Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. szeptember 18.
"Adrian Nastase miniszterelnök és Günter Verheugen, az EU bővítésügyi főbiztosa a Salzburgban zajló Európai Gazdasági Fórum keretében szept. 16-án találkoztak, hogy megbeszélést folytassanak a román integrációs folyamat helyzetéről. Az Európai Bizottság éves országjelentése tükrözni fogja Románia politikai és gazdasági eredményeit - szögezte le Günter Verheugen, azt követően, hogy megbeszélést folytatott Adrian Nastase kormányfővel. Adrian Nastase hangsúlyozta: fontos, hogy a koppenhágai tanácskozáson megállapítsák Románia uniós csatlakozásának végső határidejét. A kormányfő szerint erre a 2007-es év lenne a legalkalmasabb. /Hatékonyabb konzultációt Brüsszel és Bukarest között! Günter Verheugennel tárgyalt a román kormányfő. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Parlamenti forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség közölte, hogy akár három hónappal is meghosszabbíthatják a kereskedelmi bank magánosítását illetően a szándéknyilatkozatok benyújtásának határidejét. Erre azért kerülne sor, mivel az eddigi két érdeklődő, a közelmúltban létrejött francia Eulia pénzintézet, valamint a Bank Austria Creditanstalt és a magyar OTP konzorciuma nem teljesíti a feltételeket, ugyanis mindkettő többségében állami tulajdonban van. Az OTP-nek is az állam a többségi részvényese. Jelenlegi formájában a magánosítás csak akkor folytatódhatna, ha a Bank Austria Creditanstalt szándéknyilatkozatot tenne a részvénycsomag 51 százalékára. /Újrakezdhetik a kereskedelmi bank magánosítását. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Levélben fordul Kovács László külügyminiszterhez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöksége, amelyben kérik egyik csíkszeredai tagtársuk bántalmazásának kivizsgálását és diplomáciai lépésekkel a hasonló esetek előfordulásának megakadályozását. Toroczkai László, a HVIM elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy ugyanilyen tartalmú levelet juttattak el Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének is. Toroczkai László tájékoztatása szerint szept. 12-én este a HVIM csíkszeredai alapszervezetének vezetőit a város főterén civil ruhás, románul beszélő személyek támadták meg. A támadás elől a négy fiatal közül három elfutott, az ott maradó 17 éves T. Gy.-t, a HVIM helyi elnökét pedig az ismeretlenek órákig ütlegelték, miközben a mozgalomhoz fűződő kapcsolatáról faggatták és táskáját átkutatták. A történteket közelről szemlélő rendőrök nem avatkoztak az eseményekbe. Toroczkai László közlése szerint szept. 14-én a román határőrizeti szervek a csengersimai határátkelőnél durván bántak a HVIM elnökségének magyar állampolgárságú tagjaival, akik egy erdélyi találkozóra utaztak. /Csíkszeredai fiatal bántalmazása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./ A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) közleményében határozottan tiltakozott amiatt, hogy Csíkszereda központjában szept. 12-én délután két "civil ruhás" személy - a belügyminisztérium egységeinek tétlensége mellett - ifjúsági szervezeti vezetőket indokolatlanul bántalmazott és vallatott, majd a vezetőjüknél található személyes és szervezeti iratokat törvényes alapok nélkül elkobozta. A CSTIT felkérte Ráduly Róbert Kálmánt, a Csíki Területi RMDSZ elnökét; Zsombori Vilmost, Hargita Megye Tanácsának elnökét; dr. Csedő Csaba Istvánt, Csíkszereda polgármesterét és Kovács Pétert, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökét, hogy az eset alapján kezdeményezzenek eljárást a tettesek felelősségre vonása érdekében. /Szüszer-Nagy Róbert: Tiltakozik a CSTIT Verés ideológiai alapon? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"A reformátusok szept. 18-án, az RMDSZ pedig okt. 12-én koszorúz Zilahon. Tekintettel a zilahi RMDSZ és a Zilahi Református Egyházmegye közötti nézeteltérésre, a Wesselényi-szobor 100. évfordulóját kétszer is megünneplik a zilahiak. A zilahi városháza nekilátott, hogy felújítsa a szobor környezetét. A református egyház egyébként Egyházmegyei Napot is tart, amelyen Ady Endre születésének 125. és Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját is megünneplik. /Deák Zoltán: Kétszer ünneplik Wesselényit. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"A korábbi évek két nagy könyvsikerét, Cseh Gusztáv Hatvan főember és Jeles házak című rézkarcsorozatát K. Jakab Antal új szövegével, egy harmadik kötettel kiegészítve (Megrajzolt pátria) jelentette meg bibliofil kiadásban a Korunk Baráti Társaság, Cseh Gusztáv pátriája címmel. - A Korunk legújabb száma a modern vizualitással foglalkozik. /Az erdélyi főemberektől a római performanszig (a Györkös Mányi Albert Emlékházban). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Szept. 20-22. között negyedik alkalommal kerül sor a Homo Ludens Alapítvány szervezésében a Romániai Magyar Bábostalálkozóra. A seregszemle célja lehetőséget teremteni a különböző városokban működő bábostársulatoknak, hogy bemutassák egy-egy jól sikerült produkciójukat, megnézhessék mások előadásait, beszélgessenek a meghívott szakemberekkel. A rendezvényen fellép tíz társulat (hazai és külföldi), lesz játszóház is. /Ismét bábostalálkozó Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Posztumusz kötet Bálint Tibor Könyörgés kétségbeesés ellen (Neptun Impex, Csíkszereda, 2002.) című novelláskötete. A leglíraibb részben az író vallott arról, mit jelent számára a szülőföld, a szülőváros, Kolozsvár. /Sándor Boglárka Ágnes: Kis történetek, kétségbeesés ellen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Szept. 13-án a Csíkszeredán tartott Örökségünk jövője témájú műhelyvitán elhangzott egy javaslat, miszerint nem ártana újból előásni a valamikori falutörvényeket. A fenntartható fejlődés szemszögéből nézve ugyanis, számos olyan előírása van, melyek manapság is alkalmazhatók lennének. Szükség van erre, mert mára a rendtartó székely falu fogalma feledésbe merült. Működnek még azok a faluközösségek, melyek érvényt szerezhetnének az együttélés régi normáinak? Lehet-e itt szerepe az elitnek? Ez is vita tárgyát képezte. /Kristó Tibor: Rendtartó-e a székely falu? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Minden magyar embert meg kell szólítani valamiképpen - jelentette ki Dézsi Zoltán. A gyergyószentmiklósi politikus az RMDSZ keretén belül működő kereszténydemokrata mozgalom felélesztését szorgalmazza a Gyergyói-medencében. Szept. 16-án Gyergyószentmiklóson összegyűltek azok, akik a kezdeményező csoport meghívásának tettek eleget. Dézsi Zoltán kifejtette: a kereszténydemokrata csoportosulás aktívan kíván politizálni, alternatívát kínálva a már meglévő irányzatok mellett. /Kereszténydemokraták Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Székelyudvarhelyen lépett fel Dinnyés József gitáros-énekes. Dalainak CD-re vivésére megalakította az Aranyalmás Kiadót. Megállapította, hogy mind a magyarországi, mind az utódállamokban használatos magyar irodalomtankönyvek egyfajta kritikai realizmust, bolsevik szerkesztési elvet követnek. Dinnyés feladatának tekinti a hivatalos irányzatok által feledésre ítélt szerzők műveinek felmutatását. Elmondta, hogy sikerült életre keltenie Szenczi Molnár Albert zsoltárait. Dinnyés "zenés, verses szabadegyetemet" indított. Öt részből álló előadás-sorozatról van szó, egyenként két-három órás találkozások ezek, amikor a harminc-negyven résztvevővel az irodalomról értekeznek, énekelnek. Jelenleg öt helyszínen fut ez a sorozat, ebből kettő Felvidéken található. /Zilahi Imre: Gitárkísérettel énekelt versek. Beszélgetés Dinnyés József előadóművésszel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 18.
"Az "RMDSZ úgynevezett belső ellenzéke, élen Tőkés László püspökkel, tb. elnökkel, sűrűn azt hangoztatta, hogy a szövetség egyébként választott vezetősége az erdélyi magyarság támogatására szánt pénzösszegekkel egymaga és főleg a saját maga javára gazdálkodik, oda juttat nagyobb summákat, ahol valamiképpen érdekelt." - írta Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője. "A hazai közvélemény megdöbbenéssel szerzett tudomást arról, hogy az Orbán kormány, országlásának utolsó napjaiban az RMDSZ rendelkezésére álló összegek többszörösét juttatta egyrészt a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, másrészt kedvenc kolozsvári lapja, a Krónika megsegítésére." - állította Gyarmath. Megjegyezte, hogy lapja, a Romániai Magyar Szó egyetlen egyszer pályázott, egymillió forint alatti összegre, pontosabban egy számítógép árának a felére, de nem kapta meg. Mátis Jenőtől, az Easy Alapítvány kuratóriumának elnökétől kérdezte, igaz-e, hogy az Easy Alapítvány útján 60 millió forintot juttatott a Krónikának, 20 milliót pedig az Erdélyi Könyvklubnak? Mátis Jenő cáfolta ezt és elmondta, miről volt szó. Az Easy Alapítvány, a Krónika Kiadó Rt. és az Erdélyi Magyar Könyvklub szándéknyilatkozatot írt alá, amely arról szólt, hogy egy alternatív újság-és csomagküldő szolgálatot építene ki, lévén, hogy a Román Posta nyújtotta ilyenszerű szolgáltatások sok kívánni valót hagynak maguk után. Ami a Népszabadságban megjelent, az téves, hiszen az Erdélyi Magyar Könyvklub nem kapott az összegből egy forintot sem, csak majd, mint pályázó fél, használhatja ezt a hálózatot, de csakis megrendelés alapján. A pályázat kedvezményezettje a Krónika Kiadóház Rt., amelynek a már létező terjesztési hálózatára épülne rá ez az alternatív hálózat. Ez a hálózat már most is többeket szolgál ki, a Krónika mellett legalább még két lapot, például Kolozs megyében a Szabadságot. Nemcsak újságokról van szó, hanem csomagküldésről, könyvterjesztésről, magyarországi szak- és réteglapok eljuttatásáról, és minden ehhez kapcsolódó tevékenységről. A megítélt nyolcvanmillió forint csakis a terjesztés javítására költhető. /Gyarmath János: A legjobb védekezés a támadás? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./ "
2002. szeptember 18.
"Temesváron, Bartók Béla Elméleti Líceumban szept. 16-án szépszámú diák, tanár, szülő, magyar elöljáró gyűlt össze az iskolacsengő hívó szavára. A jelenlevőket Virginás Tar Judit iskolaigazgató köszöntötte, emlékeztetett a Bokréta néptánccsoport, a Rozmaring népdalcsoport, a furulyacsoport sikeres fellépéseire, a Bartók Béla Alapítvány által biztosított ösztöndíjakra, a tanári lakásokra, az önkormányzat támogatásával felépített három szintes bentlakásra. Kiss Ferenc tanfelügyelő jelezte, hogy a bővített, 60 férőhelyes bentlakása megtelt vidéki nebulókkal, sőt kicsinek bizonyult a 2002/2003-as tanévben. /(Pataki Zoltán): Tanévnyitó a Bartók Béla Líceumban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./ "
2002. szeptember 18.
"Felújították a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumot. Szept. 17-én került sor a Világbank által finanszírozott munkálat átvételére. A marosvásárhelyi cég 95 százalékban fejezte be a munkát. Még hátramaradt az iskola belső udvarának az aszfaltozása és a tornaterem padlózatának kicserélése. /Iochom István: Világbanki támogatással. Felújították a Nagy Mózes Gimnáziumot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./ "
2002. szeptember 19.
"Ion Iliescu román és Leonyid Kucsma ukrán elnök szept. 17-én megállapodtak abban, hogy Románia és Ukrajna 2003. június 1-ig tisztázza a folyami határszakasz, a kontinentális talapzat és a fekete-tengeri gazdasági övezetek kérdését. A román és az ukrán államfő közös nyilatkozatot írt alá, amely szorgalmazza, hogy a két ország 2003. június elsejéig írja alá a folyami és tengeri határszakaszról szóló kétoldalú politikai egyezmény kiegészítő dokumentumát. Leonyid Kucsma szerint a tárgyalásokról nem mondható el, hogy könnyedén zajlottak volna, azonban mindkét fél részéről létezik politikai szándék és nyitottság a problémák rendezésére. /Tisztázódnak a vitás kérdések. /Iliescu Leonyid Kucsmával tárgyalt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Az Országos Audiovizuális Tanács (OAT, CNA) szept. 18-án bűnvádi panaszt nyújtott be a Legfelsőbb Ügyészségen Corneliu Vadim Tudor, a Romania Mare című lap főszerkesztője ellen a kiadvány szeptemberi 636/20-as számában megjelent cikke miatt, amely erőszakos tettekre bujtogatott a tanács tagjai ellen, olvasható a testület közleményében. "Köpjétek szembe a senkiháziakat, bárhol találkoztok velük! (...) Románok, vonuljatok az utcára!" - olvasható az idézett cikkben. A felhívásnak megfelelően. Szept. 18-án mintegy 300 személy gyűlt össze Bukarestben, részt vegyen a tanács döntése elleni tiltakozáson. A szenátus előtti tüntetés résztvevőihez C.V. Tudor NRP-elnök is csatlakozott. Közölte, hogy pártja Veszélyben a demokrácia címmel egyszerű indítványt nyújt be a parlamentben. A Fővárosi Fellebbviteli Bíróság elutasította az OTV által az Országos Audiovizuális Tanács döntésével kapcsolatban benyújtott óvást, arra hivatkozva, hogy a televízió kérése elfogadhatatlan. /A Tanács panaszt emelt Corneliu Vadim Tudor ellen. Az Audiovizuális Tanács elutasította az OTV kérelmét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"A román hatóságok cáfolják a nemzetközi sajtóhíreket, miszerint fegyverüzletet folytattak volna Irakkal. A külügyminisztériumi sajtóközleményében szerint Románia sohasem hagyott jóvá olyan kéréseket, amelyek katonai felszerelések, technológiák exportálását engedélyezték volna az iraki kormányzatnak vagy iraki vállalatoknak. A Le Parisien francia napilap szept. 12-i száma szerint Irak a romániai gyártóktól jutott Puma típusú helikopterhez szükséges alkatrészekhez. Egy héttel korábban a spanyol La Razón lap azt állította, hogy Szaddám Huszein iraki elnök négy atombomba előállítására elegendő dúsított uránnal rendelkezik, amely származási helyei közt Moldova, Kazahsztán, Törökország és Üzbegisztán mellett Románia neve is szerepel. /I. F.: Tiltott fegyverkereskedelem. Romániától vette Irak a Puma helikoptereket? = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"A zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának és a Presbiteri Szövetségnek a szervezésében került sor szept. 18-án Zilahon az Egyházmegyei Nap ünnepségére, amelyet négy évforduló jegyében hirdettek meg: 100 éve leplezték le Fadrusz János Wesselényi-szobrát, 100 éve került sor a Zilahi Református Wesselényi Kollégium főépületének alapkőletételére, 125 éve született Ady Endre, a kollégium egykori diákja, valamint 200 éve született Kossuth Lajos. Tőkés László püspök azért nem vehetett részt a rendezvényen, mert Mádl Ferenc magyar köztársasági elnökkel találkozott Budapesten. Az államfő október 5-én Nagyváradra látogat, ahol részt vesz az Arany János Kollégium hivatalos felavatásán. Molnár Kálmán helyi esperes jelezte: a zilahi Református Kollégium helyzete továbbra is válságos. Egy olyan egyházi iskola többszáz éves múltját ünnepeljük, amelynek diákjai és tanárainak többsége nem vesz részt egyházi rendezvényeken, jegyezte meg. A zilahi kollégium gyakorlatilag megtagadta az együttműködést az egyházzal. Felolvasták Németh Zsoltnak, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének az ünneplő gyülekezethez intézett levelét. Starmüller Géza művészettörténész tartott előadást a Wesselényi-szobor-kompozícióról, és annak alkotójáról, Fadrusz Jánosról. A templomi rendezvényt Budai Ilona csodálatos ének-imádsága egészítette ki, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a felújítás alatt álló Wesselényi-szobrot és a Wesselényi Kollégium épülete előtti Ady-szobrot. A Kálvineumban Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elnökének Ady erdélyiségéről szóló előadása és dr. Csetri Elek akadémikus Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós című előadása hangzott el. Az egybegyűltek Magyarország, édes hazám címmel Budai Ilona műsorát hallgathatták meg. /Makkay József: Négyes ünnep Zilahon. A tanárok és diákok nem vettek részt az egyházi rendezvényen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Egyes román lapok azt állították, hogy Kossuth Lajos háborús bűnös; visszatér a bűvös "negyvenezer lemészárolt román" motívuma, és fröcsög az uszító sajtó: Háborús bűnösök nemkülönben "Bem Josif, Pëtöfi Sandor, Vasvari Pál, Hatvani Emeric, Kemeni Farkas, Szentivani Karoly, groful Haler Ignat, Maskasi Pall si altii" - olvasható a román lapban. Kiderül, hogy az 1940-es bécsi döntésért is Kossuth és bandája a felelős. A fasiszta magyarok, sugallja a cikk, negyvenben megváltoztatták a Stefan cel Mare utca nevét Hitlerre, a Calarasilor-t Kossuthra, a Constantin Romanu-Vivu utcát Hórthy (sic!) Miklósra, a Sfantul Gheorghe utcát Mussolinire, a Liceului-t Bem Iosif-ra, "si altele". -Az ellen, hogy az egyik vásárhelyi lap - megjelenése óta! - következetes, kitartó, nacionalista, fasiszta kampányt folytat az egész magyarság ellen, senki sem emeli fel szavát; nem érzékeny rá az emberi jogokért küzdő megannyi civil szervezet, nem kapják fel fejüket az antiszemitizmus és a romagyűlölet ellen oly gyakran tiltakozó csoportosulások, alapítványok, gittegyletek, és nem zavartatja magát az RMDSZ sem. - Választott politikusaink tűrik a gyalázatot, írta a lapban a döme szignójú hozzászóló. /(döme): Nyammográfia: Kossuth és bandája. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Szatmárnémetiben még a kommunizmus nacionalista kurzusának idején is megmaradt Petőfi és Kossuth utca neve. Volt Vörösmarty utca is, egészen 1990-ig. Akkor azonban az RMDSZ képviselőit is magában foglaló akkori ideiglenes hatóság megfosztotta nevétől a Kossuth Lajos és a Vörösmarty utcát. Valakik nagyon elrontották annak idején ezt a dolgot... /(veres): Kossuth-évi nosztalgia. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Szabó Károly RMDSZ-szenátor kifejtette, hogy 13 év eltelte után sem sikerült nyilvánosságra hozni azt a listát, amely a néhai Securitate kötelékeiben dolgozók névjegyzékét tartalmazza. /Szabó Károly a szekuslistákról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Az A Hét közölte magyar fordításban Ovidiu Pecican ismertetését. Megjelent a tíz kötetre tervezett A románok története /Román Akadémia, Bukarest, 2001/. A munkálatokat Dan Brindei és Virgil Candea akadémikusok irányították, akik Ceuasescu rendszerét is kiszolgálták. Ceausescu meg akarta teremteni a múlt kanonikus, nacionalista változatát. A megjelent köteteteket alacsony röptű és tradicionalista koncepció fogja össze, hangsúlyozta Ovidiu Pecican. Ezek a kötetek a román történelem nacionalista verzióját adják, ortodox alapú, államközpontú és heroizáló szemléletű. Egy dák nép azonosításának érdeke, és állami létének ráillesztése nagyjából Románia mai területére a történelmi valóság semmibe vétele, nem meggyőző történelmi manipuláció. /Ovidiu Pecican: A románok nacionalista és konzervatív története. Fordította: Ágoston Hugo: A Hét (Bukarest), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Megelégelték egy éve kinevezett igazgatójuk visszaéléseit a kolozsvári Puck Bábszínház alkalmazottai, akik a Kolozs megyei tanácshoz eljuttatott beadványukban Traian Savinescu menesztését kérik. A beadvány szerint az intézmény vezetője egy év alatt a csőd szélére sodorta a bábszínházat, önkényeskedő vezetése következtében elfogadhatatlanul lesüllyedt a művészi színvonal. Előadások betiltása, nem megfelelő műsorpolitika, be nem tartott pénzügyi ígéretek, visszaélés, megalázás, zsarolás - ez csak töredéke annak a "vádiratnak", amelyet a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatója ellen az alkalmazottak megfogalmaztak. Az igazgató mellőzi a bábszínháznál évek óta dolgozó - és a bábosszakma által nemzetközileg elismert - színészeket, rendezőket, helyettük tapasztalatlan bedolgozó munkatársakkal működik. A mellőzöttek közé sorolható Kovács Ildikó rendező, akinek koncepcióját figyelmen kívül hagyva az igazgató maga döntött a Micimackó szereposztását illetően. Az igazgató a román és a magyar tagozatvezetőt leváltotta. "A bábszínház magyar tagozatának jelenleg vezetője sincs, és még két színészre szükség lenne" - állítja György László, az egyik elbocsátott színész, hozzátéve, hogy a bábszínház rossz anyagi helyzete ellenére a Magyarországról kapott mintegy 800 ezer forintos támogatást sem használták fel, és emiatt nagy az esélye, hogy visszavonják. György László elbocsátása miatt a bírósághoz fordult jogorvoslatért, és igazat adtak neki. /Lázár Lehel: Menesztenék a Puck igazgatóját. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Idén tizedik évfolyamát kezdi Szatmárnémetiben, a Művészeti Iskolában működő beszédtechnikai és művészi beszéd-stúdió, Kovács Éva művésznő irányításával. Az elmúlt évek munkája egyértelműen sikeres volt. Bizonyítja ezt a növendékek számos díja, amit különböző rangos vers- és prózamondó versenyeken értek el. Öten közülük színművészeti főiskolára nyertek felvételt. /Beszéd- és nyelvművelő stúdió. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Siralmas tankönyvhelyzet, az országban sok tankönyv hiányzik. Csíkszeredán Mihály Géza, a tankönyvekért felelős tanfelügyelő semmi biztatót nem tud mondani. Szerinte is katasztrofális a tankönyvhelyzet. Harmadik osztályban magyarul még nem jelent meg a Polgári nevelés és Tudományok tankönyv, de nem érkezett meg a Corvin Kiadó román és az EDP Kiadó magyar tankönyve sem. A középiskolások tankönyveit egyenesen a kiadóktól rendelik az iskolák, a költségeket a szülők állják. /Takács Éva: Siralmas tankönyvhelyzet. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"A Népművészet Mestere címmel jutalmazták a lészpedi Demeter Antalné Jánó Anna balladaénekest, a díjat szept. 24-én adják át a bukaresti magyar nagykövetség részéről, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és az RMDSZ szervezésében Bákóban, a Moldova Szálló konferenciatermében. Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató méltatja majd Anna néni hozzájárulását az egyetemes magyar kultúra értékeihez. A 76 éves néni jelenleg egy lészpedi házikóban él, egészségi állapota nagyon megromlott. Balladái olyannyira híressé tették, hogy szinte egymást érték az ajtóban a vendégek. A legtöbben Magyarországról jöttek, magnót, videokamerát hoztak, hogy megörökítsék a dalokat. /Rédai Attila: Énekelni szeretett a legjobban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"A Dévától 8 km-re fekvő Csernakeresztúr 700-es éves évfordulóját ünnepelte szept. 15-én. Az ünnepség egybe esett a katolikus templom búcsújával. Tóth János plébános, Jani atya, ahogy a hívek ismerik, kitett magáért. A templomot feldíszítette, két kórust tanított be, mind a felnőttek kórusát, mind a gyermekekét. A plébános gitárral kísérte a gyerekek dalait. Az elmúlt félévben Csernakeresztúron és Piskin 19 embert temettek és csak két gyermeket kereszteltek. A hitnek és a templomnak köszönheti Csernakeresztúr, hogy megérte a 700. évfordulóját, vallja a plébános. Ha feladjuk a hitet s a templomot, iskolát, nem számíthatunk megmaradásra, szögezte le. /Szemcsuk Kinga: Hétszáz éves Csernakeresztúr. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./"
2002. szeptember 19.
"Az OTV-nek az Országos Audiovizuális Tanács általi felfüggesztése a szenátusban is vihart kavart. Frunda György szenátor politikai nyilatkozatában házbeli kollégái érveléseire reagálva a törvényes előírásokra hivatkozva utasította el azt, hogy a szenátus cenzúrázni próbálja az ügyben illetékes tanács határozatát, melyet késve hozott: az említett tv-adó /OTV/ hosszú időn át hazugságokat, erkölcstelen dolgokat sugárzott. Frunda szerint a szenátusban senki sem érvelhet azzal, hogy vannak ennél fontosabb, rendezésre váró dolgok, Paunescu szerint például az, hogy a románokat elűzték Hargita és Kovászna megyéből, hogy Marosvásárhelyen nincs Mihai Vitezau utca, hogy Segesváron a magyarok számaránya nem éri el a 20 százalékot, amit az RMDSZ szenátora azonnal cáfolt. Véleménye szerint igazságtalanság és méltánytalanság a szenátus részéről az ügy kapcsán a magyar nemzeti kisebbséget vádolni, amikor az 1990-es marosvásárhelyi események miatt csak magyarokat ítéltek el - érvelt Frunda György. /Frunda György figyelmeztet: A Szenátus nem cenzúrázhat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./ "
2002. szeptember 19.
"Berszán Lajos atya, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Iskola igazgatója beszámolt arról, hogy a nyolc évvel ezelőtt harminc diákkal induló iskolában ezúttal közel háromszáz diák kezdte meg a tanulást. Idén közel nyolcvan csángó diák tanul itt Moldvából és a gyarapodó létszám bíztató: van értelme az eddigi munkának. A főépület mellett májusban kezdték el az új iskola építését. A tervek szerint nov. 19-ig elkészül az iskola. /(Daczó Dénes): Gyarapodó létszám az Árpád-házi Szent Erzsébet iskolában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./ "
2002. szeptember 19.
"Anya- és erdélyországi helységek testvéri kézfogásának, együttműködésének, rokoni szálak ápolásának se szeri, se száma mostanában. Az idei Apáca Napok alkalmából összesereglett a négy testvérhelység. A hagyomány szerint a Békés megyei Csanádapáca, a Csongrád megyei Apátfalva, a vajdasági Kisoroszi és az erdővidéki Apáca esztendőnként felváltva látja vendégül testvéreit. Szerveztek kirándulásokat, az apácai evangélikus parókián és gyülekezeti házban a népes gyülekezet együtt gyönyörködhetett minden színpadra lépő csoport hazulról hozott szellemi ízelítőjében. Vándorguzsalyat indítottak útjára, a guzsalyat őrző helység köteles továbbvinni a hagyományt. /Benkő Levente: A testvériség fonala. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./ "
2002. szeptember 20.
"Románia már tavaly - az afganisztáni tálib rendszer ellen indított háború idején - megállapodást kötött az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikai légierő használhatja a román légteret. A szenátor elmondta, hogy az Irak elleni támadásra készülő amerikaiak részéről eddig még nem érkezett ilyen értelmű kérés Bukarestbe. Sergiu Niculescu, a szenátus védelmi bizottságának elnöke kifejtette, hogy amerikai katonai támaszponttá válhat a dél-konstancai tengeri kikötő. /Amerikai katonai támaszpont Romániában? Az Egyesült Államok még nem jelezte szándékát. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./"