Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. szeptember 14.
"A csíkszeredai börtönben interjút készítettek Héjja Dezsővel, az Agache-ügy egyik elitéltjével. Héjja Dezső mankóira támaszkodva fogadta az újságírót. Februárban volt a tizenkettedik műtéte. A börtönben nem kap gyógyszert, a felesége hozott be gyógyszert. A cellában öten vannak négy ágyban. Köszöni Katona Ádámnak, hogy felhívásban követelt amnesztiát részére. Tőkés László püspök küldött neki levelet, de az nyomtalanul eltűnt. /(Daczó Dénes): Látogatás Héjja Dezsőnél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Szept. 13-án Szabó Árpád unitárius püspök Kolozsváron felavatta az unitárius kollégium bentlakását. Az új - 18 szobás - bentlakást a kollégiumnak helyet adó Brassai Sámuel Gimnázium tetőterében építették ki, mindössze tíz hónap alatt. A munkálatok költsége mintegy 500 ezer dollárra tehető, amelyet a budapesti Apáczai Közalapítványhoz benyújtott pályázatokra kapott összegből és az Egyesült Államok unitárius közösségeitől kapott adakozásokból fedezték. A bentlakásban középiskolásokat szállásolnak el. Az unitárius egyház 1999-ben sürgősségi kormányrendelet alapján kapta vissza a Brassai Sámuel Gimnáziumnak helyet adó épületet. Az új bentlakás vallási hovatartozásuktól függetlenül 46 diáknak ad helyet. Az unitárius kollégium 125 diákja közül mindössze 32 unitárius. A következő évben kezdik meg a tetőtér többi részének a beépítését, amelyet egyetemistáknak adnak majd ki. /Lázár Lehel: Félmillió dolláros bentlakás. A kolozsvári unitárius kollégium intézménye. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Nincs jelentős késés a csíkszeredai Hargita Szálló átalakításában, október 1-jén megnyithatják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem campusát. A bejárattól nem messze cukrászda, kávézó kap helyet, mellette lesz egy egészségügyi részleg elkülönítővel, orvosi rendelővel, kezelővel és az ezek részét képező mellékhelyiségekkel. Ugyancsak a földszinten alakítanak ki három előadótermet, a nagyobbik aula, mellette a kisebbik amfiteátrum lesz. A félemeleten még öt előadóterem, az étkezde, konyha és egy informatikai szakterem kivitelezésén dolgoznak. Az első emeleten rendezik be az irodákat, a második és a hatodik szint között pedig bentlakás lesz: négy emeleten a diákoknak, az utolsó szinten pedig a tanároknak. A meglévő, elavult hőközpont mellé beszerelnek egy újat, az alsó három szinten lecserélik a csövezetet és a fűtőtesteket is. /Rédai Attila: Októberben nyitja kapuit az egyetem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"A szenátus vizsgálóbizottságot hoz létre annak megállapítására, hogy miként szerzett többségi tulajdont a magyarországi Danubius Rt. a szovátai gyógyüdülőközpontban. A Danubius Rt. romániai társasága, a Salina Invest Rt. májusban írta alá a megállapodást a privatizációs hatósággal (APAPS) az üdülőtelep részvényei 82,17 százalékának megvételéről. Ezzel mintegy ezer szállodai férőhely és egyéb ingatlan, valamint egészségügyi intézmény tulajdonjogát - beleértve a Medve-tó húsz évre szóló használati jogát - nyerte el. A szerződés szerint a vevő a részvényekért 1,9 millió dollárt fizet, és kötelezettséget vállalt arra, hogy két éven belül 5 millió dollárt költ a fürdővállalat korábbi években teljesen lepusztult objektumainak felújítására. Az eladott szállodákat működtető bérlők már a magánosítást megelőzően, majd a szerződés aláírása után is bíróságon támadtak, de a pereket minden szinten elveszítették. A szovátai privatizáció ellen a kormánypárt konzervatív-nacionalista szárnya politikai síkon lépett fel. Adrian Paunescu egyenesen ,,Erdély elleni bűntettről" beszélt, mivel tudomása szerint az üdülőtelepet ,,valójában a magyar titkosszolgálatok vették meg". Újabb kormánypárti szenátorok álltak csatasorba, a vizsgálóbizottság felállítása érdekében az SZDP és az NRP 50 szenátora zárkózott fel. A vizsgálóbizottság hét szenátorból áll majd, a végleges döntés a plénumra tartozik. Ovidiu Musetescu privatizációs miniszter az eddigi viták során többször leszögezte, hogy a szovátai privatizáció a törvényes előírások teljes betartásával történt. A Salina Invest Rt.-ben a Danubius mellett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt., a Vegyépszer Rt. és az Alfa-Terv 2000 Kft. rendelkezik részesedéssel. /Vizsgálat Szovátán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Az anyagi források csökkenése szorult helyzetbe hozta a közös bérleményben működő kolozsvári magyar operát és színházat. Emiatt a két intézmény között már évek óta húzódó vita még inkább kiéleződött. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója sérelmezte, hogy a felújítási és karbantartási munkálatokban nem vesz részt az opera. Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója ellenben úgy véli, az általa vezetett intézmény nem is vehet részt ezekben a munkálatokban, ugyanis az épület adminisztrálása egy 48-as minisztériumi rendelet alapján a színházra tartozik. "Mi nem is kapunk pluszpénzeket ilyen célokra. A működésre kiutalt összegeket pedig nem fordíthatjuk karbantartásra, mert büntetést kockáztatunk azzal, hogy a pénzt nem a rendeltetése szerint használjuk fel." "Tompa ellenszenve művészi önzésből fakad, ezért is használ övön aluli módszereket" - mondja Simon. A megromlott viszony miatt a két intézmény egymás között románul levelezik, Tompa ugyanakkor panaszait a minisztériumba is megküldi. "Meg kell mondanom, szégyellném ezt megtenni, így Tompa leveleire magyarul válaszolok" - kommentálta az esetet Simon. /Papp Sándor Zsigmond: Románul leveleznek. Simon-Tompa konfliktus Kolozsváron a színpad felújítása miatt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./ Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója beszámolt a következő évad terveiről. Egy alternatívnak is nevezhető előadással nyitnak, Mrozek Károly c. egyfelvonásosát az ő rendezésemben mutatják be a Malom utcai zsinagógában, melyet a Tranzit Alapítvány multifunkcionális térré alakított át. Az igazgató a többi előadásokat is felvázolta, köztük lesz Tolnai Ottó vajdasági magyar szerző Végeladás c. drámája. Nem tudtak új tagokat szerződtetni, de törekednek arra, hogy az ország legerősebb társulat maradhassanak. Vlad Mugur rendező távozásával a társulatot pótolhatatlan veszteség érte. Tompa, mint jelezte, objektív okok miatt nem lehet személyesen jelen Gyergyóban, az idei színházi kollokviumon. A többi színházhoz hasonlóan a kolozsvári Állami Magyar Színház költségvetése is jelentősen csökkent, emiatt néhány alkalmazottnak nem tudták megújítani az éves szerződését, s a produkciókra fordítható összegek is jóval alacsonyabbak az eddigieknél. 1997 óta épül a színház stúdióterme, de a 2002-re tervezett megnyitást legalább három évvel kell elnapolniuk. - Nagy gondot okoz jelen pillanatban az Állami Magyar Operával való együttélés. Simon Gábor igazgató azt nyilatkozta, hogy Tompa Gábort zavarja a Magyar Opera. "Ez így egyszerűen hazugság." Tompa az opera jelenlegi vezetését alkalmatlannak tartja. /Évadkezdés-200. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"A román kormány sürgősségi rendeletet hozott a szerény jövedelmű családok iskoláskorú gyermekeinek megsegítésére. Ennek értelmében minden alsó tagozatos és gimnazista (V.-VIII. osztályos) 200 000, illetve 250 000 lej értékű tanszercsomagot kap, ha családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 700 ezer lejt. /Tanszercsomag a rászorulóknak. Temes megyében csaknem 20 ezer az igénylők száma. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Bihar megyében eddig négy községet érintett az iskola-összevonás, tájékoztatott Miklós Mihály helyettes Bihar megyei főtanfelügyelő. Megérkezett Biharba az a négy kisbusz, amely szept. 15-től az érintett falvakból iskolába szállítják a tanulókat. A szaktárca javaslatokat kért újabb iskola-összevonásokra. Biharban ötről döntöttek ismét, köztük két magyar tanintézetet is érint a tervezet: a Sebes-Körös menti Örvéndből Élesdre, az érmelléki Asszonyvásáráról pedig a községközpontba, Kiskerekibe szállítanák a gyermekeket. Néhány nappal az iskolakezdés előtt az iskolaigazgatók az újságból értesültek arról, hogy összevonhatják a községi iskolát és a gyermekeknek autóbusszal kell ingázniuk. Megdöbbenten fogadták a hírt. Asszonyvásárán például hetven gyermekkel nyolc osztályos iskola működik, ám az iskolaigazgatón kívül egyetlen szakképzett pedagógus sincs. Örvéndben 50 diákja van a nyolc osztályos iskolának. Biharban ezer szabad állás van és rengeteg összevonásra alkalmas iskola, - tette hozzá Miklós Mihály. /(Balla Tünde): Felsőbb utasításra. Iskola-összevonások Biharban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Július 1-jétől Kálmán Ungvári Zsófia lett Hargita megye megbízott főtanfelügyelője, a nyugdíjba vonult Beder Tibor főtanfelügyelőt váltotta fel tisztségében ideiglenes jelleggel, míg a tanügyi tárca pályázatot ír ki a tisztség betöltésére. Felvázolta, milyen gondokkal szembesültek a tanév előkészítésekor. Nagyon sok iskolában kellett hirtelen igazgatóról gondoskodni, mert elment a volt igazgató, vagy beteg lett, vagy egyéb probléma adódott. Örömmel tapasztalta, hogy sok helyen a polgármester legalább olyan gonddal és ráfigyeléssel kezelte az iskola kérdését, mint az igazgató. A közösség magáénak tudja az iskolát, saját gondjaként kezeli. A kormány a tanszersegélyekre kormányrendeletet adott ki. Nagyon sok szülő nem tudta, hogy segélyt írásban kellett igényelni. Hargita megyében a segélyre jogosult a diákok 16 százaléka. A tanév szept. 15-én kezdődik. Lesz karácsonyi és húsvéti vakáció is. A választható órák száma csökkent az elmúlt évekhez viszonyítva, így csökkent a maximális óraszám is. Sok tanítói és óvónői állásba sikerült szakképzett pedagógusokat beállítani. Még mindig nagy a hiány a nyelvtanárokból, főként román- és angoltanárból, de szükség van magyartanárokra is. - A bérezés a gond a tanügyben. Ma egy kezdő tanári bér egy átlagos takarítónői fizetéssel egyezik meg. Ez nem vonzó egy diplomás fiatal számára. /Sarány István: A pedagógus segítőtárs a tanulásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"A három-négy évvel elkezdődött többszöri nekifutás után Felsőbányán ebben az iskolai évben sem indulhat be az autószerelő szakközépiskolában a magyar nyelvű szakosztály. Az előzetes - az érdekelt szülők körében végzett - közvélemény-kutatás azt mutatta, szükséges ez az oktatás, több mint 30 szülő fejezte ki aláírással szándékát, de a beiratkozásnál egyetlen diák választotta a magyar nyelvű autószerelő osztályt. Így a magyar tagozat számára kiharcolt osztályt tálcán kínálhatták fel a román tagozatnak, /(farkas): Nem kell az anyanyelvű szakoktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Az Állampolgár Menedzser Egylet idén is megrendezte a diákszervezetek számára a Diákönkormányzati Szabadegyetemet. A szept. 6-10. között zajlott táborba mintegy ötven résztvevő érkezett, akik különböző középiskolás diákszervezeteket képviseltek. Előadást tartott többek között Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának elnöke, Tóth Gyula a magyarországi Atlanti Tanács titkára és Ladányi László, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke. A két legsikeresebb témakörnek a diákjog és érdekképviseleti rendszerek, illetve a pályázatírás bizonyult. /IX. Diákönkormányzati Szabadegyetem Marosfőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"A Krassó-Szörény megyei vezetők és a helyi szakszervezeti vezetők szept. 13-án tanácskozásra ültek össze a kohászati kombinátban kialakult válsághelyzet miatt. A résztvevők levelet intéztek az államfőhöz és a kormányfőhöz, amelyben felvázolták a Krassó-Szörény megyei kritikus helyzetet. A munkaadók és munkavállalók közötti tárgyalásra Adrian Nastase miniszterelnököt is meghívják. A prefektúra előtti éhségsztrájkolók száma 110-re növekedett. /A resicai szakszervezetek válságbizottság létesítését javasolták. /110-re nőtt az éhségsztrájkolók száma. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Szept. 15-én emlékeznek idén is a temesvári forradalom első hősére, Újvárossy Ernő építészre a város református gyülekezetei. A megemlékező ünnepségen jelen lesz Tőkés László püspöke is. /Újvárossy Ernő-megemlékezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Öt olyan - magyar nemzetiségű - személyről tud a háromszéki RMDSZ, akit leépítés címén elbocsátottak, és üresen maradt állását néhány nap múlva román anyanyelvű alkalmazottal töltötték be, néha más címen, de gyakorlatilag ugyanarra a munkára - közölte területi elnök. Valószínűleg többen is vannak, csak nem mernek szólni. Ez a gyakorlat az utóbbi két hónapban felerősödött. Ezt román részről persze nem ismerik el. /(demeter): RMDSZ-sajtótájékoztató. Etnikai sepregetés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Drámai képet festett a magyar nyolcadikosok és középiskolások tankönyvellátásának helyzetéről Keresztély Irma a konzultatív tanács szept. 13-i ülésén. A tanárok kénytelenek a magyar középiskolákban diktálni, hogy legyen, amiből tanulniuk a diákoknak. A líceumok számára készült könyvek olyan drágák - a kiadók háromszoros áron hajlandók csak a fordítást nyomtatni -, hogy sokan román tankönyvet vásárolnak. A kisebbségi jog- és esélyegyenlőség korlátjává válik a krónikus tankönyvhiány. /(k.): A magyar nyolcadikosok és középiskolások tankönyv nélkül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./"
2001. szeptember 14.
"Szept. 2-án Klézse községben, a délelőtti misét követően megalakult a román római katolikus egyház Dumitru Martinas Egyesületének helyi fiókszervezete. A magyar és csángóellenes kirohanásokkal teli gyűlésen a helyi román lakosokon kívül Bákó város parlamenti képviselői és a Dumitru Martinas Egyesület elnöke (Gheorghe Bejan) is jelen volt. A gyűlés csángóellenes vezetői a fiókszervezetet "a község nyugalmát megzavaró sorozatos (magyar-csángó) provokációk" válaszlépéseként alakították meg. A bákói román nyelvű napilap (Desteptarea) szeptember 3-i száma beszámolt a történtekről Együtt a magyar támadások ellen címmel. A gyűlés vezetői és a fiókszervezet megalapítói azt javasolják a helyi csángó magyaroknak, hogy ha magyar iskolát kívánnak, akkor keressenek más lakhelyet maguknak. /(Ilonczai Tamás): Csángóellenes gyűlés Klézsén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./ "
2001. szeptember 15.
"Paizs Ottót, aki Békéscsabán tartózkodott, szept. 10-én őrizetbe vették. A helyszínre utazó feleségének és fiának nem engedélyezték, hogy találkozhassanak vele. A bíróságon döntenek arról, hogy kiadják-e vagy sem az Agache-perben négy év börtönbüntetésre ítélt Paizs Ottót. Tamás Sándor parlamenti képviselő elmondta: tekintettel arra, hogy Paizs Ottónak tartózkodási és letelepedési engedélye van - és magyar állampolgárságot is kérvényezett - koncepciós perről lévén szó, bízik abban, hogy a magyar hatóságok nem fogják kiadni Paizs Ottót. /(Iochom): Kiadja-e Budapest Paizs Ottót? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 13./ Paizs Ottó ügyét Budapesten a bíróság szept. 13-án tárgyalta. Az ítélethozó testület, miután értesült a per fejleményeiről, azt a döntést hozta, hogy egészségügyi okok miatt elutasítja a román hatóságok kiadatási kérését, és szabadlábra helyezte Paizs Ottót. Ezután a román igazságügy-minisztérium kérheti Paizs kiadatását a magyar igazságügy-minisztériumtól, amit az meg is tagadhat. Egyelőre Paizs Ottó ismét szabad, és várja, hogy megkapja a magyar állampolgárságot. A másik két elítélt, Orbán Filip Daniella Kamilla és ifj. Konrád János magyar állampolgár, s a magyar állam a Párizsban 1947. február 10-én megkötött békeszerződés értelmében nem engedélyezi magyar állampolgárok kiadatását. /(Iochom): Agache-ügy. Magyarország nem adja ki Paizs Ottót. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./ Paizs Ottó nem kerül a román igazságszolgáltatás kezére, döntött egy budapesti bíróság. A román fél bizonyára megpróbálkozik minden lehetséges megoldással. Paizs esete azt bizonyítja, hogy a még szabadlábon lévő, illetve elnöki kegyelemre váró elítéltek állandó fenyegetettség közepette lesznek kénytelenek leélni további életüket. A súlyos beteg Héjja Dezső kálváriája, Reiner Antal elővigyázatlanságból fakadó letartóztatása, Paizs Ottó legutóbbi esete azt üzenik, hogy a román szervek presztízskérdésként kezelik az Agache-ügyet, állapította meg Csinta Samu. /Csinta Samu: Gyilkosok és áldozatok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"A szept. 14-i telekonferencián Adrian Nastase kormányfő kijelentette: függetlenül attól, milyen jellegű terrorellenes akcióról van szó, Románia a NATO országokat és az Amerikai Egyesült Államokat támogatja. Erről a Legfelsőbb Védelmi Tanács döntött. -Nastase figyelmeztetett, hogy a bombariadósdival játszó "felelőtlen" személyeket "a telefonfülkéből egyenesen a börtönbe" viszik. Nastase bejelentette: a kormány hozzájárult ahhoz, hogy a védelmi ipar elbocsátott alkalmazottai számára december 31-ig meghosszabbítsák a munkanélküli segély biztosítását. Az intézkedés 280 milliárd lejbe kerül. Adrian Nastase kormányfő, Ion Iliescu államfő, a parlament két házának vezetői, valamint a legfontosabb minisztériumok képviselői részt vettek a bukaresti anglikán templomban rendezett emlékszertartáson. A néma emlékezés perceiben leállt a tömegközlekedés. /Romániának NATO-tagként kell viselkednie - jelentette ki Adrian Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"A washingtoni és New York-i terrortámadásokról szólva Anton Ionescu képviselő elmondta: szerinte az európai országoknak újra kellene gondolniuk a halálbüntetéssel szembeni álláspontjukat. - Jómagam a halálbüntetés bevezetése mellett foglalok állást - tette hozzá a képviselő. /Halálbüntetést javasolnak a terroristáknak a liberálisok. Csökkent az esélye a román vízummentességnek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
" Romániát meglepte, hogy Magyarországon a román féllel történt konzultációk nélkül fogadták el a határon túli magyarokról szóló státustörvényt - hangsúlyozta Ion Iliescu államfő a román-magyar alapszerződés aláírásának ötödik évfordulója alkalmából szept. 14-én nyilvánosságra hozott közleményében. A Temesváron 1996. szept. 16-án aláírt alapszerződés jóhiszemű értelmezése a román-magyar kapcsolatok erősödéséhez, a két ország közötti kereskedelem bővüléséhez vezetett. Ion Iliescu szerint Románia teljesítette az alapszerződésben vállalt kötelezettségeit. /Nyilatkozat az alapszerződésről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Az RMDSZ törvénytervezetet dolgozott ki az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, amelyet a magyar történelmi egyházak beleegyezésével a parlament elé terjesztenek. Ekstein-Kovács Péter elmondta: a kormánypárt meglehetősen visszafogott magatartást tanúsít az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával szemben. "Az RMDSZ-nek erkölcsi kötelessége felvállalni ezt az ügyet függetlenül attól, hogyan vélekedik erről a parlamentben a többség" - mondotta a szenátor. Az RMDSZ teljes alkotmányreformot szorgalmaz, a klasszikus értelemben vett európai parlamenti modellt támogatja. Kónya-Hamar Sándor képviselő kijelentette: a kormánypárt részéről tett ígéretek többnyire az ígéretek szintjén maradtak. Kónya-Hamar Sándor a helyhatósági törvény alkalmazására szólította fel az önkormányzati képviselőket emlékeztetvén az erdőfeleki román polgármester precedensteremtő gesztusára, miszerint utasítására Györgyfalván kifüggesztették a kétnyelvű településtáblát. Az RMDSZ-politikus szorgalmazta, hogy a házasságkötésre anyanyelven is sor kerülhessen. Kónya-Hamar hangsúlyozta: az a tény, hogy a kormánypárt tárgyalni sem akar az állami magyar egyetem ügyéről, illetve az, hogy függővé tették az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását a státustörvényhez való viszonyulástól, rendkívül elgondolkoztató. A kormánypártnak ez a megnyilvánulása egyfajta "politikai zsarolásnak" tekinthető. - Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése szerepelt az erdélyi magyar történelmi egyházak szept. 14-i találkozójának napirendjén. Az egyházak jogi szakértőkkel közösen törvénytervezetet dolgoztak ki. A tegnapi tanácskozáson sikerült szakaszonként végigtárgyalni a tervezet szövegét, amelyet az RMDSZ vezetői a parlament elé fognak terjeszteni. Az egyház képviselői a törvénytervezetet személyesen fogják Ion Iliescu államfővel Adrian Nastase miniszterelnökkel ismertetni. /Papp Annamária: Elkészült az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény tervezete. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Nemrégiben nevezték ki az Erdélyi IV. Hadtest parancsnokhelyettesi tisztébe Florian Caba dandártábornokot. Caba ellen 1989 után különösen súlyos emberölésre való felbújtás vádjával indult vizsgálat. Az akkor alezredes Caba 1989. december 21-én azt parancsolta Ilie Dicu kapitánynak, hogy katonáival a Széchenyi téren tartoztassa fel a belváros felé induló tüntetőket, ellenkező esetben hazaárulónak tekinti. Mostani kinevezését megelőzően Caba a dési parancsnokságot vezette, ahol újabb kivizsgálás indult ellene 1998-ban: a helyi Ricona, kaszárnyák élelemellátásával foglalkozó cég részvényeseként merültek fel kételyek tevékenységének törvényességével kapcsolatban. Ennek ellenére a Nemzetvédelmi Minisztérium őt nevezte ki a IV. hadsereg parancsnokává. /(balázs): Emberöléssel gyanúsított parancsnokhelyettes. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"A diszkrimináció minden formájának felszámolását sürgető és az európai romák helyzetének javítását szolgáló ajánlások elfogadásával ért véget az EBESZ három napos nemzetközi konferenciája szept. 12-én Bukarestben. A bukaresti konferencián megkezdték ama 10 évre szóló akcióprogram kidolgozását, amelyről az EBESZ isztambuli csúcsértekezletén hoztak határozatot a tagállamok. A tanácskozás három munkacsoportja közül az első tevékenységét Tabajdi Csaba magyar országgyűlési képviselő, az európai romák helyzetéről készülő európai parlamenti jelentés összeállítója irányította, s a diszkrimináció minden formája elleni fellépés, a hatékony romapolitika kérdéseit elemezték. A második munkacsoport a romák politikai és közéleti szereplésével, míg a harmadik a válsághelyzetben élő romák helyzetével foglalkoztak. /EBESZ-konferencia az európai romákról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Év végéig munkanélküli segélyben részesülhetnek a fegyvergyárak alkalmazottai - döntött szept. 13-i ülésén a kormány. Nastase miniszterelnök hangsúlyozta: ez a rendszer csak jövő év január elsejéig működhet. A Nemzetvédelmi Minisztérium nem hajlandó többet román kalasnyikovokat vásárolni, amikor a háborúkat már régen számítógépes rendszerekkel irányítják. - jelentette ki. /Nistor Évi: Utolsókat rúgják a hazai fegyvergyárak? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"A székelyföldiek legnagyobb gondja és panasza továbbra is az erőszakos románosítás, szögezte le cikkében Ujj János. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere az Udvarhelyi Híradónak adott nyilatkozatában olvasható, hogy 1989 előtt a vidék etnikai összetételének megváltoztatását a Ceausescu-rezsim a fokozott iparosítással, betelepített munkaerővel próbálta elérni, most viszont ezt a célt a román egyházak és a hadsereg erőltetett terjeszkedésével kívánják megvalósítani. Székelyudvarhely mellett, a Kerekerdőn hegyivadász kaszárnyát építettek, annak átadására oda látogatott Mircea Pascu védelmi miniszter, aki újabb építkezéseket helyezett kilátásba. Kézdivásárhely lakossága hét százalékban román, ők a betelepített állami hivatalnokok és hozzátartozóik, akinek most építenek nagy ortodox templomot. Marosfőn akkora ortodox kolostort építettek fel, amelyben akár száz szerzetest is elhelyezhetnek. Torockón immár görögkeleti templom és két kolostor is található. /Ujj János: Moldovai zsindelytetős házacska. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Helyi magyar üzletemberekkel találkozott az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetősége. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnökeként fájlalta, hogy az nincs érdembeni kapcsolat a politikusok és vállalkozók között, pedig kezdeményezésükre hasznos törvénytervezetek születhetnének. Készül a szövetkezeti törvény, melynek tervezetéhez az RMDSZ 180 módosító javaslatot nyújtott be. Ugyanakkor sínen van a találmánytörvény és az új értékpapír-törvény kidolgozása. Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) mikrohitel-konstrukciója mellett közismert a kamattámogatás, melynek során a hazai bankoktól felvett összeg kamatjának egy részét törleszti az ÚKK. A vita során a vállalkozók egyéni gondjaikat, illetve általános észrevételeiket fogalmazták meg. /(Máthé Éva): A vállalkozóbarát környezetért. Sapientia-meghívás, egyetem avatóra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Szept. 15-én kezdődik tanév. Hargita megye 147 városi és 464 falusi környezetben lévő oktatási intézményében mintegy 64 ezer diák tanul - 12 200 gyerek román tannyelvű tagozaton és 51 800 magyar tagozaton. Átvehetik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége révén a magyar tannyelvű első osztályba iratkozott diákok az Apáczai Közalapítvány által felajánlott tanszercsomagokat, Hargita megyében szám szerint 3200 kisdiák. Úgyszintén kiosztják a rászoruló diákoknak a kormány által felajánlott tanszercsomagokat. A megyében mintegy 12 500 igényt összesítettek. /A harmadik évezred első tanévnyitója. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
" Kezdődik a tanév, Háromszék megyében közel kétezerötszáz elsős van. Majdnem ezerötszáz magyar elsős megkapja az Apáczai Közalapítványtól a Romániai Magyar Pedagógusszövetség pályázatán elnyert tanszercsomagot, tizenötezer elemista és általános iskolás pedig a tanszersegélyt az oktatási minisztériumtól. Tankönyv nélkül kezdenek a középiskolások és az általános iskolások egy része, még mindig nagy a szakképzetlen helyettesítők aránya a pedagógusok sorában, falun továbbra is hátrányos helyzetben vannak a tanuló. /Kezdődik a harmadik évezred első tanév. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Az elemi iskolák, szakiskolák, magyar líceumi diáklétszámában kedvező változások történtek. Nemcsak beteltek a líceumi kilencedikes helyek, de lényeges létszámnövekedés is volt. Az elsősök számának növekedése látható volt. Ebben az évben beindult az Apáczai Közalapítvány illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából a magyar tanszercsomag-mozgalom is, melynek első gyümölcseit minden olyan szülő érezte, aki magyar tagozatra íratta be elsős gyerekét. A szórványban különösen nagy örömmel fogadták a csomagokat. Szabó Csaba szerint az RMDSZ egyre kisebb szerepet fog a jövőben betölteni az erdélyi magyarság életében, és a magyarság érdekeinek képviseletét fokozatosan átveszik a civil szervezetek: alapítványok, egyesületek, társaságok. Jó hírek érkeznek a magyar szakiskolai hálózat portájáról is: a Kolozs megyei szakiskolák magyar osztályai ismét beteltek. Az újságíró hangsúlyozta, hogy vannak, akiknek az önzetlen támogatása nagyon fontos volt az elért sikerekben, köztük van Szőcs Judit, az RMPSZ országos alelnöke és Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettes. /Szabó Csaba: Elérkezett a nap. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Szeptember elején Horváth István szülőfalujában, Magyararózdon találkoztak a kortárs magyar irodalmi élet képviselői, hogy megvitassák az irodalom és a nemzeti sors kapcsolatát. Sütő András kifejtette: "Amikor Horváth István feltűnt az erdélyi magyar irodalomban, akkor egy ilyen csillagkép volt ismeretes, akikhez kapcsolódott szellemiségében: Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál. Ezek voltak azok a csodaemberek, akikről kezdő íróként ámuldoztam. Egyszerű parasztemberek négy, vagy hat elemivel a magyar szellem csodái lettek. Közülük Veres Pétert Ilyés Gyula így búcsúztatta: lángelmét temetünk." "Senkinek közülünk nem volt vátesz-komplexusa, mégis mindig halljuk, hogy le kellene mondani már a vátesz-komplexusról. A most induló íróifjaknak első kiáltása, követelése, fenyegetése az, hogy majd ők minden váteszt agyon fognak ütni. Úgynevezett váteszségünk az a közösségi élmény, morális parancs és követelés, amit Horváth István behozott már az első kötetével." Horváth István Ózdról indult Kolozsvár felé. "Irodalmi sikereinek a legszebb napjaiban fordult vissza ahhoz a forráshoz, ahonnan indult - amikor érezte, hogy milyen veszélyek fenyegetik." A veszedelem volt az a követelmény, amely Gaál Gáborral az élen őt és az egész írói csapatot" "marxista- követelmények alá szorítva próbálta tovább énekeltetni." Horváth István csalódott egy politikai áramlat tündöklésében, illetve garázdálkodásaiban, diktatorikus embertelenségében. Azonban ezt a korszakot, a 30-40 esztendőt nem lehet egyedül az írástudók árulásának mondva félresöpörni. Az önvizsgálat, amelyet ettől a nemzedéktől olyan sokan kértek, valójában Horváth István verseiben és az 1960 utáni köteteiben jelen van. "Az ő életműve jó útmutató irodalom és nemzet kapcsolatának a kérdésében." Csoóri Sándor bevallotta, hogy már évek óta nem jár el írótalálkozókra. Felolvasta az alkalomra írt rövid írását. Ebben kifejtette: "Csodálatos erőfeszítés volt minden korban a magyar irodalom. A rendszerváltásnak nevezett fordulat után az irodalom alól kifutott a történelem." Az elmúlt tíz évben másként történt mint ahogy elképzelték, mert az irodalom helyzete és szerepe megváltozott. A demokrácia megjelenésével Kelet- és Közép Európában egy nagy irodalomnak kellett volna megszületnie, a 20. század nagy tragédiái után. "A demokrácia az első pillanatoktól kezdve nálunk szembekerült az irodalom belső törvényeivel és hagyományaival. Irodalom és társadalom feszült viszonyát a demokrácia megváltoztatta" A gondokat a négyévenkénti szavazással akarták megoldani. Azonban az irodalom nem fogadhatja el az alkukat. Azt mondták, hogy ne az írók politizáljanak, hanem a pártok, maga a parlament. - A magyarul írók zöme hallgat. Illyés Gyula azt mondta: "sajnos kell politizálnunk, a legnehezebb, a legveszélyesebb módon, hibátlan műveinkkel ". Amikor Illyés ezt leírta, volt irodalmi élet, amely sokat segített az íróknak az alkotásban. "Most az irodalmi élet kevésbé sugalmazó. Néha úgy látom, mintha a parlamentekben zajló életet utánozná, legalább annyi gyűlölettel és idegenséggel." /Valkai Krisztina: Hibátlan művekkel politizáljon az író. Irodalmárok találkozója Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./ Van az erdélyi magyar szellemiségnek egy virtuális térképe, melynek főbb tájékozódási pontjai egy-egy irodalmi székhellyel azonosak. Faluneveket rajzolt fel az idő erre a képzeletbeli földabroszra: Kisbacon és Sztána, Farkaslaka és Apáca, Mikháza és Pusztakamarás, Szabéd és Nagygalambfalva, Bözöd és Magyarózd (hogy tovább ne is soroljam) - Benedek Elek és Kós Károly, Tamási Áron és Bartalis János, Kacsó Sándor és Sütő András, Szabédi László és Kányádi Sándor, Bözödi György és Horváth István szülőfalujának körvonalai bontakoznak elénk, írta Nagy Pál. - Magyarózdon volt legutóbb irodalmi találkozó. Horváth István annak idején megírta volt nagyívű falurajzát Magyarózdi toronyalja címmel. "Én vagyok ez a könyv. De nem csak én. Az a nép is, amelyhez tartozom..." - vallotta az előszóban. /Nagy Pál: Találkoztunk Magyarózdon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"
2001. szeptember 15.
"Gelencén szept. 15-én a falu nagy szülöttje, Jancsó Benedek tanár, irodalomtörténész és nyelvész nevét viselő iskola udvarán felavatják a névadó mellszobrát, Petrovits István sepsiszentgyörgyi művész alkotását. Az eseményre Gelence anyaországi testvérközségéből, Dunaszentgyörgyről is várnak vendégeket. Jancsó Benedek életét és munkásságát Kónya Ádám tanár, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója méltatja. /(Iochom): Szoboravatás Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./"