Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. szeptember 16.
"Székelykeresztúr kórháza nem annyira pénzhiánnyal, mint amennyire orvoshiánnyal küszködik, derült ki Gál Csaba igazgatóhelyettes közléséből. A kórház három 14 ágyas szülészeti-nőgyógyászati osztálya egy ideje orvoshiány miatt nem működik. A kórházban csak öt orvos van, a két bedolgozó nyugdíjas orvossal együtt. Ezenkívül még öt rezidenssel - két nőgyógyásszal, egy-egy bel-, gyermek- és tüdőgyógyásszal - van az intézménynek szerződése. Az utóbbi két-három évben szinte felére csökkent a kórház személyzete. /D. L.: Orvoshiány a székelykeresztúri kórházban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"Szept. 14-én emléküléssel kezdődött Kolozsváron az Atyánkfia, Apafi című rendezvénysorozat, amelyet a Magyarörmények Romániai Szövetsége, valamint a budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület és a Budapesti Örmény Kisebbségi Önkormányzatok Társulata szervezett. A tudományos ülésszakon Apafi Mihály erdélyi fejedelemre emlékeztek, aki 1672. október 26-án, Gyulafehérváron kelt kiváltságlevelével szabad kereskedést engedett az örményeknek. A rendezvényt dr. Tonk Sándor történész, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora nyitotta meg egy történelmi visszatekintéssel, majd Lászlóffy Aladár következett, aki az Örmény mohácsolás címet adta előadásának. Ezután dr.Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke szólt a közönséghez. Csetri Elek az örmények által az erdélyi törvényhozásban vállalt szerepről beszélt, utána Vekov Károly, B. Kovács Júlia, Balázs Bécsi Attila és Kozma Dezső előadásai következtek. /bpe: Apafira emlékeztek a magyarörmények. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"A budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem fiatal végzősének, a Baróton született Incze Mózes festőművésznek a munkáiból nyílt kiállítás. A kiállított munkákat Németh Júlia elemezte. A bemutatott alkotások a Műhely a határon elnevezésű élesdi művésztelepen készültek, amelynek Incze Mózes alapítótagja. /(h): Incze Mózes, a látomásos festő. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"Szatmárra látogatott a magát Kárpát-medencei szervezetként definiáló Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetősége a múlt hét végén. A mozgalom vezetői Krakkó Rudolf, szatmári koordinátor szervezésében számos közéleti személyiséggel találkoztak. A mozgalom vezetői Lázáriban elmondták, hogy a lázári lakosság pozitív népszaporulatának okairól tanulmányt fognak készíteni, amelyet példaként kívánnak állítani az egész Kárpát-medencei magyarság elé. Toroczkai László, a mozgalom elnöke jelezte, hogy csíkszeredai tagjaikat - minden ok nélkül - rendőri atrocitás érte, melynek során csíki vezetőjüket, Tankó Györgyöt súlyosan bántalmazták. A HVIM vezetői az esetről tájékoztatni fogják a romániai magyarság képviselőit, a magyarországi kormányt és a közvéleményt, valamint a nemzetközi emberi jogi szervezeteket. /A "hatvannégyesek" Szatmáron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"Kétnapos ünnepség keretében emlékeztek Kibéden a falu szülötte, dr. Mátyus István (1725- 1802), Marosszék orvosdoktorára halálának 200. évfordulóján. Tudományos ülésszak, hálaadó istentisztelet, iskolai névadó ünnepség, szoboravatás /Péterfy László szobra/ jelzi az utókor tiszteletét. Ezentúl a kibédi iskola dr. Mátyus István nevét viseli. /b.d. [Bölöni Domokos]: Emlékünnep és tanévnyitó Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"Az elmúlt hét végén több erdélyi városban idézték fel a 150 éve született Petelei István író személyiségét, életművét. A megemlékezések szept. 13-án Székelyudvarhelyen kezdődtek, majd szept. 14-én Szovátán emléktáblát avattak a jeles novellista és irodalomszervező egykori nyaralója helyén. A budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és Alapítvány szervezte jubileumi rendezvénysorozat Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben folytatódott, ahol az emlékezők koszorút helyeztek el Petelei István sírján. /Petelei Istvánra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"Szept. 14-én dr. Jeszenszky Géza és felesége, Edit asszony Kézdivásárhelyen, a Turóczi Mózes Általános Iskolában távoli rokonaival, a Turóczy nemzetség tagjaival találkozott. A volt magyar külügyminisztert Dobos László igazgató köszöntötte és mutatta be a tanintézményt, amelyik 1993 óta viseli Turóczi Mózes nevét. Dr. Jeszenszky Gézát távoli rokonai nevében Turóczy Botond köszöntötte és nyújtotta át neki a pávai Barabás Zsombor által készített faragott kazettát, rajta a Turóczyak címerével. A jelen levő Turóczyak megalakították a Turóczy Nemzetség Egyesületét. Elnöknek Turóczy Botondot, alelnöknek id. Turóczy Árpádot, tiszteletbeli elnöknek dr. Jeszenszky Gézát választották meg. Jeszenszky Géza elmondta: ismét szabad ember, szeptember elsejétől már nem washingtoni nagykövet, hanem visszatér a katedrára, és ősztől a Budapesti Közgazdasági Egyetemen és jövő év februárjától vendégtanárként a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen fog tanítani. /Iochom István: Megalakult a Turóczy nemzetség egyesülete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./ "
2002. szeptember 16.
"Kézdivásárhely emlékművet állított hősi halottainak, mindazoknak, akik az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, illetve az első és második világháborúban vesztették életüket. A Bocskay Vince szovátai szobrász által készített emlékmű márványtalapzatára 253 nevet véstek. Szept. 13-án több mint félezren gyűltek össze az egykori Székely Katonai Nevelde - a város legjelentősebb világi jellegű műemlék épülete - előtti téren. Török Sándor polgármester, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke elmondta: Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter 1995-ben hétszáz amerikai dollár adományozásával kezdeményezte az emlékmű felállítását. A polgármester köszönetet mondott az Orbán-kormánynak - 1,5 millió forinttal támogatták az emlékmű elkészítését -, a TGS és New Fashion cégeknek, valamint a Nagy Mózes Alapítványnak, és mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Az ünnepségen jelen volt dr. Jeszenszky Géza leköszönt amerikai magyar nagykövet, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Tamás József segédpüspök, Demeter János, Baka Mátyás és Vajda Lajos, a megyei tanács elnöke, illetve két alelnöke, Roth Tibor, a romániai Cionista Szövetség elnöke és a magyar történelmi egyházak képviselői. Markó Béla szövetségi elnök az áldozathozatal fontosságát hangsúlyozta. Roth Tibor a zsidóság által hozott véráldozatot emelte ki, Tamás Sándor képviselő elmondta: olyan személyeknek állítottak emléket, akiknek gyermekei, unokái, rokonai itt állnak ezen a téren, gyertyát vagy virágot szorongatva kezükben. /Iochom István: Kézdivásárhely. Emlékmű a hősi halottaknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./ "
2002. szeptember 16.
"Nem aratott nagy közönségsikert a szept. 14-15-én a Sepsiszentgyörgyön szervezett sokadalom. A hűvös, esős idő rányomta bélyegét a rendezvényre. Elindult a népviseletesek menete. A Háromszék Táncegyüttes Ludas Matyi című előadásával kezdetét vette a rendezvény. /(vop): Háromszéki sokadalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./ "
2002. szeptember 16.
"Szept. 14-én kezdődött az Őszi sokadalom Kézdivásárhelyen. A többezres tömeg előtt a kisvárdai Várszínház Doktorock színtársulata bemutatta a Szörényi-Bródy-rockoperát, az István, a királyt. Szept. 15-én és 16-án egész sor helybeli és vendégegyüttes lépett színpadra. Az őszi sokadalom sporteseményekben és ügyességi próbákban is rendkívül gazdag volt. /Iochom István: Őszi sokadalom Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./ "
2002. szeptember 16.
"Indul az új tanév. A tanév eléggé zaklatottan kezdődik, hiszen a pedagógusok megmérettetése valósággal sokkolta a társadalmat, s főleg a szakmát. Fogy az erdélyi magyarság, elöregszik társadalma, elnéptelenedőben a templomok és az iskolák. Okos összefogásra, önzetlen szolgálatra van szükség, nincs helye semmiféle intézményi torzsalkodásnak, meddő vitának. /Magyari Lajos: Becsengetnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./ "
2002. szeptember 16.
"Föl akarják számolni Marosfőn a magyar tannyelvű iskola V-VIII. osztályát, a szülők és pedagógusok felháborodtak. Szeptember 12-én újabb tanácskozást tartottak Marosfőn. A tanácskozáson elhangott: a két iskolából egyik, a Ion Creanga román iskola maradjon fenn és a magyar diákok is ide járjanak. A döntés: a magyar tannyelvű iskola V-VIII. osztálya megszűnik, diákjai a román iskolába fognak járni, ahol biztosítanak nekik magyar tanárt a magyar nyelv és irodalom oktatására, de a többi tantárgyat románul tanulják. Ez a megoldás a magyar tannyelvű iskola feladását jelenti Marosfőn, annak ellenére, hogy a faluban van magyar gyermek utánpótlás: a magyar I-IV-ben 18-an tanulnak, a magyar óvodások száma pedig meghaladja a 20-at. /(Gál Éva Emese): Lesz-e magyar tannyelvű iskola Marosfőn? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./ "
2002. szeptember 17.
"Gheorghi Prisacaru, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szerint az ukrán parlament magyar mintára jogszabályt készít a szomszédos államokban élő ukránok státusával kapcsolatban. A szenátor reméli, hogy ilyen törvény nem lép életbe, az ukrán parlament pedig figyelembe veszi az Európa Tanács által a magyar jogszabály esetében megfogalmazott ajánlásokat. /Magyar mintára ukrán státustörvény. Remélik: Kijev eláll szándékától. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Szept. 16-án magyar állami segítséggel új, önálló magyar középiskola kezdte meg működését Máramarosszigeten. Az 1960-ban megszűnt máramarosszigeti magyar középiskola helyett most megnyílt új tanintézményben, a Löwey Klára nevét viselő új, önálló magyar líceumban 278 helybeli és környékbeli I-XII. osztályos tanuló kezdte meg a tanévet. Az iskolaavatáson részt vett és beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. Markó Béla kijelentette: nagyon örülne, ha minden évben meg tudnának nyitni valahol Erdélyben egy újabb magyar középiskolát. Ez az utóbbi két évben sikerült, hiszen tavaly ilyenkor Aradon kezdte meg működését a Csiky Gergely Líceum, most pedig Máramarosszigeten indul új magyar középiskola. Ez az iskolaindítás egyik fontos témája volt az RMDSZ és a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) közti együttműködésnek és tárgyalásoknak is. Az iskola létrehozásához a magyar kormány jelentős gyorssegélyt nyújtott a Határon Túli Magyarok Hivatalán keresztül. További támogatást várnak, mert az új iskola még nincs felszerelve - mondta Markó Béla. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke nagy örömmel üdvözölte az iskolanyitás- és avatás ünnepét. A közös cselekvés, a közös ünneplés szükségességét hangsúlyozta. - Az, hogy itt, ebben a térségben, ahol 42 évvel ezelőtt megszűnt a város magyar középiskolája, most új, önálló magyar tanintézet kezdte meg működését, olyan előremutató esemény, amelytől minden magyarnak emelkedhet a lelke, függetlenül attól, hogy hol él. Ez a mostani ünnep egy nagy összefogásnak az eredménye. Az emberek a határon belül és a határon túl össze tudtak fogni az iskola létrehívása érdekében. Idén Máramarosszigeten több mint kétszer annyi elsőosztályos magyar gyermek tanul anyanyelvén, mint tavaly. /Új magyar gimnázium Máramarosszigeten. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem akar belenyugodni a népszámlálás eredményébe, abba, hogy Kolozsváron a magyarok száma az összlakosság 20 százalékát sem teszi ki. Több ezer magyart a számlálóbiztosok nem voltak hajlandók felírni a listára. Hiába diktálták be a pillanatnyilag külföldön tartózkodókat, őket nem vették számításba. A magyarság aránya a városban most sem kisebb, mint a múlt népszámláláskor volt. Jelenleg 317 ezer a kolozsvári lakcímmel rendelkezők száma, saját felmérésük szerint ebből mintegy 68 ezer a magyar. Megkezdték a saját népszámlálást, s jelenleg 60 ezer név, címmel ellátva, már a számítógépben van, és reméli, hogy a Belvárosból, a Györgyfalvi negyedből és Monostorról még kikerül a nyolcezer fő. Az sem volt szabályos, hogy a népszámláláskor a városban tanuló diákokat is kolozsváriaknak vették. Igaz, hogy az elmúlt esztendőkben sok magyar távozott, azonban nagyon sok fiatal magyar család letelepedett Kolozsváron. Még külföldről is visszajöttek egyesek. - Mintha elhallgattak volna az RMDSZ-ben a közösségi-területi autonómia igénylésével. - Ha a politikai alanyiságot feladjuk, akkor eleve lemondunk a sikeres politizálásról, szögezte le Kónya-Hamar Sándor. Az RMDSZ lemondott a kezdeményezésről, a kockázatvállalásról, a helyzetteremtésről, pedig mindez feladata lenne. Jelenleg a főcél: megfelelni az éppen hatalmon lévő erőknek, úszni az árral és így kicsikarni bizonyos engedményeket. Az erdélyi magyarság önbizalma megszűnőben, elkeseredettek, csalódottak az emberek. /Román Győző: Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint a szövetség megtéveszti a nyugati világot. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Szept. 16-án megkezdődött az új tanév. Ez az első tanév, amikor az állam kifli és tejtermékek formájában ingyen tízórait biztosít az elemistáknak, és ez az első olyan esztendő, amikor az óvodai csoport kötelezővé válik, és így nyolcról kilenc évre bővül a romániai közoktatás. Szabó Gábor szaktanfelügyelő elmondta: végül csak két első osztály szűnt meg Kolozsváron, a 7-es és a 13-as iskolákban. Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban végül két elsős magyar osztály indult. Két problémájuk van, fejtette ki Simon János igazgató: még mindig nem érkezett meg az a 19 millió forint, amelyet még a Deutsch Tamás által irányított magyar Ifjúsági és Sportminisztérium utalt ki nekik, másrészt az, hogy mindkét némettanárnőjük férjhez ment Marosvásárhelyre, így pótolni kell a hiányukat. /Szabó Csaba: Megkezdődött a 2002-2003-as tanév. Két első osztállyal kevesebb Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Szept. 16-án tartotta évadnyitó társulati gyűlését a Kolozsvári Magyar Opera. Simon Gábor igazgató utalt az elmúlt 12 év, azaz 13 évad reménykeltő megvalósításaira: a társulat létszáma növekedett, több külföldi - és ezen belül anyaországi - vendégszereplés vált lehetővé. Utalt a gondokra is: köztük a Magyar Színház vezetőségének ellenséges viszonyulására, és a 2001-ben elindult, és még azóta is gyűrűző ellenőrzésekre - amelyek Brudascu szenátor "közreműködése" folytán politikai színezetet is nyertek. Az évadnyitó előadás szept. 19-én: Erkel Ferenc Bátori Máriája. Szép Gyula az RMDSZ részéről támogatásáról biztosította az igazgatót. Horváth Andor egyetemi tanár egy pártoktól független értelmiségi csoport létrehozását javasolta, amely egyrészt közvetíteni tudna az opera és a színház között, másrészt megoldást keresne a többi problémára is. /Hintós Diana: Évadnyitás a Kolozsvári Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Június 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben a könyvtárak törvénye. A külföldi minták figyelembevételével elkészült, szakértők által jónak mondott törvény egyik rendelkezésével újra kiújíthatja az intézmény-csereberét Hargita megyében. A törvény szerint a megyei könyvtárak a megyei tanácsok alárendeltségébe tartoznak. A megyei könyvtárak betöltik a városi könyvtár szerepét is a megyeszékhelyeken. Jelenleg a megyei könyvtárat Csíkszereda önkormányzata pénzeli, a működési költségek durván nyolcvan százalékát adja, mintegy 2,3 milliárd lejt. Papp Előd, Csíkszereda alpolgármestere leszögezte, hogy a törvény értelmében átadják a könyvtárat a megyei tanácsnak. /Szondy Zoltán: Megjelent a könyvtárak törvénye. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Harmincnyolc évvel ezelőtt volt Simon Endre festőművész első egyéni tárlata Csíkszeredában - jelentette ki Nagy Miklós Kund. A marosvásárhelyi újságíró, műkritikus a Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatában megjelent Simon Endre-kismonográfia szept. 16-i bemutatója alkalmával méltatta a művész munkásságát. /Simon Endre tárlata. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./"
2002. szeptember 17.
"Erdély legelső Kossuth szobrát állították vissza eredeti helyére szept. 15-én Bihardiószegen, a Kossuth emlékév alkalmából tartott erdélyi központi ünnepségen. Jelen voltak a román és magyar kormány képviselői, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, az RMDSZ országos és helyi vezetői és egyházi méltóságok. Az istentiszteleten Hegedűs Lóránt a Dunamelléki Református egyházkerület püspöke hirdetett igét. Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője emlékeztetett arra: a végeken emelt Kossuth szobrok legtöbbje nem maradt meg. Ledöntötték, nyomuk veszett, ezért különösképp öröm ez az ünnep egész Erdély számára. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a községháza faláról Széchenyi emléktábla hiányzik, emlékállítással tartoznak Bocskainak vagy például Mikes László csángókutatónak. - Az erdélyi magyarság legfontosabb cselekedete az elmúlt évtizedben a helyreállítás és visszavétel volt - hangsúlyozta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke. - Vissza kell vennünk múltunkat, hogy erre alapozva építhessük fel a közös jövőt - mondta. Szabó Vilmos a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kiemelte: Kossuth, Széchenyi és Deák tudta hogy csak egy nemzet van, mindhárman ezt a nemzetet akarták szolgálni. Azonos eszméket vallottak, de a gyakorlati megvalósítás módjáról másként vélekedtek ezért politikai ellenfelek voltak. De mindvégig tisztelték egymást, egymás becsületébe soha nem gázoltak, érvekkel érveket szegeztek szembe. A román kormány üdvözletét Ioan Opris a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium államtitkára adta át, hangsúlyozva, hogy a két nép méltán tiszteleghet közösen Kossuth Lajos emléke előtt. A bihardiószegi Kossuth szobrot, Gerenday Béla alkotását 1896-ban a millennium alkalmából emelték. A szobrot az első világháborút követően a református templomba menekítették, majd 1941 és 1946 között ismét visszakerült helyére. Ezután egészen 1990-ig a helybéliek rejtegették. Az eredeti helyére most harmadszor visszakerült szobrot a magyar történelmi egyházak főpapjai és a román ortodox egyház helyi plébánosa közösen áldotta meg. /Kossuth emlékév. Erdélyi központi ünnepség. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17., (Balla Tünde): Rendkívüli esemény részese volt Bihar és Erdély. Bihardiószegen újra áll Kossuth Lajos szobra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Az RMDSZ és a kormánypárt képviseletei között Beszterce- Naszód megyében kialakult konfliktusos helyzetről tárgyalt az elmúlt hét végén Markó Béla az RMDSZ helyi vezetőségével, illetve a megye prefektusával. Nem teljesültek az egyezségnek azok a kitételei, amelyek a magyar közösségnek a különböző intézményekben való jelenlétére vonatkoztak, ez döntéshozatalban való részvételt jelent. Markó ígéretet kapott arra, hogy a legégetőbb kérdéseket megpróbálják megoldani. Eddig országos szinten zökkenőmentesebb az együttműködés, mint megyei szinten. /Kresz Béla: RMDSZ - SZDP együttműködés. Beszélgetés MARKÓ BÉLA szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Amennyiben a kormányzó párttal nem születik egyezség, s emiatt felbomlik az együttműködési megállapodás, ki húzza a kurtábbat? - kérdezte Benkő Levente, aki hasonlóságot látott a Kurkó Gyárfás vezette egykori Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ és az RMDSZ között. Az MNSZ rosszul számolt, amikor azt hitte, hogy a kormányzásra kerülő baloldalhoz csatlakozván megoldotta a romániai magyarság sorsát, bár más választása, lehetséges partnere aligha akadt volna akkor. Ma viszont azért fordítanak hátat sokan az RMDSZ-nek, mert túlzottan Bukarest érdekeink képviseletét vélik felfedezni működésében. /Benkő Levente: Évtizedes béklyók között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Mit tesz az RMDSZ csúcsvezetősége az Agache-per utolsó, börtönben levő elítéltje, Reiner Antal kiszabadítása érdekében, kérdezte az újságíró Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét. - Mi nyilván nem feledkeztünk meg róla - nyilatkozta Markó Béla -, de sajnos, az előző években is láthatta mindenki, hogy a pozitív megoldások nagyon nehezen alakulnak ki. Héjja Dezső esetében is a kegyelmi kérés elérése, kikényszerítése hosszú hónapokat vett igénybe, többször kellett erről a kérdésről az államelnökkel tárgyalni, s többszöri ígéretek után végül is sor került a kegyelmi rendelet aláírására. Ami Reinert illeti, az elkövetkezőkben az ő ügyében is el fogunk járni..." /Iochom István: Agache-ügy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Háromszék 349 tanintézményében több mint negyvenezer óvodás, kis- és nagyiskolás számára megkezdődött a tanév. A Váradi József Általános Iskola új épületében Demeter Miklós igazgató megköszönte Albert Álmos polgármesternek az építkezés befejezéséhez nyújtott segítségét. A Mikes Kelemen Líceum idén 67 tanulóval többet fogad a tavalyhoz képest, így a létszáma 1349-re nőtt, az iskola tanulói közül az az egyetemre, főiskolára bejutottak aránya pedig már 82 százalékos. /(fekete): Az útkeresés tizenharmadik esztendeje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"A Bod Péter Tanítóképzőben /Kézdivásárhely/ az idei tanévet 302 diák kezdte meg négy filológia-idegennyelv, négy tanító-óvodapedagógus két matematika-informatika és két természettudományi osztályban. Idén 28-28 tanulóval három kilencedik osztály indult. Bajcsi Ildikó igazgató és Prezsmer Imola tanfelügyelő köszöntötte a tanárokat és diákokat. A megnyitón Baka Mátyás, a megyei tanács alelnöke, a képző címzetes tanára és Ferencz Attila alpolgármester volt jelen. /Iochom István: A Bod Péter Tanítóképzőben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Hét végén zárta kapuit a III. Gyulai Hematológiai Napok elnevezésű tudományos kongresszus, melyen mintegy 70 magyarországi és erdélyi (Marosvásárhely) hematológus vett részt. Az értekezletet eddig a határközeli Gyula városában tartották, ez alkalommal Sepsiillyefalván a Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Központ adott helyet a tanácskozásnak. Háromszék történelmi, irodalom- és építészettörténeti értékeit, érdekességeit-látnivalóit Kónya Ádám, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, valamint Kisgyörgy Zoltán ismertette a vendégekkel. /Kisgyörgy Zoltán: Magyar hematológusok Illyefalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Rendhagyó, csoportos művésztárlat nyílt meg szept. 13-án Sepsiszentgyörgyön, a Képtárban. A kiállítók erdélyiek és anyaországiak. A tárlatot a bácskai származású, Budapesten élő Sebők Zoltán esszéíró, művészettörténész, főiskolai előadótanár nyitotta meg. A kiállítók mindnyájan sepsiszentgyörgyiek, sokan közülük innen származtak el, illetve mindnyájan 35 éven aluliak. A vegyes technikájú művek (a hagyományos képzőművészet alkalmazott elemei, a számítógépes grafika, szövegszerkesztés avagy a multimédia eszközeinek felhasználása) előnyben részesítik a komoly, ironikus és önironikus játékot. A tárlat cím Maybe, azaz "lehet, talán" jelzi, hogy adottak a nyitott értelmezési lehetőségek a kiállított művekre vonatkozóan. /Szonda Szabolcs: Rendhagyó művésztárlat az újrakezdés jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Az avasi Kőszegremetén áll Erdély egyetlen szabadtéri Széchenyi emlékműve. Az utóbbi időben valóságos Széchenyi-kultusz alakult ki a faluban, Széchenyi István születésnapjához kapcsolva rendezték meg Kőszegremete Napját. A múlt hét végén megtartott ünnepségnek Ábrám Tibor, Püspökladány város református lelkipásztora volt a díszvendége Ábrám 1963 és 1971 között Remetén szolgált. Igazi néplelkész volt, aki saját kocsijával számtalanszor orvost hozott a betegekhez, s ha kellett, kórházba szállította őket, a megyeszékhelyre utazva több ügyes-bajos dolgát elintézte az embereknek. /Sike Lajos: Remete napja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ "
2002. szeptember 17.
"Megjelent a Kulturális Figyelő, a Hargita Megyei Kulturális Központ közművelődési és információs lapjának második száma. Szerepel benne többek között tudósítás a júliusban megtartott zeteváralji negyedik SZOMIT ifjúsági találkozóról és beszámoló a hetedik Játsszunk együtt! felsőboldogfalvi gyermekszínjátszó fesztiválról. /Megjelent a Kulturális Figyelő. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./ "
2002. szeptember 18.
"Háromnapos hivatalos látogatásra Ukrajnába utazott Ion Iliescu elnök. A román államfő egyebek között hangoztatta: hazája a két országot összekötő hídnak tekinti az ukrán kisebbség romániai, illetőleg a román kisebbség ukrajnai jelenlétét. Közölte: "kényes kérdések" is szerepelnek az ukrán hatóságokkal folytatandó megbeszéléseinek témái között, amelyek megoldása hosszabb tárgyalásokat tesz szükségessé. A román szenátus külügyi bizottságának elnöke egy nappal Iliescu Kijevbe érkezése előtt kijelentette: információi vannak arról, hogy az ukrán parlament "magyar mintájú" státustörvényt készül alkotni a határain kívül élő ukrán etnikumúak számára. /Határvita nincs. Ukrán státustörvény előkészítése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./ Románia és Ukrajna között nincs határvita, a létező problémák csupán a duna-deltai határszakasz egyértelművé tételével kapcsolatosak, amelyeket a szakembereknek kell megoldaniuk gyakorlati és realista módon, jelentette ki Ion Iliescu államfő szept. 17-én, Ukrajnába utazása előtt. Közölte: a látogatása során szó esik majd a krivoj-rogi kohászati kombinátról is, amelynél Románia társberuházó volt. /Iliescu Ukrajnába érkezett. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"