Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. szeptember 21.
"László Csaba tizenöt évvel ezelőtt hozta létre a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttest, mely formáció ez idő alatt komoly karriert futott be. A Pipacsokból hajtott ki az Udvarhely Néptáncműhely is, melyet jó ideig szintén László Csaba koordinált. Amióta ez az együttműködés megszűnt, azóta László Csaba minden energiáját a Pipacsokra fordítja. Legutóbb az együttes gyermekrészlege részt vett Olaszországban a IV. Usini Folkfesztiválon. A Pipacsok több helyen felléptek. Hazafelé tartva Budapesten Örökség című műsorukkal megnyitották a Budapesti Nemzetközi Vásárt. A tizenöt éves évfordulót okt. 4-6. között Székelykeresztúron ünnepli meg a Pipacsok együttes. /Zsidó Ferenc: Szardíniában turnézott a Pipacsok néptáncegyüttes. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"10-15 éves gyerekeknek szerkesztik Sepsiszentgyörgyön a Cimbora című irodalmi folyóiratot. Gajzágó Márton lapigazgató elmondta, hogy céljuk kedvet csinálni az olvasáshoz, megkedveltetni az irodalmat. Ezért is találták ki a Könyvfalók Társasága az iskolában címmel azt a könyves próbát, amellyel mindenképpen nyerni lehet: barátokat lehet vele találni, és a Cimbora Kaláka-pályázatra küldött helyes válaszokkal értékes nyereményekhez is juthat a megfejtő. A Cimbora szerkesztői osztályonként külön mellékletet állítanak össze, amelyeknek tartalmát a tananyaghoz igazítják, és amelyben az V-VIII. osztályosok válogatást találnak az iskolában, tananyagként tanultakhoz kapcsolódó irodalmi művekből. /Takács Éva: Cimbora: folyóirat melléklettel. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hatvanöt éves. Több díjat kapott eddig is, most nyerte el a hévízi Csokonai Irodalmi és Művészeti Társaság díját. A társaságot a jelenleg Svájcban élő költő, az Erdélyért rajongó Major-Zala Lajos alapította a múlt század nyolcvanas éveiben. Az asztaltársaság elnöki tisztét pár éve Zalán Tibor tölti be, a társaságé a Hévíz művészeti és művelődési folyóirat. /N. J.: Hatvanötözött a Csokonai Társaság. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"Incze Mózes /sz. Barót, 1975/ kiállítása megnyílt Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában. 2000-ben végzett Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, festődiplomát szerzett. Alapító tagja a Műhely a határon élesdi művésztelepnek és tagja a Magyar Vízfestők Társaságának. Hét egyéni kiállítása volt rangos budapesti és egyéb magyarországi galériákban, és még több csoportkiállításon vett részt. /Németh Júlia: Festői morfogenézis. Incze Mózes kiállítása a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"Majd húsz évi távollét után Nuridsány Éva festőművész visszatért kezdeti művészi sikereinek városába, Kolozsvárra, ahol 1964-ben végezte el a Tanárképző Főiskola Képzőművészeti Szakát. 1983-ban áttelepült Magyarországra, Debrecenbe. Nuridsány Éva az utóbbi tíz év terméséből válogatta mostani kiállításának anyagát. A tűzzománc tíz évvel ezelőtt kerítette hatalmába a művészt. Bemutatta egyazon téma festői és zománcváltozatát. /Németh Júlia: Áthallásos színsziporkák. Nuridsány Éva kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"Godó Mihály /Kisiratos, 1913. -Kisiratos, 1996./ jezsuita szerzetesre emlékeztek tanítványai és tisztelői Szatmárnémetiben, a Kálvária-templomban, szeptember 22-én halálának 6. és születésének 89. évfordulója alkalmából. Személyiségét legenda övezi, tisztelői évtizedek múltán is híven őrzik emlékét., Godó pátert nem rendítette meg a rá mért súlyos, 18 évi börtönbüntetés, a fizikai, lelki megsemmisítését célzó sokéves magánzárka sem. /(W. F.): Godó páterre emlékeznek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"Tizedik kiadásához érkezett a népszerű, elsősorban középiskolásoknak szóló, az igényes szórakoztatást maga elé célul kitűző Diákévkönyv 2003. Ebből az alkalomból szept. 20-án könyvbemutatóra került sor a Tinivár kiadó székhelyén, Kolozsváron. A jelenlegi évkönyv több ismeretterjesztő anyagot közöl, elsősorban a történelmi múlt témaköréből. /S. B. Á.: Jubiláló Diákévkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"A Szövétnek aradi kulturális szemle szept. 27-én a Jelen Ház nagytermében látja vendégül dr. Solymosi Frigyest, a Magyar Tudományos Akadémia szegedi központjának elnökét, Széchenyi-díjas tanszékvezető vegyész professzort. A tudós előadásának címe: Magyarság és egyetemesség a Kárpát-medencében. /Szövétnek-esten dr. Solymosi Frigyes akadémikus. = Magyarság és egyetemesség a Kárpát-medencében. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./"
2002. szeptember 21.
"Szept. 20-án mérlegelték az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt Kovászna megyei szervezeteinek vezetői a kétpárti megyei egyezmény megvalósításait és hiányosságait. Adrian Casunean-Vlad képviselő, az SZDP megyei szervezetének elnöke szerint a megállapodás működik, mintegy 40 százalékban teljesültek az előírások, a fennmaradó 60 százaléknyi hiányosság objektív és külső tényezőknek is tulajdonítható. Albert Álmos, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke nem ért egyet ezzel a megállapítással. A föld-visszaszolgáltatás nem működik oly zökkenőmentesen, ahogy azt a kormánymegbízott hangoztatja. Albert Álmos még közölte, a kormányhatározatok kibocsátása terén nincs előrelépés a Lábas Ház, a kisvasút és a fűrésztelep önkormányzati tulajdonba való utalását illetően. /(Szekeres): Megyei egyezmény. Egyelőre nyikorog. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./ "
2002. szeptember 21.
"Ötmilliótól 50 millió lejig terjedő pénzbírságra számíthatnak azok a Hargita megyei iskolaigazgatók, akik két héten belül nem megfelelően függesztik ki a román nemzeti jelképeket az iskolák épületére, jelentette ki Mircea Dusa, Hargita megye prefektusa. A prefektúra dolgozói által végzett ellenőrzések szerint a megye iskoláinak 20 százalékában szabálytalan a jelképek elhelyezése. /Nemzeti jelképek és büntetés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./ "
2002. szeptember 21.
"Száztizenegy ország kulturális kormányküldöttsége isztambuli konferenciáján megállapodott abban, hogy lépéseket tesznek olyan sajátos kulturálisörökség-összetevők nemzetközi védelmére, mint a néptáncok, a nyelvek és a népszokások. A kétnapos konferenciát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) keretei között rendezték a török nagyvárosban. A találkozót lezáró közös nyilatkozat szerint a táncok, nyelvek és szokások éppúgy ki vannak téve a gyors városiasodás, a tömegturizmus és a globalizáció negatív hatásainak, mint a régi épületek vagy egyéb tárgyi műemlékek. A kulturális örökségen belül az előbbieket is azonosítani, továbbvinni és védelmezni kell, illetve meg kell ismertetni másokkal - értettek egyet a küldöttségek. Macuura Koicsiro UNESCO-főigazgató közlése szerint a nyilatkozat alapul szolgál annak a tervezett nemzetközi egyezménynek a megszövegezéséhez, amely ezen úgynevezett nem tárgyi örökség-összetevők összehangolt védelmére vonatkozik majd. A védendő szokások és hagyományok széles körének érzékeltetésére példaként a találkozón a bábszínházat és a jelmezes felvonulásokat is megemlítették - jelentette az AP hírügynökség. /Nemzetközileg védik a néptáncot, a nyelveket és a népszokásokat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./ "
2002. szeptember 21.
"Nem a legjobb úton halad a kulturális élet Romániában, gond van a műemlékvédelem háza táján, a közszolgálati televíziókban, a színházakban, operákban, de még a falusi kultúrházakban is - jelentette ki sajtótájékoztatóján Márton Árpád képviselő, a művelődési, művészeti és médiabizottság tagja. A színházak költségvetése szégyenteljesen alacsony. A műemlékvédelemre szánt pénz, mióta Razvan Teodorescu a miniszter, elsősorban ortodox templomokhoz kerül. Idén sem a gelencei, sem a kilyéni templomnak nem juttattak egy vasat sem. Ráadásul Háromszéken megszámlálhatatlan műemlék értékű épületet eddig még számba sem vettek. /s.): Mélyponton a művelődési élet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./ "
2002. szeptember 21.
"Klézsén és Pusztinán magyarórák kezdődtek: tizenhét klézsei és huszonnégy pusztinai tanuló részére magyarórát tartanak. A múltról Sylvester Lajos "csángó" filmet készített, erről szólt könyve, Csupa csapás az élet a címe, alcíme pedig: Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve . Az ötvenes években megszüntetett moldvai magyar iskolák után 1989 utánig szó sem lehetett moldvai anyanyelvi oktatásról. A Csángóföldön kertek alatt bujkáló, a csángó spiclik által besúgott néprajzosokat a milicisták hajkurászták a parancsnokságra. Most Klézsén és Pusztinán csángómagyar csoportok számára lehetővé tették az anyanyelvű oktatást. Az első osztályos apróságoktól a nyolcadikos korúakig egy csoportban - egyelőre nem számít. Sylvester tisztelettel írta le a moldvai csángómagyar órákat tartók, Nyisztor Tinka, Duma István András, Bilibók Jenő, Hegyeli Attila és sok társuk nevét. /Sylvester Lajos: Csángó csengő magyarórára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./ "
2002. szeptember 21.
"Szept. 20-án a sepsiszentgyörgyi bíróságon ítéletet hirdettek abban a perben, amelyben Aurel Dionisie Agache, a néhai őrnagy legidősebb fia kezdeményezett becsületsértésért Héjja Dezső ellen, amikor Héjja állítólag letaknyosozta ifj. Agachet múlt év december 3-án. Héjja Dezsőt felmentették, és egymillió lejes pénzbüntetésre, valamint százezer lejes perköltség visszafizetésére ítélték. /(Iochom): Becsületsértési per. Héjja Dezsőt felmentették. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./ "
2002. szeptember 22.
"A szatmári püspökségen újraindították a keresztény értelmiségiek fórumaként ismert Pax Romana találkozókat. A nyári szünidő utáni első vitafórumra szept. 12-én került Szatmárnémetiben, a Scheffler János Lelkipásztori Központban. A krisztusi kisközösséekről volt szó az Egy közösség születése című videofilm közös megtekintése, valamint Kamarás István Egyházközség-építők - egyházi szociográfia című tanulmányának kapcsán. /Pax Romana találkozó Szatmárnémetiben. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 22./"
2002. szeptember 22.
"Kolozsváron a jezsuiták hajléka, a Manréza központ rekordidő alatt épült fel. Szept. 6-án a Manréza ház ünnepélyes felszentelését két püspök végezte, mindkettőnek "felségterületébe" tartozik: Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a nemrég beiktatott új kolozsvár-szamosújvári görög katolikus püspök, Florentin Crihalmeanu. Az ünnepségen jelen volt a jezsuita rend generálisa, Hans-Peter Kolvenbach, valamint a magyar tartomány elöljárója, Nemesszeghy Ervin, Páll Leó ferences elöljáró és a bazilita rend tartományfőnöke, Iosif Furtuna. Az ünnepség római katolikus rítusú, román nyelven celebrált szentmisével kezdődött. Egyelőre két jezsuita van a Manrézában: Szőcs László és Tamás Barna. A ház elsősorban lelkigyakorlatokat kínál, ilyeneknek ad helyet, s mindenféle lelkit és szellemit ötvöző rendezvénynek. /bm: Jezsuita jelenlét Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 22./"
2002. szeptember 23.
"Szept. 21-én Marosvásárhelyen, az RMDSZ két testülete /SZKT és SZET/ együttes ülését megnyitó Frunda György szenátor, az SZKT /Szövetségi Képviselők Tanácsa/ elnöke a szept. 20-i Egyeztető Kerekasztal keretében született javaslatokat ismertette. Mátis Jenő a Reform frakció nevében kezdeményezte, hogy az SZKT-SZET ülésén tűzzék napirendre a szabályzatfelügyelő-bizottság jelentését, az alkotmánymódosításról szóló teljes csomagot, valamint zárt ülésen számoljanak el a romániai magyar nemzeti közösségnek juttatott állami támogatásokról. A javaslatokat a kerekasztal elutasította, akárcsak a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet és Tőkés László református püspök, tiszteletbeli elnök azon indítványát, hogy a jövő évi kongresszus előtt belső választásokat tartsanak. A támogatások kérdéskörében úgy határoztak, hogy szintén a következő SZKT-SZET ülésre az Ügyvezető Elnökség erről tájékoztató anyagot készít, amelyet nyílt ülésen vitat majd meg a két testület. Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke elmondta: örül annak, hogy sikerült konszenzusra jutni ebben a kérdésben. Az SZKT-SZET plénuma nem szavazta meg a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) által előterjesztett két határozatot. Kolozs megye egyrészt a kongresszus előtti belső választások lehetővé tételét indítványozta, ugyanis szerintük amennyiben ezt nem ejtik meg, a kongresszusra csakis szabálytalan módon kerülhet sor, másrészt pedig kezdeményezte, hogy a civil társadalom szintén aláírásgyűjtéssel támogassa az Operatív Tanács által elfogadott és az SZKT elé terjesztett alkotmányt módosító javaslatcsomagot. Markó Béla szövetségi elnök leszögezte, hogy a Jeremiásokat nem szereti. Aki bízik közössége jövőjében, az vállalja a küzdelmet és a munkát. Emlékeztetett arra, hogy a minap új magyar középiskolát nyitottak meg Máramarosszigeten, a kormánypárttal kötött egyezség értelmében Marosvásárhelyen immár újabb román osztály nélkül indul a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Csángóföldön pedig két csoportban hivatalosan is megkezdődött a magyar nyelv oktatása. Az elkövetkezőkben a népességcsökkenés okait kell vizsgálni, és a teendőket kell meghatározni. Az RMDSZ vezetője rámutatott: az elmúlt időszakban jelentős föld- és erdővagyont juttattak vissza, hátra van az egyházi ingatlanok törvényének mielőbbi alkalmazása. "Föld, erdő, ház", lehetne a következő hónapok legfontosabb jelszava, hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: szociális programokat, munkahelyet, lakást, fizetést kell kínálni a fiataloknak Markó hangsúlyozta: szükséges arról vitázni, hogy miért sürgetik a támogatási rendszerek átvilágítását. Mint fogalmazott, ami a Királyhágómellékén egy néhány napos kudarcos rendezvényre elég, az a magyar színtársulatok négy esztendei költségvetése. A vita során Borbély Zsolt Attila kifejtette: érdemi változásra van szükség a szervezetben. A cél az autonómia megvalósítása kell hogy legyen. Borbély László arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben 2000-ben az RMDSZ nem vállalja az együttműködést a kormánypárttal, akkor a Nagy-Románia Párt (NRP) lett volna az esetleges partnere a Szociáldemokrata Pártnak (SZDP). Borbély kiemelte, hogy a kormánypárttal kötött együttműködési megállapodás mintegy 89 pontjából eddig 75-öt sikerült részlegesen vagy teljesen megvalósítani. Vekov Károly leszögezte, egyetért Markó Bélával abban, hogy "magyarpártinak" kell lenni, a kérdés csupán az, hogy milyen magasra állítsák a mércét. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform elnöke, Katona Ádám a pénzügyi számbavételt szorgalmazta, amelyet az "üvegzseb" jegyében terjesszenek ki valamennyi képviselőre. Katona is a kongresszus előtti belső választások megtartását sürgette. Tamás Sándor képviselő tájékoztatása szerint Erdélyben körülbelül 1 millió tízezer hektár erdőterületet sikerült visszajuttatni a volt tulajdonosoknak az utóbbi két évben, ami egyrészt az RMDSZ következetességének köszönhető. Bucur Ildikó, a Szociáldemokrata Platform elnöke szerint az RMDSZ eredményes munkát végez. A Reform Tömörülés elnöke, Toró T. Tibor képviselő úgy vélte, hogy Markó Béla politikai tájékoztatója megpróbálja következetesen elterelni a figyelmet a lényegről. Meglátása szerint kétféle jövőkép, a kisebbségi és az autonóm jövőkép létezik. Takács Csaba ügyvezető elnök elutasította az RMDSZ csúcsvezetőségét ért bírálatokat. Markó Béla úgy értékelte: elvszerű vita folyt. Úgy vélte, önálló magyar közösséget kell felépíteni, amely egyenértékű az autonómiával. Markó Béla elmondta: a Communitas Alapítvány erre az évre 18 és fél milliárd lejt kapott, ebből 11 milliárd lej érkezett be, a pénzt a sajtótermékek, könyvkiadók támogatására, kulturális rendezvények megszervezésére fordították. Ugyancsak kérdésre válaszolva Takács Csaba ügyvezető elnök kifejtette: a határon túli magyar fiatalok anyanyelven történő tanulását segítő pályázati támogatás jelentős részét az Illyés Közalapítvány kuratóriuma más célokra fordította. Tudomásunk van arról, hogy 600 millió forintot nem az oktatás támogatására használtak fel. Döntöttek az ügyvezető elnök-helyettes és ügyvezető gazdasági alelnök személyéről. Az előbbi tisztségre Borbély László képviselőt, míg az utóbbira Kerekes Gábor önkormányzati ügyvezető alelnököt választották meg. A képviselők megszavazták, hogy a RMDSZ VII. kongresszusát 2003. febr. 1-2-án tartsák meg, a helyszínére vonatkozó pályázatokat 2002. okt. 15-ig nyújthatják be. /Félig üres, félig tele palack? "Föld, erdő, ház!" - a következő hónapok jelszava. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"A Reform Frakció és a Keresztény-Nemzeti Frakció üdvözölte az RMDSZ-kongresszus összehívását. Az erdélyi magyar ellenzék képviselői azonban megállapítják, ez meglehetősen veszélyes a játékszabályok meghatározása nélkül. Leszögezték, hogy első lépés legyen a belső választások megszervezése. /Az erdélyi magyar ellenzék állásfoglalása. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"A Szövetségi Képviselők Tanácsa szept. 21-i ülésén elfogadta az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának határozatát a romániai magyar oktatással kapcsolatban. Decentralizáció szükséges az oktatás minden vonatkozásában, szélesíteni kell az intézményi autonómiát. Szükség van önálló magyar fakultások, tanszékek létrehozására a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, valamint a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemen, új magyar tannyelvű oktatási vonalak kialakítására Marosvásárhelyen (Petru Maior Műszaki Egyetem), Kolozsvárt (Gheorghe Dima Zeneakadémia), magyar tannyelvű csoportokra Kolozsvárt (Műszaki Egyetem, Ion Andreescu Művészeti Akadémia, Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem). Továbbra is fontos prioritás a magyar nyelvű magán (egyházi és alapítványi) felsőoktatási intézmények támogatása, az állami felsőoktatásban működő elitképző programokra, ösztöndíj-támogatásra az oktatói személyzet, valamint a posztgraduális képzést felvállalók számára. - Az RMDSZ parlamenti képviselőcsoportjának kezdeményeznie kell a törvénymódosításokat a tanügyi törvény, a pedagógusok jogállását szabályozó statútum és a helyi közigazgatási törvény esetében. Szükséges, hogy a közoktatásban minden tantárgyat a kisebbségek nyelvén tanítsanak, beleértve a Románia földrajza és a Románok történelme című tantárgyakat is. Sürgető feladat az egyházi jellegű közoktatási intézmények működését szabályozó keretek kidolgozása. Az alapfokú képzést (óvodai és elemi oktatás) lehetőség szerint biztosítani kell minden településen, ha másként nem, akkor a közösség által létrehozott magán jellegű intézményekben. /Szövetségi Képviselők Tanácsa: Határozat. = RMDSZ Tájékoztató, szept. 23. - 2287. sz./"
2002. szeptember 23.
"Szept. 21-én, Szövetségi Egyeztető Tanács és a Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésén mindenkinek megvolt a maga igaza, állapította meg Bakk Miklós. Markó Bélának is, amikor a "tégláról téglára" építkező politikát eredményekről beszélt, s a Reform Tömörülésnek is, amikor élesen bírálta az alkotmánymódosítás megvitatásának elutasítását. Azonban egyértelművé vált, hogy az újabb kiegyezés elodázhatatlan. Miközben ugyanis Románia NATO-taggá és az EU-val határos országgá válik, a számában fogyatkozó erdélyi magyarságnak elsősorban az RMDSZ révén adatik meg, hogy versenyt futhasson saját sorsával. E versenyben pedig minden gondolatra, tervre és politikai ösztönre szükség van. A hazateremtéshez téglahordásra és közjogi stratégiára egyaránt szükség van. Az összhang megteremtése a február elején tartandó RMDSZ-kongresszus feladata, fogalmazta meg véleményét Bakk Miklós. /Bakk Miklós: Téglától hazáig. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"A hét végén a Szamoson bekövetkezett szennyezés terjedését a hatóságok próbálják megállítani. A máramarosi környezetvédő szakemberek különleges hálót szereltek fel a folyó medrében, amellyel a szenyezett víz és a döglött halak tetemének továbbhaladását próbálják meggátolni Sülelmed községnél. /L. É.: Nagyméretű szennyezés a Szamoson. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Szatmárnémetiben a Szent István Kör, a történelmi egyházak és a civil szervezetek összefogásával, szept. 21-én egész napos megemlékezést tartottak Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából. Az ágostai hitvallású evangélikus-lutheránus egyházközség imaházában Mózes Árpád kolozsvári püspök hirdetett igét. A református temetőben lévő Kossuth-emléksírnál Czier István római katolikus és Korda Zoltán református lelkipásztor mondott imát. Ezt követően Erdei D. István parlamenti képviselő beszéde következett. A Scheffler János Lelkipásztori Központ előadótermében Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Riedl Rudolf alprefektus mondott beszédet. Bemutatták Tarczy István Kossuth-emlékplakettjét. /Kossuth Lajos 1802 - 2002. Szombaton egész napos emlékünnepség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Az Erdőháti Napok valamennyi eddigi színhelyén egy-egy kopjafát állítottak az esemény tiszteletére, valamennyit Szűcs Béla ny. lelkész (Ant) faragta. A templom előtt felállított erdőhegyit szept. 21-én Tőkés László püspök leplezte le. Először volt Erdőhegy-Kisjenő a házigazdája az immár hatodik alkalommal megrendezett Erdőháti Napoknak. Kisjenőtől Nagyszalontáig 14 település képviseltette magát ezen az ünnepen. Erdőhegy nem oly rég volt 650 éves, Kisjenő pedig 800. Az erdőhegyi református templomban Tőkés László püspök hirdetett igét, majd Kovács Gyula, a helyi református gyülekezet lelkipásztora, az Erdőháti Szövetség elnöke magyarul, románul mondott köszöntőt. A Körös-mente Irodalmi Kör Csanádi János vezetésével ismét szép műsorral emelte az ünnep színvonalát. A nagyzerindi Rozmaring dalcsoport Kossuth-nótái nyitották meg a délutáni rendezvénysorozatot, amelynek fénypontja az Árpád-díj átadása volt. Ezt megelőzően azonban az ünnepelt, Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, publicista, drámaíró, a vidék szülötte megtartotta előadását. Tőkés László püspök nyújtotta át az idei Árpád-díjat Csép Sándornak. A fórum témája az összetartozás erősítése volt. Az 1996-ban létrehozott Erdőháti Szövetség új elnöke Filep Ferenc árpádi lelkész, két alelnöke pedig Csanádi János és Kovács Gyula lett. /Puskel Péter: VI. Erdőháti Napok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Kós Károly halálának 25. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak Bánffyhunyadon, szept. 22-én, vasárnap. A református templomban lezajlott ökumenikus istentiszteleten a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület elnöke, Sztrága Zoltán ismertette a gyülekezettel az ünnepelt életútját, ezt követően pedig a Ravasz-házban folytatódott a megemlékezés. A Kós emlékére készített tábla előtt köszöntő beszédet mondott Kötő József, az EMKE elnöke. Kónya-Hamar Sándor, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke beszédében az erdélyi politika Don Quijotéjának nevezte az ünnepeltet. Sor került az emléktábla leleplezésére. Pomogáts Béla író Erdély három csillagát, Ady Endrét, Reményik Sándort és Kós Károlyt méltatta, kifejtve: ők mindhárman egyszerre voltak otthon Európában és a szülőföldön is, és csak példájukat követve érhetjük el azt, hogy otthon legyünk magyarságunkban és történelmünkben. A következőkben Kántor Lajos irodalomtörténész, Makhul Mihály építészmérnök és Sas Péter történész előadása az író, az építész és a politikus Kós Károlyról szólt. /Sándor Boglárka Ágnes: Otthon a szülőföldön és Európában. Kós Károlyra emlékeztek Bánffyhunyadon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Egy gyermek hiányzott ahhoz, hogy beindulhasson Görgényszentimrén a magyar óvoda. Görgényszentimrén, az egykori színmagyar településen ma már 1600 román lakos él. A magyarok száma alig 350 körül mozog. Az arányok miatt nem illeti őket sem magyar nyelvű iskola, de még csak óvoda sem. Húsz éve annak, hogy a faluban megszűnt az anyanyelvű oktatás. Egyetlen anyanyelvi menhelyük a templomuk: 250-en vallják magukat katolikusnak, százan pedig reformátusnak. Dénes Csaba tsiteletes pedagógus feleségével két éve oktatja a magyar gyermekeket a hétvégi iskolában. A helyi magyar óvoda beindításához aláírást nyújtottak be a szülők. Azután a legtöbben meggondolták magukat. A román óvoda igazgatónője végigjárta a kérvényt aláíró családokat, és szeparatizmussal vádolta a szülőket. Finna András azt tervezi, hogy magánóvodát indít a magyar gyermekeknek. /Szucher Ervin: Egy gyermeken múlott a magyar óvoda. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Szept. 21-én a szórványvidékhez tartozó Magyarfülpösön a helybéli református egyház, a holland testvérgyülekezet segítségével, a falubeliek munkaerejével Szivárvány-házat építetett és adott át, amelyben óvodát, iskolát és közösségi termet is működtet. Az avató ünnepségre eljött a Görgényi Egyházmegye több tucatnyi papja, továbbá Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Új épület áll a mindössze 260 református lelket számláló faluban, ahol anyanyelvükön tanulhatnak, művelődhetnek a magyarfülpösiek. A helyi templomot 1993-ban renováltatta a gyülekezet. A templom és iskola megtartó erő. A Szivárvány (ház) reménysugár özönvíz után - mutatott rá a püspök. Ady István helybéli lelkész, a ház megálmodója elmondta, hogy az elmúlt években sok mindenben segítettek a hollandok. Orvosi rendelő létesült, traktort ajándékoztak, s hoztak mindent, ami kellett. A Szivárvány-házra azért volt szükség, mert az alsó tagozatos magyar gyerekek román osztályokba jártak, míg létszámhiány miatt nem működött magyar óvoda. Két évvel ezelőtt beindulhatott a magyar óvoda, most a 13 gyermek korszerű körülmények között tanulhat. Az osztályterem készen áll, és hogyha megkapják a tanfelügyelőségi engedélyt is, akkor jövőtől összevont tagozattal I - IV. osztályosok oktatása is helyet kap itt. /Vajda György: Szivárvány-ház Magyarfülpösön. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Szept. 21-én a szakos tanárok tartották megyeszerte a pedagógiaköröket, amelyek keretében a tantervvel, a tankönyvekkel kapcsolatos gondokat, a tantárgyversenyek különböző szakaszainak időpontját beszéltek meg. A megye különböző középiskoláiban tanító magyar szakos tanárok az Unirea Líceumban gyűltek össze. A magyar szakos tanárok 2000 óta tankönyv nélkül dolgoznak állandóan változó tantervekkel, mivel az irodalomtörténeti szempontú oktatásról át kellett térniük a műközpontú irodalomtanításra, amit bevezettek anélkül, hogy kipróbálták volna. Nagy a fejetlenség. Legalább az érettségi tételeket tennék közzé, a szaktanárok még azt sem tudják, hogy a régi tanterv vagy az új követelményei szerint kell-e tanítaniuk a végzős osztályokban, nem tudják, melyek azok a kötelező olvasmányok, amelyek szerepelhetnek az érettségi tételeken. /b.: A középiskolai anyanyelvoktatás terén nagy a zűrzavar. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Szabó László, a városi strandot működtető Calypso Kft. tulajdonosa megnyerte a polgármesterrel folytatott pert. A Calypso Kft. és a Polgármesteri Hivatal közötti pereskedés tavaly kezdődött, amikor lejárt a korábbi polgármester, Ferenczy Ferenc idején működő önkormányzati testület által jóváhagyott szerződés a strand bérlésére vonatkozóan. A Polgármesteri Hivatal megtagadta a meghosszabbítást, és a bérlő kilakoltatását rendelte el. Szabó László beadványaiban hajlandóságát fejezte ki, hogy lemond bérletújítási előjogáról, amennyiben az önkormányzat megtéríti tízévi befektetéseit. Az általa igényelt összeg és az önkormányzati becsüsök szabta lelépési díj milliárdos eltérésű. Ezért nem történhetett meg az alku. Első fokon az udvarhelyi bíróság helyt adott a kilakoltatásnak, de az alperes fellebbezését a Megyei Törvényszék elfogadta. /Pintér D. István: Szász Jenő ismét vesztett. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Szept. 20-án a Krónika napilap Székelyudvarhelyen vitanapot tartott az udvarhelyi média jelenéről és jövőjéről. A székelyudvarhelyi Gazda Árpád, a Krónika napilap vezető szerkesztője vitaindítóként elmondta, hogy a romániai magyar sajtóban kialakultak az erőviszonyok, elérkezett az ideje a szakmai párbeszédnek, a hibák feltárásának. Baloga Sándor kifejtette, hogy a kereskedelmi adóknál, mint amilyen a Digital 3, az újságíróknak meg kell felelniük a tulajdonosok elvárásainak is. Szabó Attila, a székelyudvarhelyi Prima Rádió munkatársa kijelentette, hogy Székelyudvarhelyen nincs médiaegyensúly, mert eddig arról szólt a történet, hogy a nagy hal miként eszi meg a kicsi halat. Szabó Attila a más véleménnyel szembeni intolerancia példájaként emlegette a Városházi Hírlap megszüntetését az RMDSZ-es többségű tanács által. Borbáth István a Városi Tanács RMDSZ-frakciójának vezetője válaszként elmondta, hogy a Városházi Hírlapot azért szüntették meg, mert szerkesztői nem közölték a tanácsi határozatokat, inkább a politikai csatározások eszközeként használták a lapot. Több felszólaló a helyi sajtóban dúló csatározásokat bírálta. /Fülöp D. Dénes: Egymás vitorláiból kifogjuk a szelet? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 23./"
2002. szeptember 23.
"Szept. 21-én Désen Huber András Város az időben című könyvének bemutatója helyett (író-olvasó találkozóra került sor. A szerző kitért a Déssel kapcsolatos több tízéves gyűjtésére, majd megköszönte a Nemzeti Kulturális Örökség és a Gloria Kiadó (Kolozsvár) segítségét. A Dési Napok ünnepségsorozat keretén belül tudományos ülésszak volt, amelyen néprajzkutatók tartottak előadásokat. A téma: szamosmenti népköltészet és népzene. /Lukács Éva: Dés és Balassagyarmat testvérváros lett Félresikerült könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./"