Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. október 3.
"Immár ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit a Babes-Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett főiskolája. A főiskola igazgatója, Domokos Ernő hivatalos tanévnyitója után Demeter János, a megyei tanács elnöke, majd Albert Álmos Sepsiszentgyörgy polgármester szólt a diákokhoz és tanáraikhoz. Albert Álmos polgármester biztosította a főiskolát a hivatal, a város támogatásáról. A főiskola - Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen - immár több mint félezer diáknak nyújt továbbtanulási lehetőséget, a közigazgatási szakok mellett román és magyar tanítóképzőn is. /(Éltes Enikő): Ünnepélyes évnyitó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./"
2001. október 3.
"A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) 1999. november 24-én jött létre mint az RMDSZ ifjúsági szárnya. Szatmárnémetiben hetven tagja van, Szatmárhegyen és Lázáriban helyi szervezete működik. A MIK nem önálló jogi személy, hanem az RMDSZ városi szervezetének a szerves része, a nyolc körzeti elnök mellett a MIK elnöke is alanyi jogon a városi elnökség tagja. Kereskényi Gábor ügyvezető szerint alapelvünk az, hogy a területi RMDSZ-en belül egy nemzeti vonalat valósítsanak meg. Ahhoz, hogy valaki a MIK tagja lehessen, az alapszabályzatban is benne van, hogy előbb RMDSZ tagnak kell lennie és tagsági díjat fizetnie. /Elek Anikó: A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés az ifjúság érdekeit képviseli a döntéshozó testületekben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 3./"
2001. október 3.
"Bethlenben a Bethlen Egyesület, valamint a helyi Tulipán Ifjúsági Szervezet rendezésében szept. 29-án történelmi vetélkedőre került sor. A versenyen - amelynek fő témája az Anjou-kori Magyarország történelme volt - tíz környékbeli magyarlakta falu fiataljai vettek részt: Bethlenből, Felőrből, Almásmálomból, Besztercéről, Magyarberétéről, Magyardécséről, Bálványosváraljáról, Cegőtelkéről, Somkerékről és Szentmátéról. Kötő József, az EMKE főjegyzője elmondta, mindenki nyertes lett, hiszen egy ilyen jellegű vetélkedőből senki nem kerülhet ki "vesztesen". Réman Ernő, a Tulipán Ifjúsági Szervezet vezetőségi tagja elmondta: ez a rendezvény az egyetlen a régióban, ahol találkozhatnak egymással a Beszterce-Naszód megyei fiatalok. Kötő József figyelmeztetett, hogy lényegében nem Beszterce-Naszód megye, hanem az egykori Szolnok-Doboka vármegye fiataljainak sikeres rendezvényéről van szó. /Vetélkedő Szolnok-Doboka vármegyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./"
2001. október 3.
"Szilágysomlyón a Báthory Napok keretében a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) támogatásával, nyolcadik alkalommal tartottak orvostovábbképzőt, melyen szilágysági családorvosok, szakorvosok, gyógyszerészek mellett Kolozs, Szatmár, Temes megyei kollégáik is részt vettek. Andrásovszky Barna orvosprofesszor, a MET elnöke elmondta: nagy család gyűlt össze, az orvosi közösség, hogy a 21. században a nemzeti fennmaradásért szakmai tudását fejlessze. /Fejér László: Együttesen a népegészségügyért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./"
2001. október 3.
"Ötvenéves korában Csíkszeredában elhunyt Hunyadi László (Kolozsvár, 1951. okt. 30. - Csíkszereda, 2001. okt. 2./, a Csíki Játékszín művésze. A Kolozsvárott született színművész 1976-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és a város társulatához szerződött. 1999-től a Csíki Játékszín művésze volt. A csíki közönség Hunyadi Lászlót Carlo Gozzi: Turandot című darabjában, Truffaldino szerepében láthatta volna az okt. 19-ei bemutató előadáson. Legutóbb Szebeni Zsuzsa készített interjút a színművésszel, amelyet Csíkszereda Kulturális évkönyve közölt. Az interjú a Ludas Matyi Csíkországban című darab bemutatója után készül, amelyben Hunyadi Döbrögit alakította igen nagy sikerrel. Ott így vall saját alakításáról "Én éppen az öregedés határán leledzem, és hát erről próbáltam becsempészni valamint az alakításba, magából az állapotból: hogy meg kéne szépen, méltóságteljesen öregedni, vagy még eljátszani a fiatalt egy pár évig, vagy szépen csordogálni lefelé." /(Daczó Dénes): Elhunyt Hunyadi László színművész. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./ Túlságosan rövid pályafutása során a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeként 1976 és 1996 között életre keltette a színműirodalom jelentős alakjainak zömét. Alakításai nagy lélektani hitelességről, alapos szakmai tudásról tanúskodtak. Az utóbbi évadokban a Szatmárnémeti Harag György Társulat, a Temesvári Csiky Gergely Színház, a Csíki Játékszín és a budapesti Bárka Színház előadásaiban voltak jelentős alakításai. Egyszerre volt a közönség kedvence és a színházi szakma elismert művészegyénisége. Színészi értékét a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, Kisvárdán alakítási díjjal jutalmazták. Temetésére okt. 6-án lesz a marosvásárhelyi református sírkertben, evangélikus szertartás szerint. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./"
2001. október 4.
"Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem különböző helyszínein történő háromnapos tanévnyitó ünnepségsorozatot megelőzően a támogatók okt. 2-án Budapesten sajtótájékoztatót tartottak Pálinkás József magyar oktatási miniszter, Szabó Tibor, a HTMH elnöke, illetve Misovicz Tibor, a HTMH gazdasági elnökhelyettese részvételével. Pálinkás József ismertette az induló tudományegyetem felépítését, helyét a magyar felsőoktatásban, megjegyezve, hogy az erdélyi magyarság igényeinek figyelembe vételével a képzés struktúráját, a szakmai programokat igyekeztek úgy felépíteni, hogy a lehető legnagyobb mértékben megfeleljen mind a román, mind a magyar felsőoktatási követelményeknek. A HTMH elnöke, Szabó Tibor felhívta a figyelmet: "Az egyetem indulásának előkészítését olyan körültekintő munka előzte meg, és olyan garanciarendszernek a kialakítása, amely a biztosítékot adta, hogy valóban olyan tartalmas képzés indulhasson meg Erdélyben, amelyre az ottani magyarságnak szüksége van. Ezt a háttérgaranciát maga a Sapientia Alapítvány és az ennek hátterében ott lévő erdélyi magyar történelmi egyházak jelentik. Ez egy olyan erkölcsi garancia, amelyre hosszú távon számítunk. Ugyancsak szeretném kiemelni az RMDSZ szerepét abban, hogy ez az egyetem elindulhatott, és befogadottsága a romániai közéletben, a kormányzatban, és nyugodtan mondhatjuk, a politikában is, különösen a mostani helyzetben példaértékűnek és jelentősnek mondható." Szerinte ez az egyetem és többi szomszédos országban Magyarország támogatásával beindult felsőfokú magyar oktatási formák bizonyos értelemben előfutárai ama támogatási rendszernek, melyet a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény most már a jog eszközeivel is rögzít. Komáromban a múlt héten avatták az alapítványi keretek közötti közgazdászképzést. Délvidékre vonatkozóan is megvannak a lehetőségek és szándékok, csak a jogi háttér kialakulását várják. Szabó Tibor leszögezte: "az egyetem küldése, hogy egyfajta középeurópaiságot is megjelenítsen, amelyben jelen vannak a kolozsvári hagyományok, jelen van Várad és Erdély, minden nemzetiségével, románokkal, magyarokkal és németekkel. Ez az egyetem vár és befogad mindenkit, aki Európában elfogadott, a gazdasági nyelvére visszafordítható tudásra vágyik. Tehát nemcsak a magyarok számára indul ez a képzés, hanem szívesen fogad nemcsak Romániából, hanem máshonnan is hallgatókat. Az egyetem elindulása ilyen értelemben érdeke Romániának is, hiszen európai értékeket képviselő felsőoktatási A sajtótájékoztatón Misovitcz Tibor diavetítéses előadáson mutatta be az induló magyar felsőoktatási magánintézmény helyszíneit, épületeit. /(Guther M. Ilona): Nem csak magyar: közép-európai érdek is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2001. október 4.
"Okt. 3-án Kolozsváron tartotta ünnepélyes kuratóriumi ülését az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) létrehozó Sapientia Alapítvány, az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőinek, a magyar és a román kormány képviselőinek, RMDSZ-vezetők, egyetemi tanárok és jeles erdélyi magyar értelmiségiek jelenlétében. Tonk Sándor, az EMTE megbízott rektora és az alapítvány elnöke ismertette az újrainduló erdélyi magyar egyetem létrehozásának főbb stációit és köszönetet mondott mindazoknak, akik az intézmény létrejöttét anyagilag és munkájukkal támogatták, elsősorban a magyar kormánynak az évi kétmilliárd forintos támogatásért. - Vasile Dincu román tájékoztatási miniszter a magyar kormány évi kétmilliárd forintos támogatását nagyvonalú művelődési gesztusnak, a Romániával való szolidaritás jelének nevezte. Reményét fejezte ki, hogy ha majd Románia gazdasági helyzete javul, a román költségvetés jobban hozzájárulhat majd a magyar nyelvű oktatás helyzetének javításához. A magyar kormány üzenetét Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke tolmácsolta. Az ünnepi ülés végén az egyetemalapító magyar püspökök áldották meg az erdélyi magyar magánegyetemet. Pálinkás József magyar oktatási miniszternek, akit szintén Kolozsvárra vártak, az ünnepség végéig nem sikerült eljutnia Kolozsvárra. A miniszter elindult Budapestről, ám az útviszonyok miatt elkésett a rendezvényről. A kolozsvári köd miatt Bukarestből nem repülhetett Kolozsvárra, s így szintén nem lehetett jelen az ünnepségen Markó Béla, az RMDSZ elnöke sem. /Ünnepélyes tanévnyitás az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./"
2001. október 4.
"Okt. 3-án ünnepséggel nyitotta meg kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humán Kara a csíkszeredai és nagyváradi fakultások mellett. Gyertya és könyv volt Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota színpadán, a tízéves küzdelmek jelképeként. Nagy az ünnep, de nagy a felelősség is, hangsúlyozta nyitóbeszédében dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, a Sapientia rektora. Ismét gazdagabbak lettünk, de ismét új feladatok előtt állunk - mondotta, majd Isten áldását kérte az egyetemre. Dr. Pálinkás József magyar oktatási miniszter a szellemi összetartozás, az összetartó erő jelképének nevezte az egyetemet. Egyetemeket nem rövid időre, hanem évszázadokra alapítanak, s a 2001. év a Kárpát-medencében a magyar oktatás intézményei kiépítésének és továbbépítésének esztendeje. Marosvásárhely legnagyobb fia, Bolyai János ebben a városban egy új, más világot teremtett, s akik ezt az egyetemet elindítják, új, más világot teremtenek - vont párhuzamot a múlt és jelen között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, majd kifejtette, hogy az erdélyi magyarság miért is ragaszkodik olyan konokul ahhoz, hogy egyeteme legyen. Az a közösség, amely nem birtokolja a maga nyelvén a teljes világot, az nem mondhatja magát teljes jogúnak, egyenlőnek. A történelmi egyházak mellett, akik a védnökséget vállalták, az oktatók szakemberek, akik megtervezték és megalapították s egy érdekvédelmi szervezet tagjaiként politikai védelmet, támaszt biztosítottak, és mindazok, akik Magyarországon elgondolták és anyagi támogatást, anyagi teljességet nyújtottak - az egész magyarság szolidaritása teremtette meg ezt az egyetemet - hangzott el a szövetségi elnök beszédében. A státustörvény már él, alkot, létrehoz, intézményeket segít életre - hangzott el Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökének beszédében. A szónok értékelte a román tájékoztatási miniszter megnyilvánulását, aki jónak ítélte azt, ha Magyarország valamit hozzátesz az erdélyi magyarok életéhez, hiszen ebből Románia minden polgára nyerhet. Dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár, a marosvásárhelyi karok dékánja beszédében köszönetet mondott Orbán Viktornak, a magyar kormánynak, a magyarországi adófizetőknek, a román kormány tisztségviselőinek, az RMDSZ vezetőinek az anyagi és erkölcsi kapott támogatásért, amelyben továbbra is reménykedik, hisz a megvásárolt 27 hektáron fel kell építeni az új campust. A New Yorkban székelő Magyar Emberjogi Alapítvány nevében Papp Tamás biztosította a Nyugaton élő magyarok támogatásáról az egyetemet, majd a Burkhardt Árpád alprefektus szólt a közönséghez. Fodor Imre alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy Marosvásárhely kétszer fogadott be, illetve indított el nehéz időkben egyetemet, s eredményes munkát kívánt az oktatóknak és a hallgatóknak. - A Sapientia vezetősége táviratban köszöntötte dr. Csőgör Lajos nyugalmazott egyetemi tanárt, a Bolyai Tudományegyetem első rektorát. /Bodolai Gyöngyi: A szellemi összetartozás jelképe. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./"
2001. október 4.
"Heves vita alakult ki a képviselőház okt. 4-i ülésén a 137/2000 kormányrendelet körül. A kormányrendelet jogszabályba öntötte azokat az intézkedéseket, amelyek célja mindenfajta diszkrimináció megelőzése, illetve a diszkriminatív eljárások büntetése. A bizottsági viták során még a legelemibb eljárási szabályok megszegésének árán is olyan változatot fogadtak el, amely a rendelet szövegéből kivette a "nemzeti közösségek" fogalmát azzal az ürüggyel, hogy ez a kollektív jogok elismerését jelenti. A plénum vitáján az Emberjogi Bizottság alelnöke, Tokay György felhívta a plénum figyelmét, az elkövetett eljárási hibákra, majd pedig a kérdés érdemi részének vitájában hangsúlyozta az eurokonform megoldások megalapozottságát és szükségességét. Az RMDSZ képviselője többször is felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a diszkrimináció irányultsága, Romániában és bárhol másutt a világban, nem individuális, hanem csoportokat érintő magatartási forma, és ebből következően, a diszkrimináció elleni harc a közösségek védelme érdekében folyik. Napjaink romániai közéletében számos konkrét példája van a kisebbségi közösségek elleni izgatásnak, a nemzeti közösségek nyílt diszkriminációjának, legyen ez a magyarok, a romák vagy, legutóbb, az országban élő arabok közössége. Varga Attila, Márton Árpád valamint a jogi bizottság tagjaként Székely Ervin képviselők megalapozott érvei sem találtak végül megértésre, így a képviselőház nem fogadta el véleményüket. A végszavazásnál az RMDSZ a megcsonkított törvény ellen fog szavazni, abban a reményben, hogy az egyeztetés után végül a szenátus változatát emelik törvényerőre. /Nem ismerik el a "nemzeti közösségek" fogalmát. = RMDSZ Tájékoztató, okt. 4. - 2051. sz./"
2001. október 4.
"Michael Guest, az Amerikai Egyesült Államok új nagykövete okt. 2-án felkereste Markó Béla szövetségi elnököt hivatalában. Markó ismertette a jelenlegi román politikai helyzetet, az RMDSZ és a kormánypárt együttműködésének sajátosságait, illetve a szövetség célkitűzéseit. Megemlítette az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, a földtörvény és közigazgatási törvény alkalmazásával kapcsolatos gondokat, és tájékoztatta az állami magyar egyetem létesítésének igényéről, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelvű oktatás bővítéséről, a döntéshozó struktúrák, illetve tanszékek és karok létrehozásáról. A szövetségi elnök továbbá közölte, hogy a szövetség egyértelműen támogatja Romániának integrációs erőfeszítéseit mind az európai, mind az észak-atlanti szövetségbe. Michael Guest részletesen érdeklődött a státustörvényről. Kifejtette: ezt valamiképp meg kell oldani, és ennek nem szabad a két ország viszonyának ártania. A nagykövet elmondta, hogy különös érdeklődéssel figyeli az etnikai kérdések alakulását, megoldását, mert az EBESZ keretén belül is e kérdéskörrel foglakozott. /Amerikai nagykövetet az RMDSZ elnöki hivatalában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2001. október 4.
"Dr. Pálinkás József oktatási miniszter a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozatának megnyitója alkalmából látogatott a városba. Okt. 3-án a miniszter Marosvásárhelyen találkozott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, a határon túli magyar oktatás helyzetéről és ennek erősítését célzó magyarországi támogatási rendszerről folytattak megbeszélést. A megbeszéléseket követően Markó Béla elmondta: egyetértettek abban, hogy a támogatásnak az erdélyi magyarság, a magyar diákok szülőföldön maradását kell szolgálnia. A szövetségi elnök méltatta a minisztérium támogatását, szakmai és anyagi hozzájárulását a Sapientia Tudományegyetem létrehozásában, úgy értékelve, hogy a szaktárcának a továbbiakban is lényeges szerepe lesz az erdélyi magyar tudományosság fejlődésében. /RMDSZ Tájékoztató, okt. 4. - 2051. sz./"
2001. október 4.
"Kincses Előd ügyvéd Marosvásárhelyen, irodájában okt. 2-án sajtótájékoztatót tartott. Amiért kettős - magyar és román - állampolgársággal rendelkezik, a legutóbbi parlamenti választáson nem tette lehetővé számára az igazságszolgáltatás, hogy képviselőjelölt legyen. Kincses bírósághoz fordult. Szeptember folyamán a bukaresti ötös kerület bírósága úgy döntött, elfogadja Kincses alkotmányjogi kifogását, és ügyét az Alkotmánybíróság elé terjeszti. Azt is elmondta, hogy a Tőkés László - Associated Press per tovább folytatódik, okt. 26-án lesz a tárgyalás. - Kincses Előd szót emelt az ellen, hogy az RMDSZ etikai bizottság elmarasztalta Tőkés László püspököt. Mint mondta: az RMDSZ-t nem Tőkés László bomlasztja, erre egyetlen komoly kísérlet történt: a Magyar Független Párt létrehozása; ennek utódja a mai Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt. Ez kezdetben a Frunda György nevéhez fűződött, mondotta. Kincses szerint az a nyilatkozat, melyben az SZKT elmarasztalja Tőkést, egyszerűen hazugságot állít, mikor kimondja, hogy Tőkés László miatt Zilahon szavazatokat veszített Seres Dénes RMDSZ-jelölt. Ugyanis Kincses szerint sokkal nagyobb volt a szavazatveszteség ott, ahol az RMDSZ mai vezetősége "belepancsolt" a jelöltek állításába, mint Hargita megyében, ahol Kolumbán Gábort távolították el a listáról, valamint Bihar és Maros megyében, ahol Csapó Józsefet, illetve őt magát állították félre. Az SZKT-n elhangzott, majd a sajtótájékoztatón kérdésként megismételt vádra, miszerint a Reform Tömörülés platformot a FIDESZ pénzeli, Kincses így válaszolt: "A "mérsékeltek" nem kellene ilyen vádakkal dobálózzanak, hiszen a Reform Tömörülés az RMDSZ része, s ha a vád igaz lenne, akkor az esetleg azzal járhatna, hogy betiltanák az egész RMDSZ-t. Ilyesmivel nem szabad vicceli." /(Máthé Éva): Kincses Előd Tőkés védelmében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2001. október 4.
" Az RMDSZ eheti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök kifejtette: várható volt az önálló magyar nyelvű állami egyetem létesítésre vonatkozó törvénykezdeményezés elutasítása. Sajnálatosnak minősítette, hogy a román politikai élet tizenegy év alatt nem érett meg arra, hogy elismerje egy önálló magyar egyetem létjogosultságát. Frunda György, az SZKT új elnöke közölte: igyekszik operatívabbá, az ET Parlamenti Közgyűlésének mintájára átszervezni az RMDSZ úgynevezett "miniparlametjét". Ismertette Strasbourgban kifejtett tevékenységének eredményeit, ahol elfogadták javaslatát egy külön nemzetközi törvényszék létesítésére vonatkozóan, amely a jugoszláviai háborús bűnösöket elítélő törvényszék mintájára a terrorcselekmények elkövetőit vonja felelőségre. /(Szász Attila): Csakis az eredmények függvényében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./"
2001. október 4.
"Terjedelmes cikkben intézett kirohanást a Krónika, valamint a lap főmunkatársa, Demény Péter ellen a Monitorul de Cluj című kolozsvári román nyelvű napilap, valamint testvérlapja, a Curentul című, bukaresti országos napilap. A két kiadvány szóról szóra ugyanazt az írást közölte, a Curentul Eugen Ciufu, a Monitorul Vlad Cernea és Vasile Magradean aláírással. A Curentulban megjelent cikk az Adrian Nastase miniszterelnöknek igaza volt - Egyes romániai iskolákban magyarországi tankönyveket használnak, a magyar sajtó pedig mételyez címet viseli. A Monitorul írásának első két fejezete megegyezik a Curentulban közölt cikkel, de kiegészítették egy, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megnyitásával kapcsolatos résszel is, amelyben Tonk Sándor, az egyetem megbízott rektora nyilatkozik arról, hogy a magyar kormánytól kapott kétmilliárd forint mellett a román államtól is igényelne támogatást az intézmény számára. A cikk itt a Magyar egyetem az "aljas románok" pénzén címmel jelent meg. A cikkben azt állították, hogy a Krónika augusztus 19-i számának Szempont mellékletében közölt, Demény Péter által írt Meddig terjed a határa? - kérdések és állítások a "hazáról" című cikkében a románokat gyalázza. A cikk azt állította, hogy a szerző Nagy-Magyarország visszaállítása mellett szállt síkra. Idézték a szóban forgó, "valami Demény Péter"-nek tulajdonított szövegrészt, amely így hangzik: "a románok aljasok, ostobák, ellenségesek, s ha akad is köztük rendes ember, az a kivételhez tartozik: erősíti a szabályt". Majd fölháborodva teszik föl a költői kérdést: vajon ezt jelenti a jogállam tisztelete? Nos, az idézett sorok valóban szerepelnek a kérdéses írásban, a cikk azonban épp e nézetekkel vitatkozik, s mondanivalója az idézetteknek épp az ellenkezője. A román lapok ugyanis szövegkörnyezetükből kiragadva, a legelemibb sajtóetikai szabályoknak fittyet hányva közölték az idézetet. A teljes szöveg így hangzik: "Számomra Erdély egészen mást jelent, mint annak számára, aki ennek a régiónak a nevét mondja, ha a hazájáról kérdezik. Ő Trianonra gondol, Nagy-Magyarországra, románokra, akik aljasok, ostobák, ellenségesek, s ha akad is köztük rendes ember, az a kivételhez tartozik: erősíti a szabályt. Én csak tudom, hogy volt Trianon, mint ahogy tudom azt is, hogy legalább annyira köszönhetjük magunknak, mint a különféle ellenségeknek, akikre oly könnyű rámutatni. Akárcsak Nádas Péter, én sem tudok elképzelni olyan önvizsgálatot, mely a másik ember vizsgálatával kezdődik. S akárcsak ő, én is ezzel az önvizsgálattal kezdenék minden olyan mozdulatot, amely a másik felé irányul. A hídon nem a hídpénzre gondolok először. Hanem arra, hogy két partot összeköt. És azt sem hiszem, hogy az én partom lenne a szebbik." A teljes szövegből világosan kiderül, hogy munkatársunk, Demény Péter épp azok ellen szólal fel, akik a Monitorul és a Curentul által is bírált hangnemben beszélnek a románokról. A Krónika helyreigazítást kért a két kiadvány főszerkesztőjétől, akiknek elküldte Demény Péter írásának fordítását, valamint eredeti magyar szövegét. /Rosszul fordítottak. Román sajtótámadás a Krónika ellen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"
2001. október 4.
"Bíró A. Zoltán elutasította Papp Kincses Emese állítását /Egyetem lesz, gaudeamus, örvendezzünk!, Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27./. Szerinte Papp Kincses Emese nem akarta tudomásul venni, hogy elvesztette hatalmát, és vádolja azt, aki útjába esik. Papp Kincses Emese azt állította, hogy a Bíró vezette KAM akadályozta az egyetem létrehozását. Bíró szerint az egyetem esetében nem lehet térségi közösségi összefogásról beszélni. Bíró a szerkesztőséget is hibáztatta, hogy közölte ezt a cikket. /Bíró A. Zoltán, KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja: Mondani bármit lehet... = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 4./ "
2001. október 4.
"A Csíkszeredai Panoráma, a havonta megjelenő, ingyenes programmagazin új számában szó esik arról, hogy 25 éves a Barozda Együttes. /Megjelent a Csíkszeredai Panoráma. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 4./ "
2001. október 5.
"Naszódon szept. 30-án felszentelték a felújított református templomot. A helybéliek 20 éve nem hallgathatták Isten igéjét templomukban, mert az életveszélyessé vált. Naszódon a negyvenes években még ezer lelket számlált a református gyülekezet; a végzetes apadás 1944-ben indult meg, amikor a naszódiak zöme elmenekült innen. Ma tízezer lakosú Naszódon a kis református gyülekezet 50 lelket számol, de a magyar nyelvet sokkal kevesebben beszélik. /Szabó Csaba: Templomfelújítás Naszódon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./ Naszódon a templomszentelésen jelen volt Vetési László, az egyházkerület szórványalapítványának elnöke és az ortodox lelkész is. Az ünnepség megható volt, egyesek könnybe lábadt szemmel álltak a gyülekezetben, együtt ünnepelt és örvendezett e kis magyar közösséggel a többségi nemzet. /Kresz Béla: Református templomszentelés Naszódon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./"
2001. október 5.
"Az okt. 4-i román lapok nagy teret szenteltek Áder János, az Országgyűlés elnöke okt. 3-án befejeződött kétnapos bukaresti látogatásának. Ezek szerint nem csak román, hanem RMDSZ-részről is hűvös fogadtatásban volt része a politikusnak, aki egyben a Fidesz alelnöke is. A Curierul National szerint "a státustörvény alkalmazásában Magyarország tekintettel lesz az érzékenységeket vagy feszültségeket tápláló vonatkozásokra", a Cronica Romana pedig azt emelte ki, hogy "Magyarország Románia mellett áll a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozás ügyében". A Cotidianul egyenesen úgy látta, hogy "Áder Jánosnak ellenséges fogadtatásban volt része mind a román hatóságok, mind a magyar közösség vezetői részéről". E lap szerint "a magyar parlament elnöke azt tapasztalhatta, hogy a román hatóságok nem hajlandók párbeszédet folytatni a státustörvényről. A hivatalos nyilatkozatok ellenére mind a román törvényhozás két házának elnökeivel, mind a Nastase kormányfővel folytatott megbeszélések rendkívül hűvösek voltak, mert a román fél abból a feltételezésből indult ki, hogy Romániában nem alkalmazza a státustörvényt, miközben Magyarország arra készül, hogy körülbelül egy hónapon belül véglegesíti a jogszabály végrehajtási utasításait". A Cotidianul szerint "a látogatás legfeszültebb epizódja" akkor következett be, amikor a parlament elnöke találkozott az RMDSZ parlamenti csoportjaival. Verestóy Attila alelnök a szemére vetette Áder Jánosnak, hogy a FIDESZ semmibe veszi az RMDSZ-t, s csak annak Reform Tömörülésével vannak privilegizált kapcsolatai. Verestóy emlékeztette rá Ádert, hogy 1990 után mindegyik magyar kormány és törvényhozás meghívta Budapestre az RMDSZ-t, csak a FIDESZ által uralt kormány és országgyűlés nem tette ezt meg. Még a Markó-Verestóy-csoportosuláshoz tartozó többséget is felháborította Verestóy hangvétele. A találkozón részt vevők sorából származó információk szerint a magyar vendéget nagyon kellemetlenül érte mind a román hatóságok képviselőinek magatartása, mind Verestóy Attila szenátor civilizáltnak nem mondható hangvétele. Mérsékeltebb hangon ugyan, de a találkozón a Markó-Verestóy páros hívei közé tartozó két képviselő, Tokay György és Márton Árpád is megismételte a Verestóy által megfogalmazott szemrehányásokat - írta a Cotidianul. /Román mértéktartás, RMDSZ-szemrehányások. Bukaresti lapok Áder János látogatásáról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"
2001. október 5.
"Az elmúlt héten a státustörvény alkalmazási normáiról tárgyaltak Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakértői bizottságai. A hat szakbizottság napirendjén a státustörvény alkalmazási szabályzatának kidolgozása szerepelt. Az RMDSZ oktatással kapcsolatos elképzeléseiről Asztalos Ferenc képviselőt, a MÁÉRT oktatási szakbizottságának tagja kifejtette: A határon túli magyarok oktatásügyi jogaival kapcsolatban a törvény szerint a felsőoktatásban a teljes, a kiegészítő teljes, valamint a doktori képzés után a részképzés csak a felsorolás végén jelenik meg. Ezzel szemben az RMDSZ javaslata az, hogy e jogok felsorolása a részképzéssel kezdődjön és a teljes képzés utolsó pontként jelenjen meg. Ugyancsak módosítást javasolt Asztalos: a magyarországi, államilag finanszírozott teljes képzésben részt vevő határon túli magyar fiatalok számát a mindenkori magyar oktatásügyi miniszter csak a határon túli magyar érdekképviseleti szervezetekkel konzultálva állapítsa meg. /Papp Annamária: Pontosításra szorulnak a státustörvény előírásai - véli Asztalos Ferenc képviselő, a MÁÉRT oktatási szakbizottságának tagja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"
2001. október 5.
"Felavatták a határon túli magyarok felsőfokú tanulmányait támogató pécsi Márton Áron Szakkollégium felújított diákotthonát. A már működő budapesti, szegedi és pécsi, valamint a novemberben elkészülő debreceni szakkollégium alkotta új hálózat annak a kormányzati programnak a részeként valósult meg, melynek keretében közel ötezerrel bővítik a kollégiumi férőhelyek számát. /Szakkollégium határon túli diákoknak Pécsett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"
2001. október 5.
" Bukarest és Chisinau közötti "nagyarányú diplomáciai botrányról" adtak hírt okt. 5-én román hírforrások. Miután okt. 2-án Strasbourgban az emberi jogok európai bírósága előtt a (román nyelvű) besszarábiai ortodox érsekség (mitropolia) és a chisinaui kormány közötti perben Ion Morei, a Moldovai Köztársaság igazságügy-minisztere "zavaros vizekben halászó román terjeszkedéssel" vádolta meg Bukarestet, Adrian Nastase kormányfő azonnali hatállyal lemondta tervezett chisinaui látogatását. A Nastase-kabinet éles hangú nyilatkozatban ítélte el a chisinaui kormány igazságügy-miniszterének "minősíthetetlen" kirohanását Bukarest ellen. A román kormányfő a szovjet korszakra jellemző "bolsevik" magatartással vádolta meg a chisinaui igazságügyi tárca vezetőjét. Ion Iliescu elnök "a román nyelvű ortodox egyházzal szemben inkorrekt és megkülönböztető bánásmódot" vetette a moldovai kormány szemére. Iliescu egyszersmind felszólította Chisinaut, hogy a "sértésért" kérjen bocsánatot a "román expanzionizmussal" megvádolt Bukaresttől. /Román-moldovai diplomáciai botrány. Bukarest "túlreagálta" az ügyet? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"
2001. október 5.
"Negyedik alkalommal halasztotta el okt. 4-án a Fehér megyei bíróság a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatása ellen indított pert. Az egyházi ingatlan restitúcióját a kormánypárt megyei szervezete akadályozza. - Számos egyházi ingatlannal együtt a Batthyaneumot a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatták vissza tulajdonosának, a gyulafehérvári római katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatást a kormánypárt Fehér megyei szervezete támadta meg bírósági úton. A bíróság idén januárban az egyház számára kedvező döntést hozott, és visszautasította az alkotmányossági kifogást. Az RMDSZ-nek Adrian Nastase kormányfővel folytatott legutóbbi tárgyalásain újfent felvetődött mind a Batthyaneum, mind a nagyváradi Püspöki Palota (jelenleg Kőrösvidéki Múzeum) visszaszolgáltatásának kérdése, de megállapodás nem született. Razvan Theodorescu, a Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium vezetője hónapokkal ezelőtt leszögezte, bárhogyan dönt a bíróság, a gyulafehérvári Batthyaneumból egyetlen könyvet, a nagyváradi Kőrösvidéki Múzeumból pedig egyetlen alkotást sem szabad elköltöztetni, mivel mindkét ingatlan a "román nemzeti vagyon részének" tekintendő. /Rostás Szabolcs: Politikai okokból halasztottak. Újból elodázták a gyulafehérvári Batthyaneum-pert. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./"
2001. október 5.
"A Reform Tömörülés Markó Bélához intézett nyílt levelében figyelmeztetett: az a halogató-kiváró politika, ami a jelenlegi RMDSZ-vezetés alatt egyre inkább a szövetség meghatározójává válik, vészesen hasonlít az Apafi Mihály nevével fémjelzett kiszámíthatatlan, egyéni hatalmi érdekek cselszövései és alkui által meghatározott politikai gyakorlathoz. A platform szerint két nagyon fontos kérdésben kellett volna döntenie az SZKT-nak: az alkotmánymódosítás és a státustörvény ügyében. Marosvásárhelyen ezek a lényegi kérdések egyszerűen napirendre sem kerültek. "Tényleg fontosabb kérdés Önnek az alkotmánymódosításnál és a státustörvénynél egy titkosszolgálati manővernek minősíthető újságcikk, csak azért, mert azokat rágalmazza, akik Önnel nem mindig értenek egyet?" - olvasható a levélben. /Cselekvés ideje. Az RT nyílt levele Markó Bélához. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./"
2001. október 5.
"Okt. 5-én lesz az egyetemi tanévnyitó Csíkszeredában Dr. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak dékánja leszögezte: a város közössége, a székelyföldi közösség nagyon rég óhajtotta ezt. A szellemi fejlődés jövőt nyit. Kis elmaradottságról beszélhetünk a Székelyföldön, mert szellemi síkon hosszú ideig periféria volt. Ennek oka a földrajzi elzártság is, ami szellemi különállással is jár. A most induló egyetem a maga szellemiségével a régió szellemiségét is fejleszti. A valós igényt jelzi, hogy a meghirdetett 175 helyre szinte háromszoros volt a túljelentkezés. - Magas rangú professzorok nem nagyon jelentkeztek, nem olyanok, akik itt szeretnének letelepedni és oktatni. A legnagyobb hiány a közgazdaságtan és a könyvviteltan tanítása terén mutatkozott, ezért vendégtanárok szükségesek. Reménykednek benne, hogy néhány év alatt sikerül helyben oktatói gárdát kialakítani. /Sarány István: Egyetemavató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./"
2001. október 5.
" Szept. 28-29-én tartották meg Szilágycsehen ötödször a Tövisháti Napokat. A Tövishát Társaság elnöke, Varga D. István utalt arra, hogy a rendezvény Szilágycseh városán túl átível a megyehatáron, a Máramaros és Szatmár megyékhez került tövisháti falvak lakóihoz is szól. A rendezvény jellemzője, hogy elhangzanak a Tövishát történelméhez kapcsolódó tudományos előadások, ezúttal dr. Sipos Gábor egyetemi adjunktus ismertette a középkori Szilágycseh mezőváros életét meghatározó Drágffy család történetét. Sikeres volt a helytörténeti vetélkedő. A Magyar Házban nyitották meg az IppArt csoport kiállítását, miközben ugyanennek a társaságnak Szilágysomlyón is tárlata van ezzel egyidőben. Felléptek a hagyományőrző népi együttesek is. /Fejér László: Tövisháti Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./"
2001. október 5.
"Okt. 3-án Civil Termet avatott a temesvári Magyar Házban az RMDSZ Temes Megyei Szervezete. "A jelenlegi vezetőség nem a politizálást, hanem a közösségépítést tekinti elsőrendű feladatának" - hangsúlyozta köszöntőjében Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök. Az RMDSZ és a TEMISZ mellett a Civil Teremnek is otthont sikerült teremteni. Ez alkalomból Erdei Ildikó oktatási alelnök bemutatta a Temes megyei civil szervezetek tevékenységét bemutató kiadványt, amely egyelőre kilenc szervezet (Gyárvárosi Szülők Egyesülete, Pro Folk, Szórvány Kutatóközpont, Szülők az Iskoláért Egyesület, TMD, TEMISZ, TECHNÉ, Temesvári Magyar Nőszövetség, Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja) adatait tartalmazza. A műszaki eszközökkel is kitűnően felszerelt Civil Terem fenntartási költségeit az RMDSZ fedezi, ingyen áll a "civilek" - gyakorlatilag az egész magyar közösség rendelkezésére. /(Pataki Zoltán): Civilek a Magyar Házban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./"
2001. október 5.
"Horia Grama, Kovászna megye prefektusa sajtóértekezletén ismertette a kormányfői utasításra elvégzett tankönyvellenőrzés megállapításait. Az oktatási egységekben végzett ellenőrzések szerint mindenhol a tárca által engedélyezett tankönyvekből, a program szerint oktatnak. Részletes felsorolás taglalja a könyvtárakban talált segédanyagként vagy tájékozódásként igénybevehető határon túli "tankönyvek" számát. /(Flóra Gábor): Az iskolatáskákat is? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./"
2001. október 5.
"Szeptember 28-án Sepsiszentgyörgyön, a Képtárban bemutatták Kakas Zoltán néprajzos két újabb munkáját: az általa gyűjtött népmeséket tartalmazó kötetet /Felsőcsernátoni népmesék, Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár/ és a Beszélő kövek című multimédia CD-lemezt, értékleltározó munka gyümölcsét. Az utóbbi az ország 17 megyéjéből 97 érdekes alakú, a népi képzelet által legendák, mesék, történetek révén magyarázott, értelmezett követ, sziklaképződményt egybegyűjtő lemez. Az esten Dr. Keszeg Vilmos etnográfus, kolozsvári egyetemi tanár méltatta a népmese-gyűjteményt és a CD-lemezt, mondván: mindkettő Kakas Zoltán néhány évtizedes terepmunkájának, néprajzosi és természetjáró tapasztalatát, élményeit osztja meg az olvasóval. /Szonda Szabolcs: Eseményszámba menő kettős bemutató: "Beszélő kövek" CD-lemezen és felsőcsernátoni népmesék. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./"
2001. október 6.
"Okt. 4-én nagy rendőri készültség várta Nagyváradon az érkező Orbán Viktor miniszterelnököt. Állig felfegyverkezett katonák, mesterlövészek, csendőrök, az elnöki őrző-védő szolgálat emberei figyelték a járókelőket, egy katonai helikopter délután háromtól este nyolc óráig körözött a Partiumi Egyetem és a református templom fölött. Hatalmas tömeg gyűlt össze a magyar kormányfő fogadására. Tőkés László püspök beszédében elmondta: nyolcvan év után ismét összefogtak a romániai magyar egyházak és egyetemet indítottak nemzetük fejlődéséért: "Kiáltani kell! Dadogó korunkban, tört magyar nyelven megszólaló erdélyi magyar kistársadalmunkban, suttogó félelmeink közepette, makogó, dadogó gyermekeink között, a megalkuvás suttogása közepette, kiáltanunk kell! A szólás jogát és szabadságát, sőt kötelességét, sőt egyházi hivatását kell hirdetnünk a mai napon. Jaj nekünk, ha az igehirdetők nem igéről, hanem másról beszélnek!" - A Partiumi Keresztény Egyetem hosszú távon integrálódik az Erdélyi Magyar Tudományegyetembe. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi öt és csíkszeredai négy szakján 374 diák kezdi meg egyetemi tanulmányait, és számuk a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyolc szakján tanuló diákokkal együtt eléri az 1100-at. Az egyetemre felvett diákok fele tandíjmentesen tanulhat; a tandíjköteles helyeken egyévi taníttatásért 200 dollárnak megfelelő összeget kell fizetni. A hallgatók hatvan százaléka ösztöndíjat kap. A magyarság részaránya Romániában 7,12 százalékos, az 1999-2000-es tanulmányi évben viszont a magyar egyetemi hallgatók csupán a diákok 4,89 százalékát tették ki, s ennek a 4,89 százaléknak is közel háromnegyede román nyelven tanult. Ezért volt szükség a magyar egyetemre. - Orbán Viktor államfő a református templomban tartott beszédében elmondta: "Hiszem, hogy a magyar nemzet tévedései nagy mértékben éppen onnan erednek, mert midőn cselekedetei és szenvedései által gazdaggá tette történetét, kincsszekrényét zárva tartotta vagy legalább belőle nem merített a jelen számára elég tanulságot. Szigorú gondolatokat idéztem az imént: Kemény Zsigmond éppen százötven évvel ezelőtt vetette papírra ezeket a sorokat. Igaz ugyan, hogyha másfél száz esztendőt mennék vissza az időben, sem a magyarság, sem Közép-Európa nem ismerne önmagára; mégis olyan erővel szólnak hozzánk e szavak, hogy hatásuk alól ennyi idő elmúltával sem vonhatjuk ki magunkat. Szigorú szavak, de biztatóak is egyben. Önbírálatra késztetnek, de erős benne a bíztatás, amikor azt halljuk, hogy a jövőnk alakításához rendelkezésünkre álló minden szükséges erő, ezer év gazdag történelme során összegyűjtött minden szükséges tanulság itt van velünk; századok felhalmozott ereje, történelmi korok letisztult tanulsága. A történelem az élet tanítómestere, mondták a görögök; kár, hogy nincsenek tanítványai, tették hozzá később a rezignált angolok. S valóban, dicsőség és szenvedés tanulsága csak úgy állhat mellénk bölcs tanítóként, ha mi magunk is képesek vagyunk fölfrissíteni emlékezetünket. Akkor tanít a történelem mindannyiunkat, ha hisszük: ez a történelem mindannyiunké. Éppen azért gyűltünk most itt össze, mert tudjuk: közös a múltunk és hisszük, hogy a jövőnk is közös lesz, itt a Kárpát-medencében. Van mondanivalónk egymás számára A mögöttünk hagyott száz év során soha nem látott módon elszigetelte egymástól az idő az európai népeket. A magyarságot is részekre szakította és miközben elválasztott bennünket egymástól, az erőszak minden lehetséges eszközével igyekezett megakadályozni, hogy a magyar nemzet újra megtalálja szerepét a Kárpát-medencében és Európában. Az a század azonban elmúlt. A múlt véget ért. Ma már nem taposnak idegen csizmák a történelmünkbe. De ez kevés. Ha nem akarjuk, hogy nyakunkon maradjon az előző évszázad minden szennyese, úgy kiforrott és bátor képet kell rajzolnunk a jövőről. Kedves barátaim; meggyőződésem, hogy van mondanivalónk egymás számára és van üzenetünk a világ magyarjai és Európa többi nemzete számára is. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy ilyen üzenet. Elhatároztuk, hozzáláttunk és megcsináltuk. Igen, a Kárpát-medencei magyarság ma már képes arra, hogy ilyen nagy közös vállalkozásokat sikeresen véghez vigyen. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem arról beszél, hogy az erdélyi magyar oktatásban új korszak veszi, veheti kezdetét. Az egyetem azt üzeni: ezer év keresztény magyar kultúrájára a XXI. században is lehet építeni. Azt üzeni: az erdélyi és partiumi magyarság nem azon gondolkozik, hogy lesz-e jövője, hanem azon, milyen legyen ez a jövő. Számunkra az Erdélyi Magyar Tudományegyetem és benne a Partiumi Keresztény Egyetem, annak létrehozása azt bizonyítja, hogy a politikai határok által szabdalt magyarságot szellemiségében külső erő nem oszthatja meg. A XXI. század küszöbén azt is látnunk kell, hogy a magyarság végre elegendő hitet, elszánást és erőt gyűjtött össze ahhoz, hogy a közös gondolkodás nemzetévé váljon. Úgy érzem, mindannyian tudjuk, hogy csak akkor lesz sikeres a magyar nemzet és benne az erdélyi és partiumi magyarság csak akkor tudja a sorsát maga alakítani, ha a fölnövekvő nemzedék szert tehet az ehhez szükséges eszközökre, versenyképes tudásra és az elődöktől örökölt kultúrára. Az egyik nem pótolja a másikat. Az erdélyi magyar kultúrára eddig is szükség volt, és ezután is szükség lesz ahhoz, hogy az egész Kárpát-medencei közösség megmaradhasson. Történelmi korok fordulóján élünk; ez nem dicsőség, ez adottság. Dicsőség az, ha okos előrelátással és szorgalmas munkával a magyarság történelmében is sorsfordulóvá tesszük e kort. Sorsunk olyan fordulójává, amelynek során a magyarságnak egymástól elválasztott részei a közös nyelv, a közös kultúra és a tudomány szövetségében egymásra találhatnak." A beszédet vastaps követte, majd a díszvendégek és a tömeg átvonultak a száz méterrel odébb lévő keresztény egyetemhez, amelyet Orbán Viktor fölavatott. Itt kijelentette a kormányfő: "Ma látszólag egy egyetem kapujának megnyitásán voltunk jelen, de többről van szó, hiszen önök hallhatják időnként a magyar kormány programjának részeként is azt a gondolatot, hogy eljött az ideje a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének. És akkor mindenki azt kérdezi, hogy is kell azt érteni. Hát így kell érteni, úgy kell érteni, hogy a Kárpát-medencei magyarságot egy gazdasági, egy kulturális, egy szellemi élet részévé kell tenni. Ehhez egyetemekre, közös kulturális intézményekre, közös programokra és közös szellemiségre is szükségünk van és szükségünk lesz. És bizony, ez a folyamat, amelyről beszéltem, lépésről lépésre épül majd és természetesen nem áll meg Partium és Erdély határainál, Felvidék sem kerülheti el a sorsát, Délvidék sem kerülheti meg a sorsát és jó reményeink vannak, hogy nehány esztendő múlva már valóságos, jól megszervezett, biztos lábakon álló intézmények jelentik a kis magyar életet, a maga közösségeivel egyetemben, minden területen, amely ma nem lehet az anyaország része." A miniszterelnöki delegáció 19 óra körül távozott Nagyváradról. Mögötte maradt a nép, a kipirult arcú asszonyok, a könnyeiket nehezen visszafogó férfiak, az elragadtatott gyerekek. Az erdélyi magyarok, akiket Orbán Viktor megerősített hitükben s megnyugtatott: nincsenek kihalásra kárhoztatva. /Andó András: Orbánt többen várták Nagyváradon, mint Iliescut Aradon. Orbán Viktor magyar miniszterelnök vágta át a Partiumi Keresztény Egyetem avatószalagját. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./ Okt. 4-én Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében tartott ünnepségen felavatták Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) felújított és korszerűsített székházát, és megnyitották az egyetemi tanévet. A PKE hét karának akkreditált szakán idén 653 diák tanul majd 122 egyetemi oktató irányításával. Ezeknek egy része a szintén magyar állami támogatással felújított és bővített, a református egyházi tulajdonban lévő, 150 férőhelyes Arany János kollégiumban kap elhelyezést. Orbán Viktor kormányfő beszédében rámutatott: "Van mondanivalónk egymás, a világmagyarság, és Európa többi nemzete számára is. Az EMTE létrehozása ilyen üzenet: elhatároztuk, hozzáláttunk, és megcsináltuk." Tempfli József nagyváradi római-katolikus megyéspüspök igehirdetése után Kovács Béla, a PKE rektora tartott tanévnyitó beszédet. Beszédet mondott többek között Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár is. Orbán Viktor az ünnepség után elmondta: boldog, hogy részt vehetett a tanévnyitón és székházavatón, az egyetem létrehozásában. - Az elveszített XX. század után az első lépést meg is tettük annak érdekében, hogy a XXI. századot megnyerjük. A jövő elkezdődött és folytatódik - mondta. Adrian Nastase megállapítására utalva kifejtette: a magyarországi választásokig hátralévő, és az azt követő időszak között szerinte nincs különbség. Ezért nem indokolt, hogy akár egy napot is elvesztegessenek a román-magyar kapcsolatok előbbrevitelében. A magyar kormány kész arra - mondta - hogy "minden fontos és érdemi kérdésben komolyan tárgyaljon, és ha lehet megegyezéseket érjen el". Hozzátette: a román-magyar vegyes bizottság nem jutott megegyezésre, de ez a magyar felet nem keseríti el. Magyarország minden polgárának az az érdeke, hogy Románia sikeres ország legyen és ennek érdekében Magyarország szívesen nyújt segítséget. /Tibori Szabó Zoltán: Megnyitotta kapuit a partiumi egyetem. Orbán Viktor részt vett a nagyváradi tanévnyitón. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./ Katonai helikopter körözött Nagyvárad belvárosa felett, inkább csak erődemonstráció végett. Amikor az ünnepi istentisztelet után a tömeg kivonult az egyetem épülete elé a miniszterelnökkel az élen egy rövid utcai szalagavatóra, nemhogy a forgalmat nem állították le biztonságiak, de eltűrték, hogy a villamosvezetők a tömegbe hajtsanak. A fent köröző helikoptertől ellenben nem lehetett hallani semmit. - Utoljára 1977-ben járt Nagyváradon ilyen magas rangú magyar kormányküldöttség, az akkori találkozó gyalázatosan végződött. Ezt a gyalázatot mosta most le jelenlétével Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozta püspök. "Céljaink máig sem változtak. Nem engedünk a 48-ból, sem az 56-ból" - jegyezte meg a püspök, majd szóvá tette: rosszindulatú támadások érték, hogy az Orbán kormány "kliensei", ám a nagyszerű együttműködést nem szabad ilyen módon degradálni, mondta. Tőkés László kitért arra is, hogy pár napja a román államelnök Nagyváradon az állami egyetemen járt megnyitni az új tanévet. A "román egyetemen", fűzte hozzá, hiszen, egyetlen szakot sem indítottak magyarul, pedig sok magyar ajkú él Bihar megyében. "Egyszer talán majd Iliescu elnök megtiszteli jelenlétével a mi tanévnyitónkat is, hogy megtapasztalja a magyarok vendégszeretetét, ahogyan Vasile Dancu tájékoztatási miniszternek már része lehetett benne." - Németh Zsolt politikai államtitkár jobb idők kezdeteként értékelte az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat beindítását, s kissé meg is fricskázta a román biztosági szerveket a különösen zajosra sikeredett védelem miatt. /Balla Tünde: Jobb idők kezdetén? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Orbán Viktor miniszterelnök sajtónyilatkozata: Boldog vagyok, hogy itt lehettem, és hogy éppen nekünk jutott az a feladat, hogy közreműködjünk ennek a nagyszerű intézménynek a létrehozásában. Mindannyian láthatják, hogy az elveszített 20. század után - ahogyan mi magyarok mondjuk - az első lépést meg is tettük annak érdekében, hogy a 21. századot megnyerjük. A jövő elkezdődött, és folytatódik. Tőkés László püspök sajtónyilatkozata: Mindenekelőtt nagybeteg édesanyámra és családom itt lévő tagjaira gondolok. Hálával gondolok rájuk, hiszen erre az útra, amely ide vezetett, ők vezettek el. A magyar oktatás, valamint a keresztyén hit iránti elkötelezettséget tőlük kaptam. Tőlük kiindulva, gyermekeinkre és unokáinkra, az utánunk jövő nemzedékre gondolok, és itt szavam beleillik a magyar kormány családpolitikai felfogásába. Túl minden politikán, protokollon a gyermekeinkről van szó, az unokáinkról - a családjainkról van szó. Nekünk nem lehet mindegy, hogy milyen sorsra jutnak ebben az országban, Erdélyben, ebben a térségben a kommunizmus utáni nehéz időszakban. Másodsorban ezt az alkalmat ragadom meg, hogy megköszönjem - Romániára nézve is - azt az ajánláscsomagot, amelyet a miniszterelnök úr Marosvásárhelyen nyújtott át Adrian Nastase román kormányfőnek, amely nemcsak a magyarok, hanem egész Románia számára kedvező. Ez a gesztus számomra jelképezi, hogy nem a magyarok elszigetelt érdekéről van szó, hanem jövőnket csakis népeink közösségében, összefogásban, barátságban és szeretetben képzelhetjük el. Az egyetem üzenetünk a világnak. /Orbán Viktor és Tőkés László sajtónyilatkozata. A jövő elkezdődött és folytatódik. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 6./"
2001. október 6.
"Valahányszor bizonyos újdondászok a többségi nemzet közmondásos erényeit taglalják sajtószerte, a Ceausescu-érában elkoptatott "szorgalmas és tehetséges" minősítés helyett előszeretettel használják a "szelíd, toleráns és vendégszerető" jelzőcsokrot. Az egyik Nagyváradon megjelenő román napilap erről a legutóbbi nemzeti jó tulajdonságról tett derekasan tanúbizonyságot, amidőn oldalnyi terjedelmű doronggal "várta" okt. 4-én Nagyváradra a magyar miniszterelnököt. A cikkíró szerencsétlen konstellációnak minősítette az Orbán-kormány és a tavaly leköszönt, RMDSZ-részvételű koalíció részbeni egyidejű országlását, hiszen szerinte ez az időszak tette lehetővé "a hungarizmus zavartalan megnyilvánulását Romániában az európaiság jegyében". Ilyen szemszögből kell megítélni Orbán Viktor és külügyi államtitkára, Németh Zsolt mostani egyetemi tanévnyitó látogatását is - vélte Razvan kolléga -, amely "visszavágásnak tekinthető Adrian Nastase Hargita és Kovászna megyei, illetve Ion Iliescu nagyváradi vizitjére". Cikkében párhuzamot vont a két eseménysor között: míg Nastase és Iliescu Erdély összes lakójának azt az üzenetet hozta, hogy "ők mindannyian román állampolgárok, s a bukaresti hatóságok valamennyiük érdekeit meg óhajtják védeni", addig a budapesti vezetők "Nagy-Magyarország agyrémét elevenítik fel a romániai magyarok számára". Míg Iliescuék "náluk, odahaza az integráció, a multikulturalitás, a hazafiság eszméjéről szólnak", addig Orbánékról tudni véli, hogy "a román Erdélyben egy exkluzív magyar magánegyetem avatószalagját elvágva értelemszerűen a szegregáció, a román állam iránti megvetés - és amennyiben nem tűnik túl durva megfogalmazásnak: a rasszizmus védelmére kelnek". C. Razvan cikkében javasolta: a határrendőrség akadályozza meg Orbán Viktor belépését az országba, továbbá javasolta: zárják be a román piacot a magyar export elől, hiszen "ez katasztrofális hatással volna szomszédunk gazdaságára". Szilágyi Aladár megjegyezte: a magyar külkereskedelmet 0,8 százalék erejéig "sújtaná" ez az intézkedés. /Szilágyi Aladár: A hagyományos vendégszeretet... = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 6./"