Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. szeptember 23.
"Szept. 20-án gördült föl a függöny a IV. Romániai Magyar Bábos Találkozó nyitó előadásán, Kolozsváron. A háromnapos rendezvényt idén Vincze László, a Homo Ludens Alapítvány elnöke és a találkozó szervezője, valamint dr. Kötő József színháztörténész nyitotta meg. Idén 3 ország 9 városából, 3 különböző nyelven játszó társulat találkozott. /Hegyi Réka: Álomfelelősök Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./ Tizenhárom bábelőadást tekinthettek meg a kolozsváriak. A Homo Ludens Alapítvány által évente megrendezett Romániai Magyar Bábostalálkozó 1999 óta vonzza Kolozsvárra a hazai és a határon túli legnevesebb magyar társulatokat. A fesztiválon érzékelhető volt a műfaji váltás, amely egyre inkább jellemző a bábelőadásokra: a nagyváradi Matyi Műhely hagyományos, paraván mögül életre keltett meséjén kívül jobbára interaktív, a nézőközönség tevékeny részvételére feltétlenül számító produkciókat mutattak be. Ilyen volt többek között a rozsnyói (Szlovákia) Meseszínház két előadása. A Homo Ludens Alapítvány által szervezett találkozó jelenleg az egyetlen, amely rendszeresen összegyűjti az erdélyi magyar bábtársulatokat. /Lukács János: Paravánnal és interaktívan. Tegnap ért véget a IV. Romániai Magyar Bábostalálkozó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Lukács József, az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ országos elnöke tájékoztatott arról, hogy az EKE egyike a legrégibb erdélyi magyar szervezeteknek. Idén ünnepelték fennállásuk 111. évfordulóját. Országos szervezet, tevékenységét 16 osztályban fejti ki. Az EKE nonprofit civil szervezet, tevékenységének költségeit saját forrásaiból állja, valamint pályázatok útján nyer pénzforrásokat. Az EKE természetjáró, természetvédő és honismereti egyesület. Első helyen a természetjárás áll. Évente mindig más helyen tartják az országos vándortábort, melynek létszáma az utóbbi években meghaladja az ezer főt. Ez a vándortábor egyike a legnagyobb erdélyi rendezvényeknek /Kresz Béla: Bemutatkozik az Erdélyi Kárpát Egyesület. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./ "
2002. szeptember 23.
"A Kölcsey Főgimnáziumban /Szatmárnémeti/ már ötödik esztendeje képeznek turisztikai szakembereket, méghozzá a posztlíceális oktatás keretében. A Kölcseyben kihelyezett tagozata van a budapesti Gábor Dénes Informatikai Főiskolának is, melynek első évfolyamára várják a jelentkezőket /Posztliceális turisztikai képzés, magyarul! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./ "
2002. szeptember 23.
"A bécsi Bornemisza Péter Társaság képviselőit fogadja vendégként a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Társaság. Az ausztriai vendégek a fővárosi Petőfi-házban szept. 26-án lépnek a bukaresti közönség elé, Engem környül vettek az kevély nímötök című irodalmi műsorukkal. Közreműködik Szépfalusiné Wanner Márta műfordító, aki férjének, Szépfalusi István írónak a munkásságát folytatja a Bornemisza Társaság élén, Antalné Sebestyén Ágnessel és Antal Imrével együtt. Az esten szó lesz a magyar-magyar irodalmi kapcsolatokról, a szórványosodásról és a 40 éves az Ausztriai Magyar Lelkigondozó Szolgálatról. A vendégeket Molnár Szabolcs egyetemi tanár, a Petőfi Társaság alelnöke mutatja be. /Vendégségben a bécsi Bornemissza Társaság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./ "
2002. szeptember 24.
"Amióta Ioan Rus, a Szociáldemokrata Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke belügyminiszter lett, már beszélni sem lehet vele, nyilatkozott Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ megyei elnöke. Több ízben megkereste, de a miniszter egyszer sem hívta vissza. Előzőleg Ioan Rus úgy nyilatkozott, amennyiben Kónya-Hamar Sándor beszélni kíván vele, meg kell tanulnia, hogyan kell ezt kérnie. Ugyanakkor azt kifogásolta, hogy a képviselő a sajtón keresztül üzenget neki. /K. O.: Kónya: Ioan Russzal már nem lehet beszélni. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa márc. 21-i, Marosvásárhelyen tartotta ülésén Kerekes Gábort megválasztotta gazdasági ügyvezető alelnöknek. A lap munkatársa arról kérdezte, hogy ez összeegyeztethető-e jelenlegi státusával, az önkormányzati ügyvezető alelnöki tisztséggel. A régiófejlesztés, a kis térségek fejlesztése az önkormányzatok társulásán alapszik, tehát önkormányzatokról folyik a szó, ha pedig a feladatokról és célokról van szó, ezek jelentős része gazdasági, gazdálkodási, beruházási kérdés, ezért szerinte mindkét funkciót el lehet látni egyszerre. Az önkormányzati munka átalakul az idők folyamán, egyre többször gazdálkodási kérdések merülnek fel. A hangsúly egyre inkább gazdasági mederbe terelődik. - Borbély László frissen megválasztott ügyvezető elnökhelyettes a kisebbségi statútum kidolgozásáról nyilatkozott. A kisebbségi statútum viszont szentesítené a kisebbségek jogállását, és ez megjelenne az alkotmányban. Ki kell mondani azt is, hogy mi az az úgynevezett hagyományos kisebbség, amelyre Európa-szerte létezik megfogalmazás, és ez legyen államalkotó tényező. Felsorolni azokat a területeket, ahol jogaik vannak. /Köllő Katalin: Gazdasági kérdések és költségvetési javaslatok. Hírháttér a szombati SZKT-ról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Őszinte örömünkre szolgál, hogy Szlovákiában minden bizonnyal sikerül olyan kormányt alakítani, amelyben a nacionalizmus nem kap hangot - nyilatkozott az MTI-nek Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Az RMDSZ nagy örömmel vette tudomásul a Magyar Koalíció Pártjának kiváló eredményét. Markó nyilatkozatában gratulált Bugár Béláéknak. "Számunkra ez annak is bizonyítéka, hogy az az út, amelyet a Kárpát-medencei magyar közösségek választottak, nemcsak járható, hanem ezen az úton lehet komoly eredményeket elérni. Ez a választási eredmény visszaigazolása annak is, amit mi teszünk" - fogalmazott Markó Béla. /Az RMDSZ üdvözli az MKP jó eredményeit. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Mostanáig 289 312 kérvényt nyújtottak be az információs irodákba magyarigazolványra igényt tartó romániai magyarok, a szám körülbelül húsz százalékát jelenti az országban élő összes magyar nemzetiségűnek. Legtöbben Maros megyéből, de vannak Csíkszereda és Székelyudvarhely környékéről is. /A romániai magyarok húsz százaléka kért magyarigazolványt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 24./ Eddig mintegy ezer csángó kért magyar igazolványt. A magyar igazolvány iránti érdeklődés a Székelyföldön és azokon a közép-erdélyi településeken átlagon felüli, ahol a magyarság többséget alkot, vagy számottevő arányban van jelen. Az igénylők aránya a szórványvidékeken a legalacsonyabb. Az igénylők közel 63 százaléka egyháztagságával igazolta jogosultságát. RMDSZ tagsági bizonylattal mintegy 27 százalékuk, magyar nyelvi bizonylattal pedig alig több mint 9 százalékuk jelentkezett. A romániai státusirodákban 20.863 diákigazolványt 3.044 pedagógusigazolványt és 191 oktatói kártyát is kérvényeztek. /Gazda Árpád: A Szilágyság a listavezető. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Nagyszalontán szept. 19-én Kossuth Lajosra emlékeztek. Az ünnepséget Kossuth Lajos egészalakos bronzszobra előtt a város önkormányzata az Arany János Művelődési Egyesülettel közösen szervezte. A sarkadi múzeum jóvoltából időszaki Kossuth Lajos emlékkiállítás nyílt, köszöntőt mondott Tódor Albert polgármester. A helyi magyar házban tudományos értekezések idézték meg Kossuth Lajos alakját. Az Arany János Művelődési Egyesület nevében Nagy György József elnök köszöntötte a hallgatóságot, dr. Egyed Ákos a politikusról, míg dr. Erdmann Gyula levéltáros a lapszerkesztő géniuszról beszélt. Dánielisz Endre helyi magyar tanár a Kossuth kultusz szalontai eredetét mutatta be. A szobornál zajló megemlékezésen a románság képviseletében egyik városi tanácsos méltatta Kossuthot, Tokay György képviselő beszélt a magyarságát a történelem viharaiban is megőrző személyiségről, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke pedig a magyar kormány támogatásáról biztosította a szalontaiakat és minden összesereglettet - a megmaradásban és az építkezésben. /(Balla Tünde): Nagyszalontán Kossuth Lajosra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Azokban az erdélyi városokban, ahol államilag támogatott felsőoktatási képzés működik, minden tanévkezdéskor bentlakáskrízissel küszködik a diákság. Az egyetemisták számához képest elenyésző a bentlakások biztosította szálláshelyek száma, így a diákok többsége kénytelen havi 30 és 70 dollár közötti összegekért albérletbe költözni. A hallgatónak kiutalt bentlakáshelyek "eladása" évek óta virágzó üzlet a kincses városban. A hat kolozsvári állami egyetemen - a Babes-Bolyai, Műszaki, Orvosi és Gyógyszerészeti, Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen, valamint a Gheorghe Dima Zene- és Képzőművészeti Akadémián - összesen mintegy 60 ezer diák tanul, ehhez még hozzáadódnak a magánegyetemek hallgatói is. Kolozsváron az oktatási intézmények bentlakásaiban összesen 15 ezer személynek van hely. Becslések szerint a kolozsvári lakhellyel rendelkező diákok létszáma mintegy tízezerre tehető, a fennmaradó 35 ezer diáknak albérletet kell keresnie, amely ára egy személyre mintegy havi 30 dollár. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karain háromágyas szobákban egy diáknak 600 ezer lejébe kerül az egyhavi szállás. Becslések szerint körülbelül 10-20 egyetemistának nem jut majd hely a bentlakásban, ők helyet kereshetnek a város középiskoláinak bentlakásaiban, vagy albérlet után nézhetnek. Az EMTE marosvásárhelyi diákjai közül mintegy száz személynek nem jutott egyelőre szálláshely, a vezetőség a város gimnáziumaival tárgyal, hogy az üresen maradt bentlakásokban szállásolják el az egyetem hallgatóit. /Lakáskrízis az egyetemi év kezdetén. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Ételmérgezés miatt a csíkszeredai kórházban töltötte a hétvégét egy Fejér megyei küldöttség 11 tagja, köztük több polgármester - közölte szept. 23-án a Mediafax román hírügynökség. A csíkszeredai kórház szakemberei megállapították, hogy a küldöttség tagjai attól az ételtől szenvedtek mérgezést, amelyet egy kolozsvári étteremben szolgáltak fel nekik. /Magyar küldöttség ételmérgezése Romániában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Arad megye RMDSZ-elnöke egy évtizeden át Cziszter Kálmán, a tanügyi felügyelő Matekovits Mihály volt, és Tokay György 1990-től állandó parlamenti képviselő. Idén tavasszal előbb az Alma Mater Alapítvány-beli tisztújítás, majd a Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatócseréje izzította föl a hangulatot. Nagy István, az RMDSZ megyei művelődésügyi alelnöke, a Reform Tömörülés helyi vezetője szerint Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő kierőszakolta az igazgatócserét. - Nagyon kevés a magyar minorita pap. A rend Aradon élő tagjainak és jelöltjeinek többsége Moldvából jött és csak románul tud. /K. A.: Aradon a helyzet... = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Felavatták Erdély első egyházi zeneóvodáját. A kisdedóvót a Nagyvárad-réti Református Egyházközség Csillagocska Alapítványa hozta létre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jóváhagyásával és támogatásával, mégpedig a réti templom alagsorában. Anyaországi támogatók segítségével több mint ötven gyermek számára sikerült megfelelő körülményeket kialakítani. /Csillagocska. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"A Kölcsey Ferenc Alapítvány /Budapest/ lehetőséget kínál azoknak a magyarországi könyvtáraknak, amelyek könyvadománnyal kívánják támogatni egy kiválasztott partnerüket (iskolai vagy közművelődési könyvtárat). A pályázatnak tartalmaznia kell a támogatandó partnerintézmény nevét, postai címét, vezetője nevét; a két könyvtár közötti kapcsolat ismertetését. /Pályázat könyvtárak számára. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Szept. 21-én Szovátán Reményik Sándor emlékünnepséget rendezett az EMKE, a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány és a Reményik Sándor Jótékonysági és Művelődési Egyesület. Negyedik alkalommal került sor ilyen rendezvényre. Kezdődött Kolozsváron, rá egy évre Borberek-Óradna volt a színhely, ezt követte Pécs városa és most Szováta adott otthont az emlékezőknek. Az előadók között volt Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke, és Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője. Reményik Sándor kultuszáról, valamint Reményik és az ifjúság kapcsolatáról értekeztek. Régen vonzott ilyen teltházat irodalmi műsor Szovátán. /S. Muzsnay Magda: Reményik Sándorra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"A sarmisegetuzai önkormányzat a napokban megtisztíttatta a zajkányi Hunyadi János emlékmű környékét. A buzogányos oszlop Hunyadi törökellenes győzelmének állított emléket. Az emlékművet a millennium alkalmából állíttatta Hunyad vármegye, és az oszlop 1992-ig hirdette a fényes győzelem emlékét. Tíz évvel ezelőtt erőgép segítségével ismeretlen tettesek ledöntötték az oszlopot. A Hunyadi-buzogányt a tettesek bedobták egy duzzasztóba, de jóérzésű zajkányiak kihalászták, és bevitték a helyi múzeum udvarára. Onnan ellopták a buzogányt, és most már nem tudják, hol lehet. - Tízmillió lejért talpra lehetne állítani a zajkányi Hunyadi János emlékművet - ha erre igény mutatkozik. /Szabó Csaba: Ahol rabigát és emlékművet törnek össze. Már látható a ledöntött Hunyadi-emlékmű. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közösen adta elő a Filléres komédia című darabot - nyilatkozta Szabó Tibor színigazgató a Gyergyói Kisújságnak. A magyarországi Árkosi Árpád rendezte a darabot, és szept. 13-án Bukarestben adták elő a kisebbségi színházak fesztiválján, Gyergyószentmiklóson október 4-én lesz a bemutatója. A Figura Stúdió Színháznak jelenleg nyolc színésze van, egyikük szülési szabadságát tölti. Négy színészi állás betöltetlen, de pénzszűke miatt nem tudnak újabbakat alkalmazni. A színház nincs eladósodva, ezt a támogatóinak és pályázatainak köszönhető. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal előadáscserét terveznek. /Mit ígér a Figura? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Szept. 22-én Mérán a Mérai Hagyományőrző Néptáncegyüttes huszadik évfordulójának ünnepségén tájházat is avattak a falu központjában. Az eseményt az Illyés Közalapítvány, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, illetve az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület támogatta. Tőkés László püspök hirdetett igét. A tájház, a múzeumnak helyet adó falusi ház 1945-ben épült. A külső helyiségben kenyérsütő kemencét, dagasztó teknőt, szövőszéket látni, a belsőben pedig kelengyés ládát, falistelázsit, lócákat, magasra vetett ágyat, a falak tele vannak falvédőkkel, tányérokkal. Gazda Klára, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-néprajz tanszékének előadótanára a tájházak fontosságát emelte ki. Pozsony Ferenc, a néprajz tanszék előadótanára néhány könyvet adott át a tájház leendő könyvtára részére. A gálaműsor a mérai hagyományőrzők legifjabb csoportjának előadásával vette kezdetét. Táncoltak a mérai ifjak, a györgyfalvi, magyarlapádi, inaktelki, magyarvistai, szucsági, türei magyar, illetve csonkatelepi román hagyományőrzők. A műsort a méraiak felnőtt csoportja zárta. Jelen volt Kallós Zoltán is. /Valkai Krisztina: Tájházavatás és népművészeti gálaműsor Mérában. "A mérai hegytetőn/integet a szeretőm..." = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? c. darabjával Svédországban vendégszerepel a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A marosvásárhelyi társulat szept. 25-én tér haza. Okt. 12-én lesz az évadkezdés, bemutatják Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát, Lohinszky Loránd érdemes művész rendezésében. A színház magyar tagozata 2002-2003-as évadjának műsortervében hat bemutató előadás szerepel: Görgey Gábor Örömállam vígjátéka, Friedrich Dürrenmatt V. Frank (egy magánbank története) Pierre Carlet de Chamblain Marivaux Két nő közt színjátéka, Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja, Alan Alexander Milne Micimackó, Eugene Ionesco A kötelesség oltárán. - A bérletváltók száma évről évre csökken. /(lokodi): Megtartani a közönséget. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Szept. 15-étől a marosvásárhelyi Bay Zoltán amerikai könyvtár ismét rendes program szerint működik és beindulnak az angol nyelvtanfolyamok is. A könyvtárat 1995-ben alapította Győrffy Ilona, aki Washingtonban él és a Kulturális Alapítvány Erdélyért valamint a Bay Zoltán Alapítvány elnöke. Úgy gondolta, hogy Marosvásárhelyen léteznie kell egy amerikai könyvtárnak. A könyvtárban jelenleg mintegy 3000 kötet található. Számos szakterületet ölel fel a könyvállomány: az egészségügy, szociológia, történelem, fizika, matematika, informatika, vallás szakterületeket többek közt. Ezenkívül rangos amerikai folyóiratok járnak, például a National Geographic és a Scientific American legfrissebb kiadványai, de elküldik a Byte, a PC Magazine, a Time lapokat is. A vártnál kevesebben keresték fel a könyvtárat, inkább a középiskolások és az egyetemisták jönnek. A beiratkozási díjakból, az angolórák jövedelméből és adományokból fedezik a könyvtár fenntartásával kapcsolatos kiadásokat. /(a. i.): A szokásos programmal indít a Bay Zoltán könyvtár. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"A nyár végén két olyan eset volt, ahol a rendőrök békés polgárokat bántalmaztak. Az említett két eset egyike a korondi kerámiavásáron történt. A csendőrök megverték a vásár báljának zenéjét szolgáltató két udvarhelyi személyt. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő a belügyminiszterhez írt levelet. Ebben vázolta a Korondon történteket. Levelében több konkrét kérdést fogalmazott meg: Mi a belügyminisztérium álláspontja a csendőrök brutális, törvénytelen magatartását illetően? Kitől kaptak felhatalmazást erre az akcióra? Milyen büntetésben részesültek az érintettek? /Bágyi Bencze Jakab: Válaszra várva. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Váratlanul, 58. születésnapja előtt pár nappal elhunyt Jankó Szép Sándor /Szilágyszeg, 1944. szept. 26. - Nagyvárad, 2002. szept. 21./ fizika szakos tanár, az Ady Endre Középiskola korábbi igazgatója. Volt városi tanácsos, jelölték a város polgármesterének, szerették, becsülték őt a városban. /(Balla Tünde): Jankó Szép Sándort búcsúztatja Várad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Jankó Szép Sándor 1996-ig a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagja."
2002. szeptember 24.
"Bukarestben, 74 éves korában elhunyt Vajnovszki Kázmér (Nagyvárad, 1928. júl. 11. - Bukarest, 2002. szept. 21./ újságíró, a MÚRE tagja, aki 1946-tól 1991-es nyugdíjba vonulásáig és azt követően is, a romániai magyar sajtót szolgálta. 1946-48-ban a nagyváradi Új Élet, 1948-1960 között az Ifjúmunkás, a Romániai Magyar Szó, illetve az Előre, 1962-1970 között a Könyvtári Szemle, 1970-től 1991-es nyugdíjazásáig A Hét,1991-től az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1956-os budapesti tudósításainak tárgyilagos hangvétele miatt vizsgálatot indítottak ellene. Több riportkötet szerzője, az 1977-es bukaresti földrengésről írott könyve ma forrásmunkának számít. Utolsó percéig dolgozott. Szept. 25-én lesz a temetése. /Vajnovszki Kázmér (1928-2002). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"Napvilágot látott Sike Lajos újságíró legújabb könyve, "Avasújváros, az Avasság anyavárosa" címmel. A helyi tanács RMDSZ-frakciója által kiadott kötet mindössze 47 oldalas, és nem törekszik a teljes történelmi leírásra. A lényege, magyarázta a szerző, "hogy mutassuk meg magunkat, mutassuk fel értékeinket, a helyi ízeket, sajátosságokat, hagyományokat." /(fodor): Sike Lajos szerint: A modern monográfiaírás lényege a település érdekessé tétele. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 24./"
2002. szeptember 24.
"A nyolcvanas évek elején templom épült Tusnádfürdőn. Ma már nem rendkívüli esemény egy templom építése, csupán akarat meg pénz kérdése. Akkor viszont az akarat, a pénz nem volt elegendő egy ilyen vállalkozáshoz. Annál több kellett hozzá. Ezzel a többlettel pedig nem adatott meg rendelkezni sok papnak, a gyimesbükki Dani Gergely és a tusnádfürdői Incze Dénes plébánosok a kiváltságos kevesek közé tartoztak. Konokságuk, kitartásuk, merszük meghozta gyümölcsét. Incze Dénes plébános kötetben foglalta össze a templomépítéshez fűződő emlékeit. /A tusnádfürdői plébániatemplom története. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./"
2002. szeptember 25.
"A Nemzeti Liberális Párt kolozsvári szervezete közleményben fejezi ki elégedetlenségét, amiért Gheorghe Funar halogatja a földtörvény alkalmazását. A halogatás többszáz kolozsvári család érdekeit és jogait sérti. /Funar nélküli bizottságot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2002. szeptember 25.
"A kedvezménytörvényt bomlasztaná, ha a törvényhez kapcsolódó oktatási támogatásra nem jutna pénz - jelentette ki szept. 24-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában. Markó Béla szerint a kedvezményt bővíteni kellene azzal, hogy az egy gyermekes szülők is igénybe vehessék. Romániában eddig 19 ezer pályázatot nyújtottak be erre a nevelési-oktatási támogatásra. Ezeknek a pályázatoknak a kifizetésére 800 millió forintra lenne szükség. Az előző magyar kormány eredetileg 1,2 milliárd forintot biztosított az Illyés Közalapítványnak az oktatási támogatásra. Április végén a kormány felhatalmazta a közalapítvány kuratóriumát, hogy 600 millió forintot ebből az összegből más, a kedvezménytörvényhez kapcsolódó célokra csoportosítson át. /Nincs elegendő pénz a kedvezménytörvényre. Markó sajnálatosnak tartja a támogatások csökkenését. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2002. szeptember 25.
"Vekov Károly Kolozs megyei RMDSZ-képviselő szept. 24-i parlamenti felszólalásában a romániai falvak sanyarú helyzetére hívta fel a képviselőház figyelmét. Az ország lakosságának 40 százalékát kitevő falvakban sok helyen középkori körülmények között élnek az emberek. Az ott élők roppant nehéz életkörülményei, a falura ingázó értelmiségiek kálváriája, a vészesen elöregedő falusi lakosság az ország számára nagyon rossz bizonyítványt jelent. Miért halogatják a megoldáshoz szükséges jogszabályokat, például a földek és erdők visszajuttatását? - kérdezte. Agrártámogatási programokat kell kidolgozni, hangsúlyozta. /Vekov hatékony agrártámogatást sürget Az EU-felzárkózás előtt kell megoldani a falu gondjait. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2002. szeptember 25.
"Fey László ismét támadta Tőkés László püspököt. Legutóbb a Református Világszövetség Európai Területi Tanácsának nagyváradi nagygyűlésén Tőkés László püspök olyan állásfoglalást követelt, amely szerint „etikai szempontból egyenlőséget kell tenni a kommunizmus és a fasizmus közé”, de javaslatát nem fogadták el. Fey ezt az egyenlőséget cáfolta, hozzátéve, Fey tévesen nevezték kommunizmusnak, mert hivatalosan soha sehol sem illették magukat ezzel az elnevezéssel. Fey szerint a sztálinizmus elnevezés volna a helyesebb. Általában arra hivatkoznak, hogy mindkét szélsőséges rendszer kegyetlen, embertelen elnyomó diktatúra volt, amely sok millió áldozatot követelt. A nácik létrehozták a koncentrációs táborokat, a bolsevikok a Gulágot, illetve a kommunista csatlós államok a maguk börtöneit és kényszermunkatáborait. Mindkettőben a terror, s félelem tartotta rettegésben az embereket. Fey idézte Hitlert az alacsonyabb rendű népekről, a zsidókkal szembeni bánásmódról. Fey megvédte a diktatúrát: a szocialista-kommunista tanításban ilyesmit nem lehet találni. Szörnyű visszaélések történtek; a háború idején Sztálin egész népeket deportált keletebbre. A kommunisták célja az osztályok megszüntetése volt, nem a „kizsákmányolók” fizikai megsemmisítése. Őket megfosztották a vagyonuktól, de elvileg élni hagyták őket. A fasizmus viszont nem tett lehetővé ilyen egérutat: a zsidót akkor is elpusztították, ha kikeresztelkedtek. A kommunisták, ha valakit börtönbe vetettek, vagy kivégeztek, többnyire legalább egy látszatpert rendeztek, családját szabadon hagyták, állította Fey. Szerinte: „Ha a kereszténységet nem ítélhetjük el sommásan az inkvizíció túlkapásai alapján, az úgynevezett kommunizmus fogalmát sem szűkíthetjük le a CSEKA, GPU, KGB tevékenységére. Ez nem a lényege volt, hanem a vadhajtása.” /Fey László: Kommunizmus = fasizmus? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2002. szeptember 25.
"Okt. 15-én lesz három éve, hogy megszólalt a Gaga Rádió Marosvásárhelyen és azóta is szüntelenül működik. Szept. 30-tól új műsorráccsal is meglepi hallgatóit a Gaga Rádió. Ezután az adó magyarul fog szólni reggel hattól este hatig. /Korondi Kinga: Hároméves a Gaga rádió. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./"