kezdeményezés, amelyet Szilágyi Ferenc vállalkozó vitt véghez a Szatmári Magyar Hírlap megalapításával és finanszírozásával, ugyanis egyelőre elég kevés az olyan magyar vállalkozó tájainkon, aki a magyar kultúra fejlesztésére is áldoz.
Valamennyi szónok kiemelte a Szatmári Magyar Hírlap szerepét a Szatmár megyei magyarság identitástudatának megőrzésében, ugyanakkor a hiteles tájékoztatás területén szerzett érdemeit is méltatva. A szónokok megemlékeztek Szilágyi Ferenc vállalkozó érdemeiről, aki 2005-ben hozta létre a Szatmári Magyar Hírlapot. Kiemelték a Szamos kulturális szemle szerepét is a szatmári magyar kultúra ápolásában, mondván, hogy jóformán ez az egyedüli magyar nyelvű írott és nyomtatott kulturális fórum a megyében.
Szilágyi Ferenc alapító laptulajdonos arról beszélt egyebek mellett, hogy továbbra is az RMDSZ-ben látja azt a politikai-szellemi erőt, amely képes a magyarság jövőjét biztosítani a szülőföldön.
Szatmár.ro

Vitairatszerű dokumentumkötet – Bemutatták Gál Kingának a nemzeti kisebbségi kérdés problémaköréről szóló könyvét
Zsúfolásig telt a Magyar Külügyi Intézet nagyterme kedden Budapesten, a késő délutáni órákban, amikor Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára bemutatta Gál Kinga európai parlamenti képviselő könyvét, ahol sok szó esett a szerző által két és fél évig vezetett Kisebbségi Munkacsoport tevékenységéről és az uniós kisebbségvédelem jövőbeni lehetőségeiről is. A rendezvényt a Magyar Külügyi Intézet és a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány szervezte.
Gál Kinga angol nyelvű kötete a Traditional Minorities, National Communities and Languages – The issues raised in the European Parliament's Intergroup, 2009–2011 (Tradicionális Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek – Az Európai Parlament Munkacsoportjában felmerült kérdéskörök, 2009–2011) címet viseli. Németh Zsolt méltatása szerint a kiadvány „bizonyos értelemben dokumentumkötet, de egyben vitairat is”. Az államtitkár kiemelte: az uniós polgároknak egyforma elbírálásban kellene részesülnie minden szempontból még akkor is, ha „a kisebbségi kérdések elhanyagoltsága többek között több nagy tagállam érdeke”. Hogy még sincs teljes egyenlőség, az részben az érintett (kisebbségi) csoportok gyenge érdekérvényesítő képessége miatt is van. Németh Zsolt hangsúlyozta: a nemzetek együttélése nem vezethet az adott kisebbség beolvadásához.
„Ha Magyarországon felmerül a kisebbségi közösségek problémájának kérdése, akkor rövid időn belül felmerül Gál Kinga neve is. Ez nem véletlen: az Európai Néppárt magyar delegációjának tagja nagyon szerteágazó szakterületen tevékenykedik, amelyhez hozzátartozik a kisebbségpolitika és általában a nemzeti érdekérvényesítés” – mondta az államtitkár, kiemelve: a határon túli magyarok jogainak érdekképviselete küldetésszerűen jellemzi Gál Kinga tevékenységét. Németh Zsolt a kötetet méltatva elmondta: az egyfelől összefoglalja a már az 1980-as években megalapított Kisebbségi Munkacsoport múltját, történetét és céljainak alakulását, amely az EP legaktívabb frakcióközi csoportjaihoz tartozik, másfelől pedig részletesen bemutatja a Gál Kinga társelnök által vezetett munkacsoport tevékenységét, így a nemzetközi intézményközi kapcsolatrendszer kiépítésének folyamatát és a kisebbségi közösségek problémáinak parlamenti megjelenítését. A szerző kitér azokra a jövőbeni lehetőségekre és célokra, amelyek segíthetik a nemzeti kisebbségi és regionális nyelvet beszélő közösségek érdekérvényesítését a jövőben. A kiadvány nem titkolt célja, hogy olyan olvasók számára is elmagyarázza és könnyen érthetővé tegye a „nemzeti kisebbségi kérdéskör problémáit”, akik eddig nem foglalkoztak ezzel a tematikával.
Németh Zsolt meglátása szerint Gál Kinga kötetével azt igyekszik bizonyítani: a kisebbségi kérdés nem magyar, és még csak nem is közép-európai kérdés, hanem Európa szinte valamennyi országát érintő, átfogó problémakör. „Gál Kinga tevékenysége azt bizonyítja, hogy igenis fel lehet használni az uniót saját érdekeink érvényesítésére” – emelte ki az államtitkár, aki szerint a magyar érdekeket hatékonyan lehet érvényesíteni az összeurópai ügyek felkarolásával is. Hozzátette: a kötet politikai vitairat is az Európai Unió egyre inkább homályba vesző küldetéséről, arról, hogy Európa minden polgár Európája, a nemzeti kisebbségekhez tartozóké is. Németh Zsolt szerint nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy van-e az uniónak kisebbségvédelmi politikája. Tény, hogy az unió ezen a területen többet tesz és többet is mond a semminél, de jóval kevesebbet a szükségesnél és a kívánatosnál – mondta a politikus.
– Európában sok kisebbségi közösség van, ahol nagyon erős a fiatalokban a kiállás igénye, ezért a mi közösségeinkben is fontos az utánpótlás biztosítása – figyelmeztetett Gál Kinga, aki szerint ezen a téren a magyaroknak mindenképpen van mit pótolniuk. Rámutatott arra, hogy a Kisebbségi Munkacsoport (Intergroup) elmúlt két és fél éves időszaka alatt először sikerült elérni, hogy az Európai Bizottság képviselői jelen legyenek a viták során. „Ez nem azt jelenti, hogy a közeljövőben elmozdulás lesz a kisebbségi jogok területén” – tette hozzá Gál Kinga, aki szerint ma Európa nagyobbik felében kisebbség alatt nem a nemzetiségi közösségeket értik, hanem egyéb csoportokat is.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó (Újvidék)