A tüzeket az asszony őrizték, amióta az emberiség létezik. „Ez a tűz nem Zeusz, a hímnemű jang, nem a vulkán és nem a máglya, nem a nagy forradalmak tüze, hanem a béke parazsa, amiből a mindennapi élethez szükséges energiát merítjük” – írta Cs. Gyimesi Éva. „Mi, magyarok mintha nem ismernők a tűzmértéket. Ha lenne tűzkultúránk, akkor tudnánk: a mécses élők között a meghittség fénykörét jelképezi”. „Álszent és ízléstelen az a politikai stratégia, amelyik a kegyelet érzületére apellálva a nyilvánosságban „tüzes” érzelmi zsarolással él: mécsessel, fáklyával, lassú gyászzenével. Ez a hamis „gyászmunka”: (kultúr) „polyva”, amit olthatatlan tűzzel kellene megégetni.” /Cs. Gyimesi Éva: Tűzkultúra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./ Emlékeztető: Előzőleg több városban az állami magyar egyetemet követelő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) sátránál mécsest, gyertyát gyújtottak.

Kántor Lajos elmondta, Budapestről hivatalosan értesítették: 4,3 millió forinttal támogatják a Kolozsvár Társaság által kezdeményezett emlékmű felállítását. Utólagos támogatásról szól a döntés. Az Illyés Közalapítvány kuratóriuma június 30-án döntött 600 ezer forintos támogatásról, de a folyósításra még nem került sor. Kántor Lajos bízik abban, hogy fel fogják állítani Szakáts Béla szobrát. /(t): Az ’56-os szoborra nincs engedély. Kántor Lajos nyilatkozott lapunknak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Temes megyében több mint egy évszázada szekszárdi, makói és kiskőrösi magyar református családok betelepítésével létesült Igazfalva. Mára jelentősen megváltozott az etnikai összetétel, körülbelül fele-fele arányban lakják magyarok és románok. Évről évre többen jönnek a falunapra, melynek fő eseménye idén a harangláb felszentelése volt. A harang szekszárdi közadakozás eredménye, idén augusztusban a Bunyaszekszárdi Emléknapon szentelték fel; év közben azonban az igazfalvi temetőben fog megszólalni. Az előző években három-négy keresztelőt tartottak a faluban, idén már kilenc volt, ebben az esztendőben kevesebb a halálozás, mint máskor. A művelődési házban az igazfalvi magyar tagozat elemi osztályosai verses-zenés összeállítással köszöntötték az egybegyűltek, majd a szapáryfalvi amatőr színjátszók léptek fel. Az igazfalvi Szivárvány néptánccsoport fellépése zárta a kulturális műsort. /P. L. Zs.: Igazfalva ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./

Ötvenhat ember demonstrál jelenleg a Kossuth téren, írta a hét elején az egyik legismertebb magyar internetes újság. Vajon ki számolja meg, hogy éppen hányan tartózkodnak a Kossuth téren, s milyen célzattal? Kirendelt megfigyelőik megkérdeznek mindenkit, aki a belép a térre? Majd, ötven-ötvenhat év múltán, a történészek eldönthetik azt is, hol húzódott az a törésvonal, amelyik mentén szétszakadt a magyar nemzet és nem volt hajlandó osztozni a Kossuth téren, miért épp ötvenhat magas rangú külföldi képviseltette magát, és talán még azt is tisztázzák: ki volt a csőcselék és ki volt a forradalmár ötven évvel ötvenhat után. /Nótáros Lajos: Ötvenhat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

1956. október 24-én reggel óta minden rádiókészülékkel rendelkező család percről percre követhette a budapesti eseményeket. Aznap Marosvásárhelyen a tartományi pártbizottság égisze alatt „értelmiségi találkozót” tartottak. A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi néptanács elnöke vezette. A részt vevő írók heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a „sztálinista” vonal (Hajdu Győző, Papp Ferenc, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Tompa László, Nagy Pál), valamint az idősebb nemzedék tagjai (Antallfy Endre, Molter Károly, Kemény János) is. Hajdu Győző a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámról beszélt. Sütő András szerint „igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó”. Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: „Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi körből való eszmei befolyás”. Az ülésen szóba került: mi történt Magyarországon? Hajdu Győző kifejtette: „folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc.” Leszögezte: „ha valaki párttag és kommunista, akkor meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei”. Sütő András nem értett egyet főnökével, tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: „Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. (...) Megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet” – mondta. Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi hozzátette, hogy személy szerint helyesli a békés tüntetést mint harci eszközt, mire Hajdu így válaszolt: „A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá”. A pártbizottság képviselője, Ioan Badioc „klasszikus” ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, ugyanúgy Kovács György. /Pál-Antal Sándor: Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Sylvester Lajos Török Józseffel, a Volt Po­liti­kai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének el­nö­kével áttekintette az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki emlékjeleit. Az előző években elhelyezett emlékjelek: Kézdivásárhelyen, a református temetőben a Szoboszlay-per áldozatainak állítottak kopjafát, Torján ugyancsak kopjafa emlékeztet Ábrahám Árpád római katolikus pap mártírhalálára, Sepsibükszádon kopjafás kőtömb örökíti meg Ábrahám Árpád emlékét, és az egykori iskola – ma óvoda – is a kivégzett forradalmár nevét viseli. Az idei félszáz éves évfordulóra legelőször Kisbo­rosnyón emlékeztek kő­tömbös, kopjafás emlékállítással. Ez az első olyan emlékmű, amely a háromszéki származású, halálra ítélt és kivégzett forradalmárokról és a börtönben elpusztult emberek emlékére állítottak. Kisbo­rosnyó, a nem egészen négyszáz lelkes falu többnyire önerőből egy egész magyar történelmi emlékjel-parkot hozott létre. Damó Gyula nyugalmazott tanító és falusfelei a Kárpát-medence magyarsága egészének állított ,,emberségből példát, vitézségből normát”. A budapesti turulmadár-ellenes balliberálisokat kellene ebbe az apró falucskába invitálni, hogy a magyar történelem jelképeiről és jelképszemélyiségeiről valamit megtudjanak, írta Sylvester Lajos. 1956-ra emlékeztető térplasztikai alkotás készül, és emlékparkot építenek Sepsiszentgyörgyön. Az emlékmű Vargha Mihály szobrászművész díjnyertes pályázata alapján készül el. A harmadik emlékművet Vetró András tervei alapján Felsőcsernátonban fogják elhelyezni. A szervezők elsősorban a jogászok támogatására számítanak, a felsőcsernátoni, koncepciós perben kétszer elítélt Rákossy Árpád a Kárpát-medence legnevesebb, 1956-ért is szenvedő jogásza volt, aki először Rákosi Mátyás pribékjeinek karmai közé került, majd az 1956-ot megtorló kádáristák börtönébe. /Sylvester Lajos: 1956-os emlékjelek Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Miről is szól 56? Talán arról, hogy az állampolgár állampolgár akart lenni. Angyal István úgy fogalmazta meg: „nem akartunk semmit, csak boldogok lenni.” 1956-ban az utca népe és az értelmiség eggyé vált. Erre következett a megtorlás. A világ ekkor már kettészakad, kintiekre és bentiekre. Kint a kisebb-nagyobb kompromisszumok, bent a kilátástalanság. Külön kategóriának vehetők a halálraítéltek. Mit tudhatunk róluk? Zömmel belenyugodtak sorsukba. Megkockáztatom: biztosak voltak abban, hogy ami velük történik, az az akkor a lehető legméltóbb, a legnemesebb. Megtisztultan állhattak a bitó alatt. /Varga Andrea: Történ-ésszel. Miről is szól ötvenhat? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

A jelenkortörténész levéltári kutatással próbál tiszta képet alkotni 1956-ról. A romániai belpolitika nem maradt mentes a magyar belügyek hatásaitól. A magyar és lengyel 56-ra rá kellett következzen a román 56 is. Egyetemisták és katonák, írók, parasztok és gyári munkások fejezték ki együttérzésüket a magyarokkal. 1956 és 1959 között több ezer letartóztatott emberről lehet beszélni, több mint ezer kicsapott egyetemistát érintett a „rokonszenv-per”, összesen több mint tizennégyezer év börtönt osztottak ki és húsz kivégzés történt. A Securitate kíméletlenül lépett fel a romániai magyar közösség ellen. Nem titkolható: számtalan esetben éppen a kisebbségi közösség rendszerhű tagjai révén. A Sor(s)ok között című kiállítás fölidézi ezeket az elfelejtett, elfelejtetett hónapokat, éveket, Bukarestben egy hónapig, majd kilenc vidéki nagyvárosban vándorkiállításként kerül bemutatásra. /V. A.: Ötven méltatlan év. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Kelet-Európa első hangszer-restauráló műhelyét nyitotta meg október 19-én Kolozsváron Márkus Barbarossa János képzőművész, zenész, zeneszerző, író, ahogy ő mondja, életművész. A hangszer-restaurátori mesterséget Európában tanulta, vándorútra kelt, és olyan helyeken állt meg tanulni, mint Bécs, Prága, Párizs, London vagy München. Kolozsváron oktatni is fogja ezt a mesterséget, ingyenesen. Barbarossa nemcsak restaurál, hanem szakvéleményez is hangszereket Bécsben, Brüsszelben, Düsseldorfban vagy Milánóban. /Debreczeni Hajnal: Barbarossa életművészete. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Salkaházi Sárára emlékeztek Kolozsváron, a Római Katolikus Nőszövetség Szt. Gábor Körében. Dr. Gábor Csilla egyetemi professzor ismertette Salkaházi Sára életét, akit 1944-ben agyonlőttek, mert zsidókat rejtegetett. Farmarti Anna, a Vasárnap hetilap szerkesztője írásainak és gondolatainak tükrében vizsgálta Salkaházi Sára személyiségét. /D. I.: Salkaházi Sárára emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Figyelmeztető sztrájkot tartott október 19-én 17 és 19 óra között az erdélyi Krónika napilap szerkesztősége. A szerkesztők szakszervezete újból tárgyal a kiadó vezetőségével. A Mediasind országos sajtó-szakszervezeti konföderáció szerint érthetetlen a Krónika kiadó viszonyulása a konfliktushoz, közleményük szerint elérkezett az idő, hogy a Krónika vezetése „felhagyjon ezzel a mentalitással, hogy ültetvényeken dolgozó rabszolgákként kezelje saját alkalmazottait”. /G. E.: Figyelmeztetnek a „rabszolgák”. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Nagyszalontán, a híres Csonkatorony udvarán október 7-én volt az emlékkő avatása. Az emlékkő Bocskai István fejedelem hajdúinak, az 1636-os dicsőséges csatájának állított örök emléket. I. Rákóczi György (1593-1648) 1636-ban szembeszáll a lemondását követelő törökökkel, Rákóczi hajthatatlan, s a török megtorlásul egy 50 ezer fős sereggel megtámadta Erdélyt. Nagyszalonta közelében Győri Jakab megfutamodásra késztette a törököket. Éjnek idején nagy zajt csaptak, a törökök azt hitték, hogy nagy haderő indul ellenük, hanyatt-homlok menekültek, a szalontai hajdúk ekkor nekik rontottak. /Sára Péter, Nagyszalonta: Levélváltás. Kőbe vésett történelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) közös szervezésében október 18-án megnyílt Sepsiszentgyörgyön a veszprémi és a háromszéki alkotók kiállítása Paletta című témakörben. Olyan alkotások szerepelnek a tárlaton, melyeken a festékkeveréshez használt paletta látható. /Domokos Péter: Székely-veszprémi kontraszt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Ercsei Ferenc csíkszeredai szobrászművész, a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola tanára újabb köztéri alkotással, egy 2,5 méter magas bronzszoborral ajándékozza meg a várost. A büszke tartású hírnök angyal, a Márai-idézet ihlette a csodáról hírt hozó angyal, október 23-án állítják föl Csíkszeredában.– A Petőfi Sándor Általános Iskola előtt 2000 márciusában Petőfi-mellszobrot avatott Csíkszereda. A Petőfi-szobor Ercsei Ferenc és Nagy Ödön alkotása. Ercseinek vannak munkái Magyarországon is, nevezetesen a zalabaksai római katolikus templomban a Tizennégy stáció. Rédicsen is van egy 2,5 méteres faalkotása, neve Esőváró. Még két nagyobb szobra van a parajdi sóbányában és két márvány-, illetve egy andezitszobra áll a gyergyószárhegyi szoborparkban az udvaron. Vannak még emlékplakettjei is. /Antal Ildikó: A csodáról hírt hozó angyal. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./

A bukaresti Magyar Kulturális Központban mutatták be október 18-án Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal /Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2006/ című, bukaresti értelmiségiekkel folytatott beszélgetéseket tartalmazó interjúkötetét. Vitát fakasztott a bukaresti bemutatón Bíró Béla felvetése, miszerint a szabadság önfelszámolása történt a bukaresti magyar értelmiség esetében, és ezt „eufóriájukban nem vették észre”. Beke Mihály András, a bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója túlspekulációnak nevezte Bíró Béla vehemensebb állításait. /G. E.: Feltáráskísérlet. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Markó Béla RMDSZ-elnök találkozott Csapó Józseffel, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésére került sor erre a találkozóra, de ezt a megbeszélést Markó beleérti abba a párbeszédsorozatba, amelyet az RMDSZ meghirdetett. A párbeszédet Tőkés Lászlóval szeretné folytatni, de az egyházak vezetőivel, ifjúsági és civil szervezetekkel is szeretne konzultációt folytatni az autonómiáról, az erdélyi magyarság helyzetéről. A találkozó után a politikusok külön-külön nyilatkoztak a sajtónak. Csapó József elmondta, tájékoztatást adott azokról az eszközökről és megoldásokról, amelyeket a Székely Nemzeti Tanács javasol az autonómia kivívására. Markó felsorolta azokat a kérdéseket, amelyekben úgy érzi, hogy egyetértenek, és azokat is, amelyekben egyelőre különbözik a véleményük. „A Székely Nemzeti Tanács jónak tartaná, ha november 4-én kezdeményeznék a Székely Nemzetgyűlés összehívását Sepsiszentgyörgyön. Markó Béla leszögezte, egyetértettek abban, hogy a Székelyföldnek szüksége van a területi autonómiára. Azonban ennek kivitelezési módjában vannak véleménykülönbségek. Az RMDSZ nem tudja támogatni a népszavazásról szóló kezdeményezést, mert Romániában a törvény ezt nem teszi lehetővé. Ezért az RMDSZ azon fog dolgozni, hogy olyan törvény legyen Romániában, amely ilyen referendum megszervezését megengedi. Azonban van közös cselekvésre lehetőség: a Csíkszeredában elfogadott polgármesteri nyilatkozat a területi autonómiáról elegendő alapot képez arra, hogy kimondhassák, ez a székelyföldi népakarat kifejezése. Markó hangsúlyozta, hogy létre akarják hozni a Székelyföldi Szövetséget. /Mózes Edith: Markó Béla fogadta Csapó Józsefet, az SZNT elnökét. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) az autonómia ügyében tervezett népszavazás kapcsán. A beadványban arra kérik a testületet, hogy az RMDSZ, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Szövetség által tervezett autonómia-népszavazás kapcsán mondjanak véleményt a kezdeményezés törvényességéről. Mircea Geoana SZDP-elnök nyílt levélben fordult Traian Basescu államfőhöz és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökhöz, azt kérve a két közjogi méltóságtól, gyakorolják alkotmányos hatáskörüket az autonómia-referendum megakadályozása érdekében. /B. T.: SZDP-s népszerűség-vadászat autonómiával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára emlékeztek október 20-án Kolozsváron. Az RMDSZ, a magyar főkonzulátus és a Kolozsvári Magyar Opera szervezésében rendezett gálaest Páskándiné Sebők Anna Erdély 1956 című filmjével kezdődött. Dr. Cseh Gusztáv Áron kolozsvári magyar főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Amikor ’56-os Budapestre emlékezünk, gondolnunk kell Kolozsvárra, Csíkszeredára, Temesvárra, egész Erdélyre” – mondotta a főkonzul. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kifejtette: az 50 évvel ezelőtt kirobbant szabadságharc ma is folyik. 1956-ban tulajdonképpen Európában a 20. század második felének leghosszabb forradalma indult el, amely átnyúlik a 21. századra is. „1956 nem csupán Magyarország forradalma, hanem Erdélyé, sőt, Romániáé is, sem határőrök, sem szovjet tankok nem tudták ezt megakadályozni. A megtorlás kegyetlen volt itt is, ott is” – fogalmazott a politikus. „Legyen a miénk végre 1956, legyen mindannyiunké ez a hosszú-hosszú forradalom!” – összegzett Markó Béla. A gálaest díszvendége dr. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke elmondta: „Mindannyian lelkünkben érezzük 1956 nagy tragédiáját”. A beszédek után Szili Katalin átadta a magyar állami kitüntetéseket annak a hét erdélyi személyiségnek, akik az ’56-os forradalmat és szabadságharcot követő romániai megtorlásoknak voltak az áldozatai. A kitüntetettek életútját összefoglaló laudációt a főkonzul mondta. Ezután a főkonzul felolvasta annak az ötvenöt személynek a nevét, akiket az események ötvenedik évfordulója alkalmával alapított Szabadság Hőse Emlékéremmel tüntettek ki. Hasonló kitüntetést ad majd át 44 személynek dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul október 23-án, a székelyföldi városban zajló megemlékezésen, illetve további nyolc emlékérmet fog átnyújtani Terényi János bukaresti magyar nagykövet november 3-án, Brassóban. Az erdélyi politikai elítéltek nevében Dávid Gyula szólt a jelenlévőkhöz. Az 50 évvel ezelőtti eseményeket felidézve az irodalomtörténész elmondta: a forradalmi eszmék megvalósítása volt a céljuk, illetve megszabadulni mindazoktól, akik felszabadítóknak nevezték magukat. Az emlékesten Hatházi András színművész előadásában meghallgatták Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, majd a Magyar Opera ének- és zenekara közreműködésében felhangzott Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve. Szili Katalin a kolozsvári magyar főkonzulátuson zárt körű – a sajtó számára nem nyilvános – megbeszélést folytatott magyar értelmiségiekkel. /P. A. M., T. Sz. Z.: Visszatérni a forradalom szelleméhez. Az 1956-os eseményekre emlékeztek fél évszázad elteltével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A magyar forradalom emlékének szentelt Kárpát-medencei tanácskozáson emlékeztek meg október 20-án Szabadkán 1956 eseményeiről. A Nyitott Távlatok délvidéki 56-os műhely, Szabadka város, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai magyar főkonzulátus által szervezett konferenciára a térség országaiban élő magyarság képviselői kaptak meghívást. A feszült magyarországi belpolitikai helyzet miatt több budapesti meghívott lemondta a részvételét. Dr. Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke azt idézte fel, hogy a magyar forradalmat és szabadságharcot mélységes szimpátia, együttérzés övezte Ausztriában. Dr. Bodó Barna temesvári szociológus felidézte, hogy Romániában három évvel a forradalom leverése után is voltak áldozatai az elnyomásnak. 1959-ben a kolozsvári Bolyai Egyetemet erőszakkal felszámolták, s az intézmény három professzora, Csendes Zoltán rektor-helyettes, Szabédi László költő, filológus és Molnár Miklós közgazdász öngyilkos lett. Bodó a szórványban élők megmaradásának esélyeit elemezte. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó alapító főszerkesztője azoknak a kárpátaljai magyaroknak az emlékét idézte fel, akiket a forradalom és szabadságharc támogatása miatt üldöztek, zártak börtönbe. Végezetül Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából érkezettek emlékeztek meg az akkori Jugoszláviát is elérő menekültáradatról. /Kárpát-medencei tanácskozás Szabadkán 1956-ról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi vonatkozású eseményeire emlékeztek írók, költők a marosvásárhelyi Bernády-házban, a Látó című irodalmi folyóirat októberi számának bemutatója alkalmával. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi folyóirat elődje, az Igaz Szó, az ’50-es években jelentős szerepet játszott a magyarság irodalmi-politikai életében. „Csalódott vagyok, mert nincs kinek átadni a megemlékezés hagyományait, az ünnep jelentősége elszürkült, átszövi a politika hálója” – jelentette ki Pomogáts Béla, akit hat hónapra internáltak a forradalom leverése után. Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, aki egy évet töltött rácsok mögött, ’56-os vonatkozású verseiből olvasott fel. A hét év börtönbüntetést letöltött, Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész rámutatott: „Válaszút nem volt. Amikor mindannak, amiről meg voltam győződve, az ellenkezője ment végbe, csak olyan mértékig illeszkedtem be a kint talált világban, amennyire tisztességgel és a magam korábbi eszményeihez híven tehettem”. Viski András író, költő, dramaturg úgy érzi – bár 1957-ben született –, megfogantatása pillanatában a forradalom gyermeke lett. Édesapját, Viski Ferenc református lelkészt, feleségével és hét gyermekével együtt, mint „horthysta, felforgató elemet”, a román Gulágra száműzték. Kántor Lajos irodalomtörténész a korabeli lapok, folyóiratok tematikáját ismertette, kiemelve, hogy az „új Korunkért” emelt szót Gáll Ernő, Veres Péter, Szentimrei Jenő és Turnovszki Sándor. Kántornak az a véleménye, hogy egykori tanárának, Szabédi Lászlónak az öngyilkossága visszavezethető az 1956-os eseményekre is. – Ötvenhat hősei lassan mind elmennek közülünk, a legendás pesti srácok is közelítenek hetvenedik életévükhöz – idézett könyvéből a magyarországi Kozma Huba. Ő Pongrátz Ödönről, a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek a bátyjáról jelentetett meg nemrégiben könyvet. „Ödön vette föl az öccse kezéből kiesett lyukas zászlót, hazaköltözött Amerikából, és most már ő fogadja a Kiskunmajasi Ötvenhatos Múzeum látogatóit...”. Páll Lajost 1956-ban hat év börtönre ítélte az akkori hatalom. Versei híven tükrözik a rabság szenvedéseit, megaláztatásait. /Nánó Csaba (Marosvásárhely): Látó-bemutató és emlékezés ’56-ra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A budapesti Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány összeállításában jelent egy DVD, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából. A közzétett dokumentum-szemelvények, írott és hangzó anyagok által lépésről lépésre követhetők az 1956-os történések, a forradalom kirobbanásától kezdve egészen a szabadságharc vérbefojtásáig. A DVD válogatást tartalmaz a Szabad Európa Rádió, a Kossuth Rádió, a Szabad Kossuth Rádió, valamint a vidéki rádióadók korabeli hangfelvételeiből. Mindezt kiegészítik a forradalom idején megjelent írott sajtóanyagok, a Magyar Nemzetben, a Népszavában, a Szabad Népben, a Népszabadságban, a Szabad Ifjúságban és a Népakaratban napvilágot látott írások. Ide kapcsolódnak azok röplapok is, amelyek az ’56-os események idején születtek. Közlik a forradalom résztvevőinek életrajzát is. /Papp Annamária: Az 1956-os forradalom adattára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

A forradalmi eseményeket és az erdélyi magyarság szimpátia megnyilvánulását a magyar irredentizmus veszélyeként tüntették fel, és ezt felhasználván a román vezetőknek sikerült meggyőzni a szovjet vezetőket arról, hogy a magyar nacionalizmus destabilizálhatja a szocializmus békés építését Romániában, ezért szükséges a romániai magyarság politikai befolyásának visszaszorítása. Szovjet belegyezéssel nagyon sok magyar kommunista vezetőt eltávolítottak tisztségéből. A forradalmat követő kegyetlen retorzió után, az 1962-es évet követően, a Kádár-korszak belépett „stabilizációs” fázisba, amikor is a diktatúra represszív jellege valamelyest enyhült. Létrejött a ’puha diktatúra’, a „gulyáskommunizmus”, amelynek célja az volt, hogy elfeledtesse a magyar társadalommal ’56 céljait, elviselhetőbb megélhetési feltételeket teremtettek Magyarországon. /Csoma Botond (az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének alelnöke): Ötven év távlatából. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A magyar forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára Jugoszláviában tartózkodott. Ezért 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedések foganatosítása a Politikai Bizottságra hárult. Már 24-ére eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően. Ezenfelül lezárják a határt, és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére küldték, Miron Constantinescut Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság kidolgozott egy akciótervet. Ebben előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében. Gheorghiu-Dej hazatérte utáni elemzéskor a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnaras vezetésével, azzal a feladattal: „megtegyenek minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen október 26-tól Fazekas János koordinálta a politikai akciókat. Fazekas egy 1989 után készült interjúban említette, hogy Gheorghe Pintilie tábornok, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személyiségeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. Azonban Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyeztetni a rendelet végrehajtását. Fazekas november első napjaiban számos nagygyűlés megtartását rendelte el, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának helyeslése és a magyarországi események elítélése volt. Az ülésen többnyire kényszerűségből munkások szólaltak fel a forradalmat elítélően, őket megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában gyűlést tartottak az írókkal és szerkesztőkkel. Fazekas János minden résztvevőt nyílt állásfoglalásra kötelezett, ami nem lehetett más, mint a forradalom elítélése. Az összejövetel után, hűséglevelet készítettek, amelyet „aláírt” tizenhat író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó. A levél november 4-én jelent meg a Vörös Zászlóban Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel. Visszaemlékezéseiben Fazekas János úgy magyarázta, hogy ez a nyilatkozat „védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához.” Következett a nyilatkozatnak az Előrében történő közzététele. Ezt megelőzően Sütő András és három társa (Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor és Nagy Pál) felhívta Robotos Imrét, a központi magyar napilap, az Előre főszerkesztőjét, hogy nevüket törölje az aláírók közül, mivel ők nem értenek mindenben egyet annak tartalmával és „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Robotos a kérdést úgy oldotta meg, hogy a felhívást nem közölte le, ami súlyos következményekkel járt számára. Fazekas az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet összejövetelén arra kötelezte annak tanárait, hogy ők is egy nyílt levélben fejezzék ki hűségüket a rendszer iránt. A nyilatkozat 42 aláírással november 5- én jelent meg a Vörös Zászlóban. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol. /Pál-Antal Sándor: Preventív retorzió – nagygyűlések, hálanyilatkozatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

1956 októberében egész Erdélyt átszövő szervezkedés kezdődött. 1957-ben kezdődtek a letartóztatások, tíz vádlottat 1958-ban kivégeztek /Szoboszlay Aladár és társai pere/. A Szoboszlay-per utolsó, életben lévő elítéltje az Alsócsernátonban élő 86 esztendős Bulárka István. Elmondta, hogy Kónya István Béla kézdivásárhelyi ügyvéd szervezte őt be. Szoboszlay naiv elképzelése majdnem a halálát jelentette. A vádlottak padján közvetlenül Szoboszlay és Huszár után ő következett. Őt is halálra ítélték. Másodfokon huszonöt évre változtatták az ítéletét, így életben maradt. Hat és fél évig volt börtönben. Szoboszlayt és társait ártatlanul végezték ki, nem csináltak semmit azon kívül, hogy beszélgettek és szervezkedtek. /Iochom István: Ezerkilencszázötvenhat: Nem látta a napot öt esztendeig (Az utolsó túlélő). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

Balladákkal lépett fel október 20-án az ország tizenkilenc magyar középiskolájának negyvenkilenc diákja Sepsiszentgyörgyön, az országos versenyen. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által tizenegyedik alkalommal megszervezett vetélkedőn Háromszékről a legnépesebb csapat a Baróti Szabó Dávid Gimnáziumból érkezett, de volt résztvevő a kézdivásárhelyi Gábor Áron és Apor Péter Szakközépiskolából, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból, a Kós Károly Szakközépiskolából és a Református Kollégiumból is. /Fekete Réka: Balladás diákok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

A színház vezetősége fél évvel ezelőtt nyújtotta be az önkormányzathoz a kérést, hogy Temesváron a két testvérintézményhez (a román és a német színházhoz) hasonlóan a Csiky Gergely Állami Színház hivatalos elnevezése is tükrözze azt az etnikumot, amelyhez elsősorban szól. Az engedélyt megkapták, így az intézmény teljes neve a jövőben: Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. /P. L. Zs.: Nevében is magyar lett a magyar színház. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./

Fülöp G. Dénes (1931-2005) lelkész Alsósófalván született. A székelykeresztúri tanítóképzőben 1952-ben tanítói oklevelet szerzett, majd elvégezte a kolozsvári Református Teológiát. 1959-ben Marosvásárhelyen a Vártemplom segédlelkésze volt, mikor letartóztatták azokat, akik szimpatizáltak a magyar forradalommal. Fülöp G. Dénest több évre elítélték és a Duna-delta hírhedt politikai koncentrációs táborába száműzték. 1984-től a marosvásárhelyi Vártemplom lelkipásztora lett. Újraszervezte az egyházközséget, restauráltatta a templomot. 1989 után számos megvalósítás fűződik nevéhez; megszervezte a Calepinus idegennyelvű tanfolyamot, létrehozta a Kántor-Tanítóképző Főiskolát, a Lídia Otthont 20 árva gyermek felnevelésére, a Diakóniai Otthont (öregek házát), a szegény sorsú gyermekek Pici házát, megszervezte a sokgyermekes családok támogatását, akik számára hat házat vásárolt Hármasfaluban. Lelkipásztori szolgálatának tapasztalatai, Alsósófalváról megírt monográfiája, igehirdetései még kiadásra várnak. /Fodor Sándor (S.): Fülöp G. Dénes lelkipásztor, ’56-os elítélt. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Találkozót szervezett október 13-15-e között a nagybányai Németh László Líceum Diáktanácsa a magyar iskolák diáktanácsai számára. A nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, besztercei, nagyenyedi, marosvásárhelyi és kolozsvári diáktanácsok képviselői vettek részt a találkozón. A megjelentek bemutatták saját diáktanácsaikat. Gyárfás Zsuzsa tartott előadást a pályázatírásról, Szilágyi László pedig az Európai Unió által felkínált lehetőségekről. /Albert Emese: Diáktanácsok találkozója Nagybányán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Tizenöt Temesváron alkotó, különböző nemzetiségű képzőművész szobraival, festményeivel, kisplasztikáival mutatkozott be Budapesten. Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatba illeszkedő tárlatnyitót október 18-án tartották a Közép-európai Kulturális Intézet Rákóczi úti galériájában. A kiállító művészek közül magyar Jecza Péter, Tasi József István és Varga Luigi István. Szekernyés János, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke – aki a kiállító művészeket és munkáikat méltatta – a Bánság legnagyobb képző- és iparművészeti központjának nevezte Temesvárt. /Pataky Lehel Zsolt: Temesvár Budapesten nyitott Európa felé. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./