Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. szeptember 4.
" Régi hagyományt, az egykori Szent István Napokat elevenítette fel a nagybányai magyarság augusztusban, emlékezve meg Szent István királyról, aki az egykori szabad királyi bányaváros védőszentje. A rendezvénysorozat aug. 14-22. között zajlott a helyi plébánia, az evangélikus egyház, valamint a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület szervezésében. Augusztus 17-én délután vers- és prózamondó versenyt szerveztek, amelyen a koltói fiatalok vitték el a babért. Az evangélikus templomban Magyar éremművészek és Anyaság az éremművészetben témákban éremkiállítás nyílt. Aug. 18-án Énekeljetek az úrnak új éneket! címmel énekversenyt tartottak a fiatalok részére, amit Bura László szatmárnémeti tanár Értelmiségiek helye és szerepe az egyházban című előadása követett. A szabadtéri színpadon népi táncműsort volt. Aug. 22-én a nagykárolyi Collegium régizene-együttes lépett fel. /Szika Levente Zoltán: Szent István Napok Nagybányán. A védőszent ünnepe. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./"
2001. szeptember 4.
"Augusztus elején immár ötödik alkalommal rendezte meg az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szabadkán a Nyári Akadémiát, a pedagógusok hagyományos nyári továbbképző tanfolyamát. Idén 24 erdélyi pedagógus kapott meghívót a délvidéki kollegáktól, azonban a jelentkezőknek csupán egyharmada utazott el Jugoszláviába. Az egyhetes programot a szabadkai városháza dísztermében Király Veronka, az ÉBMPSZ elnöke és Kasza József VMSZ-elnök, jelenleg köztársasági miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. Az előadások közül a legérdekesebb az első vajdasági magyar oktató-CD bemutatása volt, melynek anyagát Pintér M. Edit szabadkai középiskolai magyartanár szerkesztette (megjelentette a helyi Zenith Műhely), és amely rendkívül érdekes módon ismerteti meg a diákokkal (de nem csak velük) a világirodalmat Homérosztól Molière-ig, a magyar irodalmat az ősköltészettől Pilinszky Jánosig, valamint felsorakoztatja a tegnapi és mai vajdasági magyar irodalom jeles képviselőit is. /Gligor Róbert László: Erdélyiek a Vajdaságban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 4./"
2001. szeptember 4.
" Az amerikai Magyar a Magyarért Alap tagjai úgy döntöttek, az idén Válaszútra küldik azt a 6500 dollárt, amelyet a helyi magyarság egy traktor vásárlására fordít majd. Kallós Zoltán néprajzkutató rámutatott, a mezőgazdasági gépet a körülbelül háromszáz helybeli és a környékbeli magyar lakosság használhatja jutányos áron. Az ily módon kapott pénzt a traktoros fizetésére, valamint a gép karbantartására fordítják. - A Magyar a Magyarért Alapot a hetvenes évek elején hozták létre az amerikai magyar iskolák és más kulturális intézmények javára, valamint a Magyarországtól elszakított területeken élő magyar lakosság megsegítésére. Székelyföldre már 28-30 ilyen gépet küldtek, azonban visszaélések történtek az adománnyal, így a kapcsolat megszakadt. /Túrós-Bense Erika: Traktort kap Válaszút. Jutányos áron művelhetik a földet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./"
2001. szeptember 4.
"Október 16-ra tűzte ki a Hargita megyei Törvényszék a Kriterion Könyvkiadó által a Kriterion Alapítvány, illetve a Pallas-Akadémia és a Polis Könyvkiadók ellen indított per első tárgyalását. A bukaresti Kriterion Könyvkiadó jogtalan névhasználat vádjával beperelte a csíkszeredai Kriterion Alapítványt, míg a Kriterion-embléma használata miatt a szintén csíkszeredai Pallas-Akadémia és a kolozsvári Polis könyvkiadók ellen nyújtott be keresetet. A Kriterion szerint a csíkszeredai Pallas-Akadémia és a kolozsvári Polis könyvkiadók hozzájárulása nélkül tüntették fel közösen megjelentetett, Domokos Géza Igevár című kötetén a Kriterion lovas emblémáját. Domokos Géza, a csíkszeredai Kriterion Alapítvány vezetője sajnálatosnak tartja a perek beindítását. /R. Sz.: Domokos: politikai hadjárat? Beindult a névhasználat-per a Kriterionnál. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./"
2001. szeptember 4.
" Aug. 22-én volt az évadnyitó gyűlés a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Nemes Levente igazgató szerint az intézmény továbbra is csak súlyos kompromisszumok árán maradhat működő- és életképes. Több színész ugyanis elhagyta a társulatot, illetve a szabadfoglalkozású művész-engedély kiváltása mellett döntött. Megkezdődnek Madách Imre: Az ember tragédiája próbái. Szept. 11-én a bábtagozat Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot (rendező Nagy Kopeczky Kálmán) című előadásával részt vesz Nyíregyházán a Határon Túli Magyar Anyanyelvű Bábszínházak Fesztiválján. A színház Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabjával (rendezője Bocsárdi László) szept. 15-én a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházak Fesztiválján, majd 22-én a budapesti Stúdiószínházak Fesztiválján szerepel. A sort a Vérnász zárja a nagyváradi Rövidszínházi Előadások Hetén és a budapesti Millennáris Központban. /Bálint Ildikó: Szétszéled az összeforrt társulat? Nagy engedmények árán marad működőképes a szentgyörgyi színház. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./"
2001. szeptember 4.
"Szept. 2-án Mikolában megnyílt a hatodik Szatmár megyei teleház, a helybeli általános iskolában, amelynek egyik tantermét ajánlották föl erre a célra. A CREST által adományozott két, és az iskola által vásárolt négy számítógép és nyomtató az iskola könyvtárával közös helyiségben fog működni, ahol különböző társasjátékokhoz, valamint a közösségi élet egyéb kellékeihez is hozzájuthatnak a mikolaiak. A gyerekek játékos informatika-oktatásának megszervezése, egy alapfokú számítógép-kezelői tanfolyam beindítása, ifjúsági klub működtetése, modern tánc, valamint népdal-, természetvédelmi- és informatika-kör indítása, valamilyen idegen nyelv-oktatás, egyszerű nyomtatványok kitöltése, hivatalos beadványok, kérelmek megfogalmazása, közhasznú tájékoztatás, irodai szolgáltatások, banki információk, közösségfejlesztő rendezvények megszervezése, pályázatírás, szociális problémák felkarolása, bábszínház- és színjátszó csoport alakítása - mindez nélkülözhetetlen egy faluközösség mindennapi életéhez. /Báthory Éva: Mikola: Teleház az iskolában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 4./"
2001. szeptember 5.
"Az Európai Uniónak készen kell állnia arra, hogy a következő bővítés elsőkörében akár 10 új tagországot is befogadjon - jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős biztosa. A csatlakozási tárgyalásokat folytató 12 tagjelölt közül csak Románia és Bulgária számít a 2004-esnél későbbi csatlakozásra. /Verheugen: Az EU-nak készen kell állnia a bővítésre. Továbbra is figyelemmel kísérik a kisebbségek helyzetét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"Borbély László RMDSZ-képviselő a képviselőház ülésén Vlad Hogea: Nationalistul című könyvének betiltását kérte. Az indok: az alkotás több xenofób, antiszemita, magyarellenes, gyűlölettel teli cikkelyt tartalmaz, ami a Büntetőtörvénykönyv hatáskörébe tartozna. A képviselő szerint csak így lehetne bizonyítani, hogy Románia teljesen demokratikus állam, ahol nincs keresnivalója a nemzetek közötti ellentétek szításának. Borbély sérelmezte, hogy a könyvet a képviselőházhoz tartozó nyomdában állították elő. Vlad Hogea válaszolt az ülésen: egyetlen RMDSZ-képviselőnek sincs morális joga elítélni egy romániai képviselő tudományos munkáját. Szerinte Borbély László egy fasiszta szervezet tagja. Corneliu Vadim Tudor is felszólalt: azt nyilatkozta, hogy ez tulajdonképpen "az RMDSZ besúgópolitikájához passzol". /Nacionalista "Nationalistul" Borbély László a Hogea-könyv betiltását kérte. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"A parlament nem fogja megvitatni a magyar státustörvényt - közölte Cozmin Gusa, a Szociáldemokrata Párt főtitkára. Elmondta: a képviselőház jogi bizottsága megvizsgálta ugyan a magyar törvényt. A Nagy-Románia Párt egy ellentörvény benyújtását is kilátásba helyezte. /Nem fogja megvitatni a román parlament a státustörvényt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./ Románia nem kíván más országokkal közösen fellépni a státustörvény kérdésében, ebben az ügyben a maga útját járja, ami azt jelenti, hogy közvetlen tárgyalásokat folytat Magyarországgal - jelentette ki Mircea Geoana külügyminiszter. Geoana elmondta, hogy a külügyminisztérium szakértői szinten konzultációkat folytatott a szlovák és a jugoszláv külügyminisztériummal a státustörvény kérdéséről is, de ezeknek a konzultációknak nem az álláspontok összehangolása volt a célja. - Románia továbbra is napirenden tartja ezt a kérdést, kifejti álláspontját az európai fórumokon, de nem kíván másokkal kézen fogva panaszkodni sem Brüsszelben, sem máshol - fogalmazott a külügyminiszter. Kijelentette, hogy a magyar fővárosba utazik a hónap folyamán. Geoana végezetül hangsúlyozta: "nem áll szándékunkban, hogy a státustörvény miatt befagyasszuk viszonyunkat Magyarországgal, sőt minél gyorsabban fejleszteni szeretnénk kapcsolatainkat." /Románia (már) nem kíván közös frontot szervezni a státustörvény ellen. A Velencei Bizottság véleménye lesz a döntő. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"A jövő héten találkozik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Szociáldemokrata Párt vezetősége. A találkozót az RMDSZ kezdeményezte. A tanácskozáson a két párt közti egyezményt tekintik át. /RMDSZ-SZDP találkozó jövő héten. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"Mind a szenátus, mind a képviselőház elfogadta az Alkotmánybíróság ítéletét a titokvédelmi törvény alkotmányellenességéről, az említett jogszabály így lekerül a parlament napirendjéről. Amennyiben a kormány továbbra is ragaszkodik egy ilyen törvényhez, új törvénykezdeményezéssel kell előállnia. Andrei Chiliman (NLP), a képviselőház jegyzőjének tudomása szerint máris létezik egy ilyen tervezet. /Új titokvédelmi törvény készül. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"A Babes-Bolyai Tudományegyetem távoktatási központja olyan tankönyvet adott a diákok kezébe, amely hemzseg Marxtól és Engelstől származó idézetektől, sőt, az Európa története a középkorban elnevezésű másodéves tananyag Ceausescu-idézetektől is. Teodor Nicoara, a történelem és filozófia kar dékánja elismerte, hogy egyes fejezetek egy 1980-as bukaresti kiadás fotókópiája alapján készültek. /Örökérvényű Ceausescu-idézetek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"A Kallós Alapítvány segítségével szórványközpont jellegű bentlakásos iskola indul ősztől Válaszúton. Itt fognak tanulni a Mezőség, illetve a Szamos menti dombság magyarul beszélő, iskolakötelezett gyerekei. A 2000-2001-es tanévben hat bentlakó diákja volt a válaszúti iskolának. 2001 tavaszán a lelkész és a tanítónő összejárták a Szamos menti dombság vidékét. Tizenhét faluba látogattak el és összesen kilencven, 1 és 7 év közötti magyar gyermeket írtak össze. Nem mindegyik szülő hajlott arra, hogy gyerekét bentlakásos magyar iskolába küldje. - Válaszúton olyan szórványközpontot szeretnének létrehozni, amely önellátó. Gazdasági háttér létrehozására gondoltak, épületegyüttesekkel, amelyekben pékséget működtetnének. /Valkai Krisztina, Gáspár Erika: Szórványközpont létesül Válaszúton. Magyar bentlakásos iskolában tanulhatnak a gyerekek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"Augusztusban Kidén Kovács Andrásnak /filmrendező Budapesten/ - a falu szülöttének - régi terve vált valóra: falumúzeum lesz a házból és gabonásból. A szalmatetős házak építői rég kihaltak, szakmai útmutatást a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai szolgáltattak. Kide 180 lakost számláló, fele arányban 70 év fölötti emberek által lakott kis falu életében a falumúzeum a megújulás elindítója lehet. Tervezik, hogy októberben lesz a falumúzeum avatója. /(lukács): Kide, Kide, nemes Kide... Készül a szalmafedeles falumúzeum. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"Néhány napja két szatmárnémeti magyar tanintézet, a Református Gimnázium és a Kölcsey Főgimnázium egy-egy Daciát kapott. Az egyiket Vida Gyula parlamenti képviselő használta éveken át, a másikkal Ráduly Róbert képviselő furikázott. A gépkocsikat mindketten magyar iskolának ajándékozták. /(Sike Lajos): Dacia gépkocsit ajándékoztak két szatmári magyar gimnáziumnak!. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"A máramarosszigeti Hollósi Simon Egylet elnökasszonya, Zahoránszky Ibolya elmondta, hogy egyletük 1992-ben alakult, 1997 óta állandó székházuk van. Ez a magyarság fészke Máramarosszigeten. Tevékenységüket az egész történelmi Máramaros területére kiterjesztették. Az egyletnek 160-170 tagja van. Az egylet arany fokozatú kórussal büszkélkedhet, nagysikerű népfőiskolai előadásokat tartanak, ünnepségeket, tehetségkutató versenyeket szerveznek. Zahoránszky Ibolya nem csak a szervez, hanem a színpadon is otthonosan mozog. A koltói táborba tapasztalatcserére jött. Nem titkolt szándéka, hogy állandó színjátszó csoport jöjjön létre. - Felsővisón szept. 8-án Magyar Házat avatnak. /Dancs Artúr: I. Színjátszó Tábor - Koltó 2001. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"Hosszabb időre bezárja kapuit a látogatók előtt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, mert megkezdik az épület évek óta halogatott teljes felújítását. Az intézmény vezetője, Tóth János elmondta: a legnagyobb gondot az elkorhadt padlózat jelenti. Szeretnék az eredeti állapotába visszaállítani az épületet. A tervek szerint 2002. május 18-ra, a múzeumi világnapra elkészülnek a munkálatokkal. /Pásztai András: Ady Endre Emlékmúzeum. Kezdődik a teljes felújítás. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"EMKE eseménynaptára szerint eseményekben gazdag hónap ígérkezik. Szept. 7-én Dicsőszentmártonban magyarországi írókkal és költőkkel találkozhatnak az érdeklődők; szept. 9-én fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület; szept. 14-16. között kerül sor a Szatmár megyei Kaplonyban a VII. Partiumi Honismereti Konferenciára; szept. 14-16. között Kolozsváron és Szamosújváron konferenciát tartanak "A magyarörmények beilleszkedése Erdély gazdasági, társadalmi, egyházi életébe" címmel; szept. 15-én néptáncosok találkozója zajlik az Arad megyei Pécskán; Kolozsváron pedig Pimpimpáré gyermekvásárra várják az érdeklődőket; szept. 15-16-án kerül sor Szilágycsehen a Tövishát Napokra; szept. 16-án a Szilágy megyei Bogdánd lesz a helyszíne a XI. Nemzetközi néptánc-találkozónak; szept. 21-én Dicsőszentmártonban az olvasók találkozhatnak a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztőivel; szept. 22-én Vajdahunyadon sor kerül a Kultúra és oktatás multimédiás megközelítésben című rendezvényre; Szatmárnémetiben pedig az érdeklődők részt vehetnek a Hajnal akar lenni népdalénekesi verseny XI. kiadásának megyei döntőjén, illetve Gellért Sándor: Kóborló hadjáratok című könyvének bemutóján is; szept. 22-23-án Szilágysomlyóra várják az érdeklődőket a Báthory Napok alkalmával; szept. 27-én Temesváron "Fényképezőgéppel a Kárpátokban" címmel tartanak előadást, Nagyszalontán pedig Sinka Istvánra emlékeznek; szept. 27-30. között kerül sor a Kovászna megyei Árkoson "Külön vagy együtt? Az egységesítés esélyei a nyelvi tervezésben" című anyanyelvi konferenciára; szept. 28-30. között a szatmárnémeti MADISZ árvaházi gyerekeket táboroztat Szokondon; szept. 29-én Szatmárnémetiben A vasút múltja és jövője Kelet-Közép-Európában című előadásra várják az érdeklődőket; Temesváron sor kerül a Székely László fotóalbum bemutatójára; Máramarosszigeten pedig Kit mit tud? versenyt bonyolítanak le; szept. 30-án a Kovászna megyei Rétyen kap helyet a Gyerek- és Ifjúsági Zenekarok III. Találkozója. /Eseményekben gazdag hónap ígérkezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./"
2001. szeptember 5.
"Bunyitay Vince csonkaságában is monumentális művének hasonmás kiadása eljutott immár a harmadik könyvig. A váradi püspökség története reprintsorozatának legújabb kötete - akár az előző kettő - Tempfli József megyés püspöknek köszönhetően láthatott napvilágot, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. Remélhetően még az idén elkészül a negyedik kötet is. Bunyitay munkája két forrásmunka, a Bécsi kódex és a vatikáni tizedjegyzékek ismertetésével, illetve az egyházmegye főesperesi kerületeinek felvázolásával kezdődik. A harmadik kötet jelentős teret szentel a várbeli székesegyház építéstörténetének, Szent László ősi egyházától kezdődően. A városrészek, a forgalom, az ipar és kereskedelem, a szellemi élet felvázolása mellé helyezetten Henszlman Imre szakszerű régészeti tanulmánya kapott helyet A nagyváradi kettős székesegyház címmel. /Szilágyi Aladár: "A Bunyitay" harmadik kötete. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept.5./"
2001. szeptember 6.
"Günther Verhaugen EU-főbiztos a romániai példát javasolta követendőnek Brüsszelben, az Európai Parlamentnek a bővítésről tartott szept. 4-i vitáján kijelentette: a tagjelölt országoknak meg kell teremteni az intézményes kereteket a roma kérdés kezelésére - jelentette ki Adrian Nastase miniszterelnök. Az Európa Parlament szept. 5-én elfogadta a Románia előmeneteléről szóló jelentést. - Verhaugen EU-biztos úgy nyilatkozott: az EU elvárja a tagjelöltektől, hogy hiteles közép- és hosszú távú stratégiákat dolgozzanak ki e területen, anélkül azonban, hogy egy szóval is említette volna a "pozitív román példát". - Emma Nicholson Romániáról szóló országjelentését szept. 4-én terjesztett az Európa Parlament elé, Nastase úgy vélekedett: szerzőjének határozottan javult a véleménye az országról. - Emma Nicholson de Winterbourne bárónő Románia felkészültségéről szóló előterjesztésében kifejtette: sok jó dolog történt ebben az évben az országban. A jelentés szerint Románia csatlakozási esélyei nőttek, de nem teljesíti még a tagsághoz szükséges gazdasági feltételeket. Emlékezetes, hogy a bárónő néhány hónappal korábban készített jelentésében mélyen elítélte Romániát azt javasolva: amennyiben a kormány nem hoz sürgős intézkedéseket az árvaházi gyermekek helyzetének javítására, az EU vegye le Romániát a tagjelöltek listájáról. /Nastase pozitívnak értékeli a román országjelentést. Az EU szerint azonban Románia még távol áll a tagságtól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
" Az Európai Parlament szept. 5-én elfogadta a Romániáról készített országjelentést. A brüsszeli fórum most már ,,higgadt optimizmussal" tekint az országra, értékeli a gazdaság és gyerekvédelem terén elért eredményeket, de a reformok tekintetében - különösen a mezőgazdaságot és környezetvédelmet illetően - igen komolyan bírálta Romániát. Ezenfelül a közigazgatás gyenge teljesítőképessége és a korrupció is késlelteti az ország EU-csatlakozását. Günter Verheugen bővítési biztos kijelentette, tíz országot fogad be az EU három év múlva, vagyis Bulgáriát és Romániát kivéve minden jelölt államot. /Románia a biztos utolsó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
" Az Európa Parlament egyik tömörülése, a Kereszténydemokrata Néppárt aggodalmának adott hangot, amiért Romániában meg akarják vonni a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttól a politikai párt státust. Ismeretes, hogy a bukaresti bíróság visszautasította az Andrei Marga vezette Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Victor Ciorbea vezette Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetség egyesülését, így a hivatalos nyilvántartás szerint a KDNPP összetétele nem változott, elnöke továbbra is Andrei Marga maradt. A párt új vezetősége, élén a Marga helyébe lépő Victor Ciorbeával fellebbezett a törvényszéki döntés ellen. A Kereszténydemokrata Néppárt elnökének felvetésére Adrian Nastase kormányfő már másnap válaszolt elküldve Pitteringnek a "hiányzó" adatokat. - Nem igaz az az állítás, hogy egyetlen kereszténydemokrata párt sincs Romániában. A jelenlegi helyzet épp az, hogy két ilyen politikai formáció létezik: a KDNPP, és a KDNSZ. /Kereszténydemokrata szolidaritás. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"Az Európai Parlament szept. 5-én óriási többséggel megszavazta azt a - Magyarországról szóló országjelentéshez benyújtott - módosító indítványt, amely szerint a brüsszeli bizottság nem konkrétan Magyarországgal kapcsolatban, hanem általánosságban vizsgálná meg a nemzeti kisebbségek támogatásának európai gyakorlatát. /Elfogadták a magyar országjelentést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"A román külpolitikának és diplomáciának a nemzeti célkitűzések nemzetközi síkon történő támogatására kell összpontosítania - hangoztatta Ion Iliescu elnök az ország külföldön akkreditált nagyköveteivel és konzuljaival lezajlott szept. 5-i találkozóján. A román külpolitika prioritásait Iliescu az ország európai és euroatlanti integrációjában, a nemzetgazdaság kiegyensúlyozott és tartós fejlesztésében, mint az Európai Unióhoz történő csatlakozás előfeltételében, Románia külön identitásának nemzetközi síkon történő érvényesítésében, az európai közösség normáihoz igazodó nemzeti jogharmonizációban, az állampolgári jogok védelmének konszolidációjában, az összes államokkal való kapcsolatok fejlesztésében jelölte meg. A státustörvényről szólva a jogszabályt "diszkriminatív jellegűnek és Európa-ellenesnek" mondotta Iliescu. Ezzel kapcsolatban kijelentette: "Erdély nem Románia és Magyarország közötti társszuverenitási terület", hiszen Erdély Románia alkotórésze, következésképpen "saját állampolgárai, köztük erdélyi állampolgárai számára Románia alkotja meg a törvényeket". /Román külpolitikai prioritások: EU-integráció, státustörvény-lejáratás. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
" A státustörvény készülő végrehajtási utasításaival kapcsolatban kezdett szept. 5-én tárgyalásokat Bukarestben Őry Csaba, a magyar Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A magyar fél a munkaügyi és az egészségügyi minisztériumban, valamint a parlamentben az illetékes bizottságokkal tartott tárgyalásokon elsősorban a törvény munkaügyi, társadalombiztosítási, adózási kérdéseit szeretnék megbeszélni. A státustörvénnyel kapcsolatos magyar-román konzultációk a jövő héttől megkezdődnek a kormányközi vegyes bizottság szakbizottságaiban. A szállítási szakbizottság tagjai már júliusban találkoztak, szept. 10-én pedig a kisebbségi szakbizottság tagjai ülnek össze Budapesten. /Román-magyar konzultációk. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"A történelmi magyar egyházak vezetői egyezségre jutottak az RMDSZ-szel az egyházi javak visszaszolgáltatását illetően. Döntés is született, aminek értelmében az RMDSZ a szenátusban az egyházi javak visszaszolgáltatását célzó - de a teljes megnyugtató rendezést ismét csak beláthatatlan időre elodázó - törvényerejű rendelet ellen szavaz! Ez annál is furcsább, mert júniusban az RMDSZ képviselői még megszavazták ezt az ominózus törvényerejű rendeletet. Azóta, úgy tűnik, valami változás történt a szövetség politikájában, legalábbis erre lehet következtetni Markó Béla RMDSZ-elnök nyilatkozatából, aki arról beszélt, hogy a nevezett törvényerejű rendelet ,,bizonyos kitételeiben veszélyes..." Nyáron, amikor az RMDSZ képviselői a kormányzó párttal szavaztak a képviselőházban, ezek a kitételek még kevésbé voltak veszélyesek? - tette fel a kérdést cikkében Bogdán László. /Bogdán László: Egy lépés előre?... . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"Nagy Pál, a Magyar Ifjúsági Tanács volt elnöke megerősítette, hogy Borboly Csabát "1998-ban a tanács küldöttgyűlése hűtlen pénzkezelés vádjával kizárta a MIT-ből". Borboly rágalmazásért beperelte Nagy Pált. A csíkszeredai bíróságon, szept. 7-én rágalmazási pert tárgyalnak. Borboly Csaba sértőnek találta az április elején a Krónikában megjelent nyilatkozatot, és erkölcsi kártérítésként huszonegymillió lejt követel. Borboly értelmezése szerint a Magyar Ifjúsági Tanács az érvényben lévő egyesületi törvények értelmében sosem alakult meg, így ő nem lehetett tagja a MIT-nek, és kizárni sem lehetett a testületből. Nagy Pál a Krónika rendelkezésére bocsátotta a több országos ifjúsági ernyőszervezet által létrehozott egyeztető fórum, a MIT küldöttgyűlésének 1998. június 28-án keltezett közleményét. Eszerint az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a református Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE), az unitárius Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Diákújságírók Egyesülete (DUMA) képviselői úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Egyesülete) és az ÁME (Állampolgár Menedzser Egylet) MIT-tagságát, amíg ezen szervezetek vezetését Borboly Csaba neve fémjelzi. /Zilahi Imre: Borboly pereli Nagyot. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"Az RMDSZ szept. 5-i sajtóértekezletén elhangzott: a szövetség és a kormánypárt vezetőinek szept. 10-re időzített tanácskozásán fel fogják vetni elégedetlenségüket az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elodázása, a magyar felsőoktatás ígért bővítésének elmaradása, a helyi közigazgatási törvény alkalmazásának késése miatt. Az RMDSZ kérni fogja a közszolgálati televízió és rádió magyar adásai műsoridejének növelését. Markó Béla szövetségi elnök elmondta: új, marosvásárhelyi stúdió létrehozását tervezik. Az RMDSZ továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a rendőrök jogállásáról szóló törvényben szerepeljen egy cikkely, amely kimondja: azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, a rend őrei ismerjék az illető kisebbség nyelvét.. Az RMDSZ kéri a parlament két házának állandó bizottságát, hogy ne tűzze napirendre a magyar státustörvény vitáját, hiszen a házszabállyal ellentétes más ország törvényeinek az elemzése. /Elégedetlen az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"A román külügyminiszter programjának módosulása miatt Bukarest a magyar-román kormányközi vegyes bizottság plenáris ülésének szeptember végére történő halasztását kérte - közölte Victor Micula, külügyi szóvivő. A vegyes bizottság ülését eredetileg szept. 18-ra tervezték. A kért halasztást az teszi szükségessé, hogy ezen a napon Gerhard Schröder német kancellár magánlátogatást tesz Romániában. - A bukaresti javaslatban szereplő, szeptember végi időpont nem megfelelő a magyar-román kormányközi vegyes bizottság külügyminiszterek vezette budapesti ülésének megtartására - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő szept. 5-én. Szeptember utolsó hetében Martonyi János külügyminiszter ugyanis az ENSZ által tervezett időpontban szólal fel New York-ban, a világszervezet közgyűlésének ezévi ülésszakán. A magyar fél fontosnak tartja, hogy a kormányközi vegyes bizottság ülésére sor kerüljön. /Elhalasztják a magyar-román vegyes bizottság szeptemberi ülését. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"
2001. szeptember 6.
"A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Kolozs megyei szervezete az őszi tisztújításra készülődve megtartotta utolsó elnökségi ülését. A megyei gazdaszervezet idén is több faluban szeretne mezőgazdasági szaktanácsadást indítani. Tervek szerint Magyarnagykapuson, Kalotaszentkirályon, Mákófalván, Bálványosváralján, Harasztoson, Magyarszováton, Széken és Várfalva községben találkoznának az agrárszakemberek a gazdákkal, Torockóra pedig tanulmányi kirándulást szerveznének a virágtermesztés iránt érdeklődők számára. A gyűlésen elhangzott: az RMGE-nek stratégiát kell váltania. Fontos a magyar lakta településeken olyan gazdákat felkutatni, akiknek a portája mintagazdasággá alakítható, és ebben pályázási segítséggel, szaktanácsadással segítenének az agrárszakemberek. /Őszi mezőgazdasági szaktanácsadásra készül az RMGE. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./"