Kovács György – 100
Elkészült a Kovács György – 100 című könyv. Vallomások, esszék, fényképek, dokumentumok gyűjteménye a Mesterről. Lohinszky, Tompa Gábor, Kovács Levente, Kányádi és mások gondolatai szerepelnek a kötetben, Gáspárik Attila válogatásában. A könyv ma ünnepélyesen is elindul az Olvasó felé, 18 órakor a Stúdió Színház előcsarnokában várják a közönséget egy kis ünnepségre, amelyen más, színházi tematikájú köteteket is bemutatnak. Lészen hejehuja, dedikálás. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar vita Csaba királyfi szobra miatt
A református egyház kompromisszumos ajánlatának köszönhetően szombaton, délelőtt 10 órától mégis sor kerülhet Csaba királyfi nyárádszeredai szobrának felavatására. A Fidesztől ajándékba kapott műalkotást a Magyar Polgári Párt (MPP) a Bocskai téri parkba szerette volna elhelyezni, a többségben lévő RMDSZ-es tanácsosok azonban meghiúsították a polgáriak tervét.
A szövetség önkormányzati képviselői bizonyos bürokratikus lépések be nem tartására hivatkozva akadályozták meg a polgáriak terveinek véghezvitelét. Ekkor a református egyház lelkésze és presbitériuma felajánlotta, hogy ha már köztéren nem állhat Blaskó János alkotása, akkor kapjon helyet a templomkertben. Ennek ellenére szombaton délelőtt együtt ünnepel Dászkel László, a kisváros RMDSZ-es polgármestere és Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke.
A városba lóháton bevonuló marossárpataki Mátyás-huszárcsapat már szombaton reggel 8-tól kezdi toborozni a nyárádszeredaiakat a 10 órakor kezdődő szoboravatási ünnepre. A jelenlegi helyzet szerint a főtéri református templom kertjében nemcsak az MPP, illetve a Fidesz képviselteti magát, a település RMDSZ-es elöljárója, Dászkel László is beígérkezett a rendezvényre, ahol szólni készül az egybegyűltekhez. Kiderült, a szobornak helyet adó református egyház helyi lelkésze, Székely Endre felkérte az MPP és az RMDSZ helyi politikusait, ássák el a csatabárdot és viselkedjenek az ünnephez méltóan.
„Az elmúlt másfél év alatt mi összesen hétszer próbálkoztunk a határozattervezet napirendre tűzésével, majd elfogadtatásával – nyilatkozta a Krónikának Csíki Sándor, a Magyar Polgári Párt helyi tanácsosa. – Egyszer sem sikerült, az RMDSZ hallani sem akart arról, hogy a szobor a Bocskai téri szökőkút mellé kerüljön, oda, ahol méltó helye lenne. Előbb azt hozták fel, hogy a parkban nem adható ki építkezési engedély, majd azzal jöttek, hogy nem is tudni, milyen ez a szobor, mert még nem látták, végül Blaskó János tehetségét is kétségbe vonták. Egy olyan alkotóét, akinek félszáz köztéri szobra áll Magyarországon és a határokon túl és számos szakmai díjban részesült. A valós ok azonban egészen más: mi voltunk a kezdeményezők és nem ők, mi kaptuk a szobrot a Fidesztől, és nem az RMDSZ.”
Tóth Sándor alpolgármester egyszerűen abszurdnak tartja Csíki kijelentéseit. Mint mondta, a polgáriakat csak a politikai tőke kovácsolása hajtja. „Ha csak a szívemre hallgatnék, én is a főtér közepére állítanám a szobrot. Csakhogy a törvényeket is figyelembe kell venni” – vélekedett Tóth. Elmondta: az ortodox egyházzal folytatott terület-tulajdonjogi vita miatt pillanatnyilag a központi parkban nem adható ki építkezési engedély. A területvita kérdését, mint ismeretes, a nyárádszeredai önkormányzat területcserével próbálja rendezni.
A bekecsalji kisváros alpolgármestere, Tóth Sándor egy rádióinterjúban szélsőséges szervezetnek nevezte a polgári pártot, ezért az MPP-sek bocsánatkérésre szólították fel. „Nem válaszolok az MPP provokációjára és nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni” – szögezte le lapunknak az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy valóban szélsőséges alakulatnak tartja-e a polgári pártot, Tóth ezúttal óvatosabban fogalmazott, mondván, hogy „ezt akkor állítottam”.
A polgáriak a református egyház presbitereinek fenyegetésével is megvádolták az RMDSZ-t. Csíki Sándor szerint szombaton a szoborállításnak mindössze egy része zárul le. „Addig nem nyugszunk, amíg Csaba királyfi nem kerül méltó helyére, a központi park közepébe” – szögezte le.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Elkezdődött a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciája
A határon túli magyarok ügye, a szomszédi viszonyok rendezése és az euroatlanti integráció határozza meg a rendszerváltás óta a magyar külpolitikát, a különböző kormányok eddig legfeljebb máshová fektették a hangsúlyt – fogalmazott Prőhle Gergely, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának helyettes államtitkára a Kolozsváron november 11-én, csütörtökön megkezdődött Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciájának nyitó előadásában.
„Tud-e trendi lenni uniós összefüggésekben a magyar nemzetpolitika?” – ezzel a kérdésfelvetéssel indította Magyarország nemzet- és külpolitikai stratégiája az EU-elnökség fél évére című előadását az államtitkár.
Prőhle Gergely szerint az utóbbi évtizedben megváltozott az európai trend: míg korábban a modernitás technokrata ideológia és értékmentes szemlélete uralkodott és kinézték az olyan politikusokat, akik vezető kultúráról mertek beszélni, ma eljutottunk odáig, hogy Angela Merkel német kancellár kijelentette: a multikulturalizmusnak befellegzett.
Az államtitkár előadásában rámutatott, meghatározó kérdés az Európai Unióban, hogy hogyan viszonyul Törökországhoz, illetve az iszlám kultúrához, mennyire határozza meg önmagát a zsidó-keresztény kultúra képviselőjének. Kérdés az is, hogyan viszonyul Európa az ortodox Oroszországhoz, ráadásul az Európai Uniónak választ kell adnia az időközben európai problémává váló roma kérdésre is.
Prőhle Gergely ugyanakkor felhívta hallgatósága figyelmét, hogy a soron következő magyar uniós elnökség nem arra való, hogy Magyarország saját nemzetpolitikai érdekeit érvényesítse. A külügyi államtitkár szerint az elnökség inkább lehetőség arra, hogy Magyarország napirendre tűzze azokat a magyarság számára fontos kérdéseket, mint amilyen a kulturális sokszínűség.
Hozzáfűzte, sokan félreértik Angela Merkel kijelentését, és például Szolvákiában úgy értelmezik, hogy akkor nem kell a magyaroknak semmilyen jogot adni, Prőhle Gergely szerint ez téves értelmezés, hiszen ez a bevándorlókra és nem a többségi nemzetekkel békésen együtt élő történelmi kisebbségekre vonatkozott.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Máté András képviselő a kettős állampolgárságról
„A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe?”
Kettős állampolgárság: cél vagy eszköz?
Nagyjából lecsengett a kettős állampolgárság odaítélését törvényre emelő, szimbolikusnak kikiáltott augusztus 20. körüli eufória. A magyar politika kétségbevonhatatlan adóssága a környező országokban élő magyarság helyzetének rendezését illetően, törlesztődni látszik. Még akkor is, ha 2004. december 5.-nek sok helyütt igen valósan megnyilvánuló traumája nem egyszerűen kiheverhető. Trianon lelki szégyene - ahogy a jogszabály kezdeményezői nevezték – azért lehet jogos megközelítése annak a napnak, mert akkor a kettős állampolgárság népszavazás útján történő jóváhagyása sokkal erőteljesebb szimbolikus jelentőséggel bírt volna, mint utólagos odaítélésének mai, pragmatikus értelmezése.
Nem véletlenül. A fekete gyertya, amelyet ama december után, a csíksomlyói zarándoklat alkalmával az erdélyiek a magyar parlamentbe küldtek, korántsem a harag, de sokkal inkább a fájdalom jelképe volt.
Bárhogyan is fújnának a szelek ebben a nem ritkán huzatos Kárpát-medencében, dicséretesnek tartom, hogy a kettős állampolgárság ügyében a magyarországi pártok konszenzusra jutottak. Ez a konszenzus mára olyan irányba módosult, hogy nemrégiben nyilatkozatok szintjén kiderült: választójogot is kaphatnak a határon túli magyarok.
Hiszem, hogy felelős erdélyi politikusként az – ehhez elkerülhetetlenül szükséges – alkotmánymódosításon túlmutató „miértek” megválaszolása sokkal fontosabb. Nem vonom kétségbe, hogy a választójog lakhelyhez kötésének eltörlését elsősorban a jóhiszeműség vezérli.
Bevallom, az akkori álláspont kissé beárnyékolja felhőtlen és őszinte örömömet azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi kormányzó párt választójogot szándékozik adni a határon túl élő magyarságnak.
Anélkül, hogy az anyaországi állampolgárok ezzel kapcsolatos viszonyulását elemezni akarnám – bár meggyőződésem, hogy nem övezi osztatlan lelkesedés ezt a szándékot sem – felmerül bennem a kérdés: a magyar állampolgárság odaítélése mögött valóban egy szimbolikus igazságtételt célzó gesztus húzódik, vagy sokkal inkább egy politikai alakulat perspektívikus, stratégiai tervezése? Cél-e vagy eszköz az anyaországi politikai elit számára a határon túli közösség?
Köztudott, hogy Európa több országában is szavazhatnak anyaországuk parlamentjére a kisebbségben élők. Jogosnak érzem ama kérdést, hogy az elvi jóhiszeműség szintjén a kettős állampolgársággal járó szavazati jog valójában milyen célt szolgál? A határon túli magyarok számára ugyanis mindig létkérdés volt, hogy saját képviselőiket juttathassák a román parlamentbe. Tágabb értelemben, az elmúlt évek kelet-európai, kiemelten romániai politizálásának tanulsága pedig egyértelműen az, hogy mindez csak szervezett formában lehetséges, és nem érdemes kimaradni a döntésből, különben Bukarest dönti el, hogy mi jó a sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti magyarnak.
Következésképpen kérdésként fogalmazom meg az általam képviselt közösség felé: mi lenne számára, számunkra a kettős állampolgárság – szavazati jog konstrukció törvény általi szavatolásának tényleges, pragmatikus leképződése? Az eufórián innen és túl, minden potenciális kettős állampolgártól kérdezem: létezik-e megnyugtató válasz A kettős állampolgárság – cél vagy eszköz kérdésre? A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe? Máté András, parlamenti képviselő. Krónika (Kolozsvár)

V. Interetnikai Színházi Fesztivál
Kezdődik a „második felvonás”
Félidejéhez érkezett a romániai nemzetiségi színházak seregszemléje Aradon, és ezért úgy gondoltuk, hogy arra kérjük az illetékeseket: az eddig látottak alapján alkossanak véleményt a rendezvény színvonaláról.
Jászay Tamás magyarországi színikritikusra, a zsűri elnökére és Zsehránszky István színikritikusra, a fesztivál „szülőatyjára” hárult a feladat.
„Nagyon izgalmas, és bár korai erről nyilatkozni, mert csak a félidőnél járunk, sok olyan előadáson voltam, amit korábban nem láthattam, másrészt egyesek új színházi nyelvek felé próbálnak nyitni, és ettől érdekesek – kezdte Jászay Tamás. – Összességében pozitívak a benyomásaim, de természetesen, az egyes előadások külön értékelésétől most eltekintenék. Többször éreztem úgy, hogy egy úton járnak az alkotók, és ez az út hosszú, több állomása van, és mindenki különböző felkészültséggel, útravalóval vágott neki. De komolyan veszik a feladatukat, és elkötelezetten haladnak előre, és ez a legfőbb pozitívum.”
A fesztivál történetében most először osztanak díjakat. Hogy ez versenyszellemet termet-e, illetve nagyobb teljesítményre ösztökéli-e a résztvevőket, arról a következő volt a zsűrielnök véleménye: „Önmagában a díjazást jónak tartom. Egyrészt médiavisszhangot kelt, másrészt az alkotók, a művészek elhelyezhetik magukat egy képzeletbeli rangsorban. Aki itt jelen van, bizonyos értelemben a legjobbak közé tartozik; a fesztiválnak nem volt előválogatója, hanem a színházak ajánlották az előadásokat, és feltételezem, hogy azokat, amelyekről úgy gondolták, hogy őket méltán képviselhetik. Persze, a zsűri döntése mindig szubjektív, és biztos, lesznek az eredménnyel elégedetlenek is.”
Zsehránszky István színikritikus a fesztivál elindulásánál bábáskodott. „1999 szeptemberében Eckstein-Kovács Péter akkor kisebbségi miniszter felkérésére a Kisebbségvédelmi Hivatal – most Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala – igazgatója lettem, és közel tíz évig dolgoztam ott – emlékezett vissza. – A hivatal jelentős összegeket pályáztat interetnikus rendezvényekre, és én megláttam a lehetőséget, mert mi lenne jobb, mint egy ilyen nemzetiségi színházi találkozó? Előbb becsületbeli feladatot kellett teljesítenünk: feltámasztani a nemzetiségi színházi kollokviumot. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vállalta, és 2001-ben újraindult a kollokvium. Dali Sándor megpróbálta ugyan 1992-ben feléleszteni, de csak egy alkalommal sikerült megszerveznie, mert nem kapott több támogatást. Azonban a kollokvium 1978-ban indult, majd 1980-ban, a második után egyszerűen megmondták a szervezőknek, hogy hagyják abba… Mivel a kollokviumok kétévenként vannak, arra gondoltam, hogy használjuk ki a másik évet, s indítsunk egy vándorfesztivált. Az első 2002-ben volt Bukarestben, és most már az ötödiknél tartunk – kollokviumból is tavaly volt az ötödik. Az inkább műhelymunka jellegű, workshopokat is beiktattunk, a fesztivál pedig bemutató jellegű. Bukarestben meg akartuk mutatni, hogy színvonalas a kisebbségi színház; a Temesvári jobban sikerült, ott már látszott, hogy komoly értéket képviselnek a nemzetiségi színházak; a marosvásárhelyi örömünnep volt a közönség számára is, mert a vásárhelyi színházon kívül – amellyel hol elégedett, hol nem – egy csomó más produkciót is láthatott a publikum. Brassó csalódást jelentett, mert valaha a Cenk alatti város volt az erdélyi magyar színházak legjobb turnéállomása, mindig telt ház előtt játszottak ott a társulatok, és a legjobb évada Brassónak volt, mert oda minden színház ment. 1989 után kevesebb pénz jutott a turnékra, és az a kert, amelyet nem művelnek, elgazosodik – a csodálatos brassói közönség is „lepusztult”. De jó, hogy hosszú ideig tart egy ilyen rendezvény, mert a fesztivál végén kezdtek jönni a nézők. A német és zsidó színházakat azok a magyar diákok mentették meg, akik idegen nyelvnek a németet választották az iskolába, mert a szegény brassói német közösség elöregedett, tagjainak már fáj az élet. Aradon azt láttam eddig, hogy konstans a közönség. Kimondott teltházról nem beszélhetünk, de mindig vannak szép számban. Ugyanazokat az arcokat láttam, ami azt jelenti, hogy van egy erős színházkedvelő réteg, amelyet az Aradi Kamaraszínháznak a működése óta sikerült megszólítania. Megszokták, hogy van hová menni színházba, és jönnek is szeretettel, kíváncsisággal, érdeklődéssel.”
A zsűritag a szakmai színvonallal is elégedett. „Olyan erősen indult a fesztivál, hogy féltem, sikerül-e tartani ezt a lendületet – fogalmazott Zsehránszky. – Az UNITER-díjas Rosencrantz és Guildenstern halott című darab volt az első napon, illetve az Aradi Kamaraszínház felerősített előadása. Láttam egy hónapja Székelydvarhelyen a Liselotte és a májust, és siralmasan gyenge volt. Itt kisebb csoda történt, mert öröm volt nézni, egy teljesen más, színvonalas előadást láthattunk, amely méltán szerepelhetett egy napon a temesváriak díjnyertes produkciójával.”
Holnapi műsor
17 órától az Aradi Kamaraszínházban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Stop the tempo című produkciója látható, amely egyben magyar nyelvű ősbemutató is. Gianina Cărbunariu kortárs román drámaíró darabját Sebestyén Aba, a stúdiószínház alapítója rendezte. 19.30 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színházban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye várja a közönséget a Nóra reloaded című Henrik Ibsen-adaptációval (a Patkó Éva rendezte előadás 14 éven felülieknek ajánlott). 22 órától az Aradi Kamaraszínházban a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem színművészeti hallgatói Friedrich Dürenmatt: Play Strindberg című előadása látható (rendezte: Hatházi András).
Pataky András, Nyugati Jelen (Arad)

Szórványmagyarság Napjának bevezetését kezdeményezik
Legyen a Szórványmagyarság Napja jövő évtől minden esztendő február hónapjának utolsó napja Magyarországon - ezt kezdeményezi 26, a külhoni magyarsággal foglalkozó magyarországi civil szervezet, amelynek képviselői pénteken Budapesten tartottak a témában tanácskozást. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója a tanácskozás után közölte: ez a nap a különféle kulturális események, tevékenységek, szakmai programok révén a nemzet figyelmét a világban szétszórtságban, szórványban élő magyarokra irányíthatja.
Egyúttal azt is javasolják a magyar kormánynak, hogy a magyar uniós elnökség ideje alatt Magyarország kezdeményezze, hogy minden szökőévben - azaz négyévenként - legyen a szökőnap a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Napja az Európai Unióban.
Ez a nap segíthet rávilágítani arra, hogy Európa egyik fontos és feladhatatlan adottsága az a multikulturalitás, amelyet a területén élő nemzetek, nemzetiségek és etnikai csoportok gazdagítanak. A szökőnap egyúttal azt is szimbolizálja, hogy ezek a közösségek jelentik azt a többletet, amely Európát a kulturális sokszínűség kontinensévé teszi - mutatott rá Csete Örs.
Kiemelte: Európa a kisebbségek kontinense. Kutatások adatai szerint Európában összesen hozzávetőleg 105 millió ember tartozik valamelyik nemzetiségi, etnikai kisebbségi csoportba, amely Európa 770 milliós lakosságának 14 százalékát jelenti, azaz minden hetedik európai valamilyen etnikai kisebbség tagja. A magyarság sem kivétel ez alól. Hozzátette: a világ összmagyarságának közel negyede él Magyarország politikai határain kívül, Dél-Amerikától Kalotaszegig. A határon túli magyarok hetven százaléka ráadásul nem tömbben, hanem más nemzetekkel keveredve, szétszórtságban, más szóval: szórványban él. Mint kifejtette: a szórványlét automatikus velejárói az elégtelen anyanyelvi infrastruktúra, a hiányos magyar intézményrendszer.
"Szórványban, ahol a magyarság kisebbségben él, nagyon sok ember billeg a magyarnak lenni és a nem magyarnak lenni lét között. Magyarországnak alapvető kötelessége segíteni, hogy ez a billegés a magyarnak lenni irányába mozduljon el, ugyanis rajtunk kívül egyetlen országnak sem áll érdekében elősegíteni a szórványmagyarság megmaradását" - fogalmazott Csete Örs, a tanácskozást életre hívó Apáczai Közalapítvány igazgatója.
A konferencián résztvevő 26, a külhoni magyarsággal foglalkozó magyarországi civil szervezet vezetője egyetértett abban, hogy nem szabad lemondani a világ összmagyarságának csaknem húsz százalékát kitevő szórványmagyarságról, ezért a civilek az eddigieknél hangsúlyosabban kívánják felhívni a magyar közvélemény figyelmét a kisebbségben élő külhoni magyarok ügyére. A tanácskozás résztvevői hasznosnak tartanák, ha egyúttal Európa figyelme is élénkebben irányulna az európai nemzeti és etnikai kisebbségekre. MTI

In memoriam Páll Lajos
"Csak a perc, csak a perc
nyomorítóan hosszú!"
Egy olyan személyiség elmúlása fölött próbálunk meg gondolatokat megfogalmazni, aki életútjával, művészetével kitörölhetetlen nyomot hagyott az erdélyi, a székelyföldi kulturális örökségünkben. Páll Lajos életteli alkotásain érezni, hogy Erdély, Székelyföld tiszta levegőjébe a megpróbáltatások nyomot hagyó pillanatai is belevegyültek. Megviselt arcok, házak, udvarok, otthonok belsői beszélnek erről a korondi születésű művész színekben gazdag festményein, rajzain, és dallamos verssoraiban. Hangulatos képei, lélekkel teli versei egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik.
Egy korondi fazekascsalád leszármazottja Páll Lajos, aki az átlagosnál élesebb szemű, ügyesebb kezű, érzékenyebb volt. Mást akart, másfele tekintgetett már gyermekkora óta, ezért volt magányos, szótlan, visszahúzódó. Egyszerre kezdett el rajzolni és költeni. Mindez az ötvenes évek elején, indulásának korában elég lett volna a sikerhez, de közbeszólt a történelem. Koholt vádak alapján 1958-ban elítélik. Előbb a szamosújvári börtönbe kerül, onnan pedig a Duna- deltába küldték kényszermunkára. A fogság, a kényszermunka élményeit sugározzák versei, a gyötrelmes képek állandóan visszatérnek. Talán ezért is zárkózott be Páll Lajos szülőföldjébe, önmagába.
"Ha egy kiállításom megnyílik valahol, akkor nagyon rosszul vagyok. Mint amikor tükörbe néz az ember: valahogyan másként kellett volna ezt vagy azt a képet megfestenem. Még a legsikeresebb kiállítások után is így volt ez. Úgy érzem, hogy kiadtam magamat, ettől kezdve túl sokat tudnak rólam. Versben is megírtam ezt: parányok életét próbálnám én élni, de kíváncsiak szeme megaláz. Mindegy. A neheze már eltelt. Már hatvanöt esztendős vagyok, egy évvel öregebb, mint apám, amikor meghalt" – vallott Páll Lajos tíz évvel ezelőtt a Kozma Huba által készített interjúban.
Rangos irodalmi és művészeti díjakat, elismeréseket vett át életpályája során: 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes, 2011-ben a Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az ’56-os aranykeresztet vehette át, 2011 decemberében pedig a Szervátiusz-díjat. Idén májusban a Hargita Megyéért Díjat adományozta számára Hargita Megye Tanácsa, amelyet a Korondon tartott dísztanácsülésen vett át.
Az erdélyi művészet és irodalom öntörvényű alkotójának távozásával az egyetemes magyar kultúrát érte pótolhatatlan veszteség.
Nyugodjék békében!
KELEMEN HUNOR
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Jövőben is megszervezik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját
Demeter János, a megyei tanács alelnöke a Vargyason tartott erdővidéki polgármester-találkozón jelentette be: 2011. augusztus 19–21. között ismét megrendezik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját.
Mint mondotta, nem tudni, milyen úton kerülik ki, hogy jogilag minden megfelelő legyen, s ne tudjanak botrányt kelteni azok, akik a románság kirekesztését látják a találkozó létrehozásával. Valószínűleg egy, a megyei tanácstól különálló szervezetre bízzák a szervezési feladatokat – jelentette ki. Azt ígérte, az előkészületekről két hét múlva mond többet, azt viszont elárulta, hogy már felvették a kapcsolatot a vancouveri téli olimpia megnyitóünnepsége látványelemeinek kidolgozásában szerepet játszó Rákosfalvi Zsolttal és Nagy Szilamérral.
Háromszék, Erdély.ma

135 éve született gróf Klebelsberg Kuno, magyar kultuszminiszter
Klebelsberg Kuno gróf olyan magyar történelmi személyiség, akinek érdemeit kockázatos néhány sorban összefoglalni, hiszen minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú. A két világháború közötti időszak egyik nagy formátumú politikusa és értelmiségije, a magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora.
Magyarpécskán látta meg a napvilágot, de iskoláit már Székesfehérváron végezte és Budapesten szerzett jogi doktorátust. Hamar az állami apparátusba kerül és a politikai „szamárlétra” számos fokozatát végigjárta: volt minisztériumi fogalmazó majd osztályvezető, közigazgatási bíróság bírája, majd a világháború idején vallás- és közoktatásügyi államtitkár. A Tanácsköztársaság alatt bujkálni kényszerül, de a Bethlen-kormányban már belügyminiszter, majd 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Ebben a periódusban bontakozott ki Klebelsberg
szé- les körű és nagyvonalú oktatási programja. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerű- sítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott tanítólakásos iskolákat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette.
Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása.
Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, számos tudós társaságnak.
Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg.
Pécskán a római katolikus templom falán a hálás utókor által a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor emlékeztet a városka kiválóságára.
Jecza Péter szobrát 2000. nov. 11-én avatták fel a pécskai római katolikus templom kertjében.
A nyugatijelen.com nyomán, Erdély.ma

Vétkesek közt cinkos, aki néma
Mintha visszafelé léptünk volna az időben, és rég letűntnek hitt korok szelleme támadt volna fel újult erővel, oly gátlástalan rágalomhadjárat indult ismét Tőkés László ellen: hazaárulással, alkotmányos rend elleni cselekedetekkel, összeesküvéssel, de még a Szekuritátéval való együttműködéssel is vádolják a temesvári forradalom hősét.
Legyinthetnénk, nincs semmi gond, néhány szélsőségesen nacionalista politikus hőbörög mindössze, így akarva szavazatokat szerezni, a többség azért nem ennyire elvetemült. Csakhogy éppen ez a gond: ha alaposan megnézzük, kik állnak a lejáratás mögött, láthatjuk, hogy nem is oly jelentéktelen erők ezek. Azon nem lehet ugyan csodálkozni, hogy egy volt szekus alapította zsebpárt alelnöke egyenesen besúgónak minősíti Tőkést, és — kihasználva az alkalmat az államfő szapulására — kéri az állami kitüntetés visszavonását. De az mégiscsak aggasztó, hogy a felmérések szerint vezető politikai alakulattá előlépett Szociáldemokrata Párt kolozsvári vezetője az említett koholmányokkal állt elő, amikor az Európai Parlament alelnöke a jogos székelyföldi autonómiatörekvésekről beszélt. És cselekedetéről, nyilatkozatairól minden bizonnyal tudnak felettesei is, akik nem cáfolják kijelentéseit, nem ültetik le a vádaskodót, mert minden bizonnyal politikai tőkét kívánnak kovácsolni az ügyből, és mert maguk is rabjai a múlt rendszer mentalitásának, szokásainak, beidegződéseinek. Mégis, a legriasztóbb talán az, hogy eme beteg fantázia szüleményeit a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség nem veti el, és több hónap után sem zárja le az ügyet. Persze, a célpont sem véletlen. Azt a Tőkés Lászlót támadják most minden oldalról, aki annak idején szembekerült a kommunista hatalommal, és aki húsz éve következetesen kiállt a magyar közösség célkitűzéseiért, nem bocsátkozott kérészéletű alkukba, nem sikerült őt elhallgattatni. És most mégis csend honol. Tőkés László mellett csak az általa alapított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács foglalt állást. Nem szólnak a román pártok, hallgatnak a magyar pártok is. Pedig vétkesek közt cinkos, aki néma.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti hisztéria vagy egyéni érdekek? (Huzavona az oktatási törvény körül)
Csak ürügy a román politikusok számára a történelem és a földrajz magyar oktatása, nemtetszésüket leginkább az új tanügyi törvény felsőoktatásra vonatkozó része váltotta ki, sok képviselőt, szenátort ez zavar.
A szenátus oktatási bizottságában három állami egyetemi vezető ül, őket igen kellemetlenül érintené, ha parlamenti tevékenységük idejére le kellene mondaniuk rektori, rektorhelyettesi tisztségükről — véli Albert Álmos RMDSZ-es szenátor, s ugyanezt erősítette meg Bokor Tibor is, aki tagja a szenátusi szakbizottságnak. Az elmúlt napokban az ellenzék erőltette a vitát, ám a kormánypártiak szabotálták a munkát, várták az alkotmánybíróság indoklását, remélve, mégis érvényt szerezhetnek a felelősségvállalásnak — ismerte el Bokor Tibor. A kormánypártiak szerint az ellenzék számos módosító javaslata csorbítja a decentralizációs szándékot. "Az ő változatuk szerint is felszámolnák bizonyos fokig a központosítást, de nem olyan erőteljesen, mint a törvényalkotók elképzelése szerint" — véli Bokor. Sok egyetemi tanár ül a parlamentben, jó néhány rektor és helyettes, nem akarják elfogadni, hogy választaniuk kelljen a két funkció között. A jelenlegi jogszabály iskolaigazgatóknak tiltja, egyetemvezetőknek azonban engedélyezi a funkcióhalmozást. Nem csoda, hogy aggódnak, hisz a vagyonbevallásokból kiderül, egy-egy egyetemi vezető jóval többet keres, mint egy képviselő, szenátor, nem esne jól lemondani bármelyik jövedelemről. Sokan kifogásolják azt is, hogy az új törvény rendelkezései szerint a 65 éves nyugdíjkorhatár elérése után taníthatnának ugyan, de vezető tisztséget nem tölthetnének be. Egyéni érdekeket sért a jogszabály, és a parlamentben két igen erős érdekcsoport létezik, az egyetemi tanároké és a jogászoké, eddig minden döntés nekik kedvezett — érvelt az RMDSZ-es szenátor.
A kisebbségi oktatásról szóló fejezet még nem került a bizottság napirendjére, a szociáldemokraták a jogszabály végére akarták halasztani ennek vitáját.
A bizottságban az ellenzéké a többség, ám a szenátus plénumában, igaz, csak néhány vokssal, de érvényesítheti akaratát a hatalom. Politikai döntésre, akaratra van szükség — véli Albert Álmos, aki megerősíti, a Demokrata Liberális Párt vállalta, hogy az RMDSZ-nek megfelelő formában fogadják el a jogszabályt. Ha nem így történik, az a koalíció felbomlásához vezethet, és előrehozott választások következhetnek, ettől pedig éppen a DLP tart a legjobban, hisz minden mutató szerint csúfos vereséget szenvedne — fejtette ki.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Novemberi Régió Magazin
Szélesebb körben kívánják terjeszteni a Régió Magazint, egész Erdély területén, a Székelyföldön kívüli részeken is. "Szeretnénk tematikájában is erdélyivé tenni azáltal, hogy olyan eseményekről is beszámolunk, amelyek vagy székelyföldi térségünk határain belül, vagy azokon kívül zajlanak, de mindenképpen érintik az egész erdélyi magyarság életét, boldogulását és megmaradását", írja a lap felelős kiadója, Lukács László. A Székelyföldi Régió Magazin novemberi számában interjú olvasható Ferenczi I. Szabolccsal, a MOL Románia ügyvezető igazgatójával, a gazdasági mellékletben a 18. székelyudvarhelyi őszi vásár mérlegét vonja meg László János szervező igazgató, a Székelyföldi Vállalkozók és Munkáltatók Országos szövetségének (SzVESz) új elnöke, Bába György a szövetség terveiről nyilatkozik. Találunk környezetvédelmi, egészségvédelmi cikket, biomagazint, műszaki újdonságok ismertetőjét, turisztikai összeállítást a Nyárádmentéről, élménybeszámolót Moszkváról, Góbé-termékként tekerőpataki sajtkülönlegességek leírását, kulturális tudósításokat, interjút Nagy Istvánnal, a Gaga Rádió igazgatójával, eszmefuttatást lelki egészségünkről Sebestyén Péter atya tollából. Sógor Csaba véleménye a Magazinról: "Nagy erénye és számomra különösen kedves, hogy a lapban békésen megférnek egymás mellett a helyes életmódról szóló tanácsok, a konyhai receptek, valamint a gazdasági és kulturális cikkekkel együtt az Európai Unióról szóló híradások is."
b.d. Népújság (Marosvásárhely)

Szellemi utakon
Több száz hazai és külföldi résztvevő töltötte meg pénteken reggel a Sapientia EMTE amfiteátrumát, hogy azon a titokzatos belső úton induljanak el, amely a lélek fonalán át vezet létezésünk értelméhez, az anyagi világon túli tágabb valóság megismeréséhez, s ahhoz az erőhöz, amelynek a segítő szakmák gyakorlói a spiritualitás révén juthatnak birtokába.
A Segítők V. Konferenciáját a 30 tagú szervezőbizottság nevében Kovács Réka Rozália pszichológus, egyetemi oktató nyitotta meg. A téma kapcsán – Spiritualitás a segítő kapcsolatban – dr. Dávid László, a Sapientia rektora fogalmazta meg, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem is segítő szándékból született, azzal a céllal, hogy megtartson, jövőt építsen egy közösségnek, s arra biztatta a jelenlevőket, hogy ezt a szellemiséget is próbálják megérezni. A távlatokról, a témához kapcsolódó új szakról beszélt dr. Székely Gyula, a Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kar dékánja. Dr. Pletl Rita, a humán tudományok tanszék vezetője Széchenyi István példáját idézte, aki Döblingben az önismeret által emelkedett fel a tehetetlenség állapotából, talált önmagára, s fogalmazott meg célt nemzetének az önkényuralom kilátástalan helyzetében.
– Tudtuk, hogy kényes témát választunk, de azt is, hogy igény van arra, hogy az előadók és a résztvevők elmondják, megosszák tapasztalataikat, s együttgondolva önmagunkat fejlesszük tovább – osztotta meg Tatai Csilla a pszichológusokból, orvosokból, szociális asszisztensekből, lelkészekből, pedagógusokból stb. álló Baráti Kör tagjainak elképzelését, akik a segítő szakmában fejtik ki tevékenységüket, s a konferenciát az idén is önerejükből szervezték meg. Pontosabban, ahogy Kovács Réka, a szervezőbizottság elnöke fogalmazott, a Segítők Baráti Köréhez, s Sapientia EMTE Humán Tudományok Tanszéke, a Gyulafehérvári Caritas, a Bonus Pastor Alapítvány, a Família Családsegítő Centrum és a Szociálpedagógusok Kulcs Egyesülete társult.
A tegnap délelőtti előadások pedig máris a téma közepébe kalauzolták a résztvevőket. Dr. Komlós Piroska klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Egyetem docense a spiritualitásnak az intézmények működésében betöltött szerepéről beszélt, s a bencések tanításait idézte arról, hogy milyen adottságokkal kell rendelkeznie annak, aki egy intézmény vezetésére vállalkozik. A spiritualitás nemcsak egyéni élménye az embernek és nem csupán a kétszemélyes kapcsolatokban érvényesül. Egy adott intézményben, szervezetben is meghatározza, hogy mi sugárzik az egyénekből, a közösségből és a vezetésből. Érezni lehet, ahol csak a nyereségorientáltságra helyezik a hangsúlyt, és azt is, ahol a teremtett javakkal való gondos bánásmód, a felvállalt közös építő munka a fontos.
Az ateista pszichológus kérdéseit fogalmazta meg Shád László, a Lélekszerviz Mentálhigiénés Szolgáltató Bt. igazgatója.
Hogyan magyarázzuk a születést, az életet és a halált? Csak az anyagra érvényes vagy a szellem sem vész el? Hol van (agyban, tüdőben, szívben?), mekkora és mi a lélek (idegsejtek működése, szociális fejlődés, külső ajándék?)? Hogyan fejlődik? Honnan ered az energiával gyógyító természetgyógyászok ereje? Miért keletkezik energiasűrűsödés ott, ahol áldást oszt a pap? Bárki képessé válhat erre? Miért vannak emberek, akiknek a "hatótávolsága" nagyobb, mint a másoké? Vajon adóállomások vagyunk mi is? Mint ateista, hogyan lehet hívők csoportjának segíteni? – záporoztak az előadó kérdései és a lehetséges válaszok is. A résztvevők pedig gyakran megszólaltak az előadások után, hogy kérdezzenek és megosszák véleményüket és tapasztalataikat.
Az előadók a segítők első konferenciájáról készült kötetet kapták ajándékba Lazsádi Csillától, aki a párbeszédet vezette.
A tanácskozás a tegnap további előadásokkal, a poszterek bemutatásával, műhelymunkával folytatódott, hasonlóképpen ma is, majd 19.15 órától a dr. Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár vezette kerekasztal- megbeszéléssel ér véget, amelynek során a résztvevők a spiritualitást a jelenkor kihívásainak tükrében vizsgálják meg.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Tudományos ülésszak Szovátán
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókja a Magyar Tudomány Napja alkalmából tudományos ülésszakot szervez ma 10 órai kezdettel a szovátai városháza dísztermében a Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel. A rendezvény megnyitóján Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke, valamint Sípos Gábor, az EME elnöke köszöntik a résztvevőket. A tudományos ülésszak részletes programja megtalálható a www.szovata.ro honlapon. Népújság (Marosvásárhely)

Szöveg és rajz összjátékával
A karcolat és a humoreszk műfajainak legkiválóbb magyar művelőit követte munkáiban. Karinthy Frigyes, Tomcsa Sándor, Bajor Andor groteszk világának ismerői megsejthetnek valamit abból is, milyen szövegekkel találkozik az olvasó e kötetben, és miért válhatott számára az állandó szótársítás: "írta és rajzolta Balázs Imre".
Balázs Imre 1926. február 15-én született Székelyudvarhelyen, és ott is hunyt el 2003. szeptember 24- én. Szülővárosában tanult, majd 1972-ben magántanulóként román-magyar szakos oklevelet szerzett a marosvásárhelyi tanárképző főiskolán. A háború idején, 1944-ben leventeként menekülnie kell, francia fogságba esik, és csak 1946-ban kerül haza. Ettől a kis "kitérőtől" eltekintve életét – akárcsak irodalmi elődje és példaképe, Tomcsa Sándor – szülővárosában élte le. 1986-os nyugdíjba vonulásáig volt gimnáziumi titkár, néptanácsi vezető technikus, tisztviselő, főgépészeti osztályvezető, tervosztályvezető a készruhagyárban, s közben kultúrcsoportokat szervezett és irányított, irodalmi összeállítást tanított, s talán nem mellesleg: karikatúrákat és humoreszkeket írt és közölt, első karcolata 1964-ben jelent meg az Igaz Szóban. Szerepel a Marosvásárhelyen 1968-ban kiadott antológiában (Megtalált világ), cikkeit, riportjait a csíkszeredai Hargita és a vásárhelyi Vörös Zászló napilapok közlik nagyobb rendszerességgel.
Az "írta és rajzolta" jellegzetes műfajának továbbéltetője így vall elődjéről, Tomcsa Sándorról: "Úgy hozzátartozott a város képéhez, akár a Nagy- Küküllő. Köztünk élt, köztünk vizsgálódott, köztünk alkotott. Szarkalábaktól körülvett szeme a gunyorosan csillogó szemüveg mögül mindent észrevett. Nem kerülte el figyelmét a téli estéken fagyoskodó koldusasszony, sem a saját zsírjában fulladozó nagykereskedő. A mindennapi gondokkal küszködő kistisztviselő lelkivilágát éppúgy ismerte, mint a bevásárlását végző iparosné gondolkodását. Ösztövér alakja hol itt, hol ott tűnt fel. Nem mondta senkinek, mit keres, mit akar. Hosszú sétái alatt gyűjtötte a témát, találta meg az ötletet, vette észre a fonákságokat. Tehetségének éppen ez a fokmérője: meglátta azt, ami mellett ezrek sétáltak el gyanútlanul."
Ez a frappáns jellemzés érvényes arra is, aki megfogalmazta. Aki ismerte Balázs Imrét, tudhatja: ő maga is csendes, szófukar, szemlélődő természet volt. A kis kötet szerkesztője, utószavának írója, Balázs Imre József huszonöt írást választott ki, a hozzájuk kapcsolódó rajzokkal. "A szerző unokaöccseként, jó ismerőjeként személye iránti elfogultságom tagadhatatlan – írja. – Mégis azt remélem, hogy a könyv megjelenése, amellett, hogy méltóképpen állít emléket neki, egy műfaj és egy szerzőtípus (talán ideiglenes) eltűnésére hívja fel a figyelmet: azon tárca- és humoreszkírókra, akik rajzaikkal egészítették ki műveik hatását, szöveg és rajz összjátékával alakítva ki saját, jellegzetes alkotói világukat." (Balázs Imre. Bocsánatot kérek! Karcolatok, humoreszkek. Szerkesztette és az utószót írta Balázs Imre József. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2010)
(bölöni) Népújság (Marosvásárhely)

Arcélek – beszélgetések a magyar nagyvilágban
A Jóisten politikája címmel jelent meg Csáky Zoltán, a Duna Televízió szerkesztő- műsorvezetőjének új könyve a PONT Kiadó gondozásában. A nemrég a Duna Televízió örökös tagjává választott, a csatorna alapítói közé tartozó újságíró – aki emellett többek között Julianus-díjban, Sajtótisztességért-díjban és Pethő Sándor-díjban is részesült – a Nemzet Televíziójában hetente látható portréműsorában, az Arcélekben olyan személyiségeket mutat be, akik magatartásukkal, munkájukkal, cselekedeteikkel példát mutatnak a közösségnek. A Beszélgetések a magyar nagyvilágban alcímű kötetben ezen interjúk egy részét olvashatják, többek között Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel, Ferge Zsuzsa szociálpolitikussal, Haszmann Pállal, a csernátoni tájmúzeum vezetőjével, Bilibók Ágoston nyugalmazott vasutassal, a történelmi Magyarország gyimesbükki őrházának gondnokával, Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspökkel, Görgey Gábor íróval, vagy Bethlen Farkas verőcei polgármesterrel.
A kötetben az interjúkon kívül megtalálható a szerző A magyarságról, Erdélyről, a médiáról – másképp című, Zürichben elhangzott előadásának írott változata, beszélgetést olvashatnak Egyed Ákos történésszel arról, kik a székelyek, valamint a Nem vagyunk árvák, van édesanyánk... /Moldvai csángómagyar keresztalja útja Klézsétől Csíksomlyóig/ című dokumentumfilm forgatásakor készült interjúkat is elolvashatják.
"Csáky Zoltán és a Duna Televízió mondhatni együtt indulnak, hogy a Kárpát-medencében, Európában és Észak-Afrikában, majd a Duna Televízió II., azaz az Autonómia csatorna üzemeltetése óta a nagyvilág magyarjai a műholdas kommunikáció révén egymást kereshessék, és egymást meg is találják… Csáky Zoltán televíziós szerkesztőmunkájában nem csupán eseményeket és adatokat rögzít. A kommunikációs munkásnak és alkotónak azt a szerepkörét választotta, hogy a beszélgetőtársaiba, interjúalanyaiba valósággal szuggerálja az egyetemes kultúra értékei mellett a magyarságszolgálat, az értékteremtés szükségességét…" – méltatta a szerzőt Sylvester Lajos a Julianus-díj átadásán, 2009. december 5-én. Népújság (Marosvásárhely)

Vetési László a szórványügy szakértője a moldvai csángó oktatási programról
A nagyváradi presbiterképzés keretében Vetési László tartott figyelemreméltó előadást a napokban a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A vetítéssel egybekötött előadás előtt házigazdaként Veres Kovács Attila várad-olaszi parókus lelkész köszöntötte a résztvevőket. Megjegyezte: a tíz református gyülekezetben mintegy 250 presbiter van, és ezen az összejövetelen körülbelül ötvenen jelentek meg. A templomba járási arány is húsz százalékos, ez az átlag, ami nem teszi elégedetté az embert, főleg nem a lelkipásztort. Arról is szólt: reméli, legközelebb többen gyűlnek majd össze. Bemutatta a meghívottat, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadóját: Vetési Lászlót szórványapostolnak is nevezik, hiszen az utolsó magyar emberért, az utolsó omladozó templomért is tenni akar fáradhatatlanul. Vetési az egész Kárpát-medence szórványfelelőse.
Vetési László az Erdélyben élő nemzetiségekről, az együttélés különlegességeiről, a vallási kölcsönhatásokról és az ezekből következő hol vidám, hol szomorú érdekességekről beszélt, meglehetősen átfogó képet adva arról, mi is a helyzet mostanság. Mondandóját az általa készített fotókkal is alátámasztotta. Szólt Románia összlakosságának etnikai összetételéről. Templomokról és emberi sorsokról mesélt. Láthattuk például a csíksomlyói római katolikus kegytemplomot s benne a Napba öltözött asszonyt, a csíksomlyói Szűz Máriát. Aztán meg lehetett csodálni a kerci cisztercita apátság romját, ami az országban az egyik legértékesebb szász műemlék, a halmágyi magyar evangélikus istenházát, a kolozsvári Farkas utcai református templomot. Szólt egyebek között a moldvai csángómagyarokról, akik nyelvi, vallási szempontból nagyon rossz helyzetben vannak. Bemutatott egy 1860-ban kelt dokumentumot, amelyben a gorzafalviak kérték, hogy legyen magyar papjuk, ám a jászvásári katolikus püspök megakadályozta ezt, mert szerinte felháborító és megengedhetetlen „ebben a hazában egy idegen nyelven beszélni, mint például a magyar”... A csángó gyermekoktatási program sikeres, annak ellenére, hogy az ottani plébánosok kiátkozzák ezért őket. Előfordul, hogy a gyermek azt hazudja: diszkóba megy, s magyarórára szökik el...
Az érdekességek sorában hallhattunk arról, hogy a bukovinai Istensegíts nevű településen Szőcs Gergely az utolsó székely, aki meg is honosította a székely tájszólást, hiszen a falubeli románok is mind úgy tudják csak a keresztnevét, hogy Gárgi.
Egy craiovai evangélikus templom a szászok tulajdona, és több vallás is „albérlő” benne. Szó esett a törökök által lakot Ada Kaleh-szigetről, amelyet a vaskapui vízi erőmű megépítésekor elárasztottak vízzel. Az érdekesség az, hogy a török fennhatóság alatti szigeten autonómia volt. Közösen használt templomokról is szó esett: a Szeben megyei Mikeszászán a reformáció után kettévágták a templomot. Bürkösön szászok és magyarok használják az istenházát. Egy olyan mondás járja náluk, hogy Luther és Kálvin édestestvérek voltak, ám nem tudtak megbékélni egymással.
Sok kuriózumról hallhattak az érdeklődők. Vetési László búcsúzásképpen az elmondottakhoz hozzáfűzte: mindenkinek egyedülálló és megismételhetetlen feladata van az életben. Mindenki meg kell hogy találja a helyét, őrizve az értékeket.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megjelent a Hunyad Megyei Hírmondó
Vajdahunyad
A közéleti havilap októberi száma kissé megkésve, november első napjaiban jelent meg.
A lapszám első oldalon emlékezik meg az október 6-i ünnepségekről. Olvashatunk arról az eseményről, amelyet a vajdahunyadi Várban tartottak, felléptek a vajdahunyadi 6-os Számú Általános Iskola diákjai, valamint a dévai Téglás Gábor Iskola tanulói. Brádon, ahol alig kétszáz magyar él, szintén megemlékeztek az ünnepről – írja Baráth Árpád. Mátyus Enikő a lupényi ünnepségről számol be. A 125 éves EMKÉ-ről ír Schreiber István helytörténész. Másik cikkében az említett szerző Bethlen Gábor Erdély fejedelme tiszteletére tartott ünnepségekről ír, amelyeket Déván, Vajdahunyadon és Marosillyén tartottak a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság szervezésében. További írásában pedig arról olvashatunk, hogyan lehetne megmenteni a közel két évszázados piski Fogadót, amely a Sztrigy partján épült Ópiskinél. Deák Levente jogi tanáccsal szolgál a tulajdon átruházási jövedelemadó kiszámításáról, Csatlós Erzsébet pedig a bor és a szőlő egészségvédő hatásáról értekezik. Olvashatunk továbbá a gyógyszerek helyes használatáról.
A dévai református templom 100 éves jubileumáról írott cikk szintén helyet kap a lapban, László Gergely Pál pedig az október 24-i ünnepségről cikkez. Ugyanakkor a lap a Hunyad vármegye 1910. október 30-i számából idézi az 1910. október 23-i felszentelési ünnep mozzanatait, Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor pedig a lélek csendjéről ír. Benedekfy Dávid arról számol be, hogy Lupényban Magyar Házat avattak, Csatlós Erzsébet a dévai szüreti bálról cikkez. Tudomást szerezhetünk továbbá arról is, hogy Vajdahunyadon magyar nyelvű helységnévtáblát helyeznek ki. László Gergely Pál ezúttal is morfondírozik, Kun Árpád Bemutatjuk templomainkat sorozatában pedig a Déva telepi Szent Antal katolikus templom rövid történetét ismerteti. Végül László Anna magyartanár római útijegyzeteibe is bepillanthatunk. Az újságot Kun Gazda Gergely állította ösze és megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.
Kun Árpád, Szabadság (Kolozsvár)

Levélbontó - Néhány adat a Babeş–Bolyai egyetemről
A Szabadság október 22-i számában idézeteket közöl Tőkés László leveléből, amelyet Angela Merkel német kancellár felvilágosítása céljából írt, a Babeş–Bolyai Egyetem történetéről; Merkel asszonyt ugyanis nemrég az egyetem díszdoktorává választották. Az idézetek azonban sajnos (talán rövidítés céljából) tévedéseket tartalmaznak. Mielőtt ezekre rátérnék, egy más dolog is érdekel: a németek lelkiállapota (együttérzésének lehetősége) a két vesztes háború után, amelyről nem sikerült eddig adatokat szereznem, ez befolyásolná ugyanis a levél befogadóképességét.
A közép- és újkorban (1815-ig) nagyrészt a német nyelvterületen létezett a Német–római császárság, egy laza államszövetsége a rengeteg közép európai feudális német államocskának. Ezen államszövetség nyoma, hogy Németország ma is több kisebb német állam „államszövetsége”. Az „egységesebb” Németország fokozatosan alakult ki 1815 után egészen 1871-ig – ekkor csatlakozott utolsónak Elzász-Lotaringia, amelyet XIV. Lajos francia „napkirály” foglalt el erőszakkal (1648) és kezdett „franciásítani”. A francia–porosz háború (1871) állította vissza (?) a „régi” német hovatartozást. A vesztes első világháború ezt újra visszaírta, majd Franciaország II. világháborús csúfos veresége 1940-ben újra átírta. Igaz, ideiglenesen, mert a II. világháború vége megint Franciaországhoz csatolta. Az első világháborúban Németország komoly területet vesztett az akkor újraalakuló Lengyelország javára, amely 1831 óta a cári Oroszország része volt, ugyanis ez tengeri kikötőt óhajtott, emiatt Poroszországot kettészakította (emiatt tört ki a II. világháború, lásd danzigi korridor). A világháború végén ugyan Lengyelország megmaradt, de óriási keleti területeit rabolta el a Szovjetunió, amelyeket Németország „ősi” keleti részének Lengyelországhoz való csatolásával pótoltak (igaz, innen sok millió németet ki is zsuppoltak sürgősen).
Ezt a területi veszteséget a hitlerizmus tényétől lelki traumába esett Németország ma szó nélkül (sőt, bűntudattal) viseli, de (saját példámból kiindulva) alighanem fájdalmasan gondol vissza a sok megalázásra még akkor is, ha – kétségtelenül – ebben elsősorban ő a hibás. Ahogy mi sem vagyunk bűntelenek két világháború elvesztéséért. Hát ezért érdekel a németek titkos lelkiállapota, amely befolyásolhatja, mennyire érzik át a magyarok traumáit, akár egyetemi szinten is.
Rátérve Tőkés László egyetemtörténeti tévedéseire: – egyetemünket modern formában (több évszázados előzmények után) 1872-ben alapították, de ez nem Bolyai János, hanem Ferencz József akkori magyar király nevét viselte; ezt az egyetemet 1919-ben katonai erővel foglalta el – teljes ingó és ingatlan leltárral – a román katonaság, és ebben, ezzel alapította az I. Ferdinánd (és nem V. Babeş) egyetemet. A katonaság által kitelepített tanszemélyzet jó része egyetlen ceruzával menekült Szegedre; velük működtette (és látta el épülettel, mindennel) a továbbiakban a Ferenc József Tudományegyetemet a magyar állam. A II. bécsi döntéskor a Ferdinánd Egyetem (a mozgatható leltár jó részével) Szebenbe költözött át 1940 szeptemberében. A szegedi egyetem professzoraival és más személyzettel formálisan visszaköltözött Kolozsvárra a Ferenc József Egyetem, de felszerelését Szegeden hagyta. Volt és visszakapott épületeit a magyar állam új ingó leltárral látta el (1940–1941). A világháború végén a Ferdinánd egyetem tanszemélyzete a leltárral visszaköltözött Kolozsvárra a magyar egyetem épületeibe (1945). Ugyanakkor, a botrány elkerülésére és a megkötendő békeszerződésre való tekintettel, a román állam Groza kormánya törvényerejű rendelettel (és a király aláírásával) megszüntette a Ferenc József Egyetemet, de megalapította a Bolyai Tudományegyetemet 1945 májusában, e célra egyetlen épületet, a volt református leányiskolát, a De Gerando épületét) és ennek felszerelését biztosította. Ezt később még két középiskola (Marianum és közgazdasági iskola) épületével bővítette 1946–48-ban. 1959-ben a párt utasítására, tanügyminisztériumi rendelettel (tehát törvénytelenül) egyesítették a Babeşés Bolyai egyetemet, Babeş-Bolyai néven.
Jó, ha tisztán látunk: formálisan a Bolyai egyetemet alapító törvényerejű rendelet ma is érvényben van, miniszteri rendelet ezt meg nem szüntetheti. Ha ez nem így van, cáfolatot hálásan fogadok.
id. Nagy László, Szabadság (Kolozsvár)

Levélbontó - Széki emlékek egy monográfia alapján
Nemrég mutatták be dr. Szabó Márton Székről írt monográfiáját, a Studium kiadó gondozásában. A 320 oldalas könyv egy élet gyűjtő, megfigyelő munkájának az eredménye, az irodalomjegyzék 221 címe tiszteletet parancsoló, tartalma fedi a címét: monográfia – a község életének, körülményeinek leltára. Célja, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon a településről.
A könyvet lapozva Székkel kapcsolatos emlékeim után kutatok. Még láttam a fekete-piros ruhába öltözött lányokat a posta épülete mögött táncolni, hangtalanul, „egy pár lány, két pár lány”… Az ötvenes években a Főtér irányából az Óváron át, a posta mögött rövidítettem. Az emlék tél eleji. Délután 6-7 óra körül már sötétedik és hideg van. Kicsit csodálkoztam, hogy nem fáznak. A gyér utcai megvilágításban szinte kísérteties volt a lányok hangtalan tánca. A járókelők nem bámészkodtak. Megszokott kép volt csütörtök délutánján. Én is siettem a buszhoz, sötét volt és hideg.
A piacon murkot árultak és veteménynek magot. A széki murok márciusban volt a legkeresettebb portéka, mert megőrizte frissességét, zamatát. Főzeléket készítettem, levet préseltem belőle gyermekeimnek, és azon gondolkodtam, hogyan tárolhatják, nekem ez miért nem sikerül?
A hetvenes évek végén alkalmam adódott Székre látogatni. Késő nyári, ragyogó vasárnap délután volt, a faluban esküvőt tartottak. Részt vehettünk a vasárnap délutáni istentiszteleten. Minden meseszerűen szép volt, csak úgy kapkodtam a fejem. Gyönyörűek voltak a lányok a fekete-fehér-piros viseletben. Soha ilyen érdekes szabású, bő rakott ujjú inget nem láttam! Mint a spanyol infánsnők ruhája. A szép, barnaszemű fiatal arcokat kiemelte a fekete kendő. A menyasszony pártáját rozmaringból fonták, majdnem minden ház előkertjében ott nőtt a rozmaring. A férfiak az enciánkék mellényükkel és sárga szalmakalapjukkal vidám színfoltok a lányok körében.
Érdekesek a falurészek megnevezése is. A szokásos Alszeg és Felszeg mellett ott van CsiPKEszeg és Forrószeg is. Miért Csipkeszeg? (Ezt most megtudtam Szabó doktor könyvéből, de a Forrószegre nem kaptam magyarázatot.) Azzal az elhatározással hagytam el Széket, hogy ide gyakrabban vissza fogok jönni. Az újabb látogatásra 1988 tavaszán adódott alkalom. Lányom az egyetemen az angol szakot végezte, csoportjukban három lány volt magyarajkú. A ballagási ünnepségen nem volt szabad identitásukat szavakkal kifejezzék, a többség nem értette volna beszédüket. Valamennyiüknek eszébe jutott, hogy öltözzenek széki ünnepi viseletbe. Kimentünk hát Székre inget, szoknyát (fersinget), kendőt keresni. A három lány az ünnepélyen egymás mellett állt. A sok ilyen-olyan városi ruha közül kitűntek az egyszerű és méltóságteljes fekete-fehér-piros öltözetükkel. És beszéd nélkül is megnyilvánult identitásuk.
Szabó doktor könyve alapul szolgálhat egy Torockó-Szék összehasonlító tanulmányra is, sokban közös a hajdani városokból napjainkra faluvá alakult települések története.
Hantz Lám Irén, Szabadság (Kolozsvár)

Anyanyelvű ügyintézésre is lehetőség lesz a 20%-ban kisebbségek lakta települések postahivatalaiban
Októberben egy, Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája előírásaival összhangba levő határozatot fogadott el a Román Posta igazgatótanácsa, amelynek értelmében bevezetik a kisebbségi nyelvhasználatot azokon a településeken működő postahivatalokban, ahol a kisebbségiek számaránya eléri vagy meghaladja a 20%-ot.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az érintett postahivatalokban lehetségessé válik a kisebbségiek nyelvén történő ügyintézés: kétnyelvű feliratokat helyeznek el a postahivatalok épületén, többnyelvűek lesznek az egyéb, tájékoztató jellegű feliratok is, illetve az alkalmazottak körében lesz majd legalább egy olyan személy, aki ért az adott kisebbség nyelvén.
A határozat gyakorlatba ültetésének anyagi vonzatáról hivatalos tájékoztatást kértünk a Román Postától, illetve azt is megkérdeztük, hogy hány postahivatalt érint a rendelkezés. Továbbá érdeklődtünk, hogy jelenleg - például kisebbségiek által sűrűn lakott településeken - hány kirendeltségük tesz eleget a kisebbségi alkalmazottakra vonatkozó szabályzásnak, azonban ezekről a kérdésekről nem tájékoztatott az intézmény kommunikációs osztálya.
Ugyanakkor azt sem közölték, hogy a határozat várhatóan mikor lép érvénybe. Közleményükben azonban hangsúlyozzák, a Román Postát nem érinti az állások befagyasztására vonatkozó kormányrendelet, így képesek biztosítani a kisebbségiek nyelvén történő kiszolgálást ott, ahol a kisebbségiek számaránya miatt erre szükség lesz. (hírszerk.) Transindex.ro

Egyházi levéltárosok tapasztalatcseréje
Veszprémi Érseki Levéltár és a Veszprém Megyei Levéltár közös meghívására 2010. október 25–29. között szakmai továbbképzésen és tapasztalatcserén vettek részt Veszprémben a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár és gyűjtőlevéltárainak munkatársai: Barabás Kisanna (Marosvásárhely), Bernád Rita (Főegyházmegyei Levéltár, Gyulafehérvár), Küsmődi Attila és Puskás Attila (Szamosújvár), valamint e sorok írója (Sepsiszentgyörgy).
Ott-tartózkodásunk első két napján a nyugat-európai viszonylatban is korszerűnek számító Veszprém Megyei Levéltár felépítésével, iratkezelési rendszerével és felszereltségével ismerkedtünk. Hermann István igazgató a levéltár erősségeire hívta fel figyelmünket: így az iratanyag papír alapú és elektronikus nyilvántartására, a kutatószolgálat irányítására, valamint az intézmény munkatársai által kifejtett tudományos munkára. A restaurátori laboratóriumban is értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Megismertük a különböző gépezeteket és eszközöket, vegyszereket, amelyek a sérült iratok állagmegőrzését, fertőtlenítését biztosítják. De nemcsak a megismert levéltárak felszereltsége, belső rendszere, hanem jogi helyzete is különbözik a hazaitól. Míg nálunk a megyei levéltárak a Román Országos Levéltár kihelyezett fiókjaiként műkődnek, tehát állami levéltárnak minősülnek és a belügyminisztériumnak vannak alárendelve, addig magyarországi társaik a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, akik fenntartóként gondoskodnak működtetésükről. Igaz, változó módón.
A következő napokban már a testvérintézmény, a Veszprémi Érseki Levéltár vendégszeretetét élveztük. Munkatársaik bemutatták levéltári rendszerüket, raktáraikat, ugyanakkor saját levéltáruk példáján keresztül felhívták figyelmünket a főegyházmegyei levéltárak erősségeire és hiányosságaira. Ezek között szerepeltek a gazdasági kérdések, a kiadványok, a személyzeti problémák, a levéltári iratfeldolgozás körüli nehézségek és korlátozott lehetőségek. Jóleső érzés volt megtudni, hogy a levéltári iratok begyűjtése tekintetében már mérföldekkel előttük járunk. Magyarországon ugyanis a püspöki és érseki székhelyeken működő egyházmegyei levéltárak befogadóképessége nem teszi lehetővé a plébániai iratok begyűjtését, így azok sok esetben az idő martalékaivá váltak. Ezzel szemben a Gyulafehérvári Főegyházmegyében létrejött hat gyűjtőlevéltár korszerű feltételeket teremt az egyházközségi iratok számára, állagmegóvásukat és kutathatóságukat egyaránt biztosítja. E tekintetben Erdély mintának tekinthető az anyaországnak római katolikus egyházi levéltári vonatkozásban.
A Veszprémi Érseki Levéltárban végzett műhelymunka is erről győzött meg bennünket, ahol a vörös iszap által sújtott egyik plébánia, Somlóvásárhely iratanyagának alapszintű rendezését végezhettük az ottani munkatársakkal. A fenti egyházközség ugyanis egyike annak az öt plébániának, amelynek iratanyaga az érseki levéltárban található.
A szakmai tapasztalatcserén kívül alkalmunk volt megtekinteni a királynék városának fontosabb egyházi emlékeit és muzeális értékeit, amelyek saját értékeink iránti ragaszkodásunkat is felerősítették bennünk. A szakmai és kötetlen beszélgetések folytatását egy erdélyi konferencia szervezésén keresztül tervezzük, ahol az anyaországi és erdélyi levéltárak közti kapcsolatok tovább erősödhetnek és az együttműködés szintjére juthatnak. Az ötnapos tapasztalatcsere nagymértékben hozzájárult a hazai egyházi levéltárak helyzetének meghatározásához, ugyanakkor modellt kínált főegyházmegyei levéltárunk gyűjtőközpontjainak további megszervezéséhez. Ez utóbbi intézmények szerepe az elkövetkezendőkben még hangsúlyosabbá válik, hiszen otthont kell adniuk az államtól a jövőben visszaszolgáltatandó egyházi iratoknak, ugyanakkor segítséget kell nyújtaniuk a magyar állampolgárság elnyeréséhez szükséges iratok, például anyakönyvi kivonatok kibocsátásában is.
Összegzésképpen elmondhatjuk, a múlt értékeit a jövőbe tekintve a jelen eszközeivel kell őriznünk, egyházunk és nemzetünk érdekében hasznosítanunk. Köszönet mindazoknak, akik ebben a felismerésben segítettek és megerősítettek.
Pénzes Lóránd, Vasárnap (Kolozsvár)

Újat kezdés a nemzetpolitikában
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, a Magyar Országgyűlés Igazságért felelős államtitkár-helyettese volt a vendége a nemrégiben megrendezésre került EMNT-beszélgetésnek Kolozsváron. Azt est folyamán az új magyar kormány nemzetpolitikai újításiról, a változás jegyében kieszközölt intézkedésekről beszélgettek. Mátis Jenő, az EMNT jegyzője, az est moderátora a nemzetösszetartozás kérdésére, valamint a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó jogokra, az ezzel kapcsolatos intézkedésre reflektált elsősorban.
Az elmúlt húsz évben olyan jelentős politikai és közéleti elemek valósultak térségünkben, amelyek óriási jelentőséggel bírnak, hiszen a 2010- es magyarországi választások maga után vonta a nemzetösszetartozás, a magyar állampolgárság kivitelezését. A nyár folyamán megrendezésre került Kolozsvári Magyar Napok is egy egyedi, változásra utaló rendezvénynek számít- vezette fel Mátis az est fontosabb témáit. Utalva ezzel az előadás címére: Újrakezdés helyett, újat kezdés – új irány a nemzetpolitikában. „El kellett teljen húsz- huszonegy év a jelentős nemzetpolitikai változáshoz”- összegzett.
A meghívott egyetértett a Mátis által fölvetett megállapításokra, hozzátéve azt is, hogy az új kormány új nemzetpolitikai alapokra kell építkezzen, ahhoz, hogy a magyar nemzeti összetartozás meg tudjon reálisan valósulni. Kiemelte: nem lehet úgy folytatni, azokkal a metódusokkal politikai, közéleti problémáink megoldását, mint amit a FIDESZ kormány nyolc évvel ezelőtt elkezdett, hiszen most már más idők járnak.
Az új alap legfontosabb pillére: a magyar nemzet egységes volta és a nemzet állampolgárainak egyenrangúsága. Tehát a határon túli fogalmat, mint olyat lassan- lassan el kellene feledni. A bizalomra, a múltból tanulásra kell alapoznunk és képviselnünk értékeinket - taglalta.
A konkrét intézkedésekre kitérve Répás hangsúlyozta: a könnyített honosítás az egyik ilyen nagyon fontos intézkedés, hiszen a magyarság kulturális, történelmi egysége ez által közjogilag is kifejezésre jut. A másik nagyon fontos megvalósulás: a határon túli településekre való tanulmányi kirándulások szervezése az anyaországi diákok számára. Kiderült: az anyaországi iskolákban nem kaphatnak a diákok kellő tájékoztatást más magyar lakta régiók történelméről, kultúrájáról, építészetéről.
Az iskolások kétharmada nem járt még az országhatáron kívül. Ezen belül is fontosnak találta a szórványtelepülések megismertetését a fiatalokkal, hiszen ott is vannak kuriózum jellegű építészeti csodák, kulturális jelenségek.
Egyelőre ez a kezdeményezés az iskolák számára pályáztatásos rendszer alapján működik, így azon intézmények, akik a szórvány látványosságait néznék meg élveznek elsősorban előnyt.
Répás a jövőre nézve hangsúlyozta: ez a projekt csereprogramokkal folytatódik, amikor is testvériskolák, települések révén a határon túli magyarok is lehetőséget kapnak az anyaországi tanulmányi kirándulásokra.
A kiemelten fontosnak tartja a szórvány és a Nyugaton élő magyarság felkarolását. Úgy véli, akik itt élnek egy plusz tudással rendelkeznek magyarságuk elnyerését illetően, hiszen nekik még inkább törekedniük kell az identitás megőrzésére, mint a tömbmagyarságnak.
A már sokszor terítékre került magyar állampolgárság téma boncolgat fontos kérdéseket: mint a határon túli magyarok esetleges szavazati joga. Ez kapcsán Répás biztosította az egybegyűlteket, találnak erre is operatív megoldást. Az állampolgársági kérvényezés kapcsán is optimista volt. Demokrácia központokban lehet majd információkat beszerezni, okiratokkal kapcsolatos kérdésekre választ kapni, valamint kihelyezett konzulátusok is segíteni fogják a gyakorlati oldal megoldását. A beszélt továbbá a jogsegély irodák felállításáról is, amelyek azt a célt szolgálják majd, hogy a határon túli magyarságot érintő jogsértéseket, esetleges bántalmazásokat is orvosolja.
Dáné Tibor, az EMKE elnöke a magyar házak jelentőségét is hangsúlyozta a tekintetben, hogy a szórvány és nyugati magyarság lakóinak is adódhat tér, lehetőség bárminemű tevékenységre, ami identitásuk megőrzésében előrevihet, ezek „továbbhasználását” nagyon fontosnak tartotta, hiszen most is valóságos kulturális szigetekként működnek.
Az est további részében Vadas László, rendező épített örökségeink helyzetére is kitért. Vadas szerint jobban oda kellene ezek gondozására, restaurálására figyelni, főként az eldugott, régi kastélyok épületek tekintetében kellene megoldást találni.
A meghívott sajnálattal fejezte ki, hogy az épített örökség problémájának megoldását egyelőre anyagi gátak is szegik. Viszont biztatott, a szórvány települések értékeinek ápolásával foglalkozó programokkal, ami keretén belül az itt található kastélyok, műemlék értékű épültek sorsa is terítékre kerül. A továbbiakban még a média fontos szerepére a diákság, a magyar nemzet nevelését illetően, a felnőtt képzések megvalósítására, a tehetséges, határon túl élő fiatalok képzésére, a támogatás-rendszer leegyszerűsítésére is tettek kitérőt.
Megtudhattuk azt is, az EMNT Kolozs- megyei szervezete és az Evangélikus- Lutheránus Püspökség által rendezett beszélgetések keretén belül több érdekes programra kerül majd sor a közeljövőben: meghívottak között európai politikusokra is számíthatnak az érdeklődők.
Varga Melinda, Erdély.ma

RMDSZ: Felelősségvállalást az egységes bértörvényért!
A kormány vállaljon felelősséget az egységes bértörvényért – ezt fogja javasolni az RMDSZ a kabinetnek, mondta Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke. A szakértők ma este még egyszer megvitatják a munkaügyi minisztérium javaslatait, holnap a koalíció tárgyal a kérdésről. Kelemen Hunor szerint szinte biztos, hogy s szövetség a felelősségvállalást fogja javasolni, mert másként nem lesz mód a költségvetés megszavazására. Mint mondta, a mai koalíciós ülésen néhány függőben lévő téma is felvetődött, mint péládul a minimálbér növelése.
Marosvásárhelyi Rádió, Erdély.ma

Albert Álmos: Magyarul előnyösebb
Nem élünk megfelelően kivívott jogainkkal sem, vagy mert nem ismerjük ezeket, vagy mert félünk, hogy hátrányt szenvedhetünk ezért.
Albert Álmos szenátor arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a 2007 novemberében életbe lépett Kisebbségi és regionális nyelvek Chartájának szellemében jogunkban áll anyanyelvünket használni a törvényszéken vagy a polgármesteri hivatalban, beadványainkat írhatjuk magyarul, és elvárhatjuk, hogy ugyanígy válaszoljanak rá, ezért semmilyen többletköltséggel nem terhelhetnek bennünket. A szenátor eldöntötte, figyelemfelkeltő feliratokat helyez el a körzetébe tartozó hivataloknál, hogy mindenki láthassa, mire jogosítja a törvény. Albert Álmos úgy véli, sokan azért nem beszélnek magyarul a bíróságon, mert tartanak attól, hogy hátrány éri őket emiatt, hatékonyabbnak vélik a román felszólalást még akkor is, ha nem uralják megfelelően a nyelvet. Meg kell értetni velük: élniük kell a lehetőséggel, hasznukra válik, ha jobban meg tudják értetni magukat. A tájékoztató feliratok készülnek, tömören, érthetően igyekeznek majd elmagyarázni a legfontosabbakat, napokon belül kitűzik majd a polgármesteri hivatalokban, törvényszékeken.
Farkas Réka, Háromszék, Erdély.ma

Dokumentumfilm a romániai antiszemita tömegmészárlásokról
A Work in Progress című, e héten megnyíló amsterdami filmfesztiválon fogják bemutatni Florin Iepan román rendező alkotását, az Odessát, mely a román csapatok által a második világháborúban elkövetett tömegmészárlások hátterét dolgozza fel, dokumentarista módszerekkel. Iepan a filmről a prágai székhelyű európai Dokumentumfilm Intézet lapjának nyilatkozott.
A rendező elmondta: az ötletet az állami román televízió adta, mely felkérte arra, hogy csináljon egy dicsőítő portrétfilmet Ion Antonescu marsallról, aki a második világháború idején Románia vezetője volt. Akkor a rendezőben is még az a kép élt a marsallról, hogy az az ország történelmének egyik legnagyobb alakja volt, illetve. Ekkor még Iepan is abban az illúzióban élt, hogy a románok tömegesen mentettek volna a zsidókat a holokauszt idején. Csak később, a dokumentumok hatására kényszerült belátni: Antonescu fasizálta az országot és zsidók tízezreit gyilkolták meg az ő parancsára. A második világháború idején, jogilag az állam feje Mihály király volt, akit a rendező szintén meg akart szólaltatni, de a Svájcban élő egykori uralkodó nem volt hajlandó a kamerák elé állni.
globusz.net, Erdély.ma

Ünnepeltek a Bolyai téri unitáriusok
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomot ezelőtt 80 évvel építették, a gyülekezet ünneplésére ez a kerek évforduló adott okot. A rendezvény 11-én, csütörtökön kezdődött a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek ünnepi barokk hangversenyével. Szombaton délelőtt 10 órától a templomban előadás-sorozattal emlékeztek meg az 500 évvel ezelőtt született Dávid Ferenc egyházalapító püspökről és Heltai Gáspárról. Az ünnepségen Nagy László, a gyülekezet lelkésze, püspökhelyettes foglalta össze a marosvásárhelyi unitárius egyház történetét.
– Az unitárius köztudat az egyház megalakulását az 1568-as tordai országgyűléstől számítja. Az új vallás népszerűségnek örvend, ezért az erdélyi lakosság nagy része Dávid Ferencet követi. Az 1571-es országgyűlés után Marosvásárhely lakosságának java része unitárius, de János Zsigmond fejedelem halála után és az ezt követő századokban az unitáriusok kiszorulnak Marosvásárhelyről. Központjuk a XIX. század közepéig Marosszentkirályra tevődik át, itt volt templomuk és itt voltak birtokaik is. Ekkor ez az egyházközség is elnéptelenedik, a marosvásárhelyi viszont fejlődésnek indul. 1869-70- ben felépítik a kis templomot, az imolát a Szent Miklós és a Fazakas utcák sarkán, átellenben a Teleki Tékával, ekkor 160 unitárius volt a városban. A századforduló után új és nagyobb templom építését fontolgatták, Bernády idejében ki is jelölték a telket a jelenlegi városháza közelében, az ortodox templom helyén, azonban a háború és a "váltás" meghiúsították a tervet. 1929-ben a jelenlegi Bolyai téren kezdték el az építkezést, ekkor már 700 unitárius hívőt jegyeztek. A templomot 1930 júliusában adták át. Marosvásárhelyen jelenleg 4000 unitárius él, két – a Bolyai téri és a kövesdombi – virágzó unitárius egyházközségben – mondta Nagy László, aki bemutatta azt az emlékfüzetet, amelyet erre az alkalomra adtak ki.
Ebben a gyülekezet lelkésze így vall: – Régi templomunk építésének 140. évfordulóján, az új templom 80. születésnapján azt kérem Istentől, hogy gondviselő szeretetével őrködjön az épületek fölött és adjon öntudatos, ragaszkodó unitáriusokat, akik "kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel" mennek be.
Az ünnepségen több előadás hangzott el. Pál János lelkész-történész az unitárius egyház kialakulásáról és Dávid Ferencről értekezett, dr. Rüsz-Fogarasi Enikőegyetemi tanár Heltai Gáspárról, Tófalvi Zoltán az 1956 utáni magyarság "lefejezéséről" beszélt. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi templomokról, míg Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársa Novák Józsefnek a tanácsteremben kiállított címereiről beszélt.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Magyarok Európa közepén
Fiatal politológusok tanácskoztak a kincses városban
Kolozsvárott szervezték meg idén november 11-14. között a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciáját, amelynek központi témája a magyar érdekérvényesítés Európa közepén, az integráció, a stratégiai partnerségek és a határon túli magyarok függvényében. A rendezvényt első alkalommal szervezik teljességében Magyarország határain kívül.
A konferencia nyitónapján, csütörtökön Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára vázolta a jövő évi magyar EU-elnökség prioritásait, bemutatva azokat az irányvonalakat, amelyek mentén érvényesíteni lehet a magyar érdekeket. A nap második előadásán Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán és Bodó Barna politológusok, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának oktatói az erdélyi magyar közösségépítés történetét és modelljeit ismertették.
Pénteken a magyar-román viszony román szempontból való áttekintésére került sor: Gabriel Badescu és Gabriel Andreescu politológusok, valamint Ovidiu Pecican történész elemezték a román fél államközi és kisebbségi politikáját. Délután ugyanezt a partnerséget magyar szempontból értelmezte Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő (RMDSZ) és Horváth István szociológus.
Az előadáson Horváth István bemutatta a két állam, Magyarország és Románia viszonyát a rendszerváltás utáni első évtizedben, míg Füzes Oszkár a jelenlegi állapotot és a két ország irányvonalait ismertette.
Sógor Csaba EP-képviselő európai vonatkozásban beszélt a magyar-román partnerségről. Véleménye szerint az Európai Unióban, amely egy egységes Európára törekszik, nem elegendő, ha csupán a szomszéd országokkal találjuk meg a közös irányvonalakat, hanem a többi tagállammal is együtt kell működni. Az egyes országoknak hasonló problémákkal kell szembenézniük mezőgazdasági, környezetvédelmi, energiahatékonysági, szociális vagy éppen kisebbségvédelmi kérdésekben. Példaként említette a Duna stratégiát, amelynek a kidolgozásához a Duna menti országok zökkenőmentes együttműködésére van szükség, valamint szót ejtett arról is, hogy kisebbségi kérdésekben akár a lengyelek is partnereink lehetnének.
Sógor Csaba szerint bár Románia a maga sajátos történelmi, politikai és gazdasági fejlődése következtében lemaradt a nyugattól, nem lehetetlen az ország felzárkózása. "Tanulnunk kell a hibáinkból és gyakorolnunk kell a nyugaton bevált példákat. Mindehhez a jó partnerségi kapcsolatok is segítséget nyújthatnak" – véli a képviselő.
Sógor Csaba előadása során hangsúlyozta: csak akkor lehet erős magyar-román partnerséget kialakítani, ha mind a határon túl, mind Erdélyben megvalósul egy erős magyar-magyar együttműködés is".
Vasárnap Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a magyar állam nemzetpolitikai koncepcióját mutatta be, majd Kovács Péter (RMDSZ), Orbán Balázs (MPP) és Gergely Balázs (EMNT) vitázott az erdélyi magyar politikai képviseletről, végül pedig a nemzeti érdek és európai identitás összefüggéseiről beszélgetett Egyed Péter, Salat Levente és Demeter Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Kulturális sokszínűség – online adatbázis
A Divers és az Amphion egyesületek szombaton a Deus Providebit Házban ismertették a Román Kulturális Alap támogatásával elkészített Kulturális sokszínűség térképét. A virtuális térképet bemutató internetes oldal készítőinek célja egy olyan adatbázis létrehozása volt, ahonnan az érdeklődők tájékozódhatnak Románia nemzeti kisebbségeinek hagyományairól, kultúrájáról, szervezeteiről.
"A Kulturális sokszínűség térképe mintegy 1000 cikket tartalmazó, strukturált online forrásanyag és információ- gyűjtemény, célja a kulturális sokszínűség megismerésének és elfogadásának elősegítése. Bemutatja a romániai nemzeti kisebb-ségeket, hagyományaikat, belső szerveződésüket, kulturális jelenüket. A térkép tulajdonképpen útmutató, mely az érdeklődőket a kulturális sokszínűség témakör forrásanyagaihoz vezeti el" – mondta el Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke. A honlapot megnyitó érdeklődő egy térképet talál, amelyen a megyékre kattintva elolvashatja az ott élő nemzeti kisebbségekre vonatkozó adatokat, illetve olyan linkek is vannak, amelyek további forrásanyagokhoz juttatják. A weboldalt a szóban forgó egyesületek három hónap alatt készítették el, és folyamatosan frissítik. Egyelőre a legtöbb információ román nyelven érhető el, de készül a magyar, sőt az angol fordítás is. Koreck Mária szerint a továbbiakban ismét pályáznak, ezúttal az Eurotrans Alapítványhoz, ha sikerrel járnak, akkor teljesen különállóan létrejöhet a térkép magyar változata. Brîndusa Gorea, az Amphion Egyeslet elnöke a Népújságak elmondta, a weboldallal az interkulturális nevelés, a kisebbségek kultúrájának népszerűsítése volt a cél, hiszen "túl keveset tudunk egymásról, a mellettünk élő nemzetiségek kultúrájáról, szokásairól, hagyományairól. Egymás jobb megismerése által jobb emberekké, a másság elfogadásával nyitottabbá válunk" – tette hozzá.
A Kulturális sokszínűség térképe elérhető a http://www.divers.org.ro/map/map.php honlapon.
(antalfi) Népújság (Marosvásárhely)