Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. szeptember 24.
"Az államfői hivatal tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy bírósági eljárást kezdeményezzen Corneliu Vadim Tudor ellen amiatt a kijelentése miatt, mely szerint Romániában - Iliescu előző országlása idején, 1994 és 1996 között - Hamasz-terroristákat képeztek volna ki. Vadim kijelentette: nem 30 terroristát képeztek ki SPP- táborokban - mint azt először állította -, hanem 108-at! Azt is közölte, hogy amennyiben mind a 108 Hamasz-gárdistát törvény elé idézik Romániában, ő is hajlandó lemondani parlamenti mentelmi jogáról és megjelenni a bíróságon. - Marius Oprea a Romania Libera szept. 20-i számában azt írta, hogy az 1990 és 1996 közötti periódus megannyi csempészbotrányának szálai, melyek arab fantomcégekhez és az akkori Iliescu-rendszer megannyi korifeusához kötődnek, és melyek révén hatalmas összegek jutottak külföldre, nagy valószínűséggel Oszama bin Laden nevéhez is hozzákapcsolhatóak. Corina Cretu, az államfő szóvivője bejelentette: az elnöki hivatal elvárja, hogy a Legfelsőbb Ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot Oprea cikke miatt a lap és a szerző ellen. A szóvivő szerint "egy olyan anyagról van szó, amely súlyosan sérti a nemzeti érdekeket, a terroristák fiskális paradicsomának tüntetve fel az országot, és amely szigorúan titkos dokumentumokat szolgáltatott ki a nyilvánosságnak". /Szilágyi Aladár: Vadim "kedvesebb", mint Oprea? = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Kolozsváron ülésezett szept. 21-én az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsa. Jelen volt: Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kelemen Hunor, a SZET elnöke. Markó Béla szövetségi elnök utólag elmondta, bár viszonylag foghíjas volt a jelenlét, a vita hasznosnak bizonyult. Sok fontos vélemény hangzott el a státustörvényről, az oktatás helyzetéről, az egyetem kérdéséről, a magyarországi támogatási rendszerek működéséről, illetve működési zavarairól. /(Csomafáy Ferenc): SZET-ülés Kolozsvárott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ A romániai magyar civil szervezetek, és az egyházak képviselőit tömörítő Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) ülésén Markó Béla szövetségi elnök beszámolójában az RMDSZ és a kormánypárt közti együttműködésre helyezte a hangsúlyt. A kormányfő nacionalista retorikája arra enged következtetni, hogy tudja, Románia nem lesz NATO-tag, tehát megengedheti magának e kevésbé eukonform magatartást a kisebbségi kérdésekben. Markó kiemelte: sikerült kiharcolni egy önálló magyar középiskolát Aradon, és remélik, hogy a második évharmadtól Máramarosszigeten is megvalósítható lesz ez. Októberben indul a Sapientia Tudományegyetem, amelynek akkreditálásáért az RMDSZ nehéz politikai küzdelmet folytatott. Szintén az RMDSZ érdeme, hogy a földtörvény nem rossz irányba módosult. Az egyházi ingatlanok kérdésében nem sikerült eredményt elérni. Markó kritizálta, hogy az RMDSZ egyes platformjai ahelyett, hogy ideológiai műhelyként működnének, puccsot terveznek. Csép Sándor, a MÚRE elnöke arra kérte a szövetségi elnököt, reagáljon Adrian Nastase miniszterelnök kijelentésére, amelyben a romániai magyar sajtót "tudati manipulálással" vádolta, és leváltással fenyegette azokat az iskolaigazgatókat, akik tudtával különböző "import" tankönyvekből oktatnak. Ami a tankönyveket illeti: a román-magyar kormányközi vegyes bizottságban elfogadták a román fél azon óhaját, hogy tanszerekkel és tankönyvekkel támogassa a magyarországi románokat, ilyen összefüggésben tehát szintén érthetetlen a kormányfő kifogása. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője szerint a kormányfő kijelentése fölerősíti a nacionalista hangokat. Kántor szerint az RMDSZ-nek sokkal határozottabban kellene fellépnie ez ellen, mint ahogy számos más ügyben is. Példaként Kolozsvár helyzetét említette, ahol továbbra is folyik a szélsőséges polgármester regnálása. Markó válaszában kijelentette: Kolozsvár helyzetét talán a helyi RMDSZ vezetéstől kellene elsősorban számon kérni. Wanek Ferenc, a Bolyai Társaság elnöke szerint az RMDSZ vezetőinek nem lenne szabad egyformán kezelni a BBTE, illetve a Sapientia ügyét, sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az önálló struktúra kialakítására az állami egyetemen. Veres Valér, a Román Doktorandusok Szövetségének (RODOSZ) vezetője Wanek Ferenc szavait kiegészítve elmondta: addig, amíg a Sapientia Tudományegyetemre forint milliárdokat költenek, a BBTE-n anyagi fedezet híján idén nem tudják beindítani a vendégtanárprogramot. Válaszában Markó Béla úgy értékelte: Sapientia-ügyben az RMDSZ nem lehet címzettje azoknak a bírálatoknak, amelyek tulajdonképpen a szakmát illetik. Egyetértett abban: nem állhat elő olyan helyzet, hogy a Sapientia gyengítse a BBTE-t. Arra kell törekedni, hogy a BBTE megerősödjön - hangoztatta. Kötő József EMKE-elnök szerint is túlságosan sarkított a magánegyetem és a BBTE szembeállítása. A státustörvénnyel kapcsolatban Takács Csaba kifejtette: ha felkérik, az RMDSZ vállalja az igazolványt igénylők regisztrációját. Egyes vélemények szerint sem az RMDSZ, a SZET pedig semmiképpen sem vállalhat szerepet az ajánlások kiállításában. Mások szerint ezeknek az ajánlószerveknek minél szélesebbnek kell lenniük, nagy hiba volna kihagyni belőlük az egyházakat. - Kelemen Hunor ismertette annak a háromtagú helyzetfelmérő bizottságnak az állásfoglalását, amelyik a helyszínen igyekezett tájékozódni a zilahi Wesselényi-kollégiumban kialakult válságról. A konfliktus nem elvi, hanem személyes jellegű. A Molnár Kálmán esperes és Seres Magda igazgató közötti nézeteltérést az érvényben levő törvények eltérő értelmezése váltotta ki, a választási kampány ideje alatt azonban egyesek megpróbálták ezt RMDSZ-konfliktussá fokozni. A SZET-elnök visszautasította Tőkés László Királyhágómelléki református püspök kijelentéseit, aki az iskola "újraállamosításával" vádolta az RMDSZ-t. /Nincs döntés az ajánló szervezetről. Ülésezett a Szövetségi Egyeztető Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"A Csíki Magánjavakat közel tízezer hektár erdős terület illeti meg, több villa tulajdonjoga Borszéken és Tusnádfürdőn, valamint több csíkszeredai épület. Az elmúlt hétvégén megtartott ülésén a Csíki Magánjavak igazgatótanácsa megválasztotta háromtagú vezetőségét Hajdu Gábor elnök, Garda Dezső alelnök és Ráduly Róbert Kálmán jegyző személyében. Áttekintették az eddigi közel másfél éves tevékenységet. Az elmúlt időszak legfontosabb feladatai közé tartozott a 2000/1-es törvény alapján az erdős területek visszaigénylése. Hajdu Gábor elmondotta, hogy Gyergyóban kevesebb együttműködésre számíthattak. A gyergyói területek sorsa sem tisztázott. A Csíki Magánjavak igazgatótanácsa egyúttal felhívással is fordul a lakossághoz: akinek adatai, információi, bizonyító iratai vannak a birtokában a Csíki Magánjavak vagyonára vonatkozóan, azok a csíki RMDSZ-hez vagy személyesen az igazgatótanács tagjaihoz forduljanak, hogy a szükséges telekkönyvi azonosítási munkálatokat elvégezhessék és az eljárásokat megindíthassák. /(Daczó Dénes): Új vezetőség a Csíki Magánjavaknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 23-i kétéves adminisztrációs harc után került talapzatára Szilágysomlyón Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király szobra. Felavatását Tiberiu Marc prefektus jelenléte emelte kormányszintűvé. Az ünnepi misét Tempfli József nagyváradi megyés püspök celebrálta. Zieslaw Tanda, a lengyelországi reformált evangélikus egyház beszédében kimentette a lengyelországi választások miatt elmaradt hivatalos képviseletet, és tolmácsolta a nagykövetség és a Lengyel Világszövetség üdvözletét. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogást sürgette. Az ökumenikus mise után a katolikus templomkertben Lőrincz Lehel kolozsvári szobrász alkotása előtt tisztelegtek a meghívottak. Íjártó István, Magyarország bukaresti nagykövete köszöntőjében a magyar és a lengyel nép Közép-Európában páratlan kapcsolatát méltatta. A Surányi József somlyói származású budapesti jogász által adományozott szobor előtt romániai és magyarországi intézmények helyeztek el koszorút. Széman Péter, a Báthory Alapítvány elnöke elmondta: "A Báthory Napok kilencéves történetében először történt meg, hogy a kormány nevében a megye prefektusa, Tiberiu Marc és Szilágysomlyó polgármesteri hivatala is koszorúzott. Vida Gyula parlamenti képviselő kifejtette: "Egyre közelebb kerülünk a magyarság emlékparkjának kialakításához, amelyben a Báthoryak mellett Bem József tábornok is jelentős helyet kap majd. Az ünnepség mindenképpen áttörést jelent a helyi magyarság és az állami-közigazgatási intézmények kapcsolatában. Reméljük, hogy a fél éve a polgármesteri hivatal udvarában porosodó kétnyelvű helységnévtábláink is előbb-utóbb helyükre kerülnek." /Józsa László: Példaértékű európaiság. Szobrot állítottak Szilágysomlyón Báthory Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./ Szilágysomlyón a helyi Báthory István Alapítvány szervezésében 1992 óta minden ősszel megrendezik a Báthory Napokat, amelynek keretében szakmai továbbképzésre, kulturális eseményekre valamint várostörténeti rendezvényekre egyaránt sor kerül. Az idei Báthory Napok jubileumi jelleget öltöttek: ebben az évben ünnepli a kisváros alapításának 750., a Báthory-családnak a régióban való településének 650. évfordulóját. A háromnapos rendezvény szept. 21-én pedagógustalálkozóval kezdődött: a Szilágy megyei RMPSZ fennállásának 10. évfordulóját szakmai értekezlettel ünnepelték meg a pedagógusok. Szept. 22-én orvostovábbképzőkre, illetve diákdolgozatok bemutatására került sor. Ezután történt a Szilágysági Magyarok díszoklevelének átadására. Az idei díjazottak: Fodor Levente festőművész, Horváth Endre ny. egyetemi tanár, Moldován Lajos tanár (p.m.), Balogh Károly ny. egyetemi tanár (p.m.). /Szabó Csaba: Megnyíltak a IX. Báthory Napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 22-én ülésezett a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa. Nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a testület szolidaritását nyilvánította ki a romániai magyar sajtó munkatársaival. Aggasztónak tartják a kormányfőnek azokat a kijelentéseit, amelyekben a lakosság tudati megfertőzésével vádolta a romániai magyar sajtót, ezzel megsértette a sajtószabadság alkotmányos elvét. A "krónikus tankönyvhiány feltételei között a miniszterelnök legfontosabb gondja azoknak az iskolaigazgatóknak a menesztése, akiknek az iskoláiban nem engedélyezett tankönyveket használnak". Az MKT szerint Nastase túllépte hatáskörét, és megsérti az iskolák autonómiájának elvét. A megyei testület felkérte az SZKT-t, tiltakozzon a miniszterelnök kijelentései miatt. /Salamon Márton László: Szolidáris az MKT. "Adrian Nastase túllépte hatáskörét". = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./ A MÚRE /Magyar Újságírók Romániai Egyesülete/. értetlenül fogadta Nastase miniszterelnök kritikáját a magyar sajtóval kapcsolatban. A miniszterelnöknek is el kell fogadnia, hogy léteznek szempontok, amelyek nem egyeznek az ő véleményével. /Tiltakozik a MÚRE. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Harmadik alkalommal szervezte meg szept. 21-23-án a Homo Ludens Alapítvány a Romániai Magyar Bábostalálkozót. Három helyszínen tizenkét bábtársulat előadását tekinthette meg a kolozsvári közönség. A hazai bábszínházak mellett öt külföldi társulat is részt vett a találkozón. A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozata, a temesvári Csiky Gergely Színház bábtagozata, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozata, a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház, valamint az ugyancsak váradi Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház Ludas Matyi Társulata mellett - bizonyos értelemben "házigazdaként" - felléptek a kolozsvári Puck Bábszínház magyar és román tagozatai is. A bábostalálkozót a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ ügyvezető elnöksége támogatta. /Salamon Márton László: Regionális tudatélesztgetés a művészetben. Véget ért Kolozsváron a III. Romániai Magyar Bábostalálkozó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 22-én ünnepelték Kolozsváron az Unitárius Kollégium új épülete fennállásának századik évfordulóját. Dr. Szabó Árpád püspök emlékeztetett arra, hogy a kollégium négyszer költözött más-más épületbe. Dr. Gaal György tanár az unitárius kollégium új épülete megtervezéséről, felépítésének körülményeiről, az egész várost megmozgató felavatási ünnepségről tartott előadást. A patinás lépcsőházban Balogh Ferenc főgondnok a Starmüller Géza által megalkotott emléktáblát leplezte le. Végezetül megkoszorúzták a bejárat közelében álló, Berde Mózesnek és Brassai Sámuelnek emléket hirdető két mellszobrot. Végül bemutatták dr. Gaal György A százéves kollégium című, a Brassai Füzetek sorozatban megjelent munkáját. /Ördög I. Béla: Múzsák és erények centenáriuma Új épülete fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte az Unitárius Kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Idén első alkalommal indít posztliceális szakmai képzőtanfolyamokat Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceum. Káptalan Erna aligazgató és Páll Gyöngyvér közgazdásztanár szerint a hároméves általános orvosi asszisztens (15 hellyel), a kétéves asszisztens menedzseri (25 hellyel), valamint a kétéves könyvelői kurzusok (25 hellyel, utóbbi kettő Phare-program alapján) bárkinek megfelelnek, akik szakemberként keresik helyüket a világban. A nővérképzést szakorvosok tartják. Dr. Fábián András főorvos, az orvosi asszisztensképző tanfolyam vezetője közölte: Ez az asszisztensképző lényegében főiskolának felel meg. /Ö. I. B. [Ördög I. Béla]: Posztliceális szakmai képzés a Báthory-líceumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"A Beszterce-Naszód megyei magyar oktatásról adott képet Balázs Dénes újonnan kinevezett magyar tanfelügyelő és Ferenczné Sép Sára, az A. Muresanu Kollégium aligazgatója. Az A. Muresanu Kollégium I-XII. osztályt magába foglaló magyar tagozatán 23 osztályban 500 diák tanul. Míg tavaly csak egy, az idén 31 kisdiákkal két magyar első osztály indult, továbbá 46 diákkal két V. osztály, 59 diákkal két IX. osztály. A két utóbbi a megengedettnél nagyobb létszám miatt minisztériumi jóváhagyással működik. Egy magyar nyelv és irodalom szaktanárra még szükség lenne. A középiskolai oktatásban teljesen hiányoznak a tankönyvek. A megye több, eddig jóváhagyott magyar iskolájában vagy magyar tagozatán beindult a tanítás. Az első osztályosok megkapták az Apáczai Közalapítvány tanszercsomagját. Ötéves megszakítás után újraindult az anyanyelvű oktatás az I-IV. osztályban Magyarberétén. Magyar óvodás csoportok indítását kérték Somkeréken, Magyarborzáson, Sófalván, Apanagyfaluban és Szentmátén. Nagy esély van a sófalvi és a somkeréki óvoda beindítására, döntés még nem született. Viszont a magyardécsei iskola kérésére leépítettek egy tanítói állást. A létszám ezt nem indokolta, és a jövőben egy új állás jóváhagyása kétséges. Összegezve, az idén Beszterce-Naszód megyében sokkal jobban áll a magyar oktatás az elmúlt évekhez viszonyítva. /Kresz Béla: Helyzetkép a Beszterce-Naszód megyei magyar oktatásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 23-án Csíkkozmáson emléktáblát állítottak a templom falán a falu neves szülöttje, a kommunista hatóságok által a máramarosszigeti börtönbe internált, mártírhalált halt pap, dr. Boga Alajos emlékére. Vértanúságot hite mellett dr. Boga Alajos titkos ordinárius - jelentette ki dr. Jakubinyi György. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az ünnepi szentmisén. /Sarány István: Csíkkozmás ünnepe. Emléktáblát avattak dr. Boga Alajos emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 22-23-án Ezrednyitó Tudományos Esték - erdélyi magyar tudományosság címmel szervezték meg Marosvásárhelyen a Körmöczi János Fizikusnapoka, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Fizika Szakosztálya rendezésében. Neves hazai és magyarországi tudósokat, akadémikusokat hívtak meg. A rendezvény színvonalát két rangos tudományos kiadvány, a Természet Világa valamint az Élet és Tudomány című magyarországi folyóiratok főszerkesztőinek, Staar Gyulának illetve Herczeg Jánosnak részvétele emelte. Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, az EMT Fizika Szakosztályának elnöke üdvözölte a jelenlevőket. Staar Gyula elmondta, hogy a Természet Világát ezernyi szál fűzi össze Erdéllyel, erdélyi tudósokkal, tanárokkal, diákokkal. 1991-ben a folyóirat tudományos szerkesztő bizottságába beválasztották Gábos Zoltánt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem fizika szakos tanárát valamint Weszely Tibor Bolyai-kutatót. Herczeg János leszögezte: az Élet és Tudomány hetilap nyitott szerkesztőség, az érdekesnek talált tanulmányok, cikkek helyet kapnak benne, szükséges lenne a terjesztés megoldása, de ez jelenleg még akadozik. Tonk Sándor, a Sapientia Tudományegyetem rektorának előadása a marosvásárhelyi iskolázás hagyományairól szóltak. Gábos Zoltán Az erdélyi magyar fizika úttörői címmel, Toró Tibor, a Temesvári Műszaki Egyetem tanára Természetfilozófia az ezredfordulón címmel, délután pedig Gündischné Gajzágó Mária, a hatvani Széchenyi István Gazdasági Iskola tanára Mozaikok Bolyai Farkas és Gauss fiatalkori barátságából címmel tartott előadást. /A.I.: Ezrednyitó Tudományos Esték - Erdélyi Magyar Tudományosság. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Tamáshidán rendezte meg az idei Erdőháti Napokat szept. 22-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tőkés László püspök beszéde után Lugosi Mihály egyházkerületi előadótanácsos ismertette a több mint 800 éves település történelmét. Az egykori város mára elnéptelenedett, kiöregedett, magyarsága megfogyatkozott. Az ünnepség után a résztvevők az Árpád-kori templom romjaihoz vonultak, ahol dr. Molnár János történész-lelkipásztor, volt tamáshidai lelkész tartott előadást. Király Károly közgazdász-politikus és Beke György író tartott előadást a református templomban, majd Mikló Ferenc nagyszalontai lelkésznek átadták az Árpád-díjat. Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok ünnepi beszéde után leleplezték a templom udvarára felállított kopjafát. /Tököli Magdolna: Erdőháti Napok Tamáshidán. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Monumentális kőkeresztet készíttetett Maksa község lakóközössége, melyet a magyarországi testvértelepülésnek, Harkakötönynek (Bács-Kiskun megye) ajándékozott. Ez az első ilyen jellegű emlék, ami a Székelyföldről érkezik az anyaországba, a magyar kereszténység 1000 éves évfordulójának emlékére. /(kisgyörgy): Emlékkereszt kőből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"A 105. Budapesti Nemzetközi Vásáron újra helyet kaptak Magyarországon kívüli Kárpát-medencei magyar vállalkozók. A Határon túli befektetési lehetőségek című, szeptember 21-én tartott konferencián a horvátországi befektetési lehetőségek kerültek terítékre. - A Magyar Világ 2001 kísérőeseményeiként Van-e még magyar dal Váradon? címmel pódiumbeszélgetést tartottak szeptember 18-án, irodalmi összeállítás kíséretében. Bemutatták a Magyar Világháló - a világban élő magyarok ezredvégi üzenetei című emlékkönyvet. /Guther M. Ilona: A 105. Budapesti Nemzetközi Vásárról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ "
2001. szeptember 25.
"Nagyajtán szept. 22-én megnyílt Kriza János munkásságát bemutató állandó kiállítás. Az avatást megelőzően Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Kriza János tudományos emlékülést szerveztek. Az előadók és meghívottak között szerepelt Kriza Ildikó (Budapest), Olosz Katalin (Marosvásárhely), Móser Zoltán (Bicske), Pozsony Ferenc (Kolozsvár), Tari Lujza (Budapest) is. /(Flóra Gábor): Kriza emlékének hódolva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Nagyajtán felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével berendezett Kriza János emlékkiállítást. Kriza Ildikó előadásában a 190 éve született unitárius püspök munkásságának jelentőségét méltatta: "Kriza János mindenféle módon a magyar kultúra szerves része, akár verseit, akár nyelvészeti stúdiumait, akár gyűjtéseit nézzük. 1863-ban jelent meg a Vadrózsák első kötete - amit sajnos nem követte a második, és a kéziratok is elvesztek -, amely bemutatta, hogy milyen egy nép költészete, milyen gazdag a tudáskincse." Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár a Kolozsváron működő Kriza János Néprajzi Társaság munkáját ismertette. Az ünnepség Nagyajtán folytatódott, ahol a falu lakói, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai segítségével berendeztek egy állandó Kriza-kiállítást. "Az anyagok egy része itt volt a faluban, a paplakban, a Kovászna Megyei Könyvtár munkatársai Kolozsvárról gyűjtöttek anyagot, ezeket mi kiegészítettük a Magyarországon található Kriza-kötetekkel, -levelekkel" - mondta Birck Edit, akinek segítségével a Székelyföldön több kiállítás is készült már. /Turoczki Emese: "Aki ma népköltészetet gyűjt, az mind Krizától indult és Krizához is tért vissza" = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Öt témakörben kezdődtek meg a tárgyalások szept. 24-én Bukarestben a magyar-román kisebbségvédelmi szakbizottság ülésén. E tanácskozás a két héttel ezelőtt Budapesten tartott ülés folytatását jelenti. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője, a szakbizottság társelnöke elmondta, hogy sikerült megtárgyalni azokat az elveket, amelyek a két ország közötti együttműködés alapját jelentik a kisebbségi témákban. Egyebek között meghatározták a pozitív diszkrimináció alkalmazásának feltételeit, valamint azt, hogy milyen feltételekkel nyújthat támogatást egy másik ország a határon túl élő kisebbségeinek. Úgyszintén foglalkoztak a romániai magyarság konkrét kérdéseivel, a magyarsággal kapcsolatos konkrét felvetésekkel. /Magyar-román tárgyalások. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./ Szó volt a határon túli magyarokról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos rendeletekről. Szabó Tibor elmondta, hogy választ adtak az ezzel kapcsolatos román kérdésekre. "Partnereink ezeknek a válaszoknak a függvényében tovább fontolgatják, hogy van-e még egyéb észrevételük vagy kérdésük" - tette hozzá. Szabó Tibor szerint a tárgyalások kiegyensúlyozott, konstruktív légkörben folynak. A mostani egyeztetés eredményei román külügyi illetékesek szerint meghatározóak lehetnek az egész kormányközi vegyes bizottság soron következő ülése időpontjának tekintetében. /Román-magyar kisebbségvédelmi bizottság. Listát írnak a problémákról. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Románia területén legalább tíz olyan szélsőséges, illetőleg vallási csoport működik, amelynek tevékenysége nem mindenkor illeszkedik a törvényes keretekbe - jelentette ki Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója. Timofte leszögezte: Romániában nem áll fenn terrorista merényletek veszélye. "Ebből a szempontból nagyon biztonságos térségben élünk" - fogalmazott. A SRI igazgatója elismerte: Romániában vannak olyan személyek, akikről feltételezik, hogy nemzetközi terrorista csoportokkal állnak kapcsolatban. Radu Timofte szerint az illetékes román szervek képesek voltak "nagyjából szétzilálni az ilyen köröket". Azonban a SRI nem minden esetben tud közbelépni, mert bizonyos csoportok és körök tevékenysége csak súrolja a törvényesség határát. Timofte hangoztatta, hogy a SRI most napirenden lévő átszervezése során különös gondot kívánnak fordítani az intézmény kémelhárítási és alkotmányvédelmi struktúráira. Az ország legfelsőbb védelmi tanácsa októberben foglalkozik a SRI átszervezésére vonatkozó elképzelésekkel. Radu Timofte kitért arra a kijelentésekre is, amelyek szerint Romániában terroristákat képeztek volna ki. Elmondta: "miután az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott a palesztin állam létrehozásában", három román intézmény foglalkozott palesztin őrző-védő személyzet kiképzésével. A SRI keretében az eredetileg tervezett 60 személy helyett mindössze 23 személyt képeztek ki egy 45 napos antiterrorista tanfolyamon a létrehozandó palesztin állam vezetőinek védelmére. A román kormányőrség (SPP) 56-57 palesztint, a román rendőrakadémia pedig palesztin rendőröket képezett ki - Izrael egyetértésével. /Timofte: Biztonságos térségben élünk. Romániában is vannak terroristagyanús elemek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Aláírták a 2001. évi magyar-román határ menti együttműködési megállapodást, amelyet az Európai Unió a PHARE-program keretében - az előző évekhez hasonlóan - 5-5 millió euróval támogat. Boros Imre, a PHARE-programokat koordináló magyar tárca nélküli miniszter az MTI-nek elmondta: az országoknak járó 5-5 millió euró mellé társfinanszírozásként körülbelül ugyanekkora összeget biztosítanak az államoknak. A magyar-román határ menti együttműködés során elsősorban a határátkelőket, a határőrizetet, a közös infrastruktúrát és a környezetvédelmi beruházások fejlesztését támogatják. Magyarország 1995 óta vesz részt határ menti, úgynevezett CBC-programokban, jelenleg Ausztriával, Romániával, Szlovákiával és Szlovéniával folynak közös projektek. Nemrégiben aláírták a magyar-ukrán határ menti együttműködés alapjait tartalmazó közös szándéknyilatkozatot, tárgyalásokat folytatnak Horvátországgal. A 2001. évi PHARE Nemzeti Programból, amelynek keretében Magyarország 108,8 millió euró támogatásban részesülhet, 19 millió euró jut a határ menti együttműködésre. /Magyar-román határ menti együttműködés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
" A román vezetés tiltakozik amiatt, hogy Magyarországon a parlament és a kormány pénzügyi támogatásával aktualizált revizionista dalokat tartalmazó CD-lemez jelent meg. Vasile Dincu tájékoztatási miniszter közleményben szögezte le: el kell kerülni a bizalmatlanságot növelő és a párbeszédet akadályozó gesztusokat, ugyanakkor üdvözölte, hogy egyes magyar politikai erők elítélték az Aktualizált revíziós dalok című lemez megjelenését. /Román tiltakozás magyar CD miatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"A Nemzeti Liberális Párt kezdeményezte szept. 24-i tanácskozáson, amelyen a parlamenti pártok közül csupán a demokrata párt és az RMDSZ képviselői vettek részt, javasolták a politikai pártok törvényének módosítását, amely által átláthatóbbá váljék a pártok finanszírozása. A módosítás ezúttal büntetést is előír abban az esetben, ha a pénzelés meghaladná a megengedett értéket. /Javasolták a politikai pártok törvényének módosítását. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Szept. 22-én súlyos közlekedési balesetet szenvedett Garda Dezső, az RMDSZ 53 éves parlamenti képviselője. A képviselő Kolozsvárra készült, ahol a Szövetségi Egyeztető Tanács ülésére. Mócs községben gépkocsija hirtelen elhagyta az úttestet, és felborult. Garda Dezsőt súlyos állapotban a kolozsvári sebészetre szállították, koponya- és agyalapi sérülés, gerinctörés-gyanús, mellkasi és medencesérülés diagnózissal. /Súlyos balesetet szenvedett Kolozsváron Garda Dezső képviselő. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Az idei Varadinum Expo, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg, már az előkészületi időszakban sikeresnek mondható, közölte a kiállítást rendező cég technikai igazgatója, Szabó Sándor. A szeptember 29-én kezdődő rendezvényre 92 cég foglaltatott standot, közülük 28 Nyugat-Európából, 24 pedig Magyarországról érkezik termékeivel, ahol az expó résztvevői kicserélhetik tapasztalataikat. /(králik): Varadinum Expo. Nemzetközi vásár a Sportcsarnokban. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Szept. 21-én a Hajdú-Bihar megyei tanács elnöke által vezetett magyarországi küldöttség érkezett Nagyváradra. Miklós Mihály főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy a 30 tagú, iskolaigazgatókból álló csoport látogatásának célja a Hajdú-Bihar és Bihar megye közötti együttműködési szerződés jegyében a tapasztalatcsere. Az egynaposra tervezett találkozó során a vendégek többek között a nagyváradi Ady Endre Középiskolába is ellátogattak. /Magyarországi küldöttség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"1990 óta folyamatosan apad Bihar megye lakossága. Ezt dr. Ritli László a megyei közjegyzőségi igazgatóság vezetője jelentette be, aki tanulmányt készítette a megye demográfiai helyzetéről. Év elején Biharban 620.991-en éltek. Csökkent a fiatalkorúak száma: száz lakosra 58 eltartandó személy jut. Rohamosan növekedett a válások száma, egyre többen csak élettársi kapcsolatban élnek. Évente általában hatezer terhességmegszakítást hajtanak végre. A házasságon kívül született és az elhagyott gyermekek száma is nőtt. Az országos átlagnál magasabb a lakosság halandósága, ezer emberre 13 halott jut. Átlagéletkoruk 60 év. Magas Biharban a gyermekhalandóság is, az első félévben 69 egy évnél fiatalabb csecsemő hunyt el, legtöbb koraszülött volt. Az átlagéletkor is az országos átlag alatt van, 69,1 év. /(balla): Csökken Bihar megye lakossága. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Nagyváradon 1994-ben alakult meg az Ady Endre Sajtókollégium, tájékoztatott Kinde Annamária, a sajtókollégium vezetője. Az újságírókat képző iskola első igazgatója Stanik István (akkor az Erdélyi Napló főszerkesztője) volt. A sajtókollégiumot a budapesti Bálint György Újságíró Akadémia mintájára hozták létre. A tanrend is a budapesti minta alapján alakult ki. A harmadik évben médiamenedzser-képzést is hirdetett a sajtókollégium, valamint az egyházi újságíró szak indításával is próbálkoztak. Később indult fotóriporter képzés, valamit olvasószerkesztő-korrektor tanfolyam is, illetve két éve már tördelőszerkesztőket is képeznek a sajtókollégiumban. Mindehhez sok segítséget kaptak a magyarországi és a hazai sajtós kollégáktól. A tanrendben ugyanis négy hetes szerkesztőségi gyakorlat is szerepel. Az új tanévre is meghirdették nappali tagozaton az újságíró-, valamint a tördelőszerkesztő-képzést, levelező tagozaton négy szakot: újságíró, egyházi újságíró, olvasószerkesztő-korrektor valamint fotóriporter-operatőr képzést. A sajtókollégium Nagyváradon, a Kanonok soron működik. /Gergely Tamás, Stockholm: Kitömött magyar újságírók? Interjú Kinde Annamáriával, az Ady Sajtókollégium vezetőjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Megnyílt a X. Nagyváradi Ősz háromhetes rendezvénysorozata. Valamennyi váradi egyházi vezető hivatalos volt a rendezvényre, amelyen Tőkés László püspöke kemény szavakkal illette az ortodox egyházat. Tőkés László szerint csak akkor van értelme toleranciáról beszélni, ha kiküszöbölik a kisebbségi egyházakat ért negatív diszkrimináció minden formáját. Viorel Faur egyetemi tanár felszólalásában azt állította, hogy a püspök nyilakat lövellt az ortodox püspökre. Nagyvárad adott otthont egy nemzetközi sport-táncversenynek, amely szintén a Nagyváradi Ősz egyik rendezvénye volt. Románia valamennyi táncklubja képviseltette magát a standard és latin-amerikai táncokban. A rövid dráma hete szept. 24-én kezdődött a nagyváradi színházban. A hazai színházak jelentős számban képviseltetik magukat, magyarországi és német vendégeket is Váradra várnak a héten. /(Balla Tünde): Jubileumi Nagyváradi Ősz. Tőkés László a felekezeteket ért negatív diszkriminációról beszélt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Fehéregyházán megtartotta első ülését a Petőfi Emlékhely létrehozásának kezdeményező bizottsága. Az emlékhely megvalósításáról a július végén tartott hagyományos Petőfi-ünnepségen határoztak az RMDSZ szövetségi elnöke, az EMKE elnöke és több civil egyesület vezetőjének jelenlétében a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület javaslatára. /Petőfi Emlékhely létesül. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Szeptember 26-án Székelyudvarhelyen a Városi Könyvtár konferenciát és szakmai konzultációt tart A szolgáltató könyvtár és a nemzeti értékek védelme címmel. A könyvtáros szakmának magyarországi neves szakemberei, irányítói jönnek el a találkozóra. A meghívott előadók között szerepel dr. Ecsedy István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára, Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke és más neves szakemberek. Az előadások után lehetőség nyílik, hogy a résztvevők, különböző könyvtárak erdélyi képviselői közvetlen formában is kapcsolatba tudjanak kerülni a meghívottakkal és a kérdéseikre választ kapjanak, gondjaikra megoldást találjanak. /Nagyálmos: Konzultáció a Városi Könyvtárban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Siklód Hargita megyei elszigetelt település, csökkenő lélekszámú lakossággal. A népmozgalmi adatok szerint (lásd Péterfy László: Siklód és egyháza, 2001, Infopress Rt. Székelyudvarhely) 1790-ben 1674-en, 1900-ban 1671-en, 1950-ben 1735-en, 1993-ban 489-en lakták. Az iskola összevont I-IV. osztályának öt tanulója van. Balázs Ilona nyugalmazott tanítónő 1963-tól 1988-ig tanára volt a helyi iskolának. "A 35 év alatt kilencvennyolc tanügybelit mondhattam kollégámnak, kit diplomával, kit helyettesítőként, mind elment a faluból, én maradtam, itt letelepedtem" - vallotta. Siklód rendtartó, hagyományőrző református székely falu. 1994. május 15-én új református templomot avattak a faluban, Kós Károly 1947-48-ban készített terve alapján. A faluközösség és az azt összefogó Incze Zoltán lelkipásztor és neje, Ilona munkája nélkül itt ez a szinte csoda nem következhetett volna be. Dezső Tibor Attila mostani lelkész elmondta, hogy a faluban ma 350 ember él, de az országban szétszóródottak közül még 38-an fizetnek ide kepét. /Lakatos István: Sajátos mikroklíma. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Szent Gellért, a Csanádi Püspökség megalapítójának nyugvóhelyén, a csanádi katolikus templomban közel 50 pap és egyházi méltóság, valamint több száz hívő részvételével tegnap megtartott búcsúi szentmisét Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta. Három nyelven megtartott szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: amit Szent Gellért hitben egyesített, azt nekünk kötelességünk szeretetben újra egyesítenünk, ami a történelem viharai közepette is sikerült. Bizonyíték erre a Szeged és Temesvár között meglévő testvérvárosi kapcsolat, amihez legújabban a vajdasági Nagybecskerek is csatlakozik. /Szent Gellért-napi templombúcsú Csanádon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./"