Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2012. március 28.
Új magyar hírportál indult Nagyváradon és Nagyszalontán
Stanik István nagyváradi újságíró vásárolta meg a magyarországi Hírhatár franchise romániai jogait, és indította el a Romániai Hírhatár elnevezésű országos hírportált. A tulajdonos tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján bejelentette: az ország magyarok által is lakott településein, a franchise-rendszerben elméletileg bárki elindíthatja saját helyi hírportálját
Ezekből kettő már el is indult: Nagyszalontán, illetve Nagyváradon – utóbbit Monostori Károly magyarországi újságíró, a Duna Televízió Híradójának, illetve a Magyar Rádió Krónika című hírműsorának korábbi főszerkesztője menedzseli és szerkeszti.
A magyarországi Hírhatár az ország mintegy 50 településén működik már, és Stanik István elképzelése szerint Romániában is bármelyik olyan városban megállná a helyét, ahol ötezernél több magyar él. Stanik úgy gondolja, szórványban akár megyei szintű oldalakat is létre lehetne hozni, sőt nincs kizárva egy-egy regionális lap sem, például egy Székelyföldi Hírhatár.
A Hírhatár.ro weboldalon országos hírek találhatók meg, amelyekből a legfontosabbak a helyi oldalakra is felkerülnek, a helyiek pedig szintén elküldik kiemelkedő híreiket az országosnak – magyarázta a tulajdonos. Az oldalak mostanáig tesztüzemmódban működtek, de már bárki megtalálhatja őket az interneten. Az oldal készítői leszögezték: politikailag semmilyen oldalra nem elkötelezettek.
Stanik István egyébként a lapok román nyelvű verziójának licencét is megvásárolta Ştiri Mix néven.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 28.
55 éves a Napsugár gyermeklap
A gyerekek szöveghez való viszonya megváltozott, nincs türelmük, több képet, grafikát igényelnek, ezért rövid, mozaikszerű írásokkal és sok képpel töltjük meg a Napsugárt – hangzott el Zsigmond Emese, a folyóirat főszerkesztőjének – „A Napsugár tele van okossággal és boldogsággal” – Milyen értékek születtek a Napsugár 55 éves szellemi műhelyében? című, hétfő késő délutáni kolozsvári előadásában.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházában megrendezett esemény apropóját a Napsugár folyóirat 55. születésnapja szolgáltatta. Az 55 év alatt az erdélyi magyar irodalom színe-java publikált a folyóiratban, többek közt Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Bajor Andor, Bálint Tibor.
„A felnőtt-társadalom nem figyel eléggé a gyerekirodalomra. A felnőtt irodalom majdani olvasói ezeknek a lapoknak a segítségévél pallérozódnak. Ha valaki nem szokja meg az igényes irodalom fogyasztását, a versek és a mesék szeretetét gyerekkorában, az felnőtt korában sem lesz értő irodalomolvasó” – nyilatkozta az eseményt követően lapunknak Zsigmond Emese.
Hozzáfűzte azt sem kell elfelejteni, hogy a gyermekek még rendkívül érdeklődőek, fogékonyak kedvük van olvasni, többet olvasnak, mint a felnőttek. Mint részletezte ezt abból látják, hogy a Napsugár és a Szivárvány folyóiratokból összesen havi 39 ezer példány fogy el.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 28.
Nyelvőrző – „s midőn az ember érti már / sorsának szent zenéjét, / ajkát szavakra nyitja meg, / hogy mások is megértsék”
Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny, XVII. országos szakasz
Március 23-án, pénteken kezdődött, és egész hétvégén zajlott Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny XVII. országos szakasza, amelynek mottója a címben idézett Csanád Béla-versrészlet volt, házigazdája pedig hagyományosan az Apáczai Csere János Elméleti Líceum. A versenyt azon iskolák diákjai számára hirdették meg, ahol beszédművelő körök működnek; a felhívás sikeresnek bizonyult, hiszen Erdélyből és a Partiumból 19 beszédművelő kör képviseletében 80, a magyar nyelvet szerető nyelvművelő diák és felkészítő tanára vett részt a vetélkedőn.
Késő délután a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében újra felcsendült a Szivárvány havasán című népdal, az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny ünnepi nyitánya. A gyönyörű, sokakat megható népdalt ezúttal Csüdöm Tímea, az Apáczai-líceum XI. osztályos tanulójának előadásában hallgathattuk meg, majd Adorjáni Zoltán lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánjának áhítata következett. Lászlóffy Aladár Nyelvében él... című írását Szabó Eszter harmadéves bölcsészhallgató adta elő.
A rendezvényt Egyed Emese, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének professzora, a Georgius Aranka Társaság elnöke nyitotta meg, aki a meghívottak köszöntése után a bírálóbizottság tagjait mutatta be. A Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium képviseletében Várady Izabella magyar nyelv és irodalom oktatásáért felelős szakreferens méltatta a rendezvényt, kitérve a helyes beszéd fontosságára.
„Az anyanyelv szabaddá teszi a gondolatot”
A vendéglátók nevében Vörös Alpár iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy jó érzés erdélyi magyarnak lenni. Wacha Imre, Lőrincze Lajos-díjas főiskolai docens Pál apostolt idézve arra biztatott mindenkit: szeressük anyanyelvünket, hiszen „szavam lehet zengő érc vagy pengő cimbalom, ha szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok”. Az anyanyelv örömet szerez, ha sokféleképpen használják, szabaddá teszi a gondolatot, fűzte hozzá. A megnyitó befejező mozzanataként megzenésített verseket és zsoltárokat adott elő a Református Kollégium kórusa.
Másnap, szombaton reggel 8 órakor vette kezdetét a vetélkedő a vendéglátó líceum három tanteremében. Az Édes anyanyelvünk kategória résztvevői nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, illetve stilisztikai feladatokat kaptak; a Szép magyar beszéd versenyzőinek szövegjelöléssel, szövegértéssel és értelmezéssel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk; a Versben bujdosó kategóriában indulók kreatív szöveggyakorlatokkal, versírással próbálkoztak (mindhárom kategória két, illetve három fordulóból, egy írásbeli és egy vagy két szóbeli próbából állt). A feladatok megoldására két óra állt rendelkezésre; ezalatt a tanároknak, meghívottaknak Keszeg Anna és Zörgő Noémi, a BBTE oktatói(Képi retorikák: a vizuális írástudás alapjai), továbbá Virginás Andrea, a Sapientia EMTE adjunktusa (A sztori világa – mindennapi történeteink) tartott előadást, majd elkezdődött a Georgius Aranka Társaság Közgyűlése.
Szóban is helyt kellett állniuk
Az Édes anyanyelvünk versenyzőinek egyet-egyet kellett kiválasztaniuk a megadott témák közül, majd rövid felkészülési idő után a bírálóbizottság és a közönség előtt beszéltek azokról. A Szép magyar beszédben résztvevők egy előkészített, szabadon választott szöveget olvastak fel, majd első olvasatban tolmácsolták Wacha Imre írását. A Versben bujdosókategória versenyzőinek egy-egy előre megtanult verset kellett előadniuk, itt Dsida Jenő és József Attila versei közül válogathattak. Ezt követően a IX–X. osztályos diákok Orbán Ottó Érdeklődő, a XI–XII. osztályosok pedig Somlyó GyörgyA múzsa csókjai – mint isten útjai – kiszámíthatatlanok P. J.-nek című versét szavalták el.
A délelőtti próbák után a versenyzők felszusszanhattak, a bírálóbizottságok tagjai pedig munkához láttak. Délután elhangzott a Táborba hívó szó, és a tavalyi III. Aranka-tábor vetítettképes összefoglalóját is megtekinthettük. Ezután az Édes anyanyelvünk kategória kiértékelésével kezdődött a szakmai elemzés: mint kiderült, az írásbeli nyelvhasználati feladatai okoztak ugyan némi fejtörést a diákok többségének, a nyelvtani résznél azonban jól teljesítettek. A szóbeli kiértékelésénél Keszeg Anna a beszéd közbeni nonverbális kommunikációt emelte ki pozitívumként, illetve a szövegre figyelésre intette a versenyzőket.
A Szép magyar beszéd verseny szövegértelmezési feladatának értékelését Siposné Virág Erzsébet tartotta, majd Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnökeismertette a szövegjelölési példamondatok helyes megoldásait. A Versben bujdosó kiértékelésén megtudtuk, hogy a fiatalok többsége számára az utolsó feladat bizonyult a legnehezebbnek, amelyben Balassi-strófát használva kellett háromszakaszos verset írniuk, kedvenc énekesükről. A szóbeli fordulóról Albert Júlia színművész számolt be, a hanghordozás és a légzés fontosságát hangsúlyozva. A kiértékelő záró mozzanataként Lestyán Attila, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. osztályos tanulója Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája című költeményét szavalta el.
A hosszú versenynapot musical zárta, a Frank L. Baum műve nyomán Zalán Tibor átdolgozásában készült, Puskás Zoltán által rendezett Óz, a nagy varázsló című előadás, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban láthattunk.
„Nyisd ki a szemed, s figyelj, nagy erővel…”
Március 25-én, vasárnap reggel került sor a díjak kiosztására és a záróünnepségre. Ferenczes István Szerelmes vers című művét Buchman Wilhelm, a Református Kollégium XI. osztályos tanulója adta elő elsőként. Egyed Emese elmondta: kellemes együttlétet, sikeres versenyt tudhatunk magunk mögött, ami nem csoda, hiszen az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny a szakmai együttlét lehetősége.
A magyarországi küldöttség részéről Kerekes Barnabás méltatta a rendezvényt, kifejtve: napjaink modortalansága, igénytelensége, durvasága ellen kellene összefognunk, hogy megőrizhessük, „ami még emberi ebben a világban”. Szavaira rímelt a két legutóbbi magyarországi anyanyelvi tábor útravalóul idézett jelmondata: „Építsünk hidat, tiszta szavakból, határok fölé” valamint: „Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni”. A tanár úr szavait a díjkiosztás követte; az értékes jutalomkönyvek mellett az Édes anyanyelvünk első kilenc helyezettje és a Szép magyar beszéd első tíz helyezettje részt vehet a Kárpát-medencei döntőn, Sátoraljaújhelyen, illetve a győri Kazinczy-versenyen. Várady Izabella köszönetet mondott a résztvevőknek és szervezőknek, majd kiemelte: a visszatérő versenyzők azt bizonyítják, hogy a diákok magukénak érzik az Aranka-vetélkedőt.
Befejezésül Márai Sándor Figyelj című írását idézte Vörös Alpár: „Ne akarj nagyon szépet, sem különösen meglepőt, sem vészesen egyénit és eredetit mondani. Nyisd ki a szemed, s figyelj, nagy erővel. Aztán hunyd be a szemed, és emlékezz, nagy erővel. Aztán hallasz egy hangot, látsz egy arcot vagy egy tájat, valami dereng… Akkor írjál nagyon lassan, gondosan. A többit bízd Istenre.”
TÖRÖK KAROLA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 28.
Kettős könyvbemutató a konzulátuson
Albert Ildikó székelyföldi pszichológus és Lászlóffy Csaba kolozsvári író új köteteit mutatták be hétfőn este a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében. Albert Ildikó Mindennapi lelkünk, Az utazás divatja és Léleképítés című könyveit – amelyek a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál jelentek meg – Kozma Mária író ismertette, Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című, négy kisregényt tartalmazó kötetét (Napkút Kiadó) Kántor Lajos irodalomtörténész és a magyarországi Korpa Tamás irodalomkritikus, költő, szerkesztő méltatta.
Albert Ildikó pszichológus könyveinek bemutatása előtt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette: a pszichológia olyan tudomány, amely nagyon sok embert érdekel. Kozma Mária székelyföldi író először az önismeret szükségességéről és a reális én-kép kialakításáról kérdezte Albert Ildikót. A pszichológus-szerzőtől megtudtuk: a média azt sugallja, hogy boldognak és sikeresnek kell lennünk, ám az állandó boldogság irreális. – Ha felhagyunk a negatív gondolkodással, az előítéletekkel, akkor boldogabbak és sikeresebbek lehetünk. Nem kötelező mindent átvenni, amit a média és a környezet sugall.
Álmodozni is szabad, de nem kellene elszakadnunk a valóság talajától – hangsúlyozta Albert Ildikó, aki azt is elárulta, hogy könyvei pszichológusi bosszúságából is fakadtak. Mint kiderült, nem csak a szakmáján belül „ragadtatta magát” könyvírásra, hanem utazási élményei is írásra sarkallták. Ennek eredménye Az utazás divatja című könyv, a pszichológus pedig további könyvek írását is tervezi.
Az est következő programpontjának felvezetőjeként Kántor Lajos kifejtette: Lászlóffy Csaba eddig is nagy életművet alkotott. – Lászlóffy Csabát első sorban költőként tartjuk számon. Prózai műveiben főleg a magyar történelem témái jelennek meg, saját szemléletmódján átszűrve. A szerző egész életében versenyhelyzetben volt – például testvérével, Lászlóffy Aladárral, valamint kortársával, Szilágyi Domokossal –, amely sajátos ösztönzést jelentett. Az éden kényszerképzete című regényben ez a versenyhelyzet a világirodalomra is kiterjedt, hiszen a könyvben több írótól idéz, vagy megemlíti nevüket. Kassák Lajos, Szabó Dezső, Aquinói Tamás, Dosztojevszkij, Stendhal, Cholnoky neve különböző asszociációk formájában jelenik meg, és épül be Lászlóffy szövegébe – magyarázta Kántor. Korpa Tamás irodalomkritikus kiemelte: a négy évtizede publikáló szerző ebben a könyvében bravúros kultúrtörténetről és prózatechnikáról tett tanúbizonyságot. Lászlóffy Csaba megjegyezte: a négy kisregényt tartalmazó, most bemutatott könyvéből kettő a Funar-korszakot idézi, de az 1980-as évek lehallgató terrorjának bemutatása is nyomon követhető benne. Ugyanakkor könyvében a magyar nyelv és szókincs lehetőségeit is kipróbálta, tette hozzá a szerző.
A rendezvény folyamán Márkos Albert és Béres Melinda hegedűművészek R.M. Glier- és Bartók-hegedűduókat adtak elő, Jancsó Miklós színművész és Jancsó Hajnal előadóművész pedig részleteket olvasott fel a Lászlóffy-regényből.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 28.
Keserédes csángó jövő
Múltjuktól megfosztották, az elmúlt huszonegy esztendőben reményt adtak nekik, jelenük a politikai széljárástól függ, közösségi jövőjük akkor is keserédes, ha elcsitulnak a fejük fölött – talán nem is értük – összecsapó érdekhullámok.
1990 után úgy tűnt, lelki, szellemi átjáró építhető a moldvai csángó magyarok és a magyar nemzet között, éljenek a magyarok bárhol, később már azt is elhittük, bepótolhatóak az elszalasztott évszázadok, és a közös történelmi múlt is visszaépíthető a csángó családok életébe, gondolkodásába, érzéseibe. Csakhogy csalódnunk kellett, kiderült, akiknek ez kötelességük lett volna, akik hatalmi és anyagi tőkével is rendelkeztek, és rendelkeznek a mai napig is, azoknak csak kampányidőben fontos a csángókérdés.
A moldvai csángók sorsa nem egyszerűen egy megoldatlan ügy, őket nem kell megmenteni, mint ahogy azok hangoztatják, akik a tizedik, harmincadik civil szervezet nevében pályáznak lej- és forintmilliókra ilyen ürüggyel, hanem a magyar nemzet részévé kell tenni a csángó közösséget azokkal az eszközökkel, amelyek megfelelnek az ő igényeiknek és lehetőségeiknek.
Tizenkét esztendővel ezelőtt kevesen hitték el Hegyeli Attilának, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett fiatal néprajzosnak, valamint a moldvai csángók életébe őt beavató Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc néprajzkutatónak, egyetemi tanárnak, hogy ha lennének, akik tanítsanak, akkor gyermekek is lennének, akik szívesen hallgatnák a magyar meséket, tanulnák a népdalokat, ismerkednének hagyományainkkal, ünnepeinkkel. Az Orbán-kormány nem a hitetlenek közé tartozott, hanem 2000-ben megkezdte a magyar oktatási program finanszírozását, Hegyeli Attila pedig azokkal a helyi emberekkel, akik elsőkként íratták be gyermeküket a délutáni magyar órákra, és azokkal az erdélyi és magyarországi fiatal tanárokkal, akik pályakezdőkként – közülük némelyek kalandvágyból – érkeztek a moldvai csángó falvakba, és akik később meggyőződésből maradtak még néhány évet, megkezdte a szervezést. Emlékszünk a szülők megfélemlítésére, amikor az iskolai magyar órák indultak, az iskolaigazgatók, a tanfelügyelőség ellenállására, az RMDSZ ritkaságszámba menő kirakat-látogatásaira, a Moldvai Magyarok Csángószövetséget ért folyamatos támadásokra, de aki volt már magyar órán, amit háznál, illetve valamelyik csángó falu román iskolájában tartottak, az örökre emlékezetébe véste, hogy ezek a gyermekek úgy ízlelgetik a magyar szót, mint a legfinomabb falatokat.
A huszonöt oktatási helyszín, a magyar nyelvet tanuló több mint kétezer gyermek önmagáért beszél. S bár érthető, hogy a költségek felét magára vállaló magyar kormány és a másik felét biztosító keresztszülői közösség azt szeretné, ha a leghatékonyabban gazdálkodnának azzal a pénzzel, amit célirányosan nyújtanak a csángó közösségeknek, és ezért bízza az új, létesítendő alapítványra a moldvai magyar oktatási program irányítását, fontos volna, hogy ne hagyják ki a csángó embereket a döntésből, mert távirányítással a kapuk is nehezebben nyílnak, nemhogy a szívek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 28.
Válaszlevél a Román Kormány alárendeltségében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetőjének, dr. Horváth Istvánnak
A bihari „Da poftiți! – Igen, tessék!” kezdeményezés kapcsán közölt nyílt levelét először olvasva – túl a sajátos, egyetemi oktatótól szokatlan stíluson – nehéz volt eldönteni, hogy a partiumi magyar viszonyokban való tájékozatlansága, vagy a ferdítés és összemosás szándéka sarkalták-e írásra.
Nos, a tisztánlátás végett fontos leszögezni, hogy két egymástól független kezdeményezésről beszélünk. Az egyik, amit a múlt év augusztusában indítottak útjára civilek a Kolozsvári Magyar Napok keretében „Igen, tessék! – Da, poftiți!” mottóval. Ezt többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári szervezete is teljes mellszélességgel támogatta és támogatja. A másikat – rátelepedve a civil kezdeményezésre – a Bihar Megyei Tanács a megyei RMDSZ irányításával hirdette meg. A kolozsvári kezdeményezés főként a versenyszféra kereskedelmi és szolgáltató ágazatainak nyelvi jogi hiányosságainak pótlását célozta, míg a bihari RMDSZ kezdeményezése már elsősorban a hivatali nyelvhasználatra vonatkozik. A különbség ég és föld. A civil kezdeményezés hiánypótló módon az állampolgári jogérvényesítés korlátait feszegeti, míg a bihari RMDSZ-é egyszerű kampányfogás annak elfedésére, hogy képtelenek a helyi közigazgatáson belüli magyar nyelvhasználat legalapvetőbb, törvények szavatolta jogainak érvényesítésére. Ha „kisebbségkutatóként” mégsem volna róla tudomása, elmondanánk, Bihar megyében még a mintegy két tucat RMDSZ-es vezetésű önkormányzatban is csak korlátozottan érvényesülnek nyelvhasználati jogaink. Nem is beszélve a koalícióban vezetett Megyei Tanácsról, ahol egyáltalán nincsenek magyar nyelvű formanyomtatványok, a közérdekű dokumentumok egynyelvűek, a közgyűlési határozatokat nem fordítják le, az alárendelt intézmények többsége is teljes egészében egynyelvű, és így tovább. Addig, amíg a kolozsvári mozgalom jelmondata „Igen, tessék! – Da, poftiți!”, a bihariak, hogy a román partnerek érzékenysége véletlenül se sérüljön, a magyar szöveget téve másodiknak, „Da, poftiți! – Igen, tessék!” néven indították programjukat, sőt, külön logót is terveztettek. Ezek a különbségek még egy kutatónak is könnyedén feltűnhetnek. Jellemző, hogy amíg a román fél felé főként turisztikai kezdeményezésként tálalták programjukat, addig nekünk magyaroknak a nyelvhasználati, kisebbségjogi oldalát igyekeztek kidomborítani. A bihari érdekképviseleti impotencia beszédes jele, hogy az anyagi hátteret is csak külső források bevonásával, a magyar-román határon átnyúló pályázatként tudták megoldani. Így jutott az eredetileg a magyar nyelv használatának bátorítására született kolozsvári kezdeményezés a határ menti magyarországi önkormányzatokban biztosítandó román nyelvhasználatig. Ezek tények!
Megismételjük, tehát: felelőtlennek, szégyenletesnek és károsnak tartjuk, hogy amit a román állam 90 éven át nem tudott elérni, azt a bihari RMDSZ kezdeményezése megoldja, jelesül, hogy a román közigazgatási nyelv átlépi a trianoni határt. Nem mindennapi teljesítmény. Mint ahogyan az sem, hogy bár a fentieket kellőképpen érthetően mondtuk el, Ön valamilyen oknál fogva szükségét érezte a két egymástól teljes mértékben különböző ügyet összemosni. Értetlenül állunk, már csak azért is, mert Öntől, mint civiltől, függetlennek gondolt kutatótól, mint a kezdeményezés egyik ötletgazdájától vártuk volna, hogy elsőként fejezze ki nemtetszését az ellen, hogy egy hasznos helyi kezdeményezést a politikum teljesen kifordít, és kampányeszközzé süllyeszt. Értetlenül állunk látszólagos tájékozatlansága előtt is, hiszen Ön az utóbbi időben, igaz a helyi RMDSZ ügyvezető elnökének meghívására, de több előadást is tartott Nagyváradon, és igen jó viszonyt tartanak fenn. Ami viszont nálunk is „spontán pupillatágulást” okozott, az a balliberális köröktől már megszokott stílus. Esélyes, hogy „kisebbségkutatóként”, az elmélet hűvös, szenvtelen embereként érintetlenül hagyja, hogy az elmúlt két évtizedben több mint 400 ezer fővel fogyó közösségünk élet-halál harcot folytat megmaradásáért, hogy közösségi jogainkat az Ön munkáltatója, a Román Kormány nap mint nap veszi semmibe, de számunkra a megmaradás nem „vitézkötésesen, díszmagyarosan hangzatos filozófia”. Zárásként pedig, jó ha tudja, hogy a kárpát-medencei magyarság megmaradásának fundamentumát – ahogyan igen képiesen megfogalmazta – az „őshonosság féltéglái” alkotják, és nem a nemzetköziség cizellált cinizmusszövetének pókfonalai tartják fenn.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar Megyei Szervezete
erdon.ro
2012. március 28.
MOGYE-ügy kipipálva
Elfogadta tegnap a kormány a marosvásárhelyi magyar karról szóló határozatot
„Az RMDSZ kitartó és következetes politikai küzdelme nyomán a kormányülésen elfogadtuk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül az önálló magyar kar létrehozására vonatkozó kormányhatározatot” – jelentette be az Ungureanu-kabinet tegnapi ülése után Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. A kormányhatározat elfogadására tíznapos közvita után került sor. Mint ismeretes, a koalíciós pártok március 12-i, hétfői találkozása után egyeztek meg a felek abban, hogy a március 13-i, keddi kormányülésen első olvasatban elfogadják azt a kormányhatározatot, amely a magyar kar létrehozását biztosítja a vásárhelyi egyetemen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor és Markó Béla miniszterelnök-helyettes akkor személyesen találkoztak Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnökkel, hogy a kormányhatározat szövegéről, tartalmáról egyeztessenek.
Kelemen Hunor: csak a törvény betartását kértük
„Minden lehetséges demokratikus és politikai eszközt felhasználtunk annak érdekében, hogy a MOGYE-n megalakulhasson az önálló magyar kar, ezt szavatolja a most elfogadott kormányhatározat. Az RMDSZ nem kért mást, csak a törvény betartását. Az az áldatlan állapot, amely ezzel az üggyel kapcsolatosan kialakult, kizárólag az egyetem vezetősége miatt történt, hiszen ők voltak azok, akik nem akarták a törvényt alkalmazni. Az önálló kar megalakulása semmilyen módon nem károsítja a román nyelvű oktatást, és a szövetség nevében viszszautasítok minden olyan vádat, amely erre vonatkozik. A kormányhatározat a MOGYE magyar tanárainak és diákjainak a kezébe adja sorsuk alakítását, az RMDSZ minden olyan feladatot elvégzett, amire egy politikai alakulatnak lehetősége volt” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, köszönettel tartozik az RMDSZ minden képviselőjének és szakemberének, akik szívós, rendületlen munkája nélkül nem alakulhatott volna meg az önálló magyar kar a marosvásárhelyi egyetemen.
325 magyar hely
A kormányhatározat az alkotmány 108-as cikkelyének, illetve az oktatási törvény 132-es paragrafusa 5. bekezdésének szellemében született meg. A MOGYE-n belül megalakul egy új, önálló kar, amely a következő szakokat tartalmazza: általános orvosi képzés magyar és angol nyelven, gyógyszerész-képzés magyar nyelven, valamint nővérképző magyar és román nyelven. A kormányhatározat előírása szerint az új kar köteles lebonyolítani a belső választásokat, illetve megtenni azokat az adminisztrációs lépéseket, amelyek során elfoglalják az üres állásokat. Az új, önálló kar esetében is a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Intézmény állapítja majd meg a maximális diáklétszámot. A karon 325 magyar és 50 angol tannyelvű helyet hirdetnek, a bábaképző 25 helyén pedig közel fele-fele arányban osztoznak a románul és magyarul tanuló hallgatók.
Baba: német is lesz
Cătălin Baba oktatásügyi miniszter a kabinet ülése után azt mondta: a kormányhatározat nem vezet be új oktatási programot az egyetemen, egyszerűen érvényt szerez az oktatási törvénynek, amely a tanintézményen belül szervezeti önállóságot ír elő a romániai többnyelvű egyetemeken. A tárcavezető szerint a kabinet német nyelvű orvosképzést is indítana a MOGYE-n, ez azonban távlati terv, tette hozzá.
Markó: győzött a józan ész
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint a kormányhatározat hosszú viták eredménye. „Mégiscsak a józan ész győzött és nem azok, akik minden módon feszültséget akartak kelteni románok és magyarok között, és akiknek részben sikerült is elrontani a közhangulatot” – mondta Markó. Hozzátette, a karnak költségvetési önállósága lesz, és az is fontos, hogy a magyar oktatói közösség maga gondoskodhat az utánpótlás kineveléséről. Király András a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: a közvitára bocsátott eredeti tervezethez képest a kormányhatározatba bekerült az, hogy az egyetemnek azonnal meg kell kezdenie az új kar megszervezését. A határozat határidőket is megállapít, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyetem és az új kar vezetőségének megválasztása után ősszel már különálló kar keretében folytatódjék a magyar orvos- és gyógyszerészképzés a MOGYE-n.
Markó Béla és Kelemen Hunor együttes erővel győzködték a kormányfőt a törvény betartásának fontosságára
Kierőszakolt kar
Az önálló kar kormányhatározattal való létrehozására azért volt szükség, mert a MOGYE szenátusa az oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan egyetemi chartát megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetősége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. Az oktatási törvény 135. paragrafusa kimondja, a multikulturális intézményekben a kisebbségi oktatás számára tagozatokat/részlegeket kell kialakítani, amelyek az oktatás megszervezésében autonómiát élveznek. A törvény a kisebbségi tagozat oktatóira bízza, hogy belső működési szabályzatot hozzanak létre, amely a tagozaton belüli választásokra is kitér, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy ennek a szabályzatnak összhangban kell lennie az egyetem chartájával. A törvény 132. paragrafusa kimondja, alapesetben az egyetem szenátusának a határozata alapján hoz létre a kormány új egyetemi karokat. A törvénycikkely ötödik bekezdése azonban arra is kitér, hogy indokolt, rendkívüli esetben a kormány létesíthet új kart egy egyetemen belül.
Az USL támadni készül
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta bejelentette, hogy a szociálliberális pártszövetség bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ungureanu-kabinet ellen, ha etnikai szegregációt vezet be a MOGYE-n.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 28.
Határtalan Hírhatár Erdélyben
Az egész Kárpát-medencére kiterjeszthető online lapcsoport romániai egységét mutatta be kedden Stanik István, a projekt romániai szakmai tanácsadója. Mint elmondta, több hónapos teszt-időszakot követően már nyilvánosság elé bocsátható a www.hirhatar.ro webcímen elérhető országos hírportál és a hozzá csatlakozó nagyváradi és nagyszalontai helyi oldal (www.nagyvaradi-hirhatar.ro és www.nagyszalontai-hirhatar.ro).
A nagyváradi sajtótájékoztatón elhangzott: a Hírhatár Online Lapcsoport működése arra a felismerésre épül, hogy minden településnek szüksége van a helyi nyilvánosságot megteremtő médiumra, annak ellenére, hogy a hagyományos formákban egy kisközösség nem tudja biztosítani az ehhez szükséges anyagi és szakmai feltételeket. Ezt a problémát oldja meg a Hírhatár, amely egy, különböző településenként multiplikálható internetes hírportált hozott létre, amely közös szerveren, de saját domain név alatt működteti a helyi lapokat. Ezek a helyi oldalak rendkívül alacsony költséggel működő, független gazdasági vállalkozások, amelyek a helyi reklámpiacon szerzett részesedésből, illetve pályázati finanszírozásból, adományokból, támogatásokból biztosíthatják a működésükhöz szükséges bevételeket.
A helyi portálok elindítását bárki megpályázhatja, aki megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkezik, és jogi személyként franchise szerződésben vállalja a Hírhatár Lapcsoport szakmai, etikai és üzleti feltételeit – mondta el Stanik István. A helyi hírportál tulajdonosa, az éves franchise díj megfizetése ellenében, kulcsrakész hírportált kap: domain nevet, szervertárhelyet, dizájnt, portált működtető optimizált szoftvert, a működés újságírói-szerkesztői, marketing és értékesítési dokumentációját, valamint a tartalom nyolcvan százalékát és a reklámfelület bérbeadásának jogát. Terveik szerint egymillió potenciális olvasóhoz kívánnak szólni 75, de legkevesebb 50 helyi lap csatlakozásával.
A helyi lapok beindulása után a különböző városok Hírhatár oldalainak fontosabb hírei a www.hirhatar.ro központi oldalon futnak egybe, amely aztán lehetővé teszi az olvasók számára, hogy az országos és nemzetközi politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális témák mellett, a csatlakozott városok helyi híreiről, eseményeiről, történéseiről szóló tudósításokat is böngészhessék – hangzott el Hírhatárt bemutató tájékoztatón. Stanik szerint a Hírhatár egyszerre a legkisebb és a legnagyobb szerkesztőség, hiszen minden lapot egyetlen személy szerkeszt, de úgy, hogy rendelkezik még másik 49 újságíró kolléga szakmai teljesítményével.
Monostori Károly médiaszakember, aki Benczi Boglárkával együtt vállalta fel a Nagyváradi Hírhatár működtetését, elmondta, hogy a februári tesztidőszakot követően, másfél hónap alatt 300 hír került fel a www.nagyvaradi-hirhatar.ro-ra és a Facebook profil tanulsága szerint egyes hírek már átlépték a 100-as „like” számot, ami ilyen rövid idő alatt igen jó eredménynek minősül. A honlap látogatottsága pedig meghaladta a kétezret, és napról napra nő.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 28.
Erősít a „Tőkés-tröszt”
Beigazolódtak az ÚMSZ év eleji értesülései, miszerint a Tőkés Lászlóék politikai érdekeltségébe tartozó Udvarhelyi Híradó Kft.-hez készül átigazolni Dénes László újságíró. A Reggeli Újság volt főszerkesztőjét a kiadóvállalat az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává nevezte ki – írta kedden az MTI. Lapunk idei január 4-i számában A „Tőkés-trösztnél” Dénes? címmel közölt írást név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról, hogy a nagyváradi napilap főszerkesztője megválik tisztségétől és tárgyalásokban áll az Udvarhelyi Híradó kiadóval. Dénes Lászlót akkor nem tudtuk elérni, ám másnap a Reggeli Újságban dörgedelmes írásban cáfolta az ÚMSZ értesüléseit.
Változások történtek az Udvarhelyi Híradóhoz tartozó másik sajtótermék, az Erdélyi Napló élén is. A kiadó Csinta Samut nevezte ki a hetilap főszerkesztőjévé. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott. Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – a magyarországi kormányváltás után az egyik legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt, az ügylethez a Szerencsejáték Rt. biztosított 250 millió forintos támogatást.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 28.
Végleg eltűnhet a magyarság a nagyvárosokból
Egyre nagyobb bajban van a romániai szórványban élő magyarság, mivel az ő esetükben áll fönn leginkább az asszimiláció és a nyelvváltás – mondták el szakértők annak kapcsán, hogy a Székelyföldet leszámítva jelentős veszteségeket szenvedett el az erdélyi magyarság a legfrissebb népszámlálási adatok szerint. Úgy látják, vannak pozitív példák a folyamatok megfordítására, de ezek száma sajnos elenyésző.
194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest a magyarok száma Romániában: 2002-ben még 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt keleti szomszédunknál. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék, ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
Sajnos a magyarok aránya a „széleken” fogyott, ami azt jelenti, hogy van olyan megye (régió), ahol a fogyás az elmúlt húsz évben megfelezte a magyarság számát (Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Bukarest). A másik legfőbb tendencia, hogy az erdélyi magyarság egyre inkább elszékelyesedik.
Vannak pozitív példák is
A szórvány fogalom sem a román, sem a szlovák, sem a szerb, sem az ukrán nyelvben nem létezik, ez a kifejezés mindenképpen „hungarikum” – mondta el Bodó Barna egyetemi oktató. Románia mindig területalapú politikát folytatott, de a Szerbiában élő vlach szórvány esetében a közösség elvét követték, hasonlóan a magyar nemzetpolitikához – tette hozzá. „Szórványban a magyar elit román vicceket mond, ami már egyfajta átlépést jelent, megkettőződik a személyiség.”
A szakértő pozitív példaként emelte ki a dévai központot és a válaszúti iskolát, mivel ezekben valamilyen mértékben sikerült megfordítani az asszimilációs folyamatot. Temesvárról az utóbbi időben egyre többen költöznek Székelyföldre, így biztosítják azt, hogy magyarként maradhassanak fenn – mutatott rá Bodó.
A lakótelepek a legveszélyeztetettebbek
A magyarság fogyása sajnos a nagyvárosokban is megfigyelhető, amely a Székelyföldtől távolodva drasztikus méreteket ölt. Míg Sepsiszentgyörgyön 2002-ben 74,92, addig most 76,9 százalék volt a magyarok aránya, de ezen kívül csak Nagykároly, Nagyszalonta és Kézdivásárhely esetében látható arányjavulás a javunkra. Kolozsváron és Nagyváradon három-, Marosvásárhelyen kétszázalékos csökkenés figyelhető meg, de a többi nagyvárosban sem kedvezőbb a helyzet.
Az asszimiláció szempontjából a legnagyobb problémák az erdélyi nagyvárosokban és azok lakótelepein figyelhetők meg, mivel a magyarok ott vannak legjobban kitéve a nyelvváltás veszélyének – mutatott rá Székely István. Az RMDSZ munkatársa példaként hozta föl a kolozsvári monostori lakótelepet, ahol bár 10 ezer magyar él, de nincs komolyabb integráló intézmény.
Kovács András
MNO
2012. március 28.
Iancu Laura: magánvéleményem az, hogy nincsenek csángók. – Interjú
Iancu Laura (1978-, Magyarfalu) költő, író, óvópedagógus, hittantanár, politológus és a közelmúltban szerezte meg a doktorátusát a PTE néprajz szakán. A következő könyve az Ünnepi Könyvhétre várható, március 15-én József Attila-díjjal jutalmazták – „…A magánvéleményem az, hogy nincsenek csángók. Persze, dehogyis nem, hogyne volnának, vannak. Az én értelmezésemben moldvai magyarok vannak, a csángóság pedig állapot. A népcsoport s ezáltal a nyelv, a kultúra valamikor leszakadt, és elindult a saját útján, minden természetes és nem-természetes hatás, inspiráció a román közösségből, nyelvből, kultúrából érkezett. A moldvai csángók Moldvába települt – többnyire – erdélyi magyarok és székelyek. Mint földrajzi kategóriát, kulturális jegyet kifejező fogalmat elfogadom a csángó szót, de tudjuk, hogy csángóknak nevezik a gyimesieket, a barcaságiakat, olykor a Déva és Bácska térségében élő menekült vagy telepes székelyeket, tehát azokat, akik kiszakadtak a tömb magyarságból. A csángó problematikához, a probléma gyökeréhez az is hozzátartozik, hogy a másság jegyét és fogalmát kívülről ragasztották a moldvai magyar népcsoportra…” (univpecs.pte.hu)
Erdély.ma
2012. március 29.
Zaklatják a vármegyéseket – Államellenes a rovásírás-oktatás?!
Felkeltette a román titkosszolgálat érdeklődését a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagszervezete által útjára indított rovásírás-tanfolyam. Az első kurzus után Szőcs Zoltánt, a mozgalom helyi elnökét telefonon vonták kérdőre, illetve a helyi rendőrség is ellátogatott a tanfolyamnak helyet biztosító tanintézménybe.
A HVIM kézdivásárhelyi szervezete szombaton tartotta első rovásírás-tanfolyamát a céhes városban. A négy hétvégére tervezett, ingyenes rendezvény első felvonásának a Turóczi Mózes 1–8. Osztályos Iskola adott otthont, amelyen húsz résztvevő – különböző korosztályt képviselve – kapcsolódott be a rovásírás és -olvasás alapjainak elsajátításába.
Szőcs Zoltán HVIM-elnöknél akkor telt be a pohár, amikor a rendezvényt követően, hétfőn egy telefonhívást kapott a román titkos-szolgálattól.
– Az illető magyarul beszélt, kissé udvarhelyies akcentussal, és Kovács Ferencként mutatkozott be, a román titkosszolgálattól – részletezte Szőcs. – Elmondta, bukaresti parancsra érdeklődik, és arra kíváncsi, hogy mit tanítottunk a rovásírás-tanfolyamon, ki tartott órát, hányan voltak, és ezekhez hasonló kérdésekkel bombázott. Meglepődtem, egyrészt mert titkosított számról hívtak, de hát azért titkosszolgálat, aztán azt válaszoltam, ha ennyire érdekli, akkor jöjjön el a következő kurzusunkra, mert mindenkit szívesen látunk.
Szőcs elmondta, tudja, hogy a vármegyések tevékenysége szálka a hatóságok szemében, pedig soha semmi törvény- vagy államelleneset nem tettek, rendezvényeket, segélyakciókat, koncerteket hoznak tető alá, ennek ellenére állandóan megfigyelés alatt állnak.
– Ez utóbbi eset felháborító, hiszen a rovásírás-oktatás tudtommal nem államellenes cselekedet – fakadt ki Szőcs. – A telefonhívás pedig értelmezhető fenyegetésnek, ugyanis mivel nem adtam kielégítő választ a titkosrendőrnek, az illető félreérthetetlen hangnemben jelentette ki, hogy majd találkozunk.
A rendezvényen nem történt rendbontás, a szervezet az iskola vezetőségétől kért és kapott engedélyt a tanfolyam megtartására. Ennek ellenére a rákövetkező napokban valaki vagy valakik a helyi rendőrség munkatársait is kiküldték az eseménynek otthont adó tanintézménybe.
A HVIM-elnök szerint az egész akció célja az, hogy megfélemlítsék a tagokat, illetve azokat az embereket, intézményeket, akikkel együtt dolgoznak.
– El akarják lehetetleníteni az egész mozgalmat. Azt, hogy minden egyes rendezvényünkön megjelennek, filmeznek, jegyzetelnek, megszoktuk, de ez az utólagos kikérdezés, túlzott érdeklődés aggasztó – fogalmazott Szőcs. – Hangsúlyozom, a tanfolyamon bárki részt vehet, jöjjenek el a rendőrök is, civilben vagy egyenruhában mindegy, úgyis felismerjük őket, legalább látni fogják, hogy milyen ártalmatlan dolgot fújtak így fel.
A vármegyések panasza kapcsán a megyei rendőrség szóvivőjétől, Buzsi Andreától érdeklődtünk, aki elmondta, nem ismeri a titkosszolgálat módszereit, azt viszont megjegyezte, a rejtett számú hívás lehet egy egyszerű tréfa is, vagy netán provokáció.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2012. március 29.
Nyárádszereda: továbbra sem kerülhet a főtérre Csaba királyfi
Nyárádszereda városi tanácsának RMDSZ frakciója újra kinyilvánította: nem engedi, hogy Csaba királyfi szobra Nyárádszereda főterét díszítse. A szoborkitevés tervezete 7 NEM (mind RMDSZ-esek) és 6 IGEN vokssal sajnos újra megbukott 2012. március 28-án a városi tanács havi ülésén, ahol a kormányzó tulipánosok megvétózták az ügy napirendre tételét.
A Magyar Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak az adománya azért került 2010 novemberében a kerítés mögé, a helyi református templom elé, mert a város RMDSZ-es tanácstagjai akkor is megakadályozták azt, hogy Blaskó János szobrászművész alkotása méltó helyre kerülhessen. Tettüket akkor azzal az ürüggyel indokolták, hogy azért nem engednek köztéri szobrot kihelyezni a főtérre, mert attól félnek, hogy akkor a helyi ortodoxok is elkezdnek mozgolódni: hogy felépíthessék végre harmadik templomukat a fejedelemválasztó város vitatott telekkönyvű főterére.
Miután idén, március 15-én a városi tanács egy Deák Farkas mellszobrot állított a történelmi főtérre, néhány lépésre az ortodoxok által elorzott, a város leltárából immár kivett, idegen kézbe került parcella közelébe, az MPP frakció elérkezettnek látta az időt, hogy beterjessze tervezetét. Az RMDSZ szoborellenes lépése azért is szomorú, mert a polgári frakció ezúttal azt a tervezetet nyújtotta be, amelyet a székely város RMDSZ-es polgármestere javasolt 2010-ben, mely szerint Csaba királyfi mellszobra álljon a Polgármesteri Hivatal előtti kicsi parkban, a székely lobogó alatt. Az akkor (3 havi) közszemlére tanácsolt alkotás 2 éve „közszemlén” áll, a tulipánosok mégse akarják azt méltó helyre kiemelni. Pedig a javasolt helyszín jogilag tiszta. Miképp az adományozó FIDESZ-esek s a befogadó MPP-sek lelkiismerete is tiszta Csaba királyfi kiszorított szobra ügyében.
Csíki Sándor
Erdély.ma
2012. március 29.
Borbély: az RMDSZ-nek elemeznie kell az előre hozott parlamenti választásokat
A jelenlegi megváltozott romániai társadalmi-politikai helyzetben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e jobb előre hozott parlamenti választásokat tartani – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A politikus az Erdélyi Magyar Televízió egyik adásában utalt arra, hogy az utcai tüntetések nyomán megváltozott társadalmi-politikai helyzet mellett a román alkotmánybíróság döntése is szükségessé teszi az előre hozott választások lehetőségének elemzését.
A taláros testület a héten alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a romániai önkormányzati és parlamenti választások egy időben való megtartását. A kormány tervei szerint novemberben kellett volna sor kerülnie az összevont választásokra. A testület döntésének indoklása még nem ismert, de egyes politikusok valószínűnek tartják, hogy a helyhatósági választásokra így várhatóan júniusban kerül sor.
Pénteken Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke is kijelentette, hogy az elmúlt hetekben felerősödött társadalmi elégedetlenségek miatt támogatná az előre hozott parlamenti választásokat.
Borbély szerint az előre hozott választások előnye az lenne, hogy az utcai tüntetések is elcsitulnának, de konszenzusra juthatnának a kormánypártok az ellenzéki erőkkel is, hiszen ez utóbbiak javasolják az előre hozott választásokat. A politikai alelnök szerint az erdélyi magyar politikában is elejét vennék a „parttalan vitáknak”, ha nem novemberben, hanem korábban lennének a parlamenti választások.
Borbély a többi romániai magyar politikai szervezettel való együttműködés lehetőségéről kifejtette, hogy az önkormányzati választásokon szó lehet esetenként közös jelöltek állításáról, de azzal nem értenek egyet, hogy a parlamenti választáson pártkoalícióként induljanak. Ez utóbbi esetben ugyanis nem 5, hanem 8 százalékos parlamenti küszöböt kell elérni.
A politikus élesen bírálta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Döntsünk közösen! nevet viselő közösségi tanácskozási kezdeményezését. Borbély szerint „fölösleges pénzpazarlás” a mintegy négyszázezer kérdőív postai úton való kiküldése, és szerinte nincs egyéb szerepe azon kívül, hogy célzottan RMDSZ-ellenes.
MTI
Erdély.ma
2012. március 29.
Baba: A MOGYE-nek gyorsan ki kell dolgoznia egyetemi chartáját
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek (MOGYE) sürgősen ki kell dolgoznia egyetemi chartáját, a megválasztott rektor elismerése jogi kérdés, amelyről a következő napokban tárgyalunk, nyilatkozta Catalin Baba tanügyminiszter.
Catalin Baba elmondta, hogy a MOGYE orvosi és gyógyszerészeti magyar karának létrehozataláról szóló kormányhatározat elfogadása után az intézménynek sürgősen ki kell dolgoznia a multikulturális egyetemi chartát. Ha a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem dokumentumát vennék alapul, akkor munkájuk nem tartana hat óránál tovább.
”A MOGYE új karának létrehozatala nem etnikai elszakadás, hiszen az intézménynek jelen pillanatban is vannak magyar, angol és román oktatási programjai. Az intézménynek sürgősen ki kell dolgoznia az egyetemi chartát, hogy törvényesen működhessék, és ez hat óra alatt megvalósítható, ha alapul veszik a két multikulturális intézmény, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dokumentumát” – fejtette ki Catalin Baba.
A MOGYE-n megválasztott rektor személyének elismeréséről, akit nemrég fő hitelutalványozónak is kineveztek, a miniszter elmondta, hogy ez jogi ügy, amely rendezésén dolgoznak. “Ha elfogadják a chartát, következhet az újabb lépés, azaz a választások, a prodékán, a kari tanács tagjainak és a prorektor-jelölteknek a kiválasztása. Keressük a jogi megoldást a megválasztott rektor esetében” – mondotta a miniszter. Elismerte: gond lehet a humán erőforrással, de ez a román és az angol szakokon is felmerül, nemcsak a magyar oktatásnál, és emlékeztetett, hogy kötelező módon öt diákra kell egy tanárnak jutnia.
Leonard Azamfirei, a MOGYE választott rektora közölte, kikéri az egyetem szenátusának véleményét a keddi kormányhatározatról, mondván, hogy azt alkalmazni kell, de kérdés, hogy ki által, mert “adminisztratív űr” támadt, ugyanis a tanügyminisztérium nem ismerte el a választásokat.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 29.
Előkerült Kossuth mellszobra
(vajda)
Szenzációs alkotásra bukkantak a megyei múzeum munkatársai a néprajzi részleg felújítási munkálatai közben. Tekintettel arra, hogy a tatarozás során az épület helyiségeit is átrendezik, a raktárakban és a pincékben évtizedekig heverő tárgyakat is elköltöztették. Így fedezték fel Kossuth Lajos 1892-ben készített mellszobrának gipszmintáját, amely Pokorny Attila restaurátor műhelyébe került.
A szobrászművész lapunknak elmondta, a kiváló alkotás siralmas állapotban volt. Avatatlan kezek barbár módon megrongálták. A feje le volt törve, a szemét kiszúrták, a ruha díszítőelemei hiányoztak, a patinája is igen megkopott. Alig néhány napja fogott hozzá a restauráláshoz. A megtisztítás után kiderült, hogy a szobrot 1892-ben az 1852–1919 között élt Kiss György készítette. A művésznek olyan alkotásai ismertek, mint a budapesti Hősök terén álló Millenniumi emlékmű Károly Róbert király szobra. Ő volt az, aki az Országház Építési Bizottságának megbízásából mintázta meg a Parlament számos kül- és beltéri szobrát, többek között a Képviselőház társalgótermének több mesterségszobra is neki köszönhető. A Parlament külső szobrai közül a Zrínyi Miklósról, III. Ferdinándról, Jurisits Miklósról és Erdődy Tamásról megmintázott alkotásai is jelentősek. Nagy valószínűséggel az Iparművészeti Múzeum tetején lévő apródszobrokat is ő készítette. Gyakran nyúlt történelmi jellegű témához, kiemelkedők alkotásai Vörösmarty Mihályról, Kossuth Lajosról, Zrínyi Miklósról, Szondi Györgyről, továbbá Berzsenyi Dániel, Arany János és Kisfaludy Károly mellszobra, melyet a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére készített el. Budapesten kívül jelentős műveket alkotott Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, Szlavóniában, Felvidéken és Erdélyben. Hogy miként került a gipszminta Marosvásárhelyre, nem lehet tudni, valószínű, hogy a köztéri szoborpályázat egyik alkotása lehetett.
A néhány napja napvilágra került műről restaurálás után szilikonminta készül, majd Pokorny Attila szerint jó lenne, ha kerülne anyagi támogató ahhoz, hogy akár bronzba is kiöntsék a mellszobrot. A helyreállított gipszmunka mindenképpen a megyei múzeum kiállítótermébe kerül majd, Ferenc József és Sissi mellszobra mellé.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 29.
Alkotmányellenes a lusztrációs törvény
Alkotmányellenesnek minősítette szerdán az alkotmánybíróság a parlament által február végén elfogadott lusztrációs törvényt. A jogszabály értelmében szankcionálhatóvá váltak volna a kommunista rendszert működtető apparátus tagjai, miután kedden a képviselőház döntéshozó kamaraként elfogadta az átvilágítási törvényt. A 167 támogató szavazattal, négy tartózkodás mellett, a parlamenti sztrájkot folytató ellenzék távollétében elfogadott jogszabály értelmében az 1945 március 6 és az 1989 december 22 közötti időszakban a kommunista rendszer működtetésében részt vett személyektől ötéves időtartamra megvonhatók lettek volna bizonyos jogok.
A taláros testületet a legfelsőbb bíróság kérte fel a parlamentben február végén elfogadott jogszabály alkotmányosságának megvizsgálására, mivel a törvénybe – az RMDSZ-es Máté András javaslatára – az is bekerült, hogy a kommunista rendszer idején tevékenykedő ügyészekre is vonatkozzon. Ezt egy szakmai szervezet és a legfőbb ügyész is kifogásolta.
Az alkotmánybíróság indoklása szerint a törvény azért nincs összhangban az alaptörvénnyel, mert kollektívan bélyegzi meg az ügyészeket, másrészt pedig azért, mert sérti azt az elvet, miszerint egy jogszabály hatálya nem lehet visszamenőleges.
A jogszabály értelmében a kommunista rendszer működtetésében, vagy a kommunista elnyomó gépezetben közreműködő személyek kategóriájába a pártaktivisták – a Román Kommunista Párt és a Román Munkáspárt központi, regionális és járási vezetői, az RKP központi bizottságának tagjai és póttagjai, az államtanácsosok, a miniszterek, a kiadványok és kiadók vezetői, valamint – az RMNDSZ javaslatára – az ügyészek is beletartoztak volna. Számukra öt évre megtiltotta volna a törvény, hogy köztisztség viselésére pályázzanak vagy azt betöltsék. Ion Iliescu, aki tagja volt az 1989 előtt a kommunista pártvezetésnek, majd 1990 után több ízben is köztársasági elnökké választották, diszkriminatívnak, őrültnek és haszontalannak nevezte a jogszabályt, amelynek szerinte legfeljebb közvetlenül a diktatúra bukása után lett volna értelme.
A alkotmánybíróság döntései jogerősek, így a lusztrációs törvény visszatér a parlamentbe, ahol módosítani kell a kifogásolt részeket.
A korábbi, 2010 májusában elfogadott lusztrációs törvényt, amelyet még a PDL és a PNL szavazataival fogadtak el, az alkotmánybíróság utólag egyszer már alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért volt szükség az újabb a módosításokra. A most elvetett módosító javaslatok kidolgozásához a Temesvár Társaság és a December 21. Egyesület ajánlásait is fölhasználták.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 29.
Kevés pénz jön vissza a behajtott adókból a Székelyföldre
Hargita és Kovászna megyének a kormány a befizetett összeg mintegy 80 százalékát utalta ki, Fehér, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében ez az arány meghaladta a 90 százalékot. Vaslui megyében a hatóságok az elmúlt évben több mint 66 millió euróval járultak hozzá az államkasszához, a kormány által fizetett összeg pedig meghaladta a 104 millió eurót.
Jelentős mértékben meghaladta az államkasszából a megyéknek kiutalt pénzösszeget az államnak befizetett adók és illetékek összege 2011-ben – derült ki a pénzügyminisztérium által a Gândul.info hírportálnak eljuttatott adatokból. A kormány az elmúlt évben összesen több mint 25,5 milliárd eurót kapott a megyéktől, illetve a fővárostól, míg a jövedelemadóból, valamint az általános forgalmi adóból a megyéknek visszaszolgáltatott alap mindössze 6,5 milliárd euró volt.
Az összesített adatok szerint így országos szinten minden, az állam által beszedett 100 euró után a kormány 25 eurót fizetett vissza 15 megyében – többek között Máramaros, Krassó-Szörény, Teleorman, Călăraşi, Vrancea és Suceava megyében – ezzel szemben a helyi költségvetésbe utalt összeg meghaladta az államnak fizetett adók és illetékek értékét. A legnagyobb különbséget egyébként Vaslui megyében jegyezték, ahol a hatóságok az elmúlt évben több mint 66 millió euróval járultak hozzá az államkasszához, a kormány által fizetett összeg pedig meghaladta a 104 millió eurót.
Vasile Mihalachi Vaslui megyei tanácselnök a hírportálnak elmondta, az állam által kiutalt összeg sem bizonyult elégségesnek a költségek fedezésére, a hatóságok így kénytelenek voltak 35 millió eurós kölcsönt igényelni az elmúlt években lehívott európai uniós alapok által finanszírozott projektek kvótájának kiegyenlítésére. A különböző megyék által befizetett alap egyébként egyenesen arányos a lakosok, illetve az alkalmazottak számával és az illető megye üzleti környezetének nagyságával.
Kolozs megye a befizetett összegnek kevesebb mint felét kapta vissza az államkasszából 2011-ben, így minden 100 euróra 44 eurót utalt ki az állam. Alin Tişe megyei tanácselnök ezzel kapcsolatban a hírportálnak úgy nyilatkozott, természetesnek tartja a jelenséget, egy egységes államban ugyanis így működik a pénzügyi közigazgatás. „A megyei tanácsoknak elsősorban a pénzöszszegek bevonzására kellene összpontosítaniuk alternatív finanszírozási megoldások keresésével, ahelyett, hogy kitárt karokkal várják az állami támogatást” – vélekedett Tişe.
Hargita és Kovászna megyének a kormány a befizetett összeg mintegy 80 százalékát utalta ki, Fehér, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében ez az arány meghaladta a 90 százalékot. A Szatmár és Bihar megyei tanácsok a befizetett alapnak valamivel több mint 60 százalékát kapták meg, míg Maros megyében az állam az adók és illetékek 70 százalékát utalta ki az elmúlt évben. A legkisebb értéket egyébként a fővárosban jegyezték, a hivatalos adatok szerint Bukarest a befizetett összegnek mindössze 11 százalékát kapta vissza a kormánytól.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 29.
Az Ady-emléktábla feliratát is ellopták Temesváron
A Mária emlékmű meggyalázása után újabb magyar emlékművet csonkítottak meg Temesváron. A Ion Ghica utcában (Józsefváros) álló házon egy Ady-dombormű (Gallas Nándor szobrászművész és grafikus alkotása) és alatta kétnyelvű felirat jelezte, hogy „Itt lakott Ady Endre, a magyar forradalmár költő 1897 októberétől 1898 januárjáig.”
A napokban fedezte fel Szekernyés János helytörténész, hogy a dombormű alól eltűnt a magyar és román nyelvű feliratot tartalmazó bronzból készült tábla. Az emlékmű-rongálók célja ezúttal valószínűleg a bronztábla beolvasztása lehetett, tehát közönséges lopásról van szó.
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2012. március 29.
Támogassa a román állam is közösségi egyetemeinket
Az Erdélyi Magyar Néppárt örömmel vette tudomásul, hogy a Képviselőház tegnapi ülésén elfogadta a SAPIENTIA – Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet – áll Toró T. Tibor sajtóközleményében.
Az állami akkreditáció újabb fejlődés lehetőségét nyitja meg a Sapientia-EMTE előtt, a tegnap szavazás megelégedéssel tölthet el mindenkit, akinek szívügye a közösségünk jövője szempontjából kiemelt jelentőségű nemzeti intézményünk sorsa.
Üröm az örömben azonban, hogy a Parlament határozatára a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) jóváhagyó döntése után 2010 júliusától több mint másfél évet kellett várnunk. Sajnálatos módon a törvényhozási huzavona miatt fontos lehetőséget halasztott el közösségi egyetemünk: ha az akkreditációs jogszabály még az új tanügyi törvény érvénybe lépése előtt megszületik – és ennek a normális parlamenti ügymenet szerint meg is kellett volna történnie –, akkor a szakmai akkreditációt a legmagasabb osztályzattal teljesítő és a romániai magánegyetemek között piacvezető Sapientia-EMTE magasabb rangsorolásba kerül. Így, frissen elismert oktatási intézményként, közösségi egyetemünknek a legalacsonyabb kategória hátrányos helyzetéből indulva kell végigjárnia a mesterképzés és a doktori iskola indításának jogához vezető lépcsőfokokat, ami újabb elvesztegetett esztendőket jelent. Ám legyünk optimisták, és értékeljük a fejlődést. A „Tőkés egyetemeként” nyilvántartott Partiumi Keresztény Egyetem esetében a szakmai és a törvényi akkreditáció között teljes négy esztendőnek kellett eltelnie. Akkor is egy választási kampány kényszerítő közelsége hozta meg az áttörést. Most erre elegendő volt másfél esztendő. Gyorsuló időket élünk…
Miközben hálásan gondolunk az alapítókra, a magyar történelmi egyházak elöljáróira és az első polgári kormány illetékes döntéshozóira, továbbá az elmúlt évtizedben a kurátorság felelősségteljes munkáját felvállaló jeles közéleti személyiségeinkre, kívánjunk további erőt, hitet és kitartást a Sapientia-EMTE mindenkori vezetőinek és oktatóinak a további építkezéshez, megerősödéshez és fejlődéshez. Reménykedünk, hogy közösségi egyetemünk nem válik soha többé obskurus pártpolitikai csatározások szenvedő alanyává vagy olcsó választási propaganda eszközévé, hanem az erdélyi egyetemek közösségépítő hagyományait folytatva megőrzi vezető helyét kiemelt nemzeti jelentőségű intézményeink sorában.
Ugyanakkor emlékeztetünk mindenkit arra, hogy 2005. október 20-án Románia és Magyarország kormányainak együttes ülésén szándéknyilatkozat született közösségi egyetemeink – a Sapientia-EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem – paritásos alapon történő állami finanszírozásáról, amennyiben elnyerik törvényi akkreditációjukat. Elérkezett hát a pillanat, hogy a dicséretes szándékot tettek is kövessék. Amíg a magyar állam számára új alaptörvénye is előírja a határain kívül élő nemzetrészei iránti cselekvő felelősségviselést, addig a román államnak ez a felelőssége adófizető állampolgárai iránti kötelességéből fakad. Elvárjuk tehát, hogy a Răzvan Mihai Ungureanu mininiszterelnök és a Markó Béla miniszterelnök-helyettes által vezetett kormány mielőbb dolgozza ki és ültesse gyakorlatba közösségi egyetemeink állami finanszírozásának rendelkezéseit.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Elnöksége nevében
Toró T. Tibor
elnök
erdon.ro
2012. március 29.
Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Nagyváradon
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség Tanügyi Szakosztálya május 4-én, immáron tizenegyedik alkalommal szervezi meg az ETDK a Környezetvédelmi, Agrármérnöki és a Kereskedelemi, turisztikai, és szolgáltatói egységek gazdaságtanának szekcióit Nagyváradon.
A konferencia célja minél több egyetemi hallgató motiválása, hogy az általuk választott szakterületen kutassanak, fejlődjenek. A tanulmányozás, kutatás által minden egyén fejlesztheti tudását, nemcsak elméleti, hanem főleg gyakorlati téren is. A jelentkezőknek nem kell mást tenniük, mint megírni egy 10 oldal terjedelmű dolgozatot, amelyet április 23-ig, a jelentkezési lappal együtt leadnak az NMD Ifjúsági Központjában. Mindamellett, hogy a konferencián való részvétel során a diákok szakmai tapasztalatra tesznek szert és a sikeres dolgozatokat készítők pénznyereményben részesülnek, az ETDK az egyetlen olyan konferencia, amelyen tovább lehet jutni az OTDK -ra (Országos Tudományos Diákköri Konferencia), ahol már a legjobbak versengenek. Az érdeklődők bővebb információkat a www.tanugy.nmd.ro oldalon találnak.
erdon.ro
2012. március 29.
ÚJ FORMÁTUM, RÉGI ELVEK
Interjúk, kulturális témák kerülnek előtérbe az Erdélyi Naplóban
Csinta Samu váltja az Erdélyi Napló élén Makkay Józsefet. Nemcsak főszerkesztő-csere megy végbe a jobboldali hetilapnál: ősztől a kiadvány teljesen új ruhát ölt.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. lapkiadó megbízatásából április elsejétől Csinta Samu veszi át a Kolozsváron szerkesztett Erdélyi Napló hetilap főszerkesztői tisztségét Makkay Józseftől. SMS-interjúnkban az előtte álló munkáról, a lap szerkesztésében végbemenő változtatásokról kérdeztük.
Miért vállaltad el az Erdélyi Napló főszerkesztői tisztségét?
Csinta Samu: – Nagy kihívásnak érzem hozzájárulni az első hazai magyar nyelvű magazin típusú hetilap megteremtéséhez. Ősztől ennek megfelelő formátumban, világszínvonalú kivitelezésben jelenik meg.
Mit értesz az alatt, hogy világszínvonalú?
- Csúcsminőségű papírt és nyomdai kivitelezést, teljes színességet.
5 jelző segítségével “rajzold meg” az Erdélyi Napló olvasójának a fantomképét. Ugyancsak öt jelzőben: hogyan módosul ez a robotkép a lap formátumában bekövetkező változtatást követően?
- Érett felnőtt, konzervatív értékrendű, széles látókörű, érdeklődő, hűséges. Másrészt: egyre fiatalabb szellemű, konzervatív értékrendű, nemzeti érzelmű, érdeklődő, hűséges.
Rád mennyire jellemzőek az imént felsorolt értékek?
- Vallom őket.
Milyen lesz ugyanabban az irodában dolgozni a Krónika szerkesztőségével, aminek néhány éve a felelős szerkesztője voltál?
- Remek.
Magazinszerű hetilap szerkesztését vállaltad. Miért távolítanád el a hetilap küllemtől az Erdélyi Naplót?
- Éppen ezáltal kapja meg a hetilapos köntöst.
A lap tartalmában milyen típusú változások várhatóak?
- A legfontosabbak: előtérbe kerülnek az interjúk, kulturális témák, hasznos olvasnivalók.
Lesz valamilyen személyi változás a szerkesztőségben? Hány személy szerkeszti a lapot, és mikor jelenik meg az első általad szerkesztett lapszám?
- Az átlényegülés az ősz folyamán következik be, az állománybővítés azt követően válik aktuálissá.
Mekkora lesz a példányszám és mennyibe kerül majd egy példány a standoknál?
Ezek a közeljövő megválaszolandó kérdései. Most az átmenet előkészítésének periódusa kezdődött el.
(Csinta Samu 2003 és 2008 között a Krónika napilap felelős szerkesztőjeként tevékenykedett, korábban sportújságíróként dolgozott. 2008-ban azt fontolgatta, politikai pályára lép: MPP-s színekben megpályázta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget. A választásokból vesztesként került ki, ezt követően a Háromszék napilapnál vállalt újságírói állást.)
Kertész Melinda
Transindex.ro
2012. március 29.
Elhunyt Fodor Sándor, a Csipike, az óriás törpe írója
„Elhunyt Fodor Sándor József Attila-díjas író, műfordító; az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő egyéniségét életének 85. évében március 29-én, csütörtökön hajnalban érte a halál” – közölte a kolozsvári Szabadság című napilap internetes oldalán (HVG)
Hvg.hu
2012. március 30.
A román ellenzék bíróságon támadja meg a MOGYE-határozatot
A kormányhatározat egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy az egyetemnek választásokat és versenyvizsgát kell szerveznie az új kar vezető tisztségeinek betöltésére.
Az új karhoz tartozó magyar, angol és román tannyelvű szakok ideiglenes akkreditációval működnek.
A határozatot – Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök mellett – a román oktatási miniszter és a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) elnöke is aláírta.
A hallgatói helyek számának meghatározását a kormányhatározat az ARACIS hatáskörébe utalja. Gabriel Ispas, a Szociáldemokrata Párt (PSD) oktatási kabinetjének alelnöke még a dokumentumnak a közlönyben való megjelenése előtt bejelentette, hogy pártja közigazgatási bíróságon támadja meg a kormányhatározatot, és büntetőeljárás indítását is fontolgatja Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök ellen, valamint a határozatot jegyző tisztségviselők ellen. Ispas hozzátette: pártja még a tavaszi parlamenti ülésszak vége előtt bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ungureanu-kabinet ellen a MOGYE ügyében.
A Mediafax értesülése szerint a bizalmatlansági indítványt az ortodox húsvét után, április 17-én terjesztik be. A magyar szakokat különálló karba szervező kormányhatározatot a többi ellenzéki párt is támadja. Ciprian Dobre, a Nemzeti Liberális Párt Maros megyei képviselője közölte, hogy elsőként írja alá a határozat felfüggesztését kérő közigazgatási panaszt, és beadványát az interneten fogja népszerűsíteni, hogy mintaként szolgálhasson mindazoknak, akik csatlakozni akarnak a kormányhatározat elleni közigazgatási eljáráshoz.
Az ellenzéki szociálliberális szövetség politikusai etnikai elkülönülésnek, „szegregációnak” minősítik a MOGYE magyar-angol karának megalakítását és amiatt bírálják a román kormánypártokat, hogy nem tudtak ellenállni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „zsarolásának”.
A MOGYE román oktatói az egyetemi autonómiára hivatkozva megtagadták a magyar orvosképzés szervezeti önállóságának biztosítását, amit az oktatási törvény egy éve előírt és büntetlenül dacoltak a minisztériummal is. A bukaresti kormány közbelépését az RMDSZ a kormánykoalícióból való kilépésének kilátásba helyezésével érte el.
MTI
Erdély.ma
2012. március 30.
Kezdődhet az intézményépítkezés a MOGyE-n
A bukaresti kormány a napokban elfogadta azt a kormányhatározatot, amely egy új kar létrehozásával lehetőséget teremt a teljeskörű magyar orvosképzésre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGyE). Az RMDSZ nyomására elfogadott dokumentum közel egyéves patthelyzetet zár le, ugyanis az egyetem román vezetősége a végsőkig akadályozta a magyar oktatás szervezeti önállóságát. A magyarok azt remélik, mostmár kezdődhet az intézményépítkezés.
Az új kar tömörítené majd a magyar orvos-, gyógyszerész- és asszisztensképzést. De helyet kapna benn angol nyelvű orvosképzés, román és magyar nyelven bábaképzés is lenne.
Az elfogadott kormányhatározat háromnegyed éve tartó patthelyzet után született meg. Az egyetem román vezetősége a tavaly megjelent oktatási törvény előírásait nem tartotta be, amely önálló magyar tanszék alapítására kötelezi, sőt többszöri minisztériumi felszólításra sem módosították az egyetemi chartat. Öntörvényűen, a régi alapdokumentum szerint tartottak tisztújító választásokat. Most pedig azt mondják, hogy az oktatási tárca szemszögéből érvénytelennek vélt szenátusnak nincs módjában megalapítani a magyar kart.
Az oktatási tárca RMDSZ-es államtitkára, Király András szerint az egyetem vezetése újabb kibúvókat keres, a kormányhatározat pedig határidőket szab a magyar orvosképzés helyzetét rendező kar létrejöttének. Magyarán, áprilistól szeptemberig ki kell alakítaniuk az új struktúrát.
A román diákok az elmúlt hónapban háromszor is az utcára vonultak a magyar kar létrehozása ellen. az egyetem jövőjét féltették az etnikai elkülönüléstől. Most is bejelentették a kormányhatározatot a közigazgatási bíróságon támadják meg.
Romániában csak a marosvásárhelyi egyetemen van magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti képzés. az egykoron tiszta magyar intézetben 1960-ban alapítottak román nyelvű évfolyamokat, aminek eredményeképpen minden diák számára román nyelven zajlott a gyakorlati oktatás és ez azóta sincs másképp.
Az erdélyi magyar orvosképzés tudatos leépítése leginkább az oktatói utánpótlásban mutatkozott meg. Ameddig a rendszerváltáskor a tanári kar negyven százaléka magyar volt, mára ez az arány húsz százalékra csökkent.
Magyarország négy orvosi egyeteme máris felajánlotta a segítségét a helyi magyar kar számára. A vendégtanári program nem jelentene újdonságot. 1945-ben, az egyetem alapításakor szintén magyarországi professzorok segítségével indult el az intézményben az oktatás. Az ötlet tehát nem ördögtől való.
Duna Tv
Erdély.ma
2012. március 30.
Tőkés László: vigyék dűlőre az átvilágítási kérdést!
Vigyék dűlőre Magyarországon is az átvilágítási kérdést, megfelelő módon és megfelelő hangsúlyokkal, a megújuló társadalom érdekében – hangsúlyozta Tőkés László korábbi Királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő pénteken Budapesten, a Terror Háza Múzeumban könyvbemutatón.
Tőkés László emlékeztetett arra, hogy Joachim Gauckból, az egykori keletnémet lelkipásztorból, aki a titkosszolgálati múltat feltáró intézet alapító vezetője volt, államelnök lett. Kitért arra is, hogy a genfi székhelyű Reformátusok Világszövetségének két évtizedig cseh főtitkára volt, akiről – a cseh átvilágításnak köszönhetően – kiderült, hogy besúgó volt a korabeli Csehszlovákiában.
Beszédében örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Mindszenty József bíborost a napokban végérvényesen rehabilitálta a Legfőbb Ügyészség.
Utalt arra, hogy az egyik bemutatott könyv szerzője, Molnár János egyháztörténész , aki családjával 1989-ben elhagyni kényszerült Erdélyt, ahol az Ellenpontok című szamizdat folyóiratot szerkesztette, az évfolyamtársa volt.
Tőkés László szólt arról is, hogy a kommunizmussal megalkuvó magatartásra oktatták a teológiákon a leendő lelkészeket. A rendszerváltás után óriási volt a lelkészhiány, 15 év alatt sikerült csak betölteni a státuszokat a püspökségében – tette hozzá.
Demeter Szilárd író, filozófus, Tőkés László irodájának vezetője Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetével kapcsolatban elmondta: azok az egyháztagok, akik emberileg gyengék voltak, vállalták, hogy jelentést készítenek az állambiztonságnak. Annak a meggyőződésének adott hangot: „nem igaz az, hogy nem volt alternatíva”, lehetett nemet mondani az ügynöki felkérésre.
Az ügynökök rossz utat választottak, amikor a diktatúra kiszolgálása mellett döntöttek, de azok is rossz úton jártak, akik elhallgatták múltjukat az elmúlt 22 évben. Közelebb vinne a megoldáshoz a múlttal való számvetés, hogy soha többé ne forduljon elő a diktatúra kiszolgálása. Aki ma „diktatúrát vizionál Magyarországon”, az relativizálja a kommunista rendszert – jegyezte meg.
Elmondása szerint Erdélyben a szembenézés a kommunista múlttal „terhes számunkra, mert kiszolgálták sokan”, és „kétszeresen fájó, hogy magyar emberek magyar embereket jelentettek fel”. A kötet érdeme, hogy nemcsak a megfigyelők-megfigyeltek párosításában szól a témáról, hanem az erdélyi tartótisztek névsorát is közzéteszi.
Beszámolt arról, hogy a belső átvilágítási folyamatot sikerült elindítani, és a tényfeltáró bizottsági munkálatok a református, evangélikus és unitárius vonalon is beindultak. és az egyházak között rendszeres a konzultáció. Azt is közölte, hogy a magyarországi Ügynökök és hitvallók című filmnek leforgatták az erdélyi vonatkozású részeit, az egyik Márton Áron püspökről, a másik Tőkés Lászlóról szól majd.
Molnár János arról beszélt, hogy korábban Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát rámutatott: nincs „semleges információ”, amelyet az ügynökök adtak tartótisztjeiknek, mert amikor a kommunikáció megtörténik, nem lehet tudni, hogy az abban rejlő információkat ki vagy kik és hogyan használják fel. A könyv igyekszik a „politikai huzavona” végét kijelölni, de „magát a kérdést nem kezeli”, ahhoz a politikumnak sokkal több szabadságot kellene adnia a kutatóknak – mondta.
Zsumbera Árpád író Szabó Gyula történész A Pápai Magyar Intézet, mint a magyar hírszerzés előretolt bástyája című könyvéről elmondta: a szerző több tízezer oldalt kutatott az állambiztonsági levéltárban és más közgyűjteményekben, és megjelenik benne, hogy a Pápai Magyar Intézet irányítását a magyar püspöki kar 1964-ben vette át. A kötet jól dokumentált, színes, olvasmányos könyv, gazdag illusztrációkkal és tanulságos életrajzokkal, és forrásértékű, mert eddig nem ismert iratokat hoz nyilvánosságra.
Szabó Gyula közölte: a Magyar Országos Levéltárban 30 ezer oldalnyi, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 200 ezer oldalnyi iratot fénymásoltak számára, de „nem arra törekszünk, hogy ügynökvadászok legyünk”. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházi levéltárak ugyanakkor nem nyíltak meg előttük.
A Pápai Magyar Intézetnél – amely a római magyar nagykövetséggel egy épületben foglalt helyet – sok kollaboráns dolgozott, „itt mindenki mindenkit lehallgatott” – mondta.
Hozzátette: kutatásai alapján a Pápai Magyar Intézet vezetői, a rektorok az állambiztonság beszervezett emberei voltak, közülük később többen püspökök lettek Magyarországon a múlt rendszerben. Véleménye szerint az ott tanulók között is fennáll a gyanú, hogy az állambiztonsági hálózat emberei voltak, mert „nem akárki kerülhetett ki Rómába”.
MTI
Erdély.ma
2012. március 30.
Búcsú Csipike bácsitól
A legszebb mesék mindig a nagy-nagy fájdalomból születnek, mondja Csipike, mindannyiunk gyermekkorának bölcs törpéje. Az erdélyi magyar irodalmi élet is fájdalommal búcsúzik a mesefigura megalkotójától, Fodor Sándortól. A József Attila-díjas író, életének 85-ik évében csütörtökön hajnalban hunyt el.
Orbán János Dénes író, költő
„Egy csodálatos embert veszítettünk el ma éjszaka. Azért nem mondom, hogy az írót veszítettük el, hiszen a remekművek azok megmaradnak és Fodor Sándort mindig olvasták, most is olvassák és olvasni fogják és pedig tömegek viszont személyisége, egyénisége, karizmája lenyűgöző volt. Azt hiszem életemben nem találkoztam egy ennyire kedves, kellemes alkotó emberrel, aki írói nagyságát ilyen szerénységgel tudta hordozni.”
1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1956-ban a Napsugár gyermekirodalmi folyóirat alapítói közé tartozott és 55 évig, a legutolsó lapszámig, úgyszólván a halála percéig írt a Napsugár gyermeklapnak. Csipike, a kedves törpe itt válaszolt a Csipike postája rovatban a gyermekek leveleire.
Fodor Sándor író (1927-2012)
”Tündéri leveleket kaptam. Az egyik azt mondja, gyere el Csipike,vágunk disznót meg még ki tudja mi minden jóval várnak, s aszondja, mondom Csipike, gyere el, nem fogod megbánni, hahaha S akkor mindig azt válaszolom, hogy én mennék, mennék csak mindig attól tartok, hogy valami rossz felnőtt zsebretesz vagy egy kutya felkap és elvisz, éppen ezért helyettem az íróbácsik, írónénik mennek..hát így szórakozom én is miközben írom a Csipike postáját.”
Az ember, akinek finom humora, szellemessége és műveltsége lenyűgözte fiatalabb írótársait is, elment, Csipike viszont itt marad közöttünk, mondja a Napsugár főszerkesztője, Zsigmond Emese.
Zsigmond Emese főszerkesztő, Napsugár, Szivárvány
”A gyermekek, akik nagyon bátrak és néha hajmeresztő kérdéseket is fel tudnak tenni ezt is megkérdezték leveleikben Csipikétől, hogy Csipike te hogyan születtél, hol van az anyukád és hogy fogsz meghalni. Sanyi bácsi nagyon szellemesen és diplomatikusan azt válaszolta, hogy én nem anyától születtem, engem az íróbácsi fantáziája teremtett meg és nem fogok meghalni úgy, mint az emberek, hanem elmegyek a lomhullással és akkor megyek el, amikor ti már engem nem olvastok.”
Fodor Sándor írót hétfőn délben kísérik utolsó útjára a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Székely Blanka
Erdély TV
Erdély.ma
2012. március 30.
Elhunyt Fodor Sándor író, a Csipike szülőatyja
Életének 85. évében, szerdán éjjel elhunyt Fodor Sándor József-Attila díjas író, műfordító, az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja. 1927. december 7-én született Csíksomlyón; a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott román–német szakon.
1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott, 1957-től 1989-ig a Napsugár folyóirat belső munkatársa, a rendszerváltás után pedig a Keresztény Szónak és a Szabadságnak is munkatársa volt. Első novelláskötete, a Fehérfenyő1954-ben látott napvilágot, majd egymás után jelentek meg elbeszéléskötetei, regényei, kisregényei, műfordításai. Nagy sikert a Csipike meseregény-sorozat hozott számára, amelyet több nyelvre lefordítottak. Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, nyugdíjas éveiben is aktívan közölt
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 30.
Marosvásárhelyi oktatási problémákra hívták fel a figyelmet az erdélyi képviselők az EP-ben
A marosvásárhelyi magyar oktatással kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, napirenden kívül elmondott szerdai felszólalásában Sógor Csaba és Tőkés László EP-képviselők.
Úgynevezett egyperces – régebben napirend előtti – felszólalásában Sógor Csaba hangoztatta: Marosvásárhelyen a román és a magyar közösség fele-fele arányban alkotja a lakosságot, de az etnikai arányok ellenére egyetlen olyan általános iskola sincs, amelyet magyar történelmi személyiségről neveztek volna el. Egy nemrégiben indult szülői kezdeményezéssel a város egy magyar nemzetiségű volt polgármesteréről szeretnének elnevezni egy intézményt, a kezdeményezést azonban az iskola vezetősége és a helyi képviselőtestület román többsége minden eszközzel akadályozza.
A képviselő úgy vélte, a népek békés egymás mellett élését biztosító kölcsönös megértés és tisztelet első lépése lehetne, hogy a szimbólumok szintjén is érvényesülni hagyják a többnyelvűséget.
Tőkés László, az EP volt alelnöke arra hívta fel a figyelmet: tavaly óta az új román tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyar ifjúság három multikulturális egyetemen önálló magyar karokon tanuljon, ám a marosvásárhelyi orvosi egyetem román vezetősége szembeszegül a törvénnyel, és román pártok támogatásával akadályozza az önálló magyar kar felállítását. Mint mondta, a magyar tanárokat megfélemlítik, Brassai Attila professzort pedig – aki tavaly Strasbourgban nyújtott tájékoztatást a törvénytelen egyetemi állapotokról – a vezetés fegyelmi büntetéssel szankcionálta.
Tőkés László arra kérte Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét, továbbá a teljes EP-t és az Európai Bizottságot, hogy „védelmezzék meg a marosvásárhelyi magyar tanárokat, és támogassák az Ungureanu-kormány törvényes intézkedéseit a magyarellenes választási kampányeszközökhöz folyamodó utódkommunista politikai erők obstrukciója ellenében”.
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 30.
Az RMDSZ és az MPP Kolozs megyei szervezeteinek figyelmébe
Tisztelt Máté András Levente elnök úr! Tisztelt Csép Sándor elnök úr!
A közelgő helyhatósági választások ritkán tapasztalt, kiélezett román–román politikai versengést ígérnek, így talán mindannyian egyetértünk abban: idén rendkívül fontos, hogy magyar közösségi képviseletünk a Kolozs megyei és a kolozsvári testületekben is a lehető legnagyobb számban jelen legyen, illetve a mérleg nyelvét jelentse. Politikai szervezeteink együttműködésének erejében bízva, közös mozgósító erőnk tudatában, a tárgyalási szándékunkról kívánunk újfent tanúbizonyságot tenni.
Tiszteletben tartjuk és elismerjük az RMDSZ és az MPP választói bázisát. Ugyanakkor, arra kérjük Önöket, ne tévesszék szem elől: az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését megelőző aláírásgyűjtés is igazolja, hogy jelentős támogató tömeg sorakozik fel a Néppárt mellett. Olyan magyar emberek sokaságáról van szó, akik az elmúlt két évtizedben elfordultak az RMDSZ-től és a MPP mögé sem tudnak jó szívvel odaállni. Jogos elvárás részükről, hogy képviselőik ott legyenek az önkormányzatokban. Meggyőződéssel állítjuk, hogy együtt, a három párt összefogva jóval több magyar választópolgárt képes megszólítani, mintha erőinket külön utakon, önös érdekeket képviselve vezetnénk.
Éppen ezért, az egyik legutolsó lehetőséget kihasználva, tisztelettel kérjük Önöket, vizsgáljuk meg közösen a helyi választási együttműködés lehetséges formáit. Mi a magyarság érdekeit szem előtt tartva, a közös munkához keresünk partnert. Nyitottak vagyunk a méltányos együttműködésre, ahogyan ezt már számos alkalommal elismételtük és bizonyítottuk. Bár kérésünk jobbára válasz nélkül maradt, még bízunk az építő szándékban. Hiszünk abban, hogy tárgyalóasztalhoz ülhetünk, és közös céljainkat felismerve segítő kezet nyújthatunk egymásnak.
Meggyőződésünk szerint a felajánlásunk egybecseng a kolozsvári és Kolozs megyei magyarok túlnyomó többségének elvárásával.
Várjuk megtisztelő válaszukat!
Kolozsvár, 2012. március 29.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke
Szabadság (Kolozsvár)